XXVII. major S papír tavaszi CSÓTÓ CSÚCSFUTÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXVII. major S papír tavaszi CSÓTÓ CSÚCSFUTÁS"

Átírás

1 Szombathely április 08. XXVII. major S papír tavaszi CSÓTÓ CSÚCSFUTÁS Varga Dorottya és Kívés Bendegúz a főfutam győztesei. Dorottya Egyetemi csúcsot is futott. A SZoESE, a NYME SEK Sporttudományi Intézet és a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség rendezésében immár 27. alkalommal zajlott a major S papír CSÓTÓ Csúcsfutás tavaszi futama tól indultak az óvodások futamai, így már fél kettőtől ellepték a Tóvendéglő előtti kizöldült rétet a kicsi gyerekek és kísérőik. A 231 kisfiút és kislányt hét futamba osztotta be Boros András versenybíró. (Ennyi eredményhirdetés is volt nekik.) A létszám szerinti versenyt szoros eredménnyel a Mocorgó Óvoda nyert meg. A 172 I. korcsoportos négy futamban futott a kb. 950 m-es távon. A II. korcsoporttól már teljes kör 1415mén zajlottak a látványos versenyek. A Férfi Főfutamban 51-en álltak rajthoz. Második alkalommal győzött Kívés Bendegúz Kovács Attila és a tavalyi győztes Nagy Patrik előtt. Mindhárom dobogós 4 percen belül futott, amivel a Tóvendéglő különdíját érdemelték ki, de az első tízben mindenki egyéni csúcsot ért el. A Hölgyek 27 fős Főfutamát Varga Dorottya Egyetemi Csúccsal nyerte Molnár Zita és Purgai Barbara előtt. Dorottya és Zita 4:40-en belüli ideje ért különdíjat, velük együtt öt új egyéni csúcs született. A Családi versenyt a Molnár család nyerte. Az már látható volt verseny közben is, hogy létszámcsúcs gyanús a nyüzsgés, amit a végelszámolás alá is támasztott. Az eddigi 647-et majdnem százzal sikerült túllépni. 740-en álltak rajthoz a futamok során.

2 A verseny rendezésében Dr. Koltai Miklós és Süle Szilvia vezetésével a NYME SEK Sporttudományi Intézetének hallgatói sportszakmai gyakorlatként működtek közre. Dr. Polgár Tibor intézetigazgató volt a starter, Dr. Gál László SZoESE ügyvezető elnök a díjátadó. Kívés István és Havasi Attila voltak a verseny főrendezői. A verseny névadó szponzora a kezdetektől a major s Papír Kft. A rostos üdítőket már évek óta a Hétforrás Zrt., a gyönyörű magyar almákat pedig Török Péter biztosítja díjmentesen. Az idei müzli szeletek pedig Sípos Gábortól valók. A Női Egyetemi Kategóriát Varga Dorottya nyerte Purgai Evelin, A Férfit pedig Nagy Patrik Saitz Krisztián előtt. Női Főfutam Férfi főfutam

3 Sportpont Az egyetemisták részére kiírt Sportpont 1500m-t Sándor Alex és Tóth Valentina Katalin, a 3000 m-t Horváth Patrik nyerte. Itt összesen 43-en álltak rajthoz. Sportpont 1500 és 3000 m Eredmények: táv: kb. 450 m Kis és középső csoport Fiú I. futam (összesen 17 fő): 1. Németh Zsombor Benczúr, 2. Horváth Boldizsár Donászy, 3. Németh Péter Brenner, 4. Simon Márton Aréna, 5. Sodics Tamás Mocorgó, 6. Illés András Aréna, 7. Varga Marcell Maros, 8. Kalmár Zalán Maros, 9. Rapcsányi Zoltán Benczúr, 10. Gáspár Áron - Benczúr Fiú II. futam (összesen 14 fő): 1. Fülöp Endre Csanád Weöres, 2. Tasnádi Áron Weöres, 3. Kulcsár Gergely, 4. Varga Kristóf Weöres, 5. Pásztorházi Gergő Weöres, 6. Szöllősi Bence Mocorgó, 7. Molnár Zsombor Mocorgó, 8. Németh Zoárd Weöres, 9. Prisznyák Máté Weöres, 10. Jarabek- Karlovich Benjamin - Weöres Leány (összesen: 27 fő): 1. Németh Diána Anna - Aréna, 2. Molnár Ramóna Weöres, 3. Eredits Luca Napsugár, 4. Ropos Rézi Gazdag, 5. Balassa Liza Mesevár, 6. Varga Nóra Szűrcsapó, 7. Barcsánics Viola Mocorgó, 8. Endrődi Regina Szűrcsapó, 9. Stren Noémi Napsugár, 10. Németh Diána - Donászy Nagycsoport Fiú I. futam (összesen 36 fő): 1. Abért Barna - Mesevár, 2. Varjú Valdemár - Napsugár, 3. Benke Viktor Alex Aréna, 4. Zsirai Bálint Napsugár, 5. Mátis Benedek Mesevár, 6. Czeczeli Bende Aréna, 7. Béry Bálint Donászy, 8. Rőthy-Gruber Tamás Gazdag, 9. Horváth Zétény Aréna, 10. Soós-Nádor Sebestyén - Aréna

4 Fiú II. futam (összesen 48 fő): 1. Pál Levente - Mesevár, 2. Németh Barnabás - Brenner, 3. Belcse Bence Aréna, 4. Francsics Olivér Aréna, 5. Németh Nándor Benczúr, 6. Macoun Bence Mesevár, 7. Fekete Iván Aréna, 8. Tömpe Bíró Áron Szűrcsapó, 9. Botz Kolos Weöres, 10. Kelemen Mirkó - Napsugár Leány I. futam (összesen 41 fő): 1. Meskó-Csépány Anna - Mocorgó, 2. Horváth Emma Sára - Benczúr, 3. Takó Dóra Ágota Aréna, 4. Kormos Kitti Mocorgó, 5. Elek Júlia Mesevár, 6. Péter Boglárka Mocorgó, 7. Tamási Eszter Weöres, 8. Kőhalmi Nikolett Mocorgó, 9. Tóth Emma Benczúr, 10. Kőhalmi Noémi - Mocorgó Leány II. futam (összesen 48 fő): 1. Sákovics Janka - Mesevár, 2. Tóth Gréta - Barátság, 3. Horváth Viki Szűrcsapó, 4. Márkus Liliána Donászy, 5. Horváth Luca Barátság, 6. Nagy Lotti Szűrcsapó, 7. Kálmán Kata Napsugár, 8. Iván Léna Barátság, 9. Kelemen Krisztina Maros, 10. Fullár Emma - Mesevár Óvodák közötti verseny: 1. Mocorgó, 2. Napsugár, 3. Szűrcsapó, 4. Mesevár, 5. Weöres, 6. Benczúr, 7. Aréna, 8. Maros, 9. Donászy, Gazdag - Barátság táv: kb. 950 m I. kcs. Fiú I. futam (összesen 41 fő): 1. Bene Noel - Simon; 2. Fábián Dániel Kőszeg Béri; 3. Radványi Gergő Gothard, 4-5. Török Zsolt Simon, 4-5. Hende Barni, 6. Draskovics Vilmos Bolyai, 7. Scwahofer Márk Kőszeg Béri, 8. Draskovics Valér Bolyai, 9. Varga Zsombor Gothard, 10. Somfalvi Bence - Gothard Fiú II. futam (összesen 45 fő): 1. Sparks-Hollósy Kornél - Gothard; 2. Dancs Tamás - Gothard; 3. Béres Milán Kőszeg Béri, 4. Németh Dávid Kőszeg Béri, 5. Lakner Ádám Reményik, 6. Lőrincz Péter Gothard, 7. Magyar Dávid Gothard, 8. Molnár Kornél Kőszeg Béri, 9. Németh Iván Gothard, 10. Horváth Máté Kőszeg Béri Csapat: 1. Gothard A, 2. Simon A; 3. Gohard B, 4. Bolyai A, 5. Gothard C, 6. Bolyai B, 7. Simon B, 8. Gothard D, 9. Bolyai C, 10. Reményik Leány I. futam (összesen 41 fő): 1. Juhász-Tóth Eszter - Neumann; 2. Katona Andrea Simon; 3. Janzsó Lilla Bolyai, 4. Katavics Lili Reményik, 5. Kulcsár Amira Bolyai, 6. Tóth Karola, 7. Farkas Boglárka Neumann, 8. Küllős Kira Simon, 9. Tuczai Izabella Kőszeg Béri, 10. Horváth Dóra Leány II. futam (összesen: 45 fő): 1. Baumgartner Anna - Gothard; 2. Iker Natalia Kőszeg Béri; 3. Róka Bora Kőszeg-Béri, 4. Ecker Nikolett Kőszeg Béri, 5. Balogh Nóra Gothard, 6. Gulyás Zóra Simon, 7. Szabó Vanda Kőszeg Béri, 8. Bognár Brigitta Gothard, 9. Pádár Petra Kőszeg Béri, 10. Majczán Blanka - Gothard Csapat: 1. Gothard A; 2. Simon A; 3. Bolyai A, 4. Gothard B, 5. Reményik A, 6. Simon B, 7. Gothard C, 8. Bolyai B, 9. Gothard D, 10. Reményik B Táv: 1415,5 m II. kcs. Fiú (összesen: 55 fő): 1. Sipos Mátyás Reményik 5:03,1; 2. Németh Mihály Kőszeg Béri - 5:05,0; 3. Ekler Zsombor Gothard 5:16,5; 4. Pásztor Ádám Kőszeg Béri 5:23,1; 5. Németh Áron Vép Hatos 5:32,7; 6. Pungor Péter Gothard 5:33,9; 7. Ecker Dávid Kőszeg Béri 5:36,0; 8. Kántor Bence Reményik 5:37,4; 9. Szabó Bence Reményik 5:39,0; 10. Németh Bence Dávid Zrínyi 5:39,9 Csapat: 1. Reményik A; 2. Gothard A; 3. Reményik B, 4. Gothard B, 5. Gothard C, 6. Reményik C, 7. Simon, 8. Gothard D, 9. Gothard E Leány (összesen 50 fő): 1. Pődör Blanka Gothard 5:31,3; 2. Kovács Anna Waldorf 5:33,8; 3. Hankó Annamária Kőszeg Béri 5:37,4; 4. Bigner Petra Kőszeg Béri 5:41,6; 5. Mercs Abigél Gothard 5:42,9; 6. Hajas Martina Bő 5:47,7; 7. Sámson Petra Derkovits 5:51,1; 8. Takács Emese Simon 6:04,1; 9. Horváth Lilla Dési 6:06,0; 10. Kiss Adél Lilla Bolyai 6:09,4 Csapat: 1. Gothard A; 2. Bolyai A, 3. Bolyai B, 4. Dési, 5. Gothard B, 6. Reményik

5 III. kcs. Fiú (összesen 41 fő): 1. Nemes Bálint Kőszeg Béri 4:40,7; 2. Ecker Tamás Kőszeg-Béri 4:58,4; 3. Kiss Levente Kőszeg Béri 5:07,0; 4. Prán Adrián Kőszeg Béri 5:12,5; 5. Nagy Máté Bolyai 5:14,1; 6. Kiss Bálint Bolyai 5:16,0; 7. Németh Áron Brenner 5:21,4; 8. Keresztes Roland Csepreg 5:25,5; 9. Nagy Milán Kőszeg Béri 5:26,8; 10. Keck Victor Bolyai 5:28,5 Csapat: 1. Bolyai; 2. Brenner; 3. Dési, 4. Reményik Leány (összesen 40 fő): 1. Vidos Korina Derkovits 5:11,7; 2. Hütter Szilárda Kőszeg Bersek 5:14,5; 3. Németh Kata Derkovits-SZoESE 5:16,6; 4. Pósfalvi Dalma Zrínyi 5:19,8; 5. Gurisatti Jázmin Kőszeg Béri 5:27,3; 6. Horváth Evelin Kőszeg Béri 5:30,9; 7. Vécsey Veronika Gothard 5:33,7; 8. Hanák Rebeka Kőszeg Béri 5:39,3; 9. Kulcsár Dorottya Reményik 5:41,4; 10. Kovács Júlia Derkovits-SZoESE 5:43,3 Csapat: 1. Dési, 2. Reményik, 3. Brenner IV. kcs. Fiú (összesen 20 fő): 1. Sárközy Dominik Kőszeg Béri 4:39,9; 2. Rumi Szilveszter Csepreg 4:45,4; 3. Gáspár Gergely Brenner 4:46,5, 4. Szanyi Alex Reményik 4:51,0; 5. Szalai Dániel Brenner 4:59,6; 6. Bejczi Botond Gothard 5:03,9; 7. Felföldi Tamás Bolyai 5:06,6; 8. Molnár Péter Váci-SZoESE 5:09,8; 9. Horváth Marcell Gothard 5:11,0; 10. Horváth Ákos Gothard 5:13,3 Csapat: 1. Brenner, 2. Gothard Leány (összesen 17 fő): 1. Pillisz Réka Kőszeg Béri 5:11,4; 2. Keresztes Gréta Csepreg 5:41,6; 3. Keresztes Brigitta Csepreg 5:43,1; 4. Gulyás Anett NLG 5:47,4; 5. Gódor Vanessza Kőszeg Béri 5:48,2; 6. Németh Laura Bő 6:18,5; 7. Barasits Flóra Bolyai 6:28,7; 8. Hajas Vivien Bő 6:42,7; 9. Börzsönyi Virág Bolyai 6:44,1; 10. Varga Alexandra Neumann 6:54,1 Csapat: 1. Neumann V. kcs. Fiú (összesen 22 fő): 1. Petrovics Alex Bolyai-SZoESE 4:06,2; 2. Koch Domonkos Bolyai- SZoESE 4:12,5; 3. Joó Ádám KDG-SZoESE 4:18,8, 4. Barbalics Dániel Műszaki SZKI- Puskás- Puskás DSE 4:27,9; 5. Jacser Sámuel Premontrei-GOC 4:34,4; 6. Nagy Bálint Műszaki SZKI-Puskás-Puskás DSE 4:35,1; 7. Gáspár József Herman 4:39,8; 8. Németh Márk ÉFSZ 4:50,9; 9. Huszti Gergő ÉFSZ 4:51,1; 10. Korándi Milán ÉFSZ 4:51,7; 11. Velencei Viktor Műszaki SZKI-Gépipari 4:58,7; 12. Antal Ádám Kereskedelmi 5:00,3; 13. Stifter Márk Műszaki SZKI-Gépipari 5:05,2; 14. Hajós Roland Bolyai 5:07,4; 15. Szabó Roland Herman 5:10,3; 16. Bicsák Bence Műszaki SZKI-Gépipari 5:11,4; 17. Karakai Mátyás KDG 5:12,5; 18. Horváth Dániel Csaba Műszaki SZKI-Gépipari-Dobó SE 5:15,7; 19. Földi Márton Műszaki SZKI- Gépipari 5:17,7; 20. Mészáros Bence Műszaki SZKI-Gépipari 5:18,2; 21. Majsa Alex Kereskedelmi 5:18,6; 22. Lukács József Műszaki SZKI-Gépipari 5:25,5 Leány (összesen 14 fő): 1. Molnár Zita Kereskedelmi-SZoESE 4:39,0 - KÜLÖNDÍJ; 2. Purgai Barbara KDG-SZoESE 4:44,9; 3. Borsfai Dzsenifer Bolyai-SZoESE 4:47,3; 4. Goncsarenko Milena Bolyai-SZoESE 5:22,4; 5. Németh Anna KDG-SZoESE 5:59,9; 6. Szabadi Lídia KDG 6:04,8; 7. Buza Nikolett KDG 6:11,6; 8. Rudolf Nikoletta HBSZ 6:21,1; 9. Szombath Donáta HBSZ 6:34,1; 10. Soós Regina HBSZ 6:40,9; 11. Frank Gabriella HBSZ 6:47,6; 12. Vincze Gréta HBSZ 7:17,8; 13. Börzsönyi Dóra KDG 7:18,2; 14. Szilvágyi Patricia HBSZ 7:43,1 VI. kcs. Fiú (összesen 10 fő): 1. Kovács Attila KDG-SZoESE 3:57,4 - KÜLÖNDÍJ; 2. Nemes Gergő Műszaki SZKI-Puskás-SZoESE 4:00,5; 3. Horváth Gergely KDG-SZoESE 4:14,8; 4. Molnár Bálint Herman-SZoESE 4:20,2; 5. Gróf Richárd KDG-HVSE 4:23,7; 6. Puskás Márton KDG 4:33,3; 7. Baló Ádám KDG-HVSE 4:50,2; 8. Szabó Bence - KDG 4:52,5; 9. Szalai Dávid HBSZ-HVSE 4:56,7; 10. Németh Miklós Műszaki SZKI-Savaria-HVSE 5:10,8

6 Leány (összesen 8 fő): 1. Kívés Blanka Bolyai-SZoESE 5:15,2; 2. Kiss Eperke Bolyai-SZoESE 6:02,9; 3. Mélykuti Alexandra HBSZ 6:05,3; 4. Kósa Eszter HBSZ 6:07,4; 5. Baán Marietta NLG 6:22,8; 6. Boros Emese HBSZ 6:44,1; 7. Molnár Diána HBSZ 7:50,0; 8. Ropos Angéla HBSZ 8:02,0 V-VI. kcs. Csapat Fiú: 1. KDG A, 2. Műszaki SZKI A, 3. ÉFSZ, 4. KDG B, 5. Műszaki SZKI B Leány: 1. Bolyai, 2. KDG, 3. HBSZ A, 4. HBSZ B Felnőtt Férfi (összesen 9 fő): 1. Kívés Bendegúz ÉFSZ-SZoESE 3:56,5- KÜLÖNDÍJ; 2. Nagy Patrik NYME-SEK-SZoESE 3:59,9 - KÜLÖNDÍJ; 3. Saitz Krisztián NYME-SEK-SZoESE 4:19,1; 4. Gorza István HVSE 4:29,5; 5. Benke László Nike FK 4:46,6; 6. Szakács Zoltán 5:01,6; 7. Nagy Gábor 5:13,9; 8. Morva Arnold 5:35,0; 9. Németh Gábor NYME-SEK-SZoESE 6:01,9 Női (összesen 4 fő): 1. Varga Dorottya - NYME-SEK-SZoESE 4:33,9 - KÜLÖNDÍJ; 2. Purgai Evelin NYME-SEK-SZoESE 5:05,8; 3. Kőszegfalvi Andrea HBSZ 5:50,1; 4. Sikorszky Dóra HBSZ 6:47,9 Senior I. Férfi (összesen 3 fő): 1. Maros Ervin Sopron AC 4:35,5; 2. Wachter Zoltán Nike FK 5:29,3; 3. Molnár László 6:03,4 Női (összesen 1 fő): 1. Soós Eszter HVSE 5:57,4 Abszolút Férfi: 1. Kívés Bendegúz, 2. Kovács Attila, 3. Nagy Patrik, 4. Nemes Gergő, 5. Petrovics Alex, 6. Koch Domonkos, 7. Horváth Gergely, 8. Joó Ádám, 9. Saitz Krisztián, 10. Molnár Bálint Női: 1. Varga Dorottya, 2. Molnár Zita, 3. Purgai Barbara, 4. Borsfai Dzsenifer, 5. Purgai Evelin, 6. Kívés Blanka, 7. Goncsarenko Milena, 8. Kőszegfalvi Andrea, 9. Soós Eszter, 10. Németh Anna Családi: 1. Molnár család Egyetemi egyéni: Férfi: 1. Nagy Patrik, 2. Saitz Krisztián, 3. Németh Gábor Női: 1. Varga Dorottya, 2. Purgai Evelin Egyetemi csapat: Férfi: Bajnok: NYME SEK Nagy Patrik, Saitz Krisztián, Németh Gábor Női: Bajnok: NYME SEK NYME SEK Sportpont Csótó Házibajnokság 1500m férfi 1 Sándor Alex 05:29,9 2 Sipos Dániel Ferenc 05:46,5 3 Rimóczi Péter 05:53,3 4 Veres Tamás 05:53,7 5 Bertók Bence 05:55,3 6 Németh Mátyás János 07:15,8 7 Sipos Dániel 07:36,5 8 Szőke Géza 07:36,9

7 1500m női 1 Tóth Valentina Katalin 05:39,9 2 Szombath Olívia 05:52,7 3 Lipka Lili 06:04,8 4 Gusztafik Lilla 06:19,2 5 Vörös Viktória 06:25,1 6 Bokor Dóra 06:30,7 7 Prókai Eszter 06:32,3 8 Erdősi Gréta 06:32,8 9 Lőrincz Debóra 06:33,2 10 Hajós Anita 06:58,5 11 Mészáros Natália 07:00,5 12 Horváth Nikolett 07:01,0 13 Széles Kitti 07:06,4 14 Denreczeni Luca Dóra 07:17,5 15 Pulai Sarolta 08:09,8 16 Kovács Vivien 09:04,9 17 Winkelbauer Zsófia Ibolya 09:06,6 18 Pethő Patricia 09:09,5 19 Vaczkó Evelin 09:10,2 20 Gál Zita 09:10, m férfi 1 Horváth Patrik 10:15,8 2 Vörös Dániel 11:36,9 3 Nagy Patrik 11:42,8 4 Szili Dániel 11:44,4 5 Varga Zoltán 11:48,9 6 Szalay Ferenc Máté 11:52,0 7 Horváth Attila 11:58,0 8 Ács Ádám 11:58,7 9 Ivancsics Detre 12:04,2 10 Mészáros Máté 12:21,3 11 Sebestyén Lóránt 12:30,6 12 Balog Nándor 12:31,5 13 Csuti Balázs 14 Szabó Bálint 15 Kovács Kornél 16 Bernáth Imre

Szombathely 2015. április 20 hétfő

Szombathely 2015. április 20 hétfő Szombathely 2015. április 20 hétfő Tavaszi Csótó-pótló Hegyifutó A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség, a Szombathelyi Egyetemi SE és a NYME Sporttudományi Intézete közösen rendezte meg a major s papír

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY 1.hely Zalaegerszeg "A" 133 pont Jakab Martin 2005 5 Fonyódi Ákos 2005 7 Gaál Máté 2005 14 Mészáros Mirkó 2006 17 Horváth Kevin 2005 20 Balogh Ákos 2005

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám:

1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám: Név: : 1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám: Vincze Laura 8.osztály Apáczai Csere János Általános iskola Táplánszentkereszti tagintézménye Szabó Szilveszter 7. osztály Appony Albert Általános Séllei

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:25 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Parai Dávid 2001 BHSE 5 11.8h 2 Kósa Zoltán 1967 VEDAC 4 12.5h PB 3 Gregus Tamás Dominik 2002 BHSE

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Dienes Mátyás 2001 ZALASZÁM-ZAC 11.0h =PB 1 2 Szigeti Csongor Barnabás 1997 VEDAC 11.1h SB 1 3 Baki Barnabás 1999

Részletesebben

JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK

JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK 2014-2015. TANÉV VÉGÉN TANULÓ NEVE OSZTÁLY ÉRDEM Horváth Rebeka 1.a Példamutató magatartása, szorgalma és kitűnő. Kovács Boldizsár 1.a Példamutató magatartása, szorgalma és kitűnő

Részletesebben

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 0:41,78 114p 2. Szűcs Dániel 2004 Tarczy Ált. Isk. 0:44,81 93p 3. Tapsonyi Bálint 2005 Mihályháza 0:48,78 72p 4. Tóth Máté

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

HÉTFŐ 08:00-tól 9. TEREM

HÉTFŐ 08:00-tól 9. TEREM 9. TEREM 1. 10.b Ökrös Tamara matematika 2. 10.b Pop Krisztián Dávid matematika 3. 10.b Prágay Botond Lél matematika 4. 10.b Sulok Bence matematika 5. 10.b Szűcs Kata Nóra matematika 6. 10.b Tankó Jázmin

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 13:35 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Dienes Mátyás 2001 ZALASZÁM-ZAC 5 10.5h 2 Helter Dániel 2004 Keszthely VDSE 3 10.9h 3 Csahóczi Csanád 2002 Keszthely

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar"

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola Zöld udvar KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar" 2017.10.20 U9 FIÚ VÉGEREDMÉNY 1. Ale Patrik 2010 Központi 2. Horváth Áron 2009 Központi 3. Balázs Alex 2009 Felsővárosi 4.

Részletesebben

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó 1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás

Részletesebben

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr, 1. 50 m. fiú mell 1 Nagy-Hornok Sámuel Szolnoki Dózsa 2010 0:59,37 0:53,34 10 2 Molnár Benett Invictus Szolnok 2010 0:58,00 0:53,38 8 3 Remete Márk Invictus Szolnok 2010 0:59,00 0:57,06 6 4 Rácz Gyula

Részletesebben

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni II. kcs Fiú csapat 1. Székesfehérvár, Tóvárosi Ált. isk. 1818 p 2. Székesfehérvár, Zentai úti Ált. 1622 p 3. Adony Szent István Ált. 1597 p Enying, Batthyány Fülöp Gimn. Ált. 4. 1555 p 5. Csákvár, Gróf

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk.

MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk. MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY 2016.03.20. 1 Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk. U11 3 Kovács Ádám Szombathelyi Sportiskola U11 4 Juhász-Tóth Eszter 2006

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Vörös Márk. 96 PREG 11, Mátyás Martin 96 GÉP 11,8. 96 NLG 11,8 5.

Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Vörös Márk. 96 PREG 11, Mátyás Martin 96 GÉP 11,8. 96 NLG 11,8 5. Fiú 100m síkfutás V. Kcs. 1. Vörös Márk 96 PREG 11,5 2.-3. Mátyás Martin 96 GÉP 11,8 Szakonyi Kristóf 96 GÉP 11,8 4. Horváth Krisztián 96 NLG 11,8 5. Kovács Péter 96 AUSZTRIA 12 6.-7. Hedari Dávid 97 BOLYG

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Leány. 100m síkfutás. V. korcsoport

Leány. 100m síkfutás. V. korcsoport 100m síkfutás V. korcsoport 1. Tóth Bettina 1995 NLG 12,7 2. Horváth Martina 1995 KER 12,9 3. Osztorics Petra 1994 BOLYG 13,2 4. Sali Anett 1994 SZGYG 14,5 5. Csejtei Zsófia 1995 TINÓDI 14,5 6. Reseterics

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

25 m. leány hát láb 2. versenyszám

25 m. leány hát láb 2. versenyszám 25 m. leány hát láb 2. versenyszám F 1. Horváth Eszter 2006 Lenti Gyógyfürdő 0:54,07 1/14 25 m. fiú hátúszás 3. versenyszám B 1. Szirtes Botond 2002 Délzalai Vízmű 0:20,72 2. Dobri Lajos 2002 Délzalai

Részletesebben

1.Pinka Extrem futás eredményei

1.Pinka Extrem futás eredményei 1.Pinka Extrem futás eredményei 2017.02.25. FUTÓNAPTÁR.HU Férfi 4,5 km / 14 év alatt / FR0 21Biácsi Milán SZoESE 23:33 1. 19Árvay Csongor SZoESE 23:42 2. 20Kovács Ábel SZoESE 27:39 3. 67Polgár Koppány

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap 1 Halász Bence 1997 Dobó SE 14 75.79 2 Szentivánszky Péter 1998 Haladás VSE 11 65.16 3 Varga Balázs 1998 Dobó

Részletesebben

Vígh Sándor emlékverseny

Vígh Sándor emlékverseny 1. 10.00 MK-1 gyermek I. fiú Vígh Sándor emlékverseny Kajak Duatlon 1km kajak 900m futás 1km kajak Kaposvár 2014.09.06. 1. Kuzsner Mátyás 2003 Nagykanizsa 2. Borosnyai Zsombor 2003 VVSI 3. Nagy Raul 2003

Részletesebben

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY BÜK MÁRCIUS 25. HELYEZÉSEK

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY BÜK MÁRCIUS 25. HELYEZÉSEK FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY BÜK 2013. MÁRCIUS 25. HELYEZÉSEK 1. évfolyam 1. helyezett: Antal Flórián Reményik 2. helyezett: Spilenberg Márk Bük 3. helyezett: Gyürüs Bence Vasszécseny

Részletesebben

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. 9 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Csaba 28 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Lakatos Áron Levente

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ 2007.09.22 GÖRZENÁL KUPA 2007, AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ FÉRFI VÉGEREDMÉNY Név Csapat SENIOR (FELNŐTT) 2 kör(524 m) 12 kör (3144

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános I. bizottság 12. terem angol-általános 1. 08.00 Mészáros Máté László 2. Mihály Alexandra Melinda 3. Nagy Bence Botond 4. Nagy Dorina Petra 5. Nagy Réka 6. 09.00 Nándori Boróka 7. Nemes Katalin 8. Németh

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik )

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik ) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik - 2012) 1. Gyebróczki Áron 2005 Nyírsuli --:--,-- 2. Molnár Zoltán 2004 Debreceni Sportc. SI --:--,-- 3. Pázmányi Zalán 2006

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA II. KORCSOPORTOS MEGYEI DÖNTŐ ban születettek

2015/2016. TANÉVI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA II. KORCSOPORTOS MEGYEI DÖNTŐ ban születettek 50 m fiú gyorsúszás HELY. 1 Szabó Márton 2006 Tiszaparti 00:35,68 2 Cseh Maxim 2007 Tiszaparti 00:36,09 3 Lovrity Ákos 2006 Tiszaparti 00:38,47 4 Urbán Márk 2007 Szegő 00:38,80 5 Tímár Levente 2007 Kodály

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények 2014.09.28 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör OB 10 km Férfi Junior 1 80 Halmai Balázs AC Szekszárd Junior

Részletesebben

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11.

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11. 200 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 1:52.70 (Cseh László - 2008) 1. Erős Noel 2004 Europtec ZÚK --:--,-- 2. Némedi-Varga Tamás 2006 Győri Úszó Sportegy. 2:53,46 3. Cser Dávid 2005 RÁJA

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2011/2012 tanév Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2011/2012 tanév Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok I-II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 45,100 2 44,400 3 47,000 1 136,500 2 Veszprém Hriszto Botev Ált. Isk. 45,200 1 44,800 2 46,200 2 136,200 3 Zalaegerszeg Kertvárosi Ált. Isk. 43,800

Részletesebben

6.Kőszegi Aquatlon 2015.

6.Kőszegi Aquatlon 2015. 6.Kőszegi Aquatlon 2015. név iskola születési év Pongrácz Marcell Árpád-házi Szent Margit 2009 Fodor Kinga 2008 Hóbor Álmos Árpád-házi Szent Margit 2008 Koczor Tímea Árpád-házi Szent Margit 2008 Ziskó

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Fiú 100 méter Időfutam SERDÜLŐ Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Mitru Máté 2001 VEDAC 11.9h PB 1 2 Galántai Bence 2002 TSC-Geotech 12.5h PB 1 2 Kertész Levente 2001 Reménység

Részletesebben

XV. SÁRVÁR KUPA EREDMÉNYLISTA

XV. SÁRVÁR KUPA EREDMÉNYLISTA I. KCS UP LEÁNY KATA / 6-7 ÉV I. KCS UP LEÁNY KATA / 6-7 ÉV 1 Pál Alexandra Anna Budoka Shotokan Karate-do Kőszeg 2 Bali Anna Faddi Sportegyesület 3 Takács Nikolett Makita-Hikari Dojo I. KCS UP LEÁNY KIHON

Részletesebben

ELEMENTARY AZ ISKOLAI FORDULÓ EREDMÉNYE

ELEMENTARY AZ ISKOLAI FORDULÓ EREDMÉNYE MEGYEI ANGOL NYELVI VERSENY A KÖZÉPISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMOS TANULÓI SZÁMÁRA 2012-2013 ELEMENTARY AZ ISKOLAI FORDULÓ EREDMÉNYE Elérhető pontszám: 67 pont Megyei fordulóba jutás ponthatára: 50 pont Név Iskola

Részletesebben

PSM PROTECH KUPA ZALAEGERSZEG UTÁNPÓTLÁS NAGYDÍJA ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK LÁNYOK:

PSM PROTECH KUPA ZALAEGERSZEG UTÁNPÓTLÁS NAGYDÍJA ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK LÁNYOK: PSM PROTECH KUPA ZALAEGERSZEG UTÁNPÓTLÁS NAGYDÍJA ZALAEGERSZEG 2012.09.14 EREDMÉNYEK LÁNYOK: 60m gyermek 1. Varga Eszter 00 Zalaszám-ZAC 8,5 2. Egervölgyi Boglárka 00 SZOSI 8,7 3. Bognár Réka 01 SZOSI

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint

Részletesebben

Úszás Diákolimpia Városi döntő Hajdúböszörmény, december 09. EREDMÉNYLISTA

Úszás Diákolimpia Városi döntő Hajdúböszörmény, december 09. EREDMÉNYLISTA 1. 100m fiú gyors 1. Mirkó László 2004 Baltazár DRÁI 1:16,0 2. Kun Márton 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:16,8 3. Györfi Kornél 2004 Baltazár DRÁI 1:25,6 4. Andirkó Csaba 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:29,5 5.

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20.

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20. FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás 10-11-12 éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, 2010. március 20. Gyermek 10 éves fiú 60 méter gátfutás 1. időelőfutam 1. Farkas Ádám 2000 Albertirsa 11,89

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk Sport XXI. Mezei őszi verseny U9 2007-2008 fiúk 1. Vaszkán Milán 2008 Békéscsabai Atlétikai Club 3:23 2. Karsai Patrik 2007 Békéscsabai Atlétikai Club 3:37 3. Molnár Roland 2007 KARC 3:39 4. Tóth Bence

Részletesebben

Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága február 4.

Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága február 4. Az utolsó előtti oszlopban a teljesített pályák száma található. Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága 2017. február 4. 1. korcsoport 2008-10 (35 fő) 1 Szabó Balázs Kodály Zoltán Központi Általános Iskola 3

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( )

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( ) 1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, 2009-2010) Fiúk (2011) Lányok (2011) 1. Bíró Bálint 2011 1:08,31 1. Bánóczi Bori 2011 1:03,78 2. Anda Gergő 2011 1:16,00 Fiúk (2009-2010) Lányok (2009-2010) 1.

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg Nevezési lista Férfi 60 méter fedett pálya Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.19 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.02 Csiszár Soma Levente 2003 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.6h Dormán Barnabás

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz 18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz Szilárd egyéni 0:28:31 4 K30F Györffy Ákos egyéni 0:28:52

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT. Séfer Diána 1. Séfer Diána 3.

VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT. Séfer Diána 1. Séfer Diána 3. VRNY VRNYRDMÉNYK - PRT V Á R RDMÉNY Gyorskorcsolya: rövid táv éfer Diána 1. Gyorskorcsolya: hosszú táv éfer Diána 1. Görkorcsolya odics Ádám 1. KCK-BX Bolfán Ádám 2. KCK-BX Bolfán Ákos 3. Görkorcsolya:

Részletesebben

1.OSZTÁLY Beckné Vlasits Ildikó

1.OSZTÁLY Beckné Vlasits Ildikó 1.OSZTÁLY Beckné Vlasits Ildikó 1.Bán Gyöngy Beáta 2. Bogdán Fanni 3. Bogdán Jázmin 4.Bogdán Krisztián 5.Brassó Júlia 6.Erdélszki Tímea 7.Geuer Anna Léna 8.Gyurka Levente 9.Hollender Bence 10.Kereskai

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

Szóbeli beosztás angol nyelvből

Szóbeli beosztás angol nyelvből Szóbeli beosztás angol nyelvből Név Nap időpont Andl-Beck Boróka péntek 12.30 óra Bali Bence csütörtök 13. 30 óra Balogh Zita péntek 12..30 óra Baráth Amanda Alexandra csütörtök 13.30 óra Becker Sára Melánia

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter Ócsai Terematlétika Verseny 2015. január 31. Újonc fiú 1. Nemoda Balázs UTE 6,8 6,9 2. Papp Tamás Ócsa SE 7,0 7,0 3. Pintye József Ócsa SE 7,5 7,4 4. Fekete Barnabás GEAC 7,0 7,5 5. Hrubos Dominik Ócsa

Részletesebben

Csapatverseny. Helyezés Egyesület Pontszám

Csapatverseny. Helyezés Egyesület Pontszám Csapatverseny Helyezés Egyesület Pontszám Gödi SE 253 Esztergomi Hajós Egylet 190 186 Váci Hajó SE 162 Nagymaros SE 137 Váci Vasutas SE 71 Verőce 45 Szob SC 30 Zoltek SE 17 KSI 14 10. UTE 3 2010.02 13:06

Részletesebben

Takarék Kupa, Eszkimó- Indián Játékok

Takarék Kupa, Eszkimó- Indián Játékok Takarék Kupa, Eszkimó- Indián Játékok 2007. július 7. Tata Versenybírósági ülés kezdete: 2007. július 7. 7. 30 9:00 K-1 férfi serdülő VI. kcs. 2000m 1 Allaga Tamás Építők 2 Antal Bálint Nagymaros 3 Kun

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

HEVES MEGYEI DIÁKOLIMPIA - ALPESI SÍ

HEVES MEGYEI DIÁKOLIMPIA - ALPESI SÍ I. KORCSOPORT - LEÁNY 1. SZLOVENCSÁK PANKA Nagy Gyula Ált. Iskola - Gyöngyössolymos 51,70 2. HUSZÁR NATÁLIA 3. IVICZ BOGLÁRKA 56,18 63,46 4. BÁRDOS VIKTÓRIA Nagy Gyula Ált. Iskola - Gyöngyössolymos 63,61

Részletesebben

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG JÁSZBERÉNY MAGYAR KÖZTÁRSASÁG.-ÉVI UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGA FÉRFI VÉGEREDMÉNY JUNIOR "A" Rajtszá m m m (egyéni) m Döntő m m (Pontozásos) HELYE Futam Pont. ZÉS Fehér Zoltán,, :,

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia I-IV.

Pápai Úszó Diákolimpia I-IV. 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Bereczky Noé 2003 Tarczy Ált. Isk. 9:99,99 2. Antal Attila 2003 Munkácsy Ált. Isk. 9:99,99 3. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 9:99,99 4. Bence Alex 2003

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület 1.oldal. Acsády SZKI

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület  1.oldal. Acsády SZKI Pápai Úszó Diákolimpia 2011-12 V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület www.puse.hu 1.oldal Acsády SZKI B 1 5 Szólás Jakab 1996 9:99,99 B 4 3 Jákli Péter 1996 9:99,99 B 2 2 Varga Dávid

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben