Egy helyi gazdaság- és közösségfejlődési út a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben: a termelői piac

Átírás

1 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TANSZÉK Egy helyi gazdaság- és közösségfejlődési út a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben: a termelői piac Diplomamunka Geográfus mesterszak Terület- és településfejlesztő szakirány Készítette: Fekete Károly Témavezető: Dr. Szabó Pál egyetemi docens, ELTE Dr. Oláh Miklós szociológus, Balatoni Fejlesztési Tanács Budapest 2013

2 Tartalomjegyzék 2

3 1. Bevezetés Az ország közügyei, társadalmi-gazdasági folyamatai, jelenségei iránt átlagos mértékben érdeklődő állampolgár számára érzékelhető, hogy az elmúlt időszakban a termelői piacok reflektorfénybe kerültek: a mai napig tart egy alapítási láz, amely a termelői piacok számát, települési jelenlétét és így médiamegjelenéseit az elmúlt években jelentősen megnövelte, felduzzasztotta. Az ország településein, városaiban és falvaiban járva egyre gyakrabban találkozhatunk egy-egy frissen alapított biopiaccal, vagy a helyi gazdaság szerves, alulról építkező fejlődése reményében létrehozott termelői piaccal. Hírük még nagyobb: életmódmagazinok, televízió- és rádióműsorok, ismeretterjesztő dokumentumok széles körben, és egyre nagyobb hatásfokkal hirdetik az egészséges táplálkozás jelentőségét, s gyakran ezzel párhuzamban azt is, hogy az egészséges élelmiszerek hagyományos, elsőrendű, megbízható és a fogyasztói társadalomban megszokott élelmiszervásárlási attitűdöktől eltérő, alternatív forrása a termelői piac. Ennek nyomán érzékelhetővé vált egy folyamat, miszerint a társadalom egyes különböző anyagi és szemléletbeli attribútumok által meghatározható csoportjai körében divattá, trenddé vált az utóbbi időszakban sorra létrejött öko-, bio- és termelői piacokon beszerezni az élelmiszert, vásárolni, korzózni. Mindez azonban önmagában még nem képezheti releváns alapját egy földrajzi szemléletű, terület- azon belül vidékfejlesztési irányultságú diplomadolgozatnak, mert egy a magyar vidék, a magyar agrárium, a vidéki társadalom életkörülményeinek és megmaradásának ügyét érdeklődése homlokterébe állító kutató számára mindezen folyamatok más színben, más hangsúlyokkal, és más problémafelvetésekkel jelentkeznek, mint az általános közgondolkodásban. Miért van szükség termelői piacokra? Szolgálja-e mindez a vidéki gazdaságfejlődés, azon túl a vidék felemelkedésének ügyét? Valóban reális megoldási lehetőséget kínálnak ezen piacok a hazai őstermelők, kistermelők, családi gazdaságok, vagy akár kézművesek értékesítési problémáira? Fővárosi lakosként, a Balaton térséget pedig lassanként második hazámnak tekintve és egyre mélyebben megismerve, termelői piacok nyitásának jelenségével egyre 3

4 gyakrabban, egyre több helyen találkoztam. Mind lakóhelyemen, mind pedig a Balaton környékén tapasztaltam magam is a termelői piacok egyre gyarapodó számát, s ennek nyomán a fenti kérdések egyre erőteljesebben merültek fel bennem. Földrajzosként magától értetődő volt annak kutatásra érdemes volta, hogy valós, alátámasztható-e a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben észlelhető helyi termelői piaci koncentráció, s ha igen, ez a jelenség milyen okokra vezethető vissza? E balatoni piacok szerves társadalmi beágyazottsággal bírnak-e, vagy csupán a helyi-mikrotérségi társadalom csekély hányada számára jelentenek a fogyasztási szokásaikba beépült vásárlási és egyben közösségi interakciós lehetőséget? Témavezetőm, dr. Oláh Miklós tanácsa volt, hogy e kérdések és a BKÜ releváns társadalmi vonatkozásainak alapos kielemzésén túl a dolgozat próbáljon meg javaslatokat tenni arra nézve, hogy milyen működési és főképpen helyszínválasztási elvek, feltételek mentén lenne célszerű további termelői piacok alapítása a Balaton térségében. Konkrétabban milyen potenciális helyszínek jöhetnének szóba a jövőben, mint helyi termelői piacoknak otthont adó települések, mikrotérségek. Ahhoz, hogy a vonatkozó szempontrendszert feltárjam, szükséges volt a BKÜ területén működő legjelentősebb, legnépszerűbb, legnagyobb térségi hatást kifejtő, és az utóbbi időben ellentmondásos jogi helyzetéből adódóan is nagy nyilvánosságra szert tett Káptalantóti Liliomkert Termelői Piac belső szerkezetének, működési elveinek, illetve a helyi közösségre és gazdaságra gyakorolt hatásainak és mindezek okainak vizsgálata. A feladat tehát adott volt: elsőként feltárni a termelői piacok jelentőségét, azok szerepét és feladatát a jelenkor társadalmában, különös tekintettel a helyi gazdaságfejlesztésben, vidékfejlesztésben betöltött szerepükre. Ehhez kapcsolódóan szükséges volt a hivatalos jogszabályi és érvényben lévő vidékpolitikai környezet vizsgálata is. A dolgozat területi keretét megadó Balaton Kiemelt Üdülőkörzet a témához kapcsolódó és releváns társadalmi-gazdasági szegmenseinek, szerkezeti összetevőinek részletes elemzése elengedhetetlen volt a későbbi szintetizáló következtetések levonásához. A fent említettek értelmében ugyanilyen módon szükség volt a Káptalantóti Liliomkert aprólékos, mélyreható elemzésére is. A dolgozat végén pedig a vizsgálati eredmények szintéziséből kísérletet tettem valós potenciállal rendelkező, BKÜ-ben található piachelyszínek megadására. 4

5 A kutatómunka során szükséges volt, a téma éppen adott részterületének függvényében változó mennyiségű, különböző megközelítésű tudományos szakirodalom és a vonatkozó szakpolitikai dokumentumok feldolgozása. A hazai területi statisztikai adatbázis adatsorainak területi szempontú elemzése, és új mutatók képzése a BKÜ térségi viszonyainak feltárásához volt nélkülözhetetlen. A BKÜ területén működő piacok helyzetelemzéséhez egyfelől az Agrárgazdasági Kutatóintézet 2012-es adatait használtam fel, másfelől pedig a piacok internetes aktivitását, jelenlétét és marketingtevékenységét vizsgáltam. A Liliomkert piac belső szerkezete feltárásának alapjául szolgált egyrészt egy az árusokkal felvett strukturált interjúsorozat, másrészt a piac szervezőjével-vezetőjével Harmathy Ildikóval készített mélyinterjú. A dolgozat bevezetésében említést kell arról tennem, hogy a 2012-es évben született egy hasonló témájú szakdolgozat a Kaposvári Egyetemen A termelői piacok szerepe a Balaton régió fejlesztésében, a Liliomkert példáján keresztül címmel, Bene Eszter, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgató diplomamunkájaként. Azonban e korábbi munka alapvetően más elemekre helyezte a fő hangsúlyokat. Jóval erőteljesebb szerepet kapott benne a fenntarthatóság, a fenntartható fejlődés ügye, de például kimaradt belőle a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területi aspektusú komplex elemzése hiszen a szerző nem geográfus-szemlélettel rendelkező kutató. Bene Eszter a Liliomkertben végzett kutatásai során jelen dolgozat módszertani eszköztárához hasonlóan kérdőíves és mélyinterjús adatfelvételi formákat alkalmazott, s ez a módszer számomra is kézenfekvőnek tűnt. Azonban mindvégig szem előtt tartottam azt a célt, hogy az általam végzett kutatómunka és az abból készített diplomadolgozat más szemléletű, alapvetően más fókuszú legyen, s további többlettartalommal bírjon. 2. A témaválasztás indokolása termelői piacok szerepe és jelentősége a szakirodalom tükrében A dolgozat elején, az egész témára nézve lényegi jelentőséggel bíró kérdésként merülhet fel, hogy mi a feladata, szerepe, konkrét gyakorlati értelme és számszerűsíthető gazdasági jelentősége a termelői piacoknak? Miért lehet a jelenkorban fontossága a kistermelői vagy háztáji gazdálkodásnak? Főként egy olyan társadalomban, 5

6 ahol a túlnyomó többségnek lehetősége van és él is vele a legkülönfélébb élelmiszerboltok legkülönfélébb termékei közül válogatni, vagy ha éppen napközben megéhezik, betér egy gyorsétterembe, ahol viszonylag költség- és időhatékonyan elégítheti ki szükségleteit. Olyan értelemben is van létjogosultsága a kérdésnek, ha a terület-, és a vidékfejlesztés kapcsán beszélünk a termelői piacokról, mert végeredményben vidékfejlesztés lehet az is, hogy minden vidéken élő ember számára a lehető legelérhetőbb helyekre települ egy hipermarket, munkát adva ezzel néhányszáz ott dolgozónak, s kényelmes, biztos élelmiszerellátást a környék lakosságának. Olyannyira, hogy még talán külön ingyenes buszjárat is elviszi a falu lakóit az áruházba. A térség gazdasági teljesítménye javul, csökken a munkanélküliség, növekszik a jólét. Az áruházban kapható élelmiszer megfizethető, még az íze is elfogadható, s mi több, csak le kellett venni a polcról, nem kellett előtte se kapálni, se öntözni, se leszüretelni. Ilyen körülmények tehát mi haszna egy termelői piacnak? Vagy mi értelme termelői piacok hálózatáról, térszerkezetéről beszélni? G. Fekete Éva egy A Falu -ban megjelent tanulmányában írja: A modernizáció jegyében természetesnek vettük, hogy a termelés és a fogyasztás, a termelő és a fogyasztó eltávolodik egymástól, mindennapi szükségleteink kielégítéséhez egyre távolabbi helyekről származó árucikkeket vásárolunk (G. FEKETE 2011, P. 47). Ez a folyamat azon túl, hogy a lakosság élelmiszerellátásának mennyiségi oldalát tekintve bizonyára pozitív változásokat hozott, némiképpen uniformizálta, egységesítette az élelmiszerfogyasztási attitűdöket. A jellegzetes, országokra, tájakra, településekre, népcsoportokra jellemző ízek eltűntek, vagy eltűnőben vannak. Ezzel szemben sok esetben nem tudjuk, hogy pontosan mit is fogyasztunk, az hol termett, hol készült, s legfőképpen mit tartalmaz (G. FEKETE 2011). Mindez lehet az első indoka annak, hogy miért lehet és szükséges a termelői piacokban rejlő potenciálról, azok jövőjéről beszélni. Hiszen egy termelői piacnak végeredményben nincs más célja, minthogy a termelő és a végfelhasználó (fogyasztó) közti utat a lehető legjobban lerövidítse, s lehetőség szerint maga a termelő közölje a fogyasztóval, hogy mit fog elfogyasztani, az hogy, hol és miből készült. Az élelmiszerek származásának problémakörét az Európai Unió is diagnosztizálta, s az ebben rejlő feszültségeket közösségi szinten oldani kívánja. Az ezzel kapcsolatos 6

7 uniós intézkedéscsomag kiemelten célozza az élelmiszerek származásának és a végfelhasználóig megtett útjának minél hatékonyabb nyomon követhetőségét. Ennek eszköze a szigorú szabályok mentén működő címkézési rendszer, amely segítségével a fogyasztó tájékozódhat az élelmiszer előállításának földrajzi helyéről, módjáról, a kapcsolódó eljárásokról. Az EU teljes területén jellemző, hogy egyre nő azon fogyasztók száma és aránya, akik kiemelten a helyi vagy regionális termékeket részesítik előnyben. E keresletben megmutatkozó igény miatt, illetőleg azért mert Európa számos egyedi, magas minőséget képviselő, nemzetközi szinten elismert és népszerű, de kifejezetten földrajzi helyhez kapcsolható élelmiszer hazája, a közösségben eredetmegjelölő címkéket használnak. Ezek közül a két legfontosabb az OEM (Oltalom alatt álló eredetmegjelölés; szavatolt földrajzi eredetű, jó minőségű élelmiszerek logója) és az OFJ (Oltalom alatt álló földrajzi jelzés; egy adott régióhoz kötődő, jó minőségű élelmiszerek címkéje). Ugyanilyen módon uniós címkét kaphatnak a bio körülmények között termelt élelmiszerek is abban az esetben, ha megfelelnek az ehhez kapcsolódó szigorú feltételrendszernek. A helyi élelmiszerek iránti növekvő igény miatt az unió területén általános trend a helyi termelői piacok számának emelkedése. Növekszik emellett a saját maguk által megtermelt alapanyagokat helyben feldolgozó és értékesítő gazdálkodók aránya (IH1). A hazai tudományos szakirodalomban a termelői piacok témája a néprajzi kutatásokon, és a jogszabályi elemzéseken túli tématerületek számára gyakorlatilag láthatatlan (SZABÓ JUHÁSZ 2012). Egy több mint évtizedes KSH felmérésen, és egy 2012-ben készített AKI (Agrárgazdasági Kutatóintézet) kutatáson kívül nincsenek róluk számottevő információink kiváltképpen igaz ez forgalmi adataikra, a résztvevők összetételére, motivációira, lehetőségeire, fenyegetettségeire nézve. A téma nemzetközi szakirodalma ezzel szemben jóval gazdagabb és sokrétűbb (SZABÓ JUHÁSZ 2012). A hazai néprajzi irodalom párhuzamban a külföldi tudományos munkákkal erőteljesen kiemeli a piacok kapcsán azt a jelentőségteljes elemet, hogy a nagy forgalmat bonyolító tradicionális vásároknak nem kizárólag az árucsere lehetőségében rejlett vonzerejük. A vásári sokadalom magától értetődő elsődleges helyszíne volt a szórakozásnak, az ismeret- és eszmecserének, illetve a párkeresésnek is (ANDRÁSFALVY 2006). A napjainkban sikeres, nagy embertömeget megszólítani képes termelői piacoknak 7

8 kiemelten fel kell vállalni ezt a szerepet. Ezek a piacok amellett, hogy árucserehelyszínek, jelentős hozzáadott-értéket kell, hogy termeljenek társadalmi és kulturális szempontból, programokat, eseményeket kell, hogy szervezzenek, élenjárnak a közösségépítésben illetve erősíteniük kell a tudatos fogyasztók pozitív (én)képét (SZABÓ JUHÁSZ 2012). Mindezek feltételezhetően azért esnek nagyobb súllyal latba, mert a piacoknak ma már lényegében versenyezniük kell az élelmiszeráruházhálózatokkal, hipermarketekkel. Mivel tehát a termelői piacok témaköréről értekezni a legtöbb hazai tudományág így a területi tudományok - tekintetében végeredményben szűzföld feltörésének számít, így bizonyos mértékig ez a fajta hiánypótlás is indokolhatja a témaválasztást. További okot szolgáltathat a témára az a tény, hogy a magyar mezőgazdaságból a foglalkoztatottak mintegy 2/3-a, 550 ezer ember távozott a kilencvenes években. Az agrárszektorból ebben az időszakban kikerülő népesség többsége változó időintervallumban munkanélkülivé vagy idő előtti nyugdíjassá lett (KOVÁCH 2003). Többségük azóta is szerény jövedelmi viszonyok között, gyakran máig munkátlanul él és süllyed a szegénységbe. A vidéken élő népesség jelentős részének rossz anyagi körülményei, gyenge jövedelmi mutatói más gazdasági ágazatok fejlődési lehetőségeit is visszatartják azokban a térségekben ahol ez a jelenség fokozottan koncentrálódik (G. FEKETE OSGYÁNI 2009). A kérdéskör a kapcsolódó tudományterületek és a politika lényegében évtizedek óta visszatérő zsánere, de mindmáig élő és végkimenetelét tekintve megoldásra váró alapproblémája is. Viszont a valós jövedelemszerzési lehetőségek körének bővítése talán ha nem is oldja fel mindenre kiterjedően a vidéki népesség csapdahelyzetét egyfajta kiútként vagy alternatívaként szolgálhat strukturális feszültségek enyhítésében, megoldásában (G. FEKETE OSGYÁNI 2009). Egy jól működő, életképes termelői piac, az ahhoz kapcsolódó tevékenységek, és az abból származó jövedelem nem biztos, hogy tömegével fogja megoldani ezeket a gondokat, azonban mint lehetőség, mint alternatíva létjogosultsága van. Általa bővülhet egy település vagy térség jövedelemszerzési lehetőségeinek köre, következésképpen állandó vagy szezonális jövedelem-kiegészítéshez vagy megélhetési lehetőséghez juttathat családokat, javulhat a térség népességmegtartó-ereje, és az első bekezdésre 8

9 visszautalva egészséges, megbízható forrásból származó élelmiszerrel láthatja el a vásárlók körét. A helyi termelői piac a lehető leghagyományosabb, tradicionálisan a legkézenfekvőbb és a legelterjedtebb módja a helyi termékek értékesítésének (NÉMETH ET AL. 2010). Magyarországon az elmúlt években általánossá vált a helyi termékeket, a hazai kézműves élelmiszereket a helyi gazdaságfejlesztés kulcstényezőiként emlegetni. A helyi termékekhez számos gazdaságfejlesztési sikertörténet kapcsolódik, melyek jó gyakorlatként követendő például szolgálhatnak más településeknek (például ld. NÉMETH ET AL 2010, NÉMETH ET AL 2011). A helyi termékekbe vetett vásárlói bizalom és kereslet ugyan érezhetően erősödik, és megjelent az a némi romantikával fűszerezett igény is a vásárlók körében, hogy újra felfedezzék, és napi szinten használják azokat az alapanyagokat, ízeket, amelyeket szüleiktől, de főképp még nagyszüleiktől ismernek. Mindennek ellenére a helyi termékek piacán a leggyengébb láncszem, illetve a helyi termékek érvényesülésének legfőbb gátja a kínálatban mutatkozó bővüléssel nem arányosan hanem jóval lassabban növekedő keresletbővülés (G. FEKETE 2011). A helyi termékek iránti erősödő bizalmat pedig visszavetik az olyan jelenségek, mint mikor helyi termékként kerül termelői piacra egy nagybani piacon vásárolt termék, amit egy magát őstermelőként hirdető viszonteladó árusít. Gyakorta ezek a termékek olyanok, melyeket pontosan az árusítás helyén vagy térségében termeltek, csak közben az áru felutazott a fővárosba, ott gazdát cserélt, majd viszonteladója portékájaként került vissza oda, ahonnan eredetileg származott (NÉMETH ET AL. 2010). Mindez gátja annak is, hogy valódi termelői összefogás, életképes piaci közösség jöjjön létre. Egy termelői piac nem csak egy adott település vagy térség élelmiszerellátásának mennyiségi és minőségi színvonalát növelheti. Ezen túl hatással lehet a térség turizmusára, legfőképpen a helyi termékek a térség egyedi karakterét kifejező volta miatt de akár egy piac maga is válhat turisztikai attrakcióvá. Mára kiemelt fontosságú turisztikai tényezővé vált az, hogy egy adott térség a maga egyedi arcát reprezentálni tudja, minél erőteljesebben kifejezze helyi termékek formájában. A turisztikai kínálatba szervesen beleilleszkedő helyi termékek további jövedelmeket generálhatnak a lakosság 9

10 számára például a szállásadás vagy a vendéglátás tevékenységi körökben (G. FEKETE 2011). A fentebb említett Európai Uniós gyakorlattal párhuzamosan bár kevésbé annak hatására a különböző címkézési gyakorlatok, a jellegzetesen helyi vagy térségi termékeket jelölő védjegyek hazánkban is megjelentek az elmúlt években, és számuk feltételezhetően növekedni fog. Egyes helyi- vagy tájtermékek védelme, marketingje és értékesítési lehetőségeinek javítása érdekében helyi gazdaszövetkezetek, térségi társulások helyi termék védjegyeket honosítottak meg. Ilyen például az Élő-Tisza Védjegy (Tisza-táji termékek védjegye), a Pannon Helyi Termék Védjegy (Oszkó), vagy a Kiskunmajsai Helyi Termék Védjegy. Feltételezhető, hogy mind keresleti mind pedig kínálati oldalról van arra igény, hogy az ilyen helyi termékek minél szélesebb körben juthassanak el a potenciális vásárlókhoz. Ennek érdekében létrejöttek helyi termék boltok, helyi termék polcok jelentek nagyobb élelmiszeráruházakban, és szerveződtek termelői piacok is, melyek talán e termékek legfontosabb értékesítési csatornáját jelentik (NÉMETH ET AL. 2010). Az adott térség társadalmába szervesen beágyazódó, agóraként is funkcionáló, de a helyi védjegyes tájtermékek marketing-értékét és idegenforgalmi potenciálját is kihasználó termelői piac jelentősen dinamizálhatja egy település vagy kisebb térség helyi gazdaságának fejlődését. Jól működő helyi termelői piacok, vagy azok hálózatának kiépülése bizonyosan ösztönözné a hazánkban szinte teljesen eltűnt háztáji termelés visszatérését is. E termelési forma évtizedekkel korábban sok vidéken élő család számára egyrészt az alapvető élelmiszerek magától értetődő és hagyományos forrását jelentette, másrészt pedig a megélhetéshez szükséges jövedelem nem elhanyagolható hányadát biztosította. A vidéki térségek életképességét, és ezen túlmenően helyi gazdaságát, népességmegtartó-erejét és közösségi viszonyait erősítheti a háztájiban megtermelt és feldolgozott élelmiszerek előállítása, és helyben értékesítése (BENCZE KISS 2013). A helyben történő értékesítés és a helybeli árucsere természetes színterei pedig a helyi termelői piacok lehetnének. S feltételezhető, ha konkrétan számszerűsíthető anyagi hasznát látná a vidéken élő társadalom a háztáji gazdálkodásnak, egyre többen fordulnának a régen természetes és sokak számára egyfajta szabadságérzést megtestesítő háztáji gazdálkodás irányába. 10

11 Napjainkban, akár közvetlen lakókörnyezetünkben is tapasztalhatjuk, hogy egyre másra nyílnak a bio- és ökopiacok, termelői piacok, kézműves vásárok. Ez a tendencia főként Budapesten tapasztalható példaként említve a X. kerületben (lakóhelyemen) az elmúlt durván egy év során három termelői- bio- vagy ökopiac jött létre egymástól függetlenül! E tömeges piacnyitások sikere és hatása erősen kérdéses. Ahhoz, hogy a helyi és termelői termékek értékesítési csatornáinak kiépítése hatékonyan mehessen végbe, kiemelt szükség lehet térségi, települési összehangoltságra, koordinációra (G. FEKETE 2011). Ennek értelmében pedig a hazai terület- és vidékpolitikára, azonbelül pedig a terület-, és vidékfejlesztő szakma aktív és felelős részvételére lehet szükség mindebben. 3. A téma jogszabályi és vidékpolitikai környezete Ahhoz, hogy elemezni lehessen és értelmezhetővé váljon a magyarországi őstermelők, kistermelők illetőleg főképpen a termelői piacok helyzete, struktúrája és esetleges jövője, véleményem szerint szükséges, hogy a mindezzel kapcsolatos jogszabályi környezetet áttanulmányozzuk. Szükséges azt is vizsgálni, hogy a magyar vidékpolitika általánosságban milyen irányvonal mentén kezelte és kezeli e témakört. Meg kell jegyeznem, hogy e dolgozatnak nem célja a jogszabályi környezet aprólékos, részletekbe menő elemzése, feltárása. Úgy gondolom, hogy a hangsúlyt a lényegi összetevők megtalálására, és kiemelésére kell helyeznem. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a törvényi szabályozás gyakori módosításai és alapvető struktúrája jelentősen megnehezítette a tények feltárását egy a jogtudományban kevéssé jártas, alapvetően társadalomföldrajzi szemléletű kutató számára. 3.1 Őstermelők, kistermelők, családi gazdaságok Az őstermelő és a kapcsolódó vagy rokonértelmű fogalmak a köztudatban véleményem szerint nem tisztázottak. Általában a laikusok, vagy a téma iránt csak távolabbról érdeklődők nem tudják, mit is takarnak pontosan e szavak, s mindezek 11

12 félreértésekhez, helytelen értelmezésekhez vezethetnek. A következő rövid elemzés elkészítésében hasznos útmutatónak bizonyult a Mezőgazdasági őstermelő adózásának alapvető szabályai című részletes tájékoztató dokumentum, mely ingyenesen letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal weboldaláról (IH2). Az őstermelő alapvetően adójogi fogalom. A személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezése szerint mezőgazdasági őstermelő az az (ilyen minőségében) nem egyéni vállalkozó személy, aki 16. életévét betöltötte, az Szja. törvény (1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról) 6. mellékletében felsorolt termékek előállítását végzi, illetőleg ennek igazolására őstermelői igazolvánnyal rendelkezik (IH2). A kistermelő adójogi és gazdasági kategóriára mindezek ugyanígy érvényesek, azonban további megkötésként szerepel, hogy az az őstermelő számít kistermelőnek, akinek az adott adóévben realizált a jogszabály alapján kapott támogatás összegével csökkentett - éves bevétele nem haladta meg a 8 millió forintot. Magyarán a mezőgazdasági őstermelő a nagyobb halmaz, a kistermelők csoportja azon belül helyezkedik el (Mondhatjuk tehát, hogy minden kistermelő őstermelő, de nem minden őstermelő kistermelő.) Annak ellenére azonban, hogy a kistermelők köre a kisebb halmaz, mégis ők jelennek meg önálló csoportként a hazai jogi szabályozásban. Minisztériumi rendelet szabályozza működésüket, mely az 52/2010 (IV.30) FVM rendelet a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és értékesítés feltételeiről. E törvényben meghatározzák a kistermelők lehetséges mezőgazdasági tevékenységi körét, adminisztrációs kötelezettségeit, rögzítik az élelmiszerhigiéniai előírásokat. A hatályos jogszabályi környezet szerint a következők minősülnek mezőgazdasági őstermelői (kistermelői) tevékenységnek: saját gazdaságban történő növénytermelés, ültetvénytelepítés, állattenyésztés, valamint az a termékfeldolgozás, amely a saját gazdaságban termelt alapanyag felhasználásával történik. Továbbá őstermelői tevékenységnek minősül egyes termények jogszabályokba nem ütköző gyűjtése, illetve a saját területen végzett erdőgazdálkodás akkor, ha az ezekből nyert termékek a Szja törvényben meghatározottaknak megfelelnek. A kistermelői rendeletbe foglaltak szerint a mezőgazdasági kistermelők jogosultak falusi vendégasztal szolgáltatás működtetésére is. A falusi vendégasztal szolgáltatás a családi magánétkezésekhez előállított házi 12

13 élelmiszerekhez és gasztronómiai hagyományokhoz kapcsolódó tevékenységek bemutatása és az így előállított saját készítmények értékesítése napi legfeljebb tizenöt látogató részére. A tevékenység alkalomszerűen, idényjelleggel vagy nem napi rendszerességgel végezhető (IH3). Egy 2013-ban hatályba lépett jogszabályi módosítás értelmében, ez évtől őstermelői tevékenységnek minősül a saját gazdaságban termelt gyümölcs felhasználásával, bérfőzés keretében lezajlott pálinkafőzés is. Említést kell arról tenni, hogy például a szőlőmust és borkészítés, illetőleg a dísznövény-termesztés és árusítás tekintetében a többi tevékenységnél szigorúbb adóügyi és gazdasági szabályozás van hatályban (IH2). A mezőgazdasági tevékenységi körök részletes Szja törvényből átvett leírása az 1. számú mellékletben olvasható (IH4). Őstermelői igazolványt válthat ki magánszemély, illetve közös nyilatkozattétel után családi közösség is, bár ennek nyilvánvalóan szigorúbb jogi feltételei vannak. A közös őstermelői igazolvány kiváltásának feltétele, hogy minden az igazolványon szereplő családtagnak őstermelőnek kell lennie, s minden tagnak azonos adózási kategóriába kell esnie. Emellett egymás között nem állhat fenn munkaviszony tehát nem lehetnek egymás alkalmazottai -, illetőleg személyenkénti tételes elszámolásra kötelezettek. Mindezek nyomán kerül látkörünkbe a következő gyakorta használt viszont gyakran helytelenül használt fogalom, a családi gazdaság. Családi gazdaságnak minősül a legfeljebb 300 hektáron gazdálkodó (e földterület lehet saját tulajdon vagy haszonbérlet), legalább egy családtag teljes foglalkoztatásán és a többi családtag közreműködésén alapuló gazdálkodási forma. Az tehát megkülönbözteti a családi gazdaságot a közös őstermelői igazolvánnyal rendelkezőktől, hogy ez esetben a családtag, mint alkalmazott vesz részt a gazdaságban. Az őstermelők kapcsán említett korhatár, a 16. életév itt nem érvényes, közreműködő családtag lehet akár kisgyermek is. A családi gazdasági formában a végezhető mezőgazdasági tevékenységek mellett a jogszabályok engedélyezik különféle, úgynevezett kiegészítő tevékenységek folytatását. Ilyen például falusi- és agroturizmushoz kapcsolódó szolgáltatás, kézművesipari tevékenység, fűrészáru- vagy élelmiszerfeldolgozás, vagy akár a gazdálkodási tevékenység során keletkezett hulladék hasznosítása. 13

14 Alapvetően a fentebb felsorolt három gazdálkodási forma az, mely esetünkben kiemelten vizsgálandó. Bár a mezőgazdaság szereplői között nyilván más gazdasági formák (egyéni vállalkozók, társas vállalkozások, kft-k, részvénytársaságok) is igen nagy számban fordulnak elő, diplomamunkámban ezekkel nem kívánok foglalkozni. 3.2 Termelői piacok az uniós és a magyar vidékpolitika tükrében A hazai vidékpolitika az elmúlt évek során gyakorta emelte ki célkitűzésként a kis- és közepes-, illetve a családi gazdaságok megerősítését. Nyilvánvaló, hogy Európai Uniós tagságunk következtében a hazai vidékpolitika irányultságát a közösség Közös Agrárpolitikájával összhangban kellett és kell meghatározni. Az imént említett súlypontok alapvetően harmonizálnak az uniós irányvonalakkal, hiszen a 852/2004/EK rendelet preambuluma kimondja azt, hogy ha az alaptermékeket a vállalkozó kis mennyiségben közvetlenül a végső felhasználónak értékesíti, helyénvaló a közegészségügyet a nemzeti joggal védeni, különösen a termelő és a fogyasztó szoros kapcsolata miatt. Ugyanez a rendelet kimondja azt is, hogy szükséges bizonyos fokú rugalmasság a szabályozásban az élelmiszertermelés és értékesítés terén. Ez a rugalmasság teszi lehetővé a hagyományos módszerek használatát az élelmiszertermelés, feldolgozás és forgalmazás bármely szakaszában, illetve a létesítmények szerkezeti követelményeivel kapcsolatban (SZABADKAI 2011). Ha a mezőgazdasági ős- és kistermelők, illetve a helyi piacokra vonatkozó nemzetközi szabályozásának és alapelveinek történetét vizsgáljuk, két dokumentumot mindenképp meg kell említeni. Az első fontos pont az 1996-os az Európai Unió területére hatályos Cork-i deklaráció. E dokumentum hivatalosan elsőként mondta ki és biztosította azt, hogy a gazdák, az általuk előállított tradicionális árukat és termékeket helyben értékesíthetik. Az ENSZ egészségügyi világszervezete a WHO 2001-ben pedig azt a nyilatkozatot tette, hogy a helyi termelés és a fogyasztás összekapcsolódásának kedvező népegészségügyi hatása van. Ennek a környezetre is pozitív hatása van, főképp az áruszállítás hiánya, vagy távolságának lerövidülése miatt. A helyi termelés elősegítheti a településközösségek kialakulását és erősödését, elősegítheti új 14

15 munkahelyek teremtődését, és mindezek által hozzájárul a helyi társadalom lelki egészségének javításához (SZABADKAI 2011). Hazánkban elsőként a 2006-os kistermelői rendeletnek volt célja az, hogy a Közös Agrárpolitikában és a Cork-i deklarációban megfogalmazott uniós elveknek eleget tegyen1. A jogszabály megalkotása után a gyakorlatban láthatóvá vált az, hogy a rendelet túlságosan szigorú előírásokat és követelményeket fogalmazott meg a kistermelőkre nézve. A termelői élelmiszerek piacra jutási lehetőségeit életszerűtlen és nehezen feloldható nehézségek akadályozták. A későbbiekben a rendelet különböző módosításokon esett át, hiszen a jogalkotók számára is nyilvánvalóvá lettek a szabályozás hiányosságai. Ezekben változtatásokban mintegy 53 civil szervezet is részt vett a szakmai képviselők mellett. A 2010-es kormányváltás után a kistermelői rendelet újabb átalakításokon esett át, és bár sokat enyhült, s a gyakorlatban alkalmazhatóbbá vált, továbbra is maradtak olyan kitételek, melyek a szakirodalom szerint életszerűtlenné teszik a rendeletet2. Mindemellett ki kell emelni azt is, hogy az elért segítő intézkedéseket szinte minden esetben gátolja más minisztériumok szakterületére tartozó szabály, törvény vagy rendelet (SZABADKAI 2011) őszén a vidékfejlesztési miniszter egy a Figyelőnek adott interjújában kifejtette, hogy a vidékpolitika jelenlegi fő irányultsága értelmében a vidék gerincét képező mezőgazdaságnak készterméket kell előállítani, ez lehet a vidék boldogulásának kulcsa (Figyelő 2011/38. szám). Ezeket a késztermékeket pedig helyi piacokon lehet a leghatékonyabban eljuttatni a fogyasztókhoz, ezért az a cél, hogy lehetőleg minden településen legyen helyi gazdapiac. Ez a célkitűzés a későbbiekben hivatalosan is megfogalmazásra került a Darányi Ignác-tervben (BALOGHNÉ BÓNA 2013). A Darányiterv stratégiai célként tűzi ki, hogy az életképes agrártermelés érdekében szükség van az alulról szerveződő együttműködések ösztönzésére. Ez nyilvánvalóan a kis- és őstermelőket érintő programpont lehet hiszen a legkézenfekvőbb példa az alulról szerveződő együttműködésre esetünkben a Liliomkert ügye lehet. Kiemelt jogalkotási 1 14/2006. (II. 16) FVM-EüM-ICSSZEM együttes rendelet a kistermelői élelmiszertermelés, -előállítás és értékesítés feltételeiről 2 4/2010. (VII.5) VM rendelet kistermelői élelmiszertermelés előállítás és értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV.30) FVM rendelet és az élelmiszerek jelöléséről szóló 19/2004. (II.26) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet módosításáról 15

16 feladatként jelöli meg a dokumentum a családi gazdaságok, őstermelők és kistermelők kategóriájának újradefiniálását. Egyszerűsíteni kívánja a helyi értékesítés és a kistermelői tevékenységek jogszabályi környezetét. Ezen belül az élelmiszerfeldolgozás és értékesítés, illetve a piacok rendjének szabályait emeli ki, mint tovább módosítandó, finomítandó elem. Sőt, kimondja a dokumentum, hogy mindehhez szükséges a kistermelők adózási feltételein javítani, esetleg adókedvezményekkel kell őket segíteni, tovább a piacrajutás feltételeit, körülményeit kell a jövőben megkönnyíteni. Ezek mellett megjelenik az is, hogy szükséges az adminisztrációs terhek egyszerűsítése és enyhítése. Ilyen például az ős- és kistermelők dokumentációs terheinek felülvizsgálata és esetleges könnyítése. Bizonyos esetekben, minősítetten a legkisebb vállalkozások tekintetében a dokumentáció kötelezettsége alóli teljes mentességet jelöli meg célként a Darányi-terv (IH5). Az utóbbi évek egyik fontos eseménye volt a témában, a 2011-ben, tehát még a Darányi Ignác Terv előtt megszületett Pannonhalmi Nyilatkozat, melyet egy a vidékpolitika résztvevői között (Győrött és Pannonhalmán) tartott tanácskozást követően adtak ki. Ebben a dokumentumban a tanácskozáson jelenlévő szakmai képviselők kiemelt célként határozzák meg a magyar mezőgazdaság megújítását, a vidéki élet vonzerejének növelését, a táj helyreállítását, s azt, hogy harmóniát kell teremteni a környezettel a társadalomban (SZABADKAI 2011). A termelői piacok ügye különösen nagy súllyal jelenik meg a nyilatkozatban, hiszen a nyilatkozat céljai között elsőként szerepel, hogy rövidüljön le a termelő és a fogyasztó közötti távolság, szükség van a piacépítésre és arra, hogy a helyi termék jelenjék meg a helyi boltokban (IH6). Mindezek pedig érezhetően összecsengenek a vidékfejlesztési miniszter szavaival, a Darányi-tervvel és az uniós közösségi irányelvekkel is lényegében egyeznek. Kérdés marad azonban továbbra is, hogy a jogi gyakorlatban mindez végtére hogyan juthat kifejezésre. A helyi termelői piac fogalmát a kereskedelmi törvény (2005. CLXIV. törvény a Kereskedelemről) rögzíti a magyar jogrendben, a következőképpen: a helyi termelői piac olyan piac, ahol a kistermelő a piac fekvése szerinti megyében, vagy a piac 40 km-es körzetében, vagy Budapesten fekvő piac esetében az ország területén bárhol működő gazdaságából származó mezőgazdasági-, illetve élelmiszeripari termékét 16

17 értékesíti3. Itt kell említést tennünk arról, hogy eredetileg a 2006-os kistermelői rendelet nem szabta meg a fent említett 40 km-es értékesítési korlátozást, hanem csak annyi kitételt tett, hogy vagy a kistermelő vagy gazdaság helye szerinti, vagy a szomszédos megyében, illetve Budapesten értékesítheti az eladásra szánt árut. Azonban ez olyan értelemben egyenlőtlenséghez vezethet, hogy a határmenti megyék, a központi fekvésűekhez képest, nem azonos feltételekkel indultak ebben a versenyben (SZABADKAI 2011). Nyilvánvaló persze az is, hogy az egyenlőtlen feltételek problematikája végülis fennáll a 40 km-es értékesítési határ esetén is, csak nem megyei, hanem inkább települési szinten (IH7). Ezzel szemben ki kell emelni azt, ahogyan az 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről fogalmaz a kistermelők piacra jutásának szabályai kapcsán. A rendelet 4. paragrafusa kimondja: A kistermelő nem állati eredetű alapterméket, valamint mézet, méhészeti termékeket és élő halat saját gazdaságának helyén, Magyarország területén működő valamennyi piacon, vásáron, rendezvényen és engedélyezett ideiglenes árusító helyen a végső fogyasztónak, illetve a régión belüli vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva Magyarország területén legfeljebb 40 km távolságra lévő, kiskereskedelmi vagy vendéglátó létesítménynek értékesíthet. Vagyis e rendelet értelmében a 40 km-es értékesítési határ nem érvényes a piacokra, tehát a termelő az ország bármely termelői piacán értékesíthet, de ha kiskereskedelmi, vagy vendéglátó-egységeknek kívánja termékét értékesíteni, abban a tekintetben ugyanúgy érvényes a jogszabály. A következő paragrafus viszont leszögezi, hogy állati eredetű termékek esetében a termelői piacokra is érvényes a 40 km-es távolsági korlátozás (IH8). Tehát a törvényi szabályozás értelmében az egyes állati eredetű termékeket kivéve, a termelők az ország összes piacán vagy vásárán értékesíthetik portékájukat, távolsági megkötés nélkül. Itt pedig utaljunk vissza a fentebb tárgyalt kereskedelmi törvényre, amely a helyi termelői piacokról rendelkezik, s ott is szerepel a 40 km-es távolsági megkötés. Értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy termelői piacon nem számít, hány kilométeres távolságból érkezett az árus árusíthat bármit, csak állati eredetű terméket 3 Megjegyzendő, hogy bár a törvény maga 2005-ben született, egy 2012-es törvénymódosítás emelte be a helyi termelői piac fogalmát a jogszabályba. 17

18 nem. Viszont ha helyi termelői piacról beszélünk, akkor az a szabály lép életbe, hogy 40 km-es sugarú körön belülről kell érkeznie az összes árusnak, különben a termelői piac nem helyi termelői piac. Ez az értelmezési kérdés talán magyarázatot adhat arra, hogy miért is nehézkes a kapcsolódó jogszabályok értelmezése. És arra vonatkozóan is érzékletes például szolgálhat, hogy amint fentebb említettem, a különböző szakminisztériumok által hozott döntések gyakorta nincsenek egymással harmóniában, vagy gátolják a jogszabály végrehajthatóságát. Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elnökének javaslatára a piacozási feltételeket könnyítendő, és az életszerűséget elősegítendő január 1-től lépett hatályba a termelői piacok nyitását megkönnyítő törvénymódosítás, illetve június óta hatályos a termelői piacokra vonatkozó higiéniai előírásokat tartalmazó rendelet (BALOGHNÉ BÓNA 2013). E rendelet a korábbi jogszabályoknál enyhébb feltételeket szab meg a higiénés körülményekre vonatkozóan, bár meg kell jegyezni, hogy nem különíti el élesen a termelői piacok és például a vásárcsarnokokra vonatkozó élelmiszerbiztonsági előírásokat (IH9). Érdemes megjegyezni azt, hogy a törvényi szabályozás nem tesz említést a háztáji fogalmáról. Ugyanez érvényes a Darányi Ignác Tervre és a Pannonhalmi Nyilatkozatra is. Holott a későbbiekben látni fogjuk, hogy a termelői piacok tekintetében egy kiemelten fontos tevékenységi formáról van szó. Szabadkai Andrea 2011-ben A Falu -ban megjelent tanulmányában egyenesen úgy fogalmaz, hogy a vidék megújulásához nagy szükség volna a háztáji reneszánszára (SZABADKAI 2011 IN: A FALU P. 84). Ugyanerre rímel a későbbiekben még bőségesen tárgyalandó Liliomkert Termelői Piac vezetőjének, Harmathy Ildikónak a gondolata, miszerint a háztáji tradícióinak felélesztése és ösztönzése új lendületet adhatna a magyar vidéknek4. A háztáji egy család legalapvetőbb élelmiszer-szükségletének előállítását, néhány haszonállat tartását, némi élelmiszer-feldolgozást (lekvár, sajt, szörp stb.) jelenti. Köztudomásúan egy magától értetődő, nagy hagyományokkal bíró falusi életforma, ami viszont mára egyértelműen kiveszőben van. A háztáji termelésben keletkező valószínűsíthetően kis mennyiségű felesleggel való 4 Interjú Harmathy Ildikóval, Káptalantóti április 2. 18

19 kereskedelemre pedig ugyanazok a jogi és adminisztratív követelmények vonatkoznak, mint bármilyen más kistermelőre vagy akár vállalkozóra. Pedig a 852/2004/EK rendelet preambuluma rugalmasan különbséget tesz a nagyobb méretű termelői tevékenység és a háztájizás között, hiszen kimondja, hogy a közösségi szabályokat és törvényeket nem kötelező alkalmazni sem a magáncélú házi felhasználásra szánt elsődleges termelésre, sem pedig a magáncélú házi fogyasztást célzó házi élelmiszertermelése kezelésre vagy tárolásra. Egy olyan intézkedés, ami legalizálná a háztájiban keletkező felesleg kereskedelmét, valószínűsíthető hogy jelentősen hozzájárulhatna e termelési mód újjáéledéséhez. A minőségi vidéki késztermék-előállításhoz pedig fontos az, hogy legyen megfelelő méretű tömegbázis, ami alapja lehet a vidéki gazdaság újjáéledésének (SZABADKAI 2011). 4. Fejezetek a Balaton térség társadalom- és gazdaságtörténetéből Mivel dolgozatom témájának területi keretét a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területe adja, szükségesnek tartom e területegység részletes tárgyalását, átfogó elemzését. A fókuszba a Balaton térség társadalmi állapotát, gazdasági helyzetét és lehetőségeit, ezen belül pedig kiemelten az agrárgazdaságot és a turizmust szeretném helyezni, hiszen ezek lényegi fontossággal bírnak a termelői piacokban rejlő fejlesztési lehetőségek terén. A több alfejezetre bontott nagyobb egységet a kronológiai sorrendiséghez igazodva egy történeti áttekintéssel kezdem, haladva a jelen felé. Alapvetően a teljes egységben igyekeztem megtartani a hangsúlyt az agrárgazdaság témakörén, bár néhol az értelmezhetőség, és az árnyaltság miatt szükség volt más területekre is kitekinteni. Emellett pedig az idegenforgalom, a turizmus, mint a Balaton térség gazdaságának alapvető építőköve lényegében minden alfejezetben tárgyalásra kerül. 19

20 4.1 Mezőgazdaság és idegenforgalom kapcsolódások, történelmi metszetben Az alábbi alfejezetben egy történelmi, főként gazdaság- és társadalomtörténeti áttekintésre teszek kísérletet a Balaton régió kapcsán. Összességében azért gondolom ezt a dolgozat szempontjából relevánsnak, mert a térség mélyszerkezete értelmezhetőbbé válhat általa, illetőleg az sem elhanyagolható szempont, hogy a Balaton régió múltjának némely részlete iránymutatást adhat a térség jövője tekintetében is. Röviden említések szintjén vizsgáltam csupán a Balaton régió ipartörténetét, hiszen esetünkben egyrészt kevésbé fontos gazdasági szektor, másrészt a Balaton térségében nemigen volt soha számottevő, a térség belső struktúrájára meghatározó hatással bíró ipari termelés. Annál inkább fontosnak tartottam azonban az idegenforgalom, és az agrárgazdaság történetének bemutatását és kapcsolódási pontjaikat az elmúlt mintegy másfél évszázad során. A XIX. század második feléig - vagyis a tavon végzett szabályozási munkálatok megkezdéséig - a Balaton térségét egy szigorúan vett agrár-mezőgazdasági tájként tarthatjuk számon. A térség mezőgazdasági adottságaira jellemző a mozaikosság, ami nyilvánvalóan a domborzati és talajadottságok kistájankénti eltéréseiből adódik. Ennek következtében a mezőgazdasági termelés mennyiségi és minőségi feltételei a történelem során területenként messze nem voltak azonosak a térségben. Azonban alapvetően elmondható, hogy az évszázadok során kialakult rend legfőbb tendenciái szerint az északi part legfontosabb mezőgazdasági tevékenysége a szőlő és gyümölcstermesztés volt adott területenként változó helyi jellegzetességek mellett -, míg a déli parton az állattartásnak és a szántóföldi művelésnek volt a legjelentősebb történelmi hagyománya. Egyes források szerint az északi parton már a III. századtól kezdve számottevő szőlőművelés zajlott (BOKOR 2003). Emellett magától értetődőnek mondhatjuk azt, hogy a Balaton halgazdasága és a halászat évszázadok során kialakult szokásrendszere megfelelő megélhetési lehetőséget kínált a balatoni emberek számára. Igazán komoly változás végeredményben a XIX. század közepéig mindebben nem történt. Az 1860-as évektől kezdve azonban az igen jelentős mértékű műszaki, vízrendezési és közlekedésfejlesztési beavatkozások következtében a lényegében 20