ÍGY LÁTJUK MI. Merre felé laksz? Milyen távol a sulitól? Pesterzsébeten. 25 perc alatt tömegközlekedéssel.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÍGY LÁTJUK MI. Merre felé laksz? Milyen távol a sulitól? Pesterzsébeten. 25 perc alatt tömegközlekedéssel."

Átírás

1 ÍGY LÁTJUK MI Az interjúalanyom Kertai Éva volt. Éva a kóruséneklés mellett egyébként hastáncot is oktat. Korábban klasszikus balettozott, versenytáncolt. Spanyolul és portugálul beszél. Az iskolában latinul is tanult. Évivel egy nagyon jó hangulatú beszélgetést folytattunk. Sajnos egy beszélgetés írásban, nagyon nyers. Nem adja vissza a hangsúlyokat, gesztusokat, mimikákat, amiket a beszélgetés során tapasztalni lehetett. Ennek ellenére remélem, élvezettel olvassátok egy diáktársatok rövid történetét az iskoláról, az életéről és látásmódjáról. Merre felé laksz? Milyen távol a sulitól? Pesterzsébeten. 25 perc alatt tömegközlekedéssel. Jó közel laksz! Körülbelül 40 perc sétával úgy érek be, hogy kényelmesen. Nem kapkodva, háztól házig. Közben találkozom a szomszéd asszonnyal, elmondja, hogy milyen lesz a napja, milyen volt a tegnapi napja. Elmondja a receptjeit. Egyébként a Határ útig szoktam gyalogolni és onnan 3-as villamossal jövök. Az egy jó 15 perces séta, ami kell is, mert életemben nem ültem ennyit, mint most. Ez durva! Hétfőn kedden és pénteken 7:30- tól ill.8:30-tól 17:45-ig csak a toalett miatt állok fel. Úgyhogy ez most nekem elég kemény, mert mindig szerettem futkosni. Másodikos vagy ugye? Igen Amikor úgy döntöttél, hogy ezt a sulit választod, miért született meg benned a döntés? Ez egy hosszú történet. Körülbelül 20 évvel ezelőtt akkor még házasságban éltem a férjem hazahozta az egyik munkatársát, akinek gyönyörű hangja volt mivel én egy kórusban énekelek mondtam neki, hogy gyere velünk énekelni. Ő mondta, hogy szokott is, és aztán nagyon jó barátok lettünk, el is jött a kórusba. Majd később kiderült, hogy ők a feleségével buddhisták. Akkoriban még csak ismerkedtem velük, de nagyon szimpatikusak voltak. Nem a tételek, hanem ahogyan viselkedtek, éltek és élnek a mai napig. Ők jártak ide, ha volt valamilyen program. Aztán elkezdtem velük ide járni a szertartásokra. A facebook-os oldalon a háttér fényképen ott is vagyok, ha megnézed a jobb oldalon, úgy közép hátul. Ide jártam az újévi és telihold ünnepségekre, vagy ha volt más, akkor azokra a rendezvényekre is. Aztán rengeteget olvastam. A neten összeakadtam emberekkel. Például összeakadtam a neten Dr. Vankó Gergellyel, akiről kiderült, hogy tankönyveket ír a buddhizmusról. Egy Szerbiában élő magyar, aki tanított is, de aztán visszament Szerbiába. Aztán egyszer csak láttam a neten, hogy van lehetőség hétfőn este egy előadás-sorozatot meghallgatni. A hétfő volt az egyetlen este, amikor pihizek és kevésbé vagyok aktív, mint más estéken. Hát eljöttem, hallgattam. Aztán az egyik előadáson Cser Zoli kiosztott egy kis emlékeztetőt mondván, hogy megnézi, hogy mire emlékszünk. Azt is elmondta, hogy akinek ez jól sikerül annak ezt beszámítjuk, mint írásbeli felvételit. Hát ráírtam, a lapra, amit beadtam, hogy ne dobjátok. Hát mondom, sosem lehet tudni. de én nem akartam ide járni csak érdekelt az előadás. Akkor még aktív tanár voltam és nem tudtam, hogy hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani úgy, hogy járni tudjak az iskolába. Aztán egyszer csak, elmentem nyugdíjba. Azután bejöttem a TOra, és kiderült, hogy Huf-ba kerül az oktatás. Akkor felmostak. De a Peti nézi a papírjaimat és mondja, hogy a Szegedi Tudományegyetem nyelvi szaka az tuti hogy fizetős volt, és ha a külker is államis volt, akkor is van még négy államilag támogatott féléved. Kiderült, hogy megcsinálhatnám a sulit ingyen. Mondtam ez KÉSZ: Behoztak ide, adtak pénzt, adtak időt. úgy,hogy tulajdonképpen engem ide belökdöstek. Amikor Farkas Pálnál volt a felvételi interjú akkor is azt mondtam, hogy Kérem, engem ide belöktek! Így kerültem ide. Ezek szerint te énekelsz? Igen, egy kórusban énekelek. Zenészcsalád gyereke vagyok. Egy nagy szobában laktunk és volt egy nagy zongoránk, és az első éneklésemet a zongorán állva 5 évesen adtam elő az apukámnak. Csodálatos gyerekkor volt. Persze akkor nyávogtunk, hogy nincs ez, nincs az. De például apukám reggelente Csajkovszkijjal meg Chopin-nel ébresztett minket, amit nagyon szerettem. Van testvéred? Nincs sajnos, már nem él. Az én családomban már senki sem él, csak a gyerekeim, így most már én vagyok a matróna. Úgyhogy mindenki hozzám tartozik. Anyukám már meghalt. Ő volt az utolsó tanú arra, hogy voltam gyerek. Van két fiam. Mindkettő zenél. Az egyik profi zenész. Milyen hangszeren játszik? Gitáron. Flamenco gitáros volt eredetileg, de nagyon jó bluesban is. Hogy hívják a fiadat? Oravecz Péter. Tanít is gitárt, és van egy flamenco színház ahol játszik. De most például Békéscsabán a Színházban zenél. A másik fiad is zenél? Igen. Ő jogásznak tanul és énekes, és már van egy 8 hetes unokám is. Egészen véletlenül van nálam 8 kép is De a dologban van egy kis érdekesség. A kórusban

2 ahol énekelek, miután oda mentem, oda jött a fiam is, utána pedig a menyem. Ők ketten ott ismerkedtek meg. Az unokám pedig az első kórusgyerek, akinek a nagyanyja is a kórusban énekel. Öt éves korom óta jártam édesanyámmal énekelni, úgyhogy ez elég érdekesen, az én életemhez kicsit hasonlóan alakult Karácsonykor apu megírta a dalt, és mindenkinek odaadta a saját szólamát. Mindenkivel tartott szólam próbát, és a dal csak karácsonykor szólalt meg. Ami nagyon jó volt. A fiaimmal is meg akartam szervezni egy ilyet, de az lett belőle hogy: Anya, jó te ügyes vagy írd meg a szöveget! Na jó a zenét is írd meg maximum ráírjuk a kíséretet! Mondtam, hogy nah nem! Így van ez. Az ember a feladatokat megnyeri. Akkor tulajdonképpen mind a két fiad követte a pályádat valamilyen formában? Igen. Mindkét fiam zenetagozatra járt, és én is ott érettségiztem. Ez az éneklés-zenélés maradt. Ez sosem volt kötelező, de annyit hallották, hogy nem lehetett kilépni. A nagy fiam eredetileg költő, de ő sem hagyta el a zenélést. Gérecz Attila díjat kapott. Amikor idejöttél az iskolába, akkor már volt valamilyen elképzelésed, tapasztalatod. Ugye ennek van egy felfutási ideje. Volt valamilyen elvárásod az iskolával kapcsolatban? Évek óta tibeti gyakorló vagyok, de semmi mást nem ismertem. Az nekem fontos hogy lássam a közeget, amiben ez benne van. Ez nagyon hiányzott, hogy nem láttam az elhelyezkedését a buddhizmuson belül. Nagyon érdekel a bön (phön) is például. Először a tibeti kristálygyógyászattal ismerkedtem meg. A főiskolán nem szeretik, de Pránanadizom is, és az is kapcsolódik a buddhizmushoz, ezeken keresztül kezdtem el megismerni ezt a vonalat. Akkor tulajdonképpen csak tanulni szeretnél!? Igen. Önmagáért a tudásért. Azaz nincs olyan tervem, hogy ebből akarok megélni. Ez a felfogás, hogy valaki a tudásért tanul és nem akar azzal a tudással valamit, mások számára elég furcsa. Egyébként az égiek engem nagyon szeretnek. Mindig. Aki a barátom az rosszul nem járhat. Csak hogy tudd! Vettem Például sokáig külkeres voltam. 2 évet éltem Brazíliában. Onnan pont az előtt jöttem el, mielőtt a főnökünk problémás lett. Amikor hazajöttem sokáig a kubai követségen dolgoztam. Egy jobb ajánlat miatt átmentem a külkerbe. Vagy 15-ször voltam Kubában. A külkerből is az előtt jöttem el, mielőtt a botrányok elkezdődtek. Akkor neked megy a spanyol és portugál nyelv is? Igen. Mindkettő. A külkerből kiléptem és egy hetet voltam otthon, amikor megtaláltam egy szakközépiskola hirdetését, aki külkeres tanárt keresett, egy sarokra tőlünk. Majd miután oda bekerültem, rá egy fél évre keresett egy ember név szerint engem, (mint kiderült, a közeli gimnázium igazgatója) aki mondta, hogy adna egy spanyol állást egy megállónyira a lakásomtól. Így spanyoltanárként dolgoztam az utolsó időkben.(20 év ) Nem is tudnék maradni valahol, ahol nem érzem jól magam. Van olyan dolog, amit a suliban nagyon szeretsz? Vagy szívesen kiemelnél? A tanárokat! Amikor ide jöttem a Google-ban egyből rákerestem otthon az aznapi tanórák után az óra adó tanárokra. Tenigl keres. Akkor néztem, hogy kik ők mik ők. Aztán rájöttem, hogy velük egy fedél alatt lenni is nagyszerű. Ami nekem nagyon tetszik az az, hogy nem kényszerítik ránk a véleményüket. Pedagógiailag is nagyon sokat lehet itt tanulni. Nézed az iskolát tanár szemmel is? Persze, és néha nagyon nehéz nem megszólalni. Mivel gondolj bele, hogy a gyerekeim idősebbek, mint azok, akikkel egy padban ülök. Nagyon fontosnak tartom, hogy ők engem ne tanárnak lássanak. Az elején volt különbség a kor miatt. De most már ez megváltozott és azokkal beszélgetek, akikkel felnőttként is beszélgetnék, ez pedig nem a koruk, hanem a gondolkodásuk miatt van. Az elején ment a csipogás arról, hogy mit keresnek itt (mármint mi az idősebb korosztály). Ebből nem csinálok ügyet, mert tudom, hogy ez nekik nem természetes. De ha elmennének dolgozni, akkor ott ugyanez lenne, csak a fiatalabb generáció ezt még nem tudja. Elvárni pedig nem lehet valakitől azt, amiről fogalma sincs. Ami viszont zavar az a nyegleség. Mindenki a maga mércéjével mér, így én is. Mire gondolsz? Arra gondolok, hogy ha valaki eljön egy ilyen iskolába, akkor ott belül van, valami kis plusz. Valami bizsergés. Ha zenetagozatra, akkor a zene iránt, ha nyelvi szakra, akkor a nyelv iránt, ha pedig egy ilyen iskolába, ami nem egy általános értelemben vett iskola, hanem extra, akkor a belső extra hozza ide a diákokat, és ezt én nem mindig érzem. Mivel látok olyanokat, akik a kettesre gyúrnak. Ami fáj a lelkemnek, mert szerintem egy nagyon nagy lehetőség itt lenni. A volt iskolámban beszélgettem a régi igazgatómmal, és azt mondtam neki, hogy ide én kötelezően beíratnám minden osztály felét. Mert aki ide eljön, lehet, hogy marad, lehet, hogy megy, de ha csak egy évig marad itt, akkor is másképpen megy el, mint ahogyan jött. - Farkas Pál - mondta egyszer nekem. Szerintem, aki ide eljön, ha felnő és családja lesz, az másképp fogja nevelni a gyerekét. Másképp fog a gyerekére nézni. Másképp fogja nyakon vágni. Figyelj! Elkerülhetetlen! De nem mindegy, hogy mikor, miért és hányszor Itt erről is nagyon sokat lehet tanulni. Meg egymástól is. Például Rozgonyi Attila a meditáció elején mondta: akinek az EGO-ja megengedi az meg is hajolhat az oltár felé. Az egyik lány a meghajlás üzenetét vette. Bejött és csinált egy pukkedlit. De teljesen

3 őszintén. Nagyon helyes volt. Hozzá tette a magáét. Az is tetszik, hogy nem szólnak a fiatalokra a külsejük miatt. Nem mindig értek azzal egyet, ahogy a Szertartásteremben viselkedünk. Voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy dizsibe megyünk. Azt gondolom, hogy valahogyan össze kell hozni a külsőt és a belsőt. Ezért el tudnám képzelni, hogy ami az összeszedettséget illeti, legyen egy segítő tájékoztatás. Például egy elsősnek rögtön tudja azt, hogy hogyan lép be egy szertartásterembe, vagy azt, hogy ne emelje fel a hangját, ne visítozzon és ne óra pillanatra jöjjön, hanem előtte 10 perccel. Ezt nem tudják máshonnan, csak ha elmondják nekik. Lényegében akkor azt mondod, hogy kellene egy szabályrendszer, ami keretet ad az egész iskolának, és azon belül viszont szabadon hagyja a diákok mozgás terét?! Igen. Először adsz egy keretet, irányítod a figyelmet, udvariasan és abból lehet engedni. De valamilyen összeszedettséget támogató határ kijelölés, valamilyen ajánlásszerű keretrendszer jó lenne. Gondoljunk bele, hogy soha életükben nem voltak ilyen környezetben, ezért honnan kéne tudniuk ezeket a dolgokat? Ha bemész egy zsinagógába, akkor ott áll egy bácsi és azt mondja neked, hogy tedd a fejedre ezt - kipát különben nem mehetsz be. Ettől te nem sértődsz meg, és nem érzed az emberi jogaidnak a megtiprását, hanem tudomásul veszed, hogy ez így van. Ha be akarsz menni Spanyolországban vagy Olaszországban egy templomba, egy spagetti pántos topszerű felsőben, be se engednek, és tudomásul kell venned, hogy ez így működik. Vietnamban szintén nem engednek be egy kolostorba, ha nem megfelelő az öltözeted. Azt mondtad korábban, hogy te az iskolában tanuló diákoknak a felét betennéd ide. Miért? Mert azt gondolom, hogy ma a rohanó világban nincs az embereknek az, ami nekünk volt otthon. Ez a minőségi idő. Ma a családokban nem hogy egymásra, néha még magukra sincs idejük. Sokszor nem is ismerik ezt a fogalmat. Nem tudnak beszélgetni, csak beszélni. Például leül két gyerek és mondja a magáét. Mindkettő egyszerre. Nem tudnak hallgatni és figyelni, és ezt észre sem veszik. Tele vannak kommunikációs igénnyel, de nem tudnak szelektálni és megállni sem, mert soha senki nem tanította meg nekik, hogy hogyan kell. Itt lehet minőségi időt együtt tölteni. Meg lehet tanulni, azt, hogy hogyan kell megállni és figyelni. A kis létszámú közösség ebben sokat segít, mert ha 1-2 ezer fős intézményben lennénk, akkor ez valószínűleg nem jöhetne létre. Jut idejük például a tanároknak arra, hogy elbeszélgessenek a diákokkal és közvetlenebb kapcsolatot alakítsanak ki. Az itt tanult ismeretek pedig nagyon sok szinten elhangzanak és előbb utóbb eszünkbe jutnak a tanítások a hétköznapokban. Ezért ha nem is ide hoznám be a diákokat, akkor is taníttatnék buddhista alapismeretet az iskolákban. Legalább egy fél évet. Nem a szertartásokat, hanem ismereteket. A tudatosság felé irányítani őket. Van neked valamilyen megfogalmazásod arra, hogy mi a Buddhizmus? Nekem életforma. Nagyon igyekszem betartani ezeket a szabályokat, és a környezetem is azt mondja, hogy amióta ezeket a szabályokat megfogadtam és tartom, azóta kiegyensúlyozottabb vagyok. Egyszerűen jól érzem magam a bőrömben, és ezért ennek alárendelem az életemet. Bizonyos dolgok így megmaradnak, míg mások eltűnnek. Nem csatlakoztam semmilyen közösséghez, hanem saját magamnak tettem fogadalmat otthon a saját oltáromnál. Ez nekem olyan fontos, mintha a világ legfontosabb emberének tettem volna fogadalmat. Te jártál már korábban is ide is és máshova is. A meditációról mit mondanál? Egyáltalán szerinted lehet róla beszélni? A lakásomtól egy percre van egy meditációs központ. Annak az amerikai Samvara-nak a tanítványa vezeti, akinek itt a főiskolán is megjelent könyve. Azt hiszem A megvilágosodás kézikönyve a címe. Az ő egyik tanítványához jártam. Ott például nekem nagyon jó élményeim voltak. Aki zenél vagy táncol, az nagyon sokszor átéli ezeket az élményeket. Ezeket az érzéseket én is ismerem, de nem tudtam, hogy ezek összefüggenek. Amikor elkezdtem meditálni, akkor nagyon hamar sikerült elérnem, a lebegéshez hasonló állapotokat. Akkor jöttem rá, hogy ének vagy tánc után vagyok ilyen. Amikor meditálsz, azt hiszed, hogy nem csinálsz semmit, közben mégis csinálsz. Azt hiszed, hogy közben pihensz, de mégsem. Utána vagy közben viszont mégis történik valami olyasmi, ami olyan, mintha kialudtad volna magad. Például egy fárasztó nap után, ha beülök egy meditációra, akkor utána miután hazamegyek, még pörgök órákon át, mert újra van energiám. Nekem ezt jelenti. Nem tudom, hogy mások meg tudják-e fogalmazni. Még abban sem vagyok biztos, hogy mindenkinek ugyanazt jelenti. Mert nekem például nem azt jelenti, mint a nagyon spirkó (idézőjelben) lényeknek. jaj jöttek az angyalok, és ilyen meg olyan színek voltak stb stb. Ez ennél sokkal egyszerűbb és mélyebb. A suliban hallottam a következőt: - Diák: Nekem megjelent a Buddha - Tanár: Nem baj. Majd elmúlik. A lakásomban, ki van alakítva egy szoba, oltárral, párnával, szőnyeggel, ahol el tudok mélyülni. Oda szoktam elvonulni magam elől Évi van-e esetleg valami kérdésed? Mit segíthetek? Szeretnék segíteni! Nagyon kevés időm van és sok feladatom, és általában túlvállalom magam. De ennek ellenére azt gondolom, hogy szívesen segítenék. Örülnék neki, ha ezek a segítési lehetőségek valahol megjelennének. Bármiben, amiben lehet. Például tetszett az a körlevél, hogy a TO-nak segítség kéne. Ez egy nagyon jó dolog, ezt is meg kellene tanulnunk. Mert amikor segíteni kell, akkor mindig, azt a három embert látom, de az iskolai feladatok nem három-emberes feladatok.

4 ECSERI VS. PÖTTYÖS AZ ÖRÖK DILEMMA Mint azt már bizonyára minden főiskolai hallgató és tanár felismerte, egyáltalán nem mindegy, hogy az értékes emberi létformánkban rendelkezésre álló időnket, hogyan és miként használjuk fel. Hogy minimalizáljuk a feleslegesen elvesztegetett perceket, most az élet nagy kérdései közül: Az Ecseri vagy a Pöttyös van közelebb? re keressük a választ. (előkészületben: megvilágosodás, nők, időutazás) A kérdés jelentőségét lehetetlen alábecsülni! Nem csak arról van szó, hogy reggel pontosan érjünk be meditációra vagy tanítás után gyorsabban munkába/sörözőbe. Ha 120 napot veszünk alapul egy évben (két szemeszter) és csak egy percet nyerünk naponta, akkor egy év alatt máris van 2 azaz kettő óránk, hogy tanuljunk, meditáljunk vagy kanjit rajzoljunk. Természetesen lehet mást is csinálni ebben a megtakarított két órában, de annak meg mi értelme? Hogy válaszokat kapjunk, maroknyi, mindenre elszánt csapatunk lemérte a két metrómegállóhoz vezető főbb útvonalakat. A mérések a RunKeeper alkalmazás segítségével, iphone 5s-el készültek 2014 októberében, tiszta, nyugodt időjárási körülmények között. A második útvonal annyiban különbözik, hogy az Ifjúmunkás utcába befordulva, az Aranyvirág sétányon keresztül végig a parkban, a házak között haladunk. A kollégium felől érjük el a sulit. Csendes, nyugodt útvonal, járműforgalom gyakorlatilag nincs. Fokozottan ügyeljünk a lábunknál kismotorozó óvodásokra! Pöttyös utca rövidebb, de lassabb? Nem vitás, ez a legrövidebb út az iskola és a metró között! A suliból ki, a Börzsöny - Csengettyű sarkon be a házak közé, végig a parkon, Valéria tér, végül a Pöttyös utcán át a metróhoz. Az ínyencek kedvéért elárulom, hogy ez Csadó Attila megszokott útvonala, nem véletlenül! Ecseri út a belváros iránya Az egyik legjobb megoldás, ha éppen jön a busz, 2-3 megálló és nyertünk! Gyalog a Dési Huber utcán végig majd jobbra be a Börzsönybe. Majdnem egy kilométer, itt a mérés alatt egy kicsit lassan mentünk, 10 perc alatt kényelmesen megcsinálható. Ha a belváros a célunk, erre jöjjünk! A második iránynál végig megyünk a Börzsöny utcán, keresztezzük a Dési Hubert majd Vasilist a gyrosost balkéz felöl érintve bemegyünk a kis kertkapun a házak közé a parkba. Ott végig megyünk az Ifjúmunkásig és kifordulunk a Pöttyösre.

5 A harmadik irány hasonlóan nyugodt csendes területen vezet végig. A Börzsöny utca végén bemegyünk a két ház közé és ott végig a kanyargó kis ösvényeken. Majd a már jól ismert Ifjúmunkáson ki a Pöttyösre. Ha a KöKi felé tartunk természetesen a Pöttyös a nyerő irány. Ha azonban a belváros felé mennénk, ne felejtsük el hozzáadni azt az időt, amit a metró a két állomás közötti távolság legyőzésével tölt. Ekkor elveszítjük azt az előnyt, amit a rövidebb úttal nyertünk. A legjobb idő, amit a metróval mértünk: MAITRÉJA ÜNNEPSÉG Maitréja (szeretet) és a téli napforduló ünnepe, valamint karácsonyi-koncert december 21-én szombaton a Buddhista Főiskola Szertartástermében. Hagyományos év végi, az eljövendő világkorszak Buddhája tiszteletére tartott ünnepségre várjuk minden kedves barátunkat, a közösségek képviselőit és gyakorlóit. Programok: 17:00 18:00 Szertartás Időpont: :00-21:00 Helyszín: A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Cím: Budapest, Börzsöny u. 11. Egy szó, mint száz, számoljatok, mérlegeljetek és menjetek arra amerre akartok, csak tudjátok hogy merre akartok és ne felejtsétek, bárhol ahol járunk, gyakorolhatjuk a sétáló meditációt. Legyetek jelen minden lépésnél. Nézzetek fel, és vegyétek észre az életet magatok körül. A vízen járás nem csoda. Csoda az, hogy a zöld földön sétálhatunk ebben a pillanatban, hogy megbecsülhetjük az elérhető békét és szépséget - Thich Nhat Hanh 18:00 18:30 Szünet 18:30 20:00 Zenei program Fellépők: - Csadó Attila - Harlam Bálint - Huszák Ervin - Péter Alvarez - Sántik Zsuzsanna - Takács Dániel 20:00 21:00 Tibeti közös tánc A program látogatása mindenki számára INGYENES! A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Szeretettel várunk mindenkit! Üdvözlettel a Dharmában: Mireisz László

6 BUDDHISTA ÉTTEREM Nemrég még magam is itt tanultam a főiskolán, s úgy érzem, oly sok szellemi táplálékot, életvezetési útmutatást kaptam, hogy elhatároztam, szeretném ezt meghálálni az intézménynek. Mikor intézményt mondok, akkor azokra a tanárokra, dolgozókra is gondolok, akik számomra felülmúlhatatlan odaadást nyújtottak és nyújtanak - természetesen abszolút önzetlenül azért, hogy minél többen megismerhessünk egy olyan utat, amivel egyre kiegyensúlyozottabb, megelégedettebb és tisztább emberré válhatunk. Innen, az egyház segítségével jött az ötlet a Buddhista étterem létrejöttéhez. PROGRAMOK A FŐISKOLÁN Hétfőnként: Mireisz László előadásai szeptember 8-tól. Időpont: óra Helyszín: Szertartásterem Cím: Buddhizmus ma - A buddhizmus elmélete és gyakorlatai. Keddenként: Az órákon szűkre szabott elmélet és sok gyakorlás segíti a résztvevőket a test, a légzés, a tudat működése felismerésében-megismerésében - megértésében. A gyakorlást vezeti: Földiné Irtl Melinda buddhista tanító és jógaoktató. A kurzus október 7-én kezdődik. Díja bruttó Ft. Időpont: 18:00-20:00 óra Helyszín: Nagyterem Cím: Jógagyakorlat a megismerés útja jussanak önköltségi áron. Szeretném ezzel lehetővé tenni, hogy a hallgatók és a tanárok testre és a szellemre is ható táplálékhoz Szerdánként: Zen meditáció, szertartás és utána kötetlen dharma beszélgetés, melyen bárki részt vehet, érdeklődőket is szeretettel várunk. Időpont: 18:00 20:30 Helyszín: Dharma- terem Ezek az alapanyagok összhangban vannak a buddhista alaptanításokkal is, például a nem ártás tanával, mivel nem használunk húsokat, zsírt és tojást, azaz nem veszünk el életet azért, hogy ehessünk. Az ebéd előfizetéses módszerrel működik ( hétfő, kedd és estis hétvégék Kata; szerda, csütörtök és péntek Melinda) Ebédelni 11:45 13:30 között van lehetőség. Elérhetőség: Facebook-on Buddhista Étterem Fizetés: Előfizetéses módszer van (Katánál és Melindánál külön-külön.) Menüsor: Mindig 1-2 hétre előre ki van hirdetve a menü Csütörtökönként: Szangha fórum Időpont: 8:45-10:15 Helyszín: Szertartásterem - Együttműködési alapelvek - Iskola múltja, jelene és jövője - Szimbológiai betekintés, - Játék Tóth Noémivel - KÖT (Közösségi Önkéntes Tevékenység) - Zenei előadás Péntekenként: A buddhizmus alaptanításai és legősibb meditációs gyakorlatai iránt érdeklődők számára indítunk egy új, szabadon látogatható kurzust péntek esténként. A kurzust Rozgonyi Attila dharma-tanító vezeti. Szeretettel várunk és invitálunk mindenkit! (Belépődíj nincs!) Időpont: 18:00 20:00 Helyszín: Dharma terem

7 KARUTA KEZDŐ FÚZIÓS HASTÁNC A foglalkozások ideje: Hétfőn 5-ös terem: 18:00-21:00ig Péntek K2 terem 18:00-20:00ig Mi is az a karuta? Karuta: Egy-egy elleni tradicionális japán kártyajáték, amely a Hyakunin Issu ( 百 人 一 首 ) versgyűjteményt használja. A Hayakunin Issu, vagy más néven Ogura Hyakunin Issu ( 小 倉 百 人 一 首 ), magyarul száz ember egy-egy verse, egy klasszikus japán versantológia, melyben száz darab waka ( 和 歌 ) vers található. A waka egy ősi japán versforma, amely az udvari arisztokrácia körében fejlődött ki a 6. századtól kezdve, s amely a 8. század végétől egyre gyakrabban a tanka ( 短 歌 - rövid vers ) megjelölést is kapta. Alapjában öt sorból és 31 szótagból áll ( ) Az antológiát Fudzsivara no Teika ( 藤 原 定 家 ) gyűjtötte össze, amíg Kiotó Ogura ( 右 京 区 )kerületében élt. Teika egyik naplójában, a Meigetsuki-ban ( 明 月 記 ), azt írja, hogy fia, Fudzsivara no Tameie ( 藤 原 為 家 ) kérte meg őt, hogy állítson össze egy antológiát, amivel a fiú meglepheti apósát. Az após birtoka az Ogura-hegyhez közel terült el, innen a másik név azaz az "Ogura Hyakunin Issu". Mindkét játékos véletlenszerűen húz 25 játékkártyát a 100 Torifuda-ból ( 取 り 札 - játékkártya - rajtuk a tanka versek utolsó két sora, az utolsó 7-7 szótag) majd lerakja őket 3 sorba a saját térfelén. A játékosoknak 15 perce van, hogy memorizálják az összes mezőn lévő kártyát. A játék az olvasó bevezető versével kezdődik, ami nem tartozik a 100 vers közé. Ez a bevezető olvasás elősegíti a játékosokat abban, hogy hozzászokjanak az olvasó hangjához és az olvasás ritmusához. Csak ezt követően kezd olvasni a Jomifuda ( 読 札 ) azaz az olvasókártyákból, melyeken a költő fametszete és a teljes tanka vers ( szótagolású) áll. Ebből a 100 kártyából 50 a játékmezőn van, míg a maradék 50 karafuda ( 空 札 ), tehát felolvassák, de a játékosoknak figyelniük kell, nehogy hozzáérjenek valamelyik kártyához, ugyanis hibának számít. A játékot az a játékos nyeri,akinek térfeléről előbb elfogynak a lapok. (Ha a játékos az ellenfél térfeléről vett el egy lapot, akkor azt a saját térfeléről egy lappal pótolja. Illetve különböző hibáknál szintén lapokat küld át az ellenfélnek, vagy kap az ellenféltől a játékos.) Gyakran ismételt kérdések: - Mennyi időbe telik elsajátítani a hastánc alapjait? Mi van ha béna vagyok hozzá/nincs tehetségem/nincs türelmem/nem bízom magamban? A kezdők heti 2 foglalkozás mellett nagyjából 3 hónap alatt sajátítják el az alapokat. Ez az idő intervallum szorgalom függvényében csökkenthető illetve a végtelenségig húzható. A közhiedelemmel ellentétben a tehetség ugyanannyira gátolhatja a fejlődést, mint amennyire segít az elején. Szorgalommal és kitartással, pozitív hozzáállással pedig nincsenek korlátok. - Mit vegyünk fel/vigyünk magunkkal a foglalkozásokra? Ruházat: cicanadrág/melegítő/bő szoknya, és szűk felső. Nem kötelező kirakni a hasadat, ha ez nem biztosítja a jó közérzetedet. A nadrágot azért javaslom, mert intenzív bemelegítést és nyújtást tartok, ennek oka egyrészt a minden izomcsoportot érintő testmozgás (amely során endorfin szabadul fel az agyban, így érzetre olyan, mintha legalább fél tábla csokit majszolnánk el, és persze mondanom sem kell melyik az egészségesebb), így a nadrág sokszor célszerűbbnek bizonyul a szoknyánál. Egyéb: Víz. Hozz magaddal ásványvizet, vagy érd be azzal, ami nálam fellelhető, a hidratálás mindenképpen fontos. Jógamatrac: Ha nincs nem gond, de amennyiben akad elfekvőben otthon, és még el is tudod hozni, az a csúcs. Megjegyzés: mezítlábas foglalkozás. Érdeklődni:

8 BUDDHA FM A szándékunk az, hogy olyan rádióadót hozzunk létre, amely a Buddha tanításait minél sokszínűbben, számtalan nézőpontból tárja a hallgatók elé. Ezzel a tettünkkel is a szenvedés megszüntetéséhez vezető nemes nyolcrétű ösvényt szeretnénk járni, különös figyelmet szentelve az ösvény egyik fontos tagjának, a helyes beszédnek. Így a rádióban kerüljük a hazug beszédet, a rágalmazást, tartózkodunk a durva beszédtől és a haszontalan fecsegéstől. Nem állítunk féligazságokat, vagy hazugságokat pusztán azért, hogy szórakoztassunk. Nem terjesztünk pletykákat, nem festünk hamis képet, nem keltjük mások rossz hírét. Nem beszélünk sokat feleslegesen csak azért, hogy a hallgatóink ne érezzék egyedül magukat. Tudjuk, hogy a beszédnek következményei vannak, még ha nem is annyira nyilvánvalóak, mint a tetteké. Szándékunk igazmondással megszolgálni a hallgatók bizalmát, hogy a műsoraink a barátságot, összetartozást segítsék elő különféle közösségek, hallgatók és műsorkészítők között, tisztelve a nézőpontok sokféleségét. Szeretnénk a megfelelő időben, a tényekkel összhangban, a buddhista tanításokról és a hozzájuk kapcsolódó témákról beszélni legjobb tudásunk szerint, közvetítve vagy tolmácsolva megbízható és hiteles tanítók és mesterek szavait. Szívesen fogadjuk a hallgatók leveleit bármilyen témában. Várjuk a műsorötleteket, kívánságokat, észrevételeket. KEDVEZMÉNYEK DIÁKJAINKNAK! Bandhaworks (Astanga) Jógaiskola Szolgáltatásokból 10% kedvezmény. Diákbérletből is! Érvényes: Június 31. Cím: 1027 Budapest, Frankel Leó u. 6. Honlap: Govinda Vegetáriánus étterem Termékekből 5% kedvezmény Szolgáltatásokból 10% kedvezmény Érvényes: December 31. Cím: Budapest 1051 Vigyázó Ferenc utca 4 Honlap: Fahéj Cukrászda (ez már tavaly is volt) 1 kávé + 1 péksütemény= 350.-Huf Érvényes: Határozatlan ideig Cím: Budapest 1098 Lobogó u. 8 A Kum Nye tibeti jógastúdió A gyönyörteli létezés jógája. Tapasztalt meditálóknak örömtelien megolajozza a filozófia és meditáció precíz fogaskerekeit, kezdőknek pedig bemutatja az élvezetes ellazulás lehetőségeit. Átfogó szemlélete és gyakorlatai könnyen alkalmazhatók a hétköznapokban is. A TKBF-es kedvezményekről ITT érdeklődhettek Javaslom, hogy próbáljátok ki a kedvezményes helyeket, és adjatok nekünk róla visszajelzéseket, hogy tudjuk a számotokra értékes eredménnyel szolgál-e a munkánk vagy sem.

9 GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK NEPTUN RENDSZER (GY.I.K.) Hogyan kell vizsgára jelentkezni a NEPTUN-ban? A Vizsgák felületen tud jelentkezni a vizsgáinkra. A "Félév" szűrő segítségével az aktuális félévet kiválasztva tud vizsgákat felvenni. A vizsgalistán kék színnel látjuk azokat a vizsgákat, amelyekre már jelentkeztünk. Ha egy bizonyos tárgy vizsgaalkalmaira kíváncsi, akkor a "Tárgyak" legördítő menüből válassza ki az adott tantárgyat, majd kattintson a "Vizsgák listázása" gombra. Az adott vizsga sorára kattintva megtekintheti a vizsga adatait(időpont, terem). Itt láthatja azt is, hogy amennyiben van várólista, éppen hányan várakoznak a vizsgára való bejutásra. Jelentkezett hallgatók megtekintése linkre kattintva láthatja az adott vizsgára jelentkezett hallgatók névsorát. A "Várólista" oszlopban látható, hogy hányadik a várólistán lévők között. Vizsgára jelentkezéshez kattintson az adott időpont mellett lévő "Jelentkezés" feliratra. A vizsgajelentkezés sikerességéről, vagy sikertelenségéről tájékoztató üzenetet küld a program. Nem tudok jelentkezni a vizsgára. Miért van ez? A leggyakrabban előforduló probléma, hogy a tárgy regisztrálása/felvétele maradt el. Ebben az esetben a tárgyhoz meghirdetett vizsgák sem láthatók, és így jelentkezni sem lehet rá. Ha felvetted a tárgyat, és nem látsz egyetlen időpontot se hozzá, akkor a Tanulmányi Osztályon kell érdeklődni. Ha látod az időpontot, és mégsem tudsz jelentkezni, akkor az azért lehet, mert kicsúsztál az adott vizsga jelentkezési határidejéből. A tanulmányi ösztöndíj számításának alapja? Korrigált kreditindex = számítás lépései 1. érdemjegy szorozva a hozzátartozó kreditszámmal (minden teljesített tárgyra vonatkozóan végezd el a szorzást) 2. A szorzatokat add össze 3. A kapott eredményt oszd el 30-al (a 30 az átlagosan irányzott félévi kreditszámot jelöli) 4. A félévben teljesített kreditszámot oszd el a felvett kreditszámmal (amennyiben minden tárgyat teljesítettél, akkor az eredmény 1 egész, ha van tárgyelhagyásod, akkor csak 0 egész valamennyi tized vagy század (pl. 0,93) lehet az eredmény) 5. A 3. lépésben kapott eredményt kell megszoroznod a 4. lépésben kapott eredménnyel. Nem/rosszul kaptam meg az ösztöndíjam. Kihez fordulhatnék? A nem megfelelő összeg esetében fordulj a Hallgatói Képviselethez. Amennyiben egyáltalán nem kaptál ösztöndíjat ellenőrizd, hogy a bankszámlaszámod szerepel-e, illetve helyesen szerepel-e Neptunban. Az ilyen hibák esetében a rendszer automatikusan tiltja az utalást. A hiány pótlását követően az intézmény az utalást visszamenőleg teljesíti. Bankszámlaszám csere A Neptun naplózza a műveletek, ezért ha a bankszámlaszámát cserélni akarja, akkor nem tudja megtenni, hogy a régit törli, azután az újat felviszi, mert a régi bankszámlaszámnak is meg kell maradnia. A helyes műveleti sorrend: Pénzügyek Beállítások Számlaszámok - Új bankszámlaszám: itt fel kell venni az új, érvényes bankszámlaszámot, majd menteni. Ezután ezen az új, helyes bankszámlaszámon állva Lehetőségek - Legyen alapértelmezett-et kiválasztva az utólag felvitt bankszámlaszám lesz az alapértelmezett. Indexfelvétel Az indexeket december 6-tól(estis),december 8-tól (nappalis) vehetitek át át félfogadási időben az Tanulmányi Osztályon. Más hallgató nevében, csak és kizárólag a meghatalmazótól származó hivatalos MEGHATALMAZÁSsal tudjátok átvenni az indexet..

10 A SZEXUÁLIS ZAKLATÁSRÓL Idén augusztusban az ELTE Tanítóképző karának gólyatáborában kirobbant szexuális zaklatás és erőszak sokunkat felkavart. Beszélgettünk arról, hogy vajon mi is számít bele ebbe a fogalomkörbe. Ekkor éreztük úgy, hogy jó lenne egyszer legalább egy cikkben megpróbálni összeszedni a legfontosabb tudnivalókat ebben a témában. A szexuális zaklatás fogalma már a hetvenes években megszületett, e magatartást még az emberi jogokra érzékeny országokban is csupán a nyolcvanas évek legvégén, a kilencvenes évek elején kezdték jogilag hatékonyan szabályozni. A túlnyomórészt (de NEM KIZÁRÓLAGOSAN!!!) nők által elszenvedett szexuális zaklatás meghatározása, és elismertetése tehát egy olyan folyamat eredménye, melynek során a nő-jogi mozgalmak a nők addig rejtve maradt sajátos tapasztalatait az általános tudás, a tudományos vizsgálódás és a jog világába emelték. Jelenleg a szexuális zaklatásnak két fajtáját különböztetjük meg. Az egyik az ún. utcai, köztéri, tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken stb. elkövetett nemi alapú zaklatás, melynek gyakori formája járműveken történő fogdosás ("tapizás"), az utcán gyakran hallható "utánafütyülés", az ún. "utcai, éttermi beszólások", a "megbámulás", stb. Az ilyen zaklatást általában idegenek követik el, és a helyzetből adódóan általában röviden zajlik le. Ennek megfelelően általában kevésbé káros hatást gyakorol az elszenvedőre, de hatása így sem elhanyagolható főleg, hogy a sértett ezek után is sokszor úgy érzi valóban Ő volt a hibás és emiatt szégyelli magát. Pedig nem Ő a hibás. A szexuális zaklatás másik fajtája a munkahelyi/iskolai szexuális zaklatás. Jellemzően hosszabb időn át folyik, és ismerős kolléga, ügyfél, oktatási intézményben tanár/dolgozó/csoporttárs is elkövetheti. A nemzetközi felmérések szerint - mind az elszenvedő, mind a társadalom tekintetében hosszantartó károkat okoz. A szexuális zaklatás tulajdonképpen a hatalommal való visszaélés egyik megnyilvánulása. A magyar jogrendszer alkotói álságosan viselkednek. Sokan bagatellizálják el ugyanis ezt a kérdést (néhány bíró is) azzal, hogy a nőknek kellett volna körültekintőbben, "erkölcsösebben" viselkedniük, öltözködniük, nézniük, csücsöríteniük. A szexuális zaklatásnak különböző fokozatai vannak: - a kétértelmű megjegyzés, - az obszcén utalás kevésbé, - a nem kívánt fizikai kapcsolat pedig már súlyos zaklatást jelenthet. "Ezt azért"- szexuális zsarolás A nemzetközi szakirodalom és jogszabályok is megkülönböztetik a munkahelyi szexuális zaklatás két formáját. Az egyik esetben az elkövető konkrét szexuális szolgáltatás(ok) nyújtásától teszi függővé a zaklatott személy munkahelyi, tanulmányi előmenetelét, foglalkoztatását, felvételét, képzéshez vagy bármely más juttatáshoz való hozzáférését, vagy a követelt szexuális szolgáltatás megtagadása esetén az ezektől való visszatartását, kirúgását. A követelés nem feltétlenül erőszakos. A megkövetelt, kikényszerített vagy igényelt szexuális szolgáltatás szintén sokféle formát ölthet az inkább megalázó jellegű cselekményektől egészen olyanokig, melyek megközelítik, vagy akár el is érik a nemi erőszak mértékét. Az ilyen szexuális zaklatást nevezik szexuális zsarolásnak, jogi nyelven quid pro quo ("valamit, valamiért") szexuális zaklatásnak. Másik fajtája az olyan nemkívánatos viselkedés, mint pl. a testi kontaktus és közeledés, a szexuális színezetű megjegyzések, pornográf képek mutatása, szexuális jellegű követelések akár szóban, akár tettekkel. Az ilyen viselkedés megalázó lehet, egészségügyi problémákat okozhat és a biztonságérzet megrendüléséhez vezethet; diszkriminatív, amennyiben a nő okkal feltételezheti, hogy ha visszautasítja, akkor hátrányos helyzetbe kerül foglalkoztatása, felvétele, vagy előmenetele szempontjából. A NEM AZ NEM akkor is, ha mély a dekoltázsom, akkor is, ha rövid a szoknyám akkor is, ha sötét van, és senki sem látja akkor is, ha részeg vagyok akkor is, ha szép vagyok akkor is, ha ronda vagyok akkor is, ha a főnököm vagy akkor is, ha a pasim vagy akkor is, ha szép arcú fiú vagyok akkor is, ha nagyon gazdag vagy akkor is, ha ezelőtt mindig igent mondtam akkor is, ha te úgy gondolod, hogy igent jelent A NEM, AZ NEM!!!! /A cikket összeállította több sajtóorgánumból: Szpéhi Fatime/

11 FOTÓ, MOTTÓ, VIDEÓ PÁLYÁZAT! Van képed hozzá?!? Most természetesen nem negatívan értjük ezt a kérdést. Ha úgy érzed van egy szuper képed a Főiskoláról, a főiskolai életről vagy egy mottód/kóanod, ami az iskolával kapcsolatban született, esetleg videóüzenetben mondanád el, hogy miért fontos számodra a TKBF, akkor itt a soha (?) visszanemtérő alkalom! Legyél kreatív, mutasd meg, hogy mit jelent Neked, hogy ide járhatsz vagy mit adott számodra a főiskola. A legjobb képeket szeretnénk időszakos kiállítás keretein belül kiállítani a Főiskolán A három kategória I-III. helyezettje értékes ajándékot nyer! A képeket (minimum 1MB- maximum 5MB-ig), mottókat, videókat (maximum 10 perc) várjuk félfogadási időben a Hallgatói Képviselet irodájában vagy ben a hok@tkbf.hu címre január :00-ig! GÓLYABÁL 2014 Az idei HK szervezés között szerepel a Gólyabál. Ezzel kapcsolatban az alábbi információkkal szolgálhatok. Ideje: (péntek) 19:00-tól lehet érkezni. Élőzene: 21:30-tól. Helye: Kontraklub (Trafó művelődési ház) 1094 Budapest, Liliom u. 41. A Corvin negyednél kell leszállni és onnan gyalog kb. 5 perc séta. Belépő: Gólyáknak, dolgozóknak, tanároknak ingyenes Felsőbb éveseknek 500.-Huf Külsősöknek 700.-Huf Egy iskolához tartozó diák CSAK 1 PLUSZ KÜLSŐST hozhat magával. Ruhatár: 150.-Huf / ruhadarab. Kötelező! Kérlek titeket, hogy ne hagyjatok értéket a kabátokban. Hasznos információk: - A helyen csak mi leszünk. - Kézműves sört fognak felszolgálni. - A zene az iskola hallgatói által összeállított előadásokból fog állni, amire lelkesen készülnek. Körülbelül 2 órás élőzenei programra számíthattok. - A hely körülbelül férőhelyes (ezért a külsősök számának korlátozása) - A belső térben tánctér is van így lehet majd ropni is. :D Dohányozni kizárólag a hely bejáratától 5 méteres távolságban lehet!!! Aki szeretne részt venni a csapatjátékokban: Gyűjtsön maga mellé még 3 embert és legkésőbb 2014.december 3-án 12:00-ig küldje el ben a hok@tkbf.hu címre a következőket: - csapat nevet - csapattagok neve - telefonszám A játéknak van nyereménye is! Kellemes estét kíván, a Hallgatói Képviselet összes tagja!

12 TKBF NOVEMBER HÍRMONDÓ 1. évfolyam 3. szám

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

ÍGY LÁTJUK MI. Ebben a hónapban Dajka Lászlóval beszélgettünk, aki a főiskola másodéves japán szakos hallgatója. Lássuk mit tudtunk meg róla

ÍGY LÁTJUK MI. Ebben a hónapban Dajka Lászlóval beszélgettünk, aki a főiskola másodéves japán szakos hallgatója. Lássuk mit tudtunk meg róla ÍGY LÁTJUK MI Ebben a hónapban Dajka Lászlóval beszélgettünk, aki a főiskola másodéves japán szakos hallgatója. Lássuk mit tudtunk meg róla Jól tudom, hogy te másodikos éves vagy Japán szakon? Igen. De

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot!

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot! Kedves Szülők! Rőmer Glória és Vigh Noémi iskolapszichológusok vagyunk. 2017 februárjától szeretnénk kéthavonta egy hírlevél formájában némi segítséget nyújtani Önöknek olyan témákban, mint: szülőként

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Málta nem Attard 205

Málta nem Attard 205 Málta Sziasztok! Mészáros Andrea vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Kicsit eltérnék a sablon beszámolóktól, szeretnék közvetlenebb, barátibb hangnemet megütni. Már korábban is megfogalmazódott

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai)

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) Az adatokról A számok nem reprezentatívak, és nem is teljesek (nem mindenről

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is!

Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is! ELSZÖKTEM OTTHONRÓL Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is! 116 000 Ki akar elszökni otthonról? Ha már elszöktél otthonról? Legfontosabb a biztonságod!

Részletesebben

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015-2018

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015-2018 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Vas Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálata Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat Tolmácsszolgálat jele Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015-2018 A siket

Részletesebben

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! 10/2. Képzeld el ezt a szituációt: Megismerkedtél egy nagyon vonzó pasival. Úgy érezted magad vele, mintha már ezer éve ismernétek egymást.

Részletesebben

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül.

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. Egy éve a BÁNKIn Közvélemény kutatás v00.7. Ötletgazda: Shadow Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. http://hok.banki.hu Hallgatók a hallgatókért ./mechatronika Tanulni kell sokat, mert hirtelen jönnek

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek...

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... A pénz-érzelmekkel kapcsolatos, országosan egyedülálló felmérést kezdeményezte, készítette és a tanulmányt írta 2011 szeptemberében

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

RAJK LÁSZLÓ SZAKKOLLÉGIUM

RAJK LÁSZLÓ SZAKKOLLÉGIUM FELVÉTELI KÉRDŐÍV RAJK LÁSZLÓ SZAKKOLLÉGIUM 2013 Kedves Jelentkező! A Rajk László Szakkollégium felvételi kérdőívét tartod a kezedben, aminek kitöltése az első lépés ahhoz, hogy a kollégium tagjává válj.

Részletesebben

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. János 15,16 Jézus Péter bárkáját választja, a mélyre küldi, és olyan döntést kíván tőle, amely egyedül személyes hitén

Részletesebben

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg?

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? Tartalomjegyzék Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? 23 Bevezetés 27 Élet a csendes kétségbeesésben 1. Azt

Részletesebben

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015 Győr-Moson-Sopron megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015 A siket emberek nem hallanak. A siket emberek a kezükkel beszélgetnek. A kezekkel jeleket mutatnak.

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Portfólió. Tóth Gábor Dániel

Portfólió. Tóth Gábor Dániel Portfólió Tóth Gábor Dániel Kelj fel és járj... "Nagyon tetszik! Ezt hogyan kell csinálni?" Informatikus családi vénám által, alkalmam volt egy barátomnak megépíteni a munkájához szükséges számítógépet,

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

SET. Például: SET mert: Szín: 3 egyforma. Alak: 3 egyforma. Darab: 3 egyforma. Telítettség: 3 különböző

SET. Például: SET mert: Szín: 3 egyforma. Alak: 3 egyforma. Darab: 3 egyforma. Telítettség: 3 különböző 1 SET A SET játékszabályairól röviden, már ha valaki nem ismerné: Hogy néznek ki a kártyalapok? Minden kártyán van egy ábra, aminek 4 jellemzője van. Minden kategória további három különböző lehetőséget

Részletesebben

Filyó "Flame" Tibi kiszálló táblája : 170-től 1-ig. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló Nincs kiszálló

Filyó Flame Tibi kiszálló táblája : 170-től 1-ig. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló Nincs kiszálló 170 169 168 167 166 165 164 163 162 161 160 159 158 157 156 155 T20, T20, DB Ahogy az angolok mondják: Minden kiszálló Big Daddy-je, sok sikert hozzá! T20, T19, DB Az első két darts megcserélhető. T20,

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve? Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek 32 Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek Kisnémet Mónika Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

Részletesebben

ETR Hallgatói webes alkalmazás

ETR Hallgatói webes alkalmazás ETR Hallgatói webes alkalmazás Az ETR elérhetősége: https://etr.kefo.hu Ill. a www.ketif.hu oldalról Gyorslinkek menüpont ETR link (jobb oldali menüsor) Bevezetés Tisztelt Felhasználó! Ön az Egységes Tanulmányi

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Miért van szükség közigazgatási minimumra?

Miért van szükség közigazgatási minimumra? Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemzõ, az MKKSZ szakmapolitikai vezetõje, a KözigPress fõszerkesztõje Miért van szükség közigazgatási minimumra? Iránymutató és példaadó Mesterek után mindig nehéz szólni.

Részletesebben

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 1

MagyarOK B1+ munkalapok 1 1. Szeretném bemutatni munkalap / 1. Honnan ismeritek egymást? Honnan ismerik egymást? 2. Mióta ismeritek egymást? Mióta ismerik egymást? 3. Mivel foglalkozik a beszélgetőtárs? 4. Milyen érdekesebb információt

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

JELNYEVI TOLMÁCSSZOLGÁLAT BUDAPEST

JELNYEVI TOLMÁCSSZOLGÁLAT BUDAPEST HID JELNYEVI TOLMÁCSSZOLGÁLAT BUDAPEST Leírás, hogyan lehet jelnyelvi t kérni. 2012 A siket emberek nem hallanak. A siket emberek a kezükkel beszélgetnek. A kezekkel jeleket mutatnak. Ez a jelelés. Ez

Részletesebben

Biciklizéseink Mahlerrel

Biciklizéseink Mahlerrel Biciklizéseink Mahlerrel Aaron Blumm-mal és Orcsik Rolanddal Mikola Gyöngyi beszélget 76 Jó estét kívánok! Két író van a színpadon, de én meg sem kíséreltem közös pontokat keresni a könyveikben, részben

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓ RÉGEBBI TANFOLYAMON RÉSZT VETT HALLGATÓK BEJELENTKEZÉS UTÁN JELENTKEZÉS TANFOLYAMRA GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

REGISZTRÁCIÓ RÉGEBBI TANFOLYAMON RÉSZT VETT HALLGATÓK BEJELENTKEZÉS UTÁN JELENTKEZÉS TANFOLYAMRA GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK REGISZTRÁCIÓ RÉGEBBI TANFOLYAMON RÉSZT VETT HALLGATÓK BEJELENTKEZÉS UTÁN JELENTKEZÉS TANFOLYAMRA GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK REGISZTRÁCIÓ Regisztrációra akkor van szükség, ha még nem volt nálunk semmilyen

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000 Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni.

Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni. Kedves Leendő Erasmusos Diák! Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni. 2006 március-tól 2006 juniusíg tanultam a Fachhochschule

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015 Jelnyelvi Tolmácsok a Hallássérültekért Alapítvány Fővárosi Jelnyelvi Tolmácsszolgálata Leírás, hogyan lehet jelnyelvi t kérni. 2015 A siket emberek nem hallanak. A siket emberek a kezükkel beszélgetnek.

Részletesebben

Kérdőív diákok részére

Kérdőív diákok részére TUDJUNK EGYUTTÉLNI MÁSOKKAL: megismerni és elfogadni az egyéni különbségeket, európai elkötelezettség 112569-CP-1-2003-1-ES-comenius-C21 Kérdőív diákok részére Biztosan értesültél arról, hogy szeretnénk

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán. Üdvözöljük Budapesten

Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán. Üdvözöljük Budapesten Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán Üdvözöljük Budapesten 1 Kedves Hallgató! Munkatársaink, Romanoczki Ildikó, a kar Erasmus+ koordinátora és Nemes Zsófia, a kar

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben