MEGNYITOTT AZ ALBERTIRSAI GYÓGYFÜRDŐ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGNYITOTT AZ ALBERTIRSAI GYÓGYFÜRDŐ"

Átírás

1 XXVII. évfolyam, 5. szám május Tavaszi napok oldal Közéleti és tájékoztató lap Megjelenik minden hónapban Bővebb információ, archívum a város honlapján: Ft MEGNYITOTT AZ ALBERTIRSAI GYÓGYFÜRDŐ Albertirsai Gyógyfürdő májusi programjai Május 9. Dolina túra A túrán résztvevőknek kedvezményes, 300 Ft-os belépőjegyeket biztosít a fürdő! Május 16. Babfőző verseny a strand területén. Bab bármilyen formában! 10:00-kor tűzgyújtás, 13:00-14:00 óra között zsűrizés, eredményhirdetés, 14:00-kor Koós János és Dékány Sarolta élő koncert. A nevezési határidő május 14., nevezni a strandfurdo@albertirsa.hu címen lehet! A fürdő vendégei számára a programok ingyenesek! Május 24. vasárnap Pünkösdi bornap 14:00 órától 16:00 óráig élőzenés nyitott borkóstoló a fürdő vendégei számára. Borjegyek a pénztárban váltható 300 Ft-ért, mely 5 bor kóstolását tartalmazza. Május 31. Gyereknap a Móra Ferenc Művelődési Ház közreműködésével 9:00 órától kézműves foglalkozás, 10:00 óvodások műsora, 10:30 Szép Bence bűvészműsora, 11:00 Kovács József László és P. Nagy Ferenc gyerek koncertje. Belépés a strandra egész nap ingyenes! További információ a 12. oldalon.

2 2 Albertirsai Híradó május VÁROSHÁZA Tartalom Városháza oldal Közélet oldal Sport oldal Kultúra oldal Közérdekű információk oldal Havi naptár oldal Ismét hulladék ügyek I. Első kézből zelem utcai parkolójába az elektronikai jellegűeken kívül, tizenhatféle, ún. veszélyes hulladékot szállítottak az albertirsaiak. A legnépszerűbbnek a gumiabroncsok (3940 kg) és a festék maradékok (3230 kg) gyűjtése bizonyult, de például a gyógyszer hulladékból is összegyűlt 105 kilogrammnyi. Összesen 9804 kilogramm veszélyes hulladékot adtunk le az átvevőnek. Ennek a mennyiségnek az elszállításáért önkormányzatunk forintot fizetett. II. A hagyományos tavaszi határtakarításban mintegy kettőszáz lakótársunk szorgoskodott. A hat helyszínen indult akció során tizenkét konténerben közel huszonnégy tonna szemét gyűlt össze. Az elszállításért forintot fizettünk, míg a darab, illetve pár zsák és kesztyű beszerzési értéke forintra rúgott. A rengeteg összeszedett hulladék sajnos csupán csepp a tengerben, mivel bizony külterületi útjaink, erdőszéleink zömén rengeteg szemét éktelenkedik. Típusuk, jellegük vonatkozásában pedig óriási változatosság tapasztalható. Az akció mindezek ellenére kifejezetten eredményesnek értékelhető. Városunk határának ugyanis jó néhány része Itt, az Első kézből c. rovatban március hónapban három írásom is a hulladék kezelésről, szemetelésről szólt. A téma sajnos folyton aktuális, s ezért most ismét foglalkozom vele. Elsőként arról kívánom tájékoztatni kedves lakótársaimat, hogy az ún. veszélyes hulladék gyűjtés április tizenegyedikei alkalma milyen eredménnyel járt. Nos, ezen a napon, a Tessedik iskola Győmegszépült, a takarításban résztvevők pedig az addiginál is nagyobb becsben tartják a rendet, tisztaságot. Ez úton is megköszönöm mindannyiuk munkáját. A szervezésért külön köszönet jár az Albertirsai Sportegyesületnek, a Malom-tó Horgászegyesületnek, az Albertirsaiak Baráti Körének, a Tessedik Sámuel Általános Iskolának, az IRMÁK NKft-nek, polgárőr egyesületeinknek, a Jobbik Albertirsai Szervezetének, néhány képviselő-társamnak, az önkormányzati hivatal városüzemeltetési irodája dolgozóinak és közhasznú munkatársainknak. III. A képviselő-testület április 30-i, költségvetést módosító döntésével lehetővé tette, hogy idén nyáron és ősszel is megtörténhessen a zöld hulladék szervezett elszállítása. Kettőmillió forintos keretösszeg áll rendelkezésre ehhez a feladatvégzéshez. A gyűjtőpont idén is a Dánosi úti hulladékudvar előtti terület lesz. Májustól szeptember végéig havi egy-egy, októberben és novemberben pedig két-két szombaton lehet ideszállítani a zöldhulladékot, átlátszó, maximum 8 darab zsákban. Kérjük, hogy ezekre az alkalmakra ki-ki hozza magával a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját. A gyűjtési akció időpontjai: május 16. (szombat), június 13. (szombat), július 11. (szombat), augusztus 8. (szombat), szeptember 19. (szombat), október 3. (szombat), október 17. (szombat), október 24. (szombat). Zöldhulladék alatt az alábbiak értendők: - lágyszárú növények és maradványaik, - gally és egyéb szálas zöldhulladék esetén, azok maximum egy méteresre aprított darabjai. A zöldhulladék átvétele: átlátszó, literes zsákokban történhet. Fazekas László polgármester

3 2015. május Albertirsai Híradó 3 VÁROSHÁZA Ülésezett a Képviselő-testület Április hónapban két alkalommal is tartott rendkívüli ülést a Képviselő-testület. Az április 7-ei rendkívüli ülésre egy napirendi pont, az egyezségi kísérlet a Tessedik Sámuel Általános Iskola Győzelem úti épületének évi felújítása és bővítése ügyében folyó polgári per tárgyában készült előterjesztés került ismételten a Képviselő-testület elé. A március 26-án hozott döntés képviselői indítványra történő átgondolása indokolta az előterjesztés újbóli megvitatását, de a végső döntés értelmében a március 26-ai határozat továbbra is érvényben maradt. Az április 23-ai rendkívüli ülésen két napirendi pont került megvitatásra. Az első az Albertirsai Sportcsarnok TAO pályázat felhasználásával történő létesítésének lehetőségéről szólt, amelyet a Képviselő-testület több proés kontra érv mellett, hosszas megbeszélés keretében tárgyalt meg. A Képviselő-testület végül úgy döntött, hogy a évi TAO támogatási rendszer keretében az Albertirsai Sportegyesület sportcsarnok-építési pályázatához szükséges önerőt nem tudja biztosítani. A második napirendi pontban az Albertirsa, 4. számú háziorvosi körzet feladatainak megszervezése került a Képviselő-testület elé. A Képviselő-testület dr. Kis Ferenc nyugállományba vonulása végett történő felmondását, május 30. napig történő feladat ellátási kötelezettséggel elfogadta. Az Albertirsa, 4. számú betöltetlen háziorvosi körzet helyettesítésének heti 20 órában történő ellátását, június augusztus 31. napjáig, dr. Fógel Kristóf (Fógel Medcenter Kft.), dr. Makkos Gyula (MED-AD Egészségügyi Szolgáltató Bt.) és Dr. Oszvald Gyula vállalkozó háziorvosok végzik el április 30-án tartotta a Képviselő-testület a soron következő rendes ülését. A Polgármester két ülés közötti beszámolójával, majd a napirendi pontok ismertetésével indult az ülés. Öt sürgősségi indítvány került benyújtásra, amelyeket mind napirendre vett a Képviselő-testület. 1. napirendi pont: a Képviselő-testület meghallgatta Török Csaba kapitányságvezető és Budai Zoltán rendőr őrnagy, Albertirsai Rendőrség parancsnoka beszámolóját, illetve megtárgyalta Szladovics Antal, az Albertirsai Polgárőr Egyesület elnökének és Szemők István, az Önkéntes Polgárőr Egyesület Albertirsa elnökének jelenlétében a tevékenységükről szóló beszámolókat. Odorán László a gyermekek és a fiatalkorúak védelme érdekében kért szót (ide vonatkozóan a 18. oldalon találhatók további hasznos információk). 2. napirendi pont: ismételten napirendre került az Albertirsai Sportegyesület sportcsarnok építési pályázatáról szóló előterjesztés, amelyet hosszas nyilvános megbeszélés keretében tárgyalt meg a Képviselő-testület. Szinte minden jelen lévő képviselő-testületi tag elmondta gondolatait, majd végül a Képviselő-testület egyhangúlag egyet értett azzal, hogy a helyi látvány-csapatsportágak évi TAO támogatási rendszere keretében az Albertirsai Sportegyesület pályázatot nyújtson be sportcsarnok építésére, később meghatározandó helyrajzi számú építési területeken, Ft összegű támogatás elnyerése érdekében, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez. A beruházáshoz szükséges Ft önerőt az Önkormányzat az alábbiak szerint biztosítja: a pályázat elbírálása előtt benyújtandó engedélyes szintű tervdokumentációhoz az Önkormányzat évi költségvetési tartaléka terhére maximum Ft, majd a és szükség esetén a évi költségvetése terhére maximum és együttesen, Ft (utóbbit szükség esetén, részben vagy egészben, hitelfelvételből) összeggel járul hozzá. A döntést követően a Képviselő-testület visszavonta a április 23-ai, ide vonatkozó határozatát. 3. napirendi pont: a szakbizottságok elnökeinek beszámolóját követően egyhangú döntéssel elfogadásra került az Albertirsa Város Önkormányzatának évi költségvetési gazdálkodásáról szóló előterjesztés. Kovács Lászlóné megemlítette, hogy a kommunális adók bevételével kapcsolatban sokat javult a település adózási statisztikája. 4. napirendi pont: az Albertirsa Város évi költségvetésének I. módosításáról szóló előterjesztés, a szakbizottságok elnökeinek beszámolóját követően, egyhangú döntéssel elfogadásra került. A módosítást többek között számos időközi képviselő-testületi döntés is indokolt (pl.: a civil szervezetek, az ASE, a rendőrnap, támogatása, zöld- és elektronikai veszélyes hulladék gyűjtési program, ), amelyek hatására az önkormányzat évi költségvetésének kiadási és bevételi főösszege az előirányzott módosítások után Ft-ra változott. Lehoczky Pálné megköszönte a pénzügyi iroda alapos előkészítő munkáját. 5. napirendi pont: előterjesztésre került a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 7/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosítása. Az előterjesztés lényege röviden abban foglalható össze, hogy mindazok, akik az önkormányzati költségvetés terhére lakásfenntartás támogatásban részesülnek, a támogatás nyújtásának feltételeként, a tulajdonukban/használatukban lévő ingatlant tartsák rendben. A szakbizottságok elnökei beszámoltak a bizottsági ülésekről, az ott felmerült kérdésekről és javaslataikról. A megnyugtató válaszokat Kovács Zoltánné dr. Jegyző, Zátrok Márton és Takács László (a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezetének képviselője) adta meg. Az előterjesztés egyhangúlag elfogadásra került. (A módosított rendelet az Albertirsai Híradó júniusi számában közzétételre kerül.) 6. napirendi pont: március 5-én hatályba lépett az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM. rendelet. Ehhez alkalmazkodva a Képviselő-testület a szakbizottságok, valamint Dávid István, Sági Józsefné, Zátrok Márton és Lehoczky Pálné észrevételeivel és javaslataival egyhangúlag elfogadta az új avar és kerti hulladék égetés, valamint a szabadtéri tűzgyújtás helyi szabályairól szóló rendeletet. (Az új rendelet az Albertirsai Híradó júniusi számában közzétételre kerül.) 7. napirendi pont: Szőke Szabolcs kiegészítő javaslatot nyújtott be az egészségügyi hozzájárulási díjjal kapcsolatos döntések meghozatala kapcsán. Az eredeti javaslat szerint a Képviselő-testület az egészségügyi szolgáltatási díj átvállalására kiírt pályázat céljára Ftot biztosít a szociális kiadások terhére, amihez kapcsolódva Szőke Szabolcs javaslata több képviselő-testületi tag támogatása mellett indítványozta a labor és a fizikoterápia ingyenessé tételét Albertirsán. Hosszas tárgyalás után végül a 7. napirendi pont nem került elfogadásra. (Az egészségügyi szolgáltatási díj átvállalására kiírt pályázat kapcsán további információk a Rövid Hírek rovatban találhatók.) 8. napirendi pont: a szakbizottság támogatásával egyhangúlag elfogadásra került az öszszefoglaló jelentés a belső ellenőrzés évi megállapításairól. 9. napirendi pont: előterjesztésre került a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő együttműködési megállapodás. Az előterjesztés kapcsán előbb Lehoczky Pálné, majd Szőke Károly tett fel kérdést az Albertirsa Város Önkormányzata és a Roma Nemzetiségi Ön- Folytatás a következő oldalon >>

4 4 Albertirsai Híradó május VÁROSHÁZA Folytatás az előző oldalról kormányzat között létrejövő együttműködés menetére, amely kérdésekre Kovács Zoltánné dr. Jegyző és dr. Kovács Tímea Aljegyző adott válaszokat. Az illetékes szakbizottság beszámolóját követően a Képviselő-testület végül nem szavazta meg az előterjesztést. 10. napirendi pont: a Képviselő-testület megtárgyalta, és egyhangúlag elfogadta az Albertirsai Strandfürdő évi üzemeltetésre történő felkészítéséről szóló előterjesztést. Kovács Lászlóné kérdésére Lehoczky Pálné ismertette a fürdő igen változatos májusi programját. (Az Albertirsai Gyógyfürdőről és programjairól külön cikkek keretén belül számolunk be.) A szakbizottságok elnökei beszámoltak javaslataikról, illetve több képviselő-testületi taghoz hasonlatosan, megköszönték a Városüzemeltetési Iroda és a Közmunkások odaadó és lelkiismeretes munkáját. 11. napirendi pont: előterjesztésre került a TS Gastro Kft. kérelme az albertirsai főzőkonyha felújítási munkálatainak ügyében. A szakbizottságok elnökeinek beszámolóját követően Zátrok Márton tett fel kérdést a közös teherviselés vonatkozásában, majd Odorán László a tetőszerkezet rossz állapotára (amely így nem teszi lehetővé napelem elhelyezését) hívta fel a figyelmet. A képviselő-testületi tagoknak Gergely Norbert Városüzemeltetési Irodavezető adott választ. A Képviselő-testület végül megszavazta, hogy a Tessedik Sámuel Általános Iskola konyha épületének a kültéri nyílászárók cseréjére és betonozási külső munkálataira Ft-ot különít el a évi költségvetés terhére. 12. napirendi pont: az illetékes szakbizottság elnökének beszámolóját követően a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal fenntartására vonatkozó megállapodás módosítását. 13. napirendi pont: az illetékes szakbizottság elnökének beszámolóját követően a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta az Albertirsa Város Önkormányzata törzskönyvi nyilvántartásának kiegészítéséről szóló előterjesztést. 14. napirendi pont: az illetékes szakbizottság elnökének beszámolóját követően a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a pályázati kiírást az Albertirsai Napsugár Óvoda vezetői beosztására. 15. napirendi pont: az illetékes szakbizottság elnökének beszámolóját követően a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a pályázati kiírást a főépítészi feladatok ellátására. 16. napirendi pont: az illetékes szakbizottság elnökének beszámolóját követően a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a évi nyári napközis tábor megszervezéséről szóló előterjesztést. A tervek szerint a tábor a tavalyi évhez hasonlóan, idén is 5 héten keresztül kerül megszervezésre, július 7. és augusztus 7. között. A tervezett szülők által fizetendő térítési díj: Ft/hét, ami tartalmazza a napi háromszori étkezést és a programokat. A tábor helyszíne a Tessedik Sámuel Általános Iskola Táncsics úti telephelye, tervezett heti létszám: 30 fő. 17. napirendi pont: az illetékes szakbizottság elnökének beszámolóját követően a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a 3809/5 és a 3830 hrsz-ú utak megszüntetése tárgyában készült előterjesztést. 18. napirendi pont: a Képviselő-testület az illetékes szakbizottság elnökének beszámolóját követően újra megtárgyalta az IWT-912 frsz-ú Suzuki Vitara gépjármű értékesítéséről szóló előterjesztést. A Képviselő-testület egyhangú döntéssel a korábbi értékesítésre vonatkozó határozatát visszavonta és a gépjármű felújítását rendelte el a mezei őrszolgálat feladatainak ellátása céljára. 19. napirendi pont: az illetékes szakbizottságok elnökeinek beszámolóját követően a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a Znin városával kötendő testvérvárosi megállapodásról szóló előterjesztést. 20. napirendi pont: az illetékes szakbizottság elnökének beszámolóját követően a Képviselő-testület elfogadta a rovásírásos helyiségnévtábla felállítására vonatkozó előterjesztést. Zátrok Márton ismertette az előterjesztést, amivel kapcsolatban Szőke Szabolcs, Sági Józsefné, Kovács Lászlóné, Erdélyi István, Dávid István és Szőke Károly is számos kérdést, javaslatot illetve észrevételt tett. Mindezekre Zátrok Márton és Kovács Zoltánné dr. Jegyző adott választ. 21. napirendi pont: az illetékes szakbizottságok elnökeinek, valamint több képviselő-testületi tag javaslata alapján a Képviselő-testület a MEFé Mozgáskorlátozott és Egyéb Fogyatékkal Élők Klubja részére a évi költségvetésből biztosított vissza nem térítendő támogatás nem megfelelő elszámolásából adódó hátralékra vonatkozó részletfizetési kérelmének egyhangúlag helyt adott. 22. napirendi pont: Kovács Lászlóné véleményét követően a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta, hogy a balatonszárszói ifjúsági táborozás költségeinek 50%-át az alábbi gyermekek részére, maximum 110 főig a szociális ellátások keretének terhére biztosítja: 16 éven aluli (amennyiben a teljes támogatási szükséglet túllépné az Ft-ot, a 2014/2015-ös tanévben még általános iskolás gyermekek elsőbbséget élveznek) és albertirsai lakóhellyel rendelkezik. Egy gyermek egy turnus támogatását veheti igénybe. 23. napirendi pont: Szőke Károly, Kovács Lászlóné és Odorán László véleményét követően a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta, hogy az Albertirsai Napsugár Óvoda vezetőjének a Tündérkert Óvoda gyepszőnyegezéssel kapcsolatos kérelmét elutasítja, azzal, hogy az óvoda nyári zárva tartása idején az intézmény saját költségvetéséből végezze el fűmagszórással az újrafüvesítést. A munkálatok kivitelezéséhez az Önkormányzat minden segítséget megad. 24. napirendi pont: az előterjesztésre került a 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet keretében a Humánszolgáltató Társulás által benyújtani kívánt pályázathoz kapcsolódó, szolgáltatásfejlesztés szükségességéről szóló határozat meghozatala. Előterjesztés kapcsán Erdélyi István számos út rossz minőségére hívta fel a figyelmet, illetve előbb Lehoczky Pálné a pályázható gépkocsi típusa, később Odorán László a jelenlegi mezei őrszolgálat valamint a falu- és tanyagondnoki szolgálat autóinak a cseréje felöl érdeklődött. A válaszok megadását követően az előterjesztés egyhangúlag elfogadásra került. Egyebek napirendi pont: a rendkívüli és a rendes ülésen is számos képviselő-testületi tag kért szót az egyebek napirendi pont alkalmával. Kovács Lászlóné érdeklődött, hogy a Tessedik Sámuel Általános Iskola Győzelem úti épületének évi felújítása és bővítése ügyében folyó polgári per tárgyában az alperesektől jöttek-e már válaszok. Lehoczky Pálné a Vécsei utca vasúti sínek melletti terület folyamatos gondozása, a Bajcsy-Zsilinszky utcai régi Szeleczky-Szapáry kastély romló, veszélyes állapota kapcsán kért szót, illetve Albertirsa országgyűlési képviselőjének fogadó órája felöl érdeklődött. Szőke Szabolcs a 7. napirendi ponthoz sorolt sürgősségi indítványa kapcsán kért szót. Szőke Károly számos utca (Irsay Károly, Kolozsvári, Bocskai, Árok) rossz minősége, csapadékvíz gondjai, szemét- és sitt lerakással történő elcsúnyítása kapcsán kért szót, illetve szóvá tette az Albertirsai Gyógyfürdő büféje kapcsán kiírt pályázatot. Sági Józsefné is szót kért Szőke Szabolcs indítványa kapcsán. Végül Dávid István a Móra Ferenc Művelődési Ház és a Márai Sándor Városi Könyvtár vezetői státusza, illetve dolgozói felvételek felől érdeklődött, valamint tájékoztatta a Képviselő-testületet a szervezés alatt álló KRESZ vetélkedő állapotáról. Fazekas László minden felvetődött kérdésre és észrevételre reagált.

5 2015. május Albertirsai Híradó 5 VÁROSHÁZA A nép akarata legyen sportcsarnok! Tisztelt Albertirsai Lakosok! április 20-án informális ülésen tájékoztatta Polgármester úr első alkalommal a Képviselő-testületet az Albertirsai Sportegyesület (ASE) szándékáról, mely szerint pályázatot szeretne benyújtani sportcsarnok megépítésére a TAO pályázati rendszer keretében, melynek beadási határideje: április 30. éjfél. A tervezett beruházás összes költsége az előzetes tervezői becslések szerint 490 millió forint. Ennek 70%-át, 343 millió forintot, vállalkozások, cégek társasági adó felajánlásából kell összegyűjteni. A 30%-át, 147 millió forintot Albertirsa Város Önkormányzatának kell biztosítani a költségvetés terhére. Természetesen a pályázattal kapcsolatban nagyon sok kérdés és aggály merült fel. Mivel az önkormányzatnak erre a beruházásra nincs pénzügyi fedezete, az önerőt csak hitelből tudja biztosítani. Ezért a Képviselők kérték a Polgármester urat, hogy április 23-án e témában összehívott rendkívüli testületi ülésre készüljön pénzügyi hatástanulmány, hogy a Képviselő-testület tagjai lássák a jövőre nézve milyen pénzügyi és finanszírozási kockázattal kell számolnia a városnak. Ezek után került sor április 23-án a rendkívüli testületi ülésre. Az ASE pályázatával kapcsolatos előterjesztés közvetlenül az ülés előtt került kiosztásra. A kért pénzügyi hatástanulmányt az anyag nem tartalmazta, az előterjesztést a Képviselő-testület egyik bizottsága sem tárgyalhatta meg. Továbbra is megválaszolatlan kérdések sora állt előttünk: az önkormányzat évi hiteligényét március 31-ig kellett volna benyújtani a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz engedélyeztetés céljából, mivel ez nem történt meg, kérdés van-e egyáltalán lehetőségünk hitelfelvételre? nem kaptunk információt arról, hogy a csarnok üzemeltetése évente mennyivel ( millió?) terhelheti majd meg a város költségvetését? nem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy mivel a pályázat utófinanszírozású a résszámlákat (esetenként millió forint) az ASE majd miből finanszírozza? Amennyiben ezeket az összegeket az önkormányzatnak kell megelőlegeznie, az akár likviditási problémákhoz is vezethet (pl. adott hónapban problémát jelenthet akár a közalkalmazottak, köztisztviselők bérének kifizetése is). az elkészült sportcsarnok, könyvjóváírással csak úgy kerülhet az önkormányzat tulajdonába, ha az ÁFÁ-t, ami 125 millió forint, az ASE befizeti a NAV-nak, különben a sportcsarnok az egyesület vagyona marad. Kérdés ki fogja befizetni az ÁFÁ-t, kinek a tulajdona lesz a sportcsarnok? a sportcsarnok építésére javasolt két helyszín közül jelenlegi állapotában egyik sem felel meg a természetvédelmi és építéshatósági előírásoknak (NATURA 2000 terület, illetve HÉSZ módosítás szükséges). Nem tudjuk, hogy a területek építésre alkalmassá tétele milyen további költségekkel terheli az önkormányzatot? az sem tisztázott, hogy egy esetleges hitelfelvételnél az önkormányzat forgalomképes vagyona közül melyiket kell majd jelzálogfedezetként felajánlani a banknak? Figyelemmel arra, hogy az önkormányzatnak nincs sok nagy értékű ingatlana, továbbá arra, hogy ezek közül a bank választ, jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy hitelfedezetként a gyógyfürdőt kell majd megterhelnünk! a sportcsarnok beruházás a megvalósulását követően az önkormányzat költségvetését évtizedeken keresztül fogja nagymértékben terhelni (hiteltörlesztés és üzemeltetés költségei), szinte biztosra vehető, hogy több, erre a ciklusra tervezett beruházásunkat nem tudjuk megvalósítani: fedett tanuszoda, kerékpár utak, járdák, csapadékvíz elvezetés, aszfaltozás, szennyvízcsatorna hálózatbővítés, elkerülő út, újtelepi orvosi rendelő megépítésére. Mindezeket figyelembe véve Erdélyi István, Odorán László, Szőke Károly, Kovács Lászlóné Sági Józsefné, Major Judit felelősségteljesen nem tudott igent mondani a beruházásra. A testület döntése után városszerte aláírásgyűjtés indult meg, hogy a Képviselő-testület gondolja át döntését és tárgyalja újra a sportcsarnok ügyét. Több mint ezer aláírás gyűlt össze, melyeket átadták a Polgármester úrnak, ennek hatására a április 30-i testületi ülésre Fazekas László Polgármester úr és Szőke Szabolcs Alpolgármester sürgősségi indítványt nyújtott be. A testület újra napirendre tűzte az indítványokat. Albertirsa közéletében még ilyen nagy érdeklődésre számot tartó testületi ülés nem volt. A testületi ülés elkezdődött, a parkolóban a sportcsarnokért demonstrálók gyűltek össze, majd egy részük táblákkal bevonult az ülésterembe. Többen felszólaltak, követelték a testülettől, hogy változtassák meg az előző döntésüket és támogassák a sportcsarnok megépítését. Felkérték a testületet, hogy a több mint 1000 aláírást tekintsék népszavazásnak. Azok a képviselők, akik látták az aláírásgyűjtő ívet, megdöbbenéssel olvasták az előlapot, mivel az félrevezető, a lakosságot megtévesztő állításokat tartalmazott. Magyarországon sorra épülnek sportcsarnokok, uszodák a Látványsportokat támogató Társasági Adó felajánlásokból. Albertirsán is elkészült egy sportcsarnok terve, amihez az állami támogatást a beruházás 70%-a, közel 350 millió (!) forint a szövetségnél elkülönítésre került. Az aláírásgyűjtő íven szereplő állítással ellentétben, az albertirsai sportcsarnok megépítésére jelenleg egy forint sincs elkülönítve sehol! Az önkormányzat által biztosított önerőn felüli 350 millió forintot, helyi és országos cégek, vállalkozások felajánlásaiból kell összegyűjteni. Fentiektől függetlenül, azonban, az öszszegyűjtött aláírások, és a testületi ülésen megjelentek száma és az ott elhangzott hozzászólások arra engedtek következtetni, hogy Albertirsán a lakosság akarata szerint az első és legfontosabb beruházási feladat a sportcsarnok megépítése, ami maga mögé utasít minden más, a Képviselők által fontosabbnak tartott fejlesztést (kerékpárút, elkerülő út, csatornázás, fürdőfejlesztés, stb.). A Képviselő-testület ezek után, a lakossági akaratot tiszteletben tartva, egyhangúan támogatta az ASE TAO pályázaton való részvételét sportcsarnok építésének ügyében. Fentiek után csak remélni tudjuk, hogy mindazok, akik aláírást gyűjtöttek, és azt a lakosság akarataként tárták elénk, ezt felelősséggel tették és valóban bírják a lakosság többségének (fiataloknak, nyugdíjasoknak egyaránt) támogatását. Bízunk benne, hogy az aláírásgyűjtésekor lelkiismeretesen és korrekt módon tájékoztatták az aláírókat a beruházás menetéről, városunkat terhelő költségeiről és várható következményeiről, melyek közül a fürdőfejlesztés háttérbeszorulása csupán csak egy a sok közül. Ha ez nem így lenne a felelősség azé és azoké, akik ezt a helyzetet előidézték, és a testület döntését a népakaratra hivatkozva ilyen irányba vitték. Sok sikert és eredményes megvalósulást kívánunk. Major Judit, Sági Józsefné, Lehoczky Pálné, Kovács Lászlóné, Szőke Szabolcs, Szőke Károly, Erdélyi István, Odorán László

6 6 Albertirsai Híradó május KÖZÉLET Holló Gábor Albertirsa szolgálatáért Albertirsa Város Képviselő-testülete március 15-én Albertirsa szolgálatáért kitüntetést adományozott Holló Gábornak. Holló Gábor Las Vegas-ban él, így interjú helyett, a díszoklevelének szövegén keresztül mutatjuk be önzetlen és jelentős tetteit, amelyekkel a városunkban élők mindennapjait tette jobbá, értékesebbé és hasznosabbá. Köszönjük! Holló Gábor december huszonhetedikén, Cegléden született. A Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemet. Szakmai pályafutása során, előbb pénzügyi területen, majd 1999 óta a számítástechnika világában dolgozott, dolgozik. Jelentős szakmai sikerei mellett, mintegy másfél évtizednyi ideje folyamatosan támogatja városunk több intézményét, munkahelyi közösségét, Albertirsa egészét. A Tessedik Sámuel Általános Iskola informatikai termét két alkalommal teljes egészében felszerelte, összesen 53 darab új számítógéppel. Továbbá 1 szervert, darab monitort és billentyűzetet adományozott az intézménynek. Mindezek után, 2011-ben újabb 24 számítógépet, 2014-ben pedig 14 laptopot és 3 komplett gépet juttatott az iskolának. A Márai Sándor Városi Könyvtárban az olvasók használhatják az általa adományozott 4 darab számítógépet. A Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola új bordásfalat és 5 darab laptopot kapott tőle. Az Alberti Evangélikus Iskola felújított számítógépekkel, majd 1 szerverrel gazdagodott általa. A Napsugár Óvoda részére is biztosított több, felújított számítógépet. A Köztársaság utcai orvosi rendelő eszköz felszerelése is az Ő nevéhez fűződik. Kezdeményezése és mecénási szerepe lehetővé tette, hogy 2006 és 2008 között, három esztendőn keresztül, pályázati rendszerben, összesen 98 általános- és középiskolás, valamint felsőfokú tanulmányokat folytató albertirsai fiatal jusson felújított számítógéphez. Mentőállomásunkat az utóbbi hat esztendő mindegyikében (elsősorban eszközök vásárlásával) segítette ban, a Mirelite park építését jelentős összeggel támogatta ben tett felajánlásából a városi védőnői szolgálat 2 Sellő fantázianevű elektromos kerékpárhoz, a helyi rendőrőrs pedig 1 robogóhoz juthatott. Védőnőink 2010 óta, az általa vásárolt hallásvizsgáló készüléket használják. Holló Gábor mecénási szerepvállalásával rászolgál az Albertirsáért Kitüntetés és Emlékplakett viselésére. Tessedik Sámuel születésének 273. évfordulója április 20-án ünnepeltük Tessedik Sámuel születésének 273. évfordulóját. Tessedik Sámuelt a szlovákság és a magyarság egyaránt méltán tartja nagy szülöttének. Mivel 1642-ben, a hajdani Alberti Evangélikus Parókián, a lelkész gyermekeként látta meg a napvilágot, szülőháza falán az évforduló napján, déli 12 órakor megkoszorúzásra került a kétnyelvű emléktábla. A szlovák és a magyar himnuszt követően előbb Rastislav Káčer Nagykövet Úr mondta el megemlékező szavait, majd Fazekas László Polgármester Úr és Szilák Túri Krisztina Lelkész Asszony mondta el ünnepi gondolatait. A beszédeket követően Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola tanulóinak műsora következett. A műsort követően Rastislav Káčer Úr, a Szlovák Köztársaság Magyarországi Nagykövete, Gabriel Hushegyi Úr, a Szlovák Kulturális Intézet Igazgatója, Fazekas László Polgármester Úr, Szőke Szabolcs Alpolgármester Úr, Szilák Túri Krisztina Lelkész Asszonyt, Szemőkné Szedlacsek Judit, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, továbbá a Tessedik Sámuel Általános Iskola képviseletében megjelent Ádám Ildikó Igazgató Asszony és Szalay Zita Igazgatóhelyettes Asszony megkoszorúzta az emléktáblát. A koszorúzási ünnepséget az Európai Unió himnusza zárta le. A koszorúzást követően a résztvevők látogatást tettek a város határában lévő csonthéjas gyümölcsösben, amely Kelet-Európa legnagyobb összefüggő, ilyen jellegű ültetvénye, továbbá megtekintésre került egy pálinka főző üzem is.

7 2015. május Albertirsai Híradó 7 KÖZÉLET A Tessedik Sámuel Általános Iskola hírei A Tessedikbe megérkezett a tavasz! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy újult erővel, lendülettel indultunk neki a márciusnak! Már a hónap elején, március 12-én a Tessedik Sámuel Általános Iskola több mint 200 tanulóval benevezett a PEMESZ (Pest Megyei Szabadidősport Szövetség) által rendezett, Megyénk körül Megyünk körül Futó- és Gyalogló Nap rendezvényére. A rendezvényre való felhívás fő célja: tisztelgés a 48-as Hősök előtt volt. A rossz idő, a szemerkélő eső ellenére, az 1000 méteres és a 3000 méteres távot is becsülettel teljesítettük. Az ünnepélyes díjkiosztásra a célállomáson, az albertirsai Ecsedi László Sportcentrumban került sor. Fazekas László polgármester köszöntője után Jezerniczky Attila, a PE- MESZ ügyvezető elnöke adta át a díjakat és az ajándékokat. Örömteli, jó hangulatú, évtizedes hagyományt erősítettünk. Egy szép csütörtöki napon (március 26.) daloktól volt hangos az épület, mert iskolánk kiváló énekesei összemérték tudásukat, tehetségüket, hogy kiderüljön, kik képviselik majd iskolánkat a kistérségi népdaléneklési versenyen! Ezen a megmérettetésen a következő eredmények születtek: 5-6. évfolyamon I. Csepcsényi Zalán 6.b, II. Hortobágyi Dávid 6.d, III. Kovács Antónia 6.b és Sinka Inez 5.a. A 7-8. évfolyamon I. Sárközi Lili 8.a, II. Madahar Ewan 7.c, III. Ocsenás Dorottya 8.a osztályos tanulók lettek. Felkészítő tanárok Kocsis Andrea és Szalay Zita tanárnők voltak. Ezen a napon az alsó tagozatosok, másnap a felsősök a Diákönkormányzat szervezésében Húsvétoláson vehettek részt. Sok vicces és ügyességet igénylő feladatokat oldhattak meg (tojásgurítás, célbadobás tojással, tojástöltő verseny stb.), kézműveskedhettek, amiért zsetont kaptak. Ezekért a nyuszi boltban csoki tojásokat, nyuszikat, lekváros kalácsot, üdítőt vásárolhattak maguknak. A legnagyobb sikere a szilvalekváros kalácsnak volt. Akik jelen voltak nagyon jól érezték magukat! A hónap utolsó hétvégéjén, március 29- én a Sportcentrum névadó ünnepségén rendezett 4x200-as váltófutáson részt vett diákjaink a következő eredményeket érték el: a lányok a III. korcsoportban II., a IV. korcsoportban I. helyezést. Csapattagok: Erős Bernadett, Motyovszki Réka, S. Budai Petra, Zsigó Enikő, (Pásztor Brigitta) illetve Nagy Fanni, Puskás Angéla, Steer Nikolett, Szabó Eszter tanulók voltak. A fiúk a III. korcsoportban I., a IV. korcsoportban III. helyezést értek el. Csapattagok voltak: Gál Gergő, Hortobágyi Dávid, Fülöp Levente, Vörös Kevin, (Lakatos Tibor, Sziládi Szabolcs), illetve Antalka György, Boros Attila, Horváth Roland, Vígh Gergő, (Csiló Roland). Kísérőjük Izsáczkyné Korcsog Rita volt. Április 8-án a ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezésében került megrendezésre a felmenő rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny helyi fordulója. A versenyen elméleti feladatok, környezetvédelmi ismeretek, veszélyhelyzeti csomag összeállítása, tűzvédelmi szabálytalanságok felismerése, veszélyes anyag azonosítása, és ügyességi versenyszámok szerepeltek. Iskolánk csapata a IV. helyezést érte el. A csapat tagjai Antalka György 8.b, Kovács Nikoletta 8.b, Ocsenás Dorottya 8.a és Szakács József 8.a osztályos tanulók voltak. Felkészítő tanáruk Izsáczkyné Korcsog Rita. Kedves Olvasók! Iskolánk diákjainak munkáját, felkészülését segíthetik Önök is, ha adójuk 1 százalékát felajánlanák alapítványunk javára! A Tessedik Iskolások Egészségéért Alapítvány adószáma: Köszönjük a támogatásukat! Április 11-én a Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny megyei fordulóján vett részt két hetedikes diákunk a Budaörsi 1. számú Általános Iskolában. Igen nehéz feladatsort állítottak idén össze, de így is nagyon szép eredményt értek el a fiatalok, a 74 tanuló közül Tóth Fábián (7.a) a 11., míg Trapp Bálint (7.c) a 22. lett. Felkészítő tanáruk Budai Attila volt. Április 17-én, a győzelem úti épületünkben iskolánk névadójának emlékére megrendezett Kistérségi Versenyekre került sor. A már hagyománnyá vált eseményen hét iskola diákjai mérték össze tudásukat, tehetségüket. A következő eredmények születtek: angol nyelvi csapatverseny: 5-6. évfolyamon I. helyezés. Csapattagok: Smalkovics Erik, Zatykó Zsanett, Zátrok Balázs és Várvölgyi Benjamin. Mindnyájan a 6.d osztály tanulói. Felkészítő tanáruk Szebenszkiné Filipcsei Márta. A 7-8. évfolyamon II. helyezés értünk el. Csapattagok: Fejős Bence, Halmi Henrik a 8.d-ből és Koncsik Zsolt, Kulcsár Klaudia a 7.a osztályból. Felkészítő tanárok: Götzné Király Erzsébet és Dr. Gáspár Györgyi. A Népdaléneklési versenyen három korcsoportban mérték össze tudásukat a diákok: I. korcsoport (3-4. évfolyam): Jakab Rebeka (4.c) III. helyezés, felkészítő tanítója: Csontos Krisztina, II. korcsoport (5-6. évfolyam): Csepcsényi Zalán (6.b) különdíjat kapott. Felkészítő tanára: Szalay Zita. A III. korcsoportból (7-8. évfolyam): Sárközi Lili (8.a) I., míg Ocsenás Dorottya (8.a) a II. helyezést érte el. Felkészítő tanáruk: Kocsis Andrea. A Mesemondó versenyen, az I. helyen Malya Bori (4.a) végzett. Felkészítő tanítója Szedresi Ilona volt. Minden résztvevőnek és felkészítőjüknek gratulálunk a szép eredményekért! Ezen a napon Pásztor Diana (6.d), Izsáczkyné Korcsog Rita tanárnővel a XXIII. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny megyei fordulójára utazott a Váci Földváry Károly Általános Iskolába. Itt igen erős mezőnyben Dia a 8. helyezést érte el. Minden versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak, tanítójuknak gratulálunk a szép eredményekhez! Öröm, hogy a mindennapi tanulás mellett időt és energiát nem sajnálva készültek ezekre a versenyekre. Molnárné Müller Ilona munkaközösség vezető

8 8 Albertirsai Híradó május A Provident Pénzügyi Zrt. a személyi kölcsönök piacának meghatározó szereplője. A vállalat rövid futamidejű, kis öszszegű kölcsönöket nyújt ügyfeleinek. A Provident Pénzügyi Zrt. egy Magyarországon egyedülálló szolgáltatást is ajánl ügyfeleinek külön díj ellenében: az ún. Otthoni Szolgáltatás Csomag igénybevétele esetén a kölcsönigénylés és a kölcsönszerződés megkötése az igénylő otthonában történik, és ezzel egyidejűleg a kölcsön összegét a vállalat területi munkatársa készpénzben adja át, majd a heti törlesztő részletekért is személyesen keresi fel az ügyfeleket. Az Otthoni Szolgáltatás Csomag egyéni balesetbiztosítást is tartalmaz. A Provident Financial-t 1880-ban alapították az Egyesült Királyságban; a cég 1997-ben nemzetközi terjeszkedésbe kezdett ben a nemzetközi leányvállalatok leváltak korábbi anyavállalatukról, és a nemzetközi divízió a londoni tőzsdén jegyzett International Personal Finance-ként folytatta működését. Ma 10 országban (Magyarország mellett Angliában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Mexikóban, Litvániában, Bulgáriában, és Spanyolországban) több mint 2 millió ügyfélnek nyújt szolgáltatást. Magyarországon 2001 májusában alakult meg a Provident Pénzügyi Zrt. A sikeres növekedés eredményeként a vállalat ma közel 4000 alkalmazott és 22 hitelpont segítségével szolgálja ki ügyfeleit szerte az országban. Jelentkezési lehetőség: Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a internetes oldalon keresztül tud jelentkezni. Feladatok: potenciális ügyfelek felkutatása hitel direkt értékesítése törlesztő részletek begyűjtése meglévő ügyfélkör kezelése Amit elvárunk: magabiztos fellépés kitűnő kommunikációs képesség eredményorientált személyiség Előnyt jelent: OKJ államilag elismert biztosításszakmai szakképesítés függő- vagy független biztosításközvetítő hatósági vizsga felsőfokú végzettség KÖZÉLET Regionális fotós találkozó Az Albertirsai Fotókör szervezésében került április 19-én megrendezésre a évi regionális fotóstalálkozó. A találkozón az alábbi csapatok vettek részt: Bársony István Fotóklub - Budapest; APS Stúdió - Budapest; Duna Art Fotóklub - Érd; Forte Fotó Klub - Vác; Biatorbágyi Fotó Klub Egyesület; Ceglédi Fotó Klub; Dabasi Fotó Klub Egyesület; Duflex Fotográfiai Egyesület - Gödöllő; Szenzor Fotókör - Göd; Albertirsai Fotókör - Baán Katalin és a csapat Az eseményről Fabó Katalin, a Szivárvány Fotóklub vezetője és a MAFOSZ ügyvezető elnöke írt beszámolót. Nagyon szép napot töltöttünk Albertirsán április 19-én, vasárnap. Már a meghívó elolvasásakor is az volt az érzésem, hogy baráti indíttatással szerveződött ez a nap. Kedvesség, és nem hivatalosság érződött a szövegben, s ez az érzés beigazolódott a nap folyamán. A vérbeli természetfotósok már kora hajnalban megérkeztek és elmondásuk szerint szép látvány fogadta őket a Golyófogó völgyben. A visszaérkezőket és a későn kelőket az Albertirsai Fotókör tagjai, valamint frissen kisült tepertő és más finomságok várták. Figyelmes vendéglátóink mindent elkövettek, hogy mindenki jól érezhesse magát. A délelőtti program jól szervezetten zajlott, kísérőink nem siettettek bennünket, és mi magunk is türelmesek voltunk egymással. Két csoportban járhattuk be a helyszíneket és volt mindenütt elegendő idő a nézelődésre, a fotós témák felfedezésére és magára a fotózásra. Az idő is kegyes volt hozzánk, a napocska igyekezett kellemes hőmérsékletet teremteni, nem fáztunk. A belülről sokkal izgalmasabb zsinagóga után a tájház külső és belső értékei inspiráltak Alkalmazotti jogviszonyban, akár részmunkaidőben keresünk KERESKEDELMI TERÜLETI MUNKATÁRSAKAT Albertirsa, Pilis és környéke Amit kínálunk: alapbér bónuszlehetőség rugalmas munkaidő mobiltelefon üzemanyag költségtérítés hosszú távú munkalehetőség folyamatos képzések karrier lehetőség bennünket, majd a horgásztó gyönyörű tavaszi hangulata bűvölt el. Az íjászkodás csak tetézte az élvezeteket. A Szapáry kastély alig-maradványa és az Ybl Miklós által tervezett sírkápolna a kis temetőben szintén ihletően hatott a fotós lélekre. Visszatérve a Művelődési Házba, ismét a kulináris élvezetek kerültek a középpontba. Ekkor már a hozott képekből falon volt a beígért kiállítás is. Kicsit szomorú voltam amiatt, hogy a délutáni programról nem tudtam előre, és otthoni elfoglaltságom miatt nem tudtunk maradni, így lemaradtunk a Biatorbágyi Fotóklub vezetőjének a MAFOSZ elnökének Horváth Imrének a vetítéséről, de reméljük, hogy a Nyári Egyetemen megismétli valamelyik este! A termékbemutató viszont jó volt, és bizonyára akadtak közöttünk, akik örömmel vettét a kedvezményes vásárlási lehetőséget is. Nagyon köszönöm magam és barátaim nevében is ezt a hagyományteremtőnek is tekinthető eseményt, a kedves fogadtatást, az Albertirsai Fotókör vezetőjének, Baán Katalinnak és ifjú csapatának lelkes, gördülékeny szervezését! Példaértékű és követésre érdemes kezdeményezés, gratulálok! NÁRCISZ Klub hírek Klubbunkból 11 személy április között Erdélyben kirándult. Nagyon sok élménnyel tértünk haza. Klubbunk soron következő megszokott zenés, táncos összejövetele május 16-án 16:00 kezdettel kerül megrendezésre a Móra Ferenc Művelődési Házban. Szeretettel várjuk az új és a régi tagokat egyaránt! Stadlerné Jutka KÖZZÉTÉTEL Az Albertirsa Mentők Alapítvány a évben kezdte meg működését Ft induló tőkével. A tavalyi évben Albertirsa Város Önkormányzata Ft-tal támogatta alapítványunkat. A rendelkezésünkre álló pénzből eszközbeszerzésre Ft-ot fordítottunk. A megvásárolt eszközökkel segítjük az elsődleges betegellátást végzőket, akik sérült, beteg embertársaink állapotának stabilizálásán, javításán dolgoznak, a mielőbbi egészségügyi intézménybe történő szállításuk érdekében. Albertirsa Mentők Alapítvány bankszámlaszáma: Várjuk az Önök támogatását is! Köszönettel: Albertirsa Mentők Alapítvány Kuratóriuma

9 2015. május Albertirsai Híradó 9 KÖZÉLET És monda Isten: Imé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. Mózes első könyve, A teremtésről Idejében szólunk! Idejében szólunk? gondolatébresztő az egészségünkről új nézőpontból Iszik Ön eleget? Vizet? Tiszta vizet? Ha nem, akkor öntsünk végre tiszta vizet a pohárba és igyuk meg! Egy átlagos termetű felnőtt szervezetéből, aki nem végez különösebben nehéz fizikai munkát kb. 2-2,5 liter víz távozik naponta a vizelettel, széklettel, kilégzéssel és a bőrön keresztül. Ezt a mennyiséget mindenképpen pótolni kell, különben testünk nem tud optimálisan működni, immunrendszerünk legyengül és hamarosan betegségek sora kap el bennünket. Víz kell az emésztéshez, a tápanyagfölszívódáshoz, a bélrendszer működéséhez, víz kell a szervezetnek a vérnyomás optimális értéken való tartáshoz, a szervezet salakanyagjainak kiürítéséhez. Víz nélkül nincs élet! A rostos táplálékkal a szervezetünkbe juttatott víz végig jelen lesz a tápcsatornában anélkül, hogy a vese kiválasztaná. A belek egészségesek maradnak, a tápanyagfölszívódás eredményes, a salakanyagok széklettel történő ürítése rendszeres és könnyed. Közvetlenül a reggeli ébredés után elfogyasztott langyos víz beindítja a szervezet tisztító funkcióit, rendezi a vérnyomást és élettel tölti fel a testet. Az étkezések közötti időszakban elfogyasztott víz a véráramba kerülve segít rendezni az étkezések utáni megemelkedett vércukorszintet, szabályozza testünk hőháztartását, tónust ad az izomzatunknak, és a teljes szervezet gáz-szállítását (oxigén, szén-dioxid) is befolyásolja, ami fontos minden egyes sejtünknek. A rendszeres vízfogyasztás segít megőrizni a bőr hidratáltságát, üdeségét is, hiszen a bőrön keresztül távozó, azt tönkretevő erősen savas, bőr-korrozív anyagok koncentrációját csökkenti, hatásukat viszszafogja. Igyon minden reggel ébredés után legalább egy pohár tiszta vizet! Napközben is és este lefekvés előtt fogyasszon híg koffeinmentes gyógynövényteákat; különösen ajánlott a napi egy-két csésze csalántea. Ha a teák tisztító hatását szeretné kihasználni, akkor ügyeljen arra, hogy ne legyenek tömények! Híg állapotban lesz a teánk kellemes ízű, üdítő, erősítő, tisztító hatású. Figyeljen arra, hogy a gyógynövényeket biztonságos helyről szerezze be! Kerülje, de legalább csökkentse a divatos kávéfogyasztást, az erősen koffeines ilyenolyan ízesítésű teákat, és az ún. gyümölcsteákat! Ezek az ízlelőbimbóit, az érzékszerveit csábítják, de alapjában véve nem szolgálják az Ön egészségét. Bármi problémája is legyen, mindig jusson eszébe egy pohár vizet inni! A víz, a levegő után a leghatásosabb gyógyszer a természet patikájában. Veteményeskert A csalán (ismétlés - korábban már megjelent az Alberirsai Híradóban) Tarackos jellegű növény, ezért szinte minden konyhakertben megteremhet. Lúgosító, méregtelenítő hatása kiváló. Most, a fiatal hajtások a legfinomabbak. Felhasználható levesekhez, mártásokhoz, hideg, meleg salátákhoz és teákhoz egyaránt. Kiváló bio permetezőszer készíthető belőle tetvek ellen és a fermentált csalán hatékony ásványianyag-forrás a zöldségféléknek és a gyümölcsfáknak. Receptajánló Tyúkhúr a salátás tálba A szép kövér tyúkhúr leveleket lecsipkedjük a száráról és az összetépett fejes salátához, apróra vágott vagy lereszelt retekhez adjuk. Rácsavarjuk egy citrom levét, és olíva olajos párolt lencsével, babbal vagy mandulás sült halszeletekkel fogyasztjuk. Készíthetünk tonhal, rikottás vagy ordás salátát is ezekkel a zöld összetevőkkel. Itt az ideje! Töltse föl szervezetét ásványi anyagokkal, vitaminokkal, nyomelemekkel! Fogyaszszon sok friss zöldséget: új hagymát, fejes salátát, retket, sóskát, spenótot, rebarbarát, édesköményt! Ne szidja, fogyassza a tyúkhúrt! Törekedjen arra, hogy az elfogyasztott zöldségfélék tiszta, vegyszermentes környezetből valók legyenek! Jó egészséget kívánok! dr. Pjeczka Etelka Értesítés ben, 100 évvel ezelőtt, tört ki, és zajlott le az I. Világháború ben emlékezünk meg a véráldozatról. Ebből az alkalomból adom közre ezt az értesítést azoknak a kedves lakótársaknak, olvasóknak, tanároknak, tanárnőknek, iskolák vezetőinek, aktív pedagógusoknak, de azoknak is ajánlom, akik a pedagógiai pályát, főleg a történelmi szakot elhagyták más tevékenység érdekében, továbbá azoknak, akik megtehetik, hogy a Magyar Rádió terve szerint, a Hősök naptára adást meghallgathatják a Kossuth Rádió adásában, hétfőtől péntekig, a 180 perc című műsor végén, 08:57-08:59 között, majd 17:57-17:59 között, ugyancsak ezen az adón, megismételve. Szombaton a Szombat reggel című műsor végén 08:57-08:59 között, vasárnap a Vasárnapi Újság után 08:27-08:29 közötti időpontban kerül adásba. Ismétlés, a hétköznapi adásokhoz azonosan, szintén 17:57-17:59 között történik. Az adásban megemlékeznek az I. Világháborúban véghezvitt hősi tettekről, az ezeket végrehajtott személyről, kiemelve kinek a nevéhez fűződött a cselekedet, és az adományozott kitüntetésről. Ugyanezen adón, hetenként egy alkalommal, minden pénteken, 15:10-15:35 órák között, (amennyiben a műsort sugárzók nem változtatják meg az adás időpontját), hallható a Regényes történelem adás, amelyben az elmúlt történelmi eseményekről hallható előadás, beszámoló. Érdekes, értékes műsorok, melyek tartalmát tovább lehet adni, inkább kell adni, elsősorban a tanulóknak, másodsorban az ismerősöknek. Felhívom a szíves figyelmüket azoknak, akik otthon őriznek olyan dokumentumokat, fényképeket, leveleket, értesítéseket, stb. melyek kapcsolatosak az I. Világháborúban részt vett hozzátartozójával, rokonával, ismerősével, hogy ezeket az értékes okmányokat, xerox, scennelt, fénykép másolatban készített példányként is, gyűjti és elfogadja a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Levéltár (1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4.) egy tervbe vett könyv összeállításához, melyhez a beküldött anyagok alapadatként szolgálhatnak. Szentjóby Szabó Andor

10 10 Albertirsai Híradó május Tavaszi Napok április án a Mirelite Parkban került megrendezésre a Tavaszi Napok elnevezésű két napos szabadidős program. Az első napon a családi programok kerültek előtérbe; gyerekeknek szóló jármű bemutató, állatsimogató, arcfestés, hagyományőrző hajfonás és íjászat, kézműves foglakozások és sok egyéb érdekes programok keretében lehetett eltölteni kellemes órákat a város központi parkjában. Az IRMÁK Kéz-műveskedők sátorban a gyerekek kipróbálhatták kézügyességüket kreatív játékok és szakképzett oktatók segítségével. Késő délután Hernádi Péter tartott gitárestet a görög színház területén. A második nap központjába az egészséges életmód, a különféle sportolási lehetőségek került. A nap legfontosabb eseménye a 14. TS Gastro IRMÁK Tessedik Félmaraton futóesemény volt, de azok sem unatkoztak, akik nem a futósportot választották erre a napra, vagy családtagjukat, ismerősüket kísérték ki. Sok nyílt edzés és sportbemutató keretében lehetett megismerkedni a gerinctorna, maminbaba, spinning, bodyrope, gymstick, ökölvívás, aikido, zumba, kettlebell és mediball sportágakkal. Ingyenes ki lehetett próbálási a flabélost, az OTO chilit és a vibrációs trénert, valamint vércukrot, vérnyomást és testzsírt lehetett méretni. A két nap moderátori feladatait Ádori Péter, a szolnoki Aktív Rádió munkatársa, az Albertirsai Híradó egykori szerkesztője látta el. A felállított standokban finom ételeket és italokat is lehetett vásárolni, ezzel is biztosítva a kellemes időtöltést. KÖZÉLET

11 2015. május Albertirsai Híradó 11 SPORT 14. TS Gastro IRMÁK Tessedik Félmaraton április 26-án (vasárnap) a Tavaszi Napok Sportnapja keretében került megrendezésre a 14. TS Gastro IRMÁK Tessedik Félmaraton. Az esemény a futósport kedvelői számára a lehetőségek igen széles repertoárját vonultatta fel. Volt ovis futás (350 méter), 2,5 és 5 km-es rövid táv, illetve a klasszikus 21,1 km-es félmaratoni táv, amelyet egyéniben és 4 fős váltóban is lehetett teljesíteni. A félmaraton esetében 4 kört kellett teljesíteniük a résztvevőknek a város nem forgalmas de igen szép részein kijelölt 5,274 km hosszúságú pályán. Sokan választották az aktív pihenés ezen formáját erre a hétvégére. A 2,5 km-es versenyen összesen 252, az 5 km-es futáson 44, a félmaratoni távon 41 résztvevő állt a rajthoz. A 4 fős váltóban 10 csapat teljesítette a 21,1 km-es távot. A félmaraton rendezvényen több prominens személy is tiszteletét tette: Dr. Beck György a Vodafone Magyarország Zrt. Elnök Vezérigazgatója aki nyitóbeszédet mondott, valamint szintén nyitóbeszédet mondott Fazekas László Albertirsa Polgármestere és Dr. Zsombok László Monor Polgármestere is. Jelen volt még Csampa Zsolt a Belügyminisztrérium Helyettes Államtitkára. A meghívott és megjelent vendégek voltak továbbá: Szőke Szabolcs Alpolgármester, Szőke Károly Képviselő, Odorán László Képviselő, Petró Rita Lurkó Bölcsőde Intézményvezető (aki a VIP vendégek és szponzorok vendégfogadásának helyszínéül felajánlotta a bölcsőde épületét), Takáts László Cegléd Polgármestere, Dr. Nagy Lajos Cegléd Aljegyzője (Ő és Családja futóként is részt vett az eseményen), Kovács István Örkény Polgármestere és Dr. Nagy Gáborné Ceglédbercel Alpolgármestere. A nyeremények, a befutó csomagok és a vendéglátás két főszponzora a TS Gastro Kft. és az Irmák Nonprofit Kft. volt. Takács Zsolt, a TS Gastro Kft. ügyvezetője és Szebenszki Bence, Irmák cégvezetője végigkövették a rendezvényt (Szebenszki Úr versenyzőként és díjátadóként is részt vett a sporteseményen). A TS Gastro Kft. több, távolabbi szolgáltatási területén is népszerűsítette a helyi futóversenyt, így buszos ideutazási lehetőséget biztosított pl. a kiskőrösi, örkényi, péceli óvodásoknak és iskolásoknak, hogy részt vehessenek a versenyen, és ezáltal is egy színes sportprogram részesei lehessenek itt Albertirsán. A távolról érkező gyerekek természetesen vendégül is lettek látva az albertirsai konyha menzáján, valamint az eddigi évekhez hasonlóan, idén is egy tál tartalmas babgulyással lettek vendégül látva a befutók. A TS Gastro Kft. is képviseltette magát egy infó sátorral, ahol a szülők tájékozódhattak a közétkeztetéssel kapcsolatosan, valamint az észrevételeiket is megoszthatták a cég munkatársaival. A sportesemény további szponzorai voltak: Aquarius Kft. (ásványvíz, üdítő ital), Cornexi Kft. (többféle műzli szelet), Mirelite Mirsa Zrt. (egyéb ajándékok). Az eseményt Szatmári Gábor, a Cegléd Rádió műsorvezetője moderálta. A rendezvény főszervezője mint mindig Végvári Zsolt volt, akinek munkáját nagyban segítette Nagy Lászlóné, valamint az útvonalat biztosították a település diákjai, a polgárőrök és az önkormányzat dolgozói. A frissítő ponton az Irmák dolgozói osztották a vizet. Köszönet illeti a Móra Ferenc Művelődési Házat és a Polgármesteri Hivatalt a hangosítás, a bódék, a padok és a sátrak felajánlásáért. A futóesemény összetett (nem korcsoportos) eredményei: 2.3 km-es férfi futam: 1. Menich Zakariás (1998) Pilis 00:07:37 2. Gavló Előd (1998) Albertirsa Albertirsa Tessedik Sámuel Ált. Isk. 00:07:44 3. Katona Dániel (2002) Kiskőrös Bem József Ált. Isk. 00:07: km-es női futam: 1. Décsi Melani (2001) Dánszentmiklós Ady Endre Ált. Isk. 00:09:18 2. Menich Johanna (2003) Pilis - Gubányi Károly Ált. Isk. 00:09:20 3. Mészáros Szilvia (1977) Albertirsa 00:09:30 5 km-es férfi futam: 1. Árvai Bence (2002) Pilis Gubányi Károly Ált. Isk. 00:21:37 2. Rizmajer Zoltán (2000) Pilis Gubányi Károly Ált. Isk. 00:23:01 3. Nagy Zoltán (1996) Albertirsa ASE 00:23:49 5 km-es női futam: 1. Bakos Judit (1956) Budapest 00:27:36 2. Lóczy Mária (1965) Budapest 00:29:15 3. Klincsók Melinda (1972) Albertirsa 00:29:28 félmaraton férfi futam: 1. Vári Kálmán (1985) Cegléd 01:21:18 2. Fekete Zoltán (1974) Kecskemét 01:26:28 3. Mácsár Ferenc (1987) Albertirsa 01:29:57 félmaraton női futam: 1. Staicu Simona (1971) Mogyoród 01:26:11 2. Farkas Cecília (1976) Albertirsa 01:44:00 3. Koncz Hédy (1975) Pomáz 01:45:11 félmaraton váltó: 1. Lángoló Aszfalt (Nagy János Dzsekó, Tóth László, Lakatos Tibor, Hódosy Márk) Albertirsa, Budapest 01:37:09 2. ASE (Tóth József, Lakatos Tibor, Bánki Albert, Lakatos Tiborné) Albertirsa, Dunakeszi 01:38:16 3. Kelemen-Blazsek csapat (Blazsek Zoltán, Kelemen Dávid, Kelemen László, Balázs Mariann) Ecser, Budapest 01:43:10

12 12 Albertirsai Híradó május SPORT MEGNYITOTT AZ ALBERTIRSAI GYÓGYFÜRDŐ Május 1-én, pénteken 09:00 órakor ismét megnyitotta kapuit városunk gyógyvizű fürdője, amely 1986 óta várja vendégeit. A '80-as évtized közepén az albertirsaiak összefogásából, minden külső segítség nélkül épült az akkor még 1 medencés strand. A jelenleg medencével üzemelő nyári fürdő 2 kútból kapja a termálvizet. Ezek egyaránt 640 m talpmélységűek, és a belőlük kitermelt víz 39,5 ºC-os, illetve 41 ºC-os. A fürdővíz gyógyvízzé minősítése a Szociális és Egészségügyi Minisztérium 72/ Gyt számú határozatával történt. A megelőző vizsgálatok szerint gyógyhatása elsősorban mozgásszervi megbetegedések, műtétek utáni kezelés esetén igazolt, de mérhető nőgyógyászati hatása is. A fürdőkúra a gyógyvízben a következő esetekben javallott: kopásos gerinc- és ízületi betegségek; csontritkulás; krónikus mozgásszervi gyulladásos kórképek pl.: Bechterew, sokízületi gyulladás; lágyrész reumatizmus; porckorong betegségek; rehabilitáció (balesetek, ortopédiai műtétek után); köszvény; stressz, túlterhelés, izomfájdalmak; statikai zavarok, tartási rendellenességek; mozgáshiány, egyirányú terhelés. Az alábbi betegségek esetén nem ajánlható a fürdőkúra: rosszindulatú daganatok; szívelégtelenség; acut fertőző betegségek; súlyos tüdőaszthma; terhesség; nem kezelt pajzsmirigy túlműködés; nyílt sebek. A fürdőkezeléseket gyakran alkalmazzák különféle műtétek (mozgásszervi, traumatológiai, stb.) utókezelésében. A fürdőkú- rák ingere az immunrendszer védekezőképességét vehető igénybe is aktivizálja. Kiegészítve diák), 11 alkalomra fizioterápiás kezelésekkel, valamint gyógytornával, úszással, masszázzsal, teljes körű rehabilitációs programként szolgálnak. 7-9 óra között) A különféle belépőjegyek, bérletek közül jó néhánynak árát a Képviselő-testület csökkentette az idei évre. A megújult fürdő amely köszönhető Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Irodájának, valamint az albertirsai Közhasznú Munkásoknak az alábbi nyitva tartás szerint várja látogatóit: május 1. május 31. 9:00 18:00; június 1. szeptember 6. 7:00 19:00 (úszás: 7:00 9:00). Megnevezés Egységár (forint) Teljes árú jegy Kedvezményes árú jegy (nyugdíjas, diák) 800 Kedvezményes árú jegy (gyermek 4-6 éves korig) 550 Családi belépő (2 felnőtt+ 2 gyerek) Úszó napijegy (reggel 7-9 óra között) 500 Délutáni belépő 16 óra után 600 Havi teljes árú bérlet Havi kedvezményes árú bérlet (nyugdíjas, diák) Fürdő bérlet 10 napos, amely 11 alkalommal 10 napos kedvezményes árú bérlet (nyugdíjas, További részletes információkról Albertirsa város ( és a gyógyfürdő ( folyamatosan frissülő honlapján juthatnak. Egyéb elérhetőségek: 2730 Albertirsa, Dolina u. 2. Jegypénztár: / Műszaki csoportvezető: / Úszó bérlet (reggel 7-9 óra között) 10 alkalomra Szezonális bérlet Éjszakai fürdő jegy Iskolák, óvodák szervezett úszásoktatása (reggel 350 Úszás oktatás díja (alkalom) strandfurdo@albertirsa.hu Horgászverseny az elhunyt horgásztársak emlékére Az Albertirsai Malom-tó Horgászegyesület tagjai április 25-én az elhunyt horgásztársaikra emlékeztek. Az évente megrendezésre kerülő emlékversenyre az idei évben 41 fő nevezett. A verseny 3 szektorban zajlott, ennek köszönhetően a szektor első és második helyezettjei adták a verseny első hat helyezettjét. A versenyben díjazásra került az első három helyezett, és a legnagyobb halat kifogó horgász is. A Budavári család felajánlásaként a legkisebb halat fogó is díjazásra került. Külön öröm, hogy ezt a díjat egy gyermek horgászunk nyerte el. A versenykiírás szerint minden kifogott hal számított, és az összes fogás alapján alakult ki a következő rangsor: I. helyezett: Kovács Mihály (19,70 kg), II. helyezett: Kovács Ferenc (17,12 kg), III. helyezett: Borgulya András (10,33 kg). További helyezettek: ifj. Volecz István, Kellner Tamás, Hetés Tamás. Legnagyobb hal: Misztl Tibor (3,66 kg). Legkisebb hal: Pjeczka Kata (12 cm). A versenyen összesen 50 db ponty, 1 db amur és nagyszámú keszeg, kárász került kifogásra, melyeket a versenyt követő mérlegelés után kivétel nélkül visszahelyeztünk a vízbe. Koska Tibor

13 2015. május Albertirsai Híradó 13 Folytatódó sikerszéria Két újabb győzelmet aratva már a 4. helyen áll az Albertirsai SE asztalitenisz csapata a Pest megyei bajnokság B csoportjában. A halványabb őszi szereplés után a középmezőny elejére kapaszkodtak fel pingpongosaink, akik az elmúlt hónapban megszerezték sorozatban negyedik és ötödik győzelmüket is. (Idén csak a listavezető Ceglédtől szenvedtek vereséget, még a tavaszi nyitófordulóban.) Maglódi győztesek Biró Bálint, Mári Sándor, Tímár Gyula, Szász András Ráadásul a legutóbbi két alkalommal közvetlen riválist sikerült legyőzni: Maglódon 11-7, a Dunaharaszti ellen, hazai környezetben 12-6 lett a végeredmény. Időközben sor került a szakosztály hagyományos házi versenyére is. A harmadik alkalommal megrendezett esemény egyéni számában Mári Sándor diadalmaskodott Tímár Gyula, Biró Bálint és Szász András előtt. A párosok mezőnyében Nagy Ferenc és Kovács II László végzett az élen, megelőzve a Singljár Mihály Pető Miklós, valamint a Tímár Gyula Nagy András kettőst. Ismét autót nyerhet a legjobb! Az elmúlt évek kedvező tapasztalatai alapján az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdeti a Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedőt. A verseny fődíja egy Skoda Fabia Combi személygépkocsi. Nevezhet minden olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes B kategóriás vezetői engedélylyel, továbbá 6-17 év közötti gyereke(ke)t nevelnek. A területi versenyeket a fővárosi és a megyei balesetmegelőzési bizottságok bonyolítják le április 25. és június 13. között. A Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság az alábbi időpontban és helyszínen rendezi a megyei fordulót: Június 6. Cegléd A pontos helyszínekről és időpontokról a verseny honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. A területi versenyre a fenti honlapon elektronikus úton, valamint a vetélkedő napján, a helyszínen személyesen lehet jelentkezni. A honlapon május 1. és június 7. között ötfordulós játékos közlekedésbiztonsági vetélkedő kerül lebonyolításra. A feladatokat eredményesen teljesítők között fordulónként kisorsolásra kerül a Hungaroring Sport Zrt. felajánlásaként a Formula 1 Magyar Nagydíjra 2 db belépő, az Autós Nagykoalíció felajánlásaként 1 db Ft értékű üzemanyag utalvány, valamint a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. felajánlásaként 1 db Ft értékű Skoda ajándékcsomag. Az internetes játékra családok is jelentkezhetnek, és fordulónként pontokat gyűjthetnek. A legeredményesebben szereplő család részére a szervezők lehetőséget biztosítanak, hogy az országos döntőbe jusson és ott a területi versenyek legjobbjaival mérje össze tudását. Az országos döntő június 21-én, Mogyoródon, a Hungaroringen kerül megrendezésre. A családok tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatokban, műszaki ismeretekben és elsősegélynyújtás terén mérik össze felkészültségüket. A Skoda Fabia Combit bármely család megnyerheti, mely ismeri, és megfelelően alkalmazni is tudja a mindennapok biztonságos közlekedéséhez szükséges szabályokat. SPORT Kifelé a gödörből ASE kerékpár Akárcsak az őszt, a tavaszt is öt vereséggel kezdte megyei másodosztályú labdarúgó-csapatunk. Az ezt követő három találkozóján viszont nem talált legyőzőre az ASE. Miután március végén Gyömrőn (0-2), majd hazai pályán a Dány ellen is pont nélkül maradt a gárda (1-2), távozott a vezetőedző, Végh Attila. (Utóbbi mérkőzésen már nem is ült le a kispadra; Petró Zoltán helyettesítette.) A pilisi szakember után ideiglenesen, mindössze két forduló erejéig Mári Sándor szakosztályvezető-helyettes irányította a csapatot. Vele április 4-én, Abonyban gól nélküli döntetlenre futotta a csapat erejéből, míg egy héttel később végre megszületett az első irsai győzelem is. A sereghajtó Szentmártonkáta volt az áldozat (4-1). A 23. fordulótól aztán most már várhatóan a szezon végéig az eddigi másodedzővel, Petró Zoltánnal készül a mérkőzésekre az Albertirsai SE. A népszerű Cselli szintén pontszerzőként debütált. Csapata a 89. percig őrizte egygólos előnyét Tápiószentmár- Bor Tamás lő kapura Szentmártonkáta ellen tonban, mígnem egy vitatható bírói ítéletet követően szabadrúgásból egyenlített az ellenfél. Az ASE I. lapzártakor tizenegyedik volt a bajnokságban, a megye háromban edződő tartalék együttes a 10. helyen állt. A kiemelt csoportban szereplő U21-esek negyedikek. Többek között Princz Mihálynak is köszönhetően, aki őszi 25 gólját további 11-gyel toldotta meg ebben az évben. Pedig az ifik még csak hat fordulón vannak túl...! április 12-én a Stop Cukrászda időfutam versenyén vettünk részt 17 fővel, illetve sérülés miatt szurkolni ott volt velünk Derda Tímea is. Az eredményeink: W-Elite (12 fő): 4. Varga Tímea, 9. Bohoczki Janka; U15 (8 fő) 3. Raibl Ádám; U19 (7 fő) 7. Pécseli Gergő Elite1 (37 fő) 2. Sáska Zoltán, 17. Sasvári Dániel, 22. Huszár Gergő, 29. Farkas Dávid április 26-án a XV. Pétfürdő - időfutamon (AKESZ 4. állomás) vettünk részt, most csak 10 fővel. A körülbelül 21 km-es versenyen 5 versenyzőnk végzett dobogón. Az eredmények: Varga Tímea: W-Elite 3. helyezett, Raibl Ádám: U15 1. helyezett, Pécseli Gergő: U19 3. helyezett, Sáska Zoltán: Elite1 3. helyezett, Molnár Tamás: Master 2. helyezett, Sasvári Dániel: Elite1 11. helyezett, Budai Sándor: Elite2 25. helyezett, Baráth Zsolt: Master 15. helyezett, Raibl Ferenc: Master 16. helyezett, Petró Károly: Elite2 9. helyezett. Gratulálunk mindenkinek ehhez a szép eredményhez! Köszönjük a csapat nevében is a résztvevőktől a rengeteg befektetett munkát, edzést! Egyúttal jobbulást a betegség, ill. baleset miatt távol maradóknak. A csapat másik fele a Fertő-Tó Radmarathon-on mérette meg magát. Következő AKESZ verseny a Kínok Kínja, jó felkészülést! Fotó: Garami Zsolt

14 14 Albertirsai Híradó május KULTÚRA Eljött a tavasz megdöbbentő meglepetéssel Közelgett a tavasz, sőt már a veteményezés ideje is! Papa ebben is nagy segítségemre volt, irányított, tanácsokkal látott el, felügyelte a munkámat. Kisritám a babakocsiban szunyókált a friss levegőn, míg a szinte langyos, porhanyós földbe izgalommal vetettem a magokat. Igen, kicsit bizonytalanul végeztem a szokatlan munkát, de bíztam a Jóistenben, és így az élet újjászületésében. Megéreztem őseink magvetéskor sajátságos mozdulatait, ahogy széthintik a magot, széles, a földet szinte a levegőben megáldó karlendítéssel. Nem is titkolt izgalommal lestem, mikor kelnek már ki a vetemények! Aztán, ahogy némelyik kikelt bizony, rajtam derültek, mosolyogtak, akik látták a részegen dülöngélő újhagymáimat, mert hát nem tudtam, hogy azt dugni kell, gyökérrel lefelé, hanem vetettem, mint a többit. A látvány azt is nevetésre ingerelte, akinek éppen rosszkedve volt, mint nekem, restelltem. Összességében azért életem első veteményezése biztatónak tűnt. Meleg, illatosan gyenge széllel érkezett meg a Húsvét. Igazát láttam Józsefnek, valóban tele lett már napokkal az ünnep előtt a kert illatozó, gyönyörű virágokkal, nárcisz, jácint, tulipán. Már gyakorlott háziasszonyként készültem az ünnepre, mindenféle jóval. Papa tanácsait most is kikértem, főként a sonkafőzés tekintetében, együtt festettük a tojásokat is, jóízű beszélgetésekkel, papa régi időkbeli húsvéti történetei most is lenyűgöztek. Ugyancsak nagy élmény volt a kotlósok tevékenysége, papa ültette fészekre őket, én pedig reggelenként fintorogva ugyan a kiáramló bűztől, de kíváncsian raktam le őket etetésre, itatásra, és lestem a tojásokat, hogyan lesz ezekből kiscsirke? Így ment ez heteken keresztül, a bűz egyre förtelmesebb lett, időnként záptojást kellett kivennem, míg egy reggel ragyogó, picurka gombostűfejnyi szemecskék néztek rám a feltört tojáshéjak közül. Csodálatos élmény volt, a falatnyi kis gombócok izgés-mozgása, a testvérkék igyekezete ahogy repesztették a tojáshéjakat, ők is igyekeztek kifelé! Szaladtam papáért, jöjjön, nézze meg, milyen édesek! Nevetve, de szaporán botozva jött is, és csillapította lelkesedésemet, hagyjuk őket magukra, majd a kotlós tudja a dolgát. Tudta is. Rövidesen elősétált nagy büszkén, pedig öreg kotlós volt már, mégis valami fenséges tartásban vezette elő a kis sárga pelyhes csapatot. Szaporán koppintgatva a csőrével az udvaron magyarázott kot-kot-kot, merre mehetnek, mit ehetnek, hogyan kell gilisztát szétszedni, lenyűgözve figyeltem őket, és csodálattal adóztam a természetnek! Ha veszélyt érzett a tyúkanyó teljesen megváltozott a monoton kot-kot-ja, széttárta a szárnyait, magas hangon hívta a kíváncsian szaladgáló kiscsibéit, és azok értették. Menekülve bújtak szárnyai alá, pedig olykor, úgy láttam csupán próbariadó volt, tanítás a javából. Rövidesen ugyanez ismétlődött meg a kacsatojásokon ülő kotlóssal is, bizony rájöttem, a pici napos kacsák talán még szeretetre méltóbbak voltak tudatlanságukban, ahogy a mamának hitt kotlós után szaporázták sete-sután, bukdácsolva, kacsázó lépéseiket. Mindez csodálatos dolog volt számomra. Még akkor is, ha ezután ugyancsak felszaporodtak a tennivalóim. A veteményes, ami a mindennapi rendszeres munkát kívánt, és az aprójószág szaporulata, még a már meglévő segítséggel is, de minden percem be volt miattuk osztva. Nem bántam, örömmel végeztem, keltem hajnalban, indultam a birodalmamba, világgá tudtam volna kiáltani, menyire szép a tavasz, az élet, mennyi szeretet fér el egy kis fészekaljában akár, és nem érdekeltek ettől fogva a rossznyelvek sem. Ahogy az ajtón kiléptem reggelente az éhes galambok, pávafarkú hófehérek, bóbitások, gatyások repültek rám, majd a szemem verték ki a nagy tolongásban. Röpültek vállamra, fejemre, szórni kellett a magot. Az anyakoca monoton nyögdécseléssel csitította a már kajlásodó süldő malacait, türelemre intve őket. A tyúkok, kacsák, kiscsirkék szinte repültek a kiskapu felé, hangosan üdvözölve a várható finomságokat, a kiskacsák felháborodottan követelték az apróra vágott csalános darakeveréket. Igen, határozottan úgy éreztem, megértem a viselkedésüket, tudom, mit akarnak, és igyekeztem eleget tenni, beszéltem hozzájuk, figyeltek rám, lépni alig tudtam tőlük. Szinte jó volt, hogy a nyúlházba külön bejáraton lehetett csak bemenni, így szinte egy külön, csendes világba léptem be. Nem csupán láttam, de hallottam is szapora szimatolásukat, apró orrokat a ketrecek rácsának nyomva várták az illatos, friss lucerna adagot. Legdühödtebben az utoljára maradó hízóra beállított disznók követelték a kosztot, sokszor két lábra állva döngették az ólajtót, visítottak torkuk szakadtából. Bizony, az én vékonydongájú fizikumom olykor gyengének bizonyult, és a kezeim száma is alatta maradt a szükségesnek. Ha nyolc lett volna is kevés lett volna ilyenkor. Végre mindenki megkapta a reggelit, elégedett kárálás, tollászkodás, megnyugvó röffenések, a galambok kényeskedő tollazat rendezése, a kacsák tisztálkodó pancsolása, a kis japán kakas legénykedésének fitogtatása, a hatalmas kendermagos kakas héthatárra szóló büszke kukorékolása a megelégedésről szólt. Megkönnyebbült sóhajjal, és legalább én is hasonló megelégedéssel indultam kis családomat is ellátni. Tagadhatatlanul sok-sok gyönyörűségben volt részem. Nem kifejezetten szerettem a hajnali felkelést, de a napfelkelte is ragyogó élmény volt számomra. Ezzel együtt időnként bizony jelzett a szervezetem, mert kissé túlterheltem magam. Akkoriban nem értem el az ötven kilót sem, és még szoptattam is. Egy ideje óvatosan adogattam már papa tanácsára gyenge galambhúslevest, áttört zöldségekkel, hasonló, könnyű, de tápláló ételeket is Kisritának, szívesen fogadta. Ez is külön öröm volt, ahogyan fejlődött, gyarapodott. Szinte nem is fért el bennem ennyi boldogság Írtam is egy levelet Boglárkának, jöjjön el, nézzen meg bennünket, hova is kerültünk. Sor került erre is, de a sors nagy rendező! Ebbe is beleszólt. Egyik délelőtt a kiskapuban megláttam anyámat. Hitetlenkedve meredtem rá, hogyan kerül ide, mit akar itt?! Azok után, ahogy kidobott, kitagadott, öngyilkosságra buzdított, a gyereket is ki akarta verni belőlem, kegyetlen módon. Ezzel együtt elöntött az öröm is, hogy mégiscsak, hát eljött. Megnyíló lélekkel indultam felé, öleltem át. Hijnye, hát mán annyira örüljél, te. Van itthon ember? hárította el ölelésemet, öklével még a puszit is letörölve arcáról. Kijózanított hidegsége, lehervadt rólam az öröm. Folytatás a következő oldalon >>

15 2015. május Albertirsai Híradó 15 Folytatás az előző oldalról Persze, hogy van! Itt vagyok én is, ember vagyok! Itthon a kis unokája is, biztos kíváncsi rá?! engedtem előre. Nincsen nékem arra időm, na engedjél mán huppant le, és papírokat szedett a táskájából elő, három almával együtt: Inkább olvassad ezt itt ni, fújta ki magát. Jegyzőkönyv volt, tartalmazta kicsi lányom édesapjának a meghallgatását, amelyben váltig tagadja az apaságot. Ezért idézni fog a minden érintett felet a bíróság. Istenem, utánam nyúl a szenny, a mocsok. Hány gyönyörű hajnal feledteti ezt el velem, mennyi derengő szeretet kell ahhoz, hogy erőt merítsek belőle, hogy felvegyem a harcot?! Mégis: valahol igazat kellett, hogy adjak Tamásnak. Most már tudom igazán hogy az a dolog úgy nem történt meg közöttünk. Csak majdnem. Mégis elég kellett, hogy legyen ahhoz, hogy most itt van a gyümölcse, Kisrita létezésében. Tamás viszont azt hiheti, hogy becsapom, hogy talán bosszú ez. Sápadttá vált arcomat lángoló forróság öntötte el: milyen megszégyenítés vár még rám, idegen emberek előtt?! Nem álltam még ki eleget, leköpdöstek, megszóltak, megkiabáltak végig, míg kihordtam, megszültem magamra hagyattottan kicsi lányomat? Sok időm nem volt. Anyám meghallotta a belső szobában neszező papa botjának kopogását, ahogy indult kifelé. Harciasan fordult arra, a kibotorkáló öreg szóhoz sem juthatott: Ahán, hát maguk fogadták be. Csak meg ne bánják. Nincs itt még rendbe semmise. pakolta vissza a papírokat. Csakhogy papa is erőt vett meglepetésén: Ha nem tévedek, az asszonyság szülte ezt a lyányt, itt ni. Merthogy az anyja nem volt neki, az bizonyos. Azt az almát neki hozta? Pakolja csak vissza azt is, de sietősen, nehogy lekésse az autóbuszt. Azt a csúfságot nem szeretném megérni. Te meg lyányom menjél, picsorog a kicsi, tán anyád meg se nézte?! Nem lepődnék meg, de ne is nézze, még megverné a szemével nyitotta is ki az ajtót, anyám pedig szélsebesen suhant ki rajta. Már odakint, az átjárón túl szólt vissza: Na, majd még, majd meglátod! - zavartan kereste a szavakat, lehet, hogy először életében. (Részletek a Fancsikai fények. c. kötetből - Sz.irén) KULTÚRA Amikor a zsidók minden vagyona az államra szállt Tolnay Károly 1837-ben Magyar Király néven megalapította Albertin az első gyógyszertárat. Tolnay halála után özvegye Langhof Gyula bérlőnek kiadta. Az özvegy elhalálozása után a gyógyszertárat Langhof megvette, 1903-ban jogosult lett arra, hogy Irsára áthelyezze, de végül is nem élt ezzel a lehetőséggel ben Tábor Gyula ( ) megvásárolta és áthelyezte Irsára. Az irsai Magyar Király patikának a tulajdonosa, gyógyszerésze Tábor Gyula lett, aki 1890-ben a Budapesti Tudományegyetemen gyógyszerészként végzett, mint izraelita ben Tábor Gyula gyógyszerész megvásárolta a gyógyszertár személyi jogát és patikáját a két község határán fekvő Vasút utca sarkára (mai Gyovai-bolt) helyezte át. Tábor Gyula tanulmányt írt a hetenként megjelenő Gyógyszerészeti Közlönybe a komlóról (Könyv- és irodalmi gyűjtemény magyarországi gyógyszerészeti munkákról ), s csodaszerét, a Tábor-féle haj-regenerateurt a Magyar Színpad című budapesti és a Nagykanizsai Friss Újságban rendszeresen népszerűsítette. A mai reklámszövegekben is közkedvelt hajgenerátor szó a regenero latin szóból ered, jelentése újjáéleszt, újranöveszt, újjáteremt. Megtudhattuk, hogy Budapesten a Várszínházban Kampis János: Radnóthyné 3 felvonásos színműve ment, melyben az Irsán született Szacsvay Imre Barkay Ádámot játszotta. Az előadás este 7-től 9 utánig tartott, színház után a New-York kávéházba mentek. A zsidó vallás az adakozásnál előnyben részesítette a rászorulók megsegítését. Az 1926-os tanévtől, mivel a tankönyvek drágasága a szülőknek az irsai polgári iskolában nagy gondot okozott, a szegény tanulók könyvsegélyezését, az iskolai egyenruha megvásárlását (másokkal együtt) Tábor Gyula is minden évben támogatta. Tábor Gyula 1936-ban elhunyt. Özvegye (Pfeifer Karolin ) a patikát ben kiadta Kemény Lászlónak, majd 1938-tól Mester Sándornak, aki bérelte és vezette azt április 12-én jelent meg az 1370/1944. M. E. sz. rendelet a zsidó gyógyszertári jogosítványok rendezése tárgyában. A személyes jogú gyógyszertárak engedélyese, haszonélvezője nem lehetett zsidó. A zsidó kézben lévő reáljogú gyógyszertárak eladhatóságát és átruházhatóságát is elvetette a rendelet. A belügyminiszter május 4-i hatállyal vonta meg a jogosítványokat. A rendelet szerint új pályázatokat írtak ki ezekre a gyógyszertárakra. Az új tulajdonosokat a miniszterelnök, Sztójay Döme nevéből képezve, ún. Sztójay-jogosoknak nevezték. A Belügyi Közlöny évi 47. száma közölte a 3840/1944. Me. (XI. 3.) számú rendeletet a zsidók vagyonának elvételéről: a zsidók minden vagyona az államra száll. Ezt a vagyont a háború viselésével és a hadikárokkal, a hadi gondozással, továbbá a zsidókra vonatkozó jogszabályok végrehajtásával járó költségek fedezésére kell fordítani május 4-ig öszszesen 190 magyarországi megvont jogosítványú, zsidó tulajdonú gyógyszertár szűnt meg, majd ezekre a patikákra a /1944. B.M. XIII. számon országos pályázatot hirdettek a gyógyszertárakra. Pest Pilis Solt Kiskun vármegyéből: Abonyban a Szent István, Apostagon a Kossuth Lajos, Bián a Magyar Korona, Csepelen az Őrangyal, Dunavecsén a Megváltó, Irsán a Magyar Király, Kiskunfélegyházán a Segítő Mária, Kiskunhalason a Magyar Korona, Kispesten a Deák Ferenc, a Remény, a Szent László, Monoron a II. Rákóczi Ferenc és a Szentháromság, Nagykőrösön a Magyar Korona, Rákospalotán a József főherceg, a Madonna és a Zrínyi Ilona, Rákosszentmihályon a Szent Margit, Soroksáron a Szent Antal, Újpesten az Oroszlán, Visegrádon a Remény gyógyszertárak jutottak erre a sorsra. Voltak, akik diadalünnepet ültek: a keresztény magyar gyógyszerészet valóságos reneszánszát éli és két olyan eredményt termelt ki magából sokesztendős küzdelme, élni akarása, mely méltán tölthet el mindnyájunkat büszkeséggel. Hatalmas távlatok nyílnak meg előttünk, de sohasem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a jog párhuzama a kötelesség írták 1944-ben az Egyesített Gyógyszerészi Lapokban ben bekövetkezett az újabb államosítás. Major János

16 16 Albertirsai Híradó május KULTÚRA ABKTCS programja Az Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoport május 30-án (szombat) 10:00 kezdettel Mihez kezdjünk a megtakarításainkkal? címmel előadást szervez a Móra Ferenc Művelődési Házban. Előadó: Kardos Miklós, a Magyar Posta Befektetési Zrt vezérigazgatója. Az előadást Petró Péter, az ABKTCS elnökének vetítése egészíti ki, amelynek címe: 15 év munkája képekben. Agykontroll gyerekeknek A Fabatka Gyermekházban július én agykontroll tanfolyam kerül megrendezésre 7-10 éves gyermekek részére. Célja magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb, céltudatosabb gyermekek nevelése. Jelentkezni lehet a szervezőknél: Hegedűs Sarolta (06-20/ ). Ecsedi László Sportcentrum Felhívjuk a tisztelt albertirsai lakosok figyelmét, hogy az idei évben is kedvezményesen vehetik igénybe a szabadtéri sportközpont szolgáltatásait. Bővebb információ a nyitva tartásról és a belépőjegy díjakról az Ecsedi László Sportcentrumban (2730 Albertirsa, Vágóhíd u. 1.), illetve az Albertirsa Város Önkormányzatától (2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2.) kérhető. Nemzeti Bor Maraton május 30-án a Nemzeti Bor Maraton, a 67. (Cegléd Pilis) 25 km hosszú szakaszában 02:24:00 04:54:00 közötti időszakban érinti Albertirsa városát. Az esemény azt szeretné kifejezi, hogy mozogni és borozni egy jó és szeretetteljes dolog. Bővebb információ a részvételhez: Albertirsai Híradó előfizetés Tudta, hogy előfizetéssel is megkaphatja lapunkat? Fizessen elő az Albertirsai Híradóra! Előfizetéssel kapcsolatosan információ kérhető Albertirsa Város Önkormányzatától (2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2.). Települési támogatás pályázat az egészségügyi szolgáltatási díj átvállalására A pályázat általános célja, hogy az önkormányzat által biztosított térítésköteles Rövid hírek egészségügyi ellátásokat (szakrendelések, labor, fiziko, EKG) azok is igénybe tudják venni, akik az egészségügyi hozzájárulási díj megfizetésére szociális helyzetük miatt nem képesek. Pályázat május 04-től május 22-ig nyújtható be, az előírt formanyomtatványon és a megjelölt igazolásokkal együtt. Bővebb információ kérhető és a formanyomtatvány beszerezhető az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal portáján és szociális irodáján (2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2.), továbbá letölthető Albertirsa Város Önkormányzatának hivatalos honlapjáról ( Fekete Alexandra versei Fekete Alexandra vagyok. Albertirsán élek születésemtől kezdve, huszonegy éve. Vidám, mosolygós és optimista embernek tartom magam. Igyekszem a legjobbat kihozni amiből csak lehet. Felszolgáló szakmát végeztem, majd az albertirsai Budakalász Gimnáziumban érettségiztem. A labdarúgásban aktív szerepet töltöttem be, pontosabban tizenhat évet, de szeretném újra elkezdeni. Imádom a természetet, a könyveket, a fényképészetet és természetesen a versírást. Terveim között van a természetfotózás is, de erről majd később. Egy éve kezdtem el verseket írni és úgy gondoltam, hogy szívesen megosztanám önökkel a gondolataimat. Az ügy érdekében Fazekas László polgármester úrhoz fordultam. Segítségével valósult meg mindez. Ezúton is köszönöm szépen a segítségét! Remélem, a verseim elnyerik az önök tetszését és örömmel olvassák őket az elkövetkezendő hónapokban. Minden jót kívánok! Fekete Alexandra A Márai Sándor Városi Könyvtár határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony keretében gyermekkönyvtáros munkakör betöltésére teljes munkaidős pályázatot hirdet meg. A munkavégzés helye: Pest megye, 2730 Albertirsa, Pesti út 52. A pályázat benyújtásának határideje: május 20. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Zagyva József Csaba nyújt, a 06-53/ os telefonszámon. Tavasz A port fújja a szél előttem, de a fűszálak csak pihennek. Faágak ide-oda cikáznak és talán azt is értik, mi ez a fuvallat. Látok rajtuk pár bimbót, miből kipattan az élet, majd szél szórja be illatukkal a szép rétet. A rovarok is érzik a frissen főtt illatot, majd megindul petéjéből a hernyó és bábból később egy pillangó. Poroznak a méhek is. Lábukon sárga gömböt cipelnek, s közben zümmögnek, majd később életet adnak egy gyümölcsnek. Zsenge füvön legelészik az őz. Mellette kis gidája fürgén futkorászva, játszik a fénylő napsugárban. Emberek kint a mezőn művelnek. Kemény földre újra életet lehelnek, mire esőt várva bújik ki az élet. Tavasszal minden színes és minden él. Újjászületik a világ és vele együtt dobbantva virágzik szívem is. Fekete Alexandra március 25.

17 2015. május Albertirsai Híradó 17 Gerje KlímaBarát Egyesület csatlakozva Kovács Szilvia ötletgazda (Karcag) által létrehozott A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz meghirdeti a helyi A legszebb konyhakertek című programot/versenyt. Várjuk minden albertirsai zöldség/gyümölcs termesztő kertművelő jelentkezését! Jelentkezési határidő: április 30. (utólag még van lehetőség csatlakozásra)! Jelentkezési lap kérhető és leadható: Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal portáján (2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2.), a Móra Ferenc Művelődési Házban (2730 Albertirsa, Pesti út 85.), továbbá letölthető: és a facebook oldaláról. Nevezési kategóriák: KULTÚRA VÁLASZÚTON színházi est A holokauszt áldozatainak emlékére április 28-án 19:00 órai kezdettel került a Zsinagóga épületében megrendezésre a VÁLASZÚTON című színházi est. Az előadás a MEDVE színpad által került bemutatásra. A szereplők Merkli Bea és Berényi Dávid színművészek, a zenei közreműködők Benyár Judit és Hűvösvölgyi Péter A legszebb konyhakertek Balkon: erkélyen kialakított zártkert 1.: zöldség; Mini: m² zártkert 2.: gyümölcsös; Normál: 50 m² felett zártkert 3.: vegyes (zöldség és gyümölcs); Közösségi: csoportok, szervezetek által megművelt kertek. A kertek megtekintésére 2 alkalommal kerül sor előzetes időpont egyeztetés alapján. Eredményhirdetés: szeptember 6-án, a városnapi ünnepségen. Nagy Adrienn a Gerje KlímaBarát Egyesület elnöke (Neofolk) voltak. Szerkesztő, rendező Halmy György volt. Az előadás előtt Fazekas László polgármester mondott beszédet. Az ingyenes, de igen magas színvonalú színházi estre sokan voltak kíváncsiak. A Zsinagóga épületének kimagasló akusztikája különösen élvezetessé és felejthetetlenné tette ezt a páratlan és mély érzésekkel teli előadást. Márai Sándor Városi Könyvtár könyvajánló Jo Nesbo: Fejvadászok Roger Brown igazán a szerencse fiának tűnik: ő Norvégia legsikeresebb fejvadásza, gyönyörű feleségével egy pompás házban élnek. Ám a luxus életmódot Roger műkincstolvajként igyekszik bebiztosítani, s mellékállásában igen ügyesnek bizonyul. Amikor felesége galériájában megismerkedik valakivel aki egyrészt tökéletes jelölt az egyik általa kínált magas állásra, másrészt a művészettörténet egyik legkeresettebb képének a tulajdonosa Roger úgy érzi, élete nagy lehetősége köszöntött rá. Készülni kezd eddigi legmerészebb betörésére. Ám a vadászból csakhamar vad lesz, üldözöttje egy rémálomba illő ellenfélnek. Még több Skandináv krimik kötetet talál a könyvtárban! Sarah Lark: Az ezer forrás szigete A 18. század eleji Londonban Nora, egy jómódú kereskedő lányról szól, akinek kedvese tragikus körülmények között meghal, a lány tovább őrzi emlékét. Hogy beteljesítse közös álmukat a földi paradicsomról, feleségül megy az idősödő Elias Fortnamhoz, egy jamaicai cukornád-ültetvényeshez. A házasság azonban nem úgy sikerül, ahogy tervezi: vágyai szigete helyett a földi pokolban találja magát. Sarah Lark regénye az igaz szenvedély és hűség történetét mondja el, egyúttal történelmileg hiteles korrajzot fest a karib-tengeri gyarmatok életéről. Még több Regényes Történelem kötetet talál a könyvtárban! A Márai Sándor Városi Könyvtár nyitva tartása (2730 Albertirsa, Pesti út 52.) Hétfő: 12:00 17:00 Kedd: 09:00 17:00 Szerda: ZÁRVA Csütörtök: 12:00 17:00 Péntek: 09:00 17:00 Szombat: 09:00 13:00 Vasárnap: ZÁRVA

18 18 Albertirsai Híradó május KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK Az INTERNET veszélyei Az internet nagyszerű eszköz, de veszélyeket is rejt. A gyermekek és a fiatalkorúak védelme az internet káros tartalmaival szemben egyre fontosabb kérdés napjainkban. A tisztességes weboldalak mellett találkozhatunk olyan oldalakkal, amelyek megtévesztő, hamis információkat vagy az egészséges erkölcsi- és szellemi fejlődésre káros tartalmakat, így pornográf és erőszakos tartalmú információkat közölhetnek. Az internet számos veszélyt rejt a gyermekekre nézve, hiszen ők még képtelenek helyesen szűrni és értékelni a kapott információt, megkülönböztetni az értékeset az értéktelentől. Képzeljük el az internetet úgy, mint egy hatalmas labirintust, aminek nincs kijárata, bármerre elindulhatunk, mert folyton változik, bővül. Minden ajtó mögött van valami, de hogy mi, azt csak akkor tudjuk meg, ha már kinyitottuk. És képzeljük el, hogy ebbe a labirintusba egy gyereket engedünk be, egyedül. Ajánlás szülőknek: Készítse fel gyermekét az internet helyes használatára, az internet világára! A szülő irányítsa a gyermek internetes tartalmakkal kapcsolatos érdeklődését! A szülő mindig legyen érdeklődő akkor, ha a gyermek valamilyen általa felfedezett netes újdonságról számol be, vagy éppen valami olyanról, amely számára nem tetsző! Alkalmazzon szűrőprogramokat a biztonságosabb internetezés érdekében! Ezek segítségével FELHÍVÁS megválogathatja a gyermeke számára elérhető oldalakat, megelőzheti a pedofil jellegű zaklatásokat, valamint azt, hogy gyermeke erőszakos tartalmakra bukkanjon a világhálón! Szakítson időt a közös szörfözésre, így gyermekét hozzászoktathatja ahhoz, hogy az internetezés lehet közös program is! Amennyiben tudomására jut, hogy gyermekét bármilyen formában zaklatják az interneten keresztül, azonnal forduljon a rendőrséghez! Ajánlás a gyermekeknek: Világháló = mindenkihez eljut, amit oda egyszer feltöltünk! Vigyázz milyen képeket raksz fel a közösségi oldalakra, vigyázz miket posztolsz ki! Minél személytelenebb elérhetőséget adj meg! Soha ne add meg a lakcímedet, telefonszámodat senkinek az interneten keresztül! Mindig más regisztrációs nevet és jelszót használj! Soha ne jelöld be a jelszó megjegyzése részt! Ne használd a nevedet regisztrációs névként! Letöltések alkalmával figyelj, hogy csak azokat a tartalmakat töltsd le, ami nem tilos, mert az illegális tartalom letöltését a törvény bünteti! Internet kávézóban vagy wifi pontról ne intézz személyes ügyeket! Ne hagyd őrizetlenül a számítógépet és ne maradj bejelentkezve, amikor nyilvános helyen chatelsz, vagy belépsz a közösségi oldaladra! A 2730 Albertirsa, Dánosi út 1584 hrsz. alatti, a vasúti átjáró után és a benzinkúttal szemben található területen (is) az illegális szemét lerakása természetvédelmi szabálysértés keretében büntetendő. Bárminemű szemét elhelyezése TILOS! A terület kamerával megfigyelt! Találkozót, randevút ne beszélj meg! Ha mégis, akkor el kell mondanod a szüleidnek és fontos, hogy valaki elkísérjen! Képeket (főleg erotikus tartalmúakat) soha senkinek ne küldj át, mert bárki bármikor visszaélhet vele, akár zsarolhatnak is, illetve zaklathatnak miatta! A 8 leggyakoribb hiba, amivel az internetező gyerekek veszélybe sodorják magukat: 1. Közzéteszik saját maguk vagy mások személyes adatait. 2. Felelőtlenül megosztják jelszavaikat. 3. Túlzott figyelmet kiváltó képeket közölnek magukról és másokról. 4. Illegális tartalmakat töltenek fel / le. 5. Azt hiszik, hogy tevékenységük anonim az interneten. 6. Levélszemetet nyitnak meg. 7. Valótlan információkat továbbítanak anélkül, hogy meggyőződnének azok hitelességéről és aktualitásáról. 8. Felelőtlenül kattintanak bármilyen linkre anélkül, hogy tudnák, biztonságos oldalra vezet-e. Cyberbullying = internetes zaklatás A gyerekek sokszor nem érzik az online világ veszélyeit, nincsenek tisztában a hatásaival, nem ismerik a mobil-, online eszközök erejét. Ugyanakkor a fiatalok számára az internet, a mobiltelefonok és számítógépek világa fontos és mindennapos dolog. Fenyegetés, zsarolás, cikizés, kiközösítés, megszégyenítés, illetéktelen képek, lejárató mobilfelvételek, rosszindulatú megjegyzések, álprofil és még sok más fenyegeti a gyerekeket a világhálón. Ahhoz, hogy megvédhessük gyermekeinket az internetes zaklatóktól, lépést kell tartanunk a technika fejlődésével. Próbáljuk meg nyomon követni gyermekünk társadalmi életét a közösségi oldalakon! Erre jó lehetőséget ad, ha a szülő is be van jelölve ismerősként. Amennyiben úgy látjuk, hogy gyermekünket nyomasztja valami, visszahúzódó lesz, feszültnek, idegesnek tűnik internetezés vagy mobilozás után, esetleg romlik a tanulmányi eredménye, akkor nézzünk alaposabban utána annak, mit csinál a neten. Ha kiderül, hogy cyberbullying áldozata lehet, akkor mentsük el a bizonyítékokat és jelentsük be a dolgot. Ha a gyerek kevésbé közlékeny, nem nyílik meg, akkor keressük vissza a bejegyzéseit, chatarchívumát vagy a böngészési előzményeit. A cyberbullying jelensége az általános és középiskolások életében a legjellemzőbb. Ha a gyerek iskolatársai felől érkezik támadás, az események dokumentálása után jelezni kell a problémát a pedagógusok és a szülők felé. Értesíthetjük a weboldal üzemeltetőjét, és a hu portált, súlyos esetben a rendőrséget. A kiskorúak személyes adataival való visszaélés, fizikai fenyegetés vagy szexuális zsarolás törvénybe ütközik, ezekben az esetekben mindenképp értesítsük a hatóságokat! Akik káros, veszélyes tartalmakkal találkoznak az interneten és nem tudják, hogy mitévők legyenek, tanácsadást kaphatnak a Kék Vonal holnapján vagy a es ingyenes számon. Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály

19 2015. május Albertirsai Híradó 19 KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK A Faulhaber Motors Hungaria Kft. felvételt hirdet Irodai Asszisztens munkakör betöltésére. Feltételek: - felsőfokú angol vagy német nyelvtudás; - számítógép használat emelt szintű ismerete. Jelentkezni fényképes önéletrajz leadásával lehet a következő címen: fmh@faulhaber.hu Rendőrségi közlemény A Ceglédi Rendőrkapitányság kollégai az ittas járművezetők kiszűrését továbbra is kiemelten végzik. Az elmúlt hetekben is több eljárás indult ittas járművezetőkkel szemben. Szokás szerint felhívjuk a kerékpárral közlekedők figyelmét: a láthatósági mellény viselésére, melyek nem kopottak és elősegítik a más járművezetők általi észlelhetőséget; a világító berendezések megfelelő fényerejére. Fontos, hogy ezek a megfelelő irányba világítsanak, és azt ne takarják el (például ne a kosár mögé tegyék, a kabát ne lógjon rá); a kerékpárutak használatára, valamint hogy az egyirányú utcákban forgalommal szemben közlekedjenek, és lehetőleg ne járdát használják. Balesetmentes közlekedést kívánunk! TOVÁBBI ÖNBIZALOMRA BIZTATNAK Pest megyében is 2015-ben immáron negyedszer indul útjára a vizelettartási zavarban érintetteket segítő Cseppnyi Önbizalom Kontinencia Betegedukációs Program. Pest megyében 26 háziorvosi praxisban van lehetőség kontinencia tanácsadáson történő részvételre. A vizelettartási zavar az a betegség, amiről nem kérdez a háziorvos, és nem mer beszélni a beteg, annak ellenére, hogy ugyan olyan gyakori, mint az allergia (szénanátha). Mindennek ellenére a Cseppnyi Önbizalom Program kezdeményezői bíznak abban, hogy évről-évre egyre inkább sikerül elérni, hogy az érintettek megnyíljanak háziorvosuknak, vagy körzeti ápolójuknak és beszéljenek e problémájukról. Eddig már több mint érdeklődő vállalta fel, hogy e kényes témáról beszél az orvosával. Idén tavasszal összesen 329 háziorvosi rendelőben várják azokat az érintetteket és a hozzátartozókat, akik eddig még nem mertek beszélni a vizelettartási problémáról. A praxisokban rendelési időben várják a körzethez tartozó betegeket. Pest megyében résztvevő háziorvosi praxisok Orvos neve Település Praxis címe Dr. Fógel Kristóf Albertirsa Somogyi B. u. 50. A programról további információkat a weboldalon találhat. A Cseppnyi Önbizalom Program 2012-ben indult az Országos Alapellátási Intézet, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szakmai támogatásával és az SCA Hygiene Products Kft. partner-együttműködésében. Az idei évtől a Magyar Kontinencia Társaság is a kezdeményezés mellé állt, szakmai támogatásával járul hozzá a program sikeréhez. További sajtóinformáció: Nagy Ákos VM.komm Kommunikációs Tanácsadó iroda Tel: (1) , 20/ nagy.akos@vmkomm.hu ÁPRILIS HÓNAPBAN HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Nakladál Anita és Massányi Gábor Imre, Száva Mária és Nógrádi Gábor, Kuszenda Éva és Tóth Zsolt, Bottlik Zita és Reketes Attila, Gyebnár Anita Angéla és Vasadi Zoltán ÁPRILIS HÓNAPBAN SZÜLETETT Spitzer József és Kutacs Cintia Szöllősi Ferenc és Penderik Éva Kolompár Zsolt és Lendér Mónika Erdélyi János és Czifra Szilvia Csík Krisztián és Varga Karolina Farkas Sándor és Dancs Ágnes Jarábik Zsolt és Zsér Andrea Benkó Csaba és Fekete Bernadett Gáspár Péter és Csonka Hajnalka Lencsés Norbert és Gajdos Gabriella Gimesi András és Spiegl Dóra Mózes-Horváth Ákos és Mózes Ingrid Éva István és Bori Viktória ÁPRILIS HÓNAPBAN ELHALÁLOZOTT Urbán Lajos Szedresi Józsefné Benkó István Fabók Mihályné Kendra Ferencné Szabó Istvánné Nyilas Jánosné Kovács László Lehoczki István Gyöngyösi Mihály Kunu Gusztáv 62 éves 86 éves 80 éves 92 éves 79 éves 92 éves 85 éves 60 éves 55 éves 84 éves 68 éves Háziorvosok ügyeleti beosztása MÁJUS Ügyelet címe, telefonszáma: Albertirsa, Vasút u. 4. (53) Ellátási terület, illetve település neve: Albertirsa, Dátum Ügyeletes orvos neve 1. Dr. Pécsi Angéla 2. Dr. Zolnyan Erzsébet 3. Dr. Zolnyan Erzsébet 4. Dr. Pécsi Angéla 5. Dr. Zolnyan Erzsébet 6. Dr. Pécsi Angéla 7. Dr. Fógel Kristóf 8. Dr. Pécsi Angéla 9. Dr. Varga Krisztina 10. Dr. Zolnyan Erzsébet 11. Dr. Pécsi Angéla 12. Dr. Hajdúhegyi Ágnes 13. Dr. Zolnyan Erzsébet 14. Dr. Pécsi Angéla 15. Dr. Hajdúhegyi Ágnes Pénzes Sándor Mácsár István Petró Istvánné Bakos Istvánné Fabók János Csaba Halász József László Hajduk Bálintné Busics Vincéné Jándi Magdolna Falusi József Kröpfl József Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak! Dánszentmiklós, Mikebuda Zia, Nikolett, Dominik, Balázs Marcell és Vince Ármin, Virág Karolina, Hunor Etele, Nimród, Noémi Mária, Péter, Luca, Lukács, László Csaba Félix Botond nevű gyermeke. 67 éves 61 éves 62 éves 80 éves 58 éves 60 éves 94 éves 90 éves 91 éves 75 éves 59 éves 16. Dr. Tajti Géza 17. Dr. Hajdúhegyi Ágnes 18. Dr. Pécsi Angéla 19. Dr. Zolnyan Erzsébet 20. Dr. Pécsi Angéla 21. Dr. Hajdúhegyi Ágnes 22. Dr. Ben Kane Francis 23. Dr. Ben Kane Francis 24. Dr. Zolnyan Erzsébet 25. Dr. Zolnyan Erzsébet 26. Dr. Pécsi Angéla 27. Dr. Zolnyan Erzsébet 28. Dr. Fógel Kristóf 29. Dr. Hajdúhegyi Ágnes 30. Dr. Ben Kane Francis 31. Dr. Ben Kane Francis

20 2015. május Móra Ferenc Művelődési Ház által szervezett májusi programok és Albertirsán működő gyógyszertárak ügyeleti nyitva tartása Albertirsai Híradó Hét Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap 19 4 Mónika, Flórián 5 Györgyi 6 Ivett, Frida 7 Gizella 8 Mihály 9 Gergely 10 Ármin, Pálma 13:00 Nyugdíjas klub 09:00 Vásár 16:30 Rajz szakkör 08:00 DAKÖV ügyfélfogadás 09:30 Adventista Egyház 18:00 Jóga 18:00 Fotókör Dolina túra Rajt-cél: Ecsedi 20:00 ZUMBA László Sportcentrum 20 09:00 Vásár 13:00 Nyugdíjas klub 18:00 Jóga 20:00 ZUMBA Ügyeletes: CENTRUM Gyógyszertár 08:30 Falugazdász ügyfélfogadás 14:00 DAKÖV ügyfélfogadás 14:00 VÉRADÁS 18:30 ZUMBA 19:00 Filmklub A hivatalos változat Ügyeletes: REMÉNY Gyógyszertár :30 Falugazdász ügyfélfogadás 14:00 DAKÖV ügyfélfogadás 17:00 MSZP gyűlés 18:30 ZUMBA 19:00 Filmklub A zóna 16:30 Rajz szakkör 08:00 DAKÖV ügyfélfogadás 20:00 ZUMBA 09:30 Adventista Egyház 16:00 Nárcisz klub Ügyeletes: CENTRUM Gyógyszertár Ügyeletes: REMÉNY Gyógyszertár Ügyeletes: IRSA Gyógyszertár Ügyeletes: IRSA Gyógyszertár Erik, Alexandra 19 Ivó, Milán 20 Bernát, Felícia 21 Konstantin 22 Júlia, Rita 23 Dezső 24 Pünkösd, Eszter, Eliza 08:00 Ökovíz kft. ügyfélfo- 09:30 Adventista Egyház gadása 13:00 Nyugdíjas klub 18:00 Jóga 19:00 Polgárőrgyűlés 20:00 ZUMBA 08:30 Falugazdász ügyfélfogadás 14:00 DAKÖV ügyfélfogadás 18:30 ZUMBA 19:00 Filmklub Az ártatlanság ára 22 08:30 Falugazdász ügyfélfogadás 14:00 DAKÖV ügyfélfogadás 18:30 ZUMBA 19:00 Filmklub Samsara a lét örök körforgása 23 13:00 Nyugdíjas klub 18:00 Jóga Ferenc Pongrác Szervác, Imola Bonifác Zsófia, Szonja Mózes, Botond Paszkál 08:30 Falugazdász ügyfélfogadás 14:00 DAKÖV ügyfélfogadás 18:30 ZUMBA 16:30 Rajz szakkör 18:00 Fotókör 09:00 Vásár 16:30 Rajz szakkör 19:00 Polgárőrgyűlés 17:30 Művészeti iskola táncbemutatója 09:00 Vásár 15:00 Vasutas nyugdíjas klub 16:30 Rajz szakkör 18:00 Fotókör 08:00 DAKÖV ügyfélfogadás 18:00 Tessedik iskola kulturális bemutatója 20:00 ZUMBA 08:00 DAKÖV ügyfélfogadás 20:00 ZUMBA 08:00 DAKÖV ügyfélfogadás 20:00 ZUMBA Ügyeletes: IRMÁK Gyógyszertár Ügyeletes: IRMÁK Gyógyszertár Pünkösd, Orbán Fülöp, Evelin Hella Emil, Csanád Magdolna Janka, Zsanett Angéla, Petronella 09:00 Baráti kör találkozója 09:30 Adventista Egyház 16:00 Nárcisz klub :30 Adventista Egyház Gyereknap a Mirelite parkban 10:00 Angolos ovisok évzáró műsora 10:30 Családi stand up bűvészműsor 11:00 Gyerekkoncert: Válogatás a legszebb gyerekdalokból 12:00 A három kiscica c. mese ÖKO játszóház Ügyeletes: CENTRUM Gyógyszertár Tünde Kármen, Anita Klotild Bulcsú Fatime Norbert, Cintia Róbert Ügyeletes: REMÉNY Gyógyszertár Ügyeletes: REMÉNY Gyógyszertár Az Albertirsai Híradó főszerkesztője Szelepcsényi Csaba, üzenetet hagyhatnak a Művelődési Házban és az albertirsaihirado@gmail.com címen. Lapzárta a hónap 20-án. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének kiadványa Felelős kiadó: Albertirsa Város Önkormányzata Felelős szerkesztő: Szelepcsényi Csaba Szerkesztőség: Albertirsa, Pesti út 85. Tel.: Okiratszám: III/PHF/181/Pe/1988. Megjelenik 1300 példányban Nyomda: Pende Print Nyomdaipari Kft. Nagykőrös, Béke útja 5. Felelős vezető: Kőházi Zoltán

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 26-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Pálinkás Péter alpolgármester

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M. /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

2013. február 6. 1/2013.(II.05.) sz. Felsőtárkány Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének

2013. február 6. 1/2013.(II.05.) sz. Felsőtárkány Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. február 6. Határozat: Tárgy: 1/2013.(II.05.) Felsőtárkány Község Önkormányzatával megkötött Együttműködési Megállapodás módosítási javaslatának elfogadása 2/2013.(II.05.) Felsőtárkány Roma Nemzetiségi

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. április 19-én 12.00

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására

43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására 43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi- Ellenőrző-Közbeszerzési

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv Hárskút község Önkormányzata : 8442. Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/272-916 e-mail: harskutonkor@invitel.hu Jegyzőkönyv Készült Hárskút Község Önkormányzat képviselő-testületi ülésén, 2013. október 10-én,

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Pályázat egészségügyi alapellátást szolgáló (háziorvosi, házi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. október 26-án 14 óra 30 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 4/2009. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án (csütörtökön) du. 16. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1) A Szent László Általános

Részletesebben

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

Beszámoló. a lejárt határidejű határozatokról. Képviselő-testület április 21 - i ülésére

Beszámoló. a lejárt határidejű határozatokról. Képviselő-testület április 21 - i ülésére Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról Képviselő-testület 2016. április 21 - i ülésére 217/2015.(XII.10)Kt. sz. Szondy u. 7. sz. alatti ingatlan Önkormányzat részére történő felajánlásáról Jánoshalma

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. - 428 - Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 29.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

emeleti tanácskozótermében.

emeleti tanácskozótermében. MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. II. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - a Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. július 24- én megtartott soron következő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pintér Imre polgármester, Gróf János, Kiss Ferenc, Nagy László, Weiszné Sós Éva képviselők. b./ Tanácskozási joggal résztvevők:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pintér Imre polgármester, Gróf János, Kiss Ferenc, Nagy László, Weiszné Sós Éva képviselők. b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: L/96-8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2018. július 4-én 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 15-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság március 6-án órakor megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság március 6-án órakor megtartott rendkívüli üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2019. március 6-án 10.00 órakor megtartott

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 220-2 /2010. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott 2015. II. félévi Munkaterve SZEPTEMBER 24. (csütörtök) Az előterjesztések leadási határideje:

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2015. április 13.-án

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére 1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

111/2018. (IV.17.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról

111/2018. (IV.17.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról 111/2018. (IV.17.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi-Szociális

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. N a p i r e n d

J e g y z ő k ö n y v. N a p i r e n d J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. július 12-én tartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Kiss Géza polgármester, Fáncsik Géza, Horváthné

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

2011. április 13-án (szerda) 18.30 órakor

2011. április 13-án (szerda) 18.30 órakor Albertirsa Város Polgármesterétől 2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2. M E G H Í V Ó Albertirsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 13-án (szerda) 18.30 órakor tartja rendkívüli ülését, melyre

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 26-án 13 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-56/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 10-én

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK (2018. ÁPRILIS 26.)

NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK (2018. ÁPRILIS 26.) NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2018. ÁPRILIS 26.) Határozat: 11/2018. - 14/2018. Kt. hat. Határozat: 17/2018. - 26/2018. Kt. hat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. február 10.-i ülésének J E G Y Z Ő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 03-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Boros Lajosné, Juhász

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. 183/15/2013. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. Rendelet: 10/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/36/3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse.

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse. ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2010. december 14- ei ülésére. Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervére Határozati javaslat: Nyergesújfalu

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnöke tisztelettel meghívja Önt a nemzetiségi önkormányzat

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnöke tisztelettel meghívja Önt a nemzetiségi önkormányzat Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Napirend: Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnöke tisztelettel meghívja Önt a nemzetiségi önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 12-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 12-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. október 12-én 12.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2018. február 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

18/2016. (II.25.) önkormányzati határozat

18/2016. (II.25.) önkormányzati határozat 18/2016. (II.25.) önkormányzati határozat A 244/2015. (XII. 17.) önkormányzati határozattal elfogadott és a 9/2016. (I. 21.) önkormányzati rendelettel módosított Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Babina Éva alpolgármester, Gáspár Imréné Koseluk Zsuzsanna képviselő, Veres Zsolt PGB elnök

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Babina Éva alpolgármester, Gáspár Imréné Koseluk Zsuzsanna képviselő, Veres Zsolt PGB elnök JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. június 5. napján tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Balatonföldvár - Városháza Jelen vannak: Holovits Huba polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-28/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkatervére Ózd, 2016. december 15. Előkészítő: Jegyző Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. II. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - a Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. július 26.-án, az önkormányzat házasságkötő termében 10 órai kezdettel megtartott, soron kívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 27/2012. (III. 28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. március 28-ai ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Dunakeszi, 2013. május 21. Tyimofejevné Iványi Réka a kuratórium elnöke Az alapítvány

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8. Ügyszám: 87-75/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 8. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2629/2016/A. JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2629/2016/A. JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 2629/2016/A. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2016. március 10. napján 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Testületi ülés Január 29. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/420-766, fax: 85/521-011, +3630/ 742-0232 e-mail:onkormanyzat@nemesvid.t-online.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatnak Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. szám alatti hivatali helyiségben 2018. november

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV 2014. január 29. (szerda) 1.) Az önkormányzat 2014. évi költségvetése (első olvasat) 2.) A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben