Az orvosetnográfus Liszt Nándor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az orvosetnográfus Liszt Nándor"

Átírás

1 Petrovics Alica Az orvosetnográfus Liszt Nándor (Nándor Liszt medical etnography research) Aki tisztán akarja látni a jelent és ebből kifolyólag sejteni a jövőt, annak feltétlenül ismernie kell az orvostudomány múltját is (4) mondta a Hajdúságban tevékenykedő tisztiorvos és orvosetnográfus Dr. Liszt Nándor 1923-ban, aki több mint 140 évvel ezelőtt született Miskolcon. Az idézet mondanivalójának megfelelően igyekszem röviden összefoglalni a 19. századi magyar közegészségügy legfontosabb mozzanatait. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukása után Magyarországon a megtorlás évei következtek, melynek következtében a Habsburg Birodalom az abszolutizmus politikáját folytatva próbálta beolvasztani országunkat. A magyar társadalom azonban nem azonosult a birodalom tarthatatlan németesítési politikájával és passzív ellenállást fejtett ki az 50-es években. Az 1867-es kiegyezést követő politikai enyhülés az 1848-as módosított alkotmánnyal és a közös ügyek kezelésének, szabályozásának helyreállításával valósult meg, az ipari forradalomnak köszönhetően pedig megindult a gazdaság robbanásszerű fejlődése. Ezzel egy időben változások történtek a polgárosodó társadalomban is, mely az életmód átalakulását vonta maga után (2). Míg a városok központjaiban fokozatosan elterjedtek a vízvezetékek, valamint a szennyvizet eltávolító csatornák (ezzel is javítva a statisztikai adatokat), addig a városok külső peremein, illetve a falvakban fúrt kutakból, nyílt vizekből szerezték be vízkészletüket az emberek. Ez gyakran a fertőző betegségek elterjedésével és a paraszti népesség megbetegedésével járt (főleg gyermekhalandóság, fiatalok korai elhalálozása). A falusi szegények általában csak vasárnap mosakodtak derékig, míg hétköznap csak arcot és kezet mostak, s nem ismerték sem a fogkefe, sem a fogpor használatát. Sajnos nem áll módunkban részletesen bemutatni a különböző rétegek életmód-változásait, azt azonban elmondhatjuk, hogy a magyar társadalom valamennyi rétege tükrözte az átalakulást, természetesen meghagyva a város és a falu közötti óriási különbségeket. A fel-felbukkanó járványok ellenére a század fordulóján a népesség létszámának növekedését figyelhetjük meg. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy az ban kiadott közegészségügyi törvény hozzájárult a népesség közegészségügyi viszonyainak 1

2 javulásához, másrészt a védőoltások bevezetése (1876. évi himlőoltás) lehetővé tette a járványok legyőzését. (Még nem minden halálos betegség kialakulását tudták megelőzni a vakcinával, példa erre a tuberkulózis, amely évente ezer ember halálát okozta). A század végén az orvosok számának fokozatos növekedését is észlelhetjük, mely elsősorban a városok egészségügyi ellátását javította, míg a falvakban és kisebb községekben csak jóval kisebb számban voltak jelen a magánorvosok, körorvosok (2). Nem véletlen tehát, hogy a 19. század végén, 20. század elején a falvak ezreiben a népi gyógyítás és kuruzslás hagyományai éltek. E népi gyógymódok emlékét őrzik az utókor számára Liszt Nándor orvosetnográphiával foglalkozó cikkei és Népies gyógyító-módok és babonák Hajdúvármegyében címmel megjelent könyve (1906), melyben megelevenednek megyénk lakosságának múltbéli szokásai, életviszonyai. Könyvének első részében a különböző nyavalyák, rontások típusait olvashatjuk, melynek megelőzésére különféle módszereket használtak e gyógyításban hívő hajdúsági emberek. Főfájásnál a nadályozást, valamint a hólyaghúzókat (ecetes torma, mustár, csalán) alkalmazták, a szemmelverést rostavetéssel gyógyították. Köhögés ellen többféleképpen védekeztek, gyömbért áztattak pálinkába és azt itták, vagy reszelt tormát mézzel, illetve fekete retket cukorral meghintve kúrálták betegségüket. A gyűjtemény kétharmad része a népi gyermekgyógyászattal foglalkozik, hiszen a kor emberei inkább a kuruzslókhoz, tanulatlan bábákhoz fordultak segítségért, végső esetben szólva csak az orvosnak. Lapozgatva a tanulmány oldalait többször is találkozunk a kilences szám misztikus jelenlétével, illetve a füstölés bevált módszerével, melynek gyógyító hatásába vetették hitüket nagyapáink, dédapáink. A népi gyógymódokat csokorba szedő Liszt Nándor aki 1884-ig a Szobonya keresztnevet viselte ben született római katolikus családban (édesapja Szobonya Nándor gyógyszerész, édesanyja Szőllősy Apollónia)(1). Középiskolai tanulmányait szülővárosában a minorita gimnáziumban végezte el, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait és szerzett orvosi diplomát 1889-ben. Egyetemi évei alatt a bécsi egyetemen is hallgatott stúdiumokat, majd visszatérve a fővárosba Schwimmer és Haberern professzorok tanársegédjeként, később pedig mint a Rókus-kórház alorvosa tevékenykedett ( ), ahol belgyógyászati és diagnosztikai szaktudását mélyítette el. Egy év elteltével leköltözött a Hajdúságba, professzora, Székács Béla azonban ezután is többször felkérette konzíliumokra től mint községi és uradalmi orvos Hajdútetétlenben telepedett le, s 18 éven keresztül volt a híres félkezű zongoraművész, Zichy Géza gróf házi orvosa. E hajdúmegyei 2

3 községben született meg 1899-ben fia, ifj. Liszt Nándor, aki később hírlapíróként, szerkesztőként dolgozott számos újságnál, s szélsőséges jobboldalisága miatt 1945-ben letartóztatták (1). Orvosi teendői mellett a vármegyei közélet terén is jelentős szerepet töltött be. Érdemei elismeréséül a főispán 1906-ban Hajdú vármegye tiszteletbeli tiszti főorvosává nevezte ki. Debrecenben 1909-ben nyitotta meg a rendelőjét, s előbb a betegsegélyező pénztárnak, majd a gyermekmenhelynek állt a szolgálatában. Mint a nép jótevője rendelőjét sokan felkeresték a szomszédos községekből, sőt mi több, Bihar- és Szabolcs vármegyékből is. Az I. világháború évei alatt a debreceni megfigyelőkórház főorvosa, 1922-től pedig a Magyar Királyi Postabélyegző Intézet tiszántúli kerületi főorvosa. Az orvosi praxis, valamint a közéleti tevékenysége mellett nagyon értékes és sokoldalú tudományos munkásságot fejtett ki. Többek között kutatásokat végzett a már említett orvosi ethnográphiában, valamint a levéltárakban, magán- és közkönyvtárakban, ahol régi orvosi műveket dolgozott fel tökéletesítve görög és latin nyelvtudását. Cikkeiben a teljesség igénye nélkül a latin és görög betegségnevekkel, régi magyar orvosi nyelvvel és az orvosi különlegességekkel foglalkozott. Orvostörténelmi és szakorvosi értekezéseinek száma több száz. A Gyógyászat című lap, illetve a bécsi Internationale Klinische Rundschau állandó munkatársa, ugyanakkor a berlini és párizsi folyóiratoknál is dolgozott. Tudományos érdemeinek elismeréséül a Tisza István Tudományos Társaság rendes tagjai sorába iktatta, illetve tagja volt az Ethnographiai Társaságnak is. Mint orvostörténész Herman Ottóval, Poulet párizsi tanárral, a lipcsei Sudhoff professzorral, valamint a berlini Paget professzorral folytatott állandó levelezést (3). 67 évesen, szeptember 10-én érte utol a halál. Írásaival, kutatásaival a történelem számára a múlt hagyományainak megmentését, az akkori kor egészségügyének előmozdítását tartotta fő céljának, melyről így ír: Ha tisztességes ügybuzgalommal fakadó, bár hézagos közleményemmel hazánk orvosethnográphiája megirásához csak egy paránnyal is sikerült hozzájárulnom, úgy a ráfordított időt és fáradságot sajnálni nincs okom. (5). Kötelességünk, hogy orvostörténeti munkásságáért köszönetet mondjunk az utókor nevében! 3

4 Irodalomjegyzék 1. Gulyás, P.: Magyar írók élete és munkái. Budapest, Argumentum MTA könyvtára, Hasonmás kiadás, 1992, Hanák, P., Mucsi, F.: Magyarország története Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988, 7/1. 3. In Memorian Id. Liszt Nándor dr Vidéki Orvosok és Gyógyszerészek Lapja, Debrecen, 1932, III. évf. 9. szám Liszt, N.: Az orvostörténelem fontosságáról, gyógytan fejlődésének rövid áttekintésével. In:Verzár Frigyes:A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság II. (Orvos-Természettudományi) Osztályának munkái, Debrecen, Tisza István Tudományegyetemi Nyomda, 1924, I. kötet-ii füzet, Liszt, N.: Népies gyógyító-módok és babonák Hajdúvármegyében. Debrecen, Hoffmann és Kronovitz Könyvnyomdájában, 1906, 44. Orvosi Hetilap jún évf. 24. sz o. 4

5 5

KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI

KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI Írták: Grabarits István Kapronczay Károly Kapronczay Katalin Magyar László András Kapronczay Károly, 2010 Az e-könyv alapja Kapronczay Károly: AZ ORVOSTÖRTÉNELEM

Részletesebben

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján A magyar belgyógyászat iskolateremtő tudósai Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2016. október 5. Előadó: Dr. Gazda István a Magyar Tudománytörténeti

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM

Részletesebben

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6, Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Hazám tudósi, könyvet nagy nevének!

Hazám tudósi, könyvet nagy nevének! Hazám tudósi, könyvet nagy nevének! Arany János pályájának művelődéstörténeti olvasatai Szerkesztette: Cieger András MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Országos Széchényi Könyvtár Universitas Könyvkiadó

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK A díjat az Elnökség 1999. február 19-i határozatával alapította. A kitüntetést az Elnökség azoknak a kollégáknak adományozza, akik kiemelkedő szakmai

Részletesebben

Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon műveltségi versenyt hirdet Irinyi János élete és kora címmel

Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon műveltségi versenyt hirdet Irinyi János élete és kora címmel 1 Irinyi János élete és kora Versenyfelhívás a 2015/2016-os tanévben Célunk: Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon műveltségi versenyt hirdet Irinyi János élete és kora címmel az 1817

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Arany János emlékhelyek régiónkban

Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,

Részletesebben

A baseli egyetem magyar kapcsolatai a 16 18. században Orvostörténelmi értékek Verzár Frigyes életművében 1

A baseli egyetem magyar kapcsolatai a 16 18. században Orvostörténelmi értékek Verzár Frigyes életművében 1 Petrovics Alica A baseli egyetem magyar kapcsolatai a 16 18. században Orvostörténelmi értékek Verzár Frigyes életművében 1 Több mint 20 éve annak, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetem 1986-ban - ünnepélyes

Részletesebben

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( ) Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.

Részletesebben

Régészet Napja május 26. péntek,

Régészet Napja május 26. péntek, Nomádok a Kárpát-medencében Damjanich János Múzeum I. emelet, konferenciaterem Régészet Napja 2017. péntek, 10.30-13.30. DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM SZOLNOK RÉGÉSZET 2017 NAPJA Mali Péter Hoppál Krisztina Felföldi

Részletesebben

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI

Részletesebben

Magyar Nemzeti Igazgatóság Széchenyi István. Provizórium Wir können warten. Húsvéti cikk. Soha nem látott gazdasági növek

Magyar Nemzeti Igazgatóság Széchenyi István. Provizórium Wir können warten. Húsvéti cikk. Soha nem látott gazdasági növek Fogalom Személyek Évszámok Véres megtorlás Haynau 1850-59 Neoabszolutizmus Windischgraetz 1859 Föderalizmus Schwarzenberg okt dipl. 1860 Centralizáció Alexander Bach feb. pát. 1861 Osztrák adórendszer

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október

Részletesebben

Ferencz József és kora

Ferencz József és kora Ferencz József és kora Az elveszett aranykor : az Osztrák-Magyar Monarchia világa : A Habsburg Történeti Intézet kerekasztal-beszélgetése [Video] Ferenc József / Somogyi Éva. Bp. : Gondolat, 1989. (Magyar

Részletesebben

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM ICHIHARA SHIMPEI A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM Magyarországon a 18. században az igazgatási rendszer nagy változáson ment keresztül a Habsburgok uralkodása alatt.

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE

IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Jelentés a munkavállalói létszámról. részállású:

Jelentés a munkavállalói létszámról. részállású: Jelentés a munkavállalói létszámról Foglalkozás-egészségügyi szolgálat neve: címe: orvosok száma: ápolók száma: alkalmazott egyéb személyek száma: Osztály A B C D főállású: részállású: Jelenleg ellátott

Részletesebben

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. június 8., vasárnap 65. szám Tisztelt Olvasó! Egy darabka történelmet tart kezében. A Magyar Közlöny ünnepi száma a magyar

Részletesebben

Uj orvostörténeti internetes adatbázisok a Magyar Tudománytörténeti Intézet összeállításában

Uj orvostörténeti internetes adatbázisok a Magyar Tudománytörténeti Intézet összeállításában GAZDA ISTVÁN Uj orvostörténeti internetes adatbázisok a Magyar Tudománytörténeti Intézet összeállításában A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma elhatározta, hogy egy nagy orvostörténeti

Részletesebben

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Professzor dr. Jermendy György - orvos, tudományos igazgató

Professzor dr. Jermendy György - orvos, tudományos igazgató Született: Szeghalom, 1947. október 29. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosi kinevezését elnyerve 1992-ben lettem a kórház munkatársa. Az itt eltöltött 24 év alatt részese lehettem annak,

Részletesebben

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs

Részletesebben

Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén

Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén HORUS Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén Nász István dr. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Budapest Az első évek

Részletesebben

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM Készítette: Dr. Dézsi Anna Júlia ÉLETTUDOMÁNY Alkalmazott tudományok gyakorlati tevékenység

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26.

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Dr. Kenyeres István Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Adatok Szem. ig. szerinti név: Dr. Kenyeres István Tibor Lakcím: 1078 Budapest, István u. 26. II. 14. Telefon: 06-309190388 E-mail: kenyeresi@bparchiv.hu

Részletesebben

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot. Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai

Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai 2014 február 25. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Huszonöt éve, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor posztumusz Kossuth-díjas

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

2. Quaestura raktári egység = 22,22 ifm.

2. Quaestura raktári egység = 22,22 ifm. 2. Quaestura 1907-1952 411 raktári egység = 22,22 ifm. A Quaestura az egyetem egyik központi hivatala volt. Funkciója története során többször változott. Kezdetben gazdasági ügyekkel foglalkozott, később

Részletesebben

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok

Részletesebben

Védőoltási helyzetkép, átoltottság. Mi a teendő a védőoltás megtagadása esetén?

Védőoltási helyzetkép, átoltottság. Mi a teendő a védőoltás megtagadása esetén? Á N T S Z Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Védőoltási helyzetkép, átoltottság. Mi a teendő a védőoltás megtagadása esetén? Dr. Ócsai Lajos Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztály

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése

Részletesebben

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,

Részletesebben

Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből

Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Készítette: Fülep Ádám EKE Tittel Pál Könyvtár, szaktájékoztató Neveléstudományi Doktori Iskola, II. évf. hallgató Eger, 2016. Dr. Kovács

Részletesebben

Pető András Főiskola

Pető András Főiskola Név: Dr. Kullmann Lajos Intézmény: Születési hely, idő:. Budapest, 1941. május 26 Végzettség: - Budapesti Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Kar, általános orvos, 1959-65 - Budapesti Közgazdaságtudományi

Részletesebben

NAGY BÉLA * MAURITZ BÉLA

NAGY BÉLA * MAURITZ BÉLA NAGY BÉLA * MAURITZ BÉLA A MÚLT MAGYAR TUDÓSAI FÔSZERKESZTÔ SZABADVÁRY FERENC NAGY BÉLA MAURITZ BÉLA A AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával ISBN 978 963 05 8637

Részletesebben

Egy iskolaorvosi szaklap a harmincas években

Egy iskolaorvosi szaklap a harmincas években KÜHRNER ÉVA Egy iskolaorvosi szaklap a harmincas években Az Eötvös-féle népoktatási törvény 1 következtében az iskolába járó gyermekek száma ugrásszerûen megnõtt. A meglévõ iskolaépületek sem mennyiségükben,

Részletesebben

Az Elméleti Fizikai Tanszék

Az Elméleti Fizikai Tanszék Az Elméleti Fizikai Tanszék Az Elméleti Fizikai Tanszék első vezetője Ortvay Rudolf (1885 1945) volt. Ortvay Rudolf Farkas Gyula (1847 1930) tanítványa a kolozsvári egyetemen. Ortvay Rudolf élete hosszú

Részletesebben

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre. KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,

Részletesebben

Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év

Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról 2016. év I. A pályázati felhívás és az előszűrés Legfőbb Ügyész úr hozzájárulásával 2016. évben 33 ügyészségi fogalmazói álláshelyet hirdettünk meg. A

Részletesebben

Sine praeteritis futura nulla (Múlt nélkül nincs jövő)

Sine praeteritis futura nulla (Múlt nélkül nincs jövő) A tanszékünk első 93 éve bevezető gondolatok egy rendhagyó emlék- és köszöntő konferenciához, egy emlékező és köszöntő kötethez, mert a 2014-es esztendő a tanszéki kozmológiában egy különös bolygóegyüttállást

Részletesebben

T. Ágoston László 70. születésnapjára

T. Ágoston László 70. születésnapjára T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a

Részletesebben

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el!

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el! A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai 10 pont 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont 3. feladat Magyarázd el! 10 pont 4. feladat Kutatómunka 10 pont 5. feladat Hírességek 6 pont

Részletesebben

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István

Részletesebben

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők

Részletesebben

Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2

Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2 Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a Tárgyfelelős nyomtatási neve tárgycsoportban ANYISM01 Anyanyelvi ismeretek Kötelező

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

V. évfolyam 2.szám február

V. évfolyam 2.szám február V. évfolyam 2.szám - 2019. február XV. SAJÓBÁBONYI PÁLINKA ÉS POGÁCSASÜTŐ VERSENY Nagy érdeklődés kísérte február 02-án a XV. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő versenyt. Összesen 301 pálinkát, párlatot

Részletesebben

Gárdonyi Géza, (Ziegler)

Gárdonyi Géza, (Ziegler) Az Egri várban, a Fülesbástyán alussza örök álmát Gárdonyi Géza, az Egri csillagok halhatatlan szerzője. A síron ez a három szó olvasható: "Csak a teste", utalva arra, hogy szelleme alkotásaiban örökké

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9 Mozgás és egészség KARLOVITZ János Tibor Miskolci Egyetem, Miskolc bolkarlo@uni-miskolc.hu Ebben a bevezető fejezetben arra szeretnénk rávilágítani, miért éppen ezek a tanulmányok és ebben a sorrendben

Részletesebben

Összefoglalás. Kelet-európai Ápolók Kiválósági Központja a Dohányzás Ellenőrzéséért NEGYEDÉVES HÍRLEVÉL 1. SZÁM 2015. JANUÁR

Összefoglalás. Kelet-európai Ápolók Kiválósági Központja a Dohányzás Ellenőrzéséért NEGYEDÉVES HÍRLEVÉL 1. SZÁM 2015. JANUÁR Kelet-európai Ápolók Kiválósági Központja a Dohányzás Ellenőrzéséért Összefoglalás Miután a világszerte dolgozó mintegy 19 millió egészségügyi ápoló az egészségügyi dolgozók legnagyobb létszámú szakmai

Részletesebben

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján

Részletesebben

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok)

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok) 1. szöveg Hallgassa meg a szöveget, és oldja meg az utána következő feladatokat! Maximális pontszám: 10 Feladatmegoldási idő: 15 perc Ha farsang, akkor természetesen bál. A farsangi bálok a XIX. század

Részletesebben

Vezetői összefoglaló a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása (VRONY) évi adataiból készült jelentésről

Vezetői összefoglaló a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása (VRONY) évi adataiból készült jelentésről Vezetői összefoglaló a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása (VRONY) 2010. évi adataiból készült jelentésről Veleszületett Rendellenességek Országos Felügyeleti Osztálya Magyarországon

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05

Részletesebben

60 éves a klinikai laboratóriumi. társaságunk (I.) (KOLAB, KOLSZ, MKLDT, LDT, MLDT) Jobst Kázmér PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet

60 éves a klinikai laboratóriumi. társaságunk (I.) (KOLAB, KOLSZ, MKLDT, LDT, MLDT) Jobst Kázmér PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet 60 éves a klinikai laboratóriumi társaságunk (I.) (KOLAB, KOLSZ, MKLDT, LDT, MLDT) Jobst Kázmér PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet 4 5 A hazai diagnosztikus szakmák társaságaikat, beleértve az elméleti

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére

Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére Dr. Kassai Miklós (1934-2018) emlékére Mély fájdalommal vettük tudomásul a szomorú hírt, hogy Dr. Kassai Miklós főorvos életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatásán 2018. január 13-án vettünk részt a hódmezővásárhelyi

Részletesebben

Természeti adottságok

Természeti adottságok Földrajzi fekvése Téglást az ész.47 42 és a kh. 21 40 földrajzi koordinátáknál található A település Észak- Alföldön van Hajdú-Bihar valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határán Két legközelebbi nagyváros

Részletesebben

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelemtanulás egyszerűbben Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette

Részletesebben

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle 3. szint Március-április Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle, jelentette be kedd este a francia író lánya. Kilencvenöt éves korában Párizs környéki

Részletesebben

KÓDEX Reformkor és kiegyezés

KÓDEX Reformkor és kiegyezés M A G Y A R KÓDEX Reformkor és kiegyezés MAGYARORSZÁG MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETE 1790-1867 7 KOSSUTH KIADÓ Tartalom 1. FEJEZET / TÖRTÉNELEM 7 A NEMZETTÉ VÁLÁS KORA (1790-1848) / Dobszay Tamás-Hermann Róbert 7

Részletesebben

A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai

A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai 1932-2013 Dobson Szabolcs, Dobson Dénes Bevezetés A magyarországi gyógyszertár névadási szokásokról még nem született korszakok közötti számszerű összehasonlító

Részletesebben

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2016. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Antiqua Academiae

Részletesebben

Barta János (Történelmi Intézet)

Barta János (Történelmi Intézet) Barta János (Történelmi Intézet) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevezés évszám kibocsátó intézmény történelem angol nyelv- és irodalom 1963 Kossuth Lajos Tudomány-egyetem, szakos tanár,

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Élettani Intézete

A Debreceni Egyetem Élettani Intézete A Debreceni Egyetem Élettani Intézete 1918-tól Élettani Intézet 1934-től Élettani és Általános Kórtani Intézet 1948-tól Élettani Intézet 1918 Vészi Gyula ny.r. tanár, igazgató 1918 1930 Verzár Frigyes

Részletesebben

SZALAY SÁNDOR ÉS A DEBRECENI FIZIKA

SZALAY SÁNDOR ÉS A DEBRECENI FIZIKA Előadás a 37. Középiskolai Fizikatanári Ankéton, Debrecen, 1994 SZALAY SÁNDOR ÉS A DEBRECENI FIZIKA Kovách Ádám MTA Atommagkutató Intézete, Debrecen A fizika által tárgyalt és vizsgált jelenségek körülhatárolására,

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

TAB2107 Helytörténet tematika

TAB2107 Helytörténet tematika TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Pályázati azonosító: NKA 3508/01214

Szakmai beszámoló. Pályázati azonosító: NKA 3508/01214 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: NKA 3508/01214 A pályázatban vállaltaknak megfelelően teljesítettük a szakmai feladatot. Hajdúböszörményben a Város Napjához kapcsolódóan (2015. szeptember 14-én)

Részletesebben

polgárháború elõérzete

polgárháború elõérzete +1 Borito 1.qxd 15.11.29 11:07 Page 2 2 +1 Borito 1.qxd 15.11.29 11:07 Page 3 3 +2 Lexikon.qxd 15.11.29 11:08 Page 1 Mozgó-lexikon A V ALMÁSI MIKLÓS 1932-ben született Budapesten. Esztéta, filozófus, az

Részletesebben

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kádár Tünde (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 18. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben