TIZENNEGYEDIK ÉVFOLYAM. 3. szám december

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TIZENNEGYEDIK ÉVFOLYAM. 3. szám 2008. december"

Átírás

1 TIZENNEGYEDIK ÉVFOLYAM 3. szám december ADVENTI KÉSZÜLőDÉS Újra itt van az év legszebb szakasza, a karácsonyi ünnepekre való készülődés ideje. Mindenki fejében az a gondolat motoszkál, mivel is lephetné meg szeretteit. A karácsony méltó megünneplésének elengedhetetlen része az Ádvent, az ünnepet megelőző négy hét. Maga a szó latin eredetű, jelentése: az Úr érkezése. Egy magyar költő verse jut eszembe erről a szóról: mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten. Az Ádvent csöndes várakozás, varázsos hangulatát a régmúlt mitológiája alakította ki. Abban az időben még hittek a babonákban, misztikus dolgokban. Koszorút fontak vesszőből, fűzfából, fenyőgallyakból, amelyet arany vagy piros színű szalaggal díszítettek. Minden egyes szín, forma saját jelentést hordozott. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, az arany és sárga pedig a fényé. A kör alakú forma az örökkévalóság jelképe, a varázserőé, ami soha el nem múlik. Ezzel védekeztek a gonosz ellen, s ebből alakult ki az ádventi koszorú. Végleges formája csupán ban alakult ki- azóta van a koszorún csupán négy gyertya- szimbolizálva Ádvent négy vasárnapját. Sajnálatos módon napjainkban már október végén, november elején megkezdődik a bevásárlókarácsony. Hiszem azt, hogy a legnagyobb ajándék ilyenkor a család, mely nem képmutatóan törekszik arra, hogy fenntartsa a boldog család látszatát legalább ilyenkor, és bízom abban, hogy az emberek nagy része egyetért velem. Legyen ezen a karácsonyon mindannyiunk számára a legszebb az együtt eltölthető idő. Mindenkinek áldott ünnepet kívánok Rozsár Edina, 3.D MOTTÓ: Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek! WASS ALBERT ISKOLÁNK VEZETőSÉGE MINDEN TANULÓNAK, SZÜLőNEK, KOLLÉGÁNAK ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN, EGÉSZSÉGBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN!

2 2 ÍGY IS LEHET Sztarovics András tanár úr lázas buzgalommal szervezte a 3. ill. 1.D osztályosok számára azt a tanulmányi kirándulást, melyre november 26- án került sor a fővárosban. Osztályát Recska tanárnő is elkísérte. Marosi Erika beszámolója következik: Izgatottan vártuk a kirándulást. Hetekkel ezt megelőzően már szerveződött a csapat, hiszen már a tanítási órák alkalmával megmutattuk, ki, mennyire birkózik meg a vállalatvezetéssel a gyakorlati órákon. Pozsonyba kalandos utunk volt, a tanár úr gondosan megtervezett minden útvonalat lakóhelyeink szerint. Már ezzel is úgy érzem közelebb kerültünk a való világhoz, hiszen többen közülünk még soha nem vállalkoztak efféle utazásra, s közben nyelvtudásunkat is helyenként kamatoztattuk, máskor tökéletesítettük. A gyakorló céges találkozón ugyanis több nemzet diákjai találkoztak, s üzleteltek egymással. Itt nagyon meg lehetett érezni az :aki mer, az nyer szabályt, bár hozzá kell tenni, nem elég bátornak lenni, kellő tudás nélkülszakmai ill. nyelvtudás- bizony nem sokra mentünk volna. Megesett, hogy kézzel- lábbal magyaráztunk az angoloknak és a németeknek, s ők ugyanúgy nekünk, csakhogy nyélbe üthessünk egy- két üzletet, s új kapcsolatokra, ismeretségekre tegyünk szert. A kemény munka után jött a jól megérdemelt pihenés: villamosoztunk a városban, s így jutottunk el a Magyar Múzeumba, valamint a Szlovák Nemzeti Bankba. Ez utóbbi nekem nagyon tetszett, jelenleg az euróra koncentráltak a különböző minikiállításaikkal. Kissé elfáradva, de nagyon sok élménnyel gazdagodva tértünk haza, örülök, hogy részt vehettem ezen az eseményen. Köszönjük a szervezést! Marosi Erika, 3.D SZALAGAVATÓNK A mi nagy napunkra december 6- án került sor. Addig, amíg meg nem szólalt a bevonulási zenénk mindannyian nagyon izgultunk, hogy minden jól sikerüljön, úgy, ahogy azt betanultuk. Felsorakozásunk után Murányi György igazgató úr tartott pompás nyitóbeszédet, melyben felvázolta azt, mi vár még ránk június végéig. Ezután egyik diáktársunk szólt hozzánk, s verssel köszöntött bennünket. Bereczky Zsuzsanna osztályfőnöknőnk tűzte fel a remény zöld szalagját. Ezután mi kedveskedtünk énekkel szüleinknek, tanárainknak megköszönve eddigi biztatásukat, szeretetüket irányunkba. A ceremónia után a közös előadás következett, melyet három végzős osztály hozott létre. Nyolc óra körül átvonultunk a Skopp étterembe, s még vacsora előtt megtáncoltattuk szüleinket, tanárainkat. Szokol mérnök úr pohárköszöntőjét még egy kis magán- műsorszám követte, majd tortavágás és köcsögtörés következett. A buli fergetegesen jól sikerült- azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy minden hétvégén tarthatnánk ehhez hasonlót. Zuber Niki és Svitek Lúcia, 4.D TUDOM- NEM TUDOM Minél többet tudok, annál jobban érzem, hogy még mennyi mindent nem tudok. Ismerős s ez az érzés? Egy idegen ország idegen iskolájába mentem olyan dolgot tanulni, amellyel csak pár hónapja ismerkedem. Beléptem az iskolába,s az igazgató úr Gyergyádesz László- fogadtatása után máris úgy éreztem, új családot kaptam. Nos, így kezdődött az én varázslatos tanfolyamom a díszzománcozás területén. Egy kicsit sokkolt, amikor megtudtam, hogy többnyire miniatűr darabokkal fogunk dolgozni, de aztán elégedetten tapasztaltam, hogy a résztvevők nagyon széles skálájú technikával érkeztek- legalább volt mit meg/ellesni. Néhányan a kollégák közül a híres mester Ötvös Nagy Ferenc tanítványai- az Ő könyveit használjuk mi is a zománcanyagtan ill. technológia oktatásához. A mi tanárunk Tóth Pál volt- türelmes, motiváló, ám rendkívül szigorú ember. Turi Endre zománciparművésszel is volt szerencsém találkozni, aki már majd 50 éve kísérletezik különböző zománctechnikákkal. Amikor időnként csüggedni kezdtem, hogy nem bírok a kiosztott feladataim végére érni, még akkor sem, ha napi órát dolgoztunk, akkor Svetlana Tóth orosz művésznő, restaurátor buzdított és vidított fel. Mindig azt mondta, hogy ne kínlódjak, örüljek, hogy dolgozhatom ebben a műhelyben és elsajátíthatom ezeket a fortélyokat. Így történt, köszönhetően ezeknek a csodálatos embereknek, hogy sikerült beleszerelmesednem a zománcművészetbe. (...) Hát, ilyen volt az én iskolázásom a kecskeméti nemzetközi művésztáborban. Mindenkinek köszönettel tartozom, aki lehetővé tette számomra ezt a tanfolyamot. Kovács Inga, mesternő

3 3 KINCSKERESőN JÁRTUNK Az idei, azaz 4. alkalommal megrendezett Kincskeresők konferencián barátnőmmel, egyben osztálytársammal Navrátil Zsuzsival vettem részt. A rendezvény két napot vett igénybe, hiszen 48 versenymunka került bemutatásra. A pályázat célja az volt, hogy a diákok bemutassák legszűkebb környezetük kincseit, legyen az művészeti, természetvédelmi, földrajzi és ugyanúgy vonatkozhat a Kincskeresés a történelmi- történeti értékekre is. Indulhattak max. 2 fős csapatok, ill. egyénileg is lehetett versenyezni. Ami nekem nem tetszett az az volt, hogy csak egy kategória volt minden témakörnek, meg minden korosztálynak. Mi földrajzi bemutatót tartottunk, Takács Beáta tanárnővel készültünk fel a megmérettetésre. Munkánk a Kis csónakom leng a Vágnak vizén címet kapta. Bemutatónk úgy készült, mintha egy tanulmányi kirándulás eseményei lennének rögzítve. Az általános információkat a prezentációnkban rögzítettük, s mellékletként térképet is rajzoltunk. Mivel ez egy konferencia volt nincsenek helyezések, de mindegyikünk kapott diplomot és értékes könyveket. Nekünk az volt a legjobb, hogy kipróbálhattuk egy éjszakára a kollégiumi életet, megismerkedtünk más iskolák gyerekeivel és sok új információ tárult elénk Szlovákia egyes részeiről. Örülök, hogy eljutottunk oda, és már első osztályosokként is képviselhettük iskolánkat. Tejes Katalin, 1.D A 4.C SZALAGAVATÓJA november 29-én, szombaton 17:30-tól vette kezdetét a gútai VMK-ban. Az előkészületek, próbák már májusban megkezdődtek. A várva várt szombati napon mindenki nagyon izgult, nemcsak a fellépés miatt, de a szalagkitűzés végett is. Eljött a fél hat, szüleink már vártak a nagyteremben és elindult a bevonuló zenénk. Azt hiszem mindenki rezgő lábakkal ment a színpad felé. A hivatalos beszédek, majd a szalagkitűzés után egy dallal kedveskedtünk szüleinknek. Ezek után következett az F2-sök és a 4.D-sek segítségével előadott műsorunk, amely a Képzelt Riport egy amerikai pop-fesztiválról c. musical volt. A visszhangok és a közönség tapsa szerint is nagyon jól sikerült. Örömmel töltött el bennünket, hogy fáradozásunk végül meghozta gyümölcsét. Na, de csak ezek után jött az est legjobb része...mindenki átöltözött és átmentünk a SKOPP étterembe, ahol Szokol Dezső mérnők úr mondott beszédet, majd mindenkivel koccintottunk. A vacsora után fergeteges táncba kezdtünk, de nemcsak a diákok, hanem a tanárok is! Két fiunk hatalmas showt csinált a hastánc bemutatójával, melyet Zsapka Anikó tanított be nekik. Úgy gondolom mindenkit nagyon megleptek vele. Végül reggel öt óra körül zárult a mulatság azzal, hogy szüleinknek énekeltünk. Diáktársaim nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és ha lehetne megismételnénk még párszor ezt az estét... Ezúton is szeretnénk Kis Péntek Józsefnek megköszönni a segítséget és persze nem hagyhatjuk ki Szabó Szokol Katica tanárnő fáradozását sem. Köszönjük! Kovács Tímea, 4.C FRIZURADIVAT Mesternőink nem tétlenkednek- annak érdekében, hogy diákjaiknak többet tudjanak adni, ők maguk is különböző tanfolyamokon vesznek részt. Miskolci Gabriella mesternő ( akitől most kérek elnézést előző számunk elírása miatt, ahol Mészáros Gabriellaként tüntettem fel a nevét ) vázolta fel néhány mondatban, mi történik egy- egy ilyen iskolázás során. Mesternő, hol van ezen bemutatók helyszíne? Nyitrára járunk több alkalommal a Sellavie szalonba, ez a hely Slávka Holíkováé, aki a hajformázás többszörös díjazottja Szlovákiában. Milyen témakörökkel foglalkoztatok eddig, mire irányult a képzés?a Gaudini Team alkalmi frizurák fésülését mutatta be és ez mellett a We ho vitality s termékcsaládot, Slávka partnere Richard Couka volt. Egy másik alkalommal Zaneta Janecková Besztercebányáról a hajhosszabítás folyamatát mutatta be. Mik azok az érdekes, hasznos tudnivalók, melyeket megosztanál a BAKANCS olvasóival? Például, hogy a nálunk használt hajat a hosszabításhoz Indiából importálják- eredeti, tehát indiai nők haja, s mivel ez egészséges, erős szálú haj, ezt alkalmazzák a neves szalonokban is. Alkalmi frizurákat ott a helyszínen babafejeken gyártottunk, hisz itt más fogások, technikák érvényesülnek, mint sima frizurakészítéskor, hajvágáskor. Más a tupírozás, csomózás, sok múlik a fantázián, a vendég haján. Gyakorta alkalmazták mestereink a hajpótlást a különböző díszek mellett. Legközelebb hová mentek? Azt még nem tudom, viszont azt igen, hogy máris sok új ötlettel lettünk gazdagabbak. Köszönöm a beszélgetést!

4 4 TÖKFEJEK AZ ISKOLÁBAN?! Az Amerikából indult szokás mára nálunk is nagy teret hódított magának.gondolom mindenki kitalálta már, hogy a HALLOWEEN-ről van szó. A tökök kifaragását és azok versenyeztetését célul kitűző és megvalósító CHÁTEAU BÉLA DIÁKPARLAMENT projektje sikerrel zárult. Szeretnénk kifejezni köszönetünket a szorgalmas osztályoknak, akik segítették munkánkat. A verseny helyettjei a zsűri szerint: 1.hely : 1.E osztály, 2. Hely: 3.C osztály, 3. Hely: 2.C osztály. A nagyrabecsült zsűrit Simon Erzsébet, Laboda Róbert és Gál Mónika tanáraink alkották. Még mielőtt bárki is találgatni kezdene ki ez a Béla, eláruljuk, hogy egy ben újraépített kastályról van szó. Ide járnak szakgyakorlatra atra- a német grófnőhöz höz- iskolánk vendéglátószakos diákjai- persze csak néhányan: a legjobbak. Az írás alkotói nevük eltitkolására kértek, bár én legszívesebben kiírnám, hiszen dicsőség ség ez számukra és úgy gondolom elismerés is a mesternő, s az iskola részér éről. Jel, a bizalom jele. Lássuk a beszámolót! Hét évig tartott felújítani az annak idején elkobzott kastélyt, amiben évekig börtön üzemelt. Jelenleg bekerítve több száz négyzetméter- úszómedencével, parkkal, készülő golfpályával, tóval, melynek közepén egy húsz méterre fellövelő szökőkút van. A tó mellett kisebb erdő áll a sétálni vágyók rendelkezésére. A kastély ajtaját átlépve csodálatos látvány tárul elénk: értékes, ízlésesen elrendezett bútordarabok sorakoznak előttünk, melyek a háziak kényelmét, valamint a barátságos vendéglátást hivatottak szolgálni. Első alkalommal az ING biztosító szlovákiai követeinek találkozóján szolgáltunk fel, s mivel elégedettek voltak munkánkkal a következő alkalomra is minket hívtak. Ez pedig nem kisebb rendezvény, mint egy német pár lakodalma volt 110 vendéggel. A kastély grófnője már több alkalommal is rendezett partit, s ilyenkor is nekünk szól. Azt hiszem egy kicsit furcsa ez a helyzet, hogy igazi grófnő, kastályalkalmazottak, menedzserek veszik körül diákjainkat - mint a filmekben. Most érezhetik igazán, milyen jó, hogy az iskolában is elég jó eredményeket érnek el, főleg a nyelvtanulás terén, hiszen csak az mehet oda, aki a megfelelő szaktudás mellett jól beszél szlovákul és németül vagy angolul. Ez azért van, mert a főszakács csak szlovákul, a főnökük angolul, a grófnő pedig németül beszél. A közeljövőt nézve szintén sok munkára számíthatunk, s ezt annak köszönhetjük, hogy elégedettek voltak teljesítményünkkel. Bevallom, ez büszkeséggel tölt el bennünket. Fiúk, biztosíthatlak afelől, hogy minket is! Büszkék vagyunk rátok! DIÁKJAINK AJÁNDÉKA November hónapban a diákparlament gyűjtést szervezett az izomsorvadásban szenvedő Czézinger Tomika megsegítésére. Közös erővel közel 5000,- koronát sikerült összegyűjteni, amit minden adakozónak köszönünk. Reméljük, hogy a család ezzel is közelebb kerül celjához, hogy kijuthassanak Kijevbe, őssejt ssejt-beültetésre, ami nem kis összegbe kerül és egyszeri alkalom nem is elegendő. Tomika kétéves kora után különös s módon kezdett el mozogni, lábujjhegyen járni. Az orvosok szerint a diagnózis myopatia. Az édesanyja, Czézinger Marika a fiának rendeli alá az életét. Egyedül gondoskodik a kisebbik fiáról, mert Tomika édesapja májusban elhuynt. A kisfiút t etetni, mozgatni,, tornáztatni kell, hiszen egyedül egy mozdulatra sem képes. Kétszer már újjáélésztrésre is szorult. Tamáska, mióta lélegeztető gépen van új erőre re kapott, javult a közérzete is.

5 5 Sztártitkok Miután Maráz z Zoltán(Zaze) főszerepet f kapott a sikeres iskolai színdarabban s nagy hírnevre tett szert iskolánkban, ezért úgy gondoltuk kifaggatjuk őt t egy kicsit - kívancsiak voltunk az ő véleményére is a darabról. Adry: Miért kezdtél el színeszkedni, mi vonzott benne? Zaze: Hát úgy volt, hogy nem fogok játszani, mert én először díszletként kerültem a darabba és ez lett belőle! :-) Teljesen váratlanul ért, hogy legyek főszereplő. Adry: Milyen érzés volt főszerepben mutatkozni? Zaze: Fuh, hát amikor nekem megmondták,hogy én leszek a főszereplő- aznap tán nem is voltam észnél!nem tudtam elhinni! Szerintem nagyon jo érzés!olyan, mint amikor a focimeccsen te lövöd a győztes gólt.. :-) Adry: Hogy tetszettek a próbák? Zaze: Hát a próbák nagyon jók voltak,mert szerintem nagyon jó társaság jött össze! A színdarab eleinte nem nagyon tetszett,de amikor már ment simán az egész, akkor már nagyon élveztem a játékot! :) Adry: Melyik volt a kedvenc jeleneted? Zaze: Kedvenc????Hát az első,amikor Nikivel(stoppos csaj) játszuk el a tipikus stoppos jelenetet,de amit Pityuval(Renével) játszunk az is nagyon szuper! Adry: Gondolom most nagy sztár lettél a suliban. Megállítanak gratulálni? Zaze: Miii??Sztár?Áaa,szó sincs sztárságról -azért ott még nem tartunk! Néhány tanárom persze megdícsért- ennek nagyon örülök! :) Adry: Folytatod színészi karrieredet? Zaze: Á, nem hiszem,mert szerintem nem vagyok olyan jó, hogy komolyabb szinten is megállnám a helyem, de ha lenne rá lehetőségem, akkor talán elmennék megpróbálni... Zazenak nagyon szépen köszönöm, hogy nyilatkozott csak itt, csak most, csak nekem! Drozdík Adry, 2.D ÉRETTSÉGIZőKNEK 1. Rekonstruálták a Mikulás arcát. Hogy nézett ki az eredeti? a. 168cm, kreol bőr, rövid, fehér szakáll, szögletes állkapocs, sötétbarna szem, törött orr b. piros ruhát és sapkát viselt fehér szegéllyel, kissé telt alkatú, hosszú fehér hajú és szakállú, szemüveges 2. Hol él a Mikulás? a. Kanada b. Lapföld 3. Mely szavak jelentik ugyanazt?(mikulás) a. Sankt Herr, Pere Noel, Kris Kringle b. Néméhotátse, Me Do Wo, Chit Pade 4. Milyen nemű Rudolf? a. kizárólag hím b. nőstény vagy kasztrált hím 5. A Földön több, mint 2 milliárd 18 éven aluli gyerek él. A Mikulás ezek 15 %-val törődik. Háztartásonként 3,5 gyereket számítunk. Ha figyelembe vesszük a különböző időzónákat és a Föld forgását, akkor 24 óra helyett 31 óra áll a rendelkezésére. Jelen esetben vegyük, hogy a háztartások egyenletes távolságra helyezkednek el egymástól, tehát két ház közötti távolság 1,32 km.. Milyen sebességgel halad a Mikulás szánja? Ez mennyivel gyorsabb a hangsebességnél? Milyen sebességgel halad egy hagyományos rénszarvas? -- BIANKA Kedvelt karácsonyi levesek : Lencseleves salátakoronával Hozzávalók: 30dkg lencse, 1 szál póréhagyma, kevés olaj, só, őrölt bors, babérlevél, 1 2 gerezd fokhagyma, 1 dl tejszín, 1 csokor petrezselyem, zellerzöld, néhány salátalevél, ízlés szerint mustár vagy torma A lencsét kiválogatjuk, 3 4 órán keresztül áztatjuk. Egy fazékba olajat teszünk, rádobjuk a darabolt póréhagymát és a fokhagymát, üvegesre pároljuk, beledobjuk a levétől leszűrt lencsét és vízzel felöntve főzni kezdjük. Sóval, borssal, babérlevéllel ízesítjük, percig főzzük. Ha megpuhult,hozzáadjuk a tejszínt, a zöldfűszereket és egyszer összeforraljuk. Hagyjuk sũrüre! Néhány salátalevelet nagyobb darabokra tépkedünk és a tányérba szedett levesre halmozzuk. Utána pedig ízesíthetjük tormával, vagy mustárral. Hagymaleves cipóban tálalva Hozzávalók:6 8 fej vöröshagyma, 1 szál póréhagyma, 3 dkg vaj, só, őrölt bors, 1 ek. liszt, 7 dl csont, vagy erőleves, 1 dl száraz fehérbor, reszelt sajt A hagymákat vékony karikákra vágjuk, és ½ liter vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a levest, kevés sót és borsot. Nagyon puhára főzzük. Az elpárolgott vizet időként pótoljuk. A lisztet 2 dl hideg vízzel simára keverjük, és ezzel sűrítjük be a levest. Jól összeforraljuk, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a fehérbort. A cipóknak levágjuk a kalapját, kikaparjuk kanállal a belsejüket, majd visszatesszük a tetejét és kb. 180 fokon percig sütjük. Utána beletesszük a pirított cipókba a forró levest, és jól megszórjuk reszelt sajttal. Ezután a teli cipókat ismét betesszük a sütőbe, hogy elolvadjon a sajt. Jó étvágyat! Nagy Niki, 3.D

6 6 M E G H Í V Ó A Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola értesíti a kedves szûls zûlőket, hogy január 17- én /szombaton/ szûlői i bált szervez Gútán a Leonor Hotel éttermében. A jegy ára: 390,- Sk /vacsora, ûdítők, bor, zenekar/. Mindenkit szeretettel vár az iskola vezetősége. HÍREK Sikeresen szerepelt iskolánk színjátszócsoportja jelenetsorával, melynek keretén belül a becsületesség témakörét dolgozták fel. Laboda tanár úr készítette fel a csoport tagjait. Kézilabdázóink sorra szerezték a trófeákat: a selejtezőkön végig nyerésre álltak, a járási bajnokságon a fiúk 2., a lányok pedig 1. helyet szereztek- így ők képviselik iskolánkat Nyitrán a kerületi bajnokságon is. Póczos Adrienn festőművész kiállítását tekinthették meg tanulóink az oszlopgalériában. A nyitott napok keretén belül legalább 300 alapiskolás diák látogatott el hozzánk. Rozsár Edina, 3.D osztályos tanuló nyerte az idei Sajó Sándor szavalóversenyt Sladky Richárd, 2.A osztályos diákunk ismét verhetetlennek bizonyult az asztalitenisz versenyen Drokereső kutyák szimatolták végig kiképzőikkel tantermeinket Sikeresen zárult az a tanár szülő- diák összefogás, melynek segítségével egy 2. C osztályos mozgássérült fiú pályázatot nyert Nemzetközi elismerésben részesült Prágában a szlovákiai magyar pedagóguskórus, melynek tagja tantestületünkből Balázs Zoltán tanár úr. Gratulálunk! FELELETMEGTAGADÓ KÁRTYA - Használati szabályzat: 1.,aki felfedezi megvásárolt újságában a számmal ellátolt=limitált szériás kártyát bármelyik órán felhasználhatja 2.,a kártyát le kell adni névvel ellátva az óraadó tanárnak, akinél alkalmazta 3.,minden kártya csak egyszer használható 4.,a kártya használati ideje szabályozott, csupán a megadott időpontig mutatható fel 5.,egy diák egy adott tantárgyban csak egyszer élhet ezzel a lehetőséggel 6.,írásbelire ez a kártya nem használható fel KARÁCSONYI HUMOR Két szőke nő beszélget. - Képzeld idén a karácsony pont pénteki napra esik! - De remélem nem 13-ára... A skót kisfiú megkérdezi az apjától: - Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt? - Parketta, kisfiam. Mit mond az egyetemista november elsején? - De jó! Karácsonyig már csak kettőt alszunk! Jaj, de szép ez a csizma! - mondta a Télapó, és besöpörte a zsákjába. Az élet 4 szakasza: 1. Amikor elhiszed, hogy van Mikulás. 2. Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás. 3. Amikor te vagy a Mikulás. 4. Amikor úgy nézel ki, mint a Mikulás. Bakancs diáklap Kiadja a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Slovenská 52, Kolárovo Gúta Tel.: 035/ , 035/ Ez a lap nem jöhetett volna létre, ha nincs: Cseri Ilona,Kovács Ingrid,Takács Beáta, Miskolci Gabriella tanárok és Rozsár Edina, Szántó Bianka, Nagy Niki, Bors Veroni, Kovács Tímea,Drozdík Adri,Zuber Niki, Svitek Lúcia, Marosi Erika,Tejes Katalin diákok

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Menüjavaslatok. Vacsorára

Menüjavaslatok. Vacsorára Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954 TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD! iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. február 5. évf. 5. 5 szám

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

Pivárcsi István SzalámI avagy SzeSztIlalom

Pivárcsi István SzalámI avagy SzeSztIlalom Pivárcsi István Szalámi avagy szesztilalom Pivárcsi István Szalámi avagy szesztilalom Diákok és tanárok aranyköpései 2007 2010 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Pivárcsi István Az igazgató beszédet tart A hányingere

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS Kedves Fogyasztó! A magyar lakosság egy fôre jutó nyúlhúsfogyasztása messze elmarad a nagy konyhakultúrájú országokétól.

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Szülők mondták Rólunk:

Szülők mondták Rólunk: Szülők mondták Rólunk: 2007-2011. Fiaim 5 évvel ezelőtt kerültek a Kandó Kálmán Szakközépiskolába. Elsőnek jelöltük meg és sikerrel is jártak. Úgy döntöttünk mivel ikrek, a tovább tanulást egy iskolában

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ HartApro.hu ISSN 2064-3241 Óvodai hírek 6. oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság Hartai hírek 3. oldal 2014. július Tájékoztató a hartai kábeltelevízió és internetszolgáltatás helyzetéről 4-5. oldal

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Tizenkettedik lecke. Az ajtóban

Tizenkettedik lecke. Az ajtóban Tizenkettedik lecke Az ajtóban Gulyás Szia, édes! Szia, kicsim! Egy picit korán jössz... Hát... én el is mehetek... Jaj, nem úgy értem! Bocsánat! Csak még nincs kész a vacsora. A vacsora a mai meglepetés.

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

páclé (bármely Alap-páclé

páclé (bármely Alap-páclé A vadak pácolása A vadak húsa sötét, mert elejtés után nem tudnak kivérezni. A vadak húsa száraz, rostos, ezért előkészítése is több munkát és különleges gondosságot igényel. Ezért e húsoknál pácolást

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium - 2015/2016-os tanév ütemterve 1 ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26.

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Csapattagok: Bak Dávid 7.b Boldizsár Cintia 6.b Dudás Fanni 7.b csapatkapitány Kardellás Renátó 6.a Felkészítő tanárok: Kardosné Nagy Tímea Kelemen

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Chilis bab (3 adag) 1 ek olívaolaj 150g vöröshagyma 400g darált pulykacomb

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK?

MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK? Nagy Abonyi Ágnes MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK? Vidékünkön a XX. század közepe tájára tehető a lakodalmi torták fénykora. Zentán ekkor már több cukrászda is

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2010 december 07. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A karácsony és az utána következő napok okot adnak a bulizásra. A jeges bólék a hangulatot

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály 2015 RECEPTFÜZET 1 Írta Orosz Mihály Medvehagymás fűszervaj» 15 dkg vaj» 15-17 szál medvehagyma és bors» chili pehely» 1 gerezd fokhagyma» 2 ek. Aprított petrezselyemzöld A medvehagymát felaprítom, s hozzákeverem

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen NEFMI ZALAEGERSZEGI GYERMEKOTTHONA HIVATALOS LAPJA Hírek Mindennapok Programok Irodalom Érdekességek Sport Rejtvény Kultúra Aktuális Magazin Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen 2011. május www.zegispeci.hu

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

XI.4. FŐZŐCSKE. A feladatsor jellemzői

XI.4. FŐZŐCSKE. A feladatsor jellemzői XI.4. FŐZŐCSKE Tárgy, téma Előzmények Cél Egyenes arányosság. Egyenes arányosság ismerete. A feladatsor jellemzői Problémamegoldás fejlesztése. A projektmunka gyakorlása. A feladatsor által fejleszthető

Részletesebben

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is.

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is. Erdélybe utazhat a természettudományos verseny győztese Szombaton Győrött rendezték meg az Integrált természettudományos verseny országos döntőjét, amit a Nemzeti Tankönyvkiadó és a győri Krúdy Gyula Középiskola

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

Ügyeskedj! Kalendárium. Természetrajz. Gyerekszemmel. Mese. Hangyaboly. - Gondolkozz! Oldd meg! - Június - Nyárelõ, Szent Iván hava. - Itt a nyár!

Ügyeskedj! Kalendárium. Természetrajz. Gyerekszemmel. Mese. Hangyaboly. - Gondolkozz! Oldd meg! - Június - Nyárelõ, Szent Iván hava. - Itt a nyár! 2005. június A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja V. évf. 6. szám - Hurrá, nyaralunk! - Kalendárium - Június - Nyárelõ, Szent Iván hava Természetrajz - Földieper, katica Mese - Ez aztán

Részletesebben

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 2015/2016. Helyi országos 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18 K 19 Sz 20 Cs Ünnep 21 P 22 Szo 2015. augusztus 23 V 24

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc

ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc A projektet készítette és megvalósította: Török Flóris Általános Iskola 6.b osztálya, Széky Tamás Lászlóné 2009.december. Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom A burgonyát, vöröshagymát, zöldpaprikát karikára vágjuk,

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY --------------------

MATEMATIKA VERSENY -------------------- Eötvös Károly Közös Fenntartású Általános Iskola 2013. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 831 Vonyarcvashegy, Fő u. 8/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,

Részletesebben