Mihók Sándor Ernst József A gidrán

Átírás

1 Mihók Sándor Ernst József A gidrán 9. LOVASKULTÚRA

2 A gidrán

3 Dr. Ócsag Imre emlékének LOVASKULTÚRA a Magyar Állattenyésztôk Szövetsége szakmai támogatásával megjelenô sorozat Sorozatszerkesztô: Mihók Sándor

4 Mihók Sándor Ernst József A gidrán Hagyományos magyar lófajták

5 Lektorálta: Bodó Imre Pataki Balázs Mihók Sándor Ernst József, 2015 Szerzôk: Ernst József: 1 2. fejezet Mihók Sándor: 3 9. fejezet ISBN ISSN A Magyar Lótenyésztôk Országos Szövetsége és a Mezôgazda Kiadó közös kiadása Felelôs kiadó a Szövetség elnöke és a Kiadó igazgatója A szöveget gondozta: Csongor Mária Magdolna Mûszaki szerkesztô: Sándor Anna Borítóterv: Váradi Gábor Borítófotó: Jónás Sándor szívességébôl MGK /15 Készítette: Agroinform Kiadó és Nyomda Kft Budapest, Angol u Felelôs vezetô: Stekler Mária Budapest, 2015/4

6 Tartalom Hagyományos magyar lófajták Elôszó Bevezetés Mezôhegyes történeti fejlôdése, a mezôhegyesi katonai ménes megalakulása A birtoktest kialakítása A leendô tenyészállatok felvásárlása A lovak fajtája A ménes irányítása és személyi állománya a kiegyezésig A ménesbeosztások A vadménesekben, a csoportokban és a kézbôl való fedeztetések korszakának ménesei A kézbôl és csoportokban való fedeztetések korszakának a ménesei A kézbôl való fedeztetések korszakának a ménesei (1855tôl az 1870es évek elejéig) A lovak nyilvántartása, elnevezése és jelölése A nyilvántartás és a törzskönyvezés kezdetei A lovak elnevezése, névadása A lovak jelölése A háborús évek és a megváltozott kötelezettségek II. József uralkodó török háborúja A francia háborúk kora A háborúkban leromlott lovak gyûjtôhelye Mezôhegyes A mezôhegyesi katonai irányítású ménes eredeti céljának megvalósulása Az 1811ig Mezôhegyesre került kancák utáni családok és az elsô Gidran származású mének A kancacsaládok A fajtaalapító törzsmén, a Siglavi Gidran (Senior) vonalának keletkezése Bábolnán fedezô Gidran Senior apaságú törzsmének Mezôhegyesen törzsménként fedezô bábolnai nevelésû Gidran Senior ivadékok A három Gidran Seniorunoka mûködése Gidran Senior dédunokái További fontos törzsmének, amelyek a 1855tôl a IV., illetve a gidrán ménesben fedeztek A 4. számú gidrán anyaménes Angol telivérek a gidrán ménesben arab félvérbôl angloarab jellegû fajta Tenyésztésszervezés a kiegyezés után A katonai ménesek és méntelepek a magyar állam tulajdonába való átvétele A gidrán ménes Méntelepek, fedeztetési állomások ménállománya a köztenyésztést formáló hatása A gidrán a két világháború között A magyarországi tenyésztés jellemzôi Az ausztriai tenyésztés jellemzôi A romániai tenyésztés jellemzôi

7 3.4. A bulgáriai tenyésztés jellemzôi A lengyelországi tenyésztés jellemzôi A lótenyésztés átszervezése a II. világháború után Az újjáalakulás jellemzôi Sütvény/Dalmand gidrán tenyésztése A sütvényi ménes története A fajta tenyésztése Sütvény/Dalmandon (Dalmandi Állami Gazdaság törzstenyészete) Borodpuszta gidrán tenyésztés A borodpusztai ménes alapításának kényszere A borodpusztai ménes genetikai anyaga (Gidrán a köztenyésztésben) Fajtarekonstrukció Borodpusztán A szántódpusztai ménes megalakulása, tenyésztésének fôbb jellemzôi A marócpusztai gidrán ménes a Szilvásváradi Állami Ménesgazdasághoz csatolásig és utána A gidrán a civil tenyésztésszervezés idôszakában A fajta helyzete a tenyésztôszervezet megalakulásakor A vérfrissítés felhasználása a fajta újjáépítéséhez, hatása a genetikai szerkezetre A tenyésztôszervezet szerepe a fajtafenntartásban A tenyésztôszervezet szerepe a fajtafenntartásban Kiállítási sikerek, bemutatók Egyesületi kiadványok Az egyesület nemzetközi kapcsolatai A jövô útja A fajta értékmérô tulajdonságai A gidrán általános értékmérô tulajdonságai, külleme és vérmérséklete A gidrán különleges értékmérô tulajdonságai, sportteljesítménye A fajta genetikai szerkezetének jellemzôi A genetikai változatosság értékelése a vonalak és családok alapján A genetikai változatosság jellemzése populációgenetikai számítások alapján Az alapító ôsök a gidrán fajtában A gidrán pedigrételjességének értékelése A gidrán fajta kialakításában legfontosabb egyedek A gidrán fajta beltenyésztettsége A generációs intervallum értékelése Az ivadékszám értékelése az állományban A kancacsaládok közötti genetikai távolság értékelése A fajta genealógiai vonalai közötti genetikai távolság értékelése A genetikai változatosság jellemzése marker vizsgálatokkal Mitokondriális DNS polimorfizmusok Szelekció a génmegôrzéssel egybekötött fejlesztés keretében A génmegôrzés módszerei A szelekció és az Ex situ génvédelem kapcsolata Fajtatörténet ábrákon és táblázatokban Felhasznált és ajánlott irodalomjegyzék Ábrák és táblázatok jegyzéke

8 Hagyományos magyar lófajták A ló a háziasított állatok körének legnagyszerûbb alakja. Évezredekben mérhetô, amióta az ember szolgálatára áll. Róla tartalmas mûvek Xenophón (i.e ) óta jelennek meg, s bármennyi könyvet is írtak már lóról, mindig újabbakat, másféle megközelítésûeket várnak a faj szerelmesei. Magyarország lovas szakirodalmát történelmi méneseink, Örkénytábor által kinevelt nagyszerû lovasaink és lovas oktatóink közül a szakíróvá váltak alapozták meg, s jóllehet a II. világháború utáni, mintegy négy évtized nem kedvezett a lovas szakmunkák megjelenésének, 1996tól folyamatosan remek mûvek állnak rendelkezésünkre a szakmai mûveltség jobbítására. A szórványosan megjelent könyvek mellett felbecsülhetetlen jelentôségû a Lovasakadémia sorozat szellemisége, és a Lovaskultúra sorozat is a kilencedik kötetnél tart, a most megjelenô könyvvel. A XX. század utolsó harmadában, a globalizálódó világ egyre nagyobb érdeklôdéssel fordult a csökkenô létszámú, történelmi fajták felé. Elfogadást nyert, hogy ezek emberi nemzedékek egymásra épülô munkájának, másrészt az adott ország állattenyésztési kultúrtörténetének különleges és fontos élô dokumen tumai, a nemzeti öntudatnak tápláló gyökerei. Magyarországon is egyre többen vagyunk, akik a történelmi lófajtáinkért lelkesedünk, fenntartásuk érdekében áldozatokat hozunk. Szeretnénk még jobban megismerni a fajták kialakulása módját, fényes sikereinek összetevôit és ismeretek szerzésére vágyunk a jövôbeni sikeres fenntartás érdekében. Mily érdekes, hogy éppen a történelmi lófajtáinknak nincs még sorozata, aminek oka a búvópatakként felfelbukkanó elképzelés ellenére, hogy a kiadói programok és a szerzôi igyekezet nem mindig egyeztethetô össze. Tény, hogy ilyesféle könyvek már korábban is, és a közelmúltban is megjelentek. Ezekbôl összeállítottunk egy virtuális sorozatot, az olvasót pedig arra kérjük, legyen szerkesztôje a Hagyományos magyar lófajták sorozatnak. A következô útmutatás szerint rakja sorba a mûveket otthon, a saját könyvespolcán, kiadótól, szerzôtôl és a kiadás évétôl függetlenül. Tegye ezt majd a most még készülôben lévôkkel is. Ócsag Imre (1984): A nóniusz. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest Ócsag Imre (1989): A kisbéri félvér. Elsô kiadás, Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, (1999) Második kiadás (a Kisbéri félvér Lótenyésztô Országos Egyesület közremûködésével). Mezôgazda Kiadó, Budapest Hecker Walter (1994): A Bábolnai Arab Ménes, Elsô kiadás, ISG Kiadó, Gerlikon (Svájc), (2014) Második kiadás, ISG Kiadó, Gerlikon (Svájc) Brehm Gottfried (2013): A lipicai ló a tudomány tükrében, Mezôgazda Kiadó Magyar Lótenyésztôk Országos Szövetsége közös kiadása, Budapest Mihók Sándor (2014): A hucul, Mezôgazda Kiadó Magyar Lótenyésztôk Országos Szövetsége közös kiadása, Budapest Mihók Sándor Ernst József (2015): A gidrán, Mezôgazda Kiadó Magyar Lótenyésztôk Országos Szövetsége közös kiadása, Budapest 7

9 CsanádArad vármegyék XIX. század elsô éveiben közreadott térképoldalon, amelyen már feltüntették Mezôhegyest is. Mezôhegyes PferdeGestütt 1785 errichtet (Forrás: Atlas Regni Hungarian, Johann Matthias Korabinsky, Presburg, Joseph Landes Buchhandler, L. tábla)

10 Elôszó Egy másik, számomra ugyancsak kedves könyvemben leírtam, hogy a Debreceni Agrártudományi Egyetemen között voltam hallgató. Olyan évfolyamon végeztem, amelynek tantervében a lótenyésztés nem szerepelt. Nem tartották fontosnak. Amikor az Állattenyésztéstani Tanszékre kerültem és már gondolatokat, sôt cselekvésterveket fogalmazhattam meg, kiharcoltam a lótenyésztés, szerepeltetését a tantervben. Néhány akkori vezetô nagyon támadott ezért, különösen, amikor Dunka Béla aktív szerepével az agráros lovasiskolát is megvalósítottuk, de a közvetlen munkahelyi vezetôm, Kiss István professzor úr támogatott ebben. Megnyerte tárgyelôadónak és címzetes egyetemi tanárnak a tanszékre hozta Ócsag Imrét. Nem kétséges, azért is, hogy tanuljak tôle! Szívesen tettem, miközben egy sajátságos eszmeiség bontakozott ki elôttem. A keveseket magához engedô Ócsag Imre elfogadott, sokat tanultam tôle. Még nem értettem okát Bábolnán történt tiltakozásának, amikor 1961ben az FM a néhány állami gazdaság által végzett hagyományos feladatokat, a szakemberekkel összeállíttatott javaslat alapján átszervezéssel, ménesáthelyezéssel kívánta megosztani. Lassan megismertem Borodpuszta történetét, Ócsag Imre génmentésben játszott szerepét. Persze kellett ehhez Bodó Imre munkásságának ismerete, a késôbbiek során a vele eltöltött 10 év szakmai munkája. Már elôtte abba a helyzetbe kerültem, hogy az állattenyésztéstani tanszék tevékenységét a hagyományos háziállatfajtáink genetikai és gazdasági értékének tudományos feltárása felé formálhattam. Génbanki állományt hoztunk létre fodrostollú magyar lúdból, réz és bronzpulykából, megkezdtük a fekete színû parlagi pulykának génmentését. Az 1990es évek legelejétôl gidrán génbanki tenyészetet létesítettünk az agráron. Hasznosítását is megoldottuk, mert a fajta a lovasiskolánkban kizárólagossá vált. Ettôl kezdve gyûjtöttem az adatokat a gidránról, jelentôs adatbázist sikerült létrehozni és a civil tenyésztésszervezésben a gidrán oldalán és érdekében szerepet kaptam. Jó ideje foglalkoztat egy nagyobb szabású gidrán monográfi a megjelentetése, a fajta valós történetének közreadása. Annak a követendô elvnek a megismertetése, amely a génmegôrzés szabályai szerinti tenyésztést jelenti és azokat a tudományos módszereket/lehetôségeket mutatja be, amelyeket a tudatos génmegôrzési tevékenység során igénybe kell venni! Egyébként ezeknek az elvárásoknak a fi gyelembe vételével alakítottuk ki és tartjuk fenn az agrár tenyészetét és segíti munkánkat a molekuláris és populációgenetika alkalmazása. Amikor a régi fajták megmentésének igénye általános polgárjogot nyert, és a biodiverzitás fennmaradása érdekében az Európai Unió anyagilag is támogatni kezdte a védett és ôshonos fajták tágan értelmezett tenyésztését, megteremtôdött e könyv megjelentetésének lehetôsége. Nagy szerencsémnek tartom, hogy szerzôtársként megnyerhettem Ernst Józsefet, akivel hosszú ideje szakmai barátság köt össze. Könyvei különlegesek számomra, s ha valaki akárcsak 10 évvel ezelôtt is elôre vetítette volna e közös munkánkat, aligha hittem volna el. Szerzôtársam a gidrán törzs kialakulásának elsô száz esztendejét dolgozta fel a meglevô mezôhegyesi törzskönyvek alapján. A törzskönyvekben vezetett adatokból rekonstruálni lehetett az 1816ban Bábolna számára megvásárolt Gidran Szenior és 74 Tifl e törzskanca tenyésztési eredményeit, a bábolnai Gidran I és II, valamint a hat bábolnai nevelésû Gidran IVI mezôhegyesi törzsmének szerepét a gidrán törzs kialakulásában. Ezek alapján bizonyította, hogy a 9

11 gidrán törzs genealógiai vonala nem a Mezôhegyesen törzsménként szereplô 25 Arrogante kanca ellette, Bábolnán rövid ideig fedezô Gidran II törzsménen, hanem 74 Tifl e 1818ban ellette második méncsikóján (Bábolnán ugyancsak törzsmén) keresztül épül fel. Ennek volt az ivadéka a Mezôhegyesen felállított, 13 Bellamore bábolnai kanca ellette Gidran VII törzsmén. Mindketten Ócsag Imre tanítványai is vagyunk. E könyvet ôszintén ajánljuk Ócsag Imre emlékének, aki bár tiltakozna a méneskar kedvezô bemutatásáért, de visszaszólunk neki, hogy az általa oly nagyra tartott civil alapon kialakuló tolnatamási félvér tájfajta is egy méneskari tisztnek szervezô munkája eredményeként jött létre. De ma is igaznak tartjuk az egyik könyvében olvasható ajánlását, miszerint ma, amikor nemcsak lehetne, de kellene is önállóan alakítani lótenyésztésünk jövôjét, akkor a tenyésztôk (tenyésztôszervezeti vezetôk), akiknek a kezében a gyúrható, alakítható lóanyag van, felülrôl várják az atyai gondoskodást. Debrecen, február 1. Mihók Sándor

12 Bevezetés Döhrmann Henrik, Mezôhegyes nyugállományú parancsnoka A mezôhegyesi lótörzsek fejlôdés történetéhez címû, 1925ben megjelent figyelemre méltó cikkét a következô sorokkal kezdte: Ha a mezôhegyesi m. kir. állami ménesben az idôk folyamán keletkezett három törzsnek, az arab eredetû Gidran, az angol telivér Furioso és North Star mén által alapított angol félvér és a normandiai vérbôl kiinduló Nonius törzs fejlôdéstörténetét kutatjuk, arra a meglepô tényre bukkanunk, hogy a három törzs keletkezésének a történetét nem lehet különkülön tárgyalni, csak mintegy 1855tôl kezdôdôen, jóllehet a mezôhegyesi ménest már 1785ben alapította II. József. Az alapítást követô 70 éven át ugyanis az anyaméneseket nem annyira tenyésztörzsek szerint csoportosították, mint inkább szinök és használati jellegük szerint, mert a ménest a hadsereg részére alapították, Csekonics József lovaskapitány vezetése alatt. Fô célja hosszú idôn át az volt, hogy a hadseregnek különbözô hátas és hámoslovakat szállítson. Hiszen a kezdet kezdetén Mezôhegyes nem volt egyéb Európa minden tájáról összeszedett katonai pótlovak (remonták) és az ezredektôl üdülésre odaküldött szolgálati lovak gyûjtôhelyénél. Sajnos ez a nézet, vélemény uralkodik még a ma is. Nem kérdés, ez a világon szinte egyedülálló birtoktörzs mûködésének elsô nyolcvan évében valóban csak a lótenyésztés ügyét, közvetve a katonai érdekeket is szolgálta, de a késôbbi évtizedekben napjainkig a magyar mezôgazdaság élenjáró nagybirtoka volt. Ezt a világon is kiemelkedô birtoktörzset, amely több mint kétszáz éven át dacolt a viszontagságokkal, a forradalmakkal, a katonai megszállásokkal, a földosztással, napjainkban a végveszély, a birtoktörzs feldarabolása fenyegeti! Az itt tenyésztett lovak törzseinek kialakulását figyelembe véve a korábbi eseményeket is csak 1855tôl lehet vizsgálni. Meg kell jegyezni azonban, hogy a mezôhegyesi ménesben nem három, hanem öt törzs alakult ki az alapítást követô esztendô során, sôt, volt úgy, hogy egyegy törzset megszüntettek, valamint a nóniuszt is két törzsnek tekintették: kis és nagy nóniusznak. A Döhrmann Henrik említette törzseken kívül ugyancsak itt tenyésztették ki azt a shagya törzset is, amelyrôl már 1874ben írtak. Ebbôl a törzsbôl (2. számú ménes) 1869ben helyeztek át 45 kancát Bábolnára az ottani állományban végrehajtott selejtezés pótlására, egyben a tenyésztés színvonalának javítására. Az Arab méneskönyv I kötetében ismertetett 15 kancacsaládból 8 család alapítója mezôhegyesi kanca volt. De folytathatjuk a sort az 1875ben Erdélybe, Fogarasra került lipicai törzzsel is, ahol rendszeresen frissítették az állományt fajtatiszta lipicaiakkal, megôrizték mezôhegyesi tenyésztésû, de erdélyi fajtájúnak mondott, spanyol ôsök utáni Incitato vonalát is. A törzs egy részét 1912ben elôbb a bábolnai ménesbe, majd ben Szilvásváradra helyezték át. Ha a Mezôhegyesen maradt három törzsnek, illetve fajtának a mezôhegyesi rög hatására megnövekedett testméreteit, küllemi leírását, tömegét nézzük, meglepô hasonlóságot észlelhetünk (nóniusz fejét kivéve), viszont megjelenésükben és vérmérsékletben elkülönülnek egymástól. Köztudott, hogy a mezôhegyesi rög mennyire hat az ott tenyésztett állatok testtömegére, de ez a hatás kevésbé érvényesül a vérmérsékletben: a normann nyugodt és biztos munkaló, a félvér élénk és könyebben lesz kezelhetô, az arab hátterûek pedig maradnak lovas, de fôleg kocsis igényes lónak. Döhrmann Henrik tenyésztésre vonatkozó fenti megállapításai a fennmaradt méneskönyvekre való elsô rátekintésre különösen a ménes és a kancacsaládok történetének elsô évére sem állja meg a helyét. Ez a negyed évszázadnyi idô ami a korabeli gazdálkodási viszonyok, elméleti és gyakorlati tudása mellett nem tûnik soknak, hozzá számítva még, hogy háborús évek voltak kellô tapasztalatot nyújtott ahhoz, hogy ílyen nagyságú és valójában minden hasonló elôzmény nélküli ménes jól mûködjék. Vitathatatlan, hogy a katonai érdekek is döntôen hozzájárultak a ménes alapításához, de ez nem a helyi tenyésztésû pótlovak iránt megnyilvánuló érdeklôdésben mutatkozott meg, hanem a KeletEurópában nagy tömegben, több százas, ezres nagyságrendben felvásárolt pótlovaknak az ezredekhez történô beosztás elôtti tartásában, esetleges kiegészítô nevelésében, feljavítására alkalmas hatalmas puszta hasznosításában jutott kifejezésre. Ehhez némileg hasonlított a DélkeletEurópában vásárolt pótlovak összegyûjtésére 1774ben létre hozott radautzi pótlótelep, ahol 1778ban kezdôdött el a tenyésztés, de csak korlátozott mértékben, és a késôbbiekben a Mezôhegyesrôl odahelyezett mének lettek az ottani törzsek alapítói. 11

13 Mezôhegyes alapításával kapcsolatos összefoglaló a Törzsmének könyve elsô kötetében (Forrás: Törzsmének könyve ) MLOSZ Mezôhegyesi Kirendeltség tulajdona. Fotó Mitrov Gabriella

14 1. Mezôhegyes történeti fejlôdése, a mezôhegyesi katonai ménes megalakulása 1.1. A birtoktest kialakítása A ménes alapításának folyamatát Csekonics József nek a felsôbb hatósághoz intézett Memoranduma indította el, amelyet december elején egy véletlen folytán sikerült az aktivitásáról ismert, azonnali intézkedéseket elrendelô és teljesítését megkövetelô, rendkívüli munkabírású uralkodónak, magának II. Józsefnek átnyújtani. (A Memorandumot Magyar Kázmér 1936ban adta közre magyarra fordítva.) Csekonics József emlékiratában Joseph Brudern tábornoknak a Körösök vidékén levô magánménesét említi meg javaslatként, amelyet már néhány éve irányított, így azzal tenyésztôi tapasztalatokat is szerzett. A ménes továbbra is magánvállalkozásként, de katonai személyzettel egy meghatározott körzet kistenyésztôit méntelepszerû tartásban levô ménekkel ellátva és a választott kortól a csikókat felvásárolva és azokat felnevelve mûködtetnék. A tenyésztésre alkalmatlan méncsikókat (heréltként) remontaként (katonai pótlóként) értékesítenék, míg a kancákat a kistenyésztôk között osztanák szét a köztenyésztés tenyészállományának javítására. A ménest katonai személyzet szolgálná ki, akiknek a munkafegyelmét is katonai fegyelemként követelhetnék meg. Mert, mint írta: Itt nem segít más, csak az, hogy a népies tenyésztés érdekében katonai igazgatóság szerveztetik és vezeti az ügyeket. Ebben az idôben képzett és megbízható polgári személyzetet nem igen lehetett találni Magyarországon. Az alföldi és a hegyvidéki pásztorok zsiványok voltak, akiknek megfegyelmezésére még egy századdal késôbb is a legszigorúbb rendszabályokat hozták a megyék. Nem változott a helyzet a ménesintézmények 1869ben történt átvételekor sem. Kozma Ferenc ezért tartott továbbra is igényt a méneskar szolgálatára. Jellemzô volt, hogy a XIX. század végén Budapesten tartott kiállításokon a lovak éjszakai ügyeletére méneskari századot vezényeltek a lóistállók éjjeli ôrzésére, mert a pipázó és borozgató kocsisokra nem bízhatták a tûzveszélyes sátoristállókat. A császár azonnal intézkedett: Csekonics Józsefet Bécsbe rendeltette, a tervezetet felülbíráltatta és egy bizottság létrehozását rendelte el rögvest, december 20án. A kezdeteket és az alapítást követô elsô évek történetét Keczán (máshol Ketzán) Ernônek (1907) A Hadsereg címû havilapban folytatásokban megjelent írása alapján követjük. Az írást a szerzô közlése szerint a ménes volt állatorvosa, Juss Sámuel állította össze a ménes irattárában elhelyezett feljegyzésekre támaszkodva. A célok pontosítására, a terület kijelölésére és a lovak felvásárlására kijelölt hivatalos személyiségek, így a Haditanács megbízottja Joseph Hoditz gróf ezredes, L. Scotti katonai állatorvos, a radautzi ménes parancsnoka, Joseph Cavallar és Riedl cs. k. ôrnagyok, valamint Csekonics József cs. k. kapitány volt. A bizottság munkájában Ruisz Gyula (1888) közlése szerint többek között részt vett az ismert hippológus, Amadeus Johann Wolstein (könyve Tolnay Sándor fordításában 1786ban jelent meg magyar nyelven), aki éveken át tanulmányozta a legjobb európai tenyészintézményeket, továbbá báró Einsiedel osztrák pótlovazási parancsnok is. Elsô döntése az volt s talán császári sugallatra, hogy nem pótlovazást vállaló magánménest, hanem köztenyésztést is szolgáló, mintegy 500 kancából álló kincstári tenyészménest létesítsenek, amely fedezôméneket (az erre alkalmatlanok herélt pótlovak lesznek) nevel a falvak részére, a számfeletti kancacsikókat pedig tenyészállatként helyeznék ki a gazdákhoz. A fedezôménekkel ellátott falvakból (elsôsorban a kihelyezett mének utáni) késôbbi pótlónak alkalmasnak tûnô, egykétéves korú csikókat vásároljanak fel a ménesben történô további nevelésre (ez már kicsit a tudatosított árutermelés is volt!). Ebbôl adódott, hogy egy megfelelô méretû, pótlovazási bázisként is hasznosítható kamarai birtokot keressenek, amely alkalmas a kancák és négy évjárat csikó, a mének, valamint a nevelésre felvásárolt mintegy 1000 pótló eltartására. Ilyen nagyságú és egy tagban fekvô területeket a töröktôl felszabadított, és a koronát illetô birtokok a Bánságban (ott sem jelentôs mértékben) voltak. Ezért a budai hely 13

15 Hirdetmény 1856ból, amely a katonai pótlovak vásárlását, a követelményeket és az árakat közli. Magángyûjtemény

16 1. Mezôhegyes történeti fejlôdése, a mezôhegyesi katonai ménes megalakulása tartótanács eötvenesi Lovász Zsigmond temesi alispánt utasította, hogy legyen a bizottság segítségére. Az 1785 februárjában Aradra érkezô Joseph Hoditz grófnak bemutatták a bérlôk által használt Mezôhegyes pusztát, amelyet alkalmasnak ítélt a leendô ménes részére. Irigylésre méltó gyorsasággal már március 24.i keltezéssel utasítást adtak ki a mezôhegyesi puszta bérletének felmondására, és intézkedtek a leendô ménes részére való átvételrôl. Csekonics Józsefet és L. Scotti állatorvost Mezôhegyesre rendelték, hogy az ide vezényelt személyzet és építô katonai egységek a felvásárlásra kerülô lovak elhelyezését elôkészítsék. Joseph Hoditz gróf ezredest pedig utasították, hogy további, Mezôhegyessel határos puszták megszerzésére is tegyen javaslatot. Így elôször a Kis Kamarás pusztát terjesztették fel, amelyet április 24i leirattal jóváhagytak végén pedig Fecskés és Pereg kamarai puszták átvételére került sor, s így a birtok több mint kishold, mintegy hektár volt, majd a késôbbiekben tovább növekedett a hozzácsatolt pusztákkal. II. József nemcsak az utasításokat adta ki, ha nem figyelte és ellenôrizte(!!!) azok végrehajtását, amelyet ha az kiérdemelte jutalmazott is, mint ahogy Keczán Ernô írta: Így a katonai ménesnek a mezôhegyesi pusztán való megteremtése május elején ténnyé vált és Mezôhegyes története itt veszi kezdetét. Ezt igazolja az a május 4én kelt legkegyelmesebb leirat is, melyben II. József Ô Felsége a mezôhegyesi puszta rendszeres átvételéért teljes megelégedését fejezi ki és a közben járt személyeket legmagasabb elismerésében részesíti. Azokra az állításokra, hogy a ménest közvetlenül a katonai pótlovak elôállítása érdekében hozták volna létre Széchenyi István (1828) szavaival élve azt mondhatjuk, hogy.. a lódolgát is a költészet és a régi feudalizmus nimbusába állítjuk. Hogyan oldhatta volna meg, illetve mennyire segíthette elô az évente 6 8 ezer pótlovat felvásárló hadsereg igényének kielégítését, akár részben is a tervek szerinti mintegy ötszáz, majd az ezerre növelt kancával (végül is 6 800, késôbb pedig 4 500) rendelkezô ménes az elhullások, az alkalmatlanság, illetve a kisorolt meddô idôs kancák pótlása után a számításba vehetô évi mintegy 250, illetve 500 körüli csikóval? A ménesalapításban és a köztenyésztésre gyakorolt hatásában, a testtömeg növelésében nemcsak a katonai igények, hanem kimondatlanul a XVIII. század második felében a polgárosodás növekvô közlekedési (posta, személyforgalom), valamint a fejlôdô árutermelés szállítási igényei (nyersanyag, áru) hatottak döntô mértékben. Errôl írt Wenkheim József (1815) is könyvében, amikor a katonai cél mellett békesség idején a Paraszti munkára, Fuvarokra, meg tartásra szükségesek, Ha a ló úgy vagyon nyölve. akkoron az kútfeje a Nemzeti Gazdaságnak, sôt Tárgya is a Luxusnak. Sajnos a bevételek növelése érdekében a megalakulást követô éven keresztül a számfeletti lovak esetében a pótlóként való értékesítést helyezték elônybe. Az is igaz, hogy egy ekkora területen és létszámmal gazdálkodó ménest (Fáy Andor közlése szerint ennél nagyobb csak az oroszországi Orlovménes volt) felhasználják a katonai célú pótlófelvásárlásra és a pótlovak rövidebbhosszabb ideig való tartására. Ez a feladat különösen háborús idôben az elkerülhetetlen fertôzô betegségek behurcolásában azonban rendkívül veszélyes volt, s könnyen végzetessé is válhatott volna. A mezôgazdasági termelés új eszközei hazánkban igazán csak a XIX. század második felében hatottak a lótenyésztésre. A fentiekkel kapcsolatban írta Ruisz Gyula (1888): Ezen megalapítandó ménesintézetnek fô céljául pedig az tûzetik ki, hogy kiváló méneket állítson elô és neveljen, a melyek által az igénytelen kistermetû lófajta az egész országban. tehát nem a ménes, hanem a köztenyészést szolgálja az igás (kiemelés E.J.) és remonta lovak is elôállíthatók legyenek. Annak érdekében, hogy lótenyésztés magyar szervezetét és irányítását megértsük, érdemes a mezôhegyesi ménes történetét sokadszor, de némileg más szempontok és összefüggések figyelembevételével áttekinteni. Ilyen például a mezôhegyesi puszta felosztása, amely a XVIII. századi majoros gazdálkodás szemléletében született meg, de a sajátos birtokviszonynak megfelelôen nem az elszigetelt magános majorokat idézte, hanem az egymás mellett, egymással összefüggô, egymást kiegészítô majorságok sorát. Mezôhegyes története nem csak a lovakkal függ össze: a teljes képet a lótenyésztés, a földeken folyó gazdálkodás, az építkezések, a feldolgozó üzemek létesítése, továbbá a szociális beruházások és intézkedések összefoglaló áttekintése adhatná. 15

17 EQUUS CABALLUS VAR. HUNGARICUS, Magyar parlagi lovak a XIX. század közepén. Kistermetû és fi nomcsontozatú igénytelen lovak voltak. (Forrás: Ismeretlen XIX. századi kiadvány táblaképe) Magángyûjtemény

18 1. Mezôhegyes történeti fejlôdése, a mezôhegyesi katonai ménes megalakulása 1.2. A leendô tenyészállatok felvásárlása A birtok kialakításával egy idôben azonnal nagy erôvel indultak meg az építkezések, és megkezdték a leendô tenyészállatok beszerzését is. A tervek szerint 500 kancát és szükség szerinti mént kívántak felvásárolni. A lovak felvásárlását a magyar és az erdélyi területen a pótlovak beszerzésében már gyakorlatot szerzett, számos tenyészetet látott, sôt tenyésztôi tapasztalatokkal rendelkezô, s késôbbi munkásságát látva a rendkívül aktív, vállalkozó kedvû Csekonics József, valamint L. Scotti állatorvos végezte. Felsôbb utasításra a már több mint tíz éve DélkeletEurópa sztyeppéin, Északnyugat Kaukázus elôtt levô síkvidékrôl származó pótlovakat beszerzô Joseph Cavallar ôrnagy, majd ezredes által vásárolt, a könnyû lovassági igényeknek megfelelô moldovai és cserkesz lovakat vezényelték Radautzból Mezôhegyesre. Ez minden bizonynyal Csekonics József egyetértésével és elképzelésének megfelelôen történt, hiszen lovas katona lévén a szolgálatból ismerte ezeket a lovakat. A délkeleteurópai sztyeppéken a XVIII. században szinte kivétel nélkül szabad (szilaj, sokszor még nomád viszonyok közötti) ménesekben nevelték a lovakat. Ezek a ménesek akár több száz egyedbôl is állhattak vagy egyegy nomád pásztor birtokában, kisebb csoportokban voltak, és ôsi ösztöneik alapján egyegy vezérmén mellett háremeket (Csekonics Rudelnek nevezte a kancából álló csapatot) alkottak. Ilyen körülmények között egy területen és tartósan egy ménesen belül, az azonos tartási feltételek mellett a beltenyésztés, sôt a szorosabb rokontenyésztés is elkerülhetetlen. Ennek következtében az állomány kedvezôen homogén lesz. Csekonics szerint Lótenyésztésének javítását helyi tenyésztésûekkel végezze és csak, ha ilyenek nincsenek, meneküljön más ménesek lovaihoz. nem lehet eléggé az elôvigyázatosságot és a szakértelmet hangsúlyozni, mert egy célkitûzéssel ellentétes hatású választás következményeit ki sem lehet számítani. Mindez érvényesült a felvásárlások során. Csekonics nagyobb mennyiségû kancát olyan he lyek rôl kívánta beszerezni, ahol a keleti vérû, az egymáshoz nagyon hasonlító ménesekbôl egyszerre több lovat is felvásárolhattak, így többékevésbé rokonságban álltak egymással. Ilyen le he tô séggel pedig Radautz felvásárlási körzetei ren delkeztek a legnagyobb mértékben. Ugyanakkor ezekbôl a ménesekbôl származó esetleges mé nek alkalmazását nagyon óvatosan kezelte, mert úgy tartotta, hogy csak a selejtjét adják el, a javát pedig megtartják saját ménesük részére. Az is igaz, hogy nem arról volt szó, hogy az eredeti állományt ön magában tenyésszék tovább, hanem ennek javított, tömegesebb változata kialakítása volt a cél. Az igazán megbízható apaállatoknak csak a császári udvar méneseibôl (Lipica, Kladrub, Kopcsány) szár mazó méneket tartotta, de más méneket is fel kellett vásárolnia a ménes és a magyarországi, valamint az erdélyi ménellátásra (Mezôhegyes méntelepi feladataira). Csekonics Józsefnek fenntartásai voltak a török lovakkal szemben is. A magyar szakirodalomban az arab lovat gyakran a török lóval azonosítják (arab ló korszaka). Valójában Török országból a Balkánon keresztül érkezô kisázsiai eredetû, keleti vérû lovak voltak ezek. A valódi arab lovak behozatala csak a XIX. század elején, fôként báró Fechtig Ferdinánd kezdeményezésével és vásárlásaival kezdôdött. Fechtig báró. a megvásárolt lovakat Triesztbe szállította. Iinnen vitték el a megrendelôk, illetve vásárolták meg az érdeklôdôk. A mezôhegyesi ménes számára az elsô évek után, a késôbbiekben is vásároltak tenyészkancákat, de kisebb mennyiségben és elsôsorban a saját tenyésztésû lovakat kívánták a tenyésztésbe állítani. Ezért az elsô mének között sok fajtát, holsteinit, meklenburgit, erdélyit, spanyolt stb. találunk. Csekonics József és L. Scotti Magyarországon és Erdélyben járta a méneseket és válogatta a leendô ménes részére a kancákat, míg a holsteinieknek Samuel Julius volt a szállítója, fôleg a Hamburg melletti Altonából és a lichtensteini ménesbôl. A lovak származását, különösen a kancák esetében, a fajta megjelölésén kívül (ami gyakorlatilag a származási helyet nevezte meg) nem közölték, a méneknél tenyésztôjüket, származási helyüket és fajtájukat adták meg. Az elsô lépésben méneket vásároltak, amelyeket azokban a falvakban kívántak elhelyezni, ahonnan pótlovakat várták, valamint kiválasztani azt a 100 mént, amelyet Mezôhegyes méntelepi feladataira kívántak a fedeztetési idényben kihelyezni. 17

19 A gidrán Circassier Cserkeszek a Kaukázus északnyugati lejtôin messze földön híres, az ahal tekinire emlékeztetô lovaikkal (1855ben megjelent azonosítatlan kiadvány No 3, képe. Jugendfr ) Magángyûjtemény A 194, különbözô fajtájú felvásárolt mén, amelyeket átmenetig a környezô falvakban helyeztek el a következôképpen oszlott meg: németországi 66 magyar 8 erdélyi 52 moldvai 22 cserkesz 16 lengyel 5 török 25 A kancák felvásárlása során az ôszi hónapokra az alábbi állományt sikerült Mezôhegyesen összpontosítani: cserkesz 172 moldovai 177 magyar 56 Összesen 405 kanca állt ekkor rendelkezésre, amelyek alapján az szeptember 28án kelt ren deletben teljesen megalakítottnak nyilvánították a mezôhegyesi ménest. A rohamos építkezések ellenére ennél nagyobb létszám kiteleltetésére nem vállalkozhattak. Ennek köszönhetôen II. József VORSCHRIFT, illetve VÉGEZÉS címen november hónapban a megyéknek és városoknak szétküldött, kétnyelvû, a lótenyésztés ügyében kiadott körirata 10. a kimondja: Hogy e szerzés jövendô idôre is minden ki találhatandó módon gyarapíthassék, tetszett ô Felségének kegyesen el végezni, hogy Magyar országban tulajdon Tsászári Királyi ménes is, melly mint egy mag vetô helye legyen a jelesb termetû, s tartóssabb erejû lovaknak minden idô halasztás nélkül felállítassék, arra rendelvén amaz Arad vármegyében fekvô, Mezô Hegyes nevû alkalmatos pusztát. A legeltetés megkezdésekor, 1786 áprilisában, a dragonyos és vértes ezredektôl (nagyobb tömegû lovak voltak ezekben) 150 kancát irányítottak Mezôhegyesre. Csekonics jól ismerte a lovak igényeit, és az sem volt véletlen, hogy a nyugati területekrôl csal tavasszal hozták a lovakat. Az eleinte nagyon kezdetleges elhelyezési lehetôségek 18

20 1. Mezôhegyes történeti fejlôdése, a mezôhegyesi katonai ménes megalakulása mellett nem kívánták az igényesebb lovakat kitenni a téli idôjárási viszonyok közötti akklimatizációnak! A holstieni és a mecklenburgi lovak egy részét az ezredektôl küldték a ménesbe. Ezekkel a lovakkal kapcsolatban valóban kétségeink lehetnek, mert feltételezhetô, hogy az áthelyezett lovakat nem a legjobb egyedekbôl válogathatták, hanem sok kal inkább azok közül, amelyektôl szabadulni kívántak. Végül is az állomány fajták, illetve eredet szerint a következô volt: holsteini 150 vértes típus 150 moldovai 303 cserkesz 251 magyar 65 különbözô fajtájú mén 20 A ménes lóállománya végül is 919 kancából és 214 (194+20) ménbôl állt. Az elsô fedeztetési szezonban d Orsay Olivér közlése szerint, 1786ban mindössze 362 kancát vettek tenyésztésbe. Ez a szám 1787ben 587 volt, míg a legnagyobb számot 1810ben, katonaságtól átvett lovak révén érte el: 1847 kancát fedeztettek be. Idegen kancák 1812tôl kezdve már nem érkeztek Mezôhegyesre, legfeljebb egykét egyed Holsteinbôl, Dániából. A továbbiakban csak méneket helyeztek ide. A fölös számú és gyengébb minôségû kancákat és méneket eladták, s a mezôhegyesi birtok kibôvítése után, Keczán (2) közlése szerint január hó végére a ménes a következô állománnyal rendelkezett: 20 törzsmén, 60 magyarországi mén, 30 erdélyi fedezô mén, 100 méncsikó, 500 anyakanca, ebbôl 150 tömeges, az akkori fogalmak szerint nehéz kanca, 4000 nyers ló (pótló), 2000 csikó (helyi tenyésztésû és pótlónak vásárolt), 300 munkaló (szolgálati hátas), összesen 7010 ló és 318 igás ökör A ménesben a késôbbiekben többször is változott a kancaállomány nagysága és ennek megfelelôen a törzsmének száma is, de általában törzsmént (kivéve, amikor közel ezer kanca állott tenyésztésben, akkor ménállomány 150 fölé is emelkedett), továbbá 8 10 próbamént tartottak, míg a tavaszi fedeztetési idényben a magyarországi fedeztetési állomásokra 60, Erdélybe pedig 30 országos fedezô mént helyeztek ki, de ezek nem jelentkeztek a ménes állományában. Mezôhegyes munkáját jóval késôbben értékelô szakirodalmi munkákban gyakran hangsúlyozzák, hogy az öt helyrôl származó állomány meglehetôsen tarka képet nyújtott. Igaz, hogy a kritikus megjegyzés után rögtön ellent is mondanak ennek, amikor például az egyik feladatot határozzák meg (Ruisz, o.): t.i. a rendelkezésre álló elegyes anyagot (kiemelés E. J.) lehetôleg egyöntetûvé és emellett kitartóvá tenni. És a tények igazolják, hogy olyan kiváló minôségû anyalovak, minôvel a mezôhegyesi ló tenyészintézet megalapításkor rendelkezett, és a minô sehol másutt és semmi áron nem volt található. Tulajdonképpen nem arról volt szó, hogy például a moldvai és a holsteini kancák ivadékai egyöntetûek legyenek, hanem az, hogy a moldvai tömegesedjék, a holsteini pedig ôrizze meg értékeit. Sehol és semmikor nem volt szó arról, hogy Mezôhegyes csak a könnyû és a legolcsóbb (110 frt) huszár, illetve ulánus lovat kívánta volna tenyésztetni körzetében. Szó sem volt arról sem, hogy teljesen egyöntetû, egy fajtát alkotó ménest alakítsanak ki, mivel többféle igényt kellett kielégíteni. Ellenkezôleg, éppen a testtömeget, a nagyságot növelô, s így a drágább dragonyos (120 frt), vértes (140 frt), szekerész (160 frt) és tüzérhámos (180 frt) igényeket is kielégítô ivadékokat nemzô és nevelô tenyészállatokat kívántak tenyészteni, illetve olyanokat, amelyeknek utódjait nagyobb áron tudják értékesíteni. Megtévesztô következtetést vontak le abból, hogy a Mezôhegyesen összevont kancákat szín szerint csoportosított ménesekbe osztották be. Számításba vették a színt is, de véletlenül sem követte volna el Csekonics József, hogy egy holsteini vagy a vértesektôl hozott pej kancát a moldovai vagy a cserkesz pej lovak közé soroljon! A holsteini maradt a kézi ménesben, a moldovai pedig a szabad ménesben! Csekonics József mûködésével kapcsolatban még egy megjegyzés: A legelôk és a rétek gyepösszetételének megôrzése, fenntartása érdekében már 1786ban gulyát is létrehozott, mivel a ló és a szarvas marha másképpen és másmás füveket legel, 19