- Ormánsági Oktatási és Foglalkoztatási Centrum Kollégium és Étterem Tanulmánytervének építészeti ismertetése -
|
|
- Vince Jónás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 - Ormánsági Oktatási és Foglalkoztatási Centrum Kollégium és Étterem Tanulmánytervének építészeti ismertetése -
3 - Előzmények, tervezés - Az építtető cég képviseletében Varga László keresett meg egy, a hátrányos helyzetű területek és munkavállalók foglalkoztatását és megsegítését célzó fejlesztések ötletével. A fejlesztés alapjait az építtető már letette azzal, hogy Sellyén megvalósult az Ormánsági Oktatási és Foglalkoztatási Centrum központi épülete, melyben oktató termek és munkaterületek is találhatóak az irányítás helyiségei mellett. A további fejlesztések lehetőségét jelenti egy jelenleg még fiktív helyre történő épületegyüttes, esetleg több épületegyüttes, kialakítása is, melyben megtalálható lenne az oktatási, irányítási és foglalkoztatási funkció is, természetesen a hozzájuk kapcsolódó szociális területekkel. Jelen tanulmányterv a már meglévő központi épület bővítésének lehetőségéről készült. A terv szervesen illeszkedik a meglévő épülethez, mind tömegében, mind funkciójában, valamint a város központjában egyfajta központi, sétálóutcás kialakítással köztérré formálja a belső területeket, elősegítve a város képének a javítását is. Az épület nagy tömegű, de illeszkedik a környezetébe. A sétáló utcára néző homlokzatot minden szinten megtörtük, térben és homlokzati síkban előre és hátra ugrasztottuk, oszlopsoros árkádos sétányt alakítottunk ki azért, hogy a homlokzat mozgalmas legyen és a nagy tömegek ne nehezedjenek a környezetükre. A meglévő és a. ütemű épületeket az első szinten egy lapostetős, de teljes szélességű nyaktaggal kötöttük össze. A tervezett épületet a zártsorú beépítés miatta középső traktusban és a telekhatáron teljes telekszélességben lesz kialakítva. Az átjárhatóság miatt ezek az épületrészek a földszinten fedett áthajtóként lesznek kialakítva. Az épületben, a meglévő fő épülethez kapcsolódóan, cca. 80- fő elhelyezésére alkalmas kollégium lesz kialakítva tantermekkel és egy külön is megközelíthető étteremmel. A középső részen lesz kialakítva a kollégium bejárata. A bejárat mellett portás helyiség lesz kialakítva recepciós formában, a hozzá csatlakozó pihenő helyiséggel együtt. A bejárat utáni aulából akadálymentesen közelíthető meg a 4 tanterem (cca.: 85 férőhely), a vizesblokkok oszlopsorral alátámasztva lesz kialak kialakítottunk a tantermek felől megkö le. Erre növényesítés is kerülhet. Ez alakítottunk ki, mely egyben az épület Az emeleti részen már csak a kollég árkádsor fölötti terület beépítésre ker telekhatártól az emeleti részen 3 m megnyitását és ablakokkal történő bev terület a technikai helyiségek fölött elhelyezni. Ez a terület a lépcső előtti Az emeletre vezető lépcső előtt eg keresztirányú folyosók 3 irányban. A készültek. Egy közös előtérből nyílik a kerül db akadálymentes szoba. Ezek traktusban lesz kialakítva kollégisták illemhely nyílik, valamint egy teakon közlekedő folyosóról érhető el. E tera A tetőtéri területen is csak a kollég gerincmagassága is alacsonyabb a fő szobák kialakítva a tetősíkok alakulása ágyasak. Itt lesz még elhelyezve a mo A szennyvizek levezetése miatt töb építményre vonatkozó előírások miatt Ezek összefüggéseiből és az építtető az előírások betartása miatt. miatt. építménymagasságok tartása miatt szekrények.
4 - Műszaki kialakítás - Beépítési adatok: Építmény rendeltetése: foglalkoztatási és oktatási célok Beépítés jellege: oldalhatáron álló - zártsorú Szintek száma: földszint + emelet + tetőtér Telek területe: 1 796,7 m Beépíthető terület: 80,00% Beépített terület: meglévő ép.: 395,5 m + terv. ép.: 795,8 m =U1191,3 m Beépítési arány: 66,30 % Nettó szintterület: alagsor: 88,58 m földszint: 698,9 m emelet: 595,15 m Utetőtér: 354,6 m összesen: 1 737,7 m Parkoló szükséglet meghatározás: a 53/1997. (XII. 0.) Korm. rendelet III. fejezet 4 4. számú melléklete szerint, az 1. és. ütemre vetítve közösen: 6. ponr: Oktatási terület után 0 m / db: ,17 = 331,17 m - 17 db 10. pont: Igazgatási egység után 10 m / db: 4,00 m - 5 db 1. pont: Ipari gyártó terület után 00m / db: 116,57 m - 1 db 3. pont: Szálláshely szolgáltató egység minden vendégszobaegysége után 1 db: 38 db szoba - 38 db 4. pont: Vendéglátó egység fogyasztó 3. Minden megkezdett 15 vendégszoba Összes kerékpár elhelyezés szükség A telek parkoló szükségletére kiszá a beépítettség ezt nem engedi és mely a parkoló autók látványát mértékben növelni a bekerülési kö helyi Önkormányzat támogatásáva állásokat megváltani. A szükséges kerékpárok tárolása a Építményérték meghatározása: UA 45/006. (XII. 5.) Korm. rendelet a Építéssel érintett ingatlan címe: 7960 U1. melléklet a 45/006. (XII. 5.) Korm 1.. nyugdíjas-, szeretetotthon, diák-, motel, panzió, fogadó stb.) e Ft/m Tervezett nettó terület: 949,77 m 3.. Alsó- és középfokú nevelési és iskola, középiskola, szakközépiskola (egyetem, főiskola, továbbképző köz Tervezett nettó terület: 495,78 m.. Egyéb vendéglátó építmény, borozó, söröző, cukrászda stb.) 140 e Tervezett nettó terület: 03,14 m Terepszint alatti építmény (gará Tervezett m3: 88,58 m x,7
5 A terület kertészeti kialakítása, fásítása: A helyi adottságoktól függően, külön tervek alapján kerülhet kialakításra. Szerkezetek: Alapozás: Monolit vasbeton alapok statikai számítások és előírások szerint. Felmenő szerkezetek: Vasbeton pillér erősítésű falazott főfalak és monolit vasbeton pillérek. Pincében pincefalazó tégla, kisméretű szigetelés tartó fal. Födémezés: Monolit vasbeton födémek készülnek statikai számítások és tervek szerint. Zárófödém a tetőtér beépítésnél nem készül. Szigetelés: Helyszíntől és talajvízszinttől függően, de minimum rtg ragasztott VILLAS O-G 4 T/K oxidbitumenes lemez. Hőszigetelés: Austrotherm AT 8 cm vtg, illetve Rockwool ásványgyapot hőszigetelés. Az anyag testsűrűsége cca 30 kg/m3. Aljzatok: 6-8 cm vastagságú, φ 8-as 15/15-ös hegesztett hálós vasalású beton aljzatot kapnak C-1-4/KK minőségű betonból. Tetőszerkezet: Fa szerkezetű nyeregtetős épület. Nyeregtetők egymásra merőleges tetőgerinccel készülnek, változó magasságban. A tetőfedésre égetett agyag vagy betoncserép is használható. Vízszintes fedés nem készül. Eresz: LINDAB rendszer, ipari kialakítás, φ -es. Nyílászárók: Mindenhol horganyzott acél tokos kialakítású, küszöbmentes, 5 kamrás műanyag ajtókés ablakok készülnek. Ablakok 5 kamrás hőszigetelő, thermoplán üvegezésű, bukó-nyíló fghghkialakítású, műanyag ablakok, műanyag könyöklőkkel, acélfüles rögzítéssel, tömítve, takarólécekkel. Vasalatok és kilincsek rozsdamentes kialakítással. Burkolatok: Ipari padlótól a lapig mindegyik megoldás lehetséges a funkciók tükrében, akár helyiségenkénti bontásban. Fűtés: Központi fűtés készül
6 93 1 MEGLÉVŐ ÉPÜLET TERVEZETT ÉPÜLET 91 10,7 5,89,43 17,03 9,8 9,18 9,60 65,63 14,66 +0,30 +9, F+EM 33,97 8,14,55 7,40 3,00-0,05 6,47 7,40 3,00 +3,5 F+EM+TT 6,18 7,40 3,00 F+EM+TT 5,15 10,40-0,05 A+F+EM F+EM -0,05 6,30 9,04 15,34 3,84 17,61 8,6 9,79 8,09 67,96 87 Beépítési adatok: Építmény rendeltetése: foglalkoztatási és oktatási célok Beépítés jellege: oldalhatáron álló Szintek száma: földszint + emelet + tetőtér Telek területe: 1 796,7 m Beépíthető terület: 80,00% Beépített terület: meglévő ép.: 395,5 m + terv. ép.: 795,8 m =1191,3 m Beépítési arány: 66,30 % Nettó szintterület: alagsor: 88,58 m földszint: 698,9 m emelet: 595,15 m tetőtér: 354,6 m összesen: 1 737,7 m G Á T E R V é p í t é s z i r o d a K f t Keszü, Mátyás király u. 1. és 761 Pécs, Rákóczi u. 1. Te lefon / fax: 7/ ; Mobil: 70/ és 30/ gardosati@t-online.hu; gaterv@gmail.com TERV: HELYSZÍNRAJZ M = 1: 0 ÉPÍTTETŐ: Ormánsági Oktatási és Foglalkoztatási Centrum - Sellye, Mátyás király u. 89. HRSZ.: Tervező: Építész munkatárs: Statika: Épületgépészet: Tűzrendész: Rajzszám: TÁRGY: DÁTUM: Kollégium és étterem tanulmányterve 010. október 66/1 Gárdos Attila É Páti Zoltán E-0
7 +3,45 +10,95 +10,95 1, , +8,95 +8,70 +7,0 +6,67 +4,0 +0,30-0,05 1, , 5 30,70 30,70 1 1,0 +9,00 m1, m1, +6,30 +6, , , ,00 +3,30 +3,00 +, ±0,00 +8,45 +7,1 +6,30 +5,70 +4,0 +,65 +,40 +0, -0,05-1, , , Keszü, Mátyás király u. 1. és 761 Pécs, Rákóczi u. 1. Te lefon / fax: 7/ ; Mobil: 70/ és 30/ gardosati@t-online.hu; gaterv@gmail.com ÉPÍTTETŐ: HRSZ.: Tervező: Építész munkatárs: Statika: Épületgépészet: Tűzrendész: Rajzszám: TÁRGY: DÁTUM:
8 9, ,0 10 1,18 3,4 10, , 10, ,10 10, , , ,0 10 1, , , , ,0 10 3,0 10 1, ,30 30 Hull. tároló 3,7 m ACO MARKANT bevilágító akna Eszköz raktár 4,1 m pm1, , Szárazárú raktár 3,6 m Tak.szer. 1,79 m Ital és göngyöleg raktár 9,30 m Előtér 8,68 m Fekete mosogató 6,7 m Földesárú raktár 7,15 m pm1, Lépcső 4,45 m étel lift Közl. 8, m Előt. 1,1 m pm1, Wc 1,65 m Öltöző 7,51 m Zöldség előkészítő 7,99 m Hús előkészítő 6, m Raktár 3,51 m 1,77 m 30, , , 10,55 10, ,38 30, 10, ,04 7 8,41 Öszzes nettó alapterület: 88,58 m G Á T E R V é p í t é s z i r o d a K f t Keszü, Mátyás király u. 1. és 761 Pécs, Rákóczi u. 1. Te lefon / fax: 7/ ; Mobil: 70/ és 30/ gardosati@t-online.hu; gaterv@gmail.com TERV: ALAGSORI ALAPRAJZ M = 1: 00 ÉPÍTTETŐ: TÁRGY: DÁTUM: Ormánsági Oktatási és Foglalkoztatási Centrum - Sellye, Mátyás király u. 89. Kollégium és étterem tanulmányterve 010. október HRSZ.: Tervező: Építész munkatárs: Statika: Épületgépészet: Tűzrendész: Rajzszám: 66/1 Gárdos Attila Páti Zoltán E-1 É
9 , ,43 30, ,00 10,10 10, , ,70 10, , ,5 10 3, ,38 10, 10 3, 10, 65,63 5,35 4,07 10, , ,00 cc 30 4, 10 1, 30 17,3 m 39,67 m PVC cc PVC 59,6 m -0,0 ±0,00 u 49,18 m c wc wc 8,76 m 5,8 m ű wc 5,8 m 3,08 m 3,74 m 3,74 m 7, m v 4,6 m 13,30 m 1,69 m 360 g 7,0 m 360 térkő 89,78 m j ±0,00-0,0 4, m 140 1,68 m 5,36 m Wc 1,54 m 10 1, 10 cc 16,39 m PVC 4,84 m 30 3, , ,41 10, ,5 8,5 30 1,38 30,96 10,0 10, ,44 elválasztási lehetőség 30 1, , , 10,0 30 cc PVC 44,06 m térkő 40,9 m 1, ,00 30 cc y 138,65 m ±0,00-0,0 g 6,84 m 4,8 m ACO MARKANT bevilágító akna Wc 6,80 m wc 4,96 m j térkő 4,98 m y 14,73 m étel lift c 11,56 m ±0,00 ±0,00 3,70 m g 6,31 m ,0-0,0 3,00 3,53 4,1 4,38 3,9 30 4,30 10,91 10, , Fedett területek: 154,6 m y 7668 Keszü, Mátyás király u. 1. és 761 Pécs, Rákóczi u. 1. Te lefon / fax: 7/ ; Mobil: 70/ és 30/ gardosati@t-online.hu; gaterv@gmail.com ÉPÍTTETŐ: O g O g C u y y y u HRSZ.: Tervező: Építész munkatárs: Statika: Épületgépészet: Tűzrendész: Rajzszám: TÁRGY: g u u y v DÁTUM:
10 67,98 5 3, , 10 3, 10 3, 10 1, 10 3, 10,0 30, ,00 10,9 30 3, 10 1, 10 3, 10 3, 10 1, 10 3, 10 3, 10 1, 10 3, 10,78 30,70 10, , , , , ,14,55 m Et. 11,9 m 1,80 m Et. 1,80 m 10,3 m,55 m 10, m 10, m Terasz térkő 6,06 m 30 1, , ,0 10 3,00 30 Et. 1,80 m 10,51 m 10, m 11,95 m,55 m 9, ,08 10, ,40, 30 Lépcső Lapostető 8,88 m kavicságy Ak.mentes 80,6 m wc + zuh. Lift 6,09 m +3,30,55 m,55 m,55 m Közösségi tér 10, m Et. 10, m 41,61 m 10, m Et. 10, m 10, m Et. 10, m 13,7 m 1,80 m 1,80 m 1,80 m Közlekedő Közlekedő 6,41 m 37,9 m 10,08 m Et.,40 m 11,04 m 3,40 m Közlekedő 10,0 m,61 m Et. 1, m Ak.mentes wc + zuh. 6,3 m 11,59 m 10,33 m Et. Et. 1,80 m 1,80 m 10, m 10, m 10, m,55 m,55 m 10, m 30 3, ,0 10 3,00 30, 5 10, m,55 m,55 m Et. 10, m 10, m 1,80 m Et. 1,80 m Et. Et. 1,80 m 1,80 m 10, m 10, m 10, m,55 m,55 m Ffi.wc 3,4 m Női wc 4,3 m Előtér kézm.,95 m 300 Közösségi tér 30,66 m Et. kézm. Közl,40 m 1,70 m Közösségi tér 40,4 m Teakonyha 9,80 m pm5 pm5 pm5 pm5 30 4, ,40 10, 30 6,67 4,4 4, , , 10 3, 10 1, , 10 1, 10 3, 10,0 30 3, , 10 3, , 10 1, 10 3, 10 3, 10 1, 10 3, 10 3, 10 1, 10 3, 10, , ,95 Öszzes nettó hasznos alapterület: 595,15 m + Terasz: 6,06 m 55 férőhely G Á T E R V é p í t é s z i r o d a K f t Keszü, Mátyás király u. 1. és 761 Pécs, Rákóczi u. 1. Te lefon / fax: 7/ ; Mobil: 70/ és 30/ gardosati@t-online.hu; gaterv@gmail.com TERV: EMELETI ALAPRAJZ M = 1: 00 ÉPÍTTETŐ: TÁRGY: DÁTUM: Ormánsági Oktatási és Foglalkoztatási Centrum - Sellye, Mátyás király u. 89. Kollégium és étterem tanulmányterve 010. október HRSZ.: Tervező: Építész munkatárs: Statika: Épületgépészet: Tűzrendész: Rajzszám: 66/1 Gárdos Attila Páti Zoltán E-3 É
11 56,33 9, , , 10 4,00 10, , ,3 10, , , , 10 1, 10 3, 10 3, 10 1, 10 3, 10 3, 10 1, 10 3, 10,78 30 ő kavicságy 0,63 m +6,45 7, ,80 30 pm0 00 h 4,4 m 00 30,40 10, , , ,0 10 4,30 30 m1,, , ,0 10,10 10,0 10,80 30 m1, m1, , ,70, , ,0 10 4, m1, m1, m1, m1, 1,00 m +6,30 h 1,73 m (1,3 m ) (,0 m ) 3,48 m (3,99 m ) h h h 16, m 1,3 m (17,09 m ),00 m 14,71 m 16,74 m 3,3 m 14,71 m 14,71 m 3,3 m 14,71 m 3,3 m (15,05 m ) (15,05 m ) (15,05 m ) (15,05 m ) 14,71 m 14,71 m (15,05 m (15,05 m (17,0 m ) 16,76 m ) ) (17, m ), h 4,77 m 7,18 m,55 m,55 m,55 m +6,30 ő 77,93 m ő (79,71 m 44,7 m ) (55,73 m 3,05 m ) (36,35 m m1, ) m1, m1, m1, m1, M h, 14,85 m 00 11,05 m (11, m ) h 3,9 m , , 30 7,40 3, , , , , , 10 1, ,63 8,6 30,08 7,79 56,33 Ö h ü 35, ( 38,3 ) m 9 őh 7668 Keszü, Mátyás király u. 1. és 761 Pécs, Rákóczi u. 1. Te lefon / fax: 7/ ; Mobil: 70/ és 30/ gardosati@t-online.hu; gaterv@gmail.com I J M = ÉPÍTTETŐ: m m, M 89 HRSZ.: Tervező: Építész munkatárs: Statika: Épületgépészet: Tűzrendész: Rajzszám: TÁRGY: m m m DÁTUM:
12
13
14
15