Megkezdõdött a Kõrös-ér fejlesztése Közel egymilliárd forintos fejlesztés valósul meg

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megkezdõdött a Kõrös-ér fejlesztése Közel egymilliárd forintos fejlesztés valósul meg"

Átírás

1 IV. évfolyam 17. szám május 29. Ingyenes információs lap Megkezdõdött a Kõrös-ér fejlesztése Közel egymilliárd forintos fejlesztés valósul meg Kóthay László vízügyi szakállamtitkár a projekt jótékony hatásairól számolt be Kõrös-éri belvíz-fõcsatorna mederfejlesztése és rekonstrukciója projektjének megkezdése alkalmából május 21-én délelõtt a Rák utca végén ünnepséget tartottak. A nyitó rendezvényen Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi szakállamtitkára adta át a kivitelezõ részére a projekt munkaterületét. Az ünnepségen jelen volt dr. Czira Szabolcs, Nagykõrös város polgármestere, Varga László, a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója, Kocsi Mihály, a KÖTIVIÉP B Kft. ügyvezetõ igazgatója, valamint a képviselõtestület tagjainak többsége. A beruházás megvalósítása során az ökológiai és belvízvédelmi szempontok együttesen fognak érvényesülni, s a terület vízzel való ellátottsága is javul. Kedves Olvasóink! Újságunk hasábjain keresztül folyamatos tájékoztatást kapnak az egyes munkaszakaszokról. Kóthay László vízügyi szakállamtitkárral készített interjút a 3. oldalon olvashatják. 80. ÜNNEPI KÖNYVHÉT JÚNIUS , NAGYKÕRÖS NAGYKÕRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA ÉS AZ ARANY JÁNOS KULTURÁLIS KÖZPONT RENDEZÉSÉBEN Boldogok, akik olvasnak! Kálvin János ÜNNEPI KÖNYVHÉT június 4., csütörtök : Könyvvásár, kézmûves-foglalkozások, ízelítõ a könyvtár legfrissebb könyveibõl 11.00: Ünnepélyes megnyitó dr. Czira Szabolcs, Nagykõrös város polgármesterének köszöntõje Ezerszínû könyvünnep zenés, verses összeállítás. Közremûködik: Mocskonyi Gergely elõadómûvész 15.00: A kis bicebóca Móra Ferenc-emléknap az író születésének 130., halálának 75. évfordulója alkalmából az Arany János Társaság rendezésében Vers- és prózamondó verseny alsó tagozatos tanulók részére Móra-vetélkedõ felsõ tagozatos tanulók részére ARANY JÁNOS KULTURÁLIS KÖZPONT 17.00: Arany-híd Baráti Kör Kamratanoda helyi hagyományok a tartósítás és konzerválás népi és nagyüzemi technikáiban Nagykõrösi nyugdíjasegyesületek bemutatkozása ÜNNEPI KÖNYVHÉT június 5., péntek : Könyvvásár, kézmûves-foglalkozások, ízelítõ a könyvtár legfrissebb könyveibõl 11.00: Az orosz irodalom gyöngyszemei rendkívüli irodalomóra Tóth Tibor nyugalmazott gimnáziumigazgató, Apáczai Csere-díjas pedagógus ÜNNEPI KÖNYVHÉT június 6., szombat : Könyvvásár, kézmûves-foglalkozások, ízelítõ a könyvtár legfrissebb könyveibõl Kedvenc állataim Rajzos, verses gyermekfoglalkozás. Vendégünk: Böde Péter költõ-meseíró : A könyvhét díszvendége: OROSZ- ORSZÁG emberek, szokások, ízek az orosz kultúrában 19.00: Pokoli történetek Angyali történetek: Két óra alatt a Föld körül Vujity Tvrtkoval Filmvetítéssel és dedikálással egybekötött közönségtalálkozó ARANY JÁNOS KUL- TURÁLIS KÖZPONT, SZÍN- HÁZTEREM Ingyenes belépõjegyek igényelhetõek a kulturális központ információs pontján: Szabadság tér 7., tel.: 53/ Könyvterjesztõk: Líra Könyvesbolt, Átrium Könyvesbolt, Pro Team Kht., Szalay Könyvkiadó, Kapó Antikvitás, nagykõrösi írók, költõk A szervezõk a változtatás jogát fenntartják!

2 Városi szociális szolgáltatástervezési koncepció aktualizálása a kormányzati megszorítások árnyékában A napirendi pont tárgyalása során többek között felszólalt dr. Varga András (MSZP), aki elmondta, hogy nem lehet egyértelmûen tudni, hogy most a 6. bölcsõdei csoport kell, vagy nem kell. Annak idején, amikor megszüntettük, 3 ember lóbálta a lábát, és nem volt gyerek mondta Varga András, hozzátéve, akkor jogos volt a felszámolása. Megmaradt a helyiség, megmaradt mindenféle technikai berendezés, de egyszer le van írva a kihasználtság így, a szöveg meg most azt tartalmazza, a hatodikat esetleg vissza kell állítani. Én a létszám alapján nem látom, hogy ezt miért kell, én mindig mondtam, hogy kerüljön napirendre, de akkor bizonyítsák be, ne legyen ellátatlan gyerek, ha tudják bizonyítani, adjuk vissza a 6. csoportot, de ennek alapján ezt nem tudjuk, hogy megtörtént-e a felmérés. Egyszer ezt írják, máskor azt írják jegyezte meg a szocialista képviselõ. Dr. Czira Szabolcs polgármester hangsúlyozta: az MSZP csomagjában az szerepel, hogy a gyed és a gyes idõszaka maximálva lesz, be lesz két évre szorítva, tehát valószínûséggel szükség lesz a 6. csoport beindítására. Éppen ezért én azt gondolom, hogy erre jobb, ha felkészülünk. EGÉSZSÉGNAP Nagy Balázs, a szociális bizottság elnöke Varga András felszólalására reagálva kifejtette, a Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén felmerül mindig ez a probléma, a vezetõ asszony mindig mondja, hogy kevés a bölcsõdei hely. A szakbizottság elnöke szerint a gyes, gyed leszûkítésével még kevesebb lesz a jelentkezõk számához viszonyítva a hely, ezért biztos, hogy el kell gondolkodni bölcsõdei helyek bõvítésén. A szociális koncepciót a bizottság megtárgyalta, Ingyenes szûrõvizsgálatokkal, tornabemutatóval, játékos versenyekkel és kóstolókkal várták május 16-án az egészségnap keretében az érdeklõdõket. Nagykõrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza és Rendelõintézete, az ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete, valamint a Nagykõrös Egészségügyéért Alapítvány odaadó munkájával ismét lehetõséget biztosított a nagykõrösiek számára, hogy egészségük megóvása, javítása érdekében költségmentes vizsgálatokon vegyenek részt. A programot dr. Czira Szabolcs polgármester nyitotta meg, majd Tankó Ágota megbízott fõigazgató és dr. Kovács Zsigmond tiszti fõorvos is méltatta e nap jelentõségét. A Názáret Római Katolikus Óvoda zenés tornabemutatóját követõen benépesült az SZTK épülete. A rendezvény nagy érdeklõdésre tartott számot, s minden bizonnyal a résztvevõk sok hasznos információval térhettek haza. Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testülete április 30-ai ülésén tárgyalta a szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálatáról és aktualizálásáról szóló napirendi pontot. Az elõterjesztés mellékletét képezõ felülvizsgálati ismertetõ tartalmazza a koncepció tárgyalásához szükséges városi adatok elmúlt kétévi változásait, a jogszabályi változásokat, a városi feladatellátás értékelését és a koncepció végrehajtásának értékelését, valamint egyenként kitér az önkormányzati szintû feladatokra a meglévõ ellátások körében. A koncepció összegzésébõl kiderül, hogy A modern szociálpolitika alapgondolata, hogy a társadalmunk alrendszereinek mûködése során úgy az egyén, mint annak a kisebb-nagyobb közösségei, különbözõ módon strukturált csoportjai számára adódhatnak olyan helyzetek, problémák, amelyekben ideiglenesen vagy véglegesen nem tudnak magukról elfogadható szinten gondoskodni. ( ) A szociális gondoskodás feladata nem kevesebb, mint hogy e társadalmilag tipikus, de egyénileg jelentkezõ élethelyzeteket feltárja, s azokra a jog által biztosított keretek között reagáljon. Éppen ezért nagyon fontos azoknak az eszközöknek a biztosítása, amelyekkel a felmerülõ problémák a leghatékonyabban kezelhetõk, úgy, hogy az egyén szabadságát és személyiségi jogait tiszteletben tartsa, ugyanakkor a közösség védelme is megvalósuljon. elfogadásra javasolja a képviselõtestületnek. A koncepció az as szociális törvény iránymutatása szerint mindenre kiterjedõen készült, jogszabályváltozások figyelembevételével módosult. Nagy Balázs elmondta: a tervet olvasva felmerül bennem a kérdés, hogy lehet-e egyátalán komoly tervet készíteni akkor, amikor a kormány most készül az eddigi szociális juttatások megvonására. A szocpol megszüntetése, gyed, gyes csökkentése, a családi pótlék befagyasztása, a 13. havi nyugdíj, a kedvezmények megvonása, áfa emelése, gázártámogatás megszüntetése stb. Felteszem a kérdést az MSZP-hez hû kormánypárti és kormányhoz közelálló képviselõtársaimnak és szeretnék választ kapni rá: hogyan tudnak azonosulni a szocpol megvonásával? A fiataloknak szinte egyetlen esélyük volt a lakáshoz jutáshoz. Vagy egyetértenek-e azzal a volt MSZP-s pénzügyminiszterrel, aki azt mondta, hogy felháborító, hogy a kormány az adófizetõk pénzét tulajdonjogszerzéshez használja? Azt mondta, célszerûbb lenne bérlakásokat építeni, mert így a munkaerõ jobban mobilizálható. Nem gondolt arra, hogy a magyar ember szereti városát, hazáját. Gyökerei vannak a fának is, ha elvágják a gyökereit, elpusztul. De lehet, hogy a nemzet tudatos sorvasztása a cél. De beszélhetünk a gyermekjólétrõl is. Hogyan magyarázzák a gyes, a gyed 3 évrõl 2 évre történõ csökkentését, hová tegye az anya a gyermekét 2 éves korában, bölcsõdei férõhely nincs, a várólista akár 1 év is lehet. Vagy az a cél, hogy minél hamarabb elszakítani a gyereket a szülõtõl? Továbbá mit tudnak mondani a családi pótlék befagyasztásáról, vagy megadóztatásának lehetõségérõl? Vagy hogyan tudják megértetni az eddig is nélkülözõ, nehéz körülmények között élõ kisnyugdíjassal, hogy ezután még rosszabbul fog élni, mert megszûnik a 13. havi nyugdíj, vagy megszûnik az utazási kedvezmény. Érdeklõdéssel várom a választ arra is, hogy mi a véleményük a szegények adójáról, az áfaemelésrõl? Vagy az a cél, hogy még jobban nyomorba dönteni az országot? Középréteget szegénységbe, a szegényeket pedig mélyszegénységbe taszítani. Hány millió koldus országát akarják? Ezek a megszorítások nem foghatók a válságra, az MSZP hozzá nem értésének következménye. Már úgyis egy morbid vicc járja az országot, ezt a napokban hallottam több helyen. Hány tagú, és milyen hangszerekbõl áll a legnagyobb magyar zenekar? Válasz: 8 millió 1, és ez úgy alakul, 1 gordonka és 8 millió bõgõ. Már kíváncsian várom válaszukat, és remélem, nem játsszák el a báránybõrbe bújt farkast, nem értenek egyet a kormány népnyúzó politikájával, és válaszukban elítélik azt. A napirend kapcsán G. Kovács Sándor települési képviselõ megjegyezte: ami ebben az országban folyik, több mint röhej. Nagyon sok emberrel találkozom, aki Ft-os szociális ellátásból tengeti az életét, lassan már ennivalóra sem jut nekik pénz. Végtelenül fel vannak háborodva, amíg õk a minimumon tengõdnek, leköszönõ miniszterek micsoda óriási végkielégítésekkel hagyják el a pozíciójukat. Az emberekben ez az elkeseredés tovább erõsödik, és nagyon félõ, hogy ennek a visszaütõje nagyon meg fog látszódni az ország sorsán. 2 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

3 KÓTHAY LÁSZLÓ VÍZÜGYI SZAKÁLLAMTITKÁR: A város lakossága érdekében folyik a fejlesztés és rekonstrukció Nagykõrös és a környék összes keletkezõ felszíni vizét a Kõrösér vezeti a természetes befogadóba, a Tiszába. A város településfejlõdésével együtt járó beépítettségnövekedés, az idõjárási szélsõségek fokozódása, a lakossági higiénés elvárások túlhaladták a csatorna teljesítõképességét. A közel egymilliárd forintba kerülõ uniós fejlesztés a Kõrös-ér medrének fejlesztése és rekonstrukciója biztosítja az összegyûjtött vizek befogadását. Kóthay László vízügyi szakállamtitkárt arról kérdeztük, hogy mennyire látja hatékonynak a projekt indítását? A projekt egyik legfontosabb momentumának tartom, hogy közös együttmûködés van az önkormányzat, az állam és a vízügyi igazgatóság között. Ez köszönhetõ annak, hogy a közötti fejlesztési idõszakra vonatkozó operatív programok mûszaki feladatainak meghatározásánál már megállapodtunk abban, hogy senki sem lehet öncélú, sem az önkormányzat, sem az állam. A rendelkezésre álló forrásokat lehetõség szerint össze kell adni, és úgy növelni a hatékonyságot. Fontos, hogy egy-egy rendszert rakjunk rendbe, és ne kövessük el azt a hibát, hogy belekapunk az egyes struktúrákba, vagyis mondjuk az önkormányzati rész rendben van, de rossz állapotban marad az állami, vagy fordítva. Ezért is nagy eredmény, amit most elértünk, hiszen az önkormányzati fejlesztésekre is, és az állami fejlesztésekre is kvázi egy idõben kerül sor. Ennek a jótékony hatását 2010 után, hosszú távon fogja a lakosság élvezni. Milyen funkciója van a belvízcsatorna fejlesztésének? Ennek az öt részre bontható szakasznak a külön életét maga a belvíz-fõcsatorna tudja biztosítani. Egészen más egy fõcsatornának az élete, ahol ered, ahol mezõgazdasági területekrõl gyûjti össze a vizet, és egészen más az élete, ahol lakott területen megy keresztül, nevezetesen Nagykõrösön. Más a feladata, más a funkciója. Ott, ahol a lakosságot kell kiszolgálnia, a gyors vízelvezetése a funkciója. Ahol természet közeli helyeken kanyarog, ott a természet közeli állapotok restaurálása, visszaállítása a feladat. Ahol mezõgazdasági területeket mentesít, ott idõszakosan, átmenetileg egy kisebb vízborítás megengedhetõ a területen, de tartós semmiféleképpen nem, tehát itt a folyamatos befogadóképességet kell a fõcsatornán belül biztosítani. Az egészet úgymond keresztülöleli mind hosszirányban, Átadásra került az alkotóház mind keresztirányban az, hogy az élõlények mozgását lehetõvé tegye a fõcsatorna. Tehát olyan akadályokat ne képezzen, hogy az élõlények ne tudjanak vándorolni. Hogyan fogják érinteni a lakosságot a munkafolyamatok? A nagykõrösieket közvetlenül a belterületi rendszer lefedett részének felújítása, takarítása, valamint a még nyitott rendszer lezárása, burkolttá tétele fogja érinteni. Én nagyon jól tudom, hogy ez a lakosságot irritálja, hiszen ott gépek fognak dolgozni, zajjal, porral fog járni, iszapot szállítanak, vagy elhelyezik a területen, továbbá betonozási munkálatok zajlanak majd, de én mégis azt szeretném, ha a lakosság megértené, hogy itt a cél az õ szolgáltatásuk színvonalának az emelése, az üzembiztonság javítása, és egy komfortérzet növelése a belterületi szakaszon. Ezt úgy teszi a kivitelezõ, hogy az építés különbözõ fázisaiban elõzetesen tájékoztatást ad, és a városiak türelmet kéri. Természetesen a kivitelezés során törekszik arra, hogy a legkevésbé avatkozzon be a lakosok életébe. A kivitelezés várhatóan 2010 végén fejezõdik be. A Duna Tisza-közi Népmûvészeti Egyesület az Oktatási és Kulturális Minisztérium által elmúlt évben meghirdetett Tengertánc pályázaton támogatást nyert a Nagykõrösön lévõ alkotóházuk felújítására. A felújítás és a hozzá kapcsolódó beruházások elkészültek, s a kívül-belül megújult épületet május 16-án mutatták be és adták át használatra tagjaiknak. A rendezvényen Polyák Albert, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelentek, majd dr. Czira Szabolcs polgármester gratulációját fejezte ki az alkotóház terveit illetõen, s büszkén méltatta, hogy a hagyományok ápolása, megõrzése érdekében Nagykõrös ismét egy nagy értékkel gazdagodott. A munkájukhoz sok sikert kívánt! A jelenlevõk az alkotóház megtekintését követõen közös ebéddel, beszélgetéssel, s persze a jövõbeli tervek latolgatásával zárták az ünnepi délutánt. Az alkotóház munkájáról Polyák Albert a következõket mondta: Közösségünk önkéntes munkával, és a nyert pályázati összeg ráfordításával újította fel az alkotóházat. A jövõbeni céljaink között szerepel a folyamatos mûködés, táborok szervezése, valamint társmûvészek számára is helyet biztosítunk. A kulturális központtal már megállapodást kötöttünk, azt szeretnénk, ha minél több fiatal ellátogatna hozzánk, s megismerkedne a fafaragás, a hímzés, a szövés, az anyagozás stb. lépéseivel. Az idelátogatók számára a Pálfájába kirándulásokat szervezünk, ezzel is öregbítve Nagykõrös hírnevét. A részletes programokról újságunk késõbbi lapszámaiban olvashatnak. IV. évfolyam, 17. szám május 29. 3

4 A Benkó-emléktábla kapcsán kialakult vita hordalékai és hozadékai kében hivatkozik az alábbiakra: Nem az 1920-as években épült, mint ahogyan állítja azt a cikkíró. Én nem ezt állítottam, hanem azt: Ez a ház jóval késõbbi építésû, talán a 20. század elejére tehetõ. (Önkormányzati Hírek, április 30., 5. o.: Egy eltévedt emléktábla nyomában, azaz hol lakott valójában Benkó Imre?) 3. A vita során kiderült, hogy Benkó Imre mindkét házban hosszú éveket töltött tól 1932-ig, haláláig már bizonyítottan a Molnár-kúriában élt. A táblán tehát illett volna feltüntetni azt az idõszakot, ameddig Benkó Imrének a megjelölt házban volt az otthona. 4. Javasoltam a tábla helyesírási hibáinak kijavítását. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kritikai megjegyzések nem a sajtóval kezdõdtek, hanem baráti tájékoztatással, a munkatársak és a tábla felállításában érdekelt másik fél felé történõ jelzésekkel. Az elmaradt reakciók miatt fordultam a sajtó nyilvánossága felé. Hogy miért fontos és érdemes egy ilyen vitának nyilvánosságot biztosítani? Mert élnek ebben a városban szép számmal olyan emberek, akik érdeklõdnek Nagykõrös múltja, jeles emberei, valódi értékei iránt, talán éppen ezen vita hatására keresik fel Molnár Pál, Molnár Gedeon és Benkó Imre sírját az országos hírû református temetõnkben, nézik meg a két lakóházat a Koszorú utcában, esetleg fellapoznak helytörténeti munkákat, hogy többet tudjanak az említett kiválóságokról, vagy kedvet kapnak a levéltári kutatáshoz. A továbbiakat bízzuk a szakemberekre, a városi fõépítészre és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakértõire. Részemrõl ezzel a vita lezárult. Dr. Erdélyi Erzsébet 24 millió Újabban másról sem hallani, csak a megszorításokról. Mindig csak a megszorítás! Igaz, nem is olyan régen a ma már bukott miniszterelnök azt ígérte, nem fog fájni! Ekkor talán egyszer igazat mondott, és valóban nem fájt. De kiknek nem fájt? A milliomosoknak, milliárdosok szûk körének. Nem fájt a tõkéseknek, a kapitalistáknak. De a nép, az isten adta nép, az megérezte, és még a mai napig nyögi. Azoknak fájt. Az akkori reformok után nem a megígért jobb napok, a felemelkedés, hanem a nyomor, a sötétség, a megszorítások jöttek. Az elszegényedés, a munkanélküliség, a kilátástalanság. Beigazolódott a régi ezeréves írás: Akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van. De mi olvasható az egyik újság címoldalán? 24 millió számla nélkül Szili sóhaját is mi fizetjük. Hogy is van ez? A Ház elnöke pécsi illetõségû. Ott van a háza vagy lakása, ezért Budán az elnöki palotában lakik. Állami védelem is, kocsihasználat is jár neki. Mint a cikkbõl kiderül, az elmúlt 8 évben több, mint 24 milliót vett fel költségtérítés címén számla nélkül, természetesen az adófizetõk pénzén. Ezenkívül a másfél milliós fizetés. Ha arra gondolunk, hogy a 24 millió 40 kisnyugdíjas (kb. havi 50 ezer) egész évi jövedelme, akkor igaz, akinek van, adatik, akinek nincs De ez nem egyedi eset. Ha az lenne, talán nem is érdemes vele foglalkozni. Most a megszorítások kellõs közepén két vasúti dolgozó felmondásakor végkielégítés címén fejenként 40 milliót vágott zsebre, olvasható az újságból. Talán megérdemelték, mert jól dolgoztak. De akkor miért küldték el õket? Még az is olvasható, 3,88 millió a miniszternek. Az a miniszter kapta, aki nem sokkal elõtte a szociális elvonásokat terjesztette be az országgyûlésnek. (Valóban igazi szocialista lehet!) Hogy miért, miért nem, de azóta már kirúgták. De Kiss Péter forintot, Szekeres Imre forintot, úgy tudni, a felesége forintot kapott. (Szegények, csak megélnek valahogy.) (Tavaly 21 vezetõ beosztású, köztük 3 miniszter 58 millió forint jutalmat vett fel. Biztosan jól megdolgoztak érte). Ezeken kívül mennyi pénz úszott még el? Költõi kérdés: kiket sújtanak a megszorítások? Napjainkban a szocialista kormány elõterjesztette, a szocialisták megszavazták a gyes, gyed, családi pótlék megnyirbálását, a 13. havi eltörlését, a szociálpolitikai kedvezmény megszüntetését, az áfaemelést stb., stb. Ismételten felmerül a kérdés: ez a szocializmus? Egy eléggé ismert költõ pár sora: Nekünk az Isten most kevés, Mert õ nem elég kemény, Hozzád imádkozom, pokol, Az újesztendõ ünnepén: Öntsd szíveinkbe minden dühödet, Hogy ne ismerjünk könyörületet, Míg e gazok Közül egy is mozog! Körtvélyesi László A természet megóvása mindannyiunk közös feladata. Összefogással sokat tehetünk ezért! Várunk kicsikhez és nagyokhoz egyaránt szóló programjainkkal! KEDVES TERMÉSZETJÁRÓK! Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara, van virágja rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik! Igyekezz többet törõdni azzal, ami a világ szépségeibõl megmaradt! (Vass Albert) Két nagykõrösi lapban szakmai vita folyt a nemrégiben felavatott Benkó-emléktábla szövegérõl. Mint minden vitának, ennek is vannak hordalékai és hozadékai. Ezek öszszegyûjtésével igyekszem részemrõl pontot tenni az eszmecsere végére. Mivel valószínûleg nem volt könnyû olvasmány, a sok információ miatt talán nem is volt követhetõ a fõ kérdés, ezért most összefoglalom a táblafelirat vitára okot adó kardinális pontjait és a rá adott válaszokat. 1. A Koszorú utca 3. számú ház, amelyre a tábla került, nem azonos a Molnár-féle kúriával, az ugyanis a Koszorú utca 2. szám alatt található. A tábla szövege azt mondja: Az itt álló Molnár féle kúriában. Ez a megfogalmazás megtévesztõ, mert a nagykõrösi Molnár-kúria (Koszorú u. 2.) országosan védett épület, szerepel a mûemlékek névjegyzékében, míg a Koszorú utca 3. alatti csak helyileg védett épület. Nincs tehát harmóniában a táblán lévõ információ az országos nyilvántartással, és ezért a tábla felirata mind a helybeliek, mind a turisták számára megtévesztõ. 2. A Koszorú u. 3. számú ház Benkó Imre és felesége, Molnár Ilona közös tulajdonát képezte 1893-tól, majd 1916-ban a ház Major Aladár tulajdonába került. (A Pest Megyei Földhivatalban az adatok megtalálhatók. Köszönet az információért a nagykõrösi munkatársaknak.) Dr. Novák László Ferenc a Kék Nefelejcs Nagykõrös, május 15., 14. o.: A történetiség védelmében címû cikkében egy elírt adatra hivatkozva próbálta bebizonyítani, hogy ez Molnár Irén-ház volt, illetve az Önkormányzati Hírekben (2009. május 15., 4. o.) azonos címû cikkében már Benkó Irén-féle kúriának nevezi, és védettségre érdemesnek tartja mint mûemléki jellegû kúria. Ez a kategória hivatalosan nem létezik. Itt jegyzem meg, hogy mindkét cikkel, melyek segítségével megbirkózol a térképolvasással, és megismerkedsz az erdõ állataival és növényeivel. Erdészek mesélik el, hogyan ápolhatod, gondozhatod és óvhatod meg az erdõ szépségét, és mit tehetsz az itt élõ állatokért. Mindezeken túl játékos vetélkedõkkel, közös zenéléssel tesszük még hangulatosabbá napodat. Reméljük, hogy felkeltettük az érdeklõdésedet, és minél hamarabb jelzed részvételi szándékod! A tábor idõpontja: június (5 nap). Helyszíne: Pálfájai Oktatóközpont. Részvételi díj, amely az étkezés költségét tartalmazza: 3000 Ft. További információkért fordulj bizalommal Józanné Leskó Gabriellához. Elérhetõség: 53/ Tábor elõtti megbeszélés idõpontja: június 9., Helye: Dal- Kipróbálhatod magad, mennyire vagy ügyes! Készíthetsz gipszképet, ikebanát, fûzhetsz gyöngyöt, hajtogathatsz, és megformázhatod agyagból akár a Basafát is! Találkozhatsz Kapás Tiborral, az Amirõl a kõrösi fák mesélnek címû könyv szerzõjével, aki érdekes történetekkel gazdagíthatja ismereteidet. Vinczéné Sápi Mária a nagykõrösi pusztai tölgyesek LIFE-program Pálfájai Oktatóközpont környezeti nevelõje megismertet azokkal a módszerekmady Gyõzõ Óvoda és Általános Iskola, Kalocsa B. u. 3. Szeretettel várnak téged a Dalmady Gyõzõ Óvoda és Általános Iskola nevelõi és diákjai! 4 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

5 TISZTA ÉLETMÓD, HASZNOS PROGRAMOK A Nagykõrösi Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum (KEF) zenés sportrendezvényt tartott a helyi ifjúság számára. Május 15-én délután kettõ órától ingyenes programokkal hívták fel a figyelmet a szabadidõ hasznos eltöltésére, a drogmentes, tiszta életmódra. Rendõrségi, majd modellezõbemutatók, a KEF, a Vöröskereszt és a Védõnõi Szolgálat sátrai is szakemberekkel folyamatos tanácsadással, tesztekkel várták a látogatókat. Az egyik legnépszerûbb program a rendõrautó megtekintése volt, melyen vijjogott a sziréna, villogtak a kék lámpák, és persze a volán mögé is be lehetett ülni. A délután folyamán a színpadon a Nagykõrösi Musicaltársulat szórakoztatta a közönséget, majd a Mecsboksz zenekar fellépése zárta a szenvedélyek napját. A kispályás labdarúgótorna közel százhatvan fiatalt és felnõttet mozgatott meg a Nagykõrös FCpályán. A 10 leggyakrabban elõforduló betegség Nagykõrösön 6. A szélütés (stroke) mint az agyérbetegség legsúlyosabb szövõdménye, a hazai halálozási okok közül a 3. helyen áll. Bármelyik életkorban elõfordulhat, de 50%-ban a 70 évnél idõsebbeket veszélyezteti. A szélütés hátterében 80%-ban az agyi erek trombózis vagy embólia (vérrög) miatti elzáródása áll. Ezeken kívül agyállományvérzés a vérnyomás hirtelen erõs emelkedése, koponyaûri nyomásfokozódáshoz vezetõ testhelyzet, stresszállapot válthatja ki többek között, pókhálóhártya-vérzés, veleszületett kóros agyalapi verõértágulat megrepedése is okozhat szélütést. Ez utóbbi igen erõs, hirtelen kialakult mintha tarkón ütötték volna tarkótáji tartós fejfájás, mely a felsõ végtagokba, fejtetõre sugárzik, eszméletvesztés formájában szokott jelentkezni. Késõbb, pár óra múlva tarkókötöttség, láz is felléphet, mely miatt a beteg gyakran agyhártyagyulladás gyanújával tévesen fertõzõosztályra kerül. Ennek a veszélyes értágulatnak vérzést megelõzõ jelei lehetnek: múló féloldali szemhéjbénulás, átmeneti agyi keringészavarok, féloldali bénulások, szemizombénulások, szövõdményes migrének. Ha az elsõ szélütést a beteg túléli is, az elsõ évben minden második-harmadik betegnél recidív (ismételt) stroke lép fel, melynek prognózisa már lényegesen roszszabb, többször végzõdik halállal. A stroke elõfordulásának regionális megoszlása is van, a mi térségünkben sajnos magasabb az elõfordulása. A stroke-ot követõen hosszú intézeti, rehabilitációs, majd otthoni kezelésre van szükség. Ezzel együtt is a túlélõ betegek több mint 50%-ának végleges Szélütés stroke szervi vagy pszichés elváltozása marad vissza, mely jelentõsen rontja az életminõséget, és rendszeres családi vagy társadalmi gondozást igényel. A stroke csakúgy, mint a kardiális események, fõleg a myocardialis infarktus, napszak szerinti ingadozást mutat. A reggeli és esti órákban gyakoribb az elõfordulása. A szélütést sokszor átmeneti agyi keringészavar (TIA) elõzi meg. Ez hirtelen kezdõdik néhány perctõl több óráig tarthat, és maradványtünet nélkül hirtelen szûnik meg legkésõbb 24 órán belül. Tünetei: látászavar, szédülés, fülzúgás, emlékezetkiesés, beszédzavar, fejfájás, mozgászavarok. Sokszor ezen tünetek jelentõségét a beteg alábecsüli, mivel azon rövid idõ alatt elmúlnak, pedig a további sorsa attól függ, hogy ilyenkor mikor kerül sor részletes, alapos kivizsgálásra. A szélütés rizikófaktorai: magas vérnyomás, dohányzás, cukorbetegség, elhízás, túlzott alkoholfogyasztás, ischaemiás szívbetegség, szívritmuszavarok, nyaki verõérszûkületek, helytelen étrend, magas serum zsírértékek, fizikai aktivitás hiánya. Mindezek alapján a két legfontosabb feladat: 1. elsõdleges megelõzés a rizikófaktorokat és chr. betegségeket figyelembe véve a veszélyeztetett betegek kiszûrése és gondozása, 2. másodlagos megelõzés az agyi történés ismétlõdésének kivédése, és a már kialakult betegség egyensúlyban tartása. Végül, ha már bekövetkezett a baj, nagyon fontos, hogy az ún. akut szakban, 3 6 órán belül kórházba kerüljön a beteg, mivel az akut szélütés sürgõsségi intenzív ellátást igénylõ állapot. Dr. Kertész Ágnes Mit dobhatunk a szelektív barna konténerbe, és mi az, amit semmiképpen ne dobjunk bele? Mûanyaggyûjtés otthon. Mûanyag hulladék útja az újrahasznosításig (2.) A szelektív hulladékgyûjtés során a különbözõ hulladékfajtákat (anyaguk alapján) elkülönítve gyûjtjük, majd azokat hasznosítjuk, újrafelhasználjuk, így új termékeket kapunk. A legutóbbi felmérések alapján Magyarországon közel 6 millió lakos vehet részt a szelektív hulladékgyûjtésben. A legnagyobb arányban a mûanyag hulladékot gyûjti szelektíven a lakosság. Fontos, hogy odafigyeljünk arra, mit hová dobunk, illetve nem dobunk. Nézzük a barna mûanyaggyûjtõ konténert! A mûanyag, barna színû szelektív hulladékgyûjtõ konténerbe kerülhetnek az ásványvizes és üdítõs PET palackok lapítva, tejfölös- és joghurtospoharak kitisztítva, mûanyag zacskók (akár tejeszacskó is kitisztítva), PP és HDPE jelzésû kozmetikai szeres flakonok. Fontos! Amiket semmiképp se dobjunk bele: kazetta, CD-lemez, fogkefe, mûanyag játékok, hungarocell, nejlonharisnya, papírcímke, üvegpalack, és minden egyéb, mûanyagnak ítélt hulladék, mert az újrahasznosításuk még nincs megoldva. A mérgezõ vegyszerek (például növényvédõ szerek) csomagolásai veszélyes hulladéknak számítanak, semmiképp se dobjuk a gyûjtõkonténerbe! Még egy nagyon fontos dolog, amit érdemes tudni! Mûanyagot tilos égetni! A 21/2001. számú kormányrendelet értelmében 500 ezer forintig terjedõ bírságra számíthat az, aki ezt megteszi. Az égetés során mérgezõ anyagok jutnak a levegõbe, amelyek egészségkárosodást, nagy koncentrációban pedig akár azonnali halált is okozhatnak. A mûanyag hulladék útja a gyûjtéstõl az újrahasznosításig. A keletkezett mûanyag hulladék feldolgozásának elsõ fázisa a gyûjtés, amiben a fogyasztó vesz részt. A begyûjtött hulladékot elszállítják a hulladéklerakóra, ahol a válogatás következik. Itt az újrahasznosítható mûanyag hulladékot bálázzák, hogy a feldolgozóüzembe szállíthassák. A feldolgozóüzemben aprítják és tisztítják a mûanyag hulladékot. Ezután granulátumot készítenek belõle, amibõl úgynevezett félkész termék készül. A félkész termékbõl azután újbóli mûanyag csomagolóanyag, ruházati termék vagy egyéb mûanyag alapú termék készül. (Folyt. köv.) IV. évfolyam, 17. szám május 29. 5

6 Családi majális a Petõfi iskolában Boldogok lehetnek, akik olvasnak Kálvin János, a nagy reformátor arra a kérdésre, hogy kik a boldogok, többek között úgy válaszol: Boldogok, akik olvasnak. Nagykõrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és az Arany János Kulturális Központ az ünnepi könyvhét mottójául választotta a fenti idézetet. Könyvheti programokat 1929 óta kínálnak hazánkban a kortárs magyar irodalom és a könyvtárak ünnepén. Az idén is az egész országban szervezik a rendezvénysorozatot, a 80. Ünnepi Könyvhét, valamint a 8. Gyermekkönyvnapok eseményeit. Nem pusztán a figyelmet akarjuk felkelteni, hanem valóban kézbe adni a legfrissebb kiadványokat, olvasásra inspirálni, egyedi programokkal, ismeretekkel és színvonalas idõtöltéssel szolgálni. A könyvhét jó alkalom lesz Nagykõrösön is, hogy a fõtéren a sátrak bõ könyvkínálata láttán örüljön az ember. Lesz mód böngészni és vásárolni a könyvkereskedõk sátraiban. Az ünnep alkalmából az Arany János Kulturális Központ munkatársai a fõtéren könyvsátorral várják olvasóikat, de a könyvtár két részlege is nyitva lesz. A könyvtárlátogatásra és könyvvásárlásra költött pénz megtérülõ befektetés az egyénnek és a társadalomnak is. Gárdonyi Géza szerint: A könyvre kidobott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetõmag. Parti Nagy Lajos, Kossuth-díjas író, költõ szavaival pedig a könyvek szerepét féltõknek üzenjük: A világháló és a könyv versenyének nincs vesztese, csak gyõztese: az olvasó ember. Neumann nem elõzi le Guttenberget, hiszen a kettõ nincs meg egymás nélkül: a könyvet olvassuk, az internetet használjuk. A könyveken kívüli kínálat: gyerekeknek kézmûveskedés, versmondás, vetélkedõ, verses-rajzos foglalkozás; a felnõtteknek rendkívüli irodalomóra és helytörténeti érdekességek. A könyvhét befejezõ momentuma Vujity Tvrtko, Pulitzer-emlékdíjas újságíró és riporter filmvetítéssel egybekötött elõadása lesz a kulturális központ színháztermében. Ingyenes belépõk igényelhetõk az információs pontban. A Petõfi Sándor Általános Iskola május 16-án sulimajális néven családi napot rendezett az iskola udvarán. A rendezvényre minden tanuló szüleikkel együtt hivatalos volt, s a nap során az osztályközösségek megszervezték saját fõzéssel egybekötött programjukat, de központi szervezésû eseményeken is részt vehettek. Így ízelítõt kaptak a jelenlevõk a különbözõ kézmûvesbemutatókból, sõt maguk is kipróbálhattak jó néhányat, úgymint fafaragás, gyöngyfûzés, korongozás, szövés, játékkészítés. Persze nem maradhattak el a felfújható légvár-játékok, sportprogramok, különféle bemutatók: íjászat, népi játékok, lovaglás, modellezés, sminktanácsadás, táncház stb. A majális hivatalos zárásaként a fõzõverseny eredménye is kihirdetésre került. I. helyezett a 7. a osztály, II. helyezett a 8. b osztály és III. helyezést ért el a 2. a osztály. A kellemes kikapcsolódást nyújtó programokon minden korosztály kedvére válogathatott. A KÖNYVTÁROS AJÁNLJA ANDREW CLEMENTS Ami láthatatlan Egy átlagos februári reggelen a tizenöt éves Bobby egyáltalán nem átlagos dologra ébred: tökéletesen láthatatlanná vált. Ezt igazolja a fürdõszobai tükör, és szülei totális riadalma is, akik természettudósok lévén azonnal racionális okokon és megoldásokon kezdik törni a fejüket. A tanácstalan Bobby végül elmegy a chicagói fõkönyvtárba, témába vágó szakkönyv helyett azonban egészen mást, pontosabban másvalakit talál: összeismerkedik Aliciával, a vak lánnyal, akivel végre õszintén tud beszélni az õt ért megrázó eseményrõl. Kettejük között fokozatosan barátság (sõt, talán több) kezd kialakulni, ahogy együtt keresik a megoldást arra, hogy Bobby miként térjen vissza a látható világba. Végül nemcsak ezt sikerül kifundálni, hanem ennél sokkal fontosabb dolgok is történnek: Bobby igazán látni kezdi a lényeget, Alicia pedig megtanul bízni és szeretni június 2., kedd 15 óra Helyszín: klubterem CUKORBETEGEK KLUBJA Vezetõ: dr. Mohay András fõorvos június 2., kedd 16 óra Helyszín: 35-ös terem COOL STYLE '90 tánccsoport június 2., kedd 18 óra Helyszín: klubterem FOREVER EGÉSZSÉGKLUB Vezetõ: dr. Tóth-Baranyi Zsuzsanna június 3., szerda 15 óra Helyszín: 38-as terem DÍSZÍTÕMÛVÉSZKÖR Vezetõ: Orbán Istvánné június 3., szerda 15 óra Helyszín: klubterem NYUGDÍJASPEDAGÓGUS-KLUB Vezetõ: Hasznosi Lászlóné június 3., szerda 17 óra Helyszín: 35-ös terem ÁRNIKA GYERMEK NÉPI TÁNCCSOPORT Vezetõ: Kiss Istvánné június 3., szerda 18 óra Helyszín: 35-ös terem FRESH FITNESZSTÚDIÓ Ha fogyni, formálódni, erõsödni szeretnél, vagy egyszerûen csak mozogni vágysz, itt a lehetõség! Aerobicedzés a legújabb és leghatásosabb gyakorlatokkal a legtrendibb zenékre! Egy hely, ahol minden korosztály megtalálja a számára megfelelõ mozgást! Szerda kondiboksz, problémás testtájak június 4., csütörtök 9 10 óra Helyszín: 35-ös terem BUKFENC TORNA Játékos mozgásfejlesztõ torna 1 3 éves gyermekek részére pedagógus vezetésével június 5., péntek 17 óra Helyszín: 35-ös terem FRESH FITNESZSTÚDIÓ Péntek gyerekaerobic, body balance, streching 6 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

7 Állami Nyomda Nyrt. FOGADÓÓRÁK június DR. CZIRA SZABOLCS polgármester és országgyûlési képviselõ június 4. (csütörtök) órától Helye: Nagykõrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (Nagykõrös, Szabadság tér 5., fszt. 12. szoba) KUSTÁR TAMÁS alpolgármester június 22. (hétfõ) órától Helye: Nagykõrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (Nagykõrös, Szabadság tér 5., fszt. 12. szoba) KÉPVISELÕ NEVE FOGADÓÓRA NAPJA HELYE G. Kovács Sándor 6. számú választókerület Illés Sándor 9. számú választókerület Jeruskáné Berényi Erzsébet 3. számú választókerület Kesztyûs György Ferenc 8. számú választókerület László Ferenc települési képviselõ Mártonfalvi Pál 7. számú választókerület Mezei Imre 13. számú választókerület Nagy Balázs 11. számú választókerület Sebestyénné Angyal Zsuzsanna 12. számú választókerület Szabóné Irházi Zsuzsanna 10. számú választókerület június 10. (szerda) órától óráig június 23. (kedd) órától június 3. (szerda) óráig június 10. (szerda) óráig Nagykõrös, Mintakert u. 22. Kossuth Lajos Általános Iskola (Nagykõrös, Kinizsi u. 4.) Petõfi Sándor Általános Iskola és Diákotthon (Nagykõrös, Vadas u. 2.) IV. Sz. Napközi Otthonos Óvoda (Nagykõrös, Ifjúság u. 22.) MSZP-iroda (Nagykõrös, Széchenyi tér 17., I. emelet) II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Nagykõrös, Kecskeméti út ) FIDESZ-iroda (Nagykõrös, Kossuth L. u. 2.) FIDESZ-iroda (Nagykõrös, Kossuth L. u. 2.) Kossuth Lajos Általános Iskola (Nagykõrös, Kinizsi u. 4.) FIDESZ-iroda (Nagykõrös, Kossuth L. u. 2.) A Nagykõrös Város Önkormányzattal szerzõdéses viszonyban álló ügyvédi iroda képviselõje június 15-én (hétfõ) óráig fogadóórát tart a polgármesteri hivatalban (Nagykõrös, Szabadság tér 5., fszt. 11.). HIRDETMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE JÚNIUS 7-RE KIT ZTE AZ EURÓPAI PARLAMENT TAGJAINAK VÁLASZTÁSÁT A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükr l április 10-ig értesítést kapnak. A névjegyzék április 8-tól április 15-ig megtekinthet a polgármesteri hivatalban. A szavazás 6.00 órától óráig tart. A VÁLASZTÓPOLGÁR SZEMÉLYESEN, LAKÓHELYÉN SZAVAZHAT. A szavazás napján lakóhelyét l távol lév választópolgár kérelmére belföldön igazolással, külföldön a Magyar Köztársaság nagykövetségein és f konzulátusain adhatja le szavazatát. Igazolás kiadását ajánlott levélben június 2-ig, személyesen vagy meghatalmazott útján június 5-én óráig, a külképviseleti névjegyzékbe való felvételt május 22-én óráig lehet kérni a lakóhely szerint illetékes jegyz t l. A választáson listát ajánlani május 8-ig ajánlószelvénnyel lehet, melyet a választópolgárok az értesít vel együtt kapnak meg. Egy választópolgár egy listát ajánlhat. A listaállításhoz legalább választópolgár ajánlása szükséges. Részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban m köd választási irodához fordulhat. Választási Iroda Harangszó REFORMÁTUS EGYHÁZ HIRDETÉSEI május 31. és június 6. között MÁJUS 31., PÜNKÖSDVASÁRNAP 9.00 Felszegi imaterem (Hunyadi u. 31.): dr. Fodor Ferenc 9.00 Bokrosi imaház (Batthyány u. 7 9.): Szabó Gábor Gyermek-istentisztelet (Kálvinterem): Szabó Katalin Istentisztelet (templom): dr. Fodor Ferenc konfirmáció: dr. Fodor Ferenc ágendázik: Szabó Gábor (Kossuth u. 5.): Szûcs András Kopa iskola (Szolnoki út 67.): Pap Ferenc Fõiskola leányinternátusa (Arany J. u. 28.): Fekete Zoltán Nyársapát (Szarka-kúria): Szabó Gábor Istentisztelet (templom): Fekete Zoltán JÚNIUS 1., PÜNKÖSDHÉTFÕ 9.00 Felszegi imaterem (Hunyadi u. 31.): dr. Fodor Ferenc Istentisztelet (templom): Szabó Gábor keresztel: dr. Fodor Ferenc ágendázik: dr. Fodor Ferenc Kocsér (Kossuth u. 5.): Fekete Zoltán ELHUNYTAK: Kollár László (1958) Kaszap Dénes (1952) Józan Imre (1935) Töröcsik János (1943) Sallai Ella (1964) Szûcs Balázs Jánosné született Abonyi Irén (1950) Kecskemétiné született Zsoldos Judit (1947) Fehér János (1943) Balog Balázsné született Zsiga Ilona (1920) Rostás András Tibor (1938) Balog Jánosné született Furulyás Mária (1920) HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: április 18-án Gerecz Árpád és Várkonyi Erzsébet Kovács Zoltán és Harkai Tünde Kopa iskola (Szolnoki út 67.): Pap Ferenc Istentisztelet (templom): Fekete Zoltán JÚNIUS 2., KEDD 7.30 Gimnáziumi hétkezdõ istentisztelet (templom): Szabó Gábor 8.00 Általános iskolai hétkezdõ istentisztelet (templom): dr. Fodor Ferenc JÚNIUS 3., SZERDA Bibliaóra (Hunyadi u. 31.): dr. Fodor Ferenc Istentisztelet (kórház, Fáskert u. 1.): Köteles Attila JÚNIUS 4., CSÜTÖRTÖK 9.30 KincsÕ Baba mama klub (Kálvin-terem): Szabó Katalin Istentisztelet (szociális otthon, Ady E. u. 16.): Szabó Gábor Bibliaóra (Kálvin-terem): Szabó Gábor Énekkari próba (Kálvin-terem): dr. Dávid István JÚNIUS 6., SZOMBAT Ifjúsági bibliaóra (Hunyadi u. 31.): Fekete Zoltán Hétvégi hálaadó istentisztelet (templom): Pap Ferenc ANYAKÖNYVI HÍREK április 25-én Kiss Gábor és Bakai Nikoletta május 8-án Ferkó Gyula és Lisóczki Tímea Csikány Ferenc és Gonda Klára május 9-én Gazdag Roland és Komár-Minkoss Andrea 50. házassági évfordulót ünnepelt Fakan Kálmán és Istráb Éva Márta május 15-én Csengõdi Róbert és Leskó Ilona Edina Szaniszló Balázs és Palencsár Mariann Emese május 21-én Szapora István és dr. Szécsény Tímea XII. NYÁRI NAGYKÔRÖSI LOVAS TÁBOR TURNUSOK: JÚNIUS JÚLIUS JÚLIUS Tisztelt Fogyasztóink! Tájékoztatjuk önöket, hogy pünkösdhétfõn, június 1-jén a hulladékelszállítás változatlan rendben történik. A hulladékszállítás idõpontja minden esetben reggel 7 órakor kezdõdik, ekkor, kérjük, szíveskedjenek kihelyezni az elszállítandó hulladékot. Amennyiben a kihelyezés a fenti idõpontban nem történik meg, úgy nem áll módunkban a késõbbi idõpontban kihelyezett hulladékot elszállítani. AUGUSZTUS 3 7. III. EDZÕTÁBOR (díjugratás) Minden érdeklôdôt szeretettel várunk! További info: nlselovastanya@citromail.hu 06-53/ vagy 06-20/ KÕVA ZRT. Felhívás a parlagfû elleni védekezésre A földhasználó bejegyzett földhasználó hiányában a termõföldrõl szóló évi LV. törvény 25/B (7) bekezdése alapján a tulajdonos, illetõleg a haszonélvezõ köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfû virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követõen ezt az állapotot a vegetációs idõszak végéig folyamatosan fenntartani. A Nagykõrösi Körzeti Földhivatal vezetõje által összeállított teljes cikket a honlapon olvashatják az Aktuális linken belül a Közlemények/Felhívás címszó alatt. IV. évfolyam, 17. szám május 29. 7

8 Nagykõrösi örökségünk IV. Kultúránk az erdõ irtásával kezdõdött, és csak az erdõ fenntartásával maradhat fenn. (Leibundgut, svájci erdõmûvelõ) Az ben elnevezett jelfák közül a Rákóczi-fa az erdõben az Örkényi út jobb oldalán a megnevezett öregerdõ határán áll. A környék legidõsebb és legvastagabb törzsû fája. Egészségi állapota jó, bár oldalága letört. Törzskerülete: 580 cm, magassága: 28 m, kora: 600 éves. Magyarországon Rákóczi-fából találhatunk a legtöbbet. A legismertebb a balatonakarattyai szilfa volt (1967-ben kipusztult). A néphagyomány szerint Rákóczi ide kötötte lovát és itt hirdette ki az ország akarattyát. A nagyságos fejedelem emlékét az általa vezetett és róla elnevezett szabadságharc bukása után széles körben országszerte fenntartották és ha tiltva volt is ápolták. Népszerûségére jellemzõ, hogy az egyszerû falusi nép körében a Rákóczi-fiak járták az országot, mely esetekrõl a korabeli büntetõ eljárások jegyzõkönyvei tanúskodnak. Ma is sok kuruc dalt ismerünk és énekelünk, némelyik református énekünk dallama is kuruc eredetû. Akkoriban ezek tiltottak voltak, büntetés terhe mellett. Az osztrák zsarnokság elnyomó határozataira jellemzõ, hogy a szabadságharc bukása után begyûjtette és megsemmisítette a legendás kuruc tárogatókat is. A világ legkedveltebb indulói között szerepel a Rákóczi-induló, amelynek zenei anyagát Berlioz dolgozta fel, hangszerelte és illesztette bele földrajzi helytõl függetlenül a Faust elkárhozása címû mûvébe, teljesen önkényesen, hiszen a Faust-mondakörben sehol sem szerepel a magyar puszta. Amikor Berlioz Budapesten bemutatta mûvét, a magyar érzelmû közönség olyan tombolást vitt véghez az elsõ hangok hallatán, annyira fel voltak indulva, hogy alig lehetett folytatni az elõadást. Utána is hasonló jelenetek adódtak. De a jég megtört, és a világ a zenén keresztül is megtanulta Rákóczi nevét és szerepét. Városunk sem maradhatott ki a Rákóczi-féle szabadságharcból a katonaállítás tekintetében. Sok megpróbáltatás is érte a lakosságot, de ez természetes volt mindenkor a hadi idõkben. Rákóczi emlékét városunkban iskola-, utcaelnevezés és emléktábla õrzi. Korábban tsz-t is neveztek el róla. Kapás Tibor természetbarát RÁKÓCZI-FA (Kocsányos tölgy, Quercus robur) Hol találjuk a fát? A fa autós GPS-koordinátája: N ; E Jó túrázást! Önkormányzati Hírek ingyenes tájékoztató kiadvány. Kiadja: a 2.9./409-1/2006. nyilvántartásba vételi szám alapján Nagykõrös Város Önkormányzata Nagykõrös, Szabadság tér 5. Tel.: 53/ , fax: 53/ tanacsado@nagykoros.hu. Felelõs szerkesztõ: dr. Czira Szabolcs, a szerkesztõbizottság elnöke. Nagykõrös Város Önkormányzat 150/2006. (X. 12.) ÖT. sz. határozata szerint. Fejléc: Sári Zoltán Nyomdai munkák: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató. Táskaszám: Web: Terjeszti: Magyar Posta

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Mosonszolnoki Hírmondó

Mosonszolnoki Hírmondó 2006 február Mosonszolnoki Hírmondó 3 Tisztelt Választópolgárok! Mint bizonyára tudják, a Magyar Köztársaság Elnöke az országgyűlési képviselők választás I. fordulóját április 9-ére, míg a második fordulóját

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat a közbeszerzési szabályzat elfogadására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester,

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

EGÉSZSÉGHÉT 2010. március 8-12.

EGÉSZSÉGHÉT 2010. március 8-12. EGÉSZSÉGHÉT 2010. március 8-12. március 8. HÉTFŐ Program: 7.45-9.30 Egészségbeugró ( Vass Marianna ) Du spielst mit deinem Leben!-Rätsel!(Szarka Gabriella) 9.45-10.30 Számolj az egészségeddel! -társasjáték

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 21/2015. (IV.8.) Helyi Építési Szabályzat módosítása Rendelet

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu

Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu IX. évf. 1. sz. 2012. március www.kiralyhegyes.hu 2012. január 30-án Mágori Józsefné (FIDESZ) területi országgyűlési képviselő látogatott községünkbe. A képviselő-asszonyt Horváth Lajos polgármester fogadta

Részletesebben

2./ Hulladékgazdálkodási rendelet módosítása

2./ Hulladékgazdálkodási rendelet módosítása Módosított határozati javaslatok 2011. december 12-i ülésre 2./ Hulladékgazdálkodási rendelet módosítása A PVB javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a XII.16-i ülésen a szolgáltatóval történt egyeztetést

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete a közterületen történő dohányzás szabályozásáról

Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete a közterületen történő dohányzás szabályozásáról Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete a közterületen történő dohányzás szabályozásáról Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testülete a nemdohányzók

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1/2014. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 20-án az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u.

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

1. Tájékoztató az előző időszak óta eltelt eseményekről

1. Tájékoztató az előző időszak óta eltelt eseményekről Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. december 28-án,

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT

KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT 2010. MÁJUS 21 28. A környezetvédelmi témahét lezárása, összegzése A tanmenetbe tervezett programokat, tananyagokat, különböző osztályfokon, tantárgyakhoz, az alábbi témakörökben

Részletesebben

2018.április.23. hétfő

2018.április.23. hétfő 2018.április.23. hétfő Idő Aula 21-es terem 22-es terem iskolaudvar Zenés ráhangolás PPt-bemutató újrahasznosítás - fenntarthatóság! PET palack újrahasznosítása! Baracsyné Megnyitó! Iskolai Pivonka Szilvia

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. szeptember 27-én (kedd) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! #

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! # ! # % # % & #( %! ) + + +,!. / 0 1 2 # 3 4 5 5 3 3 4 6,. ( 3 3 5! # %& %! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 5 3 4 + 8 + % ( 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! #! 5 < 9 6! #!3 = 9.! # 4 >!?+ ( 1 ?Α & Β5 5, 5 Χ3,

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. I/1. sz. alatti székhelyén 2014. február 19-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1085 Budapest, Üllői út 24. 20/824 38 81 gabriella.hubert@lutheran.hu Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Örökségünk jövője - A 21. század kihívásai a muzeális

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. május 25-én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES Azt olvassuk a Társadalombiztosító Intézet jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN.

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. 1.Lakóhelyi Környezet és településfejlesztés 2002. október - november. - Lakossági összefogással, gyalogos utak építése ill. felújítása

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nyársapát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 14-i rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak:, Zsolt al, Bognár István,

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-11/2014.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 29-én,

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

121/2010. (X.03.) HVB határozat. a Sajószentpéter 01. számú egyéni választókerület választási eredményének megállapításáról

121/2010. (X.03.) HVB határozat. a Sajószentpéter 01. számú egyéni választókerület választási eredményének megállapításáról 121/2010. (X.03.) HVB határozat a Sajószentpéter 01. számú egyéni választókerület választási a 2010. október 3. napján Sajószentpéter Város 01. számú egyéni választókerületében megtartott helyi önkormányzati

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 5.- án 17.00 órai kezdettel megtartott kihelyezett üléséről. Közmeghallgatás Berhida Kultúrház Jelen vannak: Pergõ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:2013. november 21-én Várgesztes, Községházán 19,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Menoni

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8. Ügyszám: 87-75/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 8. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet

Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet Szentes Város Polgármesterétõl 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 01-24426-4/2006. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 e-mail: lencsene@szentes.hu Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112.

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 26-án megtartott Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselőtestületének Ügyrendi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottság üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra XXII. évfolyam 3. szám 2010. március Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Emlékezzünk együtt március 15-én az 1848 49-es forradalomra

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.szeptember 4-én 7.00 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben