MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA"

Átírás

1 MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK KLINIKUMOK, GYÓGYSZERTAN, TOXIKOLÓGIA ELŐSZÓ Az MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága, a hagyományoknak megfelelően, az Állatorvostudományi Doktori Iskolával közösen ebben az évben is megtartja az elmúlt év(ek)ben elért kutatási eredmények bemutatására szolgáló akadémiai beszámoló üléseket a mellékelt beosztás szerint. Az előadások időtartama általában 10 perc, amelyet az üléselnökök által szükségesnek ítélt idejű vita követhet. A szekcióelnökök által sorrendbe szedett előadások összefoglalóit írásos formában is közre adtuk, kérem azonban az előadókat, hogy az üléseken, minthogy az írott szöveg nem feltétlenül jutott el mindenkihez, eredményeiket magyarázatokkal, képekkel, táblázatokkal stb. kiegészítve szóban is ismertessék. Kérem a résztvevőket és az üléselnököket is, hogy a vitában aktívan vegyenek részt, ezáltal is segítve a beszámolók sikerét. A titkárokat ezenfelül arra is kérem, hogy a szekcióülésről február végéig készítsenek és juttassanak el hozzám egy tömör tájékoztatót a Magyar Állatorvosok Lapja számára, úgy megfogalmazva, hogy az ott elhangzottak az üléseken részt nem vett és az adott kérdésben nem specialista olvasó számára is érthetők legyenek és tartalmazzák az elhangzottak legfontosabb adatait. A szekció ülések anyagait az MGSZH, Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság rendezte füzetekbe, nyomtatta ki és küldte meg az egyes intézeteknek, illetve személyeknek. Kérem az intézetek vezetőit, hogy az elektronikus úton megküldött anyagból a nekik kellő példányszámban másoljanak és azokat juttassák el munkatársaikhoz, gondolva nyugdíjasaikra is. Kérem, hogy munkatársaikat biztassák az üléseken való részvételre. Végül előre is köszönöm az előadók, a bizottsági elnökök, titkárok, bizottsági tagok és az összefoglaló füzeteket előállítók munkáját. Budapest, január 7. Üdvözlettel, Dr. Varga János Az MTA Áo. Biz. elnöke

2 Az akadémiai beszámolók évi beosztása és szekcióbizottságai A szekció megnevezése A szekcióülés ideje A szekcióülés helye Élettan, biokémia, I.21. hétfő, Élettan tanterem kórélettan, morfológia 8.30-tól Élelmiszerhigiénia I. 21. Hétfő, tól Továbbképzés tanterem Társelnökök Titkár Bizottsági tagok Dr. Bartha Tibor Dr. Halasy Katalin Dr. Kutas Ferenc Dr. Vajdovits Péter Dr. Frenyó V. László Dr. Gaál Tibor Dr. Hornung Erzsébet Dr. Sótonyi Péter Dr. Veresegyházy Tamás Dr. Laczay Péter Dr. Sas Barnabás Dr. Székely Körmöczy Péter Dr. Bíró Géza Dr. Lombai György Dr. Szita Géza Virológia, immunológia Bakteriológia, immunológia I.22. kedd, 8.30-tól I.22. kedd, 8.30-tól Élettan tanterem Továbbképzés tanterem Dr. Harrach Balázs Dr. Soós Tibor Dr. Bernáth Sándor Dr. Fodor László Dr. Nagy Béla Dr. Stipkovits László Dr. Benkő Mária Dr. Jánosi Szilárd Dr. Drén Csaba Dr. Pálfi Vilmos Dr. Rusvai Miklós Dr. Tekes Lajos Dr. Hajtós István Dr. Magyar Tibor Dr. Tóth István A bluetongue Európában, hazai helyzet, teendők I.22. kedd, tól Élettan tanterem (plenáris ülés) Dr. Mészáros János A nyugat-nílusi láz Európában, hazai helyzet Állathigiénia, állattenyésztés, genetika, takarmányozástan I.23. szerda, 8.30-tól Élettani előadó Dr. Brydl Endre Dr. Szabó József Dr. Jakab László Dr. Rafai Pál Dr. Fekete Sándor Dr. Zöldág László Parazitológia, halkórtan Klinikumok, gyógyszertan, toxikológia I.23. szerda, tól I.24. csütörtök, 8.30-tól Továbbképzés tanterem Belgyógyászat tanterem Dr. Kassai Tibor Dr. Molnár Kálmán Dr. Gálfi Péter Dr. Szenczi Ottó Dr. Vörös Károly Dr. Baska Ferenc Dr. Sterczer Ágnes Dr. Németh Tibor Dr. Békési László Dr. Csaba György Dr. Farkas Róbert Dr. Varga István Dr. Sályi Gábor Dr. Sas Barnabás Dr. Semjén Gábor Dr. Zöldág László Dr. Várnagy László

3 MEGHÍVÓ Az MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága és az Állatorvos-tudományi Kar Doktori Iskolája január 22.-án (kedden) 14 órai kezdettel az élettan tanteremben (1078 Budapest, István utca 2.) az akadémiai beszámolók keretében szakülést tart, amelyre ezúton tisztelettel meghívom. A szakülés programja: Üléselnök: Dr. Mészáros János Dr. Pálfi Vilmos, MGSZH, Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság: A bluetongue Európában, jelenlegi helyzet, hazai teendők Dr. Bakonyi Tamás, SZIE, ÁOTK, Mikrobiológia és Járványtan tanszék: A nyugat-nílusi láz Európában, a hazai helyzet. Vita. Üdvözlettel, Dr. Varga János Az MTA Áo. Biz. elnöke

4 KLINIKUMOK, GYÓGYSZERTAN CLAUDIN-EXPRESSZIÓS VIZSGÁLATOK KUTYÁK INTAKT ÉS DAGANATOS EMLŐMIRIGYEIBEN....1 Jakab Csaba1, Halász Judit2, Szász Marcell A.2, Kiss András2, Schaff Zsuzsa2, Rusvai Miklós1, Kulka Janina2 CLAUDIN-5 PROTEIN EXPRESSZIÓN ALAPULÓ MIKROÉRSŰRŰSÉG (MICROVESSEL DENSITY) VIZSGÁLATOK KUTYÁK EMLŐMIRIGY DAGANATAIBAN...2 Jakab Csaba A LOVAK DAGANATOS ÉS NEM DAGANATOS BŐRELVÁLTOZÁSAINAK ELŐFORDULÁSA ÉS HISZTOPATOLÓGIÁJA: IMMUNHISZTOKÉMIAI VIZSGÁLATOK SARCOIDOS MINTÁKON...3 Jakab Csaba1, Izing Simon2, Veres Sándor3 LOVAK BAL OLDALI GÉGEBÉNULÁSÁNAK MŰTÉTI GYÓGYKEZELÉSÉBEN SZERZETT LÉZERSEBÉSZETI TAPASZTALATOK...4 Veres Kata Orsolya1, Bodó Gábor PhD1 ENTERALIS TÁPSZONDÁN KERESZTÜL ADOTT CHOLAGÓG KÉSZÍTMÉNY HATÁSA AZ EPEHÓLYAG MŰKÖDÉSRE...5 Psáder Roland1, doktorandusz, Sterczer Ágnes, PhD,1 Pápa Kinga,1 Szilvási Viktória IV. évf. hallgató, Pap Ákos2, az orvostud. doktora SHAR-PEI KUTYÁK PROTEINURIÁJÁNAK ÉS MICROALBUMINURIÁJÁNAK VIZSGÁLATA...6 Pétsch Márta1, Gaál Tibor1 CSc, Seregi Antal2, Hegedűs Adrienn1 FOTODINAMIKUS TERÁPIÁBAN ALKALMAZOTT SZENZIBILIZÁTOROK FEJLESZTÉSE...7 Jakus Judit1, PhD, Szabó Bernadett1, Molnár Péter2, Vajdovich Péter3, PhD, Szécsényi Dóra3, Wang Jin- Jun4, PhD A SZÉRUM HORMON KONCENTRÁCIÓK ÉS A PETEFÉSZEK SZÖVETTANI VÁLTOZÁSAINAK VIZSGÁLATA AZ IVARI CIKLUS KÜLÖNBÖZŐ SZAKASZAIBAN, ELISA ÉS IMMUNHISZTOKÉMIAI MÓDSZEREKKEL KUTYÁBAN...8 Thuróczy Julianna Ph.D.1, Oppe Nikoletta1, Scheuermann Edit1, Perge Edina2, Tibold Anikó1, Balogh Lajos, Ph.D.3 PROSZTAGLANDIN F2α ÉS EGYES ANALÓGJAINAK (CLOPROSTENOL, D-CLOPROSTENOL) A MÉH BELSŐ NYOMÁSVÁLTOZÁSÁRA GYAKOROLT HATÁSÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA TEJHASZNÚ TEHENEKBEN A PUERPÉRIUM IDEJÉN...9 Bajcsy Árpád Csaba1, Szenci Ottó1, van der Weijden, Bert2, Doornenbal, Arie2, Bartyik János3, Rezazadeh, Fereydon4, Szabó-Ari Krisztina1, Taverne, Marcel2 A FENBENDAZOL ÉS METABOLITJAI FARMAKOKINETIKAI VIZSGÁLATA PULYKÁBAN...10 Hajós Anna1 PhD hallgató, Semjén Gábor2 az áo. tudományok kandidátusa, Gazsó Tamás1, Jerzsele Ákos2 PhD hallgató TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS ANYAGCSERETERMÉKEIK LEHETSÉGES VÉDŐHATÁSA A GYULLADÁSOS FOLYAMATOKBAN...11 Szekér Krisztina PhD hallgató, Csibrikné Németh Edina PhD, Gálfi Péter az MTA doktora TEJSAVBAKTÉRIUMOK TAPADÁSA CACO-2 SEJTEKHEZ (ADHÉZIÓ ÉS AGGREGÁCIÓ)...12 Sebestyén Csilla egyetemi hallgató, Szekér Krisztina PhD hallgató, Csibrikné Németh Edina PhD és Gálfi Péter az MTA doktora AMOXICILLIN ÉS KLAVULÁNSAV EGYIDEJŰ MEGHATÁROZÁSA BROJLERCSIRKE PLAZMÁBÓL NAGYHATÉKONYSÁGÚ FOLYADÉKKROMATOGRÁFIÁS MÓDSZERREL...13 Nagy Gábor, Jerzsele Ákos PhD hallgató AZ AMOXICILLIN-KLAVULÁNSAV KOMBINÁCIÓ INDUKÁLTA HEPATOTOXICITÁS BROJLERCSIRKÉBEN...14 Lehel József PhD, Jerzsele Ákos PhD hallgató AZ AMOXICILLIN-KLAVULÁNSAV KOMBINÁCIÓ FARMAKOKINETIKAI VIZSGÁLATA BROJLERCSIRKÉBEN...15 Jerzsele Ákos PhD hallgató, Lehel József PhD, Nagy Gábor AZ INDOMETACIN HATÁSÁRA KIALAKULÓ SEJTKÁROSODÁSOK HATÁSMECHANIZMUSA ÉS CITOPROTEKCIÓJA VÉKONYBÉL HÁMSEJTEKEN...16 Gálfi Péter1 az MTA doktora, Jakus Judit3 PhD és Csordás Ádám PhD

5 A POLI ADP-RIBÓZ POLIMERÁZ (PARP) SZEREPE AZ APOPTÓZIS/NEKRÓZIS ARÁNY ALAKULÁSÁBAN...17 Domokos Mónika PhD hallgató2,, Neogrády Zsuzsa2 az áo. tud. kandidátusa, Jakus Judit3 Ph.D, Csordás Ádám PhD és Gálfi Péter1 az MTA doktora A KÉK LUKÁCS KENŐCS CÉLÁLLATTOLERANCIA VIZSGÁLATA KUTYÁN...18 Csikó György1 PhD, Kökény Gábor2, Lehel József1 PhD, Nagy Gábor1, Jerzsele Ákos1 PhD hallgató és Semjén Gábor1 az áo. tud. kandidátusa A CSONTSŰRŰSÉG VIZSGÁLATA KETTŐS ENERGIÁJÚ RÖNTGENFOTON ABSZORPCIOMETRIA (DEXA) MÓDSZERREL A LÓ METACARPALIS CSONTJAIN...19 Tóth Péter PhD hallgató, Bodó Gábor egyetemi docens, PhD témavezető A KARÓRÁGÁS (LEVEGŐNYELÉS) GÁTLÁSÁNAK HATÁSA A LOVAK STRESSZ-KEZELÉSI STRATÉGIÁJÁRA...20 Nagy Krisztina, Bodó Gábor, PhD EGYES HAJLAMOSÍTÓ TÉNYEZŐK HATÁSA A PUERPERÁLIS METRITIS KIALAKULÁSÁRA ÉS SÚLYOSSÁGÁRA...21 Földi J.1, Pécsi A.2, Abonyi-Tóth Zs.3, Fébel H.4, Huszenicza Gy.3 AZ INVOLÚCIÓ SZÖVŐDMÉNYEINEK GYÓGYKEZELÉSÉRE HASZNÁLT EGYES MÓDSZEREK HATÉKONYSÁGÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA TEJELŐ TEHENÉSZETEKBEN...22 Földi J.1,2, Pécsi A.3, Szabó J.4, Nagy P.2,, Kulcsár M.2, Huszenicza Gy.2

6 SZIE, ÁOTK, Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszék 1 Semmelweis Orvostudományi Egyetem II számú Pathologiai Intézet 2 Klinikum CLAUDIN-EXPRESSZIÓS VIZSGÁLATOK KUTYÁK INTAKT ÉS DAGANATOS EMLŐMIRIGYEIBEN. Jakab Csaba 1, Halász Judit 2, Szász Marcell A. 2, Kiss András 2, Schaff Zsuzsa 2, Rusvai Miklós 1, Kulka Janina 2 A többsejtű élő szervezetek egy összehangolt, differenciált működésű sejttársadalomnak tekinthetők, melyben a sejteknek a különböző felépítésű és funkciójú szövetek, szervek felépítéséhez össze kell kapcsolódniuk közvetlenül (sejt-sejt kapcsolat) vagy közvetve (sejtextracelluláris mátrix (ECM) kapcsolat). Az elektonmikroszkópos vizsgálatok alapján az ép - elsősorban a hám- szövetekben észlelt, sejt-sejt, ill. sejt-ecm kapcsolatok kialakítására specializálódott struktúrákat, funkcionálisan három csoportra osztjuk fel: 1. elzáró, occlusios junctio (tight junction (TJ), zonula occludens), 2. lehorgonyzó, anchoring junctions (zonula adherens, fokalis adhesio, desmosoma, hemidesmosoma), 3. kommunikációs kapcsolódások (gap junction, kémiai szinapszisok). A TJ proteineket két nagy csoportra osztjuk fel, melyek közül az egyik csoportot az integráns membránfehérjék képezik. Ide soroljuk a claudinokat (CLDN), az occludinokat és a junctionalis adhesiós molekulákat (junctional adhesion molecule, JAM). A másik csoportot a perifériás membránfehérjék képezik, melyek az integráns membránfehérjéket kapcsolják a sejtvázalkotó elemekhez. Ebbe a csoportba tartoznak a zonula occludens fehérjék (ZO-1, ZO-2 és ZO-3), a cingulin, a symplekin, a pilt, a MAGI-1 (membrán asszociált guanilát kináz invertált protein -1) és az AF-6 (afadin). A claudinok kda molekulatömegű integráns TJ membránfehérjék, melyeknek fontos szerepük van a hámsejtek és érbelhártyasejtek (endothelsejtek) fiziológiás, ill. patológiás paracelluláris transzport folyamataiban, továbbá a luminális barrier és a sejten belüli jelátviteli folyamatok fenntartásában. Jelenleg a humán vizsgálatok 24 claudin típust különítenek el. A claudin molekuláknak szignifikáns szerepük van a TJ struktúrák kialakításában, ill. TJ funkciók biztosításában. A claudinok konzervatív fehérjék, melyek négy transzmembrán (a sejtmembránon áthatoló) doménből épülnek fel, cytoplasmaticus amino- (N-terminális) és karboxil- (C-terminális) végekkel, ill. két hidrofób extracellularis hurokkal. A claudinok alkothatnak homopolimert, vagy heteropolimert, és ezeken belül lehetséges homofil és heterofil kapcsolódás Vizsgálataink során 20 db nem ivartalanított szuka kutya inguinalis tájéki, intakt emlőmirigyéből mintákat gyűjtöttünk, melyeket 24 órán keresztül 4 %-os pufferolt formaldehidben konzerváltunk, melyet a szövet-előkészítés és a paraffinos beágyazás követett. A minták közül 2 db konvencionális blokkból készített 4 µm vastagságú metszeteken immunhisztokémiai vizsgálatokat végeztünk claudin-1,-2,-3,-4,-5,-7 és -10 protein expresszió kimutatása végett. A homogén immunreaktivitás miatt a további 18 db hagyományos paraffinos blokkokból, szöveti multiblokkok (3 db) felhasználásával szöveti mikrosorozatokat készítettünk (Tissue Microarray technika). A kapott immunhisztokémiai eredmények objektív elbírálása végett, számítógépes morfometriai-analítikai program (Leica QWin software) segítségével elemeztük mintáinkat. A munkánk során transzmissziós elektronmikroszkópos vizsgálatokkal is detektáltuk a TJ-struktúrákat. Az immunhisztokémiai vizsgálatainkat folytattuk epithelialis eredetű benignus és malignus emlőtumorok esetében is, ui. a munkánk során a claudin fehérjek expressziós változásainak, a kutyák epithelialis eredetű emlőmirigy daganatainak kialakulásában betöltött szerepét tanulmányoztuk. 1

7 SZIE, ÁOTK, Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszék Klinikum CLAUDIN-5 PROTEIN EXPRESSZIÓN ALAPULÓ MIKROÉRSŰRŰSÉG (MICROVESSEL DENSITY) VIZSGÁLATOK KUTYÁK EMLŐMIRIGY DAGANATAIBAN. Jakab Csaba A claudinok kda molekulatömegű integráns TJ membránfehérjék, melyeknek fontos szerepük van a hámsejtek és endothelsejtek fiziológiás, ill. patológiás paracelluláris transzport folyamataiban, továbbá a luminális barrier és a sejten belüli szignál-transzdukciós folyamatok fenntartásában. Jelenleg a humán vizsgálatok 24 claudin típust különítenek el. A claudin molekuláknak szignifikáns szerepük van a TJ struktúrák kialakításában, ill. TJ funkciók biztosításában. A claudin elnevezést először japán kutatók, MIKIO és mtsai használták. A claudin szó a latin claudere szóból származik, melynek jelentése zárni, ezzel is utalva az intercelluláris barrier funkcióra. A claudinok konzervatív fehérjék, melyek négy transzmembrán (a sejtmembránon áthatoló) doménből épülnek fel, cytoplasmaticus amino- (N-terminális) és karboxil- (C-terminális) végekkel, ill. két hidrofób extracellularis hurokkal. A claudinok alkothatnak homopolimert, vagy heteropolimert, és ezeken belül lehetséges homofil és heterofil kapcsolódás A claudin- 5 (CLDN-5) az elsőként identifikált endothel-specifikus claudin fehérje. Hiánya, deléciója okozza a human ún. velo-cardio-facialis szindrómát, mely veleszületett szívfejlõdési rendellenességgel, szájpad-anomáliákkal és arcdysmorphiával járó tünetcsoport. MORITA és mtasi kutatásaik során leírták human és egér bőr irha rétegének ér-endothelsejtjeiben. Ahogyan a különböző szövetek vérereiben, így az agy-vér barrier ereiben is tapasztalható claudin-5 expresszió. A claudin-5 proteinnek fontos szerepe van az agy-vér gát működésének szabályozásában. Külföldi vizsgálatok során a claudin-5 knock-out egerekben az agy-vér gát finom permeabilitás fokozódását észlelték. Vizsgálataink során, kutyákból származó 5 db normál emlőmirigy, továbbá 67 db emlőtumor (12 db simplex adenoma, 15 db complex carcinoma, 20 db grade I-es és 20 db grade III-as simplex carcinoma) mikroérsűrűségét vizsgáltuk, az endothel-specifikus claudin-5 protein immunhisztokémiai vizsgálata segítségével. A kapott immunhisztokémiai eredményeket számítógépes morfometriai program (Leica QWin software) segítségével elemeztük. A kapott eredmények azt mutatták, hogy a kifejezett malignitású, grade III-as solid simplex carcinomák magasabb angiogen potenciával rendelkeztek, mint a differenciáltabb grade I-es simplex carcinomák. Ez utóbbi malignus tumorok nagyobb angiogeneticus képességgel bírtak, mint a complex carcinomák, ill. a benignus adenomák. Vizsgálati eredményünk korrelált a korábbi humán, ill. állatorvosi onkológiai tapasztalatokkal, vagyis a magasabb malignus potenciájú tumorokban fokozottabb érújdonképződési fenotípust tapasztaltunk; egy új endothel-marker segítségével. 2

8 SZIE, ÁOTK, Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszék 1 SZIE, ÁOTK, Üllői Nagyállatkórház 2 SZIE, ÁOTK, Szigorló hallgató 3 Klinikum A LOVAK DAGANATOS ÉS NEM DAGANATOS BŐRELVÁLTOZÁSAINAK ELŐFORDULÁSA ÉS HISZTOPATOLÓGIÁJA: IMMUNHISZTOKÉMIAI VIZSGÁLATOK SARCOIDOS MINTÁKON Jakab Csaba 1, Izing Simon 2, Veres Sándor 3 A szerzők a SZIE-ÁOTK Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszékére január 1. és április hónapja során beérkezett, lovak bőréből származó bioptátumokat dolgozták fel azok gyakorisága, az állatok fajta-, ivar-, kor- és testtájék szerinti megoszlása szempontjából. A kórszövettani vizsgálat során az általuk megvizsgált 85 darab ló bőrmintából 62 darab (72,94 %) bizonyult daganatos, 23 darab (27,06 %) pedig nem daganatos elváltozásnak. A bőrdaganatok gyakoriságának megoszlása során a legnagyobb számban a sarcoidot (43,55 %) detektáltak, s ezt követte sorrendben a papilloma (17,74 %), a melanoma (16,13 %), a dermatofibroma (11,30 %), a laphámrák (4,83 %) és a cutan haemangioma (3,23 %). A nem daganatos elváltozások között a legnagyobb számban perivascularis dermatitist (50 %) állapítottak meg, s ezt követte sorrendben az eosinophil sejtes dermatitis (30 %) és a bothryomycosis (20 %). A szerzők a vizsgálati eredményeiket összehasonlították a külföldi statisztikai felmérések eredményeivel. Részletezték a sarcoid előfordulását, makro-, és mikroszópos morfológiáját, klinikai tulajdonságait, ill. a gyógykezelési lehetőségeit. A szerzők leírták 12 darab, lovakból származó, sarcoidos mintákon Ki-67 proliferációs markerrel, anti-vimentinnel, anti-desminnel, Melan-A-val és S-100 proteinnel végzett immunhisztokémiai vizsgálat során nyert tapasztalatukat. A Ki-67-tel detektált proliferációs index 8,53 %-nak bizonyult a megvizsgált bioptátumokban. Az anti-vimentinnel végzett vizsgálatok során a sarcoid daganatos fibroblast sejtjei erős pozitív cytoplasmaticus reakciót mutattak. Az anti-desminnel végzett vizsgálatok során a sarcoidban negativitást, az ép bőrterületek szőrborzoló izmaiban és a kis artériák tunica mediajának simaizomsejtjeiben cytoplasmaticus pozitivitást tapasztaltak. A Melan-A mind a sarcoidok hámrétegében, mind pedig az ép felszíni és follicularis hám basalis rétegében lévő pigmentsejtekben pozitivitást mutatott. Az S-100 protein a sarcoidos mintákban nem, viszont a bőr irha és subcutan rétegében lévő perifériás idegek Schwann-sejtjeinek cytolasmájában pozitív reakciót mutatott. A szerzők vizsgálati eredményeik alapján a desmin belső pozitív kontrolljának a m. arrector pili-t, ill. dermalis, subcutan kis artériák mediajának simaizomsejtjeit, a Melan-A belső pozitív kontrolljának a basalis melanocytákat, míg az S-100 protein belső pozitív kontrolljának a dermalis, subcutan perifériás idegek Schwann-sejtjeit javasolják a lovakból származó minták immunhisztokémiai vizsgálatai során. 3

9 SzIE, ÁOTK, Nagyállat Klinika 1 Klinikumok LOVAK BAL OLDALI GÉGEBÉNULÁSÁNAK MŰTÉTI GYÓGYKEZELÉSÉBEN SZERZETT LÉZERSEBÉSZETI TAPASZTALATOK Veres Kata Orsolya 1, Bodó Gábor PhD 1 Transzendoszkópos lézersebészetre lovaknál elsősorban a neodymium:yttrium-aluminiumgarnet (Nd:YAG) lézerek alkalmazhatóak, kontakt illetve nem kontakt módon. A meghatározó tényező ennek az 1064 nm hullámhosszúságú (láthatatlan, közeli infravörös tartományú) fénynek a dominanciájában, hogy könnyedén vezethető üvegszálon keresztül, mely az endoszkóp munkacsatornáján át a műtéti területre juttatható. Lovak bal oldali gégebénulásának műtéti gyógykezelése a magyarországi gyakorlatban két részből tevődik össze: laryngoplasztika és ventriculectomia. Korábban mindkét beavatkozást általános anesztéziában, hagyományos sebészi eljárással végeztük, azonban két éve a ventriculectomia részt bódításban lézersebészeti eljárással kivitelezzük. Az álló helyzetű beavatkozások során mindkét oldali orrlyuk alsó részét (kb.5 cm) aeroszolos érzéstelenítő oldattal (Lidocain spray 10%) kezeljük, hogy a manipuláció során az állatnak minél kevesebb kényelmetlenséget okozzunk. A videoendoszkópot a műtéti területig bevezetve a munkacsatornán keresztül 20 ml 2%-os Lidocain oldatot, valamint 5 mg phenylephrint juttathatunk a beavatkozás helyére érzéstelenítés és vérzéscsillapítás (vasoconstrictio) céljából. A beavatkozásokhoz kívánt alakra modulált 600 mm-es bronchooesophagealis fogót használunk a műtéti terület rögzítésére. A lézerfényt vezető optikai szálat a 1,5 m hosszú videoendoszkóp munkacsatornáján keresztül vezetjük be úgy, hogy az optikai szál vége 1,5-2 cm-re kerüljön az endoszkóp disztális végétől, megelőzve így a végdarab hőkárosodását. A beavatkozásokhoz Lasermatic Combolaser /33 készüléket használunk, flexibilis Olympus videoendoszkópot és 600 mm-es bronchooesophagalis fogót (Richard Wolf Medical Instrument Corporation). Az elmúlt két évben 20 klinikai betegen végeztünk transzendoszkópos Nd-YAG lézer ventriculocordectomiát laryngoplasztika után. Ezáltal az általános anesztézia ideje percről percre csökkent, a betegek posztoperatív utókezelése 14 napról 3 napra rövidült. A lézersebészeti beavatkozáson átesett betegeknél köhögést, orrfolyást, a seb fertőződését valamint egyéb szövődményt nem tapasztaltunk, mindössze egyetlen esetben 6 héttel a műtét után diagnosztizáltunk arytenoid chondritist a laryngoplasztika implantátumának elégtelenségével egyidejűleg az állatnál ismételt laryngoplasztika műtéti beavatkozás elvégzése vált szükségessé. A transzendoszkópos lézersebészeti eljárás által lerövidül a bal oldali gégebénulásban szenvedő állatok klinikán való tartózkodásának ideje, csökken a műtéttel járó trauma és mérséklődnek az általános anesztéziával járó általános kockázatok, a műtéthez felhasznált anyagok és gyógyszerek mennyisége kevesebb, nincs szükség több hetes utókezelésre, így a járulékos költségek is redukálhatóak. A bal oldali gégebénulás műtéti gyógykezelése a Szent István Egyetem Üllői Nagyállat Klinikáján a műtétek kb. 5%-át teszi ki évente. 4

10 SzIE ÁOTK, Belgyógyászati Tanszék és Klinika 1 Onkológiai Intézet, Gasztroenterológiai Osztály 2 Klinikumok és gyógyszertan PhD-téma, NKB ENTERALIS TÁPSZONDÁN KERESZTÜL ADOTT CHOLAGÓG KÉSZÍTMÉNY HATÁSA AZ EPEHÓLYAG MŰKÖDÉSRE Psáder Roland 1, doktorandusz, Sterczer Ágnes, PhD, 1 Pápa Kinga, 1 Szilvási Viktória IV. évf. hallgató, Pap Ákos 2, az orvostud. doktora A jejunalis táplálásnak ma már vitathatatlan szerepe van mind az ember, mind a kutya számos gasztroenterológiai kórképében, így a hasnyálmirigy-gyulladás kezelésében is. Az enteralis táplálásban új távlatokat jelent a kutyában általunk elsőként leírt endoszkópos módszerrel behelyezett nasojejunalis tápszonda alkalmazása. A módszer előnye a percutan jejunalis tápszondákkal szemben, hogy egy gyors, noninvazív eljárás, és használatakor minimális az esetleges szövődmények kialakulásának a veszélye. Nem találtunk irodalmi adatot arról, hogy a bélbe különböző távolságra vezetett tápszonda hogyan befolyásolja az epehólyag kontrakcióját. Feltételezésünk szerint a bélbe különböző távolságra vezetett tápszondán keresztül adott cholagóg készítmény eltérő hatással lesz az epehólyag működésére. Korábbi kutatásaink eredményeképpen kidolgoztunk az epehólyag-térfogat rutinszerű mérésére alkalmas ultrahangos módszert. Kísérletünk során vizsgáltuk, hogy a nasojejunalis tápszondán keresztül adagolt cholagóg készítmény Lipofundin infúzió milyen hatással van az epehólyag működésére annak helyeződésétől függően. Vizsgálatainkhoz 5 egészséges beagle kutyát használtunk. Éber állapotban, 24 órás koplaltatást követően ultrahangos mérési módszerrel megállapítottuk a kutya alap epehólyagtérfogatát. Ezt követően teljes anaesthesiában, endoszkóp segítségével levezettük a nasojejunalis szondát a jejunumba, majd a szondát rögzítettük, és a szonda helyeződését kontrasztos röntgenfelvételen ellenőriztük. Lipofundin infúziót adagolva a szondán keresztül (2ml/kg 15 perc alatt) 5 percenként 60 percen keresztül rögzítettük az epehólyag térfogatát, és monitoroztuk az így kiváltott epehólyag kontrakciót. Ezt követően fiziológiás sóoldattal (2 ml/perc) mostuk át a szondát, és ellenőriztük az epehólyag feltelését. Ezek után a szondát visszahúztuk előbb a duodenum és jejunum határáig, majd a duodenum descendensig, és megismételtük a kísérlet fent leírt lépéseit az ismételt epehólyag feltelést követően. A vizsgálatok végeztével (még ugyanazon a napon) a szondát altatásban eltávolítottuk. Mindegyik kutyában külön napokon végeztük el a teljes vizsgálatsorozatot. Később 24 órás éheztetést követően éber állapotban, szájon keresztül adott Lipofundin infúzió (2ml/kg) epehólyag működésre gyakorolt hatását is megvizsgáltuk a fenti kutyáknál. A tápszondán keresztül adott Lipofundin infúzió a jejunumban 9.2% (3,7-13,9), a duodenojejunalis görbületnél 16,5% (9,1-22,1), a duodenum descendensben 26,3 % (22,8-29,5) epehólyag kontrakciót okozott, míg a szájon keresztül adott cholagóg készítmény a gyomorban 35,1% (28,6-46,5) epehólyag összehúzódást váltott ki. Az epehólyag kontrakció a Lipofundin beadását követő perc között volt a legkifejezettebb. Vizsgálataink alapján megállapíthatjuk, hogy a szonda endoszkóppal lejuttatható a jejunumba (45-60 cm-re a pylorustól). A tápszondán keresztül adott cholagóg szer a jejunumban okozta a legkisebb, míg a duodenumban a legkifejezettebb epehólyag kontrakciót. Az így kapott eredmények felhasználásával lehetőségünk nyílik a nasojejunalis szonda rutinszerű alkalmazására postduodenalis táplálást igénylő, többek között pancreatitises kutyák gyógykezelésében, amely betegeknél a tápszondát a jejunumba kell juttatnunk. 5

11 SzIE ÁOTK, Belgyógyászati Tanszék 1 Felicavet Állatorvosi Rendelő 2 Klinikumok és gyógyszertan SHAR-PEI KUTYÁK PROTEINURIÁJÁNAK ÉS MICROALBUMINURIÁJÁNAK VIZSGÁLATA Pétsch Márta 1, Gaál Tibor 1 CSc, Seregi Antal 2, Hegedűs Adrienn 1 A vizelet mikroalbumin tartalmának meghatározása emberben széleskörben elterjedt a korai vesekárosodás kimutatására, és ennek tanulmányozása kutyákban is indokolt. Vizsgálatainkhoz olyan kutyacsoportot kerestünk, amelyben a tapasztalatok szerint viszonylag gyakran fordul elő fehérjeürítéssel járó krónikus veseelégtelenség. A shar-pei fajtában ismert a genetikailag öröklődő, proteinuriával járó veseamyloidosis. Feltételeztük, hogy ebben a fajtában nagyobb valószínűséggel találunk tünetmentes, de mikroalbuminuriás/proteinuriás egyedeket. Vizsgálatunkban tünetmentes shar-pei (n=37) és egyéb fajtájú kutyák (kontrollok, n=11) vizeletmintáit rutin laboratóriumi vizsgálattal (ph, sűrűség, glükóz, vér, ketonanyagok, szulfoszalicilsavas próbával szemikvantitatív fehérjemeghatározás, bilirubin, urobilinogén, üledékvizsgálat) elemeztük. A fentieken túl kvalítatív fehérjemeghatározást és kreatininmérést végeztünk. Amennyiben szulfoszalicilsavas (SSA) próbával ( kb. 3 ml vizelethez 4-5 csepp 20 %-os szulfoszalicilsav) nem tudtunk fehérjét kimutatni, a vizelet mikroalbumintartalmát (MAU) két módszerrel határoztuk meg: (n=17) a Magyarországon először alkalmazott szemikvantitatív, kutyaspecifikus gyorsteszttel (Heska E.R.D.) és a humán mikroalbuminuria vizsgálatára kidolgozott fotometriás eljárással, immunturbidimetriás tesztkészlettel (Olympus). Az alábbi táblázatban azoknak az állatoknak az adatait tüntettük fel, amelyek vizelete szerves üledéket nem tartalmazott. Vizeletfehérje Shar-pei Kontroll SSA próba pozitív 6 (26%) 2 (18%) SSA próba negatív 17 (74%) 9 (82%) HESKA MAU neg 13 (57%) 7 (64%) HESKA MAU pozitív 4 (17%) 2 (18%) Immunturb. MAU neg. 11 (48%) 7 (64%) Immunturb. MAU pozitív 6 (26%) 2 (18%) 37 tünetmentes shar-pei kutya vizeletének vizsgálatával megállapíthatjuk, hogy azokban negatív vizeletüledék mellett gyakrabban találtunk proteinuriát vagy mikroalbuminuriát, mint tünetmentes, más fajtájú kutyákban. A Heska E.R.D. teszt könnyen alkalmazható, egyszerűen kivitelezhető eljárásnak bizonyult kutyákban a vizelet mikroalbumin tartalmának meghatározására. Eddigi vizsgálataink alapján az ezzel a módszerrel nyert eredmények jól korrelálnak a fotometriás, immunturbidimetriás módszerrel kapott eredményekkel. A kutatás költségeit a NKB és PhD kutatás fedezte. 6

12 MTA Kémiai Kutatóközpont Biomolekuláris Kémiai Intézet 1 SzIE, ÁOTK, Sebészeti Tanszék 2 SzIE, ÁOTK, Belgyógyászati Tanszék 3 Yantai University, Shandong, China 4 Klinikumok és gyógyszertan FOTODINAMIKUS TERÁPIÁBAN ALKALMAZOTT SZENZIBILIZÁTOROK FEJLESZTÉSE Jakus Judit 1, PhD, Szabó Bernadett 1, Molnár Péter 2, Vajdovich Péter 3, PhD, Szécsényi Dóra 3, Wang Jin-Jun 4, PhD A tumoros megbetegedések fotodinamikus terápiáját (nemzetközi rövidítése PDT) egyre szélesebb körben alkalmazzák mind a humán-, mind az állatgyógyászatban, de hazánkban még egy kevéssé ismert eljárás. A terápia során a szervezetbe egy fényérzékenyítő vegyületet (fotoszenzibilizátort) juttatnak. A szenzibilizátor és a szöveten áthatoló, meghatározott hullámhosszú látható fény oxigén jelenlétében a daganatos sejtek pusztulását okozó kémiai folyamatokat indukál. A reakció során szingulett oxigén, illetve szabadgyökök keletkeznek, melyek apoptózist vagy nekrózist okoznak. A szenzibilizátor molekulák főleg porfirin származékok. Némelyek prekurzor fomájában kerülnek bevitelre és a sejt maga alakítja át azokat szenzibilizátorrá. A SZIE-ÁOTK és az MTA Kémiai Kutatóközpont közötti együttműködésünk során kísérletet teszünk arra, hogy a PDT gyakorlatát Magyarországon is bevezessük a kisállatorvoslásba. Eddig citoreduktív műtéttel kombinált PDT kezelésekkel probálkoztunk, melyekben szenzibilizátorként az 5-aminolevulénsavat használtuk. Mivel a fotoszenzibilizátor kulcsszerepet játszik a folyamatban, laboratóriumunkban új, hatékonyabb molekulák tervezésével és in vitro tesztelésével is foglalkozunk, melyeket nemzetközi együttműködés keretén belül a külföldi partner állít elő. A tumorok antioxidánsprooxidáns státusza általában eltér az egészseges szövetekétől, ráadásul a PDT során nagy mennyiségű szabadgyök keletkezik, melynek következtében oxidatív stressz lép fel. Előzetes kísérleteink alapján olyan szenzibilizátorokat terveztünk, melyek porfirin- vagy feoforbid-a vázába antioxidáns szubsztituenseket építettünk be. Elvárásaink alapján ezek az antioxidáns oldallánccal rendelkező szenzibilizátorok nem csak könyebben szívódnak fel a sejtekbe, hanem oly módon befolyásolják a szövetek redox státuszát, hogy az növeli a PDT hatékonyságát. Kutatásainkat az OTKA számú pályázata támogatja. 7

13 SzIE, ÁOTK, Szülészeti és Szaporodásbiológiai Tanszék 1, Klinikumok SCG Bt. 2, Országos Sugárbiológiai Kutató Intézet 3, A SZÉRUM HORMON KONCENTRÁCIÓK ÉS A PETEFÉSZEK SZÖVETTANI VÁLTOZÁSAINAK VIZSGÁLATA AZ IVARI CIKLUS KÜLÖNBÖZŐ SZAKASZAIBAN, ELISA ÉS IMMUNHISZTOKÉMIAI MÓDSZEREKKEL KUTYÁBAN. Thuróczy Julianna Ph.D. 1, Oppe Nikoletta 1, Scheuermann Edit 1, Perge Edina 2, Tibold Anikó 1, Balogh Lajos, Ph.D. 3 A kutya ivari ciklusa során bekövetkező hormonális változások nagy része ismert, azonban a velük párhuzamosan a petefészekben zajló szövettani változások jórészt még ismeretlenek. Jelenlegi ismereteink szerint prooestrus során a tüszők falának granulosa sejtjei luteinizálódnak és egyre növekvő mennyiségű progeszteront termelnek. Az oestrus során az LH-csúcs hatására bekövetkező ovulációt a vemhesség vagy az élettani álvemhesség követi, majd a lutein fázis idején a sárgatest működése mintegy két hónapig fennmarad. A lutein fázist követően a hosszú anoestrus időszakában számottevő nemi hormon koncentráció változás nem történik. Eddig tizenkilenc, az ivari ciklus különböző szakaszaiban ivartalanításra került, egészséges kutyából a műtét megkezdése előtt vérmintát vettünk. A vérszérumból progeszteron (P 4 ), ösztrogén (E 2 ), LH, és FSH meghatározás történt ELISA módszerrel. Az eltávolított petefészkeket pufferolt formaldehid oldatban fixáltuk. A paraffinba ágyazott petefészkekből készült szövettani metszetekben a petefészektüszőket, sárgatesteket megszámoljuk. Ezt követően immunhisztokémiai módszerekkel progeszteron, progeszteron-receptor, ösztrogénreceptor-α, Ki67 fehérje, p53 fehérje, AE1/AE3 fehérje, vimentin meghatározására kerül sor. A minták gyűjtése folyamatos. A prooestrus (PE) és az ovuláció (OV) idején mért hormon koncentrációk megfelelnek az irodalmi adatoknak (PE: P 4 :5,41 ng/ml; E 2 :27,86 pg/ml; FSH:7,19ng/ml; OV: P 4 :6,04 ng/ml; E 2 :22,81 pg/ml; FSH:8,31 ng/ml). A metoestrus (ME1-4) különböző szakaszaiban mért hormon koncentrációk azonban jelentősen eltérnek a várt értékektől (ME1: P 4 :2,87; 40,0 ng/ml; E 2 :56,18; 110,83 pg/ml; FSH:1,45; 3,26 ng/ml; ME2: P 4 :4,08; 43,0 ng/ml; E 2 :8,39; 201,53 pg/ml; FSH:13,76; 9,95 ng/ml;) A vemhesség napja között mért P 4 koncentráció számottevően alacsonyabb volt, mint azt az eddigi adatok alapján vártuk (8,98 ng/ml), ezzel szemben az E 2 és FSH koncentrációja az ivarzás alatt mérttel volt azonos (E 2 :18,47 pg/ml, FSH:6,95 ng/ml). Az adatok száma statisztikai értékeléshez egyelőre nem elegendő, de a hormonmérések eredményéből arra következtetünk, hogy a metoestrus, dioestrus idején a petefészek működésben eddig ismeretlen tényezők is hatnak. A petefészkek immunhisztokémiai vizsgálata reményeink szerint választ adhat a szélsőséges P 4 és E 2 koncentrációkra. A szövettani vizsgálat és értékelés eredményét az előadáson mutatjuk be. 8

14 SzIE ÁOTK, Nagyállatklinika, Üllő 1 Utrecht University, Fac. Vet. Med., Dept. Farm Animal Health, Utrecht, Hollandia 2 Enyingi Agrár Zrt, Kiscséripusztai tehenészet 3 University of Tabriz, Fac. Vet. Med., Dept. Clin. Sci., Tabriz, Irán 4 Klinikumok és gyógyszertan PROSZTAGLANDIN F 2α ÉS EGYES ANALÓGJAINAK (CLOPROSTENOL, D- CLOPROSTENOL) A MÉH BELSŐ NYOMÁSVÁLTOZÁSÁRA GYAKOROLT HATÁSÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA TEJHASZNÚ TEHENEKBEN A PUERPÉRIUM IDEJÉN Bajcsy Árpád Csaba 1, Szenci Ottó 1, van der Weijden, Bert 2, Doornenbal, Arie 2, Bartyik János 3, Rezazadeh, Fereydon 4, Szabó-Ari Krisztina 1, Taverne, Marcel 2 A gyakorlat különféle készítményeket használ a méhtevékenység fokozására, ugyanakkor közülük csak kevésnek tisztázott a pontos uterotonikus hatása. Így nem ismert a prosztaglandin F 2α és analógjainak, köztük a cloprostenolnak, vagy a D-cloprostenolnak sem, luteolítikus adagjuk alkalmazása esetén. Miután a prosztaglandinokat kiterjedten alkalmazzák szarvasmarhában a szaporodásbiológiai állapot javítására, célunk a természetes PGF 2α -val és egyes szintetikus analógjaival végzett prosztaglandin-kezelések méhre gyakorolt hatásának összehasonlítása volt, a puerpérium időszakában tejhasznú teheneken. Korábbi kutatásaink eredményeként sikerült kifejlesztenünk egy, a méhmotilitás megbízható vizsgálatára alkalmas, objektív mérőrendszert, melynek alkalmazásával a szerv belső nyomását (intrauterine pressure, IUP) tudjuk mérni és elemezni. Egy nagyüzemi tehenészetben, frissen ellett, nem magzatburok-visszatartásos Holstein-fríz teheneket (legalább 1 lezárt laktációval) egyszeri im. kezelésben részesítettünk az ellést követő óra között az alábbi beosztásban: 1. csoport (n=7): 25mg PGF 2α, 2. csoport (n=8): 500µg cloprostenol, 3. csoport: 150µg D-cloprostenol (n=10), 4. csoport (kontroll, n=8): 5ml NaCl-infúzió. Az IUP méréseket és elemzéseket az alábbi rendszerben végeztük: 1 órával a kezelés előtt és 4 órás időtartamban folyamatosan a kezelés után, majd 12 órával a kezelést követően újabb 1 óra mérés és elemzés következett, amelyet 12 óra múlva megismételtünk. A méhnyomás-görbék elemzését Labview (National Instruments) egyedi célprogram segítségével, egyedi görbeelemzéssel végeztük, a statisztikai elemzésekhez varianciaanalízist használtunk. Eredményeink alapján a méhösszehúzódások száma a cloprostenollal kezelt csoportban kezelés után meghaladták ugyan a kezelés előtti kontrakciószámot, azonban ennek mértéke előzetes statisztikai számításaink alapján nem volt szignifikáns. Ennél a csoportnál a kezelés utáni átlagos méhösszehúzódások óránkénti száma jellemzően körül mozgott, miközben a kiindulási érték itt, és a többi csoportnál is 8-10 közötti volt, ugyanakkor az idő előrehaladtával a cloprostenollal kezelt csoport kivételével a többi csoportban szignifikánsan (P<0,001) csökkent, hasonlóan korábbi adatainkhoz. Megfigyelhettük azt is, hogy míg a cloprostenolos csoportban mindig magasabb, addig a D-cloprostenolos csoportban mindig alacsonyabb átlagértékeket kaptunk az összegzett görbe alatti területek időegység alatti számértékét illetően. A méhkontraktilitás többi vizsgált paraméterénél (átlagos amplitúdó, hossz, görbe alatti terület) hasonló tipikus tendenciát nem észleltünk. A korábban megfigyelt, az idő előrehaladtával jelentkező motilitáscsökkenés mind a kontroll, mind a kezelt csoportokban jellemző volt, és valamennyi vizsgált paraméternél jelentkezett. A mérések alapján megállapíthatjuk, hogy a tesztelt természetes és szintetikus prosztaglandinok a korai puerpériumban nem fejtettek ki lényegesen eltérő, uterotonikus hatást tejhasznú tehenekben. (Dr. Bajcsy Árpád Csaba NKB 15703/2007 sz. kutatási témájának zárójelentése) 9

15 MgSzH-ÁTI 1 SZIE-ÁOTK, Gyógyszertani és Méregtani Tanszék 2 Klinikumok és gyógyszertan PhD téma A FENBENDAZOL ÉS METABOLITJAI FARMAKOKINETIKAI VIZSGÁLATA PULYKÁBAN Hajós Anna 1 PhD hallgató, Semjén Gábor 2 az áo. tudományok kandidátusa, Gazsó Tamás 1, Jerzsele Ákos 2 PhD hallgató A fenbendazol a benzimidazolok csoportjába tartozó, széles hatásspektrumú, igen hatékony és biztonságos vegyület. Hatásmechanizmusa, hogy egyrészről gátolja a férgek energiatermelő folyamatait (fumarát-reduktáz rendszer, glükózfelvétel), másrészről akadályozza a tubulin mikrotubulusokká való polimerizációját. Hatásspektruma igen széles, valamennyi kórtani szempontból lényeges fonálféreg fajra hat, beleértve a hypobioticus lárvákat is. Galandféregellenes aktivitással is rendelkezik, mételyek ellen azonban hatástalan. Irodalmi adatok alapján hatékonyan alkalmazható többek között háziszárnyasok Capillaria obsignata, Heterakis gallinarum és Ascaridia spp. okozta fertőzöttségének gyógykezelésére, az alkalmazott dózis és időtartam tekintetében azonban nincs egységes álláspont. Pulykában jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő farmakokinetikai és maradékanyag vizsgálati adat, amely a gyógyszer hatékony és biztonságos alkalmazását elősegítené. Tanulmányunk célja a fenbendazol és metabolitjai (fenbendazol-szulfoxid és fenbendazolszulfon) farmakokinetikai paramétereinek meghatározása pulykában. Célunk egy cross-over farmakokinetikai vizsgálat elvégzése volt, azonban az irodalmi adatok alapján összeállított, 3%-os dimetil-szulfoxidban oldott, intravénásan beadandó fenbendazolt az állatok rosszul tolerálták. A kísérlet során így csoportonként 6 darab, 9 hetes, vegyes ivarú, BUT BIG 6 fajtájú pulykát kezeltünk 10 mg/ttkg fenbendazollal szájon át (Panacur 10% szuszpenzió) szonda segítségével, majd két hét elteltével szintén 6 állatot kezeltünk propilén-glikol és dimetil-szulfoxid 3:1 arányú elegyében oldott, 3%-os fenbendazollal intravénásan, 2 mg/ttkg dózisban. A kezeléseket követően meghatározott időpontokban vért vettünk. (Per os kezelésnél: 0; 1 h; 2,5 h; 4 h; 6 h; 12 h; 16 h; 24 h; 36 h, 48 h; 60 h; 72 h, 84 h; intravénás kezelésnél: 0; 15 min, 30 min; 45 min; 1 h; 1,5 h; 3 h; 6 h; 9 h; 12 h; 18 h, 24 h; 30 h; 36 h; 48 h. ) A plazmát a mérésig -70 C-on tároltuk. Az így nyert minták fenbendazol-, fenbendazolszulfoxid- és fenbendazol-szulfon-szintjét validált, fordított fázisú HPLC-MS módszerrel mértük. A kapott adatokat számítógépes farmakokinetikai program (MedUSA, Version 1.6, Várkonyi, 1990) segítségével elemeztük. Az így nyert eredmények alapján megállapítható, hogy szájon át 10 mg/ttkg dózissal kezelt pulykákban a fenbendazol maximális plazmakoncentrációja (c max ) 250,125±16,25 ng/ml, melynek eléréséhez (t max ) 1,6±0,08 óra szükséges. Ugyanezek a paraméterek fenbendazol-szulfoxidra vonatkoztatva c max =394±26,80 ng/ml, t max =3,5±0,11 óra, fenbendazol-szulfon esetében pedig c max =1537±110,66 ng/ml, t max =9,6±0,28 óra. Mivel az intravénás alkalmazás során kapott eredmények a kevés mérési pont valamint a beadott készítmény tulajdonságai miatt nem értékelhetők, ezért a biológiai hasznosulást nem tudtuk kiszámítani, az eredmények egyenlőre tájékoztató jellegűek a fenbendazol és metabolitjai farmakokinetikájára vonatkozólag. 10

16 SZIE-ÁOTK, Gyógyszertani és Méregtani Tanszék Klinikumok, gyógyszertan TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS ANYAGCSERETERMÉKEIK LEHETSÉGES VÉDŐHATÁSA A GYULLADÁSOS FOLYAMATOKBAN Szekér Krisztina PhD hallgató, Csibrikné Németh Edina PhD, Gálfi Péter az MTA doktora A gazdaszervezet egészségi állapotára jótékony hatással lévő tejsavbaktériumok a bélcsatornában a bélhámsejtek receptoraihoz kötődve képesek megtapadni és elszaporodni, ezáltal megakadályozva bizonyos kórokozó baktériumok kolonizációját. Ezenkívül egyes tejsavbaktériumok ill. anyagcseretermékeik (tejsav, ecetsav, bakteriocinek stb.) fontos szerepet játszhatnak a patogének által kiváltott gyulladásos folyamatok mérséklésében is. A kórokozó baktériumok közül az Escherichia coli AB1157 törzse hidrogén-peroxidot termel szintetikus tápközegben, kis mennyiségben (0,15 µm), melynek lokális koncentrációja a bélcsatornában többszörösére nőhet és ezáltal súlyosan károsíthatja az epithel-sejteket. Munkánk során a kórokozó baktériumok által kiváltott gyulladást hidrogén-peroxiddal történő kezelés segítségével modelleztük Caco-2 sejteken, amely mind szerkezetében, mind működésében teljes hasonlóságot mutat a vékonybél epithel-sejtjeihez. Elsőként a tejsavbaktériumok Caco-2 sejtekhez történő adhéziós képességét határoztuk meg, melyhez Gram-festést követő baktériumszámlálást ill. lemezöntést használtunk. A továbbiakban a tejsavbaktériumok ill. sejtmentes szűrletük lehetséges védő hatását tanulmányoztuk a gyulladásos folyamatokban. A kísérletek során alkalmazott kezelések hatását Caco-2 sejtekre az interleukin-8 (IL-8) gyulladásos citokin képződésén keresztül vizsgáltuk. A citokin szintézist a transzláció és transzkripció szintjén határoztuk meg ELISA módszerrel ill. realtime PCR segítségével. Megállapítottuk, hogy a három nem-starter tejsavbaktérium (L. plantarum 2142, L. curvatus 2775, L. casei subsp. casei 2756) és a két probiotikus tejsavbaktérium (L. casei Shirota, L. plantarum 299v) egyaránt gyenge adhéziós képességet mutatott villus-jellegű Caco-2 sejtekhez (<1% -telepszámlálással és <6% Gram-festést követő baktériumszámlálással). Egy órás 1 mm hidrogén-peroxidos kezelés a Caco-2 sejtekben IL-8 mrns expressziót, valamint IL-8 termelést idézett elő már 2 órával a kezelést követően. Előkísérleteinkben a tejsavbaktériumok közül az L. plantarum 2142 és sejtmentes felülúszójának hatását vizsgáltuk tovább a hidrogén-peroxid által kiváltott gyulladással szemben. A Caco-2 sejtek előkezelése a tejsavbaktériummal nem csökkentette az 1 mm hidrogénperoxid által kiváltott magas IL-8 szintet, továbbá a tejsavbaktériummal és hidrogénperoxiddal történő egyidejű kezelés sem idézte elő az IL-8 szint csökkenését. A tejsavbaktériumok tehát nem fejtettek ki védő hatást a hidrogén-peroxiddal szemben a Caco-2 sejtekben. A tejsavbaktériumok sejtmentes szűrletének hatására azonban szignifikánsan kevesebb mennyiségű IL-8 volt mérhető 24 órával a kezelés után, összehasonlítva az 1 mm hidrogénperoxid által kiváltott IL-8 mennyiséggel. Mivel a tejsavbaktériumok anyagcseretermékei, melyek a sejtmentes szűrletben jelen vannak védő hatásúnak bizonyultak a hidrogén-peroxiddal szemben, ezért feltételezésünk szerint további vizsgálatok után alkalmazhatóak lehetnének pl. egyes gyulladásos bélbetegségek kezelésében. A munka a sz. NKB pályázat támogatásával készült. 11

17 SZIE-ÁOTK, Gyógyszertani és Méregtani Tanszék Klinikumok, gyógyszertan TEJSAVBAKTÉRIUMOK TAPADÁSA CACO-2 SEJTEKHEZ (ADHÉZIÓ ÉS AGGREGÁCIÓ) Sebestyén Csilla egyetemi hallgató, Szekér Krisztina PhD hallgató, Csibrikné Németh Edina PhD és Gálfi Péter az MTA doktora A probiotikumok élő mikroorganizmusok, illetve mikrobiális sejtalkotók, amelyek megfelelő mennyiségben elfogyasztva jótékonyan hatnak a gazdaszervezet egészségi állapotára, jó közérzetére. Kedvező hatásukat többek között különféle antimikrobás anyagok (szerves savak, bakteriocinek, hidrogén-peroxid) termelésével fejtik ki, melyek segítségével gátolják a kórokozó, esetleg rákkeltő mikrobák megtelepedését és elszaporodását a bélben. Képesek eljutni a bélcsatorna megfelelő területeire, és azokat kolonizálni: azaz kitapadni a bélhámsejtekre és elszaporodni rajtuk. A jelenség in vitro modellezésére vizsgálatunkban a Caco-2 humán colon adenokarcinoma sejtvonal 14 napos, differenciálódott sejtjeit használtuk. A tapadó baktériumok detektálását Gram-festést követő mikroszkópos sejtszámlálással végeztük. Munkánk célja a legjobb adhéziós képességű törzsek kiválasztása, illetve az ideális kiindulási baktérium-koncentrációk meghatározása volt. Vizsgálni kívántuk továbbá a kiválasztott baktériumtörzsek tapadási mintázatát: annak szabályos vagy éppen véletlenszerű voltát, a baktériumok aggregációra való hajlamát és az ezek mögött húzódó mechanizmusokat. Kísérleteink során két baktériumtörzs (Lactobacillus casei ssp. casei 2756, Lactobacillus plantarum 299v) tapadási képességét vizsgáltuk Caco-2 sejtekhez. A nem vagy reverzibilisen tapadó baktériumok eltávolítását célzó mosást a sejtek egy részénél egyszer, a többinél rendre kétszer, háromszor, illetve négyszer végeztük el. Az eredmények alapján megállapítottuk, hogy a két törzs eltérően reagál a különböző számú mosásokra: a 299v törzs esetén a tapadó baktériumok száma kisebb mértékben csökkent, mint a 2756 törzsnél. A Lactobacillus plantarum 299v törzs tapadási képességét három különböző kiindulási koncentráció esetében vizsgáltuk meg; Caco-2 sejteken, illetve kontrollként üvegfelületen. Megállapítottuk, hogy mindkét felülethez azonos trend szerint, koncentráció-függő módon tapadtak a baktériumok, azonban az üveghez nagyobb számban, mint a Caco-2 sejtekhez. Tanulmányoztuk továbbá, hogy van-e speciális mintázata a baktériumok tapadásának; ennek keretében megvizsgáltuk három tejsavbaktérium törzs (Lactobacillus sakei, Lactobacillus casei 2749 és 2756) autoaggregátum-képző képességét. Az adatok (baktériumok elhelyezkedése a mikroszkópos fényképeken) bevitelét (HistSpat-program) követően, feldolgozásuk R-program segítségével, Voronoi-tesszeláció módszerével történt. Eredményeink, illetve korábbi tapasztalataink alapján megállapítottuk, hogy a 2749-es törzs nagy csomókat képez a sejtek felületén, azonban az is lehetséges, hogy az aggregátumok képződése már a Caco-2 sejtekhez való hozzáadás előtt a baktérium-szuszpenzióban bekövetkezett (autoaggregáció). A másik két vizsgált törzs kevésbé tapadt, illetve kevésbé aggregálódott, ezeknél autoaggregáció nem alakult ki. 12

18 SZIE-ÁOTK, Gyógyszertani és Méregtani Tanszék Klinikumok, gyógyszertan PhD-téma AMOXICILLIN ÉS KLAVULÁNSAV EGYIDEJŰ MEGHATÁROZÁSA BROJLERCSIRKE PLAZMÁBÓL NAGYHATÉKONYSÁGÚ FOLYADÉKKROMATOGRÁFIÁS MÓDSZERREL Nagy Gábor, Jerzsele Ákos PhD hallgató Az amoxicillin-klavulánsav kombináció rendkívül széles spektruma, baktericid hatása és alacsony toxicitása miatt gyakran alkalmazott gyógyszer az állatgyógyászatban. Az amoxicillin egy ún. szélesített spektrumú penicillinszármazék, míg kombinációs partnere, a klavulánsav, napjaink leghatékonyabb β-laktamázgátló szere. Célkitűzésünk olyan szelektív, érzékeny, rutinszerűen is alkalmazható nagyhatékonyságú folyadékkromatográfiás (HPLC) módszer kidolgozása volt, melynek alkalmazása lehetővé teszi a brojlercsirkék cross-over farmakokinetikai vizsgálata során kapott plazma mintákból az Amoxicillin és a Klavulánsav egyidejű meghatározását. A felszívódási, eloszlási és kiürülési paraméterek meghatározásához elengedhetetlen a megfelelő érzékenység és szelektivitás. Vizsgálataink során olyan HPLC-s módszer kidolgozására törekedtünk, amely lehetővé teszi a két komponens egyszerre történő meghatározását, valamint a minta előkészítése gyors és egyszerű a két hatóanyag bomlékonysága miatt. Ennek megfelelően a minta előkészítés csak fehérje kicsapásból és centrifugálásból állt, míg a HPLC-s meghatározáshoz un. fordított fázisú folyadékkromatográfiás rendszert alkalmaztunk C18 állófázissal és UV-detektálással 210 nm-en. A folyadékkromatográfiás mozgófázis összetételét sikerült úgy kialakítani (5/95 metanol/0,01m KH2PO4, ph=2), hogy a két hatóanyag egy HPLC-s mérés során egyszerre meghatározható legyen. A rutinszerű alkalmazás előtt a módszert az alábbi paraméterek vizsgálatával validáltuk: - specificitás, szelektivitás - linearitás - visszanyerés - reprodukálhatóság, pontosság - detektálási és kimutatási határ - stabilitás. A validálási procedúra befejezése után végeztük el a brojlercsirkék cross-over farmakokinetikai vizsgálata során kapott plazma mintákból az Amoxicillin és a Klavulánsav egyidejű meghatározását. 13

19 SZIE-ÁOTK, Gyógyszertani és Méregtani Tanszék Klinikumok, gyógyszertan PhD-téma AZ AMOXICILLIN-KLAVULÁNSAV KOMBINÁCIÓ INDUKÁLTA HEPATOTOXICITÁS BROJLERCSIRKÉBEN Lehel József PhD, Jerzsele Ákos PhD hallgató A klavulánsavval potencírozott amoxicillin az egyik legbiztonságosabb, széles spektrumú, szájon át is adható antibiotikum mind a humán-, mind az állatgyógyászatban. Mellékhatások azonban mint minden gyógyszer esetében ezen kombináció alkalmazásakor is előfordulhatnak. A bétalaktám antibiotikumokra jellemző allergiás reakciók igen változatos formában jelenhetnek meg, az egyszerű csalánkiütéstől az életveszélyes állapotot előidéző anaphylaxiás shockig. Emberekben az allergiás reakciók a páciensek 2-5%-ában jelentkeznek, háziállatainkban sokkal ritkábban alakulnak ki ilyen mellékhatások. Az allergiás reakció egyik különleges formája a gyógyszerindukálta hepatitis, amely során a májban az adott szerből egy ún. neoantigén keletkezik, amely expresszálódik a májsejtek felszínén, és az immunrendszer reakcióját követően májsejtpusztulás, cholestasis következik be. Az elváltozás általában reverzibilis, de számos esetben (főleg gyermekekben) irreverzibilis májkárosodást is megfigyeltek. Az amoxicillin-klavulánsav kombináció indukálta hepatitis incidenciája a humán gyógyászatban 1:1000-1: között mozog régióktól függően. Az amoxicillin döntő hányada a vesén keresztül ürül, míg a klavulánsav az epével is szekretálódik, ezért feltételezések szerint a klavulánsav a felelős az immunoallergiás reakció kiváltásáért. Ez utóbbi elméletet támasztja alá, hogy önmagában amoxicillinre nem alakul ki ez a kórforma. Célkitűzésünk az amoxicillin-klavulánsav kombináció tolerancia-vizsgálata volt brojlercsirkében, a gyógyszer per os, valamint intravénás adását követően. Vizsgálatunkban 6-6 állatot kezeltünk a kombinációval szájon át (nyelőcsőszondán át) és intravénásan, 12,5 mg/ttkg dózisban, egy alkalommal. Vizsgáltuk az állatok általános állapotát, mértük testtömeg-gyarapodásukat, és vért vettünk a kezelést megelőzően (0. időpont), a kezelést követő 24. órában, valamint 5 és 14 nappal a kezelés után. A vérből biokémiai vizsgálatokat végeztünk: mértük az AST, LDH, TP, bilirubin és kreatinin értékeket. A gyógyszer alkalmazását követően a májfunkciót leíró paraméterek mindegyikében jelentős eltéréseket tapasztaltunk a 0. időpontokhoz képest. A per os és intravénás beadást követően az AST értékek 24 óra után másfélszeresre, 5 nap után háromszoros értékekre emelkedtek. Az LDHértékek szintén jelentősen megnövekedtek már egy nappal a beadás után, és jelentősen tovább növekedtek az 5. napig. Mindkét májenzim változása szignifikánsnak bizonyult az alapértékekhez (0. időpont) képest. Hasonló, jelentős változást észleltünk az összbilirubin-szint mérésekor is. A plazma összfehérje-tartalma (TP) nem változott szignifikánsan. A kreatinin-értékek emelkedése a per os kezelt állatoknál nem volt szignifikáns, ellentétben az intravénásan kezelt állománnyal, ahol jelentősen megnövekedett a kreatinin koncentrációja a plazmában. A 14. napon, az utolsó vérvételkor az AST-értékek már a fiziológiás tartományban voltak, míg az LDH- és bilirubinszintek esetében még magas értékeket mértünk. A boncolási eredmény 10 állatnál negatív volt, 2 állatnál a máj enyhe fokú zsíros infiltratioját figyeltük meg. Az AST, LDH és össz-bilirubin értékek együttes növekedése gyógyszer-indukálta hepatitisre, súlyos májsejtkárosodásra és cholestasisra utal. Az elváltozások hátterében feltételezhetően a fent említett immunoallergiás reakció áll. A tény, hogy ez az indirekt májkárosító hatás minden kísérleti állatban mutatkozott, vélhetően az állatok egy vérvonalból való származásának tulajdonítható, és genetikai hátterű túlérzékenységet takar. A direkt májkárosító hatás e kombináció esetében még nem került leírásra, és további vizsgálatokat igényel. 14

20 SZIE-ÁOTK, Gyógyszertani és Méregtani Tanszék Klinikumok, gyógyszertan PhD-téma AZ AMOXICILLIN-KLAVULÁNSAV KOMBINÁCIÓ FARMAKOKINETIKAI VIZSGÁLATA BROJLERCSIRKÉBEN Jerzsele Ákos PhD hallgató, Lehel József PhD, Nagy Gábor Az amoxicillin-klavulánsav kombináció rendkívül széles spektruma, baktericid hatása és alacsony toxicitása miatt gyakran alkalmazott gyógyszer az állatgyógyászatban. Az amoxicillin egy ún. szélesített spektrumú penicillinszármazék, amely hatékony számos Gram pozitív és Gram negatív baktériumfaj ellen, érzékeny azonban a bakteriális β-laktamázokra. Ezt a hátrányát hivatott kivédeni kombinációs partnere, a klavulánsav, amely napjaink leghatékonyabb β-laktamázgátló szere. Munkánk célja, hogy adatokat szolgáltassunk erről az igen fontos gyógyszer-kombinációról a baromfitenyésztés számára. Ezen állatfajokban ugyanis ismereteink meglehetősen hiányosak, a meglévő adatok pedig ellentmondásosak. Célkitűzésünk cross-over farmakokinetikai vizsgálatok végzése volt brojlercsirkében, hogy meghatározhassuk a gyógyszer szervezetben való mozgását, viselkedését. A felszívódási, eloszlási és kiürülési paraméterek ismerete elengedhetetlen egy korszerű terápiai iránymutatáshoz. Vizsgálatunkhoz 12 db, nőivarú, 7 hetes, Ross fajtájú brojlercsirkét használtunk fel, két, 6 fős csoportba osztva. A cross-over vizsgálat során az első fázisban 6 csirkét intravénásan, 6 csirkét per os, szondán keresztül kezeltünk a kombinációval (Aktil intravénás injekció és Aktil oralis szuszpenzió), majd két hét múlva a csoportokat felcseréltük, és az addig intravénásan kezelt csoport per os kapta a gyógyszert, illetve a per os csoportot intravénásan kezeltük. A kezeléseket követő 10., 20., 30., 45. és 60. percben, valamint a 2., 4., 6., 8., 10., 12. és 24. órában az állatoktól vért vettünk, amelyet 2000/p fordulatszámon lecentrifugáltunk és C- on tároltuk a mérésig. A mérést fordítottfázisú HPLC-módszerrel végeztük, UV-detektálással, 220 nm-es hullámhosszon. Az eredmények összhangban voltak az irodalmi adatokkal, de néhány mutató esetében eltéréseket tapasztaltunk. Intravénás adás esetén az amoxicillin esetében a C 0 értéke 24,3±3,12 μg/ml, a görbe alatti terület (AUC=area under the curve) 497,17±32,27 (μg/ml)*min, a megoszlási felezési idő 8,9±1,03 perc, az eliminációs felezési idő 87,4±3,1 perc, a clearence 24,8±1,46 ml/perc. Szájon át való beadás esetén a c max értéke 3,43±0,21 μg/ml, az AUC-érték 413,3±17,2 μg/ml, az ebből számolt biológiai hasznosulás per os adás esetén 83,1±4,6%. A klavulánsav esetében intravénás adás esetén a C 0 érték 6,67±0,45 μg/ml, az AUC-érték 214,18±1,2 (μg/ml)*min, a megoszlási felezési idő 8,2±0,99 perc, az eliminációs felezési idő 76,2±2,1 perc, a clearence 18,8±0,86 ml/perc. Per os adás esetén a c max értéke 1,95±0,9, az AUC-érték 177,4±4,4 (μg/ml)*min, az ebből számolt per os biológiai hasznosulás 82,7±3,6%. Összefoglalva, eredményeink mindkét hatóanyag esetében az irodalmi adatokkal összhangban álltak, de a biológiai hasznosulás-értékek jelentősen meghaladták azokat. Ez egyrészt a csökkent intravénás AUC értékek, másrészt a növekedett per os AUC-értékek következménye volt, amely magyarázható a felhasznált vérvonal különbözőségével, a készítmény farmaceutikus tulajdonságaival, illetve a first pass effect mértékének csökkenésével, amely a máj csökkent funkciójával magyarázható. 15

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.)

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) ÁLLATHIGIÉNIA ÁLLATTENYÉSZTÉS GENETIKA TAKARMÁNYOZÁSTAN 2015. évi 42. füzet ELŐSZÓ

Részletesebben

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2012. jan. 16-19) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2012. jan. 16-19) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2012. jan. 16-19) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA 2011. évi 38. füzet ELŐSZÓ Kedves Kolleganők és Kollegák! Budapest,

Részletesebben

Nem-szteroid gyulladáscsökkentők használata a kisállatpraxisban Pre-,és posztoperatív fájdalomcsillapítás

Nem-szteroid gyulladáscsökkentők használata a kisállatpraxisban Pre-,és posztoperatív fájdalomcsillapítás Nem-szteroid gyulladáscsökkentők használata a kisállatpraxisban Pre-,és posztoperatív fájdalomcsillapítás dr.márton Kinga társállat-egészségügyi szakmai vezető Alpha-Vet Állategészségügyi Kft. Nem-szteroid

Részletesebben

Antibiotikumok a kutyapraxisban

Antibiotikumok a kutyapraxisban Antibiotikumok a kutyapraxisban Antibiotikum választás Bakteriális fertőzés Célzott Empirikus Megelőző Indokolt esetben Ismert betegség kiújulásának megelőzésére Rizikócsoportoknál Mikor ne adjunk? Nem

Részletesebben

Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül

Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül Tejtermelő tehenek szaporításának nehézségei tenyésztői szemmel A tejtermelés világszerte szinte kizárólag holstein

Részletesebben

PROBIOTIKUS ÉLELMISZER ELŐÁLLÍTÁSÁRA ALKALMAS TEJSAVBAKTÉRIUMOK HATÉKONYSÁGÁNAK ÉS HATÁSMECHANIZMUSÁNAK VIZSGÁLATA

PROBIOTIKUS ÉLELMISZER ELŐÁLLÍTÁSÁRA ALKALMAS TEJSAVBAKTÉRIUMOK HATÉKONYSÁGÁNAK ÉS HATÁSMECHANIZMUSÁNAK VIZSGÁLATA Ph.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Csibrikné Németh Edina PROBIOTIKUS ÉLELMISZER ELŐÁLLÍTÁSÁRA ALKALMAS TEJSAVBAKTÉRIUMOK HATÉKONYSÁGÁNAK ÉS HATÁSMECHANIZMUSÁNAK VIZSGÁLATA Témavezető: Dr. Halász Anna Tudományos

Részletesebben

Gyógyszeres kezelések

Gyógyszeres kezelések Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis

Részletesebben

patológi Klinikum Az emlımirigytumorok szövettani csoportosítása: Malignus tumorok Benignus tumorok Dysplasiák/hyperplasiák

patológi Klinikum Az emlımirigytumorok szövettani csoportosítása: Malignus tumorok Benignus tumorok Dysplasiák/hyperplasiák A kutyák emlıtumorainak patológi giája Dr. Jakab Csaba SZIE - ÁOTK Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszék Budapest 1078 István u. 2. 2012 A kutyák emlıtumorainak patológi giája Klinikum Az emlımirigytumorok

Részletesebben

dr. Kranjec Ferenc A modern holstein-fríz tehén reprodukciós jellegzetességei, annak javítására alkalmazható módszerek

dr. Kranjec Ferenc A modern holstein-fríz tehén reprodukciós jellegzetességei, annak javítására alkalmazható módszerek dr. Kranjec Ferenc A modern holstein-fríz tehén reprodukciós jellegzetességei, annak javítására alkalmazható módszerek Bodrog, Szerencsi MGZRT. A petefészek ellés utáni ciklusba lendülése Tejtermelés,

Részletesebben

VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat

VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat VeyFo VeyFo Jungtier - Oral Mulgat Különleges táplálási igényeket kielégítő/diétás/ kiegészítő takarmány borjak, malacok, bárányok, kecskegidák és kutyák részére Használati utasítás Trimetox 240 oldat

Részletesebben

PhD értekezés. Prosztaglandin kezelés hatása a sárgatestre, a plazma progeszteron koncentrációjára és a legnagyobb tüszıre

PhD értekezés. Prosztaglandin kezelés hatása a sárgatestre, a plazma progeszteron koncentrációjára és a legnagyobb tüszıre PhD értekezés Prosztaglandin kezelés hatása a sárgatestre, a plazma progeszteron koncentrációjára és a legnagyobb tüszıre Dr Répási Attila Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi kar, Nagyállat klinika

Részletesebben

Rovarméreg (méh, darázs) - allergia

Rovarméreg (méh, darázs) - allergia Rovarméreg (méh, darázs) - allergia Herjavecz Irén Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Epidemiológia I. Prevalencia: - nagy helyi reakció: felnőtt 10-15 % - szisztémás reakció: gyerek 0.4-0.8

Részletesebben

Dózis-válasz görbe A dózis válasz kapcsolat ábrázolása a legáltalánosabb módja annak, hogy bemutassunk eredményeket a tudományban vagy a klinikai

Dózis-válasz görbe A dózis válasz kapcsolat ábrázolása a legáltalánosabb módja annak, hogy bemutassunk eredményeket a tudományban vagy a klinikai Dózis-válasz görbe A dózis válasz kapcsolat ábrázolása a legáltalánosabb módja annak, hogy bemutassunk eredményeket a tudományban vagy a klinikai gyakorlatban. Például egy kísérletben növekvő mennyiségű

Részletesebben

Sejtmozgás és adhézió Molekuláris biológia kurzus 8. hét. Kun Lídia Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet

Sejtmozgás és adhézió Molekuláris biológia kurzus 8. hét. Kun Lídia Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet Sejtmozgás és adhézió Molekuláris biológia kurzus 8. hét Kun Lídia Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet Sejtmozgás -amőboid - csillós - kontrakció Sejt adhézió -sejt-ecm -sejt-sejt MOZGÁS A sejtmozgás

Részletesebben

HARCBAN A BŐRRÁKKAL. Elsősegély a bőrnek! UVB sugárzás Leégés Bőrrák

HARCBAN A BŐRRÁKKAL. Elsősegély a bőrnek! UVB sugárzás Leégés Bőrrák HARCBAN A BŐRRÁKKAL Elsősegély a bőrnek! UVB sugárzás Leégés Bőrrák A nap nem ellenség, hanem az élet forrása, amihez évezredeken keresztül volt időnk alkalmazkodni. Napfényre szüksége van az emberi szervezetnek

Részletesebben

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Új terápiás lehetőségek helyzete Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Mucopolysaccharidosisok MPS I (Hurler-Scheie) Jelenleg elérhető oki terápiák Enzimpótló kezelés

Részletesebben

1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László PhD egyetemi docens

1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László PhD egyetemi docens SZAKDOLGOZAT TÉMAJAVASLATOK A 2012/2013 tanévre Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika SEBÉSZET 1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára 2.

Részletesebben

Sejtek - őssejtek dióhéjban. 2014. február. Sarkadi Balázs, MTA-TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet - SE Kutatócsoport, Budapest

Sejtek - őssejtek dióhéjban. 2014. február. Sarkadi Balázs, MTA-TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet - SE Kutatócsoport, Budapest Sejtek - őssejtek dióhéjban 2014. február Sarkadi Balázs, MTA-TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet - SE Kutatócsoport, Budapest A legtöbb sejtünk osztódik, differenciálódik, elpusztul... vérsejtek Vannak

Részletesebben

BOTULIZMUS ELLENI VÉDŐOLTÁS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA LOVAK FŰBETEGSÉGÉNEK MEGELŐZÉSÉBEN. Kutasi Orsolya DVM, PhD, dipeceim

BOTULIZMUS ELLENI VÉDŐOLTÁS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA LOVAK FŰBETEGSÉGÉNEK MEGELŐZÉSÉBEN. Kutasi Orsolya DVM, PhD, dipeceim BOTULIZMUS ELLENI VÉDŐOLTÁS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA LOVAK FŰBETEGSÉGÉNEK MEGELŐZÉSÉBEN Kutasi Orsolya DVM, PhD, dipeceim Mi a fűbetegség? polyneuropathia, ami elsősorban a gyomor-bél traktus beidegzését

Részletesebben

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok. Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből

Részletesebben

TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben

TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben Vértessy G. Beáta egyetemi tanár TDK mind 1-3 helyezettek OTDK Pro Scientia különdíj 1 második díj Diákjaink Eredményei Zsűri különdíj 2 első díj OTDK

Részletesebben

Szárazonállás és tejtermelés összefüggései. (gyakorlati tapasztalatok)

Szárazonállás és tejtermelés összefüggései. (gyakorlati tapasztalatok) Szárazonállás és tejtermelés összefüggései (gyakorlati tapasztalatok) 2011. december 3. Dr. Bartyik János Az Enyingi Agrár ZRT. tevékenysége növénytermesztésen és állattenyésztésen alapul, a szarvasmarha

Részletesebben

2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN

2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN 2.6.16. Vizsgálatok idegen kórokozókra Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.7.0 1 2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN 01/2011:20616 Azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyekhez a vírust előzőleg

Részletesebben

Maprelin. Maprelin 75µg/ml oldat injekciós sertések számára A.U.V. Biotechnikai felhasználásra, csoportok vagy állományok kezelésére.

Maprelin. Maprelin 75µg/ml oldat injekciós sertések számára A.U.V. Biotechnikai felhasználásra, csoportok vagy állományok kezelésére. Maprelin Maprelin 75µg/ml oldat injekciós sertések számára A.U.V Biotechnikai felhasználásra, csoportok vagy állományok kezelésére. Maprelin 75 μg/ml 1.A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ

Részletesebben

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A Debreceni Szennyvíztisztító telep a kommunális szennyvizeken kívül, időszakosan jelentős mennyiségű, ipari eredetű vizet is fogad. A magas szervesanyag koncentrációjú

Részletesebben

Immunológia I. 2. előadás. Kacskovics Imre (imre.kacskovics@ttk.elte.hu)

Immunológia I. 2. előadás. Kacskovics Imre (imre.kacskovics@ttk.elte.hu) Immunológia I. 2. előadás Kacskovics Imre (imre.kacskovics@ttk.elte.hu) Az immunválasz kialakulása A veleszületett és az adaptív immunválasz összefonódása A veleszületett immunválasz mechanizmusai A veleszületett

Részletesebben

Hypophysin LA injekció A.U.V.

Hypophysin LA injekció A.U.V. Hypophysin LA injekció A.U.V. (Német megnevezés: Depotocin ) Long-acting oxytocin Gyenge méhösszehúzódások, méhatónia és egyéb puerperális zavarok (lochiometra) okozta magzatburok visszatartás, tejleadás

Részletesebben

Zárójelentés. A) A cervix nyújthatóságának (rezisztencia) állatkísérletes meghatározása terhes és nem terhes patkányban.

Zárójelentés. A) A cervix nyújthatóságának (rezisztencia) állatkísérletes meghatározása terhes és nem terhes patkányban. Zárójelentés A kutatás fő célkitűzése a β 2 agonisták és altípus szelektív α 1 antagonisták hatásának vizsgálata a terhesség során a patkány cervix érésére összehasonlítva a corpusra gyakorolt hatásokkal.

Részletesebben

Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon. Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar

Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon. Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar Bemutatkozás Ausztria-Magyarország határon átnyúló együttműködési

Részletesebben

Új orális véralvadásgátlók

Új orális véralvadásgátlók Új orális véralvadásgátlók XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus Lovas András, Szegedi Tudományegyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Véralvadásgátlók alkalmazási területei posztoperatív

Részletesebben

Gyógyszermellékhatások és fertőzések a gyulladásos bélbetegségek kezelése során

Gyógyszermellékhatások és fertőzések a gyulladásos bélbetegségek kezelése során Ph.D. Thesis Gyógyszermellékhatások és fertőzések a gyulladásos bélbetegségek kezelése során Dr. Bálint Anita I.sz.Belgyógyászati Klinika Szegedi Tudományegyetem 2014 Gyógyszermellékhatások és fertőzések

Részletesebben

Terápiarezisztencia-fehérjéket kódoló mrns kvantitatív kimutatása PCRtechnikával. nyirokcsomójában

Terápiarezisztencia-fehérjéket kódoló mrns kvantitatív kimutatása PCRtechnikával. nyirokcsomójában Terápiarezisztencia-fehérjéket kódoló mrns kvantitatív kimutatása PCRtechnikával lymphomás kutyák nyirokcsomójában Sunyál Orsolya V. évfolyam Témavezetık: Dr. Vajdovich Péter Szabó Bernadett SZIE-ÁOTK

Részletesebben

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Gadó Klára Semmelweis Egyetem, I.sz. Belgyógyászati Klinika Antifoszfolipid szindróma Artériás és vénás thrombosis Habituális vetélés apl antitest jelenléte Mi

Részletesebben

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK ÉLETTAN, BIOKÉMIA, KÓRÉLETTAN, MORFOLÓGIA 2010. évi 37. füzet 2011. január 24-27. között

Részletesebben

A 2012/6. SZÁM TARTALMA. Nemes Zs., Nagy J., Zöldág L., Gáspárdy A.: A szaporodási mutatókban

A 2012/6. SZÁM TARTALMA. Nemes Zs., Nagy J., Zöldág L., Gáspárdy A.: A szaporodási mutatókban A 2012/6. SZÁM TARTALMA SZARVASMARHA Nemes Zs., Nagy J., Zöldág L., Gáspárdy A.: A szaporodási mutatókban jelentkező heterózis fajtaátalakító keresztezés során. 1. Az első ellési életkor és az üszők ellési

Részletesebben

Készítette: Balog Eszter Témavezetők: dr. Baska-Vincze Boglárka Dr. Szenci Ottó

Készítette: Balog Eszter Témavezetők: dr. Baska-Vincze Boglárka Dr. Szenci Ottó Készítette: Balog Eszter Témavezetők: dr. Baska-Vincze Boglárka Dr. Szenci Ottó Bevezetés A szívfrekvencia és a szívfrekvencia-változékonyság fontos mérőszámai a magzati jóllétnek (fetal wellbeing) Szívfrekvencia-változékonyság

Részletesebben

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. I. évfolyam MATEMA TIKA BIOFIZIKA ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA GYÓGYSZERÉSZI NÖVÉNYTAN BIOLÓGIA TUDOMÁNYTÖRTÉNE T ÉS PROPEDEUTIKA, a 2. félévben heti 1 óra Dr. Gergó Lajos egyetemi docens 1092 Budapest,

Részletesebben

X. Kaposvári Állategészségügyi Napok. 19. Szapbiológiai Találkozó programja

X. Kaposvári Állategészségügyi Napok. 19. Szapbiológiai Találkozó programja X. Kaposvári Állategészségügyi Napok és 19. Szapbiológiai Találkozó programja 2013 október 11-12. Danubius Health Spa Resort Hévíz, Kossuth Lajos utca 9-11. PROGRAM 2013. október 11. péntek 08:00-18:00

Részletesebben

40,0 mg aciklovir 1 ml szuszpenzióban (200,0 mg aciklovir 5 ml 1 adag szuszpenzióban).

40,0 mg aciklovir 1 ml szuszpenzióban (200,0 mg aciklovir 5 ml 1 adag szuszpenzióban). 1. A GYÓGYSZER NEVE Zovirax 40 mg/ml belsőleges szuszpenzió 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 40,0 mg aciklovir 1 ml szuszpenzióban (200,0 mg aciklovir 5 ml 1 adag szuszpenzióban). Ismert hatású segédanyagok:

Részletesebben

ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI

ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ---------------------------------------------------------------------------------------------------- Állatokon végzett tanulmányok A CV247 két kutatásban képezte vizsgálat

Részletesebben

PGF Veyx. PGF Veyx 0,0875 mg/ml injekció szarvasmarháknak és sertéseknek A.U.V. Tervezett idejű ivarzás és ovuláció kiváltása

PGF Veyx. PGF Veyx 0,0875 mg/ml injekció szarvasmarháknak és sertéseknek A.U.V. Tervezett idejű ivarzás és ovuláció kiváltása PGF Veyx PGF Veyx 0,0875 mg/ml injekció szarvasmarháknak és sertéseknek A.U.V Tervezett idejű ivarzás és ovuláció kiváltása Vetélés kiváltása a vemhesség 150. napjáig Az ellés megindítása PGF Veyx 0,0875

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. prof. MIKE WILLARD (USA)

M E G H Í V Ó. prof. MIKE WILLARD (USA) M E G H Í V Ó HSAVA őszi, háromnapos 31. országos konferenciája felkért külföldi előadó prof. MIKE WILLARD (USA) MÁOK által elismert KIEMELT RENDEZVÉNY (legalább 2 napon történő részvétel esetén) 2014.

Részletesebben

A szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata magyarországi tejelő tehenészetekben

A szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata magyarországi tejelő tehenészetekben A szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata magyarországi tejelő tehenészetekben Szelényi Zoltán Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, Haszonállat-gyógyászati Tanszék és Klinika Praxismenedzsment

Részletesebben

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Dr. Donáth Judit Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest HALADÁS A REUMATOLÓGIA, IMMUNOLÓGIA ÉS OSTEOLÓGIA TERÜLETÉN 2012-2014 2015. ÁPRILIS 17.

Részletesebben

A keringı tumor markerek klinikai alkalmazásának aktuális kérdései és irányelvei

A keringı tumor markerek klinikai alkalmazásának aktuális kérdései és irányelvei A keringı tumor markerek klinikai alkalmazásának aktuális kérdései és irányelvei A TM vizsgálatok alapkérdései A vizsgálatok célja, információértéke? Az alkalmazás területei? Hogyan válasszuk ki az alkalmazott

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE VPRIV 200 egység por oldatos infúzióhoz. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy injekciós üveg 200 egység* velagluceráz-alfát tartalmaz.

Részletesebben

Echográfiás vizsgálatok alkalmazásának lehetősége a haltenyésztésben

Echográfiás vizsgálatok alkalmazásának lehetősége a haltenyésztésben Echográfiás vizsgálatok alkalmazásának lehetősége a haltenyésztésben Kotrik László, Lefler Kinga Katalin, Hetyey Csaba, Hegyi Árpád, Gál János, Urbányi Béla Probléma Téma indoklása I. a halak nemének pontos

Részletesebben

I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Melovem 5 mg/ml oldatos injekció szarvasmarháknak és sertéseknek 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Részletesebben

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Dr. Dallmann Klára A molekuláris biológia célja az élőlények és sejtek működésének molekuláris szintű

Részletesebben

ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK

ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK - A SZERVEZET VÍZTEREI (KOMPARTMENTEK) -A VÉRPLAZMA LEGFONTOSABB ELEKTROLITJAI *nátrium ion (Na + ) *kálium ion ( ) *klorid ion (Cl - ) TELJES TESTTÖMEG: * szilárd

Részletesebben

FOLYÉKONY ÉS POR ALAKÚ MOSÓSZEREK IRRITÁCIÓS HATÁSÁNAK ÉS MOSÁSI TULAJDONSÁGAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

FOLYÉKONY ÉS POR ALAKÚ MOSÓSZEREK IRRITÁCIÓS HATÁSÁNAK ÉS MOSÁSI TULAJDONSÁGAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezettudományi Centrum FOLYÉKONY ÉS POR ALAKÚ MOSÓSZEREK IRRITÁCIÓS HATÁSÁNAK ÉS MOSÁSI TULAJDONSÁGAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA Varga Dóra Környezettudomány

Részletesebben

Pulyka légzőszervi betegségek

Pulyka légzőszervi betegségek Pulyka A kórokozók Légzőszervi Gyakorlati helyzet Betegségek Alacsony patogenitású madárinfluenza XXIII. DERZSY NAPOK 2015. június 4-5. Zalakaros A jelenlegi megoldások Merial Avian Technical Services

Részletesebben

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.)

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) ÉLELMISZER-HIGIÉNIA ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁS 2015. évi 42. füzet ELŐSZÓ Kedves

Részletesebben

Claudin 2, 3 és 4 expressziója a coeliakiás gyermekek proximalis és distalis duodenumában

Claudin 2, 3 és 4 expressziója a coeliakiás gyermekek proximalis és distalis duodenumában Claudin 2, 3 és 4 expressziója a coeliakiás gyermekek proximalis és distalis duodenumában Győrffy Hajnalka dr, Nagy Szakál Dorottya*, Dr. Tőkés Anna-Mária, Arató András dr*, Dezsőfi Antal dr* és Veres

Részletesebben

A klinikai citológia alapjai

A klinikai citológia alapjai A klinikai citológia alapjai Vajdovich Péter Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Belgyógyászati Tanszék és Klinika Budapest A citológiai vizsgálatok célja elváltozások: normál, hiperplasztikus

Részletesebben

A 2014/6. SZÁM TARTALMA. Joó Kinga, Nyerges-Bohák Zsófia, Szenci Ottó, Kutasi Orsolya:

A 2014/6. SZÁM TARTALMA. Joó Kinga, Nyerges-Bohák Zsófia, Szenci Ottó, Kutasi Orsolya: A 2014/6. SZÁM TARTALMA LÓ Joó Kinga, Nyerges-Bohák Zsófia, Szenci Ottó, Kutasi Orsolya: Dinamikus felső légúti elváltozások endoszkópos kórjelzése lovakban. Irodalmi összefoglalás SERTÉS Sanchez-Vizcaino,

Részletesebben

LIV. Georgikon Napok Keszthely, 2012.10.11. Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata

LIV. Georgikon Napok Keszthely, 2012.10.11. Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata LIV. Georgikon Napok Keszthely, 0.0.. Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata Kacsala László Vajda Tamás Rekedtné Fekete E. Áprily Szilvia Szabó András Andrássyné Baka Gabriella Romvári Róbert Kaposvári

Részletesebben

I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Meloxidyl 1,5 mg/ml belsőleges szuszpenzió kutyáknak 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 ml tartalmaz

Részletesebben

Antikoagulánsok a toxikológus szemszögéből. Zacher Gábor

Antikoagulánsok a toxikológus szemszögéből. Zacher Gábor Antikoagulánsok a toxikológus szemszögéből Zacher Gábor A mázli faktor Az ellátott mérgezett betegek kb. 5%-nál szerepel olyan ágens, mely a véralvadási kaszkádra hatással lehet Szerencsére azonban az

Részletesebben

Toxikológiai Vizsgálatok a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetében. Lajtai Anikó és Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet

Toxikológiai Vizsgálatok a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetében. Lajtai Anikó és Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet Toxikológiai Vizsgálatok a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetében Lajtai Anikó és Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet Bevezetés A toxikológiai vizsgálatok szerepe az akut intoxikációk felismerésében

Részletesebben

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Kegyes Lászlóné 1, Némethné Lesó Zita 1, Varga Sándor Attiláné 1, Barna T. Katalin 1, Rombauer Edit 2 Dunaújvárosi Prodia Központi

Részletesebben

I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Aivlosin 42,5 mg/g gyógypremix sertések részére 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Hatóanyag: Tilvalozin

Részletesebben

B-sejtek szerepe az RA patológiás folyamataiban

B-sejtek szerepe az RA patológiás folyamataiban B-sejtek szerepe az RA patológiás folyamataiban Erdei Anna Biológiai Intézet Immunológiai Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem Immunológiai Tanszék ORFI, Helia, 2015 április 17. RA kialakulása Gary S.

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1/33 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Resolor 1 mg-os filmtabletta 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 mg prukaloprid filmtablettánként (prukaloprid-szukcinát formájában).

Részletesebben

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2014. jan. 27-30)

MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2014. jan. 27-30) MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2014. jan. 27-30) ÉLELMISZERBIZTONSÁG ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁS (2014. január 27, Továbbképzés előadóterem,

Részletesebben

Esetismertetés II. Dr. Bekő Gabriella Uzsoki Kórház Központi Laboratórium 2013.11.08.

Esetismertetés II. Dr. Bekő Gabriella Uzsoki Kórház Központi Laboratórium 2013.11.08. Esetismertetés II. Dr. Bekő Gabriella Uzsoki Kórház Központi Laboratórium 2013.11.08. Anamnézis K.Z-né 51 éves nőbeteg Egyéb irányú orvosi beavatkozás során osteoporosis szakrendelésen észlelték hypercalcaemiáját

Részletesebben

67. Pathologus Kongresszus

67. Pathologus Kongresszus A kemoirradiáció okozta oncocytás átalakulás szövettani, immunhisztokémiai, ultrastruktúrális jellemzői és lehetséges prognosztikus jelentősége rectum adenocarcinomákban 67. Pathologus Kongresszus Bogner

Részletesebben

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5.

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5. Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner SE- TK/2014.I./00079 Szemeszter 2014.I.félév Jelleg Daganatok és komplex terápiája A tanfolyam akkreditálásra került Országos Onkológiai

Részletesebben

Convenia 80 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára

Convenia 80 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára . AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Convenia 0 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy ampulla liofilizált por tartalma: Hatóanyag: 5 mg

Részletesebben

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Az endoszkópia szerepe és lehetőségei a gasztroenterológiai diagnosztika és terápia néhány területén kutyában PhD-értekezés tézisei Dr. Psáder Roland

Részletesebben

2009.október 14 16. Galyatet PROGRAM

2009.október 14 16. Galyatet PROGRAM PROGRAM 2009. október 14.szerda 10.00 Regisztráció 10.00 MTT Közgy lés 12.00 13.50 Ebédszünet (A posztereketkérjükszerdán 12.00 ig kirakni!) 13.50 Megnyitó Hirka Gábor S.1 14.00 15.45 Insilico toxicitásbecslés

Részletesebben

Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály

Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Definíció A prenatális diagnosztika a klinikai genetika azon

Részletesebben

LAJOS ZOLTÁN DUO-BAKT ÁLLATORVOSI OS MIKROBIOLÓGIAI O LABORATÓRIUM. (Kómár emléknap, 2012.09.15. Budapest MÁOK Pest megye)

LAJOS ZOLTÁN DUO-BAKT ÁLLATORVOSI OS MIKROBIOLÓGIAI O LABORATÓRIUM. (Kómár emléknap, 2012.09.15. Budapest MÁOK Pest megye) MACSKÁK FELSŐ Ő LÉGÚTI BAKTERIÁLIS MEGBETEGEDÉSEI LAJOS ZOLTÁN DUO-BAKT ÁLLATORVOSI OS MIKROBIOLÓGIAI O LABORATÓRIUM (Kómár emléknap, 2012.09.15. Budapest MÁOK Pest megye) RHINITISEK, RHINOSINUSITISEK

Részletesebben

HSAVA 24. országos konferencia

HSAVA 24. országos konferencia HSAVA 24. országos konferencia BUDAPEST, SZIE, ÁOTK program 2011 április 02. -szombat AULA 8.00-9.00 Regisztráció 9.00-9.30 Kutyák dilatiós cardiomyopathiája Vrabély Tamás (Boehringer) különös tekintettel

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS 2006. Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztése

ÉVES JELENTÉS 2006. Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztése ÉVES JELENTÉS 2006 PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM UNIVERSITY OF PÉCS Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztése A projekt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával valósult

Részletesebben

TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL

TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL Az egyes biomolekulák izolálása kulcsfontosságú a biológiai szerepük tisztázásához. Az affinitás kromatográfia egyszerűsége, reprodukálhatósága

Részletesebben

Állítsuk meg a bárányok kokcidiózist! Bogdán Éva haszonállat termékmenedzser Bayer Hungária Kft.

Állítsuk meg a bárányok kokcidiózist! Bogdán Éva haszonállat termékmenedzser Bayer Hungária Kft. Állítsuk meg a bárányok kokcidiózist! Bogdán Éva haszonállat termékmenedzser Bayer Hungária Kft. Mi a bárány-kokcidiózis? Kórokozó Eimeria spp. Kórokozóképes ség E. ovinoidalis +++ E. crandallis +/++ E.

Részletesebben

Szakmai zárójelentés

Szakmai zárójelentés Szakmai zárójelentés A témavezető neve: dr. Antus Balázs A téma címe: A bronchiolitis obliterans szindróma pathomechanizmusa OTKA nyilvántartási szám: F 046526 Kutatási időtartam: 2004-2008. A kutatási

Részletesebben

A 2014/11. SZÁM TARTALMA. Sárközi R., Makrai L., Tóth A., Fodor L.: Pásztiné G. E., Gálfi P., Molnár Zs., Csavojetz A., Meggyesházi N.

A 2014/11. SZÁM TARTALMA. Sárközi R., Makrai L., Tóth A., Fodor L.: Pásztiné G. E., Gálfi P., Molnár Zs., Csavojetz A., Meggyesházi N. A 2014/11. SZÁM TARTALMA SERTÉS Sárközi R., Makrai L., Tóth A., Fodor L.: Hazai Actinobacillus pleuropneumoniae törzsek antibiotikum-érzékenysége Pásztiné G. E., Gálfi P., Molnár Zs., Csavojetz A., Meggyesházi

Részletesebben

A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék

A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék MELLÉKTERMÉKEK FELHASZNÁLÁSÁNAK CÉLJA - Nagy mennyiségben és folyamatosan

Részletesebben

Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban

Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban Gyártás 08 konferenciára 2008. november 6-7. Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban Szerző: Varga Bernadett, okl. gépészmérnök, III. PhD hallgató a BME VIK ET Tanszékén

Részletesebben

1. Előadás Membránok felépítése, mebrán raftok

1. Előadás Membránok felépítése, mebrán raftok 1. Előadás Membránok felépítése, mebrán raftok Plazmamembrán Membrán funkciói: sejt integritásának fenntartása állandó hő, energia, és információcsere biztosítása homeosztázis biztosítása Klasszikus folyadékmozaik

Részletesebben

Riemerella anatipestifer okozta

Riemerella anatipestifer okozta Riemerella anatipestifer okozta megbetegedés pulykában Nemes Csaba PhD, Tóth Zoltán, Simonyai Erika, Makrai László PhD, Surányi Andrea, Cséplő Attila, Glávits Róbert az állatorvos-tudományok tudományok

Részletesebben

1. 4. tételek. 1., A kórbonctan tárgya, feladata, vizsgáló módszerei

1. 4. tételek. 1., A kórbonctan tárgya, feladata, vizsgáló módszerei 1. 4. tételek 1., A kórbonctan tárgya, feladata, vizsgáló módszerei 1. A kórbonctan tárgya, feladata és vizsgáló módszerei 2. A kórbonctani és egyes kiegészítı diagnosztikai vizsgálatra szánt anyagok győjtésének

Részletesebben

DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA

DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA MEGHÍVÓ a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar 2007. évi TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa tisztelettel meghívja Önt

Részletesebben

A KAQUN-víz hatása onkológiai kezelés alatt álló betegeken. Randomizált vizsgálat.

A KAQUN-víz hatása onkológiai kezelés alatt álló betegeken. Randomizált vizsgálat. A KAQUN-víz hatása onkológiai kezelés alatt álló betegeken. Randomizált vizsgálat. Vizsgálati Protokoll Készítették: Dr. Liszkay Gabriella PhD. Klinikai onkológus-bőrgyógyász Dr. Robert Lyons KAQUN Hungária

Részletesebben

Pórusos polimer gélek szintézise és vizsgálata és mi a közük a sörgyártáshoz

Pórusos polimer gélek szintézise és vizsgálata és mi a közük a sörgyártáshoz Pórusos polimer gélek szintézise és vizsgálata és mi a közük a sörgyártáshoz Póta Kristóf Eger, Dobó István Gimnázium Témavezető: Fodor Csaba és Szabó Sándor "AKI KÍVÁNCSI KÉMIKUS" NYÁRI KUTATÓTÁBOR MTA

Részletesebben

GLUCAGONUM HUMANUM. Humán glükagon

GLUCAGONUM HUMANUM. Humán glükagon 01/2008:1635 GLUCAGONUM HUMANUM Humán glükagon C 153 H 225 N 43 O 49 S M r 3483 DEFINÍCIÓ A humán glükagon 29 aminosavból álló polipeptid; szerkezete megegyezik az emberi hasnyálmirígy α-sejtjei által

Részletesebben

ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN

ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN WÉBER VALÉRIA Vezető asszisztens Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit kft. Psoriasis vulgaris Öröklött hajlamon

Részletesebben

UV-sugárzást elnyelő vegyületek vizsgálata GC-MS módszerrel és kimutatásuk környezeti vízmintákban

UV-sugárzást elnyelő vegyületek vizsgálata GC-MS módszerrel és kimutatásuk környezeti vízmintákban UV-sugárzást elnyelő vegyületek vizsgálata GC-MS módszerrel és kimutatásuk környezeti vízmintákban Készítette: Kovács Tamás Környezettudomány szakos hallgató Témavezető: Zsigrainé Dr. Vasanits Anikó adjunktus

Részletesebben

Savasodás, vitaminok

Savasodás, vitaminok Savasodás, vitaminok Dr. Jekő József főiskolai tanár, intézetigazgató Nyíregyházi Főiskola, Agrár és Molekuláris Kutató és Szolgáltató Intézet Orvosi Wellness Konferencia Budapest, 2013. április 18-19.

Részletesebben

Leukocyta scintigraphia - a gyulladásos bélbetegségek noninvazív vizsgálómódszereinek gold standard - je?

Leukocyta scintigraphia - a gyulladásos bélbetegségek noninvazív vizsgálómódszereinek gold standard - je? Leukocyta scintigraphia - a gyulladásos bélbetegségek noninvazív vizsgálómódszereinek gold standard - je? Bevezetés Dr. Salamon Ágnes Szekszárd A gyulladásos bélbetegségek (inflammatory bowel diseases,

Részletesebben

4.4 Különleges figyelmeztetések minden célállat fajra vonatkozóan

4.4 Különleges figyelmeztetések minden célállat fajra vonatkozóan 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Flexicam 5 mg/ml oldatos injekció kutyáknak és macskáknak 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy ml tartalmaz Hatóanyag: 5 mg meloxicam Segédanyagok: 150 mg vízmentes

Részletesebben

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám SE- TK/2013.I./00025 Szemeszter 2013.I.félév Jelleg Főcím Daganatok és komplex terápiája Állapot Tanfolyam adatok még változtathatóak a szervező által Szervező Országos

Részletesebben

A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére

A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére Fehér Milán 1 Baranyai Edina 2 Bársony Péter 1 Juhász Péter

Részletesebben

Laktózfelszívódási zavar egy gyakori probléma gyakorlati vonatkozásai

Laktózfelszívódási zavar egy gyakori probléma gyakorlati vonatkozásai Laktózfelszívódási zavar egy gyakori probléma gyakorlati vonatkozásai Karoliny Anna dr., B.Kovács Judit dr. Gasztroenterológiai és Nephrológiai Osztály, Heim Pál Gyermekkórház, Budapest (Igazgató: Nagy

Részletesebben

2354-06 Nőgyógyászati citodiagnosztika követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2354-06 Nőgyógyászati citodiagnosztika követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat A laboratóriumba vendég érkezik. Tájékoztassa a rákmegelőzés lehetőségeiről! Ismertesse a citológiai előszűrő vizsgálatok lényegét! - a primer és szekunder prevenció fogalma, eszközei - a citológia

Részletesebben

Mennyibe kerül a BVD?

Mennyibe kerül a BVD? Mennyibe kerül a BVD? (Budapest, 2013. február 21.) Dr. Ózsvári László PhD, MBA SZIE-ÁOTK, Állat-egészségügyi Igazgatástani és Agrárgazdaságtani Tanszék BEVEZETÉS A téma aktualitása, jelentősége BVD előfordulása:

Részletesebben

Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév

Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév 1. Az előadások témája: endokrinologia, nephrologia 2. Az előadások időpontja: 1-5. héten: Kedd: 9-10 h Szerda:

Részletesebben