100 ÉVES A NEMZETKÖZI CSERKÉSZMOZGALOM!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "100 ÉVES A NEMZETKÖZI CSERKÉSZMOZGALOM!"

Átírás

1 CSERKÉSZNAPTÁR 2007

2 100 ÉVES A NEMZETKÖZI CSERKÉSZMOZGALOM! 1907-ben húsz fiúval tartotta meg az angol Lord Robert Baden-Powell az első cserkésztábort.a rákövetkező évben megírta Scouting for Boys című könyvét, amelyben összefoglalta a cserkészetről szőtt álmait. Elgondolásai futótűzként terjedtek, és mára a cserkészmozgalom a világ legnagyobb ifjúságnevelő szervezete. Fennállásának századik évfordulóját hatalmas nemzetközi táborral jamboreeval fogja megünnepelni. Magyarország az elsők között volt, amely felismerte a cserkészet vonzóerejét és különleges nevelő hatását. Első főcserkészének, Gróf Teleki Pálnak irányításával a magyar ifjúságnevelés kimagasló intézményévé vált ban történt magyarországi betiltása után pedig a külföldön élő fiatalság magyarságának megőrzésében vállalt vezető szerepet. Négy évtizeden keresztül őriztük a magyar cserkészeszme lángját, míg 1989-ben újjáindulhatott a cserkészet az anyaországban és az elszakadt területeken. Hála áldozatkész vezetőinknek és a külföldi magyarság támogatásának, Cserkészszövetségünk továbbra is erős, tevékeny szervezet. Naptárunk lapjain beszámolunk négy földrészen működő csapatainkról. Kérjük támogatóink további segítségét, hogy kitartóan folytathassuk munkánkat. A borítólapon: Az európai kerület vezetőinek svédországi tutajútja Alul: Cserkész arcképcsarnok

3

4 DÉL-AMERIKAI JUBILEUMI NAGYTÁBOR A lovagok üdvözletüket küldik a királynak Argentína gyönyörű hegyvidékén, San Martin de Los Andes közelében ünnepelte dél-amerikai kerületünk a Külföldi Magyar Cserkészszövetség fennállásának 60. évfordulóját. Javarészt Argentínából és Brazíliából jöttek össze cserkészeink a tíz napos táborra, de voltak Magyarországról, Felvidékről, Kanadából és USA-ból is. A 2500 méter magas fennsíkon, kristály-tiszta hegyi patakok és vizesések közelében verték fel sátraikat. Annak ellenére, hogy január a déli féltekén a nyár közepe, a nappali meleget és sziporkázó napsütést hideg, sokszor a fagyponthoz közeli éjjelek követték. Nagyszabású tábori építmények, szabad tűzön való főzés, kalandos portyák, akadályversenyek és rohampályák biztosították a szabadban élés és a testi teljesítmény élményét. De a gyakorlati cserkészismeretek fejlesztésén kívül a jellemnevelés volt a tábor fő célja. Az előző év augusztusában, az északi féltekén lefolyt Központi Jubileumi Tábor példájára, Nagy Lajos uralma és a lovagkor volt a tábor kerettörténete. A tábor folyamán minden résztvevőnek az apródoknak be kellett bizonyítania, hogy eleget tett a 12 lovagerénynek ahhoz, hogy a tábor végén lovaggá legyen avatva. Ugyanakkor lovagi tornák, udvari jelenetek és Nagy Lajos kora néhány eseményének megjátszásával beleélhették magukat a magyar történelem egyik kimagasló korszakába. Argentínai vezetőink kiváló szervezése biztosította a tábor sikerét. De különös öröm volt az is, ahogy a különböző országokból érkező vezetők és cserkészek azonnal egymásra találtak és úgy működtek együtt, mintha évek óta ismerték volna egymást, ezáltal is bizonyítva cserkészetünk összetartó erejét. A fiú altábor a jelképes vár előtt Január

5 1 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Újév, Álmos 8 Ábel, Ákos 9 Benjámin 10 Titusz 11 Emília 12 Vízkereszt, Gáspár, Menyhért, Boldizsár 13 Attila 14 Gyöngyvér, Szörény 15 Marcell 16 Vilmos, Melánia 17 Ágota 18 Ernő, Erma 19 Csongor, Veronika 20 Bódog 21 Lóránt 22 Gusztáv 23 Antal, Antónia 24 Piroska, Árpádházi Szent Margit 25 Sára, Megyer 26 Sebestyén, Tímea 27 Ágnes 28 A magyar kultúra napja, Artúr, Vince 29 Emese, Zelma 30 Ferenc 31 Pál megtérése, Henrik Paula, Timót Levente, Angélika Karola, Károly Adél Márton Csörsz, Zalán

6 AUSZTRÁLIAI KERÜLETÜNK Ausztrál kiscserkészek kirándulása Eseménydús, sokoldalú munkáról számolhat be ausztráliai kerületünk. Íme néhány mozaik cserkészéletükből: A melbournei csapatok januárban, egy folyó partján fekvő gyönyörű helyen rendezték 10 napos nyári táborukat. Az Egri csillagok táborkeret ügyesen lett beiktatva a napi munkatervbe és ezáltal a cserkészek nemcsak átélhették történelmünk egyik jeles eseményét, de megismerték irodalmunk egyik remekművét is. A sydneyi csapatok húsvétkor tartották körzeti táborukat. A tábor kerete az 1956-os magyar szabadságharc volt. Minden reggel egy fél órás előadás vezette be a napi programot és elősegítette, hogy mindenki beleélje magát a keret hangulatába. Ebben a szellemben folyt az összes kiképzés, az akadályversenyek, a hadijáték, a portya és a tábortüzek. Már az Ausztrál kerület eseményeinek címszavai is éreztetik a kerület ötletes és sűrű programját: téli tábor, hétvégi kiképző tábor és próbáztatás, 45 kilométeres kerékpár túra, sydneyi cserkészbál, a melbournei csapatok rendszeresen megjelenő újsága, Mikulás est cserkészek, szülők és a helyi magyar társadalom számára, szülői értekezletek és részvétel nemzeti ünnepélyeken. A kerület hosszútávú utánpótlására a sok bekapcsolódó kiscserkész ad reményt. A kerület céltudatosan képez vezetőket, hogy be tudja fogadni az újonnan csatlakozó fiatalokat. Örsvezetőképző tábort tervez Ausztráliában és három segédtiszt jelöltje sikeresen elvégezte USA-ban a központi vezetőképző tábort. Ausztrál nagycserkészek portyán Február

7 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Gitta, Ignác 8 Gyertyaszentelő Boldogasszony, Aida 9 Balázs 10 András, Csenge, Janka 11 Aliz, Ágota 12 Dorottya, Dóra, Réka 13 Tódor 14 Aranka, Jeromos 15 Apollónia 16 Elvíra 17 Bertold 18 Lídia, Lívia 19 Ella, Katalin, Linda 20 Bálint 21 Kolos 22 Julianna 23 Elek, Donát 24 Bernadett 25 Elza, Zsuzsa 26 Aladár, Álmos 27 Hamvazószerda, Eleonóra 28 Baden-Powell és felesége születésnapja Gerzson, Keve Alfréd, Szemere Mátyás, Edömér Géza Edina, Győző Ákos, Gábor Elemér

8 CSERKÉSZEK VERSMONDÓ VERSENYE A 2006-os szavalóverseny végső döntőjének résztvevői A magyar nyelvismeret ápolásának egyik legjobb eszköze a versmondás. Ezért New York Körzetünk már 1983 óta minden második évben rendez versmondó versenyt. A szervezést mindig az előző verseny nyertes csapata vállalja. A körzethez Boston, Garfield, New York, New Brunswick és Washington DC csapatai tartoznak. Így történt, hogy 2006-ban a washingtoni Bátori József cserkészcsapat rendezte a versenyt. Három korcsoportban versenyeztek a résztvevők: 10-12, és évesek. Minden csoportban egy kötelező és egy szabadon választott szemelvénnyel készültek. A versenyt megelőző hónapok a csapatok helyi selejtezésével teltek, mert minden csapat csak legjobb képviselőit küldte a végső megmérettetésre, amelyre a washingtoni magyar nagykövetség adott méltó helyet. Örömmel és büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy a szavalatok még egy magyarországi iskolai szavalóversenyen is megállták volna helyüket. Igen, büszkeséggel: hiszen külföldön született, általában másod- és harmadgenerációs cserkészeinkről van szó! Bizonyítja, hogy ha a családban ápolják a magyar nyelvet és a gyerek rendszeresen részt vesz a cserkészetben és a helyi magyar iskolában akkor sikeresen meg tudja őrízni magyar nyelvismeretét. Ezúttal az összpontszámban a garfieldi Gábor Áron cserkészcsapat vitte el a pálmát, bár az egyes korcsoportokban kiválóan szerepeltek Washington képviselői is. Így hát 2008-ban Garfielden találkoznak a csapatok a következő versmondó versenyen! Washingtoni cserkészek betlehemes játéka Március

9 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Albin, Gyopárka, Tóbiás 8 Lujza 9 Kornélia, Frigyes 10 Kázmér, Ete 11 Adorján, Adrien 12 Botond, Nóra 13 Tamás 14 Zoltán 15 Franciska 16 Ildikó 17 Szilárd, Tímea 18 Gergely, Miksa 19 Krisztián, Ajtony, Zsolt 20 Matild 21 Nemzeti ünnep, Kristóf 22 Henrietta 23 Patrik, Gertrúd 24 Sándor 25 József, Bánk 26 Csák 27 Benedek 28 Lea, Beáta 29 Emőke, Ottó 30 Gábor 31 Irén, Írisz Gyümölcsoltó Boldogasszony, Manó Hajnalka Gedeon Koppány, Auguszta Zalán Árpád

10 50. CLEVELANDI CSERKÉSZBÁL A 2006-os clevelandi cserkészbál nyitótánca Régi szép hagyománya a magyar cserkészetnek a Cserkészbál. Alkalmat ad a csapatoknak arra, hogy ünnepélyes keretek között bemutatkozzanak a helyi közösségnek. De alkalom arra is, hogy a fiatalok gyakorolhassák a jólnevelt társadalmi viselkedést. Nem utolsó sorban a bál jövedelme segíti a csapatok anyagi szükségleteinek fedezését. A clevelendi körzet 1956 óta őrzi ezt a hagyományt. Akkor tartotta első cserkészbálját. Azóta kivétel nélkül minden évben volt Clevelandban cserkészbál, amelyek az idők folyamán egyre szebbek, fényesebbek lettek. Nem csoda hát, hogy a 2006-ban megtartott 50. bált különös izgalom és gondos készülődés előzte meg. Örömmel mondhatjuk, hogy a bál minden szempontból megfelelt az elvárásoknak. Több mint négyszázan gyűltek össze a gyönyörűen feldíszített, hatalmas teremben. Sokan más városokból érkeztek és a Cserkészszövetség elnökségéből is eljöttek erre a fontos eseményre. A négy clevelandi csapat zászlójának ünnepélyes bevonulásától kezdve az elsőbálozók bemutatásán keresztül egész a csapatok regöscsoportjának palotásáig minden a legszebb hagyományokra épített jó ízlést bizonyította. A kiváló zenekar és a rendezőség mindenre kiterjedő figyelme biztosították a jó mulatást és baráti hangulatot. Őszinte elismerés illeti a Cserkész Barátok Körét, amely immár ötven éve rendezi a clevelandi cserkészbált. De a bál sikere a cserkészcsapatoknak, a körzet vezetőségének és a helyi társadalomnak példás együttműködését is bizonyítja. Az utolsó öt év első bálozói Április

11 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Virágvasárnap, Hugó 8 Ottokár 9 Richárd, Buda 10 Izidor 11 Vince, Irén 12 Nagypéntek, Bíborka, Vilmos 13 Herman, János 14 Húsvétvasárnap, Dénes 15 Locsolás, Ágost, Erhárd 16 Zsolt 17 A költészet napja, Leó, Glória 18 Gyula 19 Hermina, Ida, Márton pápa 20 Tibor, Tiborc 21 Tas 22 Bernadett, Enikő, Csongor 23 Rudolf 24 Andrea, Irma 25 Emma 26 Tivadar, Töhötöm 27 KMCSSZ Közgyűlés (Chicago, IL.), Anzelm, Konrád 28 Csilla, Noémi 29 Béla 30 György, Hunor Márk, Ányos Ervin, Áron Zita, Marianna Valéria Lenke, Péter Katalin

12 KÖZPONTI AKADÁLYVERSENY 1956 MAGYAR SZABADSÁGHARCÁNAK EMLÉKÉRE Indulnak a cserkészek a rádióhoz Minden év májusában közel 250 magyar cserkész érkezik a New York állambeli Sík Sándor cserkészparkba, hogy bizonyságot tegyen cserkészismereteiről. A sok csapatból érkező verseny-őrsök három, a különböző korosztályok számára felállított pályájának akadályait küzdik le. A cserkészismeretek próbatételén kívül minden versenynek kerettörténete van, amely lehetőséget ad arra, hogy a cserkészek beleéljék magukat a magyar történelem egy-egy korszakába ban természetesen az 1956-os szabadságharc volt a keret. A résztvevők másfél nap alatt olyan eseményeket éltek át amelyeknek csak nagyszüleik vagy idősebb rokonaik voltak valódi résztvevői vagy szemtanúi. Az akadályversenyre érkezőknek már előre meg kellett ismerniük egy a szabadságharcról szóló 44 oldalas füzet tartalmát. A szombat reggeli zászlófelvonásra már mint a Műegyetem hallgatói jelentek meg, mind ellátva az egyetem személyazonossági igazolványával. A diákvezérek a rádió elötti tüntetésre hívták a megjelenteket, de ott már AVH őrök állták el útjukat. A nap folyamán rádióadón keresztül hallották Nagy Imre beszédét és egy helyszíni közvetítést a Killián laktanyából, orosz tankokkal küzdöttek, végül pedig az est homályában kénytelenek voltak a határon átszökni és külföldre menekülni. A vasárnapi zászlólevonást és az akadályverseny díjkiosztását már idegenben, Ausztriában, élték át. Ez alkalommal a Cserkészszövetség vezetősége kiemelte a szabadságharc világraszóló hírét, történelmi hatását és jelentőségét a szovjet birodalom hanyatlásában, valamint Magyarország ennek is köszönhető mai szabadságát, önrendelkezését. Készül a forradalom jelképe Május

13 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Fülöp, Jakab, József 8 Zsigmond 9 Irma, Viola 10 Flórián, Mónika 11 Györgyi, Gyöngyi 12 Frída, Zsóka 13 Bendegúz, Gusztáv 14 Mihály, Győző 15 Gergely 16 Valéria, Ármin, Pálma 17 Ferenc 18 Pongrác 19 Anyák napja, Szervác, Imola 20 Bonifác, Gyöngyvér 21 Zsófia 22 Botond, Mózes 23 Áldozócsütörtök Paszkál 24 Erik, Erika 25 Ivó, Előd 26 Bernát 27 A magyar honvédség napja, Konstantin, Szilárd 28 Rita, Júlia 29 Dezső, Mikes 30 Eszter 31 Orbán, Magdolna Akadályverseny (Sík Sándor Cs. park), Ede, Fülöp Pünkösd, Hősök Napja, Pelbárt Csanád, Emil Magdolna, Emőke Nándor, Zsanett Angéla

14 NEW YORK KÖRZET ATLÉTIKAI VERSENYE Vigyázz!! Kész!! Indulj!! New York Körzet évi atlétikai versenye az Ifj. Keresztes Béla Atlétikai Emlékverseny. Először 1953-ban, mint az akkori New Yorkban alakuló cserkészcsapat rajversenye, később mint a 7. sz. Erős Gusztáv cserkészcsapat csapatversenye, utána csapatok közti, majd 1960 óta a körzet cserkészcsapatainak évente rendezett atlétikai erőmérése. A hagyományos, szabályos atlétikai pályán, évente júniusban megrendezett verseny nemrégiben ünnepelte 50. évfordulóját nagyszabású bankettel és kiállítással. Elnevezését az 1968-ban fiatalon elhunyt Ifj. Keresztes Béla cserkészvezető, a Garfield, New Jersey-i 6. sz. Gábor Áron cserkészcsapat tagjának emlékére kapta. Az erőmérés céljai közé tartoznak a cserkészpróbákon belül az atlétika iránti érdeklődés felkeltése, a csapatok közti nemes versengés kialakítása, a baráti kapcsolatok kiépítése, a cserkész sokoldalúságának kifejlesztése, a sportszerű és cserkészies magatartásra való nevelés. A külön szabályzattal rendelkező mérkőzés egyéni fiú- és leány versenyzői négy ill. három korcsoportban állnak rajthoz az Ifj. Keresztes Béla Emlékérem elnyeréséért. A fiú- és leánycsapatok külön küzdenek a vándordíjért. A versenyszámokban szerepelnek a hárompróba (síkfutás, távol- vagy magasugrás, súlylökés ill. kosárlabdadobás), 4 x 100 méteres váltó és az 1 mérföldes síkfutás. Az utóbbin már néhány éve felnőttek is részt vesznek. A verseny több mint 40 tagú szervező-csoportja nemcsak a cserkészvezetői karból, de szülőkből és atlétikai szakbírókból tevődik össze. Sőt, egy időben még két magyarországi bajnok-atléta és olimpiai válogatott is besegített. A rendezőség tagjai külön pólóikról ismerhetők fel. Néhányan több mint 30 éve besegítenek. Lányok startra készen Június

15 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Tünde, Kund 8 Blanka, Anita 9 Klotild 10 Trianoni évforduló, Bulcsú 11 Fatima, Csány 12 Szidónia, Káld 13 Róbert 14 Medárd 15 Félix, Előd 16 Margit, Diána 17 Barabás, Barna 18 Villő 19 Páduai Szt. Antal, Antónia 20 Vazul 21 Jolán, Vid 22 Justin, Ajtony 23 Apák napja, Laura, Aida 24 Levente, Arnold 25 Úrnapja, Gyárfás 26 Rafael 27 Alajos, Lujza 28 Paulína 29 Zoltán, Etel 30 Szt. János, Iván Vilmos, Vilma János és Pál Szt. László király Irén, Levente Péter és Pál apostolok Nyári Magyar Iskolatábor (Sík Sándor Cs. park), Pál

16 EURÓPAI KERÜLETÜNK SVÉDORSZÁGI NAGYTÁBORA Tábori kapu a svédországi nagytáborban Az európai kerület minden évben rendez nyári nagytábort, de ban különlegesen nagy fába vágták fejszéjüket: elhatározták, hogy Svédországban, Stockholmtól 30 kilométerre fognak táborozni. Ez azért komoly kihívás, mert Stockholm és ott működő csapatunk 1000 kilométerre fekszik a kerület többi, Ausztriában, Svájcban és Németországban működő csapataitól. De a Kerület döntésének fontos kettős célja volt: egyrészt különleges, nagy élményben akarták a cserkészeket részesíteni, másrészt pedig közelebbi személyes kapcsolatokat akartak kiépíteni a nagy távolság miatt kissé elszigetelt svédországi cserkésztestvérekkel. A több, mint fél éves tervezés és szervezés komoly sikert eredményezett. Hét országból köztük Magyarországról is és a kerület tíz csapatából érkeztek a cserkészek a gyönyörű, tó partján fekvő táborhelyre, hogy 10 napon keresztül részesei legyenek a gazdag tábori programnak és sok szép élménynek. A tábor kerettörténete a Csodaszarvas monda volt. A négy altábor ehhez illő nevet kapott: Magor népe, Hunor népe, a Szkiták és Ménrót király udvara. A tábori programok is az ősmagyar korhoz igazodtak: volt íjkészítés és íjazás, gerelyvetés, rovásírás, bőrmunka, faragás, nemezelés, éjjeli jeladás, csillagképek szerinti tájékozódás. Volt sok úszás, kenuzás és fürdés. Volt városi portya, ahol kisebb csoportokra osztva kellett Stockholm festői városát felfedezniük. És voltak hangulatos, emlékezetes tábortüzek a tóra néző szikla tetején, amikor a nap fáradalmai után összemelegedett a sok országból, városból jött magyar cserkésztestvér. Gratulálunk európai kerületünk vezetőinek a nagyszerű táborhoz, amelynek részleteit minden második nap megjelenő tábori újságuk is megörökítette. Erősítse és lelkesítse ez a sikeres közös élmény további jó munkájukat! Városi akadályverseny Stockholmban Július

17 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap ŐV körút (Magyarország) Tihamér 8 Sarlós Boldogasszony, Ottó, Ottokár 9 Kornél, Soma 10 Páduai Erzsébet, Izabella, Ulrik 11 Emese 12 Husz János, Csaba 13 Apollónia 14 Eliák, Jenő 15 Koppány, Vera 16 Amália, Alma 17 Olga, Lili, Nóra 18 Abony, Dalma 19 Henrik, Jenő 20 Őrs, Zalán 21 Egon, Henrietta, Henrik 22 Valter 23 Elek, Endre, Sarolta 24 Frigyes 25 Emília 26 Illés 27 Dániel 28 Mária Magdolna 29 Brigitta, Lenke 30 Kinga, Krisztina, Kincső 31 Kristóf Anna és Joákim Olga, Ajtony Ince, Szabolcs, Viktor Márta, Flóra Judit, Péter Loyolai Ignác, Oszkár

18 AZ EURÓPAI KERÜLET VEZETŐINEK TUTAJÚTJA Tutajok indulás előtt Az előző júliusi oldalon beszámoltunk európai kerületünk nagysikerű svédországi táboráról. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a tíz napos tábort további kilenc napos tutajút követte. A tutajút parancsnoka aki egyszer már megjárta ezt az utat úgy döntött, hogy erre a kemény vállalkozásra csak vezetőket visz azok közül, akik a kerületi táborban szolgálatot tettek. Így a tutajos csapatot 16 személy alkotta, akik 8 városból jöttek és koruk szerint a 16 és 65 életév között voltak. A Klaralven folyó 300 kilométeren keresztül folyik délnyugat Svédországon keresztül. Ebből tutajosaink 55 kilométert tettek meg három sajátkezüleg összeállított tutajon. Éjjelenként kikötöttek és a parton sátortábort vertek, főztek és tábortüzet gyújtottak. A folyón való tutajozás kihívásain kívül az időjárás is próbára tette kitartásukat, mert az utat megelőző tábor ideje alatti szinte állandó szép idővel ellentétben, gyakori esővel és a folyót ellepő köddel kellett megbírkózniuk. De a sokszor kemény körülmények még jobban összekovácsolták a társaságot, sokat tanultak és tapasztaltak és nagyon jó hangulatban érkeztek a kalandos út végéhez. Pillanatkép a svédországi tutajútról Augusztus

19 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Alfonz, Boglárka 8 Központi VK tábor (Sík Sándor Cs. park), Lehel, Özséb 9 Hermina 10 Domonkos 11 Krisztina 12 Berta, Bettina 13 Ibolya, Donát 14 Döme, László 15 Emőd 16 Lőrinc, Csilla 17 Tibor, Tiborc, Zsuzsanna 18 Klára, Diana 19 Ipoly, Ibolya 20 Özséb, Marcell 21 Nagyboldogasszony, Mária 22 Rókus, Ábrahám 23 Jácint, Réka 24 Ilona 25 Huba 26 Államalapítás napja, Szt. István, Vajk 27 Sámuel, Hajna 28 Menyhért 29 Limai Róza, Bence 30 Bertalan 31 Lajos, Lujza Izsó, Natália Gáspár, Mónika Ágoston, Gusztáv Mohácsi vész, Keresztelő Szt. János, Beatrix Rózsa Erika

20 Argentín cserkészeink a szolidaritás tüzénél Sao Paulo-i cserkészeink meghívója A MAGYAR ÖSSZETARTÁS TÁBORTÜZE A gödöllői jamboree alkalmával 1933-ban, a Magyar Cserkészszövetség Magyar szolidaritás napot rendezett. Az előre megbeszélt napon cserkészeink tábortüzeket gyújtottak egész Magyarországon és az elcsatolt területeken. A megbeszélt időben lobbantak fel a szolidaritás lángjai Gödöllőn, a Hargitán, a Tátrában, a Mecsekben, Szabadkán, a Bakonyban. Mindenfelé, ahol magyar cserkészek voltak augusztusában a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felújította ezt a hagyományt. Ennek nyomán a Kárpát-medencétől Észak-Amerikáig, Ausztráliától Dél-Amerikáig mindenhol, ahol magyar cserkészek vannak, fellángolnak a tábortüzek. Az alábbiakban idézünk egy Brazíliában élő cserkészszülő emlékeiből az ott megtartott Szolidaritás tábortűzről: Az élet viszontagságai szétszórtak bennünket a nagyvilágba, de tudatunkban mégis együtt vagyunk, szívünk együtt dobog. Ezt külön-külön mindig éreztük, de most van egy napunk, amikor ki is fejezzük. Ez a nap a Szolidaritás napja, augusztus 20. Mintha egy láthatatlan láncon keresztül összeérne kezünk, üzenünk a világ bármely tájáról az elszakadt területeken élő magyaroknak, az otthoniakkal együtt. Talán úgy is mondhatnánk, hogy az otthonélők és mi, a gyökértelen magyarok, együtt üzenünk az elszakított magyaroknak. Idén cserkészeink így üzentek, fáklyafény mellett: Havasok, itt vagyunk! Halljátok, havasok a Brazíliában élők üzenetét! Halljátok, havasok, üzenetünket! A fáklyák mellett tábortűz lobogott, majd népdalokat énekeltünk, jó műsort is élvezhettünk. Kiscserkészektől vezetőkig, harmadgenerációs Brazíliában született magyar fiataloktól nagyszülőkig, ez alkalommal együtt ünnepeltünk az éppen itt tartózkodó magyarországi tánccsoport fiataljaival, a Csillagszeműekkel. A végén, szeretetkört alkotva, kezünk egybefonódott és együtt énekeltük a Himnuszt. Méltó módon kapcsolódtunk a világ többi részéhez a Szolidaritás napján! Szeptember

21 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Egyed, Tamara 8 Cserkésznap (Cleveland), István, Alpár 9 Hilda 10 Ida, Rozália 11 Viktor 12 Zakariás 13 Kassai vértanuk 14 Kisasszony napja 15 Ádám 16 Tardos, Hunor 17 Teodóra 18 Mária 19 Kornél, Konrád 20 Szeréna 21 Enikő 22 Edit, Kornélia 23 Ottó, Zsófia 24 Diána 25 Szabolcs, Vilmos 26 Friderika 27 Máté apostol 28 Móricz 29 Tekla, Lívia 30 Szt. Gellért püspök Farkas, Kende Jusztina P. Vince, Adalbert Vencel Központi Regöstábor (Sík Sándor Cs. park), Mihály Jeromos

22 Biciklitúra az ŐV körúton a füzéri várnál Pillanatfelvétel az ŐV körútról HÁROM HETES ŐRSVEZETŐI KÖRÚT MAGYARORSZÁGON Azzal a céllal, hogy külföldön felnövő cserkészeink magyar öntudatát személyes tapasztalatok is alátámasszák, három rendszeres programot szervezünk: a budapesti Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet tíz hónapos tanfolyamának ösztöndíj-programját 18 éven felülieknek; középiskolások számára egy éves tanulási lehetőséget magyarországi középiskolában; végzett őrsvezetőink számára pedig az évente megtartott három hetes magyarországi körútat. A 2006-ban, immár nyolcadszor megtartott őrsvezetői körút ismét nagyon sikeres volt. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség számos országából összesereglett őrsvezetőkön kívül vajdasági cserkésztestvéreink is részt vettek a körút első, Budapest és környékének megtekintésére szánt hetén. Ezt követték a vizitúra és a kerékpár túra. A kerékpár túrán a csoport 305 kilométert tett meg Jósvafőtől Szerencsig. Az út egy része a felvidéken keresztül vezetett, ami szükségessé tette a szlovák határ átlépését. Ez némi nehézséget okozott a nem-eu polgároknak, amit szerencsésen sikerült megoldaniuk. A túra sok érdekessége között volt a Baradla barlang meglátogatása, Telekibányánál az eredeti Mátyás kútnak és Szép Ilonka sírjának megtekintése, Sátoraljaújhelyen a Magyar Kálváriának és annak alapítójának megismerése, valamint a tokaji táj és borospincék megtekintése. A vizitúra ezúttal Esztergomban kezdődött és Rómaifürdőnél ért véget. Esténként kikötöttek, sátortábort vertek, tábortüzet gyújtottak. Zebegénytől Visegrádig velük evezett Dr. Jeszenszky Géza és ismertette velük Visegrád történetét. Visegrádon igen kedvesen fogadta őket Kalotai Árpád, a város alpolgármestere, és megnézték a híres visegrádi Palotajátékokat és a Királyi Palotát. Azon kívül, hogy a három hetes túra résztvevői remek magyarországi élményeket szereztek, megismertek sok más országban élő magyar cserkésztestvért, ezáltal erősítve azt a világot átölelő láncot, amely összetartja Cserkészszövetségünket. Október

23 1 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Remig, Malvin 8 Őrs, Petra 9 Helga 10 Assisi Ferenc 11 Attila, Aurél 12 Aradi vértanúk, Renáta, Brunó 13 Amália 14 Magyarok Nagyasszonya 15 Dénes, Gábor, Ábrahám 16 Gedeon 17 Brigitta 18 Miksa 19 Kálmán, Ede 20 Bogárd, Helén 21 Teréz 22 Gál, Lehel 23 Hedvig, Rudolf 24 Lukács evangelista 25 Nándor 26 Vendel, Irén 27 Orsolya, Zsolt 28 Előd, Kornélia 29 Nemzeti ünnep, Kapisztrán Szt. János 30 Salamon 31 Pécsi B. Mór, Blanka Dömötör Szabina Simon és Tádé Melinda, Nárcisz Reformáció emlékünnepe, Kolos, Alfonz Farkas

24 VEZETŐKÉPZÉS ÉS MAGYARSÁGISMERETI VÁNDORDÍJ Építmény készül a segédtiszti táborban A központi vezetőképző táborunk augusztus 2. és 13 között folyt le a New York államban fekvő Sík Sándor cserkészparkban. Összesen 258 résztvevője volt a tíz napos tábornak, amelynek hivatása, hogy rendszeres vezetőképzés által biztosítsa Cserkészszövetségünk jövőjét és munkájának minőségét. A tábor résztvevői négy földrészről és kilenc országból érkeztek: Ausztráliából, Brazíliából, Kanadából, Svájcból, USA-ból és Venezuelából, valamint Magyarországról, Felvidékről és Kárpátaljáról. Nyolc külön táborban folyt a különböző vezetői beosztásokra való képzés. A vezetőjelölteken kívül két minta tábor is működött: a kiscserkész mintatábor, ahol 6-10 évesek, és a cserkész mintatábor, ahol 10 éven felettiek táboroztak. A mintatáborok lakói adtak lehetőséget arra, hogy a cserkészvezető jelöltek valós helyzetben gyakorolhassák az elméleti előadásokon és kiképzésük folyamán tanultakat. Ahhoz, hogy egy vezetőjelölt részt vehessen a táboron, több előzetes feladatot kell elvégeznie. Ezen kívül sikeresen le kell vizsgáznia elméleti és gyakorlati cserkészismeretből, valamint magyarságismeretből. A legfiatalabb vezetőjelölteknek a 14 évet betöltött őrsvezetőjelölteknek buzdítására magyarságismereti vándordíjunk van. A magyarságismereti vizsgán legjobb eredményt elérő jelölt érdemli ki a vándordíjat, amely egy évig csapata őrizetében marad. Eddig New Brunswick, Bécs, München, Buenos Aires, São Paulo és Genf nyerték el a vándordíjat ban ismét argentín magyar cserkész volt az első helyezett, ami saját szorgalmán kívül az ottani magyar iskola minőségének és a családjában kapott gondos nevelésnek érdeme. Őrsvezetők vándordíjának átadása a vezetőképző táborban November

25 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Mindenszentek, Marianna 8 Halottak napja, Achilles, Tóbiás 9 Központi Tisztikonferencia (Buffalo), Hubertusz, Szilvia 10 Károly 11 Szent Imre herceg 12 Lénárd 13 Rezső, Csongor 14 Zsombor 15 Tivadar 16 Réka 17 Márton 18 Jónás 19 Szilvia, Megyer 20 Aliz 21 Lipót 22 Ödön 23 Hortenzia, Gergő 24 Jenő 25 Árpádházi Szt. Erzsébet 26 Bulcsú, Jolán, Bódog 27 Olivér 28 Cecília, Cicella, Célia 29 Kelemen, Klementína 30 Flóra, Emma, Virág Katalin Konrád Vezékeny Stefánia Hálaadás napja (USA), Noé, Taksony András, Endre

26 A KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG NÉHÁNY ESEMÉNYE A ÉV FOLYAMÁN A hamiltoni csapatok betlehemi játéka A calgaryi csapatok 1956 emlékportyája a Szikla-hegységben JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS JÚNIUS JÚLIUS AUGUSZTUS Dél-Amerikai Jubileumi Nagytábor (Argentína), vezetőképző hétvége (Cleveland), Kodály hétvége (NY-i körzet), téli kirándulás (Hamilton), sí kirándulás (Washington) Csapatok 55. évfordulója (Caracas), kiscserkész farsang (Cleveland), Cserkészbarátok köre ebéd (Cleveland), téli portya (Boston), tiszti konferencia (Kalifornia, Európai kerület), gulyás ebéd (Hamilton) Intézőbizottság gyűlése (New Jersey), körzeti kiscserkész hétvége (Németország), regös hétvége (Cleveland) Kerületi regöstábor (Németország), locsolás (mindenhol), Húsvéti tábor (Caracas), cserkészbál (Boston), cserkészpark rendezés (Európai kerület), szavalóverseny (New York-i körzet) Cserkészbál (Cleveland, Hamilton), akadályverseny (Fillmore), cserkésznap és röplabda torna (Frankfurt), csapatkirándulás (Hamilton), Intézőbizottság gyűlése (Fillmore), pünkösdi tábor (Svájc), anyák napi ünnepély (Toronto, Washington, New Brunswick, Montreal), zászlóavatás (Boston) Sportverseny (NY-i körzet), Hősök napja díszőrség (Montreal), évzáró és avatás (Toronto) Őrsvezetői körút (Magyarország), nyári iskolatábor (Sík Sándor Cserkészpark, USA), Jótékonysági golftalálkozó (Toronto), kiscserkész tanyázás (Cleveland, Toronto), nyári tábor (Hamilton, Toronto, Cleveland) Európai kerület nyári tábor és tutajút (Svédország), központi vezetőképző tábor (Sik Sándor Cserkészpark, USA), Intézőbizottság gyűlése (Fillmore), kiscserkész tanyázás (New York-i körzet), Magyar Szolidaritás tábortűz (világszerte), cserkészpiknik (Sydney), cserkészbál (Buenos Aires) SZEPTEMBER Cserkésznap (Cleveland, USA), Széchenyi ünnepély (Bécs, Ausztria), kerületi akadályverseny (Németország), vezetői és családi nap (Garfield) OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER Kirándulás (Garfield), 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezések (mindenhol), regöstábor (Sík Sándor Cserkészpark, USA) Intézőbizottság gyűlése (Buffalo), tiszti konferencia (Buffalo), csapatparancsnoki tanácskozás (Németország), cserkészbál (Chicago, New York) Mikulás tábortűz (Sydney, Ausztrália), karácsonyi ünnepély (Cleveland, Garfield, Sydney), karácsonyi vásár (Washington, Buenos Aires, São Paulo), betlehemezés és regölés (mindenhol), erdei karácsony (Calgary), őrsvezetőképző tábor (Ausztrália) December

27 3 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Elza 8 2 Advent első vasárnapja, Aranka, Melinda, Kornélia 9 Xavéri Szt. Ferenc, Olívia 10 Borbála 11 Csaba, Vilma 12 Mikulás napja, Miklós, Gyopárka 13 Ambrus 14 Szeplőtlen fogantatás, Emőke, Mária 15 Valéria, Natália 16 Judit 17 Árpád, Lehel 18 Gabriella 19 Luca 20 Benő, Szilárd 21 Velér, Detre 22 Etelka 23 Lázár 24 Töhötöm, Auguszta 25 Viola, Orbán 26 Teofil 27 Tamás apostol 28 Zénó 29 Viktória 30 Ádám és Éva 31 Karácsony István, Stefánia János Apostol Aproszentek, Apor, Kamilla Dávid, Tamás Hunor, Zoárd Szilveszter

28 KMCSSZ 2850 Route 23 North Newfoundland, NJ

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. 12/E) Református Gimnázium, 2006, olaj, 50 70 cm. Középiskolák Kecskeméten

Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. 12/E) Református Gimnázium, 2006, olaj, 50 70 cm. Középiskolák Kecskeméten Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. /E) Református Gimnázium, 0, olaj, 0 0 cm 0 Középiskolák Kecskeméten Január Kertész Krisztina (Kandó Kálmán Szki. /E) Bányai Júlia Gimnázium, 0, akril, 0 0 cm Újév, Fruzsina

Részletesebben

2003. június/július June/July 27. hét week 27

2003. június/július June/July 27. hét week 27 2003. június/július June/July 27. hét week 27 Hétfô Monday 30 Kedd Tuesday 1 Szerda Wednesday 2 Csütörtök Thursday 3 Péntek Friday 4 Szombat Saturday 5 Vasárnap Sunday 6 Pál Tihamér, Annamária Ottó Kornél,

Részletesebben

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar Fotó: faluskriszta.hu NAPTÁR 20 5. Hét/Week/Woche 27 Montag 28 Dienstag 29 Mittwoch 30 Donnerstag 31 Freitag 1 Samstag 2 Angelika, Angyalka Károly, Karola Adél, Eta Martina, Gerda Marcella, Lujza Ignác,

Részletesebben

2003. január January 1. hét week 1

2003. január January 1. hét week 1 2003. január January 1. hét week 1 Hétfô Monday 30 Kedd Tuesday 31 Szerda Wednesday 1 Csütörtök Thursday 2 Péntek Friday 3 Szombat Saturday 4 Vasárnap Sunday 5 Dávid Szilveszter Újév, Fruzsina Ábel Genovéva

Részletesebben

2014 Fotó:Viczay Lajos

2014 Fotó:Viczay Lajos Fotó:Viczay Lajos 2014 Január 1 Újév 2 3 4 5 Fruzsina 6 7 8 9 10 11 12 Boldizsár Attila Gyöngyvér Marcell Melánia Ágota Ernõ Ramóna 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Fábián Sebestyén 27 28 29 30

Részletesebben

1 Fruzsina. 8 Gyöngyvér. 15 Lóránd, Lóránt. 22 Artúr, Vince. 29 Adél

1 Fruzsina. 8 Gyöngyvér. 15 Lóránd, Lóránt. 22 Artúr, Vince. 29 Adél Fruzsina Ábel Benjámin, Genovéva Leóna, Titusz Simon Boldizsár Attila, Ramóna Gyöngyvér Marcell Melánia Ágota Ernő Veronika Bódog Lóránd, Lóránt Gusztáv Antal, Antónia Piroska Márió, Sára Fábián, Sebestyén

Részletesebben

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 1. Fruzsina; 2. Ábel; 3. Benjámin, Genovéva; 4. Leóna, Titusz; 5. Simon; 6. Boldizsár; 7. A la, Ramóna; 8. Gyöngyvér;

Részletesebben

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI 2 0 7 JANUÁR / 207 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 2 0 7 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna Újév Fruzsina 8 Gyöngyvér 52 Készíts Te is INGYEN naptárakat a www.naptarletoltes.hu segítségével!

Részletesebben

Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége!

Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége! Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége! Glückliches Neujahr! Sretna Nova Godina! A naptár a Pogányi Hírek melléklete. Kiadja a Pogányért Alapítvány, Pogány Széchenyi

Részletesebben

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI 2 0 9 JANUÁR / 209 7 Attila Ramóna Újév Fruzsina 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 2 0 9 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 8 Gyöngyvér 9 Marcell 0 Melánia Ágota 2 Ernő 3 Veronika 2 Készíts Te is INGYEN naptárakat

Részletesebben

2 Ábel. Péntek Friday Freitag 8:00 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 11:00 11:00 12:00 12:00 13:00 13:00 14:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00

2 Ábel. Péntek Friday Freitag 8:00 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 11:00 11:00 12:00 12:00 13:00 13:00 14:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00 05 9 Tamás, Tamara 0 Dávid, Zoárd Szilveszter, Darinka Újév, Fruzsina Ábel Genovéva, Benjámin, Titusz, Leona 0. December December Dezember 05. Január January Januar. hét Week Woche 6 Vanda, Paula, Titanilla

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a  segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 5 2 0 5 JANUÁR / 205 Hétfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével!

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével! 206 206 JANUÁR / 206 Hétfő 4 Leona Titusz Kedd 5 Simon Sz erda 6 Csütörtök 7 Boldizsár Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva 0 Melánia Ágota

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 6 2 0 6 JANUÁR / 206 Hétfő 4 Leona Titusz Kedd 5 Simon Sz erda 6 Csütörtök 7 Boldizsár Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva 0 Melánia

Részletesebben

M Á R C I U S H K SZ CS P SZ V J Ú L I U S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V

M Á R C I U S H K SZ CS P SZ V J Ú L I U S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 2 0 5 2 0 5 J A N U Á R 2 0 5 F E B R U Á R 2 0 5 M Á R C I U S 2 0 5 Á P R I L I S 2 3 4 2 3 4 5 5 6 7 8 9 0 2 3 4 5 6 7 8 2 3 4 5 6 7 8 6 7 8 9 0 2 2 3 4 5 6 7 8 9 0 2 3 4 5 9 0 2 3 4 5 3 4 5 6 7 8 9

Részletesebben

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 2019 FEBRUÁR 2019 M Á R C IU S 2019 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 1 2 3 1 2 3 1 2 3 4 5 6 7 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 4 5 6 7 8 9 10 8 9 10 11 12 13 14 14 15 16 17 18 19 20 11

Részletesebben

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 2019 FEBRUÁR 2019 M Á R C IU S 2019 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 1 2 3 1 2 3 1 2 3 4 5 6 7 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 4 5 6 7 8 9 10 8 9 10 11 12 13 14 14 15 16 17 18 19 20 11

Részletesebben

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R

2019 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 2019 FEBRUÁR 2019 M Á R C IU S 2019 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 1 2 3 1 2 3 1 2 3 4 5 6 7 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 4 5 6 7 8 9 10 8 9 10 11 12 13 14 14 15 16 17 18 19 20 11

Részletesebben

2018 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2

2018 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2 2 0 1 8 2018 J A N U Á R 2018 FEBRUÁR 2018 M Á R C IU S 2018 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 7 1 2 3 4 1 2 3 4 1 8 9 10 11 12 13 14 5 6 7 8 9 10 11 5 6 7 8 9 10 11 2 3 4 5 6 7 8 15 16 17 18 19 20 21 12 13 14 15

Részletesebben

2017 M Á R C IU S 2017 J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2 3

2017 M Á R C IU S 2017 J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2 3 2 0 1 7 2017 J A N U Á R 2017 FEBRUÁR 2017 M Á R C IU S 2017 Á P R ILIS 1 1 2 3 4 5 1 2 3 4 5 1 2 2 3 4 5 6 7 8 6 7 8 9 10 11 12 6 7 8 9 10 11 12 3 4 5 6 7 8 9 9 10 11 12 13 14 15 13 14 15 16 17 18 19

Részletesebben

2018 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2

2018 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S H K SZ CS P SZ V N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 1 2 2 0 1 8 2018 J A N U Á R 2018 FEBRUÁR 2018 M Á R C IU S 2018 Á P R ILIS 1 2 3 4 5 6 7 1 2 3 4 1 2 3 4 1 8 9 10 11 12 13 14 5 6 7 8 9 10 11 5 6 7 8 9 10 11 2 3 4 5 6 7 8 15 16 17 18 19 20 21 12 13 14 15

Részletesebben

2016 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S 2016 N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V

2016 M Á R C IU S H K SZ CS P SZ V J Ú LIU S 2016 N O V E M B E R H K SZ CS P SZ V 2 0 1 6 2016 J A N U Á R 2016 FEBRUÁR 2016 M Á R C IU S 2016 Á P R ILIS 1 2 3 1 2 3 4 5 6 7 1 2 3 4 5 6 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 8 9 10 11 12 13 14 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 15

Részletesebben

Január. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 1 Újév. 7 Attila. 8 Gyöngyvér. Ramóna. 15 Loránd. 14 Bódog. 21 Ágnes. 22 Artúr.

Január. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 1 Újév. 7 Attila. 8 Gyöngyvér. Ramóna. 15 Loránd. 14 Bódog. 21 Ágnes. 22 Artúr. Mezőkövesd Január 1 Újév Fruzsina 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 53 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Gyöngyvér 9 Marcell 10 Melánia 1 11 Ágota 12 Ernő 13 Veronika 14 Bódog 15 Loránd Lóránt

Részletesebben

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI 2 0 7 JANUÁR / 207 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 2 0 7 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna Újév Fruzsina 8 Gyöngyvér 52 Készíts Te is INGYEN naptárakat a www.naptarletoltes.hu segítségével!

Részletesebben

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI

NEM TUDOD SZÉPEN KINYOMTATNI 2 0 2 0 JANUÁR / 2020 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna Újév Fruzsina 2 0 2 0 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 5 Simon 8 Gyöngyvér 9 Marcell 0 Melánia Ágota 2 Ernő 2 Készíts Te is INGYEN naptárakat

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 2 0 8 JANUÁR / 208 Újév Fruzsina 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 2 0 8 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Gyöngyvér 9 Marcell 0 Melánia Ágota 2 Ernő 3 Veronika 4 Bódog 5 Loránd Lóránt 6 Gusztáv

Részletesebben

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska.

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska. 209 209 JANUÁR / 209 étfő 7 Attila Ramóna Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár 0 Melánia Ágota

Részletesebben

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió.

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió. 208 208 JANUÁR / 208 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 7 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár Attila Ramóna 0 Melánia Ágota

Részletesebben

Ékszer a Maros mentén...

Ékszer a Maros mentén... KISZOMBOR Ékszer a Maros mentén... Hólepte templomkert Újév Fruzsina Ábel Benjámin Leona Titusz Simon Genovéva Boldizsár Attila Ramóna Gyöngyvér Marcell 0 Melánia Ágota Ern Veronika Bódog Loránd Lóránt

Részletesebben

Múltidéző képeslapok

Múltidéző képeslapok Múltidéző képeslapok 2017 Január H 2 Ábel 9 Juliánusz, Marcell 16 Fanni, Gusztáv 23 Zelma, Rajmund 30 Martina, Gerda K 3 Genovéva, Benjámin 10 Melánia 17 Antal, Antónia 24 Tádé, Timót 31 Lujza, Marcella

Részletesebben

Múltidéző képeslapok

Múltidéző képeslapok Múltidéző képeslapok 2015 Január H 5 Simon 12 Ernő 19 Sára, Márió K 6 Gáspár, Bodizsár 13 Csongor, Veronika 20 Fábián, Sebestyén 26 Vanda, Paula 27 Angelika Sze 7 Attila, Ramóna 14 Bódog 21 Ágnes 28 Károly,

Részletesebben

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska.

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska. 209 209 JANUÁR / 209 étfő 7 Attila Ramóna Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár 0 Melánia Ágota

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 207 207 JANUÁR / 207 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 9 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 5 Leona Titusz 6 Simon Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Újév Fruzsina 52 Gyöngyvér 0 Melánia Ágota 2

Részletesebben

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió.

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió. 2020 2020 JANUÁR / 2020 étfő 6 Boldizsár Kedd 7 Attila Ramóna Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon 0 Melánia

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével!

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével! 205 205 JANUÁR / 205 étfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia Ágota

Részletesebben

BARÁTSÁGOS, INGYENES, ONLINE

BARÁTSÁGOS, INGYENES, ONLINE 2 0 3 JANUÁR / 203 7 Attila Ramóna 4 Bódog Újév Fruzsina 2 Ábel 2 0 3 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 8 Gyöngyvér 9 Marcell 0 Melánia Ágota 2 Ernő 3 Veronika 5 Loránd Lóránt 6 Gusztáv

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 4 2 0 4 JANUÁR / 204 étfő 6 Boldizsár Kedd 7 Attila Ramóna Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon 0 Melánia

Részletesebben

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió.

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió. 2020 2020 JANUÁR / 2020 étfő 6 Boldizsár Kedd 7 Attila Ramóna Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon 0 Melánia

Részletesebben

Ábel Genovéva Titusz Simon Boldizsár Attila Gyöngyvér. Marcell Melánia Ágota Ernő Veronika Bódog Lóránd Lóránt

Ábel Genovéva Titusz Simon Boldizsár Attila Gyöngyvér. Marcell Melánia Ágota Ernő Veronika Bódog Lóránd Lóránt JANUÁR january januar 52. hét 1. hét 2. hét 3. hét 4. hét 5. hét 1 Benjámin Leóna Ramóna 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Rajmund Paulina Karola 23 24 25 26 27 28 29 Martina Gerda

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 5 2 0 5 JANUÁR / 205 étfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia

Részletesebben

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió.

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió. 208 208 JANUÁR / 208 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 7 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár Attila Ramóna 0 Melánia Ágota

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 207 207 JANUÁR / 207 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 9 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 5 Leona Titusz 6 Simon Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Újév Fruzsina 52 Gyöngyvér 0 Melánia Ágota 2

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 5 2 0 5 JANUÁR / 205 étfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia

Részletesebben

Nekünk nem álláspontunk, hanem küldetésünk van! Azt üzenem midenkinek, hogy hallgasson a szívére (2015)

Nekünk nem álláspontunk, hanem küldetésünk van! Azt üzenem midenkinek, hogy hallgasson a szívére (2015) 2 0 1 8 Nekünk nem álláspontunk, hanem küldetésünk van! Azt üzenem midenkinek, hogy hallgasson a szívére (2015) /Kozma Imre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke/ Boldog új évet kíván a Károlyi

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével!

Készítsen Ön is INGYEN gyorsan és egyszerűen nyomtatható naptárt a naptarletoltes.hu segítségével! 206 206 JANUÁR / 206 étfő 4 Leona Titusz Kedd 5 Simon Sz erda 6 Csütörtök 7 Boldizsár Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva 0 Melánia Ágota

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a   segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 6 2 0 6 JANUÁR / 206 étfő 4 Leona Titusz Kedd 5 Simon Sz erda 6 Csütörtök 7 Boldizsár Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva 0 Melánia

Részletesebben

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska.

JANUÁR / Veronika. 7 Attila Ramóna. 11 Ágota. 12 Ernő. 10 Melánia. 15 Loránd. 16 Gusztáv. 17 Antal. 20 Fábián. 19 Márió. 18 Piroska. 209 209 JANUÁR / 209 étfő 7 Attila Ramóna Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár 0 Melánia Ágota

Részletesebben

2019 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V

2019 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 2019 FEBRUÁR 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 2019

Részletesebben

2019 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V

2019 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V 2 0 1 9 2019 J A N U Á R 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 2019 FEBRUÁR 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 2019

Részletesebben

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió.

JANUÁR / Ernő. 7 Attila Ramóna. 6 Boldizsár. 10 Melánia. 11 Ágota. 17 Antal. 16 Gusztáv. 13 Veronika. 15 Loránd. 19 Márió. 2020 2020 JANUÁR / 2020 étfő 6 Boldizsár Kedd 7 Attila Ramóna Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon 0 Melánia

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 207 207 JANUÁR / 207 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 9 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 5 Leona Titusz 6 Simon Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 0 Melánia Ágota 2 Ernő

Részletesebben

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió.

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió. 208 208 JANUÁR / 208 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 7 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár Attila Ramóna 0 Melánia Ágota

Részletesebben

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! SWIETELSKY VASÚTTECHNIKA KFT.

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! SWIETELSKY VASÚTTECHNIKA KFT. BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! SWIETELSKY VASÚTTECHNIKA KFT. 26 27 28 29 30 31 Karácsony István János Kamilla, Apor Tamás, Tamara Dávid Szilveszter 1 Újév Fruzsina 2016 December December Dezember 2017 Január

Részletesebben

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS:

Készítsen Ön is INGYEN naptárakat a  segítségével! INGYENES, ONLINE KERESZTREJTVÉNY KÉSZÍTÉS, KÜLDÉS ÉS MEGOSZTÁS: 2 0 5 2 0 5 JANUÁR / 205 étfő 5 Simon Kedd 6 Boldizsár Sz erda 7 Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 8 Attila Ramóna Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz 0 Melánia

Részletesebben

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió.

JANUÁR / Bódog. 12 Ernő. 13 Veronika. 11 Ágota. 10 Melánia. 20 Fábián. 16 Gusztáv. 21 Ágnes. 15 Loránd. 17 Antal. 19 Márió. 208 208 JANUÁR / 208 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 3 4 5 6 7 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 9 Ábel Marcell Benjámin Genovéva Leona Titusz Simon Boldizsár Attila Ramóna 0 Melánia Ágota

Részletesebben

2018 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V

2018 Á P R ILIS H K SZ CS P SZ V 2 0 1 8 2018 J A N U Á R 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 2018 FEBRUÁR 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 2018

Részletesebben

Glückliches Neujahr! Sretna Nova Godina! Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége!

Glückliches Neujahr! Sretna Nova Godina! Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége! Glückliches Neujahr! Sretna Nova Godina! Boldog új évet kíván a Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége! HAZAI TÁJAKON 0 A naptár a Pogányi Hírek melléklete. Kiadja a Pogányért Alapítvány,

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V

H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 207 207 JANUÁR / 207 étfő Kedd Sz erda Csütörtök Péntek Sz ombat Vasárnap 2 9 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 5 Leona Titusz 6 Simon Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Újév Fruzsina Gyöngyvér 0 Melánia Ágota 2 Ernő

Részletesebben

JANUÁR HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Boldizsár, vízkereszt. Genovéna, Benjámin. Fruzsina, újév. Ábel.

JANUÁR HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Boldizsár, vízkereszt. Genovéna, Benjámin. Fruzsina, újév. Ábel. JANUÁR Fruzsina, újév Gyöngyvér Ábel Marcell Genovéna, Benjámin Melánia Titusz, Leona Ágota Simon Ernõ Boldizsár, vízkereszt Veronika Bódog Attila, Ramóna Lóránt Gusztáv Antal, Antónia Margit, Piroska

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek 1574

Részletesebben

JANUÁR. H K Sz Cs P Sz V 26. A majtisi református templom. A fehérgyarmati református templom. A nagyszekeresi református templom

JANUÁR. H K Sz Cs P Sz V 26. A majtisi református templom. A fehérgyarmati református templom. A nagyszekeresi református templom 07 A Reformáció 00. évfordulója alkalmából kiadja a Közhasznú Egyesület és a Szatmári Református Egyházmegye. Én vagyok az élet kenyere. Jn :8 Hálaadás Szatmárban Támogatta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei

Részletesebben

Ne nézz hátra, csak mindig előre! /Gróf Károlyi László/ Boldog új évet kíván a Károlyi István Gyermekközpont,,apraja és nagyja!

Ne nézz hátra, csak mindig előre! /Gróf Károlyi László/ Boldog új évet kíván a Károlyi István Gyermekközpont,,apraja és nagyja! 0 Ne nézz hátra, csak mindig előre! /Gróf Károlyi László/ Boldog új évet kíván a Károlyi István Gyermekközpont,,apraja és nagyja! JANUÁR / 0 étfő Attila Ramóna Bódog Ágnes Karola Károly Újév Fruzsina Gyöngyvér

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Néhány széles körű kulturális és területi autonómiát élvező régió az Európai Unióban:

Néhány széles körű kulturális és területi autonómiát élvező régió az Európai Unióban: 2015 Néhány széles körű kulturális és területi autonómiát élvező régió az Európai Unióban: Åland-szigetek (Finnország) Baszkföld (Spanyolország) Dél-Tirol (Olaszország) Katalónia (Spanyolország) Korzika

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

2018 naptár. glutén, laktóz, cukor mentes

2018 naptár. glutén, laktóz, cukor mentes 2018 naptár glutén, laktóz, cukor mentes Január Veréb Tamás Színész, énekes 1 Újév Fruzsina 2 Ábel 3 Benjámin Genovéva 4 Leona Titusz 5 Simon 6 Boldizsár 7 Attila Ramóna 8 Gyöngyvér 9 Marcell 10 Melánia

Részletesebben

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10. Pályaalkalmassági interjú 2-es terem Kezdés időpontja: 10.00 óra Román nyelv és irodalom - Angol nyelv és irodalom szak 1 Bálint J. Krisztina 2 Boga A. Zsuzsanna 3 Cochior V. Piroska 4 Gál I. Szilamér

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

Másoló Futár. Digitális Nyomda. Naptárminták

Másoló Futár. Digitális Nyomda. Naptárminták Másoló Futár Digitális Nyomda Naptárminták 0 Asztali naptárak 300x0 mm 53lap + fedlap étfő edd rda Csütörtök éntek 30 3 3 4 Monday Tuesday Wednesday Thursday Friday Montag Dienstag Mittwoch Donnerstag

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

JANUÁR Babakiállítás a kultúrházban. Téli Petőfi utca. Iskola a magasból. Bölcsisek játszanak

JANUÁR Babakiállítás a kultúrházban. Téli Petőfi utca. Iskola a magasból. Bölcsisek játszanak Fotókat készítették: Lengyel Patrik,Horváth Judit,Polgár Gyuláné,Kissné sné Eszes Anikó,Lengyelné Szlovacsek Éva,Mesterházy József Babakiállítás a kultúrházban Téli Petőfi utca Bölcsisek játszanak Iskola

Részletesebben

JANUÁR január 20. A magyar kultúra napja Galánta TITUSZ, LEONA GENOVÉVA, BENJÁMIN ÁBEL SIMON BOLDIZSÁR ÚJÉV, FRUZSINA GYÖNGYVÉR ERNŐ

JANUÁR január 20. A magyar kultúra napja Galánta TITUSZ, LEONA GENOVÉVA, BENJÁMIN ÁBEL SIMON BOLDIZSÁR ÚJÉV, FRUZSINA GYÖNGYVÉR ERNŐ -0 NAPTÁR JANUÁR 0 ÚJÉV, FRUZSINA ÁBEL GENOVÉVA, BENJÁMIN TITUSZ, LEONA SIMON BOLDIZSÁR ATTILA, RAMÓNA GYÖNGYVÉR MARCELL MELÁNIA ÁGOTA ERNŐ VERONIKA 0 BÓDOG LÓRÁND, LÓRÁNT GUSZTÁV ANTAL, ANTÓNIA PIROSKA

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz,

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Gyulakuta 5. osztály 1. Antal Sára Panna Magyari Edit-Csilla Gyulakuti Általános Iskola Gyulakuta 49 97 146 2. Dósa Balázs

Részletesebben

Eredménylista Szilágysomlyó

Eredménylista Szilágysomlyó Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szűcs Annamária Bara Jusztina Báthory István Általános Iskola 152 2. Székely Dóra-Krisztina Bara Jusztina Báthory István Általános Iskola 150 3. Janus Emese Bara Jusztina

Részletesebben

Mucha. KR-5153 45 52 cm, 14 lap NÁNDOR KARINA IRÉN ÍRISZ DUSÁN EMÁNUEL AUGUSZTA MIKSA KRISZTIÁN AJTONY MATILD TILLA KRISTÓF

Mucha. KR-5153 45 52 cm, 14 lap NÁNDOR KARINA IRÉN ÍRISZ DUSÁN EMÁNUEL AUGUSZTA MIKSA KRISZTIÁN AJTONY MATILD TILLA KRISTÓF FALINAPTÁRAK 25 Magyar festészet Mucha KR-5001, magyar-angol-német nyelvű naptárrész, magyar ünnepek, névnapok KR-5153 cm, 14 lap ÚJÉV FRUZSINA ÁBEL GENOVÉVA BENJÁMIN TITUSZ LEONA SIMON GÁSPÁR BOLDIZSÁR

Részletesebben

NÉVSORUNK 2013 DECEMBERÉBEN.

NÉVSORUNK 2013 DECEMBERÉBEN. NÉVSORUNK 2013 DECEMBERÉBEN. 1 / 27 2 / 27 Zenekar Vonósok Mártonffi Kórus Kriza J. iskola - - Kápolnás Nagyfalu 1 Mihály Ádám 45 Márton Tünde 110 Ozsváth Barbara 2 Simó István 46 Bedő Tamás 111 Ferencz

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: HARGITA Körzet: GYERGYÓ S.sz. A tanuló 5. osztály Az iskola 1. Biró Kata Király Magdolna Fogarasy Mihály Általános Iskola Gyergyószentmiklós

Részletesebben

KAINTZ REGINA: Égig érő paszuly nyakék (porcelán, ezüst, acélsodrony, műanyag) HÉTFÔ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

KAINTZ REGINA: Égig érő paszuly nyakék (porcelán, ezüst, acélsodrony, műanyag) HÉTFÔ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2013 KAINTZ REGINA: Égig érő paszuly nyakék (porcelán, ezüst, acélsodrony, műanyag) JANUÁR 2013 1. 1 ÚJÉV Fruzsina, 2 Ábel 3 Genovéva, Benjámin 4 Titusz, Leona 5 Simon 6 Boldizsár 2. 7 Attila, Ramóna 8

Részletesebben

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám Eredménylista Megye: HARGITA Körzet: Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1 Ţepuc Tünde Kristó Irén Petőfi Sándor Általános 2 Erős Krisztina Laczkó Kinga Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5 Osztály: 2. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27,5 67 94,5 2. Rancz Nimród Varga Melinda Elemi Olasztelek 27,5 56 83,5

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Hargita Körzet: Székelykeresztúr (+ Székelyudvarhely) S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve 5. osztály Az iskola neve Helység 1. Fodor

Részletesebben

ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT

ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT ÖSSZESÍTÉSI TÁBLÁZAT Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település TOLLBAMON DÁS FELADATLAP ÖSSZPON TSZÁM 1. Becsek Nagy Attila Thiesz Katalin

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

Sportorvosi érvényesvége

Sportorvosi érvényesvége 21412 Gede Balázs 4.2.2019 29.1.2019 15:30 21780 Somogyi Mátyás 7.2.2019 29.1.2019 15:30 20018 Varga Ábel 7.2.2019 29.1.2019 15:30 8445 Mészáros Gergő 7.2.2019 29.1.2019 15:30 10085 Józsa Soma 7.2.2019

Részletesebben

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola MINI LEÁNY KATEGÓRIA 1 1 16,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola GYEREK I. LEÁNY KATEGÓRIA 11 1 15,13 Boros Szonja 2008 Gyerek I. Pasaréti Síiskola 13 2 18,80 Kovács Ilka Anna 2008 Gyerek

Részletesebben

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár: Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola Időpont: hétfő, szerda 14:30-15:15 1. Adler Márton hegedű Tarcsay Beáta 2. Bolla Zsófia Zorka hegedű Tarcsay Beáta 3. Dublecz

Részletesebben

Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária

Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária 15:10 7:00 102 Mátyás László 15:07 6:57 103 Both László 14:44 6:34 104 Kedves Hunor 15:20 7:10 105 Szász Adorján 15:20 7:10 106 Koncsag Előd 11:48 3:38 107

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben