Ezer Székely Leány Napja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ezer Székely Leány Napja"

Átírás

1 ISSN Az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa Új sorozat, XVIII. évfolyam, 6. szám, 2011 Ezer Székely Leány Napja július 2. VÁROSHÁZA A városi önkormányzat határozataiból / 2. oldal Csíkvármegye státusszimbóluma / 2. oldal VÁROSHÁZA Döntött a testület / 3. oldal Kultúra Csíkszeredai Régizene Fesztivál / 3. oldal Visitatio Beatae Mariae Virginis, vagyis Sarlós Boldogasszony napja (július 2.), a tizennegyedik század nagy Mária-ünnepe, ám az 1600-as évek közepétől már nem szerepel a hivatalos egyházi ünnepek sorában. Mivel erős szokás-gyökerekkel kapcsolódott/kapcsolódik jelenleg is az aratási időszakhoz, meg- és fennmaradt azonban a tradicionális életformát valamilyen szinten ma is megélő, vagy a hagyományokkal tiszteleti, mentési szinten foglalkozók körében. Csíkszeredában, Csíksomlyón a Sarlós Boldogasszony napja egyben az Ezer Székely Leány Napja, a hagyományos székely népviselet, tánc- és dalvilág, a hit és a nagybetűs hagyományőrzés napja is. Keletkezése idején (1931), a Szociális Testvérek Társasága által indítványozott, Domokos Pál Péter segítségével megvalósított, és jelenleg is a teljes székelységet magához ölelő ünnep, több mint regionális megmozdulás. A folytonosság, a minden évben való megbízható megismétlődés kulcsfontosságú, nem csak az érdeklődés fenntartásában és folytonos növelésében, de abban is, hogy a rendezvény a kommersz irányzatok huszonegy évének beszivárgása, majd regnálási kísérletei ellenére egyre inkább letisztult, hogy értékes egyszerűségében tudjon példát mutatni a hagyomány. Éppen ezért Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint az Ezer Székely Leány Alapítvány ebben az évben is megszervezi július hó első szombatján július 2-án az Ezer Székely Leány Napja ünnepséget. Íme a felhívás, amellyel a szervezők a szűkebbtágabb Székelyföld minden lakójához fordulnak, és egyszerű, de annál mozgósítóbb felkérést intéznek hozzájuk: legyenek tevőleges részei a július másodikán, a tradícióknak szentelt, estébe nyúló eseménynek! A plébániákhoz tartozó egyházközségek leányait vezetőikkel együtt meghívjuk a közös nagy találkozóra: Csíksomlyóra, hogy ott ősi viseletükben vagy falusi ruhájukban megjelenve részt vegyenek a közös szentmisén és szentáldozáson és régi magyar énekeink, játékjaink, táncaink előadásában aktive vagy passive részt vegyenek. Az Ezer-Székely- Leányok napjának az a célja, hogy egyrészt a leányok katholikus és női öntudatát, népviseletük iránt érdeklődésüket felkeltse és magukat ilyen nagy tömegbe látva az összetartozás érzetét bennük növelje, másrészt az arra hivatottaknak indítást adjon a leányvédelmi munkára, amelynek komoly megszervezése kisebbségi életünkben létkérdéssé vált. (...) Ezer-Székely-Leányok napja. Csíksomlyó, A Romániai Katholikus Nőszövetség megbízásából: Stettner Andrea testvér, Erdélyi Tudósító, 1931/1. Stettner Andrea 1931-ben írt üzente ma is időszerű tisztelettel meghívjuk július 2-án, szombaton Sarlós Boldogaszszony ünnepén a csíksomlyói Nyeregbe, a 80 éve elindított Ezer Székely Leány Napja ünnepségre. Tisztelettel felkérünk minden székely viselettel rendelkező fiatalt és időst, hogy vegyen részt ünnepségünkön, a búcsús szentmisét követően, hitben megerősödve vigadjunk együtt a tánc, a dal és a zene legnagyobb székelyföldi ünnepén! Közérdekű Munkálatok a nyári időszakban / 4. oldal Száz év hosszú idő A Csíkszeredai Római Katolikus Gimnázium centenáriumi ünnepsége / 4. oldal KRÓNIKA Mi történt május júniusában a városban? / 5-6. oldal Közérdekű Épül a közösségi ház Zsögödben / 6. oldal Gyermeknapi udvaravató a Petőfi iskolában / 6. oldal Nem csak az éter hullámain, két keréken / 7. oldal Kultúrotthon-felújítás Taplocán / 8. oldal és Zsögödben / 8. oldal Támogatási szerződések aláírása / 8. oldal

2 2 Csíkszereda, 6. szám, Kultúra / VÁROSHÁZA Jelenlétükkel, viseletükkel járuljanak hoz zá a rendezvény elindítóinak célkitűzésé hez, segítsék nemzeti összetartozásunk, ön azonosságunk, népi hagyományaink meg - őrzésének megvalósulási szándékát! A program szervezői az ünnepi műsort úgy állítják össze, hogy a színpadi szereplésre felkért csoportokon kívül minden résztvevő bekapcsolódhasson a közös táncba, az együtt ünneplésbe. A RENDEZVÉNY PROGRAMJA: óra Gyülekező a város bejáratainál (Szentlélek utca, Brassói út, Taploca utca) 9.00 óra Ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre Csíkvármegye státusszimbóluma Csíkszereda Kiadóhivatala gondozásában és Ráduly Róbert Kálmán polgármester kezdeményezésére jelent meg a Csíkvármegye státusszimbóluma címet viselő kötet, melynek bemutatóját május 27-én tartották a Városháza gyűléstermében. Az Útravaló-sorozat negyedik kötete négy szerző tollából való. A Gimnázium 100. évfordulójára megjelenő könyv társszerzői Ráduly Róbert Kálmán mellett Antal Imre történész, a Gimnázium egykori történelemtanára, Darvas-Kozma József, a Gimnázium tulajdonosi minőségében a római katolikus egyház képviselője és Szép Andrea Katalin teológiát végzett hallgató. Négy szerző, négy különböző generáció, négy különböző megközelítés. Korban, kultúrában, a Gimnáziumhoz való kötődöttségben vagy a mostani óra Közös tánc a Szabadság téren, majd ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra óra Kézműves kiállítás és vásár, mesterség-bemutató a csíksomlyói Nyeregben óra Szentmise a csíksomlyói kegytemplomban óra Ünnepi beszédek, résztvevők üdvözlése Hármashalom-oltár óra Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai I. rész óra Közös játék, tánc és táncház óra A székely viselet megörökítése közös fotó készítése óra Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai II. rész társadalmi szerepben különböző emberek, különböző stílusban írnak a Gimnáziumról fogalmaz a kötet gondozója, Ráduly Róbert Kálmán, aki szerint fontos és büszkeségre okot adó kiadvány lett, hiszen a Csíkszereda Kiadóhivatalnak az első olyan könyve ebben a sorozatban, amit ő talált ki, ő állított össze és ő ad ki. A Gimnázium száz évvel ezelőtt, a Csíkszereda adományozta telken, a magyar állam, Csíkvármegye és az Erdélyi Római Katolikus Státus áldozatvállalásával, a magyar anyanyelvű csíki székelység számára épült. Száz éve e falak, néhány rövid idei átmeneti kivétellel, a magyar szavakat visszhangozzák. Ahhoz, hogy mindez még száz év múlva is így legyen, fontos ápolni, javítani, egyszóval megbecsülni az épületet. Fontos, de messze nem elegendő. Legalább annyira fontos, hogy megbecsüljük a falakba beivódott történelmet, de ehhez előbb az szükséges, hogy feltárjuk, megismerjük és a lehető legtöbb emberrel megismertessük azt óra Gálaműsor óra Táncház Meghívottjaink: Kallós Zoltán néprajzkutató és Berecz András ének- és mesemondó. A rendezvény társszervezői: Hargita, Ko vászna, Maros Megye Tanácsa A rendezvény támogatói: Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, Communitas Alapítvány, Tusnád Ásványvíz Rt., Csíksomlyói Közbirtokosság, Tulipán nagyáruház, Székelyföldi Kézművesek Egyesülete. Erre a nemes, de ugyanakkor emberpróbáló feladatra vállalkozott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, az imént idézett sorok írója, amikor szerepet vállalt abban, hogy az idén felavatásának 100. évfordulóját ünneplő Gimnázium patinás épületének visszaszolgáltatása, felújítása mellett ennek történelmét, múltját is megismertesse. Tette ezt úgy, hogy hosszú hónapok kutatómunkája által felszínre hozta a levéltárak, könyvtárak mélyén megbújó kincseket, áttanulmányozta azokat, majd a Csíkvármegye státusszimbóluma címmel megjelent kötet által elérhetővé és megismerhetővé tette a falakba beivódott történelmet a széles közönség számára is. Csíkszereda Önkormányzata jóvoltából a megyeszékhely minden ballagó diákja az Útravaló-sorozat negyedik kötetét, a Csíkvármegye státusszimbóluma című könyvet kapta ajándékba. A városi önkormányzat határozataiból Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzati Testülete május 30-án soros ülést tartott. 98-as Határozat az idegenforgalmi illeték megállapítására a 2012-es évre 99-es Határozat összeg kiutalására a 2011-es költségvetésből egyházak támogatására 102-es Határozat az állami lakásalapból vásárolt lakásokhoz tartozó területek használatba adásáról 103-as Határozat a Csíkszereda, Hunyadi János utca 28. szám alatti temető területének bővítéséről 104-es Határozat a csíkszeredai buszpályaudvar szervezési és működési szabályzatának jóváhagyására 107-es Határozat a Hargita Víz Egyesület alapító okiratának jóváhagyására vonatkozó 43/2009-es Határozat módosítására 108-as Határozat a polgármesteri szakapparátus státusjegyzékének módosítására 109-es Határozat a 2011-es évi költségvetés jóváhagyására vonatkozó 26/2011-es Határozat módosítására 100-as Határozat a víz- és csatorna-szolgáltatás átruházását, valamint az átruházási szerződés jóváhagyását elfogadó, 127/2009-es határozat módosítására 101-es Határozat a Hargitafürdőért Fejlesztési Egyesület létrehozására az alapító tagok, Csíkszereda Megyei Jogú Város és Csíkcsicsó község által 105-ös Határozat a Bekötőút a Nagyrét utcáról, szennyvíz- és esővíz-elvezetés a sportcsarnok északi oldalán található sportbázisról megnevezésű beruházás megvalósíthatósági tanulmányának a módosítására 106-os Határozat a Csíkszereda Megyei Jogú Város teljes távhőrendszerének felújítása megnevezésű beruházás megvalósíthatósági tanulmányának módosítására 110-es Határozat az Ezer Székely Leány Napja 2011 programjának és költségvetésének elfogadására 111-es Határozat a Borvizek útja 2 szakasz, Csíkzsögöd, Hargita megye létesítményhez tartozó terület kezelési jogának a Hargita Megye Tanácsára való átruházására

3 Csíkszereda, 6. szám, VÁROSHÁZA / Kultúra Döntött a testület A megszokottól eltérően nem a hónap utol só péntekén, május 27-én, hanem május 30-án, hétfőn tartotta soros havi ülését Csíkszereda önkormányzati testülete. A napirenden szereplő 22 határozattervezetből végül tizenhat mellett vagy ellen kellett szavazniuk a képviselőknek. A kérdések és interpellációk után a 2012-es évre vonatkozó idegenforgalmi illetékről döntött a testület, jóváhagyták a vendéglátó egységek által minden elszállásolt személy, illetve az eltöltött napok után fizetendő 5%-os illetéket. A ferences rendház 400 ezer lejes támogatásához is pozitívan viszonyultak a testületi tagok. Mint azt az ülést követően Ráduly Róbert Kálmán polgármester kifejtette, tudomása szerint a rendház még soha nem kapott támogatást a Városházától, a helyi költségvetésből, és fontosnak tartja a Gimnázium 100. évfordulóján ily módon is megemlékezni a csíksomlyói ferencesekről, akik ig az oktatási intézményt vezették. A két részletben lehívható összeget a kegytemplom szomszédságában kialakított, a lakókat és a turistákat egyaránt kiszolgáló parkoló rendezésére, befejezésére fordítják. A Csíkcsicsó és Csíkszereda a májusi önkormányzati ülést követően a Hargitafürdőért Fejlesztési Egyesület révén kíván együttműködni, melyet a hargitafürdői övezet rendezéséért és turisztikai lehetőségek kiaknázásáért hoztak létre. Az ülésen az igazgatótanács összetételét is jóváhagyták a képviselők, így az egyesületben Ráduly Róbert Kálmán, Szőke Domokos, Csucsi Róbert és Bíró Dénes képviselik majd városunkat. Az ugyancsak a májusi ülés napirendjén szereplő, a Hunyadi János utca 28. szám alatti temető bővítését célzó határozattervezet elfogadását fontos döntésnek nevezte Ráduly Róbert Kálmán polgármester, ugyanis az újonnan szerzett több mint 12 ezer m 2 -es terület telekkönyvezése után lehetőség nyílik arra, hogy a temetkezés kérdése néhány évig még biztosítva legyen. Elfogadták továbbá a buszpályaudvar működési szabályzatát, így most már minden olyan határozat jogerős, amely lehetővé teszi a pályaudvar fizetőssé tételét. Az üzemeltető Csíki Trans Kft. számára most következik a nehezebb periódus, amikor szerződéseket kell kötnie a peronhasználatra a szolgáltatókkal. Időközben minimális ráfordítással az épületet tatarozták és rendbe hozták az illemhelyiségeket. Napirenden szerepelt a város teljes távhőrendszerének felújítására vonatkozó, 2008-ban elfogadott megvalósíthatósági tanulmány négy fejezetének a módosítása is. Ezt az tette szükségessé, hogy a tanulmány elfogadása óta 19%-ról 24%-ra emelkedett az értékadó, az euró árfolyama 3,50- ről 4,12 lejre nőtt, és az előszigetelt csövek ára is változott. Fontos volt tehát, hogy ezen gazdasági mutatókat aktualizálják a Tudor I.-es, II.-es, Testvériség és Jégpálya Csíkszeredai Régizene Fesztivál július Július közepén időutazásra hívjuk a csíkszeredaiakat és az idelátogatókat régi korok muzsikáját élvezhetik egy egész héten át, mintegy húsz koncerten, szabadtéri és gyermekprogramokon. A három évtizedet betöltött Csíkszeredai Régizene Fesztivál számos újdonsággal várja a közönséget 2011-ben: új zenei témákkal, premier előadásokkal, ritkán hallott zeneszerzők műveivel és a fesztivál repertoárjában új hangszerekkel. A koncertek és programok témái a kelet- és nyugat-európai zenetörténeti kapcsolatokra hívják fel a figyelmet. Hallhatják az Észak-Olaszországból érkező Dramsam együttest, akik az itáliai középkori és reneszánsz zene kitűnő előadói. Fellépnek a fesztivál jól ismert szereplői a magyarországi Kobzos Kiss Tamás, Erdal Şalikoğlu, a Musica Historica, a hazai Flauto Dolce, Collegium, Codex, Lyceum Consort és a Kájoni Consort együttesek. Negyedik kiadása indul a Régizenei Nyári Egyetemnek 9 mesterkurzussal, ahol a tanulni vágyó zenészek nemzetközi hírnevű oktatókkal tanulhatnak régizenei műveket historikus előadásmódban. A Csíkszeredai Régizene Fesztivál programja július 12. / kedd óra Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola Bemutatkozik a kolozsvári La Stravaganza zenei verseny díjazott együttese: Smeu Iulia, Iancu Olivia (Bukarest), Filimon Emma (Kolozsvár), közreműködik: Ghiga Mihail (Bukarest) július 13. / szerda óra Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola A Régizenei Nyári Egyetem tanárainak hangversenye július 14. / csütörtök óra Mikó-vár udvartere / rossz idő esetén a Csíki Játékszín A fesztivál ünnepélyes megnyitója. Codex együttes (Csíkszereda Sepsiszentgyörgy). Közreműködik: Györfi Erzsébet, Ádám Rebeka (Csíkszereda), Szabó Anikó és Szutor Péter (Kolozsvár), Dramsam együttes (Olaszország) július 15. / péntek óra Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium Barokk Fesztiválzenekar, művészeti vezető: Ulrike Titze (Németország) óra Szent Ágoston-templom Kremsier című koncert, művészeti vezető: Chereji Szilárd (Ausztria) kazánházakhoz tartozó távhővezetékek felújítása kapcsán, és az újonnan kiszámított összegekre igényeljék a minisztériumi támogatást. Végezetül az önkormányzati testület jóváhagyta a július 2-i Ezer Székely Leány Napja rendezvény költségvetését is július 16. / szombat óra Mikó-vár udvartere / rossz idő esetén a Csíki Játékszín Reneszánsz gyermeknap. Hangszerek a tarisznyából hangszerbemutató: Lukácsházi Győző és Kobzos Kiss Tamás (Magyarország) óra Régizenei Nyári Egyetem zárókoncertje: I. rész, gyermekek óra Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola A Régizenei Nyári Egyetem zárókoncertje: II. rész óra Mikó-vár udvartere / rossz idő esetén a Csíki Játékszín Antoni Pilch (Lengyelország) lantkoncertje Collegium (Nagykároly), Flauto Dolce (Kolozsvár) július 17. / vasárnap óra Mikó-vár udvartere / rossz idő esetén Csíki Játékszín Reneszánsz gyermeknap óra csíksomlyói kegytemplom Steffen Schlandt (Brassó) és Hegyi Gábor (Németország) óra Mikó-vár udvartere / rossz idő esetén a Csíki Játékszín Kobzos Kiss Tamás (Magyarország) és Erdal Şalikoğlu (Törökország) Musica Historica (Magyarország) (a Fesztivál sajtóirodája közleményéből)

4 4 Csíkszereda, 6. szám, Közérdekű Munkálatok a nyári időszakban Hőszigetelés Infrastrukturális munkálatok Folytatódnak a melegaszfalttal történő útjavítások, több utcában már befejezték a munkálatokat. Jelenleg a Hunyadi János és a Hajnal utcákban, valamint a Pacsirta sétányon dolgoznak, jövő hónapban a Vadász, Nárcisz, Fenyő, Szentlélek, valamint a Nagy István festő utcákban kezdődik az aszfaltozás. A Viaduct és a Multipland cégek által végzett munkálatok a tervek szerint szeptemberben zárulnak le. A Piac és Jégpálya negyed körüli övezetekben javában zajlanak a rendezési A felszentelésének 100. évfordulójára, június 5-én, vasárnap egyházi és világi elöljárók, egykori és jelenlegi diákok, tanárok, a Gimnáziumhoz kötődő csíkszeredaiak részvételével centenáriumi ünnepséget szervezett Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködve Hargita Megye Tanácsával, a Szent Kereszt Főplébániával, valamint a Márton Áron és Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumokkal. Ez alkalomra készült el az Ujfalusi Jenő egykori polgármesternek és a Mikó Bálint főispánnak emléket állító mellszobor, valamint egykoron, a Gimnázium bejáratánál található emléktábla szöveghű mása. Az eredeti forgatókönyvet egy gyors nyári zápor módosította, így az ünnepség a bejárat előtt kialakított szoborpark helyett a frissen felújított kápolnateremben kezdődött. Elsőként Borboly Csaba megyei tanácselnök köszöntötte a jelenlévőket, majd Darvas-Kozma József esperes-plébános szólt az egybegyűltekhez, kezében tartva egy, a csíksomlyói iskolában őrzött ból származó ezüstveretes, bársonykötésű Ütemterv szerint halad városunkban az idén 26 tömbházat, azaz 751 lakrészt érintő hőszigetelési program. A Hunyadi János 45. szám alatti, kísérleti tömbházként ismert lakótömb átadás előtt áll, a Temesvári sugárút 55/A, a Nagyrét utcai 4/B, 12/A és a 2/A, B lépcsőházak szigetelési munkálatai is befejezés előtt állnak. Június hónap folyamán a Müller László utca 2/B, Testvériség sugárút 18, Sadoveanu utca 33/C, Hargita utca 9/A és a Nagy István 6 szám alatti lakótömböknél kezdődtek el a hő- és arculat-rehabilitációs munkálatok, míg júliusban a Mérleg utca 5 és a Szív utca 2/A, B tömbházaknál indul a hőszigetelési program. A hőszigetelési munkálatok kivitelezői a Tectum Company Rt., az Iris Service Rt., a székelyudvarhelyi Triga Kft., valamint a sepsiszentgyörgyi Bi-turn Cons Kft. cégek várhatóan novemberben fejezik be a munkálatokat. Mint ismeretes, a tömbházrehabilitációs programot 20%-ban a lakástulajdonosi társulások, 30%-ban az önkormányzat fi- munkálatok. A korszerű parkolók kialakításához szükséges garázsbontások befejeződtek. Jelenleg az Eminescu utcában az esővíz-elvezető csatornák lefektetésén dolgoznak. Befejeződött a somlyói, zsögödi, taplocai és központi városrészekben a lámpatestek cseréje, a megyeszékhely területén összességében 22 utcában végezték el ezeket a munkálatokat. A befejezett munkálatokhoz tartoznak a hargitafürdői szennyvízés ivóvízhálózat bekötései is. Száz év hosszú idő A Csíkszeredai Római Katolikus Gimnázium centenáriumi ünnepsége könyvet, melyben egykori diákok nevei szerepelnek. Az esperes rámutatott arra, hogy az iskola az egyházhoz tartozik kezdettől fogva, majd röviden vázolta az egyházi oktatás történetét, hangsúlyozva, hogy iskola nélkül egy nép nem tud felemelkedni. A véndiákok közül a legidősebb, a 90 éves Erőss István idézte fel emlékeit. Ezt követően a főbejárat előtti szoborparkban folytatódott az ünnepség, ahol Varga László és Tamás Levente, a Márton Áron, illetve a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumok igazgatói osztották meg ünnepi gondolataikat a közönséggel. Ráduly Róbert Kálmán polgármester, az ünnepség és az ahhoz kapcsolódó események ötletgazdája és kezdeményezője az elmúlt 100 évre tekintett vissza, kiemelve néhány fontos momentumot, mint például az 1916-os oláh betörés, amely miatt csak 99 nemzedék ballagott el a 100 éves oktatási intézmény falai közül. Ezt követően az új világot, az idegen uralmat idézte fel, amely az 1920-as tanévvel vette kezdetét, kihangsúlyozva, hogy Mailáth Gusztáv Károly nanszírozza, míg a fennmaradó 50%-ot kormánytámogatásból biztosítják. A program hatékonyságára hivatkozva azonban a polgármester a minisztériumhoz címzett átiratban további 3 millió lej értékű kiegészítést igényelt. Ebből az összegből még 14 tömbház hőszigetelési munkálatait lehetne finanszírozni. A hőszigetelési program minden bizonynyal a 2012-es évben is folytatódni fog. Munkálat-átvételek Június 20-án került sor két beruházás átvételére. Elsőként a Nagyrét utcát a városi sportcsarnokkal összekötő útszakaszt tekintette meg az átvételi bizottság. A 95 méter hosszú útszakasz kivitelezésének szerződésbe foglalt értéke 315 ezer lej, az út alatt húzódó közművesítés 140 méter esővíz-csatornát és 81 méter szennyvízcsatornát foglal magába. Az útszakasz tervezője Lukács Péter tervező, kivitelezője az Ing Service Kft. volt. A Kissomlyó utcában tavaly elvégzett csatornázási munkálatokat is átvételezte a bizottság. A 67 ezer lejbe kerülő beruházást a Morena Kft. végezte, a munkálat a 267 méteres fővezeték lefektetését, a 11,6 méter hosszú bekötéseket, valamint hat akna elhelyezését foglalja magába. püspöknek köszönhetően, nagy áldozatok árán ugyan, de az iskola a Státusnál maradt volt a következő fordulópont mondta a polgármester, amikor Jézus Krisztust kiverték az épület falai közül, és a humán orientáltságú intézmény a reál tudományok felé mozdult el. A kommunizmus alatt pedig a csíki székelységet is megpróbálták kiszorítani ebből az intézményből után egy kis fellélegzés következett, kissé javult a magyar oktatás helyzete, de a 89-et közvetlen megelőző években már alig volt magyar nyelvű oktatás. 100 év hosszú idő, és csak a Gondviselésnek tudunk hálát adni, hogy ma ezen az évfordulón az intézmény a tulajdont tekintve egyházi, működését tekintve még nem teljesen, de reméljük, hogy annak is eljön az ideje fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán, majd Majláth Gusztáv Károly, Márton Áron, Mikó Bálint és Ujfalusi Jenő alakjait idézte fel. Az ünnepség záróakkordjaként leleplezték, majd Darvas-Kozma József esperes felszentelte a Mikó Bálint főispán és Ujfalusi Jenő egykori polgármester mellszobrait, előbbi Sárpátki Zoltán csíkszeredai, utóbbi Bodó Levente szentegyházi szobrászművész alkotása. A szobrok talapzatait, melyek önmagukban is műalkotásnak számítanak, Dóczy András készítette.

5 Csíkszereda, 6. szám, Krónika Mi történt május júniusában a városban? Csíkszeredai események krónikája MÁJUS 16. Térszépítő fogyatékkal élők Megkezdték a Kalász negyedi lépcsők alján található tér szépítését a fogyatékkal élők Csíkszeredában. Az első munkanap eredményeként már megásott gödrök várták a facsemetéket, az asztalosműhelyben pedig készül a padok felújításához szükséges faanyag. Hamarosan formás, Szent Ágoston névre keresztelt parkká válik az övezet. Jelentkezni kell a katonai központnál Módosult a katonai sorkötelesség eltörlésére vonatkozó törvény erről tartott tájékoztatót a megyeházán összegyűlt polgármestereknek a Hargita megyei katonai központ szóvivője. Mint ismeretes, tavaly novembertől önkéntesen vállalhatnak katonai szolgálatot a fiatalok. Amint betöltik 18. életévüket, minden fiatal felszólítást kap a megyei központtól, és a kézbesítéstől számított hat hónapon belül jelentkeznie kell, hogy adatait nyilvántartásba vegyék. Aki elmulasztja a katonai központnál való bejelentkezést, azt lejes pénzbírsággal terhelik. A katonai központ munkatársa az önkormányzati vezetők figyelmébe ajánlotta a katonai intézményekbe és katonaiskolákba való felvételiket, kérve, hogy népszerűsítsék a karrierlehetőséget a fiatalok körében. MÁJUS 18. A közösségért tevő fiatalokat díjazták Hargita megyei, aktív, kiemelkedő közösségi tevékenységet folytató fiatalokat, eredményes ifjúsági projekteket lebonyolító szervezeteket, valamint az ifjúsági szervezeteket, programokat segítő önkormányzatokat díjazták a Csíkszeredában megrendezett ifjúsági konferencián. MÁJUS 19. a magyar turizmus fontos piaca. A rendezvényen részt vett Dorin Gheorghina, a turisztikai minisztérium minősítő osztályának vezetője, aki örömét fejezte ki, hogy egy ilyen kiterjedésű hotellánc Romániában is képviseltetve van. Ballagó asszisztensek A Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum 65, általános egészségügyi asszisztens szakon végzett hallgatójának szólt a csengő Csíkszeredában. Az elmúlt kilenc évben több mint 500 egészségügyi asszisztens tanult mesterséget és szerzett oklevelet ebben az iskolában, és 87 százalékuk a szakmában is dolgozik. A szakoktatás mellett keresztény szellemiségű nevelést kíván biztosítani az iskola hallgatóinak, azt vallják ugyanis, hogy a gyógyítás hivatás és szolgálat, ezért olyan erkölcsű szakemberekre van szükség, akiknek a gyógyítás nem rutinmunka, hanem alkotás, a fizetés pedig a gyógyítás öröme fogalmazott Ráduly Erzsébet, a tanintézmény vezetője. MÁJUS 25. Kerámiakiállítás Magyar Zita berettyóújfalui fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere kerámia-kiállításának megnyitójára látogathattak el az érdeklődők. A tárlatot Túros Eszter műkritikus nyitotta meg Csíkszeredában, a Kriterion Galériában. A kiállított alkotások megvásárolhatók voltak. Magyarul könnyebb Több mint ötven, pedagógusok, szülők vagy diákok által aláírt levelet postáztak a Csíki Anyák Egyesületének, valamint Csík Terület Ifjúsági Tanácsának képviselői a román felsőház tanügyi bizottsága számára. A feladók azt kérték a testülettől, ne hagyják jóvá azt a törvénymódosító javaslatot, amely a földrajz és történelem oktatását ezentúl csak román nyelven tenné lehetővé. ismerjük ezúttal arra vállalkozott, hogy ezeket a történeteket gyerekeknek mesélje el. A mesék forrása, kiinduló pontja mindvégig valós, illetve bizonyíthatóan a nép körében élő/élt emlék. Történeteivel nemcsak oktat, hanem arra ösztönöz, hogy ráfigyeljünk környezetünkre, vegyük észre, ismerjük meg a sokszor már csak a nevek mögött megbújó történelmi múltat. JÚNIUS 1. Gyerekek vették át az uralmat A legkisebbek vették át az uralmat a város felett: Csíkszereda központjában alig maradt talpalatnyi hely, amelyet nem díszít mesékből ihletődött aszfaltrajz, és a nap minden órájában léggömbökkel sétáló, vattacukortól, fagylalttól s arcfestéktől maszatos gyermekekkel lehetett találkozni. A hangulatot a Szabadság téren zumba-oktatással fűszerezték a kicsik örömére, akik a tűző nap ellenére vidáman imitálták a pingvinjárást és a körtáncokba is szívesen bekapcsolódtak. Sorban álltak a bohóc előtt is, aki jól felszerelt kufferjéből varázsolta elő a szebbnél szebb színű lufikat, és sokan tolongtak a légvár bejáratánál is. A szervezők a Csíki Anyák Egyesülete és Hargita Megye Tanácsa osztogatták a Hogyan menjünk óvodába című kifestőkönyvet, amelyet a Hargita Megyei Energiatakarékossági Közszolgálat adott ki, és a környezettudatos közlekedést népszerűsíti Siklódy Ferenc rajzaival. JÚNIUS 3 4. Ballagtak a Sapientia végzősei A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karainak végzős hallgatói köszöntek el az egyetemtől. Az idén kilenc szak összesen 230 hallgatója búcsúzott el: 119 diák a műszaki és társadalomtudományok kar, 111 pedig a gazdaság- és humántudományok kar látogatója volt. Pénteken a hagyományos ökumenikus istentiszteleten vettek részt a csíksomlyói kegytemplomban, szombaton pedig ballagási ünnepséget tartottak a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. JÚNIUS 4. Lehetőséget látnak a romániai piacban A gazdag kulturális programok, a történelmi helyszínek, a gasztronómia, a gyógy- és termálvizek jelentősen hozzájárulnak és építően hatnak a szállodák működésére hangzott el a magyarországi Hunguest Hotels szállodalánc bemutatóján Csíkszeredában. A prezentáció fő célja az volt, hogy minél több kapcsolat és üzlet létrejöhessen, hiszen, mint elhangzott, Románia MÁJUS 30. Régiségek Csíkországból Székelyföld múltjával, népi hagyományaival, néprajzával foglalkozó történetírók és néprajzosok munkáiban található tényszerű adatok, illetve történelmi regékre, szájhagyományokra való hivatkozások fölkeltették Kozma Mária érdeklődését, és mint azt már történelmi regényeiből, elbeszéléseiből Postai emlék az iskolának Emlékbélyegzőt készíttetett a csíkszeredai gimnázium felszentelésének centenáriumára a Román Posta Hargita megyei kirendeltségének igazgatója, Barti Tihamér és a Hargita Megyei Bélyeggyűjtő Egyesület (Harfila). A százesztendős gimnázium emlékére a csíkszeredai 1. számú postahivatalban feladott leveleket ezzel az emlékbélyegzővel pecsételték le.

6 6 Csíkszereda, 6. szám, Krónika / közérdekű JÚNIUS 5. Huszonhat huszár......erősítette meg fogadalmát a Csíki Mátyás Huszárezred tiszti alakulata előtt. A díszes mundérba öltözött hagyományőrzők előbb a csíksomlyói Szűzanya előtt mondták el az eskü szövegét, majd a Kalot épületében szentesítették aláírásukkal a dokumentumot. JÚNIUS 10. Székelyföldi fotósok kiállítása A csíkszeredai Prisma Fotóklub, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola és a Hargita Megyei Művelődési Központ szervezésében a Megyeházánál a Székelyföldi fotósok kiállítására látogathattak el az érdeklődők. A tárlaton öt város (Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sep siszentgyörgy és Csíkszereda) fotóklubja és egyesülete képviseltette magát, mintegy 60 alkotó munkáit lehetett megtekinteni és megvásárolni az egynapos szabadtéri kiállításon. (A Csíki Hírlap és a Hargita Népe nyomán) Épül a közösségi ház Zsögödben Négy évvel ezelőtt vásárolt egy telket a zsögödi plébániahivatal azzal a céllal, hogy a már teljesen használhatatlanná vált régi plébániaépület helyett újat építsenek. Az eredeti funkció mellett egy közösségi központ kialakítását is célul tűzték ki. Sebestyén Ottó plébános elmondta, az épület körüli telken futballpályát és télen korcsolyapályát szeretnének létesíteni, erre azonban még nem sikerült támogatókat találni. Az épület azonban már félkész állapotban van Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a hívek és a közbirtokosság jelentős támogatásának köszönhetően. Elkészült már egy közösségi terem, illetve egy iroda, a tetőtér kiépítése még folyamatban van. Itt egy olyan tér kialakítását tervezik, amelyet a zsögödi fiatalok, gyermekek, felnőttek multifunkcionális teremként használhatnak, ugyanakkor a keresztségi ünnepségek és halotti toroknak is megfelelő helyszíne lehet. Sebestyén Ottó plébános azt is hangsúlyozta, hogy a lelkiségeknek is szeretnénk helyet adni. A Szentháromság vasárnapján, június 19-én tartott templombúcsú keretében Sebestyén Ottó plébános az egyházközség előtt is kifejezte köszönetét a hívek és a közbirtokosság hozzájárulása mellett a polgármesteri hivatal által nyújtott támogatásért: Az építkezés folyamatban van, eddig szép eredményeket értünk el. Szeretném megköszönni a város vezetőségének, hogy hozzájárult támogatásával ahhoz, hogy egy jelentős lépést tudjunk tenni a megvalósulás felé. Gyermeknapi udvaravató a Petőfi iskolában A Petőfi Sándor Általános Iskola épületének felújítása után az önkormányzat finanszírozásával létrejött munkálat során megújult annak udvara, környezete is. A felújított udvart az iskola gyerekei június 1-jén udvaravatóval egybekötött gyermeknapi bulin vehették birtokba. A jelképes szalagot Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Antal Attila alpolgármester vágták el, ezt követőn a MeseHetes együttes előadásában felcsendülő rajzfilmslágerekre bulizhattak a gyerekek. A Csíkszereda Kiadóhivatal kiadványai Murádin Jenő Sümegi György Zombori István: MÁRTON FERENC Ára: 70 lej Sövér Elek (emlékkiadvány) Ára: 30 lej. Szabó András: A bőfény forrása Zsögödi Nagy Imre Ára: 65 lej. Murádin Jenő Szervátiusz Anikó: SZERVÁTIUSZ JENŐ Életem, emlékeim Ára: 50 lej. Banner Zoltán: Márton Árpád Művészalbum Ára: 65 lej. Pál Pál Előd: A csíki síiskola Ára: 35 lej. Vofkori György: CSÍKSZEREDA ÉS CSÍKSOMLYÓ KÉPES TÖRTÉNETE Ára: 120 lej (10 példány fölött 100 lej). A mi Nagy Imrénk Válogatás Zsögödi Nagy Imre műveiből Ára: 25 lej. Kocsis Lajos: A CSÍKI MAGÁNJAVAK TÖRTÉNETE Ára: 20 lej. Turcza László Művészalbum Ára: 50 lej. Banner Zoltán: Gaál András Művészalbum Ára: 65 lej. Szabó András: HARGITÁRÓL ÉSZAK- BÁCSKÁBA. NAGY ISTVÁN. A Csíki Székely Múzeum Nagy István-gyűjteménye. Ára: 25 lej. CSÍKVÁRMEGYE STÁTUSSZIMBÓLUMA Ára: 35 lej. CSÍKSZEREDA KIADÓHIVATAL Csíkszereda, Vár tér 1. szám, 131-es iroda Tel./fax: , varoshaza@szereda.ro Időben kicsit elhúzódott az iskola felújítása, a tervezetthez képest, rajtunk kívül álló okok miatt megcsúszott a kivitelezés fogalmazott Antal Attila alpolgármester, majd hozzátette, örömünkre szolgál, hogy az idén 120 éves épület most már teljes pompájában mutatkozik és nagy elégtétel, hogy méltó környezetet tudtunk kialakítani körülötte. Köszönet a tervezők és kivitelezők mellett az iskola vezetőségének, tanulóinak és a szülőknek, hogy hittek abban, hogy elkészül, és az átmeneti nehézségeket velünk együtt vállalták.

7 Anyakönyv május Születések Csató Tímea Both Domokos Bercuţ Alexandru Lörincz Dorottya Lakatos Emma Székely Kincső Marques Kendra Tankó Zalán Kaló Bianka Gabriella Szilágyi Örs Boldizsár Anna Bodor Sándor Kondor Alexandra Vaszi Eszter Toth Kristóf Károly Gârbea Krisztina Vass Viktor Kiss Adél Fazakas Adrienn Tamás Janka Gábor Tamás Lukács Dávid Nándor Szőke Dávid Bíró Patrik Krisztián Nicolae Alessia Incze Nagy Benedek Bogdán Miriám Kecseti Laura Ivonn Elhalálozások Vajda Ioan Berszan Filip Dénes Mária Popovics Mihai Fülöp Ákos Lado Elisabeta Szép Bálint Főcze Ştefan Mulicz Endre Rabocskai Sándor Vitos Dominic Dénes Ladislau Pop Gheorghe Szabó Ida György Brigita Ferencz Juliana Köllő Ferencz Petres Rozalia Medeş Claudia Stanca Bács Clara Tamás Ana Csíkszereda, 6. szám, közérdekű / KULTÚRA Házasságkötések Marucza Levente Szalfetter Imelda Máthé Hunor Fülöp Bernadette Biró Csaba Bartha Evelyn Noémi Orbán Szabolcs Petres Sarolta Ráduly Dénes Szabó Piroska Magyari Tihamér Erős Adél Teréz Amariei Ioan Vancsa Ileana Vaideş Mihai Ioan Sándor Cristina Jánosi Attila Hăineală Izabella Katalin Bereczki Bîrsan Robert Soldănescu Adriana András István Balázs Ildikó Biró Zoltán Németh Edit Csiszer Sándor Baricz Márta Páll Dénes Sárig Rita Mititelu Cristian Málnási Gabriella Anna Mikó Ernő Benedek Kinga Derzsi Élthes András Barta Piroska Mihály Zoltán Botár Kinga Diaconu Gheorghe Bîrgăoanu Elena Claudia Lazăr Iulian Vasile Grecu Alina Roxana Fodor Ervin Ilyés Kinga Baliga Lóránd Jobb Enikő Gergely Csaba Forró Orsolya Mareş Marius Aurelian Pagu Anamaria Abos Ede Derzsi Katona Emőke Nem csak az éter hullámain, két keréken Több mint egy évtizede gurulnak, több mint tízen (13) érkeztek megyeszékhelyünkre, minden évben meglátogatják városunkat is, és amióta egyértelműen kerékpár-pártiak Csíkszereda elöljárói, azóta a vendégek érkezésének utolsó kilométereit, velük együtt kerekezve teszik meg. Kik ők? A Marosvásárhelyi Rádió lelkes kerékpáros csapata, akik tizenegy éve szó szerint végigkerekezik az adó hatósugarán belüli települések nagy részét, sportteljesítménynek is méltán beillő útjukat egyúttal arra is felhasználva, hogy népszerűsítsék az adót, ám túrázásuk során természetesen a hallgatóság-lakosság legfőbb problémáit is felveszik. Megyeszékhelyünk vezetése úgy döntött ebben az évben, hogy a gurul a rádiót nem a szokványos módon és helyen a sajtótájékoztató keretén belül és a Városházán, hanem kötetlenebb és egyben kulturálisan mélyebb értelmű társításokra feljogosító környezetben, a Mikó-várban fogadják. Ez a megfontolás szerencsésen egybeesett a rádiósok ez évi szándékával is, amely most még inkább arról szólt, hogy élőben tapasztalhassák a hallgatóság gondjait-bajait, így minél többet tartózkodjanak a körükben. A Csíki Székely Múzeumhoz futott be a Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Zsigmond Barna Pál csíkszeredai magyar főkonzul által felvezetett csapat június 14-én, nem sokkal tíz óra után. A guruló rádiósokat Gyarmati Zsolt múzeumigazgató köszöntötte és ismerve a mindenkori utazók azon- nali igényeit, rögtön meg is hívta őket egy kis könnyű harapnivalóra. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a mozgalom régebbi keletű, mint amennyi ideje a fogadó intézmény házigazdája, vagy ő, a város házigazdája intézménye, illetve települése élén teljesíthetnek szolgálatot. Ez a tény mindennél jobban bizonyítja, hogy a kezdeményezés igencsak életképes. A bringázók megköszönték a szíves és mivel szokatlanabb környezetben Évadzáró a Csíki Játékszínnél Négy nagyszínpadi és két kamaratermi előadás-bemutató, számos befogadott vendégelőadás, sok-sok szép, lelkesítő színházi este, mintegy 25 ezer néző által látott másfélszáz előadás fogalmazott, mintegy mérleget vonva Parászka Miklós a Csíki Játékszín tizenkettedik évadzáró gálaműsorán. Az igazgató szerint utolsó energiáikat gyúrták az előadás cipójába, és törekedtek arra, hogy a gálaműsorokra jellemző egyediség, spontaneitás, személyesség és játékosság a június 5-i évadzárót is emlékezetessé tegye. A közel kétórás műsor keretében élőzenés produkciókat láthatott a közönség, melyekben Veress Albert, Kosztándi Zsolt és Papp Tibor zenészként is közreműködött. A zeneszámok között pedig Sipos Betti szerkesztő-riporter beszélgetett Parászka Miklós igazgatóval és a társulat színészeivel. történt és érdekes fogadtatást, hangsúlyozva, hogy számukra jelzésértékű az, hogy fogadásukra a város polgármestere és a magyar köztársaság diplomáciai képviselője kibicikliztek. Eljövetelünk idején a vásárhelyiek azt próbálták meg eldönteni, hogy előbb harapjanak valamit a szívesen felajánlottakból, vagy tekintsék meg a múzeum legújabb nagykiállítását, a Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállítást. Egy dolog már ekkor biztos volt, későbbi, további etapjuk a: Székelyudvarhely, majd Székelyszentlélek táv. A szórakoztató összeállítás végén a közönségszavazatok eredményhirdetésére is sor került. Ez alapján a Finito című előadás volt a legnépszerűbb, a legkedveltebb színész és színésznő páros idén is Veress Albert és Dálnoky Csilla lett. A Hunyadi Lászlódíjjal Lőrincz András Ernőt jutalmazták a színészek, a kulissza-díjat pedig Bálint Gabriella öltöztetőnek ítélték oda. A díjak átadását követően Ráduly Róbert Kálmán elismerően szólt a társulatról. Elmondta, azért szereti ezt a színházat, mert élő, és a színészek nem pénzért jönnek ehhez a társulathoz, hanem hivatásból. Végezetül pedig átadta a színház igazgatójának a Pro Urbe-díjjal kitüntetettek elismerése részeként a díszoklevélhez társuló Tivai Nagy Imre-bronzszobrocskát is.

8 8 Csíkszereda, 6. szám, Közérdekű Kultúrotthon-felújítás Taplocán Befejeződött a taplocai kultúrotthon, a Lá zárkúria felújítási munkálata. A tavaly elkezdett beruházás eredményeképpen az idénre teljesen megújult a létesítmény. Korszerű mellékhelyiségekkel bővült és kívülről is méltóképpen megújult. A munkálatok összértéke 390 ezer lej, amelyet az önkormányzat teljes egészében a saját költségvetéséből finanszírozott 2010-ben és 2011-ben. Szándékunk az, hogy amint eddig is, ezután is elsősorban a taplocai közösséget szolgálja a kultúrotthon. Az épület fenntartási, karbantartási költségei úgy gondoljuk, hogy kigazdálkodhatóak és a szükséges berendezési tárgyakra, további fejlesztésre úgyszintén megteremthető a forrás a létesítmény megfelelő üzemeltetése, kihasználása esetén. Ezért bíztuk az épület ügykezelését a Taplocáért Egyesületre, mert az eddigi tapasztalataink alapján jó gazdái, szakszerű üzemeltetői a létesítménynek. Az önkormányzat és az egyesület vezetőségével közösen elfogadott szabályzat és díjszabás alapján a taplocai közösséget szolgálja ez a létesítmény, taplocai rendezvények, ünnepségek, családi események helyszíneként. Sajnálatos, hogy az idén a pünkösdi vendégek nem méltányolták az otthon rangját és szellemét, rongálások is történtek, de bízom benne, hogy ez a szerencsétlen történés a továbbiakban épp a nagyobb odafigyelést, körültekintőbb bérbeadást fogja szolgálni nyilatkozta Antal Attila alpolgármester. és Zsögödben A város másik övezetében, Zsögödben is zajlanak a kultúrotthon-felújítási munkálatok. A 600 ezer lej összértékű munkálat magába foglalja a megrozzant épületszerkezet helyreállítását, mellékhelyiségek kiképzését, az újrafödést és a teljes villamossági, víz- és fűtésrendszer cseréjét. Az önkormányzat költségvetéséből finanszírozott munkálat a kivitelezővel szerződött ütemterv szerint hat hónap alatt kell elkészüljön, így reményeink szerint az idei óévbúcsúztatót már a felújított kultúrotthonban ünnepelheti a helyi kö- Támogatási szerződések aláírása Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkorm á ny z a t a 2011-ben is pályázatot hirdetett kulturális és ifjúsági programok támogatására: gyermekprogramok, hagyományápolás jellegű programok, kortárs-zene, képző- és fotóművészetek, iskolanapok és ifjúsági programok kategóriákban. Az Önkormányzata az idei költségvetésből lejt különített el pályázati célra. Az első félévre kiírt pályázatokra összesen 108 szervezett nyújtotta be a támogatási kérelmét, ebből legtöbb, 67 szervezet kulturális események megszervezésére igényelt támogatást, míg 13 szervezet iskolanapi és 28 ifjúsági programok szervezésére. zösség tájékoztatott Antal Attila alpolgármester. Taplocához hasonlóan azt szeretnénk, hogy a helyi közösség érdekvédelmi szervezete vállalna felelősséget az épület működtetéséért, úgy, hogy a létesítmény ki tudja szolgálni a helyi közösség mindennemű igényét. Nagy örömünkre szolgál, hogy a zsögödiek már többször megtapasztalt öszszefogással segítik a beruházás létrejöttét. A közbirtokosság faanyaggal, a helyi közösség fiataljai önkéntes munkával és folyamatos együttműködéssel nagyban hozzájárultak, hogy el tudjuk kezdeni a felújítást, és bízom benne, hogy a munkálatok alatt folyamatosan segítségünkre lesznek. Az első félévben összesen lej értékben javasolt támogatást az önkormányzati testület által kinevezett elbíráló bizottság. Gyermekprogramokat lej értékben, kortárs-zene előadásokat lej, a képző- és fotóművészetet lej, a hagyományápoló tevékenységeket lej értékben támogattak. Az ifjúsági programokra lejt, míg az iskolanapi programokra lejes támogatást javasolt az elbíráló bizottság. Az I. félévi pályázatok támogatói szerződéseinek aláírására június 14-én, kedden került sor a Városháza gyűléstermében, az eseményen jelen volt Ruszuly Eszter megbízott munkatárs és Antal Attila alpolgármester. Un exemplar în fiecare cutie poştală Dorim să vă informăm, că publicaţiile Csíkszereda şi Miercurea Ciuc, publicaţii ale Municipiului Miercurea Ciuc, apar lunar pentru informarea cetăţenilor din municipiu de 17 ani (ediţia în limba maghiară) şi 15 ani (ediţia în limba română). Până în anul 2005 aceste publicaţii au apărut într-un număr de exemplare reduse (2000, respectiv 1000 de exemplare) şi au fost accesibile numai la sediul Primăriei. Tocmai pentru o mai bună informare a cetăţenilor s-a decis, ca din anul 2007 să edităm în de exemplare publicaţia în lb. maghiară, iar în 3000 de exemplare publicaţia în limba română, şi am organizat distribuţia astfel, ca aceste buletine informative să ajungă în fiecare gospodărie din municipiu. Deoarece nu ţinem evidenţa locuitorilor în funcţie de limba maternă/ vorbită, distribuirea se face după metoda un exemplar în fiecare cutie poştală numai în cazul ediţiei în limba maghiară. Pentru a Vă asigura şi a ne ajuta ca publicaţia informativ-lunară Miercurea Ciuc să ajungă la Dumneavoastră personal, Vă rugăm să ne contactaţi prin una din următoarele modalităţi (cu indicarea precisă a domiciliului, adresei şi numărului de căsuţă poştală): în scris, la adresa: Municipiul Miercurea Ciuc, P-ţa Cetăţii nr. 1. cam. 139., telefonic: /134, sau prin primaria@miercureaciuc. ro, cu men ţiunea: În atenţia redacţiei Miercurea Ciuc. Persoana de contact: Ady András redactor. Csíkszereda, az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa eljut most már az Ön postaládájába is. A kézbesítési módra, illetve tartalomra vonatkozó észrevételeit eljuttathatja hozzánk az alábbi elérhetőségek valamelyikén. Kiadja: Csíkszereda Kiadóhivatal Vár tér 1. szám, Telefon: , Fax: primaria@miercureaciuc.ro; varoshaza@szereda.ro; Szerkeszti: Ady András; Lapszámunk munkatársai: Cseke Gábor, Ferenczy Krisztina; Korrektúra: Prigye Kinga Lapterv, nyomdai előkészítés és nyomda: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, , , office@gutenberg-art.ro,

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko 9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

VII % A

VII % A 4. Alfa és omega fizikaverseny - Székelyudvarhely 217-5-6 Végeredmény VII. osztály HozottDöntőDöntőDöntőDöntőDöntő Döntő Összpontsz. % A tanuló neve Település Iskola Felkészítő tanár I II IIIpontok A/1

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

XII. SZÉKELY MIKÓ MATEMATIKAVERSENY IX.osztály február 21

XII. SZÉKELY MIKÓ MATEMATIKAVERSENY IX.osztály február 21 IX.osztály 2004.február 21 Nev Város Iskola Dszám 1.fel. 2.fel. 3.fel. 4.fel. Összpont 1 Máthé Antal-Koppány IX. Marosvásárhely Bolyai Farkas Liceum 42 10 4.5 5 9 28.5 I. díj 2 Dénes Péter IX. Csíkszereda

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: HARGITA Körzet: GYERGYÓ S.sz. A tanuló 5. osztály Az iskola 1. Biró Kata Király Magdolna Fogarasy Mihály Általános Iskola Gyergyószentmiklós

Részletesebben

S. Sz. Név Osztály Iskola Helység Ell. Beválogatott

S. Sz. Név Osztály Iskola Helység Ell. Beválogatott 1 Gábor Tamás 4 Vitos Mózes Általános Iskola Csíkszentkirály 11 I. igen 2 Bakos Csongor 4 József Attila Általános Iskola Csíkszereda 10 II. igen 3 Bogács Botond 4 Nagy István Művészeti Középiskola Csíkszereda

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10. Pályaalkalmassági interjú 2-es terem Kezdés időpontja: 10.00 óra Román nyelv és irodalom - Angol nyelv és irodalom szak 1 Bálint J. Krisztina 2 Boga A. Zsuzsanna 3 Cochior V. Piroska 4 Gál I. Szilamér

Részletesebben

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám Eredménylista Megye: HARGITA Körzet: Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1 Ţepuc Tünde Kristó Irén Petőfi Sándor Általános 2 Erős Krisztina Laczkó Kinga Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: HARGITA Körzet: CSÍK 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység Tollbamondászám Feladatlap 1. Mihály Ábel

Részletesebben

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET 1991 óta 23 év Erdély kulturális és turisztikai kincseinek megismertetéséért ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK, KÖNYVBEMUTATÓK Molnár H. Lajos (született Marosvásárhelyen,

Részletesebben

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely A Székely Szabadság Napja - 2016. március 10., Marosvásárhely 2016. 03. 04. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok is részt vesznek a Marosvásárhelyen március 10-én megszervezésre

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

NÉVSORUNK 2013 DECEMBERÉBEN.

NÉVSORUNK 2013 DECEMBERÉBEN. NÉVSORUNK 2013 DECEMBERÉBEN. 1 / 27 2 / 27 Zenekar Vonósok Mártonffi Kórus Kriza J. iskola - - Kápolnás Nagyfalu 1 Mihály Ádám 45 Márton Tünde 110 Ozsváth Barbara 2 Simó István 46 Bedő Tamás 111 Ferencz

Részletesebben

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME A PÁLYÁZAT KÖTSÉGEK IGÉNYELT MEGITÉLT HELYE IDŐTARTAMA ÖSSZESEN E A lovagrendi értékek és L Szt. György erények üzenete a 2915 1 Lovagrend

Részletesebben

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk!

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk! Jáky Alapítvány Tisztelt Támogatónk! A Jáky Alapítvány az iskolai élet több területén megpróbálja a jelenlegi viszonyok között is támogatni az intézmény hagyományait. Ezek különkülön nem jelentenek jelentős

Részletesebben

A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014. május 12-13.

A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014. május 12-13. A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014. május 12-13. 2014. MÁJUS 12. HÉTFŐ 9.00 órától Regisztráció 10.00-13.30 óra Plenáris előadások / Helyszín: Nagy Aula

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Kezdő fiúk III. oszály - Baieti - incepatori clasa III. Hátúszás -25 m- Spate

Kezdő fiúk III. oszály - Baieti - incepatori clasa III. Hátúszás -25 m- Spate Kezdő fiúk III. oszály - Baieti - incepatori clasa III. Hátúszás -25 m- Spate 1 Xantus Ágoston Nagy Imre 26,59 10 2 Becze Botond Nagy Imre 26,85 6 3 Szőcs Máté Nagy Imre 27,91 4 4 Ferencz Zsolt Nagy Imre

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Dombóváron található emléktáblákról Előterjesztő:

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz,

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Gyulakuta 5. osztály 1. Antal Sára Panna Magyari Edit-Csilla Gyulakuti Általános Iskola Gyulakuta 49 97 146 2. Dósa Balázs

Részletesebben

III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET

III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET Sor A dolgozat A dolgozat címe Szakirányító szám készítője 1. Babos Ibolya Szabéd falu története a helységnevekben és a legendákban 2. Domahidi Jolán Somosd képe

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Nyárádszereda (Nyárád mente) 5. osztály 1. Nagy Helga Dávid Beáta Márkodi Általános Iskola Márkod 48 92 140 2. Agyagási Beáta

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

NÉV OSZTÁLY INTÉZMÉNY TANÁR HELYEZÉS GÁL CSANÁD V PLUGOR SÁNDOR LÍCEUM PÉTER JAKAB MÁRIA DÍCSÉRET

NÉV OSZTÁLY INTÉZMÉNY TANÁR HELYEZÉS GÁL CSANÁD V PLUGOR SÁNDOR LÍCEUM PÉTER JAKAB MÁRIA DÍCSÉRET EVANGÉLIKUS LUTHERÁNUS EGYHÁZKÖZSÉG DÍSZTERME, BRASSÓ V. OSZTÁLY GÁL CSANÁD V PLUGOR SÁNDOR PÉTER JAKAB MÁRIA DEBRECZI ORSOLYA V PLUGOR SÁNDOR PÉTER JAKAB MÁRIA HADNAGY LEHEL V TRAIAN GIMNAZIUM DICSŐSZENT

Részletesebben

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR PROGRAMTERVEZET -- CSÍKSZENTDOMOKOS, 2016. AUGUSZTUS 23 28. AUGUSZTUS 23., KEDD 7.00 13.00 Érkezés, szálláshelyek elfoglalása Orchidea Panzió, Önkormányzati vendégház 13.00-14.00

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ MIKES KELEMEN LÍCEUM SEPSISZENTGYÖRGY, 2011.április 30. VI.OSZTÁLY

GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ MIKES KELEMEN LÍCEUM SEPSISZENTGYÖRGY, 2011.április 30. VI.OSZTÁLY GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ VI.OSZTÁLY Sorsz. Tanuló Iskola Pontszám Helyezés 1 Ferenczi Csongor Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy 25.5 I 2 Szabó Enikı Mikes Kelemen Elméleti Líceum,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

CONCURSUL DE RELIGIE ROMANO-CATOLICĂ DE LIMBA MAGHIARĂ VEŢI FI MARTORII MEI TANÚIM LESZTEK Faza naţională aprilie 2016

CONCURSUL DE RELIGIE ROMANO-CATOLICĂ DE LIMBA MAGHIARĂ VEŢI FI MARTORII MEI TANÚIM LESZTEK Faza naţională aprilie 2016 CLASA A V-A 1 KNCZEL RSZ Şcoala Gimnazială, Camin 570 Bréda Bernadett 2 ANTAL BALÁZS Liceul Tehnologic "Petőfi Sándor", Dăneşti 571 Szőcs Judit 3 BALLA Şcoala Gimnazială "Majláth Gusztáv Károly" 572 Sárig

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

A kapcsolt energiatermelésről

A kapcsolt energiatermelésről ISSN 2067-0389 Az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa Új sorozat, XVIII. évfolyam, 10. szám, 2011 A kapcsolt energiatermelésről VÁROSHÁZA Döntött a testület / 2 3. oldal Közérdekű A Piac negyedi

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Szászrégen és vidéke 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve Az iskola neve Helység 1. Berekméri László Farczádi

Részletesebben

ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT

ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település TOLLBAMON DÁS FELADATLAP ÖSSZPON TSZÁM 1. Becsek Nagy Attila Thiesz Katalin

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...

Részletesebben

Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0

Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0 Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0 carnet concurs 1 Bokor I. Botond-István 42 8.90 A0 S0 I0 A1 S1 I1 2 Zoltáni I.-Z. István 87 8.52 A0 A1 M0 M1 3 Gabor A.

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék emléktáblák, domborművek ADY ENDRE DOMBORMŰ

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék emléktáblák, domborművek ADY ENDRE DOMBORMŰ ADY ENDRE DOMBORMŰ Az emléktáblán látható: Ady Endre (Érmindszent, 1877 - Budapest, 1919) költő Az emléktáblát készítette: Nagy Ödön, 1997 Lelőhely: Csíkszereda, József Attila Általános Iskola 2. számú

Részletesebben

Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária

Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária 15:10 7:00 102 Mátyás László 15:07 6:57 103 Both László 14:44 6:34 104 Kedves Hunor 15:20 7:10 105 Szász Adorján 15:20 7:10 106 Koncsag Előd 11:48 3:38 107

Részletesebben

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5 Osztály: 2. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27,5 67 94,5 2. Rancz Nimród Varga Melinda Elemi Olasztelek 27,5 56 83,5

Részletesebben

Eredménylista Megye: BRASSÓ Osztály: I.

Eredménylista Megye: BRASSÓ Osztály: I. Eredménylista Megye: BRASSÓ Osztály: I. 1. Balázs Örs Soós Anna-Mária Jules Verne Iskola Brassó 146 2. Sándor Arnold Péter Hortenzia 8-as sz. Általános Iskola Brassó 124 3. Antal Biró Zsófia Benedek Káplár

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA

NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA Időpont : 2015.09.30 13:00 A Versenybizottság elnöke:

Részletesebben

Eredménylista Kolozsvár és körzete

Eredménylista Kolozsvár és körzete Eredménylista Kolozsvár és körzete Megye: Kolozs Osztály: I Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Tulkos Róbert Finta Erika János Zsigmond Unitárius Kolozsvár 152 2. Marton

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

NTP-ADY-M A tehetséges határon túli magyar középiskolás tanulók támogatására

NTP-ADY-M A tehetséges határon túli magyar középiskolás tanulók támogatására NTP-ADY-M-17-0003 A tehetséges határon túli magyar középiskolás tanulók támogatására Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (Románia, ) JÓVÁHAGYOTT ÖSZTÖNDÍJASOK LISTÁJA A pályázó tanuló alapadatai Az iskola

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály. Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve

Jelentkezési űrlap. Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály. Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve Jelentkezési űrlap Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve Iskola neve Település 1. Fazakas Gergő Nándor 152 Péterfi Edit Székely

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk A tudás elismerése A legjobb úgy kezdeni egy évet, hogy mérleget vonunk az előzőről, s aki gyengébb, jobb teljesítményre sarkalljuk, aki kiváló teljesítményt nyújtott, kitüntetjük. A kőbányai diákoknak

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Név Oszt. Iskola Helység Ö Ö2 Teljes 1 Deák Norbert 9 Báthory István Elméleti Líceum Kolozsvár

Név Oszt. Iskola Helység Ö Ö2 Teljes 1 Deák Norbert 9 Báthory István Elméleti Líceum Kolozsvár Név Oszt. Iskola Helység 1 2 3 4 5 6 Ö1 1 2 3 4 Ö2 Teljes 1 Deák Norbert 9 Báthory István Elméleti Líceum Kolozsvár 10 1 8 10 6 4 39 2 10 3 9 24 63 I. díj 2 Fülöp Balogh Beátrix 9 Báthory István Elméleti

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Kovászna. Körzet: Kézdivásárhely. 5. osztály

Eredménylista. Megye: Kovászna. Körzet: Kézdivásárhely. 5. osztály Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kézdivásárhely 5. osztály 1. Demeter Andrea Ajgel Krisztina Fehér Ákos Általános Iskola Mikóújfalu 134 2. Fábián Ágnes László Ildikó Molnár Józsiás Általános Iskola

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

A SZENT ANNA-TÓ 2050-BEN RAJZVERSENY I-IV OSZTÁLY EREDMÉNYTÁBLA

A SZENT ANNA-TÓ 2050-BEN RAJZVERSENY I-IV OSZTÁLY EREDMÉNYTÁBLA A SZENT ANNA-TÓ 2050-BEN RAJZVERSENY I-IV OSZTÁLY EREDMÉNYTÁBLA 234 BALÁZS HUNOR III. Sepsiszentgyörgy Plugor Sándor Művészeti Líceum 7 836 843 190 VAJNA ZSOLT III. Kézdivásárhely Nagy Mózes Elméleti Líceum

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ

2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ 2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ Tanár 1. VIZSGACSOPORT Bognár Sebestyén Tamás angol nyelv Hunya Miklós 8:00 8:00 Kiss Andrea angol nyelv Hunya Miklós 8:15 8:15 Bányai Izabella Anna spanyol nyelv Gábor Brigitta

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

2012. október 27. III. Matematikai Tehetségnap (SimpleX Egyesület)

2012. október 27. III. Matematikai Tehetségnap (SimpleX Egyesület) A MATEMATIKA KATEDRA 2012/2013 ISKOLAI ÉVI TEVÉKENYSÉGEI 2012. október 4-9. Kíváncsíságvezérelt tehetséggondozó matematikatábor, Torockó (Szervező: SimpleX Egyesület) Résztvevők: Hajnalka 1. Burus Endre

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Eredménylista Megye: Szatmár Körzet: Nagykároly Osztály: I.

Eredménylista Megye: Szatmár Körzet: Nagykároly Osztály: I. Eredménylista Megye: Szatmár Körzet: Nagykároly Osztály: I. 1. Filip Izabella Korcsmáros Gabriella 3. sz. Ált. Isk. Nagykároly 150 2. Toma Tamara Toma Anikó Fényi István Ált. Isk. Kaplony 150 3. Mák Andor

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök Magyarszentmiklós község Német Kisebbségi Önkormányzat Elnöke M E G H Í V Ó 2009. szeptember 8-án (kedden)17.30 órakor ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Tervezett napirend: 1.) A 2009. I. félévi

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

Felkészítő pedagógus

Felkészítő pedagógus Osztály: 2. 1 KÓKA ANNA Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 68 26 94 2 ZDROBA PANNA -EMÖKE Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 65 28 93 3 Nagy

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben