VÍZMINŐSÉGI TÁJÉKOZTATÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÍZMINŐSÉGI TÁJÉKOZTATÓ"

Átírás

1 9. évfolyam 5. szám 2002.november VÍZMINŐSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség belső információs kiadványa A Tisza-tavi turizmus Turizmus a rendeletek tükrében A Tisza-tó tervezési és építési fázisában az idegenforgalmi célú hasznosítás gondolata majdnem azonos súllyal volt jelen a víztér energetikai vagy halászati célú hasznosításával. Az eltérés abban állt, hogy az energetikai célú hasznosítás feltételei a duzzasztó építésével és a tározótér kialakításával egyidőben valósult meg, ellenben az idegenforgalmi hasznosítás feltételei - a szükséges infrastruktúra kiépítése - többszöri ütemezés ellenére sem realizálódott. Így a tározót éveken át kizárólag a környező településeken élők és a mindenre elszánt horgászok szélesebb köre látogatta. A tározó körüli települések strandjai tekinthetők az idegenfogalom kiindulási pontjainak, itt valósultak meg az első turisztikai beruházások, önkormányzati vagy egyéni vállalkozói kezdeményezésként. Idővel helyenként a strand mellé települtek a kikötők, melyek jellegükből adódóan további fejlesztések lehetőségét rejtik magukba. Az idegenforgalom jogi hátterének kezdetét az A SZÁM TARTALMÁBÓL Turizmus a rendeletek tükrében A Tisza-tó régió jövőképe A Tisza-tavi turizmus jelenlegi helyzete Miért csodálatos a Tisza-tó? Az infrastruktúra Ivővízellátás Szennyvíztisztítás Úthálózat kerékpár- és vízi utak A Tisza-tavi madárrezervátum 1972-ben kiadott MT határozat képezte, mely a tározókörüli nagyobb településeken történő fejlesztésekkel több tízezres idegenforgalmi igény kielégítésére alkalmas teljes infrastruktúra létrehozását szabályozta. Így Tiszafüred, Abádszalók, Kisköre és Poroszló kb. 55 ezer üdülővendég igényeit elégítette volna ki. 20 évvel később megjelent 2048/1993.(XI.18.) Korm rendelet, mely a hasznosítási módok meghatározásánál elsődlegesen a természetvédelmet jelöli meg, majd az üdülés és idegenforgalom prioritása került kiemelésre. Ugyanakkor a vízbázist teremtő alapfunkció mellett meghatározásra került a tározóterek hasznosításának módja: az élővilág, a táj terhelhetőségének figyelembe vételével a tározó déli része (Abádszalóki -medence), és az árvízvédelmi töltések melletti parti sávok elsőrendűen az üdülést, a középső része (Sarudiés a Poroszlói-medence) az ökoturizmus és természetvédelem, míg a felső része (Tiszavalki - medence) a természetvédelem érdekeit kell hogy szolgálja ben készült el a Tisza-tó Turizmus Fejlesztési Koncepciója, majd 1999 decemberében a Tisza-tó Középtávú Turizmus Fejlesztési Programjának első változata a régió eredeti gyakorlatilag a tározót és a partján fekvő településeket magában foglaló területére. Az (V. 13.) IKIM rendelet intézkedett a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok, valamint a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok munkaszervezeteinek feladatairól, majd a 4/2000. (II. 2.) GM rendelet meghatározta az idegenforgalmi régiókat és illetékességi területüket. Eszerint a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság illetékességi területe kibővült és jelenleg összesen 67 települést foglal magában, ezen belül a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzethez tartozó 22 tóparti települést. Dr. Háfra István igazgató 1

2 A Tisza-tó régió jövőképe (képzeletbeli feljegyzés, kelt augusztus) Épen megőrzött, szép természeti környezetben megbúvó virágzó kis települések, amelyeknek belső rendje és tisztasága is megkapó. A lakosság számos munkalehetőség közül választhat, sok a szolgáltatás, a kis bedolgozó vagy hagyományos kézműves üzem, de az emberek többségének gazdasági tevékenysége a bio-termelésre alapozott mezőgazdasághoz és a turizmushoz kötődik. Mindkettő sok fiatalt vonz (vissza) a térségbe. A munkanélküliség mindössze 5-6%-os. A Tisza-tó hazai és európai hírnevét annak köszönheti, hogy a tó és környéke szinte szigetet képez a természettől eltávolodott és gépiessé vált világunkban, ahol az ökoturizmus különböző formái együtt, egymás mellett és egymást kiegészítve léteznek. Az ökoturisták minden csoportja megtalálja itt, ami vonzza őt: az iskolák tanulói és a felnőtt természetjárók a madárrezervátum és a nemzeti parkok élővilágát csodálhatják leshelyükről, miközben szakavatott kísérők magyarázatát hallgatják; a horgászok még késő ősszel is jó süllő, harcsa és csuka fogásra számíthatnak; a vadászok számára a jól megszervezett vadgazdálkodásnak köszönhetően a térség szinte minden évszakban kínál vadat; a lovasok szép természeti környezetben követhetik a tó körüli és a Hortobágyra vagy Bugacra vezető változatos túraútvonalakat, amelyek mentén tanyákon és kúriákon berendezett szállásokon pihenhetnek meg; az evezősök a Sarudi-öböl nemzetközi színvonalú pályáján mérhetik össze erejüket; a települések régi házaiban és a környékbeli tanyákon a falusi turizmus hívei térhetnek vissza vendéglátóik segítségével a szinte elfelejtett természetközeli életmódba nyaralásuk alatt; a gyógyfürdők vendégei egész évben érkeznek és egészségük regenerálása mellett élvezhetik a sok élményt és hangulatot, amelyet a térség nekik is felkínál. Nyáron az Abádszalóki öböl a mozgalmasabb, kissé zajosabb üdülések színhelye, a strandolók mellett itt a motoros vízisportok hívei is hódolhatnak szenvedélyüknek a tágas, de jól lehatárolt vízi terepen. A Tisza-tavi randevú és több más neves kulturális rendezvény valamennyi turista számára élményt nyújt és saját közönséget is vonz már. A turista számára akármiért is jött ide mindenütt színvonalas szolgáltatások és vendégszerető emberek teszik teljessé az élményt, amelynek megteremtéséért az egész térség lakossága hosszú éveken át közösen dolgozott. (Tisza-tó Turisztikai Fejlesztési Koncepciója 1998.) A Tisza-tavi turizmus jelenlegi helyzete A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2000-ben a Tisza-tó térségét fő vendég látogatta, vendégéjszakát töltve el. A turisták 75%-át belföldi turisták képezték. A külföldi turisták átlagban 4,8 vendégéjszakát, míg a belföldi turisták 2,2 vendégéjszakát töltöttek el. A Tisza-tó térségében 105 kereskedelmi szálláshely található, melyek közül 12 szálloda, 24 panzió, 27 kemping, 37 nyaralóház és 5 egyéb szálláshely. A szálláshelyek kihasználtsága férőhelyre számítva 12,9%, szabaszám alapján 24,3% (%-ban 12 hónapra). A legmagasabb kihasználtságot (32,3%) a szállodáknál, átlag 21-22% -ot a nyaralók, turistaházak esetében, 13,4%-os kihasználtságot a panziók és végül 7,8% -os kihasználtságot a kempingek regisztráltak. A számok tükrében megállapítható, hogy túlnyomóan a térséget belföldi turisták látogatják pár napos látogatóként, huzamosabb időt jellemzően a külföldiek töltenek el. A szállóvendégek inkább a kényelmesebb szálláshelyeket veszik igénybe. A belföldi turisták feltehetően többnyire a tározó vonzáskörzetéből autóval érkeznek, inkább a hétvégét (2 3 napot) töltik itt, fő időtöltésük a strandolás. A vendégek családi, baráti kötelékben, nem szervezett úttal érkeznek. A fő vonzerőt a táj és a természet, a strand, a horgászat és a nyugalom képezi. Az átlag 3-4 nap/fő rövidnek mondható üdülési időszakot, feltehetően a programok hiánya, a kulturális programokon túl a vendégeknek maradandó élményt nyújtó természeti értékekre épülő turisztikai kínálat sokszínűségének hiánya okozza. Nem szabad elfelejteni, hogy strandjaink nem túl tágasak, az ott lévő létesítmények, a strand területén szervezett programok egy idő után a bezártság érzetét keltik. Szükség van azokra a programokra amelyek nyitnak a vadregényes tájak fele, melyek igazán felejthetetlenné teszik az 2

3 ott létet. Ezek lehetnének a szervezett vízi- vagy szárazföldi célterületek látogatása, hagyományos helyi jellegzetességű gasztronómiai kínálattal, melyek tucatjával szembesülünk más, akár belföldi üdüléseink alkalmával. A térség arculatának kialakulásában nagy szerepe volt a folyónak, mely meghatározta az ott élők létét. Ezt a kapcsolatot számtalan helyhez kötött legenda övezi, melyet mind ki lehetne aknázni, színesebbé tehetné a programokat. Ilyen lehet pl. a Tisza szabályozásának története, Tiszahalászi település sorsa, a fokok szerepe, a rekesztő halászat és sok más. (A mellékelt képen Tiszahalászi község 1876-os kitelepítésének 116-ik évfordulója alkalmából állított magas, zsindellyel borított faragot faoszloplátható. ) Miért csodálatos a Tisza-tó? Ezen a Velencei- tónál négyszer nagyobb területen az érintetlen természeti táj a XIX. század közepének rég letűnt, árvízjárta hangulatát idézi. Talán a tó mesterséges volta válik legnagyobb előnyére a terület természeti látnivalóinak. Ugyanis a kialakításnak köszönhetően a legkülönbözőbb élőhelyeket lehet itt megtalálni egy helyen: holtágakat, ártéri erdőket, nyílt és hínárral borított vízfelületeket és mocsárréteket. A Tisza-tó legfontosabb vízrajzi adottsága az, hogy a Tisza önálló, természetes mederben folyik végig a tavon. A két vizet egymástól az övzátony, azaz a folyó valamikori partja választja el. Átlagos vízjárás esetén az állóvíz és a folyó kapcsolatát öblítőcsatornák biztosítják, amelyek fő feladata a jó vízminőség fenntartása. A tó vize egyébként évek óta kifogástalan minőségű. A tó északi részén, a Tiszavalki- öbölben megbúvó Tiszatavi Madárrezervátum a Hortobágyi Nemzeti Park 1973-as kialakítása óta védett és talán kevesen tudják, a Hortobággyal együtt ben elnyerte a Világörökség címet a kulturális táj kategóriában. Ez a nemzeti park negyedik bemutató területe. Érintetlenségét a szigorú természetvédelmi előírásokon kívül annak köszönheti, hogy csak csónakkal közelíthető meg. Az ornitológusok legnagyobb örömére európai viszonylatban egyedülálló madárvilág alakult ki a tó létrejötte óta. Több mint 200 madárfajt figyeltek meg itt. Ezen a tájon alakult ki a Tisza leggazdagabb gémfaluja. A nagyközönség által is látogatható poroszlóimedencében amely szintén a rezervátum része a rengeteg gémfajon kívül láthatunk kékeszölden csillogó jégmadarat, kárókatonát, és ha szerencsések vagyunk, a magyar természetvédelem címermadarát, a kiterjesztett szárnyakkal repülő, hófehér nagykócsagot is megpillanthatjuk. A leglátványosabb időszak a fiókák kirepülése és a madarak elvonulása közé esik, amely júniustól szeptemberig tart. A vízi világ labirintusában négylábúakkal is gyakran találkozhatunk. Visszaköltözött ide a szorgos hód és a vidra is. A tó középső része, a Sarudimedence és a Kis-Tisza 1996 óta védett, és szintén a Hortobágyi Nemzeti Park része. Ez a terület a nagyközönségi ökoturizmus célpontja elsősorban, mert természeti értékek szempontjából nem marad el az északi résztől, elhelyezkedésének és nagyobb átlagos vízmélységének köszönhetően élőhelyeit tekintve még változatosabb is, viszont nem olyan szigorúan védett, mint a madárrezervátum egyes területei. Ez Magyarország legnagyobb összefüggő horgászvize, amelyben a pecások nagy örömére több mint ötven halfaj él. Szinte felfoghatatlan, hogy a magyar lakosságnak csupán 3(!) százaléka járt az ország második legnagyobb tavánál. ( Az infrastruktúra A turizmus fellendítésének egyik elengedhetetlen eleme a megfelelő infrastruktúra: - megközelíthetőség, közművesítés, szolgáltató egységek- és mindezek versenyképes szinten. A teljesség igény nélkül nézzük meg ezek jelenlegi helyzetét. 3

4 Ivóvízellátás A Tisza-tó körüli települések (Poroszló, Sarud, Újlőrincfalva, Tiszanána, Kisköre, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszafüred) vízellátó rendszerei a meglévő lakások 92%-át ellátja el vezetékes vízzel. A ellátott lakás mellett 1275 üdülőegységben is van közműves vízellátás. A vízellátó rendszerek fontosabb összesített adatait az alábbi táblázat tartalmazza: év adatai alapján Település Lakások Bekötés révén ellátott lakások üdülőegység Vízelosztó hálózat hossza Ebből: bekötővezeték Víztornyok térfogata Elosztásra rendelkezésre álló víz Fajlagos vízfelhasználás db db db km km db m 3 ezer m 3 /év m 3 /fő/nap Poroszló ,7 10, ,5 101 Sarud ,9 2, ,7 123 Újlörincfalva ,6 1, ,9 68 Tiszanána ,9 14, ,1 73 Kisköre ,6 8, ,9 75 Abádszalók ,6 10, ,4 92 Tiszaderzs ,7 4, ,0 192 Tiszaszőlős ,8 3, ,2 80 Tiszafüred ,0 42, ,1 110 Összesen ,0 96, ,0 103 Az aránylag alacsony fajlagos vízfelhasználás jellemző a kistelepülések víztakarékos felhasználására. (pa) Szennyvíztisztítás A Tisza-tó tározóterének üzembe helyezésével egyidőben megalkotott 1040/1972(X.8.) MT határozat kimondta, hogy az üdülésjellegű felhasználás miatt a tározó feletti Tisza-szakasz vízminőségének védelméről fokozott mértékben kell gondoskodni és a tározóba még tisztított szennyvizet sem szabad közvetlenül vezetni. Ezt az előírást szem előtt tartva sikerült a Tisza-tavat megóvni a szennyvízbevezetésektől. A közvetett szennyvíz bevezetések (lásd Eger patak) hatása a tározó érintett medencéinek vízminőségi változásában kimutatható annak ellenére, hogy a tározóban a téli-nyári vízszint változás következtében időszakosan jelentős vízcserére kerül sor, és az öblítőcsatornákon bevezetett éves vízmennyiség is jelentős. A tó közvetlen környezetében lévő települések szennyvizeinek elvezetésére két regionális rendszer jött létre. Az északi oldalon a nemrég üzembe helyezett Poroszló-Újlörincfalva-Sarud- Tiszanána-Kisköre rendszer, és a déli oldalon már korábban megépített Abádszalók-Kunhegyes rendszer. Ezen kívül Tiszafüred város szennyvízelvezetése és tisztítása részben megoldott. A két regionális rendszer tisztított szennyvizeinek a befogadója közvetve vagy közvetlenül a Tisza folyó tározó alatti szakasza. Az északi rendszer szennyvíztisztító telepe a korábban Tisza II. néven ismert Kiskörei szennyvíztisztító telep intenzifikálásával jött létre, míg a déli rendszer szennyvíztisztító telepe a két település között helyezkedik el. A Kiskörei szennyvíztisztító telephez tartozó településeken megvalósított rácsatlakozási arányról nem rendelkezünk információval, de a 100%-os csatornázottságra való tekintettel a vízminőség terén jelentős előrelépésre lehet számítani. A korábban kiépített rendszerek fontosabb adatait az alábbi táblázatban összesítettük: év adatai alapján Település Szennyvíztisztító kapacitás Lakások lakások Bekötetlen lakások üdülőegy -ségek közületek Szennyvíz gyűjtőhálózat hossza A településen csatornával összegyűjtött szennyvíz mennyiség m 3 /nap db db db db db km m 3 /nap Tiszafüred , Abádszalók ,0 515 Kisköre ,

5 A Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és tisztítási Megvalósítási Programról szóló 25/2002.(II.27.) Kormány rendelet mellékletében szerepel a térség Abádszalóki és Tiszafüredi aglomerációja, melyre vonatkozóan a 2. kimondja, hogy a kijelölt szennyvíz-elvezetési aglomerációk területén a települési szennyvizek közműves szennyvíz-elvezetését és a szennyvizek biológiai szennyvíztisztítását, illetőleg a települési szennyvizek ártalommentes elhelyezését meg kell valósítani legkésőbb december 31-ig. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szennyvíz-csatornázási és szennyvíztisztítási koncepcióterv szerint a térség további fejlesztése során Tiszaszőlős Tiszafüredhez csatlakozik, és Tiszaderzs az Abádszalóki rendszerhez. (pa) Úthálózat, kerékpár- és vízi utak A Tisza-tó Kelet-Magyarország közepén helyezkedik el, ezért egy-két órai kellemes utazással a régió bármely pontjáról könnyen megközelíthető. A főközlekedési útról letérve a tó körüli településeket összekötő kisforgalmi útra érve gyakorlatilag úti célunkhoz értünk. Az aktív üdülést választó turistáknak a tározó és környéke számtalan lehetőséget kínál. A kerékpározáshoz ideális lehetőséget kínál a Tisza folyó vonalát követő árvízvédelmi töltés, melynek nagy része szilárd burkolattal ellátott, illetve a falvakat összekötő műutak. A többnaposra is tervezhető kiránduláshoz szálláslehetőségeket kínálnak igény szerint a tóparti kempingek, motelek. A töltésmentén 50-60km-es túrákra is vállalkozhatunk. A víziturákat kedvelők a tó középső részén Tiszafüred, Poroszló, Sarud, Tiszaderzs közötti területen számos túravonal között választhatnak. A hangulatos táj rejtelmeit kenuval, ladikkal, vagy motorcsónakkal fedezhetik fel. A pihenésre a tóparton- és a tavat szegélyező Tisza szakaszon kiépült számtalan csónak kikötő ad lehetőséget. A víziturákra vállalkozók figyelmét minden esetben felhívják A Tisza-tavi madárrezervátum A Tisza-tó északi területén, a tiszavalki medencében található a Tisza-tavi madárrezervátum. Szigorúan védett természeti értékek, melyet felvettek a nemzetközileg elismert vízimadárélőhelyek sorába. A madárrezervátum a világörökséghez tartozó Hortobágyi nemzeti Park része, megközelíteni csak csónakkal lehet, de az evezés fáradalmáért bőven kárpótol a arra, hogy a tározón hosszabb túrákra csak helyismerettel rendelkezők vállalkozzanak, egyéb esetben célszerű kísérővel nekivágni az ismeretlennek, mivel a számtalan sziget, szárazulat és nádas között egy idő után a célállomás megtalálása nem bizonyul egyszerű dolognak. A Tisza-tó és a tavat szegélyező Tisza folyó szakaszon több olyan kikötő működik vagy fejlesztés alatt van mely bekapcsolódhatna egy szervezett rendszeres hajókirándulási útvonalba. Ezek részben csónakkikötők, melyek nagyobb vízijárművek kikötésére alkalmasak, vagy stéges, úszóműves létesítmények, melyek különböző szolgáltatásokat biztosítanak. A Tisza-tavi kikötők kiadvány tartalmazza a kikötők fontosabb adatait, illetve az általuk kínált szolgáltatásokat. Általában minden tározó-menti település szabadstrandja mellett üzemel egy kikötő, ahol rendelkezésre áll kemping, büfé, esetleg melegkonyhai szolgáltatások. (pa) ránk váró élmény. Az ornitológusok legnagyobb örömére európai viszonylatba egyedülálló madárvilág alakult ki itt a Tisza-tó létrejötte óta. A természet ismét birtokba vette azt, ami egykor az övé volt. Az élelemben, halban, bogarakban gazdag területre számos madárfaj telepedett vissza és a vonuló fajok is boldogan fedezték fel az ember által nem háborgatott vízi oázist. A nádrengeteg ösvényein érdemes szakavatott vezetővel útra kelni, hiszen valóságos labirintus ez a csodálatos vízi világ. Ezen a tájon alakult ki a Tisza 5

6 leggazdagabb gémfaja. Békésen él itt egymás mellett a gólya nagyságú szürke gém, a varjú termetű, nyughatatlan bacskó, a fogyatkozó üstökös gém, a kiskócsag és a kanalas gém, de szívesen tanyázik közöttük a barna kánya és a fészkét félőn óvó kerecsensólyom is. A gémfalut víz veszi körül, akár a középkori várakat a vizesárok, de itt még csónakkal sem tudunk előrejutni a vízben felhalmozódott gallyak, kidőlt törzsek szövevényétől. Érdemes tehát beevezni a nádrengeteg egyik belső tisztására, és csendben várni a szorgos madárnépség valamelyik élelmet kereső tagjára. Kis szerencsével megpillanthatjuk a magyar természetvédelem címermadarát, a kiterjesztett szárnyakkal, szél hajtotta selyemfátyolként repülő hófehér nagykócsagot, megláthatjuk a közelünkben hatalmas sebességgel elszálló, kékeszölden csillogó jégmadarat, vagy a halászok, horgászok által nagy étvágya miatt kevésbé kedvelt, szorgalmasan halászó nagy kormoránt, közismertebb nevén a kárókatonát. ( A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség belső információs kiadványa Szerkesztőség: Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (56) mell. Felelős szerkesztő: Petráss András Felelős kiadó: Dr. Háfra István november 13. Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség Szolnok, Ságvári krt. 4 Címzett : Város : Utca, házszám : Irányítószám 6

7 7

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

Kommunikációs terv. I. Együttműködési megállapodás aláírása. II. Szakmai egyeztetések

Kommunikációs terv. I. Együttműködési megállapodás aláírása. II. Szakmai egyeztetések Kommunikációs terv Összeállította a Tisza-tó Fejlesztési Kft. I. Együttműködési megállapodás aláírása A Tisza-tó működtetői és működésében érdekelt szervezetek között megkötendő Együttműködési Megállapodás

Részletesebben

készítette: RowanHill Global Befektetési Kft. (1065, Budapest, Révay u. 10) a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából

készítette: RowanHill Global Befektetési Kft. (1065, Budapest, Révay u. 10) a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából a támogatott tevékenységek megvalósításához kapcsolódó befektetés-ösztönzési stratégia megalapozó befektetési adatbázis készítette: RowanHill Global Befektetési

Részletesebben

Turizmus. Fogalmak. Ki számít turistának? Belföldi és nemzetközi turizmus. Adatforrások meghízhatósága?

Turizmus. Fogalmak. Ki számít turistának? Belföldi és nemzetközi turizmus. Adatforrások meghízhatósága? Ki számít turistának? Fogalmak Turizmus Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza előadás 2009. március 23. Belföldi és nemzetközi turizmus Adatforrások meghízhatósága? Bevételek-kiadások Kereskedelmi

Részletesebben

Települések szennyvízelvezetés- kezelés

Települések szennyvízelvezetés- kezelés Települések szennyvízelvezetés- kezelés megoldására pályázati lehetőségek - 2017 KDT TVT ülés 2017. május 04. Székesfehérvár Somogyiné Neuperger Lívia KDT VIZIG Egy kis visszatekintés: Magyarország csatornázási

Részletesebben

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE

Részletesebben

TURISZTIKAI VONZERÕ-FEJLESZTÉS

TURISZTIKAI VONZERÕ-FEJLESZTÉS III. rész TURISZTIKAI VONZERÕ-FEJLESZTÉS A turisztikai vonzerő-fejlesztésbe azon tevékenységeket soroljuk, amelyek a város idegenforgalmát növelik. A turisztikai vonzerő-fejlesztésnek vagy más szóval turisztikai

Részletesebben

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek

Részletesebben

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI

A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI Balaton számokban I. A Balaton Régió szálláshely forgalmának alakulása 1998 és 2004 között vendégéjszakák száma 1998. 2004. változás% Kereskedelmi szálláshelyek:

Részletesebben

Az észak-európai vendégforgalom alakulása Magyarországon Dánia Vendégek száma Vendégéjszakák száma Látogatók száma

Az észak-európai vendégforgalom alakulása Magyarországon Dánia Vendégek száma Vendégéjszakák száma Látogatók száma MAGYAR TURIZMUS ZRT. Kutatási Csoport 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1) 488-871 Fax: (6-1) 488-8711 E-mail: kutatas@itthon.hu www.itthon.hu A TISZA-TÓ RÉGIÓ KÜLDŐPIACAI ÉSZAK-EURÓPA Az

Részletesebben

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2017. március 10. A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2016-ban 1 A magyar lakosság

Részletesebben

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Király Csaba Kárpát Régió Üzleti Hálózat Irodavezető, Nagyvárad Budapest, 2014 március 20 Fekvés: A Nyugati Szigethegység, a magyar

Részletesebben

GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül

GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helye0es állam3tkár

Részletesebben

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza- tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza- tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza- tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők Somodi Mária, a Magyar Közlekedési Klub titkára Tisza-tó Térségfejlesztési Tanács Kisköre, 2011. május 3. (Kép) 1

Részletesebben

Vízminőség rekreáció marketing média összefüggések és hatások rövid bemutatása. Pókos Katalin

Vízminőség rekreáció marketing média összefüggések és hatások rövid bemutatása. Pókos Katalin Vízminőség rekreáció marketing média összefüggések és hatások rövid bemutatása Pókos Katalin Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság Tihany, 2007. október 19. Balaton turizmusa számokban 2007. I-VII.

Részletesebben

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza-tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők

Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza-tóhoz 2011. június július Lehetőségek, teendők Szezonális vasúti kerékpárjegy a Tisza-tóhoz 201 június július Lehetőségek, teendők Somodi Mária titkár, projektvezető Tisza-tó Térségfejlesztési Tanács Kisköre, 201 május (Kép) 1 A szezonális kerékpárjegy

Részletesebben

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Az észak-európai

Részletesebben

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly.

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. Siófok bemutatása Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. A Magyar Turizmus Zrt. nemrégiben tette közzé a leglátogatottabb magyar városok előzetes top 10-es listáját, ahol

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM

Részletesebben

A turisztikai kis- és középvállalkozások helyzete és lehetőségei Mi van az étlapon?

A turisztikai kis- és középvállalkozások helyzete és lehetőségei Mi van az étlapon? Turizmus törvény Széchenyi Pihenőkártya Utazási irodák Idegenvezetők Éttermek Szakember utánpótlás Dohányzási tilalom Szállodák Kiemelt attrakciók Közterület foglalás Turistabuszok parkolása Információ

Részletesebben

A ÉV TURISZTIKAI RENDEZVÉNYE A TISZA-TAVI RÉGIÓBAN CÍMŰ DÍJ ELNYERÉSÉRE SZÓLÓ FELHÍVÁS

A ÉV TURISZTIKAI RENDEZVÉNYE A TISZA-TAVI RÉGIÓBAN CÍMŰ DÍJ ELNYERÉSÉRE SZÓLÓ FELHÍVÁS A 2010. ÉV TURISZTIKAI RENDEZVÉNYE A TISZA-TAVI RÉGIÓBAN CÍMŰ DÍJ ELNYERÉSÉRE SZÓLÓ FELHÍVÁS A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága a fenti cím elnyerése érdekében pályázati

Részletesebben

Négy napra megy nyaralni a magyar

Négy napra megy nyaralni a magyar Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek

Részletesebben

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Varga-Dani Barbara Regionális marketing igazgató Országos TDM Konferencia

Részletesebben

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban Budapest, 2014. március 17. A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2013-ban 2013-ban a magyar

Részletesebben

Siófok bemutatása. elnevezés: Siófok a nyár fővárosa.

Siófok bemutatása. elnevezés: Siófok a nyár fővárosa. Siófok bemutatása Siófok az ország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt 2013-ban. Itt az Ön helye is, közvetlenül az Aranyparton, az ország egyik legnépszerűbb és leglátványosabb helyén. Siófok

Részletesebben

csodálatos vizeink ÉR EM S Z ER ZŐ K ER ÉK PÁ R T Ú R A / IGA ZO LÓ FÜZ E T 2 0 1 4-2 0 1 6

csodálatos vizeink ÉR EM S Z ER ZŐ K ER ÉK PÁ R T Ú R A / IGA ZO LÓ FÜZ E T 2 0 1 4-2 0 1 6 csodálatos vizeink ÉR EM S Z ER ZŐ K ER ÉK PÁ R T Ú R A / IGA ZO LÓ FÜZ E T 2 0 1 4-2 0 1 6 CSODÁLATOS VIZEINK éremszerző kerékpártúra sorozat Célja: Magyarország természetes vizeinek és környező vidékeinek

Részletesebben

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap: A Balaton-felvidék a Balaton-környéki borvidékek közül eddig eléggé ismeretlen volt a borkedvelő közönség körében. Néhány bor, néhány pincészet ugyan fel-felbukkan a fővárosi borszaküzletekben, éttermekben

Részletesebben

8. sz. melléklet TISZA-TAVI KÓDEX AJÁNLÁSAI

8. sz. melléklet TISZA-TAVI KÓDEX AJÁNLÁSAI 8. sz. melléklet TISZA-TAVI KÓDEX AJÁNLÁSAI 8. TISZA-TAVI KÓDEX AJÁNLÁSAI A Tisza-tavi Kódex összeállítása során felvetődött annak igénye, hogy egyes használatok szabályozására további, magasabb szintű

Részletesebben

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség 5 000 17 000 35 000 52 000 58 000 93 000 133 000 240 000 298 000 320

Részletesebben

összesen ifjúsági szállás, közösségi szállás magánszálláshely, szálloda, hotel Nem üzleti célú panzió, fogadó kemping üdülőház szálláshely

összesen ifjúsági szállás, közösségi szállás magánszálláshely, szálloda, hotel Nem üzleti célú panzió, fogadó kemping üdülőház szálláshely Minősítés szerinti szálláshely megoszlása Férőhelyek száma kemping magánszálláshely, egyéb szálláshely szálloda, hotel ifjúsági szállás, közösségi szállás Nem üzleti célú panzió, fogadó üdülőház összesen

Részletesebben

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly.

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. Siófok bemutatása Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. A Magyar Turizmus Zrt. nemrégiben tette közzé a leglátogatottabb magyar városok előzetes top 10-es listáját, ahol

Részletesebben

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25.

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Zöldturizmus MTZrt.: UNWTO szerint az ökoturizmus a turizmus minden olyan formája, amelyben a turista fő motivációja a

Részletesebben

Magyar joganyagok /2017. (VIII. 14.) Korm. határozat - a Debrecen, Hajdúszobo 2. oldal Határidő: első alkalommal december 31-ig utolsó alk

Magyar joganyagok /2017. (VIII. 14.) Korm. határozat - a Debrecen, Hajdúszobo 2. oldal Határidő: első alkalommal december 31-ig utolsó alk Magyar joganyagok - 1522/2017. (VIII. 14.) Korm. határozat - a Debrecen, Hajdúszobo 1. oldal 1522/2017. (VIII. 14.) Korm. határozat a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt fejlesztési

Részletesebben

Horgászturizmus Magyarországon

Horgászturizmus Magyarországon Horgászturizmus Magyarországon Előadó: Dr. Glózik Klára SZIE-GAEK egyetemi adjunktus Tourinform Békés megye irodavezető Szeged, 2013. november 22. Meghatározás A horgászturizmus olyan aktív szabadidős

Részletesebben

1.Fórum: Levél, 2014.06.23.

1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Emlékeztető Projektötlet gyűjtő fórumokról 1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Életminőség fejlesztése: Civil szervezetek rendezvény, eszköz, kiadvány Nem elaprózott pontszerű fejlesztések Átfogó térségi gazdaságfejlesztés,

Részletesebben

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit BT. 5502 Gyomaendrőd, Fő út 67. Telefon:: 70/940-1619 e-mail: hetszinviragtuskevar@upcmail.hu www.hetszinviragbt.webnode.hu Gyomaendrőd

Részletesebben

A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása

A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása Gonda Tibor 2014. augusztus 30. Vörösmart/Zmajevac A Baranya Zöldút települései A GoGreen projekt keretében kialakított zöldút által lefedett 19 magyarországi

Részletesebben

Heves megyében kijelölt természetes fürdőhelyek - 2015.

Heves megyében kijelölt természetes fürdőhelyek - 2015. Iktatószám: HER/058/01006-2/2015. Heves megyében kijelölt természetes fürdőhelyek - 2015. A természetes fürdővizek minőségének ellenőrzése és a fürdőhelyek kijelölési eljárása a természetes fürdővizek

Részletesebben

TERMÉSZETVÉDELEM VÍZÜGY: KÖLCSÖNÖS ELŐNYÖK

TERMÉSZETVÉDELEM VÍZÜGY: KÖLCSÖNÖS ELŐNYÖK TERMÉSZETVÉDELEM VÍZÜGY: KÖLCSÖNÖS ELŐNYÖK A hagyományos pásztorkodás jelene a Tisza-tavon Előadó: Lovas Attila KÖTIVIZIG igazgató A TERMÉSZETVÉDELEM ÉS A VÍZGAZDÁLKODÁS TERMÉSZETES SZÖVETSÉGESEK MINDKÉT

Részletesebben

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET EUROPE - Best practice áttekintés Kijelöltünk 4 régiót, hogy Erdélyt, Kovászna megyét összehasonlítsuk velük mindegyik közülük hasonló imázzsal

Részletesebben

Tájékoztató. az egyedi szennyvíztisztító kisberendezések műszaki kialakításáról

Tájékoztató. az egyedi szennyvíztisztító kisberendezések műszaki kialakításáról Magyar Köztársaság Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Tájékoztató az egyedi szennyvíztisztító kisberendezések műszaki kialakításáról Budapest, 2009. augusztus Bevezető A közműves szennyvízelvezető

Részletesebben

a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából

a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából készítette: RowanHill Global Befektetési Kft. (1065, Budapest, Révay u. 10) a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács megbízásából 1 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 2. Helyzetértékelés 4 2.1. Földrajz

Részletesebben

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar

Részletesebben

Miért pont Megyer? Tapolca Sümeg. Megyeri sonka

Miért pont Megyer? Tapolca Sümeg. Megyeri sonka Miért pont Megyer? Megyeri sonka Mondhatnánk azt is, hogy csak, de ez túl cinikus lenne és mi nem vagyunk ilyenek. Azt is mondhatnánk még, hogy azért, mert itt Neked jó és punktum, aminek jelentôs valóság

Részletesebben

Dráva-medence fejlődésének lehetőségei

Dráva-medence fejlődésének lehetőségei EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-HORVÁT TERÜLETFEJLESZTÉSBEN című konferencia 2018. február 5-6., Eszék Dráva-medence fejlődésének lehetőségei Előadó: Szászfalvi László országgyűlési képviselő És a

Részletesebben

XXI. IPA Tisza-tavi Kerékpárverseny

XXI. IPA Tisza-tavi Kerékpárverseny XXI. IPA Tisza-tavi Kerékpárverseny VERSENYKIÍRÁS I. Általános tudnivalók 1) A verseny rendezője: IPA MSZ Heves Megyei Szervezete 2) A rajt, a cél és a protokoll helyszíne: Tiszanána-Dinnyéshát kemping

Részletesebben

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Szekszárd a fejlődő, élhető város Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 2010-2013 Szekszárd fejlesztéseinek összértéke 2010-2013 között meghaladta a 15 milliárd Ft-ot!

Részletesebben

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv; 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett

Részletesebben

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése 2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése Szarvas, 2014.05.29 Turcsányi Béla, Nagy Gábor Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Szakmai koncepció A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Részletesebben

Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján. Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság

Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján. Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság A Közép- Dunántúli Régió Közép-Dunántúl Szolgáltatók száma a

Részletesebben

A közlekedés funkciója a turizmusban

A közlekedés funkciója a turizmusban A közlekedés funkciója a turizmusban 2018. 10. 25.. A közlekedés helye a turizmus rendszerében A turizmus alapvető eleme a helyváltoztatás, vagyis az utazás. minden olyan utazást az idegenforgalom részének

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához

Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához

Részletesebben

Gyöngyös város turizmusfejlesztési koncepciójának területfejlesztési vonatkozásai

Gyöngyös város turizmusfejlesztési koncepciójának területfejlesztési vonatkozásai Gyöngyös város turizmusfejlesztési koncepciójának területfejlesztési vonatkozásai Domjánné Nyizsalovszki Rita 1 -Kovács Gyöngyi 1 - Szűcs Csaba 1 -Dávid Lóránt 2 1 Károly Róbert Főiskola, Turizmus, Területfejlesztési

Részletesebben

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA. URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ Budapest, november 29.

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA. URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ Budapest, november 29. ...hogy élni tudjunk a természet adta lehetőségekkel ZÖLDINFRASTRUKTÚRA URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ Budapest, 2018. november 29. Csőszi Mónika Monika.csoszi@lechnerkozpont.hu Lechner Tudásközpont Térségi Tervezési

Részletesebben

EGER SIKERE, minden egri sikere!

EGER SIKERE, minden egri sikere! EGER SIKERE, minden egri sikere! Tisztelt Olvasó, Kedves Egri Polgár! Ahány egri ember, annyiféle látásmód és érzésvilág. A történetünk azonban közös, így a sikerek is azok: minden elért eredmény értünk

Részletesebben

Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember

Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén 2020. szeptember A Görög-szigetvilág északi szigete számunkra busszal is elérhető távolságban van. Ez a tündöklő ékkő évezredek óta vonzza a különböző kultúrákat

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: - Poroszlói-medence 1.2. A víztest VOR kódja: AIQ956 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 15 Meszes közepes területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

MEGHÍVÓ ÉS TÚRA LEÍRÁS TELJESÍTMÉNYTÚRA. A 6. próba!

MEGHÍVÓ ÉS TÚRA LEÍRÁS TELJESÍTMÉNYTÚRA. A 6. próba! Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Tel./Fax: (06-59) 351-753 E-mail: rmitiszato@hungarytourism.hu www.tisza-to-info.hu

Részletesebben

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései Tóth Sándor (KÖDU KÖVIZIG) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Siófok 2009. július 21. 4-2 Balaton közvetlen alegység 53

Részletesebben

ÉLMÉNYÍGÉRETEK, ÉLMÉNYKÉPZETEK ÉS MEGVALÓSULÁSUK A TISZAI VÍZPARTI TURIZMUSBAN

ÉLMÉNYÍGÉRETEK, ÉLMÉNYKÉPZETEK ÉS MEGVALÓSULÁSUK A TISZAI VÍZPARTI TURIZMUSBAN ÉLMÉNYÍGÉRETEK, ÉLMÉNYKÉPZETEK ÉS MEGVALÓSULÁSUK A TISZAI VÍZPARTI TURIZMUSBAN 2010-2016 Dr. Kóródi Márta - Kalmárné Rimóczi Csilla Neumann János Egyetem Gazdálkodási Kar Turizmus-Vendéglátás Tanszék Szolnok

Részletesebben

Többirányú ökológiai természethasznosítás egy vizes élőhelyen. Vidéki turizmus és halgazdálkodás az Aranyponty Zrt. területén

Többirányú ökológiai természethasznosítás egy vizes élőhelyen. Vidéki turizmus és halgazdálkodás az Aranyponty Zrt. területén Többirányú ökológiai természethasznosítás egy vizes élőhelyen Vidéki turizmus és halgazdálkodás az Aranyponty Zrt. területén Teljes vertikumú halászat Rétimajor : halászat Halszaporítás Ivadéknevelés Áruhal-termelés

Részletesebben

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020)

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 5 1.1 A feladat meghatározása... 6 1.2 SZAKMAI ÉS MÓDSZERTANI KERETEK... 7 1.2.2. A környezeti problémákkal

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS Észak- és Kelet-Magyarország folyóparti településeinek turizmusa, 2000 2008 Tóth Géza 1 Dávid Lóránt 2 Ujvári Krisztina 3 A népszerű vízi turizmus és kiemelten a vízparti települések turizmusa mint mindenhol,

Részletesebben

Duna és egyéb folyók szabályozásáról

Duna és egyéb folyók szabályozásáról 8. évfolyam 5. szám 2001.október VÍZMINŐSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség belső információs kiadványa AZ ALCSI HOLT-TISZA Az Alcsi Holt-Tisza mint tartalék ivóvízbázis

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Önkormányzatok számára kiírt aktuális pályázati lehetőségek Témakör Nevelési intézmények fejlesztése Dél Alföld,

Részletesebben

1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN. 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma

1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN. 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma 2016. június 1. 1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai

Részletesebben

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd Jó gyakorlatok Arnold Vendégház Mecseknádasd Készült a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 Vidéki örökség útjai pályázaton belül a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület és a Dél- Dunántúli Falusi Turizmus

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 4020-1/1/2011.II.

Részletesebben

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! Idén nyolc színes túrával várjuk az aktívan kikapcsolódni vágyókat Mórahalmon és környékén. Fedezze fel velünk a Homokhátság

Részletesebben

TISZA BALNEUM HOTEL**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS KÖZPONT

TISZA BALNEUM HOTEL**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS KÖZPONT TISZA BALNEUM HOTEL**** KONFERENCIA ÉS WELLNESS KÖZPONT CSAPATÉPÍTŐ AJÁNLAT TARTALOM JEGYZÉK: I. ROBIN KALANDSZIGET II. VÍZI TÚRÁK II./1. KIRÁNDULÁS A TISZAVIRÁG ÁRTÉRI SÉTAÚTRA III. SÁRKÁNYHAJÓZÁS IV.

Részletesebben

283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet. a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről. Általános rendelkezések

283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet. a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről. Általános rendelkezések 283/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat

Részletesebben

MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől,

MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, Ez a méltán népszerű sziget az egyik legrégebben átadott üdülőhely. Eredetileg

Részletesebben

15. cél A szárazföldi ökoszisztémák védelme

15. cél A szárazföldi ökoszisztémák védelme 15. cél A szárazföldi ökoszisztémák védelme Kovács Eszter "A hazai fenntartható fejlődés vezérfonala az ENSZ 17 fenntarthatósági célja tükrében Keszthely, 2017.05.19-20 Európai helyzet (1) Adottságok:

Részletesebben

A TISZA-TÓ (KISKÖREI-TÁROZÓ) NEM VÍZGAZDÁLKODÁSI CÉLÚ HASZNÁLATÁNAK, HASZNOSÍTÁSÁNAK FELTÉTELRENDSZERE

A TISZA-TÓ (KISKÖREI-TÁROZÓ) NEM VÍZGAZDÁLKODÁSI CÉLÚ HASZNÁLATÁNAK, HASZNOSÍTÁSÁNAK FELTÉTELRENDSZERE Melléklet A TISZA-TÓ (KISKÖREI-TÁROZÓ) NEM VÍZGAZDÁLKODÁSI CÉLÚ HASZNÁLATÁNAK, HASZNOSÍTÁSÁNAK FELTÉTELRENDSZERE (A KÖTIVIZIG által, a Tisza-tó vízhasználatára készült szabályzat, helyi, módosított változata)

Részletesebben

Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 2. oldal 5. Létrehozásáról rendelkező határozat: 1060/1953. (IX. 3

Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 2. oldal 5. Létrehozásáról rendelkező határozat: 1060/1953. (IX. 3 Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 1. oldal Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Dr. Dávid Lóránt tanszékvezető főiskolai docens KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TURIZMUS TANSZÉK A TURIZMUS JELENTŐSÉGE A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN

Dr. Dávid Lóránt tanszékvezető főiskolai docens KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TURIZMUS TANSZÉK A TURIZMUS JELENTŐSÉGE A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN Dr. Dávid Lóránt tanszékvezető főiskolai docens KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TURIZMUS TANSZÉK A TURIZMUS JELENTŐSÉGE A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN Vidékfejlesztés Olyan komplex tevékenység, amelynek a végső célja, hogy

Részletesebben

A Tisza tó környékének közlekedése

A Tisza tó környékének közlekedése A Tisza tó környékének közlekedése Piros András KTI Nonprofit Kft, Észak Alföldi Regionális Közlekedésszervezési Iroda Kunhegyes, 2008. szeptember 19. A Tisza tó Tiszai átkelési lehetőségek a Tisza tó

Részletesebben

174/2003. (X. 28.) Korm. rendelet

174/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 174/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a közműves szennyvízelvezető és -tisztító művel gazdaságosan el nem látható területekre vonatkozó Egyedi Szennyvízkezelés Nemzeti Megvalósítási Programjáról A Kormány

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

2. Hazánk folyóvizei Mutasd be hazánk folyóit többféle szempont alapján! Milyen gazdasági és társadalmi jelentőségük van folyóvizeinknek?

2. Hazánk folyóvizei Mutasd be hazánk folyóit többféle szempont alapján! Milyen gazdasági és társadalmi jelentőségük van folyóvizeinknek? Teleki Pál Országos Földtan- és Földrajzverseny Országos Forduló Eger 2016. május 6-8. Szóbeli tételek 8. osztály 1. Hazánk állóvizei Mutasd be a tavak keletkezését és pusztulását hazai példákon keresztül!

Részletesebben

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ Vasasszonyfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.7.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról /A 10/2018.

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja

Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja Turizmus alapjai tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A turizmus alapjai tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a tanulók elsajátítsák

Részletesebben

A TISZAI HAJÓZÁS HELYZETE RENDŐRSÉGI SZEMMEL

A TISZAI HAJÓZÁS HELYZETE RENDŐRSÉGI SZEMMEL A TISZAI HAJÓZÁS HELYZETE RENDŐRSÉGI SZEMMEL Busi László r. ezredes Budapest, 2018. január 18. kapitányságvezető rendőrségi főtanácsos címzetes főiskolai docens Készítette: Horváth Róbert r. őrnagy 2007.

Részletesebben

A célcsoport számokban

A célcsoport számokban I"úsági turizmus I"úsági turizmus Az i&úsági turizmus magában foglalja a 16 29 éves korosztály egy évnél rövidebb ideig tartó, önálló utazásait, amit részben vagy teljes egészben más kultúrák megismerésének

Részletesebben

Éves jelentés. Fővárosi Vízművek Zrt. energiagazdálkodása a évben

Éves jelentés. Fővárosi Vízművek Zrt. energiagazdálkodása a évben A jelentés célja Éves jelentés Fővárosi Vízművek Zrt. gazdálkodása a 2017. évben Jelen dokumentum célja, hogy az hatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvénynek és az annak végrehajtásáról szóló 122/2015.

Részletesebben

> A Tisza-tó és környéke. Ú t i t i p p e k. Hol szórakozzunk? / 144 Hol szálljunk meg? / 144

> A Tisza-tó és környéke. Ú t i t i p p e k. Hol szórakozzunk? / 144 Hol szálljunk meg? / 144 > A Tisza-tó és környéke Ú t i t i p p e k Hol szórakozzunk? / 144 Hol szálljunk meg? / 144 Ú t i tippek 144 Hol......szórakozzunk? Gyógy- és Strandfürdő Sportcentrum Gyógyulni, pihenni vágyóknak kellemes

Részletesebben

Megvalósíthatósági tanulmány NCA-NK-10-B-0449

Megvalósíthatósági tanulmány NCA-NK-10-B-0449 1. Általános információk Megvalósíthatósági tanulmány NCA-NK-10-B-0449 Projekt címe: Túra utak a Szatmár-Beregben Megvalósulás helyszíne: Szatmár-Bereg, Fehérgyarmat Kedvezményezett(ek) bemutatása: Szabolcs-Szatmár-Beregi

Részletesebben

Kérdőív. Adatgyűjtés a táborhely minősítéshez és hazai vízi turizmus fejlesztéséhez

Kérdőív. Adatgyűjtés a táborhely minősítéshez és hazai vízi turizmus fejlesztéséhez Kérdőív Adatgyűjtés a táborhely minősítéshez és hazai vízi turizmus fejlesztéséhez A kérdőív kitöltése maximum 15 percet vesz igénybe, kérem, hogy segítse a munkámat! A VÁLASZOKAT BÁRMILYEN MÓDOD JELÖLHETI,

Részletesebben

a postát. Gesztelyi Nagy László: 1927 Dánia Tanyavilága

a postát. Gesztelyi Nagy László: 1927 Dánia Tanyavilága A tanyás s térst rségek környezetk rnyezetéről (különös s tekintettel a Homok Hátságra) Dr. Váradi József Mi a tanya? Klasszikus tanya:bibó István: (Eredi Ferenc, Győrffy István után) a városban házzal,

Részletesebben

Hazánk idegenforgalma

Hazánk idegenforgalma Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.

Részletesebben

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök Írottk rottkő Natúrpark rparkért rt Egyesület Előadó: Bakos György elnök Fogalom A natúrpark egy különösen értékes, jellegzetes tájegységet takar, általában védett természeti területet, amely üdülési célokra

Részletesebben

Tájékoztató a Mátra Térségi TDM Turisztikai Nonprofit Kft évi szakmai tevékenységéről

Tájékoztató a Mátra Térségi TDM Turisztikai Nonprofit Kft évi szakmai tevékenységéről Ikt. sz.: 14-2/2017/203 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tájékoztató a Mátra Térségi TDM Turisztikai Nonprofit Kft. 2016. évi szakmai tevékenységéről Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére

Részletesebben

Tisza-tavi Kódex a Tisza-tó fenntartható használatának szabálygyűjteménye

Tisza-tavi Kódex a Tisza-tó fenntartható használatának szabálygyűjteménye Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács Tisza-tavi Kódex a Tisza-tó fenntartható használatának szabálygyűjteménye (kivonat: A Tisza-tó házirendje) Tisza-tó Fejlesztési Kft. Kisköre 2010. november A TISZA-TÓ

Részletesebben

BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI

BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI DR. MADARÁSZ ESZTER Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Turizmus Intézeti Tanszék A SZABADIDŐS CÉLLAL UTAZÓK KÖRÉBEN

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: - 1.2. A víztest VOR kódja: AIQ958 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: 15 Meszes közepes területű sekély nyílt vízfelületű állandó típushoz hasonló

Részletesebben