Feltételekhez kötötték munkáját, háromszor választották igazgatónak Az alkotás a legfontosabb az életben!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Feltételekhez kötötték munkáját, háromszor választották igazgatónak Az alkotás a legfontosabb az életben!"

Átírás

1 2011. április 12. portré 13 Feltételekhez kötötték munkáját, háromszor választották igazgatónak Az alkotás a legfontosabb az életben! Albert Antalt március 15-én címzetes iskolaigazgatói elismerést kapott a kerülettől. Lapunknak adott interjújában elmesélte, kétszer tűnt el otthonról. Egyszer, mikor kisiskolásként a nem éppen fényes bizonyítvány miatt Amerikába indult, de rossz irányba ment és Tokajnál kötött ki. Másodjára felnőttként, amikor elvitték az ÁVO-sok. Címzetes iskolaigazgatói elismerést vehetett át Albert Antal Igaz, hogy gyerekkorában világgá ment? Általános iskolában rosszul sikerült az év végi bizonyítványom, ezért elhatároztam, világgá megyek. Barátommal elindultunk Amerikába. Tokajig jutottunk, mert rájöttünk, rossz irányba indultunk. A rendőrség vitt haza minket. Édesanyám jól elvert fakanállal. Megérdemeltem, mert a csirkefogóknak büntetés jár. Hogyan élt a családja? Édesapám, aki postásként dolgozott, kisgazda szimpatizáns volt világ életében, amiből persze rengeteg problémája adódott a kommunizmus évei során. Megverték, kirúgták a munkahelyéről. Öten voltunk testvérek, édesanyánk vigyázott ránk, ezért neki sem volt állása. Szerencsére egy miniszter-helyettes ismerősünk szerzett nekünk Budán lakást. Így kerültem a fővárosba. Budapesten tanult? Internátusba küldtek, ahol magamba szívtam a keresztény egyház tanításait és a nemzeti öntudatot, majd gyermekotthonba kerültem két évre. Szegeden érettségiztem, aztán Pesten elvégeztem a Pedagógiai Főiskola földrajz-biológia szakának első évét. Keresztanyám Szegeden lakott, magához vett, így végül a József Attila Egyetemen szereztem meg a diplomámat ot hallva, milyen emlékeket tud felidézni? A Bem szobornál tartott gyűlés hangulata nagyon megérintett, csatlakoztam a tömeghez. Nem sokkal később forradalmár társaimmal együtt elkaptak az ÁVO-sok. Tíz napig tartottak fogva. Édesanyám elképzelni sem tudta, hol vagyok. Később alá akarták irtani velem a tiszti nyilatkozatot, de nem tettem meg, mert ezzel támogattam volna a munkás-paraszt kormányt, s elismertem volna, hogy nem vettem részt az 56-os felkelésben. Lefokoztak, és csak 1994-ben kaptam vissza tartalékos hadnagyi címemet. A fiatalok közül sokan nem ismerik a cigányság múltját, értékeit Babalátogatáson a szülőapánál Cigányfigurákat készít Sztajkó József, aki a játékbabákat korabeli környezetbe helyezi. Megelevenednek általuk a hagyományos mesterségek. Ottó bácsi lakásában 60 négyzetméternyi helyet foglal el a nem mindennapi kiállítás. Ottó bácsi az 50-es évek elején találkozott vándorcigányokkal, akik táborhelyükön a környék falvaiban élőknek készítettek értékes, használható tárgyakat. Csodálattal néztem ahogy szorgoskodtak, ahogy kikerültek a kezeik közül a kivájt teknők, vályogtéglák, kolompok, vedrek, sparheltek, létrák, a különböző szerszámok. Többen bejártak a falvakba, városokba, és árulták portékáikat, vagy ajánlották fel szolgálataikat idézi fel több mint fél évszázados emlékeit. Mára ezek a szakmák egy-két kivételével megszűntek. A mai fiatalok közül sokan nem is tudják, mit is csinált például egy drótos foltozó. Ezért döntött úgy 20 évvel ezelőtt Ottó bácsi, hogy az utókor számára megörökíti az ősi cigány mesterségeket. A világ minden nemzetének megvan a maga szépsége, kultúrája, így a cigányságnak is. Ha a fiatalok megismerik, hogy évszázadokkal, évtizedekkel ezelőtt milyen hasznos mesterségeket űztek elődeink, akik a korabeli társadalom becsületes emberei voltak, az segíthet megszüntetni Foto: Szerző A kiállításra előzetes bejelentkezés a 70/ es telefonszámon a cigánysággal szembeni előítéleteket teszi hozzá. A kiállítás alkotásai több mint tíz évig készültek. A babákat és a lovakat Ottó bácsi készen vette, majd a babákra hajat ragasztott, arcukat kiszínezte, ruhákat varrt nekik, a lovakat pedig felszerszámozta, ALBERT ANTAL Született: Nyíregyháza, április 21. Családi állapota: nős, egy gyermek édesapja, két unokája van Felsőfokú végzettség: Szegedi József Attila Egyetem földrajz-biológia szak néhányuknak fogatot, szekeret is eszkábált. A tárlaton megelevenedik például a régi cigánytábor, a vándorcirkusz, a lóvásár is. A régi mesterek mellett produktumaik is láthatók: apró vödrök, szerszámok, tűzhelyek, téglák. -y- Foto: Szerző Erzsébeti munkájáért cserébe valóban úttörőcsapatot kellett vezetnie? A Gubacsi lakótelepi iskolában meghirdettek egy földrajz-biológia szakos állást. A munkának ára volt, ugyanis el kellett vállalnom a Kőrösi Csoma Sándor úttörőszervezet vezetését is. Mivel ez volt az egyik magyar nevű csapat Erzsébeten, elhatároztam, mi leszünk a legjobbak. Így is lett. Hét év eltelt, amikor igazgató-helyettes lettem a Mártírok útja 47. szám alatti iskolában. Ennek feltétele viszont az volt, hogy be kellett lépnem az MSZMPbe. Egy év múlva igazgatóvá választottak. Huszonegy évig dolgoztam itt. Háromszor választottak újra. Mit tart a legfontosabbnak az életben? Az alkotást. Én az Albert utcában egy új iskolát hoztam létre. Kultúrát teremtettem kollégáim segítségével. Hogy letettem valamit az asztalra, azt a gyerekek pozitív visszajelzései, illetve a március 15-i kitüntetésem bizonyítja. Megköszönöm azoknak, akik érdemesnek tartottak erre a díjra. Szencz D. GaáL IMRE GALÉRIA (Bp. XX., Kossuth L. u. 39. Tel: ) info@pesterzsebetimuzeum.eu ÁLLANDÓ KIÁLLíTÁS: Tóth Menyhért festőművész kiállítása. RENDEZVÉNy: Kirják Miklós festőművész VERSKÉPEK című kiállítása április 17-ig tart nyitva. A 42. Tavaszi Tárlat május 5-én nyílik és június 5-ig lesz látogatható Nyitva tartás: keddtől vasárnapig óráig. PESTERZSÉBETI MÚzeUM (Bp. XX., Baross u. 53., Tel: ) info@pesterzsebetimuzeum.eu ÁLLANDÓ KIÁLLíTÁSOK: Neményi Lili Horváth Árpád emlékszoba. Felújított Helytörténeti Kiállítás. Nyitva tartás: keddtől szombatig, óráig. RÁTKay-ÁTLÓK GALÉrIA (1204. Budapest, Klapka tér. 48, Tel: , ) ÁLLANDÓ KIÁLLíTÁSOK: Gaál Imre festőművész, Rátkay Endre festőművész és Czétényi Vilmos festőművész kiállítása. Mozitörténeti kiállítás és Illyés Borbála történelmi babaszobrai. Nyitva tartás: keddtől szombatig, óráig.

2 14 társasági ÉLET április 12. Születésnapi koncerten tapsoltak a Benkó Dixieland Bandnek A zenekar népszerűsége évtizedek óta töretlen Zsúfolásig megtelt a színházterem Népszerű számok csendültek fel Szabados Ákos polgármester családjával érkezett a koncertre Ismét fergeteges sikert aratott Pesterzsébeten a Benkó Dixieland Band. Megint csak bebizonyította az együttes a hűséges erzsébeti rajongóinak: a dixieland zene nem tud megöregedni. A hallgatóság hatalmas tapssal köszönte meg, hogy a zenekar névadójának Benkó Sándornak,,70 éves lettem születésnapi ünnepi koncertjével a Csili Művelődési Központban lépett fel. Az est folyamán műfajuk legnépszerűbb számaival örvendeztették meg a közönséget. Olyan zeneszámok csendültek fel, melyekkel a világ számos pontján felléptek óriási sikert aratva. 70 éves lett a zenekar névadója Benkó Sándor Fotók: Zsarnóczky Gyula Pesterzsébeti rockabilly Csibészek Baka Szilárd, ismertebb nevén Elvis, sokak számára a Való Világ második szériájából lehet ismerős. Nem véletlenül, hiszen a show-ban vált ismertté, az adta meg számára az éltető erejű lökést, mellyel bizonyíthatta, hogy különleges figura. Az utóbbi években Csibészek rockbandájával nyomul a kerületben és az ország több pontján. Elvis Pesterzsébeten született, itt is nyitotta meg első szalonját, ahol a tetoválásoknak szentelhette idejét, mely azóta fémjelévé, élete egyik legfontosabb, ki- és letörölhetetlen kísérőjévé vált. Tizenhat évesen, Pesterzsébeten alapítottam az első zenekarom, egy rock bandát. A zene több formáció képében kísérte végig az életemet. A Való Világ és az azt követő munkáim miatt azonban nem jutott időm egy ideig a zenére ben kitaláltam, újból rock zenekart alapítok. Pillanatok alatt összeverbuváltam a zenésztársakat. Csibészek lettünk. Pesterzsébeti kissrácként folyton az utcán lógtunk. Nem balhéztunk, sokkal inkább csibészkedtünk. Innét ered a név magyarázza. A srácok a számukra leginkább testhezálló, Elvis Presley által is fémjelzett, 50-es évek Amerikájából induló rockabilly stílust képviselik. A külsőségeket tekintve többek közt a Nyerjen jegyet a Csibészekre! Az első három telefonáló, aki helyesen válaszol arra a kérdésre, milyen stílust képvisel Elvis bandája, páros belépőt nyer a következő Csibészek bulira a Csili Gitarpont Caféban. Telefonszám: 20/ belőtt, Elvis-féle haj barkóval, a feltűrt szárú farmer és a tetoválás jellemző. A zenekar többi tagja is erzsébeti. Papi- Őri Kiss Zsolt, a dobos az erzsébeti mentősök szorgos csapatát erősíti, Frenk Seth Pozsgai Ferenc, a nagybőgőt nyüstöli, az Ady Endre utcai óvodában lát el gondnoki feladatokat. Az együttes negyedik tagja, Mr. PV-Felvinczi Attila szintén a kerületben, egy szállítmányozási cégnél dolgozik. Sokhelyütt vannak fellépéseik, viszont a legtöbbet a Csili rockos helyén lépnek fel havi-kéthavi rendszerességgel. Momentán új lemezt heggesztünk, valamint az áprilisban kezdődő klipünk forgatására készülünk teszi hozzá Elvis. Bevallja, sosem foglalkozott azzal, mit gondolnak róla, hogyan ítélik meg. Ha ezen görcsölnék, sosem jutnék A -ból B -be. Nem tudnám úgy kezelni az életem, ahogy azt szeretném. Szőcs Attila Bemutatkozási lehetőség Várjuk további kerületi zenekarok, együttesek jelentkezését bármilyen stílust képviselhetnek akik, az újságban bemutatkozhatnak az olvasóknak.

3 2011. április 12. gyereksarok 15 Utazási lázban Fiam, Kisimi nélkül készültem utazni. Gondoltam, kellően felkészítem a különlétre. Tegyük hozzá, annyira ez nem ígérkezett fájdalmasnak, mivel Apa itthon maradt vele. Imádatának harmadik tárgya, Mami pedig napi szolgálatot vállalt. Ezzel együtt gondos akartam lenni. Napokkal az utazás előtt többször is mondogattam neki: Anya elmegy, de majd jön vissza. Addig is itt lesz Apa és Mami, és minden milyen jó lesz. Na, persze! Ahogy azt Anya elképzli Az utazást megelőző éjszakán Kisimi elromlott. A fiamat este betettem az ágyába, ő pedig az ajtóra mutatott: Anya ki! Aznap este szemhunyásnyit sem aludt. Nyugtalan volt, sírt, nyafogott. Másnap a bölcsiből telefonáltak: 39 fokos láza lett. Délután lelkifurdalással ugyan, de elutaztam. Rossz érzésem egészen másnap reggelig tartott, amikorra a gyermek hirtelen makkegészséges lett. Sz Klasszikus a szeparációs szorongás Egy kétéves gyereknek még nincs időérzéke, ő a jelenben él. Nem tudja, mit jelent a tegnap, a holnap, vagy az, hogy hármat kell aludni, még akkor sem, hogy ha ezeket el tudja mondani magyarázza dr. Szakács Katalin klinikai gyermek szakpszichológus, a XX. kerületi Nevelési Tanácsadó igazgatója. Elég egy nappal korábban felkészítni a kicsit a távollétre, különben egészen az utazásig szorong, fél, hiszen nem tudja, mikor veszíti el Anyát, mint ahogyan azt sem, hogy mennyi időre. Fontos, ha a szülő néhány napra elutazik, Távkapocs Jó, ha a felnőtt, aki a gyermekre vigyáz, beszél a szülőről, aki telefonon, interneten keresztül lehetőleg tartsa a kapcsolatot a gyermekkel. Ez őt ellentétben a régi nézetekkel egyáltalán nem zaklatja fel. Ellenkezőleg: megnyugtatja és segít tudatosítani benne, a szülő így is vele van. gyermekét lehetőleg saját környezetében hagyja, és olyan emberre bízza, akit jól ismer és szeret a gyermek tanácsolja a szakember. Ilyenkor a szeparációs szorongással az anyának is meg kell küzdeni, ami az ő esetében az aggódásban nyilvánul meg. Ezt a gyereknek semmiképpen sem szabad megéreznie. A szülő úgy készítse fel gyermekét egy ilyen helyzetre, hogy közben bizalmat és bátorságot sugároz. Higgadtan, tényszerűen, nyugodtan azt kell mondani: Anya elutazik, de Veled minden rendben lesz. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha valóban sikerül feldolgozni az aggodalmat. Kommunikációnk több mint 85 százaléka a nonverbális csatornákon keresztül zajlik. Egy kétéves gyermek is tökéletesen megérzi, ha mást mondunk, mint amit valójában gondolunk mondja dr. Szakács Katalin. Búcsút intettek a télnek A Bóbita óvodában már több mint 10 éve szervezik évi három alkalommal a helyi óvodai program hagyományos évszakbúcsúztató rendezvényét. Legutóbb télbúcsúztató játszóház volt. A délutáni órákban a gyermekek a szülőkkel közösen vettek részt a télhez kapcsolódó kézműves tevékenységekben. Minden csoport más-más újszerű technikát mutatott be, melyek közül szabadon válogathattak a családok és Mit tegyek? Önnek is lennének kérdései a szakemberhez? Küldje el kérdését! Postacím: Polgármesteri Hivatal Bp, 1201 Kossuth tér 1. A borítékra írják rá: Mit tegyek? szerkesztoseg@ pesterzseebet.hu a kicsik mondja Kedvesné Ács Ágnes óvodavezető. A szülők gyermekükkel együtt járták végig a csoportokat, kellemes hangulatban, beszélgetés közben készültek az alkotások. Egy-egy család versengett azért, hogy valamennyit elkészíthesse. A program fénypontja a közös kiszebáb égetés volt az udvaron. Miközben a téltemető bábú elhamvadt, mondókáztak, énekeltek a gyerekek tette hozzá az óvodavezető. Foto: Magánarchívum Mottó: Család és hivatás Idén második alkalommal vállalta Kovácsné Juhos Orsolya, hogy önkéntesen megszervezi a Születés Hete országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat pesterzsébeti programjait május 1-8. között. A Születés Hete az évnek az a kiemelt hete, amikor a családdal, családalapítással, születéssel, gyermekneveléssel kapcsolatos fontos információk egy egységes arculattal rendelkező országos rendezvénysorozat keretében koncentráltan érhetők el az érdeklődők számára. A pesterzsébeti programok mindegyike tavaly is és most is minden anyagi támogatás nélkül valósult és valósul meg, mégis teljesen ingyenes a látogatók számára. Sok résztvevője volt tavaly a Születés Hete pesterzsébeti programjainak Mint szervező és előadó, valamint segítőim előadók, pedagógusok, a helyszíneket biztosító intézmények és szolgáltatók mindenféle ellenszolgáltatás nélkül hozzuk létre a rendezvénysorozatot mondja Orsolya. A Születés Hete idén május 1-8. között lesz, melynek mottója: Család és hivatás. Programjaink között szerepel rajzpályázat, esszépályázat, filmvetítés, kismama-, baba- és óvodás foglalkozások, előadások, babakoncert és még sok érdekes és színes program. A hetet egy mesejátékkal fogjuk zárni teszi hozzá a szervező. Még több információ a programról: budapest-xx-pesterzsebet A programot, a szülők örömére, nyitott formában tartották meg Manótalálkozó I. Európai Manótalálkozót tartanak a Nyitnikék Óvoda szervezésében. A Föld Napja alkalmából természetvédelmi kiállítás nyílik a Csili színháztermében április 18-án 9 órától. A kiállítást megnyitja Földesi Gyula alpolgármester. Április 18. hétfő: csoportos utazók reggel 9 órától ig, az egyéni utazók reggel 9 órától 18 óráig, április 19. kedd csoportos és az egyéni utazók reggel 9 órától 16 óráig találkozhatnak a manókkal. Bővebb információ: Fotó: Bóbita óvoda

4 16 KIKAPCSOLóDÁS április 12. Egyik alkalommal, ahogy megy a határban Mátyás király, ott lát egy szegény embert két rossz lovon szántani. De igazán olyan rossz lovak voltak, hogy meg kellett őket magázni, hogy továbbvonszolják az ekét. Mátyás király odaköszön: Adjon isten jó napot, jó munkát! Halad-e valahogy? Fogadja a szegény ember: Adjon isten, éppen haladni csak haladnék, de a lovaim olyan gyengék, minden pillanatban várom, hogy kidőlnek. Hát miért nem a br a k o lj a ő k e t jobban? Haj, abrak, abrak! Bárcsak a családomnak kenyere volna, de se családomnak, se lovamnak ennnivalója nincs! A szegény ember szomszédjában szánt egy gazdag paraszt olyan négy lovon, hogy majdnem elrepülnek az ekével. Azt mondja Mátyás király a szegény embernek: Miért nem szól a szomszédjának, hogy segítse kifordítani magának ezt a földet? Hej, kérem, ez olyan büszke, nyakas paraszt, hogy az ilyen magamfajta emberrel szóba sem áll. Tán még a levegőt is irigyli tőlünk. Egyszer volt Budán kutyavásár (népmese) Akkor azt mondja Mátyás király a szegény embernek: Ide figyeljen barátom! Adja el a két lovát, és az összes pénzen vegyen kutyákat. Mindegy, hogy a kutya milyen fajta, csak minél többet vásároljon, és ekkorra meg ekkorra hozza fel Budavárra, Mátyás király palotája elé. Azon a napon lesz ott kutyavásár. Úgy is csinált a paraszt. Eladta a két lovacskát, és összevásárolta a lovak árán a kutyákat. Bizony jó néhány kutyát összevásárolt, talán egynéhányat még úgy is adtak neki, hogy vigye el a portáról. Akkor a jelzett napon betereli a kutyákat a királyi vár elébe. Arra a napra Mátyás király a nagyurakat összehívta, és kötelezte őket, hogy legalább egy kutyát mindegyik megvásároljon. Húsz forintnál olcsóbb egy kutya sem lehet, de ha valaki száz forintot ad egyért, az még nemesebb lesz. A legelső kutyát Mátyás király vette meg, jó summa pénzt nyomott a szegény ember kezébe. A kutyavásár nagyon rövid ideig tartott, pillanatok alatt elkelt az egész kutyasereg. A szegény ember hátitarisznyájában viszi a sok pénzt, és dicsekszik otthon fűnek-fának, hogy a két ló árán vett kutyákért mennyi rengeteg pénzt kapott. Amikor ezt a gazdag paraszt meghallotta, fogta, eladta mind a négy jó lovát, sőt még a két szép növendék csikaját is, ráadásul két-három tehenet, és ennek az árán a környéken a legszebb kutyákat vásárolta össze. Mikor a kutyákat összevásárolta, hajcsárokat fogadott melléjük, és elszállította Budavárra. Ott jelentkezett a királynál, hogy kutyavásárt csinál. De Mátyás király azt mondta: Jaj, kedves barátom, Budán csak egyszer volt kutyavásár, és többé sohasem lesz! Csináljon a kutyáival amit akar! Erre a dúsgazdag paraszt mérgében szétverte az egész kutyanyájat, dühösen hazament, és haláláig átkozta a budai kutyavásárt. Mesekereső Biztosak vagyunk abban, vannak olvasóink között olyan felnőttek, fiatalok, akik kitaláltak, írtak már mesét gyerekeknek, de gyermekükön, unokájukon, testvérükön kívül más még nem hallotta. Lehetőséget szeretnénk adni arra, hogy ezeket a meséket mások is megismerjék. Küldjék el címünkre gyermekük, unokájuk vagy saját rajzaikkal illusztrálva. A levélben tüntessék fel a történet írójának, és a rajz készítőjének nevét. Terjedelem: két gépelt oldal. Címünk: Polgármesteri Hivatal, 1201 Bp., Kossuth tér 1. A borítékra írják rá: Mesekereső. szerkesztoseg@pesterzsebet.hu Gratulálunk! A márciusi keresztrejtvény helyes megfejtése: Majd adok én neked pornótáblákat olvasni! A helyesen megfejtők közül a Csili Társaságkedvelők Klubjába belépőt nyert: Nyiri-Terényi Márta, Ady E. u 93. X. 42, Simon Józsefné, Kende Kanuth u. 70. A Csili Calypso Dancing Party-ra belépőt nyert: Virágos Jánosné, Sas u. 41., Balyer Józsefné 1204 Ady E Nyereményüket átvehetik: a Csili Művelődési Központ Nagy Győry I. u. felőli portán. Következő keresztrejtvényünk megfejtését április 19-ig várjuk címünkre: Bp. Kossuth tér 1. Megfejtették már vállalkozása titkát? A keresztrejtvényben lehetősége nyílik cége, üzlete reklámozására. Egyeztetés: 20/

5 2011. április 12. élettér 17 Rendszeres locsolást igényelnek a ládákba ültetett növények Fűszerektől zöldellő balkonládák Azok, akik társasházban laknak, és nincs kertjük, balkonládákba ültetett virágokkal színesíthetik környezetüket. A ládákba illatos, friss fűszernövények is kerülhetnek. A jobb idő beköszöntével, a fagyok elmúltával kikerülhetnek az ablakokba a balkonládák. Tavasszal jácintot, nárciszt, tulipát, május elején évelő vagy egynyári virágokat ültethetünk bele. A balkonládák klasszikus növénye a A környezetvédelmi, közösségépítési beruházások hozzájárulhatnak az életminőség javításához Június 11-ig pályázhatnak a társasházak Idén harmadik alkalommal írja ki társasházi pályázatát az OTP Bank. A pénzintézet idén nettó forint vissza nem térítendő támogatással segíti a hazai társasházakat és lakásszövetkezeteket. Napjainkban kulcskérdés, hogy lakóközösségünk önerején felül milyen eszközöket tud bevonni beruházásai megvalósításába. Az állami és önkormányzati támogatási formák mellett az utóbbi években az OTP Bank Társasházi Pályázat is segítséget nyújtott a hazai lakóközösségeknek céljaik eléréséhez. A legnagyobb magyarországi hitelintézet idén megnövelt pályázati összeggel, nettó forinttal segíti a társasházakat. A vissza nem térítendő támogatásra bármely hazai társasház vagy lakóközösség pályázhat. A 2009 óta nagy népszerűségnek örvendő kezdeményezést a korábbiakhoz hasonlóan idén is Környezetvédelem, Közösségépítés és Életmi- Klimatizáló növényfal nőség-javítás kategóriákban hirdeti meg a bank. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatások összegét 9 nyertes lakóközösség között osztják ki. Az egyes kategóriákon belül 1,2 millió, 600 ezer és 200 ezer forint nettó támogatási összegre lehet pályázni. A környezetvédelmi és közösségépítési célú beruházások nagyban hozzájárulhatnak a lakók életminőségének javításához. Tekintettel arra, hogy bizonyos társasházaknak a panelprogram keretéből kiszorulva kevés pályázati lehetősége van, az ország bármely lakóközössége beküldheti pályamunkáját. Csupán egy oldalban kell összefoglalni, hogy a beruházás mennyiben segíti majd a lakók életét. A nevezémuskátli. Jól eléldegél a balkonládában a begónia, a körömvirág, a margaréta, a bársonyvirág vagy a lobélia, amelyeket most már csak palántaként ültethetünk ki. Ügyeljünk, hogy a virágok félárnyékos helyekre kerüljenek. A balkonládák növényeinek gondozására sokkal jobban oda kell figyelni, mint a szabadban nevelkedőkre, hiszen a ládákban kevés föld van, ami hamarabb kiszárad. Fontos a rendszeres öntözés. Jó, ha a talaj sok tőzeget tartalmaz, az tárolja a nedvességet. A növényeket hetente egyszer, balkonnövényekhez való tápoldattal öntözzük. A ládákba nagyjából azonos tulajdonságú és igényű fűszernövények is kerülhetnek. A mediterrán növények, a bazsalikom, az oregano nagy fényigényűek. Abba az ablakba tegyük őket, ahová legalább naponta hat órán keresztül odasüt a nap. Remek kombináció lehet a közös edénybe ültetett kakukkfű, petrezselyem, majoranna, bazsalikom. A majoranna, a petrezselyem és a kakukkfű magját április elején-közepén, a bazsalikomét ráérünk április végén, május elején ültetni. Aki nem akar magvetéssel bajlódni, a cserépben kapható fűszernövényeket is átültetheti a ládákba. -yseket online (a weboldalon keresztül), vagy postai úton (OTP Bank Társasházi Pályázat 2011., 1550 Budapest Pf. 195.) június 11-ig lehet benyújtani. A tavalyi pályázaton a Környezetvédelem kategóriában két budapesti lakóközösség nyert támogatást szellőztető-ventillátorainak cseréjére és napelemek fölszerelésére, szelektív hulladékgyűjtés bevezetésére, valamint világítás-korszerűsítésre. Közösségépítés kategóriában egy budapesti ház tetőteraszának felújítására kerülhetett sor. Életminőség kategóriában egy fővárosi társasház bejárati ajtaja megújítására használta fel az elnyert összeget. Bővebb információ: Duronelly Balázs esztétikus, klimatizáló és légtisztító hatású beltéri függőleges kertfalát is láthatták az érdeklődők a budapesti Gardenexpón. A növényfal nem csak szemet gyönyörködtető látványosság, de fűtési időszakban a különösen száraz levegőjű lakások klímáját is egészségesebbé teszi. Bizonyos fajok, mint például a vitorlavirág, a gyökereikkel képesek a mikroorganizmusok megkötésére, így a levegő megtisztításához is hozzájárulnak. A zöldfal lehet önmagában álló téri elem vagy térelválasztó, de akár falra is szerelhető. Az épület falát nem károsítja. hírek Gyűjtési akció Elektronikai hulladékgyűjtési akció és használt gumiabroncs átvétel április 30-án, 8 14 óráig, általános veszélyes hulladékgyűjtési akció május 7-én szintén 8-14 óra között. Az átvétel helye: XX. ker. Mátyás király tér és az INTERSPAR parkolója. Aki bármilyen rendszerű TV készüléket ad le a begyűjtő pontokon, bevásárló táskát kap ajándékba. 30 darab TV-készülékért az Idősek Átmeneti Otthonának egy DVD lejátszót vagy CD-s rádiót ajánl fel az ÖKOMAT Kft. és hasznosító partnere, a Fe-Group Zrt. Temetői séta A Pesterzsébeti Temetőben tartja a Budapesti Városvédő Egyesület Pesterzsébeti Csoportja következő összejövetelét április 16-án, szombaton 14 órakor. Találkozó 14 órakor a temetőben, a Pesterzsébeti Városvédő Csoport emléktáblájánál. A temetőben számos hírességet, történelmi személyiséget, neves embert temettek el. Ez az első alkalom, hogy ilyen rendkívüli kirándulásra kerül sor a köztemetőben és az egyesület reményei szerint a zsidó temetőben. Az útvonal nem túlságosan hosszú, idősebbek számára is vállalható. A különleges séta során a neves és nevezetes sírokat bemutatja, és az idegenvezetést tartja: Czúni Imre, fotóművész, a Városvédő Csoport tagja. Parlagfűre nem lehet A évben benyújtott 1 százalékos rendelkező nyilatkozatokban nem lehet a parlagfű mentesítésre felajánlást tenni. Amennyiben valaki a bevallásában érvénytelenül a parlagfű mentesítés feladatai javára már rendelkezett, megteheti, hogy a törvényi határidőig május 20. új, a bevallástól elváló rendelkező nyilatkozatot nyújt be, melyben az szja egyik 1 %-át a Nemzeti Tehetség Program vagy valamely egyházi kedvezményezett részére ajánlja fel tájékoztat a NAV. Takarítás a parton Aki szeretné tisztává varázsolni a pesterzsébeti Duna partot, az április 21-én, csütörtökön 10 órától megteheti. Találkozó a pesterzsébeti strand mögött a Duna parton. A takarítást követően játék, környezetvédelmi vetélkedő, lakomázás. A lelkes környezetvédőket várja Molnár Ferencné, Lili néni, segítői és a Szebb Gyermekévekért Közhasznú Alapítvány gyermekei. Ne dobja ki! Megszabadulna régi ruháitól? Tele van a szekrénye a nem használatos darabokkal? Ne dobja ki! Gyűjtse össze és ajánlja fel a Kapitánypusztai Hajléktalanok Nappali Melegedőjének. A melegedő munkatársai egyeztetés után elszállítják otthonából a ruhákat. Telefonszám:

6 18 ÉLETMód április 12. Horgolt kacsák húsvétra A hosszú, szomorkás és szürke téli napok után végre megérkezett a tavasz, és épp hogy kipattantak a rügyek már itt is az évszak, és talán az év egyik legszebb ünnepe, a Húsvét. Ilyenkor azt érezzük, nem csak a természet újul meg körülöttünk, hanem mintha mi magunk is valamiféle jótékony változáson mennénk keresztül. Jobban odafigyelünk a testsúlyunkra főleg a hölgyek gondolván a lenge ruhák jobban állnak rajtuk, ha ledobnak pár kilót. A ruhatárunkat is színesebbre cseréljük és a szekrény legmélyebb fiókjába gyömöszöljük a sötét, fekete téli holmikat. Érdemes azonban ilyentájt nem csak magunkra, környezetünkre is gondot fordítani. Otthonunk egy alapos tisztasági takarítás, szellőztetés, függönymosás, pókhálózás után úgy tűnhet, új lakásba költöztünk. Aki kedvet érez, és van is ideje egy kicsit a helyiségek csinosítására, kel- lemesebbé teheti otthonát. Miután a húsvét is közeleg nézzünk szét, mit is lehetne hasznosítani. Aki például tud horgolni, és van elfekvőben hímzőfonala, esténként hozzáláthat horgolt kiskacsák, kiscsibék, tojások készítéséhez. A végeredmény pedig garantált siker. Olvasónk, Emma mama a kerti munka után szokott kézimunkázni. Megszámolni sem tudja már, hanyadik horgolt kiscsibe kerül ki a kezei közül. Azt mondja, még a felnőtt családtagok is sorba állnak értük, a gyerekek pedig veszekednek azon, hogy a húsvéti dekorációnak készülő csibék, kacsák közül melyik, kié legyen. Emma mama a horgolt apróságokat amikbe apróra vágott szivacsot tesz, hogy tartásuk legyen, ne essenek össze kosárba rakja, és úgy teszi a húsvéti asztalra az aranyeső mellé. Néhány zöld ággal, tollal, tojással húsvéti hangulatot lehet varázsolni még az ablakpárkányon is. JA Mi lesz nyúl úrral? Húsvét előtt számos kisgyereket lepnek meg élő nyuszival, ám a vásárlásnál sok szülő nem gondolja végig, hogy az állatról az ünnep után is gondoskodni kell majd. Sajnos az ilyenkor megvásárolt nyusziknak csaknem kilencven százaléka az utcán, a fazékban, a kukában vagy menhelyen végzi. A vidéki vadasparkok némelyike szívesen átveszi a kiebrudalt füleseket, de nem azért, hogy gondozzák őket, hanem hogy táplálékként odaadják a ragadozóknak. Azok az állatok, amelyeket a szabadba engednek, nem tudják megvédeni magukat, táplálékot sem tudnak maguknak szerezni. Sokszor elütik őket az autók. Akik nem szeretnének állatot tartani otthonukban, de szívesen dédelgetnének tapsifülest az ünnep alkalmával, azoknak lehetőségük nyílik erre több budapesti rendezvényen, így az Újbudai Húsvéti Vásáron és Pálinkafesztiválon is. De ha eltökélték: felelősségteljes nyúlgazdák szeretnének lenni, tanácsot kaphatnak a Nyúlbarátok májusi klubnapján a soroksári Táncsics Mihály Művelődési Házban. Az állatvédők arra kérnek minden szülőt, legyenek körültekintőek, s élő nyúl helyett plüssállattal lepjék meg a kicsiket. Szencz D. FeLHívás Véradókat várnak A Magyar Vöröskereszt Dél-pesti Szervezete önkéntes véradást szervez minden hétköznap 8-14 óra között a Dél-pesti Vérellátó Állomáson. (Jahn Ferenc kórház mellett, Kövesu. 2-4.) Véradásra a 18. életévüket betöltöttek jelentkezhetnek, akiknek fényképes igazolványt és TAJ kártyájukat vinniük kell magukkal. Szűrővizsgálatok Azok a lakosok, akik az elmúlt két évben nem voltak háziorvosuknál, előzetes időpont egyeztetés után, szűrővizsgálaton jelenjenek meg a háziorvosi rendelőkben. Hatékony csend Várják azon szakemberek jelentkezését, akik a rohanó világ kimerítő hatása alól szeretnének felszabadulni, és megtapasztalni a csend hatékonyságát egyéni és munkahelyi életük vonatkozásában. Ingyenes előadások, kiscsoportos foglalkozások. Tel: evgn@fre .hu Önkéntes munka Olyan önkénteseket keres a Virág Benedek utcai idősek otthona, akik szívesen töltenének néhány órát hetente az otthon lakóival. Ennek keretében beszélgetnének, sétálnának, segítenének az étkeztetésben. A munkához szakképzettség nem szükséges. A jelentkezők a Budapesti Önkéntes Centrum képzésén vesznek részt mielőtt bekapcsolódnak a programba. Információ: Szabó Judit Ágnes, önkéntes koordinátor, 30/ CROS-BEAUTy FOGYASZTÓSZALON Nyitva tartás: H-Szo: 8 20 óráig, Vasárnap: bejelentkezés alapján Folyamatos akciók! Rádiófrekvenciás zsírbontás (TrioRF 3D) (már az első alkalommal, akár mínusz 1-3 cm), valamint ránctalanítás és arcfiatalítás. Alpha PG masszázs: fogyás, méregtelenítés, relaxálás, bőrfiatalítás és cellulit kezelés. Hullámmasszázs: nyirokkenringést segítő, narancsbőr csökkentés, nehéz és fájó láb kezelése. 2 személyes infraszauna. Cím: XX., Kossuth L.u (bejárat a Baross u. felől) A várakozás elkerülése érdekében előzetes bejelentkezés: (+36-70) Üdülési csekket elfogadunk Ajándékutalvány kapható. A szórólap felmutatásával egyszeri AJÁNDÉK, 30p Alpha PG masszázs az akció ideje alatt. Webcím:

7 SZOLGÁLTATÁS április Piaci hírnök Mi kerül a húsvéti asztalra? Hornok István gyerekként is örömmel vett részt a családi disznóvágásokon. Később kitanulta a hentes szakmát, és ezen a területen kezdett dolgozni. Tavaly saját vállalkozást indított a Tátra téri piacon, ahol ma már három baromfi-, illetve húsboltot üzemeltet. Hornokék nem pesterzsébetiek, de amikor eldöntötték, saját vállalkozást indítanak, nem volt kérdés számukra, hogy azt a Tátra téren valósítják meg. István már évek óta a csarnokban dolgozott az egyik húshálózat üzemeltetőjeként, így megismerte és megszerette a piacot, a vevőket, a környéket. Első két üzletüket tavaly, a legújabbat pedig alig két hónapja nyitották. A boltokban Hornok István mellett felesége, Erika és lányuk, Renáta dolgozik. A kiskereskedelem mellett nagykereskedést is folytatnak, éttermeknek, óvodáknak és bölcsődéknek szállítanak. PIACi átlagárak Tojás Burgonya Sárgarépa Kelkáposzta Karfiol Primőr paradicsom Gomba Vöröshagyma Vágott csirke 30 Ft/db 220 Ft/kg 350 Ft/kg 350 Ft/kg 300 Ft/kg 700 Ft/kg 500 Ft/kg 220 Ft/kg 580 Ft/kg Vágott kacsa, liba Füstölt hús, sonka Füstölt kolbász Zsír Juhtúró Savanyú káposzta Dióbél Mák Alma Hornokék új üzlete a csarnok új szárnyában van A piaci üzletek specialitása, hogy mirelit termékeket zöldséget és halat, gyöngytyúkot, füstölt libamellet és libacombot, valamint hízott kacsamájat is árulnak, ami nem minden húsüzletben kapható. A kínálat hamarosan a húsvéti füstölt árukkal, sonkával, tarjával, lapockával bővül tudjuk meg Erikától, aki azt tapasztalja: a húsfogyasztás évszak- és ünnepfüggő. A választékot úgy kell kialakítani, hogy mindent megtaláljon a vásárló. Tavasszal a vörös- és disznóhúst sok család asztalán felváltják a szárnyasok, ami jól passzolnak a friss zöldségekhez, salátákhoz magyarázza. -y Ft/kg 1000 Ft/kg 900 Ft/kg 450 Ft/kg 1500 Ft/kg 350 Ft/kg 2500 Ft/kg 1500 Ft/kg 250 Ft/kg Fotó: Szerző Horváth Imre nyugdíjas Nyers sonkát vettem, amit egy-egy napig pácoltam sóban, majd páclében, ezután megfüstöltem, most pedig lóg a kamrában. Ezen kívül mindig van tojás és torma az asztalon. A húsvéti menüt már nagyszombaton megkezdjük, s vasárnap is ezt esszük. Édes és sós sütemény is szokott lenni, mert az unokákra is gondolunk. Schober László svédmasszőr Sonka, kolbász, retek, újhagyma, főtt tojás, amit a piacon, illetve vidéken szerzünk be. Desszertnek mindig zserbót, mézeskalácsot, linzert készít édesanyám, mellé pedig házi pálinkát, bort, sört és szintén saját készítésű tojáslikőrt kínálunk a locsolkodóknak. Juhász Ildikó óvodavezető Hagyománytisztelő emberek vagyunk, ezért minden évben ugyanazt esszük húsvétkor. A tojás, mint a termékenység és újjászületés szimbóluma, soha nem maradhat el húsvétkor. Csakúgy, mint a sonka és a torma. Sütni is szoktam. Idén valamilyen krémes tortával lepem meg a vendégeket. Horváth Mária vívóedző Hagyományos húsvéti ételeket fogyasztunk, így sonkát és főtt tojást, amiket minden évben elviszünk a helyi templomba megszenteltetni. Az ünnepi menü hozzávalóit boltban szerezzük be. Süteményt idén mi nem készítünk. Receptvadász Szeret sütni, főzni? Különleges recepteket ismer? Netán a nagyiéra esküszik? Küldje el a recept leírását ha módja van rá, fotókat az elkészítés fázisáról és mi leközöljük! Levelezési cím: Polgármesteri Hivatal 1201 Bp., Kossuth tér 1. szerkesztoseg@pesterzsebet.hu

8 20 sport április 12. Találkozott az idős és a fiatal, az elmúlás fájdalma és a fiatalokba vetett hit öröme Fekete Párduc a Fehér Miklós kupán Bár a világ nemcsak fekete és fehér, mégis igaz és folytatható az ellentétek párhuzama. Az idős és a fiatal, az öröm és a bánat, egy hosszú, eseménydús élet és egy fájóan rövid, szinte villanásnyi létezés. Ezek az ellentétek találkoztak március 18-án, a Hajós Alfréd Általános Iskolában. A Fehér Ezen a napon rendezték a Fehér Miklósról elnevezett labdarúgótornát, melynek mára már komoly hagyománya lett ben, a fiatalon elhunyt magyar futballista Fehér Miklós tiszteletére és emlékére indították a róla elnevezett futballkupát. A Fekete Vendégeik voltak: Dunai Antal és Grosics Gyula az Aranycsapat kapusa. A 85 éves legendát az általa viselt fekete kapus mez és bravúros mozdulatai, védései miatt Fekete Párducnak neveztek. Tisztelettel és szeretettel köszöntötték őt az iskolában. Azzal, hogy elfogadta az iskola igazgatónőjének, Őrfi Krisztinának a meghívását, komoly rangot adott a rendezvénynek, és nagyobb súlyt az emlékezésnek. A sportlegenda mögött látható volt a fiatalon elhunyt futballista fényképe, előtte pedig a legifjabb generáció, a több száz csillogó szemű diák. Így találkozott a Hajós Alfréd Általános Iskolában a fehér és a fekete, az idős és a fiatal, az elmúlás fájdalma és a fiatalokba vetett hit öröme. Minden, amit a sport és annak arra érdemes képviselői közvetíthetnek az utánuk jövő generációknak. A gyerekeknek Az összes sportág tekintetében már csak egy budapesti csapat van európai kupa versenyben a es idényben. Ez a csapat pedig nem más, mint az FTC Rail Cargo Hungaria női kézilabda csapata. Az együttes a Kupagyőztesek Európa Kupájának legjobb négy csapata közé jutott. Az elmúlt két esztendő legrangosabb európai kupájának címvédőjét (Bajnokok Ligája) a dán Viborgot is búcsúztatta. A es szezonban a Ferencváros csapat ezüstérmet szerzett a magyar kupában, így jogott szerzett arra, hogy összel a KEK-ben indulhasson. Kiemeltként a lejobb 32 között csatlakozott a kupagyőztesek mezőnyéhez a Fradi, ellenfélnek a szlovák Banovsky HK Gabor csapatát kapta. Az első meccset északi szomszédainknál rendezték, a lányok ra nyertek idegenben. A viszszavágó immár csak formalitásnak tűnt, a lányok gólszépségversenyt Grosics Gyulával nagy megtiszteltetés volt Földesi Gyulának találkoznia felmutatható, példaként álló magyar sportolók közül az iskolában vendég volt már Mucha József, Novák Dezső, Nyilasi Tibor, Kovács Kálmán, Szűcs Lajos, Albert Flórián, Détári Lajos, Egervári Sándor. Külön említést érdemel az Aranycsapat másik, még élő legendája Buzánszky Jenő, aki 2009-ben járt az intézményben a kupanap keretében. Személyisége derűt, humort árasztott, szellemi frissességét sokan irigylésre méltónak találták. A Hajós Alfréd Általános Iskolában van még egy sportesemény, melyre szintén évek óta, a magyar sport legkiválóbbjai látogatnak el. Az Olimpiai Napon olimpikonokat látnak vendégül. Így fogadták már Pulai Imrét, Dr Gyarmati Andreát, Gyarmati Dezsőt, Hesz Mátét, Szívós Mártont, Mátyás Zoltánt, Lipcsei Krisztinát, Szécsi Zoltánt, Krammerer Zoltánt, Storcz Botondot, Debreceni Andrást, Viski Erzsébetet, Bóta Kingát, Kulcsár Krisztiánt, Boczkó Gábort, Kovács Ivánt, Steinmetz Barnabást, Dr Hargitai Andrást, Horváth Gábort, Kozmann Györgyöt, Kovács Katalint, illetve Kolonics Györgyöt. lygia Egyedüli fővárosi csapatként az elitben rendezve, laza, könnyed játékkal rengeteg gyönyörű találatot szerezve ra nyertek, így es gólkülönbséggel jutottak tovább a nyolcaddöntőbe. Sorsoláskor a csapatnak a lehető legnehezebb rivális jutott. Nem kisebb ellenféllel, mint az előző két kiírás BL-győztesével, a több olimpiai,világ,és európa bajnokot a soraiban tudó együttessel a legendás dán Viborg HK csapatával kellett megküzdenie a továbbjutásért. Az első meccset idegenben kellett kezdenie a Fradinak, és hatalmas csatában bíztató eredményt sikerült elérnie. Mindössze egy góllal bizonyult jobbnak az ellenfél, a végeredmény lett. Óriási érdeklődés előzte meg a február 12-i visszavágót. Az utolsó percben re álltak a csapatok, a dánok támadhattak, de Alena Abramovics bravúrral hárított, az ellentámadásból három másodperccel a vége előtt Tomori Zsuzsanna kiharcolt egy hetest, amit Zácsik hidegvérrel értékesített , a Ferencváros os összesítéssel, idegenben lőtt több góllal jutott tovább a legjobb nyolc közé, ahol a francia bajnokkal, a Toulon Saint Cyr Var Handball csapatával mérkőztek, először Toulonban. A remekül küzdő csapat tisztes as vereséget szenvedett, ami jó kiindulási alapot jelentett a visszavágóra. Többször is tíz góllal vezetve, csúnyán elpáholták a franciákat. A vége lett, es összesítéssel jutott tovább a Ferencváros. Fotók: Brech Csilla sport programok Pattog a labda Ping-pongozási lehetőséget kínál az ESMTK asztalitenisz szakosztálya gyerekeknek és felnőtteknek az Ady Endre Általános Iskola tornatermében hétfőnként 18, szerdánként tól. Részletes felvilágosítás: 20/ Focisuli Hétfőn, kedden és csütörtökön tól az ESMTK sporttelepén (Ady Endre utca 150.) az 5 és 12 éves gyerekek ismerkedhetnek a labdarúgással. Bővebbeb információ: Kocsis Mihály 20/ U-11 edző, Konczi György 30/ U-9 edző, Csaszny Bálint 20/ óvodások. Lányokat is várnak Az RSC várja a éves fiúkat, lányokat, akik kedvet éreznek a kesztyűzéshez. Az edzéseket aktív és leendő versenyzőknek a Lajtha László utca 2. szám alatti edzőteremben 16 órától Balogh István vezető edző tartja, 18 órától Horváth Gyula. Jelentkezés személyesen vagy Horváth Gyulánál a 70/ es számon. Jó előjelnek bizonyul, hogy az FTC 1978-ban megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját. A csapat edzője pedig az az Elek Gyula volt, aki a jelenlegi tréner Elek Gábor édesapja. További érdekesség, hogy 1978-ban is francia csapaton kellett továbblépnie a Fradinak a negyeddöntőben, akkor a Bordeaux csapatát búcsúztatta ös összesítéssel. Király Sándor

9 2011. április 12. sport 21 Edzők és szülők: példamutatásból csillagos ötös Március 20-án, Miskolcon rendezték meg a veterán birkózó magyar bajnokságot. Birkózó szakosztályunk vezetésével és néhány lelkes szülővel karöltve úgy döntöttünk, példát mutatunk a gyerekeknek és elindulunk a bajnokságon mondta Losonczi Ottó, az ESMTK Birkózó Szakosztály elnöke. A felkészülésre sajnos nem sok időnk jutott, hiszen az edzők figyelmét lekötötte az új birkózó csarnokba való költözés. A költözködés ellenére heti 3-4 alkalommal összejöttek a szülőkkel és az edzőkkel, hogy megfelelő kondícióba kerüljenek a nagy eseményig. A résztvevők többsége meglepődött edzés közben, hogy szinte egy perc lökdösődés után hulla fáradtan esett össze. Az edzések jókedvűen zajlottak, de mivel nem sok idő jutott a felkészülésre, fenntartásaik voltak a végeredménnyel kapcsolatban. A helyszínen a mérlegelést követően lehetett már látni, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen nagy múltú, hosszú birkózó pályafutással rendelkező versenyzők sorakoztak fel, köztük sok veterán világbajnokkal. De ennek ellenére mindenki úgy vélekedett, hogy ha már elutaztak Miskolcra, akkor mindent el fognak követni a kudarc elkerülése érdekében. A szakosztály 7 fővel indult. Először Kruj Tamás lépett szőnyegre a miskolci csapat nagy favoritjával, de Tamásnak sikerült két menetben legyőznie őt: kötöttfogásban második, szabadfogásban harmadik lett. Ez megadta a csapatnak az alaphangulatot, és még jobban növelte az elszántságukat. A nap végére kiderült, hogy nem hiába utaztak olyan sokat, hiszen a 7 indulóból ötüknek sikerült dobogós helyezést elérni. Szűcs István kétszeres magyar bajnok lett, nemcsak kötöttfogásban, de szabadfogásban is ő volt a legjobb. A szakosztály elnök, Losonczi Ottó kötöttfogásban harmadik, szabadfogásban magyar bajnok A veterán csapat lett. Bak Gergő apukája, István, fia sikerein felbuzdulva kipróbálta magát a birkózó sportban és első versenyén két érmet is bezsebelt: második lett szabadfogásban és harmadik kötöttfogásban. Balogh Ferenc edző kötöttfogásban és szabadfogásban egyaránt harmadik helyezést ért el. A versenynek több pozitív momentuma volt. Egyrészt a példamutatás a gyerekeknek, másrészt pedig óriási tanulság a szülőknek, edzőknek, hogy nem is olyan könnyű helyt állni a szőnyegen, az utasításokat betartva küzdeni sok-sok évnyi szünet után. Miért kellett a szakosztály alapítójának, Losonczi Ottónak is megmérettetnie magát? Elsősorban a fiaim miatt, hiszen két fiam, Ottó és Dávid is magyar bajnokok. Elég nagy tempót diktálok nekik. Éppen ezért is fontos volt, hogy én is megfeleljek a gyerekeim elvárásainak. Milyenek voltak a mérkőzések? A meccsek nehezek voltak, hiszen először a veterán világbajnokkal kerültem össze. Az első menetben végig én irányítottam, de sajnos a felkészülésre szánt idő kevésnek bizonyult, így elfáradtam és vereséget szenvedtem. A fiaim a szünetben és a meccs végén is biztattak, mégis rossz volt vereséggel lejönni a szőnyegről. Hogy sikerült ezután magyar bajnoki címet szerezni? Mi volt a taktika? A Ring Sport Club (RSC) két versenyzője, Cseh Sándor és Budai Ferenc esélyes arra, hogy a kerületet képviseljék a 2011-es junior ökölvívó Európa-bajnokságon. Bekerültek a válogatott keretbe, s az első selejtező mérkőzésen is jól szerepeltek. Az ökölvívó szakosztály február elején két edzőmérkőzést szervezett bemelegítésnek, majd két héttel később jött el az idei év első igazi megmérettetése, a nyolcfordulós Bizalom Kupa első köre, ahol a pesterzsébeti ökölvívók szép sikereket értek el. A június 26-án kezdődő junior Európa-bajnokság válogatott keretébe már bekerült két sportolónk. Cseh Sándor 54 kilogrammban döntő fölénynyel nyert, a 46 kilós Budai Ferenc is sima pontozásos győzelmet aratott. Polák Olivér a 66 kilósok, Bihari Vilmos pedig az 59 kilósok között nyert egyhangú pontozással. Három kezdőnk, Makula Pál, Makula Mihály és Neményi Norbert megnyerte mérkőzésüket mondta Horváth Gyula szakosztályvezető. Az áprilisi Utánpótlás Oimpián és a júniusi Bornemissza Gergely Emlékversenyen legalább döntősnek kell lenniük a fiúknak. Sz. A három magyar bajnok Losonczi Szabadfogásban megpróbáltam tiszta fejjel a szőnyegre állni, mivel az első vereség után féltem attól, hogy ha nem szerzek dobogós helyet, hogy tudok ezek után a fiaim szemébe nézni. Kötöttfogásban sikerült megszereznem a harmadik helyezést, így a szabadfogású versenyre már nagyon el voltam fáradva. Rendeztem a gondolataimat a fejemben, így felszabadultabban birkózhattam. Sikerült megvernem azt a versenyzőt, akitől az előző versenyen kikaptam. Többször bementem lábra és ez meglepte ellenfelemet. Azonban volt egy óriási hibám, amikor majdnem betusoltak. Az ellenfelem megfogta a nyakamat, már kezdett elsötétülni minden, hiszen oxigénhiányom volt, de mindvégig hallottam a fiaim biztatását, hogy apa, ki kell jönnöd belőle! A szorult helyzetből az utolsó 10 másodpercben ismét egy lábra menetellel próbálkoztam, fáradt vetélytársamat sikerült legyőznöm, megszerezve ezzel a magyar bajnoki címet. Harminc év után nem volt könnyű újra szőnyegre lépni. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, és büszke vagyok arra, hogy a két magyar bajnok fiam után nekem is sikerült ezt a címet megszereznem. A szakosztály többi tagja hogy szerepelt az elmúlt időszakban? Továbbra is jól szerepelnek birkózóink. Az elmúlt beszámolónk óta 19 versenyen vettünk részt. A diák II-es korosztályunk kimagaslóan jó teljesítményt nyújt és szinte mindenhol magabiztosan tudnak győzni. Remekül sikerült az új tornacsarnok főpróbája a megnyitó előtt: április 2-án az ESMTK Birkózó Szakosztály rendezte a Budapest bajnokságot serdülő és diák II korcsoportban. Színvonalas, minden igényt kielégítő, kulturált, a birkózó szakértők szerint világszínvonalú volt a rendezés. A résztvevőket Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere köszöntötte, a versenyt Orbán Gyöngyi, a Fővárosi Önkormányzat képviselője nyitotta meg. A Budapest bajnokságon házigazdához illően jól szerepeltünk: a nap végére kilenc Budapest bajnokot avattunk: Bak Gergő, Kreisz Ádám, Losonczi Dávid, Szőke Alex, Kurinka Martin, Racolta Eduard, Szűcs Balázs, Kiss Róbert és Szenttamási Noémi. A döntőt Földesi Gyula országgyűlési képviselő, Pesterzsébet alpolgármestere, valamint Fekete László önkormányzati képviselő is megtekintette. Diák II. korcsoportban a pontversenyben is az első helyen végeztünk. A verseny végén a díjakat Földesi Gyula alpolgármester és Fekete László képviselő adta át. Az eddigi versenyek, illetve a sikeres főpróba bizakodást adhat az április i országos diákolimpiára is. Európa-bajnokságra készülnek a bokszolók Szép sikereket tudhatnak maguk mögött Fotó: Szerző

10 ELEKTRONIKA, HOBBI MIT TUD A SZÁMÍTÓGÉPEM 2011-ben befejeződött sorozat 197 színes oldalú oktató ábrákkal és 47 CD lemezzel, originál csomagolásban eladó: Tel: RÉGI KÉPESLAPOT, pénzt, bélyeggyűjteményt értékelek és vásárolok. Báli Péter, tel: ÚJSZERŰ, FÉNYTERÁPIÁS gyógylámpa színskálákkal, állvánnyal olcsón eladó. Alkalmas: izületi, reumás, gerinc, derékfájás, megfázás, sok egyéb betegségek, fájdalmak otthoni kezelésére. Tel: ELADÓ 370 literes Zanussi mélyhűtő láda, továbbá Zenit fényképezőgép új, Retro HI-FI torony komplett, lemezekkel, kazettákkal, 6 fejes Funai videó, új. Tel: , ÁLLÁS, OKTATÁS Álláshirdetés A Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ (Vágóhíd utcai Szociális Szolgáltató Központ) pályázatot hirdet szociális gondozó munkakör betöltésére az alábbi feltételekkel: Munkakör betöltésének feltételei: középfokú végzettség, az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendeletben előírtak szerint, büntetlen előélet. A munkakör betöltésénél előnyt jelent: felnőtt szakápolói végzettség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: önéletrajz és motivációs levél, végzettséget igazoló okiratok másolata, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A munkakör betöltésének időtartama: határozott idejű. Próbaidő: 4 hónap. Bérezés: az évi XXXIII. tv. (Kjt.) közalkalmazotti bértábla szerint. Munkavégzés helye: Vágóhíd utcai Szociális Szolgáltató Központ (1201 Budapest Vágóhíd u.26.). A munkakör legkorábban április 1-től tölthető be. Szakmai önéletrajzukat, motivációs levéllel (word dokumentumban mellékelve) kérjük az alábbi postai vagy címre juttassák el: Vágóhíd utcai Szociális Szolgáltató Központ, Gyulai Eszter részére 1201 Budapest Vágóhíd u kozpontvezeto.vago26@xxgondozlmv.hu KÉPZÉS. Dajka, gyermekfelügyelő, gyógypedagógiai asszisztensképzés. Jelentkezés: Kaszaképző, telefon (Nysz: ) AUTÓSJOGSI forintért! Kovács Autósiskola személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít folyamatosan. Foglalkozások akár hétvégén is. Részletfizetés és kedvezmények diákoknak és gyesen lévő anyukáknak. Cím: XX., Frangepán u Tel: , , FRANCIA NYELVOKTATÁST, korrepetálást, nyelvvizsgára felkészítést vállal gyakorlott szaktanár Pesterzsébet központjában. Tel: ( DOBOKTATÁS. Dobtanulási lehetőség Erzsébet központjának közelében, jól felszerelt stúdióban, a Dobosmagazin szaktekintély munkatársától. Tel: , SZOLGÁLTATÁS MOSÓGÉPJAVÍTÁS A HELYSZÍNEN, minden típus, hétvégén is, garanciával. Tel: és DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS! Mindenféle lefolyó tisztítása géppel, hétvégén is. Tel: ZÁRLAKATOS GYORSSZOLGÁLAT! Ajtónyitás, zárszerelés, betörésbiztos hevederzárszerelés, stb. Ajtórácsok, ablakrácsok, kapuk, kerítések készítése kovácsoltvas jelleggel is, egyéb lakatosmunkák. Tel: MEGOLDÁS DÉLPEST GYORSSZERVIZ. Mosógép, bojler, tűzhely, takarítógép, mikró, hűtő javítása egy év garanciával. Javításoknál ingyenes kiszállás! Tel: , , Minőségi szolgáltatás már 17 éve. TÉVÉJAVÍTÁS AZONNAL A HELY- SZÍNEN! Villamosmérnök végzettséggel, garanciával! (Orion, Videoton, ITT- Nokia, Nordmende, Panasonic, Samsung, Thomson,Grundig,Vestel, Schneider, Dual). Tel: GÁZ- VÍZ- KÖZPONTI FŰTÉSSZERE- LÉS. Tervezéssel, anyagbeszerzéssel a XX., Valéria u. 48 alatt. Tel: , Szerviz, dugulás-elhárítás géppel, tel: REDŐNYT KÉSZÍTEK, szerelek, műanyagból, alumíniumból. Szerelek szúnyoghálót fixet, mozgathatót. Mindezeket és a faredőnyt, reluxát javítom is. 16 éve Erzsébeten. Tel: , rolos11@gmail. com., KONTÉNERES sitt, lom, szemétszállítás olcsón! Vegyesen is rakható! Gyors, pontos, megbízható. Tel: ASZTALOS. Mindenféle asztalosmunkát vállalok, kívánságra házhoz megyek. Új ajtó-ablak gyártása és javítása, bútor gyártása, javítása, erkély beépítése. Regdon Csaba. Tel: , SZÁMÍTÓGÉPEK JAVÍTÁSA helyszínen is, hétvégén is. Hardver, szoftver munkák garanciával. Demeter Attila. Tel: , TÁRSASHÁZAK KÖZÖS KÉPVISELETÉT vállaljuk teljes körű ügyintézéssel. Tartozások behajtását kiemelten kezeljük. Tel: , iroda@general-f.hu, REDŐNY, RELUXA, szalagfüggöny, szúnyogháló, roletta, harmonikaajtó, napellenző készítés és javítás. Pesterzsébeti Árnyékolástechnika. Tel: , , üzenet: VILLANYSZERELÉS, hibakeresés társasházak részére is. Villanybojlerek vízkőtelenítése, javítása, új bojler felszerelése. Rácz Mihály. Tel: , VÍZSZERELÉSI GYORSSZOLGÁLAT! Csőrepedés keresése, javítása, WC-, mosdó csere, javítás. Dugulás-elhárítás. Nagy Csaba. Tel: FESTŐMESTER VÁLLAL szobafestést, mázolást, tapétázást, penészes falak szakszerű rendbehozatalát, villany és fűtésszerelők utáni kisebb kőművesmunkákat, garanciával. Tel: , ÉRETT ISTÁLLÓTRÁGYÁT szállítok tavaszi kertfelújításhoz. Tel: CSŐTÖRÉSEK műszeres keresése, javítása, vízszerelés gyorsszolgálat. Dugulás-elhárítás, WC-k, csapok cseréje, kisebb javítások. Kerti csap cseréje ásással, hétvégén is. Tel: VÍZESFALAK, PINCÉK utólagos szigetelése. Épületek műszeres, hőkamerás diagnosztikája. Falszárító vakolatok forgalmazása. Tel: , RÁCSKÉSZÍTÉS ajtóra, ablakra, erkélyre. Előtető panelházra is. Korlátok felújítása sok üvegcserével és festéssel is! Egyéb lakatosmunkák és javítások. Tel: , ROSSZ A TETŐ? ÁZIK A HÁZ? Megjavítja: Sipos Tamás, tetőfedő, bádogos, szigetelő. Tel: , , badogos@citromail.hu. MASSZÁZS, GERINCKEZELÉS. Keressen meg izom és izületi eredetű fájdalmával, ha nyaki, háti vagy ágyéki szakaszon problémáit kezeltetni szeretné! Okleveles masszőr. Tel:_ FODRÁSZ házhoz megy, hétvégén is Tel: KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROLUNK aranyat, ezüstöt, briliáns ékszereket, festményeket, órákat. Arany: Ft, törtezüst: Ft. Cím: Bp. VII., Wesselényi u. 19. Tel: BÚTOR, RUHA KÉSZÍTŐI ÁRON a készítőtől tavaszi kosztümök, blúzok, toppok, nadrágok kisebb igazítási lehetőséggel fekete gyászszínben is kaphatók. Marika Divatárú Készítő, Bp. XX., Lázár u. 45. TÜNDE VARRÓMŰHELYE. Női férfi gyermekruhák méretre igazítása. Cipzárcsere, függönyszegés, gyöngyékszerek átfűzése, stb Erzsébet Áruház I. emelet. Tel: /120, nyitva: H-P ig, Szo ig. Kártya elfogadóhely. INGATLAN ELADÁS EL AKARJA ADNI INGATLANÁT, vagy venne másikat? Hívjon, megoldom! Forduljon hozzám bizalommal. Tel: ELADÓ INGATLANOK! A XX. kerületben, saroktelken lévő 250 m 2 -es és 140 m 2 -es lakóházak leválasztható telekkel, egyben vagy külön-külön is eladók. Tel: , ELADÓ Pesterzsébeten, a Vörösmarty téri játszótérnél, jófekvésű 550 m 2 -es telken, két generáció lakhatására alkalmas két szobás és egy egyszobás különálló, komfortos családi ház. Tel: ) ELADÓ Pesterzsébet, Pacsirta utcában kettő és félszobás, összkomfortos, 56 m 2 -es, nem távfűtéses lakás. (A házban van a kazán) Irányár: 9,5 MFt. Tel: , ELADÓ a XX. ker. Tótfalusi sétányon, panelprogram keretében felújított házban egy 75 m 2 -es, 1+3 félszobás, étkezős, erkélyes lakás tulajdonostól. Ára: 12,9 MFt. Tel: ELADÓ Pesterzsébeten, a Királyhágó utcában 100 m 2 lakóterületű, modernül felújított, tetőtér-beépítéses, duplakomfortos, kertes, családi ház, melléképülettel, fedett autóbeállóval. Irányár: 22,5 MFt. Tel: , ELADÓ a városközpont Topánka utcában 36 m 2 -es, földszinti, déli fekvésű, erkélyes, egyszobás, komfortos lakás. Tel: , hívható este héttől. ELADÓ a XX. ker. központjában 300 m 2 -es telken, klímatizált, kétszoba, összkomfortos családi ház, pincével, garázzsal, tárolóval. Irányár: 16 MFt,. Tel: ELADÓ kétszintes, háromszobás, 116 m 2 -es családi ház Pesterzsébeten a tulajdonostól. Dupla-komfortos, riasztóval, cirkófűtéssel, klímákkal, automata garázzsal. Külön lakás 46 m 2 -es, egyszobás, komfortos, gázkonvektoros, 25,9 MFt-ért. Tel: ELADÓ XX. ker. Kulcsár utcában 56 m 2 -es, szépállapotú, műanyag nyílászárós, kertvárosi téglalakás tulajdonostól, 1+2 félszobás. Jó közlekedés, iskola, óvoda, hipermarketek a közelben. Irányár: 11,9 MFt. Tel: EGYBEN és KÜLÖN is ELADÓ kétszintes családi ház, kétszer 102 m 2. Külön udvar, utcáról bejárat mind a kettőnek, külön közmű. Fent 4 szoba, amerikai konyha, erkély, 2004-ben épült. Lenti részen 3 szoba, nagy nappali, nagy udvar. Válás miatt olcsón eladó. Ár megegyezés szerint. Tel: ELADÓ Pesterzsébet kertvárosi részén 2 generációs családi ház 150 nszögöles telken. A lakások külön bejáratúak, m 2 -esek. Ár: 29,5 MFt. Tel: INGATLAN KIADÁS KIADÓ Pesterzsébet központi részén 50 m 2 - es, bútorozott családi házrész: 1 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, 2 személynek, diákoknak is, Internettel. Tel: KIADÓ üzletnek, műhelynek, raktárnak egy 17 m 2 -es helyiség Pesterzsébet központjában. Tel: C S A T L A K O Z Z H O Z Z Á N K, a DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓHOZ! Célunk a demokratikus, modern, igazságos Magyarország. Ragaszkodunk a rendszerváltozás alkotmányában megfogalmazott, nyolcvankilences hagyományokhoz, a szabadság, az emberi méltóság, a jogállam, a szociális piacgazdaság, a politikai váltógazdaság értékeihez. Hívjuk közösségünkbe mindazokat, akik a fentiekkel egyetértenek. Részletek: valamint a XX. kerületi szervezőnél, Nemes.László@pesterzsébet.hu. Jó úton járunk! A K C I Ó a Hong-Kong Áruházban. 30%-os kedvezmény április 12-től egy hónapon keresztül MINDEN DIVAtárURA Cipő, ruha, ágynemű, gyermekholmik, férfi-női felső és alsóruházat, egyéb árú nagy választékban található az Erzsébet Áruház első emeletén. Nyitva: hétfőtől péntekig 9 18 óráig, szombaton 9 13 óráig. Szeretettel várjuk kedves Vásárlóinkat!

11 FeLHasznáLHató APRÓHIRDETÉSI SzeLVÉny Lapzárta: április 19. Hirdető adatait nem közöljük. A hirdetések utólagos javítására nincs mód! Név: Cím: Hirdetés szövege (Szöveg max. 20 szó, olvasható nyomtatott betűvel) Ár: Megjelenés (megfelelő alkalom bekarikázandó) Érdeklődni (cím, telefon, ): Rovat (megfelelő szöveg aláhúzandó) INGATLAN ÉPÍTőANYAG gép-szerszám ELEKTRONIKA hobbi JÁRMŰ BÚTOR ruha ÁLLAT gyermekholmi növény EGYÉB ÁLLÁS oktatás TÁRSKERESÉS SZOLGÁLTATÁS VEGYES SONOTHERÁPIA Új gyógymód az érszűkület, érelmeszesedés gyógyításában. A terápia lényege: az artériákban lévő érszűkület, érelmeszesedés gyógyítása pulzáló, alacsony frekvenciájú hanghullámokkal. Az újdonság a Sonotherápiában az, hogy egészen speciális rezgéseket alkalmaz, amely minden páciensre egyénileg meghatározottak (a forma, frekvenciaintenzitás, idő vonatkozásában) és a teljes kezelés időtartama alatt pontosan irányítottak. Az érszűkület tünetei: hideg kezek, lábak, elkékült, elszíneződött végtagok krónikus fájdalom a lábakban megterhelés hatására járáskor görcsbe álló lábikra vagy elnehezedő, fáradó láb nem gyógyuló sebek (ulcera diabetes) szédülés, fülzúgás, feledékenység fájdalom a szívtájon megterhelés hatására. SONOTHERÁPIA CENTRUM Bp. Székelyhíd u. 11. Tel: , sz. AUTÓS-MOTOROS ISKOLÁNKBAN megtanulhat vezetni teherautón, buszon, motoron, mopeden és személygépkocsin. Tanfolyamokat folyamatosan indítunk. BABA MAMA autóvezetői tanfolyam Elméleti tanfolyam idejére gyermekfelügyeletet biztosítunk Bp. Jókai Mór u jogsilap.hu Társasházkezelés képviselet Könyvelés pályázatkészítés Hívjon díjmentes árajánlatért! 06-1/ / bbela60@t-online.hu Házi mozi és HI-FI szaküzlet Onkyo u Marantz u Panasonic u KEF HECO u Mordaunt-Short u Söund Arts K E M N I V E L L B T Budapest, Török Flóris u. 70./205 ERZSÉBET Üzletház Időpont egyeztetés: Várja Önöket a Csili étterem házias ételeivel. Csütörtök, péntek, szombat és vasárnap este élő zene. Háromfogásos menü elvitelre és helyben fogyasztásra is a hét minden napján igényelhető. Esküvők, rendezvények lebonyolítását különtermekben is vállaljuk. Budapest, XX., Nagy Győry István u. 4. Asztalfoglalás: /33 MŰSZAKI VIZSGA ÁLLOMÁS Bevezetési kedvezmények! ZÖLDKÁRTYA SZERVIZ Grassalkovich út

12 Kakukk falatozó Áprilisi akció! Bp. XX. Nagysándor J. u 56. Menü minden Török Flóris sarok szombat-vasárnap 470 Ft A Kínai áruház mellett Hétköznap ig 450 Ft Nyitva tartás mindennap 7 22 ig T.: 0620/ Kiszállítás! Elvitelre is! Házias ízek! Levesek Főzelék Tészták Pörköltek Desszertek Reggelik: 2 tojásból rántotta zsemlével 150 Ft 300 Ft-tól Sült húsok 350 Ft-tól Rántott húsok 450 Ft-tól Belsőségek 650 Ft-tól Köretek 70 Ft-tól Savanyúságok 230 Ft-tól 280 Ft-tól 650 Ft-tól 160 Ft-tól 200 Ft-tól Bp. XX. Török Flóris 113. (Nagysándor József utca sarok villamos megálló mellett) H ú s b o l t nyílik! április 11-én. Mellette italdiszkont nyílik! Udvarban utánfutó kölcsönzés!

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny H í r l e v é l Hajdú-Bihar megye önkormányzati könyvtárainak Debrecen, 2008. november 08. 6. szám A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e! JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2016. évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést tárgyalja: az MBSZ 2016. július 6-i Elnökségi ülése A verseny megnevezése: Kadet

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Generációk Központ és a Chili Jóga Római

Generációk Központ és a Chili Jóga Római szombat vasárnap Generációk Központ és a Chili Jóga Római közösségi megnyitója 2013. február 2-3. NEXT 2. oldal szombat Részletes Programterv SZOMBAT Kapunyitás» Ünnepélyes megnyitó» Elôadások» Tanácsadás»

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. SZEPTEMBER 1-DECEMBER 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four Nyugat.hu 2009. április 03. 22:01 A Pécsé lett a Magyar Kupa aranyérem. Kövesse nyomon percről percre az eseményeket. 14 óra 30 perc: A Pécs lett a

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Felnőtt Európa-bajnokság

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

Hírlevél. A múlt hónapban történt

Hírlevél. A múlt hónapban történt Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,

Részletesebben

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:...

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:... OLIMPIAI KVÍZ Athéntól Londonig Kérdések az újkori olimpiák magyar vonatkozású eseményeiről Jelölje meg a helyes válaszokat, majd 2012. augusztus 3-án, pénteken 16 óráig dobja be a kölcsönzőpultnál elhelyezett

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája

Részletesebben

Tarnaörs-Boconád ÁMK. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján. pályázatot hirdet. Tarnaörs-Boconád ÁMK

Tarnaörs-Boconád ÁMK. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján. pályázatot hirdet. Tarnaörs-Boconád ÁMK Oldal 1/6 Álláshirdetés! Adminisztrátor, 2012. július 17. kedd - 08:37:12 Általános Iskola iskolatitkár Napköziotthonos Óvoda dajka Bölcsődei gondozó Napköziotthonos Óvoda Boconád Oldal 1/6 Oldal 2/6 Óvodapedagógus

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó Budapest XVIII. kerületben a Havanna utca kertváros közeli részén, a 11. emeleten található bútorozott panellakás hosszú távra (minimum 1 év),

Részletesebben

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László 96 év Puskás Pál 96 éves II. rész Szerkesztette Rentka László A 2017. december 23-ai, 96. születésnapról és az azt követő családi úszásokról szóló beszámolók, valamint a 2006-2008. közötti három Puskás

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200.

Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400. Elérhetőség: Típus: Telek. Telekterület: 1440 m². Irányár: 200. Cím: 6647 Csanytelek, Török Bálint u. Kádár Mihály 06 (30) 271-0400 Telek Telekterület: 1440 m² 200.000 Ft 1 Cím: 6647 Csanytelek, József Attila u. 24. Szántai Zoltán 06 (30) 540-1862 Felújításra szoruló

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! 2016. Húsvét Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! A TARTALOMBÓL Bemutatkozik az új számvevő - széki elnök Egyházmegyei hittanverseny A hitoktatásról általában Konfirmáció

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 13/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 13/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a 13/2007. (I. 22.) számú A Ligeti Óvoda vezetőjének felmentéséről, nevelési-oktatási intézmények vezetői megbízására pályázatok kiírásáról A közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992.évi

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán 2016. április 25., hétfő A 11. Életút Nap rendezvény kapcsán ez idáig összesen 69 megjelenést regisztráltunk. A megjelenések közel ötöde elektronikus médiumokban

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 2. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 2. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 2. szám Kedves Olvasó! Örömmel mondhatjuk el, hogy REGINA Fórum jótékonysági boltunkat a februári nyitás óta nagy érdeklődéssel fedezi fel a lakosság, és örömének ad hangot,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

REKLÁMAJÁNLAT. Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese.

REKLÁMAJÁNLAT. Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese. REKLÁMAJÁNLAT Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese. A csapat négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. február 21-én du. 15.30 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY

PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY Országos felnőtt B, C kategóriájú tollaslabda ranglista verseny kiírása 2016. szeptember 24. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Zrínyi Miklós Laktanya, BUDAPEST 1. A verseny célja:

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

XVII évfolyam - 4 szám 2016 Április Pályázat Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992 évi XXXIII törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Derekegyházi Napköziotthonos

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben