II. évfolyam, 6. szám június 15. Hatvan Város Önkormányzatának lapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. évfolyam, 6. szám 2012. június 15. Hatvan Város Önkormányzatának lapja"

Átírás

1 II. évfolyam, 6. szám június 15. Hatvan Város Önkormányzatának lapja Újabb lépés az árvízvédelemben z önkormányzat megnyerte azt a 100 millió forint értékű árvízvédelmi pályázatot, amelynek segítségével megoldódhat Újhatvan vízelvezetési problémája. 3. OLDL Trianon: bennünk él Kilencvenkét éve június 4-én szakították szét az országot, de a nemzet egységes maradt. Éljünk bárhol a világon, magyarságunk örök. nemzeti összetartozás napja. 4. OLDL Te tanítottál szépre, jóra pedagógusokat ünnepelték Hatvanban. z eseményen a város legkiemelkedőbb szakembereit jutalmazták a Damjanich János Szakközépiskola aulájában. 6. OLDL Rehabilitációs központ lesz Hatvanban Bővül a járóbeteg ellátás az lbert Schweitzer Kórházban Szociális kártya: már három üzletben lehet vásárolni Hatvanban már 3 boltban élhetnek a szociális kártya eivel, így 17 terméket akár 25 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak meg a rászorulók. Nézzük, hogyan is működik mindez a gyakorlatban! z intézmény régi bejáratánál valósül meg a központ Rehabilitációs központot hoznak létre az lbert Schweitzer Kórházban és a tüdőgondozó is beköltözik a szakrendelő épületébe. központi műtő kialakítására vonatkozó pályázat is előkészítés alatt van. rehabilitációs központ látványtervei már elkészültek. beruházás egy Európai Uniós forrásból, mintegy 510 millió forint támogatással valósul meg, ebből az összegből a tüdőgondozót is beköltöztetik a szakrendelő épületébe. - régi bejárat helyén létrejön egy komplex fizioterápiás egység, uszodával, tornatermekkel, amelyek a korszerű rehabilitációt szolgálják majd - tájékoztatott Zámbó László a kórház ügyvezető igazgatója. létesítmény a járóbetegek gyógyulását szolgálja, így azokat kezelik majd akiknek krónikus légzőszervi, szív és érrendszeri betegségük van, a rehabilitációs központ jelentősen hozzájárul életminőségük javításához. traumán átesett betegek vagy a krónikus mozgásszervi problémákkal küszködő emberek gyógyítására is lehetőség nyílik majd. kivitelezés előre láthatóan ősszel kezdődhet el. kórház fejlesztése nem áll meg, hiszen a közeljövőben is több pályázaton indul az intézmény. - Egy prevenciós pályázatot a hatvani önkormányzattal közösen adunk be, ezzel egészségügyi megelőző programokat segítünk majd Hatvanban és a térségben, ehhez csatlakoznak a háziorvosok is - fogalmazott Zámbó László. jövőben egy energetikai korszerűsítésre is készül a vezetőség. Kicserélhetik a nyílászárókat, és az épület homlokzatát is felújítanák. központi műtő kialakítására vonatkozó pályázat is előkészítés alatt van. B ornemissza Péterné Újhatvanban él. z egy főre jutó keresete alapján jogosult a szociális kártyára, így rendszeresen jár a Bezerédi úti szociális boltba. zt mondja, nem csak az árak vonzzák, jó az üzlet közelsége és az eladók is itt a legkedvesebbek. Egyáltalán nem drágább, mint máshol, s ha hozzávesszük, hogy az árakból még lejön a 25 százalék, akkor kifejezetten kedvező. Emellett nagyon jól esik, hogy így figyelnek rám, tudják, hogy alacsony a vérnyomásom, nehezen tudok hajolni, ezért segítenek pakolni, cipekedni is árulja el Bornemissza Péterné. Nyugdíja alapján egy hónapban 8 ezer forintot kap kártyájára, ebből tud 25 százalékkal olcsóbban vásárolni az előre meghatározott termékek közül. Ebben szerepel liszt, kenyér, tojás, mosópor, párizsi, virsli és konzerv is. Bornemissza Péterné bolti kedvence a paradicsompüré, magának, de a lányának is rendszeresen főz belőle. Ugyanakkor olajat és mosószert is rendszeresen vesz. z üzlet vezetője elárulta, hogy leginkább magyar termékeket árulnak, s a pékáruk, valamint a tejtermékek a legnépszerűbbek. rra már az elején számítani lehetett, hogy a szuperés hipermarketek akcióikkal olyan ajánlatot nyújtanak, amivel a szociális bolt nehezen veheti fel a versenyt. Ennek ellenére is vállalta a hatvani önkormányzat, hogy létrehozza ezt a támogatási formát. Hatvan Kártya tavaly egy új funkcióval bővült, hogy szociális rászorultság alapján esen lehessen vásárolni vele, ezzel is segítsünk az érintetteken. 3. OLDLON szociális kártya tulajdonosok ekre jogosultak

2 2 Közélet június június 15. Közélet 3 Lakással segítik a bajba jutott hiteleseket városé lett a Hatvany Lajos Múzeum testületi ülésen átadták a Hatvany Irén emlékérmet-az ifjúságért. képviselők döntöttek arról, hogy önkormányzati lakással segítik a bajba jutott devizahiteleseket. képviselő testületi ülés kezdetén elismeréseket adtak át azoknak a diákoknak, akik országos szintű kimagasló eredményeket értek el. Egyházi Hanna a Kossuth Lajos Általános Iskola több országos eredménnyel is büszkélkedhet, kiváló helyezéseket ért el a tőle idősebbek között is. Hannának és felkészítő tanárának Péhl Mártának elismerő oklevelet adott át. Gulyás Tünde, a Kossuth Lajos Általános Iskola 7.b osztályos tanulója a Berettyóújfaluban megrendezett z információ hatalom elnevezésű országos informatikai versenyen I. helyezést ért el, továbbá sikeresen szerepelt a megyei prezentáció készítő versenyen is, mely eredményeivel öregbítette városunk hírnevét. Felkészítője Kovácsné Tóth Dorottya tanárnő volt. Zsiros Egon is kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhet. Egon a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjében I. helyezést ért el, mely nagygombosi majorság helyzete a közmeghallgatáson is kiemelt téma volt. z állati tetem gyűjtővel és a hirdetési felületekkel kapcsolatban is megfogalmaztak észrevételeket a hatvaniak. hatvani közmeghallgatáson több a várost érintő üggyel kapcsolatban is tárgyaltak a lakosok és a képviselő-testület tagjai. nagygombosi majorság helyzete kiemelt figyelmet kapott. Perlaki Gyula szerint a behajtani tilos táblával elgettósítják az ott élőket és ellehetetlenítik a mozgáskorlátozottak életét. Úgy véli a majorságban található egyik oszlopot is megbontották az önkormányzat munkatársai, ami így veszélyes. válaszában kiemelte, hogy a majorsággal kapcsolatos döntések a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatalhoz tartoznak, ezért a lakók ott kérvényezhetik a mozgáskorlátozottak behajtását a területre. z önkormányzat kérvényezte a KÖH-től az enyhítést és hogy 3,5 tonna alatti gépjárművek behajtását engedélyezzék, amivel enyhült volna a tiltás. megmérettetésre Vojnárovics Józsefné készítette fel. Kodály Zoltán Általános Iskola 5 tanulóval képviselte intézményét és városunkat a Kutató Gyermekek Tudományos Konferenciáján. Közülük Ádám Balázs 6. osztályos tanuló Ember és társadalom I. műveltségterületen Hatvan város címere a heraldika alapján című előadásával I. helyezést ért el. Felkészítője Jagodicsné Fehér Ágnes volt. Ugyanezen versenyen Szikszai Lilla 6. osztályos tanuló az Ember és társadalom II. műveltségterületen Már nem csak a lelkükben magyarok című előadásával I. helyezést ért el. Lilla mentortanára Bakosné Varga Valéria volt. Molnár Márk I.- dan mester egyéni erőtörés kategóriában ezüstérmet, csapat erőtörés kategóriában bronzérmet nyert, Demeter Szatmári ttila I.- dan mester csapat erőtörés kategóriában bronzérmet szerzett a Taekwondo Európa Bajnokságon. két versenyző felkészítője Dudás ttila V. dan mester. Horváth Richárd alpolgármester többször is idézett a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal határozatából, amelyből kiderült, hogy egyértelműen megtiltották a forgalmat a területen és a hivatal kötelezte az önkormányzatot az ezzel kapcsolatos intézkedésekre. Szinyei ndrás alpolgármester hozzátette: megpróbálnak mindent megtenni a lakókért, hiszen felújított lakásokat és lelépti díjat is felajánlottak nekik. Schósz Gabriella, az önkormányzat műszaki osztályának vezetője ismertette, hogy a területen a munkálatokat a Városgazdálkodási Zrt-n keresztül több vállalkozó végzi, az elkészült szakaszokat hivatalosan még nem vették át. Perlaki Gyula együttműködést Átadták a Hatvany Irén emlékérmeket Hatvany Irén emlékérmet- az ifjúságért idén Füredi Györgyné, a Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusa és Strausz Józsefné nyugalmazott óvónő kapták. testület elfogadta a Hatvan városért Közalapítvány, a Városgazdálkodási Zrt., a Média-Hatvan Kft. és a TISZK beszámolóját. Utóbbi szervezet felügyelőbizottsági tagságáról Tóth Csaba össze- Nagygombos volt a fő témája a közmeghallgatásnak térfigyelők, az ároktakarítás és a kamionforgalom is téma volt javasolt a nagygombosiak és az önkormányzat között a majorság ügyével kapcsolatban. Bartos István nem tartotta megfelelőnek a közmeghallgatás időpontját. Kiemelte, hogy ilyenkor még többen dolgoznak. Véleménye szerint, több az önkormányzathoz intézett, levélben megfogalmazott kérdésére nem kapott választ. Nem ért egyet a muskátliosztással, elmondta, hogy szerinte túl drágán vette az önkormányzat a virágokat. Úgy gondolja, hogy ezt az öszszeget más területekre kellett volna fordítani. Információi szerint a burgonyát külföldről vásárolta a város az akciójához. polgármester kiemelte, hogy számára Erdély is magyar terület, tehát jó minőségű magyar burgonyát kaptak az emberek. Hozzátette, hogy minél szélesebb körben próbálnak segíteni a rászorulókon. Bartos kifogásolta a térfigyelő kamerák elhelyezkedésének megnevezését. Horváth Richárd alpolgármester erre reagálva leszögezte: a kamerák helyzetének meghatározását széleskörű egyeztetés előzte meg, amelyben a rendőrség is részt vett, a jövőben pedig bővítenék a kamerarendszert. Polgármester meghívta fogadóórájára Bartos Istvánt, hogy üljenek le és beszéljenek, ha úgy gondolja tegyen javaslatokat az említett kérdésekben. Egy következő felszólaló megjegyezte, hogy a Bethlen utcában rossz állapotban vannak a vízelvezető árkok. Horváth Richárd hangsúlyozta, hogy 40 év után indult el az ároktakarítási program, eddig senki sem törődött ezzel a problémakörrel, aminek ben meg is lett a következménye. külterületeket már rendbe tették, a belvárosban pedig a kiemelten veszélyeztetett övezetekben kezdték a munkát. Egyébként ezen a területen, mivel dombon van nincs belvíz. Bíró József az állati tetem férhetetlenség miatt lemondott, helyére Hargitai Katalint választották meg. testület kibővítette a lakásrendeletet. bajba jutott devizahiteleseknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy önkormányzati bérlakásba költözzenek. - Tervezzük, hogy csatalakozunk a Nemzeti Eszközkezelőhöz, ebben az esetben megveszi az állam az eladósodott hitelesek ingatlanjait, de bérlőként ott maradhatnak, ennek a kezelése kerülne az önkormányzathoz - mondta el. Brunszvik Teréz Óvoda előtti hulladékgyűjtő szigetet áthelyeznék a Dobó térre mivel ezzel kapcsolatban több lakossági panasz is érkezett. z önkormányzat az otthoni szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazná. - városi a hul- gyűjtőről érdeklődött, véleménye szerint a hatvani létesítmény nem felel meg minden követelménynek. z önkormányzatnak az TEV-vel van szerződése, akik 24 órán belül elszállítják a tetemeket. gyűjtőkonténer Schósz Gabriella szerint nem engedélyköteles és az önkormányzat ellátja az ezzel kapcsolatos kötelező feladatát. Vécsi Tibor nem tartja megfelelőnek a városvezetők és a lakosság kommunikációját. Erre reagálva Szabó Zsolt elmondta: minden településrészen működnek fogadóórák, ahol a képviselőkkel, polgármesterrel lehet találkozni, beszélgetni, elmondani a javaslatokat, észrevételeket. Nádas Sándor képviselő hozzátette, hogy próbálja aprólékosan figyelemmel kísérni a körzetében élők mindennapjait, úgy gondolja megfelelő a kapcsolat a lakosokkal. Erre van mód a városi programokon is. Vécsi kifogásolta, hogy a ladékkezelést magunk szeretnénk megoldani. Új hulladékgyűjtőkre és szállítókra fogunk pályázni. ki pedig vállalja a szelektív hulladékgyűjtést az ben fog részesülni - fogalmazott a polgármester. Hozzátette: a korábbi városvezetés kötött egy olyan szerződést amely 2028-ig szól és egy folyamatosan emelkedő díjat takar. Szabó Zsolt leszögezte, hogy azért küzdenek, hogy ez legkésőbb jövő tavaszra változzon. városi hulladékkezelés kialakítására a környező településekkel közösen pályázik Hatvan. képviselő testület döntése alapján a Hatvany Lajos Múzeum a város tulajdona lett egy pályázatból pedig felújítanák az épületet és az előtte lévő térrészt. múzeum gyűjteménye visszakerül Hatvanba. Óvodafejlesztési pályázaton indulna az önkormányzat. pályázati összegből az óvodáknak lehetősége nyílna tornaszoba építésre, játszóudvar bővítésre, eszközbeszerzésre, vagy informatikai eszközök vásárlására, de rendezvényeik szervezését és a pedagógusok továbbképzését finanszírozhatnák belőle. Bartos István kifogásolta a virág és burgonyaosztást városi hirdetőfelületek nagy részét a Média-Hatvan Kft. felügyeli ezért ingyenesen nem tudnak plakátot elhelyezni. ( rendelet tételesen felsorolja azokat a helyeket, ahol fizetni kell a plakátok elhelyezéséért, ezen kívül több ingyenes lehetőség áll rendelkezésre a városban -a szerk.) Emlékeztetett, hogy Mikó János még mindig elfoglalja azt a helyet a testületben amelyet a Jobbik tagjaként kapott meg. z egyik felszólaló elmondta, hogy a közlekedési táblákat takarják a faágak, és a szeméttelep hiányára hívta fel a figyelmet. Köszönetét fejezte ki, hogy Nádas Sándor képviselő közbenjárásával csökkent a kamionforgalom az utcájában. Említette, hogy a házalók zavarják a hatvaniakat. elmondta, hogy hulladékudvart hoznak létre a városban. következő testületi ülésen szabályozzák a házalást is. Újabb lépés az árvízvédelemben 100 millió forintos pályázatot nyert az önkormányzat hatvani önkormányzat megnyerte azt a 100 millió forint értékű árvízvédelmi pályázatot, amelynek segítségével megoldódhat a Liszt Ferenc út és környékének vízelvezetési problémája. megvalósuló beruhá- Nagygombos: döntés előtt Kik laknak a Nagygombosi Majorságban? Hatvani polgárok, családok, ugyanolyanok mint bárki más a városban. Itt élnek, vásárolnak, dolgoznak, szavaznak, szépítik otthonukat. kkor az az ingatlan a saját tulajdonuk? Nem, a Nagygombosi Majorságot 2009-bent a Gödöllői Tangazdaság adta át a hatvani önkormányzatnak, az ott élők bérleti díjat fizetnek, hogy benne lakhassanak. Nem fizettek rendesen, vagy miért kell elmenniük? Mivel az épületegyüttes műemlék, ezért a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH), mint hatóság határoz róla. szakértők tavaly novemberben balesetveszélyesnek nyilvánították, ami alapján a KÖH előtt kötelezően eljárás indult. KÖH felügyelői az épület rossz állapota miatt tovább vizsgálódnak, s előfordulhat, hogy kimondják rá az életveszélyt. kkor pedig mindenkinek azonnal el kell költöznie. z önkormányzat is kényszerhelyzetben van, a KÖH dönt mindenről, ők határoztak a korlátozó táblák kihelyezéséről is. Hová mehetnek? törvény szerint például az Ötös iskola tornatermébe. Éppen ezt szeretné elkerülni a hatvani városvezetés. Ott kellene lakniuk? Igen. Mivel ha életveszélyesnek nyilvánítják az épületet, akkor azonnal menniük kell. költözés pedig amúgy is megviseli érzelmileg az embert, hiszen az otthon egy biztos pont az életben, ezernyi emlék fűzi oda, senki sem megy el onnan jó szívvel. S mivel az önkormányzat is azt szeretné, hogy komfortos körülmények között lakhassanak, ezért felújított lakásokat ajánlott fel nekik a város különböző pontjain. kkor a probléma meg van oldva? Nem, nincs. Több család élt ezzel a lehetőséggel, és mindenki egyaránt elégedett, hiszen most már bent élnek a városban, s ahogy mondják, sokkal közelebb van minden. Mások pedig lelépési díjat kaptak. zonban vannak olyanok is, akik ragaszkodnak otthonaikhoz, ami a fentebb említett okok miatt teljesen érthető. z önkormányzat miért nem újítatja fel az egész majorságot? Mivel az épület műemlék, ezért csak és kizárólag különleges anyagokat és speciális eljárásokat lehet felhasználni, így a rekonstrukció összege 600 millió forint és 1 milliárd forint között lenne. rról nem is beszélve, hogy a felújítást követően drasztikusan megemelkednének a bérleti díjak. Jó, jó, de nyilván ki lehetne bírni azt a drágulást, hiszen egy felújított, műemlék épületben élhetnének, ami elég jól hangzik. Jelen esetben a drasztikus drágulás valóban óriási különbséget jelentene, hiszen jelenleg van olyan lakás, amiért pár száz forint bérleti díjat fizetnek havonta. Tehát töredéke például a belvárosi ingatlanokénak, ahol ezer forintot kell fizetni ugyanekkora lakásért. z pedig köztudott, hogy ezt sokan nem tudják anyagilag finanszírozni és ezért már voltak, akik utcára kerültek. És az csak most tűnt fel, hogy ennyire rossz állapotban van az épület? Bizonyára korábban is észrevették, hiszen ez nem egy olyan folyamat, ami egyik napról a másikra történik. Csak, a 2009-ben Érsek Zsolt (MSZP) polgármestersége alatt átvett ingatlannal 2010 végéig senki sem törődött. Varga Balázs Erősödik a Bajza József Gimnázium z elmúlt egy évben maszszív erősödés figyelhető meg a Bajza József Gimnázium életében. Kevesebb az igazolatlan hiányzás, emelkedett a tanulók átlaga és az elmúlt évhez képest jóval többen jelentkeztek a 2012/2013-as tanévre. zás az egész, úgynevezett Bosch-árkot érinti. Ugyanis a gyártól nem messze az autópálya közelében van egy vízgyűjtő terület, ahonnan a csapadék befolyik a Kölcsey utcában lévő árokba. Eddig itt nem volt zsilip, így a víz korlátozás nélkül terhelte a rendszert. Ugyanakkor a Horváth Rudolf telepen túl lesz egy kétszivattyús átemelő rendszer egy zsilippel. Horváth Richárd alpolgármester elmondta: emellett a Liszt Ferenc út végén lévő ároknál is lesz egy két szivatytyús átemelő rendszer, ami a Bér-patakba pumpálja a vizet. Eddig mindez gravitációval működött, ami akkor okozott problémát, ha a patak vízszintje magas volt, ilyenkor a csapadék nem tudott elfolyni, illetve a patak vize is bejutott a városba. Ezzel a beruházással mindezt teljesen kizárják. pályázat teljes egészében támogatás. mihez mi pénzt biztosítunk az az a folyamat, mit több mint másfél évvel ezelőtt kezdtünk el: vásároltunk egy kotrógépet, amivel folyamatosan tisztítottuk ki az árokakt, s rendbetettük az Még mindig nem hozott döntést a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a Nagygombosi Majorság ügyében. Miért a hivatal, ki a tulajdonos, életveszély, balesetveszély? Nagygombosi kiskáté. gimnáziumoknak ma csak egyetlen lehetőségük van a fennmaradásra: ez pedig a magas színvonalú elit iskola kialakítása fogalmazza meg határozott elképzeléseit Pappné Forgács Edit, a Bajza József Gimnázium igazgatója. Ez pedig megvalósulni látszik az intézményben, hiszen az elmúlt egy év alatt számtalan, a gimnázium erősödését megcélzó intézkedés történt. Ez pedig nem csak a fegyelem és a biztonság javulását jelenti, szigorúbb értékelést és szabályozást vezettek be, mind az órákon, mind pedig a szünetekben. Emellett kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a különböző tudományos és kutatókörökre, egyetemi hallgatókat, városi és környékbeli általános iskolásokat is bevonva fókuszálnak egy-egy témára, így még jobban beleásva magukat az adott tárgykörbe. Új versenyek, pályázatok, kisérettségik jellemzik a Bajzát, ahol különös figyelmet fordítanak Folyamatosan dolgozik a kotrógép elhanyagolt területeket tájékoztatott. Emellett egy másik, 500 millió forint értékű pályázat is folyamatban van, amivel a város déli részének a tehetséggondozásra, és új tagozatokat is meghirdetettek: biológia-kémia, német, spanyol nyelv, valamint előkészületben van a sport tagozat is. műszaki érdeklődésű tanulók számára pedig külön öröm, hogy az intézmény jó kapcsolatot ápol a Boschal. z első félév végén egy felmérést készítettek a változásokról, amiben a diákok pozitívan értékelték a fejlesztéseket, külön kiemelve a biztonságot, a fegyelmet, a jobb órarendet és az egyre növekvő sportlehetőségeket. z gazolatlanul mulasztott tanulók száma csökkent, míg a diákok tanulmányi átlaga nőtt. következő tanévre pedig problémáját oldanák meg. Folyamatosan figyelik a pályázatokat, hiszen fontos célkitűzés, hogy a Népkert is újra használható legyen. nagyságrenddel több tanuló jelentkezett, mint az elmúlt tanévben. - Célom továbbra is, hogy az intézmény olyan példaértékű elit-iskolává, olyan módszertani központtá alakuljon, amely képessé válik arra, hogy a mai kor követelményeinek megfelelően készítse fel tanulóit az általuk kiválasztott pályára. Ugyanakkor fontosnak tartom az oktató-nevelő munka mellett tanulóink személyiségfejlesztését is, hogy valóban sikeres, fizikailag és mentálisan egészséges felnőttekké váljanak, akik majd megtalálják boldogulásukat a társadalomban tájékoztat a jövőbeli terveiről az igazgató. Szociális kártya: már három üzletben lehet vásárolni 1. OLDLRÓL Összefogással szépült a temető Kívül-belül felújították az újhatvani temető ravatalozóját, így a gyászoló családtagok ismét méltósággal búcsúztathatják elhunyt szeretteiket. F elújították a ravatalozót az újhatvani temetőben a beruházás összefogással valósulhatott meg, amelyben az egyház, az önkormányzat és a civilek is aktív szerepet vállaltak. közel 600 ezer forintos költségek nagy részét a sírhelyek megváltásából finanszírozták az épület teljesen megújult. Kicseréltük a drapériát is. Úgy láttuk, hogy ez a fajta küllem felel meg leginkább a temetési gyászszertartáshoz. Szeretnénk megadni a méltó módját annak, hogy szép környezetben búcsúzhassunk el halottainktól részletezte Szekeres Mihály plébános. Mint arról már korábban beszámoltunk, a városvezetés megállapodást kötött az Jelenleg 17 termék közül választhatnak, ebben pedig az alapvető élelmiszerek benne vannak, amikhez méltányos áron juthatnak hozzá a szociális kártya tulajdonosok árulta el Köves Gáborné önkormányzati képviselő. szociális boltok kialakítását nem kötelező feladatként is vállalta a hatvani önkormányzat. Májusig csak a tavaly nyílt újhatvani szociális boltban lehetett felhasználni a kártya eit, de egy hónapja már a belváros két CB üzletében is olcsóbban lehet vásárolni. Pár napig akadt némi félreértés a termékek miatt, de azóta tisztázták a dolgokat, s mindenhol, jól látható helyen mutatják, hogy milyen árucikkek közül lehet választani. Így például tőkehúst nem, de virslit, párizsit lehet. szociális boltban minden Hatvan Kártya tulajdonos 10 százalék kedvezménnyel vásárolhat, a szociális kártya tulajdonosok pedig 25 százalék t kapnak a megjelölt termékekre. Hogy kinek jár a kártya, s ehhez milyen összeg jár, azt az önkormányzat szociális osztálya határozza meg. Több kategória létezik, így például egy egyedül élő nyugdíjas, kinek jövedelme nem haladja meg a forintot, az havonta 10 ezer forintot kap a kártyájára, ugyanakkor egy két gyermekes család, ahol az egy főre jutó havi jövedelem 99 ezer forint, ott 16 ezer forint jár a szociális kártyára. megjelölt, alapvető élelmiszereket 25 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni egyházzal, hogy átveszi az újhatvani temető üzemeltetését, segítséget nyújt az azzal kapcsolatos ügyek rendezésében. z egyik legfontosabb a sírkert földrajzi és jogi helyzetének tisztázása. Horváth Richárd alpolgármester elmondta: a korábbi üzemeltető túltemetkezett a temető határain, így önkormányzati területre kerültek sírhelyek. Ezzel megszűnt a sírkertet körülvevő út folytonossága, ezért egy háromoldalú megállapodást kötöttek. zt a területet, amelyre az elmúlt időszakban temettek átadjuk, viszont mivel ez egy út volt, valahol ki kell alakítani egy másikat. leendő nyomvonalat pedig a mezőgazdasági vállalkozó földjéből kell kialakítanunk. Ezért van ez a három oldalú szerződés hangsúlyozta az alpolgármester. tervek szerint ősszel már új kerítés veszi körül a temetőt, és még idén átveszi az üzemeltetést a város.

3 4 Hétköznapok június június 15. oktatás 5 Trianon: bennünk él Kilencvenkét évvel ezelőtt darabolták szét hazánkat június 4-e végigkísérte az egész XX. századunkat Kilencvenkét éve június 4-én szakították szét az országot, de a nemzet egységes maradt. Éljünk bárhol a világon, magyarságunk örök. nemzeti összetartozás napja. Hatvanban a tavaly felállított Trianoni emlékműnél bajzás diákok műsorával kezdődött az ünnepség. középiskolások íróink, költőink sorait idézve hangsúlyozták: az ezeréves Magyarország teljes egész volt, területét tiszta szívvel, vérrel és verejtékkel szerezték, küzdöttek érte, s Jól sikerült a hatvani kórház által szervezett jótékonysági bál. felajánlásokból vásároltak egy inkubátort, és eszközbeszerzésre is maradt pénzt, amelyből laparoszkópos tornyot vásárol az intézmény. Még magasabb szakmai színvonalon tudják ellátni a munkát a hatvani lbert Schweitzer Kórház szülészetén is, hiszen a nemrégiben megrendezett jótékonysági bál bevételének egy részéből meg tudták vásárolni a tervezett inkubátort. Biztosítja a megfelelő hőmérsékletet, páratartalmat, és alkalmas arra, hogy kinyitás nélkül is el tudjuk látni az újszülöttet, valamint oxigént is közvetít. Ha szükséges, a kicsit eltolhatjuk benne rönt- Június 11-étől este 10 óráig válthatják ki gyógyszereiket a betegek, utána telefonos készenlét áll rendelkezésre. Június elején még éjjel nappal várta a betegeket az ügyeletes patika Hatvanban, ám június 11-től megváltozott az ügyeleti rend. rendes nyitvatartási idő után, este 10 óráig várják a betegeket. - mi gyógyszertárunk védték. Mégis elvették tőlünk. beszédében kiemelte: június negyedikéjének az emléke végigkísérte a XX. századot, mindig is valamilyen módon benne élt nemzeti emlékezetünkben, de lehetőségünk, erőnk korábban soha nem volt lélekben közösen genre, ultrahangra. Minden olyan tevékenységre alkalmas, ami a mai korszerű előírásoknak megfelelő részletezte Rosta Ildikó orvos igazgató. megmaradó összeg, és a selejtezés során keletkezett vashulladék árából új eszközt megélni e napot. Voltak idők, amikor e napról sokan nem is tudtak, mert nem engedték, hogy tudjanak. S mikor már lehetett róla beszélni, sokan nem tudták, hogyan álljanak, miként viszonyuljanak Trianonhoz. Fájdalom, értetlenség, harag, közömbösség kavargott bennünk. Régóta keressük a formáját, hogyan tudnánk erre a napra úgy emlékezni, úgy magyarok maradni, és hogyan tudnánk úgy kezünkbe Eszközbeszerzések a kórházban Laparoszkópos tornyot is vásárolt az intézmény Rosta Ildikó az új inkubátort mutatja már évek óta teljesít ügyeleti szolgálatot és bármikor a rendelkezésére álltunk a lakosságnak, sajnálatos módon ezentúl csak este 10 óráig tudjuk biztosítani az ügyeleti ellátást - fogalmazott Lestyán Balázs. zt mondja a forgalom este 10 óra után már elenyésző. Kiemelte, hogy gyógyszerhez ezentúl is hozzá lehet jutni éjjel-nappal, mert egy telefonos venni a saját sorsunkat, hogy közben mások ne tekintsék ezt ellenségességnek fogalmazott. Két évvel ezelőtt, 90 évvel a döntés után, nevet tudtunk adni mindennek. Nemzeti összetartozás napja. Ezt a jogszabályt már régen vártuk és várták mindazok, akik szenvedtek attól, hogy a magyar állam mindaddig nem mondta ki, hogy minden tragédia és szétszakítottság ellenére a magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek. Ezzel a törvénnyel nem csak a trianoni békediktátum tragédiájára emlékezünk, hanem arra a hatalmas erőfeszítésre, amelynek köszönhetően a magyar nemzet újra meg tudott erősödni és büszke nemzetként állni a huszadik század viharait, a huszonegyedik század kihívásait. Tavaly a szoboravatási ünnepségen egy szilfát is ültettek, amelynek gyökerei az elszakított területekről érkező földbe kapaszkodnak. Ezt a fát most a külhoni delegáltak együtt öntözték meg, a folytonosságot, a gondoskodást vásárolhat a kórház. tönkrement radiátorok, a selejtezés során keletkezett vashulladék, továbbá a kilencedik emeleti kazánház javítása során létrejött hulladékok értékesítéséből adódik az összeg. kettőt összegyúrtuk, és ebből új laparoszkópos tornyot vásárolunk mondta Stankovics Éva, az lbert Schweitzer Kórház ügyvezető igazgatója. - Szakmailag több osztályunk magasabb progresszivitási szintet kap, tehát várható fejlesztés eszközfejlesztés, humánerő fejlesztés, plusz kisebb szakmák kerülnek be a kórházi szakmastruktúrába. Ez lehet felnőtt, vagy gyermek gasztroenterológia terén, de ezekről majd talán nyár közepén tudok beszélni, amikor megkötöttük a szerződést fogalmazott az ügyvezető igazgató. Stankovics Éva azt is elárulta, hogy a Szerencsejáték Zrt. egy új, minden igényt kielégítő inkubátorra négy és fél millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. berendezés várhatóan nyár végére érkezik majd meg. Változott a gyógyszertári ügyeleti rend készenlét működni fog, amelynek az elérhetősége az ügyeleti ablakon lesz olvasható. Ezt csak a sürgős esetekben lehet igénybe venni és az ügyeletes gyógyszerész fél órán belül rendelkezésre áll. Hozzátette: a sürgős panaszokkal az orvosi ügyeletet is kereshetik a betegek, ahol azonnal hatékony ellátást kaphatnak. nemzet újra meg tudott erősödni és a közös munkát szimbolizálva. z Országgyűlés május 31-én döntött úgy, hogy az 1920-ban kötött trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítja. z Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, és a magyarok önazonosságának meghatározó eleme. munka éltet kilencvenegy éves Péntek Péternét köszöntötte születésnapja alkalmából Szabó Zsolt Hatvan polgármestere. K ati néni 16 éves korában ismerte meg férjét, két gyermekük született, azóta pedig már a dédunokák bővítik a családot. Elárulta azt is, hogy szerinte mi a hosszú élet titka. Véleménye szerint a munka szeretete sokáig éltet. Szeretek kapálni! kertet nagyon de nagyon szeretem, és a virágokat is mesélte Kati néni. Megtudtuk azt is, hogy férjével egy lakodalomban ismerkedtek meg. fiatal katona Kastélykert Patika a Hatvani lbert Schweitzer Kórház Szakrendelőjének földszintjén szakrendelőben illetve a kórházban felírt gyógyszereit, gyógyszerkészítményeit gyorsan, egyszerűen helyben kiválthatja. Nyitva: hétfőtől-péntekig: 8-16 Egészségkártya elfogadóhely! sokszor felkérte táncolni, ami elől Kati néni szinte már menekült. mikor kezdődött a tánc, a barátnőmmel kimentünk a sátorból, leültünk a kőműves padlókra. Mondtam nnusnak, hogy nézze meg elment-e a fekete gyerek táncolni. Bementünk, hát mindjárt le is csapott rám az ajtóba, és mindig csak engem vitt. ztán hazakísért, de nem tudtuk, hogy találkozunk-e még, mert vissza kellett mennie katonának részletezte Péntek Péterné. Később összeházasodtak, és 34 évig éltek együtt, két gyermekük született, azóta pedig már az unokák és dédunokák hangja zengi be a házat. Hatvani a legjobb kémiás Zsíros Egon megnyerte az országos versenyt Zsiros Egon, a Kossuth Lajos Általános Iskola diákja nyerte a Hevesy György Országos Kémiaversenyt, amelyet Egerben rendeztek meg. megmérettetésen könnyedén vette az akadályokat. Hatalmas eredményt ért el Zsiros Egon a hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola nyolcadikos tanulója: első lett a Hevesy György Országos Kémiaversenyen Egerben. Egon saját bevallása szerint abszolút természettudományi beállítottságú - hatodik osztályos korában kezdte el komolyabban érdeklődni a kémia iránt. május 18-tól 20-ig tartó versenyen az első díj mellett dicséretet is kapott. - Volt Sószobát és játszóteret is avattak Egy sószobát alakítottak ki a Gesztenyéskert Óvodában, amely a légúti megbetegedések megelőzésében nyújt kiemelkedő szerepet. z intézményben az udvart is felújították. sószoba átadó ünnepségén, az óvodások adtak műsort, verset mondtak énekeltek és még táncoltak is. Szinyei ndrás köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy egyre több óvodában élvezhetik a gyermekek a sószoba jótékony hatását. Tircsi Erika azt mondja már január óta dolgoztak azon, hogy létrejöjjön ez a beruházás, és nagy összefogással teremtették meg rá a forrást. Hozzátette, hogy ezzel egy régi álmuk vált valóra. szobát Fekete nita, az intézmény egyik dolgozója díszítette ki. Elmondta, hogy Vojnárovics Józsefné büszke tanítványára Hatvan Város Önkormányzata Ingyenes Parkolás Hatvan Város Önkormányzata Behajtási engedély Hatvan Város Önkormányzata Markovits Kálmán Városi Uszoda egyedi Hatvan Város Önkormányzata Városi Strandfürdő egyedi Média-Hatvan Kft. 20% Hatvani Volán Zrt. 10% RT-Deko Kft. Hatvan, Kossuth tér 18., % uto-depo-60 Kft. Hatvan, Bercsényi út / egyedi Bódy Szabolcs Hatvan, Hatvany Irén u. 13., 06-37/ , 06-20/ , 10% Fogászati Centrum, Hatvan, Balassi B. út 20., Dr.Harangozó Imre, egyedi Centervill Kft. Hatvan, Pintér I. u. 893/69., 37/ , 5% CNC Mester Kft. Hatvan, Radnóti tér 2., , 10% Christyna Trendi Shop 5% Dán Gyula Teniszpálya % egy írásbeli forduló, ahol száz pontból kilencvenöt pontot sikerült elérnem, a szóbeli fordulóm hibátlan lett, ahol egy természeti katasztrófáról kellett megmutatni kémiailag, hogy mi történt. gyakorlati fordulón pedig kísérleteket kellett elvégezni, és arról pontos jegyzőkönyvet írni. z enyémet kiemelték, mint a legjobb háromból az Nagy lelkesedéssel próbálták ki az új elemeket a gyerekek nyugodt és meleg hangulatú mintákat festett. gyerekek pénteken nagy örömmel vették birtokba a somokozót, Simon Boldizsár még egy verset is elmondott. z udvarra is új játékok kerültek, az ovisok hintáztak, mászókáztak az ünnepség után. berendezések megfelelnek minden Európai Uniós előírásnak. beruházás 5 millió Dán Gyula utókozmetika 10-15% Diego-Radnai Kft. Hatvan Rákóczi út 33., , egyedi DG Konyhastúdió Hatvan, Horváth M. út 30/ , dgkonyhastudio.mlap.hu, 5% Egészségklinika Kft. Hatvan, Kastélykert u. 9. fsz / % Global Line Kft. 15% Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet egyedi Juhász Print 2003 Kft. www. juhaszprint2003.hu, % K&H Bank Zrt. Hatvan, Grassalkovich u. 3-5., egyedi Kocsis utoalkatrész Kereskedelem, Hatvan, Rákóczi u. 11., 37/ / % Korona Gold Hatvan, Horváth M. u. 2., , 10% egyiket mesélte a versenyről Egon. Tanárnője szerint Egonnak kivételes kitartása és ambíciója van - ezek nagyon fontosak tehetségének kibontakoztatásához. - Képes volt arra, hogy leendő iskolája szaktanárának könyvét elejétől végéig elolvassa. Ennek meg is volt az eredménye: az ott tanító tanár meghívta őt a junior természettudományi olimpiai csapat felkészülő szakaszába, de természetesen ott is meg kell mérettetnie magát. Ha jól sikerül, akkor akár belekerülhet a hat fős országos csapatba részletezte Vojnárovics Józsefné. Egon elárulta: azt tervezi, egész életét végigkíséri majd a kémia vegyészmérnök szeretne lenni. forintból valósult meg. z intézményben még tervezik az ablakok cseréjét és egy másik épületrész felújítását is. Keresse a Hatvan Kártya elfogadóhelyeket és vásároljon es áron! Kovácsmester-60 Kft. Hatvan, Hegyalja u % Madonna Divatház Hatvan, Tabán u. 4. 1/5., Szőnyegház, Hatvan, Kossuth tér 7., Majer ndrás BIO BB-MM BOLT Hatvan, Bajcsy Zs. u. 7. bababolt60.hu, % Oktat-60 Kft. Hatvan, Tanács u. 9., - egyedi Pc Bázis Globál Kft. 8-10% Piktorfesték Üzletlánc Kft. www. piktorfestek.hu % Prémium utóház Kft. 37/ , 37/ , www. bosch60.hu 5% Sprint 60 Bt. Hatvan, Székely u. 11., www. sprintsport.com, 20/ % Szekrényes és Társa Kft. 37/ www. szekrenyes-foto.hu 2-30% Városi oktatási intézmények hírei Százszorszép Óvoda (Hajós lfréd út 3. 37/ ) Városi Pedagógusnapon, Polgármesteri jutalomban részesült Nagy Zsoltné, intézményi jutalmazottak: damkóné Kovács ndrea és Palikné Mák ndrea. z év legaktívabb pedagógusa és legaktívabb dolgozója díját, alkalmazotti közösség szavazata alapján, Nagy Zsoltné óvodapedagógus és Kollár Ferencné dajka néni kapták. Brunszvik Teréz Óvoda Pedagógus nap alkalmából a városi ünnepségen Kovács Erika, Krajcs Gyuláné, Rőczeyné Talabér Zsuzsanna kapott elismerést. Házi ünnepségen adták át az év legaktívabb pedagógusa és legaktívabb dolgozója címeket Tamás nita óvó néninek és Szabó Lászlóné dajka néninek, valamint 30 év közszolgálati munkája elismeréseként köszöntötték Tóth Istvánné, Kati dajka nénit. Varázskapu Óvoda (Jókai út 9. 37/ ) hónap közepén alapítványi házi bulit rendeztek a szülők és az óvó nénik az óvoda feltételeinek javításáért. Május utolsó hetén a gyermekhéten családi sportversenyt, bábszínházat, kirándulást szerveztek, a szülők ugráló várral és vattacukorral, az óvó nénik pedig fagylalttal kedveskedtek a gyermekeknek. hónap végén pák napját szerveztek. Napsugár Óvoda (Gódor Kálmán út / ) Tavaszi ovikoncerten hangulatos térzenét adtak a zeneiskolások fuvolásai. Városi Pedagógusnap jutalmazottai: Kormosné Hegyi Mária és Déda Irén óvodapedagógusok. Molnár Lászlóné óvodapedagógus pedig polgármesteri tárgyjutalomban részesült. Sikeres civilszervezetes pályázat segítségével megfigyelő kamerarendszer építenek ki. Gesztenyéskert Óvoda (Bajcsy. Zsilinszky út / ) nagycsoportosok Szurdokpüspökiben táboroztak 3 napig, valamint év végi kirándulásokra mentek a csoportok: Szilvásvárad, Budapest - Repülőtér, Veresegyházi Medvepark, Jászberényi Állatkert volt a célpont. Június második hetében két csoport egy turai óvoda Lakodalmas ünnepségére látogat. Mesevilág tagóvoda tanévzáró műsora június 22-én lesz 17 órától. 5. sz. Általános Iskola (Szabadság út / ) Országos szintű levelezős versenyen dobogós helyezést ért el: Bálint Sándor, Nagy Roland, Bakos Tamás, Barkóczi Viktor, Fehér Mercédesz, Huczka Krisztina, Kátai Ádám, Molnár Szabolcs, Mészáros Viktória, Püspöki Noémi, Sipos Natália. Megyei szintű versenyeken szintén dobogós helyezést ért el: Sárközi János, Szeifert Lilla, Bálint Sándor, Jobbik Bernadett, Geiger Máté, Kiss Martin Szent István Általános Iskola (Bajcsy-Zsilinszky út 8. 37/ ) Megyei Úszóversenyen Kalyó Levente 2. helyezést, Megyei Diákolimpián Kolozs Dorián 3. helyet, Csekő Eszter 4. helyet, Labát Erik 6. helyet ért el. Megyei Sakkversenyen Lendvai Dániel 3. helyezett lett. IX. Janikovszky Éva meseíró pályázaton Kovács Zoltán különdíjat kapott. Damjanich János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Vécsey út 2/a 37/ ) Megyei Diákolimpián gerelyhajításban II. lett Szlavkovszki Richárd, Gregus ttila pedig III. helyezést ért el síkfutásban. z iskola focicsapata Kispályás labdarúgás megyei döntőjében harmadik lett. Szakszervezetek Országos Diák-Sportszövetsége által meghirdetett országos bajnokságban a DISZI Lány focicsapata harmadik helyezést ért el. Országos fotópályázaton az első három helyet hozta el Podonyi Fruzsina, István Roland és Czeglédi Boglárka. Toptika 60 Kft. Hatvan, Trianon tér 1., % Tőzsér Optika, 37/ % Drapéria Függöny és Lakástextil Szalon, Hatvan, Horváth M. út 17. hu, 37/ egyedi Építők Áruháza, Hatvan, Horváth M. út egyedi pchús Bt egyedi Exact Cont, Hatvan, Tabán út , hónap könyvelési díj Groupama Garancia Biztosító Zrt. Hatvan, Mártírok útja 2., Morvai Csaba / Tordainé Koczka Ildikó, ; Mátra-gro Kft Hatvan, Horváth Mihály út / % Sessanta pizzeria egyedi Udvarház étterem, % Elektron Villamossági-Világítástechnikai Szaküzlet 3000 Hatvan, Horváth M. út 3., Hatvan, Bercsényi út 16., 37/ % Mátra - gro Kft. Hatvan, Horváth M. Út 53 egyedi Jano Car Hatvan, Hatvany Lajos u. 2. egyedi

4 6 Hétköznapok június június 15. Hétköznapok 7 z Ötös iskola diákjai adtak műsort Te tanítottál szépre, jóra pedagógusokat ünnepelték Hatvanban. z eseményen a város legkiemelkedőbb szakembereit jutalmazták a Damjanich János Szakközépiskola aulájában. ünnepi köszöntőjével kezdődött az esemény a Damjanich János Szakközépiskola aulájában. Nem a tanítás a legnehezebb, hanem felismerni azt, hogy ki miben tehetséges, kiből hogyan lehet jó embert formálni. pedagógusok szívüket-lelküket beleteszik áldozatos munkájukba, minden tisztelet az övék. jó Isten megáldotta őket készséggel és képességgel, amelylyel alakítani, nevelni tudják a kitüntetéseket Szabó Zsolt adta át gyermekeket mondta a polgármester. Gesztenyéskert Óvoda Mesevilág tagóvodájának kis ovisai, az 5. Számú Általános Iskola és a Damjanich János Szakközépiskola tanuló is ünnepi műsorral kedveskedtek a pedagógusoknak. z 50, 60, illetve 65 éve szerzett diplomák alapján a képző intézmények felsőfokú jogutód Pedagógus Szolgálati Emlékérmet tízen kapták meg intézményei arany, gyémánt és vas díszokleveleket adományoznak a hatvani pedagógusoknak. z Esterházy Károly Főiskola Gyémánt Díszoklevelet adományozott Fábián Bélánénak és Széplaki Sándornénak, az intézmény Vas Díszoklevelét Sütőné Murai Matild vehette át. z Eötvös Loránd Tudományegyetem rany Díszoklevelével Tőzsér Ferencnét és Némethy Lenkét tüntették ki. Rácz Péternét a bajai Eötvös József Főiskola Vas Díszoklevelével jutalmazták, Kalmár Gyuláné pedig a Kecskeméti Főiskola rany Díszoklevelét vehette át. nyugdíjba vonuló pedagógusok pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumától kért Pedagógus Szolgálati Emlékérmet 10 tanárnak nyújtották át. Fülöp Pálné, Pusztainé Kiss Judit, Bóna Klára, Himer József, Maczkóné Tóth Mária, Sághyné Pataki nna, Dr. Jusztinné Szekszárdi Ildikó, Basa Ottóné, Fehérné Lovász Mária és Szabóné Bednárcsik Márta vehette át az elismerést. Polgármesteri jutalomban az a 15 pedagógus részesült, akik a gyermekekért, Hatvaniakért végeztek kiemelkedő munkát. z óvodákban, általános iskolákban, középiskolákban dolgozók közül munkáltatójuk javaslata alapján kiemelt munkájukért ötvenketten vehettek át pénzjutalmat. Több mint 80 pedagógus kapott elismerést Egy nap, ami csakis a gyermekeké Május utolsó vasárnapja a gyermekek szórakoztatásának, kikapcsolódásának jegyében telik. Kossuth téren pedig számtalan játékot próbálhattak ki, de koncertekkel is kedveskedtek a legkisebb hatvaniaknak. Színpadi produkciókkal, játékokkal készültek gyermeknapon Hatvanban. szervezők gondoskodtak arról, hogy az egész család jól érezze magát a városban május utolsó vasárnapján. programok között kiemelkedő helyet foglalt el a sport, hiszen tűzharc bajnokságon, utcai kosárlabda versenyen, valamint 7-es rúgó megmérettetésen is részt vehettek a gyermekek. büntetők bajnokságán nem csak a fiúk jeleskedtek: Zsófi korosztályában a dobogó második fokára állhatott. suliban járok lányfocira már két éve, de kiskorom óta nagyon szeretem ezt a sportot. pukám még az, aki a családban nagyon szereti a focit árulta el Lovasi Zsófia, az Ötös Iskola diákja. gyermekek birtokba vették a Kossuth teret, hiszen a színpadi és a sport programokon túl ingyenesen játszhattak az ugráló várakon, kézműveskedhettek, sőt belülről is szemügyre vehették a rendőr- és mentőautót, valamint a Városgazdálkodási Zrt. kisgépét. gyermekek széles mosollyal, és csodálattal az arcukon ültek be a kormány mögé. lehetőségek Együtt tisztították meg a várost Tizenkét csapat indult szemetet szedni Hatvan idén is csatlakozott a TeSzedd Hulladékgyűjtési akcióhoz. Tizenkét csapat tizenkét gyűjtőpontra hordta a város szemetét, amelyet több mint három órán át gyűjtöttek. Nyolc órakor már gyülekeztek a városháza előtti téren azok a hatvaniak, akik úgy gondolták tesznek azért, hogy tisztább és szebb legyen a város. Csak úgy mint egy évvel korábban, Újhatvanban fél órával később kezdődött a munka. z z X-faktorból ismert Ikrek is felléptek tárháza szinte kifogyhatatlan volt. bemutatók után a Csilingelő Együttes lépett a színpadra. z énekesnő együtt táncolt a gyermekekkel, akik közül szinte senki sem tudta a széken ülve végighallgatni az előadást. Volt, aki csak miattuk jött ki, és annyira magával ragadta a hangulat, hogy egész délután a téren maradt. Mátyás király krónikása című mesedarab is megelevenedett önkéntesek a szemeteszsákok, gumikesztyűk és egyéb eszközök kiosztása után nekiláttak megtisztítani a várost. csapatok tizenkét gyűjtőpontra hordák a megtelt zsákokat. - TeSzedd egy nagyon jó gondolatébresztő akció, úgy veszem észre, hogy az emberek egyre jobban figyelnek a környezetükre. Jó látni, hogy sokan törődnek ezzel, odafigyelnek rá és nem szemetelnek. Látom a felelősséget - mondta. Több hatvani cég, civil szervezet, magánszemélyek a Grimm-Busz Színház előadásában. társulat tagjai igyekeznek olyan meséket írni, feldolgozni, amik a gyermekek hasznára válnak. Rövid időn belül másodjára látogatott a városba a Bojtorján zenekar. gyermeknapon az öttagú együttes ismét élőben muzsikált a gyermekeknek. Interaktív nagykoncertet hallhattak a kicsik, hiszen együtt számolták a cicákat, énekeltek, táncoltak, sportrendezvények mellett kézművesfoglalkozások is voltak és diákok is részt vettek az eseményen. Petik ndrea a hatvani kórházban dolgozik, de Csányon él. zt mondja, azért takarít, mert fontosnak tartja, hogy ne csak a lakóhelye legyen tiszta, hanem az is, ahol dolgozik. Bajza József Gimnázium, a Damjanich János Szakközépiskola és a Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola diákjai sem voltak restek gumikesztyűt húzni. zt mondják lényeges, hogy szép, tiszta környezetben tanulhassanak, tegyenek a városért, sőt egy jó tapsoltak az előadókkal. sportversenyek eredményhirdetése, a díjátadók után az X-faktorból ismert Ikrek produkciójával zárult az esemény. - Még sosem voltunk Hatvanban, de a látvány káprázatos. Szép ez a nagy zöld terület, és jó látni ezt a sok boldog gyermeket és felnőttet. Reméljük jövünk még ide mondták az Ikrek. Szabó Zsolt polgármester a családjával látogatott ki a rendezvényre. - Nagyon nagy öröm látni, hogy a főtér ennyire megtelt élettel, és ilyen sokan jól érzik magukat. Most is igyekeztünk színes programokkal várni a gyermekeket, az volt a célunk, hogy élettel, jó kedvvel töltsük meg a teret, hiszen ma kiemelten figyelünk a gyermekeinkre. Ma elsősorban apaként vagyok itt a legjobb érzés az, hogy körbenézek és látom a sok-sok mosolygós gyermek arcot vélekedett. Egyesületek, civil szervezetek és intézmények is takarítottak bulinak is tartják, hiszen a baráti társaságok összeköthetik a kellemest a hasznossal. Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai idén is csatlakoztak az akcióhoz. - Fontos, hogy olyan városban éljünk, ami nem csak virágos, de tiszta is, ezért vagyunk itt - mondta Tóbi Tiborné vezető. Hatvani Volán munkatársai is úgy gondolták, hogy szemétszedéssel töltik a napot. Csak úgy, mint az elmúlt évben idén is takarítottak a Bosch és Vöröskereszt munkatársai, és a Taekwondo Klub tagjai is. Közös kutyasétáltatás felelősségteljes állattartásra hívták fel a figyelmet a gazdák, a hagyományos, közös kutyasétáltatáson Hatvanban. rendezvényre több mint 30 gazdi hozta el kutyáját. Kossuth téren gyülekeztek a kutyák és gazdáik pénteken este a közös városi kutyasétáltatás előtt. legtöbb állatot pórázon hozták, de olyan gazda is akadt aki a kezében vagy egy táskában vitte magával kedvencét. rendezvény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a felelősségteljes állattartásra. - Szeretnénk figyelmeztetni a gazdikat, hogy ha sétáltatják kedvencüket, akkor a kutyapiszkot kötelességük összeszedni - fogalmazott Juhászné Hidvégi Több mint 8 évtizede ünnepeljünk hazánkban a könyveket. S tesszük ezt egy egész héten át. Egyedülálló kulturális programsorozat ez, amit ben Pünkösd vasárnapján álmodott meg a Literatura irodalmi folyóirat főszerkesztője, Supka Géza. Két évvel később pedig már meg is tartották az első ünnepi könyvhetet. Bemutatók, dedikálások, beszélgetések, ahol számtalan lehetőségünk nyílik megismerkedni egy-egy új alkotással, vagy éppen újra rabjává válni egy régi klaszszikus műnek. Regények, valódi hősök, fiktív karakterek, Tizennégy zenekar szórakoztatta a zenekedvelő hatvaniakat a IV.Kreatív 60 Térzenefesztiválon június másodikán. z esemény hangulatát még a kezdetben borongós idő sem rontotta el. Különleges dolog a térzenefesztivál. Megmutatja, hogy nem csak zárt térben, falak között lehet zenélni, így még közelebb hozhatjuk az emberekhez a kultúrát, a szórakozást - mondta megnyitójában Szabó Zsolt polgármester. nyergesújfalui Black Brass Marching Band produkciójával kezdődött az esemény. zenekar ismert darabokat is átdolgozva szórakoztatta közönséget: felcsendült többek között a világhírű magyar rajzfilmből, a Beáta a Dream Kutyaiskola vezetője. Hatvan Város Önkormányzata és a képviselők mindenkinek, aki részt vett a közös sétán ajándékozott egy a kutyapiszok összeszedéséhez alkalmas tasak szettet. Juhászné Hidvégi Beáta azt mondja a gazdák már egyre inkább odafigyelnek a kedvenceikre, de még mindig sokan felelőtlenül vásárolnak és tartanak kutyát. séta pedig a Kossuth térről indult, a résztvevők körbesétálták a belvárost majd a térre érkeztek vissza. Mikor arcon csap a könyv Mert hajnalig olvassuk. Vagy mert unalmas. Esetleg megdöbbentő. Vagy súlyos. hány író annyi könyv, s ahány olvasó annyi értelmezés. Hatvanban is ünnepelték a 83. Könyvhetet. dokumentarista elbeszélések vagy idegen nyelvi útikönyvek mind-mind idetartoznak, s arra várnak, hogy az olvasó felfedezze őket. Hatvanban az dy Endre Könyvtárban Sinkovics Erika, az intézmény igazgatója nyitotta meg a programsorozatot, aki felhívta a figyelmet: a héten nem csak több könyvbemutatóval készülnek, hanem játszóház, kézműves termékek vására és a Száműzött magyar irodalom sorozat újabb előadását is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők. a könyv szeretetének fontosságát emelete ki. Elmondta, Macskafogóból Lusta Dick szólója is. zeneszó a városban sétálókat is a térre vonzotta, többen leültek meghallgatni egy-egy zenekart. Összesen tizennégy fellépő együttes szórakoztatta a közönséget. Mi minden évben eljövünk, nagyon pozitív tapasztalataink vannak, jól érezzük magunkat, ismeretekkel is gazdagodtunk mondta Poórné Mike Éva. Kislánya, Lívia is élvezi a térzenét elárulta, az összes zenei stílust mélyen él benne az a gyermekkori kép, hogy nagyapja szobája telis-tele volt könyvvel, ahonnan mindig lehetett választani egy alkalomhoz illőt. Volt mihez nyúlni, s bátran lehetett lapozgatni. Hangsúlyozta magának a könyvnek a fontosságát, az emberi gondolatok őrzője, ami nélkül elképzelhetetlen a világunk. megnyitó pedig egyben egy könyvbemutató is volt: a Bajza József Gimnázium egykori tanára Dr. Budai László nyelvészprofesszor hozta el Lépten-nyomon angolul című művét. Kiemelte: bár nem ez a legújabb műve, külső megjelenésében ezt tartja a legszebbnek. S mivel gyermekkorában rajztanár szeretett volna lenni, számára különösen fontos, hogy egy Nyolc óra kreatív térzene Nyolc órán át szólt a zene a IV. Kreatív 60 Térzenefesztiválon Hatvanban. Kossuth-téren egymást váltották a neves zenekarok. 14 zenekar lépett fel a szabadtéri rendezvényen 30 gazdi gyűlt össze, hogy közösen sétáltassák kutyáikat szereti, ezért különösen jó szórakozás számára az esemény. Stílusokból pedig idén sem volt hiány. Ez a fesztivál az örömzenéről szól. Vannak visszatérő együtteseink, és évről évre bővül a fellépők köre is. Zenei stílusban mi vagyunk a leggazdagabbak, hiszen az afroamerikai jazzes muzsika, a klasszikus, az alternatív könynyűzenei produkciók és operett is hallható részletezte Hargitai Géza főszervező. könyv esztétikus legyen. lépten-nyomon angulul pedig a címével ellentétben nem egy tankönyv. Sokkal inkább útikönyv ez, amit ha Londonban járva fellapozunk olyan képek tárulnak elénk, amelyek nagyban megkönnyítik az ottani életünket. Ugyanakkor a rengeteg fotóval színezett könyv rendhagyó is, nem csak azért mert Budai Lászlónak a lánya mellett egy angol anyanyelvű hölgy is segített az elkészítésében, hanem mert egyfajta hangulatot áraszt. z elénk táruló utcaképek, a könyvhöz járó CD - ami telis-tele van hanganyaggal - mind azt sugallja: könnyedén elsajátíthatunk egy másik nyelvet. S minderre szívesen vállalkozunk is. Több százan versenyeztek IV. Hatvan Kupa Táncversenynek az 5. Számú Általános Iskola tornaterme adott otthont, ahol több száz versenyző mutatta meg tánctudását. Hazánk valamenynyi táncklubja öszszemérhette tudását a hatvani IV. Hatvan Kupa Táncversenyen az 5. Számú Általános Iskola tornatermében. Formációban és párosban is megmutathatták mennyire tehetségesek. Nyerges Polla és Németh Gábor két kategóriában is jól szerepelt. Latin haladó kategóriában az első helyen végeztek a standard táncokban pedig az ezüstérmet tudhatták magukénak. páros négy éve táncol együtt. Mint mondták, minden szerdán és pénteken keményen dolgoznak az eredményekért. Délután négytől egészen este nyolcig bent vagyunk, próbálunk. Igazából nagyon élvezzük, szeretjük: elindul a zene és már egyből táncolunk is részletezték. verseny rendezője elmondta, a döntők és a versenyzők maximálisan elégedettek a szervezéssel és a színvonallal ez az indulók létszámában is megmutatkozott: a tavalyinál is többen jelentkeztek. zt gondolom, hogy nagyon-nagyon szeretik a hatvani táncversenyeket a versenyzők, hiszen egyre nagyobb létszámmal vesznek rajta részt, a Budapesti Megyei Bajnokságra kevesebben neveztek, mint ide mondta Kozma Gábor rendező, a Cit-Car TSE elnöke. Hozzátette: versenyzőik idén is nagy lelkesedéssel készültek a megmérettetésre: formációban és párosban is több kategóriában indultak. Hatvan keresi gyökereit! Egy város vagy község lakói mindig büszkék elődeikre, településük történelmére, hagyományaira. Legyen múltjuk akár néhány évtizedes vagy évszázados, az ott élők szívesen beszélnek arról másoknak, amely láthatatlanul összeköti, erősíti őket. közös gyökerek ugyanis egybeforrasztják egy település lakóit, ezért kell gazdagítanunk Hatvan történelmét, hogy egy élhetőbb, szebb és mindenek előtt még sikeresebb várost hagyjunk örökségül a jövő generációja számára. Ezzel tartozunk elődeinknek és utódainknak egyaránt, hiszen ez lesz a jövőnk öröksége! Ezzel a szemléletmóddal indít felhívást Hatvan Város Önkormányzata, amelyre várja az 1945 előtti tárgyakat, képeket. Főként olyan örökségeket keresnek, amelyek különböző közösségeket, intézményeket, régi öltözködést, rendezvényeket idéz fel Hatvanban. beérkezett emlékekből kiállítás nyílik, valamint album készül. képekről másolat készül a tulajdonos hozzájárulásával, amelyek a későbbiek folyamán a Polgármesteri Hivatal falait díszítik. Természetesen a tárgyakat mindenki visszakapja! relikviákat kérjük, hogy az alábbi elérhetőségre jutassák el: Hatvan Város Polgármesteri Hivatala, 3000 Hatvan, Kossuth tér 2. Bátor Henrietta, tel.: ,

5 8 Programajánló június június 15. Sej, most kezdtem egy fehér kendõt viselni Hatvany Lajos Közérdekű Muzeális Gyűjtemény néprajzi részlege több mint 3000 tárgyat őriz, elsősorban Hatvan környékéről. néprajzi textilgyűjteményben kiemelkedő jelentőségűek a kézimunkával készült fehér hímzéses viseletdarabok és lakástextilek. z egykor Európa-szerte divatos fehér lapos és lyukhímzéses fej- és vállkendők a században Magyarország több vidékén is közkedvelt és elterjedt ruhadarabok voltak. Ezzel a technikával díszítettek ágyneműket, sublóttakarókat, díszlepedőket is, ám az egyes tájegységek, sőt, az egyes tájegységeken belül az egyes falvak stílusa, motívumvilága is eltérő, helyi sajátságokat hordoz. Hatvan város vonzáskörzetéhez tartozó 4 községben, Boldogon, Heréden, Nagykökényesen, Turán szintén jelen volt egy polgárias fehérhímzés-stílus. négy falu közül Boldog kiemelkedő jelentőségű mind a textilek számát, mind pedig hatásukat illetően. Boldog asszonyai a környező falvaknak is hímeztek, a turaiak is boldogi kendőket viseltek. z 1900-as években azonban Turán is elkezdték másolni a boldogi varrott kendőket, ami a két falu hímzéseinek szétválásához vezetett. turai kendők motívumai apróbbak, finomabbak, az idők során kiszínesedtek. Boldogon a kendők szélére csipkét, fodrot varrtak, amit a turaiak már nem vettek át. hímzések kivitelezése szerint Heréd és Nagykökényes egy másik csoportot alkot. herédi kendők jellegzetessége, hogy a lyukakat feltűnően nagyra alakították ki, ezért elüt a fent említett motívumvilágtól. kendő szélére varrt keményített csipkeszegély herédi jellegzetesség. Nagykökényesen a viseletből hamarabb kikerült a fehérhímzéses kendő, ebből a faluból elsősorban lakástextilek, ágyneműhuzatok szerepelnek a gyűjteményben. z itteni hímzés a herédivel mutat rokonságot, a lyukak kialakítása miatt. hatvani viseletben az ünnepi fejkendőket díszítették fehérhímzéssel. fehér sifonból készült vasaltkendők sarkát különféle növényi motívumokkal varrták ki, jellegzetes a H betűt formáló subrika díszítőelem. nőket a bölcsőtől a koporsóig végigkísérték a fehér lyuk- és laposöltéses textilek, főként a kendők. z újszülöttet fehér varrott kendővel takarva vitték a keresztelőre, a gyermekágyasnak fehér komatál-terítőbe csomagolt edénybe vittek enni. csecsemőket, kisgyermekeket kézzel slingelt főkötőbe öltöztették Boldogon. felnőttek öltözetét utánzó kislányviseletben már megjelent a fejre, valamint vállra való fehér varrott kendő. tisztaság, ünnepélyesség szimbólumaként a lányok, fi- Hatvani vasalt kendő atalasszonyok ünnepi ruhadarabjai voltak a fehér fejkendő, nyakbavaló kendő, kézbevaló kendő. z egyházi ünnepek, búcsúk alkalmával kiemelt helyen szereplő Mária-lányok tiszta fehérben mentek a templomba, menyasszonyi ruhában. menyasszonyi öltözetben a fehérhímzés a mellen keresztezett, hátul megkötött nyakbavaló kendőn jelenik meg. vőlegény és a fiatalember legszebb ruhadarabja a jegying a menyasszony ajándéka volt, aprólékos, alapos munkával készítette az élet nagy alkalmára. jegyespár összetartozását jelző jegykendőt is díszítették fehér hímzésekkel. z utolsó nagy tisztesség a halál, melynek bekövetkeztekor előkerültek a hímzett halottas lepedők, varrottas kendő szolgált szemfedőül is. z egykori paraszti tárgyak díszítései napjainkban is tovább élnek népi iparművészek vagy hímzőasszonyok kézimunkái nyomán. Hatvany Lajos Múzeumba 2004-ben kerültek be az dy Endre Könyvtár és Közösségi Ház Díszítőművészeti Szakkörének munkái, melyek a hagyományok továbbvitelét reprezentálják. Zábrátzky Éva néprajzkutató Fotó: Bakó Ferenc Boldogi menyasszony 1961 Újabb cégek kapcsolódtak a Hatvan Kártya programhoz Nem csak a lakosság körében népszerű a Hatvan Kártya, de a vállalkozások is sorra csatlakoznak a közösségépítő és összetartozást segítő programhoz. Sorozatunkban az újonnan csatlakozott tagok mellett, folyamatosan bemutatjuk a már régóta működő elfogadóhelyeket is. Drapéria Függöny és Lakástextil Szalon z üzlet 2004-ben nyílt, kizárólag függöny és lakástextil értékesítésére, illetve függönyvarrásra szakosodva. termékek között szerepelnek több forgalmazó függönyei, sötétítői, karnisai (Szintetika, Rovitex, Mirox, Laguna, Sasatex, Smirna, Schwöller). Többféle kiegészítőt is tartanak, úgy mint díszpárnákat, falvédőket, takarót, ágytakarót, asztalterítőt, rolókat, reluxát, tépőzáras szúnyoghálót, dekorcsipeszt, kikötőbojtokat, függönybehúzót, ferdepántot, paszományt. z üzletben vásárolt és a behozott függönyöket is készre varrják, illetve igény szerint elsődleges helyszíni felmérés után fel is szerelik. Készítenek különféle drapériákat, ágytakarót, falvédőt, díszpárnát, raffrolót. szalonban kétféle értékesítés folyik. Részben készletről, de gyakrabban inkább mintasálak alapján történő rendeléssel. vásárlók közel ezer féle mintából válogathatnak. karnisok a mintafalon tekinthetők meg, rúdkarnisok fából, fémből, előlapos karnisok fából, fémből; alumínium szerkezeti rendszerek 1,2 vagy 3 soros kivitelben elhúzó szerkezettel, vagy anélkül; műanyag mennyezeti sínek; Quadro fantázianevű fából és fémből készült belső sínes rendszerek illetve lapfüggöny tartó szerkezetek. Drapéria szalonhoz: 7% minden termékre (az akciósak kivételével) 20% minden szolgáltatás árából Hatvan, Horváth M. út / Fogászati Centrum modern fogorvosi rendelő Hatvan központjában, a kórház mellett a Balassi B. út 20.sz alatt található. Két különálló, de egymással összekötött fogorvosi rendelőből, közös váróhelyiség- ből, külön röntgen részlegből álló centrum. Uniós elvárásoknak megfelelő eszköz- és gépparkkal rendelkezik. Légkondicionált váró és rendelőkben barátságos légkörben zajlanak a kezelések. szakemberek folyamatos továbbképzéseken vesznek részt, az orvosok a fogászat egy-egy területére szakosodtak. z asszisztenseink segítőkészek, pontosan ismerik a munkafolyamatok legapróbb részleteit is. pácienseknek igyekeznek teljes körű ellátást biztosítani a legmodernebb anyagok, eszközök és technológiák alkalmazásával. Tevékenységi körük lefedi a fogászat széles területét. Orvosok: Dr. Harangozó Imre vezető fogorvos, szakterülete a fogszabályozás, felnőtt fogászat és igényes fogpótlások. Dr. Markotányos Péter fogorvos, implantológus, szakterülete a fogászati implantátumok beültetése, implantátumokra épülő fogpótlások készítése, ambuláns szájsebészeti ellátás. Dr. Gondos Edit fogorvos, szakterülete a gyerekfogászat és a felnőtt fogászati ellátás. Dr. Nagy ndrea fogorvos, szakterület a gyerekfogászat, és a felnőtt fogászati ellátás. Hatvan, Balassi B. út 20., 06-20/ , Fogászati Centrum - 5% Jano Car Horváth János karosszéria lakatos mester 1995-ben indult a vállalkozás, felszerelt műhel lyel, folyamatosan bővülő szerszámkészlettel. Teljes körű szolgáltatást nyújtanak a sérüléstől a fényezésig, melyhez az árubeszerzés is hozzá tartozik. Vállalják Pick-upok, terepjárók alkatrészeinek, felépítmény, tuning elemeinek beszerzését. utóján keletkezett horpadás és jégkár helyreállítását, fényezés nélküli technológiával javítják. Ez költségkímélő, nem jár karosszéria illetve fényezési munkálatokkal. Foglalkoznak még lökhárító és motoridom javítással valamint műanyaghegesztéssel is. társaság, szerződéses javítópartnerként áll kapcsolatban a hazai biztosító társaságokkal, így ha az autóban bármilyen kár keletkezik, így elintézik a kárrendezést is. Ezen kívül a Janó CR Kft. kiváló minőségű, tökéletesen illeszkedő méretpontos üléshuzatok forgalmazásával is foglalkozik, amelyek a legújabb szabásgépekkel, varrógépekkel és a legmodernebb technológiával készülnek. Hatvan, Hatvany Lajos u. 2., 06-30/ , üléshuzat.hu JNO - egyedi

6 10 Sport június június 15. közérdekű 11 Kiütéses győzelemmel nyert az Fc Hatvan 5-0-ás sikerrel szerezte meg az FC Hatvan a dr. Vass Géza-kupát úgy, hogy már az első félidőben biztossá vált, ki viszi haza a serleget. Ezzel a hatvani csapat lett a megye legjobbja. leglelkesebb hatvani szurkolók közül is csak kevesen hitték, hogy már az ötödik percben sikerül megszerezni a vezetést, pedig így kezdődött a kupadöntő. 11. percben pedig már kétgólos vezetésre tett szert a hatvani gárda. félidő közepén Kóczián ismét betalált, majd a játékrész végén jött Szabó Roland második gólja. második játékrészben folytatódott a gólgála, Simon Mátyás is betalált, majd 5-0- nál a csereként beálló Szilasi Milán lövése a kapufát találta el es év után második alkalommal hódította el a FC Hatvan együttese a dr. Vass Géza-kupát. Jól kezdtünk, ami nagyban meghatározta a mérkőzés végkimenetelét. Boldogok vagyunk, hogy hazavihetjük a serleget - fogalmazott Gálvölgyi István, a csapat edzője. - Nagyon vártuk már a sikert, hiszen eddig sok boszszúságot okozott ez az időszak. játékosok hozzáállása és a befektetett munka eddig nem tükröződött az eredményekben, ám reméljük ez a győzelem most átlendíti a srácokat a holtponton - vélekedik a sikerről Offela Zoltán, az Fc Hatvan elnöke. Varga Balázs FELHÍVÁS! Hatvan Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a képviselő-testület határozatot hozott a Településszerkezeti Terv, a Szabályozási Terv valamint a Helyi Építési Szabályzat módosítására a város közigazgatási területén belül jelentkező igények szerinti területekre, középpontban a Grassalkovich kastéllyal és környezetével. rendezési terv egyeztetési anyaga elkészült, a dokumentáció a főépítész irodán megtekinthető. Észrevételeiket jelezzék írásban a városi főépítésznek: Hatvan Város Polgármesteri Hivatala, főépítész 3000, Hatvan Kossuth tér 2. ill. a címre. további egyeztetések időpontját meghirdetjük a helyi sajtóban. (a felhívás az Évi LXXVIII. z épített környezet alakításáról és védelméről törvény 9. (3) bekezdése alapján jelenik meg.) Milyen változások voltak az utóbbi időben az autóértékesítés és javítás területén? Kovács Krisztián, műszaki igazgató pénzügyi és gazdasági világválság következtében a régió országai közül Magyarországon történt a legnagyobb visszaesés az új gépkocsi értékesítésben. Társaságunk értékelve a kialakult piaci helyzetet és annak várható tartósságát úgy döntött, hogy a gépjárműjavítás területére helyezi a nagyobb hangsúlyt, ezért minőségi szolgáltatást kínálunk elérhető árakon ben csatlakoztunk a BOSCH CR SERVICE Márkafüggetlen autószerviz hálózatához, melylyel akár 30-40%-kal kedvezőbb árakon is tudunk dolgozni a márkaszervizek áraihoz képest, természetesen mindezt Bosch garanciával és gyártók által előírt technológia szigorú betartása mellett. Milyen típusú autók javítását vállalják? Szabó Csaba, vevőszolgálati vezető Figyelemmel a sok-sok év alatt hozzánk kötődő, nagyszámú RENULT és fiúk kitettek magukért: aranyéremmel a nyakukban tértek haza Június 9-én U-11 es labdarúgó tornát tartottak Erdőbádonyban, ahol 5 csapat mérkőzött meg egymással. z Fc Hatvan U-11 es csapatának tagjai pedig aranyéremmel a nyakukban tértek haza. z Fc Hatvan U-11 labdarúgó csapata június 9-én meghívást kapott a szlovákiai Erdőbádonyba. z ottani futball szakosztály 80. születésnapját ünnepelte. tornára a hazaiakkal együtt 5 csapat kapott meghívást. Nyitra, Szliács, Korpona, Fc Hatvan. torna díszvendége Marek Hamsik, az S.S.C Napoly focistája volt. mérkőzések 1x 18 percig 6+1 játékossal zajlottak. z Fc Hatvan a 14 tagú kerettel először Nyitra csapatával játszott. DCI, valamint egyéb gyártmányú gépkocsi tulajdonosokra, a szerviz tevékenységet továbbra is biztosítjuk a korábbi színvonalon. Ezen típusok javításánál közel 20 éves tapasztalattal rendelkeznek munkatársaink. Ezután is igyekszünk komplex szolgáltatást biztosítani Ügyfeleink részére, beleértve az EU csoportmentességi törvény (461/2010/ EU) adta lehetőségek keretein belül, bármilyen típusú új autók garancia időn belüli kötelező átvizsgálását és karbantartását is vállaljuk! Tehát ez azt jelenti, hogy akár egy Ford, Opel, Skoda vagy Volkswagen típusú autó kötelező szervizét is el tudják végezni itt helyben? Igen, ezért már nem kell más városokba utazni és ott várakozni, esetleg ott hagyni javításra az autót Nagyon jó hír az autó tulajdonosoknak, hogy a Prémium utóház Kft.-nek az utóbbi években jelentősen sikerült a működési költségeit csökkenteni, melyet a Kedves Ügyfelei részére érvényesít úgy, hogy a szervizszolgáltatást 30-40%-kal kedvezőbb áron tudja biztosítani. Ezzel ár-érték arányban a piacon a legversenyképesebb szolgáltatást tudjuk nyújtani. Kissé szoros meccsen sikerült 3-2 arányban megverni őket számol be az eseményekről Kékesi Ferenc. - következő ellenfél a hazai csapat volt, őket nagyszerű játékkal 5-0 arányban legyőztük. harmadik meccsünk Szliács csapatával ismét remekül végződött 3-0 arányban nyertünk. z utolsó meccsünk a Korpona Milyen szolgáltatásokat kínálnak Ügyfeleik számára? Vannak-e speciális akciók? Víg Tamás, műszaki vizsgabiztos, munkafelvevő Kiemelném, hogy minden típusú gépkocsi műszaki vizsgáztatását és eredetiség vizsgálatát akár soron kívül is elvégezzük a hét minden munkanapján reggel 8 óra és 17 óra között, kedvező áron. mechanikus javításokon kívül Gépjármű Kárrendezési Központunk vállalja az autók karosszéria javítását és fényezését, valamint teljes körű biztosítási ügyintézését is. Ezen kívül kézi autómosással, autókozmetikával is várjuk az autó tulajdonosokat. Gumiszervizünkben elvégezzük a gumiabroncsok cseréjét, centrírozását és igény esetén az ingyenes gumitárolást is biztosítjuk. Futómű szerviz üzletágunk azonnal vállalja a gyors futómű javításokat, fékbetét és féktárcsa cseréket, illetve a szakszerű futómű beállítást. Kedvező árakon kínáljuk nyári és téli gumiabroncsokat, akár teljes gumigaranciával is! csapatával 1-1 re végződött árulja el. Hozzáteszi: mivel a gólarányunk jobb volt, elvileg mi lettünk a torna győztese. Ám ekkor a szervezők újra játszatták a mérkőzést. bírói posztra Marek Hamsik-ot kérték meg. hatvani fiúk pedig minden erejüket öszszeszedve és talán bizonyítva Mareknek, leigázták a szlovák Jelenlegi akció a klímakarbantartásával kapcsolatos, hiszen itt az ideje, hogy foglalkozzunk vele. ki most Bosch pollenszűrőt vásárol nálunk, annak ingyenesen elvégezzük a klímatisztítását is. Mindenképpen ajánlatos leellenőriztetni a nagy hőség előtt az autóklímáját, fertőtleníteni az elpárologtatót, szükség esetén szakszerűen megjavítani, vagy feltölteni a légkondicionáló berendezést. Különböző akciós ajánlatokat készítettünk szervizcsomagok formájában, ahol bizonyos beavatkozásokat sokkal kedvezőbb áron tudunk biztosítani, mintha azokat külön-külön vásárolnák meg. Ilyen például minden típusú autó esetében a vezérműszíj csere, az olajcsere, vagy a féktárcsa csere szervizcsomag. Ha új vagy használt autót szeretnék vásárolni, akkor ezt itt Hatvanban Önöknél meg tudom tenni? csapatot 6-0 arányban. Így már semmi sem akadályozta meg, hogy ezen a napon egyetlen magyar csapatként mi vigyük haza az aranyérmeket, kupát és a gólkirályi címért járó Marek Hamsik által dedikált futballcipőt. z edzőnek is járt ajándék: a Marek életéről szóló könyvet Gömöri Ottó kapta meg. Varga Balázs Fc Hatvan U-11 edző: Gömöri Ottó Kapus: Varró Norbert, Kiss Barna Mezőnyjátékosok: Kékesi Gábor, Pádár ttila, Szepesi Ádám, Fülöp Szilárd, Sármány Kristóf, Török Norman, György Felicián, Nagy Péter, Nagy István, Tóth Áron, Kajlinger Balázs, Csuka Benjamin. Prémium utóház a minőségi autószerviz Hatvanban! Interjú a Prémium utóház Kft. vezető munkatársaival Tarolt az Fc Hatvan U 11-es csapata FC HTVN NYITR 3-2 Gól: Sármány K. 3 FC HTVN ERDŐBÁDONY 5-0 Gól: Sármány K. 2,Fülöp SZ. 2,Kékesi G. FC HTVN SZLIÁCS 3-0 Gól: Sármány K., Török N., Fülöp SZ. FC HTVN KORPON 1-1 Gól: Sármány K. FC HTVN KORPON 6-0 Gól: Sármány K. 3,Török N. 2,Fülöp SZ. torna gólkirálya Sármány Kristóf lett, aki 10 gólt rúgott! Simon Tamás, értékesítési vezető HYUNDI HTVN Márkakereskedés a Hyundai teljes modell választékával vár minden kedves érdeklődőt. kiváló minőségű Hyundai gépkocsikat 5 év teljes körű, kilométer korlátozás nélküli, gyári garanciával kínáljuk Ügyfeleink részére. Nem csak készpénzre, hanem kedvező finanszírozási lehetőséget is tudunk biztosítani, mint például a vállalkozások számára kialakított nyílt végű pénzügyi lízing konstrukció, melynek keretében személygépkocsi vásárlás esetén is lehetősége van a cégnek az ÁF visszaigénylésére lízingdíjakból. Természetesen kiváló minőségű folyamatosan változó használt autópakkal is rendelkezünk, melynek nagy részére gyári garanciát is biztosítunk! (X) NE FELEDJE! MINŐSÉG, SZKÉRTELEM ÉS GRNCI LEGKEDVEZŐBB ÁRON! PRÉMIUM UTÓHÁZ Kft. megköszönve az eddigi bizalmat, továbbra is várja Tisztelt Ügyfeleit az évtizedek alatt megszerzett tudással rendelkező szakembereivel, a legkorszerűbb diagnosztikai berendezésekkel és technológiával felszerelt autószalonjában és szervizében, a megszokott helyen! Forduljon bizalommal ügyfélszolgálati munkatársainkhoz! PRÉMIUM UTÓHÁZ KFT Hatvan, Ring Kálmán út 3. Telefon: 37/ , 37/ Honlap: Hatvani önkormányzati képviselők fogadóórái z egyéni választókörzetek képviselői minden hónap első hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges 1. körzet Tarsoly Imre (Fidesz): z Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján óra Elérhetőség: 06-20/ körzet Szinyei ndrás (Fidesz): lpolgármester Minden hónap első hétfőjén óra Elérhetőség: 06-30/ körzet Lestyán Balázs (Fidesz): Egészségügyi tanácsnok Minden hónap első keddjén óra Elérhetőség: 06-30/ körzet Nádas Sándor (Fidesz): Jogi és Ellenőrzési Bizottság elnöke Minden hónap első csütörtökén óra Elérhetőség: 06-20/ körzet Köves Gáborné (Fidesz): Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Minden hónap első hétfőjén óra Elérhetőség: 06-20/ körzet Horváth Richárd (Fidesz): lpolgármester Minden hónap első keddjén óra. (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-37/ körzet Kondek Zsolt (Fidesz): Környezetvédelmi tanácsnok Minden hónap első hétfőjén óra (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-20/ körzet Papp István (Fidesz): Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján óra (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-20/ kompenzációs listáról bejutott képviselők minden hónap második hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges Palik Józsefné (EHE-MSZP): Minden hónap második keddjén óra Elérhetőség: 06-30/ Oroszlán Lajosné (EHE-MSZP): Minden hónap második hétfőjén óra Elérhetőség: 06-30/ Mikó János (Független): Minden hónap második csütörtökén óra Elérhetőség: 06-70/ nyakönyvi hírek Újszülöttek születési idő Szülők neve (apa, anya) Megyeri Martin Megyeri János Rezsnyák Lívia Nagy-Varga Mátyás Nagy-Varga Krisztián Nagy-Varga Márta Gálik Milán Kristóf Gálik Tamás Róbert Görömbei Ágnes Iványos Botond Kristóf Iványos József Berényi nita Hatvani házasságkötések Ideje (év, hó) Név, állandó település Név, állandó település Dr. Szécsi Mária Katalin - Hatvan Dr. Török Gergely - Tatabánya Ocskó Szilvia - Hatvan Köleséri Gyula - Hatvan Murányi Katalin - Hatvan Győri ttila - Hatvan Fehér liz Beatrix - Hatvan Kulics Gábor - Hatvan Bense Katalin - Hatvan Vidi Zsigmond - Besenyőtelek Fehér Zsuzsanna - Hatvan Takács Márton Gergely - Lőrinci Mosolyogj Hatvan! Két kisgyerek betéved a Modern Művészete Múzeumába. nagyobbik megragadja a kisebbik karját: - Gyere, gyorsan szaladjunk el, mert még a végén ránk fogják, hogy mi festettünk össze itt mindent! Szőke nő a lottózóban - Ez milyen játék?- kérdezi a szőke nő. - El kell találni 5 számot. - És milyen messziről? Két részeg megy haza a kocsmából, majd mikor már elhagyták úgy 200 méterre, megszólal az egyik: - Te, nagy gond van, elfelejtettem csövelni! Mire a másik: - Semmi baj, majd megtanítalak. Egy pingvin fotósnál: Üdv, egy fényképet szeretnék csináltatni! - Fekete- fehér, vagy esetleg színes legyen? - Szerinted? - Pistike, mondj egy téli gyümölcsöt! - Síparadicsom. Két rendőr sétál az utcán, az egyik talál egy 10 Ft-ost. - Te Józsi, felvegyük? - Persze, vedd fel. lehet vele telefonálni. másik erre felkapja és a szájához emeli: - Halló! Kapitányság? Kovács úr, mióta dolgozik a vállalatunknál? - Öt éve, igazgató úr. - És mi tetszik a legjobban nálunk? - titkárnője. Egy zsúfolt buszra nem fér fel egy férfi. Idegesen elkiáltja magát: - Menjenek már beljebb, annyi hely van még ott, hogy sakkozni lehetne! Erre a válasz : - Jöjjön csak jóember, úgyis hiányzik egy paraszt! Hatvan Város Önkormányzatának lapja II. évfolyam 6. szám június Kiadja: Hatvan Város Önkormányzatának megbízásából a Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Felelős Kiadó: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06-70/ Főszerkesztő:, Lapszerkesztők:,, ; Fotó: Burda Gabriella szerkesztőség címe: 3000 Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06-70/ címe: Hirdetésfelvétel: 06-70/ Megjelenik: havonta, 9400 példányban Terjeszti: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Terjesztés: ingyenesen terjesztve Hatvan városában ISSN szám: Együttműködő partnereink: Hatvan Tv Óvjuk környezetünket! Újságunk újrahasznosított papírból készül. Ügyfélfogadási rend a Polgármesteri Hivatalban Ügyfélszolgálati iroda, Hatvan, Kossuth tér 2.: hétfő: kedd: szerda: csütörtök: péntek: Hivatali általános ügyfélfogadási idő: hétfőn: szerdán: péntek: Okmányiroda Hatvan, Balassi Bálint út 14.: hétfő: kedd: nincs ügyfélfogadási idő szerda: csütörtök: péntek: Hatvan, Bezerédi út 1.: hétfő: kedd: szerda: csütörtök: péntek: Hatvan, Kastélykertben 3.emeleti 2,5 szobás 63nm-es lakás sürgősen eladó! I.ár.: 8.390mft Eladó a Csányi úton zártkert 35nmes nyaralóval. területen fúrt kút, ipariáram, gazdálkodásra alkalmas 3x35m fólia. Iár: 5,7mft Görbeéri üdülőövezet határán 2500nm vízfelületű tó, éves nyárfákkal, halászati joggal, körülötte 5 ha területtel eladó! Iár.: 20 mft Boldogon, nyugodt, csendes környezetben felújításra szoruló 2 generáció részére is alkalmas 3x120nm-es 5+1 félszobás 2 konyha +étkező, 2 fürdőszobás családi ház garázzsal 16,2 mft-ért eladó Lőrinciben igényese felújított 220 nmes 3szoba +nappali, konyha+étkezős, 2 fürdőszobás télikertes családiház keresi új tulajdonosát! az ingatlan speciális riasztóval és klímával felszerelt. Garázs az udvarban I.ár.: 19,9mft Lőrinci városban igényesen kialakított 3 szintes, szintenként 140 nm-es 5 szobás, 2 nappalis, konyha +étkező 3 fürdőszobás luxus ingatlan keresi új tulajdonosát! mit biztosítani tud egy nyugodt kellemes otthon megteremtéséhez: külső-belső kamerarendszer, központi riasztó, központi porszívó. Fűtése: radiátor + padlófűtés. nappaliban hangulatos kandalló. Nyári meleg napokra hűtése: 5 split klíma (központi szellőzés előkészítve) Egészség megőrzésére a tágas fürdőszobában szauna és pezsgőfürdő található. Kellemes kikapcsolódás helyszíne lehet akár a parkosított udvar vagy a tágas fedett terasz. KCIÓS Irányár: ft Heréden, 2 szobás 80nm-es felújított családi ház parkosított udvarral, melléképülettel eladó. I.ár.: 9,2mft Hatvanban, Traktor utcában 120nmes tégla lakás 3 szoba+ nappali, pince kamra, tároló, garázs eladó! Iár:13,5mft próhirdetés Miserend Belvárosi Szent dalbert Templom: Hétköznap: hétfőtől péntekig: 7 óra Szombaton: 18 óra Vasárnap: 7 óra, 9 óra, 11 óra és 18 óra Újhatvani Római Katolikus Templom: Hétfőtől-szombatig: 7:30 óra Vasárnap: 9 óra és 18 óra Református templom: Szombat: 16 óra családi istentisztelet Vasárnap: 10 óra Evangélikus templom: Vasárnap: 9 óra Orvosi Ügyelet Hatvan, Balassi Bálint út 16. Telefonszám: 37/ Hétfőtől csütörtökig 17 órától másnap reggel 8 óráig, és pénteken 12 órától hétfő 8 óráig próhirdetéseit feladhatja a Média Pontban (Hatvan, Kossuth tér 2.) Lőrincin, tetőteres 133nm-es összkomfortos lakóingatlan, plusz 18 nm üzlethelyiség eladó. merikai konyha nappalival, 3 szoba, pince, mosókonyha. Cirkó gázfűtés. Házi vízműrendszer kialakítva. Udvaron fedett autóbeálló, szerszámos. ház előtt bitumenes parkoló 2 autó részére. 400 nm-es gyönyörű, parkosított kert, hatalmas tujákkal, fűzfával, kerti tó (növényekkel halakkal). z udvaron kőgrill, nyársaló. Fa kerti bútorok, terméskővel kirakott hatalmas terasz. I.ár: Mogyoród, Szentjakab parkfaluban összközműves 800nm-es telek sürgősen eladó!!! Hatvan, kertvárosi részén, parkosított saroktelken 120nm-es 2,5 szobás nappalis, konyha+étkezős, fürdőszobás gázkonvektoros+cserépkályhás családi ház sürgősen eladó! I.ár.: 14,5mft Hatvan központjában igényesen felújított, átalakított, 2 szobás erkélyes, földszinti lakás eladó. fürdőben teljes vízvezeték csere. Látványkonvektoros fűtés.i.ár: 12.8 M Ft Hatvan város központjához közel, 3426nm-es telken gázkonvektoros 2 szobás konyha + étkezős, zárt beépített terasszal, részben alápincézett családi ház, ásott kúttal, ipari árammal, gazdálkodásra alkalmas kerttel eladó! I.ár.: 11,9mft ELDÓ! Görbeérnél 3098nm-es bekerített tanya 220nm-es igényesen felújított központi fűtéses családi házzal (4 szoba+nappali, ebédlő, nagy terasz, 2 fürdőszoba, garázs,40 fás gyümölcsös konyhakert, 70nm-es melléképülettel, tárolóval. ár.: 35mft Eladó Ó-Hatvanban 2+fél szobás, ebédlős 72 m2-es 4. emeleti és 2 szobás 2. emeleti 54m2-es lakás. Budapesti csere vagy más megoldás is érdekel. Telefon: Elérhetőség: Burda Gabriella: 06-20/ Hatvanban, a Szőlőhegy lábánál a Hegyalja úton eladó egy 70 nm-es, 2 szobás összkomfortos családi ház ben a családi ház igényesen felújítva lett, teljes villanyhálózat, összes nyílászáró csere,burkolás. Központi gáz fűtés radiátorokkal, alacsony rezsiköltség, légkondicionáló berendezés, beépített bútorok, riasztó, 20 nm-es garázs. Irányár: 11 M Ft Érdeklődni: Hatvanban a Zrínyi utcában 2 szoba+nappalis 80nm-es, összkomfortos családi ház, új beépített fafrontos konyhabútorral, dupla garázzsal, fúrt kúttal, tér burkolt, parkosított udvarral eladó! Ir.ár.: 17,5 millió Ft. Érd.: Hatvanban eladó 2 és fél szobás felújított cirkó fűtéses lakás, vagy csere érdekel. Horváth M. út 12. 6/24. Érdeklődni: 06-37/ , 06-30/ szoba + nappali családi ház 100 m2 Újhatvanban eladó. Garázs, melléképület, kert. Ir. ár Ft. Tel.: 06-70/ Hatvanban a Zrínyi utcában 2 szoba+nappalis 80 nm-es összkomfortos családi ház új beépített fafrontos konyhabútorral, dupla garázzsal, fúrt kúttal, térburkolt, parkosított udvarral eladó. Irányár:17,5millió Ft. Érd.: 30/ ngol tanítás a nyári szünetben is! Általános iskolásoknak (már első osztálytól), középiskolásoknak, valamint kezdő és újrakezdő érettségizett fiataloknak gyakorlattal rendelkező nyelvtanárnál Hatvanban. Tel:

7 12 hirdetés június 15.

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Versenyeredmények a 2013/2014-es tanévben Hatvani Szent István Általános Iskola Iskolai felső tagozat

Versenyeredmények a 2013/2014-es tanévben Hatvani Szent István Általános Iskola Iskolai felső tagozat Versenyeredmények a 2013/2014-es tanévben Hatvani Szent István Általános Iskola Iskolai felső tagozat A meghirdetője és a Résztvevő tanuló Elért Időpontja Felkészítő tanár pontos megnevezése neve osztálya

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011.

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. évi költségvetése Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK Név Osztály Vizsga Összeg 1. Pelyvás Lívia 11. C Német közép C 21 300 Ft 2. Farkas Gergı 12. A Angol alap C 14 200 Ft 3. Nemes Norbert Ferenc 12. B Angol közép C 21 300 Ft 4. Szabó Éva 12. B Angol közép

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a Csapat Budapesti és Pest megyei Gyermek

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 493/2009.(VI.23.) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM NAGYENYED http://www.bethlengabor.ro SZILÁGYI RÓBERT tanár műhelyvezető A Bethlen Gábor Kollégium madártávlatból Mit kell tudni a Bethlen Gábor Kollégiumról? Óvodától posztliceális

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 4/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola iszkaisko la.hu http://iszkaisko la.hu/versenyek3.html Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola Versenyek Archívum: 2009/2010, 2010/2011, 2011/2012 2010/2011 A 2011. évi Országos Z rínyi Ilona Matematikaverseny

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. Tel.: (88) 592 660 Fax: (88) 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

2010. évben megkötött vállalkozói,szolgáltatási, üzemeltetési szerződések

2010. évben megkötött vállalkozói,szolgáltatási, üzemeltetési szerződések 2010. évben megkötött vállalkozói,szolgáltatási, üzemeltetési szerződések tárgya es partner megnevezése "ÉMOP-3.1.2/A-2008-0013 sú Funkcióbővítő 1. településrehabilitáció tárgyú "Helyi közösségi Pulzus

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 173/2009.(III.19) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

Szakmódszertani iskolai gyakorlat

Szakmódszertani iskolai gyakorlat Dr. Makó Ferenc Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola 1134 Bp., Váci út 21. Tel.: 320-8233 Kapcsolattartó: Hegyesi László Első találkozó: 2014. szeptember 19. 8:45 igazgatói iroda előtt

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Alsó tagozatos Nyelvtan-Helyesírás verseny

Alsó tagozatos Nyelvtan-Helyesírás verseny 1 / 5 201031. 14:34 Alsó tagozatos Nyelvtan-Helyesírás verseny Iskola Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár neve Kategória Pontszám Helyezés Megjegyzés 1 Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Barbacs Községi Önkormányzat 9169 Barbacs, Kossuth u. 5. 91-3/2015.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Barbacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 9-én 18.00 órai kezdettel a barbacsi

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Városi Polgármesteri Hivatal. 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 JAVASLAT

Városi Polgármesteri Hivatal. 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 JAVASLAT Városi Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-131/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 7-én (szerdán) 17 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatással egybekötött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

ÉNEK - EREDMÉNYTÁBLÁZAT

ÉNEK - EREDMÉNYTÁBLÁZAT MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Verseny megnevezése Eredmény Felkészít tanár Résztvev tanulók Országos Bolyai csapatverseny

Verseny megnevezése Eredmény Felkészít tanár Résztvev tanulók Országos Bolyai csapatverseny VERSENY EREDMÉNYEK A 2012/2013-AS TANÉVBEN ORSZÁGOS VERSENYEK EREDMÉNYEI megnevezése Eredmény Felkészít tanár Résztvev tanulók országos dönt je Mártonné Rozgonyi Zsuzsa Balla Réka 7.b Tassi Timián 7.b

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. 32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Igazgató asszony tájékoztatott arról, hogy a kapott támogatást a kerületünkben működő könyvtár számára használták fel, a következő módon:

Igazgató asszony tájékoztatott arról, hogy a kapott támogatást a kerületünkben működő könyvtár számára használták fel, a következő módon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 1CJ. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár VII.-X.-XIV.-XV.-XVI.-XVII. kerületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

A tanév helyi rendje (Általános iskola)

A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. számú melléklet A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. A szorgalmi idő / a 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 1. és 3. -a alapján/ 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő

Részletesebben