PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ"

Átírás

1 PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ M Á R C I U S Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Március 15-ei ünnepségünket márc. 14-én délután 14 órai kezdettel tartjuk a Közösségi Ház (Műv.Ház) nagytermében. Tisztelettel hívjuk és várjuk Önöket! Jó érzéssel töltene el mindannyiunkat, ha minél több felnőtt is eljönne, hisz az iskolások mindig teljes létszámmal vannak jelen. Biztosan sokan úgy gondolják, hogy nincs különösebb jelentősége, pedig igen nagy súlya van annak, hogy egy ilyen rendezvényen minél többen méltóképpen ünnepeljünk. Hisz ha belegondolunk, ez az ünnepünk is olyan, mint az 56-os forradalom ünnepe (és sorolni lehetne még számos olyan eseményt), ahol arra emlékezünk, hogy a magyar nép hányszor került olyan sorba, hogy diktátorok, vagy minket leigázni kívánó nemzetek ellen lépett fel. Tehát azt fejezték ki az akkor élők, hogy nem kívánnak élősködőket kiszolgálni. Ha ezen példákra nem emlékezünk az évfordulókon, azt jelezzük, hogy beletörődünk sanyarú sorsunkba, és azt érzékeltetjük, hogy velünk bármit meg lehet tenni. Azokban a nagy pillanatokban, amikor a márciusi ifjak, majd az egész nemzet fegyvert fogott az osztrák elnyomás ellen, senki sem vádolta a másikat azzal, hogy miért politizál. Akkor mindenki értette, hogy azok, akik aktívabban vesznek részt azokban az eseményekben, amelyek a nagyközösség érdekeit szolgálja, és azok, akik természetüknél fogva visszahúzódóbbak, egy egységet képeznek. Őket nem lehetett megosztani álságos szólamokkal. Tisztelettel várunk mindenkit közösségünk ünnepségére! Szeretném felhívni figyelmüket arra, hogy a gyermekeinkkel való törődés, és jövőjükért való felelősségtudatunk szerves részét kell, hogy képezze a környezetvédelem. Hamarosan mindennapi életünkben megjelenik majd az ún. szelektív hulladékgyűjtés. Ennek keretében szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a Polgármesteri Hivatal folyosóján elhelyeztünk egy elemgyűjtő edényt, ezért nyomatékosan kérem Önöket, hogyha Önök vagy ismerősük, családtagjuk erre jár, hozzák ide az elemet, és ne dobják a többi szemét közé, mert ez rendkívül környezetkárosító. Másik jelentős probléma a fásítás kérdése, amiben az Önkormányzat a Vadásztársasággal közösen próbál előrelépni, de ennek eredményességéhez az Önök támogatására is szükségünk

2 van úgy, hogy a saját lehetőségeikhez mérten mindenki végezze folyamatosan minden évben ezt a tevékenységet, másrészt próbáljuk meg közösen megakadályozni a falopást és rongálást. Ezen Hírmondóban közzétesszük az új étkezési térítési díjakat. Természetesen az iskolások és óvodások számára az ebédet továbbra is térítésmentesen biztosítja az Önkormányzat. ÁMK hírek Farsang án megtartottuk az iskolások hagyományos farsangi mulatságát. Mindenki lelkesen készült erre a napra. 14 órakor, amikor a hercegi pár: Sitkei Melinda és Tóth Viktor, valamint udvarhölgyeik és kísérőik Kozma Éva - Tóth Balázs, Tóth Katalin - Csökmei Attila /8. osztályos tanulók/ a Palotás zenéjére bevonultak, a farsang kezdetét vette. Bocsán Szabolcs beszélt a farsang eredetéről és a farsangi szokásokról, majd a herceg köszöntötte alattvalóit. A jelmezesek felvonulása követte őket. Sok ötletes, egyéni jelmezzel és néhány találékonyságra utaló csoportos jelmezzel találkoztunk. Meglepetéssel folytatódott farsangi műsorunk, ahol intézményünk pedagógusai szórakoztatták tánccal a megjelenteket. A tánc betanulásában és előadásában Szelei Mónika nyújtott segítséget. A tánc után kareokee számokkal szerepeltek felsős tanulóink, majd a hagyományos tátika következett. Mind a maskarások, mind a tátikások feladták a leckét a zsűritagoknak. A farsangi bált keringővel nyitotta meg a hercegi pár, az udvarhölgyek és a kísérők. Eredményhirdetéssel folytatódott programunk. Az elmúlt félév sport-, számítógépes játék, farsangi versíró és plakátkészítő pályázat eredményei és jutalmazásuk következett, majd díjakat vehettek át a madáretetők készítői, a lampionkészítők, a legjobb távolugrók és mértékváltók, a legtöbb elemet gyűjtő osztályok és tanulók, a legjobb jelmezesek, illetve tátikások. Mindenki örömmel vette át megérdemelt jutalmát. A tombolahúzások alatt mindenki várakozással és izgalommal figyelte tombolajegyeit. Sok nyeremény Tisztelettel: Dr. Baranyi István polgármester talált gazdára. Délutáni programunkat discó zárta, ahol vidáman ropták a táncot a fiatalok, s a felnőttek is. A zenét Jóbi Levente biztosította. Aki megéhezett, megszomjazott, finom szendvicsekkel, süteménnyel és üdítővel csillapíthatta éhségét és szomját. A jól sikerült farsangunk támogatásáért szeretnénk köszönetet mondani az alábbiakban felsorolt támogatóknak: Olcsó áruk boltja - Csöndéné Tóth Erzsébet /tombolatárgy/ Sinka Ferenc és neje /üdítő/ FIDESZ helyi szervezet /alsó tagozat támogatásáért/ Zalainé Kaczkó Ágnes /hercegi pár és udvartartásának ruhái/ Gyarmatiné Laduver Márta /táncosok betanítása/ Köszönetet mondunk minden kedves szülőnek, nagyszülőnek, akik süteménnyel, tombolatárggyal és segítőkész munkájukkal támogattak bennünket. Köszönjük a zsűriben dolgozók (Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész, Zalainé Kaczkó Ágnes női szabó mester, Gregus Ilona ÁMK igazgató, Puskás Tibor ÁMK igazgatóhelyettes, Tóth Nikolett óvónő és Klement Alíz zenepedagógus), valamint intézményünk nevelőinek és technikai dolgozóinak a munkáját. Nagy Attiláné DÖK tanári segítő Tóth Viktor DÖK diákvezető Óvodás és iskolás gyermekeink részére egészségük megőrzése érdekében már több alkalommal biztosított almát György Árpádné helyi lakos. Támogatását ezúton köszönjük. Iskolás focistáink szép eredményt értek el a napokban megrendezésre került hagyományos Földvár-Kupa

3 Teremlabdarúgó Tornán, ahol is megnyerték a vándorserleget. Gratulálunk! Tisztelt Adózók! Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy adójuk 1%-ával támogassák a Pusztaföldvári ÁMK Közművelődési Közalapítványát, melynek adószáma: Köszönjük! Gregus Ilona ÁMK ig. Az ÁMK Napközi Konyha élelmezési nyersanyagnormái és térítési díjai március 1-től: Általános iskolai tízórai: 101,- Ft Általános iskolai ebéd: 205,- Ft Általános iskolai uzsonna: 34,- Ft Óvodai reggeli: 66,- Ft Óvodai ebéd: 139,- Ft Óvodai uzsonna: 27,- Ft Idősek Klubja tag, házi gondozott: 292,- Ft Étkeztetés, ebédhordás (kívülállók): 414,- Ft Óvodai farsang Az idén is megrendezte a Mesevár óvoda farsangi mulatságát. A gyerekek már napokkal előtte lázasan készülődtek a bálra. Minden nap elújságolták, hogy ki minek öltözik be. A gyerekek műsorral is kedveskedtek szüleiknek, nagyszüleiknek. Az ovis néptáncosok színvonalas előadással léptek fel. Meglepetésként szereplő művész és bohóc szórakoztatta a vendégeket és a gyerekek nagy örömére arcfestő is színesítette a beöltözöttek jelmezét. Minden ovisnak kis ajándékkal, zsákbamacskával kedveskedtek az óvoda dolgozói. A tombolahúzás érdekes színfoltja volt a farsangi bálnak. Köszönetet mondunk a szülőknek a díszítésért, szendvicskészítésért, a tombolatárgyak felajánlásáért, valamint a farsang lebonyolításáért. Külön köszönetünket szeretnénk kinyilvánítani a támogatóknak: Csöndéné Tóth Erzsébetnek - Olcsó áruk boltja, Zsótérné Tóth Piroskának Földvár Üzletház, illetőleg Zsigovics Péternének. A P.K.K.E. hírei Kasza Illésné, Ladányi Cecília és Tóth Józsefné szülők Mindenekelőtt köszönetet szeretnénk mondani azoknak, akik valamilyen formában segítenek bennünket a mindennapok során. Tóth Imrének köszönjük a sok segítséget a könyvelés terén és a jótanácsokat adó- és munkaügyekben. Zsigovics Péterné Ida néninek a filmvetítésekhez nyújtott támogatásáért szeretnénk ezúton is köszönetet mondani. Az iskolások farsangi mulatságán készített sok jó fotót és videót pedig Lencse Évának köszönhetjük. Szeretnénk kérni a falu lakóit, ismerőseiket, barátaikat és minden adózót, aki az adója 1%-át felajánlhatja, hogy egyesületünket nevezze meg, mint civil szervezetet. Csak annyit kell tenniük, hogy munkahelyükön az adózással foglalkozó ügyintézőnek szólnak, hogy a Pusztaföldvárért Kiemelten Közhasznú Egyesület részére, a adószámra juttassák el a már befizetett adójuk egy részét. Ha Ön vállalkozó, akkor minderről a könyvelőjének kell szólnia. Amennyiben nem tesznek nyilatkozatot arról, hogy ez hova kerüljön, úgy az állam nagy közös kasszájában marad. Ha viszont úgy döntenek, egy helyi civil szervezetnek ajánlják, úgy a pénzük a faluba kerül, mi gazdagodunk itt általa, nem mások, máshol. Önöknek ez nem kerül semmibe, hiszen az állam az adót már múlt évben beszedte, most csak ennek egy csekély részét kell jó helyre irányítani. Továbbra is indulnak a számítógép- és az Internet használatot oktató tanfolyamaink. A következő várhatóan március elején kezdődik, erre még van szabad hely. Bátran jelentkezhet bárki, aki otthonra szeretne számítógépet vásárolni és Internetet beköttetni, vagy éppen munkahelyén van szüksége ilyen irányú ismeretekre. Mindenkit szeretettel várunk!

4 Gyakran észre se vesszük, de alig beszélgetünk egymással, vagy sokszor csak a napi gondokról panaszkodunk. Ezen szeretnénk változtatni egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetés keretében, Összeröffenő néven. Havonta kétszer leülünk megosztani gondolatainkat egymással, vagy kártyázni egy tea mellett a Teleházban, hiszen sokunknak elegünk van már az unalmas hétköznapokból és jól esik néha kimozdulni otthonról. Ha szeretne csatlakozni, szeretettel látjuk, legközelebb március 6-án délután órakor a Teleházban, majd 2 héttel ezután, március 20-án délután ugyanebben az időben. Természetesen minden ingyenes és kötelezettség nélküli. Ne féljen akkor sem, ha még nem járt nálunk, jöjjön be bátran, ismerjen meg bennünket! Sóki Éva Teleház asszisztens A Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesület hírei Kérjük a falu lakóit, hogy adójuk 1%-ával támogassák a helyi fiatalokat. A Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesület adószáma: Az önkormányzat idén nyáron ismét megrendezi a Földvár napok programsorozatot, melynek keretében több kiállítást is tervezünk. Egyik ilyen tárlatunk segítségével a résztvevő települések értékeit, szépségét szeretnénk bemutatni, így kis falunk szemet gyönyörködtető képeivel is szeretnénk fogadni az idelátogató vendégeket. Ha a falu lakói szeretnének saját készítésű képeikkel részt venni ezen a tárlaton, kérjük (lehetőleg digitális) fotóikat vigyék be a Teleházba. A Képviselő-testület I. féléves munkaterve Április / A évi költségvetési beszámoló Előadó: Dr. Baranyi István polgármester Véleményezi: Pénzügyi Bizottság 2./ Bejelentések Községi Önkormányzat FIGYELEM! INFORMÁCIÓK A Földtulajdonosi Közösség felhívja a Tisztelt Lakosok figyelmét, hogy napraforgó vetés védelme érdekében nyúlriasztó igényelhető Molnár Árpádnénál. Cím: P.földvár, Rákóczi u. 64. Tel.: 06-20/ Molnár Árpádné a Földtulajdonosi Közösség elnöke Vetőmagkukorica kapható. Előnevelt csirke és kacsa íratható. Érdeklődni lehet: Bocsán Istvánnénál Telefon: 06-20/ KOMPLEX INGATLAN ÉS HITELCENTRUM OROSHÁZA és TÉRSÉGE - KEDVEZMÉNYES SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖK, - ÚJ ÉS HASZNÁLT LAKÁSHITELEK - JELZÁLOGHITELEK, HITELKIVÁLTÁS, - SZOC.POL. ÁLLAMI TÁMOGATÁS, Ökrös Flórián hitelügyintéző Tel.: 06-70/ Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Értesítem Önöket, hogy minden péntek délelőtt 10 órától a Pusztaföldvári Polgármesteri Hivatal épületében fogadom meglévő és leendő Tisztelt Ügyfeleimet. Dr. Ökrös Ferenc közgazdasági szakokleveles jogász Időpont egyeztetés az alábbi telefonszámon: 06-30/ Okiratszerkesztés: adás-vételi, bérleti, öröklési.

5 Védelem: büntető és szabálysértési ügyekben, polgárjogi, családjogi, munkaügyi eljárásokban képviselet. Ingatlan és termőföld adás-vétele, haszonbérbe adása HÉTKÖZI ÉS HÉTVÉGI HÁZIORVOSI ÜGYELET Hét közben és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet az orosházi Városi Kórház tel.számán érhető el: 68/ Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Szerkeszti: Holecska Alíz

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. J A N U Á R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Több alkalommal említettem már Önöknek, hogy létezik egy ún. Orosházi Többcélú Kistérségi Társulás. Ennek működése mindeddig kétséges

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. M Á R C I U S Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! A tegnapi nap a Képviselő-testület elfogadta településünk 2008. évi költségvetését. Őszintén el kell mondani, hogy ez a költségvetés

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2006. D E C E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! December az a hónap, amikor mindannyian ádventi hangulatba kerülünk a közelgő ünnepek miatt. A télapó, a karácsony, a szilveszter

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. Á P R I L I S Tisztelt Pusztaföldváriak! 1998. március 31-én időközi helyhatósági választáson kerültem településünk polgármesteri székébe. Így, utólag bevallom, nem gondoltam,

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. M ÁJU S Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Az elmúlt évtizedekre, illetve talán száz év távlatára visszagondolva jelentős napnak számított a falusi emberek életében május 1-je.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. Á P R I L I S Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Az alábbiakban közzétesszük a 2007. június 23-24-én megrendezésre kerülő Földvár Találkozó programtervezetét: Június 23. (szombat)

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. D E C E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! A mindannyiunkat foglalkoztató, egyik legfontosabb kérdés az orosházi út ügye. Mint már mindannyian tudjuk, a munka elkezdődött.

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Erdőkertes község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (II. 26.) és 13/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelettel módosított 16/2013. (VII. 29.) önkormányzati rendelete az étkezési-, valamint a

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. FEBRUÁR Tisztelt Pusztaföldváriak! Elsőként a helyi gazdák figyelmét hívom fel arra vonatkozóan, hogy mivel mind az aszfaltos, mind a nem betonozott dűlőutak közútnak minősülnek,

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. F E B R U Á R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Mostanában legfőbb feladatunk a 2008. évi költségvetés megalkotása. Központi direktívák erőteljes spórolásra utasítanak bennünket

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2006. S Z E P T E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Az önkormányzati választások közeledtével egyre többen kérdezik, hogy kik lesznek a polgármester- és képviselőjelöltek.

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének második félévi munkaterve

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének második félévi munkaterve Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. második félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 242/2014. (VI. 26.) Kt. számú határozatával. AUGUSZTUS 2014. augusztus 20-án 8.30

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban

Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban Tájékoztató intézményi étkeztetéssel kapcsolatban Tájékoztatom, hogy a közétkeztetéssel kapcsolatos feladatokat a Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet /NaGESZ/ látja el. (Nagykanizsa, Fő út 8.) Az étkeztetéssel

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Előterjesztés. Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére

Előterjesztés. Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére Előterjesztés Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére Tárgy: közalkalmazottak és közfoglalkoztatottak kétheti jutalma Előterjesztő: Borza Bertalan intézményvezető

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Lezajlottak a Földvár Találkozó napjai, és így utólag visszatekintve mindenki a maga szemszögéből értékeli azokat. Többen pozitívan

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2006. F E B R U Á R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Két, a Hírmondóban megjelenő fontos dologra hívnám fel a figyelmüket. Az egyik az, hogy a központi orvosi ügyelet, ha nehezen

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. F E B R U Á R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Az elmúlt három évben nem tartottunk községi falunapot. Ennek oka az volt, hogy négyévente kerül hozzánk a Földvár Találkozó

Részletesebben

Alsós munkaközösség munkaterve

Alsós munkaközösség munkaterve Alsós munkaközösség munkaterve 2013-2014. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE AUGUSZTUS Augusztus 08. Tankönyvek érkezése Augusztus 21. Alakuló értekezlet, munkaközösségi foglalkozások ig, mkv-k Augusztus

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2018/2019. tanévre Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanára A munkatervet

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE

Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Programfelelős: Tóth Erzsébet tanító Célcsoport: Tiszadobi Széchenyi

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR 2018. március és április Kedves Kolléganők, Kollégák! Az iskolai rendezvények és programok havi bontásban az éves Munkatervünk alapján a következők: 2018. Március Kossuth Lajos

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. melyet a kiállításunk képeivel próbálunk megjeleníteni. Próbáltuk az indulással az érkezés folyamatát összevetni, mely meghatározza

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2009. (I. 23.) számú R E N D E L E T E az intézményi

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. M Á J U S Tisztelt Pusztaföldváriak! A közelmúltban egy munka kapcsán, mint állatorvos 10 napot töltöttem Oroszországban. Ezt nem dicsekvésképpen írom, csupán azért, mert

Részletesebben

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3.

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3. 7. A TANÉV RENDJE 7.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2017. szeptember 1. (péntek) A tanév első féléve: 2018. január 19. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2018. január

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

XI. évfolyam - 10. szám 2010. Október-November 50. Házassági évforduló 50. Házassági évfordulójukat ünnepelték november 22-én Csatordai István és neje Virágos Ilona. Falukarácsony! Derekegyház önkormányzata

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

Kistótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben)

Kistótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben) Kistótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben) Kistótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ÜTEMTERV tanév

ÜTEMTERV tanév ÜTEMTERV 2013 2014. tanév SZEPTEMBER 2. h Az első tanítási nap 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra Felső tagozat: 1-5.óra: osztályfőnöki óra Ebéd

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. A U G U S Z T U S Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Július 30-án este a Képviselő-testület ülést tartott, melynek legfontosabb kérdése az iskola és óvodák sorsát érintő

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes

Részletesebben

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/ Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 4. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. M Á R C I U S Tisztelt Pusztaföldváriak! A minap Pacsika Tiborné eljuttatott az Önkormányzathoz egy levelet, amiben azt kéri, tegyük közzé gondolatait, íme: Tisztelt Lakostársaim!

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

Programjaink, ünnepeink: as tanév

Programjaink, ünnepeink: as tanév Programjaink, ünnepeink: 2012-2013-as tanév Célja: érzelem- gazdag, jól szocializált, társas kapcsolataiban stabil gyermekek nevelése, közös élményekre épülő közösségi szokások biztosítása, a gyermek érzelemvilágát

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR AUGUSZTUS VIII. 22. 9:00 Alakuló értekezlet VII. 23. Tűz-és balesetvédelmi oktatás VIII.22.-31.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

2007 február NEM PUBLIKUS

2007 február NEM PUBLIKUS NEM PUBLIKUS NEM PUBLIKUS 6 Mosonszolnoki Hírmondó Az utolsó farsangi bálunk Nálunk már hagyomány, hogy a jelmezes farsangi bált minden évben a nyolcadikosok rendezik, így idén nekünk jutott ez a szerep.

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

2. E rendelet augusztus 1-jén lép hatályba.

2. E rendelet augusztus 1-jén lép hatályba. Jánoshalma Városi Önkormányzat./2017.(XII..) önkormányzati rendelet-tervezete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjairól szóló 20/2016.(XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról Jánoshalma Városi

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2014. márciusi ülésére Tárgy:

Részletesebben

Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról

Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

1. Közgazdasági szakközépiskola, pedagógiai ped.asszisztens

1. Közgazdasági szakközépiskola, pedagógiai ped.asszisztens 1. Az óvodapedagógusok száma Az óvodapedagógusok száma: 8 fő 2. Az óvodapedagógusok iskolai végzettsége Sorsz. Pedag.azonosító Végzettsége Szakképzettsége száma 1. 76420290612 Óvónőképző főiskola, óvodapedagógus

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az intézményi térítési díjakról szóló. 32/2013. (XII. 17.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az intézményi térítési díjakról szóló. 32/2013. (XII. 17.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az intézményi térítési díjakról szóló 32/2013. (XII. 17.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 4/2014. (IV. 01.), 12/2014.

Részletesebben

Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben)

Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben) Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési akról (egységes szerkezetben) Vokány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

ÁTÁNY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉV MUNKATERVE

ÁTÁNY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉV MUNKATERVE ÁTÁNY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. ÉV MUNKATERVE Tartalom: I. U.. Ülésterv Együttes Képviselő-testületi ülések terve Rendezvények, ünnepsége Jóváhagyta Átány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje Időpont AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Szám: 62/2009. (VIII. 13.) Kt. határozat Tárgy: Bankszámla hitelkeret igénybevétele

Szám: 62/2009. (VIII. 13.) Kt. határozat Tárgy: Bankszámla hitelkeret igénybevétele Szám: 62/2009. (VIII. 13.) Kt. határozat Tárgy: Bankszámla hitelkeret igénybevétele A Képviselő-testület úgy határozott, hogy a Forró és Vidéke Takarékszövetkezetnél 6.000.000.-Ft összegű bankszámla-hitelkeretet

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben