Nemzeti Agárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatóság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nemzeti Agárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatóság"

Átírás

1 (gazdasag )1. melléklet Baranya megye gazdasági kitörési lehetőségeinek vizsgálata a kamarák bevonásával a munkahelyteremtés összefüggésében Tájékoztató elemzés a Baranya Megyei Önkormányzat november 28-i közmeghallgatására Nemzeti Agárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatóság Helyzetelemzés 2013.

2 Baranya mezőgazdasága a versenyképesség és foglalkoztatás szempontjából A KSH adatok szerint a mezőgazdaság a bruttó hazai termék (GDP) termeléséhez 3,2%-os aránnyal, a bruttó hozzáadott értékhez 3,8%-kal járult hozzá 2012-ben. Az agrárgazdaság aránya a foglalkoztatásban 5,2% volt. A mezőgazdaság részaránya a kilencvenes évektől szinte folyamatosan csökkent a foglalkoztatásban, illetve a nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékében ezzel összefüggésben a bruttó hazai terméknek az előállításában, ennek ellenére az elmúlt 2 évben a mezőgazdaság évi teljesítménye a GDP előjelét is befolyásolta, tehát nemzetgazdasági jelentősége nem elhanyagolható, még ha a foglalkoztatásban betöltött szerepe a százalékos arányokat nézve nem is tűnik jelentősnek. Baranya megye tekintetében az elmúlt években az ágazatok közül a mezőgazdaság a bruttó hozzáadott értéknek kb. 6% -át adta, amivel a megye legnagyobb hozzáadott értéket képviselő ágazata lett, a GDP-hez kb. 7-8%-kal járul hozzá. Állattenyésztés A megye mezőgazdaságának helyzete azonban az egyes ágazatokat tekintve nem csak pozitívumokat tükröz. A régiós állatállomány a rendszerváltás óta folyamatosan csökken, de az uniós csatlakozás óta is kb. a harmadával esett vissza a szarvasmarha, sertés- és baromfi állomány. Különösen nagy a visszaesés a sertés ágazat tekintetében. Ennek okai összetettek. A rendszerváltás után Magyarország elvesztette export piacainak jó részét és sajnos az uniós csatlakozás is tovább rontott a helyzeten. Az európai unió támogatási politikája inkább a szántóföldi növénytermesztést helyezi előtérbe. A Közös Agárpolitika bevezetésével a közvetlen támogatások miatt a kibocsátás a növénytermesztés irányába tolódott el kb. 2/3-1/3 arányban. Az állattenyésztés kevés forráshoz juthat uniós pénzből, a sertéságazat még nagyobb hátrányban van e téren. Az állattartók helyzetét megnehezítették a nagyon szigorú uniós előírások, a növekvő takarmányárak és az alacsony felvásárlási árak pedig még több kihívás elé állítják az ágazatot. Az állattartás jövedelmezősége jelentősen romlott Jórészt csak nagyüzemi körülmények között lehetséges rentábilissá tenni a gazdálkodást, ezért szinte csak a nagygazdaságok foglalkoznak állattenyésztéssel. A kis és közepes gazdaságok mintegy háromnegyede a szántóföldi növénytermesztés felé fordult, ami megfelelő jövedelmet biztosít a családok számára, de nem ad egész évre szóló munkát. Kertészet

3 Egy másik nagy kézimunkaerő igényes ágazat, a kertészet sem tudta az uniós csatlakozást előnyére fordítani és a rendszerváltás óta kibocsátása kb. a harmadával esett vissza. A visszaesés oka, hogy nem alakultak ki versenyképes termelési struktúrák. A tőkehiány miatt elmaradt az ágazat technikai és technológiai fejlesztése, beszűkültek a kereskedelmi csatornák. A friss termelés mellett nagy visszaesés következett be az ipari nyersanyagtermelés területén is. Ennek oka a feldolgozó ipar hiánya illetve a feldolgozóipar beszűkült termékstruktúrája, ami szinte csak néhány termékre koncentrálódik. Élelmiszeripar A mezőgazdaság versenyképességének vizsgálatakor említést kell tenni a helyi élelmiszeripar helyzetéről is, hiszen a mezőgazdaság az élelmiszer-előállítók legfőbb alapanyag termelője, a két ágazat egymástól elválaszthatatlan. Fokozatos piacvesztés, gyenge versenyképesség, a külföldi tőke kivonulása, a foglalkoztatottak létszámának csökkenése, a feketegazdaság magas aránya, finanszírozási nehézségek és leromló műszaki, technológiai színvonal jellemzi. Szinte alig maradt a megyében meghatározó élelmiszeripari cég (Pécsi Sörfőzde Rt, Bonafarm csoport, Szigetvári Konzervgyár, efef Kft.). Az élelmiszeripari vállalkozások jelentős többsége a mikro vállalkozások ésa kkv-ék tulajdonában van. Összességében megállapítható, hogy a mezőgazdaságban a foglalkoztatás szempontjából az uniós csatlakozás után kedvezőtlen folyamatok mentek végbe. A visszaesés pont az állattenyésztés és a kertészet tekintetében volt jelentős, mely ágazatok nagy kézimunka erőt igényelnek és helyzetük javulásával a megye munkaerő-piaci helyzetére is hatást tudnának gyakorolni. Kitörési pontok, fejlesztési lehetőségek: A régió versenyképességének javulásához nagymértékben hozzájárulna, ha a mezőgazdaság a nagyobb hozzáadott érték előállítását célozná meg, valamint ha az alapanyag-termelés és feldolgozás nem válna el egymástól. A termelőket ösztönözni kellene, hogy termékeiket inkább magasabb szinten feldolgozott formában értékesítsék. Ehhez elengedhetetlen a feldolgozó ipar fejlesztése, a különleges minőségű élelmiszerek előállításának támogatása. Ez növelhetné az ágazat jövedelemtermelő képességét és az élő munkaerő igényét.

4 A mezőgazdaság és vidékfejlesztés szorosan összekapcsolódik, hiszen sok ember számára a múltban és a jelenben is megélhetést, kiegészítő jövedelemforrást jelentett a mezőgazdasági termelés, akár önellátás, akár értékesítésből származó jövedelem révén. Ez a vidék megtartóképességéhez, a foglalkoztatás szintjének növeléséhez hozzá tudna járulni. Azokon a településeken, ahol munkalehetőség korlátozottan áll rendelkezésre, viszont a terület adottságai alkalmasak, esetleg a múltból már hagyományai is vannak a kertészkedésnek, célszerű lenne földprogramokat indítani. A programok keretében a résztvevők termőföldhöz, szaporítóanyaghoz, munkagéphez, állattartáshoz szükséges erőforrások juthatnának az elsősorban háztáji jellegű mezőgazdasági termeléshez, állattartáshoz. További lépésben az önellátás mellett akár a piacon való érétkesítés is elképzelhető, akár egyes termékek tovább-feldolgozásával (pl. aszalt gyümölcs, savanyúság, befőtt, szárazáru stb.), de ez csak szervezett formában, segítséggel képzelhető el, akár szociális szövetkezeti formában. A programokban résztvevőknek szaktanácsadási, képzési lehetőséget kell biztosítani, melybe a munkaügyi központok, a térség mezőgazdasági oktatási intézményei valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamra is bevonhatók. A mezőgazdaságban már régóta hangoztatott szerkezetváltás nem indult el, a termelők jórészt a hagyományos szántóföldi kultúrákat termelik, míg a nagyobb hozzáadott érték lehetőségét biztosító, élőmunka-igényes termékek (pl. zöldség, gyümölcs, gyógynövény stb) termelése visszaszorult. Ez nem csak versenyképességi, de foglalkoztatási problémákat is felvet. A szántóföldi növénytermesztés esetében szükséges lenne az elavult termelési struktúrán változtatni, a termelést diverzifikálni, az egyre inkább jellemző időjárási szélsőségek negatív hatását innovatív technológiákkal ellensúlyozni. Az agrárium versenyképességének fokozása érdekében feltétlenül ki kell használni a kutatás, fejlesztési és innovációs tevékenységben lévő lehetőségeket, hiszen látható, hogy a gazdálkodás külső és belső feltételei folyamatosan szigorodnak, a piacok egyre érzékenyebbek a minőségre, kiadások emelkednek. A kutatás-fejlesztésre és az innovációra folyamatosan hangsúlyt kell fektetni, ami az eredményes működés egyik feltétele. A növénytermesztés és állattenyésztés felborult arányának helyreállítása komplex fejlesztési programot igényel, mely helyi szinten nem megoldható. Kormányzati szinten kell átgondolni

5 a szakemberellátás, a foglalkoztatás-ösztönzés, az adó- és járulékkedvezmény és uniós támogatások kérdését. A januártól 5%-ra mérséklődő sertés áfa jó kezdeti lépés lehet, de igazán hathatós segítséget az jelentene, ha kiterjesztenék a baromfiágazatra és a takarmányokra is. A munkahelyteremtés és a megye foglalkoztatási helyzetének javításában nagy szerep juthat a kertészet fejlesztésének, mely igen komoly potenciált hordoz. Az ágazatnak meg kell teremteni a versenyképes árutermelés feltételeit. A kertészet vonatkozásában a növényházi termelés, a gombatermelés, a gyümölcstermelés, a szabadföldi zöldségtermelés, a feldolgozóipari termelés, az árukezelés és a gépesítés a főbb fejlesztési területek közötti időszak uniós és kormányzati fejlesztési irányai Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának 2014-től érvénybe lépő új keretrendszerében a vidékfejlesztés fő irányait a korábbi területek mellett a környezet védelme, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint az innováció határozza majd meg. KAP vidékfejlesztési pillére hat prioritásra épül a mezőgazdaságra, az erdészetre és az élelmiszer-feldolgozásra kiterjedően: - A tudásátadás és az innováció előmozdítása; - A versenyképesség fokozása; - Az élelmiszerlánc szervezésének és a kockázatkezelésének előmozdítása; - Ökoszisztémák állapotának helyreállítása, megőrzése és javítása; - Az erőforrás-hatékonyság előmozdítása, valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes gazdaság irányába történő elmozdulás; - A társadalmi befogadás előmozdítása, a szegénység csökkentése és a gazdasági fejlődés támogatása a vidéki térségekben. A kormány tervei szerint a programozási időszakban 4 hangsúlyos terület lesz: - állattenyésztés

6 - vízgazdálkodás - a nagy kézimunka-igényű ágazatok (mint a kertészet) - valamint az élelmiszeripar fejlesztése. A fentiekből látszik, hogy az uniós és hazai fejlesztési elképzelések segíteni tudják azokat a területeket, melyek a megye kitörési lehetőségeit elősegítenék. A hazai szakembereknek az lesz a közeljövőben a feladata, hogy a as programozási időszakra megfelelő stratégiai és operatív programokat készítsenek, amelyek segítségével a rendelkezésre álló források hatékonyan és minél nagyobb arányban felhasználásra kerülhessenek.

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már megtett lépések Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Közgazdász Vándorgyűlés Kecskemét

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum:

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum: KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2014.03.04. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Közgyűlése részére tájékoztatás a 2014. március hó 04-i ülés 2. napirendi pontjához

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

várható fejlesztési területek

várható fejlesztési területek 2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP I. tengely A minőség és a hozzáadott érték növelése a mezőés erdőgazdaságban,

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkár Miniszterelnökség Hagyomány - Helyi termék - Hálózat Mezőtúr, 2014. november

Részletesebben

A magyar élelmiszeripar fejlesztési stratégiájának elemei. Szilágyi Péter közigazgatási főtanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

A magyar élelmiszeripar fejlesztési stratégiájának elemei. Szilágyi Péter közigazgatási főtanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A magyar élelmiszeripar fejlesztési stratégiájának elemei Szilágyi Péter közigazgatási főtanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Magyar élelmiszeripar 2014.

Részletesebben

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Gazdasági-társadalmi kihívások Jövedelem különbségek Áringadozás, kockázatmenedzsment

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra

Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra (szakmai egyeztetésre bocsátott tervezet) dr. Czene Zsolt, vezető tervező, NAKVI, Projektiroda Az 1600/2012. (XII. 17.) Korm.

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az

Részletesebben

Az élelmiszeripar jelene, jövője

Az élelmiszeripar jelene, jövője Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:

Részletesebben

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar 52. Közgazdász Vándorgyűlés, Nyíregyháza Dr. Losó József MIRELITE MIRSA Zrt. - Elnök A mezőgazdaság az

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020.

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban

Részletesebben

Az EU 2014-2020. programidőszakának új megoldásai és lehetőségei a vidékfejlesztés területén

Az EU 2014-2020. programidőszakának új megoldásai és lehetőségei a vidékfejlesztés területén Tiszaújváros 2013. március 27. Az EU 2014-2020. programidőszakának új megoldásai és lehetőségei a vidékfejlesztés területén Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referens A lokális és a globális szemlélete

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési eszközök

Gazdaságfejlesztési eszközök Gazdaságfejlesztési eszközök A 2014-20 tervezési időszakban Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye, Nyírbátor, 2013. 12. 11. Előadó: Szuhóczky Gábor, közgazdász TOP vállalkozói partnerségi munkacsoport vezetője

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Fejlesztéspolitikai Fórum Vajdahunyadvár dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Budapest, 2014.12.10. A V4 részesedése az EU

Részletesebben

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Erdély 2020/ Ágazat pg. 1 of 9 Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Ágazati konzultációs dokumentum

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Miért stratégiai ágazat a magyar élelmiszer-feldolgozás? A lakosság

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program prioritásai. Tervezett forrásarányok a VP-n belül

Vidékfejlesztési Program prioritásai. Tervezett forrásarányok a VP-n belül Vidékfejlesztési Program (VN) prioritási területei Tervezett forrásarányok a VP-n belül Vidékfejlesztési Program prioritásai 1. A tudásátadás és az innováció előmozdítása a mezőgazdáságban, az erdészetben

Részletesebben

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes egyetemi tanársegéd varga.agi14@gmail.com Vidékföldrajz és vidékfejlesztés III. Szociológia alapszak, regionális és településfejlesztés

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen

Részletesebben

A LEADER program nyújtotta pályázati lehetőségek a Vidékfejlesztési Program ( ) tükrében

A LEADER program nyújtotta pályázati lehetőségek a Vidékfejlesztési Program ( ) tükrében A LEADER program nyújtotta pályázati lehetőségek a Vidékfejlesztési Program (2014-2020) tükrében Szajbert Ákos Munkaszervezet vezető Dél-Nyírség, Erdőspuszták LEADER Egyesület Debrecen 2015. December 7.

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program és a Helyi Fejlesztési Stratégia (LEADER)

Vidékfejlesztési Program és a Helyi Fejlesztési Stratégia (LEADER) ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET Vidékfejlesztési Program és a Helyi Fejlesztési Stratégia (LEADER) 2015.12.15. Jogszabályi szint Kormányrendeleti szintű szabályozás (272/2014. (XI. 5.) Korm.

Részletesebben

A baromfi ágazat versenyképességének kritikus pontjai

A baromfi ágazat versenyképességének kritikus pontjai A baromfi ágazat versenyképességének kritikus pontjai Bárány László Baromfi termék Tanács Elnök 19. DERZSY NAPOK 2011. június 2 3. A mai előadás csak egy rövid összefoglaló lesz a magyar állattenyésztés,

Részletesebben

HÁTTÉR DOKUMENTUMOK EMVA ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV

HÁTTÉR DOKUMENTUMOK EMVA ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV HÁTTÉR DOKUMENTUMOK Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet EMVA ÉS A VIDÉKFEJLESZTÉSI TENGELYEK Előadó: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató, EGYRTDI Tárgyfelelős:

Részletesebben

A tanyákon élők fejlesztési lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Egyéb fejlesztési lehetőségek a Programban

A tanyákon élők fejlesztési lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Egyéb fejlesztési lehetőségek a Programban A tanyákon élők fejlesztési lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Egyéb fejlesztési lehetőségek a Programban Dr. Viski József helyettes államtitkár Miniszterelnökség, Agrár-vidékfejlesztési Programokért

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszak vidékfejlesztési program tervezése, különös tekintettel a fiatal gazdákat érintőtöbblet és különleges támogatásokra

A 2014-2020 közötti időszak vidékfejlesztési program tervezése, különös tekintettel a fiatal gazdákat érintőtöbblet és különleges támogatásokra A 2014-2020 közötti időszak vidékfejlesztési program tervezése, különös tekintettel a fiatal gazdákat érintőtöbblet és különleges támogatásokra Dr. Weisz Miklós társelnök Budapest, 2013. február 22-23.

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete azonosító jele neve keretössz ege (Mrd Ft) 1. VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek 6,20 standard Meghirdetve: 2017. 2. VP1-1.2.2-16

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon Dr. BALOGH Zoltán Ph.D. nemzetközi ügyek csoport vezetője Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

Natura 2000 területek finanszírozási lehetőségei az EMVA forrásaiból

Natura 2000 területek finanszírozási lehetőségei az EMVA forrásaiból Natura 2000 területek finanszírozási lehetőségei az EMVA forrásaiból. NATURA 2000 FINANSZÍROZÁS EU finanszírozási lehetőségek a 2014-2020 időszakban 2013. Szeptember 10 Balczó Bertalan Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2009. Dr. Szépvölgyi Ákos KDRIÜ Nonprofit Kft. 2009.05.14. A Közép-Dunántúl hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1999)

Részletesebben

Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon

Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon JUHÁSZ, Anikó Rövid Ellátási Lánc (REL) EMVA tematikus alprogram Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóság

Részletesebben

A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 498 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 8. szám A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek

Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek Dr. Feldman Zsolt Földművelésügyi Minisztérium 2016. február 26. Budapest Kutatás-fejlesztés és innováció Magyarországon K+F ráfordítások

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE tervezett ágazati fejlesztései 2014-2020

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE tervezett ágazati fejlesztései 2014-2020 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE tervezett ágazati fejlesztései 2014-2020 Cím Jász-Nagykun-Szolnok megye tervezett ágazati fejlesztései a Vidékfejlesztési Programban (VP) Verzió 2.0 Megyei/MJV közgyűlési határozat

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 és az Európai Innovációs Partnerség. Hódi Ágota osztályvezető Monitoring és Tervezési Osztály

A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 és az Európai Innovációs Partnerség. Hódi Ágota osztályvezető Monitoring és Tervezési Osztály A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 és az Európai Innovációs Partnerség Hódi Ágota osztályvezető Monitoring és Tervezési Osztály Amiről szó lesz 1. A Vidékfejlesztési Program helye és szerepe a tervezésben

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-

Részletesebben

% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6

% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6 KKV-k jelene és jövője: a versenyképesség megőrzésének lehetőségei Dr. Parragh Bianka Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet A KKV-szektor főbb jellemzői A mikro-, kis-

Részletesebben

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság

Részletesebben

Összefoglalás Magyarországnak a 2014 2020-as időszakra vonatkozó partnerségi megállapodásáról

Összefoglalás Magyarországnak a 2014 2020-as időszakra vonatkozó partnerségi megállapodásáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014. augusztus 26. Összefoglalás Magyarországnak a 2014 2020-as időszakra vonatkozó partnerségi megállapodásáról Általános információk A partnerségi megállapodás öt alapot

Részletesebben

Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum

Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Budapest, 2011. június 7. Dr. Bujáki Gábor ügyvezető igazgató Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

SZÉKELY ERIKA. A mezőgazdaság termelékenységét és fenntarthatóságát célzó EIP. Tatárszentgyörgy, 2014. 03. 26.

SZÉKELY ERIKA. A mezőgazdaság termelékenységét és fenntarthatóságát célzó EIP. Tatárszentgyörgy, 2014. 03. 26. SZÉKELY ERIKA A mezőgazdaság termelékenységét és fenntarthatóságát célzó EIP Tatárszentgyörgy, 2014. 03. 26. Európai Innovációs Partnerség - EIP Új megközelítés az uniós kutatásban és innovációs politikában

Részletesebben

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2015-2020

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2015-2020 FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2015-2020 Zalaszentmárton 2015. augusztus 24. Dr. Csikós Andrea Dóra munkaszervezet vezető Előzmények folyamatok 2007. október 11. Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

A kerékpározás, mint a vidékfejlesztés eszköze Békéscsaba,

A kerékpározás, mint a vidékfejlesztés eszköze Békéscsaba, A kerékpározás, mint a vidékfejlesztés eszköze Békéscsaba, 2014. 02. 25. Korunk a gyors, dinamikus, látványos változások kora. Sok stressz és feszültség oka az, hogy érezzük a Nagy Változást, és az (át)alakulás

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 2014. december 09. Terra Madre FEJLESZTÉSPOLITIKA AGRÁR ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS CÉLOK, FŐ IRÁNYOK: 1) EURÓPAI UNIÓS SZINT: EU 2020, KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA 2) TAGÁLLAMI/NEMZETI

Részletesebben

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00 1. melléklet az 1248/20. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete neve 1. 2. 3. 4. 5. VP1-1.1.1- VP1-1.2.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- Agrárgazdasági képzések

Részletesebben

A vidéki turizmus fejlesztési lehetőségei között Vidékfejlesztési Program

A vidéki turizmus fejlesztési lehetőségei között Vidékfejlesztési Program A vidéki turizmus fejlesztési lehetőségei 2014-2021 között Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Czene Zsolt vezető tervező osztályvezető, NAKVI Mórahalom, 2013. december 12 A Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

Innováció és stratégia. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Innováció és stratégia. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Innováció és stratégia Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripar kormányzati stratégiája KÖZPONTI PROBLÉMA: GYENGE VERSENYKÉPESSÉG, GYENGE JÖVEDELEMTERMELŐ KÉPESSÉG

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

Az EGTC-k jövője. Esztergom, 2012. december 6.

Az EGTC-k jövője. Esztergom, 2012. december 6. Az EGTC-k jövője Esztergom, 2012. december 6. Az EGTC-k Európában Az EGTC-k Magyarországon Az EGTC-k jövőjével kapcsolatos kérdések 1. A jogi keretek változása 2. Finanszírozási kérdések 1. A jogi keretek

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat

Részletesebben

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Martonvásár, 2012. szeptember 25. Az agrár- és élelmiszergazdaságstratégiai

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17.

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. A tervezés folyamata -közös programozási folyamat a két partnerország részvételével -2012 őszén programozó munkacsoport

Részletesebben

Támogatási lehetőségek 2014-2020 között az agrár-vidékfejlesztésben. Süle Katalin, NAK Zala megyei elnök

Támogatási lehetőségek 2014-2020 között az agrár-vidékfejlesztésben. Süle Katalin, NAK Zala megyei elnök Támogatási lehetőségek 2014-2020 között az agrár-vidékfejlesztésben Süle Katalin, NAK Zala megyei elnök VP prioritásai 1. A tudásátadás és az innováció előmozdítása a mezőgazdáságban, az erdészetben és

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program bemutatása

Vidékfejlesztési Program bemutatása A projekt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló intézkedések Irányító Hatóságának jóváhagyásával készült. Vidékfejlesztési Program bemutatása Pannon Térségfejlesztő

Részletesebben

VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában

VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS Versenyképességünk helyzete Európában 2010 2014. Előzmények: a hazai agrár-élelmiszer ipar elmúlt 25 éve ~ A '80-as évek végére a tőkeigényes állattenyésztési

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felels helyettes államtitkár 2014. október 29. Budapest, VHT Szakmai napok Az új Közös Agrárpolitika (KAP) 2014-2020

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai Nagy Attila Főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Agrár-vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság Miniszterelnökség

Részletesebben

Élelmiszeripari támogatások

Élelmiszeripari támogatások Élelmiszeripari támogatások 2014-2020 Szilágyi Péter közigazgatási tanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály 1 Érintett témakörök ÚMVP támogatások és tanulságok Akadálypálya: a 2014-2020 tervezés feltételrendszere

Részletesebben

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató Finanszírozási kilátások az agráriumban Előadó: Szabó István, igazgató Agrárágazati Igazgatóság 2 A mezőgazdaság... Agrárágazati Igazgatóság 3 A mezőgazdaság befolyásoló tényezői Agrárágazati Igazgatóság

Részletesebben

Nagygazdák és kisgazdák*

Nagygazdák és kisgazdák* Raskó György Nagygazdák és kisgazdák* Helyzet- és jövőkép az agrárgazdaságról *Gazdaságpolitikai választások, GKI konferencia 2005 november 8. Húzóerő-e az agrárszektor Magyarországon? Nem Az agrárium

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrárgazdaságtan Alapfogalmak A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe 20.

Részletesebben

OPERATÍV PROGRAMOK

OPERATÍV PROGRAMOK OPERATÍV PROGRAMOK 2014-2020 Magyarország 2020-ig 12 000 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával. A Kormány által benyújtott és az Európai

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET

Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET Felhívás azonosító tervezett ideje VP4-10.1.1-15 Agrárkörnyezetgazdálkodási kifizetés 158.6 egyszerűsített október VP4-11.1.1-11.2.1-15

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program A mezőgazdasági vízgazdálkodást segítő fejlesztési források

Vidékfejlesztési Program A mezőgazdasági vízgazdálkodást segítő fejlesztési források Vidékfejlesztési Program 2014-2020 - A mezőgazdasági vízgazdálkodást segítő fejlesztési források Víz- és energiatakarékos öntözés a mezőgazdaságban Szarvas 2015. július 9. Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztésért

Részletesebben

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT CEPO KONFERENCIA ÉS WORKSHOP, KESZTHELY, 2013. OKTÓBER 18 A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT FEJLESZTÉSI (TÚLÉLÉSI?) STRATÉGIÁJA Dr. Csorbai Attila Világ hústermelése Me.: millió t marha sertés baromfi 38,3 35,8 15,2

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 (Jelen információk tájékoztató jellegűek, az Egyesület munkatársainak információi alapján kerültek összeállításra!) VP1-1.1.1-16 Agrárgazdálkodási

Részletesebben

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Hazánk tudománya, innovációja és versenyképessége szakmai vitafórum Nagykanizsa, 2012. november 7.

Részletesebben

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám 5451 A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány a) megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program Pályázatok és általános információk gazdálkodók részére HBF Hungaricum Kft. Az előadás tartalma Vidékfejlesztési Program (VP) támogatási lehetőségek 2020 Közeljövőben várható VP

Részletesebben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Tószegi-Faggyas Katalin vidékfejlesztési igazgató Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság Tudásmegosztó Nap - Székesfehérvár, 2014. november 27. A vidékfejlesztés

Részletesebben

Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai

Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai Agrárgazdaságtan Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai Társadalomtudományok Közgazdaságtan: általános gazdasági törvényszerűségek Ágazati tudományágak Agrárgazdaságtan Vállalati gazdaságtan

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Együttműködések támogatása Tószegi Orsolya Miniszterelnökség EMVA Stratégiai Főosztály Gyarmat 2015.10.21. Legfontosabb célkitűzések Munkahelyteremtés, vidéki munkahelyek

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről

Részletesebben

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Az EU célrendszere 2007-2013 Kevésbé fejlett országok és régiók segítése a strukturális és kohéziós alapokból 2014 2020 EU versenyképességének

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

A VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ÉS A FINANSZÍROZÁS

A VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ÉS A FINANSZÍROZÁS Vidékfejlesztési Konferencia, Kecskemét 2015. szeptember 29. A VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ÉS A FINANSZÍROZÁS Dr. Sebestyén Róbert, igazgató www.mfb.hu MFB Zrt. Minden jog fenntartva 2014. 2015. május

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepvállalása a vidékgazdaság stratégiájában, az állattenyésztés és növénytermesztés térbeli struktúrája

A mezőgazdaság szerepvállalása a vidékgazdaság stratégiájában, az állattenyésztés és növénytermesztés térbeli struktúrája (45) FITOS G. A mezőgazdaság szerepvállalása a vidékgazdaság stratégiájában, az állattenyésztés és növénytermesztés térbeli struktúrája The role of agriculture in the rural economy strategy, spatial structure

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fejlesztési programok Új Széchenyi Terv (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési

Részletesebben