J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés március 30-i üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2012. március 30-i üléséről."

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készült: a március 30-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár Imre, Piroska Miklós, Rózsa Lajos, Sebestyén Ferenc, Sebestyén László, Szórád Róbert Mihály, Balogh Béla Tibor, Dr. Jernei Zoltán, Rózsa Endre, Serfőző István, Soós Antalné Molnár Erzsébet, Soós Antal, Szecsei Attila és Szathmári Norbert a Közgyűlés tagjai. Bejelentéssel távol: Tokajiné Demecs Katalin közgyűlési tag. Dr. Csoór György, a Közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke, Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, Varga Béla, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség csoportvezetője, a Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetői, közigazgatási szervek megyei vezetői, a sajtó képviselői, meghívottak. Kovács Sándor köszönti a Megyei Közgyűlés tagjait, a meghívott szervezetek képviselőit, a Közgyűlés valamennyi résztvevőjét. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a Megyei Közgyűlés tagjai határozatképes számban jelen vannak. A munka törvényes feltételei biztosítottak, a Közgyűlés ülését megnyitja. A Testület a napirendi javaslatot 19 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. Az ülés napirendje a következő: 1. Előterjesztés a hazai decentralizált forrásokkal kapcsolatosan hozott támogatási döntések, illetve támogatási szerződések módosításáról Előadó: Fodor András ügyvezető Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 2. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 3. Előterjesztés a kitüntető címeiről szóló rendelet megalkotására 4. Előterjesztés a kitüntető díjainak alapításáról, adományozásának rendjéről szóló rendelet módosítására

2 2 5. Előterjesztés a Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról, szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásokról szóló rendelet megalkotására, és a Megyei Közgyűlés tagjainak, a bizottsági elnököknek, a bizottságok tagjainak, valamint a megyei tanácsnokoknak járó tiszteletdíj, természetbeni juttatás megállapításáról szóló 15/2010. (X.15.) KR. számú rendelet módosítására 6. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és a kínai Henan tartomány közötti testvérmegyei együttműködési megállapodásra 7. Előterjesztés a monitoring bizottságokba és albizottságokba történő delegálásról 8. Előterjesztés a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alapító okiratának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról 9. Előterjesztés a tiszasülyi 35, 38, 39 hrsz.-ú telkek építési korlátozásának feloldásáról 10. Előterjesztés Szelevény község településrendezési eszközeinek a regionális hulladéklerakó bővítése érdekében történő módosításáról 11. Előterjesztés Jászfényszaru város településrendezési eszközeinek - egy általános érvényű és öt belterületi területegységre kiterjedő módosításáról 12. Előterjesztés Törökszentmiklós város településrendezési eszközeinek az M4 autópálya beillesztése érdekében történő módosításáról 1./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a hazai decentralizált forrásokkal kapcsolatosan hozott támogatási döntések, illetve támogatási szerződések módosításáról Előadó: Fodor András, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője Kovács Sándor köszönti Varga Béla urat, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség csoportvezetőjét. Tájékoztatja a közgyűlés tagjait, hogy az Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat HACCP rendszer tárgyi eszköz feltételeinek megteremtése tárgyú határozatnál a címben szerepel helyesen a pályázat megjelölése, a határozat szövegében a pályázat tárgya a címnek megfelelően módosul.

3 3 Dobos László elmondja, hogy a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Kovács Sándor: ügyrendi javaslatként indítványozza, hogy a hazai decentralizált forrásokkal kapcsolatosan hozott támogatási döntések, illetve támogatási szerződések módosításáról szóló 11 határozati javaslatról ne külön-külön, hanem egy szavazással döntsön a Közgyűlés. A Közgyűlés az ügyrendi indítványt 19 igen szavazattal elfogadja, ennek megfelelően a határozatok elfogadásáról egy szavazással dönt. Ezt követően a Megyei Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatokat hozza: 39/2012. (III. 30.) számú határozata Erdei János "Árubemutató terem és ügyfélszolgálat kialakítása" tárgyú, TTFC/EA/ /2003 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat (TTFC) keretéből támogatott "Árubemutató terem és ügyfélszolgálat kialakítása" tárgyban Erdei Jánossal kötött TTFC/EA/ /2003 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett maradéktalanul teljesítette. Fentiek alapján a Tanács és Erdei János között én megkötésre került TTFC/EA/ /2003 számú támogatási szerződés 4/a. számú mellékletében (ingatlan jelzálogszerződésben) szereplő, az ERDEI TÜZÉP Kft. (5200 Törökszentmiklós, Kossuth L. u. 203.) tulajdonát képező, 5200 Törökszentmiklós Kossuth u. 203.,hrsz:82 ingatlanra a Miniszterelnöki Hivatal (1055 Budapest, Kossuth tér 4.) javára bejegyzett Ft jelzálogjog ranghely fenntartása nélkül törölhető. 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 40/2012. (III. 30.) számú határozata Füred Invest Kft. "Autómosó, autókozmetika szolgáltató ház építése" tárgyú, TRFC/EA/ /2004 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott "Autómosó, autókozmetika szolgáltató ház építése" tárgyban a Füred Invest Kft.-vel kötött TRFC/EA/ /2004 számú támogatási szerződés lezárásához,

4 4 miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett maradéktalanul teljesítette. Fentiek alapján a Tanács és a Füred Invest Kft. között án megkötésre került TRFC/EA/ /2004 számú támogatási szerződés 4. számú mellékletében (ingatlan jelzálogszerződésben) szereplő Tiszacsege, Húszöles út hrsz-ú ingatlanra az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (1051 Budapest, József A. u ) javára bejegyzett Ft jelzálogjog ranghely fenntartása nélkül törölhető. 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 41/2012. (III. 30.) számú határozata Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat "A HACCP rendszer tárgyi eszköz feltételeinek megteremtése" tárgyú, TRFC/EA/ /2004 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott "A HACCP rendszer tárgyi eszköz feltételeinek megteremtése" tárgyban az Öcsöd Nagyközségi Önkormányzattal kötött TRFC/EA/ /2004 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett maradéktalanul teljesítette. 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 42/2012. (III. 30.) számú határozata MAR-NE-VÁLL KFT "A RIPP-ROPP termékcsaládot előállító törökszentmiklósi panírozó üzem technológiai fejlesztése" tárgyú, TRFC/EA/t/ /2005 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott "A RIPP-ROPP termékcsaládot előállító törökszentmiklósi panírozó üzem technológiai fejlesztése" tárgyban a MAR-NE-VÁLL KFT-vel kötött

5 5 TRFC/EA/t/ /2005 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett maradéktalanul teljesítette. Fentiek alapján a támogatási szerződés 4/c. számú mellékletében, a február 28-án kelt, K-43212/295/2006 ügyszámú, MOKK azonosító számú ingójelzálog-szerződésben szereplő ingóságokra az Országos Területfejlesztési Hivatal javára bejegyzett Ft értékű jelzálogjog ranghely-fenntartás nélkül törölhető. 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 43/2012. (III. 30.) számú határozata Coop Szolnok Kereskedelmi Részvénytársaság "Tisza-tó térségének (Abádszalók, Kunhegyes, Tiszaroff) kereskedelem-fejlesztése" tárgyú, TRFC/EA/t/ /2005 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott a "Tisza-tó térségének (Abádszalók, Kunhegyes, Tiszaroff) kereskedelem-fejlesztése" tárgyban a Coop Szolnok Kereskedelmi Részvénytársasággal kötött TRFC/EA/t/ /2005 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett maradéktalanul teljesítette. 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 44/2012. (III. 30.) számú határozata Nagyrév Községi Önkormányzat a "Polgármesteri Hivatal felújítása és akadálymentesítése, valamint mozgáskorlátozott WC kialakítása" tárgyú, TRFC/EA/t/ /2005 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott a "Polgármesteri Hivatal felújítása és akadálymentesítése, valamint mozgáskorlátozott WC kialakítása" tárgyban a Nagyrév Községi Önkormányzattal kötött

6 6 TRFC/EA/t/ /2005 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett a hatályos 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (10) bekezdése szerint teljesítette. 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 45/2012. (III. 30.) számú határozata Megbékélés Háza Református Konferencia Központ "Kiscsoportos foglalkozások megtartására alkalmas minőségi termek kialakítása" tárgyú, TRFC/EA/t/ /2006 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott "Kiscsoportos foglalkozások megtartására alkalmas minőségi termek kialakítása" tárgyban a Megbékélés Háza Református Konferencia Központtal kötött TRFC/EA/t/ /2006 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett maradéktalanul teljesítette. Fentiek alapján a Tanács és a Megbékélés Háza Református Konferencia Központ között én megkötésre került TRFC/EA/t/ /2006 számú támogatási szerződés 4/a. számú mellékletében (ingatlan jelzálogszerződésben) szereplő Berekfürdő, Seregély u hrsz-ú ingatlanra az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (1051. Budapest, József Attila u ) javára bejegyzett Ft jelzálogjog ranghely fenntartása nélkül törölhető. 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett

7 7 46/2012. (III. 30.) számú határozata JÁSZ-TERRA Kft. "Munkahelyteremtő beruházás keretén belül építőipari gép beszerzése" tárgyú, TRFC/EA/t/ /2006 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott "Munkahelyteremtő beruházás keretén belül építőipari gép beszerzése" tárgyban a JÁSZ-TERRA Kft.-vel kötött TRFC/EA/t/ /2006 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett maradéktalanul teljesítette. A támogatási szerződés 4. számú mellékletében, a szeptember 14-én kelt, K /1329/2006 ügyszámú, MOKK azonosító számú ingójelzálog-szerződésben szereplő ingóságokra az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium javára bejegyzett Ft jelzálogjog, valamint a február 11-én kelt, 32012/Ü/185/2010 ügyszámú, MOKK azonosító számú ingójelzálog-szerződésben szereplő ingóságokra a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium javára Ft bejegyzett jelzálogjog ranghely fenntartása nélkül törölhető. 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 47/2012. (III. 30.) számú határozata Coop Szolnok Kereskedelmi Részvénytársaság "A Tiszafüredi kistérség kereskedelemfejlesztése II. ütem" tárgyú, TRFC/EA/t/ /2006 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott "A Tiszafüredi kistérség kereskedelem-fejlesztése II. ütem" tárgyban a Coop Szolnok Kereskedelmi Részvénytársasággal kötött TRFC/EA/t/ /2006 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett maradéktalanul teljesítette. Fentiek alapján a Tanács és a Coop Szolnok Kereskedelmi Részvénytársaság között án megkötésre került TRFC/EA/t/ /2006 számú támogatási szerződés 4/a. számú mellékletében (ingatlan jelzálogszerződésben) szereplő 2220 Vecsés, Iskola u. 26., 714. hrsz-ú ingatlanra az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.) javára bejegyzett Ft jelzálogjog ranghely fenntartása nélkül törölhető.

8 8 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 48/2012.(III.30.) számú határozata NAIRAM KFT. "Kihasználtság növelése, gazdaságilag aktív időszak bővítése az Alcsi- Holt-Tisza Szabadidő Központban a konferencia turizmus révén" tárgyú, TRFC/EA/t/ /2006 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott "Kihasználtság növelése, gazdaságilag aktív időszak bővítése az Alcsi- Holt-Tisza Szabadidő Központban a konferencia turizmus révén" tárgyban a NAIRAM KFT.- vel kötött TRFC/EA/t/ /2006 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett maradéktalanul teljesítette. Fentiek alapján a Tanács és a NAIRAM KFT. között án megkötésre került TRFC/EA/t/ /2006 számú támogatási szerződés 4/a. számú mellékletében (ingatlan jelzálogszerződésben) szereplő Szajol 096/8 hrsz-ú ingatlanra az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.) javára bejegyzett Ft jelzálogjog ranghely fenntartása nélkül törölhető. 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 49/2012. (III. 30.) számú határozata Nagyrév Községi Önkormányzat "RAVATALOZÓ ÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA, BŐVÍTÉSE" tárgyú, TRFC/EA/t/ /2006 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott "RAVATALOZÓ ÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA, BŐVÍTÉSE" tárgyban a Nagyrév Községi Önkormányzattal kötött TRFC/EA/t/ /2006 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a kedvezményezett a hatályos 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (10) bekezdése szerint teljesítette.

9 9 2. Megyei főjegyző 3. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 2./ NAPIRENDI PONT: Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Kovács Sándor az ülés előtt kiosztásra került a beszámoló kiegészítése, amely a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat épületében bekövetkezett káresemény kapcsán vis maior támogatási kérelem benyújtásáról szóló 18/2012. (II.17.) határozat kiegészítéséről, illetve módosításáról szól. Rózsa Endre a tájékoztatóból kiderül, hogy a Folkdance Net/Néptánc Háló elnevezésű program megrendezésére testvérmegyéink nem mutattak érdeklődést. Érdeklődik, hogy vannak-e törekvések a program megvalósítására, folytatására. Kovács Sándor válaszában elmondja, megyei értéket képviselő, nagyon sikeres rendezvénysorozata volt ez a megyének, nem szeretné, hogy feledésbe merüljön. A megyei költségvetés több 10 millió forintot tudott minden évben a programra elkülöníteni, a jelenleg elfogadott költségvetésben erre nincs forrás. Folyamatosak a tárgyalások egyéb források biztosításáról. Elképzelések szerint Szolnok Megyei Jogú Várossal közösen 2 évente kerülne megrendezésre a program, a forrásokat pályázati úton próbálják előteremteni. A Közgyűlés először az írásos előterjesztés alapján 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 50/2012. (III. 30.) számú határozata a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról. 1./ A Megyei Közgyűlés a 220/2011. (XII. 13.), 11/2012. (II. 17.), 13/2012. (II. 17.), 18/2012. (II. 17.), 20/2012. (II. 17.), 21/2012. (II. 17.), 26/2012.(II.17.), 27/2012. (II. 17.), 29/2012.(II.17.), valamint a 33/2012.(II.17.) számú határozatokban meghatározott határidős feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. 2./ A 26/2012.(II.17.) számú határozat 4./ pontját kiegészíti azzal, hogy a megszűnt Területfejlesztési Tanács által támogatott TEKI és CÉDE decentralizált keretekből, valamint a minisztériumokkal kötött megállapodások alapján a legkedvezőtlenebb helyzetű megyék felzárkóztatásáról szolgáló keretből támogatott beruházások ellenőrzését (összesen 131 pályázat) a Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. még 2012-ben fejezze be, az ellenőrzés eredményéről pedig a decemberi közgyűlésen számoljon be.

10 10 1. A Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. A Megyei Önkormányzat Hivatalának Irodavezetői 3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Másodszor a Közgyűlés 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 51/2012. (III. 30.) sz. határozata könyvvizsgálói feladatok ellátására pályázat kiírásáról 1.) A Megyei Közgyűlés a helyei önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 92/A. - ában foglalt törvényi kötelezettségeinek teljesítése érdekében a könyvvizsgálói feladatok ellátására pályázatot hirdet. 2.) A pályázati kiírást a melléklet tartalmazza, amelyet az önkormányzat honlapján kell közzétenni. 3.) A pályázatok értékelését a Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága írásos véleményével a áprilisi közgyűlésre kell döntésre előterjeszteni. Határidő: április 20. Felelős: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Rentzné dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 1. a Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2. a Megyei főjegyző 3. Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság elnöke Harmadszor a Közgyűlés 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 52/2012. (III. 30.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat épületében bekövetkezett káresemény kapcsán vis maior támogatási kérelem benyújtásáról szóló 18/2012. (II.17.) határozat kiegészítéséről, illetve módosításáról 1.) A Megyei Közgyűlés a 18/2012. (II.17.) számú határozatában a káresemény forrásösszetételét az alábbiak szerint módosítja:

11 11 A káresemény forrásösszetétele: Megnevezés év % Saját forrás (biztosítási összeg nélkül) Ft 10,22 % Biztosító kártérítése 0 Ft 0 % Egyéb forrás 0 Ft 0 % Vis maior igény Ft 89,78 % Források összesen Ft 100 % - A károk helyreállításának (költségvetés alapján) tervezett költsége: Ft, melynek fedezetét az önkormányzat nem tudja / részben tudja biztosítani. 2.) A Megyei Közgyűlés a 18/2012.(II.17.) sz. határozata utolsó bekezdését azzal egészíti ki, hogy felhatalmazza a Közgyűlés Elnökét a pályázatban foglalt önerő fedezetéül szolgáló forrás biztosítására szolgáló alternatívák kidolgozására. 1. Belügyminisztérium 2. Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága (5000 Szolnok, Magyar u. 8.) 3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, helyben 4. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Intézményfenntartó Központ, helyben 5. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 6. Megyei Közgyűlés tisztségviselői 3./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a kitüntető címeiről szóló rendelet megalkotására Dr. Juhász Enikő elmondja, hogy a Tervezési és Monitoring Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, és 9 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta, Dobos László tájékoztat, hogy a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és egyhangúlag támogatta. Molnár Imre elmondja, hogy az Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és egyhangúlag támogatta. Ezt követően a Megyei Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján minősített többséggel - 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő rendeletet alkotja:

12 12 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 4/2012. (III. 30.) KR. sz. rendelete a kitüntető címeinek adományozási rendjéről A a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított évi LXV. tv. 1. (6) bek. a) pontjában, valamint a évi CCII. törvény 22. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím 1. (1) A Megyei Közgyűlés a megye turisztikai vonzerejét növelő, kiemelkedő tevékenységet végző turisztikai szolgáltatók és termékek elismerésére Jász-Nagykun- Szolnok Megye Turisztikai Értéke címet adományoz. (2) A cím adományozásának célja, hogy elősegítse a megyében a minőségi turisztikai termékek és szolgáltatások kialakítását a turizmus területén tevékenykedők ösztönzésével. (3) A cím elnyerésére pályázni lehet Jász-Nagykun-Szolnok megyei turisztikai szolgáltatásokkal és termékekkel (turisztikai szálláshellyel, vendéglátóhellyel, termálés gyógyfürdővel, kiállítóhellyel, egy rendezvénnyel, helyi kézműves termékkel, helyi gasztronómiai termékkel, kiadvánnyal). (4) A Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke címből évente 2 adományozható. (5) A cím érvényessége 3 évre szól. Az adományozás éve utáni 3. évben a díjazott újra pályázhat a cím elnyerésére. (6) A cím adományozásánál előnyben részesül az a pályázó, akinek a megye turisztikai értékei bemutatása, hasznosítása, fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége: a) a helyi adottságokra alapozva történt, b) mintaértékű lehet más szolgáltatók részére, c) megfelel az Európai Uniós normáknak, szabályoknak, d) illeszkedik a fenntartható fejlődés elvéhez, e) erősíti a megye hírnevét, f) hozzájárul a megye turisztikai vonzerejének növeléséhez. (7) A címmel kerámia tál és oklevél jár. (8) A címmel járó kerámia tál és oklevél költségeinek fedezetét minden évben a költségvetési rendeletben kell meghatározni. (9) A kerámia tál és oklevél leírása:

13 13 A kerámia tálon és az oklevélen az alapforma egyik fele a megyetérkép, a másik fele a szív motívumot jeleníti meg. A benne elhelyezkedő nyitott kapu a bárhonnan érkező vendég iránti nyitottság, a szíveslátás gondolatiságát sugallja. A kerámia tál felirata: Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím és az adományozás évszáma. A keretezett, üveglappal ellátott oklevél felirata: Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím, a Megyei Közgyűlés döntésének dátuma és a Megyei Közgyűlés elnökének aláírása. (10) A kerámia tálat és oklevelet jól láthatóan kell elhelyezni a címet elnyert díjazott szolgáltató helyiségében. (11) A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat turisztikai marketing tevékenységével segíti a címet elnyert díjazottak megismertetését, ezzel is szolgálva a megye kiváló turisztikai értékeinek népszerűsítését. Települési Környezetért cím 2. (1) A Megyei Közgyűlés a települési önkormányzatok környezeti értékeik megismerése, bemutatása, megóvása, védelme, fejlesztése és rehabilitációja érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységének elismerésére Települési Környezetért címet adományoz. (2) A cím elnyerésére Jász-Nagykun-Szolnok megye települési önkormányzatai pályázhatnak az épített környezet védelme, a környezetvédelem, a hulladékgazdálkodás, a természetvédelem és a tájvédelem területéről olyan kezdeményezéssel, tervvel, fejlesztéssel, tevékenységgel, amely a pályázat kiírását megelőző évben elkészült, megvalósult, vagy a megvalósítás meghatározó, érdemi eredményt mutató szakaszához ért. (3) A Települési Környezetért cím adományozásánál előnyben részesül az a pályázó, akinek a környezeti értékek védelme és fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége: a) a helyi adottságokra alapozva történt, b) a lakosság és a civil szervezetek együttműködésével valósult meg, c) mintaértékű a térség, illetve más települések részére, d) az Európai Uniós normáknak, szabályoknak megfelel, e) a fenntartható fejlődés elvéhez illeszkedik, f) elősegíti a környezettudatos magatartás elterjedését, g) környezetbarát anyagokat, eszközöket és technológiákat használt. (4) A Települési Környezetért címből évente 2 adományozható két kategóriában: 1 cím adományozható városi önkormányzatnak és 1 cím adományozható községi/nagyközségi önkormányzatnak.

14 14 (5) A címmel 100 ezer Ft összegű jutalom és oklevél jár. (6) A címmel járó pénzjutalom és oklevél költségeinek fedezetét minden évben a költségvetési rendeletben kell meghatározni. (7) A keretezett, üveglappal ellátott oklevél felirata: Települési Környezetért cím, a Megyei Közgyűlés döntésének dátuma és a Megyei Közgyűlés elnökének aláírása. Ifjúságbarát Önkormányzat cím 3. (1) A Megyei Közgyűlés a települési önkormányzatok kiemelkedő ifjúságpolitikai tevékenységének elismerésére Ifjúságbarát Önkormányzat címet adományoz. (2) A cím elnyerésére pályázhatnak Jász-Nagykun-Szolnok megye települési önkormányzatai, akik elkötelezetten segítik a településen élő fiatalok kezdeményezéseit és részvételi lehetőséget, teret nyújtanak számukra a település életének alakításában. (3) Az Ifjúságbarát Önkormányzat cím adományozásának szempontjai: a) az aktuális ifjúságpolitikai kérdések helyi szintű megvitatása, b) az ifjúságot érintő modellprogramok alkalmazása, c) civil szervezetek programjainak támogatása, d) ösztöndíjprogramok működtetése, e) a helyi média segítségével széleskörű tájékoztatás a fiatalokat érintő eseményekről, lehetőségekről, aktualitásokról, f) városok esetében külön szempont: települési ifjúságpolitikai koncepció elkészítése, a szakképzés fejlesztése, a fiatalok első lakáshoz jutásának támogatása, a munkaerő-piacra jutás elősegítése. (4) Az Ifjúságbarát Önkormányzat címből évente 2 adományozható két kategóriában: 1 cím adományozható városi önkormányzatnak és 1 cím adományozható községi/nagyközségi önkormányzatnak. (5) A címmel 100 ezer Ft összegű jutalom, tűzzománc falikép és oklevél jár. (6) A címmel járó pénzjutalom, tűzzománc falikép és oklevél költségeinek fedezetét minden évben a költségvetési rendeletben kell meghatározni. (7) A tűzzománc falikép felirata: Ifjúságbarát Önkormányzat. Az oklevél felirata: Ifjúságbarát Önkormányzat cím, a Megyei Közgyűlés döntésének dátuma és a Megyei Közgyűlés elnökének aláírása.

15 15 Idősbarát Önkormányzat cím 4. (1) A Megyei Közgyűlés a települési önkormányzatok kiemelkedő idősügyi tevékenységének elismerésére Idősbarát Önkormányzat címet adományoz. (2) A cím elnyerésére pályázhatnak Jász-Nagykun-Szolnok megye települési önkormányzatai, akik számára a 60 év feletti korosztályról való gondolkodás pozitív irányú megváltozása, érdekeik, szükségleteik folyamatos szem előtt tartása és hangsúlyozása, valamint az idősekről történő gondoskodás kiemelt jelentőséggel bír. (3) Az Idősbarát Önkormányzat cím adományozásának szempontjai: a) az aktuális időspolitikai kérdések helyi szintű megvitatása, b) az idősek részvétele az önkormányzat döntés-előkészítő tevékenységében, c) a jogszabály szerint kötelező szociális ellátások minőségi biztosítása, d) az időseket érintő modellprogramok alkalmazása, e) kapcsolattartás, együttműködés az időskorúak helyi szervezeteivel, f) a helyi média segítségével széleskörű tájékoztatás az időseket érintő eseményekről, lehetőségekről, aktualitásokról. (4) Az Idősbarát Önkormányzat címből évente 2 adományozható két kategóriában: 1 cím adományozható városi önkormányzatnak és 1 cím adományozható községi/nagyközségi önkormányzatnak. (5) A címmel 100 ezer Ft összegű jutalom, tűzzománc falikép és oklevél jár. (6) A címmel járó pénzjutalom, tűzzománc falikép és oklevél költségeinek fedezetét minden évben a költségvetési rendeletben kell meghatározni. (7) A tűzzománc falikép felirata: Idősbarát Önkormányzat. Az oklevél felirata: Idősbarát Önkormányzat cím, a Megyei Közgyűlés döntésének dátuma és a Megyei Közgyűlés elnökének aláírása. A címek adományozásának rendje 5. (1) A Megyei Közgyűlés elnöke minden évben a költségvetési rendelet elfogadását követően nyilvános pályázatot ír ki a címek elnyerésére. (2) A pályázati kiírások a Megyei Önkormányzat honlapján, a címen kerülnek közzétételre. A címek pályázati kiírását postai úton is meg kell küldeni Jász- Nagykun-Szolnok megye 78 települési önkormányzata részére. 6. (1) A címek elnyerésére irányuló pályázatokat minden évben május 15-éig kell benyújtani a pályázati kiírás szerinti feltételekkel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei főjegyzőhöz.

16 16

17 17 4./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés Jász-Nagykun-Szolnok Megye kitüntető díjainak alapításáról, adományozásának rendjéről szóló rendelet módosítására Kovács Sándor elmondja, hogy az előterjesztést a Közgyűlés valamennyi Bizottsága megtárgyalta. A bizottságok kezdeményezése alapján javasolja, hogy a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Pedagógiai Díj évente adományozható száma változatlanul 7 maradjon. A rendelet-tervezet 1. (2) bekezdésének elhagyását javasolja a (3) és (4) bekezdés számozása így (2) (3) bekezdésre módosul. Dobos László elmondja, hogy a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság ülésén egyéni képviselői indítványt tett. Javasolta, hogy a Pedagógiai Díj évente adományozható száma 3 helyett 7 legyen. Ezzel a kiegészítéssel az előterjesztést a Bizottság megtárgyalta és egyhangúlag támogatta. Dr. Juhász Enikő tájékoztatja a Közgyűlést, hogy a Tervezési és Monitoring Bizottság javaslata szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díj évente adományozható száma változatlanul 7 maradjon. A Bizottság a módosítással 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az előterjesztést. Molnár Imre elmondja, az Ügyrendi Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést és támogatta, hogy a Pedagógiai Díj száma az előző éveknek megfelelően 7 maradjon. Kovács Sándor: szerint alapvetően a takarékosság indokolta a díjak számának csökkentését. Helyesnek tartja és elfogadja a Bizottságok javaslatát, mivel fontos szerepet tölt be a pedagógus társadalom a megyében is és az egyik legnagyobb értelmiségi díjazotti kört érintené ez a módosítás. Belátja, hogy a nehéz időszak ellenére nem az elismerések számának csökkentésével kell takarékoskodni. Ezt követően a Megyei Közgyűlés minősített többséggel - 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő rendeletet alkotja: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 5/2012. (III. 30.) KR számú rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megye kitüntető díjainak alapításáról, adományozásának rendjéről szóló, többször módosított 17/1997. (XII. 31.) számú rendelet módosításáról A a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított évi LXV. tv. 1. (6) bek. a) pontjában, valamint a évi CCII. törvény 22. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megye kitüntető díjainak alapításáról, adományozásának rendjéről szóló, többször módosított 17/1997. (XII.31.) sz. rendeletét (továbbiakban: rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1. (1) A rendelet ai, valamint a 10/A -a (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

18 18

19 19 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 6/2012. (III. 30.) számú rendelete a Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról, szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásokról A a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény (továbbiakban: Kttv.) 151., 152., 234., 236., aiban meghatározottak alapján a következő rendeletet alkotja: I. fejezet Bevezető rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya a megyei főjegyzőre, aljegyzőre, a Megyei Önkormányzati hivatal főfoglalkozású köztisztviselőire, közszolgálati ügykezelőire (továbbiakban: köztisztviselő) terjed ki. (2) A rendelet szabályait a részmunkaidőben foglalkoztatottakra munkaidő-arányosan kell alkalmazni. (3) A rendelet 4. -ában foglalt rendelkezéseket a Megyei Közgyűlés foglalkoztatási jogviszonyban álló tisztségviselőire is alkalmazni kell. 2. (1) A Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott belső hivatali egységeket irodavezetők vezetik, akiket irodavezető-helyettesek helyettesítenek. (2) Az irodavezetői kinevezés - a Kttv (5) bekezdése alapján - a főosztályvezetőhelyettesi, az irodavezető-helyettesi kinevezés az osztályvezetői vezetői kinevezésnek felel meg. II. fejezet A köztisztviselő díjazása 3. (1) Egységesen valamennyi felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőt alapilletményének 40%-a illeti meg illetménykiegészítésként évben. (2) Egységesen valamennyi középiskolai végzettségű köztisztviselőt alapilletményének 20%-a illeti meg illetménykiegészítésként évben. (3) A tárgyévi illetménykiegészítés mértékét a Megyei Közgyűlés minden évben a költségvetés megállapításáról szóló rendeletben állapítja meg. (4) Az irodavezetőt 15%, az irodavezető-helyettest 10% vezetői illetménypótlék illeti meg.

20 20 III. fejezet Egyéb juttatások 4. (1) A köztisztviselő cafetéria-juttatásként választása szerint, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló évi XCVI. törvényre is figyelemmel a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 71. (1) bekezdés a)- f) pontjában és (3) bekezdésében meghatározott juttatásokra, legfeljebb az ott meghatározott mértékig és feltételekkel jogosult. (2) A köztisztviselő részére a következő szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatás biztosítható: a) lakhatási, lakásépítési és -vásárlási támogatás, b) albérleti díj hozzájárulás, c) családalapítási támogatás, d) szociális támogatás, e) illetményelőleg, f) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési, nyelvtanulási támogatás. (3) Az (1) bekezdésben megjelölt cafetéria-juttatások éves összegét, fajtáit, azok választható mértékét, a juttatás választásának feltételeit, a választás módját (elektronikus úton vagy írásban) és menetét, az egyes juttatásokhoz kapcsolódó határidőket, a folyósítás rendjét, a kitöltendő nyomtatványokat, az egyes juttatásokkal történő elszámolás módját, továbbá a (2) bekezdés szerinti juttatások mértékét, feltételeit, az elbírálás és elszámolás rendjét, a visszatérítés szabályait a megyei főjegyző a Közszolgálati Szabályzatban állapítja meg. 5. (1) A Megyei Önkormányzati Hivatal nyugállományú köztisztviselője a szociális helyzetére figyelemmel, rászorultság alapján a költségvetésben e célra biztosított szociális keret terhére az alábbi támogatásban részesíthető: a) eseti szociális segély, b) temetési segély. (2) Az igényjogosultság megállapításáról és a támogatások folyósításáról a megyei főjegyző gondoskodik. (3) A Hivatal elhunyt köztisztviselője temetési költségeit a Hivatal részben vagy egészben átvállalhatja. 6. (1) Ezen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit március 1-től kell alkalmazni. (2) A rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Kttv. rendelkezéseit kell alkalmazni.

21 21

22 22 6./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és a kínai Henan tartomány közötti testvérmegyei együttműködési megállapodásra Molnár Imre elmondja, hogy az Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és egyhangúlag támogatta. Borbás Zsolt úgy gondolja, hogy ez a baráti megállapodás nagyon fontos Jász-Nagykun- Szolnok megyének, annyiban eltér a korábban megkötött megállapodásoktól, hogy már nem csak a kínaiak hoznak hozzánk termékeket, hanem megpróbálunk mi is exportálni Kínába, ezért is fontos a kapcsolatfelvétel. A Megyei Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján minősített többséggel - 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 53/2012. (III. 30.) számú határozata Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Henan Tartomány (Kínai Népköztársaság) között aláírandó testvérmegyei együttműködési megállapodásról A Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Henan Tartomány (Kínai Népköztársaság) között létrejött együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja. Határidő: Felelős: december 31., illetve folyamatos Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Lakatos István, a Térségfejlesztési és Külügyi Iroda vezetője 1) Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2) Megyei főjegyző 3) Irodavezetők 7./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a monitoring bizottságokba és albizottságokba történő delegálásról Molnár Imre tájékoztat, hogy az Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és a határozati javaslatot egyhangúlag támogatta. Borbás Zsolt személyes érintettségét bejelentette. Kovács Sándor tájékoztat arról, hogy Borbás Zsolt a szavazásban részt kíván venni, szavazásból történő kizárását senki nem kezdeményezte.

23 23 Ezt követően a Megyei Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján minősített többséggel - 15 igen, 4 nem szavazattal a következő határozatot hozza: 54/2012. (III. 30.) számú határozata a monitoring bizottságokba és albizottságokba történő delegálásról 1) A Megyei Közgyűlés a megszűnt Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által korábban az egyes monitoring bizottságokba és albizottságokba történt delegálásokat áttekintette. 2) A Megyei Közgyűlés egyetért azzal, hogy az Észak-Alföldi Regionális Területfejlesztési Konzultációs Fórum képviseletében: a) a Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottságában tagként Dr. Fazekas János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat főjegyzője, b) az Észak-Alföldi Regionális Monitoring Albizottságban tagként: Borbás Zsolt, a alelnöke, Szőlős Sándor, Bocskaikert polgármestere, Hajdú-Bihar megye, Kósa Tímea, Nyíregyháza alpolgármestere, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Lakatos István, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetője Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, c) az INTERREG Nemzeti Bizottságban tagként Lővei Attila, a Hajdú-Bihar-Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kft munkatársa vegyen részt. Határidő: azonnal Felelős: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 1) Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2) Megyei főjegyző 3) Irodavezetők 4) Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 5) Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke 6) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke 8./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alapító okiratának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról Dobos László tájékoztatja a Közgyűlést, hogy a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság az előterjesztést megtárgyalta 8 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett az előterjesztés elfogadását támogatta. Molnár Imre elmondja, hogy az Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és egyhangúlag támogatta.

24 24 Ezt követően a Megyei Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján minősített többséggel - 15 igen, 4 nem szavazattal a következő határozatot hozza: 55/2012. (III. 30.) számú határozata a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alapító okiratának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról 1) A Megyei Közgyűlés elfogadja a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alapító okiratának (1. számú melléklet) a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő módosítását. 2) A Megyei Közgyűlés elfogadja a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács Szervezeti és Működési Szabályzatának (2. számú melléklet) a módosított, elsősorban a megye területén a kormányzat, az önkormányzatok és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit összehangoló feladataival történő kiegészítését. 3) A Megyei Közgyűlés indokoltnak tartja, hogy a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács illetékességi területe terjedjen ki a Tisza-tóhoz köthető, Tiszasüly, Kőtelek és Nagykörű településekre is. 4) A Megyei Közgyűlés felhatalmazza elnökét a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: március 31., illetve folyamatos Felelős: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Borbás Zsolt, a Megyei Közgyűlés alelnöke 1) Megyei Közgyűlés tisztségviselői 2) Megyei főjegyző 3) Irodavezetők 4) Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács 9./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a tiszasülyi 35, 38, 39 hrsz.-ú telkek építési korlátozásának feloldásáról Dobos László: a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és 8 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta. A Megyei Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján minősített többséggel - 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:

25 25 56/2012. (III. 30.) számú határozata a tiszasülyi 35, 38, 39 hrsz.-ú telkek építési korlátozásának feloldásáról 1) A Megyei Közgyűlés egyetért azzal, hogy - a tiszasülyi 35 hrsz.-ú ingatlant terhelő építési korlátozás, mely az 5838/1964 számú határozattal került bejegyzésre, s - a tiszasülyi 38 hrsz.-ú ingatlant terhelő építési korlátozás, mely az 5839/1964 számú határozattal került bejegyzésre, valamint - a tiszasülyi 39 hrsz.-ú ingatlant terhelő építési korlátozás, mely az 5840/1964 számú határozattal került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásból törlésre kerüljön. 2) A Megyei Közgyűlés megbízza Elnökét, hogy az 1) pont szerinti építési korlátozások megszüntetése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: december 31., illetve folyamatos Felelős: Megyei Közgyűlés elnöke 2. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 3. Irodavezetők 4. Vincze Istvánné, 3300 Eger, Verőszala u / NAPIRENDI PONT: Előterjesztés Szelevény község településrendezési eszközeinek a regionális hulladéklerakó bővítése érdekében történő módosításáról Dr. Juhász Enikő tájékoztat, mely szerint a Tervezési és Monitoring Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, 9 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta. A Megyei Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 57/2012. (III. 30.) számú határozata Szelevény község településrendezési eszközeinek - a regionális hulladéklerakó bővítése érdekében történő - módosításáról 1) A Megyei Közgyűlés az egységes és normatív szabályozás érdekében javasolja, hogy a regionális hulladéklerakó telep bővítése és annak szabályozása a meglévő telepre vonatkozó hatályos településrendezési eszközökkel azonos módon - védőerdő és beépítésre szánt különleges terület kijelölésével - történjen.

26 26 2) A Megyei Közgyűlés az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 8. (2) b) pontjának teljesítése érdekében javasolja, hogy a beépítésre szánt terület körül legalább olyan területű védőerdő kerüljön tervezése, amely önállóan - azaz a telepen alkalmazott technológiától függetlenül - biztosítja a biológiai aktivitás értékének szinten tartását. 3) A Megyei Közgyűlés megbízza a megyei főépítészt, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat véleményét az Étv. 9. (4) bekezdés szerinti egyeztető tárgyaláson képviselje és érvényesítse. Határidő: december 31., illetve folyamatos Felelős: Megyei Közgyűlés elnöke 2. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 3. Irodavezetők 4. Szelevény község polgármestere 11./ NAPIRENDI PONT: Jászfényszaru város településrendezési eszközeinek - egy általános érvényű és öt belterületi területegységre kiterjedő módosításáról Dr. Juhász Enikő: a Tervezési és Monitoring Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, mely egy utca szélesítését, kerékpáros és gyalog út kialakítását, két területen az építhető épületek építménymagasságának növelését, a város teljes területére vonatkozóan a magas tetőkre vonatkozó szabály módosítását tartalmazza. A Bizottság 9 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta, a Közgyűlésnek elfogadásra javasolja. A Megyei Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 58/2012. (III. 30.) számú határozata Jászfényszaru város településrendezési eszközeinek módosításáról A Megyei Közgyűlés megállapítja, hogy Jászfényszaru város településrendezési eszközeinek évi - Tsz.: 4273/2011 munkaszámú tervdokumentáció szerinti - tervezett módosítása nem ellentétes a megyei területrendezési tervről szóló 10/2011.(IV.29.) KR. sz. rendelettel módosított 18/2004.(XI.9.) KR. sz. rendelet előírásaival.

27 27 2. Megyei főjegyző 3. Irodavezetők 4. Jászfényszaru város polgármestere 12./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés Törökszentmiklós város településrendezési eszközeinek az M4 autópálya beillesztése érdekében történő módosításáról Dr. Juhász Enikő: a Tervezési és Monitoring Bizottság elnökeként, valamint Törökszentmiklós város polgármestereként elfogadásra javasolja az előterjesztést. Hosszú évek óta várja már a település az autópálya megépítését, ennek kapcsán befektetésösztönzést, újabb munkahelyek teremtésének lehetőségét várja. Elmondja, hogy a vasúti pályaszakasz átépítése is folyamatban van. A Bizottság 9 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Kovács Sándor örömtelinek tartja - ha ugyan kis lépésekkel is - az M4-es autópálya megépítése felé haladást. A Megyei Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 19 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 59/2012. (III. 30.) számú határozata Törökszentmiklós város településrendezési eszközeinek módosításáról A Megyei Közgyűlés megállapítja, hogy Törökszentmiklós város településrendezési eszközeinek évi munkaszámú tervdokumentáció szerinti - tervezett módosítása nem ellentétes a megyei területrendezési tervről szóló 10/2011.(IV.29.) KR. sz. rendelettel módosított 18/2004.(XI.9.) KR. sz. rendelet előírásaival. 2. Megyei főjegyző 3. Irodavezetők 4. Törökszentmiklós város polgármestere Molnár Imre tájékoztatja a Közgyűlést, hogy a közgyűlési tagok és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatáról tájékoztatót fogadott el az Ügyrendi Bizottság. Megköszöni a Közgyűlés tagjainak határidőben leadott vagyonnyilatkozatát, továbbá elmondja, hogy betekintési jogot még senki nem igényelt.

28 28

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 4/2012. (III. 30.) KR. sz. rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés kitüntető címeinek adományozási rendjéről A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a helyi

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 3/2017.(II.24.) számú önkormányzati rendelettel módosított 4/2012. (III. 30.) KR. sz. rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés kitüntető címeinek adományozási

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE XXII. évfolyam 2. szám 2012. március 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

A rendelet hatálya. Díjazás

A rendelet hatálya. Díjazás 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 10/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és egyéb A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény

Részletesebben

Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására

Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására 1. Előterjesztő és készítette: Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. április 19-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. április 19-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2013. április 19-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár Imre,

Részletesebben

Heves Megye Önkormányzatának 17/2003. (X. 31.) HMÖ rendelete

Heves Megye Önkormányzatának 17/2003. (X. 31.) HMÖ rendelete 163 Heves Megye Önkormányzatának 17/2003. (X. 31.) HMÖ rendelete a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselőket és ügykezelőket megillető szociális és jóléti juttatásokról, valamint

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított 45/2003. (XII.16.) r e n d e l e t e a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. június 18-án, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és egyéb juttatásairól

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és egyéb juttatásairól KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 149/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Javaslat a közszolgálati tisztviselők juttatásainak és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület október 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület október 25-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Pápa

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2013.

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 30-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 30-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. november 30-i ülése 4. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (IX.5.) önkormányzati rendelete a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról (egységes szerkezetben a 29/2016.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. március 21-én, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 28/2001. (IX.28.)

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 28/2001. (IX.28.) PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 28/2001. (IX.28.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők munkavégzéséről és juttatásairól 1 /Egységes szerkezetben/ Pápa Város Képviselőtestülete a köztisztviselők

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 4/2017.(III.15.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a közszolgálati tisztviselők szociális, jóléti, kulturális,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága február 8-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága február 8-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2008. február 8-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/65-7/2012. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8/2001. (XII.15.) sz. Kt. rendelete a 11/2003. (XII.11.) számú Kt. rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők

Részletesebben

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. /XI. 7../ Ör. rendelete

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. /XI. 7../ Ör. rendelete Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. /XI. 7../ Ör. rendelete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyával összefüggő juttatásokról és támogatásokról szóló

Részletesebben

8/2002. (II.28.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének

8/2002. (II.28.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2002. (II.28.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete A Polgármesteri Hivatalban 1 foglalkoztatottak közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Módosította: a 38/2002.(XII.12.),

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya és alkalmazási köre 1.

I. fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya és alkalmazási köre 1. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VII. 6.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület hivatala köztisztviselői és ügykezelői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 23-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 23-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

5. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 100/2015.

5. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 100/2015. ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 100/2015. Tárgy: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének önkormányzati rendelete a közszolgálati jogviszonyban állókat megillető szociális, jóléti és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS július 5-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS július 5-i rendes ülésére 7. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-i rendes ülésére Tárgy: A képviselő-testület hivatala köztisztviselői és ügykezelői

Részletesebben

Martfű Városi Önkormányzat 5/2004./II.20./ R E N D E L E T E

Martfű Városi Önkormányzat 5/2004./II.20./ R E N D E L E T E Martfű Városi Önkormányzat 5/2004./II.20./ R E N D E L E T E a köztisztviselők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről, illetménykiegészítéséről és egyéb juttatásairól. Martfű Város Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2001. (XI.4.) Önkormányzati rendelete a Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről / egységes

Részletesebben

I. fejezet Bevezető rendelkezések

I. fejezet Bevezető rendelkezések NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 11/2001. (XI. 30.) SZ. ÖR. RENDELETE A KÉPVISELŐTESTÜLET HIVATALÁNAK KÖZTISZTVISELŐIT MEGILLETŐ JUTTATÁSOKRÓL ÉS TÁMOGATÁSOKRÓL Nyárlőrinc Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 12. 15. Javaslat Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott közszolgálati jogviszonyban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. december 16-án, 8.30 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés állandó bizottságainak együttes üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. (1) E rendelet 7. -ának hatálya kiterjed a Zuglói Önkormányzati Rendészet köztisztviselőire is.

1. A rendelet hatálya. 2. (1) E rendelet 7. -ának hatálya kiterjed a Zuglói Önkormányzati Rendészet köztisztviselőire is. Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2014. (XI.18.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők és ügykezelők jogviszonyának egyes kérdéseiről /egységes szerkezetben

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015.

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2014. (XI.18.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők és ügykezelők jogviszonyának egyes kérdéseiről /egységes szerkezetben

Részletesebben

Hévízgyörk Községi Önkormányzata Képviselő-testületének a 2/2010.(II.16.)sz. és az 5/2011. (II.12.) sz. rendeletekkel módosított

Hévízgyörk Községi Önkormányzata Képviselő-testületének a 2/2010.(II.16.)sz. és az 5/2011. (II.12.) sz. rendeletekkel módosított Hévízgyörk Községi Önkormányzata Képviselő-testületének a 2/2010.(II.16.)sz. és az 5/2011. (II.12.) sz. rendeletekkel módosított 11/2001.(X.30.). ÖKT. sz. rendelete a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői

Részletesebben

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Albertirsa

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Göndörné Frajka Gabriella jegyző

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Göndörné Frajka Gabriella jegyző 1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Tárgy: Köztisztviselők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló rendelet

Részletesebben

Bevezető rendelkezések 1.

Bevezető rendelkezések 1. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/200.(IX.27.) Ökr. számú r e n d e l e t e A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK JOGVISZONYÁNAK EGYES KÉRDÉSEIRŐL (módosítva a 30/2003.

Részletesebben

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2015. január 20-ai soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak: a bizottság tagjai (6 fő) a mellékelt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2012. december 19-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2012. december 19-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2012. december 19-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

XXVI. évfolyam 6. szám december 15. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXVI. évfolyam 6. szám december 15. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXVI. évfolyam 6. szám 2016. december 15. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 28-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális,

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1.

1. A rendelet hatálya 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 40/2012.(X. 4.) önkormányzati rendelete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői számára biztosított juttatásokról, támogatásokról * a módosításokkal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/1/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. január 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám

Részletesebben

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/20-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 3-án, 18:00 órai

Részletesebben

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete, a 2/2017.(I.27.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Képviselő-testület hivatalának

Részletesebben

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete, a 2/2017.(I.27.), a 2/2018. (I.26.), valamint az 1/2019. (II.1.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. március 27-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. március 27-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2013. március 27-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor,

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2001. ( ) számú rendelete a közszolgálati jogviszony egyes kérdéseiről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2001. ( ) számú rendelete a közszolgálati jogviszony egyes kérdéseiről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2001. (10. 10.) számú rendelete a közszolgálati jogviszony egyes kérdéseiről A közgyűlés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv.

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére 78-3/2015/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. május 30-án tartott üléséről. Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. május 30-án tartott üléséről. Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. május 30-án tartott üléséről Határozatok mutatója 49/2013. (V. 30.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 50/2013. (V. 30.) sz. határozat:

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2017. szeptember 29-i üléséről 29/2017. (IX.29.) ÜB. számú bizottsági határozat az Ügyrendi Bizottság 2017. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELOK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉROL ÉS VEZETOI PÓTLÉKÁRÓL, AZ OKET MEGILLETO SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.

Részletesebben

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai Vas Megyei Közgyűlés 5/20104. (VII. 21.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletei hatályon kívül helyezéséről a jogalkotásról szóló

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés szeptember 28-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés szeptember 28-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2012. szeptember 28-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár

Részletesebben

Zsámbék Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2005. (I.31.) Ö.K. számú RENDELETE *

Zsámbék Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2005. (I.31.) Ö.K. számú RENDELETE * Zsámbék Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2005. (I.31.) Ö.K. számú RENDELETE * A Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői jogviszonyával összefüggő juttatásokról és támogatásokról Zsámbék

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 48/2009.(XII.15.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 48/2009.(XII.15.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 48/2009.(XII.15.) KGY r e n d e l e t e köztisztviselők és ügykezelők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről (egységes szerkezetben a 10/2011.(III.10.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak:boldog István polgármester Enyedi Ferencné képviselő

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 40/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete 1

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 40/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete 1 TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 40/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete 1 a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető illetménykiegészítésről, szociális, jóléti

Részletesebben

/2003. XI. 24. / A rendelet hatálya

/2003. XI. 24. / A rendelet hatálya 2001-47c Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 47/2001. (XII. 14.) sz. rendelete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól a) Módosítások: 21/2002. (V. 10.) ör.

Részletesebben

I. fejezet. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya és értelmező rendelkezések

I. fejezet. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya és értelmező rendelkezések Somberek község Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2001.(XI.11.) számú rendelete a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásairól

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály. Ózd, 2012. szeptember 20.

Előterjesztő: Polgármester. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály. Ózd, 2012. szeptember 20. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének../. (.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők szociális, jóléti, egészségügyi juttatásairól, valamint szociális és kegyeleti támogatásairól Előterjesztő:

Részletesebben

Javaslat. polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető

Javaslat. polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének a közszolgálati tisztviselőket

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/ Fax: 32/

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/ Fax: 32/ Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 Fax: 32/310-838 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Szám: 48.499 /2009. Javaslat a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatottakat

Részletesebben

Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 2. oldal 2. Vezetői besorolás 4. (1) A Hivatal munkamegosztása szem

Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 2. oldal 2. Vezetői besorolás 4. (1) A Hivatal munkamegosztása szem Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 1. oldal Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (III. 10.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Hatályát veszti

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Hatályát veszti 1. sz. melléklet Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2014. ( / ) önkormányzati rendelete Magasabb szintű jogszabályok változása, valamint a gyorsabb és hatékonyabb önkormányzati működés

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére 84-3/2016/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2016. év II. félévi üléstervére és a 2017. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból: 1/2011. (I. 21.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. január 21-ei ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2011. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2011. február 11. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2001. (X. 31.) számú. R e n d e l e t e

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2001. (X. 31.) számú. R e n d e l e t e Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2001. (X. 31.) számú R e n d e l e t e A köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális és egészségügyi juttatásairól, valamint szociális és kegyeleti

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Előterjesztés Vaszar, Gecse, Takácsi Községek Önkormányzatai Képviselő-testületének február 12-i együttes testületi ülésére

Előterjesztés Vaszar, Gecse, Takácsi Községek Önkormányzatai Képviselő-testületének február 12-i együttes testületi ülésére Előterjesztés Vaszar, Gecse, Takácsi Községek Önkormányzatai Képviselő-testületének 2013. február 12-i együttes testületi ülésére Tisztelt Képviselők! A képviselő-testületek döntésének megfelelően 2012.

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2001. (X.29.) RENDELETE. A Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2001. (X.29.) RENDELETE. A Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2001. (X.29.) RENDELETE A Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről /egységes szerkezetben / Jászszentandrás

Részletesebben

Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről

Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Drávatamási Önkormányzatának Képviselőtestülete a köztisztviselők

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének. /2013. ( ) sz. önkormányzati rendelete

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének. /2013. ( ) sz. önkormányzati rendelete PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének /2013. ( ) sz. önkormányzati rendelete A Képviselő-testület Hivatalában dolgozó köztisztviselők, ügykezelők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről

Részletesebben

Előterjesztés 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 22-i ülésére

Előterjesztés 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 22-i ülésére Előterjesztés 1. 2015. január 22-i ülésére Tárgy: /2015. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2011. (IV.14.) önkormányzati rendelet módosításáról Az előterjesztést

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére 4. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Felsőlajos Község Polgármestere, Alpolgármestere tiszteletdíja, költségtérítése Az előterjesztést

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés május 17-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés május 17-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2013. május 17-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár Imre,

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból: 58/2015. (V. 8.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2015. május 8-ai rendes ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. Beszámoló Hajdú-Bihar megye közbiztonságának

Részletesebben

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az önkormányzat év I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: Novák Jenőné pénzügyi csoportvezető

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az önkormányzat év I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: Novák Jenőné pénzügyi csoportvezető Vásárosfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a vásárosfalui polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 13-án (kedden) 19,00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

1 /2004. (I. 26.) számú rendelete

1 /2004. (I. 26.) számú rendelete Gölle Község Önkormányzatának 1 /2004. (I. 26.) számú rendelete a Büssü, Gölle, Kisgyalán Községek Körjegyzősége köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Gölle község Önkormányzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. április 18-án, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/102-12/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (III. 18.) Önkormányzati rendelete a Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról

Részletesebben