AZ ERDÉLYI HELIKON IRODALOMSZEMLÉLETE
|
|
- Piroska Borbála Bakos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 POMOGÁTS BÉLA AZ ERDÉLYI HELIKON IRODALOMSZEMLÉLETE A marosvécsi Helikon különféle irányzatok megegyezése révén jött létre; koalíciós jellege tartózkodó és türelmes irodalompolitikát követelt. Az az erdélyi írói közösség - nyilatkozott Kuncz Aladár a Helikonról, amelynek magam is tevékeny tagja vagyok, az irodalmi szabadság elvét testesíti meg. Politikai és világnézeti kérdésekben a legnagyobb türelemmel vagyunk egymás iránt, közös célunk az erdélyi kultúra ápolása: ebben egyek vagyunk valamennyien." 1 A politikai és világnézeti türelem vetette fel az irodalom önelvuségének gondolatát. A Helikon írói általában elhatárolták magukat a politikailag iranyzatos művészettől, s azt hangoztatták, hogy az irodalomnak elsősorban esztétikai és erkölcsi érdekeket szabad képviselnie. Kuncz Aladár, aki az Erdélyi Helikon szerkesztőjeként foglalta össze a helikoni irodalomszemléletet, elvetette az irodalomban kifejezésre jutó világnézeti harcokat, a művész egyesítő ereje mellett tett hitet.... nem szabad mást - szögezte le -, csak az irodalmi és művészi szempontokat tekintetbe venni, [... ] amikor az elárult, háborútól és forradalmaktól kisajátított szabad irodalmi szellem visszahódításáról van szó, alacsony szempont volna nézni irodalmi megítéléseknél, hogy ki milyen politikát vagy vallást követ, ki milyen világnézet szerint látja megoldhatóknak a szociális bajokat." 3 Az érdekek egyeztetése, a liberális művelődéspolitika és az önelvű irodalom gondolata a Nyugat-mozgalom romániai magyar társává és szövetségesévé tették az Erdélyi Helikont. Kuncz Aladár lényegében ugyanazt az irodalomszemléletet képviselte, mint az írástudók árulása" ellen hadakozó Babits Mihály. A Helikon önelvű irodalomeszménye nem jelentett öncélúságot; a transzilván irodalomszemlélet ugyanúgy elutasította az öncélú művészetet, mint a közvetlen politikai pártosságot. Az irodalom célja, a helikonisták szerint, sohasem lehet pusztán a szórakoztatás vagy a kísérletezés, mint ahogy nem lehet a napi politika érdekeinek szolgálata sem. A Helikon írói a nemzetiségi lét feltételeiből indultak ki, midőn az irodalom értelmét keresték. Makkai Sándor a romániai magyarság szellemi egységének és nemzetiségi öntudatának kialakítását várta az irodalomtól.,,az, amiről nálunk szó van - jelentette ki -, az erdélyi magyarság lelki és szellemi életének szervezet, öntudatos, egységes kialakítása, az erdélyi magyarság műveltté tétele, nemzeti és egyetemesen emberi szempontból, az intézményes módok folytonos csökkenése következtében elsősorban és legfőképpen az irodalom eszközeivel történhetik meg." 3 Az irodalomra, ezek szerint, nemzetnevelő" feladatok hárultak, s ezeket a feladatokat csak erős közösségi felelősségtudattal és magas művészi színvonalon végezhette el. Makkai organikusan egységesnek tekintette az irodalom morális és esztétikai karakterét.,az igazi szépirodalom - folytatta előbbi gondolatát - nemcsak szórakoztatás, hanem öncélú ábrázolása s ezzel bár érdektelen, de hatalmas propagálóra az igazságnak és a jónak a szép tükrében." Az irodalom erkölcsi hivatásának tudatában Kosztolányi Dezső művészetszemléletével is vitába szállt. A homo aestheticus" magatartásával szemben a homo morális" magatartását fogadta el; azt az írószerepet, amelyet Babits képviselt. 1 Literatúra Erdély az én hazám, Erdélyi Helikon Közönséges irodalom, (1927). In: Az élet kérdezett II, Irodalomtörténeti Közlemények 1981/1 33
2 A lélek emberének - írta - éppen az ízlés nevében nincs joga meglépni az élet küzdelme elől. [... ] A művészi lelkiismeret megköveteli a művészi igazságot, melynek éppen olyan szigorú áthághatatlan törvényei vannak, mint a gondolkozásnak vagy a cselekvésnek. A művészet ereje a művész lelkismeretének mélységében, érzékenységében, fogékonyságában és tisztaságában rejlik." 4 Az irodalom nemzetnevelő" és erkölcsi hivatása a Helikon körében dolgozó radikálisoknál határozottabb elkötelezettséggel párosult. Ennek az elkötelezettségnek már szociális tartalma és politikai távlata volt. Ligeti Ernő az ítélő bíró közéleti felelősségéhez hasonlította az író felelősségét, s a művészi, valamint erkölcsi igényességet a közügyekben nyilvánított határozott állásfoglalás kötelességével egészítette ki. s Kós Károly arra hivatkozott, hogy a nemzetiségi irodalomnak az új sorsú magyar közönséghez" kell szólnia, és ennek a közönségnek az életével kell számot vetnie. 6 Szentimrei Jenő arról beszélt, hogy a romániai magyar irodalomnak nem szabad megelégednie a polgári közönség elismerésével, tovább kell lépnie, a nemzetiségi társadalom dolgozó rétegeihez kell utat találnia ha Petőfi Sándor meg tudta írni - jelentette ki - A farkasok dalát és A kutyák dalát, ha Ady Endre meg tudta írni a Proletár fiú versét és az Álmodik a nyomort, minden valamirevaló magyar költő klaviatúráján megszólalhatna egy hang a magyar munkásságért, egy hang legalább a nem-nacionalista pártkeretek között is magyar magyarért, aki kétszeresen kiszolgáltatott Erdélyben: magyarként is, munkásként is..."* Tamási Áron pedig az irodalom nemzetiségi elkötelezettsége mellett már megkívánta az egyetemes emberi elkötelezettséget: Olyan gondolatkört kell adnunk, amely ne csak magyar legyen, hanem emberi is. Amely ne csak praktikus legyen, hanem erkölcsös is. Amely ne csak bátor és útmutató legyen, hanem igaz és megbízható is." 9 A Helikon irodalomszemléletben a művészet humanista és erkölcsi hivatásának volt kitüntetett szerepe, a marosvécsi közösség radikális szellemben munkálkodó tagjai ezen túl hitet tettek az irodalom szociális és közösségi felelőssége mellett is. A helikoni irodalompolitika általában megengedte az irodalmi gondolkodás egymástól eltérő változatait, sőt a belső vitákat. Ám abban, hogy a kisebbségi irodalomnak a maga önelvű művészi céljai mellett szolgálnia kell a nemzetiségi érdekeket, következetesen egyetértettek a helikoni irodalomszemlélet alakítói és hívei. Mindamellett a helikoni irodalomszemlélet tartózkodó liberalizmusának is megvoltak a maga határai, jobb és bal felé egyaránt. A forradalmi munkásmozgalom irodalma és a nemzeti elfogultságot képviselő konzervatív irodalom kívül esett a helikoni liberalizmus különben meglehetősen tágas körén. Az Erdélyi Helikon ugyan időnként teret adott olyan írásoknak is, amelyek nem vágtak egybe a transzilvánista ideológia elveivel. így Tamási Áron nagy elismeréssel fogadta Szüágyi András Uj pásztor című regényét, amely az osztálytudatos és -harcos proletárirodalom lázadó hangját szólaltatta meg. 1 Tamási regényét, a Címereseket azonban már visszautasította a Szépmíves Céh, és a helikoni kritika is erős bírálattal fogadta nyíltan megfogalmazott arisztokrácia-ellenessége miatt. 1 ' Hasonló sors érte Kacsó Sándor Vakvágányon, Berde Mária Szentségvivők és Balázs Ferenc Rög alatt című műveit. Ám a bírálat és elhatárolódás jobb felé is érvényesült. A Székely Mózes álnéven író Daday Loránd elkeseredett hangú és nemzeti gyűlölködéstől fűtött regényét: a Zátonyt Kós Károly határozott elutasításban részesítette. 12 Az Erdélyi Helikon szabadelvű türelemmel hajolt az irodalmi élet fölé, mindenekelőtt A Aisthesis (1933). Uo. II s Az irodalom társadalmi funkciója, Erdélyi Helikon Énekes madár, Tamási Áron mesejátéka és az erdélyi magyar dráma, Erdélyi Helikon Levél Erdélyből, Erdélyi Helikon "Balra is nézz! (1933). In, Sablon helyett csillag, Bukarest, 'Gondolat ésárvaság, (1935). In, Virrasztás, Bp Mit hirdet? Végre nem transzüvánizmust, hanem a bedugóttszájú, munkáraébredt emberek reggeli köszöntését a falvak, a városok, a síkságok és a hegyek felé." Új pásztor, Szilágyi András könyve, Erdélyi Helikon \ BERDE Mária, Tamási Áron: Címeresek, Erdélyi Helikon Nem vállalhatjuk, mint magyarok és nem vállaljuk, mint erdélyiek. Mi csak az igazságot vállalhatjuk, mert ez a mi legnagyobb erőnk, és nem vállaljuk ezt az írást, amely az igazság látszatát a
3 azonban óvni próbálta a transzilvánista eszményeket. Ezeknek az eszményeknek a jegyében kívánta védelmezni az osztálybéke" politikai illúzióját, s akarta elkerülni a nyílt összecsapást az erdélyi magyar nagybirtokos osztály reformokra hajlamos csoportja és a népi érdekeket képviselő radikálisok között. Ugyanakkor őrizni kívánta a nemzetiségi megbékélés kezdeti eredményeit, s nem engedte veszélybe sodorni a magyar-román megértés ügyét. Valamely irodalomszemlélet és -elmélet próbája mindig az irodalomkritika, és a helikoni irodalomszemlélet türelmes liberalizmusát is a marosvécsi írók kritikai munkásága révén ismerhetiük, vagy ítélhetjük meg igazán. A Helikon kritikai gyakorlata valójában nem járt igazi eredményekkel. A nemzetiségi irodalom kialakulásának első éveiben gyakran kapott kifejezést a hiteles és szakszerű kritika igénye. 13 Kuncz Aladár Gyulai Pál példáján szerette volna lelkesíteni az erdélyi magyar kritikusokat: Mi kell ahhoz - kérdezte -, hogy valaki jó kritikus legyen? Elsősorban Judicium és műveltség mindenesetre, de nem másodrendű tulajdonságai egyfelől a morális rátermettség, másfelől a művészi élményeknek, a művészi alkotásoknak átéreznie tudása." 14 A művészi érzékenység hangsúlyos igényét az magyarázta, hogy az első években többnyire konzervatív szellemű irodalomtörténészek: Kristóf György, György Lajos és az Erdélyi Irodalmi Szemle körében dolgozó tudósok látták el az irodalombírálat feladatait, és általában az irodalmi akadémizmus idejétmúlt mértékét alkalmazták a születő nemzetiségi irodalommal szemben. A nyugatos" irodalom eszményein felnőtt új írónemzedék joggal érezte, hogy a konzervatív kritika eleve alkalmatlan az igazi értékek elbírálására. 15 Félek - írta a romániai magyar irodalmat Budapestről figyelő Benedek Marcell -, hogy a kritikátlanság kora után a professzorkritika korszaka következett el Erdélyben - olyan kritikáé, amely a fattyuhajtasok mellett az igaziakat is lenyesegeti és értékes művészeket keserít el a maga kicsinyes szempontjaival." 14 A professzorkritika" maradi szemlélete után igazán megújulást ígért a helikoni irodalomkritika. Az első marosvécsi találkozó valóban megújulást hirdetett, midőn elfogulatlan, határozott irodalombírálatot követelt: Az irodalmi művek elbírálásánál nálunk nem mindig irodalmi szempontok, de gyakran felekezeti, politikai és személyi elfogultságok érvényesülnek. Ezért a megjelent írók kötelezettséget vállalnak arra, hogy egyfelől minden erejükkel feltámasztják az egységes kritikai szellemet, másfelől rendszeresen küzdeni fognak a közönséget félrevezető, érdekelt, elfogult és tudatlan álkritika ellen." 17 A romániai magyar irodalomkritikának, a Helikon felfogása szerint, eszmei és művészi igényességre kellene tanítania az írókat; egyszersmind arra, hogy munkásságuknak nemzetiségi, közösségi küldetése és felelőssége van. Makkai Sándor ezt a következőkben fejezte ki: Az irodalmi kritikának a legöntudatosabban kell látnia az erdélyi magyar kultúra sajátos jelentőségét és élethivatását s ezért ítéleteit a legmesszebbtekintő és legátfogóbb szempontok nagyon lelkiismeretes érvényesítésével kell meghoznia, nehogy a közönséget valamely egyoldalúságra való esküvésre nevelje, ahelyett, hogy a nemesen emberi kultúra magaslatára segítené. A kritika nem politika és nem felekezetiség: a kritika a nemzeti lélek lelkiismerete, mely azon őrködik, hogy a nemzeti lélek és jellem a tudományban az igazság, a művészetben a szép s az erkölcsiségben a jó egyetemesen emberi értékeit alkotja-e meg. Azért félelmetesen felelősségteljes a kritikus feladata. Viszont az igazi kritika nagy nemzetnevelő tényező s erre mindenekfölött szükségünk van. 1 * rosszul értelmezett művészet szuggesztív erejével akarja valóságképpen elfogadtatni." Székely Mózes, Zátony, Erdélyi Helikon Vö. LIGETI Ernő, Jegyzetek az erdélyi irodalom kialakulásához, Keleti Újság jún. 28., júl. 4., REMÉNYIK Sándor, Tenor a kritikával szemben, Ellenzék okt. 28., TOMPA László, Komoly kritika kell! Ellenzék febr. 23. A romániai magyar irodalomkritika kezdeteiről: KOZMA Dezső, Irodalomkritikánk történetéből, Korunk II Gyulai Pál példája, Ellenzék jan. 25. ls Vö. SZENTIMREI Jenő, Magyar irodalom Erdélyben, Korunk A magyar szellemi élet decentralizálódása, Korunk Ellenzék júl Közönség és irodalom, (1927). In,,4z élet kérdezett, II * 35
4 A felelős és határozott irodalomkritika elvét elsősorban Kuncz Aladár, Kós Károly és Molter Károly szorgalmazta, s az Ellenzék irodalmi melléklete vagy az Erdélyi Helikon kritikai tevékenységének első szakasza (1928 T 1930) több-kevesebb igényességgel valóban megfelelt a szakszerű és pártatlan irodalombírálat követelményeinek. Az Erdélyi Helikonnak azonban, sajnos, alig volt igazi kritikusegyénisége. A bírálatokat, a Nyugat gyakorlatának megfelelően, általában maguk az írók: Molter Károly, Kós Károly, Berde Mária, Szántó György, Kádár Imre és Ligeti Ernő írták, a bírálat többnyire baráti ünnepléssé változott kezükön. A marosvécsi találkozók ismételten megfogalmazták az igazi kritikára vonatkozó igényt, a kritikai gyakorlat azonban mit sem változott, sőt a határozottabb kritikai ítéletek lassanként eltűntek a kolozsvári folyóirat lapjairól Krenner Miklós már a kialakult kritikai gyakorlatot szentesítette, midőn a következőiében határozta meg a helikoni irodalombírálat elveit: az erdélyi kritikának csak két nagy célja lehet egyelőre: szeretettel oltalmazni, szeretettel gyámolítani és szeretettel tanítani, ami többé-kevésbé tagadhatatlan érték. [... ] A másik nagy feladat, hogy irtó háborút viseljünk a biztosan nem tehetségesek s a nagyszámú műkedvelők tolakodása ellen." 19 Ennek a kettős elvnek: a tehetség felkarolásának és a dilettantizmus elutasításának az Erdélyi Helikon irodalomkritikája nagyjában meg is felelt. Igazán szakszerű, elfogulatlan és eredményes kritikai teljesítmények létre jöveteléhez azonban mindez nem volt elegendő. Olyan irodalomkritikus egyéniség, egyáltalában olyan irodalomkritika, amely az irodalmi termés ismertetésén vagy a műhelykérdések taglalásán túl valóban irodalomalakító erő gyanánt működött volna, a Helikon körében nem született. Azt az igényt, amelyet Gaál Gábor szegezett a kor erdélyi magyar kritikájával szembe, az Erdélyi Helikon, sajnos, nem teljesítette. A kritikának - írta Gaál Gábor - be kell kapcsolódni az idő szellemi harcaiba [... ] a konkrét jelenségeknek az élet és művészetek és ideológiák egységében való ellenőrzésével. Ezáltal a kritikus kilép a»beavatottak«irigylésre méltó egyházából, az emberiség nevelői közé..." 2 Ezt a szerepet a helikoni irodalomkritika nem vállalhatta, éppen ideológiájának koalíciós jellege és irodalomszemléletének eklektikus liberalizmus következtében. Az idő harcaiban" küzdő irodalombírálat más körben: a Korunk népfrontos korszakának erőteljes és mozgalmas kritikai gyakorlatában érvényesülhetett igazán. A Helikon írói érdeklődő szeretettel hajoltak az erdélyi magyar kultúra múltja fölé, a transzilván eszmék köré oda szerették volna rajzolni a művelődésben gazdag hagyományokat. Az alakuló szellemi életben nagy szerepet kaptak az irodalmi évfordulók; így Petőfi, Madách és Jókai születésének centenáris ünnepségei, amelyek természetesen az ünnepelt klasszikusok erdélyi kapcsolatait voltak hivatottak megvilágítani. 3 ' Hasonló ünnepségek folytak Apáczai Csere János születésének háromszázadik évfordulóján, 1925-ben, ekkor született Áprily Lajos népszerű verse: a Tavasz a házsongárdi temetőben. a a Az erdélyi irodalmi tudat kialakításának szándéka tartotta ébren olyan írók emlékét, 1 Kisebbségi irodalmi bírálat, Erdélyi Helikon Az irodalmi kritikáról, (1927). In, Válogatott Írások, ' LIGETI Ernő, Súly alatt a pálma, Az ünnepségekre megjelent kiadványok: Halász Gyula, Petőfi Sándor élete és halála, Brassó 1922., Benedek Elek, Petőfi, Dicsőszentmárton 1922., Csergő Tamás, Petőfi, Marosvásárhely 1922., U. ő: Petőfi-emléksorok, (ötven erdélyi magyar író, tudós és művész vallomása Petőfiről, Marosvásárhely 1922., Oláh Ferenc, Petőfi és a színpad, Kolozsvár 1922., Szőcs Géza: Eminescu és Petőfi, Gyergyószentmiklós 1923., Kristóf György, Petőfi és Madách, Kolozsvár 1923., Nagy Sándor, Jókai, Brassó 1925., Kristóf György, Jókai Mór élete és művei, Kolozsvár 1925., Uő: Jókai napjai Erdélyben, Kolozsvár 1925., Borbély István, Jókai emlékezete, Kolozsvár Apáczai-szám. Ellenzék ápr. 27. Áprily Lajos verse, Makkai Sándor, Kovács Dezső elbeszélése, Imre Sándor, Gyaluy Farkas, Molter Károly, Vásárhelyi János és Kristóf György tanulmányai.
5 mint Tótfalusi Kis Miklós, Apor Péter, Bethlen Miklós, Cserei Mihály, Jósika Miklós, Kemény Zsigmond és Petelei István, akit a transzilvánista elbeszélő irodalom közvetlen elődjének tekintettek, nemcsak regionális törekvései, hanem a társadalmi lét mélyvilágába hatoló művészi módszere következtében is. 23 A helikonistak előzékenyen pártolták azokat az idősebb írókat és irodalmárokat: Jékey Aladárt, Kovács Dezsőt, Benedek Eleket, Gyaluy Farkast, akik a századfordulón kísérelték meg, hogy erdélyi szellemben regionális irodalmat teremtsenek. A közvetlen hagyományra azonban nem épülhetett igazán korszerű és színvonalas irodalom. A születő nemzetiségi irodalomnak az anyanyelvi kultúra nagyobb mozgalmaihoz kellett csatlakoznia; a Helikon a Nyugat köréhez s az ebben a körben képviselt irodalmi áramlatokhoz csatlakozott. A marosvécsi írók közül többen is kapcsolatba kerültek a Nyugat-mozgalmával még 1918 előtt. Kuncz Aladár A háború előtti Nyugat állandó munkatársa volt, Bartalis János és Endre Károly is ebben a körben lépett fel, s a Nyugat vonzásába került Áprüy Lajos, Bárd Oszkár, Kádár Imre, Ligeti Ernő, Molter Károly, Olosz Lajos, sőt Reményik Sándor is, midőn szakított a Végvári-versek heveny nacionalizmusával, s az örök értékek" védelme alapján hirdetett költői programot. A Helikon már eleve nem érzett rokonszenvet a magyarországi konzervativizmus iránt; a hivatalos irodalom nemzeti elfogultsága, revansvágyó irredentizmusa és unalmas epigonizmusa egyaránt idegenkedéssel töltötte el. A transzilván ideológia liberalizmus, türelmessége és európai tájékozódása a nyugatos" irodalomban találta meg elsőrendű szövetségesét. A Helikon nagyobb törések nélkül vállalhatta és követhette a Nyugat eszményeit, minthogy az ellenforradalmi korszak kihívóan reakciós közhangulata Erdélyben semmiféle szerepet sem kapott. S az a kulturális fejlődés, amely a Nyugat-mozgalom és általában a modern magyar művelődés kialakulása nyomán országszerte megindult még a század első évtizedében, nagyjából töretlen maradt. Schöpílin Aladár találó szavakkal jellemezte a romániai magyar szellemi életet: Ok elkerülték [... ] az ellenforradalmat, tehát nem hat rájuk az a groteszk ellenforradalmi ideológia, mely a csonka-magyarországi elméket beködösíti, minden bajt a forradalom nyakába ró és mindenkit anatémával sújt, aki bármi erőltetve is, kapcsolatba hozható a forradalommal. Ezenfelül ők nehéz helyzetükben nem érhetik be néhány konvencionális formulával, ha a magyarság dolgaiban való tájékozódásról van szó, nekik mélyebbre kell nézniök s jobban meglátniok a dolgok komplikált voltát. S ők sokkal messzebb estek a háború előtti időktől, ezeknek az intézményei rájuk nézve nem érvényesek többé, s jobban megszabadultak az ezekből folyó hagyományos, de aktualitásukat vesztett eszmemaradékoktól, és így jobban felismerték annak szükségét, hogy a magyarságnak történelmi helyzetében új eszméket, új célkitűzéseket, új gondolkodási módszereket kell váltani. Mindez bizonyos fiatalságot és rugalmasságot ad gondolatuknak, s új fogalmak befogadására képessé teszi őket." 3 4 Az új eszmék és új gondolkodási módszerek kezdetben nem is voltak igazán újak: a Helikon a Nyugat klasszikus polgári kommunista eszméit követte, természetesen alakítva, módosítva ezeket az eszméket a nemzetiségi helyzet követelményei szerint. A Helikon és a Nyugat között szorosak voltak a kapcsolatok. A helikonistak: Bartalis János, Berde Mária, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Molter Károly, Szentimrei Jenő, Tabéry Géza és Tamási Áron rendszeresen szerepeltek a Nyugat, a nyugatosok": Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Laczkó Géza, Schöpílin Aladár, Nagy Lajos és Révész Béla az Erdélyi Helikon hasábjain. A helikoni irodalom, különösen a húszas években, a művészi látás és módszer, valamint a stílus körében is a Nyugat nagy nemzedékének vívmányaihoz ragaszkodott. A modernebb irányzatok, így az avantgárdé törekvései alig hatottak rá, csupán az expresszionista szabadversnek volt Szentimrei, Bartalis és Olosz költészetében némi szerepe. Makkai Sándor és Kuncz Aladár egyformán elutasították az avantgárdé kísérleteket. 2 s Gaál Gábor a helikoni 23 SZENTIMREI Jenő, Petelei, Erdélyi Helikon , KOVÁCS Dezső, Petelei Istvánról, In memóriám, Uo , Petelei István negyven levele Gyaluy Farkashoz, Uo "Ady apológiája, Nyűg Vö. Vő: Erdélyi irodalom, Nyűg MAKKAI Sándor, Az erdélyi magyar irodalom kérdése, Pásztortűz , KUNCZ Aladár, Erdélyi irodalmi krónika, Napkelet (Budapest) II
6 irodalom első' kollektív bemutatkozása alkalmával helyesen állapította meg: Az élet és irodalom nyugati hullámzásától szellemtörtéhetileg kissé el vannak maradva. A szabadvers köztük még csak verdesi szárnyát, különben a szimbolikus s az utána való realizmus a credo. [... ] így azután belső formavilágában és stíluselveiben ez a csoport általában nem haladja meg a Nyugat íróinak szellemtörténeti típusát. Még szorgos kutatás után se igen akad közöttük, akinek valamilyen értelemben ne befolyásolta volna szavát, formáját a Nyugat írói által felvert irodalmi hullámzás." 26 A világháborút követő társadalmi változások és a nemzetiségi lét feltételei ennek ellenére módosították a nyugatos" orientációt. A forradalmat és ellenforradalmat átélt Nyugat a húszas években, egészen az antifasiszta szellemi ellenállásban történő szerepvállalásáig, lényegében védekező helyzetben dolgozott, általában szakítva korábbi radikális eszméivel. A kultúra és a szellem fölényét hirdette, az írástudók" függetlenségét védelmezte, elutasítva azt, hogy az irodalom közvetlenül avatkozzék be a társadalom küzdelmeibe. A kisebbségi lét feltételei között ez a magatartás semmiképpen sem lett volna célravezető. A helikoni irodalom konzervatív reformista vagy liberális ideológusainak: Makkai Sándornak és Kuncz Aladárnak el kellett fogadnia azt, hogy a nemzetiségi irodalmat fokozott felelősség fűzi ahhoz a nyelvi közösséghez, amelyből ered, s erőteljesebben kell vállalnia a maga erkölcsi, közösségi feladatait. A helikonisták egy másik csoportja: Kós Károly, Szentimrei Jenő, Tompa László, Szántó György már határozottabban képviselte a művészi szolgálat és a közösségi felelősség gondolatát. A helikoni irodalom, akár a művészet morális felelősségét, akár közösségi feladatait tekintette vezérlő elvének, mindenképpeni tárgyszerűbb ábrázolásra, közérthetőbb előadásra törekedett. A háború előtti Nyugat felfokozott személyiségkultusza és szubjektivizmusa idegen volt tőle, azt az eszmei fordulatot követte, amelyet a nyugatos" irodalom néhány nagy egyénisége: Babits és Móricz, valamint a második nemzedék" kezdeményezett a vesztett háború és a bukott forradalmak után. Erőteljesebben szólaltatta meg a kollektív érzéseket, nézeteket és erőteljesebben képviselte a művészi realizmus szemléletét. A Nyugat-generáció nagy egyéniségproblémái helyett - hangoztatta Kovács László, az Erdélyi Helikon szerkesztője - az erdélyi irodalom az egyéniségproblémákat is már hűvös kollektív hátterükkel hozta; a Nyugat-generáció egyéniségforradalmáraival szemben az erdélyi írók és hőseik józan képviselők csupán." 2 7 Különösképpen érvényes ez a megállapítás a Helikon székely csoportjának íróira. A székely fiatalok: Tamási Áron, Kacsó Sándor, Jancsó Béla, Balázs Ferenc, Kemény János és Maksay Albert egyértelműen népi elkötelezettséget hirdettek, első eszmélkedésük idején Szabó Dezső romantikus antikapitalista népiességét fogadták el. Zászlóbontásuk: az 1923-ban megjelent, később Tizenegyek címen emlegetett antológia határozott szakítást jelentett a nyugatos" irodalommal. 28 Szerzői, különösen a programadó cikkeket író Balázs Ferenc és Jancsó Béla népi tájékozódást képviseltek, a mitologikus székely lélek" leírására törekedtek, a népi jellegzetességek művészi kifejezésére szerettek volna vállalkozni. S csak később, már érettebb munkáikban fordultak elhatározó módon a népi demokratizmus és a művészi realizmus eszményeihez. A romantikus indulás után mégis a népi törekvéseket képviselő fiatalok: Tamási Áron, Kacsó Sándor, Balázs Ferenc és a hozzájuk csatlakozó Szemlér Ferenc, Kiss Jenő, Bözödi György, Gagyi László és Kováts József, általában a második helikoni nemzedék" kapcsolta a nemzetiségi irodalmat a korszerű realizmus áramlataihoz. Ennek a generációnak már a hazai második nemzedék": József Attila, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Németh László és Kodolányi János voltak az igazi társai és szövetségesei. 26 Az Erdélyi Helikon antológiája, (1927) Válogatott írások, I Erdély magyar irodalmi élete, (1933). In, Az irodalom útján, Bp Versek, elbeszélések, tanulmányok tizenegy fiatal erdélyi írótól, erdélyi művészek rajzaival, Cluj-Kolozsvár Dobai István, Finta Zoltán, Jakab Géza, Kemény János, Maksay Albert, Mihály László versei, Kacsó Sándor, Szent-Iványi Sándor, Tamási Áron elbeszélései, Balázs Ferenc és Jancsó Béla tanulmányai. Az antológia jelentőségéről: CSATÁRI Dániel, A Vásárhelyi Találkozó, Bp
7 A transzilvánista irodalom a modern magyar irodalomtól tanult, s különösen Ady Endre életművének és szellemi örökségének kötelezte el magát. Ebben a vonzalomban osztozott az egész helikoni irodalom, Makkai Sándor és Kuncz Aladár, Kós Károly és Szentimrei Jenő, Ligeti Ernő és Tabéry Géza egyaránt Ady hívének, tanítványának vallotta magát. Erdélyben igen erős Ady-kultusz fejlődött ki az államfordulat után, román írók és közéleti vezetők: Emil Isac és Octavian Goga is szívesen támogatták a román nép iránti barátságáról több alkalommal tanúságot tett költő kultuszát július én az Ady-szülők aranylakodalmán Érmindszenten rendeztek szépen sikerült ünnepségeket. Kuncz Aladár, Tabéry Géza és Ady Lajos méltatta a költő érdemeit, a román írók üdvözletét Ion Minulescu költő tanácsolta ben hatvan erdélyi magyar író és művész aláírásával jelent meg felhívás Szobrot Adynak" címmel, sajnos sikertelenül. 30 A helikonisták őszinte hittel vállalták Ady örökségét, azokat az eszméket, amelyeket a Magyar jakobinus dala és az Ismeretlen Korvin-kódex margójára hirdetett. Jelszavunk volt -- emlékezett Szentimrei Jenő -: folytatni Adyt, a magyar, román, szláv bánatból közösen megkeresni a kivezető utat." 3 ' Ligeti Ernő a transzilván ideológia eszméit is Ady Endre örökségével azonosította: ki adott ennek az ideálnak formát? - kérdezte. - [... J ideológiai képletek, politikai elképzelések ma még nem képesek eléggé áthatni sem íróinkat, sem a népet. De vajon az ősi kollektívum a formakeresésében nincs-e szuggesztívebb hatóerő is? Adva van a transzilvánizmus jelszavának külső burka és lám mögötte - nemcsak szimbolikusan - Ady Endre arca villan felénk. Az ő lelke és öröksége az, mely betölti a»transzilvánista«irodalmat. A»magyar bánat - román bánat«gondolata, ezt ő vonzóbban megfogalmazta mindenkinél. Nem véletlen, hogy az erdélyi írók, akik tudatosan transzilvánoknak vallják magukat, Ady Endre magyar látomásait tartják a maguk számára a jövő politikai valóságának." 32 A Helikon írói számára élő tanítást jelentett Ady költészete, benne látták azt a költőt, aki hosszú időre érvényesen fogalmazta meg a nemzetiségi vagy Duna-völgyi magyar sorskérdéseket, Ady öröksége Erdélyben mindig védelmezőkre talált; a Helikon írói elutasították a kritikai revízió kísérletét. 3 3 A Helikon konzervatív reformista irányzatának eszmevilága kapott kifejezést Makkai Sándor 1927-ben írott Magyar fa sorsa című Adyról szóló könyvében, amelynek vitája során a Helikon a maga törekvéseit védte meg. Makkai a református diákmozgalom felkérésére vállalta, hogy újraértékeli azt a költői életművet, amely létrejötte óta a konzervatív, reakciós rágalmak kereszttüzében állt. A reformkonzervativizmus elvei szerint ítélte meg Adyt, könyve, Király István szavaival, Adyért pörlő, de konzervatív elkötelezettségű vitairat". 34 A magyarság tragikus sorsú profétájának és legvallásosabb költőjének tekintette Adyt, egyszersmind elvetette politikai radikalizmusát, s megpróbálta leválasztani radikális eszmetársaitól. Benne látta a háború előtti korszak legjelentősebb nemzetpedagógusát, aki szembe tudott fordulni a magyar uralkodó körök hamis ábrándjaival, délibábos hazafiságával és erkölcsi szentimentalizmusával. Igaz - állította -[...], hogy Ady a magyar költő és a magyar faj sorsának felpanaszolásában sokszor és sokban vad, túlzott, keserű és igaztalan volt, hogy szociális felfogásában tévedett, de viszont kétségtelen, hogy Széchenyi óta és mellett leginkább tőle lehet tanulni kritikai hazaszeretetet, mely a nemzet sorsának és bajainak belső okait látja, fájlalja, mely a régi bűnök ellen öntudatos harcra késztet és önámítás nélkül, világosan hirdeti, hogy a nemzetnek, ha élni akar, a maga életét kell élnie, hogy egyetemes értékű emberi életet kell a maga módján termelnie s hogy saját vezetését csak saját legértékesebb szellemű és jellemű fiaira lehet bíznia. És én rendületlenül meg vagyok győződve afelől, hogy erre a kritikai szeretetre nemzete iránt soha nagyobb szüksége nem 29 KOVALOVSZKY Miklós, Emlékezések Ady Endréről, Bp I , Vö. NAGY Sándor, Ady emlék-füzet, Züah JÁSZAI Andor, Adatok a romániai Ady-kultusz történetéhez, Igaz Szó II A nagy Napkeletről és a kicsi Vasárnapról, Igaz Szó sz Eszménykeresések az erdélyi magyar irodalomban, Erdélyi Helikon Az 1939-es Kosztolányi Dezső-féle revízió ellen többen tiltakoztak. Vö. Kuncz Aladár nyilatkozata, Keleti Újság aug. 18., NÉMETH Andor, Ady-revizió, Erdélyi Helikon KIRÁLY István, Ady Endre, Bp II. 384.
8 volt a magyarságnak, mint ma és jaj neki, ha frázisokért és görögtűzért feláldozza ezt a megmentő és megtartó szeretetet." 3 s Makkai könyve széles körű visszhangot váltott ki. A helikonisták és a hazai nyugatosok, ha nem is értettek egyet minden gondolatával, siettek támogatni azt a szándékát, hogy hidat verjen Ady költészete és a kor vallásos szellemben nevelt ifjúsága között. 36 A konzervatív hazai körök képviseletében viszont Szász Károly dühös támadást indított ellene; ezzel ismét kiújult az Ady-vita. Az erdélyi magyar írók sorra Makkai könyve és Ady költészete mellé állottak. Benedek Elek, Remény ik Sándor és Kuncz Aladár utasította vissza a reakciós irodalom részéről érkező vádakat. 3 7 A Helikon írói a magukénak vallották Ady költészetét, ragaszkodtak eszméihez. Ez a ragaszkodás zúdította a fejükre az első vádakat. Berzeviczy Albert a budapesti Kisfaludy Társaság elnöki székéből támadta őket, 3 * György Lajos destruktív szellemmel" vádolta mozgalmukat, 3 9 Kristóf György pedig az erdélyi konzervativizmus nevében ítélkezett a modernebb törekvések felett. 4 A támadások közül az Erdélyben nagyrabecsült Ravasz László püspök írása volt a legfájdalmasabb. Irodalmi skizma*' című tanulmányában nem is vádolt, inkább aggodalmakat hangoztatott, a magyar irodalom részekre szakadásától félt ma - írta - már két irodalom van: az erdélyi és magyarországi. Fokozza a nehézséget, hogy ez a két irodalom nem egészen homogén, az új nagyobb erővel érvényesül Erdélyben, a régi leszögezi és konzerválja a magyarországit. Ha mind a kettőnek egyforma volna az alkata: a krízist önmagukban megoldanák; de a különböző súly- és erőviszonyok miatt egyik távolodik a másiktól és a szakadás nemcsak térbelivé, de szubsztanciálissá válhat." Az irodalmi skizma" oka szerinte a Nyugat iránt érzett erdélyi vonzalomban volt keresendő: Magyarországon - jelentette ki az új irodalom beleigazodik az ezeréves fejlődésbe, és az élő múlt hatása alatt lassankint egy hullámvonallá, kisebb vagy nagyobb jelentőségű epizóddá válik, míg Erdélyben hiányzik ez az ősi kötőerő, s emiatt túlságosan nagy elhajlással indulhat meg a további fejlődés." Ravasz László ezzel a születő nemzetiségi irodalom megítélésében, a konzervatív körök fenntartását és vádjait vette át. A transzilvánisták az erdélyi magyar irodalom önállóságát támogatták, ezeket a vádakat azonban el kellett utasítaniok. Az irodalmi önállóság elve sem jelentette azt, hogy szakítottak volna az egyetemes magyar művelődés természetes közösségével, s elvetették volna az anyanyelvi kultúra, a közös hagyomány és a közös fejlődés szükségszerű meghatározó erejét. Szentimrei Jenő, Ligeti Ernő és Tabéry Géza sorra cáfolták Ravasz László érveit, 4 J Kuncz Aladár a retorikai rémlátások birodalmába" utalta 3 * Magyar fa sorsa, A vádlott Ady költészete, (1927). In, Az élet kérdezett, I Vö. REMÉNYIK Sándor, A Magyar fa sorsa és az erdélyi gondolat, Ellenzék júl. 11., KOVÁCS László, Magyar fa sorsa, (1927). In, Az irodalom útján, , GAÁL Gábor, Egy Ady-könyv és az Ady-kérdés, Korunk , SIMÁNDY Pál, Még egyszer Makkai Adykönyvéről, Korunk , SCHÖPFLIN Aladár, Ady apológiája, Nyűg , MÓRICZ Zsigmond, Magyar fa sorsa, Nyűg II. 77., NÉMETH László, Az Ady-pör, (1927). In, Két nemzedék, Bp stb. A könyv történelmi szerepének elismerő marxista megítélése: BANYAI László, Bánffy Miklós. In, Hosszú mezsgye, , 3 'BENEDEK Elek, Ellenzék szept. 26., okt. 3., REMÉNYIK Sándor, Pesti Napló júl. 2., KUNCZ Aladár, Szász Károly Makkai Ady-könyvéről, Nyűg II »Keleti Újság ápr Az Erdélyi Helikon, György Lajos titkos jelentése. Országos Levéltár ME O. tétel és K 160 Sajtó lapkivágatok 13. cs. 3. I. Eh. Benedek Elek feljegyzést mellékelt hozzá, rágalomnak minősítve kijelentéseit. Uo. Vö. VARRÓ János, Adalékok a Helikon írói csoportosulás történetéhez, Igaz Szó KRISTÓF György, A romániai magyar szellemi élet néhány problémája, In, Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője, Kolozsvár 1924., Uő: Tiz év az erdélyi magyarság irodalmi életéből, It , , Könyvbarátok Lapja a SZENTIMREI Jenő, Ravasz László és a kétlelkű irodalom réme, Híd 1928, , LIGETI Ernő, Magyar Hírlap ápr. 29., TABÉRY Géza, uo ápr. 28. A vitához hozzászólt, az erdélyi magyar irodalmat pártolva Szekfű Gyula is: Az erdélyi magyar irodalom kérdése, Erdélyi Helikon
9 a skizma pert" 43 s az Erdélyi Helikon 1928-as évfolyamának májusi és júniusi számaiban ankétot rendezett a magyar irodalom egységéről. Ennek során Benedek Elek, Berde Mária, Kós Károly, Makkai Sándor, Molter Károly, Reményik Sándor, Krenner Miklós, Szentimrei Jenő és Tabéry Géza tettek hitet a magyar irodalom egysége mellett, utasították el az Ady-örökség kirekesztését a költői hagyományok közül, egyszefsmind figyelmeztettek arra, hogy a nemzetiségi irodalom feladatait csak a nemzetiségi élet szabhatja meg. 44 Az erdélyi magyar népnek - szögezte le Makkai - megvannak a maga súlyos kérdései: ezekre kell felelnünk, s ehhez sablont és klisét nem fogadhatunk el." A Helikon írói érezték a történelmi és nemzetiségi sors megkívánta felelősséget, vállalni akarták a közösség szolgálatát. Ezen túl azonban az egységes magyar irodalom fogalmában gondolkodtak, mint ahogy ebben gondolkodott a Nyugat s a Nyugat képviseletében Babits. 45 Természetes dolognak tetszett előttük, hogy a nemzetiségi irodalom kettős kötésben él; egyszerre kötődik a nemzetiségi élethez, a szülőhazához és ahhoz az anyanyelvi kultúrához, amelyet a két világháború között négy ország magyar irodalmának kellett megőriznie a fenntartania. Béla Pomogáts LA CONCEPTION LITTÉRAIRE DE LA REVUE ERDÉLYI HELIKON Entre les deux guerres mondiales, en Transsylvanie qui a été attachée par le traité de paix de Trianon, en 1920, á la Roumanie, une vie littérarie hongroise trés animée et trés riche s'est développée. La revue Erdélyi Helikon (Helicon de Transsylvanie) qui a débuté en 1928 et a fonctionné jusqu'a 1944, était Tun des ateliere organisateurs de cetté vie littéraire. Une communauté active d'écrivains s'est formée autour de cetté revue, un groupe des écrivains qui, en été de chaque année, se sont réunh au cháteau de Marosvcs du báron János Kemény pour discuter la Situation et les táches de la littérature minoritaire. C'étaient les individus les plus connus de la littérature hongroise de Roumanie qui appartenaient a ce groupement nullement clos qui comprenait des courants littéraires ayant des conceptions du monde diverses. Parmi ses représentants on trouve des libéraux, des démocrates radicaux, des radicaux paysans. C'est précisément pour cela que le groupement et la revue qui l'a représenté se sont revétus d'un caractére de coalition spécifique' sa conception littéraire était aussi ouverte, les principes communs acceptés n'ont pas obligé les écrivains en n'importe quelle direction. Un libéralisme traditionnel, en outre l'exigeance d'une orientation européenne et la fidélité envers la littérature hongroise unique ont déterminé les principes et la pratique d'artiste des écrivains de l'helicon de Transsylvanie. 43 7Yz év, Erdélyi Helikon Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről, Erdélyi Helikon , s ILLYÉS János Jenő, Babits Mihálynál, Pásztortűz I Vö. BABITS Mihály, Transsytvänizmus, Nyűg II
Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html
Nem sűlyed az emberiség! Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: JANKOVICS József CSÁSZTVAY Tünde CSÖRSZ Rumen István SZABÓ G. Zoltán Nyitólap:
A KOR FALÁRA APRILY LAJOS EMLÉKEZETE NAP KIADÓ
A KOR FALÁRA APRILY LAJOS EMLÉKEZETE NAP KIADÓ 3 TARTALOM Áprily Lajos: A kor falára (In: Áprily Lajos összegyűjtött versei és drámái. Bp., Magvető, 1985.) 5 Szerettem az embert. Egy óra Áprily Lajossal.._
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény BABEŞ BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM 1.2 Kar POLITIKAI-, ÁLLAMIGAZGATÁS- ÉS KOMMUNIKÁCIÓTUDOMÁNYI KAR 1.3 Intézet ÚJSÁGÍRÓI 1.4 Szakterület
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
[Erdélyi Magyar Adatbank] IRODALOM
IRODALOM 1922. Kovács L.: Erdélyi irodalom, P. Albrecht F.: Erdélyi öntudat, P. Makkai: Az erdélyi magyar irodalom kérdése, P. Kiss E.: Erdélyi irodalom, Szivárvány. Zágoni I.: Virágzó irodalmi élet Erdélyben,
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
FAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ
FAKLYA VOLT KEZEMBEN In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ TARTALOM I. Móricz Zsigmond: Csecse. Részlet (In: Móricz Zsigmond: Életem regénye. Bp., Athenaeum, 1939) 7 Czine Mihály: Regény és valóság. Részlet
Analógiák és eltérések szövevénye
Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése
Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával
A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)
Idézetek a gimnázium folyosóin
Idézetek a gimnázium folyosóin földszinti aula, lent: Áldás legyen e háznak minden kövén s szögén, Áldás azon, aki átlép a küszöbén, Áldás szálljon ezen helyről a határra, Messze vidékre és az egész hazára!
HONFOGLALÓ, NAGY ÍRÓNEMZEDÉK AZ ERDÉLYI HELIKON ÍRÓI KÖZÖSSÉG MEGALAKULÁSÁNAK 90. ÉVFORDULÓJÁRÓL MEGEMLÉKEZŐ MISKOLCI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA ELŐADÁSAI
HONFOGLALÓ, NAGY ÍRÓNEMZEDÉK AZ ERDÉLYI HELIKON ÍRÓI KÖZÖSSÉG MEGALAKULÁSÁNAK 90. ÉVFORDULÓJÁRÓL MEGEMLÉKEZŐ MISKOLCI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA ELŐADÁSAI beliv_mozes_kaban_honfoglalo_konfkotet_20161006.indd
A MAGYAR SZELLEM UTJA A TRIANONI ERDÉLYBEN
A MAGYAR SZELLEM UTJA A TRIANONI ERDÉLYBEN AZ ELMULT KÉT ÉVTIZEDRE ma már önkéntelenül is mint történelmi, lezárt korszakra gondolunk vissza. Öröksége azonban minden idegszálunkban továbbreszket s meghatározza
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK
SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
Téma: Az írástudók felelőssége
Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics
MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája
MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve
Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.
9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:
Irodalmi életmegnyilvánulások: az Erdélyi Helikon megalakulása előtt
Irodalmi életmegnyilvánulások: az Erdélyi Helikon megalakulása előtt Azt az időszakot, amely az impériumváltozástól az Erdélyi Helikon megalakulásáig (1926.) eltelt, valóban nevezhetnénk a transzilván
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI
Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM
Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)
Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán
TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán Kötelező olvasmány: - SZABÓ Lőrinc, Kosztolányi Dezső = Uő, Könyvek
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR
Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri
1 1. 2. 3. 4. 5., 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15., (,»;, ;,...) 16. 17. 18.,, 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. (, ) 26.. 27.,, 28. (, ) 29. 30., 31. 32. 33. 34. '' '' 35. 36. 37., 38., 39., Santa Maria
A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA
A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA írások, dokumentumok a kitagadott irodalomtudós életéről és műveiről Szerkesztette Futaky István Kesztyűs Tibor Universitas Könyvkiadó Budapest, 2003 AAT3- U. UNIV.- I BIBLIOTHEK
Mózes Huba. Az Erdélyi Helikon és a Nyugat
Mózes Huba Az Erdélyi Helikon és a Nyugat A 80 évvel ezelőtt indult Erdélyi Helikonnak az előtörténete és története sok vonatkozásban összefügg a 100 évvel ezelőtt indult Nyugat történetével. Az összefüggések
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI
TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
A fekete-piros versek költője Kányádi Sándorról
POMOGÁTS BÉLA 1934-ben született Buda - pesten. Irodalomtörténész, a Vigilia szerkesztőbizottságának tagja. Legutóbbi írását 2010. 12. számunkban közöltük. A fekete-piros versek költője Kányádi Sándorról
Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016
Az erkölcsi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az erkölcsi nevelés lényegében magatartásformálás, amelynek során a társadalom igényeinek megfelelő tartós magatartásformák kialakítására törekszünk.
VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából
VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából 1. Miben különbözik a közép- és kelet-európai népek romantikája a nyugat-európaitól? 2. Mi volt Herder jóslata a magyarságról? 3. Mely irodalmi-kulturális
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK
1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)
Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal
Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, november 22. Enyedi György Emlékülés
Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, 2017. november 22. Enyedi György Emlékülés A bizarr cím indokolása Enyedi Györgyöt személyisége és kutatói habitusa távol tartotta a politikától
A ROMÁNIAI MAGYAR IRODALOMRA VONATKOZÓ KUTATÁSOK
NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK XII. ÉVF. 1968. 2. SZÁM A ROMÁNIAI MAGYAR IRODALOMRA VONATKOZÓ KUTATÁSOK A romániai magyar irodalom félévszázadával cikkek, tanulmányok és ünnepi kiadványok foglalkoznak.
Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai
Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai 2014 február 25. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Huszonöt éve, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor posztumusz Kossuth-díjas
Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.
Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
A II. Debreceni Székely Nap
A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes
BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.
Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi
Kós Károly. Kovács László
Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.
Vállalkozás, kultúra, polgárosodás
2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének
Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról
PPEK 756 Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról Prohászka Ottokár Emlékbeszéd Vasvári Pálról mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
Arany János emlékhelyek régiónkban
Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,
[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE
BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán
POMOGÁTS BÉLA AZ ERDÉLYI GONDOLAT" REVÍZIÓJA. (Az Erdélyi Helikon ideológiája a harmincas években)
POMOGÁTS BÉLA AZ ERDÉLYI GONDOLAT" REVÍZIÓJA (Az Erdélyi Helikon ideológiája a harmincas években) A húszas években kialakult marosvécsi irodalmi koalíció ellenálló-képességét hamarosan próbára tették az
Az utóbbi években az irodalmi kultuszkutatás olyan változásokon
TESLÁR ÁKOS Ady-kultuszok és nacionalizmus A kultuszkutatás megújulása vagy válsága Az utóbbi években az irodalmi kultuszkutatás olyan változásokon megy keresztül, amelyeket egyaránt lehetséges válságtüneteknek,
Ötvenhat és a harmadik út
2006. november 69 POMOGÁTS BÉLA Ötvenhat és a harmadik út Egy történelmi évfordulónak mindig számvetésre kell (kellene) késztetnie az utókort, ez volna az ünneplés hitelesebb és eredményesebb változata.
A dualizmus korának Magyaroszága
A dualizmus korának Magyaroszága 1890-es évektől új problémák Gyakori kormányváltások (agrár kereskedelem) Ellenzék: önálló vámterület, magyar nemzeti bank ötlete O-MM Új ellentétek: (liberálisok, konzervatívok,
Osztályozóvizsga témakörök
Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013
Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Ady Endre. Irodalom tétel. Ady Endre ( )
dezs.extra.hu tételek gyûjteménye Ady Endre Szerzõ dezs Irodalom tétel Ady Endre (18771919) Életrajz 1877.nov.22én született Érmindszenten. Apja hétszilvafás nemes volt. Elszegényedés. Nemesi család. Paraszti
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára
Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Abodi Nagy Béla által tervezett, illusztrált könyvek, könyvborítók
1. Vörösmarty Mihály (Bukarest, 1959) Csongor és Tünde 2. Petőfi Sándor (Bukarest, 1969) Költemények 3. Mikes Kelemen (Bukarest, 1963) Törökországi levelek 4. Csokonai Vitéz Mihály (Bukarest, 1963) Válogatott
A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYAR IRODALMA. A NYUGAT ÉS KORA I. ÉVFOLYAM 1. FÉLÉV DOKUMENTUMOK (ÖNÉLETRAJZOK, EMLÉKEZÉSEK)
A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYAR IRODALMA. A NYUGAT ÉS KORA OLVASMÁNYLISTA I. ÉVFOLYAM 1. FÉLÉV DOKUMENTUMOK (ÖNÉLETRAJZOK, EMLÉKEZÉSEK) BABITS Mihály, Keresztülkasul az életemen BALÁZS Béla, Napló (1903
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943)
A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) SZÖVEGGYŰJTEMÉNY Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta KÓHATI ZSOLT MAGYAR NEMZETI FILMARCHIVÜM Budapest 2001 \/\\ / BEVEZETŐ 9 FILMELMÉLET 15 BRESZTOVSZKY
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
MAGYAR IRODALOM 13. E (2016.)
MAGYAR IRODALOM 13. E (2016.) 1. Az apostol Petőfi eszméinek szótára. (Illyés Gyula) Tétel: Petőfi Sándor: Az apostol 2. Nálam a kompozícióban van a poétika. (Arany János) Tétel: Arany János kései balladái
A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői
A romantika Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika A romantika: egyetemes művészettörténeti korszak és korstílus a XIX. sz. első felében Választóvonal a klasszikus és a modern
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa
Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.
Kalász Márton Kovács József László Balogh F. András Komáromi Sándor FEJEZETEK A MAGYARORSZÁGI HÍMET IRBDALBM TÖRTÉNETÉBŐL
Kalász Márton Kovács József László Balogh F. András Komáromi Sándor FEJEZETEK A MAGYARORSZÁGI HÍMET IRBDALBM TÖRTÉNETÉBŐL BUDAPEST 2002 Kalász Márton: Greift zur Féder!" Gondolatok a magyarországi német
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM
STANDEISKY ÉVA AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM 1956-1963 MÁSODIK, JAVÍTOTT KIADÁS 1956-08 INTÉZET BUDAPEST, 1996 BEVEZETŐ 11 A FORRADALOM ELŐTT 17 A NÉPI ÉS A KOMMUNISTA ÍRÓK 17 EGY MORALISTA ÍRÓ 19 Az 1956. OKTÓBER
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
JOBB KÁNON A BALKÁNON
Figyelő 1033 JOBB KÁNON A BALKÁNON Szegedy-Maszák Mihály: Irodalmi kánonok Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998. 196 oldal, 750 Ft (Bev.) A z I r o d a l m i k á n o n o k e g y m e g f o n t o l t i r o d a
A mintaélet forradalma" "
KRITIKA A mintaélet forradalma" " GREZSA FERENC ÍRÁSA NÉMETH LÁSZLÓRÓL Amikor elküldötte Grezsa Ferenc új könyvét, Olasz Sándor ezt írta hozzá: Nagyon örülök neki, talán mégjobban, mintha saját könyvem
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.
Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, PhD egyetemi docens. Szenátus által elfogadott adat. Szenátus által elfogadott adat. Tárgy típusa
A tantárgy neve magyarul: A tantárgy neve angolul: Tantárgykód (technikai kód): A tantárgy oktatásáért felelős tanszék neve: A tantárgyfelelős neve: tudományos fokozata, beosztása: Kontaktórák száma nappali
Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.
BARTHA Eszter: Korszakok határán 131 SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(1): 131 136. Korszakok határán Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó,
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. június 8., vasárnap 65. szám Tisztelt Olvasó! Egy darabka történelmet tart kezében. A Magyar Közlöny ünnepi száma a magyar
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.
Pszichológus etika I. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. I. Az etika tárgya A jó fogalma II. Ki határozza meg, mi a jó? III. A hétköznapok
visszaemlékezések. Összeállította és közzéteszi: Beke Sándor. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Erdélyi Toll. Irodalmi és művelődési folyóirat. Kiadja az E
Az Erdélyi Toll sajtóvisszhangja (2009-től 2012 között) 2009 Erdélyi Toll (Recenzió) Gyergyói Kisújság, 2009. október 22-28., 43. szám Új sajtókiadvány (Recenzió. Fotó: a folyóirat 2009. 1. számának a
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!
Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása
1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár
Ady Endre. Ady Endre (Érmindszent, 1877. november 22. Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője.
Ady Endre Ady Endre (Érmindszent, 1877. november 22. Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. Apja Ady Lőrinc hétszilvafás nemes. Anyja Pásztor Mária, papok
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére
Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:
K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény
K. Farkas Claudia Bátor javaslat A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény A Magyarországon 1938-tól megvalósult zsidóellenes törvényhozás 1 beindításáért hiba volna a
TAB2107 Helytörténet tematika
TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet
(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében
Érettségi tételek magyar irodalomból, 2013/ 2014 (tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) ÉLETMŰVEK 1. Petőfi forradalmi látomásköltészete 2. Arany János balladái 3. A nemzet sorsának
Alkotószakkör iskolánk könyvtárában
Alkotószakkör iskolánk könyvtárában Gyermekeink esztétikai érzékenysége, művészetek iránti fogékonysága az élményt és eredményt biztosító aktivitás révén fejlődik igazán. Alkotó, kreatív, a saját világát