Tar ta lom. MIRKO KOVAČ: A (nem) be il lesz ke dõ Bor bély Já nos Ist ván for dí tá sa SZOBOSZLAI-KISS KA TA LIN: Az em ber a koz moszban...

Átírás

1 MÛHELY Mirko Kovač: A (nem) be illeszkedõ Szoboszlai- Kiss Ka ta lin: Az em ber a koz moszban Deák Lász ló: Rep kény Uri Asaf, Böröndi La jos, Dalos Margit, G. István László, Ju hász At ti la, Kalász Orsolya, Madár János, Péntek Rita, Szepesi Attila, Tóth Imre és Zsá volya Zoltán versei Pátkai Ti vadar prózája Lengyel And rás: A kap cso lat há ló mint szer ke zet és mé dium Mûhelyjegyzetek az irodalmi történés szociológi á já hoz Rõhrig Esz ter: Per be fo gott iro dalom Ernest Pinard, Gustave Flau bert és a Bovaryné Gisèle Berkman: Ez a»különös egység«a Jacques Derridával Rousseau-ról tervezett beszélgetéshez készített jegyzetek Rechnitzer János: Dr. Nagy Mik lós fo tó i ról Dr. Nagy Mik lós fo tói

2

3 Tar ta lom MIRKO KOVAČ: A (nem) be il lesz ke dõ Bor bély Já nos Ist ván for dí tá sa... 3 A szü lõ föld re rá ta lá lunk, el nyer jük. SZOBOSZLAI-KISS KA TA LIN: Az em ber a koz moszban A sztoikus filozófia szigorú, jól felépített, következetes és mindenekfelett az ember az esen dõ világtól elhagyatottként bolyongó, önmagát keresõ ember filozófiája. DEÁK LÁSZLÓ: Rep kény Minden emlék, vagy emlék lesz min den, ha lesz va lami egyáltalán. Nem lehetsz an nyira fiatal, hogy ne len nének emlékeid, és nem hülyülhetsz el annyi ra, hogy ha más nem, leg alább a tes ted ne em lékezne, hiszen lényeged az emlékezés képessége, nem is vagy egyéb, mint emlékezõ emlék, valaki másnak, más emlékek emlékezetében. Nem értjük, ho gyan vá lik haj tóanyaggá, energiává bennünk, mozgásának természete tisztázatlan, erõsödése-gyöngülése látszólag öntörvényû, objektív mûködés és szubsz tan cia. SZEPESI ATTILA: Ólomöntés Haláltánc KALÁSZ ORSOLYA: Küszöbök JUHÁSZ ATTILA: az éj és a csil lagok én ál lok sorbeszéd Íme hát Szerves szemét ne lesd meg Anakreón a forgóajtóban BÖRÖNDI LA JOS: Leszámolás MADÁR JÁNOS: Azért sze retlek DALOS MARGIT: A képfestõné kö szö ne te Nyár idõ Meg aludt csönd Bûnjelek Távoli panoráma Gel lert kap a fény A szur dok-éj sza kák URI ASAF: (az éj szaka elsõ negyede feltörhetetlen dió) (a Völgy Kapuja júniusban) (szent kép) PÉNTEK RITA: Várakozás Labirintus Tavasz

4 Árok Már Meg állt Tánc Augusztus TÓTH IM RE: Spion Szeptemberi fény ZSÁVOLYA ZOLTÁN: Fogékony Súroló G. IST VÁN LÁSZ LÓ: Huszonnegyedik Nap-monológ PÁTKAI TI VA DAR: Szikranézõben LENGYEL ANDRÁS: A kap cso lat há ló mint szer kezet és médi um Mû hely jegy ze tek az iro dalmi történés szociológiájához A sze rel mek, mint a kap csolatok kitüntetett jelentõségû aktorai ráadásul egészen speciális szerepet is kap nak a bio grá fi ák ban: õk a»múzsák«, a nagy al kotó ihletõi. RÕHRIG ESZ TER: Perbe fogott irodalom Ernest Pinard, Gustave Flaubert és a Bovaryné Flaubert önmagával szemben kérlelhetetlen volt, az irodalmat mindenekfelett állónak tartotta. A Bovarynét egé szen önsanyargató munkával alkotta meg. GISÈLE BERKMAN: Ez a»különös egység«jegy ze tek a Jacques Derridával Rous seau-ról tervezett be szél ge téshez (Marsó Pa u la és Kiss Vik tó ria for dí tá sa) Rousseau egyedülálló mivolta az írásban és a»különös egységben«derridánál va jon nem Rous seau megkettõzöttségével magyarázható? Azzal, hogy mint (Diderot ki vételével) senki más a felvilágosodás gondolkodói közül a filozófia és az irodalom kettõs kötésében helyezkedik el, kapcsolódások és redukálhatatlan különbségek feltételeként. RECHNITZER JÁ NOS: Árnyak és szerkezetek A kettõsség Nagy Miklós fotóiban HALMAI TAMÁS: Teljességre szûkült végtelen (Balla Zsófia: A nyár bar langja) HORVÁTH IMRE: Tük rök / közt hol vagy ma gad? (Ju hász At ti la: esz ki mó szín) KOLOZSI OR SO LYA: Önmagába szorult kérdezõ (Szalai Zsolt: idetett va laki) TÖNKÖL JÓ ZSEF: A pá va sze me (Böröndi La jos újabb ver seirõl) FE KE TE J. JÓ ZSEF: Nem volt ér telmetlen hercehurca (Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva) 71 BAÁN TI BOR: Lelkünkben egy ország éjszakázik (Madár János: Hullong az idõ) KOVÁCS KRISZTINA: Hétköznapi átváltozások (Podmaniczky Szilárd: Szép ma gyar szó tár) FE KE TE J. JÓ ZSEF: A meg hitt mû fajok vonzásában (Bálint Péter: Utazás és idegenség) KÉPEK: Dr. NAGY MIKLÓS fotói 2

5 MIRKO KOVAČ A (nem) be illeszkedõ Kik va gyunk, mik va gyunk? Úgy tû nik oly kor, hogy má sokhoz képest gyakrabban tesszük fel magunk közt a kér dést, kik va gyunk, mik vagyunk, hová valósiak vagyunk, kihez tartozunk, honnan jöt tünk és mer re tar tunk, ho lott mind ezek idõt len filozófiai, meg hát írói kérdések, melyek naponta foglalkoztatnak bennünket, mert kész élvezet fejtegetni õket, megfejtésük pedig érdeklõdést kelt; mindenkinek megvan a ma ga tör té ne te, és ki-ki a ma ga mód ján me sé li el no de azért meg gyõ zõd tem ró la, hogy nem csak mi be szélünk minderrõl. Amerre csak megfordultam, északon, délen, oly mind egy, amint egy kis sé el lazultunk és egy kupica ital után fel engedett a hangulat, megeredt a beszélgetõtársaim nyel ve, me sélni kezdtek származásukról, gyökereikrõl. Az enyéimék -bõl szár maz nak, az én ere imben többféle vér folydogál, egyik dédanyám -ból va ló, mondogatták. Amott meg jeles hoz záértõk naponta szajkózzák, hogy az iden titás válsága az egyetlen tar tós krí zis, amely ilyen vagy olyan mó don csu pán eny hül és lát szólag megoldódik, majd újra ki tör, mert bi zalmatlanok vagyunk az iránt, amit apá ink ránk tes táltak; azaz a magunk kalandjait is meg kell él nünk, az alatt a ta laj alatt kell ka pir gálnunk, amelyen állunk. Semmi sincs kikutatva, bármennyire hi szünk is ben ne. Ami mö göttünk maradt, leginkább a mítoszteremtõ tudat terméke. Patrick Geary Mítosz a nemzetekrõl c. köny vé ben szól ró la, hogy a nem zetek nem Isten akaratából jöttek létre, hanem az adott körülmények összefonódása, az õslakók, hódítók, jövevények és különféle klánok meg törzsek há zassági meg rokoni kapcsolatai révén, de úgy is, hogy felekezeti tömörülésekbõl szekták váltak ki, amelyek ek képpen mindinkább társadalmi közösségekké fejlõdtek. Geary párhuzamot von az afrikai zuluk és az eu rópai népek között; vándorlásaik elvegyüléshez, egyesüléshez vezettek, következésképpen nincs fajtiszta nem zet. A né pek nek ez az ára data napjainkban is tart, ám a múlt vi zei nem a je lenkor vizei is, teszi hoz zá. Ha egy szer meg határoztuk identitásunkat, akár úgy, mint egyé ni tény ke dé sünk mód ját, akár úgy, mint a képzelet szüleményét, mint fogyatékosságot, mint valamit, ami bi zonyos, változhatatlan, szilárd, vagy mint olyant, amit el veszítettünk, s nem is keressük, mert eltávolodtunk tõ le ha te hát mind ebbõl legalább valamiben dûlõre jutottunk, akkor talányainkat, mármint hogy kik vagyunk, mik va gyunk, filozofikusan latolgatjuk majd, és az élet, a halál, a nirvána értelmével vagy bármely más meg ismerésünkkel összefüggõ témaként fogjuk variálni. Legyen az akár a Tin 1 megfogalmazta tapasztalat is: Mi az úton men tünk. Hos szú volt az út. Késõn vettük észre: az út körbe fut. Pszichológusok állítják, hogy az egyén manapság elsõsorban identitása révén definiálja magát. De mi van akkor, ha nem tu dom, ki va gyok, il letve, ha túltettem magam raj ta, vagy már el is fe lejtettem ( nincsenek nálam a múlt fo tói, nincs mit meg mutatnom maguknak, nem tudom, ki vagyok, énekelte hajdan W. C. Williams), abból pe dig, amit tu dok, ab ból hoz tam ös sze valamiféle saját identitást, annak egyéni vízióját, amely nem mindig va lósághû, hanem úgyszólván tiszta fikció. Ha saját mítoszt dol goztam ki gyökereimrõl, hogy megkíméljem magam az elcsépelt származási mítoszoktól, nem azért tettem, hogy há tat for dítsak a va ló vi lágnak, hanem egyszerûen kifejezést adtam az azokkal szem ben ér zett el lenszenvemnek, akik pontosan tudják, kicsodák-micsodák, akik mindent tud nak õse ik rõl, akik családfákat böngésznek, és büszkélkedve hangoztatják, igenis tartoznak valakihez, vagyis nincsenek egyedül és magukra hagyatva, valamint, hogy övéik közt érzik ma gukat legjobban. Míg én zsen ge ko rom óta ke rültem enyéimet meg az atyáskodásukat; hajlíthatatlan voltam, sõt vadóc. Övéi közt ide gen Már el sõ irodalmi szárnypróbálgatásaimat (és azok vegyes fogadtatását) követõen azok rontottak rám legdühödtebben, akiket mieinknek szok tunk mon dani, így esett, hogy környezetem minden félig-meddig írástudatlan pernahajdere erkölcsileg igyekezett lebunkózni. Kárörvendõen olvasták fejemre ilyen-olyan bizonyítékaikat, miszerint bemocskoltam a szûkebb és szélesebb értelemben vett család becsületét, mivelhogy õk már iskoláskorom óta, ami kor az egyik leg rosszabb tanuló voltam, tehát régóta tudják, hogy konkoly vagyok a csa lád bú zájában, melyet ki kell ir ta ni. Ám ha egy általán valami, legalább ha fióka voltam va lamely rajban, fészekaljban, akkor mindenekelõtt én voltam az örök csúfolkodó; igencsak értettem hozzá, hogy sorra gúnyt ûzzek a csa ládfõkbõl, és mivel jó írás készségem volt, el maradhatatlanul kicsúfoltam õket az iskolában kapott házi feladataimban. Egyszer összeült a törzsi kupaktanács, s arról folyt nagyban a du ma, hogy en gem ki kel lene zárni a közösségbõl, melynek érzésem szerint so ha nem is vol tam a tag ja. Be akar tak ska tulyázni, eleve elrendeltek számomra ezt meg azt, szerették volna, hogy pon to san olyan le gyek, mint õk. Én azon ban sem mit sem vet tem át tõ lük, egyet len jel lemvonásom tekintetében sem azo nosultam velük, jól tudja ezt ma már nyu gal mazott pro fesszorként élõ barátom, akivel gyerekkorunkban együtt szök tünk el ha zulról. Nemrégiben jelentkezett Montenegróból, s emlékeztetett, hogy amikor há tat for dítottunk a csa lád nak, 40 na pig indiánosdiztunk az er dõben, s ettünk mindent, ami ehetõ, meg ab ból is, ami nem. Ralph Waldo Emerson, XIX. szá za di nagy ame rikai költõ és esszéista írja egy helyen, hogy a tár sadalom összeesküvést szõ minden tag jának emberi természete ellen, mert erényként kö vete li meg a be illeszkedést, ugyanakkor viszolyog az egyén magabiztosságától és individualitásától. 1 Augustin Tin Ujević ( ) nagynevû horvát író, költõ, mû fordító. 3

6 Ha most vis sza gon do lok, úgy tû nik, már ele mista kisdiákként ta nújelét adtam, mennyire irtózom én is mindentõl, ami megszokott, ami ránk erõlte tett sza bály. Ezt nem eré nyemül fo gom fel, ami vel di csekedhetnék, de annyi bizonyos, hogy ef fajta hajlamom megtette a magáét, s mindinkább a be nem il leszkedõk közé, a számkivetettség peremére terelt. A katonai elõképzés óráin a legrosszabb voltam, mindig az utolsó sor ban kul logtam. A kiképzõ tanár szavait, hogy bennem a bel sõ el lenség ágaskodik, sok évvel késõbb ér tet tem meg, mi vel ugyan ez a meg fogalmazás jelent meg a sajtóban ak kor tájt is, ami kor meg indult a hajsza el lenem az elsõ re gényem, majd né melyik késõbbi munkám ellen is. Az újságkivágásokból kisebb fajta Fehér Könyvet állítottam össze, ez volt a Sérelmeim regisztere, me lyet ma már ha tártalan egykedvûséggel lapozgatok. Megannyi rég fe ledésbe merült és letûnt név re aka dok ben ne, köz tük olyan, ko rabeli irodalmi potentátokra, mint Vlatko Pavletić, a be folyásos ideológus, aki a Telegram c. he tilapban botrányhõsnek nevez, majd bizonyos Ralić csatlakozik hozzá azzal vádolva engem a Komunistban, hogy bot rá nyo kat ka va rok, s ezt tu datosan teszem, ennélfogva nem pszichiátriai eset vagyok, ami nek a mosztári kultúrtrégerek tituláltak, hanem egy fiatal és nehezen beilleszkedõ író tudatos üzelmeirõl van szó, aki szemmel lát hatóan identitásproblémákkal küszködik. Ha-ha-ha, miféle identitással, ugyan már? Mért baj lódnék olyasmivel, amiben nem is vagyok érdekelt? Ez az ideológus azt hitte, hogy én az szeret nék len ni, ami õ volt, ho lott ép pen et tõl ir tóztam, s ezért építettem ki elszigeteltségem védõbástyáit. A színváltozás éve iben a kommunisták sokakat, akikkel nem értettek egyet, so vinisztáknak nyilvánítottak, így adván pol gárjogot a sovinizmusnak, amely végül is, ami kor a rend szert el vitte az ör dög, leg fõbb ments vá ruk lett. So kan, akik re rá fogták, hogy soviniszta, valóban azok lettek. A kom munisták anélkül, hogy bár mi okot ad tunk vol na rá, a soviniszták közé taszítottak bennünket, s azóta mi ott is maradtunk, jelentette ki egy so viniszta tollbokrétás hölgy, miközben egyúttal a saját viselt dolgaival is leszámolt. Engem a Harcos Szövetség se ho vá sem frics kázhatott, mert a magam mód ján mindenkor ellenálltam, olykor egészen apró, szinte észrevétlen gesztusok formájában, amelyek azonban elegendõnek bizonyultak ahhoz, hogy megússzam a velük va ló tu sakodást. Amikor a sajtóban megjelent, hogy soviniszta vagyok, föltettem a kérdést, mond ják meg, ki nek az ol dalán, és készen álltam megtagadni nemzetem. Személyes manifesztumot tettem közzé, melyet egy idézettel kezdtem a Koránból: Én nem imá dom azt, amit ti imád tok, ti sem vagy tok imádói annak, amit én imádok, s én sem va gyok imá dója an nak, amit ti imádtatok Mind az, amit fel jegyeztem Regiszterembe, ma el szórakoztat, ámde annak idején is jól esett lát nom, ahogy le szerelem üldözõimet. Bár annyira egyszerû volt, mégsem lé nyegtelen, hogy sikerült meghiúsítanom számításaikat. Beilleszkedõ be nem illeszkedõ, de hát mi la pul meg ez el lentétpár két végpontja között? Ki ez az em ber? Kicsoda õ egyáltalán? Ki ez az ember? S ak kor egy véletlen nem várt helyzetbe hozott; az effajta vak véletlen min dig köz bejön, hogy aztán az ed diginél is nagyobb zûrzavart okozzon. Meglehet, segíteni akart, csak hát elõfor dul, hogy a vé letlen is valótlansággal él. Valamelyik korábbi fejezetben már említést tettem egy (antológiának is ne vezhetõ) gyûjteményes kiadványról. Izraelben jelent meg, zsi dó származású fiatal belgrádi prózaírók írásait tartalmazza, s az én nevem is sze repel benne. Ahá, most aztán tudjuk, kiféle, miféle, leleplezõdött, mivel pedig közeli barátaim között néhány zsidó származású író is akadt (Danilo Kiš, Filip David, Ðorđe Lebović és má sok), ma gam is nem egy szer hal lottam: Látjátok, mennyire összetartanak? Dicshimnuszokat zengenek egymásról. Ez az an to ló gia-af fér nem igen nyert nyil vá nos ságot, an nál töb bet be szél tek ró la a ku lis szák mö gött, egy pár is mer te tõ is nap vi lá got lá tott, egy iro dal mi es ten pe dig va la ki fel tet te a kér dést író ba rá tom nak, Borislav Pekićnek, tény leg zsi dó va gyok-e, de ha mégsem, mi ként ke rül het tem ab ba a gyûj te mé nyes kö tet be, hi szen zsi dók nem kö vet nek el ilyen hi bá kat. Pekić imí gyen vá la szolt: Jó ba rá tom ról van szó, ne kem azonban sem mi ked vem pícézni, me lyik itt a pon tos ver zió, még ke vés bé fut kos ha tok utá na, hogy rá jöj jek, ki cso da, mi cso da õ, nincs tü rel mem ez zel fog lal koz ni, s azt sem tu dom, mi fé le mo tí vu mok ve zér lik ab ban, hogy csûr jecsa var ja, ami szem mel lát ha tó, hi szen õ ma ga jól tudja, ki cso da és mi cso da. So ha sem tud tam meg, va lójá ban ho gyan ke rül tem ab ba az an to ló gi á ba, a té vedés nek azon ban nem tu laj do ní tot tam sem mi je len tõ séget, mert en nél na gyobb hi bák is elõ for dul tak ép pen ve lem kap cso lat ban, és a ha ja szá la sem gör bült be le sen ki nek. Filip David azt ta ná csol ta, ne te gyek közzé cá fo la tot, mond ván, ez csu pán még egy va ri án sa a te meg fejt he tet len iden ti tá sod nak. Ez zel szem ben Danilo Kiš ko moly mel lé fo gás ként él te meg ezt a vá loga tást, s ra gasz ko dott a cá fo lat hoz. Mi több, ala po san ös sze kap tunk mi at ta, így az tán ez lett az egyik né zet elté rés kö zöt tünk ab ból a mind ös sze öt eset bõl, amen nyi 25 éves ba rát sá gunk alatt egy ál ta lán akadt. Én azon a vé le mé nyen vol tam, hogy ezt az an to ló gia ös sze ál lí tójá nak kell meg ten nie, Kiš el len ben ki tar tott mel let te, hogy sze mé lye sen is te gyem le a ga rast a cá fo lat dolgá ban. Sõt se gí tett is, amen nyi ben ta lált egy belg rá di hír lap írót, aki majd egy in ter jú ban rá kér dez az ügy re, és al kal mat ad, hogy nyi lat koz zam. Kišnek ves szõ pari pá ja lett ez az el ma radt cá fo lat, na pon ta zsör tö lõ dött mi at ta, de nem azért, hogy vé del mé be ve gyen va la mifé le ima gi ná ri us zsi dó sá got, ha nem egy sze rû en ilyen em ber volt. Ki nem áll hat ta a fél mun kát, a hi bá zást, a tá jé ko zat lan sá got, az ön ké nyes ke dést, a pon tat lan sá got; meget te a ke zét, lá bát, ha saj tó hi bát ta lált a szö ve ge i ben egy hó bor tos perfekcionista két ség te le nül ne mes bo garai vol tak ezek. Hát va ló ban an nak kell len nem, ami nek szü let tem, eb bõl a bõr bõl tény leg se ho vá? Va jon kény te le nek va gyunk tér det, fe jet haj ta ni e tény elõtt, alá vet ni ma gun kat, be le nyu god ni, hogy va la ki is me ret len személy el dön töt te a sor sun kat? Alá za tos szol gái le gyünk hát el nyert mi vol tunk nak, vagy fel lá zad ha tunk el le ne, el vet het jük, más fe lé ke res he tünk ments vá rat? Mi van ak kor, ha egy na pon ter hünk re vá lik? Kö zös iden ti tásunk egy azon há zá ban ma rad ha tunk-e azok kal, akik bûn cse lek mé nye ket kö vet tek el ugyan an nak ne vé ben? Szó nél kül hagy hat juk-e, hogy má sok egyet len di men zió ra egy sze rû sít se nek le ben nün ket? Imén ti el be szé lé sembõl te hát lo gi ku san kö vet ke zik, hogy nem le he tek zsi dó, mert va la mi más va gyok. 4

7 Aki a szop tatós dajkája tején nevelkedett A belgrádi Borba napilap szeptember i számában interjú jelent meg rólam. Az a be szélgetés, melyet az az óta tra gikusan elhunyt Slavko Ćuruvija foly tatott velem némi whiskyzés és kellemes csevegés közepette, rovinji bérlakásomban. Mindenfélérõl cseverésztünk, a nemzetekrõl, a népek ke veredésérõl, mindmegannyi identitá som ról. Nem volt ez klas szikus értelemben vett interjú; megbíztam a tehetséges újságíró személyében; akkoriban nem tö rõd tem az autorizálás le hetõségével, igazában hidegen ha gyott, vé gül is mi lyen ala kot ölt a be szélgetés. S látni is csu pán fény másolatként láttam, melyet Bécsbõl küldött meg va la ki. A szö veg, vá laszaimat is ideértve, egészében nem tet szett, rá adásul valamiféle újságírói káröröm lengte be nem an nyira irányomban, hanem általában a horvátországi kulturális és politikai légkör vonatkozásában, majd kü lön az el szürkült kisváros, Rovinj leírásaiban, amely Isztria fes tõi tu risztikai központja volt valamikor, ma pedig lehangoló provincia, ahová eltemetkezett egy író. A szöveg ki emelten közli nyilatkozatom, miszerint apám után horvát, szülõanyám után pedig mon tenegrói vagyok, és mozlim asszony volt a szoptatós dajkám. Nekem mit sem jelentett az ilyen sokféleség, a legkevésbé sem zavart, de a be szélgetés valójában egészen más mederben folyt. Az egyazon égalj és mentalitás ténye nyert benne hang súlyt, meg az, hogy a val lásfelekezetek és néptörzsek ilyetén keveredése alapján bármi lehettem volna. Ugyanakkor kitartottam nézetem mellett, hogy a felekezeti hovatartozást nem fo gadhatom el azonosságom ismérveként, mert ez vál toz hat is, már at tól füg gõen, hogy annak keretein belül mi minden tör té nik az idõk fo lyamán. S mi dõn ez a hír lapi sztori elterjedt, a kárörvendõk fenyegetõztek, jóakaróim pedig kérve kértek, cáfoljam meg eze ket a va lótlanságokat. Hallomásból tudom, a szerb RTV riportot sugárzott, meginterjúvolták egy pár földimet, köz tük ta lán egy-két nem zetségbeli rokonomat is. Én nem is me rem ezt a nép séget, de annyi biztos, mind egy szá lig el vetemült fajzatnak tituláltak, aki szégyent hozott tisztességben megõszült õseire. Mindezt amúgy másodkézbõl tudtam meg, csak mástól hal lottam tehát, állítólag valaki azt mondta, hogy azon a vi déken soha nem láttak élõ katolikust, a mozlimoktól pedig viszolyogtak, következésképpen ez a hozzászóló meggyõzõdéssel vallot ta, az anyám a vi lá gért meg nem en gedte volna, hogy valaki mozlim anyatejjel etessen. Miután mindez eljutott hozzám, megtetszett ez a virtuális kombináció, az pedig különösen megfelelt, hogy egy ártatlan ügy ennyire provokál ta ezt a sö tét vi lá got, ezt a tér ben, idõ ben tá jékozódásra képtelen világot, ezt a betokosodott gondolkodású és senyvedve élõ világot, amelyben egy szemernyi hajlandóság sincs, hogy katolikus emberrel találkozzék, és emberség sem, hogy szó ba ele gyedjék egy muzulmánnal, mert ez a vi lág te li s te le van a má sik és másféle embertõl való félelemmel, mindenestõl beleveszvén saját mítoszainak és történelemhamisításainak hazugságaiba. Ha majd a reinkarnáció egyszer reménysugárral biztat, nem fogok beleegyezni, ha újra ab ba a vi lágba plántálnak, ahonnan származom. Simán elutasítom, ha efelõl meg kérdeznek. Hadd em lít sem meg itt, hogy a mu zulmán anyatej történetét valójában édesanyámtól hallottam; százszor is el mesélte közelebbi-távolabbi ismerõseinek, természetesen feleségemnek is. Mindig szeretettel emlékezett meg ar ról az as szonyról, a barátnõjérõl, aki hajdanában segítségére sietett. Ćuruvija úr sem ak kor elõ ször hal lotta tõ lem a tör ténetet, máskor is szívesen hivatkoztam rá, 5

8 mindannyiszor, amikor új meg új vál tozatban nyilatkoztam ho vatartozásomról, minthogy azt nem tudtam sta tikus állandóként elfogadni, ezért aztán több ször újraírtam etnikai élet raj zo mat. Tu dom, most so kan azt mond ják majd, nem le het csak úgy öt letszerûen meghamisítani azonossá gun kat, meg hogy szár mazásunk az egyetlen vé letlen, melyet tiszteletben tartunk, s amely nagyban meg határozza va laki életét, és ez tartja ma gát leg szilárdabban emberi mivoltunk rendjében. Mindez áll, azonban en gedjék meg, hogy egyszerûen emberileg mi is befolyással lehessünk ezekre a megkövesedett formákra, sõt tehessünk is valamit, hogy ez a füg gõség ne fajuljon betegséggé. Bertrand Russel fe jén ta lálta a szöget, amikor azt mond ta, hogy mindaz, ami magára van utalva, önmagánál meg az entrópia törvényszerûségeinél fogva dágvánnyá válik. Akárhányszor nekiduráltam magam, hogy a gyökereimmel fog lalkozzam, mindannyiszor származásom különbözõ vál tozataival szembesültem. Mindinkább azok a tudomá nyos és tör ténelmi felismerések érvényesülnek, miszerint a nem zet fo galma egyszerûen mítosz, márpedig a mítosz a legalkalmasabb szülõanyja az összetûzéseknek, s ar ra is jó, hogy ment séget találjon bármilyen gonosztettre. A nem zeti mítosz palástja alatt kegyetlen gaztettek követhetõk el, anélkül, hogy fe lelni kellene értük, a nacionalizmus pediglen, Hamvas Béla megfogalmazásai szerint, de formált és embertelen állapot, sajátos típusú hibbantság, tömeges deformáció, amikor is az emberek büszkélkednek vele, hogy deformáltak. Persze én megtehe tem ugyan, de nem kell ok vetlenül vállalnom, amit a szüleim hagyományoztak rám, annál ke vés bé, hogy csupán egy em beröltõvel visszamenõleg, némiképp õk is más elõ jellel azonosították magukat, a hosszú téli éj szakákon errõl folyt a mese a tûz hely mel lett. Egyik õsünk lekaszabótt egy törö köt Ljubuškiba, oszt ide szö kött, ahun most va gyunk. Vagy: Egy kö csög aranytallérra Koszovórú menekûtünk, oszt edáig gyüttünk. Ilyen és hasonló változat márpedig bõven akadt, mindenki hozzátett va lamit a magáéból, s így kikerekedett a mese. Igazán fel nõtt és nor mális emberek nem tulajdonítanak túlzott je lentõséget sem etnikai identitásuknak, sem pedig bármilyen színezetû osztály-hovatartozásuknak, mondja Georges Devereux. Ki fia, bor ja vagy? Ha már ko ra gye rekkoromban nem faggattak volna örökösen, kiféle, miféle vagyok, melyik nemzetség mely törzsökéhez tartozom, minden bizonnyal nem rühelleném an nyira ezt a témát, mely nek e kéz irat egy ki csiny részét szenteltem. Még kisfiúként, iskolába mentemben, az idõ sebbje nemegyszer megállított, s megkérdezte, hát teki fia, bor ja vagy? Úgy em lékszem, sosem válaszoltam pontosan. Legtöbbször foghegyrõl csak úgy odavetettem: senkié, nem tudom, a ma gamé, elfelejtettem. Igaz, ezt sem a ke zelhetetlen mogorva indulatával, hanem inkább mint afféle csibész, aki csúfot ûz az ilyen fajta kérdezõsködésbõl. Gyakran merõ kitaláció volt a válasz, vagyis szüleim gyanánt azoknak az íróknak a ne vét mondtam be a ta nulatlan kíváncsiskodónak, akiket éppen olvastam: Pus kin fia va gyok, mond tam, ami vel az tán kel lemetlen helyzetbe hoztam az érdek lõ dõt. Mi több, más fi ú- kat is si került bevonnom a játékba, valósággal versengtünk, ki tud ja a leg képtelenebb neveket kiagyalni, s azokat szü leinek, õseinek vallani. Hogy világra jöttem valahol, an nak sem mi kö ze ké pességeimhez. Életrajzi adat csupán. Minél több szálon tar tozom valahová, mondja egy író, iden titásom annál különösebbnek tûnik. Ma is kö zel áll hoz zám a gon dolat, melyet olvastam valahol, és meg jegyeztem, miszerint az etnikai identitás közönséges címke. Nekünk nincs miért di csekednünk származásunkkal (a szégyenérzet pedig minden értelmes lény magánügye). Származásunk hátterében ugyanis olyan kultúrák, olyan zárt vi lágok állnak, amelyek távolabbi hatásairól nem tu dunk, nem vol tak esz mék me legágyai, ugyanakkor minden rossz, a leg képtelenebb is (a fasiz mus, a kom munizmus, az ide gengyûlölet, a sovinizmus) könnyen táptalajra talált ebben a közegben, és kölcsönös leszámolások, háborúk ürü gye lett. Az ér telmiség csak akkor te hetett szert befolyásra, ha a csõcselék hangadója volt, ellenfeleik pedig azok kö zül ke rültek ki, akiket õk leg inkább leköpdöstek és elfajzott hitszegõknek kiáltottak ki, orvul meg gyilkoltak, emigrációba hajszoltak, megrágalmazták õket, és nevüket ki radírozták a hazai ki adá sú köny vek bõl meg a nemzeti történelembõl. Aki megkísérelte, hogy kinyissa a szemét a va kon rohamozó csõcseléknek, azt valami baj érte. Mert a fe je te tejére állított történelemben szabály, hogy a gonosztevõk a hõsök. Folklór, nacionalizmus, merényletek ezek azok az ér tékek, amelyekért érdemes volt harcba száll ni. Ha za, a nép ér zelmi töltetû, homályos, noha vonzó fogalmak, mert a viszály csí ráját rejtik magukban. Ezeket a címszavakat (ország, nép) illette Paul Valéry a les choses vagues kifejezéssel. Goethe pedig oda vélekedett, hogy a leg rosszabb országokban élnek a legnagyobb hazafiak. Naponta a nemzetnek vagy népnek, ennek a kol lektív ka tegóriának az ügyét szorgalmazni annyit jelent, mint szakítani a normális életvitellel, azaz a tömeges deformáció kö zösségéhez tartozni, és még büszkélkedni is, hogy deformált vagy. Valami értékeset és jót csakis egyé nileg tudunk létrehozni. Kollektíva részeként barmok vagyunk. Megvetjük azokat, akik utolérhetetlenek számunkra, és sértegetjük a hozzánk ha sonlókat, akikkel pedig megosztjuk a föl det, a vi zet, a le vegõt. Szidalmak garmadáit zúdítjuk rájuk, nehogy önmagunkat átkozzuk, noha õket szidalmazva még is csak ezt tes szük. Meg ta pasz tal tam a kö zös ség, a tö me ge sí tett egyén nyo mo rát, fõ leg Milošević fel emel ke dé sé nek ide jé ben; ak kor még úgy gon dol tam, hogy a tö meg har sány lármá já val meg hi ú sít ha tó a ha lált ho zó em ber szín re lépé se. A zág rá bi Danas he ti lap ban ak kor már meg je lent Meg szü le tik-e a mi ször nye te günk? cí mû szö ve gem. Ez zel már is el len zé ki nek köny vel tek el, ho lott csu pán egy vol tam azok kö zül, akik meg kí sé rel ték szó vá ten ni fé lel me i ket, s akik el len sze gül tek a ha lál kul tú rá ja rém kép ének. Ez zel a pe dig ré vel hív tak meg ar ra a tilta ko zó nagy gyû lés re, me lyet a belg rá di Köz tár sa ság té ren ren dez tek meg a ko ráb bi tün te té sek bru tá lis felosz la tá sá nak el sõ év for du ló ja al kal má ból. Be áll tam a szó no kok kö zé, ám bár so kuk kal sem mi kö zös sé get nem érez tem; mi több, egy más sal szem ben ál ló né ze teket val lot tunk, egye dül a je len al kal mat ki vé ve, ami kor Milošević el le né ben so ra koz tunk fel. Nem em lék szem pon to san, mi ket mond tam, csak azt tu dom, hogy a tö meg mo ra ja csal ta ki be lõ lem a kö vet ke zõ mon da tot: Mint szerb író for du lok most hoz zá tok! Amint le jöt- 6

9 tem az emel vény rõl, fe le sé gem, egyút tal a leg jobb kri tiku som, az zal a meg jegy zés sel fo ga dott, hogy vég ze tes hi bát kö vet tem el, mi vel egy bi zo nyos nem ze ti szín ben mu tat koz tam be, egyéb ként ba ná li san, akár csak a többi ek. Va ló szí nû leg a fel ka vart hisz té ria ál do za ta ként mond tam olyas mit, ami más kor an nyi szor ne vet ség tárgya volt ná lam, s an nak val lot tam ma gam, ami végsõ so ron nem vol tam. Mert mi fû zött en gem a szerb írók hoz? Sem mi. Ide gen ked tem tõ lük, egy más sal szemben ál ló ol da la kon áll tunk, meg nem osz tot tam ve lük sem mit vi lág né zet vagy más egyéb dol gá ban; iga zá ban ki nem áll hat tuk egy mást. Így az tán még ma is, ami kor a ne vem mel lett eb be a mi nõ sí tés be bot lok, kel le met lenül ér zem ma gam. Ah hoz, hogy szerb író le gyek, minden kor a szerb kul tú ra szó szó ló já nak kel le ne len nem, de én az nem va gyok, el len ben azon szerb írók ne vét, aki ket ked ve lek és nagy ra be csü lök, igen is min de nütt han goz ta tom, mert egye sü le ti tag sá guk tól füg get le nül ki tû nõ írók, egy aránt jók, bár ho vá tar toz za nak is. S ez után a szó no ki emel vény rõl tett el ha mar ko dott ki je len tés után meg ér tem, hogy a Književne novine ( Irodalmi Új ság ) ak ko ri szer kesz tõ je, lám-lám, né hai Mile Perišić, va la mi ko ri szerb na ci o na lis ta, Karadžić ba rát ja és ta nács adó ja meg lec kéz tes sen lapjá ban, iro ni ku san jel le mez zen egy írót, aki so ha sem nyi lat ko zott ho va tar to zá sá ról, aki rõl nem le he tett tudni, ki fia, bor ja, aki nem ze tek fe lett ál ló vi lág ûr la kónak te ttet te ma gát, most azon ban or szág-vi lág sze me lát tá ra le tép te ál ar cát és põ ré re vet kõ zött. Nem tudtuk, most tud juk, de mér le gel nünk kell, akar juk-e õt, és mi nek õ ne künk, ír ta Perišić. Mi ket ten ak kortájt nem tûr tük egy mást (ami kor meg lát tam, át men tem az ut ca túl ol dal ára), jól le het ko ráb ban szí vé lyes, jó vi szony ban vol tunk. Az idé zett szö veg meg je le né se után azon ban ös sze fu tot tunk a Terazián 2, oda lép tem hoz zá, és kö zöl tem ve le, hogy sze rin tem is tö ké lete sen iga za van, ami a szín val lá so mat il le ti, mi vel meg bán tam és vis sza vo nom, úgy hogy nem lesz nek tor zsal ko dá sa ik és vi tá ik akö rül, be fo gad nak-e vagy sem, és töb bé nem adok ne ki al kal mat, hogy nyi latkoz zon az ügy ben. S csak ugyan, Milénak iga za volt, én pél dá ul szerb író nak nyil vá nít ha tom ma gam, igen, meg te hetem, de ezt má sok nak is el kell fo gad ni uk, va la mi fé le egyet ér tés nek kell lét re jön nie. Nem zet lé lek ta ni munká i ban G. Devereux kü lön bö zõ ese te ket em lít, majd így ír: Róheim ma gyar nak val lot ta ma gát, azon ban a ná cik ha tá sa alatt a ma gya rok kö zül so kan nem osz tot ták meg gyõ zõ dé sét, és az or szág el ha gyá sá ra kényszerítették. Azok a ma gya rok, akik nem ke rültek a ná cik be fo lyá sa alá, azt ál lí tot ták, hogy Róheim zsi dó. A szám ûzött Róheim annyi ra nem ér tett egyet ve lük, hogy ké ré sé re ma gyar nem ze ti zász ló val ta karták le a ko por só ját New York-i te me té sén. Nem mindig fo gad be ben nün ket min den ki, amint hogy ki sem ta gad ép pen min den ki. Te hát bár ki bár mi le het, szí ve jo ga sze rint, de min dig ma rad a le he tõ ség, hogy leg végül mi ma gunk vá laszt has sunk szem fe dõ ül lo bo gót. Az iden titás újraértelmezése A balkáni halálmezõkön lezajlott legutóbbi háború, a ren geteg szerencsétlenség és öldöklés mellett, amivel járt, sok te kintetben módosította és revideálta az identitás fogalmát, mert hiszen en nek az összetûzésnek, egyik lényeges ismérve szerint, törzsi és vallási jellege is volt. Felrémlettek a múlt kísértetei, korszerûsödött formában bár, de ki újultak a történelmi, mindenképpen anakronisztikus civódások, amelyeket azon értelmiségi meg vezetõ réteg szított, amelyik fegyverhez jutott, és az identitás védelmezõi cégére alatt hatalomra került. Sokan, akik rég át értékelték a múltat, és a ma guk valamiféle kincseskamrájában találtak neki helyet, hogy majd csak olyankor hivatkozzanak rá, ha bármi jó val, hasz nossal kecsegtet, elutasították, hogy bárki képviselje õket az identitásuk nevében, különösen pedig azt, hogy ennek ürü gyén gyilkoljanak, egész tartományokat feldúljanak, és emberek millióit tegyék földönfutóvá. Ismertem olyan megrögzött nacionalistákat, akiket megdöbbentett honfitársaik szerepe a gaz tettekben meg az elõállt ká oszban. Például Žika Stojković szerb író, bár meg átalkodott nacionalista volt, mégis úgy nyilatkozott a NIN-ben 3, hogy szé gyel li nemze tét, azt a mil li ós tö me get, amely 1990-ben, a belg rádi Népképviselõház elõtt torkaszakadtából üvöltözte: Le a pluralizmussal!. Akadt még ilyen példa író félék vonatkozásában. Honfitársaik magatartása miatt szégyenkezve sokan most elsõ íz ben éb red tek rá, mi min denre terjedhet ki az iden titás fogalma. Ha megszégyenít valaki a tieid közül, mi legyen a te en dõ? Több mód ja van. Meg akadályozni benne, ha lehetséges, nyilvánosan gazfickóként meg bélyegezni, elszigetelni és kitagadni a bitangot, magunknak más identitást fellelni, szolidaritást vállalni annak áldozataival, aki szégyent ho zott ránk, az ál dozatok sze rencsétlenségét, szenvedéseit magunkénak vallani, közösséget, környezetet cserélni, kivándorolni, számkivetettségünket elfogadni, minden kapcsolatot megszakítani az ilyen atya fisággal, elfelejteni õket, vagy egyszerûen el né mul ni, mint Marlene Dietrich, aki a ná ci or dibálástól megundorodva nem akart többé meg szólalni németül. Amin Maalouf li banoni francia író szépen meg fogalmazta: Az iden titás hamis barát. A ket tõs (avagy több szö rös) iden ti tás az a bal zsam, amely meg óv ja az em bert sa ját ma gá tól és ön nön ri golyá i tól, se gí ti ab ban, hogy el len sze gül jön a kol lek tív ter ror meg egy ál ta lán a fa na tiz mus go nosz ro ha mai nak, s ne en ged je meg, hogy akár me lyik igaz ság he vü le té ben va la mi ros szat te gyen bár ki nek. Szem- és fül ta nú ja vol tam, ami kor a 90-es évek ele jén, Belgrád ban, a Fran cia ut ca egész hos szán, ahol a Szerb Író egye sü let szék há za van, ez har so gott: Hor vá tok usz ta sák!, Ha lál a hor vá tok ra! Eb ben a brancsban azon ban alig ha akadt va la ki is, aki nek bár mi lyen (há zas sá gi, ba rá ti, ro ko ni) kap cso la ta lett vol na nemcsak a hor vát ság gal, ha nem bár ki más sal, az ilyen em ber ugyan is meg osz to zik iden ti tá sán, vagy pe dig szo li da ri tást vállal a magához hasonlókkal. Az ellentmondásos hovatartozás érzülete féken tart mindennemû 2 Terazije fõ tér Belg rádban. 3 NIN, nagy múl tú belg rádi magazin, politikai hetilap. 7

10 túlfûtöttséget az efféle tömegõrületek során, meg amikor történelmi, esetleg más örvénylés alakul ki valamely közösségben. Em lék szem egy ös sze jö ve tel re, ame lyen Bogdan Bogdanović 4 barátom kifejtette: jó volna, ha kö zülünk mindenkinek több olyan barátja is lenne, aki más nemzethez, más fajhoz tar to zik, sõt a bõr szí ne is más, hogy megtanuljunk türelmesebbek lenni a másság iránt. Ez a kedves, elbûvölõ, bölcs ember egy szer el mondta nekem, nem gyõz cso dálkozni rajta, hogy a szerb atyafiság még egy szer sem dör göl te az or ra alá édes apját, Milan Bogdanovićot, a ne ves írót, aki éle tének egy szakaszában muzulmán hitre tért át. Emiatt nem is fog nak meg támad ni, mond tam er re én, mert õk amúgy is szerb nek tartanak minden mozlimot. Kiš nemegyszer mondogatta, nagy sze rencse volna, ha mindannyian határ menti lakosok lehetnénk, erre aztán okos hitvestársa, Pascale Delpech 5 rendszerint rávágta: Gyûlölöm a francia provin ci át, mert ott csak fran ciák laknak. Nincs vis szaút Ha most valaki rákényszerítene, hogy visszatérjek oda, ahol (vé letlenül éppen ott) világra jöttem, számûzetésnek érezném, számkivetésnek egy ismeretlen világba annak ellenére is, hogy én e világ tör melékeibõl és nyelvébõl építkezve alkotom irodalmi fikcióimat egy tájékról, amely re ma már rá ismerni is nehéz. Hajdan, gye rekkoromban, azt hittem, ez a vi lág leg szebb vi déke, meg hogy itt jó ra va ló és éles eszû em berek élnek, hogy mindenki tiszteletben tartja mások hitét és választását, hogy nagyra tartják a becsületességet, hogy tehetségesek és sikeresek mindig, amikor alkalmazkodnak ahhoz a világhoz, melyet a nagy jel zõ vel il let tünk. Ám ha ne adj Is ten ma napság ott meg jelennék, látnám, hogy mindebbõl semmi sem ma radt, meg sem is merek bárkit is, másrészt csu pa olyasmit hallok, amit nem szeretek hallani, s ami távol áll tõlem. Természetesen sok ember számára igenis létezik szülõföld, van honvágy, tagadhatatlanul; azonban ez csak akkor érthetõ igazán, ha a szülõföld nem mocskolódott be min denféle gaztettekkel, mások üldöztetésével, gyûlölkö dés sel, más szó val, ha a szü lõ ha za nem állt át an nak szolgálatába, ami visszás és erkölcstelen. Walt Whitman éne kelte meg, hogy a szü lõ föld az a hely, aho vá a szí ved vis sza húz, s ahol a ma ga ura az ember! Amikor elutazom valahová, alig várom, hogy visszatérjek Isztriába oda húz a szívem, ott va gyok a ma gam ura. Min den bú-baj, nyo morgás ellenére csodálatosképpen Belgrádban is sok szép pillanatot éltem meg, barátaim voltak, nõim, akiket szerettem, boldogtalan szerelmeim és keserveim, de mégsem tud tam adap tálódni. Szöktem onnan, idõnként elhagytam a várost, majd kényszerûségbõl vissza-visszatértem, szívem ellenére s mindannyiszor feszültséggel, megmagyarázhatatlan remegéssel ben sõmben. Idõközben megjártam Szarajevót, Splitet, legtöbbet Zágrábban idõztem. Mindez, természetesen, semmiképpen sem utal arra, hogy bármiféle ellenérzéssel viseltetnék Belgrád, vagy általában a szerbség iránt, tá vol áll jon tõ lem (no ha sok min dent a fe jemre olvastak), de az a tény, hogy Kristályrácsok c. re gényemben Belgrádot írom le an nak árny oldalairól szemlélve, legkifejezõbben tanúsítja, hogy ez a város nyo mot ha gyott pszi chémen. Egyik belg rá di író tár sam, akit ki vé te le sen nagy ra be csü lök, aki vel min den kor, hos szú éve ken át szí vé lyes vi szony ban vol tam, ez a koz mo po li ta és min den ne mû na ci o na liz mus tól mér föl dek re tá vol ál ló, min de nek fölött bri li áns szel lem és in tel lek tus, ki tû nõ mû vész, író és film ren de zõ, név sze rint Dušan Makavejev, aki vel az utób bi évek ben né hány szor sem le ges te re pen ta lálkoz tam, egy szer azt mond ta ne kem: A mai Belg rád, mû vész em ber, író szá má ra, így, ami lyen, te hát vér gõzö sen, sö té ten, be te gen, szél sõ sé ge sen és el lent mon dáso san, a leg ér de ke sebb vi lág vá ros; meg van min de ne, ami bõl a mû vé szet ál ta lá ban me rít, mind emel lett pe dig el ra ga dó, szel le mé ben ki apad ha tat lan egy szó val olyan fõ vá ros, me lyet mint ha Dosz to jevsz kij min tá zott vol na meg. Ami kor kül föld ön jár tam, tö ké le te sen tisz tá ba jöt tem ve le, hogy a szám ki ve tett ség ne he zem re es nék nem csak az évek sú lya meg egy né mely meg rög zött szo ká som mi att, ha nem va ló szí nû leg lé lek ta ni lag is, mert most már nem ki rán du lás ról, ki uta zás ról, tu riz mus ról, ide ig le nes ott-tar tóz ko dás ról, ösz tön díj ról van szó, nem bi zony. Egy sze rû en új hely zet az ilyes mi, mely nek ve lejá ró ja az emig ráns stá tus, az új fog lal ko zás, az új bó li nyil ván tar tás ba vé tel, il let ve rend õr sé gi kar to ték, ahol ott van az ujj le nyo ma tom, egy ko ro sabb úr fény ké pe, meg egy sor adat a csa lá di ál la pot ról, a gye re kek rõl, a szü lõk rõl, az át vé szelt be teg sé gek rõl stb. Ha szám ki vetett ség be kény sze rü lök (egész biz to san el bír tam vol na a ke resz tet, és ak kor fel vi szem a Gol go tám ra), azt hi szem, sok te kin tet ben meg kel lett vol na vál toz nom, meg ta nulnom, ho gyan al kal maz kod jam, ala kos kod nom, igye keznem akö rül, hogy ro kon szen ves be nyo mást kelt sek, el vi sel nem a meg aláz ta tá so kat, s így to vább. (So sem fe lej tem el, men nyi re ki gú nyol tak és meg aláz tak a frank fur ti ju go szláv kon zu lá tu son 1992 feb ru ár já ban, ami kor le járt YU út le ve lem meg hos szab bí tá sát kér tem. Va la mi belg rá di ak ta ku ka cot kap csol tak te le fo non, egy da ra big õ ug ra tott és sér te ge tett, utá na meg több órá ra ki ül tet tek a kon zu lá tus fo lyo só já ra, kvá zi vár juk, hogy meg ér kez zen a fax Belg rád ból, hogy vé gül az tán egy hi va tal nok be hív jon, és kö zöl je: A fax meg ér ke zett, az út le vél meg hos szab bí tá sa el uta sít va, saj nos, min den meg in do ko lás nél kül. S min dig, ami kor hos szabb idõ re kül földön maradtam, nem vol tam ké pes egyet len sort sem le írni, csak ténferegtem, vagy elmetróztam valamelyik trafikig, ahol hazai hírlapokat vehettem. Ugyanezt tették barátaim és ismerõseim, akiket New Yorkba, Athénba, Párizsba vagy más ho vá ve tett a sor suk. Italo Calvino vi lághírû olasz író Magányosan Párizsban címû esszéjében leírja, ahogyan a föld alattin minden reggel Saint-Germainbe utazott, hogy olasz la pokat vásároljon. A nagyvárosi tömeg és forgatag egyetlen elõnye a névtelenség; képes voltam órák hosszat a metrón vo na toz ni csak azért, hogy meg figyeljem az em bereket. 4 Bogdan Bogdanovič (1922?), épí tész szak író, Belg rád vá ros polgármestere volt. 5 Pascale Delpech mû for dí tó, D. Kiš fran cia for dítója. 8

11 A ma ga ide jében Knut Hamsun mondogatta, hogy semmi ki fogása az elmagányosodás meg a kóborlás ellen (õ írta a legszebb köny ve ket a csa var gók ról), ez azon ban kiszipolyozza az embert. Egy he lyen pe dig így ír: Az ef féle csatangolásban sok az üres nap lo pás. Ami kor az iro dalomnak ez a mágusa letelepedett norvégiai birtokán, s vé gül is meg lelte nyugalmát, azt mondta, ez lett élete egyetlen boldog perce. Akár földet is ehet nék, persze egy po hár bor mel lett, tré fálkozott feleségével, noha hangsúlyozta, hogy pillanatnyi lelkendezése nem azért van, mert ez itt most Nor vé gia és õ nor vég, ha nem mert végre meglelte szülõföldjét, ahol több mindent meg ért és mélyebbre lát, mint korábban pusztán Isten kegyelmébõl. A szülõföldre rátalálunk, elnyerjük. Lehet az egy falu is, ahonnan mindaz látszik, ami a földrõl néz ve a Világminden ség ben lát ha tó (Pessoa). Igaz, vol tak írók, akik jól érezték magukat disszidensként. Egy írótársam mesélte, hogy már csak hontalanként ismerte fel önnön el lentmondásosságát, származásának homályos pontjait, hogy csak számkivetésében tapasztalta meg az életet és ér zett életörömet, hogy nagyszerû baráti köre van egy európai városban, hogy ott sok min den tör ténik, rengeteg kulturális rendez vény van, hogy ami õt il leti, jobban ír, mint valaha, te hát ír és tár sadalmi életet él, összejöveteleiken élvezi a sokféle idegen nyelv kavalkádját, minden party rogyásig megterített asztal röviden szólva: az exilium gazdagabbá tet te éle tét, jó maga is vidám és bol dog. Még ha si ke rülne meg felelõ papírokhoz jutnia (hogy már egyszer el dobja azt az un dorító és mindig gya nú ra okot adó út levelét), öröme határtalan volna. Vagyis a disszidálás sikeres is lehet. Mivel az exilium immár nem számûzetés, hanem választás dolga, az emigráns mint nagy világi ember jár haza nyaralni, nem szenved az emig ráns pat kány mi nõsí tés mi att, ami rõl Bunyin írt; sõt, mi több, a ha za té rõk felüdülést hoznak szürke hétköznapjainkba. A hit vestárs védõszárnya alatt Amikor elhagytam Belgrádot, velem rokonszenvezõ emberek is megjegyzést tettek, miszerint nem lett volna sza bad az egyik na cionalizmus elõl egy másikba menekülni, egyik fasizmusból a másikba. Másfelõl viszont Kusturica 6, a NIN-ben kö zölt egy némely irkafirkájában egyértelmûen kimondta, hogy M. K. a felesége nacionalizmusához állt át (valószínûleg azt akarta mon dani: a felesége nemzetéhez pártolt át, de mivel új donsült szerb lett õkel me, ah hoz a köz helyhez igazodott, hogy egy horvát nõ ter mészetszerûleg nacionalista is). Még számtalan ilyen és eh hez ha sonló kitaláció forgott közszájon, föl se vettem õket. Mindenekelõtt az igazsághoz tartozik, hogy én már ko rábban elhatároztam, hogy Isztriában telepszem le, úgy hogy ez nem is szám ûzetés, hanem egyszerûen elköltözés volt egy olyan vidék re, amely bi zonyos érzelmi je lentõséggel bírt számomra, volt benne va lami abból az el képzelt szülõföld utáni szerelmi epekedés -bõl, amirõl Pessoa éne kelt. Nem szám kivetés volt, hanem vis szatérés. Vagy: választás, bizonyára jobb, mint Belgrádban maradni. Az átélt ne hézségek ellenére kényelmesebb is. S politikai tett sem volt, hanem ta lán csak egy er kölcsi gesztus: Horvátország, a hazám, ak kortájt olyan cél pont volt, 6 Emir Kusturica (1955), ne ves bos nyák film rendezõ. melyet minden fegyverbõl lõttek. Azzal, hogy átjöttem Horvátországba, magam is célpont let tem; amit a pó lóingemen ékeskedõ target felirat is elárult. Ami kor 1999-ben a NA TO, az Egye sült Nem zetek Szervezetének áldásával bombatámadásokat intézett a miloševići Szer bia stra tégiai célpontjai ellen, a belgrádiak közül sokan utánoztak, ott is di vatba jöttek a target feliratú pólók. Kölcsön kenyér visszajár alapon rajtuk is beteljesült, amit korábban rám róttak; nem kárörvendek, inkább sajnálom, hogy így van. Minden bizonnyal Horvátországban is dühöngött a nacionalizmus, én azonban igen ha mar, azt kö vetõen, hogy el szenvedtem a horvát kulturális örökség, a saját örökségem porba hanyatlását, ellenzéki lapokba kezdtem írni az uralkodó politika, nemkülönben a múlt kísérteteinek fel támasztása ellen. Rengetegen egyetértettek velem Horvátországban, valamennyien a következetes antinacionalisták tá bo rá ból. S nem õk csat lakoztak hozzám, hanem én õhozzá juk. Elég, ha ép pen csak meg említem, hogy hos szú évek óta mun katársa vagyok a legjobb kri tikai szel lemû, többszörösen díjazott, világszerte elismert politikai hetilapnak, a dalmáciai Feral Tribune-nak. Olyanokat mondogatni, hogy átpártoltam a hitvestárs nacionalizmusához, kész butaság, noha áll az, hogy osztozom feleségem nemzeti hovatartozásában (akárcsak sokakkal még, hoz zám kö zelállókkal és hozzátartozóimmal), vagy legalábbis részese lettem ennek az identitásnak. Kívánatos nak és tel jesen helyénvalónak tartom, következésképpen nem ro vom fel Kusturicának sem, hogy a szerb séget fogadta magáénak, ezt (illet ve, ha az õ nyel vén fe jezném ki ma gam, a fe lesége nemzetiségét) választotta. Megosztani hozzátartozóim identitását, nemde, kívánatos, viszont egy csep pet sem kí vánatos elnézni annak az identitásnak a hi ányosságait és téveszméit, amelyben éppen magunkra ta lál tunk. S amíg én, pél dául, kritizáltam a hitvestárs nacionalizmusát, õ Milošević-tyel cse verészett, magasztalta, ajándékokkal halmozta el, másrészt kí gyót, bé kát kiabált a Nyugatra, amiért támadja ezt a tömeggyilkost, sõt más nem zeteket sértegetett, bécsi istállófiúk -nak ne vez te õket stb. Az, hogy szerb ként ta lált ma gára, nem vi tás, ám az a mód, aho gyan ezt ki felé megéli, igenis vitatható, mármint, hogy miköz ben imént vá lasztott nemzete kollektív téveszméit és badarságait eszményíti, õ maga milyen kínos benyomást keltve idomul hozzá. Sikerült elérnie, hogy a tömeg egy ré sze az Emirünk, szerb vérünk skandálásával éltesse a nacionalista tüntetéseken, ám de ugyanennyien, ha nem többen van nak azok is, akik meg vetik e miatt a szol gai meg alázkodás miatt. Ha ilyetén behódolását meg is fizetteti, akkor nem választott õszin tén. Ha pe dig csak meg játssza magát a nemzetnek, amely be fo gad ja, nem kell az ilyen polt ron, akár mekkora hí res ség, mert már hol nap szé gyenkezni fog tettei mi att. Természetesen engem nem érdekel az említett személy, nem is szán dékozom sorsával foglalkozni. De hát lám tör ténetem olyan hosszúra sikeredett, hogy õrá is kiterjedt, va lószínûleg azért is, mert példája karnyújtásnyira van, ré sze az iden titás fekete krónikájának, és arra int, hogy a nem zetváltást nem lehetséges durván és felelõtlenül, egy csa pásra letudni, meg aztán ti los szerzõdést kötni akár az ör döggel is, hogy hozzájussunk valamihez, amit lelki békességnek nevezünk. Borbély János István fordítása A Pisanje ili nostalgija c. esszékötetbõl (Fraktura Ki adó, Zág ráb, 2008) 9

12 SZOBOSZLAI-KISS KATALIN Az em ber a koz moszban I) Be vezetés A kitioni Zé nón ál tal Kr. e. 300 kö rül Athén ban ala pított sztoikus mozgalom több száz évig tö retlen népszerûségnek örvendett. Legismertebb képviselõi a római császárkor nagy egyé ni sé gei, Seneca és Marcus Aurelius vol tak, sok kal ke vésbé közismert tény viszont, hogy a ró mai respublica je les kép viselõje, Cicero is a szigorú sztoikus etika eszméit vallotta. A ró mai köz társaság hanyatló évtizedeiben a laza er kölcsökkel szemben a régi ró mai erkölcs visszaállításáért küzdött. Harca nem tekinthetõ sikertelennek, hiszen Augustus, császársága alatt, teljes mér tékben megkövetelte alattvalóitól a konzervatív, családcentrikus római polgári élet betartását, akár halálos büntetést is kiszabva a törvényt nem tisz telõkre. A sztoikus filozófia szigorú, jól felépített, következetes és mindenekfelett az ember az esendõ világtól elhagyatottként bolyongó, önmagát keresõ ember filozófiája. A világban, a koz moszban helyét keresõ személyiség mint megoldásra váró filozófiai probléma a hellenisztikus kor ban egy általán nem meglepõ téma. E korról elmondható, hogy nem dicsõ fénykora a görögség történetének, hiszen Nagy Sándor halálát követõen a görög városállamok rendre elveszítik önállóságukat. Athén már csak árnyéka önmagának, többnyire kulturális emlékeibõl él, az antik vi lág tu risztikai központjaként, szép lassan meg szûnik filozófiai központnak lenni, helyét eleinte Rodosz, majd Róma ve szi át. A gö rögség mindezen körülmények tükrében kénytelen újradefiniálni magát és helyét a világban. A kor hangulata és az ön magát keresõ ember jegyei rendre kimutathatók a sztoikus rendszerben. Az ember nem hel lén pol gár, hanem kozmoszpolgárként mutatkozik meg, nem kitüntetettebb polgár a koz moszban a többi em bernél, a többi lé tezõnél, hiszen éppúgy ki van téve a tör ténések tragikus láncolatának, mint minden egyes por sze me a min denségnek. Meglátásom szerint, a vál tozásokra érzékenyen reagálva, a sztoikus filozófia eredeti módon világpolgárként, kozmoszpolgárként definiálja az embert, aki ké pes a ne hézségek ellenére a boldogságra, környezetének, saját és mások éle tének értékelésére. Ennek a mozgalomnak legfontosabb hozadéka a morális értelemben vett egyenlõ és sza bad em ber fel ismerése. A sztoikus fizika, vagy más néven ter mészetfilozófia, nagyon összetett, ugyanakkor mégis egységes. Egy ilyen szerteágazó, ám mégis összefüggõ rendszert csak úgy lehet érthetõen és érdekesen elõadni, ha néhány fo gal mat és tan tételt alaposan körülírunk és bevezetünk. A legfontosabb tantétel, amelybõl építkeznünk érdemes, az a sztoikus tézis, miszerint az ember a koz moszban maga is mikrokoszmosz, azaz mi den te kintetben a kozmosz ki csinyített másaként meghatározott létezõ. Ennek tükrében a sztoikus fizika bemutatását azzal érdemes kezdenünk, hogy mit is értettek a sztoikusok a kozmosz fogalmán. Nem ke vesebbet ígér az analízis, mint önmagunk megismerését, ugyanis ha a kozmosz mûködését megértjük, érteni fogjuk önnön képességeinket is. Ezt ígéri Zé nón, a szto i kus filozófia megalkotója, és való ban, mi más is le het a fi lozófia igazi célja, mint a delphoi jósda elhíresült jelmondata: Ismerd meg önmagad! A sztoikus fizika rendszerében való utazásunk során megpillanthatjuk a hellenizmus korában élõ ember önmagáról kirajzolódni látszó énképét, miként szabadul fel szorongásaitól, melyek az ismeretlentõl való félelmébõl táplálkoztak, és miként szü le tik meg a vi lággal és önmagával megbonthatatlan egyensúlyban élõ, felszabadult személyiségként. A görög filozófia különbözõ korszakokban más és más megoldással szolgált az ember univerzumban elfoglalt helyének definiálására. A hagyományok abban a tekintetben egységesnek nevezhetõk, hogy az embert mint ki tüntetett isteni lényt határozzák meg, amely mi nõségét az ember a lé lek ál tal bir tokolja. Az ember te hát is teni eredetû, eszes, gondolkodó lény, de felsõbb isteni létezõknek alárendelt létezõ is egyben, ráadásul hi ánylény, így önnön szükségleteinek is rabja. Nyil vánvaló tehát, hogy bár kitüntetett lel ke is teni minõsége révén, mégsem sza bad. Az isteni szférától való függõség gondolata Platón filozófiájában csúcsosodik ki, hiszen Pla tón a Timaiosz címû dialógusában megnevezi az alkotó istent, aki a kozmoszon kívül helyezkedve mindent teremt és létrehív, így az in dividuális lelkeket is. A sztoikus filozófia, mely Platón te vékenységéhez képest idõben késõbbi, ezt a hagyo mányt már nem kö ve ti. Ugyan az em bert to vábbra is isteni minõséggel bíróként definiálja, de a teremtés mozzanatát kiküszöbölve felszabadítja az em bert a te remtõ istenségtõl való függõség terhétõl. A sztoikus filozófia mégsem nevezhetõ ateista filozófiának. A sztoikus struktúra nem feledkezik meg a világot összhangban tartó istenségrõl: nem teremtõ, hanem rendezõ istenségrõl beszél. A világban 10

13 munkálkodó isten gondolata azt eredményezi, hogy minden lé tezõ azonos módon isteni erõvel áthatott. A létezõk körében az ember és egy növekvõ fûszál között ezen struktúra szerint nem lehet kü lönb ség, mert mind egyiket átjárja, áthatja az isten. Önál lóságuk sem lehet kérdéses, hiszen nem függnek sem milyen a világot kívülrõl alkotó, figyelõ, mozgató isteni erõtõl. A sztoikus filozófia embere felszabadult, egyenértékû minden létezõvel, ami az uni verzumban megmutatkozik, megszületik, tehát minden tekintetben kozmoszpolgár. Ennek a kissé fur csa fi lozófiai modellnek a vázolásában néhány fontosabb, metafizikai tár gyú szto ikus töredék ismertetése lesz segítségünkre. II) Töredékek a sztoikus metafizika körébõl Panteizmus SVF I 161 Ci ce ro De natura deorum I, 36. Zénón szerint az értelem isteni erõvel felruházottként a természet minden ré szét át hatja. SVF I 163 Diogenés Laertios VII 148. Zénón isten szubsztanciájának tekinti a teljes koz moszt és az ég boltot. SVF I 158 Themistius De anima II p. 64, 25. Nos, a Zénón-követõk véleményével egybehangzik, hogy a teljes szubsztancia az isten ál tal át járt; õk hol ész nek, hol lé leknek, hol természetnek, hol pe dig lel kületnek nevezik. SVF I 160 Lactantius De vera sapientia et religione c. 9. Zénón a természet dolgainak rendezõjét a mindenség alkotójának, lo gosznak ne ve zi, amit fatumnak, a dol gok szükségszerûségének és Zeusz lelkének is hív. A két fõ prin cípium SVF I 85 Diogenés Laertios VII 134. (Ti. A sztoikusok) szerint a mindenségnek két princípiuma van: aktív és passzív. A passzív princípium a minõség nélküli szubsztancia, az anyag; az ak tív prin cípium az anyagot meg formáló logosz, az isten. Ez utób bi mivel örökkévaló, az anyag egészét át járva mindent létrehoz. Ezt a tant kitioni Zé nón ál lította A szubsztanciáról címû munkájában. Aetius I 3, 25. Mnaszeasz fia, a kitioni Zé nón azt ál lítja, hogy princípiumok: az isten és az anyag, az elõb bi az ak tív ok, az utób bi a pas szív ok; to vábbá négy elemet említ még. Achilleus Tatius p. 124E. A kitioni Zé nón sze rint a min denségnek az isten és az anyag a prin cípiuma, továbbá, hogy az anyaga meg for mált, ami bõl a négy elem ke letkezik. Az egész és a min den ség SVF II 524 Sex tus Adversus Mathematicos IX 332. A sztoikus filozófusok azt feltételezik, hogy az egész (holon) és a mindenség (pan) különbözik. Az állít ják, hogy az egész a koz mosz, a mindenség pedig a kozmosz és az azon kí vül ta lálható ûr együttese, ennek megfelelõen tehát az egész lehatárolt, vagyis a kozmosz ha tárolt, a mindenség viszont végtelen, mivel a kozmoszon kívüli ûr végtelen. A négy õs elem gömbszerûen öleli át egymást SVF II 558 Diogenés Laertios VII 155. A koz mosz egé szérõl a következõ módon vélekednek: középen van a föld, köz pontként, körülötte a víz körkörösen, a víznek is a föld a központ ja, te hát a föld a víz ben van, a víz kö rét a le vegõ köre követi. 1 1 A koz moszt gömb testben képzelték el, amelynek kö zép pont ja a föld. Ezt az ele mek szférái öle lik át, így a föl det a víz kö re öle li, ezt a le ve gõ kö re, majd a tû zé. A tel jes göm böt az aithér zár ja le, amely a koz moszt hár tya ként öle li, ami nem más, mint az ál lócsillagok köre, amely minden éj jel meg mutatkozik az égbol ton. Lásd még az itt kö zölt SVF II 1027-es tö redéket. 11

14 A koz mosz SVF II 1022 Diogenés Laertios VII 148. Zénón azt állít ja, hogy a koz mosz egé sze és az ég bolt együtt a szubsztancia, Khrüszipposz hasonlóan beszél Az istenekrõl címû mûvének elsõ könyvében. SVF II 1132 Diogenés Laertios VII 149. A természet kifejezést egyfelõl az elrendezõdött kozmosz jelentésben, másfelõl pedig a születõ dolgok természete jelentésben használják; a természet az értelemcsíra révén történõ önmozgás tulajdonsága, megalkotja és összeállítja magából a dolgokat meghatározott idõközönként, és hasonlóvá teszi a dolgokat azokhoz, amibõl elválasztotta. Ez tehát a természet törekvésének célja és öröme, amint az világos az emberi alkotás pél dájából. Eszkatológia SVF II 1027 Aetius Placita I 7, 33. A sztoikusok szerint az isten eszes lény, a koz mosz születésében alkotó tûz, ben ne rej lik min den ér telemcsíra, ami által min den lé tezõ születik a kozmoszban a gondviselés szerint; a pneuma a kozmosz egé szét át járja, nevét az anyagról kap ja, amely bõl ki válik változatos módon. Az istenek, a koz mosz, az égi tes tek, a föld és min den fel sõbb lé te zõ az aithérben eszes (tel je sen aithéri csak az is ten). SVF I 126 Varro De lingua lat ina V 59. Az élõ lények csírája a tûz ahogyan kitioni Zé nón ál lít ja, ami nem más, mint a lé lek és a szel lem. SVF I 124 Censorinus De die natali IV 10. A kitioni Zé nón, a sztoikus iskola alapítója azt állít ja, hogy az em beri nem szo katlan módon teremtõdik: az elsõk a nap ból szü let nek, az is teni tûz se gédletével, ami az isteni elõretudás. A koz mosz lel ke tü zes minõségû SVF II 1032 Eusebius Praeparatio evangelica III 9,9. A sztoikusok szerint a kozmosz ve zérlõ szubsztanciája tüzes és meleg, továbbá, hogy az isten anyag, il letve, hogy alko tó; nem más, mint a tûz alkotóereje. SVF II 1037 Sex tus Pyrrhoniae Hypotyposes III 218. Arisztotelész szerint az isten test nél kü li és az ég bolt ha tára, a sztoikusok sze rint vi szont min dent át ható tüzes lehelet (pneuma); a rút dol gokat is át járja. SVF I 157 Aetius Placita I 7, 2.3. Zé nón úgy vé li, hogy a koz mosz tü zes. A kozmosz születése SVF I 102 Diogenés Laertios VII Egy, is ten, eszes, gond vi se lõ, Ze usz és még sok más né ven is ne vezik a kozmoszt a sztoikusok. Kezdetben belõle fejlõdik ki a teljes szubsz tancia a le ve gõn át víz zé. Aho gyan a nem zés kor a mag a meg termékenyítõ folyadékban található, úgy található az isten is ami az ér telemcsírája a kozmosznak a vízben; ál tala lesz képes az anyag a to vábbi keletkezésre, így min denekelõtt a négy elemet al kot ja meg: tûz, víz, föld és le vegõ. Diogenés Laertios VII 142. Keletkezõ a kozmosz, a tûz bõl a szubsz tan cia a le vegõn át nedvességbe for dul, a ki száradó része föld lesz, a ritkás ré sze lé gies minõségû, a még rit kább pe dig tü zes, az tán ezek ke veredése útján a növények és az állatok és más élõlények születnek. A kozmosz keletkezésérõl és pusztulásáról Zénón beszél A mindenségrõl címû mûvében. 12

15 A koz mosz ha lan dó SVF II 589 Diogenés Laertios VII 141. A sztoikusok szerint a kozmosz ha landó, mivel az érzékelhetõ dolgok mintájára keletkezik. Aminek részei pusztulók, az egészben is az, a kozmosz ré szei ha landók, mivel egymásból átalakulnak, így a kozmosz egésze is ha landó; ami romlani képes, az pusztuló, a kozmosz is ilyen. A koz mosz egy SVF II 531 Diogenés Laertios, VII 143. Zénón A mindenségrõl címû mûvében állítja, hogy a kozmosz egy, ezt Khrüszipposz is vallja. SVF II 604. Plutarchos De Stoicorum repugnatiis 39 p. 1052c Az elõ relátásról elsõ könyvében azt írja, hogy Ze usz fej lõdik: Mivel a ha lál a lé lek test tõl va ló el válása, és mivel a koz mosz lel ke nem el választható (ti. testétõl), de folyton fej lõdik, amíg maga az anya gát át nem jár ja, ezért nem le het azt ál lítani, hogy a kozmosz elpusztul (ti. metafizikai aspektusból). Korábban pedig ezt írja: A koz mosz egye düliként elégséges önmagának, mert egyedüliként magában bírja mindazt, amire szüksége van, magából bírja tápanyagát és fejlõdését, különbözõ részei különbözõ részekké alakulnak át. Gondviselés SVF I 175 Diogenés Laertios VII 149. Minden a gondviselés által lett, állít ja Khrüszipposz és Poszeidóniosz és Zé nón, mi vel a fatum min den do log oká nak szoros összefüggése vagy logosza, mely sze rint a koz mosz ve zeti magát. A fatum SVF II 921 Ci ce ro De divinatione I 55, 125. Fatumnak azt ne ve zem, amit a gö rögök heimarmenének hív nak, ami az okok lán colatának a rendje; ok ok kal összekötött, ezáltal keletkeznek a dolgok, az örökkévalóságtól áradó állandó igazság ez. Minden, ami meg történhet, nem lehet más ként, csak aho gyan tör ténik, ezért semmi sem lesz, aminek ható okát a természet ne birtokolná. Ebbõl az következik, hogy a fatum nem jós lás, ha nem in kább az, amit fi zikai összefüggésnek nevezünk, a dol gok örök oka, ami ál tal meg történnek a dolgok, va gyis azo ké, ame lyek meg kell tör ténjenek: az adotta ké és a majd be következõké. Az individuális lélek: pneuma SVF I 134 Ci ce ro Academicorum Post. I 39. Zénón határozta meg, hogy tûz a természet, ami által szü letik a lélek és az ér zékelés. SVF I 135 Diogenés Laertios VII 135. Kitioni Zé nón azt ál lít ja, hogy a lé lek me leg lehelet. A lé lek ál tal vagyunk képesek lélegezni és mozogni. A lé lek nem hal hatatlan SVF II 809 Arius Didymus Epitomae Fr. 39. Keletkezõnek és pusztulónak mondják a lelket, nem pusz tul el azon nal a testtel, hanem egy rövid ideig még kö rülötte marad. A nyolc lé lekrész SVF II 836 Aetius Placita IV 21. A sztoikusok szerint a léleknek legfõbb része a hégemonikon, ez éb reszti a kép zeteket, a jóváhagyásokat, az érzéseket és a vágyakat, ugyanezt megfontoló lélekrésznek is nevezik. A vezérlõ lélekrészbõl még másik hét is nõ, me lyek ki terjednek a testre, mint egy száz lábú tapadókorongjai. A lé leknek hét része kö zül öt az ér zékelésé: a látásé, a szaglásé, a hallásé, a tapintásé és az ízle lé sé.... A töb bi közt ott van még a nem zõ és a be szélõ lélekrész. 13

16 Ekpürószisz: a kozmosz pusztulása és újjászületése SVF I 98 Aristocles, Eusebius, Preoartio evangelica, XV. P. 816 d. Bizonyos gondviselés szerint idõközönként az egész kozmosz fel oldódik (rob ban), majd pe dig is mét vis szarendezõdik. Az elsõ tûz olyan, mint egy mag, minden nek logoszát bír ja, to váb bá a múlt beli, jövõbeli és jelenbeli események okát is. E dolgok közötti kapcsolat és kölcsönhatás, fatum, tu domány, igazság, amely a lé tezõk kivédhetetlen és elkerülhetetlen tör vénye. Ennek megfelelõen a világon minden jól rendezett, miként egy tö kéletes törvénnyel mûködõ városállamban. SVF II 610 Achilleus Isagogia in Aratum 8. A sztoikusok szerint a kozmosz fel oldódik (ég) bizonyos meghatározott idõközönként; azt mondják, az ûr nem vég telen, hanem ugyanannyit tágul az univerzum, miközben feloldódik. 2 A lé lek gyen gesége SVF III 461 Galénos De Placitis Hippocratis et Platonis V 429. Zénón úgy gondolta, hogy a szenvedélyek (ti. a lélek ir racionális mozgásai) nem adott íté letek, hanem a lélek összehúzódásai, elernyedései, felemelkedései és kitörései, amelyek rögtön az ítéletek után következnek. A vi lágégés SVF II 1065 Seneca Epistulae 9, 16. A bölcs nek mi lyen éle te lesz, ha ide gen föl dön bör tön be ke rül, akár hos szú ha jó úton vagy szá ra zon, és ba rá tok nél kül ma rad? Olyan élete lesz, mint Ze usz nak a vi lág égés al kal ma kor, ami kor az is te nek eg gyé vál nak, ami kor a ter mé szet egy pil la nat ra meg áll, meg nyugszik, el mél ke dé se i nek ad va át ma gát. Ép pen ezt te szi a bölcs is, ma gányo san fél re vo nul. III) A sztoikus metafizika A sztoikus metafizika a kozmoszt kü lönbözõ nevekkel illeti: Zeusz, isteni, élõ, gondolkodó, rendezett és szép. A tökéletességre utaló jelzõk használata ellenére keletkezõnek és pusz tu ló nak is te kintik. Ez máris meg lepõ állításnak tûnik, hiszen ha isteni, akkor nyilván örökléttel bíró létezõ, tehát nem érintheti a pusztulás. A sztoikus struktúra elsõ pillantásra itt ellentmondásosnak tûnhet, de mégsem lesz az. A koz mosz va lóban születõ és el múló létezõ, de mivel egy ma gasabb létezési szférában bontakozik ki, amelyet univerzumnak neveznek (pan), és e szfé ra örök lét tel bír, így ami ben ne meg születõ lesz, va gyis a koz mosz (holon), az uni verzum aspektusából bizonyos tekintetben örökléttel bíró létezõ marad, de mivel at tól már kü lönbözõ, vagyis annak módosulása, ezért a keletkezés és a pusztulás minõségével is bírni fog. (SFV I 85, SVF I 98, SVF II 524). Fontos leszögeznünk, hogy a kozmosz ki bontakozása nem teremtési aktus eredménye, az uni verzum metafizikai teret reprezentál, a kozmosz en nek a tér nek a mó dosulása, õt már fi zikai minõség is jellem zi. Azt is fon tos le szögezünk, hogy a kozmosz to vábbra is rendelkezik e metafizikai struktúrával, benne bontakozik ki, rajta mu tatkozik meg, mégpe dig úgy, hogy az uni verzum önmagát rendezi fizikai minõségûvé, vagyis kozmosszá. A koz mosz el különülésének folyamata az univer zum két fõ prin cípiumának melyek örökléttel bírnak egymásba szövõdésével kezdõdik. Keveredésük folytonos. Az univerzu mot, vagy más né ven min denséget, két princípium, az anyag (hülé) és az is ten (logosz) jellemzi, amelyek minden létezõ alapját adják, soha el nem pusztulók, nem jellemzi õket sem ke letkezés, sem pusztulás, minden általuk lesz, mely dolgok mi vel ki szakadnak a mindenségbõl, azaz születnek, így nyilvánvaló szükségszerûségnél fogva el is fognak pusztulni. Az egyik princípium a passzív anyag (hülé), a má sik az ak tív (logosz), amely teljes mértékben átformálja az anyagot (SVF I 85). A pas szív prin cípium a materia, a szövegek számtalan esetben szubsztanciaként nevezik meg, olyan általános alapként, szubsztrátumként, ami önmagában nem tartalmaz semmilyen minõséget vagy alakzatot, egyszerûen amorf masszaként kell elképzelnünk, amely potenciálisan bármilyen alakza- 2 A koz mosz meg ha tá ro zott idõ köz ön ként fel rob ban, majd új já szü le tik. A kö rü löt te lé võ ûr mi nõ sé gét egye sek vé ges nek, má sok vég te len nek vél ték. Vég te len mi nõ sé gét az zal in do kol ják, hogy a rob ba ná sokkor be kö vet ke zõ hõtágulásnak ne le gyen ha tá ra. A tö re dék ar ról tu dó sít, hogy egyes szto i ku sok nem tar tot ták fon tos nak a vég te len ûr fel tét e le zé sét. 14

17 tot ma gára ölthet, de nem lehet önál ló, mi vel a for mákat nem képes ma gában megformálni, rá szo rul a má sik princípiumra, az aktívra. Az aktív princípiumot több néven is em lítik, a fen ti szö vegekben elõfordul az isten (SVF I 163, SVF I 158), a logosz (SVF I 85), amit leg inkább értelemnek szoktunk fordítani, és meglepõ módon az alko tó tûz is, a pur, (SVF I 102), amely a világot teremtõ intelligencia archaikus filozófiai szimbóluma. 3 Az aktív princípium, nevezzük e néven, be leviszi a formákat az anyagba, va gyis meg formál és al kot tü zes ere jével. Fontos leszögeznünk, hogy az ikerprincípiumok nem elválaszthatók, szerencsésebb volna sziámiiker-princípiumnak neveznünk õket. Létezési szintjük egyenértékû, mindkettõ örök és soha el nem pusztuló, állandó kohézióban élnek egymástól el választhatatlanul. Kettejük szoros összefonódásának eredménye az empirikus világ különbözõ területeinek szintjeit eredményezi, amelyek révén a keletkezõk és pusztulók történeti aspektussal is rendelkeznek. A hely, ahol kibontakoznak a létezõk, nem más, mint ma ga a koz mosz. A koz mosz nak így lesz te hát alak ja, ar culata, elkülönült részei és per sze tör té ne te (SVF II 1024, SVF II 558, SVF I 126). Elõ ször a négy õs elem kü lö nül el: a tûz, a le ve gõ, a víz és a föld. Ezek szfé rikus rendezõdését követõen áll elõ a kozmosz, majd az ele mek ará nyos keveréke szerint a többi egye di do log az asztrális tes tektõl, az emberi létezõkön, a növényeken és az állatvilágon át egé szen a szi lárd tes te kig (SVF II 1027). A ha gyo mány ér de kes sé ge, hogy a is te ni lélekkel, pneumával bí ró el sõ em beri létezõk születését is az emberhez legközelebb álló tüzes testbõl, a Napból vezetik le (SVF I 124). E létezõk halmazának szférák szerint történõ ki bontakozását és a köztük meg mutatkozó hierarchikus rendezõdést az eszkatológia fogalma jelöli. A mindenségben születõ kozmosz a négy õselem egymást öle lõ szfé rikus körök szerinti rendezõdése. A szövegek arra utalnak, hogy a kozmosz központja a föld, körülötte van a víz, aztán a le ve gõ vé gül a tûz. Ez a fel osztás arisztotelészi eredetû, hiszen Arisztotelész a De Caeloban ez zel szin te tel jesen megegyezõ módon határozza meg a koz mosz szfé rá it, a két bel sõ elem kö zé pen, míg a két szél sõ elem fe lettük található. Arisztotelész egy ötödik ele met is meg nevez, az aithért, amely a szto ikus szövegekben is megjelenik. Az aihtér kifejezést általában éthernek szokták for dítani, ám ez félrevezetõ lehet. Az aihtér jelentése mindig-futó, Arisztotelész a kozmoszt le záró állócsillagok körét nevezte így el, tökéletes tüzes jegynek vélte, amely a legszebb moz gást végzi, körben forog. A sztoikusok ehhez a hagyományhoz kapcsolódóan az aithér alatt a 3 Az al ko tó tûz már Hé rakleitosz töredékeiben is a spiritualitást, a vita li tást, az észt és a lel ket szim bolizálja, és e mo tívumnak a sztoikus filozófiában is nagyon fon tos sze rep jut. 15

18 kozmosz hártyáját értik, ahol a legtisztább tüzes jegyû létezõk élnek, az istenek (SVF II 1027). Az eszkatológia sze rint a koz moszt kí vülrõl a végetlen ûr határolja (SVF II 524), majd kö vetkeznek a kozmosz szfé rái: az aithér (te hát az is te nek) a tûz, a le ve gõ, a víz, a föld, és ezen be lül pe dig az is teni princípium arányos jelenléte szerint ismét hierarchikus módon a következõk: emberek, állatok, növények és fizikai tárgyak. A koz mosz ban nem találunk olyan dolgot, amely ben ne mun kálkodna a két princípium, tehát minden létezõ isteni értelem által megformált test, vagyis min den lé te zõ, test és is ten is. Ez a meg lepõ állítás egy korábban elõ nem forduló tant eredményez, 4 a mindenben lakó isten elgondolás me tafizikai megalapozását. E tan késõbb a filozófiai hagyományban nagy népszerûségnek örvend majd; nyomokban a keresztény filozófiában, a reformáció teológiájában, legfõképpen Spinoza rendszerében. 5 Zé nón alap vetõen abból a tételbõl indul ki, hogy az isten az arisztotelészi hagyománnyal ellentétben nem kívülrõl teremti a világot, hanem a világban benne lakozóként rendez és alkot min dent. Ezt a tant gö rögösen panteizmusnak nevezzük, ami a pan, a min den és a theosz az isten, szavak összetételébõl áll, jelentése a mindenben jelenlévõ isten. A kozmosz metafizikai szinten örök, hiszen a két princípium anyag és is ten mint minden nek az alap ja so ha el nem pusz tul. A partikuláris létezõket, a koz mosz fi zikai szintjét viszont már a keletkezés és pusztulás jellemzi. Az aktív princípium, amint megformálja az anyagot, különbözõ létezõk körét rendezi el magán. Már szó esett ró la, hogy min den lé tezõ arányosan bírja a két princípiumot. A létezõk azon kö re, ame lyekben a tüzes prin cípium inkább dominál, az égites tek és a csil lagok kö re lesz, a két prin cípium fele-fele arányban egyedül csak az emberi létezõkben mutatkozik meg, végül a lé nyek lét rájának alsó részéhez a passzív princípiumot inkább bíró létezõk sorolhatók, például a kristályok; ezek esetében is munkálkodik a logosz, ezt igazolják a szabályos, szimmetrikus kristálymintázatok kirajzolódásai. Nem létezik olyan része a kozmosz nak, amely ben e két prin cípium ne mutat koz na meg. Adód hat a kér dés, hogy va jon el különülten megmutatkozhat-e csak aktív vagy csak pas szív princípiumot bíró létezõ? A válasz nyilvánvalóan nem, hiszen az iker princípiumok nem különülhetnek el egy mástól. További érdekesség e metafizikai rendszerben, hogy a két princípium kö zül az egyik ma gasabb rendûnek tekinthetõ, ezért kitüntetett: az isten vi szi a har móniát, a rendet a pas szív anyagba. Szá mos ku ta tó e prin cípiumot a kozmosz lel kének fogalmával azonosítja, valamiféle szellemi energiával, amely megteremti a létezõket, és amely kö vetkezetesen irányítja a dolgok közötti szigorú összhangot. Érvelésük alapján a min denség isteni princípiuma azonos a kozmosz lel ké vel, ám ez az ál lítás az eredendõ sztoikus elképzelésnek kissé ellentmondani látszik. 6 A kozmosz ugyanis pusztuló (SVF II 585) a sztoikus metafizika szerint, a mindenség aktív princípiuma viszont nem. A kozmoszt irá nyító lélek az aktív prin cípiumnak már egy módosult, anyagi minõséget bíró módosulása lesz, és ez nem lehet más, mint az em pirikusan tapasztalható dolgok racionális rendezõdése, a kozmosz ésszerûsége, a gondviselés, amit fatumnak is neveznek (SVF I 175, SVF II 921). To váb bi érv az ak tív prin cípium és a kozmosz lel ke kö zötti azonosság ellen, hogy amennyiben a kozmosz lel ke azo nos vol na az ak tív prin cípiummal, ab ban az eset ben a koz mosz lel kéhez hasonlatos lélekkel bíró emberi léleknek is öröklétûnek kéne lennie, miként az a princípium minõségébõl következik, csakhogy sem a koz mosz, sem az em beri létezõ nem rendelkezik halhatatlan lélekkel (SVF II 809). A sztoikusok, bármilyen furcsának is tûnik, az em ber lel két pusz tulónak tekintették, és ezt nyilvánvalóan a sztoikus metafizika alapján állították: a minden ség örök, de a koz mosz és min den ré sze, így az em beri létezõk és azok lelke is pusz tu ló. Az individuális lelket pneuma enthermon-nak (SVF I 134, SVF 135) ne ve zik, ami meleg leheletet jelent. E meleg mi nõségét a tüzes prin cípium révén bírja, a racionalitást, a moz gást és a vi talitást viszi az emberi testbe. A pneuma kifejezés sajátosan sztoikus termi nus a lé lek fo galmára, a korábbi filozófiai hagyományban nem fordul elõ. 7 A pneuma kitüntetett minõséggel ruházza fel az emberi létezõk körét, ugyanis a sztoikus metafizikából következõen a lélek nem ren delkezhet irracionális minõséggel, hiszen az emberi 4 A vi lágot kívülrõl nemzõ és teremtõ isten gondolata Platón és Arisztotelész filozófiájában gyökerezik. Platón a Timaiosz címû dialógusban alkotó mesternek nevezi az istenséget, aki megalkotja a világ lel két és tes tét, majd vis szavonul. Arisztotelész a Metafizikában meg nevezi az elsõ moz gatót, más néven moz dulatlan mozga tót, aki a vi lágot kívülrõl mozgatja, és irányítja. E hagyománytól fordul el a zénóni filozófia, állítva, hogy az is tenség nem kívülrõl teremt. 5 A 17. századi eszmeáramlatokban uralkodó sztoikus jegyek megjelenése nem véletlen, hiszen ekkor jelenik meg szá mos ké sõ an tik mû Seneca, Ci ce ro és Epiktétosz nyom tatott változata. 6 J, M. Rist: Stoic Philosophy. Camb rid ge, 1969, L. Edelstein: The Philosophical System of Posidonius. AJPh 57 (1936) Hérakleitosz száraz tüzes lélekrõl beszél ugyan, és ebben va lószínû követik a preszókratikus mestert, de nem használja a peneuma enthermon kifejezést. 16

19 lélek hasonlatos a kozmosz lel kéhez, amely tökéletes és nem bírhat ma gában értelem nélküli minõséget, így az emberi lélek sem rendelkezhet értelem nélküli mozgással. 8 A pneuma te hát min den kognitív funkciót ellát, mégpedig szigorú ésszerûséggel. Nyolc lélekrészt különböztetnek meg (SVF II 836), az öt érzékszervet mûködtetõ lélekrészeket, a nem zésért felelõs lélekrészt, a beszédkészség funkciójáért felelõt és végül a kitüntetett vezérlõ lélekrészt, amely az elõzõ he tet, va lamint a helyes gondolkodást mûködteti, irá nyítja. Adódik a kérdés, hogy ha min den ké pességünk racionális, miként tudunk mégis illogikus döntéseket hozni, tévedni, érzelmi téren túlzásokba esni, mely mozgások nyilvánvalóan mind értelemellenesek. A zénóni hagyomány erre vonatkozóan a következõ ma gyarázattal szolgál: a lélek kül sõ ha tá sok ra, de akár bel sõ mozgásai révén is képes idõközönként gyengülõ minõséggel mûködni. Ez esetben a lé lek gyen geségeit úgy kell elképzelnünk, mint a lélek ki sebb in tenzitással való mûködését a testben, er re utal nak a kicsinyedik, ös szehúzódik kifejezések is. A tévedésekért tehát a lélek gyen ge, za varos mûködése lesz fele lõs (SVF III 461). Eb bõl az ál lításból egyenesen következik, hogy az emberi boldogság célja a lélek gon dozása lesz, melynek mód ja, hogy el kerüljük azon helyzeteket, amikor a lélek gyen gébb in tenzitással van jelen, il letve, hogy erõsítsük, vagyis kimûveljük értelmünket. A sikeres lélekgondozás módszerének kidolgozása a sztoikus etika köréhez tartozik. A sztoikusok elgondolása szerint arra a következtetésre juthatunk, hogy a világ ma ga is va lamiféle tökéletesedési folyamatot mutat (SVF II 604), a kozmosz maga is ha lad az egyre jobb kozmosz fe lé; ezt ter mészetesen, ahogy az ember ese tében a lélek, a koz mosz esetében az aktív prin cípium mûködése eredményezi. Ennek tükrében be kell következnie egy meg jósolható pillanatnak, amikor a kozmosz el éri tö kéletességét, ekkor az aktív prin cí pi um (SVF I 98), a tûz tel jes mér tékben átjárja a passzív princípiumot, minden létezõben megteremtve a logosz domi nan ci á ját (SVF II 1065, SVF II 610). Ezt a pil la na tot nevezik a sztoikusok ekpürószisznak, ami tel jes fel oldódást jelent. A kozmosz idõközönként fel lobban és elemészti önmagát, majd azonnal is mét új jászületik, és a két princípium újra megkezdi arányos keveredését. A megdöbbentõ, hogy feltevésük szerint ugyanaz a kozmosz ugyanazon történésekkel és szereplõkkel fog végtelen számú módon újjászületni. Is mét egy elég gé meg lepõnek és illogikusnak tûnõ tanításhoz érkeztünk, ám ez szintén csak lát szólagos ellentmondás. A minduntalanul ugyanazon tör ténésekkel újjászületõ 8 Platón és Arisztotelész a lélek ér telem nélküli funkcióit is megnevezi, de ettõl a ha gyománytól a korai sztoa eltávolodik. Inkább Szókratész elgondolását követik, aki a lelket azo nosította az ésszel. 17

20 világ gondolata éppen a gondviselés elméletét alapozza meg. Ebben rej lik a szto ikus filozófia titka, ugyanis a gondviselõ világ gondolata a hellenisztikus kor tragikus sorsú emberének, miként bármely történelmi kor szenvedõ emberének, vigaszt képes adni. A gondok és sorscsapások, amelyek érik az embert éle te so rán, el kerülhetetlenek és kikerülhetetlenek, hiszen a kozmosz tör ténéseit senki sem képes be folyásolni, de elkerülni sem. Minden esemény ugyanolyan szigorú pontossággal fog végbemenni, megmásíthatatlanul. A sors szük ség sze rû és el kerülhetetlen játékának kitett ember csupán egyetlen tényben bíz hat: hogy a koz mosz tö kéletesedési útján minden a jó felé ha lad, még ha ép pen rosszként él jük is meg, így a sze mélyes sorscsapások a kozmi kus rend szem szögébõl pozitív elõjelet kapnak. A jövõbeli eseményeket tehát befolyásolni nem lehet, el lenben a kozmosz ál landó változatlan története miatt megjósolhatók. Ezzel magyarázható, hogy a sztoikus filozófia az asztrológiát és a jóslást tudományos szintre emelte (SVF II 921). Áll junk meg egy pil lanatra és összegezzük az eddig el hangzottak fényében a sztoikus emberképet: pusztuló, a világ szük ségszerû történéseinek kitett, önálló döntéssel nem bíró létezõ, hiszen a mindent irá nyító fatum elõre meg határozza élete folyamát, az ilyen világ polgára alig nevezhetõ szabadnak. A tanulmány bevezetõjében viszont azt hangsúlyoztam, hogy a szto ikus emberkép önmagára találó személyiségként, kozmoszpolgárként, de leg fõképpen szabadként jellemezhetõ. Adódik tehát a kérdés, hogy egy ilyen szi gorú determinista szemléletben miként lehet mégis szabad az ember. El sõ kör ben azt kell le szö gez nünk, hogy az em ber a koz mosz ki csinyített mása. Az ember jegyei tehát kicsinyített módon, de a kozmosz je gyeit mutatják: isteni, keletkezõ és pusztuló, jól rende zett, szép és eszes. A koz mosz min den te kintetben tökéletes, alakja a leg szebb mér ta ni test: a gömb (SVF II 558); fej lõdése a legfõbb jó irá nyában halad, nem szorul rá semmi re (SVF II 604), ön ma ga elég a fej lõdéséhez. A kozmosz ezen minõsége lesz se gítségünkre az emberi szabadság meghatározásában is. Ha elfogadjuk azt az axiómát, mely sze rint az em ber koz moszpolgár, és aktív, nélkülözhetetlen része a kozmosz tökéletesedési folyamatának, továbbá ha elfo gad juk azt is, hogy a koz mosz szükségszerûen a jó fe lé ha lad, úgy min den tör ténés, amit elszenved az ember, a vég cél te kintetében pozitív elõjelet kap. Az ember sza badsága tehát egy fenséges cél elérésében csúcsosodik ki: egy felõl szabadságában áll közremûködni a kozmosz szépségének megvalósításában, másfelõl pedig szabadságában áll felismerni annak lehetõségét, hogy ne akarja meg változtatni a világ rend jét, va gyis a ve le tör téntek okát nem keresi, nem felelõsöket keres, egyszerûen tudomásul vesz mindent, aho gyan van, el fo gad ja a sors jó vagy rossz tör té né se it, sztoikus nyugalommal. Minden megtörtént rossz esemény a végsõ cél te kintetében jóként definiálható, bár ez erõs közhelynek tûnik, de a sztoikus metafizikából egyenesen levezethetõ. Annak felismerése, hogy a kozmosz szépségének megõrzése rajtam is múlik, hogy ne én le gyek az, aki ezt a szép séget és tökéletesedési folyamatot elrontja egy-egy történés elleni tiltakozással, vagy akár a szépséget elrontó tettel, mindenképp felemelõ és felelõsségébresztõ gondolat. Kozmoszpolgárnak lenni nem készen ka pott ér tékrend szerinti életvitelt jelent, sokkal inkább felelõsségteljes életet, hiszen abban a pillanatban, hogy önnön minõségi kozmoszpolgár öntudatunkra ébredünk, az ebbõl kö vetkezõ gondolat a kozmosz egyéb részének kozmoszpolgárként való elismerése lesz. A sztoikus filozófia egyenlõségelven alapuló etikai szemléletre jut, hiszen nem csu pán a má sik em ber ve lem azonos értékû kozmoszpolgárságát ismerem el, hanem min den a koz moszban megszületõ dologét is, amelyekkel szemben szintén felelõsséggel tartozom, és úgy kell viszonyulnom a lé tezõkhöz, mint velem egyen értékûekhez. Marcus Aurelius szavai találóan foglalják össze e magasztos célt. Világrend! Minden, ami neked meg felel, nekem is megfelel. Semmi nincs nekem korán vagy késõn, ami ne ked ide jén van (IV 23). Sem mi sem ká ros a rész nek, ami hasznos az egész nek. Az egész vi szont nem tar talmaz semmit, ami önmagának nem hasznos Te hát, ha rá eszmélek, hogy ilyen egésznek va gyok a ré sze, min dent, ami csak ér, nyugodt ke déllyel fogadok. (X 6) 9 9 Marcus Aurelius elmélkedései. Budapest, Euró pa Ki adó, Ford.: Huszti Jó zsef. 18

21 DEÁK LÁSZLÓ Repkény Nem igaz, hogy a nyelv min den, a nyelv csak nem sem mi. (E. Cioran: Füzetek) 3. (Sztá lin meg halt) Az épületfalak spicce kis parkra néz, amelyben a hetve nes évek egyik leg rosszabb kõszobra áll. Vétek be teg emberek közé engedni az ilyet. Mégis meg tette valaki. A spicc eny he ma gasán tujabokrok, egy kivénhedt szilvafa, és erõ sen ved lõ út ipad. Szé pen ide süt a nap. Ber lin el este. Ezer arcú hõs. Ha jók kal a bás tyák el len. Maximka. Bügy. Nyo mok a hó ban. Az ál ruhás szultán. Kasztanka. Csuk és Gek. Õrs a he gyek ben. Tá voli partokon. Bá tor em berek. Hár man jöt tek az er dõbõl. Be mutatom Balujevet. Vasöklû Bogdán. Szkander bég. Lu xustutajon. A Szkander bég té ves. Al bán film volt, nem orosz. Megöleltük egymást. Rosszabbra számítottam, elég tûrhetõen nézett ki. Egy éve láttam utol jára, a találkozón, nem mond ta, hogy bár mi ba ja len ne. Ki csit le fogyott és ki csit be volt rúg va. És szo ká sa sze rint egyik ci garettát szívta a másik után. Ti zen két évig jár tunk egy osz tályba. Azért az már va lami. Ötvenhárom-ötvennégytõl, hatvannégy-hatvanötig. Elég jól né zel ki. Az az elég ros szul, igaz? Át ko zott absztinencia, igaz? Átkozott legyen! Hogy bí rod? Vi szony lag jól. És mit mon danak? Jót. Jót? Idõ ben volt. Áhá! Sze ren cse. Az. És mit csi nálsz egész nap? Hü lye kér dés. Amit min denki más. Hoz tam két sport szeletet. Tu dom: ka kaós masszával áthúzott, rumos ízû kakaós sze let. Kösz. Vidd vis sza. Hoz tam egy Fü lest, meg egy Chandlert. Me lyi ket? Az El kés tél Terry-t. Te biz tos va la mi hü lye ol vasni va lót hoz tál ma gad dal. Na ná. Szó val? Mi a hely zet? Tán cos most az ar comba nézett. Elég szomorú pillantás volt. Öreg fiú, ne csi náld! gon dol tam ne csi náld! Ülj le, mond ja, ülj le, és meg paskolja tenyerével a pa dot. Egész jó idõ van, nem? Csak gyújts rá nyu godtan, nem za var, egyáltalán nem zavar, és nem mond hatom, hogy bár csak én is rá gyújthatnék, eszembe se jut, legfeljebb né ha, na gyon né ha. De hi szen öt nap ja, ha bent vagy? Vagy té vednék? Hat nap ja. Volt benn már va laki? Kö zü lünk? Sen ki. De nem is tud ja raj tad kí vül sen ki. Minek? Köztünk nem errõl van szó, nem igaz? Ak kor is, ha már né gyen oda vannak. Ketten épp elõttem a név sorból. Tisz tá ra pech, azt su gallja: te jössz! De hogy su gall ja! Nem ér tesz hoz zá. Te azt sze reted, ha szépen énekelnek. Hü lye vagy te. Az hát. Ülünk egy más mel lett, mint an nak ide jén. De hogy úgy! Sok kal úgyabban. Pi szok do log ez, még ha ter mésze tes, min den na pos is, már pusz tán azért, hogy mi se leszünk kivételek, naná, hogy nem. De hiába tudod, az a tu dás sem mi, csak ha majd meg te lik, mint a spon gya, ak kor már ka piskálsz valamit, vagy, mintha már kapiskálnál valamit, úgy gondolod, úgy gondolhatod. Ülünk, néz zük ezt a rossz szob rot. De rossz! Po csék. Ez egy szob rász? Egy fu ser. Fatökû fuser. Élõ nõt még nem lá tott mez telenül, az biztos. Pedig tudjuk, nem így van az. Valamikor egész jó kis szobrásznak is indulhatott, aztán ugyanaz történt ve le, mint má sokkal, elvesztett vagy elfelejtett valamit, ami korábban megvolt. Könnyû elveszteni. Könnyû elfelejteni. Nem hin né az em ber, milyen könnyû. Fõleg annak, aki hajlamos a pazarlásra. Vagyunk néhányan. Sajnos, Táncossal mindent tudunk egymásról, a beszélgetés nekünk játék, egyik játék a sok kö zül. Bár több is lehetne. Példának okáért: Barwiczius, mondja Tán cos. Képessi Sport Archívum, mondom erre én. Ez két üzlet név táblája, a Kis stáció utcai sarokról. Az épületek sincsenek meg már, nem hogy az üz letek. Szóval: így! Minden emlék, vagy emlék lesz min den, ha lesz va lami egy általán. Nem lehetsz an nyira fiatal, hogy ne lennének em lékeid, és nem hülyülhetsz el annyira, hogy ha más nem, leg alább a tes ted ne em lékezne, hiszen lényeged az emlékezés képessége, nem is vagy egyéb, mint emlékezõ emlék, valaki másnak, más emlékek emlékezetében. Nem 19

22 értjük, hogyan válik hajtóanyaggá, energiává bennünk, mozgásának természete tisztázatlan, erõsödése-gyöngülése látszólag öntörvényû, objektív mûködés és szubsztancia. Em lékszel Tutára? Mi ért ne em lékeznék? Hát per sze. Né ha eszem be jut. Hagy juk ezt, jó? Nem azért hoz tam fel Hagy juk, jó! Jó. Hagy juk. Bár nem ér tem mi ért? Ér ted te. Ne bo nyolódjunk bele. Áhá. Szó val én be lebonyolódom? Úgy va la hogy. Leg alább is ed dig min dig, úgy hogy most már hagy juk, ha le het, úgy se jó sem mi re az ég vilá gon. Rend ben. Tuta, a kö zös ba rát et tõl per sze nem tá mad fel. Jó szobrász volt, éppen a park béli kõfaragvány alkotójának ellentéte, tehetsége mind jobban be érett. A töb birõl nem érdemes beszélni, oly szomorú, oly banális, számunkra mégis a legszemélyesebben személyes veszteség lett. Kosztolányi is nyilván ugyan így kér dezte volna meg Karinthytól: Em lékszel Gézára? A beszélgetés további része is éppúgy hangozhatott volna, ahogy közöttünk elhangzott. És, azt akarom ez zel mondani, hogy mi magunk sem mit se szá mítunk. Csak a má sik szá mít, a má sikunk. Milyen pontosan fejezi ki nyelvünk! A je lek sze rint nem jössz az idei ta lálkozóra mondtam. Ör dö göd van. Örülsz, hogy nem jössz? Jól szok tad te ma gad érez ni ott. Még ha én mondanám De te na gyon is be le tra fálsz a tár saság szívébe. Ne tagadd! Sem mit se ta gadok. Tóth Jo có rákosligeti kert je, mit kert je, ar borétuma a világ legbékésebb helyeinek egyike. Mert a földkerekség legnemesebb fáinak, cserjéinek, bokrainak, virágainak pazar együttese övezi, öleli, rejti a régi há zat amit Jo có a szüleitõl örökölt, mintha sa ját éle tüket védenék. A park megszentelt rejtekén találkozunk mi, egykori osztálytársak, és még élet ben le võ ta náraink, évrõl évre, igaz, egyre csökkenõ létszámmal. Fiúosztály voltunk elsõ elemitõl az érettségiig, a régi vá gású iskolarendnek megfelelõen. Egyikünk se la kott túl ságosan messze az iskolától, fõleg még az ele miben, így aztán az is kolán kívül is gyakran találkoztunk, privát titkaink, privát közös élményeink akadtak bõven. Nagyjából ugyanazokba a lányokba voltunk szerelmesek, és nagyjából mind reménytelenül. Az ötvenhatötvenhetes, zûrzavaros tanévet egyforma élelmességgel hagytuk tovább zavarodni, hittanra iratkoztunk be, aztán tapasztaltuk, hogy kiiratkozni már nem kellett. Nagy világi külsejû osztályfõnöknõnk helyett kimustrált, helyettesítõ satrafákat kaptunk, tanulmányainkban stagnáló állapot köszöntött be. Mégis, nagyon valószínû, hogy abban a tanévben tanultunk a legtöb bet, ha nem is szám tanból. Ilyesmiket beszéltünk végig, késõbb, a találkozókon, amíg ked vünk volt hoz zá. Az el sõt mind járt a Vár kert Kioszkban tartottuk, amelyet aztán rohamsebesen lebontottak, ki tudja mi lyen ok kal, és már ezért is, em lékezetes helyszínünk maradt. Tu dod, akár hogy tö röm a fe jem, sem mi bíz tató nem jut eszem be. Nem mint ha le len nék tör ve e mi att az incidens miatt, egy frászt, azonban biz tatni magam, már ahogy szok tam, nem si ke rül. De csend ben nyi vákolok, csak ma gamnak, meg neked, ha ne tán itt kap lak. Ez rendben vol na ed dig, még sem ér zem ma gam ott honosan. Kárvallott pofát vág. Most kissé sajnáltatja magát, szokásával ellentétben. Kár, mert amúgy is sajnálom, de az ilyet jobb lep lezni, míg lehet. Tán cos nem tar tozik a nagy betegeskedõk közé, mint egy másik barátom, aki látszólag fo lyamatosan dögrováson van, mégis ké pes min denét rendben tartani, spórolt pénzei vannak, és titkon fehérszemélyek hada nyüzsög körülötte, nehogy valamiben hiányt szenvedjen. Szerinted hányadikban halt meg a Sztalin? Nem mind egy? El sõ ben. Azért nem em lékszünk rá. A megszerzett tudás miatt. Már oldottabb légkör uralkodott, mondják. Nem em lékszem. Én se. Mi kor volt itt ol dottabb légkör? És hol? És ki nek? Hát nem em lékszel? Nem. Mi lyen kár! Nem oly ne héz fel idézni azokat az éveket, se ne kem, se ne ki. Nem csak a két kilós, barna kenyerekre emlékszünk egyforma részletességgel és lelkesültséggel, másra is. A pé kek re is, mond juk, meg a pék nõkre is, mondjuk Táncos nagyanyja így mondta: pékné. Ahogy a szí nésznõ is színészné volt ne ki. Nyil ván a jobb hang zás mi att. Az ember, mintegy önkéntelenül, keresi a jó hangzást. Mert jólesõ rátalálni, kivált mikor sok, túl sok a rossz hangzás. Itt a park ban nap hosszat csak a madarak füttye és az autók berregése szól, roppant nagy a különbség köztük, de tu dom, hogy Tán cosnak igazából mindkettõ idegen. Tudom, mert sokat be széltünk egy idõben ar ról, hogy las san mi is olya nok le szünk, mint Steiner az Édes életben, aki mag nóra vette a természet hangjait, hogy lejátszsza egy há zibuli közönségének. Késõbb aztán megöli a gyerekeit, és magával is végez, de errõl már nem gon doltuk, hogy las san mi is ilye nek le szünk. Tu dod, mond ja Tán cos, ké pes va gyok fel idézni azt a nya rat, az öt venötöst, amikor nem mehettünk ki az udvarról, mert paralízisjárvány tört ki az országban, és Markovicsné, a ház mester nem engedett ki bennünket, mert a sa ját fi ait féltette. Ez a nyár semmi vel se volt szegényebb élményekben, mint a többi, mert kény telenek voltunk minden ízét, porcikáját kihasználni, kiélvezni mond ja Tán cos. És az óta, foly tatja, cseppet se tojok be attól, ha egy meg felelõen tágas térben veszteg kell ma radnom. Persze nem börtöncellára vagy kórteremre gondolok, érted, hanem egy megfelelõen tágas térre. Nem ér zem se el veszettnek, se bezártnak magam, és tudom, hogy ideig-óráig tart, mindössze. Megfelelõen tágas tér? Igen. Mi lyen az? Megfelelõ. Tu dom, és tá gas, és tér. Úgy van. Pél dául? 20

23 A Kárpátia Sö rö zõ. Na menj a fe nébe! Ez volt a gyen gé je min dig is, igaz. Ott jól érez tük magunkat. Az ember nincs ott hon, és még sincs le vegõn, ahogy a ká véházat definiálták hajdanán. Nekünk csak sörözõ jutott, de legalább jó sö rö zõ. Ma már az se jut, se nekem, se neki. Lassan nem jut sem mi. Ami lett még is, az nem is em lékeztet a jóra, se íze-se bíze, mon daná Táncos nagymama. Egyáltalán nem értem, mon dom Tán cosnak, hogy képesek sörözõ vagy vendéglõ címszó alatt tökéletesen fazon nélküli, hangulattalan és méregdrága helyeket nyitni. Nem ér tem és nem ér tettem, hogyan számíthatnak az ef féle, semmiféle hagyománynak meg nem felelõ csehókban ezt a pa tinás nevet meg sem érdemlik érdemleges vendégre? Aztán rájöttem, amikor megláttam a vendégeket, akik kel még iscsak dugig megteltek ezek a borzadályok, te hát na gyon is helyesen tapogatták ki a potenciális fo gyasz tók tí pu sát és gusz tu sát. Hát igen, bök te oda Tán cos, ezek ne künk nem lett vol na kö zönség, igaz? Na gyon igaz. Nincs még egy vá ros Európában, ahol a mai kö zönség annyira elfelejtette volna, hogy milyen jellegû és milyen ní vójú helyeken érezték jól magukat apáik és nagy apá ik, mint a pes ti haladárok. És olyan kö zönség sincs több Eu ró pá ban, aki olyan gyor san és el lenvetés nélkül lemondott volna ebbéli örökségérõl, mint a miénk. Minek éppen ebben jeleskedni? Minek? Nézz kö rül itt, ahol va gyunk, öre gem. Nézd ezt rémes szobrot, ezt a lassan szilánkjaira hulló padot, a pokoli mennyiségû, évtizedes út menti sze metet. Egy szanatóriumban! Mindenütt szemetelnek az embe rek, de más emberek abból élnek, hogy eltakarítják. Mindenütt csinálnak rossz szob rot, de azt in kább el dugják. Mindenütt lekopik idõ vel a pa dok ról a fes ték, de van, aki ab ból él, hogy tavasszal az ilyeneket újra festi. Itt nem. Szemét, rossz szobor, rotha dó pad, itt em lék mû. A múlt igaz ságának monumentuma. És valami közeli rokon, barát, brancsbeli tökfej, vagy Aladár áldott ke ze nyo ma, ami hez vé tek utólag hozzányúlni. Így van ez! Valahogy van, gondoltam, és egyben éreztem már Táncos türelmetlenségének bekövetkeztét, az elhúzódó látogatás miatt. Talán szívesebben mást csinálna már, gon dol tam, ha nem is tud tam, mit. Amint ki bújik belõle a felcsattanó hangú kritikus, a nemzeti karakter ócsárolója, már tu dom, hogy ele ge lett az ed digi diskurzusból, idegesítik az üres járatok, a társalgás kényszeredettsége. Sokszor kipróbált végpontja volt ez együttléteinknek. Most nyilván sokszorosan türelmetlenebb is, mint eddig bár mikor. Érthetõ. Hát felálltam. Na, Lacikám Vár jál, vár jál. Nem kell úgy sza ladni, Doktorkám! Hun van még Ka rá csony? Nem igaz? Meg az tán: el tudtad vol na kép zel ni, hogy en nyi idõ alatt nem gyúj tok rá egy szer se? Hogy egy ál ta lán nem gyúj tok rá? Õszin tén! El tud tad vol na kép zelni? El. Nanaa! El. Nem olyan ne héz el képzelni. Ez igaz. Hü lye va gyok. Lá tod, már hü lye va gyok. Igazad van. El képzelni semmi. És, röhögni fogsz, megtenni is sem mi. Itt. Az én ese temben. Azazhogy: nekem. Ugyanolyan sem mi, mint Sztá lin nél kül len ni. Nem igaz? Megvoltunk nélküle? Jól megvoltunk. Nagyon jól. Még azok is be lejöttek a hiányba, akik alkalmilag nagyon felrótták atyámnak, hogy a halálhír hallatán nem sírt. Nem tudok sírni, mondta szegény öregem, de lehurrogták. Azért, harsogták a fülébe, ilyen horderejû halálesetnél nagyon torkon ragadja az embert a gyász. Ezt nem ta gadhatja. Hacsak nem a nép el lensége valaki. Dehogy vagyok, makogta atyám, gyerekeim vannak kérem, bár önkritikát kell gya korolnom, hogy egyiküknek sem adtam a szép és di csõ Joszip, sem pe dig a Visszárionovics ne vet. Ez hi ba volt, ki áltotta. Erre lassan mindenki eloldalgott, mesélte rö hög ve atyám, mert õk is el követték ugyanezt a megbocsáthatatlan hibát. Na? Még min dig meg tudsz lep ni. Is ten bi zony. Ezt még nem hal lottam. Na ugye! Most ta lál tam ki. Azanyád! Sze gény! Kár, Hogy már nem lát ja, mi lyen szép vagy és mi lyen eré nyes! Örül ne. Én ne ki job ban, sok kal job ban, hidd el, öreg! Elhittem, hogyne, hiszen annak idején nem volt nap, hogy ne töl töttünk volna órákat együtt, hol egyikünknél, hol má si kunk nál, õ olyan volt ná lunk, mintha test vérem lett vol na, és én ugyan így ná luk. Csak rá né zett anyám és már tud ta, mi baj, hon nan fúj a szél, mi kell ne ki. Nem volt sem mink, en nivaló se nagyon, apáink egy idõ ben semmiféle munkát nem kaptak, pénz az ab lakban. Náluk legalább a nagymamák összehoztak valamit, varrásból, miegymásból. De nálunk? Az öregem nap szám ma gában sakkozott, vagy a rádiót csavargatta, anyám viszont egy zseni volt, mindent ke rí tett, ami csak kel lett és min dent õ in tézett. Sokszor láttam az ajtó üve gén át, ahogy atyám mel lett áll a nagy asztalnál és a haját si mogatja, apám jobb karja a derekát öleli. Lehet, hogy ilyenkor beszéltek valamit, de nem hal lottam. Kár, hogy olyan mes sze került már min den, mond ja Táncos, lassacskán nem lesz kinek el mondanunk. Itt megállt. Rám nézett. Mit is?, kér dezte vigyorogva. Ismét a régi Tán cos volt, aki leg fõképpen saját pózait, manírjait, bárgyú túl zásait, fontoskodását, dagályos szólamait röhögte ki, nem törõdve a következményekkel akkor sem, ha ez zel al kalmasint pozíciót vesztett egy vitában, amit õ kez deményezett. És legféltettebb kapcsolataiban is, azt hi szem, iró niája a legszebb il lúzióitól fosztotta meg az õt gyen géden és féltve sze re tõ nõt, akit õ is õszin tén sze retett, s ta lán ép pen ezért nem tu dott elõt te tet szelegni, hamis színben feltûnni, kisebb horderejû kérdésekben sem, ami pedig bízvást megbocsátható, arról nem is beszélve, hogy nem rit kán cél sze rûbb is, mint a min denáron való tisztánlátás forszírozása. De nem tagadom, nekem éppen ez a tulajdonsága imponált legjobban kezdettõl fogva, pedig tudtam azt is, hogy má sok sze mé ben ép pen ez nem szol gál ja vára. Mert per sze Tán cos má sok tól is el vár ta, hogy akár a legdöntõbb pillanatban ne vegyék ma gukat rémes komolyan, de az em be rek már csak olya nok, hogy ezt a szí vességet még Tán cos ked vé ért se tet ték meg. Deák László posztumusz regényét következõ számunkban folytatjuk. 21

24 SZEPESI ATTILA Ólomöntés Újesztendõ napján ólmot öntött hajdan beregszászi dédanyó: lángon hevítette keverte-kavarta, kanálból a fortyogó hamuszürke pépet vízbe-csordította. Leste három nebuló, ahogy forr a víz ben, lán got vet az ólom, ágbogazik, meg dermed. Jó solt is be lõ le szerencsét is, bajt is, értse, akit megillet: csengõ aranytallért, bút-bajt, égi ál dást, hintón-járó szerelmet. Ringy-rongy kol dus-nép nek arany szõ lõfürtöt, bökõs bikaborjat is, malacot kilencet, rogyásig gyümölcsöt, páros gyermekáldást is, rontó vadvizeket, veres-kakast tûzvészt, seregelõ sás kát is. Tenyerén az ólom csupa kusza ágbog, gyanútlannak csalárdság: jobbról szárnyas angyal, balról ördög-forma, hol re mény ség, hol álság Titkuk kifürkészni, látón szóra-bírni egek-adta kiváltság. Haláltánc Hoppsza, kófic, szökj a táncba, szólítalak, éj királya, zör gõ-csontú, húsa-szikkadt keringõzni megtanítlak, üszkös foggal citerázni, szök dé csel ni és bo káz ni. Nagy úr vol tál, gör be szol ga, vitéz, foga-sincs boszorka? 22

25 Hányt ve tett a sors sze szélye, vé res böl lér, fog lár-fé le. Nincs ir ga lom, kár a szó ér hurokvetõ nyalka hóhér. Eregettél mirha-füstöt, te is rop jad, po hos püs pök. Vén uzso rás, lé lek-sintér, reszkethetsz már tenger kincs ér. Vásártéren girhes majmot táncoltató kancsal bajnok. Orzó betyár, piros laj bis, lo vat aki félre-hajt is, sánta koldus, sebe-nyûves, gyertyamártó, aranymûves: nekem áldás, nektek rontás tán colj te is, füs tös kont rás. Sutba bújnál? Nincsen mentség, szökdécselni kötelesség, elõbb vé gig a fõ ut cán, pat kány-búj ta árok hos szán, azután a sikátoron, piactéri bódé-soron. Hopp a tánc ba, pen delyvári szotyka, rúzsos baka-mári, selypegõ szûz, öle-ványadt lovag-váró, te se fáradj. Csillaglesõ kancsal mágus, párja-sincsen mézesbábos, csupa sújtás generális nektek fortyog a kanális. Arany tró non kedve-kornyadt tiarás úr, te is ropjad: tömegsír vagy fakoporsó ez a tánc a leg utolsó! 23

26 KALÁSZ ORSOLYA Küszöbök Kell egy aj tó, kell a kicsivilágnak ha tára, a kü szöb is ér ted van, átlépve megérezd, valahogy másképp lehetsz itt akár védtelen is. Csupán erre következtess a küszöbbõl, ne hidd, hogy va la ki ott ho ná ba lépsz, hogy itt és most ön feledtebben rendelkezne bárki is a dol gok fe lett, nem, nem, nem, vázlatok csupán: a gyer tyafényes, terített asztal, a lámpa fénykörében sugárzó mandarinokkal teli ezüsttál, a sze líden kopottas bársony székek, a zene, a szép zene... lehetõségek, aján latok. Így kép ze lem a meg érkezést a szenvtelenül bonyolódó világból, a bátorító, nem el bátortalanító küszöböt, vágyküszöböt, szóküszöböt, érintésküszöböt, az énküszöböt, amin át lépve mondhatom: Rendelkezz velem! A lé legzetelállító határátlépést, ha meg teszed. 24

27 JUHÁSZ ATTILA az éj és a csil lagok hol van nak hová lehettek a próbababák öklendezõ suhanc tör-zúz tehetetlen szemétgyûjtõre zuhan a nagy táb laüveg én ál lok vas híd a fo lyón millió szegecs rögzít a pil lanatba vonatdübörgés egyszercsak ott vagy megint áll a perc a víz sorbeszéd Varga Fanni zen mes ter nek percet nem õröl a fé nyesedõ kavics hamvas bõr alatt más ér zék nyit más idõt egyszemû szentolvasó Íme hát Arszenyij Tarkovszkij nyo mán Fénykorunk ennyi volt. Pillanat, szinte semmi. Fenn a nap, fenn a hold. Meg va gyunk. De csak en nyi. Ami volt, ami van, Nem si et, csak le begni Próbál szép naivan S ez ke vés, ha csak en nyi. 25

28 Ed dig óvott a sors, Jó volt bu rok ban len ni, S jól ityeg: lassu, gyors; Jól fi tyeg. De csak en nyi. Légy go nosz? Légy-e jó? Küzdened kell vagy pihenni? Fény be vágysz, föld la kó? Fény re vársz. És csak en nyi. Ennyi volt. Ennyi van. Lehet égre meredni Kék az ég, zöld a lomb, Fenn a nap. És csak en nyi? Szerves szemét Örök mo soly gyûrt domborzatok közt elnyel s las san le bomlik; nemzõ ajkak, porcelán tépõfogak harmata gyöngyöz. Hatolj be végre ne lesd meg a nagy szobából hallgatom ahogy beszél választ talán nem is vár de tud ja itt va gyok elhallgat és jelez kivár két uj ja közt még ott szo rong a síp szája szegletén keskeny mosoly feszül ahogy meg hallja lépteim a de rûprés kicsinykét fölenged támaszkodik kezét kinyújtja lassan felül lassan feláll s én mint ha tánc ba vin ném közel vonom magamhoz puhán vezet akárha rászorulnék örökre kisfia hát rá lok õ szé pen kö vet könnyû hálóing-kisestélyiben me gyünk a száz szor járt bi zonytalanba testetlen tipegés az út majd las sú for du lás óva tos tá jé ko zó dás a kar nyújtásnyi végtelen-sötétben 26

29 a pa pírt én adom ke zébe lámpát nem kapcsolunk minek nem kell a síp sem csak szólj az aj tóban leszek kint várok nem kell si etned várlak pajkos derû van abban ahogy megint szé gyenkezik kicsit az óva tos si et ség s a mo sa ko dás nál meg is mer az ös szes moz dulat fáradt boldogság érkezik betakargat pár halk sza vával vajon hová szökik most Anakreón a forgóajtóban Hány éves vol tál? kér dez fi am a sze relemrõl. Men nyi idõs vagy is épp? kér de zi a Sze relem. Küprisz né ha ka csint, mo so lyog s pár ked ve set is mond, Ám ha ölel ném, nem int, ha nem in teget õ. Várj iga zit! böl cselget a könnyû léptü Athéné, Járd az utad! szól, s õ már más hogy mo so lyog. Nem tu dok én már hin ni az is tennõk mosolyának, És oda-vis sza tu dom mind a szi réndalokat. Most az ölé ben ölel s rin gat meg adóan a tenger, S nap szál lat nak evez el lenszélben a vágy. 27

30 BÖRÖNDI LAJOS Leszámolás Már sem mi tõl nem fél ni, már nem meg rettenni, ha fölkapcsolják a villanyt, je lezve hogy el jött az éj szaka. Verset olvasol, NG NI-re emlékezõ versét. Se hol a magasbanhaza, se hol a meg álmodott otthonlét. A ma csak ár nyéka a tegnapnak, ahol szorítottak iszonyú pántok. A hol nap el haló sóhaja a sem mibe hulló világnak. Miért is félnél? Már ré gen nem vagy, ve led már nem le het mit ten ni. Még Ba bits s Kosz to lá nyi jár eszed ben? Õk kik? Kér de zik tõ led. En nyi. 28

31 MADÁR JÁNOS Azért szeretlek Azért sze retlek, mert sze reted József Attilát, Ady End rét. Versekben létezik törékeny arcod, és nyel veden viszed a sza vak édes rend jét. Nem szólsz, csak árnyéknyi csöndben énekelsz. Csillagjeleket rajzol hallgatásod, és ki tárt te nyerembõl naponta útrakelsz. Körmeim félholdjait küldöm el utánad. De az öle lés fényes emléke lassan a lel künkre szárad. Föloldódnak a tár gyak gyermekeink szétszórt játékaiban. Az üveg go lyók mögött egy dal félszegen elsuhan. Világgá gurul minden, ami volt, és ami le hetne. A jö ven dõ is hamvadó tûz már, pedig a kagyló és a ten ger csak szeretne, szeretne. Indulna velünk a tisz taságban morajló égen, hogy a vég te len hulláma te lehess: utolsó menedékem. 29

32 DALOS MARGIT A képfestõné köszönete Hej Labodár, Labodár, lábad ide-oda jár: kup lung, fék és gáz pedál, kup lung, fék és gáz pedál. Tétlensége képtelenség, s ez nem csu pán képletesség: ké pet ho zol, s mon dod: tes sék. A két lá bad di csértessék. Nem Labodár! LaboZár! Most mond ják csak. Mi lyen kár. Mondókámra ez a zár. Zárt mon dókám kódja furcsa, Nyit ja majd a Labozárnak labodáros au tókulcsa. Hej Laboda, Laboda, Lá bad ide, meg oda (Ne mes Nagy Ág nes) Nyáridõ Nyári égbolt: zefír szoknya, pör get tyû sen fel puf foz va. Bokorugró szoknyájával a zsen ge nyár ví gan szár nyal. Átperdül a napokon, átpörög a heteken, úgy indult, hogy forgó tánca végtelen. Idõ he gyén fen nakadva lelappad a zefír szok nya. Megaludt csönd Reggelek tejfehér, megaludt csönd jébe varjúkárogások hulladékja pottyan. Elül a fel színen, semmi meg se moccan. A haj nal edé nye me legedik lassan, sûrûsödõ csendbõl hangbuborék pattan, sorstársra talál a varjúkárogásban. Bûnjelek Holdba vájt körömmel csüng a nagy fe ke te vakdenevér este. 30

33 Csillagszúrásoktól vonaglik a teste. Hajnalra denevérszíne megfakulva, mintha sötét vére lassanként kifolyna: galaxisok pogány inkvizíciója. Egész nap to csog és csuszákol a lá bunk, a vi lágmindenség bûnjelein járunk. Távoli panoráma Az ezüst ég bõl ki vágva a fe nyõk ne ga tív ja. Itt-ott a csú csok s az ég kö zött pontatlan félrecsúszás: beszüremkedik a légüres sem mi. Ilyen kor kell a lát ványba bemenni, helyre illeszteni a fák applikációját, s magammal befedni az ezüst bõl ki metszett magam negatívját. Lélegzésem füstzászlócskái a kontúrokba belelengenek: életre lehelem a fenyõket, magamat s az eget. Gel lert kap a fény Az ég csú csá tól a föl dig csat togó felhõ, A lendülettõl foszlány-párákat húzó Ver des és lük tet ho morú-domború íve Vitorla? Angyalszárny? Ezüst-arany ref lexek néma csattogása, Elhullott szárnytollak pörgölõdõ tánca, A vég te len azurban egy csepp fé nyesített fehér, És leng és lük tet a le vegõben minden, Aranycseppjeivel permetez a nap, és ér zed, hogy visz, és hal lod, hogy csattogva száguld, Az el hullott pihék az örvény ben le s föl pörgölõdnek, Napon szikkadt feszes vitorlavászon, Hófehér domborulatán gellert kap a fény, Közelítés ez? Vagy távolodás? A su ha nás csat to gó lég hu za tá ban Csillogva átöblítõdünk, minden más bizonytalan. S ha vég leg meg érkeztünk, vagy ha végleg el távolodtunk, Vagy ha megérkeztünk a végleges eltávolodásba, Széttárt karjainkon, s lepihent hátunk hajlatán Ott fog ra gyog ni a nap permet arany hímpora, S né mán és csu kott szem mel is ér teni fogjuk, Hogy mi az az azur és mi az a fel hõ, S hom lo kunk ban, a ki apadt pá ros ku tak mé lyén To vább ver des és csat tog az an gyal, S az ég csúcsától a földig csat tog a fel hõ. 31

34 A szur dok-éj sza kák A szur dok-éj sza kák fény te len sza gá ban, Hol még a teg napi gondolat is bolyhot ereszt, Egymásra söpörve a nyirokban minden, Vak-mozdulatú söprés vak-betûi a földön, S fek szik az éj ben a ki olvashatatlan, A szem héj-sö tét ég alatt egy másba nõve minden; Az õszi nap a nyá ri kutyatejjel, (óh, a ragacsos, szivárgó levük!) Az ég vi zében lassan elúszó akácág, Fehér virágai áztak a fényben, A nagy esõk ben ki lúgozott seszínû giliszták, Az es ti kony hák a ki hûlt va csoraszagokkal, Mosásra gyûjtött szennyesruha halmok, Táskák alján kallódó megírt cédulácskák, Kabátzsebben talált tavalyi vonatjegy, S a jólnyírtságból ki nõtt nyur ga buxusbokrok. S nyir ko sod nak egy re a szur do kos éj ben, Mint ku pac ba sö pört mál ló zsák fosz lá nyok A rá juk bé lyegzett szódarabokkal. (UKORICA, BÚZ, DUNAMENTI MAL MOK, OLNÁR-CÉH, HÁN TO LÓ-IPAR) Mi atyánk, mol nárunk, A de gesz re tö mött, ham vas zsá kok ura, A sze lek tált ter mé nyek osz tá lyo zó ja, Szépen megírt zsákok feszesre tömõje, Add, hogy a hi bát lan, lilaszín bé lyegzõ A zsá ko kon min dig ott kereküljön, S amit a bé lyeg zõ mond, az le gyen a zsák ban. Ki vagy a men nyek ben, szállj le a szur dokba, Fényes ujjaid közt csurgass át mindent, S ha el vadult kutyák hordája zúdul a horhosokban, A malomcsengettyûket indítsd meg újra, S fe hér lõ ma lom por ral hintsd be a szur dok-éj sza kát! 32

35 URI ASAF (az éjszaka elsõ negyede feltörhetetlen dió) Ami kor a plüss bé kák el hagy ták a ta vakat, a tá volban fehér habok váltakoztak. Egy nap pal ké sõbb az ut cán lát ták õket. Ennek (emberi részrõl) nincs magyarázata. Az élet ösztön, a szel lem se gítségével partra száll. (a Völgy Ka puja júniusban) En gem vé kony vers kö vet és min den iz zad: a szür ke ös vény, a bar na föld és a meg hasadt szív. Tûlevelek sara a fák körül a ta lajszín. Kre ol. Az ál la ki csi, kön nyek a sze mében. Mi ez? Zsol tár? Szo nett? A ten ger utol só húsz mé te ré nek erõ sza kos sá ga, mely le borít, feldönt, kirabol, nem tûr raj tam sem mit, mely az én ré szem. Minden ehhez a tajtékos sávhoz tapad, míg a nyu godt, kék-zöld tö meg, a Végtelen, nem a mi enk. (szentkép) Csoport a levegõben, melyrõl tudni lehet, hogy szent. Õ is köz tük van és le beg. Min den õt né zi, lent. Vagy csak én? Ra gyog. Egy szer re állókép és szabadesés. Másodszor egyedül jött, fentrõl. és kõ lett a hul lám térdébõl. 1 Repülés közben, háromszor szólt a tücsök, a gom bostûember. Az egyet len pom peji menekült, akit az óta is ke resek. 1 Idézet Donald Hall (1928 ) versébõl. 33

36 PÉNTEK RITA Várakozás szõlõvesszõn vízcsepp madáritató tenyerünk súlytalanul kinyílik valahol a térben a kely hek ki ürülnek Labirintus rózsa félig kinyílt fények zugok sötét öbleiben egyszerre ébredtünk kitakartak leváló szirmok egyszerûen akár az esõ fehér szálakra bomlik összefonódott hallgatásunk Tavasz felázott utak nemcsak álmaink zöldek lombokká leszünk Árok a tér ki hagy körülötted kiürült árok bõröd alatt a vég telen pillanat összezárul Már tekintetünk közelít szürkén párállik a kék lát hatatlan útjait magunkba rejtjük ez már az õsz 34

37 Megállt csak ki lazult téglák egyszerû rendje ahogy át változunk megnyíló résekben kü lön vér és víz és szö gek fö löt tünk a nap meg állt Tánc illeszkedik-e lépteidhez hangom járásod lehet-e tánc megkezdett mondataimban egyetlen hang a ki tartott mozdulat Augusztus kezem lassuló vizeket fodroz a zöld le hajló ágvégein pihensz 35

38 TÓTH IM RE Spion Egy perzselõ februári délelõtt, visszatértem a fel vigyázók házába, érezni akartam megint azt a szagot. Ha elárulhatok neked egy titkot, nin csenek többé hétköznapok. Min den nap az utol só azok nak, akik ne vükben hordják tit ku kat. A kód fej tõk szo bá ja mel lett, a fo lyosón isszák híg ká véjukat. Még de cem ber ben kez dõ dött a do log, az tán lett ja nuár, és új ra feb ru ár, mit négy év rom ba nem dön tött, ar ra már örökös tavasz vár. Hirtelen megváltozik, és írni kezd. Teste hang talan ragyog, mint mikor meglátja azt, miért ér de mes, egy óri ási ké pes la pot. A fa lon kü lö nös alak za tok, és egy el jövendõ nyár, má tól kezd ve min den óra ös sze-vis sza jár. Az aj tón rács, az ab lakok is rácsosak, dohányozni csak a kert ben szabad. (Ezt a ver set még nem ol vasta senki, és ez le het, hogy így is ma rad.) A tit kos teremben vetítik a hábo rús hír adót, és más egyéb fil meket. A vá szon ról né hány dik tá tor in te get. Végül megmutatták az isteneket. Volt feke te, vö rös, sár ga, zöld. Bé ke csak a fény gyõ zel me után. És mind egyik kön nyezett. Szeptemberi fény Azt mond ják, a há borúk mindig hajnalban kezdõdnek, és ez valószínûleg így is van, amikor a ka tonák idegesen szívják cigarettájukat, a járó motorú jármûvek mellett, vagy pedig egy re pülõben ülnek, görcsbe rándult gyomorral, és latolgatják az esé lye ket. Az tán, fel száll nak a gyors, pán cé lo zott ko csik ra, vagy ug rás hoz ké szü lõd nek, ki nek-ki nek fel ada ta sze rint. Orpheus is így ké szült, vagy Dan te, mi elõtt alászállt, csak az a kérdés, hogy miért me gyünk. Mert csak a kül de tés szá mít, és a cél, az, ami ért el indulunk. Azt a ver set, vé gül, nem küld tem el, hi szen van nak le velek, amelyek évtizedekig keringnek a világban, vagy képeslapok, amik csak akkor érkeznek meg, mikor már nincs je lentõségük, mert a címzett már rég ha lott. Azt a me xikói képeslapot sem kaptam meg, hi szen fel sem ad tad, de ké sõbb még is, sze mé lye sen hoz tad el, te ma gad vol tál a ké peslap, ragyogtál, láttam rajtad keresztül a mexikói tájat. És ak kor, a ka tonák eldobták cigarettájukat, beszálltak a bemelegített jár mû vek be, ke zük a hû vös vas hoz ért. Irány a vég telen. Sokszor képzeltem el, hogyan fogsz jön ni, de vé gül per sze min den máshogy történt. Nem akkor, és nem úgy. Fülledt nyári este volt, mikor te lefonon hívtak. Mondták, a halál torkából menekültél, és mikor ké sõbb meg lát ta lak, lát tam, tény leg igazat mondtak. 36

39 ZSÁVOLYA ZOLTÁN Fogékony Súroló avagy bi zonyos Mathilde Délibáb bigék a leve gõ lécein, zsír fényû közein helyesebben, és rebbenõn természetesen. Hogyan is máshogy? Balettcipõsen azonkívül, meg tüllszoknyásan; késélesen ugyancsak ; kulcsaikat havonta pár szigorú diárium megfogalmazásaiért combjaik közt hegyezõk: ceruzás és, tudom, naplóíró nõk. S még sze ren cse, ha csak azok! Mert sok kal inkább olya nok, hogy sze gény Cho pi nünk sza bá lyo san kinyiffan tõlük. In ten zí vek, hát! A jól tû rõ Musset meg új centurio lesz ke zü kön: a szá zad köl kének vad nyafogás jut tõ lük. Kör be néz ve: bor zal mas cé có min de nütt; amer re a szem el lát, vib rálnak és rezegnek bármire! Nem úgy, mint egyesek: a kért vagy igen! a nem is kért anal fa bé ták. A ma guk tól, és alig ha kü lön intim tornagyakorlatok következtében izmosak. Kiket edzettek gézengúz öccsök, alkesz bátyók, kéjsóvár, komor nevelõfaterok. Kik Egy Csak, ám de leg alább res tell fag gat ni (tud ja rég): Dok tor úr, ön az ördögé? Északon megkérdte ezt tõlem, a ten geren, egy valaki. Közelebbrõl értenem nem nyílt mód. A halál volt, hon nan visszahúzott éppen: fényes, nedves és hi deg. Na, fõ leg ned ves! Az von zott ben ne. Más egyéb mindent pedig csak hallomásból értem tetten én belõle; csónak vitt vagy hajó: teknõ a vízen át, ha ránt. Kihajoltam haránt. Nem miként egyesek Ép pen hi szen úgy sem: és mármeg menni sem Ak kor mi kor is volt ez? Hogy volt, hogy lesz?: Immáron so ha! Soha a napja, mi nek is? (Vég té re igen is tet szik ne kem.) Re me gés e so ha, erõteli sóhajtás, hogy ha aka rom: balett-termek izomdús, kar csú légje. Bakfis-tournier. Olyiknak arcán visszanézni, tükrön át, de jó! Olyikra visszanézni, úgy, hogy észrevételen ma radj, mert vé gül aka ratlan megpisilteted, rém-bácsi! Önnön roncsod. Mint az egyesek, legtöbb e délibáb-habokból nem strapálható meg lel ki leg. Még tes ti leg ta lán. Alig ha másmiként. 37

40 Nem mint az egye sek, az egyes egy, az Egy! Mikor is voltam köztük utoljára? Évek, évtizedek vál laim mögött azóta már. Sok mértföldi dûnék, az óce án ma ga! Elzuttyant kon tinens is párnehány. Köz tünk a pusz ta csak, a csil lám Sza ha ra : egy dél után, mikor leestem lábamról; felálltam még, pediglen vége lett on nan tól, ami ce: az idõ és a tér, s min den monád-közök ki tá gul tak elõt tem, és zsugorni kezd tek hõn, szel lemien. Végem volt; felkel tem, s dü höd ten men tem át a ba lett-intézethez, hozni, fodor-prédálón magamnak ál dozatot vagy kettõt, kön nyen per gõt. Né gyet is! (Két nap múl va át menet -összegzés a hetediket.) S lát tam, hogy mind hiába. Tizennégyet is elhozhatok, a hónap jól elég még ar ra. Negy ve net fél év alatt, ha vis szafogott is vagyok a tombolás sán cai közt Még tud tam men ni, s már el hagytam én ezt a gya kor la tot. Ott sír tam lent a sar kon és a ka pu ban. És jöt tek õk; ko pogtam el. Egy sú rolt már csak : Sta tikám. 38

41 G. IST VÁN LÁSZ LÓ Huszonnegyedik Nap-monológ Itt nem lesz vi rágzás. Elképzelni is kép te len, hogy ez a domb oldal, mintha óriáshomlok elõboltosulása volna, megtûrjön porzót, bibét, viráglomot, bohócdíszt a selyempázsiton. Hogy len ne itt vi rág? A méh dön gé se is ab szurd. Még hogy por zás. Ko sár ká já ban cipelné óvatlanul, ragadna szõréhez, ami hoz zá ju tott. Én nem le szek ba lek. Se lám pagyújtogató. Nem szeretném, ha az élet, mi kor fel kelnék, itt-ott világítana, felgyúlva mint egy mozaikszemen a táj, tég lafények prizmáján tör ne szét, hogy én is élek. Le pellevéllel nem ve szem kör be, ami utá nam jön, nem óvom szir mokban az idõt. Karcosan mutatom, ami az enyém, ahogy jég táblát török befagyott szerelmen, befagyott tavon. 39

42 PÁTKAI TIVADAR Szikranézõben Azt mond ta az édes anyám, ek kora szégyen sohasem esett meg ve lünk. De ezt nap jában többször is elismételte. Csönd ben. Csak úgy ma ga elé, még a négy fal se hallja. Járt-kelt a kony hában, a kamrában, ingatta a fejét, hát mit ron tot tam én el te benned, hogy kiprédikáljanak a nagymisén? Megtanítottalak a miatyánkra, az üdvözlégyre, pe dig az ábé cén se men tél ál tal, el sõ be se jársz, hát ez a há la, hát ezt ér demeljük mi tetõled? Ilyenkor bal vállamra tette madárcsontú kezét, én mégis ret tentõen nehéznek érez tem. Amikor csak lehe tett, amíg el nem za vartak bennünket, mi gezentorok ott lá batlankodtunk a csókási öreg Vajda szutykos kovácsmûhelyében. Egymás között csak úgy mondtuk, na, megyünk szikranézõbe. Mindegyikünknek a szik raesõ tetszett a legjob ban, meg a ter metes bõrfújtató sípoló hangja. Lábbal fújtattunk, kettõnknek kellett ráállni, majd nem úgy, mint a temp lomi orgonánál a kisebb gyerekeknek. Ilyenkor a zsompornyi parázsból millió szikra szállt föl felé a sátor ala kú kür tõ be. Kék, vö rös, fe hér, sárga. A nagy szá jú kor mos kür tõ meg mo hón nyel te, hab zsolta a szí ne ket, mint aki so hasem akar jóllakni velük. Hasonló szikraesõt azelõtt csak akkor lát tam, ami kor a ván dorköszörûs Józsicigány érkezett a falunkba. A téti cigánysorról járt át évente ál talában kétszer. Gyalogosan, út ba ejt ve Tényõt is. Több az, mint húsz ki lométer az er dõn ke resz tül, hogy a lá ba nem ko pik de rékig, szokta mon da ni az apám. Meg érkezett kora tavasszal, mielõtt el kezdõdnének a fõdmunkák, és késõ õs szel, ami korra be fejezõdnek. Kétkévényi tömött bajusza volt és óriási karimája fekete kalapjának, melyen átütött az izzadtsággal vegyes hajzsír undorító színe. Bokáig érõ lódenkabátja telis-teli volt zsebek kel. Olyan száz mé terenként állt meg az zal a fur csa tá kolmánnyal, ami hatalmas fataligá ra és velocipédre ha sonlított egyszerre. Soha nem járt egyedül, minden alkalommal hozott magával egy, olykor két pu lyát is. Re kedtes hangján, mint ahogyan a kis bí rónk szokta, elkezdett kántálni: kasza, kappa, balta, nem lesz rozs da raj ta! A jónép meg csak úgy gyûlt kö réje. Sohasem értettem, hogyan jöhet elõ annyi sok szép szik ra a ma sinériájából, amikor a köszörûkõ nyakig benne forog a vízben. Tíz, húsz, öt ven fil léreket kapott a munkáért. Ahol vékonyan állt a pénz a ház nál, meg tette néhány szál sodort cigaret ta vagy egy kis vá gott ka pa do hány. A Józsicigány árult tûzkövet, sikálóport, sztaniol papírt, világháborús öngyújtót, de vé cémerést is vállalt, en nek vi szont jól meg kérte az árát. Az italt azt so ha sem fo gad ta el, nem úgy, mint a fostos dró tostót, aki öreg apám sze rint úgy be szo kott cset tinte ni, hogy még Krisz tus urunk is ki tért elõ le, ha egy általán tudott. Ettõl a drótostóttól nagyon féltem, mert egyszer azt mondta nekem, eeviszlek te ördögrokka, csak kapok írted egy sán ta lo vat! Va lamikor, húsvét tájékán megkérdeztem az öreg apám tól, hogy hol la kik ilyen kor ez a ré szeges drótostót, õ meg csak an nyit mondott, hogy a pátkai Mautner szál ló ban. És, hol van ez a Mautner szál ló öreg apám? A fõszeri dögkút mellett, az Atyaúristen csillagokkal kivert ege alatt. Hát én el is hit tem. Napokig nem volt szabad ki men nem még az ut cánkba se. Ér de kes, az apám csöp pöt sem ha ragudott rám, csak ne ve tett ezen az egész kiprédikálósdin. Per sze sej tettem az okát. Nem azért, mert õ so ha sem járt el a temp lomba, ha nem azért, mert a leg jobb ba rátja miatt prédikáltak ki bennünket, az öreg Vajda fia, a Tibi bácsi miatt. A Tibi bácsi, ha éppen nem a va sat he vítette, kalapálta, ak kor a lo vakat szokta patkolni a kovácsmûhely elõtti placcon. Folyton-folyvást ugratott bennünket. Egyszer azt mondta nekem, kóstoljam meg a Sanyi ne vû ló pa tájáról lenyesett szarut, mert akkor én is tu dok majd nye ríteni, mint a lo vak! Sõt, mi több, meg értem a Sanyi ló nye rítését. Kezembe nyomott menten egy hosszúkás, gyufaszál nagyságú patanyesedéket. Kóstold csak meg, piciöcsém, mond ta, olyan íze van, mint a macs kaméznek. Ezen kicsit csodálkoztam, mert tudtam, hogy a macs kaméznek, ami a be teg fák kér ge alól cso rog ki, för tel me sen rossz íze van. Ennek azonban nem volt semmilyen íze, mintha kö vet rágtam volna. Forgattam, forgattam a számban, ar ra gondoltam, na, mindjárt nye rít egyet az öreg Szalai lo va a Sa nyi, én pe dig meg értem a nyerítését és majd visszanyerí tek. De hát nem tör tént sem mi, csak Tibi bácsi nevette el ma gát, az tán rám szólt, most már köp jem ki, már úgy sem fo gom meg érteni, mit nyerít a ló, mert túl so káig rágtam azt a sza ros pa tát. Az égett sza runak viszont furcsa, édeskés illata volt. Nem monda nám, hogy bü dös, in kább érdekes, még szeret tem is. Jaj, de saj náltam a lovakat, amikor nyesték, ráspolyozták a patáikat. Hát még amint rájuk illesztették fekete-melegen a patkót! Sis ter gett, füstölt. Ezt az il lesztést kétszer-háromszor is megismételte a Ti bi bá csi. Ráspolyozott-illesztett, ráspolyozott-illesztett. Szegények, gondoltam, annyira fájhat nekik, hogy nem is mer nek rúgkapálni, nem is bírnak nye ríteni. A lovas gazda saját ágyékához szorította a lova térd ben be hajlított hátsó lábát, és a Tibi bácsi csak kalapálta beléje a négyszögletes patkószögeket. A szögek végét, ami ki bújt a másik oldalon, még el is csípte a fo góval, aztán meg elgörbítette, reszelte. Késõbb azt mondta a Sza bó Zo li ba rátom, azért nem nye rítenek ilyenkor a lovak, mert sem mit sem éreznek, hiszen nincsen idegük a patájukban. Hát én ezen elgondolkoztam, de elhittem a Szabó Zolinak, mert egy évvel idõsebb volt nálam. Azon a bi zo nyos na pon is ott jár tunk szik ranézõben, ami kor jött az Egervölgyi plé bános úr. Amelyik háznál mozgást látott, mindegyikbe beköszönt. Dicsértessék az Úr jé zus Krisz tus! Hogy s mint van nak, hogy s mint vannak? Megvolnánk plébános úr, dicsértessék, jött a válasz. Hosszú, bokáig érõ fakó-fekete reverendában járt, koszlott aktatáskával a kezében. Nekem legjobban az a sok-sok ap ró gomb tet szett raj ta. Hordóhasa még jobban kiemelte ezeket a gombokat. Állítólag ilyenkor szedte be az el ma radt egy há zi adót, s ha már ar ra járt, ki békítette, ha tud ta, a ci vakodó szomszédokat, házasfeleket. Akinek kellett, föladta az utolsó ke ne tet is. Öreg apám sze rint annak is föladta, akinek nem kellett vol na, akit csak a hascsikarása gyötört. Szerinte volt olyan krisztuskörmölõ 40

43 öregasszony a falu ban, aki két ke zén sem tud ta vol na megszámolni, hányszor részesült az utolsó ke net ben. A baj ak kor kez dõdött, amikor Egervölgyi plébános úr befelé integetett a kovácsmûhely hátsó fertályára és cérnahangján megkérdezte: na, megy a munka, megyen az a mun ka? Megy az plé bános úr, (a kibaszott büdös kurva úristenit) (ezt a ronda ká romkodást olyan halkan mondta a Ti bi bá csi, hogy csak én hal lottam), dicsértessék, ha viszik, kiabálta vissza. Ekkor hirtelen leguggolt hozzám és azt mond ta: kapsz egy zacs kó süvegcukrot piciöcsém, sza ladj utá na, húzd föl a szok nyáját, kérdezd meg tõle, mi a szent szar van a plé bános elvtárs lába között, pinna vagy jó ke mény szõ rös lõcs? A Bonnyaiék há za elõtt ér tem utol az Egervölgyit. Utána már csak ar ra em lékeztem, hogy csillagokat látok és irtózatosan sajog az arcom. Ott hon meg is kér dezte az anyám, mi ért olyan pi ros a job bik fe lem. Azt ha zudtam neki, hogy tûznézõben voltunk és a Sáriöcsi hegesztõport dobott a vashevítõbe. A fölröppenõ szikracsóva, vagy aho gyan az öreg La ci bá csi szok ta mon dani, a cigánybolhák meg csípték kicsikét az arco mat. Hát ezt nem tar tottam úgy iga zándiból hazugságnak, mert csinált már ilyent több ször a Sáriöcsi, sõt még sok kal ros szab ba kat is. Hányszor megmondtam neked kisfijam, hogy ne bandázzál ez zel a me lák Sá ri gye rekkel, mert ennek még a szeme sem áll jól. Meg ígértem neki, ágyesz bugyesz, annyiban ma radtunk. Aznap elbujdostam a világ elõl, va gyis öregapám pajtájába menekültem, el akartam mon dani a Miatyánkot, de kétszer is be lesültem. A Józsicigány ma sinériája jószerivel két hatalmas, vasabroncsos, vastagküllõs fakerékbõl állt. Nagyobbak voltak ezek a ke re kek, mint a Vigh La ci, pe dig a La cira is úgy kellett fölnéznünk. A szarvasagancsos fogantyúk meg olyanok, mint öreg apám eké jének szarvai, csak még hosszabbak. Bal oldalt apró lendkerekek sorakoztak és egy jóval nagyobb kerék, amelyet szíjak hajtottak az ütött-kopott pedál segítségével. Ez a pedál is ép pen olyan volt, mint a temp lomi orgonafújtatóé, igaz, valamivel vékonyabb és kopottabb. Jobboldalt köszörûkövek himbálództak, egészen aprók, kicsik, nagyobbak, nagyok. Ezeket szokta cserélgetni mun ka köz ben. A tá kolmány körös-körül legalább húszféle szer számmal teleaggatva, még a szarme rõ fangli is el fért raj ta. A rúd ja vil lámhárítóként magasodott a Józsicigány fö lé. Legeslegelöl a kar fákkal ellátott kincsesláda rozzant trónszékre hasonlított. Ennek a tete jén ült a pu lya, mert ál talában hozott magával egyet vagy kettõt a nyolc ból. Ha va lakinek kellett egy alig használt kés vagy ol ló, a Józsicigány megmarkolta a pulya gra bancát, együtt emelte föl a lá da tetejével, hiszen azok a kosztól min dig összeragadtak. Volt abban a ládában minden, mint Hetsnél, szokták mon dani a fa lusiak. Zsákvarró tûk, fémgombok, tûzkövek, cigarettapapír, csiriz, rás polyok, cigarettatartós ezüstdózni, cipõre sarokvas, késnyélnek való szarvasagancs darabok, csiszálószer, tö rött fo gú csont fé sûk és még a radai ros seb is Válogasson naccsasszony! Nálam válogathat, nem úgy, mint ott hon. Esztetet vá las sza, ez hegyessebb, mint az ura mo nya! Majd éccaka megtapasztajja kend, hogy me lyik bök job ban! Ak kor még nem tud tam, mi ért, de ezen min dig hangosan szoktak nevetgélni az asszonyok. Az egyik pu lyát, a Kisjózsicigányt azért utál tam, mert mindig lógott az orrából a zöldta kony. Egész nap ült a tró- nu sán, és ahogy zö työ gött a göd rös úton a kor dé, úgy nyúlt és úgy rö vi dült a ta kony az or rából. Hiába szóltunk rá, Kisjózsi, lóg a bé ka lá ba, törd már el! De õ csak né zett ki a fe jé bõl és nem csi nált sem mit. So hasem csinált semmit a kártyázáson kívül. Saját magával kártyázott! Meg sem szólalt nap hos szat. Hát ez ide gesítõ volt. Este, ami korra befejezték a munkát, ál talában a csókási öregapám fa luszéli pajtájában kaptak szállást éjszakára. Öregapádnak igen jó szíve van, befogad az mindenféle gyütt-mentet, szokták nekem mondani a barátaim. Cserébe nem kért senkitõl semmit. De a Józsicigány há lából megélesített minden családi vágóeszközt, beleértve az apám borbélyszerszámait is, ollókat, beretvákat Vár jál Ernõpajtás, át futtatom még õket a fennõ kövvön is! Leg több ször nem csak szál lást ka pott, vacsorát is. Lisztes to jást, aludt tejet sterccel. Akkor kimondottan mérges vol tam, ami kor a Kisjózsicigány me laszos ke nye ret is kért az öreg anyámtól. Nem tõ le saj náltam, de minden al kalommal nekem kellett sorba állnom, ha melaszosztás volt. Szerintem azért küld tek en gem, mert a fel nõttek között szégyennek számított, ha valamelyik háznál melaszt ettek. Így azt gondolhatták, hogy csak kíváncsiságból megy az a gyerek melaszért. Az apámat kötéllel sem lehetett volna odavonszolni. Azt mondta, in kább eszünk csi csó kát, az is ides. Csak a sze gé nyek vi szik el a fej ada got. Ez a be széd jár ta a faluban. Pedig volt cukor je gyünk, kirajzszögezve a konyhában a stelázsi oldalára. Amikor meg cukor érkezett a Kellermayer-féle bolt ba, öreg apám ki húzta a rajzszöget, akkurátusan, harmonikaszerûen összehajtogatta a bélyeg nagyságú cukorjegyeket, a bukszájába tette és zsebre vágta. Rá gott né há nyat még a szá jába tömött kapadohányon, sercintett egyet a döngölt föld re, az tán fog hegyrõl odavetette öreganyámnak: no, Rozál, maga eb bõl nem uri zál! Nem tud tam, most ak kor mi sze gények vagyunk vagy gazdagok. Mindenesetre én sem nagyon örül tem, ami kor kezembe nyomták az üres vödröt. Undorodtam a melasztól, de so hasem állhattam meg, hogy bele ne nyal jak a sûrû, büdös, barnás, édes masszába. Volt olyan, nem is egyszer, hogy befostam tõle. A csókási utcakútnál, a fél sze mé re vak Jelencsics Mári néniék há za elõtt mér ték egy Vö rös Cse pel te herautóról, horpadozott, ronda, pet róleum szagú vashordókból. Általában egy-egy vizes vö dörrel vagy te jes zséterrel kap tak az em berek. Alig bírtam hazacipelni öregapámékhoz. Ekkor még nem volt kész az új há zunk, ott lak tunk mi is Csa li öreg apáméknál. Ezt a Csa li ne vet nem tu dom, ki ra gasz tot ta öregapám ra. Tisz tes sé ges ne vén id. Háklár Kár oly nak hív ták. A két nagy há bo rú kö zött ha jó ra ült és meg sem állt Nûjorkig, azon túl is bók lá szott, a napfínyes Kalifórniáig és ké sõbb Póókepsziig. Így szok ta me sél ni ne kem. Pe dig elõt te még a fa lu ból is hét ök rös sze kér rel kel lett ki moz dí ta ni. Na, jó, volt né hány vá sá ron Gyõrben meg Pá pán. A Zsöm lé vel és a Bim bó val. Nem tu dom, hány hor dó bort kel lett meg in nia, hogy olyan bá tor le gyen, ami tõl föl mert ül ni a ha jó ra. Az tán, gondo lom, ami kor ra ki jó za no dott a pátkai csi ger tõl, jó más fél év után ha za tán tor gott. Sze kál ták is a fa lu ban. Na, visszagyütt Miszter Csa li! Mert, ha le ve let kül dött Ame ri ká ból, fel adó ként min dig ezt a ne vet ír ta a ko pertá ra: Mr. Charlie Haklar. Hát én csak gon do lom, hogy a Csarli ne vet ne he zen tud ták ki ej te ni a fa lunk ban. Így ra gad ha tott rá a Csa li név, mint aho gyan ké sõbb én rám. Mert így hív tak en ge met is ak ko ri ban. A Kiscsali. 41

44 Ezt a Kisjózsicigányt nem néz tem va lami jó szemmel a va cso raasz tal nál sem. Az étek imát is min dig el rontotta, képtelen volt hibátlanul elmondani, hogy Édes Jézus légy ven dé günk, áldd meg, amit ad tál né künk, ámen! Aki ételt, italt adott, an nak ne ve le gyen ál dott, ámen! Ilyen kor is mételnünk kellett, kétszer, háromszor, addig, míg nem lett hibátlan az imánk. Hiába mosdatta az apja a vá lyúnál szalmacsutakkal, büdös maradt, taknyos maradt. Igazán csak akkor ön tött el a mé reg, ami kor egyik vacsora után félrehívta az apámat a Józsicigány és azt kérdezte tõle, hát akkor el vállalod, Ernõ pajtás? Leszöl a körösztaptya? Az apám szó nél kül rá bólintott, de kikötötte, hogy holnap reg gel jól meg kell fürösztenyi a gye reket, valamilyen gön cöt majd az enyém bõl rá ad nak, és úgy men nek az Egervölgyi plé bános úr elibe. Na, már csak ez hi ányzik, gon doltam. Abban is megegyez tek, hogy visz nek egy demizson bort a papnak. Az apám halotthordójából! Ab ból ami a tyúk ólban volt elásva, lefödve deszkákkal, behintve tyúkszaros szalmá val, hogy a fi náncok meg ne találják bevalláskor. Errõl nekem nem sza badott beszélni sen ki nek sem, még az uno katestvéremnek se. Azt mondta az apám, meg fojtalak te gyerek, ha el jár a szád, még a halottaknak sem beszélhetsz róla a temetõben, és nyomatékul gyöngéden meg is szorította a torkomat. A Józsicigány há rom da rab szípen kikíszített rókabûrt hozott magával körösztülõpíz gyanánt. Öreg apám most sem áll hat ta meg szó nél kül, a bort beszlopálja, a rókabûrt meg majd megbaszattya ve le tek az Egervölgyi, az tán sercin tett egyet a ba gó tól. Azt még lát tam, hogy az apám nekiáll megnyírni a Kisjózsicigányt, mérgemben a dunyha alá búj tam, ne hall jak, ne lás sak töb bé sem mit sem. Csak nagysokára alud hattam el. Latorca partján a nóta más, Hazámba vágyom, Du na Ti sza part ja vár, szebb ott az álom, szeb ben da lol a madár Már a de let is el harangozták, amikor ezt a nótaszót hallottam a fölsõ dû lõ fe lõl. Na, az ides jóapádék meg ihatták a szentülõvizet is, ínekûnek, mint a valagadûtt ve rebek, csak az tán a má so dik Má tyás királ meg ne hall ja, mer ak kor beföllegzett az û szíp ál muknak, mérgelõdött egy kicsikét az anyám, és mint aki el akar buj dokolni szégyenében, leakasztotta az ágasról a ka pát, el sietett a hátsó kert be. A leg föl tû nõbb nem az volt, hogy az apám alig ta lált be a ka pun. Megszoktam már, hogyha fölönt a ga rat ra, nem csak a ked ve szé les, de a moz dulatai is. A Józsicigány egy folytában mosolygott, rajta alig látszott az ital. Ha nem a Kisjózsicigány! Nem akar tam hin ni a szememnek, se a fülemnek. Mint akit teljesen kicseréltek. Mint akit most húz tak elõ egy ska tulyából. Takony sehol sem. És ez a né magyerek beszélt, csak beszélt, be nem állt a szá ja. Azt mond ta ne kem, men jek ve le hát ra a paj tába, mert olyant mu tat, ami lyent még biz to san nem lát tam ezen a vi lá gon. Hát én elõ ször meg is ijed tem, de ami kor az ap ja bó lintott felém, akkor azt gondoltam, ez tényleg nem ha zudhat. Hogyan is hazudhatna, hiszen most keresztelték meg. A pajtában megkért, hogy álljak föl az öregapám által eszkábált kecskelábú asztalra. Fölálltam, vár tam. A Kisjózsicigány jól meg keverte a kártyapaklit, oda lé pett a gon dosan fölrakott szénakazal elé. Bal kezével be nyúlt a szé ná ba és azt mond ta: ides kistestvírem, most mi lyen la pot húz zak níked elõ a boglyábú? Tök fil kót, vág tam rá. Ne sze, dob ta oda az asz tal ra. Makk al sót, pi ros ászt, zõd marcit És sor ra do bál ta elém a la po kat. Mind egyi ket más hely rõl ki húz va a ka zal ból. Na hát, ilyet! Még a me sé ben sem le het sé ges ilyen, ál lí tot tam szen tül. Az tán mu ta tott más szemfínyvesztíst is. Ap ró pénz zel, var ró tû vel. Egyik ámu latból a má sik ba es tem. Ek kor ha tá roz tam el ma gam ban, hogy hol nap tól a Kisjózsicigány a ba rá tom le het! Mi az, hogy le het? Az lesz! Késõ estig együtt viháncoltunk. Vacsoracsillagkor öreganyám parancsolt le bennün ket az öreg Pöntörék diófá já ról. Na, duny ha alá tök magok, Jézus, aztán dögölj! Reg gel sír va vet tem tu do má sul, hogy a Józsicigányék szed ték sá tor fá ju kat, föl ke re ked tek és odébb áll tak egy fa lu val. Öreg apám vi gasz tal ni pró bált, meg lásd te kö lök, nem tellik ki egy esz ten dõ, az tán meg lá to gas sa ez a körösztfi a körösztaptyát, mert most már az is van nekije. Hát én hit tem az öreg apám nak, mert õ ne kem még sohasem hazudott. A varázslatokat másnap reggel azonnal elmeséltem a Sáriöcsinek és a Smidtgyurinak. De õk ki röhögtek, azt mondták, csak akkor hi szik el, ha lát ják, be-beee! Ezért aztán igen nagyon vár tam a kö vetkezõ szezont, amikor majd új ra el jön a vándorköszörûs Józsicigány a va rázskezû Kisjózsicigánnyal, az én ba rátommal, és a Sáriöcsiék akkor csúfolódjanak, ha majd meglátják a mutatványt. Nagy tél volt ab ban az év ben. Cu dar hi deg. A párt tit kár elvtárs és tanácselnök elvtárs kidoboltatta faluszerte, hogy mindenki mehet az erdõbe tuskószedésre, mert népünk bölcs ta nítója, Rákosi elvtárs a parasztsággal együttérez. Öregapám egyik este nagy dérrel-durral, szent ségelve állított ha za a tus kószedésbõl. Baszom én a Köszörûsjózsi tudományát, az elsõ vágásra kicsorbult a fejszém éle! Ek kor szó lalt meg az anyám, hogy ne mírgelõdjék pa pa, a húsvéti nagyhéten majd kiköszörüli. Így tudtam meg, hogy mi kor jön nek leg közelebb mihozzánk. Öreganyám kalendáriumában minden áldott este visszaszámolgattam a na po kat. Már csak öt ven egy, már csak ti zenkettõ, már csak egy nap a hús véti nagyhétig, aztán hétfõn megérkeznek a fa lunkba. Azon a hét fõi na pon ép pen a strikkezésbõl sza ladtam ha za egy kis csicsedliért, mert a Sáriöcsi el nyerte, jobban mondva elcsalta az összes aprópénzemet, amikor megláttam a kö szörûs masinát a gádor ban. Na, vég re itt van nak, gondoltam. Nálam jobban akkor senki sem örülhetett ezen a föld kerekségen. Rohantam hátra a pajtába, biztos voltam benne, hogy ott vár már engemet kártyapaklival a kezében a Kisjózsicigány. A pajtában sehol senki. Szaladtam be a kony hába. Senki. A tisztaszobában is csak öreganyámat találtam. Ott térde pelt az ómárium, a szûz máriás szent kép és a jé zusos feszület elõtt. Pislogott egy szál fekete masnival átkötött gyertya, õ pedig a rózsafüzért morzsolgatva imádkozott. Add uram, hogy a takonykór messzire kerülje el ezt a házat, Ámen! 42

45 LENGYEL ANDRÁS A kapcsolatháló mint szer kezet és médium Mûhelyjegyzetek az irodalmi történés szociológiájához 1 A kapcsolatháló irodalomtörténeti szempontú kutatása régi, realisztikus hagyományra megy vissza. Amióta életrajzot írnak, amióta egy-egy író pályáját fölmérik, valamiképpen az íróhoz tar tozó szülõk, rokonok, barátok és ellenfelek, sõt egyáltalán nem utolsósor ban a sze relmek számbavétele is zajlik. Egyik-má sik ilyen sze replõ ismeretes, egyenesen az életrajz köz ponti jelentõségû figurájaként je le nik meg az in terpretációkban. Petõfi nélkül például nincs Arany Já nos-élet rajz, Szulimán nél kül Zrí nyi-életrajz, Lil la nél kül Cso ko nai-élet rajz, s így to vább. A példák szá molatlanul sorolhatók. A szerelmek mint a kapcsolatok kitüntetett jelentõségû aktorai ráadásul egészen speciális szerepet is kapnak a bio gráfiákban: õk a múzsák, a nagy al kotó ihletõi. Ezek a ha gyományos szerepmegközelítések, persze, sok naivitással és/vagy romantikus színezéssel párosultak: inkább az életrajz élõ ikon jai jelentek meg bennük, sem mint szo ciológiailag is megalapozott leírások, s az ilyen, mondhatnánk archaikus megközelítések hozadéka, jó esetben is, min dig ada lékszerû. Az irodalmi történés reálfolyamatait, szociokulturális ter mészetét vizsgálva azonban kiderül, hogy az absztrakt ma tematikai elvként, majd szociológiai modellként is tu dományos státusba került network, az az kap cso lat háló érdemi figyelembevétele az irodalmi folyamatok megértése szempontjából is tanul sá gos. S ez, ha jól be legondolunk, ter mészetes is, hiszen mint minden em beri tevékenység, a nyel vi mû alkotás létrehozása is végsõ soron mindig kollektív tevékenység. Addig ugyanis, ameddig az alkotó ma ga elé té ve a pa pírt tol lat fog és ír ni kezd, hoszszú és bonyolult elõzetes szociokulturális folyamat zajlik le. El tekintve attól, hogy már a papír, toll és tin ta elõ zetes elõ állítása is emberek összerendezett tevékenységének ered ményeként áll az alkotó rendelkezésére, maga a szorosabb értelemben vett alkotói folyamat is bonyolult interakciók sorozataként írható le. Az alkotó interakciója ez a fo lyamat a külvilággal, a múlttal, a vi lág elõ zetesen nyel vileg megteremtett képével, ha tetszik, a szö veggel. Ám ezt a fo lyamatot (érthetõen, de mégis el fogadhatatlanul) az irodalmi hermeneutika végletesen redukálja, a textualizáció (szûk keblûen fölfogott) folyamatává szûkíti le, csak a szö vegek valamiféle rejtélyes összjátékát ismerve el re leváns fejleménynek. Valójában azonban, tudható, a tes tetlen és önállósodott szövegek automatikus összjátékával számolni egyáltalán nem realisztikus, sõt kimondottan irreális elképzelés. Bármennyire praktikus is elméleti nézõpontból egy ilyen elképzelés, egy ilyen radikális re dukció, maga a mûvelet, amelynek eredményeként az ilyen ér telmezõi pozíció létrejön, nem több önkényes primitivizáló el vonásnál: a való ság egy re leváns dimenziójának önkényes kiiktatásánál. A szöveg léte, meg születését illetõen éppúgy, mint hatása történetében, embereket föl tételez. A szöveg emberi teljesítmény. Ember nélkül a szö veg, ez a mos tanában erõsen mitizált entitás, ha va lami csoda folytán elõzetesen létre is jött volna, nem több, mint élet telen tárgy, jelentés nélküli ûrszemét egy élettelen bolygón. Aligha vitatható ugyanis, hogy a szöveget, a valóságost, mindenkor az ember, ez a bi ológiai és szociokulturális lény hoz za lét re, ad ja to vább és fo gadja ma gá ba. Már pe dig s itt vá lik ér dekessé a probléma a network-kutatás szá má ra ez az em ber min dig csak mint egy em bercsoport tagja értelmezhetõ, sohasem önmagában. Robinson, a magányos hajótörött is hozza magával em lékezetében tárolt tapasztalatként és/vagy a véletlenszerûen rá maradt tár gyi kul túra roncsaiként a megelõzõ kollektív emberi erõfeszítések eredményeit. Ezek nélkül, nem két séges, életben sem tudna ma radni, elemi életföltételeit sem tud ná ma gának megteremteni. Sõt õ maga is, még szûk, bi ológiai értelemben is, csak mint két, elõzetesen lé tezõ ember közös tevékenységének eredménye képzelhetõ el. Valójában tehát, ha jól meggondoljuk, az igazi prob léma éppen abból adódik, hogy az emberi teljesítmény meg értése a szövegre redukálhatóság eszményével szem ben a min den em ber összefügg minden más emberrel relációval kénytelen számolni. A valós probléma éppenhogy az em beri világ áttekinthetetlennek látszó gazdagsága, bonyolult huzalozása. A kap cso lat há ló em pi ri kus vizs gá la ta itt jön a képbe. A minden em ber ös sze függ min den más em ber rel föl is me rés a gya kor la ti elem zés so rán be he lyet te sít he tõ a tény le ges em ber konk rét és köz vet len kap cso lat há lójá nak meg fi gye lé sé vel. S a sze mé lyes network, mint vizs gá lan dó tárgy, több elõn nyel is jár. Egy részt: a va ló sá gos em ber va ló sá gos és köz vet len kap cso la ta i nak rend sze rét ír ja le és ér tel me zi. Min den ki vel szá mol, aki vel szá mol nia kell, s nem ke ver hoz zá juk fö lös leges, redundáns ele me ket. Más részt: ép pen azért, mert az így fi gye lem be vett em be ri re lá ció va ló sá gos, terje del mé nek gya kor la ti ha tá rai van nak, s ez a konk rét network, az em be ri kap cso lat fönn tar tó ké pes ség egyé ni li mi tált sá ga kö vet kez té ben, em pi ri ku san min dig föl- és be mér he tõ: nem vész el a rossz vég te len ség ben. Az az: a sze mé lyes network nem át te kint he tet len: min dig körbe ha tá rol ha tó és le ír ha tó. Har mad részt: min den kap csolat há ló per definitionem konk rét, va ló sá gos és így a fi lo ló gia esz kö ze i vel le ír ha tó és ér tel mez he tõ em be rekbõl áll. S ezek az em be rek az intertextualitás el vont teorémájával el len tét ben tes te sek : a va ló sá gos lé te zés pa ra mé te re i vel bír nak. Gaz da gab bak és be szé- Szeretettel köszöntjük a 60 éves Lengyel And rást! 43

46 de seb bek, mint a ste ril konstruktumok. Ne gyed részt: a kap cso lat há ló vizs gá la ta nem zár ja ki a vizs gá lat ból a szö ve gek nek az intertextualitás el mé le te ál tal is ér zé kelt alap ös sze füg gé se it. A kap cso lat há ló és a szö veg (a va lósá gos) na gyon is ös sze tar to zik, sõt a network-kutatás az intertextualitás va ló di ös sze füg gé se i nek el is me ré sét és ér vé nye sí té sét is je len ti, föl szá mol va an nak mes ter sé ges ste ri li tá sát és csök kent ve ön ké nyes sé ge it. Elõ nye, hogy ér zé kel he tõ vé és le ír ha tó vá te szi az intertextualitás va ló di fe no mén ját, mond hat nánk: a szö veg konk rét út ját. 2 Fölmerül a kérdés: ho gyan ha tározható meg a gyakorlatban egy személyes network? Leegyszerûsítve a kérdést: kikbõl áll? A válasz, el vont szin ten, kön nyû: azok ból áll a kap csolatháló, akikkel a network központi figurája, esetünkben az író ténylegesen kapcsolatban áll, akikkel érintkezik. Ez az elvont vá lasz azon ban, ha jól belegondolunk, további kérdéseket vet föl. 1. Az ember, ismeretes, a modernitás körülményei között általában viszonylag sok más emberrel érintkezik, vagy legalábbis érint kezhetik. Egy sok komponensû hálózatot leírni pedig, ha teljességre törekszünk, egyáltalán nem könnyû, sõt már-már le hetetlen. Így realisztikus az újabb kérdés: mindenki, például a sarki fûszeres, a villamoskalauz vagy a pin cér is a network ré sze-e? Vagy az ily tí pusú, érdektelen szereplõktõl, mint a kapcsolatháló súlytalan és neutrális elemeitõl a gyakorlatban el lehet te kinteni? 2. S ami még ta lán en nél is lé nyegesebb kérdés: akárkikbõl áll is a network, ho gyan ha tá roz zuk meg, hogy kik tar toznak be le, s kik nem? Az az: mi ad ja a networkbe tar tozás kritériumát? E két kér déssorozatra, úgy gondolom, célszerû egyetlen lo gikai keretben válaszolni. Az mindjárt s min dentõl függetlenül leszögezhetõ: mindenki, akivel az író érintkezik, va lamilyen impulzust (nyelvi és/vagy nonverbális metakommunikatív jel zést) köz vetít hozzá. Elvileg tehát azok, akik e cso portba tartoznak, a network komponensei. S ez a tel jességeszmény nem is életszerûtlen, szcientista esz mény. Adott eset ben ugyan is, mint a ta pasztalatok mu tat ják, még a nonverbális metakommunikatív jel zések, illetve az ilyen jelzések leadói is fontosak lehetnek ban pél dául a Köztársaság téri, fejjel lefelé, lábánál fogva fölakasztott ávós tiszt puszta lát vá nya is erõs im pulzust jelentett mindazokra, akik ott voltak, ma guk a lin cselõk pedig kétségkívül beletartoztak a téren je lenlevõk potenciális kapcsolathálójába jóllehet a szemlélõk a lincselõket esetleg személyesen nem is ismerték. Nem kétséges, persze, hogy az ilyen moz za na tok s az ilyen sze replõk tevékenysége többféle narrációt rejt magában: többféleképpen lehet elmesélni, s többféle értelmezést lehet adni nekik. De a kap csolatháló ilyen határszereplõinek jelentõségét, bármennyire határhelyzetben vannak is, nem lehet ta gadni. S ha ke vésbé véres példákat keresünk, akkor is hasonló ered ményre jutunk. A pesti utca sze replõi, akikkel mint járókelõ, kávéházakba, trafikokba betérõ ember Kosztolányi nap mint nap ta lálkozott, s akiket eközben meg figyelt, olyannyira jelentésesekké váltak számára, hogy rövidprózájának nyersanyagává, témáivá lettek. Ró luk szó ló írásai kötetekre rúgnak. Azaz, levonható a következtetés: a network ha társzereplõivel is célszerû számolni, még ak kor is, ha ez ku tatástechnikai nehézségekkel jár. A network tulajdonképpeni tagjai azonban gyakorlatilag egyszerûbb esetet jelentenek: ezek viszonylag egysze rû en számba vehetõk. A nar ratív forrásokban szereplõ ro konok, barátok, ismerõsök éppúgy ide tartoznak, mint a le vélgyûjteményekbõl kiszemelgethetõ levelezõpart ne rek, vagy az írói de dikációk címzettjei és az írónak könyvet ajánlók. Utóbbiak számbavétele ráadásul formalizálható és kvantifikálható. De fontos e vonatkozásban, hogy még azok a sze rep lõk is, akik csak a nar ratív források el mosódott arcélû szereplõi, a filológia régi, hagyományos eszközeivel szintén bemérhetõk, számba vehetõk. A network ele meinek, tagjainak kijelölése tehát, ha nem is pusz ta au tomatizmus eredménye, a gyakorlati filológiai munka révén, legalább hozzávetõlegesen mindig megoldható. Az ed dig mon dottakban azonban implicite az is benne van, hogy a network nem azo nos sú lyú sze replõk homogén rend sze re; az egyes ta gok sú lya és sze repe változó. A kapcsolatháló valamiképpen tagolódik. De hogyan? Az el sõ, már köz vetlenül irodalomtörténeti relevanciával bíró probléma kétségkívül ez. A kap cso lat há ló, egy ös sze füg gés ben, meg je le nít he tõ úgy, mint kö zépponttal rendelkezõ koncentrikus körök sorozata, amelyekben a kapcsolatháló tagjai a központtól változó távolságra ezeken a koncentrikus körökön helyezkednek el. Ki közelebb a középponthoz, ki távolabb. Az egyes network-tagok el helyezkedése eszerint a kö zépponttól mért távolságukkal jellemezhetõ, s a jellemzésre használható skála két szélsõpontja a közeli és a távoli. A konk rét network-tag pon tos tá volsága a középponttól persze csak nehezen fölmérhetõ, még nehezebben számszerûsíthetõ, de az, hogy valaki a network közeli, távoli, esetleg éppen e kettõ közötti, köztes tagja-e, az empirikus anyagban mozogva jól érzékelhetõ. S bi zo nyos for rá sok egy hoz závetõleges kvantifikációt is le hetõvé tesznek (az éveken ke resztül ismétlõdõ levelek men nyisége, a dedikációk száma stb.). E megközelítés elõ nye ket tõs. A tá vol ság, mint szem pont, nem spekulatív jellegû mozzanat, egyezik a mindennapi emberi tapasztalattal. Saját életünkbõl is jól tudjuk, hogy pl. vannak közeli barátaink és távoli ismerõseink stb. Másrészt egy ilyen, tá volságra figyelõ megközelítés értelmezhetõvé teszi a határhelyzetben lévõ tag helyzetét. A network szé lén, már túl a szo rosabb értelemben vett kapcsolathálón, van nak sze replõk, akik alkalmilag érintkezésbe kerülhetnek velünk, s valamilyen szempontból, egy-egy pillanatra fontosakká válhatnak. Ezzel a megközelítéssel tehát õk is lá tóterünkbe kerülnek, s értelmezhetõkké válnak. A távolságot mérõ network-elemzés az egyénnek a szociokulturális me zõben elfoglalt helyét és szerepét tudja leírni, meg mu tat ni. Az a tény, hogy mi lyen tár sadalmi szegmensbõl regrutálódnak a közeli kapcsolatok, s ezek együtt milyen szociokulturális paraméterekkel bírnak, illetve az, hogy ugyan ez az ös szefüggés milyen konfigurációt rajzol ki a távoli kapcsolatokból, nagyon erõs szociológiai dimenziót fed föl. Megmutatja, hogy a network középpontja milyen társadalmi összefüggésekben helyezkedik el, mi lyen re lációba van belekötve vagyis a tár sadalom mely szeg mensében mozog, s ez a szegmens mi lyen szociológiai jellemzõket mutat föl. A kap cso lat há ló sze rep lõ i nek vi szo nya azon ban 44

47 nemcsak a távolsággal jellemezhetõ. Legalább ennyire fontos a kapcsolat erõssége is. A network-kutatás szociológiája éppen ezért megkülönböztet úgynevezett erõs és gyenge kötéseket. Ez a megkülönböztetés megint a mindennapi tapasztalatra megy vissza. Személyes életünkbõl is tudjuk, hogy van nak is merõseink, akiknek hozzánk való kapcsolódása erõs, évtizedek viharait is túléli, s le gyõzi a mindennapi életben termelõdõ konfliktusok, érdekellentétek stb. keltette feszültségeket. Akik, mint régi barátok, szerelmek stb. úgy tartoznak az életünkhöz, hogy tudjuk, mindig számíthatunk rájuk, hogy a kötelék, amely hoz zá juk kap csol, erõs. Az, hogy ez a kö tés az ér deken, vagy el lenkezõleg, az érzelmeken alapul-e, network-szempontból egyremegy, csak in tenzitása, ereje fontos. S azt is tapasztaljuk, vannak ismerõseink, akik csak laza szá lakkal, ideiglenesen, csak életünk egy-egy (vál tozó fontosságú) helyzetében kapcsolódnak hozzánk. Akik, bár ma valamiben együtt mûködnek velünk, holnap akár ellenségeink is lehetnek: az, ami összeköt velük, csak gyönge kötés. Az erõs, il letve gyenge kötések megkülönböztetése persze lát szó lag nem több, mint a kö zeli, illetve távoli pozíció verbális átnevezése, újradefiniálása. Valójában azonban az erõs és gyen ge kö tés meg különböztetése másféle elemzési megközelítés lehetõségét nyitja meg, mint ami a közeli és a tá voli megkülönböztetésben benne rejlik. Paradox módon ugyan is a szociokulturális me chanizmusok megértése szempontjából éppen a gyenge kötések szerepe az igazán ta nul sá gos. Mert amíg az erõs kö tés en gem olya nokhoz fûz, akik a lé nyeges dolgokban vagy megegyeznek velem, vagy komplementerek, addig a gyönge kötések éppen a különbözõk kapcsolatát, érintkezését jellemzik. Márpedig új, az enyéimtõl radikálisan különbözõ tapasztalatokat és megfontolásokat csak olyanoktól kaphatok meg, akik különböznek tõlem, akik másmilyenek, mint amilyen én va gyok. Amíg az erõs kö tés sze repe csupán affirmatív, hiszen a barátaim ta pasztalatai és vélekedései, mint az enyéimmel egyezõk megerõsítik saját tapasztalataimat és vélekedéseimet, addig a gyön ge kötésként leírható emberi kapcsolataim, éppen viszonylagos idegenségük és különbözõségük révén, új tapasztalatok és vélekedések potenciális átadójaként funkcionálnak. Magyarán, az, hogy egy embernek milyen gazdag a gyönge kötésként meghatározható kapcsolatrendszere, sok vagy ép pen ke vés az ilyen, tõ le be állítódásban különbözõ is merõseinek a száma, a vi lágra való egyéni (specifikus) nyitottság mutatója. Aki sok és sokféle gyönge kötéssel rendelkezik, az lényegesen nagyobb rálátással bír a világra, mint azok, akik szig nifikáns mértékben csak saját közegükben mo zog nak, s nem, vagy csak rit kán és vé letlenszerûen lépnek ki abból. Persze, az elemzésben az erõs kötések affirmatív szere- 45

48 pe sem ha nyagolható el. Ezek hiánya, az ember tár sadalmi vis szaigazolásának elmaradása, izolációt és instabilitást ered ményez. Megléte is, hiánya is fontos mutató. Summázva az eddigieket: ha valamely író konkrét kapcsolathálóját a távolság és az erõsség szempontjai szerint részletekbe menõen leírjuk, olyan egyénközpontú és speciális szerkezetû mikrotársadalmat írunk le, mely nemcsak szociológiailag lehet érdekes, de az egyén az író szempontjából is fölöttébb tanulságos. Az egyén, az író társadalmi tapasztalatai ebbõl a mikrotársadalomból érkeznek, ezt ké pe zik le, s õ ma ga is eb bõl nye ri rá jel lemzõvé vá ló szociokulturális ins pirációit. A mûalkotás, mint közös produkció eredménye, e dimenzió föltárása után, arra ala pozva érthetõ meg. 3 A kapcsolatháló szereplõi kiadnak egy szociológiailag leírható szerkezetet, az egyes tagok pe dig egyen ként is, együtt is szo ciológiailag jellemezhetõek. Ez eddig, mondhat nánk, tisz ta ru tin. De a network lát nunk kell iro dalomtörténeti szempontból nemcsak ez. Mivel a kialakuló szerkezetet élõ, eleven em berek alkotják, akik in terakcióban állnak a network középpontjában állóval, ez a szer kezet nemcsak valami elvont konstruktum, amivé a tu dományos elemzés teszi, hanem a tapasztalatok és vélekedések áramoltatásának szerve is. Ami a szerkezet tagjainak személyes élmény, az tapasztalatként és arra épülõ vélekedésként továbbadódik a középpontban álló, s mindezt sajátjává asszimiláló egyén számára. Azaz: a network, irodalmi né zõpontból, nemcsak szociológiailag leírható, merev struktúra, hanem értelem- és jelentésképzõ médium is. S nagy elõ nye, hogy en nek a köz vetítési folyamatnak, ennek a mediális funk ciónak mind a külsõ (szociológiai), mind a belsõ (textuális) dimenziója megragadható és leírható. Az egy szerûbb, de egyáltalán nem mellõzhetõ dimenzió a szo ciológiailag leírható, de filológiai rekonstrukciót is igénylõ dimenzió. Ezt az életrajzi filológia mûvelõi régóta ismerik, valahogy le is írják, igaz, több nyire csak oldott, anekdotikus narrációval, mint eseménytörténetet. Az életrajz ese ménytörténete mögött azonban, ha tudjuk, hogy mi re célszerû figyelnünk, egy mûködésben lévõ kapcsolatháló, egy sze mélyekbõl megszervezõdõ médium is kirajzolódik számunkra. Pontosabban: kirajzolódik a hálózat mediális funkciója a tapasztalatok, vélekedések, eszmék áramoltatásának konkrét, történeti folyamata. A medialitás kap csolatháló formájában való érvényesülésének alapesete nyilvánvalóan az én és a másik közötti érintkezés és kommunikáció az én szemszögébõl leírva. Ennek az érintkezési viszonynak persze számtalan konkrét megjelenési variációja van: az újszülött anyaviszonytól a két személyiség közötti barátságon át a szexuálisan is telített párkapcsolatig. Szociológiailag, de csak is szociológiailag ez az én és a má sik közötti információáramlás egyszerû eset, a mindennapi tapasztalatból is jól is mert. Az egyik át ad va lamit a másiknak, miközben õ ma ga is át vesz va lamit a másik tól. A konk rét men tális tartalmak adott történeti föltételek közötti közvetítése szempontjából azonban, éppen a lehetõségek nagymértékû variabilitása miatt, pontosabban: a modern tár sadalmakban létrejövõ nagyszámú én másik típusú viszony potenciális sokfélesége miatt, ez a mediális szerep csak is konkrét elemzés és leírás nyo mán nyit ható föl. Nyilvánvaló az is, hogy az ilyen vi szony egy aránt ma gára öltheti az együttmûködés és a harc formáját, s mindkét esetben (bár más-más mó don) konfliktussal is járhat. Ez pe dig már tagolja az én és a másik típusú érintkezési viszonyok szervezõdési módját, az igen nem bináris logikája szerint. Ezt az én és a má sik tí pusú kapcsolatot nem számolja föl, de egy bár amorf, ám még is jól ér zékelhetõ egészelvû rendszer részévé teszi az informális csoportokban zajló érint kezés. Ennek a kapcsolódási lehetõségnek a gyakorlatban megint nagyon sokféle konkrét formája lehetséges, szimptomatikus esete azonban alighanem az irodalomtörténetbõl már viszonylag jól ismert ká véházi törzsközönség, illetve ezek tagjainak az egymás közötti érintke zé se. Az író, aki egy meg határozott kávéház rendszeres vendége, nemcsak a pincérrel, ugyanoda járó barátaival és kol légáival érintkezik itt, de ráadásként viszonyba ke rül a sze mélyek fölötti kávéházi közvéleménnyel is: az zal a lég körrel, hangulattal és vélekedés-rendszerrel, amely, bár konk rét em berek aktivitásából alakul ki, már sze mélytelen entitásként jelenik meg az egyén számára. S a törzs ven dég ér zé ke li azt is, hogy a ká véház közönsé ge nem ho mogén; törzsvendégekre és alkalmi betérõkre tagolódik, a törzsközönség pedig különbözõ regrutációjú és irá nyultságú csoportokból áll össze. Ezáltal a kávéházban re alizálódó én és a másik tí pusú egyedi érintkezések is rész ben egy mástól különbözõ, részben egymást kiegészí tõ, s így az együtt mûködést erõsítõ vagy éppen föl bontó sze re pû ek. Az itt nyert ta pasztalatok és vélekedések így csoportos megerõsítést (affirmáció) vagy hatálytalanítást (dekonstrukció) szenved nek el, de sem miképpen nem ma rad nak meg a ma guk el vi izo láltságában. Így azután több féle egymást erõsítõ, illetve hatálytalanító információ (tapasztalat és vélekedés) jut el az énhez mondjuk ar ról, hogy mi vel le het meg nyer ni Osvát Er nõ szerkesztõi elismerését, vagy arról, hogy az iro dalmi mezõ szereplõi közül ki az igazi, a jó író, s ki az ér dek te len, egyáltalán: mi az irodalom aktuális értelmezése, önmeghatározása stb. Hasonló, de belsõ relációit illetõen egynemûbb képet mutat az a csoport, amely vagy el jutott már a formális megszervezõdésig, vagy afelé kö zeledik. Ilyen formális vagy kvá zi-formális csoport volt például egy idõben a Nyugat vezetõ munkatársainak rendszeres hétfõi összejövetele, vagy a különbözõ jogilag is legitim irodalmi társaságok sora. (Utóbbiakra számos példa fölhozható a Petõfi Társaságtól a Vajda Já nos Társaságig, az országos hatáskörû fõvárosiaktól a lokális szerepkörû vidékiekig.) E cso por tok mint cso porton belüli érintkezési viszonyok keretei relatíve nagyfokú egységességrõl árulkodnak, s az egy más közötti információáramlás médiumai: e csoportok, mivel elõzetes szelekció nyomán jönnek létre, tagjainak belsõ, egymás közötti megerõsítését szolgálják. Az az: az ilyen cso portok elsõdleges funkciója az affirmáció. Ugyan akkor egy másik sí kon ter mészetesen zajlik az egy mással való rivalizálás (s a rivalizálás kezelése ) is. De az el sõdleges mindenképpen az, hogy a másik témáinak, írói módszereinek, poétikai elképzeléseinek kölcsönös megismerése, túl a lehetséges ösztönzéseken, az azo nos vagy ro kon irány ba fej lõdés lehetõségeinek megteremtõje. Egy-egy irodalmi áramlat, vonulat vagy iskola létrejöttének közvetlen szociológiai magyarázata itt ke re sen dõ. Más kér dés, hogy ezek az áram latok konk- 46

49 rét for májukban mennyire zártak vagy nyitottak, az egy irányba mutató lehetõségek milyen széles körét fogják át stb. S más kér dés az is, hogy ter mészetesen csak az egynemû csoportok létére visszavezetni az ilyen áramlatképzõ lehetõségeket elméletileg is tarthatatlan, hiszen minden valamire való irodalmi áramlat (stb.) végsõ soron az egész valósághoz való viszonyából meríti azokat a késztetéseket, amelyek megszületéséhez, sõt már elõzetesen a csoportba szervezõdéshez is szükségesek. Ez a tágabb összefüggés azonban nem hatálytalanítja a csoportok valóságos megfogható és leírható funkcióját. Gondolatmenetünk e pontján azon ban, oszlatandó a rossz beidegzettségeket, célszerû egy, meglehet talán szokatlan terminust bevezetni. A kapcsolatháló ugyanis nemcsak az, ami nek a hét köznapi tapasztalat fölfogja, azaz nem csak az élõ, va lóságos emberek kapcsolata, hálója. A kapcsolatháló alapformája, amely közelinek is nevezhetõ, per sze csak ugyan a va lóságos, élõ emberek alkotta network. Ám ez a reláció kiegészül egy közvetett és távoli kapcsolathálóval, amely már nem élõ, valóságos emberek közvetlen viszonya, érintkezési rendszere. Ez a jobb híján távolinak nevezhetõ network minden el lenkezõ látszat ellenére mégis valóságos network, hiszen bár az én számára ez esetben már nem az élõ, va lóságos ember jelenti az érint kezési lehetõséget, hanem csak mûve, de a tõle távol lévõ ember legfontosabb funkciója, mentális reprezentációinak személyétõl már elvált, szö veggé lett, de nyomtatásban, elektronikus formában vagy más módon elérhetõ eredménye mégis valóságos viszonyba kerül az én-nel. Az így lét rejövõ összefüggés persze nem szûkíthetõ le arra a va lamire, amit egyes elméletek nyelvi megelõzöttségként tartanak számon. Az olvasó ugyanis, aki ol va só ként is a sa ját networkje kö zépponti figurájaként értelmezhetõ, nem a szöveguniverzum valamilyen formában már tárolt tel jes, föl halmozódott készletével kerül közvetlen érintkezésbe, hanem csak bizonyos szerzõk bi zonyos szövegeivel: a szöveguniverzum egészéhez mér ten csak egy na gyon kicsike kis szövegvilággal. S ez a gya korlatban megvalósuló szelekció a véletlenek-esetlegességek, illetve a tudatos megfontolások ugyanolyan kombinációjáról árulkodik, mint a személyes, közvetlen, kö zeli kapcsolatháló kialakulása is. Véletlenszerû tájékozódás és sok-sok, végeredményben terméketlen, eredménytelen kontakt után a fon tosként és/vagy érdekesként vélelmezett szerzõk szövegeivel tartom a kapcsolatot. Az õ könyveiket veszem meg, az õ folyóiratközleményeiket kísérem figyelemmel, sõt olykor a velük kapcsolatos, rájuk vonatkozó másodlagos szövegeket érdemesítem olvasásra úgy, ahogy az élõ emberekkel, kapcsolathálóm tagjaival is teszem. Ez a tá voli, csupán a szövegekkel való viszonyra korlátozódó network a maga testetlenségében már a modern kor szük ség sze rû s figyelmen kívül nem hagyható fejleménye: a világ fi zikai tá volságokat legyõzõ kitágulásának (azaz fokozott mér tékû birtokbavételének) eredménye. Mert amíg a premodern vi lágban jórészt csak a közeli, azaz ember s ember közötti közvetlen érintkezés networkjeinek lehetõsé ge volt adott, a mo dern kor új tech nikai lehetõségei (s a kapitalizmus dinamikájából adódó új igényei) meg teremtették a közvetlenül elérhetõn túli kapcsolódás gyakorlati lehetõségét is igaz, csupán re dukált és személytelenített for má ban. S ez az új ös szefüggés annyiban is a network lényegi jegyeit mutatja, hogy immár nem csak én érek el másokat (a mások szö ve ge it), de õk is el érhetnek engem: a köz vetítések technikai-mediális rendszere immár létrejött. Sõt, ma már az is el mondható, a köze li és a tá voli, a köz vet len és a köz vetett network bizonyos, speciális esetekben akár fedhe ti is egy mást. Ma már nem kü lönleges rit kaság, ha bizonyos ismerõseimmel személyesen nem, vagy alig-alig ta lálkozom, hiszen ezer kilométerek vá lasz ta nak el ben nün ket egy más tól, de a tech ni ka se gítsé gé vel (pos ta, internet stb.) még is re a li zál ha tó a kapcso lat. Pon to sab ban: a kap cso lat egy re du kált vál to za ta, amely azon ban re du kált sá ga el le né re is le he tõ vé te szi a ta pasz ta la tok és vé le ke dé sek ára mol ta tá sát, leg följebb a nonverbális me ta kom mu ni ká ció, ez a mé lyen em be ri s ugyan ak kor meg le põ en ha té kony le he tõ ség vész el, vagy szû kül le. S a tá voli, közvetett és személytelen network fogalmának bevezetése egyáltalán nem csak a technika függvénye. Lehetõsége magában a kapcsolatok elvi rendszerében is ben ne van. A va ló di élet ben ugyan is az a network, amelyik a személy ese tünk ben az író kö rül föl épül, s amely nek ér telemszerûen õ a középpontja, nem az egyedüli s kizárólagos network, amellyel az elem zésnek számolnia kell. Az irodal mi élet ha ez út tal csak az iro dalomról beszélünk voltaképpen maga is a kapcsolathálók laza hálózata. Sok kis network egymás mellett. Ezek az egyé ni networkök, ha jól meg figyeljük õket, bizonyos pontokon s bizonyos személyeken keresztül érintkeznek egymással: az egyén, a maga kap csolathálójának középpontja így valamiképpen tud a többi rõl is. Má sik, kü lön kér dés, hogy ez a tu dás men nyire pontos és részletes. Az egyén ben mi lyen kép pé áll ez ös sze a töb bi network tagjairól, s magukról a háló za tok ról, s az, amit az egyén tud, mi kép pen épül be sa ját vi lága megkonstruálásába? Az iro dalmi hálózatok szociológiájának megértése szempontjából azonban e kérdések megválaszolásának elõföltétele az át járók felderítése. Az egyes networkök valódi hálózattá szervezõdésének föltétele ugyanis azoknak a sze replõknek a hálózatban való jelenléte, akik két vagy több kis networkbe egy aránt be letartoznak, s így sajátos áteresztõpontként, személyes közvetítõként funkci o nál nak e networkök kö zött. Ezek a nagy há lózaton belül csomópontokat alkotnak, s nagyrészt az õ áteresztõ- ké pességükön, személyes kvalitásaikon múlik, hogy az egyik network mi képpen érintkezik a másikkal, s az így érint ke zõ networkök a ma guk számára milyenként konstruálják meg a másikat. 4 A kapcsolatháló szerkezeténél lényegesen bonyolultabb mediális funk ciójának textuális dimenziója. Ebben az ös szefüggésben kell ugyanis szá mot ad nunk ar ról, hogy a kap csolatháló miképpen áramoltatja a tapasztalatokat és vé lekedéseket, s ez az áramoltatás milyen, tárgyilag is meg ragadható és leírható következményeket von maga után. A min ket itt ér deklõ folyamat, a testetlen intertextualitáshoz vi szonyítva, már lényegesen gazdagabb tartalmú és bonyolultabb szerkezetû. A szöveg esetlegesen is mert (s eset legesen ismerhetõ) pretextusaival való testetlen kombinatorika ugyanis nemcsak a valóságos, élõ hor dozót hagyja figyelmen kívül, de azokat a nonverbális, metakommunikatív ös szefüggéseket is, amelyek 47

50 a va lóságos élet textualizációját mindenkor kísérik, sõt irányítják és alakít ják is, s így a va lóságos, történetileg változó hordozó beléptetése föltétlenül összetettebb és nehezebben kezelhetõ megismerendõ folyamatot tételez, mint ami vel az intertextualitás ku tatása foglalkozik. Voltaképpen, ha jól belegondolunk, azt kell mondanunk, az intertextualitás egész rend sze re (sõt pusz ta le hetõsége is) a kapcsolatháló mediális funkcióján épül föl. S nem csak azért, mert az em ber, megszületésétõl fogva, egy ilyen há lózat részese, de s mindenekelõtt azért, mert ez a há lózat építi föl mindazt, ami a hermeneutika által elvontan fölfogott szövegeknek a valóságos összjátékához elengedhetetlenül szükséges: az én-t, a nyelvet, a hagyományt és a kultúrát. Ezek nél kül nincs, s nem is lehet szöveg, ezek viszont az én és a másik típusú relációk egyre gazdagodó táguló koncentrikus körökként értelmezhetõ eredményei. A kez det, s az egész mediális funk ciójú hálózat alapmodellje az újszü lött és az any ja vi szonya. Ennek a viszonynak a kül sõ, szociológiai vetülete ma már megfelelõen átlátott; belsõ, minden további fejleményt meghatározó di menziója azonban a mélylélektani tapasztalatle írások és spe ku lá ci ók vi lá gá ba visz. Így azt, hogy mi törté nik ilyen kor az új szü lött ben, ne héz, sõt szin te le he tetlen meg bíz ha tó pon tos ság gal le ír ni. A kü lön bö zõ mai, posztfreudista irány za tok ér tel me zé si kí sér le tei azonban sok fé le es he tõ sé get vil lan ta nak föl saj nos, az igazol ha tó ság meg kí ván ha tó mér té ke nél kül. Ám né hány do log már így is nagy va ló szí nû ség gel ál lít ha tó. Min denek elõtt: az anya cse cse mõ-vi szony egy sa já tos duálunióként fog ha tó föl. Az az, két már el kü lö nült testben egy még igen ma gas fo kú egy ség, ös sze tar to zás ál la pít ha tó meg. S nem csak azért, mert a cse cse mõ volta kép pen ma ga is az anya tes té bõl kü lö nül el, és sa ját kü lön út já ra an nak ge ne ti kai és bi o ló gi ai ál lo má nyá val in dul meg. A kö zös ge ne ti kai és bi o ló gi ai moz za na tok meg lé té nél is fon to sabb (már az eset ben, ha egy ál ta lán le het sé ges sor ren di sé get meg ál la pí ta ni!) az anya és a tõ le fo ko za to san el kü lö nü lõ, önál ló su ló, de so ká ig szinte tel je sen az anyá ra utalt, csak õt apercipiáló cse cse mõ va ló sá gos, konk rét vi szo nya. E vi szony egyik fon tos fá zi sa az ún. tü kör stá di um (ez a 6. és 18. hó nap kö zöt ti élet sza kasz), amely nek ered mé nye az anyá tól már mentá li san is el kü lö nü lõ cse cse mõ új én-konst ruk ci ó jának ki kép zõ dé se, az én meg szü le té se. Hogy pon tosan ho gyan bon ta ko zik ki ez a fo lya mat az anya és gyerme ke kö zött, lét re hoz va a gyer mek sa ját én-konst ruk ci ó- ját, nagy és bo nyo lult kér dés. Meg vá la szo lá sa a mély lélek tan meg-meg úju ló erõ fe szí té se i nek ered mé nye le het, de saj nos jó részt csak vis sza kö vet kez tet ni le het rá. Az azon ban a leg óva to sabb meg kö ze lí tést ér vé nye sít ve is ál lít ha tó, hogy az új én-konst ruk ció, amely az anyától fo ko za to san el vál va, mind job ban be le ke rül a vi lág va ló sá gos fo lya ma ta i ba, rész ben az em be ri faj adott sága i ra és a konk rét ge ne ti kai örök ség re (a szü lõk bi o lógi ai ado má nyá ra) megy vis sza, rész ben de egy ál ta lán nem el ha nya gol ha tó mér ték ben az anyá hoz va ló konkrét, kül sõ leg is de ter mi nált vi szony nak az ered mé nye. S a ki ala ku ló én-konst ruk ció mi lyen sé ge nagy mér ték ben at tól függ, hogy ez a vi szony a ma ga tör té ne ti konk rétsá gá ban ho gyan ala kul. Az anyá tól el kü lö nü lõ új énkonst ruk ció ki ala ku lá sa, per sze, át la gos, nor mál esetben is traumatikus fo lya mat, s ek ko ri tör té ne te egész élet re meg ha tá roz za az én-konst ruk ció hor do zó já nak lel ki ház tar tá sát. Az e fo lya mat ban ki ala ku ló za va rok pe dig, bár a konk rét ös sze füg gé se ket ne héz sza ba to san le ír ni, mes sze me nõ en meg ter he lik az én esé lye it. A törté net írói ne héz ség e té ren ab ban van, hogy az énalakító za va rok ra iga zá ból csak egy ké sõb bi (már do ku mentált) em be ri ál la pot ból le het vis sza kö vet kez tet ni, s ez a vis sza kö vet kez te tés csak egy ak tu á lis, ám fö löt tébb bi zony ta lan és min den kép pen spe ku la tív ér tel me zé si mátrix fé nyé ben vé gez he tõ el. A tör té net író te hát itt rá van utal va a mély lé lek tan kü lön bö zõ is ko lá i ra, ér tel mezé si aján la ta i ra. De s ez a lé nyeg e fo lya mat za varai, kö vet kez mé nyei még is csak meg fog ha tók, és legalább is hoz zá ve tõ le ge sen le ír ha tók. Bár mily in go ványos is ez a te rü let, má ra az írók és más mû vé szek retros pek tív mély lé lek ta ni vizs gá la ta már fi gye lem re méltó ered mé nye ket tud föl mu tat ni. Mind ez pe dig azért fontos szá munk ra, mert az én-konst ruk ció ma ga is óha tat lanul textualizálódik. A sé rü lé sek, s az eze ket el len sú lyozó fan tá zia mun ka, sõt az egész úgy ne ve zett elaboráció a meg kép zõ dött én-konst ruk ció bá zi sán, az én re jel lemzõ men tá lis rep re zen tá ci ók ala kí tó já vá vá lik. Az anya és a cse cse mõ kap cso la ta te hát min den to váb bi network alap ja ként nyil vá nul meg. Az, ami a hermeneutika szá mára alakzat és figura, a valóságban csupán egy lelki di namika másodlagos megnyilvánulása, textualizálódása. Mindez érthetõ is, ha tudjuk, hogy az én-konst rukció, amely lát tuk az anya cse csemõje általi percepciójának továbbépítése, transzformálása, szoros kapcsolatot mutat a nyelv vel, a sa ját nyelv vel. En nek az ös szefüggésnek az egyik szimp tomatikus megfogalmazása a Lacané, aki szerint a tudattalan úgy strukturálódik, mint a nyelv, ami nek in ver ze is igaz: a nyelv úgy struk turálódik, mint a tudattalan. E tézis Kristeva-i kri tikája, persze, ezt a fölfogást re duktív leegyszerûsítésnek tartja. Azt hangsúlyozza, hogy, sze rin te, Lacan nem vesz tu domást a nyelv-elõttirõl, a test ál tal ki adott je lek rõl, va gyis a test és tu dattalan együttesérõl. Ám ez a kritika éppen a szempontunkból fontos lacani alapintenciót erõsíti, s a freudi tudattalannak a nyelv fe lé va ló ki nyitását szorgalmazza. Magyarán, s szempontunkból ez a lényeges, a nyelvileg létrejövõ reprezentációk ahogy már Freud is tud ta lé nyegük szerint heterogének. A nyelv, amely történik, mint alrendszer, egyszerre fizikai és pszichikai, s fontos szerepe, hogy a gondolati folyamatokat az érzékelési folyamatokkal egy szintre hozza. Ezt az teszi le hetõvé, hogy, ha topikai szempontból írjuk le, a tudat ta lan és a tudatelõttes kö zött helyezkedik el, s így általa a belsõ dolgok külsõvé válhatnak (ezért lel hetünk benne valódi élményekre!); ugyanakkor a kép zelt dol gokat is valósnak tudja mondani. Nem csak egy szerû verbális reprezentációról van tehát szó, hanem egy általánosabb folyamatról. Egy olyan folyamatról, amelyet Freud a legfõbb em beri lényeg -nek mondott, Kristeva pedig signifiance-nak, s ezt az em ber a vallás, az erkölcs, a mû vé szet és a tár sadalmi lét szintjén az identifikáció, az idealizáció és a szublimáció aktusaiban hoz za lét re. Va gyis: az én-konst ruk ció és a sze mélyes nyelv kiképzõdésének összetartozó történéseiben egy ontológia alapszerkezete rejlik. S bennük a (külsõ) tár sa da lom, a test és a tu dat sa játos, minden továbbit meghatározó összjátéka és nyel vi ki fejezõdése alapozódik meg. 48

51 Az én-konst ruk ció és a nyelv ilyes féle összetartozásának té telezését egy régi vá gású irodalomtörténész, persze, hajlamos elméleti spekulációnak tartani s bizonyos mérté kig iga za is van. Ám a nyelv posztfreudiánus ér telmezése teljesen mégsem spórolható meg, hiszen bi zonyos, hogy a nyelv, mint olyan, az iro dalomtörténet-írás egyik központi fenoménja. Az irodalmi mû: nyelvi mû alkotás, következésképpen minden, ami valóságos viszonyban van ve le, el választhatatlan a nyelvtõl at tól a nyelv tõl, amely a mû szö ve te, s amely az al kotó legjellemzõbb sajátja. S a mé diumként fölfogott kapcsolatháló mûködésének az egyik el sõ ered mé nye az, hogy mely nyelv lesz a sa játunké; hogy angolul, németül, oroszul vagy éppen ma gyarul nyi lat koz zunk-e meg, sõt az is, hogy ezen be lül me lyik az az an gol, né met, orosz vagy ma gyar nyelv, amely számunkra és általunk éppen realizálódik. (A nyelvnek a személyes networktõl való füg gé sét ma ga a nyelv is el ismeri, amikor például anyanyelvrõl be szél, vi lágosan megjelölve a sze mélyes nyelv forrását.) Az persze még viszonylag egyszerû esete a folyamatnak, amelyet Móra Ferenc példájával szemléltethetünk, õ ugyanis azt mondta, hogy nyelvét szülõvárosának, Kiskunfélegyházának köszönheti. Vallomása kétségkívül pontos. Ignotus vagy Déry Ti bor ma gyar nyel ve már bo nyolultabb fejlemény. Az õ anyanyelvük ugyanis valójában a német volt, a ma gyart csak má sodlagosan sajátították el, és az édesanyjuktól átvett német nyelv világnézete valamiképpen, áttételek sorozatán keresztül befolyásolta az arra rá épülõ, azt transzformáló és korrigáló másodlagos nyelvet, a magyart is amely azon ban al kotói nyelvvé vált. Márpedig e két nyelv bo nyolult viszonya az alkotásra (is) használt nyelvben szükségképpen megjelenik. S ez a másodlagos nyelv, mint szin tetikus nyelvi fenomén az én olyan mélyrétegeirõl is árulkodik, amelyek irodalmilag is fontosak, ám a ha gyományos filológia eszközeivel nehezen értelmezhetõk. Ám, is mé tel jük meg, ma ga az ös szefüggés nehezen tagadható, s mint realitás, értelmezése a filológia számára is fel adatként nyilvánul meg. A nyelv ter mészetesen maga is médium. Úgy közvetít, hogy eköz ben ala kít ja, a nyelv sa ját vi lágnézete szerint kódolja a benne to vábbított információt. A nyelvnek ez az alap vetõ jelentõségû, sajátos funkciója szerencsére a kognitív nyelvészet eredményei felõl jól értelmezhetõ, s így hoz závetõlegesen megadható az a nyelvi szer kezet is, amely az író mû ködése során jön létre, s amely a poétikai alakzatokat is prefigurálja. Hogy itt megint egy mélyebb, az emberek közötti kapcsolatból kifejlõdõ fenomén rõl van szó, mu tat ja az a tény, hogy ma ga a kog nitív nyelvészet is a generatív nyelvészet kritikájaként született meg a nyel vi folyamatok pszichikus valóságának tudomásulvétele során. A nyelv kognitivista föl fogása jól demonstrálja azt a szempontot, amelyet más oldalról indulva ez a gondolatmenet is relevánsnak tart. Ahogy Banczerowski írja: A kognitivisták sze rint a nyelv nem füg getlen és nem autonóm, mivel az emberi megismerés folyamatának közvetlen tükrözõdése, és így csak mint az emberi ész általános struktúrájának integráns aspektusa kutatható és elemezhetõ. Ebben az értelemben a nyelvkutatás azonos a meg ismerés általános folyamatainak a kutatásával. Ezek a fo lyamatok összefüggésben vannak nemcsak az emberi ész meg ismerési képességeivel, hanem pszichológiai, valamint kultúr- és társadalmi tényezõivel egyaránt. Az a föl ismerés pedig, amely ehhez kap csolódik és George Lakoff nevéhez köthetõ, az irodalomértés szempontjából is alap vetõ: a metafora a természetes nyelv funkcionálásá nak egyik alap ve tõ mód ja. A kognitivisták azt vall ják, hogy a me tafora tükrözi az ember meg ismerési, valamint gondolkodási folyamatait, és minden nyelv használó a metaforák segítségével kommunikál. E fölfogás a network-kutatás számára nemcsak azért figyelemre méltó, mert tisz teletre méltó realizmussal elismeri, hogy a nyelv kon tex tu sa nem más, mint ma ga a vi lág, ha nem azért is, mert sa ját el sõdleges feladatának a természetes nyelv metaforikájának a le írását tartja, fölismerve, hogy ez a metaforika befolyásolja a nyelvhasználók világlátásának módját. Sõt azt is ki mondja, egyenesen nyelvi világkép -rõl beszélhetünk. S hozzátehetjük: nyelvi szempontból a jelentõs író teljesítménye voltaképpen nem is más, mint en nek a metaforizációs fo lyamatnak az egyéniesítése, hatásfokának megemelése. Az író leg fontosabb teljesítménye, nyelve tehát szorosan vett nyelvi szem pont ból is a sze mélyes network által determinált egyéni adottság és teljesítmény. Adottság, mert em beri viszonylatokból adódik, s teljesítmény, mert ezek nek a vi szonylatoknak egyedi, e fokon már csak rá jel lem zõ konk rét va ri á ci ó ja. A de ter mi nált én önkifejezõdése. A nyelv ugyanakkor irodalomszociológiai szempont ból az iro dalom legfontosabb alaphagyománya is. Hagyományszerûen adódik át, s mint ilyen hogy komplikáltabb legyen a dolog, ma ga is egy önál lósodó, másodlagos médium. A hagyományszerûség abból fakad, hogy az egyé ni nyelv ki alakulása is alapjában véve a környezetbõl való öntudatlan átvétel, s mint minden ha gyomány, a nyelv is ural ja a ha gyományban részesülõket. A hagyományba tartozónak fölhasználható nyelvi készlet áll rendelkezésére (az egy nyelvet be szélõk egész fölhalmozódott nyelvi potenciálja: szótár, grammatika stb.), s ez a kész let, amely hez az egyén min dig egyé ni kap csolódáso kon ke resz tül jut el, csak egyénspecifikusan, az az csak részlegesen aktivizálódik általa. Ám amíg ez az alapvetõ jelentõségû hagyomány eleven, addig meghatározza nyelvi vá lasztási lehetõségeimet és opcióimat. A hagyományban, így a nyel vi ha gyományban való mozgás is természetesen nem zárja ki az egyén ak tivitását, sõt elõföltételezi azt: egyé ni ak tivitás nélkül nincs élõ nyelvi ha gyomány sem. S mind ezen nem vál toz tat az sem, hogy mint volt már ró la szó egy szû kebb ér telemben, a kapcsolathálóban meg testesülõ mediális rendszeren belül a nyelv maga is egy származékos médium, egy önállósodó, sõt mármár füg getlennek látszó alrendszer. Azaz olyan médium, amely az ön magába önelvûségébe záródó irodalomértés horizontján belül a legfõbb, leg fontosabb médiumnak mu tat ko zik. S hogy ez a ref lektálatlanul maradó önállóság mily erõs, mi sem mu tatja jobban, minthogy a mindennapi irodalomértelmezõi munkában manapság magára a nyelv re szokás redukálni azokat a folyamatokat, amelyeket az iro dalmi történésben relevánsaknak tekintenek. A kapcsolatháló, mediális funkciójából adódóan, természetesen nemcsak a nyelvbe, ha nem szá mos más ha gyományba is belekapcsolja az írót. Ezeknek a ha gyományoknak a taxatív föl sorolása gyakorlatilag lehetetlen, sõt talán fölösleges is, hiszen a lehetséges tradíciók köre egyénileg változó, összességében pedig végtelen. Bizonyos családi eredetû gasztronómiai hagyomány tól, pl. a pör költ 49

52 vagy a töltöttkáposzta ked velésétõl (vagy éppen el utasításától) a po litikai mezõt is tagoló politikai tradíciókig terjed a ha gyományok íve, amelyekbe az egyén belekapcsolódik s értelemszerûen a speciálisan irodalmi tradíciók is itt veendõk számba. Mindig konkrét, s az adott íróra egyé nileg jel lem zõ azon ban, hogy az adott tör téneti szituációban elvileg rendelkezésre álló hagyományhalmazból mi és miért válik aktuálissá, illetve lesz az egyén számára irrele váns; s az is, hogy az ak tualizált hagyományok milyen kombinációt alkotnak. Maga ez az egyénre jel lemzõ kombináció, bár egyénileg változó, mindig heterogén jellegû: az egyes rész tradíciók integrálója végsõ soron maga a személyiség, amelyik választásait a legkülönbözõbb területeken, nagyon sokféleképpen képes érvényre juttatni. A hagyományba való belekapcsolódás motiválója azonban végsõ soron tudattalan mozzanat, s csak kevésbé tudatos, absztrakt intellektuális megfontolás. Az egyénre jel lemzõ hagyománykombináció a külvilággal való érintkezés folytán ma ga irá nyít ja az egyént. A ha gyomány ereje, szabad érvényesülése éppen ebbõl az át nem látottságból, föl nem ismertségbõl fakad. A hagyomány, amelyet már át látok, elveszti fölöttem a hatalmát, formálissá lesz, kiürül. Az ed dig mon dottakban, implicite, az is benne van, hogy a kapcsolatháló egy kultúrába is belekapcsolja az egyént, így az írót is. A ha gyományoknak az a kombináci ó ja, amely az adott egyén re jel lemzõ, bármilyen laza és heterogén is, egy összefüggõ, sajátos szerkezetû kultúra szövetét alkotja, egy tagolható kontinuumot, amely tükre a vi lágnak és vezérlõje az egyénnek. A kultúrakutatásnak (tör téneti vetületben: a mûvelõdéstörténet-írásnak) ez az összefüggésrend adja a tulajdonképpeni tárgyát. Mindaz a szem pont és meg közelítés, ami e disciplínákban föl szokott merülni, ide vonha tó, itt rekapitulálható a jól bejáratott, hagyományos megközelítésektõl az újabb, úgynevezett korszerû megfontolásokig. E lehetõségek demonstrálása már csak egy konkrét író tör téneti szempontú, monografikus bemutatásával lenne megvalósítható. Az il lusztráló példálódzás itt már elfogadhatatlanul leegyszerûsítõ volna. Így itt csak néhány, mindenképpen megemlítendõ összefüggés rögzítésére kerülhet sor. 1. A kul tú ra, amely a ma ga tel jességében a kifejlett biológiai és társadalmi lény sajátja, ontológiailag rétegzett en ti tás. De az egyén nek a kap csolathálóba való belehelyezettsége ezt az entitást messzemenõen meghatározza több szin ten is. Közvetlenül az ak tuális kapcsolathálóval való érintkezés határozza meg, közvetve pedig azok az elõ zetes interakciók, amelyeknek eredményeként a kultúra rendszeralkotó komponensei elõzetesen már önállósulhattak. Ez utóbbiak (én-konstrukció, nyelv, hagyományok) viszonylagos autonómiával rendelkeznek, belsõleg is strukturáltak és kifelé viszonylag szilárdak: megkülönböztethetõk. A kultúra dinamikájában önálló erõközpontokat alkotnak, pontosabban ilyenként mûködnek. A kapcsolathálónak ez a kettõs je lenléte, tudniillik az, hogy nemcsak közvetlenül, aktuálisan vesz részt a kultúra alakításában, hanem mintegy elõzetesen, fölhalmozódottan is, az ak tuális lehetõségeket messzemenõen meghatározza. A kapcsolatháló mint médium így, bár valóban a tapasztalatok és vélekedések áramoltatója, nem egyszerûsíthetõ le a szimp la át adás/átvétel aktusára. Az aktuális érintkezés nem ga rantálja automatikusan, hogy az érintkezés során az át vé tel meg is tör té nik, sõt, ha az át vétel bekövetkezik is, ak kor sem egy az egy ben, tisz tán és ma radéktalanul történik meg. Miért? Az ok vi szonylag egyszerû. Az aktuális kapcsolatháló, mely az egyén számára részben mint kül sõ adott ság, mint a tár sadalom érzékelésének egyéni tapasztalata jelenik meg, részben s min dig csak rész ben mint inspiratív im pulzus, mindig egy bináris logika szerint ér telmezõdik: elfogadható és elutasítható, korlátozó és ins pi rá ló stb., stb. De en nél is fon to sabb, hogy az elõ zetes, föl halmozódott interakciók eredményei, önállósulván, részleges autonómiára téve szert, mindegyik kü lön-külön is szûrõként mûködik, saját rendszerigénnyel, saját kóddal. Az én-konst rukció ösztön- és vágykésztetései, kapacitá sa, a nyelv jel lege és teherbírása, a hagyományok belsõleg is ta golt gaz dag összefüggésrendszere mind-mind speciális igényekkel fordul a kínálkozó lehetõség felé. Azaz: az át vétel mindig egyéni s egyedi. 2. A kultúra egyéni változatának kialakulása szempontjából fontos mozzanat, hogy az egyént érõ impulzusok, amelyeket a változó-alakuló kapcsolatháló közvetít feléje, két félék: szövegszerûek és/vagy a társadalom nonverbális, ám ki következtethetõ s egyénileg is értelmezhetõ jelzései. S a mindennapi gyakorlatban e kettõ több nyire össze is fonódik, átjárják egymást. Ezt az összefüggést, bár evi dens, cél sze rû konk rét pél dá val is ér zé kel tet ni. Hal lom (mert el me sé lik ne kem), hogy xy-t, kol lé gán kat ki rúg ták ál lá sá ból. Ez, fe lü le te sen szem lél ve, egy szimpla nar ra tív ese mény. A hely zet még sem ilyen egy szerû. El jut ugyan is hoz zám eköz ben a me sé lõ, a hír ho zó me ta kom mu ni ká ci ó ja is, lá tom fé lel mét, ame lyet be lõle a hír ki vál tott, s így az ese mény tör té ne ten túl ér zé kelem az ese mény men tá lis kö vet kez mé nye it s szo ci o lógi ai lé nye gét: kí mé let len sé gét. A konk rét nar ra tív szöveg, a tör té net és az az zal ös sze füg gõ metakommunikatív jel zés egy mást ki egé szí tõ és erõ sí tõ ta pasz ta lat tá szer ve zõ dik. Az, hogy ez az egyé ni vé vált ta pasz ta lat egy kö vet ke zõ fá zis ban már ma ga is el me sél he tõ, az az a metakommunikatív jel zés is textualizálódik, nem te szi a két fé le im pul zus meg kü lön böz te té sét fö lös le ges sé. Az adott eset ben ugyan is nem pusz tán a narráció, a szöveg, ha nem ma ga az ese mény s az ese mény ki vál totta lel ki tör té nés az, ami a ta pasz ta lat föl ve võ je szá má ra ha tá sos, s ami dön tõ en meg ha tá roz za a ta pasz ta la tot. S eb ben a di men zi ó ban ér he tõ tet ten az a mód, ahogy az én föl dol goz za a ma ga szá má ra a má sok kal meg tör tén teket, s az ide gen tör té net a sze mé lyes ta pasz ta lat stá tusá ra emel ke dik. 3. A mé di um ként funk ci o ná ló kap cso lat há ló sze re pének fon tos ös sze füg gé se i re vet fényt J. Lotman sze manti kai kul tú ra-kon cep ci ó ja. Föl fo gá sa szá munk ra nemcsak azért ér de kes, mert Lotman alap prob lé má ja ép pen az, hogy mi kor vá lik el ke rül he tet len né az»én«-tudat al ko tó to vább fej lesz té sé hez a má sik»én«-nel va ló kapcso lat fel vé tel, ha nem azért is, mert a kre a tív moz zana tot, amely az új szö ve get ered mé nye zi, a fel adó és a cím zett kód ja i nak kü lönb sé gé hez kö ti. Az az, az al ko tó gon dol ko dá si me cha niz mus lé nye gét az én és a má sik sze mi o ti kai sze mé lyi sé gé nek egy be nem esésé ben le li meg. De mi ma gya ráz za ezt a pa ra dox nak tet szõ hely zetet? Az in for má ció tö ké le tes át vi tel éhez a fel adó és a cím zett kód ja i nak tö ké le tes azo nos sá ga szük sé ges. Máskép pen azt, amit át ve szünk, ros szul de kó dol juk. Ám ha fi gyel men kí vül hagy juk a mes ter sé ges nyel ve ken tör té nõ in for má ció-át adást, ak kor a fel adó és a cím zett 50

53 kód ja i nak tö ké le tes azo nos sá ga szin te tel je sen va ló színût len. A de kó do lás va la mi lyen mér té kig min dig el tér a kó do lás tól is me re tes Ka rin thy ne ve ze tes de monst ráci ó ja az oda-vis sza for dí tá sok lán co la tá ról, ami kor minden újabb for dí tás újabb szö ve ge ket pro du kál. Ez, ha job ban be le gon do lunk, ter mé sze tes is. Bár mily kódrend szer több szin tû, bo nyo lult hi e rar chi át al kot, melybe nem csak az ál ta lá nos alkódok, de a rész-, cso portés a ki mon dot tan in di vi du á lis kó dok is be le tar toz nak. A sze mi o ti kai sze mé lyi sé get a kó do lá si szin tek bo nyolult ös szes sé ge al kot ja, fel ölel ve az em lé ke zet tel jes tar to má nyát, s ily mó don az in tel lek tu á lis»tanulási szisztéma«ta pasz ta la ti bá zi sát is. Kö vet ke zés kép pen ah hoz, hogy az A1 ál tal köz ve tí tett T-t A2 hi ány ta lanul és vál toz ta tás nél kül de kó dol ja, el en ged he tet len, hogy A1 és A2 sze mi o ti kai ér te lem ben egy sze mé lyisé get al kos son. Ám ez a föl té tel a modernitás vi szonyai kö ze pet te gya kor la ti lag egy re ke vés bé tel je sül: a kul tú ra egész fej lõ dé se a sze mé lyi ség szer ke ze té nek mind bo nyo lul tab bá vá lá sát és az in for má ció kó do lásá ra szol gá ló me cha niz mu sa i nak in di vi du a li zá ló dá sát hoz ta ma gá val. Az az, a tár sa dal mi kom mu ni ká ció ne héz sé gei [ ] az egyén bel sõ sze mi o ti kai struk tú rá jának mind na gyobb mér vû in di vi du a li zá ló dá sá val füg genek ös sze. Ugyan ak kor [a] kul tu rá lis fej lõ dés so rán fo lya ma to san bo nyo lul tab bá vá lik a köz le mény sze mio ti kai struk tú rá ja is, s ez szin tén ne he zí ti az egy ér telmû meg ér tést. Így, bár ele mi ér dek a köl csö nös meg értés, a modernitás di na mi ká ja ezt fö löt tébb meg ne he zí ti. Sõt, ál ta lá no sít va, mai táv lat ból, akár az is ki mond ható, hogy a kul tú ra egész tör té ne te [ ] ar ról gyõz meg min ket, hogy kó dok in di vi du a li zá ló dá sa leg alább olyan ak tív és fo lya ma tos je len ség, mint ge ne ra li zá ló dá sá nak ten den ci á ja és igé nye. A kulcs szó eb ben az ös sze füg gés ben alig ha nem a kó dok in di vi du a li zá ló dá sa. En nek a trend nek pe dig mes sze me nõ kö vet kez mé nyei van nak. Tör té ne ti leg az egy más ra le for dít ha tat lan nyel vek for dí tá sá nak prob lé má ja ke rül elõ tér be. A két faj ta szisz té ma al kotó ele mei [ilyen kor] nem lesz nek egy ér tel mû en megfe lel tet he tõk egy más nak. Még is a tör té nel mi leg spontán vagy bi zo nyos erõ fe szí té sek ered mé nye ként lét rejö võ kul tu rá lis kon ven ci ók rend sze ré ben e két nyelvi szisz té ma kö zött fel té te les ek vi va len cia ala kul ki. Az ilyes fé le ese te ket a va lós kul tu rá lis fo lya ma tokban tör vény sze rû és kö vet ke ze te sen is mét lõ dõ je lensé gek nek te kint het jük. Min den faj ta mû faj ok kö zöt ti kon tak tus (így pl. az el be szé lõ mû vek köz is mert filmadap tá ci ói) e tör vény sze rû ség spe ci á lis meg va ló su lási for má já nak te kint he tõ. Ez az ek vi va len cia azonban, mint lát tuk, csak föl té te les, s a kó dok in di vi dua li zá ló dá sa a kul tu rá lis kon ven ci ók rend sze ré nek ki ala ku lá sa és sta bi li zá ló dá sa el len hat. Ugyan ak kor, egy má sik ös sze füg gés ben, ez a trend to váb bi új szöve gek ge ne rá ló já vá is vá lik. Ezt az al ko tá si fo lya matot sze mi o ti kai szem pont ból már Ka rin thy és Lotman kö zös, bár egy más tól füg get le nül meg szü le tõ föl is meré se de monst rál ja a leg job ban, a le for dí tott szö veg vissza for dí tá sá ról. [A]mennyiben el vé gez nénk a vis szafor dí tást, ki de rül ne, egyet len eset ben sem kap nánk meg az ere de ti szö ve get. Ilyen ese tek ben új szö veg létre jöt té rõl kell be szél nünk. Te hát a for dí tás nem adekvát, fel té te les ek vi va len ci á ra épü lõ me cha niz mu sa új szö ve gek lét re ho zá sát te szi le he tõ vé, va gyis al ko tó gon dol ko dá si me cha niz mus nak te kint he tõ. Az ér tés mint fél reértés elve, persze, lehet ugyan tetszetõs, gyakorlata pedig kreatív (a posztmodern irodalom er re az ös szefüggésre játszik rá), veszélyei azonban nyil ván va ló ak. A szö veg sok szo ro zás egy pon ton túl már a kaotikum ki vál tó ja: olyan erény, ami ön maga ellentétébe for dul. Ez a ve szély azon ban, bár ma napság már egyre sú lyo sabb, nem ha tálytalanítja a heterogén elemek kölcsön ha tá sá nak je len tõ sé gét. A kap cso lat há ló pe dig egyszerre alapja és kiváltója az úgynevezett identikus közlemények átadásának/átvételének is (ez két azonos szemiotikai személyiség között zajlik le), s a félreértés-elvû, kreatív jellegû gondolkodási mechanizmusoknak is. Ám az, hogy az az ér zé keny egyen súly, mely e két kü lönbözõ típusú kommunikáció között optimális esetben kialakul, ne bo rul jon föl, ne vál jon sze miotikai káosszá, az döntõen a kül sõ (érint kezési) viszonyok és folyamatok jellegétõl és dinamikájától függ. Ez az ös sze füg gés megint a kap cso lat há ló mi lyen sé gének fon tos sá gá ra hív ja föl a fi gyel met. Lotman né ze te i nek re ka pi tu lá lá sá ból két do log kü lönö sen fon tos a kap cso lat há ló mediális mû kö dé sé nek meg ér té sé hez. (1.) Mi vel a két kü lön bö zõ sze mi o tikai sze mé lyi ség kö zöt ti kom mu ni ká ció ered mé nye a zaj meg je le né sé tõl az al ko tó gon dol ko dá sig ter jed, de so hasem egy sze rû át adás/át vé tel, az egynemûsítés el len ha tó szociokulturális di na mi ka e kó dok gyorsu ló üte mû in di vi du a li zá ci ó ját ered mé nye zi. Ám (2.) egy pon ton túl ez az in di vi du a li zá ció már nem gaz da godás, ha nem az egyén mind a kó do ló, mind a de kó do ló egyén né zõ pont já ból izo lá ció. Olyan izo lá ció még hozzá, me lyet ma gunk ho zunk lét re a ma gunk szá má ra. Ez a fej le mény pe dig egy pon ton túl már nem csak a hét közna pi élet hez szük sé ges meg ér tés le he tõ sé gét szû kí ti le vagy szün te ti meg, de az ön föl szá mo lás ki üre sí tõ kul turá lis ör vé nyét is mû kö dés be hoz za. A ké sei modernitás em be ré nek egyet len esé lye, ha de kó do lás kor nem csak a ma gá nyos szö ve get ve szi fi gye lem be, de a szö veg tel jes kon tex tu sát és hor do zó já nak mi lyen sé gét is. Nincs telje sen önreferenciális szö veg, az iro dal mi mû sem az, kö vet ke zés kép pen a szö veg min dig csak sa ját prag mati kai kö ze gé ben ért he tõ meg. 5 A ké sei modernitás (amely nek az úgy nevezett posztmo dern is a ré sze) a bábelizálódás jegyeit mutatja. A szemiotikai tartalmak bonyolultabbá válása és a szemiotikai személyiségek erõteljes individualizációja ugyanis folyamatos jelentéstani inkongruenciát eredményez. Nemcsak az író kí vánja egyéni tartalmainak átadását, az olvasó is saját egyéni igényeit akarja kielégíteni, miközben az üzleti reklám és a politikai kommunikáció is másról beszélve igyekszik elérni célját. Ezt a folyamatot történetileg csak egy új, nagy kol lektív tapasztalat kialakulása és önmegértése oldhatná föl: egy olyan tapasztalaté, amely magába integrálná a kommunikációs folyamatok lényegét, de a dekódolást már a közös rend mát rixában végezné el. Az egyén tör ténete, miként a szöveg története is, társadalomtörténet. Önmagában egyik sem érthe tõ meg. A kap csolatháló kutatása egyebek közt erre is föl hívja a figyelmet. 51

54 RÕHRIG ESZ TER Perbe fogott irodalom Ernest Pinard, Gustave Flau bert és a Bovaryné ja nu ár hu szon ki len ce di kén Flau bert Bovarynéja a vád lot tak pad já ra ke rült, mert meg sér tet te a köz-, a vallás- és a jó er köl csöt. Ter mé sze te sen nem csak a re gény, ha nem az író, a per részt ve või, a jog és az iro da lom kapcso la ta is a lá tó te rünk be ke rül, ha e kér dés rõl kö ze lebbrõl kí vá nunk tá jé ko zód ni. Írá sunk ban egy részt Flau bert - nek a per ben be töl tött sze re pé vel, más részt a re gény egy rö vid rész le té nek narratológiai elem zé sé vel Flau bert pró zá já nak azt a jel leg ze tes sé gét kí ván juk be mu tat ni, amely mind jo gi, mind iro da lom kri ti kai szem pont ból iz ga lom ban tart hat ta az egy ko rú ol va sót. A köz er kölcs meg sze gé sét tör vény ben szá mon kér ni nem is olyan egy sze rû, mint el sõ pil lan tás ra lát szik. A köz mo rál ko di fi ká lá sa nem sok kal ko ráb bi, mint a megsér té sé rõl ho zott 1819-es tör vény. Mi vel va ló szí nû leg a szak ma szá má ra is mert pa ra gra fus ról volt szó, sem az ügyész, sem a vé dõ, de még az íté le tet ho zó tes tü let sem ol vas ta fel an nak a tör vény nek a szö ve gét, amely re hi vat koz va ez a tár gya lás folyt. A la i kus ol va só nak azonban utá na kell jár nia, hogy meg ért se, mi rõl is volt szó. Yvan Leclerc a Crimes écrits. La littérature en procès (Szép iro dal mi bûn ese tek. A per be fo gott iro da lom) cí mû mû vé ben köz li a köz-, a val lás- és a jó er kölcs meg sze gé sé re vo nat ko zó jo gi pa ra gra fust: I. Fejezet. Bûncselekményre, a törvény meg szegésére való nyilvános felbujtás 1. cik kely. Bár ki, aki szó val, han goskodással vagy fe nye ge tés sel nyil vá nos ös sze jö ve te len vagy nyilvános helyen írásban, nyomtatott formában, rajz zal, nyo mattal, festménnyel, bármiféle kereskedelmi forgalomba került vagy nyilvános helyen kitett felirattal, jelképpel, plakáttal bûncselekmény elkövetésére vagy a törvény meg sértésére buzdít, cinkosságot követ el és büntetéssel sújtandó. 1 A fentieket idézve mindenesetre Yvan Leclerc sem lesz oko sabb, sõt az ügyész, Ernest Pinard már a vád irat ismertetésének második mondatában elismeri, hogy a közerkölcs fogalmának képlékenysége 2 mi att ne héz az irodalmi mûvön számon kérni a közerkölcs megszegését. Ennek ellenére III. Napóleon császársága alatt egy mást érik az iro dal mi pe rek, 1853 és 1875 kö zött nyolc íróköltõ került vád alá. Flaubert mel lett Baude laire, Eugène Sue, Paul Ver laine és Barbey d Aurevilly is idé zést kap a bíróságra. Nem térünk ki a csá szárság évtizedeinek politikai-ideológiai elemzésére, Ernest Pinard, a más irodalmi perekben is érintett ügyész, a mes sze nem tehetségtelen parvenü személye azonban érdekes lehet számunkra. Katolikus, konzervatív nevelésben részesült, és vidéki, félárva fiú lévén szorgalmasan lépkedett fölfelé a ranglétrán, szolgálva a hatalom érdekeit. Nem csupán népszerûtlen köztisztviselõi tevékenysége, de még a neve is okot adott azonban a gúnyolódásra. 3 Az irodalmi perek révén vált ismertté, még Becsületrenddel is kitüntették a Flaubertügyet kö vetõ évben. Egyébként egyedül Flaubert-t nem sikerült elítéltetnie; a fentebb em lített többi íróra egytõl egyig le sújtott a törvény szi go rá val. Ez a Pinard em berére akadt Flau bert-ben. Kettejüket két szempontból is érdemes összevetni: Pinard egy évvel fi atalabb Flaubert-nél, és ép pen azt a jo gi egye temet végezte el teljesítve édesanyja kívánságát, amit Flaubert ab bahagyott. Flaubert annyira viszolygott a jogi pá lyá tól, hogy 1844-ben Rouen felé tartva, egy kocsiút során epilepsziás rohamot kapott. Közeledett a párizsi egyetemre való visszatérés idõpontja, amikor kitört rajta a betegség, amely aztán éle te vé géig elkísérte. Édesapja megértette, hogy fiából sosem lesz ügy véd, és et tõl kezd ve szü lei tá mogatását élvezve csak az írói hi vatásnak élhetett. A bírósági idézésrõl tudomást sze rez ve az író min den kö vet meg mozgatott, hogy felmentsék, de erre ha marosan részletesen kitérünk. A regénye miatti hercehurcák azonban már jóval a tör vénysértési ügy elõtt elkezdõdtek. Érdemes tehát a kezdetekig visszanyúlni ahhoz, hogy a pert is megfelelõ kontextusba helyezhessük. Flaubert önmagával szemben kérlelhetetlen volt, az irodalmat mindenek felett állónak tartotta. A Bovarynét egészen önsanyargató munkával alkotta meg. Bezárkózott a Szaj na-parti családi birtokon, a Rouen melletti Croissetban, és hos szú éve ket szen telt az al kotásnak. Ezerhétszáz lap mind két ol dalát teleírta, hetven vázlatot készített. Sokat javított, csiszolt a szövegen; egyetlen oldalt átlagban nyolc szor dol go zott át. Az igaz sághoz tartozik, hogy a ma ga el határozásából vagy mások ja vaslatára kihagyott 1 LECLERC, Yvan: Crimes écrits. La littérature en procès. Pa ris, Plon, 2001, offenses à la morale publique et à la religion, ce sont là sans doute des expressions un peu vagues, un peu élastiques, qu il est nécessaire de préciser. In Réquisitoire, plaidoirie et jugement. In: FLAU BERT, Gustave: Madame Bovary, Pa ris, Flammarion, 1986, 439 o. (a to vábbiakban: Réquisitoire, Vádirat). Magyar fordításban: a közmo rál és a val lás el len el követett vétség homályos és képlékeny fogalmak, pontosításukra van szükség. 3 A pinard szó bort, pi át, itó kát je lent. Köz ké zen for gott az ügyész rõl a kö vetkezõ bökvers, amely a róla ké szült ka rikatúrán szerepelt: PINARD Volt mi niszter és Rendõrspicli, ez a pincebogár Bort iszik, lõ rét pré dikál. Szent Ig nác, imád kozz ér te. (Az én for dításom. R. E.) 52

55 ré szek oly kor bi zony jót tet tek a szö veg mi nõ sé gé nek, mi vel egyik-má sik meg döb ben tõ en kö zön sé ges mondat igen el ütött vol na az egyéb ként fi no man meg munkált nyel ve zet tõl. Claudine Gothot-Mersch a Bovaryné ke let ke zés tör té ne té rõl (La Genèse de Ma dame Bovary) pub li kált mû vé ben Flau bert le ve le zé sé re tá masz kod va a re gény egyik ér té két ép pen ab ban lát ja, hogy jól egyen sú lyoz a lí rai és a vul gá ris között 4. Flau bert ta lán kö zön sé ges nek ta lál ta, még is ki se lej te zett egy az írásmû vé sze té re jel lem zõ rész le tet az al ko tás fo lya mán. A ki ha gyás a II. rész 9. fe je ze té nek egy olyan mon da tához il lesz ke dett, mely nek ol va sá sa kor jól ér zé kel he tõ, hogy tö mör, szûk sza vú az elbeszélés. 5 Éve kig tar tó elõ ké szü le tek után öt ven há rom hó napig írt, míg 1856-ban el ké szült a re gén nyel. Ön ma ga mel lett má sok, fi a tal ko ri ba rá tai, kü lö nö sen Louis Bouilhet és Maxime Du Camp bí rá la ta is ar ra késztet ték, hogy több he lyen mó do sít son a re gé nyen. Du Camp-mal az évek so rán el tá vo lod tak egy más tól. Ez a ba rát nem sok ra be csül te a kéz mû ves iro dal mat, foly ton azt mond ta, át kell áll ni a na gyi pa ri ter me lés re, ez a jö võ út ja. Du Camp, aki re ma már csak az iro dalom tu dó sok em lé kez nek, kar ri er je ér de ké ben meg al kudott és egy re si mu lé ko nyabb, al kal maz ko dóbb lett a ha ta lom és az ural ko dó ide o ló gia iránt. Flau bert -t is eb be az irány ba igye ke zett te rel ni, s mint a Revue de Pa ris egyik szer kesz tõ je, õ aján lot ta, hogy a Bovaryné elõ ször itt je len jen meg foly ta tá sok ban. Flau bert -nek, az igé nyes mû vész nek nem volt ínyé re, hogy eb ben a má sod vo nal be li lap ban pub li kál jon, de vé gül be ad ta a de re kát. Du Camp jó né hány hú zást ja va solt, olyan ré szek el ha gyá sát, ame lyek le las sít ják a cse lek ményt, így har minc ol dal lal lett rö vi debb a re gény. Ki húz ta Homais há rom fe cse gõ fu ta mát, egy új ság cikk ét, egy egész táj le írást, a vaubyessard-i bá lon a fér fi tár sa ság be szél ge té sét, de azért en ge dett, hogy moz gal ma sabb le gyen a cselekmény. 6 A Bovaryné bí rá la ta ez zel még nem ér vé get. Mi e lõtt a kö vet ke zõ ko moly kri ti kus ja ví tá sa i ra rá tér nénk, hadd áll junk meg egy pil la nat ra: sze rin tünk ér té kes nek ígér ke zõ ré szek is ki hul lot tak a ros tán. Jean-Paul Sartre azt mond ta, hogy Flau bert azért tö röl te az egyik rö vid be kez dést, mert ta lán nem akar ta nyil ván va ló vá ten ni Em ma õrü le tét. Sartre is úgy gon dol ta, hogy Em ma idegbeteg. 7 Érdemes idézni ezt a rövid be kezdést, amelynek több, vázlatos, majd kifejtõbb változata is született, de végül Flaubert nem kegyelmezett neki. Ez a néhány mon dat a regény elsõ részének utolsó, kilencedik fejezetében szerepelt volna. Emma kiábrándult Charles-ból, a házasságból, ne hezen viselte a falusi életet, fõként azután, hogy Vaubyessard márkiék kastélyában, a bálban be lekóstolhatott egy számára sokkal vonzóbb, arisztokratikus vonzalmainak megfelelõbb életbe. Ezt a múltbeli élményt éli újra és vegyíti infantilis vágyaival. Az éjszakai magány mesebeli idõtlenségbe emeli ezt a jelenetet, és az olvasó szinte beleselkedik Emma titkos éjszakai életébe. Oly kor fel éb redt éj jel, óva to san széj jel húz ta az ágyfülke függönyét, a kandalló közelébe tolta a tükrös szépítkezõasztalkát, le ült elé, és jó ide ig föl-le húz ta a fésût a hajában, aztán befûzte magát, felgöngyölte lábára fe hér selyemharisnyáját, elõhozta a sifonérból szép barézsruháját, 8 felvette, s talpig bá li dísz be öl tözött. Odaült megint a tü kör elé, s for gat ta a sze mét, il legette magát, majd gon dolt egyet, és ma gányos sétára indult a házban, a sza lonból a konyhába, onnan Charles rendelõjébe tartott, föl-le sza porázott a lépcsõ kön, itt is, ott is, amott is szövétnek lobogott a lépcsõfokokon, ahány gyertyatartó csak volt, mind itt vi lágított. Lépkedett, míg el nem fáradt, aztán visszaült a kandallótûzhöz, elnézte porcelánpapír vizitkártyáit s a cirkalmas dõlt betûkkel rótt»emma Bovary«ne vet, egyik bõl-másikból hüvelykjével szárnyat hajtott és játékból fel-felröppentette õket. Két-három óra elteltével levetkõzött, és óvatosan a takaró alá húzódott, az al vó Charles mellé. 9 A Revue de Pa ris tu laj do nos-szer kesz tõ je, Léon Laurent-Pichat het venegy változtatást kért. Yvan Leclerc már em lített könyvének függelékében szám szerint köz li ezeket az észrevételeket. 10 Ér de kes, hogy a nõt és fér fit összekapcsoló intimitás nemcsak szeretõk, de házastársak kö zött is ta bunak számított, hiszen Laurent-Pichat a Charles Em ma irán ti ér zelmi-érzéki kötõdésérõl szóló mondatokat is ki akarta hú zatni. A hosszabb részek kö zül az egész fi ákeres jelenetet, Emma roueni szállodai szerelmeskedéseit, Léon és Rodolphe gyöngéd érintéseit, Homais-nak a vak kol dusról szóló cikkeit, a halott Em ma öltöztetését akarta kihagyni, különösen azt a félmondatot, 4 GOTHOT-MERSCH, Claudine: La Genèse de Ma dame Bovary. Genève Paris, Slatkine Reprints, [1966], 1980, 241. Gothot-Mersch alá támasztja azt, hogy Flau bert a lí rai és a vul gáris között húzódó szakadék fölött egyensúlyoz. Flaubert szerelméhez, Louise Colet-hez címzett több le velében is be számol készülõ mûve alkotási folyamatáról és nehézségeirõl. Egy példát idé zünk le velezésének magyarul is megjelent rövid válogatásából: Két em berke van bennem, a szó tel jes ér telmében: az egyik rajong a harsogásért, líráért, héjázásért, a zengõ mondatokért és a magas eszmékért; a má sik, amennyi re csak tud ja, be leássa, belefúrja magát a valóságba, ugyanolyan sokra tartja az apró kis té nye ket, mint a na gyokat, és szeretné szinte anyagilag érzékelhetõvé tenni mindazt, amit visszaad; ez utóbbi sze ret ne vetni és kedvét le li az em ber ál latias vonásaiban. In: Flaubert levelei. Bu da pest, Gon do lat, 1968, Ford.: RÓNAY György. 5 Számos vázlat elõzte meg Emma és Rodolphe er dei sé tájának, Emma elcsábításának végsõ formába öntését. A következõ, önmagának szóló instrukciót végül nem valósította meg Flaubert: montrer nettement le geste de Rodolphe qui lui prend le cul d une ma in et la taille de l autre et elle s abandonna. ( pontosan meg mu tat ni, ahogy Rodolphe az egyik ke zével megfogja Emma seggét, a másikkal átöleli a dere kát és a nõ meg adja magát ). Forrás: Jacques NEEFS, Séminaire Flau bert, CNRS ITEM, Pa ris, 6. dec. 1993, kéz irat: msgg9 fº27. 6 FLAU BERT, Gustave: Correspondance. Pa ris, Gallimard, II. köt.: 1980, passage remarquable ( fi gyelemre méltó részlet ). Sartre soha nem írta meg az Idiot de la famille III. kö te tét, ame lyet a Bovarynénak szen telt volna. Az említett idézet forrása: Sartre parle de Flaubert. Le Magazine Littéraire, 1976, Nº 116, Ezt a ru hát vi sel te a vaubyessard-i bá lon, az I. rész 8. fe jezetében. Jacques Neefs írja a fran cia ki adás egyik láb jegyzetében, hogy olcsó fátyolszövet rõl van szó, mely ne vét egy pi reneusi faluról kapta. In: FLAUBERT, Gustave: Ma dame Bovary. Jacques NEEFS elõ szavával és jegyzeteivel. Pa ris, Librairie Générale Française (Le Livre de poche classique), 1999, 117. o. 4. jegy zet. 9 Saját fordítás. R. E. 10 LECLERC, Yvan: i. m.,

56 amely a szá jából kicsurgó fekete lérõl szól: Föléhajoltak, hogy fel te gyék rá a ko szo rút. Fel kel lett emel ni egy ki csit a fe jét, és et tõl fe kete folyadék folyt ki a száján, mint ha hányna. 11 Flaubert regényének sajátossága, hogy egyszerre van jelen a leg naturalisztikusabb valósághûség és a már-már szimbolikus tárgyábrázolás. Ez utóbbira rögtön a re gény ele jén ta lálunk példát: Charles idétlen kal pagja valóságosnak látszik, de paradox módon minél részletezõbbé válik a leírás, an nál el vontabbá lényegül át: szinte Charles att ribútumává nõ, elõrevetítve nevetségességét és szánandó sorsát. 12 Du Camp, a má sik szerkesztõ külön levélben kéri Flaubert-tõl, hogy bízza õrá juk, jó magára és Laurent-Pichat-ra a ja vításokat, sõt az elvégzendõ munkáért száz frankot le is vo nat a maj dani honoráriumból. Az író önmagán kívül nem is mert el más kri ti kust. Amint a fen ti Bovarynéidézetekbõl is ki tûnt, Flau bert egyik részt sem tö rölte, sõt, a fi ákeres jelenetet is megtartotta, csak a szóismétléseket is mer te el, és né hány ap róbb ja vításba egyezett bele. Ugyanakkor érezte, hogy per lehet eb bõl az ügy bõl. Mi vel a Revue de Pa ris már két fi gyelmeztetésben részesült, azt gondolta, a lap betiltására készülnek, és õt tekintik majd bûnbaknak. Most visszatérünk a már emlí tett Ernest Pinard ügyész vádbeszédéhez. Pinard jogi szem pontból ítélte meg az irodal mat, de az aláb biakban megláthatjuk, hogy mindennek el lenére a mû különösségét, a mai olvasó számára még job ban lát ható újszerûségét is azonnal ér zékelte. A hivatalos, akadémikus mûvészet értékeinek védelmében lé pett fel, a po zitív eszmét vagy ideált kér te szá mon, és a mértéket hiányolta az általa realistának minõsített mûbõl. Azzal érvelt, hogy a mérték minden nek, így a mo rálnak is az alap ja, s így kap csolta össze az erköl csöt és az irodalmat. Eufemisztikusan szólva hiszen nem volna il lendõ más test részeit emlegetni nem volt botfülû, nagyon is meg érezte a szövegben a többé-kevésbé lefojtott érzékiséget: la couleur lascive az ér zéki színezet kifejezést több ször is megismétli a vádiratban. Pinard irodalmi érzékenységének azonban még két, az elõbbinél is fontosabb bizonyítékát találjuk. Egyrészt hangsúlyozza, hogy nincs sen ki, aki Emma Bovarynál magasabb értékeket képviselne, sõt Homais nevetséges, groteszk figura. Ki ítél het né el ezt az as szonyt! Sen ki. Ez a vég következtetés. Nincs eb ben a könyv ben sen ki, aki el ítélhetné, [ ] a közvéleményt egy groteszk lény, Homais patikus testesíti meg. 13 Másrészt nyilvánvaló, hogy a vádirat ingatag alapo kon állt, s e fi atal, de bizonyára tapasztalt ügyész jóval okosabb és tehetségesebb lehetett annál, mint ami ebbõl a szö vegbõl kitûnik. Azt kifogásolni, hogy a vallásos és az ér zéki összefonódik leginkább az utolsó ke net je leneté nél, több mint kü lönös, hiszen az ószövetségi Énekek éne ké ben vagy a nagy misz tikusoknál erre bõven akad példa. Fel me rül het az is, hogy ez va lami operett-per lehetett. Mielõtt bármi ehhez hasonlót gondolnánk, nézzük meg közelebbrõl, mit tett Flaubert, ami kor meg tudta, hogy bíróság elé idéz ték. A köz- és a val lási morált akkoriban prüdéria és képmutatás jellemezte, de Flaubert-t legjobban mégis a mûvészi autonómia elleni támadás háborította fel. Sem milyen eszköztõl nem riadt vis sza, hogy meg védje Bovarynéját. A mû, az iro dalom, vagy ahogyan õ fo galmazott, a ma petite littérature mindenekfelettiségének vé delmében mindenre képes volt: riasztotta az apját, a fi vérét, a család be folyásos barátait. Soha nem érdekel te, nem is vett részt a po litikában, mégis értett a szálak moz gatásához. Néhány külsõ körülmény a kezére játszott. Yvan Leclerc ír ja már em lített könyvében, 14 hogy a vá lasztási idõszak elõtt jártak, és a csa lád a roueni erede tû igazságügyminisztert is meg kereste, a védõügyvéd, Sénard pe dig ma ga a bel ügyminiszter volt, aki Flaubertért köz benjárva elment a korábban államcsínnyel hatalomra ke rült III. Napóleon császárhoz, és nemcsak a ré gi normandiai család hírnevével érvelt, de az összes alsó-szajnai sza vazó elvesztését is kilátásba helyezte. Flaubert ötlete volt, hogy el kell men ni a csá szárhoz, errõl tanúskodik bátyjának, Achille-nak janu ár 2-án írt kö vetkezõ levele: Tiszta po litikai ügy, amibe belekevertek. Csak azzal lehet véget vetni ennek, ha éreztetjük a dolog kellemetlen politikai következményeit. [ ] Per sze ne fe nyegesd. Csak an nyit mondj, hogy a me gye leg hatalmasabb elöljárói fognak sürgõsen és egyenesen õneki írni. 15 A burkolt fenyegetés hatott, mivel a Bovaryné szerzõjét felmentették. A per számára kedvezõ kimenetelérõl, a védõügy véd rõl, Sénard-ról így ír báty jának: Sénard védõbeszéde ragyogó volt. Egyszerûen megsemmisítette az ügyészt; az csak úgy vo naglott a székén, és vé gül ki jelentet te, hogy nem kí ván válaszolni. 16 Az író szá má ra az volt a leg fontosabb, hogy a regény hamarosan csonkítás nélkül jelenhetett meg immáron könyv formátumban is. Hálából Marie-Antoine Jules Sénard-nak aján lot ta (Louis Bouilhet mel lett), de saj nos az ügy véd ne vét nem tud ta hi bátlanul leírni, mivel Sénard he lyett Sénart-t írt, s ezt a kö vetkezõ kiadásig nem is lehetett ki javítani. Leclerc fel teszi a kérdést, va jon Sénard vagy Pinard volt-e a könyv jobb ol vasója? Õ Sénard-t tartja homaisian kö zépszerûnek, és szerinte Pinard látta meg a könyv 11 In: FLAU BERT, Gustave: Bovaryné. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2007, 313. Ford.: PÓR Judit. Douglas Siller ta nulmányt írt arról, hogy Flaubert Mateo Orfila Traité de médicine légale (Törvényszéki orvostan) címû ( között kiadott) 3 kö tetes munkáját, illetve a 21 kötetes Dictionnaire de médicine-t (Orvosi szótár) ( ) forgatta igen alaposan. Siller e szöve gek és a re gény ös szevetése után megállapítja, hogy Flaubert helyenként szinte szó szerint me rít a for rásokból, így igazol va az író re alizmusát. A szigorúan filológiai alapú összehasonlító elemzéssel nyilván Flaubert-t kívánta védeni Különben nem idézte vol na olyan rész letesen a Törvényszéki orvostan leírását arról, hogy a halott test mi mindent pro du kál még a ha lál be állta után: például a gyomor fel puf fad, mert a gá zok nem tá voznak, a feká lia és más fo lyadékok viszont kilökõdnek a test bõl és így to vább, ami bõl ar ra kö vetkeztet az olva só, hogy Flau bert halottleírása a va lósághoz képest erõsen eufemisztikusnak fogható fel. In: SIL LER, Douglas: La mort d Emma Bovary: sources médicales. Revue d Histoire Littéraire de la France, júl. okt., FLAU BERT, Gustave: i. m., Qui peut condamner cette femme dans le livre! Personne. Telle est la conclusion. Il n y pas dans le livre un personnage qui puisse la condamner. [ ] Ma is l opinion publique est personnifié dans un être grotesque, dans le pharmacien Homais In: Plaidoire (Vád irat), LECLERC, Yvan: i. m., FLAU BERT, Gustave: Correspondance. II. köt. Pa ris, Gallimard, 1980, 659. Idé zi: LECLERC, Yvan: i. m., uo. 16 Flaubert levelei,

57 maradandó értékeit. Leclerc szerint azért, mert Pinard nem lá tott Em mánál különb személyt a regényben, és mert hi ányolta azt a pozitív szószólót, aki segítene az értékekben való eligazodásban. 17 Ezt a hi ányosságot egyébként a fel mentõ ítéletben is megfogalmazták. Leclerc a következõ tömör mondatban összegzi az ítéletet: Flaubert-t valójában azért marasz tal ták el, mert nem ítél te el a szereplõit könyvében. 18 Pinard Em ma ha lálának pillanatait külön, hosszan idézi a tárgyaláson. Az alábbi ak ban az ezen részt is tar talmazó né hány be kezdés mikroelemzésével szeretnénk megmu tat ni, hogy még a pár tatlannak látszó szerzõ is rajta hagyja kézjegyét, azaz szubjektivitását az általa létrehozott mû vön. A személyes megszólalástól tartózkodó elbeszélõt vagy szerzõt Flaubert a né zõpontok gyakori váltogatásával, a szabad függõ beszéddel megpróbálta elrejteni, de nem tün tethette el a szövegbõl. Az alábbi elem zésben a narrátor néhány, az olvasót bizonytalanságban hagyó eljárását próbáljuk meg felfedni. Emma halála Csakugyan, Emma lassan körülnézegetett, mint aki álmából ébred, aztán érthetõ szóval elkérte a tükrét, fö lébe ha jolt, míg csak nagy könny cseppek nem serkedtek a szemébõl. Sóhajtva hátravetette a fejét, és vis szahanyatlott a pár nára. Zihálni kezdett. A nyelve tel jesen kijött a szájából, forgott a sze me, és fa kult, mint a ki alvó lámpa, holtnak lehetett vol na gon dol ni, ha ol da lát nem ren ge ti a vad li hegés olyan ijesz tõen gyorsan, mintha a lelke ug rált vol na, hogy ki szakadhasson belõle. Félicité letérdelt a feszület elé, még a pa ti kus is megroggyantotta egy ki csit a tér dét, Canivet ré vetegen bámult le a térre. Bournisien új ra imádkozni kezdett, fejét az ágy szélének döntve, hosszú fekete reverendája a földre te rült mö göt te. Charles a má sik ol dalon tér delt, kar ját Em ma fe lé nyújt va. Fog ta a ke zét, szorította, minden szívdobbanására összerezzent, mintha egy omló rom döndülései ráznák meg. Ahogy erõsödött a hörgés, egy re gyorsabban imádkozott a pap: belevegyült az ima Bovary foj tott zo kogásába, olykor egészen elfedett mindent a latin szótagok zengéstelen kongása, amely olyan volt, mint a lé lekharang. Egy szer csak nagy fa cipõk koppantak odalenn, bot súrolódott a kövezethez, és megszólalt egy hang, rekedt énekhang: Ha for rón tûz nyá ri nap, A lány ka szí ve láng ra kap. Emma felemelkedett, mint egy galvanizált halott, a haja széthullott, a pupillája merev volt és óriási. A ba rázdában lépeget, megy a ka szás nyo má ban hajladozva a kis Nanette, és mar kot szed vi dáman. A Világtalan! kiáltott fel. És nevetni kezdett, ijesztõen, õrjöngve, kétségbeesetten, lát ni vél te a szerencsétlen rettentõ arcát, ahogy elõtámad az örök sö tét ség bõl, mint ma ga a bor za dály. Szél volt, erõs szél volt ma, re pült a kur ta szok nya. Összerándult, visszaesett a matracra. Körülállták. Már nem élt. 19 Elképzelhetõ, hogy az elbeszélõ atyai jelenlétéhez, nyílt vé leménynyilvánításához szokott olvasók Flaubert korában mennyire csodálkozhattak, hogy a hõsnõ halála perceiben nem kapnak mo rális eligazítást. Az el beszélõ ki nem mondott, de sej tetett erkölcsi állásfoglalása a legkülönfélébb gondolatoknak adhat teret, sõt félreértésekhez, félremagyarázásokhoz is vezethet. Jelen esetben, mint látni fog juk, a vak éne ke is két értelmû, itt szintén nem találunk narrátori kommentárt (ami nem zárja ki az imp licit morális jelenlétet és véleményt). Az el beszélõ személyére sok apró utalásból, jelzésbõl következtethetünk. Másrészt felmerül a kérdés, hogy a többféle nézõpont implikálhat-e, jelenthet-e többféle értékelést. A szövegszervezésben, például a vak énekének és Emma agóniájának összekapcsolási módjában is észrevehetõ az elbeszélõi ténykedés. Elöljáróban szeretnénk érinteni a szerzõ vagy el beszélõ morális üzenetének, álláspontjának kérdését. Jacques Bouveresse az író tudásáról szóló könyvében 20 mint ha azt su gallná, hogy a kimondás elszegényíti, a közvetettebb eljárások pedig többrétegûvé, gazdagabbá teszik egy mû jelentését. A többnyire külsõ nézõpontú, és hol együttérzéssel, hol iró niával átitatott elbeszélés egyidejûleg valósul meg az elem zendõ részletben is. A puszta jelzésekre szorítkozó együtt érzés és távolságtartás a többféleképpen elõtûnõ elbeszélõ miatt árnyalt lesz. Mindezen elõ feltevések felvázolása után a rövid sza kasz két rész re bon tásával a két fõ elbeszélõi attitûdöt kívánjuk elkülöníteni. Emma Bovary haldoklásának utolsó perceit külsõ nézõpontú elbeszélésben olvashatjuk. A zsánerképkeretbe nehezen illeszthetõ bele a hamarosan az utcáról felhangzó ének. Ezért a ke re tet és a vak éne két kü lön fog juk ele mezni. A regényben számos helyen tapasztalhatók különféle hangérzékletek, amelyek között kellemetlen zörejek, fülsér tõ za jok is bõ ven akad nak (fém csi korgása, tyúk kárálása, fa cipõ kopogása), de a fület nem bán tó ze nei han gok is több ször megszólalnak, a kintornás tekerõjétõl Emma zongorajátékán át Donizetti Lammermoori Lu ci á jáig. E mostani részletben is hallunk han gokat, a suttogástól a harsány nevetésig, de Emma és a vak kö zött is a han gok, a dal te remt kap csolatot. A ke ret elem zése A haldoklót a család és az is merõsök, az orvos és az egyház képviselõje veszi körül. Michel Vovelle 21 ír ja, hogy az egy ház a 19. szá zadra kiszorult a magánéleti 17 LECLERC, Yvan: i. m., LECLERC, Yvan: i. m., uo. Au fond, Flau bert est jugé pour n avoir pas jugée ses personnages dans le livre. 19 FLAU BERT, Gustave: i. m., BOUVERESSE, Jacques: La connaissance de l écrivain. Sur la littérature, la vérité et la vie (Az író tu dása. Az irodalomról, az igazságról és az életrõl). Mar seille, Agone, 2008, VOVELLE, Michel: La Mort et L Occident de 1300, à nos jours, (A ha lál és a Nyu gat 1300-tól nap jainkig). Paris, Gallimard, 1983,

58 szférából, s a búcsúztatás mindinkább intim, családi körben zaj lik. Ez az újabb szo kás Szent Jó zsef tisz teletének elterjedésével függ össze. A katolikus egyház e szentje megbékélve az elmúlással, szerettei körében távozik az életbõl, s példája széles körben elterjedt és normává vált. Vovelle ki tér Em ma Bovaryra is, és a hõs nõ halálának leírását kí méletlennek találja. Megállapítja, hogy Flaubert-t meg sem kí sérti a halál romantizálása. 22 Vovelle nem fo gadja el az agó nia na turalisztikus ábrázolását, de nem biztos, hogy Flaubert szándékosan mutatta be ilyen visszataszítóan a halált. Flaubert orvoscsaládba született, a roueni kórházban lak tak, meg szok ta, nap mint nap hal lotta a haldoklók hörgését, talán nem is tudott po étikusan viszonyulni hozzá. Douglas Sil ler tanulmánya 23 tényszerûen bizonyítja, hogy Flaubert orvosi szakkönyvekbõl, alapos elõtanulmányok után ír ta meg az agó nia je lenetét. Visszatérve az elsõ rész hez, az el sõ egy ség két be kezdését élõ nyelvi, módot, idõt, tehát kö rülményt jelzõ spontán nyelvi forma vezeti be ( Csakugyan, Egyszer csak ). 24 A bekezdés elsõ szava az olvasó érdeklõdését a mesélõ felé fordítja: feltételezzük, hogy az elbeszélõ nézõpontja a szobában ülõk valamelyikéé is lehet. Az el beszélõ a látókörébe került szobabelsõt és személyeket, valamint Emmát jó megfigyelõként, a hétköznapi beszédre, de éppígy a pa tetikus stílusra is jellemzõ hiperbolikus fordulatokkal, megkövült nyelvi formákkal mutatja be. Emma halálközeli per ceit: tekintetét ( mint a ki alvó lámpa ), zihálását ( mintha a lelke ug rált vol na ), szívdobbanását ( mint ha egy om ló rom döndülései ráznák meg ) látszólag az elmúlás jól ismert romantikus szóképeivel jeleníti meg. E hasonlatok hasonlítói ro konértelmûek: mind az elmúlást idézõ patetikus kép. A lé lekharang hangjához hasonlított papi zsolozsma finoman elõ reutal a temetési szertartásra. A meghajló testmozdulatok azonos íve látszólag eggyé fûzi a haldoklót az imádkozókkal. Emma a tükre fö lé gör nyed, a pap és a szol gálólány Is ten, Charles pe dig fe lesége felé fordul, s még az egyházellenes Homais is behajlítja kissé a lábát. A moz dulatok azo nos hajlása nem jelenti a jelenlévõk érzelmi közösségét, mert Emma ön magába mélyed, és nem kapcsolódik az egy begyûltekhez. Nemcsak a testbeszédben hiányzik a kölcsönösség, a hangje lek is monologikusak. A pap egy re érthetetlenebb, monoton imája lehetne éppen elringató, az anyaföldbe visszasegítõ, egy ironikus mozzanat azonban kizökkenti az olvasót. Az elbeszélõ figyelme a pap hosszan szétterülõ reverendáján állapodik meg. Ez az apró meg figye lés az amúgy is szín padias jelenetet már-már komikussá teszi, hiszen nem nehéz el képzelni, hogy a szobában bármikor be lebotolhat valaki ebbe az uszályba, akár has ra is es het benne. Másfelõl az elbeszélõ e közlés sel a pap in kább külsõségekben megmutatkozó jelenlétére, nem pedig va lódi, spirituális szerepére utalhat. Ebben a csoportképben Emma egy sze replõ a többi kö zött, nem kap ki emelt fi gyelmet, no ha az õ ha lála az elbeszélés témája. Jean-Marie Privat írja a Bovarynéról szó ló etnokritikai mû vében, hogy Flaubert néprajzi szempontból hitelesen ábrázolta a haldoklás rituáléját. 25 Az elbeszélõ külsõ szemlélõi helyzetébõl nem is mondhat többet Emmáról, de ha mégannyira tartózkodik is a lé lek bugy raiban való kutakodástól, más, nem verbális eszközökkel kiemeli, fõalakká teszi õt. Emma tük röt tart a ke zében, s az õ kontemplációit, vagy a narrátor szavait a tükörjelkép helyettesíti. Ez a hétköznapi tárgy számos vallási, kultúrtörténeti utalást sûrít magába. A tükör az igazság, a vi lág megismerésének, de a földi hív ságoknak is a jelképe, 26 az emberi lélek szinonimája, a görög-római mitológiában az önimádat vagy éppen a kéj vágy szim bóluma, késõbb a keresztény erkölcsiség egyik fõ erényé nek, a böl csességnek az attribútuma. 27 Összefoglalóan e tárgy mint jel utal a mu landóságra, s fölöslegessé teszi a beszé det. Csak a tükröt ke zében tartó Emma sír e társaságban, magától búcsúzik, sen ki re nem néz, sen kivel nem beszél. Charles el fojtja zokogását, ám Emma sze mébõl könnycseppek gördülnek elõ, míg ma gát né zi a fon csorozott üvegben. A nagy könnycseppek egyáltalán nem költõi jel zõs kapcsolat, ismét enyhe iró niát sejtet, a népiesnek ható jelzõ az érzelem természetességét, de talán a fenn költséggel való játékot is jelenti. A könnycsepp a devotio moderna, az egyénileg átélt, elragadtatott vallásosság, tágabb értelemben a felfokozott érzelmi ál lapot egyik kifejezése a manierizmustól a barokkon, a rokokón át a romantikáig, ahol is elfáradt, megkopott közhellyé lett, az általunk idézett elbeszélõi megnyilatkozásban is. Mi vel a nar rátor megtartja a kívülmaradását, nem tudjuk meg, mit érez, mit gon dol a hõs nõ. Em ma a tü körben talán megrútult arcát, addigi életét, érzéseit, egész múltját lát ja meg, s csak ez után, a lég zés különféle, egyre erõsödõ, a sóhajtól a hörgésig fokozódó ( sóhajtás, zihálni, lihegés, hörgés ) hangjaiban száll ki belõle a lélek. Nagy Pi ros ka Le don des larmes (A könny ado mánya) cí mû köny vé ben ír ar ról, hogy a bib li ai tör té net nyo mán a bû nös as szony, Má ria Mag dol na kön nye a kö zép kor tól kez dõ dõ en a gyó nás, a bûn bá nat egy ház ál tal el várt ki fe je zõ jé vé válik. 28 Nem tud juk meg, mi ért hul lat kö vér kön nye ket Em ma, s azt sem ve het jük biz- 22 VOVELLE, Michel: i. m., SIL LER, Douglas: La mort d Emma Bovary (Em ma Bovary ha lála). Revue d Histoire Littéraire de la France, juillet-octobre 1981, E tanulmány szerint Flaubert két forrásra támaszkodott: Matteo Orfila Traité de médicine légale (Törvényszéki orvostan) címû háromkötetes mûvének 3. ki adá sá ra (1836) és a 21 kö te tes Dictionnaire de médicine (Orvosi szótár) bizonyos köteteire, s az író jegyzetei azt tanúsítják, hogy a mérgezés szimptómái, az orvo si szak nyelv és a mi szem pontunkból legfontosabb haldoklás, a halott test pon tos fi zikai leírása érdekelte. Siller bebizonyítja, hogy az író szin te szó sze rint át veszi a tudós forrásokat. 24 Az ere deti francia szöveget a következõ kiadásból idézzük: Flaubert, Gustave: Madame Bovary. Jacques NEEFS elõ szavával és jegyzeteivel, Paris, Librairie Générale Française (Le Livre de poche classique), Az elem zett rész a ol da lon ta lálható. 25 le récit de la mort d Emma suit avec beaucoup de fidélité et de précision le scénario folklorico-liturgique ( Emma ha lálának leírása híven követi a folklór-li tur gia forgatókönyvét ) PRIVAT, Jean-Marie: Ma dame Bovary, mæurs de province de Gustave Flau bert. Une lecture ethno-critique (Gustave Flau bert, Bovaryné, vidéki erkölcsök. Etnokritikai elemzés). Université de Lyon II, I II. köt., 1991, A ke resztény mûvészet lexikona, szerk. SEIBERT, Jutta, for dította HARMATHNÉ SZILÁGYI Anikó, Budapest, Corvina, 1986, Szimbólumtár, Jelképek, motívumok, témák az egyete mes és a ma gyar kul túrából, szerk. PÁL Jó zsef és ÚJ VÁ RI Edit, Bu dapest, Balassi Kiadó, 2001, [1. ki ad. 1997]. 28 NAGY, Piroska: Le don des larmes, Pa ris, Al bin Michel, 2000, Itt ol vastuk, hogy Mária Magdolna, a mindenkori vétkes nõ alakját a ka tolikus egyház egyik kiemelkedõ személyisége, Nagy Szent Gergely pápa al kot ta meg két bib liai személybõl, Magdalai Máriából és Bethániai Máriából. NAGY, Piroska: i. m., 258. Má ria Mag dolnáról egyébként szó esik a Bovarynéban, Léon Dupuis ja vasolja, hogy adják a di vatos Madeleine nevet Bovaryék a kislányuknak. Emma anyósa azonban hevesen tiltakozik: De az öreg Bovaryné erõsen til takozott a bûnös nõszemély neve ellen. I. m.,

59 tos ra, hogy ezek a meg bá násból fakadnak. 29 A ma gya rázatok így nagyon el térõek lehetnek. Henry James szerint például Emma Bovary végig meg marad romantikus léleknek, s egy pil lanatra sem adja fel re gényes álmait: éppen ezt ne ve zi James a könyv diadalának. 30 Emma belsõ világa a narrátori szûkszavúság miatt most rejtve ma rad, e tény pe dig újabb és újabb ma gyarázatokra sarkallta a kutatókat. Jean-Pierre Richard, Henry James ál lításával szemben, azt mondja, hogy Em ma nem va lódi romantikus lélek, mivel nem elégszik meg az ál mok dé delgetésével, az élet ben is meg akar ja va lósítani õket, s az viszi a pusz tulás ba, az öli meg, hogy nem ké pes meg maradni az álmok, az il lúziók virtuális világában. 31 Emma érzelmeit igen, de gondolatait nem ismerhetjük meg, ami azt is je len ti, hogy mint James ír ja õben ne semmi nem változott. Halálhörgése utolsó földi perceit jelzi, érzékei mégis tiszták még, hiszen õ hall ja meg elõször az éne ket, és a vak hang ját is fel ismeri. Úgy tûnik, Emma egyedül ehhez a szereplõhöz kötõdik, hiába fogja kö rül ágyát a bú csúztatók karéja, mégis az ablakon túli világra figyel. A vak és éne ke. A vak A szö veg má sodik részét képezõ vak énekének elemzése so rán több ször idéz zük Jean Starobinski tanulmányát. 32 Va jon ki hall ja ilyen tisz tán e dalt? Biz tosan Emma? Õ már hallucinatív ál lapotba, a halál de líriumába került. Valószínûbb, hogy a narrátor közremûködésének vagyunk tanúi, aki bármiféle kommentár nélkül idézi az éneket. A narráció múlt beli jelenét, az élõbeszédet nyomatékosítja a vers je len ide jû tör té né se. A je len idõ az örök igaz ságok gnómikus je lene, az ikonszerûen változatlan világrendet és a mo rális értékek kinyilatkoztatását is jelenti. A máskor csak ma kogó fogyatékos hogyan is énekelhette el ezt a tökéletesre csiszolt dalt? Nehéz el képzelni. Mi az éneket szétválasztjuk az énekestõl, a vakot épp olyan drá mai díszletnek tekintjük, mint a szobában ülõket, s azt gondoljuk, minden Emmával való párhuzam ideológiai vagy szociológiai síkra terelné az elemzést. (Ez az el határolódás azonban nem zár ja ki az em lített megközelítések érvényességét.) Jean-Marie Privat va lóságos, hús-vér személynek tekinti, és nép rajzi-kultúrtörténeti összefüggésbe helyezi a vak kol dust, mond ván, hogy min dig, de kü lönösen a középkori társadalomban, fontos szerepet töltött be. Lehetett a fa lu bolondja, bohóca vagy nyomorékja, tehetett, amit akart, még is írat lan sza bályok kodifikálták cselekedeteit. Társadalmonkívülisége okán egy szerre volt kigúnyolt (esetenként bûnbak), elfojtott feszültségek levezetõje és gú nyo ló is, aki ki mondhatta azt, ami tabu volt a kö zösség számára. 33 Az irodalomtudósok vélekedése szerint a vak jelképes, emblematikus alak. 34 Max Aprile több jelentésû, homályos, ambivalens jelenségnek, de fõként a lelkiismeret meg testesülésének tartja. Douchin az abszurd és a semmi jel képének ( le symbole de l absurde et du néant ) tekinti 35, és vé gül az aláb biakban részletesen kitérünk ta nul má nyá ra Jean Starobinski a (mi szem pontunkból fontos) narrátori mûködésrõl is véleményt alkotott, sõt elemezte a dalt. Úgy gon dol juk, Em má ra a dal és nem a vak szemé lye volt ha tás sal. Ezt több ok ból fel té te lez zük. Elõször: mert lát ni nem lát hat ta a kol dust, csak hall hat ta az éne két. Má sod szor: Em má ra nagy ér zel mi ha tást tett, hi szen ki a bál, majd e nyel vi leg dísz te len rész ben szokat la nul, há rom mi nõ ség jel zõ vel is kö rül írt ne ve tés ben tör ki. Har mad szor: a szö veg ben egye dül itt vált a kül sõ né zõ pon tú el be szé lés bel sõ né zõ pon tú ra, bel sõ mo no lógra, pon to sab ban fo gal maz va pszichonarrációra, 36 a hõsnõ bel sõ tu dat ál la po tá nak el be szé lé sé re. Ne gyed szer: a dal utol só so rá nak fel hang zá sa szin te egy be esik Em ma élet tõl va ló tel jes el ol dó dá sá val ( re pült a kur ta szoknya és Már nem élt ). Az el re pült ige a ma dár röp tét s Pierre Michon 37 gon do la tát jut tat ja eszünk be: õ ír ja, hogy az Yonville Rouen kö zött in gá zó pos ta ko csi nak nem vé let le nül le he tett Hirondelle, va gyis Fecs ke a ne ve (s te gyük hoz zá: Flau bert ezt a szót dõlt be tû vel ír ta). Michon köl tõ i en von pár hu za mot Em ma vá gya i- val, a foly ton úton le võ költözõmadárral s a ne vét vi se lõ jár mû vel. A szer zõ a lét ben, a ter mé szet ben le zaj ló egysze rû fo lya ma tok is mét lõ dé se i ben meg lát tat ja az élet egy más ba fo gó dzó paradoxonait. A a tisz tán lá tás hoz vak ká kell len ni ( voir clair c est devenir aveugle ) michoni gon do la ta visz a leg kö ze lebb Em ma ne ve té sének a meg ér té sé hez. 29 Claire Bouchet ír ja, hogy a fran cia iro dalmat tekintve Emma Bovaryt az különbözteti meg a többi há zasságtörõ asszonytól, hogy õ egyáltalán nem érez bûn tu da tot azért, amit tett. Vö. BOUCHET, Claire: Le Meurtre de soi: petite histoire du suicide féminin ( Az ön gyilkosság: a nõk öngyilkosságának rövid története ). Cycnos, 23. köt., 2. sz. 22.; [internetes köz lés no vember 8.]. 30 egy pil lanatra sem zökken ki ro mantikus szándékainak és elképzeléseinek körébõl. Ezt nevezhetnénk a könyv diadalának, minthogy diadalként kell el könyvelnünk, ha Emma ek kora érdeklõdést tud kiváltani belõlünk JAMES, Henry: Gustave Flaubert. In: Írók írók ról. Huszadik századi tanulmányok, szerk. SZE KERES György, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1970, Ford.: GÉHER István. 31 RICHARD, Jean-Pierre: Stendhal Flaubert, Littérature et sensation (Irodalom és érzé ke lés), Pa ris, Seuil, 1970, [1954]. 32 STAROBINSKI, Jean: L échelle des températures. Lecture du corps dans Madame Bovary ( Test hõ fok ok. A test ér telmezése a Bovarynéban ). In: Travail de Flaubert (Flaubert-tanulmányok), Paris, Seuil, 1983, PRIVAT, Jean-Marie: Bovari Charivari. Essai d ethno-critique. Pa ris, CNRS Éditions, 1994, APRILE, Max: L Aveugle et sa signification dans»madame Bovary«( A Vak és je lentése a Bovarynéban ). Revue d Histoire Littéraire de la France, 1976/3, Aprile a kéz iratok alapján gondosan felgöngyölíti a vak genetikáját, majd leírja megjelenéseit a kész mûben. Az alábbiakban idézendõ Demorest-val ellentétben a szerzõ nem tart ja ab szolút értékû vagy szimbolikus figurának, akkor sem, ha szövegvizsgálatai alapján kideríti, hogy Flaubert nagy fon tosságot tulajdonított ennek a szerep lõ nek. Don Louis DEMOREST ez zel szem ben azt ír ja, hogy a vak a szimbolikus szereplõk között foglal helyet. Õ a Nemezis megtestesítõje, nevét Emma haldoklási jelenetétõl kezd ve nagy kez dõbetûvel jelöli Flaubert. Lásd DEMOREST, Don Louis: L Expression figurée dans l æuvre de Flau bert, (Képes kifejezések Flaubert mûvészetében). Genève, Slatkine Reprints, 1977, [1931]. 35 le symbole de l absurde et du néant. In: DOUCHIN, Jacques-Louis: Le sentiment de l absurde chez Gustave Flau bert (Az ab szurd Flau bert-nél). Pa ris, Archives des Lettres Mo der nes, 1970, Egy ame ri kai narratológus, Dorrit Cohn neo logizmusa. In: COHN, Dorrit: Transparent Minds. Narrative Modes for Presenting Consciousness in Fiction (Áttetszõ tudatok. A tudatábrázolás elbeszélõi módjai a regény ben). Princeton, New Jer sey, Princeton University Press, 1978, MICHON, Pierre SENADJI, Mag di: Bovary. Pa ris, Marval, 2002,

60 Starobinski a szö veg egyik lé nye ges szer ke ze ti ele mét vet te ész re, ami kor az ének kí nai do boz - ef fek tu sá ról, a szö veg a szö veg ben, el be szé lés az el be szé lés ben tech ni ká já ról beszél. 38 A Vak éne ke Mielõtt rátérnénk a második rész elemzésére, szólnunk kell a dal ere detijérõl. A forrást közlõ Jean-Marie Privat 39 és Jean Starobinski is obsz cén nak ta lál ja a flau bert-i változatot, holott az erede ti, a libertinus vers szin tén va lóban si kam lós. Restif de la Bretonne igen csak bõ lé re eresz tette mondandóját, pedig nincs szó többrõl könnyed, bukolikus ka land nál. Restif de la Bretonne és Flau bert kap csolódásáról Claudine Gothot-Merschnél ta láltunk értékes adatot. 40 A két vers összehasonlítása nem tartozik elemzésünk körébe, de fon tos, hogy egy más mel lett lás suk õket, hi szen így még job ban ki tû nik, hogy a flau bert-i szövegváltozat mármár a jel zés szint jéig lecsupaszított jelképiséget hordoz. E rö vid, nép dalszerû és motívumaiban is egyszerû, de tiszta költészetté sûrített esszenciában nem könnyû meghatározni, ki szól, vagy ponto sab ban, kik a sze replõk. A történet népdalokból ismert természeti képbe ágyazódik. Egy ismeretlen énekel, aki hamarosan átadja a helyét egy egyes szám el sõ személyben szóló hetyke férfinak, aki a dal fõ szereplõjéhez, a lányhoz fû zõ dõ va lós vagy vir tuális élményérõl vall. Mindössze egy nyári nap sej tetett történéseinek élményét osztja meg velünk. Az év szak leg fontosabb paraszti munkáját, az aratást a fér fi ak és a nõk kö zö sen vég zik. Az egyes fá zi sok és eszközeik kiemelése elgondolkodtathatja az olvasót. Mint már em lítettük, Starobinski szerint tö redékes közlésrõl van szó. A nép köl té szet ben a bú za és a ka sza õsi mo tívumkincs be, így sok je lentéssel felruházott szimbólumkészletbe tar toz nak. A föld ter mõ öle nõi att ribútum. A kaszálás so rán le hanyatló búza látványa a férfi és a nõi prin cípiumot idézi fel, a kalász, a ter mékenység jelképe mindkét nem re utal: for mája fallikus, míg a benne rej lõ magvak a nõ iségre utalnak. A búzakalász 41 egyszerre mag és ter més, az élet ígé rete és beteljesülése. A kalászt learató kasza hétköznapi és átvitt ér te lem ben is az élet meg szakításának, más szóval a halálnak az attribútuma. Természe te sen a vers a meg esett lány tör téneteként is értelmezhe tõ (a lány pe joratív, népnyelvi megnevezése és a birtokos név elõ: az én Nanette-em [ ma Nanette ], elrepült a kur ta szoknya 42 [ le jupon court s envola ] utalásai miatt), de már tudjuk, hogy az ezt elõ adó fér fi csak egy a me sélõk közül. Starobinski nem fel tételez árnyalatokat, pusztán egy tagolatlan ironikus narrátori beszédet lát, s úgy véli, hogy ez az iró nia lekicsinyli, ne vetségessé teszi Emma életét, érzékiségét és szerelmeit. 43 Iga za van, ami kor ki fej ti, hogy a hal doklás elbeszélése és a dal ellentétes és párhuzamos gondolatokat implikál. Sõt, a dalban sze replõ meghajlik, hajladozik [s incliner] igé nek jel képes jelentést tu lajdonít: Emma alávetettségének a regény korábbi részeibõl vett s éppen ez zel az igé vel ki fejezett példáit említve. Csak az egyik szereplõ, a fiatalember szemszögébõl nézve lehet szó a megesett lány tör ténetérõl. Nem tekinthetünk el azonban a ter mészeti kerettõl, amely az egyéni sorsot (ha úgy tetszik, a meg esett lány tör ténetét) az uni verzum végtelen távlataiba helyezi. Az univerzum harmóniáját formailag-akusztikailag a páros rí mek, az egyéni sors esetleges tragikumát, diszharmóniáját keresztrímek fejezik ki. A természet nõi princípiumának változatlansága ad keretet, ha lehet ezt mon dani, örök otthont az egyéni élet egyszeriségének. A ke ret és a hal doklási jelenet összekapcsolódása A fúj, zi hál és az el száll, el repül igék révén az ed dig külön-külön elemzett rész ismét összekapcsolódhat. Emma fizikai létezésének a végét a rabattit ( lenyom, visszavet ) ige jel zi, souffle furieux-je, vad li hegése (a szó fújás -t is je lent) in kább tart a szok nyát fel ka pó szél irá nyába, s aligha hi hetõ, hogy belévegyül az uszályos reverendájú pap zsolozsmájába. A sillon, a ba ráz da, va gyis az élet ös vényének végére érve õ nem csitul el, el lenkezõleg, sikoltozik (a rire-t, ne vetést ekként értelmezzük). Jules de Gaultier Flau bert szel lemiségérõl írt könyvében 44 egy pszichológiai jelenséget, az önreflexivitást, pontosabban az önreflexivitás önismeretet torzító sajátosságát filozófiai fogalommá transzponálja, elnevezését, a bovaryzmust 45 pe dig Flau bert leg híresebb regényébõl veszi. Gaultier az em beri természetben rejlõ eredeti, természetes õserõket és az ember ma gáról, vágyaiból, eszméibõl kialakított képét helyezi szembe egymással. Gaultier azt állítja 38 STAROBINSKI, Jean: i. m., PRIVAT, Jean-Marie: i. m., Tudomásunk szerint egyedül a Claudine GOTHOT-MERSCH szerkesztette Bovaryné-kiadásban sze re pel e dal pon tos forrása. In: Madame Bovary. Pa ris, Classiques Garnier, Bordas, A 462. ol da lon hi vat ko zik Gothot-Mersch a Bovaryné egyik kéz iratlapjára (ms g 223³, fº7), amelyen Flaubert megadja az általa kimásolt vers forrását: a szerzõ ne vét és a mû cí mét. Nicolas Restif de la Bretonne ( ) nyom dász és író, ko rának igen termékeny szerzõje volt. A Vak éneke egy ke vésbé ismert, terjedelmes, 12 kötetes munkában szerepel: L année des dames nationales, ou Histoire, jour-par-jour d une femme de France ( A nem zet as szonyainak éve, avagy egy francia as szony története napról napra ). Genève, A mû az év 365 nap ját és 12 hó napját tölti ki egy-egy sikamlós történettel. Restif egyúttal a szá mára legfontosabb 365 nõnek állít emléket. Az idõ ciklikussága köré szervezett verseket egy Caquet nevû le gény mond ja el, aki a fa lujabelieknek minden este más és más erotikus történetet mesél. A szövegünkben szereplõ vers hitelességét erõsíti az a tény, hogy ben Restif szülõfalujában, a burgundiai Sacyban ma ga is me zei mun kából élt. 41 [L épi] En général, symbole de la croissance et de la fertilité; [à la fois nourriture et semence. Il indique l arrivée à la maturité,] tant dans la vie végétale et animale que dans le développement psychique: c est l épanouissement de toutes les possibilités de l être, l image de l éjaculation. ([Kalász] Általában a növekedés és a termékenység szimbóluma, [egyszerre táplálék és mag. Az érettséghez való eljutást jelzi] úgy a növényi és az ál latvilágban, mint a pszichikai fejlõdésben: a lét minden le hetséges kiteljesedését és az ejakulációt jelképezi.). Dictionnaire des symboles (Szim bó lum szó tár), szerk. Jean CHEVALIER, Alain GHEERBRANT, Pa ris, Robert Laffont/Jupiter, 1982, 409 [1. ki ad ]. 42 Ott, ahol el kerülhetetlen, eltérünk Pór Judit mûfordításától, és szöveghû nyersfordítást adunk meg. 43 STAROBINSKI, Jean: i. m., GAULTIER, Jules de: Le génie de Flau bert (Flaubert szellemisége). Paris, Mercure de France, Egy má sik mû vében fejti ki részletesen: Le Bovarysme (A bovaryzmus). Pa ris, Mercure de France,

61 Emmáról, hogy józan, egyszerû paraszti énjét elnyomva álmodozó romantikus hõsnõvé akart válni. Gaultier so ha nem ele mezte a Bovarynét, e he lyütt azon ban pél dával illusztrálhatjuk fõ gondolatát: Emma élete utolsó percében ér ti meg, hogy ha lálához az vezetett, hogy elszakadt paraszti õseitõl, és letért a he lyes er kölcsi útról, de már nem te heti jóvá a hibákat. Talán emiatt törne fel belõle a kellemetlen nevetés? Nem valószínû. Az elitista felsõbbségtudattal megáldott Gaultier lelki rokonának érezte Flaubert-t. Ez persze nin csen így, de ha kö zelebbrõl szemügyre ves szük az író igen tá voli rokonának nevezhetõ elbeszélõ né zõpontját, nehéz lenne elfogulatlannak nevezni õt. Elemzésünk utolsó részében, szorosan a szövegnél maradva azt kívánjuk bizonyítani, hogy a legtávolibb másik világ -ba, a másvilágba távozó Emma bemutatása nem sem le ges, nem szenv telen, hanem ironikus, sõt kegyetlen, és a narrátor mind a hõsnõ nézõpontját, mind pedig belsõ tudatállapotának bemutatását kizárta a narrációból. Az el beszélõ szemmel láthatóan a haldoklás fizikailag taszító momentumait találta említésre méltónak: Emma zihál, kifordul a nyelve a szá jából, forgatja a szemét, ha ja zi lált, ki merevedik a tekintete, kiabál, eszelõsen ne vet. A ha lál eme rút sága megkétszerezõdik a vaknak az ol vasó számára már ismert hul laszerû megjelenésével. Em ma ne ve té se pon to san úgy, mint ahogy az elõ zõ részben, ami kor hal lucinációit követõen hõsies elragadtatás (transport d héroïsme) száll ta meg ki emelkedõen fontos ré sze a szö veg nek, és sem egyik, sem má sik pszi chés megnyilvánuláshoz nem fûzõdik értékelés, ami természetesen nem je len ti azt, hogy Em mát nem ér tékeli az elbeszélõ. Ha meg akar juk ér te ni, hogy mit je lent ez a ne vetés, és hogy hol hú zó dik a köz vetett értékelés, nem tehetünk mást, mint hogy tar talmilag és szerkezetileg elemezzük a nevetést elbeszélõ mondatot. Mostantól a szöveghû elemzés mi att a fran cia szö veg vá lik el sõdlegessé, és a magyar fordítást közöljük zárójelben. Elsõként vastag betûvel szedve szétválasztjuk a fõ közlendõt a magyarázó-körülíró mon datbokortól, mivel ott kell majd keresnünk a fõ értékelõ megnyilvánulásokat. Et Em ma se mit à rire, d un rire atroce, frénétique, désespéré, croyant voir la face hideuse du misérable, qui se dressait dans les ténèbres éternelles comme un épouvantement. ( És Em ma nevetni kezdett, ijesztõen, õrjöngve, kétségbeesetten, látni vél te a sze rencsétlen rettentõ arcát, ahogy elõtámad az örök sötétségbõl, mint maga a bor zadály. ) Az alap mondat ténymegállapító, semleges, s az et kötõszavas indítással az élõbeszédet imitálja, majd a rire ( nevetni ) ige fõnevesítve megismétlõdik, ezáltal nyomatékot kap, aztán há rom jel zõ túl zásba hajlóan és közhelyszerûen körül is írja a ne ve tést, majd a be fejezõ rész a ko rábban már alkalmazott romantikus nyelvezethez és szó képklisékhez tér vissza ( ténèbres éternelles, épouvantement ). Az el beszélõ ezzel a szókinccsel jelení ti meg az e rész letben található egyetlen hallucinatívnak tûnõ lelki-érzelmi állapotot. Elõttünk áll egy újabb, a textus (e mon dat) és a kon tex tus (a vak éne ke) közötti utolsó és szimultán ellentétpár, amely gondolatpárhuzamként is fölfogható: a halálarcé és a szélben fel röppenõ szoknyáé. A mi ér telmezésünk szerint az irónia a túl zó, romantikus szóképben rejtõzik. Az elbeszélõ föltûnését és értékelését tartalmi szempontból a croyant ( hitte, vélte ) ige vezeti be. A mon dat utol só részének nézõpontja meglehetõsen talányos, mivel éppúgy lehet Emmáé, mint az õrajta ironizáló elbeszélõé. Formailag lehet szabad függõ beszéd, amelyben az elbeszélõ Emma romantikus képzeletvilágát túlozza el, ugyanakkor idézett beszédnek, tisztán belsõ 59

62 monológnak is felfoghatjuk. A nézõpontok meghatározhatatlansága szélesre tárja az értelmezés horizontját. Példá ul Jean Starobinski úgy gon dol ja, hogy Em ma ne vetése a si kamlós dalban elõadott élet és az elmúlás ellentétének megértését jelenti. 46 Nevetése lenne a megvilágosodás pillanata? Úgy érezzük, a meg értés pillanata néma, magába nézõ, legalábbis ezt sugallja az elbeszélõ, aki szavakban nem kom men tál, és a hõs nõt sem szó lal tat ja meg. S hogy miért, arra a mondat szer kezeti elemzése remélhetõleg megadja a választ. Ha az Et Em ma se mit à rire [ ] croyant voir la face hideuse du misérable ( Em ma ne vet ni kezdett, azt hivén, hogy a sze ren csét len ar cát lát ja ) részt te kint jük alap köz lés nek, a passé simple ige idõ, a croyant ige név ré vén már itt is ér zé kel he tõ a nar rá to ri je len lét. Eb ben az aszindetont 47 tar tal ma zó mon dat ban vi lá go san ki tû nik, hogy azért ne vet, mert lát ni vél te a sze ren csét len (vak) ar cát. De csak vél te, hit te, s a to vábbi ak ban nem a ne ve tés oka vagy in dok lá sa, ha nem a ne ve tés és a hal dok ló utol só ví zi ó já nak pár hu za mos sága kö vet ke zik. Sõt, ta lán nem is pár hu za mos, a va ló sággal ös sze öt vö zõ dik egy kül sõ és egy bel sõ, kép ze le ti kép: Em ma ne ve té se szin te nem is az õ, ha nem a ha lál ka ca ja ként je le nik meg az ol va só elõtt, leg alább is a misz té ri um já té kok és más haláltoposzok ezt a ké pet hív ják elõ ben nünk, sõt a bû nös lel ke ket ef fé le ha lálké pek ri o gat ták a múlt ban. E ha son lat tal vagy jel zõ vel ki fe je zett kö rül írás a mon dat po é ti kai szint jé hez, te hát a nar rá to ri ér té ke lés hez köt he tõ, amely ben a bû nös és a bün te tés egyet len ha lál kép ben egye sül. Ezt a fel te vé sünket az a tény iga zol ja, hogy az el be szé lõ Em mát már a ha lál be áll ta elõtt hul la ként ír ja le. A vak kol dus ké pét öl tõ ha lál most már egész alak ban se dressait (felemel ke dik, ki egye ne se dik, fel me red, elõ me red) Em ma hal lu ci ná ci ó já ban, és e pil la nat ban ér he ti õt a ha lál. Hogy mi ért, ar ra a szö veg rész let utol só mon da tá nak igeide je és be széd mód ja ad hat vá laszt. Az Elle n existait plus mon dat ál lít má nya ként lo gi ku sabb len ne az esemé nyek tény köz lõ le írá sát ki fe je zõ passé simple, de ehe lyett imparfait áll, ami sze rin tünk hát tér be szo rít ja a nar rá tor né zõ pont ját, az el be szé lés meg sza kí tott sá gára, idõ be li, mód be li hi á tus ra és né zõ pont vál tás ra hív ja fel a fi gyel met. A hi á tust a kö vet ke zõ kép pen egé szíthet jük ki: a Tous s approchèrent -hez ( Mind an nyi an oda men tek hoz zá ) gon do lat ban hoz zá te het nénk, hogy lát ták, meg ál la pí tot ták : virent, constatèrent, qu elle n existait plus és eb ben az eset ben ez a közlés sza bad füg gõ be széd nek (style indirect libre-nek) is fel fog ha tó, s így ke zel he tõ az Em má hoz kö ze le dõ virrasz tók meg ál la pí tá sa is. Eb ben a meg kö ze lí tés ben va lóság gal el sik kad, ész re vét len ma rad a lé nyeg, hi szen a né zõk csak a ha lál té nyét kons ta tál ják. Mind ezek után ki je lent jük, hogy nincs szó együttér zõ el be szé lés rõl, el len ke zõ leg: az el be szé lõ há rom szo ro san is iro ni kusan pre zen tál ja Em mát e je le net ben: hi per bo li kus ha lálkli sé ket hasz nál, bel sõ tu dat ál la po tát ijesz tõ ha lál arc cal von ja ös sze, a ha lál be áll tá nak pil la na ta úgy ma rad ki a narrációból, hogy az agó nia voyeurjeire bíz za a már meg tör tént ese mény köz lé sét. Konklúzió A mél tat lan ha lál és az iro ni kus pre zen tá ció té nye mi at ti nyug ta lan sá gunk csak egy fé le kép pen eny hít hetõ. A nõ iro da lom né zõ pont ját ér vé nye sít ve meg ál lapít juk, hogy Em ma va ló já ban ré gen meg halt, hi szen ko ráb ban már töb ben, több ször is meg öl ték: Charles a tár sa dal mi hi e rar chi á ban az alá ren delt fe le ség stá tus sal, Rodolphe, aki szó ban (a szép te vé sek so rán a sze rel mi kli sé nyelv hasz ná la tá val) és tett ben (Em ma fi zi kai és mo rá lis el ha gyá sá val) is tárgy nak te kin tet te. Az el beszé lõ is, aki az egész re gény fo lya mán Em ma ér zelme it, va gyis a nõ i ség lé nye gét kli sék ben, más szó val iro ni kus tá vol ság tar tás sal köz ve tí tet te, s Em ma bel sõ be szé dét rit kán te kin tet te em lí tés re mél tó nak vagy az övé vel egyen ran gú nak. A fér fi fö lé nye, a fér fi erõ att ri bú tu ma os tor és bot for má já ban motivikusan vis sza tér az egész re gény fo lya mán: kor bács ( cravache ), bikacsök ( nerf du bæuf ) Charles-lal, a lo vag ló kor bács, korbács 48 az ara nyo zott ezüst nye lû lovaglókorbács 49 ( cravache à pommeau de vermeil ) pe dig Rodolphefal kap cso lat ban, sõt, utol só ta lál ko zá suk kor is szó ba ke rül os tor ( fouet ) for má já ban. És most, az agónia-je le net ben kop pan a bot ( bâton ), a vak kol dus bot ja, ami nem cso da, hi szen a ha lál is fér fi alak ként él a né pi hi e de lem vi lág ban. Az el sõ rész má so dik fe jeze té ben ta lál ko zunk a re gény ben elõ ször Em má val, és el sõ tû nõ dõ, szem lé lõ dõ ké pe is itt ta lál ha tó: Charles fel ment el bú csúz ni az öreg Rouault-hoz, és mi kor vissza ment a szá lá ba, a lány az ab lak ban állt hom lo kát az üveg nek dönt ve, s né zett ki a kert be, ahol a pa szuly karó kat már fel dön tö get te a szél. 50 Most, az elem zés vé géhez közeledve visszakérdezünk: vajon mire gondolhatott Emma? Victor Eggernek 51 van igaza, amikor azt állít ja, hogy a bel sõ be széd né ma? Vagy a gender iro dalom jeleseinek, akik azt mondják, a nõ nek nin csen sza va, nyel ve, hogy el mondhassa, mit érez és gon dol? Vagy pusztán elbeszélõi fogás a konyhakert és az áb ránd iro nikus összekapcsolása? Talán mindegyik egy szerre, hiszen a flaubert-i nyelv annyi jelentést sû rít ma gá ba, hogy bárhányszor ru gasz ko dunk is ne ki, hogy értelmezzük, azt érezzük, min den tit kát so hasem fogjuk megfejteni. 46 STAROBINSKI, Jean: i. m., Kötõszóelhagyás, amely feszültséget kelthet azáltal, hogy nehezebben értelmezhetõvé teszi a szöveget. In: Alakzatlexikon. A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve. Szerk. SZATHMÁRI Ist ván, Bu dapest, Tinta Könyvkiadó, 2008, Pór Ju dit for dítása, i. m., Pór Ju dit for dítása, i. m., Pór Ju dit for dítása, i. m., EGGER, Victor: La parole intérieure, essai de psychologie descriptive (A belsõ beszéd, leíró pszichológiai tanulmány). Paris, Librairie Germer Baillière, 1881, ,

63 GISÈLE BERKMAN Ez a»különös egység«jegy ze tek a Jacques Derridával Rous seau-ról tervezett beszélgetéshez A Vallomások elõtt nem ké szült az em berrõl valódi regiszter, a maga igaz ságában. (Jacques Derrida»Le ruban de machine à écrire, Li mited Ink II«Papier machine) A kö vet ke zõ ta nul mány ere de ti leg egy Jacques Derridával va ló be szélgetéshez készült, Rousseau-ról, akit Derrida oly szí vesen olvasott és kommentált. A Grammatológia második részének megírásától kezdve a Bibliothèque Nationale-ban 2001 ja nuárjában megtartott konferenciáig amelyeket a Papier machine cí mû kö tetben új ra köz readott, és számos személyesebb szövegen keresztül Rousseau úgy jele nik meg, mint ön maga megkettõzése; mint aki egyrészt a fik ció ra vaszságaiban, másrészt az eszkatológia rej telmeiben egyaránt jártas. Derrida soha nem szakította meg Rousseau-val folytatott végtelen párbeszédét. A tervezett beszélgetésre végül is nem került sor. Jacques Derrida 2004 októberében elhunyt. Betegsége ellenére oly elszántsággal és hévvel dolgozott 1, hogy soha nem merült föl ben nünk, hogy eltûnhet közülünk. A je len írás tisz telegni kíván Derrida Rousseau-olvasatának utánozhatatlan egyedisége elõtt, amely olvasat Starobinski, Goldschmidt és Burgelin nagy ta nulmányai val együtt kor szakos jelentõségû volt. Mindenekelõtt azon ban a Derridából ára dó cselekvõ energiát szeretné tanúsítani és értelmezni. A szöveg egyúttal egy so ha meg nem va lósuló beszélgetés pótléka; a Derrida által Rousseau élet mûvében csodálatosan felszínre hozott szupplementum-dramaturgia szomorú ekhója. Nem szán dé kom a meg nem va lósult beszélgetést elsõ személyben újra kezdeni és lezárni. Egyébként egy bizonyos pontig Derrida olvasóját archiválja a szöveg (l archive), amely rõl az ol vasó úgy gondolta, hogy képes megismerni. Ez a hatalmas korpusz a Rousseau-dokumentáció, amely megérdemelné, hogy a Mal d archive koncepciója szerint tematizáljuk, lenyomatokból,»az írásgép«ál tal já tékosan indítványozott hálózatba léptetések bõl, és Derrida ál tal konstituált zár ványokból, maradványokból (survivance) áll. 2 Csak hogy a dekonstrukció szigorúsága ahogyan Derrida gyakorolja Rousseau óta és Rousseau-val ki téríti a lineáris természetû érvelést. Amint egy szá lat fel fejtünk, a textúra egész szövete meg mu tat ko zik. Az»écriture«vagy»a Rous seau-i nyelvészet«vagy»a pót lék«vagy»a différence«ma ga a»rousseau-konstelláció«. Vagy ha job ban tet szik, Geflecht, aho gyan Derrida ne vez te ezen a kon ferencián, Résistances 3, a fre udi álomprobléma gyökerére utalva. Ebben a gondolkodó Geflecht-ben, álmodozó sodródásban szövõdik a Grammatológia, a Circonfession, a Mémoires Paul de Man szá má ra, a Limited Ink, a Voyous, és an nyi más szö veg. A kér dés ter mészetesen az almalopás és a sza lag el csenése körül forog, nem is beszélve az»írógépszalagról«; ami vel Derrida ös szeköti a lopva szerzett zsák mányokat. Szerettem volna megõrizni a Derrida szövegei és megjegyzéseim között fennálló feszültséget, mivel õt már nem fogjuk válaszadásra bírni. Úgy készítettem el a hiányzó beszélgetés pótlékát, hogy hagytam a különbözõ szövegrészeket megszólalni, kérdezni és kommentálni miközben saját interpretációimat igyekeztem felfüggeszteni. Ez a»különös egység«a metafizika korszakán belül Descartes és Hegel között kétségtelenül Rousseau az egyetlen vagy az el sõ, aki az írás problémájára szûkíti tematikáját és filozófiai rend sze rét, úgy, ahogy azt az egész kor szak imp li kál ja. Meg is mét li a Phaidrosz és a De interpretatione nyi tó eseményét, de ezúttal a jelenlét egy újabb modelljébõl kiindulva: az önmagának való jelenlét a tudat ban vagy az ér zésben ér hetõ tetten. Amit elutasított, az valójában elbûvölte, és min den más nál job ban nyugtalanította. Descartes számûzte a jelet és kü lönös módon az írott jelet a cogiton és a vi lágos és elkülönített belátás evidenciáján túlra (minthogy ez lenne ma ga az idea köz vet len je len lé te a lé lek ben) a jel itt mind össze járulékos tényezõ, mely az érzékelhetõség és a képzelõerõ tartományához tartozik. Hegel csatolja az érzéki jelet az idea mozgásához. Megrója Leib nizet, és a fonetikus írást magasztalja az önmagának ab szolút módon jelenvaló logosz horizontján: mivel ez garantálja a beszéd és tartalmának egységét. De sem Descartes, sem He gel nem üt kö zött meg az írás prob lé májával. Ennek a krízisnek és csatának lesz a tere az, amit a XVIII. szá zad nak nevezünk (Gr, ). Emlékszem Istenem, ma reggel, egy névre, egy idé zetre, anyám egy sza vá ra, pe dig nem ke reslek, Istenem, semmilyen meghatározott helyen, és hogy válaszoljak a kérdésedre, Sed ubi manes in memoria mea, omine, ubi illic manes? quale cubile fabricasti tibi? ( ) tu dedisti hanc dignationem memoriae meae, ut manea in ea, se din qua eius par te maneas, hoc considero, etc., és sem aka ratom, sem ha tal mam ma nin csen, hogy»meg ha lad jam«, ahogyan sa 4 akar ta, istam uim meam, quae memoria vocatur, de felidézni Isten nevét, ahogyan elõször hallottam, kétségtelenül az anyám szájából, amikor imádkozott. Minden al kalommal, amikor haldokló betegnek látott, aho- 1 Vö. Denis Kambouchner szép meg emlékezésével,»jupiter parmi nous«, in Rue Descartes, nº 48,»Salut à Jacques Derrida«B. Clément szer keszté sé ben, 96.:»Ott, ahol egy iga zán nagy ha tóerõ adott, megmarad, és tanúskodik önmagáról.«2 Lásd: A Rous seau -kon fe ren ci ák kap csán»le ruban de machine à écrire. Li mi ted Ink II«a Papier machine J. Derrida, Résistances, de la psychoanalise, sa: Derrida így ne ve zi Szent Ágos tont a Circonfessionban, aki Rous seau mel lett a szö veg má sik iden tifikációs figurája. 61

64 gyan az idõ sebb fi át, vagy ami képpen a fiatalabb fiát a betegség csaknem mindig fülgyulladás volt. Hallom, ahogyan mondja»istennek hála, hála Istennek«, ha csökkent a lá zunk, sír va nyög décselte a nevedet, a facsemete-soron egy nyá ron, amikor komoly mûtéti beavatkozással fenyege tett meg egy or vos, sú lyos be avatkozással, amely lyukat hagy a fül mö gött. És Is ten ne vét a kön nyeim eredetével mosom össze, az örök veszedelemben levõ gyermek, sírós és fé lõs, ami vol tam, a ka masz, aki is ten iga zá ból csak könnyfakasztó szerzõket szeret olvasni: Rousseau, Nietzsche, Ponge, sa, és még né há nyan má sok (Circonfession 5, ). Le het, hogy az el sõ idé zet túl egy szerû oppozíciót kínál, késõbb azonban rohamosan bonyolódni kezd a helyzet; hi szen Derridánál leg alább két Rous seau-t találunk. A Circonfession személyes, intim Rousseau-ját, akinek nyomát számos más szövegben is megtaláljuk dialogikus formában, és a metafizika más néven a je lenlét eltörlése, ahogyan azt a Grammatológiában ne vezi történetébe íródott Rousseau-t. Különös kettõsség látszik itt körvonalazódni. Jelen van egyrészt a kor történeti kontextusban a heideggeri kö tõ dé sû és a heideggeri ér telemben elgondolt»metafizika kora«ki fejezéshez kapcsolódva hivatkozott és tá maszpontot jelentõ Rousseau, másrészt a kettõs identitásképzõdés lehetõségével elgondolt Rousseau Ágoston figura. Ez utóbbi ad já ték te ret a Geoffrey Bennington tudós kommentárja alatt futó egy szusz ra meg írt pul záló szövegnek, amely maga is úgy mû kö dik, mint egy sza lag, az írás sza lag ja, az anya ha lála után keletkezett gyászfutam; más részt me di tá ció, amely szól a judaizmusról és a Szövetségrõl, melyet a körülmetélés magába a testbe ír be le. Rousseau-ról írni, vagy önmagát Rousseau-ként megírni? A Circonfession Ágoston Jean-Jacques alak ját ta lál juk a»ruban de machine à écrire«6 szövegében is; a kettõ»egyazon nemzetségbõl való, a tiltott gyü mölcsök családfájának körébõl«7. Lehetséges volna, hogy a két Rousseau végül is egy? A gondolkodó és boldogtalan gyakorlója az írásnak, amely a már el veszett jelenlét hiányára van kárhoztatva, és ezért nem is le het más, mint en nek örökkévaló szupplementuma? És a sze mélyes Rousseau, aki gyermekként almát és szalagot lop; a Vallomások és a Séták in tim alak ja, aki egy furcsa performatív gépezetet hoz mûködésbe, és aki az írásban látja a túlélés ga ranciáját? Lenne tehát egyrészrõl a szupplementum Rousseau-ja, másrészrõl az»írógép«feltalálója, amelynek révén önmagát folyton mentegetve mindenekelõtt idõt 8 adományoz saját magának. De ezek a Rousseau-k önmagukba térnek vissza, rátekercselve egyazon»írásszalagra«ve ti oda Derrida Paul de Mannak a szem re há nyást, ami ért a»már öreg, se lyem fé nyû szalag«ki fejezésbõl kivonta az utánozhatatlan anyagszerûséget:»miért töri ket té a mon datot, megcsonkítva és feldarabolva, nyilvánvalóan önkényesen? Miért veszi el az ap rócs ka jel zõ ket a ( már öreg ) szó mö gül? Nincs válaszom erre a kérdésre. Sebészi erõszakként írható le az a csonkítás, amputáció, és dara bo lás, amit ez az ön kény eredményez.«9 Két Rous seau egy alak ban? Vagy talán egyazon filozófiai törekvés megkettõzése? Annál a Derridánál, aki szüntelenül dekonstruálta az egységet és kimutatta végtelen oszt hatóságát, nem követhetjük-e nyomon Rousseau kap csán és kö zel negy ven év táv latában egy bizonyos problematika különös egységét?»különös egység«: a kifejezés kétszer bukkan fel, egymástól kétlapnyi távolságra a Grammatológiában; a Rous seau-problémát megalapozó szöveghelyeken: Valamiképpen felismerve azt az erõt, amelyik elõtérbe tolja a beszédet eltávolítva az õt konstruáló alanyt, megakadályozza, hogy benne le gyen sa ját je leiben, nyelvét az írás egé szében dolgozza ki; Rousseau még is in kább hárítani igyekszik, mint elismerni ennek az erõnek a szükségszerûségét. Mivel a jelenlét betöltése elsõdleges számára, eb bõl kö vetkezõen egyszerre fokozza le és becsüli meg az írást. Egy szer re: va gyis egy ta golt, de ko herens folyamatban. Arra kellene törekedni, hogy ne tévesszük szem elõl ezt a kü lönös egységet (Gr, 204). Eb bõl a prob le ma ti kus sé má ból ki in dul va kell el gondol nunk az írás gya kor la tá nak és el méletének Rousseaui te matikáját. Azt az egyezséget és viszálykodást, ami az írásprobléma címén Jean-Jacques-ot Rousseau-hoz fûzi, egyesítve és egyszer smind szét vá laszt va a sa ját ne vét. ( ) Ha az eb ben az ös sze füg gés ben fel me rü lõ és a rendszerhez tartozó összes problémával számot kívánunk vet ni, ak kor a szupp le men tum szó lesz az, ame lyik leg inkább ki fejezi ennek a két gesztusnak a különös egységét (Gr, 207). 10 Két Rous seau? Vagy leg alább há rom, hogy fel vegyük azt a já tékos szabályt, amelyet a Grammatológia kí nál?»az összeadás szabálya az egymásra vonatkozó esetekben, mint ere det és rep rezentáció, vagy a dolog és az õ képe, tulajdonképpen azt jelentené, hogy az»egy meg egy leg alább hár mat tesz ki.«11 Va gyis aho gyan Derrida értésünkre adja:»egynél több«rousseau van: az a Rousseau, aki mint egy»önmaga másságaként«(un autre-soi) je le nik meg; az eszkatologikus Rous seau, nem is be szélve az önerotikus Rous seau -ról. És ha»rousseau«már megjelent volna Rousseau elõtt? A szupplementum-motívum ere de te va jon nem a Husserlrõl szó ló el mélkedésekben ke resendõ? Amikor Derrida a husserli fenomenológia lé nyegi elemeit vizsgálva a jelenléthez tartozó megalapozó mûködést az eredeti és teljes in tuícióhoz kapcsolja, ami kor a fe nomenológia hangját idézi meg (amely 5 A Circonfessionról lásd B. Clément: L invention du commentaire: Augustin, Jacques Derrida. PUF, Mely nek al cí me»limited Ink II«. A Searle-lal va ló né zeteltérésrõl, a bocsánatkérésrõl, a vallomásról meditál. A»Signature Évenement contexte«c. fe jezetben kezdõdik a fejtegetés, amit majd a Limited Inc tematizál. 7 Papier machine, 48. 8»le temps qu il faut«uo Uo Hermeneutikai lec ke, amely tel jes egé szében az elhunyt ba rát ki jelentésének megkontrázása:»derridával megesik ( ), hogy nem szo rul rá Rous seau -ra, se sen ki másra.«er re Derrida vá la sza, o.»természetesen ma guk is be lát ták, hogy ez nem igaz. De Man té vedett. Ne kem szük sé gem volt Paul de Manra, és Rous seau -ra, és Ágos ton ra, és oly sok min denkire. Talán azért is, hogy jóval ké sõbb azt mu tassam be a ma gam ré szérõl, hogy neki, Paul de Mannak nem volt szük sége Rousseau-ra ahhoz, hogy minket meggyõzzön.«10 Amihez a következõ megjegyzést fûzhetjük hozzá:»csakhogy még egy jelet hoz zá kell ten ni eh hez a rend szerhez, a pótlék kü lönös ökonómiájához.«(gr, 222). 11 Gr, 55, ál talam kiemelve. 62

65 nem az em pi ri kus hang) az aláb bi mó don:»a spi ri tu á lis test, ame lyik to vább be szél; a vi lág tól va ló meg fosz tottság fel tételei között is ön magának jelenvaló«12. Ez nem ugyanaz a kérdés, ami a Grammatológiában az önaffekció ana lí zi se lesz majd? Ez va jon Rousseau-ra alkalmazott fe nomenológia, avagy annak be mutatása, hogy a hang, mi képpen Rousseau teoretizálja, annak a fe nomenológiának a része, amely meg sem em líti a nevét, és amit a je lenlét metafizikája determinál. A francia felvilágosodás tudattalan fenomenológiai oldalának nevezhetnénk azt a fe jezetet, amelyben Derrida nemcsak Rousseauval, ha nem Condillac-kal és a fel világosodás más alakjaival is gondolkodik. Vajon nem min den ha sza bad így mon dani Rousseau és Kant között dõl el, a fel világosodás kettõs megrázkódtatásában? Mintha Derrida szakadatlan törekvése volna, hogy a német és a francia fel világosodást egy köztes kri tikai térben építse egybe, akár Heidegger köz vetítésével is, aki maga elég kri tikus volt az Aufklärunggal szem ben és elég gé el lenséges aho gyan Philippe Lacoue-Labarthe mu ta tott rá az zal a Rousseau-val szem ben, aki el homályosíthatná a német költészet emblémájává emelt Hölderlin figuráját. A felvilágosodás eszméit illetõen Derrida azt látszik su gal mazni, hogy azok már maguk is fenomenológiai eszmék volnának. Ezt mondja a L Archéologie du frivole Condillac filozófiája kapcsán: ez a»tudatfilozófia, az érzékelés fenomenológiája«13, és er re a gon dolatra épül nagy jelentõségû filozófiatörténeti mûve, a Le toucher, Jean-Luc Nancy. Jóllehet ez utóbbiban alig hivatkozik Rousseau-ra. Mi le het en nek az oka, és mit mon dana errõl õ? 14 Rous seau és a Rous seau-izmus A nyu gati gondolkodás meghatározó diskurzusa ne vez zük struk tu ra liz mus nak kü lö nö sen Fran cia országban napjainkban is erõsen kötõdik ahhoz a már (kissé el hamarkodottan) meghaladottnak gondolt metafizikai ha gyományhoz, amelynek megkövesedett és leggazda gabb ré te ge a logocentrizmus. Több oka van an nak, hogy Claude Lévi-Strauss szövegei felõl kívánjuk magunkat Rous seau olvasására ösztönözni: szövegeinek elméleti gazdagsága, napjainkban is jelentõs szerepe, az írástematika helye ebben az elméletben és a Rousseau-hoz való hûség kérdése. Ebben az esetben tehát nem pusz tán egy mottóról van szó (Gr, 148). Az a fel is me rés, hogy egy bi zonyos, a humántudományokról való diskurzus Rousseau-ban visszhangzik, mindenekelõtt Derrida érdeme. Csaknem negyven éve fogalmazott soraiban Derrida dekonstruálni készül egy bi zonyos Rousseau-használatot; a Lévi-Strauss szá mos szövegében megjelenített Rousseau-izmust. Mit is tesz lényegében Lévi-Strauss, amikor Rousseau-ban a humántudományok megalapítóját látja? 15 Ha csak nem leg alábbis Derrida sze rint is métli a Rousseau-izmust, folytonosan ingadozva az empirikus megfigyelés és a modellalkotás kö zött. Ezt a kér dést tár gyal ja a Lévi-Strauss apória, amely a Grammatológia»A le vél erõ szaka: Lévi-Strausstól Rousseau-ig«c. fe jezetében található. Vagy a L Écriture et la différence»a struk tú ra, a jel, és a játék«fe jezete. Ha a strukturalizmust elképzelhetjük úgy, mint egy történelmi pillanatot, amikor minden struktúra»strukturalitása«lát ha tó vá lesz, ez a struk túra többé már nem referál egy»transzcendentális jelöltre«, de tö kéletesen elképzelhetõ egy leírható folyamatként, akár egy önmagát leírni képes szintaxis, akár a jeleknek egy véges egész bel sejében zaj ló vég telenített játéka. Lévi-Strauss ebben a gesztusban megismétli a Rousseau-izmusban Rousseau-t, anélkül azon ban, hogy a»boldog«nietzscheizmus for májára rátalálna. A játék tétje a je lenlét nosztalgiája, és a Rousseau-ra való ismételt hivatkozások is errõl a nosztalgiáról tanúskodnak.»a megszakadt közvetlenség ezen strukturalista tematikája tehát, amely a hiányzó kezdet elveszített vagy le hetetlen jelenléte felé fordul, a játék gon dolatának szomorú, negatív, nosztalgikus, bûnös Rousseau-ista arca, melynek másik oldala a nietzschei affirmáció, va gyis a világ játékának és a levés ártatlanságának örömteli állítása, a hi ba, az igaz ság és az ere det nél küli jelek világának állítása, amely aktív in terpretációra kínálkozik.«16 Ezen a pon ton sze rettem volna egy szerintem alapvetõ fon tosságú kérdést intézni Derridához a Foucault-i episztémével és a ket tejük között húzódó nézeteltérésben láthatatlanul, de alapvetõen meghatározó szerepet játszó Rousseau-val kap csolatban. A nagyszerû elemzés, kritikai hommage, ame lyet Derrida Lévi-Straussról ír, nem min den ra vasz ság nél kül úgy fes ti le Lévi-Strausst, mint aki ön tudatlanul dekonstruktõr. Aligha kerülhetõ el, hogy ezt a kri tikus tiszteletadást kapcsolatba ne hozzuk az zal az elem zéssel, amelyet Foucault ad A sza vak és a dol gok végén a humántudományok diskurzusáról. Foucault szerint az ant ropológia az empirikus és transzcendentális összekeverésébõl születik meg, amelye ket a kanti kri tika alapvetõ módon különített el sõt, épp a kettõ közötti redõben húzódik meg. Az emberi végességet (empirikus) tárgy ként és (transz cendentális) alapként kezeli. Csakhogy a tárgy és az alap vegy értéke folyton felcserélõdik. 17 Míg Foucault az»emberi vé ges ség analitikájában«azt mu tatja be, hogy a hu mán tu dományok miképpen ágyazódtak be az empirikus transzcendentális alak párral leírható redõ- 12 J. Derrida, La voix et le Phénomène, 15. Vö. F.-D. Seb bah,» Déconstrouire, c est dire oui, déconstruction et réduction«, in Alter, Derrida et la phénoménologie, nº 8/2000, L archéologie du frivole 93.»Ebben a tu datfilozófiában, ebben az érzékelésfenomenológiában a megfigyelés többé-kevésbé nyilvánvaló módon megkülönböztetõ (diszkriminatív) szerepet kap.«14 Vö. J. Derrida, Le toucher, Jean-Luc Nan cy kü lö nö sen a»tangente 1, les mains de l homme, la ma in de Dieu«fe je zet. Itt Derrida a kéz és az érintés filozófiai genealógiáját járja körül»locke, Berkeley, Condillac, Buffon, Dide rot, Vol taire és az Ide ológusok kapcsán«. Csakhogy Derrida nem hi vat ko zik Rous seau -ra, aki az Emil II. köny vében arról beszél, hogy»elsõ filozófiatanárunk a talpunk, a te nye rünk, a szemünk«15 Vö. az 1962-es Gen fi szö veg gel:»j.-j. Rous seau, fondateur des sciences de l homme«, ahol ki je len ti, hogy»rousseau nem pusz tán meg sejtette az et nológiát, õ maga alapította«. Anthropologie structurale II., Plon, 1973, »A struk tú ra, a jel és a já ték az em bertudományok diszkurzusában.«ford.: Gyimesi Tímea, in: He li kon 1994/1 2, 34. Derrida Lévi-Strausshoz va ló vi szo nyá ról l. C. Johnson,»La leçon de philosophie: de Derrida à Lévi-Strauss«, in: Passion de la littérature, avec Jacques Derrida, M. Lisse szer kesztésében, Galilée, 1996, Lásd M. Foucault, Les mots et les choses, une archéologie des sciences humaines, Gallimard, 1967,»Le sommeil anthropologique«szek ció a»l homme et ses doubles«fe jezetben,

66 be, Derrida ki élezi a Mythologiques általánosításokra törõ játéka és az eredet nosz talgiája között húzódó Lévi- Strauss apóriát,»rousseau«részére különös pozíciót biztosítva ebben a kiegyensúlyozásra törekvõ játékban. Csak hogy amíg Foucault a hu mán tu dományok kritikáját az episztémére ala poz za, ad dig Derrida a me tafizika történetére hivatkozik, és Rousseau-nak, ha még emlékszünk, pontosan emiatt lesz kiemelkedõ jelentõsége, hiszen:»a metafizika korszakában Descartes és Hegel között kétségtelenül Rousseau az egyetlen vagy az el sõ, aki az írás problémájára szûkíti tematikáját és filozófiai rendszerét, úgy, ahogy azt az egész kor szak implikálja«. Voltaképpen úgy zajlik ez, mint ha a hu mántudományok egy bi zonyos»analitikája«folyamatosan újradefiniálná magát Descartes és Rousseau pozíciójának függvényében, mintha ez a folytonosan visszajáró kísértet valamiképpen egy kritikai páros lenne, az állandóan visszatérõ modernitás mûködtetõje. Foucault antropológia-kritikája amely antropológia számára a filozófia dogmatikus álmát jelenti azt mutat ja meg, hogy a rep rezentativitás korát felváltja a történelemé; az empirikus transzcendentális fogalompár pedig be lép a karteziánus cogito he lyébe. Lévi-Strauss a humántudományok megalapítójaként tekint Rousseau-ra; a számûzött cogito he lyére az»embertudományt«ültetve. 18 A híres interpretációs konf lik tus Derrida és Foucault kö zött a kartezianus cogito kap csán szin tén hoz zájárult ahhoz, hogy Derrida a Grammatológiában»korszakváltó«Rousseau-olvasattal áll jon elõ. A Grammatológia Rousseau-ja semmit sem»alapít«, fõ leg nem hu mán tu dományt. De rajta ke resztül, ve le és ál tala nyílik meg a metafizika különös korszaka, amely egy ben az írás kor sza ka. A do log pi kantériája, hogy az a bi zonyos kritikai olvasat fog majd Descartes fölé helyezni egy meglepõen apolitikus Rousseau-t, 19 amelyik egyút tal vi tatkozik azzal a filozófiai modernitással, amelyet a szubjektum kiiktatásával vádol meg. Mit gondoljunk errõl a különös agonisztikus komplementaritásról Derrida és Foucault között a hu mán tu dományok kritikája kapcsán? És különösen az antropológia kap csán, amely meg érdemelné, hogy minél elõbb fe lülvizsgáljuk, mivel annyira megerõsíti kettejük egymást keresztezõ analízisét a humántudományok helyérõl és tétjérõl. És milyen sze repet játszik az a bizonyos Rousseau-i problematika Derridánál, ami Foucault-nál egyre in kább hát tér be szo rul? Derridának nem az a cél ja, ami Foucaultnak, hogy ti. fel tárja a diskurzusok rendszerének elveit. A dolgok sokkal inkább a felszínen játszódnak, a maguk természetes határai felé sodródva, ott, ahol az»eredet«maga sem több egy nyom le hetõségénél, a késedelem, amely ma ga is a nyom le hetõsége: vagy a différance, ame lyet a Grammatológia a Rousseau-apóriák vizs gálatán keresztül tár gyal meg. Az ol va sat nem a nyil vánvaló szabályszerûségek feltérképezése, hanem a konstitutív láthatatlanság elõtérbe helyezése. Ez visszavezet Rousseau-hoz, és a transzcendentális lényegének tekintett optikai metaforához:»a szupplementum-elmélet vakfolt Rousseau szövegé ben, a nem-(meg)látott az, ami meg nyitja és behatárolja a láthatóságot.«(gr, 234). Ha ez úttal a saját diskurzusom akaratlanul is háttérbe szorítja a kérde zést, az nem an nak tud ha tó-e be, hogy a Derrida Foucault-vi szony és a»hu mán tu dományokhoz«va lamint Rousseau-hoz való viszonyuk maga is vakfolt az elméletek térképén? Miféle vakfoltok ezek, amelyekkel napjaink gondolkodásmódjának is számot kell vet nie? A mód szer és azon túl: olvasni-írni Rous seau-t Ez a kér dés [a»pót lék«szó hasz ná la ta Rous seau -nál] nemcsak a Rousseau-írásokat érinti, de a saját olvasatunkkal kapcsolatban is felmerül. Azzal kell indítanunk, hogy ko molyan számot vetünk a felismeréssel, és rácsodál ko zunk ar ra, hogy az író egy olyan nyelv ben és olyan logikával ír, amelynek rendszerét, törvényeit és mûködését per definitionem sa ját dis kurzusa sem képes abszolút módon irányítani. Csak annyiban használója a nyelvnek, amennyiben hagyja, hogy egy bizonyos pontig és egy bizonyos módon maga a rendszer irányítsa. Az olvasatnak azt a vi szonyt kell meg céloznia, amelyrõl az írónak nincs tu domása, s amely az általa használt nyelvben az ál ta la uralt és nem uralt nyel vi sé mák kö zött fenn áll. Ez a több let nem a fény és ár nyék, gyen ge ség vagy erõ menynyiségi megoszlásában érhetõ tetten, hanem egy jelentõ struktúra, amelyet a kritikai olvasatnak kell létrehoznia (Gr, ). A Grammatológia min den be tû je azt mond ja, hogy»az írás min den fé le kép pen egy olvasat«, hogy Rousseau -t ol vas ni vég ered mény ben nem je lent mást, mint ír ni õt. Az ol va sás te rem tést je lent, az al ko tás lé nyege egy»észrevétlen«vi szony, az»elgondolatlan«feltá rá sa, foly tat nánk csak hogy ez a jel zõ vis sza kö szön Althusser egyik hí res cik ké ben, mint»az, amit Jean- Jacques Rous seau nem gon dolt el«. Hos sza san kel le ne ecse tel ni, mi lyen episztemiológiai vo nat ko zá sok ban kü lön bö zik az Althusser-cikk Rous seau -ja Derrida Rousseau-jától. 20 Egyet len fe no me no ló gi ai szö veg sem volt en nyi re fesz te len és al ko tó ol va sat, mint a Grammatológia. Mi hív ja elõ és mi lyen»külö nös egység«tart ja ös sze an nyi hí res pas szus új sze rû ol va sa tát, a»veszélyes szupplementumtól«kezd ve, az»írógépszalagon«át az»olvasás-gépezetig«? Nem vá la szol ha tunk Jacques Derrida he lyett. Ám szem be öt lõ, hogy az in terp re tá ció ak tu sa nem me rül ki ná la a hermeneutikában. Ezt a kér dést tár gyal ja a hí res»signature Événement contexte«cí mû cikk- 18 Cl. Lévi-Strauss, idé zett mû, 50.»Az ál la tok és az em berek érzéki lényként való felfogása megelõzi az ellentmondás-tudatot. ( ) Rousseau ezzel a vak merõ tételével a cogito végét je lenti be.«19 Például Vincent Descombes eseté ben, aki Louis Dumont ant ropológus munkáira támaszkodva, a Le Complément du sujet-ben a Társadalmi szerzõdés mindenféle politikai lényegtõl mentes értelmezését adja és Rousseau-ban Tocqueville elõdjét véli felismerni. Vö. Le Complément du sujet, enquête sur le fa it d agir de soi-même, Gallimard, Vö. L. Althusser,»Sur le Contrat social«, in: Cahiers pour l analyse 8,»L impensé de Jean-Jacques Rousseau«5 42. Althusser nem apóriáról, hanem»nézeteltérésrõl«beszél. A Társadalmi szerzõdés (I. és VI. könyv) ana lí zi sé ben»az ideológiához«va ló me nekülésrõl,»gazdasági hanyatlásról«beszél. Az egyetlen le hetséges menekülési útvonalat,»az egyetlen le hetséges teóriát az irodalom jelenti, ehhez fordul a tarthatatlan elméleti megoldásoktól«. 64

67 ben. 21»Minden írás ki vonja magát a szemantikai vagy hermeneutikai ho rizontból, amely egyszer smind az ér telem ho rizontja, amelyet maga az írás pusztít el.«ezen a he lyen Derrida fel tár ja (ez az ar cheológia a par excellence dekonstruktõr gesz tus) azt a fo galmi alapréteget, amelybõl kinõ a kommunikáció naturalisztikus koncepciója, amely egységes és önmaga számára jelen való értelmet köz ve tít. Már pe dig Condillac az és nem Rous seau, aki dön tõ sze repet játszik ebben a kérdésben. Mert számára az írás megidéz, pó tol, meg kettõzi a jelent a szupplementaritás ame lyet Derrida a XVIII. szá zadban és mindenekelõtt Rousseau-nál tanított meg felismerni logikája sze rint. Derrida te hát Condillac-hoz tér vis sza, amikor a je lent töb bé már nem úgy kép ze li el, mint egy kés leltetett je len lé tet, amely elõbb vagy utóbb be töltetik, hanem»a hi ány maximalizálásaként«. Meg vizsgálva, hogy miért Condillacból ki indulva indítványozza Derrida a «hiány maximalizálásának» gesztusát, amely egyedül ké pes ki juttatni minket a kommunikáció közmegegyezésébõl, azon is el gondolkodhatnánk, mit tesz Rousseau-val és Rousseau óta, amit nem tesz Condillac-kal, és ta lán sen ki mással sem. Rousseau egyedülálló mivolta az írásban és a»kü lö nös egységben«derridánál vajon nem Rous seau meg kettõzöttségével magyarázható? Azzal, hogy mint (Diderot ki vételével) senki más a felvilágosodás gondolkodói közül a filozófia és az irodalom kettõs kötésében helyezkedik el, kapcsolódások és redukálhatatlan különbségek feltételeként. Va jon nem az el mé let és a fik ció szét bonthatatlanságának gondolata miatt lesz olyan egyedülálló Rousseau szerepe Derridánál? Hiszen ez ad al kalmat Derridának ar ra, hogy a kon cep ció és a fik ció meg bonthatatlan összetartozásán meditáljon. (Rous seau) fi lo zo fi kus iro dal mat ho zott lét re, amelynek ré sze a Tár sa dal mi szer zõ dés és az Új Héloïse. Iro dal mi írá sok ban kí ván ta meg ala poz ni írói lé tét: egy olyan iro da lom ál tal, ame lyik nem me rül ki egy fi lo zo fi kus vagy bár mely más üze net ben, ame lyet, mint mon da ni szo kás, to váb bí ta nia kel le ne. És amit Rous seau fi lo zó fus ként vagy pszi cho ló gus ként az írás ról ál ta lá ban mon dott, nem vá laszt ha tó el sa ját írásmódjától. 22 Derrida után ol vasva újra Rousseau-t, az olvasat egy kettejük közötti mezsgyében állapodik meg. Ennek az olvasatnak köszönhetjük, ha jobban rá látunk Rousseau szövegeinek különös és bizonytalan határaira: a filozófia és re torika partvidékére (Második értekezés), az értekezés és a re gény (az Emil IV. és V. köny ve kö zöt ti pas szus), a fik ció és az igaz ság határaira (a negyedik séta híres fejtegetései a fikcióról). Akár Júlia szavainak kapcsán, az Új Héloïse-ban,»az ön maga által létezõ Léten kívül csupán az a szép, ami nem létezik«. Az, ami»nincs«hos szasan kellene bemutatni, nem a»semmit«jelenti Rousseaunál. Az el beszélések például a szalag-epizódban elbeszélések láncolatát és egy olyan viszonyt je lentenek, amely»nem a semmi«. Derrida szá mára legalábbis a legkevésbé sem az, amikor szemére veti Paul de Mannak, hogy a sza lag-epizódot megfakítja. 23 Rousseau-t olvasva, túl min den szofisztikán, mintha egy olyan hely felé mozdul nánk el, amely az igaz ság ma radékának ad otthont. Marsó Pa u la és Kiss Viktória for dí tá sa 21»Signature Événement contexte«, in Marges de la philosophie, 376. Idéz ve a Limited Inc.-ben 22 Uo Papier machine,

68 RECHNITZER JÁ NOS Ár nyak és szer ke ze tek A ket tõs ség Nagy Mik lós fotóiban A ki ál lí tá so kon, ahol gyak ran szok tunk ta lál koz ni, Mik lós nya ká ban min dig ott lóg a fény ké pe zõ gép. Ta lán már hoz zá nõtt, ve le együtt él, ve le van, ná la van, szó val együtt van nak. Õ és a gép va la hol egyek. Nem csak a meg nyi tók pil la na ta i nak rög zí té sét vég zi el, ha nem ke res, és na gyon gyak ran ta lál is va la mi iz gal ma sat, va la mi olyat, ami va ló já ban õ ma ga. Nagy Mik lós or vos, mû gyûj tõ fény ké pei azt a vi lá got ad ják vis sza, amit a gyûj te mé nye tük röz. Ki vá ló an fo galma zott Par ti Nagy La jos a gyûj te ményt be mu ta tó ki ál lí tás meg nyi tó ján (2010. ja nu ár 23-án): Fo tós ként ugyanúgy az el al ko nyo dás, las sú rom lás, sö tét be ve szés, ele nyé szés iz gat ja, mint gyûj tõ ként. Ám a gyûj tõ-fo tós nagy kü lönb ség gel áb rá zol ja a gyûj te mé nye su gall ta ér zé se ket. Míg a kol lek ci ó ját meg ha táro zó Vojnich-, Szûcs-, Gaál-, Váli-, Kazovszkij-alkotások ne kem a moz du lat lan ság gal, a tom pa ság gal, a szí nek fa kó sá gá val il luszt rál ják a vi lág mély sé gét és ször nyû sé ge it, ad dig Nagy Mik lós mû ve in fel lel he tõ a moz gás, a vál to zás ki kény sze rí té sét kö ve te lõ új pil la na tok re mé nye. A fo tók kö zül több au tó ban, jár mû ben vagy azt su gal ló kör nye zet ben szü le tett. Ez zel is jel zik, hogy jön egy más, egy új, a mos ta ni idõ tõl el té rõ idõ pil la nat, s ve le egy új ál la pot. A fel hõk szép sé gei, a fák so ro za tai, egy ma gá nyos au tó a kép egyik szög le té ben meg erõ sí tik ezt az ér zést. Je len lé tet lá tok a ké pek ben, olyan je len lé tet, ami már a kö vet ke zõ pil la nat ban egy má sik di men zi ó ba akar át vin ni. Betekintõek a ké pek, be pil lan tást kí nál nak. S az zal vál nak ér de kes sé, te rem te nek fe szült sé get a né zõ ben, hogy ezt a tom pa lá tást és meg is me rést va la mi nek kö vet nie kell, egy má sik, egy új, ta lán még fe szül tebb hely zet nek, ál la pot nak vagy ép pen kom po zí ci ó nak. Meg ta lál juk a mû vek ben eze ket a kom po zí ci ó kat is. A gyár te le pek, az el ha gyott épü le tek ké pei a ha tá ro zot tan struk tu rált vi lá got idé zik, an nak min den re ki ter je dõ de már funkciótlanná vált sza bá lyos sá gá val. Ezek az elemek buk kan nak fel a ma gá nyos ár té zi kút és az út szép sé ges pá ro sá ban, a ha vas táj va kí tó fe hér sé gé ben, a fi a tal ül tet vény mél tó sá got ki ál tó rend jé ben. Ár nyak, vál to zá sok és ma gá nyos szer ke ze tek ez a ket tõ ség jel lem zi Nagy Mik lós fo tó it. Olyan vi lá got ké pes ez zel be mu tat ni, amely min dig is ben nünk volt, s ben nünk lesz a jö võ ben is. Töb bek ezek a ké pek, mint a vi lág mú ló pil la na tai, ezek már gon do la to kat kö ve te lõ mû vek. 66

69 Tel jes ség re szû kült vég te len (Balla Zsó fia: A nyár bar lang ja) minden uta zás ûr uta zás, mert ûr vesz kö rül ben nün ket. Az egyik pla né tá ról a má sik ra utaz ni ép pen olyan, mint át men ni egyik ta nyá ról a má sik ra. Ami kor be lé pett eb be a szo bá ba, ak kor ma ga is ûr uta zást tett mond ja az Egy meg fá radt em ber utó pi á ja cí mû Borges-novella kü lö nös sze rep lõ je (Xantus Ju dit fordí tá sá ban). Balla Zsó fia új ver ses kötet ét la poz gat va jut hat nak eszünk be ezek a szel le me sen ko moly so rok. Az ég me zõi cí mû vers zá rul ugyan is így: El szállt ve lünk a Föld, re pül az ûrön át. / Már rég az ég ben élünk. // Ez már az örök lé tünk. / A lét ro hadt és fû sze res, bol dog al kí mi á ja (80.). Be szé des a szem lé let mód kü lönbsé ge: ami Borgesnél az in tel lek tus szi kár já té ka, az Ballánál a lí rai esz mél ke dés tra gi kus tó nu so kat sem nél kü lö zõ döb be ne te. Az ar gen tin író bölcs de rû vel kons ta tál, köl tõnk miszteriális ta pasz ta la tot oszt meg ol va só já val. S nem csu pán e helyt: a kö tet mind ahány ver sé ben. Hi szen a tel jes köny vet át hat ja a test be zárt sö tét ség (Ka rá csony vá ro sa; 17.) ala nyi drá má ja, a ki nõtt idõ (Ké sei lis ta; 33.) sû rû lét él mé nye, a tel jes ség re szû kült vég te len (Szü leté sünk nap ja; 39.) köl tõi misz ti ká ja. Más képp fo gal maz va: Balla Zsó fia je len mun ká ja is, mint a ko ráb bi ak szin te egy tõl egyig, lét köl té sze ti igén nyel for dul a vi lág és az én fe lé, a lé nyek és a tár gyak tit ka it ku tat va. A tõ le meg szo kott jó zan ré vü let tel ír va to vább elõ zõ ver ses kö tet ét (A har ma dik tör té net, Je len kor Ki adó, Pécs, 2002), amely e so rok kal ért vé get: Az én tár gyam az, ame lyet meg lá tok. Amely tõl nem tu dok sza badul ni. Amely bõl ver set írok. Mint a ré gi ek kel a lo vat, a ser le get, a füg gõt, úgy te me tik el majd ve lem azt, amit lát tam. S hogy ez út tal mi a lá tás (és így e lí ra) tár gya? A te ma ti kus cso mó ponto kat kön nyû szer rel ki je löl het jük, hi szen vis sza-vissza té rõ mo tí vu mai en nek a vers vi lág nak. Kö zép pon ti vers tárgy te hát az idõ rej tel mes ter mésze te: Az idõ ki re ped, for ró gesz tenye héj (Idõt; 9.), Is ten túl ada gol ta az idõt (Szü le té sünk nap ja; 39.). A nö vé nyek pu ha ide gen sé ge: Fény fér ce li a fák kö zét, / el varr min den nyilást. Az ég / az ir tás fe lõl ki bugygyan. / Amit nem lát ha tunk, úgy tû nik, mes sze ség. (Wiepersdorf; 21.), Mi lyen szé pek õk csu pa szon. A fák, / ha már el lõ döz ték a lombju kat. / Fel raj zo lód nak ap ró ízü kig. / Szárny raj zuk sze nes tér ké pet mu tat (Csu pasz fák; 25.). Az is te ni mi nõ ség gyöt rel mes je len va ló sá ga: Mért ad Is ten hi ányt? (Vá lasz egy köl tõ nek; 42.), Is ten hez ké pest hi ted idõ hú zás (Az idõ hú zás bal la dá ja; 52.). S ha son ló, je le ne te zé se ket és je len tés irá nyo kat meg sza bó erél lyel a szü lõk föl tisz tí tott em lé ke ze te (megin dí tó anya-vers áll a kö tet leg vé gén is: Anyám, az an gyal); az éj sza ka és az ár nyak ( Min den éj jel más tör té net se bez meg Az élet két fe le; 86.); az álom és a csend; a ba rát ság és a sze re lem és a ha za (a szû kebb és a tá gabb ott hon) irán ti sze re lem. Füstös fényeket pásztázó tekintet a ver sek ala nyáé, szán dékai egyetlen tö rek vés ben ös sze ge zõd nek: meg ismerni és megérteni a léte zést. Legalább an nak szó ra bír ha tó, vers re vált ha tó ré te ge it. Mind eköz ben pe dig rá ta lál ni az ott hon ra avagy a nyelv ál tal meg te remt he tõ ott ho nos ság esé lyé re. (A koz mi kus táv la tok és a fa lak kö zé szo rult élet ket tõ sé gé ben áll va, az au ten ti kus lét nyo ma it ke resve: Ami meg tör tént, azért tör tént, / mert mi el dug tuk éle tün ket Számve tés; 13.) E cél szol gá la tá ban tel jese dik ki Balla köl té sze té nek esz köztá ra. Ami leg alább két szem be tû nõ sa já tos sá got ered mé nyez. Az egyik jel leg adó vo nás, hogy az új hol das for ma fe gye lem zárt tár gyi as sá gát ezek ben a fris sebb mû vek ben ré szint a fok ról fok ra föl nyí ló sze mé lyesség, ré szint a sza bály ta la nul egye di alak tan old ja. A má sik tu laj don ság a kez de tek tõl véd je gye Balla köl té szeté nek: ke vés kor társ köl tõt is me rünk ugyan is, aki nél az ér zé ki-ér zék le tes és az el vont-fi lo zo fi kus tar ta lom nem egy mást ki zá ró, de egy mást át ha tó jel leg ze tes sé gek vol ná nak. (Ril két, Jó zsef At ti lát, Ne mes Na gyot idé zõ po é ti ka ez mód szer ta ná ban és színvo na lá ban is.) Az öt cik lus sza ba to san ren de zi el a vers anya got, de in kább csak sej te ti, sem mint meg vi lá gít ja az irá nyo kat. Akár ha a cik lu sok su gallta rend ab ban áll na: a múlt ból (az em lé kek kö ze gé bõl) nem a jö võ be, ha nem az ég be (a transz cen dens be) ve zet a ver sek út ja. Ez a sej te tõ eszté ti ka s ez a me ta fi zi kus am bí ció ölt ala kot a nyel vi-po é ti kai meg ol dá sok ön tör vé nyû szer ve zõ dé sé ben is. Mi re gon do lunk? A re to ri ká ra, amely elõsze re tet tel so ra koz tat kér dé se ket s él meg szó lí tás sal (az ima be széd és az in tim oda for du lás al kal ma i kor egyaránt). A szövegköziség mû ve le te i re, amely aján lá sok kal, mot tók kal, idé zetek kel és rá ját szá sok kal tu da to sít ja a ha gyo má nyok al ko tó je len lét ét a sa ját al ko tói gya kor lat ban. ( Az üres ég. Az üres ég sut tog ja Ne mes Nagy Ág nes azo nos cí mû ver se. Nem, nem üres az ég. / Te le szárn nyal, vi har ral vá la szol Az ég me zõi [79.].) A mû faj ok kal és vers tí pu sok kal ját szó mû gond ra: a szo nett, a bal la da, a dal, a gon do la ti és a lét ös szeg zõ köl temény egy ként új ér vény re tesz szert Balla ke zén. (Ez utób bi ak fél hos szú alak vál to za tai ad ják a kö tet ma gas la ti pont ja it; pél dá ul az Aki ti éd, csak azt, A nyár bar lang ja, Az ég me zõi vagy a Meg ér ke zés, el uta zás.) A hangnemre, amelyet a versbeszéd elégikus-indulatos kettõssége határoz meg, áldásos ér zel mi fe szült sé get tart va fönn mindvégig. (Mi más hitelesíthetné az életbizalom elmellõzhetetlen szellemisé gét, ha nem a gyász, a vesz teség és a ve re ség szó la mai?) A ké pi vi lág ékes enigmatikusságára: az egy mást éles váltásokkal követõ trópusok bonyolult va rázsára. Ide tar to zik, hogy Balla Zsó fia egye bek mel lett az em lé ke ze te sen szép so rok köl tõ je. Nem szük ség szerû, hogy je len tõs köl té szet meg ra gadó so rok ban dús kál jon. Ezért kü lön öröm az ol va só nak, hogy ef fé le, ne he zen fe lejt he tõ szö veg he lye ket kap aján dék ba: A tél pat kol ja, így las sít ja lép tünk (Ka rá csony vá rosa; 18.), Min den ki ide gent sze ret (Ba rá ti be széd; 56.), ha mu füst je száll min den fény elõtt (Vo na lak kert je; 70.), Is te nen kí vül van egy más di men zió is (A nyár bar langja; 75.), Egyet len egy szü le tés re szo rít ko zunk (Az ég me zõi; 79.), Lo bog a zsol tár fél ke gyel me (Égi szer ke zet; 97.). Ap ró lé ko sabb fi gyelem mel azt is ész re ve het jük, hogy nem csak a fön tebb ne ve zett szin teken, de a szó kincs po é zi sé ben, a szavak rész le te i ben is te te mes esz té ti kai erõk rej tez nek. Egyé ni ös sze té te lek ( Apá ca szép ség Aki ti éd, csak azt; 47., ró zsa ho mály Az ég me zõi; 80.), plasz ti kus szó al ko tás ( sen kiség Az éb re dés; 32.), ih le tett jelzõk ( mû kö dõ lo vak Ka rá csony vá ro sa; 16., dohánysárga csil lag Aki ti éd, csak azt; 45.), je len té ses al li te rá ci ók ( Méregtelen mér le gelek Idõt; 10., ka par, ka por Az éb re dés; 31., lá pos, la pos A szép fegyverkovácsné só ha ja; 37.) és megra ga dó me ta fo rák (az an gya lok mint ég vá jó ba rá ta ink, Se rény hospicecsapat Ba rá ti be széd; 55.) sza vatol ják, hogy a bont ha tat lan egész (a vers, a kö tet) tar tós ré szek bõl áll jon. So kat vár tunk er re a kö tet re. És so kat vár tunk tõ le. S nem is csalat koz tunk: kí vül-be lül ün ne pi en szép ki ad vány A nyár bar lang ja (szer kesz tõ: Szaniszló Ti bor; bo rító ter ve zõ: Hrapka Ti bor). Ko mor szép ség, ér zé keny böl cses ség ala kítja ar cu la tát. Mert Balla Zsó fia költé sze te tud ja, hogy Is ten a sze re tet hal maz ál la po ta. S hogy a sze re lem an gya li vegy tan. Ha rá kér dez nénk, al kal ma sint meg tud nánk tõ le: va jon mi ért nem is me rünk de pres szi ós ró zsát. Így ha azt ol vas suk is: Ár vaság a vers. Ki ka par ja õr zött / tit kaid, meg lop, ki fü röszt a kincs bõl (Föl di csen des ség; 23.), a ma gunk szá má ra gyar ló hermeneutikai bi za ko dás sal úgy for dít juk le: társ, mert tel jes ség a vers, kin csekben fü rösz tõ. (Kalligram Könyv ki adó, 2009) Hal mai Ta más 67

70 68 Tük rök / közt hol vagy ma gad? (Ju hász At ti la: esz ki mó szín) A szem égi ter mé sze tû. Ezért az ember csak a szemével emelkedik túl a Föl dön, ezért kez dõ dik az el mélet az ég re ve tett pil lantással. ( ) Az ég emlékezteti az embert, hogy nem csupán cselekvésre, hanem szemlélõdésre is hi vatott. (Feuerbach) Igen erõ tel jes üze ne tet hor doz, az al kotói pozíciót (és a befogadói magatartást is) bizonyos koordináták mentén jelöli ki a Juhász Attila új kötetének címeként megjelenõ eszkimószín kifejezés. A versek kereteként a Ma dách mû vében megjelenõ sötét tónusú vízió nyelvi jelei ( végtelen hóvilág [ ] Hol a ha lál néz ránk üres szemekkel,( ) Hol a nö vény is küzdni kifáradt, / Korcsult bokor leng a zuzmók kö zött, / S a hold vö rös kép pel néz köd megõl / Ha lál lám pájaként a sírgödör be. ( ) Ször nyû vi lág, ) Ju hász Attila emberi, mûvészi alapbeállítottságát óha tatlanul az e világgal szembeni állásfoglalás pozíciójába emelik. A szövegek terjedelme és a poétikai artikuláció szempontjából is mértéktartó, fegyelmezettséget, finom távolságtartást tükrözõ kötet ugyanakkor a bel sõ vi lág fe lé for dulás kalandját, a na gyon is za jos külvilággal (az eszkimószínnel) va ló bá tor szem benézést hangsúlyozza. Juhász Attila életmûvének formálódásában kétségkívül felfedezhetõ az a mar káns ív, mely egy fajta sajátos új klas szi cis ta köl té szet esz mé nyét vállaló kifejezésmód felé mutat. Ez a poétikai hang a Babits, Ne mes Nagy Ágnes vagy Pilinszky által képviselt beszédmódhoz hasonlóan olyan individualitás mintáit mutatja fel, melyekben a meg szó la ló alany köz vet len versbeli jelenléte erõsen korlátozott. Az eszkimószínben megjelenõ poétikai ke ret ezt a jel legzetes, a hûvös artisztikumra hangolt formanyelvet képviseli. A vers gyûj te mény nyolc rö vid önál ló mo zaikdarabként szemlélhetõ cik lusa (Atlantiszi nõk, Csak testben, Kelet-nyugati nap-tár, Impresszió, A, Jel-zá log, Még csak is tenes, Parlando, Törtet törttel) el té rõ, ám egy mással párbeszédet folytató léttapasztalatok mentén jeleníti meg a világot szemlélõ (ugyanakkor elrejtõzõ) ember pozícióját. Ezt a lét helyzetet, a versek vi lágában fi nom va riációkban megszólaló belsõ világot összegzõ igénnyel jelzi a kö tet el sõ és utol só da rab já ban elénk vil la nó nap fény idõ metaforika. fel kel / akár a nap hû vö sen / [ártatlan ragyog (Hajnali tánc) Örök szür kü let: / az esz mé let [gyolcsait / átvér zi a nap (Egész) Gyak ran és igen erõ teljesen jelennek meg a szö vegekben a hajnal, a reggel ké pei, a ver sek azon ban a sta tikusságot, a tárgyakat figyelõ (és az apró elmozdulásokból a világot modellezõ) tekintet pozícióját hangsúlyozzák. Stilizáltság és a poétikai kifejezõerõ könnyedsége, a lét elsötétedõ dimenziója fölött érzett megrendülés, az ér zé ki és a transz cendens egymást el len pon to zó ket tõs sé ge: az esz kimó szín po é ti ká já nak meg ha tá ro zó elemei. A tematikai szempontból változatos kötet fõként a rövid, csi szolt for mák ban meg szó la ló ver sek ben, a Kelet-nyugati nap-tár, valamint a Jel-zálog ciklusban mutatja fel Juhász At ti la ma ga biz tos for ma ér zék ét. A mértéktartó asszociációs mezõket felvillantó, a gyakran haiku-formában rög zí tett kom po zí ci ók a szub jek tív léttapasztalatok világát erõteljesebben megszólaltató versek markáns ellenpontjaiként jelennek meg. messzi hang kiált pa ra zsat szít az ég az õsz ho vá si etsz (Szít az) Szívverésemnél hányszor lassabb a tenger kavics-zenéje? (Kavics) Az elé gikus poétikai hangulatok, az álom szerû versdallamok a szelíd tónusú artikulációval, finom zeneiséggel (a to vábbzengõ a, e, o hangokkal) teremtik meg az alko tó és a be fogadó vi lága közti belsõ kapcsolatot. A verseket, ciklusokat átjáró (s ezáltal szö veg ko hé zi ós erõt is fel mu ta tó) motívumok, különösen az arc(kép), képmás, tekintet asszociatív körébe tartozó tárgyak jel sorai izgalmas nyelvi me zõk hor dozóivá válnak. Kettényílt tükör [ ] Kül lõk közt ar com fo rog. (Idõkerék) Hõ ál ló üveg. / A hom lok [kettényílik. (Ki a leg szebb, Tü kör-arc) a sze mek üres folt ja / ma gába issza [kitartó tekinteted. ( ) Vár a tü kör. (Ki a leg szebb, Mú mia) A képek konstrukciói mintegy megszüntetik a költõi én köz vetlen jelenlétét. Némi leegyszerûsítéssel mondhatjuk te hát, hogy Juhász Attila poétikai hangjának megtalálása során eljut a szövegben önmagát sajátosan háttérbe szorító költõi én reprezentációjáig. Meddig bírhatnám nagy, mély lé legzetekkel és nyi tott szem mel? Tovább vagy egyre lej jebb? Mindent belülrõl hallok (Merülés) Költészete, a nyelv mediális karaktere az én destabilizációját kiteljesítõ poétikai modell felé közelít. Ez a költészet érzi a Nyugat poétikáját megalapozó (romantikus eredetû) hagyomány foly tat ha tat lan sá gát, a sze mé lyi ség ar ti ku lá ci ó já nak prob le ma ti kus sá gát. A ver sek a ki mondott szavak mögött formálódó az ént értelmezõ, jelenvalóvá tevõ alap többféle tónusát is meg szó lal tat ják. Az én és a vi lág egészének relációjában (a formanyelv változásai mellett) ugyanakkor markánsan körvonalazható a klasszikus formanyelvet tiszteletben tartó, ugyanak kor az impresszionisztikus-misztikus lét élményt rögzítõ nyelvi sajátos ság, po é ti kai ma ga tar tás. Ju hász Attila érzéki hatást keltõ hangulatlírájának gyökerei a panteizmus felé mutató érzésvilágot sejtetik, a versek nyelvezete (különösen a groteszk-ironikus tónust erõteljesen reprezentáló, ám fi noman távolságtartó Még csak is te nes cik lus) pe dig a szakralitás, a meditatív él mény vi lág ele me it ágyaz za a profanitás szfé rájába: a kiszámolót mindig / összezavarja / az örökkévaló (Egy fiú), Arctalan istenek mutatják az utat (Pianissimo), El ha gyat va üd vö zülsz. (Haj na li gya kor la tok), is ten gyá mol ta lan / izzadt (Utórezgések). Ez a mû vészi, emberi kiindulópont a lét egé szé rõl és az én drá mai sze repérõl olyan ar tikulációt hoz létre, mely a poétikai nyelv sajátos szemantikai rétegeit az én belsõ vi lá ga fe lé tö rekvõ jel so rok fe lé tá gít ja ki. A ver sek tónusa éppen ezért kontemplatív befogadói magatartást feltételez. A Parlando cik lus ban pél dá ul olyan po é ti ká val szem be sül he tünk, ahol gyak ran mar káns el lentét feszül a lát szólagos idill varázslatos megjelenítése és az emberi lét drámai alap tónusát hangsúlyozó gondolati tartalom között. üres ab la kok fi gye lik mint kö ze lít mint sûrül kö ré a hol das õsz ( ) me rev bro ká tok terelik ki-be a fázó lelkeket (Lovagmese) Messzi fények tûhegye földhöz szegezi az éjt, va la hol szárny su hog, s az üres egek be ör vény lik az eg gyé vált sö tét, a meg ké sett vij jo gás. (La Cos ta Dorada) A mû vek a vers ben rej tõzõ én és a világegész kap csolatát a transzcendens dimenzió felé áhítozó magatartás ban pró bál ják meg szó lal tat ni. A költõ egyszerû axiómák, mértéktartó asszociációk kimondásával távolodik el a szub jektív léttapasztalatok világá tól. Ki mun kált szö veg épít ke zés, helyenként tiszta rímek alkalmazása, és valamiféle megnyugtató, a szemlé-

71 lõdõ befogadói magatartást feltételezõ alaphang jellemzi a laza as szociációs mezõk nyomán felépülõ ciklusokat. A vers-, il let ve hang sor ok jellegzetes nyugvópontjait jelöli ki az egymás után következõ szövegekben ismétlõdõ (a textusokat továbbépítõ) szó hasz ná lat. A több fé le cso mó pon tot felmutató artikulációs háló így a költõ egy másba fonódó kulcsmetaforáit, jelsorait fogja össze, emeli ki: sietõs egek fe lé ; fagyott égbe mar ; az iránytalan / ég felé tö rekszik ; a szétázott ég ; heg nél kül for rad az égi szántás ; A tü kör szí nén / su han: felseb zik / fi nom érin té sei. ; s a tük rön / a si ma ka vics / sor ban ap ró se bet ejt. ; nyugodt tükörre látni. A kö tet egé szé ben emel lett a köl tõ sa já tos a gro teszk és az abszurd jellegzetességeit is felmutató alap hangja köti össze az én-poézis mozaikdarabjait. Juhász Attila a legszemélyesebb történések artikulációit kérlelhetetlenül, emellett igen erõteljes (ön)iróniával ha tárolja el a nagy me ta fo rák, to po szok, pa ra dig mák nyelvi jeleitõl. A tudatosan formabon tó kép zet tár sí tás ok ra ala po zott poétikai hang mintha új ra és új ra azt üzenné: a szemé lyes sors drá má i nak nagy me taforái mindig újraírható nyelvi je lek men tén szer vezõdnek. Miközben a vers gyûjtemény egésze a szilárd formai strukturalizmus érvényét hangsúlyozza, a szövegekben megjelenõ metafizikai tartalmakra utaló nyelvhasz ná lat egye ne sen a kö zép pont megsemmisítésére irányulóan egyfajta dekonstrukciós dis kurzus irányába moz dul el. A ver sek ben a ba nalitás világának nyelvi jelölõi bátor asszociációsorok mentén kerülnek kapcsolatba akár a szakralitás ké peivel. sze ret nem sze ret a ki számolót mindig összezavarja az örök ké va ló s nem küld nem sar jaszt új igét (Egy fiú) Az ég rõl ír ni még is, ( ) a lajtorját sosem járt, sárfoltos angyalokról. (Nem va gyok ott hon) A központozás hiánya izgalmas értelmezési lehetõségek felé mozdítja el a költeményeket, így igen nagy szerepe van an nak, hogy a be fogadó a képek határainak megtalálását milyen síkok mentén próbálja megvalósítani. Egy-egy köl temény esetében formabontó gesztusként jelenik meg a klasszikus verssorokkal feleselõ, a hagyományos versmodalitást fel borító, mértéktartóan provokatív poétikai tónus: Itt? Él ned? Hal nod? (Menekült) Nem ki ál tok. Nem dü bör gök. (A föld) (Kételysorok, Utóirat) A kö te tet zá ró cik lu sok a po étikai dekonstrukciót meg valósító grammatikai tö redezettség alkalmazásával írják felül a ha gyományos irodalmi kánon gyakorta sematikus olvasatokban megjelenõ (és egységesként elkönyvelt) so ra it. A ver sek, szö veg tö re dé kek többszörös intertextuális viszonyt ki ala kít va Ma dách, Vö rös mar ty, Juhász Gyula, József Attila, Pilinszky elõtt fe jet hajt va kí nál nak fel új ar tikulációs lehetõségeket. A csil lagos ég egyszersmind az is, ami az em bert új fent rá ébreszti tu laj don lé té nek vé ges sé gé re. (Hans Blumenberg). Meg is mer he tõe, ki mondható-e az én belsõ vi lá gát felvillantó, léttapasztalatokat rögzítõ él mény vi lág? Mi lyen mó don nézhetünk szembe mások sorsának terhével, és persze saját útkereséseink buktatóival? Juhász Attila új kötetének borítóján egy fal felületre felhordott vakolatdarab fo tója (Tolnay Imre Vakolat címû képének részlete) látható. Az elzárkózás, el határolódás (látszat)kísérletét, és ez zel egyidõben a vis szavonulás gesztusának lehetetlenségét reprezentáló fotó a kötet po étikai horizontjának me ta fo rá ja ként áll hat elõt tünk. Juhász Attila a csendet fel tételezõ, a meditatív be fogadói attitûdre apelláló világa az eszkimószín (az em ber tragédiájának) realitását, ám a lét ilyen rétegezettségével való szembenézés, szembehelyezkedés mûvészi emberi gesztusát, drámai szépségét is hangsúlyozza. (Kortárs Könyvkiadó, 2009) Horváth Imre Ön ma gá ba szo rult kér de zõ (Szalai Zsolt: ide tett va la ki) Szalai Zsolt ta valy meg je lent, immáron harmadik kötetének versei jól lát ha tó an egyet len meg ha tá ro zó célt igye kez nek meg va ló sí ta ni (bár sokféle formában, változatos módon): meg akar ják ra gadni a fõként egyes szám má sodik személyben megszólított, va lójában mégis alanyként funkcionáló identitást. Rögzíteni akarják a szövegekben megjelenõ szubjektumot, horgonyt akarnak vet ni, hogy az tán, ha ki alakul egy stabil pont, az én, lehessen felszedni a horgonyt és menni to vább. Az idetett valaki cí met vi selõ könyv kezdõ verse (ezek vers írásos jelek) egyes szám má so dik sze mély ben, másikként jeleníti meg az én-t (mely Rim baud óta jól tud juk min dig valaki más), te-ként, mint egy kí vülrõl közelítve meg. Ez az eljárás az egész kötetre jellemzõ, ugyanakkor nem sok kétségünk lehet afelõl, hogy ez a te valójában az én, s bár nem egyes szám elsõ személyû alakban, mégis ízigvérig ún. alanyi köl tészettel állunk itt szem ben. A kö tet nyi tó vers má sodik felének sorai ( az er ké lyen kezd ted, s fejezted akkor is, / de kezded-e majd, vagy foly ta tod, / ha bo rul min den, / ahogy most, / vagy minden nek a vé gére ér ke zel... ) az összezavarodottság, a vá laszútnál állás helyzetét jelenítik meg, bi zony ta lan ként ér zé kel ve a jövõt, különösen a versírás, az alkotás jövõjét. Ez a bizonytalan alany aztán versírásos jelek -ben igyekszik megtalálni, rögzíteni saját magát, az elsõ ciklusban (kimetszett sarj) el sõsorban a gyer mekkor emlékeibõl építkezve. A fá ra má szás ok, a bi cik li zé sek, a dé di, a nagy szü lõk, a gyer mek kor fa lu já nak alak jai ele ve ned nek meg ezekben az erõteljes képi világú, sokszor egy-egy lát vány vagy be nyomás mentén kibomló versekben: kohó a nyár, ol vad az ut ca, puk kan a kát rány, / ra ga csos, ka ri más nyo mok az út ban; / tal pam ra ég az igye kezet, caffog a szan dál, / a mély kútig, lefelé; // szilvafák hul latják éretlen gyümölcseiket, / félbevett savanyú magokat köpködök, az egy hely ben to por gó szom jú ság csillapul így... (mély kút). Az iden titás rögzítésének legalapvetõbb állomása, a gyer mekkor világa után az emlékezés a fi atal felnõttként való utazások sorát eleveníti fel. A gyermekkor látványokban, hangokban, hangulat- és történetdarabokban szétoldódó, kissé passzív, helyhez kö tött vi lágát egy ak tí vabb idõ szak kö ve ti, mely ben a kül sõ hely vál toz ta tás ok a bel sõ út ke re sés nek fe lel tet he tõ ek meg, mintegy párhuzamosan, egymást kölcsönösen feltételezve és kiegészítve zaj la nak: út vo na lat raj zolsz, hogy be járj vá ro so kat, esz mék ere dõ it. Eb bõl ki sza kí tod, más nak át adod magad, hogy újra bir tok ba ve gyed; vo na ton, bu szon, bi cik lin és gya log telt éle ted. De még is, mi fé le tér kép az, amit há rom ezer ki lo mé ter ki raj zol? ( ) Most ar ra kér dez rá, mi vé raj zolódik, hogyan formálódik uta zásai során a kötet fõ szereplõjévé tett szubjek tum. A cseh or szá gi és németországi utak egyben kul turális élmények is (nemhiába épp Weimar és Jé na vál nak pél dául úticélokká), melyek szintén nagyban hozzátartoznak a meg ragadni kívánt identitáshoz. Ahhoz az identitáshoz, melynek körülhatárolásához még egy kézenfekvõ út ve zet het: az anya és az apa, a köz vetlen õsök, a ki indulópont bemutatása, s az én lát tatása az õ szempontjukból. Ezek az apa- és anya versek rendkívül in ti mek, egy el lent mon dá sos, nem túl sá go san szeretetteli apa fiú-kapcsolatra engednek következtetni: Felálltok egymásnak, apa és fia, mennél arrébb, a kisszobába, még hiányozna a du la ko dás, de hogy utá nad szól, hoz zá vá god a pa pu csod. És a fa lon át hal lod, hogy a kis fi ad, a tanárúr, ezt ta nul ta, er re vagy büsz ke, kü lönben meg le mondtál mindenrõl, már csak 69

72 anyád nak, a né hány foly ta tá so san megakadó kislemezrõl. (tanárúr) Az a mód, aho gyan Szalai Zsolt versei keresik ezt a sokat em legetett egy sé ges, meg ért he tõ iden ti tást, a közeledsz cí mû vers ben elég fél reérthetetlenül megfogalmazódik: közeledsz a hely hez, kör be já rod mint az elõtt, / feltörnöd betonba olvadt, levelekkel borított, / letaposott emlékeid, mielõtt el hagy ni ké szü löd, már majd nem volt otthonod. Eb ben a pár sor ban egyrészt meg jelenik az emlékezés, mint az ön meg ér tés egyik leg fon to sabb eljárása, másrészt újra felvetõdik a kötetnyitó versben már sejtetett probléma: vajon az én meghatározásával, az em lékek összefogásával a versek csak ar ra ké szí tik elõ a te repet, hogy ez az én, ez az idetett valaki elhagyhas sa majd ezt a fel építeni kívánt egységet, összeállítson egy stabil ala pot, ahonnan majd elrúghatja magát? Erre ter mé sze te sen nem ka punk vá laszt, hi szen e ver sek ter mé sze te sok kal inkább a kérde zés és a ke resés, mintsem a vá laszadás. Ennek megfelelõen a ki tûzött (bár lehet, hogy el érni sosem remélt) cél sem valósulhat meg teljesen, a hol te-ként, hol én-ként áb rá zolt sze mély em lé ke i bõl nem képes összeállni az egész. Ennek el lenére jó néhány dol got meg tudhatunk, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy ez a szub jektum önmagamba szorult kérdezõ -ként határozza meg ma gát, s en nek a lá tásmódnak tökéletesen megfelelnek a versek is. A kötet címét is adó utolsó vers egyes sorai mintha arra utalnának, hogy az önmeghatározás, az identitás rögzítése ta lán csak a nyel ven, a ver seken keresztül lehetséges: magad ragasztod tö vek hez, ke re sed hoz zá a ra got, jelet / kimódolod múltad, legyél, mert vagy / vol tál ilyen nek gon dol ha tó, mert most, itt / ben ne vagy ala nyig, aztán nem leszel... Ez a da ra bok ban létezõ, különbözõ nézõpontokból másmilyennek látott szubjektum a nyelv, a ver sek se gít sé gé vel pró bál ja meg talál ni azt a bi zo nyos hor gonyt, hi szen ezen kí vül min den bi zony ta lan. A cím adó ide tett va la ki szó kap cso lat többféleképpen értelmezhetõ, de úgy tû nik, nem az a kér dés, hogy ki az a valaki, aki idetett, ha nem, hogy ki az a va la ki, aki ide lett té ve. Az pe dig, hogy ez a meghatároz(hat)atlan va laki épp csak ide lett té ve, na gyon erõ sen fel ve ti a be le ve tett ség gon do la tát, szinte azonnal Heideggerhez utalja az olvasót, különösen akkor, ha a szerzõ blogjának aláb bi bejegyzését is fi gyelem be ve szi: A köl té szet va ló ban élni segít, itt- és megmaradni, hogy ne csak akár kik le gyünk. Filozófiai ma gya rá za tok ba nem bo csát koz va el mond ha tó, hogy a kö tet a (leg inkább ön ma gát) ke re sõ szub jek tum erõ fe szí té se i nek, fel ve tõ dõ kér dé sei nek fel mu ta tá sa, ös sze fo nód va egyben a köl tõi út ke re sés sel is, mely a for ma i lag igen sok fé le, sok szor klaszszi kus, sok szor meg le põ kí sér le tek tõl az el tün te tett idõt és a va lóságos erõk mun kálkodásait, kártételét. A jól észrevehetõ költõarcú szerzõ a maga jámbor módján, keserûen bizonygatja: Az emlékezetbõl is elfolyik / Mint az el vágott torkú kakasok vére / Be issza a felejtés puha szövete / Amit a ké nye lem tart a jö võ elé / Leheveredésül (A Bá rány vére). Az egyre kevésbé élhetõ világ aligha véletlenül feltámasztja azokat az õszi fé nyes napokat. A létezést keresõ felnõtt férfi kimondja: véletlenül felvett ka vics vagy / Is ten ke zében elfúj egy hal vány le helet / gyönyörködsz ezért élsz még / em lékezel s te vagy az em lékezet (ragyogás). A köl tõ em lé kek, el fo gult ság ok, ér de kek útvesztõjében szavakért perel, hisz a sza vak ban, s ab ban, csak iga zat szabad, csak iga zat ér demes szólani, írni. Azok a kri ti ku sok, akik el fogultság nélkül törekedtek verseinek befogadására és mérlegelésére elismerve, han goz tat va te het sé gét, pon to san összegeznek: képekben látó, vizuális szabadgondolkodó, a jelen gyer meke, váratlan, meglepetésszerû képzettársításai, természeti metaforái, hasonlatai, lebegõ líraisága tetten érhetõ minden versében a tár gyak má gikus erõt, mágikus aurát kapnak. Átképzeléses megjelenítéssel eléri, hogy életszerûen has son az em beri létezés nyomasztó lég köre, keserve. Ezer ki lenc száz öt ven hat per sze lehetne Böröndi magánügye. De mindan nyi unk ügye! Ar cok néz nek ránk, el mo só dott ar cok, s ha so ká ig néz zük õket, éle sek lesz nek, ismerõssé válnak, tü körbõl kiragyognak. Böröndi La jos mint ha va la mit el ve szett nek hinne, Nagy Imre törött szem üvegén át szem lé li a vi lá got: Sza bad sághar cost, s mi nisz ter el nö köt. / Dró tot csuklóra, hátracsavart kézre. / Megöregedtem. Szemlélõdök még / Egy kicsit, mielõtt mindennek vége (Már nem kép zelem). Történések, virág helyett árulás virágzik, vers helyett géppuskasorozat, gyil kosok arcvonásai, kiábrándulá sok, sors kér dé sek, a meg ma ra dás nehézségei, ember legyen a talpán, aki ebben az összekuszálódott, feje tetejére ál lított, jelszavas, hazudós, weboldalas, blogos, ügyes ke dõk és gáncs vetõk ti porta utakon, értékeket elvesztõ idõben kiismeri magát. Vagy dadog, mint a szer zõ 2007 ja nuárjában, amikor el ért hoz zá Nagy Gás pár ha lálhíre: most már»öröknyár«van / te lent a nyir kos föld ben / mi fent az áru lásban / éj fél utá ni csönd ben // em lékszem alig éve a / gyász téri döbbenetben / álltunk Magyaróváron szemben / a megfeszítettekkel (dadogás). Mi jö het még? Mi lyen új ször nyûség? Mi nek az el vesztése? Hogyan él jünk eb ben az or szág ban emelt fõvel? Hogyan legyünk büszkék arra, hogy ma gyarok vagyunk? Mire változik az idõ be horpadt sírokon / gazlik a jö võ, a nagy si etségben még a hi tet is el hagyjuk? Próbálunk emlésem vis sza ri a dó for mák ban ér he tõ tet ten. A kö tet ben fõ sze rep lõ szubjek tum nak, úgy tû nik, egy elõ re nincs oka fél ni az akár ki vé vá lás tól. (Orpheusz Kiadó, 2009) Kolozsi Or so lya A pá va sze me (Böröndi La jos újabb ver se i rõl) Ir gal maz zon ne künk az Is ten! ír ja le az utol só szó jo gán az utol só mon datot a köl tõ, s azt is meg tudjuk elõtte: A vers a lé tezés egyik formája. Verset ír ni jó, de rit ka aján dék a le hetõség. Ver set ír ni ugyan is le hetetlen... Verset írni ugyanis csak úgy lehet, ha a fö löttünk való segít benne. Velünk kínlódja ki azt. A Bá rány vé re is így szü letett, vérben. Nehezen és nagyon kön nyen. Ihletõ élménye a Magyaróváron megfe szí tet tek, ki vég zet tek, le mé szá roltak vol tak, Ma gyaróvár 56-ja, amely mára már sokaknak nem több, mint alkalom saját maguk fontosságának ki eme lé sé re. A Bá rány, az a bib liai, az a Je lenések könyvének félelmetes, ször nyû bá rá nya fi gyel ben nün ket. Bennünket, eltévelyedetteket. S számon tart. Még a het ve nes évek kö ze pén történt, amikor a szombathelyi tanárkép zõ fõ is ko la könyv tá rá ban megismertem a szerzõt, aki föl emlegeti Lõrinczy Hu ba iro da lom tör té nészt, akinek növendéke volt, Gyõrbõl (a Rejtõ Sándor Textilipari Szakközépiskolában végzett) szeretett magyarta ná rát, Grábics Frigyesnét és fér jét, Grábics Fri gyest, 1956 kár val lott ját, s büsz kén vall ja: nél külük semmi let tem vol na. Per sze ak ko ri ban pél da csak a for ra da lomról és szabadságharcról nagyon sokan másképp vélekedtek. Igen: Jó lenne ki kerülni, de / nem le het öt venhatot. / Amikor feketén ragyogtak / porcukor égen a csillagok (Ezerkilencszázötvenhat). Ami az or szág ban és Mo son magyaróváron történt (október 26-án), az a ket té szelt idõ ben / Is ten sí rása. Sok min den vál to zott az óta. A po é zis jeladásai mások, egyre több a buli, a szégyenletes tett, kultúrharc zajlik. Ittlétünkben-létünkben ezeregy kérdésre várunk-keresünk választ, miközben: Most bámuljuk a jeleket / Nézünk csak de sem mit sem lá tunk / Ki fut a vér szí vünk bõl a / Sí rás ket recében állunk (A sírás ketrecében). Hos szú tör té net ez már, ter mésze te sen drá mai for du la tok tól sem men tes. Böröndi fo lya ma to san épülõ, tu da to san ér lelt köl té sze té nek élményanyagát sok minden táp lálja. Kilencedik verseskötetében (a borítón a dunaszigeti fes tõ mû vész, Var ga György mû ve) együtt lát juk az ok tóberi napokat és a mostani világot, 70

73 ken a vá rosi kultúra, Erdélyben a törzsökös õsi szellem nyúj tott ka paszkodót az új kö rülmények közé csöppent magyarság számára, addig Bácskában és Bánátban csupán az egykori anyagi jólét emlékérõl lehetett anekdotázni a po ros aká cok lomb ja alatt, így az irodalmi szervezõdés is késõbb kezdõ dött, mint a je lentõsebb tömbökben élõ ma gyar ság ese té ben. A Vaj da ságban hi ányzott a szellemi központ, s ennek híján egy kiváló egyéniségre volt szük ség, aki ma ga sze mélyében képviseli a centrumot. Miként több em ber öl tõ vel ko ráb ban a fel vi dé ki Kazinczy irodalmi központot teremtett Széphalomból, úgy Szenteleky is ki alakította a jugoszláviai magyar iro da lom és lo kál pat ri o tiz mus központját Ó-Szivácon. Az irodalom- és mûvelõdésszervezõ Szenteleky Kor nél ( ) is a ha gyo mány ta lan ság, a lég üres szel lemi térség, a kulturális meddõség tapasztalatától jutott el a délvidéki magyarság tragédiáját önmaga drá májába szublimálva a programsze rû en au to nóm vaj da sá gi ma gyar irodalom kialakítására irányuló célkitûzéséig. Ez az eszmélés a sáros, poros, boros Bácskában hozzávetõleg egy év ti ze dig tar tott, s no ha ter mészetesen nem dátumhoz kötõdõen, nem egy csa pásra jelent meg, kezdetét a Vajdasági Írás 1928-as meg jelenése harangozta be. A vezér szerepét kénysze rû ség bõl vál la ló Szentelekynek mindenekelõtt meg kellett szen vednie a meg szólalás kiharcolásának küzdelmeit, a szervezés gondjait, a kulturális tér ség lég üres te rének áthidalását; eredményei ennek következtében és en nek meg fe le lõ en fe le más ra si kered tek: a men nyi ség ér de ké ben, a Hippolyte Taine-féle mi liõelméleten hizlalt kény szeroptimizmusának megfelelve, vagy talán az iga zi te hetséget mutatók ritkasága következtében tárt kapukkal várta a tehetség szellõjétõl meg le gyin tett mû-ked ve lõ ket, és a tényleges dilettánsokat se tette iga zán helyükre. Ezen alig ha cso dál koz ha tunk, hi szen a ki sebb sé gi kö rül mé nyek kö zött szü le tõ iro da lom nak ép pen a ki sebb ség ben le vés rák fe né jé vel kell meg küzdenie. Ki kell harcolnia és meg kell te remtenie, majd óvnia ma gát a meg szó la lás le he tõ sé gét, ami ren geteg alkotó energiát emészt fel, ahe lyett, hogy ez az ener gia az irodalom belsõ törvényszerûségeibõl fakadóan mûveket teremtene. Ezzel a kény szerrel szemben dolgozik az igényesség követelménye: az írónak jó iro dalmat kell teremtenie, ami a felvállalt couleur locale elmélet értelmében nem idegen a he lyi prob lémáktól, de nem ra gad le a he lyi ér dekûség pro vin ci a liz mu sá ban és nem áll meg a ki sebbségi gondok unalomig tör té nõ fel hány tor ga tá sá nál. Azt se sza bad szem elõl té vesz te ni, hogy Szentelekyéknek egyéb dol guk is akadt az úgy nevezett magas irodalom hajtásainak nye se ge té sé nél: az iro daltal azt vég zi, ami a kö telessége. A köl tõ csak vo nyít, fej be / rúg ják. Fü lé be súg ják: sen ki / sem vagy. Rá va ra sod nak / szem fe dõ ként alig volt for ra dal mak (Ma gyar or szág 2008). Má so kért emel szót, foly tatja a mun kát, mi dol gá ul ren del te tett. Versei személyesek, szenvedélyesek Böröndit lá tásmódja mellett érzékenysége emeli ki kor- és pályatársai kö zül, szö vet sé get köt az ol vasóval, hogy együtt véd jék meg a nyel vet, a hazát. Kétségkívül keserû a kép, alkotójának sóhajai vannak, alaphelyzetet fogalmaz: Fekszem az idõ hûvösében / Hi deg ka vics az üres par ton / És kérdezek de válasz nin csen / Vagy oly halk csak hogy nem hal lom? (Kartonpapír-ég alatt). Pávarikoltást küld elénk ez a tör pe-akácos ország, befogadásra talál a szigorú és tiszta kö tet, amely cél ját, szem léletmódját és a költõi meg közelítést tekintve figyelmet ébresztõ, meggondolkodtató. Konkrét éle te, sze mé lyi sé ge, ko rán szer zett keserû tapasztalatai, józan önismerete nél kül nem vall hatott volna így a szabad emberként szolgáló ötvenhat esz ten dõs köl tõ; a pá va szem be lé ragadt, s vacog üvege alatt a szi gor és nosz tal gia ör vény lé sé ben, vág gyal, indulattal, felelõsségtudattal, miközben táv irati pontossággal tudatosítja azt is, hogy Ke rítések tartják össze a ker tet / a há zat a vas tag ház falak. / Szétesett mondat a Himnusz, / ki hullanak belõle a szavak (Mi ma rad?). Érez zük: a de mok rá cia akolmelege nem az iga zi. A Bá rány fi gyel bennün ket. A pá va néz. Kerthidegben és nyá ri nap sod rá sá ban is. (BmegB Könyv- és Lapkiadó, Feketeer dõ, 2008; Sodalitas, Bécs, 2010) Tönköl Jó zsef Nem volt ér tel met len her ce hur ca (Feny ve si Ot tó: Ha lott vaj da sá gi a kat ol vas va. Ver sek, át köl té sek, má so la tok. El sõ könyv) A tri anoni döntéssel a centrumától elszakított Vajdaságban az irodalom, a nem zeti színjátszás, képzõmûvészet és mu zsi ka meg újí tá sát, a kul tú ra irán ti szel le mi igény hat vá nyo zá sát szorgalmazó Szenteleky Kornél úgy tapasztalta vagy a leszakadás utáni sokk mi att vél te úgy, hogy szin te mindent a semmibõl kell újrakezdenie, di lettánsokból alkotókat nevelnie. A ma gyarság Trianon utáni széthullását kö vetõen az egykori Délvidéken élõ ma gyarok kerültek a legmostohább körülmények közé: alig voltak félmillióan, szétszóródva, erõs szellemi moz galmak híján. Amíg a Felvidé- kezni, igyekszünk észrevenni a létezés ér telmét. Azok figyelmébe ajánlható a kötet, akik szá mára a mostani életidõben fontos 1956, a szabadság, a ma gyar nyelv, ház, ha za, re mény és lelkiismeret. A pá vá ról majd nem min dent tu dunk. Azt is, hogy az Is ten az ékességben minden egyéb madarak felett el sõ sé get en ge dett ne ki. A ri kol tása ör dö gi, a fe je kí gyóforma, lábai sömörgõsek, szemével lát és benne vagy / sze mé ben hisz a ré sze vagy / a világnak melyet õ lát / szenvtelen szemén át olyan a pá va sze me / té ged néz de te látsz ve le / mert a pá va is te vagy / meg der medt vágy és in dulat ; in di ai pá vák is va gyunk, puly kák, kakasok, parasztmadarak, ez eltart az éle tünk vé gé ig, s több nyi re el mond hatjuk ma gunk ról, hogy nin csen rej tegetnivalónk. Tizedik verseskötetében (A páva szeme) Böröndi La jos sem titkol sem mit. Az el sõ és a hát só bo rítón Kop pány At ti la gyõ ri fes tõ mû vész képei: Haragvó angyal, Dead bird. Ötvenhárom vers került az egységes, ös sze fo gott és fon tos vá lo ga tásba, ke ményre kalapált sorokkal, pattanó feszességgel nyelvrõl, múltról, megálmodott jövõrõl, a hazáról, mely a foly ton be csapott nemzedék gyermekének dögszagú, de mégiscsak a ha za, ahol Ma gyarnak lenni sorscsa pás. / Ma gyarként nem magyarnak lehetetlen. / E két véglet közt szár nyal s hull / föl-le föl-le az em ber (Keserû). Ez az ér zel mi kö tõ dés is ma gyaráz za Böröndi tá gabb szem ha tá rú, erõsebb parancsokat követõ, bonyolult vers szerkesztést nélkülözõ verseit, de az igaz sághoz közelebb járunk ak kor, ha ész revesszük, hogy tudatosan vál lalja szerepét, küldetését. Számá ra a rög zí tés, az itt és most fel térképezése önkifejezési forma, immáron 1978 óta. Las san, szin te ész revétlenül / mál lik szét kö rülöttünk a haza mond ja szo mor ká san, és nyo masztja ez a föl ismerés. Megjelenik a kötetben nem zetféltõ aggodalom, szorongás, gyötrelem, vívódás, szemlél életet és ha lált, je leket, nyomokat rögzít a vi lág ban, s ez a tá vo li és kö zeli, tér rel meg idõ vel összekapcsolódó világ mindig feltámaszt valamit, valakit, sze rel met, bort, szõ ke fényt, õszi hangulatot, a holtan is to vább élõ ket, elõ dö ket és kor tár sa kat, Mi kest (val lomásos erejû verset kap), Tóth Árpádot, Csaj kovszkijt, Szmetanát, Cseh Ta mást, meg idé zõ dik a hat van éves Far kas Árpád (Lupus-köszöntõ) és a sop ro ni Sarkady Sán dor. Rokon motívumok sorakoznak, erõsítik egymást, a képek meg határozója az ér zelem és a gondolat, vesztés közbeni állapotról íródtak a versek, szü letésrõl, eltûnésrõl, vágyról, indulatról, a hit el vesztésérõl, a szemlélõdés idejérõl, a köztes idõ rõl, er kölcstelen és értékrontó közönyrõl, az újjászületés re mé nyé rõl, em be rek rõl be szél nek, idõbeli és térbeli ellentmondásokról, va gyis a szer zõ cse lekvõ indulat- 71

74 má rok ra sza kadt egy jó ide ig a kul túra szer ve zés ös szes fel ada ta, az al kalmi ün nep sé gek tõl a mû ked ve lõ színját szá son ke resz tül a da lár dá kig szinte min den té ren. Feny ve si Ot tó Ha lott vaj da sá gi a- kat ol vas va cí mû kö te te a Szenteleky ál tal ta pasz talt szel le mi-kul tu rá lis mi liõ fel ve té sé re ala poz, a hely szelle mé re sze rin te is a meg ölõ kö zöny és az ele gáns saj nál ko zó gesz tus jel lem zõ, a táj meg ha tá ro zói pe dig a Fé nyük hunyt há zak. / Nép te len fal vak. / Há ló ban al vó pó kok. Így le he tett 1920-ban is, így van ben is a Dél vi dé ken, ahol mint ha szin te min den in kább csak úgy ma gától lett vol na, mint hogy va la mi nagy aka rá sok és ne ki fe szü lé sek men tén jött vol na lét re bár mi is. Az em léke zés hi á nya, a kol lek tív am né zia pél dá ul az 1944/45-ös par ti zán megtor lás ár tat lan ma gyar már tír-ál do zatai em lé ké nek ese té ben va ló ban en nyi re le szá laz hat ja az egyént a tör té ne lem rõl? Va ló ban olyan fi nom ho mo kot szór az idõ a múlt ra, hogy szür ké vé és egy ne mû vé, unal mas sá és ér dek te len né si va ta go sod nak egyko ri éle tek a mind un ta lan per gés sel szi tá ló per cek alatt? Meg le het, de az is két ség te len, hogy a múlt, a tör té nelem a ma ga tör té né se ide jén hús-vér, ele ven em be rek hét köz nap ja i ból és ün ne pe i bõl, szü le té sé bõl és ha lá lából, küz del me i bõl és sze rel me i bõl, aka rá sa i ból és kí ván sá ga i ból, adott ságá ból és el bu ká sá ból, mun ká já ból és tét len sé gé bõl épí tet te ön ma gát. Ami ma év szám nak, kor nak, kor szak nak tû nik, az va ló já ban meg an nyi élet és sors szö ve vé nye, lét ka ca tok garma dá ja. Feny ve si Ot tó ezen ka ca tok közt bók lász va vá lo ga tott az egyé ni sorsok ba in teg rá ló dott em lé kek bõl, hogy meg idéz hes se a ha lott dél vi déki-vaj da sá gi em be re ket, éle tü ket, tette i ket, sor su kat, és a lí rai em lé ke zés ál tal cá fol ja az aka rat és a tett hi á nyát hir de tõ em lé ke ze tet, hogy szí ne sít se a le foj tott ság nyo masz tó szür ke sé gét, a min den el fo ga dá sá nak, a min den be be le tö rõ dés nek a fá rasz tó, lé lek ölõ mo no tó ni á ját. Öt ven dél vi dé ki sors meg idé zé sé re vál lal ko zott, ezek kö zül a Ha lott vaj da sá gi a kat ol vas va el sõ köny ve hu szon ket tõt ad köz re, Csáth Gé zá tól in dul va, Ju hász Er zsébe tig ér ve. Az 1918 és 2000 kö zött a Vaj da ság ban élõ és al ko tó megidé zet tek kö zül töb ben a kör nye zõ or szá gok ból te le pül tek a Dél vi dék re, má sok on nan köl töz tek át más or szágba, mint ahogy Feny ve si Ot tó is a Vajda ság ból te le pült át Ma gyar or szág ra. Õ ver se ket vitt ma gá val, meg a ha lott vaj da sá gi ak után ma radt em lék ka cato kat. Nem erek lyé ket, ha nem lo mot, ami ugyan olyan vers-ide gen idõ ben ke let ke zett, mint ami lyen vers-idegen idõ ben ír ta Feny ve si Ot tó vers sé az ál lan dó an ma gá ban hor dott szellemi-kulturális-történelmi-érzelmi lim lo mot. A ha lott vaj da sá gi ak kal vál lalt sors azo nos ság ket tõs, tör té nelmi-egyé ni vissz han got vár va té te ti fel alap kér dé sét: Ér de mes volt-e? Érdemes volt-e élni, ten ni, akar ni, elmenni, visszajönni, gyökeret verni a ki sebbségi magyar skizofréniában (György Má tyás), len ni itt-ott, mindenütt és sehol (Milkó Izi dor), ír ni, festeni, játszani, bízni, hinni. Mert valamiben ma is nagyon kel lene hinni, ab ban leg inkább, hogy semmi sem volt hi ába, semmi sincs hiába, hogy meg ér te, hogy nem volt ér telmetlen hercehurca egyetlen élet sem, sem a halott vajdaságiaké, sem a költõé, aki könyve által kivezeti (h)õseit a halálból, vis sza az iro dalomba, amit éppen a meg idézettek építettek fel számára: az Em lékezõnek, aki végül kö zös sírba te meti õket. A hos szabb-rö vi debb köl te mé nyek hol az élet rajz, hol a mû vek men tén haladva idézik meg a halott vaj dasági a kat. A köl tõ oly kor bõ ség gel idéz Csáth Gé za naplójából például, vagy úgy tesz, mint ha idéz ne, más kor mint ha drá ma szö ve get ír na, sû rít és tö mörít, egyes verseiben pedig a film sze rû sé get hang sú lyoz za, vá gásokkal, átúszásokkal dramatizálja a fel idé zett éle tet. A ver sek né mely kor a lí rai he vületû próza felé mutatnak, más kor az ér zelmi fokozás drámai-tragikus elemeket emel a költemény lírai csúcspontjára: Dalolva vonulnak a lidércek, / zengnek a zsol tárok. / És nem lesz szük ség ka nál ra, / ha majd altatót kevernek a tejedbe. / Mielõtt elhurcolnának, / inkább zu hanás a boldog ön kí vü let be. / Vis sza a sem mibe. / Vis sza va lakihez, aki mindig / vis szavár. (Detre Já nos), vagy A Ti szán épp le vonulóban / egy rakás gyá va sötétség. Bûn, / betegség, nyomor, irigység, utálat. / És halál. (Laták István). Fenyvesi Ottó beleéléses költészete a tárgyához hasonulása révén nem csak az em ber, hanem annak mûve megjelenítésére is képes: ha festõt idéz, ver se is színekbe, képekbe, látványokba öltözik (Sáfrány Imre), a pró zaíróról prózaversben emlékezik (Ju hász Er zsé bet). Ezen a vé re sen komoly mimikri-játékon narratívpo é ti kai el já rá sok vál to za tos sá gán túl menõen Fenyvesinek a verssel és a köl té szet tel szem ben a ha lott vaj da sá gi ak zö mé hez ha son la to san radikális, forradalmi magatartása nyilvánul meg. Ehhez tud ni kell, hogy a vajdasági magyar irodalom bölcsõje mel lett a múlt szá zad hú szas éve iben, min de nekelõtt az 1928-ban in dult Vajdasági Írás címû irodalmi lapban fõ ként avant gárd el kö te le zett sé gû alkotók bábáskodtak 1, az ak tivizmus elkötelezett hívei, futuristák, dadaisták, konst ruk ti vis ták, az õ mû ve ik szellemében adja ki a parancsot Fenyvesi Ottó: karóba húzni a költészetet / tar kón lõ ni a va lóságot / agyba-fõbe rugdosni a jelent. (Podolszki Jó zsef). A meg idé zés mi ként a kö tet al cí me jel zi né ha át köl tés (is), néha másolat (is), leginkább viszont te gyük hoz zá azo nosulás a megidé zett sze mély sor sá val, éle té vel, vagy mû vének szellemével és ízeivel, mint pél dául a fasizmus áldozatául esett fu turista György Má tyás ese tében: Dettre al tatót kevert a levesbe. / Õ nem, / õ hitt a jö võ ben. / Lát ta Auschwitzben a ha lált, / ahogy mu zsikált, /érces trom bi tát fújt, / nya katekert in du lót. / A ha lál / egy hegy csúcson állt és in tegetett felé. Fenyvesi Ottó halott vajdaságiak portréit retusálja, és minden port réban, versen belüli reinkarnációban legalább egy do log kö zös: a ha lál té nye. A ha lálé, ami hez ké pest min den egyéb kis sé nevetséges. Ennek ellenére az egyéni sorsot igencsak hajlamos megfûszerez ni az élet: egy kis gyó gyíthatatlan be teg ség ide, egy nagy há ború oda, egy kis gyil kos forradalom emide, egy nagy ha láltábor amoda, s máris íz lelhetjük a sors sa vát-bor sát. Ilyen, rá adásul a ki sebbségbe kényszerült magyarság tu dat ha sa dá sos, meg pró bál ta tá sok tól ter hes éle té nek múltbóli elõ hí vá sa során az empátia bravúrjának tûnik egy ilyen vers sor: Süt a nap, és na gyokat ne vet tek [a gye re kek]. (Laták István) a köl tõ itt tel jességében szemléli versének tárgyát, fel idézõ emlékezésének alanyát, a bukolikus költészet idilljét idézõ sor vezet vissza az em berhez, aki nem csak név és év szám, nem csak ke reszt egy te metõben vagy tetem egy je löletlen tömegsírban, nem csak arcképét megörökítõ fotó és nem csak keze nyomát õrzõ könyv, hanem lélek, könny és ka caj, vér és genny, láb mosás és uta zás, al ko tás és emész tés, sze relem és intrika A Ha lott vaj da sá gi a kat ol vas va elsõ könyve tragikus, de mindenképpen re álisnak tûnõ végkövetkeztetéssel zá rul: Már sem mi sem for dulhat jóra. Semmi, sehol, soha. 2 (Juhász Erzsébet) (zetna Basiliscus, Zenta, 2009) Fekete J. József 1 Köztük Haraszti Sándor, Mikes Flóris, So mo gyi Pál, Láng Ár pád. 2 Juhász Erzsébet novelláskötetének cí me: Semmi, sehol, soha. Lel künk ben egy or szág éj sza ká zik (Ma dár Já nos: Hul long az idõ) A Balkányban (1948) szü le tett költõ a ta nyasi lét szegénységét és szenvedéseit és az életét stigmatizáló gyászt édes any ja há rom éves ko rá ban halt meg hoz ta ma gával költõbatyujában. Ez az út ravaló a mai gyökértelenség ko rá ban is fon tos pél da le het azok szá má ra, akik lé nyük leg bel se jé ig hûségesek az õket felnevelõ és útra bocsátó táj hoz. Ma dár Já nos ilyen költõ. Ötödik verskötete, a Hullong 72

75 az idõ, minden ízében és költõi gesztu sá ban kép vi se le ti köl té szet, mely Váci Mihály, Ratkó József és má sok (a vi láglíra fejleményeit szintetizáló új né piesség költõire utalok itt) szellemében a szegénységbe hullt tanyasi-falusi Magyarország sorsáról kíván vallani. Ennek megfelelõen a költõi én szo ros és szer ves kap cso lat ban tudja ma gát õse ivel: Ki hagy ta rám ezt a föl det, a hó fe hér cson tok tól fe ke te tá jat, hogy szí vem hez ér a csönd, lélegzetvételnyi alázat?! A kötetcímadó Hul long az idõ címû költemény nyitó strófája alapján már is ké pet al kothatunk e líra leg fõbb ha tás ele me i rõl. A köl tõi személyiség ebben a versé ben is egy nek tudja magát a szülõfölddel, az ott élõk na pi gond ja i val. A vers egy ben azt is példázza, hogy a közösségi költészet akarva-akaratlan is része a nem zeti mítosznak, a népdalokban és népballadákban máig eleven nyelvnek, amelynek õsi to poszaiban a jelen és a múlt együtt, egy szerre van jelen. Ma dár Já nos nem za var tat va ma gát az iro da lom el ide ge ní tõ fej le mé nye i tõl jó ér zékkel vállalja a hagyományt, s ez zel akar va-aka rat lan is vis sza perli a rög höz közeli, sok szempontból el- és meg ron tott, ám a lé lek mély rétegeiben még mindig erõs, mert tisz ta erkölcsiséggel bíró emberek jogát a hagyományokban élõ hazához, amely a ké részéletû jelen helyett az idõ folyto nos sá gá ban lé te zik. Ma dár Já nos kel lõ alá zat tal és ön is me ret tel ezt az idõt eleveníti meg. Költészetének motívumai a líra ar chaikus rétegeivel rokonítható színek (kiemelten: a fehér és a fe kete), rituálisan ismétlõdõ élethelyzetek. Az emlékezésben kitágított idõben a jelen és a múlt ér zései értelmezik egymást: Hullong lassan az idõ, és a fej fák / süppedõ szememtõl áznak; / fölissza a szétszórt rögöket / a vér, gyökerek zsolozsmáznak. Az em bert pró báló, evangéliumi szegénység a versek ta núsága szerint nem elég a meg vál tás hoz. A pusz tu ló ha za-táj ké pe i ben az ér zel mi megren dü lés, a te met ke zés, az el mú lás ké pei kí sér te nek (Az anyag is hal ni készül). Tagadhatatlan, hogy a versek, mint a sze mélyiségen átszûrt képek Ko vács Ist ván be vezetõjét idézve a meg személyesített idõrõl szólnak. Az ob jek tív vi lág tár gyi ele mei szin te azon nal el vál toz nak, ér zel mi színezetû metaforikus kapcsolatokba lépnek. Például így: Éneknyi idõ met tékozold, / ha fölgyújtott véremhez érsz. / Csuk lóm lük tet ha zányi tájban, / föl demet érzem, visszatérsz. Máskor, a már idé zett Végezetlen folytatásá ban így: He gyek el omló szívében / várlak, lépteid elé térdelek. / Imádkozom hû se beinkért, / jöhetnek értünk kék te lek. Ta gad ha tat lan, hogy e képek rejtélyesen beszélnek a személyi ség ér zé se i rõl. A sze re lem, mint a fel gyúj tott vér ös sze kap cso ló dik a ha za, a táj, a rög, a fáj dalom, az értékek kép viselete közben szerzett hû se bek kép ze té vel. A köl tõi kép ben felidézett érzelmi világot a megidézett kék tél sem ké pes le hû te ni. A sze relem ere je erõ sebb az élet pusztító erõknél. Ezt az ér telmezést erõsíti a vers lezárása: Lélegzetünkre hull a hó, / ránk te rítheti jövõnket állig. / Egymás te nyé ré ben tü zet / tar tunk, el élünk mind ha lá lig. Az idé zett vers pél da pon to san mu tat ja, hogy Ma dár Já nos köl tõi ké pei, bár köz is mert, ele mi erejû szókapcsolatokból és szimbólumokból épülnek fel, végsõ ki fej let ükben még is kel lõképpen összetettek és vé gig gon dol tak. A tes ti ér zékelés és az anya gi vi lág je lenségeinek, erkölcsi fo galmainak gazdag összekapcsolha tó sá ga (fény, csönd, vér, szív, ének, gyász, ár vaság, lélegzet, seb, csillag, tisztaság stb.) a világ ér zelmi átélését s ezen kívül a személyiség megsokszorozását, kitágítását jelentik. Érdemes föl fi gyel ni ar ra is, hogy e sa já to san kép sze rû, me ta fo ri kus gon dol ko dás milyen könnyed szürrealista ugrással lép át a lá tomásba. A tenyérben tartott tûz, mint a sze relem jelképe lobban fel. A tört ágak, té pett vi rágok az El ár vult csil la gok alatt-ban, mint csontban sajgó fájdalmak képzõdnek meg. A kin ti és a ben ti vi lág fo lyamatos egymásba áradása közben az én a ke let ke zés tõl a pusz tu lá sig íve lõ értékvesztésre rezonál. A Szépség és emlékezet-ben az if jú ság ha tal mas tüzeitõl jutunk el az õszbe: El jöttek az õsz irgalmatlan / vallomásai megsár gult a csönd, a szél. / És élünk hu zatos sír hant ok kö zött; / és az em ber fáj, és az em ber fél. Ma dár János lírája, mint az ed digiekbõl kitûnik, zárt rendszer, hiszen néhány pontosan definiálható motívumot sorjáztat. Ugyanakkor ezek az õsi, archetipikus ér zések e lí rában gazdag variálhatóságuknak köszönhetõen egy egész életmûre elegendõ meglepetéssel szolgálnak. Egy konzekvensen érvényesített költõi cél felé mutatnak, amelynek erkölcsi indíté ka: a hû ség. Ez a Fo dor And rás vagy éppen Hatvani Dániel költészetébõl is ismerõs gyökérrendszer (aligha véletlen, hogy mind ket tõ jü ket vers ben siratja el) Madár Já nos köl té sze té nek egyik leg fontosabb hívó szava, amely hol a sze relemmel, hol pedig az el múlás kép zetével ötvözõdik. A Szélben eloldott tobozok-ban így: Marasztalnak hûségükkel, [erdõillatú reménnyel a fénybe íve lõ he gyek. A sziklákon álló, égnek feszülõ [örökzöld feny ve sek kel mi lesz, ha én is [elmegyek?! Az idé zet azért is fon tos, mert pontosan megmutatja, hogy e költészet bizonyos hangfekvésekben, ellenpontozva a metafora fényködös mitizálási le hetõségeit (minden kép parányi mítosz), szívesen él a konkrét va lóság fel mu ta tá sá nak le he tõ sé gé vel. Az olvasó ilyenkor pontosan tudja, hogy nem lá tomással van dolga, ha nem a meg ta pasz talt va ló ság gal. Pél dánknál ma radva: az erdõillatú remény kifejezése szellemivé párolja az erdõ konkrét jelentését, ám a fénybe íve lõ he gyek és a szik lák már a va lóság ki fe je zé sei. A köl tõ ér zelmi légkörébe kerülve sem változnak el végérvényesen. S ugyan ilyen konk rét rész letek van nak a Nagy Gás pár (Velünk múlik az õsz) s a már em lített Hatvani Dániel és Fo dor And rás em lékének írott alkotásokban is. Ma dár Já nos köl té sze te, jól le het a sze gény ség és a gyász stig má it viseli magán, sosem nyugszik bele a legyõzetésbe. Sorsával folyamatosan túlnõ a jelen ke servein. Tépelõdései mö gött ( Mit ér a vér, / ha ma gyar?! / A Du na, Ti sza / lágy hul lámaival / mit akar?! Forradalom) az el ra bolt jö võért, az em beri reményekért perel. (Orpheusz Könyvkiadó, 2008) Baán Ti bor Hét köz na pi át vál to zá sok (Podmaniczky Szi lárd: Szép ma gyar szó tár. Tör té ne tek A-tól Z-ig) Podmaniczky Szi lárd Szép ma gyar szótár címû szövegét olvasva természetes módon kínálkozik a szótárregény poszt mo dern ha gyo má nya i nak felidézése. Temesi Ferenc ha sonló vállalkozásai (Por, Híd, Pest), Milorad Pavić re gé nye (Ka zár szó tár) az olvasást segítõ, vagy éppen ne hezítõ bázist nyújtanak. Az új Podmaniczkyvállalkozás kritikái fel is tárják az ebben az univerzumban rejlõ lehetõségeket. Kálmán C. György és Gács An na, akik az Élet és Iro dalom Ketten egy könyv rõl sorozatában ismertették a kötetet, alapos elemzéseikben idézték fel ezt a ha gyományt. Gács Ez sú lyos címû írásában a szó tár re gén nyel szem ben tá masz tott elvárásokról így ír: Ezen a könyvön is kön nyebb ne ga tív ha son la tok kal fo gást ta lál ni: bár en cik lo pé di kus ambíciója hajaz bizonyos posztmodern próza-vállalkozásokra, mégsem törekszik nagy narratíva létrehozására, mint pél dául Pavić szótárregénye. Kál mán C. kri ti ká ja (Ké tely-szótár) ugyan csak el ve ti a Szép ma gyar szó tár ka u zá lis ol vas ha tó sá gá nak le he tõ sé gét. Bár vé le mé nye sze rint nagy a kí sér tés, hogy az ol va só megpró bál jon a szó tár pontsze rû sé gé vel szem ben ol vas ni, az egyes szó cikkek kö zöt ti ös sze füg gé sek ke re sé se ke vés bé fon tos. 73

76 Ha son ló él mé nyek rõl szá molt be az az óta el hunyt Czigány Ló ránt, aki 2006-ban a Mi kes Ke le men Kör ben Podmaniczkyt laudáló be szé dé ben így fo gal ma zott: A szó tár re gény ha gyo má nyo san íz zé-por rá zúz za a narratíva linearitását, a tel jes mû azon ban még is ki ad egy min tát, ami az ol va só fe jé ben tör té net té áll ös sze. Podmaniczkynál nem er rõl van szó. Az õ szó cik kei nem ad nak ki ös szefüg gõ cse lek ményt, ezt nem is akar ja. Nem le het mo za ik ként ös sze il lesz te ni a szó cik ke ket. A Szép ma gyar szó tár lát vá nyában is en cik lo pé di kus sá got ígér. Gács An na ta lá ló ész re vé te le sze rint a kö tet a vi zu á lis él mény és a mû faj ös sze kap cso ló dá sá val is ját szik, hi szen a vá szon kö tés és a cím lap aranyo zott be tûi a meg té vesz tés csap dáit tar to gat ják. A va ló di szó tárt idé zõ for mán túl a kö te tet il luszt rá ló, az ini ci á lék és ka ri ka tú rák vi zu á lis él ményét egy szer re fel idé zõ gra fi kák is a já ték tér be lép nek. An nál is in kább, mert a kö te tet ol vas va egy-egy pilla nat ra nem csak a ha gyo má nyos le xi ko nok, ha nem a kö zép ko ri kó dexe ket hasz ná lók ol va sá si szo ká sai is meg idé zõd het nek. A cím mel pe dig (Szép ma gyar szó tár) a ha tár ta lan ná tá gí tott ér tel me zõi ho ri zont ba ke rülhet nek a re ne szánsz mû faj ok (Szép ma gyar ko mé dia). Ér zé sem sze rint a szö veg a ka len dá ri um mû fa já nak le hetõ sé ge it is tar tal maz za. Bár a be le írás, be le ír ha tó ság, foly ta tás ti pog rá fi a i lag is el kü lö nü lõ üres he lye i vel nem ren del ke zik, a ka len dá ri u mok ol vasó tá bo rát min den kép pen meg szó lít ja. Hi szen a rö vid tör té net re, csat ta nó ra épí tõ gegek akár egész év re mun kát ad hat nak a be fo ga dó nak. A köz nyelv vál to za tos re gisz te re i bõl me rí tõ tör ténet mor zsák a na pon ta elõ ve he tõ, minden ol va sás kor más él ményt nyúj tó szö veg il lú zi ó ját kel tik. E le he tõ ség ter mé sze te sen a szét ol va sás posztmo dern ér tel me zõi szo ká sát is hor dozhat ja. Podmaniczky Szi lárd na gyon tu da to san bá nik ez zel a szer ke zet tel. Tör té ne tei a szó be li ség hez kö ze lí tõ tar to mány ban mo zog nak, szer zõ jük ki vá ló an is me ri a pil la nat ban szü le tõ és élõ mû fa jo kat. Tud ja azt is, hogy ha tá suk ki szá mít ha tat lan, de e bi zonyta lan ság min den koc ká za tát bát ran vál lal ja. Mi vel a könyv mo tí vu mai nak egyik bá zi sa a kö zös ma gyar (kö zép-eu ró pai) anek do ta kincs, az így lét re jö võ po én ka ta ló gus né hány da rab ja szé les kör ben is mert. Fel idézé sük és át ala kí tá suk so rán nagy a moz gás te rünk, han gu la tunk tól füg gõen tart hat juk szel le mes nek vagy mester kélt nek ezt az uni ver zu mot. Bár Podmaniczky vis sza té rõ alako kat sze re pel tet, a ta nár, a pro feszszor, az anya, a kis fiú tör té ne tei nem al kot nak ha tá ro zot tan el kü lö nít he tõ na gyobb narratívát. Kön nyen adó dik a kér dés, vé gig ugyan ar ról a ta nár ról, pro fes szor ról, anyá ról, kis fi ú ról ol vasunk, vagy ar che tí pu so kat, vi sel ke dé- zõ rõl gon dol ko dó író alak ja a Dz szó cikk ben té te le zõ dik [128].) De gya ko ri sze rep lõi a szö veg hal maz nak a szen ve dé lyes ol va sók. Tör té ne te ik né hány is mert meg ol dás új ra gon do lásai, a Csap zott (89) cí met vi se lõ szöveg pél dá ul a sa ját tör té ne tü ket ol vasók nép sze rû ho ri zont já hoz kap cso lódik. Az ázott ru há ban ha za ál lí tó fér fi fe le sé ge ép pen egy köny vet ol vas egy csap zott ru há ban ha za ál lí tó fér fi ról. Az öt let a kri mi kez de te it idé zi (Poe tör té ne tei), mi köz ben a ma guk ba zá ró dó, egy más ba csú szó tör té ne tek ha gyo má nyát (Julio Cortazar: Ös szefüg gõ par kok) foly tat ja. Mi vel a Szép ma gyar szó tár má sik nagy té má ja a sza bad ság és füg get len ség kap cso latai, a Re gény (515) szó cikk ben a sa ját éle tét ol va só fér fi nem egy bûn ügyi vég ki fej let ért fal ja a köny vet. Az ol va sás cél ja a tel jes sza bad ság él ményé nek ku ta tá sa, meg ra ga dá sa. A szó tár re gény afo riz mák és anekdo ti kus ság fe lé tar tó szö ve gei a szóbe li ség bõl, az orá lis kollektívumból szö võ dõ nyel vi vi lág ban mo zog nak. Eb ben az el gon do lás ban a kö tet ol vasó it a transz for má ció kön nyed sé ge tart ja iz ga lom ban, a szel le mes kép telen sé gek kön nyen vál toz nak kép te len szel le mes sé gek ké. Nem okoz megle pe tést, hogy a könyv tá ri csen det ked ve lõ ol va só a Han gos Könyv tár ba so ha nem megy be (Han gos, 235). A bá nyász-es kü võn az arát nem az ol tár elé, ha nem az ol tár alá ve ze tik (Ol tár, 453). A mi ti kus vi lág szel le mei pe dig né ha drá mai mó don ta lál koz nak a re á lis tér rel. Így jár a her ceg, akinek tál tos pa ri pá ja be le üt kö zik az ener gia ta ka ré kos vil lany kör te lám pafe jé be (Tál tos, 599). Egy má sik kép (Ke reszt, 313) a kín zó kam ra sar kában ál ló ke reszt kép te len lát vá nyát fes ti. Az eh hez ha son ló szö ve ge ket ép pen az el len té tek tart ják ös sze, Podmaniczky szó tá ra biz to san tart ja kéz ben az an ti nó mi á kat. A ma ra to ni hír ho zó vé gül el fe lej ti az üze ne tet, a szö veg ol va sá si kód ja it még is át ad ja be fo ga dó já nak (Tá tog, 607). Az egymás ban foly ta tó dó me sék hír vi võ je meg le pe té sek re ké szít fel, így az ábécé ben elõ re ha lad va vé gül va ló ban sem min sem le põ dünk meg. A kö tet kor ké pei a je len kor ma gyar tár sa dal má nak mar káns helyze tei. Gács An na kri ti ká já ban fel teszi a kér dést, men nyi re, men nyi ben ma gyar a Szép ma gyar szó tár. Vá laszá val egyet ér tek, amen nyi ben a szó tár ma gyar nyel ven el gon dol ha tó ja vas la to kat ad egy vi lág mo dell ol vasa tá ra. An nyit azon ban ér de mes hozzá ten ni, a szö veg emel lett meg írá sának ide jé re erõ sen ref lek tá ló ha tárhely ze tek tá ra. Az is me rõs ké pek azon ban úgy idé zõd nek meg, hogy va ló ban tar tal maz has sa nak kor talan, be azo no sít ha tat lan jel le get. Kölcsön ad ni va ló szí nû leg bár hol ugyanolyan ide ges ség, mint tar toz ni, ez az él mény a ke let-kö zép-eu ró pai minden nap ok ban moz gó el be szé lõ szá mási min tá kat kö ve tünk? Az így lét re jött el be szé lõi tér a tö ké le tes sza bad ság igé ze tét és a bi zony ta lan ság nyo masztó ér ze tét egy szer re nyújt ja. A szö veg rõl írt kri ti kák jog gal te szik fel a kér dést, a Szép ma gyar szó tár ka rak te res idõ vi szo nyok közt ját szó dó tör té ne tek bõl, vagy kor talan hely ze tek bõl épül-e. Egyet ér tek az ér tel me zõk meg ál la pí tá sa i val, me lyek sze rint ezt a szö veg há lót idõ be li szi tu ált ság és idõ fe let ti ség egy aránt jel lem zi. Va ló ban, a szócik kek bõl a rend szer vál tás utá ni Ma gyar or szág min den nap jai egy-egy vo nás sal meg raj zolt élet ké pek ként bom la nak ki. Az 1999-ben meg je lent, ugyan csak frag men tu mok ból épü lõ, elõ kép ként is ol vas ha tó írás cí mé ben, kez dõ- és záróképében (Kép la pok a bar lang száj ból. Palatinus, 1999) a pla tó ni bar lang vis sza tük rö zõ dõ árnyké pei vil lan nak fel. Il lú zió és va ló ság vi szo nyá nak kép lé keny sé ge mind két kö tet ben meg va ló su ló kap cso lat. A Szép ma gyar szó tár olyan glos szári um má vá lik, amely ben on to ló gi ai ha tár hely ze tek rõl szó ló el mél ke dé sek és po en tí ro zott frá zi sok ter mé sze tes mó don sze re pel het nek együtt. A szó tár re gény vi lá gá ban el iga zodni vá gyó ol va só ban még is csak a rendte rem tés vá gya mun kál, a tör té net té ol va sás kön nyû út ja ként a vis sza té rõ mo tí vu mok ke re sé se kí nál ko zik. A tá gas já ték tér ben rög zült él ményként így adód nak kulcs sza vak ként a kör for gás, a kor kép, az afo riz ma, a gye rek kor és a gaszt ro nó mia. A szó cik kek sok szor de fi ni tív igén nyel bí ró kar co la tok, egy jól el külö nít he tõ, ka rak te res cso port juk a kör for gás hoz, az áram lás meg ta paszta lá sá hoz kap csol ha tó. Ez tör té nik a Bü fé (71) cí mû tör té net ben, amely a köz vé cé egyik he lyi sé gé ben üze melõ ham bur ge res öt le té vel ját szik. Az épü let mind két ol da lán egyen le tes for ga lom az élet kör for gá sá nak szelle mes szim bó lu ma. A Bü fé egyút tal a vá rost já ró tár ca író he lyek irán ti sze rel mé nek fi nom meg nyil vá nu lása. (Sze ged egyik köz te rén va ló ban üze mel egy ham bur ge res a nyil vá nos vé cé he lyén.) A Podmaniczky-világ szó cik kei meg gyõ zõ en bi zo nyít ják, a kis tör té ne tek és for mák tö ké le tesen al kal ma sak a fo lya ma tos moz gás meg ra ga dá sá ra. A Min den áram lik hé rak lei to szi ha gyo má nyá nak felidé zé sé re a gaz dá ja csont ja it ci pe lõ ku tya (Ci pel, 80), vagy a te me tõ he lyén épült la kó park tör té ne te egyaránt al kal mas (Han tol, 236). Az új la kó kö zös ség ál tal lét re ho zott, kö zös költ ség be fog lalt osszárium, vagy a már csak a víz szí nén le beg ve fe szes nõi mell (Csecs, 91) az idõ mú lá sának po é ti ku san ke gyet len re han golt ké pei. A kis for mák ból épü lõ szö veg egy kö zös, in tim és pro duk tív írói-ol va sói te ret ké pez. Ez a kö zeg a töp ren gõ író-szer kesz tõ sze re pé nek el ját szá sára is al kal mas sá vá lik. (A nem lé te- 74

77 tat la nul re le váns prob lé ma, hogy sze di majd ki a tü de jé bõl a le nyelt rá gót (Nyel, 441), ahogy a gye rek kori plüsska ba lá ját min dig hor dó fér fi szá má ra is az a leg fon to sabb, hogy a tár gyak át ke rül het nek-e a túl vi lág ra. A fon tos tárgy el tû né se több szó cikkben ha son ló an idé zõ dik meg (Tárgy, 603). Ahogy több ször vis sza tér az a kö ve ket gyûj tõ kis fiú, aki is me ret len ro mok ból és sa ját rek vi zi tu ma i ból építi fel az em lé ke zés te rét (Érc, 149). A szó tár re gény szer zõ jét a fel sorolt öt le tek mel lett a mû fa ji kér dé sek is iz ga lom ban tart ják, oly mó don, hogy ol va só já ban min den kép pen feléb red jen a nyo mo zás vá gya. Együtt jár hat ják kö rül a já ték te re ket (Hely, 243), a hely szí nek rõl gon dol ko dás a kö zön sé gét ébe ren fi gye lõ szer zõ nagy lel kû gesz tu sa. Ol va sás köz ben gyak ran me rül fel a kér dés, va jon a szét szó ró dó szó tár-vi lág va ló já ban még is sa ját kö zép pont ját ku tat ja-e? Mint a Szép ma gyar szó tár egyik íróalak ja, aki no vel la írás köz ben jön rá a tör té net vé gé re, mi köz ben sa ját éle tében is a be fe je zett ség il lú zi ó ját kel tõ pon tot ke re si. A szó cik kek fi no man kö rül járt té má ja a ma gány, a fe szes szer kezet en nek a narratívának is ja vá ra vált. Az éj sza ka kö ze pén fel éb re dõ as szony (Kap csol, 301), a szil vesztert egye dül töl tõ (Szil vesz ter, 578), vagy a pár nát ma gá hoz öle lõ fér fi (Pár na, 482) szá má ra a ma gány olyan ott ho nos ta pasz ta lás, amely leg kön nyeb ben az ide gen ség me tafo rá i hoz kap cso lód hat. Emel lett a hû ség, el kö te le zett ség be mu ta tá sá ra is al kal mas le het, pél dá ul a há bo rúban el tûnt fér jét vá ró as szony tör té neté ben (Él, 139). A ku li ná ris gya kor la tok, a gasztro nó mi ai ka lan do zá sok szö ve té bõl ki bom ló szto rik a Podmaniczkyoeuvre is me rõs pil la na tai. A va sárna pi ebéd vagy a fõ zés a szem lélõdéssel, bámészkodással kapcsolódik össze, ezek a történetek az olvasás, hal mo zás, ta pasz ta lás or gi á já ban születnek. A spa gettik, palacsinták, savanyúságok, pörcök kavalkádjában az alkotás folyamata, az írás módszerei idézõdnek. Sûrítés, fokozás, alkotás, vég ered mény a kony ha és az iro dalom te reiben egyszerre vannak jelen. A férfiban eltûnõ falat (Pörc, 499) so kad szor, de újabb öt letet mozgósítva ve zet el a kör forgás változataihoz. Az íz és a lát vány gyönyöre gazdag poétikai hagyományt idéz (a számos pél da kö zül elég csak Krúdy gaszt ronómiáját vagy Cserna-Szabó András hasonló módon szervezõdõ szövegeit említeni). A já ték a Szép ma gyar szó tár megun ha tat lan ol va sá si stra té gi á ja, a li neá ris ha la dás nak el len ál ló on to ló gi ai afo riz má kat is át jár ja. A tö re dék a fi lo zó fi ai dis kur zus ked ves for mája, ezek ben a szö veg tör me lé kek ben a Szép ma gyar szó tár író ja fon tos épí tõ kö ve ket lát hat. A szó tár re gény ra vá lik va ló ban erõs kép pé. Ha son ló a hely ze te a fab ri ká lás sal bí be lõ dõ férfi nak, aki a dél utá ni ká vé val és ko nyakos meg gyel akar le szok ni a té vé zésrõl (Fab ri kál, 159). Az anek do ti kus há ló a min den nap ok el lent mon dá sai ból és ke gyet len ko mi ku má ból szövõ dik. A nyu godt, pe ri pa te ti kus megfi gye lõt sej te tõ szó cikk ben (Rá érõs, 509) a kis fiú azért sé tál rá érõ sen, mert ott hon a ve sze ke dés vár ná. A sze gény ség rõl és a mun ka nél kü li ségrõl írt tör té ne tek hi te les sé gét ki fe jezet ten erõ sí ti a sû rí tés és a tö re dé kes for ma. A haj lék ta lan tá nyér ja ket té törik a men zán (Tá nyér, 601), a Rub rika (531) szó cikk ben csak az kap hat hi telt, aki nek a ne ve nyolc be tû bõl áll. A Q-nál csak egyet len le írás szere pel, a té li fû tés hez szá molt 10 tonna szén je le ként. Az idé zett pél dák jól jel zik, a re á lis és az ab szurd kapcso la tát a tér ség ben min dig az irónia, egy jel leg ze tes nyel vi és kul turá lis kód ural ja. Ez a nyelv azon ban el is veszt he tõ, az el ha gyá sá val lét rejö võ iro dal mi szö veg sa ját ér tel mezõi kö ze gé be vis sza tér ve már megle pe tést kelt het. Ezt a ta pasz ta la tot Podmaniczky Zelei Mik lós nak adott in ter jú já ban sváj ci idõ sza ká ban ki alakí tott írói nyel vé rõl be szél ve rög zí ti (Ös sze szik ráz tat ni a kü lön bö zõ éle teket. For rás, no vem ber). A gye rek ko ri ho ri zont akár az Idegpá lyá im em lé ke ze te (Podmaniczky Mû vé sze ti Ala pít vány, 2006) gyerek kor-te ma ti ká já nak foly ta tá sa is le het ne. Té mái és hang jai a Szép ma gyar szótár-ban ha tá ro zott he lyet fog lal nak el. A gyer mek-nar rá tor kri ti ka írói be széd mód ban to pos szá emelt ka te gó ri á ját most sem hagyhat juk fi gyel men kí vül. A té mát szét írt sá gá tól el eme lõ, plasz ti kus és ta lá ló meg ál la pí tást tesz Ba ko nyi Ve ro ni ka Podmaniczky ál lat me sé i rõl szó ló kri ti ká já ban, ami kor ezt a so kat em le ge tett meg fi gye lõi ma ga tar tást a min den re rá ta pa dó gye rek szem íriszka me rá ja ként de fi ni ál ja (A vad mezte len. Ahogy a fel nõtt ol va só el képzel te? For rás, már ci us). Ezt a lá tás mó dot Podmaniczky a szó társzer ke zet ben is ma ga biz to san ural ja, a le csu pa szí tó pil lan tá sok fé nyé ben min den ha zug ság, kö vet ke zet len ség, bu ta ság lát ha tó vá vá lik. A gye rek kor fel nõtt ként ata viszti kus nak lá tott fé lel mei, a tetsz ha láltól ret te gõ (Ret teg, 522), vagy az õt kö rül ve võ lát ha tat lan au rát meg les ni kép te len kis fiú (Bu rok ban, 69) tör téne tei a szö veg hal maz hi te les pil la natai. A min dent meg les ni vá gyás ból és az ál mo do zó szem lé lõ dés bõl gyúrt narratíva si ke re sen mû kö dik. Eb ben a kö zeg ben a szer zõ iga zán ott ho no san mo zog, ezt az el be szé lõ jét gya nít ható an nem utol já ra hall juk. A dol gok vis sza for dít ha tat lan sá gá nak más lép té kei a gye rek-el be szé lõk olyan él mé nyei, ame lyek a vi lág ér zé keny meg ta pasz ta lá sá nak él mé nyét ad ják. A kis lány szá má ra két ség be von hairó ni á ját a leg job ban ta lán e frá zi sok te szik lát ha tó vá, ba na li tá su kat a szerzõ sze líd sze re tet tel ke ze li. Így jár el a nem ze dék fo ga lom meg ha tá ro zá sakor, az ön tu da tos, de a vé gén még is a ké sõb bi élet kép te len ge ne rá ci ók gon dos ko dás ra szo ru ló tár sa dal mi csopor tok ról szól va (Nem ze dék, 431). A fi lo zo fi kus frag men tu mok kö zött járva a Név rõl (433), a Nul lá val osz tás (436) te rem tést idé zõ mû ve le té rõl, vagy a tér ben nyo mot ha gyó anyag ter mé sze té rõl ka punk va ló ban szó tárba il lõ en la ko ni kus meg ha tá ro zá sokat. A de fi ní ci ók olyan teorémákká vál nak, ame lyek a mo dern in téz ménye sült élet for mák he lyett egyéb le he tõ sé ge ket is fel aján la nak. A szócik kek sok szor poszt mo dern és ter mésze tes élet kör nye zet, nyug ta lan ság és har mó nia ös sze csa pá sá nak te re pei. A ten gert lát va a vi lág tel jes sé gét át élõ szub jek tum néz kö rül (Tör vény, 631). Az el il la nó pil la nat lát ha tó vá té te le a szó tár jól meg va ló sít ha tó am bí ci ó ja. A Füg gõ le ges (195) szó cikk az éle tet mint he gyi sé tát el gon do ló utat de fi niál ja. Ez az al le gó ria ta lán a bol dog bé ke idõk ked velt gra fi ká ját, az ét termek ben még ma is gyak ran lát ha tó Az élet út ja áb rá zo lást ír ja szó cikké. A buz gó és a té ma iránt alá za tos anyag gyûj tõ szó tár szer kesz tõ min dig éber alak ja nem elõ ször buk kan elõ a szö ve gek mö gül. A tár gyak ár nyalt kör be já rá sa ebben a lételméleti bázist könnyed stílusgyakorlatként elbeszélõ játékban fontos szerepet kap. A mindenben történetet látó szemlélõ számára az asztalon üre sen ál ló tál ké pe ter mészetesen a hi ányok, ürességek megfogalmazása ad al kalmat (Tál, 597; Születés, 591). A rész le te ket szen ve dé lye sen kutató narrátor sokszor nem elégszik meg az in tim kö zelséggel. A mindent látás vágya hajtja, amikor nézõpontot vált. A táv latokból nézés a mindent látás vágyának gyakori eszköze. Így tesz a Támaszkodik (599) nõ alak ja, aki lég hajóról nézve tapasztalja a tökéletes harmóniát. Az il luszt rá ci ók (Igor Lazin munkái) a miniátorok esz köz tá rát és a vicc lap ok ka ri ka tú ris tá i nak vi zu á lis öt le te it együtt va ló sít ják meg. Az új be tû ket be ve ze tõ ké pek a szö vegek hez ha son ló an el len té tek bõl, hely zet ko mi kum ok ból épül nek. Az el len ke zõ irány ba hú zó spe di tõ rök, a kár tya lap ok meg szo kott ar che tí pusai (fi a tal lány öreg as szony) vagy más Podmaniczky-szövegekbõl be köszö nõ mo tí vu mok (kis nyúl) fi nom szatírikus min tát raj zol va erõ sí tik a szö ve gek hu mo rát. Podmaniczky Szilárd kö te te a kö zön sé gé vel foly ta tott pár be széd, a já ték és az új ra ol va sás in ven ci ó i val író dott, ezt az el kép zelést min den bi zon nyal si ke re sen meg is fog ja va ló sí ta ni. (Podmaniczky Mû vé sze ti Ala pít vány, 2009) Ko vács Krisz ti na 75

78 76 A meg hitt mû faj ok von zá sá ban (Bá lint Pé ter: Uta zás és ide gen ség. Es szék és ta nul má nyok) an, hogy mo no grá fia-ter je del mû ta nul má nya im ban szem lél tem más fél év ti ze den át a re gény-, nap ló-, de diká ció-, ta nul mány író Szentkuthyt, majd hogy a Woolf tük ré ben ma gamagát ke re sõ és személyes ol vasmány él mén nyé vált élet mû ol va sá sa köz ben Szentkuthy mód já ra nap ló félét író Tandorit kom men tá lom, mindkét eset ben mint a má sok tük ré be né zegetõ írókat szemlélõ, az õ tükrükben magamagát nézõ író vagyok. Ez a többszörös tükröztetés és másikat és magamat kommentálás különös öndefiniálás: maga az irodalom. 1 Írói hang já nak ar ti ku lá lá sa so rán so kat fog lal koz tat ja a sa ját hang megle lé sé nek le he tõ sé ge, a sze mé lyes ség mû vön be lül tör té nõ anya gi meg képzõ dé se, az al ko tó sze mé lyi ség és a kö zös ség vi szo nya, az egyén be il leszke dé se és szán dé kos kí vül ma ra dá sa, szán dé kolt ki re kesz té se, a ma gány és az el ma gá nyo so dás mó do za tai, az ide gen ség tu dat ár nya la tai és mindezek mû te rem tõ ef fek tu sai. Meg gyõzõ dé se, hogy a ma gány te rá pi ás el lensze re le het a szel le mi társ hoz cím zett le vél, vagy az egy ol da lú di a ló gus hoz tár sat te rem tõ nap ló írás. A nap ló va la mi mó don min dig a mû re ké szü lõ dést szol gál ja, a nap lóírás a mes ter ség gya kor lá sa, a nyel vi igé nyes ség pal lé ro zá sa, a gon do la ti tisz ta ság szín vo na las le kép zé se, még ak kor is, ha a nap ló író nem szá mol maj da ni ol va só já val. Vi szont ön magát ír ja, ön nön sor sát, ami a nap lóírás sze mé lyes tét jé vé vá lik. Más felõl, amíg az író Bá lint Pé ter elemzé se i ben Márai Sán dor, Szentkuthy Mik lós, Mé szöly Mik lós, Tandori De zsõ, va la mint a von zás kör ük ben tár gyalt vagy em lí tett fran cia szerzõk so ra ön ma gát ír ja a nap ló já ba, kül sõ po zí ci ó ba he lyez ke dik és on nét szem lé li ma gát, úgy, mint ha egy idegent vizs gál na, akit igyek szik meg érte ni, új ra struk tu rál ni, új ra fel épí te ni sze mé lyi sé gét, ez ad ja meg a nap lóírás tét jé nek sú lyát. A nap ló Bá lint Pé ter ér tel me zé sé ben el nem kül dött le ve lek so rá nak is te kint he tõ, hi szen alap ve tõ jel leg ze tes sé ge a sza ka datlan énközvetítés és a foly to nos ság, mi köz ben a szer zõ köz vet le nül szólít ja meg és kész te ti ref le xi ó ra ön magát. A fel nem adott le vél azon ban vég té re is le vél, te hát írá sa egy fe lõl fe gyel me zi a szer zõt, a szét szórt ságból egy be fo gott sá got te remt, sti li zál, és ez ál tal va la men nyit fel ad õszin tesé gé bõl. A nap ló min den in ti mi tá sa el le né re bi zo nyos mér ték ben õszintét len, igaz ság tar tal ma fö lött mind unta lan ott le beg a sze rep ját szás kénysze re: A nap ló, a leg bi zal ma sabb is, min dig az em be ri ség nek ké szül, s ezért ta lán õszin tébb, ha õszin tén be vall juk, hogy nem tu dunk egé szen õszin té nek len ni, írók, sem mi fé le írásunk ban, le ve le ink ben és nap ló jegyze te ink ben sem. Egyéb ként, nap lóíró, nem so kat tar tok ar ról a ma gányos õszin te ség rõl. Õrizd meg tit ko- Bá lint Pé ter Uta zás és ide genség cí mû es szé- és ta nul mány kö te tében is me rõs szö ve ge ket ta lá lok, utána is né zek nyom ban: a ti zen hét írásból ki lenc a 2007-ben meg je lent Csillag fény és ho mály közt kö tet ben is meg ta lál ha tó. Sõt, a két gyûj te ményben lát szó lag egy be vá gó ér dek lõ dési kö rét mu tat ja fel a szer zõ. Legtöbb szö ve gé ben Márai Sán dor és Szentkuthy Mik lós mû vé vel fog lalko zik, el ma rad ha tat la nul je len van Sza bó Lõ rinc, a kál vi nis ta deb re ceni di ák, a szer zõ lo kál pat ri o tiz mu sának is be tud ha tó rá fi gye lés mel lett Cso ko nai, Gu lyás Pál, Kiss Ta más mun kás sá gá nak meg kö ze lí té se. Az elõ zõ kö tet tel egy be vet ve új elemnek szá mít Bá lint Pé ter ér dek lõ dé si kö ré nek ki ter jesz té se Amb rus La jos és Tandori De zsõ al ko tó te vé keny ségé re, il let ve a Vir gi nia Woolf re génye it for dí tó Tandori mû hely munká já ra vis sza uta ló em lé ke zé se i re. A két es szé gyûj te mény szín leg va lóban át fe dé se ket tük röz, ám ol va satuk el té rõ vég kö vet kez te té sek irá nyába mu tat. A Csil lag fény és ho mály közt ha son ló an kom pakt, mint a rá kö vet ke zõ gyûj te mény, az zal, hogy az oda so rolt es szék és ta nul má nyok a re gény író Bá lint Pé ter egy ko ri meste re i nek mû ve elõt ti tisz tel gés ként (is) ol vas ha tók. Bá lint Pé ter azokról a szer zõk rõl, al ko tók ról ér te kezik, akik ha tás sal vol tak rá, be fo lyásol ták írói mun ká já nak ki bon ta kozá sát, olyan mû ve ket vesz szám ba, ame lyek dön tõ mó don szab tak ir ányt ér dek lõ dé sé nek, az ön élet írás sze mélyes hang ja ke re sé sé nek és meg ta lálá sá nak, foly to nos ön fag ga tá sá nak, ál lás pont jai meg úju ló el len õr zé sének, be széd mód ja stí lu sá nak. Az Utazás és ide gen ség az elõb bi nél szo rosabb ra fo gott vá lo ga tás, az írá sok a cím ben je lölt ál la po tot jár ják szo rosan kö rül. Az uta zás is in kább ál lapot nak szá mít, mint cse lek vés nek, hi szen az uta zás té nye nem fel tét lenül jár együtt a hely vál toz ta tás sal, egy más, a mi énk tõl el té rõ vi lág ba anél kül is be ha tol ha tunk, hogy bár hová is el moz dul nánk. Ám ez itt most ke vés bé fon tos a vég ki fej let nél, ami nem egyéb, mint az, hogy a kö tetbe gyûj tött írá sok ala nyá tól, tár gyától és té má já tól füg get le nül a szerzõ mind un ta lan írók mû he lyé ben idõzik. Át jár a vi lá guk ba, meg ta pasz talja az ál ta luk te rem tett vi lág mi lyen ségét, mi köz ben a te rem tés mó do za tai ra is na gyon kí ván csi. Mû hely tit kokat für kész ve elem zi ked venc szer zõi mû ve it, tit ko lat lan szán dék kal inas kodik. Az pe dig ír ja er re vo nat ko zódat! s írj tit ko san és õszin tén, címmel, szer ke zet tel, szán dék kal, ahogy egye dül le het és il lik idé zi er re vo nat ko zó an láb jegy zet ben Márait 2 Bá lint Péter 3. A Márai ál tal em lí tett ma gá nyos õszin te ség meg ha tá rozás le vá lik a nap ló írás ról, mint az írói mun ka foly to nos sá gá nak bi zonyí té ká ról, ugyan is az õszin te ség spon ta ne i tást fel té te lez, a kon temp láció, a ce reb rá lis al kat bel sõ kész te tése már ránc ba sze di a gon do la to kat, ami Márai vagy bár mely, min den kori emig ráns író ese té ben ter mé sze tes vé de ke zõ gesz tus kö vet kez mé nyének is te kint he tõ, hi szen az ön megis me rés re tö rõ ön vizs gá lat so rán tett át gon do lat lan fel jegy zés fegy vert ad ha tott az el len ség bár mely tá bo rának ke zé be. A nap ló lep le zett vagy lep le zetlen õszin tét len sé ge leg in kább az át té te les ol va sás so rán ke rül elõ térbe, ami kor Bá lint Pé ter Márai napló ján ke resz tül Gide mû vét ol vas sa, és azt vizs gál ja, hogy mi ként ol vasta azt Márai. 4 A ket tõs fó kusz, a kettõs meg vi lá gí tás elõ hív ja a ta ka rásban meg bú vó rész le te ket, s a ki tel jese dõ, részletgazdag ké pet új ra vé gigpász táz va a szer zõ olyan meg ál la pítá so kig jut, ame lyek e meg vi lá gí tási csa la fin ta ság, a tü kör cse lek al kalma zá sa nél kül fel sem me rül né nek. Ezek ben az íté le tek ben ér he tõ tet ten Bá lint Pé ter nek a re gé nye i bõl már jól is mert mo rá lis ér zé keny sé ge, a dolgok szí né rõl és fo nák já ról is tá jé kozód ni kí vá nó ana li ti kus kész sé ge, a vé le mény mon dás ge rin ces vál la lá sa. Nap ló be jegy zé sek közt bók lász va az iro da lom tör té net-írás ho má lyos zu gai ba is be vi lá gít, még ha ott olyas mire is buk kan, ami rõl akár az is ki derül het, hogy ko ráb ban szán dé ko san zár ták el a fény elõl. A szán dé ko san ger jesz tett ho mály mö gül nyo mo zá sa so rán vi lá go san ki tet szik az ide o ló giai és kanonizációs be ideg zõ dé sek és kö tött sé gek alól fel sza ba dult, ön becsü lés sel fel vér te zett kritikus-irodalomtörténész-szépíró hang üté se. A be széd mód fel fe dé se kü lön szem pont ja Bá lint Pé ter vizs gá ló dása i nak, ugyan is kí ván csi an nyo moz a mû vek ben a me sé lõ hang vé tel meg kép zõ dé si alak za tai után, pél dául Sza bó Lõ rinc gyer mek lí rá já nak elem zé se so rán, ami ben ma gá tól ér tetõ dõ mó don utal az el me sé lés napló- és le vél írás hoz ha son lí tó tech niká já ra. A könyv zárófejezetében 5 lo gikus szer ke zet be il lesz ked ve azt tár ja ol va só ja elé, hogy mi ként bújt re gény írás köz ben Cso ko nai sze re pébe. Ta lán mon da nom sem kell, hogy ez a szer zõt Cso ko nai rolléjában megje le ní tõ re gény is nap ló sze rû mû, akár csak a ke let ke zés tör té ne te fö lött té pe lõ dõ kon fes szió. Meg hát az sem utol só szem pont, hogy Bá lint Pé ter is a cí vis vá ros szü löt te, akár Cso konai, és hoz zá ha son ló an am bi va lens vi szony ban áll a vá ros sal. Mi ként

79 Gu lyás Pál, úgy szin tén deb re ce ni köl tõ is a von zás és ta szí tás ket tõs ségé ben él te vers sé a vá ros hoz tar to zásá nak él mé nyét. Gu lyás Pál kap csán, akit szen ve dé lye sen ér de kelt a Sziget-moz ga lom mí tosz ku ta tá si tö rekvé se, ma ga is a gon dol ko dás õs forrá sa után nyo mo zott a mí to szok ban, csak hát a gö rö gök elé be he lyez te a Ka le va lát. Bá lint Pé ter hasz nál ja a sziget-debrecen 6 ki fe je zést, a sziget-lét nek az Al föld fõ vá ros ára, a ká lo mis ta Ró má ra fó ku szá lá sát, ami eb ben az eset ben nem az el külö nü lõ, ter mé keny ma gányt ke re sõ egyén re, a kí vül ál ló ra utal, ha nem az egész vá ros sa já tos szel le mi kí vülál ló sá gát je len ti, amely nek rop pant fun da men tu ma a re for má tus kol lé gium hoz köt he tõ írók és tu dó sok, Csoko nai, Tóth Ár pád, Sza bó Lõ rinc, Gu lyás Pál, Kiss Ta más élet mû ve, bár õ jö ve vény nek szá mí tott a cí visek kö zött, a vá ros ban, amit Gu lyás Is ten tõl el ha gya tott, el va dult por fészek ként is aposzt ro fált ugyan, ám mi ként a köl té sze tét elem zõ Bá lint Pé ter ki mu tat ta: Gu lyás Pál szá má ra Deb re cen nem el sõ sor ban a szo mo rúság, a ma ra dan dó ság, a cí vis ség, a fájda lom, a be zárt ság lét va ló sá ga; sokkal in kább egy olyan ókút, ame lyikben megmerítkezik, meg mo sak szik, fel töl te ke zik, az én ma gá ra esz mél; ame lyik bõl Cso ko na i tól a kál vi nista Is ten-szem lé le tig, a ma gyar ság tudat tól a füg get len ség esz mé nyé ig, a nyelv ápo lás tól a ko moly mû ve lõ déskény sze rig min dent ma gá ba fo gad és át szûr magamagán 7. Ne ki van iga za, nem a vá ros ról pamf let ként szó ló köl te mé nyek nek: Föl di Já nos, Fa ze kas Mi hály, Dió sze gi Sá mu el deb re ce ni fü vész köl tõk gon do lati sá gá nak to vább vi võ je ként ugyan is Gu lyás Pál fer de szem mel néz te környe ze té nek kul tu rá lis kö zö nyét és kon zer va ti viz mu sá nak reny he sé gét, ám mi u tán Ba bits Mi hály leg bel sõbb ér zé se i ben de ho nesz tál ta a fel ké szültsé ge, ér dek lõ dé se, is me re tei és ta lentu ma is me re té ben Ba bits mel lé áll ni kí vá nó köl tõt, az ne ki állt ki dol gozni a bu da pes ti nyu ga tos mo der nis ta vi lág kép pel szem be ál lít ha tó ke le ti, tra di ci o na lis ta szi get-lét el mé le ti fun da men tu mát, ami nek ter mé sze tesen Deb re cen volt a ki zá ró la gos fó kusza. Vél he tõ en ez az el-, il let ve viszsza uta sí tás tet te iga zi deb re ce ni vé. A ta nul mány író a köz tu dat ból szin te tel je sen kikopott 8 Gu lyást Pált ka rakter je gyei alap ján a poeta doctusnak ti tu lált kor társ köl tõk kö ré ben is fel tû nõ tu da tos fel ké szült sé ge, ap rólé kos ság ba me nõ pon tos ság igé nye, az an tik mi to ló gi án át a ke let-eu rópai folk ló rig, a Cso ko na i tól sta fé tabot ként át vett ter mé szet szem lé let tõl a jungi kol lek tív tu dat tar tal mak vizsgálatáig 9 Weöres Sán dor mel lé he lye zi. Gu lyás köl té sze té nek szakmai meg íté lé se kap csán fi nom párhu zam mal a kép be von ja az ugyancsak deb re ce ni Sza bó Mag dát, aki ugyan úgy fél re ér tel mez te Gu lyás Pál mû vét és köl tõi al ka tát, mi ként a ma ga ide jé ben Ka zin czy Cso ko na i ét. Az ol va sói íz lés és elváráshori zont ter mé sze te sen vál to zik, mó do sul, alakul, ám iga za le het Szán tó F. Ist vánnak, ami kor ar ról ír, hogy bi zo nyos szö ve gek nek nincs szük sé gük ol va sóra, ha nem az ol va só nak van szük sé ge ezek re a szö ve gek re, ugyan is idõ- és ér ték ál ló sá guk vi tat ha tat lan. Ám az is igaz, hogy az ilyen szö ve gek, könyvek is mél tány ta lan fe le dés re ítél tetnek. Bá lint Pé ter nem is áll ja meg, hogy Gu lyás Pál lal fog lal ko zó ta nulmá nyá ban ne szól jon az ér ték rendszer mó do su lá sá ról, az ér ték vi szonyok át ren de zõ dé sé rõl, ami kor Tóth Ár pád élet mû vé re utal va a kö vet ke zõket ír ja: az egé szen ki vá ló ak életmû ve is ke rül het hát rébb a köny vespol con, csön de sen po ro sod hat anélkül, hogy rá-rányitnának az ér dek lõdõ kezek 10. Szentkuthy Mik lós kap csán, akit a ma gyar iro da lom meg vesz te get hetet len, mél tány ta lan tü le ke dés ben és ha tal mas sá gok hoz tör lesz ke dés ben so ha részt nem ve võ fi gu rá ja -ként aposzt ro fál, egy újabb, ko ráb ban nem tár gyalt, val lo má sos mû faj ra, az in ter jú ra is ki ter jesz ti ér dek lõ dé sét, és fog lal ko zik Szentkuthy de di ká ci ó i- val is. A nap lók kal egye tem ben ezek az úgy ne ve zett kis- vagy mar gi ná lis mû faj ok Szentkuthy mû vé ben gi ganti kus mé re tet öl tõ, mo nu men tá lis je len sé gek. Ezek hez kap cso lód nak a Bá lint ál tal mû for ma ként ke zelt fragmen tu mok is, amik nem pusz tán a je lek fo lya ma tos ér tel me zé sé nek, a ta pasz ta la tot fe lül író be széd mód nak és a vis sza em lé ke zé sek re a li zá lá sának az ös szeg zé sei, de az el kép ze lés és a je len va ló lét kö zöt ti hi ányt pótló én-ki ve tí té sek, vi lág lá tá sok szempont jai is egyben 11, és az al ko tó munka fö löt ti té pe lõ dé sek ben egy más hoz kö ze lí tik Szentkuthy és Tandori al kotói ha bi tu sát. A kö tet ben sze rep lõ, több szem pon tú nap ló elem zé sek so rán Bá lint Pé ter Szentkuthy óriás nap ló ját te kin ti olyan di na mi kus ön szem lé lõ és ön ki fe je zõ al ko tásnak, amely a bi zal mas val lo más és a kö zön ség elé szánt mû al ko tás (re gény) egy más ba ha to ló ha tár át lépé se ré vén va ló sul meg. Amb rus La jos or ga ni kus életre konst ruk ció-kí sér le te kap csán egy kö zös ség (nem zet- és fa lu kö zösség) el ve szett, el vesz ni lát szó, ta lán utol só pil la nat ban még meg ment he tõ lét- és vi lág szem lé let uni ver za li tá sa nyû gö zi le. Az õ írás mód já ban fe de zi fel a lét el ront ha tat lan sá gá ra irá nyuló em be ri-al ko tói fel is me rés tár gyi a- su lá sát, ami vol ta kép pen az es széés ta nul mány gyûj te mény ki in du lá si alap ját is ké pe zi: a bol dog ság ke resé sé nek egye te mes re gisz te ré ben szólal tat ja meg az õt ven dé gül hí vó írókat, akiknek mû he lyé ben el idõ zött, és a hi va tás tu dat egész sé ges fe de zeté vel fel vér tez ve inas ko dott. Bá lint Pé ter kí mé let len ítész, akinek vol ta kép pen nem az iro da lom mai ál la po tá val van gond ja, ha nem in kább mind az zal, ami az iro da lom kö rött tör tént és tör té nik. Egyi ke azon ke ve sek nek, akik ugyan lát ják ön ma guk Don Quijote-i fi gu rá ját, ko no kul ér vel nek ér ték és er kölcs mel lett, nem hagy ják ma guk mel lett el ro han ni sem a vi lá got, sem az irodal mat. Egy a bús ké pû lo va gok szétszórt csa pa tá ból vagy a ma gá nyos ge ril lák kö zül, aki hit tel és mo rállal, ma gas szak mai, nyel vi, esz té tikai fel ké szült ség gel és ugyan ilyen el vá rá sok kal for dul az iro da lom kérdé sei fe lé, foly ton szem elõtt tart va, hogy mi köz ben élet rõl és iro da lomról be szél, ön ma gá ról is be szél, és ez ad ja be széd mód já nak meg ke rülhe tet len tét jét: Nem is ezt az ágostoni kántálást és claudeli ke net teljes sé get hi á nyol juk iro dal munk ból, ami kor a val lo má sos ság hi á nyá ról be szé lünk, ha nem azt a kér lel he tetlen õszin te sé get, ön cen zú rát nem is me rõ írói bá tor sá got, mely nem me rül ki a sze re cseny mos da tás ban vagy ma ga men te ge tõ zés ben, má sokkal foly ta tott iszap bir kó zás ban vagy a fá rasz tó ön os to ro zás ban, nem akar kö vet vet ni ná lá nál na gyobb ra, de nem is mond le a tá jé ko zó dás és íté let mon dás bel sõ igé nyé rõl. Szembe sít, s nem port hint má sok sze mébe; le csu pa szít, de nem ké je leg a põ re ség lát vá nyá ban; ki mond, el lenben so sem le li örö mét a kö zön séges ki fe je zé sé ben. Nem vi se li el a san da sá got, két ér tel mû sé get, si kamlós sá got és ci ni kus sá got, mert megmé te lye zi a lelket. 12 Bá lint Pé ter es szé i ben vé gig az er kölcs és az etika ké pe zi az iro da lom mal és élet tel ki töl tött mo ti vá ci ós há lót, in du la ta túl csor dul a diszkurzus szö veg-ad ta ke re tén, er köl csi-eti kai meg gyõ zõ dése nem le írás ban, ha nem köz lés ként, mint egy ki nyi lat koz ta tás ként csap át az es szé ke re tén, ami vol ta kép pen a sze mé lyes hang meg ta lá lá sá ra vo natko zó hermeneutikai ta nul má nya i nak szép írói apo ló gi á ja. Az ön élet írás kü lön bö zõ iro dalmi mû fa ja i nak szöveghermeneutikai vizs gá la ta köz ben a kon fes szió-szerû én-fel tá rá so kat, lét le írá so kat, létmeg ér té se ket, más ság-ér tel me zé seket fi gye li, más fe lõl a nap ló-, le vélés de di ká ció írás, va la mint az in terjú adás vagy -írás so rán ér vé nye sü lõ hi á nyos kom mu ni ká ci ót és a fragmentált diszkurzivitást fi gye li, kétség te len szak mai fel ké szült ség gel, szé les kö rû, fõ ként a fran cia nyelv terü let el mé let író i ra hi vat ko zó re cep ció val, ku ta tó in ven ci ó val. Bá lint Pé ter az Uta zás és ide gen ség kö tet ben új ra bi zo nyí tot ta a 2001-ben meg je lent, Nyílt kár tyák kal cí mû, a nap ló- és le vél írás ról írott út tö rõ mun ká ja ré vén ta nú sí tott, pár ját rit kí tó kö tetet ered mé nye zõ cél irá nyos sá gát, ta pasz ta la ta i nak, is me re te i nek, erudí ci ó já nak és mû velt sé gé nek ma gas 77

80 szint jét, az írók mû he lyé ben ki tar tóan inas ko dó al ko tó áll ha ta tos sá gát, ami vel azok tük ré ben az írók ar ca mö gött ön nön ma ga vo ná sa it is fel fedez ve ír té má já ról, ami nek az es szé ke re te i nek és le he tõ sé ge i nek há la, min dig ön nön ma ga is ré sze. (Kor társ Ki adó, 2009) Fe ke te J. Jó zsef 1 Woolf-mûrajz he lyett a gépverõinas mû helyében. Töredékek Tandori Kilobbant sejtcsomókjáról). In: Utazás és idegenség, Márai: Ég és föld. Budapest, Révai, Márai ide gen ség tu da ta. Uta zás és ide genség a Nap lók tük ré ben. In: Uta zás és idegen ség, Márai tük ré ben: André Gide. Nap ló ol vasa tok. 5 Mi ért is let tem Cso ko nai? Tû nõ dé sek egy re gé nyes élet rajz szü le té sé rõl. 6 Gu lyás Pál Üze ne tek a szi get-deb re cen bõl ver sé nek cí mé bõl ki emel ve. 7 A hádészi ta nár. Gu lyás Pál köl tõi la birin tu sa. In: Uta zás és ide gen ség, Pedig Pomogáts Béla a köl tõ szü letésének századik évfordulójára írt tanulmányában Gulyás Pált Csoko nai és Ju hász Fe renc közti, századokon átívelõ kapocsként jellem zi. In: A kert és a mí tosz. Mo tí vu mok Gu lyás Pál köl tészetében. Alföld, szeptember. 9 A hádészi ta nár. Gu lyás Pál köl tõi la birin tu sa. In: Uta zás és ide gen ség, I. m., Utazás- leírások Szentkuthy nap lójában. In: Utazás és idegenség, Márai tük ré ben: André Gide. Nap ló ol va satok. In: Uta zás és ide gen ség,

81 Számunk szerzõi Asaf, Uri 1942-ben született Haifán (Izrael). Költõ, képzõmûvész. Budapesten él. Legutóbb meg jelent kötete: Festõversek (2006). Baán Ti bor 1946-ban szü le tett Rákosligeten. Köl tõ, iro dalomtörténész. A gyõri bencés gim náziumban érettségizett. Legutóbb megjelent kötetei: Konstelláció. Kollázsok és haikuk (2009); Nagylátószög. Mûvek, utak, irányok (2010). Gisèle Berkman a Cergy-Pontoise egye temen tanít. A Collège Internationale de Philosophie A mû gon do la ta: a gondolkodás írásrendszerei a században cí mû kutatóprogram vezetõje. Legutóbbi könyve Az én ar che o lógiája cím mel 2009-ben je lent meg. Ku tatási területe: filozófia és iro dalom kapcsolata Jacques Derrida, Michel Deguy, Maurice Blanchot mû veiben. Böröndi La jos 1954-ben született Kapuváron. Költõ. Mosonmagyaróváron él. Legutóbb meg jelent kötete: A páva szeme (versek, 2010). Dalos Margit 1938-ban született Budapesten. Író. Sopron ban él. Leg utóbb meg jelent kötete: Kõdünnyögések (regény, 2006). Deák László ( ) Budapesten született. Költõ, író, szer kesztõ. Legutóbb megjelent kötete: Fogadom ajándékod, idõ. Válogatott versek (2010). Fekete J. József 1957-ben szü le tett a ju goszláviai Omoravicán. Kri ti kus. Zomborban él, a Zombori Rá dió ma gyar mûsorának felelõs szerkesztõje. Legutóbb megjelent kötetei: Mit ér az iro dalom, ha magyar? (ta nulmányok, 2007); Teremtett világok (Imádságos kolostor II.) (2007). G. Ist ván Lász ló 1972-ben született Budapesten. Költõ. Legutóbb megjelent kötetei: Homokfúga (versek, 2008); Pentagram (vers fordítások, 2009). Halmai Tamás 1975-ben született Pécsett. Verset, prózát, kritikát, esszét publikál. Legutóbb megjelent kötete: Takács Zsuzsa (monográfia, 2010). Horváth Imre 1966-ban született Sopronban. Tanár, irodal már, a PTE Iro dalomtudományi Iskolájának doktorandusza. Írá sai 2003-tól ta nulmány- és konferenciakötetekben jelennek meg. Kutatási területe elsõsorban a dramatikus és narratív teológia, a teológiai nyelv artikulációja és Hans Urs von Balthasar eszkatológiája. Juhász Attila 1961-ben született Téten. Költõ, kritikus. A gyõri Révai Miklós Gimnázium tanára. Legutóbb megjelent kö tete: Eszkimószín (versek, 2009). Kalász Orsolya 1964-ben született Dunaújvárosban. Költõ, mû fordító. Berlinben él. Verseit váltakozva német és magyar nyelven alkotja meg. A kortárs magyar köl tõk rendszeres fordítója. Legutóbb alles, was wird, will seinen strauch cím mel 2007-ben je lent meg két nyelvû válogatott verseskönyve. Kolozsi Or solya 1980-ban született Budapesten. A Szegedi Egyetemen magyar-összehasonlító irodalom szakos diplomát szerzett, valamint részt vett a Modern Ma gyar Irodalmi Tanszék doktori képzésén. Tanár, kritikus. Budapesten él. Kovač, Mirko 1938-ban szü le tett Petrovičiben (Ju goszlávia, ma Montenegro). Prózaíró, esszéista, teoretikus ig Belg rádban alkotott, de a háborús idõkben megfenyegették, irodalmi díjainak legtöbbjét megvonták tõle, ezért Hor vátországba költözött, mûveit pedig croatizálta. Számos nemzetközi elismerés birtokosa. Munkáit többek között angol, francia, olasz, svéd, holland, cseh, len gyel nyelvre fordították. Jelenleg Rovinjban él. Magyarul legutóbb meg jelent kötete: Város a tükörben. Családi noktürn (2009). Kovács Krisztina 1976-ban született Békéscsabán. A Szegedi Tudományegyetem magyar-történelem-régészet szakán vég zett. Je lenleg a Modern Magyar Irodalom Tanszék doktorandusza. Kutatási területe: térelméleti szempontok a 30-as évek pró zá já ban. Madár János 1948-ban szü le tett Balkányban. Köl tõ. Legutóbb meg jelent kötete: Gyöngyök lélegzete. Szerelmes versek (2010). Dr. Nagy Mik lós 1951-ben született Nagyatádon. Fotográfus. A pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett. Gyõrben él. Lengyel András 1950-ben született Békéscsabán. Irodalomtörténész. A szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetõje. Fõ kutatási területe a 20. század ma gyar irodalom- és mûvelõdéstörténete. Legutóbb megjelent könyvei: József Attiláról. Életrajzi aprólék (2008); Milyen volt. In memoriam Ju hász Gyu la (2009). Pátkai Ti vadar 1947-ben szü le tett Sokorópátkán. Köl tõ. Gyõ rött él. Leg utóbb meg jelent kötete: A kõrisfa árnyéka (2008). Péntek Rita 1974-ben szü le tett Gyõ rött. Köl tõ. A Nyu gat- Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképzõ Fõiskolai Karán végzett. Rõhrig Esz ter 1954-ben született Budapesten. Az ELTE BTK ma gyar orosz, majd fran cia sza kán szer zett dip lomát. Kutatási területe a 19. századi próza, ezen belül ko rábban Goncsarov Oblomov címû regénye, majd Flaubert Bovarynéja, az utób biból írta doktori értekezését. Szepesi Attila 1942-ben született Ungváron. Költõ. Budapesten él. Legutóbb meg jelent könyve: Õrtorony (esszék, 2006). Szoboszlai-Kiss Ka ta lin 1973-ban szü le tett Szilágysomlyón (Románia). Filozófus. A gyõri Széchenyi István Egye tem és a veszp rémi Pannon Egyetem tanára. Önálló kötete: Poszeidóniosz Töredékek és kommentár (2009). Tóth Im re 1966-ban született Zalaegerszegen. Költõ, a Pannon Tükör c. folyóirat szerkesztõje. Eddig két kötete je lent meg: Nostradamus me nyegzõje (2004); A lélek nulla fo ka (ver sek, 2009). Tönköl Jó zsef 1948-ban szü le tett Nyõgéren. Köl tõ, új ságíró. Gyõr ben él. Leg utóbb meg jelent kötete: Domolykómalom (2007). Zsávolya Zoltán 1968-ban született Csornán. Költõ, író, kritikus, szerkesztõ. A Pázmány Péter Ka tolikus Egyetem és az Apá czai Cse re János Tanítóképzõ Fõiskola tanára. Legutóbb megjelent kötetei: Noszthy Fuji Színdarab Mikszáth Kál mán tá mogatásával (dráma, 2008); Nõ, tükör, írás (szerk., Varga Virággal közösen, 2009). 79

82 A MÛHELY MEGVÁSÁROLHATÓ AZ ALÁBBI KÖNYVESBOLTOKBAN: Gyõr: Antikvárium (Kazinczy u. 6.), Koncert Zenemû- és Hanglemezbolt (Arany J. u. 3.), Puedlo Köny ves bolt (Ara di vér ta núk út ja 8.) Budapest: Írók Könyvesboltja (Andrássy út 45.), Gondolat Könyvesház (Károlyi Mihály u. 16.) Debrecen: Sziget Könyvesbolt (KLTE) Hódmezõvásárhely: Petõfi Könyvesbolt (Andrássy u. 5.) Nyíregyháza: Kötet Könyvesbolt (Hõsök tere 9.) Pécs: Zrínyi Miklós Könyvesbolt (Jókai u. 25.) Sopron: Cédrus Art Klub (Fõ tér 6.), Fekete Cédrus Könyvkereskedés (Bünker Rajnárd köz 2.), Vörös Cédrus Könyvkereskedés (Mátyás király u. 34/F.) Szeged: Bálint Sándor Könyvesbolt (Aradi vértanúk tere 8.), MÛHELY KUL TU RÁ LIS FO LYÓ IRAT Meg je le nik két ha von ta XXXIII. év fo lyam, 4. szám Fõszer kesz tõ: VIL LÁ NYI LÁSZ LÓ Szer kesz tõk: HOR VÁTH JÓ ZSEF, MÁRTONFFY MAR CELL, SZAKÁL GYU LA Ar cu lat: KURCSIS LÁSZ LÓ Szer kesz tõsé gi tit kár: SZIKONYA GAB RI EL LA TÁMOGATÓK: Nem ze ti Kul tu rá lis Alap Gyõr Me gyei Jo gú Vá ros Ön kor mány za ta Gyõr-Moson-Sopron Me gye Ön kor mány za ta Szé che nyi Ist ván Egye tem, Gyõr Folyóiratunk megrendelhetõ a szerkesztõség címén: 9002 Gyõr, Pf. 45. Honlap: szerkesztoseg@gyorimuhely.hu Pannon-Víz Zrt. Gyõr Hungaro-Len Kft. Komárom In dex: HU ISSN X. A szer kesz tõ ség cí me: 9022 Gyõr, Rá kó czi u. 1. Le vél cím: 9002 Gyõr, Pf. 45. Tel./fax: (96) szerkesztoseg@gyorimuhely.hu. Hon lap: Ki ad ja: a Mû hely Folyóiratkiadó Nonprofit Korlátolt Felelõsségû Tár saság. A kiadásért felel: Villányi László ügyvezetõ. Budapesten és vidéken terjeszti a Magyar Lap terjesztõ Rt. és a Könyvtárellátó Kht. Elõfizetésben terjeszti a Magyar Pos ta Zrt. Üz leti Ügyfelek Üzletág, Központi Elõfizetési és Árusmenedzsment Csoport, 1900 Budapest. Elõfizethetõ az ország bár mely pos táján, a hírlapot kézbesítõknél, valamint en: hirlapelofizetes@posta.hu. A befizetéseknél kérjük minden esetben feltüntetni: Mûhely c. folyóirat. Elõfizetési díj évre: 2400, Ft Szedés: Szikonya Gabriella Tördelés: VISIONEXT Vizuális Stúdió, Gyõr Nyo más, kö tés: PALATIA Nyom da és Ki adó Kft. Gyõr Felelõs nyomdavezetõ: Radek József ügy vezetõ igazgató

83

84 MÛHELY KULTURÁLIS 500,- Ft FOLYÓIRAT