A Föld Napja Rákosligeten. Jó úton a labdarúgó utánpótlás ügye Rákosmentén

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Föld Napja Rákosligeten. Jó úton a labdarúgó utánpótlás ügye Rákosmentén"

Átírás

1 Jó úton a labdarúgó utánpótlás ügye Rákosmentén A gyerekekkel kéz a kézben vonulnak ki a csapatok a Sport téri pályán a Heves elleni NB III-as meccsen Három-egyre nyert a Rákosmente április 2-án délután az NB III-as labdarúgó bajnokság Mátra csoportjában a Heves LSC csapata ellen a Sport téri pályán. A találkozón jelen voltak az egyesület utánpótlásának tagjai is, akik hangos szurkolással buzdították a felnőtteket, akik közül soknak talán már példaképei is egyik-másik focistapalántának. Az utóbbi időszakban rendeződni látszik a városrész labdarúgó-utánpótlása jelentős részének korábban rendezetlen helyzete. A fél éve egyesület nélkül maradt fiatalok és edzőik helyet találtak az NB III-as Rákosmente szerepeltetésében együttműködő RKSK és Rojik egyesületeknél. A jövőben a Rákosmente összes hazai meccsén az utánpótlás csapatok tagjaival együtt vonulnak föl a pályára felnőtt futballisták. Papp József RKSK klubelnök szerelést vásárolt a gyerekeknek. Volt olyan palánta, aki úgy örült a focimeznek, hogy éjszaka abban is aludt. Papp József az eddigi edzési körülményeit is önzetlenül javította a gyerekeknek a Zrínyi Iskolában bérelt ingatlanon. Bár a Heves LSC jelenleg a tabella utolsó helyén áll, a Rákosmente pedig éppen a nyolcadik, ám a helyezésben meglévő különbség nem mutatkozott meg a mezőnyjátékban. Bár a mérkőzés elején kétszer is a kapufa mentette meg a Hevest a góltól, az első negyvenöt perc derekán feljött a vendégcsapat és Bessenyei Ferenc révén aki az egyébként kitűnően játszó Plókai Attiláról a tizenhatoson belül lefordulva húzott kapura, s lőtt a hálóba a 44. percben megszerezte a vezetést. A második félidőt idegesen kezdte a hazai csapat, mindent egy lapra feltéve támadott. Erőfeszítésit a 76. percben koronázta siker. Molnár Dániel egy jól eltalált lövéssel zúdította a labdát a jobb felső sarokba. Két perccel később Papadopoulos Aris húzott el a jobb összekötő helyén. A kifutó kapus előtt Grezsák Zsolthoz passzolt, aki nagy rutinnal a kapu közepébe lőtt. A harmadik gólt Kerényi Norbert egy balodali beadás után, fejjel szerezte. A tényekhez tartozik, hogy az utolsó percekben a hazai kapus, Komora László többször, nagy bravúrral mentett. Összességében izgalmas, fordulatos meccset vívott a két csapat. A hazai közönség jól szórakozott, örömmel könyvelte el a csapat tavaszi szereplésének harmadik győzelmét. A Föld Napja Rákosligeten Milyen akciókkal készül Rákosmente a Föld Napjára? kérdeztük elöljáróban Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselőt, a környezetvédelem elkötelezett szolgálóját. Hagyományt szeretnénk teremteni. Liget körül, a Vegyi-tónál, a Maros Moziban és a Csekóházban olyan programokat szervezünk, amelyekben közös, hogy Földünk és benne lakóhelyünk megismerésére, erőforrásainak tiszteletére irányulnak. Kicsik és nagyok, testmozgás vagy tudományos előadások iránt érdeklődők is találhatnak maguknak programot április 16-án, szombaton. Pár nappal előbbre hoztuk az eseményt a Húsvétra tekintettel. Bringázással kezdünk, aztán a már említett tószépítéssel. Majd 14 órától őstermelői és bolhapiac lesz a IX. utca elején, megmutatjuk, hogy jók vagyunk helyi megoldásokban, nincs szükség a világot vagy az országot átutazó élelmiszerekre, fölösleges új tárgyak vásárlására a boldog élethez. Eközben gyerekprogramok mennek majd a Csekóban, két természetfotó-kiállítást is megnyitunk, a Madártani Egyesület budapesti elnöke előad és vetít Budapest természeti értékeiről, előtte a környezetvédelem és a megújuló energiák szakértőivel folytatunk majd kerekasztal-beszélgetést. Öko-divatbemutató és egy figyelmeztető mozi a késő délután programja: Leonardo di Caprio: Az utolsó óra című környezetféltő dokumentumfilmjét vetítjük. Tábortűzzel és, ha minden jól megy táncházzal zárjuk a napot. Mennyit változott Rákosmente környezetvédelmi állapota az elmúlt években? Régi adósságot törlesztettünk azzal, hogy az előző ciklusban elkészítettük kerületünk környezetvédelmi programját a Környezetvédelmi Bizottság és a hivatal zöldcsoportja közreműködésével. Ez persze bizonyos értelemben csak a papírforma, törvényi kötelesség, életünk minőségét és környezetünk állapotát mégis ennek alapján próbáljuk jobbítani. Nagyon sok akciót indítottunk, hogy lakótársaink céljává is tegyük zöld értékeink védelmét és gyarapítását. Négy éven át annyi fát és cserjét ültettünk, ahányadik évet írtuk, tehát 8000-nél többet, köztük több százat a lakók kétkezi munkával telepítettek a házaik előtti közterületekre. (Folytatás a 7. oldalon) 03.indd :01:52

2 2 Egészségügy Megújult Rákoshegy felnőtt háziorvosi rendelője Rákosmente Önkormányzata közel 20 millió forint értékben, önerőből felújította Rákoshegy felnőtt háziorvosi rendelőjét a Baross utcában. Az április 5-iki átadáson a rákoshegyi képviselők Bényi Zsolt és Szabó Tiborné, illetve Benedek Katalin, a városrész egészségügyi szolgálatának vezetője, Haintz Andrea tisztifőorvos mellett jelen volt, és beszédet mondott Riz Levente polgármester is. Az itt rendelő négy háziorvos közül Antalics Gábor mondott köszönetet az önkormányzatnak a fejlesztésért. Udvardy Tamás plébániai kormányzó megáldotta a megújult létesítményt. Egyebek mellett kiemelte, az önkormányzat célja megújuló, hatékonyan üzemeltethető orvosi rendelőhálózat kialakítása. A rákoshegyi felnőtt háziorvosi rendelő esetében 20 éve nem került sor felújítási munkálatokra, ezért az állagmegóvási munkálatokon túl szükség volt az épület átfogó felújítására. A munkák a födémszerkezet cseréjével kezdődtek, majd a belső válaszfalak átépítésével megváltozott a belső térelrendezés, mely immár jobban illeszkedik az épület funkciójához. Új burkolat került a közlekedő felületekre, megtörtént az intézmény teljes festés-mázolása. Az új nyílászárók beépítésével, a modern kazánkészülék beszerelésével, valamint a fűtési rendszer korszerűsítésével megvalósult az épület komplex energetikai felújítása, csökkentve ezzel az üzemeltetési költségeket. Rákosmente városvezetése energiatakarékos, hosszú távon fenntartható intézményrendszer kialakítására törekszik a projekt ezt a célt hatékonyan szolgálja, emelte ki Riz Levente. A városrész fejlesztése újabb állomásához érkezett: a kibővített Kép Riz Levente polgármester a városrészi fejlődés állomásairól beszél utcai iskola, az új tornacsarnok, a 136 férőhelyes rákoshegyi P+R parkoló, a Helikopter-lakóparkban megépült új óvoda után ezúttal az itt élők korszerű egészségügyi ellátását szolgáló beruházás valósult meg. 03.indd :02:12

