6. fejezet RENDSZERVÁLTÁSOK UTÁN, AVAGY A RÉGIÓK FELTÁMADÁSA

Átírás

1 6. fejezet RENDSZERVÁLTÁSOK UTÁN, AVAGY A RÉGIÓK FELTÁMADÁSA Az előző fejezetben láthattuk, hogy Moszkva arra törekedett, hogy a nacionalizmust az általa uralt Köztes-Európában a szőnyeg alá söpörje. A francia történészek a Szovjetunió ilyen irányú, fojtogató-bénító törekvéseit jogosan nevezték ólombura-effektusnak. A Szovjetunió és a szocialista tömb összeomlásával eltűnt az ólombúra, így a nacionalizmus ismét a térség sorsát befolyásoló fontos erővé vált. Sőt a nemzetek, nemzetiségek és a nacionalizmus feléledése a posztkommunista Köztes-Európa legfontosabb vonása. Jól mutatja ezt a többékevésbé nemzetek fölötti föderációként működő két állam Jugoszlávia és Csehszlovákia felbomlása, mellyel ebben a fejezetben foglalkozunk részletesen. 1. Csehszlovákia felbomlása A csehszlovákiai rendszerváltás, melyet a szakirodalom bársonyos forradalomnak nevez, november 17-én kezdődött, amikor Prága utcáin 50 ezer ember tüntetett a kommunista vezetés távozását követelve. 1 Két nappal később 17 ellenzéki csoport - köztük a legjelentősebb a Charta 77 részvételével Csehországban megalakult a Polgári Fórum (OF), Szlovákiában pedig testvérszervezete a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) 2 E két szervezet vezetésével 1989 decemberében az ellenzék elsöpörte a régi rendszert. 3 Gustav Husak köztársasági elnökként december 10-én egy olyan új kormányt nevezett ki ez volt Marion Calfa ún. első kormánya, melyben már neves ellenzékiek is (Jan Carnogursky, Jiri Dienstbier) helyt kaptak. Jól mutatja a megváltozott szituációt, hogy a Calfa-kormány huszonegy tagjából összesen tízen voltak a kommunista párt tagjai. S a kormány programnyilatkozatában hangsúlyozta elkötelezettségét a demokrácia és a piacgazdaság mellett, követelte a Varsói Szerződés megszüntetését és a szovjet csapatok kivonását az országból. A Calfa-kormány beiktatását követően Gustav Husak lemondott köztársasági elnöki posztjáról december 28-án a Prágai Tavasz egyik vezetőjét, Alexander Dubceket választották a Parlament elnökévé, s egy nappal később Václáv Havelt, a csehszlovák ellenzék egyik vezéralakját köztársasági elnökké. Honfitársai és Nyugaton is többen benne látták a demokratikus Csehszlovákia megtestesítőjét. Havel újévi beszédében január 1. külön kitért a cseh és a szlovák nemzet viszonyára, azt mondta: Mint cseh nemzetiségű köztársasági elnök, aki az esküt egy hozzám közel álló jelentős szlovák személyiség az elnöki esküt Havel a Parlament elnöke, azaz a szlovák Dubcek előtt tette le, kötelességemnek érzem, hogy őrködjek azon, hogy tiszteletben tartsák a szlovák nemzet minden érdekét, azon nemzetét, amely a múltban különféle keserű tapasztalatokat szerzett, s hogy a jövőben ne legyen zárva e nemzet előtt semmilyen állami funkció, a legmagasabbat is ideértve. 4 Havel elképzelése a cseh és a szlovák nemzet harmóniájáról arra alapozódott, hogy a bársonyos forradalom napjaiban a csehek és szlovákok valóban együtt sírtak és nevettek, azaz egységesen léptek fel a kommunista rendszer ellen. Havel nem számolt azzal, hogy a bársonyos forradalom alapvetően antikommunista megmozdulás volt, amelyben a nacionalizmus nem játszott szerepet, de a rendszerváltás magával hozta a nacionalizmus megerősödését is, pontosabban az addig szőnyeg alá söpört problémák felszínre törését is. Az alábbi figyelmeztető jeleket rögzíthették az éles szemű megfigyelők: 5 142

2 1989. december 4-én Hainburgnál a csehszlovákok és osztrákok közösen szétbontották a két ország között húzódó vasfüggönyt és a csehszlovák állampolgárok átsétáltak meglátogatni osztrák szomszédaikat. E látogatás során meglepően sok csehszlovák nem Csehszlovákia kék-fehér-piros zászlaját vitte magával, hanem a Tiso-i szlovák állam lobogóját. Szlovákia házfalain megjelentek a Szlovákia a szlovákoké feliratok. Amikor Richard von Weizsacker a nyugat-német állam elnöke prágai tárgyalásai során (1990 márciusa) egy nyilvános rendezvényen a csehszlovák nemzet erényeit dicsérte a hallgatóság egy része morgolódni kezdett, mondván csehszlovák nemzet nem létezik. Szlovákiában a Matica Slovenska köré tömörülő szlovák nacionalista körök egyre hangosabban kezdték emlegetni a szlovák nemzet önálló, a csehtől eltérő és különálló jellegét tavaszán tehát még a júniusi parlamenti választások előtt megalakult a szlovák nacionalisták pártja, a Szlovák Nemzeti Párt is, amely akkor egyedüli szlovák pártként választási kampányában nyíltan önállósági törekvéseket hangoztatott. Kijelentették, hogy a csehszlovák állam a szlovákok kizsákmányolását, elnyomását, másodrendűségét, azaz a csehek uralmát jelenti a szlovákok felett. A szlovákok csak akkor számíthatnak gazdasági, szellemi, kulturális és politikai felvirágzásra, ha megteremtik önálló államukat. 6 Az június 8-9-én parlamenti választásokat rendeztek Csehszlovákiában. A cseh országrészben a Polgári Fórum (OF) nagy erőfölénnyel, a szavazatok 53,2%-val, míg Szlovákiában testvérszervezete a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) 29,3%-kal nyert. 7 A választások után a vezető politikusok az ismét elnökké választott Havel, a szövetségi kormány tagjai, a nemzeti kormányok tagjai és a parlamentek képviselői hangsúlyozták, hogy az elkövetkező két évben (mert mandátumuk ennyi időre szólt ) egyik legfontosabb feladatuknak tekintik a cseh és a szlovák nemzet viszonyának rendezését. Ezt a folyamatot három csomópont mentén ragadhatjuk meg: 8 Az első csomópont: A kötőjel-vita 1990 tavaszán Havel köztársasági elnökként javaslatot nyújtott be a Parlamentnek az ország hivatalos nevének és címerének megváltoztatására. 9 Havel javasolta, hogy az addig használatos Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnevezésből töröljék a szocialista jelzőt, és a címerben az oroszlán feje felett lévő ötágú csillagot váltsa fel a régi korona, azaz az addigi Ceskoslovensko Socialist Rebublika (CSSR) elnevezést, a Ceskoslovensko Rebublika (CSR) váltsa fel. Ez azonban a szlovákok heves ellenzését váltotta ki, azt követelték, hogy a cseh és szlovák nemzet egyenjogúságának bizonyítékaként a Csehszlovákia elnevezést kötőjellel, azaz az Cesko-Slovensko formában írják. Sőt követelték, hogy a szlovák címert mely a szocialista címerverzióban a cseh oroszlán mellén volt elhelyezve és ily módon szerintük alárendeltséget sugalmazott vegyék le és egyenrangú helyre helyezzék a címerpajzson belül. A vita látszólag kicsinyes, de valójában nagyon komoly történelem-értelmezési koncepció húzódik meg mögötte. A csehek 1918 óta unitarista államként fogták fel Csehszlovákiát, mely a csehszlovák nemzet hazája. Ezzel szemben a szlovákok mindig arra törekedtek, hogy két különböző ország közös államaként értelmezzék a csehszlovák államot, melyben két nemzet, a cseh és a szlovák, lakik együtt. Ennek alátámasztásául mindig hangsúlyozták, hogy 1918 előtt Szlovákia nem volt része a cseh királyságnak, nem tartozott a cseh korona országai közé. 10 A kötőjel-háború végül is április 20-án kompromisszummal zárult, a szövetségi parlament úgy döntött, hogy az állam hivatalos elnevezése Ceska a Slovenska Federatívna Rebublika azaz Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság legyen. A címerben pedig a cseh oroszlán a szlovák kettős halom mellé kerüljön. 143

3 46. ábra A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság címere A kötőjel-háború megmutatta, hogy a cseh és a szlovák nemzet viszonyában milyen feszültségek halmozódtak fel 1918 óta. Jan Rychlik egyenesen az 1918-ban történtekre vezeti vissza a csehszlovák állam 1993-as szétválását. 11 Azt fejtegeti, hogy amikor Masaryk létrehozta a csehszlovák államot, azt a csehszlovákizmus eszméje mentén tette, a cseh és a szlovák nemzetből elméletileg létrehozta a csehszlovák nemzetet. Csakhogy a szlovákok kiszabadulva a magyar fennhatóság alól, nem csehszlovákok, hanem szlovákok akartak lenni, azt az autonómiát, amit nem kaptak meg a magyaroktól, ezúttal a csehszlovák állam keretei között kívánták megvalósítani, Hlinka és társai harca erről szólt ben megszületett a független szlovák állam. Bár 1945 után a nemzetközi helyzet alakulása lehetővé tette a csehszlovák állam újjászületését, a szocialista érában a szlovákok részéről továbbra is a csehszlovákizmus elutasítása volt a jellemző. Amikor 1989-ben megbukott a szocializmus, a szlovákok számára Csehszlovákia valójában Cseh-Szlovákia volt, azaz kötőjellel azt kívánták kifejezni, hogy a csehszlovák állam két rokon nemzet közös állama. A második csomópont: A kompetencia-vita Ezt a szétágazó vitát némileg leegyszerűsítve felülről lefelé, illetve az alulról felfelé koncepció küzdelmeként írhatjuk le. 12 Az alulról felfelé-koncepció A szlovákok szerint a köztársaságok az elsődlegesek, a szövetség csak másodlagos, a szövetség jogai csak a köztársaságok jogaiból eredeztethetők. A köztársaságok állami önrendelkezés szintjén bírnak a hatáskörök mindegyikével, s ezekből adnak át, ruháznak át a szövetségre olyan állami hatásköröket, amelyek közössé tételét valamilyen ok miatt fontosnak tartják (például védelmi és külpolitika, ár-, vám-, és pénzpolitika), azaz a szövetség alulról, a köztársaságok felől építendő fel. A felülről- lefelé-koncepció A csehek szerint a szövetség az elsődleges és a köztársaságok a másodlagosak. A szövetség az, ami államjogi szinten a köztársaságok fölött áll, és a szövetség osztja ki a köztársaságok jogait. 144

4 A kompetencia-törvényt végül december 12-én fogadták el, az addig a szövetség hatáskörébe tartozó feladatok döntő részét köztársasági hatáskörbe utalták. Azaz a szövetségi törvények és intézmények a korábbi helyzethez képest meggyengültek, de továbbra is életben maradtak. Röviddel elfogadása után a csehek és a szlovákok is bírálták a törvényt. A csehek saját miniszterelnöküknek Pitharnak, azt vetették a szemére, hogy túl engedékeny és lágy volt a kemény és akaratos V. Meciarral szemben, s azt jósolták, hogy a kompetencia-törvény rengeteg gazdasági hatásköri vitát fog eredményezni. A szlovákok egy jelentős része azért volt elégedetlen a törvénnyel, mert kevésnek érezték a szlovákok hatáskörébe utalt kompetenciákat. A harmadik csomópont: Az alkotmány-vita Az alkotmányok vitája tovább élezte az ellentéteket. 13 Már 1990 végén kirobbant a vita arról, hogy a köztársasági alkotmányok, avagy a szövetségi alkotmány készüljön-e el előbb. Gyakorlatilag ezzel a kérdéssel az alulról felfelé, illetve a felülről lefelé koncepció küzdelme folytatódott. Maguk a szlovákok sem voltak egységesek az alkotmány kérdésében, jól mutatja ezt, hogy a különféle szlovák politikai erők kilenc alkotmánytervezet készítettek. 14 A képet még tovább bonyolította Havel köztársasági elnök fellépése, aki arra az álláspontra helyezkedett, hogy a három alkotmányt (egy szövetségi és a két köztársasági) egyszerre kell elfogadni és egyik se legyen a másik fölé, illetve alá rendelve. Havel kezdeményezése a szlovák politikusok mellett számos cseh erő támadását is kiváltotta. Havel elnök 1991 júniusában Kromeriz-ben egy olyan tárgyalást szervezett meg, melyre minden cseh és szlovák politikai erőt meghívtak. Ezen a találkozón Havel egy 19 kérdésből álló kérdőívet töltetett ki mindenkivel, hogy tisztázza, ki milyen állásponton van a csehszlovák állam további sorsát illetően. Csupán a Szlovák Nemzeti Párt vállalta nyíltan, hogy ellenzi a csehszlovák állam fennmaradását és nyilvánította ki, hogy az önálló szlovák államért küzd. A többi résztvevő azt a döntést hozta, hogy a két köztársasági parlament közösen dolgozza ki azt a szerződést, amely a közös szövetségi állam berendezkedésének alapelveit, az együttélési akaratot és a szövetségnek átadandó kompetenciákat fogja tartalmazni. A kromerizi kompromisszum életbelépését, betartását, a cseh és a szlovák belpolitika egyéb mozgásai akadályozták meg. Az 1990-es választások eredményeképpen kormányra került Polgári Fórum, illetve Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) a választások után alig másfél évvel darabjaira hullott: 15 A Polgári Fórum három számottevő irányzatra bomlott fel: Polgári Demokrata Párt (ODS), élén Vaclav Klaus-szal Polgári Demokrata Szövetség (ODA), élén Jan Kalvoda-val Polgári Mozgalom (OH) Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom két részre szakadt: 16 Polgári Demokrata Unió (ODU) Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), élén V. Meciar-ral 17 A két kormánypárt szétszakadásából származó zavaros helyzetet az június 5-6-i választások tisztázták: 18 A csehországi választásokat Vaclav Klausz ODS-e nyerte meg. A szlovákiai választásokat Vladimir Meciar HZDS-e a szavazatok 37,3%-val nyerte meg. 145

5 Ez azt jelentette, hogy Csehországban a polgári jobboldal, Szlovákiában pedig a nacionalista baloldal került többségbe. Ez magában hordozta az egységes gazdasági reform megvalósíthatatlanságát, és a közös állam létrehozását célzó politikai konszenzus lehetetlenségét. Vaclav Klaus kormánya (ez egy koalíciós kormány volt, tagjai: a Polgári Demokrata Párt (ODS), a Polgári Demokrata Szövetség (ODA) és a Keresztény Demokrata Unió- Csehszlovák Néppárt KDU-CSL kettőse) pragmatikus jobboldali, polgári kormányként határozta meg önmagát, mely a gyors és radikális gazdasági reform és a privatizáció tántoríthatatlan híve. Klaus legfőbb törekvése a gazdasági reform végrehajtása volt. Ráadásul úgy vélte, hogy a komoly gazdasági nehézségekkel küzdő Szlovákia csak koloncként akaszkodna Csehország nyakába az Európai Unió felé vezető úton, amit könnyebb lesz végigjárni szlovákok nélkül. Klaus annak érdekében, hogy Csehországban véghez tudja vinni az általa fontosnak tartott gazdasági reformot, hajlandó volt Szlovákia elengedésére. Kijelentette, hogy Csehország nem fogja megvárni Szlovákiát, amíg eljut arra a gazdasági és társadalmi tudati szintre, hogy elfogadja a radikális gazdasági reform és a gyors privatizáció szükségességét. 19 Ezzel szemben Meciart aki ügyesen meglovagolta a szlovák nacionalista hullámot, az a cél mozgatta, hogy ő vonuljon be a szlovák történelembe mint az első szabad, demokratikus úton létrehozott szlovák állam megteremtője. 20 Itt kell felhívnunk a figyelmet arra a tényre, hogy az 1993-as közvélemény-kutatási adatok alapján se a csehek, se a szlovákok többsége nem kívánta a szétválást, s mindkét nemzet többsége úgy vélte, hogy erről a kérdésről népszavazáson kell dönteni. Azonban sem Klaus, sem Meciar nem vállalta fel a népszavazás kiírását. 21 Így a csehszlovák állam sorsa kettőjük találkozóin dőlt el. Az június 17-i Klaus-Meciar találkozó után egyértelművé vált, hogy a csehszlovák állam fenntartására irányuló kompromisszum tető alá hozása helyett mindketten a békés szétválásra törekszenek. Ez az alábbi lépésekben valósult meg: július 17-én a szlovák parlament elfogadta a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozatot július 20-án Vaclav Havel lemondott a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnöki tisztségéről augusztus 26-án Brünn-ben Meciar és Klaus január 1-jében határozta meg az ország kettéválasztásának időpontját szeptember 1-én a szlovák parlament elfogadta Szlovákia új alkotmányát november 25-én a szövetségi parlament elfogadta a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megszűnéséről szóló alkotmánytörvényt január 1-én megszületett a Szlovák Köztársaság, illetve a Cseh Köztársaság. Egyetértünk V. Zák véleményével, aki szerint a szétválás két okból következett be. 23 Egyrészt a cseh politikusok különösen Klaus végig alábecsülték a szlovák kérdés jelentőségét, energiáik túlnyomó részét a demokrácia, ill. a gazdaság átalakításának szentelték. Eközben nem vették észre pontosabban figyelmen kívül hagyták a szlovákok igényeit egy újfajta házasságra. Másrészt a szlovákok nem értették meg, hogy nem kérhetik a cseheket arra, hogy hagyják abba a demokrácia és a piacgazdaság érdekében megindított reformjaikat és először a számukra fontos államjogi kérdésekre koncentráljanak. Tehát mind a csehek, mind a szlovákok politikacsinálói a közös köztársaság megőrzésének célját egyéb politikai céljaik alá rendelték, és valójában ez vezetett el Csehszlovákia széteséséhez. 146

6 2. Az önálló Szlovákia fejlődésének néhány jellemző vonása 2.1. A belpolitikai fejlődés sajátosságai A szlovák belpolitika fejleményei a függetlenség elnyerésének percétől kedvezőtlenül befolyásolták az ország fejlődését. Az 1992-ben hatalomra jutott Meciar kormány nem mondott le és nem írt ki új választásokat január 1-e után. A kormánypártok belső vitáit követően 1994 márciusában Mecair kénytelen volt lemondani. 24 A Jozef Moravcik vezetésével megalakult új kormány rövid életűnek bizonyult, és az októberében megtartott parlamenti választásokon ismét Meciar és pártja diadalmaskodott. 25 A hatalmát visszaszerző Meciar keményvonalas politizálásba kezdett. 26 A politikai élet kulcspozíciói mellett (parlament, államigazgatás) elfoglalták a médiát (az elektronikus média teljes egészében a kormány szócsöveként tevékenykedett), és igyekezett ellenőrzése alá vonni a gazdaságot, főképpen a privatizációs folyamatot. Ezek során a demokrácia elvei erősen sérültek, sőt számos törvénytelenséget követtek el. A legnagyobb port a Meciar-ral szemben ellensúlyt képező köztársasági elnök fiának titkosszolgálat által történő elrablása (1995 augusztusa), az ügyet vizsgáló két nyomozó leváltása, végül pedig az emberrablás koronatanújához közel álló személy meggyilkolása verte fel. Az EU és az USA diplomáciai úton próbálta Meciart figyelmeztetni, befolyásolni, de ezek a kísérletek nem hoztak eredményt. Mindezek következtében Meciar ún. harmadik kormányzati időszakát amely a 1994 és 1998 közötti éveket öleli fel a fiatal szlovák állam negatív korszakaként kell értékelnünk. Szlovákia belpolitikai történései és gazdaságának útjai jelentős eltéréseket mutattak az ún. visegrádi csoport többi országának politikai gyakorlatától. Ennek következtében Szlovákia kiesett a NATO-tagságra pályázó országoknak abból a csoportjából, akik még az első körben, azaz 1999-ben elnyerhették rendes tagságukat. Ugyanez történt az EU-tagsággal is, 1998-ra Szlovákia kikerült az EU-tagságra eséllyel pályázók köréből. Ebben a negatív folyamatban az szeptemberi választások hoztak fordulatot. Meciar és pártja a szavazatok 27%-val megnyerte a választásokat, de mivel a választásokat megelőzően valamennyi ellenzéki párt kijelentette, hogy Meciarral nem lép koalícióra, nem tudott kormányt alakítani. 27 Így az öt politikai pártot tömörítő Szlovák Demokratikus Koalíció alakított kormányt, amely a demokratikus játékszabályok betartásával és a jogállami működés visszaállításával próbálja Szlovákiát egy európai fejlődési pályára terelni. A szlovák alkotmány a nemzetállami elv alapján definiálta a Szlovák Köztársaság létrejöttét, azaz ez az állam a szlovák nemzet saját állama. Csakhogy az alábbi táblázat rámutat a fiatal szlovák állam egy nagyon fontos sajátosságára. 47. táblázat Szlovákia etnikai megoszlása 1991 Nemzet/nemzetiség Létszám % Szlovák ,7% Magyar ,8% Cseh ,1% Rutén-ukrán ,7% Roma ,6% Egyéb ,03 Összesen ,00% Forrás: Dusan Kovac id. mű old. 147

7 A táblázatból kiolvasható, hogy az ország lakosainak majdnem 15%-a vallotta magát a szlováktól eltérő nemzetiségűnek, azaz Szlovákiában viszonylag nagy számú kisebbség él. Az is látható a táblázatból, hogy ezek közül a legjelentősebb aránnyal a magyarság rendelkezik. Ráadásul a magyar kisebbség többé-kevésbé egy jól körülhatárolható tömbben lakja Dél- Szlovákiát, így a magyar-kérdés a fiatal szlovák állam egyik kulcskérdése. Miroslav Kusy szerint a kisebbségi kérdés mindig szorosan összefonódik annak az államnak a biztonságával, amelyben az adott kisebbség él. A magyar-kérdés két dimenzió mentén bontakozott ki. 28 Első dimenzió: A magyar anyaország és Szlovákia viszonya Az 1990 és 2002 közötti négy magyar kormány Antall-, Boross-, Horn- és Orbánkormány - közül három részéről szokványos gyakorlat volt a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek védelmében történő fellépés. 29 A kiindulási alap Antall miniszterelnök Lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének érzem magam kijelentése volt. A folyamat csúcspontja a nemzet határokon átívelő egyesítésének Orbán Viktor által történt meghirdetése és ennek keretében az ún. státus-törvény megalkotása volt. A magyar anyaország ezen aktivitása kiváltotta a szlovákok egy részének félelmét, akik a magyar irrendentától és a déli területek annexiójától tartanak, azaz attól, hogy Magyarország megkísérli visszacsatolni Dél-Szlovákiát. Bár a magyar kormányok elhatárolták magukat a szomszédos országokkal szembeni területi követelésektől az ben megkötött magyar-szlovák alapszerződés ezt világosan leszögezi, a szlovákok egy része továbbra is aggodalmaskodik a határok önkéntes megváltoztatásának lehetősége miatt. A szlovákok Magyarországgal szembeni bizalmatlanságának érzékeltetésére két példa: Elutasították a Kárpátok Eurorégióban való szlovák részvételt, ugyanis az eurorégió megszervezésében magyar irredenta célok eszközét látták. 30 Támadások érték a magyar-szlovák határ mentén kibontakozó gazdasági együttműködéseket, melyeket a magyar tőke nem kívánatos behatolásaként értelmeztek. Meciar egyik beszédében Dél-Szlovákia magyarországi tőke általi birtoklásának képét vetítette előre. A szlovák nacionalista politikusok rendszeresen előhúzzák a magyar veszéllyel való fenyegetés kártyáját. Ráadásul a státus-törvény körül kibontakozó jelenlegi csatározások azt mutatják, hogy még a demokrácia iránt elkötelezett szlovák erők is Dzurinda és kormánya hajlamosak a magyar kártya kijátszására saját belpolitikai érdekeiknek megfelelően. A második dimenzió: A magyar kisebbség és Szlovákia viszonya Szlovákia önállóvá válása után, 1993 januárjától felerősödött a magyar- és kisebbségellenes politika. Mindez a szlovákiai magyarság politikai szervezeteinek kemény ellenállását váltotta ki őszén a szlovákiai magyar kisebbség követelései négy pontban foglalhatók össze: 1. Kulturális és oktatási autonómia 2. A magyar tradíció szerinti névhasználat 3. Kétnyelvű helységnévtáblák 4. A magyarnak, mint hivatalos nyelvnek a használata a vegyesen lakott körzetekben. 148

8 1994 januárjában a magyar szervezetek komáromi találkozójukon még tovább mentek, és bejelentették a területi autonómiára irányuló igényüket is. Egy dél-szlovákiai magyar megye, pontosabban régió létrehozását tűzték zászlajukra. A szlovák politikai erők egyöntetűen a nacionalistáktól a liberálisokig elutasították ezt, mivel a területi autonómia törekvésekben az elszakadási forgatókönyv első fejezetét látták. Az 1994-es választásokon ismét hatalomra került Meciar éles támadást intézett a magyar kisebbség ellen. Csökkentette a kisebbségi kultúra fejlesztésére nyújtott állami támogatást, és néhány olyan oktatásügyi rendelkezést is érvénybe léptetett, amelyek az iskolák önigazgatásának megszűnéséhez vezettek Betiltotta a kétnyelvű bizonyítványokat, azaz a nemzetiségi iskolák is csak szlovák nyelvű bizonyítványokat adhattak ki ban a szlovák parlament elfogadta az új nyelvtörvényt, amely nem tartalmazott rendelkezést a kisebbségi nyelvek használati jogának védelméről. A Meciar-kormány végrehajtott egy közigazgatási reformot, amely minden önkormányzat nélküli, kizárólag központi kormányszervként működtetett régiókat hozott létre. Ráadásul lehatárolásuk etnikai szempontból az Európa Tanács alapelveinek, nagyságuk pedig az Európai Unió strukturális politikai követelményeinek sem felel meg. Valójában egy felesleges látszatintézkedésnek minősíthető, miközben az alapvető decentralizációs kérdések továbbra is megoldatlanok maradtak. 32 Az 1998-as választások után hatalomra kerülő Dzurinda-kormányban az ún. Magyar Koalíció is részt vesz. A Dzurinda-kormány hozzáfogott az előző kormány jogkorlátozó intézkedéseinek megszüntetéséhez, korrekciójához. Bár azt is meg kell állapítanunk, hogy a Dzurinda-kormány felemásan viszonyul a magyar kisebbség törekvéseihez, jól mutatja ezt a kisebbségi nyelvtörvény körüli félmegoldás. A közigazgatási és területi átszervezés kisebbségi igényeket is figyelembevevő rendezése és levezénylése komoly próbatétele lesz a demokratikus szlovák politikai erők és a magyar kisebbség viszonyának alakulásában

9 3. A jugoszláv állam felbomlása 3.1. A szerb nacionalizmus újjáéledése a 80-as években Tito halála (1980) után egy évvel a jugoszláv állam belső feszültségei látható formában törtek felszínre az albánok és a szerbek között kibontakozó konfliktus formájában. Ennek egyik fő oka, hogy felgyorsul Koszovó szinte teljes elalbánosodása. 1 A XX. században bekövetkezett etnikai mozgásokat szemlélteti az alábbi táblázat. 48. ábra Koszovó etnikai arányainak változásai Év Népességszám Albán Szerb és Crna Gora-i Egyéb ezer 65,7% 20,4% 13,9% ezer 62,9% 27,9% 9,2% ezer 67,1% 27,5% 5.4% ezer 84,0% 10,0% 6,0% Forrás: A szerző saját szerkesztése 2 A 60-as és a 80-as évek között a szerbek aránya Koszovóban egynegyedről egytizedre zuhan vissza. Ennek oka egyrészt az albánok igen magas népszaporulata, másrészt a szerbek elvándorlása. Az 1974 és 1989 közötti időszakot az albánok a békés pozíciószerzésre használták fel, a tartomány etnikai jellegének megfelelően az albánok idővel meghatározó többségbe kerültek a vezető posztokon, a hatalmi apparátusban és a tartományi pártvezetésben. Emellett tovább bővültek az albánok kulturális lehetőségei, például létrehozhatták a pristinai szerb egyetemet. Ennek ellenére a koszovói albánok magatartását egyfajta kettőség jellemezte. Miközben Koszovó, mint Jugoszlávia legelmaradottabb tartománya jelentős központi költségvetési támogatást kapott és Jugoszlávia biztosította az albánok számára kulturális intézményeik anyanyelvi iskola, albán sajtó működését, a felszín alatt az albánok illojálisok voltak a jugoszláv állammal szemben. Gyakorlatilag sohasem tettek le a szeparatizmusról, legföljebb az elszakadás mikéntje (fegyveres vagy békés), ill. ütemezése (most vagy később) kérdésében voltak ellentétek közöttük. Itt kell megjegyeznünk, hogy szoros összefüggés mutatható ki az életszínvonal változása és a koszovói albánok lojalitása-illojalitása között. Amikor Jugoszláviában magasabb az életszínvonal, mint Enver Hodzsa Albániájában Tito korszak, akkor a koszovóiak lojálisabbak a jugoszláv államhoz, amint az életszínvonal a gazdasági bajok következtében romlik 80-as évek, a koszovóiak illojalitása növekedni kezd. Az 1981-es tüntetéssorozatban az albánok azt követelték, hogy Koszovó váljon Jugoszlávia hetedik tagköztársaságává. A követelés életveszélyes volt a jugoszláv állam léte szempontjából, mert egy Szerbiából kiváló de hetedik tagköztársaságként Jugoszláviában maradó Koszovói Köztársaság rendelkezett volna a Jugoszláviából való kilépés jogával is! A szerbek erről még tárgyalni sem voltak hajlandóak, az albánok követeléseit ellenforradalomnak minősítették, és rendőri-katonai osztagokat vezényeltek ki ellenük, amelyek tömeges letartóztatásokkal megfékezték az albánok mozgalmát. 3 A koszovói kérdés, különösen az, hogy nem sikerült megállítani a tartomány elalbánosodását, súlyos traumaként érte a szerb nemzetet. Ebből a traumából született meg a nagyszerb nacionalizmus új hulláma. Ennek elméleti összefoglalását az 1986-os Akadémiai Memorandum képezte. 4 A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia centenáriumára készített jelentés szerint a Tito korszakban a gazdaságpolitika diszkriminatív volt a szerbekkel szemben. Szerbiát három részre osztották (amennyiben Koszovó és Vajdaság de facto 150

10 köztársaságokként funkcionáltak). Koszovóban szerb ellenes politika folyik, amit több köztársaság támogat. A memorandum konklúziója határozottan kimondja, fel kell számolni az 1974-es alkotmányban testet öltött erős Jugoszlávia gyenge Szerbia gyakorlatot. Ebben a közegben tűnik fel Milosevic, aki 1986-ban foglalta el a Szerb Kommunista Szövetség elnöki székét. 5 Milosevic a szerb Parlament elnökének felkérésére áprilisában Koszovóba ment, ahol elmondta élete egyik legfontosabb beszédét, amely a nagyszerb nacionalizmus vezetőjévé emelte. A beszédben koszovói szerb honfitársait buzdítja ily módon: Senki sem emelhet rátok kezet!... Itt kell maradnotok. Ez a ti földetek. A ti rétjeitek és kertjeitek. A ti emlékezetetek. Nem hagyhatjátok el hazátokat csupán azért, mert nehéz ott élnetek, mert ott elnyomnak benneteket, és jogtiprásnak vagytok kitéve. 6 Milosevic növekvő súlyát jól demonstrálja, hogy a Jugoszláv Kommunista Szövetség június 26.-án kelt állásfoglalása szerint a koszovói albán nacionalizmus Jugoszlávia legnagyobb problémája. Milosevic hamarosan a tettek mezejére lépett és alkotmánymódosítást kezdeményezett, közvetlen feladatként fogalmazta meg a Vajdaság és Koszovó tartományainak reintegrálását azaz két autonóm tartomány jogköreinek komoly csökkentését Szerbiába. 7 Mind a jugoszláv államot alkotó többi köztársaság, mind a tartományok ellenezték a recentralizációt, ami patthelyzetet eredményezett. Ekkor Milosevic egy ún. alulról szerveződő tömegmozgalmat, az antibürokratikus forradalom elnevezésű mozgalmat használta fel a patthelyzet feloldására. Az antibürokratikus forradalom elméletileg a koszovói szerbekkel való spontán, de valójában felülről manipulált szolidaritási tüntetések sorozata volt. Az antibürokratikus forradalom elnevezés onnan származik, hogy a tüntetések retorikájában nagy hangsúlyt kapott a bürokráciaellenesség. 8 Az 1987 áprilisától Szerbia-szerte megtartott kisebb-nagyobb akciók után következett a vajdasági joghurt forradalom. Az elnevezés onnan származik, hogy október 5.-én és 6.-án Újvidéken mintegy ezer szerb tüntető joghurtos dobozokkal dobálta meg a pártházat, ily módon kényszerítve lemondásra a Milosevic-i alkotmánymódosítást ellenző vajdasági vezetőket. 9 Jó egy hónappal később, november 18.-án a koszovói tartományi vezetők a tüntetések hatására szintén lemondásra kényszerültek márciusában Milosevic fontos győzelmet aratott, a Jugoszláviát alkotó többi köztársaság a szövetségi testületekben elismerte Szerbia jogát a teljes államiságra, azaz úgy foglaltak állást, hogy a tartományok ügye Szerbia belügye. Ezen felhatalmazás birtokában a szerb köztársaság parlamentje, majd a tartományi parlamentek jóváhagyták Milosevic alkotmánymódosítását. Mindkét tartomány állami funkcióit a köztársasági szervek ellenőrzése alá helyezték, a tartományi képviselőházakat megfosztották vétójoguktól. Valójában Milosevic ezekkel a lépésekkel felborította a Tito-i államjogi egyensúlyokat és ily módon a nacionalizálódás útjára lökte Jugoszláviát. A Milosevic-i antibürokratikus forradalommal szemben amely valójában nagyszerb nacionalizmus volt mindegyik Jugoszláviát alkotó nemzet nemzeti mozgalomba kezdett tömörülni. Ezek a mozgalmak két forrásból táplálkoztak: 1. Új nemzeti alapon szerveződő ellenzéki szervezetek megjelenéséből. 2. A Jugoszláv Kommunista Szövetséget (JKSZ) alkotó köztársasági Kommunista Pártok átalakulásából. Gondoljunk pl. a Szlovén Kommunista Szövetségre, mely kilépve a JKSZ-ből, a Nemzeti Megújhodás Pártja nevet veszi fel. 11 A JKP XIV. Kongresszusa január 20.-án ült össze 12. A Szerb KSZ ragaszkodott az egységes JKP koncepciójához, míg a Szlovén KSZ a JKP-t önálló baloldali pártok szövetségévé kívánta átalakítani. Mivel a szlovénok javaslatát a Kongresszus nem volt hajlandó elfogadni, így azok január 22.-én távoztak a kongresszusról. A szerb kommunisták május 26.-án kísérletet tettek a XIV. Kongresszus folytatására, de ez a szlovén állásponthoz csatlakozó horvát és macedón kommunisták bojkottja miatt meghiúsult. Ebben a helyzetben a Szerb KSZ azt a megoldást választotta, hogy egyesült a szerb népfronttal és július 16.-án Szerb Szocialista Párt (SPO) néven megtartotta alakuló 151

11 kongresszusát. Az utódpárt elnöke Milosevic lett. A JKP megszűnésével egy újabb Tito-i egyensúly tűnt el, egy újabb centripetális erő esett ki a rendszerből. Ezzel párhuzamosan mind a tagköztársaságokban, mind Szerbiában kibontakozik a többpártrendszer. 13 A szerbiai többpártrendszer első eredménye, hogy december 9.-én és december 23.-án többpárti választásokat és egyben elnökválasztásokat tartanak Jugoszláviában, melyet Milosevic és pártja a Szerb Szocialista Párt (SPO) nyert meg. 14 A téma egyik szakavatott ismerője, Juhász József szerint elméletileg Jugoszlávia a es években még megmenthető lett volna azaz egyben maradhatott volna, ha a jugoszláv államot alkotó nemzetek létrehoznak egy új kiegyezést. 15 Konkrét gyakorlati lépések is történnek ebben az irányban, különböző Jugoszláviakoncepciók születnek ekkor. A szerbek konkrét föderációs, a szlovénok a horvátokkal közösen konkrét konföderációs terveket fogalmaznak meg. A szövetségi elnökség gyakori ülésein, ill. a hat köztársasági elnök márciusi - júniusi többfordulós tárgyalássorozatán egyfolytában napirenden volt az államjogi megoldás keresése (például aszimmetrikus szövetség koncepciója). Ebben az időszakban még a Nyugat is a demokratikus föderáció Markovics szövetségi elnök által megfogalmazott koncepcióját favorizálta. Két tényező azonban ezzel ellentétes irányba vitte el az eseményeket: Milosevic fölényes sikere az elnökválasztáson, illetve pártjának sikere a képviselőházi választásokon, ami azt jelentette, hogy a szerbek túlnyomó része a nagyszerb nacionalizmus mellé állt. Szintén fontos tényező volt, hogy a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) jugoszlávista tábornoki kara fokozatosan feladta jugoszlávista álláspontját és Milosevic nagyszerb politikája mögé sorakozott fel. Összefoglalva azt mondhatjuk: Milosevics céltudatosan számolta fel a Tito-i Jugoszlávia centripetális erőit. A koszóvói és vajdasági lépéseivel, a JKP megszüntetésével felrúgta az államjogi egyensúlyokat, miközben a hadsereget maga mellé állította. Ennek eredményeképpen Milosevic nagyszerb koncepciója azaz a minden szerbet felölelő Nagy-Szerb állam megteremtése vált domináns programmá és követendő politikává a szerbek körében A nemzeti programok küzdelme, avagy a szétesés A nagyszerb program kialakulása arra ösztönözte a jugoszláv államot alkotó többi nemzetet, hogy megfogalmazza saját nemzeti programját. A nem-szerb nemzetek ily módon megszülető nemzeti programjai rövidesen összecsaptak a nagyszerb nemzeti programmal. Szlovéniában növekedni kezdtek azok a centrifugális erők, amelyek később jelentős mértékben hozzájárultak Jugoszlávia széthullásához. 16 Az erők ilyetén növekedésének három fontos belső oka volt: 17 A szlovének egyre inkább tehernek érezték a Jugoszlávia által rájuk rótt gazdasági kötelezettségeket. Szlovénia Jugoszlávia legfejlettebb, legnyugatiasabb köztársasága volt. A szlovének a legsérelmesebbnek azt tartották, hogy gazdasági fejlettségük miatt jelentős összegeket kellett befizetniük az ún. fejletlen köztársaságok alapjába. 18 Kifogásolták, hogy a koszovói albánok elnyomásában, mint a szövetségi rendőrség és katonaság tagjainak, részt kellett venniük. 19 Hiányolták, hogy Jugoszláviában az emberi jogok nem teljes mértékben érvényesülnek. Janez Jansa több cikkében kiállt az emberi jogok mellett. 152

12 Ebben a közegben születtek meg az első szlovén ellenzéki pártok február 27.- én a régi (kommunista) és az új (ellenzéki) szlovén pártok közös nyilatkozatban ítélték el Szerbia koszovói politikáját. Majd szeptember 27.-én a szlovének módosítják a szlovén alkotmányt, és deklarálják, hogy a köztársasági törvényeket a szövetségi törvények fölé helyezik. A szlovén alkotmány ekkor megszülető tizedik kiegészítése az alábbiakat mondja ki: A Szlovén Szocialista Köztársaság a szlovén népnek az elszakadási és egyesülési jogot is magába foglaló tartós, teljes és elidegeníthetetlen önrendelkezése alapján képezi a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság részét. 21 Ha figyelmesen olvassuk ezt a kiegészítést, akkor észrevehetjük, hogy ezzel a szlovének gyakorlatilag kimondták a Jugoszláviából való kiválás jogát. Milosevic úgy gondolta, hogy a vajdasági és a koszovói esetekben alkalmazott stratégiát a szlovénokkal pontosabban a Szlovén Kommunista Szövetség vezetőivel szemben is alkalmazhatja, azaz Milosevic spontán népgyűlés segítségével akarta eltávolítani őket (lásd vajdasági joghurt forradalom ). Ennek érdekében december elejére nagygyűlést szervezett Ljubljanában Koszovói Igazság szlogennel. A retorika szerint ezen a szolidaritási nagygyűlésen a szerbek elmagyarázták volna a helyzetet szerintük nem ismerő szlovéneknek a koszovói helyzetet. A szlovén vezetés azonban betiltotta a gyűlés megtartását, ill. nem engedte be a tüntetni akaró szerbeket Szlovéniába. A szerb válasz nem sokat váratott magára. Milosevic arra hivatkozva, hogy a szlovének akadályozták az állampolgárok szabad mozgását Jugoszláviában, gazdasági bojkottot hirdetett meg a szlovén árukra február 4.-én, ljubljanai konferenciáján a Szlovén Kommunista Szövetség deklarálja, hogy kilép a JKSZ-ből, majd nevét Demokratikus Megújhodás Pártja névre változtatja július 2.-án a szlovén parlament szuverenitási deklarációt fogadott el. Ebben az 1989-es alkotmány-kiegészítések szellemében hangoztatták a köztársasági törvényhozás elsődlegességét a szövetségi törvényhozással szemben, de ekkor még nem mondják ki Szlovénia kilépését Jugoszláviából, ekkor a szlovénok a teljes függetlenség helyett még konföderációban gondolkodnak. Sőt közös szlovén-horvát javaslatot nyújtanak be a jugoszláv szövetségi szervekhez. 24 Kucan a szlovén elnök aktívan részt vesz a jugoszláv szövetségi elnökség gyakori ülésein, ill. a hat köztársasági elnök március-júniusi többfordulós tárgyalássorozatán, ahol egyfolytában napirenden volt az államjogi megoldás keresése. Ugyanekkor december 23.-án népszavazást tartanak Szlovéniában, amelyen 93,5 %-os részvétel mellett a szavazók 88,5 %-a támogatta Szlovénia függetlenségét. 25 Tehát gyakorlatilag a szlovének két vasat tartanak a tűzben. Egyrészt lépéseket tesznek a Jugoszláviából történő kilépés felé lásd népszavazás, másrészt dolgoznak a jugoszláv állam konföderációs átszervezésén. Ez a kettősség végig megfigyelhető a szlovén politikusok magatartásában a es év során. Jugoszlávia fenntartására az ún. új kiegyezés létrehozására a legutolsó kísérlet a hat köztársasági elnök március 28.-tól június 6.-ig tartó tárgyalás Split-i tárgyalássorozata volt. Ennek kudarca után június 26.-án Szlovénia kihirdette függetlenségét és kilépett Jugoszláviából. 26 A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) június 27-én a jugoszláv alkotmányra hivatkozva támadást indított a határellenőrzés visszavételéért. A fegyveres harcok váltakozó sikerrel tíz napon át folytak. Nemzetközi közvetítési kísérletek után brioni egyezmény 27 Szlovénia október 7.-én független állammá vált. Ezt jelentősen megkönnyítette, hogy Milosevic (aki ekkor már a jugoszláv állam megmentése helyett egy Nagy-Szerbia megteremtéséért taktikázott, és ebbe a taktikába Szlovénia békés elengedése ragyogóan beleillett) nyomására a jugoszláv államelnökség már július 18.-án úgy döntött, elengedi Szlovéniát. 153

13 Szlovénia elszakadása negatív következményekkel járt, ugyanis a szlovén függetlenség létrejötte felerősítette a többi nem-szerb nemzet elszakadási törekvéseit, akik nem akartak egy nagyszerb vezetésű Jugoszláviában maradni. Horvátországban is feléledt a horvát nacionalizmus. Egyrészt a Horvát Kommunista Szövetségen belül a nemzeti erők kerekedtek felül, másrészt sorra születtek meg az új pártok. 29 Ezek közül a legfontosabb az június 17.-én első közgyűlését tartó Horvát Demokrata Közösség (HDK), amely már a választások előtt a legnagyobb, a legszervezettebb párt volt. A HDK programnyilatkozatában az alábbi elemek voltak a legfontosabbak: Az 1941 és 1945 között fennálló Független Horvát Államhoz való viszony. Erről így nyilatkoznak: A hegemonista-unitarista törekvések és a jugoszláv nagyállami felfogások hívei a HDK programcéljait egyszerűen kiegyenlítik az usztasa Független Horvát Állam (FHÁ) megújításának szándékával. Eközben megfeledkeznek arról, hogy az FHÁ nem kizárólag csatlós képződmény, és fasiszta bűncselekmény volt, hanem egyben kifejezője is mind a horvát nép önálló államiságra való törekvésének, mind pedig annak, hogy ezt a maga határain belüli törekvést felismerték a nemzetközi tényezők is, ez esetben a hitleri Németország kormánya, amely a versailles-i államok romjain új európai rendet akart létrehozni. Ezek szerint az FHÁ nem a tengelyhatalmak üres szeszélye volt csupán, hanem következménye is egy teljesen meghatározott történelmi folyamatnak. 30 A horvát szuverenitásról az alábbi az álláspontjuk: A horvát nép Európa egyik legrégibb népe. Habár a középkorban elvesztette a maga önálló királyságát, saját nemzeti és állami önazonosságától soha senki nem foszthatta meg. Hogyan és milyen alapon lehetne elvárni, hogy ez a nép belenyugodjon a maga szuverén jogainak megcsorbításába a mai időkben, amikor a világszíntéren a nemzetközi viszonyokban olyan új szubjektumok jelennek meg, melyeket tegnap még senki sem ismert el történelmi múltú népnek. 31. A programnyilatkozat egy másik helyén Stjepan Radicsot - a XX. század első felében tevékenykedő horvát politikust - idézik, aki azt mondta, hogy a horvát politikát az alábbi elv vezérli: Az én puskám legyen a saját vállamon, a pénztárcám pedig a saját zsebemben. 32 A horvátországi választásokat a HKD nyerte, 33 így a HDK vezetője, Franjo Tudjman köztársasági elnökké lesz, míg Stjepan Mesics vezetésével a HDK alakít kormányt. A HKD szinte rögtön megkapta Belgrádtól az usztasa jelzőt. A szerb sajtót elárasztották a horvát usztasák II. világháborús rémtetteit idéző írások, melyek bizonyítani igyekeztek, hogy a horvát egy bűnös nemzet. A szerb sajtó az objektív tényeket teljesen figyelmen kívül hagyva az usztasák 1 millió szerb áldozatáról beszélt. 34 A horvát-szerb ellentétek kiéleződéséhez azonban legjelentősebb mértékben az járult hozzá, hogy 12%-nyi (582 ezer fő) szerb élt Horvátország keretei között. Ennek fő oka az volt, hogy a Tito-i Jugoszláviában az egyes tagköztársaságok határait nem etnikai, hanem történelmi szempontok alapján húzták meg. Az 582 ezernyi horvátországi szerb kisebbség 1/3 a Horvátországon belül 13 kommunába (opcina) tömörült. Ezek az alábbiak: Knin, Benkovac, Obrovac, Gracac, Titova Korenica, Donji Lapac, Vojnic, Vrginmost, Glina, Petrinja, Dvor, Kostajnica, Pakrac, míg a többiek a nagyvárosokban szétszórtan élnek. Az opcinák -ban élő szerbek attól tartottak, hogy az esetleg függetlenné váló Horvátországban kisebbséggé válnak, így Szerbia segítségével titokban egyre nagyobb mértékben kezdtek el felfegyverkezni, míg politikailag egyre nyíltabban határolták el magukat Horvátországtól. Ennek során október 1.-én a Knin-i szerbek kikiáltották a szerb autonómiát, majd december 21.-én megalakították a Krajinai szerb autonóm körzetet. Az eseményekre reagálva a horvát parlament december 22-én új alkotmányt fogadott el, amelyben 154

14 megvonták a horvátországi szerbektől az államalkotó státust és elutasították a kisebbségi autonómiát célzó követeléseiket. 36 A fentiek ismeretében Horvátország és Belgrád ellentétét röviden így vázolhatjuk fel: Horvátország kétfajta megoldást tudott volna elfogadni: 1. Egy újjászervezett konföderációs Jugoszlávia 2. Horvátország kilép Jugoszláviából. De mindkét megoldásnál a horvátok ragaszkodtak a fennálló határokhoz. Ha a fenti két megoldás közül akármelyik is megvalósult volna, a horvátországi szerb kisebbség mindenféleképpen a horvát állam keretei között maradt volna. Ezzel szemben Belgrád az alábbi két forgatókönyvben gondolkodott: 1. Föderáció 2. Horvátország kiválhat Jugoszláviából, de előtte újra kell rajzolni határait. Magyarul a föderáció vagy határrevíziós szétválás szerb politikájával szemben Horvátország a konföderációt vagy teljes szétválást, de mindenféleképpen a fennálló határokkal politikáját állította szembe. Az amúgy sem egyszerű helyzetet azonban tovább nehezítették a horvátországi szerbek, akik kijelentették, hogy ők nem akarnak szerb kisebbség lenni Horvátországban, hanem Szerbiához akarnak tartozni. Ez a kijelentés egybevágott Milosevics törekvéseivel. A Milosevicsnél is szélsőségesebb szerbiai politikus, Vojislav Seselj pedig már 1990-ben Nagy- Szerbia megteremtéséről írt, és az általa megálmodott Nagy-Szerbia jelentős területeket kívánt elcsatolni a horvát államtól. Egy Verőce-Károlyváros-Karloba vonal mentén kívánta meghúzni az új szerb-horvát határt. 37 Közben a szerb kisebbség újabb autonóm államalakulatokat hozott létre: Pakrac központtal Nyugat-Szlavóniát, Vukovár központtal Kelet-Szlavóniát. Ilyen körülmények között Jugoszlávia fenntartására, az ún. új kiegyezés létrehozására tett újabb kísérlet a hat köztársasági elnök március 28.-tól június 6.-ig tartó Split-i tárgyalássorozata szintén kudarcba fulladt május 20.-án Horvátországban népszavazást tartottak a függetlenség kérdéséről, amelyen a szavazáson részt vevők 95%-a a függetlenségre szavazott. A döntés a fegyverekre maradt nyarán a Horvátországon belül húzódó szerb-horvát etnikai határvonal mentén kialakult egy olyan több száz km hosszú front, amely Eszéktől Dalmáciáig húzódott: ez teljes polgárháborút jelentett. 38 A fegyveres harcokkal egy időben a Nyugat még mindig Jugoszlávia megmentésén fáradozott szeptember 7-én Hágában megnyílt a Jugoszlávia konferencia, ahol kidolgozták ún. Carrington-tervet, amely azonban papíron maradt. 39 Az Európai Közösség arra az álláspontra helyezkedett, hogy elismerik azokat a köztársaságokat amelyek azt kívánják, és megfelelnek az EK kritériumainak. Miután Horvátország december 4.-én olyan új nemzetiségi törvényt fogadott el, mely szavatolta a kisebbségek jogait és a szerbeknek területi autonómiát adott, az EK január 15.-én elismerte Horvátország függetlenségét, sőt május 22.-én a horvát állam felvételt nyert az ENSZ-be is. A függetlenség elnyerésével a horvát nacionalizmus elérte legfőbb célját (a független Horvátország nemzetközi elismerése), viszont ugyanekkor a szerb csapatok a Horvát Köztársaság területének 26.4%-át ( km 2 ) tartották megszállva. Az egykori USA külügyminiszter, Cyrus Vance, mint ENSZ megbízott közvetítésével januárjában tűzszünet jön létre a szerbek és a horvátok között. A 14 ezer fős ENSZ haderő (UNPROFOR) a harcoló feleket a kialakult frontokon szétválasztotta

15 Bosznia-Hercegovina volt Jugoszlávia azon tagköztársasága, amely a legnagyobb mértékben mutatta az etnika-vallási kevertséget. A táblázatból látható, hogy Bosznia- Hercegovinában három nemzet élt egymás mellett. 49. táblázat Bosznia-Hercegovina népességének nemzetiségi megoszlása ( ) Év népességszám muzulmán szerb, crnagorai horvát egyéb ,9% 43,5% 21,5% 4,1% ,5% 41,6% 22,8% 1,1% ,8% 42,9% 21,7% 1,6% ,6% 37,2% 20,6% 2,6% ,5% 32,0% 18,4% 10,1% ,7% 31,3% 17,3% 7,7% Forrás: Kocsis Károly id. mű 16. old Tovább színezi az etnikai tarkaságot, hogy a különböző kommunák 41 különböző etnikai képet mutatnak (lásd a 26-os térképet). Nézzük meg ezeket közelebbről Bosznia- Hercegovinában: 12 olyan kommuna volt, amely etnikailag homogénnek számított, azaz három nemzet közül valamelyik nemzet 90% fölötti arányban élt ott. Ebből a 12 homogén kommunából 2 muzulmán, 5 szerb és 5 horvát volt. 108 olyan kommuna volt, amelyben a három közül valamelyik nemzet relatív többségben volt, azaz 50%-nál nagyobb arányban élt ott. Ebből a 108 kommunából 52 muzulmán, 36 szerb és 20 horvát volt. 16 olyan kommuna volt, ahol egyszerre két nemzet aránya haladta meg a 40%-ot. Volt olyan kommuna, ahol ez szerb-muzulmán (Prijedor), szerb-horvát (Kupres), muzulmán-horvát variációt jelentett. 25 olyan kommuna volt, ahol egyik nemzet sem került többségbe. Például Mostarban 34,8% muzulmán mellett 33,8% horvát és 31,4% szerb élt. Ha a városokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy: 101 város közül 54-ben muzulmán, 33-ban szerb, 14-ben horvát többség volt. Bosznia-Hercegovina fővárosában az 526 ezer fős Szarajevóban 1991-ben 49,3% muzulmán, 29,9% szerb és 6,6% horvát élt. 42 Bosznia-Hercegovinában a többpártrendszer etnikai alapon alakult ki, azaz a szerbek, a horvátok és a muzulmánok saját pártokat hoztak létre, úgymint Horvát Demokrata Közösség (HDK), Szerb Demokrata Párt (SZDP), illetve a muszlimok pártja, a Demokratikus Akciópárt (DAP). 43 A három nemzeti pártnak, a DAP-nak, a HDK-nak és a SZDP-nek eltérő nézetei voltak mind Bosznia, mind Jugoszlávia jövőjéről. A HDK Zágrábhoz, míg az SZDP Belgrádhoz igazodott október 15-én a szavazást bojkottáló szerb képviselők ellenére Bosznia parlamentje kimondta Bosznia függetlenségét. 44 Válaszképpen a szerbek elhagyták a parlamentet, külön szerb parlamentet alakítottak, majd november elején népszavazást rendeztek Bosznia Jugoszláviában maradása mellett, melyen gyakorlatilag csak a szerbek vettek részt január 9-én Radovan Karadzsics vezetésével összevontak több szerb autonóm körzetet és kikiáltották a Boszniai Szerb Köztársaságot, Pale központtal

16 26. térkép A volt Jugoszlávia területén lévő kommunák etnikai megoszlása Forrás: Kocsis Károly: Egy felrobbant etnikai mozaik esete. Teleki László Alapítvány. Budapest. Melléklet 157

17 Ezzel párhuzamosan egy ellentétes folyamat bontakozott ki, 1992 tavaszán háromoldalú bosnyák-horvát-szerb tárgyalások kezdődtek Bosznia kantonizálásáról. A tárgyalásos megegyezés azonban hiú ábránd maradt, egyre gyakoribbá váltak a fegyveres összetűzések áprilisától folyamatos harcok bontakoztak ki, azaz kezdetét vette a három és féléves boszniai háború. 45 A háborúban három erő vett részt, úgymint a boszniai szerb hadsereg, a boszniai horvát erők és a muzulmán erők. Disszertációnk terjedelmi keretei miatt nincs lehetőségünk a három és féléves háború menetét ismertetni, csupán a végeredményt mutatjuk be november 1-én Milosevics szerb elnök, Tudjman horvát elnök és Izetbegovics boszniai elnök az amerikai Daytonban tárgyalóasztalhoz ültek. Három hetes kemény alkudozások után november 21-én megszületett a daytoni béke, amelyet december 21.-én írtak alá Párizsban. 46 Melynek lényege az alábbi: Bosznia-Hercegovina nemzetközi jogi szempontból egységes állam marad, de két részre oszlik, a terület 51%-át birtokló bosnyák-horvát föderációra, valamint a 49% fölött rendelkező szerb köztársaságra. Az 51-49%-os megosztást területi rendezés is megelőzi: A szerbek megtarthatják a kelet-boszniai és a nyugat-boszniai szerb területeket összekötő brcskói korridorukat. Továbbá Nyugat-Boszniában megkapják a horvátoktól Sanski Most, Sipovó és Mrkoncij Grad helységeket, míg Kelet-Boszniában megtarthatják az 1995-ös évben elfoglalt Szrebnicát és Zsepát. A muzulmánok megkapják egész Szarajevót a szerb elővárosokkal együtt. A daytoni megállapodás katonai része gyorsan teljesült január 20-án Bosznia- Hecegovina az 58 ezer fős nemzetközi békefentartók (IFOR) ellenőrzése alá került (1996 decemberében az IFOR SFOR-ra változtatja nevét). Maguk a területcserék rendkívül durván zajlottak le. A kivonulásra kényszerülő felek csomagoltak, és utána gyújtogattak. A csomagolást ez esetben szó szerint kell értenünk. Szarajevó szerb negyedeit sorra hagyták el az ott lévő gyárak felszereléseit elszállító konvojok. Az azóta eltelt időben Bosznia gyakorlatilag a se nem béke se nem háború állapotában van. A horvát, muzulmán és szerb nacionalista erők nem fogtak még hozzá a reintegráció munkájához. Mindhárom érintett fél a saját útját kívánja járni, lehetőleg különkülön államban. A horvátok Zágráb felé tekintenek, a szerbek Belgrád felé, míg a muzulmánok önálló iszlám államot szeretnének. A háború, a több tízezer halott, a másfélmillió menekült, és a rombadöntött ország a 90-es évek elején felmerült problémák közül semmit sem oldott meg. Így véleményünk szerint csak idő és alkalom kérdése, hogy Boszniában mikor újul ki a három nemzet véres konfliktusa. A legvalószínűbb forgatókönyv az, mely szerint Bosznia az új nemzetiségi határok mentén melyek az etnikai tisztogatások révén jöttek létre végleg szétszakad. Montenegróban 1989 végén kezdődik meg a pártosodás. 47 Az március 1-i montenegrói népszavazás a Szerbiával létrehozandó államszövetség mellett döntött, és szintén ekkor változtatták vissza a montenegrói főváros nevét Titográdról Podgoricára. Így április 27-én Szerbia és Montenegró közösen kikiáltotta a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot (JKSZ ismertebb nevén Kis-Jugoszlávia). 48 Az ily módon megszülető Kis-Jugoszláviát azonban az ENSZ nem ismerte el, sőt 1992 májusában kemény gazdasági embargóval sújtotta. Ez az embargó azonban nem rendítette meg a két köztársaság jó viszonyát, amit egyes elemzők a két köztársaság stratégiai egymásra utaltságával magyaráznak. Eszerint Belgrád stratégiai okokból sem mondhat le Montenegróról, mivel Horvátország, Bosznia és Szlovénia elvesztésével a jugoszláv kereskedelmi és hadi flotta csak a montenegrói kikötőkön keresztül juthat ki az Adriai tengerre. Viszont Montenegrónak is szüksége van Belgrádra, mert az egyetlen montenegrói vasútvonal Szerbián keresztül kötődik a külföldhöz. Gyakorlatilag az önálló állami múlttal rendelkező Montenegróban a 90-es évek közepén csak nagyon kevesen gondoltak a Kis-Jugoszláviából való kiválás ötletére. Jól mutatja ezt, hogy Milosevics helytartója, Bulatovics és pártja az 1996 novemberében 158

18 rendezett parlamenti választásokon simán megnyerte a választásokat. 49 A szerb-montenegrói viszony megromlása 1996-ban kezdődött, amikor az új kormányfő, Gyukanovics, erőteljesen fellépett az ellen, hogy Kis-Jugoszlávia, ill. Montenegró számára fontos döntéseket a belgrádi elnöki palotában Milosevics hozza meg. Macedóniában is megszületett a többpártrendszer, 50 és az első többpárti választáson, tavaszán, Gligorovot választották elnökké, aki Izetbegovics-csal Bosznia-Hrecegovina elnöke együtt a Jugoszlávia megmentésére kitalált aszimmetrikus szövetség-koncepció fő szószólója. A Gligorov Izetbegovics aszimmetrikus szövetség koncepciója Jugoszláviát egy háromszintű struktúra mentén szervezte volna újjá. Az első szintet a szerb-montenegrói föderáció képezné, második szinten ehhez csatlakozna Macedónia és Bosznia reáluniós formában, míg a harmadik szinten Szlovénia és Horvátország társult volna konföderatív módon. 52 A közös muzulmán-macedón terv Milosevics, ill. az északi köztársaságok (Szlovénia és Horvátország) ellentétei miatt 1991 nyarán végleg megbukott. Ezek után Macedóniában szeptember 8-án népszavazást rendeztek a függetlenségről. A macedóniai szerbek és albánok bojkottálták a népszavazást, a résztvevő macedónok viszont 95,1%-os arányban szavaztak a Jugoszláviától való elszakadásra. 53 Mivel Milosevicset lefoglalta a kibontakozó horvátországi háború, Macedóniát békésen elengedte. Koszovóban a szerb-albán ellentétek egyre jobban kiéleződtek. Az egyre erősödő szerb nyomás hatására március 23-án a koszovói tartományi parlament beleegyezett az 1974-es alkotmány módosításába, vagyis abba, hogy a koszovói parlament szerb alkotmánymódosítással kapcsolatos vétójogát véleményezési joggá alakítsák át. 54 A beleegyezés erős katonai nyomás mellett született meg, ugyanis a Parlament épületét a Jugoszláv Néphadsereg alakulatai vették körül, a levegőben helikopterek cirkáltak. Hat nappal később, március 28-án a szerb Parlament már módosította is a szerb alkotmányt, melyben felszámolják a tartományok (Koszovó és a Vajdaság) autonómiáját. A belgrádi parlament sorra hozta meg a Koszovó visszaintegrálására irányuló törvényeket márciusában közzétette a Program Koszovó Autonóm Tartomány békéjének, szabadságának, egyenlőségének, demokráciájának és jólétének megteremtése elnevezésű törvényét, amely rendelkezései nyomán albánok százezrei veszítették el munkahelyeiket. Majd bezárták a Tartományi Oktatásügyi Minisztériumot, így az es tanévben számos helyen nem kezdődhetett meg az albán nyelvű alap- és középfokú oktatás, ráadásul Belgrád április 1-jén végleg megszüntette az összes albán nyelvű iskola finanszírozását szeptemberében már a pristinai albán egyetem sem nyitotta ki kapuit. 56 Ilyen körülmények között lépett fel Ibrahim Rugova, a költőből lett politikus, a békés ellenállás, és a koszovói párhuzamos albán állam létrehozásának programjával. A párhuzamos államot meglepő gyorsasággal sikerült kiépítenie Rugovának. Talán a legjobb példa az oktatás megszervezése: A fizetés nélkül maradt általános- és középiskolai tanárok, ill. egyetemi oktatók fokozatosan átszivárogtak a magánházakban berendezett párhuzamos albán repülőiskolákba. A pristinai labdarúgó stadion melletti egyik házban működött az Írók Szövetsége, amely gyakorlatilag a párhuzamos albán állam kormánya volt szeptember 22.-én a koszovói (illegális) parlament kikiáltotta a függetlenséget, és a hónap utolsó napjaiban (szeptember 26.) tartott népszavazáson (a pontos részvételi arány, és a támogatók aránya nem ismert) a lakosság többsége támogatásáról biztosította a tartomány elszakadását. Néhány hónappal később, május 24.-én (szintén illegális) parlamenti és elnökválasztásokat tartottak, melyen Ibrahim Rugova nyerte el a köztársasági elnöki tisztet. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy a 90-es évek első felében a koszovói albánok Rugova vezetésével kiépítették saját intézményhálózatukat, az önálló politikai, közszolgáltatási és adórendszert működtető Koszovói Köztársaságot. Mivel Milosevics erőit lekötötték a ös délszláv háborúk (Horvátországban, ill. Boszniában) Belgrád gyakorlatilag tudomásul vette a koszovói párhuzamos albán adminisztrációt. 159

19 Ibrahim Rugovának azonban hamarosan belső ellenzéke támad, megjelenik a színpadon a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK). 57 Az UCK azokból a koszovói albánokból verbuválódott, akik kevésnek tartották a Rugova-féle passzív ellenállást, és úgy vélték, katonai erővel kell kivívni Koszovó függetlenségét második felére az UCK annyira megerősödött, hogy a közép-koszovói Drenica térségét teljes egészében ellenőrzése alá vonta. Létrehoztak egy ún. Szabad Koszovó nevű körzetet, ahová a szerb hatóság emberei már nem merték betenni a lábukat! februárjában nagyon komoly összecsapások törtek ki az UCK és a szerb rendőrség között. Az UCK gerillaharcmodora rövidesen meghozta eredményét júniusára alaposan megnövekedett az ún. Szabad Koszovó területe, az UCK ellenőrizte Koszovó felét. Miközben az UCK gerillaháborúját folytatta, az 1992-es első párhuzamos (vagyis illegális) választások után, 1998 márciusában az albánok megrendezték a második párhuzamos (illegális) választásokat. Pristinai források szerint a 1,1 millió választójoggal rendelkező koszovói albán polgár 85%-a vett részt a választásokon, melyet Rugova pártja a Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) nyert meg, ill. Rugovát ismét elnökké választották. 58 Milosevics éket akart verni a mérsékelt Rugova és a radikális UCK közé. Ennek jegyében Milosevics Richard Holbrooke amerikai diplomata közvetítésével Belgrádban tárgyalóasztalhoz ült Rugovával. A tárgyalások azonban eredménytelenül zárulnak. Milosevics mégis sikert könyvelhetett el, mivel az UCK figyelmeztette Rugovát, hogy az UCK hozzájárulása, megkérdezése nélkül ne tárgyaljon a szerbekkel. Július folyamán a szerb rendőrség taktikát váltott, a büntetőakciók helyett az albán-koszovói határt tisztította meg. A 110 km hosszú határt 10 km szélességben perzselték fel, azaz elűzték az ott lakókat, házaikat lerombolták, majd a területet elaknásították. Egyfajta patthelyzet alakult ki. Egyrészt az UCK felismerte azt, hogy komoly szerb támadás (páncélozott járművek, tüzérség és helikopterek) esetén esélye sincs az ellenállásra. Másrészt a szerbek is felismerték, hogy hiába indítanak és nyernek meg nagyobb offenzívákat, végleges győzelmet nem arathatnak, mert az albán lakosság a végsőkig fogja támogatni az UCK partizánháborúját. Ebben a helyzetben a nagyhatalmak próbáltak megoldást találni, így született meg 1998 október 13-án a Holbrooke- Milosevics egyezmény, melyben a szerbek engedményekre kényszerültek. 59 Ez az egyezmény azonban papíron maradt, és 1999-ben ismét kiújultak a harcok. Az ún. hat hatalmi csoport (USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország, Németország, és Olaszország) ilyen előzmények után február 6-án megnyitotta a rambouillet-i konferenciát. 60 Két héten keresztül hiába próbálkoztak, nem sikerült átfogó megállapodásra kényszeríteniük Belgrádot és az albánokat, egyetlen eredményként azt könyvelhették el, hogy a két fél egyáltalán szóba állt egymással. Az albán küldöttség váratlanul komoly engedményt tett korábbi álláspontjához képest. Lemondott a függetlenségi népszavazás kiírásáról, majd aláírták a nagyhatalmak által kidolgozott rendezési tervet. Ennek értelmében Koszovó saját, 120 fős törvényhozást, rendőrséget és igazságszolgáltatást kapna, s 9 hónappal az egyezmény életbelépése után az EBESZ felügyeletével választásokat rendeznének a tartományban. A jugoszláv hadseregnek 180 napon belül ki kell vonulnia Koszovóból, míg a szerb rendőrségnek egy év áll a rendelkezésére, hogy fokozatosan kivonja erőit a tartományból. Természetesen az UCK-nak is meg kell válnia fegyvereitől. A megállapodás betartását 3 ezer NATO békefenntartó a helyszínen garantálná. Az albánok igenje után a nagyhatalmak minden erejüket Belgrád meggyőzésére fordították. Clinton amerikai elnök megfenyegette Jugoszláviát, és közölte, ha Milosevics nem hajlandó elfogadni a rendezési tervet, akkor aligha maradhatnak el a légi csapások. Gyakorlatilag a ramboulliet-i tárgyalásokon a nyugati hatalmak olyan feltételeket szabtak Milosevicséknek (a 160

20 NATO erők szabad mozgása Koszovóban), melyeket csak katonai vereséget szenvedett, legyőzött országok fogadhatnak el, amelyek szuverenitását korlátozza a diktált béke. 61 Március 23-án Holbrook dolgavégezetlenül tért vissza Belgrádból Brüsszelbe, ahol beszámolója nyomán Solana (a NATO főtitkára) kiadta a bevetési parancsot. A támadás március 24-én este 8 órakor indult meg az olaszországi avianói légitámaszpontról, amivel kezdetét vette a NATO Jugoszlávia elleni 78 napos háborúja. 62 Június 3-án a háború 72. napján Milosevics bejelentette, hogy Jugoszlávia elfogadja az ún. Ahtisaari- Csernomirgyinféle béketervet. Némi diplomáciai huzavona után június 10-én ért véget a háború. 63 Ezen a napon az aláírt menetrendnek megfelelően elhagyta Koszovót a kivonuló szerb alakulatok első csoportja, hogy ezzel párhuzamosan a koszovói békefenntartók (KFOR) megkezdjék bevonulásukat a tartományba. Az azóta eltelt időszakban a koszovói albánok és szerbek között tovább folyik a küzdelem a tét Koszovó további sorsa, de jóval csendesebben. 4. A Vajdaság és a jugoszláv állam széthullása Mint az előző alfejezetben láthattuk, 1987-ben Milosevics alkotmánymódosítást kezdeményezett, közvetlen feladatként fogalmazta meg Vajdaság és persze Koszovó reintegrálását Szerbiába, amely az 1988-as ún. joghurt forradalom eredményeképpen meg is történt. Az 1988-tól napjainkig terjedő időszakot úgy értékelhetjük, hogy a vajdasági magyarság helyzete jelentősen romlott, mert egy soknemzetiségű közösség helyett a Tito-i Jugoszlávia az egyre jobban nacionalizálódó és egyre inkább szerb nemzetállammá váló jugoszláv államban kellett élnie. Ezt a legutolsó másfél évtizedet 5 dimenzió mentén próbáljuk megragadni: Az első dimenzió: A politikai szabadságjogok kibővülése A vajdasági és a belgrádi szerb politikai elit a Tito-i Jugoszláviában egy 1959-es párthatározatra hivatkozva mereven elzárkózott minden nemzetiségi alapon létrejövő szervezet engedélyezésétől a Vajdaságban. Érvelésük szerint egy vertikálisan szerveződő nemzetiségi szervezet megszületése gettósodáshoz vezethet, s különben is az önigazgató társadalomban minden polgár egyformán érvényesítheti jogait. 1 Amikor az 1980-as évek végén Szerbiában megindult a többpártrendszer kialakulása, a Szerb Kommunista Szövetség decemberi kongresszusán kimondták: nem alkalmaznak erőszakot a másként gondolkodókkal szemben. Ezt a vajdasági magyar politikusok egy része úgy értelmezte, hogy elhárult az akadály a nemzetiségi lapon létrejövő szervezet létrehozása elől. Ezért március 31.-én Doroszlón megalakították a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét (VMDK), amely az december 9-i választáson 9 képviselőt juttatott be a belgrádi parlamentbe. A VMDK elnöke, Ágoston András, Strasbourgban az Európa Tanács illetékeseivel tárgyalt a vajdasági magyarok helyzetéről és követeléseiről, úgy mint a személyi elven nyugvó önkormányzat létrehozása, szabad nyelvhasználat, anyanyelvi oktatás az óvodától az egyetemig, a kisebbségi jogokért küzdők anyagi és erkölcsi rehabilitálása, a magyar egyesületek vagyonának visszaadása. 3 A VMDK 1992-ben kidolgozott egy autonómiatervet, mely szerint a vajdasági magyarok háromszintű autonómiát szeretnének: 4 161