Hold. ó. 4 I! ! 7 0. népviseleti alakkal kezdjük meg, a mint azt Üjházynak a. 56;! 7 i 4!!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hold. ó. 4 I!11 6 58 57! 7 0. népviseleti alakkal kezdjük meg, a mint azt Üjházynak a. 56;! 7 i 4!! 3 24 4"

Átírás

1 192 Nyílt tér. *) 17-ik szám. Szrksztői mondnivló. Kilnczdik évi folym Bécs. D. I. Tljsn méltányoljuk hlsztás okit, s mgnyugszunk z (Flhívás.) Sziglr Adolf, komáromi könyvkrskdő múlt év Óhjtv várjuk közl tlálkozást. Az lmrdt szám lküldttt. bn Huszár Imr Üti mléki" czimü munkájár nyitott s küldött lőfiz dott Ígértkbn Zurány. T. J. sp. ur. A küldményt köszönttl vtt kidó-hivtl. ti flhívásokt, s igy nkm gyt, mlyr, mint Huszár Imr is Gógátif. Gy. G. A kilncz évi gzd" igéri, hogy zután is szivsn tl mrős, 20 láírót is szrztm; dijkt múlt évi dc. 9-én l is küldöttm. jsiti zon óhjtásit, mlyk tljsít htlmábn áll T.-Sí.-Miklós K. M. Köszönt figylmért,d vigsztlásár mondhtjuk, A munk mgjlnér jnuárhó utolját tűzték ki, d sm munk, sm pdig gátló körülménykről ddig sm gyűjtőkt, sm z láírókt nm hogy közlött régi vrst itt sokn ismrik, még pdig gz trjdlmébn. A nótáj is s nnálfogv nm lht félni, hogy lvsz. Ign bcsüljük, hogy kdnk értsíttték; dczár két ízbn kidóhoz intéztt flszóllásomnk, z ismrts, mbrk, kik gonddl őrizik histórii dlinkt, hbár zok lénklénk idj jlnlg nm is válszolt. Flkérm thát Sziglr Adolf urt, hogy vgy lmúlt is. 20 lőfizttt könyvt tisztltpéldányokkl, vgy pdig 20 ftot bér Pris. K. G. Örömml vttük z élt s gzség bizonyitékát s kérjük mntsíttt összggl gyütt lgrövidbb idő ltt nkm mgküldj. gyors folyttást. Szivs üdvözltünkt! Lányflu. Az ottni dákoknk Szép kgyltnk jl, midőn tnuló April 14. Ifj. Gyömöry Gáspár, földbirtokos Gógánfán Zlábn, (u. p. ifjúság oly tisztlttl s szrtttl vislttik z iskol flügylői, vzéri iránt, minőt Sümg.) hozzánk küldött lvél tnusit. Még innn több más örvndts ténykt is várunk Bukógát. Sz. I. Lgközlbb igényb szándékozunk vnni ön szivs ján *) E rovtbn közlött czikkkért csupán sjtóhtóság irányábn válll fllős ltát, s közlött jgyzékből néhány közölhtő tárgyt ki fogunk szmlni Dbrczn. B. F. Az gylt lkítás iránti flhívást nm fogjuk közölni, ségt Szrk. sőt, h krnók, sm thtnők jlnlg. Ign bcsüljük z érzlmkt, mlykből fl hívás rd, d mi mgyr ruh" vislét mindnkir nézv nyilc kérdnk szrtjük tkinttni, mlyr smminmű rkölcsi kényszr, izgtás flhívás áltl htni nm kll. Ezk nélkül jött s zk nélkül is kll fnnmrdni h éltrvló. Elvszni íöld szinéről soh nm fog; nnyir lismrt szépségű z, hogy éltét féltni nm lht; lg12]-ik számú fldvány. Engl Imrétől (Pstn). fölbb z történhtik vl, mi idők folytán sokszor történt már, hogy nm lsz oly átlános köznpi, mint jlnlg. S z sjnos lsz ugyn, d nm voln lgngyobb szrncsétlnség, mi ért már bnnünkt Mzőtúr. T. S. Átdtuk Móvány. Sz J. Intézkdtünk, hogy kivántánk lgközlbb lgt t hssünk K n T s. Mgyünk- Londonb? Nm mhtünk. Azt hiszszük, h itthonn mrdunk, s vtott lvlzőkről, érdks tudósításokról s rjzokról z illtő h lykn gondoskodunk minthogy mg is tttük ngyobb hsznár lhtünk l punknk SAKKJÁTÉK. Pst, április 27-én A Vsárnpi Ujsg htnkint gyszr ngy ngydrétbn l 1 > ivén jlnik mg. Előfizti dlj Bud-Pstn házhoz kfildv vgy posti nton külön Vsárnpi Újságr félévr 3 ft., Politiki Ujdonsájcokkl gyütt 5 ft. ujpénzbn. Az lőfizti dij Vsárnpi Újság kidó hivtlához (Pst, gytm-utcz 4.szám) bérmntv utsítndó. (Szrksztőségi szállás : mgyr-utz 1. szám.) Képk hzi népéltböl. Hold Ktholik. Protst. Gőr.-orosz Izrl, 0 Np Hó nptár npt. nptár htiup klt nyűg klt ijlnyug. l Április b c d f g h Világos indul, s 4-ik lépr mtot mond. 21-ik számú játszm (Philidor mgnyitás). ü WEISZ J. A. tnár RÉCSI tnár Sötét (Récsi). Világos (Wisz) ) 2 4 d7 d 6 2)Hg F f 8 7 S)F f 1 4 H g8 f 6 4)Hb 1 c d4 : d2 d 4 5) 0-0 6) Vd 1 - d 4 : II b 8 c 6 7)F c 1 - f 4 H o 6 5 8) V d 4 d 2 c7 c 6 9) F c 4 d 3 F c ) V d 2 2 H 5 c 6 11) H f 3 d ) F f 4 3 H c ) II c 3 - d 5 H f 6 g4 14) c 2 c 4 H 5 d3: 15) h 2 h 3 H g4 5 16) V 2 d 3 : között. Pstn, április 13-án. Világos (Wisz). Sötét (Récsi). 17) V d 3 2 f 7- f5 18) 4- f 5 F 6 f S: 19) H d 5 f 4 F 7 - g 5 F g ő 3: 20) II f 4 d 5 H 5 d S i 21) V 2 3 B f ) K 1 f V d 8 g 5 23) V 3 - f B 8 3: 24) H d 5 3 Hd 3 - f 4 25) V f 3 3 F f 6 h3: 26) g 2 - g 3 B f 8 27) K f 1 g 1 28) K g 1 h 2 d 6-dS 29) c4 d 5 V 5 d5 : 30) V 3 b 3 F h ) V b 3 - d ő H f 4 d5. s játszm dönttln mrdt A 116-ik száinu fldvány mgfjt ! !! Előfizti fölhívás VASÁRNAPIÜJSAG XXL sz. fldvány. Gold Smutól (Kővágó-őrsön). f4. I!11 A Vzúv, Pompji Hrculnum (képkkl). Dr. Brdocz Ljos. Piroslik somf. Bonyhi Bnjámin. Az pdő szolglgény. Szkái Ljos. A dbrczni kstély (folyttás). Jóki Mór. A fóthi tmplom blsj (képkkl). Vstrml (folyttás 2 képpl). Szontgh Pál. A kolibri (képpl). Sárvári Eb'ry Andor. Uti lvlk. Káti Gábor. Tárház : Hsvét ünnpér (kép) Rményi Brlinbn. Sz. O- n. Irodlom művzt. Ipr, gzdság, krskd. Közintéztk, gyltk. Mi újság? Nmzti színházi npló. Budi népszínház. Nyílt tér. Skkjáték. Szrksztői mondnivló. Hti nptár. A) K5 f6 V b 8-7 f A) 1) 1) V 7-1 K f 6 f 7 V 7 1 : 2) B b 2 - b 6 t t 2) B b 2 - b 6 t Kf 7-8 B 7 6: 8) B b 6 6 t 3) V 1 f 6 f 4)Hf8 d 7 ± 4) B b 6 b 8 : Hlysn fjttték mg. Ngy-Mrján : Böthy Mris. Vszprémbn Fülöp Józsf. Ngyvárdon : báró ílszén István. Kun- Sznt-Miklóson : Bnkos Károly. p)tn : Cslkó György. Prbutybn : Rothfld Józsf. Kis-Endvó'dön : Domby Gáspár. Simongáton : ifj. Tóth János. Jánosibn : Kszlr István. B.-Újvároson : Kovács Ljos. Hövid értsítk. B.- Újváros : K. A V h 5 f 5 kzdő-lépst H b 4 d 5 tökéltsn mgsmmisíti. Jánosi : K. Mindn fldványbn Sötétnk önmg iránti kötlsség lgjobb védlmi húzásokt tnni mg így H c 6 5 : skkr d 4 r m gy; gyúttl skkot mond, s kimnkül. g 3 d 3, h Világos indul, s 2-ik lépr mtot mond. ó. 4 TARTALOM. (Gold Smutól Kővágó Őrsön.) b2. Apr. (ó) Nis Vsár. E Hnsvétv. E Hsv. 8GIItisvét. 20 H Hnsvéthétf. Húsvét. 9 Ilusvtli. 21 t i. ; Hétfő Hrods 23 H 8 Kdd Kájus Sot Hród Antipás 23 Bél Bél(Adlb.) Bél Szr György vért. György 12 Frncz 24 Gy 57! 7 0 Csőt. Márk váng. Ingrk 13 Artm 25 Ing. 56;! 7 i Pént. 14 Mrczill. 20 S Ervin Szóm. Kilit páp Holdngyd : <S, Utolsó ngyd 21-én, 7 ór 19 prz rggl. d 5. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK évngydi félévi folymár. Elrtíizti föltétlk ; Mind két lpr április júniusr április sptmbrr Csupán Vsárnpi Újság félévr Csupán Politiki Újdonságok félévr 2ft.5 0 kr O A Vsárnpi Újság Pol. Újdonságok kidó-hivtl (Pst, gytm-utcz 4-ik szám ltt). Fllős szrksztő Pákh Albrt (lk. : mgyr-utcz 1. sz.) Kidó-tuljdonos Hcknst Gnstv. Nyomttj Lndrr Hckngt. gytm-utcz 4. szám ltt Pstn 1862 XV. S z g s z á r d v i d é k i n é p v i s l t. A szokny ign kurt s többnyir fkt szinü szövtből Hzi művzink között gnr-rjzokbn ign szép nvt vivott ki Ujházy Frncz, ki zország különböző vidékin fordul- áll, mlynk lján gy pár széls sik láthtó. A kötény szövt átlátván mg, ign érdks rjzok Í szó hímztt; csizm kl gzdgított gyűjtmé ' krmzsin. nyét. Albumából több tárgyt szivs volt átngdni lpunk nk, mlyk soroztát jln A Viuv, népvislti lkkl kzdjük mg, mint zt Üjházynk Pompji Hrculiinm. hlyszínén fölvtt rdti váz Dr. B r d o c z Ljostól. lt után fár rjzolt Jnkó (Folyttás.) János, rnds munktársunk. A rjz mgyráztául A lirt sményk ltt, z szolgáljon kövtkző néhány ifjbb Plinius, mint második dt. lvléből kivszszük, nyjánál, Midőn bucsu vn SzgMisnumbn mrdt, mly hszárdvárosábn (Tolnmgyé soclg sürü sötétség áltl bobn), gz srg sszonyt ritttott l, Vzúv rázkolht látni, kik sjátságos ru dási áltl több izbn mgrnháztuknál fltűnő kltis dittttt. A vulkánkitör utáni rczvonásiknál fogv m lső rggln np világ itt gukr vonják z idgnk fi is ign gyng volt, házk gylmét. hvs földrngk áltl nynyir inogni kzdttk, hogy ő Ezn sszonyok szom nyj lhtározták várost széd Öcsény Bcs hlysé odhgyni, mnkült gkből szármznk. nyilt mzőkön krsni. Lássuk Csinos visltök gys z sménykt második l rzlti kövtkzők : fjvélből, mlyt tudósítónk T kndő fkt, s nnk könnyd, citushoz ir. hnyg köt dréknál vég ződik.. A nykt üvggyön Ngybátyám lutzás gyök vgy fkt szlg vszi után, folyttj Plinius körül, mlyr rnypillngók többi időt tudományos fogll vnnk hímzv, s ról gyk kozásr forditám. Néhány np rn züsttllérok lógnk l. múlv oly hvs földrngk A nykkndő fkt slym kövtkztk b, hogy nmcsk szövt, s csipkévl rojttl kstélyok, hnm Cmpni gzdgon vn llátv. Az mindn városi, nm mondom, ing mllén s z ingujj gy ré összrázttk, d ttőtől tlpig szén fkt slymml hímztt összhullni látszottk, ünyám csillgok s zk közpén rny lvó szobámb rohn; én vl pillngók vnnk. Az inggyidőbn kltm íl, hogyjuu váll kr flső rzén kék zon str, h még lunnék, V gy piros szlggl vn mg flébrszszm. Mindkttn Képk h z i n é p é l t b ő l : XV. Szgszárd ridéki népvislt. kötv. ház udvrár mntünk ki,bk'ly {Ujházy vázlt után rjzolt Jnkó.)

2 194 házt tngrtől válsztá l... A np flklt után már gy ór tokbn, szűk plotákbn, fürdőkbn, piczon, színházbn, tlt l, s nnk világ még is ign kéts bágydt volt; féllm j circusbn, mindnütt; finombbodásbn ugy, mint vétkbn, pdig mitt, hogy z épült szűk, ámbár nyilt udvron már-' z rénysségbn ugy, mint romlottságbn, gy képmás vl már összdől, fokonkint növkdtt bnnünk. Jónk láftuk thát láthtó z gz országnk. Pompéji gy játékszr, gy látszkrény odhgyni várost. A mgrémült nép kövttt minkt, z idgn volt, mlybn z istnk lgngyobb birodlmt kicsibn lfstv tnácsot ngy féllmbn mgáé léb tnni jónk látván, látni ngdk : hogy zt zután föld kbléb rjtv, z utóvi lágnk csudát gy zrdév múlv mutssák mg. Mjdnm kivonulókt roppnt tömgkbn nyomt tolt kiflé.",,a szbdbn sátrkt építttünk mgunknk, csudáltos tiznhét százd múlt l, mig Pompéji csnds sírjából újr kiásdolgokt értünk mg, ngy féllmml vlánk ltlv. A szék tott, pdig lvnn, l nm nyztt színébn; fli oly frirk, mlykt mgunkkl vittünk, lőr hátr gördültk, noh sk, minth csk tgnp fstttk voln. A mozikpllók még tér gzn sim volt; h krkk lá kövkt rktunk, még pompásn íénylttk, piczon még félbnhgyott oszlopok állot kkor sm mrdtk csndsn. Ugy ttsztt, minth tngr tk, mint zokt kőfrgó lhgyt; z oltár lőtt háromláb önmgát nylné l, s minth föld lökdösi áltl gzn vissz (tripos) tlálttott, trmkbn pénzszkrény, színházkbn szoritttnék. A viz jó drbbl visszflé vonult, s szárzán bléptijgyk, társlgási trmkbn lámpák gyéb szkö mrdt tngrfnékn gy srg mindnfél tngri álltot hgyott zök, z éttrmkbn z utolsó béd mrdéki, nők öltözöszobáihátr. A másik oldlon gy fkt borzdálytljs fc'lhő táton bn szgos üvgk szépitö szr-trtók, sok más hlykn gott mgsbn rángtózó tüzlövlk áltl ktté hsítv csontji vázi zoknk, kik gykor zn kicsinydd, mégis iszonytos lángnylvét msszir kiöltv.... " A ngy homály pzr élt rugóit mozgásb hozták."" nmsokár földr rszkdtt l, tngrt sötétséggl bori Már mlítv volt, hogy Strbo Vzuvot tüzhgynk tkin tott l." ttt. D csk Strbo tkinttt nnk, ki tudományos mbr volt; Most kért, unszolt, prncsolt nyám, hogy mindn módon kivül ign kvsn gynították, hogy kúplku hgy kblébn mnküljk : z iíju, mond ö, könnybbn thti zt; ő, kink dühös fnygtőző vihrok küzdnk. Ennélfogv 79-diki járás koránál rjénél fogv, nhzn sik, könnybbn hl mg, kitör lőtt Vzuvr ngyobb súlyt gy cséppl sm hlyztk, zon öntudtbn, hogy mg z én hlálomnk nm ok. Err mint Itáli bármly más közönségs hgyér; tvéknységénk fllm, hogy lőttm z voln lgkdvsbb, h vl gyütt mn jlét mg hgy sm dt, mrt, mint tudv vn, Sprtcus külhtnék mg. Ezután kzénél fogom, tovább hldásr kz rbszolg-háború idjébn gz srgévl gyütt Vsuv tölcsé ttm. Ö nhzn ngd, zon pnszkodik, hogy csk ngm rébn táborozott, mly kkor diszs szőlőkkl volt bülttv. Azon trtóztt fl. Már hull fjünkr hmu, ámbár még gyérn; vissz bn minél hosszbb volt pihn, nnál borzsztóbbnk kllé tkintk, zt vszm zr, hogy sürü sötétség fnygt hátulról, lnni bkövtkztt kitörnk. hgyről lömlö láv folym gynánt kövt minkt. Térjünk ki A Vzúv zn kitör, mlyről minkt Plinius tudósít, s oldlvást, mondám, inig látunk, nhogy nyilt utón zuzs- mly krsztyén időszámítás szrint, 79-ik évbn kövtkztt sunk össz, vgy tipovtssunk l szldó tömg áltl."",,alig b, mint láttuk, z lső volt, mlyr történt mlékszik. Más ülünk l, gyszrr éj vzn körül; nm olyn éj, midőn holdvilág kitörnk nyomát mondákbn sm tláljuk. nm süt, vgy midőn köd borítj földt: hnm olyn, mint A második kitör 203-dik évbn, Svrus császár urlko minőt mindn oldlról lzárt szobábn zrvszünk, h gyrty dás ltt történt. Err 472 diki kövtkztt, mlynk ign világot loltjuk. Csk z sszonyok jjgtás, gyrmkk sírás pusztítónk klltt lnni, mrt Procopius zt állitj, hogy hmu férfik kibálás vl hllhtó. Az gyik szülit kibált, vl gz Európát bszórt; zt z diki másik gyrmkit, hrmdik férjét vgy njét; gymást hng- kitörk kövtték, mlyk mindnyájn jlntéktlnk voltk. jokról igykztk flismrni. Ez sját szrncsétlnségén, mz z Ez időtől kzdv 17-dik százd kzdtéig csk négy kitör övién siránkozott. Voltk olynok is, kik hláltól vló féllm mlitttik, u. m. z z 1500-diki. Az utóbbi bn, hlált kívánták mguknk. Sokn z istnkhz mlték fl után csk 131 év múlv, vgyis 1631-bn kövtkztt b gy kzikt; mások kétségbsv mondották, hogy már nincsnk is ujbb kitör. A Vzúv hosszú idő ltt tüzhgyi tkinttét gé istnk, hogy z világ utolsó örök éj lnd. Olynok sm szn lvszttt, ugy, hogy tölcsér diszs növénykrtté l hiányzottk, kik ijsztgtk koholt lődások áltl vlódi vszélyt ngyítni igykztk. Némlyk hmisn bszélték l, kult át; hgy többi rzin pdig három tvcsk kltkztt. hogy Misnumbn gy városrz már hlomr dűlt, másik pdig Ugy látszott, minth hgy vulknismus gzn más térr szármzott voln át; mrt 1538-bn sptmbr 29-én Vzuvtól lángb borítv vn; hívőkr tláltk." nm mssz, z mbrk nm kis csudálkozásár, gy 413 láb Rövid idő múlv világosság lön, d ugy látszék lőttünk, mgsságú hgy nőtt ki földből, mly Monté nuovo-nk, újhgy hogy z nm np világ, hnm gy közlgő tüz lőpostáj vl. nk nvztttt l. Az 1631-diki kitörnk nnál hvsbbnk A tüz távolbn csndsn mrdt; újr rögtön bsötétdtt, kllé lnni, minél több idj volt tüzhgynk rr, hogy düh hmu sürü töm;gkbn hullott. H flálltunk, mgunkról lráz kiönt végtt rjét összszdj. Ez lklomml Nápolyi-öböl tuk, mgint blptt minkt, ugy, hogy súlyos thr áltl mjd prtjin fkvő hlységkt lgngyobb rzt lpusztított, 4000 nm össznyomttunk. Én dicskdhtnm, hogy gy sóhjt, gy mbrt tmttt sírb. hngosbb jj szót ngy vszélybn ki nm bocsátottm. A mind Ez után z z 1698-diki jlntékinkább nyző sötétség végr, minth füst ködként szállt voln tlén kitörk kövtkztk b. A pihni időközök innn kzdv fl, ltűnt, vlóbn nppl kövtkztt b; np is sütni kz mindinkább kzdnk rövidülni. A lghosszbb nyuglom dtt, d csk sárgás színbn, minth mgfogytkozott voln. A év között sik. még mindig rmgő szmnk gzn mgváltozv tűnt fl mindn; Az diki kitörk szintén jlntéktlnk voltk; mit látni lhttt, vstg hmuvl ugy b volt lpv, minth hó d nnál hvsbb kövtkztt b 1794-bn, mly Tőrr dl Grco áltl ltt voln ltkrv. Misnumb vissztérv, tstünkről kzdénk gondoskodni, gy bizonytln éjét féllm é3 rménység városát smmivé ttt. Az z lklomml kiömlött lávfolym 47 között töltöttünk l. A féllm mindzáltl túlnyomó volt; mrt millió köblábr bcsülttik. Az 1794-diki kitört Sir Hmilton Willim, kkori ngol földrngk még folyvást trtottk, sokn őrültn, iszonyú kövt, gy lvlébn ign érdksn irj l. Tudósitásából lássuk dolgokt jövndölv, gúnyolták sját mások szrncsétlnségét." kövtkzőkt. így ir Plinius Vzúv borzsztó kitöréről z áltl A közlgő kitört Tőrr dl Grco forrásink június ljén okozott szrncsétlnségkről. Az mindzáltl ngyon fltűnő, hogy tudósítónk, noh némly trmzttni tünménykt ign bkövtkztt kipdás gy mssz kitrjdbn hvsn körülménysn fst l : Pompéji Hrculnum városok rögtöni érztt földrndül kzdé hirdtni. E hó 15-dikén ujbb rndül kövtkztt, s Vzúv tölcséréből flszálló fkt füst hgy ltmtttét közlbbről mg sm érinti. Pompji, mondj szllmdus Bulwr, clssicus rgé oldlán kmény zj kisértébn lflé kigyózó lávptkok tudtul nyébn, százdj polgárisultságánk minitűr-kép volt. Az ö dák, hogy vszély óráj bkövtkztt. Sir Willim mondj: E szűk htárin blől, mindn jvk fl vlánk tlálhtók, mlykt tüzjlntt, vgy borzsztó zjt, mly ngyszrű trmzti fényűz htlomnk nyújt. A kicsi, d fénys krskdői bol tünményt kiséré, szvkkl lirni lhtln. Az gz lghngo- 195 ) f sbb mnnydörghz hsonlitott, gy tomp morj, vgy szlk, folymot boritó slkokr, zkn átlépdlv mnték mg hláláltl flkorbácsolt tngr zugásához hsonló zj áltl kisérv. E j vszélybn forgó éltökt. hngokhoz még gy más zj is járult, hsonló hhoz, minő tüzs Augustus hóbn, mir lávfolym mglhtősn kihűlt, koszorúk flrpit lklmávl zrvhtő. A hgy torkoltából lkosság visszmnt, tmtkzi romok fltt várost hihtln mgsr flszórt ngy drb kövk ( lyk közt kőbb újból flépitni kzdé. A kormány flszólitott népt, hogy gy drb mgmértvén, 10 láb mgsnk 35 láb krültűnk vszélys hlyt hgyná l, más biztos földt jllvén ki számár, tlálttott), slkdrbok gykori hullás szintén odmüködtk, hogy zon várost újból flépíthss. Err zonbn nyks hogy földt lvgőt folytonos rázkodásbn trtsák. Nápoly lkosság smmit sm hjtott, hnm még füstölgő lávtömg mindn házi több órán át folytonos rzgbn voltk, z jtók fltt, mly régi házikt fdt, mkcsul folyttt z építkzt. blkok szüntlnül rcsgtk, hrngok ijsztő hngon kon- Szültök hlyéhz oly ngyon rgszkodtk, zt oly kimondgottk. A pillnt borzdálytljs volt. htlnul szrtték, hogy 18,000 lkó közöl gy sm tlálkozott, A rgyogó csillg holdvilág z égről ltűnt; hold ki ősi lkhlyét lhgyt voln. lint mgfogytkozni látszék, zután pdig gzn lsötéttőrr dl Grco pusztulását z 1813., 1817., 1822., 1831., dtt. Az immntt trtó ngyszámú lkosság imájánk morj, 1834., 1839., 1841., 1847., 1850., végr z 1858-iki kitö hngos jjvszékl jlntt még féllmsbbé ttt.... rk kövtték. Az 1855-iki kitört Schmidt Gyul ign körülmé E ngy vszélybn házmbn lvő társságnk, mly ngyon nysn irt l, ki kiömlött lávfolymot 907 millió párisi köbmgijdv volt, zt tnácsolám : hogy mnnénk ki szbdb, éf lábnyi tömgűr számítj. E kitör lávfolym törnénytlnség bizonyos távolságbn, onnn szmlélök tüzhgyt. Posilippobs mlltt is kv kárt okozott. mntünk thát, kitört innn néztük; mly mindinkább h A rémség3 tüzhgy zl858-ikév ót mostnig nyuglombn vsbb ltt, zj pdig sokkl hngosbb borzsztóbb, mint E volt; csk tölcséréből fls álló gőz- füsrgomolyok szolgálnk milynt lőbbi hlyztünkbn, hgyhz lglább is félóráuyivl mlékzttő jlül rr, hogy még mindig trt bnn z éltrő, közlbb hllottunk: kár onnn szármzott légyn z, hogy hogy pihnnk gy időr csk zért dt mgát át : hogy uj kitör cskugyn sokkl hvsbbé vált; kár pdig onnn, hogy rőt gyűjtsön mgánk rr, hogy gy nm várt órábn dühét tüzhgy működénk rcsg mgttünk fkvő viszhngor újból kiönts És ki kzskdhtnék rról, hogy z uj kitör még hgy áltl ismétltttt. Nm sok idő múlv, körülblől rggli : soká lmrd? Mint z ujbb tudósítások szólnk, pusztítássl órkor, zt vvém zr, hogy lávfolym tölcsérből ngy tö fnygtő ktln romboló munkáját múlt év végén újból mg mgkbn ngy gyorssággl ömlik lflé. A pusztitó ár Rsi- kzdtt. Olvstuk, hogy mily kiszámithtlnok voltk károk, nától, mly város flé lint irányát vtt vl, mglhtős távol mlykt z uj kitör lőidéztt! ságbn folyt l; ugynzért én zt kövtkzttvén, hogy mindzon vidék, mlyn át z mbr Nápolyból Pompéjíb jut, okok, mlyk földrng mitti féllmt Nápolybn bnnünk fl világ Lgszbbiki közé trtozik. Virágzó városok szkdtln ébrsztk, már gzn lmultk: lőbbi hlyünkb vissztértünk." során süvölt krsztül gözkocsi, milynk Portiéi, mly ltt Június 16-dikán, rggli 5 órkor tisztán kivhtők, hogy Hrculnum ltmtv fkszik, Esin, Tőrr dl Grco Tőrr lávfolym, mly lglőször hgy déli oldlán lvő különböző dl Annuncit. Blr Vzúv mgs ktlnj fkszik, csúcs fltt uj nyilásokn tört ki, miután Tőrr dl Grco város lgngyobb könnyű fhérs szürk flhőkkl; jobbr dicső kinézü nápolyi rzét (mlyn krsztül főlávfolym útját vtt), szétrombolt, öböl hányj hbjit, mlyt délr Cpri kopár szigt, nyugtr tndrt lérv bb lomlott. Nápolyból ign jól láttuk, hogy pdig Isi Procid szigtk zárnk l. láv, mint szőlőhgykn l vrosb nyomult, különböző Pompji régi időkbn közvtln tngr prtján fküdt; hlyn fénys hlvány lánggl égtt, mly különbni sötétpiros idővl zonbn föld gykori vulkánkitörk áltl flmltt színétől ngyon különbözött. E láng fák lég áltl szármzott, vén, tngr mindig bljbb bljbb szoritttott, ugy hogy mlykr szölövsszők flfolyv vlánk. A hmué kitör kzdt Pompji most jókor távolságr fkszik nnk prtjától. Mg z után nmsokár süríí tömgkbn hullott fltűnőn ndvs volt. indóház gy ngydórányir sik prttól, szintén nnyi idő Es ngy vizcsppk áltl vl kisérv, mlyk mint másoktól tlik bl, míg innn z mbr bokrokkl prfákkl hliám, sós izük vlánk. Flhő z égn nm muttkozott, zokt bnőtt déli mgsltr flér, mly ltt kiásott romok fküszkivév, mlyk flmlkdtt füsttömgkből vlánk lkulv. A nk. Innn csk l kll szállnunk, hogy zrvétlnül Pompji, kövztt ut oly ndvsnk muttkozott, minth ngy sőz történt hlottk város kövztén tláljuk mgunkt. voln. A láv Tőrr dl Grcobn, miután tngrt már lért, Noh népnk unokáról unokár mrdt szájhgyományából ign lssn folyt." tudni lht, hogy Pompji körülblől hlyn vn ltmtv; mégis A szrncsétln várost június 17-dikén mglátogttm. A nm kis csodálkozásunkr város kiástás végtt lgkisbb lávfolym már mgállpodott volt, gy-gy kis tüzptk füs lép ddig nm tétttt, mig kutásások lklmávl z ősrégi tölgő slkboríték ltt, csk olykor olykor ömlött tngrb, mrdványok fl nm fdztttk. Az 1748-ik év ót történik sustorgó zj között fhér gőztömgkt bocsátv flflé. A tngr thát, hogy z örök sötétségbn szndrgő város sírjából lssnv'z zon hlyn, hol z ujonn lkult lőhgyt most, ugy kint npfényr hoztik. A kiásások rzint kormány rélytlnfőtt, minth kzán ltt voln ltt. Én ámbár hlytől lglább ség, rzint munk nhézség, rzint pdig ttms költség is 100 rőfnyi távolságr voltm, tngr csolnkom ltt mégis mitt ign lssn folynk. Azon rz, mly ddig kiásv vn, vá gőzölgőit, kzmt, mint zt blnyujtottm, mjdnm lfor rosnk gy ngyd, lgfljbb gy hrmd rzét képzi, zon rázt. Csolnkosim zrvvéri, hogy csolnk fnkén szurok vonlból áll, mly tngr mlltt lhúzódott. olvdni kzdtt, jó drbbl visszvonulánk, lávfolymtól H Pompjiről gy átlános képt kívánunk nyrni, pillnt némi távolságr kikötöttünk " suk mg délr ső mgsltról z lttunk fkvő várost. Midőn Tőrr dl Grco városánk z időbn, midőn szrncsétln város ltmttttt, ugy tláljuk, hogy z tngröböl mlk cspás rá bkövtkztt, mintgy 18,000 lkój volt. Ezk v dtt prtján kis Srno (Srnus) folyó tokorlt mlltt fküdt; szélyből lgngyobb rzt mgmnkültk, mnhlyökiil vgy s minthogy fkv gy kissé gyntln, csinos nyilvános épültk Cstl mré, vgy Stbi, vgy Nápoly szolgálván. Az odv számár ign szép hlyk kínálkoztk bnn. A lgngyobb rzt szttk szám nm ngy. Vnnk, kik számot csk tiznötr gyns gymást épszögkbn mtsző utczhálóztot itt-ott osz tszik; d z lig hihtő, mrt gy 18,000 lkóvl bíró városbn lopsoros, csrnokok- vgy flkkl bkríttt, szbdon álló nyilvá fogságbn lvő bűnösök szám is sokkl ngyobb szokott lnni nos trk szkítják mg. Az utczák oldlin sorbn fkvő, több z mlíttt számnál; btgkt, lggottkt s több olynokt, nyir pró házkon hmr végig tkint szm; mlyk most kik mnkülbn kdályozv voltk, nm is számítván. A m- ridgn, mindn fdélzt, blk jtó nélkül mlik fl puszt nkvők még csk rr sm értk rá, hogy lgbcssbb jvikt flikt, minth főidig légtk voln. A tévdzö tkintt mitt mgokhoz vgyék; mrt lávfolym oly sbs rohmml tort koronájától mgrbolt csonk oszlopokon kd mg, mlyk városr, hogy lig mrdt lég idjök, sját éltök mgmntér. tmplomok pompájáról tnúskodnk, mlyk diszs fdlénk gy Némlyk lkosok közöl, kik még otthon vlánk, midőn láv kor támszpontul szolgáltk; mott nép áltl nnyir kdvlt folym házikt már körülfogt, hlálféllm közt várták b színházk márvány pdsori állnk ürsn, minth közönségt rgglt, kkor ház fdlén kibúv, szállottk lá z izzó láv- várnák, hogy rjtok hlyt foglljon. Körös-körül várost, déli j. _ i i _ i _ i - -

3 rzt kivév, ngy drb kövkből görög módr épittt,csinos tor gy cső tnglyvonlár függőlgs siklpbn végződik, mly hátsó nyokkl llátott mllvédfl vszi körül, mly gz trjdlmébn csonkkuppl gy küzönségs kikrkit áltl hoztik kpcsoltb. furt két rzből áll, úgymint főfurtból s z rr függőlgs k ki vn ásv; z áltl bövztt város ngy rz zonbn szőlő rszt A vgy zárfurtból. krtk prí-ülttvényk ltt ltkrv pihn sötét sírjábn. A főfurt mgint két rzből áll, úgymint gy hátsó rövidbb, tölt H z építztt szmléljük, város lgjobb görög modorbn fölvétlér szolgáló sim, s gy lől fkvő, huzgolt hosszbb furtrzépült tmplomok más nyilvános mgánépitményk ign vál bői. A föntbb miittt furtrz töltfurtnk is nvzttik. toztos képét tüntti lénk. D sjnálttl kll másflől tpsztl A krsztfurt jobb kézn fkvő torkolt mlltt, z ágyutstb gy nunk, hogy város mindn épülti gz lglsó mltig, vs nőkpocs vn bcsvrv, mlyb krszthngrláncz lső szm vn minth lbrtváltttk voln, mind l vnnk rontv, gy isz bksztv. E láncz rr szolgál, hogy lövg hsználtánál krszthngr korongjábni bksztás áltl, hngrnk furtbóli kicsuszását gátolj. pos horzstömg áltl mindn b vn töltv. A cső gyik lgfontosbb rzét zárkzlt képzi. E sjátságos iszp (körülblöl olyn, mint hmuiszp) Ennk főrzi zárjtó (), zárdugttyu (b) s már lőbb több mindnüvé, még lgkisbb nyílásokon át is, bnyomult, ször mlíttt krszt- vgy zárhngr (c). lgmélybb pinczékt is tltöltött; házkt városbn lét A zárjtó czélj, hogy zárdugttyunk furtbóli kihúzásánál biz ztt tárgykt, szksztott ugy, mint gipszöntő kzíti mgábn tosított támvztüí szolgáljon; zárjtóhoz támszkodó forgttyu mintát, löntött, ugy, hogy z áltl körülfolyt tárgyknk pdig furt lzáráskor tstéb furott nőcsvr áltl, zárdugttyunk mindnütt hű rlif-képmását tüntti lénk. E szrint thát kllő hlyér vló lőtolását biztosítj, z áltl szközölvén, hogy zár kzlt rzi mggyűlt lőnyg gázink rugrj áltl oly ngy több mint vlószínű, hogy finom hmuból z zzl gyütt rzgő mázgásb nm hozthtnk, mi zárkzlt kímélt némilg hullott gőz- csppsőből, vlmint kőbbi időkbn bkövt lőpontosság szmpontjiból is tkintv, fölött kívántosnk bizonyult. kztt sőzkből szármzott zon iszp, mly várost btmtt; A két dörzscsvr (d) rr szolgál, hogy forgttyu zárdugttyu mrt h z nm igy történt, kkor lhtln mgmgyrázni; mi- himcsvráról tüzl hvébn l n csvrodjék. A zárdugttyu (b) kép nyomulh zárkzlt zon rz, mly z tott b szá lsülnél képzőrz hmu-tö dő gázk rugrmg, lgki -"^^T".. Jjjjnk közvtl sbb nyilso nül ki vn tév. kon át, szám Annk lőrzétln ürgk b fürt krk b, mikép nyils () krszthngr fl dhtj mint vétlér szolgál. képét z áltl A krszt körülfogott hngr (c) zon tárgyknk. zárrz, mly A földrétg, zárdugttyur mly Pompjit kifjttt rugrőt flfogj s cső fdi, ign cs oldlir átru kély rzbn házz; krszt áll l á v á b ó l, hngr zárdu hnm lgn gttyu nyílásáb gyobb rzbn szorosn billik. horzsrétgka sőhz trtozó s rj ből, mly Pomzunkbn láthtó pji fltt húsz trgoncz (A ) több láb, gy z úgynv Hrculnum ztt vártrgonf l t t pdig czáknk 12 gys hlykn fontos csövk 120láb vstg számár szr kszttt, k i s s é ságot képz. átlkított pél Pompji mö dány. gött gy tr A huzgos mékny rón háttölttü löv tér vonult gk főlovtéki V z ú v flé, H u z g o s h á t t ö l t t ü ágyuk. z úgynvztt mly gykori vulkánkitörk áltl horzsávl lboritttván, tr ürcsucsgolyók. Kissé komplikált blszrkztü, d ngy htású lövtékk. méknységét ngy rzbn már lvszttt; tngrprti rzn Küllkjukt tkintv gy hngrből állnk, mlyr gy tojásdd csúcs vn Öntvsból gyártvák külflültökön rovátkokkl llátvák, pdig csinos fluk néps városok fküdtk. A Vzúv tölcsér, flillsztv. mlykb gy ráöntött ólomplást bkrolván, lövtékt hullámos gyűrűk mly pusztító lmkt városr szórt, zkklti vonlbn lkjábn bfödi. gy mérföldnyí távolságr sik z lőttünk fkvő romoktól. E lövtk töltfurtb könnyn btolhtó, d furt ksknybb hu Mily kimondhtln birkolózásáb krül ott lgénységnk lövg tölt! Miót bud-knizsi vsút mgnyílt, budpstik ign Mnnyi idővsztgtb folytonos hátrhuzogtás! E clm'tások, m könnyn érhtnk Bodjkr, hol vsúti, sőt távirdi állomás is lykt csk gykorlt mbr tudht kllőlg méltányolni, lövgknél vn. A múlt évi fürdői szkbn több érdks társs kirándulás is nm létznk. Az lőttünk fkvő ujbb tüzérzti vívmány rzltztt lődásáb történt Pstről mindinkább mlkdő fürdőb. sok oknál fogv nm bocsátkozhtunk, csk nnyit jgyzünk még mg vázlt brksztéül, hogy lövgk, kivév iktáborbni lklmzhtvs-trml. inságokt, mindn gyéb tüzérzti igénynk fokozott mérvbn fll (Folytiéi) nk mg. Döntő István. Ezn lőzményk után, mik vsipr lpját képzik, hlyén lsz már most szmügyr vnni zon kmnzét, mlybn vsércz, szén mlltt olvszttik, zon kzültkkl, mik hhz szük (Fhérmgyébn). ségsk. Bodjk mzőváros Fhérmgyébn Budpsttől vsúton 2*/ Ezn kmnzét mgs kmnzénk (Hochofn), népis kité 2, Széksfhérvártól i/i óri távolságr fkszik. Szorosn összfügg tlll irtssnk, mglhtősn lfogdott szóvl olvsztónk hívjuk. várossl z ásványos gyógyfürdő, mly z utóbbi évkbn min Az lső nvz is méltán mgillti, mrt mgsság ritkán vn dig ngyobbodó rzvétnk örvnd. A csókái hgylánczolttól kö 30 lábon lól, Angliábn s Oroszországbn pdig 40 lábnál is m rülvtt vidék ign kis gzségs, fürdővndégk gyéb gsbbk tlálttnk. Ily kmnzék vsrudkkl rősn körül kénylmir is ngyobb mértékbn ügylnk z ujbb bérlők, kik kpcsolt kőflból állnk, nhogy bnn működő rős tüz zt nk gyik szrtszét z ismr rpszsz, ts p s t i mi ugy is válllko nm ritkán zó, Szkrétörténik; nyssy Jó blül pdig zsf. D tiízllns fürdőh téglávl lyiségkn vgy kővl Jdvül vá vn kibé rosi lkos llv, ugy ság gy ré hogy z sz is szol lj, mly gál fürdő gy krbvndégk bn kiég, nkkényl ttj ét öl, msn b umly 3 4 torozott nnyi idig tiszt 1 ltrt, kü ksokkl, lön lhs léggé ju sn kitör tányos ár htő s ujjl kon. k icsr él htő. E A bodjkmncz ki ásvány ürg h víz tisz sonlit két t, szgt csonk gú ln, gyön lához, mly gyöző; hő tlpztjáfok -f- 14 vl összér; 16 R.; lj tudni forrásnál illik t b nm tj ksk fgy soh; nybb, m f jsuly A bodjkl fürdf. gsságánk l,001;föz vgy szbd lvgőn állás áltl krét ksrföld-üldékt hgy i hrmdrz táján lgszélsbb. Az lább láthtó ábr dolgot job mg után. Alktrzinél fogv hidg égvénys svnyuvizk bn flvilágositndj. közé trtozik, s mint mondják, ngyon hsonlit hírs rdélyi Flül vn száj (Gicht) *) ) btűvl jllv mintgy borszéki löptki vizkhz. Gyógyhtását évnként több I hüvlyknyi széls, mlyn szén után vskő mghtáro százr mnő btg tpsztlj, sőt miután Bodjk ign hírs bu- zott pontos dgokbn, töltkbn (Gichtákbn) bdtik. E tölté csujáróhly, évnként sok zr mbr fordul itt mg, ki lglább sk bdásánk ign pontosn kli mgtörténni, s mihlyst zok futólg igényb vszi fürdő jótékony htását. z olvdás kövtkztébn bizonyos mértékr lsülydnk, mind ^- furdővndégk kénylmér szórkozásár szolgál z új nnyiszor ismétltink, hogy kmncz folyvást tlv mrdjon. ból rndztt, árnyékos séttérn épittt csinos kioszk, hol frissítő E töltk gy kongó vslmzn, nnk mgfllő számú kl itlok mlltt több bl- külföldi hirlp trttik, s kézi könyvtár pácsütsl jllttnk, hogy többi munkát hhz lklmzttni is rndztttt. Múlt évbn lombos fák lá tánztrmt is kzí lhssn. A száján lól vn z kn (Schcht) b. b. vonlig; ugyn tttk. vonlon vn hs (Kohlsck) tudnillik nnk lgszélsbb A város közpén létző ngy ásvány-tvon (mly ngyságr 6 9 lábnyi kitrjd. Mntül ngyobb hs, fltév, hogy nézv psti Józsftér trjdlmét csknm léri) ujbb időkbn többi kllékk hhoz ránybn állnk, nnál ngyobb trm uszodát társsfürdőt trvztk. Ezn tótól vhtt város is li képsség. Innn mgszükül z ürg, s zt c. c. vonlig nyűgnvztét, miután ign vlószinü, hogy régibb némt tlpitők dnák (Rst) nvzzük, mrt z érz szén itt összszorulván, ls Bdtich (fürdőtó) szvától szármzott mostni Bodjk nvzt. sbbn sülyd, thát mintgy nyugszik, d kdozni nm szbd. Trvbn volt, kis, gzségs hlyn gy svó-gyógyintéz *) A mgyr műszvk mglpítását illtő szktrén f. m. o. vsiprosok tt is flállítni. gysültétől várjuk. A bodjkl fürdő zgolt lőrzén krsztül kézirővl shogysm hjthtó. Csk mggyűlt lőnyg gázi nyomják zt hrmtic huzgokon krsztül, miután zon kis gázrz kivétlévl, mly gyúlikon kitódul, többi gázmnnyi ség lövtékr tljs rugrővl htht, z ránylg kv lőnyg mlltt A huzgos háttöhtü ágyuk. lövtk roppnt távolokr hjttik. A mlléklt rjzbn ábrázolt 12 fontos háttölttü ágyú több hsona huzgos háttölttü lövgk várk vivásár védlmér, vlmint nmü rndszrknk szrncs combintiój. Ezn szm lső mgtstsülé tngrprtokon hdihjók oprátíóink mggátlásár hsználttnk. sét porosz tüzérségnél tlált. Jlnlgi mgs gykorlti tökélyét zon A sim furtu gátonylövgk (Bttrigschütz) llnébn zon lőny bn csk kkor ért l, midőn z usztrii tüzérségnél bhoztván, z ittni nyl bírnk, hogy ránylg kis lőnygmnnyiség mlltt, 15,000 lábt ngy pontosságú kísérltk áltl, mind lőporrl, mind lőgypottli mgközlítő távolokr, ddig még gytln gy lörg áltl l nm ért lőhsználtánk módj mgállpitttott, lövtékink szrkzt tökély- pontossággl htássl hordnk. sittttt. A lövgcső, lövtk súlyát tkinttb vév, fltt könnyű, mi is A huzgos háttölttü lövgrndszrbu három, mind lőporrl, mind már ign bcss gykorlti lőny. Továbbá háttölttnél fogv lövgk lőgypottl hsználhtó csőür (klibr) vn lfogdv; úgymint 6 12 vártáborltbn lőforduló lgtöbb lklmzási stkbn, gykorlt igé nyink lőnyösb módon ngyobb mérvbn fllnk mg, mint gyéb lő24 fontos. A cső vsból vn öntv, külső lkját tkintv gy hátsó vstgbb, tölttü lövgk. Err nézv csk zon stt tkintsük, midőn gy szűk s gy lől fkvő vékonybb, mhhoz illszttt csonkított kúpból áll. Hátul kzmtábn, gy ngyobb csőürü nhéz lőtölttü lövgt kll flállítnunk. (Ftl) uts lövclktzlk ) í

4 Onnn tovább vn bél (Gstll,1, mly minálunk kivétl nélkül ország czimr mztln ngylok léggé bizonyitják; d tüzllns frgott ngy kövkből áll s nyugdávl gyütt gyk régibb krt is, mly zt környzi; nnk gyönyörű öntvényi, rn évnkint kicsrélttik. A bél flső szélsség hü mlyk krsztlő vngélist sz. Jánost, sz. Jromost é vlyk, lsó szélsség hüvlyk, mgsság 3 V2 5 láb szo sz. Lászlót ábrázolják, lég bizonyságául szolgálnk nnk, misz kott lnni. Mntül mgsbb ksknybb z, nnál ngyobb rint zn srkok mgyr tmplom számár öntttk. Ezn sznt bnn hőfok, mly z rzt csk itt birj olvdásr hozni s n László lovgkép ugyngy zzl, mlyt Thuróczy Chronicon nál lklmsbb, nhzn folyó érczkr szürk nyrsvsr, l rgni Hungáriáé, August 1488-bn nyomttott czimlpján lát lnbn könnybbn folyó s fjér nyrsvsr vló rzk mlltt, htsz, mint lányorzó ttárt sujtásr mlt bárdjávl üldözi, nnál tágbb lcsonybb lht, A bél lsó rzébn vn 1 3 csk zon különbséggl, hogy rzltkbn képt gzn kö lggykrbbn két, jobb bl oldlt gymássl szmközt lévő vtvén, kivitl nmsbb rmkbb is. lyuk, mly gy-gy kurt, rős, 2 3 hüvlyknyi szmű rézcsővl, Hogy lássd, mnnyir nm vló zon közönyösség mindn úgynvztt formávl d. d. vn kibéllv, s zn formáb, mly szép érdks iránt, mlylyl minkt némly kncslok lég bnn folyvást kringő viz áltl védtik z lolvdás lln, vn mélttlnul vádolni szrtnk, hlljd kis történtcskét. Még szünnpok ltt fordultm mg Vsárnpi Újság szélcsö vég (düsz).. blillsztv, mlyn z szrksztőségénél, hov gy dobozkáb klcsrói htárbn, Mun rős fujttó, szlét bllö- kács mlltt, tlált, többfél kltkt plstbokt küldött vlli s z rzt olvdásr Lhoczky Tivdr ur Munkácsról, zon mgjgyzsl, hogy még birj. Ez ztán csppkbn küldöttknél több drbbl is bir. Nkm z lég volt; lültm láhull, s mintgy mdn- mindjárt szrksztőségnél, kértm Lhoczky urt, hogy h z zébn (Eisnhrd) /. mg osztogtásr krülnd dolog, szívskdjék kltkző győri mu gyülik, hol vs slk zumunkról is mgmlékzni. A mint hz jöttm szünnpi utmtól különválik. A vs tud ról, kézbsitnk gy ngyságához képst lég nhéz ktulyát niillik mint nhzbb tst rjtő óvó ppírokból kibontottm Pstn látott kltk plz lját fogllj l, slk stbok pjtásit,gy érdks züstérmt néhány ásványdrbot. pdig rjt úszv mrd, Lginkább pdig érdkl'k kövtkző sorok : zon mgjgy védvén zt lvgő zér, hogy drbok nálm tán lvszhtnénk, bátorkodom gyors mghűl lln. mgmlitni, miszrint én sm költségt, sm fárdságot nm H már slk, mly ki kímélk, hogy ilynmü, régiségk mitt ngybcsü tárgyknk trjdr körülblöl öt - birtokáb jöhssk; czélom lvn, z éltmbn összgyüjtndő tár nnyi mint vs, mdn- gykt kár nmzti Múzumnk, kár más tnintéztnk, külö zét mgtöltvén formák nösn zoknk, mlyknk gykor növndék vlék, hálám némi mgsságáig mlkdik, lrovásául hgyományozni." Nm birtm zn bcss z irót mi néhány ór ltt mg szépn jllmző sorokr fllni, mrt mindjárt tovább indultm. történik, kkor zt ki kll Másodszori hzjöttm után ugynzn kdvs lvlző ur sorivl bocsátni, s h mgától tlálkoztm. Hozzád intéztt lvlm nyomán figylmtssé ttt nm jön, mll g. g. nyi gróf Nádsdy Tmás btléri jószágán létző több régi, irott fs lsán (Brust) vsszrszá tkkl llátott könyvr, mlykt tudósító ur mintgy három mokkái kitörni s mdn- év lőtt,szépirodlmi Közlönybn" mgismrtttt. cz oldlit rgdváennyi szívsségért figylmért csk nyilvánosn róhtom nyoktól ltisztogtni. Vég l kötls hálámt, mly nnál forróbb őszintébb, h Lhoczky Olvsztó kmncz. r mgtlvén mdncz Tivdr úrbn, mint Muzumunk nms gyrpítójábn szrn vssl, z gy végr kzült s csupán gygos szénporrl bvrt csém lnn, néhi olmüczi contubrnlisom, Lhoczky János, vágcstornán (Stich) h.. rszttik ki, mi nponként 3 4-szr szokott szrdhlyi llkz ur rokonát tisztlhtnm. történni. Akirszttt tüzs folyó vs,gy dszkmintávl fövényb N gondoljuk soh,kdvs brátom! hogy csk mgunk indu kinyomott főcstornáb fut, honnn gy-gy vslpát sgitségé- lunk rögös pályán; lgn hldnk vlünk, hnm hllgtv, s vl 1 3 mázsányi mnnyiség, más kisbb, 6 9 hüv. szé h véltln flszóllásr nm kztti, vgy történtsn rájuk ls, 7 8 láb hosszú cstornákb bosátttik, ott mgörgdni s nm bukknunk, lvz gykrn gyűjtményükkl tudományuk kihűlni hgytik. Egy ilytén kisbb cstornbli csutk vgy mlékük is! pd ngyságú, különböző lkú vs, mlyn gyszrsmind gyár A már közlött győri flirásokhoz kövtkzőt is cstolom, jgy s drb folyó szám kiöntv, súly pdig mzcsttl mly főt. káptlni irodábn sztlnk hsznált márványlpnk ráírv szmlélhtő, hídnk (Gns) nvzttik, mi főcstorn lsó flén láthtó, vlh káptlndombon létztt ktoni bn mrd, z gunár. Szontgh Pál. (FolJ1,tíJ, ksv,k ik.) éltáron diszltt : l is nyztk. Ilysmi Pozsonybn is jött npfényr sz. frn- érczből öntött, 100 láb mgs oblisk, z zonbn oly ízltln vlmi, mi czik tmplom gyik oldlán, gy ttő lbontás lklmávl; szrint z mbr nm tudj mgfogni, hogy kdhtott olyn mbr ki nnk ilynr csinálásáb XlX-ik százdbn bl mrt gyzni. Vgy zonbn szivsn hiszm, hogy bár többé ott consrvtor nm bjor vitézk kissé művzibb mlékt nm érdmltk voln? vgy, lsz, ki rr illő gondot fordít. j H régi Monchiumon át Trézrétr kikocsiz z mbr, ott tlálj Widtr brátunk fényképztt sírkövit ismét örömml Ruhmshllét, Bvri sszony irglmtln ngy érczszobrávl; z ign forgtván, Jnsn SlvonYbs-ét 1368-ból némt körirttl tlál j szép plot Bjorország hirs mbrink mllszobrit fogllj mgábn. ván, önként támdt bnnm zon kérd : vájjon mddig vihtjük A kink zk mgnézén tul is még idj kdv vn Münchn nvz fl mi mgyr flirtú mlékkövkt? Arnyom züstöm tsségit flnézgtni, nnk királyi plot kincsi ritksági, krt árkádjink némi hirbn álló, különbn lég iromb frskófstményi, j oincsn; zonbn Bkonynk" vlinr nyomott, díszsn kötött lsbb tmplomok, mlykbn mjd z oltárképk, mjd z üvgfstményk példányávl szivsn szolgálok nnk, ki Vsárnpi Újság utján kitűnők, mrdnk még fnn nézni vlókul, tmplomok közül z udvri lgrégibb mlékirtot közölni nm rstli. kápolnácsk, d különösn z Au külvárosbn épittt rmk plébáni A régi számok közt fltűnt ugynott Pmkirchn András d tmplom, építi modorávl, d még inkább oltár blk fstményi vi. Zolonok (Schlning) sirkövén létző ötös, mrt tnccccí, zz : 1450 ign mglpő kdvs látványt nyújt. E tmérdk művzti kincst, mly gy sokkl ngyobb htlm után z áll : ^j^ ^f<>0. Azon kérdmr: lőjön- zn szám más sbb állm urlkodójánk is bcsültér válnék, kvsbb mint gy mbr hol is igy honi műmlékinkn? T lgjobbn fllhtsz; ddig élt lfolyás ltt, lgngyobb rzbn most is élő, 1848-bn zonbn z Istn vlünk! Rómr Flór is. urlkodásról lmondott Ljos király müvztszrtő llk hlmozá össz. Igz, hogy mindzknk gyrmásr rohmosn történt összszrzévl s létrhozásávl k s állm polgárit nm ritkán ign súlyosn trhlé; d z is igz, hogy nvét nm gyptomi gúlák, d műkincsk fo»ják hirdtni. Fi, i. mostni urlkodó király, Miks, tyj mgkzdtt művét szkdtlnul, d Slzburg, Münchn, Augsburg, Ulm, Hidlbrg, Strszburg. ugy látszik, mérsékltbbn folyttj. S hogy műgzdg várost illtőlg ncsk érzéktln tárgykkl fog (Folyttás.) llkozzunk, mg kll miitnm, hogy z ip irműkiállitási plot tőszomszéd Pris, jnuár Nm lht czélom mindzt, mit Münchnbn bcsst, szépt, művé ságábn vn vgyzkirály b. Libig Iustus lbortórium s tntrm. sztit ngyszrűt látni lht, rzltsbbn tárgylni, mrt sokképn Londonb jövő hzánkfii ngyobb rzint ign jól fogják ismrni nvt, igényb vtt bcss lp hsábjiból gy-gy mbrnk csk kv jutht, s mlynk vislőj csk mg földrnivli vgytn fjlszt s mivl mg kll légdnm zzl, hogy csk rövidn, s mjd csk névszrint jlöl áltl mindn kisbbittt dczár is mindn országr, thát gz világr szóló érdmt szrztt jm mg látnivlók roppnt tömgét. Es végül nkünk is vn itt gy kincsünk : jövő számár jln Első hlyr kll tnnm Klnz áltl ig rómi stylbn építtt most miután ujbb is vn Alté pinkothknk nvztt ngy snyrusági közt is csüggdtln kitrtáss J munkálkodó fitl szobrász szrű képcsrnokot, mly IX trmbn z ó-némt, némtlföldi, hollndi, hzánkfi, Isoó Miklós. Münchnt lhgyv rövid idő ltt mintgy 8 mérföldnyir ső spnyol frnczi s olsz fstzti iskolákból 592 ngyobb, s z oldlt ső 23 kis kbintbn szintén különböző iskolák szrint rndzv 689 ki Augsburgb jutunk. Az gykor fénys htlms némtbirodlmi város sbb fstményt fogll mgábn. Hosszú pompás mllékfolyosóján Cornlius most csnds ránylg néptln. Azonbn slzburgi házkr mlékz áltl trvztt s Zimmrmnn s mások áltl kzíttt, fstzt történtét, ttő lkú 4 5 mlts házi, pompás szökőkuti, htlms vizvzt, lgjlsbb művzk rczképivl ábrázoló frskók mgnézt i^n is mlyk még rdtilg rómi korból szármznk, mlékzttnk, hogy mgérdmlik, mint szintén z épült földszinti rzébn lvő mintgy 300 városnk gykor múltj volt. E múlton mrngni nm krok, s csk rövidn számlálom l mg zr drb rézmtszttár, továbbá z ugynott tlálhtó porczllán fst nézni vló nvztsségit. ményk, s végül z trurii görög vázák gyűjtmény. Augsburgbn létmkor ngm, mint orvost látásvágy lglőször is Epén nm trthtom mgmt, ki sm fstsz, sm kritikus nm v gyok, illtéksnk zt hinni, hogy zon fstménykt, mlykt én ign 600 zr forintb krült uj kórházáb vitt, mlynk pompás brndz, szépknk tláltm, s mlyk lőtt prczkig álmélkodv s gyönyörködv mlgvíz áltli fűt s gyönyörű épült mgérdmlik, hogy műkdvlők álldogáltm, mások is szépknk tlálják, s z okból, bár mgmnk őkt is mgnézzék. Ott vn gyik főpiczán dom, mly különbn különböző időbli ign is hivn mgjgyzm, tljsn lhllgtom, kink-kink sját Ízlér bízv szép kiválsztását. Azt zonbn még sm hllgthtom l, hogy más-más fjt épit kövtkztébn oly szrncsétln lkú, hogy mllé Rubns fstményi ngyszrűk gyönyörük, s hogy 2-ik trm zki mjdnm támszul rkott gys rzk közt vlóbn krsni kll tmplo oldlán ig élt Kuptzky János hzánkfiánk 139. sz.. gy mot. Fl kll zonbn krsnm, mrt gy drék utzó hzánkfi épn lpok hsábjin irt zon figylmzttét, hogy tmplombn vn gy, ign szép fstmény vn. Ezn pompás képcsrnoknk éds tstvér Voit áltl ig állítólg z ugsburgi ütköztbn mgyroktól lfogllt ősi zászló. Nm olyn szándékkl mntm ugyn tmplomb, hogy z ősi rk épittt Nu pinkothk, mly csupán XlX-ik százdi, thát ujbb klsszi kus fstménykt trtlmz jobbdán m is élő művzktől; 5 ngyobb t lyét onnn mntn mgmml vindm; vágym zonbn nm volt kvsbb, rmbn mintgy 34 ngyobb, 5 kisbb trmbn mintgy kisbb. mint hogy h csk kiszközölhtm, zászlót Augsburg lgjobb rjzolójá 14 kbintbn pdig mintgy szbbnél szbb fstményt fogll vl lrjzolttom, lhtő lgkörülménysbbn lirndom s mgküldv jó mgábn Az 1-ső kisbb trmbn b.. Mrk Károlyunktól gy szén táj Vsárnpi Újságnk, dolog mintlétét hivn közlndm. Miután tmplombn néhányszor körüljárv zászlófélér shol sm kdhték, kép láthtó. Egyik lgngyobb kincs Münchnnk z ugyncsk Klnz áltl tmplom sírboltj mlltt lkó, mjdnm múmiává szóit ign örg cgyház ig jóni stylbn épittt szobortár z úgynvztt Glyptothk, fit krsm fl, kitől mgértm, hogy zászló nyl z orgonkrzt gyik mly XII trmbn z gyiptomi, görög rómi szobrászt mrdványi flár vn flszgzv, zászlj zonbn, minthogy zlőtt százdokon át ból tmérdk, olykor gys mgbcsülhtln drbokt fogll mgábn. A tmplom ljábn lvő ndvs rjtkkbn trtották, tökéltsn végkép VI-ik, Niobidák trm görög szobrászt virágzási korából lgbcssbb lrongyollott, ugy, hogy mindőn z ujbb, hágcsó sgély nélkül l nm drbokt trtlmz. A VII. VlII-ik trmbn Cornlius hirs frskói érhtő hlyér vlh régn fltvék már kkor nm volt rjt smmi jllgző, csup foszlány volt z gz, zt ztán mgbolygtnom trmzt láthtók. Ezk után ign érdks mgnézni szép Ludwigsstrssn lvő, 800 sn smmi szin ltt nm ngdték. «zr kött könyvt, sok jls kézirtot mgábn foglló szép könyvtárt; Mgnézni vlók még városház trmi, hirs fstőktől szármzott, nm ritk könyvi közt zár ltt láthtni zon mgyr lithurgiás könyvt is, épn ngybcsü fstményikkl, dom mlltt fkvő királyi plot, mly mlyt, h jól mlékszm, z Akdémi számár münchni Codx név ltt nk gyik srokszobájábn dák át V-ik Károly császárnk 1530-bn Jászx Pál másolt l. protstáns némt fjdlmk Mlnchton áltl kzíttt ugustn confsugynzon utczán szép Ludwigskirchét, mlynk ngyszrű frskói siót; musum; gypot-fonó szövőgyár; s nnk, ki ilysmikbn ismét hírs Cornliustól, gyönyörűnél gyönyörűbb üvgfstményi pdig szintén szrt gyönyörködni, börz hirs, hzánk történtib is lég münchni művzktől vlók. szomorún bszövődött Fuggrk ház. Ugynott Ludwig-Mximilins-Univrsitt ig Grtnr Ulmbn, mly I-ső Npólonnk 22 zr mbrrl, s roppnt hdikz áltl építtt pompás épültét, tkintélys gyűjtményivl. lttl gy flszólításár cpitulált, ngyszrű váránál s Némtországbn Az uj iprmukiállitási plotát, pénz- érmgyüjtményt, trmz lgmgsb, most is ttrozás ltt lvő tmplománál gyéb mgnézni vló tik, kövültk s physiki műszrk tárát, z ign ngyhírű érzöntödét, mly lig vn. zonkívül, hogy Münchn gys téréit utczáit mmt séttért, MInnn z ut Stuttgrtb visz, mlyről, minthogy bnn nm vlék, sm ximilián-utczát s több más térkt hirs mbrk mlékszobrivl látj mit sm irhtok, d mg kllé miitnm zért, mrt szomszédságábn fk l : lgújbbn Amrikáb Wshington roppnt mlékszobrát kzité l. szik Hohnhim, hir3 gzdsági intéztévl, mlyt z ign lőr hldt, Különbn kzíttt öntvényink gypszmásolti gy mlléképültbn lát épn nm kdvző idő mitt (dcz. 3.), fájdlom, szintén nm láthték. htók. Ezután közl fkvő Brucksl kövtkzik, mlyt csk zért hozok E közbn bizonyosn útjáb sik z mbrnk krk Krolin-térn szób, mrt osztó vsúti állomás, blől indulván ki, z ut lflé Stuttgrt *z 1812-ik évi orosz hdjártbn lstt 30 zr bjor mlékénk szntlt, nk, flflé Hidlbrgnk, s Prisb vivő útvonlbn Krlsruhnk vzt. U 11 IAVERINO AB HOSTIBVS DEI AVXILIO MIRA FOELICITATE RECEPTO ZACHARIAS GEIZCOFLER DE GAILENBACH D. RVD. II. ROM. IMP. Elktt régzti lvlk Ipolyi Arnoldhoz. *) A CONSILIIS SVPREMUS ANNONAE PER VTRAMQVE PANNONIAM MA(ITj érdks llmény. Sz. László lovgkép. Milyn mgyr mbr tudomány GISTER AC SVMMVS IMP. ROMANI THESAVRARIVS ETC DOMÜM HANC irányábn. A hivtl sm rksztiki búvárkodást. Elgn hldunk gy czél flé, PENE DIRVTAM ATQVE COLLAPSAM ANNONAE COMMODO RESTAVRARI CMII hogy zri'véilnül suttyonbn. Egy régi flirás. A győri posztósok pcsiít- F. ANNO DOMINI nyomój. Mgint mgfosztnunk gy régi flfstvcnytól. Mlyik lgrégibb m gyár irtu mlék? A flltért gy Bkony" jánlttik Régi ötös.) Azon gzdg érmgyüjtménynyl, mlylyl múlt évbn Milkovics János ur, vidékünk lgszorglmsb gyűjtőj, régiségk N mondd, kdvs brátom! hogy nm vgyok szrncs fi, szkvtottj tárunkt mgjándékozá, birtokáb krültünk gy vgy igzán régztisn : lh gllin filius! ím mgvnnk züstlmzü pcsétnyonónk, mly bár némt flirtú, minthogy Antipk')'Uénk többi srki is, mi több, srkok közt létztt Győr város gy, m már gzn mgszűnt zéhét illti, nm lsz krttl gyütt, mint srkok közti tér kigzítő rzévl. tán mindn érdk nélkül. A tllérnyi ngyságú pcsétnyomó kö Múltkor, mint győri főtmplomunkt figylmsbbn vizsgázpén áll zéht jllmző szrszámok fölött z 1669-ik év. A lám, szmbú tűntk támflkb rkott rómi mlékkövk, fölöt külső krim négy csokorrl kötött lvélkoszorubn fogllj tük pdig gy kis pléh-födél ltt sz. István kép, mint győri szvkt : S. DER DVCHMACHER ZEC HIN DER. KA-I: HA: tmplomot boldog szűznk jánlj, térdplvén gy vánkoson, RAB. Minthogy btűk rndtlnül flforditvák, kisbbk n mlyn MXXXIII évszámot láthtni. gyobbkkl fölcsrélvék, nhéz olvstuk. Olvsásom z :,.Sigl Ezn képcsk ltti Írás : M(ATE)R (DE)I (ME). N(T0) (ME)I képnél régibb, mint z zon lvő ujbbszrü dr duchmchr zch in dr kisrlichn Hupt Fstung Rb." Nm régn hllottm, hogy lbonttván tvly régi ngy ) Ezn lvlt kövtkzőkkl gyütt még Győrbn irt z érdms szrző, kit bromi tmplom (Wrsdorf, Sopron Kőszg között fkszik) félév ót már psii lko?ul tisztlhtünk. A lvlk kidás közbjött. t> chniki kdá pdlás ltt flfstvényk tláltttk, flkkl gyütt örökr lyoknál fogv.i k srtt ddig. - Szrk. í lvlk.

5 200 H mindjárt csk félnpi idővl rndlkzhtnék is z mbr, n mu- zk rostély mögött álltk. Lássuk most sorbn kinzószrkt. A kilszsz l mglátogtni z útból ugyn pár mértoldnyir félr ső, d sok hllgtórostélytól jobbr láthtó fszítőpd gy hngrrl, mly 400 tkinttbn oly lssicus Hidlbrgt. Midőn én z ősz vég flé ott jártm, éklku, kríttt szggl vn fölszrlv, spéklt nyúl" nv. E ml trmztsn mg vlék fosztv zon gyönyörtől, hogy gzdg trmz ltt áll flhuzógép gy fából kzült háromszöggl hóhérnylvn tt, viruló növényztt ünnpi fénys köntösébn láthttm voln. Azt rósz Lizi" mly áltl vlltott hátrkötött krokkl s lábár ggtott zonbn lső tkinttr önkéntlnül érzi mindnki, hogyh ébrdt vlh nhéz kövkkl (gz gy mázsáig) háromszor flhuztott s ujolg lbo vlki llkébn vágy, gy z lőhldott évszk áltl ltrolt szép vidékt csátttott. Máskor mg lábit gép ltt lvő vskpcsokb szorítv s kr, tvsz pompájábn láthtni : ugy z vágy Hidlbrg fstői szépségű jit hátrkötv ddig csigázták fölflé, mig biró szgény bünhöncz fkvénél é vidékénél smmiképn l nm mrdht. A Nckr folym prt- csontjink ropogását nm hllott. E mlltt nyhébb stbn két fáklyá jáni hgyktől övztt fkv mglpő szép, z gz szárzföldön gyik vl mindkét oldlát gyszrr égtték, h pdig z égt csk gy fáklyá lgflségsbb kstélyromj pdig gy kis olymp, minőt csk hjdnkor vl történt s fölváltv mjd gyik, mjd másik oldlához trttott, z istni válszthtánk lkhlyül. Pinczéjébn vn hírs 3000 kós, ürs sulyosbitás volt bn Krg kmrássl nnyir vitték kgytlnsé ngy hordó, gy fából frgott kis törp, s nnk műv: gy multságos gt, hogy kövkkl mgrkv 14-szr húzták föl, ugy hogy krji örökr fliór. mgbénultk. A szrncsétlnt rról vádolták, hogy Égnsburg várost l A város nvztsségi közt fő hlyn áll déli Némtországbn lghí krt árulni, s község császár lln jogtlnságot kövttt l. rsbb gytm, z 1386-bn lpitttott Ruprto-Crolin. Ign sok, ki Egy másik nm volt kínzásnk z, hogy bünhönczöt ugy kötötték tűnő tnár közül lég lgyn flmiitnm Európ lgngyobb criminlistá- fháromszöghöz, hogy z nnk lpján lvő két cspot mllér irányozv,, ját Mittrmyrt; most élő vgyzk gyik lgngyobbikát, színkép húzták mgsb, miközbn hátát korbácsütkkl borzsztón flszg lmz százdunk gyik lgngyobb hordrjű tlálmány fltláló gtták. ját Bunsnt, trmzttudós társát Kirchhoffot; s végül ki félszázdos Láthtó itt továbbá z úgynvztt spnyol szmár," mly gy föl tudori jubilumát múlt hónpbn ünnpié, Némtország lgngyobb s flé álló, fölül élsr frgott, 6 láb hosszú s 1 % hüvlyk vstg dszkából bzét, z ősz (Jhlhtst. áll; rr vádlottt mzitlnn ttték föl, hogy rjt lovgoljon, miltt Hidlbrgből vissz Bruckslon Krlsruhén át kvsbb mint fél nhéz kövkt rktk, vgy műkifjz szrint, srkntyúkt kötöttk np ltt Strshurgb érv, Frncziországot köszönti z uts. föl lábir. Strsburg rősíttt htárszéli város. Várát még hirs várépítő k A kinzószközök közt láthtó még z úgynvztt gyónttószék" ton mérnök Vubn épité. A lkosok némtül frncziául bszélnk. A vgy szűzkbl," mly krszékhz hsonlit. Ül fvánkosból áll, mlyből város nvztsségi közé trtoznk gothstylbn építtt gyönyörű széks 100 kuplku fszg áll ki; rr ülttték bünhönczöt mztlnn, s ml gyház, münstr, mlynk torny, világon lgmgsbbnk trttik, lér gy mázsás kövt tttk, kzit mllén összkötötték s krjin krsztül hirs csillgász ór; D Sx mrchl musolum; Guttnbrg szobr, hátrflé gy nyolczélü görfát dugtk, mlyt két hóhérszolg szüntln hson nvű térn, mly ign jllmző; z id vló szültű Klbr tábor"ok forgtott. mlékszobr, képtár, városi könyvtár régiség- pénzgyiijtményivl. Vn itt végr gy körülblő) 20 láb mgs, négy háromélü görfávl Mgáról Münsturrnl lpokt lhtn bszélni, d mink, hisz csk látni llátott létr, hóhérnylvn csuszodi" (Etutschbhn), mlyn vllkll. Strsburgbn már ign is világosn fltűnik frnczí élénkség, tottt föl- is lhúzták, vgy tstét kifszitv fáklyávl égtték. város kövzt, fény. z utczi lárm, cskhmr tudtul dják hogy A sok száz szrncsétln közt, kikt itt kinpdr vontk, volt z gg c-snds, körültkintő Némtországból kiértünk. Az utczákon csoportosn Liszkirchnr Frks polgármstr is, ki néhány száz forintnyi pénztári vign dnoló ktonák háboritln jó kdv muttj, hogy itt ktonság hiány mitt z év ngyhtébn gy np ltt hétszr flhuztott, nmzti. hogy vllomást csikrjnk ki blől, mlynk folytán ugynzon év húsvét A mint Guttnbrg térn Strsburgr mlékzttő képkt vásá hétfőjén ki is végztttt. Ugynitt vlltták Schfgotsch János Ulrik rolni gy könyv- mükrskdb bménk, lig kérdzősködém némt tábornokot is, ki Wllnstin mgöltébni rzvétlll vádolttott. Az nylvn vnni szándéklottk flől, nvdőn rndkívüli mglptmr lln lklmzott kínvlltás három óráig trtott. Miután fjér hlálos örömömr gyik sgéd mgyrul szólított mg üdvözölt. Idgn földön ítéltt kimondták, birái, névszrint Götz tábornok, mint lnök, Slowot mily sjátságosán rzgi át z ilyn st llkt, hiáb próbálnám lirni, zt C, dr. Strlndorf, dr. Hildbrnd, dr. Puchnr dr. Pindlmir, még tpsztlni kll. A drék fiu gy fiumi mgyr hzánkfi, ki Pstn is for gy második kínvlltást is hoztk lln jvsltb császárnál, mrt, gott ugyn könyvkrskdbn, d nylvt még otthon mgtnult, már ugymondák, ő már, mint litélt, büntt rbszolgájánk s holttstnk huzmosbb idj, hogy külföldön tpsztlás végtt több állmbn mgfor tkintndő, z ítélt végrhjtás lőtt thát kinpdr lht még vonni. dult. Az stét kdélysn gyütt töltők z indóháznál, honnn sti IX. ór Kivégztt jul. 23-án történt. tájon mgindulván, Nncy-n s Chlons-on át másnp délr Frncziország Milőtt czikkünkt bzárnók, lgyn szbd még néhány szót szólni fővárosáb, Prisb jutottm. Káti Gábor. hóhérok polgári állásáról. A hóhérnk szolgáink tmplombn csknm mindnütt lkülöní ttt szék volt, mlyb snki más bl nm ült, hbár z gz tmplombn más ürs hly nm ltt voln is, mrt hóhér bcstln szmélynk trttott. Az öngyilkosok irányábn korlátln joggl bírt. Mihlyt ily stről ért A rgnsburgi városházbn még jlnlg is láthtó gy épségbn fn- sült, rögtön hlyszinér mnt, s z öngyilkos holttstéhz lépv, mddig trtott kinvlltó-kmr középkori kőbbi igzságszolgálttás rtt onnn pllos ért, zzl körvonlt húzott holttst körül, s mi körb stt, z min<l z ő sjátjává vált. Az öngyilkos holttstét is ő tmtt l. nts szközivl, mlykt mgtkintni, ign érdks tnulságos. A kmr bjárt lőtt gy pd láthtó, mlyn vádlott kínvlltás Mindn lhullott állt is kivétl nélkül z ő sjátj volt. H vlki p. o. lőtt még gy ngydóráig ülhttt, miltt önkénts vllomásr htározhtt lhullott lovát ltitkolt, hogy ptkóit lszdv blől hsznot húzhsson; mgát. Innn kinzószközökt pontosn láthtt z jtón lvő nyilson hóhér z ily mbr jtjáb kt ütött, mly mindddig ott mrdt, mig krsztül. Blül z lőtérbn blr gy pd áll, mlyn sbz, ki kin- z illtő, mgfllő összg pénzzl mgát mg nm váltott. vlltás trtmát vádlott tstlktához képst mghtározt s szükség stébn sbzi sgélyt is nyújtott, s hóhér fogllt hlyt. Ez utóbbi nk csk kkor volt szbd lülni, miután vlltndó mghtározott Egyvlg. kinzószközhöz hozzáköttttt; mgát kézimunkát rndszrint hóhér szolgák végzték. A jobbr láthtó rostély mögött ült vérbiró, kink két + (Az lvsztt gyémánt.) Egy spnyol krónikábn olvshtó, hogy gyrtyáj llnzővl volt llátv, ugy hogy rczát kinzottnk lhtln Alfons, rrgonii király gykor sétáj közbn kísértévl gyütt gy ékszr volt flismrni; lővigyázti rndszbály volt z, nhogy vlltott, h árusboltb léptt, z ott lvő drág-ikövkt mgszmlélndő. A király, miután ntlán kiszbdul, vérbirót fölismrv, rjt boszut álljon. szmit léggé mglglttt, távozni krt, midőn z ékszrárus zvrodot A vizsgálóbirák kínvlltást ugy tkinttték, mint tudományt, mly tn fltrtózttj s zt súgj fűiéb, hogy gyikét lgszbb gyémántjink, nk mükifjzir nm kis gondot fordítottk. Mjd mindn vizsgált mlyk jlnlvő nmsk közt kézről kézr dttk, shol sm tlálj. A zon kzdődött, hogy hóhér foglyot bizonyos utsítások szrint, mly király lint mgdöbbnt, d cskhmr vissznyrt nyugodtságát : jó kt birótól nyrt, jóvl kikérdzé, mi zonbn már mglhtősn kímélt gondolt ötlött. Mghgyt t. i. z ékszrárusnk, hogy hozzon lő gy lnül történt. Néhány np vgy hét múlv kövtkztt ztán,,kínos ki fzkt, s blső fnkét tkrj l vlmi puh tárgygyl. Az ékszrárus kérdz," miltt vádlott mgkötözv s rárkott sulyokkl fölhuztott. ngdlmskdtt. Ekkor király, zsbéb nyúlt, s ztán kzét ökölr szoe húzás nyhébb vgy kménybb volt kizárólg biró ttszétől füg ritv, fzékb dugt, honnn mrkát kinyitv húzt ki ismét. A mit én gött, s fájdlom, z utóbbi volt szokottbb mód. cslkdtm mond szigorú rczkifjzsl önök is zt cslkdjék, H hlálos ítélt ki volt is már mondv, némly biró lég szívtln mrt gyémántnk lő kll krülni/' Miután példáját nms urk mind volt, z litéltt kivégztt lőtt még gyszr kinpdr vontni, hogy nyájn kövtték, mgprncsolt z ékszrárusnk, hogy kutss ki fz még vlmi vllomást kicsikrjon blől, s tán zért is, hogy kinzottnk kt. Ily módon gyémánt cskugyn lőkrült, s sikksztó bcsült is borzsztó orditásábn s rczfintorgtásábn gyönyörködhssék. A szgény mntvlőn. litéltk gykrn összvissz zúzv törv krültk kivégz hlyér. A (Azoknk, kik tubákolnk.) Egy ngol kiszámított, hogy ki fogságbn kétségbs öngyilkosság ngybn divtozott; s h tubákol, évnkint 36% npot vsztgt l hszontlnul. Aligh ngyot vlki önkzévl vttt végt élténk, zt fogták rá, hogy z ördöggl nm füllnttt z z ngol, vgy z, ki z ngolr számítást ráfogt. szövtkztt. írósztl szék biró számár trmé?ztsn nm hiányozhtott, s A rgiisburgf kinvlltó-kmr. 201 Vsárnpi Ujság 17-ik számához TÁRHÁZ. ség kívül több közönséggl birnd, mint p. o. nmzti színház kánikul idjén. (Sőt még húsvét hétfőjén is! Szrk.) Hogy ttszik? Morfondirozások. Kllb ur vislt dolgi. Hogy vnnk Pstn? E npokbn krstk fl Tóth Misk z-z Bolond Kálmán z Mtmorphosisok. Két mgyr szrksztő. Czigány znzk. Országtükr" szrksztőj Blázs Sándor. Mindkttn od kikzülnk A bécsi possék. A Kritiki Lpok." Tiszi vsút. örülnék d nm szbd, mérglődném d nm mrk, rmény Londonb. Mglátogták Flkot is, z lsőr ign jó bnyomást ttt iénk d nm tudok, bizttnám lglább önt d nm lht. Kczg- drék publicistánk. Jls, müvit mbrnk mondt. Jó, hogy Londonb mnt, ott még többt fog tpsztlni Tóth Kálmán, ki mrő collgilitásból jk? Nm vgyok léggé bölcs. Sirjk? Nm vgyok bolond. Egyik blkomon ső, másikon npsugár jő szobámb, én mg néhány szrksztőt mg krt itt látogtni, hogy condolntiáját fjzz ki zn ltrntívábn középütt ülök, hogy npsugárrl sővl homlokgy nkik trmztsn csk mint ügyflknk s nm mint politiki lln nst llnkző, thát homályos szárz dolgokról írjk önnk. A kdély lábsink. A fikkr zonbn zt mondt, hogy nm lht mrt mind b vgytn lég furákt szült már, mért n szülné ily zgyvlékát hngu vnnk zárv. A költőt ugyncsk mgszítt z élczlp lvgőj. Alig ltnk, mint milyn ngm fog l prczbn? H időm voln poétánk ismrtm rá köpjzös, csinos fiúr, ki gy időbn ngyon pnszolt, hogy lnni, éks rigmusokb szdném kikltt, mlynk jöttévl virágnk lhizik, pdig kkor irt lgszbb vrsit. M mg oly potikus szinbn mgtiltni nm lht, hogy n nyíljék." Miután zonbn mggyőződtm vn, hogy mgm is mgsjnáltm s most milyn fogs, mérgs dolgokt thtségm folytán nm virágzás, csk lvlz jutott osztályrzmül, tud pöndöritni! Ki higyn már most külsőnk? Blázs Sándoron mrdjunk mg régibn. Ezt nnál nyugodtbbn cslkszm most, mivl mglátszik, hogy még nm volt bfogv s hogy most éli szrksztőségénk Kllb ur ki 100,000-r mnő lvélll gyújtott kályhájáb hosszs mézs htit. tüzl után hűvösr krült végr. Evkn át ppírrl fűtött z orgyilkos Jártk itt zon kivül még znélő czigányok is, d ugy látszik, nm jól, s tán mondottnál is többr mgy zon lvlk szám, mikt hmu-csomg mrt ismét hónuk lá vágták hgdűt klrinétot s z uj mgyrok mn lkjábn hordott ki nponkint házából. A nál még épn kpott lvlkt, tk vissz régi Mgyrországb. Jobb is. Azt trtom én is, mntül szb ddig 60,725-ig számlálták. bn húzzák otthon, nnál kvbbé fogják lhgdülhtni mgyr nótát. Most tudom már, miért nm jött ki még rczképm vlmly lpbn. M ismét öt uj poss fog színr krülni. Nm bir vlük z mbr. A hlhtlnságot számomr kiszközlndő művim, mikt önöknk szán Olynok kár légy. H gyt gyon ütünk blől, három ül orrunkr. tm, mindn kétségkivül gyéb pró ngy rménységmml gyütt, Nm jártom ugyn, d olvsom Kritiki Lpokt." Komoly igyfüstb mntk. Mily bántó, végzts gúny! Mindzonáltl nm értm,hogy kztü válllt időszrűtln világfájdlmánk dczár is, nincs kifogásom Kllb ur miért látt jónk, z én lvlimt is z utodfé nm rmélt lln. Cskhogy nki is l lht mondni mindnk fölött ps trop d mgkülönbözttébn rzsítni? Ő, tollvonások ngy Lvtr, csk zél. Mgróván vlmly poétljstromnk hiányos voltát : kzdi lő oly lvlkt gyűrt öblös tárczájáb, mlykbn, finom tpíntt folytán, számlálni, néhány jobbk kivétlévl, mindzon szrncsétlnkt, kik él pénzt sjttt. Pdig, hogy én még tljs éltmbn pénzt nm küldtm sn tüknk gy vigyáztln órájábn vrst írtk s zt is olyt, mlynk pjá kink, rr mindn ismrőmt ünnpélys tnúbizonyságul fölhívom. Adndó hoz képst Csákány Lczi, vgy Bibók ngy mbrk. Fordul ott lő Cspü stbn rménylm, hogy bizonyítni fog mllttm ön is; igzságszrt Mrczi, Gitár Lőrincz, Mdzg Jncsi, Golyóbis Ádám, Drvs Gábor stb. tétől lvárom zt. Azt is mondják, hogy zn törvénytln lvélbonto unbknnt Grőszn, mlykt kármly mthmtikus két hzánk s gtó (hát más is vn? Szrk.) csik bélygk árán is gy szép házt épit- tudn kitlálni, ki vgy mi? Mily hitl vn kkor szigorú lfogultln tttt Hitzingbn. Már most kérdm önt, hogy mi okból thtt dr. Kllb Ítzink? Lssn tsttl, d még lssbbn dicsőséggl! Drágán mérik mrkit mrktln küldményimr, mrt én nm szoktm bérmntsítni zt. Az iránydó Kr. L. miért hsználnk nmsbb dologr méltó lvlimt. Igz-? (Ugy vn. Szrk.) kövtkztsséggl folyvást zombnt külömbnt, végs szmml föl nm Hllom, olvsom, hogy önök szép csndsn vnnk odlnn, s hogy foghtom. Mindn str külömös, fltszm zombn Kr. L. szrksz Dun zjlás ót smmifél zj nm volt Pstn, mi ilyn tvszi időbn tőitől, hogy vissztorlásul nm irnk ki ngm is poétánk. *) léggé furcs jlnség, mikor ilynkor még méhk is rjznk, köpübn H lfljttt voln, még gyszr mgírom önnk, hogy tiszi hgyván űtl csmtéikt, hordozván mgukkl z ősikről rjok szárm vqsut igzgtóság még mindig Bécsbn vn. Nm árt z ilyt kétszr is zott fgyvrt olynok számár, kik röptükbn mgkdályozzák mint lmondni. K. T. zt vitéz méhk históriájából tudjuk tnuljuk. Lásd Szly krám Irodlom művzt. mondni Buffon trmztrjzát. Annál ngyobb élt vn bécsi sógorok közt. Jöht zktől kár G O (A nmzti színház igzgtóság^) ugylátszik, mrdndó érdm ribldi is, ők jó kdvbn, jó színbn vnnk mindmddig volkssngr kt kr szrzni z opr körül. Hir jár ugynis, hogy Stégért ht hó sör lsz világon. npr szrződttt; továbbá Bck udvri énkst is fl krj lépttni 12 Az gyik volkssngr Fürst, m nyitj mg színházát Prátrbn. vndégszrpbn szinpdunkon, Wgnr Richárd, némt znszrző ljövmily forgndó szrncs I tl lklmár, midőn nnk Rpülő hollndi" czimü opráját is lő fogj Néhány nppl zlőtt zárt b Pokorny winprti színházát, hol non dtni. Ezk mind szép dolgok, d hát drám mlér tsz- vlmit z drb képzé z utolsó lődást, mlynk néhi roppnt vgyonát köszöni igzgtóság? s ugyncsk vrázs-fátyolll" fődé b mgát véglgsn. Miért is bizá A (OobiiMSÍPj) "M. Sjtó" szrint nm dtj (iimsípj) " j j lő nmzti szín sorsát ily könnyű portékár? i dáájá ő tvly l pdon Bűnt bűnt kövt" czimü, 100 rnyt nyrt drámáját; sőt A ngyvns évkbn volt. szintén 100 rnyt nyrt Vigjátéktárgy" czimü drbját is visszvtt A zágrábi ngy vndéglő gyik sztlától má-"1 *,,.Ú vándorolt gy színháztól. Hát mi czélból irt Dobs drbjit, s mi czélj vn z k fitl korist, ki frány gstnzz"-ivl ngy multságár szolgált z ott démii pályjutlmknk, h nyrts művk lő nm dtnk? étkző ktontisztknk, kik néhány grst vtttk tréfás troubdour 0 (Szinműpályázti jlnt.) A budi népszínház áltl kitűzött 50 vdltt klpjáb. Ugyn- férfi m Bécs lgcsinosbb, lglátogtottbb szín rny jutlomr összsn 6 drám 10 népszinmű küldttt b; mlyk hzánk tuljdonos igzgtój, kink színznői lgszbbk s lndő közül biráló válsztmány két drámát négy népszínművt tlált lődquintuplx háziurság csknm kétségbvonhtln. S férfi nm más, mint htónk. Az lfogdott drámák czimi: 1) A fhérvári diákok; 2) Sárkány Irumnn Károly. vitézk. Az lfogdott népszínművk pdig kövtkzők : 1) Az üldözött; A jls komikus Wisz, mint szgény népénks hlt l minp. 2) Villám Bndi; 3) Lány vásár Dbrcznbn; 4) Dunvizhordó. A jut Vrry, kitűnő lkító művz, miután gy népénks-társságnk lom csk lődás után fog z ránylg lgjobb műnk oditélttni. volt gy évn át ügyfogyott igzgtój, m gy kis lpnk roszul fizttt + (Mgjlnt znmű.) Trichlingr műkrskdébn közlbb jlnt br, d zért szllmdás tárczirój furcs érzk közt nézhti, hogy mg : Bácski csárdás." Zongorár átirt Szőlősy J. Játszszák Ptiéltrvló szméjénk más szksztj gyümölcsit. kárus tstvérk. Ár 60 kr. Mintgy tiz évvl zlőtt z örg, vk Strn Fronit gy fs lgény kisért gitáron s Prátr gyik kurt korcsmájától másikhoz. Több izbn *) A Kritiki Lpok"-t komoly igykztü s pártolásr méltó lpnk trtjuk mi b krták már vztni m bizonyos rozsdás épültb világtln csillg is. Néztünk szrint kissé túlsóiét szinbn lát ugyn némly dolgot, d z nm bj, 8 drbntját, d mindnnyiszor kigitározt mgát ismét vszdlmből, mihlyt jobbn fogj mgát tájékozhtni irodlmi viszonyink mbrink között, bizonyosn igzságosbb n'ztknk is ngdnd hlyt. S itt önkéntlnül szünkb miután vén sszony, tnuk sját vllomás szrint, l nm lhttt jut gy minpi tévs állitás. A Krit. Lpok ugynis mgyr irodlom btgs" voltá Sáni instrumntum nélkül. Azót jó idők jártk Sáni fjér, lénklt ról értkzvén, szmér vtik mgyr közönségnk, hogy mig komoly irányú Vsár Mosrt, gyonjodlirozt Mtrst, didlmsn mgvívott Kmpffl, s ltt npi Ujság mindinkább háttérb szorul, ddig Bolond Misk lőfiztői szmlátomást blől Bécs lglső népénks, névszrint Fűrst, ki ut suprmondám szporodnk. Nm vizsgáljuk, méltó- szmrhányás vgy nm? csk nnyit mondh holnp mint igzgtó kzdndi mg uj pályfutását, Csnov néhi mjom- tunk htározottn, hogy z lpul szolgáló tény hmis. Mrt Vsárnpi Ujság most is lgolvsottbb mgyr lp s Bolond Misk lőfiztőink szám, lp lgvirágzóbb szinházábn, mly gyönyörűn kicsinosítv, mgrnyozv, kikárpitozv, szkábn is távol állott V. U. lőfiztőink számától. Az irodlmi viszonyok jllmzé vörös bársonypáholyokkl, zárt székkkl s ügys znkrrl llátv, két séül s z igzság érdkébn zt ki kll jlntnünk. Szrk. Bécsi lvél. Április 21-én.»«s. üj«. 17. K

6 (A mgyr történti rczképcsrnok" kidój jlnti :) hogy z dr flkérttt, utsításul dtván, hogy mint z lőmunkáltokr szüklső kép kitűzött htáridőr l nm kzülhtvén, csk pril végér jln égs 30,000 ftnyi összgig z láírások mgtörténtk, z lkító gyűl sgybhivásáról rögtön rndlkzzék. ht mg. -\- (Violt Ottó, gri könyvárus) ilyczimü munkár hirdt lőfiztt : Mgyr ipr- krskdlmi lvlző z gyszrű könyvvitl." Elő m njság? fizti ár 1 ft, mly május közpéig kidóhoz Egrb küldndő. / \ (Pst város tnács folymodott hlytrtósághoz), hogy városi + (A Dbrcznbn mgjlnő Hortobágy/') hti lppá változván át, május 1-től kzdv mindn péntkn fog mgjlnni, Illy György szr bíróság, törvénykz s rbéllmz 266,157 ftnyi költségi z állmpénz kszt mlltt. Előfizti ár ngusztus végéig 1 ft 70 kr.; dczmbr tárból téríttssnk mg nki. A hlytrtótnács mgtgdt kérlmt, végéig 3 ft. 30 kr. A kik nyolcz hór fiztnk lő, Sklniczky trv sz kijlntvén, hogy z önkormányzás jog (?) kötlsségkt is ró városi közönségr, hogy kötlsségknk z önkormányzási jogot (?) fl nm rint építndő dbrczni állndó szinház rjzát kpják jutlmul. áldozhtj. + (A múzumi krt fntrtásár) Girókuti Frncz z áltl szr Egyhái Iskol. kszttt Krtzti nptár1'' jövdlméből 400 ftot jánlott. Elismrr /\ (A pst-lipótvárosi tmplom ügyébn) z épitő bizottmány n méltó tény. pokbn tnácskozást trtott, mly lklomml bizottmány jánlá városi 4- (Dopplr Károly), nmzti szinházunk másodkrmstr lhgyt tnácsnk, hogy dn b folymodványt hlytrtósághoz zon 34,832 ft., ddigi állomását; hlyét hirszrint Erkl Frncz fi Gyul, vgy Hubr 33 kr. milőbbi utlványozttás végtt, mly Ö Flség áltl vllási Károly fogllj l. pénzlpból 1858-bn lőn ngdélyzv. A tmplom építér z utóbbi két 4- (Dubz hárfmüvz) szrződttv vn színházunkhoz, s már mg év ltt csk 67,734 ft. 43 krt fordíthtott z épitő bizottmány. s érkztt. + (A Morgnstrn-fél ügy) még mindig közbszéd tárgy. A bfo Ipr, gzdság, krskd. gott irodfőnök, bizonyítékok légtlnség mitt, szbdon bocsátttott ugyn, s lzárolt üzlt flszbditttott; zonbn z utóbbi vádlók biz + (A kszthlyi vinczllér-képzd ügyébn.) Néhány rzvénysnk tosítás mlltt, polgári törvénykz utján ismét lzárolttott. Most sikrülvén Kszthlyn vinczllér- pinczmstr-képzdét flállítni, z polg. törvényszék fog z ügy fölött Ítélni. Az üzltkönyvk mgvizsgálásár intézt tőkéj gyrpítás végtt fölsőbb hlyről ngdély dtott gy 60 kiküldött szkértők ugy tlálták, hogy prs sorsjgy háromszor dtott zr drb 50 kros sorsjgyü sorjátékr, oly föltétlll, hogy nyrmé 1. Mindnki kíváncsin várj dolog kimntlét. nyk főlg jótékony dományokból álljnk. Minthogy nvztt intézt 4- (A tmsvári krskdlmi kmr lhtározt,) hogy mgyr még most csk szrény nygi rőkkl rndlkzik, sorsjátékrndző irói sgélygylt jvár 200 ft lpitványt tsz; s nhogy zzl is ugy járjon bizottmány láírási ivkt bocsátott ki, fölkérvén hzánk gzdközönségét, hogy sját körébn z intézt gyámolitás sorsjátéki nyrménytárgyk mint 1859-bn z Akdémi tőkéjér mgszvzott 500 ftnyi dományávl, könnybb lőállithtás végtt, gyűjtkt szközölni szívskdjék. Pénz mlyk fogntosításábn flsőbbségilg kdályozv lőn : mgyr kir. dományon kivül bárminmű jándék,) lgyn z trmény, női kézimunk, hlytrtótnácshoz jóváhgyásért folymodott. (Névmgyritások.) Lgflsőbb ngdlmml Prng, illtőlg vgy iprczikk, köszönttl lfogdttik. Az dományok f. évi ug. 30-ig Prngl Mihály győri lkos,,prgi"-r, Sibrik Adolf, gyuli lkos Bétz végr lkult bizottmány pénztárnokához, Gutmnn, S. H úrhoz Ngy-Knizsár utsitndók, z dkozók névsorávl gyütt, mly közzé í/fcí"-r, Birbur Mátyás, blss-gyrmti lkos Srdi^-r s Hrgfog téttni. Rméljük, hogy közönség nm vonndj mg rzvétét gy szl Antl Józsf Jrfí"-r változttták vztéknvikt. 0 (Hlálozás.) Gróf Rviczky Ádám, nyűg. mgyr udv. knczllár, oly intézttől, mly ddig sjnosán nélkülözött hiányt pótol, s mlynk fnn állás, kivált létz kzdtén, csk gysk áldoztkzség áltl válik ki l- főknczllári minőségbn 11 évig működött, f. hó 21-én Bécs ml ltt Sznt-Krsztn 67 évs korábn mghlt. Áldás hmvir! lhtségssé. 4- (Curiosum gynánt) mgmlítjük zon igénytln vélményt," [\ {Kiállítás Brssóbn.) A Korunk" írj, hogy Brssóbn jul. 28-án mlyt gy névtln, vidékről küldött b hozzánk flállítndó Széchnyi z rdélyi román ssocitiun" közgyűl lklmávl gyszrsmind kiálliszobor ügyébn. Ez indítvány bból áll : hogy mivl Széchnyi m tás is lsz, mlyb csk román iprczikkk trmsz tményk fognk föl lánczhidnk, sm z Akdémiánk, sm Pstvárosánk hátt nm fordítht, véttni. miután mindzknk ő volt trmtőj, nmtőj élttőj : nnélfogv z (Slymtnyzt Dunfjdlmségkbn.) Az Alföld"-bn mlékszobor olyfbrmán voln flállítndó, hogy vlmly órszrkztü olvssuk, hogy Dunfjdlmségkbn z idén ddiglé még nm tpsz gépzt sgitségévl, lhtő,lghlkbb mozgássl, szüntln forogn mg tlt rélylyl fognk slymtnyzthz. Bukrst mlltt két mgyr is körül. Ily dolgokon töri fjét gynémly tyánkfi vidékn. állított slymtnyztő-intéztt, mlyb kzlőkül ht szgény székly ifjt 4- (Finn tudós Pstn.) Ahlquist, jls finn tudós s mgyr kd. tg fogdtk fl. fővárosunkbn mult s nylvünkt tnulj. E tnulás bizonyosn nm ngy Közintéztk, gyltk. fárdságáb krül, mrt finn nylvzink szrint, mgyr finn nylvk 4- (Ny Frncz, föráltnodi igzgtó) fölhívást intéz mgyr rokonok. (Pompéry János), Mgyrország" szrksztőj, múlt hétn kto tudomány irodlom férfiihoz s mgyr irodlmi művk kidóihoz, föl kérvén őkt, hogy kidott vgy kidndó művik gy gy példányávl ni törvényszék lé állítttott. Vjd Ján. Nővilág" szrksztőj szintén. A (Elfogtás.) A M. V." irj, hogy Kszp Brtln, hvsmgyi psti főráltnod könyvtárát, mly különösn mgyr munkákbn még ign volt tisztvislő, npokbn gy főhdngy 3 uhlánus közlgény kísér szgény, gyrpitni szívskdjnk. (A psti jótékony-nögylt közzéttt számdásából) látjuk, hogy z tébn Pstr, ktoni törvényszék lé szállítttott. (Arczkép.) Kélr Bél znszrző krmstrnk Mrsztoni áltl gylt bvétlénk összg 20,219 ft. 43 kr.; bből különfél mbrbráti czélokr, dókr, nyomttási, szolgálti s gyéb próbb költségkr kid rjzolt, sikrült rczkép kőnyom >tbn mgjlnt. 4- (Ruthn nmztiségi nyiltkozt.) B.Eötvös Józsf közlbb mrtott összsn 13,018 ft. 42 kr., mrdt thát z gylt rndlkzér mrosi ruthnktől gy mdvbőrt kpott jándékb; küldményhz szá 7,201 ft. 1 kr. (A Pnnóni," mgyr viszontbiztosító intéztnél) z üzlt lglső mos ruthn láírássl llátott lvél volt cstolv, mly többk közt igy szól: évngydébn történt díjbvétl, válsztmány ülébn ttt jlnt sz Méltóságod lnök volt z évi országgyűl áltl nmztiségi kér rint, 70,000 ftot mghldj, még bjlnttt károk hozzávtőlgs d tárgyábn kiküldött zon bizottmánynk, mly ug. 1-ről igényinknk összg 1494 ft 83 krnál többr nm mgy. Ez oly szép rdmény, mly tljsn mgfllő törvényjvsltot trjszttt lő, igy bizottmány mindn várkozást kilégitht. Az üzlt z lső két hóbn csknm kizáró lnök iránti hzfis lismrünk zálogát is méltóságod kzihz jut lg tűzbiztosításokr volt szoritv, s csk márcziusbn kzdtt pródon- ttjuk." -f (Lpmgint.) A K. K." lső Írásbli mgintt kpott f. évi 57kint vízi biztosításokr kitrjszkdni. 4- {A sztmármgyi gzdsági gylt) jövő május hó 5-én sztmári számábn közlött vzérczikkért, mly mgintő irt szrint több oly tétlkt trtlmz, mlyk jlnlg honbn létző kormányform irá városház trmébn közgyűlt trtnd. nyábn llnsznv lőidézér szításár, vlmint vontkozólg csnds rnd mgzvrásár is vnnk irányozv." Közlkd. + (Olcsó közigzgtás.) A K. K." irj, hogy Mrosszék, mly közl (Uj gőzösök.) A budi hjógyárbn lgközlbb két uj csvrgőzös 90 zr llkt számlál, nyolcz hónpon át csk mintgy 12,000 ftot költött kzült l, mlyk mindgyik z Al-Dunán fog járni. összs közigzgtásár, törvénykzér, börtönér, rbjir, szóvl, min /\ (A györ-páp-kszthlyi vsútvonl ügyébn) f. hó 13-án tr dnnmű kidásir. ttott mg Győrött z értkzlti tnácskozmány, ign számos, Dunán + (Várdy Gábor, volt mrmrosi kövt), közügyk iránti érdklt túlról gybsrgltt érdklttk jlnlétébn. Az idigl. bizottmány jln ségét ujbbn zzl bizonyított b, hogy mgigért, miszrint Mrmros tt tvén ddigi működéről, gyúttl flhivt jlnvoltkt z lőlgs mindn fjú álltából küldnd példányokt Pstn létsítndő állt munkáltok költségink fdzér szükségs összgnk láírások utján krtnk. történndő lőállításár, hogy igy z láírókból lkulndó társult mgát 4- (Öngyilkosság.) E npokbn krpsi ut mlltti tmtőbn gy szrvzhtvén, uj bizottmányát mgválszthss, s lgflsőbb ngdélyért Fidlr János nvű pinzér szivén lőtt mgát. milőbb folymodhssák. Az lőlgs költségk fdzér láírás utján + (Elfogott szökött ktonák.) Az O. u. W." irj, hogy ngyrögtön mintgy 24,000 ftnyi összg lőn biztositv. A lhtő mglkulásig, igmándi szőlők közt négy, Komáromból mgszökött olsz ktonát gy (?) mit május ljér rmélhtni, z ddigi idigl. bizottmány további műkö mgyi pndúr lfogott, s prncsnokságnk átdt őkt. 4- (Flhívás Scitovszky-lpitvány ügyébn,) Ny Frncz, pst + (Boncztni múzum.) A régi füvzkrtbn néhány np ót ngy bonztni múzum áll nyitv, péntkn hölgyk, más npokon pdig férfik városi főráltnod igzgtój, flhívást tsz közzé, mlybn z zn inté számár. A gyűjtmény, mlybn különfél népfjok is gy-gy viszlk ztnél lvő Scitovszky-lpitvány jvár dkozásr szólitj fl közönsé áltl vnnk képvislv, összsn minthogy 500 drbból áll s ign érd gt. Ez lpítvány, mlynk czélj, szgény sorsú ráltnulók sgélyz, múlt tnév végén 595 ft. 80 krt. ttt ki; zót tők nm gyrpodott ms mgtkintr. Mgtkinthtő rggltől stig 40 krért. (A kik külföldr krnk utzni,) figylmzttnk hlytrtótnács smmivl; zonbn z ddig flgyűlt kmtokból 600 ftig kigzítttvén, rzéről, hogy útlvélért n z udv. knczlláriához, hnm hlytrtót fnmrdt 21 ft. 63 krból vlláskülönbség nélkül 14 tnuló nyrt sgély zt tnkönyvk rjzszrkbn. Eddiglé z lpitvány kövtkző tét nácshoz forduljnk. ^ (Légtünmény.) Eszékn npokbn sti 7 ór után ign szép m lkből gyűlt össz : 1) Scitovszky bibornok hg. primás jándék 210 ft; 2) tort láttk, mlynk három láb hosszú s hét láb széls uszályu ágyúgolyó Ny Frncznk, mint igzgtónk 1860-bn lmondott föráltnodi mléklkj volt, s pompás színkbn tündökölv, zjtlnul rpült kltről nyu bszédénk ldásából 220 ft. 80 kr; 3) gys jóltvők dományi 165 ft. Az igzgtó átlábn, d különösn Pstváros polgárihoz intézi dkozásri gtr, hol flhők közt ltűnt. -f- (Érdks trmzttünmény.) A Korunk" irj, hogy hzánkbn flhívását, mint kik lgközlbbről vnnk hivtv, hogy szgénybb Rézhgység, Bodonos Drn közötti rzénk nyugti oldlán föld- polgártársiknk tnulni vágyó, thtségs gyrmkit gyámolitsák, illtő tlj mintgy 4 öl szélsségbn téglvörösr vn égv s oly izzó, hogy csk lg mgkönnyítsék nkik tudományos pályán vló hldást. A Scitovszkyngy bjjl lht rjt állni, kvsé földb ásv pdig mindnütt kéks lpitványnk lgközvtlnbb czélj : könyvkkl, tnszrkkl llátni z iáng látszik. Ezn ég lglőször májusbn lőn zrvhtő, s zót oly szgény, d szorglms tnulókt, kik zn szközök mg nm szrzkörülblől 12 ölt trjdt hgycsúcs flé. A hrpózó hőség mitt z ht mitt tán pályájokt is lhgyni kénytlnitttnénk. A sgélyz lfogllt térb ső fák gyökrikből kiégv hlomr dőlnk. Az ég szin- ily nm nnál szükségsbb, mrt ráltnodák jvár ösztöndíjk még hly fölött fojtó gőz lbg, mly olykor-olykor tikksztólg nhzül nm létznk, gymnsiumokr szóló ösztöndijk jótétményébn pdig völgykr. Az égő nyg tudósitó szrint kén kőszén, mikbn zon ráltnulók nm ign rzsitttnk. ligy bővlkdni látszik. Figylmzttjük rá trtmztbuvárinkt. + (Fontos újság!) A Sürgöny"-nk irják Bécsből :,,Xgy smé 4- (Földrng.) Komárombn ngypéntkn hjnlbn gyng föld nyk lőstéjén állunk; mgyr országgyűlr ngybn folynk z lőké szültk; királyi mghivó lvlk közlbb fognk kidtni." Nhogy rngt érztk. /\ (Gyilkosság.) Tmsvárit Dmtrovics György, őrbiztost Hnsz- vlkink fontos hir mgártson, sitünk kijlntni, hogy sorokt nr, ottni korcsmáros f. hó 18-án éjjl, ismrtln okokból mggyilkolt. Sürgöny" bécsi lvlzőj még múlt évi fbruárbn irt, zonbn z A borzsztó tttt ksl hjtott végr, nykát mtszvén l szrncsét illtő lvél m hírssé vált bécsi posthivtlnok áltl lsikkszttván, csk lnnk, midőn z gyilkosnk rőszkos bjövtlét szobájáb, mg krá most krült rndltt hlyér. Az lsikksztott lvlk közt oly okmányok kdályozni. A ttts zután mgszldt s Bég-cstornáb krt mgát is tláltttk, mlyk már tljsn bvégztt prknk rvisioját tszik szük ségssé. íulsztni, d kihúztván átdtott törvényszéknk. + (Dr. Bock Achnbn yy ngyszrű régzti munkát) szándékozik (Mgkövsült mbrkopony.) Brmndn Brnymgyébn, kő bányábn mgkövsült mbrkoponyát lltk, mly pécsi püspöki régiség szrksztni. Jlnlg fővárosunkbn időz, hogy Múzumbn lvő nvztsb régiségit lrjzoltss. Kssár is szándékozik flrándulni, z ottni tárb küldttt. 4- (Lovglási ünnpély.) Kolozsvárit közlbb z ristokrti több rmk széksgyházt mgtkintndő. tgj, Toldy-Horváth-krt fövényén rögtönzött lovgló-iskolábn, számos 0 (Drág szob.) A Dbrczni Közlöny" irj, hogy lgutóbbi néző jlnlétébn, fénys lovglási ünnpélyt rndztt, mly diszs sátor dbrczni országos vásár lklmávl gy ottni házi ur gy psti optikus ltt lkomávl fjztttt b. sl gytlngy szobánk 24 óri hsználtért nm kvsbb mint 25 ftot A (Az rdélyi románok), z O.-D. P. " szbni tudósítás szrint, fizttttt. Kll- nnél kézzlfoghtóbb bizonyíték rr, hogy Dbrczn még soh oly ngy llnsznvt nm tnusitottk ktonállitás lln, mint is ngy város, s hogy nmcsk psti, hnm dbrczni háziurkt is jlnlg. A ktonkötlsk lgngyobb rzolál.országb szökött; csupán mg lht énklni? fogrsi krültn 1400 szökvényk szám, s bár z ötödik korosztály (Adkozások.) A Vsárnpi Újság szrksztőségéhz múlt hétn is igényb vétttt, 148 főnyi járulék hlytt csk 58-t állíthttk ki. bküldttt : A lvlző zt tnácsolj kormánynk, hogy szökvényk szülőitől sz A mgyrországi vizkárosultk számár : Podtornyáróls. (dundss b szbditéki dijkt. foldvárik pksik számár) többn Molnár Józsf áltl 16 ft. + (Himlőjárvány.) Ungmgyébn himlőjárvány oly ngymértékbn (Az gys dkozók : Sbly Jkb if. 20 kr., Műllhotfr izr. 40 kr., urlkodik, hogy mgy hivtlnokkr z orvosi szmélyzt szporításáért Slsingr izr. 40 kr., Stgr izr. 50 kr., Molnár István 1 ft., Rmnvits iénytln folymodni. Miklós 62 kr., Szly György 20 kr., A gyűjtő 2 ft., Poszvitz Vincz (Pártolásrméltó indítvány.) Btizflvy István zon üdvös indít kr., Bumnn 30 kr., Tököly János 20 kr., Koczián Mihály 40 kr., Drk ványt ttt, hogy protstáns llkzk éltét, lhlásuk stébn szomorú János 20 kr., Korovitz György 15 kr., Zobits János 20 kr., többi sz -sorsr jutndó özvgyik árváik rzér, mgyr biztosító társságnál génybb dkozók 8 ft. 3 kr. z illtő községk biztosítnák, ugy zonbn, hogy llkzk biztosítási Összsn 16 ft. -összgt, fiztikből évnkint történndő rzlts lvonások áltl közsé Az lőbbi közlkkl gyütt bgyült összsn 1917 ft. 27 kr, giknk visszfiztnék. Ez indítvány mindnstr figylmt érdml. - - (A Ngy Károly-fél csillgászti szközökt), mint Bécsből irják, z állmminisztrtüm bécsi műgytmnk dtni jvsolt, pdig zon ülég gy pár szó Rákóczyk tmíkzö-hlyéröl. oknál fogv, mrt Mgyrországon nincsn oly mbr,ki zokhoz értn." (Válszul Psti Npló újdondászánk.) Azonbn mgyr udv. knczllári értsülvén dologról, sittt O Fl ség lőtt kimuttni, hogy Mgyrországon is értnk z ffél szrszámok A Vsárnpi Újság 15. számábn közlött czikkmr, Psti Npid hoz, s igy lőn visszvív bcss gyűjtmény mgyr nmzt rzér. bn mgjlnt czáfoltot olvsv, rövidn nnyit mondok : én nm állítot 4- (Kubinyi, Frncz Hnszlmnn Imr) gy rjzoló társságábn tm zt, hogy gydül Szrncsn fküsznk Rákóczyk, hnm zt. hogy Törökországb utznk, hogy z ott tlálhtó bcssb mgyr ritkságokt, Szrncsn vn Rákóczyk tmtkző hly. És vlóbn, h bár külföldön régiségkt, műtárgykt lrjzoltssák. Kubinyi kihllgtáson zultánnál fkszik is néhány, mint bujdosó; Gyulfhérvárott mint fjdlm, Ecsdn is mg kr jlnni, kink számár bcss jándékokt visz mgávl. Sárosptkon bármi ok mitt, z még mindig nm mond lln nnk, 4- (Elsikksztott lvlk.) A Bécsbn gy posthivtlnok áltl lsik hogy Szrncsn vn Rákóczyk csládi sírboltj; zt állítottm álliksztott lvlkből múlt péntkig már 62,720-t tláltk mg. E számb tom én most is, zt nm czáfolt mg újdondász ur, d nm is czáfolhtj, zonbn csk még bpcsétlv tlált lvlk vnnk btudv, flbon mrt állításom igzságát z ottni rf. tmplombn lvő sírbolt kézzl fogtottk nm. Csk postdíj lvlkért mghld 30,000 ftot. A bcsülts htólg, szmml láthtólg bizonyítj h csk zzl is ugy nm tsz, posthivtlnok nv Kllb Károly, morv tyfi. mint históriávl, mlynk ugyn kitkri nykát kkor, midőn 1-ső Zsig + (A bécsi lvélsikksztás történtéből) nponkint több s több dt mondot fktti Szrncsr, thát ngypját nnk, ki ott vlóbn fkszik, jő npfényr. Nm lsz érdktln zt is tudni, hogy fdztttt föl m nőj s gyrmkivl, mint z ottirvvnz mlékkő vön. Kun-Sznt-Miklós, nvzts tolvjlás. Ugynis gy krskdő távsürgönyt kpott, mlynk pril 22. Mrikovszky Gábor. kövtkztébn félórávl lőbb postár dott lvlét vissz klltt kövtl ni. Kllb, posthivtlnok kérlmt durván visszutsitá, mir z illtő Nmzti színházi npló. pnszt mlt hivtli főnöknél, ki nnk folytán mgprncsolt lvél kidtását, mly zonbn már tolvjszkrénybn volt s bővbb kuttás Hétfő, pril. 21. TV. László." Erdti drám 5 flv. Dobs Ljostól. fölfdzt z gz történtt. Húsvéthétfő, gy hti szünt, szinház csknm ürs; mglpő látmány! 4- (Tűzvz.) Ngy-Mgyr mzővárosbn, hol fbruári árvíz is D hát nm lhttt voln- mi sznt npr vonzóbb drbot tlálni? Kdd, pril. 22. Alvjáró." Opr 4 flv. Ez st Puli, mint álln ngy pusztitásokt ttt, f. hó 5-én tűz ütött ki, mly 90 épültt hmdón szrződött tg lőször léptt föl. Ugy látszik, z uj tg kllmsn vsztott l. + (Tűzvzk.) A Gálszécscsl szomszédos Kázmér hlységbn folyó csngő lágy hngj ttszr tlált; nnál inkább nm ttsztt fszs já hó 2-án 30 ház 14 csűr, Trbsn pdig 8 ház több gzdsági épült ték s szvk idgnszrü kimondás. Szrd, pril. 23. A völgy liliom." Drám 5 flv. Brriér után F lőn lángok mrtlék. Ocsárdon Somogybn pdig hó 9-én ütött ki tűz gy nő vigyáztlnság kövtkztébn, ki égő gyrtyávl mnt fl pd lkitől. Ngy Luiz, kssi színznő, mint vndég. A vndég kissszonynk lásr. Itt 15 ház égtt l. A gondtln sszony lányostul szintén odégtt. több jó tuljdonság vn : fitl, csinos lk; hngj csngő szinházi

7 204 lgtávolbb rzébn is érthtő; flfogás értlms, lődás trmzts mgjlnét illtőlg még jlnthtjük : hogy mihlyt t. Huszár Imr ur mindn modorosságtól mnt. Az utóbbi kttős érdm, vidéki színznőnél. nkünk szmélysn ttt igértét tljsitndi, már kiszdtt lső három iv rögtöni kinyomásánk mi sm áll útjábn. Komárombn Csütörtök, pril. 24. Tll Vilmos." Opr 3 flv. Rossinitól. pril 23. Sziglr tstvérk, nyomdtuljdonosok. 18-ik szám. Kilnczdik évi folym. Budi népszínház. April. 21. Először : A szrlms kántor." Erdti oprtté 1 flv. Szrksztői mondnivló. Szövgét irt Bényy István, znéjét Állg Géz. A jó brátocskák."^p Kolozsvár. A-nk. Az uj küldményért szivs köszöntünkt. A mlléklt ródi 1 flv. A jln oprttt, mint úttörő kísérltt kll tkintnünk, mrt czikkt is közlndjük; sz-zójénk tljs czimér voln szükségünk, hogy lpot küld térn ddig gy hzi művzünk sm próbálkozott. És ily szmpontból hstük. Az ígért két rczképt kérjük. Ngybcsü közrmunkálását nm méltányolhtjuk Szrlms kántor" sok lismrr méltó. A közönség, mly színházt léggé II. IH. Vásárhly. Sz. F. Mi czim ltt hov küldjük z illtékt? ö n szorongásig mgtölté, kllőlg méltányolá thtségs Állg törkvét, lvlit mindn lklomml más hlyről vszszük. midőn őt több ízbn nmcsk zjosn kitpsolt, hnm virágok koszo Pris. K. G. A folyttást várjuk, d még ngyobb érdkltséggl lssük rúkkl is lhlmozá. Az oprtté gys szbb rzit ismétlni is klltt. Az londoni, lvlkt. A viszonzás módját szívskdjék világosn értünkr dni. gz mű hiányi mlltt is rról győzött mg bnnünkt, hogy szrző Cstnk. Sz. P. Biz z ign jó gondolt volt; fogdj ön szivs köszöntün térn szép sikrt rtht még. Mg kll dicsérnünk közrműködőkt is, kt. Az 10 ft. régn z illtő hlyn vn, sőt npi-lpjink már hirdtték is z odérkzt llks fogdtntást. kik mindnyájn szép buzglmt tnusitottk. 600C. Zomb. Dr. B. R. M. Üdvözöljük z ismét lfogllt térn, mlyn még April. 22. A szrlms kántor" ismétltttt. gykrn rmélünk tlálkozhtni. Mindkét czikk z lfogdottk ljstromábn áll, ugy April. 23. //. Rákóczy Frncz fogság." Erdti drám 5 flvonás hiszsük, z gyiknk kissé polmikus trtlm nm rontndj l z gznk htását Ah, mi unlms csnd! Nm szrtjük zkt hxmtrkt, fókép bn. Szigligtitől. hol zt mondj : Április 24.,,Az látkozott hrczg." Vígjáték 3 flv. Török Törökné hisz llkm (!) gyr piroslik (!) vndégszrpl. Folytonosn égő hrgom villám tüzétől." SAKKJÁTÉK. 122-ik sz. fldvány. Bnkos Károly tói (K.-Sz.-Miklóson), Arr pdig kdnánk mások, kik nm szrtnék, hogy ön nyíltn bvllj krtát :,,Szunnydozásából fölrázni lomh világot, És villámivl ltiporni, mi vr, gz..." Mérsékld most villámidt, oh hxmtr! 6U02. Kt év múlv. Hzin htárán. Nm nnyir gondolt- érzlmhiány ról pnszkodhtnánk, mint inkább külform tökélytlnség fltt klln értkz nünk. Rméljük, z utóbbi bjon gykorlt sgitni fog I-hoz. Azt mondottd. Nm hsználhtó gyrlóságot A kis knkukfojás. Húsvéti piros tojájnk jó ltt voln vlmly tréfás lpb. Itt nm vhtjük hsznát. Más fjtát kérünk. I NAPTÁR ) & Hold Ktholik. Protst. Gör.-orosz Izrl. Np Hó htiiip nptár nptár npt. klt nyűg klt nyűg. Április -Május i b c d f g ó. p- 0. E l Fli érv. E Qs. 15 Qs. Ar 27 Zit Vitái, Vl. v. Vit 16 Agpi 28 Vit Aútlk szűz Antlk 17 Simon 29 Ant Szin. Ktl. Ktink 18 Ján. rm. 30 Ros Fülöp Jk. Türlm. 19 János 1 Ijr Athn. Zsig. Zsigm. 20 Sbbs 2 Zsig Krszt flt. Juvnál 21 Jkb p Holdngyd : üjhold 29-én, 0 ór 43 prz rggé P- ó. P- ó. P4 S ] i TARTALOM. b Világos indul, i 4-ik lépr mtot mond. A 117-ik számú fldvány mgfjt. (A lilli névtlntől.) Sfitét. 1) V c 8 f 5 Ff7-d5 2) H d 8 5 : + K4 c5 f 3) II 5 c 4 ttsz szrint. 4) V f 5 - Hlysn fjtttk mg. Ngy-Mrján : Böthy Mris. Vszprémbn : Fülöp Józsf. Ngyvárdon : báró Mszén István. Prbutybn : Rothfld Józsf. Pttn : Cslkó György. B.- Újvároson : Kovács Ljos. Kun-Sznt-Miklóson : Bnkos Károly. Kvvágó-firsön : Gold Smu. XXII. sz. fldvány. Büttnr Gézától (Kis-Tpolcsányon). b 4. 7, h 3. d 4. f 4. d 5. Világos indul, s 3-ik lépr mtot mond. Vsár. Hétfó Kdd Szr. Csőt. Pént. Szóm. Apr. (ó) Nis Képk hzi népéltből (képpl). A Vzuv,Pompji Hrculnum (folyttás)s. A huzgos háttölttü ágyuk (képpl). Döntő István. A bodjki fürdő (képpl). Vstrml (folyttás) Szontgh Pál. Elktt régzti lvlk Ipolyi Arnoldhoz Rómr Flóris. Uti lvlk I. (Folyttás.) Káti Gábor. A rgnsburgi kinviltó-kmr. Egyvlg. Tárház : Bécsi lvél. K. T. Irodlom művzt. Egyház iskol. Ipr, gzdság, krskd. Közintéztk, gyltk. Közl kd. Mi újság? Még gy pár szó Rákóczyk tmtkző hlyéről. Mrikovszky Gábor. Nmzti színházi npló. Budi népszínház. Skkjáték Nyílt tér. Szrksztői mondnivló Hti nptár. Előfizti fölhívás VASÁRNAPI ÚJSÁG 5,b2, cs, g7. Nyílt tér. *) _ (Válsz.) A Vsárnpi Újság" z évi 16. számábn Huszár Imr Uti mlékk" czimü munkáj tárgyábn közlött Fölhívás"-r vn szrn csénk válszolni, miszrint t. ifj. Gyömöry Gáspár ur áltl gyűjtött 20 ftnyi lőfizti dijkt t. Huszár Imr urnák nyugt mlltt átszolwáltttuk. Alólirtk zonbn fnnvztt munkánk rzltfizt mlltti kinyo mását, nm pdig bizományképni kidását válllván l, többször szólítot tuk fl szrző urt t. z. lőfiztők mgnyugttásár, ki is z lőfizti htárnp mghosszbbítását hírlpok utjáni közzététlét, t. Gyömöry Gáspár urnák zonfölül lvél áltli mgnyugttását igér. A munk POLITIKAI ÚJDONSÁGOK vngydi félévi folymár. Előfizti föltétlk ; Mind két lpr április júniusr április sptmbrr Csupán Vsárnpi Újság félévr Csupán Politiki Újdonságok félévr «g ft. 5 0 kr. 5 3 % 50 A Vsárnpi Újság Pol. Újdonságok kidó-hivtk (Pst, gytm-utz 4-ik szám ltt). ) E rovtbn közlött czikkkért csupán sjtóhtóság irányábn válll fllős ségt Szrk. Fllős szrksztő Pákh Albrt (lk. : mgyr-utz 1. sz.) Kidó-tuljdonos Ucknst Gsitv. Nyomttj Lndrr Hfcknht, gytm-utz 4. szám ltt Pstn Pst, május 4 - é n A Vsárnpi Újság htnkint gyszr ngy ngydrétbn 1'/» ivén jlnik mg. Előfizti-dij Bud-Pstn házhoz küldv vgy posti ton külön Vsárnpi Újságr félévr 3 ft., Politiki Újdonságokkl gyütt 5 ft. ujpénzbn. Az lőfizti dij Vsárnpi Újság kidó hivtlához (Pst, gytm-utz 4. szám) bérmntv utsítndó. (Szrksztőségi szállás : mgyr-utz 1. szám.) Pálfy Józsf. A mily ritkák, ép oly tisztltrméltók zon férfik, kik n llkzi állomássl csrélt fl, hol gy nylvtni közép flső ms sznt czélért, mlynk lérét éltük fldtául tűzték ki, osztályok számár kidolgozott ltin-nylvtn több más kéz z útj okbn álló kdályok llnségk lln kitrtó rővl, tánto irt lángok mrtlékává ltt. ríthttln rélylyl bátorsággl küzdnk. Egy ily férfiú rz1842-bn dunántúli v. gyházkrült számvvőjévé nvz képévl tlálkozik itt z olvsó. ttvén ki, zn gyházkrült zilált pénzügyit sok fárdsággl Pálfy Józsf, mgyrhoni ágost. hitv. v. gyház gyik lg- rndb hozt. A suprintndnti már 1820-bn mgkzdtt volt tvéknybb npszámos, különösn népnvli ügy hthtós soproni lycumbn gy tnári szék lpításár pénzt gyűjtni. támogtój. A dunántúli gyházkrültbn, mlybn közvtlnül 1840-bn zt hitt, hogy tők lég ngy, hogy jövdlmiből működik, nincs gyülkzt, mly őt nvéről s tttiről n ismrné. gy tnártfiztnilhssn s tnárt b is állított. Azonbn cskh Szülttt ug. 20-án 1812-bn Frdon, Sopronmgyébn. Atyj mr kidrült, hogy tök csk ppíron létzik. Több tkintélys viugynott hszonbérlő, közl rokonságbn volt z ihlttt kblü lági ur bíztott mg gymásután zn lpítvány rndzévl; költő, Kis János suprintndns soproni llkzszl, kink párt hiábn; z ügy mindig zvrtbb ltt, s tnárt nm lhttt más fogásár számítv, szép thtségű fiát 10 évs korábn soproni kép fiztni, mint próbb tőkék bhjtás áltl bn Pálfy, lycumb dt. Végzvén Sopron mint számvvő bíztott mg z bn tnulmányit, bécsi v. tholpítvány rndzévl. A kövt logii intéztb költözött, kkor kző évbn ki mri tő jgyzékét mu mgyr ifjknk tillms lévén ttt b mindzon pénzknk, m külföldi gytmk látogtás, s lyk zn lpítványr ót innn gróf Zy Károly fii mlltt, jánltttk. Ekkor pénztárnokkl mint házi nvlő, három évt töl kzt fogv, hozzálátott künnlvő tött, hol mg kiképzér kd pénzk bhjtásához, s od vitt, vző lklmt llkiismrtsn fl hogy kzdtbn lig 5000 ftnyi hsznált s mlltt Rothkrpf kmtozó tők már néhány év múl áltl szrkszttt Honmüvzb" 8 v 20,000-r szporodott. Hlmczy Jlnkoráb" szor A bölcs blátásu, szlid llkű glmtosán írogtott bn Kis János suprintndnsnk, kdrév-komáromb hivtván sgéd vncz szméj volt, gy gyházi llkznk s flsőbb iskol tní nyugintézt flállítás, z lggott tójánk, három évt zn kttős llkzk tnítók s zok özv hivtlábn töltött. Itt fontos hi gyi árvái számár, s már supvtl gzn igényb vtt min rintndnsi hivtlánk lső évi dn idjét, z gg llkz hlytt bn ttt kísérltt zn szm lét mjd mindn ppi tndőkt nki sítér bn történt is vlmi klltt két nylvű gyházbn vé rzbn, d mi sm öt, sm gzni. Azonbn fögondját z isko szükölködőkt ki nm légíttt. 30 lár fordított, mlyt gy jls évvl kőbb ismét mgpndittolvsókönyvtárrl s számos tnsz ttt áltl nms szm, d most közzl látott l bn rnds llsm volt sok kilátás nnk lét kzi állomást nyrt kis Blton sítér. A drék Pálfy már kkor prtján, Mncshlyn; d innn jlit dt volt tvéknységénk s cskhmr Sopronb hivtott, sirj szélén bllgó főpásztor nylvtni flső osztály tnáránk, nm hiu rménykt táplált mgá hol sikrült nki holt ltin-nylv bn kdvs rokon flől. Azt mond hlyéb mgyrt tnni z intézt thát buzgó rélys férfiú* tn-nylvévé. Azonbn tnári Öcsém, kisértsd mg t székt nm sokár ngy-grzsdi évn át hiábn fárdtm PÁLFY JÓZSEF.

Írásbeli szorzás kétjegyû szorzóval

Írásbeli szorzás kétjegyû szorzóval Írásli szorzás kétjgyû szorzóvl Kiolgozott mintpél Egy krtész 36 plántát ültttt gy sor. Hány plántát ül - t ttt 24 sor? Atok: sor 36 plánt 24 sor x Trv: x = 24 36 vgy x = 36 24 Bslés: x 20 40 = 800 Számolás:

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2007/2008 IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS HELYESÍRÁS. II. (regionális) forduló. 2008. február 22.

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2007/2008 IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS HELYESÍRÁS. II. (regionális) forduló. 2008. február 22. Országos Szkiskoli Közismrti Tnulmányi Vrsny 2007/2008 IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS HELYESÍRÁS II. (rgionális) foruló 2008. fruár 22. Mgolás 1 Országos Szkiskoli Közismrti Irolom Mgyr nylv és hlysírás Tnulmányi

Részletesebben

ANYANYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

ANYANYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 2006. fruár 2. ANYANYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2006. fruár 2. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgfllő iőosztásr és küllkr! Tolll olgozz! A

Részletesebben

ANYANYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

ANYANYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 2006. jnuár 28. ANYANYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2006. jnuár 28. 10:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgfllő iőosztásr és küllkr! Tolll olgozz!

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára 4. évfolym AMNy1 fltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2010. jnuár 22. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügylj küllkr! A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. A mgolásr

Részletesebben

Országos Szilárd Leó fizikaverseny feladatai

Országos Szilárd Leó fizikaverseny feladatai Országos Szilárd Ló fizikavrsny fladatai I katgória döntő, 5 április 9 Paks A fladatok mgoldásáoz 8 prc áll rndlkzésr Mindn sgédszköz asználató Mindn fladatot külön lapra írjon, s mindn lapon lgyn rajta

Részletesebben

Helyszükséglet összehasonlítás

Helyszükséglet összehasonlítás Hlyszükséglt összhsonlítás Hgyományos riálvntilátor A VAR rnszr összhsonlítás Hlios RADAX VAR Systm A VAR rnszr z lsony nyomás növkésű xiálvntilátorok és riál vntilátorok közötti szükségltkt légíti ki.

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára 6. évfolym AMNy2 fltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2011. jnuár 27. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügylj küllkr! A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. A mgolásr

Részletesebben

Modern piacelmélet. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. Selei Adrienn

Modern piacelmélet. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. Selei Adrienn Modrn piaclmélt ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Sli Adrinn A tananyag a Gazdasági Vrsnyhiatal Vrsnykultúra Központja és a Tudás-Ökonómia Alapítány támogatásáal készült az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi

Részletesebben

ANYANYELVI FELADATLAP

ANYANYELVI FELADATLAP 2007. jnuár 26. ANYANYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2007. jnuár 26. 14:00 ór A 1 fltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgfllő iőosztásr és küllkr! A mgolásr

Részletesebben

ÚJ FELADATSOR! 2006. FEBRUÁR 2. ANYANYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára. 2006. február 2. 14:00 óra ÚJ FELADATSOR! NÉV:

ÚJ FELADATSOR! 2006. FEBRUÁR 2. ANYANYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára. 2006. február 2. 14:00 óra ÚJ FELADATSOR! NÉV: ÚJ FELADATSOR! 2006. FEBRUÁR 2. ANYANYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2006. fruár 2. 14:00 ór ÚJ FELADATSOR! NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgfllő iőosztásr

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 2009. jnuár 29. MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2009. jnuár 29. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zsszámológépt nm hsználhtsz. A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Minn

Részletesebben

Mágneses anyagok elektronmikroszkópos vizsgálata

Mágneses anyagok elektronmikroszkópos vizsgálata Mágnss anyagok lktronmikroszkópos vizsgálata 1. Transzmissziós lktronmikroszkóp 1.1. A mágnss kontraszt rdt a TEM-bn Az lktronmikroszkópban 100-200 kv-os (stlg 1 MV-os) gyorsítófszültséggl gyorsított lktronok

Részletesebben

Villamos érintésvédelem

Villamos érintésvédelem Villamos érintésvédlm A villamos nrgia ipari mértű flhasználása a század ljén kzdtt gyr nagyobb mértékbn ltrjdni és zzl gyidőbn jlntkztk az áramütésből rdő balstk is. Ennk kövtkztébn nagyarányú kutatás

Részletesebben

108. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2009. jú li us 30., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1125 Ft. Oldal

108. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2009. jú li us 30., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1125 Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapst, 2009. jú l us 30., csütörtök 108. szám Ára: 1125 Ft TARTALOMJEGYZÉK 158/2009. (VII. 30.) Korm. rn d lt A mzõgazdaság trmékk és az éllmszrk, valamnt a szszs

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

MAGYAR NYELVI FELADATLAP 2009. jnuár 23. MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2009. jnuár 23. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgfllő iőosztásr és küllkr! A mgolásr

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym AMNy1 fltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2010. jnuár 23. 10:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügylj küllkr! A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. A mgolásr

Részletesebben

ANYANYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

ANYANYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára 2006. jnuár 27. ANYANYELVI FELADATLAP 4. évolymosok számár 2006. jnuár 27. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A ltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgllő iőosztásr és küllkr! Tolll olgozz! A

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2005/2006 MAGYAR NYELV ÉS HELYESÍRÁS

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2005/2006 MAGYAR NYELV ÉS HELYESÍRÁS Orszáos Szkiskoli Közismrti Tnulmányi Vrsny 2005/2006 MAGYAR NYELV ÉS HELYESÍRÁS II. (rionális) oruló 2006. ruár 17... Hlyszín jélyzőj Vrsnyző Pontszám Kój Elértő Elért Százlék. 120.. % Jvító tnár Zsűri

Részletesebben

Teherhordó üveg födémszerkezet: T gerenda ragasztott öv-gerinc kapcsolatának numerikus vizsgálata

Teherhordó üveg födémszerkezet: T gerenda ragasztott öv-gerinc kapcsolatának numerikus vizsgálata Tudományos Diákköri Konrncia Thrhordó üvg ödémszrkzt: T grnda ragasztott öv-grinc kapcsolatának numrikus vizsgálata Készíttt: Gál Tamás F17JCS építőmérnök hallgató Konzulns: Dr. Vigh László Grgly Egytmi

Részletesebben

Szerző: Böröcz Péter János H-9026, Egyetem tér 1. Győr, Magyarország

Szerző: Böröcz Péter János H-9026, Egyetem tér 1. Győr, Magyarország In: Kóczy L, éánczos L, Bakó A, Prznszki J, Szgdi Z, Várlaki P (szrk.) Játéklmélt alkalmazási lhtőségi a logisztikai rndszrkbn - az gy- és többutas szállítási csomagolási szközök közötti döntéslmélti probléma

Részletesebben

A művészeti galéria probléma

A művészeti galéria probléma A műészti galéria probléma A műészti galéria probléma (art galry problm): A műészti galéria mgfigylés kamrákkal / őrökkl. Hálózattrzés Alapjai 2007 8: Műészti Galéria Probléma Őrzési / Mgilágítási problémák

Részletesebben

FELVÉTELI FELADATOK 8. osztályosok számára A 2 feladatlap. 1. Alkoss kétféleképpen szókapcsolatokat vagy értelmes szavakat!

FELVÉTELI FELADATOK 8. osztályosok számára A 2 feladatlap. 1. Alkoss kétféleképpen szókapcsolatokat vagy értelmes szavakat! 2004. jnuár-ruár FELVÉTELI FELADATOK 8. osztályosok számár A 2 ltlp Név:... Szültési év: hó: np: A ltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgllő iőosztásr és küllkr! A mgolásr összsn 45 pr vn. Az utolsó

Részletesebben

a vármegyei iskolánkívüli népmüvelés

a vármegyei iskolánkívüli népmüvelés BJ X. é v f o l y m 27. s z á m r Komárom, július 2. 2U f i l l é r. fwoj ELŐFIZETÉSI ÁR 10 P. E g é s z évr 5 P. Félévr SZERKESZTŐSÉG ÉS KIDÓHIVTL: Ngydévr 2*50 P. E g y s s z á m á r 2 0 fül. Mgjlnik

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENY. 9.

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENY. 9. NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENY 9. évfolym számár 2014/2015. TANÉV ISKOLAI FORDULÓ 2015.01.13. (http://www.ul.s/prsonl/fjgri/bi_tirto.htm)

Részletesebben

segítségével! Hány madárfajt találtál meg? Gratulálunk!

segítségével! Hány madárfajt találtál meg? Gratulálunk! Odú llnőrzés CSORMÍVES Ha mgfogadtad a téli számban javasolt odúkihlyzést, vagy már volt odú kihlyzv a krtbn, márciustól már érdms figylgtnd trmésztsn csak gy kissé távolabbról hogy van- a környékén mozgolódás,

Részletesebben

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30.

ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30. -8 4 - (...) "ALAPÍTÓ OKIRAT... (Változtlnul 12. pontig) 12.) Az intézmény vezetőiét pályázt útján Várplot város Önkormányztánk Képviselő-testülete htározott időre nevezi k i. Az áltlános iskolábn két

Részletesebben

KORLÁTOS. mateking.hu BINOMIÁLIS ELOSZLÁS. Egy úton hetente átlag 3 balesetes nap van. Mi a valószínűsége, hogy egy adott héten 2 balesetes nap van?

KORLÁTOS. mateking.hu BINOMIÁLIS ELOSZLÁS. Egy úton hetente átlag 3 balesetes nap van. Mi a valószínűsége, hogy egy adott héten 2 balesetes nap van? NEVEZETES DISZKRÉT ÉS FOLYTONOS OK HIPERGEO. BINOM. POISSON VAN ITT EGY FELADAT ISMERTHOGY MENNYI AZ ÖSSZES ELEM ÉS AZ ÖSSZES SELEJT VAGYIS N K ILLETVE n k. CSAK VALAMI %-OS IZÉ ISMERT A VÁRHATÓ AZ ÁTLAG

Részletesebben

ELSÔ FEJEZET St. Ives-ház Grosvenor Square, London

ELSÔ FEJEZET St. Ives-ház Grosvenor Square, London ELSÔ FEJEZET St. Ivs-ház Grosvnor Squar, London Ez így gyszrűn nm tisztsségs. Elizabth Margurit Cynstr, akit mindnki csak Elizának hívott, alig hallhatóan méltatlankodott. Egydül állt köpönygbn gy hatalmas

Részletesebben

FELVÉTELI FELADATOK 8. évfolyamosok számára. A 1 feladatlap. Név:...

FELVÉTELI FELADATOK 8. évfolyamosok számára. A 1 feladatlap. Név:... 2005. jnuár-fruár FELVÉTELI FELADATOK 8. évfolymosok számár A 1 fltlp Név:... Szültési év: hó: np: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgfllő iőosztásr és küllkr! A mgolásr összsn 45 pr vn.

Részletesebben

VÁRHATÓ ÉRTÉK, SZÓRÁS, MARKOV ÉS CSEBISEV EGYENLŐTLENSÉGEK

VÁRHATÓ ÉRTÉK, SZÓRÁS, MARKOV ÉS CSEBISEV EGYENLŐTLENSÉGEK VÁRHATÓ ÉRTÉK SZÓRÁS MARKOV ÉS CSBISV GYNLŐTLNSÉGK A VÁRHATÓ ÉRTÉK gy mgsugró vrsnyn vrsnyzők 8 vlószínűséggl ugorják á lé. Mindn vrsnyző háromszor próálkozh. Mivl könnyn mgsh hogy nm rjongunk mgsugró

Részletesebben

ELSÔ FEJEZET 1829. március Wadham Gardens, London

ELSÔ FEJEZET 1829. március Wadham Gardens, London ELSÔ FEJEZET 1829. március Wadham Gardns, London Amint bttt a lábát Lady Hrford szalonjába, Hathr Cynstr tudta, hogy lgutóbbi trv, miszrint mgfllő férjt talál magának, kudarcra van ítélv. Egy távoli sarokban

Részletesebben

A szeretet tanúi. 2013. március 31. 18. évfolyam, 1. szám. Az algy i egyházközség kiadványa KRISZTUS FELTÁMADT! ÚJ PÁPÁNK

A szeretet tanúi. 2013. március 31. 18. évfolyam, 1. szám. Az algy i egyházközség kiadványa KRISZTUS FELTÁMADT! ÚJ PÁPÁNK 2013. március 31. 18. évfolyam, 1. szám A szrtt tanúi Az algy i gyházközség kiadványa KRISZTUS FELTÁMADT! A Húsvét a Fltámadás - és nm a nyuszi - ünnp Ádám és Éva az s-b nnl vszíttt l az örök éltt. Az

Részletesebben

Név:... osztály:... Matematika záróvizsga 2010.

Név:... osztály:... Matematika záróvizsga 2010. Mtmtik záróvizsg 00. Név:... osztály:.... Az lái rjzon gy thrutó rktrénk vázltos rjz láthtó. Az árán olvshtó számtok, rkoásr ténylgsn flhsználhtó térfogtr vontkoznk. Mkkor thrutó hsznos rktrénk térfogt?

Részletesebben

Matt Leacock játéka. KArtúm. SzuDán. moszkva. hô Chi minh ville. oroszország. essen. Montreal. németország. manila. Canada. Montreal.

Matt Leacock játéka. KArtúm. SzuDán. moszkva. hô Chi minh ville. oroszország. essen. Montreal. németország. manila. Canada. Montreal. Mtt Lcock játék Mgvn bnntk mindn, mi z mbriség mgmntéséhz kll? Egy járványlhárító cspt szkképztt tgjiként kll flfdzntk tomboló hlálos járványok llnszérumit, még milőtt zok világszrt ltrjdnénk. Nkd és cspt

Részletesebben

FELVÉTELI FELADATOK 8. évfolyamosok számára. A 2 feladatlap. Név:...

FELVÉTELI FELADATOK 8. évfolyamosok számára. A 2 feladatlap. Név:... 2005. jnuár-fruár FELVÉTELI FELADATOK 8. évfolymosok számár A 2 fltlp Név:... Szültési év: hó: np: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgfllő iőosztásr és küllkr! A mgolásr összsn 45 pr vn.

Részletesebben

Rockfall lejtésképző elemek

Rockfall lejtésképző elemek LAPOSTETŐ SZIGETELÉS LEZÁRVA: 00. MÁRCIUS. Rokll ljtésképző lmk Műszki tlp Vonlr-, lln- és pontrljtő lmk, ttikék A Rokwool Rokll rnszrévl iztosíthtó ttők tökélts vízlvztés Műgynt kötésű, tljs krtmtsztén

Részletesebben

A Mozilla ThunderBird levelezőprogram haszálata (Készítette: Abonyi-Tóth Zsolt, SZIE ÁOTK, 2004-04-15, Version 1.1)

A Mozilla ThunderBird levelezőprogram haszálata (Készítette: Abonyi-Tóth Zsolt, SZIE ÁOTK, 2004-04-15, Version 1.1) A Mozilla ThundrBird lvlzőprogram haszálata (Készíttt: Abonyi-Tóth Zsolt, SZIE ÁOTK, 2004-04-15, Vrsion 1.1) Tartalomjgyzék Tartalomjgyzék...1 A Központi Lvlző Szrvr használata... 1 A ThundrBird lvlzőprogram

Részletesebben

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van.

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van. Boldog, szomorú dl Kosztolányi Dezsõ Soprn 13 Tempo giusto Lczó Zoltán Vince Alt Tenor Briton Vn már ke - nye-rem, bo- rom is vn, vn gyer - me- kem és Bss Vn Vn fe - le - sé - gem. Szí - vem mi-nek is

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára 4. évfolym Mt2 fltlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2017. jnuár 26. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zsszámológépt nm hsználhtsz. A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg.

Részletesebben

DR. JUHÁSZ MÁRTA BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék 1111 Budapest, Egry J. u. 1. Email: juhaszm@erg.bme.hu Tel: 1/463 40 22 www.erg.bme.

DR. JUHÁSZ MÁRTA BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék 1111 Budapest, Egry J. u. 1. Email: juhaszm@erg.bme.hu Tel: 1/463 40 22 www.erg.bme. DR. JUHÁSZ MÁRTA BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék 1111 Budapst, Egry J. u. 1. Email: juhaszm@rg.bm.hu Tl: 1/463 40 22 www.rg.bm.hu A KIVÁLASZTÁS ÉS A MUNKAKÖRI ALKALMASSÁG PSZICHOLÓGIÁJA II. Az lızı

Részletesebben

Ecce homo. Micsoda emberi megnyilvásulások kísérnek egy olyan esemény mint egy

Ecce homo. Micsoda emberi megnyilvásulások kísérnek egy olyan esemény mint egy Ki d j B é é s cs b i K r s ztyé n I fj ú s á g i Eg y s ü l t VI. é vfo ly m 1. s zá m 2 01 4. Ecc homo Micsod mbri mgnyilvásuláso ísérn gy olyn smény mint gy forrdlom: düh, sírás, fájdlom, rménytli szm,

Részletesebben

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű lterntívát nem rr, kéményt bete brikettre. 85 tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen mgánk, mozsárkályhát T ó t h bból indulnék ki, nem elvétett gondolte fűtőmű megvlósítás, mert kb. 1 milliárd

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 2008. jnuár 31. MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2008. jnuár 31. 15:00 ór M 2 fltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zsszámológépt nm hsználhtsz. A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto

Részletesebben

1. Melyik átváltás hibás? A helyeseket jelöld pipával, a hibás átváltásoknál húzd át az egyenlőségjelet!

1. Melyik átváltás hibás? A helyeseket jelöld pipával, a hibás átváltásoknál húzd át az egyenlőségjelet! Mtmtik záróvizsg 011. Név:... osztály:... 1. Mlyik átváltás hiás? A hlyskt jlöl pipávl, hiás átváltásoknál húz át z gynlőségjlt!. 0,578 t = 578 kg;. 100 m g. = 0,1 h; 0 pr = 0,5 ór;.. h. 3,05 kg = 350

Részletesebben

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része Vsbeton pillér vázs épületek villámvédelme I. Írt: Krupp Attil Az épületek jelentős rze vsbeton pillérvázs épület formájábn létesül, melyeknél vázszerkezetet rzben vgy egzben villámvédelmi célr is fel

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára 6. évfolym AMNy1 fltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2011. jnuár 21. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügylj küllkr! A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. A mgolásr

Részletesebben

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!!  # $ %! & ' !"#$ % &'( Kedves Gyerekek! Ngyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom leveleiteket!! " # $ %! & ' ())* + Az jándékosztó Mikulás eredetileg ktolikus vllású vidékeken Szent

Részletesebben

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet. 19 finnszírozz más városnk, tehát ezt máshonnn finnszírozni lehet. Amennyiben z mortizációs költség szükségessé váló krbntrtási munkár elég, s melynek forrás csk ez, bbn z esetben z önkormányzt fizeti

Részletesebben

ANYANYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

ANYANYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára 2006. ruár 2. ANYANYELVI FELADATLAP 4. évolymosok számár 2006. ruár 2. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A ltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgllő iőosztásr és küllkr! Tolll olgozz! A mgolásr

Részletesebben

Kazincbarcikai ÁPRILIS 6-ÁN PARLAMENTI VÁLASZTÁS HUSZONEGY EGYÉNI JELÖLT INDUL A VÁLASZTÓ- KERÜLETBEN 2014. MÁRCIUS 28.

Kazincbarcikai ÁPRILIS 6-ÁN PARLAMENTI VÁLASZTÁS HUSZONEGY EGYÉNI JELÖLT INDUL A VÁLASZTÓ- KERÜLETBEN 2014. MÁRCIUS 28. Kazincbarcikai 2014. MÁRCIUS 28. Facbook: Barcika Art Kft www.barcikaart.hu/kommunikacio/ ÁPRILIS 6-ÁN PARLAMENTI VÁLASZTÁS HUSZONEGY EGYÉNI JELÖLT INDUL A VÁLASZTÓ- KERÜLETBEN Választás 2014 Fotó: Barcika

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Lap: 1/145 AZ INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI E AZ MSZ EN ISO 9001 SZABVÁNY ALAPJÁN, ILLETVE MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA A KÖZOK-TATÁSI TÖR- VÉNY (1993. ÉVI LXXIX.)

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára 4. évfolym AMNy2 fltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2010. jnuár 28. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügylj küllkr! A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. A mgolásr

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

MAGYAR NYELVI FELADATLAP 2009. jnuár 29. MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2009. jnuár 29. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgfllő iőosztásr és küllkr! A mgolásr

Részletesebben

ANYANYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

ANYANYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára ÚJ FELADATLAP 2007. ruár 1. ANYANYELVI FELADATLAP 8. évolymosok számár 2007. ruár 1. 14:00 ór ÚJ FELADATLAPI NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A ltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgllő iőosztásr és

Részletesebben

FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára A 1 feladatlap

FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára A 1 feladatlap 2002. ruár FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számár A 1 ltlp Név:... Szültési év: hó: np: Diákigzolvány szám: A ltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgllı iıosztásr és küllkr! A mgolásr összsn

Részletesebben

Mit szólna egy könyvelőhöz, aki a nap 24 órájában az Ön rendelkezésére áll?

Mit szólna egy könyvelőhöz, aki a nap 24 órájában az Ön rendelkezésére áll? LKOZÁSÁRÓL A LL Á V K IÓ C Á M R INFO L, BÁRMIKOR! O H R Á B L, A N N AZO Mit szóln gy könyvlőhöz, ki np 24 órájábn z Ön rndlkzésér áll? Lépjn b -fiókjáb, és zonnl látj válllkozás: rdményét főkönyvi kivontát

Részletesebben

Néhány pontban a függvény értéke: x -4-2 -1-0.5 0.5 1 2 4 f (x) -0.2343-0.375 0 6-6 0 0.375 0.2343

Néhány pontban a függvény értéke: x -4-2 -1-0.5 0.5 1 2 4 f (x) -0.2343-0.375 0 6-6 0 0.375 0.2343 Házi ladatok mgoldása 0. nov.. HF. Elmzz az ( ) = üggvényt (értlmzési tartomány, olytonosság, határérték az értlmzési tartomány véginél és a szakadási pontokban, zérushly, y-tnglymtszt, monotonitás, lokális

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym AMt2 fltlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zsszámológépt nm hsználhtsz. A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Minn próálkozást,

Részletesebben

49. SZÁM. 1675. DECZEMBEE 5. 50-dik szám.

49. SZÁM. 1675. DECZEMBEE 5. 50-dik szám. VASÁRNAPI UJSAG 788 áíljagyarorszio "LEGNAGYOBB!Ü KÖLCSÖNKÖNYVTÁR A! Ö5 Rugny-gyártmányok I V í z m n t s s o «U «n y t t ' «B3 f«t, * mindkét oldlán hordh'n kb t, brn blss-!, V n i D U l D l UU4IJU u

Részletesebben

DOMUSLIFT KATALÓGUS IV. RESET homeliftek

DOMUSLIFT KATALÓGUS IV. RESET homeliftek OMUSLIT KTLÓGUS IV. RST homliftk Miért jó a RST homlift? RST homliftk a omuslift széria lgolcsóbb darabjai, d tudásokban és biztonságosságukban gyáltalán nm különböznk a trmékcsalád többi tagjától. Ugyanazoknak

Részletesebben

SZÁM. 1 8 9 1. XXXVTTj. ÉVPOLI **. 7. SZÁM. 1891. G R Ó F ANDRÁSSY G Y U L A. (1823 1890.) C. Berlinben, ma

SZÁM. 1 8 9 1. XXXVTTj. ÉVPOLI **. 7. SZÁM. 1891. G R Ó F ANDRÁSSY G Y U L A. (1823 1890.) C. Berlinben, ma 00 6. VASÁKNAPI ÚJSAG. 89. fbr. K i t ü n t t v számos mzőgdsági iállítá son. Elismrés jocy-clubbotól. j KMltgn M. Tud. Adémi mgbíz sábúl -zrszti KWIZDA mrütáb-dor l o v, s z r v s m r h és j u h o számár,

Részletesebben

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup Együtt Egymásért 2011. 6. Szám www.hkse-kup.tw.hu Kidj Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Kup Kirándulás Erdélybe kupi Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Ifjúsági tgozt második lklomml vett részt

Részletesebben

ANYANYELVI FELADATLAP

ANYANYELVI FELADATLAP 2007. fruár 1. ANYANYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2007. fruár 1. 14:00 ór A 2 fltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Ügylj mgfllő iőosztásr és küllkr! A mgolásr

Részletesebben

KOD: B377137. 0, egyébként

KOD: B377137. 0, egyébként KOD: 777. Egy csomagológép kilogrammos zacskókat tölt. A zacskóba töltött cukor mnnyiség normális loszlású valószínûségi változó kg várható értékkl és.8 kg szórással. A zacskó súlyra nézv lsõ osztályú,

Részletesebben

10. lecke. potenciális GDP alakulása. munkanélküliség okai. Konjunkturális. a potenciális kibocsátás szintjén? a tanult növekedéselmélet szerint igen

10. lecke. potenciális GDP alakulása. munkanélküliség okai. Konjunkturális. a potenciális kibocsátás szintjén? a tanult növekedéselmélet szerint igen 10. lck A munkpic jllmzõi és s munknélk lküliség g oki Rövid ávú gynsúly, ponciális kibocsáás, GDP-rés, munknélküliség. A munknélküliség rmészs rááj, rmészs munknélküliség oki. Konjunkurális munknélküliség,

Részletesebben

JT 379 www.whirlpool.com

JT 379 www.whirlpool.com JT 379.hirlpool.com A HÁLÓZATRA CSATLAKOZTATÁS ELŐTT ÜZEMBE HELYEZÉS ELLENŐRIZZE, HOGY A TÖRZSLAPON jlztt fszültség mggyzik- a lakás fszültségévl. NE TÁVOLÍTSA EL A MIKROLLÁM-BEVEZETÉST VÉDŐ LEMEZEKET,

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára 6. évfolym Mt1 fltlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zsszámológépt nm hsználhtsz. A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Minn próálkozást,

Részletesebben

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő) 27 A ház hét minden npján progrmokkl telített. Kb. 900 fitl fordul meg hetente z állndó progrmokon. A próbák, z összejövetelek hosszú évek ót ugynzon helyen, ugynzon időpontbn vnnk. A megszokottság egyegy

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

SV-805AL SV-805AL Color. Videokaputelefon 5 vezetékes vandálbiztos. Rock Series. Telepítõi kézikönyv

SV-805AL SV-805AL Color. Videokaputelefon 5 vezetékes vandálbiztos. Rock Series. Telepítõi kézikönyv SV-805AL SV-805AL Color Vidokputlfon 5 vztéks vndáliztos Rock Sris Tlpítõi kézikönyv BEVEZETŐ 1 2 TÁPEGYSÉG TELEPÍTÉSE Köszönjük, hogy GLMAR trmékét válsztott. Az IS-9001 minősítés és lkötlzttségünk vásárlók

Részletesebben

Kilenczedik évi folyam. 35-ik szám. Pest, augusztus 31-én 1862. Kis GyOrgy, néptanító. SAKKÜÁTÉK.

Kilenczedik évi folyam. 35-ik szám. Pest, augusztus 31-én 1862. Kis GyOrgy, néptanító. SAKKÜÁTÉK. 35-ik szám. 40 8 rpikt; s Lndvyné Szthmáry ügysn működtk közr két rnllékszrpbn. Hétfőn, ug. 8. A kunok." Erdti opr, 4 flv. Znéjét irt Császár György. O Flség szültnpj lévén, díszlődás volt, mly néphyrr.nusz

Részletesebben

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN (A S Z E N T E N D R E I F E S T É S Z E T T Ö R T É N E T E ÉS S T Í L U S Á N A K V I Z S G Á L A T A 4 5 - I G C. M U N K A E L S

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

FELVÉTELI FELADATOK 8. osztályosok számára M 1 feladatlap

FELVÉTELI FELADATOK 8. osztályosok számára M 1 feladatlap 200. jnuár-fruár FELVÉTELI FELADATOK 8. osztályosok számár M 1 fltlp Név:... Szültési év: hó: np: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Minn próálkozást fltlpon végzz! Mllékszámításokr z utolsó, ürs

Részletesebben

Kisbodaki Harangláb Kisbodak Község Önkormányzatának lapja 2012. február hó V. évfolyam 1. szám

Kisbodaki Harangláb Kisbodak Község Önkormányzatának lapja 2012. február hó V. évfolyam 1. szám Kibodaki Haangláb Kibodak Közég Önkományzatának lapja 2012. fbuá hó V. évfolyam 1. zám hatályát vzttt a kataztófák llni védkzé iányítááól, zvztéől é a vzély anyagokkal kapcolato úlyo baltk llni védkzéől

Részletesebben

SAKKJATEK. a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt, postán küldve vagy Buda-Pesten házhoz hordva : Fél évre (január június)

SAKKJATEK. a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt, postán küldve vagy Buda-Pesten házhoz hordva : Fél évre (január június) 188 ** (A Szgdi Hírdó" húsz példány.) A szgdi tnyi iskolák számár ddig város z ottni lpból 20 példányt jártott; most zonbn jln nygi körülményi között kidást tovább nm vislhtvén, z miittt lp kidój húsz

Részletesebben

GEÓF CSÁKT ALBINT kinevezte Ő Felsége a

GEÓF CSÁKT ALBINT kinevezte Ő Felsége a 700 VASÁRNAPI ÚJSÁG. Magyarország Ausztria,Nmi-ország sah lglső hozzáérröi ajáljáb Lgjobb és lgolcsóbb táplálkozás gészségssblbtg gyrmkknk rfapnalómindn gygyszp -árbr.n H»nguríábon és a gyárnál R. KUFEKE

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára 6. évfolym Mt2 fltlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zsszámológépt nm hsználhtsz. A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Minn próálkozást,

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

VT 265 www.whirlpool.com

VT 265 www.whirlpool.com VT 265.hirlpool.com 1 BEÜZEMELÉS A HÁLÓZATRA CSATLAKOZTATÁS ELŐTT ELLENŐRIZZE, HOGY A TÖRZSLAPON jlztt fszültség mggyzik- a lakás fszültségévl. NE TÁVOLÍTSA EL A MIKROLLÁM-BEVEZETÉST VÉDŐ LE- MEZEKET,

Részletesebben

a Felső tálca b Alsó tálca

a Felső tálca b Alsó tálca Gyors tlpítési útmuttó Strt MFC-J6920DW A készülék üzm hlyzés lőtt, kérjük, olvss át Trmékiztonsági útmuttót. Ezt kövtőn, állítás és tlpítés szkszrű lvégzés érkén, olvss l zt Gyors tlpítési útmuttót. FIGYELEM

Részletesebben

TIMSS TERMÉSZETTUDOMÁNY. 8. évfolyam NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT FELADATOK

TIMSS TERMÉSZETTUDOMÁNY. 8. évfolyam NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT FELADATOK TIMSS NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT FELADATOK TERMÉSZETTUDOMÁNY 8. évfolym Az láik közül melyik közelíti meg legjon z édesvíz százlékos részrányát Földön tlálhtó víz összmennyiségéhez képest? S01_01 100% 90% c

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

SAKKJÁTÉK. deczember. Nemzeti színház.

SAKKJÁTÉK. deczember. Nemzeti színház. 602 toli ifl csk közöny töviss koszorúit hordták" Ezután pohárköszöntésk hosszú sor kövtk ztt, végül pdig jókdvű tánczmultság Jövő hétn gzdsszonyok gylt rndz jótékony czélu vcsorát Egy szóvl nyüzsgés-pzsgés

Részletesebben

26. M Á M. 1 8 7 8 ^ 7. * y, 0 I T 'A*. 45ÍI8. Ára egy nagy üveggel 80 kr., kisebb 40 kr. A TANÜGY

26. M Á M. 1 8 7 8 ^ 7. * y, 0 I T 'A*. 45ÍI8. Ára egy nagy üveggel 80 kr., kisebb 40 kr. A TANÜGY 420 VASÁBNAPI ÚJSÁG 26. M Á M. 1 8 7 8 ^ 7. * y, 0 I T 'A*. gépészmér ii öfc, BUDAPEST,. V I U. krül, üllői-u H. s z á m l jánlj o l c s ó á r k o n l i s m r g é p i, ú g y m i n : í g ő z m o z d o n

Részletesebben

KORLÁTOS. mateking.hu BINOMIÁLIS ELOSZLÁS. Egy úton hetente átlag 3 balesetes nap van. Mi a valószínűsége, hogy egy adott héten 2 balesetes nap van?

KORLÁTOS. mateking.hu BINOMIÁLIS ELOSZLÁS. Egy úton hetente átlag 3 balesetes nap van. Mi a valószínűsége, hogy egy adott héten 2 balesetes nap van? NEVEZETES DISZKRÉT ÉS FOLYTONOS OK HIPERGEO. BINOM. POISSON VAN ITT EGY FELADAT ISMERTHOGY MENNYI AZ ÖSSZES ELEM ÉS AZ ÖSSZES SELEJT VAGYIS N K ILLETVE n k. CSAK VALAMI %-OS IZÉ ISMERT A VÁRHATÓ AZ ÁTLAG

Részletesebben

1. AZ MI FOGALMA. I. Bevezetés ELIZA. Első szakasz (60-as évek) Második szakasz (70-es évek) Harmadik szakasz (80-as évek)

1. AZ MI FOGALMA. I. Bevezetés ELIZA. Első szakasz (60-as évek) Második szakasz (70-es évek) Harmadik szakasz (80-as évek) 1. AZ MI FOGALMA I. Bvztés 1956 nyár. Darthmouth Collg-i konfrncia Kzdti cél: Az mbri gondolkodás számítógép sgítségévl történő rprodukálása. Grgorics Tibor Bvztés a mstrségs intllignciába 1 Grgorics Tibor

Részletesebben

- 1 - A következ kben szeretnénk Önöknek a LEGO tanítási kultúráját bemutatni.

- 1 - A következ kben szeretnénk Önöknek a LEGO tanítási kultúráját bemutatni. Játékok a tanításhoz? - 1 - Tanító játékok? A Lgo kockák gészn biztosan fontos szívügyi gy gész sor gyrk és szül gnráció éltébn. Mi köz van a Lgo kockáknak a tanuláshoz? Vagy lht gyáltalán tanítani /órákat

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára 2007. fruár 1. MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2007. fruár 1. 15:00 ór M 2 fltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Minn próálkozást, mllékszámítást fltlpon

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

Exponenciális és logaritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek

Exponenciális és logaritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek Eponenciális és logritmikus egyenletek, Eponenciális és logritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek Eponenciális egyenletek 60 ) = ; b) = ; c) = ; d) = 0; e) = ; f) = ; g) = ; h) =- 7

Részletesebben

FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára M 1 feladatlap

FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára M 1 feladatlap 2004. jnuár-fruár FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számár M 1 fltlp Név:... Szültési év: hó: np: A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Minn próálkozást fltlpon végzz! Mllékszámításokr z utolsó, ürs

Részletesebben

koiivijiiiik-i 1ARHAP0R lovak, szarvasmarhák és juhok számára,

koiivijiiiik-i 1ARHAP0R lovak, szarvasmarhák és juhok számára, 248 Eldó sőr-mrh, Tiznhrmdik évfolym 2-ik szám 90 db ökör, 5 thén, 8bivly gyütt 3 db, mly mnnyipégból Nyir-Bktán, nyírgyházi vsúti á lombtól 3 órányir 69 drb, Szggyházán z ujfhértói állomástól órányir

Részletesebben

MATEMATIKA A változat. A tanuló neve, osztálya:...

MATEMATIKA A változat. A tanuló neve, osztálya:... MATEMATIKA A változt A tnuló nv, osztály:... Az lmúlt tnév véi osztályzt mtmtikáól:... Olvs l iylmsn ltokt! A ltokt ttszés szrinti sorrnn olto m. Törkj rr, oy molások lírás yértlmő lyn, iylj rnztt küllkr!

Részletesebben

2011. évi intézmény-felújítás,intézményi javaslatok

2011. évi intézmény-felújítás,intézményi javaslatok agasépítési csoport PRIORITÁSOK: BRH=biztonságos és rndlttésszrű használat, =állagmgóvás, = műszak iés funkcionális szükség, =gyéb 13 Holdfény Utcai Óvoda Kincskrső Tagóvodája Prioritás gjgyzés 13.1 Krt

Részletesebben

A r a 20 fillér. Felelői szerkesztő: 3ECSKÖ JÓZSEF

A r a 20 fillér. Felelői szerkesztő: 3ECSKÖ JÓZSEF r 20 fillér. VMM ELŐFZETÉS ÁR : Egz évr 10 P. Ngydévr 2*50 P. 5 P. Egys szám ár 20 fí. Mgjlnik mindn szombton. v á r m g y Fllői szrksztő: 3ECSKÖ JÓZSEF t i s z t ú j í t ó k ö z g y ű l é s. Flmlő, ünnpis

Részletesebben

Méret: Végződés: Min. hőmérséklet: Max. hőmérséklet: Max. nyomás: Specifikációk:

Méret: Végződés: Min. hőmérséklet: Max. hőmérséklet: Max. nyomás: Specifikációk: L SZ 17 SÓS O L Z Ó ÉSTOL t: őd: in. hőmklt: x. hőmklt: x. nomá: Spcifikációk: Anok: -től -i ISO P kimák kö - C 0 C b -i m mlkdő oó ki kk tiánú ámlá tömít nh nomávt Öntöttv há n.hu v l n.hu v l Z ÉSTOLÓ

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym TMNy2 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggonozó változt 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármstr 251 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Tlfon: 6 23 31-174/233 mllék Fax: 6 23 31-135 E-mail: bruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Budapst Balaton közötti krékpárút nyomvonalával

Részletesebben