Szilárd, biomassza alapú tüzelőanyagok energetikai tulajdonságainak vizsgálata. -Segédlet-

Átírás

1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar EMKI-Energetikai Tanszék Szilárd, biomassza alapú tüzelőanyagok energetikai tulajdonságainak vizsgálata -Segédlet- Sopron 2006

2 Szilárd, biomassza alapú tüzelőanyagok energetikai tulajdonságainak vizsgálata 1. Elméleti bevezetés A természeti erőforrások jelenlegi és jövőbeni felhasználásának mértéke, valamint az ebből adódó környezetkárosítás napjainkban egyre inkább központi kérdéssé válik. A fenntartható fejlődés talán legfontosabb feltétele, hogy a hagyományos fosszilis eredetű energiahordozókat megújuló energiaforrásokkal váltsuk ki. Az Európai Unió e tekintetben két területen is elkötelezte magát. Célul tűzte ki az összes energia, valamint az elektromos áram megtermelésében a megújuló energiaforrások arányának növelését. Magyarország szintén növelni köteles a megújuló energia felhasználásának arányát re az összes energián belül a megújulók részarányát a jelenlegi 3,6 %-ról 7,2 %-ra, a villamos energián belül pedig 0,6 %-ról 3,6 %-ra kell növelni. A megújulók arányának növelésére a nap, a geotermális és a biomassza alapú energiák terén vannak nagy lehetőségeink. Területi, termőhelyi adottságainkat, valamint az agrárágazat túltermelési problémáit figyelembe véve leginkább kézenfekvő lehetőség a biomassza energetikai hasznosítása. Ennek érdekében kísérletek folynak a megfelelő módszerek és technológiák kifejlesztésére A biomasszából nyerhető energia A növények, a fotoszintézis során a napfény energiáját nagy energiatartalmú szerves vegyületek formájában kötik meg. Ezek a szerves anyagok (különféle szacharidok) alkotják a növényi szervezetet, mely ellentétben a napenergia hasznosításával már fejlettebb élőlények számára is felhasználható. Attól függően, hogy a növényben raktározott tápanyagot, vagy a megkötött energiát szeretnénk hasznosítani, a növényeket felhasználhatjuk emberi, állati táplálkozásra, ipari célokra, talajerő-utánpótlásra, ill. hasznosíthatjuk energiaforrásként. Az energetikai célú hasznosítást tekintve megállapítható, hogy a növénytermesztésben és az erdészetben képződő melléktermékek teljes mennyisége átalakítható valamilyen formájú energiává, de kísérletek folynak energetikai célú főtermékek előállítására is. (energiaerdő, energetikai ültetvény) 2

3 A biomasszából előállított energiahordozók, illetve azok felhasználási területe három területre bontható: a szilárd biomassza közvetlen hőhasznosítása folyékony energiahordozók előállítása biogáz előállítása. Számos vizsgálat és kísérlet folyik a szilárd biomassza energetikai célú hasznosításával kapcsolatban. Energetikai hasznosításra alkalmas fajok, klónok meghatározása Energetikai ültetvények létesítésére alkalmas területek kijelölése Az energiatermeléshez szükséges logisztikai módszerek vizsgálata, fejlesztése Energiatermelésre alkalmas erdészeti melléktermékek mennyiségének prognosztizálása Szilárd biomassza energetikai szempontból lényeges tulajdonságainak meghatározása, összefüggések vizsgálata (égéshő, fűtőérték, nedvességtartalom, fa-kéreg arány, frakcióeloszlás stb ) 3

4 1.2. A szilárd biomassza vizsgálati szempontjai, tüzeléstechnikailag fontos tulajdonságai A felhasználás szempontjából lényeges tulajdonságok: (fizikai-, kémiai tul.,égéshő, fűtőérték ) Az égéstermékek tartalmát befolyásoló tulajdonságok: (elemi összetétel, ) A környezet terhelése szempontjából fontos tulajdonságok: (égéstermékek mennyisége, minősége: füstgáz, salak összetétele ) 1.3. A felhasználás szempontjából lényeges tulajdonságok A biomasszából nyerhető energia meghatározása bombakaloriméterrel, Az energiatermeléshez, hőközléshez szükséges hő jelentős részét tüzelőanyagok égetése útján nyerik. Az égés a tüzelőanyagok éghető részeinek a levegő oxigénjével való gyors egyesülése, amely jól észlelhető hőfejlődéssel jár. Az égés tehát oxidáció, amely során az éghető anyagok kémiailag kötött energiájának egy része hő formájában szabadul fel. A tüzelőanyagokat legtöbb esetben levegővel (légköri nyomáson) égetik el, eközben gázhalmazállapotú égéstermék, füstgáz keletkezik. Az égés folyamatában a fizikai tényezők (keverés, levegő-hozzávezetés, füstgáz-elvezetés, tüzelőterek kiképzése, tüzelőberendezés fajták stb.) szerepe a kémiai tényezőkkel azonos fontosságú. A tüzelőanyagoknak égési tulajdonság szempontjából éghető és nem éghető összetevőket tudunk megkülönböztetni. Éghető összetevők: C, H, S, N. Nem éghető összetevők: O, H 2 O, hamu. Az egyes összetevőket a tüzelőanyag általában nem elemi állapotban, hanem különféle vegyületek formájában tartalmazza, ezért a tényleges összetétel meghatározása igen nehéz. A gyakorlatban az elemi összetétellel (tömeg vagy térfogatszázalékban kifejezve) jellemzik a tüzelőanyagokat. A C, H és O-tartalom a tüzelőanyag égési tulajdonságai, a kéntartalom és nitrogéntartalom pedig elsősorban a korrózió és környezetszennyezés szempontjából fontos paraméter. 4

5 A kén jelenléte azért nem kívánatos, mert az elégetéskor keletkező kén-oxidok egyrészt savas esőt eredményeznek, másrészt erős korróziót okoznak. Hasonló hatása van a nitrogén-oxidoknak is. A nem éghető rész szervetlen vegyületei az égés után hamuként maradnak vissza. A tüzelőanyagok tüzeléstechnikai szempontból legfontosabb jellemzője az égéshő és a fűtőérték. E két jellemző meghatározásával közvetlen információt kapunk a tüzelőanyag felhasználható energiamennyiségről. Szintén fontos jellemző a nedvességtartalom, mely közvetlenül befolyásolja fűtőértéket. Az égés során visszamaradó éghetetlen hamu vizsgálatával pedig a tüzelőanyag kémiai összetételére tudunk következtetni Fogalommeghatározások Égéshő (High Heating Value): Az a hőmennyiség, amely az egységnyi mennyiségű tüzelőanyag tökéletes elégetésekor állandó hőmérsékleten, 3,0 MPa túlnyomású oxigénben felszabadul. Az égéshő kísérletileg kaloriméterben határozható meg. Az elégés után gáz halmazállapotú oxigén, nitrogén, szén-dioxid, nitrogén-oxidok és kén-dioxid, folyékony halmazállapotú víz és szilárd halmazállapotú hamu marad. Fűtőértékí (Low Heating Value): Az elégetéskor a tüzelőanyagból eltávozó és a hidrogén elégéséből keletkező víz párolgási hőjével csökkentett égéshő. (A tökéletes égés után a víz gőz halmazállapotú.) A kalorimetrikus vizsgálat: A rendszerek hőkapacitását, anyagok fajlagos vagy moláris hőkapacitását, valamint a fizikai kémiai változásokkal kapcsolatos hőeffektus értékét határozza meg. A folyamatnak mellékreakciók nélkül, lehetőleg teljes (esetleg nem teljes, de pontosan ismert) konverzióval végbe kell mennie, és annyi idő alatt kell lezajlania, hogy a környezet hatásából származó hiba az adott kaloriméter típus esetén legalább számítással figyelembe vehető legyen. A kalorimetriás módszerek alkalmazási területe rendkívül széles: klasszikus termodinamikai alkalmazások, fűtőérték, égéshő meghatározása, biokémiai reakciók vizsgálata. 5

6 A kaloriméter (kaloriméter-rendszer) hőkapacitása: Az a mennyiség, amely a kaloriméter hőmérsékletét 1 o C- kal megemeli. Elméleti meghatározása a következő képlet alapján történik. Ckal Q. m + C D + C K + C = t ahol: C kal = a kaloriméter hőkapacitása, J/ o C Q = az etalonanyag (benzoesav) égéshője, J/g m = az etalonanyag tömege, g C 1 és C 2 = a gyújtóhuzal és pamutszál égéséből adódó korrekció, J C 3 = a salétromsav képződése során keletkező hő miatti korrekció, J D t = hőmérséklet-emelkedés (a főkísérlet során), o C K = a kaloriméter és a környező levegő közti hőcsere miatt szükséges korrekciós tényező, o C A hőkapacitás gyakorlati meghatározása úgy történik, hogy ismert égéshőjű anyagot (Benzoesav C 7 H6O 2 ) oxigénnel töltött kaloriméterbombában elégetve a kaloriméteredényben lévő adott mennyiségű víz hőmérséklet emelkedését mérjük. Az elégetéskor felszabaduló hőmennyiségből és a kaloriméteredény vízhőmérsékletének változásából számítható a kaloriméter hőkapacitása A kalorimetriás eljárások csoportosítása A Kalorimetriás eljárásokat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk: a. A kaloriméter-edény és a környezet kölcsönhatása alapján: Izoterm (pl: Junkers- féle kalorim). A vizsgálat során a hőmérséklet állandó, térfogat változik. A vizsgált folyamattal járó energiaátadás a reakcióteret körülvevő egyensúlyi rendszerben fázisátalakuláshoz vezet, és az ezzel járó térfogatváltozás lesz a közvetlenül mért paraméter. Anizoterm A vizsgált folyamat hője által okozott hőmérséklet-változást mérjük. Ehhez szükséges a rendszer hőkapacitásának meghatározása. 6

7 Adiabatikus (T körny =T kal hőcsere = 0) A kaloriméter és a környezete közötti energiacserét úgy küszöbölik ki, hogy a környezet hőmérsékletét a kaloriméter hőmérsékletével azonos értéken tartják. Hővezetési v. hőáramoltatási (a hőcserét követjük az idő függvényében) b. A kivitelezés szempontjából: Egyszerű Differenciális (v. iker) Két, elvben teljesen egyenértékű kaloriméterből állnak, melyek közül az egyikben megfelelően választott referencia anyag, a másikba a vizsgálandó anyag kerül. A közvetlenül mért paraméter a hőmérséklet különbség a két azonos felépítésű egység között. Pásztázó kalorimatria (Differential Scanning Calorimetry DSC) Pásztázó kalorimetriáról akkor beszélünk, ha a kaloriméter hőmérsékletét előre megadott program szerint vezéreljük, és ezzel párhuzamosan mérjük a mintában zajló folyamatok hőjét. A pásztázó kaloriméterek differenciális elven és hőmérséklet kompenzációval működnek, és igen széles hőmérséklet tartományban használatosak. 7

8 A kaloriméter felépítése (Berthelot-Mahler kaloriméter) 1. ábra A kaloriméter felépítése Forrás: html/instruments/iso1716.htm Keverőkanál (1), Feltáróedény ( bomba ) (2), Szigetelés, vízköpeny (a környezettel való hőcsere csökkentése) (3), Kaloriméteredény (4), Hőmérő (5), Oxigénszelep, elektródák (6), Mérőcella- záró fedél (7) A feltáróedény (kaloriméterbomba) felépítése A kaloriméter leglényegesebb része a kaloriméter-bomba. Ebben történik a vizsgált anyag nagynyomású oxigén-atmoszférában való gyors elégetése. A bomba egy vastag falú, kb. 300 cm 3 űrtartalmú, saválló acélból készült henger alakú edény, mely tömítőgyűrűk segítségével légmentesen zárható. A bomba armatúrája szintén saválló acélból készült. Rajta található az oxigénbevezető-töltőszelep, a lángterelőlap, a két elektróda. Ez utóbbi egyikén található a gyűrűsen kiképzett tégelytartó. A két elektródát gyújtóhuzal köti össze megfelelő magasságban. A mintatartó tégely készülhet acélból, vagy kvarcból. A mintát a gyújtóhuzalra hurkolt és a mintába beleérő pamutfonál gyújtja meg. 8

9 ábra A Feltáróedény felépítése Forrás: Oxigénszelep (1), Elektródák (2), Mintatartó tégely (3), Gyújtóhuzal (4), Saválló acéledény (5), Légmentesen záró fedél (6), lángterelőlap (7) A mérés elméleti háttere A Kalorimetrikus mérés folyamatát valamint a számítási képleteket a következő szabvány írja elő: MSZ 18000/5-71: BARNASZENEK LABORATÓRIUMI VIZSGÁLATA, Égéshő meghatározása és a fűtőérték kiszámítása A kaloriméter hőkapacitása (C kal ), a bemért minta tömege (m t ), valamint a hőmérsékletváltozás (ΔT) alapján a meghatározható a vizsgált tüzelőanyag felső hőértéke (égéshő): H f = C kal * ΔT * m -1 [J/g] Ezek után az alsó hőértéket, vagyis a fűtőértéket (F) a következő képlettel számíthatjuk ki: 9

10 F = H f 5.85(9H+U) F Fűtőérték [J/g] H - a vizsgált tüzelőanyag hidrogén-tartalma, [%] U - a vizsgált tüzelőanyag nedvességtartalma, [%] H f - felső hőérték, [J/g] Az idegen anyagok reakciójából származó energia A vizsgálat során a környezet, valamint a mellékreakciók hatására energia távozik, ill. lép be a rendszerbe. A mérés pontos kivitelezése érdekében ezen idegen energiákat figyelembe kell venni a kiértékelés során. A kísérlet elő-, fő- és utókísérletből áll. A minta meggyújtásával kezdődik a főkísérlet, mely a hőmérséklet emelkedés megszűntéig tart. Ideális esetben az elő- és útószakaszokban nincs hőmérsékletváltozás. A gyakorlatban azonban ez nem így történik, s a környezettel mindig van hőcsere. Az ebből adódó hibát a mérés elő- és utószakaszában mért adatok extrapolációjával korrigáljuk. 3. ábra A hőmérséklet változása az idő függvényében Forrás: Előkísérlet (A), Főkísérlet (C), Utókísérlet (B), A mérés során bekövetkező mellékreakciókból eredő hőmennyiség a következő képlettel számítható: b= b s + b N + b d + b p [J] 10

11 Ahol: b s : Az a hőmennyiség, mely az anyag kéntartalmának kéndioxid helyett kéntrioxiddá történő égéséből származik. A kéntrioxid kénsav formájában van jelen a feltáróedényben lévő vízben. b N b d b p Az a hőmennyiség mely a feltáróedényben lévő levegőből, illetve a mintában lévő nitrogén nitrogénperoxiddá történő oxidációjából származik. A gyújtóhuzal elégetésekor felszabaduló hőmennyiség A gyújtáshoz szükséges pamutszál, ill. esetlegesen szükséges gyújtási segédanyag elégetésekor felszabaduló hőmennyiség A mérés menete A kísérlet során alkalmazott műszerek: IKA C 2000 típusú automata bombakaloriméter (1. kép) RADWAG WAX 220 típusú analitikaimérleg (2. kép) 1. Kép: IKA C 2000 basic típusú bombakaloriméter 11

12 2. Kép RADWAG WAX 220 típusú analitikaimérleg 1. A méréshez szükséges feltételek A kalorimetrikus mérés során pontosan bemért mennyiségű mintát égetünk el tiszta oxigénben, s közben mérjük a belső edényben lévő víz hőmérsékletemelkedését. A méréshez szükséges oxigén nyomását 30 bar értékre kell beállítani. A kísérlet izoperibolikus vagy dinamikus elv szerint 25 o C-on, illetve 30 o C-on (a belső tartály induló hőmérséklete) történik. Izoperibolikus mérési mód a legnagyobb mérési pontosság igényéhez alkalmas. Ekkor a mérés percig tart. Dinamikus módban 7-12 perc mérési idővel pontatlanabb, de kielégítő mérés lehetséges. A szükséges vízhőmérsékletet beállítása hűtőrendszer segítségével történik. Az első mérés megkezdése előtt szükséges a műszer kalibrálni. Ekkor történik a kaloriméter hőkapacitásának meghatározása, mely elméleti és gyakorlati megvalósítása a pont alatt részletezett módon történik. A kalibrálás során megkapjuk a közepes, relatív hibát (MRF [%]) és a százalékos szórást (Diff %) Ezen értékeket az aktuális szabványokkal (ISO 1928, DIN 51900) összehasonlítva értékelhetjük a kalibrálást, és a mérések pontosságát. 12

13 2. A méréshez szükséges minta előkészítése, tömegének meghatározása. A vizsgálandó anyag szerkezetét tekintve lehet: apríték, vagy fűrészpor. Nagyobb méret esetén a mintát darálóval aprítani, majd homogenizálni kell. Ha szükséges, a mintát pasztillaprés (3.kép) segítségével mérés előtt pasztilláljuk. A vizsgálandó minta súlyát úgy kell megválasztani, hogy a reakció során a kalorométeredényben lévő víz melegedése kb.: 2-3 o C legyen. Biomassza esetében, a kalibrálásnál alkalmazott etanolanyag bemért tömegétől függően g mintát kell bemérni. A mintát a mintatartó tégelybe helyezzük el úgy, hogy a gyújtófonál beleérjen a mintába. 3. Kép: Pasztillaprés 3. Mérés, a kísérlet lefolyása A kalorimetrikus kísérlet során a mérőcellában a következő folyamatok mennek végbe: A mérőcella fedele automatikusan becsukódik és a feltáróedény a belső tartályba kerül A töltőberendezésen keresztül tiszta oxigén áramlik a feltáróedénybe 30 bar nyomásig. Egy külső nyomás alatti forrásból víz áramlik a készüléken át és az üzemeltetési hőmérsékletre (25 o C/30 o C) melegszik fel. A belső tartály temperált vízzel (üzemi hőmérséklet) megtöltődik. A keverő gondoskodik az egyenletes hőmérséklet-eloszlásról. 13

14 Az égetendő mintát a gyújtóberendezéssel elektromosan meggyújtjuk. A belső tartály vizének hőmérsékletemelkedését mérjük, és meghatározzuk a keletkezett égéshőt. A kísérlet végén a belső tartály vize kiürül, a mérőcella fedele kinyílik. 4. Az eredmények kiértékelése A kaloriméter a bemért tömeg, a reakció során bekövetkezett hőmérsékletemelkedés valamint a kaloriméter hőkapacitásának függvényében meghatározza a minta égéshőjét. A mérési pontosság, valamint a szükséges mérésszám a kaloriméter mérési hibájának figyelembevételével meghatározható Nedvességtartalom Elméleti háttér Tüzeléstechnikai szempontból az egyik legfontosabb tulajdonság a tüzelőanyag nedvességtartalma. A tüzelőanyag fűtőértéke elsősorban a nedvességtartalom függvénye, és csak minimális mértékben (4-5 %) függ a fafajtól. Négyféle nedvességtartalmat lehet megkülönböztetni: durva nedvességtartalom: fizikai erők: felületi adszorpció, keveredés (eltávolítása - természetes száradással, szárítással). egyensúlyi nedvességtartalom: légszáraz, 100 o C felett távozik el (fizikai és kémiai erők: kolloid oldat, kapilláris nedvesség), analitikai nedvességtartalom: megegyezés szerinti o C-on (általában 105 o C-on) eltávolított nedvességtartalom, szerkezeti nedvességtartalom: csak a vegyületek szétbontásával, magas hőmérsékleten távolítható el. A laboratóriumi mérések során az analitikai nedvességtartalom kerül meghatározásra. Elméleti meghatározása a következő képlet segítségével történik. 14

15 n = (m n -m sz )/m n 100 [% v.g/g] m n : a nedves minta tömege m sz : a minta szárazanyagának tömege Az analitikai nedvességtartalom gyakorlati meghatározása: A mérés során alkalmazott műszer: BOECO SMO 01 típusú automatikus nedvességmérő (4. kép) A mérés kivitelezése 4. Kép: BOECO SMO 01 típusú automatikus nedvességmérő Nagyobb mennyiségű minta esetében szárítószekrényben történik a minta kiszárítása, majd a fenti képletet alkalmazva határozzuk meg a nedvességtartalmat. Kisebb mennyiségű minta nedvességtartalmának meghatározása nedvességmérő analitikai mérleg segítségével történik: A mérlegre 1-2 g tömegű mintát helyezünk, majd fűtőszál segítségével 105 o C on tömegállandóságig melegítjük azt. A hőmérséklet hatására az analitikai nedvesség eltávozik a mintából. Mennyisége a hiányzó tömeggel lesz egyenlő, melynek %-os aránya lesz a minta nedvességtartalma Hamutartalom Elméleti háttér Az égés során keletkező éghetetlen ásványi anyagok, összesült darabjai: salak, szálló por formájában távozó része: pernye. A hamu csoportosítása Keletkezése szerint (fosszilis tüzelőanyagok esetében): Primer hamu: olyan ásványi anyag, amely már a növényben is megtalálható volt. Csak különleges eljárásokkal távolítható el. 15

16 Szekunder hamu: a geológiai rétegmozgások következtében keveredett az energiahordozóhoz. Eltávolítása pl. szén esetében az ún. flotálás (a szén és a meddő fajsúlykülönbségét használják fel a szétválasztásra) Tercier hamu: a bányászati folyamat során kerül a tüzelőanyagba A hamu vizsgálatának szükségessége A biomassza energetikai hasznosítása során keletkező éghetetlen salak, a nagyobb teljesítményű tüzelőberendezéseknél speciális üzemeltetési gondokat vet fel. Ez egyrészt tüzelőberendezés károsodásával, másrészt a nagy mennyiségben keletkező hamu elhelyezésével kapcsolatos. Ezen problémák elsősorban a tüzelőanyag megtermelése során a talajból a biomasszába beépülő kémiai elemek jelenlétével és azok hatásával magyarázható. A környezetkímélő eltüzelés szempontjából elsősorban a N-, Cl- és S-tartalom érdekes, míg tüzeléstechnikai szempontból főleg a salaklágyulás és olvadás az alkáli (Na, K) és alkáli földfémek (Mg, Ca) jelenléte lényeges. Szálas takarmányok eltüzelésekor a fatüzeléshez képest több a salak, nagyobb a N-, Cl- és K- tartalom, valamint alacsonyabb a salakolvadási hőmérséklet. Mindez megnöveli az emissziót és az üzemeltetési kiadásokat. A klór KCl formájában az anyagcsere révén kerül a környezetből a növényekbe. 750 o C on megolvad, majd szervetlen gőzzé válik a szokásos égési hőmérsékleten. Nagy hőmérsékleten elemi klórgáz (Cl 2 ) is keletkezhet. A pernyében és a kazán lerakódásaiban szilárd állapotú klórvegyületek találhatók. Mérések szerint a füstgázban lévő klórvegyületek lineárisan változnak a tüzelőanyag Cl-tartalmával. A tüzelőanyagban lévő Cl többsége (54 %) a pernyében jelenik meg és csak mintegy 8 % marad a kazán lerakódásiban A hamu mennyiségi meghatározása A hamu mennyiségi vizsgálata során a következő képletet alkalmazzuk: h = H/T 100 (%) H hamu tömege, T az eltüzelés előtt a minta tömege 16

17 A hamu minőségi vizsgálata A hamu minőségi vizsgálata során hevítőmikroszkóppal történik a hamu zsugorodás-, lágyulás-, olvadás- és folyáspontjának meghatározása, míg ragadóssági pontját az un. Bunte- Baum-Reerink (BBR) módszerrel határozzák meg. A hamu olvadási folyamatának vizsgálatát szabvány írje elő: MSZ 24111/8-83 Szenek Laboratóriumi vizsgálata A hamu olvadási folyamatának vizsgálata 17

18 2. Felhasznált és Ajánlott Irodalomjegyzék BAI A. LAKNER Z. MAROSVÖLGYI B. NÁBRÁDI A.: A biomassza felhasználása. Szaktudás Kiadó Ház, Budapst (2002) BIHARI P.: Energetika II. Kézirat. Budapest, (1998) GIBER J.: Megújuló energiák szerepe az energiaellátásban. Budapest (2005) JUHÁSZ G.: A tatai energetikai faültetvény üzemeltetésének vizsgálata. Diplomaterv. Sopron, (1998) KACZ K. NAMÉNYI M.: Megújuló energiaforrások KONRAD M.: A növények táplálkozása és anyagcseréje. Mezőgazdasági Kiadó, (1976) MSZ 24000/8-83: SZENEK LABORATÓRIUMI VIZSGÁLATA, A hamu olvadási folyamatának vizsgálata MSZ 18000/5-71: BARNASZENEK LABORATÓRIUMI VIZSGÁLATA, Égéshő meghatározása és a fűtőérték kiszámítása SZODFRIDT I.: Erdészeti termőhelyismeret-tan. Mezőgazda Kiadó, (1993) SZENDREI J.: A biomassza energetikai hasznosítása. Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar 18

19 3. Tartalomjegyzék 1. Elméleti bevezetés A biomasszából nyerhető energia A szilárd biomassza vizsgálati szempontjai, tüzeléstechnikailag fontos tulajdonságai A felhasználás szempontjából lényeges tulajdonságok A biomasszából nyerhető energia meghatározása bombakaloriméterrel, Fogalommeghatározások A kalorimetriás eljárások csoportosítása A kaloriméter felépítése (Berthelot-Mahler kaloriméter) A feltáróedény (kaloriméterbomba) felépítése A mérés elméleti háttere Az idegen anyagok reakciójából származó energia A mérés menete Nedvességtartalom Elméleti háttér A mérés kivitelezése Hamutartalom Elméleti háttér A hamu vizsgálatának szükségessége A hamu mennyiségi meghatározása A hamu minőségi vizsgálata Irodalomjegyzék Tartalomjegyzék