3 3 Sztárinterjú Bánfalvy Ágnes színész-rendező-tanár nagy sikerrel szerepelt mostanában a Vigyázó Sándor Művelődési Házban Minden nép számára fontos saját történelme Egy nép számára mindig fontos, hogy valami előre vigye, valahonnan erőt merítsen a haladáshoz. Különösen egy krízises helyzetben, akkor, amikor komoly változásokat él meg hangsúlyozta egyebek mellett lapunknak adott interjújában Bánfalvy Ágnes (képünkön) színművész, rendező. Gyakori vendég mostanában Rákosmentén. A Vigyázó Sándor Művelődési Ház jóvoltából előbb a Micimackóval, majd az ő rendezésében a Figaró házasságával Rékasi Károly partnereként aratott sikert a városrészben. Mi a közös e két előadásban: a Micimackóban és a Figaróban? kérdeztük elöljáróban a művésznőt. Számomra nagyon fontos közös vonás túl azon, hogy én játszom a főszerepet a gyerekeknek és a felnőtteknek szóló darabban is, hogy színiiskolám növendékei mindkét produkcióban benne vannak és ragyogóan alakítanak. Például Suzanát, Rékasi Károly párját, Figaró jegyesét, vagy Cherubint, a gróf apródját, Rosina grófné udvarlóját. Nagy dolog számomra, hogy a növendékeimmel együtt tudok Magyar- történelem szakos tanár vásárol régi bútorokat, könyveket, festményeket, dísztárgyakat, komplett hagyatékot. Lomtalanítást, restaurálást vállalunk. Tel.: (06-30) , (06-30) A legújabb virágkötészeti trend szerint a virágok természetes szépségét egy kis csillogással emeljük ki. Különleges ballagási csokrokat ajánlunk: ragyogó batian rózsákból és csillogó swarovski kristályokból. A trendi színekből összeválogatott rózsacsokorban a rózsa közepét csillogó swarovski kristályok díszítik. A nemesen egyszerű Heliconia csokor egy fiatalemberhez is jól illik. Új ballagási kollekciónkban szokatlan és játszani. Előadás közben figyeljük egymást, a hasznosítható tapasztalatokat beépítjük a munkába. Jó érzés megélni, hogy miközben az iskolában oktató-hallgató rend van, itt szabadon játszunk, kollegák is vagyunk egyben. Nálunk hamar eldől, jól tanultuk-e meg a leckét. A nagybetűs élet maga a közönség. Ha tapsol, akkor jó. Ön mindig hangsúlyozza közönségszeretetét. Mások furcsa módon gyakran föntről tekintenek le a publikumra. Bánfalvy Ágnesnek miért fontos a közönség? Az elkészült előadás a közönségnek szól. Nagyon fontos, hogy együtt dolgozzunk, a közönség visszajelzéseire figyeljünk, azokat hasznosítsuk. Csodálatos dolog, hogy munkánkat meg tudjuk osz- ÁLLÁS Lottózógép bizonyítvánnyal rendelkező eladót keresünk üzletünkbe. Érdeklődni: 30/ Divat a ragyogás tani a nézőkkel. Ha látjuk, hogy bejönnek azok a reakciók, amire számítottunk. Legyen az akár lélegzetelállító csönd, akár egy jóízű nevetés, amin annyit dolgoztunk. A színjátszás is egy szakma. A végeredményt sok gondolkodás, próba előzi meg. Gondolkodás egy szerepről, a díszletről, a jelmezről. Ezek nagyon fontos kellékek ahhoz, hogy látványban, szellemiségben, lelkiekben az kerüljön a néző elé és úgy, ahogy és amit elterveztünk. Tíz évet töltött az USA-ban. Volt színészhallgató New Yorkban, tanított színészetet Los Angelesben. Rendezett is ott, Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabját. Mi az, amit az amerikai tapasztalatokból hazahozott? Az Egyesült Államokban is a közönség áll az első helyen. Ott tudatosítják a szakmabeliekben, hogy a közönségnek szól mindaz a teljesítmény, amely a munkánkból a színpadon megjelenik. A szakmaiság nagyon magas szinten van. Legyen szó filmről vagy színház- különleges anyagokat is használunk: farmervásznat, csipkét, lampiont, szárazvirágot, gyöngyöket, csillogó dekordrótot. Látogasson el honlapunkra ( hu) vagy keresse fel üzletünket (X.ker. Sírkert út 33.), hogy megtalálja a leginkább kedvére való fiatalos, lendületes ballagási csokrot. Tegye emlékezetessé ezt a napot ballagó gyermekei, barátai számára és nyújtsa át Ön a legragyogóbb csokrot! A Virágklub csapata ról, nagyon igényesen dolgoznak. Előfordul, hogy egy-egy forgatókönyvet többen írnak, s nem ritkán tíz évig. A felkészülés nagyon fontos náluk, komolyan veszik a munkájukat, miközben élvezik is az alkotói folyamatokat. Egyébként miért jött haza? Ilyen sikerekkel a tarsolyban a legtöbb ember valószínűleg a kinti életet választotta volna! Könnyű életem van, mert a mai napig megvan ez a kapcsolat. Jövök és megyek a két ország között. Dolgozom amerikai, sőt angol filmekben is. A mozikban, a tévékben látható, hogy nem is kis szerepekben. Kissé kétlaki életet is élek. Ha igaz, akkor a szerelem hozta haza!? Igen, alapvetően így van. Ezután kötöttünk házasságot, alakult ki a család. A családot, mint jó példát többször hiányolta a közbeszédből, s nehezményezte, hogy a magyarokat gyakran eleve vesztesként ábrázolják. Valóban úgy látom, hogy a magyar emberek lúzerként való beállítása kissé sértő karikatúra, s nem is igaz. Azt gondolom, ennél különbek vagyunk. Az még inkább szembeszökő, hogy lelketlenül, szeretetmentesen ábrázolják a magyarokat. Fellininél is csupa lúzerrel találkozhatunk a filmjeiben, mégis érződik: imádja az olaszait. Süt a vászonról, mennyire velük van, mennyire velük érez együtt. Ön színiiskolát vezet, több szerepben játszik, rendez. Nem vállal túl sokat? Amíg összeegyeztethető, addig nagyon sok örömömet találom minden tevékenységemben. Az számomra csodálatos dolog, hogy a növendékeimmel nem csak az iskolapadban találkozom, hanem élesben a színpadon is. Ön Szabó Magda Abigéljéből készít mozifilmet. Ez nagysikerű műve a magyar irodalomnak, a filmes szakmának. Mi az, amit e filmmel el akar mondani az embereknek? Ez egy játékfilm lesz, a struktúrája egész más lesz, de a történet természetesen változatlan. Talán kissé színesebb, izgalmasabb, modernebb. Ez azt jelenti, hogy nem cseréljük ki a film eszközeit, nyelvezetét, mégis egy, a jelenlegi életünknek szóló filmet szeretnék készíteni. Ez a regény, ez a film erőteljesen hat a magyarok öntudatára. Az előző, óriási sikert aratott verzió, az azóta már elhunyt címszereplővel, Szerencsi Évával, illetve Torma Piroska szerepében Bánfalvy Ágival, szintén ezt tette. Szívesen teszi ön ezt? Úgy gondolom, hogy Szabó Magda teljes mértékben képviselte a magyarságot. Tanított történelmet is, nagyon sokat foglalkozott a magyar múlttal. Mindig azt mondta, büszkének kell lennünk nagyjainkra. Emlékeztetni kell a fiatalokat, hogy igenis nagyon szép és nagyon jó a történelmünk. Rengeteg hős van a magyar történelemben, akiket fel kell mutatni. Egy nép számára mindig fontos, hogy valami előre vigye, valahonnan erőt merítsen a haladáshoz. Különösen egy krízises helyzetben, akkor, amikor komoly változásokat él meg. 03.indd :02:25

4 4 Figyelő Önkormányzati hírek, tudósítások Közművelődés átszervezés A márciusi testületi ülésen döntés született az önkormányzat fenntartásában működő közművelődési és muzeális intézményrendszer átszervezéséről. Az előterjesztő, Fohsz Tivadar alpolgármester a kerületi közművelődést gazdaságosabbá és hatékonyabbá tevő javaslatokat foglalta össze. Az intézmények működése továbbra is garantált, de javítani kell a rendszeren. Sok a párhuzamosság, gyakran egymással versenyeznek a művelődési házak, szükség van a központosításra, a költségek csökkentésére. Ez utóbbit az is indokolja, hogy az elmúlt nyolc évben az önkormányzatnak nyújtott állami normatív támogatás drasztikusan visszaesett, csökkent az adóbevétel, kevesebb pénz jut a kerületi intézménystruktúrára. A javaslat értelmében minden művelődési intézményt a Vigyázó Sándor Művelődési Ház alá vonnak össze. Létrehoznak egy új igazgatóhelyettesi posztot, amely a kisebb művelődési házak szakmai munkájáért felel. A témáról lapunk 10. oldalán olvashatnak bővebben Újra megnyílhat a Bocskai utcai temető A kerületi temetők évtizedekkel ezelőtt bezártak, azonban egyre gyakrabban jelentkezett az a lakossági igény, hogy ismét lehetőség legyen helyben temetkezni Rákosmentén. Az önkormányzat képviselőtestülete ezért 2010 decemberében az összes frakció egyetértésével, egyhangú szavazással pályázatot írt ki a Bocskai utca 56. szám alatt lévő egykori rákoshegyi temető értékesítésére, a temetkezés újraindítása céljából. A nyilvános, egyfordulós pályázatot helyben és országosan is meghirdették. A pályázat szabályosan lezajlott, amely során a NIVIS Assistance Zrt. tett érvényes ajánlatot, így a testület ezzel a céggel köthet szerződést. A képviselőtestületi ülésen elhangzott: a mai napig vannak sírhelyek Rákoshegyen, de a sírkert nagyon gazos, gondozatlan. Ezt az állapotot válthatja fel egy rendezett és közvilágítással ellátott temető. A nyertes cég képviselője, Szarka Ferenc jelezte, az ingatlanárak megháromszorozódtak azokon a helyeken, ahol modern temető létesült. A kőkerítéssel határolt, rendezett park nem fogja zavarni a Bocskai utcában élőket, külön utalt a 80 férőhelyesre tervezett parkolóra. A referenciát illetően a képviselő elmondta, hogy 11 éve foglalkoznak temetkezési szolgáltatással, szakértőik között megtalálható a Nemzeti Kegyeleti Bizottság szakreferense. A cég 23 millió forintos alaptőkével alakult meg, és öt irodával üzemel zrt. formában. Fohsz Tivadar alpolgármester előrebocsátotta, a temető csak szabályozási terv készítése, településrendezési szerződés elfogadása után kezdheti meg működését. A tervkészítés folyamán minden észrevételt szívesen fogadnak. A testület többsége az előterjesztést megszavazta (15 igen, 6 nem). Zenei nevelés Rákosmente Önkormányzata február végén ismét sikeresen szerepelt egy EU-pályázaton, ezúttal 8 millió forintot nyert a Bartók Béla Zeneiskola által szervezett zenei szakkörök megvalósítására. Az önkormányzat pályázatának célja, hogy a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3 kerületi általános iskolában, egy kerületi óvodában és egy kerületen kívüli általános iskolában zenei foglalkozásokat tartson a klasszikus zene megismertetése és megszerettetése céljából. A közel 8 millió forint összköltségű projekt 2011 márciusában elkezdődhet és ez év végéig le is zárul. Teniszpálya bérlet Kovács István önkormányzati képviselő cége 2000-ben vette bérbe az akkor még szocialista városvezetéstől a Gyökér utcai teniszcentrumot. Utána évekig nem fizetett az önkormányzatnak bérleti díjat, mert lelakhatta az ingatlanon általa végzett beruházásokat. A bérleti szerződést a 2006-os választás előtt egyik utolsó döntésével 2025-ig hosszabbította meg az MSZP-SZDSZ többségű testület. Az utóbbi két évben Kovács István önkormányzati képviselő cége tartozást halmozott fel az önkormányzat felé. Ennek kapcsán a testület a márciusi ülésen úgy döntött: a Fortuna Team Kft-nek a február 1. napjától február 28. napjáig felhalmozódott bruttó 3,8 millió forint tartozását 90 napon belül meg kell fizetnie. Amennyiben a kft. kötelezettségét a megadott határidőn belül nem teljesíti, úgy a július 1-jén kötött bérleti szerződést az önkormányzat felmondja. Kovács István képviselő e napirendi pont vitájában rendhagyó módon nem az Itthon Rákosmentén Egyesület képviselőjeként, hanem a Fortuna Team Kft. megbízottjaként kért szót. Véleménye szerint az előterjesztés nem felel meg a tartalmi követelményeknek. A határozati javaslat 90 napos felmondási határidejét jogszerűtlennek érezte. Riz Levente polgármester szerint nonszensz, etikátlan, hogy egy képviselő a saját önkormányzatával ilyen jogviszonyt kössön, ilyen helyzetbe kerüljön. Horváth Tamás alpolgármester arra emlékeztette Kovács Istvánt, hogy az építési költségek bérleti díjba való beszámítására nincs lehetőség, a beruházásról hiteles számlákat nem tudott bemutatni a kft. Ezek Kovács István képviselő elmondása szerint, eláztak. Útközben Kutyabaj A kutya vagy eb (Canis lupus familiaris) ujjon járó ragadozó állat, a farkas (Canis lupus) háziasított alfaja. Az egyetlen olyan állatfaj, amely latin nevében megkapta a familiaris, azaz a családhoz tartozó jelzőt, írja a lexikon. Azért másoltam ide a lexikon meghatározását, hogy tudjuk, miről is van szó, mielőtt belevágunk a közepébe. A kutya háziasítását tíz és százezer év előttire teszik. Nem nagyon lehet tehát azt mondani, hogy az ember a napokban szerette meg. Valamiért jól kijönnek évtízezredek óta. Kivételek persze, e téren is vannak. Ahogy mondani szokták a szél befújt a szerkesztőségünk postaládájába egy iratot, amely egy madárdombi kutyakonfliktusról tanúskodik. Idézek az iratból. A Madárdombon már ott tartunk, hogy állandó kutyaugatásban élünk, mintha házaink egy kutyatelep közepén lennének. Majd minden második házban tartanak kutyá(ka)t, de sok gazda nem törődik az állattal és nincs tekintettel a szomszédokra sem. Úgy gondolják, a szomszédnak mindent tűrni kell. Ha valaki szól a csendháborítóknak, azt megfenyegetik. Ezért sokan nem is mernek szólni. Így aztán kutyaugatás van reggeltől napesetig, estétől reggelig, így ÉJJEL is, karácsony estéjén és Húsvét hétfőjén is. Itt még a himnuszt is kutyaugatás kíséretében kell meghallgatni. Hogyan végezzük el nappal a munkánkat, ha éjjel sem lehet pihenni zárt ablak mellett sem. El tudják képzelni, milyen az, amikor itt a kutyák döntik el, hogy mikor lehet aludni és mikor nem. Éjjel 12-kor nem mindig, mert ha a kutyáknak olyan kedvük van, ugatnak még fél órát vagy másfelet. A gazdi meg közben nézi a képcsövet mert őrá nem vonatkozik a szabály vagy rendelet. Az állatok védelméről sok előírást tartalmaz az Önkormányzat rendelete. De ki védi itt meg az embereket. Miért nincs szigorú szabály a kutyás csendháborítók ellen. Miért nincs megtiltva a kutyák őrjöngő ugatással járó éjszakai sétáltatása? Eddig az idézet. Nem született még hivatal, amely kutya-ügyben tartós igazságot szolgáltathatott volna. Érdemes azonban belegondolni: a kutya az egyetlen állatfaj, amelynek latin neve megkapta a családhoz tartozó jelzőt. E jelzőt az ember adta neki. A kutya és az ember több tízezer éve együtt él. Ebből következően még együtt is fog élni legalább ennyit. Érdemes ezen elgondolkodni. S úgy alakítani az életünket, hogy ezen alapvetően meghitt ember-állat kapcsolatból mindenkinek öröme és ne bánata származzon. Horváth K. József 03.indd :02:42

5 Megelőzés 5 Dr. Orosz Attila igazgató-főorvos: Magyarországon 500 ezer ember nem tudja, hogy vesebeteg Óvd a vesédet, védd a szívedet! A vese világnapja alkalmából nyílt napot tartott a Diaverum Dialítis Központ a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban a minap. Az esemény arra hivatott, hogy közelebb hozza az emberekhez a vesével kapcsolatos tudnivalókat. A nyílt nap mottója volt: Védd a vesédet, óvd a szívedet! Miért ez a mottó? kérdeztük elöljáróban Orosz Atilla főorvost. Azért ez a mottó, mert a vesét károsító betegségek nemcsak a vesére vannak befolyással, hanem az egész szervezetre. Elsődlegesen az érrendszerre, s annak központjára, a szívre. Ha tehát óvjuk a vesénket, ezáltal az egész szervezetünkre figyelünk, s annak a motorjára, a szívre is. Magas vérnyomástól Magyarországon közel 7 millió ember szenved, cukorbetegséget mintegy egy millió embernél regisztráltak. E betegségeknek lehet vesekárosító hatásuk, miközben az érrendszert is károsítják. Ezen betegségek szövődményei hosszú távon szintén a szívet, az érrendszert érintik. A vese az egyik legnagyobb vérellátású, létfontosságú szerv, nagy feladatkörrel. Méregteleníti a szervezetet, biztosítja a savbázis-, illetve az ionegyensúlyt, segít a vérképzésben, a csont-ásványi anyagcsere egyensúlyának fenntartásában. Ha időben képesek vagyunk észlelni a vese valamilyen szintű károsodását, akkor gondolkodhatunk azon, hogyan védekezhetünk ellene hosszú távon. Honnan érezhető az, hogy baj van a vesénkkel? A legnagyobb baj az, hogy a rendellenesen működő vese hosszú ideig tünetmentes marad. Kevés olyan veseprobléma van, amely kívülről látható jelet hordoz magán. Sokan csak akkor szembesülnek a betegséggel, ha már előrehaladott károsodást találunk rajta. Nem is biztos, hogy tudunk másként segíteni rajta, mint vesepótló kezeléssel. Ki az, akinek gondolni kell arra, hogy károsodott a veseműködése? A statisztika szerint Magyarországon legalább 500 ezer embernél számolhatunk vesekárosodással, közülük nagyon kevesen tudnak róla. Fontos, hogy akinek magas a vérnyomása, cukorbeteg, netán vesebeteg volt a családjában, mindenképpen gondoljon arra, ez náluk is jelentkezhet. Az elhízás, a dohányzás, az életkor előrehaladta is növeli a vesebetegség jelentkezésének esélyét. Nem fogja érezni a többség. A vesebetegség nem fáj. Viszont egyszerű szűrővizsgálatokkal elé lehet menni, ki lehet szűrni. A vese világnapjának ez a jelentősége, hogy erre ráirányítsa a figyelmet. Orosz Attila a Diaverum Dialízis Központban, a Bajcsy Kórházban El lehet jönni önökhöz szűrővizsgálatra? A nyílt napon mi ugyan biztosítottunk lehetőséget a szűrővizsgálat elvégzésére, de ez alapvetően nem a szakrendelések feladata. A szűrővizsgálat a háziorvos által elvégeztethető, ha valaki valamilyen okból például gyógyszer felíratása végett felkeresi őt. Nem kell hozzá más, csak vizeletvizsgálat, illetve vérvétel. Ezt bármely rendelőben el tudják végezni. Mindenki gondoljon arra, hogy bárki lehet beteg. Főleg, ha nem él, nem táplálkozik egészségesen, ha túlsúlyos, ha rendszeresen dohányzik, ha nem mozog, nincs kellő fizikai aktivitása, az életmódja vagy egyéb okok miatt. Ilyen esetben az ember számolhat azzal, hogy vesekárosodás nála is kialakulhat. Tehát meg lehet előzni, hogy valaki eljusson a dialízis központba! Meg lehet előzni, ha időben felismerjük, kiszűrjük a vesekárosodást, illetve megtaláljuk a hátterét. Ez lehet a fel nem ismert vagy nem kellően egyensúlyban tartott magas vérnyomás, vagy vércukor is. Ha ezeket gondozásba veszi, odafigyel rá, akkor tud a legtöbbet tenni a veséért. Tehát nem konkrétan a vesebetegséget, hanem a fenti kockázatokat kell minél agresszívebben kezelni. Életmód változtatással, a só fogyasztás visszafogásával, a túlzott fehérjebevitel mellőzésével, a megfelelő mennyiségű napi folyadékbevitellel lehet tenni az egészségünkért. Ezzel megelőzhető a vesebetegség kialakulása, illetve az, hogy a vesepótlás, a dialízis szükségessége kerüljön napirendre. A magas vérnyomásra sokan csak legyintenek. Sajnos, ez teljesen igaz. Gyakran tapasztaljuk, hogy hozzánk előrehaladott vesekárosodással érkezik a beteg, aki azt hitte magáról, hogy egészséges. Jobban belegondolva tudta, hogy évek óta kissé magas a vérnyomása, s voltak egyéb kockázati tényezők az életében. Így a vesebetegség csöndesen, alattomosan ki tudott alakulni és végzetes mértékű rombolást tudott végezni. A dialízisre kerülő betegek mintegy fele korábban nem tudott arról, hogy vesebetegségben vagy bármilyen más betegségben szenved. A szűréssel a vesekő is megelőzhető? Az talán kevésbé, annak más a természete. A vesekövesség nagyon kellemetlen tünetekkel járó állapot. Az ismétlődő vagy nagyon nagy vesekövességnek lehet vesekárosító hatása. A vesekövességet is meg lehet előzni, de azt nehezebb kiszűrni. A vesekő a végelszámolásnál kisebb gondot okoz, mint a veseelégtelenség? Természetesen, főleg ha valaki nagy kínok között megszüli a vesekövét. Ha viszont ez sikerült vagy más módon eltávolították a szervezetből, utána nem kell vele számolni. A vese elvileg utána rendben működik. Ellentétben a veseelégtelenséggel, amely ha már kialakult, nem vették észre időben, akkor már csak vesepótló kezeléssel lehet fenntartani az élet működését % Megújul végre a Pocak ABC parkolója Több nekifutás, ígéretek sokasága után húsz év után végre heteken belül megújul a madárdombi Pocak ABC előtti parkoló, illetve a mellette lévő Borsó utca 64/c. szám alatti társasház kerítésen kívüli parkolója az Újlak utca és a Csicsörke utca közötti szakaszon. Bischoff Jenő, a Pocak ABC vezetője, Koszorúsné Tóth Katalin képviselő és Békefi András cégtulajdonos az egyik nagy kátyúnál a megújulás előtt álló parkolóban Koszorúsné Tóth Katalin összefogva az érintettek erőit bevonta a felújításba a Pocak ABC tulajdonosát, Békefi Andrást, a társasház lakóközösségét, továbbá Várbíró Anita önkormányzati képviselőt. Az összefogás ügyében nemcsak a bolt tulajdonosa, hanem a társasház lakói és a közös képviselő is megkereste Koszorúsné Tóth Katalint. Az egykori Áfész üzlet, majd Tamás Csemege néven működő forgalmas közért húsz éve viseli a Pocak nevet. Mindig közkedvelt bevásárlóhely volt, most is sokan látogatják. A bitumenpermettel korábban kijavított területet hamar kikezdte az idő és a nagy autóforgalom. Előfordult már gépkocsisérülés is az esős időben különösen veszélyes kátyúk miatt. Mások esős időben inkább elkerülték az üzletet, mert a parkolóból nem lehetett száraz lábbal megközelíteni a bolt bejáratát. Hamarosan ez az áldatlan állapot a múlté lesz. A parkolóhely díszburkolatot kap, a járművek halszálkás felfestés alapján, rendezetten tudnak majd egymás mellé állni. Eltűnik a Pocak oldaláról a grafiti is, Békefi András és a lakók reményei szerint nem egykét napra. A tisztaság, a rend megőrzése érdekében biztonsági intézkedéseket foganatosítanak. Koszorúsné Tóth Katalin, akinek választókerülete az októberi választások óta foglalja magában a Madárdombnak ezt a részét is, gyorsan igyekszik teljesíteni az itt élők régi óhaját. Ezzel a fejlesztéssel nem pusztán egy kulturált parkoló készül majd el, hanem a környezet is szebbé, ízlésesebbé válik. 03.indd :02:56

6 6 Fitness Nagyböjt OXY kapszulában Megalakult az IKSZ A képviselő testület márciusi ülésén dr. Fenke Ferenc KDNP-s önkormányzati képviselő bejelentette, hogy március 11-én tizenegy helyi fiatal összefogásával megalakult az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) XVII. kerületi csoportja. Elnök: Pálfalvi Milán, elnökségi tagok: Forrási Róbert, Csorba Béla. Elérhetőség: tel: , 17iksz@gmail. com, web: iksz.net. Minden érdeklődő fiatalt szeretettel várnak május 14-én NYÍLT NAP az ÁBV teniszklubban! Budapest, XVII. kerület, Gyergyóalfalu utca 8. (Pesti úti lakópark, Home Center mögött) Tenisz-Angol napközis tábor befizetés 5% kedvezménnyel Telefon, információ: Húsvét közeledtével sokan betartják a negyven napos böjtöt legyen az bármilyen nehéz vállalkozás is. S hogy ez a táplálkozási önmegtartóztatás nem pusztán vallási követelmény, hanem komoly egészségügyi célokat is szolgál, ma már egyre többek számára válik világossá. - A test tisztítása mindenki számára fontos mondja Kállai Ildikó (képünkön), akinek nevét bizonyára sokan ismerik határainkon belül és túl ban ugyanis fitness magyar bajnok volt, amit 1997-ben és 98-ban egy-egy európabajnoki címmel is megtoldott. Sőt, e cím második elnyerése után hét héttel megnyerte a világbajnokságot is Las Vegasban. S mivel a fitness nem csupán a test építését-szépítését, hanem egészségben tartását is jelenti, Ildikó szakavatottsága e témában vitathatatlan. A húsvéti 40 napos nagyböjt talán drasztikus formája a tisztításnak, de vannak ennek barátságosabb változatai is. Ajánlatos lehet mindannyiunk számára hetente egy gyümölcsnapot tartani, vagy pedig egy olyan napot beiktatni, amikor csak tiszta, citromos vizet iszunk. Ez ugyanis elősegíti, hogy a béltraktus tisztuljon, s kiürüljenek onnan az esetlegesen ártalmas anyagok is. S ha ezt egy éven keresztül, heti rendszerességgel végezzük, nem marad el a kívánt hatás. De a Várostakarító önkéntesek tudomány és a technika jóvoltából ma már létezik az öntisztításnak még ennél is egyszerűbb és kellemesebb, mindenki számára elérhető formája emelte ki Kállai Ildikó. Ez pedig a NASA szakemberei által kifejlesztett Alpha LED Oxy készülék, melyet Pécel központjában, az ALFA Egészség és Szépségszalonban bárki kipróbálhat. A berendezésen több funkció található, amelyek mindegyike külön-külön is állítható. A kezelés színes lámpácskák által kibocsátott fényterápiával kezdődik, melyek 8-10 mm mélyen hatolnak a bőrbe. Hatása a salaktalanítás, a tisztítás, s mindemellett vérbőséget okoz, felgyorsítja a bőrmegújító tényezőket és az anyagcserét. Mindehhez egy automatikus, tetszés szerinti erősségű rezgés is járul, ami a nyirokkeringés működését és a mentális ellazulást segíti. Végül pedig az oxigénbefúvás következik, ami serkenti a vörösvérsejtek képződését, a bőrcserét, a nyirokrendszer működését, s a szervezet tisztulását stimulálja. S mindehhez tetszés szerint aromaterápia is igénybe vehető, amit ki-ki saját ízlése szerint választhat ki. A gép által biztosított hő, fény, rezgés, oxigén és aromaterápia kombinált alkalmazása biztosítja testi, szellemi és lelki jólétünket egyaránt. Ez a hatásegyüttes nemcsak a salaktalanítást segíti elő, de szabályozza a szívritmust is. Az Alfa szalon más berendezéseinek együttes használatával pedig további kedvező hatásokat tudunk elérni mondta befejezésül Kállai Ildikó. Szabó Tiborné (mellényben) a Helikopter lakópark melletti erdőben dolgozott, közben szervezte a munkát Rákosmente önkéntesei az önkormányzattal és az FKF Zrt-vel közösen március 26-án szemétszedő akciót szervezetek kerületszerte. Rákoshegyen Bényi Zsolt és Szabó Tiborné szervezete a munkát. A szemétszedők által bejárt terület mindkét csapatnak izgalmas volt. A Lőrinci út menti kiserdő zugait Ilniczky Sándor és csapata tárta föl. E térség egyik jellemzője, hogy a Lőrinci út menti örömipar beteljesedésének kínál természetes terepet. Az érintettek földutakat építettek ki az erdőbe, ahonnan további beállásokhoz tapostak ki nyomvonalakat. A természet lágy öle így azonban nem csak ringatózásra kínál alkalmat, hanem a hulladék észrevétlen, illegális elhelyezésre. A Népkertben a TESZ aktivistái, civil szervezetek tagjai vitézkedtek Lukoczki Károly képviselő irányításával. Itt járta a terepet a Mezei Őrszolgálat kocsija is, hogy egy helyről szállíthassa majd el a zsákokat, konténereket az FKF. Rákoscsabán Rózsahegyi Péter a ligetieket fogta össze a vasút és a patak között. Virág Mihály saját kocsijával szállította a szemeteszsákokat. A csabai piactér környékén Dunai Mónika képviselő szervezete a szemétgyűjtést. Hatvani Zoltán és Fohsz Tivadar körzetében a déli órákra végeztek a szemétgyűjtéssel. Az alpolgármester körzetében a rákoskerti vasútállomás előtt gyűltek a szemeteszsákok, Hatvani Zoltán csapata pedig a sajnos mindig szemetes városszéli Zsigmond utcában vágott rendet. 03.indd :03:09

7 (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel hosszútávon hozzájárulunk a főváros levegőminőségének javításához is, hiszen a belváros zöldfelületei fogynak, a útmenti sorfákat a légszennyezés sorvasztja, pótlásra viszont alig van mód a túl intenzív beépítések miatt. Nálunk viszont hely és jó szándék van bőven! A lakótelepiek számára 1600 muskátlit adtunk át, hogy a balkonok is virágdíszbe boruljanak a főbb útjaink, kiteresedéseink virágszigetei mellett. Mindez nemcsak esztétikai kérdés, hanem szemléletformálás is: a virágokkal, növényekkel törődő ember fogékonyabb lesz az őt körülvevő világ értékei iránt és mindennapi életében igyekszik minél kevesebb kárt tenni benne. Ez az elv indított minket arra is, hogy a Rákosligeten már 2002 óta szervezett ingyenes lombzsákosztást kiterjesszük a kerület egészére. Nagy siker, évente több tízezer FKFzsákot vesznek át és töltenek meg zöldhulladékkal. Így nem kerül a kommunális szemétbe - ez az uniós előírással is ellenkezne, de füstbe sem megy, vagyis jóval kevésbé rontják a szomszédok egymás levegőjét avarégetéssel, mint eddig. Akik még a zsákhasználatnál is többet vállalnak, azok komposztálnak, kerti-konyhai zöldjavaikat saját földjük minőségének javítására használják, így még szállítás sem terheli a környezetet. A Keresztúri Társas Kör és számos magánszemély tevékényeségét úgy próbáltuk népszerűsíteni, hogy több száz komposztálóládát osztottunk szét jelentkezők között, jelenleg is hoszszú a várólista, igyekszünk mielőbb további edényeket beszerezni. Sajnos nem mindenki fejében tudtunk változást elindítani: még mindig sok az illegális hulladékelhagyó. Ez lenne a hivatalos kifejezés a szemetelőkre, de az elkövetőket számos más jelzővel illetik a felháborodott törvénytisztelők. Szerencsére a külterületeken az általunk alapított mezei őrszolgálat munkatársai, a belterületeken pedig a helyi közterületfelügyelők szorítják vissza ezt a közutálatot keltő magatartást. Viszont sok millió forintot igényel a kármentesítés, ezért csak fokozatosan haladhatunk. Az idei lomtalanítás korábbra időzítésével is az volt a célunk, hogy kevesebbeknek legyen kedvük 2 heti közterületi táborozásnak tekinteni, mint nyári időpontban. Ez részben sikerült is. Kérésünkre a rendőrség is hatékonyan lépett fel: új kapitányunk korábbi működési helyének lakóit üdvözölte a csalilomot kihelyező, sátorozó személyekben, s gyorsan haza is zavartatta őket. Ami a környezet állapotát még illeti: sajnos a fővárosi szabályozás korábbi, csak a belső területekre koncentráló szemlélete miatt egyes kerületrészek még mindig csatornázatlanok, de a kerti és csabai képviselőtársaim elszántságát ismerve remélhető, hogy az új vezetés újragondolja a pályázatok feltételeit számunkra kedvező módon. A fővárosi Környezetvédelmi Bizottság kerületi tagjaként én is próbálom ezt az ügyet segíteni, csakúgy, mint a Merzse-mocsár vízpótlásának megoldását. Utóbbira javasoltam: ha a szomszédos Rákoskert csapadékvizeit összegyűjtenénk és a szolnoki vasút alatt átvezetnénk, biológiai tisztítást (nádas) alkalmazva elérhetnénk, hogy majdnem természetes módon juttassunk elegendő vizet Budapest legnagyobb mocsaras élőhelyére. Problémát jelent még egyes kerületrészekben a közlekedési eredetű zaj. Rákoshegyet sújtja Ferihegy leginkább, de az ottani Polgári Kör és egy magánszemély peréhez az önkormányzat is csatlakozott, hogy érvényt szerezzen végre a felszállási irány jogos megváltoztatásának. Mert hiába marad a gépek keltette zaj napi átlagban a megengedett átlag alatt, ha ez azt jelenti, hogy a nyugodt időszakok között viszont sokszor sok percre elviselhetetlen, Környezetvédelem 7 sőt anyagi károkat okoz a rezgés és dübörgés! Küzdünk az M0 zajvédő falainak továbbépítéséért is, végre érdemi lépésekkel. Az állami fejlesztő is felvette a tempót, sűrű akácost telepített a kerületi szakaszok mentén, de a véderdő inkább oxigéntermelő és esztétikai fejlesztés, mintsem zajfogó: az autóút zaját 100 méterenként csak 10 decibellel csökkentené, viszont a rendelkezésre álló sáv a legtöbb helyen nincs ilyen széles. Mindenesetre örülünk neki! Előreléptünk a házhozmenő szelektív hulladékgyűjtés terén: több társasházban már működik, ezáltal csökkenthető a közös költség, nagyobb a rend. Két szolgáltatóval is tárgyalunk arról, hogy mielőbb kiterjesszük a kertvárosra is, de ehhez szükséges volt megvárni a közhasznú foglalkoztatás törvényi változtatását is. A szigetes gyűjtés zsákutcába jutott, hiába használják a helyiek többségükben szabályosan, ha átutazók körbeszemetelik főbb útjaink mentén ezeket az edényeket. Magam egyszer öt autókormányt, sőt tengerimalactetemet is találtam ilyen helyen - nem éppen újrahasznosíthatóak! Addig is őriztetéssel és a felborítás ellen kalodával védik például Rákoskert szelektív szigetét eredményesen a helyi képviselő, de a jövő biztosan a házhoz menő és - nagyon fontos! - ingyenes gyűjtésé. Melyek a városrész környezetvédelmének aktuális feladatai? Körzetemben, mely Rákosliget egészét és Rákoscsaba-újtelep nyugati részét foglalja magában, jók a zöldfelületi adottságok. Persze fát-bokrot-gyepet fenntartani és pótolni kell, ezt a városüzemeltető Rákosmente kft.-vel végezzük, de ültetésbe, szépítésbe mindig hívom a lakókat, civileket, iskolásokat is. Nagy öröm, hogy a ligetiek jó partnerek akkor is, ha szemetet szedünk például a múlkori Nagy Várostakarítás alkalmával, vagy ha közösen fásítunk. Tavaszi Ültessen egy fát Rákosligetért! felhívásomra 35-en jelentkeztek, öröm ilyenkor képviselőnek lenni! Idei tervem, hogy újraélesztjük a Ligethez tartozó Vegyi-tavat, amely a Vegyiművek hűtővizét biztosította egykor, aztán horgásztó lett. Nemrég bérlője visszaadta az önkormányzatnak, szeretnénk civil összefogással minél természetközelibb pihenőhellyé tenni. A Fackh és Heltai téri játszóterek mellé szeretnék egy harmadikat az újtelepi részen, szintén csapatmunkában, ebben a Robogó Óvoda is közreműködést vállalt. A fentebb említett házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés programját a kertes házakban szeretném elindítani, számosan jelentkeztek már a felhívásunkra. Az oktatási-nevelési intézmények inkább ezentúl is gyűjtőakciókat szerveznek, ez némi pluszbevételt jelent szabadidős programjaikhoz. Hozzájárul a közösségi közlekedés népszerűsítéséhez, hogy az ellátatlan buszmegállókba esőbeálló fülkéket rakjunk, a legtöbb várakozót számláló megállóba, a református templom elé rövidesen ki is kerül a BKV és partnercége mostani ígérete alapján. A kerékpározóknak kedvez, hogy az új KRESZ-en alapuló előterjesztésem alapján idéntől a körzet egyirányú utcáiba szemből is behajthatnak a bringások, ezzel nem követnek el szabálysértést és végre nem kell nagyot kerülniük sem a XII., a Lyka Károly, Harsona és Alapkő utcák érintett szakaszain. Szintén a kerekezők életét könnyíti majd, ha megépítjük a ligeti P+R parkoló biciklitárolóját, amely biztonságosabbnak ígérkezik az eddig megszokottakhoz képest. Az elmúlt hetekben előbb volt a várostakarítás, utána a lomtalanítás, ami nagy kosszal járt. A jövőben meg lehet ezt oldani fordítva? Logikusan hangzik, meg lehetett volna oldani az idén is, de: egyrészt hamarabb szerveztünk mi, mint ahogy az FKF meg tudta határozni az előrehozott lomtalanítási dátumot, másrészt olyan, főleg külterületi helyeken ténykedtünk, amelyeket a lomtalanítás szerencsére nem érint. Annyiban összefüggésbe hoztuk a két dolgot, Ligeten a lomtalanítást követően összeszedtük önkéntesekkel a házak elé szabálytalanul kitett gumiabroncsokat és veszélyes hulladékot (festék, olaj.) Ez nem az FKF feladata, 22 ház elé volt kitéve olyan szemét, amelyet a Hősök terei alkalmi gyűjtőhelyre kellett volna vinniük a lakóknak indd :03:28

8 8 Ingatlan XVII. Akadémia-újtelepen 1980-ban épült, négylakásos társasház 1. emeletén lévő, 59nm-es, 2 szobás lakás erkéllyel, kb 100 nm-es saját használatú kerttel. A lakáshoz tartozik egy 25 nm-es pincehelyiség is. Gázkonvektoros fűtésű. Irányár: 13,7 M Ft Hiv. szám: 2969 Szabó Erika XVII. Újlak utcai lakótelep páros oldalán, tiszta, kultúrált lépcsőházban 2. emeleti, 74 nmes, 3+1 szobás, gardrobos, erkélyes lakás. A lakás nagyon jó állapotú, felújított, költeni nem kell rá! Korszerű, thermo üveges nyílászárók vannak beépítve, műanyag redőnynyel. Közös költség: 5800 Ft/hó. Irányár: 12,3 M Ft. KIZÁRÓLAG KÉSZPÉNZÉRT, nem hitelezhető! Hiv. szám: 2968 Omaid Richárd www. realhaus.hu Gyömrő központjához közel, de csendes mellékutcában eladó igényesnek, mediterrán 6 lakásos társasházban 70 nm-es, nappali + 2 szobás nívós lakás. Beépített konyhabútor gépekkel, klíma, sarokkádas fürdőszoba beépített bútorral. Szép napfényes, nappaliból nyíló terasz. A lakáshoz 80 nm kertrész, 2 kocsibeálló is tartozik. A berendezés alku tárgya! Ár: 15,5 M Ft. Hiv. szám: 2967 Omaid Richárd www. realhaus.hu Építkezők figyelmébe! XVII. Rákoscsabán, kiváló közlekedés mellett, mégis csendes utcában, 1200 nm-es telken 100 nm-es erősen felújítandó vagy bontandó családi ház. Víz, villany a házban, de a csatorna és a gáz még az utcáról bekötésre vár. A telek 22 m széles, így remek lehetőségeket rejt. Akár vállalkozók számára is ideális lehet. Az ingatlan üres, tehát azonnal birtokba vehető. Irányár: 16,5 M Ft Hiv. szám: 2964 Szabó Erika XVII. Rákoscsabán, csendes, aszfaltozott mellékutcában, jó közlekedés mellett, 788 nm-es összközműves, gondozott telken 78 nm-es, 3 szobás rendezett, hagyományos, fafödémes kockaház. A telken több gondozott melléképület, nyári konyha, műhely is található. Csereként beszámítással a Kaszáló utcai lakótelepen 54 nm-es, max. 1. emeleti lakás is szóba jöhet. Irányár: 21 M Ft Hiv. szám: 2960 Szabó Erika hu Gyömrő legjobb részén, központtól 5 percre, tófürdő közelében 2004-ben épült 60 m²-es fszt-i szélső sorházi lakás közös használatú kerttel, gépkocsibeállóval. 2 szobás, amerikai konyhás, zuhanyzós fürdő, külön wc kézmosóval, kamra. Beépített gépesített konyha. Fűtése gáz-cirkó. Alacsony rezsi. Belvárosi kis garzonlakás csere lehetséges! Irányár: 10,8 M Ft Hiv. szám: 2661 Omaid Richárd www. realhaus.hu ALKALMI VÉTEL! Eladó XVII. Cinkotai úti üzletsoron 35 nmes teljesen felújított, újszerű üzlet tulajdonjoga. Az üzlet 2 szintes, 20 nm-es a földszinten (eladótér, wc, kézmosóval), a tetőtér kb. 15 nm. Riasztó, kiépített internet van. Fűtés: villany. Közös költség nincs! Irányára: 6,8 M Ft Esetleg kiadó is! Hiv. szám: 5000 Omaid Richárd www. realhaus.hu Büfé bérleti joga betegség miatt S.O.S eladó! Rákoskeresztúron, az új piac bejáratánál 2x20 nm-es (galériázott) nagy forgalmú, bevezetett GYROS üzlet melegkonyhás engedéllyel, teljes berendezéssel, több mint 20 éve működő Kft-vel együtt eladó! Érdeklődni lehet: XVII. Rákoscsaba Újtelepen eladó 574 nmes összközműves telken, 65 nm-es 2 szobás önálló ház + melléképület. A ház a 60-as években épült, felújítandó. Fűtése: gázcirkó. Irányára: 15,5 M Ft Hiv. szám: 2914 Omaid Richárd Horgászok, természetbarátok! Tisza-tónál TISZADERZSEN eladó 552 nm-es ápolt, szép telken lévő 41 nm-es, 1 szobás, étkezős, konyhás, fürdőszobás 5 éve felújított, hangulatos tájjellegű parasztház. A konyha újonnan kialakított, teljesen felszerelt. Fűtése: gázkonvektor. Tető: fafödémes, cseréptetős. Ára: 2,1 M Ft Hiv. szám: tiszato Referens: Omaid Richárd ÚJ ÉPÍTÉSŰ ikerházak! Akár részletfizetéssel leköthetőek! XVII. Rákoscsabán, a Kucorgó tér közelében, aszfaltozott mellékutcában, 4 db 100 nm-es, belső kétszintes ikerházfél, melyekhez kb nm-es kertrész tartozik. Fszint: amerikai konyhás nappali, fürdőszoba, külön wc (lehet kamra is), kívülről megközelíthető tároló. Tetőtér: 3 szoba, fürdőszoba, két szobából erkély, ahonnan gyönyörködhetünk a környék panorámájában. 5 légterű, műanyag nyílászárók, dryvit szigetelés. Burkolatok 1500 Ft/ nm áron választhatók. A kertben lakásonként 2 autónak beállási lehetőség. Kulcsátadás a szerződéskötés után 3 hónappal. Ár: : 24 M Ft /lakás Hiv. szám: 2831 Szabó Erika Rákoscsabán, aszfaltozott utcában, 605 nmes telken, 1963-ban épült, betonfödémes, összkomfortos, önálló, 70 nm-es, 2 szobás családi ház melléképületekkel. Az épület belsőleg eredeti állapotú, külsőleg azonban új színezést kapott, valamint a tetőt is javították. Fűtése gázcirkó. Az épület némi felújítás után azonnal költözhető. A kertben fúrt kutat is létesítettek, sok gyümölcsfa van telepítve. Irányár:16,8 M Ft Hiv. szám: 2855 Szabó Erika indd :03:40

9 Állati 9 Tavaszi visszaszámlálás: Kullancsveszély! A tavasz közeledtével az első enyhébb napokon már számolni kell a kullancsok megjelenésével. Miután a XVII. kerület és a szomszédos települések kullanccsal jelentős mértékben fertőzött területek, a kisállattartóknak ismét gondoskodniuk kell a megelőzésről. Hazánkban ma már mindenhol kell számolni kullancsok előfordulásával. Sajnálatos módon egyre beljebb húzódnak a lakott területek határain belül is, sokszor már családi házak udvarában is rájutnak kedvenceinkre. A megbetegedett állatok száma az elmúlt egy-két évben ugyan stagnál, de miután a tünetek szinte évről évre változnak, és a gazdik körében is több tévhit kering, célszerű az ismereteket felfrissíteni. Hazánk csaknem egész területén, szigorúan néhány zord téli és kánikulai hónap kivételével fellelhető ez az apró (1-4 mm hoszszú) ízeltlábú élősködő. A reggeli és késő délutáni órákban a legaktívabb. Szereti a párás, nyirkos időszakot, viszont nem kedveli az erős meleget és hideget. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban úgy tűnik, ezek a kis gonosztevők alkalmazkodási képessége rendkívül gyors, hideg- és melegtűrése jelentősen fokozódott, így egyre inkább számítani kell jelenlétükre az év minden szakában. Egyes fajok a fák elsősorban tölgyfa lombján találhatók, míg más fajok inkább az erdők, mezők, vízpartok aljnövényzetén, bokrokon tanyáznak. Miután a kullancs rákerül áldozatára, egy alkalmas helyet keres a bőrön, ahol szájszervével beleszúr a bőrbe. A szúrás pillanatában érzéstelenítő és hámoldó anyagokat tartalmazó nyálat köp a szúrási pontra. A fertőzésátvitel szempontjából a kulcsszó a nyálon van, hiszen ezzel juttatják a kórokozókat a gazdaszervezetbe. A szúrás-befúródás utáni 24 órán belül a fertőzés-átvitel nem valószínű. Éppen ezért fontos a kullancs mihamarabbi eltávolítása. A leggyakrabban előforduló megbetegedések, melyeket okoz kutyában a Lyme borreliosis és a babesiosis. A babesiosist egysejtű parazita okozza, melyet a kullancs terjeszt. A kórokozó a vörösvértesteket támadja meg, azok szétesését eredményezi. Három megjelenési formája ismert. Mindhárom esetben szakszerű ellátás nélkül a megbetegedett állat életkilátásai rosszak. A Lyme borreliosis nehezen diagnosztizálható, határozatlan tünetekkel járó, idült jellegű bakteriális betegség. Vérvizsgálattal, speciális tesztekkel többnyire diagnosztizálható, sokszor több hónapos antibiotikumos kezelés és ismételt szerológiai teszt is szükségessé válhat. A betegség tünetei az esetek többségében megszüntethetőek, de a kórokozó tökéletesen nem kiirtható a szervezetből. Miután létezik ellene védőoltás, megelőzhető a betegség. A jelenlegi tudományos álláspont szerint cicáknál a kullancs a Lyme borreliosist és a haemobartonellosist terjeszti, melyek azonban nem okoznak súlyos tüneteket. Hogyan távolítsuk el? A bőrhöz legközelebb eső részt fogjuk meg egy erre a célra gyártott speciális csipesszel (mely patikákban kapható), és addig csavarjuk, míg a kullancs el nem engedi a bőrt (a tekerés iránya indifferens!). A művelet közben lehetőleg ne nyomkodjuk a kullancs testét, mert ezzel nyál köpésére vagy székelésre ösztönözzük, így a székletből vagy nyálból kórokozók kerülhetnek a gazdaszervezetbe. Amennyiben a művelet közben leszakad a kullancs szúrószerve, és a bőrben marad, ne essünk kétségbe, pár nap múltán kilökődik, és így már nem közvetít fertőzést. A népi módszer kerülendő, miszerint olajjal vagy bármilyen irritáló anyaggal célszerű bekenni a kullancsot, mert a légzőnyílása eltömődik és a fulladásos görcsök eredményeképpen kórokozókat juttathat az állatba. A kullancs elleni védekezés legkézenfekvőbb módja a megelőzés. Számos spot-on készítmény, hatóanyaggal átitatott nyakörvek, és egyéb más módon ható készítmények állnak az állattartók rendelkezésére. Dr. Bőr Tamás Kisállatgyógyász szakállatorvos Kisállat Ortopédiai Egyesület tagja Napkelet Állatorvosi Rendelő Ambuláns, Diagnosztikai és Műtéti Centrum 1174 Bp., Széchenyi utca 36. Tel.: indd :03:47

10 10 VÉRADÁS Helye: Budapest, Péceli út 106. Ideje: április 28. (csütörtök ) 14.oo-től - 17.oo óráig Akciós raktározási lehetőségek a XVII. kerületben! Raktárak, műhelyek kiadók már 500 Ft/nm-től, irodák 1500 Ft/ nm-től. Érdeklődni: Testületi ülés Véleményoldal Mérlegen a képviselő testület márciusi ülése Ruthner György képviselő (MSZP) álláspontja ÉSZREVÉTEL A márciusi testületi ülésre rányomta bélyegét a napokban meghirdetett Orbán-csomag. Sajnálattal konstatáltuk, hogy a megszorítások elérték Rákosmentét is. Februárban, a költségvetési vita során is kiderült, hogy a FIDESZ-KDNP többségű városvezetés 2011-ben jelentős megszorításokra készül. Idén művelődési házaink elsorvasztása kezdetének lehetünk tanúi, amelyet racionalizálásnak álcáz a FIDESZ-KDNP többségű városvezetés. Az intézményvezetők és dolgozóik teljes kizárásával, véleményük figyelmen kívül hagyásával készített előterjesztés feltételezéseken alapul. Valódi célja a közművelődés területéről minél nagyobb pénzek elvonása, munkahelyek megszüntetése. Ezzel idén már a második csapás éri az oktatás-művelődés területét. A februárban elfogadott költségvetés tárgyalásakor kihirdetett tanári állások megszüntetése után a művelődési házakból is kirúgnak 14 embert. Ahogy a vita során egy független szakértő fogalmazott, a Bokros-csomagot észre sem vette a kerület közművelődése, ezt az átalakítást azonban nem fogja túlélni az intézményhálózat. Kerületünk egyik nagy vívmánya melyet országosan is elismernek művelődési házaink tevékenysége és azok rendezvényeinek kiváló színvonala, melynek lerombolása most elkezdődött. Közművelődést Pártoló Önkormányzat címet többször elnyert önkormányzatunk ezzel a lépéssel kiérdemelte a Közművelődést Felszámoló Önkormányzat címet. A rákoshegyi Bocskai utcában lakóknak készített tavaszi meglepetést a FIDESZ-KDNP többségű városvezetés az ott lévő, használaton kívüli temető megnyitásával. Az önkormányzat által kiírt pályázatra egy olyan cég adta be az elképzelését, amelynek tulajdonosa egy másik, Seychelle-szigetekre bejegyzett, ismeretlen tulajdonosi körrel rendelkező offshore társaság. A benyújtott anyagból kiderült, hogy a pályázó egy modern ravatalozóval és boncteremmel felszerelt épületegyüttest álmodott a temető területére, ahol urnás és hagyományos temetés egyaránt lenne. A megjelent lakók és a szocialista frakció tiltakozása ellenére a jobboldali kerületvezetés megszavazta, hogy a temető az ismeretlen tulajdonosi hátterű, offshore cég tulajdonába kerüljön. Érdekes és példa nélküli, hogy Budapesten a Főváros tulajdonában lévő Budapesti Temetkezési Intézet helyett egy magánbefektető kezébe kerüljön a kegyeleti szolgáltatás ezen formája, s mindehhez a FIDESZ-KDNP többségű városvezetés tevőlegesen asszisztáljon. A jobboldali kerületvezetés ebben a hónapban további szolgáltatások díját emelte fel. Ezúttal a lakbérekért és egyéb szociális szolgáltatásokért kell többet fizetni. Csak remélni tudjuk, hogy a jelenleg folyó felülvizsgálatok eredményeként a polgármester nem tesz javaslatot újabb díj- és adóemelésekre április hónapban. Bajnokok az Újlak ringjében Nemesapáti Norbert, Rózsahegyi Péter, Szebelédi Renáta, Nemesapáti Szabolcs és Szebelédi Richárd a verseny végén A WTKA Interkontinentális Küzdősport Bajnokságán az Újlak utcában tapsolhattunk Ligetről a közelmúltban Rákoshegyre költözött Kormány József sikereinek, köszönthették a Nemesapáti fivéreket, a bajnok Norbertet és a nyolc éves bokszoló öccsét, Szabolcsot. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a Szebelédi család két tagját, Szebelédi Richárdot és testvérét, a december óta az UBO szervezet 53 kilogrammos súlycsoportbeli női bokszvilágbajnokát, Szebelédi Renátát. A verseny megrendezését segítette, és végig figyelemmel kísérte, egy-egy küldöttség szállításába is besegítő Rózsahegyi Péter, illetve Petrőczy Dániel önkormányzati képviselő. ÉSZREVÉTEL Hatvani Zoltán képviselő (FIDESZ) álláspontja A március 24-én megtartott testületi ülésen hosszasan tárgyaltuk a kerületi művelődési házak struktúrájának átalakítását tartalmazó előterjesztést. A testületi ülésen is elmondtam, rendszeres látogatója vagyok a Rákoskerti Művelődési Háznak, az elmúlt négy évben közel 100 rendezvényen vettem részt. Ismerem a ház költségvetését, problémáit és szorosan együttműködöm a ház vezetőjével (Lipcseyné Horváth Ágnes) és az intézményben dolgozókkal. A testületi ülés vitájában többször hangsúlyoztam, hogy magánemberként, sőt cégvezetőként is úgy gondolkozom, mint képviselőként, vagyis: csak annyit szabad a körzetben, illetve a kerületben az intézményhálózat működtetésére elköltenie az önkormányzatnak, amennyit a bevételek lehetővé tesznek. Egy körzetes képviselő felelősséggel tartozik azért, hogy a városrészében működő önkormányzati fenntartású intézmények gazdasági szempontból is megbízhatóan és stabilan gazdálkodjanak. Ez alól a Rákoskerti Művelődési Ház sem lehet kivétel. A 2011-es évben a költségvetés előkészítése során már látszott, hogy a kerület idei bevételei nem fogják fedezni a működési kiadások korábbi mértékét, ezért nagyon sok területen át kellett gondolni a finanszírozást. Az elmúlt hónapokban több alkalommal elmondtam, hogy a különböző intézményeknél előkészített megtakarítások azt a célt szolgálták, hogy az adott óvodában, iskolában és művelődési házban dolgozók novemberben és decemberben is megkapják a fizetésüket. Ha nem takarékoskodunk, akkor veszélybe kerültek volna az év végi kifizetések. Az átszervezéseknek az óvodák és iskolák után a művelődési házak hálózatát is érinteniük kell. Nem lehet érintetlenül hagyni a 90-es évek óta változatlan formában működő rendszert, hiszen 2011-re megváltozott a gazdasági helyzet, mások az elvárások és a követelmények is az ilyen intézményekkel szemben. Fontos hangsúlyozni: egyetlen egy művelődési ház sem fog bezárni a kerületben, így a Rákoskerti Művelődési Ház sem. A napirendi vitában elmondtam, képviselőként a jövőben sem fogok intézménybezárást támogatni. Az önkormányzatot is ez a meggyőződés vezeti. Hozzáállásunkra jó példa az elmúlt négy év: folyamatosan fejlesztettük a művelődési házakat, számos beruházás történt, elég ránézni a felújított épületekre. Az előterjesztésben az olvasható, hogy az ún. kicsi házakat (rákoskerti, csabai, ligeti, hegyi) egy közös igazgató fogja vezetni, aki a Vigyázó Sándor Művelődési Ház egyik igazgatóhelyettese lesz, a házak pedig a Vigyázó tagintézményeivé válnak. (A Rákoshegyi Közösségi Ház a kezdetek óta tagintézményként működik, a helyiek civilek, klubok, közösségek nagy megelégedésére). Nem az igazgatói pozíciók számához kell ragaszkodni, hanem a jól és hatékonyan működő házakhoz. Bízom abban, hogy ezt az új pozíciót egy olyan szakember fogja betölteni, aki képes lesz a megváltozott struktúrában is költség-hatékonyan irányítani a kerület művelődési házait, tagintézményeit, így a Rákoskerti Művelődési Házat is. Bízom a mai vezetőkben, hiszen sokuk több mint 10 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik. Van olyan köztük, aki közel 20 éve szolgálja Rákosmente közösségét. A kerület közművelődési intézményeiben jelenleg 53 fő végzi a napi feladatokat, de odafigyeléssel, a felesleges párhuzamosságok elhagyásával ezt a feladatot a jövőben 38 fő is el fogja tudni látni. Az átszervezés után a házak nem konkurenciaként és versenytársként fognak egymásra tekinteni, hanem olyan szövetségesre, akik együtt fognak mindent megtenni azért, hogy a kerület minden részén hozzá lehessen jutni nívós előadásokhoz. Nem fordulhat többé az elő, hogy egy napon két házban is tartanak hasonló rendezvényt, ezzel is megfelezve saját nézőközönségük számát. Cél, hogy minden művelődési házba látogató vendég a barátságos légkört, a gazdag programkínálatot és a házon elvégzett folyamatos fejlesztéseket tapasztalhassa meg. Rákoskerten ahogy eddig - a jövőben is erre számíthatunk. A művelődési ház a helyiek aktív közösségi tere lesz, ahová egy kiállítás vagy rendezvény alkalmával öröm betérni. Lakberendezés tippek Tanácstalan, hogyan alakítsa át lakását? Nem tudja, milyen színekkel, kiegészítőkkel dobhatná fel megunt bútorait? Szüksége lenne néhány ötletre? Írjon nekünk, lakberendező szakértőnk segít Önnek! leander@leander. tonline.hu, info@lak-asz.hu Májustól új rovattal bővül a Tizenhetedik. Olvasóink lakberendezéssel kapcsolatos kérdéseire Virág Afrodité, a LAK-ÁSZ studio vezetője válaszol / indd :03:52

11 Ingatlan 11 A Kertváros Ingatlaniroda 2011 elején alakult, sok éves szakmai tapasztalatot, helyismeretet, a piaci árviszonyok naprakész ismeretét egyedi üzletpolitikával ötvözve. Elsősorban zöldövezeti és kertvárosi ingatlanokkal foglalkozik, kiemelt helyismerete van a XVII. kerületi (rákosmenti) és a környező települések házainak, lakásainak értékesítésében és bérbeadásában. VÁSÁROLNA, ELADNA, KIADNA: összes felmerülő igényben és kérdésben eredményesen segítünk: , ledniczky.erika@kertvaros.com A Kertváros Ingatlaniroda szorosan kapcsolódik a Czifra és Neményi Ügyvédi Irodához, amely ÁRZUHANÁS PÉCELEN 2006-ban épült, hármas egységű családiház középső háza eladó. A házak között két téglasor és kőzetgyapot szuper szigetelés van. A háromszintes ház: gépkocsi tároló 22,3 nm és pince 17,7 nm Első szint: közlekedő, fürdő, konyha-étkező, háló, nappali, 22 nm terasz szép kilátással. Második szint: közlekedő, két szoba 15 nm és 22 nm, 14 nm hall, befejezetlen fürdőszoba Fűtése: gázcirkó és vegyes tüzelésű kazán, padlófűtés. A ház kiválóan tervezett, élhető beosztású, fa nyílászárók, thermo üveg, energetikai szempontokat is figyelembe vettek. Irányára: 22,9 Mft Ledniczky Erika , infók, képek: kertvaros.ingatlan.com Bár forgalmasabb út mentén fekszik, a ház 13 m-rel beljebb van.! GYŐZŐDJÖN MEG SZEMÉLYESEN! Rákosligeten, 800 nm-es telken lévő egyszintes, fafödémes, családi őszén nyílt meg Rákosmentén, a Cinkotai úton. Az együttműködésnek köszönhetően ingatlanjogi tanácsadás is könnyen, gyorsan elérhető ügyfeleink számára: adásvételi-, valamint az ingatlanügyletekhez kapcsolódó szerződések készítése, ajándékozás, telekalakítás, földhivatali eljárás, ráépítés, stb.) Az Iroda továbbá polgári-, társasági-, munka-, és családjoggal, peres és peren kívüli képviselettel, általános tanácsadással foglalkozik. Bejelentkezés: , ledniczky.erika@kertvaros.com Jogi problémáival is forduljon hozzánk! HA AJÁNLATAINK KÖZÜL VÁLASZT, AZ ÜGYVÉDI KÖLT- SÉG FELÉT MI FIZETJÜK! ház (76 nm + 15 nm terasz ) rendkívül jó áron eladó.a gondozott, parkosított telken önálló téglaépítésű garázs (+szerelőakna) is van. Helyiségek: pince+kazánház: 10 nm, előszoba: 9 nm, nappali: 23 nm, hálószoba: 22 nm, konyha: 9,5 nm, fürdő: 5 nm, kamra: 3 nm. A szobákban szép faparketta van, a többi helyiség járólapos. Fürdőszoba zuhanyzós. Fűtés: gázcirkó + cserépkályha. Kívül -belül kiváló állapotú házra beköltözéskor nem feltétlenül kell költeni. A konyhabútor gépesítve az árba beletartozik. Irányára: 20,8 Mft. Ledniczky Erika: , infók, képek: kertvaros.ingatlan. com Ellenőrzött lomtalanítás XVI. PETŐFI-KERTBEN háromszintes (szuterén garázs+ műhely,kazánház 72 nm + földszint 72 nm + emelet 72 nm+ 40 nm padlástér ) megbízható kivitelezésű, nagy teraszokkal 16,20 és 8,20 nm rendelkező 3 + ½ szobás ikerház egyik fele, 510 nm saját telek eladó. Fűtése: gázkazán A ház a nyolcvanas évek elején épült, azóta is rendben tartott ház. Irányár: 29,9 Mft Ledniczky Erika , infók, képek: kertvaros.ingatlan.com RÁKOSKERESZTÚRON, 80 nm + melléképülettel rendelkező, téglaépítésű családi ház, 520 nm-es telken eladó. Három nagy szobás, két bejáratos. További helyiségek: előszoba, fürdőszoba, két kamra. Fűtése gázkonvektor. Irányára: 16,5 Mft ÁRZUHANÁS! Ledniczky Erika , infók, képek: kertvaros.ingatlan.com FELÚJÍTÁSSAL SZERETHETŐ, KÉ- NYELMES OTTHON A KERTET KEDVE- LŐK SZÁMÁRA A KERÜLET SZÍVÉBEN XVII. Rákoshegy-felsőn, két buszmegállóra a Városközponttól, eladó, téglaépítésű 72 nm, egyszintes, ház ( 3 szoba + konyha, fürdőszoba, nyári konyh a, borospince, g a - rázs), amely nm-es telken áll. Tető 4 éve lett cserélve. Fűtése gázkonvektor, cserépkályha. A kert végében termő, gondozott szőlőlugas. Fix ára: 16,6 Mft Ledniczky Erika , infók, képek: kertvaros.ingatlan. com RÁKOSLIGETEN SZÁMOZOTT UTCÁ- BAN, 85 nm-es, 2 és ½ szobás ( + kamra + konyha-étkező), belül felújított családi ház, 360 nm telken eladó. Fürdőszoba burkolata nincs felrakva, az új tulajdonos ízlése szerint alakítható. Terasz helye kialakítva, de nincs befejezve. A telken tégla melléképület: tároló, alatta kis pince. Irányára: 18,6 Mft Ledniczky Erika , infók, képek: kertvaros.ingatlan.com RÁKOSCSABÁN KÉT ÉPÜLETRÉSZBŐL álló összesen 140 nm alapterületű egyszintes, jó állapotú családi ház eladó. A 30 nm-es zárt garázs kiválóan alkalmas tárolásra is. Fűtése: gázcirkó + cserépkályha. Alapterület :140 m², telek: 350 m2, 3 szoba. Összkomfortos. Garázs, kertre néző. Automata gépkocsibejáró. A 350 nm-es telek Késelés Keresztúron A Rendőrség és a Delta Polgárőrség közös járőrszolgálatát este fél tizenegy tájban riasztották a Borsó utcai sörözőből, jelezve: késelés történt, jöjjenek azonnal. Mint kiderült, a véres cselekmény előtt a sértett és az elkövetéssel gyanúsított személy kisétált a Szomjas csukából, hogy megbeszéljenek valamit az ajtó előtt. Amikor a sértett visszatért a sörözőbe, a társaság tagjai vették rajta észre, hogy vérzik. A nagy része térkőburkolattal-gyepráccsal kirakott. Irányára: 21,4 Mft Ledniczky Erika , infók, képek: kertvaros.ingatlan.com Felső-Rákoshegyen eladó SOS. ÚJ ÉPÍTÉSŰ családi ház, kulcsrakész ára 20,5 Mft. A 90 nm-es téglaépítésű ház 2+ 1 szobával, sarokkádas fürdőszobával, háztartási helyiséggel rendelkezik. Tágas amerikai konyhás nappali (30 nm), 2 szoba (12-12 nm), 1 félszoba (6 nm), Buszmegálló néhány perc, közvetlen járat az Őrs vezér térre, Kőbánya-Kispestre, vasútállomás 10 perc. XVIII. kerületben Miklóstelepen, SÜRGŐ- SEN ELADÓ jó állapotú, négy szobás családi ház. Az étkező, konyha,lakóelőtér, fürdőszoba, két nagy különnyíló szoba a földszinten helyezkednek el, a tetőtérben 40 nm-en szoba, dolgozó, erkély van. A fenyőfákkal, örökzöldekkel, csodaszép magnólia fával beültetett kert felé, 26 nm-es terasz kapcsolódik a házhoz. Épített, zárt garázs van. Irányára: 24, 4 Mft - Nézze meg, tegyen árajánlatot! Ledniczky Erika: , infók, képek: kertvaros.ingatlan.com kiérkező mentők megállapították, a sértettet két helyen, a nyakán és a lábán érte szúrás. Nagy szerencsére a kés nem érte a nyaki ütőeret, így a gyors orvosi ellátásnak köszönhetően az emberi élet nem volt veszélyben. A rendőrség és a Delta polgárőrség a késő éjszaki órákig biztosította a helyszínt, hogy a tettes kézre kerítéséhez minden fellelhető nyom épségben megmaradjon. A sátrat bontani kell. Életvitelszerűen nem lehet berendezkedni a közterületen a lomizáshoz. Egyesített erőkkel tartott ellenőrzést március 30-án Rákosmente Közterület Felügyelete, a Rendőrség, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Delta Polgárőrség, illetve a Rákosmente Kft. Az ellenőrzés homlokterében a Madárdomb, az Akadémia-Újtelep, környéke, illetve az Újlak utca és a Ferihegyi út menti panelek tövében kialakult hulladékhalmazok gazdáinak ellenőrzése volt. Azokat a lomizókat ellenőrizték, akik szemmel láthatólag életvitelszerűen rendezkedtek be a közterületeken. A jogszabály elsősorban arra ad lehetőséget, hogy közterület-foglalási engedély híján a lomizók által felállított sátrakat az ellenőrök felszámolják, illetve az egy helyre összegyűjtött szaknyelven: közterületen deponált fémhulladékot elkobozzák. Sajnos, sok lakó nem fogadja meg a felhívásban foglaltakat, ennek az FKF Zrt. által kiadott levélben megjelölt időpont előtt kiteszik a lomot. Lényegében ebből fakad az a gyakran nehezen elviselhető közterületi rendetlenség, amely vonzza a szemétben keresgélőket. Igazság szerint a hatóságoknak kicsi a mozgástere ezen a téren. Ha valamely lomizó például az autóban éjszakázik, az összegyűjtött fémet kocsiján tárolja, s csöndben gyűjtöget, a hatóság nem sok mindent tud vele kezdeni. Legfeljebb az ellenőrzött személyek között ráakadnak esetleg körözés alatt állókra, vagy olyan járműveket találnak, amelyeknek lejárt a műszaki vizsgája. A lakosság leginkább, ugye, azt szeretné, ha elzavarnák a gyűjtögetőket. Erre azonban legális lehetőség nincs. A szabálysértések ellen persze föl kell lépni. De vannak ilyen körülmények között is olyan pillanatok, amikor az eljáró hatóság képviselőjének van módja mérlegelni. S ha van egy szemernyi esély az emberséges döntés meghozatalára, ami még szabályt sem sért, akkor nem kérdés, hogy az emberséges megoldás választása a helyes. A rend az rend, az emberség pedig emberség. A kettő azonban nem zárja ki egymást. 03.indd :04:04

12 12 Véleményem szerint annak éri meg átváltania a hitelét, aki komoly gondban van a törlesztéssel és pár hónapnál tovább nem fogja tudni késedelem nélkül fizetni a hitelét. 30 napon belüli késedelem esetén még van kedvező hitelkiváltásra mód, de nagyobb késedelem, felmondott hitel mellett már nincs. A hitelkiváltással alacsonyabb törlesztést tudunk elérni és kedvezőbb forintban fixált havi részletek mellett fizethetjük tovább a hitelünket. Akinek van tartaléka és képes fizetni a hitelét, az szerintem várjon egy kedvezőbb pillanatra, ne ilyen rossz CHF árfolyam mellett váltsa át a hitelét!!! Vegyünk egy példát! Valaki szerencsétlen pillanatban (kedvezőtlen árfolyamnál) vett fel svájci frank alapú hitelt és most szeretné egy kedvezőbbre cserélni. A hitel kapcsán CHF erejéig került jelzálogjog bejegyzésre, a fennálló tartozás pedig CHF. Tehát egy euró alapú hitellel van lehetőség a hitel kiváltására max CHF-nek megfelelő euró mértékig! Ebbe az összegbe az összes költségnek bele kell férnie a hitel kiváltása mellett. Az új hitelt euróban veszik fel és euróban is utalják át a régi bankba. A havi részletet forintban fixált módon, azonos értékben fizetik, tehát megszabadultak az árfolyam alakulásának bizonytalanságától. A törlesztő részlet egyéb feltételtől eltekintve kb %-kal csökkenhet, ami szintén nem elhanyagolható szempont A hitelkiváltást megelőzően meg kell vizsgálni, hogy mennyivel Pénzügyek Szakember a hitelkiváltásról Hungarikumok Miért nincs párja a szögedi papucsnak? Először fordított -nak hívták, mert nem volt jobbos, illetve balos papucs. Így aztán tényleg igaz volt, hogy a szegedi papucsnak nincs párja. A bőrtalpon lévő felsőrész kezdetben sima bársony volt től jött divatba a hímzett papucs. A felsőrészre kerültek a mezei virágok, a pipacs, a nefelejcs és a kalász. A papucsok színe piros, búzavirág kék, fekete. Szegeden számos mester árulta termékeit. Az utolsó papucskészítő mes- Páros tánc papucsban ter az 1914-ben született RÁTKAI SÁNDOR. Egész életében papucsot készített, számításai szerint több mint 75 ezret. Még a saját cipőjét sem javította, mondván az a cipészek dolga. Ő papucskészítő! A szegedi papucs ma drága ajándéktárgy. /1950-ben 93 Ft volt./ Egy szép történet: A szegedi Fogadalmi Templom méltóképpen őrzi a papucs emlékét. A főoltárnál a fehér, baldachinos szentély mennyezetén lévő festményen a Szűzanya, a SZEGEDI MÁRIA látható magyaros szűrben, lábán pillangós szegedi papuccsal. (Márton Ferenc munkája) Pernyéz István (Madárdomb) emelkedik a hitelünk összege a korábbihoz képest és hogyan alakul a havi törlesztőrészlet, milyen költségekkel jár az új hitel felvétele. A kiváltás legnagyobb előnye az, hogy a havi részlet forintban rögzített lesz, vagyis nem ugrál minden hónapban a részlet, hanem fix. Nem jelenthet váratlan kiadást a törlesztés, hanem 3 évig változatlan kamat mellett azonosak a havi részletek! Ennyi maradt, ezt a lehetőséget hagyták meg a jó adósoknak, aki pedig jelentős elmaradásban van, esetleg a hitelét már fel is mondták, annak jelenleg semmilyen pénzügyi megoldás nem áll a rendelkezésére. A bankok biztosítanak némi lehetőséget a késedelmeseknek, de ezek tapasztalatom szerint nem jelentenek valódi és hosszú távú megoldást. Kérjen segítséget a döntés meghozatala előtt: dr.tatár Attila Telefon: 0620/ info@bankweb.hu Katasztrófavédelmi verseny A Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XVII. Kerületi Kirendeltsége április 19-én 0900 órai kezdettel rendezi meg a Katasztrófavédelmi Polgári Védelmi Ifjúsági Versenyt Rákosmentén. A verseny célja: veszélyhelyzetek megismertetése a tanulókkal, a veszélyhelyzetekre való felkészítés, az önvédelmi készség kialakításának segítése. A versenyben két korosztályban vesznek részt a tanulók. Lesz kategória az általános iskolás éveseknek és a gimnazista éveseknek. A csapatok létszáma hat fő A versenyen a tanulók elméleti és gyakorlati ismereteikről adnak számot, ügyességi feladatokat oldanak meg. A megjelölt témakörök egyegy állomáson, komplex módon jelennek meg. A szervezők bővíteni szeretnék a diákok biztonságtechnikai, tűzvédelmi ismereteit is. A diákok a megszerzett tudásról 10 állomáson, járőrverseny formájában adhatnak számot. Mindkét kategória első helyezett csapata képviseli kerületünket a fővárosi döntőn. A verseny helyszíne: RTK pálya (1171. Budapest, Péceli út 144.) Nem csak a húszéveseké a világ... A 100 éves Malai Ferencné Varga Kornéliát és 90 éves húgát, Kutasi Károlyné Varga Margitot köszöntötte március 25-én délután Riz Levente polgármester Rákoscsabán, az Óvónő utcában. A köszöntésen jelen volt Rúzsa Ágnes, a Polgármesteri Hivatal jegyzője is, aki magával hozta Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak gratuláló oklevelét. Az idős hölgyek jó egészségnek örvendenek. Népes, szerető család veszi őket körül. 03.indd :04:21

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 24-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Lakás eladó Víziváros 122 m²

Lakás eladó Víziváros 122 m² Lakás eladó Víziváros m² D6T rész Víziváros II. kerület Ingatlan típusa Lakás 5 M Ft m² 5 Dolgozó szoba, Kamra szoba, Gardrób szoba, Wc vizesblokk, Zuhanyzós fürdő vizesblokk, autó számára Garázs Klima,

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/11/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. április 10-én megtartott

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Gyöngyszem a Strázsahegyen

Gyöngyszem a Strázsahegyen Gyöngyszem a Strázsahegyen 1171 Bp. Függőcinege u. 30./2 Bemutató leírás: XVII. kerületben, Rákoskerten, a Függőcinege utca 30 szám alatt 2008 év elején átadott ötlakásos sorház második, 65m2 lakása teljesen

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/26/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 7-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 7-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat Tárgya: száma: 96/2016.(IX.07.) Önkormányzati feladatellátást szolgáló

Részletesebben

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Elfogadta: 198/2008. (III. 26.) Kt. hat. A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA A Nemzeti Környezetvédelmi Program a települési környezet védelmén belül egy kisebb környezet-, és stresszhatást

Részletesebben

A Mester háza a Strázsahegyen

A Mester háza a Strázsahegyen A Mester háza a Strázsahegyen 1171 Bp. Függőcinege u. 30./2 Chuck Norris eladja XVII. kerületi házát. Aki azt gondolta, hogy nem ér el idáig a Mester keze, az tévedett. Az ötlakásos sorházat Chuck 6 nap

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 4-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén meghozott

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-5/2/2014. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/3/2015. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/4/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/4/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/4/2011. JEGYZŐ KÖNYV amely készült a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 2011. április 26-án

Részletesebben

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel 1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

% 06 (30) 944-8812. Honfoglalás utcai Lakópark C/5 ház ismertetése 173 m 2 Ár: 53,9 millió Ft. 100%-ban felújítva! Azonnal költözhető!

% 06 (30) 944-8812. Honfoglalás utcai Lakópark C/5 ház ismertetése 173 m 2 Ár: 53,9 millió Ft. 100%-ban felújítva! Azonnal költözhető! Kívül-belül 100%-ban felújítva! Azonnal költözhető! H 40 ONFOGLALÁS UTCA II/A Budaliget Honfoglalás utcai Lakópark C/5 ház ismertetése 173 m 2 Ár: 53,9 millió Ft % 06 (30) 944-8812 Elhelyezkedés, általános

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok: Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember

Részletesebben

Szada Liget-ház projekt

Szada Liget-ház projekt "A" energetikai besorolású házat egy zuglói 65 m2-es lakás áráért? Hihetetlen, de igaz! Lakásvásárláson gondolkozik? Budapest már zajos és nem elég nyugodt? Szeretne egy meleg családi fészket ahol a családja

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottsága Ikt. sz.: 17-1/8/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és

Részletesebben

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola 940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola Melléklet Ingatlan címe 2014 Csobánka, Vörösvári út 12. Helyrajzi száma 940 3563 m2 Vagyonkataszteri becsült érték 154.066.000.- - Csobánka Község

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/19/2010. KIVONAT

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/19/2010. KIVONAT BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/19/2010. KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős

Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős Beruházótól Csak a hirdetőnknél Árcsökkenés Sürgős Áron alul Alkalmi vétel Befektetőknek Azonnal költözhető Kulcsom van hozzá Panorámás Kiváló befektetés Akciós Ár Kitűnő vétel Tegyen árajánlatot Bomba

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 24-ei nyilvános ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 24-ei nyilvános ülésére Budakalász Város Polgármestere 44/2011.(II.24.)számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2011. február 24-ei nyilvános ülésére Tárgy: Beszámoló a temető üzemeltetés körében 2010.

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó Budapest XVIII. kerületben a Havanna utca kertváros közeli részén, a 11. emeleten található bútorozott panellakás hosszú távra (minimum 1 év),

Részletesebben

Szám: 175-10/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-10/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-10/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. április 17-én megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok kulturális kormányzatainak esetleges visszaéléseivel

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14.

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk!

Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk! XIII. kerület Gömb utca 17-21. Velünk kerek a világ! Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk! www.gombhaz.com Modern lakáselrendezés Miért a Gömb Ház legyen az otthona? Alacsony fenntartási költség

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján 9.00 órai kezdettel a i Hivatal Konferencia termében (Miskolc,

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 45-7/2018. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 106, 107, 108, 109/2018. (IV. 12.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan. J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft F.T. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ Teljesítés 2003.12.31. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: 350.000 E Ft 338.178 E Ft 286.896 E Ft B./ Út-, közterület, felszíni vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai:

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3131, Fax.: 231-3133 wintermantel.zsolt@ujpest.hu POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Gazdasági Iroda adatközlő neve

Gazdasági Iroda adatközlő neve Gazdasági Iroda adatközlő neve Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala. Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatá s összege működési célú tartalékkeret 16 számú, 3 számú, 1 számú,

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/7/2012.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/7/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/7/2012. JEGYZŐ KÖNYV amely készült a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 2012. augusztus

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné

Részletesebben

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés Összesen 135 válasz érkezett Összegzés ügyfélfogadási, rendelési ideje? Mennyire tudja azt összeegyeztetni munkaidejével? - Polgármesteri Hivatal Megfelelő, egyáltalán nem okoz gondot 83 61% Néha gondot

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 09. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Dalkia Energia Zrt. KEOP-2012-5.4.0

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft F.3. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ Módosítás A./ Intézmények tervszerű karbantartása: 319.247 E Ft 319.247 E Ft B./ Út-, közterület, felszíni vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai: 230.000 E Ft -39.219

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT

ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT Orvosi rendelő komplexum vagy Egészségház kialakítására Budapest, XX. Szent Imre herceg u. 15. Belterületi lakóingatlan Ingatlan leírása Az ingatlan egyedi beosztása révén kiváló lehetőséget

Részletesebben

JOLLY-JOKER2 PROJEKT LEÍRÁS JOLLY JOKER PROJEKT2 ÉS NEMZETI AKCIÓ 2010.06.01-IG AZ UTOLSÓ HÁZRA! MAGYAR TULAJDON, MAGYAR TERMÉK ÉS EGYEDÜLÁLLÓ, PIACVEZETŐ AJÁNLAT A BERUHÁZÓTÓL. ALAKÍTSA ÖN ÁLOMOTTHONÁT,

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem. Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Szentgotthárd 160-21/2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. július 12-én 9: 01 órakor megtartott

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság március 6-án órakor megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság március 6-án órakor megtartott rendkívüli üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2019. március 6-án 10.00 órakor megtartott

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra Benedek Elek: Reggeli dal (részlet) Fölkelt a méh is, döngicsél a réten, Zümmög a bogárka, röppenésre készen, Szárnyát szárítgatja meleg napsugárban, Megfürödvén előbb harmatos virágban. Dalolj madár,

Részletesebben

KIAJÁNLÓ BROSÚRA Budapest, Kresz Géza utca emelet 6.

KIAJÁNLÓ BROSÚRA Budapest, Kresz Géza utca emelet 6. KIAJÁNLÓ BROSÚRA INGATLAN BEFEKTETÉS ÉRTÉKBECSLÉS TANÁCSADÁS ELÉRHETŐSÉGEK * WWW.ATZ.HU TANACSADAS@ATZ.HU ATZPARTNERS@GMAIL.COM +36 70 44 22 187 VALÓS ÉRTÉKET TEREMTÜNK 1132 Budapest, Kresz Géza utca 27.

Részletesebben

A december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os

A december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os Tisztelt Képviselő-testület! A 2016. december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os bérlakás állományból, 315 db lakás költségelven van bérbe adva, a teljes lakásállomány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-án 9.30 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:,

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Napenergia. A ma fennálló természeti és energiagazdálkodási. között nem beszélhetünk fenntarthatóságról

Napenergia. A ma fennálló természeti és energiagazdálkodási. között nem beszélhetünk fenntarthatóságról Kontextus Az épület Budapest XVI. kerületében, Mátyásföldön található. A XIX-XX. századi villanegyedbe esetlegesen beékelődő Erzsébet ligetben. Ami egy volt szovjet tisztlakásoknak otthont adó lakópark.

Részletesebben

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak.

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak. 2008. március 27. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 5. szám A nemzet ünnepén A közösség szolgálata mindenki számára kötelezettség Megkezdte

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben