2016. december 13-ai rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2016. december 13-ai rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai"

Átírás

1 2016. december 13-ai rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai A Képviselő-testület 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazatarányban az alábbi határozatot hozza: 197/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Herczeg Mariann alpolgármestert és Surányi Tibor képviselőt jelöli ki. Felelős: Képviselő-testület A Képviselő-testület 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazatarányban az alábbi határozatot hozza: 198/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat az ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Javaslat a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők évi illetménykiegészítéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotására 2. Javaslat a közműfejlesztési hozzájárulásról szóló rendelet felülvizsgálatára 3. Javaslat a szociális rászorultság alapján megállapítható pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló rendelet módosítására 4. Javaslat a települési hulladékhoz kapcsolódó hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 17/2013. (X. 16.) önkormányzati rendelet módosítására 5. Javaslat Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervének megalkotására, valamint a közmeghallgatás időpontjának meghatározására 6. Javaslat a Dunavarsányi Városgazdálkodási Kft évi üzleti tervének elfogadására 7. Javaslat a Dunavarsány Város Önkormányzat Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár évi Munkatervének, illetve Dunavarsány Város Önkormányzata évi rendezvényprogramjának jóváhagyására 8. Javaslat a Dunavarsány Város Önkormányzat Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának módosítására 9. Javaslat az Önkormányzat oktatási intézményeinek vagyonkezelésbe adására 10. Javaslat a Lakihegy Rádió Műsorszolgáltató Bt-vel új elektronikus médiaszolgáltatási szerződés megkötésére 11. Javaslat folyószámlahitel rendelkezésre tartására 12. Javaslat méhnyakrákszűrés biztosítására 13. Javaslat a kisvarsányi temető előtti virágbolt helyzetének rendezésére 14. Javaslat a "Dunavarsány Város évi útkarbantartási munkáinak elvégzése" tárgyú közbeszerzési eljárás lezárására 15. Javaslat a "Bajcsy-Zsilinszky utca, Árpád utca és Petőfi Sándor Művelődési ház és könyvtár szennyvízelvezetési problémáinak rendezése" tárgyú beszerzési eljárás megindítására 16. Javaslat a "Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár parkosításának megtervezése" tárgyú beszerzési eljárás eredményének megállapítására 17. Javaslat jutalom kifizetésére Felelős: Képviselő-testület

2 199/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat elfogadja a Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság javaslatát, hogy a Dunavarsány Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2014. (X. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet tervezetének 9. -át az alábbiakra módosuljon: A Képviselő-testület az általa elfogadott Munkaterv szerint évente legalább 6 alkalommal a Munkatervben megjelölt időpontokban tarja rendes üléseit. Indokolt esetben a polgármester a Munkaterv szerinti ülés napját a meghívó kiküldésével módosíthatja. 200/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a Képviselő-testület évi Munkatervét a jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja. 201/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár évre vonatkozó, jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 1. számú melléklete szerinti - a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár évi Rendezvényprogramját magában foglaló - Munkatervét elfogadja. b) Dunavarsány Város Önkormányzata évre vonatkozó, jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 2. számú melléklete szerinti Rendezvényprogramját elfogadja. 202/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) jóváhagyja a Dunavarsány Város Önkormányzat Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 1. számú melléklete szerinti 4. számú módosítását, b) felhatalmazza a Polgármestert az a) pont szerinti dokumentum aláírására, c) felhatalmazza a Polgármestert a Magyar Államkincstárnál a törzskönyvi bejegyzés módosítása érdekében szükséges intézkedések megtételére

3 203/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) jóváhagyja a Dunavarsány Város Önkormányzat Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 2. számú melléklete szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát, b) felhatalmazza a Polgármestert az a) pont szerinti dokumentum aláírására, c) felhatalmazza a Polgármestert a Magyar Államkincstárnál a törzskönyvi bejegyzés módosítása érdekében szükséges intézkedések megtételére 204/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a Dunavarsányi Városgazdálkodási Kft. jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés mellékletét képező évi üzleti tervét elfogadja. 205/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) a jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 1. számú melléklete szerinti - a összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadás, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyon, jogok és kötelezettségek átadás-átvétele tárgyában kötendő - megállapodást a saját részéről változatlan tartalommal elfogadja. b) a jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 2. számú melléklete szerinti - a összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadás, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyon, jogok és kötelezettségek átadás-átvétele tárgyában kötendő - megállapodást a saját részéről változatlan tartalommal elfogadja. c) a jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 3. számú melléklete szerinti - a összefüggésben kötendő - vagyonkezelési szerződést a saját részéről változatlan tartalommal elfogadja. d) a jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 4. számú melléklete szerinti - a összefüggésben kötendő - vagyonkezelési szerződést a saját részéről változatlan tartalommal elfogadja.

4 e) felhatalmazza a Polgármestert az a) és b) pontok szerinti megállapodások, valamint a c) és d) pontok szerinti vagyonkezelési szerződések aláírására és az egyéb szükséges intézkedések megtételére. 206/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) az OTP Bank Nyrt-től történő folyószámlahitel felvételéről dönt. b) a hitel futamidejét január 5-től december 22-ig, a rendelkezésre tartott összeget legfeljebb Ft-ban határozza meg. c) figyelembe véve a mindenkor hatályos államháztartási jogszabályokat, a hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául felajánlja az Önkormányzat saját bevételeit. d) kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel-visszafizetés időtartama alatt a kért hitelt és járulékait a futamidő éveiben a felhalmozási és tőke jellegű kiadásokat megelőzően a költségvetésébe betervezi és jóváhagyja, illetve költségvetési előirányzat módosításai során figyelembe veszi. e) felhatalmazza a polgármestert, hogy a fenti hitelre vonatkozóan az OTP Bank Nyrtnél eljárjon, az ügylet egyéb feltételeiben megállapodjon, és a szerződést aláírja az Önkormányzat képviseletében. 207/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat saját részéről elfogadja a jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 1. számú melléklete szerinti elektronikus médiaszolgáltatási szerződést, amely a Lakihegy Rádió Műsorszolgáltató Bt-vel kerül megkötésre január 1-jétől 1 éves határozott időtartamra, havi Ft + Áfa összegért, és felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására. 208/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) továbbra is biztosítja a dunavarsányi lakosok részére a népegészségügyi programban meghatározott kritériumok figyelembevételével a méhnyakrákszűrő vizsgálaton való részvételt. b) az a) pont szerinti vizsgálatok dologi kiadásaira a évi költségvetésében Ft összegű előirányzatot biztosít.

5 c) az a) pont szerinti feladatok ellátásával január 1. napjával megbízza 1 év határozott időre Fonyóné Tóth Cecília védőnőt nettó ,-Ft/félév megbízási díj ellenében. d) felhatalmazza a Polgármestert a c) pont szerinti megbízási szerződés aláírására és az egyéb szükséges intézkedések megtételére. 209/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) a Dunavarsány 02 hrsz-ú, kivett temető megnevezésű területből 100 m 2 kiterjedésű földterületet január 1-jétől március 31-éig terjedő, 3 hónapos határozott időtartamra bérbe adja Bednárikné Zsigár Julianna (címe: 2337 Délegyháza, Csóka tanya 8.) egyéni vállalkozónak a jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés mellékletét képező értékbecslés szerinti havi bruttó , Ft bérleti díj ellenében. b) kiköti, ha az a) pont szerinti bérleti szerződés nem jön létre jelen határozat meghozatalától számított 8 napon belül, úgy jelen határozat a határidő utolsó napjával hatályát veszti. c) felhatalmazza a Polgármestert az a) pont szerinti bérleti szerződés aláírására és az egyéb szükséges intézkedések megtételére. 210/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) a Dunavarsány Város évi útjavítási és útkarbantartási munkái tárgyú közbeszerzési eljárás eredményét az alábbiakban állapítja meg: 1. Az RBM Úttechnika Kft. (2363 Felsőpakony, Szent István u. 16/2.) ajánlata érvényes, 2. A Kert-Építés Kft. (2094 Nagykovácsi, Kút köz 4.) ajánlata érvényes, 3. A Sziget-Szilárd Kft. (2336 Dunavarsány, Vörösmarty u. 2434/1 hrsz.) ajánlata érvényes, 4. A legjobb ár-érték arányra vonatkozó érvényes ajánlatot az 1. részre a Sziget- Szilárd Kft. (2336 Dunavarsány, Vörösmarty u. 2434/1 hrsz.) tette, 5. A legjobb ár-érték arányra vonatkozó érvényes ajánlatot a 2. részre a Sziget- Szilárd Kft. (2336 Dunavarsány, Vörösmarty u. 2434/1 hrsz.) tette, 6. Az eljárás mindkét rész tekintetében eredményes volt, 7. Az eljárás nyertese az 1. részre a Sziget-Szilárd Kft. (2336 Dunavarsány, Vörösmarty u. 2434/1 hrsz.), 8. Az eljárás nyertese a 2. részre a Sziget-Szilárd Kft. (2336 Dunavarsány, Vörösmarty u. 2434/1 hrsz.), 9. Az ajánlatkérő nem határozza meg a nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevőt egyik részre sem. b) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a vállalkozási szerződések aláírására.

6 Felelős: Polgármester 211/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) a "Bajcsy-Zsilinszky utca, Árpád utca és Petőfi Sándor Művelődési ház és könyvtár szennyvízelvezetési problémáinak rendezése" tárgyú beszerzési eljárás ajánlattételi felhívását a jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal a évi költségvetés terhére elfogadja; b) az a) pont szerinti eljárásban meghívja ajánlattevőnek az alábbi cégeket: 1. A-Z KINCS Kft. (1044 Budapest, Váci út ép. fszt. 3.); 2. DUVIÉP 2000 Kft. (8000 Székesfehérvár, Bakony u. 6.); 3. Hydro-Agro-Bau Kft. (3759 Aggtelek, Hunyadi utca 7.); 4. Konzolép Kft. (2318 Szigetszentmárton, Nyárfa utca 13.); 5. VITÉP '95 Kft. (2319 Szigetújfalu, Fő utca 1/A.) c) felhatalmazza a Polgármestert az ajánlattételi felhívás aláírására, a b) pont szerinti ajánlattevők részére a felhívás megküldésére, illetve az egyéb intézkedések megtételére. A Képviselő-testület 7 igen, 1 nem, 0 tartózkodás szavazatarányban az alábbi határozatot hozza: 212/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a) a " Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár parkosításának megtervezése " tárgyú beszerzési eljárás eredményét az alábbiakban állapítja meg: 1. A Liget Tájépítész Iroda Kft. (2100 Gödöllő, Kühne Ede u. 13.) ajánlata érvényes; 2. A PhoenArchitect Kft. (1065 Budapest, Révay köz 4.) ajánlata érvényes; 3. A Pagony Táj- és Kertépítész Kft. (1111 Budapest, Bartók Béla út 34.) ajánlata érvényes; 4. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatásra vonatkozó érvényes ajánlatot a Pagony Táj- és Kertépítész Kft. (1111 Budapest, Bartók Béla út 34.) tette; 5. Az eljárás eredményes volt; 6. Az eljárás nyertese a Pagony Táj- és Kertépítész Kft. (1111 Budapest, Bartók Béla út 34.); 7. Az ajánlatkérő nem határozza meg a nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevőt; b) A szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezetet, a Képviselő-testület a évi költségvetés ingatlan vásárlása rovat átcsoportosításával biztosítja. c) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Pagony Táj- és Kertépítész Kftvel (1111 Budapest, Bartók Béla út 34.), nettó forint + ÁFA összegben vállalkozási szerződés aláírására.

7 A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazatarányban az alábbi határozatot hozza: 213/2016. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi határozat a közszolgálati tisztviselőkről szóló 211. évi CXCIX. törvény 225/H. -a alapján Gergőné Varga Tünde polgármester asszony 3 havi illetményének megfelelő, vagyis bruttó , -Ft jutalomban részesíti a évben végzett kiemelkedő munkájáért.

2015. december 15-ei rendes Képviselő-testületi ülés határozatai

2015. december 15-ei rendes Képviselő-testületi ülés határozatai 2015. december 15-ei rendes Képviselő-testületi ülés határozatai 178/2015.(XII. 15.) Jegyzőkönyv hitelesítők (dr. Békássy Szabolcs, dr. Csobolyó Eszter) 179/2015. (XII. 15.) Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza dísztermében 2016. december 13-án, 17 04 órai kezdettel megtartott rendes, nyílt üléséről. Pult 3 1 9 1

Részletesebben

2014.december 9-ei ülés Képviselő-testületi határozatai

2014.december 9-ei ülés Képviselő-testületi határozatai 2014.december 9-ei ülés Képviselő-testületi határozatai 187/2014. (XII. 09.) Jegyzőkönyv hitelesítők: dr. Békássy Szabolcs, Kun László 188/2014. (XII. 09.) Napirendi pontok elfogadása 1. Javaslat az Önkormányzat

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 15-ei rendkívüli, nyílt ülésének határozatai

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 15-ei rendkívüli, nyílt ülésének határozatai 2012. május 15-ei rendkívüli, nyílt ülésének határozatai 66/2012. (V. 15.) számú Képviselő-testületi határozat az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Gergőné Varga Tünde alpolgármestert és Száger Gyula

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodással hozta meg alábbi határozatát. 84/2012. (VI.

Részletesebben

2016. november 8-ai rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai

2016. november 8-ai rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai 2016. november 8-ai rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazatarányban az alábbi határozatot hozza: 173/2016. (XI. 8.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

A Képviselő-testület szeptember 25-i ülésének határozatai

A Képviselő-testület szeptember 25-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2014. szeptember 25-i ülésének határozatai 340/2014.(IX.25.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a zárt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

2017. március 14-ei rendes, Képviselő-testületi ülés határozatai

2017. március 14-ei rendes, Képviselő-testületi ülés határozatai 2017. március 14-ei rendes, Képviselő-testületi ülés határozatai 42/2017. (III. 14.) számú Képviselő-testületi határozat az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére dr. Bóna Balázs alpolgármestert és Száger

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2012. május 16-án a Polgármesteri Hivatal B épületi alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

2017. február 14-ei rendes, Képviselő-testületi ülés határozatai

2017. február 14-ei rendes, Képviselő-testületi ülés határozatai 2017. február 14-ei rendes, Képviselő-testületi ülés határozatai 17/2017. (II. 14.) számú Képviselő-testületi határozatok az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére dr. Békássy Szabolcs alpolgármestert és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 5-én, 10.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE 11/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 23-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 54/2014.

Részletesebben

2015. február 10-ei rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai. 14/2015. (II. 10.) számú Képviselő-testületi határozat

2015. február 10-ei rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai. 14/2015. (II. 10.) számú Képviselő-testületi határozat 2015. február 10-ei rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai 12/2015. (II. 10.) Jegyzőkönyv hitelesítők: Mekler Andrea, dr. Bóna Balázs 13/2015. (II. 10.) Napirendi pontok elfogadása 14/2015.

Részletesebben

2018. február 13. rendes, nyílt ülés határozatai. 19/2018. (II. 13.) számú Képviselő-testületi határozat

2018. február 13. rendes, nyílt ülés határozatai. 19/2018. (II. 13.) számú Képviselő-testületi határozat 2018. február 13. rendes, nyílt ülés határozatai 19/2018. (II. 13.) számú Képviselő-testületi határozat az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Herczeg Mariann és Mekler Andrea képviselőket jelöli ki. Felelős:

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 19-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 19-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 164/2013. (XII. 19.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (IV. 4.) önkormányzati rendelet 5. (4) bekezdése értelmében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről.

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. Időpontja: 2013. augusztus 22. 19:20 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.

Részletesebben

2019. január 31-ei rendes ülés határozatai. 4/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat. 5/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat

2019. január 31-ei rendes ülés határozatai. 4/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat. 5/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat 2019. január 31-ei rendes ülés határozatai 4/2018. (I. 31.) számú Képviselő-testületi határozat Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Herczeg Mariann

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/ , Fax: 06/ ,

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/ , Fax: 06/ , Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 17-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 17-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 17-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 17-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 17-ei, rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 17-ei, rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat

169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a vízi közmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény végrehajtására a

Részletesebben

2015. február 25-ei rendkivüli képviselő-testületi ülés határozatai

2015. február 25-ei rendkivüli képviselő-testületi ülés határozatai 2015. február 25-ei rendkivüli képviselő-testületi ülés határozatai A Képviselő-testület 4 igen, 0 nem, 1 tartózkodással hozza meg alábbi határozatát. 20/2015. (II. 25.) számú Képviselő-testületi határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 5-én - csütörtökön - de. 7,30 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A képviselő-testület rendkívüli

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága 125/2016. (09.07.) JÜK határozat elfogadta a szeptember 7-i rendes ülés meghívó szerinti napirendi pontjait. 126/2016. (09.07.) JÜK határozat elfogadta és javasolja a Képviselő-testületnek ne éljen elővásárlási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai 51/2011. (IV. 12.) számú Képviselő-testületi határozat Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-6/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. július 31-i rendkívüli ülésére Tárgy: A) Eplényi temető

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága 178/2016. (12.14.) JÜK határozat 5 egyhangú igen szavazattal a napirendet az alábbiak szerint elfogadta: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK: 1. Az Önkormányzat 2016. évi Közbeszerzési Terv módosításának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal tárgyaló Ülés ideje: 2013. november 18. Az ülésre meghívottak: Bencze

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 212/2016. (XI.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. november 30-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/3/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 25-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 44. -a, valamint

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

ZÁRT ÜLÉS DÖNTÉSEI FEBRUÁR ) Szarvas, Deák Ferenc utca 2. szám alatti ingatlan bérbeadása Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testüle

ZÁRT ÜLÉS DÖNTÉSEI FEBRUÁR ) Szarvas, Deák Ferenc utca 2. szám alatti ingatlan bérbeadása Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testüle ZÁRT ÜLÉS DÖNTÉSEI 2019. FEBRUÁR 21. 1.) Szarvas, Deák Ferenc utca 2. szám alatti ingatlan bérbeadása Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a tulajdonát képező 5540 Szarvas,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme

MEGHÍVÓ. Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme Kiskunmajsa Városi Polgármesteri Hivatal 6120 Kiskunmajsa, Fő u. 82. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 2012. június 5. napján 17:45 órakor tartandó ülésére, az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. november 21.- én 17 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

1. napirendi pont: Döntés a Gyömrői 028/41 hrsz-ú külterületi szántó Magyar Agrár- Élelmiszergazdasági és

1. napirendi pont: Döntés a Gyömrői 028/41 hrsz-ú külterületi szántó Magyar Agrár- Élelmiszergazdasági és JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án, 8.45 órakor kezdődő rendkívüli, ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 18-ai rendes, nyílt ülés határozatai

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 18-ai rendes, nyílt ülés határozatai Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-ai rendes, nyílt ülés határozatai A Képviselő-testület 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodással hozza meg alábbi határozatát. 98/2013. (VI.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 34-4/2013. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés község Képviselő-testületének 2013. június 4-én 8,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-i nyilvános ülésére

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-i nyilvános ülésére J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 12-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:

Részletesebben

35/2013.(III.13.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

35/2013.(III.13.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 35/2013.(III.13.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. augusztus 7.- én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

A Képviselő-testület július 31-i ülésén hozott határozatai

A Képviselő-testület július 31-i ülésén hozott határozatai A Képviselő-testület 2017. július 31-i ülésén hozott határozatai 277/2017. (VII. 31.) sz. kt. határozat Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - II. számú háziorvosi körzet rendelőjének

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

KIVONAT. Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete február 2-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete február 2-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. február 2-án 16/2018.(II.02.) Képviselő-testületi határozat Önkormányzat Képviselő-testülete a 2018. február 2-i rendkívüli Képviselő-testületi ülés napirendi pontjait

Részletesebben

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Szám: 38-8/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 17-i ülésére Tárgy: A) Eplény Községi Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. augusztus 9.- én 11 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. augusztus 9.- én 11 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. augusztus 9.- én 11 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Városüzemeltetési Csoport évi munkájáról készített beszámolót.

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Városüzemeltetési Csoport évi munkájáról készített beszámolót. 2015. március 24-i bizottsági ülés: Határozati javaslat módosítások: 2.) Javaslat közétkeztetés vállalkozásba adására ( 8 igen) Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a napközis konyha

Részletesebben

A Képviselő-testület április 26-i ülésének határozatai

A Képviselő-testület április 26-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2016. április 26-i ülésének határozatai 132/2016.(IV.26.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

A Képviselő-testület 2010. június 21-i rendkívüli ülésén hozott határozatai:

A Képviselő-testület 2010. június 21-i rendkívüli ülésén hozott határozatai: A Képviselő-testület 2010. június 21-i rendkívüli ülésén hozott határozatai: 196/2010. (VI. 21.) számú határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete, elfogadja a napirendi pontokat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat. 165/6/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015(VI.15.) kt. határozat. 41/2015(VI.15.)

Részletesebben

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/ Meghívó

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/ Meghívó Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/556-010 Meghívó FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. SZEPTEMBER 6-án CSÜTÖRTÖKÖN 9,00 ÓRAKOR RENDKÍVÜLI

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 106/2019. (VI. 18.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 106/2019. (VI. 18.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 106/2019. (VI. 18.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi módosított napirendet fogadta el: 1. Nagymaros Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői munkaköre

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/15/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. december 16-i ülésére Tárgy: A) Eplény Községi Önkormányzat

Részletesebben

301/2016. (XI. 07.) számú Képviselő-testületi Határozat

301/2016. (XI. 07.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 301/2016. (XI. 07.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzata VI. fejezet 2. pontja

Részletesebben

M EG H Í V Ó. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága június 30-án (csütörtök) 16.

M EG H Í V Ó. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága június 30-án (csütörtök) 16. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi és Gazdasági Bizottság E l n ö k e 2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. Szám: /2016. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő - testülete szeptember 11-i űlésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő - testülete szeptember 11-i űlésére Eplény Községi Önkormányzat POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-8/2013. ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő - testülete 2013. szeptember 11-i űlésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

Péteri Községi Polgármesteri Hivatal 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Tel/Fax: 29/ ,

Péteri Községi Polgármesteri Hivatal 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Tel/Fax: 29/ , Péteri Községi Polgármesteri Hivatal 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Tel/Fax: 29/314-069, 314-070 peteri@peteri.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. június 25-ei ülésére Szám: 129-58/2012. Tárgy:

Részletesebben

Szám: /2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének november 25. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: /2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének november 25. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 137-15/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

KIVONAT március 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT március 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 3-án (hétfő) 14.00 órakor

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 3-án (hétfő) 14.00 órakor Szám: /2015. M E G H Í V Ó Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. augusztus 3-án (hétfő) 14.00 órakor rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Ülés helye: Gyáli Polgármesteri

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. 242/2016.(XI.17.) sz. Képviselő-testület határozata. 243/2016.(XI.17.) sz. Képviselő-testület határozata

H I R D E T M É N Y. 242/2016.(XI.17.) sz. Képviselő-testület határozata. 243/2016.(XI.17.) sz. Képviselő-testület határozata H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. november 17.-i ülésén

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága Tárgy: Napirend elfogadása 001/2017. (01.18.) JÜK határozat A Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

!~lll. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

!~lll. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére A KEOP program keretében támogatott pályázatokhoz támogatást megelőző hitel felvételéhez engedményezési

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 76/2012. (VI. 25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. június 25-ei ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. Lejárt határidejű határozatokról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 101/2018. (IX.20.) számú ÖKT határozata

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 91/2016. (12.14.) PB határozat 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadta a 8/2016 számú meghívóban szereplő napirendi pontokat a kiküldött sorrendben. elnök 92/2016. (12.14.) PB határozat 4 igen szavazattal

Részletesebben

K I V O N A T Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 26-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 26-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 101/2016.(V.26.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi napirendjére: Javaslat a Gyáli Rendőrőrs parancsnoki kinevezéséhez való hozzájárulásra című előterjesztést. Fenti

Részletesebben

73/2013. (VII. 03.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

73/2013. (VII. 03.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 73/2013. (VII. 03.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-i

Részletesebben

98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat

98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Iktatószám: 4/ 21- /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az

Részletesebben

KIVONAT. Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete szeptember 13-i ülésének jegyzőkönyvéből. 237/2018. (IX.13.) KT határozat: kmft

KIVONAT. Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete szeptember 13-i ülésének jegyzőkönyvéből. 237/2018. (IX.13.) KT határozat: kmft 237/2018. (IX.13.) KT határozat: Tárgy: Az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének első féléves gazdálkodásáról, pénzügyi egyensúlyi helyzetéről szóló beszámoló elfogadása megtárgyalta az Önkormányzat

Részletesebben

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület július 05. napján tartott rendkívüli, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület július 05. napján tartott rendkívüli, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 224/2018. (VII.05.) Kt. határozat Tárgy: 2018. július 05. napján tartott rendkívüli ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Molnár Áron napirend javaslatát az alábbiak

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert új eljárás megindítására gumilapos burkolatú játszóudvar kialakítására.

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert új eljárás megindítására gumilapos burkolatú játszóudvar kialakítására. 154/2017.(IX.06.) KT Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Árubeszerzés a Bölcsőde fejlesztés Dunaföldváron című TOP-1.4.1-15-TL1-2016-00009 azonosítószámú projekt megvalósítása során

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 6-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 6-i rendkívüli nyílt üléséről 1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 6-i rendkívüli nyílt üléséről 202/2015.(XI.06.) ÖK Döntés a szennyvízberuházás keretében

Részletesebben

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Szám: 01-377/2012/6. BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2012. április 25. 6. számú jegyzőkönyv 1 Határozatok: 25/2012. (IV.25.) számú Képviselő-testület

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület december 14-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület december 14-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. december 14-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: Rendeletalkotás az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben