KRÓNIKA. Jégpálya Gémesi György segítségével. esõvizét és a kialakított medencébe vezettük. Így kb. 100 köbméter vizet spóroltunk meg.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KRÓNIKA. Jégpálya Gémesi György segítségével. esõvizét és a kialakított medencébe vezettük. Így kb. 100 köbméter vizet spóroltunk meg."

Átírás

1 KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA február Ingyenes kiadvány 8. évfolyam 2. szám Jégpálya Gémesi György segítségével A Szilasligeti Teleház Egyesület 2001 õszén alakul meg. 2 évre rá az egyesületen belül létrehoztuk az Ifjúsági Tagozatot. A Tagozat fõ célja a fiatalok sportolási és kulturális lehetõségeinek biztosítása. Elsõ lépésként szerettünk volna valami olyat adni a közösségnek, ami még nem volt a településen. Így született meg a jégpálya ötlete, melyet Szilasliget közepének beépítetlen területére terveztünk. Nehezen mentek az elsõ lépések, de 2003 télen sikerült egy 550nm-es jégpályával megünnepelni az Ifjúsági Tagozat sikeres elindulását. Majd tavasszal a jégpályából focipályát alakítottunk ki, ezért a tereprendezést is folytatnunk kellett, mivel a pálya méretei megnövekedtek. Vándorserleget alapítottunk 2004 nyarán, és 20 csapat részvételével focibajnokságot rendeztünk. Majd újra jött az õsz és sok felnõtt és gyerek állított meg aggódva, hogy ugye idén is megcsináljátok? És büszkén mondtam: Persze! Most azonban már nagyobb terveket szõttünk. A pálya december elejére készen állt, és sokakkal ellentétben vártuk a hideg fagyos napokat. As idõ azonban néha már tavasziasra fordult. Elkedvetlenedve vártuk az újabb elõrejelzéseket, mikor végre megjött az igazi tél hóval és faggyal. Bár az enyhe idõjárás is kedvezõ volt, ugyanis takarékossági szempontból összegyûjtöttük a Szilasligeti vízelvezetõ árokrendszerek esõvizét és a kialakított medencébe vezettük. Így kb. 100 köbméter vizet spóroltunk meg. A 2 tavalyihoz képest idén 1450m - en alakítottuk ki a pályát. Persze a munkálatok is nagyobbak voltak és a fenntartása is nehézkesebbé vált. Segítséget kaptunk a lakosság és a vállalkozók részérõl is. Igaz, hogy ahonnan a legtöbb támogatást vártuk, Kerepes község önkormányzata elutasító volt, sõt még a világítás kiépítését is megakadályozta. Így most sötétben korcsolyázunk. De az öröm ott ül minden gyerek arcán, mert végre elkészült valami, ami az övék. Ami mögött nem multinacionális cégek, nem fogyasztói szemlélet és pénz áll. Ez a jégpálya szolgáljon bizonyítékul a döntéshozóknak, hogy nem lehet minden kérést elutasítani, egyre gyakoribb képviselõi válasszal:..nincs pénz! Hosszú, kitartó, több mint 100 órás társadalmi munka eredményeként megvalósult a kitûzött célunk. Dr. Gémesi György országgyûlési képviselõ egy kisebb ünnepség keretében február 6-án megnyitotta, Szilasliget II. ingyenes jégpályáját. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a képviselõ úrnak, hogy nagymértékben hozzájárult és segített minket a munkálatok elvégzésében. Fontos, hogy legyenek céljaink, és kitartással, akarattal és hittel elérhessük vágyainkat. Reméljük, néhány hétig még kegyes lesz hozzánk az idõ és megtartja a jégpályát, hogy a helyi és környezõ települések fiataljai és idõsebb generációi is örömmel használják ezt a téli sportot. Liptay Gábor Szilasligeti Teleház Ifjúsági Tagozat vezetõ

2 2 A GRASSALKOVICH-OK NYOMÁBAN Vallási turisztikai konferenciát rendeznek február 17-én a Gödöllõ-Máriabesnyõi Kegytemplomban. A Grassalkovichok nyomában elnevezésû tanácskozáson elõadást tart többek között, Gáspár István a Kegytemplom Plébánosa, Bajusz Árpád Református Lelkész, Görbe József Katolikus Plébános Csömörrõl, Lontai László Egyházközségi Képviselõ, Dr. Stella Leontin Spirituális Kanonok, valamint Dr. Gémesi György Országgyûlési Képviselõ. A konferencián több neves turisztikai szakember is elõadást tart. Ott lesz Oláh László a Magyar Turizmus Rt. Igazgatója, Darázs György a Lázár Lovaspark Marketing Igazgatója, valamint Kerényiné Bakonyi Eszter történész, muzeológus. Vella Nándor HÁJAS TÉSZTASÜTÉS ÉS FÁNK- SÜTÉS FORTÉLYAI BEMUTATÓ FEBRUÁR 18. SZOMBAT, 10 ÓRÁTÓL 12 ÓRÁIG PETÕFI SÁNDOR MÛVELÕDÉSI HÁZ, CSÖMÖR, VÖRÖSMARTY U. 1. A tésztakészítést bemutatják: Mervald Mihályné /Franciska/, Makai Dezsõné /Magdi/, Persek Lajosné /Erzsike/, Baranyi Istvánné /Éva/, Halmos Mónika és a kistarcsai Kulturális Egyesület képviselõi A programon közremûködik a Pannónia Néptáncegyüttes Hagyományörzõ Csoportja, Kistarcsa, a Csicsörke Néptánccsoport, Csömör, az Õrbottyáni Hagyományörzõ Csoport Bemutató ingyenes, minden érdeklõdõt szeretettel várunk! Épül az elkerülõút, Kerepes és Gödöllõ között! Február közepén kezdõdik a Gödöllõt elkerülõ út földmunkáinak elõkészítése. Az elsõ szakaszban a közmûvezetékek áthelyezésére kerül sor, ezután kezdõdhetnek elõreláthatólag március elején a földmunkák. Ez azonban nem csak a kivitelezõtõl, hanem az idõjárástól is függ. Mint azt Pap Kornéltól, a kivitelezõ EGUT Rt. területi fõmérnökétõl megtudtuk: a tervek szerint kezdõdnek az elkerülõút építésének munkálatai. Amennyiben az idõjárás engedi, a kivitelezõ az érintett szakaszon megkezdi a közmukábelek (elektromos hálózatok, távközlési kábelek) áthelyezését. Ez várhatóan májusig tart majd, de folyamatosan, a már elkészült útszakaszokon megkezdik a földmunkákat, amint a talaj hõmérséklete azt lehetõvé teszi. Az elkerülõút, amelynek megépültével várhatóan jelentõsen csökken a Gögöllõn áthaladó forgalom, a Dobogó fölött indul, keresztezi az autópályát, majd Gödöllõ és Kerepes határában kerüli meg a várost.az Irtványosnál a Ganz mögött metszi a 3-as fõutat és a Madáchiskola és az ipari park között, az ipari zóna mentén halad, majd a TSZmajor és a szennyvíztelep között éri el az Isaszegi utat. Gödöllõt délrõl megkerüli, körforgalmi csomóponttal metszi a Köztársaság utat és a régi vasúti töltés mentén a vasutat felüljáróval keresztezi. Ezután ismét körforgalommal csatlakozik a 3-as fõútba a máriabesnyõi templom elõtt.amár említetten kívül még két felüljáró épül, az egyik az Isaszegi út, a másik pedig a HÉV felett ível majd át. Sz.T. SUZUKI GUSZTÁVSUZUKI 2005-ben... IGNIS már Ft-tól WAGON R+ már Ft-tól ÉS IGEN! ÚJ SWIFT! Ajánlatunkat kérje személyesen szalonunkban! Bp. Gusztáv u.89., Kedvezõ hitelkamatok Használtautó beszámítás Az akció február 1-tõl, visszavonásig tart! Amire mindannyian vártunk... Már rendelhetõ!! Tel.: (06-1) , Nyitva: H-P: 8-18-ig, Szo, V: 9-13-ig, auto@suzukigusztav.hu SUZUKI GUSZTÁV HASZNÁLT AUTÓ 1155 Budapest, Késmárk u Tel.: (06-1) , , Nyitva: H-P: 9-18-ig, Szo, V: 9-13-ig

3 Építkezzünk OKOSAN pincétõl a padlásig Otthont teremteni öröm. Sajnos az építkezés során felmerülõ problémák sokszor beárnyékolják ezt az örömöt és megnehezítik a munkát. A Szilasi Mészépker Bt. 10 éves tapasztalattal rendelkezik az építõanyag-ipar területén, ezért hasznos tanácsokkal tudja ellátniazépítkeznivágyókat. Mint mindenki tudja, az építkezéshez elsõsorban pénz kell. Azonban az anyagi feltételek megteremtésén kívül fontos, hogy az erõforrásainkból a lehetõ legtöbbet hozzuk ki. Szeretném hangsúlyozni, ez nem azt jelenti, hogy a lehetõ legolcsóbb anyagokat válogatjuk össze. Figyelembe kell venni az építõanyagok minõségét, élettartamát, fizikai tulajdonságait, kiadósságát. Itt kell megemlíteni, hogy az építõanyagok házhoz-szállítását terhelõ költség általában meglepõen nagy volument képvisel, 3 melyre az építtetõk nem számítanak. Számos esetben problémát okoz, hogy az építõanyagkereskedések nem elég rugalmasan szállítják ki a megrendelt árukat, így hátráltatják az építkezés menetét, mely fölösleges többletköltségeket eredményez. Mindezen problémák elkerülése érdekében mindenképpen ajánljuk Önöknek, hogy kössenek Szállítási szerzõdést egy választott építõanyag-kereskedéssel. Ez a szerzõdés nem jár kötelezettségekkel az Önök részérõl, mégis számos elõnyét élvezhetik pl: minimális szállítási díjak, magas színvonalú szaktanácsadás- az egész házra kiterjedõen-, rugalmas szállításifeltételek stb... Szilasi Mészépker Bt-nél többek között ezekkel a szolgáltatásokkal és képzett kollégáinkkal állunk az Önök rendelkezésére. A témával kapcsolatos kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal az alábbi hirdetésben szereplõ telefonszámok bármelyikén. Szilasi Mészépker Bt. (x) 2145 Kerepes, Béke út 19. Tel: Kistarcsa, Nagytarcsai út 2. Tel: Tüzelõ, alap- építõanyagok, hang-, víz-, hõ-, szigetelõanyagok, beton termékek, gipszkarton, OSB lapok, fóliák, csempe ragasztók, száraz habarcsok és mindennemû építõanyag széles választéka kapható szállítással is. CSERÉP AKCIÓ bruttó 1560Ft/nm-tõl Leier tégla akció 38 N+F bruttó 306Ft/db 30 N+F bruttó 239 Ft/db Új termékeink: CSEMPÉK, PADLÓLAPOK ZALAKERÁMIA, OLASZ, SPANYOL élvédõk, Cimsec-, Murexin fugázók

4 4 Tüz és káresetek Az MDF népszerû javaslata Kerepes január 15. A Gyár utca végén lévõ területen erdõtûz nyomait észlelték a tüzet jelzõk, azonban kiderült hogy a területen elektromos kábeleket égettek. Kistarcsa február 4. A délutáni órákban egy lakóház vegyestüzelésû kályhájának füstcsöve széteset és a kiáramló füst a lakást elárasztotta, valamint a kipattanó szikra meggyújtotta a szönyeget. A szétesett kályhacsövet összeraktuk, jelentõs tûz gyakorlatilag nem keletkezett. A füstcsõ szétesése a megfelelõ (legalább 1,5 méterenkénti) rögzítés hiánya miatt történt, és éjszaka valószínûleg nagyobb galibát okozott volna. Gödöllõi Tûzoltóság Tisztelt kerepesi és kistarcsai polgárok! Mint a 4. sz. választókerület országgyûlési képviselõje tájékoztatom a tisztelt állampolgárokat, hogy munkatársaim, dr. Máthé Gizella és Márvány Miklós állnak az Önök segítésére: Kerepesen február 21-én /kedden/ óráig. Kistarcsán február 22-én /kedden/ óráig. Gödöllõn pedig minden hónap elsõ szerdáján áll az országgyûlési képviselõ az állampolgárok rendelkezésére, legközelebb március 2-án, l0 - l2 óráig és l4 - l6.30 óráig. Parlamenti látogatás korlátozott formában, csak csoportosan lehetséges. A látogatás változatlanul Gémesi György képviselõ úr vendégeként ingyenes. Pelyhe József parlamenti titkárnál lehet jelentkezni az alábbi telefonszámon: 20/ dr. Gémesi György országgyûlési képviselõ A Magyar Demokrata Fórum - közleménye szerint - azt javasolja, hogy ha a törvény által nevesített ünnepnapok (munkaszüneti napok) szombatra vagy vasárnapra esnek, úgy az ezt megelõzõ, vagy ezt követõ munkanapot pihenõnappá kell nyilvánítani. Azaz, ha a munkavállaló a naptári napok szeszélye folytán elesik a törvény által garantált és õt megilletõ munkaszüneti naptól, akkor azt a megelõzõ vagy a soron következõ munkanapon kaphassa vissza pihenõnap formájában. Az elnökség arra kéri a frakciót, hogy 8 napon belül nyújtsa be a Munka Törvénykönyve módosítására javaslatát. Feljövõben az MDF! A Magyar Demokrata Fórum 7,3 százalékot ért el a biztos pártválasztók körében a Reggel címû napilap olvasói között végzett február 7-i felmérés eredményeként. A kiadó és a Corvinus Egyetem közös közvélemény kutatása során a 18 év feletti napilapvásárlókat kérdezték meg. A felmérést Budapesten és a nagyvárosokban, valamint olyan kisvárosi mintán végezték, amely jól reprezentálja az ország nagy régióit. Reggel-grafika AUTÓJAVÍTÁS ALKATRÉSZ ELADÁS Személy és kistehergépkocsik: autószerviz, motordiagnosztika, zöldkártya, futómûállítás, karosszéria javítás, fényezés, autós jogsegélyszolgálat, biztosítás ügyintézés Tel.: 1/ Tel./fax: 1/ EREDETISÉGVIZSGÁLAT Tel.: 1/ / Budapest XIV, Fogarasi út 103.

5 5 PINCÉTÕL A PADLÁSIG MINDENT EGY HELYEN! ÚJ-ÉPKER BT. Tüzép REVI BT. Fatelep NAP 19 KFT. Szigeteléstechnika nap19@vnet.hu -deszka -Bramac léc -padló -gerenda -zsaludeszka -lambéria -OSB -szélezetten asztalos minõségû faanyagok Nagy tétel megrendelése esetén jelentõs kedvezmények AKCIÓ! 41500Ft/M 3 MINÕSÉGI ÁRÚK OLCSÓ ÁRON ÚJ-ÉPKER BT SÓDER AKCIÓ 2800Ft/m szállítással -homok -tégla - YTONG -zsalukõ -cement -mész -gáz - tüzifa 10 raklaptól INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS 3 NAP 19 KFT % kedvezmény - DRYVIT, NIKECELL -TOPLÁN -kõzetgyapot -VILLAS -vízszigetelés -RIGIPS -gipszkarton és kiegészítõi - URSA ÜVEGGYAPOT AKCIÓK FOLYAMATOS KEDVEZMÉNYEKKEL VÁRJUK TELEPÜNKÖN RÁNK ÉPÍTHET KEREPES, SZABADSÁG u. 117.

6 6 Mozdulatlan szárnnyal, méltóságteljesen körözve A parlagi sas éve A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület minden évben más madárfajra irányítja a figyelmet, hogy ezáltal minél szélesebb körben ismerjék meg az egyesület tevékenységét és nyújtsanak támogatást munkájához a parlagi sas éve, amivel a ragadozó madarak védelmének jelentõségét hangsúlyozzák. A parlagi sas keleti elterjedésû faj, az úgynevezett erdõssztyepp régióban él a Bajkál-tótólaKárpát-medencéig. IROTROFON * Telefonok, telefonközpontok, faxok árusítása és szerelése * Házi és vállalati telefonhálózatok tervezése, építése * Számítógép- eladás, hálózat építés * Rendszerüzemeltetés, rendszergazdai munkák * Kellékanyag árusítás * Szaktanácsadás Irotrofon Kft. XIV. Budapest, Fogarasi út 103. Tel.: 06-1/ , / IROTROFON E hatalmas területen azonban csak mintegy két-háromezer párra becsülik az állományt; a faj az elterjedésének teljes területén veszélyeztetett. Valamikor mintegy pár parlagi sas élhetett az ország mai területén, de hiába helyeztek teljes védelem alá minden sast Magyarországon már 1940-ben, 1985-re mindössze 13 párra csökkent a hazai állomány. Vélhetõen a mezõgazdaságban végbemenõ változások és a természetvédõk erõfeszítései nyomán, egyedüliként a faj egész elterjedési területén, a hazai állomány örvendetes gyarapodásnak indult és az eltelt húsz évben létszáma az ötszörösére növekedett. Jelenleg mintegy 70 pár alkotja a parlagi sas népességettájainkon. A kifejlett parlagi sas sötétbarna, de feje és nyakának háti oldala világos. Jellegzetessége még a fehéres tollakból álló vállfolt, ami jól látható az ülõ madáron. Testtömege meghaladhatja a négy és fél kilogrammot, szárnyfesztávolsága a két métert. Amikor állománya a kritikus mértékre csökkent, az Északi- és a Dunántúliközéphegység erdeiben költöttek a madarak. Mára azonban az állomány mintegy kétharmada leköltözött a sík vidékekre, ahol a táplálékát találja. A parlagi sas fõként ürgével és hörcsöggel él, de elfogja a nyulat és a közepes méretû madarakat is. Télen a dögreis rájár. Fészkét magas fák tetejébe építi, ahol két vagy három fiókát nevel. A kirepült fiatal madarak világosabb színezetûek, de evezõ- és farktollaik sötétek. A felnõttekre jellemzõ tollazatuk mintegy ötévesen alakul ki, a kifejlett kort azonban a becslések szerint csak minden második madár ériel. Fészke közelében a sas nagyon érzékeny a zavarásra és a mai

7 körülmények között, sajnos nem egyszerû dolog a költési idõben a háborítatlanságot biztosítani egy síkvidéki erdõsávban, vagy éppen fasorban található fészek környezetében. A parlagi sas magyarországi védelme kiemelt jelentõségû, hiszen a létszámában megnövekedett hazai állománynak fontos szerepe lehet a faj egészének megõrzésében. A hivatalos természetvédõ szervek és civil szervezetek együttmûködésével tervszerûen folyik a munka e világviszonylatban veszélyeztetett faj hazai állományának további megerõsítéséért. Hegyvidékeinken, de ma már az Alföldön is megeshet, hogy felejthetetlen élmény részeseivé válunk: valóban semmi máshoz sem hasonlítható a magasban mozdulatlan szárnnyal, méltóságteljesen körözõ parlagisas látványa. Kelen Endre 7 Dezsõ és az ismeretlen Éppen az ukrán vodka és sísapkagyártók teljesítményén járt a Dezsõ esze, amikor tüzet kérve, egy idegen ember szólította meg az utcán. Aztán érdeklõdéssel hallgatta végig mondókáját, pedig nagyon fázott ezen a télvégi reggelen. A különös ember nagyokat szippantva mondta a magáét: -Nézze uram, bár én egész életemben csak dolgoztam, azért mégis figyeltem ám körülöttem a világot, bár néha nehezemre esett. Általában persze, és leginkább, gépet szereltem és asztalt faragtam. Terheket cipeltem és medvéket etettem. Aztán nútokat mélyítettem vaslemezbe, vagy ha kellett, akár utálatos kanális dekliket is feszegettem. Mindig csak tettem, amit kellett, és olajos homlokom magam törülgettem. Körülbelül már semmin sem lepõdök meg. Proletár vagyok tehát,ésjóember.hahiszi,hanem, amikor szúnyogot csapdosok magamon, tüstént erõs bûntudat gyötör. Nem volt felhõtlen gyermekkorom az tény, mert egyszer állítólag, sûrû jégverésben kint felejtettek az udvaron. Máskor meg saját kutyánk harapott belém. Most meg a kormányunk nem értünk, hanem ellenünk tesz. Példátlan magatartás ez uram. Ezek a túláradó küldetéstudattól lobogó lelkû álhazafiak és mûproletárok (vagy micsodák) különféle fedõnevek alatt tömik a zsebüket, és belõlünk, az elszakított terület magyarjaiból, nagylelkûen nemzetpolgár -t akarnak formálni, valamiféle nemzeti vízum -mal megfejelve. Ez ugye akkora ostobaság, mint mondani szokták,- a nyeletlen bicska penge nélkül. Eközben az egész társaság kollektíven és üzletszerûen mosolyog. Tudja, vannak a dinnyeárusok, és vannak a hazaárusok. A nemzetárus, pedig körülbelül a hazaárus minõsített fokozata. Minek örüljek hát? Körül vagyok véve. Aztán, aki közel van a tûzhöz, jobban átmelegszik, mondják sokan, élen a fáradtszemû, okos hegesztõvel. Csak úgy mellékesen ugye, egy tábortûz meghitt biztonságát azért mégse pótolja egyrozoga Folytatás a 8. oldalon

8 SCHIEDEL - NIKECELL - YTONG - RIGIPSZ 8 Folytatás a 7. oldalról pléhkályha, fõleg ha úgy jár az ember, mint a hivatásos lakatos, aki gyanútlanul melegedett mellette egy vascsõre támaszkodva éppen úgy,- ahogy festett pásztor a meséskönyvben, -amikor kigyulladt hátán a savanyú illatú pufajka. -Dezsõ eközben fázósan dörzsölgette kezét, és sípolva szedte a hideg levegõt, a különös ember, pedig kíméletlenül folytatta csapongását. -Magyar vagyok tehát, tragikus figura. Ha az Isten felettem két marokkal szórja a csillagokat, köröttem akkor is sötét van. Pedig dolgos vagyok, mint a méh, és olyan jól táncolok, akár egy dörzsölt ruhatáros. Rendszeresen járok borbélyhoz, és nagy költõk mûveit olvasom. Jól fõzök, mert ha kell, akkor egy sovány rántott levest, vagy egy tepsi stercet simán összeütök. Szeretek enni, és különösen kedvelem a vak költõk, és a halott zenészek mûveit. Régóta egyedül élek, de teljes harmóniában, és többnyire éjjel hallgatok zenét, ha kint már elül az utcazaj. Viszont a gyertyámat rendesen elfújta valaki tavaly, December Ötödikén. Így az utolsó álmunk is szépen útrakelt a fák KEMIKAL - VELUX - LB-KNAUF - THERWOOLIN BÉKÉSCSABAI, CSORNAI CSEREPEK MÁRKAKERESKEDÉSE TONDACH MAGYARORSZÁG Ingyenes szállítás 10 raklap felett az ország bármely pontjára 33 ÉV GARANCIA CSERÉPAKCIÓK ÉPÍTÕANYAG TELEP H-WOOD KER. KFT. KEREPES, SZABADSÁG U. 102/2. ÚJ: Perlit beton helyett - könnyû, járható padlásfödém szigetelõanyag: ÖKOCELL DRAZSÍR 9450 Ft/m 3 Tel/fax: , Építõanyagok zsalukõtõl kúpcserépig szállítással is. Békéscsabai, Csornai, és Tatai cserepek, sóder, homok, cement, oltott mész, mész-pótlómicropol, téglák, beton termékek, Ytong téglák, hõ- és vízszigetelõk, fóliák, GIPSZKARTONOK, LB- KNAUF-DRYVIT- VAKOLAT RENDSZEREK KEDVEZMÉNNYEL között kószáló széllel. Ha ért engem uram, én úgy hiszem, hogy akkor este, mélyen bennem, meghalt valami. - Lámpámat egyedül égetem tehát, mondom csak úgy, Hendrix után, szabadon. Lassú bluest az éjszakában, egy kopott Fenderen, azt szeretem, de nagyon. A jólét mezsgyéjén csak egyszer jártam, de szélben hajlongó fák alatt sokszor lapultam. Aztán régen, bizony néha még a csórók lakóparkjában, akár egy temetõben is meghúztam magam, és megesett, hogy madáretetõkbõl ettem ki a szalonnát. Tudok én alkalmazkodni, de gyûlölöm a telet, és ideges vagyok tõle. Például ilyenkor, ha megszólal a mobilom, akkor tartósan izgatott állapotba kerülök. Képzelje, ha rosszul alszom, akkor néha azt álmodom, hogy szerelmes vagyok a gázár- szakértõ Lendvai I.-ba, az erõteljes mimikájú parlamenti asszonyba. Ilyenkor többnyire felriadok, és megrendülten forgolódom. Látszólag nincs kiút e feszült állapot labirintusából, de szerencsére emlékeim szövõszéke az ilyen vak éjszakában is csak fonja-fonja megmentõ fonalát. Általában sokat KERTÉSZET AKÁC, TÛZIFA, SZÉNFÉLESÉGEK Schiedelsamottbélésesszociálkéményrendszer30 évgaranciával!hagyományosépítésûvelszinteegyáron! gondolkozom. Mert ráérek én mindenre, uram. Nem vár engem sehol, senki. Egy szántó parasztot ugye, a barázda végén hagyott hûvös korsó hívja, kergeti. Node engem? Köszönöm a tüzet, és örülök, hogy beszélgethettem önnel. -Dezsõ szótlanul hallgatta ezt a monológot, körülöttük borongós, ronda köd feküdt a tájon. Egy régi gép csikorgó testébe szorult rozsdás vasnak érezte vállaiban a csontokat. Állt a levegõ, a távolban riadt hangú kutyák ugattak, és a közeli síneken hirtelen egy nem várt vonat zakatolt tova. A töltés tetején a szétszórt, csapzott papír hulladék fázósan zizegve lebegett a felkavartlevegõben. Kovács Ferenc Függönyvarrás Csömörön! cipzár csere, ruha alakítás, nadrág, szoknya felhajtás Tel.:70/ , 28/ Nyári nyitvatartás: H-P: 7-17-ig, Szo: 7-13-ig Homlokzati hõszigetelõ rendszerek (ÁFÁS ÁRAK!): 3cm: 1079 Ft/m 4cm: 1204 Ft/m 5cm: 1324 Ft/m VELUX tetõablakok OSB lapok, gipszkartonok kedvezõ áron PONTOS, KORREKT SZÁLLÍTÁS TELEFONOS MEGRENDELÉSRE IS 2 2 2

9 Terített asztal Túrópuffancs Hozzávalók: keverj össze 25 dkg túrót, 6 evõkanál lisztet, 3 evõkanál porcukrot, 3 tojást, 1 mokkáskanál szódabikarbónát, 1 citrom reszelt héját. Elkészítés: forrósíts olajat egy serpenyõben, és teáskanállal szaggass "galuskákat" a tésztából az olajba. Süsd aranybarnára, tálald melegen, cukorral megszórva vagy pikáns lekvárral. Örömbomba Hozzávalók a tésztához: 7 tojás, 7 evõkanál cukor, 5 evõkanál liszt, 1 csomag sütõpor, 15 dkg darált dió, 1 csomag vaníliás cukor. Krémhez: 2 tojássárgája, 2 evõkanál liszt, 1 adag szimpla kávé, 25 dkg margarin, 20 dkg porcukor. Elkészítés: a 7 tojás fehérjébõl kemény habot verünk, majd egyenként belekeverjük a sárgákat. Hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, a sütõporral elkevert lisztet és a darált diót. Langyos sütõben piskótát sütünk belõle. A krém elkészítéséhez sûrûre fõzzük a tojássárgáját, a lisztet és a kávét. A margarint a porcukorral habosra keverjük és hozzáadjuk a masszához. A kihûlt piskótára kenjük, tetejére 20 dkg pirított, durvára vágott diót szórunk. Kockára vagy hosszúkásra vágjuk. Különösen ajánlom szomorúság, rosszkedv ellen, rengeteg örömhormon szabadul fel fogyasztása alatt. Sok mosolyt, derût kívánok mindenkinek! Legjobb Legszebb Legolcsóbb FOTO: SAXA a kistarcsai OTP-vel szemben Rövid határidõ Korszerû technika KODAK minõség igazolványkép azonnal! , (06 20) Apróhirdetések Zongoraoktatás, szolfézs, zeneelmélet a XVI. kerületben! tel.: 70/ db bontott cserép eladó! Tel.: Takarítást vállalok. Tel.: Üzlethelyiség kiadó. Tel.: Eladó Csömörön 3 szobás, összkomfortos, 100nm-es családi ház, összközmûvesen, teher mentesen 777 nmes telekkel. Iár: 28MFt. Izsákon 1 hold gyümölcsös bekerítve, víz van, villany megoldható. Iár: 500eFt. Tel.: , 70/ Eladó 300kg-os famázsa, 20kg-os Belkermérleg + súly, 110db M-10-es rekesz, kézi kocsi elforgó kerekekkel 1m 75cm-es rakfelülettel. Tel.: , 70/ Háztartási gépek javítása. Automata mosógép, villanybojler, centrifuga. Minden tipusú porszívóhoz porzsák árusítása. Billinger Zoltán, Kistarcsa, Völgy u. 5. Tel.: (28) , (30) Számítógép alkatrészek beszerzése, installációja, régebbi konfiguráció upgrade-elése, kedvezõ áron garanciával. Házhoz szállítás. Tel.: 30/ Német tanítást, korrepetálást, vizsgára való felkészítést vállalok. Tel.: 20/ Tapasztalt oktató egyéni és kiscsoportos angol oktatást vállal kezdõknek és nyelvvizsgára készülõknek. Tel.: 30/ Szarka József kerepesi lakos bármilyen segédmunkát vállalna. Tel.: 30/ Akai 55cm-es TV és egy Snaige hûtõ eladó. Tel.: 70/ Takarítást vállalok (nagytakarítást is). Tel.: 70/ Eladó 1db 11kg bután gázpalack, 8db 10 literes dunsztos üveg, 1 télre elég kugliba vágott tûzifa. Kistarcsa, Csömöri út 21. Matematika oktatást vállalok kiszállással, ált. és középiskolások részére. 60 perc/1500ft. Kizárólag Kistarcsán. Tel.: 70/ Csömörön mûhely kiadó. Tel.: 30/ Friss tojás legolcsóbban Csömörön a Mária u. 5-ben. 30db-tól házhozszállítás. Tel.: Kerepes, Galamb u nm panorámás telek, 117nm házalappal, építési engedéllyel 6,5 MFt-ért eladó. Tel.: 20/ Angoltanár érettségire felkészítést, gyermekek oktatását vállalja. Ugyanitt német és orosz fordítás! Tel.: Kerepesen összkomfortos üzlethelyiség plusz raktár olcsón kiadó. Érdeklõdni: Kerepes, Szabadság út 86, Tel.: 70/ Újságunk pdf formátumban is letölthetõ a internet oldalról TÛZIFA Házhozszállítással Tölgy, cser, akác Méterben, kugliban, aprítva is Kandallófa is kapható Tel.: este: Lakossági apróhirdetések 20 szóig ingyenesek! Kereskedelmi apróhirdetés 50Ft+Áfa/szó. Kerepes és környéke civil portál Miért venne kutyát, ha örökbe is fogadhat? "Vigyél haza!" Ingyen örökbe fogadható kutyák ügyében keresse a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédõ Egyesület gödöllõi tagszervezetét! Tel.: (20) /Pintér Zoltán/ Terveink között szerepel Gödöllõn felépíteni egy minden igényt kielégítõ állatotthont. Céljaink eléréséhez kérjük az Ön és állatszeretõ barátai erkölcsi és akár legcsekélyebb anyagi támogatását! Bankszámlaszám: Emelt díjas adomány smsvonal: (Az sms-küldés díja 400 Ft+ÁFA, és csak T-mobile hálózatról érhetõ el! Egy sms küldésével 375 Ft-tal járul hozzá a gödöllõi állatotthon felépítéséhez.) Hirdetésfelvétel a Kerepesi és Kistarcsai Krónikába: Kedves olvasóink, leendõ hirdetõink, tájékoztatjuk Önöket, hogy kereskedelmi és apróhirdetéseiket feladhatják Kistarcsán, a Szabadság út 54. alatt levõ Stefán Bt. Ingatlanközvetítõ és értékbecslõ Irodában (Zsófiai Hév állomással szemben lévõ üzletház) Tel.: , , Nyitva: H-P: 9-17, Szo: 9-12 Szerkeszti és kiadja: Irotrofon Kft, Bp. Fogarasi út 103., Felelõs kiadó: Vella Nándor FOTO: Saxa Annamária, Tel./Fax: 06-1/ , kronika@vella.hu Web: Megjelenik 4500 példányban

10

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

VI. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivál. Megyei harc a parlagfû ellen. 10. évfolyam 7. szám

VI. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivál. Megyei harc a parlagfû ellen. 10. évfolyam 7. szám KEREPESI és KISTARCSAI krónika 2007. július Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 7. szám VI. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivál Megyei harc a parlagfû ellen Június 30-án délelõtt a kerepesi templom közelében,

Részletesebben

CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990.

CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990. CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990. o 2005. Ofebruár Ingyenes 16. évf. 2. sz. Csömör 2005. évi költségvetése! Községünk 2005-ben 1 milliárd 300 millió forintból gazdálkodhat. BEVÉTELEINK

Részletesebben

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6. XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent

Részletesebben

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Emese süteménypor Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Az alapanyagokból tésztát gyúrunk, kettéosztjuk. Ki

Részletesebben

XVII. évfolyam 6. szám március 22.

XVII. évfolyam 6. szám március 22. XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

amihez mi is szeretnénk hozzájárulni hirdetésünkkel!

amihez mi is szeretnénk hozzájárulni hirdetésünkkel! Tisztelt Leendő Partnerünk, Hirdetőnk! Sikeres 3,5 évet tudhatunk magunk mögött, a pécelinfo.hu növekvése a mai napig töretlen. A 2009-es induláshoz képest 2011-re már elértük a 40-45 folyamatos péceli

Részletesebben

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5 1 Tartalomjegyzék: 1. Román krémes... 2 2. Mikádó (kőszikla) torta I.... 3 3. Mikádó (kőszikla) torta II.... 4 4. Kókusztetős ananászkocka... 5 5. Tejfölös csodasüti... 6 6. Gesztenyebomba... 7 2 1. Román

Részletesebben

KRÓNIKA. Meghívó Sok szeretettel meghívom Önt, kedves családját és barátait a 2004. március 4-én 18 órakor a Csigaházban tartandó

KRÓNIKA. Meghívó Sok szeretettel meghívom Önt, kedves családját és barátait a 2004. március 4-én 18 órakor a Csigaházban tartandó KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2004. február Ingyenes kiadvány 7. évfolyam 2. szám Meghívó Sok szeretettel meghívom Önt, kedves családját és barátait a 2004. március 4-én 18 órakor a Csigaházban tartandó

Részletesebben

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18. XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

2016. Április. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja

2016. Április. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. Április ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 31-én tartotta soros ülését. A képviselő

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

Anyanyelv és kommunikáció évfolyam. 3. forduló

Anyanyelv és kommunikáció évfolyam. 3. forduló Anyanyelv és kommunikáció 2011-12. 7-8. évfolyam 3. forduló Bizonyára emlékeztek még arra, hogy decemberi találkozásunk témája a tél ünnepkörének felelevenítése volt. A következőkben az ott elhangzottakhoz

Részletesebben

38. INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III.

38. INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III. Siklós-Bóly térségi 38. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 38. szám, 2008. október 15. 2. oldal II I. évfolyam, 38. szám, 2008. október 15. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss karácsonyi tésztáinkkal garantált a siker. Minden évben elérkezik az idő, amikor

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

megoldások minden szinten Felújít, vagy megoldást kínálunk problémáira

megoldások minden szinten Felújít, vagy megoldást kínálunk problémáira megoldások minden szinten Felújít, vagy Építkezik? szolgáltatáscsomagunkkal megoldást kínálunk problémáira A Kucsa-ker ingyenes szolgáltatáscsomagja V. Hidegburkolat vásárlásakor * IV. Homlokzati hőszigetelés

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

KRÓNIKA. a lemondást kellett, hogy válasszam. Tisztelt Kerepes - Szilasligeti Polgárok!

KRÓNIKA. a lemondást kellett, hogy válasszam. Tisztelt Kerepes - Szilasligeti Polgárok! KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2005. január Ingyenes kiadvány 8. évfolyam 1. szám És szándékosan emlékszem az adott szóra, a tisztességre és a becsület fogalmára ami az ígéret szintjén maradt Bók Károly

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki. DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek

Részletesebben

PÉCELI HÍREK. Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN

PÉCELI HÍREK. Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN PÉCELI HÍREK Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN - 2 Péceli Hírek 2013. december Közügyek - - - Zsadányi Zsolt: - - - - - - - - - - Részletek

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT DERECSKEI LAKOSOKNAK!

I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT DERECSKEI LAKOSOKNAK! A DERECSKE VÁROSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR FELHÍVÁSA. A KOTSI PATKÓ JÁNOS IV. BIHAR- BIHOR MINÕSÍTÕ DIÁKSZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL keretében, elsõ alkalommal kerül megrendezésre az I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT

Részletesebben

X. évfolyam, 7. szám április 8.

X. évfolyam, 7. szám április 8. X. évfolyam, 7. szám 2017. április 8. 2 3 HETI RECEPTA JÁNLATUNK: Répatorta Hozzávalók: A tortához: 300 g barnacukor 200 ml étolaj 4 db tojás (nagyobb, L -es méretű) 280 g búzaliszt (BL55) 100 g dió (darált)

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN A kukorica P KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN Szentlászló község Baranya megye északnyugati részén, a Dél-Zselicben fekszik, a 67-es fõút mentén, Szigetvár és Kaposvár között. 2006 óta itt mûködik az ország

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

EXTRA AKCIÓS NYÁRI GUMIK MINDEN MÉRETBEN!

EXTRA AKCIÓS NYÁRI GUMIK MINDEN MÉRETBEN! Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén 35.000 pld-ban Megjelent 105.000 pld-ban 2016. április XIII. évf. 13. hét Érvényes: ápr. 1-től ápr. 15-ig Régióvezető: +36 (20) 439-5948

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia!

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia! Biztosan hallottad a médiákból, hogy szeptembertől tilos lesz a közétkeztetésben a sót + cukrot kitenni az asztalra! Többször hallottam, bemondták a Kossuth rádió híreiben és szépen beolvasták a miértet

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett 2015 tavasz, édes RECEPTEK Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett Hozzávalók a tésztához: 1 egész tojás, 2 evőkanál méz 3 evőkanál tej 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 dkg zsír 18 dkg. cukor 50 dkg

Részletesebben

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Nálunk a családban egy jó ideje már szinte hagyomány lett a gnocchi (és egyéb olasz tésztaételek) készítése. Sajnos én csak havonta egyszer, egy hétvége erejéig tudom

Részletesebben

Többször felhasználható sütőlap piskótatekercshez

Többször felhasználható sütőlap piskótatekercshez hu Termékismertető és recept Többször felhasználható sütőlap piskótatekercshez Kedves Vásárlónk! Még soha nem volt ilyen egyszerű tökéletes piskótatekercset készíteni: A tésztát egyszerűen süsse meg a

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

Dunakeszi - Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén. Régióvezető: +36 (20) 439-5948 ZÖLDSÉG- GYÜMÖLCS

Dunakeszi - Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén. Régióvezető: +36 (20) 439-5948 ZÖLDSÉG- GYÜMÖLCS Dunakeszi - Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén etén EXTRA NYÁRI GUMIK MINDEN MÉRETBEN! Szerelés, centrírozás 4000 Ft/4db-tól! 2120 DUNAKESZI, Fő út 136. Mobil: +36-20/254-7820

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l 1. Kekszes krémes 1 cs. kocka alakú háztartási keksz, 1,5 cs. vaniliás pudingpor, 2 db tojás, 7 evıkanál cukor, 1 evıkanál liszt, 12.5 dkg margarine, 7,5 dl tej, fél csomag zselatin S ü t i k s ü t é s

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás

TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás Jóváhagyta: Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság 201?, 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános

Részletesebben

3 6. 3 4. o.: 1 50. feladat 5 6. o.: 26 75. feladat. Mérünk és számolunk 2011. Egységnyi térfogatú anyag tömege

3 6. 3 4. o.: 1 50. feladat 5 6. o.: 26 75. feladat. Mérünk és számolunk 2011. Egységnyi térfogatú anyag tömege Jármezei Tamás Egységnyi térfogatú anyag tömege Mérünk és számolunk 211 FELADATGYŰJTEMÉNY AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 3 6. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Jedlik-verseny I. forduló 3 4. o.: 1 5. feladat 5 6. o.: 26 75. feladat

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS 1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Drimál Tibor vagyok, a Autószerviz és Használtautó Centrum ügyvezetője. Örömömre szolgál, hogy bemutathatom Önnek cégemet. Cégtörténet,

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

ÜNNEPI HANGULAT

ÜNNEPI HANGULAT ÜNNEPI HANGULAT 2016. 11. 28. 2017. 01. 01. Vendéglátóknak Új szín ELŐJEGYZÉSI AJÁNDÉK Kelesztő Tál 600 ml 40 000 Ft-os Parti Kelesztő Tál 4,5 L VENDÉGLÁTÓI AJÁNLAT 40 000 Ft-os Parti felett a 14 L-es

Részletesebben

Szada Liget-ház projekt

Szada Liget-ház projekt "A" energetikai besorolású házat egy zuglói 65 m2-es lakás áráért? Hihetetlen, de igaz! Lakásvásárláson gondolkozik? Budapest már zajos és nem elég nyugodt? Szeretne egy meleg családi fészket ahol a családja

Részletesebben

XX. évfolyam 11. szám május 27.

XX. évfolyam 11. szám május 27. XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,

Részletesebben

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés Erdélyiné Kiss Rita Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés A követelménymodul száma: 0536-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-032-30 SZELETEK

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ . HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ ÉPÍTTETŐ: LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3021 LŐRINCI,

Részletesebben

KRÓNIKA. Boldog, Békés Karácsonyt és Kegyelmekben Gazdag Új Esztendõt!

KRÓNIKA. Boldog, Békés Karácsonyt és Kegyelmekben Gazdag Új Esztendõt! KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2004. december Ingyenes kiadvány 7. évfolyam 12. szám Boldog, Békés Karácsonyt és Kegyelmekben Gazdag Új Esztendõt! Karácsonyi köszöntõ Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A karácsony

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. április INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 3. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület

Részletesebben

Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/

Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/ XVII. évfolyam 14. szám 2013. július 12. Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/9385-984 Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel

Részletesebben

TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT

TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT 1-es lakás 2-es lakás 3-as lakás 4-es lakás lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 76m2 erkély 2,2 m2 erkély 3,7 m2 erkély 2,2 m2 terasz 6,3m2

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat Képviselő-testület rendkívüli üléséről 2012. április 4-én (szerda) du. 18 órai kezdettel.

Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat Képviselő-testület rendkívüli üléséről 2012. április 4-én (szerda) du. 18 órai kezdettel. 138 Jegyzőkönyv Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat Képviselő-testület rendkívüli üléséről 2012. április 4-én (szerda) du. 18 órai kezdettel. Az ülés helye: Mezőszemere Község Önkormányzat tanácskozó

Részletesebben

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT SÓS-BORSOS TINTAHAL Pusztán az a tény, hogy valamit nem ismerünk, még nem jelenti azt, hogy nehéz is elkészíteni. Rendben van, elismerem, ha tévés vacsoráról beszélünk, nem épp a tintahal jut elõször az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 267/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Közérdekűvé nyilvánítási kérelem Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529 Siklós-Bóly térségi 35. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 35. szám, 2008. szeptember 24. Alkoholmentes kőművesbrigád burkoló- és kőművesmunkát vállal. Tel.: 06-30/904-4529 2. oldal II I. évfolyam,

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 4. szám 2011. április

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 4. szám 2011. április KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Az elmúlt hónap is programokkal gazdagon telt el. Sajnos az áprilisi szám egy kis technikai hiba miatt késve jelent

Részletesebben

Muffin sütőforma. Termékismertető és recept

Muffin sütőforma. Termékismertető és recept Muffin sütőforma Termékismertető és recept Kedves Vásárlónk! Új muffin sütőformájában a legfinomabb muffinokat sütheti. Utána lezárhatja a muffin sütőformát a különösen magas hordozófedéllel. Így a muffin

Részletesebben

XIX. évfolyam 21. szám október 16.

XIX. évfolyam 21. szám október 16. XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

Beszámoló. 2013/2014. nevelési év

Beszámoló. 2013/2014. nevelési év I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA 1238. Budapest, Szitás utca 99. Beszámoló 2013/2014. nevelési év Budapest, 2014. szeptember 22. Szántóné Szabó Erzsébet óvodavezető 1. Helyzetelemzés 1.1.Személyi feltételek: A nevelési

Részletesebben

XVII. évfolyam 10. szám május 17.

XVII. évfolyam 10. szám május 17. XVII. évfolyam 10. szám 2013. május 17. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november

Részletesebben

A tárgyeset. hal könyvek hörcsög hó

A tárgyeset. hal könyvek hörcsög hó A tárgyeset 1 ) Kezdjük egy gyakorlattal! Ha ismeri a novellát, válaszoljon a kérdésekre! Mit szeret Bariton János? Mit szeret Gizella? Mit szeretnek az ikrek? kávé macska kutya fagylalt hal könyvek hörcsög

Részletesebben

A Városüzemeltetés területén az állandó feladatok mellett az alábbi jelentősebb munkákat végeztük el:

A Városüzemeltetés területén az állandó feladatok mellett az alábbi jelentősebb munkákat végeztük el: tárgy: Váci Városfejlesztő Kft. 2015. június-július havi beszámolói Tisztelt Pénzügyi Ügyrendi Bizottság! A Városüzemeltetés területén az állandó feladatok mellett az alábbi jelentősebb munkákat végeztük

Részletesebben

XVII. évfolyam 13. szám június 28.

XVII. évfolyam 13. szám június 28. XVII. évfolyam 13. szám 2013. június 28. Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel vállalom Telefon:70/3105877 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS

Részletesebben

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt

Részletesebben

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 11.

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 11. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 11. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 11. szám, 2008. július 9. 2. oldal I. évfolyam, 11. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:

Részletesebben

Porotherm Téglaházak Rendszere

Porotherm Téglaházak Rendszere Porotherm Téglaházak Rendszere 1 Mit nyújt a Porotherm Téglaházak Rendszere? Az építkezés nem kis vállalkozás Aki volt már építés közelében akár úgy, hogy saját házát építette, akár csak besegített másnak

Részletesebben

Egyből többfélét: Bagett egyszerűen

Egyből többfélét: Bagett egyszerűen 2009 szeptember 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Egyből többfélét. A jelen gazdasági helyzetben a háztartás és az étkezés terén is szükség van az átgondolt

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011. Tárgy: Fürst S. u. 3. szám alatti ingatlan Üi: Kocsisné. Igen Tisztelt Polgármester Úr!

Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011. Tárgy: Fürst S. u. 3. szám alatti ingatlan Üi: Kocsisné. Igen Tisztelt Polgármester Úr! Városi Egészségügyi Intézmény 5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 57. Tel./Fax: (66) 581-190, (66) 581-191 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: euintezmeny@gyomaendrod.hu Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011.

Részletesebben

brasnyó istván IN AETERNUM

brasnyó istván IN AETERNUM brasnyó istván versei IN AETERNUM Estelente a lehúzott redőny résein át jól látni a tengerészeket, ahogy tisztjeikkel együtt elhagyják a kocsmát az út túlsó felén, rézsút ablakunkkal szemben és körülállják

Részletesebben

Gubán László ÉPÍTÉSZETI SZAKMACSOPORT. A szakképesítések megnevezése: ÁCS ÁLLVÁNYOZÓ A szakképesítés azonosító száma: 33 5216 01

Gubán László ÉPÍTÉSZETI SZAKMACSOPORT. A szakképesítések megnevezése: ÁCS ÁLLVÁNYOZÓ A szakképesítés azonosító száma: 33 5216 01 Gubán László ÉPÍTÉSZETI SZAKMACSOPORT A szakképesítések megnevezése: ÁCS ÁLLVÁNYOZÓ A szakképesítés azonosító száma: 33 5216 01 KŐMŰVES A szakképesítés azonosító száma: 31 5216 14 ÉPÜLETBURKOLÓ A szakképesítés

Részletesebben

2011. március. XVII. évfolyam 3. szám

2011. március. XVII. évfolyam 3. szám 2011. március XVII. évfolyam 3. szám www.tortel.hu Polgári védelmi felkészítés és gyakorlat Törtelen 2011. március 3-án a Pest Megyei Polgári Védelmi Szövetség támogatásával, és a Cegléd székhelyû Polgári

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

Pekmuhely Rabapatona. pékműhely. Malom - közel 250 éves épület, a funkcióhoz szervesen kapcsolódik. közösségi funkció, pl. helyrajzi kiállítás

Pekmuhely Rabapatona. pékműhely. Malom - közel 250 éves épület, a funkcióhoz szervesen kapcsolódik. közösségi funkció, pl. helyrajzi kiállítás A falu Településfejlődés Katonai felmérések a faluról Közös használatú terek, épületek vizsgálata Választott telek és környezete Rábapatona Győrtől Sopron felé 20 km-re található 20 lakosú település a

Részletesebben

Háztartási praktikák, receptek

Háztartási praktikák, receptek Háztartási praktikák, receptek 1. Fertőtlenítő felülettisztító spray 100 ml desztilláltvíz 100 ml alcohol vagy vodka 50 ml ecet 30 csepp illóolaj (levendula, citrom, narancs, oregano, fenyő, rozmaring)

Részletesebben

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek

Sütőforma fedéllel. Termékismertető és receptek hu Sütőforma fedéllel Termékismertető és receptek Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 93708AS1X2VIII 2017-09 353 686 Tapadásgátló bevonat A sütőforma és az aljak tapadásgátló bevonattal vannak ellátva, aminek

Részletesebben

A falazat kiválasztása, hőszigetelési praktikák. Tóth Zsolt, az é z s é kft. ügyvezetője

A falazat kiválasztása, hőszigetelési praktikák. Tóth Zsolt, az é z s é kft. ügyvezetője A falazat kiválasztása, hőszigetelési praktikák Tóth Zsolt, az é z s é kft. ügyvezetője Miért téglából építünk? - évezredek óta használjuk - az első mesterséges építőanyag - tartós - időjárásálló - nagy

Részletesebben

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám CMYK CMYK Hírmondó Világosi 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám S Z E M É T M E N T E S 2006 Pár hete lassan egy hónapja, hogy beköszöntött az új esztendõ, a megszokott évszám helyett eggyel többet, 2006-ot

Részletesebben