H á z s z a b á l y a,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H á z s z a b á l y a,"

Átírás

1 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének H á z s z a b á l y a, állásfoglalásokkal kiegészítve Lezárva: január 1.

2 16 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve Az Országgyűlés 46/1994. (IX. 30.) OGY h a t á r o z a t a a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról 1 Az Országgyűlés az Alkotmány 24. -a (4) bekezdése szerint működésének szabályait és tárgyalási rendjét az alábbi Házszabályban állapítja meg: I. RÉSZ AZ ORSZÁGGYŰLÉS MEGALAKULÁSA Az alakuló ülés összehívása 1. Az újonnan megválasztott Országgyűlést a köztársasági elnök a választást követő egy hónapon belüli időpontra hívja össze. (ATB/80-1/1998.) Abban a kérdésben, hogy az közötti ciklusban be nem fejezett, tárgysorozaton lévő és egyéb ügyek közül melyek kerüljenek az új Országgyűlés elé, az Alkotmány- és igazságügyi bizottság a következő állásfoglalást hozta: 1. Automatikusan, külön döntés nélkül az új Országgyűlés tárgysorozatára kerülnek azok az előterjesztések, amelyek olyan előterjesztőtől érkeztek, akiknek státusza az országgyűlési képviselők választásától, illetve a kormányváltástól független (pl. népi kezdeményezések, jelentések, a köztársasági elnök, az Állami Számvevőszék elnöke, a legfőbb ügyész előterjesztései). 2. Az országgyűlési választásokat követően újonnan megalakult Kormány döntésén múlik, hogy mely indítványokat kíván sajátjaként technikai, illetőleg tartalmi változásokkal vagy változatlanul előterjeszteni. Az újonnan megalakuló Kormány nyilatkozatáig a korábbi Kormány előterjesztései tárgysorozaton vannak. 3. Az új Országgyűlés tagjai új politikai megállapodás alapján határozzák meg az új bizottsági rendszert. Az így megalakult új bizottságoknak nem kötelessége csak joga a korábbi előterjesztések felvállalása. Ezért a jelenlegi bizottsági rendszerben működő bizottságok által benyújtott indítványok nem kerülnek az újonnan megalakuló Országgyűlés tárgysorozatára. (Az új ciklusban megalakuló bármely bizottságnak lehetősége van olyan előterjesztés benyújtására, amely akár szó szerint megegyezik a korábbi ciklusban benyújtott előterjesztéssel.) 1 A határozatot az Országgyűlés az szeptember 20-i ülésnapján fogadta el.

3 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve Az országgyűlési képviselők előterjesztései (így pl. képviselői önálló indítványok, interpellációk, kérdések), mivel mandátumhoz kötöttek, nem kerülhetnek az új Országgyűlés tárgysorozatára. (Az újonnan megválasztott országgyűlési képviselőnek lehetősége van olyan előterjesztés benyújtására, amely akár szó szerint megegyezik a korábbi ciklusban benyújtott előterjesztéssel.) Az 1 2. pont alatt szereplő esetben az előterjesztések tárgyalását célszerű újra kezdeni; a 3 4. pont alatti esetben újra kell kezdeni. A bizottság az állásfoglalása kialakításánál figyelembe vette az es országgyűlési ciklus Ügyrendi bizottságának idevonatkozó állásfoglalását. A megbízólevél benyújtása 2. (1) Az országgyűlési képviselők általános választásán megválasztott képviselők a megbízólevelüket az Országgyűlés alakuló ülését megelőzően a köztársasági elnöknél nyújtják be. (2) Az időközi választáson megválasztott, valamint a pártlistáról üresedés miatt kijelölt képviselő megbízólevelét az Országgyűlés elnökénél nyújtja be. Az alakuló ülés vezetése 3. (1) Az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök nyitja meg. Ezt követően tájékoztatást ad a megbízólevelek átvételéről, majd felkéri a legidősebb képviselőt a korelnöki, a négy legfiatalabb képviselőt a korjegyzői feladatok ellátására. (2) Ha a képviselő a felkérést visszautasítja, a korban soron következő képviselőt kell felkérni. 4. (1) Az alakuló ülést az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáig a korelnök vezeti. (2) Az Országgyűlés főtitkára az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáig a korelnök irányítása alatt végzi az Országgyűlés ülésével kapcsolatos tevékenységet.

4 18 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve A választással kapcsolatos jelentések 5. (1) A korelnök és a korjegyzők hivatalba lépése után a) az országgyűlési képviselők választásáról az Országos Választási Bizottság nevében annak elnöke, b) a választással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és technikai lebonyolításáról a belügyminiszter beszámol az Országgyűlésnek. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott beszámoló jelentések elfogadásáról az Országgyűlés a képviselők eskütétele után határoz. A megbízólevelek vizsgálata 6. (1) A jelentések elhangzása után a korelnök és a korjegyzők mint mandátumvizsgáló bizottság a választási iratok (választási bizottságok jegyzőkönyvei, képviselőknek a megbízás elfogadására, illetőleg az összeférhetetlenség hiányára vonatkozó nyilatkozatai, pártlisták, megbízólevelek) alapján megvizsgálják a képviselők megbízólevelének szabályszerűségét. (2) A korelnök és a korjegyzők megbízólevelét a névsor szerint elsőnek igazolt öt képviselőből álló bizottság vizsgálja meg. E bizottság azonnal megalakul, s tagjai sorából előadót választ. Ha a korelnök vagy korjegyző a névsor szerinti első öt képviselő közé tartozna, vagy ha a névsor szerinti első öt képviselő valamelyike a felkérést visszautasítja, a bizottság tagja a sorban következő képviselő lesz. 7. (1) A mandátumvizsgálat eredményéről először a 6. (2) bekezdésében meghatározott bizottság előadója, majd ezt követően a korelnök tesz jelentést az Országgyűlésnek. (2) Az időközi választás során megválasztott, továbbá a területi, illetve az országos listán az érintett párt által kijelölt képviselő 6. (1) bekezdésében felsorolt választási iratait a mandátumvizsgálati ügyekkel foglalkozó bizottság vizsgálja meg. A vizsgálat eredményéről a bizottság előadója az Országgyűlés legközelebbi ülésén tesz jelentést. (3) A mandátumvizsgálat eredményéről készített jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumokat az Országgyűlés vita nélkül igazolja.

5 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 19 Az eskütétel 8. (1) A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat meghozatalát követően az alakuló ülésen esküt tesznek, és aláírják az esküokmányt. (2) Az eskü szövegét a Házszabály 1. számú melléklete tartalmazza. (3) Az alakuló ülésről távollevők, továbbá a 7. (2) bekezdése szerint igazolt képviselők az Országgyűlés előtt teszik le az esküt, és írják alá az esküokmányt. (4) A képviselő az eskü letételéig és az esküokmány aláírásáig az alakuló ülés megtartásával szükségszerűen együttjáró feladatok elvégzésének kivételével nem vehet részt az Országgyűlés munkájában; tiszteletdíjra és költségtérítésre csak akkor jogosult visszamenőleg is, illetőleg kedvezményt akkor vehet igénybe, miután esküt tett. A képviselőcsoport megalakulásának bejelentése 9. (1) A képviselőcsoportok megalakulásának bejelentésére az alakuló ülésen, az eskütételt követően kerül sor. (2) A képviselőcsoport megalakulására vonatkozó bejelentésnek tartalmaznia kell a képviselőcsoport elnevezését, a csoport vezetőjének és az esetleges egyéb tisztségviselők nevét, valamint a képviselőcsoport névsorát. (3) Az (1) (2) bekezdésben foglaltakat a korelnökhöz, a változásokat az Országgyűlés elnökéhez kell írásban bejelenteni. (4) Az alakuló ülést követően megalakult képviselőcsoportok esetén a (2) (3) bekezdésben, valamint a ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztása 10. (1) Az Országgyűlés az alakuló ülésén az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjai vezetőinek indítványára, a korelnök javaslata alapján titkos szavazással megválasztja az Országgyűlés elnökét, alelnökeit és a jegyzőket.

6 20 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve (2) Az (1) bekezdésben meghatározott javaslathoz módosító javaslatot nem lehet benyújtani, arról az Országgyűlés vita nélkül határoz. (3) A szavazatok leadása után a korjegyzők a korelnök felügyelete alatt összeszámlálják a szavazatokat és a korelnök kihirdeti az eredményt. (4) Ha valamelyik tisztségviselő megválasztásánál nincs meg a szükséges többség, e tisztség tekintetében az alakuló ülésen megismételt szavazást kell tartani. (5) A (4) bekezdésben meghatározott okból megismételt szavazás során ha a tisztségre több jelölt volt a két legtöbb szavazatot kapott elnökjelöltre, illetőleg a legtöbb szavazatot kapott, meg nem választott jelöltek közül eggyel több jelöltre lehet szavazni, mint ahány alelnököt vagy jegyzőt kell megválasztani. (6) Ha a megismételt szavazás is eredménytelen, a be nem töltött tisztségre új jelölést és szavazást kell tartani. 11. Tisztségviselői megbízatás megszűnése esetén az új tisztségviselő megválasztására a 10. -ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az Országgyűlés elnökének választása esetén a korelnök teendőit a 20. (2) bekezdése szerinti helyettesítési rendben az Országgyűlés alelnöke látja el. A Házbizottság megalakulása 12. (1) A képviselőcsoport-vezetők nevének bejelentésével (9. (1) (2) bekezdés), továbbá az Országgyűlés elnökének és alelnökeinek megválasztásával ( ) a Házbizottság (24. (1) bekezdés szerinti összetétellel) megalakul. (2) A Házbizottság tagjainak névsorát a korelnök az alakuló ülésen ismerteti az Országgyűlés előtt, ezt követően az elnöklést átadja az Országgyűlés megválasztott elnökének.

7 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 21 II. RÉSZ AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK ÉS A KÉPVISELŐCSOPORTOK 1. fejezet A KÉPVISELŐK A képviselők jogai és kötelezettségei 13. (1) Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik. Képviselői tevékenységükre nézve nem utasíthatók. (2) Amennyiben törvény kivételt nem tesz, az Országgyűlés tisztségeire, illetve bizottságaiba bármelyik képviselő megválasztható. (3) A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak a bizottságnak az ülésein, amelynek tagja. (AIB április 27.) A plenáris ülés információs kijelző tábláján a képviselő neve mellett a képviselőcsoporthoz tartozás, illetve a független státusz tüntethető fel. Egyéb státuszok feltüntetésének házszabályi akadálya van. (4) A képviselő köteles képviselői tevékenységét az Alkotmánynak és a jogszabályoknak megfelelően végezni, valamint a Házszabály előírásait betartani. (65/ ÜB.) Az országgyűlési képviselői jogokat ha a Házszabály eltérően nem rendelkezik csak személyesen lehet gyakorolni. Az országgyűlési képviselő helyettesítésére csak a Házszabályban meghatározott esetekben és módon kerülhet sor. (57/ ÜB.) Az Ügyrendi bizottság megállapítja, hogy ha az országgyűlési képviselő eljárása az Országgyűlés Alkotmány 19. (2) bekezdéséből eredő tevékenységével függ össze, akkor csak személyesen járhat el. E tevékenység során a Ptk. képviseleti szabályai nem alkalmazhatóak. A bizottság a 65/ ÜB. általános érvényű állásfoglalásában értelmezte az országgyűlési képviselő helyettesítésére vonatkozó szabályokat. Jelen állásfoglalás alapját egy olyan eset képezi, amikor a Ptk. képviseleti szabályai alapján nem képviselő kapott meghatalmazást írásbeli választ igénylő kérdés benyújtására, vagyis a közjog és a magánjog együttesen jelentkezik.

8 22 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve A bizottság határozott különbséget tesz az országgyűlési képviselő közjogi, illetve magánjogi státusza között, hiszen azok között lényeges tartalmi eltérés van. A bizottság ezért megállapítja, hogy az Országgyűlés népszuverenitásból eredő jogai gyakorlásából következő képviselői jogok és kötelezettségek csak személyesen gyakorolhatók, hiszen a közjogi jellegű normák egyike sem engedi általános jelleggel a képviseletet. A Házszabály 37. -a mint kivételt engedő szabály egyértelművé teszi, hogy képviselő csak az ott szabályozott esetben helyettesíthető. A személyes joggyakorlási kötelezettség természetesen nem terjed ki az egyéb nem az Országgyűlés funkcióiból eredeztetett jogokra és kötelezettségekre. (Így pl. nincs akadálya annak, hogy a képviselő tiszteletdíját meghatalmazott útján vegye fel.). 2. fejezet A KÉPVISELŐCSOPORTOK Az országgyűlési képviselőcsoportok megalakítása 14. (1) Az ugyanazon párthoz tartozó országgyűlési képviselők országgyűlési tevékenységük összehangolására képviselőcsoportot hozhatnak létre. (2) Az ugyanazon párthoz tartozó képviselők csak egy képviselőcsoportot alakíthatnak. (3) E alkalmazásában azt a képviselőt kell párthoz tartozónak tekinteni, aki a) párt tagja, vagy b) párt támogatásával indult a választáson, vagy c) olyan független, illetve függetlenné vált képviselő, akinek csatlakozását a képviselőcsoport elfogadta. (4) A képviselőcsoport a tagjai sorából vezetőt választ, illetve más közös ügyeket intéző megbízottat választhat. A képviselőcsoport vezetőjének akadályoztatása esetén a képviselőcsoport vezetőjének helyettese mindazon jogokat gyakorolja, amelyeket a Házszabály a képviselőcsoport vezetőjének biztosít.

9 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 23 (67/ ÜB.) A képviselőcsoport hatáskörébe tartozó döntésekről a képviselőcsoport vezetőjének bejelentése az irányadó. Az Országgyűlés elnöke csak azt vizsgálhatja, hogy a bejelentés megfelel-e a Házszabályban előírt követelményeknek (vagyis a képviselőcsoport vezetőjétől, írásban érkezett-e), egyébként a bejelentést nem bírálhatja felül (1) Képviselőcsoportot legalább tíz országgyűlési képviselő alakíthat. (2) Képviselőcsoportot alkothatnak az ugyanazon párthoz tartozó országgyűlési képviselők akkor is, ha számuk az (1) bekezdésben meghatározott számot nem éri el, de pártjuk listáról mandátumot szerzett, feltéve, hogy a párt listájáról mandátumot szerzett valamennyi képviselő ehhez a képviselőcsoporthoz csatlakozik. (3) A képviselő csak egy képviselőcsoportnak lehet tagja. (4) A képviselő a képviselőcsoportból kiléphet. A képviselőcsoport a tagját kizárhatja. (5) A kilépett vagy kizárt képviselőt függetlennek kell tekinteni. Az így függetlenné vált képviselő a kilépését vagy kizárását követő hat hónap elteltével bármely képviselőcsoporthoz csatlakozhat. (17/ AIÜB-Ügyr.) 3 A Házszabály 15. (5) bekezdésében foglalt 6 hónapos csatlakozási moratórium csak a kilépéssel vagy kizárással függetlenné vált képviselőre vonatkozik, nem vonatkozik viszont a más módon függetlenné vált képviselőre. A Házszabály 14. (3) bekezdés c) pontja alapján az ugyanazon párthoz tartozó országgyűlési képviselők fogalmi körébe tartozónak kell tekinteni azt a független, illetve függetlenné vált képviselőt is, akinek csatlakozását a képviselőcsoport elfogadta. A kilépett vagy kizárt képviselők esetében figyelembe kell venni, hogy a 14. (3) bekezdésének c) pontja ugyanazt a kifejezést használja, mint a 15. (5) bekezdése. Mindkét joghely a független képviselő csatlakozását említi. Ezért a kilépett vagy kizárt képviselőnek mind a már meglévő képviselőcsoporthoz való csatlakozására, mind a megalakulásban való részvételére csak a korábbi frakciójából való távozását követő hat hónap elteltével kerülhet sor. 2 3 A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 1. -ával módosított szöveg. Szerkesztett változat! A teljes szöveget lásd az Ügyrendi jellegű, általános érvényű állásfoglalások fejezetben a 15. -hoz tartozó FÜGGETLEN KÉPVISELŐKRE VONATKOZÓ CSATLAKOZÁSI MORATÓRIUM cím alatt.

10 24 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve (20/ AIÜB-Ügyr.) A Bizottság a 22/1999. (VI. 30.) AB határozatban foglaltakra figyelemmel megállapítja, hogy a kormánypárti, illetve ellenzéki képviselőcsoport fogalmának meghatározásakor kizárólag objektív, külső és formális ismérveket lehet alkalmazni. A kormánypárti-ellenzéki jellegnek egyedül csak az az objektív ismérve lehet, hogy egy képviselőcsoport pártja részt vesz-e a Kormányban (kormánykoalícióban) vagy sem. Csak a koalíciós szerződés létéhez és a de facto kormányzati részvételhez kapcsolható a kormánypártiság. Más, nem formális szempontok nem vehetők figyelembe. A képviselőcsoport gazdálkodása 16. (1) 4 A képviselőcsoportok működési költségeiről az Országgyűlés Hivatala és a hozzá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetésén (a továbbiakban: Országgyűlés Hivatala költségvetése) belül, elkülönítve kell gondoskodni. (2) A képviselőcsoport az (1) bekezdés szerinti keret terhére a képviselőcsoport vezetőjének rendelkezése alapján vállalhat kötelezettséget és teljesíthet kifizetést. (3) A képviselőcsoport gazdálkodására a központi költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A képviselőcsoport megszűnése (1) Megszűnik a képviselőcsoport a) ha tagjainak száma a (2) bekezdés esetét kivéve tíz fő alá csökken, b) ha a képviselőcsoport megszűnését határozatban kimondja. (2) Ha az Országgyűlésben a 15. (2) bekezdése alapján is alakult képviselőcsoport, bármelyik képviselőcsoport a tagok számának csökkenése miatt csak akkor szűnik meg, ha a képviselőcsoport tagjainak száma a 15. (2) bekezdése alapján megalakult képviselőcsoport alakuláskori létszáma alá csökken. Ha több ilyen képviselőcsoport jött létre a 15. (2) bekezdése alapján, a legkevesebb taggal megalakult képviselőcsoport alakuláskori taglétszáma az irányadó. 4 5 A 103/2001. (XII. 21.) OGY határozat 1. -ával módosított szöveg. A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 2. -ával módosított szöveg.

11 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 25 (3) Nem szűnik meg a képviselőcsoport az (1) bekezdés a) pontja, illetve a (2) bekezdés szerinti esetekben, ha a hiányzó mandátum az országgyűlési képviselők választásáról szóló évi XXXIV. törvény ának (5) bekezdése alapján az ott megjelölt időn belül betölthető. (4) A képviselőcsoport volt vezetője a megszűnés tényét köteles haladéktalanul, de legkésőbb három napon belül bejelenteni az Országgyűlés elnökének. E határidő elmulasztása esetén az Országgyűlés elnöke a képviselőcsoport megszűnését hivatalból megállapítja. A csoportalakítás és a tájékoztatás szabályozása 18. (1) A pártok képviselőcsoportjain kívül a képviselői tevékenységgel összefüggő célra létrehozott más (pl. szakmai, területi) csoportok a Házszabály alkalmazásában nem minősülnek képviselőcsoportnak. (2) Az Országgyűlés épületében a képviselőcsoport, a képviselőcsoporton kívül létrehozott más csoport és a képviselő csak az Országgyűlés tevékenységével kapcsolatban tarthat tájékoztatást a tömegtájékoztatási szervek részére. III. RÉSZ AZ ORSZÁGGYŰLÉS SZERVEZETE 1. fejezet AZ ORSZÁGGYŰLÉS TISZTSÉGVISELŐI Az Országgyűlés elnöke 19. (1) Az Országgyűlés elnöke biztosítja az Országgyűlés jogainak gyakorlását, gondoskodik az Országgyűlés tekintélyének megóvásáról, az Országgyűlés rendjének és biztonságának fenntartásáról, valamint az Országgyűlés munkájának megszervezéséről. (2) Az Országgyűlés elnöke az (1) bekezdésben meghatározott feladatai körében a) képviseli az Országgyűlést más állami szervekkel, illetve társadalmi és egyéb szervezetekkel való kapcsolatban; b) 6 képviseli az Országgyűlést a nemzetközi kapcsolatokban; javaslatot tehet az európai uniós ügyekkel foglalkozó állandó bizottságnak 6 A 47/2004. (V. 18.) OGY határozat 1. -ával módosított szöveg.

12 26 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve (a továbbiakban: Európai uniós bizottság), illetve más állandó bizottságnak európai uniós stratégiai jelentőségű kérdés megtárgyalására; c) összehívja az Országgyűlés ülésszakát, s ezen belül az egyes üléseket; d) megnyitja és részrehajlás nélkül vezeti, majd berekeszti az üléseket; engedélyezi a felszólalásokat, ügyel a Házszabály betartására, kihirdeti a szavazás eredményét és ügyel az ülések rendjére; (AIB március 1.) A plenáris ülés levezető elnöke azzal, hogy közéleti tárgyú kérdés feltevésére hívja fel a kérdezőt, nem sérti meg a részrehajlás nélküli ülésvezetés követelményeit [19. (2) bekezdés d) pont], hanem ezzel kifejezetten eleget tesz a Házszabály 19. (1) bekezdésében írt kötelezettségének. (AIB március 1.) Amennyiben a plenáris ülés résztvevői nem az ott elhangzott érvekkel vitatkoznak, hanem azon túlterjeszkedve, személyt, illetve emberi méltóságot sértő kifejezést használnak, akkor a bizottság ajánlja, hogy a plenáris ülést levezető elnök éljen a Házszabály 54. (2) bekezdésében foglalt rendreutasítási jogával. (AIB április 23.) Az Alkotmány- és igazságügyi bizottság megállapítja: a mindenkori levezető elnököt illeti meg a mérlegelési jog a tekintetben, hogy a felszólaló a felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamelyik országgyűlési képviselőt sértő kifejezést használ-e. A Házszabály 54. -ában meghatározottakon túlmenően a bizottság további normatív szempontokat nem tud adni. Az elnöklésnek része az üléstermi rend fenntartása. Erre tekintettel az elnök feladata, hogy a plenáris ülésen folyó vitát figyelemmel kísérve a Házszabály 54. -ának alkalmazásával haladéktalanul avatkozzon be, ha a felszólaló az Országgyűlés tekintélyét vagy valamelyik országgyűlési képviselőt sértő kifejezést használ. A bizottság nem látja akadályát annak, hogy e jogával az elnök már a felszólalás közben is éljen.

13 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 27 (AIB december 7. és 13.) 7 A Házszabály 45. (4) bekezdésében foglaltakat értelmezni és alkalmazni csak a Házszabály 19. -ában meghatározott rendelkezésekkel összefüggésben az elnök jogainak és kötelezettségeinek tükrében lehet. Ha az elnök bármikor észrevételezi azt, hogy a Házszabályt bármilyen formában bárki megsérti akár többek között azzal is, hogy a kötelező jelenlét ellenére nem vesz részt az ülésen, jogosult a Házszabályban meghatározott intézkedések megtételére. A bizottság úgy látja, hogy az elnöknek lehetősége van arra, hogy a távol lévő minisztert a megjelenésre felhívja. (HB október 13.) A Házbizottság a rádiótelefon és a személyi hívó használata kapcsán felkéri a képviselőket, hogy a plenáris és bizottsági üléseken a jelzett készülékeket az ülésteremben kapcsolják ki, a főtitkárt, tegye meg a szükséges intézkedést, hogy a technikai személyzet kivételével az ülésen résztvevő más személyek (szakértők, érdeklődők stb.) hasonlóképpen járjanak el. e) az üléseken a tanácskozási rend érdekében bármikor felszólalhat, de ha az ügy érdemében kíván szólni, az elnöki teendőket köteles átadni; f) tanácskozási joggal részt vehet bármelyik bizottság ülésén, s elnököl a Házbizottság ülésein; g) 8 összehangolja a bizottságok működését, továbbá javaslatot tesz az állandó bizottságok számára, elnevezésére, feladatkörére, tagjainak számára, valamint az állandó és ideiglenes bizottságok elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztására és a személyükre vonatkozó változásra; h) előkészítés, illetőleg intézkedés céljából kiadja a hatáskörrel rendelkező bizottságnak az Országgyűléshez érkezett indítványokat és beadványokat; i) 9 kinevezi és felmenti az Országgyűlés főtitkárát, a főtitkár helyetteseit, a gazdasági főigazgatót, az Országgyűlési Könyvtár főigazgatóját, továbbá a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott hivatali szervek vezetőit; az általa kinevezett vezetőket illetően munkáltatói jogkört gyakorol; Szerkesztett változat! A teljes szöveget lásd az Ügyrendi jellegű, általános érvényű állásfoglalások fejezetben a 45. -hoz tartozó MINISZTER JELENLÉTE PLENÁRIS ÜLÉSEN, TOVÁBBÁ ÜGYRENDI VITA KERETEI cím alatt. A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 3. (1) bekezdésével módosított szöveg. A 71/1997. (VII.17.) OGY határozat 1. -ával módosított szöveg.

14 28 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve j) 10 jóváhagyja az Országgyűlés hivatali szerveinek Szervezeti és Működési Szabályzatát, továbbá kiadja az Országgyűlés Hivatalára vonatkozó egyéb szabályzatokat, rendelkezéseket; Az Országgyűlés Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata az Országgyűlés honlapjának Hivatal elnevezésű linkjén található. Az egyéb szabályzatok, rendelkezések a oldalon találhatók Házi jogtár cím alatt. (A szerk.) k) 11 jóváhagyja az Országgyűlés Hivatala költségvetésének tervezetét és ellenőrzi az elfogadott költségvetés végrehajtását; l) megteszi, illetve kezdeményezi az Országgyűlés biztonsága érdekében szükséges intézkedéseket; A oldalon találhatóak az Elnöki rendelkezések. (A szerk.) m) 12 gyakorolja a jogutód nélkül megszűnt bizottság elnökének titokvédelemmel összefüggő jogait; n) 13 a Házbizottság véleményének kikérését követően kijelöli a közvetítésre kerülő bizottsági üléseket; o) 14 ellátja mindazon feladatokat, amelyeket számára a Házszabály, illetve a törvények meghatároznak. (3) Az elnök képviselői felszólalása esetén a tárgysorozaton lévő ugyanazon ügy további tárgyalása során a vita és a szavazás lezárásáig a (2) bekezdés d) pontjában írt feladatokat nem láthatja el, kivéve, ha az Országgyűlés ehhez hozzájárul. (4) Az elnök a hozzá benyújtott indítványok napi jegyzékét haladéktalanul megküldi a képviselők számára. Az indítványról bármely képviselő vagy bizottság kérésére az Országgyűlés Hivatala másolatot ad. Az elnök a hozzá benyújtott indítványok egy-egy teljes sorozatát megküldi a kijelölt bizottság tagjainak, két-két teljes sorozatát a képviselőcsoportok vezetőinek. A ciklusban döntés született az elektronikus futárposta bevezetéséről. Az erre vonatkozó Házbizottsági állásfoglalás, illetve elnöki rendelkezés a Függelékben található. (A szerk.) A 71/1997. (VII.17.) OGY határozat 1. -ával módosított szöveg. A 103/2001. (XII. 21.) OGY határozat 2. -ával módosított szöveg. A 34/2001. (VI.1.) OGY határozat 1. -ával beiktatott szöveg. A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 3. (2) bekezdésével módosított szöveg. Betűjelzését módosította a 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 3. (2) bekezdése.

15 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 29 (5) Az elnök a képviselők számára hozzáférhetővé teszi az Országgyűléshez címzett, valamint az Országgyűlés elnökének címzett, de az Országgyűlést érintő iratokat. Az Országgyűlés alelnökei 20. (1) Az Országgyűlés alelnökei az elnök által meghatározott rendben helyettesítik az Országgyűlés elnökét a 19. -ban meghatározott feladatok végrehajtásában. (2) Az Országgyűlés elnökét tartós akadályoztatása esetén a legnagyobb taglétszámú képviselőcsoporthoz tartozó alelnök az ő akadályoztatása esetén a következő legnagyobb taglétszámú képviselőcsoporthoz tartozó alelnök helyettesíti. Azonos taglétszámú képviselőcsoport esetén a helyettesítő alelnököt a Házbizottság jelöli ki. (3) Az Országgyűlés elnökét helyettesítő alelnök jogai és kötelezettségei a kinevezési és felmentési jog kivételével az Országgyűlés elnökével azonosak. (AIB március 1.) 15 Az Országgyűlés elnökét kizárólag a helyettesítésre jogosult alelnök helyettesítheti. Az Országgyűlés alelnökének egyébként önálló jogköre nincs. Az Országgyűlés jegyzői 21. (1) Az Országgyűlés jegyzői a) közreműködnek az Országgyűlés ülésének vezetésében, b) a kézfelemeléssel történő szavazásnál amennyiben szükséges összeszámolják a szavazatokat, c) a titkos szavazásnál szavazatszámláló bizottságként járnak el, A titkos szavazás lebonyolításának rendjéről szóló állásfoglalását terjedelmi okokból a Függelékben ismertetjük. (A szerk.) d) felolvassák az országgyűlési iratokat, eskütételnél előolvassák az eskü szövegét, e) vezetik a felszólalásra jelentkezett képviselők névsorát, 15 Szerkesztett változat! A teljes szöveget lásd az Ügyrendi jellegű, általános érvényű állásfoglalások fejezetben a 20. -hoz tartozó ORSZÁGGYŰLÉS ALELNÖKEINEK JOGKÖRE cím alatt.

16 30 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve f) jelzik a beszédidő lejártát, g) hitelesítik az Országgyűlés szó szerinti jegyzőkönyvét. (4/ ÜB.) A Házszabály 60. (6) bekezdésének alkalmazása során a számítógépes szavazási lista hitelesítésekor az Országgyűlés jegyzői nem azt tanúsítják, hogy az egyes képviselők a szavazási listán feltüntetettek szerint adták le szavazatukat, hanem kizárólag azt, hogy a számítógépes szavazatszámláló rendszer a listán szereplő szavazási eredményt rögzítette. Az adatrögzítés rendszerének zártságát az adatrögzítő rendszert üzemeltető szervezeti egység biztosítja. (2) Az Országgyűlés ülésén az Országgyűlés elnöke által meghatározott sorrendben egyidejűleg két jegyző teljesít szolgálatot, akik közül lehetőleg egy kormánypárthoz, egy ellenzéki párthoz tartozik. (7/ AIÜB.) Az Országgyűlés jegyzői feladatainak felsorolását a Házszabály 21. -a tartalmazza. Ez olyan teendők elvégzését is magában foglalja, amelyek teljes körű ellátása esetenként üléstermen kívüli tevékenységet is igényelnek (forgatókönyvi egyeztetések, okiratok kezelése) A Házszabály 21. (2) bekezdése ezért úgy fogalmaz, hogy egyidejűleg két jegyző teljesít szolgálatot az Országgyűlés ülésén. A parlamenti gyakorlat alapján az a tény, hogy a jegyző nem tartózkodik az ülésteremben, nem jelenti azt, hogy nem teljesíti a feladatait. Ugyanakkor az ülést vezető elnöknek lehetősége van arra, hogy a Házszabály rendelkezéseinek érvényesítése érdekében a távol lévő jegyzőt a megjelenésre felhívja, illetve - indokolatlan távollét esetén - élhet a Házszabály 48. (3) bekezdésében biztosított azon jogával, hogy más országgyűlési képviselőt kér fel a jegyzői feladatok ellátására. Az Országgyűlés Elnökének a jegyzők sorrendjének meghatározásánál a Házszabályban foglalt kötelezettségén túl arra is törekednie kell, hogy az országgyűlési képviselői jogok gyakorlására - jegyzői feladatokat ellátó képviselőnek is lehetősége legyen. A tisztségviselők megbízatásának megszűnése 22. (1) Az Országgyűlés tisztségviselőjének megbízatása megszűnik:

17 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 31 a) képviselői megbízatásának megszűnésével, b) a képviselőcsoportból való kilépésével vagy kizárásával, független képviselő esetében pedig valamelyik képviselőcsoporthoz való csatlakozásával, c) képviselőcsoportjának megszűnésével, d) felmentésével, e) a tisztségről való lemondással. (2) A tisztségviselő felmentéséről a Házbizottság javaslata alapján az Országgyűlés a 10. (2) bekezdésének szabályai szerint határoz. a) állást foglal az Országgyűlés ülésszakonkénti és heti munkarendjéről; 23. A Házbizottság: 2. fejezet A HÁZBIZOTTSÁG b) javaslatot készít az ülések napirendjére, időtartamára és a felszólalási időkeretekre; (HB március 1.) A Házbizottság úgy foglal állást, hogy az Országgyűlés plenáris ülése napirendjének tervezésekor arra kell törekedni, hogy a nagyobb érdeklődésre számot tartó, jelentősebb szabályozási tartalmú törvényjavaslatok általános vitájára, illetve annak megkezdésére lehetőség szerint ne az ülés első napjának délutánján kerüljön sor. (26/ ÜB.) A Házbizottságnak a Házszabály 23. -ának b) pontja, és a 47. -a (4) bekezdése szerinti felszólalási időkeretre vonatkozó javaslata kötelező erejűvé válik, ha arról az Országgyűlés a Házszabály 47. (6) bekezdésében foglaltak szerint határoz. c) megvitatja az Országgyűlés működését érintő önálló indítványokat, és ezekkel kapcsolatban állást foglal; d) 16 e) 17 ; Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (VI.1.) OGY határozat 11. -a. Hatályon kívül helyezte a 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 25. -ának (2) bekezdése.

18 32 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve f) egyezteti az Országgyűlés működésével kapcsolatos vitás kérdéseket; g) az Országgyűlés elnökének tartós akadályoztatása esetén a 20. (2) bekezdése alapján helyettesítő alelnököt jelöl; h) állást foglal a nemzetközi kapcsolatok szervezésére vonatkozó ügyekben, előkészíti az ünnepi eseményeket; i) állást foglal a parlamenti munka sajtónyilvánosságával kapcsolatos kérdésekben; (AIB március 1.) 18 Az Alkotmányügyi bizottság állásfoglalásának megfogalmazásakor a Házszabály 23. i) pontját, valamint a 19. (2) bekezdés a) pontját, és ezzel összefüggésben a 20. (2) bekezdését értelmezte. A bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a parlamenti munka sajtónyilvánosságával kapcsolatos kérdésekben kizárólag a Házbizottság jogosult dönteni (23. i) pont). Az Országgyűlés elnökének kizárólagos joga, hogy képviselje az Országgyűlést más szervezetekkel való kapcsolattartás során, vagyis konkrét esetben nyilvánosságra hozza a Házbizottság sajtóval kapcsolatos állásfoglalását. j) meghallgatja és véleményezi az Országgyűlés elnökének kinevezési hatáskörébe tartozó tisztségre jelöltként bemutatott személyeket; k) 19 kialakítja az Országgyűlés Hivatala költségvetésének elkészítésére vonatkozó elveket; l) az Országgyűlés elnökének felkérésére megvitatja az Országgyűléshez (annak tisztségviselőihez) érkezett jelentősebb beadványokat (petíciókat, felhívásokat, nyílt leveleket stb.), és véleményezi az ezekkel kapcsolatos esetleges intézkedéseket; m) megállapítja a távolmaradás igazolásának rendjét (44. (3) bekezdés); A képviselők szavazásról való távollétével összefüggő egyes kérdésekről szóló házbizottsági rendelkezés teljes szövegét a Függelék tartalmazza. (A szerk.) n) javaslatot tesz arra, hogy az Országgyűlés valamely ügy tárgyalása során a Házszabály rendelkezéseitől térjen el (140. ); Szerkesztett változat! A teljes szöveget lásd az Ügyrendi jellegű, általános érvényű állásfoglalások fejezetben a 20. -hoz tartozó ORSZÁGGYŰLÉS ALELNÖKEINEK JOGKÖRE cím alatt. A 103/2001. (XII. 21.) OGY határozat 3. -ával módosított szöveg.

19 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 33 o) javaslatot tesz arra, hogy az Országgyűlés a kapcsolódó módosító javaslatok benyújtására a 102. (1) bekezdésében meghatározottnál rövidebb határidőt szabjon; p) 20 javaslatot tesz az Országgyűlés tisztségviselőinek felmentésére (22. (2) bekezdés), illetve visszahívja az országgyűlési bizottság független képviselő elnökét, alelnökét, tagjait; q) 21 javaslatot tesz napirendi pont időkeretben történő, illetve vezérszónoki rendben történő tárgyalására; r) 22 a köztársasági elnök és a miniszterelnök napirenden kívüli felszólalásánál megállapítja a felszólalások és hozzászólások időkeretét (51. (2) bekezdés); (HB február 22.) A Házszabály 51. (2) bekezdése alapján a Házbizottság az alábbiakban szabályozza a miniszterelnök napirenden kívüli felszólalásával kapcsolatos időkereteket. Ha a miniszterelnök felszólalásának időtartama nem haladja meg a 20 percet a frakciók 5-5 perces, ha a 20 percet meghaladja 8-8 perces időkeretben szólalhatnak fel. A Házbizottság esetenként ettől eltérő időkeretet is megállapíthat. A köztársasági elnök napirenden kívüli felszólalása esetén ha a Házbizottság másként nem dönt a miniszterelnök felszólalására vonatkozó szabályok az irányadók. A képviselőcsoportok vezetői a szólásra jelentkezés sorrendjében szólalnak fel. A miniszterelnököt viszontválasz illeti meg. s) 23 javaslatot tesz az Országgyűlésnek hasonló témájú vagy egymással összefüggő ügyek együttes tárgyalására; t) 24 az Országgyűlés ülésének napirendtervezetét az ülést megelőző 48 órával korábban közzéteszi, és a karzaton a férőhelyektől függően ülőhelyeket biztosít az állampolgárok számára; kérdéseket. u) 25 megvitatja a Házbizottság tagjai által előterjesztett egyéb A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 4. -ával módosított szöveg. A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 4. -ával módosított szöveg. A 71/1997. (VII.17.) OGY határozat 2. -ával megállapított szöveg. Jelölését módosította a 71/1997. (VII.17.) OGY határozat 2. -a. Jelölését módosította a 71/1997. (VII.17.) OGY határozat 2. -a. Jelölését módosította a 71/1997. (VII.17.) OGY határozat 2. -a.

20 34 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve A Házbizottság tagjai 24. (1) A Házbizottság elnöke az Országgyűlés elnöke, tagjai: az Országgyűlés alelnökei és minden képviselőcsoport vezetője. (2) A Házbizottságban csak a képviselőcsoport vezetője akadályoztatása esetén megbízottja rendelkezik szavazati joggal. A Házbizottság ülésének résztvevői 25. (1) A Házbizottság ülésén a Házbizottság tagjain kívül csak az Országgyűlés elnöke által meghívott személyek vehetnek részt. (2) A Kormány képviselője állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vehet a Házbizottság ülésén. A Házbizottság működése 26. (1) 26 A Házbizottság ülését az Országgyűlés elnöke hívja össze és vezeti. Az Országgyűlés ülésének ideje alatt az elnök összehívhatja a Házbizottság ülését. (2) A Házbizottságot össze kell hívni, ha ezt bármelyik képviselőcsoport vezetője kéri. (39/ ÜB.) A Házszabály 26. (2) bekezdése alapján a Házbizottság ülését össze kell hívni, ha ezt bármelyik képviselőcsoport vezetője kéri. A Házszabály nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy mikorra kell a Házbizottságot összehívni, ezért e tekintetében az összehívás kezdeményezője által megjelölt időpontot kell irányadónak tekinteni azzal, hogy az eset összes körülményeinek mérlegelésével legkésőbb az ülésnapra rendelt napirendi pontok megtárgyalása után mindenképpen köteles azt összehívni. (3) 27 A Házbizottság a döntéseit egyhangúlag hozza meg. Egyhangú döntés hiányában a 23. a), f), g), m) pontjairól az Országgyűlés, egyéb esetekben az országgyűlési bizottság független képviselő elnökének, alelnökének és tagjának visszahívását kivéve az Országgyűlés elnöke dönt A 71/1997. (VII.17.) OGY határozat 3. -ával módosított szöveg. A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 5. (1) bekezdésével módosított szöveg.

21 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 35 (4) 28 Az Országgyűlés a 23. g) pontjáról vita nélkül dönt. Az Országgyűlés a 23. a), f) és m) pontjában a vita tárgyát képező kérdés ismertetését követően képviselőcsoportonként egy képviselő, továbbá az elsőként szólásra jelentkező független képviselő legfeljebb öt perces hozzászólása után határoz. (5) 29 A Házbizottság üléséről szó szerinti jegyzőkönyv készül. Egyebekben a Házbizottság működési rendjét a Házszabály rendelkezéseit figyelembe véve maga határozza meg. 3. fejezet Bizottsági elnöki értekezlet 27. (1) A Bizottsági elnöki értekezlet elnöke az Országgyűlés elnöke, tagjai az Országgyűlés állandó bizottságainak elnökei. (2) A Bizottsági elnöki értekezlet javaslatot tesz a) a Házbizottságnak az Országgyűlés heti munkarendjére, b) a Házbizottságnak az Országgyűlés üléseinek napirendjére, c) az Országgyűlés elnökének a bizottság kijelölésére (79. ). (3) A Bizottsági elnöki értekezlet ülését az Országgyűlés elnöke hívja össze és vezeti. (4) A Bizottsági elnöki értekezlet határozatait szótöbbséggel hozza. A Bizottsági elnöki értekezleten az állandó bizottság elnöke akadályoztatása esetén az általa kijelölt alelnök rendelkezik szavazati joggal. 4. fejezet AZ ORSZÁGGYŰLÉS BIZOTTSÁGAI Az állandó bizottságok létrehozása 28. (1) Az Országgyűlés megalakulását követően létrehozza állandó bizottságait. (2) 30 Az állandó bizottságok száma és feladatköre alapvetően a kormányzat felépítéséhez igazodik. Kötelező létrehozni az alkotmányossággal, a költségvetéssel, a külügyekkel, az európai uniós ügyekkel, a honvédelemmel, A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 5. (2) bekezdésével módosított szöveg. Számozását módosította a 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 5. (2) bekezdése. A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 6. -ával módosított szöveg.

22 36 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve továbbá paritásos bizottságként (33. (4) bekezdése) a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgálati ügyekkel foglalkozó állandó bizottságokat. (3) Az Országgyűlés bizottságot egyébként bármikor létrehozhat, átalakíthat és megszüntethet. (24/ ÜB.) Az Alkotmánybíróság november 3-án kihirdetett 50/2003. (XI.5.) AB határozatában foglaltak alapján miszerint az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta törvényben az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően az állandó és ideiglenes bizottságai vizsgálati tevékenységének rendjét, és nem teremtette meg az országgyűlési bizottsági vizsgálatok hatékonyságának törvényi feltételeit az Országgyűlésnek március 31-i határidővel kell eleget tennie a jogalkotási feladatainak. Mindez azonban nem akadálya annak, hogy az Országgyűlés állandó, illetve ideiglenes bizottságot hozzon létre, valamint a már létrejött állandó és ideiglenes bizottságok folytassák tevékenységüket. Az Ügyrendi bizottság ezt az állásfoglalását addig tartja hatályban, amíg az Alkotmánybíróság 27/1998. (VI.16.) AB határozatból, és a 50/2003. (XI.5.) AB határozatból adódó Házszabály-módosításra sor nem kerül. Az állandó bizottságok hatásköre 29. (1) Az állandó bizottság az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, törvényben és a Házszabályban meghatározott esetekben ügydöntő és a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve, amely az Alkotmányban és más törvényekben, a Házszabályban, továbbá az Országgyűlés egyéb határozataiban meghatározott hatáskörét gyakorolja. (45/ ÜB.) 31 Figyelemmel az Ügyrendi bizottság 2/ ÜB számú és a 24/ ÜB. számú általános érvényű állásfoglalásaiban foglaltakra, nincsen akadálya és nem szükségesek törvényi garanciák ahhoz, hogy az Országgyűlés bizottságai útján vizsgálati tevékenységet végezzen. (2) Az állandó bizottság egyes feladatai elvégzésére tagjai sorából albizottságokat hozhat létre. Az albizottság működésének szabályaira az 31 Szerkesztett változat! A teljes szöveget lásd az Ügyrendi jellegű, általános érvényű állásfoglalások fejezetben a 36. -hoz tartozó BIZOTTSÁG, VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG VIZSGÁLATI TEVÉKENYSÉGE cím alatt.

23 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 37 albizottság eltérő rendelkezése hiányában az állandó bizottság működésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. (8/ BE.) A Bizottsági elnöki értekezlet úgy foglalt állást az albizottsági ülések jegyzőkönyvezéséről, hogy 1. A teljes albizottsági ülésről magnófelvétel készüljön, amelyet a bizottság munkatársa archivál a ciklus végéig. Amennyiben utólag jegyzőkönyvre van szükség, úgy a magnófelvétel alapján ez elkészíthető. 2. Az elnöki összefoglaló alapján az albizottsági ülésről írásos emlékeztető készül. 3. Kivételesen, előzetes jelzés alapján az albizottsági ülésről vagy annak egy részéről szó szerinti jegyzőkönyv készül. (1/ AIÜB.) Az Országgyűlés bizottságai kizáró jogszabályi rendelkezés hiányában külön országgyűlési döntés nélkül is jogosultak vizsgálati tevékenységet folytatni. Erre tekintettel nincs akadálya annak, hogy az Országgyűlés állandó bizottsága a Házszabály 29. (2) bekezdése szerint eljárva saját döntése alapján létrehozzon vizsgálati feladatkörrel rendelkező albizottságot. A Bizottság a döntése meghozatalánál figyelemmel volt az 50/2003. (XI. 5.) AB határozatra, amely az Országgyűlés állandó és ideiglenes bizottságai vizsgálati tevékenységének, továbbá a 45/ ÜB. állásfoglalásra, amely az országgyűlési bizottságoknak a vizsgálati tevékenységüket kifejezést használja. Az idézett szóösszetételek egyértelművé teszik, hogy vizsgálati tevékenységet állandó bizottság is végezhet. Ez az állásfoglalás nem zárja ki a 64/ ÜB. állásfoglalás II. pontjában írtak alkalmazását, mert vizsgálóbizottság létrehozása továbbra is országgyűlési határozattal történhet. (4/ AIÜB.) Egy bizottság eljárási kérdésekben hozott döntései nem alkalmazhatóak automatikusan az adott bizottság által létrehozott albizottság működése során. A bizottság elnöke ebben a minőségében az adott bizottság által létrehozott albizottság tevékenységére vonatkozó döntést nem hozhat. (3) Minden állandó bizottságnak létre kell hoznia egy albizottságot, amely a bizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kíséri. (4) Az albizottság megalakításáról a bizottság elnöke az Országgyűlést haladéktalanul tájékoztatja.

24 38 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve (4/ AIÜB-Ügyr.) A Házszabály 29. (2) bekezdése alapján létrehozott albizottság tagja csak olyan országgyűlési képviselő lehet, aki az albizottságot létrehozó bizottság tagja. (AIB december 7.) A Házszabály nem zárja ki, hogy két vagy több bizottság közös albizottságot hozzon létre, amelynek működésére a bizottsági albizottságokra vonatkozó általános rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni. 30. (1) Az Országgyűlés törvényjavaslat (85. ), határozati javaslat (87. ), politikai nyilatkozat (88. ) és jelentés (89. ) (a továbbiakban együtt: döntési javaslat) készítésére kérheti fel az állandó bizottságot. (2) Az Országgyűlés elnöke által kijelölt bizottság ajánlást (95. (1) (3) bekezdések) készít az Országgyűléshez benyújtott döntési javaslathoz. (3) 32 Az állandó bizottság a működési területét érintő bármely kérdést az Országgyűlés felkérése vagy saját elhatározása alapján megtárgyalhat, és abban állást foglalhat. A bizottság az állásfoglalását bizottsági tájékoztatóban nyilvánosságra hozhatja. A bizottságok megalakítása (1) Az állandó bizottságok számára, elnevezésére, feladatkörére, képviselőcsoporthoz tartozó és független képviselő tagjainak számára (a 28. és a 33. -ban foglaltak szerint, figyelemmel a 13. (3) bekezdésére is) a képviselőcsoport-vezetők független képviselők véleményét is mérlegelő megállapodása szerint, ennek hiányában a képviselőcsoport-vezetők indítványait összegezve, az Országgyűlés elnöke tesz javaslatot az Országgyűlésnek. (2) A bizottságok elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztására a képviselőcsoport-vezetőknek a független képviselők véleményét is mérlegelő indítványa szerint az Országgyűlés elnöke tesz javaslatot az Országgyűlésnek. (3) A bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak személyére vonatkozó változásra a képviselőcsoportok vezetői ajánlásának megfelelően, illetve a független képviselők véleményére figyelemmel az Országgyűlés elnöke tesz javaslatot A 71/1997. (VII.17.) OGY határozat 4. -ával módosított szöveg. A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 7. -ával módosított szöveg.

25 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 39 (4) A független képviselők az (1) (3) bekezdés szerinti véleményüket lehetőség szerint együttesen az Országgyűlés elnökének terjesztik elő. (5) A bizottságokra vonatkozó, illetve a személyi javaslatról az Országgyűlés a 33. (3) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel vita nélkül határoz. A javaslatra csak a képviselőcsoport vezetője személyi javaslatra csak az érintett képviselőcsoport vezetője vagy az érintett független képviselő tehet módosító javaslatot. Az Országgyűlés az (1) (2) bekezdés szerinti eljárásban tett javaslatra úgy is dönthet, hogy egy bizottságba több alelnököt választ. (6) A képviselőcsoport vezetője az általa vezetett képviselőcsoporthoz tartozó vagy független képviselőt jelölhet bizottsági tisztségre, tagságra. Képviselőcsoport-vezető független képviselőt csak annak előzetes egyetértésével jelölhet. Független képviselő a képviselőcsoportot megillető bizottsági tisztségre illetve tagsági helyre jelölhető. A bizottsági megbízatások megszűnése (1) Az országgyűlési bizottság elnökének, alelnökének és tagjának megbízatása megszűnik: a) a megbízatásról való lemondással, b) a bizottság megbízatásának megszűnésével, c) a képviselői megbízatás megszűnésével, d) a képviselőcsoportból történő kilépésével vagy kizárásával, e) a képviselőcsoport általi visszahívásával, f) a képviselőcsoportjának megszűnésével, g) ha az illető független képviselő és valamelyik képviselőcsoporthoz csatlakozik, vagy a Házbizottság visszahívja. (2) A megüresedett hely betöltéséről az Országgyűlés elnökének javaslata alapján az Országgyűlés a 31. rendelkezései szerint határoz. A bizottsági tagok (1) Az állandó bizottság munkájában bizottsági tagként minden képviselőcsoportból annyi képviselő vehet részt, amennyi a képviselőcsoportok A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 8. -ával módosított szöveg. A 103/2007. (XII. 6.) OGY határozat 9. -ával módosított szöveg.

26 40 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve közötti létszámaránynak megfelel. Az állandó bizottságokban bizottságonként a képviselőcsoportok legalább egy-egy képviselőjének helyet kell kapnia. (2) A Kormány tagja és az államtitkár kivételével minden képviselő számára lehetővé kell tenni, hogy legalább egy állandó bizottság munkájában részt vegyen. (3) Az Országgyűlés az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően is határozhat. Ahhoz, hogy állandó bizottságban a képviselőcsoport létszámaránya egy bizottsági tagsági helyet meghaladóan eltérjen a képviselőcsoport létszámának az Országgyűlés egészéhez viszonyított arányától, a jelenlévő országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges. (4) Az Országgyűlés úgy is határozhat, hogy valamely bizottságba mind a kormánypárti képviselőcsoport(ok), mind az ellenzéki képviselőcsoport(ok) együttesen ugyanannyi képviselőt jelölhetnek (paritásos bizottság). Az ideiglenes bizottságok 34. (1) Az Országgyűlés bármely kérdés megvizsgálására vizsgálóbizottságot küldhet ki, továbbá a bizottságot létrehozó határozatban megjelölt ügyeknek a határozatban megállapított ideig történő intézésére eseti bizottságot alakíthat (a vizsgáló- és az eseti bizottság a továbbiakban együtt: ideiglenes bizottság). (2) 36 Az ideiglenes bizottság létrehozatalára irányuló határozati javaslathoz nem lehet olyan módosító javaslatot benyújtani, amely a) a vizsgálóbizottság elnevezésére, a vizsgálat tárgyára, vonatkozik. b) az eseti bizottság elnevezésére, a feladatkörébe utalt ügyre 36 A 71/1997. (VII.17.) OGY határozat 6. -ával módosított szöveg.

27 Az Országgyűlés Házszabálya, állásfoglalásokkal kiegészítve 41 (6/ BE.) A Bizottsági elnöki értekezlet úgy foglalt állást, hogy a vizsgáló bizottságok létrehozására irányuló országgyűlési határozati javaslatok esetében az általános vitát előkészítő ajánlás készítésére, továbbá amennyiben szükséges tárgysorozatba vételre minden esetben az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kerüljön kijelölésre. Az eseti bizottságok felállítására vonatkozó előterjesztések tárgysorozatba vételekor az illetékes szakbizottság kerüljön kijelölésre. Tárgysorozatba kerülése esetén az indítványt az Országgyűlés elnöke az általános vitát előkészítő ajánlás készítésére az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságnak is adja ki. (24/ ÜB.) Az Alkotmánybíróság november 3-án kihirdetett 50/2003. (XI.5.) AB határozatában foglaltak alapján miszerint az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta törvényben az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően az állandó és ideiglenes bizottságai vizsgálati tevékenységének rendjét, és nem teremtette meg az országgyűlési bizottsági vizsgálatok hatékonyságának törvényi feltételeit az Országgyűlésnek március 31-i határidővel kell eleget tennie a jogalkotási feladatainak. Mindez azonban nem akadálya annak, hogy az Országgyűlés állandó, illetve ideiglenes bizottságot hozzon létre, valamint a már létrejött állandó és ideiglenes bizottságok folytassák tevékenységüket. Az Ügyrendi bizottság ezt az állásfoglalását addig tartja hatályban, amíg az Alkotmánybíróság 27/1998. (VI.16.) AB határozatból, és a 50/2003. (XI. 5.) AB határozatból adódó Házszabály-módosításra sor nem kerül.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MÁJUS 6-I (KEDDI) ALAKULÓ ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MÁJUS 6-I (KEDDI) ALAKULÓ ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. MÁJUS 6-I (KEDDI) ALAKULÓ ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. május 6-án 10 45 órai állapot szerint MÁJUS 6. (KEDD) üléskezdés: 10 00 óra ülés befejezése: kb. 14 00 óra, illetve a napirendi

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A kamara küldöttgyűlése elfogadta 2000. december 16-án. Hatályba lépett 2001. február 1-jén. Módosítva 2001. május 19-én és 2004. december

Részletesebben

Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége

Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége Kötelező irodalom: Előadásvázlat(http://alkjog.elte.hu/?page_id=7016) Kijelölt joganyag(ld. az előadásvázlat végén) 2017. október 27. ELTE ÁJK

Részletesebben

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL SZÓLÓ ÉVI XXXVI. TÖRVÉNY

AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL SZÓLÓ ÉVI XXXVI. TÖRVÉNY AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI XXXVI. TÖRVÉNY HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEI ELSŐ RÉSZ AZ ORSZÁGGYŰLÉS SZERVEZETE I. Fejezet Az Országgyűlés tisztségviselői 1. Az Országgyűlés tisztségviselője a) az Országgyűlés

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI XXXVI. TÖRVÉNY HATÁLYOS HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEI

AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI XXXVI. TÖRVÉNY HATÁLYOS HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEI AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI XXXVI. TÖRVÉNY HATÁLYOS HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEI ELSŐ RÉSZ AZ ORSZÁGGYŰLÉS SZERVEZETE I. Fejezet Az Országgyűlés tisztségviselői 1. Az Országgyűlés tisztségviselője

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 47. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 19., csütörtök. Tartalomjegyzék. 2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364

MAGYAR KÖZLÖNY. 47. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 19., csütörtök. Tartalomjegyzék. 2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364 MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 19., csütörtök 47. szám Tartalomjegyzék 2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364 36/2012. (IV. 19.) OGY határozat A Magyar Köztársaság

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján

A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján II. FEJEZET A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGOK 10. A választási bizottság 14. (1) A választási

Részletesebben

Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról

Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Súr Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELADATAI

AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELADATAI ff r AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELADATAI SUB Göttingen 7 215 853 075 2003 A 4374 2002 3 TARTALOM ELŐSZÓ 13 AZ ORSZÁGGYŰLÉS, A TISZTSÉGVISELŐK, A BIZOTTSÁGOK, A KÉPVISELŐCSOPORTOK, A KÉPVISELŐK FELADATAI Az Országgyűlés

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD) ÉS SZEPTEMBER 24-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD) ÉS SZEPTEMBER 24-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 17-18. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS SZEPTEMBER 24-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2018. szeptember 17-én 16 10 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: SZEPTEMBER 17.

Részletesebben

Előterjesztés. a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja Alapszabályának módosítására

Előterjesztés. a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja Alapszabályának módosítására Előterjesztés a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja Alapszabályának módosítására Előterjesztő: Lázár János Budapest, 2010. június 7. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 19-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 19-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2016. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 12-13-14. (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 19-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2016. szeptember 12-én 16 00 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: SZEPTEMBER

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 17-18. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS SZEPTEMBER 24-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. szeptember 14-én 11 00 órai állapot szerint

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS STATISZTIKAI TANÁCS ÜGYRENDJE. I. fejezet. az Országos Statisztikai Tanács jogállása

AZ ORSZÁGOS STATISZTIKAI TANÁCS ÜGYRENDJE. I. fejezet. az Országos Statisztikai Tanács jogállása AZ ORSZÁGOS STATISZTIKAI TANÁCS ÜGYRENDJE I. fejezet az Országos Statisztikai Tanács jogállása Az Országos Statisztikai Tanács (a továbbiakban: OST) jogállását a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény

Részletesebben

SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG Iktatószám: VI/B. 186/2017. Iktatószám: VI/B. /2018. A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR

Részletesebben

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés

Részletesebben

ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG

ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Tudományos Bizottság Ügyrendje Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (továbbiakban: EHÖK) Tudományos Bizottsága (továbbiakban:

Részletesebben

A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Egységes szerkezetben az 53/2016. (IV.28.), 91/2016.(VI.16.)sz. KT. határozattal 1 Polgár Város Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Részletesebben

A Magyar Kereskedelemi és Iparkamara által állandó választottbíróságként. működtetett Kereskedelmi Választottbíróság ügyrendje

A Magyar Kereskedelemi és Iparkamara által állandó választottbíróságként. működtetett Kereskedelmi Választottbíróság ügyrendje A Magyar Kereskedelemi és Iparkamara által állandó választottbíróságként működtetett Kereskedelmi Választottbíróság ügyrendje A Kereskedelmi Választottbíróság elnöksége a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E HATÁLYOS 2010. SZEPTEMBER 14. NAPJÁTÓL AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Részletesebben

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. NOVEMBER 1 Általános rendelkezések Az Iskola Szülői Szervezete

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal

Részletesebben

Egységes szerkezetben a 2/2011. (I. 13.) ÜB. sz. módosító határozattal MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE

Egységes szerkezetben a 2/2011. (I. 13.) ÜB. sz. módosító határozattal MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1/1. sz. függelék Egységes szerkezetben a 2/2011. (I. 13.) ÜB. sz. módosító határozattal MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE A bizottság a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A

Részletesebben

GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014.

GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014. GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE Dunaújváros, 2014. 2 A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár Küldöttgyűlésének ügyrendje I. Általános rendelkezések 1. A Gyöngyház Önkéntes

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)

Részletesebben

I. fejezet. Az önkormányzat hivatalos megnevezése, székhelye, a hatáskör átruházás szabályai. 1. Az önkormányzat megnevezése és kapcsolatai

I. fejezet. Az önkormányzat hivatalos megnevezése, székhelye, a hatáskör átruházás szabályai. 1. Az önkormányzat megnevezése és kapcsolatai Héreg Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011.(II.15.) önkormányzati rendelete Héreg Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Héreg Község Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre 6. számú melléklet A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje 1. A melléklet hatálya kiterjed a kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság, valamint a kari Pályá-zati és Ösztöndíj Bizottság (továbbiakban

Részletesebben

A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 1-jén 10 45 órai állapot szerint JÚNIUS 4. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK

HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozatban foglalt HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK egységes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Intézmény OM- azonosítója: 201827 Intézményvezető: Kovács Péterné

Részletesebben

A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje. Preambulum

A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje. Preambulum A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje Preambulum A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: PTE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: EHÖK) a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának

Részletesebben

d) az elnök által esetenként tanácskozási joggal meghívott személyek, e) meghívóval rendelkező további személyek. 05. Az országos küldöttgyűlés

d) az elnök által esetenként tanácskozási joggal meghívott személyek, e) meghívóval rendelkező további személyek. 05. Az országos küldöttgyűlés KÜLDÖTTGYŰLÉS A NAK küldöttgyűlés döntései előkészítésének rendje, a közreműködés (véleményezés) módja, eljárási szabályai, a testületi szerv üléseinek helye, ideje, továbbá nyilvánossága, döntései, ülésének

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Miskolc, 2012. 8.2. számú Egyetemi Szabályzat Hallgatók Előnyben Részesítésével Foglalkozó Bizottság

Részletesebben

Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje

Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1. A Külügyi Bizottság résztvevői (1) A Külügyi Bizottság (továbbiakban: Bizottság) teljes jogú tagjai az Informatikai Kar

Részletesebben

A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya

A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló 86/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet 10. (6) bekezdésébe alapján a Magyar Corvin-lánc Testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA melyet a Gyömrő 2000 Kör tagjai a 2010. május 14. napján megtartott közgyűlésen az alábbiak szerint fogadtak el. 1. AZ EGYESÜLET ELNEVEZÉSE: Gyömrő 2000

Részletesebben

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D 2018.09.01. 1/8 Ezen szakosztályi ügyrend az alábbi jogszabályok és szabályzatok alapján és figyelembevételével

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Hatályos: 2010. október 26. napjától AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám SEMMELWEIS EGYETEM Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Bizottság BIZOTTSÁGI ÜGYREND Iktatószám: Készítette*: Gecse Veronika 2018. 02. 21. Bizottság titkára, vagy a Dátum bizottság elnöke által

Részletesebben

A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 2012. évi XXX. törvény

Részletesebben

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19. A Szent Gellért Diákszövetség - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA 1 2015. december 19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. Az egyesület neve: Szent Gellért Diákszövetség 1.2. Az egyesület

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TANULMÁNYI BIZOTTSÁG

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TANULMÁNYI BIZOTTSÁG Az ELTE Hallgatói Önkormányzat Tanulmányi Bizottság ügyrendje Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Hallgatói Önkormányzat (továbbiakban: ELTE HÖK) Tanulmányi Bizottsága (továbbiakban:

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,

Részletesebben

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. November 01-től érvényes 1 A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1. I. Általános rész a.) Az Ifjúsági Klub, az Alapszabály

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 27-28-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. október 27-én 14 30 órai állapot szerint OKTÓBER 27. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok: 14

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2014.(...) önkormányzati rendelete

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2014.(...) önkormányzati rendelete SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014.(...) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2013. (III.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Pereszteg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 20-21. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2017. március 20-án 14 15 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: MÁRCIUS 20. HÉTFŐ

Részletesebben

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 2015. március 24. A MOL Magyar Olaj- és

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2015. július 6-án 10 15 órai állapot szerint JÚLIUS 6. HÉTFŐ üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától (napirend

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2012. május 2-i ülésére. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság Ügyrendje

ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2012. május 2-i ülésére. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság Ügyrendje Iktató szám: Sz-288/2012. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2012. május 2-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Pénzügyi és

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS 12-13-I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. május 12. 14 30 órai állapot szerint MÁJUS 12. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra ülés befejezése: kb. 21 00 óra,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések Szám:07-7/588-6/2016. Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje egységes szerkezetben I. Általános rendelkezések Szervezet neve: Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanács (a továbbiakban: Idősügyi

Részletesebben

A Magyar. Könyvvizsgálói Kamara. küldöttgyűlésének. ügyrendi szabályzata

A Magyar. Könyvvizsgálói Kamara. küldöttgyűlésének. ügyrendi szabályzata A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A kamara küldöttgyűlése elfogadta 2007. november 10-én. Hatályba lépett 2007. december 1-jén. Módosítva 2008. május 17-én és 2009.

Részletesebben

F O R G A T Ó K Ö N Y V

F O R G A T Ó K Ö N Y V F O R G A T Ó K Ö N Y V Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 13-ai alakuló testületi ülésére Az alakuló üléssel kapcsolatban az alábbi jogszabályok irányadóak: o a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje LAKY ILONKA ÁLTALÁNOS ISKOLA KIK azonosító: 135 006 OM- azonosító: 032 496 2233 Ecser, Rákóczi u. 1-3. Tel/Fax: 06-29- 335-164; e-mail: iskola@ecser.hu A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések A Költségvetési Tanács 2/2015.02.09. számú határozatával elfogadva. KVT/4-4/2015 A Költségvetési Tanács Ügyrendje módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg elfogadva a Költségvetési Tanács 3/2012.06.08.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 27. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 27. szám MAGYAR KÖZLÖNY 27. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. február 24., hétfő Tartalomjegyzék 10/2014. (II. 24.) OGY határozat Egyes házszabályi rendelkezésekről 2834 2834 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014.

Részletesebben

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata ROSTI PÁL GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata Dunaújváros, 2013. 2013. 1 S Z K A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata A szülői munkaközösség

Részletesebben

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1996. évi LXII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény 59.. rendelkezései alapján a Than

Részletesebben

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~l:~). számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyásáról

Részletesebben

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A Szülői Munkaközösség alapvető célja 3 III. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. 1 1. Általános rendelkezések: A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit a tervező-és

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje 1 Készítette: Dr. Vincze Áron A dokumentáció kódja: ÜR- SZTB Jóváhagyta: Dr. Nyitrai Miklós dékán Változat száma

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete Az Intézményi Érdekegyeztető Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2006 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.

Részletesebben

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések Preambulum A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzata a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának figyelembevételével

Részletesebben

ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól

ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól Név:.... Lakcím : Debrecen,.. utca szám em. ajtó Levelezési cím: Debrecen,. utca szám em. ajtó (Amennyiben a levelezési

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Kari Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 4. melléklet A Kari Hallgatói Képviselet állandó bizottságainak

Részletesebben

Elnökségének ügyrendje

Elnökségének ügyrendje BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Elnökségének ügyrendje Budapest, 2017. augusztus 10. A jelen ügyrend célja, hogy meghatározza a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (a továbbiakban: Kamara) elnökségének

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),

Részletesebben

A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata

A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata Budapest, 2013. július 32015 november 26. 1. Bevezetés 1.1. A HTE Választmánya 2011 áprilisában létrehozta az Infokommunikációs

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft ügyvezetője Ózd Város

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának ÜGYRENDJE 1,2. Általános rendelkezések

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának ÜGYRENDJE 1,2. Általános rendelkezések 1./ A bizottság jogállása: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának ÜGYRENDJE 1,2 I. Általános rendelkezések A bizottság feladat- és hatáskörét a

Részletesebben

Összehasonlító adatok 2006., 2010., évekről

Összehasonlító adatok 2006., 2010., évekről AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGE 215. január 26. Összehasonlító adatok 26., 21., 214. évekről Készítette: Tájékoztatási és Módszertani Osztály Tartalomjegyzék oldal Az országgyűlési ülésszakok, ülések és ülésnapok

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata

A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata A szabályozási dokumentum alkalmazási területe: kiterjed a TUDOSZ minden szervezeti egységére, tisztségviselőjére, tagjára és munkatársára.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE

ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA 1450 Budapest, Pf.:214. Telefon: 1-323-2070 Fax: 1-323-2079 e-mail: meszk@meszk.hu ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE Az Országos Elnökség 3/2015. (01.22.) sz.

Részletesebben

ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., I. félév

ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., I. félév ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA, 2017 Készült a Tájékoztatási és Iromány-nyilvántartó Iroda Tájékoztatási és Módszertani Osztályán, az Informatikai

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2016. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben