Homeopátia -- a művészi gyógyítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Homeopátia -- a művészi gyógyítás"

Átírás

1 Bóna László Homeopátia -- a művészi gyógyítás A homeopátia radikálisan új és radikálisan ősi kísérlet a gyógyítás tudományos és művészi, tudományos és hitbéli vonásainak egyesítésére. Hasonló a hasonló által gyógyíttatik. Similia Similibus Curentur Már Hippokratész leírta, hogy egy betegséget kétféleképpen lehet gyógyítani: vagy a baj ellenszerével, vagy a tünetekhez hasonló szerrel. Az orvoslásnak csak az ellenszereken alapuló szemlélete terjedt el a tudomány története során. A hasonlóságra alapozott gyógyítás elfelejtődött, vagy csak mint lappangó, titkos, nem hivatalos, pogány gyógymód élt tovább, melyről az önmagát tudományosnak nevező orvoslás nem vett tudomást, vagy mágiának, babonaságnak nevezte. Az 1700-as évek vége felé egy gyógyszerészetet is kitanult orvos, Samuel Hahnemann Erdélyben súlyos maláriát kapott, de szerencsésen felépült belőle. Majd korának gyógyszerkönyveit lapozgatva úgy érezte, hogy semmiféle kielégítő választ sem kap arra, hogy vajon a kínafa kérge, vagyis a kinin milyen hatásánál fogva képes gyógyítani a maláriát. Sőt mi több, nemhogy nem kapott érvényes választ, hanem úgy érezte, hogy tudományosnak látszó, ámde teljesen megalapozatlan nézetekkel találkozik a kinin emésztésre gyakorolt hatásával kapcsolatban. A korának orvoslásából -- mely szerinte nem terjedt tovább az érvágásnál -- amúgy is kiábrándult orvos, hogy saját sejtését igazolja, bevett egy adag kinint, immár gyógyultan. Az történt vele, amire titkon számított, a kinin hatására a malária pontos tünetképe jelent meg rajta, és a betegség enyhített formában ugyan, de lezajlott a maga természetes útján a teljes gyógyulásig. Hahnemann ezek után sok-sok, kezdetben saját magán és családján, feleségén és népes számú gyermekén végzett gyógyszerkísérlet során kidolgozta a hasonlóság elvére alapozható gyógyítás tudományos rendszerét, melyet homeopátiának nevezett el, a görög hasonló (homöo) és szenvedés (patosz) szavak összetételeként. Egész gyógyítási rendszere arra a megtagadott, babonaságnak, mágiának tartott, a tudományból száműzött gondolatnak a teljes kísérleti, empirikus végiggondolása, miszerint egy betegséget nemcsak ellenszerével lehet gyógyítani, hanem az a gyógyszer is képes egy beteget meggyógyítani, ami egy egészségeset megbetegít. Pontosabban, amilyen tüneteket kivált egy adott növényből készült gyógyszer egy egészséges emberen, ugyanolyan tünetek meggyógyítására lesz képes egy beteg esetében. Hahnemann sorba vett néhány növényt, melynek hatását az ő korában nagyjából ismerték. Vette például az erősen mérgező nadragulyát, a belladonnát, és bevette, majd másokkal is bevetette, hogy a kiváltott hatás összképét minél jobban megfigyelhesse. A tüneteket, melyeket a növény kipréselt leve okozott, pontosan lejegyezte. Magas láza lett, teste görcsökbe rándult, látomásai támadtak, erős, félelmetes álmok, a teste száraz lett, forró, kipirult, szinte égő vörös, torka fájt, mintha tüzet nyelt volna. Ha Hahnemannt beteghez hívták, akkor pontosan kikérdezte a beteget, hogy mit érez, és megfigyelte, hogy a beteg hogyan néz ki, milyen állapotban van, hogy tudja, milyen gyógyszer által kiváltott állapothoz lehet a leginkább hasonlítani a beteg állapotát. Ha a beteg teste forró volt, száraz, szinte égetett a bőre, esetleg fájt a torka is, az is vörösen izzott, magas láza volt, esetleg teste görcsbe rándult, szeme fennakadt, látomásokról számolt be, furcsa ijesztő álmokról, akkor habozás nélkül belladonnát adott neki, és a beteg meggyógyult." 1

2 Ami nagy mennyiségben mérgező, az kis mennyiségben gyógyszer." Ezt az elvet Paracelsus hangoztatta, akit bízvást nevezhetünk Hahnemann szellemi elődjének. Hahnemann hamar rájött arra, hogy ahhoz, hogy egy adott növényi vagy ásványi anyag által kiváltott tüneteket vizsgálja, nem kell feltétlenül erős adagot, vagyis nagy mennyiséget bevenni, mert akkor túl hevesek lesznek a kiváltott tünetek. Hahnemann hígítani kezdte a kipréselt növényi leveket, és cukorral keverni az oldhatatlan ásványi anyagokat. Azt tapasztalta, hogy a szerek hígításával a gyógyhatás nemhogy nem csökken, hanem egyenesen nő. Ha már egyszer elkezdte a kiindulási anyagokat hígítani, akkor ésszerűen merült fel a kérdés, hogy meddig hígítsa azokat. Vett egy cseppet a kiindulási anyagból, a növényi présléből, és tett hozzá tíz csepp vizet. Később egy csepp növényi léhez száz csepp vizet. Az így nyert gyógyszer is hatásos volt. Majd ebből az oldatból is vett egy cseppet és újra felöntötte kezdetben tíz, később már száz csepp vízzel. Majd újra ebből is egy cseppet és megint száz csepp vizet. Minden hígítási fázisban azt tapasztalta, hogy a gyógyhatás nemhogy nem csökken, hanem a hígítási mérték arányában egyre fokozódik. Egyre nagyobb hígításokkal gyógyított. Rendkívüli eredményességgel. Meg tudott birkózni korának legnagyobb járványaival is, a kolerával, a tífusszal. Legnagyobb eredményeit később már a kétszázszor százszorosára hígított szerekkel érte el, sőt élete végén már ötvenezerszeresére hígított szerekkel is gyógyított, és azt írta ezekről, hogy megtalálta azt a gyógyszert, amivel már teljesen elégedett lehet. Nem tudjuk, hogy vajon mi vezethette rá Hahnemannt arra, hogy ne csak hígítsa a szereket, hanem minden hígítási fázisban össze is rázza. Vannak persze legendák erre nézve. Egy távolabb lakó betegnél, akinek ugyanolyan tünetei voltak, mint egy közelebb lakónak, ugyanaz a gyógyszer jobban hatott. Talán elgondolkodhatott, mi lehet a különbség a távolabbi beteg és a közelebbi között. Lehet, hogy a gyógyszer hatását fokozza az út, a szekér rázkódása? Nem biztos, hogy így történt, minden tudományos felfedezés megszüli a maga mítoszait. Tény azonban az, hogy a gyógyanyagok hatását Hahnemann a szerek készítése közben rázogatással kezdte fokozni, és ugyanolyan tapasztalatai lettek, mint a hígítási fázisoknál, azaz minél több rázást tett bele az anyagba, annál erősebben hatott. A gyógyszerkészítésnek ezt az új, általa felfedezett eljárását, az anyagok nagymértékű hígítását és a hígítási fázisok között az anyag többszöri felrázását nevezte a gyógyszerek "dinamizálásának" vagy más néven "potenciálásnak". Persze nem csupán azt tapasztalta, hogy minél jobban hígít egy szert, annál erősebb a hatása, hanem azt is, hogy nem csupán erősebb, hanem más minőségű is, vagyis minél jobban hígított szert vesz be egy beteg, annál több lelki, pszichés, mentális tünetet tapasztalni nála. Minél anyagszerűbb, vagyis töményebb egy oldat, annál jobban hat fizikai, testi síkon, gyorsan és közvetlenül. Minél inkább hígított, annál inkább hat a lelkiállapotra, a gondolkodásmódra, a személyiség lelki dimenzióira. Hahnemann élete során egyre inkább azt tapasztalta -- ami az ő korában az egyik legnagyobb újdonságnak tartható felfedezés volt, és amely szervesen következett a hígítási elv napi gyakorlati tapasztalataiból --, hogy minden betegség gyökere az ember mentális szférájában van, a testi baj csak manifesztációja egy lelki történésnek, egy gondolkodásmódnak, egy életszemléletnek. Persze nem mindent csak lelki úton kell meggyógyítani, tudni kell a testet is azonnal egészséges állapotba hozni, ha erre van a legsürgetőbb szükség, de Hahnemann tudta, hogy az ún. krónikus betegségeknél, vagyis az időben lassan kialakuló, mély gyökerű nyavalyáknál kizárólag a beteg mentális szférájában keresendő a baj oka, így csakis annak harmonizálásával lehet tartósan az egészségét visszaadni. Élete késői szakaszában arra is rájött, hogy bizonyos nagy hígítású, vagyis ahogy ő nevezte; "nagy potenciájú" szerekhez egy-egy jól 2

3 körvonalazható emberi alkat is tartozik, amely ha megkapja a számára jól kiválasztott ún. "alkati szerét", akkor ez a szer az adott beteg mentális szféráját, szellemiségét, öngyógyító erejét olyan mértékben képes aktivizálni, hogy gyakorlatilag konkrét fizikai tüneteitől függetlenül bármilyen helyi fizikai, testi problémáját is képes meggyógyítani. Gyógyító információ A homeopátia "igazságai" közül mindenkor az egyik "legmegemészthetetlenebb" állításnak tűnik az a tapasztalati tény, hogy ha egy kiindulási anyagot, például egy növény kivonatát, levét hígítjuk, akkor annál erősebb és mélyebb hatást érünk el, minél nagyobb fokú a hígítás. A tízszeresére történő hígítási sorozatban a 23. lépésnél az oldatban vegyileg a legcsekélyebb jele sem mutatható ki a kiindulási anyag létezésének. Vagyis gyakorlatilag a hordozó anyagon, a vízen kívül nincs benne "semmi" más. Csak a kiindulási anyag "információja", "rezgése", "lenyomata", "éterikus állapota" -- sorolhatnánk a különböző irányokból, tudományos vagy ezoterikus irányból érkező értelmezéseket arra, hogy mégis mi az a maradék a hordozó vízben, alkoholban, tejcukorban, ami gyógyít. Léteznek ma már olyan tudományos kísérletsorozatok, amelyek a homeopátia hígítási törvényeit igazolni képesek. Mindezek a kísérletek persze elvezetnek a kvantumfizika, a kibernetika területére, és a vízben maradó anyag lenyomatát az anyag információjának, energiamezejének, elektromágneses rezgésének nevezik. E szerint a homeopátiát az informatikai gyógyítás tudományának tartják, mely egy berögződött, túlhaladott mechanisztikus világkép helyett egy modern, hálózatszemléletű látásmódot követel meg a tudománytól, mely elfogadja az anyag energia-eredetét, a kauzális logika helyett pedig összefüggésrendszerek hálózatára épülő gondolkodásmódot. Tudományos kísérletek is határozottan képesek bizonyítani azt, hogy az anyag anyagtalanul is képes működni, sőt, ebben a formájában eddig ismeretlen hatásmechanizmusokra is képes. Hahnemann ezt a hatásmechanizmust a szereknek az "életerőre" gyakorolt hatásának nevezte. "Az ember egészséges állapotában az anyagtalan életelv működteti a fizikai testet" -- írja. Egyik leghíresebb követője, a múlt században Amerikában élt James Tyler Kent az "életerő" kifejezés helyett inkább az "anyagtalan szubsztancia" fogalmának bevezetését tartja saját korszelleméhez megfelelőnek. Így folytatja Hahnemann gondolatmenetét A homeopátia filozófiája című, előadásaiból összeállított könyvében: "Manapság a haladó gondolkodók az anyag negyedik állapotáról, az anyagtalan szubsztanciáról beszélnek. Azt mondják, hogy az anyag szilárd, folyékony, légnemű és sugárzó formában létezik. A szubsztancia egyszerű formájában éppoly valóságos, mint az anyag a maga konkrét megnyilvánulásában."... "Egy materialista, ha konzekvens akar maradni az elveiben, akkor tagadnia kell egy szubsztanciális Isten létét, mivel az az energia, amiben ő hisz, az semmi, így tehát azt kell feltételeznie, hogy Isten nem létezik.... Érzékszervei segítségével az ember soha nem lesz képes bebizonyítani, hogy bármi is létezhet egy folyamatos, az adott dolgot működtető áramlás nélkül. Ha ez így van, akkor -- az anyagtalan világba átlépve -- miért fogadná el, hogy az energia az elsődleges? Az anyagtalan szubsztancia folyamatos tanulmányozása után belátható, hogy okunk van kijelenteni: az energia nem önmagától való, hanem egy hatékony szubsztancia, és olyan intelligencia áldása révén jött létre, amely maga is egy szubsztancia." Láthattuk, hogy a homeopaták minden fizikai tünetben megnyilvánuló betegség alapjának a mentális szférában bekövetkező változásokat tekintik. Eszerint mondhatjuk ezt úgy is, hogy a betegségek okai, vagyis a világban minden megbomlott harmónia oka az anyagtalan szubsztanciában, vagyis az élő organizmusokat láthatatlanul, "sugárzóan", áramlóan irányító, szabályozó életerőben keresendő. "A test nem mozog, nem gondolkodik, nem cselekszik anélkül -- folytatja Kent --, hogy az anyagtalan szubsztancia belső szintjei jelen ne lennének benne. Amikor a test elválik az őt jellemző anyagtalan szubsztanciától, akkor ez az áramlás megszűnik benne. Az anyagtalan szubsztanciától származó energia biztosítja a rendezettséget. Általa működnek jól a különböző életfunkciók, továbbá tőle függnek az egyes növények, ásványok arányai, öröklődési formái. Minden működés ennek köszönhető, általa maga az univerzum is rendezett marad." Rudolf Hauschka, aki szintén elkötelezett híve volt mind a homeopátiának, mind az antropozófiának (életművét három vaskos munkában foglalta össze: az Anyagtan, Táplálkozástan és Gyógyszertan, azaz a Substanzlehre, Ernahrungslehre, Heilmittellehre című kötetekben), növénykísérletekkel igyekezett bizonyítani az anyag elsődleges "szellemi" eredetét. Légmentesen lezárt üvegbura alatt tartott növényeknél figyelte meg, hogy holdtölte időszakában 0,54 százalékos súlygyarapodás, az újhold időszakában pedig 0,58 százalékos 3

4 súlycsökkenés észlelhető. "Itt tehát ritmikus időközökben anyag keletkezett, és azután ismét átment nem mérhető szellemi állapotba" -- vonja le következtetéseit ebből a kísérletből. "Magokból desztillált vízben sarjasztott növények elemzése kimutatta -- írja --, hogy ritmikus időközökben ásványi anyagok (kálium, kalcium, magnézium, szilícium, kén) jöttek bennük létre, azután ismét eltűntek. A lét tehát nem az anyagból származik, hanem a szellemi kozmosz hozza folyamatosan létre a látható világot, azután újra visszaalakítja immateriális formákká." Hauschka értelmezése szerint a növény az anyag szellemivé válásának és a szellem anyagban való megtestesülésének élő folyamatát mutatja, mintegy szemléletes képben alkotja meg az élet testi keletkezését és anyagtalanná oldódását. Az anyag szellemi eredetét persze Hahnemann is igyekezett közérthetően kifejezni, őszinte csodálkozásának adva hangot, hogy vajon korának "egyre több felvilágosult és mély gondolkodású emberfője", miért vonakodik attól, hogy felfogjon egy "nem anyagi erőt", miközben nap mint nap maga is tapasztalhatja működését. "Avagy egyikükkel sem fordult még elő, hogy anélkül, hogy valami hánytatószert ettek volna, pusztán valami undorító dolog látványától hánytak volna? Talán ez nem egy képzeletünkre ható dinamikus hatás?" -- kérdezi Hahnemann. Potenciáláskor egy anyagnak az anyagtalon szubsztanciába való juttatása zajlik, és a szernek ez az anyagtalan szubsztancialitása hat az emberi szervezetet irányító anyagtalan szubsztanciákra -- mondhatjuk Kent fogalmai szerint a homeopátiás szerek működési elvét. Hahnemann elutasít mindenféle olyan logikát, amely a homeopátiás szerek hatásmechanizmusának magyarázatába mégiscsak valamilyen anyagi hatóerő létét próbálja visszacsempészni. Tagadja annak a gondolkodásnak a helyességét, hogy úgy magyarázzuk, hogy mégiscsak anyagból anyagba átvitt atomok, molekulák közötti kapcsolatokon múlik a gyógyulás folyamata. "Ezeknek a magas potenciájú szereknek az egyéni csalhatatlan ereje nem anyagi atomjaiktól vagy fizikai tulajdonságaiktól függ" -- írja. "A gyógyszerek a gyógyító anyag legkisebb részecskéjének átvitele nélkül, dinamikusan hatnak a szervezetünkre. A legmegfelelőbben dinamizált szer legkisebb adagja -- amelyben parányi anyagi szubsztancia maradt csupán, és amely annyira kevés, hogy a legjobb matematikai koponyák számára is elképzelhetetlen és felfoghatatlan -- lényegesen nagyobb gyógyító erőt fejt ki, mint ugyanennek a szernek egy erős anyagi dózisa. Minden egyes parányi adag, mely szinte semmit sem tartalmaz, a belőle áradó és felszabaduló szellem jellegű gyógyító erőn kívül kizárólag saját dinamikai energiája által idéz elő olyan eredményeket, amelyeket még ugyanennek a szernek a legnagyobb materiális adagja sem képes előidézni... A nyers szubsztancia legnagyobb mértékben kiáradó és felszabaduló, láthatatlan energiája az, ami a parányi, impregnált globulusban vagy oldatban megtalálható. Ez a gyógyító erő -- bármilyen parányi is -- az élő szövettel kapcsolatba kerülve dinamikusan az egész szervezetre hat, a maga sajátos módján, a legkisebb anyagi részecske átadása nélkül, és a fokozatos dinamizálással hatóereje egyre inkább növekszik." Hahnemann sosem késlekedik, hogy abból, amit tapasztal a fizikai világ működéséről, filozófiai következtetéseket is tegyen, ugyanis mindezen eszmefuttatása után tömören összefoglalva megjegyzi: "Mindez az életet irányító szellemtermészetű életelven alapul." Kent gondolatmenete szervesen következik ebből. Ha a betegségek oka az anyagtalan szubsztanciában keresendő, akkor gyógyszereinket "azért potenciáljuk, hogy eljuthassunk azok anyagtalan szubsztanciáihoz, vagyis magának a szernek a természetéhez és minőségéhez. Egy szernek ahhoz, hogy homeopátiás szerré válhasson, minőségileg és létezésében is a betegség okához hasonlóvá kell válnia" -- írja Kent. Vagyis úgy látja, hogy a továbbiakban az anyagtalan szubsztanciákat kell tanulmányozni, hogy "elérhessünk a betegséget okozó energiák természetéhez"... "Természetesen ki fog derülni, hogy ez az egész dolog a patológia egy új rendszerének létrehozása felé mutat, ez lesz a homeopátia alapműve." "A növények az ember növénységére hatnak, az állatok az ember állatságára, a kövek az ember kőségére" -- írja Novalis. Valóban, nem pusztán a növények "éterteste", vagy 4

5 gyógyereje, vagy a bennük rejlő információ közelíthető meg a potenciálás eljárásával. Gyógyító erő, vagyis hibás működéseket kiigazító pozitív információ nyerhető potenciálással ásványi anyagokból, fémekből, állati testnedvekből, szervekből, szövetekből. Az arany, az ezüst, a kvarchomok, a tengeri só -- mind-mind alkalmas arra, hogy nagymértékben felhígítva, oldva és rendkívül sokszor rázogatva (vagy oldhatatlan anyagoknál, fémeknél, ásványoknál porrá zúzva, hosszú ideig dörzsölgetve és nagymértékben tejcukorral elkeverve) gyógyanyaggá váljon. Vagyis azt mondhatjuk, hogy elvileg minden a világon képes eljutni saját pozitív információkat tartalmazó állapotába. Minden potenciálható, dinamizálható. Minden elkeverhető vagy oldható olyan mértékben, hogy ő maga benne anyagszerűen, kimutathatóan, érzékelhetően eltűnik, és ebben az eltűnt formájában minden működésbe hozható valamilyen mechanikus behatásra, hosszas rázásra, dörzsölésre. Minden eljuthat önmagának valamilyen energetikai formájába, valamilyen tiszta információ-létébe, vagy éteri síkjára. És ebben az állapotában akkor pozitív hatású, ha annak, amire hat, ez az információ szükséges ahhoz, hogy a maga megbomlott harmóniáját helyreállítsa. Ilyen éteri állapotában képes gyógyítólag hatni állat is a növényre, növények egymásra, emberi anyag az állatra. Ilyen éterikus anyag képes meggyógyítani egy egész ökoszisztémát is, helyreállíthatja például egy tó élővilágának egységét. Ha minden a világon elvileg eljuttatható önmagának olyan állapotába, amelyben lehetősége van pozitív információt adni az ő információjára rászorultnak, akkor a homeopátia egy egyetemes éterikus kommunikáció tapasztalati tudománya. Annak tapasztalata, hogy az anyag sebezhető, de az anyagot mozgató energiaáramlás, információ harmonizálható. Összecseng ez mindazzal a mitikus történettel, teremtésmítosszal, amit az emberiség összes kulturális tradíciója egymástól függetlenül egyformán állít: tudniillik azzal, hogy a gonosz relatív, de a jóság abszolút. Gyógyító metafora A nagymértékű hígítások gyógyszerként való felhasználása még megragadható a tudomány eszközeivel, lehet mérésekre épülő vizsgálati módszereket modellálni erre. Valóban nehéz viszont elfogadni azt, hogy a hasonló miért gyógyítja a hasonlót, hogy ez nem mágia, nem hipnózis, nem valamilyen vallásos révület eredménye, nem placebóhatás, hanem működő természeti törvény. A "hasonlót a hasonlóval" elv működésekor az ember valóban a babonaság és a tudomány határán találja magát. Csaknem száz év telik el Hahnemann felfedezése után, mikor egy új, előretörő tudományág, az antropológia kutatásai megindulnak, és James G. Frazer, ennek a lendületes tudománynak egyik első nagy tudósa, híres összefoglaló, rendszerező igényű művében, Az Aranyágban -- persze Hahnemanntól teljesen függetlenül --, "homeopatikusnak" nevezi azokat az eljárásmódokat, melyeket az úgymond primitív népeknél gyűjtött, és amely eljárások a "hasonló hasonlót hoz létre" elvén alapulnak. Külön fejezetet szentel a hasonlósági, azaz homeopatikus elvre épülő mágikus eljárásoknak, céljaikat tekintve külön-külön rendszerezi a vadászat sikerességére irányuló, a növények termékenységére ható, az időjárást befolyásoló rituálékat, hiedelmeket, és a betegségeket elhárító vagy azokat gyógyító eljárásokat. "Franciaországban a perche-i parasztok rögeszméje szerint -- írja például Frazer -- a hosszú hányásrohamot az okozza, hogy a beteg gyomra kioldódott, és ezért lezuhant. Ennek megfelelően azért hívják el az»orvost«, hogy a gyomrot az eredeti helyére visszaakassza. Amikor ez meghallja a szimptómákat, a legképtelenebbül tekeregni kezd azzal a céllal, hogy saját gyomrát is kiakassza. Miután ez állítólag sikerül neki, újból tekergőzni kezd, fintorokat vág, s a beteg könnyebbséget érez. A tiszteletdíj öt frank. A dajak orvos pedig, ha beteghez hívják, lefekszik, és halottnak tetteti magát. Hullaként bánnak vele, gyékénybe göngyölik, kiviszik a házból, és a földre fektetik. Körülbelül egy óra múlva egy másik orvos kiszabadítja az álhalottat, életre kelti, úgy hiszik, hogy amint ez meggyógyult, a betegnek is meg kell gyógyulnia." Frazer nagy figyelmet szentel az utánzott állapotoknak, például a születés eljátszásának. Ha egy anya örökbe akar fogadni egy gyermeket, vagy akár egy érett szakállas férfiút, el kell játszaniuk a közösség előtt azt, amint az anya megszüli örökbefogadandó gyermekét, ami ettől az utánzásos színjátéktól vérségi kötelékké válik. Az utánzás, a hasonlóság alapján elvégzett rituálé nem pusztán a közösség hitvilágát, de jogi, igazságszolgáltatási rendszerét is szolgálja. (A születés utánzott eljátszása miért lenne primitívebb gondolat, mint a regressziós hipnózis, vagy a pszichoanalízis elmélete, amelyben a jelenre kihatással lévő múltbeli traumák újraélése teszi lehetővé az emlékek által okozott traumáktól való megszabadulást?) Az 5

6 utánzásos mágia alapelemei vannak jelen mind a mai napig a mai ember vallásos gyakorlatában is (az áldozásban például a bor a vér ivását, az ostya a testet helyettesíti), vagy az ítélkezés rendjében (lásd szembesítés, a bűntett újraelevenítése a bűnös által), vagy a hétköznapi élet sorsfordulóit kísérő mai szertartásokban (temetéseken, lakodalmakon, családi ünnepeken), nem beszélve a művészetekről, mindenekelőtt a színházról, amelynek legmélyebb gyökere nem más, mint az utánzásos mágia. Tudomány és mágia kettéválásának szép példáját írja le Frazer, amikor a szüléseknél alkalmazott homeopatikus szertartásokról ír: "Néhány borneói dajak törzsnél, ha egy nő vajúdik, varázslót hívnak, aki a kínlódó nőknek testi segítséget nyújt, megpróbálja racionális módon megkönnyíteni a szülést. Ugyanakkor egy másik varázsló a szülőszobán kívül azon fáradozik, hogy ugyanezt a célt olyan eszközökkel érje el, amelyeket teljesen irracionálisnak kell tekintenünk. Úgy tesz ugyanis, mintha ő lenne a várandós nő, a hasára helyezett és testére kendővel erősített kő a méhben levő magzatot jelképezi, a vajúdás tényleges színhelyén tartózkodó társa által kikiabált utasítások szerint ezt a feltételezett magzatot testén az igazi gyermek mozgásának utánzásával igazgatja mindaddig, míg a csecsemő meg nem születik." A példából jól látható Frazernek a modern tudomány megszületése pillanatában képviselt álláspontja: racionális, tehát elfogadható a testnek nyújtott fizikai segítség -- elfogadhatatlan, érthetetlen, fölösleges a lelki támasz, a részvéttel teljes, azonosulást igénylő együttlét. Hahnemann "ötlete", hogy a gyógyítás mechanizmusát a hasonlóság ősi, mágikus elvére kell alapozni, nagyban származik Paracelsustól. Paracelsus a természetben rejlő gyógyító erőket a teremtés isteni kinyilatkoztatásának vélte, egyfajta rejtett isteni erőt tulajdonított nekik. Paracelsus "még hitt" az egyes növények, ásványi anyagok szimbolikájában. A májat például azért gyógyítja az adott növény, mert sárga -- ő még gondolhatta ezt; aki ezt a gondolatot ma követné, menten sarlatánnak minősülne. Az egyes anyagok nála nem pusztán anyagi gyógyító hatásukat hordozták, hanem a teremtés elemeivel, alkimista szimbólumokkal való rokonságukat is. A só, a kén, a higany -- mind alkimista szimbólumok, a teremtésben megnyilvánuló egy és oszthatatlan életerő, teremtőerő valamely sajátos vonatkozásának jelképei. Egy középkori ember számára az egyes színek, a skála hangjai, a különböző fémek, elemek, ásványok, kristályok kiterjedt analógiarendszert alkottak, amelyben az egymáshoz rendelhető, egymással "hasonszerű" dolgok nem pusztán önmagukat képviselik, hanem a teljes egységes lét egy-egy aspektusát, vonatkozását, dimenzióját. A homeopátia hasonlóságelvének előzménye, ihletője, inspirációja Paracelsusnak az egyes növényekhez, ásványokhoz kötődő tana, az ún. szignatúratan, amely az adott természetes anyag által hordozott szellemiség szimbolikájából indul ki. A homeopátiának ez lehet az egyik legvitatottabb nézete, mely egyben a legközelebb áll a világ egyfajta költői, művészi látásához, így a gyógyításba olyan gyógyítói képességeket is bevon, mint az intuíció, az empátia, a világ metaforikus, szimbolikus látása, az analógiás, a mágikus gondolkodásmód. A csattanó maszlag (Stramonium) növénynek például szúrós termése van, mikor megérik, hangos csattanással pattan ki és messzire röpíti magából magjait. Az olyan ember, akin ez a növény fog segíteni -- persze homeopátiás gyógyszerként, potenciált formában, hiszen anyagi mivoltában rendkívül mérgező --, az magába zárkózó ember, a világ felé szúrós pillantásokat vet, ellenségnek véli a környezetét, de feszülten vár, félrevonul, aztán hirtelen váratlan dühkitörésekkel reagál. Az árnika (Arnica montana) szép sárga virágú növény, menekül az ember elől, magas hegyek lejtőin nő, de ha az ember ebbe a magasságba merészkedik, és a növény egyre több embert észlel maga körül, akkor feljebb húzódik a hegytető felé. Az az ember, akit valamilyen trauma ért, sebesülés, baleset vagy lelki megrázkódtatás, és azt kívánja, hogy békén hagyják, hozzá sem lehet nyúlni, meg sem lehet érinteni -- annak az embernek nagy bajában a homeopátiás árnika fog segíteni. Vagyis az árnika "tud" valamit, valamilyen őrá jellemző tudása van, amit meg lehet tőle szerezni, és közvetítő anyagba rejtve tárolni lehet, hogy mint tanítást, információt átadhassa annak, akinek épp erre a tudásra van szüksége. Nem pusztán arról lehet beszélni tehát a homeopátiás gyógyítás során, hogy egy növény által egészséges emberen kiváltott tünetképet kell megfeleltetni egy betegség tünetképével, ennél valójában többről, az egész 6

7 világot érintő mély, költői érzékelésről van szó, az ember lelki, fizikai, szellemi síkjainak egyetlen metaforikus képben való megragadásáról, amely hasonló lehet egy növényről, ásványról alkotható metaforikus képpel. Az előbbi példákat folytatva nem az a tanulság tehát, hogy valamilyen sérülésre, balesetre, traumára árnikát kell adni, hanem az, hogy az az ember, aki ezt a traumát elszenvedi, milyen fizikai, mentális állapotban van, vagyis hogyan éli meg a traumáját, és az, ahogyan megéli, mennyire azonos azzal a metaforával, amely az árnikára jellemző. Egy növény teljessége, képe kell, hogy hasonló legyen egy ember személyiségének, vagy akut állapotának teljességével. Még mindig a példánál maradva, azt a másik embert, akit valamilyen trauma ért, de nem kerüli az embereket, nem fekszik fájdalmas elesettségben, hanem minden erejét összeszedve uralkodni próbál a baján, megpróbál talpra állni, vonszolja magát, végezni akarja a kötelességeit a végsőkig, annak, noha esetleg ugyanaz a baleset érte, mint előző emberünket, inkább százszorszépre (Bellis perennis) lesz szüksége bajainak enyhítéséhez. A kertben nyírt szép pázsit fűszálai között számtalan százszorszép virágzik, és ha végigmegy rajtuk a fűnyíró, eltünteti őket mind egy szálig, pár nap múlva viszont már ugyanannyian vannak a fű között. A százszorszép és az elesettségében is erős, szívós, elpusztíthatatlan ember között lényegi hasonlóság van. Ezért képes a százszorszép a benne rejlő információt átadni neki. A homeopátia lényege tehát nem az, hogy az adott betegnek mi a betegsége, hanem az, hogy ki az az adott ember, akinek ez és ez a baja van. Lehet két betegnek ugyanaz a betegsége, mégis, ha másképp élik át, másféle állapotba kerülnek ettől, akkor különböző gyógyszer fogja megmutatni a gyógyuláshoz vezető információt az egyiknek is és a másiknak is. Vagyis -- ahogy mondják -- a homeopátia a legteljesebb mértékben individuális terápia. De nem pusztán egy növény vagy egy állat képével lehet analógiákat alkotni, és azokat egy állapotra vagy egy személyiségre vonatkoztatni, lehet egyes jelenségeket is. Mindenkinek ismerős például, hogy milyen állapotot okoz a méh csípése: a bőr vörösen ég, felduzzad, és ha az embert ezen a részen meleg éri, akkor a fájdalom fokozódik, ellenben ösztönösen is hideget kíván rá, mert az enyhíti. A méh mérgéből készült potenciált szerre (Apis mellifica) lehet szüksége tehát annak, akit a méh megcsíp, de annak is, akinek a testében, vagy bőrén ehhez a jelenséghez vagy érzéshez hasonló baja van. Jó lesz torokfájásra, ha a torok duzzadt, vörös, ég, de a beteg mégis hideget kíván rá inni. Olyan bőrkiütésre, amely vörös, duzzadt foltokkal jár, és a napon elviselhetetlenül fellobban, hideg víz alá merülve viszont elviselhető. Jó lesz ödémákban, akár a lábon, akár a szemen, sőt még fejfájásokban is alkalmazható lesz, ahol a fej forrónak tűnik, és olyan, mintha megnőtt volna, lüktet és feszül. A méhméreg gyógyszerként való adásában tehát nem az a szempont, hogy mire való, fejfájásra-e vagy bőrbajra, hanem az adott jelenség mögötti lényegi vonások megértése után ennek a valamilyen elvont metaforikus lényegnek a hasonlósága egy ilyen lényegű jelenséget kiváltó másikkal. Nem pusztán a jelenségeket, nemcsak a tüneteket kell tehát látni, hanem azt a mögöttük húzódó lényeget, ami az egyes jelenségeket összeköti. Azt, amit a tünetek saját lényegükről mondanak, miként a növény formája nyilatkoztatja ki nekünk, hogy mire való, a szignatúratan szerint. Például akinek kökörcsinre lehet szüksége (Pulsatilla), annak lényegében mindegy, mi baja, hasmenése van-e éppen vagy náthája, vagy a kedélyállapota hullámzik. A tünetek mögötti lényeg a változékonyság, amely analógiát teremt ennek az embernek a megnyilvánulásai között. Ha náthás, akkor orrváladéka hol sűrű, hol átlátszó. Ha hasmenése van, akkor széklete hol híg, vizes, hol sűrűbb, zöldes. Kedélye pedig olyan, hogy könnyen sír, és szinte rögtön könnyen nevet. Olyan, mint az áprilisi időjárás, amelyben a kökörcsin virágzik. A homeopata gyógyítónak tehát valahogy az egész világot az egyes jelenségek, jelek mögött meghúzódó belső, összetartozó lényegek, esszenciák, immanenciák világaként kell látnia. Ez teszi a gyógyítás művészévé. De egyben ez teszi őt a tudomány számára megragadhatatlanná. Ahol a szubjektív interpretáció teret nyer, ott a tudomány határt szab. Vannak homeopaták, akik a szignatúratan alapján dolgoznak, eszerint értik meg a beteget, és eszerint jegyzik meg az egyes gyógyanyagokat. Vannak, aki ezt teljesen elvetik, és csak a tapasztalati úton, gyógyszerkísérletekben eddig regisztrált, konkrét, kézzel fogható tünetek 7

8 rendszerét használják. Vannak, akik a homeopátia két évszázados múltja alatt összeszedett, rendszerezett tünetjegyzékek (Repertóriumok) és a betegek által elmondott, kivizsgált tünetek alapján számításokkal, matematikai precízséggel találják meg a megfelelő gyógyszert. Van, aki szinte kizárólag intuíció alapján, a beteg lényének, személyiségének rejtett központi magjára, életének, gondolkodásának "központi téveszméire", hiedelemrendszerére, világlátására, énképére koncentrálva érez rá a megfelelő gyógyszerre az egyes gyógyanyagokhoz kapcsolható, azokra jellemző esszenciális metaforák hasonlósága révén. A gyógyanyagok összegyűjtött leírásait tartalmazó homeopátiás gyógyszerkönyvek (Materia Medicák), leírják az egyes gyógyszerek által kiváltott tünetek rendszerét az ún. fej-láb séma alapján, vagyis az egyes testrészekhez, szervekhez, szervrendszerekhez köthető tünetegyütteseket. Vannak azonban olyanok is, amelyek az egyes gyógyszereknek csupán központi lényegét adják, a szer esszenciáját vagy magját. A homeopátia lényegéhez tartozik, hogy a beteg tüneteinek legjobban megfelelő "hasonszer" kiválasztásában a legkülönfélébb taktikák és stratégiák követhetők. A helyes választást a végeredmény, vagyis a beteg gyógyulása igazolja csupán. Ahogy egy neves mai osztrák homeopata mondta: "Hahnemanntól a hasonlósági szabály bevezetésének rendszerét örököltük. Ezt a szabályt több szinten bevethetjük, adhatunk kígyóméregből készült szert valakinek csak azért, mert a gyűrűjén kígyó van, vagy zebratejet, mert csíkos ruhában jelent meg. A hasonlósági szabálynak több szintje lehet, köztük irreleváns szintek is." Amire az idézett homeopata céloz, az nem más, mint a mágia és a tudományos, rendszerelvű gondolkodás megfelelő összhangjának megtalálása, annak a határnak az érzékeny megértése, ahol az analógiákban való gondolkodás valóban babona (vagyis irreleváns következtetéseket nyújt csupán), és ahol valódi, élő rejtett összefüggések láncolata látható akár intuíciók segítségével is. Valahol ugyanezek a művészet végső kérdései is, miként a szürrealisták mondják, a szürrealizmus nem más, mint az esernyő és a varrógép találkozása a boncasztalon -- vagyis a művészetnek az az alapkérdése, hogy két, egymástól távol eső asszociáció mezeje, egy azonosítás, egy hasonlóság, egy metafora meddig értelmes még, és mikor veszti értelmét. Művészet, orvostudomány, építészet, ácsmesterség vagy sütés-főzés, gyereknevelés, kereskedés -- minden emberi mesterség, hivatás, tevékenység, ha eljut saját legmélyebb értelméig, abban szövetséges, hogy a lét egészét a maga teljességében legyen képes megragadni. Mondhatjuk tehát, hogy a homeopátia egyszerre visszatérés valami ősi emberi tapasztalathoz, és egyben annak előkészítése egy modern tudományos világképbe illeszthető értelmezésre. Egyszerre volt az orvostudomány avantgárdja és visszatérés a gyógyítás ősi gyökereihez. Tiszta forrásban való újramerítkezés. A gyógyítás újabb egysége felé törekvés. Hiszen eredetileg a gyógyító, mint sámán, egyszerre orvos, pap és művész. A tudat tágításának mestere, aki képes a világot egységben látni, a beteg baját is a kozmosz egységéhez mérni, a sorsot az emberi sorshoz, a természet törvényeit az emberi élet törvényeihez. A homeopátia radikálisan új és radikálisan ősi kísérlet a gyógyítás tudományos és művészi, tudományos és hitbéli vonásainak egyesítésére. Persze mindez úgy tűnik, csak a tudomány számára nehezen elfogadható, hiszen a tudomány autonóm, önálló létét éppen a mágiáról való leválásának köszönheti. Az ember minden kultúrában, korban tudatosan megnevezve vagy öntudatlanul, titokban mindig használta azokat az erőket, amelyeket a hasonlósági mágia használ. A "hasonló hasonlót vonz" alapelvet használja a politikai propaganda, manipuláció, haditechnika, reklám marketing, arculattervezés, formatervezés. Használja az egész gazdasági világ, amikor egy banképület megjelenése pompát áraszt, gazdagságot, csupa üveg és márvány, benne minden fotocella, lézertechnika. Noha megjelenhetne szerényen, egyszerűen, puritánul, ez volna a logikusabb, 8

9 hiszen azt mutatná, hogy nem pazarolja magára a befektetők, betétesek pénzét. Nem költ fölösleges dolgokra, fényűzésre, valóban takarékosan, jól gazdálkodik tehát. Csakhogy jól tudják a bankárok, kereskedők, reklámszakemberek, hogy a világ a legalapvetőbb szférákban, a leganyagiabbakban, amelyektől élet vagy halál, életben maradás, életszínvonal, megélhetés függ, nem logikusan, hanem mágikusan működik. Vagyis az emberek nem oda viszik a pénzüket, ahol szerény a külső, hanem oda, ahol hivalkodó, vagyis a "pénz pénzt vonz". Tisztán homeopatikus működése ez a mágiának. Ami a létezés fenntartásában egzisztenciálisan a legalapvetőbb, az hasonlósági mágián alapul. Egykor az elejtendő vadat kellett barlangfalra rajzolni, és nyilakkal megsebezni, hogy a rituálé a valóságban is beteljesedjen, hasonlóan a rajzhoz. Most felhőkbe törő irodaházakat, bevásárlóközpontokat kell építeni, hogy a befektetett pénz bejöjjön. A világ egy nem anyagi erőt működtet anyagi gyarapodására. Értelmetlennek tűnik tehát a gondolkodást, a hiedelmeket, az ember mentális szintjét, lelkét száműzni, mint nem anyagit, a világ működésének egészéből. A hasonlósági elv működik, hatni tud. Ki jóra használja, ki árt vele -- a kérdés inkább az, hogy hogyan élhet az ember jól egy felismert működő elvvel. Miként egy potenciált szer a hígításának és rázásának mértéke szerint képes az ember különböző szintjeire hatni -- képes lelki síkon, fizikai, testi síkon egyaránt, minden szinten egyszerre, vagy csak külön az egyiken --, úgy a hasonlósági szabály is képes az élet egész területén hatni, nem pusztán a potenciált szerek által. Ismét Kent írja: "A hasonlósági törvény a valós világban is jól érvényesül. Minden emberben felfedezhetjük... Jó példa erre az a fiatal lány, aki elveszítette az édesanyját vagy a szerelmét, és belebetegedett, depressziós, állandóan zokog, melankolikus. Ül egy sarokban, senkit sem hallgat meg, azt hiszi, hogy senki sem sajnálja, mert rajta kívül másnak nem lehet ekkora bánata. Alkalmazzunk nála allopátiás (vagyis ellenszeren alapuló) gyógymódot:»gyere, hiszen nincs is semmi bajod, légy erős, szedd össze magad!«ettől csak még melankolikusabb lesz. A pirongatás, a durva terápia nem tesz jót. De próbálkozzanak homeopátiás kezeléssel! Alkalmazzanak egy olyan nővért, aki elég jó színésznő is és már átélt hasonló bánatot, hagyják őt a másik sarokban alakítani! A páciens hamarosan azt fogja mondani:»úgy látom, neked is az a bánatod, mint nekem.igen, elvesztettem a kedvesemet.akkor bizonyára együttérzel velem!«-- és elkezdenek kórusban jajveszékelni és sírni. Ez az együttérzés köteléke. Ily módon néha az elmebaj enyhébb változata is megközelíthető, vagyis az elme gyógyítható. Hahnemann is alkalmazta ezt a módszert az elme gyógyítására" -- fejezi be Kent. Vagyis az embernek nem pusztán a gyógyításhoz, hanem az egész világhoz, az embernek a környezetéhez, embertársaihoz, családjához, népéhez, szomszédaihoz, az emberiséghez is lehet homeopátiás viszonya. Vagyis nem pusztán a betegség vagy az egészség metafora, vagy nemcsak egy növény képe, egy baj tünetegyüttese, egy-egy kórjel jelentése metaforikus, hanem maga a homeopátia is metafora: a világhoz való hasonlóságon alapuló hozzáállás jelképe. A világon olyan módon való javítás jelképe, amely a konfrontáció helyett az együttérzést mozgósítja. Együttérezni, azonosulni a rosszal, és ebbe az azonosult, hasonlóan rossz állapotba apránként, hígítva, finoman, puhán belecsempészni a jót. Magyar nyelven elérhető irodalom Josef Rau: Klasszikus homeopátia. Édesvíz Kiadó, Bp., Ravi és Carola Roy: Öngyógyítás homeopátia segítségével. Medicina Kiadó, Bp. Buegel--Lewis--Chernin: Homeopátiás orvoslás. Bevezetés a homeopátia alapjaiba szakemberek és érdeklődők számára. Springer Hungarica Kiadó, Bp., Dr. D. M. Gibson: Elsősegélynyújtás homeopátiával. Magyar Homeopata Orvosi Egyesület. Dr. Kürti Katalin--dr. Molnár Mariann--dr. Zelcsényi Judit: Gyógyítás a családban homeopátiával. Remedium Kiadó, Szentendre, Douglas M. Borland: Gyermekalkatok a homeopátiában. Remedium Kiadó, Szentendre,

10 Thorwald Dethlefsen és Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez. A betegségek jelentése és jelentősége. Arkánum Kiadó, Bp., Robin Hayfield: Homeopátia -- Útmutató a mindennapi egészségmegőrzéshez. Magyar Könyvklub, Bp. Vera Rosival: Gyógyító természet. Homeopátia. Kossuth Kiadó, Bp. Werner Stumpf: A fejfájás és a migrén gyógyítása homeopátiával. Medicina Kiadó, Bp. Stauffer homeopátiás zsebkönyve. Gondolat Kiadó, Bp., Samuel Hahnemann: Organon. IV. kiadás. Remedium Kiadó, Szentendre. 10

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A kultúra szerepe a fájdalomban

A kultúra szerepe a fájdalomban A fájdalom A fájdalom nem kizárólagosan testi jelenség, hanem a test, az elme és a kultúra együttműködéseként áll elő. A fizikai élmény elválaszthatatlan kognitív és érzelmi jelentőségétől. Az egészséges

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

A modern menedzsment problémáiról

A modern menedzsment problémáiról Takáts Péter A modern menedzsment problémáiról Ma a vezetők jelentős része két nagy problémával küzd, és ezekre még a modern a természettudományos gondolkodáson alapuló - menedzsment és HR elméletek sem

Részletesebben

A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere

A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere Szabady Júlia 2008. Felkészítő: Dr. Horváth Katalin Napjaink orvostudománya Vitathatatlan eredmények: - antibiotikumok - transzplantáció - humán genom Terápiás

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Homeopátia vizsgakérdések-megoldások

Homeopátia vizsgakérdések-megoldások Az ETI Természetgyógyászati alapismeretek modulvizsga megoldólapjainak felhasználásával készítette: Fábián Andrea vizsgakérdések-megoldások 1 1. Válaszoljon röviden az alábbi kérdésekre! 2 pont Mit jelent

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Alternatív gyógyászat

Alternatív gyógyászat Alternatív gyógyászat BEVEZETÉS 1 Nyugati orvostudomány Keletkezés: 200 éve (Jenner - himlő vakcina: 1798) Jellemzője: tudományos módszer az állítások kísérletes bizonyítása Hiányosságai: nem hatékony,

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége Az élet iskolája A félelem általános kezeléséről A félelem formáinak rendszertana

Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége Az élet iskolája A félelem általános kezeléséről A félelem formáinak rendszertana Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége 7 Születés és halálfélelem 10 Az élet iskolája 14 Kibékülni a halandósággal 15 A félelem általános kezeléséről 20 Lefagyás és menekülés 20 Rámenősség

Részletesebben

15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS

15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 1. A filozófiának, a nyelvészetnek és a pszichológiának évszázadok óta visszatérô kérdése, hogy milyen a kapcsolat gondolkodás vagy általában a megismerési folyamatok és nyelv,

Részletesebben

Szalay Gábor ISTENI MELANKÓLIA

Szalay Gábor ISTENI MELANKÓLIA Szalay Gábor ISTENI MELANKÓLIA Budapest, 2015 I. VILÁGOSSÁG ÉS SÖTÉTSÉG, ÉLET ÉS LÉT Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. 2. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és

Részletesebben

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy

Részletesebben

A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA

A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA Amikor ujjammal a falra mutatok és felkérem Önöket, hogy nézzenek oda, minden tekintet a falra irányul, és senki sem az ujjamat nézi. Az ujjam rámutat valamire, és Önök nyilvánvalóan

Részletesebben

A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik

A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik 30 március 2018 A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik.media Egy lépés a fejlődésünkben Text: Michel Cohen Image: Pixabay CC0 Egyre több és több újságcikk jelenik meg a tudományról és a spiritualitásról. Olyan

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás 1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás A korrupció latin eredetű szó, mely megrontást, megvesztegetést, valamilyen kártételt, rossz útra csábítást jelent. Az ún. korrupciós

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

tervo.indd 3 2008.10.22 14:27:23

tervo.indd 3 2008.10.22 14:27:23 Meglepetés # # tervo.indd 3 2008.10.22 14:27:23 S Z A B Ó M Á R I A CSILLAGJEGYEK ÉS GYÓGYÍTÁSUK «Meglepetés # 2008.10.21 13:38:58 # SZABÓ MARIA, 2008 BORÍTÓTERV CZEIZEL BALÁZS SZERKESZTÉS ERDÉLYI Z. ÁGNES

Részletesebben

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

Idő és tér. Idő és tér. Tartalom. Megjegyzés

Idő és tér. Idő és tér. Tartalom. Megjegyzés Tartalom Az idő és tér fogalma és legfontosabb sajátosságaik. Megjegyzés Ez egy rövid, de meglehetősen elvont téma. Annyiból érdekes, hogy tér és idő a világunk legalapvetőbb jellemzői, és mindannyian

Részletesebben

Reménysugarak vagy zsákutcák? Krónikus betegek viszonya az alternatív terápiákhoz

Reménysugarak vagy zsákutcák? Krónikus betegek viszonya az alternatív terápiákhoz Reménysugarak vagy zsákutcák? Krónikus betegek viszonya az alternatív terápiákhoz Purebl György Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Alternatív és/vagy kiegészítő terápiák? Egészségügyi rendszeren

Részletesebben

MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA

MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA MÁRAI SÁNDOR UTOLSÓ NAPLÓJA UTASI CSABA A nyolcvanas évek derekán, amikor már csaknem negyven éve a naplófeljegyzések pótolják számára a publicisztikát, a kapcsolatot a mindennapi valósággal, a századunkkal

Részletesebben

BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ. Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel. előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen.

BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ. Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel. előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen. BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen vis vitalis 2016 Szerkesztette: RUTTKAY HELGA Borítóterv: IMRE RÉKA Bóna László,

Részletesebben

Barabás Erzsébet. Titkos igazság

Barabás Erzsébet. Titkos igazság Barabás Erzsébet Titkos igazság Tudattalanság Élet és halál! Megszületni majd meghalni. Kérdés, hogy hogyan, miként és mikor vagy esetleg miért! Még meg sem születünk, már előtte kiválasztjuk az állítólagos

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Ember - Föld Univerzum A világ és az emberiség kialakulása

Ember - Föld Univerzum A világ és az emberiség kialakulása L E C T O R I U M R O S I C R U C I A N U M Bevezetés az egyetemes bölcsességtudományba és a rózsakeresztes útba - 2. este Ember - Föld Univerzum A világ és az emberiség kialakulása Az ember, a Föld, az

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Bartha Eszter Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Edward P. Thompson: Az angol munkásosztály születése. Budapest: Osiris, 2007 A némiképp elcsépeltnek hangzó alcím ezúttal legalább a könyv

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Az öngyógyítás útján II.

Az öngyógyítás útján II. Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei

Részletesebben

A minõségbiztosítás konfliktusai az iskolavezetésben

A minõségbiztosítás konfliktusai az iskolavezetésben Iskolakultúra 1999/6 7 Hoffmann X Rózsa A minõségbiztosítás konfliktusai az iskolavezetésben A mögöttünk álló év legtöbbször hallott-olvasott, oktatásüggyel kapcsolatos kifejezése minden bizonnyal a minőségbiztosítás

Részletesebben

A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész

A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész Az Ember, mint érző, teremtő energia lény. Az Ember, mint kozmikus energia lény. Helye az univerzumban és működésének alapszabályai. Egyetemes Teremtő

Részletesebben

A gyógyszerek hatásának bizonyítása a 18. század végéig

A gyógyszerek hatásának bizonyítása a 18. század végéig A gyógyszerek hatásának bizonyítása a 18. század végéig Görög-római ókor Három orvosi irányzat létezik, a racionális (dogmatikus), az empirikus és a methodikus. A racionális a természet vizsgálatát (phüsziologia)

Részletesebben

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 MONOSTORI JUDIT 1 AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 BEVEZETÉS Az családokról való ismereteink bizonyos dimenziók vonatkozásában igen gazdagok.

Részletesebben

HOMEOPÁTIÁVAL ELÉRT EREDMÉNY PSORIASISBAN DR. DÉRER CECILIA HOMEOPATA BAJA II.INTERDISZCIPLINÁRIS KOMPLEMENTER MEDICINA KONGRESSZUS A PSORIASIS GYAKRAN ELŐFORDULÓ BŐRBETEGSÉG. A BETEGEK 5-8 %-A SZENVED

Részletesebben

SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben

SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben SZKA_207_02 Nemzetségek nemzete Táltosok a magyar történelemben 16 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET A NEMZETSÉGEK NEMZETE 7. ÉVFOLYAM 17 JANKOVICS MARCELL: ÁLMOS

Részletesebben

szövegek (szubjektív, lírai) képleírások is egyben, máskor az adott alkotó művészetéről általánosságban szól a vers. (Az isten bőre esetében a szerző

szövegek (szubjektív, lírai) képleírások is egyben, máskor az adott alkotó művészetéről általánosságban szól a vers. (Az isten bőre esetében a szerző Kitekintő Határterületek Jász Attila: Alvó szalmakutyák avagy áldozati ének; isten bőre Kalligram, Pozsony, 2010, 60 l.; isten bőre, Napkút, 2011, 78 l. Jász Attila utóbbi két verseskötete mintha igazából

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan! Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos

Részletesebben

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK 2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,

Részletesebben

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

Hippocampus Intezet. ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten

Hippocampus Intezet. ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten Hippocampus Intezet ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten Idõpont: 2008. április 11-12-13. Részvételi díj: 15. 000 Ft/ nap; az elsõ nap ingyenes /konzultáció/ A tanfolyam célja A bioenergetikai folyamatok szisztematikus

Részletesebben

A SZÁMTÁBLA MÓDOSULÁSA (SZÁMOK ÁTALAKULÁSA, KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE)

A SZÁMTÁBLA MÓDOSULÁSA (SZÁMOK ÁTALAKULÁSA, KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE) 1. oldal A SZÁMTÁBLA MÓDOSULÁSA (SZÁMOK ÁTALAKULÁSA, KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE) A születési dátumok számtábláiban legalább 7, legfeljebb 15 szám található. A számtábla azonban nem kőbe vésett, a benne

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

A homeopátiás gyógy alappillérei. dr. Kun Csaba

A homeopátiás gyógy alappillérei. dr. Kun Csaba A homeopátiás gyógy gyítás alappillérei dr. Kun Csaba Alapelvek gyógyszervizsgálat hasonlósági szabály potenciálás Hasonlósági szabály simile elv "kutyaharapást szőrével rével" (magyar közmondás) a nyelvújítás

Részletesebben

A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány

A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány "Mindennek van értelme, nem létezik okozat, ok nélkül" A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány Hamer doktor legjelentősebb felfedezése az Germán Új Medicina, mely egy mérnöki pontosságú,

Részletesebben

A vágy titokzatos tárgya

A vágy titokzatos tárgya Fehér Dorottya A vágy titokzatos tárgya Tallér Edina: A húsevõ. Kalligram, Pozsony, 2010 Tallér Edina könyve már a fedőlapját tekintve is figyelmet ébreszt: borítóján vérvörös harisnyába bújtatott, a talajon

Részletesebben

CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON

CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON Csaba György BIOLOGIKON A biológiai és társadalmi lét ütközésének problémái az ezredfordulón Az e-könyv alapja a 2009-ben megjelent kiadás (ISBN 978 963 9879 37 9) Prof. dr. Csaba

Részletesebben

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013. Erkölcstan tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Az Országos Közoktatási Intézet keretében szervezett obszervációs vizsgálatok

Az Országos Közoktatási Intézet keretében szervezett obszervációs vizsgálatok Iskolakultúra 005/10 Radnóti Katalin Általános Fizika Tanszék, TTK, ELTE Hogyan lehet eredményesen tanulni a fizika tantárgyat? Szinte közhelyszámba megy, hogy a fizika az egyik legkeésbé kedelt a tantárgyak

Részletesebben

Neményi Mária Takács Judit Az apák családi szerepvállalása védőnői tapasztalatok tükrében. Kutatási összefoglaló

Neményi Mária Takács Judit Az apák családi szerepvállalása védőnői tapasztalatok tükrében. Kutatási összefoglaló Neményi Mária Takács Judit Az apák családi szerepvállalása védőnői tapasztalatok tükrében Kutatási összefoglaló Készült a Védőnők továbbképzése és ismeretterjesztő kampánya az apák gyermekgondozási feladatainak

Részletesebben

Kora modern kori csillagászat. Johannes Kepler ( ) A Világ Harmóniája

Kora modern kori csillagászat. Johannes Kepler ( ) A Világ Harmóniája Kora modern kori csillagászat Johannes Kepler (1571-1630) A Világ Harmóniája Rövid életrajz: Született: Weil der Stadt (Német -Római Császárság) Protestáns környezet, vallásos nevelés (Művein érezni a

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

MolnÆr--lajegyzet -11-03.qxd 2013.11.06. 18:05 Page 99

MolnÆr--lajegyzet -11-03.qxd 2013.11.06. 18:05 Page 99 MolnÆr--lajegyzet -11-03.qxd 2013.11.06. 18:05 Page 99 Molnár Gábor Tamás HANG ÉS LÁTVÁNY FÜST MILÁN ELBESZÉLÕ PRÓZÁJÁBAN Elõadásomban Füst Milán néhány rövidprózai elbeszélésének és kisregényének alapján

Részletesebben

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet Tartalom Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet 1. fejezet: Egy új szemlélet Minden vágyad meghallgatásra talál, és

Részletesebben

A GENDER FOGALMA BIOLÓGIAI NEM ÉS TÁRSADALMI NEM

A GENDER FOGALMA BIOLÓGIAI NEM ÉS TÁRSADALMI NEM A A GENDER FOGALMA 28 BIOLÓGIAI NEM ÉS TÁRSADALMI NEM A gender fogalmának összetettsége etimológiai jelentéseiből is levezethető. Magában rejti egyrészt a latin generare igének, másrészt pedig a fajtát

Részletesebben

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az or;;zái2,g'~tűl(~s elnökének a felsőoktatási törvényjavaslat vitája során. Pénzügyminisztertámogatta és sürgette a felsőoktatási

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

2015 június: A hallás elemzése - Winkler István

2015 június: A hallás elemzése - Winkler István 2015 június: A hallás elemzése - Winkler István Winkler István tudományos tanácsadó, az MTA Természettudományi Kutatóintézetében a Kognitív Idegtudományi II. csoport vezetője. Villamosmérnöki és pszichológusi

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola Openness The Phenomenon of World-openness and God-openness PhD értekezés tézisfüzet Hoppál Bulcsú Kál Témavezető: Dr. Boros János

Részletesebben

Némedi Mária Margareta A békés világtársadalom lehetőségének és lehetetlenségének szociológiaelméleti vizsgálata

Némedi Mária Margareta A békés világtársadalom lehetőségének és lehetetlenségének szociológiaelméleti vizsgálata Némedi Mária Margareta A békés világtársadalom lehetőségének és lehetetlenségének szociológiaelméleti vizsgálata mari szerzői kiadása - Budapest 2012 ISBN 978-963-08-4652-3 Semmilyen jog nincs fönntartva!

Részletesebben

Kiből lesz vállalkozó?

Kiből lesz vállalkozó? Kiből lesz vállalkozó? A vállalkozói szféra létrejöttének mikrotársadalmi tényezői Szlovákiában Mészárosné Lampl Zsuzsanna, PhD Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Dr. Va rga Á dá m mb. oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Bevezetés Van egy

Részletesebben

Vandart (Rex Clinic Hotel)

Vandart (Rex Clinic Hotel) Vandart (Rex Clinic Hotel) Masszázsok és Wellness Testkezelések (Uraknak) Kurland Bali Paradise Wellness Rituálé mályva virágokkal: Ez a wellness kezelés bámulatosan varázsolja át a petyhüdt, fakó bőrt,

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott

Részletesebben

Test, mint Univerzum. 2013. október 7.

Test, mint Univerzum. 2013. október 7. Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy

Részletesebben

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Kísérlet helyszíne: Jegyzőkönyv forrása: magnószalag

Kísérlet helyszíne: Jegyzőkönyv forrása: magnószalag Azonosító szám: PA-980308a Téma: Kommunikációs partner neve: A reticuli faj biológiája Kommunikációs partner Ghopal faji besorolása: Ganümeda expler EBS-A2a Kísérlet dátuma: 1998. márc. 08. Közvetítő alany:

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned!

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned! Tudatos Teremtés Alapok 1-es Modul Erőteljes teremtő erő lakozik benned! 1 Üdvözöllek! Kalló Melinda vagyok, és megtisztelő számomra hogy részese lehetek a tudatos teremtésednek. Tudatos teremtés alapok:

Részletesebben

14. Rák. (Rosszindulatú sejtburjánzás)

14. Rák. (Rosszindulatú sejtburjánzás) 14. Rák (Rosszindulatú sejtburjánzás) A rák megértéséhez különösen fontos az analóg gondolkodás. Tudatosítanunk kell azt a tényt, hogy az általunk észlelt vagy definiált teljességek (egység az egységek

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Tanítványok képzése hasonlatokkal

Tanítványok képzése hasonlatokkal 2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus

Részletesebben

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL Sokak számára furcsán hangozhat a feminizmusnak valamilyen tudományággal való összekapcsolása. Feminizmus és antropológia

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben