HÍRADÓ. Albertirsai. Boszorkányos vásár Luca-napi kirakodó a piacon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÍRADÓ. Albertirsai. Boszorkányos vásár Luca-napi kirakodó a piacon"

Átírás

1 XXI. évfolyam, 1. szám Albertirsai HÍRADÓ Eredményekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak! Közéleti és tájékoztató lap Megjelenik minden hónap elsõ felében Bõvebb információ, archívum a város honlapján: Ft Boszorkányos vásár Luca-napi kirakodó a piacon A hagyományos Adventi vásárt nem az Erzsébet téren rendezte meg a város, hanem az albertirsai piac adott neki otthont. Most egy kicsit archaizálva az eseményt a Luca naphoz kötődően, december 13-án kínálták portékáikat a kézművesek. Fotók: Motyovszki Mária Jókívánság az új esztendőre Közhelyszerűen hangzik, ám 2008 csakugyan nehéz esztendő volt az ország, városunk és sok-sok lakótársunk számára egyaránt. Sőt! A most induló év kilátásai kifejezetten borúsak. Mégis azt gondolom, sok múlik rajtunk. Próbáljuk meg, hátha érdemes kevesebbet viszálykodni, búsongani, a gondokért fölfelé és oldalra mutogatni. Meggyőződésem: ha kis- és nagy közösségekben erősödik az összefogás ereje, mások segítésének a szándéka (annyi szép példát láttunk ezekre tavaly is Albertirsán), akkor akár eredményes, jó évünk is lehet a most induló. Minden kedves lakótársamnak kívánom, hogy így legyen! Fazekas László polgármester FIZESSEN ELŐ AZ ALBERTIRSAI HÍRADÓRA! Ha most az év elején jelzi előfizetési igényét az Albertirsai Híradóra, úgy a 2009-es évben a jelenlegi 100 Ft/hónapos, azaz 1200 forintos éves áron kaphatja meg a legfrissebb helyi hírek, események beszámolóját tartalmazó lapot. Ráadásul postai úton házhoz is szállítják Önnek, így biztosan nem marad le a legfontosabb hírekről, felhívásokról. Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal titkárságán lehet, Brtkáné Csókés Beátánál személyesen, vagy a es telefonszámon munkaidőben! Hirdessen az Albertirsai Híradóban! Igazán kedvező feltételek mellett hirdethet azt Albertirsai Híradó hasábjain. Egy oldal mindössze Ft + Áfa összegbe kerül, fél oldal Ft + Áfa, negyed oldal Ft + Áfa, nyolcad oldal pedig csak Ft + Áfa. Hirdessen a lapban, mindenképpen megéri! Hirdetését a Polgármesteri Hivatal Titkárságán adhatja fel Brtkáné Csókás Beátánál. Érdeklődni a es telefonon lehet, munkaidőben.

2 2 Albertirsai Híradó Fotók: Motyovszki Mária Tartalom VÁROSHÁZA oldal KULTÚRA oldal KÖZÉLET oldal AKTUÁLIS , 17. oldal SPORT oldal KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK oldal Adventi beszámoló: 6. oldal Ismeretlen tettes kirakatbetörés módszerével behatolt belterületen található ékszerüzletbe és onnan 60 db ezüst karláncot tulajdonított el. A lopással okozott kár Ft, a rongálással okozott kár Ft. Ismeretlen tettes az egyik lottóárusító hely előtt lezáratlan állapotban elhelyezett kék színű, 26-os Turist típusú, női kerékpárt eltulajdonította Ft értékben. Albertirsa külterületéről ismeretlen személyek 7 db, mintegy 2,85 m 3 akácfát vágtak ki és tulajdonítottak el Ft értékben. Szintén külterületen, magánszemély tulajdonát képező erdőrészből vágott ki és tulajdonított el ismeretlen tettes 5 db akácfát. A lopással okozott kár Ft. Készpénzt helyettesítő fizető eszközzel való visszaélés vétsége miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen, aki elhunyt személy bankkártyáját jogosulatlanul felhasználva, a számláról Ft pénzt vett fel. Vonaton ismeretlen tettes eltulajdonított egy bőrkabátot, benne személyes iratokkal. Az okozott kár Ft. Szintén vonaton történt utazás során ismeretlen tettes egy táskát tulajdonított el, benne személyes iratokkal és készpénzzel. Az okozott kár Ft. Ismeretlen tettes Albertirsa külterületen található italmérő helyre, maszkban és Sportdíjasok: 16. oldal RENDŐRSÉGI HÍREK fegyvernek látszó tárggyal bement, az ott kiszolgálótól követelte a bevételt, azonban a benn tartózkodók lélekjelenlétének és határozottságának köszönhetően nem sikerült a pénzt megszereznie, a helyszínről elmenekült. Rövid idő elteltével, a leírások alapján vélhetően ugyanaz a személy egy újabb külterületi újabb italmérő helyre is bement, szintén a bevételt követelte. Itt is a kiszolgáló személyzet és a vendégek lélekjelenlétének köszönhetően sikerült tervét meghiúsítani. Az ügyben a Pest megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya folytatja a nyomozást. Rászoruló családok segítése Idén is folytatta szokásos adventi ajándékprogramját az Albertirsai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. Szemőkné Szedlacsek Judit, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Major Judit alpolgármester és a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat néhány tagja 2008 adventjén 10 rászoruló családnak szerzett kellemes meglepetést azzal, hogy december 13-án, Luca napján ezer forintos vásárlási utalványt adott át számukra. Egy 6 gyermekes család pedig, ahol az édesanya egyedül neveli gyermekeit, forintos vásárlási utalványt vehetett át a jótékony küldöttségtől. S. L. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A Családsegítő és a Szociális Segítőház nevében köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik segítették adományaikkal, munkájukkal a rászoruló gyermekek karácsonyi ünnepségét: Albertirsai Daloskör, Alberti Evangélikus Gyülekezet, Alberti Evangélikus Általános Iskola, Irsai Evangélikus Gyülekezet, Albertirsai Római Katolikus Egyházközség, Albertirsa-Ceglédbercel Református Egyházközség, Albertirsai Baptista Gyülekezet, Szociális Segítőház, Móra Ferenc Művelődési Ház, SZI-PA Nyomda, Gerje Film, Gerje-Tv, MIRSA Pest Megyei Hűtőipari Zrt., DAMISOL Kft., Iker és Társa Kft., HE_MA Bt., MED. AD Egészségügyi Szolgáltató Bt., Varényi István mezőgazdasági szaküzlet, PROFI Áruház, Tollas Üzlet, Fazekas László polgármester, Major Judit alpolgármester, Sütő József, Irsa Bútorház, Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet, és még nagyon sok magánszemély és vállalkozás. Minden kedves támogatónknak sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván a megajándékozottak nevében Tenkely Béla szervező! FELOLVASÓ EST A magyar kultúra napja alkalmából felolvasó estet tartunk a Márai Sándor Városi Könyvtárban. Szeretettel meghívjuk 21-én 17 órára mindazokat, akik szívesen lennének részesei egy újabb rendhagyó irodalmi estnek. Kérem a felolvasásra jelentkezőket, hogy a kiválasztott mű szerzőjét, címét és a felolvasó nevét január 19-ig szíveskedjenek a Márai Sándor Városi Könyvtárba leadni! A felolvasás időtartama kb. 5 perc legyen. Ünnepeljük együtt a magyar kultúra napját! Szeretettel várunk minden érdeklődőt! A könyvtár dolgozói

3 Albertirsai Híradó 3 VÁROSHÁZA Kedves Lakótársam! ELSÕ KÉZBÕL TISZTELETTEL JELENTEM! 2008 a számok tükrében Hagyomány, hogy egy-egy gazdasági év után, a fenti címmel leírom a Híradóban, hogy mik voltak azok a fontosabb feladatok, amiket az esztendő során megoldottunk. Amikor ezeket a sorokat egymás alá rovom, karácsony van. Ilyenkor még nem teljes pontossággal ismertek a lassanként kimúló esztendő gazdálkodásának számadatai. Azokat majd valamikor 2009 első negyedének vége táján rögzíthetjük. Ám az alant következő számadás hűen tükrözi 2008 történéseinek lényeges elemeit. Nézzük ezeket! 2008-ban Albertirsa városa valamivel több, mint kettőmilliárd forintból gazdálkodhatott. Ez az összeg két dologra elegendőnek bizonyult. Egyrészt, alapvető feladatként biztonságosan, pénzügyi zavarok nélkül tudtuk működtetni meglévő szolgáltatásainkat, intézményeinket. Másfelől, a legszükségesebb fejlesztési, felújítási, beszerzési teendők közül jó néhányat megoldottunk belőle. Mindez nem csekélység. Manapság ugyanis hazánk településeinek többsége kényszerül időnként működési hitel felvételére, vagyis olyan kölcsönre, amit mindennapi teendői biztosítása végett kénytelen felélni. Albertirsán 2008 sorrendben a kilencedik olyan esztendő volt, amelyben nem kellett ilyen eszközzel élnünk. Mindezt olyan év után mondhatjuk el magunkról, amelynek a derekán több tízmillió forintos iparűzési adó kieséssel kellett szembenéznünk, majd (mire ennek a hatását kivédtük) megmutatkoztak a pénzügyi világválság első jelei. Térjünk rá a konkrétumok bemutatására! I. A városban elérhető szolgáltatások azok szervezői, felelősei alapján két csoportba sorolhatók. a) Az önkormányzat által fenntartottak sora eggyel, nevezetesen a kettes számú tanyagondnoki szolgálattal bővült. b) A más (nevezzük külsősnek) szolgáltató által működtetettek jelentős mértékben növekedtek. A következőkre gondolok: TESCO, DM áruház, K&H Bank-fiók, új gyógyszertár a volt sportpálya helyén formálódó városközpontban, a Pesti út Vasút utca sarkán átadott üzletház. Bár ez utóbbiak nem önkormányzati beruházás termékei, de létrejöttükhöz jelentős mértékű közreműködésünkre volt szükség. II. Beruházási, fejlesztési eredményeinket három csoportra osztom. a) Saját fejlesztésként megvalósultak: a Rákóczi utca jelentős, valamint a Koltói egy rövid szakaszára, összesen 2544 m 2 felületen új aszfaltréteg került. A munka ezer forint értékű, melyből ezer forintot állami pályázaton nyertünk, folytatódott gyalogjárda építési akciónk, ám 2008-ban alábbhagyott a tempója, mivel lakótársaink közül kevesen jelentkeztek az önkormányzattal közös beruházásra. Így ezzel a technikával most csupán 73 folyóméter új járda létesült. Viszont óriási hiányt pótoltunk a Somogyi utca ilyen szempontból foghíjas szakaszán (416 fm), ezer forintból épített új járdával. Szennyvíztisztítónk kettőszáznyolcvanhat millió forint értékű felújítása év végén befejeződött. A korszerűsítés során napi hatszázról, ezernyolcszáz köbméterre történő teljesítménybővítés, Albertirsa utóbbi bő évtizedének legfontosabb beruházása. Mostanra a tisztítómű alkalmatlanná vált arra, hogy városunk ilyen jellegű igényeit kielégítse: hatásfoka elégtelen szintre jutott. Ilyen körülmények között gyakorlatilag egyetlen köbméterrel se lehetett volna tovább növelni a telepre beérkező szennyvíz mennyiségét. Ez azt jelenti, hogy sem a régebbi, sem pedig az új építésű lakóházakat nem köthették volna tulajdonosaik a csatornahálózatra. Természetesen ugyanez a helyzet minden olyan ipari, vagy egyéb beruházással, amely szennyvíz kibocsátással jár. Mivel ma már építési engedély sem adható ki a szennyvíz befogadásáról szóló nyilatkozat hiányában, valamennyi építtető előtt két út jelent volna meg. Az egyik, hogy lemond a tervezett beruházásról, a másik pedig a méregdrága (és ki tudja, meddig működtethető) egyedi szennyvízelhelyezés. Vagyis, a tisztítómű bővítése nélkül Albertirsa fejlődése leállt volna, miközben óriási szennyvízbírságok réme fenyegetett. Emiatt tartom az elmúlt évtized legmeghatározóbb fejlesztésének ezt a munkát. A városi sportcentrum december közepére elkészült. A közel háromszázötven millió forintból megvalósult létesítménynek része egy-egy labdarúgó verseny-, illetve edző-, továbbá egy négysávos atlétikai pálya, benne az ügyességi és a nehézatlétikai versenyek lebonyolításának lehetőségével. Megépült továbbá egy 509 fős lelátó. A hajdani vendégház teljes mértékben átalakult, s mintegy két és félszeresére bővült. Emellett az objektumhoz tartozik egy-egy szabadtéri kézi- és kosárlabda pálya, valamint a szükséges számú parkoló. A Vágóhíd utcában szennyvízcsatorna és útburkolat építésre van szükség, a sportcentrum megfelelő infrastrukturális hátterének biztosítása érdekében. A beruházás igen jelentős költségét hitelfelvételből fedeztük. Ám a feladatot ilyen módon is vállalni kellett, mert nem egy sportpályát építettünk, hanem olyan szabadtéri centrumot, központot, amely több sportág vonatkozásában évtizedekig kiszolgálja majd a város igényeit. A tömegés versenysport világában egyaránt ifjúságunk jogos igényeinek kielégítése a célunk. Ami pedig a hitelfelvételt illeti: Albertirsa tartozásállománya eddig elenyésző volt. A mostani lépés után is nagyon messze vagyunk az eladósodás csapdájától. b) Folyamatban lévő önkormányzati beruházások: Az Újtelepi Óvoda létrehozása fél évszázados ígéret teljesítését jelenti. Megvalósítása érdekében az Ady Endre utcai önkormányzati telek kiegészítéseként, annak szomszédságában, még 2006 végén ingatlant vásároltunk. A beruházáshoz szükséges anyagi forrás majd kilencven százalékát biztosító pályázaton 2008-ban nyertünk. A kivitelezés indításának előfeltételét jelentő közbeszerzési eljárást megkezdtük, miután a finanszírozási szerződést aláírtuk.mindez azt jelenti, hogy 2009-ben megépül az Újtelepen a Kreatív Kópévár, vagyis a három foglalkoztatós óvoda. A Faluház, városunk egyetlen közgyűjteményének őrzőjeként, óriási hiányt próbál pótolni néprajzi anyagának bemutatásával A huszonhat éve felújított épület héjazatát, a külső kerítést és berendezési tárgyainak, eszközeinek egy részét az elmúlt években felújítottuk. Ugyanakkor, a telken található melléképületek a Faluház felavatása óta kevés figyelmet kaptak. (Folytatás a 4. oldalon.)

4 4 Albertirsai Híradó VÁROSHÁZA 2008 nyarán a Kulturális Minisztérium pályázatán kétmillió forintot nyertünk erre a célra. A szükséges munkák rövidesen elkezdődhetnek. Továbbá 2009 első felében várható az önkormányzat és helyi vállalkozások összefogásával létrejövő kerti szaletli építése. Albertirsán ma a korábbi szemétgyűjtésnél több, a korszerű hulladékgazdálkodásnál kevesebb történik. A 2006-ban kialakított hat szelektív gyűjtősziget megjelenését követően, idén újabb előrelépést jelentett a PET-palackok háztól történő ingyenes elszállításának megszervezése. A Pesti út, Batthyány és Szentmártoni út közötti szakaszán nem megoldott a közvilágítás. A kiépítéséhez szükséges munkákat több mint egy éve megrendeltük a DÉMÁSZ Rt-től. A hihetetlen mértékű bürokratikus akadály remélt elhárultával, a tavasz derekára várható a feladat végrehajtása. c) Másokkal közösen létrehozott új értékek: E cím alatt olyan fejlesztésekről írok, amelyeknek nem önkormányzatunk a beruházója, ha úgy tetszik, gazdája ám különböző mértékű szerepvállalásunk nélkülözhetetlen volt az eredményes megvalósítás érdekében. Albertirsa a lélekszámához viszonyítva nagy (bel)területen helyezkedik el. Ennek a korábban kialakult falusias, alföldi jellegű, jelentős belső kertekkel rendelkező településszerkezet az oka. Mostanra a város több pontján megértek a feltételek az ún. belső tömbfeltáráshoz. A város három különböző helyszínén zajló lakóparkszerű fejlesztés alapja közül egy (BA-KO utca és környéke az Újtelepen) teljesen, egy pedig (Alberti lakópark a Bajcsy-Zsilinszky és a Munkácsy utca között) részben ilyen cselekvés sor. A fent említett önkormányzati szerepvállalás a BA-KO Kft. által végrehajtott építkezés esetén a jelentősebb (szilárd burkolatú út zárórétegének felhelyezése, járdaépítés, közvilágítás fejlesztés). Ennek az az oka, hogy itt, a meglévő belterületi úthálózathoz közvetlenül csatlakozó új lakóterület jön létre. Az Irsai Evangélikus Gyülekezet felújította és kibővítette a Mustármag Óvodát. A fejlesztést önkormányzatunk ezer forinttal támogatta, továbbá a befejezéshez, a tűzoltóság megszigorított előírásai miatt újabb, mintegy 200 ezer forint értékű segítséget nyújtottunk. Alapvető kegyeleti igények kielégítését szolgálja a baptista és a református gyülekezet példás összefogása révén megvalósított új ravatalozó. A beruházásból önkormányzatunk ezer forinttal vette ki részét. A Tessedik Sámuel Általános Iskola Táncsics úti épületének szülői munkaközössége és pedagógusai eredményes együttműködésének köszönhető, a június elején átadott udvari sportpálya. Ez a fejlesztés minimális mértékű önkormányzati rásegítést igényelt. Az Albertirsa és Környezete Térségfejlesztéséért Alapítvány volt a beruházója a Vasút utca és a Pesti út találkozásában felépült üzletház előtti csobogónak. A létesítmény teljes egészében az alapítvány és helyi vállalkozók áldozatvállalásának a gyümölcse. Megvalósítása az önkormányzat részéről mindössze némi szervezőmunkát igényelt. Köszönet érte valamennyi adományozónak és közreműködőnek! A Balatonszárszói Ifjúsági Táborban tizenhárom Dél-Pest megyei önkormányzattal közösen, ezer forintért két faházat újra cseréltünk. Az új városközpont kialakítása több lépcsőben, sikeresen zajlik. Úgy érzékelem, hogy a valamikori sportpálya két szélső sávjában lezajlott építkezések a kétkedők, sőt a korábbi ellenzők többségét is meggyőzték a beruházás szükségességéről. A TESCO nem csúnya fémdobozt, hanem esztétikai szempontból a központba illeszthető házat épített. Eközben az áruház nem borította föl a környék közlekedési rendjét. A Baba utca felőli épület sokak szerint szép, a benne helyet foglaló szolgáltatók száma növekszik. A középső, önkormányzati tulajdonban maradt terület az egyetlen, amelyen egyelőre nem látszik előrelépés. Ennek az az oka, hogy (a korábbi ígéretek ellenére) nem került kiírásra olyan európai uniós pályázat, amelyen városunk elindulhatott volna, az új városháza programjával. III. Változtatások munkánk keretein A jövő felelős tervezéséhez szükség van a gyakorlati munkavégzés szabályait meghatározó keretek (regulák, tanulmányok) létrehozására. Ezek közül ban a következőket tudtuk megalkotni: tavasszal módosítottuk városunk rendezési tervcsomagját. A változtatások nagy többsége azokat a területeket érintette, melyeken a jövőben sor kerülhet újabb tömbfeltárásokra, vagyis utcanyitásokra, a képviselő-testület elfogadta az Albertirsa belső területeire vonatkozó közlekedési koncepciót. Kedves Lakótársam! Itt és most, terjedelmi korlátok miatt az önkormányzat életének, munkájának csupán néhány, konkrét elemére tudtam kitérni. Ennél természetesen sokkal összetettebb, árnyaltabb volt mindaz, ami során Albertirsán történt. Az itt leírt néhány visszatekintő gondolat tán elegendő mindennek az értékeléséhez. Az értékeléshez, amely az Ön dolga. Az enyém pedig a köszönet, az együttműködésért, az időnkénti vélemény nyilvánításért és biztatásért, s az olykor szükséges türelemért. Tisztelettel: Fazekas László polgármester A KÉPVISELŐ-TESTÜLET DECEMBERI ÜLÉSEIRŐL Mégsem adhatják át az új Sportcentrumot a megadott határidőre Szinte az utolsó pillanatban, egy, a sportpálya beruházást hátráltató ügy miatt, december 11-re rendkívüli testületi ülést hívott össze Albertirsa város polgármestere. A tárgya a Lisznyai Építőipari Kft.-vel kötött vállalkozási szerződés módosításának kérdése volt. Az előbb említett céget érvényes közbeszerzési eljárást követően bízta meg a város a készülő sportcentrum kiszolgáló létesítményeinek a kivitelezésével. Bár a létesítmény a december közepére megadott határidőre szinte 100%-osan elkészült, egy aprónak tűnő, ám korántsem lényegtelen létesítmény, a gyepszőnyeg borítású pálya locsolásához szükséges kút fúrását mégsem tudta a cég a megadott időpontra elkészíteni. Ennek nem anyagi, nem technikai okai voltak, mindössze az, hogy a városban tevékenykedő Dolina Zöld Kör elnevezésű civil szervezet a létesítmény engedélyezéséhez szükséges dokumentáció engedélyezésénél nem mondott le a fellebbezési jogáról, így az egyelőre nem emelkedhetett jogerőre. Az engedély nélkül a cég nem kezdheti meg a kút fúrását, és gépészeti egységek beszerelését. Fazekas László polgármester szerint, az semmi esetre

5 Albertirsai Híradó 5 VÁROSHÁZA sem adott, hiszen ebben a szituációban a kivitelezőnél egy vis major helyzet adódott, hogy a határidőt tolják ki és kötbérezzék a kivitelezőt. Jelen esetben csak egy megoldást választhat a város, mégpedig azt, hogy módosítja a vállalkozási szerződés egyetlen egy pontját. A módosítás lényege, hogy a műszaki tartalomból kiveszik egyelőre a kutat, és így december 15-ével átadhatják a létesítményt, majd pótlólag a kora tavaszi időszakban elvégzik egy újabb megállapodás keretében a kút fúrását. A közbeszerzési referens írásban nyilatkozott arról, hogy ebben az esetben nem kell újra közbeszereztetni a kutat, így nagyobb csúszásra nem kerülhet sor. Így, Fazekas László szerint, ez a legbiztonságosabb megoldás. Nagy László arra kért választ, hogy mi okozta azt, hogy 2 és fél hónapig nem sikerült engedélyt szerezni? Kérdésként merült fel a részéről az is, hogy az ülés napján történt-e érdemi változás a hatóságok álláspontjában? Tóth Sándor arra kért választ, hogy a fellebbezésre jogosult 7 szervezet részéről ki mondott le a fellebbezés jogáról, és az, aki nem volt hajlandó, nem fogja-e megakasztani a további kútfúrást? Kérdés az is, hogy egy működő pályánál mikor tudják majd megoldani ezt a munkát? Lisznyai Sándor válaszában jelezte, hogy a kút a kivitelezés második ütemében szerepelt, melyet első lépésben terveztetniük kellett, majd a szakhatósági engedélyeket kellett megszerezniük rá. Ennek az átfutási ideje rendkívül hosszadalmas, ám miután a Dolina Zöld Kör ügyféljoggal bejelentkezett az érintett környezetvédelmi szakhatóságnál, így őket ki kellett értesíteni a dokumentációval kapcsolatban. Ők későn vették át, és nem fogadták el a határozatot. Dr. Kiss Tibor jelezte, hogy a Dolina Zöld Kör egyik képviselője jelezte neki, hogy a hatóság a mai napon visszavonja a határozatot. Fazekas László szerint, akkor, amikor lemondott az ÁNTSZ, a KÖTI- VIZIG fellebbezési jogáról, akkor számára egyértelmű, hogy a Dolina Zöld Kör csak akadályozni akarja a beruházást, ezért élt a fellebbezés jogával. Nagy László a Dolina Zöld Körtől kért választ arra, hogy miért tették azt, amit tettek? A DZK nevében Buzás Edit válaszolt, szerinte a civil szervezet nem fellebbezett, csak hétfőn tudta meg, hogy ügyfél ebben az eljárásban. Ők azzal sem voltak tisztában, hogy a kútfúrás a közbeszerzési eljárás része, mivel nem ismerték a műszaki tartalmat és nem állt rendelkezésükre, idő arra, hogy ezzel megismerkedjenek. Ráadásul a mai napon (december 11.) a környezetvédelmi hatóság tájékoztatta őket arról, hogy visszavonták a határozatot, saját eljárási hibájukra hivatkozva. Fazekas László a fentiekhez hozzátette, hogy a Környezetvédelmi Szakhatóság telefonon jelezte a hivatalnak azt, hogy a tegnapi napon (december 10.) beérkezett hozzájuk a DZK fellebbezése. A település polgármestere szerint nem valószínű, hogy valótlanságot állítottak. Azt is elmondták, hogy a DZK azt jelezte a beadványában, hogy nem tudtak észrevételt tenni az eljárás során, így elképzelhető, hogy viszszavonják a határozatukat, ezt akkor még feltételes módban használták. Fazekas László szerint Albertirsán van nagyon sok ember, aki szeretné, hogy megvalósuljon a város új sportpályája, egy maroknyi csoport pedig mindent megtesz azért, hogy ezt megakadályozza. A település jegyzője hozzátette pontosításként, hogy nem most jött rá a hatóság, hogy a Dolina Zöld Kör ügyfél a kérdésben, csakhogy az érintett szervezet két hete nem vette át a levelet, melyet a számukra a hatóság kiküldött. Dr. Pécsi Angéla azt kívánta nyomatékosítani, hogy ők itt 14-en embernek az érdekét képviselik. Szeretné azt tudni, hogy a Dolina Zöld Kör hány embert képvisel? Kovács Lászlóné a DZK elnöke válaszolt a felmerültekre, szerinte őt csak 8-án keresték meg a levéllel a lakásán, amikor is átvette Lisznyai Sándortól és Jászberényi Tamástól a levelet. Másnap, mint hangsúlyozta, mikor újra megkeresték mivel fodrász volt nála, nem tudott a kérdéssel foglalkozni, ráadásul ő egy személyben nem dönthetett a kérdésben, így egy kis türelmet kért. Fazekas László visszakérdezett arra, hogy ha ez az igazság, mikor hozták meg a döntést a fellebbezésről, majd felolvastatta a testület előtt Kovács Lászlónéval, az idevonatkozó sorokat, amely bizonyítja, hogy kérték a hatóságot, hogy vonják vissza a határozatukat. Fazekas László szerint a DZK elnöke arcátlanul hazudik. Dr. Kiss Tibor is kiemelte, hogy a levél tárgya egyértelműen fellebbezés volt. Elter János, a JÜB elnöke szerint, a kivitelező valamilyen formában hibázott, így nem kell kivenni a szerződésből a kutat. Dr. Kiss Tibor javaslata szerint a két részszámlát fizesse ki a város, a végszámla összege pedig a kúttal együttes legyen. Lisznyai Sándor szerint ő mindent megtett az ügy érdekében, így az eredeti javaslatot tartja elfogadhatónak, hiszen ha most nem történik meg az átadás, így őt azonnal kötbér fizetésére kötelezik. Kovács Zoltánné dr. szerint a határidőt nem tudják módosítani, hiszen nem lehet megállapítani a pontos időpontot. Többen is az eredeti módosítás mellett érveltek. Végül szünetet rendeltek el, és a Jogi, Ügyrendi Bizottság rendkívüli ülést tartott. Egy nyilatkozatot fogalmaztak meg, melyben az érintett cég vállalta, hogy a korábbi összeg fejében, egy újabb szerződésben végzi majd el a kút fúrását. Így az eredeti határozatot 14 igennel elfogadták. Az testület munkája december 18-án rendes üléssel folytatódott. Bár az Advent közeledtével alapvetően békés és barátságos hangulatban folyt a munka, azért eseményben most sem volt hiány, hiszen az ülés elején Fazekas László polgármester dr. Makkos Gyula levelének felolvasásával kezdte a mondandóját. Ebben dr. Makkos Gyula, a 8. sz. választókörzet megválasztott képviselője bejelentette, hogy személyes okok miatt lemondott képviselői mandátumáról. Az ülésen a testület döntött a évi helyi díjak mértékéről. Ennek alapján a kommunális adó 2009-re 5000 forintról 7000 forintra emelkedik, a vízdíj a gazdálkodó szervezetek részére 240 Ft lesz köbméterenként, a magánszemélyeknek 200 forintot kell majd fizetniük köbméterenként. A csatornadíj a gazdálkodó szerveknek 240 Ft/m 3, a lakosság részére 195 Ft/m 3 lesz. Ezt követően került terítékre az önkormányzati nevelési és oktatási intézményben alkalmazandó térítési díjak mértékének a kérdése. Többen újra felhozták a Pensió 17 Kft. újabb 17%-os emelési kérésével szemben azt, hogy a céggel szemben fennálló minőségi kifogások továbbra sem szűntek meg. A lakosok számára talán már jól ismert vita eredményeként úgy döntött a testület, hogy az emelést egyelőre nem támogatja, napirendjére a kérést újra áprilisban tűzi majd. Döntöttek a Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat feladatvállalásairól is. Mint ismeretes, az elmúlt évben bevezetett plusz szolgáltatások nagy részéhez idén az állam már ad támogatást, és csökkentette a kötelező feladatok mértékét is, ennek köszönhetően a város 1-től a közösségi ellátásokat (pszichiátriai, szenvedélybetegek) megszűnteti és

6 6 az érintett rászorulók ellátását a családsegítés keretében biztosítja majd. Ez lényegében azt jelenti, hogy 2 főtől a szolgálatnak Albertirsai Híradó KULTÚRA meg kell válnia, mivel a státusza megszűnt. Sajnálatos tényként fogadták el, hogy a Duna-Tisza-közi Nagyregionális Hulladékgazdálkodási Rendszer 1-től sem tudja megkezdeni a működését, ezért a településen a hulladékszállítást továbbra is a korábbi rendszerben oldják ADVENTI BESZÁMOLÓ meg. Örömteli viszont az a tény, hogy a szállító nem emeli a díjait, így a szemétszállítás ára változatlan marad. S. L. A karácsonyi készülődés időszaka idén sem szűkölködött kulturális programokban, eseményekben. Fotók: Motyovszki Mária A sort két kiállítás nyitotta, majd a Mikulás érkezett meg, hogy köszöntse a hivatali dolgozók gyermekeit. A Móra Ferenc Művelődési Házban december 5-én Én Afrikám címmel Bernadett Arowolo alkotásaiból nyílt egy tárlat. A Káldy Zoltán evangélikus szeretetotthonban Debrei Éva természetképeiből pedig 10-én nyílt kiállítás. Ezzel párhuzamosan két jótékonysági rendezvénynek is otthont adott a Művelődési Ház ezekről a lap hasábjain még részletesen olvashatnak, december 7-én a rászoruló családok számára rendezett jótékonysági estet, majd az összegyűlt ajándékokat osztották ki egy hangulatos és melegszívű műsor keretében december 17-én. A zenés előadást a helyi Baptista gyülekezet tagjai szolgáltatták. A Művészeti Iskola tánccsoportja december 16-án lépett a nagyérdemű elé. Az est folyamán látott táncok mindegyikét egy-egy film musical-ek zenéjére állították össze a szereplők és a betanító tanárok. A legifjabb táncosok a Hugó a víziló című mese zenéjére készítették el műsorukat. A második produkció az Aladdin című musical zenéjére készült. A másodikosok mutatták be, akiknek a tavalyi tanévhez képest rengeteg új feladattal kellett megbirkózniuk. A Sex és New York című film meghódított rengeteg tv nézőt és mozirajongót. Azok is ismerik a zenéjét, szereplőit, akik nem kedvelték a filmet. Történettől függetlenül a nagycsoportban is hódított a mozifilm zenéje, ezért természetesen koreográfia is készült rá. A táncot Nagy Dóra, József Eszter, Pető Heni, Dankó Betti, Kása Zita, Csepin Barbara, Tóth Viktória, Kecser Klaudia, Drunek Sári, Fölker Orsi, Palesits Kati, Rubi Nelli adta elő. Emellett még a Shrek zenéjére és a Mamma Mia láz zenéjére és Halász Judit Bolondozó című dalára láthattak egy-egy táncot az érdeklődők. December 17-én karácsonyi hangversennyel folytatódott a sor a Művészeti Iskola nagytermében. A rendkívül gazdag és összetett repertoárt az iskola diákjai és tanárai közösen adták elő. A programban több karácsonyi dal mellett a teljesség igénye nélkül felcsendültek Beethoven, Dlugoraj, Mozart, Küffner, Bach, Corelli, Purcell, Chopin, Neruda művei is. A már hagyományos adventi hangversenyre a római katolikus templomban került sor december 20-án. A műsorban egyrészt az Albertirsai Daloskör tagjai közreműködtek Ádám Ildikó vezényletével, zongorán Gazdáné Bánlaki Erika kísért, másrészt a Művészeti Iskola

7 Albertirsai Híradó 7 KULTÚRA Fúvószenekara lépett fel, Korb Attila vezényletével. A Daloskör műsorában Boyce: Alleluja, Bárdos L.: Szent Karácsony éjjel, Bárdos L.: Ringató, Kodály. Adventi ének, Bárdos L.: Az angyal énekel, Farkas F,: Áldott éj, Csillagfényes csöndes éjjel (francia karácsonyi ének feldolg.) valamint Bach: Korál (Wohl mir, dass ich Jesum habe) című szerzeményei hangzottak el. A fúvószenekar Susato: Rondino, Charpentier: Preludium, Levezeti a feszültséget a sírás Van egy fájdalomszint ez lehet fizikai, vagy lelki, amikor az ember nem gondolkodik azon, hogy illik vagy nem, a könnyek maguktól jönnek. Amikor valaki azt tapasztalja magán, hogy örömében és bánatában is könynyen elsírja magát, ez jelentheti azt, hogy a lelki fájdalom küszöbe alacsonnyá vált, vagy telítődve van fájdalommal. Az idegrendszer túlterhelődése, a gyakori feszült állapot is jelentkezhet sírásban, és ez mindenképpen legyengült érzelmi állapotot mutat. A női könnyek elfogadottabbak, mint a férfi könnyek, hiszen a nőknél még ma is jobban elnézik, ha gyengék. A férfiak, a családtagok vagy a barátok különösen kényelmetlenül érzik magukat egy síró nő társaságában, főleg, ha ők okozták a bánatot. Van, amikor a síró nő láttán bűntudatot éreznek, és magukban keresik a hibát, hogy akaratlanul megbántották. Ilyenkor mindenképpen jelezni kell, hogy csak kimerültek vagyunk, és a sírás a felgyűlt feszültségek levezetése. A sírást kiválthatja a szomorúság, a gyász, a fájdalom, de a boldogság, megkönnyebbülés vagy beteljesülés és tehetetlenség érzése is. Sírunk csalódottság, düh esetén is, de akkor is, amikor megmenekülünk valami szorongatott helyzetből, vagy egy rég várt örömteli esemény bekövetkeztekor is. Milyen csodálatos az emberi szervezet kifinomult működése. Koska Pálné Handel: Tűzijáték szvitből- LA Paix, Handel: Messiásból- részlet, Korb Attilla: Karácsonyi egyveleg összeállítással szórakoztatták a nagyérdeműt. A műsor végén közösen Mendelssohn: Hark! The Herald, Adeste fideles és Handel: Győzelmi dalát adták elő. A szereplők a műsor zárásaként a Mennyből az angyalt és a Pásztorok, pásztorok című TÁNCHÁZ Hagyományteremtő céllal Táncházat rendezünk a Móra Ferenc Művelődési Házban Boldogasszony havának (január) 23. napjának estéjén, tól. Magyarország egyik legszebb táncát, Szatmári csárdást fogunk táncolni. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, gyermeket és felnőttet, akik kedvet éreznek a hagyományőrzéshez, egy kis népi mulatsághoz. A családias hangulat érdekében, akinek módjában áll, hozzon magával batyujában pogácsát, aprósüteményt, bort! Belépődíj: 500 Ft; Érdeklődni: a Móra Ferenc Művelődési Házban, tel: és Siposné Májer Tündénél, tel: karácsonyi dalokat a közönséggel együtt énekelték el. Az év utolsó kulturális kavalkádját most is, mint azt már megszokhattuk a Gerje- Party Fúvósegylet koncertje jelentette, ők már a 2008-as esztendőt búcsúztatták, és a 2009-est köszöntötték december végi előadásukkal. S. L. Természetfotós falinaptár Albertirsáról Csoportunk Albertirsai Természetfotók 2009 címmel falinaptárt jelentetett meg, melyeket a könyvtárban és a Polgármesteri Hivatalban lehet megvásárolni. A naptárakból befolyt összeggel Természetvédelmi Csoportunk munkáját támogatja az, aki megvásárolja. A naptár elkészítéséhez nyújtott támogatást köszönjük: A-K Diszkont (Kárpáti László), Aranypatkó Vendéglő (Réczi Pál); Damisol Kft. (Ladányi Péter); Horisont 4 Tervező Iroda (Tőrös Csaba); Pátria Nyomda (Tóth Sándor).

8 8 Lassan 10 éve lesz, hogy a Segítőház megkezdte működését. Az évek múlásával a feladatok, s az ellátási terület is jelentősen megnövekedett. Ezt egyrészt a bizalom erősödéseként, másrészt az ellátásokhoz kapcsolódó megelégedettségként értékelhetjük. Nem szabad elfeledkeznünk azonban arról sem, hogy a piacgazdaság erősödésével bizonyos réteg kiszolgáltatott helyzetbe került. Szinte mindenki számára ismeretes, hogy mennyire meghatározó a mai világban az iskolázottság, a függetlenség, a több nyelv ismerete, az egészségi állapot és a kor. Így azon szereplői a társadalomnak, akik pl. alacsonyabb iskolai végzettségűek, több gyermeket nevelnek, betegek, idősek, stb., fokozottabb figyelmet és segítséget igényelnek, mint azok, akik semmiben nem szenvednek hátrányt. Mindezen személyek segítségére, támogatására hivatott a Segítőház. A teljesség igénye nélkül bocsátom közre kollégáim tájékoztatóit, amelyből ízelítőt kaphatnak munkánkról. A közösségi pszichiátriai ellátás Munkánk során tapasztaltuk, hogy betegeink családban élnek, de vannak közöttük olyanok is, akire senki nem nyit ajtót. Ők is éreznek, vágynak valamire, és vannak terveik, ezen szükségleteknek a megoldásában veszünk részt, mint külső segítők. Betegeink nagy része legtöbbször a család lelki és testi kimerültsége miatt foglal el korházi ágyat, vesz igénybe egészségügyi szolgáltatást. Gondozottainkra egyfajta érzékenység jellemző. Nehezen küzdenek meg a hétköznapi élet mások számára egyébként szinte semmilyen problémát nem jelentő kihívásaival. Együttes erővel igyekszünk a stresszhelyzeteket elkerülni, vagy legalább is ritkítani őket. Ezáltal sok esetben megelőztük a visszaeséseket és megakadályoztuk az otthon és a kórház közötti ördögi körforgást. A pszichiátriai gondozó orvosai örömmel jelezték, hogy együttműködésünk kezdete óta, közös betegeinknél nagymértékű javulás tapasztalható. A betegeink és hozzátartozóik visszajelzései alapján mondhatjuk, hogy a közösségi ellátás irigylésre méltó szolgáltatás. Örömmel veszik, ha nehezebb időszakaikban mellettük állunk, segítünk hivatalos ügyeik intézésében, a családban előforduló konfliktusaik oldásában, leülünk velük beszélgetni, meghallgatjuk őket. Tokainé Varga Ágnes és Lebanov Károlyné A közösségi szenvedélybeteg ellátás Mint a pszichiátriai ellátásban, úgy a szenvedélybeteg ellátás keretein belül is több szakember: pszichiáter, pszichológus, addiktológusok, mentálhigiénés szakemberek bevonásával nyújtunk támaszt gondozottainknak. Továbbá csoportfoglalkozásokon beszélgetünk a kliensekkel arról, hogy mint is lehetne élethelyzetükön javítani, a társadalomba való visszaállásukat elősegíteni, számítástechnika szakkört, irodalmi foglalkozást tartunk számukra. Munkahelyet keresünk a munkanélküli klienseknek, az alkoholbetegeket az arra szakosodott kollegákhoz irányítjuk, hogy segítségükre legyenek a leszokásban, ha kell, kórházi bent fekvéssel is. Polacsek Sándor és Szeleczkiné Pap Bernadett Gyermekjóléti szolgálat április 20. óta havi rendszerességgel szerveztük meg a Tini partit a Művelődési Házban. Az ötlet a gyermekektől származott és nagy népszerűségnek örvendett, alkalmanként 150 fiatal jött el, a zsíros kenyeret és az üdítőt intézményünk biztosította. Az idén nyáron az önkormányzat jóvoltából 17 gyermeket sikerült Albertirsai Híradó KÖZÉLET A Szociális Segítőházban történt fontosabb események 2008-ban nyaralni vinnünk a balatonszárszói táborba. Nagyon jól érezték magukat, több gyermek először látta a Balatont, ez volt az első nyaralásuk december 20-án a Táncsics Alapítvány szervezésében 15 gyermeket vittünk Budapestre egy egész napos karácsonyi ünnepségre. Tapasztalatunk szerint ezeken a programokon nagyon jól érzik magukat a gyermekek. Mi, családgondozók, közelebbről és mélyebben megismerjük a gyermekeinket, ők pedig megismernek minket és nagyobb bizalommal keresnek meg. Szeretnénk ezeket a programokat tovább folytatni, és még több szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani a számukra. Szívesen várjuk a civil szervezetek és magánszemélyek támogatását ahhoz, hogy a következő évben még több gyermeknek tudjuk megszínesíteni a hétköznapját. Köszönjük azoknak az albertirsai lakosoknak, akik egész évben megtisztelnek minket használtruha, cipő és játék adományokkal, amit a rászoruló gyermekeknek tudunk átadni. Nyilas Judit, Váradi Gizella, Legéndiné Kádár Beatrix családgondozók Házi segítségnyújtás Továbbra is 3 település: Albertirsa, Ceglédbercel, Dánszentmiklós 35 idős rászorultját látjuk el gondozónőinkkel. Tavasszal utolsó stádiumban lévő rákos gondozottunknak a Máltai Szeretetszolgálat felajánlásával sikerült egy többfunkciós kórházi betegágyat szereznünk, hogy a családja körében maradhasson. Az ágy kiegészítő felszerelését adományok felajánlásából tudtuk beszerezni, amit ezúton szeretnénk megköszönni az alábbi adományozóknak: Pákozdi Zoltán, Dr. Makkos Gyula, Siposné Györe Zsuzsanna, Papp András. Október elején az idősek világnapja alkalmából az időseinket meglátogattuk egy kedves köszöntő kártyával és egy szál virággal. Az adventi készülődés során is minden idősünket köszöntöttük ajándékkal is, amit szintén felajánlásból állítottunk össze. A tél és a hideg beköszöntével megkezdődik a nehezebb élet. Ebben szeretne segíteni Önnek, Önöknek a házi segítségnyújtás szolgálata. Idős, egyedül élő, vagy csak egész nap egyedül lévő, beteg embereknek tudjuk felajánlani saját otthonukban, térítési díj ellenében a nyugdíjtól függően. Fazekas Zsuzsanna Adósságkezelés Az idei év sem volt könnyebb városunk azon lakói számára, akik valamilyen oknál fogva kiszorultak a munkavállalói világból, jövedelmük csökkent, vagy nem őrizte meg vásárlóértékét. Sajnos, a tapasztalatok azt mutatják, hogy évről-évre növekszik az adósságkezelést igénybe vevők száma. A kezdeti 4-5 ügyfél után, az idei évben 65 kliensünk közül 20-an a folyamatos kapcsolattartás révén, már tavaly óta kapcsolatot tart az adósságkezelési tanácsadóval, 25 kliensünk az idei évben igényelte a támogatást, s jogosultsága megállapításra került, 7 ügyfél kérelmét pedig nem tudtuk továbbítani, mivel nem felelt meg a törvényi előírásoknak. Siposné Györe Zsuzsanna Ügyintézés, információs szolgálat Szerencsére, nem csak a szociálisan hátrányos helyzetű lakótársainknak tudunk segítséget nyújtani, hanem azoknak is, akik számára csak a világ dolgaiban való eligazodás, egykét telefon, hivatalos ügyintézés jelent gondot. Számukra nagy segítséget jelent Turcsek Béláné Ildikó szolgálatkészsége, tájékozottsága, talpraesettsége. Tanyagondnoki szolgálat Városunk külterületein élő lakótársaink segítségére működik a tanyagondnoki szolgálat, melyben 2 körzetet lát el két tanyagondnok. Az I. számú körzetben az idén 79 fő ellátá-

9 Albertirsai Híradó 9 KÖZÉLET sáról gondoskodott Varga Tibor tanyagondnok, ebből 22 gyerek szállítása, s 13 étkező ellátása volt a feladata. A II.számú körzetben Kovács Lászlóné Mónika 23 főről gondoskodott, ebből gyerek 8 valamint étkező 8, amellett, hogy besegített a vér szállításába is. Karitatív tevékenység Az EU Élelmiszersegély program 2008 keretében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közvetítésével, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közreműködésével Albertirsán, Dánszentmiklóson, Ceglédbercelen és Mikebudán 210 család részesült élelmiszer adományban. Az adománycsomagban alapvető élelmiszerek: liszt, tészta, zsemlemorzsa és háztartási keksz volt. A csomagot azok az alábbi kategóriába tartozó szociális és pénzügyileg rászorultak kaphatták, akik létminimum alatt élnek, vagy munkanélküliek, vagy hajléktalanok, vagy kisnyugdíjasok vagy hátrányos helyzetű gyermekek. A csomagot november 18-án vehették át a rászorultak a Szociális Segítőházban. A 210 családban összesen 850 főt érintett a élelmiszercsomag, mely összességében meghaladta a 2 tonnát. A közvetítő és a közreműködő szervezeteknek köszönjük, hogy a program keretében családjaink is részesülhettek az adományban. Farkas János **** Közel 10 éve karácsonykor támogatjuk a rászoruló gyermekeket az Albertirsai Baptista Gyülekezet közös összefogásával. Az idei évben is Tenkely Béla baptista lelkipásztor szervezett jótékonysági estet a gyermekek javára, a településen élő énekkarok fellépésével, melyen belépő helyett önkéntes adományokat gyűjtött. Ez a gyűjtés egészült ki a vállalkozások, cégek, üzletek és pénzintézetek további támogatásaival. Az adományokból ajándékcsomagot állítottunk össze, amelyeket egy meghitt ünnepség keretében osztottunk ki a Művelődési Házban. A nézőtér szinte zsúfolásig megtelt zsibongó gyerekekkel. A mosolygós arcokat látva, hamar feledésbe merültek a készülődés fáradalmai. Idén is az albertirsai baptista fiatalok szerepeltek, akik a karácsonyi énekeikkel és csoportjelenetükkel igyekeztek bemutatni és átadni azt a szeretetet, amit Istentől kaptak. Néhány gondolat a jelenetből: E Karácsonykor Jézus születésére emlékezünk, aki azért született meg erre a földre, sok évvel ezelőtt, hogy az embereknek segítsen. Ma is szereti az embereket és titeket is, szeretne mindig mellettetek állni, és segíteni nektek. Ünnepélyünk után átélhettük a megajándékozás örömét, melyet fokozott, hogy valóban olyan gyerekek számára adhattunk csomagokat, akik nem élhetnek jó körülmények között. Így az elmúlt évekhez hasonlóan közel kilencven családban, több mint kétszáz gyermek kapott ajándékot. Ezúton is megköszönjük a támogatásokat és a segítő munkát minden közreműködőnek. Tenkely Béláné Intézményvezetői gondolatok Hosszú idő 10 év. Ha végiggondolom, egy szerencsés emberöltő 1/7-e. Egy város életében azonban szinte semmi. E kettősség munkál bennem akkor is, amikor az intézmény történetét végiggondolom. A nulláról indulva, a mai feladatokat végignézve, a személyi, tárgyi feltételeket tallózva bizony azt gondolom, hogy a 10 év hoszszú idő. Sok munkát, energiát, gondolatot felemésztő, időnként gyötrelmes is. S mégis, szinte semminek tűnik, ha azokra a felnőttekre, gyermekekre gondolok, akik számára mi jelentjük a biztonság egy részét, adott esetben a kapcsot a külvilághoz. Ezért fájdalmas számomra, ha a pénz hiánya miatt meg kell szüntetni meglévő, szakmailag komplex ellátást, mint a közösségi szolgálatot, még abban az esetben is, ha a közösségi szolgálat bizonyos feladatainak további ellátására mód nyílik 1. után is. A gazdasági helyzet megköveteli, hogy takarékosan működjön az intézmény. De csak takarékosan, s nem további ellátásokat megszüntetve. Ezzel én is, s a kollégáim is tisztában vagyunk, s bár nem örömmel, de tudomásul vesszük a megszorításokat. Ismerve a Tisztelt Képviselő-testület elkötelezettségét, bizton állíthatom, hogy a meglévő és jól működő szociális ellátórendszer megmarad. Ismétlődő kérdés az, hogy a fenntartó maradjon-e Albertirsa és a Humán Szolgáltató Társulás, vagy a Ceglédi Többcélú Társulás legyen? Ez aktuálisan annak függvénye, hogy az állami normatívából hogyan működtethető gazdaságosabban az intézmény. Jelenleg úgy tűnik, hogy a plusz normatíva, amelyet a Ceglédi Térséghez való csatlakozással nyernénk, nem lenne elég az ezzel együtt járó szervezeti és infrastrukturális átalakításra, fejlesztésre. Természetesen, a döntést a Képviselőknek kell meghozniuk, s nem csak Albertirsán, hanem Ceglédbercelen, Dánszentmiklóson és Mikebudán is. Siposné Györe Zsuzsanna SZALAGTŰZŐ ALBERTIRSÁN Mostantól Albertirsának, nekünk is vannak szalagosaink december 18-án, csütörtök délután őket ünnepeltük a Tessedik Sámuel Általános Iskolában rendezett szalagavató ünnepségen. Amikor néhány évvel ezelőtt, 2005 nyarán felmerült a lehetősége, hogy itt középiskola induljon, sokan kételkedtek benne, hogy a Cegléd-Monor-Budapest vonzáskörzetében elhelyezkedő Albertirsának reális esélye van fenntartani egy gimnáziumot, még ha az csak kihelyezett tagozatként, felnőtteket oktató esti gimnázium is. Azonban a szervezés elkezdődött, s a város rácáfolt a kétkedőkre. Az első évben több, mint 120 ember jelentkezett, s így Bíró Zoltán vezetésével és egy kisszámú, de lelkes tanári gárdával négy osztály számára nyílt meg a tanulás lehetősége 2005 szeptemberében a Budakalász Gimnázium Albertirsai Tagintézményében. Mára sok változás történt a tanulók létszámában (jelenleg felmenő rendszerben, négy osztályban folyik az oktatás), a tanári kar összetételében, de talán a legjelentősebb esemény mégis az, hogy az idén Vrabeczné Demeter Ágnes igazgatónő már a végzőseinket köszönthette. Most a négy évvel ezelőtt indultak közül ötvenkilencen kaphatták meg a kék szalagot, hogy jelezze számukra az elmúlt négy év munkáját, kitartását és küzdelmeit, ami sokszor valóban kemény erőpróbát jelenthetett, hiszen a munka és a család mellett a rendszeres iskolába járás, a dolgozatokra, számonkérésekre való felkészülés nem volt könnyű. Mostantól büszkén viselhetik a szalagot az ország többszáz nappalis középiskolásához hasonlóan, arra gondolva, hogy már csak egyetlen végső erőfeszítés, az érettségi vizsga áll előttük. A jeles alkalom kapcsán a Budakalász Gimnázium igazgatónője köszöntötte elsőként a végzős diákokat, majd Magócsi László, a gimnáziumnak helyet adó intézmény igazgatója mondta el jókívánságait, végül városunk polgármestere emlékezett meg a kezdetekről. A nap főszereplői azonban ők ötvenkilencen voltak: Albertirsa első két végzős gimnáziumi osztályának tagjai. Vig Ildikó

10 10 Albertirsai Híradó AKTUÁLIS ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM ÚJABB ÉRTÉKTEREMTŐ ESEMÉNY A MUSTÁRMAG ÓVODÁBAN Az amerikai tulajdonú Pfizer Gyógyszeripari Vállalat belső szervezetfejlesztő képzését nem önző módon, csak a saját érdekeit nézve szervezte meg, hanem igénye volt arra, hogy a képzés szempontjain túl a másoknak való örömszerzés és az önzetlen adakozás is teret kapjon. A cég munkatársai a csapatépítést sajátos formában valósították meg, hiszen egy teljes napig arra készültek, hogy az Irsai Evangélikus Gyülekezet Mustármag óvodájának gyermekeit műsorral és ajándékokkal lepjék meg. Mesét írtak, bábelőadást próbáltak, szerepeket osztottak és zenét komponáltak. Elkészítették a bábokat, a meseparavánt és a sok-sok gyönyörű kézműves ajándékot. Üveget festettek, gyertyát mártottak, mézeskalácsot sütöttek, gyöngyöt fűztek és ajándék dobozokat díszítettek. A felnőttek önzetlen szeretettel előadott műsorát a gyermekek rengeteg nevetéssel és mosollyal hálálták meg. Az ajándékok átadása után mindenki együtt énekelte a karácsonyi dalokat. A budapesti nagyvállalat dolgozói és a helyi evangélikus közösség tagjai bár az élet más területein dolgoznak, egy közös nemes cél érdekében példát mutatva a világnak, örömöt, szeretetet, boldogságot teremtettek önmagukban és környezetükben. Tokai Tibor az Irsai Evangélikus Egyházközség presbitere Hogy a világot és bennünket ért válság előszele (mert ez még csupán az!) mennyire elért mindannyiunkat, azzal naponta szembesülünk. Sajnos, azzal is, hogy ez nem az összetartásra, egymásra figyelésre indíttatja az embertársainkat, azt naponta tapasztaljuk. Érdekes, ugye, ha az erdőben békésen élő szarvascsaládot veszély fenyegeti, összébbhúzódnak, kört alkotnak, védik egymást... Ez az állatvilág. Míg mi, emberek?! Nézzük csak a szürke mindennapokat: egy drogériás dolgozó napilapot szeretne vásárolni a város szélén lévő, nem amatőrszinten működő üzletlánc boltjában reggel fél 9-kor. Nincs. Elfogyott. Kérdésére kiderül, csupán néhány példányt küld a kiadó. Érdeklődés a kiadónál: küldene ő többet is, de örül, ha fogy a lap, nem kérik. Csalódva megy be dolgozni, ahol reklamál egy vevő: családi fényképet, melyből egyetlen van, beadta másolatra, immár több hete, miért nem kapja végre meg?! A drogériás légből kapott magyarázatot gyárt, sok telefon, előkerül a féltve Embertelen körforgás őrzött kép, empátia nincs, kifejezés az arcán: micsoda emberek! Pedig reggel ő is reklamált..., őt sem értette meg senki. Postai dolgozó mérgelődik: aznapi kezdéssel indított akcióban, alig nyitás után már azt mondják, elfogyott az olcsó áru. Telefon a központba, utánanéznek, kiderül: nem fogyott el, raktáron van, (hogy másnap is legyen mivel becsalogatni a vevőt, így ma is vesz valamit, holnap is fog.) Hogy ez jogellenes?! Az. De bevált, még ha időnként pénzbüntetés is éri a hálózatot, ahol a legkisebb is számít... A postai dolgozó mérgesen végzi a munkáját, és ebédidőben egyszerre zárja be az ablakát a kolléganőivel, kitéve a huncut írást: Technikai szünet miatt zárva. Kérjük a szemben lévő postashop ablakhoz stb. csakhogy az is zárva..! Nevetgélés, beszélgetés, ebédelés: kollektíve. A sor dagad, vezető aki koordinálna? Talán így látja jónak... A postai dolgozó már nem is gondol az akciós áru hiányára... A gyógyszertáros, aki toporogva várja a nyitást, dühös, megjegyzést fogalmazgat magában, de már arra sincs ideje, rohan a dolgára. Hétvégén ügyel. Szép csendes nap, koraesti langymeleg, forgalom nincs. Csöngetnek: sápadt, zilált arcú középkorú beteg, most hozták meg Pestről, gyógyszerért jött, jó néhány recepttel. Ezekkel kártyázni lehetne, legalább 20 perces munka! fakad ki a gyógyszertárosnő. Betegnek ereje nincs kérdezni, mégis, mitől nem ér rá? Senki sincs mögötte, előtte. Külön díjat is felszámítanak. Csak áll elcsigázottan, menne már. Mint a gyógyszertáros a postáról pár napja..., pedig egészséges. Csak feledékeny. Mint a leírtakban szereplők mindannyian, és sokan mások, akik pedig a vevőkből, betegekből, ügyfelekből élnek, de ezt is elfelejtették már...válság ez is: az emberiesség, a humánum válsága. Talán még kezelhető, hitelfelvétel nélkül is. Próbáljuk meg! Mülhauser Fábiánné

11 Albertirsai Híradó 11 Tisztelt Képviselő Asszony! A Dolina Zöld Kör tagjai hányan vannak, kiknek és hány embernek az érdekeit képviselik? Tette fel ezt a fent idézett kérdést a december 11-ei, sebtében összehívott testületi ülésen civil szervezetünk képviselőinek. Ott és akkor nem kaptunk lehetőséget az azonnali válaszadásra. Ezért hát megtesszük jelen közpénzen kiadott köztájékoztató újságon keresztül. A kérdés tárgya a befejezéséhez közeledő Sportcentrum építkezés késedelmesen megindított öntözőkút engedélyezési eljárása ügyében merült fel a felelősök keresése kapcsán. Természetesen ezúttal is mint minden más esetben az elmúlt másfél esztendőben, ha felelősöket keresnek egy-egy problémás ügy kapcsán, a hibákért képviselőtársaival azonnal a civil szervezetünkre próbálják a saját felelősségüket áthárítani. A Dolina Zöld Kör elnöke 18 órával azt követően, hogy alpolgármesterünk két kísérőjével kikézbesítette lakására a Szakhatóság ügyféli jogosítványainkat tanúsító hivatalos értesítését, azonnal nem mondott le látatlanban a civil szervezet fellebbezési jogáról. Erre l5 nap áll rendelkezésére az ügyfeleknek. A Szakhatóság egyébként jelzésünkre írásban azonnal elismerte saját eljárási hibáját! Ezek után miért a Dolina Zöld Kör lenne a felelős a történtekért?! Nos, emiatt bélyegezte meg gyűlöletkeltő és kirekesztő módon nyilvános testületi ülésen városunk közpénzen fizetett Polgármestere és titulálta hazugnak, illetve vádolta meg Albertirsa ellenességgel civil szervezetünket. Ehhez csatlakozott ifjú Alpolgármesterünk AKTUÁLIS Nyílt válasz dr. Pécsi Angéla képviselőnek! Tisztelt Dolina Zöld Kör! Szigorúan a tárgyilagosságot szem előtt tartva kívánok válaszolni az Önök felvetésére, miszerint az öntözőkút létesítésére több mint egy éve (2007 októberében!) ZÖLD UTAT adott a testület. Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007 októberében nem hozott döntést öntözőkúthoz kapcsolódóan. Sőt sajnos Nagy László képviselő Úr is tévesen állította a december 11-én megtartott rendkívüli ülésen a szeptemberi döntést, ugyanis ezen az ülésen sem hozott ilyen tartalmú határozatot a testület. A városvezetés még június 26-án a sportcentrum beruházást előkészítő előterjesztések egyikéhez kapcsolódóan döntött arról, hogy fedezetet teremt a sportpálya kivitelezéséhez kapcsolódóan kút fúrásához. Ekkor azonban a paraméterekre vonatkozóan még nem állhatott rendelkezésünkre pontos információ, hiszen a sporttechnológiai tervek (és a generál tervek is) csak később kerültek birtokunkba. Majd amikor novemberében a Képviselő-testület a kivitelező kiválasztására közbeszerzési eljárást indított, már a műszaki tartalom része volt a kút megfúrása. Erre való tekintettel a város évi költségvetésében az ennek fedezetét jelentő összeg már nem került tervezésre. A nyertes ajánlattevő árazott költségvetésében kötelező szabad nép félórás stílusú megnyilatkozásával, melyet szervezetünk válaszra sem tart érdemesnek. Megjegyezzük: az ott jelenlévő képviselőknek tudniuk kell, hogy az öntözőkút létesítésére több mint egy éve (2007 októberében!) ZÖLD UTAT adott a testület, a Sportcentrum beruházás kivitelezési munkáinak koordinálásával megbízott Képviselőtársuk javaslatára. Civil szervezetünk hosszú ideje folyamatos hajsza közepette végzi konkrét érdekvédő munkáját városunkért. Példának okáért, hogy a lakossági szennyvíztisztítás díja az infláció mértékét meghaladóan ne nőhessen azért, mert Önkormányzatunk nem kíván élni egy magán személlyel kötött szerződésben előírt városunkban keletkező szennyvíziszap elhelyezésére vonatkozó kötelezettség vállalás a kút kivitelezésére vonatkozóan ajánlatot tett, így annak megterveztetése, engedélyezése és kivitelezése is a Lisznyai Építőipari Kft. feladata volt. A cég a szükséges terveket megrendelte, majd annak rendelkezésre állását követően megkezdte az engedélyeztetési eljárást. A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által kiadott a létesítésre vonatkozó határozatát a Dolina Zöld Kör megfellebbezte, így az nem emelkedhetett jogerőre. Az ügyféli körbe tartozó szervezetek (akik fellebbezést nyújthatnak be) közül csupán egy szervezet nem mondott le fellebbezési jogáról, megakadályozva ezzel a kút létesítését. A szakmai szervezetek (ÁNTSZ, Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság) nem emeltek sem jogi, sem szakmai kifogást a megvalósítással szembe, a Dolina Zöld Kör igen Annak érdekében, hogy a létesítményt városunk mielőbb használatba vehesse, a Képviselő-testület úgy döntött, hogy a kút létesítését kiveszi a vállalkozási szerződés műszaki tartalmából, és ennek összegével csökkenti a szerződéses összeget. A Lisznyai Építőipari Kft. pedig kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett arra vonatkozóan, hogy amikor a jogerős létesítési engedély rendelkezésre áll, elvégzi a szükséges munkálatokat, az teljesítésének megkövetelése jogával. Ehelyett inkább a lakossági díjtétel évi megemelésében gondolkodnak képviselőink ismereteink szerint. Nos, ilyen és ehhez hasonló kérdések feszegetése-felvetése az oka az Önkormányzat és civil szervezetünk közötti állandó konfliktusoknak. Emlékeztetőül: a december 20-ai testületi ülésen az A.H. -ból megtudva az alábbiakról is döntöttek tisztelt képviselőtársaival: A képviselőtestület elhatárolódik minden olyan tevékenységtől, amely az országban és városunkban a gyűlöletkeltésre, a kirekesztésre és megfélemlítésre alkalmas. A fent leírtak szolgáljanak településünk minden lakosa így Képviselő Asszony számára is tanulságul. Dolina Zöld Kör eredeti ajánlatukban szereplő vállalási áron. Az már csak a sors furcsa fintora, hogy ismét a Dolina Zöld Kör tevékenysége miatt kellett rendkívüli testületi ülést tartani, és ismét a Dolina Zöld Kör fellebbezése akadályozta meg azt, hogy zökkenőmentesen folytatódhasson egy Albertirsa lakosságának érdekeit szolgáló beruházás. Érdekességképp meg kívánom jegyezni, hogy az egyesület Elnök Asszonya Kovács Lászlóné elmondása szerint a fellebbezési jogról való lemondás tekintetében egy személyben nem hozhatott döntést, csak a tagság véleményének kikérését követően. A fellebbezés benyújtására vonatkozóan ezek szerint ugyanez az eljárási szabály nem állt fenn, az erről szóló döntés ugyanis kevesebb, mint 24 óra alatt született meg. Kérem Önöket, hogy amennyiben legközelebb a város Képviselő-testületének döntésére hivatkoznak, tegyék azt sokkal nagyobb körültekintéssel, elkerülendő, hogy szervezetük a hiteltelen állítások ingoványos mezejére tévedve süppedjen alá. Ui.: Bizonyára csak az én figyelmemet kerülte el a Képviselő Asszony által feltett kérdésre adott válaszuk, pedig most is meg lett volna a lehetőségük a válaszadásra, csakúgy, mint a testületi ülésen. Tisztelettel: Jászberényi Tamás alpolgármester

12 12 A Magyar Madártani Egyesület (MME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Csoportjának (Jászkun Természetvédelmi Egyesület) a tulajdonában lévő, és helyi védettséget élvező gyurgyalagosunknál dolgoztunk december 14-én, vasárnap délután. A kellemetlen, esős időjárás ellenére csak nekivágtunk, hogy a 7 db (egerészölyveknek, baglyoknak szánt) T-fát leássuk a partfal fölötti lucernásban. Hogy mindenki tisztában legyen, hogy mi is ez a T-fa, itt egy kis információ: a fent nevezett természetvédelmi berendezéseket (amik egy-egy oszlop tetejére erősített vízszintes rúd) olyan helyekre létesítik, ahol a ragadozó madaraknak nincs semmiféle vadászatra (leshelynek) alkalmas tereptárgya (például: fa, épület, villanyoszlop), amiről táplálékukat megláthatnák. A gyurgyalagosunk felett lévő lucernát azzal a céllal vetették az MME szakemberei, hogy a nyári időszakban virágai odavonzzák a gyurgyalagok legfőbb táplálékait, a rovarokat. Viszont nemcsak a rovarok szeretik a lucernát, hanem a rágcsálók is, amik rendkívüli módon elszaporodtak a ragadozó madarak rossz vadászati lehetőségei miatt. Hiányoznak azok a fák, amik leshelyül szolgálhatnának vadászataikhoz. Ennek a problémának a megoldásában szerettünk volna segíteni tollas kedvenceinknek a beülő T-fák kihelyezésével. Az esőzések miatt autóval meg sem tudtuk közelíteni a helyszínt, így kénytelenek voltunk gyalog, kézben felhordani a szükséges dolgokat a közel 500 méterre lévő lucernáshoz. Hát nem volt egyszerű feladat kiásni a 7 db cm-es gödröt az alul száraz, kőkemény agyagban, de két óra izzasztó munkával sikerült. Jóleső érzéssel hagytuk magunk Albertirsai Híradó AKTUÁLIS mögött a terített asztalt, hogy most már ülő alkalmatosságot is eszkábáltunk hozzá, megkönnyítve ezzel ragadozó madaraink rágcsáló pusztítását. Alig tudtam kivárni a következő napot, hogy a munkából hazafelé arra kanyarodjak, hogy megnézzem vajon birtokba vették-e már az eszközöket a madarak. Hát azt az érzést nem kívánom senkinek! A szemétbányától távcsővel figyeltem előző napi munkánk helyszínét. Megrökönyödve vettem észre, hogy azon a helyen, ahol a madár se jár, a hét oszlopból kettő már hiányzik, mi több, 3 jó erőben lévő fiatal éppen ott randalírozik, és a fákon töltik ki túltengő energiájukat. Fokozottan védett madarak élőhelyének rongálása egyébként is természetkárosításnak minősül, amit tetemes bírsággal sújtanak, de engem sokkal jobban felháborított az a dolog, hogy távol TERMÉSZETVÉDELMI MUNKA ÉS TERMÉSZETKÁROSÍTÁS EGY NAP ALATT, EGY HELYEN HELYREIGAZÍTÁS ÉS BOCSÁNATKÉRÉS Az Albertirsai Híradó decemberi számában a Vadásznap az Erzsébet téren című írásomban sajnálatos módon az esemény tartalmát jelentősen elferdítő tartalommal jelentek meg adatok. A hibát én követtem el, mivel nem voltam jelen az eseményen és a kapott információkat és képet alaposan félreértelmezetem. Nem fejfák voltak láthatóak a képen, hanem az összegyűlt vadásztársaságok nevei mögé sorakoztak fel a megjelentek. A kiterített állatok száma alig volt több 60-nál, és nem az állatok értelmetlen és szakszerűtlen pusztítására kívánták felhívni a figyelmet, hanem a vadásztársaságok első hivatalos felvonulását láthatták az érdeklődők, hagyományteremtő jelleggel. A súlyos és értelemzavaró, negatív tartalomért elnézést kérek. Én a kép alapján, a saját elveim alapján értelmeztem az eseményt, sajnálatos módon hibásan. Solymosi László főszerkesztő minden forgalmas úttól, szinte megközelíthetetlen helyen, nem bírt ki 24 órát 7 db (jó ügyet szolgáló) természetvédelmi berendezés anélkül, hogy vandálok ki ne szedjék, és azzal feszegessék a löszfalat (ami mondjuk rájuk is szakadhatott volna!!!), tetézve ezzel cselekedetük súlyát. A látottak annyira felháborítottak, hogy azonnal telefonért nyúltam, és kihívtam a rendőrséget. A három erős emberpalántát sikerült feltartóztatni a hatóság kiérkezéséig, akik meg is tették a szükséges lépéseket. Megegyeztünk, hogy eltekintünk a feljelentéstől, ha alapos fejmosásban részesülnek a rendőrség, és a szüleik részéről (amit remélhetőleg még aznap meg is kaptak), valamint helyreállítják az okozott kárt, amit néhány nap múlva el is végeztek. Semmivel sem volt akkor sem puhább a talaj, úgy hogy megtapasztalhatták a belefektetett munkánk súlyát, és így talán máskor előbb az eszüket fogják használni a kezük helyett! Tanuljon az esetből gyerek, szülő, mindenki! Rosszabbul, akár tragikusan is végződhetett volna a történet, ne keressük tehát a bajt, jön az sajnos magától is! Inkább védjük közösen a még megmaradt természeti értékeinket, hogy emberöltők múlva is gyönyörködhessünk a Dolinában, a gyurgyalagban, az egerészölyvben, a tarka sáfrányban! Pásztor János Attila Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoport

13 Albertirsai Híradó 13 Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa milyen keveset is tud. (Széchenyi István) Nem csak a fiataloké az iskolapad Az ősz mindig az iskolakezdés időszaka, melyet a fiatalok többkevesebb izgalommal várnak. Az idei iskolakezdést nem csak a diákok várták, hanem az ismét diákká vált MIRSA Zrt. dolgozói is. Vállalatunk az Uniós társfinanszírozású HEFOP /1-es pályázaton támogatást nyert az élethosszig tartó tanulás megvalósítására. A pályázat keretében összesen 62 fő részére végül 6 képzést indítottunk. Elsőként emelném ki a könynyűgépkezelői képzést, ennek kapcsán olyan hátrányos helyzetű dolgozók is középfokú végzettséghez juthattak, akiknek egyéb esetben nem, vagy csak nagyon nehezen lett volna A mai Pest megye jogelődje Pest-Pilis- Solt vármegye 349 évvel ezelőtt, december 4-én jött létre. Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az évfordulót MEGYENAPPÁ nyilvánította. Idén is, mint ahogy évek óta hagyományosan, ezen a napon adták át a legrangosabb megyei kitüntetéseket. Pest Megye Önkormányzata nagyra becsüli a megye lakossága, valamint közösségei által az épített és természetes környezet állapotának megóvásáért, jobbításáért és fejlesztéséért tett erőfeszítéseket, ezért e területen elért kiemelkedő teljesítmények elismerésére évtől Pest Megye Környezetvédelméért Díj elnevezéssel kitüntető díjat alapított. A Díjjal 1 db oklevél, 1 db emlékplakett és a mindenkori minimálbér 3-szorosának AKTUÁLIS lehetőségük szakmunkás bizonyítványt szerezniük. A képzés során jogosítványt szerezhettek a mindennapi hűtőházi munka kapcsán használatos gépek kezeléséhez. Másodsorban szeretném kiemelni az ECDL-Start képzést, mely egy 4 modulos, az EU-ban elfogadott számítógép használói végzettséget ad. Mai számítástechnikával átszőtt világunkban már nélkülözhetetlen a számítógép használata, így a megszerzett képesítéssel dolgozóink nem csak a munkájuk során, hanem a mindennapi életben is nélkülözhetetlen tudáshoz juthattak. Szintén nagyon fontos a nyelvtudás, mint ahogy a közmondás is említi: Ahány nyelvet tudsz annyi ember vagy. Ezt a mottót szem előtt tartva, két szinten kezdődtek meg az angol nyelvi képzések: egy alapfokú és egy haladó szinten. Egyetlen vállalat nem létezhet rohanó világunkban a kihívásokra azonnal reagálni tudó vezetés nélkül, ezt szem előtt tartva különböző vezetői szinteken és területeken két vezetői képzést is indítottunk. Egy projektmenedzsment képzést, melynek keretében megtanulták vezetőink az erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodást csapatmunka keretében. Valamint tartottunk egy LEAN-képzést is mely termelékenység növelő módszerek összességét öleli fel. Minden teljesítmény mögött egy ember áll. Ezért tartottuk kiemelkedően fontosnak, hogy dolgozóink számára biztosítsuk a személyes fejlődés KÖRNYEZETVÉDELMI KITÜNTETÉS megfelelő mértékű jutalom jár. Nagynagy örömünkre szolgál, hogy az idén alapított környezetvédelmi díjat mi kaphattuk meg elsőként a megyében! Az oklevélen az alábbi indoklás olvasható: Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoport részére Albertirsa város környezeti állapotának megóvása és fejlesztése, a környezettudatos szemlélet kialakítása érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkájuk elismeréseként. Természetesen jól esik az elismerés, de nem ezért tevékenykedtünk mostanáig, és ezután sem egy következő kitüntetés a cél. A továbbiakban is hasonló szorgalommal, lendülettel és hozzáállással folytatjuk természetvédelmi munkánkat, mert tennivaló van sajnos (!?) bőven. A kapott díjból valami hasznosat és maradandót szeretnénk létrehozni, ami valószínűleg egy esőház lesz a Dolinában. Hathatósabb, gördülékenyebb munkánkhoz szükségünk lenne még jó néhány hasonló gondolkodású egyénre, akik munkájukkal, kapcsolataikkal, ötleteikkel segítségünkre lennének környezetvédelmi munkánkban. lehetőségét, amihez a Franklin Covey 7H személyiségfejlesztési tréningjére esett a választásunk. Érdekes volt látni a az emberek arcán az évtizedek homályába vesző és ismét előtérbe kerülő izgalmat, melyet a tanulás és a tanuláshoz szorosan kapcsolódó vizsgák okoztak. Valahol mi is ismét kisdiákká váltunk. Ismét tanulni kellett órárólórára, megint házi feladatokat kaptunk, melyet a tanáraink vissza is ellenőriztek. Természetesen vizsga formájában megmérettetések vártak ránk, melyben voltak nyertesek és vesztesek, de azt hiszem összességében mindenki csak nyert. TUDÁST. Az iskolai hírekkel ismét jelentkezünk, ha befejeződtek a vizsgák, addig is kérünk minden albertirsai lakost, hogy szorítsanak értünk! Albertirsa, december 1. Gőbel Andrea Leendő csoporttársaink jelentkezését a Polgármesteri Hivatal titkárságán adhatják le. Sikerekben és madárdalban gazdag új évet kívánunk!!! Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoport

14 14 Albertirsai Híradó AKTUÁLIS Sikereink a tanév első felében Az elmúlt hónapokban tanulóink ismét dicsőséget hoztak a a Tessedik Sámuel Általános Iskolának. Diákjaink számos területen remekeltek. Novemberben a területi angol nyelvi versenyen, amely Dánszentmiklóson egy komplex vetélkedő keretében került megrendezésre, 7 környékbeli iskola csapatai közül elsők lettünk. A csapat tagjai: Bártfai Bernadett 5.b; Kőhegyi Róbert 5.c; Heitter Gergő 4.b; Csepcsényi Örs 4.b; felkészítő tanáruk: Pozsony Istvánné. A csapattagok kimagasló teljesítményükért külön dicséretet kaptak a zsűritől. A dánosi komplex verseny alsós eredményei a következők: I. Papp Lili 4.c; II. Bárdossy Kornél 4.a osztály. Felkészítőik Vrabecz Józsefné és Szokola Erzsébet. Ugyancsak Dánszentmiklóson, a zenei ki mit tud? -on az egyéni népdaléneklés kategóriában, az 1. korcsoportban I. helyezett Csepcsényi Örs 4.b; 2. korcsoportban III. helyezett Strobán Vivien 5.c; felkészítő tanáruk Szalay Zita tanárnő. Még mindig a dánosi komplex versenyen, ahol az idei évben is nagyon szép eredményeink születtek, matematika tantárgy területén is szép helyezéseket értünk el a népes mezőnyben: 7. évfolyamon II. helyezett Sárközi Bálint 7.c (felkészítette: Trappné Simó Ágnes); 8. évfolyamon I. helyezett Király Krisztina 8.b; IV. helyezett Nagy Boglárka (felkészítőjük Pusztai János tanár úr). A helyezések elosztásánal a sportversenyeken is rúgtak labdába diákjaink. A dánosi Ady-kupán a IV. korcsoport 3. helyezettje 8 csapat közül iskolánk csapata lett. A körzeti labdarúgó bajnokságban IV. korcsoportban 3. helyezést, I.-II. korcsoportban 1. helyezést, III. korcsoportban 2. helyezést értek el csapataink. Sok lelkes sportoló diákunk örömére, Jászkarajenő és Nyáregyháza fogadta el meghívásunkat egy iskolánk tornatermében Adventi készülődés és rendkívüli ajándék az Alberti Evangélikus Általános Iskolában megrendezett kézilabda tornára. Mind az osok, mind a 7-8.-osok mezőnyében az első helyet szereztük meg. Cegléden a Kossuth Lajos Gimnázium adott helyt a területi angol nyelvi versenynek. A résztvevők a környék iskoláiból érkező 8.-os tanulók, összesen 68- an mérték össze tudásukat. Feladatuk egy angol regény előzetes feldolgozása alapján egy kérdésből álló feladatsor megoldása volt. Farkas Judit, 8.a osztályos tanuló 69 pontot, Pándorfalvi Zita 8.c 66 pontot, Pető Andrea 8.a 64 pontot szerzett a 80-ból, ezzel az erős középmezőnyben végeztek. Felkészítő tanáruk Pozsonyi Istvánné. A Bolyai matematika csapatverseny 118 Pest megyei indulójából csapatunk a 24. helyet szerezte meg. A csapat tagjai: Cziegelmayer Bence 6.d, Keliger Dániel 6.b, Papp Boglárka 6.d, Tajcs László 6.b; felkészítő tanáruk Ádám Ildikó. A versenyeken induló összes kiváló diákunknak és felkészítő tanáraiknak gratulálunk. Magócsi László igazgató Fotók: Motyovszki Mária Az ünnepi készülődés áttételesen már november közepén megkezdődött az Alberti Evangélikus Általános Iskolában. November 15-én Reneszánsz bállal indult a rendezvénysorozat, majd november 30-án, Advent első vasárnapján zenés istentisztelettel folytatódott az Alberti Evangélikus templomban, amelyen a Budapesti Deák Téri Gimnázium diákjai közül hárman verset mondtak, Krizsán Kinga pedig orgonán játszott. December hónapban minden osztály délutáni foglalkozás keretében készült a közelgő ünnepekre, 5-én a Mikulás látogatott el az iskolába, majd 6-án fél tíztől a nagycsoportos óvodásoknak tartottak szabadidős foglalkozást az iskolában. Az igazi nagy ünnep persze az iskolai karácsony volt. December 20-án az Alberti Evangélikus Általános Iskola tornatermében rendezték meg az intézmény hagyományos karácsonyi ünnepségét. Mányi Sándorné az iskola igazgatója bevezető gondolataival az Advent bensőségére és szépségére hívta fel a figyelmet, majd Szmolár Attila lelkész úr egy, az ünnepi műsort indító közös imával megnyitotta a rendezvényt. A műsor elsősorban a 4. osztályosok remek Betlehemes játékára és az iskola énekkarának az előadására épült. Az igazi meglepetés valójában csak ezután következett, hiszen Dömtörfi Balázs a CitiBank Zrt. képviseletében egy rendkívül értékes oktatási csomagot adott át az Alberti Evangélikus Általános Iskolának. A cég 2001-ben indította el ezt a programot a Junior Achievement Magyarország (JAM) alapítvánnyal közösen. Az idei 130 ezer dolláros adománnyal együtt a Citi Alapítvány eddig összesen 940 ezer dollárral támogatta a Citibank Iskolatámogatási Programját Magyarországon, így országszerte 250 iskolában összesen több mint 110 ezer kisdiák tanulhat a korszerű pénzügyi-gazdasági tananyagokból. A program célja, hogy az iskolák számára elérhetővé tegyék a korszerű technológián alapuló, innovatív oktatási stratégiákat és tananyagokat, amelyek elősegítik a tanulók gazdasági, pénzügyi, matematikai és angol nyelvi ismereteinek, képességeinek és teljesítményének növelését. Az oktatási csomag egy diákvállalkozási módszertani segédeszközökből álló tananyagcsomagot is tartalmaz a közgazdasági-pénzügyi, informatikai, kommunikációs, matematika és angol nyelvi gyakorló és oktató DVD-k mellett. A szoftverek alkalmazására az oktatócsomag részeként egy korszerű laptopot és egy projektort kap minden intézmény. Az 5-8. osztályos tanulók oktatására alkalmas gazdasági és pénzügyi DVD-ket a Junior Achievement Amerikában kifejlesztett és a magyarországi viszonyokra adaptált, nyomtatott tananyagai alapján készítették el. A tanulók a JAM diákvállalkozási programjának segítségével szimulált kisvállalkozás keretei között ismerik meg a gyakorlatban a vállalkozások mindennapi életét és működését, a felelősségteljes vállalkozói magatartást. A programban részt vevő 36 általános iskola vállalkozó szellemű diákjainak lehetősége lesz a jövő év során saját diákvállalkozás alapítására és működtetésére. A sikeres diákvállalkozások a 2009-ben Budapesten megrendezendő Diákvállalkozások Országos Vásárán a piaci közönségnek is bemutatkozhatnak. Az új berendezések segítségével Mányi Sándorné az ünnep keretében egy rögtönzött kis bemutatót is tartott, és egy kedves adventi köszöntővel lepte meg az iskola diákjait. A sort a tantestület folytatta, Szmolár Attila gitárkíséretével egy karácsonyi dalt adtak elő, majd a diáksereg tagjai egyenként átvehették ajándékcsomagjaikat. S. L.

15 Albertirsai Híradó 15 SPORT Albertirsa Kupa 2008 Tollaslabda verseny a Tessedik Iskolában Gyorsulnak az események Albertirsán a tollaslabda háza táján. Bő fél év telt el azóta, hogy májusban a Tessedik Sámuel Általános Iskolába vendégül hívott korosztályos magyar bajnok gyerekek adtak ízelítőt a sportág szépségeiből. December 12-én pedig már a helyiek mutathatták meg egy hagyományteremtő verseny keretében mit is tanultak az edzőtáborban és az edzéseken. A sűrű évvégi program közepette 40 gyerek vállalta a megmérettetést a Győzelem úti tornateremben. Bátor lépésüket a Meccslabda újság 1-1 példányával jutalmazta az ütős sportok magazinjának szerkesztősége. A közös bemelegítés és a versenyszabályok ismertetése után 5 kategóriában kezdődtek el a 11 pontig tartó mérkőzések. A születési év alapján a lányokat három, a fiúkat két kategóriába sorolta a versenybíróság, ahol mindenki legalább három ellenféllel mérhette össze a tudását. A fiúk mindkét korcsoportban körmérkőzéses rendszerben döntötték el a végső sorrendet, ezért minden egyes meccs nagy jelentőséggel bírt. Ez meglátszott az eredményeken is. A vesztésre állók is végig hősiesen küzdöttek, több esetben pedig csupán egyetlen mindent eldöntő labdameneten múlt a helyezések és az érmek sorsa. Valamennyi résztvevő dicséretére válik, hogy téttől és eredménytől függetlenül minden mérkőzés példás sportszerűséggel zajlott. A lányok olyan nagy számban neveztek a versenyre, hogy mindhárom korcsoportban kvalifikációs csoportokban kellett kivívni a főtáblára való felkerülés jogát. Az izgalmak azonban már itt sem maradtak el, nem is beszélve a hangos és hangulatos szurkolásról. A lányok is azonnal rájöttek, hogy minden egyes megszerzett pont sokat számít, hiszen több csoportban is körbeveréssel zárultak a csoportküzdelmek, tehát a pontkülönbség döntött a riválisok között. Ezután következett az egyenes kieséses szakasz, ahol már nem lehetett hibázni. A ki-ki meccsek alaposan próbára tették a játékosokat. A győzelemhez a játéktudás mellett állóképességre, koncentrációra és küzdeni tudásra is nagy szükség volt. Az ifjú hölgyek azonban a tétmeccsek súlya alatt sem veszítették el jó kedélyüket. A sportszerű és nagy csatákat hozó mérkőzések után a győztesek és vesztesek is mosolyogva és a játék izgalmától lelkesen jöttek le a pályáról, igazolva Pierre de Coubertin szavait: A szépség vagy te, Sport!... Bájt és erőt te fűzöl együvé. Amíg a játékosok hozzáállásukkal, a díszvendégek jelenlétükkel adtak rangot az Albertirsa Kupának. A város képviseletében Jászberényi Tamás alpolgármester úr látogatott ki a versenyre és lehetett részese a nem mindennapi hangulatnak. Igazi szenzációt jelentett továbbá két ifjú vendég, akik amellett, hogy aktívan közreműködtek a verseny lebonyolításában, egy szabad pályán rögtönzött bemutatóval kápráztatták el a jelenlevőket. Amennyire a hangos ovációból és gyakori tapsokból ki lehetett venni, a fiúk nagy része Ádám Anna játékától volt lenyűgözve, aki a Tessedik Sámuel Általános Iskola egykori diákjaként ma a dánszentmiklósi csapat egyik húzóembere, és 15 éves kora dacára már a nemzetközi felnőtt mezőnyben is próbára tette játéktudását, méghozzá sikerrel. A lányok nagy része viszont Maka Zoltán atlétikus játékát és lehetetlent nem ismerő kitartását csodálta gyakori tetszésnyilvánítások közepette. Zoli számára nem volt szokatlan a rögtönzött szurkolótábor, hiszen 2007-ben Sanghajban a XII. Speciális Olimpiai Játékokon is sokan bíztatták, s talán ez is segítette, hogy bajnoki címmel, két arany és egy ezüst éremmel tért haza Kínából. Ennek a péntek délutánnak azonban a helyi bajnoki címek eldöntése volt a célja. Ehhez összesen 77 mérkőzésre volt szükség az öt kategóriában. A gördülékeny lebonyolításért külön köszönet illeti a versenybíróság titkárát, Bujdosó Viktóriát, aki végtelen türelemmel segítette a játékosokat, ha kellett szabálymagyarázattal, ha kellett játékvezetéssel vagy éppen az eredmények nyilvántartásával. A korábban már említett magazin mellett minden résztvevő teljesítményét elismerő oklevéllel és némi édességgel jutalmazták a szervezők. A dobogós helyezettek Magócsi László igazgató úrtól vehették át jól megérdemelt érmeiket, a díszvendégektől pedig a verseny támogatói által felajánlott ajándéktárgyakat. A verseny rendezői ezúton mondanak köszönetet a rendezvényt támogató sportszermárkáknak és cégeknek. Név szerint a Babolat-nak a felajánlott hálókért és ajándékokért, a Decathlon-nak az Artengo sportszerekért, a Karakal-nak a labdáként és díjakért, a Meccslabda Magazin-nak az újságokért, és végül de nem utolsó sorban Cserni János Örökös Magyar Bajnoknak a verseny védnökének a győzteseknek felajánlott dedikált labdákért. Mindannyian nagy örömöt és maradandó emléket szereztek! A kedves olvasók a helyezettekről a kábeltévé képújságából értesülhettek. Az Albertirsa Kupa évi küzdelmei után azonban senkinek sem érdemes a babérokon ücsörögni, hiszen 2009 tavaszán jön a következő megmérettetés, a Tessedik Kupa, amire érdemes már most elkezdeni a felkészülést! A következő találkozásig mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt Kívánunk! Szűcs Zoltán edző, versenybíró Fotók: Motyovszki Mária

16 16 Albertirsai Híradó SPORT Fotó: Motyovszki Mária SPORTOLÓK DÍJAZÁSA december 22-én ünnepélyes keretek között adta át Fazekas László polgármester és Répás László, az ASE elnöke a évi sportdíjakat. Mint azt Fazekas László hangsúlyozta köszöntőjében, az idei év minden nehézség ellenére rendkívül eredményesnek bizonyult, hiszen a sok-sok rangos eredmény mellett egy olimpikont is tudott az országnak adni a város Olteán Csongor személyében, és egy ifjúsági Európa Bajnokságon 7. helyezést elért judost, Keliger Bernadett személyében. Jó hír, hogy jövőre a szabadtéri sportok űzői sokkal jobb körülmények között folytathatják a munkájukat, hiszen elkészült az új sportkomplexum, amelyet hamarosan birtokba is vehetnek az albertirsai sportolók. Az atléták közül idén Olteán Csongor gerelyhajító, olimpiai résztvevő felnőtt válogatott, magyar bajnok, Lehoczky Árpád utánpótlás válogatott kerettag, felnőtt országos bajnokság harmadik és negyedik helyezettje, Kolompár Zsolt gerelyhajító, ifjúsági országos válogatott, magyar bajnokság győztese, középiskolai országos bajnok, aranyjelvényes atléta, Ecsedi Gergő gátfutó, utánpótlás válogatott kerettag, felnőtt magyar bajnokság negyedik helyezettje, Kovács Ferenc serdülő aranyjelvényes atléta, magyar bajnokság hatodik helyezettje és Szabó Zita gyermek korcsoportos magyar válogatott, nemzetközi verseny győztese vehetett át elismerést. A galambászok közül Bálint Tamás legifjabb, lelkes, segítőkész, a jövő nagy galambásza részesült jutalomban. A judosok közül elsőként Keliger Bernadett kapott elismerést. Ő (ifi) Ifjúsági Európa Bajnokság hetedik helyezettje, Junior Magyar Bajnokság első helyezettje, Országos Diákolimpia első helyezettje, Ifjúsági Magyar Bajnokság harmadik helyezettje; nemzetközi válogató versenyeken a magyar válogatott érmese, ponthozó: Csehországban harmadik helyezést, Lengyelországban hetedik helyezést ért el; nemzetközi és hazai A kategóriás versenyek érmese: San Marino első helyezés, budapesti bajnokság első helyezés, Bai Mare első helyezés, Bécs Open második helyezés, Grac harmadik helyezés; a Magyar Köztársaság jó tanulója jó sportolója kitüntetést kapott 2006-ban és 2008-ban; válogatott kerettag. Másodikként Nagy Ádám sportteljesítményeit ismerték el, ATLÉTIKA ő (felnőtt) Felnőtt Magyar Bajnokság ötödik helyezettje, Egyetemi-főiskolai Magyar Bajnokság harmadik helyezettje; nemzetközi A kategóriás versenyeken az alábbi eredményeket érte el: San Marino első helyezés, Bécs Open ötödik helyezés, Grac ötödik helyezés, Bai Mare ötödik helyezés, Budapest-Kupa hetedik helyezés. Elismerést kapott Hörömpő Norbert, Dávid Tibor és Deák Sándor is. Hörömpő Norbert (junior) Országos Diákolimpia második helyezettje, Junior Magyar Bajnokság ötödik helyezettje, nemzetközi szinten: San Marinoban harmadik helyezést, a Bécs Open versenyen ötödik helyezést ért el. Dávid Tibor (junior) Junior Magyar Bajnokság harmadik helyezettje, Országos Diákolimpia ötödik helyezettje, nemzetközi szinten: a Bécs Open versenyen harmadik helyezést, a Grac-i versenyen ötödik helyezést ért el. Deák Sándor (ifi) Országos Diákolimpia hetedik helyezettje, nemzetközi versenyeken az alábbi eredményeket érte el: San Marinoban első, a Bai Mare-i versenyen pedig harmadik helyezés. A Labdarúgók közül idén Vidák Gábort tartották méltónak az elismerésre. Vidák Gábor, az ifik edzője, sikeresen összefogta az elég zilált hétköznapokat megélt ifjúsági csapatot. A felnőtteknél Bálint Róbertet emelték ki. Bálint Róbert idegenként is példát mutatott a hazai játékosoknak, mind az edzésmunkában, mint a bajnoki mérkőzéseken is. A női kosárlabdában az ifik közül Paulinusz Krisztina, a felnőttek közül pedig Benkó Beáta vehette át az elismerést. A férfiaknál kosárlabdában Tóth Isti ifis, és Szuda Balázs felnőtt kosaras lett elismerve munkájáért. A férfi kézilabdázók közül Zátrok Márton, Czirókai Máté, Román Norbert vehetett át elismerést. S. L. November hónapban megkezdtük a felkészülést a évi feladatok megvalósításához. Nagyon fontos év kezdődik, hiszen végre bemutatkozhatunk a város sportszerető lakossága előtt is, és birtokba vehetjük a gyönyörű és minden igényt kielégítő új atlétika pályánkat. Az új idény első fedett pályás versenyén is indultunk. Szolnokon a serdülők versenyeztek. Közülük is kiemelkedett remek eredményeivel Szabó Zita, remek formában volt, így három számban is a dobogó csúcsára állhatott. Eredményeink: leány 60 méteres síkfutásban 1. Szabó Zita (8,05 s), 60 méteres gátfutásban 1. Szabó Zita (10,93 s), távolugrás 1. Szabó Zita (468 cm), gátfutásban Toris Fanny pedig a 3. lett (12,25 s). A fiúknál 60 méteres síkfutásban és magasugrásban is Kovács Ferenc lett a 4. A síkfutás ban 7,54 másodperccel ért célba, magasugrásban 145 centimétert ugrott. Ecsedi László edző

17 Albertirsai Híradó 17 Műszakilag átadták az új szennyvíztisztítót December 23-án délelőtt az új szennyvíztisztító telep tervezője, kivitelezője, civil szervezetek képviselői, intézményvezetők és az önkormányzat műszaki irodájának fõelõadója jelenlétében sikeresen megtörtént a település egyik legjelentősebb beruházásának a műszaki átadása. Mint azt a létesítmény tervezője hangsúlyozta a megjelentek előtt, a telep 95,75%-os tisztítási fokkal működik. Büszke arra, hogy az országban először itt, Albertirsán építettek ki egy új iszapszállító rendszert, amely talán a jövő leggazdaságosabb megoldása lehet, hiszen a szivattyúval szállított iszapot nem kell naponta elhordani. A fajlagos költsége mindössze 300 Ft/nap, tized annyi, mint a korábbi technológia. Mint azt Pozsonyi István, a polgármesteri hivatal műszaki irodájának fõelõadója elmondta, az eljáráson megjelent szakhatóságok a szennyvíztisztító telep bővítésének és korszerűsítésének műszaki átadás-átvételéhez a tervező, a kivitelező, illetve a műszaki ellenőr nyilatkozata, valamint a helyszíni szemlén tapasztaltak alapján hozzájárultak a telep üzembe helyezéséhez. A három hónapos próbaüzem sikeresen lezárult, a KERESZTREJTVÉNY Vízszintes: 1. Herczeg Ferenc gondolatának első része. 13. Nevetséges jelenet. 14. Megfigyeléssel, utánzással elsajátít. 15. Becézett falat. 16. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, de női név is. 18. Sárga németül. 19. Névnapját december 24-én tartja. 20. Végtelen fakeretek! 22. A közelebbi. 23. Vágat kezdete! 24. Belga, norvég, osztrák és thaiföldi autójelzések. 25. Sivatag Ázsiában. 27. Tova. 28. Hasonló. 30. Veri. 32. Olasz egyetemváros. 34. Nyáron üdül. 36. Julianna Sopronban élő képzőművész. 37. Folyó angolul. 38. Ír terrorszervezet. 39. Korszak. 41. Aktatáska anyaga. 43. Rijeka másik neve névelővel. 46. Fővárosa: Katmandu. 47. Német névelő betűi. 49. Idegen riadó keverve. 50. Befejezett melléknévi igenév képzője. 51. Legenda egyneműi. 53. IIKÓ. 55. Nota bene! 56. Országos Földhivatal. 58. Gyerekkorban van! 60. Kecel centruma! 61. Abban az irányban. 63. Eltűr. 64. Bélsár egyneműi. 65. Uradalma. 67. Szlovákiai település Medved ov térségében. Függőleges: 1. Gát. 2. József Attila-vers címe. 3. Íbisz eleje! 4. A -be párja. 5. Női név. 6. Befejezetlenül németül! 7. Végtelenül melegít! 8. Fennsík. 9. Amin járunk. 10. Kén és ezüst vegyjelei. 11. Kevert zene! 12. Továbbhaladt. 15. Minden hónapban. 17. Óvórendszabály röv. 20. Dorog-tokodi bányavidék. 21. Ismert szállóige Thaly Kálmán Különös színjátékából (három szóban!). 24. Feketemedve. 26. Női név. 29. Részben gyarapodik! 31. Személyes névmás. 33. Útra kel. 35. Propeller-alkatrész! 36. Trombitahang. 40. Pretoriában tartózkodik! 42. Előd. 44. Auktor. 45. Állati tenyerek. 47. Közeli AKTUÁLIS E U B tenger. 48. Cipészkés. 52. Zavartan kenek! 54. Középen szikrázik! 57. Francium és rubídium vegyjelei. 59. Kutya. 60. Ideológiai. 61. A gondolat második, befejező része. 62. Határtalan matek! 64. Udvarlás. 66. Roló közepe! 68. USA-állam (Lousiana) röv. A múlt havi rejtvény helyes megfejtése: mintavételi eredmények a telep jó működését bizonyítják. Fentiek alapján az önkormányzat benyújthatja kérelmét a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez az üzemeltetési engedély kiadására. S. L. S Z Isten a szív imádságát szereti, és nem a szónkra figyelmez. Gratulálunk a nyerteseknek: Czékus Gyuláné, Rákóczi u., Gál György, Cegléd, Öregszőlő 254, Gyócsos Györgyné, Sarló u. 2., Koska Endre, Hunyadi u., Lakatos Imréné, Bocskai köz 1. Fotó: Motyovszki Mária

18 18 A Művelődési Ház januári programja Nyugdíjas klub Színjátszó kör Társastánc Galambászok Jóga tanfolyam Véradás Diabetes Klub Jóga tanfolyam Baba-mama klub Vásár POLKA ülés Vasutas Nyugdíjas Klub Nyugdíjas Klub Társastánc Színjátszó kör Jóga tanfolyam Jóga tanfolyam Baba-mama klub MSZP Pedagógus továbbképzés. Előadók: Túró Zsuzsa pszichológus egyetemi docens, dr. Albertirsai Híradó KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK Ransburg Jenő Vásár Nyugdíjas klub Színjátszó kör Társastánc Jóga tanfolyam Jóga Baba-mama klub Jancsovicsné Bakosi Mária képzőművészeti kiállításának megnyitója a Magyar Kultúra Napja alkalmából Táncház Nyugdíjas klub Színjátszó kör Társastánc Jóga tanfolyam Polgárőrség Jóga Baba-mama klub Mazsola Óvoda farsangi bálja Az Albertirsán működő gyógyszertárak ügyeleti nyitva tartása hónapban A hétvégi ügyeletet az alábbi gyógyszertárak végzik: Január 1-4. Remény Gyógyszertár Január Irsa Gyógyszertár Január Centrum Gyógyszertár Január Remény Gyógyszertár Január 31. Irsa Gyógyszertár FELHÍVÁS Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a hulladékszállítási szolgáltatást végző ÖKOVÍZ Kft. 31-ig a háztartási vegyes hulladékkal kitett, szükség szerint összevágott fenyőfákat díjmentesen szállítja el. Albertirsa Város Polgármesteri Hivatala DECEMBERBEN ELHUNYTAK Bárány Jánosné 82 éves Madách u. 37. Lipták Istvánné 55 éves Baross u. 11. Majdányi Károlyné 103 éves Arany köz 1. Motyovszki Mihályné 101 éves Dózsa Gy. út 7. Pieczka Mihály 92 éves Zászló u. 5. Piszeczki Jánosné 80 éves Bicskei út 10. Szatmári József 75 éves Gróf Széchenyi u. 91. Vrabecz László 50 éves Pozsonyi u. 5. Háziorvosok ügyeleti beosztása január Ügyelet címe, telefonszáma: Albertirsa, Vasút u. 4. (53) Ellátási terület, illetve település neve: Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda 1. Dr. Babinszky Eleonóra 18 óráig, Dr. Zolnyan Erzsébet 18 órától 2. Dr. Zolnyan Erzsébet 3. Dr. Pécsi Angéla 4. Dr. Fógel Kristóf 5. Dr. Galiger Zoltán 6. Dr. Hajdúhegyi Ágnes 7. Dr. Galiger Zoltán 8. Dr. Fógel Kristóf 9. Dr. Pécsi Angéla (pénteki munkarend) 10. Dr. Babinszky Eleonóra (pénteki munkarend) 11. Dr. Zolnyan Erzsébet 12. Dr. Galiger Zoltán 13. Dr. Kis Ferenc DECEMBERBEN SZÜLETETT Petró János és Kemenczei Anita Bence Kalina József és Tokovszki Lívia József Maka István és Rafael Hajnalka István Dósa Albert és Janics Tímea Balázs Deák István és Márton Emőke Tímea Dóra Huszár Ernő és Márton Erika Ábel Levente Csányi István és Zentai Nikoletta Erik Kása Tibor és Varga Éva Éva Kinga Molnár András és Takács Erika Máté Huber Róbert és Varga Anna Mária Tamás Szélesi Zoltán és Safranyik Valéria Milán Zoltán Incze József és Szekán Anikó Anikó Revuczky István és Győrfi Gyöngyvér Andor Noel Mama Zoltán és Balog Anikó Kristóf Atkári Zoltán és Török Nóra Angéla Bálint Gábor és Dobondi Nikolett Döniz nevű gyermeke. DECEMBERBEN HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Csorba Géza Mátyás és Hanák Bernadett Varga István és Mahalek Irén Az Albertirsai Híradó fõszerkesztője a solymi66@ yahoo.com címen érhetõ el, vagy üzenetet hagyhatnak a Műv. Házban Lapzárta a hónap 20-án 14. Dr. Pécsi Angéla 15. Dr. Zolnyan Erzsébet 16. Dr. Pécsi Angéla 17. Dr. Varga Krisztina 18. Dr. Varga Krisztina 19. Dr. Pécsi Angéla 20. Dr. Zolnyan Erzsébet 21. Dr. Oszvald Gyula 22. Dr. Fógel Kristóf 23. Dr. Babinszky Eleonóra 24. Dr. Tajti Géza 25. Dr. Fógel Kristóf 26. Dr. Pécsi Angéla 27. Dr. Zolnyan Erzsébet 28. Dr. Makkos Gyula 29. Dr. Fógel Kristóf 30. Dr. Babinszky Eleonóra 31. Dr. Varga Krisztina Albertirsai HÍRADÓ Albertirsa Város Önkormányzati Képviselõ-testületének kiadványa Felelős kiadó: Albertirsa Város Önkormányzata Szerkeszti a szerkesztõbizottság Felelõs szerkesztõ: Solymosi László Szerkesztõség: Albertirsa, Pesti út 85. Tel.: Megjelenik 1400 példányban CSATORNA U. 8. (06-30) , (53)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend 8. A Megerősítők Egyesület önkormányzati támogatása 2017. április 13. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. április 13-ai ülésére 8. napirend Tárgya: A Megerősítők Egyesület

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születési neve: Mit nevezünk iskolai nak? Az iskolai egy szervezett keretek között (iskolai osztály, csoport, évfolyam,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Albertirsa Város Polgármesteri Hivatalának tanácstermében az Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Jelenléti

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. július 24- én megtartott soron következő

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2014. november 25.-én (kedden) 17 órakor a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9352 Veszkény, Fő utca 63. 3/2017. JEGYZŐKÖNYV 2017. április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2006. június 15-én, 10.30 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 30/2006. sz. Képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása 31/2006. sz.

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 13.-i ülésére Tárgy: KEOP-7.2.4.0.B kódszámú pályázat közbeszerzés bonyolító megbízási szerződés módosítása Előadó:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 10-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 10-i rendkívüli nyílt üléséről 1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 10-i rendkívüli nyílt üléséről 19/2015.(XII.11.) ÖK R A szociális juttatások rendszeréről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma

Részletesebben

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/ Meghívó

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/ Meghívó Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/556-010 Meghívó FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. SZEPTEMBER 6-án CSÜTÖRTÖKÖN 9,00 ÓRAKOR RENDKÍVÜLI

Részletesebben

Előterjesztés. az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (10. 30.) Ör. számú rendelet módosításáról

Előterjesztés. az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (10. 30.) Ör. számú rendelet módosításáról Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (10. 30.) Ör. számú rendelet módosításáról ( Természetben nyújtott ellátások fejezet Tüzelő segély támogatási

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

2012. április 26-án (csütörtök) 16 órakor

2012. április 26-án (csütörtök) 16 órakor Albertirsa Város Polgármesterétől 2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2. M E G H Í V Ó Albertirsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 26-án (csütörtök) 16 órakor tartja ülését, melyre ezúton

Részletesebben

NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról

NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról 1 (Egységes szerkezetben!) NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Nyírmeggyes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hatályban

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2006. június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE

KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2013. február: 1.) Kelebia Község 2013. évi költségvetési rendeletének tárgyalása 2.) 2013. évi munkaterv elfogadása 3.) Kilépési nyilatkozat

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27-én megtartott rendkívüli

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes, Balatonőszöd és Somogytúr Községi Önkormányzatok Képviselőtestületeinek 2013. április 23-án 16.00. órakor kezdődő, a Latinovits Zoltán Művelődési Ház földszinti kis

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. évről Pogány, 2013. február 20. 2 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Pogányért Alapítvány Számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: u. 2.) Jelen vannak: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. március

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról 1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 205/2008.(X.31.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a A Hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tetőtér beépítésének befejezési üteme

Részletesebben

Mészáros Tamás polgármester Taschner Lászlóné alpolgármester Szöllősi Tibor önkormányzati képviselő Kelemen László önkormányzati képviselő

Mészáros Tamás polgármester Taschner Lászlóné alpolgármester Szöllősi Tibor önkormányzati képviselő Kelemen László önkormányzati képviselő Ügyszám: 11/2-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Öcs község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. december 12-én 17.00 órakor megtartott közmeghallgatásáról. Ülés helye: Faluház, Öcs Jelen vannak: Hiányzó

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/a. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/a. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/a. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-én megtartott nyilvános

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Képviselő-testület 2014. december 16-i ülése ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervéhez ELŐTERJESZTŐ NEVE: Szlahó Csaba Előterjesztés

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Tömörd Község Önkormányzat 12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án 11 00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet

Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet Szentes Város Polgármesterétõl 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 01-24426-4/2006. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 e-mail: lencsene@szentes.hu Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének június 17-i. rendkívüli képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének június 17-i. rendkívüli képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kesztölc község Képviselő-testületének 2016. június 17-i rendkívüli képviselő-testületi üléséről Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2016. június 17-én. Ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 223/2015. (IX.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. szeptember 30-i ülés módosított napirendi

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Éves beszámoló 2013.

Éves beszámoló 2013. Éves beszámoló 2013. ÚJ VILÁG Alapítvány Székhely: 6914. Pitvaros, Rákóczi u. 19 Mobil: 06-70-203-2962 e-mail: ujvilagert@index.hu Tartalom Az ÚJ VILÁG Alapítvány 2013. évi tevékenysége... 3 Kiemelt rendezvényeink:...

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. 32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 1.-én, az önkormányzat házasságkötő termében 13 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott, soron

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. augusztus 28. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Beszámoló az önkormányzat 2013. évi munkájáról és 2014. évi terveiről

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Beszámoló az önkormányzat 2013. évi munkájáról és 2014. évi terveiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 28-án 17,30 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásán a Petőfi Rendezvény-és Faluházban. Jelen vannak: Kovács

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Számviteli beszámoló A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Kaszap István Alapítvány Költségvetési támogatás felhasználása Tárgyévben Alapítványunk nem részesült költségvetési

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata Palotás Község Önkormányzata 13. számú nyílt ülési Kisbágyon Község Önkormányzata 7. számú nyílt ülési Szarvasgede Község Önkormányzata 8. számú nyílt ülési Készült: Palotás, Kisbágyon és Szarvasgede Községek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása.

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. XI. 26.-án, Szarvas Város Szlovák Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén, a Szlovák Önkormányzat székházában. (Szarvas, Eötvös u. 44/1.) Jelen vannak: Mótyán Tibor elnök

Részletesebben