A fest , a király és a kormányzó Aba-Novák Porszem a hírügynökségi gépezetben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A fest , a király és a kormányzó Aba-Novák http://www.kieselbach.hu/magazin/tortenelem-kep/kiraly Porszem a hírügynökségi gépezetben"

Átírás

1 A festő, a király és a kormányzó Aba-Novák Tegnap újra megnéztem A király beszédét. Kevesen tudják, hogy a film egyik központi jelenetét, VI. György koronázását egy magyar festő, Aba-Novák Vilmos a helyszínen végignézhette, sőt az ünnepi menettel együtt le is festette. Erről és egyéb "diplomáciai" szolgálatairól egy-két érdekes apróság itt Porszem a hírügynökségi gépezetben Későn érkezett a központi kommunikációs direktíva a nemzeti hírszolgáltatóhoz, de szerencsére javították a hibát. A köztévé a legelkötelezettebb kötelező Mesterházy Attila szombati hallgatóságából valaki elkötelezte magát. A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap beszámolója se semmi, de az aranyérmet az MTV Híradója viszi el, amely a visszatekeréses-ismétléses módszerrel, ha jól számolom, nyolcszor mondta el, játszotta be vagy pörgette vissza a jelenetet. 2 perc 45 másodperc alatt, ami szerintem világcsúcs. És ezt úgy mondom, hogy néha nézek Fox Newst. Miért áll nyerésre a Fidesz? Orbán Viktor a rendszerváltás óta az első politikus, aki megjeleníti azt az atyáskodó vezetőt, aki sokaknak hiányzott. Ez az igény összefügghet azzal, hogy a 20. században akkor nőtt tartósan az életszínvonal, amikor ilyen patriarchák uralkodtak. (Horthy és Kádár is képes volt érdemben javítani a többség helyzetén hatalmuk második szakaszában.) Összefügg azzal is, hogy a gondoskodó vezető vonzó egy olyan kultúrában, ahol meghatározó élmény a személyes függés a feljebbvalóktól. Ezeknek az igényeknek és szerepkövetelményeknek Orbán Viktor képes volt megfelelni. A Fidesz évek óta törődik a szimpatizánsokkal. Folyamatosan mozgatja a tábort, feladatokat ad: konzultációk, aláírásgyűjtések, felvonulások. A folyamatos fontoskodás és a részvétel illúziója segít átélni szimpatizánsoknak, hogy egy közösséghez tartoznak. A 70 másodpercnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt Kaptunk több mint egy percet a megemlékezésre. De mire tudunk emlékezni, ha a holokauszt megkérdőjelezhető, zavaros, a magyar felelősség miatt zavarba ejtő esemény a fejünkben? sz Váratlan felszólaló: közjáték a Holokauszt Emlékközpontban A kormányellenes demonstrációkról is ismert krétakörös Gulyás Márton programon kívül szólalt fel a holokauszt nemzetközi emléknapján. A Páva utcai rendezvényen arra kérte Rétvári Bence államtitkárt, a kormány ne állítsa fel a Szabadság téri német megszállási emlékművet. A vita az intézményen kívül is folytatódott, immáron Schmidt Máriával. Az intézmény előtt, kint az utcán Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Józsefvárosban épülő Sorsok Háza vezetője megszólította Gulyás Mártont, és indulatos szavakkal rótta fel neki, hogy megzavarta a rendezvényt. Így kezdte: Szégyellje magát!. Schmidt Mária több történészt is erősen bírált azok közül, akik az emlékmű elleni tiltakozást aláírták. Kérdésünkre jelezte: nem szeretné, ha mindez nyilvánosságot kapna, hisz ő magánbeszélgetést folytat. kozjatek_a_pava_utcaban

2 Filippov Gábor: Ez nem az LMP sajátos története Nem jött be a nem közösködünk stratégia Az LMP-ben zajló folyamatok összességében arról szólnak, hogy a politika mégiscsak politika, még akkor is, ha másképp szeretnék csinálni. Az ismert arcok kilépésével pedig Schiffer András a kampányra szinte egyedül maradt. A párt kettészakadása után ugyanis Ertsey Katalin és Vágó Gábor után a minap Osztolykán Ágnes is bejelentette: nem folytatja tovább az LMP-ben. Így még az is előfordulhat, hogy a harmadik pólus célkitűzését végül saját maguk fogják megszüntetni. A Magyar Progresszív Intézet politológusát kérdeztük. Két éve üzemel a magánrepülőtér Felcsút határában 2012 áprilisa óta üzemel nem nyilvános repülőtér Felcsút határában. A netes térképeken nincs rajta. Megtaláltuk. Autósok, figyelem! Jelzést kapnak az egyházak a KRESZ-ben Kötelezővé tehetik az elakadásjelző használatát a gyorsforgalmi utakon kialakuló torlódásokban, a forgalomirányító jelzőlámpák pedig a váltásig visszaszámolhatnak majd. Készül a KRESZ újabb módosítása, amelybe a templomok is bekerülhetnek. jelzest_kapnak_az_egyhazak_a_kresz-ben Offshore cégeknél landoltak a rezsimilliárdok A távhősök támogatásának árnyékában offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége, a szálak kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek. Hogy levigye az árakat, a kormány rátenyerelt a nyugati irányból érkező olcsó gázforrásra, azt ígérve, hogy abból majd közintézményeket, megszorult távhőtermelőket segít. Ezzel egy időben viszont helyzetbe hozott egy homályos tulajdoni hátterű magáncéget is, amelynek egy év alatt elképesztő mértékben, tízmilliárdokkal ugrott meg a nyeresége. A szerződések felkerültek az internetre. Tiltakozása jeleként lemondott az Iparművészeti Múzeum igazgatója A délelőtt folyamán jelent meg az Iparművészeti Múzeum honlapján Dr Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum vezetője Balog Zoltán erőforrás-miniszterhez írt levele, amelyben tudatja, hogy március 25-ével lemond vezetői megbízatásáról. a?ref=sso Autósok, figyelem! Jelzést kapnak az egyházak a KRESZ-ben Kötelezővé tehetik az elakadásjelző használatát a gyorsforgalmi utakon kialakuló torlódásokban, a forgalomirányító jelzőlámpák pedig a váltásig visszaszámolhatnak majd. Készül a KRESZ újabb módosítása, amelybe a templomok is bekerülhetnek. jelzest_kapnak_az_egyhazak_a_kresz-ben Hargitai Miklós: Munkát, atomot? Nem tudjuk, hogy Németh Lászlóné beszél-e néha egykori kollégájával, Matolcsy Györggyel, vagy olvasta-e a Fidesz 2010-es választási programját. atomot Friss Róbert: Lábjegyzet John Lukacshoz A héten kilencvenéves John Lukacs magyar származású amerikai történész politikai publicisztikát írt a szombati Népszabadságba. Olyat tett, amit 67 éve nem tett soha.

3 Nagy N. Péter: A Fidesz-trükk A Fidesz elnöke majdan azt mondhatja: egyetlen nagy trükkel kormányoztunk. A népnek kínált látványos jótéteményeket mindig a következő ciklusok kormányainak költségére osztják. Magyar Nemzet Fricz Tamás Nem az oroszok iránti szerelemről van szó! Az álbaloldal látványos támadást intézett az Orbán-kormány ellen a paksi atomreaktorbővítésről szóló magyar orosz megállapodás miatt, ami önmagában már azért is finoman szólva álságos, mert 2010 előtt ők is az oroszok általi bővítés hívei voltak. De a nyilvánvalóan a kampány által ihletett támadás több sebből is vérzik. Kampánykezdet Forrás: Magyar Nemzet, szerző: Ugró Miklós Ahol a kötelet bekiabálást börtönnek hallják, ott nem csoda, ha az összefüggéstelen zagyvaságot értelmes szónoklatnak, a csatakiáltást programnak vélik. Már az sem világos, hogy melyik évet értékelte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és az ellenzéki Összefogás miniszterelnök-jelöltje a szocialisták kampánynyitó rendezvényén, ugyanis értékelés gyanánt csak annyit tudott kiokoskodni, hogy: amit ez a kormány művelt az elmúlt négy évben, az elképesztő. Akasztási tradíciók a baloldalon szerző: Körmendy Zsuzsanna Csúnya ügy. A gyűlölet magvai kikeltek. Mesterházy az MSZP kongresszusán addig hergelte híveit, amíg valakinél elszakadt a cérna, s kijött belőle az, amire a baloldal mindig is alapozott: az állatias düh. Brüsszel célkeresztjébe kerülhet a rezsicsökkentés Brüsszel újabb támadást indít a rezsicsökkentés ellen: értesülések szerint az EU illetékesei eljárást készülnek indítani azon országok ellen, amelyek szabályozzák a rezsiköltségeket mondta a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak hétfőn, a Székesfehérváron rendezett rezsicsökkentő lakossági fórum előtt. Népszava Gyanúsítottként hallgatták ki Esztergom volt fideszes urát Amint azt előre megjósolta, "baráti tűzbe" került Meggyes Tamás. A sokáig "érinthetetlennek" tartott parlamenti képviselő mentelmi jogát tavaly novemberben függesztette fel a Ház, az ügyészség pedig hűtlen kezeléssel gyanúsítja a korábbi esztergomi városvezetők életbiztosításával összefüggésben. Ez várható volt, miután a polgármestersége idején közpénzből kötött életbiztosításokkal összefüggésben két, hozzá hasonlóan biztosításkedvezményezett egykori alpolgármestere és az ügyletben döntő önkormányzati bizottság két volt tagja is gyanúsított már. Meggyes panasszal élt. Dési János Rogán saját feje Mindez a holokauszt emléknapja előtt más kormánynak kínos lenne, de a miénk még jót is röhög rajta Randolph L. Braham világszerte elismert kutatója a magyarországi holokausztnak. Amikor ő visszaadja a magyar állami kitüntetését, az komoly dolog. Olyan figyelmeztetés, amelyet

4 érdemes lenne meghallani. Persze ebben az új rendszerben a kedves vezetőnek mindig igaza van, s az ő mindig igaza átáramlik a vazallusaiba is. Vagyis nekik is mindig igazuk van. Így ha Rogán Antal azt feleli minderre, hogy Brahamet megtévesztették bizonyára, akkor Rogánnak is igaza van. Bújjon hozzád a Kövér Laci! Az egyelőre nem derült ki, hogy Balog Zoltán miniszter milyen állatnak képzeli magát. Mit vár az ember egy játékmacitól? Először is legyen tökéletesen ellentéte az igazinak: a jelleme legyen kedves és barátságos, a szőre puha és jó illatú, a tapintása pedig bársonyos. Állítása szerint Kövér László ezen kritériumokból háromnak rögtön meg is felel, hiszen ars poeticája szerint olyan, mint egy plüssmackó: "bársonyos, puha és barátságos." Ha nem csupa szív medvebocs lenne, bizonyára nem ilyen simogató szavakkal kommunistázna folyamatosan, nem magasztalná már-már az egekbe Gyurcsány Ferencet azzal, hogy "gennyedző seb a demokrácia testén". Tarlós és a trójai faló A hatalmi villongásban a főpolgármester vezet a BKK-vezérrel szemben. Nem mindhárom, csak egy BKK által delegált tagot - és a nem Vitézy Dávid lesz - cseréltet ki Tarlós István főpolgármester a BKV igazgatóságában, de így is eléri, hogy a BKK-vezér befolyása a saját cége után az általa felügyelt BKV-nál is háttérbe szoruljon. A Fidesz jövőképe illúzió Ha újra győznek, alámerülünk és kibekkeljük - mondja Petschnig Mária Zita. Heti Válasz Ha per, akkor már legyen per Michnai Attila - Az egymásnak homlokegyenest ellentmondó bírósági ítéletek alkalmasak arra, hogy megrengessék a jogbiztonságba, s általában a demokratikus jogrendbe vetett, a rendszerváltást követően nagy nehezen kivívott közbizalmat. És még csak nem is a szakértők, nyomukban pedig a bírák nyilvánvaló tévedései miatt reklamálnánk, az utóbb előkerült, perdöntő bizonyítékok esetei okán (lásd például a móri bankrablás ügyét). Tévedni ugyan valóban emberi dolog, ám amikor ugyanazon tények, okirati és tárgyi bizonyítékok, tanúvallomások, szakértői vélemények ismeretében sorozatban születnek egymásnak homlokegyenest ellentmondó ítéletek, olyankor jut a szemlélő eszébe a régi jurátus mondás, amely szerint a bíróságok legfeljebb jogot szolgáltatnak, nem pedig igazságot! 168 óra Filippov Gábor: Ez nem az LMP sajátos története Nem jött be a nem közösködünk stratégia Az LMP-ben zajló folyamatok összességében arról szólnak, hogy a politika mégiscsak politika, még akkor is, ha másképp szeretnék csinálni. Az ismert arcok kilépésével pedig Schiffer András a kampányra szinte egyedül maradt. A párt kettészakadása után ugyanis Ertsey Katalin és Vágó Gábor után a minap Osztolykán Ágnes is bejelentette: nem folytatja tovább az LMP-ben. Így még az is előfordulhat, hogy a harmadik pólus célkitűzését végül saját maguk fogják megszüntetni. A Magyar Progresszív Intézet politológusát kérdeztük.

5 Rafael Correa Ecuador elnöke figyelmeztet minket: Európa ugyanazokat a hibákat követi el, mint ők Írta: Rafael Correa Le MONDE diplomatique Magyar on-line kiadás november 6-án a Sorbonne Egyetemen egy konferencián az európai adósságkezeléssel kapcsolatban felszólalt Rafael Correa, Ecuador elnöke. Szerinte az adósság kezelésekor az európai álláspont jelenleg kizárólag a pénzügyi szektor érdekeit veszi figyelembe. Érdekes a válság kialakulásának elemzése egy mai latin-amerikai vezető szemével, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a második világháború utáni első adósságválságkor, ben, a latin-amerikai országokon kívül Magyarország és Lengyelország is válságba került. Ma nemcsak földrajzilag, hanem politikailag is óriási a távolság a két országcsoport között. Magyar vagy lengyel állami vezetők politikai helyzetelemzése teljesen különbözik az alább olvasható értékeléstől. Szövés receptre Habár Stockholm a világ legszebb és legmodernebb városa, sőt egyben az elsőrendű gépiparnak egyenesen az Eldorádója, ott egy olyan ócska szerszám, mint aminő a kézi szövőszék, nemcsak hogy megmenekül a száműzetéstől, hanem nemesi oklevelet kapott és szalónképessé vált vezette föl a szövőszék dicséretére írott cikkét Gergely Jolán, aki a svédek fővárosából tudósította a Magyar Iparművészet olvasóit 1925-ben. Az ötlet azonban nem a Vezér, azaz a kormányzó nejétől, hanem a MANSZ berkeiben csak Vezérasszonyként említett országos elnöktől, Tormay Cécile-től származott. Ő volt az, aki látva, hogy a trianoni diktátum után az országban alig maradt működő textilgyár, s emiatt vászonért, posztóért a kifosztott ország fi lléreit is a külföldnek kellett volna juttatni, kiadta a jelszót: Vissza az ősi munkához, a szövés-fonáshoz! Heti Mutyimondó: indul az Országos Pénzszivattyú Bajnokság Ki tud percenként több közpénzt kiszivattyúzni a rendszerből, Mészáros Lőrinc vagy Kálomista Gábor? Melyik a leghatásosabb, leginnovatívabb szerkezet: az úthenger, a második és a harmadik paksi atomblokk, vagy egy tévécsatorna? Nézze meg, ki hogyan készül az első Országos Pénzszivattyú Bajnokságra! Heti lapszemle Mong Attilától. ajnoksag Könyvek az oltáron Egy jobbikos óriásplakát apró részletét vesszük szemügyre: mit olvas a mintacsalád? Képelemzés. Erről a cikkről is a zsidók tehetnek? 1. Az antiszemitizmusnak nyilván oka van. Csak nem maguk a zsidók? 2. Miért éppen a zsidókat utálják annyian? 3. Már az ókoriak is utálták őket. Miért is mindig éppen ők? Egy KDNP-s politikus hozta elő ezeket a kérdéseket. Most a szakértő komolyan válaszol rájuk. Kiderül, hogy a kérdésekben hol a csúsztatás. Kiderül, hogy mit állapított meg erről a történettudomány és a szociológia. Nemrég Eőry Zsolt, a KDNP diósdi elnöke keveredett bele egy elég kellemetlen vitába a Facebookon. Ezért megkértük Filippov Gábort, a Magyar Progresszív Intézet elemzőjét, aki nem csak a magyar szélsőjobb mozgalom- és eszmetörténetét, de a magyar vészkorszakot is kutatta, hogy válaszolja meg a kérdéseket, amelyeket Eőry felvetett.

6 De legalább hatékonyabb lett az központosított közoktatás! Vagy várjál Szabó Balázs, miniszteri biztosnak kifejezetten az volt a dolga, hogy átvilágítsa a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (KLIK) működését. Ez a szervezet felel a közoktatás központosításáéért, aminek épp az volt a lényege, hogy ettől majd minden hatékonyabban (olcsóbban / jobban) működik az iskolák körül. De most a miniszeri biztos is arra jutott, hogy amit a KLIK csinál, az borzasztó. Mert a KLIK nem költséghatékony, nem képes hatékonyan működtetni a szervezetet. Ha én kormány lennék 43. Andor Mihály Ha én kormány lennék, és minél többet akarnék lopni a saját államomtól, kitalálnám a korlátozott kapitalizmust. Amit lehet, hogy államosítanék, de azért valamennyi kapitalizmust muszáj lenne fenntartani, hogy legyen hová kifolyatni az állami pénzeket, amit aztán úgy használnék föl, ahogy akarnék. Hiszen az már az én szent magántulajdonom. Persze nem a saját nevemen, hanem a könyvelőm vagy a házmesterem nevén, de tőlük nem kell félnem, mert tudják, hol lakik az Úristen. Már többször voltak nálam. Választás A budapesti aluljárókban, hidakon és fákon is tilossá válhat a plakátozás arokban_hidakon_es Washington Post: Elie Wiesel után Randolph L. Braham A The Washington Post című amerikai lap az AP hírügynökség cikkét közölte Holokauszttörténész visszaadja Magyarországnak a kitüntetését címmel. _randolph_l ben robban a nyugdíjbomba Az emberek havi bevételük 34 százalékát azonnal el fogják veszíteni a nyugdíjba vonuláskor. Magyar Hírlap Kötél Bayer Zsolt Mi csináltuk meg a»köteles akciót is«. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az egy kis rossz szándékkal ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket ( ) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMSkampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés. Gyurcsány Ferenc mondatai ezek, amelyeket Debreczeni Józsefnek ad elő, aki mindezt kiadja könyvben. Pusztán ezért a néhány mondatért örökre el kellett volna takarítani ezt a mocskot a politika és a nyilvánosság tereiből. Ehhez képest a baloldal ismét megváltóként tekint rá, s ő ismét miniszterelnöki ambíciókat dédelget magában. Ehhez képest a Mesterházyhoz írt nyílt levél aláíróit faggatja Bolgár meg a közmédia, hogy miért tartják fontosnak Gyurcsány eltávolítását. Mindenki meghülyült És ilyen előzmények után érkeztünk el a szocialisták hét végi kongresszusához, amelyen egy valamikori munkásőr állat belesüvöltötte Mesterházy ostoba, túlmozgásos beszédébe, hogy

7 kötelet! Mármint hogy kötelet nekünk. Mesterházy pedig, megmámorosodva a tömeg hangulatától, úgy folytatta a beszédét, hogy beleszőtte az egykor volt munkásőr állat óhaját, és megerősítette azt. Amerikai Népszava Bartus László: Orbán háborút indított A magyarok talán még észre sem vették a náci emlékmű bejelentésének jelentőségét. Ezzel a brutális történelemhamisítással, náci cselekmények megvédésével Orbán egy olyan határt lépett át, amely túlmutat eddigi gyermeteg játékain és hazugságain. Ez a lépés minden eddigi értékelést felülír. Orbán ezzel Hitler, Horthy és a gyilkosok cinkosává lett és az örökségükbe lépett. Aki a holokausztot letagadja, vagy másokra fogja, kész arra, hogy elkövesse. Az emberiség legborzalmasabb tömeggyilkosságában való részvételt tagadta le. Ettől a perctől kezdve ez az ember elveszítette minden legitimitását. Tömeggyilkosok morális cinkosai nem vezethetnek Európa közepén egy országot. Orbán Viktornak azonnal takarodnia kell. Ugyanez vonatkozik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesre, és fel kell szólítani a katolikus egyházat is, hogy valljon színt: egyetért-e a KDNP elnökének történelemhamisító nyilatkozatával. Az ellenzéknek fel kell mondania a választásokra való készülődését és az Orbán-rendszerrel való minden együttműködését. Horthy csendőreinek, pribékjeinek erkölcsi felmentőjét azonnal fel kell szólítaniuk a távozásra. Amíg Orbán nem távozik, az országban meg kellene állnia az életnek. Egyedül ez az egyetlen lehetséges és méltó válasz erre a történelemhamisításra. Nem a trafikmutyi a fontos, hanem a népirtás megvédése. Ezt politikus erkölcsileg nem élheti túl, és nem maradhat ezek után a hivatalában. Egy illegitim puccsistáról nem beszélve. Innen: Orbán, ez nem játék. Ez nem a rezsiharc. Ha ezt a határt átléped, minden megengedett veled szemben. Budapest - Orbán és rendszere átlépett egy határt. Lehet hazudni a rezsiről, szét lehet lopni az államot, lehet elosztani a trafikokat, budi helyett stadiont építeni a kert aljába. Egyet nem lehet: ipari méretekben elpusztított gyerekek, csecsemők, asszonyok és öregek, nők és férfiak, gázkamrába hurcolt és tömegsírba dobált emberek emlékét meggyalázni, az őket brutálisan bevagonírozó csendőröket tisztára mosni, Adolf Hitler szövetségesét rehabilitálni, a felelősséget elhárítani, és az egész magyar történelmet meghamisítani. Orbán a náci emlékművel ezt megteszi. Olyan erőszakot hajt végre a nép lelkén, amelyet nem lehet eltűrni, ez lázadáshoz vezet. Orbán Viktor nem isten, hanem egy felcsúti politikus, akit négy évre megválasztottak miniszterelnöknek. Ez az ember ezt nem vette tudomásul, hanem az elmúlt négy évben kisajátította az országot, megváltoztatta a társadalmi rendet, elvette a polgárok jogait, a sötét középkorba lökte vissza szellemileg az országot. Egymagában eldöntötte, hogy átalakítja a Kossuth teret, szobrokat állít és dönt, átírja az Alkotmányt. Kisajátított mindent, lerombolta a végrehajtó hatalom minden kontrollját. Magánosította az állam vagyonát, a Magyarország nevű vállalkozás neki termel. Jobbágysorsba döntötte a "munkaalapú társadalom" kezdetű primitív szöveggel az országot, miközben egy kiváltságos réteg dőzsöl, a legpofátlanabb módon nyúlja le a köz vagyonát, amelyhez a köz jó képet vág. Úrizál, vadászatra jár egy mihaszna kontraszelektált talpnyaló réteg, Lázár János nevű senkik százmilliárdok fölött rendelkeznek. Mindezt tétlenül nézte a nép és az értelmiség. Mindenki türelmesen várta, mi lesz ebből. Amíg van mit enni, van hol dolgozni, amíg nem muszáj konfrontálni, nem kell erőszakhoz folyamodni, addig mindenki kerülte a gondolatát is annak, hogy ellene álljon ennek a bűnszervezetnek. Elnézték, hogy megdöntötte az alkotmányos rendet, pedig az egy államellenes bűncselekmény, eltűrték, hogy elvegyék a nyugdíjmegtakarításukat, hajlandóságot mutattak arra, hogy tudomásul vegyék az új rendszert, és egy választási csaláshoz asszisztáljanak, illegtim önkényuralmat legitimáljanak. Orbánnak szerencséje volt, mert sehol a világon még egy ilyen türelmes népet nem talált volna. A világ bármely pontján ennek a negyedéért felakasztották volna az első fára. Most egy olyan határhoz érkezett, amikor ez a türelmes - és sok tekintetben bamba - nép nem tűrhet tovább.

8 Hazudozhatnak a rezsiről, de népirtásról nem hazudozhatnak. Nem tagadhatják le, hogy kik hajtották a család felét marhavagonba, kik keresték a szeretett szülők valamennyi testnyílásában az aranyat és a pénzt, kik küldték a rámpára az öt-hatéves kislányokat és kisfiúkat, hogy utána tömegsírban végezzék. Nem írhatja át Orbán Viktor a magyar történelmet, nem gyalázhatja meg a tömeggyilkoságok áldozatait, a hozzátartozóikat és az egész magyar népet sem, amely ennek a bűncselekménysorozatnak nagyobb áldozata, mint azok a zsidók, akiknek a vágóhídra hajtását ők tétlenül és közömbösen végignézték. Ott van vége, amikor a gyermeket kitépték az anyja kezéből, és hazudni akarnak arról, hogy ezt ki tette. Orbán, itt van vége! Elég volt! Ezt már nem! Lehet gyurcsányozni, lehet felfújt pulyka módjára ostoba baromságokat beszélni a hanyatló Nyugatról, Móricka mondhat nagy jövendöléseket a korszakváltásokról. Kicserélheti az utcanévtáblákat, elüldözheti az ország ifjúságának színe-javát. De azt, hogy Adolf Hitler cimborájából, egy korlátolt, politikai analfabétából, egy tömeggyilkos idiótából hőst csináljon, átirja a magyar történelmet, egy hazug világba kényszerítse az Európai Unióba tartozó ország lakosságát, és egy sunyi antiszemita, fasiszta rendszert vezessen be, ahol feltépi a legfájóbb sebeket, azt már nem. Elég volt a nácikból, a menetelő rasszista csőcselékből, a magukat történésznek nevező agyalágyult hülyékből, a képmutatásból, a kettős beszédből, a Mein Kampf felmondásából. Nem fogjuk elnézni, eltűrni, megengedni, hogy tovább hülyének nézz bennünket, és mi pedig eljátsszuk a hülyét. Orbán átlépett egy határt, és ha most nem áll meg, akkor neki vége. Öcsi, ha nem vigyázol, te lógni fogsz. Elérkeztél a falhoz. Nem sok idő kell, és az emberek befejezik az értelmetlen aláírásgyűjtögetéseket, felhívásokat és tiltakozásokat, pótcselekvéseket, kiszállnak a fotelból, és kimennek az utcára, hogy megkeressenek téged. Ennek nagyon rossz vége lesz. Ha fel mersz építeni egy német megszálló emlékművet, és azt mered mondani, hogy a magyarokat a nácik kényszerítették a deportálásokra, és a magyarok nem tehettek semmiről, ha meghamisítod a közelmúlt történelmét, ha felszabadítod a náci gyűlölet démonait, az antiszemitizmusban rejlő pokoli erőket, akkor neked véged van. Lehet, hogy nem most mennek ki az utcára megtekerni a nyakadat, de biztos lehetsz benne, hogy ha ezt meg mered csinálni, itt fordulóponthoz érkeztél. Amint leleplezitek ezt a mocskot, elszakad egy szál, és attól kezdve, kisfiam, a te perceid meg vannak számlálva. Ellenség vagy, gyilkosok barátja, potenciális gyilkos és gonosztevő, egy megszálló, akivel szemben fel kell lépni, akit el kell zavarni, akivel szemben minden eszköz megengedett. Jól vigyázz, mit szabadítasz magadra és az országra. Lehet, hogy a felszínen semmi nem látszik. De a szívek megváltoznak, akik eddig elhúzódtak, belső emigrációba vonultak, tanácskozni kezdenek. Nem lesz egyetlen nyugodt perced és éjszakád, soha nem tudhatod, melyik percben tör ki a vulkán, amely elsöpör. Olyan rétegét sérted az emberi léleknek, amely mindennél fontosabbá teszi, hogy eltakarodj. A leggyűlölteb és legutáltabb ember leszel a földön és a magyar történelemben azért, amit az országra szabadítottál. Egy olyan országra, amely békében élhetett volna a szabad és demokratikus világ részeként, békében a szomszédaival és belül egymással. De te a pokol száját nyitod meg, minden ok nélkül. Nem tudod, hogy a náci sassal és a Gábriel arkangyallal milyen erőket szabadítasz az országra. És nem tudod, hogy azzal szemben milyen elementáris erő fog feltörni. Megcsinálhatod, lehetséges, hogy csend fog körülvenni, de az a vihar előtti csend lesz. Attól a perctől kezdve neked véged. Olyan dologba avatkozol, amely fölött nincs hatalmad. Attól kezdve nem számít, hány évig uralkodsz még. Neked véged. Életveszélyessé váltál, akit el kell takarítani. Mostantól ellenség vagy. Te vagy az a sas. -- Üdvözlettel: Takács Ferenc

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése Budapest, 2015. március A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek Orbán repülőt ajándékozott a volt szlovák államfőnek Saját, 80. születésnapjára szervezett szimpóziumot Rudolf Schuster volt szlovák államfő. Orbán Viktor meglepő ajándékkal kedveskedett: az idős politikusnak

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése Budapest, 2015. április A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Tudod mennyi az IQ-d?

Tudod mennyi az IQ-d? Tudod mennyi az IQ-d? iq-teszt-2013.hu Csináld végig a tanúsított IQ tesztet és meglátod ki vagy! http://www.iq-teszt-2013.hu/huhu/? xca=adwords_hu_iq_test&gclid=cnohouz8lbwcfq1c3godeiuanakészül a Békemenet

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu

ÉRTESÍTŐ. 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu ÉRTESÍTŐ Demokratikus Közéletért Alapítvány XV. évf. 2. sz., 2009. február 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu A múlt jövője!

Részletesebben

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) Több mint száz halott, sokszáz sebesült a kiújult összecsapásokban - Az EU Ukrajna elleni szankciókat fogadott. http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18

Részletesebben

Közérdek és kiszivárogtatás. Az MVM- és BKV-ügyek, 2009-2011

Közérdek és kiszivárogtatás. Az MVM- és BKV-ügyek, 2009-2011 Közérdek és kiszivárogtatás Az MVM- és BKV-ügyek, 2009-2011 2009 március: az első leak Google: power investments site:etat.lu filetype:pdf Első cikk: MVM-milliárdok offshore cégeknek, Index.hu, 2009. március

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 103. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 16., szerda. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 103. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 16., szerda. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 16., szerda 103. szám Tartalomjegyzék 2010. évi LIII. törvény Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen.

Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen. Egy szégyellnivaló országvezetőről Mihancsik Zsófia Ha nem szólal meg, az azért van, mert már régóta nem tud a saját csökött nacionalizmusán és silány politikai önérdekein túllátni. Nem szólal meg, noha

Részletesebben

Nem csitul az erőszak Odesszában - felvétel http://www.atv.hu/belfold/20140505-nem-csitul-az-eroszak-odesszaban

Nem csitul az erőszak Odesszában - felvétel http://www.atv.hu/belfold/20140505-nem-csitul-az-eroszak-odesszaban Fegyverkezésre szólít fel a NATO főtitkára Telefonon egyeztettek a nagyhatalmak az ukrán helyzetről. Egyre több az orosz gép Krím felett. http://index.hu/kulfold/2014/05/04/luganszkban_elfoglaltak_a_katonai_parancsnoksagot/

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

BÓNUSZ Mi történik az űrben, ha kicsavarunk egy nedves törülközőt? http://apod.nasa.gov/apod/ap130424.html

BÓNUSZ Mi történik az űrben, ha kicsavarunk egy nedves törülközőt? http://apod.nasa.gov/apod/ap130424.html BÓNUSZ Mi történik az űrben, ha kicsavarunk egy nedves törülközőt? http://apod.nasa.gov/apod/ap130424.html Tűz és vér Kijevben Holnapra nemzeti gyásznapot hirdettek Ukrajnában Szankciókat fontolgat az

Részletesebben

Itt a felcsúti stadion, ami majdnem templom http://propeller.hu/itthon/2877956-itt-felcsuti-stadion-ami-majdnem

Itt a felcsúti stadion, ami majdnem templom http://propeller.hu/itthon/2877956-itt-felcsuti-stadion-ami-majdnem Alföldi Róbert: száműzött lettem! Tudtuk róla, mégis megdöbbentő volt hallani tőle. Alföldi Róbert a minap egy rendezvényen elmondta: 2018-ig gyakorlatilag nincs munkája, külföldön kell dolgoznia. Kérdés,

Részletesebben

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye MSZPSzanyi Tibor Szanyi Tibor szavai nem tükrözik az MSZP véleményét, a szocialista párt teljes mértékben tiszteletben tartja a sajtószabadságot" mondta

Részletesebben

Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar

Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar Magyarországon meg sem akarták jelentetni a tanulmányukat a korrupcióról, az Egyesült Államokban viszont habozás nélkül közölték, és a cikkel rangos

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

Szigetvári Viktor előadása

Szigetvári Viktor előadása Szigetvári Viktor előadása info@penzugykutato.hu Tel: +36.1.335.0807 Fax: +36.1.335.0828 Összefoglaló Szigetvári Viktor előadásáról Pénzügykutató Napok, 2012. október 26. Visegrád Mivel mind a független

Részletesebben

Magyarország: Szeretlek választási kampány!

Magyarország: Szeretlek választási kampány! Magyarország: Szeretlek választási kampány! Megkönnyíti a helyi kampányzárót a kormány: az Itthon Vagy Magyarország Szeretlek! programsorozat idén épp szeptember 27-én lesz, a választások előtt két héttel,

Részletesebben

8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere

8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere 8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere Ami a lényegét illeti, az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek az új fővárosi választási rendszert: bár az egyik kompenzációs

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

Tusványos közepe Orbán Viktor

Tusványos közepe Orbán Viktor Tusványos közepe Orbán Viktor De vajon mi Orbán Viktor közepe? Forrás: Kolozsvaros.ro 2014. Augusztus 10. Ha Tusványost, mint politikai projekciót értelmezni kell akkor egyértelmű, hogy Orbán Viktor szerepét

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 39. hét Erdély Magyarország Megtartották a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tanévnyitót Az Óbudai Egyetem és hat külhoni felsőoktatási intézmény, egymással videókonferenciával

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: FMB/ -1/2012. FMB- /2012. sz. ülés /2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: FMB/ -1/2012. FMB- /2012. sz. ülés /2010-2014. sz. ülés) Ikt.sz.: FMB/ -1/2012 (FMB- FMB- /2012. sz. ülés /2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2012. július 9-én, hétfőn, hétfőn 9 óra 36 perckor a Képviselői

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Az elátkozott emlékmű története

Az elátkozott emlékmű története Az elátkozott emlékmű története Az írás a Népszabadság 2014. 07. 23. számában jelent meg. 16 komment Czene Gábor Népszabadság Most, hogy a sasos-arkangyalos szobrot az éjszaka leple alatt felállították

Részletesebben

2014. július szeptember EPSA Hírlevél

2014. július szeptember EPSA Hírlevél Kedves Önérvényesítők! Ez az Önérvényesítők Európai Platformjának hírlevele. Az Önérvényesítők Európai Platformját röviden EPSA-nak hívják. Ebben a számban sok érdekes hírt szeretnénk megosztani veled.

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Vissza nem térítendő uniós támogatás javította fel Seszták Miklós kisvárdai autószalonjának bevételeit. Három kis kft. kifejezetten azzal a céllal pályázott

Részletesebben

az Országgyűlés Költségvetési bizottságának 2014. június 3-án, kedden 9 óra 38 perckor az Országház Delegációs termében megtartott üléséről

az Országgyűlés Költségvetési bizottságának 2014. június 3-án, kedden 9 óra 38 perckor az Országház Delegációs termében megtartott üléséről Ikt. sz. KVB/3-4/2014. KVB-1/2014. sz. ülés (KVB-1/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Költségvetési bizottságának 2014. június 3-án, kedden 9 óra 38 perckor az Országház Delegációs

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. november 7-én, hétfőn, 11 óra 04 perckor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN23956-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 998/2014. (X. 14.)

Részletesebben

Amerikai Nagykövetség, Budapest

Amerikai Nagykövetség, Budapest Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról 2005 Kiadta a U.S. Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor 2005. november 8-án. http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2005/51556.htm Magyarország

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 14. hét Erdély Önálló magyar vonal a MOGYE-n Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi

Részletesebben

Simon-ügy: szétszórt koronatanú

Simon-ügy: szétszórt koronatanú Simon-ügy: szétszórt koronatanú Népszava 2014. márc 27. 18:0 Óránként változtatta meg vallomását a Simon-ügy ügyészségi koronatanúja - értesült lapunk. A Magnet Bank alkalmazottjaként dolgozó férfi első

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/ sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. május 14-én, kedden, 9 óra 54 perckor az

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;

Részletesebben

Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK

Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. AUGUSZTUS ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

EUTE 2002 - ESS ÖNKITÖLTŐS KÉRDŐÍV

EUTE 2002 - ESS ÖNKITÖLTŐS KÉRDŐÍV sorszám EUTE 2002 - ESS ÖNKITÖLTŐS KÉRDŐÍV A válaszadás önkéntes! Tisztelt Asszonyom! Tisztelt Uram! Kérjük, válaszolja meg ezeket a kérdéseket is. Munkatársunk megvárja, amig Ön befejezi a válaszadást.

Részletesebben

Döntéshozatal, jogalkotás

Döntéshozatal, jogalkotás Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések

Részletesebben

Idézetek a gyermekről. "Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot!"

Idézetek a gyermekről. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot! Idézetek a gyermekről "Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot!" "A gyermek állandóan szembesül a kérdéssel: -Mi leszel, ha nagy leszel? Nagy bátorságot

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Ikt. sz.: Nbb-40/58-3/2015. Nbb-15/2015. sz. ülés (Nbb-39/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2015. június 23-án, kedden, 8 óra 06 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

J e g y zőkönyv EMBCB-33/2010. (EMBCB-33/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EMBCB-33/2010. (EMBCB-33/2010-2014.) EMBCB-33/2010. (EMBCB-33/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2010. december 20-án, hétfőn, 10 óra 30 perckor a Képviselői Irodaház V.

Részletesebben

Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim

Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim Nincsenek politikai ambíciói - fejtette ki az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc a 168 órának adott interjújában. Falus hamarosan közzéteszi

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012. Október 1-14. Tartalom

HÍRLEVÉL 2012. Október 1-14. Tartalom HÍRLEVÉL 2012. Október 1-14. Tartalom Ipar, kutatás, innováció Herczog Edit: Az európai atomerőművek átmentek a stressz teszten - Brüsszel, 2012. október 4. Herczog Edit: Az EU csak az innováció felgyorsításával

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2014. február 6-án, csütörtökön,

Részletesebben

1 / 7 2014.03.25. 11:36

1 / 7 2014.03.25. 11:36 1 / 7 2014.03.25. 11:36 2 / 7 2014.03.25. 11:36 intézet pontos feladatairól, vezetőiről és tevékenységéről csak később ad tájékoztatást. HOKI: FEJLŐDNI ÉS FEJLESZTENI KELL AZ IIHF ALELNÖKE SZERINT Tetszik

Részletesebben

Ne fossál, a Gyuri bá mindig velünk van!

Ne fossál, a Gyuri bá mindig velünk van! Ne fossál, a Gyuri bá mindig velünk van! Ezt a veretes mondatot nem Orbán Viktor mondta (ő csak ennek értelmében görcsöl Magyarország elveszítésén), hanem egy bekiabáló a budapesti CEU sajtótájékoztatón,

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

M E A S Z H Í R L E V É L

M E A S Z H Í R L E V É L 2014. március 24. MEASZ - ÖSSZEFOGÁS A DEMOKRÁCIÁÉRT Központ: 1081 Budapest, Népszínház u. 27. I. 6. Tel./Fax: 343-3900 Postafiók: 1701 Budapest, Pf. 244. www.antifasiszta.hu Email: measz@upcmail.hu Alapítva:

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. Emeld fel szívedet, nemzetem! Kegyelemteljes karácsonyt, boldog ünnepeket és békés, áldott új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónak

ÉRTESÍTŐ. Emeld fel szívedet, nemzetem! Kegyelemteljes karácsonyt, boldog ünnepeket és békés, áldott új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónak ÉRTESÍTŐ Demokratikus Közéletért Alapítvány XVI. évf. 12. sz., 2010. december Közhasznú Szervezet megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu Kegyelemteljes karácsonyt,

Részletesebben

Civil Világ III. adás után: Hercegek kibicei, akik szeretnék, ha komolyan vennék őket

Civil Világ III. adás után: Hercegek kibicei, akik szeretnék, ha komolyan vennék őket Zsolt Péter Civil Világ III. adás után: Hercegek kibicei, akik szeretnék, ha komolyan vennék őket Politikai civilek? Ugyan már kérem, micsoda kategória ez? Fából vaskarika! Terítsék ki a lapjaikat! Mondják

Részletesebben

Űrrakétaként lőtt ki a magyar GDP

Űrrakétaként lőtt ki a magyar GDP Űrrakétaként lőtt ki a magyar GDP Kiugró mértékben, 3,9 százalékkal nőtt a magyar GDP az idei második negyedévben. Kiugró mértékben, 3,9 százalékkal nőtt a magyar GDP az idei második negyedévben az előző

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Hozzászólás. A népiesek magyarközössége", népközössége", sorsközös-

Hozzászólás. A népiesek magyarközössége, népközössége, sorsközös- Hozzászólás (Második közlemény) Ha a Jugoszláviában megjelenő magyarnyelvű újságokat, folyóiratokat és egyéb kiadványokat olvassuk: ezt a szót egység majd minden cikkben ott találjuk. Az idegenből jött

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KUB/120-1/2013. KUB-43/2013. sz. ülés (KUB-145/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KUB/120-1/2013. KUB-43/2013. sz. ülés (KUB-145/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: KUB/120-1/2013. KUB-43/2013. sz. ülés (KUB-145/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2013. december 2-án, hétfőn, 10 óra 45 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:

Részletesebben

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora Kovács Anita (felvezető női hang): Az Irhás árok Budapest egyik szép kirándulóhelye, de azoknak, akik ott laknak, bizony okoz bizonyos problémákat

Részletesebben

októberében, amikor a megosztott Európában politikai változások vannak folyamatban, Leo Kleinschmidt a feleségével, Gizellával a barátaihoz utazik

októberében, amikor a megosztott Európában politikai változások vannak folyamatban, Leo Kleinschmidt a feleségével, Gizellával a barátaihoz utazik 1989 októberében, amikor a megosztott Európában politikai változások vannak folyamatban, Leo Kleinschmidt a feleségével, Gizellával a barátaihoz utazik egy kölcsönből vásárolt, kissé túl hivalkodó gépkocsiban,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/9996-6/2012. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4 Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

Hung. Monitoring 19.5.89. (Kossuth Rádió, Hírek, 16 h ) - Megalakult a magyar Helsinki Bizottság, A ma már szerencsére természetes eseményről számol be Szilágyi Gabriella. - Az alakuló ülésen Schwarzenberg

Részletesebben

Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek!

Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek! Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek! A kormányzás félidejéhez érkezve továbbra is magas a bizonytalanok száma, a hagyományos pártpolitikai szereplők mellett pedig a 2010 tavasza után létrejött

Részletesebben

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921) Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

Falak és választóvonalak a történelemben. Terminus Könyvek ⒈

Falak és választóvonalak a történelemben. Terminus Könyvek ⒈ Falak és választóvonalak a történelemben Terminus Könyvek ⒈ (A Nyíregyházi Főiskola Történettudományi és Filozófia Intézete Kiadványai) Sorozatszerkesztő: Kiss Lajos András falak és választóvonalak a

Részletesebben

PRAEAMBULUM. Alapvető rendelkezések

PRAEAMBULUM. Alapvető rendelkezések 1 a. Az alkotmányozó hatalom az Országgyűlés, mint a nemzet képviseletére hivatott testület. Az alkotmány Magyarország legfontosabb jogforrása, a jogrend alapja ugyanakkor nem csak jogszabály, hanem olyan

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. január 20-án 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. január 20-án 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. január 20-án 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Kovács Ferenc, a közgyűlés elnöke, Majthényi László, Marton

Részletesebben

Épül az új kórházi szárny

Épül az új kórházi szárny 1 / 5 2015.03.01. 7:26 Címlap Helyi Technológia Életmód Baranya Belföldi hírek Nagyvilág Gazdaság Fotóalbum Mikroszkóp 2015. március 01. vasárnap, Aladár, Álmos napja 4 C Keresés a hírek között EUR 302.93

Részletesebben

A végjáték veszélyei. A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik.

A végjáték veszélyei. A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik. A végjáték veszélyei A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik. Martonyi János elismerte, hogy..egész Európában erősödik az euroszkepticizmus, sőt egyre többen kétségbe vonják

Részletesebben

FÜGGELÉK. Személyes arcképcsarnok IV.

FÜGGELÉK. Személyes arcképcsarnok IV. Magyarország elsô médiamarketing kormánya a populizmus és a konfliktusdemokrácia jegyében 279 FÜGGELÉK Személyes arcképcsarnok IV. 1. ORBÁN VIKTOR Talán meglepô e könyv különbözô részeiben található, Orbán

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Szégyen (60x40 cm, vászon, vegyes technika) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉRZELEM és ÉRTELEM Nem értem, mit jelent ez az érzés! (Golán Angéla

Részletesebben