Bioszféra fejlesztőműhely modul

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bioszféra fejlesztőműhely modul 1. 2014.04.10"

Átírás

1 Bioszféra fejlesztőműhely modul Alkalmanként 15 fő részvételével zajló modul, zöldmunka típusú tevékenységek, az ökonómiai és biogazdálkodás helyi fejlesztését elősegítő műhely, külső szolgáltató bevonásával Iskolai Papírgyüjtés Papírgyűjtés az iskolában ( ) Az iskolában a tavaszi papírgyűjtésre április 10.-én került sor. Ez a dolog már nem volt ismeretlen a diákok számára, hiszen minden évben kétszer is van papírgyűjtés, egy ősszel és egy tavasszal. Ilyenkor az iskola udvarára odarendelünk egy nagy konténert és ezt a diákok és szüleik által hozott papírral megtöltik. Az összegyűjtött papírt a pedagógusok vették át a gyerekektől. A diákönkormányzat tagjai felírták, hogy melyik osztályból, ki mennyi papírt hozott. A gyerekek segítettek a pakolásban, cipekedésben is. Végül 10 tonna újrahasznosításra való hulladékpapírt sikerült gyűjteni. Az osztályok közötti verseny végeredménye: 1.: 1.a. osztály; 2.: 3.a. osztály; 3.: 8.a. osztály. Egyéni verseny végeredménye: 1.: Zuzman Attila 8.a. 485kg; 2.: Dobi Ábel 1.a. 456kg; 2.: Tóth Levente 5.a. 335kg

2 Iskolai ültetés Eper ültetés Növényültetés az iskolában ( ) A Bioszféra fejlesztőműhely modul, melynek célja a zöldmunka típusú tevékenységek szorgalmazása az otthoni kiskertekben az iskolában ismételten kialakított tankertben kezdte meg a gyakorlati tevékenységét. Az iskola egy volt diákja (Balogh Zsolt) útmutatásai alapján 35 diák ültetett több tucat eper, ribizli és málnabokrot. Nem titkolt célunk, hogy a gyermekeken keresztül újra divatba hozzuk az otthoni kertészkedést, elsősorban természetesen a biogazdálkodást. Ugyanis nem mindegy, hogy mit eszünk, mit esznek a gyermekeink. Az iskola területén korábban volt már gyakorló kert, sajnos ez az évek alatt kihasználatlanság miatt tönkre ment, de ezzel a programmal újra sikerült életre kelteni. Azért az iskolásokkal kezdtük e tevékenységet, hogy Ők lehessenek azok, akik először kóstolják meg a munkájuk gyümölcsét.

3 Óvodai ültetés-kiskertek Növényültetés az óvodában ( ) A Bioszféra fejlesztőműhely modul, melynek célja a zöldmunka típusú tevékenységek szorgalmazása az otthoni kiskertekben az óvodában ismételten kialakított tankertben folytatta a gyakorlati tevékenységét. Minden csoport kapott saját, a csoport jelével ellátott magas ágyást, melyet az önkormányzat és helyi vállalkozók segítségével alakítottunk ki. Az óvodások az óvó nénik, dajka nénik valamint sok lelkes szülő útmutatásai alapján ültettek több tucat paprika és paradicsom palántát. Majd az általuk ügyesen kialakított magágyásokba számtalan zöldség magját vetették el, vörös és lila hagymát dugványoztak. Kicsik és nagyok egyaránt nagyon lelkesek voltak. Nem titkolt célunk, hogy a gyermekeken keresztül újra divatba hozzuk az otthoni kertészkedést, elsősorban természetesen a biogazdálkodást. Ugyanis nem mindegy, hogy mit eszünk, mit esznek a gyermekeink. És azt is örömmel jelenthetem, hogy két hét elteltével a magok szépen megindultak és fejlődnek a kis növények, amiket az ovisok büszkén mutogatnak az értük érkező szülőknek.

4 Növényápolási munkálatok az óvodában ( ) A Bioszféra fejlesztőműhely modul, melynek célja a zöldmunka típusú tevékenységek szorgalmazása az otthoni kiskertekben az óvodában ismételten kialakított tankertben folytatta a gyakorlati tevékenységét. Az óvodások az óvó nénik és néhány szülő, valamint szakember szakszerű útmutatásai alapján a májusban kialakított magas ágyásokban tevékenykedtek. Gyomláltak, kapáltak, öntöztek, felszedték a már megnőtt zöldségeket, egyszóval rendbe tették az ültetvényt, mindezt úgy, hogy a biogazdálkodás alapszabályait követték. Megbeszélték a növények fejlődési szakaszait- a magtól egészen a termésig- amit persze így folyamatában is láttak. A megtermett zöldségeket a végén meg is kóstolták, megtapasztalva, hogy milyen is az, ha a sajátunkat eszik. Végül pedig, amikor az ovisok már hazamentek szakember segítségével lombtrágyát kaptak a növények (természetesen biológiai gazdálkodásban használhatót).

5 Növényápolási munkálatok az iskolában ( ) A Bioszféra fejlesztőműhely modul, melynek célja a zöldmunka típusú tevékenységek szorgalmazása az otthoni kiskertekben az iskolában ismételten kialakított tankertben folytatta a gyakorlati tevékenységét. Az iskola diákjai szakszerű útmutatások alapján az áprilisban elültetett több tucat eper, ribizli és málnabokor környékét tették rendbe. Gyomláltak, metszettek, felkapálták a növények környékét, egyszóval rendbe tették az ültetvényt, mindezt úgy, hogy a biogazdálkodás alapszabályait követték, vegyszert egyáltalán nem használtak. Leszedték a már termőre fordult növények gyümölcseit, amit természetesem meg is ettek. Ha szeptemberben visszamennek az iskolába a diákok, folytatják a munkát és felkészítik a növényeket a télre.

6 Kiskerti munkák az óvodába 2014.szeptember 24.-én a Tündérkert Óvoda kiskertjeit tettük rendbe a Bioszféra fejlesztőműhely program segítségével. Az egyik közeli juh telepről vettünk juhport, azaz szerves trágyát és ezt miután betakarítottuk az idei termést (karalábé, paradicsom, répa, zöldség a többit már korábban megették a gyerekek), kiszórtuk a magas ágyásokra és ásással bekevertük a földbe. Ezt követően a gyerekek eper palántákat ültettek, illetve az indákat dugványozták el. Az ágyások üresen hagyott részeit pedig szépen kigyomlálták, hogy tavasszal egy kis földlazítás után már csak ültetni kelljen bele.

7 Szüreti nap az óvodában

8 2014.október 8.-án a Tündérkert Óvodában szüreti mulatságot szerveztünk a gyerekeknek, ahová a belépés ingyen volt, de mindenkit megkértünk, hogy hozzon magával egy fürt szőlőt. Volt evés-ivás, dínom-dánom, móka és kacagás. A program 9 órakor kezdődött és egészen délig tartott. Tízórai után a gyerekek kipróbálhatták a szőlő darálást és préselést és majd 50l mustot készítettek a szőlőből. A mustot természetesen meg is itták és ehettek hozzá a szülők által készített finomabbnál finomabb süteményekből is. Volt táncház, amit főleg a lányok és az óvó nénik élveztek. A táncot Hudák Viktória tartotta. Valamint meghívtuk Asztalos Ferencet, aki népi játék-és hangszerkészítő. Ő tartott egy vidám bemutatót, majd a segítségével minden gyerek elkészítette saját népi hangszerét, a bikafingatót. Ez egy nagyon egyszerű, de annál hangosabb hangszer. Volt is nagy hangzavar az oviban.

9 I.Nagyhegyesi fitt és egészségnapi főzés 2014.október 19.-én az I. Nagyhegyesi fitt és egészségnapon főztünk tejszínes, tárkonyos szürke marha ragulevest. Előzetesen egyeztettünk dr. Harsányi Edit életmód tanácsadóval és Péntek Enikővel a menüt illetően, mert fontosnak tartottuk, hogy az eseményen résztvevők megfelelő kalória utánpótlást kapjanak a sportolás után. A leveshez az alapanyagokat (zöldségeket) helyi kiskertekből szereztük be, a szürke marhahúst pedig a Hortobágyi Bio Húsboltból. A levest mi magunk főztük meg. (KÉP MÉG NINCS)

Ibolyáskert közösségi kert

Ibolyáskert közösségi kert Ibolyáskert közösségi kert A Telekom fenntarthatósági kezdeményezése, a hello holnap!, a Kortárs Építészeti Központtal (KÉK) összefogva 2013. márciusában pályázatot hirdetett budapesti általános iskolák

Részletesebben

Lecsós kert. Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs

Lecsós kert. Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs Lecsós kert Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs Alapinformációk A növény is csak ember. alaptevékenységek: tavaszi területrendezés, vetés/ültetés, rendszeres nyári munkák, betakarítás

Részletesebben

Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program

Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Berentén a munkaprogram 2012.03.01-én indult.14 fő kapott itt munkát, 8 órás munkaidőben.

Részletesebben

Hírlevél. A múlt hónapban történt

Hírlevél. A múlt hónapban történt Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,

Részletesebben

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (DOMBÓVÁR, ATTALA, DALMAND ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSAKÉNT MŰKÖDŐ INTÉZMÉNY) A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Dombóvár, 2013. február 15. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

Jöttek, láttak, kapáltak

Jöttek, láttak, kapáltak Jöttek, láttak, kapáltak Sokszor látni kíváncsi szemeket, akik fürkészik a távolból, vajon mi is lehet ez? Az ez az Első Kis-Pesti Kert névre hallgató közösségi kert, vagyis Mi magunk lennénk. Tetszik

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

kertésznaptár gyerekeknek

kertésznaptár gyerekeknek kertésznaptár gyerekeknek 2014 Január 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 Madáretető feltöltése 11 12 Hólapátolás 13 14 15 16 17 Tárolt hagymák, gumók ellenőrzése Vastag hóréteg leverése az ágakról 20 21 22 23 24

Részletesebben

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015. NEVELÉSI ÉV

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015. NEVELÉSI ÉV SZEPTEMBER 1. 09.01.- Szülői értekezletek megtartása 09.19. 2. 09.24. Ősz a Szigeten c. óvodai Botosné Simon rendezvény Edit Időpont: 09.30 órától 3. 09.26- ig Beválogatás, felmérés a tehetséggondozó műhelyekbe

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. Szombathely, 2013 A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. A 4540 m2 területen lévő óvodaépületet 2097 m2 kert és játszóudvar

Részletesebben

Öko projekt. Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén.

Öko projekt. Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén. Öko projekt Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén. Az Egészséghét két napján a gyerekek otthon készített

Részletesebben

Szeptember havi program

Szeptember havi program Szeptember havi program szeptember 1. csütörtök Kezdődik az óvoda : bohócok várják a gyerekeket szeptember 7. szerda: BALETT Szülői értekezlet: 16.30 Akinek használt balettruhája és sztepp cipője van és

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

A MAGYAR PIAC SZÖVETKEZET ÉS A HÁZTÁJI PROGRAMOK. 2013. 11.13. 1 Megyei Gazdafórum - Békéscsaba

A MAGYAR PIAC SZÖVETKEZET ÉS A HÁZTÁJI PROGRAMOK. 2013. 11.13. 1 Megyei Gazdafórum - Békéscsaba A MAGYAR PIAC SZÖVETKEZET ÉS A HÁZTÁJI PROGRAMOK 1 A Szövetkezet tevékenysége képekben Kezdetektől napjainkig 2011 Zemplén, első bolt, első piac 2012 - Zemplén és Somogy, piacok 2013 - országos VM Háztáji

Részletesebben

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve 2011/12. A Cecei Általános Iskola ÖKO munkaterve a 2011/12. tanévre Hónap Megfogalmazott célok Kapcsolódási pontok Szeptember 1. Öko csoport megalakítása

Részletesebben

BIO ÉTELEK. Villach város gyermekgondozásában és oktatási intézményeiben

BIO ÉTELEK. Villach város gyermekgondozásában és oktatási intézményeiben BIO ÉTELEK Villach város gyermekgondozásában és oktatási intézményeiben Abteilung Kindergärten und Horte Sigrid Müller, Susanne Zimmermann 08. März 2013 1 Áttekintés 1. Tervezés 2. A projektszakasz 3.

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA

* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA * BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA 2016 2017 *A tanév szellemi, pedagógiai céljaihoz kapcsolódó főbb események *Száva utcai alsó tagozat * *A karácsonyi vásár a Nemzetek vására

Részletesebben

Nyitnikék Óvoda Balmazújváros. Örökös Zöld Óvoda, Zöld Óvoda bázisintézmény 2018

Nyitnikék Óvoda Balmazújváros. Örökös Zöld Óvoda, Zöld Óvoda bázisintézmény 2018 Nyitnikék Óvoda Balmazújváros Örökös Zöld Óvoda, Zöld Óvoda bázisintézmény 2018 HAJDÚ-BIHAR MEGYE Nyitnikék Óvoda Balmazújváros 4 csoport, 95 gyerek, 7 óvónő, 4 dajka, 1 pedagógiai asszisztens Kadarcsi

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői

Részletesebben

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Tantárgy: Évfolyam: Téma: Tanóra időtartama: Nevelési cél: Környezetismeret 3. évfolyam Palack-palánta kert létesítése a tanteremben 45 Környezettudatos

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Ősz HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN. Csokonai úti óvoda rendezvényei. Erőforrás Anyagi Humán.

Ősz HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN. Csokonai úti óvoda rendezvényei. Erőforrás Anyagi Humán. Csokonai úti rendezvényei 3.2.8. HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN Hagyomány, jeles nap, ünnep Hadd nézzek kis tenyeredbe! Beszokatás: - Aprók napja Hatá ridő 10.15. ajándé-kok

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

Az őszi témahét programja:

Az őszi témahét programja: Az őszi témahét programja: 2011. október 10-14 Osztály: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3.a osztályában Időkeret: 5 nap x 5 x 45 perc Kapcsolatok: NAT Környezetismeret Művészetek dráma, vizuális kultúra,

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője

Részletesebben

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2. jön a Mikulás az oviba. Kérjük a gyerekek érkezzenek meg 7.30-ra az óvodába,hogy a délelőtt minden percét élvezhessék. Hosszú ideje készülnek erre a napra kár lenne

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 5-től korcsolyázunk : december 5. kedd, 7. csütörtök, 12. kedd,14. csütörtök 19. kedd ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába megyünk

Részletesebben

Készítette: Szegedi Fanni Regina. 1. osztály

Készítette: Szegedi Fanni Regina. 1. osztály Készítette: Szegedi Fanni Regina 1. osztály 2014 A kezdetek: 2013. októberében vásároltuk meg a családi házunkat. Az udvart parkosítottuk és játszóteret építettünk a gyerekeknek. A család új tagja is hamarosan

Részletesebben

Komposztáló kas, avagy építsd meg a saját veteményesedet!

Komposztáló kas, avagy építsd meg a saját veteményesedet! Komposztáló kas, avagy építsd meg a saját veteményesedet! - használati útmutató és összeszerelési segédlet - A komposztáló kas ötlete Gyulai Iván ökológustól származik, aki a gömörszőlősi oktatóközpontban

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3 SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA Szeged, Földmíves u. 3 CÉLOK Alakuljon és tudatosodjon a gyermekek környezetükhöz fűződő pozitív viszonya. Ismerjék meg a gyerekek a kulturált életvitel szokásait. Legyenek

Részletesebben

A hagyományos aratás és gépi cséplés Hetésben

A hagyományos aratás és gépi cséplés Hetésben A hagyományos aratás és gépi cséplés Hetésben A múlt felidézésének kísérlete Göntérháza, 2012. 7. 14. TÁMOGATÓ: Készítette dr. Halász Albert a Lendva-vidék néprajza c. projekt keretében Lendva, 2013 Az

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013. Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151.

ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013. Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151. ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013 INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151. IDŐPONT 2013. 08. 31. A tanév végére a csoport létszám 21 fő. SNI: 2 fő Idegen anyanyelvű:1 fő Éves munkánk

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló

EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló Idő: 2019. január 30. EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló Helyszín: Egri Ballasi Bálint Általános Iskola Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája Célkitűzés:- diákok

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 4-től korcsolyázunk : december 4. kedd, 6. csütörtök, 11. kedd,13. csütörtök 17. hétfő, 20. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a káposztásmegyeri fedett

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,

Részletesebben

1. Közgazdasági szakközépiskola, pedagógiai ped.asszisztens

1. Közgazdasági szakközépiskola, pedagógiai ped.asszisztens 1. Az óvodapedagógusok száma Az óvodapedagógusok száma: 8 fő 2. Az óvodapedagógusok iskolai végzettsége Sorsz. Pedag.azonosító Végzettsége Szakképzettsége száma 1. 76420290612 Óvónőképző főiskola, óvodapedagógus

Részletesebben

2007. évi beszámolója

2007. évi beszámolója Homokhátsági Mintagazdaság Kht. 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a HOMOKHÁTSÁGI MINTAGAZDASÁG KEREKEGYHÁZA KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG (6041 Kerekegyháza Fő u. 47/a) 2007. évi beszámolója Tartalom: 2007. évi közhasznú

Részletesebben

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2017/2018. tanév CÉLKITŰZÉSEINK: Környezettudatosságra nevelés, a fenntartható fejlődés elveinek érvényesítése iskolánk mindennapjaiban

Részletesebben

MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/ sz.

MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/ sz. JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/18.10.2017. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

1300 kcal minta étrend

1300 kcal minta étrend Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Étlap. Szerda 2019/02/13. Grillcsirkemell. Párolt sárgarépa. Káposzta leves. A:Glutén, Tej, Diófélék,

Étlap. Szerda 2019/02/13. Grillcsirkemell. Párolt sárgarépa. Káposzta leves. A:Glutén, Tej, Diófélék, 2019.02.08 9:17 változtatás jogát fenntartjuk Menü: ÓVODA EBÉD Darás metélt Tarhonya leves Grillcsirkemell Csontleves Rántott sajt 452 kcal 1.891 kj 157 kcal 640 kj Tej, Zeller, Mustár, Diófélék, 98 kcal

Részletesebben

A magyar háztartások fogyasztásának ökológiai lábnyoma

A magyar háztartások fogyasztásának ökológiai lábnyoma (L)Egyél zöldebben A magyar háztartások fogyasztásának ökológiai lábnyoma Forrás: Csutora, Mária and Tabi, Andrea and Vetőné Mózner, Zsófia (2011) A magyar háztartások ökológiai lábnyomának vizsgálata.

Részletesebben

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére az AUTÓMENTES NAP TISZTA LEVEGŐ MOZDULJ

Részletesebben

Csemetekert Óvodai Oktató Nonprofit KFT tanév értékelése

Csemetekert Óvodai Oktató Nonprofit KFT tanév értékelése Csemetekert Óvodai Oktató Nonprofit KFT 2008-2009 tanév értékelése Óvodánk 1999 őszétől működik vállalkozási formában. Ez év szeptemberében lesz tíz éve hogy, intézményvezetőként egy nagy döntést hoztam.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Újratervezés. Bemutatkozás:

Újratervezés. Bemutatkozás: Újratervezés Bemutatkozás: Jász-Nagykun-Szolnok Megye települése Kengyel község. Szolnoktól 30 kmre található. Lakosainak száma 3700 fő, főleg idősek lakta település, sajnos a fiatalok máshol keresik a

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint )

Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint ) Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint ) 1. Óvodai felvétel Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodai előjegyzésre

Részletesebben

Túrák. Kalandra fel! www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu

Túrák. Kalandra fel! www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Túrák 2016 Kalandra fel! www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! A Móra-Tourist Nonprofit Kft. 2016-ban a megszokott, közkedvelt túrák mellett új élményeket is kínál

Részletesebben

Együtt az élő környezetért munkaközösség

Együtt az élő környezetért munkaközösség Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu Együtt az élő környezetért munkaközösség Éves terv 2013/2014 Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni haladás.

Részletesebben

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai 2018. szeptember 1. A Nádorvárosi Népművészeti Egyesület csatlakozott az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskolához, aminek központja Devecser.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló

Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Készült: Időpont: Csillagvár Waldorf Tagóvoda 8200 Veszprém Szent István út 12. 2013 november 25-december 05-ig A megvalósításban résztvevő óvodapedagógusok:

Részletesebben

Tartsd a formád! Program bemutató előadás

Tartsd a formád! Program bemutató előadás Tartsd a formád! Program bemutató előadás Előadók: Baranyai Rita Diófási Orsolya Dr Andriska István Miről lesz szó? Mi ez a program? Miért foglalkozunk egészséggel a munkahelyen? Milyen programok lesznek

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDŐ KOMMANDÓ MUNKATERVE

KÖRNYEZETVÉDŐ KOMMANDÓ MUNKATERVE KÖRNYEZETVÉDŐ KOMMANDÓ MUNKATERVE Készítette: Szurovecz Zoltánné A Környezetvédő Kommandó programja a 2010/2011-es nevelési- és oktatási évben Iskolánk környezeti nevelését az alábbi színtereken szeretnénk

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Október havi programok

Október havi programok Október havi programok október 2. hétfő kirándulás 1-2-4-8 csoport Margitsziget október 3. kedd folytatódik az úszás / az első turnus október 5-ig tart / Szeptember 19-én elmaradt az úszás, mert nem érkezett

Részletesebben

Kell-e óvoda minden gyereknek?

Kell-e óvoda minden gyereknek? 2010 február 19. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A következő hetekben sok családban lesz akkut téma, hogy melyik óvodába menjen a gyerek. Amelyik közel van?

Részletesebben

ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL SZEPTEMBER-DECEMBER

ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL SZEPTEMBER-DECEMBER Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL SZEPTEMBER-DECEMBER Már 109-en vagyunk! Új csatlakozók: Mosonmagyaróvár Csorna Győrság Zalaegerszeg Budapest XV.

Részletesebben

Étlap. Szerda 2018/06/06. Friss saláta öntettel. A:Glutén, Tojás, Diófélék, Grillcsirkemell. Fott burgonya. Kenyér teljes kiorlésu

Étlap. Szerda 2018/06/06. Friss saláta öntettel. A:Glutén, Tojás, Diófélék, Grillcsirkemell. Fott burgonya. Kenyér teljes kiorlésu 2018.05.31 14:00 változtatás jogát fenntartjuk Menü: INTERNÁTUS/GIMNÁZIUM "EBÉD" Tárkonyos raguleves Brokkoli krémleves Friss saláta öntettel Paradicsom leves Lencse leves 215 kcal Diófélék, 900 kj 172

Részletesebben

Iskolánk fenntarthatósági nevelési céljait szolgáló tevékenységének bemutatása a 2016/2017-es tanévben

Iskolánk fenntarthatósági nevelési céljait szolgáló tevékenységének bemutatása a 2016/2017-es tanévben Iskolánk fenntarthatósági nevelési céljait szolgáló tevékenységének bemutatása a 2016/2017-es tanévben Az idei tanévben iskolánk egyik fontos céljának tekintette a tanulóink környezettudatos szemléletének

Részletesebben

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE TANÉV

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE TANÉV A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2016-2017. TANÉV Készítette: Nagy-Peidl Éva DÖK segítő pedagógus Bátonyterenye, 2016. szeptember 1. Iskolánk diákönkormányzata elsődlegesen a tanulók érdekeinek képviseletére

Részletesebben

Az elnyert összegből a következő programok valósultak meg:

Az elnyert összegből a következő programok valósultak meg: Az Innovatív Iskola Alapítvány sikeresen pályázott a 2016. december 29-én megjelent NEA-MA-17-SZ kódszámú Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2017 című pályázati kiírásra. A Hagyományőrzés

Részletesebben