JEGYZŐKÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 27-én órától megtartott nyilvános ülésén.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 27-én órától megtartott nyilvános ülésén."

Átírás

1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 8. lkt.sz.: /2016. JEGYZŐKÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv csak a tanácskozás rövid lényegét és a hozott határozatok szó szerinti szövegét tartalmazza./ Készült: Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 27-én órától megtartott nyilvános ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának székhelyén; Békéscsaba, Szent 1. tér 8. Jelen vannak : a mellékelt jelenléti ív szerint Lászik Mihály elnök: Köszöntötte az ülésen megjelent képviselőket Megállapította, hogy az ülésen 4 képviselő van jelen, így határozatképesek. és vendégeket. Javasolta a képviselőknek elfogadásra, hogy a mai ülésről készülő jegyzőkönyv aláírója Lászik Mihály elnök, a jegyzőkönyv hitelesít ője Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes, a jegyzőkönyv veze t ője Kesjár Ilona nemzetiségi ügyintéző legyen. 43/2016. (V. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta a jegyzőkönyv aláírójának Lászik Mihály elnököt, a jegyzőkönyv hitelesítőnek Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes, és a jegyzőkönyv vezetőjének Kesjár Ilona nemzetiségi ügyintézőt. Lászik Mihály elnök: Felsorolta az ülés napirendi pontjait és szavazásra bocsátotta a napirendet.

2 2 A Szlovák Önkom1ányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 44/2016. (V. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta az alábbi napirendet. Napirendi pontok: t./ Beszámoló az eltelt időszak eseményeiről Előadó: Lászik Mihály elnök 2./ évi 1. féléves előirányzat módosítása Előadó: Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyintéző 3./ Bejelentések Napirend tárgya: Beszámoló az eltelt időszak eseményeiről Lászik Mihály elnök: Elmondta, hogy mint az Országos Szlovák Önkormányzat Oktatási Bizottságának elnöke június 6-7. között Pozsonyban részt vett az ottani egyetem és továbbképző központ tanácskozásán. A tanácskozás témája a magyarországi szlovák pedagógusok és diákok továbbképzése és táboroztatása. Részt vett még az Országos Szlovák Önkormányzat által rendezett pedagógusnapi ünnepségén. Tájékoztatásul elmondta, hogy Békéscsabán is megrendezték május 8-án hagyományos módon az aktív és nyugdíjas szlovák nyelvet tanító és tanított pedagógusok pedagógusnapi ünnepségét. A rendezvény szervezője, házigazdája az idei évben is a Szlovák Önkormányzat volt. Helye a Békéscsabai Szlovák Tájház. A rendezvény vendéglátási költsége Ft volt. Örömére szolgál, hogy szép számmal jöttek vendégek, akik örömüket fejezték ki, hogy minden évben megemlékeznek erről az eseményről. Kérte a képviselőket, amennyiben beszámolóját és a vendéglátás kapcsán felmerült költség kifizetését elfogadják, szavazzanak. 45/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat

3 3 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta a ma1us 8-án megrendezett szlovák nyelvet tanító és tanított pedagógusok pedagógusnapi ünnepségről szóló beszámolót, és a megvendégelés kapcsán felmerült ,- Ft költség kifizetését. Forrás: évi feladatalapú támogatás Molnérné Pribojszki Judit elnökhelyettes: Tájékoztatásul elmondta, hogy Lopusni Natália, aki a szlovák nyelvtanfolyamot vezeti, benyújtotta beszámolóját az J. féléves munkáról, amely a jegyzőkönyvhöz csatolásra kerül. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, szavazzanak. amennyiben a beszámolót elfogadják, 46/2016. (VT. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata a szlovák nyelvtanfolyam évi 1. féléves munkájáról szóló beszámolót elfogadta. Határidő : június 27. Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes: Beszámolt arról, hogy június 17-én a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumában ünnepelték meg Sutyinszki János nyugdíjas tanár, igazgató aranydiploma átadását, mely ünnepségre vásároltak részére egy virágcsokrot, amelynek költsége 3.000,- Ft volt. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, egyetértenek, szavazzanak. amennyiben a felmerült költség kifizetésével 47/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat

4 4 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata részt vett június 17-én a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumában Sutyinszki János nyugdíjas tanár, igazgató aranydiploma átadásának ünnepségén, amely kapcsán felmerült 3.000, Ft virágcsokor költség kifizetése. Forrás: évi költségvetésük Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes: Beszámolt a X. Nemzetközi kézműves tábori részvételükről. Elmondta, hogy nagyon jó rendezvény volt, sok részvevővel. Elmondta még, hogy vásároltak 4.311,- Ft értékben édességet, amivel támogatták a tábort. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, amennyiben a beszámolót és a felmerült költség kifizetését elfogadják, szavazzanak. 48/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta a X. Nemzetközi kézműves tábori részvételről szóló beszámolót és a felmerült 4.311,- Ft költség kifuetését. Forrás: évi költségvetésük Krajcsovics Hajnalka képviselő: Elmondta, hogy Lászik Mihály elnök életműdíjat vehetett át munkája elismeréseként, amihez szívből gratulálnak. Lászik Mihály lelkiismeretes munkájának méltó elismerése a díj. Molnérné Pribojszki Judit elnökhelyettes: Beszámolt arról, hogy részt vettek a Békés Megyei Könyvtár szervezésében rendezett szlovák tematikus napon, amely rendezvényen bemutatták a Csabai Szlovákok Szervezetének, a Szlovák Önkormányzatnak, és a Szlovák Gimnázium, Általános lskola, Óvoda és Kollégium munkáját. A rendezvényen fellépett az Orgován népdalkör. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, szavazzanak. amennyiben a beszámolót elfogadják,

5 5 49/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta a Békés Megyei Könyvtár által szervezett szlovák tematikus napon való részvételükről szóló beszámolót, amely rendezvényen bemutatták a Csabai Szlovákok Szervezetének, a Szlovák Önkormányzatnak, és a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium munkáját. A rendezvényen fellépett az Orgován népdalkör is. Napirend tárgya: évi 1. féléves előirányzat módosítása Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyintéző : Elmondta, hogy az elkészült anyagot a képviselők megkapták. Az anyagot közösen átbeszélték, ami a jegyzőkönyv részét képezi. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, módosítását elfogadják, szavazzanak. amennyiben a évi T. féléves előirányzat A Szlovák Önkom1ányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 50/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta a évi 1. féléves előirányzat módosítását, a csatolt melléklet szerint. Napirend tárgya: B ej e l e n t és e k Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy július 6-8. között kerül megrendezésre Békéscsabán a szlovák evangélikus találkozó, amely rendezvényre 3000

6 6 embert várnak. Július 7-én, mint a Csabai Szlovákok Szervezetének és Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának elnöke köszönti a Városháza előtt elhelyezett em l ékkőnél a vendégeket. A három nap alatt nagyon sok program várja az idelátogatókat. Kérte a képviselőket, amennyiben a rendezvényen való részvétellel egyetértenek, szavazzanak (Vl. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata részt vesz a július 6-8. között Békéscsabán megrendezésre kerülő szlovák evangélikus találkozón. Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes: Tájékoztatásul elmondta, hogy az idei évben is megrendezésre kerül Szlovákiában a bibliai tábor, ahol a gyerekek anyanyelvi környezetben beszélhetik a szlovák nyelvet. Az idei táborban 3 gyermek szeretne részt venni Békéscsabáról a szlovák iskolából. Szeretné kérni képvise l ő társait, hogy a gyerekek részvételi díjához járuljanak hozzá fejenként 5.000,- Ft-tal a tavalyi évhez hasonlóan, amely költséget számla ellenében kifizetnek. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, szavazzanak. amennyiben a támogatással egyetértenek, A Szlovák Önkormányzat 4 igen szavazattal a következő határozatot hozta: 52/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata az idei évben támogatja a Szlovákiában megrendezésre kerülő Biblia táborban részt vevő 3 fő békéscsabai gyermek táborban való részvételét fejenként 5.000,- Ft-tal, összesen ,- Ft-tal, amely összeg számla ellenében kerül kifizetésre. Forrás: évi költségvetésük

7 7 Ocsovszki Ildikó képviselő: Tájékoztatásul elmondta, hogy június július 1. között békéscsabai gyerekek részére szerveztek közösen a Csabai Szlovákok Szervezetével szlovák népzenei tábort, amelynek helyszíne a Szlovák Kultúra Háza. Hangszervásárlásához szeretné kémi a nemzetiségi önkormányzat támogatását. Lászik Mihály elnökhelyettes: Kérte a képviselőket, amennyiben a támogatással egyetértenek támogatási szerződés megkötése mellett, beszámolási kötelezettséggel, szavazzanak. 53/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata támogatja a Csabai Szlovákok Szervezetét a június július 1. között békéscsabai gyerekek részére szlovák népzenei tábort szervezére, amelynek helyszíne a Szlovák Kultúra Háza. A tábor megrendezését ,- Ft-tal támogatják, támogatási szerződés megkötése mellett, beszámolási kötelezettséggel. Forrás: évi fcladatalapú támogatás Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes: Elmondta, hogy fo lynak az egyeztetések a ZENIT Fúvószenekari fesztivállal kapcsolatban Herczeg Tamással, aki a rendezvény főszervezője. Egy-két év kimaradás után szeretnék, ha jönne Szlovákiából is fellépő együttes. Egyeztetett a Vágbesztercei fúvószenekarral, akik eljönnek a fesztiválra. Ennek kapcsán lesz majd kiadásuk, de pontosan nem lehet még tudni, hogy mennyi mivel a fesztivál szervezőivel még folynak a tárgyalások, hogy milyen költségek kit terhelnek. Lászik Mihály elnök: Javasolta, hogy most hozzanak határozatot arról, hogy részt vesznek a ZENIT Fúvószenekari fesztiválon, amelyre Szlovákiából Vágbesztercéről hívtak fúvószenekart fellépőnek, akiket a szlovák önkormányzat is fogad és kísér a fesztivál alatt. A felmerülő költségekről ezzel kapcsolatban most nem hoznak határozatot, mivel még folynak a tárgyalások a főszervezővel. A fel merül ő költségeket utólag határozatban fogadják el. 54/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat

8 8 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata részt vesz a ZENIT Fúvószenekari fesztiválon, amelyre Szlovákiából Vágbesztercéről hívtak fúvószenekart fellépőnek, akiket a szlovák önkormányzat is fogad és kísér a fesztivál alatt. A felmerülő költségeket utólag határozatban fogadják el, mivel még folynak a tárgyalások a fesztivál főszervezőjével. Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyintéző: A fcladatalapú támogatás elszámolása kapcsán derült ki, hogy nincs határozat a Trezor-Liktor Zrt-vcl, akik a Békéscsabai Szlovák Tájház vagyonvédelmi szolgáltatását végzik. Hasznosnak tartaná ugyan ilyen szempont alapján, hogy mivel a Ludové noviny szlovák nyelvű hetilapot is egész évben járatják, kifizetik, hozzanak egy egész évre szóló határozatot, így könnyebb lesz az elszámolásnál elővenni a határozatot. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, amennyiben elfogadják a Trezor-Liktor Zrt-vel kötött vagyonvédelmi szerződés alapján esedékes évre szóló ,- Ft költség kifizetését, amit a Békéscsabai Szlovák Tájház őrzése kapcsán kötöttek, szavazzanak. 55/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata a Trezor-Liktor Zrt-vel kötött vagyonvédelmi szerző dés alapján a évre szóló ,- Ft költség kifizetését elfogadja, an1i a Békéscsabai Szlovák Tájház őri;ésc kapcsán esedékes. Fe l elős: Lászik Mihály elnök Forrás: évi feladatalapú támogatás Lászik Mihály elnök: Kérte a képvise l őket, hogy fogadják el határozatban a Ludové noviny szlovák nyelvű hetilap éves költségének Ft kifizetését. 56/2016. (VT. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadja a Ludové noviny szlovák nye lvű hetilap ,- Ft éves költségének kifizetését.

9 9 Forrás: évi feladatalapú támogatás Lászik Mihály elnök: Felsorolta az irodai működésük kapcsán május és június hónapban felmerült költségek kifizetését, amit kért a képviselőktől elfogadásra. 57/2016. (VI. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta az irodai működésük kapcsán május és június hónapban felmerült költségek kifizetését, az alábbiak szerint: irodai, vonalas telefon: csokor: utalvány vásárlása: összesen: 3.238,- Ft 1.400,- Ft ,- Ft ,- Ft Forrás: évi költségvetésük Lászik Mihály elnök: Felsorolta a Békéscsabai Szlovák Tájház működtetése kapcsán május és június hónapban felmerült költségek kifizetését, amit kért a képviselőktől elfogadásra. 58/2016. (VT. 27.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta a Békéscsabai Szlovák Tájház működtetése kapcsán május és június hónapban felmerült költségek kifizetését, az alábbiak szerint: szemétszállítás: áramdíj: üzemanyag vásárlása: szemétszállítás: áramdíj: összesen: 1.960,- Ft 7.569,- Ft 3.030,- Ft 1.960,- Ft 7.569,- Ft ,- Ft Forrás: évi költségvetésük

10 10 Lászik Mihály elnök: A nyilvános ülést órakor berekesztette. \ LI-~~ \:r j }fa,a~'1-t~ µf Lászik M' ály }, ~ <~"'",,.. Molnárné Pribojszki Judit elnök, jegyzőkönyv aláíró \ 't ~ elnökhelyettes, jegyzőkönyv hitelesítő 's fl( ::::..:'h ;~.,, ;...-'" 1~,y\c~ ~il Kesjdr Ilona nemzetiségi ügyintéző, jegyzőkönyv vezető

11 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent 1. tér 8. lkt.sz.: I /2016. MEGHÍVÓ Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata ülését június 27-én (hétfő) órától tartja Az ülés helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkom1ányzatának székhelyén: Békéscsaba, Szent I. tér 8. Napirend: 1./ Beszámoló az eltelt id őszak eseményeiről Előadó: Lászik Mihály elnök 2./ évi T. féléves előirányzat módosítása Előadó: Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyintéző 3.1 Bejelentések Kérem továbbá, munkájukat úgy szervezzék, hogy az ülésen részt tudjanak venni. Békéscsaba, június 20.

12 Békéscsaba Megyei.Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent 1. tér 8. JELENLÉTI ÍV a Szlovák Önkormányzat június 27-i ülésérő l Nemzetiségi Önkormányzat képviselői : Lászik Mihály elnök Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes Krajcsovics Hajnalka Ocsovszki Ildikó ~ lt l!..... } I,-,.. -, r -,, ' - '" "" e '.,...-( -\ e_,_,,_ ' (' l!!. 01. r 1 r r i : -. ~r k~;~>... : \.~~..v.~~ Meghívottként jelen vannak: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részérő l : Dr. Maczik Dorottya jogász.. v.\,,.-. ):1('!~.. :1.,~:r" V:.,~ Y Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyint éző... \J~~ -. 9.~~ --~~ 1 ' Kesjár Ilona nemzetiségi ügy i ntéző )_~1~':-'."... -~~ - ~.e.~.... Továbbá:

13 - ~ " ( 1-D~ ~ ( \J \ 2 :t ) h._. luvl--ct\-o~j- l~&._~ Tisztelt Szlovák nemzetiségi önkormányzat! Segítségükkel februárjában folytattuk szlovák nyelvi tanfolyamunkat a Szlovák Kultúra Házában. Ebben a félévben új tagokkal is bővült csoportunk, egy tagunk Szarvasról látogatta rendszeresen a foglalkozásokat. Mivel a csoport elsősorban a kommunikációt igényli, igyekeztem a témákat is így összeállítani. Ebben a félévben foglalkoztunk az ünnepi szokásokkal, gyakoroltuk a szlovákról magyarra fordítást, foglalkoztunk a sport témakörével, nyelvtani teszteket oldottunk meg, szövegértési feladatokat is megoldottunk. Tanfolyamunk alkalmazkodik az iskolai szünetekhez, így szeptemberben újra folytatjuk a munkát. Tisztelettel: ~~l- )~ ~)L{( '-- lopusnyi Natália - tanfolyam vezető Békéscsaba,

14 - se( 2,ú(r;, ( \.) 1. i+.) h.. f,.._evk.ko:id Lt-U.-cLl Uc.. k Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetési határozat előirány zat módosítása BEVETELEK évi évi évi eredeti!.negyedévi II. negyedévi módosított Kiemelt e l őirányzat név e l őirányzat elöirány1.at előirányzat e l őirányzat Ft módosítás módo~ítás Egyéb működési célú támogatások bevételei áh-n belülrő l ebből: központi kezelésű e lőirányzat () ebből : helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik OOO OOO Szolgállatások ellenértéke 250 OOO OOO Előző évi pénzmaradvány igénybevélcle Összesen: KIADASOK évi évi évi eredeti l.negyedévi 11.negyedévi módosított Kiemelt e lőirán yza t név e lőirányzat előirányzat elöiránynt e l őirányzat Ft módosítás módosítás Személyi juttatások (K12) OOO -20 OOO Törvény szerinti illetmény OOO 100 OOO OOO Egyéb külső személyi jullatások OOO -120 OOO Munkaadókat terhelő járulékok (K2) Dologi kiadások (K3) Szakmai anyagok beszerzése (K3 l I) OOO Üzemeltetési anyagok beszerzése (K3 l 2) Kommunikációs szolgáltatások (K322) 130 OOO OOO Közüzemi díjak (K331) Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) OOO 55 OOO Egyéb szolgáltatások (K337) 281 OOO -100 OOO 100 OOO 281 OOO Kiküldetések kiadásai (K34 I) OOO 25 OOO Működési célú e l őzetesen felszámított ÁFA ( K35 I) 287 OOO OOO Kamatkiadás (K353) 0 25 OOO 0 25 OOO Egyéb dologi kiadások (K355) 129 OOO Beruházás Egyéb tárgyi eszköz beszerzés (K64) OOO 128 OOO Beruházási célú ÁFA (K67) Felhalmozási célú visszatérítendő támogatás (K83) 250 OOO 500 OOO OOO Összesen:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

2008. január 14-én órától megtartott ülésén. székhelye, Békéscsaba, Szabadság tér a III. emeleti irodában

2008. január 14-én órától megtartott ülésén. székhelye, Békéscsaba, Szabadság tér a III. emeleti irodában Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. január 14-én 15.00 órától megtartott ülésén. Helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: 2008. november 12-én 15. 05 órától megtartott nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2011. december

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 347-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 325-6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. szeptember 8-án 14.00 órától megtartott ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I.400-5 /2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 10-én 15.30 órától megtartott ülésén. Helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-10/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.../2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

2010. június 28-án órától megtartott ülésén.

2010. június 28-án órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

JEGYZŐK ÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata január 24-én

JEGYZŐK ÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata január 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 8. lkt.sz.: 1. 45"8- L /2017. JEGYZŐK ÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv csak

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I.400-13/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Békéscsaba, Szent I. tér 8. Ikt.sz.: /2016. JEGYZŐKÖNYV

Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Békéscsaba, Szent I. tér 8. Ikt.sz.: /2016. JEGYZŐKÖNYV Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent I. tér 8. Ikt.sz.: 1. 126-13/2016. JEGYZŐKÖNYV (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐK ÖNYV. 3-án órától megtartott rendkívüli, telefonon összehívott ülésén.

JEGYZŐK ÖNYV. 3-án órától megtartott rendkívüli, telefonon összehívott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 8. Ikt.sz.: I. 158-4 017. JEGYZŐK ÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv csak a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend: Napirend tárgyalása:

Jegyzőkönyv. Napirend: Napirend tárgyalása: Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2011. június 14-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

JE GYZÖK ÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata május 23-án

JE GYZÖK ÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata május 23-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 8. Ikt.sz.: J. 158-' 12017. JE GYZÖK ÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, ajegyzökönyv csak

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

2012. május 16-án 10.00 órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén.

2012. május 16-án 10.00 órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 349-6/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2009. április 14-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

2016. június 20-án órától megtartott nyilvános ülésén.

2016. június 20-án órától megtartott nyilvános ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent 1. tér 8. lkt.sz.: 1. 126-12/2016. JEGYZŐKÖNYV (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 19-én órától megtartott ülésén. a mellékelt jelenléti ív szerint

Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 19-én órától megtartott ülésén. a mellékelt jelenléti ív szerint Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 331-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2011. december 7-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2011. március

Részletesebben

2008. október 21-én órától megtartott ülésén. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum irodaházában Békéscsaba, Gyulai út

2008. október 21-én órától megtartott ülésén. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum irodaházában Békéscsaba, Gyulai út Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: 2008. október 21-én 15.00 órától megtartott ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2012. február 15-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanács 8455 Pusztamiske, Dózsa Gy. u. 26. Szám: 156-3/2014/Kol. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2014. május 21-én 15.00 órától megtartott ülésén.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2014. május 21-én 15.00 órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 382-4/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8044 Kincsesbánya,

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. szeptember 18-án 15.00 órától megtartott ülésén.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. szeptember 18-án 15.00 órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 347-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-én 17:30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Sashalmi Endre alpolgármester (Kincsesbánya) Czövekné Duduma Ildikó képviselő (Kincsesbánya)

Jegyzőkönyv. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Sashalmi Endre alpolgármester (Kincsesbánya) Czövekné Duduma Ildikó képviselő (Kincsesbánya) Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 15-én 18 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8045 Isztimér, Köztársaság

Részletesebben

2016. ÉVI BESZÁMOLÓ DOZMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

2016. ÉVI BESZÁMOLÓ DOZMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2016. ÉVI BESZÁMOLÓ DOZMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA DOZMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2016. ÉVI BESZÁMOLÓ BEVÉTELEK I. Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása Adatok Ft-ban A települési önkormányzatok

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 2/2012. RNÖ J e g y z ő k ö n y v Készült: Egyek Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2012. február 13.-án Egyeki Roma Nemzetiségi Önkormányzat nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2011. november 8-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 04-6086-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. június 26-i Képviselő-testületi üléséről Készült: Meghívottak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Oszvald József elnökhelyettes Babits Emil képviselő Ruppert Béláné képviselő Scheer József képviselő Tihanyiné Baki Zsuzsanna képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Oszvald József elnökhelyettes Babits Emil képviselő Ruppert Béláné képviselő Scheer József képviselő Tihanyiné Baki Zsuzsanna képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2009. november 6-án 15 00 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 347-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2010. február 23.-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. október 30-án megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozó terme Ráckeve, Szent István tér

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68/ ; : 68/

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68/ ; : 68/ Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68/381-011; : 68/381-656 6/2016. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat december 15-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat december 15-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. december 15-i határozatai 120/2015. (XII.15.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. május 29-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület október 10-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület október 10-én megtartott rendes nyilvános üléséről 4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület október 10-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 11-12 /(X.10.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 02. - án 10.00 órakor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/21. sz. alatti székhelyén 2012. február 20-án 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli)

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. sz. alatti székhelyén 2015. június 2- án 15.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Német Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér Szám: 4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér Képviselő-testülete 2013. szeptember 11-én 10 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai 56/2013. (VIII.08.) SZKT határozat 4 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Somlainé Ferincz Judit irodavezető

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Somlainé Ferincz Judit irodavezető Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. augusztus 29-én 8.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

2013. június 25-én órától megtartott ülésén.

2013. június 25-én órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-11/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről 170/13/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 27-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 9/2014. (VI.28.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. szeptember 18. napján 14.00 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és inek 2012. szeptember 17-én 16 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Isztimér: Orbán Tibor Nesztor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mezőfalva Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-án 18.00 órai kezdettel Mezőfalva Nagyközség Polgármesteri Hivatalának 2422

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. november 27. napján 14.30 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának november 21. napján órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának november 21. napján órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2011. november 21. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8154 Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata 3/2011. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2011. szeptember 27. napján megtartott NÉMET KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére Jegyzőkönyv Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 27-ei rendkívüli ülésére 27/2012.(IV.27.) sz. határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő személyére tett javaslat elfogadásáról 28/2012.(IV.27.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40.187-10/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának 2007. június 19-én, a Sopron, Ferenczy János u. 2. szám alatt tartott rendes üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ajtainé Kondor Katalin képviselő Mihály Mária képviselő

Jegyzőkönyv. Ajtainé Kondor Katalin képviselő Mihály Mária képviselő Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 28-án de. 10 00 órakor tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai 1/2012. (I.13.) SZKT határozat 4 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szegedi Szlovák Önkormányzat Segedínska slovenská samospráva Cím: Nemzetiségek Háza Adresa: Dom národností 6721 Szeged, Osztróvszky u. 6. ul. Osztróvszkeho č. 6, H-6721 Segedín, Maďarsko Tel: (62) 424-248,

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40.253-2/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának 2009. február 10- én, a Sopron, Ferenczy János u. 2. szám alatt tartott rendes üléséről.

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata október

JEGYZŐKÖNYV. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata október Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 56 Békéscsaba, Szent István tér 8. Ikt.sz.: I. 158-J.Sfto 17. JEGYZŐKÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv csak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3/2018. (II.05.) számú költségvetési határozatának 2. számú módosításáról (a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete)

Jegyzőkönyv. 3/2018. (II.05.) számú költségvetési határozatának 2. számú módosításáról (a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. szám alatti hivatali helyiségben 2018. május 28.

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2/2014. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 22. napján megtartott NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Toponári Művelődési Házban, a Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2012. április 16-án 17.00 órakor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 254-3/2008. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben