májusţ-június mai-iunie

Átírás

1 májusţ-június mai-iunie

2 Bemutatók Premiere Móricz Zsigmond NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL Nu pot trăi fără muzică Traducerea în limba română de Geta Hajdu Balázs, nyíri birtokos moşier Pólika, a felesége nevasta lui Zsani néni Tanti Zsani Pepi néni Tanti Pepi Mina néni Tanti Mina Lajos bácsi Nea Lajos Biri Veronika, vígözvegy văduvă veselă Teréz néni, a mamája Tanti Teréz, mama ei Viktor, pesti jogász jurist din Budapesta Málcsi néni, a mamája Tanti Málcsi, mama lui Első asszonyság prima doamnă Második asszonyság a doua doamnă Harmadik asszonyság a treia doamnă Negyedik asszonyság a patra doamnă Első uraság primul domn Második uraság al doilea domn Borcsa, a szakácsné bucătăreasă Zsuzsi, szolgáló servitoare Gergő, öreg kocsis vizitiu bătrân Peták, mindenes factotum Kati, kiscseléd servitoare Mircse, cigányprímás prim lăutar Kisvicákné Pista, suhanc flăcăiandru Mariska néni Tanti Mariska Gazsi, klarinétos clarinetist Lali, nagybőgős contrabasist FARKAS LORÁND IMRE ÉVA KATÓ EMŐKE ALBERT CSILLA KÉZDI IMOLA SZŰCS ERVIN SIGMOND RITA GYÖRGYJAKAB ENIKŐ VINDIS ANDREA VATÁNY ZSOLT PÁKAI ZSUZSANNA ZONGOR RÉKA NAGY PÁL RÉKA PUZSA PATRÍCIA INCZE ALÍZ BUZÁSI ANDRÁS KÖLLŐ CSONGOR KALI ANDREA BÍRÓ JÚLIA SINKÓ FERENC MOLNÁR LEVENTE MOLNÁR ENIKŐ PÁL ATTILA VARGA CSILLA MAROSÁN CSABA NÁNÁSI BRIGITTA ÁRUS PÉTER BALLA SZABOLCS Rendező Regia: HATHÁZI ANDRÁS Díszlettervező Decorul: CARMENCITA brojboiu Jelmeztervező Costumele: GYÖRGY ESZTER Dramaturg Dramaturgia: VAJNA NOÉMI Ügyelő Regia tehnică: KEREZSY IMOLA

3 Nem biztos, hogy az van, amit kijelentünk. Nem biztos, hogy jó dolog előre tudni. Minden változik, de legfőképpen mi. A személyiség, vagy legalábbis az, amit mi annak gondolunk nem egy egységes, változ(tat)hatatlan entitás, hanem csupán egy helyzetfüggő, dinamikus, állandóan változó ütköző, amit mi alakítunk ki önvédelemből a rajtunk kívül eső világ ellenében. (És az még külön erény és szerencse, ha mi alakítjuk ki. Ezzel talán esélyt adnánk esszenciánk majdani felfedezésére és kibontakozására! Én inkább azt tapasztalom, hogy ellessük a magatartásformákat, és mások mintáit csíszoljuk, alakítjuk mindaddig, amíg saját magunkra nem szabjuk őket.) Ennek értelmében nem létezik egyetlen én, és sohasem mondhatjuk, hogy mi azok vagyunk, aminek és akinek gondoljuk magunk. Igaz, hogy egyedi módon reagálunk az örökérvényű emberi helyzetekre, de csak addig, amíg ezt gépiesen tesszük. Abban a pillanatban, ahogy kicsit is kibillenünk egyensúlyunkból pánikszerűen szélsőségesnek érezzük a helyzetünket, elveszítjük a személyiségünket, kifordulunk magunkból és kétségbeesetten igyekezünk betömni azt a rést, amin keresztül a külvilág utat nyert felénk, veszélybe sodorva ezáltal egész létünket. Bármi fenyegethet. Egy váratlan fatális esemény éppen úgy, mint a szerelem de függetlenül attól, hogy pozitívan vagy negatívan éljük meg a pillanatot: hirtelen lehetőségünk lesz másként is reagálni. Hirtelen szabadok leszünk. Értelmezésem szerint a színpadi események erről szólnak. Emberekről, akik egyszer csak egy olyan helyzetbe csöppentek bele, ahol értelmét veszti gépies magatartásuk, és a körülöttük zajló, őket igen közvetlenül érintő történések arra kényszerítik őket, hogy a megszokottól eltérő módon cselekedjenek. Ilyenkor a kategóriák nem a priori, hanem a posteriori léteznek. A helyzet csakis egy későbbi időpontban rangsorolható, és a benne résztvevőkről is csak akkor lehet megállapítani, hogy ilyenek vagy olyanok voltak, amikor már túl vannak rajta. De ez a múlthoz tartozik, a színház ideje pedig kizárólag a most, a szó legteljesebb értelmében megragadhatatlan jelen. És akkor ez mégis, miként válik lehetségessé? Nem tudom. Mindenesetre nem erre számítottam a Muzsikaszó kapcsán... Nu este sigur că ceea ce enunţăm, există. Nu este sigur că ne ajută să ştim dinainte. Totul este în continuă schimbare, mai ales noi. Personalitatea, ori cel puţin ceea ce credem noi că este personalitatea, nu este o entitate omogenă, de neschimbat, ci una dinamică, care se transformă în funcţie de situaţie. Este o formă de autoapărare împotriva lumii din afară. (Dacă această personalitate o creăm noi, poate, în acest fel, dăm o şansă descoperirii şi împlinirii fiinţei noastre. Eu observ că, mai degrabă, preluăm atitudinile celorlalţi, şlefuim şi adaptăm modelele din afară, până începem să credem că sunt ale noastre. Din acest motiv, nu mai există un eu unic şi nu putem să afirmăm că suntem ceea ce credem că suntem. Avem reacţii imediate la situaţii umane eterne, dar acestea sunt, de fapt, reacţii mecanice. Întrăm în panică dacă ne pierdem echilibrul, credem că suntem într-o situaţie limită, ne pierdem personalitatea, ne pierdem stăpânirea de sine şi încercăm cu disperare să acoperim fisura prin care lumea din afară şi-a găsit drum spre noi, ameninţând astfel toată existenţa noastră. Orice lucru poate deveni periculos. O întâmplare neaşteptată, fatală sau iubirea. Însă avem şansa de a răspunde altfel. Şi, dintr-o dată, devenim liberi. În interpretarea mea, acesta este sensul evenimentelor de pe scenă. Oameni care, dintr-o dată, se găsesc într-o situaţie în care comportamentul lor mecanic nu îşi mai are rostul, iar întâmplările din jurul lor îi afectează direct şi îi forţează să adopte un comportament diferit. În aceste situaţii, lucrurile nu există a priori, ci a posteriori. Situaţia poate fi clarificată doar mai târziu, iar comportamentul participanţilor poate fi analizat numai după ce au depăşit situaţia limită. Toate aceste lucruri ţin de trecut, pe când teatrul există în prezentul imediat, în sensul cel mai propriu al cuvântului. Şi totuşi, cum devine posibil acest lucru? Nu ştiu. Oricum, m-am aşteptat la altceva de la piesa Nu pot trăi fără muzică... András Hatházi Hatházi András

4 Cévé Hagyni, hogy a szöveg megmutassa magát Hatházi András és Vajna Noémi beszélgetése Nem az vagyok, akit kijelentek magamról. Az sem, akinek tartanak. Az adatok (mikor, hol, hányszor) különféle változatokban terjednek, nem akarom sem helyesbíteni sem igazolni őket. Aki úgy gondolja, hogy mindezt megtettem, minden bizonnyal nem ok nélkül hiszi. Aki meggyőződéssel vallja, hogy mindez csak kozmetikázott kép, az sem téved dehogy fogom én bárkinek is a hitét megcáfolni! Aki szeret, az remélem továbbra is fog, aki nem, bizonyára jól megvan nélkülem, aki pedig elfordult tőlem, vagy éppen most fedez fel valamilyen ürüggyel szemléletet vált. Egyiküknek sincs szüksége tehát az én cévémre. Úgyhogy tehetem a dolgom tovább. Textul care se revelează András Hatházi în dialog cu Noémi Vajna Noémi Vajna: De ce, sau cum ai ales piesa Nu pot trăi fără muzică scrisă de Zsigmond Móricz? András Hatházi: Nu eu am ales-o. A fost ideea lui Hunor Papp, pastorul din localitatea Stana, ca la aniversarea festivă de 100 de ani, cred eu, de la prima sărbătorire a carnavalulului, care se împlineşte în 2014, să fie pusă pe scenă tocmai această piesă. Cu timpul, mi-a devenit din ce în ce mai clar că un astfel de proiect vast dacă dorim într-adevăr ca execuţia sa să fie de calitate poate fi realizat numai în colaborare cu teatrul. Îi datorez sincere mulţumiri lui Gábor pentru că a acceptat această propunere, sosită în ultimul moment, în ziua de debut al stagiunii. N. V.: În timpul repetiţiilor adesea spuneai că eşti în căutarea adevărului personajelor şi situaţiilor din momentul de ACUM, străduindu-te ca personajele să nu se refugieze în automatisme. De ce este important acest lucru în teatru? Din perspectiva actorului, cum poate să fie trăit prezentul seară de seară dacă poate să fie trăit A. H.: Ca să răspund la această întrebare, ar trebui să copiez aici ultima mea scriere [textul lui András Hatházi despre spectacolul Nu pot trăi fără muzică]. Dar nici aşa nu aş putea să epuizez, nici măcar o mică parte a ceea ce gândesc despre tema automatismelor şi a trării prezentului. Vajna Noémi: Miért vagy hogyan esett a választásod Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című drámájára? Hatházi András: Nem én választottam. A sztánai lelkésznek, Papp Hunornak volt az ötlete, hogy az ottani farsang 2014-ben esedékes ünnepi, talán 100 éves évfordulója alkalmából bemutassák a darabot. Idővel egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy egy ekkora tervet amennyiben valóban minőségi munkát szeretnék végezni csakis a színházzal együttműködve tudok megvalósítani. Őszintén köszönöm Gábornak, hogy az évadnyitó napján elfogadta ezt az utolsó utáni pillanatban érkezett javaslatot. V. N.: A próbák folyamán gyakran beszéltél arról, hogy a szereplők és helyzetek a MOSTban megtörténő igazát keresed, arra törekszel, hogy szereplőid ne meneküljenek automatizmusokba. Miért fontos ez szerinted a színházban? Színészként hogyan élhető át minden este a jelen ha átélhető... H. A.: Ehhez ide kéne másolnom legutolsó írásom. (Hatházi András az előadás színlapjában megjelent rendezői nyilatkozata, szerk. megj.) És még az sem fedné azt (még kis hányadát sem annak), amit én az emberi automatizmusokról és a mostról gondolok. V. N.: A darab cselekményét a szerző az 1880-as évekbe helyezi. Bár próbáltál nagyon szöveghűen dolgozni megőrizni a szöveg eredeti formáját, és megfejteni azt, nem pedig ráerőltetni a saját elképzeléseidet az előadást egy későbbi időpontba, mégpedig 1914-be helyezted. Miért pont 1914? H. A.: Talán azért, mert ha jól tudom 2014-ben lesz 100 éves a sztánai farsang, és az előadás létrehozásának ötlete onnan származik.

5 A szöveghűség pedig szándékos. Vénülök. Már nem akarom kényem-kedvem szerint nyirbálni a darabot, egyre jobban ragaszkodom a teljes, eredeti szöveghez, amit nem értelmezni akarok, csak elolvasni (rengetegszer), és hagyni, hogy megmutassa magát. V. N.: Még a próbák kezdete előtt beszéltél, a jelmezek és díszlet megálmodása kapcsán, arról, hogy ugyanakkor 1914 számodra az utolsó évet is jelenti az úgynevezett jó világból. Az előadás bár a Nyírségben zajlik, nem egy feltétlenül paraszti világot képzeltél el. Milyennek látod ezt a kort, ezeket a szereplőket? H. A.: Előkelőnek, közönségesnek, kíváncsinak, fejlődésre éhesnek, nyomorultnak, tudatlannak, önhittnek, reménykedőnek attól függ kire, kikre gondolok? V. N.: Már a darab első közös elolvasásakor rádöbbentünk, hogy nagyon kevés férfi jelenik meg benne. Az első felvonás névnapi buliján több asszonyság is részt vesz, viszont mind férfi nélkül vannak itt. Ugyanez érvényes a Semsey nénikre is, akik magányosan tengetik mindennapjaikat. Ez mit jelez(het) a te olvasatodban? Illetve hogyan befolyásolja ez a női szereplők Balázshoz való viszonyát? H. A.: Úgy tűnik, hogy Balázs az egyetlen férfi a prérin. Éppen ezért kelendő is. Ami pedig a férfiak hiányát illeti, sok értelmezésre adhat okot. Vélt vagy valós jelenségek is álljanak mögötte inkább a nemlétük tényét tudom megállapítani, mintsem ennek olvasatát. V. N.: Pólika és Balázs fiatal házasok, akik a párkapcsolatok mindenkori megpróbáltatásaival, konfliktusaival szembesülnek és próbálják a maguk tudása szerint megoldani azokat. Nagyon sokat N. V.: Acţiunea piesei este plasată în anii Deşi ai încercat să rămâi cât mai fidel textului să păstrezi forma sa originală şi să îl descifrezi, în loc să-ţi impui propria viziune asupra sa totuşi ai plasat acţiunea spectacolului într-un timp istoric puţin mai recent, mai exact în anul De ce tocmai în 1914? A. H.: Poate pentru că în 2014 se vor împlini, dacă ştiu eu bine, 100 de ani de la prima sărbătorire a carnavalului la Stana, locul în care ideea punerii în scenă a spectacolului îşi are originea. Iar fidelitatea mea faţă de text este voluntară. Îmbătrânesc. Deja nu mai doresc să învârt piesa în toate părţile, după bunul meu plac, ci mă simt din ce în ce mai legat de textul întreg, original, pe care nu vreau să-l interpretez, ci numai să-l citesc, să-l recitesc poate de sute de ori, lăsându-l să mi se reveleze în toată splendoarea sa. N. V.: Chiar înainte de începerea repetiţiilor, în legătură cu proiectarea decorurilor şi a costumelor, ai menţionat că pentru tine anul 1914 totodată înseamnă şi ultimul an din aşa numita lume bună. Deşi acţiunea se desfăşoară într-o zonă rurală a Ungariei numită Nyírség, în viziunea ta lumea piesei nu este neapărat una care vieţuieşte într-un mediu ţărănesc. Cum vezi tu această lume, aceste personaje? A. H.: Distinsă, ordinară, curioasă, avidă de progres, mizeră, ignorantă, încrezută, plină de speranţă depinde la cine anume mă gândesc N. V.: Deja la prima citire a piesei am constatat, uluiţi, că apar foarte puţini bărbaţi în aceasta. La petrecerea de onomastică din primul act participă mai multe doamne, însă toate sunt prezente singure, neînsoţite de bărbaţi. Acelaşi lucru este valabil şi pentru surorile Semsey, care îşi petrec zilele în deplină singurătate. Ce înseamnă, ce poate să însemne acest fapt în viziunea ta? Şi cum influenţează acest lucru raporturile pe care le au personajele feminine cu Balázs? A. H.: Se pare că Balázs este singurul bărbat de la orizont. Tocmai de aceea are atât de multă trecere la femei. Iar în ceea ce priveşte lipsa bărbaţilor, aceasta se pretează la mai multe interpretări. Fie că este bazată pe fenomene reale sau închipuite eu mai degrabă constat această lipsă ca un fapt, decât să mă lansez în felurite interpretări ale acesteia. Ceveu Nu sunt ceea ce spun despre mine. Nici ceea ce se spune despre mine. Datele (când, unde, de câte ori) s-au răspândit în diverse versiuni, nu vreau nici să le corectez, nici să le demonstrez. Dacă cineva crede că am făcut toate aceste lucruri, cu siguranţă are motive s-o creadă. Cel care afirmă cu convingere fermă că aceasta nu-i decât o imagine înfrumuseţată, are de asemenea dreptate departe de mine să combat credinţa cuiva! Cei care mă iubesc, sper că mă vor iubi şi în viitor, cei care nu, de bună seamă se pot lipsi de mine, iar cei care mă abandonează sau tocmai mă descoperă, îşi schimbă părerea sub un pretext oarecare. Prin urmare nimeni nu are nevoie de ceveul meu. Aşa că pot să-mi continui munca.

6 alakult az előadás vége, hogyan látod most: happy end-el ér véget az előadás? H. A.: Igen. Én szeretem a sajtot látni, és nem csak a lyukakat benne. V. N.: Eredeti szándékod az volt, hogy szóra avagy játékra bírd a darabot a maga törvényszerűségén, létén belül. Pár héttel a bemutató előtt hogy érzed, mennyire sikerült megvalosítani ezt? H. A.: Vannak részek, ahol megszülte magát a darab, vannak részek, amelyeknél még mindig túlságosan jelen vagyunk mi, akik megpróbáljuk létrehozni az előadást. Mindenesetre, mint a beharangozó szövegben is írtam: nem erre számítottam, amikor kezdett megnyílni a szöveg. És ennek örülök. V. N.: Mire számítottál? H. A.: Semmi különösre. Csak megismételni tudom, hogy nem erre. Az utóbbi időben nem is akarok elérni valahová. Ahová jutok, az a jó. Mert ha konkrét célt tűznék ki magam elé, az egy idő után az ő követésére ösztönözne, és elvakítana. Így pedig egyszer csak felfedezek valamit, amire nem számítottam. Ez számomra nagyobb öröm, mint igazolni azt, amit tudok. V. N.: Utoljára 2001-ben dolgoztál rendezőként a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, most ismét kipróbálhatod ezt a szerepet. Milyen felkészülést, figyelmet, munkatempót igényel nem színészként együttdolgozni a kollégákkal? Mennyiben más a mostani munka a korábbi rendezéseidhez képest? H. A.: Ugyanolyan mértékben kell jelen lennem, mint mindig, csak ezúttal másra kell fordítanom az időm. Ami pedig a korábbi rendezéseket illeti, talán annyiban különbözik az akkor munkáimtól, hogy annak idején volt koncepcióm, amibe igyekeztem beleerőszakolni a darabot. Most csak felfedezni akarom. V. N.: Milyen terveid vannak a jövőt illetően, mit rendezel legközelebb? Illetve mit rendeznél meg szívesen a kolozsvári társulattal? H. A.: Legközelebb Udvarhelyen fogok rendezni, a Drámázat díjnyertes darabját, az Adorjáni Viktor által írt Lovasok című drámát fogom színpadra vinni. Utána elválik. Ha továbbra is szükség lesz rám játszom, rendezek Megyek, ahova hívnak, és akikkel sikerül egyeztetni. És továbbra is írok, tanítok. Nincs különösebb tervem. Talán annyi megkötést szabnék magamnak, hogy szívesebben dolgoznék eredeti magyar szöveggel, mert ezt a nyelvet érteni vélem. A fordításokkal az a bajom, hogy nem tudják átültetni azt, ami az eredetiben megjelenik. N. V.: Pólika şi Balázs sunt tineri căsătoriţi, care se confruntă cu încercările şi conflictele perene ale relaţiilor de cuplu, pe care încearcă să le soluţioneze aşa cum o ştiu ei mai bine. Finalul spectacolului a suferit mai multe modificări cum îl vezi acum: spectacolul se termină cu happy end? A. H.: Da. Eu prefer să văd caşcavalul, nu numai găurile din el. N. V.: Intenţia ta originală a fost să faci piesa să se manifeste în cadrul propriilor legităţi, al propriei existenţe. Acum, cu câteva săptămâni înainte de premieră, ce crezi, în ce măsură s-a realizat acest deziderat? A. H.: Există nişte părţi în spectacol unde piesa se desfăşoară ca de la sine, dar sunt şi părţi în care prezenţa noastră, a celor care încercăm să făurim spectacolul, este încă prea perceptibilă. Dar în orice caz, aşa cum am scris şi în textul publicitar: nu mă aşteptasem la aceasta, atunci când textul a început să mi se reveleze. Şi mă bucur nespus de aceasta. N. V.: La ce te aşteptai? A. H.: La nimic deosebit. Însă pot doar să repet: nu la ceea ce a ieşit. În ultimul timp nici nu mai vreau să ajung într-un punct anume. Unde ajung, acolo cred că este cel mai bine. Deoarece, dacă mi-aş propune un scop concret, acela m-ar determina, după un timp, să îl urmez cu tenacitate, iar aceasta mi-ar înceţoşa viziunea. Dar aşa, fără un scop anume, mi se întâmplă să descopăr deodată ceva, la care nu mă aşteptam. Aceasta îmi dă o bucurie mult mai mare decât confirmarea a ceea ce ştiam deja. N. V.: Ultima dată ai lucrat ca regizor la Teatrul Maghiar de Stat Cluj în anul 2001, iar acum ai ocazia să-ţi asumi acest rol din nou. Ce fel de pregătire, grijă, ritm de muncă cere colaborarea cu colegii ca regizor, şi nu ca actor? Prin ce diferă acest spectacol de cele regizate de tine mai demult? A. H.: Îmi cere să fiu prezent în aceeaşi măsură cum eram întotdeauna, doar că acum trebuie să-mi canalizez atenţia şi timpul spre altceva. Iar referitor la lucrările mele regizorale din trecut, acelea s-ar putea să difere de aceasta de acum prin faptul că pe atunci aveam o concepţie regizorală, în care mă străduiam să înghesui piesa, ca într-un cadru în schimb acum vreau doar să descopăr piesa... N. V.: Ce planuri de viitor ai, ce regizezi în viitorul apropiat? Ori, ce ţi-ar face plăcere să regizezi împreună cu compania teatrală clujeană? A. H.: Următoarea mea regie va fi la Odorheiu Secuiesc, voi pune în scenă drama care a câştigat premiul întâi la festivalul Drámázat, cea intitulată Călăreţii, de Viktor Adorjáni. Iar apoi mai vedem. Dacă va fi nevoie de mine şi în continuare, am să joc şi am să regizez Am să mă duc acolo unde voi fi chemat şi la colegii cu care am să reuşesc să îmi armonizez programul. Şi am să continui să scriu şi să predau. Nu am vreun plan deosebit. Totuşi, s-ar putea să îmi impun o restricţie: aş lucra cu mai multă plăcere cu un text original scris în limba maghiară, fiindcă aceasta este limba pe care o înţeleg, sau cel puţin aşa îmi place să cred. Cu traducerile am o problemă: mi se pare că sunt incapabile să transpună în întregime ceea ce conţine originalul. Traducere de Zsuzsanna Mihály

7 Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879 Budapest, 1942) író, újságíró, szerkesztő, a magyar próza egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Édesanyja, Pallagi Erzsébet, papleány volt, édesapja pedig Móricz Bálint, földműves, építési vállalkozó. Egy ideig módos parasztgazdának számított, de amikor vállalkozásokba fogott, üldözte a balszerencse, így a család elszegényedett. Móricz Debrecenben teológiát, majd jogot tanult, Pesten bölcsészhallgató volt, ám egyiket sem fejezte be ban az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett. Ezt kedvvel végezte, hiszen fényes nevek voltak a szerkesztőségben, a főmunkatársak között a legjobb írók, de őt magát tehetségtelennek tekintették ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája azonnali hírnevet hozott számára. A novellát második gyermeke halálakor írta, mély megrendültségében, apai fájdalmában szakadt föl igazi hangja: Igen késő volt, huszonnyolc éves korom után, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert. Ezután sorra születtek sikeres regényei, elbeszélései ban közzétette első novelláskötetét (Hét krajcár), Ady üdvözölte, barátságuk szellemi szövetséggé vált. A Nemzeti Színház bemutatta Sári bíró (1910) című színművét. Az új magyar irodalom elismert alakja lett januárjában vette el feleségül Halics Eugéniát, aki Janka néven vonult be az irodalomtörténetbe, és több Móricz-regény alakjának ő lett a modellje. Mindenki ellenezte a rokonságból a házasságot, de a fiatal pár szerette egymást. Eleinte a szegénységen kívül nem is volt baj a házassággal. A férj elhalmozta feleségét szeretetével, rajongásával, és a feleség is remek társnak bizonyult. Majd a boldog szerelem vívódó, marakodó ellenkezéssé változott, melynek a végén huszonegy évi házasság után Janka öngyilkosságot követett el. Felesége halála után írja: Én Janka nélkül nem lettem volna az, aki lettem. Nekem sokszor úgy tűnik fel, hogy mi ketten egy életet teljesen befejeztünk, s az én életembe nem jöhet több nő. Ezt követően, 1926-ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel közt együtt szerkesztette a Nyugatot Babitscsal, ám szemléletük különbözősége miatt hamarosan otthagyta őket ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), több írásának modelljével ben felbomlott a házassága, Leányfalura költözött től a népi írók atyjaként a Kelet népe szerkesztője lett ben Magvető címmel magyar irodalmi antológiát adott ki augusztus 29-én, Leányfalun, telefonon értesül, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született, meghatottságában leejti a kagylót agyvérzést kap. A budapesti Korányi klinikán szeptember 4-én, hajnali három órakor hunyt el.

8 Móricz Zsigmond: Életem regénye részletek A házasság is vállalkozás, mint egy házépítés. Én egyetlen dologgal sem foglalkoztam annyit, mint a szüleim házasságával. A magam házassága végtelen nagyságú meglepetéseket hozott, amelyeket nem győztem regényeimben megírni, s hogy a saját esetemet megértsem, önkéntelenül is, sokszor bosszúból, máskor igazolásul vagy vigasztalásul, a szüleim házaséletét tanulmányoztam. Ebben a házasságban igazán két olyan ember került össze, akiket semmiféle isten nem szerkesztett egymás számára. S hogy ők együtt tudtak élni, az tisztára, a házasság intézményének abszolút uralmát igazolja ebben a korban s ebben a körben. A házasság ekkor olyan szentség volt, amely maga együtt tartotta a feleket. Közben mind a két félt átalakította s a másik fél irányába sodorta, de egyúttal mind a kettőt letörte s oly szenvedésekbe vitte bele, amelyekből nem volt megváltás. Apám, aki ebbe a végig nem gondolt s tervrajzszerűen meg nem értett vállalatba belement, igazán csak ötletszerűen csinálta azt, bízva benne, hogy majd csak lesz valahogy. Falusi gyerek volt, de mondom, a falu szellemén kívül nőtt. Meg kell tanulni a paraszttörvényt, hogy el bírja viselni holtig ezt a rabéletet. Vagy tudta? Mért ne tudta volna, hiszen, ha nem is volt eléggé bekürve az ökröt szokták bekürni a járomba, azért mégiscsak a falu nevelése volt. Mikor az volt a virtus, akkor meg abban tudott hencegni, ami a falu szemében volt becses. Mért ne tudta volna, hiszen szeretője volt, szép, hozzávaló szegény lány. És szerette is szívbeli szerelemmel, vagy inkább a vérével, mert a szerelem nem a szív dolga, hanem a véré. Édesanyám elmondta, kétszer is, az ellen sem tiltakozott, hogy lejegyeztem: Nagyapám? csillagom, galambom, így ölelgette az asszonyokat, de azért megérte a kis feleségével... Se Nyilas Pista bátyánkról soha ilyet nem hallottam én... Az első ilyen szemtelenség az uram után vót, Szabó Kati, Kis Lajosné, annak annyira hatalmába vót, hogy nem bánta volna, ha minálunk minden felfordul is... Azontúl (ti. azon az egyen kívül), sohase foglalkozott egy asszonnyal se komolyan, de a legöregebb korába is, ha Csécse szóba jött és Szabó Kati, csak úgy ragyogott a szeme... Egy nagyon szép arcú, csinos termetű asszony. Olyan magas volt, mint apád, láttam őket ölelkezni, éppolyan magas volt lakodalomba voltunk s eltűntek. Egyszer csak látom, hogy öleli egy sarokba, és ott se hagyta. Rám kiabált, hogy: Ereggy haza, feleség, sír a gyerek. El is mentem bizony, és én sírtam otthon. Mindig figyeltem, hogy nem megy-e a sok utazásába, nem megy-e oda, de nem vettem észre, pedig azért kész lett volna mindenre. Azt mondta, azért adta Idának a Kati nevet. Úgy? nem a nagyanyja kedvéért? Nem, csakhogy legyen nekem Kati. Számtalanszor elolvastam már ezt a néhány sort. Az bizonyos, hogy édesapám egészen más szellemben fogta fel a szerelmet és a házasságot, mint én. Én azt tartottam szent érzésnek, ha a szerelmi dürrögés idején mindent kidobok a hajóból s a végletekig fokozom a szent őrületet. (...) Édesanyám romantikus ember volt, a szó legismertebb s legszélsőségesebb értelmében. A nemes érzelmek uralkodtak, ha nem is rajta, de gondolkodásán. A szeretet, becsület, barátság, jóság, önfeláldozás s mindennek a csúcsa a szerelem volt az ő álma, ideálja és istenülése. De nemcsak az övé, az egész kor ezekkel a terhes, gyakorlatilag oly nehezen keresztülvihető ideákkal volt tele. Ezeket tanították az iskolában, a prédikálószéken; minden öreg minden fiatalt ezzel támadott meg, ez volt az a valláserkölcsi nevelés, amelyet a liberális korban talán a legmagasabbra fokozott a középosztály, legalábbis a dialektikában. Ha el is ismerték, hogy az élet rácáfol az elvekre, mert az élet gonosz és rút, de az elvek érvényességét fenntartották. ***** Móricz Zsigmond és Janka egy napos házasok voltak, amikor Móricz testvére, Pista, miatt összevesztek, és Janka otthagyta Zsigát. Janka estére odáig jutott, hogy fél tízkor otthagyott; igen, elvált. Otthagyott és elment a nagyanyjához, hogy soha többet nem jön vissza. Éljen meg, nyomorult, ahogy tud; menjen haza, vigye haza a pénzét a szent családnak; hiszen maga csak a családjának akar élni, hát énmiattam ne haljon éhen a család... Elment, én dühöngtem és sírtam. Nem tudtam mit csinálni, mert valóban egy fillérem sem volt, s még csak hatodika volt, január hat, 1905, s én csak február elsején kaptam legközelebb pénzt, száz koronát; annyi volt a fizetésem a szerkesztőségben... Csak egy év múlva lett száztíz. Nem is akartam megházasodni, de egyrészt a szerelem, másrészt Janka azt mondta, hogy száz korona az nagy pénz! ő abból fényesen ki tud jönni! az ő apjának csak nyolcvanöt korona fizetése volt, s három gyereket neveltek fel belőle, hát micsoda szégyen volna az, ha ő száz koronából ki nem jönne. Mindenesetre a gyönyörű kis alkóvos lakásban, amit Zsani néni rendezett be, meglepetésül egy olyan altgótikus modern bútorral, hogy Jankát a hideglelés érte utol, mikor meglátta az ajándékot, hogy még meg is kell köszönni a rettenetességet, pedig Zsani néni, nagyanyjának, Pepi néninek, a jóságos fillértelen özvegynek gazdag nővére, külön büszke volt, hogy azt az ebédlőt ócskán igen olcsón meg tudta venni. 180 korona volt az egész és majdnem új... Hát ő szegény elment este fél tízkor, és én megvetettem az alkóvban az egyik ágyat. Ha nagy indulat jön rám, azonnal le

9 kell feküdnöm. Az még helyes volt, hogy nem mentem utána. Egy férfinak így kell tenni, ha az asszony megy, menjen... ha a szív megszakad is... De az volt a baj, hogy a jobb oldali ágyat vetettem meg magamnak... evvel rontottam el a dolgot örökre: ez tudniillik az ő ágya volt. Huszonnégy óra óta. S alig fekszem le, kopogtatnak az ablakon. Ki az? kérdem mérgesen. Nyissa ki mondja ő. Visszajött a drágám. Kapucsukás előtt visszajött. Igen, mert Zsani néni nem adott neki szállást. Azt mondta: nála egyszer se hál meg. Bizony, csak eredj vissza az uracskádhoz... Most ha én okos ember vagyok, kihasználhattam volna az ő megszégyenülését, de én szerelmes voltam s boldog, hogy nem nekem kellett másnap megalázni előtte magamat... Még én támadtam meg másnap Zsani nénit, hogy egy éccakai szállást se ád az én feleségemnek? Căsnicia, ca şi ridicarea unei case, este o întreprindere. Nici un alt lucru nu m-a preocupat vreodată atât de mult ca mariajul părinţilor mei. Propria mea căsnicie mi-a adus surprize de proporţii infinite, pe care nu am contenit să le descriu în romanele mele, şi ca să pot să-mi înţeleg propriul caz chiar şi fără să vreau, de multe ori din răzbunare, altădată din nevoia de a găsi confirmare sau consolare am studiat viaţa conjugală a părinţilor mei. Bunăoară, această legătură conjugală unea laolaltă doi oameni pe care nici un fel de divinitate nu îi făcuse unul pentru altul. Iar faptul că ei totuşi reuşeau să trăiască împreună, confirmă într-adevăr suveranitatea absolută a instituţiei matrimoniale în acel mediu şi în acea epocă. Pe atunci căsnicia era un sacrament care el însuşi era capabil să ţină laolaltă părţile. Între timp, căsnicia îi transforma pe amândoi şi îi ducea în direcţia celuilalt, dar în acelaşi timp îi şi deprima pe amândoi şi îi arunca în suferinţe din care nu exista mântuire. (Zsigmond Móricz: Romanul vieţii mele, fragment, traducere de Zsuzsanna Mihály) Zsigmond Móricz (Tiszacsécse, 1879 Budapesta, 1942) scriitor, ziarist, editor, este una dintre personalităţile de seamă ale prozei maghiare. Mama lui, Erzsébet Pallagi, era fiică de pastor, iar tatăl lui, Bálint Móricz, a fost agricultor şi antreprenor în construcţii. Cât timp s-a ocupat de agricultură, tatăl său era un gospodar înstărit, dar după ce s-a lansat în antreprenoriat, a fost în permanenţă urmărit de ghinion, astfel încât familia a ajuns la sapă de lemn. Móricz a studiat teologia la Debreţin, apoi dreptul, după care a devenit student la litere în Pesta, dar nu a absolvit nici una dintre aceste facultăţi. În anul 1903 a devenit editor la rubrica pentru copii a publicaţiei Újság [Ziarul]. A păşit cu entuziasm în rândul editorilor de la ziar, căci redacţia se mândrea cu nume de marcă, printre colaboratorii principali aflânduse cei mai buni scriitori ai timpului. Pe Móricz, însă, l-au considerat lipsit de talent. Nuvela sa intitulată Şapte creiţari, apărută în 1908, în revista literară Nyugat [Occidentul], i-a adus celebritatea. Nuvela a scris-o după moartea celui de-al doilea copil al său, cu mâhnire profundă, durerea lui de părinte făcându-l să-şi găsească adevărata voce: Foarte târziu, abia după ce am împlinit douăzeci şi opt de ani, mi-am dat seama că, în fond şi la urma urmei, nu se poate scrie decât despre ceea ce doare. Ceea ce te răneşte. După aceea, au văzut lumina tiparului, unul după altul, romanele şi povestirile sale, care au avut un mare succes. Prima sa culegere de nuvele, Şapte creiţari, publicată în 1909, a atras aprecierea lui Endre Ady [unul din cei mai mari poeţi ai literaturii de limbă maghiară nota trad.], iar prietenia lor a devenit în timp o alianţă spirituală. Teatrul Naţional din Budapesta a pus în scenă, anul în 1910, piesa lui Móricz intitulată Judecătorul Sári. Móricz a devenit o figură cunoscută şi recunoscută a literaturii de factură nouă din Ungaria. În ianuarie 1905 a luat-o de soţie pe Eugenia Halics, care în istoria literaturii este cunoscută sub numele de Janka, şi care l-a inspirat în realizarea mai multor personaje din romanele sale. Toţi cei din familia lui Móricz au fost împotriva acestui mariaj, dar tânărul cuplu a trăit mult timp în iubire şi fericire. La început, în afară de sărăcie, nu au avut alte probleme. Soţul şi-a înconjurat soţia cu iubire şi admiraţie, dar şi soţia s-a dovedit a fi o parteneră de viaţă excelentă. Cu timpul însă, iubirea aceasta fericită s-a transformat într-o relaţie conflictuală, cu certuri, zbateri, la capătul căreia după douăzeci şi unu de ani de convieţuire Janka s-a sinucis. După moartea soţiei, Móricz scrie: Fără Janka, eu nu aş fi devenit persoana care sunt acum. Mi se pare adesea că odată cu ea am pus capăt unei vieţi întregi, şi în viaţa mea nu şi mai are loc nici o altă femeie. Totuşi, la scurt timp după aceasta, în anul 1926, s-a căsătorit cu actriţa Mária Simonyi. Între anii a editat revista Nyugat împreună cu Babits, [alt literat de seamă al epocii nota trad.], însă din cauza diferenţelor de viziune, Móricz a plecat la scurt timp de la revistă. Pe Erzsébet Littkei, care i-a servit drept model pentru personajul Csibe din mai multe scrieri, a cunoscut-o în În 1937, căsnicia lui s-a destrămat şi scriitorul s-a mutat în localitatea Leányfalu. Începând cu anul 1939, ca lider al mişcării literare de inspiraţie populară, a redactat publicaţia Kelet népe [Oamenii Răsăritului]. În 1940 a publicat o antologie de literatură maghiară intitulată Magvető [Semănătorul]. În data de 29 august, în domiciliul său din Leányfalu, când i s-a dat de ştire telefonic că fiica sa, Gyöngyi, a dat naştere unui copil, cuprins de emoţie, scăpă jos receptorul cauza fiind, de fapt, o hemoragie cerebrală. S-a stins din viaţă la clinica budapestană Korányi, la 4 septembrie 1942, la ora trei dimineaţa.

10 Bemutatók Premiere CSIPKE DANTELĂ Máté Angi Mamó című regénye alapján a színpadi adaptációt készítette Góli Kornélia és Mezei Kinga Adaptare scenică de Kornélia Góli şi Kinga Mezei, după romanul Mamó de Angi Máté Szereplők Cu: KALI ANDREA KÁNTOR MELINDA PETHŐ ANIKÓ KERESZTES SÁNDOR VÁTA LORÁND BODOLAI BALÁZS Rendező Regia: MEZEI KINGA Dramaturg Dramaturgia: GÓLI KORNÉLIA Díszlettervező Decorul: MEZEI KINGA Jelmeztervező Costumele: GÖMÖRI ÉVA Zeneszerző Muzica: MEZEI SZILÁRD Fotográfiák Foto: FÜLÖP PÉTER Ügyelő Regia tehnică: GYÖRFFY ZSOLT Zenészek Muzicieni: Csiszér Viola, Szabó Kati Kinga, Szabó József Attila Máté Angi Mamója régi csipke. Emlékfoszlányokból összeállt vallomás, önvallomása egy árva gyermeknek. Kirakós-játék, az akarva akaratlanul is egymásba érő sorsokból. Régi fényképek sorozata. Egyetlen hosszú monológ, melyben megelevenednek a gyermekkor meghatározó szereplői, helyei, színei, illatai, érzései, fájdalmai, ahogyan egy magára maradt kislány láttatja velünk, akinek szegény és szürke mindennapjait a képzelete szövi csipkévé. Naiv és szokatlan szófordulatai ellenpontozzák a történet komorságát, Mamó szikárságát, a nehezen megélhető mindennapokat. Ezzel a bájjal tolakodik apró fejével be a világba, hogy tartozzon valakihez, mert egyedül van tulajdonképpen. Mezei Kinga Piesa lui Angi Máté, Mamó, este asemeni unei bucăţi de dantelă veche. O confesiune însăilată din frânturi de amintiri, o mărturisire a unui copil orfan. Un puzzle format din destine care se ating întâmplător unele de celelalte. O înşiruire de fotografii vechi. Un lung monolog care reînsufleţeşte personaje ale copilăriei, locuri, culori, mirosuri, emoţii şi suferinţe. Toate acestea sunt redate prin ochii unei copile singuratice, ale cărei zile triste şi pline de sărăcie sunt ţesute, în imaginaţia ei, asemeni unei dantele. Vorbele ei naive şi neobişnuite sunt în contrast cu întunecimea poveştii, cu slăbiciunea lui Mamó şi dificultăţile de zi cu zi. Cu inocenţă şi naivitate, ea se aruncă în lume cu micuşul ei cap înainte, dorind să aparţină cuiva, pentru că ea este, de fapt, complet singură. Kinga Mezei

11 ...az egész történet számomra ilyen csipkeszerű Lőrincz Ildikó beszélgetése Mezei Kingával...întreaga poveste mă trimite cu gândul la structura fină a dantelei Ildikó Lőrincz în dialog cu Kinga Mezei Lőrincz Ildikó: Eddigi rendezéseidet áttekintve számomra úgy tűnik, hogy ritkán nyúlsz kész drámához. Inkább verseket, novellákat vagy regényeket adaptálsz színpadra. Mi motivál arra, hogy a színpadi adaptáció mellett dönts, és nem előre megírt drámát vigyél színpadra? Mezei Kinga: Hát igen, valóban nem sok alkalom volt rá, talán eddig kettő, de akkor sem maradt meg az eredeti állapotában a dráma. Egyrészt az a fajta világ vagy az a fajta színház, ami engem érdekel, az inkább tud kiindulni a költészetből vagy esetleg egy novellából, mint egy kész drámából. Talán az is motivál, hogy kész drámákkal sokan dolgoznak. L. I.: Nagyobb kihívás? M. K.: Valószínűleg nagyobb kihívás is, illetve úgy érzem, hogy ahhoz a világhoz, amit én keresek túl konkrétak a kész drámák. Persze, foglalkozom azzal a gondolattal, hogy kész drámát kicsit szabadabban kezelni. Például most rendeztem egy Hamletet, amely bizonyos értelemben teljesen követi a klasszikus színházi szabályokat, és más értelemben meg nem, mert bele van szőve az a fajta gondolkodás, ami rám jellemző. Ennek a dramaturgiájában is csináltunk néhány olyan változtatást, ami miatt mégis csak más lett, mint a megírt dráma. L. I.: Ez azt jelenti, hogy a színész meg a rendező mellett egy dramaturg is rejtőzik benned? M. K.: A színpadi adaptációkban minden esetben részt veszek. Nyilván a kiinduló ötletek alapján készül el a színpadi adaptáció, és nem fordítva. Sosem dolgoztam elkészített és nekem leadott szöveggel. L. I.: Hogyan jutott el hozzád a Mamó? M. K.: A kolozsvári színház ajánlotta ezt a regényt. Én Máté Angi gyerekkönyveivel találkoztam a kisfiam révén, ezeket a könyveket már ismertem, van is tőle könyvem, a Mamóról nem tudtam, az nem jutott el hozzánk. Amikor a kolozsvári színház felajánlotta, hogy ezt rám bíznák, akkor ismerkedtem meg a regénnyel. L. I.: Máté Angi kiváló regénye a gyermeki gondolkodásmód egy nagyon újszerű megjelenítése. Csipke lett a címe az általad rendezett előadásnak, amelyet Góli Kornéliával közösen dramatizáltatok. Mesélj egy kicsit a címválasztással kapcsolatos döntésetekről. M. K.: Amikor elolvastam a regényt, akkor ami a legszembetűnőbb volt, az a lebegtetett világa. Az, hogy nem varrja el a szálakat, hanem hömpölyög az egész. Az egész egy régi hozzánk képest régi világban zajlik. Úgy értem, hogy a benne megjelenő emberek lelke vagy típusa kapcsán nekem a nagymamám jutott eszembe. Nekünk megvan ez az érzés, csak nem olyan élő, mi már nem ezt éljük. Hogy hogy is jött konkrétan a Csipke? Nem gondolkodtam rajta hosszasan, hanem csak úgy beugrott. Itt konkrétan a régi csipkére gondolok. Tehát az egész történet számomra ilyen csipkeszerű. Volt egy kicsi félelmem, amikor eszembe jutott ez a cím, Ildikó Lőrincz: Trecând în revistă spectacolele montate de tine până acum, observ că foarte rar pui în scenă piese de teatru şi preferi să adaptezi poezii, nuvele sau romane. Ce te determină să faci acest lucru? Kinga Mezei: Da, într-adevăr, până acum nu am montat decât două opere dramatice, dar şi acestea au suferit nişte modificări. Acel gen de teatru sau universul care mă interesează poate fi construit, din punctul meu de vedere, mai degrabă dintr-o poezie sau o nuvelă. S-ar putea să fiu motivată şi de faptul că majoritatea regizorilor lucrează după piese de teatru. I. L.: Deci te provoacă mai mult să adaptezi un text? K. M.: Probabil că da, dar, mai degrabă, simt că textele dramatice gata scrise sunt prea concrete pentru a putea reda lumea pe care eu o caut. Fireşte, cochetez şi cu ideea de a prelucra o operă dramatică într-o modalitate mai liberă. De exemplu, am regizat, recent, Hamlet, iar regia mea, dintr-un anumit punct de vedere, respectă întru totul regulile teatrului clasic, dar, din alt punct de vedere, este diferită. Spectacolul poartă amprenta gândirii mele. Şi în adaptarea scenică a spectacolului Dantelă am făcut câteva modificări, foarte diferite faţă de textul care ne-a servit ca punct de plecare. I. L.: Asta înseamnă că, pe lângă calităţile de actriţă şi regizoare, eşti talentată şi ca dramaturg? K. M.: Da, particip activ la adaptările scenice ce stau la baza spectacolelor mele. I. L.: Cum ai ajuns să adaptezi şi să pui în scenă romanul Mamó? K. M.: Acest roman mi-a fost propus de către Teatrul Maghiar de Stat Cluj. Atunci l-am citit pentru prima oară. Citisem deja cărţile pentru copii scrise de Angi Máté. Am un băieţel şi i le citisem lui. Însă Mamó nu îmi era cunoscut, nu ajunsese încă în librăriile noastre. I. L.: Excepţionalul roman scris de Angi Máté, care ne prezintă

12 Mezei Kinga (Született: Zenta, augusztus 27.) Az általános iskolát és a gimnáziumot Zentán végezte, az egyetemet pedig Újvidéken, az Újvidéki Művészeti Akadémia színész szakán, ahol 1999-ben diplomázott ig az Újvidéki Színházhoz szerződött között a Bárka Színház tagja től leszerződik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházhoz. Színészként többek között a következő rendezőkkel dolgozott együtt: László Sándor, Nagy József, Ljuboslav Majera, Zsótér Sándor, Fodor Tamás, Tim Carroll, Alföldi Róbert, Urbán András. Számos színpadi szerepe mellett fontosabb rendezései: Jean Genet: Cselédek (Szorcsik Krisztával közösen, Újvidéki Színház, 1999) Szelidítések (Sziveri János írásai alapján, Újvidéki Színház, 2000) Pác (Hamvas Béla Karnevál című műve alapján, Újvidéki Színház, 2002) Yerma (Újvidéki Színház - Színes Szilánkok Diákszínpad, 2002) A józanok csendje (Csáth Géza műveiből, Belgrádi Nemzeti Színház, 2004) Via Italia (Domonkos István művei alapján, 2004) Tajték (Boris Vian Tajtékos napok című műve alapján, Zsámbéki Színházi Bázis, 2005) Fabula (Pilinszky János műveiből, Bárka Színház, 2005) Koldustetű (Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című műve alapján, Újvidéki Színház, 2006) Vasárnap nem temetünk (Bohumil Hrabal művei alapján, Bárka Színház, 2007) Józanok csendje (Csáth Géza műveiből, Stúdió "K" Színház, Budapest, 2010) Az eredeti Hamlet (Kosztolányi Dezső Színház, 2012) Lázár Ervin: Berzsián és Dideki (Újvidéki Színház, 2012) Fontosabb díjai: 2002: Alternatív- és Stúdiószínházak Fesztiválja, Gödöllő: Pác a legjobb díszlet díja Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda: Pác a legjobb díszlet díja, színészi díj Szorcsik Kriszta, Csernik Árpád Užice: Pác Andalion-díj a legjobb rendezésért Šabac: Toša Jovanović-díj Rizi szerepének megformálásáért (Pisti a vérzivatarban, r: László Sándor) 2003: Jászai Mari-díj 2004: Színikritikusok díja: Via Itália a legjobb díszletért Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda: a Via Italia-ért és Szofja (Pojáca, r: Fodor Tamás) szerepének megformálásáért Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválja: Via Italia a legjobb előadás és a legjobb díszlet díja 2003: Magyar Stúdiószínházi Műhelyek Fesztiválja (Bárka Színház Budapest): A józanok csendje az évad legjobb rendezője-díj hogy nehogy az embereknek egy habos-babos történet, egy ilyen rózsaszín világ jusson magáról a szóról eszébe, de aztán elkezdtem leellenőrizni. Emberekkel beszélgettem erről, rákérdeztem, hogy kinek mi jut eszébe erről a szóról, és majdnem mindenki azt mondta, hogy nem egy ilyen világ jut eszébe. Mindenki értette, hogy én mire gondolhatok, hogy én a régi csipkére, a csipkeszerűségre gondolok, arra, ahogyan a történet össze van szőve, hogy a nagyon pici fonalakon kapcsolódik össze az egész történet maga. Tehát az egész ilyen lebegtetett csipkeszerű valami: többek között a regény finomsága miatt is a csipke jutott eszembe. L. I.: A regény a gyermeki naivitás és a megrázó tapasztalatokból leszűrt gondolatok váltakozása, amely során egy gyermek világszemlélete körvonalazódik előttünk. Ez a dolog valamelyest be is határolja a színházrendező lehetőségeit. Hogyan sikerült megnyitni ezt a gondolatvilágot a színpadi jelenetek és karakterek megformálása érdekében? M. K.: A regény maga egy hosszú monológ. Az ember nem azt az utat választja, hogy leültet egy színészt és elmesélteti vele a történetet. Mi a színpadi adaptáció során elindultunk egy viaţa văzută prin ochii unui copil, este intitulat Mamó. Spectacolul regizat de tine, la a cărui adaptare scenică a contribuit şi Góli Kornélia, are alt titlu: Dantelă. Cum aţi ajuns la acest titlu? K. M.: Când am citit romanul, am fost frapată lumea lui eterică, inefabilă. De faptul că firele narative nu sunt prelucrate, ci totul pare să se răsfire. Acţiunea se petrece într-o lume îmbătrânită. Sufletul oamenilor care apar în roman, felul lor de a fi, mi-au amintit de bunica mea. Lumea în care noi trăim este diferită, deşi, poate, nutrim aceleaşi sentimente. Cum ne-a venit ideea Dantelei, la modul concret? Nu a fost un concept elaborat, ci mi s-a năzărit aşa, pur şi simplu. M-am gândit la o dantelă veche. Întreaga poveste mă trimite cu gândul la textura fină a dantelei. După mine, Mamó de Máté Angi este o confesiune ţesută din firele memoriei, este confesiunea unui copil orfan. Totodată este şi puzzle-ul unor destine ce, vrând-nevrând, se întrepătrund. O serie de poze vechi. Un lung monolog în care personajele, locurile, culorile, miresmele, sentimentele, durerile definitorii ale unei copilării prind viaţă. Toate aceste lucruri ne sunt prezentate de către o fetiţă rămasă singură, ale cărei zile serbezi şi cenuşii se împletesc, prin puterea magică a imaginaţiei, cu unele fantastice, ca întro ţesătură de dantelă. Alegând acest titlu, mi-a fost puţin teamă, ca nu cumva cuvântul să sugereze spectatorilor o poveste dulceagă, spumoasă, o lume trandafirie. Am verificat dacă aşa stau lucrurile sau nu. Am stat de vorbă cu diverşi oameni şi i-am întrebat ce le vine în minte la auzirea acestui cuvânt. Aproape cu toţii mi-au spus că nu îi vine în minte o astfel de lume. Toţi au înţeles la ce mă gândisem eu, la dantela veche cu textura ei. Felul cum este împletită povestea, părţile disparate fiind ţinute laolaltă prin nişte fire foarte subţiri. Tot romanul are structura unei dantele care se mişcă De altfel, şi fineţea scriiturii mi-a sugerat un material dantelat. I. L.: Romanul este o alterare între naivitatea unui copil şi trăirile sale zguduitoare, care îi conturează viziunea asupra lumii. Acest lucru este de natură să limiteze, întrucâtva, posibilităţile regizoru-

13 úton, azon az úton, ami ebből a regényből bennünket megfogott, és utána azt szőttük-szőttük, amíg egyszer csak a sajátunk lett. Ez a színpadi adaptáció már nem a regény, hanem az adaptációt végző alkotóknak és színészeknek a gondolata, gondolkodása arról az anyagról. Vannak olyan jelenetek és vannak olyan konkrét figurák, amelyek nincsenek benne a regényben, de abból indultunk ki. Van olyan is, hogy három figurát összeszőttünk egy figurává, vagy három megjelenő kicsi történetből csináltunk egy vonulatot. Megpróbáltunk játszható figurákat megalkotni. L. I.: És miképpen alakul a színpadon ez a gyermeki gondolatvilág? M. K.: Ez nagyon nehéz dolog, mert egy felnőtt szájából a gyermeki gondolatok mindig máshogy hangzanak, mint egy gyermek szájából. Nálunk felnőtt színésznő játssza ezt a kislányt. Ugyanakkor a regény úgy íródott meg, hogy a kislány mondatai vannak benne, de felnőtt korában írta meg Máté Angi ez egy nagyon összetett történet, és emiatt nagyon nehéz is. Egy csomó olyan rész van a regényben, amit hogy ha így mondatsz el egy az egyben, akkor hiába raksz oda partnereket, óhatatlanul monológhelyzet alakul ki, amit nem feltétlenül tűr meg egy ilyen jellegű előadás. Megpróbáltunk egy csomó általunk kedvelt szövegrészt úgy megtartani, új szituációba helyezni, hogy egyrészt kitaláltunk egy figurát, ami szintén a regényből indult ki, de nyilván ez már egy általunk létrehozott adaptált figura, aki a Máté Angi által megjelenített kislány képzelt barátja. Én azt gondolom, hogy sok olyan gyerek, aki nagyon egyedül van és nemcsak ők, hanem általában a gyerekek, kitalálnak egy játszótársat, akivel beszélgetnek. Az előadásban van egy ilyen játszótárs. Én ezt elmeséltem Anginak, aki erre annyit mondott, hogy ez a kislány olyan magányos volt, hogy még csak képzeletbeli játszótársa sem volt, de nem ellenezte, értette a döntésünket. Egyébként a színpad egy csomó olyan megoldásra ad lehetőséget vagy sok olyan lehetőségre ad megoldást, hogy például a gyerek magányossága is megmaradjon, de mégsem a néző felé való beszélés, monológ legyen az. L. I.: Máté Angi történetében nehéz feladatok elé állítódik a kislány: már kora gyerekkorában olyan dolgokkal kell szembenéznie, mint az árvaság, a halál, az öregség, a származás, a család, a szeretet, a vallás, amelyeknek a megértése sokszor még a felnőttek számára sem egyszerű. Hogyan viszonyultok az általad rendezett előadásban az ilyen összetett és nehéz témákhoz? Kinga Mezei Data şi locul naşterii: 27 august 1976, Zenta, Serbia Şcoala generală şi liceul le-a absolvit la Zenta, apoi a studiat actoria la Academia de Artă din Novi Sad pe care a terminat-o în anul În perioada este angajata Teatrului din Novi Sad. Între anii 2004 şi 2009 a fost membră a companiei Teatrului Bárka din Budapesta. Din anul 2011 lucrează la Teatrul Kosztolányi Dezső din Subotica. În calitate de actriţă, a lucrat, printre alţii cu următorii regizori: Sándor László, József Nagy, Ljuboslav Majera, Sándor Zsótér, Tamás Fodor, Tim Carroll, Róbert Alföldi, András Urbán. Spectacole regizate (selecţie): Cameristele de Jean Genet (împreună cu Kriszta Szorcsik, 1999) Îmblânziri (adaptare după mai multe texte ale lui János Sziveri, 2000) Încurcătură (adaptare după Carnaval de Béla Hamvas, 2002) Yerma de Federico García Lorca (Teatrul din Novi Sad Teatrul Studenţesc Színes Szilánkok, 2002) Liniştea lucizilor (adaptare după scrierile lui Géza Csáth, Teatrul Naţional din Belgrad, 2004) Via Italia (adaptare după scrierile lui István Domonkos, 2004) Spuma (adaptare după Spuma zilelor de Boris Vian, Teatrul Bázis din Zsámbék, 2005) Fabulă (adaptare după János Pilinszky, Teatrul Bárka din Budapesta, 2005) Duminica nu înmormântăm (adaptare după Bohumil Hrabal, Teatrul Bárka din Budapesta, 2007) Liniştea lucizilor (adaptare după scrierile lui Géza Csáth, Stúdió K Színház, Budapesta, 2010) Hamlet original (adaptare după Hamlet de William Shakespeare, Teatrul Kosztolányi Dezső, 2012) Berjian şi Dideki de Ervin Lázár (Teatrul din Novi Sad, 2012) Premii (selecţie): Festivalul Teatrelor Alternative şi de Studio, Gödöllő: Încurcătură premiul pentru cel mai bun decor, 2002 Festivalul Teatrelor Maghiare de peste hotare, Kisvárda: Încurcătură premiul pentru cel mai bun decor Festivalul din Užice: Încurcătură Premiul Andalion pentru cea mai bună regie Festivalul din Šabac: Ştefăniţă în ploaie de sânge, regia: Sándor László Premiul Toša Jovanović pentru rolul Rizi Premiul Jászai Mari, 2003 Premiul Criticilor de teatru pentru cea mai bună regie: spectacolul Via Italia, 2004 Festivalul Teatrelor Maghiare de peste hotare de la Kisvárda: premiul pentru spectacolul Via Italia şi pentru rolul Szofja din spectacolul Paiaţă, regia: Tamás Fodor Festivalul Teatrelor Profesioniste din Serbia: Via Italia Premiul pentru cel mai bun spectacol şi pentru cea mai bună regie Festivalul Atelier Teatral, Teatrul Bárka din Budapesta: Liniştea lucizilor Premiul pentru cea mai bună regie a anului, 2003

14 M. K.: Ez a szituációtól függ. Amúgy meg erről szól a regény: ezekkel a dolgokkal kell szembenéznie a kislánynak, és ezt ha akartuk volna sem tudtuk volna kivenni: tehát az ezekre való reagálásról szól az előadás is. Úgy viszonyulunk ezekhez a problémákhoz, mint ahogy egy ember, aki érez, és akinek lelke van, és egy kislány szemszögéből ezekről gondolkodik. Az ember, fennmaradása érdekében, megpróbál ezeken a helyzeteken humorral túllépni. Persze attól függ, hogy milyen helyzetről van szó, mert nagyon sok mindenen nem tudunk túllépni a humor segítségével, és nagyon sok mindent nem tudunk feldolgozni felnőttként sem. Én úgy gondolom, hogy a gyerekek sokkal jobban kezelik ezeket a dolgokat, mint a felnőttek. Máté Angi a kortárs irodalom több mint ígéretes alkotója ben született Vajdahunyadon. Óvónő, jelenleg Budapesten él. Költőként és prózaíróként is tevékenykedik, írásai 2009-től jelennek meg. A 2009-ben, a Koinónia Kiadónál megjelent Mamó az első önálló kötete, amelyet 2009-ben az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Debüt-díjával és a Látó nívódíjával, 2010-ben pedig Bródy Sándor-díjjal jutalmaztak. A Magvető Kiadónál megjelent első könyve, a Kapitány és Narancshal című mese szeretettel és empátiával mutat be egy különleges mesevilágbéli barátságot. Az emlékfoltozók című mesekönyv pedig két különleges lény, két tündérrigólány a faodúbarna és a limonádéhajú történetein keresztül láttatja, finoman, szeretettel, hogy együtt élni mennyivel könnyebb és nehezebb, mint egyedül. További díjai: Aranyvackor megosztott első díj Pozsonyi Pagony kiadó (2009), Év könyve Transindex internetes portál (2009), IBBY Év Gyermekkönyve-díj (2011) L. I.: Itteni munkád alatt kialakult egy Csipke-csapat. Milyen volt az alkotófolyamat a kolozsvári társulat színészeivel? M. K.: Nagyon jó. Úgy színészileg, mint emberileg nagyon jó csapat alakult ki, jó beszélgetéseink voltak, és ez nekem nagyon fontos. Úgy érzem, hogy egyfajta szeretet alakult ki közöttünk, legalábbis az én részemről mindenképpen. L. I.: Mennyiben jelentett újabb kihívást itteni rendezésed? M. K.: Minden rendezés újabb kihívás. Minden egyes találkolui. Cum ai reuşit să descifrezi această lume a gândurilor şi punerea în scenă a personajelor şi situaţiilor dramatice? K. M.: Romanul însuşi este un lung monolog. Nu am ales varianta cu actorul care stă în mijlocul scenei şi spune povestea. Am început adaptarea scenică plecând de la ideea care ne-a captivat, pe care am urmat-o până ne-am însuşit-o cu totul. Varianta la care am ajuns nu mai este romanul iniţial, ci gândurile despre el formulate de creatori şi de actori. Există în textul nostru scene şi personaje care nu se regăsesc în roman. Există şi cazuri în care am înglobat trei personaje într-unul singur, sau din trei fire narative scurte am alcătuit una singură. Am încercat să creăm personaje care pot fi jucate pe scenă. I. L.: Cum aţi ilustrat, pe scenă, această lume a gândurilor unui copil? K. M.: Este foarte greu, căci gândurile unui copil, rostite de un adult, sună totdeuna altfel. În spectacolul nostru, fetiţa este jucată de o actriţă. Şi în roman apar cuvintele fetiţei aşternute pe hârtie ulterior, la o vârstă adultă. Este, aşadar, o poveste foarte complexă, lucru care o face mai greu de adaptat scenic. Există multe părţi din roman, care dacă ar fi puse în gura personajului s-ar crea, inevitabil, un monolog, chiar dacă pe scenă ar fi şi interlocutori cu care acestă s-ar conversa. Monologul nu este neapărat o soluţie reuşită pentru acest tip de spectacol. Prin urmare, am încercat să menţinem multe povestioare şi pasaje dragi nouă, dar am creat situaţii scenice, inventând un personaj sau adaptând unul deja existent în roman, unul dintre prietenii imaginari ai fetiţei. Eu cred că mulţi copii care se simt foarte singuri, sau, copiii în general, îşi inventează un tovarăş de joacă cu care are conversaţii. Un astfel de tovarăş de joacă apare şi în spectacol. I-am propus acest lucru scriitoarei, care spunea că această fetiţă era atât de singură, încât nu avea nici măcar un tovarăş imaginar, şi ea nu a interzis, a înţeles decizia noastră. De altfel, datorită scenei au fost posibile o serie de soluţii în care am putut păstra şi ideea de singurătate a copilului, fără a transforma spectacolul într-un monolog sau într-un discurs îndreptat numai spre spectatori. I. L.: În povestea scrisă de Angi Máté, fetiţa este pusă în faţa unor sarcini dificile: încă din fragedă pruncie este nevoită să se confrunte cu lipsa părinţilor, bătrâneţea, moartea, originea socială, familia, iubirea, religia uneori, greu de înţeles şi pentru adulţi. Care este atitudinea voastră faţă de astfel de teme complexe şi dificile şi cum o ilustrezi tu în spectacol? K. M.: Depinde de situaţie. De altfel, aceasta este tema principală a romanului. Cu aceste teme trebuie să se confrunte fetiţa, şi, chiar dacă am fi vrut, nu le-am fi putut elimina din spectacol. Deci, şi el se concentrează asupra răspunsului dat acestor probleme. Atitudinea noastră este aceea a unui om care simte cu sufletul şi reflectează asupra acestor lucruri din perspectiva unei fetiţe. Cu ajutorul umorului, omul încearcă să supravieţuiască şi să depăşească aceste situaţii. Desigur, depinde de situaţie. Multe nu pot fi depăşite cu ajutorul umorului, există situaţii peste care trecem cu greu chiar şi la maturitate. Copiii au capacitatea să depăşească aceste probleme mai uşor decât adulţii. I. L.: De-a lungul colaborării tale cu actorii de la Teatrul Maghiar s-a constituit echipa Dantelă. Cum ţi s-a părut procesul de creaţie?

15 zás egy színésszel, minden egyes találkozás egy anyaggal, egy társadalommal. L. I.: Tudom, hogy színházi munkád mellett több mindennel is foglalkozol, gyönyörűen énekelsz, kortárs táncot tanultál, hangszereken is játszol, a színpadi látványvilág is vonz, no meg kézművesként is dolgozol, nemezelsz. Mondhatni te vagy a vajdasági színházi élet egyik legösszetettebb egyénisége. Melyik művészeti területen érzed a legotthonosabban magad? M. K.: Most újabban a nyugalmamat leginkább a zenében vagy az éneklésben találom meg, illetve a Ringató foglalkozásban [a Ringató foglalkozás egy magyarországi országos zenei nevelési program (szerk.megj.)]. Amíg a kisgyermekemmel otthon voltam, addig elvégeztem ezt a kisgyerekkori zenei nevelési tanfolyamot, ezzel foglalkozom mostanában és nagyon hiszek benne, mert nagyon fontos dolognak tartom. És az éneklést is nagyon fontosnak tartom. Nagyon szeretek színházat csinálni, csak mostanában áttevődik másra a hangsúly. És nemezelni is nagyon szeretek, a kezemmel bármit csinálni. L. I.: Az Újvidéki Színházban töltött időszakod után egy időre Budapestre mentél, aztán újabb tapasztalatokkal felvértezve újra Vajdaságban, a Kosztolányi Színháznál horgonyoztál le. A mostani kolozsvári kitérőt követően milyen új terveid vannak? M. K.: Nem tudok válaszolni a kérdésre, mert jelenleg éppen gondolkodásban vagyok. Nem tudom az újabb terveimet... Vannak meghívásaim rendezésre, ott vagyok a Kosztolányi Színházban, de még ezután alakul ki, hogy hogy lesz majd. K. M.: Foarte bun. Atât profesional, cât şi uman, s-a format o echipă foarte bună, am avut discuţii fructuoase, ceea ce înseamnă mult pentru mine. Simt că s-a înfiripat un anumit tip de afecţiune între noi, cel puţin din partea mea, cu siguranţă. I. L.: În ce măsură a constituit regia aceasta o nouă provocare? K. M.: Toate piesele regizate reprezintă o nouă provocare. Ca şi fiecare întâlnire cu un actor nou, cu un material nou, cu o societate diferită I. L.: Se ştie că pe lângă regia de teatru şi actorie, te ocupi de multe altele: cânţi minunat, ai studiat dansul contemporan, cânţi la instrumente muzicale, faci scenografie, execuţi şi lucrări de pâslărit. Se poate spune că eşti una din cele mai complexe personalităţi ale lumii teatrale din Voivodina. Totuşi, care domeniu artistic ţi-e cel mai familiar? K. M.: În ultima vreme, îmi găsesc liniştea sufletească mai degrabă în muzică, atunci când cânt, precum şi în activitatea de Alint [ activitatea de Alint este un program de educaţie muzicală de anvergură, din Ungaria (nota ed.)]. Când am stat acasă cu copilaşul meu, am făcut acest curs de educaţie muzicală dedicată copiilor mici. De aceasta mă ocup în ultima vreme. Cred foarte mult în acest tip de educaţie, o consider ca fiind foarte importantă. Ca şi cântatul. Îmi place foarte mult să lucrez în teatru, doar că în prezent accentul îl pun pe altceva. De asemenea, îmi place să mă ocup de pâslărit, îmi place orice activitate manuală. I. L.: După un timp petrecut la Teatrul din Novi Sad, ai fost la Budapesta, după care te-ai întors, plină de noi experienţe, în Voivodina şi te-ai stabilit la Teatrul Kosztolányi. Ce planuri ai, după intermezzo-ul de la Cluj-Napoca? K. M.: Nu pot să răspund la această întrebare deoarece, în prezent, sunt în mijlocul unor discuţii legate de ce voi urma să fac. Nu-mi ştiu încă ce va urma Am primit nişte invitaţii să regizez, lucrez la Teatrul Kosztolányi, dar voi vedea de acum încolo încotro mă voi îndrepta... Traducerea Zsuzsanna Mihály Angi Máté s-a născut în 1971 la Hunedoara şi este una dintre cele mai promiţătoare scriitoare al literaturii contemporane. Lucrează ca educatoare, în prezent trăieşte la Budapesta. Operele ei au fost publicate printre altele de Látó, Kortárs şi Irodalmi Jelen. Îşi desfăşoară activitatea ca poet şi scriitor. Mamó, apărut în 2009 la Editura Koinónia, este primul volum de sine stătător, pentru care scriitoarea a primit în 2009 premiul de Debut al Fundaţiei pentru Literatura Maghiară din Ardeal şi premiul de stil al revistei Látó, iar în 2010 premiul Sándor Bródy. Alte premii: Premiul Aranyvackor oferit de Editura Pozsonyi Pagony (2009), Cartea anului oferit de portalul de limba maghiară Transindex (2009), Premiul IBBY (2011).

16 Bemutatók Premiere ELŐKÉSZÜLETBEN ÎN PREGĂTIRE: A FÖLDMŰVES ÉS A HALÁL PLUGARUL ŞI MOARTEA Színpadra alkalmazta Scenariul dramatic: Mihai Măniuţiu Fordította Visky András Dalszövegek Versuri: Jónás Tamás, Mihai Măniuţiu, Visky András Szereplők Cu: DIMÉNY ÁRON, GYÖRGYJAKAB ENIKŐ, KATÓ EMŐKE, VINDIS ANDREA, VÁTA LÓRÁND, CSUTAK RÉKA, SIGMOND, RITA, IMRE ÉVA, BALLA SZABOLCS, ORBÁN ATTILA, VIOLA GÁBOR, SINKÓ FERENC, MAROSÁN CSABA, KÉZDI IMOLA, ALBERT CSILLA, KÁNTOR MELINDA, LACZÓ JÚLIA, VARGA CSILLA, FARKAS LORÁND Rendező Regia: MIHAI MĂNIUŢIU Dramaturg Dramaturgia: VISKY ANDRÁS Zeneszerző Muzica originală: IAN URSACHI Díszlet- és jelmezterevző Decorul şi costumele: DAMIAN ADRIAN Koreográfia Coregrafia: VAVA ŞTEFĂNESCU Ügyelő Regia tehnică: NAGY YVONNE Johannes von Tepl (kb kb.1415), vagy más néven Johannes von Saaz Csehország tartománybeli író volt. Csehül és latinul is beszélt, de művei zömét német nyelven írta. Életéről keveset tudunk, a történészek feltételezései szerint Prágában, Bolognában és Páduában tanult, élete nagyrészét viszont Bohémiában (történelmi Csehországban) töltötte IV. Károly németrómai császár és IV. Vencel cseh király uralkodása alatt. Nevét leginkább a korai humanista verse, A földműves és a halál, miatt ismerjük amit 1401 körül írt és 1460-ban nyomtatták ki először. A költeményt a késő középkor egyik legfontosabb német nyelvű írományaként tartják számon és középpontjában a Halál és a földműves dialógusa áll, aki felesége Margaretha halála miatt perlekedik a halállal.

17 (részlet az előadás szövegkönyvéből) Földművesnek szólítanak. Az én ekém a papírt szántja, madarak öltözetét viseli: írnokok tolla az én ekém. Az én hatalmam nem nagy. De ellenállok neked fáradhatatlanul és teleírom a papírlapokat az irántad érzett gyűlöletemmel. Mert te dúltad fel az én szerencsém fészkét, galádul elraboltad/megölted az én választott gerlepáromat. Kitépted gyökereit a szívemből az én virágomnak, akitől a fény áradt reám. Senki nem teheti jóvá azt a gonoszságot, amit ellenem műveltél. Haraggal és dühvel siratom őt. Te ragadtad el tőlem az öröm jogát. Te irtottad ki belőlem az élet ízét és napjaim gyönyörűségét. Azelőtt élőnek tudtam magam és óráim örömmel teltek. Nappalaim és éjszakáim bizony rövideknek és vidámaknak tetszettek, megrészegedtem tőlük, és úgy éreztem, élek. Éveim, úgy tűnt, áldásban bővölködnek. És most derült égből azt mondod nekem: Szakadj meg! Tűnj el! Zavart elmével ülök egy száraz ágon és siránkozom vég nélkül. Viharos szelek ragadtak el, hadd vigyen a tenger örvénylő vize. Hullámok csapkodnak engem, nincs hova leengedjem horgonyom. Bizony szüntelenül kiáltani fogom: légy átkozott, Halál! (fragment din scenariul spectacolului) Mi se spune Plugarul. Plugul meu ară prin scris, e din veşmânt de pasăre, din pană de scrib. Puterea mea nu e mare. Dar neobosit mă voi împotrivi ţie şi voi scrie pagini pline de ură împotriva ta. Pentru că tu mi-ai sfărâmat cuibul norocului, pe turtureaua mea aleasă în chip mârşav mi-ai furat-o/ai uciso. Florii/Fiinţei de la care primeam lumină??? tu i-ai stârpit rădăcina pe care o avea în inima mea. Răul pe care mi l-ai făcut, nu-l poate nimeni îndrepta. Jelesc cu furie şi turbare. Tu mi-ai jefuit dreptul la bucurie. Tu ai smuls din mine gustul vieţii şi plăcerea fiecărei zile. Înainte, mă simţeam viu şi trăiam bucuria fiecărui ceas. Scurte şi vesele mi se păreau ziua şi noaptea, amândouă mă îmbătau şi simţeam că trăiesc. Fiecare an mi se părea un an binecuvântat. Şi din senin, acum, îmi spui: Crapă! Dispari! Stau cu mintea tulbure pe o ramură uscată şi mă vaiet fără sfârşit. Purtat de toate vânturile, mă las dus de puhoiul apelor mării. Izbită de talazuri, ancora mea nu mai prinde nicăieri. Iată de ce voi striga fără încetare: Moarte, blestemul să te lovească! Johannes von Tepl (aprox aprox.1415), cunoscut şi sub numele de Johannes von Saaz, este un scriitor din zona Cehiei. Cunoştea limbile cehă şi latină, dar majoritatea operelor sale au fost scrise în limba germană. Despre viaţa lui se ştie foarte puţin. Conform ipotezelor lansate de istorici, a studiat la Praga, Bologna şi Padova însă cea mai mare parte a vieţii şi-a petrecut-o în Boemia (Cehia istorică), în timpul domniei împăratului romano-german, Carol al IV-lea, şi a regelui ceh Venceslav al IV-lea. Numele său este cunoscut mai ales datorită operei sale, Plugarul şi moartea, care datează din anul 1401 şi care a fost tipărită pentru prima oară abia în anul Opera, cu trăsături ale umanismului timpuriu, este considerat şi una dintre cele mai importante scrieri în limba germană din Evul Mediu târziu. Tema centrală este dialogul dintre Plugar şi Moarte. Îndurerat de moartea tinerei sale soţii, Margaretha, Plugarul se ceartă cu Moartea pe care o condamnă pentru pierderea suferită.

18 Projektszínház Teatru de proiecte 200 citizens A Bobigny-i MC93 színház által kidolgozott, már több UTE tagszínházban megvalósult ATELIER 200 projekt 2012-ben indult el, és mostanáig összesen több mint ezer civil vett részt benne Európa-szerte. Kolozsváron 2013 március 28-án és 29-én került sor a színészi képzéssel nem rendelkező érdeklődőknek szánt eseményre a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A workshopot négy koordinátor: Albu István, Andreea Iacob, Molnár Levente és Sinkó Ferenc színházi alkotók vezették. A workshop első napján a résztvevők megismerkedtek az antik kórus fogalmával és egy-egy karvezető köré csoportosulva megpróbálták rekonstruálni ennek működését, miközben az Antigonéból mondtak el egy részletet ógörög nyelven. A következő lépés egy, a kommunizmusból származó pionírdal betanulása volt egy pontos és összetett koreográfiával együtt, amely a tömegek felvonulását idézte. Ily módon a résztvevők közvetlen közelről is megtapasztalhatták a kórus kommunista változatát. A második napon a résztvevők a kórus modern felfogásával kísérletezhettek. Először megtanították nekik a Válassz országot elnevezésű társasjátékot, amelyet a koordinátorok ötöltek ki a számukra: a résztvevők hangosan elénekelték az Európai Unió himnuszát, az Örömódát, de csak azután, hogy mindannyian megtalálták a helyüket egy-egy országban, melyet a színpadra vetített fénykörök jelöltek. Ezt követte a személyes panaszok kórusa, majd a közösségi kórus ez utóbbi akkor jött létre, amikor minden résztvevőt a vasfüggöny mögé zártak, és csak akkor jöttek ki, amikor sikerült megegyezniük néhány közös panaszban. Két zsúfolt napról volt tehát szó, amely alatt a résztvevők sokat tanulhattak színházról, színpadi mozgásról és az egymással való munkáról. A workshop végéhez érve elkészült a csoportkép, majd Biró Eszter, a workshop koordinátora megköszönte mindenkinek a részvételt. A közeljövőben megszervezésre kerül majd a Makkai Bence által készített felvételek kiállítása és a workshop ideje alatt készült film vetítése. 200 citizens După Bobigny, Graz, Roma, Sofia, Porto şi Palermo, în zilele de 28 şi 29 martie 2013, la Teatrul Maghiar de Stat Cluj s-a desfăşurat workshopul ATELIER 200 conceput de teatrul MC93 din Bobigny şi realizat deja în mai multe teatre membre ale UTE dedicat celor fără studii de specialitate în teatru. În prima zi, participanţii au primit tricouri pe care şi-au scris numele. Apoi au fost invitaţi în sală unde au fost întâmpinaţi de cei patru coordonatori (István Albu, Andreea Iacob, Levente Molnár şi Ferenc Sinkó) şi de un mesaj de bun venit din partea directorului Gábor Tompa. A urmat încălzirea coordonată de către Ferenc Sinkó, care s-a repetat şi la începutul celei de-a doua zile. În prima parte a workshopului, participanţii s-au familiarizat cu ideea de cor antic şi, grupându-se în jurul unor corifei, au încercat să reconstituie un astfel de cor, rostind în greaca veche un fragment din Antigona. Pasul următor a fost învăţarea unui cântec pentru pionieri de pe vremea comunismului şi realizarea unei coregrafii complexe, asemenea celor din cadrul marilor demonstraţii populiste. În acest fel, participanţii au venit în contact direct cu versiunea comunistă a corului. A doua zi, participanţii au experimentat conceptul modern de cor. Mai întâi, au fost invitaţi să participe la un joc inventat special pentru ei de către coordonatori, Alege-ţi ţara participanţii au intonat imnul Uniunii Europene, Oda bucuriei rostit în momentul în care fiecare dintre ei şi-a găsit locul într-o ţară, delimitată prin cercuri de lumină proiectate pe scenă. A urmat corul of-urilor personale şi, apoi, corul comunităţii toţi participanţii au fost izolaţi pe scenă, în spatele cortinei de fier, şi au fost eliberaţi doar în momentul în care au căzut de acord asupra câtorva of-uri comune. Au fost două zile pline în care participanţii au învăţat mai multe despre teatru, mişcare scenică şi ideea de a lucra împreună. La finalul workshopului s-au făcut poze de grup, iar coordonatoarea Eszter Biró le-a mulţumit tuturor pentru participare. În perioada următoare, va fi organizat un eveniment care va cuprinde vernisajul expoziţiei de fotografie (Bence Makkai) şi proiecţia filmului realizat în timpul workshop-ului.

19 Jó lenne folytatni a munkát Munca începută ar trebui să aibă o continuare Biró Eszter beszélgetése az ATELIER 200 workshop vezetőivel Eszter Biró în dialog cu coordonatorii workshopului ATELIER 200 Biró Eszter: Milyennek tűnt az ATELIER 200 workshop? Mi jelentette számotokra a legnagyobb meglepetést és a legnagyobb nehézséget? Andreea Iacob: Mindkettő egyszerre ért bennünket: hogyan fogunk boldogulni ilyen sok emberrel, tekintettel arra, hogy korábban egyikünknek sem volt része hasonló tapasztalatban Kecskét (Molnár Levente) kivéve. Kérdés volt számunkra, hogy mindaz, amit előkészítettünk, sokkal több időt vesz-e igénybe, mint amennyit mi arra szántunk. Hogyan véglegesítsük az előkészített pillanatokat? Az emberek jelenléte szolgáltatta a legnagyobb meglepetést: rendkívül figyelmesek és kíváncsiak voltak, komolyan vették a tanulást, és azt, hogy együtt csináljuk meg mindazt, amiben megegyeztünk. Az eredmények jóval felülmúlták az elképzeléseiket, következésképpen a miénket is. Valószínű, hogy egy másik csoport más lett volna, de ezek az emberek hamar egymásra hangolódtak, és Feró gyakorlatainak köszönhetően rendkívül felelősekké váltak. Minden résztvevő odafigyelt arra, amit tesz, de odafigyeltek az összképre is. Szigorúan betartották az utasításainkat, ugyanakkor javaslatokat és megoldásokat ajánlottak olyan helyzetekben, amelyeket profi módon oldottak meg. Biró Eszter: Látva a képeket voltak-e revelációitok? Bence képeit nézve észleltetek-e valami mást ahhoz képest, amit a színpadon láttatok? Albu István: Nem voltak revelációim, de nem is láttam több képet annál, ami a Facebook-ra felkerült. A képek számomra Eszter Biró: Cum vi s-a părut workshopul ATELIER 200? Care a fost cea mai mare surpriză şi care a fost cea mai mare greutate întâlnită? Andreea Iacob: Toate au fost în aceeaşi pachet, şi anume: cum ne vom descurca cu un număr aşa de mare de oameni în condiţia în care nici unul dintre noi nu a avut o asemenea experienţă cu excepţia lui Kecske? Deci întrebarea pe care ne puneam era în ce măsură lucrurile pe care le-am pregătit pentru oamenii ne vor lua mult mai mult timp decât timpul alocat? Cum să definitivăm cumva momentele pe care le pregătisem? Cea mai mare surpriză a fost tot din prezenţa oamenilor, care au fost extrem de atenţi şi de curioşi şi de voitori să înveţe şi să facem împreună ce ne-am propus. Rezultatele au fost mult peste aşteptările lor, şi implicit şi peste ale noastre. Probabil cu un alt grup ar fi fost altfel, dar acest grup s-a coagulat foarte rapid, şi datorită exerciţiilor lui Feró, şi a devenit foarte responsabil. Fiecare participant era foarte atent faţă de ce făcea el, dar nu numai la ce făceau ei, ci şi la cum arată imaginea de ansamblu. Se ţinea cont riguros de indicaţiile noastre, pe de altă parte venind cu propuneri şi soluţii în situaţii care apărau şi care au fost rezolvate în mod absolut profi. István Albu: Pentru mine surpriza cea mai plăcută a fost curiozitatea participanţilor a cărei lipsă o simt uneori la oamenii din teatru, pentru care munca în teatru devine o activitate de rutină. Poate că datorită curiozităţii participanţilor am reuşit să obţinem rezultate atât de bune cu ei. Prin rezultat înţeleg o afirm cu curaj că întâlnirea a fost pozitivă pentru toată lumea, spun asta nu numai pe baza reacţiilor, dar şi pentru că s-a simţit şi în atmosfera de lucru. Pentru mine aceasta a fost experienţa cea mai plăcută. Au mai fost momente în care scenariul pregătit s-a blocat din nu ştiu ce motiv chiar şi pentru o jumătate de minut. Îmi reamintesc şi acum o mică problemă tehnică: subtitrarea s-a oprit şi am simţit că mi se taie respiraţia. Prima întâlnire a început foarte bine, această defecţiune însă ne-a lăsat cumva într-un haos total. Graţie lui Feró am reuşit să depăşim acest moment foate repede, pentru că a propus un exerciţiu ca să umplem timpul de aşteptare. Cred că am avut cu toţii anumite temeri la început nu a fost neapărat un sentiment de frică, ci tensiunea pe care o simţi când începi ceva nemaivăzut. N-am

20 igazolták, amit elterveztünk, ugyanazt a szellemiséget hangsúlyozzák, amire törekedtünk. Biró Eszter: Rám nagy hatással voltak például azok a képek, amiket fentről készítettek a görög kórusról, illetve a kommunista koreográfia alkalmából: fantasztikus geometria tárul elénk, amit a teremből nem vettem észre. Andreea Iacob: Nem arról van szó, hogy nem láttunk mást, mint amit elképzeltünk, ellenkezőleg: a képek ugyanúgy néztek ki, mint a fejünkben lévő fiktív képek, amikre az eredményekre koncentrálva gondoltunk. Egyes képeket úgy képzeltünk el, mint amit felülről kell látni, másokról pedig tudtuk, hogy egy másik perspektíva válik előnyükre. Tulajdonképpen megerősödtek bennünk azok az árnyak, amelyek kezdettől fogva velünk voltak, kirajzolódtak azok a formák, amelyeknek a megvalósítására törekedtünk. Kellemes meglepetés volt látni, hogy nem szakmabeliekkel és egy komplex színpadi változattal, napi néhány óra alatt milyen sok mindent meg lehet valósítani... őszintén szólva nem tudom, hogy profikkal sikerült volna-e. Molnár Levente: Működött volna profikkal is... A sajtókonferencián megkérdezték tőlünk, hogy szerintünk az eredmény művészi lesz-e, színház lesz-e. Én innen kezdve hittem, hogy műalkotást fogunk létrehozni, és minden álszerénység nélkül elmondhatom, hogy igazam lett. A workshop menete már az elején jól átgondolt és meghatározott volt, a Bence által említett felfedezés hogy létrejött egy mikrotársadalom, már szerepelt a terveinkben. A bakik is a színházhoz tartoznak, és végül sikerült túltennünk magunkat rajtuk. A színpadon civilek voltak, akiktől azt vártuk el, hogy úgy viselkedjenek, mint akik nem szakmabeliek, de azt hiszem, elég sok leckét kaptunk tőlük a kölcsönös tiszteletről. Nem kellett figyelmeztetnünk őket, hogy figyeljenek oda a partnereikre, ezt ösztönösen megtették, alázatosak voltak, és kíváncsiak. Minden résztvevő saját akaratából jött, egyesek elhalasztották az utazásaikat, még húsvétra sem mentek haza a workshop miatt. Úgy gondolom, hogy az elkezdett munkának kellene hogy legyen folytatása. Albu István: Visszatérve a kérdésre, hogy művészetet csinálunk-e: nem hiszem, hogy ahhoz, hogy színház jöjjön létre, feltétlenül törekedni kell arra, hogy színházat csináljunk. Nem akartunk valami rendkívül bonyolultat kitalálni, és mégis, sikerült színházat csinálnunk nemcsak azért, mert színpadon avut nici cea mai vagă idee despre reacţiile pe care le vom întâlni. Ferenc Sinkó: Pe mine m-a surprins reacţia mulţimii. M-am aşteptat că va fi o mare distracţie, dar să fie chiar atât de mare nu ştiu, câţi dintre noi s-au aşteptat la aşa ceva. Mi s-a părut că ne-am simţit foarte bine cu toţii. Eszter Biró: Feró, tu care te ocupi de mişcare scenică, în calitate de coregraf ai mai lucrat cu un grup mai mare decât acesta? Ferenc Sinkó: Nu, cel de acum a avut efectivul maxim până acum. Eszter Biró: Mărimea grupului nu ţi-a creat dificultăţi? Ferenc Sinkó: Totul a funcţionat ca şi cum aş fi lucrat cu 15 oameni, nu am simţit aproape nicio diferenţă. Este meritul participanţilor că au fost atât de interesaţi şi că s-au concentrat atât de bine au venit pregătiţi, şi-au asumat faptul că vom face teatru timp de două zile. Eszter Biró: Din răspunsuri a reieşit că unul din momentele cele mai importante a fost învăţarea dansului pionierilor, care a provocat reacţii emoţionale diferite. Un participant mai în vârstă a declarat că generaţia lui a trecut prin acea perioadă şi că experienţa repetată acum, de bună voie, a avut un efect eliberator. În timp ce i-ai instruit ai avut sentimente ambigue? Ferenc Sinkó: Nu, această experienţă a fost şi ea muncă şi distracţie în acelaşi timp. În schimb nu m-am aşteptat să văd atât de puţini oameni care să ştie ce este un pionier. În cursul pregătirii atelierului am căutat un cântec arhicunoscut şi ne-a venit în minte cel cu Am cravata mea am crezut că toată lumea o ştie. Pe când la sfârşitul primei zile un băiat a venit la mine şi m-a întrebat ce înseamnă pionier. Am aflat că are 19 ani, iar eu mi-am dat seama că timpul a cam trecut Poate că pentru unii a fost o experienţă descătuşătoare, pentru tineri însă cred că a fost distractiv, ca un flashmob. Eszter Biró: Bence, ai făcut poze în permanenţă timp de două zile. Ce sentimente ai avut lucrând cu o mulţime de oameni atât de mare? Bence Makkai: Pentru mine a fost pasionant să pot participa şi la lucrările pregătitoare, iar ulterior, uitândumă la fotografii, mi-am dat seama cum funcţionează situaţia vizuală şi dramaturgică pe care le-am pregătit. Cele mai interesante au fost reacţiile din care a reieşit că toată lumea a înţeles concepţia de bază de la care am pornit: jocul de-a societatea. Mai mult, cele două zile au lăsat urme absolut pozitive, dar şi grele. A fost prima ocazie când am lucrat pe scenă, mai bine zis în apropierea scenei, şi am urmărit tot timpul cum se transformă concepţia a patru oameni diferiţi trecând prin exerciţii diverse. Cei patru nu au declarat explicit că au conceput un model de societate, astfel participanţii şi-au dat seama doar la sfârşit şi au rămas uluiţi că de fapt despre aceasta a fost vorba. Participanţii ne-au povestit că, după ce au recunoscut acest lucru, le-au trebuit minute întregi pentru a decide în chestiunile comune şi pentru a încheia procesul. Eszter Biró: Aţi avut revelaţii văzând pozele? Aţi observat ceva diferit faţă de cum aţi văzut lucrurile pe scenă, urmărind pozele lui Bence? Albu István: Eu nu am avut revelaţii, dar nici nu am văzut multe poze decât ce s-a pus pe Facebook. Pentru mine pozele au confirmat ce am planificat noi, pozele accentuează acelaşi