születése napját: Krisztusét, ki napkeletről jött és három királyoktól megkoronáztatott. Méltóztatással uradat házadba befogadni és kihallgatni!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "születése napját: Krisztusét, ki napkeletről jött és három királyoktól megkoronáztatott. Méltóztatással uradat házadba befogadni és kihallgatni!"

Átírás

1 Betlehemes játék Akik krisztus születése emlékén, vagyis a karácsonyi szent a karácsonyi szent ünnepekre betlehemi folytatásban tagok akarnak lenni, azok csak úgy lehetnek, ha a következő feltételeket megtartják: nem szabad a kocsmahelységekben forogni, fonóseregbe lányokhoz járni, az utcákon néma csendben kell járni, továbbá nem szabad világi éneket énekelni. Mindezeket meg kell tartani attól a naptól, amikor próbálni kezdik és tart egészen Vízkereszt napjáig. Ezt a játékot a községi megyebíró vagy az egyháztanács engedélyével kijelölt megbízható ember vezetheti. Mindezeket a helybeli plébános beleegyezésével. Ezt azért kell indítani, mert ez nem gyerekdolog és nem mulatságra való Aki ezen alapszabálynak nem tesz eleget, annak büntetése nem lehet egyéb, minthogy abból a szobából, amelyben gyakoroltak, a Kócsár és a Huszár nevű tagok kihúzott karddal kísérik az illető személyt mezítláb és hajadonfővel, a templomot háromszor megkerülik. Bármilyen zord idő esetén megtartandó és ekkor az elkövetett bűn meg lesz bocsátva. Mindezeket azért, hogy aki beáll ide, mint tag, az tartsa meg az említetteket. (A lövétei betlehemesek kéziratából) Szereplők: 1. előköszönő 2. második előköszönő 3. király 4. Királyszolga 5. Mária 6. Szent József 7. Angyal 8. első pásztor 9. második pásztor 10. harmadik pásztor 11. negyedik pásztor 12. öregpásztor 13. pásztorgyerek 14. Hammas A szereplők ruházata helyenként változó, a hagyománynak megfelelően. Azonban nem tekinthetjük hagyományosnak a nem ritka ízléstelenséget, amelyet éppen az öltözködéssel kapcsolatosan tapasztalhatunk. Arra kell törekednünk, hogy a szereplők mind őseink népviseletét hordják, s a szerepet jelölő 1

2 külön ruha összhangban legyen a népviselettel. Így a Király szintén népviseletben marad, vállán fehér köpeny, fején esetleg korona, oldalán kard. A királyszolgának fölösleges, hogy katonaruhába bújjék, kucsmáján a forgó s oldalán a kard eléggé jelzi, hogy ő királyi ember. Szent Józsefnél érthetetlen a városias fekete pantalló, a fekete köpeny, a kalap és a kankós bot éppen elégséges. Mária és az Angyal is maradjon népviseletben. Mikor a kis csapat a betlehemes játékot jól megtanulta, karácsony első napján délután ügyesen fölszerelve és felöltözve elindul. Az utcán végig énekelnek. A következő ének két első szakaszát abban a házban éneklik, ahol megtanulták, és a harmadik versszakra indulnak: Ím midőn mindeneket bírsággal hívatna, Augusztus, hogy könyvébe szám szerint íratna. Cyrinus küldetteték Betlen városába, Hogy az egész tudományt venné egy summába. Elindula József is a Szűz Máriával, Istennek erejétől terhes mátkájával. Betlehembe, hogy juta fáradt állapottal, Szállásról kérdezkedik, minden embert ural. De a sok vendég miatt nincs senki barátja, Sok látván meg eltávul, ajtaját bezárja. Szállni kényszeríttetik egy rongyos pajtába, Városon kül elhagyott vadak barlangjába. Itt éjfélnek idején mind nagy hallgatásban, Hogy volnának és az ég fénylenék magában A Szűz szűlé Szent fiát, váltságunknak díját, Jászolyba helyezteté szerelmes magzatját. A két előköszönő már a legelső szakasz éneklése közben elindul és bemenve a legközelebbi házba, a következő szavakkal kér szállást (mind a kettő egyszerre, hangosan és értelmesen beszél): Dicsértessék a Jézus Krisztus. Örvendünk és adunk hálát Istennek, Isten Ő Szent Felségének, hogy ezen szent és fényes napra felvirrasztott, melyet a limbusbeli atyák és a földi emberek nagy óhajtással vártak, a mi szerelmes megváltó Jézus Krisztusunknak 2

3 születése napját: Krisztusét, ki napkeletről jött és három királyoktól megkoronáztatott. Méltóztatással uradat házadba befogadni és kihallgatni! Ha a házigazda beengedi a betlehemeseket, akkor a király a szolgájával bemegy a házba. A király a szobában hosszan sétál, a szolga pedig oldalt feszesen szolgálatkészen megáll. Király (az alábbi kottázott módon, ha úgy nem tudná, szavalva kezdi): Dicsértessék Jézus a magas mennyekben, Ki e nemes gazdát hagyta egészségben, Kívánom szívemből, tartsa életben, Végre örvendezzék a magas mennyekben. Nemesnek, szegénynek, nagynak és kicsinynek Köszönöm s hálálom, ki ide gyűltetek, A kisded Jézusnak tiszteletet tesztek, Magatokba pedig erős hitet vesztek. Mivel születését Krisztusnak hirdetik, Őt az angyalok is jászolynál üdvözlik, Holott is észtelen barmok melengetik És juhoknál levő pásztorok tisztelik. Józsefet s Máriát senki sem fogadja, A szívtelen város szűk helyet sem adna, Azután pajtába szállni kényszerítik, Hol a mi Megváltónk világra születik. Azután pedig pásztorok eljönnek, Alázatossággal ajándékot visznek, Mit Mária s József nagy jó szívvel vesznek, Őszinte szavakkal szépen megköszönnek. Ennek mi is itten példázzuk mivoltát, Előtökbe tesszük hitványka szállását, Sőt az emberektől elhagyattatását, Igyekezetünknek halljátok lefolytát. 3

4 Kardjával az ajtót megüti. Szent József (az ajtón kívül: koppant, hangos, fáradt hangon): Felséges királyom, nyisd meg az ajtódat, Ereszd bé megszűkült te jóakaródat. Éltető dajkája e világ urának, A nagy utazásban erősen elfáradt. Király (József beszédére): Egy szózatot hallék mostan az ajtómnál, Vajon ki könyörög királyi házamnál? Elhallgat, rövid (pillanatnyi szünet után József kívül erősen kopog; a király a kardjához kap; a szolgához): Parancsolom, szolgám, neked sietséggel: Lásd, ki zörget az ajtón ilyen bátor szívvel. A szolga a király beszéde alatt tisztelegve áll: a király a tisztelgést elfogadja. Királyszolga (az ajtóhoz megy: kinyitja és indulatosan mondja): Szent József: Ki vagy? Honnan jöttél? Miféle ember vagy? Feleletet nékem ezekre mindjárt adj! Szegény úton járó idegen s jövevény A bemenetelre beleegyezést kér. Királyszolga: Légy hát vesztegségben! Mindjárt megjelentlek. Az ajtót beteszi, a királyhoz megy, tiszteleg és jelenti: Felséges királyom oly emberek vannak, Kikről nem hinném, hogy ajtódon járhatnak. Király: Szólítsd be szaporán! Talán egy királytól Követségbe jöttek valamely országból. 4

5 Királyszolga (az ajtót kinyitja, s a kívülállókhoz hangosan mondja): Királyom követül küldött ti hozzátok, Bejöhettek! így szól parancsa reátok. Jönnek be, jövés közben: Első pásztor: Nyiss ajtót jó gazda, légy jó készülettel, Mert pásztorok jönnek hozzád sietséggel. József és Mária a királyhoz járulnak. Mária összeteszi a kezét, és többnyire mozdulatlan, mint egy szobor, József kissé szabadabb. József (lassan, vontatottan énekel): A mennybéli Isten, Kit magasztal minden Áldja meg kegyelmedet! Az isten kedvéért, Drága szent nevéért, Hallja meg kérésünket! Király (gyorsan, haragosan szavalva): Mit akarsz én velem? Mert nem vagy én felem, Beszéld hamar dolgod, Hosszas szót ne folytass, Tőlem ez a válasz, Végezd hamar bajod! József (az alábbi két verset az előbbi ének első két ütemnyi dallamára énekli végig): Parancsolatjára Augusztusz császárnak, Jöttünk Betlehembe a beíratásra, Hogy nevünk beírná nékem s Máriának, A császár könyvébe, amint megmondottam, De a kemény télnek setét éjszkája Minket befedezett Betlen városába, Messze földről jöttünk, vagyunk megfáradva, Szükség azért mennünk nekünk már szállásra. Uram, az Úristen Megáld mindenekben, Csak fogadj be az éjjel, 5

6 Az erős hidegben, Szörnyű fergetegben, Ne haljunk meg hidegben! Király (szívesen szaval): József: Csodálkozom rajtad, Hogy szájad feltátod, S én tőlem szállást kérsz, Mivel udvaromban, Házamhoz Jobbak szoktak szállni. Uram, ez városban majd minden utcákon Házról házra jártunk, szállást nem találtunk: Hideggel kell halnunk, ha nem könyörülsz rajtunk. Király (elutasítólag int, szaval és kardját hüvelyében csattogtatja): Csak menj el, ne istálj, Sokat ne prozsmitál, Itt vélem ne meg nem hálsz, Mert érted vendégeim Meg nem szoríthatom, Mert pénzes zacskódat S aranyos táskádat Oldaladon nem látom. József (énekelve, közvetlenül a nézőkhöz fordul: a gazdag említésekor a királyra, Mária említésekor a párjára mutat két kézzel): Ah, elfordul itten törvények tartása, Nincsen Betlehemben Isten imádása, Gazdagnak érkeztek van nagy udvarlása, Nem adatik itten szegénynek szállása Elfáradt Mária, rendelt Isten anyja, Nincs, kihez járuljon az Úr akaratja, Íme, Szűz Mária induljunk az útnak, Talán az Úristen, Kit hordozsz méhedben, Nem hagy el szükségünkben. 6

7 Mária (Gyenge, fáradt hangon énekel. Dallama ugyanaz, mint a Józsefé, de 4 hanggal magasabban kezdi. Szoprán hangszín): Jaj, mint elfáradtam, szerelmes jegyesem, Meg nem gondolhatom, mit kelljen művelnem, Ily hideg éjszakán mért jutok végemhez, Nem gondoltam volna Betlehem népéhez, Oly hideg legyen az ő Istenéhez. Mária a kendőbe takarja arcát és sír. Király: Ha meghalsz se bánom, De itt nem maradhatsz, Királyi házamtól Tehát már indulhatsz. József (a királyhoz): Kemény kősziklához hasonló nemzetség, Még a pogánynál is van engedelmesség. Hát benned Uradhoz mért nincsen kegyesség? Nehéz jegyesemet a hideg fagylalja, Talán közelgeti a szülés órája. Szerelmes királyom hova tudjak menni, A fáradság miatt meg kelletik halni. Mária (Józsefhez, sírástól elcsukló hangon): Nem bánom jegyesem, akármerre megyünk, Csak a nagy Úristen legyen mindig velünk. Szerelmes Jézusom, Szűz méhem gyümölcse, Az Atya Istennek te örök igéje, Ha engem választál szent születésedre, Ne engedd hát immár szolgálód ennyire. Így édes jegyesem induljunk más útra, Talán megszán minket az egek Ura. Közben lassú léptekkel a szoba más része felé tartanak. A pásztorok követik őket, magukkal vive a kápolnácskát. József (az eredeti hangmagasságon énekel): 7

8 Szerelmes jegyesem, ne sírj, ne bánkódjál, Mert itt nem hagy az Úr, hogy ártson a halál, Ha személyed szerint Krisztus közénkbe száll! Azért csak szálljunk be ezen istállóba, Mivel számot arra senki ez városban Nem tart, s maradhatunk itten bátorságban, Inkább is lesz módunk a szent imádságban. A király a szolgájával a háttérbe vonul. A pásztorok a kápolnácskát az asztalra teszik, és a két pásztor együtt mondja: Első és második pásztor: Hopp cupp bátya rajta! Megnyugszunk e helyen, Míg a hajnalcsillag feltetszik az égen. A többi pásztor: Fekügyünk, alugyunk, jó fáradtak vagyunk. Lefeküsznek a pásztorok valamennyien, és hamarosan elalusznak. Hortyognak is. A háttérből, a kápolnácska mögül az angyal előjön, meggyújtja a gyertyát és énekli: Serkenjetek fel, pásztorok, Kik nyáj mellet jól vigyáztok, Mert született az éjszaka ti szabadítótok. Az ének után meghúzza a kápolnácska csengettyűjét, de a pásztorok nem ébrednek. Tovább énekel az előbbi dallamon: Egy szent Szűztől Betlehemben, Városon kült a mezőben, Ki barmok közt sötétségben, Van a nagy hidegben. Ének után megrúgja a III. pásztor lábát, és az utolsó pásztornál megáll. III. pásztor (álmosan): Én vajon mit hallék, álmomban, mit láték? Angyal-e vagy ördög nem megjelenék. IV. pásztor (félálmosan): Én avval nem töröm a gyenge eszemet, Inkább a pucokra felteszem a fejemet. 8

9 Mind a ketten tovább alusznak. Angyal (az előbbi dallam szerint tovább énekel): Oda azért elmenjetek, Őt felkeressétek, Térden állva jászoly előtt, őtet tiszteljétek. A pásztorgyerek felfigyel: Ottan vagyon Szűz Mária, Szent Józseffel istállóba, Szűz Mária, Jézus anyja, Szent József dajkája. Ének után így szól: Serkenj fel Istennek választott serege, Semmit se is késsél Jézus elejébe, Mostan talpra álljunk ő dicséretére, Jöjjetek, mert siet Ő Jeruzsálembe. Pásztorgyerek (énekli): Hallottad-e, pásztor, a szózatot, Melyet a mennyei követ neked mondott, Hogy született volna embertestben Jézus, Mi Megváltónk Betlehemben. A pásztorgyerek éneke után a kápolnácska körül Mária, József és az Angyal éneklik: Dicsőség mennyben az Istennek, Az angyal seregek vígan énekelnek: Dicsőség, dicsőség Istennek. Ének után a pásztorgyerek megrúgja az első pásztor lábát. Pásztorgyerek: Pásztorok: Hallá-e Káruj bá, az angyal énekel, Úgylátszik magiknak az Úristen sem kell. Első pásztor: Ugyan nem, no. 9

10 Keljünk fel, lássuk meg azt a szép éneklést Mely fülembe hallék az angyali zengést. Második pásztor: Nem bánom, ha felkelűnk is, mert a Hajnalcsillag feltetszett az égre. Felkelnek, az öreg pásztort botokkal felemelik. Öreg pásztor: Első pásztor: Ugyan felpattanék, ezek a jóbarátok felemelének. Jertek sietséggel, világ Megváltóját Keressük fel mi is, Pásztorok Pásztorát, Ki hozzánk küldötte az Ő szent angyalát, Hogy mi is meglátnók a bűnnek rontóját. A pásztorok felkelnek. Hajlott derékkal állnak. Félverssoronként tesznek egyegy lépést az asztal felé, hová a betlehemet helyezték. Az öreg pásztor visszamarad. A többiek libasorba rendeződnek, majd félkörbe állnak az asztal két végéig. Első pásztor (előlép, fordul. Énekel): Veres öves (előlép, Máriához fordul. Énekel): Jó napot Mária rendelt Isten anyja, Mert általad nyílt meg a mennyei bánya, Onnan kiszármazék az Isten báránya, Melyet nem érhet fel a világ aranya. Hol fekszik a Jézus, mondd meg, a jászolban, Akit betakartál mostan a pólyában? Mária (ugyanerre a dallamra énekli, de 5 hanggal magasabban kezdi): Itt vagyon, nem fekszik puhán vetett ágyban, Nem is született cifra palotában, Mert nem lőn szállása vendégfogadóban, Hanem születteték egy rongyos pajtában. Első pásztor (visszalép a félkörben álló pásztorok közé s színesen szaval): Vajjon jó barátim, hol találjuk okát, Hogy az Isten fia nem úri palotát 10

11 Választott magának, barmok kis jászolát, Hogy így megutálá a nagy, úri pompát? Második pásztor (magyarázólag szavalva kezdi, de a vers utolsó sorát az előbbi dallamon énekli): Azért, hogy érettünk megalázta magát, Hogy mi is kövessük szentséges példáját, Azért választotta barmok kis jászolát, Hogy e világ látná alázatosságát. A pásztorok térdre esnek. Széles bundás alakjuk szinte összeér, botjukra támaszkodva ide-oda lassan hajladozva éneklik: Az összes pásztorok: Üdvözlégy Jézus pásztorok királya, Mennynek és a Földnek teremtő szent ura, teremtő szent ura. Ha nem utálsz meg, te szolgáid vagyunk És mi azért jöttünk, hogy Téged imádjunk. Első és második pásztor (Máriához): Óh áldott Mária, Serkentsd fel Fiadat, Ki a váltság ura. Mária (az előbbi dallamra énekli): Serkenj fel, fiam, pásztorok eljöttek, Kik szent angyalidtól tehozzád küldettek. Mária éneke után az összes szereplők éneklik: Mostan kinyílt egy szép rózsa virág Betlehemben kibimbózott zöld ág Akit úgy várt már az egész világ Király ember s méltóság. Még sem talált szállást a városba, Azért szorult hideg istállóba, Városon kült a rideg pusztába, Ökör s szamár volt abba. Szűz Mária keseregvén sorsán, Szent Józseffel szent Fiát alutván, 11

12 Nyugszik szépen csak egy kevés szénán, Siránkozik szent Fián. Óh én édes kicsinyke lakócskám, Szűz tejemet szopott kis báránykám, Jó illatú teljes marintocskám, Sorsom ne nézd violám. Bölcsőm volna, kibe lóga nálak Párnám volna bétakargatnálak, A hidegnek csípni nem hagynálak, Szolgálnék mint uramnak. De megbocsáss, hogy későn ismertünk, Mert most hisszük, hogy születtél értünk Szűz méhéből, óh, édes reményünk, Vedd kedvesen énekünk. Az ének után a pásztorok egyenként ajándékot adnak. Első pásztor: Édes kicsi Jézuskám fejő pásztor vagyok. Az én juhocskáim az Istentől vannak. Azoktól én Neked egy kis sajtot adok, Kérlek vedd jó néven e kis ajándékot, Melyet most kezemmel én Neked nyújtok. Ezt én Felségednek nagy jószívvel adom. Második pásztor: Én is feltészem a legjobbik juhomat, Melyből teli fejtem kétszer sajtáromat. Még amellett minden esztendőben kettőt fiadzott, Ezt én bizonnyal tudom, Ezt én Felségednek nagy jószívvel adom. Harmadik pásztor: Én bizony nem merem feltenni juhomat, Mert nagyon rettegek mostoha apámtól, Hasonlatosképen patvaros anyámtól, Mert ha felteszem juhomat, Jól megbotozza hátamat. Hanem almákat szépeket adok, Ezt én Felségednek nagy jószívvel adom. 12

13 Negyedik pásztor: Öregpásztor. Csakhogy láthatálak, tejjel málé. Fejő pásztor voltam a nagy havasokon, Károkat vallottam a nagy esztenákon, Semmi fű nem termett a nagy kősziklákon. Hát én, szép Jézuskám, ugyan mit adhatok? Egy kis lépes mézet. Ezt én Felségednek nagy jószívvel adom. Elnyomott a vénség, eljött erőtlenség, Rajtam történt a nagy, bús szerencsétlenség, De mivel legöregebb vagyok, ó Mária, Szép bogláros szíjjat nyújtok, ó Szent Anya. Visszafordul; a pásztorokhoz: Tük adhattok, mert tük fiatalok vagytok, De engem ha kenálnak is, azt gondolom szídnak, S azétt hátrább fartalok. Igen fürge mozdulattal hátra ugrik. Pásztorgyerek: Apátlan-anyátlan szegény gyermek vagyok, Az egész nyáron mond szolgácska voltam, Mit azzal kerestem, mind el is költöttem. Nekem nincs egyebem, csak ami rajtam van, Hát én édes Jézuskám mást nem adhatok, Hanem egy táncot szépet fúvok. Ezt én Felségednek nagy jószívvel fúvom. Első pásztor: Hallod muzsikásom, édes fúrulyásom, Mivel az új királyt nagy örömben látom, Fújj egy táncot. Furulyaszóra táncolnak. Tánc után ismét egyenkint a jászolyhoz mennek, és az ajándékokat visszaveszik, mondván: Első pásztor: 13

14 Áldott légy, ó Jézus, Pásztorok Pásztora, Ki nem kívánkoztál cifra palotába. Második pásztor: Áldott légy, ó Jézus, Pásztorok Pásztora, Aki így születtél hideg istállóba. Harmadik pásztor: Áldott légy, ó Jézus, Pásztorok Pásztora, Kinek hatalma van mennyben és a földön! Az összes pásztorok: Immár mind jó gazda, Ha elküldesz utunkra Istennek áldása, Szálljon a házadra Forrás: Erdélyi Iskola, 1939 / szám 14

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük. Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó

Részletesebben

Betlehemi Játék. Ének

Betlehemi Játék. Ének Betlehemi Játék Ének Köszöntő: 1. Jó napot kívánok ezen nemes háznak, Mi légyen célja. hogy pásztorok járnak, Itt is megmutatjuk, hogyha bebocsátnak, Mi választ ad gazda, körül készen várnak. 2. Ezen tekintetes

Részletesebben

Betlehemes* Magyarszováton

Betlehemes* Magyarszováton Betlehemes* Az erdélyi típusú betlehemes hosszabb lélegzetű, minisztériumszerű, liturgikus és epikus elemekkel átszőtt 12-20 szereplős játék. Rendszerint elő- és utójátéka is van, előadása különösen nagy

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le 1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

KARÁCSONYI MŰSOR 1.b I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.)

KARÁCSONYI MŰSOR 1.b I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Mesélő 1.: KARÁCSONYI MŰSOR 1.b I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Karácsonyi műsor Énekek és részletek a Parasztbibliából

Karácsonyi műsor Énekek és részletek a Parasztbibliából Karácsonyi műsor Énekek és részletek a Parasztbibliából ]]: Dicsőség mennyben az Istennek! :[[ Az angyali seregek, vígan így énekelnek: dicsőség, dicsőség, Istennek! ]]: Békesség földön az embernek! :[[

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

CSENDES ÉJ. Betlehem kis falujában. Betlehem kis falujában Karácsonykor éjféltájt Fiú istenember lett, Mint kisgyermek született.

CSENDES ÉJ. Betlehem kis falujában. Betlehem kis falujában Karácsonykor éjféltájt Fiú istenember lett, Mint kisgyermek született. CSENDES ÉJ Mindennek álma mély Nincs fent más csak a drága Szent pár Várja, gyermeke alszik-e már: Szent fiú aludjál, Szent fiú aludjál! Angyalok hangja kél. Halld a mennyei alleluját, Szertehirdeti drága

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása

5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása A játékot lejegyezte és magnóra énekelte Cselovszki Jánosné. Az összeállításban közreműködött Plavecz Pál. A játékot

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet

Részletesebben

NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *)

NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *) NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *) 2. Kor. 18, 11. Végezetre Atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztaltassatok meg, egy értelemben legyetek, békeségben lakjatok, és a szeretetnek

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Mesélő 2: Karácsony este van: csend, nyugalom, béke, szeretet költözött az emberszívekbe.

Mesélő 2: Karácsony este van: csend, nyugalom, béke, szeretet költözött az emberszívekbe. PÁSZTORJÁTÉK Hűvösvölgyi Gyermekotthon 2012 Mesélő 1: Szent karácsony éjszakája, te vagy minden gyermek álma. Itt vagy végre! Angyalszárnyon suhansz át ma száz határon, hogy a tiszta boldog béke sugározzék

Részletesebben

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném. 1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Erdély Csedregi Királyos Betlehemes

Erdély Csedregi Királyos Betlehemes Csedregi Királyos Betlehemes Csedreg, Ugocsa megye A Szent Athanáz egyházi csoport 1993-2008 között tíz alkalommal vett részt a Nemzetközi Betlehemes Találkozón. FUTÁR: Krisztus születik! Dicsőítsétek!

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Vezető: Szabad-e betlehemet járni? Háziak: Szabad! Vezető: Gyertek be! (A betlehemesek bevonulnak a szobába.) Kezdő ének:

Vezető: Szabad-e betlehemet járni? Háziak: Szabad! Vezető: Gyertek be! (A betlehemesek bevonulnak a szobába.) Kezdő ének: BETLEHEMEZÉS A betlehemezés melyet fiúgyerekek és legények jelenítettek meg hosszúságában is, szövegében is változik tájak, vidékek szerint. Itt egy négyrészes játékot mutatunk be: beköszöntőt és szálláskereső

Részletesebben

B F C Hamis érvelések, feltételezések nem fejthetik meg Őt. B F G Vers és az ének, szobrok és a képek nem mondhatják el, milyen nagy Ő.

B F C Hamis érvelések, feltételezések nem fejthetik meg Őt. B F G Vers és az ének, szobrok és a képek nem mondhatják el, milyen nagy Ő. Minden áldás am F Soha nem volt még ilyen áldott éj, am mely a világra így hatna. am F Nem is lesz most már, hiszen nincs senki más, am F am ki önmagát így adná, s a sötétséget eloszlatná. Jött, mint kisgyermek,

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző

Részletesebben

Mezőkövesdi betlehemes

Mezőkövesdi betlehemes Mezőkövesdi betlehemes Mezőkövesd, 1965 Gari Takács Margit és Lázár Pálné (Bori néne) / Lyányok jádzották az 1920-as években. / Szereplők: Betlehemet vivő asszony: fekete matyó öltözet. Jancsika: korozsmás

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt

Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt 1 Szerkesztette és a jog tulajdonosa: Karácsonyanyó Kizárólag teljes terjedelmében,

Részletesebben

József Attila: Betlehemi királyok

József Attila: Betlehemi királyok Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem. Segíts,

Részletesebben

A legszebb mesék Mátyás királyról

A legszebb mesék Mátyás királyról A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

Szent Keresztút (Prohászka Ottokár Püspök) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés A földön járó Úr Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei előtt lebegett küldetése, érezte a nagy

Részletesebben

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy

Részletesebben

1. Sóhajtva vár Dallama: Én Istenem, Te légy velem Isten szent házába bémegyek 11.

1. Sóhajtva vár Dallama: Én Istenem, Te légy velem Isten szent házába bémegyek 11. 1. Sóhajtva vár Dallama: Én Istenem, Te légy velem 96. 2. Isten szent házába bémegyek 11. 17 3. Az Úrnak házában 18 4. Uram! Templomodba gyűltünk 13. 19 5. Élő Isten, egybegyűltünk Dallama: Mennyben lakó

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Mint a sót az ételben

Mint a sót az ételben Mint a sót az ételben Szereplők: öreg király, Jancsi (udvari bolond), Lili királylány, első királykisasszony, második királykisasszony, após király, királyfi, udvarmester, szakács, vadászok, vendégek,

Részletesebben

avagy : Rozáliom királyné tisztelete.

avagy : Rozáliom királyné tisztelete. Mária Zsoltára, avagy : Rozáliom királyné tisztelete. 1. Rozáliom királynéja. 2. Oh malaszttal teljes szent Szűz. 3. Örvendetes olvasó. 4. Szent olvasót elvégeztük. 5. Őh egeknek lilioma, Pest 1857. Nyomatott

Részletesebben

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c KARÁCSONYI MŰSOR 1.c I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Mesélő 1.: Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

Gryllus Vilmos - Karácsonyi angyalok

Gryllus Vilmos - Karácsonyi angyalok GYÜLEKEZETÜNK KISTÜKRE Vámosgálfalvi Református Egyházközség Lelkipásztor: Szabó István János Postacím: MS 547255 Gănești, nr. 270. Telefon: 0265-425-126, 0740-69-65-18. E-mail: vamosgalfalva@yahoo.com

Részletesebben

Igazi ünnep. Karácsony 2009-88. Bethlen Gábor cscs. Mainz. Történetünk egy szegény cipészről szól, akinek kilenc gyermeke volt.

Igazi ünnep. Karácsony 2009-88. Bethlen Gábor cscs. Mainz. Történetünk egy szegény cipészről szól, akinek kilenc gyermeke volt. Igazi ünnep Karácsony 2009-88. Bethlen Gábor cscs. Mainz Szereplők: : Jacqueline János mester (az apa, aki cipész) : Ádám Gyermekei 1. gyerek (Klári): Ildikó 2. gyerek (Eszti): Anna 3. gyerek (Balázs):

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén.

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. A színpad közepén lányok, fiúk körben állnak, arccal a kör közepe felé. Elől, a színpad bal oldalán, Bertalaki

Részletesebben

14. A Graduálénekek és a heti énekek

14. A Graduálénekek és a heti énekek Énekrend Az énekrendrõl A Graduálének az istentisztelet központi gyülekezeti éneke. Nem az adott nap aktuális igehirdetése határozza meg, hanem az ünnep egyházi éven belüli szerepe. (Az igehirdetéshez

Részletesebben

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán) VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)... Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek,

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

2. óra Jó másoknak adni

2. óra Jó másoknak adni HF. ellenőrzésé! Mit jelent az a mondás szerinted, hogy jobb adni mint kapni? Te mit adnál oda ha kérnének tőled? Gyűjtő munka: Keress és írj le 5 szólást vagy mondást ami az adással vagy kapással kapcsolatos.

Részletesebben

A kápolna harangja. Elmondottam már néktek a Szent Anna-tó regéjét. De még azt. Benedek Elek

A kápolna harangja. Elmondottam már néktek a Szent Anna-tó regéjét. De még azt. Benedek Elek Benedek Elek A kápolna harangja Elmondottam már néktek a Szent Anna-tó regéjét. De még azt nem mondottam el, hogy réges-régen, sok száz esztendővel ennek előtte, tündérek is laktak e tóban, akik esténként

Részletesebben

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk 2 Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk Magyarul imádkoznak Szent István gyermekei a templomban Összeállította Nyisztor Tinka Pusztina, 2015 Kiadja: Hargita Megye Tanácsa Hargita Megyei Kulturális Központ

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK

A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK Himmler Zsófia A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely,

Részletesebben

Betlehemezés. Foglalkoztató füzet 1-4. osztályos tanulók részére

Betlehemezés. Foglalkoztató füzet 1-4. osztályos tanulók részére Betlehemezés Foglalkoztató füzet 1-4. osztályos tanulók részére A betlehemezés leírása: A betlehemezés egy több szereplős dramatikus játék. Elő lehet adni élő szereplőkkel és bábokkal is. A betlehemezők

Részletesebben

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal)

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) DALSZÖVEGEK (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) 14. Támaszd meg oldalad Két arany pálcával. Meg is simakodjál, Meg is mosakodjál, Beszélve: Töröld meg magad

Részletesebben

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA A szomorú királykisasszony Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA 119 120 A mese Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig

Részletesebben

A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN

A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN Ha a szertartás mise vagy istentisztelet keretében történik, akkor az igeliturgia és az áldás (III-IV. részek) elmaradhatnak, a láng átadása a mise elején, a láng

Részletesebben

ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN

ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN Ádvent 1. vasárnapja (A család állja körül minden alkalommal az ádventi koszorút.) 1. Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő, - beteljesült már az idő; -törd át az Ég zárt ajtaját,

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Maillot; Tammy S. 60/5. Történet

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Árva Péter. Mesejáték két részben 1. Játéksarok. Erdélyi iskola 1935/36, III. évf szám

Árva Péter. Mesejáték két részben 1. Játéksarok. Erdélyi iskola 1935/36, III. évf szám Árva Péter Mesejáték két részben 1 Játéksarok Erdélyi iskola 1935/36, III. évf. 3 4. szám I. A VÁNDORLÁS. A hátérben fenyőfák állanak; középen egy nagyobb, valamivel előbb. A fenyőfákon vattával utánozzuk

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. 2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy

Részletesebben