Mely brókercégek szakítottak legnagyobbat a kilábalásból?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mely brókercégek szakítottak legnagyobbat a kilábalásból?"

Átírás

1 Mely brókercégek szakítottak legnagyobbat a kilábalásból? :52 A tavalyi tzsdei szárnyalás nem tudott hasonló folyamatokat elindítani az azonnali részvénypiaci forgalom alakulásában, mindazonáltal a válságból való kilábalásnak vannak egyértelm nyertesei és vesztesei is a brókercégek között. A legnagyobb nyertes az Erste volt 2009-ben, mely a forgalom és kötésszám növekedésének tekintetében is sokat vert a többi piaci szereplre, rizve piacvezet pozícióját. A nagy vesztes a KBC, mely a magyar piaci részesedés zuhanása közepette a lengyel piacon például stabil teljesítményt tudott felmutatni. Az Erste vitte a prímet Hatalmas feltámadás jellemezte a világ részvénypiacait 2009-ben, melynek megfelelen a hazai BUX index is 60%-os mértékben került feljebb. A jelents áremelkedés azonban nem tudott a forgalomban is hasonló ugrást eredményezni, a BÉT azonnali részvényszekciójának duplikált forgalma végül 2.8%-os csökkenést volt kénytelen elszenvedni. A kismértékben csökken összforgalom közepette persze voltak olyan brókercégek, melyek igen jó teljesítményt tudhattak maguk mögött. A legjelentsebb mérték forgalom bvülést a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkez Erste könyvelhette el, de pozitív év áll a QUAESTOR, vagy a tzsdén elször 2009 tavaszán feltn (és igen hamar a legnagyobb 10 brókercég közé növ) Random Capital, és a Hamilton mögött is.

2 A nagyobbak közé tartozó brókercégek azonban jellemzen forgalom vesztést szenvedtek el. Ilyen volt az Unicredit, vagy a KBC, de a Raiffeisen és a Wood is nagy forgalom csökkenéssel szembesült. Az egy évvel korábban lebonyolított forgalom értékéhez képest 54%-os mértékben a Raiffeisen, 35%-kal az OTP és 34%-kal az ING szenvedték el a legnagyobb visszaesést a tavalyi évben.

3 Klikk a képre! Amennyiben azt vizsgáljuk, hogy az egyes brókercégek milyen mértékben járultak hozzá az összpiaci forgalom 2.8%-os csökkenéséhez, láthatjuk, hogy leginkább a KBC (2%- ponttal) és az Unicredit (3.4%ponttal) húzták lefele a mérleget. Az Erste volt az a brókercég, mely leginkább próbálta ellensúlyozni az összpiac visszaesését.

4 Robban a kötésszám Miközben a forgalom még nem tudott emelkedést felmutatni, a kisbefekteti roham hatására a kötésszám jelents mértékben, 77%-kal robbant. A kisbefekteti réteg aktivitásának növekedésébl szintén az Erste tudott legnagyobbat meríteni, de ilyen tekintetben a KBC is jól szerepelt (köszönheten a dönten kisbefektetket tömörít Equitasnak). A Raiffeisen szinte az egyetlen volt a brókercégek közül, mely mindebbl semmit nem tudott profitálni. Klikk a képre! Az összpiaci kötésszám bvüléséhez mindezek következtében az Erste járult hozzá legnagyobb mértékben, 25.5%ponttal, majd a KBC közel 20%ponttal és a CIB 7.5%- ponttal.

5 Esik az átlagos kötésnagyság A kisbefektetk megjelenésének köszönheten tavaly az átlagos kötésnagyság további 45%-kal esett, így jelenleg átlagosan 1.5 millió forint körül tartózkodik. A legnagyobb ügyfelei az ING-nek vannak közel 3.5 milliós kötésnagysággal, míg a CIB-nél a legalacsonyabb az átlagos kötésnagyság (vélheten a lakossági ebroker ügyfeleknek köszönheten).

6 Összezuhant a KBC Láthattuk, hogy a tavalyi második félév egyik legnagyobb vesztese a hazai azonnali piaci brókercégek közül a KBC volt. Augusztustól ugyanis a havi alapon lebonyolított forgalom év végére 77%-kal zuhant (a legnagyobb esés október után mutatkozott), a korábbi 242 milliárd forintos értékek 55.4 milliárd forintra estek.

7 A Portfolio.hu novemberi információi szerint a magyar piacra betörni szándékozó lengyel IPOMEMA a KBC-tl csábított el három ismert brókert, akik a külföldi, fleg londoni intézményi befektetket szolgálták ki. Ezen információk fényében a KBC által lebonyolított forgalom igen jelents mérték, az év végéhez közeledve mutatott zuhanása talán nem is akkora csoda :35 Lengyel bróker készül betörni a magyar piacra A fennti következtetést ersítheti az is, hogy a KBC forgalma a lengyel piacon egyáltalán nem mutatott a BÉT-en elkönyvelt zuhanáshoz hasonlót. A brókercég az 5-6% körüli piaci részesedését év végéhez közeledve is rizni tudta, és a lebonyolított forgalom értéke sem mutatott érdemi változást.

8 Ez az, ami azonban a hazai piacon nem mondható el, hiszen a KBC nyár végi 20%-os piaci részesedése decemberre egészen 9%-ig apadt az azonnali piacon. A nagyobb brókercégeket vizsgálva ezen idszak alatt az Erste, a Concorde és a Wood lehettek azok, melyek legtöbbet profitáltak a KBC visszaesésébl. Ezen brókercégek ugyanis nagyobb mértékben tudták növelni piaci részesedésüket.

9

1 of 4 11/11/09 9:31 AM

1 of 4 11/11/09 9:31 AM Bombasikert futott be az arany - Van még benne kakaó? 2009.11.11 07:48 Hiába döntöget egyre magasabb csúcsokat az arany árfolyama, továbbra is van még tere az emelkedésnek Juhász Gergely, a Conclude Befektetési

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2005-BEN, ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG-EK 2005.

ÁLLAMPAPÍRPIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2005-BEN, ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG-EK 2005. ÁLLAMPAPÍRPIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2005-BEN, ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG-EK 2005. FŐ TÉMAKÖRÖK: Fővédnök: dr. Katona Tamás közigazgatási államtitkár Házigazda: Szarvas Ferenc az ÁKK Rt. vezérigazgatója Állampapírpiac

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

CIB INDEXKÖVETŐ RÉSZVÉNY ALAP

CIB INDEXKÖVETŐ RÉSZVÉNY ALAP CIB INDEXKÖVETŐ RÉSZVÉNY ALAP Éves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Forgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Zrt. 2005 1/10 1. Alapadatok 1.1. A CIB Indexkövető Részvény Alap

Részletesebben

Kihívások a magyar tőkepiacon és a megtakarítási piacon. Szécsényi Bálint, alelnök, Budapesti Értéktőzsde

Kihívások a magyar tőkepiacon és a megtakarítási piacon. Szécsényi Bálint, alelnök, Budapesti Értéktőzsde Kihívások a magyar tőkepiacon és a megtakarítási piacon Szécsényi Bálint, alelnök, Budapesti Értéktőzsde A BÉT 25 éve számokban A BÉT története 1990-től I. 1990. június 21.: A Budapesti Értéktőzsde újbóli

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006.

ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006. ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006. Fővédnök: Dr. Veres János pénzügyminiszter Házigazda: Szarvas Ferenc az ÁKK Zrt. vezérigazgatója Fő témakörök: Állampapírpiac

Részletesebben

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL Rekord magasságokban a hazai befektetési alapok Újabb csúcsra ért a magyar befektetési alapok vagyona áprilisban, köszönhetően a tavaly nyár óta tartó nettó

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

Tízmilliárdokat talicskáznak haza a magyar gazdagok

Tízmilliárdokat talicskáznak haza a magyar gazdagok Tízmilliárdokat talicskáznak haza a magyar gazdagok Árgyelán Ágnes 2016. február 10. 05:50 Tavaly év végére már 3500 milliárd forint fölé emelkedett a hazai privátbankoknál kezelt vagyon, ami több mint

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2009. I FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELİ ZRT.

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2009. I FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELİ ZRT. AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2009. I FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELİ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelı Zrt., mint az AEGON

Részletesebben

Magyar bankok: itt a feketeleves

Magyar bankok: itt a feketeleves Magyar bankok: itt a feketeleves 2013.02.26 11:05 Palkó István Az elmúlt tíz év során csak kétszer szenvedett el százmilliárd forintnál is nagyobb veszteséget a magyar bankszektor: a válság kezdetén és

Részletesebben

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr.

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A termelés és az árbevétel alakulása 2013-ban 1. táblázat a termelés változásának indexe Év 2005 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Részletesebben

Norbi Update Lowcarb NYrt. jegyzési adatok 2014.09.08-2014.10.03

Norbi Update Lowcarb NYrt. jegyzési adatok 2014.09.08-2014.10.03 BUDA-CASH ZRT. 14JGYZ000043 100 100 BUDA-CASH ZRT. 14JGYZ000044 303 303 BUDA-CASH ZRT. 14JGYZ000045 2,500 2,500 BUDA-CASH ZRT. 14JGYZ000046 707 707 BUDA-CASH ZRT. 14JGYZ000049 944 944 BUDA-CASH ZRT. 14JGYZ000050

Részletesebben

A Q1 INGATLANFEJLESZTŐ BEFEKTETÉSI ALAP

A Q1 INGATLANFEJLESZTŐ BEFEKTETÉSI ALAP QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. 1054 Budapest, Báthory u. 4. www.quaestor.hu A Q1 INGATLANFEJLESZTŐ BEFEKTETÉSI ALAP 2015. I. féléves jelentése 1. Alapinformációk 2015.06.30 Nettó eszközérték 1 373

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló Negatív kereskedési hangulat az újra csökkenő olajárak miatt. Nagyot nőtt az amerikai olajkitermelői aktivitás. 12 éves mélypontján az orosz rubel. Gyengült

Részletesebben

BEFEKTETŐ VÉDELEM. NYITRAI GYŐZŐ Igazgató. OTP Bank Nyrt.

BEFEKTETŐ VÉDELEM. NYITRAI GYŐZŐ Igazgató. OTP Bank Nyrt. BEFEKTETŐ VÉDELEM NYITRAI GYŐZŐ Igazgató OTP Bank Nyrt. 1 1 Szolgáltató Befektetési szolgáltató megválasztása - választás mit nézzen meg egy befektető a brókercég Mit kell választásnál, mi előzze meg a

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Vision Származtatott Befektetési

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

A biztosítási piac alakulása 2007-ben

A biztosítási piac alakulása 2007-ben WWW.UNIONBIZTOSITO.HU A háttér DR. GÜNTER GEYER, A FELÜGYELÔBIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK ELÔSZAVA A közép-kelet-európai régió továbbra is rendkívül nagy fejlôdési lehetôséget kínál számunkra. 2. OLDAL Vélemény

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

Európa Ingatlanbefektetési Alap

Európa Ingatlanbefektetési Alap Európa Ingatlanbefektetési Alap I. FÉLÉVI JELENTÉS 2009 I. Piaci folyamatok a I. félévében Makrogazdasági áttekintés A magyar gazdaságnak 2009-ben rendkívüli kihívásokkal kell szembenéznie: egyrészt a

Részletesebben

kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló Hétfőn az amerikai vezető indexek minimális emelkedést produkáltak, az európai tőzsdék teljesítménye vegyesen alakult. A kereskedést főképp a kínai gazdaság

Részletesebben

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

Általános feltételek

Általános feltételek Díjjegyzék Befektetési szolgáltatási tevékenységekhez Gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek részére Hatályba lépés: 2013. október 17. Általános feltételek A jelen díjjegyzék a CIB Bank Zrt. (1027 Budapest,

Részletesebben

Pénzügyi válság és a lakossági befektetési piac. Az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta Zrt. együttműködésének utóbbi egy éve.

Pénzügyi válság és a lakossági befektetési piac. Az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta Zrt. együttműködésének utóbbi egy éve. Pénzügyi válság és a lakossági befektetési piac. Az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta Zrt. együttműködésének utóbbi egy éve. Kisházi Péter Hálózati Értékesítési Igazgató Erste Befektetési Zrt. Témák

Részletesebben

Budapesti Értéktőzsde

Budapesti Értéktőzsde Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Pénztárak, mint a tőzsdei társaságok tulajdonosai Horváth Zsolt a BÉT vezérigazgatója Gondolkozzunk hosszú távon! A pénztárak természetükből adódóan hosszú távú befektetésekben

Részletesebben

hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek pénteken. Ma reggel elérte a 303-as szintet az euró/forint árfolyam. Pénteken 1,7 százalékkal

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető fforgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/8

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető fforgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/8 CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető fforgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2010 1/8 1. Alapadatok 1.1. A CIB Nyersanyag Alapok Alapja Megnevezése: CIB

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló Ismét lejtőre kerültek az olajárak a világpiacon. Nem tartott sokáig a tőzsdepiacok múlt hét végi optimista hangulata: Amerika mérvadó indexei 1 százalék feletti

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA A Fed kamatdöntő ülését megelőző aggodalmak miatt csökkenéssel indult a kereskedés szeptember harmadik hetében, ugyanakkor a gyenge makroadatok amelyek mérsékelték

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

Bezuhant Magyarország versenyképessége

Bezuhant Magyarország versenyképessége 2013-09-09 MAGEOSZ Hírek 37.hét / 2013 1./8 Bezuhant Magyarország versenyképessége Három helyet rontott Magyarország a Világgazdasági Fórum legfrissebb versenyképességi rangsorában. 2013-ban hazánk a vizsgált

Részletesebben

hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló Estek a részvénypiaci indexek. Tovább csökkentek az olajárak. Ismét folyó fizetési többlet az eurozónában. A forint mind a három vezető devizával szemben

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 3. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 3. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 3. Vezetői összefoglaló Szerdán az amerikai tőzsdék egységesen mínuszban zártak, a vizsgált európai börzék közül egyedül a londoni FTSE könyvelt el enyhe növekedést. A forint

Részletesebben

szerda, 2015. október 7.

szerda, 2015. október 7. szerda, 2015. október 7. Kedden az Egyesült Államokban vegyes, Európában pozitív volt a hangulat a részvénypiacokon. Európában 1 százalékot megközelítő pluszban zártak a vezető indexek. Szerda reggel az

Részletesebben

Recesszió Magyarországon

Recesszió Magyarországon Recesszió Magyarországon Makrogazdasági helyzet 04Q1 04Q2 04Q3 04Q4 05Q1 05Q2 05Q3 05Q4 06Q1 06Q2 06Q3 06Q4 07Q1 07Q2 07Q3 07Q4 08Q1 08Q2 08Q3 08Q4 09Q1 09Q2 09Q3 09Q4 A bruttó hazai termék (GDP) növekedése

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 2007. I. negyedévében az állampapírpiacon kismértékben megnőtt a forgalomban lévő államkötvények piaci értékes állománya. A megfigyelt időszakban

Részletesebben

Projektazonosító: TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH-13-0048

Projektazonosító: TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH-13-0048 Projektazonosító: TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH-13-0048 A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program Hazai

Részletesebben

hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló A legrosszabb nyitóhetüket produkálták tőzsdék Amerikában és Európában is. Pozitív amerikai munkaerőpiaci adatok jöttek, ugyanakkor ez nem volt hatással a piacra.

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

ÁLTAL KEZELT. Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap. Tájékoztatója

ÁLTAL KEZELT. Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap. Tájékoztatója ÁLTAL KEZELT Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap Tájékoztatója Alapkezelő: Concorde Alapkezelő zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50.) 2016. május 24. Tartalomjegyzék DEFINÍCIÓK... 5 I.

Részletesebben

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Közép- Európai Részvény

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

A hitelbiztosítás aktuális kérdései a kilábalás kezdetén AZ EULER HERMES MAGYAR HITELBIZTOSÍTÓ ZRT ELŐADÁSA

A hitelbiztosítás aktuális kérdései a kilábalás kezdetén AZ EULER HERMES MAGYAR HITELBIZTOSÍTÓ ZRT ELŐADÁSA A hitelbiztosítás aktuális kérdései a kilábalás kezdetén AZ EULER HERMES MAGYAR HITELBIZTOSÍTÓ ZRT ELŐADÁSA Euler Hermes Csoport Euler Hermes Csoportról: 2010-es tények, számadatok A világ vezető hitelbiztosítója

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

A lakáspiac jelene és jövője

A lakáspiac jelene és jövője A lakáspiac jelene és jövője Harmati László FHB Jelzálogbank Nyrt. üzleti vezérigazgató Fundamenta Lakásvásár Ingatlanszakmai Konferencia Budapest, 2011. szeptember 23. 2011.09.23 1 Tartalom Az FHB Lakásárindex

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB 2 ában a kincstári kör hiánya 22, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése címen kifizetett 2, milliárd forint. Csökkentette a finanszírozási

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

Állampapírpiac. 2003. február. havi tájékoztató

Állampapírpiac. 2003. február. havi tájékoztató Állampapírpiac 23. február havi tájékoztató a z állampapírhozamok februárban jelentôsen mérséklôdtek a rövid oldalon a pénzpiaci folyamatok hatására, a hozamgörbe másik végén nem történt jelentôs elmozdulás.

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. 1

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. 1 Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. 1 Bemutatkozás Burány Gábor 2014-től SZÉCHENYI Kereskedelmi Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatások, vezető üzletkötő 2008-2013 Strategon Értékpapír Zrt. üzletkötő, határidős

Részletesebben

Összefoglaló a BÉT 2010-es évérıl

Összefoglaló a BÉT 2010-es évérıl Budapest, 2011. január 6. A 2010-es évben a Budapesti Értéktızsde Zrt. sikeres évet tudhat maga mögött annak ellenére, hogy a tıkepiacokat inkább kivárás jellemezte és a kezdeti lendület az év második

Részletesebben

Kereskedés külföldi részvénypiacokon KBC Securities Magyarországi Fióktelepe. 2008. szeptember 15.

Kereskedés külföldi részvénypiacokon KBC Securities Magyarországi Fióktelepe. 2008. szeptember 15. Kereskedés külföldi részvénypiacokon KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 2008. szeptember 15. A KBC Securities a belga KBC Csoport tagja KBC Securities a brüsszeli székhelyő KBC Bankcsoport tagja.

Részletesebben

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nemzetközi tőzsdék veszteséggel zárták a tőzsdei kereskedést. Az euró/forint kurzus a 305-ös szint fölé gyengült a romló nemzetközi hangulat

Részletesebben

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.

Részletesebben

AEGON PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Pénzpiaci Befektetési Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a

Részletesebben

Éves jelentés 2012 DIALÓG Konvergencia Részvény Befektetési Alap Általános adatok:

Éves jelentés 2012 DIALÓG Konvergencia Részvény Befektetési Alap Általános adatok: Éves jelentés 2012 DIALÓG Konvergencia Részvény Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1111-269 PSZÁF engedélyszám: E-III/110.631-3/2008 ISIN kód: HU0000706528 Általános adatok: Az Alap megnevezése: Az Alap

Részletesebben

Duna House Barométer. 27. szám. 2013. augusztus

Duna House Barométer. 27. szám. 2013. augusztus Duna House Barométer 27. szám Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám Becslés, Keresletindex Lakásár adatok Érdeklődés, alku Ügyfélprofil: Vevők Ügyfélprofil: Eladók Tranzakció paraméterek

Részletesebben

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló Kiváló teljesítményt nyújtottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, pluszban zárt Amerika is. Ma reggelre a forint jelentősen erősödött a vezető nemzetközi devizákkal

Részletesebben

A részvénykereskedés alapjai

A részvénykereskedés alapjai A részvénykereskedés alapjai 2015. Szeptember 15. 17:30 Cinkotai Norbert Elemző A webinárium hamarosan kezdődik. Kérjük, ellenőrizze, hogy számítógépe hangszórója be van-e kapcsolva. További technikai

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 30. július 6. 27. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 7.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 30. július 6. 27. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 7. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. június 3. július 6. 27. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Jelentős

Részletesebben

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló Az év első kereskedési napján jelentős mínuszban zártak az európai és az amerikai piacok is, az Dow Jones az elmúlt 84 év leggyengébb éves nyitását mutatatta

Részletesebben

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Tegnap a 308-os szintet is érintette az euró/forint árfolyam, de később erősödésnek indult.

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló A karácsonyi ünnepeket megelőző kereskedési napon és a december 24-i rövidített kereskedési napon vegyesen teljesítettek az európai és az amerikai részvényindexek.

Részletesebben

M-Commerce Magyarországon

M-Commerce Magyarországon Magyarországon CEBC Konferencia 2004. május 12. Tartalom 1. A mobilpiac mérete, jellemz"i általános összefoglaló 2. Felhasználók mobil tartalmakkal kapcsolatos költései 3. Jelenleg sikeres fizet"s tartalmak

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Budapest, 2006. november 21. 2006. szeptember végére a forintban denominált állampapírok piaci értékes állománya átlépte a 10 ezer milliárd

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a VIT Nyugdíjpénztár 2006. évi beszámolójához

Kiegészítő melléklet a VIT Nyugdíjpénztár 2006. évi beszámolójához Kiegészítő melléklet a VIT Nyugdíjpénztár 2006. évi beszámolójához Kiegészítő melléklet a VIT Nyugdíjpénztár 2006. évi beszámolójához 2 I. Általános rész A VIT Nyugdíjpénztár az éves beszámolóját a Számviteli

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGÛ BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2013.04.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 6,151,812,625

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló A FED várhatóan nem fog kamatot emelni szeptemberben. Kína leértékeli nemzetközi fizetőeszközét. Pozitív hangulat volt tegnap a nemzetközi tőzsdéken. Ma reggelre

Részletesebben

Európa Ingatlanbefektetési Alap

Európa Ingatlanbefektetési Alap I. Piaci folyamatok a évben Európa Ingatlanbefektetési Alap Európa Ingatlanbefektetési Alap Makrogazdasági áttekintés A folyó fizetési mérleg hiánya 2006-ban 5.197 millió euró volt, ami 894 millió euróval

Részletesebben

Általános feltételek

Általános feltételek Díjjegyzék Befektetési szolgáltatási tevékenységekhez Gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek részére Hatályba lépés: 2014. december 19. Általános feltételek A jelen díjjegyzék a CIB Bank Zrt. (1027 Budapest,

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák

Részletesebben

Duna House Barométer. 14. szám. 2012. július

Duna House Barométer. 14. szám. 2012. július Duna House Barométer 14. szám 2012. július Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám Becslés, Keresletindex Lakásár adatok Érdeklődés, alku Ügyfélprofil: Vevők Ügyfélprofil: Eladók Tranzakció

Részletesebben

hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló Jó teljesítménnyel zárták az elmúlt hetet a vezető részvényindexek Európában és a tengerentúlon is. A forint árfolyama nem mutatott jelentős elmozdulást. A

Részletesebben

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló Pénteken pozitív hangulat uralkodott a világ tőzsdéin, hétfőn fordulat következett be Kínában a negatív makrogazdasági adatok miatt. Vegyesen teljesített a

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

Az OTP EMDA Származtatott Alap. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata

Az OTP EMDA Származtatott Alap. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata TÁJÉKOZTATÓ Az OTP EMDA Származtatott Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata Budapest, 2014. május Az Alap Felügyeleti engedélyének száma: E-III/110.653/2008 Kelte: 2008 május 07. Hatályos:2014.05.08.

Részletesebben