11. évfolyam 1. szám december

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "11. évfolyam 1. szám 2012. december"

Átírás

1 A győri Radó Iskola dolgozóinak és diákjainak gondolatai életükről 11. évfolyam 1. szám december Kedves Olvasók! Idei első újságunk a karácsonyi ünnepek előtt jelenik meg! Szeretettel köszöntjük azokat a Radósokat, akik még sosem írtak az újságba, de most megtették! Fogadjátok érdeklődéssel az írásokat! Most inkább a tanárok igyekeztek, a diákok annyira el vannak foglalva a tanulással, hogy nem érnek rá semmi másra! Azért egy-két rajzot kaptunk tőlük! Ha figyelmesen olvastok, gyerekek, rájöhettek, hogy nem csak Ti tanultok, hanem a tanár nénik és tanár bácsik is! Sok továbbképzésen vettek részt, ezekről jó kedvű beszámolókat adtak közre. Bizony! Jókedvűen is lehet ám gyarapítani a tudást! Az ünnep közeledtével ismerkedjetek meg az egyik adventi angyallal! Advent negyedik vasárnapja angyala: A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön. Simonné Zsuzsa néni találta ezt az interneten és szeretettel ajánlja a szülők figyelmébe! Diane Loomans: Ha elölről kezdhetném a gyereknevelést Ha elölről kezdhetném a gyereknevelést, fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezem. Példálózás helyett példát mutatnék. Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék. Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék. Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot. Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat. A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék. Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném. Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat. Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről és többet a szeretet hatalmáról. A képen Fekete Boglárka és kislánya Zsolna látható

2 Itt az ideje, hogy bemutatkozzunk!: Mi vagyunk az 1.L. osztály. Azért nem jelentkeztünk idáig, mert éppen most kezdünk magunkhoz térni a csodálkozástól. Most már kezdjük érteni milyen hely is az iskola, talán most már meg is szeretjük, bár volt olyan, amikor utunkat reggel inkább az óvoda felé vettük volna. Na, de ezen már túl vagyunk! Most már örülünk neki, hogy megnőttünk, büszkék vagyunk arra, hogy iskolások vagyunk, és nagyon érdekelnek minket azok a jutalmak, amelyeket itt meg lehet szerezni. Persze az sem utolsó, hogy már nagyon sok mindent tudunk és ezt már sokszor be is bizonyítottuk! Nem tagadjuk, vannak még nehézségeink, de ezeket most őszintén bevalljuk, pl.: borzasztó dolog, hogy annyi időt kell egy helyben ülni, figyelni, és ha ez még nem volna elég, a ceruzával is meg kell barátkozni. Ráadásul a tanító néniken sincs távirányító, hogy egy gombnyomással ki lehessen kapcsolni és mikor az ember hazamegy, ugyanezeket az intelmeket hallgathatja az anyukájától és az apukájától. Bár őszintén bevallva piros pontot és dicséretet kapni mindennél jobb érzés! Most már azt is kezdjük megérteni, hogy egymásban a jót kell meglátni és nem a rosszat, tehát a piszkálódástól, verekedéstől nem leszünk jókedvűek se mi se a tanító nénik. Ilyenkor aztán sokszor elhangzik az a mondat, amit a legrosszabb hallani, amikor az ember végre az udvarra készül, ez így hangzik: OSZTÁLY VIGYÁZZ! És ez eltarthat akár 3 percig is. Továbbiakra is megígérjük, hogy megpróbáljuk betartani a szabályokat, mert lassan megértjük, hogy megéri.

3 Néhány óráig négylábú tanulója is volt iskolánknak Egyszer volt, hol nem volt, pár hónapja volt, hogy arra lettem figyelmes, nagy a sürgölődés az iskola udvarán. Gyerekek és felnőttek igyekeztek kifelé és ezt lehetett hallani: - Jaj, de aranyos! -Ó, de szép! - Honnan jöhetett? Ezek a hangok egyre kíváncsibbá tettek, kimentem az udvarra, és egy kiskutyát találtam ott. A gyerekek már izgatottan jöttek is hozzám a hírrel: Egy kölyökkutya tévedt be hozzánk. Egyszerre volt is ötlet a sorsát illetően: Tartsuk meg! Legyen az iskolának egy házőrzője! Hozzáértő kollégák felvilágosítottak, hogy a kis jövevény egy kaukázusi farkasölő kutya. Bár most olyan, mint egy plüssállatka, felnőttként óriási lesz. Úgy gondoltuk, biztosan elszökött a környékbeli udvarokból. Czirok Bence felajánlotta, hogy az utcában megkérdez néhány embert, nem ismerik-e a kutya gazdáját. Sajnos nem járt sikerrel. Én is biciklire ültem, és a környező utcákban tettem egy kört a gazdit keresve. Találkoztam két postással is, akik nem tudtak segíteni. A kutyus közben elaludt a kukák tövében, olyan fáradt volt szegényke. Bence nagyon aggódott érte! Sokat simogatta, vigasztalta. Mivel nem találtam senkit, aki ismerte volna a kutyát, felhívtam az állat menhelyet, ahonnan kijött egy fiatal hölgy és elvitte a Pápai úti telepre a kis jövevényt. Közben kiderült, hogy mégiscsak a szomszéd utcából kóborolt el a kis farkasölő, előző nap vásárolták. Az új gazdái néhány órán belül érte mentek a menhelyre és hazavitték, a kis szökevényt. Mónika néni T A N Á R O K A R A N Y K Ö P É S E I A város melletti temetőben sok ott élő híresség nyugszik. Ez nem könnyű feladat, viszont nehéz lesz. Ami késik, az nem siet és még csak nem is pontos. Ki mint veti ágyát, úgy arat. Na, akkor óvodás szinten lerajzolom Tanuljatok szorgalmasan, belőletek lesznek a jövő munkanélkülijei! Csak az első egyesért kell megküzdened, a többi már jön magától is. Simonné Zsuzsa néni gyűjtéséből. Csak nem ő mondta őket??

4 Szeptember én csapatépítő tréningen vett részt a logopédiai munkaközösség. A Bakony festői környezetében, Jásdon eltöltött két napon nem csak a szakmának, hanem a kikapcsolódásnak is szentelhettük magunkat. Miután elfoglaltuk szálláshelyeinket, kezdetét vette a munka, ahol mindenki a legjobb tudása szerint szorgoskodott. A szakmai programot követően jöhetett a megérdemelt pihenés. A közös lakoma után lovas kocsin taxiztunk el a Szentkúthoz, és a Gaja-patakon egykor működő vízimalomhoz. Este közös bográcsozás mellett beszélhettük meg a nap eseményeit, pihenhettük ki a fáradalmakat, és a közösség kedves kis meglepetésekkel köszöntötte legújabb tagjait. Másnap délelőtt folytatódott a szakmai elfoglaltság, mely után zárásul a Gajaszurdokban tett túra során üdülhettünk fel. A csodás természeti közeg, a kirándulások, az esti bográcsozás megalapozták a napok felhőtlen hangulatát, így vidáman tértünk vissza Győrbe, hogy megújult erővel, odaadással vessük bele magunkat a hétköznapi munkába. Forró Zsuzsa

5 Avagy Darnózselin szíves a vendéglátás, ízletes a paprikás krumpli, ropogósan friss a Lipóti parasztkenyér, remekbeszabott a házi rétes, a gyilkos megkerül és mindezek megkoronázásaképp még a szakmára is bőven maradt időnk. Bevallom az érdeklődést felkelteni kívánó cím egy eseményekben bővelkedő őszi napot takar. Vadász Eszter meghívására, Darnózseli szélén elhelyezkedő birtokára, a Szigetköz mélyére mentünk ezen a jeles napon. Már a házba lépve valamennyien azt a gondolatsort erősítettük egymásban, hogy a jó meleg lakásból a cserépkályha mellől bizony ki nem mozdulunk! A gondolatot a tett követte, bent maradtunk. Eszter házi tündéreket megszégyenítő figyelemmel osztotta ki a nevünket Braille írással már előre bejelölt poharakat, invitált, kínált, mosolygott, rakodott és szervezkedett. Beától remekbeszabott előadást hallhattunk és láthattunk az autizmus témaköréből, hű segítője most is Matyi volt. Szintén Bea irányításával gyilkososat játszottunk, ahol kiderült, hogy aki elsőként jól tippelte meg a gyilkos személyét, / Csilla /, azt akasztották fel a leghamarabb, hát, igen, kérem, senki sem lehet Próféta a saját hazájában, vagy szólj igazat, betörik a fejed! Megtudtuk, hogy a játékban Zsuzsa nevetgélése és jókedve felettébb gyanús Volt éppen úgy, mint Andrea, Ági vagy Anikó szótlan szemlélődése. Készítettünk folyamatábrákat, lerajzoltuk az aktuális kedélyállapotunkat, egyszóval tevékenykedtünk. A bográcsban elkészített paprikás krumplit csak melegíteni kellett, a keverésben-kavarásban a csoport egy része, míg a vakon / bekötött szemmel / terítésben Bea, Orsi, Matyi tüsténkedett. Minden flottul ment, az étel irdatlan mennyiségben fogyott, a házi rétest pedig nem hagyhattuk az asztalon, tehát azt is becsülettel elpusztítottuk. A kötetlen kávézgatás után újra szakmai vizekre eveztünk. Eszter a Billy világa című budapesti színházi előadásról adott közre kritikákat, véleményeket, amelyek olyan érdeklődést keltettek, hogy pár nap múlva Budapestre utazva Andrea, Bea, Nagy Eszter és Vadász Eszter megtekintették a színdarabot. Repült az idő, lassan indulnunk kellett. Búcsúzás előtt megpróbáltuk eltüntetni a nyomainkat. Andrea hihetetlen sebességgel mosogatott, mindenki hasznossá tette magát. Eszter kis batyukat csomagolt az útra, nehogy éhen vesszünk a közel kalória bevitele után. A mesélést, a leírást órákon át lehetne folytatni. Egyszerűen azért, mert nagyon jó volt együtt lenni! Eőry Csilla : Sej haj, Darnózselin megkondult a nagyharang. Tóban úszik három fehér vadgalamb Három fehér vadgalambnak van párja Sej haj, Darnózselin csak magam vagyok árva. Sej haj Darnózselin kiöntött a kanális Szép lányokat mind elvitte az árvíz Fogja ki hát mindenki a magáét Sej haj, ne szeresse egyik a másikáét

6 Sokunk számára nehézséget okoz a zene, a hangszeres játékának elsajátítása. Bonyolultnak, idegennek és megfejthetetlennek tűnik a hagyományos kottakép értelmezése, alkalmazása. Ha frászt kapsz, vagy kiver a víz ettől, van megoldás! Lehet egyszerűbben, könnyebben, játékosabban!! Iskolánkban immár negyedik éve próbálkozunk azzal, hogy a furulya nevű műanyag csőből, valami értelmes dallamot préseljünk ki. Néha, már sikerült is. Ezt mutattuk meg a tavalyi tanév végén megrendezett első növendékhangversenyünkön, melyet talán sokan hallottatok. Egyéb alkalmakkor, kulturális rendezvényeken is megjelentünk, és talán nem égettük magunkat feltétlenül szénné. Hogy hogyan lehet ez? Tele vagyunk őstehetségekkel? Természetesen igen, de ezen túl sokat segít egy könnyen olvasható kottarendszer, amihez nem kell sok, csak ismerni kell a színeket. Vagy talán még azt sem. Mivel az újság nem színes ezért nehéz érzékeltetni, hogy hogyan fest egy ilyen kotta, de azért megpróbálom. Ha hiszitek, ha nem ez a részlet a mindenki által ismert Titanic című film zenéjéből van. A körök, félkörök ritmusokat jelölnek, míg a színek hangmagasságokat, amihez csak azt kell megtanulni, hogy melyik színt hogyan kell lefogni a furulyán. Szóval pofon egyszerű, kérdezzetek meg bárkit, aki jár furulyaszakkörre. És persze, ha kedvet kaptatok, jelentkezzetek bátran, bárki meg tudja tanulni. A szakkör szeretettel vár minden érdeklődőt! Matyi bácsi Melicharik Ferenc 6. osztályos rajza Dékány Roland 6. osztályos rajza

7 Zenei műveltségünk fejlesztése A Budapesti Filharmónia meghívott iskolánkból 6 gyereket, akik részt vehetnek egy 10 alkalomból álló zenei barangolásra. Az első program november 8-án (csütörtökön) a BBMK-ban a Budapesti Szaxofon Quartett koncertje volt. Kíváncsian indultunk a városba, hiszen szinte senki nem ismert ezt a hangszert. Az izgalom már az induláskor elkezdődött, mert Vencit nem találtuk sehol. Mire előkerült, a buszt is sikerült lekésnünk. Ahogy beestünk a nézőtérre, már kezdődött is a hangverseny. A művészek alaposan megismertettek bennünket a szaxofonnal, annak fajtáival és sokszínű hangjával. Még a tenger morajlását és a sirályok vijjogását is sikerült elénk varázsolni. Nagyon büszke voltam a Radós gyerekekre, hiszen a gimnazistákat lepipálva mi viselkedtünk a legszebben. A koncert után felhívtak bennünket a színpadra, ahol közös képet készítettünk a művészekkel. Nekünk külön újra belefújtak a hangszerükbe. A részt vevő gyerekeknek készítettem szaxofon-totót, amit mind a hatan szinte hibátlanul töltöttek ki. Nagyszerűen éreztük magunkat. Még lesz év végéig 2 koncert és 7 szakköri foglalkozás, amit izgatottan várunk. Nagy Csabáné Ildi néni és a muzsikusok Ha már a művészetnél tartunk, akkor a költőknek is helyet ad újságunk! A kis autisták remekeltek! Kiss Patrik 1. osztályos verse: Jön a kedves Télapó Hófehér a szakálla Sok-sok ajándékot hoz Óvodába, iskolába. Domonkos Bálint 4. osztályos verse: Jön a Mikulás hosszú, kampós botjával, nagy, fehér szakállával, hosszú, piros kabátjával. Hozza a sok finomságot, csupa kedves ajándékot. De aki rossz, Annak virgácsot hoz.

8 2012. október 27.-én iskolánk közössége emlékezett Radó Tiborra, első igazgatónkra. Az ünnepélyes megemlékezés után, míg a felső tagozat a hagyományos Radó-napi megemlékezésen vett részt, az autista munkaközösség egy kis tereferére hívta meg és látta vendégül az autista csoportba járó gyerekek szüleit, testvéreket, nagymamákat, aki szép számban, közel húsz fővel vettek részt a foglalkozáson. Míg iszogattuk a finom teát és majszoltuk a Terefere kekszet, jókat játszottunk, beszélgettünk, ismerkedtünk a bemutatott kristályokkal, amik komoly érdeklődést keltettek a résztvevőkben. Hasznos dolgokat tudtunk meg a kövek és ásványok gyógyító erejéről. Megismertük és megcsodálhattuk többek között a hegyikristályt, türkizt, jáspist, kalcedont, korallt, rózsakvarcot, hematitot, tigrisszemet és még sok érdekes ásványt. Azon kívül, hogy gyönyörű kövek, kimutatták, hogy a betegségek, lelki gondok oldásában is segítenek nekünk, energiát adnak. Egy jól megválasztott kő pozitív támogatást adhat lelkiállapotunk, hangulatunk javításához is. Hogy megtudjuk, melyik kőre van szükségünk, a kezünkbe kell fognunk, végigsimítjuk és rögtön éreztük, kellemes tapintását. Ha elindít bennünk valamilyen érzést, gondolatot, akkor ez a mi kövünk. Az ásvány, amire éppen szüksége van szervezetünknek, általában felveszi kezünk melegét, ami viszont hideg marad, az pillanatnyilag nem aktuális számunkra. Érdekesség még, hogy minden jegy szülöttének megvan a maga születési köve. Használhatjuk az ásványokat ékszerként- fülbevalót, karkötőt, nyakláncot készítenek belőle -, tarthatjuk magunknál marokkőként, és belsőleg kristályvíz formájában is fogyaszthatjuk. Tartalmas beszélgetés kerekedett a témáról, hamar eltelt a délelőtt. A csoporttagok a játékokon keresztül megnyíltak, közelebb kerültünk egymáshoz, jól éreztük magunkat. Minden résztvevő megegyezett abban, hogy szükség van az ilyen alkalmakra, mindannyiunk épülését szolgálja. A jövőben is szeretnénk megteremteni az ilyen jellegű találkozások lehetőségét. H U M R Ildi néni, Heni néni, Saci néni Diákok dolgozataiból: Az oroszlán jellemzése: Hangja vastag, kitörő, látása: gonosz. A cápa jellemzése: embert nem eszik, de nem lehet benne bízni. A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak. Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba. A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda A fecske egy költöző madár, olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá! Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt. Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa. Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy a lakosai máshol laknak. A kőolajat kövekből sajtolták. Szeretettel küldi: Simonné Zsuzsa néni

9 Mit is jelent az a szó, hogy szertelen? Túláradó, felfokozott, jókedvű, mozgékony. És az, hogy SZER-TELEN? Mi vagyunk azok, akik rásegítés, vagy bármilyen szer nélkül is jól tudjuk magunkat érezni a bőrünkben. Nincs szükségünk szerre ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan, problémáinkat megfelelő módon kezelve tudjunk élni. Iskolánkban 3. éve működik a SZER-TELENÜL csoport, akiknek mis is a tagjai vagyunk. Önkéntes jelentkezésünk, valamint segítőkészségünk, érdeklődésünk, életvitelünk, magatartásunk alapján kerülhettünk ebbe a csapatba. Havonta találkozunk, és két órát töltünk együtt. A foglalkozásokat Peterka Kinga néni és Skerlanitz Ildikó néni szervezik. Mindennapi életünket érintő témákról beszélgetünk, játszunk, filmet nézünk. Idei tanévben a központi témánk a másság, ill. a SOKSZÍNŰSÉG. Elmondjuk észrevételeinket a témáról, plakátot készítünk, ill. segítőként részt veszünk az alsóbb osztályok egészségnevelő foglalkozásain. Az elmúlt találkozásunkkor Bakos Saci néni járt nálunk vendégségben. Nagyon érdekeseket mesélt nekünk a kövek, kristályok jótékony hatásairól, gyógyító erejükről. Megcsodálhattuk gyönyörű kristálygyűjteményét. Sőt, meg is tapasztalhattuk, hogy melyik kő választott minket, hiszen a számunkra megfelelő marokkő szinte felforrósodott a kezünkben. Megismertük, hogy hogyan használhatjuk a Föld kincseit szerencsehozó, védelmező vagy gyógyító kőként. Egy csoportba, közösségbe tartozni mindig jó! Segíteni is jó érzés! Ezeken a foglalkozásokon a tananyagon kívül, az ÉLETHEZ szükséges sok-sok dolgot is meg lehet tanulni. Mivel segíthetünk másoknak? Jó szóval, figyelemmel, problémáitok közvetítésével segítő felnőttek felé. Az itt megszerzett tudást, értékeket átadjuk másoknak, példát mutatunk. Forduljatok hozzánk bizalommal! osztályosok figyelem!!! Már keressük az utánpótlást!!! Jövőre ti is a csoport tagjai lehettek! Nyári Zoltán 6. osztályos rajza Színezzétek ki a rajzot! Bakos Laura 6. osztályos rajza

10 2012. szeptember 10-e óta ismerem a Radó Tibor Általános Iskolát. Igaz, hogy Győrben születtem, és néhány év kivételével itt is éltem a városban, de ez idáig nem volt szerencsém az intézményhez. Azóta viszont minden ismerősömnek, azt mesélem, hogy milyen jó itt dolgozni. Már az első napon, mikor beléptem az iskola ajtaján, éreztem, hogy itt mindig meleg a hangulat. Néhány nap alatt megismertem a kollégákat, és persze a gyermekeket, a 3.a osztályt. Elmondhatom, hogy egy hét alatt mind a 12 gyermek a kis kedvencem lett. Időm nagy részét Zsófival töltöm, aki minden nap többször elmondja, hogy mennyire kedvel. Úgy gondolom, hogy sokat fejlődött az elmúlt három hónapban, már jó néhány betűt tud írni, és olvasni. Ő idén csatlakozott az osztályhoz, és nagyon szeret ide járni. Délutánjaim a 3.b. osztályban telnek, ahova szintén nagyon szívesen megyek. Igaz, hogy sokszor fegyelmezni kell őket, de az ott tanulók is tele vannak szeretettel, és szívesen segítek nekik, ha lemaradnak egy-egy feladattal. Már sok általuk készített kis rajzzal lettem gazdagabb, amit nekem szántak. A szeptember óta eltelt idő megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy művelődésszervező diplomám mellé pedagógus oklevelet is szerezzek. Amennyiben úgy hozza a sors, hogy nem maradhatok januártól asszisztensként, akkor remélem, hogy egyszer visszatérhetek néhány hónap vagy esetleg év múlva. Addig is szeretettel és tisztelettel emlékezem az iskola vezetőire és pedagógusaira, akik mindent elkövetnek azért, hogy az itt tanulók minél többet fejlődjenek, és közben jól is érezzék magukat a hétköznapokon. Süléné Kiss Ildikó Életem a Radó Iskolában, a 8. osztályban Tavaly kerültem ebbe az osztályba. Az osztály légköre megfelel nekem, elég jó viszonyban vagyok a gyerekekkel, főleg Dáviddal és Tomival. A szerdai a kedvenc napom, mert 1 matek van, és info is van akkor, amit kedvelek. Szeretek rajzolni, imádom a rajzórákat. Érdekel a 2. világháború, ezért katonás rajzokat is szoktam csinálni. Tűfilccel szoktam rajzolni. Mi az a tűfilc? Olyan filctoll, aminek a hegye olyan vékony, mint a tű. Ezzel aprólékos dolgokat tudok rajzolni. Tamás bácsit sokszor bosszantom a technika órán, pedig nagyon szeretek az óráján lenni és barkácsolni. Sokat beszélgetünk és gyakorolunk a rehab. órákon Kati nénivel. Az osztályfőnököm, Ildi néni jól tartja a töri órákat, érdekesek számomra. Szóval, ELMEGY AZ ISKOLA. Czirok Bence

11 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése szakmai szolgáltatók igénybevételével, szolgáltatási-szervezési háttér létrehozása TÁMOP / Iskola szervezeti megújulás Intézményünk 2010 decemberében előminősített referencia-intézménnyé vált. Minősített referencia-intézményként a TÁMOP-3.1.7/-11/2-2011/0134 sz. pályázat sikeres megvalósításával működhet majd. A referencia-intézményi működésre való felkészülés iskola szervezeti átalakulást, innovációt eredményez. Referencia-intézmény fogalma A referencia- intézmény egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkező és ezt szolgáltatásaiban publikálni, valamint átadni képes közoktatási intézmény. A referencia-intézmények a közoktatás fejlesztésének minősített bázisai lesznek. A referencia-intézmény működésének célja Működőképes szervezeti, oktatásszervezési, szolgáltatás-szervezési háttér létrehozása, működtetése. Koherens, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlat folytatása. Vállalt referencia-területeken a hálózati tanuláshoz rendszeres és folyamatos minta adása. Jó gyakorlatok kínálása - adaptált formában is- az érdeklődő intézmények, szervek részére. Felsőoktatási gyakorlóhelyi funkció ellátása pedagógiai hallgatók gyakorlóterepeként. Referencia-intézményi mentor pedagógus és felsőoktatási gyakorlóhelyi mentor pedagógus team működtetése. Szervezeti és pedagógiai innovációk publikálására képessé váló intézmény létrehozása. A referencia-intézmény működésének tartalma Intézményünk két referencia-területen kíván működni: 1. Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény az integráció szolgálatában 2. Felsőoktatási gyakorlóhelyi funkció vállalása Mindkét referencia területen mentor pedagógusok végzik külső partnerekkel a szakmai szolgáltatást, amely jó gyakorlat átadásával, valamint gyakorlati képzésben részvevő pedagógiai hallgatók szakmai irányításával kapcsolatos. A szakmai team-ek kiemelt fontossággal biztosítanak lehetőséget intézménylátogatásra, hospitálásra, adaptív tanulásra, saját szakmai értékeik megismerésére és elterjesztésére. A referencia-intézmény vezetősége tudatosan tervezett kommunikációs stratégiával kívánja tájékoztatni, informálni a nyilvánosságot és a szakmai érdeklődőket aktuális tevékenységeiről. A referencia-intézmények sajátos működési tartalma a maguk által kifejlesztett és publikált jó gyakorlataik, bevált oktatási módszertanieljárásai. Intézményünk négy jó gyakorlatot tett fel az Educatio Kft honlapjára. 1. Érted(?) vagyok!- feladatgyűjtemény beszédészlelés, beszédértés fejlesztésére, módszertani segédlet pedagógusoknak, fejlesztőpedagógusoknak, gyógypedagógusoknak 2. Protetikus környezet kiépítése autizmussal élő gyermekek részére a többségi óvodákban 3. Szer-telenül Drogprevenciós program tanulásban akadályozott tanulók számára 4. Furulyaoktatás SNI gyermekek részére Ulwila módszert használó kottakönyvvel Galambos Ferencné projektmenedzser

12 Mi leszel, ha nagy leszel?!! Bizonyára számtalanszor hallottátok gyermekkorotokban ezt a kérdést családtagoktól, szüleitek barátaitól, a szomszéd bácsitól, ismerősöktől. Óvodáskorban teljes bizonyossággal tudtátok erre az egyszerű kérdésre a választ, hogy űrhajós, pilóta vagy éppen autóversenyző. Aztán amikor iskolába kerültetek, a legfontosabb feladatotok a tanulás lett és a gyermekkorotokban feltett kérdés, hosszú évekre feledésbe merült. Azonban az idén is, mint minden évben válaszút elé ért egy osztály, ők a nyolcadikosok, akik az elmúlt hetekben megpróbálták megtalálni a választ arra, hogy mi leszek,ha nagy leszek? Persze sok-sok kérdés merült fel bennük, mielőtt megszületett a válasz. A pályaválasztás ugyanis egy igen jelentős és fontos dolog a fiatalok, de talán nem túlzok, egy ember életében. Életük egyik legfontosabb döntése ez, hiszen a boldog, elégedett jövő múlik rajta. Hogy mi segítette őket a döntéshozatalban, röviden összefoglalnám, hátha a leendő nyolcadikosok számára is hasznos lesz. Októberben ellátogattunk a győri TISZK Pályaválasztási és Pályaorientációs Központba, amely a Gábor László Építőipari Szakképző Iskola tetőterében található. A TISZK ben különböző tesztek, szimulációs eszközök, számítógépen futó programok, 260 szakmát bemutató kisfilmek, előadások, kiállítások, pszichológusok és tanácsadók segítenek abban, hogy a nyolcadikosok készségeiknek megfelelő képzések közül választhassanak maguknak. Egyébként a pályaválasztási tanácsadást egyéni és csoportos formában is igénybe lehet venni. Novemberben aztán az ETO Parkban jártunk, ahol rendkívül izgalmas és érdekes szakmabemutatókat tartottak az egyes szakképző iskolák tanulói, remek hangulatot teremtettek, látványos és szórakoztató módon ismertették meg velünk a különböző szakmákat. Szintén novemberben, több iskolába is elmentünk, hogy személyesen nézhessük meg a különféle iskolák kiválóan felszerelt tanműhelyeit és az ott folyó gyakorlati munkát. Erre a Nyitott Kapuk rendezvénysorozat keretében kerülhetett sor. Így jutottunk el a Speciális Szakiskolába, a Krúdyba, a csornai Kossuth Iskolába, a Qantumba. Továbbá internet segítségével tájékozódtunk még egyéb iskolák felől. Valamennyi iskolát a nyolcadikosok szüleivel együtt látogattuk meg, így megadva annak lehetőségét, hogy a szülők gyermekeikkel teljes egyetértésben dönthessenek a leendő iskolával kapcsolatban. Kedves Nyolcadikosaim! Remélem, hogy az együtt eltöltött hetek, hónapok nem voltak hiábavalóak és mindannyian segítséget kaptatok ahhoz, hogy a jövőtökkel kapcsolatosan okos döntést hozzatok! Mert higgyétek el,hogy minden csak most kezdődik el, ezután következik életetek legizgalmasabb, legváltozatosabb, és legszórakoztatóbb időszaka, hiszen új emberek, új helyszínek, ismeretlen helyzetek várnak rátok. Hát ehhez kívánok nektek rengeteg erőt, kitartást, vidámságot és sok-sok mosolyt! Oláhné Ildi néni Radósok a főiskolán! november 26-án Mikulás versenyen képviseltük iskolánkat az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán. Élő Gergely és Pogonyi Attila asztaliteniszben bizonyította tehetségét, míg Nagy László, Rozs Martin és Tomó bá a győri FÉS labdarúgó csapatát erősítette. Mind a pingpongosok, mind a focisták nagyon szép eredményt értek el. Gergő és Attila is a legjobbak között végeztek, a győri FÉS pedig az előkelő 3. Gergő és Attila, akik ügyesek és pályaválasztás előtt állnak! helyet érte el a nemzetközi labdarúgótornán. A december sem telik el esemény nélkül. Nagy Lacival december között egy nemzetközi focikupán veszünk majd részt. Szurkoljatok nekünk ti is!! Végül pedig a versenyzők nevében is köszönöm a felkészítést Kutrovics Erzsi néninek, valamint Janeba Miklós bácsinak. A remek szervezésért pedig köszönet dr. Gönczöl Laci bácsinak. Tomó bá Hír(R)radó. A győri Radó Tibor Általános Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény újságja. Megjelenik évente 3 alkalommal 350 példányban. Szerkesztők: Nimszné Gárdonyi Éva, Nagy Csabáné, Zsédely Julianna. Nyomdai Munkálatok: Palatia Nyomda, Győr Köszönjük a Nyomda segítségét!

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063 TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 A TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 Horizontális háló a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Megvalósítás: 2012. április 1. 2012. november 0 Az elnyert

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK A 2012/2013. tanévben a következő intézményközi szakmai napok megrendezését tervezzük: 1. Szakmai nap az intervenció jegyében - Felkészítés a preventív óvodai

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése

TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése A sikeres közoktatás-fejlesztés érdekében kulcsszerep hárul a hálózati, horizontális tanulás mintaadó tartalmait

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (DOMBÓVÁR, ATTALA, DALMAND ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSAKÉNT MŰKÖDŐ INTÉZMÉNY) A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Dombóvár, 2013. február 15. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

Köszöntjük Vendégeinket!

Köszöntjük Vendégeinket! Köszöntjük Vendégeinket!. MEIXNER EGYMI Gyógypedagógiai óvoda Általános Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Kórház-pedagógiai ellátás Oldi tagintézmény Általános iskola Készségfejlesztő spec. szakisk

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Tájékoztató az Óvoda-iskola átmenetet segítő program indításáról Mohács, 2013. október 16 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20.

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális pályázatok kategóriái Megjelentetésre váró közoktatási pályázati konstrukciók: 2010-ben terveink szerint 3 (TÁMOP

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Kétegyháza KOMP-ra száll

Kétegyháza KOMP-ra száll Kétegyháza KOMP-ra száll Fekete Gabriella projektmenedzser Kétegyháza nagyközség Tartalmi-módszertani változás szükségessége Nemzeti alaptanterv Alapdokumentumok OKM Közoktatás-fejlesztési Stratégiája

Részletesebben

Felkészülés a referencia-intézményi szolgáltatás ellátására

Felkészülés a referencia-intézményi szolgáltatás ellátására TÁMOP 5900 5900 Eötvös Eötvös tér 2 tér 2 A támogatás összege: 3.863.453 Ft Fizikai megvalósítás: 2012.03.01. 2012. 10.31. A projektmenedzsment tagjai: Gombkötő Valéria projektmenedzser Kabódi Mihályné

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 5. Tanmenetjavaslat B változat

ERKÖLCSTAN 5. Tanmenetjavaslat B változat ERKÖLCSTAN 5. Tanmenetjavaslat B változat I. SZEMÉLYES KAPCSOLATOK Célok: 1. Fejlesztés: Az osztály szervezetének csoportokra lehetőséget ad arra, hogy minden gyermek megtalálja, illetve tudatosan felépítse

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető:

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0524 Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra Projekt kezdete: 2012 aug. 1 Projekt vége 2012. május 31. Továbbképzési emlékeztető: 1. Változásmenedzselés

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató

ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató Bánki Vera Stark Gábor Széplaki Gyöngyi Kismartony Katalin ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató Tankönyv az alapfokú nevelés-oktatás 1-4. évfolyamai számára Miben

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK 2013. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045

ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045 ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045 Elnyert támogatás mértéke: 12 431 400 Ft Projekt időtartama: 18 hónap A kivitelezés befejezésének időpontja: 2014. augusztus

Részletesebben

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Visszajelző kérdőív. KÉPZÉS IDEJE 2014. március 27 május 9. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/3. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. május 9.

Visszajelző kérdőív. KÉPZÉS IDEJE 2014. március 27 május 9. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/3. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. május 9. Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2014. március

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

Dobbantó program Híd a munka világába

Dobbantó program Híd a munka világába Dobbantó program Híd a munka világába Az életpálya tanácsadás hazai lehetőségei műhelymunka Budapest, 2010. május 12. Bognár Mária Kovács Anikó www.fszk.hu/dobbanto Kik dobbantanak? www.fszk.hu/dobbanto

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január MegérkezettaMikulás! Kedves Olvasó! A karácsony közeledtével mindenki szívében megerősödik a szeretet érzése. Végiggondoltad már, mi is

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Az egészség, az egészséges életmód és a rekreáció olyan fogalmak, melyek a 21. században megkerülhetetlen témák és amelyeket

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Kedvezményezett: Szarvas Város Önkormányzata TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban ****** Minden gyermeknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredményesebb

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI

REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI (96) 516-050 Fax: (96) 516-054 E-mail: vuksuli@vuksuli.sulinet.hu Weblap: http://www.vuksuli.sulinet.hu Németh Péter projektmenedzser REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI CÉLJAINK SIKERKRITÉRIUM ÉRTÉKELÉS PERIÓDUSA

Részletesebben

A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA TAPASZTALATAI A TANULÓK SZEMÉVEL (TAMOP 3.1.1. / 4.2.1.)

A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA TAPASZTALATAI A TANULÓK SZEMÉVEL (TAMOP 3.1.1. / 4.2.1.) XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA TAPASZTALATAI A TANULÓK SZEMÉVEL (TAMOP 3.1.1. / 4.2.1.) IMRE ANNA BERÉNYI ESZTER ORSZÁGOS

Részletesebben

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK 1 Megjelenik havonta Szent József sztjozsef-rita@freemail.hu Iskolaközpont Újságja BALLAG MÁR A VÉN DIÁK Azért vagy itt, hogy mindent láss, Hogy értsd a szót, olvasd az Írást. Azért vagy itt, hogy mindent

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS

KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS 2014.12.03 "Akárhova fordulunk, azt látjuk, hogy óriási túltermelésünk van művelt emberekben. Ha azonban egy szakmára embert keresünk, ilyen felett nem rendelkezünk. Tagadhatatlanul

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14.

Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14. Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! Az alábbi kérdéssornak az

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ 2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ KATICA Mennyi, mennyi minden. Annyi minden történt mostanában. Áprilist zártuk a kiállítással, utána készültünk az anyák-napjára nagyon ügyesek voltak, 11-én pénteken délelőt

Részletesebben

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága II. évfolyam 10. szám 2007. JÚNIUS A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága Előszó Itt az év vége! Mindannyian elfáradtunk. A vizsgák, küzdelmek a jobb jegyért lekötötték minden energiánkat. Ezért

Részletesebben

Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése

Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0582 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Új horizont projekt A projekt összegző adatai: - A projekt megvalósításának kezdete: 2012. május 1. -

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben