ARANYALBUMA 2010/2011

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ARANYALBUMA 2010/2011"

Átírás

1 XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. Tel.: A XVIII. kerületi tanulmányi versenyek legjobbjainak ARANYALBUMA 010/011 A kiadásért felel: Frank Gabriella igazgató Összeállította: Patakfalvi Attiláné szaktanácsadó Kalmárné Takács Erzsébet szaktanácsadó Szerkesztette: Szujkóné Hegedűs Rozália Az ARANYALBUMOT a kerületi versenyek eredményhirdetései, jegyzőkönyvei, a kerületi szaktanácsadók, tantárgygondozók és az iskolai munkaközösségek - vezetői által adott információk alapján állítottuk össze. 1

2 Kedves Olvasó! A 011. évben 13. alkalommal jelenik meg kiadványunk, az ARANYALBUM, melyben azoknak a tanulóknak, iskoláiknak és felkészítőiknek nevét soroltuk fel, akik e tanévben a legjelentősebb kerületi, budapesti, illetve az eddig lezajlott országos tanulmányi és kulturális versenyeken a legeredményesebben szerepeltek. Összeállításunkkal szeretnénk örömet szerezni a résztvevő tanulóknak, szüleiknek, illetve a tehetséges diákokat gondozó és a sokféle versenyre felkészítő pedagógusoknak, akiknek szintén nagy érdemeik voltak e kiemelkedő eredmények elérésében. Köszönjük a szeretetteljes odafigyelést és a fáradságot nem kímélő felkészítést. Kedves Gyerekek! Nagyon büszkék vagyunk rátok! Teljesítményetekhez őszintén gratulálunk, és kívánjuk, hogy későbbi pályátokon is sok ehhez hasonló sikerben legyen részetek. Budapest, 011. május hó A Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény munkatársai nevében Frank Gabriella igazgató

3 Az alsó tagozatos tanulmányi versenyek győztesei Azokkal érintkezz, akik téged jobbá akarnak tenni; azokat lásd szívesen, akiket te tudsz jobbá tenni. Kölcsönössé válik ez az emberek tanulnak, miközben tanítanak. (Seneca) Kerületi matematikaverseny Helyszín: Eötvös Loránd. évfolyam 1 Kunetz Fanni Boglárka Vörösmarty M. Ének- Mészárosné Kovács zenei Nyelvi Ált. Iskola Bartal Dávid Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Iskola 3 Vancsay Zita 1. Sz. ETALONSPORT Általános és Sportiskola Andrea Feketéné Kovács Viktória Nagy Csilla 3. évfolyam 1 Varga Edit Szent Lőrinc Kat. Ált. Isk. Reiner Éva Büki Balázs Brassó Utcai Ált. Iskola Vargáné Gábos Katalin 3 Szabó Gergely Darus U. Ált. és Magyar- Német Két Tannyelvű Isk. Tóth Zsuzsanna 4. évfolyam 1 Nagy Levente Pitagorasz Ált. Iskola Krapecz Imréné 1 Huszti Emma Brassó Utcai Ált. Iskola Fehér Istvánné Komjáthy Dániel Bókay Árpád Ált. Iskola Hámoriné Szabó Anikó 3 Kósa Máté Kandó Téri Ált. Iskola Sznopka Gabriella Kerületi Szép magyar nyelvünk c. verseny 3

4 Helyszín: Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskola. évfolyam 1 Cséfai Zsófia Puskás Eszter Bánszki Balázs Schubert Flóra Ursu Márton Csiki Gergely Ádám 3 Chrapán Dániel Ozsvár András Viola Nóra Kandó Téri Szent Lőrinc Katolikus Brassó Utcai Darab Magdolna Bús Anikó dr. Diószeginé Szoboszlai Gyöngyi Kovách Nándorné Helyszín: Szent Lőrinc Katolikus 3. évfolyam 1 Bakos Bernadett Gulyás Enikő Molnár Sára Gál Dorottya Kerényi Luca Kékesi Dóra 3 Berkics Gergely Hajdu Donát Neszmély Zsombor Kastélydombi Gulner Gyula Vajk-sziget Varga Petronella Gyüréné Csőke Mónika Scsureczné Pór Magdolna Kovács Márta Siránné Kis Mária Helyszín: Pitagorasz 4. évfolyam 1 Kollár Dóra Meleg Viola Komjáthy Dániel Fülöp Hargita Várkonyi Dorottya Kövi Zsófia 3 Huszár Zoltán Losó Tamás Somogyi Máté Bókay Árpád Kandó Téri Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Isk. Tímár Krisztina Cserháti Krisztina Somogyiné Éles Marianna Kerületi felolvasóverseny 4

5 Helyszín: Vajk-sziget 3. évfolyam Tanuló Iskola Felkészítő nevelő 1 Dezsényi György Szent Lőrinc Katolikus Reiner Éva Csatlós Csaba Endre Pestszentlőrinci Német Forgóné Várady Ildikó Nemzetiségi Ált. Iskola 3 Csönge Bálint Kondor Béla Major Éva Helyszín: Vajk-sziget 4. évfolyam Tanuló Iskola Felkészítő nevelő 1 Péterfi László Táncsics Általános és Somogyiné Éles Marianna Német Nemzetiségi Iskola Gulyás Réka Bókay Árpád Balogh Éva 3 Pop Lara Kapocs Ált. és Magyar- Angol Két Tannyelvű Isk. Kelemen Veronika Kerületi ÖKO verseny Helyszín: Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi és Gimnázium Szenczi Molnár Albert Falusiné Varga Tünde Református Ált. Iskola Farkasné Holpert Judit 1 Csernyus Kata Eszes Noémi Kézér Árpád Bányai Zorán Szilágyi Kristóf Vlasits Eszter 3 Koch Ádám Adray Donát Dénes Enikő Kandó Téri Bókay Árpád Pintér Marianne Sznopka Gabriella Pádár Erika Kovácsné Bittman Erzsébet Barbarics Zsuzsanna Grasselly Emese Kerületi komplex rajzverseny 5

6 Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház 1. évfolyam 1 Marcis Anna Bókay Árpád Grassely Emese Magyar Zsolt Árpád Gulner Gyula n.a. 3 Kenderes Lili Vajk-sziget Vincze Éva. évfolyam Gulner Gyula Sánta Ferencné 1 Szajkó Blanka Császár Emőke Polyák Nóra Kandó Téri Liptákné Nagy Etelka 3 Koch András Ádám Bókay Árpád Pasqualetti Andrea Külön díj: Gulácsy Fanni - Vajk-sziget /Felkészítő: Galló Zsuzsanna-Sztanóné Barta Mária 3. évfolyam 1 Nagy Levente Endre Bókay Árpád Kaszap Lívia Liptai Zsófia Pestszentlőrinc Német Bakosné Baár Tünde Nemzetiségi Általános Isk. 3 Kerényi Luca Gulner Gyula Körmendi-Juhász Györgyi 4. évfolyam Gulner Gyula Sánta Ferencné 1 Horváth Virág Szőke Laura Szenczi M. A. Református Falusiné Varga Tünde 3 Schumi Ráhel Darus U. Ált. és Magyar- Német Két Tannyelvű Isk. Sándorné Liptai Annamária Különdíj: Ficzura Fanni - Kastélydombi / Felkészítő: Királyné Tóth Zsuzsanna Kreatív vetélkedő 6

7 Helyszín: Kastélydombi, 3, 4. évfolyamból 1-1 fő (3 fős csapat) Tanuló Iskola Felkészítő nevelő 1 Mátyás Dorottya. Bogár Klára 3. Zachariev Betti 4. Malácsik Emese. Soltész László 3. Barta Szilvia 4. 3 Kiss Zsófia. évf. Eszes Noémi 3. évf. Vizi Dorottya 4. évf. Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Isk. Kondor Béla Szenczi Molnár Albert Református Ált. Isk. Rajz- és mesepályázat Pigniczki Edit Forgóné Várady Ildikó Szabó Andrásné Schallerné Fehérvári Ildikó Falusiné Varga Tünde Farkasné Holpert Judit Pintér Marianne Helyszín: PIHGY 1. évfolyam 1 Gulyás Anna Ady Endre Radoszta Ferencné Lázár Zsófia Ady Endre Radoszta Ferencné 3 Ressely Fanni Bókay Árpád Grasselly Emese Különdíj Darázsi Fanni Bókay Árpád Általános Isk. Grasselly Emese Nagy Tibor Bókay Árpád Általános Isk. Grasselly Emese Marcis Anna Bókay Árpád Általános Isk. Grasselly Emese Kovács Liliom Ady Endre Radoszta Ferencné Hartai Nikolett Bókay Árpád Általános Isk. Grasselly Emese Bakóczi Kata Bókay Árpád Általános Isk. Grasselly Emese Vagányi Eszter Kastélydombi Általános Isk. Sauterné Hampel Viktória Lázár Zsófia Ady Endre Radoszta Ferencné Fata Ciprián Ady Endre Radoszta Ferencné Márkus Réka Ady Endre Radoszta Ferencné Németh Zoltán Csontváry K. T. Általános I. Benkő Noémi Sziráczki Gábor Csontváry K. T. Általános I. Benkő Noémi Kenderes Lili Vajk-sziget Vincze Éva Hegedűs Lili Kastélydombi Általános Isk. Sauterné Hampel Viktória Oroszi Tamás Kastélydombi Általános Isk. Sauterné Hampel Viktória Blazsek Brigitta Laura Kassa Utcai Általános Isk. Réty Sándor Csabáné Gulyás Koppány Kastélydombi Általános Isk. Patakfalvi Attiláné Kamondi Szimonetta Kastélydombi Általános Isk. Patakfalvi Attiláné 7

8 Csaba Emese Pl. Német Nemz. Ált. Iskola Sarkadi Ferencné Rossi Levente Kastélydombi Általános Isk. Patakfalvi Attiláné Lovász Márta Kassa Utcai Általános Isk. Réty Sándor Csabáné Schnierer Zsolt Tamás Kassa Utcai Általános Isk. Réty Sándor Csabáné Ruzsom Brigitta Kassa Utcai Általános Isk. Réty Sándor Csabáné Dömötör Kíra Szonja Kassa Utcai Általános Isk. Réty Sándor Csabáné Soós Viktória Vörösmarty É.-z. Ny. Ált. I. Méhész Istvánné Kilin Balázs Vörösmarty É.-z. Ny. Ált. I. Méhész Istvánné. évfolyam 1 Csiky Gergely Szent Lőrinc Katolikus Berkiné Táncsics Judit Ádám Kun Fanni Kandó Téri Liptákné Nagy Etelka 3 Auer Nikolett Kassa Utcai Rövid Valéria Különdíj Besenyei Lívia Szent Lőrinc Kat. Ált. I. Berkiné Táncsics Judit Pató Marianna Szent Lőrinc Kat. Ált. I. Bús Anikó Leitner Flóra Szent Lőrinc Kat. Ált. I. Berkiné Táncsics Judit Baracsi Petra Kandó Téri Általános I. Liptákné Nagy Etelka Kalmár Márton Kandó Téri Általános I. Liptákné Nagy Etelka Kovács Boglárka Kandó Téri Általános I. Liptákné Nagy Etelka Schubert Flóra Szent Lőrinc Kat. Ált. I. Bús Anikó Hegyi Virág Ady Endre Szabados Zsuzsanna Kürti Dávid Ady Endre Szabados Zsuzsanna Bacsó Boglárka Ady Endre Szabados Zsuzsanna Diós Melinda Ady Endre Szabados Zsuzsanna Takács Gabriella Kapocs Á.. M.-A. Két Tny. I Nádudvari Adrien Fodor Júlia Kapocs Á.. M.-A. Két Tny. I. Nádudvari Adrien Vadon Virág Brassó Utcai Általános Isk. Tihanyi Szilvia Jakubik Réka Kastélydombi Általános Isk. Toldi Rita Gulácsy Fanni Vajk-sziget Galló Zsuzsanna Sztanóné Barta Mária Décsei Dorina Pitagorasz Papp Zsuzsanna Varga István Pitagorasz Papp Zsuzsanna Décsei Dorina Pitagorasz Papp Zsuzsanna Steiner Bernadett Bókay Árpád Általános Isk. Lakatosné Garadnay Erzsébet Zábráczky Zalán Bókay Árpád Általános Isk. Lakatosné Garadnay Erzsébet Fiina Zsanett Brassó Utcai Ált. Isk. Tihanyi Szilvia Barczikay Dóra Brassó Utcai Ált. Isk. Tihanyi Szilvia Kövesdy Róbert Brassó Utcai Ált. Isk. Tihanyi Szilvia 8

9 Ozsvár András Brassó Utcai Ált. Isk. Tihanyi Szilvia Baráth Martin Csontváry K. T. Ált. Iskola Hajdu Katalin Vas Vivien Ady Endre Szabados Zsuzsanna Labancz Laura Pl. Német Nemz. Ált. Iskola Feketéné Kovács Viktória Molnár Zsolt Zsombor Kassa Utcai Általános Isk. Sütőné Vida Andrea Bakóczi Bence Bókay Árpád Általános Isk. Lakatosné Garadnay Erzsébet Fejes Fruzsina Bókay Árpád Általános Isk. Lakatosné Garadnay Erzsébet Bertalan Viktória Bókay Árpád Általános Isk. Lakatosné Garadnay Erzsébet 3. évfolyam 1 Paróczy Attila Vörösmarty M. Ének-zenei Nyelvi Ált. Iskola Szabóné Keresztes Nagy Beáta Kelecsényiné Óbányai Judit Kerényi Luca Emma Gulner Gyula Általános Iskola Scsureczné Pór Magdolna 3 Dóra Édua Kassa Utcai Általános Papp Annamária Iskola 3 Jásper Aliz Brassó Utcai Általános Iskola Csomainé Molnár Margit Különdíj Somhegyi Marcell Vörösmarty É.-z. Ny. Ált. I. Szabóné Keresztes Nagy B. Kelecsényiné Óbányai Judit Kocsis Adrienn Kassa Utcai Ált. Iskola Papp Annamária Hadobás Martin Kassa Utcai Ált. Iskola Papp Annamária Berkics Gergely Vajk-sziget Kovács Márta Balogh Tiffany Gulner Gyula Általános Isk. Scsureczné Pór Magdolna Nagy Vencel Vajk-sziget Kovács Márta Nagy Levente Endre Bókay Árpád Általános Isk. Lakatosné Garadnay Erzsébet Mezei Lívia Kapocs Á.. M.-A. Két Tny. I Szitásné Kósa Zsuzsanna Varga Edit Szent Lőrinc Kat. Ált. I. Berkiné Táncsics Judit Gulyás Enikő Kastélydombi Általános Isk. Lázárné Szabó Szilvia Róza Márk Kandó Téri Kovácsné Tóth Irén Vass Levente Kandó Téri Pádár Erika Bagoly Edina Kastélydombi Általános Isk. Varga Petronella Papp Mónika Kapocs Á.. M.-A. Két Tny. I Szitásné Kósa Zsuzsanna 4. évfolyam 9

10 1 Deák Liliána Szent Lőrinc Kat. Ált. I. Berkiné Táncsics Judit Szőke Laura Szenczi M. A. Ref. Ált. Iskola Falusiné Varga Tünde 3 Ficzura Fanni Kastélydombi Általános Iskola Varga Petronella Pataki Istvánné Különdíj Szupkay Benedek Pitagorasz Általános Isk. Krapecz Imréné Vidra Krisztina Szent Lőrinc Kat. Ált. I. Berkiné Táncsics Judit Vizi Dorottya Szenczi M. A. Ref. Ált. I. Falusiné Varga Tünde Balog Zsombor Kandó Téri Általános Isk. Csóriánné Áj Margit Gál Benedek Kandó Téri Általános Isk. Cserháti Krisztina Rácz Lolita Kandó Téri Általános Isk. Nagy Péterné Tóth Kovalik Bálint Kassa Utcai Általános Isk. Knizner Kinga Orosz Máté Kandó Téri Általános Isk. Csóriánné Áj Margit Vlasits Eszter Kandó Téri Általános Isk. Cserháti Krisztina Várkonyi Dorottya Kandó Téri Általános Isk. Sznopka Gabriella Mosolygó Zita Kandó Téri Általános Isk. Nagy Péterné Orbán Orsolya Kassa Utcai Általános Isk. Knizner Kinga Nagy Cintia Vajk-sziget Általános Isk. Gyurácz Ottília Bata Katalin Csontváry K. T. Ált. I. Erdélyi Ágnes Jandás Lilla Kassa Utcai Általános Isk. Knizner Kinga Tingyela Dorottya Vajk-sziget Általános Isk. Szabóné Szűts Éva Csillag Zoé Kastélydombi Ált. Isk. Pataki Istvánné Fekete Tamara Pitagorasz Ált. Iskola Krapecz Imréné Kovács Borbála Kandó Téri Ált. Iskola Cserháti Krisztina Hegedűs Bernadett Kastélydombi Ált. Isk. Pataki Istvánné Barbul Dóra Kassa Utcai Általános Isk. Knizner Kinga Kerületi mese- és prózamondó verseny Helyszín: Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi 1. évfolyam 1 Horváth Bertalan Vajk-sziget Majoros Gáborné Czeilinger Vivien Kassa Utcai Nagy Mária Általános Isk. 3 Fekete Anna Eötvös Loránd Kissvarga Gáborné. évfolyam 10

11 1 Endrédi Márton Kassa Utcai Rövid Valéria Knapp Dorottya Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Feketéné Kovács Viktória 3 Molnár Zsuzsanna Kandó Téri Gazdagné Ferencz Éva 3. évfolyam 1 Csatlós Csaba Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Forgóné Várady Ildikó 1 Zelei Georgina Szenczi M. A. Református Holpert Judit Dezsényi György Szent Lőrinc Katolikus Reiner Éva 3 Eon Hajna Bolda 1. Sz. ETALONSPORT Általános és Sport Iskola Bagány Beáta 4. évfolyam 1 Horváth Virág Gulner Gyula Nagyné Weidinger Ildikó Péterfi László Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Somogyiné Éles Mariann 3 Fancsali Liza Szenczi M. A. Református Falusiné Varga Tünde Kerületi Legszebb füzet verseny Helyszín: PIHGY 1. évfolyam 1 Katona Bálint Kastélydombi Wágnerné Fodor Mária Barna Virág Kassa Utcai Réty Sándor Csabáné 3 Bánfi Borbála Vörösmarty M. Ének -Zenei Nyelvi Ált. Iskola Oláh Mária Különdíj: 11

12 Benczenleitner Barna Kassa Utcai Általános Isk Réty Sándor Csabáné Pethő Kitti Vörösmarty É-z. Ny. Ált. I Oláh Mária Tézli Dóra Brassó Utcai Ált. Iskola Szenohradszkiné Furkó Edit Lázár Zsófia Ady Endre Általános Isk. Radoszta Ferencné. évfolyam 1 Varga István Pitagorasz Általános Papp Zsuzsanna Iskola Klein Ákos Szenczi M. A. Ref. Pintér Marianne Viszkok Györgyvér Bókay Árpád Általános Iskola Csontosné Slakta Tünde Takács Gabriella Kapocs Ált. és Magyar- Nádudvari Adrien Angol Két Tannyelvű Isk. 3 Vrabecz Viktória Kandó Téri Általános Gazdagné Ferencz Éva Iskola 3 Majercsik Kata Kandó Téri Általános Isk. Gazdagné Ferencz Éva Különdíj: Csiki Gergely Ádám Szent Lőrinc Kat Ált. Iskola dr. Diószeginé Szoboszlai Gyöngyi Viola Nóra Brassó Utcai Általános Isk. Kovách Nándorné Kis-Kapin Karina Szenczi M. A. Ref. Ált. Isk. Pintér Marianne Madarász Lolita Brassó Utcai Általános Isk. Kovách Nándorné Fehér Ádám Vörösmarty É.-z. Ny. Ált. I. Balassa Ágnes Mátyás Dorottya Pl. Német Nemz. Ált. Isk. Pigniczki Edit Knapp Dorottya Pl. Német Nemz. Ált. Isk. Feketéné Kovács Viktória Auer Nikolett Kassa Utcai Általános Isk. Rövid Valéria 3. évfolyam 1 Liptai Zsófia Pestszentlőrinci Német Forgóné Várady Ildikó Nemzetiségi Általános Isk Váczi József Hunor Kastélydombi Varga Petronella 3 Balázs Márk Szenczi M. A. Református Farkasné Holpert Judit Különdíj: 1

13 Hankó Szilvia Pl. Német Nemz. Ált. Isk. Forgóné Várady Ildikó Sipos Botond Brassó Utcai Ált. Iskola Vargáné Gábor Katalin Fórián Virág Vörösmarty É.-z. Ny. Ált. Ledl Ingrid 4. évfolyam 1 Cserepkei Zita Szenczi M. A. Református Falusiné Varga Tünde Farkas Andrea Kondor Béla Pékné Marosi Csilla 3 Duday Barnabás Ady Endre Dezsőné Baldovszky Ágnes Kerületi népdaléneklő verseny Helyszín: Kondor Béla I. kategória: Népi gyermekjátékok 1-. évfolyam Arany fokozat 1 Kis rigók csapata: Bálint Alexa Fügedi Emma Gyüge Virág Hajdú Anna Kiss Dániel Marton Erik Szikora Erika Topfer Bianka Virág Boglárka Zoltán Réka Gyermektáncok: Kiss Dorottya Balázs Júlianna Somogyi Boglárka Soós Viktória Zalka Zina Panka Kovács Péter Gergely Molnár Máté Berkes Balázs Cserepes Csoma Mucsi Bertalan 3 Csibőricke: Bökfi Zsombor Gulner Gyula Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi és Gimnázium Vajk-sziget Paulik Zsuzsanna Méhész Istvánné Tajti Mária Nemcsics Bernadett 13

14 Fehér Viola Éva Gulácsy Fanni Ledő Sebestyén Madarassy Zóra Páldi Eszter Páldi Máté Sidló Viktória II. kategória: Szóló 3-4. évfolyam Arany fokozat 1 Csernyus Kata Szenczi M. A. Református Csernyus Zsuzsa 1 Túri Péter Bókay Árpád Túriné Jámbor Rita Horváth Anna Szent Lőrinc Katolikus Reiner Éva Szente Nikolett Szent Lőrinc Katolikus Bánki Gábor Wéber Dorina Kondor Béla Juhászné Méhász Ibolya III. kategória: Csoportos ének 3-4. évfolyam Arany fokozat 1 Mezei kikerics: Szentirmai Anna Szentirmai Piroska Medgyesi Bettina Fazekas Csenge Fancsali Liza Csernyus Kata Szenczi M. A. Református Plugor Judit Daloló pacsirták: Kukuját Emese Kilin Dóra Horváth Eszter Tihor Anita Segyevi Dóra Tóth Bence Dina László Vadon Konrád Kiss Levente Piros pacsirták: Kollányi Kata Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi és Gimnázium Pestszentlőrinci Német 14 Salamonné Kis Katalin

15 Jónás Karolin Kiegel Vivien Rupnik Tamara Rahovszky Délia Piros Népdalkör: Szűcs Blanka Taigiszer Lili Erdész Viktória Kiss Krisztina Meksz Vanessza Geréb Boglárka Jónás Karolin Rupnik Tamara Rahovszky Délia Kiegel Vivien Százszoknyások Oláh Vivien Szendrei Nikolett Kőrösi Alexandra Mayer Boglárka Wéber Dorina Gyetvai Anett Jamniczki Klaudia Nemzetiségi Általános Iskola Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola Kondor Béla Kerületi Vörösmarty-szavalóverseny Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház 1-. évfolyam Paulikné Karcagi Éva Paulikné Karcagi Éva Juhászné Méhész Ibolya 1 Günthner Johanna Pestszentlőrinci Német Sarkadi Ferencné Nemzetiségi Általános Isk. Baskó Bianka Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Iskola Feketéné Kovács Viktória 3 Szajkó Blanka Gulner Gyula Általános Isk. Germán Zita 3 Harsányi Attila Szenczi M. A. Református Durucz Béláné 3-4. évfolyam 1 Lendvai Lili Brassó Utcai Fehér Istvánné Csatlós Csaba Pestszentlőrinci Német Forgóné Várady Ildikó Endre Nemzetiségi Ált. Iskola 3 Tóth Henrik Kondor Béla dr. Pesti Lászlóné 15

16 Bölcs Bagoly rejtvényfejtő verseny Helyszín: Ady Endre 3-4. évfolyam 1 Komjáti Dániel Farkas Eszter Hunfalvi Anett Móczár Anna Bíborka Terjék Ágota Pikéthy Áron Szekeres Dorka Gyöngyösi Máté 3. Varga Veronika Fülöp Eszter Gombás András Neszlényi Kálmán Bókay Árpád Vörösmarty M. Énekzenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium Eötvös Loránd Tímár Krisztina Kelecsényiné Óbányai Judit Salamonné Kis Katalin Sarkadi Klára Szepesiné Fekecs Ildikó Angol nyelvű vers - és prózamondó verseny Arany fokozat Tanuló neve Iskola Felkészítő tanár Tingyela Dorottya (1) Vajk-sziget Back Eszter Tingyela Stefánia () Vajk-sziget Back Eszter Ezüst fokozat Károly Eszter Brassó Utcai Berta Viktória Szabó Karolina Brassó Utcai Berta Viktória Neszlényi Kálmán Balázs Bronz fokozat Kiss Márk Kollár Dóra Eötvös Loránd Bókay Árpád Bókay Árpád 16 Kalmár Zsuzsa Újvári Rita Újvári Rita A következő verseny iskolai szervezésben került megrendezésre:

17 Nyelvtan - helyesírási verseny Helyszín: Brassó Utcai Hibás szöveg javítása 1 Cziráki Koppány Kapocs Általános és Kelemen Veronika Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskola Ungvári Gergő Kastélydombi Kleineisel Tünde 3 László Emese Szent Lőrinc Katolikus Kiss Zsuzsanna 3 Farkas Eszter Bókay Árpád Kovácsné Bittman Erzsébet Tím ár Krisztina 3 Borsos Dániel Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola Somogyiné Éles Marianna Tollbamondás 1 Péterfi László Táncsics Általános és Somogyiné Éles Marianna Német Nemzetiségi Iskola Pop Lara Kapocs Ált. és Magyar- Kelemen Veronika Angol Két Tannyelvű Isk. Várkonyi Dorottya Kandó Téri Cserháti Krisztina 3 Miszlai Dorottya Vajk-sziget Általános Isk. Fehér Zsófia 3 Szupkay Benedek Pitagorasz Általános Isk. I Krapecz Imréné Emlékezetből írás 1 Gulyás Réka Bókay Árpád Kovácsné Bittmann Erzsébet 1 Gellér Dóra Darus U. Ált. és Magyar- Deák Zsuzsanna Német Két Tannyelvű I. 1 Kilin Dóra Vörösmarty M. Ének-zenei Salamonné Kis Katalin Nyelvi Ált. Iskola Leitner Kinga Szent Lőrinc Katolikus Kiss Zsuzsanna Vlasits Eszter Kandó Téri Cserháti Krisztina 3 Rossi Alina Kastélydombi Ált. Iskola Kleineisel Tünde Csapatverseny 17

18 1 Kilin Dóra Fabók Petra Szőgyényi Júlia Dávid Kamilla Gulyás Réka Farkas Eszter Héring Petra Vlasits Eszter Várkonyi Dorottya 3 Rossi Alina Ungvári Gergő Bácsi Benjámin 3 Borsos Dániel Nagy Luca Laura Péterfi László János Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi és Gimnázium Bókay Árpád Kandó Téri Kastélydombi Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola Székely Edit Salamonné Kis Katalin Kovácsné Bittman Erzsébet Tímár Krisztina Cserháti Krisztina Kleineisel Tünde Somogyiné Éles Marianna Természetismeret-verseny Helyszín: Kassa Utcai és Visegrád 3. évfolyam 1 Bányai Zorán Koncsik Katinka Ocskay Fanni Molnár István Nyuli Barnabás Sipos Botond 3 Bolgár Janka Le Ngoc Thai Terjék Ágota Kandó Téri Brassó Utcai Vörösmarty M. Ének-zenei Nyelvi Ált. Isk. Kovácsné Tóth Irén Barta Györgyné Kelecsényiné Óbányai Judit Helyszín: Kassa Utcai 4. évfolyam 1 Józsa Dorina Molnár Anna Tfirst Dóra Brassó Utcai Tolnai Éva Tfirstné M. Ágnes Csatlós Botond Csaba Mosolygó Zita Vlasits Eszter 3 Kiss Levente Majer Zsolt Szekeres Dorka Kandó Téri Vörösmarty M. Ének-zenei Nyelvi Ált. Isk. Sznopka Gabriella Balogh Elekné Karsainé Nemes Erzsébet Az Aranyalbum kiadását, illetve az Aranygála rendezvény lebonyolítását, a tanulók jutalmazását támogatta: 18

19 BUDAPEST XVIII. KERÜLET PESTSZENTLŐRINC PESTSZENTIMRE ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Köszönjük! Köszönetet mondunk azoknak az intézményvezetőknek, akik helyet adtak rendezvényeinknek, valamint azoknak a kollégáknak, akik munkájukkal hozzájárultak a versenyek sikeréhez. Alsó tagozatos rendezvények helyszínei: Ady Endre Bókay Árpád Eötvös Loránd Szent Lőrinc Katolikus Pitagorasz Vajk-sziget Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi és Gimnázium Kastélydombi Ált. Iskola Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskola Kondor Béla Közösségi Ház Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak, a jövőnek élünk, a szépért s jóért, amit tehetünk! 19

20 Felső tagozatos tanulmányi versenyek győztesei Vörösmarty - szavalóverseny 0 (Széchenyi István) Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház 5-6. évfolyam 1 Varga Zsolt Szent Lőrinc Kat. Ált. Iskola Kistelekiné Makay Ilona Gadácsi Dorottya Vörösmarty M. Ének-zenei Csukás Ibolya Nyelvi Gadácsi Lilla Vörösmarty M. Ének-zenei Gerecz Lászlóné Nyelvi 3 Ledő Barnabás Vajk-sziget Vaszilkóné Porhajas Éva 3 Barkó Regina Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Iskola Elek Noémi 7-8. évfolyam 1 Kovács Dóra Kandó Téri Tímár Margit Viczián Viktória Szenczi M. A. Református Holové Zsuzsanna 3 Horváth Dominika Vajk-sziget Boldog Gabriella Vaszilkóné Porhajas Éva Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny Helyszín: Kastélydombi 5. évfolyam 1 Tihor Noémi Vörösmarty M. Ének-zenei Nyelvi Csukás Ibolya Szikszai Fruzsina Kandó Téri 3 Bui Huen Trang Általános Isk. Kapocs Ált. és Magyar- Angol Két Tannyelvű Isk. Kiss Éva Mária Szőnyi Zsuzsanna 6. évfolyam 1 Veszely Gábor Darus U. Ált. és Magyar- Peitliné Hlavaj Éva

21 3 Holub Boglárka Donáth Botond Német Két Tannyelvű I. Vörösmarty M. Ének-zenei Nyelvi Pitagorasz Csukás Ibolya Koppányné Dienes Mariann 7. évfolyam Németh Csenge Pitagorasz File Irén 1 Molnár Zsófia Szenczi M. A. Református Szekeres Angéla Halász Csilla Eötvös Loránd Márkiné Gácsi Mónika 3 8. évfolyam Bányai Evelin Darus U. Ált. és Magyar- Simon Istvánné 1 Német Két Tannyelvű I. Keszthelyi Nóra Eötvös Loránd Peerné Baksa Gabriella Babinszki Dóra Vörösmarty M. Ének-zenei Csukás Ibolya 3 Nyelvi Prózamondó verseny Helyszín: Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola 5-6. évfolyam 1 Pál Rebeka Szenczi M.A. Református Szekeres Angéla Reiter Renátó Vörösmarty M. Énekzenei Gerecz Lászlóné Nyelvi Ált. Iskola Rácz Emese Ady Endre Birkásné Berényi Ágnes 3 Báró Brigitta Ady Endre Birkásné Berényi Ágnes 3 Martinecz Andrea Vajk-sziget Boldog Gabriella 7-8. évfolyam 1

22 1 Lázi Jennifer Szenczi M. A. Ref. Ált. Iskola Sándor Mátyás Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Iskola 3 Kovács Dóra Kandó Téri Általános Iskola Holové Zsuzsanna Kalmárné Takács Erzsébet Tímár Margit Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd verseny Helyszín: 1. sz. ETALONSPORT Általános és Sport Iskola 7. évfolyam 1 Molnár Marietta Kapocs Ált. és Magyar- Suszterné Egri Márta Angol Két Tannyelvű Isk. Oros Melinda Pestszentlőrinci Német Orosné Regős Olimpya Nemzetiségi Ált. Iskola 3 Ágoston Dóra Gulner Gyula Horváth Zsuzsanna Különdíj: Nagy Enikő Pl. Német Nemz. Ált. Isk. /Felkészítő: Kalmárné Takács Erzsébet 8. évfolyam 1 Kiss Mercédesz Kondor Béla Kocsisné Károlyi Judit Viczián Viktória Szenczi Molnár Albert Holové Zsuzsanna Ref. Ált. Isk 3 Lázi Jennifer Szenczi Molnár Albert Holové Zsuzsanna Ref. Ált. Isk Különdíj: Andrási Dávid Ady Endre. Felkészítő: Miholics Tímea Fejér Lipót matematikaverseny

23 Helyszín: Kastélydombi 5. évfolyam 1 Németh Csilla Pitagorasz Ruboczkyné Gohér Katalin Cseh András Petszentlőrinci Német Henter Zsófia Nemzetiségi Általános I. 3 Nagy Henrietta Vajk-sziget Ledő Attila 6. évfolyam 1 Donáth Botond Pitagorasz Ruboczkyné Gohér Katalin Szekeres Kristóf 1. Sz. ETALONSPORT Szabóné Csipke Mária Általános és Sportiskola 3 Házi Tamás Kandó Téri Takács Béláné 7. évfolyam 1 Váncza Zsófia Ady Endre Schőner Eszter Suhajda Péter Kassa Utcai Karacs Csilla 3 Farkas Miklós Artúr Bókay Árpád Babák Sándorné 8. évfolyam 1 Molnár Annamária Pitagorasz Ruboczkyné Gohér Katalin Falusi Bálint Pitagorasz Ruboczkyné Gohér Katalin 3 Csernyus Márton Szenczi M. A. Református Ált. Isk. Szekrényes Szilvia Csapatverseny 3

24 1 Söjtöry Eszter Cseh András Illyés Dániel Biró Ákos Bíró Katalin Vályogos Tamás Pásztor Bálint Dévényi Rebeka Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola Henter Zsófia Kovácsné Matyisinecz Gabriella Cu Le Dieu Huong Veres Bertalana Ovád Nóra Adorján Dániel Zsinkó Máté Farkas Miklós Liszi Gergő Dani Kristóf 3 Kolozsvári Nataniel Pigniczki Fanni Bagó Máté Forray Balázs Pigniczki Marcell Fehérvári Dávid Babinszki Dóra Krassói Bálint Bókay Árpás Vörösmarty Mihály Énekzenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium Öveges József Fizika verseny Veres Ildikó Seresné Patkó Ildikó Babák Sándorné Vörösné Éles Csilla Philiph Györné Tillinger Péterné Helyszín: Brassó Utcai 8. évfolyam 1 Ovád Márton Bókay Árpád Veres Ildikó Városi Zsófia Szent Lőrinc Katolilkus Keresztes Nagy Csaba 3 Krassói Bálint Vörösmarty M. Énekzenei Nyelvi Ált. Iskola Orha Zoltán 4

25 Fizika verseny 7. évfolyam Helyszín: Brassó Utcai 1 Pintér Réka Szent Lőrinc Katolikus Keresztes Nagy Csaba Pigniczki Marcell Vörösmarty M. Ének-zenei Orha Zoltán Nyelvi 3 Kalocsai Botond Bókay Árpád Vörösné Éles Csilla Csabafi Ákos Szent Lőrinc Katolikus Keresztes Nagy Csaba Szent László komplex történelem kerületi tanulmányi csapatverseny Helyszín: Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola Tanulók neve Iskolájuk Felkészítő nevelőjük 1 Gergelyfy Szilvia Pacsai Sára Tóth Szilárd Zoltán Eötvös Loránd Szűcs Ákos Zarándy Lilla Horváth Péter Szőnyi Nóra Fazakas Réka Fülöp Sára Ferencz Anita 3 Ovád Nóra Kiss Ágoston Takács Dorka 3 Kovács Beatrix Incze Viktória Oszoli István 3 Kiss Barnabás Lányi Botond Faragó László Bókay Árpád Szenczi Molnár Albert Református Bókay Árpád Eötvös Loránd Szent Lőrinc Katolikus Ilkeiné Kupai Valéria Holové Zsuzsa Ilkeiné Kupai Valéria Szűcs Ákos Deszpot Andrea Angol tanulmányi verseny 5

26 5-6. osztályosok angol tanulmányi verseny Helyszín: Szent Lőrinc Katolikus Angol nyelvi verseny 5. évfolyam alap 1 Kastélydombi Zsoldos Bernadett Szanyi Ilona 1. Sz. ETALONSPORT Eon Cserne Általános és Sportiskola Sinka Imre 3 Kastélydombi Általános Hussein Leila Iskola Szanyi Ilona Angol nyelvi verseny 5. évfolyam emelt óraszám 1 Szikszai Fruzsina Kandó Téri Biácsi Ildikó Tihor Noémi Vörösmarty M. Ének-zenei Kutasi Adrienn Nyelvi 3 Vörös Dániel Kondor Béla Medgyesi Jánosné 3 Szakács Dániel Kassa Utcai Puskás Tibor Angol nyelvi verseny két tannyelvű 1 Rácz Lili Kapocs Általános és Magyar- Kerekes Boglárka Angol Két Tannyelvű Iskola Bui Huyen Trang Kapocs Általános és Magyar- Németh Tünde Angol Két Tannyelvű Iskola 3 Faránki Dániel Kapocs Általános és Magyar- Angol Két Tannyelvű Iskola Németh Tünde Angol nyelvi verseny 6. évfolyam alap 1 Dér Levente Kastélydombi Mochnács Dóra Rácz Rihárd 1. Sz. ETALONSPORT Sinka Imre Általános és Sportiskola 3 Kovács Szabina 1. Sz. ETALONSPORT Általános és Sportiskola Sinka Imre Angol nyelvi verseny 6. évfolyam emelt óraszám 6

27 1 Czirják Dominik Kandó Téri Baranyi Bence Kandó Téri 3 Bagó Máté Vörösmarty M. Ének-zenei Nyelvi Biácsi Ildikó Biácsi Ildikó Felső Melinda Német nyelvi versenyek Helyszín: Bókay Árpád 5. évfolyam I. kategória 1 Pestszentlőrinci Német Strausz Lili Nemzetiségi Általános Isk. Molnár Hajnalka Pestszentlőrinci Német Kostyál Dorottya Nemzetiségi Általános Isk. Molnár Hajnalka Darus U. Ált. és Magyar- Marton Kamilla Német Két Tannyelvű I. Lacza Péter 3 Pestszentlőrinci Német Csiki Kata Nemzetiségi Ált. Iskola Molnár Hajnalka 3 Táncsics Általános és Lepsényi Gabriella Német Nemzetiségi Isk. Busa Szilvia 5. évfolyam II. kategória 1 Ady Endre Dévai Gréta Ruttkay Sándorné Vörösmarty M. Ének-zenei Mészáros Dorina Nyelvi Eckert Ilona 3 Papp Kitti Ady Endre Ruttkay Sándorné 3 Szent Lőrinc Katolikus Kalmár Kamilla Kiss Gyöngyi 5. évfolyam III. kategória 1 1. Sz. ETALONSPORT Mihályi Amanda Általános és Sportiskola Jánk Zsoltné Bókay Árpád Epres Laura Thomann Julianna 3 1. Sz. ETALONSPORT Gergely Tünde Általános és Sportiskola Jánk Zsoltné 6. évfolyam I. kategória 7

28 1 Pestszentlőrinci Német Biró Ákos Nemzetiségi Ált. Iskola Imréné Farkas Katalin Zólyomi Sára Pestszentlőrinci Német Borbála Nemzetiségi Ált. Iskola Németh Zsuzsanna 3 Pestszentlőrinci Német Takách Éva Nemzetiségi Ált. Iskola Imréné Farkas Katalin 6. évfolyam II. kategória 1 Ady Endre Rácz Julianna Bogárné Kováts Judit Ady Endre Rácz Emese Bogárné Kováts Judit 3 Ady Endre Golej Márton Bogárné Kováts Judit 6. évfolyam III. kategória 1 Bókay Árpád Kiss Ágoston Ilkeiné Kupa Valéria 1. Sz. ETALONSPORT Szekeres Kristóf Általános és Sportiskola Jánk Zsoltné 3 1. Sz. ETALONSPORT Vukovics Nóra Általános és Sportiskola Jánk Zsoltné 7. évfolyam I. kategória 1 Oros Melinda Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Isk. Bors Istvánné Dolezsán Boglárka Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Isk. Imréné Farkas Katalin Bors Istvánné Malonyai-Pethő Réka Darus U. Ált. és Magyar- Német Két Tannyelvű I. Molnárné Udvari Ágnes Knapp Mercédesz Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Isk. Orosné Regős Olympia 3 Kersztes Dóra Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Isk. Bors Istvánné 7. évfolyam II. kategória 8

29 1 3 Váncza Zsófia Mányoki-Reé Mátyás Békési Judit Tajti Benedek Ady Endre Ady Endre Ady Endre Vörösmarty M. Énekzenei Nyelvi Ált. Iskola Ruttkay Sándorné Ruttkay Sándorné Ruttkay Sándorné Eckert Ilona 7. évfolyam III. kategória 1 Molnár Bernadett 1. Sz. ETALONSPORT Általános és Sportiskola Jánk Zsoltné Baranyi Liza 1. Sz. ETALONSPORT Általános és Sportiskola Jánk Zsoltné 3 Farkas Miklós Artúr Bókay Árpád Thomann Julianna 8. évfolyam I. kategória 1 Dévényi Rebeka Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Iskola Orosné Regős Olimpya Kovács Fábián Darus U. Ált. és Magyar- Sebastian Német Két Tannyelvű I. Bakos Péterné Pestszentlőrinci Német Sándor Mátyás Nemzetiségi Ált. Iskola Orosné Regős Olimpya 3 Pestszentlőrinci Német Zanyi Melissza Nemzetiségi Ált. Iskola Molnár Hajnalka Különdíj: Magyar Dóra Brassó U. Ált. Isk. Felkészítő nevelő: Szardahelyi Magdolna 8. évfolyam II. kategória 1 Horváth Gergely Vörösmarty M. Énekzenei Nyelvi Ált. Iskola Eckert Ilona Háló Sára Ady Endre Általános Iskola Miholics Tímea 3 Gábor Zita Vörösmarty M. Énekzenei Nyelvi Ált. Iskola Eckert Ilona 3 Dabasi Ákos Vörösmarty M. Énekzenei Nyelvi Ált. Iskola Eskert Ilona 8. évfolyam III. kategória 9

30 1 3 Schwartz Dániel Ürögi Ákos Tóth Simon Brassó Utcai 1. Sz. ETALONSPORT Általános és Sportiskola Brassó Utcai Szerdahelyi Magdolna Sinka Imre Szerdahelyi Magdolna Hevesy György kémiaverseny Helyszín: Csontváry K. T. 7. évfolyam 1 Bókay Árpád Liszi Gergő Seresné Patkó Ildikó Kastélydombi Pálvölgyi Kristóf Fenyvesi Mária 3 Bókay Árpád Ovád Márton Seresné Patkó Ildikó 8. évfolyam 1 Bácsi Barnabás Kastélydombi Fenyvesi Mária Stumphauser Nóra Kandó Téri Leinerné Szabó Ibolya 3 Kurják Fanni Darus U. Ált. és Magyar- Német Két Tannyelvű I. Kóra Márta Herman Ottó biológia tanulmányi verseny 30

31 Helyszín: Kondor Béla 7. évfolyam 1 Pestszentlőrinci Német Komlósi Fanni Nemzetiségi Ált. Iskola Molnárné Bognár Mária Kapocs Ált. és Magyar- Bardócz Zsófia Angol Két Tannyelvű Isk. Tihanyi Károlyné 3 Pestszentlőrinci Német Bíró Katalin Nemzetiségi Általános Isk Molnárné Bognár Mária 8. évfolyam 1 Vörösmarty M. Énekzenei Nyelvi Ált. Iskola Lovas Noémi Juhász Tünde Kandó Téri Tóth Enikő Kismihályné Naszrai Margit 3 Brassó Utcai Sánta Benedek Kiss Ágnes Kaán Károly természet és környezetismereti verseny Helyszín: Ady Endre 5. évfolyam 1 Czakó Kitti Kapocs Ált. és Magyar- Tihanyi Károlyné Angol Két Tannyelvű Isk. Szentai Simon Kapocs Ált. és Magyar- Tihanyi Károlyné Angol Két Tannyelvű Isk. 3 Nagy Eszter Kandó Téri Kálmán Aranka 6. évfolyam 1 Tisza Dominika Kandó Téri Gálné Kálmán Aranka Buday Kyra Vörösmarty M. Énekzenei Tillinger Péterné Nyelvi Ált. Iskola 3 Máthé Anna Brassó Utcai Kiss Ágnes Teleki Pál földrajz-földtan verseny 31

32 Helyszín: Vajk-sziget 7. évfolyam 1 Molnár Bernadett 1. sz. ETALONSPORT Petrilla Csaba Általános és Sportiskola Stumphauser Nóra Kandó Téri 3 Kálmán Kristóf Bókay Árpád Gálné Kálmán Aranka Krakkerné Berki Hajnalka 8. évfolyam 1 Muth Lajos Vörösmarty M. Ének-zenei Nyelvi Tillinger Péterné Dévényi Rebeka Pestszentlőrinci Német Molnárné Bognár Mária Nemzetiségi 3 Vörösmarty M. Ének-zenei Popovics Lili Nyelvi Tillinger Péterné Informatika verseny Helyszín: Pestszentlőrinci Közgazdasági Szakközépiskola Szövegszerkesztő 1 Stumphauser Nóra Kandó Téri Szepesiné Kőnig Zsuzsanna Kriszt Benedek Gulner Gyula Jánk Zsolt 3 Szenczi M. A. Református Kádár Bence Dókáné Kőnig Mária Táblázatkezelő 1 Ovád Márton Bókay Árpád Suszter Balázs Fodor Attila Kandó Téri Szepesiné Kőnig Zsuzsanna 3 Sánta Benedek Brassó Utcai Zöldi Nándorné Prezentációkészítő 1 Csernyus Márton Szenczi M. A. Református Dókáné Kőnig Mária 3

33 Illés Kornél Gulner Gyula 3 Marton Bence Darus U. Ált. és Magyar- Német Két Tannyelvű I. Jánk Zsolt Kóra Márta Informatika verseny Helyszín: Darus Utcai Általános és Magyar-Német Két Tannyelvű Iskola Komplex I. 1 Kandó Téri Baranyi Bence Kőhegyi Zsuzsanna Szenczi M. A. Református Beke Áron Kristóf Dókáné Kőnig Mária 3 Kandó Téri Póta Krisztián Szepesiné Kőnig Zsuzsanna Komplex II. 1 Sánta Benedek Brassó Utcai Zöldi Nándorné Kádár Bence Szenczi M. A. Református Dókáné Kőnig Mária 3. Wittek Balázs Brassó Utcai Gajdátsy Ferencné Grafika 5-6. évfolyam 1 Kergyó Zsófia Brassó Utcai Gajdátsy Ferencné Czibere Réka Kandó Téri Kőhegyi Zsuzsa 3 Kulcsár Márton Kassa Utcai Karacs CSilla Grafika 7-8. évfolyam 1 Stumphauser Nóra Kandó Téri Szepesiné Kőnig Zsuzsanna 33

34 Népdaléneklő verseny Helyszín: Pestszentimrei Közösségi Ház 5-6. évfolyam Kiemelt arany minősítés Zsíros Tímea Kondor Béla Priegl Józsefné Marton Virág Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola Bodzsár Magdolna Arany minősítés Kis csoport Iskolája Felkészítő nevelője Tanuló neve Maricza Fanni Dobos Petra Bókay Árpád Pasqualetti Andrea Nagy csoport Pestszentlőrinci Német Népdalkör Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Iskola Paulikné Karcagi Éva 7-8. évfolyam Kiemelt arany minősítés Szólóének Mayer Áron Kandó Téri Nits Márta Nagy csoport Szent Lőrinc Betyárjai Énekegy. Szent Lőrinc Katolikus Bánki Gábor Középiskola Szólóének Aranyminősítés Pankovits Patrik Karinthy Frigyes Gimnázium Mohai Tibor Komplex rajzverseny 34

35 Helyszín: Hunyadi Mátyás Gimnázium 5-6. évfolyam 1 Kerényi Eszter Gulner Gyula Sánta Ferencné Szőnyi Nóra Bókay Árpád Havril István 3 Kergyó Zsófia Brassó Utcai Nagy Ernő Különdíj: Tóth Dóra 5. o. tanuló - Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Isk. Felkészítő nevelő: Bakosné Baár Tünde Neubauer Virág 6. osztályos tanuló - Kassa Utcai 7-8. évfolyam Kassa Utcai Sándorné Szeidl 1 Köteles Léna Zsuzsanna Farkas Tibor Brassó Utcai Nagy Ernő 3 Szabó Viktória Pitagorasz Kocsis Beatrix Különdíj: Zachariev Renáta 8. o. tanuló - Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Isk. Felkészítő nevelő: Bakosné Baár Tünde Talentum tehetséggondozó versenyek, vetélkedők Európán át angol nyelvű földrajz verseny 35

36 Helyszín: Kiserdő 1 Stumphauser Nóra Bakos Dóra Kökény Réka Kandó Téri Dobrocsiné Derényi Ildikó Szász Edina Gálné Kálmán Aranka Dunai Csilla Terpecz Gergely Bolgár Balázs Dulai Attila Zsinkó Máté Kálmán Kristóf 3 Aradi Nóra Barabás Emőke Fülöp Orsolya 1 Bozsó Nóra Leila Gábor Zita Muth Lajos Molnár Márton Csajkovics Krisztián Kandó Téri Bókay Árpád 1. sz. ETALONSPORT Általános és Sportisk. Dobrocsiné Derényi Ildikó Szász Edina Gálné Kálmán Aranka Porkolábné Jakus Ildikó Timotityné Sibalin Hajnalka Petrilla Csaba Európán át német nyelvű földrajz verseny Vörösmarty M. Énekzenei Eckert Ilona Nyelvi Általános Tillinger Péterné Iskola és Gimnázium Háló Sára 3 Bakos Barna Schröcksnadl Christián Kaszab Patrik 8. évfolyam I. kategória 1 3 Ady Endre Általános Iskola Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Iskola Német nyelvű társalgási verseny Bogárné Kovács Judit Csík J. Attila Molnárné Bognár Mária Bors Istvánné Pestszentlőrinci Német Orosné Regős Olympia Sándor Mátyás Nemzetiségi Ált. Iskola Pestszentlőrinci Német Molnár Hajnalka Szakács Kamilla Nemzetiségi Ált. Iskola Pestszentlőrinci Német Dévényi Rebeka Nemzetiségi Ált. Iskola Orosné Regős Olympia 8. évfolyam II-III. kategória 36

37 1 Brassó Utcai Schwarz Dániel Szerdahelyi Magdolna 1 Ady Endre Molnár Márton Miholics Tímea Brassó Utcai Harangi Tibor Szerdahelyi Magdolna Városi Zsófia Szent Lőrinc Katolikus Kiss Gyöngyi 3 Kozma Szilvia Bókay Árpád Sasvári Márta 7. évfolyam I. kategória 1 Pestszentlőrinci Német Nagy Enikő Nemzetiségi Ált. Iskola Bors Istvánné 1 Pestszentlőrinci Német Knapp Mercédesz Nemzetiségi Ált. Iskola Orosné Regős Olympia Táncsics Általános és Varga Dániel Német Nemzetiségi I. Busa Szilvia 3 Malonyai- Pethő Darus U. Ált. és Magyar- Réka Boglárka Német Két Tannyelvű I. Molnárné Udvari Ágnes 7. évfolyam II-III. kategória 1 Béres Klaudia Ady Endre Ruttkay Sándorné Néma Dorina Ady Endre Ruttkay Sándorné 3 Balogh Szabó Zolna Bókay Árpád Thomann Julianna Környezetvédelmi verseny 37

38 Helyszín: Táncsics Általános és Német Nemzetiségi 5-6. évfolyam 1 Lakos Emília Tisza Dominika Lehoczky Dániel Parrag Réka Patkó Antónia Virág Kitti Bartók Tímea 3 Blazinovics Bence Molnár Balázs Száraz Emil Kandó Téri Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Isk. Brassó Utcai Kálmán Aranka Takács Lászlóné Kiss Ágnes Számítógépes barangolás csapatverseny Angol- Power point - Internettel a világ körül Helyszín: Pogány Frigyes Szakközépiskola és Gimnázium Csapatverseny Arany Ezüst Ágoston Dóra Répás Réka Illés Kornél Buzás Fanni Dávid Réka Vajda Lilla Gulner Gyula Kandó Téri Német- Power point Internettel a világ körül Peringer Mónika Jánk Zsolt Kőhegyi Zsuzsanna, Dobrocsiné Deréni Ildikó, Szepesiné Kőnig Zsuzsa, Biácsi Ildikó Arany Ezüst Bronz Marton Bence Sótonyi Erzsébet Kozma Bálint Váncza Zsófia, Tóth András, Kerekes Mihály Darus Utcai Általános és Magyar-Német Két Tannyelvű Iskola Ady Endre Bakos Péterné, Kóra Márta Kovácsné Vereb Katalin, Ruttkay Sándorné Rákóczi szabadságharc 300. évfordulójára rendezett informatika csapatverseny 38

39 Helyszín: Pestszentlőrinci Közgazdasági Szakközépiskola 1 Baffi Péter Mezei Szabolcs Salamon Norbert Kondor Béla Tóth Mariann Fodor Attila Stumphauser Nóra Baranyi Bence Bús Boglárka 3 Pádár Adrienn Illés Kornél Kriszt Benedek Ujvári Viktor Kandó Téri Gulner Gyula Szepesiné Kőnig Zsuzsa Jánk Zsolt Angol nyelvű vers és prózamondó verseny Helyszín: Kapocs Általános és Magyar-angol Két Tannyelvű Iskola Arany fokozat Tanuló neve Iskola Felkészítő tanár Kovács Adél Kandó Téri Biácsi Ildikó Kadlicskó Krisztián Kandó Téri Dobrocsiné Derényi Ildikó Ludányi Lili Vajk-sziget Brágye Gyöngyi Buday Kíra Vörösmarty Mihály Énekzenei Nyelvi Tóth Gabriella Gadácsi Dorottya Vörösmarty Mihály Énekzenei Nyelvi Tóth Gabriella Ezüst fokozat Tanuló neve Iskola Felkészítő tanár Parrag Réka Kandó Téri Biácsi Ildikó Kovács Dóra Kandó Téri Dobrocsiné Derényi Ildikó Klettner Dóra Vörösmarty Mihály Énekzenei Nyelvi Felső Melinda Inczeffy Gergely Vörösmarty Mihály Énekzenei Nyelvi Felső Melinda Bronz fokozat 39

40 Tanuló neve Iskola Felkészítő tanár Kovács Zita Pencz Dorottya Geleta Kristóf Kovács Bence Mayer Nikoletta Benedek Fanni Kiss Tamara Reiter Renátó Bókay Árpád Bókay Árpád Brassó Utcai Brassó Utcai Eötvös Loránd Vajk-sziget Vajk-sziget Vörösmarty Mihály Énekzenei Nyelvi Ált. Iskola Porkolábné Jakus Ildikó Porkolábné Jakus Ildikó Hutainé Urbán Gabriella Hutainé Urbán Gabriella Mészáros Kinga Brágye Gyöngyi Brágye Gyöngyi Dr. Téglásné Rehó Andrea Märchenland 1 n.a. Táncsics Általános és Busa Szilvia Német Nemzetiségi Isk. 1 n.a. Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Iskola Imréné Farkas Katalin Molnár Hajnalka Takács Dorka, Zarándy Lilla Bókay Árpád Kiss Ágoston Kappel Viktor Szemán Adrián Máté Miklós Maricza Fanni Safranek Márk Pap Máté Kindián Dóra Horváth Péter Szőnyi Balázs n.a. Szent Lőrinc Katolikus Vázsonyi Mónika Kiss Gyöngyi 3 n.a. Szenczi M. A. Református Makai Henrietta 3 Bertalan Bianka,Fehér Katalin, 1. sz. ETALONSPORT Általános és Sportiskola Jánk Zsoltné 40

41 Közép Nikolett, Magori Réka, Nagy Orsolya, Lencse Dániel, Sásdi Dominik, Szalai Kristóf 3 Kovács Marcell, Rácz Emese, Rácz Julianna, Diós Brigitta, Kerekes Antal, Csányi Gábor, Kovács Levente, Pájer Fruzsina, Márkus Péter Ady Endre Bogárné Kováts Judit Múltidéző vetélkedő Makett - készítés Arany Ezüst Bronz Eötvös Loránd Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Ált. Iskola Kastélydombi Kandó Téri Kastélydombi Kastélydombi Vajk-sziget Vajk-sziget Kandó Téri Szenczi M. A. Ref. Ált. Isk. Diasor Arany Ezüst Bronz Bókay Árpád Kondor Béla Bókay Árpád Kondor Béla Kandó Téri Vajk-sziget Ált. Isk. Szenczi M. A. Ref. Ált. Isk. Szépirodalom Arany Ezüst Bronz Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Ált. Iskola Kandó Téri Kandó Téri Eötvös Loránd Általános Isk. Bókay Árpád Tudományos diákdolgozat Arany Ezüst Bronz 41 Bókay Árpád

42 Kondor Béla Eötvös Loránd Általános Isk. Kandó Téri Kastélydombi Általános Isk. Bókay Árpád Általános Isk. Kastélydombi Bókay Árpád Általános Isk. Kastélydombi II. forduló Arany Ezüst Bronz Kandó Téri Bókay Árpád Pestszentlőrinci N: Nemzetiségi Ált. I. Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Ált. Isk. Eötvös Loránd Ady Endre Kastélydombi Pitagorasz Általános Iskola Kondor Béla Vajk-sziget Általános Iskola Hidegtál készítő verseny 1 Kolos Norbert Kassa Utcai Jakab Hajnalka Bikari Dominik DEnavi Rami Sarkadi István 1 Maglóczky Szonja Rottmanner Kata Csákány Igor Járdaházi Áron Pitagorasz Diráné Huszár Getrúd Bartók Tímea Soós Katalin Patkó Antónia 3 Máthé Anna Hajós Vivien 3 Hajnali Adrienn Kutasi Katalin Ranyik Renáta Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola Barssó Utcai Kassa Utcai Takács Lászlóné Gajdátsy Ferencné Jakab Hajnalka Különdíj: Dira GErda, Dira Gréta, Szolnoki Réka (Kapocs, Á.I. Pitagorasz Á. I., Hunyadi M. G évben országos, budapesti és egyéb versenyeken elért alsó és felső tagozatos eredmények 4

43 Ady Endre Utcai Haza és haladás Országa Történelmi Verseny Pozsgai Cintia, Csajkovics Krisztián 8. osztályos tanulók 3. helyezést értek el Háló Sára, Molnár Sára 8. osztályos tanulók 4. helyezést értek el. Felkészítő tanár: Böröczky Csaba Budapesti KRESZ-verseny Aranyos Balázs, Csajkovics Krisztián 8. osztályos tanulók 6. helyezést értek el Máró László, Kerekes Mihály 8. osztályos tanulók.7. helyezést értek el Felkészítő tanár: Bozsikné Nehéz Ildikó Curie országos kémia verseny budapesti fordulója Kertes Balázs 8. osztályos tanuló 1. helyezést ért el Andrási Dávid 7. osztályos tanuló 15. helyezést ért el Felkészítő tanár: Kabály Adsrienne Bókay Árpád Kapocs Dominik 3.b osztályos tanuló. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Barbarics Zsuzsanna Porkoláb Anna, Jantász Nikolett 8.b történelem - Haza és haladás verseny Felkészítő nevelő: Ilkeiné Kupai Valéria Veress Kristóf 3.b osztályos tanuló 4. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Barbarics Zsuzsanna Nagy Tamás 3.b osztályos tanuló 4. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Barbarics Zsuzsanna Draskóczy Barnabás 3.b osztályos tanuló 4. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Barbarics Zsuzsanna Fleischmann Anna 3.b osztályos tanuló 4. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Barbarics Zsuzsanna Bodnár Anita.c osztályos tanuló 4. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Felkészítő nevelő: Csigóné Vörös Anita Hargitai Gergely.c osztályos tanuló 5. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Csigóné Vörös Anita Hunfalvi Boglárka 3.b osztályos tanuló 6. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Barbarics Zsuzsanna 43

44 Szokola Dorka.c osztályos tanuló 7. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Csigóné Vörös Anita Ovád Nóra 6.b osztályos tanuló 7. helyezést ért el az országos LOGO programozói versenyen. Felkészítő nevelő: Felkészítő nevelő: Suszter Balázs Szüsz Balázs 3.b osztályos tanuló 8. helyezést ért el az országos szorobán versenyen. Felkészítő nevelő: Barbarics Zsuzsanna Lugosfalvi Leó 3.a osztályos tanuló 0. helyezést ért el az országos Zrínyi matematikaversenyen. Felkészítő nevelő: Kállayné Pápai Márta Lugosfalvi Leó 3.b osztályos tanuló 1. helyezést ért el a budapesti matematika versenyen - Zrínyi. Felkészítő nevelő: Kállayné Pápai Márta Dobos Petra, Maricza Fanni 6.b osztályos tanuló 4. helyezést ért el a budapesti népdaléneklőversenyen Felkészítő nevelő: Pasqualetti Andrea Kiss Ágoston 6.b osztályos tanuló 3. helyezést ért el a budapesti makett versenyen Felkészítő nevelő: Havril István Takács Dorka 6.b osztályos tanuló 3. helyezést ért el a budapesti német versmondó versenyen Felkészítő nevelő: Ilkeiné Kupai Valéria Felkészítő nevelő: Dávid Kamilla 4.a osztályos tanuló 10. helyezést ért el a budapesti matematikaversenyen. Felkészítő nevelő: Hámoriné Szabó Anikó Ovád Márton 8.b osztályos tanuló 10. helyezést ért el a budapesti informatika - táblázatkezelő versenyen. Felkészítő nevelő: Suszter Balázs Ulicska Gergely, Müller Péter 6.a osztályos tanuló kie-melk. ért el a budapesti bp-i makett verseny - Bolyai Felkészítő nevelő: Havril István Kapocs Dominik 3.b osztályos tanuló 1. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Barbarics Zsuzsanna Veress Kristóf 3.b osztályos tanuló. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Barbarics Zsuzsanna Fleischmann Anna 3.b osztályos tanuló 3. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Barbarics Zsuzsanna Draskóczy Barnabás 3.b osztályos tanuló 3. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Barbarics Zsuzsanna Szüsz Balázs 3.b osztályos tanuló 3. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Barbarics Zsuzsanna Dávid Kamilla 4.a osztályos tanuló 3. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Hámoriné Szabó Anikó Szüsz Balázs 3.b osztályos tanuló 3. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. 44

45 Felkészítő: Barbarics Zsuzsanna Kiss Ágoston 6.b osztályos tanuló 3. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Havril István Szokola Dorka.a osztályos tanuló 4. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Lakatosné Garadnay Erzsébet Hargitai Gergely.c osztályos tanuló 4. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Csigóné Vörös Anita Bodnár Anita.c osztályos tanuló 4. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Csigóné Vörös Anita Hunfalvi Boglárka 3.b osztályos tanuló 4. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Barbarics Zsuzsanna Nagy Tamás 3.b osztályos tanuló 4. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Barbarics Zsuzsanna Adorján Viktória 4.a osztályos tanuló 4. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Hámoriné Szabó Anikó Héni Kristóf, Cu Le Dien Houng, Zsinkó Levente 5.b, Veres Bertalan 5.a osztályos tanulók 5. helyezést értek el a területi a Zrinyi a matikaversenyen. Felkészítő: Veres Ildikó Felkészítő: Seresné Patkó Ildikó Veres Bertalan 6. helyezést ért el a területi matematika - alapműveleti versenyen. Felkészítő: Seresné Patkó Ildikó Dávid Kamilla, Komjáthy Dániel 4.b, Kiss Márk, Kollár Dóra 4.a osztályos tanulók 6. helyezést értek el a területi a Bolyai matematika csapatversenyen. Kovácsné Bittmann Erzsébet, Hámoriné Szabó Anikó Adorján Dániel 6.a osztályos tanuló 6. helyezést ért el a területi szorobán versenyen. Felkészítő: Vörösné Éles Csilla Nguyen Quang Anh 5.a osztályos tanuló 10. helyezést ért el a területi matematika - alapműveleti versenyen. Felkészítő: Seresné Patkó Ildikó Cu Le Dieu Lilián 5.b osztályos tanuló 10. helyezést ért el a területi matematika - alapműveleti versenyen. Felkészítő: Veres Ildikó Kalocsai Botond, Kálmán Kristóf, Farkas Miklós Artúr 1. helyezést értek el a kerületi Csillagászat csapatversenyen Felkészítő nevelő: Vörösné Éles Csilla a a Brassó Utcai 45

46 A Brassó Utcai 3. lett a Hon- és népismereti versenyen. Csapattagok: Molnár Anna Maja, Chrapán Dorina, Halász Nóra Felkészítő nevelő: Fazekas Istvánné Környezetismereti versenyen a 3. osztályos csapata második helyezést ért el. Csapattagok Nyuli Barnabás, Sipos Botond, Molnár István. Felkészítő nevelő: Barta Györgyné) Környezetismereti versenyen a negyedikesek csapata 1. helyezést ért el. Csapattagok: Molnár Anna, Józsa Dorina, Tfirst Dóra Felkészítők:Tolnai Éva, Tfirstné Mészáros Ágnes Zrínyi Matematika Verseny területi fordulóján 3.o. 1. Büki Balázs (felk. Vargáné Gábos Katalin)14. Novák Levente 4.o. Huszti Emma 3. hely, Szabó Karolina 13. hely Felkészítő Fehér Istvánné 4.o. csapat.hely (Huszti Emma, Szabó Karolina, Bekker Márk) 5. o. Tomori Zoltán 14. hely (felkészítő: Schwartz Katalin) 8.o. Sánta Benedek 3., Németh Gergő 1. csapat (Sánta Benedek, Németh Gergő, Kurucz Gábor). hely Felkészítők Bognár Károlyné, Schwartz Katalin Alapműveleti Matematika Verseny területi 4.o. Csontos Boldizsár 1., Huszti Emma., Vágány Gergő 3., Ábrahám Ármin 5.,Felkészítőjük Fehér Istvánné, Bekker Márk 6. felkészítő: Tfirstné Mészáros Ágnes és Fehér Istvánné 5.o. Horváth Szofi felkészítő Schwartz Katalin 8.o. Sánta Benedek 1. Fővárosi: 4.o. Csontos Boldizsár 1., Vágány Gergő 4., Huszti Emma o. Sánta Benedek 1. Országos: Fővárosi: 4. o. Csontos Boldizsár o. Sánta Benedek 3. Környezetvédelmi Verseny évfolyam 3. hely Blazinovits Bence, Molnár Balázs, Száraz Emil Alapműveleti matematika verseny területi forduló Csontos Boldizsár 4. évfolyamos tanuló 1. helyezést ért el. Huszti Emma 4. osztályos tanuló. helyezést ért el. Vágány Gergő 4. osztályos tanuló 3. helyezést ért el. Ábrahám Ármin 4. osztályos tanuló 5. helyezést ért el. Bekker Márk 4. osztályos tanuló 6. helyezést ért el. Horváth Szofi 5. osztályos tanuló 5. helyezés ér el. Sánta Benedek 8. osztályos tanuló 1. helyezést ért el. Darus Utcai Általános és Magyar - Német Két Tannyelvű Iskola 46

Bókay versenyeredmények 2013/2014. május 11.

Bókay versenyeredmények 2013/2014. május 11. Bókay versenyeredmények 2013/2014. május 11. országos verseny 12. hely Zsinkó Levente 8.b matematika Pangea országos verseny 3. hely Lugosfalvi Leó 6.a matematika Pangea országos verseny 3. hely Szászfai

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

2. Vajk-sziget (Balogh Boglárka 3.b, Dömötör Réka 3.b, Dulácska Dániel 3.b, Jurák Zoé 3.b)

2. Vajk-sziget (Balogh Boglárka 3.b, Dömötör Réka 3.b, Dulácska Dániel 3.b, Jurák Zoé 3.b) ALSÓ TAGOZAT Bolyai Matematika Csapatverseny, körzeti forduló: 2. Vajk-sziget (Balogh Boglárka 3.b, Dömötör Réka 3.b, Dulácska Dániel 3.b, Jurák Zoé 3.b) Felkészítő: Máté Judit Bolyai Természettudományi

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Név Tárgy Tanár Kezd

Név Tárgy Tanár Kezd 12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13. Tantárgy Helyezés Tanuló neve Megnevezés Szint Felkészítő nevelő 6. Gaál Ramónia 6.a Kisokos 2000 angol verseny országos Fodorné Nagy Erika 3. Kanyó Attila 4.b Kisokos 2000 angol verseny országos Aszalós

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei Név Osztály Tantárgy helyezés Pap Ágota 5.a szépírás 1. Zombori Kira 5.b szépírás 2. Törőcsik Alexandra 5.c szépírás 3. Zombori Flóra 6.b szépírás 1. Kis

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Alapműveleti Matematika Verseny 2011 - TEREMBEOSZTÁS. 1. terem

Alapműveleti Matematika Verseny 2011 - TEREMBEOSZTÁS. 1. terem Alapműveleti Matematika Verseny 2011 - TEREMBEOSZTÁS 1. terem Bókay Árpád Általános Nguyen Quang Anh Bókay Árpád Általános Pécs Júlia Bókay Árpád Általános Veres Bertalan Bókay Árpád Általános Zsinkó Levente

Részletesebben

Járási tantárgyi vetélkedők

Járási tantárgyi vetélkedők Járási tantárgyi vetélkedők Magyar nyelv és irodalom 1. Belovics Alexandra 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 2. Darcsi Barbara 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 3. Homoki Eszter 2 4.A (8.oszt) Hnatik-Riskó

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

1. évfolyam - eredmények. II. forduló. I. forduló

1. évfolyam - eredmények. II. forduló. I. forduló név 1. évfolyam - eredmények I össz pont össz. % 73 fő max.pont: 35 34 45 114 100% 1. Ábel Ferenc 1.b 35 34 45 114 100% 1. Andóczi-Balog Viktória 1.c 35 34 45 114 100% 1. Badar Botond 1.c 35 34 45 114

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Országos helyezések Megyei és területi helyezések 1-15-ig Városi helyezések 1-5-ig Házi helyezések 1-3-ig Egyéni eredmények Tantárgy Forduló A verseny megnevezése

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben Országos fordulók helyezései Megyei és területi fordulók helyezései 1-15 Városi fordulók helyezései 1-5 Házi fordulók helyezései 1-3 Egyéni eredmények: Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben Tantárgy

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyar nyelv és irodalom Várhatóan tanítják: Dr. Kalina Katalin Novák Anna Dorina 11.A Piros Virág 11.C Koppányi Eszter 11.D Radó Nikoletta 12.A Zalasch Bernadett Julianna 12.A Kocsis Dóra Katalin 12.B

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Magyar nyelv és irodalom műveltségi terület Magyar nyelv és irodalom Czuczor Gidai Zsófia 2.b XIII.Országos Versmondó verseny

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

1.OSZTÁLY Beckné Vlasits Ildikó

1.OSZTÁLY Beckné Vlasits Ildikó 1.OSZTÁLY Beckné Vlasits Ildikó 1.Bán Gyöngy Beáta 2. Bogdán Fanni 3. Bogdán Jázmin 4.Bogdán Krisztián 5.Brassó Júlia 6.Erdélszki Tímea 7.Geuer Anna Léna 8.Gyurka Levente 9.Hollender Bence 10.Kereskai

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények OKTV eredmények Verseny megnevezése Helyezés Tanuló neve Osztálya Felkészítő tanár Spanyol nyelvi OKTV I. kategória 4. Képes Zita 12/2 Baena Moreno Francisco José Fizika OKTV II. kategória 5. Kaposvári

Részletesebben

304. terem (20) 305. terem (27)

304. terem (20) 305. terem (27) Magyar nyelv- és irodalom 304. terem (20) 305. terem (27) Balog Ádám Balog Klaudia Bertalan Péter Borsi Nikolett Borsós Andor Csentei Vivien Eskulics Máté István Gál András István Harmath Zsuzsanna Hesz

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Tanulmányi versenyek 2012-2013-as tanév

Tanulmányi versenyek 2012-2013-as tanév 3.sz. melléklet Tanulmányi versenyek 2012-2013-as tanév Magyar Bendegúz megyei nyelvész verseny 1.a: Kovács Eszter 1. hely Felkészítő tanár: Remeczki Ferencné 3.b: Antal Keve Lél 3. hely Szépolvasó verseny

Részletesebben

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó 1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás

Részletesebben

2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Angol nyelv I. kategória 28. Ágoston András Iván 12. d felkészítő tanár: Zanatiné Szántai Ildikó Angol nyelv II. kategória 6. Veres Dóra Erzsébet 11.

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

A Városi matematikaverseny eredményei. 5. évfolyam

A Városi matematikaverseny eredményei. 5. évfolyam A Városi matematikaverseny eredményei 2016 5. évfolyam Helyezés Név Pontszám Iskola Felkészítő tanár neve 1. Ustea Dániel 83 Jókai Mór 2. Cseh Máté 77 Jókai Mór 3. Tamás Ákos 68 Nyh. Bem J. Ált. Kazinczy

Részletesebben

Felkészítő pedagógus

Felkészítő pedagógus Osztály: 2. 1 KÓKA ANNA Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 68 26 94 2 ZDROBA PANNA -EMÖKE Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 65 28 93 3 Nagy

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye NÉV ÉVF. ISKOLA Levelező Matematika Verseny 7. évfolyam eredménye 1.forduló (56 pont) 2.forduló (62 pont) 3.forduló (51 pont) 4.forduló (49 pont) össz.pont 1. Barti Fanni 7. Géza Fejedelem Általános Iskola,

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS MÚZEUMBARÁT TÖRTÉNELEMVERSENY 2017/2018. TANÉV 5-6. ÉVFOLYAM. Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium

HORVÁTH MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS MÚZEUMBARÁT TÖRTÉNELEMVERSENY 2017/2018. TANÉV 5-6. ÉVFOLYAM. Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium HORVÁTH MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS MÚZEUMBARÁT TÖRTÉNELEMVERSENY 2017/2018. TANÉV 5-6. ÉVFOLYAM Témakör Helyezés Tanuló neve Iskolája 1. Hajdu Bálint Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér 2. Tolnai Dániel

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben