Online ékszerüzletek fogyasztóvédelmi tesztje

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Online ékszerüzletek fogyasztóvédelmi tesztje"

Átírás

1 Online ékszerüzletek fogyasztóvédelmi tesztje Készült az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával.

2 I. Bevezetés Hazánkban, ahogy világszerte is, egyre nagyobb teret hódít az e-kereskedelem. Az internetes vásárlások száma egyre csak nő, több felmérés pedig igazolja, hogy a fogyasztóknak az online megrendelésekbe vetett bizalma tovább javult, legyen szó akár a belföldi, akár pedig a határon átnyúló vásárlásokról. Fogyasztóvédelmi szempontokat vizsgálva azonban még mindig sok kérdés merül fel az internetes vásárlások kapcsán. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége már 2013-ban, majd 2016-tól kezdve minden évben fogyasztóvédelmi tesztnek vetett alá több webáruházat is abból a szempontból, hogy eleget tesznek-e az őket terhelő lényegesebb fogyasztóvédelmi előírásnak. Ugyanakkor ezekből jól látszott az, hogy az érintett vállalkozások nem mindenben feleltek meg a követelményeknek, és az előzetes tájékoztatási kötelezettség körében téves információt nyújtottak a fogyasztóknak. Határozott álláspontunk az, hogy mind a fogyasztók, mind a vállalkozások számára hasznos segítséget nyújthat a főbb és lényegesebb kötelezettségek összefoglalása, illetve ezek szemléltetése a teszttel érintett webáruházak konkrét példáin keresztül ben négy területen kívánjuk megvizsgálni az e-kereskedelem során nyújtott fogyasztói tájékoztatást, mégpedig a játékokat értékesítő webáruházak, a csaló webáruházak (olyan hirdetésekkel csalogatják a vevőket, amelyek teljesen hihetetlennek tűnnek, feltételezhetően átverésekről lehet szó), az online ékszerüzletek, és az online társkereső szolgáltatásokat nyújtók körében. A tesztek segítségével nagymértékben ösztönözni lehet a tudatos fogyasztói magatartás elterjesztését. A tesztekben, mint látható a fogyasztók mindennapjait érintő árucikkeket, szolgáltatásokat és kivételes alkalmakkor igénybe vett termékeket/szolgáltatásokat nyújtó webáruházakat egyaránt tesztelünk. Ezúton bocsátjuk közre az újonnan elkészített teszt eredményét, amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával készült el, a fogyasztói tudatosság javítása, illetve a vállalkozások jogkövető magatartásának előmozdítása érdekében. 2

3 II. A kiválasztás módszere és a teszt alanyai A kiválasztás módszere - a már korábbi évek során elkészített tesztekhez hasonlóan -, a Szövetség egy, a fogyasztók körében népszerű internetes keresőt használva olyan keresési kulcsszavakat tüntet fel, amelyeket feltehetően sokan alkalmaznak a webáruházból történő vásárlást megelőzően. Ennek megfelelően ezúttal azok a vállalkozások kerültek kiválasztásra, amelyeket az ékszerüzlet ékszer olcsón kulcsszavak begépelése mellett hozott fel az internetes kereső, és amelyek esetében a kapott találat valamely konkrét cég webáruházának elérhetőségét adta ki. Ezek alapján a következő linkeken megtalálható webáruházakat tesztelte a Szövetség: III. A teszt módszere és tárgya A teszt módszerének hátterét az képezte, hogy a webáruházaknak, többek között a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján egy sor információt már előzetesen (a vásárlást megelőzően) meg kell adniuk a fogyasztók számára. Távollevők között kötött szerződések 1 esetében ugyanis előzetes tájékoztatási kötelezettség érvényesül, és ezt még a szerződés megkötése előtt teljesíteniük kell az online értékesítéssel foglalkozó vállalkozásoknak (részletesebben: lásd a teszt 1. számú mellékletét). Az előzetes tájékoztatási kötelezettség keretében megadásra szoruló információk közül olyan pontok kerültek kiválasztásra, amelyek feltüntetése a fogyasztók szempontjából nézve kiemelt fontosságú. A kiemelt jelentőséggel bíró információk közé tartozik többek között: 1 Korm. rendelet: 4. E rendelet alkalmazásában: 10. távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak; 11. távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében szerződés megkötése érdekében szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz; 3

4 1. A vállalkozás neve és székhelyének postai címe 2 (a fogyasztónak tudnia kell, kivel is köti meg a szerződést, és hogy fogyasztóvédelmi probléma esetén mi az a cím, ahol panaszt tehet). 2. A fogyasztókat megillető tizennégy napos indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetősége 3 (a fogyasztók az internetes vásárlásnál ez alapján bizonyos kivételekkel 2 Korm. rendelet 11. (1) Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés és távollévők között kötött szerződés megkötését megelőzően a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon tájékoztatni a fogyasztót: b) a vállalkozás nevéről; c) a vállalkozás székhelyének postai címéről, és ha azzal rendelkezik a telefonszámáról, a telefaxszámáról és az elektronikus levelezési címéről, továbbá annak a vállalkozásnak a nevéről és postai címéről, akinek a nevében eljár; 3 Korm. rendelet 11. (1) Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés és távollévők között kötött szerződés megkötését megelőzően a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon tájékoztatni a fogyasztót: i) a 20. szerinti jog gyakorlásának határidejéről és egyéb feltételeiről (különösen a 22. -ban foglaltakról), valamint a 2. melléklet szerinti nyilatkozat-mintáról; j) arról, hogy a 20. szerinti jog gyakorlása esetén a termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie, ha a vállalkozás nem vállalta e költség viselését, és a távollévők között kötött szerződés esetében a termék postai küldeményként nem küldhető vissza; k) arról, hogy a fogyasztó a 26. szerint köteles megtéríteni a vállalkozás ésszerű költségeit, ha a 13. vagy a 19. esetén a teljesítés megkezdését követően gyakorolja a 20. szerinti felmondási jogát; l) arról, ha a 29. alapján a fogyasztót nem illeti meg a 20. szerinti jog, illetve azokról a körülményekről, amelyek teljesülése esetén a fogyasztó elveszíti a 20. szerinti jogát; (4) Az (1) bekezdés i), j) és k) pontjában meghatározott tájékoztatás az 1. mellékletben foglalt mintatájékoztató megfelelő kitöltésével is megadható. 20. (1) Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Olyan üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződés esetén, amely szolgáltatás nyújtására irányul, ha a 13. vagy a 19. szerinti nyilatkozat megtételét követően a teljesítés megkezdődik, a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli felmondási jog illeti meg. (2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási vagy felmondási jogát a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén aa) a terméknek, ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik,az utoljára szolgáltatott terméknek, ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától; b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja. (3) A (2) bekezdés a) pontjában foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e -ban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja. (4) Ha a szerződés megkötésére a fogyasztó tett ajánlatot, a fogyasztót a szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga, ami a szerződés megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti. 22. (1) A fogyasztó a 20. -ban biztosított jogát a) a 2. mellékletben található nyilatkozat-minta felhasználásával; vagy b) az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja. (2) A vállalkozás internetes honlapján is biztosíthatja a fogyasztó számára a 20. -ban meghatározott jog (1) bekezdés szerinti gyakorlását. Ebben az esetben a vállalkozás tartós adathordozón haladéktalanul visszaigazolja a fogyasztói nyilatkozat megérkezését. (3) A 20. -ban meghatározott jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a 20. (2) bekezdésében, illetve a 21. -ban meghatározott határidő lejárta előtt elküldi. (4) A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a 20. -ban meghatározott jogot e -sal összhangban gyakorolta. 4

5 meggondolhatják magukat tizennégy napon belül és ilyenkor vissza kell kapniuk a teljes, korábban kifizetett összeget). Az indokolás nélküli elállási jog fogyasztók általi gyakorlását illetően megjegyezzük, hogy a Korm. rendeletben számos fogyasztóvédelmi előírás meghatározásra került, amelyeket a teszt 2. sz. mellékletében foglaltunk össze, és vizsgálat tárgyát képezte az ezeknek történő megfelelés is az indokolás nélküli elállási jog lényeges tartalmáról szóló tájékoztatás körében. Mindemellett a teszt tárgyát képezte ugyancsak az indokolás nélküli elállási jogról szóló előzetes tájékoztatás körében, hogy elérhetővé tette-e az érintett webáruház a Korm. rendelet 2. számú melléklete (jelen teszt 3. sz. melléklete) szerinti elállási nyilatkozatmintát is, hiszen, mint láttuk, az kötelező. 3. A békéltető testülethez való fordulás lehetősége, és a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és székhelyének postai címe, valamint tájékoztatás arról, hogy a vállalkozások kötelesek együttműködni a békéltető testületekkel 4 (a fogyasztóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a vállalkozással fennálló vita esetén a békéltető testületek ingyenes, gyors eljárás keretében állnak rendelkezésre jogorvoslati lehetőségként, a másik féllel való megegyezés érdekében, így indokolt az e lehetőségről történő előzetes tudomásszerzés). 4. Mindezek mellett a teszt tárgyát képezte az is, hogy az érintett vállalkozások feltüntetik-e az online vitarendezési eljárás igénybevételét biztosító, online vitarendezési platform (platform) internetes elérhetőségét ( is. A platformot az Európai Bizottság hozta létre annak érdekében, hogy az Európai Unióban a fogyasztók és a vállalkozások könnyen, gyorsan rendezhessék egymással az online értékesítésből fakadó fogyasztóvédelmi vitás ügyeket az eljárásba bevont békéltető testület segítségével, személyes megjelenés nélkül, költségkímélő módon. Az online vitarendezési eljárás végig a digitális térben folyik, az interneten, az eljárást Magyarországon a fogyasztók kezdeményezhetik a webáruházzal szemben az előbb említett internetes címen, feltüntetve magát a konkrét panaszt és csatolva az arra vonatkozó mellékleteket. Miután pedig a felek megegyeztek az eljáró békéltető testületben, ez a testület fogja megkapni az ügyet a felek közötti vitás ügy eldöntése érdekében. Meg kell jegyezni, hogy a tapasztalatok szerint még mindig nem tudnak elegen az online vitarendezési eljárásról és annak lehetőségéről. Itt sajnos nincs különbség, a vállalkozások ugyanúgy nem ismerik ezt a vitarendezési módot, ahogy a fogyasztók. Épp ezzel függ össze az, hogy a fogyasztói jogviták online rendezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács 4 Korm. rendelet 11. (1) Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés és távollévők között kötött szerződés megkötését megelőzően a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon tájékoztatni a fogyasztót v) a jogszabályi előírás vagy a vállalkozás döntése alapján a vállalkozásra nézve kötelező peren kívüli panaszkezelési mód és vitarendezési mechanizmus igénybevételének lehetőségéről, valamint az ehhez való hozzáférés módjáról; w) a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről. 5

6 524/2013/EU rendeletében (a továbbiakban: OVR-rendelet) részletes, előzetes tájékoztatási kötelezettség került meghatározásra az Európai Unióban működő kereskedők számára, amelyek érintettek vagy érintettek lehetnek az online adásvételi szerződések megkötésében. 5 A teszt alanyát képező webáruházak esetében ugyanúgy érvényesül ez a kötelezettség, épp ezért internetes honlapjukon könnyen elérhető módon kell feltüntetniük az online vitarendezési platformra mutató elektronikus linket, egyúttal közzé kell tenniük címüket is. Szintén az online vitarendezéssel összefüggő előzetes tájékoztatási kötelezettség körébe tartozik, hogy azokban az országokban, ahol a vállalkozások kötelesek együttműködni a békéltető testületekkel, ott a webáruházaknak már a fogyasztókat magáról az online vitarendezési platform létezéséről, és arról is tájékoztatniuk kell, hogy az felhasználható a vitáik rendezéséhez. 6 Magyarországon pedig a vállalkozásokat együttműködési kötelezettség terheli a békéltető testületek eljárásában a fogyasztóvédelmi törvény rendelkezései szerint, így ezek a további előírások ugyancsak vonatkoznak rájuk. 5. A kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről 7 (A webáruházaknak tájékoztatni kell a fogyasztókat a legalapvetőbb tudnivalókról jótállás, kellékszavatosság, termékszavatosság témakörben. Melyik fogalom mit jelent, milyen jogokkal élhetnek a fogyasztók, kivel szemben léphetnek fel, milyen határidőkre kell figyelni). Tájékoztatás arról, hogy kötelező jótállás vonatkozik a Ft feletti ékszerekre. 8 A tájékoztatást segíti a kormányrendelet 3. számú melléklete: A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató, mely a teszt 4. számú mellékleteként olvasható el. 5 OVR-rendelet 14. cikk (1) Az Unióban letelepedett, online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett kereskedőknek, valamint az Unióban letelepedett olyan online piacoknak meg kell jeleníteniük a honlapjukon az online vitarendezési platformra mutató elektronikus linket. Ennek a linknek a fogyasztók számára könnyen elérhetőnek kell lennie. Az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett, az Unióban letelepedett kereskedőknek meg kell adniuk az címüket is. 6 OVR-rendelet 14. cikk (2) Az Unióban letelepedett, online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett azon kereskedőknek, akik kötelesek egy vagy több alternatív vitarendezési fórumot igénybe venni a fogyasztókkal fennálló vitáik rendezéséhez, vagy erre kötelezettséget vállalnak, tájékoztatniuk kell a fogyasztókat az online vitarendezési platform létezéséről, valamint arról a lehetőségről, hogy az online vitarendezési platform felhasználható a vitáik rendezéséhez. Emellett az online vitarendezési platformra mutató elektronikus linket kell megjeleníteniük honlapjukon, illetve, ha az ajánlatot ben teszik, akkor az adott ben. Ezt az információt fel kell tüntetni adott esetben az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződés általános feltételei között is. 7 Korm. rendelet 11. (1) Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés és távollévők között kötött szerződés megkötését megelőzően a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon tájékoztatni a fogyasztót m) a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről; n) az értékesítés utáni ügyfélszolgálati és egyéb szolgáltatások, valamint a jótállás fennállásáról és annak feltételeiről 8 Melléklet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelethez 22.pont: órák és ékszerek Ft eladási ár felett; 6

7 IV. A teszt eredménye 1. A forgalmazott termékek köre igen széles, saját bemutatkozás alapján: Az ÉkszerWebshop.hu hazánk egyik legnagyobb Swarovski kristályos ékszer kínálatával rendelkező ékszershopja. Napjainkban, ha valaki ékszer vásárlás mellett dönt, azt nem egy ékszerboltban, hanem egy ékszer webáruházban teszi. Az ékszerek vásárlása ma már gond nélkül lebonyolítható az interneten keresztül is. Egy ékszer webáruház kitűnő megoldás arra, hogy akár munka közben, vagy hétvégén a karosszékben ülve megvásároljuk a legújabb kedvencünket. A termékek között megtalálhatóak medálok, gyűrűk, fülbevalók, karórák, nyakláncok, teljes szettek. A vállalkozás nevéről és székhelyének postai címéről szóló tájékoztatás Főoldalon a legfelső sorban rögtön olvasható a telefonszám, az ügyfélszolgálatra kattintva pedig további telefonszámok, es elérhetőség, vállalkozás neve, székhelye, levelezési címe, valamint a csomag visszaküldési cím szintén megtalálható. A főoldalon lejjebb görgetve újból megtalálhatóak az elérhetőségek jól látható helyen, ezen kívül az Információk menüpontban, valamint az ÁSZF is tartalmazza ezeket az adatokat. Ennek megfelelően a vállalkozás több helyen, teljeskörűen eleget tesz ezen tájékoztatási kötelezettségének. Az indokolás nélküli elállási jog lényeges tartalmáról szóló tájékoztatás Az indokolás nélküli elállási jog lényeges tartalmáról szóló tájékoztatást a már említett, ÁSZF rendelkezései tartalmazzák, amely a weboldal általános szerződési feltételeinek tekinthető. A pontos jogszabály megjelöléssel pontról pontra tájékoztatást kap a fogyasztó, hogy hogyan gyakorolhatja az indokolás nélküli elállási jogát, szerepel arra vonatkozó tájékoztatás is, hogy a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is van erre lehetőség. Az elállási nyilatkozatminta már a vállalkozás adataival kitöltve szerepel az ÁSZF -ben, ezen kívül World formátumban letölthetően is elérhetővé tették. 9 9 Elállási / Felmondási nyilatkozat minta A fogyasztó az alábbi elállási minta kitöltésével és elérhetőségünkre történő visszajuttatásával is gyakorolhatja az elállási jogát (csak a szerződéstől való elállási / felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza). Címzett: Spalatius Hungary Kft Cím: 1149 Budapest, Angol utca 38 Alulírott kijelentem, hogy gyakorlom elállási jogomat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében: Termék/ek neve/i: Szerződéskötés időpontja / átvétel időpontja: A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k) címe: A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt:... Ezt a nyilatkozatot IDE kattintva le is tudod tölteni Microsoft Word formátumban. 7

8 Megfelelő a fogyasztók tájékoztatása a feleket megillető jogok és kötelezettségek vonatkozásában is, ahogy teljeskörű tájékoztatást kapnak arról is, hogy mikor nem lehet élni ezzel a joggal. Külön felhívja a figyelmet a vállalkozás, hogy milyen postai címre, elektronikus elérhetőségre lehet küldeni az elállást, ezzel is segítve a vásárlókat. Ha a Vásárlás menete Garancia és Visszáru menüpontot nézzük, ott egy kicsit más szabályozással találkozunk, hiszen itt 15 munkanapban határozza meg a vállalkozás a nem tetsző, vagy méretben nem megfelelő termékek visszaküldésének lehetőségét. A jogszabály rendelkezéseitől a fogyasztó javára mindig el lehet térni, így nincs akadálya, hogy hosszabb, azaz a 14 naphoz képest 15 munkanap álljon a fogyasztók rendelkezésére. Azonban az egyértelműség miatt érdemes lenne az ÁSZF -ben is ezt a szabályozást rögzíteni. A békéltető testületekhez való fordulás lehetőségéről szóló tájékoztatás Panaszügyintézés folyamatáról is kimerítő tájékoztatás olvasható, majd mind a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulás lehetősége, mind a békéltető testületekhez fordulás lehetősége rögzítve van. A békéltető testületek esetében a kérelem kötelező tartalmi elemeiről 10 is adnak tájékoztatást, valamint rögzítik, hogy a vállalkozás köteles együttműködni a békéltető testületekkel. Valamennyi békéltető testület elérhetőségét megadják az ÁSZF -ben. Az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás Az online vitarendezési platformról rövid tájékoztatás szerepel, valamint a platform elérhetősége is megfelelően feltüntetésre került. Tájékoztatás a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről A Korm. rendelet mellékletében megtalálható mintatájékoztató teljeskörűen szerepel az ÁSZF -ben, ezen kívül az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet mellékletében szereplő termékkörök is fel vannak sorolva. 10 További követelmény, hogy a testület eljárása iránti kérelem, melyet a testület elnökéhez kell benyújtani, tartalmazza az alábbiakat: a fogyasztó neve, lakóhelye, tartózkodási helye; annak a vállalkozásnak neve és székhelye, vagy telephelye mellyel a fogyasztó vitában áll; ha a fogyasztó annál a testületnél kívánja kérelmét benyújtani, amelyiknek az illetékessége a szerződés teljesítésének helyéhez igazodik, akkor a fogyasztónak meg kell jelölnie a szerződés teljesítésének helyét; a fogyasztó álláspontját a fennálló vitáról, valamint azokat a tényeket, bizonyítékokat amik alátámasztják saját álláspontját; a fogyasztó azon nyilatkozatát, ami igazolja azt, hogy a vitát megkísérelte rendezni közvetlenül a vállalkozással; a fogyasztónak nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy nem kezdeményezett eljárást a vitás ügyében másik békéltető testületnél, nem kezdeményezett közvetítői eljárást, illetve polgári peres eljárást; tartalmaznia kell azt, hogy mit kér, milyen döntés meghozatalát várja a testülettől. Végül a kérelmen szerepelnie kell a fogyasztó aláírásának. Mindezek mellett a kérelemhez csatolni kell minden olyan iratot, melyre a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, továbbá azon iratokat is, melyek bizonyítják, hogy a fogyasztó megkísérelte a vita rendezését a vállalkozással, de az eredménytelen maradt. 8

9 2. A vállalkozásnál arany, ezüst ékszerek széles köre megtalálható a honlapon, gyűrűk, fülbevalók, nyakláncok, medálok egyaránt elérhetők. A vállalkozás nevéről és székhelyének postai címéről szóló tájékoztatás A felső menüsor felett egy folyamatosan változó címrészben azonnal információhoz juthat a vásárló az ékszerüzlet nevéről, címéről, telefonszámáról, nyitvatartásáról, ahogy egyéb kedvezményes feltételekről, mint 45 napos cseregarancia, vagy ingyenes szállítás szintén. Ezen kívül a Kapcsolat menüpontban szintén ezek az alapadatok szerepelnek, ahogy még többször a főoldalon. Kicsit lejjebb görgetve a lap alján elérhető a vállalkozás cégneve, valamint székhelye is. És itt külön az Információk menüpontban mind az Általános Szerződési Feltételek -ben, mind az Elérhetőségek -ben a vállalkozás összes létező adata, engedélyszáma, cégjegyzékszáma, címe elérhető, így a tájékoztatás mindenben megfelelő. Az indokolás nélküli elállási jog lényeges tartalmáról szóló tájékoztatás Az indokolás nélküli elállási jog lényeges tartalmáról szóló tájékoztatást a már említett, Vásárlási feltételek tartalmazzák, amely a weboldal általános szerződési feltételeinek tekinthető. Külön kiemelendő, hogy feltüntetésre került az az információ is, miszerint az indokolás nélküli elállás joga kizárólag a fogyasztók (szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy) által gyakorolható, és azzal vállalkozások nem élhetnek. Az erről szóló tájékoztatás ugyanis nem tartozik a kötelezően megadásra szoruló információk körébe, azonban a gyakorlatban ennek hiánya több vitás ügyre adhat okot. A honlap megfelelően tartalmazza azt is, hogy a fogyasztó a termékek átvételének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja az őt megillető indokolás nélküli elállás jogát. Szintén feltüntetésre kerül, hogy a fogyasztó már a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja ezt a jogot. Megfelelően szerepel az is az ÁFSZ-ben, hogy a fogyasztó köteles nyilatkozatát eljuttatni mindenképpen a vállalkozásnak, amennyiben az elállás jogával élni kíván, és megjelölésre kerül a postai vagy az elektronikus úton megküldött levél, mint erre alkalmas csatorna. Emellett közzétételre kerül a fogyasztók dolgát megkönnyítő, elállási nyilatkozat mintája is, amit online beküldő felületen tud a vásárló elküldeni. A webáruház mindezek mellett arról is tájékoztatást nyújt többek között, hogy a fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát megfelelően gyakorolta. Egyúttal a fogyasztóvédelmi előírásoknak eleget tesz az a szerződési feltétel is, miszerint a nyilatkozat postai úton történő megküldése esetén a postára adás dátuma a mérvadó, míg esetében az megküldésének időpontja annak megítélésekor, hogy az elállás a termék átvételétől számított tizennégy napon belül történt-e. Egyúttal felhívják arra is a fogyasztó figyelmét, miszerint a termék fogyasztó részéről történő visszaküldésére az elállási nyilatkozata közlésétől számított tizennégy napon belül sor kell, hogy kerüljön. 9

10 A fogyasztót az indokolás nélküli elállási jog érvényesítésével összefüggésben terhelő kötelezettségek, és azok feltételei szintén a jogszabálynak megfelelően kerülnek feltüntetésre. Arról is kifejezetten tájékoztatják a fogyasztót, hogy számára a teljes általa kifizetett összeget főszabály szerint az általa választott eredeti fizetési móddal megegyező formában kell visszatéríteni. A vállalkozást megillető visszatartási jogról történő tájékoztatás ugyancsak megfelelően szerepel. A jogszabályban meghatározott kivételek is teljes körűen szerepelnek a szerződési feltételekben, azaz, hogy mikor nem gyakorolhatja indokolás nélküli elállási jogát a fogyasztó. A békéltető testületekhez való fordulás lehetőségéről szóló tájékoztatás A békéltető testületekről szóló előzetes tájékoztatás körében kiemelendő, hogy a vállalkozás nem csak a székhelye szerint illetékes békéltető testület elérhetőségeit tünteti fel, hanem valamennyi testület elérhetőségeiről tájékoztatást nyújt. Ezen kívül azt a tényt is rögzíti, hogy a vállalkozások kötelesek együttműködni a békéltető testületekkel. 11 Valamint tájékoztatást nyújt a testületek hatásköréről is. Az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás Az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás teljes mértékben megfelelő az előírásoknak, mivel a Vásárlási feltételek -ben a békéltető testületek elérhetőségeit követően szerepel az oda fordulás lehetősége, az online vásárlásból fakadó vitás ügyek rendezéséhez. Egyúttal a platform internetes elérhetősége is megadásra kerül a fogyasztók számára. 12 Tájékoztatás a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről A Korm. rendelet mellékletében megtalálható mintatájékoztató teljeskörűen szerepel az ÁSZF -ben, ezen kívül kifejezetten rögzítik, hogy a Ft-ot meghaladó ékszerekre 1 év kötelező jótállás vonatkozik Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes A Fogyasztó panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybe vétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: 13 Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? A jótállás időtartama a ,-Ft-ot meghaladó ékszer vásárlása esetén egy év. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásával kezdődik. 10

11 3. A webshop 4 üzlet kínálatát tartalmazza, bemutatkozásuk szerint: Árukészletünk legjava a zálogból visszamaradt ékszerekből áll, így a piacon kiemelkedően kedvező árat tudunk tartani. Ékszereink gondos szakmai kezeken keresztül, gondos tisztítás, és esetenként felújítás után kerülnek vásárlóink elé, így garantáltan jó állapotban lehet az Öné. Ennek eredményeképpen minden ékszerünk megfelel a kereskedelmi elvárásnak, tartalmazza a szükséges jelzéseket, melyről minden esetben tanúsítványt készítünk. Egyes, drágaköves daraboknál külön certifikáció készül a kő tulajdonságairól is. Tapasztalt ötvöseink a kívánt (egyedi) méretre alakítják a kiválasztott ékszert, de akár saját becses ékszereit is gondos kezeikre bízhatja. A vállalkozás nevéről és székhelyének postai címéről szóló tájékoztatás A vállalkozás neve és székhelyének postacíme könnyen elérhető, az feltüntetésre kerül a Kapcsolat menüpontban, oly módon, hogy minden üzlet külön cégnév, székhely, telefonszám, cím, nyitva tartás, térkép információkat jelenít meg. (Cégcsoportról van ugyanis szó.) Ezeket az információkat a Rólunk menüpontban is megtalálhatjuk, ahogy a kivonatos szerződési feltételeket is. Az indokolás nélküli elállási jog lényeges tartalmáról szóló tájékoztatás Sajnálatos módon az ÁSZF nem a hatályos jogszabályi rendelkezéseket tartalmazza, ugyanis a már június 13. óta hatályon kívül lévő távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999.(II.5.) Korm. számú rendeletre hivatkozik több helyen, ebből idézi a már nem hatályos rendelkezéseket. Így az indokolás nélküli elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőt 8 munkanapban határozza meg, egyéb feltételeket, kivételeket nem sorol fel, azokról egyáltalán nem nyújt tájékoztatást. 14 Tehát sem a fogyasztó sem a vállalkozás kötelezettségei nem kerülnek megemlítésre, se az, hogy milyen határidőben mit, és hogyan térít vissza a vállalkozás. Se az, hogy a fogyasztónak milyen határidővel kell a terméket visszajuttatnia, és kinek a költsége a visszajuttatás. Mindössze annyi információt közöl még ezzel kapcsolatosan, hogy hogyan lehet eljuttatni az elállási nyilatkozatot a vállalkozáshoz, és ismételten felsorolja mind a 4 üzlet minden elérhetőségét Rendelés lemondása: Abban az esetben, ha szeretné lemondani megrendelését, kérjük, szándékát az adott üzlethez tartozó címen írásban jelezze. Elállási jogát a Megrendelő a távollévők közötti szerződésekről szóló 17/1999. (II.5.) Korm. rendelet 4. -a alapján gyakorolhatja, mely szerint a fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat. 15 Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) annak az üzletnek a címére, melynek kínálatából az ékszert kiválasztotta. 11

12 Tekintettel arra, hogy már hatálytalan jogszabályra hivatkozik a vállalkozás, feltételezhetően nincs tudomása a június 13. óta hatályos a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet létezéséről, rendelkezéseiről. Ennek megfelelően elállási nyilatkozat minta sem található a honlapon. A békéltető testületekhez való fordulás lehetőségéről szóló tájékoztatás Az ÁSZF-ben a panaszkezelés pontnál egyetlen mondat utal a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, amennyiben az üzletben nem sikerült rendezni a panaszt. 16 Ebben szerepel a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és székhelyének postai címe, azonban semmi egyéb tájékoztatás magáról a békéltető testülethez fordulásról, hatáskörről. Ahogy arról sem, hogy a vállalkozások kötelesek együttműködni a békéltető testületekkel. Az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás Az online vitarendezési platform létezéséről, és annak fő funkciójáról szóló tájékoztatás egyáltalán nem szerepel a vállalkozás honlapján, se a főoldalon, se az ÁSZF -ben. Így a platform internetes linkje sem található meg a honlapon. Tájékoztatás a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről Az ÁSZ -ben ugyan szerepel jótállás és szavatosság pont, de kizárólag a Ptk.-ban szereplő kellékszavatossági kötelezettségéről tesz említést. Egyáltalán nincsenek rögzítve a határidők, hogy meddig fordulhat panasszal hibás teljesítés esetén a fogyasztó a vállalkozáshoz, ahogy arra sem hívják fel a fogyasztók figyelmét, hogy mikor esik kötelező jótállás alá egy ékszer Ékszertervező és készítő műhely a vállalkozás, kínálatában szerepelnek gyűrűk, nyakékek, órák, karkötők, fülbevalók. Saját bemutatkozásuk szerint: Műhelyünk nagy tapasztalattal rendelkezik az egyedi ékszerek készítésében. A hagyományos kézi munka mellett, a legmodernebb technológiával dolgozunk, aminek segítségével garantálni tudjuk a legmagasabb minőséget és pontosságot. Bármilyen elképzelést megvalósítunk, de szívesen segítünk megtervezni a megálmodott ékszert, amiről igény szerint látványtervet is készítünk, és kézzel fogható formában is prezentálni tudunk. A kedves vevő válogathat saját modelljeinkből, de igény szerint a hozott mintát is elkészítjük. Aranyból és platinából dolgozunk, és a drágakövek széles választékával várjuk Önöket. A vállalkozás nevéről és székhelyének postai címéről szóló tájékoztatás A webáruház főoldalán megtalálható a Rólunk c. menüpontban a vállalkozás nevén kívül a postai címe, telefonszám, cím, az üzlet/műhely nyitvatartási ideje, valamint két természetes személy neve. Ezek az információk megtalálhatók a főoldal legalján is, azonban az nem derül ki, hogy ezek a személyek egyéni vállalkozók, vagy valamilyen cégnév alatt 16 Panaszkezelés Amennyiben bármilyen panasza merül fel, forduljon bizalommal üzletünkhöz, melynek kínálatából az ékszert kiválasztotta. Továbbiakban a Budapesti Békéltető Testülethez (1016 Budapest, Krisztina körút 99.) fordulhat. 12

13 végzik tevékenységüket, ami egyébként az ékszerek megtervezésétől, látványterv készítésétől az elkészítésig mindent lefed. Az indokolás nélküli elállási jog lényeges tartalmáról szóló tájékoztatás A weboldalon semmilyen általános szerződési feltétel nem lelhető fel, így semmilyen tájékoztatás nincs a jogszabályban előírt és már fentebb kifejtett rendelkezésekről. Annyi derül csak ki a weboldalon, hogy lehet rendelni a weboldalon keresztül is egy regisztrációt követően, de telefonon, ben is le lehet adni rendelést, ahogy az üzletben is szeretettel várják a vásárlókat. 17 Ennek megfelelően elállási nyilatkozatminta sem szerepel a honlapon. A békéltető testületekhez való fordulás lehetőségéről szóló tájékoztatás A békéltető testületekhez való fordulás lehetőségéről, és a vállalkozás székhelye szerint illetékes testület nevének és székhelyének postai címéről szóló tájékoztatás sehol nem került feltüntetésre, ahogy az sem, hogy a vállalkozások kötelesek együttműködni a békéltető testületekkel. Az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás Az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás sem szerepel semmilyen formában a vállalkozás honlapján. Tájékoztatás a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről Semmilyen tájékoztatás nem szerepel ekörben a honlapon A bemutatkozás alapján: Webshopunkban kedvére válogathat arany és ezüst fülbevalók, brossok, gyűrűk, nyakláncok és karkötők között, vagy rendelhet garnitúráinkból. Továbbá karikagyűrűink közül is szemezgethet sárga, fehér és vörös arany színekben. A vállalkozás nevéről és székhelyének postai címéről szóló tájékoztatás A főoldalon a bemutatkozásnál már megtalálható a vállalkozás neve, a Kapcsolat menüben pedig az összes létező adata, így neve, székhelye, telefonszáma, cégjegyzékszáma, adószáma, címe, különböző engedélyszámok, panasztételi címek. 17 Ha a honlapot böngészve megtetszik egy ékszer, a képre kattintva kérhetünk róla árajánlatot. Mivel ékszerkészítők vagyunk, az ékszereket minden esetben egyedileg, megrendelésre, méretre készítjük el (kivételt képeznek azok az üzletben található ékszerek, amelyek a honlapon is külön menüpontban szerepelnek).az árajánlatkérés nem jár semmiféle kötelezettséggel. A beérkező kérésekre érkezési sorrendben válaszolunk, igyekszünk egy munkanapon belül, azonban mivel minden kéréssel egyénileg foglalkozunk, előfordulhat, hogy rengeteg levél érkezik egyszerre, olyankor pár napos késéssel tudunk csak válaszolni. Fontos, hogy árajánlatkéréskor az címet gondosan töltsék ki, ugyanis sajnos sokszor fordul elő, hogy cím nélküli árajánlatkéréseket kapunk, amire nem tudunk válaszolni. 13

14 Ugyanezen részletes információk megtalálhatók a főoldal alján lévő Általános Szerződési Feltételek -ben is. Így a vállalkozás teljes mértékben eleget tesz ezen tájékoztatási kötelezettségének. Az indokolás nélküli elállási jog lényeges tartalmáról szóló tájékoztatás Az indokolás nélküli elállási jog lényeges tartalmáról szóló tájékoztatás két helyen is megtalálható, a már említett, Általános Szerződési Feltételek -ben, és Elállási jog fülnél is. A kettő nem egyezik meg szó szerint, az Általános Szerződési Feltételekben részletesebb tartalom található, de egyikben sincs a jogszabállyal ellentétes tájékoztatás. A honlap megfelelően tartalmazza az indokolás nélküli elállás joga gyakorlására nyitva álló határidőt. Szintén feltüntetésre kerül, hogy a fogyasztó már a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja ezt a jogot. Megfelelően szerepel az is az ÁFSZ-ben, hogy a fogyasztó köteles nyilatkozatát eljuttatni mindenképpen a vállalkozásnak, amennyiben az elállás jogával élni kíván, és megjelölésre kerül a postai vagy az elektronikus úton megküldött levél, mint erre alkalmas csatorna. Az elállási nyilatkozatminta azonban nem található meg a honlapon. A webáruház mindezek mellett arról is tájékoztatást nyújt többek között, hogy a fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát megfelelően gyakorolta. Egyúttal a fogyasztóvédelmi előírásoknak eleget tesz az a szerződési feltétel is, miszerint a nyilatkozat postai úton történő megküldése esetén a postára adás dátuma a mérvadó, míg esetében az megküldésének időpontja annak megítélésekor, hogy az elállás a termék átvételétől számított tizennégy napon belül történt-e. Egyúttal felhívják arra is a fogyasztó figyelmét, miszerint a termék fogyasztó részéről történő visszaküldésére az elállási nyilatkozata közlésétől számított tizennégy napon belül sor kell, hogy kerüljön. A fogyasztót az indokolás nélküli elállási jog érvényesítésével összefüggésben terhelő kötelezettségek, és azok feltételei szintén a jogszabálynak megfelelően kerülnek feltüntetésre. Arról is kifejezetten tájékoztatják a fogyasztót, hogy számára a teljes általa kifizetett összeget főszabály szerint az általa választott eredeti fizetési móddal megegyező formában kell visszatéríteni. Emellett az is szerepel, hogy a fogyasztó milyen költségek nem terhelhetik. A jogszabályban meghatározott kivételek is teljes körűen szerepelnek a szerződési feltételekben, azaz, hogy mikor nem gyakorolhatja indokolás nélküli elállási jogát a fogyasztó. És ami kiemelendő még, hogy az is szerepel a feltételek között, hogy a forgalmazott ékszerek, testékszerek nem minősülnek higiéniai terméknek az anyaguk miatt, tehát ezek esetében is jogosult az indokolás nélküli elállási joggal élni a fogyasztó. 18 Ez azért nagyon fontos, mert tapasztalataink szerint egyre több vállalkozás kíván mindenféle indokkal kifogásokat keresni, hogy ne kelljen visszatéríteni a vásárló részére a kifizetett összeget. Így például matracok, 18 Az általunk forgalmazott testékszerek anyagukból kifolyólag nem képeznek kivételt higiéniai szempontból, tehát az elállási jog ugyan úgy érvényes a testékszerekre mint pl. a fülbevalókkal kapcsolatban. 14

15 bútorok esetén is több esetben arra hivatkoztak a vállalkozások, hogy azok higiéniai termékek. Sajnálatos módon nincs kifejezett jogszabályi felsorolás, hogy mi minősül annak, de a bírói gyakorlat szerint erre előre fel kell hívni a fogyasztók figyelmét, ezen kívül a vállalkozásnak kell bizonyítania, ha erre kíván hivatkozni. Jelen esetben azonban ennek pont az ellenkezője történik, nemhogy kifogásokat keresne a tesztelt webáruház, hanem kifejezetten leírja, hogy ezek a termékek nem minősülnek higiéniai terméknek, így élhetnek a fogyasztók az indokolás nélküli elállási jogukkal. Egyetlen sajnálatos dolgot azonban meg kell említeni, ez a mondat az Elállási jog tartalmában nem szerepel, pedig fontos lenne. A békéltető testületekhez való fordulás lehetőségéről szóló tájékoztatás A békéltető testületekről szóló előzetes tájékoztatás körében a jogorvoslati résznél mindössze a székhely szerint járási hivatal és békéltető testület elérhetőségei szerepelnek, semmilyen egyéb tájékoztatás nincs azonban, hogy mikor, milyen esetekben lehet ezekhez a szervezetekhez fordulni. Ráadásul az adatvédelmi résszel együtt szerepel, nincs külön tagolva, így a fogyasztó azt is gondolhatja, hogy a nem megfelelő adatkezelés miatt fordulhat ezekhez a testületekhez. Az viszont pozitív, hogy a vállalkozás együttműködési kötelezettségről említést tesznek. Az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás Az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás mindössze annyi, hogy bővebb tájékoztatás elérhető a platform weboldalán, és a weboldal linkje is ott szerepel. Azonban itt sincs semmi egyéb tájékoztatás, hogy mikor, milyen ügyekben lehet oda fordulni. 19 Tájékoztatás a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről A jótállásra, kellékszavatosságra, termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi melléklet teljes egészében az Általános Szerződési Feltétel része. 20 Ezen kívül kifejezetten tájékoztatják a fogyasztókat, hogy a Ft feletti vételárú termékekre kötelező jótállás vonatkozik. V. Összegzés Az online ékszerüzletek évi fogyasztóvédelmi tesztjéből jól látszik, hogy továbbra is indokolt az egyes, online értékesítéssel foglalkozó vállalkozások általános szerződési feltételeinek figyelemmel kísérése és összevetése a hatályos fogyasztóvédelmi előírásokkal. Hiszen a jogszabályok folyamatosan változnak, ahogy a vállalkozásoknak is egyre szélesebb körű tájékoztatási kötelezettségük áll fenn. 19 Online vitarendezési platform /Jogviták rendezésére/ A felhasználói útmutatók elérhetőek az online vitarendezési platform honlapján: melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató 15

16 A mostani teszt is azt mutatja, hogy elég széles skálán mozog a webáruházak oldalain olvasható tájékoztatás megfelelősége. Mindenképp pozitív a vállalkozásokat illető alapadatok, úgymint a cégnév és a székhely postacíme körében, hogy azok minden esetben elérhetőek voltak a webáruházak internetes honlapjain. Egyetlen helyen ugyan nem volt teljesen egyértelmű, hogy egyéni vállalkozókról van-e szó. Az indokolás nélküli elállási jogról szóló tájékoztatás körében a tapasztalatok már nem ennyire pozitívak, hiszen volt olyan cég, amely esetében semmilyen fogyasztóvédelmi előírással nem találkoztunk a weboldalon, így az teljes mértékben alkalmas a fogyasztói jogok és érdekek csorbítására. A békéltető testületeket illető kötelező információk körében is megállapítható, hogy a korábbi tapasztalatokhoz képest sokkal szélesebb körű tájékoztatást igyekeznek adni a vállalkozások, de azért még mindig akadnak hiányosságok. Érdekes azonban, hogy a testületek eljárásában érvényesülő, és vállalkozásokat terhelő együttműködési kötelezettségről korábban egyáltalán nem találtunk tájékoztatást, ami most viszont több tesztelt webáruháznál teljesen rendben volt. Sajnálatos módon az online vitarendezési platformról szóló tájékoztatás körében is teljesen vegyes a kép, hiszen a teljeskörű tájékoztatástól, a kizárólag az elérhetőség szerepeltetésén át az egyáltalán nem kerül megemlítéséig minden előfordult. Fontos lenne pedig pár mondatban a platform funkciójáról is szót ejteni. Meg kell említeni, hogy több olyan weboldallal találkoztunk, ahol egyáltalán nem volt semmilyen tájékoztatás a teszt tárgyát képező jogszabályi előírásokról. Való igaz, hogy nem kifejezetten az átlagfogyasztó számára is egyértelműen kitűnő webáruházak voltak, hanem működő üzletek weboldalai, azonban a honlapokon feltüntették a telefonos vagy es megkeresés/rendelés lehetőségét, ahogy a konkrét termékeket is vételárral együtt. A tesztbe ezek a weboldalak nem kerültek bele, de fontos lenne mindenki számára tisztázni, hogy a jogszabály szerint távollévők között kötött szerződésnek minősül a telefonon, en kötött szerződés is. 21 Budapest, február Korm. rendelet: 4. E rendelet alkalmazásában: 10. távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak; 11. távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében szerződés megkötése érdekében szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz; 16

17 1.sz. melléklet A webáruházakat terhelő előzetes tájékoztatási kötelezettség körében megadásra szoruló információk köre Korm. rendelet: 6. A szerződéskötést megelőző tájékoztatás 11. (1) Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés és távollévők között kötött szerződés megkötését megelőzően a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon tájékoztatni a fogyasztót a) a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, az adathordozónak és a terméknek vagy szolgáltatásnak megfelelő mértékben; b) a vállalkozás nevéről; c) a vállalkozás székhelyének postai címéről, és ha azzal rendelkezik a telefonszámáról, a telefaxszámáról és az elektronikus levelezési címéről, továbbá annak a vállalkozásnak a nevéről és postai címéről, akinek a nevében eljár; d) a vállalkozás üzleti tevékenysége helyének postai címéről, és annak a vállalkozásnak a postai címéről, akinek a nevében eljár, akihez a fogyasztó a panaszait címezheti, ha e cím a c) pont szerint megadott címtől eltér; e) a szerződés szerinti termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről vagy ha a termék vagy szolgáltatás jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani annak számítási módjáról, valamint az ezen felül felmerülő valamennyi költségről (így különösen a fuvardíjról vagy a postaköltségről), vagy ha e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetéséről, hogy további költségek merülhetnek fel; f) határozatlan időre szóló vagy előfizetést magában foglaló szerződés esetében arról, hogy az ellenszolgáltatás teljes összege a számlázási időszakra vonatkozó valamennyi költséget tartalmazza. Ha az ilyen szerződés átalánydíjas, arról, hogy az ellenszolgáltatás teljes összege egyúttal a teljes havi költséget is jelenti. Ha az összes költséget nem lehet előre kiszámítani, a fogyasztót tájékoztatni kell az ellenszolgáltatás összegének kiszámításának módjáról; g) a szerződés megkötéséhez alkalmazott, távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz használatának díjáról, ha azzal összefüggésben az elektronikus hírközlési szolgáltató által a hívó fél számára az előfizetői szerződésben meghatározott díjon felül további díj terheli a fogyasztót, vagy a telefonhívás, üzenetküldés emelt díjas szolgáltatás igénybevételével jár; h) a teljesítés feltételeiről, így különösen a fizetésről, a fuvarozásról és a teljesítési határidőről, valamint a vállalkozás panaszkezelési módjáról; 17

18 i) a 20. szerinti jog gyakorlásának határidejéről és egyéb feltételeiről (különösen a ban foglaltakról), valamint a 2. melléklet szerinti nyilatkozat-mintáról; j) arról, hogy a 20. szerinti jog gyakorlása esetén a termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie, ha a vállalkozás nem vállalta e költség viselését, és a távollévők között kötött szerződés esetében a termék postai küldeményként nem küldhető vissza; k) arról, hogy a fogyasztó a 26. szerint köteles megtéríteni a vállalkozás ésszerű költségeit, ha a 13. vagy a 19. esetén a teljesítés megkezdését követően gyakorolja a 20. szerinti felmondási jogát; l) arról, ha a 29. alapján a fogyasztót nem illeti meg a 20. szerinti jog, illetve azokról a körülményekről, amelyek teljesülése esetén a fogyasztó elveszíti a 20. szerinti jogát; m) a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről; n) az értékesítés utáni ügyfélszolgálati és egyéb szolgáltatások, valamint a jótállás fennállásáról és annak feltételeiről; o) arról, hogy rendelkezésre áll-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex, illetve a magatartási kódexről történő másolatkérés módjáról; p) adott esetben a szerződés időtartamáról, és ha a szerződés határozatlan időre szól vagy a szerződés a határozott idő elteltét követően határozott időre meghosszabbodik vagy határozatlan idejűvé alakul át, a szerződés felmondásának feltételeiről; q) r) a fogyasztó kötelezettségeinek szerződés szerinti legrövidebb időtartamáról; s) a fogyasztó által a vállalkozás kérésére fizetendő vagy biztosítandó letét vagy egyéb pénzügyi biztosíték nyújtásáról és annak feltételeiről; t) a digitális adattartalom működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről; u) a digitális adattartalom hardverrel és szoftverrel való együttműködési képességéről a vállalkozástól ésszerűen elvárható ismereteknek megfelelően; v) a jogszabályi előírás vagy a vállalkozás döntése alapján a vállalkozásra nézve kötelező peren kívüli panaszkezelési mód és vitarendezési mechanizmus igénybevételének lehetőségéről, valamint az ehhez való hozzáférés módjáról; w) a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről. 18

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát. Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00552-0005/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00072-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a Számtárház Kft-t (székhely: 7800 Siklós, Iskola

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00048-0004/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a Master Pharma Kft.-t (székhely: 7634 Pécs, Vöröskő

Részletesebben

Online társkereső szolgáltatást nyújtók fogyasztóvédelmi tesztje Készült az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával.

Online társkereső szolgáltatást nyújtók fogyasztóvédelmi tesztje Készült az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. Online társkereső szolgáltatást nyújtók fogyasztóvédelmi tesztje 2019. Készült az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. I. Bevezetés Hazánkban, ahogy világszerte is, egyre nagyobb teret

Részletesebben

Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás

Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás A békéltető testületek alapvető intézményi és eljárási szabályairól a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezik. A

Részletesebben

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog 1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a

Részletesebben

AZ E-KERESKEDELEM FOGYASZTÓVÉDELMI ASPEKTUSAI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A JOGSZABÁLYI HÁTTÉR IDEI ÉVI VÁLTOZÁSAIRA. Kecskemét, 2014. november 6.

AZ E-KERESKEDELEM FOGYASZTÓVÉDELMI ASPEKTUSAI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A JOGSZABÁLYI HÁTTÉR IDEI ÉVI VÁLTOZÁSAIRA. Kecskemét, 2014. november 6. AZ E-KERESKEDELEM FOGYASZTÓVÉDELMI ASPEKTUSAI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A JOGSZABÁLYI HÁTTÉR IDEI ÉVI VÁLTOZÁSAIRA Kecskemét, 2014. november 6. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (új PTK.)

Részletesebben

Módosuló fogyasztóvédelmi rendelkezések a hagyományos és speciális értékesítési formák esetében

Módosuló fogyasztóvédelmi rendelkezések a hagyományos és speciális értékesítési formák esetében Módosuló fogyasztóvédelmi rendelkezések a hagyományos és speciális értékesítési formák esetében Dr. Kóródy Dávid Országos fogyasztóvédelmi konferencia - Budapest, 2014. március 28. Aktualitás Az Európai

Részletesebben

A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő

Részletesebben

Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötést megelőzően

Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötést megelőzően Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötést megelőzően Az ORIENT- WEB Bt. (székhelye: 3534 Miskolc, Gőz u. 7, adószám: 22249746-2-05, cégjegyzékszám: 05-06-015666, cégjegyzéket vezető bíróság:

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen ÁSZF tartalmazza a Weboldal megrendelési felülete használatának feltételeit az alábbiak szerint: 1. A Weboldal címe http://www.hajnalpirkiado.hu 2. A weboldal üzemeltetőjének

Részletesebben

A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE

A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szerinti tájékoztató fogyasztónak minősülő Előfizető részére 1. A SZERZŐDÉS

Részletesebben

különös tekintettel a január 1. utáni változásokra Petrik Sándor

különös tekintettel a január 1. utáni változásokra Petrik Sándor különös tekintettel a 2017. január 1. utáni változásokra Petrik Sándor A fogyasztóvédelmi hatóság kijelölése a háttérintézményi átalakulást követően 2017. január 1. után főszabály szerint a Kormány általános

Részletesebben

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. szerint megilleti az indokolás

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Namlugal Számítástechnikai Bt.(Webshop)

Általános Szerződési Feltételek Namlugal Számítástechnikai Bt.(Webshop) Kérjük, hogy csak akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00107-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BEST FINANS KFT.-t (székhely: 1119. Budapest, Fehérvári út 43..) kötelezem arra, hogy a továbbiakban: az üzleten

Részletesebben

Csaló webáruházak fogyasztóvédelmi tesztje

Csaló webáruházak fogyasztóvédelmi tesztje Csaló webáruházak fogyasztóvédelmi tesztje 2019. Készült az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. I. Bevezetés Hazánkban, ahogy világszerte is, egyre nagyobb teret hódít az e-kereskedelem.

Részletesebben

Az online kereskedelem fogyasztóvédelmi szabályozása. Készítette: dr. Dobó-Kocsis Veronika

Az online kereskedelem fogyasztóvédelmi szabályozása. Készítette: dr. Dobó-Kocsis Veronika Az online kereskedelem fogyasztóvédelmi szabályozása Készítette: dr. Dobó-Kocsis Veronika 2017.11.28. Jogszabályi háttér - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal

Részletesebben

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet. a távollevők között kötött szerződésekről

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet. a távollevők között kötött szerződésekről 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről A Kormány a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. -ának e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket

Részletesebben

Üzletszabályzat (ÁSZF) A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató

Üzletszabályzat (ÁSZF) A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató Üzletszabályzat (ÁSZF) A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató 1. sz. melléklet 1. Kellékszavatosság Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Részletesebben

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok Sebõ Elektronik - Sebõ Attila e.v. internetes csomagküldõ kereskedelem Általános fizetési rendelési és szállítási feltételek és tájékoztató a panaszkezelés módjáról Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Részletesebben

Fontium Kft. A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

Fontium Kft. A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól Fontium Kft. A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével

Részletesebben

Általános szerződési feltételek ÁSZF

Általános szerződési feltételek ÁSZF Általános szerződési feltételek ÁSZF Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Hangulatos webáruház (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A Webáruház

Részletesebben

Webáruházak fogyasztóvédelmi tesztje

Webáruházak fogyasztóvédelmi tesztje Webáruházak fogyasztóvédelmi tesztje 2018. Készült a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával. I.Bevezetés Magyarországon 2018-ban továbbra is az e-kereskedelem áll a fogyasztóvédelem fókuszában.

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Hatály

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Hatály - 1-45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 1 A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény

Részletesebben

Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás k 2. oldal h) a lakóépület lakáscélú bérbeadására irányuló szerző

Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás k 2. oldal h) a lakóépület lakáscélú bérbeadására irányuló szerző Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás k 1. oldal 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

Részletesebben

Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás k 2. oldal h) a lakóépület lakáscélú bérbeadására irányuló szerző

Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás k 2. oldal h) a lakóépület lakáscélú bérbeadására irányuló szerző Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás k 1. oldal 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

Részletesebben

Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás k 2. oldal h) a lakóépület lakáscélú bérbeadására irányuló szerző

Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás k 2. oldal h) a lakóépület lakáscélú bérbeadására irányuló szerző Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás k 1. oldal 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

Részletesebben

Tájékoztató a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletről

Tájékoztató a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletről Tájékoztató a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletről 2014. június 13-án lép hatályba a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF") tartalmazzák cég neve: Nagy Imre Attila E.V. (székhely:4033, Debrecen Szikszai utca 13,adószám: 65337415-1- 29), mint szolgáltató

Részletesebben

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről A Kormány a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. - ának e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket

Részletesebben

Összefoglaló a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendeletről

Összefoglaló a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendeletről Összefoglaló a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendeletről Az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2011. november 22-én került kihirdetésre

Részletesebben

Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötést megelőzően

Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötést megelőzően Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötést megelőzően Az Oleander Informatikai Kft. (székhelye: 3534 Miskolc, Gőz u. 7, adószám: 23082445-2-05, cégjegyzékszám: 05-09-020932, cégjegyzéket vezető

Részletesebben

CIVILISZTIKA IV. FOGYASZTÓVÉDELEM. Kőhidi Ákos

CIVILISZTIKA IV. FOGYASZTÓVÉDELEM. Kőhidi Ákos CIVILISZTIKA IV. FOGYASZTÓVÉDELEM Kőhidi Ákos 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól Üzlethelyen kívül kötött szerződésekre Távollévők

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. kötelezi. arra, hogy az általa működtetett weboldalon

H A T Á R O Z A T. kötelezi. arra, hogy az általa működtetett   weboldalon Iktatószám: Tárgy: KE/001/00648-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet. a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet. a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti

Részletesebben

A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Webshop Jogi Nagytakarítás keretében már 39.000 Ft+ÁFA-ért biztosítható az, hogy a webshop Általános Szerződési Feltételei megfeleljenek az új jogszabályoknak! A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete

Részletesebben

Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötést megelőzően 1

Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötést megelőzően 1 Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötést megelőzően 1 Az Oleander Informatikai Kft. (székhelye: 3534 Miskolc, Gőz u. 7, adószám: 23082445-2- 05, cégjegyzékszám: 05-09-020932, cégjegyzéket

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Hatály

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Hatály 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti

Részletesebben

Webshop létrehozásának jogi feltételei

Webshop létrehozásának jogi feltételei Webshop létrehozásának jogi feltételei Hatályos 2014. december www.net-jog.hu, net-jog@net-jog.hu 1 Tartalomjegyzék Nem szükséges engedély, üzlet... 3 Engedélyköteles üzletek... 3 Tevékenységi kör, számlaképesség...

Részletesebben

II. Szerződések általános szabályai 1) Szerződéskötés ÁSZF-fel 6:79. fogyasztóval szembeni többletkövetelés, ha fogyasztó kifejezetten elfogadta

II. Szerződések általános szabályai 1) Szerződéskötés ÁSZF-fel 6:79. fogyasztóval szembeni többletkövetelés, ha fogyasztó kifejezetten elfogadta FOGYASZTÓI SZERZŐDÉSEK TANANYAG (KÉRDÉSEK NINCSNEK) 2017. PTK. III. (Ptk) Egyes szerződések II. Szerződések általános szabályai I. Értelmező rendelkezések: Fogyasztó-vállalkozás fogalma I. Értelmező rendelkezések:

Részletesebben

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről A 2011.01.01. óta hatályos szöveg A Kormány a fogyasztóvédelemről

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Hatály

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Hatály 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 1 forrás:[http://www.kozlonyok.hu/nkonline/mkpdf/hiteles/mk14030.pdf] A Kormány a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő

Részletesebben

A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő

Részletesebben

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról Fogyasztónak a Ptk. 8:1. 1. bekezdés 3. pontja szerint csak a szakmája, önálló

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet Hatályos:

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet Hatályos: 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet Hatályos: 2014.06.14-45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 1 A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló

Részletesebben

1. (1) E rendeletben foglaltakat a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződésekre (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) kell alkalmazni.

1. (1) E rendeletben foglaltakat a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződésekre (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) kell alkalmazni. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő

Részletesebben

1. (1) E rendeletben foglaltakat a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződésekre (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) kell alkalmazni.

1. (1) E rendeletben foglaltakat a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződésekre (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) kell alkalmazni. 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 2014.06.14 2 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések

Részletesebben

MINTALEVELEK FORMANYOMTATVÁNYOK AZ ONLINE VÁSÁRLÁS TÉMAKÖRÉBEN

MINTALEVELEK FORMANYOMTATVÁNYOK AZ ONLINE VÁSÁRLÁS TÉMAKÖRÉBEN MINTALEVELEK ÉS FORMANYOMTATVÁNYOK AZ ONLINE VÁSÁRLÁS TÉMAKÖRÉBEN Budapest, 2016. május 13. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 HA NEM KÉRI A TERMÉKET... 4 HA NEM KÉRI A SZOLGÁLTATÁST... 5 HA ELROMLOTT/ELEVE

Részletesebben

Toppikhungary.hu Általános Szerzõdési Feltételei

Toppikhungary.hu Általános Szerzõdési Feltételei Toppikhungary.hu Általános Szerzõdési Feltételei Az Általános Szolgáltatási Feltételek (,,ÁSZF") tartalmazzák a Program Labor Bt. (5600 Békéscsaba, Bajza u. 18, Adószám: 20680453-1-04), mint szolgáltató

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól OptiJUS Opten Kft. I 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 2015.01.31. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek a L Occitane weboldalán történő vásárlásokhoz BEVEZETŐ Az Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a L OCCITANE Central Europe s.r.o. Magyarországi Fióktelepe

Részletesebben

Vásárlási tájékoztató

Vásárlási tájékoztató Vásárlási tájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen

Részletesebben

Panaszkezelés és ügyfélszolgálat

Panaszkezelés és ügyfélszolgálat Panaszkezelés és ügyfélszolgálat dr. Szomori Béla főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelmi Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE: Panasz fogalma, szabályozás

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. oldal / 6 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Általános tudnivalók: A Brooklyn Divat Webáruházban (továbbiakban: webáruház), kizárólag a www.brooklyndivat.hu webcímen keresztül lehet vásárolni. Ezen címen

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet. a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet. a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól Magyar joganyagok - 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet - a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes sz 1. oldal 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00023-0005/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a RUBIN-HOST Bt. (székhely: 6724 Szeged,

Részletesebben

A Strauss Metal Kft. által működtetett webáruház Általános Szolgáltatási Feltételei ÁSZF 2014. Hatályos 2014.06.01.-től

A Strauss Metal Kft. által működtetett webáruház Általános Szolgáltatási Feltételei ÁSZF 2014. Hatályos 2014.06.01.-től A Strauss Metal Kft. által működtetett webáruház Általános Szolgáltatási Feltételei ÁSZF 2014. Hatályos 2014.06.01.-től Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák a Strauss Metal Kft (székhely:

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti

Részletesebben

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) a www.drczigleczki.hu weboldalt üzemeltető Dr. Czigléczki Gábor (telefonszám: [+36-70/394-0733];

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a

A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók között létrejött szolgáltatás

Részletesebben

Mit kell tudni az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződésekről? - gyakori kérdések és válaszok -

Mit kell tudni az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződésekről? - gyakori kérdések és válaszok - Mit kell tudni az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződésekről? - gyakori kérdések és válaszok - 1. A fogyasztó termékbemutatón vett részt Hajdúszoboszlón, ahol egy nagy értékű porszívót vásárolt.

Részletesebben

Általános szerződési feltétel

Általános szerződési feltétel Általános szerződési feltételek A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

Általános szerződési feltétel

Általános szerződési feltétel ek A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével

Részletesebben

Változó rendelkezések a hagyományos- és speciális értékesítési formák esetében

Változó rendelkezések a hagyományos- és speciális értékesítési formák esetében Változó rendelkezések a hagyományos- és speciális értékesítési formák esetében Békéltető testületi tagok tréningje kerekasztal a szakmaiság javításáért Budapest, 2014. november 10. 45/2014. (II.26.) Korm.

Részletesebben

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján. Panaszügyintézés helye, ideje, módja

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján. Panaszügyintézés helye, ideje, módja Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Panaszügyintézés helye, ideje, módja A Felhasználó a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek - Weddekor Bt. Hatályos január 4. napjától

Általános Szerződési Feltételek - Weddekor Bt. Hatályos január 4. napjától Általános Szerződési Feltételek - Weddekor Bt. Hatályos 2018. január 4. napjától 1. Érvényesség Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) érvényesek a Weddekor Kereskedelmi és Szolgáltató

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák a KVENTA Kft Webáruházában forgalomba hozott termékek megrendelőinek (Továbbiakban: Vásárló, természetes személy vásárló

Részletesebben

IvanyiZsofi.hu Webáruház

IvanyiZsofi.hu Webáruház IvanyiZsofi.hu Webáruház Termék megrendelési feltételek Az Ivanyizsofi.hu oldalon promotált termékek termelője és forgalmazója a LEXINGTON ASSETS MAGYARORSZÁG Kft., 1118 Budapest, Iglói u. 13. A webáruházat

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. február 26., szerda Tartalomjegyzék 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól

Részletesebben

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek www.sigillanda.hu

Általános Szerződési Feltételek www.sigillanda.hu A szerződés tárgya a www.sigillanda.hu internetes oldalon található valamennyi árucikk/termék. Az árucikkek/termékek tulajdonságait, jellemzőit a hozzájuk tartozó konkrét oldalon ismerheti meg. Üzemeltetői

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az UNIQA Biztosító Zrt.-vel távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződésekhez

TÁJÉKOZTATÓ az UNIQA Biztosító Zrt.-vel távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződésekhez TÁJÉKOZTATÓ az UNIQA Biztosító Zrt.-vel távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződésekhez Tisztelt Ügyfelünk! A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek 1. Szolgáltató adatai. 2. Alapvető rendelkezések

Általános Szerződési Feltételek   1. Szolgáltató adatai. 2. Alapvető rendelkezések Általános Szerződési Feltételek www.gajdosmeheszet.hu Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák a Gajdos Méhészet, Gajdos Máté István egyéni vállalkozó (székhely: 4028 Debrecen, Szigligeti

Részletesebben

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a SárgaFogó Szerszám Webáruház (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A Webáruház címe: URL: http://szerszamar.hu,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Titavit.com (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A WEBÁRUHÁZ CÍME www.titavit.com A WEBÁRUHÁZ ÜZEMELTETŐJÉNEK

Részletesebben

VIRPAY Financial Group Zrt.

VIRPAY Financial Group Zrt. VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial

Részletesebben

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Ficúrmese Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre

Részletesebben

Általános Szerződési feltételek

Általános Szerződési feltételek Általános Szerződési feltételek 1. Üzemeltetői adatok Cégnév: Dénes Krisztián Patrik E.V. Székhely: 2531 Tokod, Kossuth Lajos utca 13. Adószám: 66916686-1-31 Nyilvántartási szám: 40876088 Bejegyző: Okmányiroda,

Részletesebben

KÉRELEM a békéltető testületi eljárás lefolytatására

KÉRELEM a békéltető testületi eljárás lefolytatására A békéltető testület adatai: KÉRELEM a békéltető testületi eljárás lefolytatására Tisztelt Elnök Asszony/ Elnök Úr! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Békéltető Tetsület Székhely: 4400. Nyíregyháza, Széchenyi

Részletesebben

Központi elérhetősége: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Levelezési cím: 1428 Budapest, Pf: 20. Telefonszám: Faxszám:

Központi elérhetősége: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Levelezési cím: 1428 Budapest, Pf: 20. Telefonszám: Faxszám: Közlemény A VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. értesíti Tisztelt Előfizetőit, hogy 2013. január 20 -i hatállyal a Lakossági Általános Szerződési Feltételek valamint az Üzleti Általános Szerződési Feltételek, továbbá

Részletesebben

Zala Brill KFT. A Fogyasztó személyes adatainak kezeléséről az ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ rendelkezik.

Zala Brill KFT. A Fogyasztó személyes adatainak kezeléséről az ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ rendelkezik. 1 Zala Brill KFT. ADÓSZÁM: 23429109-2-13 SZÁMLASZÁM: CIB Bank 10700615-66636913-51100005 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-965270 Kibocsájtó cégbíróság : Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság A kapcsolattartó személy neve:

Részletesebben

PANASZKEZELÉS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

PANASZKEZELÉS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE PANASZKEZELÉS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE Tisztelt Ügyfelünk! Jelen információs kiadványunkkal segítséget kívánunk nyújtani Önnek abban, hogy minél egyszerűbben eligazodjon az UCB Ingatlanhitel Zrt. panaszkezelési

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: Iktatószám: Tárgy: BA/001/00854-0013/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Gigamatrac Kft.-t

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek 1. A szerződés tárgya Jelen szerződés a Vízmegtartó Webáruházat (vizmegtarto.hu) üzemeltető Virágkertész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társasággal, mint eladóval (székhely:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a AB Home Network Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.kamerahome.hu

Részletesebben

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet

Részletesebben

Gyakori kérdések az internetes vásárlás témaköréből

Gyakori kérdések az internetes vásárlás témaköréből Gyakori kérdések az internetes vásárlás témaköréből Nem csökkent a Budapesti Békéltető Testületnél az internetes vásárlással összefüggő fogyasztói kérelmek, illetve tanácsadás kérések száma. Így például

Részletesebben

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az biosmart Kft. (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.biosmart.hu weboldalon keresztül

Részletesebben

Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat

Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat Általános tudnivalók: Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

Összefoglaló az internetes vásárlásra, valamint az üzleten kívüli értékesítésre vonatkozó legfontosabb tudnivalókról

Összefoglaló az internetes vásárlásra, valamint az üzleten kívüli értékesítésre vonatkozó legfontosabb tudnivalókról Összefoglaló az internetes vásárlásra, valamint az üzleten kívüli értékesítésre vonatkozó legfontosabb tudnivalókról I. Bevezetés Internetes vásárlás, termékbemutatók az értékesítés olyan speciális formái,

Részletesebben

Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya

Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya Amit tudni illik a szavatosság, jótállás és panaszkezelés szabályairól dr. Pethő Hajnalka Katalin Gyomaendrőd, 2016. április 20. JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK 2014-BEN: Új Ptk. (2013. évi V. törvény) MÁRC. 15.

Részletesebben