SYMA Rendezvényközpont

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SYMA Rendezvényközpont"

Átírás

1 SYMA Rendezvényközpont október 5-6., Kulcs az álláskereséshez TARTALOM SZAKMAI PARTNER Programok Felkészülés az állásbörzére Kikkel találkozhatunk egy állásvásáron? Nekik sikerült! A szakmai gyakorlat fontosságáról Állást kínáló cégek Képzést kínáló intézmények Önkéntes Sziget, DiákSziget Rekordkísérlet, mosolykártya, buli Nyereményjátékok Szervezők, támogatók, impresszum Térkép KÖSZÖNTO Mit találsz az állásbörzén? Mit találsz a börze honlapján? Toldi Gábor, A HVG HR Center igazgatója NYEREMÉNYJÁTÉK Legyél Pont jó helyen! Kedves Álláskereső! Az idei nyáron egy fókuszcsoportos beszélgetés keretein belül megkérdeztünk néhány munkavállalót, hogyan keres állást és mit vár el egy állásbörzétől, vagyis tőlünk, szervezőktől. Bár évek óta monitorozzuk mind a kiállítók, mind a látogatók igényeit, ez a beszélgetés nagyon hasznos volt számunkra, hiszen néhány igazán érdekes dolgot tudtunk meg. A találkozó többek között rávilágított arra, hogy állásbörzénk legnagyobb előnye a személyes kapcsolatteremtés lehetősége és az álláskeresést támogató kiegészítő programok. Megtudtuk azt is, hogy az álláskeresők szeretnék tudni, pontosan mit kínálnak nekik, ezért nem csak az állásajánlatokra kíváncsiak, hanem az amögött lévő vállalatra is. És azt, hogy a munkavállalók igenis hisznek a személyes kapcsolatfelvétel hatékonyságában. A fenti tények magyarázzák, hogy egyre inkább virtualizálódó világunkban az állásbörzék még mindig látogatottak. Ezt támasztja alá az is, hogy állásbörzéinken például az eddigi három év alatt összesen álláskereső fordult meg, ami majdnem annyi, mint Sopron teljes lakossága. Mit tudunk nyújtani Neked és a többi állásbörze látogatónak? Lehetőséget arra, hogy rövid idő alatt sok munkaadóval személyesen kapcsolatba léphess, közvetlenül tájékozódhass a kiválasztott pozíciókról, és olyan információkat kaphass a cég munkatársaitól, amelyek elősegíthetik a sikeres pályázat megírását. Mindezek mellett kiemelt fi gyelmet fordítunk arra, hogy ne csak az aktuális állásajánlatokat ismerhesd meg, hanem a különféle programoknak köszönhetően beleláss az adott szakmák mindennapjaiba. Ezért lehet a HVG Állásbörzéken így a mostani őszin is meghallgatni különböző szakmai előadásokat, vállalati bemutatkozó prezentációkat, megismerni a továbbtanulási lehetőségeket és részt venni számtalan, a karrierépítést segítő ingyenes szakmai programon. Bízunk benne, hogy Neked is támogatást nyújtunk rendezvényünkkel, legyél akár álláskereső vagy a szakmája iránt nyitott, tájékozódni vágyó szakember! Őszi börzénken játékos álláskeresésre invitálunk. Böngéssz a honlapon, szavazz, fórumozz, játssz kvízünkkel, vagy ajánld a börzét barátaidnak! Minden aktivitásod ugyanis, amit bejelentkezve teszel, pontokat ér. Gyűjtsd a pontokat azért, hogy ingyenesen jelentkezhess a börze korlátozott számban hozzáférhető szakmai programjaira, személyes tanácsadásaira és értékes nyereményekhez juss a börze után! több mint 100 munkaadó állásajánlatait, számtalan képzési lehetőséget, álláskeresési és szakmai előadásokat, egyéni és csoportos karrierépítési tanácsadást, ingyenes kiegészítő szolgáltatásokat (internet-használat, cv fotózás, gyermekmegőrző, stb.). Ízelíto az álláskeresést támogató programokból: A minél hatékonyabb álláskeresésedet ingyenes szakmai előadások támogatják a HVG Állásbörze ElőadóTéren. Az előadásokból megismerheted többek között a gerilla önéletrajzírás technikáját, az EU-s munkavállalás fontos tudnivalóit vagy hasznos trükköket tanulhatsz a sikeres angol nyelvű állásinterjúhoz... folytatás a 2. oldalon NEKIK SIKERÜLT! Már a börze utáni héten behívnak állásinterjúra? Igen, ez bizony sokszor előfordul. Ismerd meg korábbi látogatóink sikertörténeteit, tudd meg, nekik hogyan sikerült munkát találni az állásbörzén. Mi kellett hozzá? Felkészültség, tudatosság vagy jó fellépés? Olvasd el történeteinket a honlapon, vagy itt, a Különszámban. Az 5. oldalon megismerkedhetsz az IT Services Hungary kollégájával, aki élete első állásbörzéje után munkát talált. Ezen kívül elolvashatod Miklós véleményét is arról, hogy mi volt az első benyomása jelenlegi munkahelye, az AUDI Hungaria standjáról.... a sikertörténetekről részletesebben az 5-6. oldalakon olvashatsz. ONLINE REGISZTRÁCIÓ INGYENES BELÉPÉS HELYSZÍNI ÉS ONLINE REGISZTRÁCIÓ online standokat, ahol tájékozódhatsz az állásajánlatokról és a kiállítókról, a rendezvényt követően online jelentkezési lehetőséget a meghirdetett állásokra, felkészítő anyagokat az állásbörzén való hatékony részvételhez, pontgyűjtéssel egybekötött nyereményjátékot, online regisztrációs lehetőséget. KIEMELT MÉDIAPARTNEREINK Miért érdemes online regisztrálni? Mert így elkerülheted a sorban állást érkezéskor. Mert így kihasználhatod a börze honlapjának lehetőségeit, vagyis a rendezvényt követően is kapcsolatba kerülhetsz a kiállítókkal, fórumon írhatsz nekik, és jelentkezhetsz meghirdetett állásaikra. Emellett regisztrált felhasználóként részt vehetsz a honlapon található Pontgyűjtő játékban, és így értékes nyereményekhez juthatsz. Regisztrációdnak köszönhetően ezen kívül megadott profi lod alapján ajánljuk a tudásodnak és elvárásaidnak megfelelő kiállítókat, és állásajánlatokat, mindezt az interaktív standtérképen jelölve. Regisztrálj online a rendezvényre és használd ki, hogy a honlap segítségével valóban felkészülten állhatsz neki az álláskeresésnek!

2 Kiscsoportos tréningek a rendezvény emeleti termében Próba AC A Trenkwalder Kft. Tanácsadói segítségével Próba AC, sales területen A Trenkwalder Kft. Tanácsadói segítségével március 24. Az Assessment Center (AC) a kiválasztás egy speciális módja. Álláskeresést támogató programok Kiscsoportos tréningek a rendezvény emeleti termében Állásinterjú-technikák tréning Gerlei Béla, a Karrier Intézet igazgatójának segítségével Egyéni tanácsadások a GyakorlóTéren március március GYAKORLÓ TÉR ELOADÓTÉR CV Tanácsadás A tanácsadók segítséget nyújtanak az önéletrajzíráshoz, továbbá önéletrajz- és motivációs levél mintákkal segítik a felkészülést. CV Online Pannonjob Kft. Frissdiplomás Kft. tanácsadói OKTÓBER 5. SZERDA OKTÓBER 6. CSÜTÖRTÖK CV Tanácsadás angolul Manhattan Nyelvstúdió (a cég standján elérhető) Gerilla Önéletrajz technikák, 10:30 Jobline Karrieriskola Tóth Éva Mária előadása 11:15 10:30 avagy hogyan írjunk egyedi és versenyképes önéletrajzot? 11:15 Grafológiai gyorselemzés A elemzés a személyiség főbb jellemzőire, a szellemi képességekre, az energizáltságra, munkavégzésre, társas kapcsolatokra és a pályaorientációra összpontosít. Duktus 94 Kézíráselemző és Szolgáltató Kft. Baráth András előadása Tesztek Tesztelheti nyelvi készségeit, illetve felmérheti informatikai tudását és személyiségi jegyeit is tesztjeink segítségével. Fiatal mérnökök elhelyez 11:25 Mi rejlik az álláshirdetések mögött? 12:10 Grafton Recruitment előadása 11:25 kedési lehetőségei Aarenson Consulting Kft. előadása a 12:10 pályakezdő mérnökök útkereséséről, IT Teszt IT Jobs (írásbeli) Nyelvi Teszt IT Jobs (írásbeli) Személyiség-kérdőív Aarenson Consulting karrier lehetőségeiről Karrier-tanácsadás A konzultáció keretében a karrier-tanácsadó segít megtalálni a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek leginkább foglalkoztatják önt szakmai pályafutásával kapcsolatban. 12:20 Reális bérigények előadása fizetésről, 13: :20 13:05 Konstrukciós feladatok a Készülék- és Berendezés tervezés részlegen az AUDI Szerszámgyárban Bemutatkozik az AUDI Hungaria Sikeres női karrierek az első Kiemelt állásajánlók: 13:20 lépcsőfoktól a csúcsig Szakmai partner: 14:05 13:20 Dumaszínház OTP Bank támogatásával 13:45 Beszélgetés nőkről, sikerről és karrierről Ördög Nórával az Effemine diákszervezet szervezésében IBM START Karrierlehetősé- 14:15 Bemutatkozik a Contact Singapore 14:40 (angol nyelvű előadás) 14:50 gek a Mérnökségen és a Globális IT csapatban 15:35 Bemutatkozik az IBM 14:50 Tesztelési folyamat a kiválasztásban 15:15 JOBSgarden - ITJobs előadása 15:45 16:30 15:25 A succesful job interview Manhattan Nyelvstúdió bemutatja a sikeres 16:10 angol nyelvű interjú trükkjeit 16:20 17:05 MOHA Online szervezésében : ÁLLÁSKERESŐI PROGRAMOK OKTÓBER 5-6., ÁLLÁSKERESŐI PROGRAMOK 23:51 Oldal 6 Oldal Kiscsoportos tréningek a rendezvény emeleti termében Epam Systems Kft. előadása 17:15 Video CV - a jövő önéletrajza Csoport-téka Egyesület előadása 18:00 Sexy EKy GPaErt örze bulijára! Gyere el a HVG Állásb Sexy Geek Party -tól, Szikra okt. 6. csüt., HELYSZlNI KIEGÉSZlTO PROGRAMOK TOVÁBBI IZGALMAS HELYSZINI PROGRAMOK Toshiba Internet és JátékSarok logikai játékokkal Red Bull X 2010 szimulációs játék AVON Sminktanácsadás Ingyenes gyermekmegörző a Micimackó Bébiszitter és Idősgondozó Szolgálat közreműködésével OlvasóSarkok kényelmes babfotelekkel Szelektív hulladékgyűjtés a ZöldÖvezet Társulás szervezésében Kiscsoportos tréningek a rendezvény emeleti termében március március 25. Manhattan CV Tanácsadás Gerlei Béla, a Karrier Intézet igazgatójának segítségével Állásinterjú-technikák tréning idegen nyelven Gerlei Béla, a KarrierNyelvstúdió Intézet igazgatójának segítségével Egyéni tanácsadások a GyakorlóTéren Accept Coaching Kft. Corporate Values Kft. Karrier Csoport-téka Egyesület Frissdiplomás Kft. tanácsadói CV Online Tanácsadás Pannonjob Kft. P&P Personnel Frissdiplomás tanácsadói CV TanácsadásKft.angolul Manhattan Nyelvstúdió (a cég standján elérhető) Leasing Kft. CV Tanácsadás Egyéni tanácsadások a GyakorlóTéren A tanácsadók segítséget nyújtanak az önéletrajzíráshoz, továbbá önéletrajz- és motivációs levél mintákkal segítik a felkészülést. CV Tanácsadás március március CV Onlinesegítséget nyújtanak az önéletrajzíráshoz, A tanácsadók Pannonjob Kft. és motivációs levél mintákkal segítik a felkészülést. továbbá önéletrajz- CV Tanácsadás angolul Manhattan Nyelvstúdió (a cég standján elérhető) Grafológiai gyorselemzés A elemzés a személyiség főbb jellemzőire, a szellemi képességekre, az energizáltságra, munkavégzésre, társas kapcsolatokra és a pályaorientációra összpontosít. Grafológiai gyorselemzés Duktusa 94 Kézíráselemző Szolgáltató akft.szellemi képességekre, az energizálta elemzés személyiség főbbésjellemzőire, ságra, munkavégzésre, társas kapcsolatokra és a pályaorientációra összpontosít. Grafológiai Duktus 94 Kézíráselemző és gyorselemzés Duktus 94 Kézíráselemző és Szolgáltató Kft. Szolgáltató Kft. Tesztek Tesztelheti nyelvi készségeit, illetve felmérheti informatikai tudását és személyiségi jegyeit is tesztjeink segítségével. Tesztek IT Tesztnyelvi IT Jobs (írásbeli)illetve felmérheti informatikai tudását és személyiségi Tesztelheti készségeit, Nyelvi Teszt ITsegítségével. Jobs (írásbeli) jegyeit is tesztjeink Aarenson Consulting Kft. Andersen Program Próbainterjú A konzultáció keretében a karrier-tanácsadó segít megtalálni a válaszokat azokra Tobacco British American magyar a kérdésekre, amelyek leginkább foglalkoztatják önt szakmai pályafutásával kapcsolatban. Karrier-tanácsadás Hungary Corporatekeretében Values a karrier-tanácsadó segít megtalálni a válaszokat azokra A konzultáció nyelven Accept Coaching a kérdésekre, amelyek leginkább foglalkoztatják önt szakmai pályafutásával kapcsolatban. Jobline.hu JOBSgarden-ITJobs Corporate Values Bright Solution Consulting Kft. (március 24.) Accept Coaching Human Menu (március 25.) LeanCenter Jobline.hu Személyiség-kérdőív Aarenson Consulting IT Teszt IT Jobs (írásbeli) Nyelvi Teszt IT Jobs (írásbeli) Személyiség-kérdőív Aarenson Consulting Karrier-tanácsadás 8 AIESEC Próbainterjú 129 Kiemelt állásajánlók: Szakmai partner: angol 8 nyelven Manhattan Nyelvstúdió 129 Kiemelt állásajánlók: Szakmai partner: Próbainterjú német nyelven Manhattan Nyelvstúdió Tesztek JOBSgarden-ITJobs Tréningek az emeleti eloadóteremben LEGO Kreatív Építőverseny 5 témakörben 10:15 14:00 Próbáld ki a StringeBike-ot, a lánc nélküli biciklit 14:15 18: es Ford Galaxie 500-as kiállítása, egy szerencsés számára 30 perces tesztvezetési lehetőséggel 10:30 12:30 (előjelentkezés a honlapon a Programoknál) Rekordkísérlet Legyél Te is részese, hozz egy CV-t a gyüjtőbe! 15:00 17:00 Próba AC a Trenkwalder Kft. tanácsadói segítségével Állásinterjútechnikák tréning Gerlei Béla, a Karrier Intézet igazgatójának segítségével (további részletek a Különszám 14. oldalán) OKTÓBER 6. csütörtök 11:00 12:00 Próba AC 12:00 13:00 a JOBSgarden-ITJobs tanácsadóinak segítségével 14:00 15:00 15:00 17: március tréningek Állásinterjú-technikák Kiscsoportos a rendezvénytréning emeleti termében OKTÓBER 5. szerda CV Fotózás március 24. CV Online Frissdiplomás Kft. CV Tanácsadás Próba Trenkwalder PróbaAC AC, A sales területen Kft. A Tanácsadói Trenkwaldersegítségével Kft. Tanácsadói segítségével magyar nyelven Humanfield Az Assessment Center (AC) a kiválasztás egy speciális módja Próba AC, sales területen A Trenkwalder Kft. Tanácsadói segítségével Tanácsadó Iroda Az Assessment Center (AC) a kiválasztás egy speciális módja. Bright Solution Consulting Kft. (március 24.) Human Menu (március 25.) Ficza János előadása Munkavállalás és szakmai Felkészülés a szakmai beszélgetésre 16:40 Szakmai tesztek az informatikában 17:05 Adecco előadása Béren kívüli juttatások Ámítás vagy valós előny? 17:15 gyakorlat az EU-ban 18:00 Kerekasztal beszélgetés a Egyéni tanácsadás a GyakorlóTér fülkéiben HVGAB2011tavasz_kalauz_ _final:Layout 1 HVGAB2011tavasz_kalauz_ _final:Layout tréningek Próba AC A Trenkwalder Kft. Tanácsadói Kiscsoportos a rendezvény emeleti termében segítségével Corporate Values Accept Coaching Trenkwalder Kft. Jobline.hu Bright Solution Consulting Kft. (március 24.) bértárgyalásról Human Menu (március 25.) 8 Foglalj időpontot előre a oldalon a GyakorlóTér programjaira október 2-án ig! HVG Állásbörze október 5-6. w w w.hv g a ll asb o r ze. h u Szakmai partner: Állásinterjútechnikák tréning Gerlei Béla, a Karrier Intézet igazgatójának segítségével Kiemelt állásajánlóink:

3 Felkészülés az állásbörzére Hogyan lehetünk a legsikeresebbek az állásbörzén? Hasznos tippek, tanácsok a szervezőktől Az állásbörzére való felkészülés lépései Hogyan készüljünk fel? Mit vigyünk magunkkal? Milyen ruhát vegyünk fel? Íme néhány jótanács és hasznos lépés arra vonatkozóan, hogyan tudunk hatékonyan megjelenni az állásbörzén. 1. Célkituzés Gondold végig, milyen területen képzeled el a jövődet, milyen jellegű állást szeretnél, és fogalmazd meg minél pontosabban szakmai célkitűzéseid. 2. Piacfelmérés A rendezvény honlapja segítségével térképezd fel, hogy melyek azok a munkaadók, akiknél a terveidbe illeszkedő lehetőségek vannak. Állíts össze egy listát azokból a cégekből, akiknél a kialakult kép alapján el tudnád képzelni a jövődet! 3. Információgyujtés Pontosítsd annyira elképzeléseid, hogy a végső listán legfeljebb kiállító legyen. Gyűjts össze róluk minél több információt, majd jegyezd fel kérdéseid. 4. Bemutatkozás Az önéletrajzod a névjegyed. Vigyél magaddal legalább annyi fényképes önéletrajzot, ahány céget meg Egy ideális nap az állásbörzén Mit tegyünk a rendezvény előtt? Mi az, amit semmiképp ne felejtsünk el? Hogyan tudunk kitűnni a helyszínen a többi jelölt közül? Olvasd el, hogyan néz ki egy ideális felkészülés. Az állásbörze elott Információk begyűjtése Nézd meg az állásbörze honlapját és gyűjtsd ki a legfontosabb információkat (időpont, nyitva tartás, helyszín, megközelítés, érdekes kiállítók listája). A kiállítói listából válaszd ki a számodra érdekes cégeket és azokat a nyitott pozíciókat, melyekre jelentkezni szeretnél. Kiegészítő szolgáltatások megismerése Nézd végig, milyen szakmai programok lesznek és válaszd ki, melyeken szeretnél részt venni (tipp: sok esetben a személyes szakmai programokra pl.: karrier tanácsadás, próbainterjúk korlátozottak a szabad helyek, ezért ezekre érdemes minél korábban beregisztrálni). Előkészületek (öltözködés, pihenés) Válaszd ki, mit fogsz felvenni. A megjelenés nagyon fontos az első benyomás megszerzésekor. Időben menj el aludni, hogy másnap frissen, kipihenten kezdhess neki a napnak. akarsz látogatni. Ha a cég munkanyelve nem magyar, fontos a nyelvtudást alátámasztó idegen nyelvű önélet rajz is. 5. Meg jelenés Öltözz az alkalomhoz illően, és legyél ápolt, hiszen az első benyomás nagyon fontos. Az állásbörzén még nem kell öltönyben vagy kosztümben megjelenni. Hölgyeknek a szoknya-blúz, férfiaknak az ing-nadrág kombináció javasolt. 6. Érdeklodés A felkészültséget alátámasztó kérdések megnyitják a kapukat. Használd ki, hogy most mindent megtudhatsz, ami érdekel. Kérdezz bátran! Akkor is érdeklődj, ha tetszik a pozíció, de tapasztalatod alapján nem feltétlenül vagy rá alkalmas: tudd meg, milyen képzésre, szaktudásra kell még szert tenned, miben vannak hiányosságaid, fejlődési lehetőségeid. 7. Visszacsatolás Kérdezd meg, mire számíthatsz, várhatóan mikor fognak értesíteni a pályázat eredményéről. Ha utólag kérdéseid merülnek fel, vedd fel a kapcsolatot a kiállítóval a rendezvény honlapján keresztül. Az állásbörze napja Felkészülés Öltözködés után rakd a táskába feljegyzéseid, a standtérképet, a kiválasztott cégek listáját, és az önéletrajzokat több nyelven is (néhány darabbal többet vigyél magaddal, mint ahány céget kiválasztottál, hátha találsz még a helyszínen olyanokat, akik fölött átsiklottál). Kapcsolatfelvétel Terveid szerint járd körbe a kiválasztott cégeket és ismerd meg az álláshirdetések mögött lévő vállalatot is. A cégek meglátogatása között pihenésképp iktass be egy előadást, próbainterjút, vagy más szakmai programot, hogy kipróbáld magad, és visszajelzést kapj a teljesítményedről. Tájékozódás Miután az összes tervezett céget végiglátogattad, a fennmaradó néhány percben a többi stand előtt is sétálj el, és figyelj arra, hogy minden olyan lehetőséggel megismerkedj, ami hasznos lehet. (pl.: képzési ajánlatok, nemzetközi lehetőségek, szakmák és vállalatok bemutatkozása, egyéb helyszíni programok) Visszacsatolás A nap végén otthon még egyszer nézd át jegyzeteid és minden, a börzén szerzett kiadványt, ajánlatot, szórólapot, hiszen ki tudja, melyikben találsz fontos és hasznos információkat. SZAKÉRTOI TANÁCSOK Tájékozódjunk akkor is, ha van munkánk Szeretném tudni, mennyire keresett a piacon a szakmám. Mindig érdekel, hogy milyen lehetőségeim lennének továbblépni. ehhez hasonló gondolatokat már sok munkavállalótól hallottunk. Az ember természetéből fakadóan kíváncsi és örökké elégedetlen, ezért nem csoda, hogy akár van állásunk, akár nincs, előszeretettel böngésszük az aktuális állásajánlatokat. Állásportálunk felhasználói között nagyon sok olyan embert találunk, aki nem keres konkrétan munkát, csak tájékozódni szeretne a lehetőségekről. Legtöbbször az fordul elő, hogy miután munkát talált, nem inaktiválja regisztrációját, mert szeretné tudni, kaphat-e az aktuálisnál jobb ajánlatot. mondja Toldi Gábor, a HVG HR Center igazgatója. Érdemes-e tájékozódni akkor is, ha dolgozunk? Vagy a lojalitás teljes hiányát tükrözi, ha bár van munkánk, böngésszük az álláshirdetéseket, esetleg elmegyünk körülnézni egy állásbörzére? Toldi szerint nem erről van szó: Napjaink munkavállalói különösen a legújabb generáció tudatos fiatal álláskeresői nagy elvárásokat támasztanak munkaadójuk felé. Megválogatják, hogy hova adják be jelentkezésüket és folyamatosan keresik az új kihívásokat. Ha pedig nem kapják meg, amit elvárnak, vagy úgy érzik, tovább kell fejlődniük, azonnal lépnek. Hol tudunk munkaerő-piaci információkat szerezni? Érdemes beregisztrálni például a Jobline.hu-ra, ahol böngészhetünk az álláslehetőségek között, a Jobline Magazinban pedig elolvashatjuk a legfrissebb karrierrel kapcsolatos híreket, tanácsokat. Annak pedig, aki kényelmes megoldásra vágyik, a legjobb lehetőség feliratkozni egy álláskeresői hírlevélre, ilyen például a Jobline.hu Álláspostája. Az állásposta minimális adatmegadást követel tőlünk, mégis elérhetjük, hogy postafiókunkba rendszeresen csak a minket érdeklő álláslehetőségek érkezzenek. Toldi Gábor hozzáteszi, a Jobline állásokat tartalmazó hírlevele jó arra is, hogy naprakészen értesüljünk szakmánk népszerűségéről, úgy, hogy közben időt és energiát spórolunk meg. Így biztosan mindig tájékozottak leszünk az aktuális munkerő-piaci helyzetünket illetően és ki tudja, talán pont egy ilyen levél lesz a sültgalamb, ami munkahelyváltásra, továbblépésre ösztönöz majd bennünket Jobline tipp: Ha feliratkozunk a Jobline.hu álláspostájára, gyorsan és könnyen hozzájuthatunk a legfrissebb, számunkra releváns állásokhoz, és biztosan nem maradunk le egyetlen jó ajánlatról sem. 3

4 SZAKÉRTOI TANÁCSOK Hogyan írjunk CV-t, avagy tippek a netes álláskereséshez Egy álláskeresőnek nagyon kevés az ideje arra, hogy meggyőzze a leendő munkáltatóját, a fejvadászt, a tanácsadót arról, hogy ő lenne a legmegfelelőbb jelölt az adott pozícióra. Mégis milyen eszközökkel lehet kitűnni a sok jelentkező közül? Ádám Krisztina, a Jobline.hu marketing-menedzsere válaszol. - A legtöbb esetben a szakembereknek maximum félpercnyi idejük van a CV átnézésére. Ha nem sikerül azonnal felkelteni az interjúztató érdeklődését, az önéletrajz nagy eséllyel a szemetesben landol. A legfontosabb az átláthatóság, törekedni kell a rövid, tömör megfogalmazásra. A CV ideális terjedelme 1-2 oldal, ebben fontos kiemelni a különleges készségeket, képességeket, a személyes jellemzőket. Milyen sorrendben érdemes felsorolni a legfontosabb tulajdonságokat? - Az önéletrajz formai sajátosságai kiemelten fontosak, hiszen ez a névjegykártyánk, ezzel találkozik először a szakember és itt dől el a további sorsunk a kiválasztás során. Arra kell tehát törekednünk, hogy úgy alakítsuk pályázati anyagunkat, hogy azt a HR-es azonnal elolvassa. Ehhez a legfontosabb eszközök a megfelelő betűméret, az egységesség, az áttekinthetőség. Mindemellett hangsúlyozzuk azokat a tulajdonságainkat, tapasztalatainkat, melyek a pozícióhoz illenek. Hogyan célszerű eljuttatni az önéletrajzot az állást hirdetőnek? - Az álláskeresés és pályázás jellemzően már online történik. Felmerül az igény a gyors, egyszerű CVfeltöltésre, amit előre megszerkesztett sablonok segítségével lehet a leghatékonyabban megoldani. A Jobline.hu áprilisban megújult oldalának egyik újítása a többféle CV sablon, mellyel a pályázók gyorsan, egyszerűen pozícióra szabhatják az önéletrajzukat. Fontos, hogy a pályázataink során mindig az adott pozícióhoz igazítsuk az anyagainkat és ezzel is növeljük kiválasztási esélyeinket. Ebben segít a Jobline.hu? - Igen. A Jobline.hu oldalán lehetőségünk van a teljes folyamat menedzselésére, így a saját jelentkezési sablonokkal, gyorsan pozícióra szabható önéletrajzokkal könnyebbé válik álláskeresésünk. Az oldalon nem csupán álláshirdetésekre szabhatóak a pályázati anyagok, hanem egy publikus link segítségével bármikor elérhetővé tehetők a munkáltatók számára. Így a küldés is egyszerűbbé válik. Kikkel találkozhatunk egy állásvásáron? Munkaadók, személyzeti tanácsadók, egyetemek, nyelv iskolák, szakmai képzést kínálók: avagy milyen kiállítókra számítsunk? És ami talán még fontosabb, melyik típusú kiállítóval hogyan bánjunk, mit kérdezzünk, mit keressünk náluk. Munkaadó kiállítók A börzéken jellemzően azok a kiállítók vannak többségben, akik saját állásajánlataikra szeretnének az elvárásaiknak megfelelő jelentkezőket toborozni. A munkaadók azért is jönnek el, mert sok esetben nagy hangsúlyt fektetnek a személyes kompetenciákra, ezt pedig egy személyes beszélgetés közben sokkal jobban fel lehet mérni, mintha kizárólag az önéletrajzzal találkoznának először. Használjuk ki a lehetőséget, hogy személyesen minél többet megtudhassunk egy-egy állásajánlatról, arról hogy mit is takar valójában és milyen cég áll az álláshirdetés mögött. Beszélgessünk a HR-essel és ha van rá lehetőségünk, a standnál lévő szakemberekkel is, akik elmesélhetik nekünk élményeiket, a cégnél folytatott munkájukat, ezáltal fel tudjuk mérni, hogy az adott munkakört el tudjuk-e látni, illetve szeretnénk-e betölteni. Személyzeti tanácsadók, munkaero-közvetítok Minden állásbörzén számíthatunk a nagyobb hazai személyzeti tanácsadók és munkaerő-közvetítő, -kölcsönző cégek részvételére. Ők többségében azért jönnek el, hogy személyes kapcsolatot alakíthassanak ki a fiatal álláskeresőkkel, és adatbázisukat olyan álláskeresők tömegével bővítsék, akiket későbbi ajánlataikkal megkereshetnek. Ez a megjelenés számukra fontos arculatépítési fórum is, így azon felül, hogy az épp aktuális állásajánlataikkal kapcsolatban érdeklődünk náluk, arra is van lehetőség, hogy személyes tanácsokat kérjünk a standon lévő szakemberektől. Sok esetben a személyes orientációs-beszélgetés nagyon célszerű, hiszen így fel tudják mérni a képességeinket, ami alapján sokkal pontosabban meg tudják mondani, milyen állásajánlatuk lenne megfelelő számunkra. Mindenképp érdemes velük felvenni a kapcsolatot, hiszen bár úgy tűnik, csak az adatbázisukat építik és mindenféle regisztrációs lapokat töltetnek ki, valójában nagyon hasznos tanácsokkal, tippekkel szolgálhatnak, ha kellően nyitottak vagyunk és merünk érdeklődni, segítséget kérni. több tapasztalattal, készséggel, ismerettel rendelkezik, ezért ajánlatos az álláskeresés idejét is aktívan tölteni. Ez alatt az idő alatt, ha nem sikerül munkát találni, ajánlott tovább képezni magunkat, akár egy OKJ-s képesítésről, akár egy újabb nyelvismeretről, vagy a jelenlegi megerősítéséről, fejlesztéséről legyen szó. Sőt, az is előfordulhat, hogy időközben találunk egy olyan továbbképzési lehetőséget, aminek hatására úgy döntünk, még pár évig érdemes viszszaülni az iskolapadba. A képzési lehetőségek feltérképezése akkor is hasznos, ha mindenképpen szeretnénk munkába állni, hiszen így képet kaphatunk arról, hogy esetleg hiányzó vagy fejlesztendő ismereteinket milyen módokon, milyen költségekkel tudjuk majd a jövőben erősíteni. Külföldi ajánlatokat kínáló vállalkozások, szervezetek Ha vonzanak a külföldi lehetőségek, ajánlott olyan állásbörzére elmenni, ahol nemzetközi lehetőségekkel is találkozhatunk. A börzéken jellemzően saját maguknak munkatársat kereső külföldi székhelyű vállalatok, külföldre közvetítő személyzeti tanácsadók, anyanyelvi környezetet biztosító nyelviskolák, külföldi tanulmányi ösztöndíjakat kínáló szervezetek, gyakorlati csereprogramokat koordináló diákszervezetek vesznek részt. Mit találok a börzék honlapján? A rendezvények honlapján általában nagyon sok információt megtalálhatunk nemcsak a börzéről, hanem a kiállítókról, programokról is. Egyes rendezvények oldalán pedig még felkészülési tanácsokat, hasznos tippeket is olvashatunk. A honlapokon tájékozódhatunk a hozzáférhető szakmai programokról, álláskeresésre felkészítő lehetőségekről. Az ilyen oldalak legnagyobb előnye ezen kívül, hogy a kiállítók feltöltik aktuális ajánlataikat, így előre felmérhetjük, hogy kit érdemes személyesen is megkeresni. A HVG Állásbörze honlapján még ennél is több mindent tehetünk: a szervezők nyilvános fórum és szavazási lehetőség biztosításával támogatják, hogy online is kérdezhessünk a kiállítóktól és a börze után még alkalmat adnak pályázatunk online benyújtására is. (www.hvgallasborze.hu) Mit érdemes mindenképp megkérdeznünk egy állásbörzén a személyes beszélgetés során? Jobline tipp: Ha éppen nem keresünk állást, de szeretnénk tájékozódni az aktuális lehetőségekről, érdemes feliratkoznunk a Jobline álláspostára, így folyamatosan figyelemmel követhetjük, milyen ajánlatokat kínálnak szakmánkban, és biztosan nem maradunk le egy lehetőségről sem. Jobline tipp: Ha szeretél egy profi fotót használni önéletrajzodhoz, keresd a CV fotózási lehetőséget a jobline.hu standján (A1) a HVG Állásbörzén. Képzo cégek, intézmények Jelenleg még nagyon kevés olyan rendezvény van, ahol akkor is kapunk útmutatást, ha nem találtunk megfelelő álláslehetőséget. Az egyik ilyen a HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok, ahol nem csak munkaadókkal, hanem képzéseket kínáló felsőoktatási intézményekkel, nyelviskolákkal, felnőttképző intézményekkel is találkozhatnak az érdeklődők. Miért jó ez? Mert sem pályakezdőként, sem tapasztalt munkavállalóként nem könnyű az álláskeresés, és tudjuk, hogy akár több hónapra is kitolódhat az álláskeresés ideje. Mivel a cégek szeretik, ha munkavállalójuk minél Kiket keresnek, mik az új munkatárssal szemben támasztott legfontosabb követelmények? Pontosan mi lenne a munkakör, a feladatok, mekkora önállósággal/felelősséggel jár a munka, csapatban vagy egyedül kell-e dolgozni? Mi a munkavégzés helye, hogy alakul a munkaidő? Körülbelül mikor lehet munkába állni, hány körös a kiválasztás, mikorra várhatjuk az első visszajelzéseket a jelentkezésre? Milyen típusú foglalkoztatási formában kellene dolgozni, jár-e cafetéria vagy egyéb juttatás az alapbér mellé, van-e próbaidő, ha igen, milyen hosszú? 4 HVG Állásbörze október Szakmai partner: Kiemelt állásajánlóink:

5 Nekik sikerült! Négy látogatónk sikertörténete, akik a HVG Állásbörze segítségével helyezkedtek el Itt nincsenek jó vagy rossz kérdések mérnökként egy állásbörzén Az AUDI Hungaria évek óta a HVG Állásbörze viszszatérő kiállítója. Megkértük a vállalat képviselőit, mondják el, hogy miért tartják fontosnak ezt a rendezvényt, és hogy mutassanak be nekünk egy kollégát, akit az állásbörzének köszönhetnek. A kérdésekre Manuela Meske-Schubert, az AUDI személyügyi marketing csapatának vezetője, és Simon Miklós, a cég új gyártástervező mérnöke válaszol. Miért fontos a cég számára az állásbörzén való megjelenés? M.M.: Az AUDI Hungaria jelentős bővülés előtt áll. A 2013-ig felépülő, a teljes gyártási folyamatot végző járműgyár több mint 2100 új munkahelyet teremt közvetlenül, emellett pedig folyamatosan keresünk munkatársakat számos további szakterületre. A HVG Állásbörzén is a folyamatos toborzási igény miatt képviselteti magát a vállalat évek óta, és az együttműködésnek hála, számos munkatársunkat köszönhetjük a rendezvénynek. Mivel készülnek az idei börzére? M.M.: Az eddigi sikerekre alapozva az idei őszi rendezvényt egy szakmai előadással is igyekszünk gazdagítani október 6-án, melynek címe Konstrukciós feladatok a Készülék- és Berendezéstervezés részlegen az Audi Hungaria Szerszámgyárban. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi keltette fel Miklós figyelmét a cég iránt Hol találkoztál először az AUDI álláslehetőségeivel? S.M.: Az interneten találkoztam először az állásajánlatokkal, melyekre az online felületen keresztül jelentkeztem is. Röviddel ezután ellátogattam egy olyan állásbörzére, amin a győri vállalat is részt vett kiállítóként, hiszen fontosnak tartottam a személyes kapcsolatfelvételt is. Szerinted miért érdemes kimenni egy állásbörzére? S.M.: Egy börzén a személyes találkozónak köszönhetően sokkal több információ érhető el az egyes vállalatokról. Ilyen jellegű tapasztalatszerzésre online felületen nincsen lehetőség. A rendezvényen sokkal kötetlenebbül lehet beszélgetni, mint egy interjún, itt nincsenek jó vagy rossz kérdések. Ha valaki konkrét elképzelés nélkül jön, akkor is lehet esélye olyan munkaadókkal talál kozni, akik felkelthetik az érdeklődését. Milyen benyomásaid voltak az Audi Hungaria standja alapján a vállalatról? S.M.: A többitől eltérően nyitott standdal vettek részt a rendezvényen, a munkatársak mindannyian viselték a jellegzetes piros kabátot. Simon Miklós, gyártástervező mérnök Nekem nagyon tetszett, hogy mosolyogtak, barátságosak voltak, egy rövid bemutatkozás után rögtön ajánlottak számomra érdekes állá sokat. A stand mellett állt a győri gyár egyik terméke, egy Audi TT RS, amit közelebbről is meg lehetett tekinteni. Hogy zajlott a kiválasztási folyamat? Hogyan emlékszel vissza az interjúkra? S.M.: Egy háromlépcsős kiválasztási folyamatban vettem részt. Először egy kétnyelvű, magyar és német nyelven zajló személyes interjúra hívtak meg, másodszor pedig egy AC-n (assessment center - a szerk.) kellett a legjobbat nyújtanom, ami számomra egy különleges élmény volt, mivel korábban még nem találkoztam ezzel a kiválasztási formával. A harmadik körben a leendő főnökeim elárulták, hogy a munkám az elektromos motorokhoz fog kötődni. Erre szívesen emlékszem vissza, mert a beszélgetés után rögtön hívták a személyügyet, hogy engem választottak a jelentkezők közül. Magyarország legnagyobb informatikai szolgáltatójánál helyezkedtem el Jakus Vivien, toborzási szakértő Mészáros Balázs Dávid, rendszeradminisztrátor Az IT Services Hungary 2006-os alapítása óta minden HVG Állásbörzén jelen van. A pár száz fős vállalatból néhány év alatt Magyarország legnagyobb informatikai szolgáltatójává váló cégnél folyamatosan keresnek németül beszélő informatikusokat, ezért megkerestünk egy olyan ITSH-s munkavállalót, aki tavaly a HVG Állásbörzén talált rá jelenlegi munkaadójára. Mészáros Balázs Dávid 2010 novemberében csatlakozott a vállalathoz, ma rendszeradminisztrátor a nemzetközi Service Desk ágazatnál. Balázs, milyen tapasztalataid voltak a HVG Állásbörzén? Ez volt életem első próbálkozása állásbörzén, előtte nem is nagyon kerestem állást, így mondhatni, hogy azonnal sikerrel jártam. A börzén tetszett, hogy egyszerre sok céggel találkozhatok, és feltehetem a számomra legfontosabb kérdéseket az adott pozíciókról. Milyen állást kerestél? Engem elsősorban olyan állás érdekelt, ahol kamatoztathatom az informatikai tudásomat és használhatom a nyelvismereteimet, hiszen jól beszélek németül és angolul is. Mi volt az első benyomásod az IT Services Hungary-ről? A nagy és látványos stand rögtön feltűnt. Azonnal látszott, hogy dinamikus, fiatalos légkör uralkodik a cégnél. A kollégák szimpatikusak voltak, rögtön megtaláltuk a közös hangnemet. Az állásbörzét követően interjúra hívtak, és utána második szintű támogatói állást ajánlottak, így két héttel a börze után már az ITSH-nál dolgoztam! Úgy tudom, hogy más pozícióra jelentkeztél, mint amire felvettek. Igaz ez? Igen, eredetileg helpdeskes állásra jelentkeztem, de a toborzó kolléganő úgy gondolta, hogy képességeim alapján magasabb technikai elvárásoknak is megfelelek, így már a magasabb pozícióra hívott interjúra. Sikerült elnyernem a munkakört, ami számomra nagy öröm volt, hisz így valóban a képességeimnek megfelelő pozícióban kezdhettem a szakmai pályafutásomat. Szeretek itt dolgozni, mert van benne kihívás és az IT tudásomat is bővíthetem. AZ IT Services Hungary az őszi HVG Állásbörzére is körülbelül száz nyitott pozícióval érkezik. Jakus Vivien toborzási szakértőt kérdeztük arról, hogy milyen szakembereket jelentkezését várják jelenlegi állásaikra. Milyen végzettségű, tudású munkatársakat kerestek? Elsősorban idegen nyelveket beszélő informatikai szakembereket keresünk az összes, széles körben alkalmazott szoftver- és hardverplatform üzemeltetésére, SAP-rendszerszolgáltatásokra, távoli és helyi szerverüzemeltetésre, valamint hálózatmenedzselés és hálózatfelügyeletre. Folyamatos a felvétel service desk ágazatunkon is, ahol végzettségtől függetlenül bárkit szívesen látunk, aki a tárgyalóképes nyelvtudás mellett erős informatikai érdeklődéssel rendelkezik, és szívesen dolgozna ügyfelek támogatásában. Legtöbb pozíciónkhoz minimum német, de sok esetben angol nyelvtudás is szükséges. Milyen elvárásokat támasztotok a jelentkezőkkel szemben? Szolgáltató vállalatként a legtöbb pozícióban az informatikai szaktudás és a nyelvtudás mellett a kommunikációs készségek megléte is nagyon fontos, de értékeljük a lelkes hozzáállást, a proaktivitást és a rugalmasságot is. A pontos követelmények természetesen állásonként némileg változnak, ezért akit érdekelnek a fenti feladatok, csak biztatni tudom, hogy keressen meg minket október 5-én vagy 6-án az A21-es standon! Kiemelt állásajánlóink: Szakmai partner: HVG Állásbörze október

6 Nekik sikerült! Négy látogatónk sikertörténete, akik a HVG Állásbörze segítségével helyezkedtek el Lehetőségem van továbbfejlődni karrier francia nyelvtudással Kray Zsuzsanna, ügyfélszolgálati munkatárs Kray Zsuzsanna a 2011 tavaszi állásbörzén találkozott a Unisys munkatársaival, akikkel nagyon hamar egymásra találtak, hiszen a cég idegen nyelven magabiztosan beszélő munkavállalókat keresett, Zsuzsa pedig olyan munkahelyen szeretett volna elhelyezkedni, ahol napi szinten használhatja francia nyelvtudását. Az egymásra találásról megkérdeztük mindkét felet. Mi ösztönzött arra, hogy kilátogass az állásbörzére? Határozott céllal érkeztem a HVG Állásbörzére: frissdiplomásként szerettem volna munkát találni. Bár a nagy érdeklődésre való tekintettel türelemmel kellett lennem, amíg beléphettem a csarnokba, de ott számos cégnek át tudtam adni az önéletrajzomat, és sok helyről gyűjthettem kontaktokat. Az ezt követő telefonos és személyes interjúk végére alakult úgy, hogy a Unisys Assesment Centere (a jelöltek készségeinek, képességeinek felmérésére és értékelésére szolgáló kiválasztási módszer, magyarul: értékelő központ a szerk.) során kölcsönösen elnyertük egymás bizalmát. Mi volt a legfontosabb keresési szempont számodra? Mivel egy évet éltem külföldön, elsődleges szempont volt a munkakeresésem során, hogy a francia nyelvet aktívan használni tudjam eredeti végzettségemnek megfelelően kutatóként vagy akár más szakterületen. A Unisys standján felkészült HResekkel találkoztam, akikhez azóta is bátran fordulhatok kérdéseimmel. A jól szervezett kiválasztási nap után úgy éreztem, hogy itt nem hagyják kárba veszni szellemi képességeimet, és lehetőségem van tovább fejlődni is. Beigazolódtak a megérzéseid? Azóta is úgy érzem, hogy kemény munkámnak értéke van, megbecsülnek, mint munkaerőt, és minden nap tanulok valami újat, legyen az egy angol vagy francia kifejezés, informatikai eljárás vagy ügyféllel való sikeres kommunikációs út. Az Unisys a legelső HVG Állásbörze óta a rendezvény visszatérő kiállítója, és már több kollégájukat is a rendezvénynek köszönhetik. Bocskai Évát, a cég kiválasztási szakemberét is megkérdeztük, hogy ő hogyan emlékszik vissza a Zsuzsával való első találkozásra. Milyen állásajánlatokkal érkeztek a börzére, milyen előzetes elvárásokat támasztottak a jelentkezőkkel szemben? A tavaszi állásbörzére, melyen Zsuzsával is találkoztunk, nagyon sok nyitott álláslehetőséggel készültünk, volt köztük pályakezdő pozíció (több nyelves, ügyfélszolgálatos) és tapasztalatot igénylő is (quality leader, knowledge manager stb.). Milyen volt az első benyomás? Sok érdeklődőnk volt a rendezvényen, melyet köve tően a felvételi folyamat gyorsan ment végbe: egy értékelő központ (AC) során leteszteltük a jelölt informatikai készségeit és többek között nyelvi kompe tenciáit is. Ez után vettük fel Zsuzsát, aki jelen pillanatban ügyfélszolgálati munkatársi pozíciót tölt be. Egymásra találni egy állásbörzén a szereplők szemszögéből A kiválasztási szempontokról, a munkahelyi légkörről és az állásbörzén történő kapcsolatfelvételről Tóth Ágnest, a KPMG HR generalistáját kérdeztük. Milyen állásajánlatokkal, és elvárásokkal jelentkeztetek a tavaszi rendezvényükre? A tavaszi állásbörzén pályakezdő és tapasztalt pozíciókkal egyaránt vártuk az érdeklődőket IT- és üzleti tanácsadási területeinkre, ahol többnyire gazdasági, vagy gazdaságinformatikai háttérrel rendelkezők jelentkezését vártuk. A szakmai tudás csak egy része a követelményeknek, de közel sem egésze. Számunkra legalább ennyire fontos, a motiváltság, a tanulni, fejlődni akarás, hiszen ez lehet a jó teljesítmény és a szakmai fejlődés motorja. Kiket keresnek jellemzően? Olyan kollégákat keresünk, akik képesek közvetlen, nyílt és hiteles módon kommunikálni, hogy leendő csoportjukban munkatársaikkal és feletteseikkel gördülékenyen tudjanak együttműködni. Emellett kiemelt hangsúlyt fektetünk a rendszeres képzésre, mivel munkatársaink szaktudása és hozzáértése jelentik szolgáltatásaink alapját. A minőségi szolgáltatásnak része a fellépés is, így természetesen fontos szempont, hogy a standunkhoz érkezve a pályázó mennyire összeszedett, tájékozott, milyen kérdéseket tesz fel, hogyan kommunikál. Mi volt az első benyomásuk Katáról? Kata a tavaszi börzén a standunknál érdeklődött. Egy perc alatt egyértelmű volt, hogy értékes pályázó, jó fellépéssel, erős kommunikációs készséggel, aki több nyelven beszél, és olyan területen dolgozik, amilyen a cégünknél is működik. Bár akkor aktuálisan nem volt nyitott szenior pozíció ebben a csapatban, de a Katától kért CV-t és egy őt bemutató rövid jellemzést átküldtünk a menedzsereknek, akik nyitottak voltak a személyes találkozóra, amit rögtön állásajánlat követett. Az új munkatárs, Mahalek Katalin, szenior adótanácsadó, KPMG Adóügyviteli Központ (ITCC) a tudatos álláskeresésre, az első állásbörze élményeire és a sikeres elhelyezkedésre vonatkozó kérdéseinkre válaszolt. Miért kezdtél állást keresni? Az előző munkahelyemen két év után úgy éreztem, megragadtam a fejlődésben, ezért elkezdtem nézelődni, új kihívásokat, lehetőségeket keresni. Soha nem voltam még korábban állásbörzén, de 2011 tavaszán olvastam róla, és úgy gondoltam, érdemes lenne tájékozódni az álláspiac kínálta lehetőségekről. Tudatosan készültem a börzére, mivel pénzügyi területen dolgozom, azon belül is az adózás a szakterületem, így a Big4 cégeknek és néhány SSC- nek (Shared Service Center, magyarul: üzleti szolgáltató központ a szerk.) néztem utána a rendezvény honlapján. Milyen volt az első benyomásod jelenlegi munkaadódról? A KPMG munkatársaival már a helyszínen kialakult a kölcsönös szimpátia, egy rövid beszélgetés és néhány szakmai vonatkozású kérdés után a HR-es kolléga felajánlotta a szakmai interjú lehetőségét is. A többi cégnél is abszolút pozitívan fogadták jelentkezésem, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy pénzügyi területen van tapasztalatom és angolul, Tóth Ágnes, HR generalista Mahalek Katalin, adótanácsadó spanyolul és portugálul is beszélek, így a rendezvényt követő két hétben többen is kerestek, hogy behívjanak állásinterjúra. Végül a KPMG-nél helyezkedtem el szenior adótanácsadóként, mert nagyon tetszettek a szakmai kihívások, melyek náluk vártak rám. Milyen összbenyomásod van az állásbörzéről? Abszolút pozitív tapasztalatokkal jöttem el az állásbörzéről, hiszen személyesen is találkozhattam a cégek képviselőivel, sok helyen az adott szakterület szakembereivel is. Így olyan emberekkel tudtam kapcsolatba kerülni, akik valóban tájékoztattak egyegy álláshirdetés hátteréről. 6 HVG Állásbörze október Szakmai partner: Kiemelt állásajánlóink:

7 ...frissdiplomásokat keresünk legalább 2 év tapasztalattal a HVG állásportálja A LEGJOBB ÁLLÁSAJÁNLATOK, A LEGJOBBKOR! Ugye ismerős a fenti felhívás? Biztosan te is derültél, vagy épp mérgelődtél már ilyen és ehhez hasonló álláshirdetés szövegeken. A következőkben megmutatjuk neked, mi az igazságtartalma ennek a viccesnek tűnő idézetnek a munkaadók szemszögéből. Kiket keresnek a munkaadók? A cégek sok esetben előnyben részesítik a fiatal, az iskolapadból épp kikerülő vagy végzős hallgatókat. Miért? Mert ezek a fiatalok lelkesek, tenni akarnak, új ötleteket és meglátásokat, felfrissülést hoznak a cégnek, formálhatók és könnyedén beilleszkednek a vállalati kultúrába. Mindezek mellett olyan fiatalokat szeretnének alkalmazni, akiknek már van valamennyi munkatapasztalatuk, vagyis már nem okoznak gondot számukra sem a munkával járó kötöttségek, sem a határidők, van fogalmuk a csapatmunkáról, és felelősséget tudnak vállalni a rájuk bízott feladatokért. Ehhez az esetek többségében az is elég, hogy a munkavállalónak legyen valamilyen munkatapasztalata, megtanuljon dolgozni, ezért érdemes az önéletrajzban minden munkatapasztalatot feltüntetni, akkor is, ha az nem a szakmához szorosan köthető feladatokat takar. Hogyan szerezzek tapasztalatot tanulmányaim alatt? Főként a nappali tagozaton, magas követelményeket támasztó felsőoktatási intézményekben tanuló diákok teszik fel jogosan a fenti kérdést. A későbbi boldoguláshoz, sőt, még a megalapozott pályaválasztáshoz is elengedhetetlen, hogy már diákként munkatapasztalatot szerezz, kipróbálj akár több különböző munkakört is. Azon kívül, hogy meg kell ismerned a munkavégzés rutinját, azt is ki kell próbálnod, hogy milyen feladatok fekszenek neked igazán, mi az, amivel szívesen foglalkozol, és eredményesen tudsz végezni, milyen erősségeid, gyengeségeid vannak, milyen típusú munkavállaló vagy (alkalmazott, kreatív vagy akár vezető) és milyen környezetben szeretsz dolgozni. Ha nehéz összeegyeztetni a tanulmányokat a munkavállalással, rossz hírünk van: bizony be kell áldozni egy vagy akár több nyarat is annak érdekében, hogy végzés után ne hosszú hónapokig, vagy akár évekig tartson az álláskeresés, és lehetőség szerint testhezálló, a tudásodnak és tapasztalataidnak megfelelő munkakörben kezdhesd meg a karriered. MIÉRT JÓ AZ ÁLLÁSPOSTA? 1. legfrissebb állásajánlatok egy ben 2. gyorsan és egyszerûen beállítható 3. egyéni preferenciáknak megfelelôen szûrt álláslehetôségek 4. akár naponta küldött értesítés 5. naprakész információk a munkaerô-piaci változásokról ÁLLÍTSA BE SZEMÉLYRE SZABOTT ÁLLÁSPOSTÁJÁT, HOGY NE MARADJON LE A LEHETÔSÉGEKRÔL! Milyen munkát keress? Bár lényeges szempont, hogy a közel álljon ahhoz a szakhoz, amelyet tanulsz, illetve amelyben érvényesülni szeretnél. A legfontosabb, hogy a fentieket elsajátítsd valahol, és ennek köszönhetően élesben már minden könnyebben menjen. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ha a munkaadód elégedett a teljesítményeddel és a hozzáállásoddal, a céget ismerő belső pályázóként nagyobb eséllyel indulsz a meghirdetett állásokért, nem is beszélve azokról, amelyeket meg sem hirdetnek, hanem belső átszervezéssel töltenek be. A tanulmányok alatt körülnézhetsz például az iskolaszövetkezetek ajánlatai között, melyek rugalmas lehetőségeket kínálnak számodra. Jelenleg hazánkban közel ötven kisebbnagyobb iskolaszövetkezet keres diákokat a legkülönfélébb feladatokra: a szórólapozástól az árufeltöltésen, a tolmácsoláson vagy legkülönbözőbb irodai és asszisztensi munkákon át az egyszerűbb mérnöki vagy informatikai feladatokig. Néhány egyetemi, főiskolai szervezet ráadásul kifejezetten diákoknak szóló szakmai gyakorlati lehetőségek közvetítésével, meghirdetésével foglalkozik, sok esetben szakspecifikus módon, akár külföldre is. Így például egy ilyen szervezethez csatlakozva nem csak gyakorlatot szerezhetsz, hanem egy jó közösség tagjává válhatsz, ami a későbbiekben is hasznodra válhat majd. A szövetkezetek mellett körülnézhetsz intézményed, vagy akár hobbid háza táján is: keress olyan szervezetet, diák vagy hobbicsoportot, ahol aktívan részt vehetsz a csoport életében, és tapasztalatot szerezhetsz a Téged érdeklő területen, legyen az akár a költségvetés kezelése, programok szervezése vagy a tagtoborzás. Hogyan válasszam ki a megfelelo szakmai gyakorlati helyet? A megfelelő gyakornoki hely kiválasztása alapos felkészülést és átgondolást igényel, hiszen az első találkozás a munka világával sok mindent befolyásol a későbbiekben. Íme, néhány hasznos tanács a választáshoz: 1. Gondold végig, milyen céljaid vannak, milyen típusú munkakörben és szervezeti légkörben tudod magad elképzelni. Fontos lehet a döntésnél, hogy egy kis cégnél sok és szerteágazó feladatot szeretnél vagy egy nagy cég a szakma mélységeibe szeretnél elmerülni? Csak nyáron, néhány hónapot tudsz dolgozni vagy akár egy hosszabb gyakornoki programot is vállalni tudsz? 2. Ha nem csak munkatapasztalatot szeretnél szerezni, hanem a szakmai jártasságot is, nézz utána, hogy az adott vállalat komolyan foglalkozik-e a gyakornokokkal, tényleg szakmai tapasztalatot szerezhetsz-e náluk, és nem csak általános irodai munkákra akar munkaerőt felvenni. 3. Ismerkedj meg a kiszemelt vállalatokkal minél jobban, szerezz minél több információt a gyakornoki lehetőségről, a vállalat tevékenységéről. GYÁRTÁSTREND Tisztán technológia, semmi MÁS Több mint szakember olvassa a Professional Publishing Hungary új szaklapját. A Gyártástrend technológiai magazin a magyarországi iparvállalatoknál dolgozó mérnököket, döntés-előkészítő szakembereket, a kutatás-fejlesztés területén működő szakértőket, a műszaki felsőoktatásban résztvevő oktatókat és hallgatókat, valamint a mű szaki-technológiai újdonságok iránt érdeklődő szakembereket kívánja első kézből tájékoztatni a legfrissebb hazai és nemzetközi technológiai fejlesztésekről. Hónapról hónapra iparági háttérelemzéseivel, konkrét vállalati esettanulmányok ismertetésével segít eligazodni az egyes ágazatok műszaki-technológiai lehetőségeiről, a nemzetközi iparági trendek várható hazai beruházási, gazdasági és technikai következményeiről. Kiemelt állásajánlóink: Szakmai partner: HVG Állásbörze október

8 Állást kínáló cégek AB INBEV BT Anheuser-Busch InBev is the leading global brewer and one of the world s top five consumer products companies. A truly consumer-centric, sales driven organization, Anheuser-Busch InBev, manages a portfolio of well over 200 beer brands and holds the No. 1 or No. 2 market position in 19 countries. Find us on the A38 stand! ADECCO Az Adecco csoport a világ legnagyobb humánerőforrás-szolgáltatásokat nyújtó cége. Ezt bizonyítja az is, hogy több mint 60 országban, 5500 irodával vagyunk jelen saját alkalmazottunk, illetve több mint ügyfelünk van világszerte. Keress minket az A53-as standon! AUDI HUNGARIA Az AUDI HUNGARIA 1993 ban Motorgyárként alapult Győrben, 1998 ban indult az AUDI AG ingolstadti karosszériagyárával kooperációban a Járműgyártás, 2001 ben alapult a Motorfejlesztő Központ, 2005 től a Szerszámgyárban pedig présszerszámok és karosszériagyártó készülékek is készülnek vállalatunknál. Keress minket az A8-as standon! AVIS GROUP BSC KFT. Az Avis Group BSC fő célja, hogy fiatalos, nyelveket jól beszélő szakembereket alkalmazva, a szaktudást földrajzilag egy helyre koncentrálva, támogassa az európai leányvállalatok üzleti folyamatait a következő területeken: pénzügy, számvitel, ügyfélszolgálat, kintlévőség kezelés, adatbázis kezelés. Keress minket az A37-es standon! A BT (British Telecom)Nagy-Britannia egyik legnagyobb és legsikeresebb vállalatának a tagja. A BT Magyarországon lakossági szolgáltatóként nincs jelen, de távközlési és kommunikációs termékek széles skáláját kínálja a közép-kelet európai régióban jelen lévő globális üzleti ügyfeleinek. Keress minket az A32-es standon! BUDAPEST BANK Tudta, hogy... bankunk több mint 20 évvel ezelőtt, az ország egyik legelső kereskedelmi bankjaként jött létre? a világ egyik legnagyobb vállalata, a General Electric Company (GE) tagja vagyunk? 101 fiókkal rendelkezünk és közel kolléga dolgozik nálunk országszerte? Keress minket az A43-as standon! CAREER INTERNATIONAL(ME) A pályázati portál. A bajor fém- és elektronikai iparágak munkaadói szövetségének online pályázati portálján (www.careerinternational-me.hu) a fém- és elektronikai iparban tevékenykedő mérnökök, technikusok és szakmunkások jelentkezhetnek bajorországi munkavállalás céljából. Keress minket az A61-es standon! CELANESE A Budapest Business Services Center 2007 szeptemberében nyitotta meg kapuit egy 4,500 m2-es irodában. Szolgáltatóközpontunk a Celanese Corporation amerikai, nyugat-európai és ázsiai részlegeinek pénzügyi, adminisztratív, logisztikai és vevőszolgálati működését támogatja. Keress minket az A10-es standon! CONTINENTAL BUDAPEST A 2010-ben több mint 25,5 milliárd eurós árbevételt realizáló Continental konszern a világ egyik vezető autóipari beszállítója. Az 1500 fős budapesti gyár termékpalettájában fékrendszerek, komfort- és karosszériaelektronikák és hibrid meghajtó rendszerek elektronikai vezérlőegységei szerepelnek. Keress minket az A12-15-ös standon! CONTINENTAL TEVES VESZPRÉM Veszprémben található a Continental legnagyobb magyarországi gyára és Fejlesztési Központja. Gépjármű menetbiztonsági rendszerek részegységeit, különböző szenzorokat és érzékelőket gyárt. A Fejlesztési Központ és tesztpálya a Continental Chassis & Safety divizió egyik legjelentősebb fejlesztési bázisa. Keress minket az A12-15-ös standon! CV-ONLINE A cvonline.hu állásportál célja, hogy találkozási pontként szolgáljon az álláskeresők és a munkáltatók számára. Az országosan ismert portálon kívül szakmaspecifikus oldalakon is találnak az érdeklődők szakmájuknak megfelelő állásokat a medijobs.hu; hoteljobs.hu;techjobs.hu oldalainkon. Keress minket az A78-79-as standon! DA VINCI ENGINEERING GMBH Szenvedélyes, elkötelezett és megbízható munkatársakat keresünk csapatunkba. Befejezted felsőfokú műszaki tanulmányaid? Autóipari tapasztalattal, referenciákkal rendelkező szakember vagy? Szeretnéd fellendíteni a karriered? A jövőben nemzetközi projektekben is részt vennél? Nálunk a helyed! Keress minket az A28-as standon! EPAM SYSTEMS EPAM Systems, founded in 1993, is the leading provider of IT outsourcing software services and solutions in Central and Eastern Europe. EPAM Budapest is the European headquarters of EPAM Systems. With more than 600 employees we are working on international projects for our multinational clients. Find us on the A48 stand! EPCOS KFT, A TDK-EPC CSOPORT TAGJA Szombathely jelenleg legnagyobb létszámot foglalkoztató munkáltatójaként passzív elektronikai alkatrészek gyártásával és fejlesztésével foglalkozunk. Széles termékskálánkat chip méretű felületszerelt induktivitások, nagyméretű hálózati zavarszűrők és alumínium elektrolit kondenzátorok alkotják. Keress minket az A16-os standon! BASF SERVICES EUROPE GMBH BASF is the world s leading company of the Chemical Industry: The Chemical Company. BASF Services Europe is the Shared Service Center of BASF, located in Germany, Berlin. You would like to work in a multinational team and being customer and service oriented is natural to you? Then we should meet. Find us on the A6 stand! BOSCH CSOPORT MAGYARORSZÁG A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. A gépjármű- és ipari technológia, valamint a fogyasztási cikkek és épülettechnológia terén tevékenykedő Bosch csoport Magyarországon 1899 óta van jelen és 11 leányvállalattal képviseli magát. Keress minket az A7-es standon! BP EUROPEAN BUSINESS SERVICE CENTRE A 2009-ben megnyitott, jelenleg több mint 650 főt foglalkoztató BP Európai Szolgáltató Központ üzleti szolgáltatásokat nyújt a BP európai Finomító és Értékesítési Üzletága számára. Európai nyelveket beszélő, tapasztalt kollégákat keresünk a pénzügy, ügyfélszolgálat és beszerzés területére. Keress minket az A19-es standon! CEMEX SSC A CEMEX Üzleti Központ Szolgáltató Kft. (Shared Service Center) 2005 novemberben alakult Budapesten és kezdte meg a szolgáltatást pénzügyi, könyvelési, IT, bérszámfejtési és HR területen több mint 28 ország felé az EMEA & Ázsia régióban. További információ: Keress minket az A36-os standon! COCA-COLA HELLENIC A Coca-Cola a világ legnagyobb alkoholmentes italgyártója. A Coca-Cola az Ok után a második legismertebb szó a Földön. A dunaharaszti székhelyű, 2 palackozó üzemet és 10 regionális elosz tóközpontot működtető cég 1400 dolgozót foglalkoztat, éves termelő kapacitása pedig eléri az egymilliárd litert. Keress minket az A26-os standon! COGNEX HUNGARY KFT. Cégünk világvezető a vizuális rendszerek/szoftverek/szenzorok, a gyártás-automatizálásban használt felszíni ellenőrző rendszerek és az ipari ID-olvasók területén. Célunk partnereink támogatása termékeik minőség-fejlesztésében, a gyártási hibák kiküszöbölésében és gyártási költségeik csökkentésében. Keress minket az A40-es standon! BRITISH AMERICAN TOBACCO HUNGARY (BAT) A British American Tobacco Hungary Magyarország piacvezető dohányipari vállalata. A BAT magyarországi leányvállalata a Pécsi Dohánygyár felvásárlásával jött létre 1992-ben. Az elmúlt, csaknem két évtized tapasztalatai alapján sikertörténet a magyar privatizációban. Keress minket az A24-es standon! CONTACT SINGAPORE Szeretnél Ázsia No.1 városában élni és dolgozni? Keresd fel a Contact Singapore standján kollégáinkat, akik összekötnek Téged Szingapúr legjobb munkáltatóival és karrier-lehetőségeivel! Szinga púr a legideálisabb hely nemzetközi karriered elindításához! Keress minket az A66-os standon! 8 HVG Állásbörze október Szakmai partner: Kiemelt állásajánlóink:

9 ERICSSON Állást kínáló cégek Élen az innovációban Az Ericsson a világ vezető szállítója a távközlési hálózatüzemeltetők részére szánt technológia és szolgáltatások terén. Az 1600 fős hazai K+F Központ a legnagyobb telekommunikációs és informatikai kutatással, szoftver- és hardverfejlesztéssel foglalkozó vállalat az országban. Keress minket az A64-es standon! HUNGARO- CONTROL ZRT. A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. a magyar légtérben légiforgalmi szolgáltatások nyújtására és a légiforgalmi szakszemélyzet képzésére kijelölt szervezet. Közel 700 munkatársunk dolgozik annak érdekében, hogy folyamatosan biztosítsuk a repülés és a légtér biztonságát. Keress minket az A9-es standon! HVG KARRIER PLUSZ Welcome to the world of BASF. At BASF Services Europe in Berlin we provide services in the areas of Finance and Accounting as well as Human Resources for more than 180 BASF Group companies in 43 countries. Expect to be surprised by the exciting range of career opportunities. At BASF. Find out more now: EVOSOFT HUNGARY KFT. Közel 50 új munkatársat keresünk Magyarország egyik vezető szoftverházához. Beszélsz angolul vagy németül? Otthon vagy a C++, C#, vagy a tesztelés világában, és szívesen dolgoznál egy Siemens leányvállalatnál? Látogass el hozzánk az A25-ös standra, keresd ajánlatainkat a karrier.evosoft.com címen! Keress minket az A25-ös standon! EXXONMOBIL ExxonMobil Hungary Ltd in Budapest is seeking qualified candidates in the fields of IT, Controlling and Customer Service. This represents an outstanding opportunity for you to join a dynamic and expanding organization directly supporting one of the world\ s largest multinational corporations. Find us on the A17 stand! FLEXTRONICS GLOBAL SERVICES BUDAPEST A Flextronics International Kft. a legnagyobb technológiai márkák vezető elektronikai beszállítója. Magyarországon 4 telephelyen működik, több mint munkavállalót foglalkoztatva. A Flextronics Global Services Budapesten és Gyálon 1600 fős szerviz és logisztikai központot üzemeltet. Keress minket az A4-es standon! FRISSDIPLOMAS.HU A frissdiplomas.hu-n összegyűjtöttünk mindent, ami egy pályakezdő vagy fiatal diplomás karrierkezdéséhez szükséges. Mi várja felhasználóinkat? Állásajánlatok, szakmai gyakorlati lehetőségek, diákmunka, az álláskeresést segítő cikkek, tanácsok és tippek az önéletrajzírástól az első munkahelyváltásig. Keress minket az A3-as standon! GE ENERGY A GE Energy a több, mint száz országban jelen lévő General Electric vállalat részeként a világ egyik vezető energetikai technológia beszállítója. Cégünkre alapítása óta jellemző a folyamatos megújulni vágyás, keressük az alkotás, a változtatás lehetőségét és minden munkavállalónkat erre ösztönözzük. Keress minket az A42-es standon! GRAFTON RECRUITMENT A Grafton Kft. az Írországban 1982-ben alapított Grafton csoport tagja, 70 irodával a világon. A Grafton mindkét üzletága, a Recruitment és a Technologies munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozik, más-más szakterületekre összpontosítva. Keress minket az A67-es standon! HANKOOK TIRE MAGYARORSZÁG KFT. Elhivatott vagy a mérnöki vagy a gazdasági pálya iránt és hosszútávú karrierlehetőségre vágysz? Nemrég végeztél felsőfokú tanulmányaiddal? Egy multinacionális cégnél képzeled el a jövődet, ahol még az angol nyelvtudásodat is kamatoztathatod? Ha úgy érzed magadra ismertél, akkor... Keress minket az A20-as standon! A HVG Karrier Plusz fiatal, diplomás pályakezdőket és a már tapasztalattal rendelkező szakembereket éri el könyv, CD és online változatban. Önéletrajzmintákat, interjúkérdéseket, a karrierépítés elején leggyakrabban felmerülő kérdéseket és cégek, szervezetek bemutatkozóit tartalmazza a kiadvány. Keress minket az A13-as standon! HVG KÖNYVEK A HVG Könyvek több mint 150 kiadványa változatos, izgalmas témákkal foglalkozik az üzlet, a gazdaság, a kultúrtörténet és a tudományos ismeretterjesztés világából. Bővebb információ a weboldalon! Látogasson el standunkra, ahol 20%-30%-50% kedvezménnyel juthat köteteinkhez! Keress minket az A14-es standon! IBIDEN HUNGARY KFT. Az IBIDEN Hungary Kft. japán tulajdonú multinacionális gyártó vállalat. Az anyavállalat 100 éves-, a magyarországi gyár 7 éves múltra tekint vissza. Autóipari beszállítóként dízelmotorok kipufogórendszeréhez gyárt kerámia alapú részecskeszűrőket. Keress minket az A70-es standon! IBM DSS Az IBM 1996-ban alapított váci telephelyén többféle nagy teljesítményű, intelligens háttértárolórendszert szerelnek össze, ezek legismertebbje a DS8000 szerver. Az IBM nemrégiben úgy határozott, hogy nemzetközi szolgáltatás-értékesítési feladatainak egy részét szintén Vácra telepíti. Find us on the A45 stand! IMPC PERSONNEL HUNGÁRIA KFT.. Az IMPC Kft. másfél évtizede foglalkozik vezetők és szakemberek keresésével és kiválasztásával. Ügyfélkörünket főként multinacionális nagy- és középvállalatok alkotják az alábbi ágazatokból: járműipar, elektronikai ipar, gépipar, fém- és műanyag feldolgozás, kereskedelem, informatikai és pénzügy-számviteli szolgáltatások. Keress minket az A76-os standon! INFINEON TECHNOLOGIES Az Infineon félvezető és rendszermegoldásaival választ kíván adni a modern társadalmak kihívásaira. Ezek a kulcsfontosságú területek az energiahatékonyság, a mobilitás és a biztonság. Szabadalmaival több évtizede bizonyítja elkötelezettségét a megbízhatóság, a minőség és az innováció iránt. Keress minket az A39-es standon! IT SERVICES HUNGARY Az IT Services Hungary Magyarország legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő informatikai szolgáltató központja. Az összes, széles körben alkalmazott szoftver-, hardverplatform üzemeltetésére, SAP-rendszerszolgáltatásokra, szerverüzemeltetésre, hálózatmenedzselés és -felügyeletre keres szakembereket. Keress minket az A21-es standon! Discover your possibilities. BASF Services Europe GmbH Recruiting Services Europe Rotherstraße Berlin, Germany For more information please contact: Tel.: (free of charge) Garancia a sikeres kiválasztásra Professzionális szakmai hozzáértés a munkaerõ-közvetítésben Több évtizedes toborzási tapasztalat Világosan definiált kiválasztási folyamatok Széles körû hazai és nemzetközi lefedettség Felkészült szakértõ tanácsadók Több tízezres szakmai adatbázis Szakterületek Vezetõkiválasztás IT-állások Mérnöki munkakörök Shared Service Center Real Estate Beszerzés, logisztika Értékesítés HR Pénzügy Elérhetõségeink: 1134 Budapest, Váci út 45. G/7., telefon: (1) , Irodáink: Budapest (5) Debrecen Gyöngyös Gyõr Kecskemét (2) Pécs Székesfehérvár ade_1140_hvg.indd 1 16/05/ :24:59 Kiemelt állásajánlóink: Szakmai partner: HVG Állásbörze október

10 Állást kínáló cégek JOB & CAREER KFT. Kedves HR vezetők és Álláskeresők! A Job and Career Kft. dinamikusan fejlődő munkaerő-kölcsönzéssel, közvetítéssel foglalkozó személyzeti cég. Több, mint 2500 főt helyeztünk el sikeresen az elmúlt években. Előnyeink, értékeink: kiváló ár/érték arány, gyors, alapos kiválasztás, szakmai felkészültség Keress minket az A77-es standon! KELLY SERVICES A Kelly Services Magyarországon 2004 óta 5 specializált divízióval, az alábbi területeken kínál álláslehetőségeket: informatika, pénzügy, számvitel, mérnöki területek, menedzseri pozíciók, logisztika, értékesítés, HR, ügyfélszolgálat,irodai, adminisztráció. Keress minket az A33-as standon! LEGO MANUFACTURING KFT. A LEGO csoport -ami mára a világ vezető játékgyártó cégeinek egyike ben alakult. Négy országban vannak gyáraink (Dánia, Csehország, Mexikó és Magyarország). Nyíregyházán 2008 óta termelünk. Érdekesség, hogy itt történik a DUPLO termékek (0-5 éves korig) gyártása az egész világ számára. Keress minket az A23-as standon! JOBLINE.HU A jobline.hu 2000 óta a kvalifikált álláskeresők egyik legkeresettebb fóruma. Egyedisége, hogy itt nem kizárólag álláshirdetéseket találunk, hanem folyamatosan frissülő, szerkesztőségi és szakértői anyagokat is. A portál 2011-ben teljesen megújult funkciókkal és külsővel támogatja az álláskeresőket. Keress minket az A1-es standon! KNORR - BREMSE VASÚTI JÁRMU RENDSZEREK HUNGÁRIA KFT. A Knorr-Bremse vasúti és közúti haszonjárművek fékrendszereinek piacvezető szállítója. Budapesti K+F bázisunk fékrendszerek és a vezérlés fejlesztését végzi. Mérnökeink és kutatóink fejlesztik a csúcsminőségű fékrendszereket, amelyeket nagysebességű motorvonatokba, mozdonyokba, metrókba építünk be. Keress minket az A18-as standon! MERCEDES-BENZ MANUFACTURING HUNGARY KFT. A Mercedes-Benz a jövőben négy új modellel jelenik meg a kompakt gépkocsik szegmensében. A kecskeméti gyár a rastatti gyárral együttműködve építi majd a jelenlegi A- és B-osztály utódainak 2 modelljét. Gyárunk évi feletti kapacitás mellett több, mint 2500 új munkahelyet teremt. Keress minket az A2-es standon! JOBSGARDEN - ITJOBS A JOBSgarden-ITJobs piacvezető magyar tanácsadócég idén ünnepli 10. Születésnapját! 350 különböző pozícióból válogathatnak Pénzügy, IT, Ügyfélszolgálat, Sales/Marketing, Beszerzés,Logisztika és HR iránt érdeklődő jelöltjeink. Idén már 234 álláskeresőnek találtunk új munkahelyet. Legyél Te a 235-ik! Keress minket az A35-ös standon! KPMG A KPMG könyvvizsgálati, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó társaságok globális hálózata. Tagtársaságaink 150 országban szakembert foglalkoztatnak. Magyarországon 600 munkatársunk dolgozik kiváló munkafeltéte lek mellett, inspiráló, fiatalos és barátságos környezetben. Keress minket az A49-es standon! MICHELIN A Michelin Hungária Kft. ma egy több mint 1700 főt foglalkoztató ipari és kereskedelmi cégcsoport. Fő profilunk személy- és teherabroncsok gyártása és forgalmazása régiónkban. Nyíregyházi és pesti telephelyünkre angolul és/vagy franciául jól beszélő mérnökök és közgazdsászok jelentkezését várjuk. Keress minket az A69-es standon! MORGAN STANLEY A Morgan Stanley a világ egyik vezető pénzügyi szolgáltató vállalata, amely kiemelkedő színvonalú szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek befektetési, banki, értékpapír-kereskedelmi és befektetésme nedzsment területen. Munkatársaink a világ 42 országában található több mint 1300 irodánkban dolgoznak. Keress minket az A63-as standon! NALCO EUROPEAN BUSINESS SUPPORT CENTRE Be part of our culture where you can Create your Difference in a Company that makes a Difference Start anywhere. Go everywhere. At Nalco, we are the world s largest sustainability services company focused on industrial water, energy and air applications. To learn more visit Keress minket az A60-as standon! NATIONAL INSTRUMENTS A National Instruments piacvezető a mérés, tesztelés és automatizálás területén. Debrecenben több mint 1100 fő foglalkozik hardver termékek gyártásával, kutatás-fejlesztéssel, IT rendszerek fejlesztésével és egyéb tevékenységekkel. Keress minket az A81-es standon! NAV KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS ADÓ FOIGAZGATÓSÁGA A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Középmagyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a közel 5000 fős létszámával az ország legnagyobb közigazgatási szerve, amely adóztatási tevékenységét a Régió Központ, valamint a Pest Megyei, az Észak-, Kelet-, és Dél-budapesti Adóigazgatóságok útján látja el. Keress minket az A80-as standon! NESTLÉ HUNGÁRIA KFT. A Nestlé ma a világ első számú élelmiszeripari vállalata. Gazdasági diplomával rendelkező fiatalokat várunk budapesti központunkba, illetve műszaki, vagy élelmiszeripari diplomával rendelkezőket szerencsi, diósgyőri, büki és kékkúti gyárainkba. Keress minket az A54-es standon! NOKIA SIEMENS NETWORKS A Nokia Siemens Networks jövőbemutató telekommunikációs termékek és technológiák kifejlesztésén dolgozik. Két hazai mobilszolgáltató GSM hálózatát építette ki, továbbá több tízezer háztartás számára biztosított már kábel TV kapcsolatot. Keress minket az A56-as standon! OPEL SZENTGOTTHÁRD KFT ben három motorcsalád gyártásának elindítását jelentette be az Opel Szentgotthárdon. Ez a meglévő munkaerő-állomány mellett 800 fő felvételét igényli 2014-ig. Az átépített és újonnan épülő üzemcsarnokokban 2012 végétől egyedülállóan modern gyártósorokon készülnek majd az Opel legújabb termékei. Keress minket az A41-aes standon! 10 HVG Állásbörze október Szakmai partner: Kiemelt állásajánlóink:

11 Állást kínáló cégek VALEO AUTO-ELECTRIC OTP BANK NYRT. MAGYARORSZÁG KFT. Looking for talented professionals. Keresd az OTP Bank Jump standját, ahol hasznos tippekkel, tesztekkel és életvezetési trénerekkel várunk. A Momentán Társulat segítségével éles munkahelyi szituációkban teheted próbára magad és közben hasznos tanácsokkal is gazdagodhatsz. Ugorj fejest az életbe! Keress minket az A11-es standon! A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb autóipari beszállítóinak. 28 országban munkatársunk dolgozik 124 gyárban, 21 kutató-, 39 fejlesztő- és 10 elosztó központban. Veszprémi gyárunk 1993 óta gyártja a személy-, haszon-, ill. különleges járművekhez a csúcsminőségű kapcsolókat, érzékelőket. Keress minket az A31-es standon! RANDSTAD A Randstad Hungary Magyarország egyik vezető tanácsadó cégeként változatos munkalehetőségeket kínál diplomás álláskeresőknek a pályakezdőtől egészen a cégvezetői szintig közvetítés és kölcsönzés keretében egyaránt az alábbi kiemelt területeken: pénzügyi, IT/Telco, mérnöki,sales, marketing és SSC. Keress minket az A65-ös standon! SYNGENTA A baseli székhelyű Syngenta, a világ vezető agrárvállalata, évente 1 milliárd dollárt fordít kutatásfejlesztésre. A cég 250 főt foglalkoztat Magyarországon; növényvédő szerei, valamint szántóföldi, zöldség, virág vetőmagjai és szakértőgárdája révén a hazai agrárium egyik legjelentősebb szereplője. Keress minket az A52-es standon! VISTEON HUNGARY KFT. A Visteon Corporation a világ egyik vezető autóipari alkatrészgyártója. Magyarországi gyártóüzemünk, a Visteon Hungary Kft. SZÉKESFEHÉR- VÁRON klímakompresszorokat, műszerfalakat és üzemanyag-továbbító rendszereket tervez és gyárt a legnevesebb autómárkák számára óta. Keress minket az A68-as standon! VODAFONE OPERATIONS CENTRE HUNGARY We re looking for great people to join a growth company offering career opportunities. Vodafone established the Shared Services Centre called the Vodafone Operations Centre - in May It will grow to become a world class center that delivers high quality transaction solutions and reporting. Find us on the A22 stand! Magyarország legnagyobb informatikai szolgáltatója új munkatársakat keres! Az IT Services Hungary Kft. a német T-Systems International leányvállalata. Magyarország legnagyobb informatikai szolgáltató központjaként folyamatosan várjuk németül és/vagy angolul beszél informatikai szakemberek jelentkezését. Az öszszes, széles körben alkalmazott szoftver- és hardverplatform üzemeltetésére, SAP-rendszerszolgáltatásokra, távoli és helyi szerverüzemeltetésre, valamint hálózatmenedzselés és hálózatfelügyeletre keresünk szakembereket. A pontos követelményeket az adott álláshirdetésben részletezzük honlapunkon. Megtalálsz minket a HVG Állásbörzén! TATA CONSULTANCY SERVICES A Tata Consultancy Services Limited (TCS Magyarország) vezető cég az informatikai tanácsadás és szolgáltatás, valamint az üzleti folyamatkihelyezés területén, amelyet a világ első 10 legjelentősebb IT vállalata között tartanak számon. Keress minket az A27-es standon! TEVA GYÓGYSZERGYÁR WORK FORCE KFT. Work Force Személyzeti Tanácsadó és Szolgáltató Kft.ügyfeleit tapasztalt munkatársak támogatják Budapesti, vidéki és on-site képviseletein egyaránt. Szolgáltatásaink: Munkaerő-közvetítés; Munkaerő-kölcsönzés; Vezető kiválasztás; Felnőttképzés; Rehabilitációs üzletág; Bérszámfejtés outsourcing Keress minket az A82-es standon! _ad_andras_115x177.indd :19:48 A TEVA Gyógyszergyár Zrt. a világ vezető generikus gyógyszergyártójának hazai leányvállalata. A cég magyarországi telephelyein Debrecenben, Gödöllőn és Sajóbábonyban gyógyszeralapanyagokat és késztermékeket gyárt, s emellett K+F tevékenysége is világszínvonalú. Keress minket az A59-es standon! THYSSENKRUPP PRESTA HUNGARY KFT. A kormányrendszerek területén technológiavezető ThyssenKrupp Presta cégcsoport az autóipar meghatározó innovatív partnere. Budapesten található a cégcsoport egyedüli elektronikai és szoftverfejlesztési kompetenciaközpontja. Csatlakozzon hozzánk és vezesse jövőjét új utakra! Keress minket az A5-ös standon! TREDIS CONSULTING KFT. A TREDIS Consulting személyzeti tanácsadó cég célja, hogy hatékonyan segítse az IT és telekomunikáció területén dolgozó pályakezdők és specialisták karrierépítését. Elsődleges feladatunk a megfelelő szaktudás és a munkaadói elvárások hatékony, gyors és pontos egymásra találásának segítése. Keress minket az A85-ös standon! UNISYS A Unisys egy világszerete ismert IT szolgáltató nagyvállalat, amely több, mint 15 éve a magyar informatikai piac egyik legismertebb szereplője. A cég 2007-ben nyitotta meg budapesti centrumát, mely 630 főt foglalkoztat, és Pécsett folytatja a terjeszkedést, ahol új központot nyit év végén. Keress minket az A55-ös standon! WORKANIA.HU A Workania.hu 2006-ban jelent meg az internetes állásportálok hazai mezőnyében, s mára havi 380 ezres látogatottságával a piac egyik legkedveltebb szereplőjévé vált. Célja, hogy az állásajánlatok hirdetése mellett kiegészítő szolgáltatásaival segítsen, és megkönnyítse az álláskeresők helyzetét. Keress minket az A51-es standon! ZELLNER PERSONALLÖSUNGEN. Cégünk lehetőséget kínál Önnek, hogy a legkülönbözőbb területeken találjon állást Ausztriában. Ön így folyamatosan bővítheti szakmai tudását, és új karrierlehetőségek nyílhatnak Ön előtt. Ismerjen meg érdekes munkahelyeket és embereket, tegyen szert fontos kapcsolatokra. Álmai állása már várja Önt! Keress minket az A50-es standon! ZEPTER INTERNATIONAL UNGARN KFT. MINŐSÉG, STÍLUS, ÉRTÉK. Hosszú évek kutatásának és technológiai fejlesztéseinek köszönhetően a Zepter International termékei megoldást kínálnak az egészséges életmód elkötelezettjei számára. Brandek: Medical, Home Art, Home Care, Cosmetics, Luxury és Zepter Finance. Keress minket az A83-as standon! ZOLLNER ELEKTRONIK A Zollner vállalat a világ egyik vezető EMS (Electronic Manufacturing Services) szolgáltatója; 6 országban, 16 telephelyen. Váci és szügyi telephelyére keres: németül és/vagy angolul jól beszélő gépész-, villamos-, minőségbiztosítási mérnököket, logisztikusokat. Keress minket az A34-es standon! Welcome to the world of Vodafone Operations Centre Hungary Excellence in global shared service delivery Excellence in professional development We are looking for talented people at managerial and staff level as well For more information VISIT: Kiemelt állásajánlóink: Szakmai partner: HVG Állásbörze október

12 Képzést kínáló intézmények BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM GTK A Gazdálkodástudományi Kar a Közgáz márkanévvel ismertté vált Budapesti CORVINUS Egyetem legnagyobb Kara, mely nemzetközi normákra épülő minőséget kínál. Széles körű oktatási kínálatában az alap-, és mesterképzések, szakirányú továbbképzések és rövid felnőttképzési programok egyaránt megtalálhatók. Keress minket a K2-es standon! EURO NYELVVIZSGA KÖZPONT Készülj fel a nyelvvizsgára ingyenesen, az Euroexam, Európai Nyelvi Díjas, 8 hetes, online tanfolyamával! Az akkreditált nemzetközi angol és német Euroexam nyelvvizsgák valós képet adnak nyelvtudásodról és megteremtik számodra azt a szabadságot amellyel bármilyen területen érvényesülhetsz. Keress minket a K8-9-es standon! MANHATTAN NYELVSTÚDIÓ Mindig magasabbra! Egyedi megoldások a megbízható nyelvtudásért. Terület specifikus nyelvi fejlesztés, nyelvi coaching, állásinterjúra való felkészítés, CV szaktanácsadás. A Manhattan Nyelviskola a HVG Állásbörze hivatalos nyelviskola partnere. Keress minket a K7-es standon! MESTERKURZUSOK CENTRAL EUROPEAN UNIVERSITY Central European University is an Englishlanguage, graduate university located in Budapest. CEU offers programs in the social sciences, humanities, law, public policy, business, economics, environmental sciences and policy, and mathematics. CEU is accredited in the United States and in Hungary. Find us on K3 stand! IBS - EGYÉVES MESTERKÉPZÉSEK Az IBS négy, angol nyelven oktatott mester kép zési szakot kínál, melyek mindegyike 12 hóna pos, és munka mellett is végezhető: MSc in International Business, MSc in Marketing Management, MSc in Human Resource Management, MSc in Financial Management. Az év honlapja 2010-ben: Keress minket az Online standunkon! A MESTEREK KÖZTÜNK VANNAK: Nem hiszünk az elméleti szakember fogalmában, előadóink a szakma legismertebb és legelismertebb gyakorlati képviselői. Kizárólag olyan ismereteket közvetítünk, amelyek a felsőoktatás és továbbképzés rendszeréből kimaradtak, és semmilyen tankönyvben sem találhatóak meg. Keress minket a K6-es standon! PANNON EGYETEM SZENT ISTVÁN EGYETEM SZENT ISTVÁN EGYETEM A Szent István Egyetem Magyarország egyik vezető, Kiváló Egyetem címmel elismert felsőoktatási intézménye. Kilenc karral és egy intézettel működő egyetemünk hét kampuszon, mintegy hallgatónak ad otthont. Egyetemünkön 50 alapszak, 30 mesterszak, 70 szakirányú továbbképzés, 40 felsőfokú szakképzés és 8 doktori iskola várja a tanulni vágyókat. Keress minket a K4-es standon! EDULINE A neked szól, ha főiskolán vagy egyetemen tanulsz, órai jegyzeteket, segédanyagokat keresel. Az Eduline.hu oldalán olvashatod a legfrissebb híreket, információkat, böngészhetsz a különböző képzési és iskolatípusok között. Pontszámító kalkulátorunk segítségével könnyen kiszámolhatod pontjaidat és tájékozódhatsz az aktuális ponthatárokról is. Keress minket a K1-es standon! KATEDRA NYELVISKOLA Csatlakozz Te is ahhoz a emberhez, akik már megismerték a Katedra Nyelviskola színvonalas nyelvtanfolyamait! 17 nyelvet oktatunk csoportban vagy egyénileg, Budapest 4 jól megközelíthető pontján. 8 féle nyelvvizsgát tehetsz le nálunk, tanulhatsz velünk külföldön is vagy akár online! Keress minket a K8-9-es standon! A veszprémi székhelyű Pannon Egyetem öt karon - Gazdaságtudományi, Georgikon, Mérnöki, Modern Filológiai és Társadalomtudományi és Műszaki Informatikai - kínál alap- és mesterképzéseket, továbbá felsőfokú szakképzéseket. Bővebb információ: Keress minket a K5-ös standon! VERLAG DASHÖFER SZAKKIADÓ A Verlag Dashöfer Szakkiadó 17 éve segíti a magyarországi vállalkozásokat adózási, számviteli, műszaki és cégvezetési kiadványaival. Erre a tudáshalmazra épül Oktatási Központja. Tantermi és online képzései azt az elsődleges célt szolgálják, hogy a munkában hasznosítható gyakorlati tudást adjon át a résztvevőknek. Keress minket a K10-es pultnál! Singapore Welcomes Global Talent Here, at the heart of the world s fastest growing economies, you will globalised economy and fast-track your career to greater heights. Work, Live And Play In The Centre Of Asia Growth industries like engineering, clean energy, biotechnology, electronics, water technology, interactive and digital media, chemicals, and petrochemicals require global talent with specialised skill sets and knowledge. Singapore welcomes global talent with the right skills who want to build their careers in a stimulating environment. AVAILABLE ON YOUR MOBILE TOO* Global Talent Capital More than one million foreigners live and work in Singapore and make up almost 30% of the workforce. Global talent feel right at home in Singapore, with leading multinational companies operating here alongside 150,000 small to medium enterprises, many with regional roles and functions. Contact Us Contact Singapore brings global talent to work, invest and live in Singapore. We are a one-stop centre for those who wish to pursue a rewarding career here. We link Singapore-based employers with global talent and provide updates on career opportunities. For more information, please visit To start your search for career Contact Singapore s job portal at www. contactsingapore.sg/jobs. Frankfurt: *Available on AppStore and Android Market! Club. Online. Magazines. Events. 12 HVG Állásbörze október Szakmai partner: Kiemelt állásajánlóink:

13 Önkéntes Sziget MAGYAR VÖRÖSKERESZT Fő feladataink: élet és egészség védelem, az emberi szenvedés enyhítése, betegségek megelőzése, fegyveres konfliktusok, katasztrófák áldozatainak megsegítése, a Genfi Egyezményekből adódó feladatokban való közreműködés, a humanitárius joghoz, a Vöröskereszt alapelveihez kötődő ismeretek terjesztése. Keress minket az Önkéntes Szigeten! ÖNKÉNTES KÖZPONT ALAPÍTVÁNY Az önkéntesek és a fogadó szervezetek munkájának támogatása információval, tanácsadással és képzéssel. Az önkéntesség kultúrájának terjesztése és integrálása a hazai társadalmi környezetbe magánszemélyekkel, civil szervezetekkel, intézményekkel és vállalkozásokkal végzett tevékenységek által. Keress minket az Önkéntes Szigeten! MOBILITÁS ORSZÁGOS IFJÚSÁGI SZOLGÁLAT Magyarországon a Foglalkoztatási Hivatal - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat foglalkozik az EU ifjúsági pályázataival, így az Európai Önkéntes Szolgálattal (EVS) is. Ez a program a 18 és 30 év közötti fiatalokat támogatja abban, hogy maximum egy évig önkéntesek lehessenek külföldön. Keress minket az Önkéntes Szigeten! SOS GYERMEKFALU MAGYARORSZÁG SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa - 25 éve az otthontalan gyermekekért! Az SOS Gyermekfalu privát alapokon álló, politikai és felekezeti elkötelezettségtől mentes, a szüleiket nélkülözni kényszerülő gyermekeknek szerető otthont és gondoskodást nyújtó szervezet. Keress minket az Önkéntes Szigeten! DiákSziget AIESEC Az AIESEC a világ harmadik legnagyobb non-profit szervezete, mely egyedülálló módon kapcsolja össze a hallgatói és vállalati oldalt. Nemzetközi szakmai gyakorlatunk segítségével lehetővé tesszük fiatalok számára, hogy felfedezzék és fejlesszék a bennük rejlő képességeket. Keress minket az DiákSzigeten! IAESTE HUNGARY MAGYAR MÉRNÖKHALLGATÓK EGYESÜLETE Az IAESTE Hungary egy 85 országból álló világszervezet magyarországi tagszervezete, melynek fő profilja a Nemzetközi Szakmai Gyakorlatcsere Program szervezése a magyar műszaki felsőoktatásban tanuló hallgatók számára. Emellett szakmai konferenciákat, mérnökversenyeket, egyéb programokat szervezünk. Keress minket az DiákSzigeten! ECOSIM DIÁKVERSENYEK Diákversenyeink révén számos gazdász, IT és műszakis hallgató, frissdiplomás kezdhette meg karrierjét partnereinknél. A fős rendezvények kiváló eszközök az employer branding erősítésére. Részletek és lehetőségek: Keress minket az DiákSzigeten! MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG IFJÚSÁGI BIZOTTSÁG A Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának alapvető célja szakmai szerveződésbe integrálni azon fiatalokat, akik számára fontos személyes fejlődésük, szakmai tudásuk bővítése és közgazdász kapcsolatrendszerük kiépítése. Bővebb információ a társaságról a honlapon található. Keress minket az DiákSzigeten! MUISZ ISKOLASZÖVETKEZET A MŰISZ Iskolaszövetkezet célja, hogy a tanulmányaik mellett dolgozni kívánó hallgatók részére szervezett keretek között munkát, valamint a gyakornoki programban, szakmai gyakorlaton részt vevő diákok és cégek számára rugalmas, rendkívül kedvező és törvényes foglalkoztatási feltételeket biztosítson. Keress minket az DiákSzigeten! UNIKORN SZABADIDOS EGYESÜLET Az Unikorn Sport és Szabadidő Egyesület téli és nyári utakat szervezésében, extrém programokban és izgalmas bulik szervezésében jártas csapatával a HVG Állásbörzén is találkozhatsz, ahol tippeket adnak többek között arra is, hogy hol lesz az idei tél legjobb sítábora. Keress minket az DiákSzigeten! Bosch Vision Pályázók napja október 22. Pályázóinkat meghívjuk interjúkkal egybekötött nyílt napunkra! A Bosch Budapesti Fejlesztési Központja és a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft., a cégcsoport autóipari üzletágának legnagyobb gyártóegysége ezen a napon az összes nyitott pozícióra kiválasztást tart, melyre minden esélyes jelentkező névre szóló meghívást kap. Helyszín: 1103 Budapest, Gyömrői út 120. Időpont: október 22. szombat A Te sikertörténeted hol kezdődik? Részletekért keresd a Bosch standot a HVG állásbörzén! Minden sikernek megvan a maga története. Keress minket az A36-os standon! - egy este a nőknek október 21. Női pályázóink részére egy érdekes kerekasztal beszélgetést szervezünk a női karrier utakról és szerepekről a Bosch Vision előestéjére. Nőként is nálunk a helyed. Jelentkezz most! Kiemelt állásajánlóink: Szakmai partner: HVG Állásbörze október

14 Mosolykártyák Közvetlen kapcsolat és azonnali visszajelzés látogatóként is Idén ősszel minden látogatónk személyesen is véleményt nyilváníthat a kiállító cégek szakmaiságáról, hozzáállásáról. Hogyan? Használd a börze új Mosolykártyáit, melyet a helyszínen a bejáratnál kapsz meg a hostessektől. Add a kártyákat azoknak a kiállítóknak, akik pozitív benyomást keltettek benned. Egyedül a Te döntésed, hogy mikor használod fel, és melyik kiállítónak adod a kártyát. Csempéssz Te is egy kis mosolyt a kiállításra! A Mosolykártyákkal az a célunk, hogy lehetőséget adjunk a látogatóknak arra, hogy egy apró gesztussal kifejezzék, mely kiállítók szimpatikusak nekik. Ezen kívül bízunk benne, hogy a kártyák a kiállítókat is még pozitívabb hozzáállásra ösztönzik majd, így nem lesz olyan álláskereső, aki negatív érzésekkel távozik a rendezvényről. Mi a Mosolykártyák célja? kiegészíteni a vállalatoknak nyújtott viszszajelzéseket egy olyan eszközzel, amely a látogató-kiállító kapcsolatfelvétel minőségét, barátságosságát tükrözi, egy kis vidámságot és mosolyt csempészni a komoly álláskeresési folyamatba, ösztönözni a kiállítókat arra, hogy minden látogatót maximális hozzáértéssel kezeljenek. És az eredmény a szervezők minden nap végén begyűjtik a kiállítóktól a kártyákat, majd összesítés után kihirdetik, kik voltak a Nap kiállítói a rendezvény után TOPlistát közlünk azokról a kiállítókról, akik a legtöbb mosolyt csalták a látogatók arcára. Segítünk eligazodni az állásbörzén! Sok látogatónk kérte, hogy jelöljük a börze helyszínén, melyik kiállítók milyen állásokat kínálnak. Ennek köszönhetően 2011 őszén színkódokkal és jelmagyarázattal látjuk el a tájékoztató anyagokat. A színkódok segítenek abban, hogy megtaláld a számodra megfelelő kiállítót. Ehhez a bejáratnál saját szakmáddal megegyező színkódú mappát adunk a hátulján térképpel, amelyen jelöljük az érdeklődésednek megfelelő cégeket. A színes mappának köszönhetően ráadásul a kiállítók is könnyebben és bátrabban fognak megszólítani Téged. Milyen színekkel találkozhatsz? mérnöki/műszaki terület informatikai terület gazdasági/pénzügyi terület magas nyelvtudást igénylő terület további területek Csatlakozz hozzánk a Facebookon! Ha figyelemmel akarod kísérni folyamatosan bővülő kiállítói listánkat, többet szeretnél tudni a munkaadókról, vagy te akarsz elsőként értesülni arról, milyen programokra lehet ingyenesen jelentkezni, keress minket a Facebookon is, ahol naponta friss, különleges hírekkel várunk. Sőt, már a börze előtt és után is nyereménysorsolással egybekötött tudtad-e játékra és közönségdíjas standszépségverseny szavazásra invitálunk. A játékban való részvételeddel és szavazatod leadásával értékes nyereményekhez juthatsz! Rekord kísérlet a HVG Állásbörzén: A legtöbb önéletrajz egy helyen! Segíts nekünk, és hívjuk fel együtt a világ figyelmét a fiatalok elhelyezkedési nehézségeire. Legyél Te is részese: hozz CV-t a gyüjtőnkbe! Ha szeretnél részt venni a Guinness rekordkísérletben, nem kell mást tenned, mint hogy a börzére magaddal hozott önéletrajzok közül egyet bedobsz a rendezvény területén elhelyezett gyüjtőbe. Mit üzenünk a kísérlettel? Látványosan meg szeretnénk mutatni a világnak, hogy milyen sok szakképzett, magasan kvalifikált, tudatos és lelkes fiatal van, aki dolgozni szeretne. A pályakezdő és a diplomás munkanélküliek aránya egyre nőtt az elmúlt években, ez pedig szomorú állapot egy tudásalapú társadalomban, ahol a szakmai tapasztalat és a megfelelő képzettség igenis érték. Kezdeményezésünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet Rátok, azokra a fiatal álláskeresőkre, akik nem csak otthon várják a sültgalambot, hanem tenni is akarnak az elhelyezkedés érdekében akár azzal, hogy ellátogatnak egy állásbörzére. Sexy GEEK Party A HVG Állásbörze bulija Az álláskeresés is lehet buli, ha tudod, hogyan csináld. Akár geek-nek érzed magad, akár sexynek, most lehetőséget adunk arra, hogy kipihend az állásvadászat fáradalmait és bulizz egyet velünk és a legmenőbb geek-ekkel. Mikor? október 6.-án (csütörtökön) 22:00 órától Hol? A SZIKRA Cool Tour House-ban (VI.ker. Teréz krt. 62., a Nyugati pályaudvarnál) Kik is azoka geek-ek? A technika és informatika iránt érdeklődők, akik imádják bütykölni, szerelgetni a különböző informatikai vagy egyéb műszaki kütyüjeiket. A geek minőségi (és sokszor) drága technikai eszközöket használ, szereti, ha az általa imádott kütyük és szoftverek ötletesek, valamiben nagyon kiemelkedőek. A geek facebookozik, twitterezik, foursquarezik, blogol, ezeken a szociális tereken érzi magát otthon, s aktívan használja is őket. Várunk Téged is a bulira, ha a fenti leírásból magadra ismertél, vagy szeretnél ilyen érdeklődésű embereket megismerni! A bulit a Sexy Geek Party szervezőivel közösen hoztuk létre. Tudtad-e hogy az ExxonMobil Magyarország Kft. 16 különböző nyelven biztosít ingyenes nyelvoktatást a dolgozói számára?... a TEVA évek óta sikeresen működteti Ösztöndíj Programját?... világszerte már több mint 15 millió járművet szereltek fel a hatvani Bosch üzemben készült elektronikákkal?... a Continental veszprémi leányvállalatának része a konszern egyetlen közép-kelet európai tesztpályája?... a National Instruments-et 1976-ban 3 mérnök alapította egy garázsban?... a career international(me) több mint 2000 bajor fém- és elektronikai ipari munkaadót képvisel?... a TATA Consultancy Services budapesti irodájában több mint 31 különböző nemzetiség dolgozik?... a Celanese név a cellulóz és acetát szavakból alakult ki, mely mai napig egyik vezető termékük? Syngenta magból származik ma a világon minden 6. paradicsom, minden 5. görögdinnye és minden 3. ciklámen?... a Nemzeti Adó és Vámhivatal szervezetében összesen több mint 186 féle munkakörből választhatsz?... a BAT 2 éves Management Trainee programot indít minden évben?... a Morgan Stanley egy új adatközpontjában kényelmes otthonra lelne akár négy Boeing 747-es repülőgép is?

15 Legyél Pont jó helyen! Ajánld a börzét és nyerj! Őszi börzénken ismét egy játékos álláskeresésre invitáljuk a regisztrált látogatókat. Böngéssz a honlapon, szavazz, fórumozz, játssz kvízünkkel vagy ajánld a börzét barátaidnak! Ugyanis minden aktivitásod, amit bejelentkezve teszel, pontokat ér. Gyujtsd a pontokat, hogy: ingyenesen jelentkezhess a börze korlátozott számban hozzférhető szakmai programjaira, személyes tanácsadásaira (grafológiai elemzés, próba AC, karrier tanácsadás, CV tanácsadás magyarul és angolul, próbainterjúk angolul, németül és magyarul, állásinterjú-technikák tréning) értékes nyereményekhez juss a börze után. Hogy szerezhetek pontokat? az előzetes kérdőív kitöltésével, kvízjáték kérdéseinek megválaszolásával, ajánd a börzét minél több ismerősödnek, gyere el az állásbörzére, október 7-étől szavazz a kiállítók online standján és/vagy tegyél fórumbejegyzéseket a standjukon megjelenő topicokban. LEGYÉL PONT JÓ HELYEN! PONTGYŰJTŐ JÁTÉK A Pontgyujtés menete Minden aktivitásod pontot ér, egyes aktivitásokért csak bejelentkezett felhasználóként kapsz pontot. Az elérhető pontokat táblázatunk tartalmazza és az adott aktivitások mellett is jelöljük. Pontjaid állását folyamatosan fi gyelemmel kísérheted a Profi lodon. Mit kapok a pontokért? 40 pont: Ennyi pont elérés után jelentkezhetsz egy jelentkezéshez kötött szakmai programra a HVG Állásbörzén. 80 pont: Ennyi pont elérés után még egy szakmai programra jelentkezhetsz. 200 pont: 200 pont összegyűjtése után pedig részt veszel a börzét követő nyereménysorsoláson, amelyen a legtöbb pontot elért felhasználók között értékes ajándékokat sorsolunk ki! T Ingyenes szakmai programok, értékes nyeremények! JÓ HELY L JÁTÉK EN! Nem csak Te keresel állást, hanem barátaid, ismerőseid is? Fogj össze velük, gyertek ki együtt a HVG Állás börzére és nyerjetek azzal, hogy együtt indultok karriervadászatra! Ha minimum 3 ismerősödnek ajánlod a rendezvényt és rendszerünkön keresztül elküldesz nekik egy, az állásbörzéről szóló t: akkor 25 pontot kapsz, amellyel tovább növelheted pontjaid számát a Pontgyűjtő játékban, ráadásul minden további ajánlásod plusz 5 pontot ér, így még nagyobb esélyed van arra, hogy ingyenesen vegyél részt a börze személyes, korlátozott számban hozzáférhető szakmai programjain, tanácsadásain. Ezen kívül Te lehetsz értékes aján dékaink egyik nyertese! (Fontos, hogy a Pontgyűjtő játékban elért pontszámaidtól függetlenül részt veszel a sorsolásunkon, ha teljesítetted a fentebb leírtakat)! Az első 50 ember között ugyanis, akiknek ajánlása alapján a legtöbben regisztráltak a 2011 őszi HVG Állásbörzére, nyere ményeket sorsolunk ki. Az ajánlások határideje: október 31. Fődíj: Advent Krakkóban További nyeremények: 1 db társasjáték csomag 3 db páros kalandpark belépő 2 db HVG könyvcsomag További részletek a honlapon! Az ajándékokat biztosítják: KIEMELT MÉDIAPARTNEREINK Fődíj: 2 fő részére szóló síút Puy Saint Vincentbe További nyeremények: 7 db szépségápolási csomag páros belépő a Balatoni bobra Ford Galaxie tesztvezetés páros jegy a Riverride-ra páros belépő a Sziklakórházba 3 db páros, 2 éjszakás voucher az easyhotelbe 5 db páros kalandpark belépő 5 db szoftvercsomag A nyeremények teljes listáját és a játék részletesebb leírását keresd a honlapon! TOVÁBBI MÉDIAPARTNEREINK Menedzsment Fórum mfor.hu Induló tke minden napra Az ajándékokat biztosítják: SZERVEZOK EGYÜTTMUKÖDO PARTNEREINK az egyik legnagyobb online állásportál a kvalifi kált álláskeresők egyik legkeresettebb fóruma nem kizárólag álláshirdetéseket találhatunk, hanem folyamatosan frissülő, szerkesztőségi és szakértői anyagokat is 2011-ben megújult, az álláskeresők és hirdetők igényeihez igazodott IMPRESSZUM HVG Állásbörze Országos Képzési és Karrier Napok különszáma fi atal diplomások és pályakezdők toborzására szakosodott állásportál speciális toborzási szolgáltatások (felsőoktatási marketing és vállalati hr rendezvények) az álláskeresők tájékozódását támogató szakmai tartalmak és hírek Lap megjelenése: október 1. Kiadja: HVG HR Center Kiadó címe: 1037 Budapest, Montevideo u. 14. Hirdetésszervező: HVG HR Center Telefon: (1) Fax: (1) Felelős kiadó: HVG Kiadói Zrt. Felelős szerkesztő: Frissdiplomás Kft. Közreműködött: Ádám Krisztina, Bogárdi-Mészöly Andrea, Sipos Mária, Grafika, tördelés: Szász Kinga Nyomtatás: PrimaPrint Fotók: Megjelent: példányban Kiemelt állásajánlóink: Szakmai partner: HVG Állásbörze október

16 ÁllásTér Kiállító neve AB INBEV Stand A38 Kínált állások területei Lehetőségek alsóbbéveseknek Elvárt nyelvtudás * TÉRKÉP ADECCO A53 AUDI HUNGARIA A8 AVIS GROUP BSC KFT. A37 BASF SERVICES EUROPE GMBH A6 BOSCH CSOPORT A7 BP EUROPEAN BUSINESS SERVICE CENTRE BRITISH AMERICAN TOBACCO HUNGARY (BAT) A19 A24 BT A32 BUDAPEST BANK A43 CAREER INTERNATIONAL(ME) A61 CELANESE A10 CEMEX SSC A36 COCA-COLA HELLENIC A26 COGNEX HUNGARY KFT. A40 CONTACT SINGAPORE A66 CONTINENTAL BUDAPEST A12-15 CONTINENTAL TEVES VESZPRÉM A12-15 CV-ONLINE A78-79 DA VINCI ENGINEERING GMBH EPAM SYSTEMS EPCOS KFT, A TDK-EPC CSOPORT TAGJA ERICSSON A28 A48 A16 A64 EVOSOFT HUNGARY KFT. A25 EXXONMOBIL A17 FLEXTRONICS GLOBAL SERVICES BUDAPEST A4 FRISSDIPLOMAS.HU A3 GE ENERGY A42 GRAFTON RECRUITMENT A67 HANKOOK TIRE MAGYARORSZÁG KFT. A20 HUNGAROCONTROL ZRT. A9 HVG KARRIER PLUSZ A13 IBIDEN HUNGARY KFT. A70 IBM DSS A45 IMPC PERSONNEL HUNGÁRIA KFT. A76 INFINEON TECHNOLOGIES A39 IT SERVICES HUNGARY A21 JOB & CAREER KFT. A77 JOBLINE.HU A1 JOBSGARDEN - ITJOBS A35 KELLY SERVICES A33 KNORR - BREMSE VASÚTI JÁRMŰ RENDSZEREK HUNGÁRIA KFT. A18 KPMG A49 LEGO MANUFACTURING KFT. A23 MERCEDES-BENZ MANUFACTURING HUNGARY KFT. A2 MICHELIN MORGAN STANLEY NALCO EUROPEAN BUSINESS SUPPORT CENTRE NATIONAL INSTRUMENTS NAV KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS ADÓ FŐIGAZGATÓSÁGA NESTLÉ HUNGÁRIA KFT. NOKIA SIEMENS NETWORKS A69 A63 A60 A81 A80 A54 A56 KépzésTér Kiállító neve BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM GTK CENTRAL EUROPEAN UNIVERSITY EURO NYELVVIZSGA KÖZPONT Stand K2 K3 Kínált képzés területei Kínált képzések szintje BSc,MSc,MBA,egyéb MSc,MBA K8-9 egyéb KATEDRA NYELVISKOLA K8-9 egyéb * OPEL SZENTGOTTHÁRD KFT. RANDSTAD SYNGENTA TATA CONSULTANCY SERVICES TEVA GYÓGYSZERGYÁR A41 A65 A52 A27 A59 MANHATTAN NYELVSTÚDIÓ K7 egyéb MESTERKURZUSOK K6 egyéb PANNON EGYETEM K5 BSc,MSc,MBA,OKJ,egyéb SZENT ISTVÁN EGYETEM K4 BSc,MSc,MBA,OKJ,egyéb THYSSENKRUPP PRESTA HUNGARY KFT. A5 VERLAG DASHÖFER SZAKKIADÓ K10 egyéb TREDIS CONSULTING KFT. A85 UNISYS VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. VISTEON HUNGARY KFT. VODAFONE WORK FORCE KFT. WORKANIA.HU ZELLNER PERSONALLÖSUNGEN ZEPTER INTERNATIONAL UNGARN KFT. ZOLLNER ELEKTRONIK A55 A31 A68 A22 A82 A51 A50 A83 A34 *Készülj előre, jelöld be, mely kiállítókat szeretnéd megkeresni! JELMAGYARÁZAt Elsődlegesen kínált állások mérnöki/műszaki informatikai gazdasági/pénzügyi magas nyelvtudást igénylő további területek Lehetőségek alsóbbéveseknek Elvárt nyelvtudás angol német francia olasz spanyol orosz diákmunka szakmai gyakorlat diplomaírási lehetőség Kínált képzések területe mérnöki/műszaki /technikusi informatikai gazdasági/pénzügyi nyelvi egyéb

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok HVG Állásbörze Eredmények és újdonságok A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervásárává vált 2011 tavaszára 7.490 látogató a helyszínen Összesen 9.895 online regisztrált álláskereső 152 kiállító (ebből

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több mint 1.500 állásajánlat

Részletesebben

Kulcs az álláskereséshez

Kulcs az álláskereséshez SYMA Rendezvényközpont 2012. február 22-23., 10:00-18:00 Kulcs az álláskereséshez TARTALOM TIPPEK ÉS & TANÁCSOK Programok...2. Kikkel találkozhatsz egy állásvásáron?...4. Felkészülés az Állásbörzére...5.

Részletesebben

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL 2015 15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL Álláskeresői e-book Álláskeresői e-book kiadványunkban hasznos tippeket adunk az álláskeresőknek, hogy sikeresek legyenek a keresésben és később

Részletesebben

A rendezvény látogatóiról 1

A rendezvény látogatóiról 1 A rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók: mérnöki, műszaki, informatikai vagy gazdasági terület iránt érdeklődők

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató KépzésTér A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb állás és képzésvására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több

Részletesebben

Országos Képzési és Karriernapok

Országos Képzési és Karriernapok HVG Állásbörze Országos Képzési és Karriernapok múlt és jövő: 2007-2012 A Jubileumi, 10. rendezvény eredményei 2012 tavaszán több eddigi rekordot megdöntött a rendezvény: 11 156 látogatóval, 137 kiállítóval,

Részletesebben

Képzettségi elvárások:

Képzettségi elvárások: Az MP Solutions Személyzeti Tanácsadó Kft. - toborzási és kiválasztási csapata bővítésére - HR gyakornokot keres. HR gyakornok Feladat és felelősségi kör: szaksajtó figyelés és piackutatási projektekben

Részletesebben

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program 2 www.bosch.hu/jobs Junior Managers Program Egyedi karrierlehetőség a Bosch vezető-utánpótlás programjában A Bosch

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?!

A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?! A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?! Készítette:

Részletesebben

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat Mészáros Mónika EURES tanácsadó A TÉMÁK ISMERTETÉSE EURES, az EU tagországai, általános tudnivalók az uniós munkavállalásban Álláskereső honlapok

Részletesebben

Ezek voltak 2011 legjobb női munkahelyei 2012. november 19., hétfő, 14:58 Szerző: Jobline

Ezek voltak 2011 legjobb női munkahelyei 2012. november 19., hétfő, 14:58 Szerző: Jobline Állások Pályakezdőknek Magazin Ezek voltak 2011 legjobb női munkahelyei 2012. november 19., hétfő, 14:58 Szerző: Jobline my jobline Cimkék: kkv; munkahely; multi; legjobb női munkahely díj Regisztráció

Részletesebben

JOB Klub Álláskeresési technikák

JOB Klub Álláskeresési technikák JOB Klub Álláskeresési technikák 2015. január 22. A iről szó lesz Milyen a jó CV? A CV fő részei Tippek és ötletek az önéletrajzhoz A motivációs levél Jele tkezés o li e vagy offli e? Fontos tennivalók

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél Készítette: Marosvölgyi Ágnes A készítés dátuma: Budapest, 2011.07.08. Jóváhagyás dátuma: Budapest, 2011.07.11. Némedi

Részletesebben

Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje

Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje Kutatási összefoglaló 2012 Készítette: Votisky Petra Pszichológus, coach és expat http://www.nokkulfoldon.hu/ Kutatás háttere: Külföldön élő nőként,

Részletesebben

Hogyan dolgozhatok tanulmányaim mellett?

Hogyan dolgozhatok tanulmányaim mellett? Hogyan dolgozhatok tanulmányaim mellett? Konstantinusz Kft. 2010 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...2 2. Mi is az Iskolaszövetkezet?...2 3. Milyen elvárásokat támaszt a munkaerőpiac a diákokkal szemben?...4

Részletesebben

Tisztelt Végzős Hallgatónk!

Tisztelt Végzős Hallgatónk! Tisztelt Végzős Hallgatónk! Jelen kérdőív kitöltésével Ön hozzájárul aoz, hogy az ELTE Informatikai Kara oktatási tevékenységétán folyó képzéseket és a hallgatók igényeihez optimálisan illeszkedő A kérdőívek

Részletesebben

Hallgatói Külügyi Testület

Hallgatói Külügyi Testület BME Hallgatói Külügyi Testület A sikerhez vezető út HKT a nemzetközisgben relik Oldal 2 Hallgatói Külügyi Testület (BME HKT) A HKT a Műegyetemen működő nemzetközi tevékenységekkel foglalkozó diákszervezetek

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 tavasz. Beszámoló

HVG Állásbörze 2011 tavasz. Beszámoló HVG Állásbörze 2011 tavasz Beszámoló A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervásárává vált 2011 tavaszára 7.490 látogató a helyszínen Összesen 9.895 online regisztrált álláskereső 152 kiállító (ebből

Részletesebben

a Bonafarm Csoportot!

a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Vezetőképző Program Ismerd meg a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Zrt. felelős a csoportszintű stratégia megalkotásáért és a hatékony együttműködés kialakításáért menedzseli azokat a funkciókat, ahol

Részletesebben

Munkavállalói ismeretek a szakközépiskolákban

Munkavállalói ismeretek a szakközépiskolákban Munkavállalói ismeretek a szakközépiskolákban Szőke Szilvia Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Miről lesz szó? Miért aktuális és sürgető a jelen helyzet megoldása? A kérdőíves információ gyűjtés

Részletesebben

Az álláskeresés és önéletrajz. Dr. Gyökér Irén

Az álláskeresés és önéletrajz. Dr. Gyökér Irén Az álláskeresés és önéletrajz 2 * Álláskeresés Kell világos stratégia, mit keresek? Hol vannak ezek? Kreativitás! Folyamatos munkaerő-piaci figyelés. Önértékelés Erősségek, gyengeségek: Lehetőségek, veszélyek

Részletesebben

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu

Részletesebben

CG ELECTRIC SYSTEMS HUNGARY ZRT. A JÖVŐ CG MÉRNÖKEI PROGRAM 2015-16

CG ELECTRIC SYSTEMS HUNGARY ZRT. A JÖVŐ CG MÉRNÖKEI PROGRAM 2015-16 CG ELECTRIC SYSTEMS HUNGARY ZRT. A JÖVŐ CG MÉRNÖKEI PROGRAM 2015-16 1. A Vállalat bemutatása A CG Electric Systems Hungary Zrt. (röv. CG) korábban Ganz Villamossági Művek több mint 140 éve szereplője a

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

Humán Erőforrás Menedzsment a General Motors Powertrain Magyarországnál. Toborzás Kiválasztás - Interjú

Humán Erőforrás Menedzsment a General Motors Powertrain Magyarországnál. Toborzás Kiválasztás - Interjú Humán Erőforrás Menedzsment a General Motors Powertrain Magyarországnál Toborzás Kiválasztás - Interjú HRM alapfeladata: a szervezet működéséhez szükséges megfelelő munkaerő-állomány biztosítása a vállalat

Részletesebben

KOCKÁZATMENTES HASZNÁLAT TÖLTSE FEL ÁLLÁSHIRDETÉSÉT INGYEN AZ OPENJOBS FACEBOOK ÁLLÁSPORTÁLRA!

KOCKÁZATMENTES HASZNÁLAT TÖLTSE FEL ÁLLÁSHIRDETÉSÉT INGYEN AZ OPENJOBS FACEBOOK ÁLLÁSPORTÁLRA! OpenJobs Megoldások mindenkinek, aki munkatársat keres! KOCKÁZATMENTES HASZNÁLAT TÖLTSE FEL ÁLLÁSHIRDETÉSÉT INGYEN AZ OPENJOBS FACEBOOK ÁLLÁSPORTÁLRA! KORLÁTLAN HOZZÁFÉRÉS VÁLOGASSON A JELENTKEZŐK ÉS AZ

Részletesebben

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE 2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE KIT TEKINTÜNK TEHETSÉGNEK? 26/11/2014 Page 1 KI A TEHETSÉG KIK PÁLYÁZHATNAK A BONAFARM CSOPORTBAN? VEZETŐI SZAKEMBER - Lelkesedés, erős teljesítmény

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. A Schaeffler

Részletesebben

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro A PROJEKTRŐL Integrált turisztikai humánerőforrás-fejlesztés a vidéki foglalkoztatás növelése érdekében című projektünk a Humánerőforrás-fejlesztési Szektoriális Operatív Program 2007-2013 keretében valósul

Részletesebben

Gyakornoki álláslehetőségek a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél

Gyakornoki álláslehetőségek a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél Gyakornoki álláslehetőségek a -nél A gyakorlat helye:, Hatvan (gépjármű elektronika üzletág) A gyakorlat időtartama: 2-6 hónap, vagy akár több Elméletbõl már felkészültél. Szeretnél gyakorlati tapasztalatot

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2016 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

PÉLDA. Társadalmi Hatás - Végzett hallgatókat foglalkoztató cégek

PÉLDA. Társadalmi Hatás - Végzett hallgatókat foglalkoztató cégek EvaSys MISKOLCI EGYETEM Válasz jelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális beolvasási eredmények érdekében kérem, kövesse

Részletesebben

Kérje meg a pályázókat, hogy az Europass önéletrajzot használják, így Ön világos képet kaphat készségeikrõl és szakértelmükrõl!

Kérje meg a pályázókat, hogy az Europass önéletrajzot használják, így Ön világos képet kaphat készségeikrõl és szakértelmükrõl! Europass Önéletrajz Az Europass önéletrajz (CV) a hagyományos önéletrajzi formátumot követõ dokumentum, amellyel a felhasználók részletesebben, világosan és egyértelmûen bemutathatják képzettségeiket és

Részletesebben

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni News From Aon Médakapcsolatok: Hering Orsolya orsolya.hering@hewitt.com 06-20-978-5080 Azonnal közölhető Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben

Részletesebben

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában Jozipovics Tímea osztályvezető Toborzás 2 KIEMELT FIGYELEM A MEGFELELŐ SZAKMAI KVALITÁSOKKAL RENDELKEZŐ JELÖLTEK FELKUTATÁSÁSRA, VEZETŐI UTÁNPÓTLÁS

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál

Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál Minden sikernek megvan a maga története. Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál 2 www.bosch.hu/jobs Szerezz szakmai gyakorlatot a Bosch-nál Elméletből már felkészültél. Szeretnél gyakorlati tapasztalatokat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL Tisztelt Jelentkező! A felnőttképzésről szóló jogszabályok lehetővé teszik a képzésre jelentkezők és résztvevők számára, hogy felnőttképzési szolgáltatásokat

Részletesebben

Személyes életút - vonatút. Múlt. Jelen. Helyzetelemzés SWOT analízis. Jövő Célkitűzések

Személyes életút - vonatút. Múlt. Jelen. Helyzetelemzés SWOT analízis. Jövő Célkitűzések Múlt Személyes életút - vonatút Jelen Helyzetelemzés SWOT analízis Jövő Célkitűzések Az önéletrajz bevezetése előtt tisztába kell jönnöd magaddal és céljaiddal. Ezért fontos, hogy tudd: Az állás, aminek

Részletesebben

Szakmai összefoglaló Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning

Szakmai összefoglaló Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning A tréning célja: Cél: a hallgatók munkaerőpiaci integrációjának elősegítése - előkészítése. Cél ezen túl egyrészt, hogy a résztvevők munkavállaláshoz, álláskereséshez

Részletesebben

Hogyan válasszunk rendszergazdát?

Hogyan válasszunk rendszergazdát? Hogyan válasszunk rendszergazdát? Milyen szempontok alapján hozzunk döntést, ha el akarjuk kerülni az esetleges buktatókat? Kiadás: 2012/02 Készítette: Tamás Bence, itvezeto.hu Copyright 2012 Tamás Bence

Részletesebben

Önéletrajz gyorstalpaló 2010.12.16. 1

Önéletrajz gyorstalpaló 2010.12.16. 1 Önéletrajz gyorstalpaló 2010.12.16. 1 Fogalmak Az önéletrajzok olyan multifunkcionális eszközök, melyek több különböző célt szolgálhatnak. tudományos és szakmai referenciák bemutatnak a személyzeti tanácsadóknál

Részletesebben

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái 1/A Önnek egy Rt. kereskedelmi üzletkötőjével kell találkoznia, előzetesen egyeztetnie kell vele a szerződéskötés feltételeit, és a megállapodás, egyeztetés után elő kell készítenie a szerződést. Ismertesse

Részletesebben

HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának?

HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának? HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának? Vállalatuk elkötelezte magát a lean menedzsment mellett, de nincs hozzá megfelelı szakemberük? Esetleg túl régóta keresik

Részletesebben

GO-HUMAN. Cégbemutató. A humánerőforrás a mi szakterületünk.

GO-HUMAN. Cégbemutató. A humánerőforrás a mi szakterületünk. Cégbemutató A humánerőforrás a mi szakterületünk. MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Mi a munkaerő-kölcsönzés? A munkaerő-kölcsönzés a legelterjedtebb atipikus foglalkoztatási forma, melynek keretében a foglalkoztató

Részletesebben

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet az Alapítvány munkaszervezete személyi állományának feltöltésére. Az

Részletesebben

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA. miért az. toborzás könnyen és átláthatóan az europass dokumentumokkal. europass. ÖnéletraJz?

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA. miért az. toborzás könnyen és átláthatóan az europass dokumentumokkal. europass. ÖnéletraJz? EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA europass ÖnéletraJz? toborzás könnyen és átláthatóan az europass dokumentumokkal munkált ató knak miért az miért kérje az europass ÖnéletraJzot? Jobb minőségű önéletrajzok

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó. a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 19. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a TÁMOP- 1.4.3-12/1-2012-0141,,e-KARRIER

Részletesebben

A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának támogatása Ad-hoc feladatokban való részvétel

A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának támogatása Ad-hoc feladatokban való részvétel EHS gyakornok Az amerikai tulajdonú TE Connectivity esztergomi munkavégzéssel EHS terület támogatására gyakornokot keres A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE

VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE MUNKAERŐPIACI ISMERETEK A MUNKAERŐ KIVÁLASZTÁSÁNAK FOLYAMATA Célja: egy üres állás betöltése, teljesítménynövelés, piacbővítés, megfelelő helyen, megfelelő időben a megfelelően

Részletesebben

ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH

ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH IT SERVICES HUNGARY MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB ICT-MUNKAADÓJA Teljeskörű ICT outsorcing portfólió 4 telephely Németül

Részletesebben

Nemzetközi szakmai gyakorlat tapasztalatai

Nemzetközi szakmai gyakorlat tapasztalatai Nemzetközi szakmai gyakorlat tapasztalatai Csontos-Hoffer Katalin HR Vezető 2014.10.31. Busch Hungária Kft. H-9027 Győr, Martin u. 1. www.busch-hungaria.hu Áttekintés A Busch-Hungária Kft. bemutatása A

Részletesebben

munkaerő-kölcsönzés kiszervezett HR munkaerő-közvetítés

munkaerő-kölcsönzés kiszervezett HR munkaerő-közvetítés munkaerő-kölcsönzés kiszervezett HR munkaerő-közvetítés Optimal Choice for Business RÓLUNK Cégünk, a HRem, 2009 óta működik sikeresen a komplex HR szolgáltatások magyarországi piacán. Kezdetben családi

Részletesebben

Erőforrás-biztosítás: toborzás, kiválasztás,leépítés II. rész

Erőforrás-biztosítás: toborzás, kiválasztás,leépítés II. rész 4. előadás 1 Erőforrás-biztosítás: toborzás, kiválasztás,leépítés II. rész 2 1. Erőforrás biztosítási módozatok 2. A belső erőforrás-biztosítás stratégiai választásai 3. Toborzás 4. A kiválasztás 5. Leépítés

Részletesebben

KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS

KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS látogatószerzés költséghatékonyan Edutus Főiskola 2014 Keresőmarketing specialista képzés Az egyik legátfogóbb keresőmarketing képzés Magyarországon. Top ajánlat azoknak,

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. Tartalom. Impresszum. Szolnoki Főiskola 1. 2012. február - március. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. Tartalom. Impresszum. Szolnoki Főiskola 1. 2012. február - március. Kedves Olvasó! Bevezető Tartalom Kedves Olvasó! Tavaszköszöntő hírlevelünkkel a jó idő is megérkezett. Hírek-események - Visszatekintő rovatunkban köszöntjük az új Alumni tagokat, friss Öregdiákjainkat. Áprilisban két

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak.

A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak. Tisztelt Intézményvezetők! A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak. helyszín: Liszt F. Konferencia és Kulturális Központ időpont: 2013. október 11.,

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS Less Myths more Practice A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata. A

Részletesebben

DMSZ MENTOR PROGRAM A MENTORI PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓAN HR TANÁCSADÁS KEDVEZMÉNYES DÍJAKON - KÜLSŐS TANÁCSADÓ BEVONÁSÁVAL

DMSZ MENTOR PROGRAM A MENTORI PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓAN HR TANÁCSADÁS KEDVEZMÉNYES DÍJAKON - KÜLSŐS TANÁCSADÓ BEVONÁSÁVAL DMSZ MENTOR PROGRAM MI EZ? A DMSZ által szervezett és koordinált gyakornoki program, ami minden résztvevőnek többet nyújt, mint egy átlagos gyakornok cég együttműködés. A programban kizárólag DMSZ tagok

Részletesebben

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense 2015. november 7 8. Millenáris A szépségipar leggyorsabban fejlődő szegmense A világon nők és férfiak milliói tennének meg szinte bármit azért, hogy lassítsák bőrük öregedését. Laboratóriumok ezrei dolgoznak

Részletesebben

BME Diákközpont. Tanulmányi tanácsadás. Támpont honlap. Támpont Aktuális, Támpont Hírlevél. Pszichológiai tanácsadás

BME Diákközpont. Tanulmányi tanácsadás. Támpont honlap. Támpont Aktuális, Támpont Hírlevél. Pszichológiai tanácsadás BME Diákközpont A Diákközpont a hallgatók számára nyújtott szolgáltatások kibővítésére és a Hallgatói Önkormányzat munkájának segítésére jött létre. Részeként működik a hallgatói tanácsadásra szakosodott

Részletesebben

A rendezvény látogatóiról 1

A rendezvény látogatóiról 1 A rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek évről évre egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók, akik: aktív, állást és/vagy (tovább)képzést kereső, jellemzően

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

Tartalom. Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? Mit kérdezz meg az Educatio-n?

Tartalom. Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? Mit kérdezz meg az Educatio-n? Továbbtanulási kisokos 2012 Tartalom Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? 3 Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? 6 Mit kérdezz meg az Educatio-n? 9 Mire figyelj egy nyílt napon? 12

Részletesebben

HVG Állásbörze minden ősszel és tavasszal. A következő rendezvény: 2013. szeptember 26-27. SYMA Rendezvényközpont

HVG Állásbörze minden ősszel és tavasszal. A következő rendezvény: 2013. szeptember 26-27. SYMA Rendezvényközpont HVG Állásbörze minden ősszel és tavasszal A következő rendezvény: 2013. szeptember 26-27. SYMA Rendezvényközpont A 2013 tavaszi HVG Állásbörze eredményei 11 238 164 14 917 látogatóval, partnerrel ebből

Részletesebben

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül Miben más a GDP? >> cégre, szakterületre, csapatra, egyénre szabott tréningek a valós fejlődésért Mit nyújt a GDP Önnek? >> komplex fejlesztési

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK 2013. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori

Részletesebben

Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai. Kovács Krisztina HR igazgató

Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai. Kovács Krisztina HR igazgató Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai Kovács Krisztina HR igazgató Niccolò Machiavelli a cél szentesíti az eszközt 2 Tartalom 1. Magamról és HP Magyarország

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE KONCEPCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS GALAMB ANDRÁS ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNER, COACH SALES MENTOR

ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE KONCEPCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS GALAMB ANDRÁS ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNER, COACH SALES MENTOR ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE KONCEPCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS GALAMB ANDRÁS ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNER, COACH SALES MENTOR Melyik tréningcéget válasszam? Avagy mi a helyes koncepcionális megközelítés egy fejlesztésnél?!

Részletesebben

AZ ELSŐ EURES-ÁLLÁSOD

AZ ELSŐ EURES-ÁLLÁSOD AZ ELSŐ EURES-ÁLLÁSOD Gyakran ismételt kérdések Általános rész Hol tájékozódhatok Az első EURES-állásod -ról? Információk az EURES portálon találhatók az alábbi címen: http://eures.europa.eu vagy az Europa

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk

Részletesebben

Mai előadásunk mottója:

Mai előadásunk mottója: Mai előadásunk mottója: Csak a munka fejti ki, csak az tartja fel a testnek és léleknek erejét; csak munka tesz hasznossá magunk és polgártársainkra nézve. (Deák Ferenc) ÁLLÁSKERESÉS INTERNETEN Felhívó

Részletesebben

ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp

ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp Ügyfélkapcsolat fejlesztése ALITER = másképpen Alapítva: 2004. Ügyfélkapcsolati Fejlesztő Központ programja a minőségi ügyfélkapcsolatokért

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Karfner Judit: Hogyan tanuljunk nyelveket?

Karfner Judit: Hogyan tanuljunk nyelveket? Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) Karfner Judit: Hogyan tanuljunk nyelveket? 2015. szeptember 12. 1 Rólunk A NYESZE az ország legnagyobb nyelviskolai szervezete és szakmai érdekképviseleti szerve

Részletesebben

Munkaközvetítık tevékenységének és. weboldalainak felmérése

Munkaközvetítık tevékenységének és. weboldalainak felmérése Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként (TÁMOP 1.3.1-07/1-2008-0002 kiemelt projekt) Munkaközvetítık A projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ 2014. február 11. III. évfolyam 3. szám Kedves Ügyfelünk! Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük, javaslatuk

Részletesebben

Közösség aktivizáció. Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók?

Közösség aktivizáció. Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók? Közösség aktivizáció Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók? Hogyan vegyük rá a felépített közösségeinket termékeink, szolgáltatásaink

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

Az üzleti versenyképességünk növelésének lehetőségei az ERASMUS programmal

Az üzleti versenyképességünk növelésének lehetőségei az ERASMUS programmal Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület Szakmai Nap 2011. szeptember 1. Az üzleti versenyképességünk növelésének lehetőségei az ERASMUS programmal Nemeslaki András Infokommunikációs Tanszék Informatikai Intézet

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

HR hogyan veszünk fel mérnököket

HR hogyan veszünk fel mérnököket HR hogyan veszünk fel mérnököket 2015. március 18-án rendezte meg az Energetikai Szakkollégium a tavaszi félévének harmadik belső előadását. Amint azt a cím is mutatja, a Szakkollégium olyan programot

Részletesebben

Betöltésre váró munkakörök: Szoftverfejlesztő /Pályakezdő/ Tesztmérnök /Pályakezdő/ Anyagbeszerző. Kedves Érdeklődök/Pályázók!

Betöltésre váró munkakörök: Szoftverfejlesztő /Pályakezdő/ Tesztmérnök /Pályakezdő/ Anyagbeszerző. Kedves Érdeklődök/Pályázók! Kedves Érdeklődök/Pályázók! Ez úton tájékoztatunk Titeket, hogy új pozíciók nyíltak a Schönherz iskolaszövetkezetnél, melyre már végzett és szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársak jelentkezését várjuk

Részletesebben

Támogatások. Ha nem sikerül elhelyezkedni, állami támogatásra lehet jogosult annak érdekében, hogy a munkavállalási esélyei javuljanak

Támogatások. Ha nem sikerül elhelyezkedni, állami támogatásra lehet jogosult annak érdekében, hogy a munkavállalási esélyei javuljanak ok ok Ha nem sikerül elhelyezkedni, állami támogatásra lehet jogosult annak érdekében, hogy a munkavállalási esélyei javuljanak A foglalkoztatása költségének csökkentése Segítő együttműködés az álláskeresésben

Részletesebben

Faipari vállalatok üzleti és foglalkoztatási kilátásai. Vállalat jelen és jövőképe

Faipari vállalatok üzleti és foglalkoztatási kilátásai. Vállalat jelen és jövőképe Faipari vállalatok üzleti és foglalkoztatási kilátásai Vállalat jelen és jövőképe A kérdőív 3 oldalt tartalmaz, összesen 25 kérdésből áll és az alábbi témakörökben keresi a válaszokat: - Vállalata jelen

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 Egységesen eredményesebben

Részletesebben

Ajánlatok, szerződések készítése/megkötése, személyes tárgyalások Feladatkör lebonyolítása

Ajánlatok, szerződések készítése/megkötése, személyes tárgyalások Feladatkör lebonyolítása 2016.05.11 Poízció értékesítési munkatárs JOBINFO/JOBLINE.HU Hirdető cég http://www.jobinfo.hu/allas/ertekesitesi-munkatars Oláh Andrea Elérhetőség +36 (1) 301 7870 A vállalat üzletpolitikájának, belső

Részletesebben

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk)

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk) Tisztelt Intézményvezetők, kedves Kollégák! A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak. Részvétel esetén 2 óra igazolható az érettségihez szükséges

Részletesebben

SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért

SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért SZTMK Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány (SZTMK) szolgáltatóipari

Részletesebben

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával?

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Használd ezt a nagyszerű és ingyenes szolgáltatást olyan célokra, amelyek pénzt és időt takarítanak meg Neked, ügyfeleidnek és barátaidnak!

Részletesebben

Telefonos lekérdezés kérdései

Telefonos lekérdezés kérdései Telefonos lekérdezés kérdései ETR-es azonosítás alapján háttéradatok Lakhely Jelenlegi munkahelyi státusz, munkával való elégedettség Karriertervezés, munkavállalást elısegítı tényezık Az ELTE megítélése

Részletesebben

Kereskedelmi Szakmenedzser

Kereskedelmi Szakmenedzser Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató

Részletesebben

MediaGo Alapítvány MediaGo Alapítvány

MediaGo Alapítvány MediaGo Alapítvány A a MediaGo Holding független érdekszövetség tagjaként jött létre 2009-ben. Missziónk a pályája elején lévő fiatal munkaerő elhelyezkedésének segítése, ezen keresztül a strukturális munkanélküliség csökkentése,

Részletesebben