A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRA (A 4/2000. (IV.7.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRA (A 4/2000. (IV.7.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)"

Átírás

1 FELSİZSOLCA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/1993. (VII.3.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRA (A 4/2000. (IV.7.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) A Nagyközség Képviselı-testülete az évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a 4/1984. (II.1.) ÉVM., valamint az 1/1986. (II.21) ÉVM-EüM rendeletekre az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) A rendelet célja azoknak a helyi szabályoknak a megállapítása, amelyek elısegítik Felsızsolca város (a továbbiakban: város) közigazgatási területének tisztántartását és akadálymentes használatát, a közterületeken és a háztartásokban keletkezı szilárd hulladék összegyőjtését és elszállítását, a kerti hulladék elvárható módon történı kezelését. (2) A rendelet alkalmazása szempontjából települési szilárd hulladék: a háztartási szemét és az egyéb szilárd hulladék. (Módosította a 4/2000. (IV.7.) számú önkormányzati rendelet.) 2. A rendelet hatálya kiterjed a nagyközség közigazgatási területén élı és mőködı természetes és jogi személyekre, kivétel a 4.. Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes hulladékokra és a velük összefüggı tevékenységre. 2./A. (1) A köztisztaság megırzésében mindenki köteles hathatósan közremőködni és a települési környezet (különösen a közterületek) szennyezıdését, fertızését eredményezı tevékenységtıl, illetve magatartástól tartózkodni. (2) A rendelet alkalmazása szempontjából települési környezet: a település közigazgatási területén belül az épített és természetes környezet együttese. A 3., 4. -at az 1/2002.(I.25.) számú rendelet hatályon kívül helyezte. A KÖZTERÜLETEK TISZTÁNTARTÁSA 5. (1) A város belterületén közterületen lévı járdák, amelyek nem közvetlen ingatlan elıtt vannak, az önkormányzat tulajdonában lévı utak kiépített

2 úttestei és az ezekhez kapcsolódó autóbuszmegállók tisztántartásáról Felsızsolca Nagyközség Képviselı-testületének Gazdasági, Mőszaki, Ellátó és Szolgáltató Szerve (továbbiakban: GAMESZ) gondoskodik. (2) A közterületet igénybe vevık kötelesek a részükre kijelölt helyet, valamint annak környékét 5 méteres körzetben állandóan tisztántartani, az árusításból keletkezett hulladékot a szemétgyőjtıben összegyőjteni. (3) A fuvarozási tevékenységet végzık a közterületet telephelyként, valamint állandó jármőtárolásra nem használhatják. (4) Közterületen mindennemő gépjármő, motorkerékpár mosása tilos. (5) Külterületeken a buszmegállók tisztántartásáról a közút üzemeltetıjének kell gondoskodnia. 6. (1) Az ingatlanok elıtti járdák és vízelvezetı árkok tisztántartása az ingatlan tulajdonosának kötelessége. Ez a kötelezettség a bekerített, vagy üresen, illetve használaton kívül álló ingatlan tulajdonosaira is vonatkozik. (2) Az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség tartalmazza: a) A járda rendszeres seprését, szükség szerinti locsolását, télen a hótól, jégtıl való megtisztítását, a síkos járdafelület megfelelı síkosságmentessé tételét. b) A járdaszakasz melletti folyókáknak, csatornanyílásoknak a lefolyást akadályozó anyagoktól való megtisztítását, a jármőbehajtó átereszének karbantartását és rendszeres tisztántartását. c) A csapadékvíz elvezetı árkok karbantartását, s a víz elfolyását akadályozó anyagok eltávolítását. (3) Ahol a gyalogos közlekedés célját szolgáló útterület nincs felismerhetıen elkülönítve, ott az ingatlan elıtt lévı 1 m széles területsávot kell járdának tekinteni. (4) Az ingatlantulajdonosok az ingatlanukat övezı környezetük állandó tisztántartásáról, karbantartásáról a közút szegélyéig, illetve az oldal és hátsó határvonaltól számított 5 m-ig kötelesek gondoskodni. (5) Az ingatlan tisztántartási sávjában lévı szemetet össze kell győjteni és azt a tisztántartásra kötelezett tulajdonában lévı szemétgyőjtı edényben kell elhelyezni. A járdán lévı szemetet az úttestre juttatni tilos. Ha a tisztántartási sáv napközben többször beszennyezıdik, a tisztántartást szükség szerint meg kell ismételni. (6) A közterületen történı akadálytalan közlekedés érdekében az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlanáról a közterületre kihajló növények (fa, bokor, sövény stb.) gondozását, gallyazását rendszeresen elvégezni. 2

3 7. (1) A közterületen lévı állati hullák eltávolításáról, közterületen a kóbor ebek befogásáról a GAMESZ gondoskodik. (2) Közterületen nem tartható roncs kocsinak tekinthetı, rendszámmal nem rendelkezı, mőszaki állapotánál fogva a közúti közlekedésben való részvételre alkalmatlan jármő, mezıgazdasági jármő és munkagép, ezek tartozéka, alkatrésze és fogatos kocsi. Az ilyen jármőveket, tartozékokat, kocsikat a tulajdonos költségére a Polgármesteri Hivatal elszállíttathatja. (3) A belvízelvezetı árokba szennyvizet, trágyalevet bevezetni, vagy azt egyéb hulladék berakásával beszennyezni tilos. (4) A közterületnek és sportolás céljára szolgáló területnek, valamint a közönség számára nyitva álló helységeknek a szennyezése tilos. Ezeken a területeken szemetet, hulladékot elszórni nem szabad. 7/A. (1) Az építési területek tisztántartásáról, a munkaterület átadásától az üzembe helyezési, mőszaki átadásig a vállalkozó - alvállalkozók bevonása esetén a fıvállalkozó -, ennek hiányában a lebonyolító köteles gondoskodni. A felelıs szerv nevét és címét feltüntetı táblát jól láthatóan kell elhelyezni a kötelezettség megállapíthatósága érdekében. (2) Az (1) bekezdésben meghatározottak kötelesek gondoskodni arról, hogy az építési területrıl semmilyen anyag ne kerüljön ki, amely a környezetet szennyezi. 7/B. (1) Mindennemő anyag szállításánál ügyelni kell arra, hogy a környezet ne szennyezıdjön és a szállítási útvonalon a szállítmányból semmi ne hulljon ki. Könnyen kihulló anyag (pl. homok, murva, salak, papír stb.) csak olyan jármővön szállítható, amelynél a kihullás megakadályozása biztosított. (2) Ha bármely szállítmány fel- vagy lerakásánál, szállításánál a köz- vagy magánterület beszennyezıdik, a szennyezıdés elıidézıje köteles azt a felvagy lerakás elvégzése után megtisztítani. Ha a szállító ismeretlen, az eltakarítást, illetve a szennyezıdés megszüntetését az köteles elvégezni, akinek a részére, illetve akinek az érdekében a szállítás történt. 7/C. (1) Hirdetési tevékenység közterület-szennyezéssel nem járhat. (2) Hirdetéseket csak engedélyezett hirdetı-berendezéseken (tábla, oszlop stb.) lehet elhelyezni. (Kiegészítette a 4/2000. (IV.7.) számú önkormányzati rendelet.) 3

4 TÉLI SÍKTALANÍTÁS 8. (1) Az ingatlannal határos járdát síktalanítani, a járdáról a havat az ingatlan tulajdonosa köteles eltávolítani. Az esetleges hórakást úgy kell elhelyezni, hogy az a közlekedést ne akadályozza. (2) Az úttestrıl a hóeltakarítást, illetve a síkosságmentesítést a GAMESZ végzi. A közterületek burkolt felületeinek síkosságmentesítésérıl, szükség szerint a hó eltakarításáról a 6. (4) bekezdésben foglaltak kivételével a GAMESZ gondoskodik. (Kiegészítette a 4/2000. (IV.7.) számú önkormányzati rendelet.) 8/A. (1) Települési szilárd hulladék közterületen történı elhelyezése tilos. (2) A háztartási szemét kategóriájába tartozó egyéb települési szilárd hulladék kezelésérıl az köteles gondoskodni, akinél az keletkezett. (3) Közterületen építési, bontási és egyéb anyagot csak közterület-használati engedély alapján, az abban elıírt ideig és módon szabad tárolni. (4) Építési, bontási, tatarozási munkákat úgy kell végezni, építési, bontási anyagot, valamint kiásott földet úgy kell tárolni, hogy az a környezetet ne szennyezze. 8/B. A köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggı tisztántartási kötelezettségek elmulasztása esetén a kötelezettségeket a Polgármesteri Hivatal a tisztántartásra kötelezett teljesítésre, illetve a nem teljesítés következményeire történı felhívást követıen költségére elvégeztetheti. 8/C. (1) Tilos a közterület szennyezése emberi, illetve állati eredető ürülékkel. (2) A háziállatok által okozott szennyezés eltakarításáról a közterületen az állattartó köteles gondoskodni. (Kiegészítette a 4/2000. (IV.7.) számú önkormányzati rendelet.) 8/D. (1) A rendelet alkalmazása szempontjából: a) avar és kerti hulladék: a falomb, a kaszálék, a nyesedék és egyéb növényi maradványok (a továbbiakban: kerti hulladék). b) hasznosítás: a kerti hulladék komposztálása. c) tárolóedény: a kuka, konténer, egyéb tartály, papír, vagy mőanyag zsák. (2) A kerti hulladékot elsısorban hasznosítani kell. 4

5 (3) A kerti hulladékot csak megfelelıen kialakított tőzrakó helyen és telken lehet égetni. (4) Közterületen kerti hulladékot égetni tilos. (5) Égetni csak úgy szabad, hogy az emberi egészséget ne károsítsa és a környezetet izgató (füst, bőz, hıtermelés, pernye) tevékenység ne álljon fenn. (6) Égetni csak száraz állagú kerti hulladékot szabad, amely nem tartalmazhat semmilyen más kommunális, illetve ipari és szerves eredető hulladékot. (7) Égetni vasárnap és ünnepnap tilos. Égetést hétfıi, keddi, szerdai és szombati napokon óra, csütörtöki és pénteki napokon óra között szabad végezni, körültekintıen, a társadalmi együttélés szabályainak betartásával. (8) Szeles idıben kerti hulladékot égetni tilos. (9) Égetésnél az égetés fokozására vegyi anyagot használni tilos. A tüzet ırizetlenül hagyni tilos, az égetés befejeztével azt el kell oltani. (10) A tőzveszélyes tevékenységre vonatkozó elıírásokra a 35/1996. (XII.29.) BM sz. rendelettel közzétett Országos Tőzvédelmi Szabályzat 12. -a az irányadó. SZABÁLYSÉRTÉSI RENDELKEZÉS 9. (1) Aki e rendeletben meghatározott kötelezettségeket, tilalmakat megszegi, illetve nem tartja be az elıírt magatartási szabályokat, szabálysértést követ el és a (2) bekezdésben foglaltak kivételével az egyes szabálysértésekrıl szóló 218/1999. (XII.28.) Korm. sz. rendelet 7. és 20. -ában meghatározott összegő pénzbírsággal sújtható. (2) Aki jelen rendelet - 3., 5. (1) bekezdés kivételével, a 6., 7. (1) bekezdés kivételével, 7/A., 7/B., 7/C, 8/A.. (1) bekezdés kivételével, 8/C, 8/D. (1) és (10) bekezdés kivételével - rendelkezéseit megszegi, és cselekménye nem tartozik súlyosabb jogi megítélés alá szabálysértést követ el és ,-Ft-ig terjedı pénzbírsággal sújtható. (3) Köztisztasági szabálysértés elkövetése esetén helyszíni bírság alkalmazásának van helye melynek összege ,-Ft-ig terjedhet. (Módosította és kiegészítette a 4/2000. (IV.7.) számú önkormányzati rendelet.) 5

6 ZÁRÓ RENDELKEZÉS 10. Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, egyidejőleg hatályát veszti Felsızsolca Nagyközség Tanácsa 1/1979. és a 2/1982. (X.15.) számú rendelet a köztisztaság fenntartásáról. N a g y József s.k. jegyzı F e h é r Attila s.k. polgármester 6

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK FELSŐZSOLCA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1993. (VII.3.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRA (A 4/2000. (IV.7.) ÉS A 18/2009. (X.30.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL EGYSÉGES

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete a települési köztisztaságról és a helyi környezetvédelemről

Részletesebben

SAJÓLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 9/2009.(IV.01.) SZ. RENDELET

SAJÓLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 9/2009.(IV.01.) SZ. RENDELET SAJÓLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 9/2009.(IV.01.) SZ. RENDELET a helyi környezet védelmérıl, a köztisztasággal összefüggı tevékenységrıl Sajólád község Önkormányzata figyelemmel az 1/1986.

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 1.. II. Fejezet. A közterületek tisztántartása

I. Fejezet. A rendelet hatálya 1.. II. Fejezet. A közterületek tisztántartása Királyszentistván Község Önkormányzata 7/1996.(IV.3.) Ör. sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról, valamint a házi szemét összegyűjtéséről és elszállításáról I. Fejezet A rendelet hatálya 1.. A

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések 1..

I. fejezet. Általános rendelkezések 1.. Kerecseny község Önkormányzatának 13/2003./XII.17./ sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Kerecseny község Önkormányzata a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

24/2004. (V. 03.) Önkormányzati Rendelet. a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérıl

24/2004. (V. 03.) Önkormányzati Rendelet. a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérıl 24/2004. (V. 03.) Önkormányzati Rendelet a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérıl Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL

NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 22/2000. (XII.19.), 4/2000. (III.28.), 15/1999. (XII.21.) rendelettel módosított 10/1996. (IV.30.) rendelet az egyes helyi közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl

Részletesebben

SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/1996. / XII. 04./ SZÁMÚ RENDELETE A KÖZSÉG KOMMUNÁLIS RENDJÉRİL /EGYSÉGES SZERKEZET/

SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/1996. / XII. 04./ SZÁMÚ RENDELETE A KÖZSÉG KOMMUNÁLIS RENDJÉRİL /EGYSÉGES SZERKEZET/ SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/1996. / XII. 04./ SZÁMÚ RENDELETE A KÖZSÉG KOMMUNÁLIS RENDJÉRİL /EGYSÉGES SZERKEZET/ Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testülete a település

Részletesebben

Sajószöged Község Önkormányzatának 14/2003.(XII.18.)sz. KT. rendelete a köztisztaság fenntartásáról a módosításokkal egységes szerkezetben

Sajószöged Község Önkormányzatának 14/2003.(XII.18.)sz. KT. rendelete a köztisztaság fenntartásáról a módosításokkal egységes szerkezetben Sajószöged Község Önkormányzatának 14/2003.(XII.18.)sz. KT. rendelete a köztisztaság fenntartásáról a módosításokkal egységes szerkezetben Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete

IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete a köztisztasági és a településtisztasággal összefüggő közfeladatok ellátásáról (Egységes

Részletesebben

Elıterjesztés a közterületek tisztántartásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására

Elıterjesztés a közterületek tisztántartásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására Elıterjesztı: dr. Faragó Péter polgármester Készítette: dr. Guláné Bacsó Krisztina aljegyzı Elıterjesztés a közterületek tisztántartásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására A hulladékról szóló

Részletesebben

Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete

Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A rendeletet módosította

Részletesebben

Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselı-testületének 6/2010.(VI.01.) rendelete a köztisztaságról és a települési környezet fenntartásáról

Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselı-testületének 6/2010.(VI.01.) rendelete a köztisztaságról és a települési környezet fenntartásáról Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselı-testületének 6/2010.(VI.01.) rendelete a köztisztaságról és a települési környezet fenntartásáról Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a többször

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről

Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)

Részletesebben

Beled Nagyközség Képviselı-testületének 16/2005.(XI.1.) rendelete A köztisztaságról és a települési környezet fenntartásáról

Beled Nagyközség Képviselı-testületének 16/2005.(XI.1.) rendelete A köztisztaságról és a települési környezet fenntartásáról Beled Nagyközség Képviselı-testületének 16/2005.(XI.1.) rendelete A köztisztaságról és a települési környezet fenntartásáról Beled Nagyközség Önkormányzatának Képviselıtestülete a többször módosított 1990.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A köztisztaságról szóló rendelet tárgyalása A tárgykört

Részletesebben

Általános rendelkezések 1. 1

Általános rendelkezések 1. 1 43/2001.(XII.17.) Ör. számú rendelet A köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben a 30/2005.(VIII.25.), 33/2006.(X.31.), 23/2007.(IX.27.), 45/2009.(X.27.), 21/2011.(IV.28.), 24/2012.(V.23.), 10/2016.

Részletesebben

az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Képviselő-testülete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata 37/2009. (X. 20.) Kt. rendelete az avar és kerti hulladék

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről, közterületek használatáról és az állattartásról Hatályos: 2016. szeptember 6. Nyirád 2001

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Albertirsa Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/1997. (V.23.)sz. rendelete a 3/2000. (II.25.) rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a közterületek tisztántartásáról A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat 23/2009. (VII. 6.) rendelete

Bodajk Város Önkormányzat 23/2009. (VII. 6.) rendelete Bodajk Város Önkormányzat 23/2009. (VII. 6.) rendelete a helyi környezet védelméről, az ingatlanok és közterületek tisztán tartásáról [egységes szerkezetben a módosításáról szóló 12/2011. (VI. 3.) önkormányzati

Részletesebben

KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 6/1992./IV.29./ számú. r e n d e l e t e. a köztisztaság fenntartásáról

KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 6/1992./IV.29./ számú. r e n d e l e t e. a köztisztaság fenntartásáról KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 6/1992./IV.29./ számú r e n d e l e t e a köztisztaság fenntartásáról Kéthely Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1..

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1.. Kisköre Nagyközségi Önkormányzat képviselı-testületének 2/1999.(III. 30.) rendelete A köztisztaságról és a települési szilárd és folyékony hulladékokkal összefüggı tevékenységrıl (módosítással egységes

Részletesebben

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE az Önkormányzat által szervezett települési szilárd hulladék szervezett gyűjtéséről és elszállításáról, valamint az avar és

Részletesebben

(4) A települési szilárd hulladékok közül

(4) A települési szilárd hulladékok közül A Visegrádi Önkormányzat 3/1999. (II. 26.) ör. rendelete a köztisztaságról, illetve a települési szilárd hulladék összegyőjtésérıl és elszállításáról [egységes szerkezetben a 6/1999. (XII. 15.), a 15/2005.

Részletesebben

Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testülete. 21/2004. (V. 19.) számú rendelete

Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testülete. 21/2004. (V. 19.) számú rendelete 1 Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testülete 21/2004. (V. 19.) számú rendelete a közterületek tisztántartásáról, a zöldterület és parkfenntartással összefüggı feladatok végrehajtásáról 1,2,3,4,5 (az

Részletesebben

Remeteszılıs Község Önkormányzat 9/2010. (IX.27.) rendelete a tehergépjármővek úthasználatáról

Remeteszılıs Község Önkormányzat 9/2010. (IX.27.) rendelete a tehergépjármővek úthasználatáról Remeteszılıs Község Önkormányzat 9/2010. (IX.27.) rendelete a tehergépjármővek úthasználatáról Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testülete az 1988. évi I. törvény 8. (1) bekezdésének h) pontjában,

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. Alapfogalmak 1.

I. fejezet Általános rendelkezések. Alapfogalmak 1. Bánd Község Önkormányzata képviselı-testületének 4/2006.(VIII.21. ) rendelete a helyi környezet védelmérıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról Bánd Község Önkormányzat képviselıtestülete

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 9/1996.(IV.12.) számú rendelete

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 9/1996.(IV.12.) számú rendelete Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 9/1996.(IV.12.) számú rendelete a köztisztasági és települési szilárd hulladékgyőjtéssel összefüggı tevékenység ellátásáról (a módosításokkal és kiegészítésekkel egységes

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2005. ( IV.21.) rendelete a város közterületeinek tisztántartásáról 1

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2005. ( IV.21.) rendelete a város közterületeinek tisztántartásáról 1 Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2005. ( IV.21.) rendelete a város közterületeinek tisztántartásáról 1 Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testülete (továbbiakban Képviselı-testület)

Részletesebben

(EGYSÉGES SZERKEZETBEN HATÁLYOS: MÁJUS 15-TŐL)

(EGYSÉGES SZERKEZETBEN HATÁLYOS: MÁJUS 15-TŐL) Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/1991. (IV. 5.) számú rendelete a k ö z t i s z t a s á g r ó l (EGYSÉGES SZERKEZETBEN HATÁLYOS: 2013. MÁJUS 15-TŐL) Általános rendelkezések

Részletesebben

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e. a helyi környezet védelméről

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e. a helyi környezet védelméről NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e a helyi környezet védelméről 2 Nyírmada Nagyközség Önkormányzati képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (A 24/2007. (XII.21.) és a

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 32. 8500 PÁPA, Fı utca 12. Tel.: 89/324-585 Fax.: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L İ T E R J E S Z T É S a Képviselıtestület 2009. áprilisi ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete A települési szilárd hulladékra vonatkozó kötelezı közszolgáltatásról /EGYSÉGES SZERKEZET/ Sajtoskál község Önkormányzatának

Részletesebben

A rendelet hatálya. E rendelet alkalmazása szempontjából:

A rendelet hatálya. E rendelet alkalmazása szempontjából: Módosítások: 13/1998. KT. Rend., 6/2000. KT. Rend. 15/2003. KT. Rend., 1/2004. KT.rend., 9/2004.KT.rend., 14/2004. KT.rend. *Mód: 13/2007., 5/2012.; 10/2012; 15/2012;1/2013; Kartal Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

Zalaszántó község Önkormányzatának Képviselı-testülete. 10/1995. (VII. 18.) sz. R E N D E L E T E. A település környezetvédelmérıl.

Zalaszántó község Önkormányzatának Képviselı-testülete. 10/1995. (VII. 18.) sz. R E N D E L E T E. A település környezetvédelmérıl. Zalaszántó község Önkormányzatának Képviselı-testülete 10/1995. (VII. 18.) sz. R E N D E L E T E A település környezetvédelmérıl. (Egységes szerkezetben.) Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. január 27.

Részletesebben

Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (VI.9.) önkormányzati rendelete

Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (VI.9.) önkormányzati rendelete Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (VI.9.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok elmulasztásának jogkövetkezményeiről Mélykút Város Önkormányzat

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Királyhegyes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 8/1991.(VII.16.)ÖR. rendelete a települési környezet védelmérıl Egységes szerkezetbe foglalva a 5/1996.(V.01.)ÖR és 6/2009. (III. 26.)ÖR. módosító

Részletesebben

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A hulladékkezelési közszolgáltatásról

A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló község Önkormányzatának 6/2002. (XII. 04.) számú rendelete A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat. 11/2007. (VII.2.) számú rendelete. A köztisztasági tevékenységről

Bekecs Községi Önkormányzat. 11/2007. (VII.2.) számú rendelete. A köztisztasági tevékenységről Bekecs Községi Önkormányzat 11/2007. (VII.2.) számú rendelete A köztisztasági tevékenységről Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRÓL Egységes szerkezetben Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-i ülésére Tárgy: Egyes tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló rendelet-tervezet Előadó: Németh

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselıtestülete

Esztergom Város Önkormányzat Képviselıtestülete Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testületének 24/2014. (XII. 3.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, parkok és fák védelmérıl, valamint az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetésérıl

Részletesebben

Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének. 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete

Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének. 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete A települési szilárd hulladékra vonatkozó kötelezı közszolgáltatásról /EGYSÉGES SZERKEZET/ Iklanberény község

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete az avar- és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási és szolgáltatási tevékenységgel okozott légszennyezésről

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzatának 13/2012(XI. 01) önkormányzati rendelete

Mágocs Város Önkormányzatának 13/2012(XI. 01) önkormányzati rendelete Mágocs Város Önkormányzatának 13/2012(XI. 01) önkormányzati rendelete az egyes tiltott, közösségellenes magatartásról.. Mágocs Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2014.(VI. 4.) önkormányzati rendelete. az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről

Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2014.(VI. 4.) önkormányzati rendelete. az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 12/2014. (VI. 4.) önkormányzati rendelet Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú. rendelete

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú. rendelete C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról szóló 13/2000. (IV. 28.) ÖR. számú rendelet módosításáról és

Részletesebben

7/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete. a helyi környezetvédelemrıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról

7/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete. a helyi környezetvédelemrıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete a helyi környezetvédelemrıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról (Egységes szerkezetben

Részletesebben

Tápiószele Város Önkormányzata. 18/2013. (X. 14.) önkormányzati rendelete. I. Fejezet. Általános rendelkezések

Tápiószele Város Önkormányzata. 18/2013. (X. 14.) önkormányzati rendelete. I. Fejezet. Általános rendelkezések 1 Tápiószele Város Önkormányzata 18/2013. (X. 14.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről Tápiószele Város Önkormányzata az Alaptörvény

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések 1.

I. fejezet Általános rendelkezések 1. Káld Községi Önkormányzat Képviselı- testülete 6/2001./II. 26./ önkormányzati rendelete a környezetvédelemrıl és a kommunális ellátás rendjérıl a módosító 14/2007. (XII. 22.) sz. rendelettel, a 13/2011.

Részletesebben

Mátranovák községi Önkormányzat. 5/2001. (IV.27.) rendelete

Mátranovák községi Önkormányzat. 5/2001. (IV.27.) rendelete Mátranovák községi Önkormányzat Képviselı-testületének 5/2001. (IV.27.) rendelete Mátranovák községben a közszolgáltatások után fizetendı bérleti és térítési díjakról. Mátranovák községi Önkormányzat Képviselıtestületének

Részletesebben

RÁBATAMÁSI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2003.(XI. 26.) rendelete

RÁBATAMÁSI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2003.(XI. 26.) rendelete RÁBATAMÁSI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2003.(XI. 26.) rendelete a helyi környezet védelmérıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2003.(07. 04.) rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló közszolgáltatásról, egységes szerkezetben a

Részletesebben

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések Rendelet tervezet Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (II.07.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról

Részletesebben

TÜRJE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 28/2012.(XII.21.)ÖK

TÜRJE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 28/2012.(XII.21.)ÖK TÜRJE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 28/2012.(XII.21.)ÖK RENDELETE a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló rendelet módosításáról Türje Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselıtestületének 18/2002 (XII.31.) rendelete

Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselıtestületének 18/2002 (XII.31.) rendelete Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselıtestületének 18/2002 (XII.31.) rendelete A települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról Vasmegyer Község Önkormányzata

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzata 20/2015. (V. 22.) rendelete. a köztisztaságról

Kazincbarcika Város Önkormányzata 20/2015. (V. 22.) rendelete. a köztisztaságról Kazincbarcika Város Önkormányzata 20/2015. (V. 22.) rendelete a köztisztaságról Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (4) bekezdés c)

Részletesebben

Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2001. (II. 14.) rendelete a helyi környezet védelméről a település tisztaságáról

Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2001. (II. 14.) rendelete a helyi környezet védelméről a település tisztaságáról Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2001. (II. 14.) rendelete a helyi környezet védelméről a település tisztaságáról (EGYSÉGES SZERKEZET) Hort község képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IX.30.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, zöldterületek védelméről, valamint az avar és kerti hulladékok égetéséről Budajenő

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Báránd Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2004. (IV.20.) rendelete a helyi környezet védelmérıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról Báránd Község Képviselı-testülete

Részletesebben

Nagyszénás Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének. 16/2011. (V. 25.) önkormányzati rendelete. A közterület-használatról

Nagyszénás Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének. 16/2011. (V. 25.) önkormányzati rendelete. A közterület-használatról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2011. (V. 25.) önkormányzati rendelete A közterület-használatról Nagyszénás Nagyközség Képviselı-testülete az Alkotmány 42. -ában kapott feladatkörében

Részletesebben

4/2003./II. 14./ sz. rendelete

4/2003./II. 14./ sz. rendelete t'fs=t-!g4. Mecseknádasd Német Kisebbségi Települési Önkormányzat Képviselő Testiiletének 4/2003./II. 14./ sz. rendelete a köztisztaságról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. A Visegrádi Önkormányzat 2/1997. (IV. 9.) ör. rendelete a kéményseprıipari közszolgálatatások kötelezı igénybevételérıl [egységes szerkezetben a *21/2005. (XI. 25.), az **1/2007. (I. 26.) rendeletekkel,

Részletesebben

Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 6/2008. (II. 15.) önkormányzati rendelete

Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 6/2008. (II. 15.) önkormányzati rendelete Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete 6/2008. (II. 15.) önkormányzati rendelete A HELYI KÖRNYEZET VÉDELMÉR L, A KÖZTERÜLETEK ÉS INGATLANOK RENDJÉR L, A TELEPÜLÉS TISZTASÁGÁRÓL (A módosításokkal:

Részletesebben

/Egységes szerkezetben a 14/2009.(X.15.) sz. Ök. módosításaival/

/Egységes szerkezetben a 14/2009.(X.15.) sz. Ök. módosításaival/ 1 Kismaros Község Önkormányzat Képviselı-testületének 17/2008.(XII.11.) sz. Ök. rendelete a települési szilárdhulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és közszolgáltatási díj megállapításáról

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Sajókápolna Község Önkormányzata Képviselő -testületének

Részletesebben

Felsődobsza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (II.3.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról

Felsődobsza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (II.3.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról Felsődobsza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (II.3.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról Felsődobsza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 206. MELLÉKLET : - TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2010. (..) önkormányzati rendelete a szabálysértési és helyszíni pénzbírság legmagasabb összegének

Részletesebben

Varsány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (IX.12.) r e n d e l e t e

Varsány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (IX.12.) r e n d e l e t e Varsány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (IX.12.) r e n d e l e t e a települési folyékony hulladék győjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelezı helyi közszolgáltatásról

Részletesebben

Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete. A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. I.

Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete. A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. I. Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. Epöl Község Önkormányzatának Képviselo-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET. 1. Általános rendelkezések 1.

EGYSÉGES SZERKEZET. 1. Általános rendelkezések 1. 160. EGYSÉGES SZERKEZET Budakeszi Város Önkormányzata Képviselı-testületének 34/2012. (VI. 12.) ÖR, 27/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelettel módosított 11/2011 (III. 24.) önkormányzati rendelete a helyi

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. (XII.17.) rendelete a környezetvédelemről

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. (XII.17.) rendelete a környezetvédelemről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. (XII.17.) rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 36/2004.(XI.30.,) 21/2005.(VIII.9.), 19/2012. (V.21.)és 5/2014

Részletesebben

Zalacsány község Önkormányzatának. 16 /2004.(IX.20.) számú rendelete

Zalacsány község Önkormányzatának. 16 /2004.(IX.20.) számú rendelete 1 Zalacsány község Önkormányzatának 16 /2004.(IX.20.) számú rendelete a köztisztaságról, valamint a szervezett köztisztasági szolgáltatás kötelező igénybevételéről Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestülete

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 18/2006. (VI.1.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 18/2006. (VI.1.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 18/2006. (VI.1.) KGY r e n d e l e t e a köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben a 11/2008.(III.4.) KGY és a 40/2008. (IX.23.) KGY rendelettel) Nyíregyháza

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2005. (XI. 30.) rendelete a közterületek tisztán tartásáról, a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elszállításáról 1 Martonvásár Város önkormányzatának

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Marcalgergelyi község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2000.(IX.13.) rendelete az önkormányzat köztisztaságról, települési szilárd és folyékony 1 hulladékkal összefüggő tevékenységéről. (A 10/2008.

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló. 21/2009. (X. 27.) sz. R E N D E L E T E

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló. 21/2009. (X. 27.) sz. R E N D E L E T E MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 21/2009. (X. 27.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 18/2012. (V. 30.) sz. önkormányzati rendelettel 2 A

Részletesebben

ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 3/1992. (III. 1.) ÖK. számú. r e n d e l e t e. a köztisztaság fenntartásáról

ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 3/1992. (III. 1.) ÖK. számú. r e n d e l e t e. a köztisztaság fenntartásáról ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/1992. (III. 1.) ÖK. számú r e n d e l e t e a köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben) Előszállás Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

4. Ingatlanhasználók közterület tisztán tartásával kapcsolatos feladatai

4. Ingatlanhasználók közterület tisztán tartásával kapcsolatos feladatai 1 / 6 2016. 07. 28. 9:32 Söjtör Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016 (VII.1.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, a településtisztaság fenntartásáról és az egyes ingatlanok tisztán tartásának

Részletesebben

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Orci község képviselő-testülete

Részletesebben

a módosításáról szóló 13/2010. (IX. 28.), 7/2012. (III. 20., 18/2015. (XII.16.) valamint a 8/2016. (VI.29.) rendelettel egységes szerkezetben

a módosításáról szóló 13/2010. (IX. 28.), 7/2012. (III. 20., 18/2015. (XII.16.) valamint a 8/2016. (VI.29.) rendelettel egységes szerkezetben Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 11/2006. (IV. 24.) rendelete a helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról a módosításáról szóló

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Letenye Város Önkormányzata Képviselı-testületének 18/2011. (XI.16.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról Letenye Város Önkormányzat Képviselı-testülete a

Részletesebben

Lovászpatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016. (VII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról.

Lovászpatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016. (VII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Lovászpatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016. (VII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Lovászpatona Község Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) Kisláng község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2008(I.30.) KT. számú rendelete a köztisztaságról, a környezet védelméről és a közterületek használatáról (egységes szerkezetben) Kisláng község Önkormányzatának

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Lábatlan Város Önkormányzat Képviselõ-testületének a helyi környezet védelmérõl szóló 23/ 2004. (IX. 22.) számú rendelete egységes szerkezetben a 18/2005 (VI. 1.) számú rendeletével Lábatlan város képviselõ-testülete

Részletesebben

Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2018. (VII.17.) önkormányzati rendelete. a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról.

Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2018. (VII.17.) önkormányzati rendelete. a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2018. (VII.17.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

7. A R. 7. p. pontjában az egyéb szilárd szövegrész helyébe a nagydarabos szöveg lép, a szolgáltató szövegrész helyébe a közszolgáltató szöveg lép.

7. A R. 7. p. pontjában az egyéb szilárd szövegrész helyébe a nagydarabos szöveg lép, a szolgáltató szövegrész helyébe a közszolgáltató szöveg lép. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési hulladékok kezeléséről szóló 15/2011. (VI.30) önkormányzati rendelet

Részletesebben

2. A rendelet hatálya

2. A rendelet hatálya Szeghalom Város Önkormányzat Képviselıtestületének /2010. (../..) önkormányzati rendelete az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjérıl és a közterületen való szeszesitalfogyasztás korlátozásának szabályairól

Részletesebben

(1) A Rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre.

(1) A Rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre. Bugyi Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 22/2012. (X.24.) rendelete Az avar- és kerti hulladék égetéséről, továbbá a háztartási tüzelőberendezésekkel okozott légszennyezés csökkentésének szabályairól.

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 15/2005.(V.10) rendelete a köztisztaság fenntartásáról

Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 15/2005.(V.10) rendelete a köztisztaság fenntartásáról Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 15/2005.(V.10) rendelete a köztisztaság fenntartásáról Szécsény Város önkormányzatának képviselı-testülete

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN 1 Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2002. /II.21./ rendelete a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a hulladékkezelési közszolgáltatásról 1 EGYSÉGES SZERKEZETBEN Sárvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(X.03) ÖR. számú RENDELETE

PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(X.03) ÖR. számú RENDELETE PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(X.03) ÖR. számú RENDELETE a helyi környezet védelmérôl, a közterületek és ingatlanok rendjérôl, a település tisztaságáról Papkeszi Községi

Részletesebben

CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2004.(IV.8.) rendelete

CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2004.(IV.8.) rendelete CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004.(IV.8.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Csátalja Község Képviselő-testülete

Részletesebben

Buj Község Önkormányzat Képviselő -testületének 8/2005. (VI. 07.) KT. rendelete. a köztisztaság fenntartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Buj Község Önkormányzat Képviselő -testületének 8/2005. (VI. 07.) KT. rendelete. a köztisztaság fenntartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Buj Község Önkormányzat Képviselő -testületének 8/2005. (VI. 07.) KT. rendelete a köztisztaság fenntartásáról Buj Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben