Az Országos Rádió és Televízió Testület. 389/2009. (II. 25.) sz. Határozata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Országos Rádió és Televízió Testület. 389/2009. (II. 25.) sz. Határozata"

Átírás

1 Az Országos Rádió és Televízió Testület 389/2009. (II. 25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló évi I. törvény (továbbiakban: Rttv.) ában biztosított jogkörében az MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2, 1145 Budapest, Róna u. 174.) Műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot: A Testület megállapítja, hogy a Műsorszolgáltató a szeptember 7-én sugárzott a Derék Dudley című műsorszám nem megfelelő korhatár-kategóriába történt besorolásával megsértette az Rttv. 5/B. (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. A törvénysértés miatt a Testület az Rttv (1) bekezdésének d) pontja, valamint a Műsorszolgáltatóval kötött Műsorszolgáltatási Szerződés pontjában foglaltak szerint érvényesíti a Szerződésben megállapított kötbért, így ,-Ft. azaz egymilliónyolcszázötvenkettőezer-ötszázötvenkettő forint megfizetésére kötelezi a Műsorszolgáltatót. A kiszabott kötbért hét napon belül kell megfizetni az ORTT MNB számú számlájára. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület a 2826/2007. (XII. 12.) számú határozatával jóváhagyta a Műsorfigyelő- és Elemző Igazgatóság évi munkatervét. A Testület 2008 szeptemberében a Derék Dudley c. műsorszám esetén tapasztalt normaszegést. A műsorszám címe: Derék Dudley Sugárzás dátuma: szeptember 7. Sugárzás időpontja: 17:05 Csatorna neve: TV2 Hossz: 68 perc A műsorszolgáltató besorolása: I. kategória

2 Jelzett korhatár: nincs Nemzetközi korhatárok: USA: PG/UK: PG/Ausztrália: G/Németország: 6 Eredeti cím: Dudley do-right Műfaj: családi vígjáték Származási ország: USA Gyártási év: 1999 Eredeti hossz: 77 perc Rendező: Hugh Wilson Szereplők: Brendan Fraser, Sarah Jessica Parker, Alfred Molina Tartalom: A történet kezdetén három gyerek beszélget a folyóparton: Dudley, a jófiú, Snidely Whiplash, a rossz gyerek és Nell, akiért mindketten vetélkednek. Húsz év múlva sincs ez másként, Whiplash egy ravasz tervvel és bandája segítségével hatalmába keríti a várost. Derék Dudley eleinte, mint királyi lovas rendőr harcol a banda ellen, később már csak civilként, mivel elbocsátják az állásából. A közeli indián falu lakói és egy részeges aranyásó segítik a küzdelemben. Eleinte minden úgy megy, ahogy Whiplash eltervezte, és sikert sikerre halmoz. A végső küzdelemben azonban Dudley legyőzi, hősünk visszakapja az állását és elnyeri Nell szerelmét. A vizsgálat megállapításai: A műsorszolgáltató a vizsgált napon 17:05 órakor tűzte műsorára a Derék Dudley című filmet, amely előtt semmilyen figyelmeztető felhívást nem tett közzé, ily módon azt az I. kategóriába sorolta, azaz korhatárra tekintet nélkül megtekinthetőnek ítélte. A film az alábbi tartalmak, illetve elemek miatt magasabb korhatári kategóriába sorolandó: A film műfaja szerint mesemotívumokat is tartalmazó vígjáték, amelyben azonban előfordultak félelemkeltő és agresszív jelenetek (verekedés, fegyverrel történő fenyegetés, robbantás, bankrablás stb.). A műsorszámban több olyan problémás elem is megjelent, amelyek a legkisebbek számára szülői magyarázat nélkül félreérthetők lehettek. 12 éves kor alatt több szakasz követi egymást a gyermekek kognitív fejlődésében, amelyek között az információ befogadási képességet tekintve jelentősek a különbségek. Emiatt különösen fontos, hogy amennyiben az alkotásban valamilyen veszélyes elem jelenik meg, akkor az az eltérő fejlődési szakaszban lévők közül senkire ne gyakorolhasson káros befolyást, vagyis a látottakat még a legkisebb gyermekek is problémamentesen legyenek képesek feldolgozni. A kiskorú gyermekek még könnyen összetévesztik a látszatot a valósággal, csak kilenc éves korra alakul ki fokozatosan a megkülönböztetés képessége, ahogy egyre több önálló tapasztalatuk lesz a valóságról, melyhez viszonyítani tudják a képernyőn látottakat. A legkisebbek tíz éves korukig nem képesek a komplex cselekményvonalat követni, így nem minden esetben tudják felismerni a történések és a következményeik közötti összefüggést. Az erőszakos, illetve a félelemkeltő jelenetek hatását a filmben kétség kívül enyhíti a meseszerű narráció és a humor, azonban tudni kell, a szellemesség és az erőszak kombinációja bagatellizálhatja is az agressziót, s egyben kedvez a nemkívánatos magatartásminták kialakulásának. A műsorszám befogadható lenne a legkisebbek számára is, hiszen az akciójelenetek az esetek túlnyomó többségében burleszk kontextusban fordultak elő, és a sérülések sem voltak hangsúlyosak. A Testület mégis indokoltnak tartja a II. korhatári kategóriába történő 2

3 átsorolását, mivel a film több olyan szcénát is tartalmazott, amelyek erőszaktartalma a 12 év alattiakban félelmet kelthetett. Feltehetően a film elsősorban nem gyerekeknek készült, bár a meseszerű történetszövés ezt sugallja. A bemutatott képi és verbális poénok nagy részének megértéséhez azonban olyan háttérismeretek szükségesek, amelyekkel a 12 év alatti gyerekek többsége még nem rendelkezik (pl. Imádok lappangani, mint egy HIV vírus ; Hölgyem, én erre születtem, a génjeimben van ; Az emberek mindig fölfelé nyalnak, ilyen az élet., továbbá az ismert karaktereket érintő, mint pl. Zorro, M. Flatley vagy Karate Kid paródiák). Amennyiben egy műsorszám a humoros jelenetek sorozatára épít, de a poénok egy része a fiatalabb korosztály számára nem érthető, úgy ez megakadályozhatja őket abban, hogy a szereplők jellemét és motivációit megértsék, illetve a cselekedeteiket helyesen értelmezzék. Kutatási eredmények szerint szülői mediáció mellett a gyerekek reálisabban ítélik meg az ábrázolt szereplőket és szituációkat, valamint negatív tartalmak esetén kevesebb félelmet élnek át. Ezért a Testület véleménye szerint - a látottak helyes interpretálásához szükség van a szülői segítségre. A műsorszámban regisztrált aggályos jelenetek: 17:10:00-17:10:10 Dudley az irodájában ül felrakott lábakkal, és éppen az anyukájával beszéli meg az ebédet részletesen, miközben kirabolják a bankot. A narrátor így kommentálja az eseményeket: Igazán kár, hogy bokros hivatalos teendői miatt éppen nem ér rá. 17:09:19-17:09:51 Whiplash bemegy a bankba, fegyvert fog a pénztárosra és a pénzt és az aranyat követeli. A bandája felsorakozik mögötte, annyian vannak, hogy be se férnek a bankba. Miután megszerzik a zsákmányt, elmenekülnek. 17:12:53-17:13:31 Whiplash éjszaka az elhagyatott aranybányában bujkál: Imádok lappangani, mint egy HIV vírus - mondja. A bánya bejáratánál összefut Dudley-val, aki ökölvívó alapállásba helyezkedik, és így szól: Jól van, nem harapunk, mint Tyson. Öklöket fel! Whiplash elhiteti a királyi lovasrendőrrel, hogy vámpírokra vadászott, mert az erdőben minden fa mögött egy vámpír rejtőzik. Bizonyságul megmutatja a töltényhüvelyt a puskájából, amiben aranypor van, mert szerinte a vámpírokat csak úgy lehet megölni, ha nyársat szúrnak a szívükbe vagy lelövik őket aranygolyóval. 17:14:11-17:15:04 Az összekötözött bankigazgatót Whiplash a vasúti sínekre fekteti, hogy így kényszerítse rá a bank jelzálogleveleinek az átadására. A vonat közeleg, és a bankigazgató félelmében aláírja a papírt, aminek birtokában Whiplash kilakoltatja a lakókat. Elsőnek mindjárt egy asszonyt és hat gyermekét zavarja ki az utcára a következő szavakkal: - Ez az, egy-kettő, libasorban! Nekem ne vigyorogj, és kuss legyen! - Hogy teheti ezt velünk? - kérdi az asszony. - Hogy tehetem ezt magukkal? Hölgyem, én erre születtem, a génjeimben van! 17:21:14-17:22:40 Narrátor: Miután felkereste a legközelebbi jávorszarvasfej-leszedő szervészt, Dudley és Nell kukoricázni ment. Dudley, ez teljesen autentikus! kiállt fel Nell, amikor meglátja az indián falut. Ezután indiánok által előadott látványos show következik, főként ír sztepptánc elemekkel és akrobatikával. 3

4 17:34:51-17:35:31 A rászedett bandatagok berontanak Whiplash házába. Pisztolyt fognak rá, és megfenyegetik, hogy megölik, amiért becsapta őket. 17:41:55-17:42:15 A banda egyik tagja dinamit rudakat rak Dudley irodája köré, majd felrobbantja. 17:43:14-17:44:08 Dudley és a törzsfőnök egy ottawai kormányhivatalba mennek, hogy jelentsék a hatóságoknak Whiplash üzelmeit. Az egész jelenet a hivatali ügyintézés és mellébeszélés paródiája. 17:57:24-17:57:42 A részeges aranyásó küzdeni tanítja Dudleyt, akinek bekötött szemmel, ösztöneire hallgatva kellene egy bottal megvédenie magát. Egymás után kapja az ütéseket a lábaira és a fejére, végül nyöszörögve összeesik. Az oktatás végén elindul, hogy legyőzze Whiplasht. Narrátor: A mester szava még ott csengett Dudley fülében, mikor útra kelt, hogy igazságot tegyen és bevegyen egy Panadol extrát. 17:58:19-17:58:57 Dudley az egyik bandatagot a farönkhöz kötve a fűrészgép felé tolja, mert ki akarja szedni belőle, hogy mikor érkezik a következő aranyszállítmány. A bandatag jajgat félelmében, majd elárulja az időpontot. A jelenet végén kiderül, hogy a hatalmas körfűrészlap papundekliből készült és így ártalmatlan. 17:59:04-18:01:15 Dudly motoron ülve, folyamatos tüzelés közben rajtaüt az aranyat szállító helikopteren, és elrabolja azt. A helikopter kigyullad, a banda tagjai motorokra pattannak, és üldözni kezdik. 18:11:06-18:12:53 Whiplash és bandája motorcsónakokon száguldva támadást intéz az indián falu ellen, ahol Dudley rejtőzik. A banda megjelenése ijesztő, mert fekete egyenruhát, maszkot és rohamsisakot viselnek, a kezükben pedig gépfegyver van. Dudley és az indiánok előbb tűzijátékkal lövik a támadókat, majd az erdőbe menekülnek. 18:13:47-18:18:38 A felfegyverzett banda követi az indiánokat az erdőbe, akik kövekkel dobálják meg őket. A banda tüzet nyit rájuk, ezért az indiánok elfutnak. Whiplash tankokat is bevet a küzdelembe, és már ágyúval is lövi az ellenfelét, aki viszont lóháton veszi fel a harcot. Egymás után csapódnak be az ágyúgolyók, de Dudley csak megy előre, majd belovagol a tankok közé, így azok amikor rálőnek, végül egymást lövik ki. Ekkor megjelenik a királyi lovasezred, és a gazfickók megfutamodnak. A fenti példák alapján a Testület úgy véli, hogy a műsorszám nem felelt meg az I. korhatári kategória szempontjainak. Az Rttv. rendelkezése szerint ugyanis azt a műsorszámot, amely tizenkét éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg, vagy félreérthet, a II. kategóriába kell sorolni. A Testület álláspontja szerint felmerült, hogy a műsorszolgáltató a film I. korhatári kategóriásként történt klasszifikációjával megsértette az Rttv. 5/B. (2) bekezdését. 4

5 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 51. (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően az Iroda január 20-án postázott levelében tájékoztatta a műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés megállapításairól, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A műsorszolgáltató a felhívásnak február 6-án érkezett válaszlevelében tett eleget. A műsorszolgáltató nyilatkozata: A műsorszolgáltató egyrészt vitatta, hogy a műsorszámban agresszív jelenetek fordulnak elő, másrészt azt, hogy a humor és az erőszak kombinációja realisztikus környezetben bagatellizálhatja az agressziót. A TV2 álláspontja szerint jelen esetben alapvetően humorról van szó, vígjátékról, még a legkisebbek számára is jól kivehető, jól követhető helyzetkomikumok sorozatáról. A műsorszolgáltató úgy véli, hogy a felhívásban megemlített 3 db. vicc, mely valószínűsíthetően a kamaszkorú, illetve a felnőtt nézőknek szól, melyet tételezhetően a 12 éven aluliak nem értenek meg, alapvetően nem befolyásolja a műsorszám összképét. A történet megéréséhez nem kell pontosan ismerni azt, hogy vajon mi volt a mögöttes tartalma egy-egy vicces, Zorrora, M. Flatleyre történő utalásnak. Ennek hiánya a jelen esetben abszolút nem befolyásolta a kiskorúakat a szereplők jellemének, motivációinak megértésében, ez a műsorszám megtekintése alapján minden különösebb magyarázat nélkül belátható. A hasonló műsorszámoknál gyakran előforduló, a leginkább kritikusnak tekinthető probléma, nevezetesen az, hogy a humor a korosztályhoz tartozók számára elbagatellizálja az erőszakos cselekmények hatásait, következményeit, a műsorszámban fel sem merül. A műsorszám semmiféle egyéb olyan elemet nem tartalmaz, melyet a korosztályhoz tartozók egyéb művekből ne ismernének. Ilyen a megjelenítés módja, a kifejezetten a legkisebbeknek szóló, modern mesékből ismert karakterek sokasága. A műsorszám a félelemkeltő eszközök, jelenetek száma, hangsúlyossága tekintetében pedig jóval alatta marad Walt Disney műveknek, avagy maguknak a gyermekmeséknek. A gyermekmesék maguk is, így televíziós adaptációik is szükségképpen is jelenítenek meg olyan konfliktushelyzeteket, melyek félelemkeltőek, azonban a konfliktushelyzet, vagy veszély ilyen típusú ábrázolása éppen azért nem okoz gondot a 12 éven aluliak számára, mert már egészen kis koruk óta rendelkeznek a mesék befogadásához szükséges tapasztalatokkal, melyek megkönnyítik a műsorszám, mint vizuálisan megjelenített mese fikcióként való felfogását. Ezekhez képest a műsorszámban feltűnő erőszak minden esetben egy-egy komikus szituáció melléktermékeként jelenik meg, maga az erőszak megjelenítése pedig végig bohózatszerű kellék marad. A műsorszolgáltató és a műsorszám megítélése során nem egy elméleti szempontból tökéletesen nevelt, ideális kiskorú lélekrajzából kell kiindulni, hanem a mai magyar társadalmi valóságból, abból, hogy egy átlagos médiaélményekkel rendelkező kiskorú számára vajon okozhat-e félelmet, meg nem értést, elvonatkoztatási nehézséget egy olyan játékfilm, mely vizuális eszközeit tekintve messze alulmarad a 12 éven aluliak szórakoztatására szánt, a látottakhoz képest valóban aggályos, vérre menő konfliktusokat és a szereplőket létükben fenyegetve ábrázoló fantasztikus rajzfilmektől, melyekből csak a gyerekcsatornák több tucatot mutatnak be naponta. A műsorszolgáltató álláspontja szerint a műsorszám a fent elmondottak miatt semmiféle maradandó hatást, emléket nem hagy a 12 éven aluliakban, és kiindulva a különböző médiák terén szerzett tapasztalataiból félelmet, szorongást bennük nem idéz elő, a történet pedig még a legkisebbek számára is probléma nélkül érthető, követhető, mert dramaturgiája alapvetően 5

6 olyan eszközöket használ, melyek a korosztályhoz tartozók számára ismerős, megszokott, tipikusan mesei eszközök. A Testület álláspontja: Tekintettel arra, hogy a film számos agresszív jelenetet tartalmazott (verekedés, fegyverrel történő fenyegetés, robbantás, bankrablás), továbbá a műsorszámban több olyan problémás elem is megjelent, amelyek a legkisebbek számára szülői figyelmeztetés nélkül félreérthetők lehettek, ezért a Testület úgy véli, hogy a felnőttek segítsége szükséges lehetett a 12 év alatti gyerekeknek ahhoz, hogy a látottakat megérthessék. Az I. kategóriába általában olyan műsorszámok tartoznak, amelyek a 12 év alatti kisgyermekek számára készültek, így számukra érthetőek, illetve ha nem kifejezetten ők jelentik a programok célközönségét, akkor sem tartalmaznak számukra ártalmas elemeket. Az Rttv. 5/B. (2) bekezdése kimondja: Azt a műsorszámot, amely tizenkét éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, a II. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizenkét éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Az Rttv. a II. kategória kapcsán a félelmet kelthet, ill. a kiskorú életkoránál fogva nem értheti meg kifejezéseket használja. Az Rttv. alapján az I. és a II. kategóriába sorolt műsorszámok napközben is közzétehetők, őket csupán a formai jelzések különböztetik meg egymástól. A 12 éves kor alatt több szakasz követi egymást a gyermekek kognitív fejlődésében, amelyek között az információ befogadási képességeit tekintve jelentős különbségek vannak. Emiatt különösen fontos, hogy amennyiben egy alkotásban valamilyen veszélyes elem jelenik meg, akkor az eltérő fejlődési szakaszban lévők közül senkire ne gyakorolhasson káros befolyást, vagyis a látottakat még a legkisebb gyermekek is problémamentesen legyenek képesek feldolgozni. A vizsgált műsorszám esetében ez nem valósult meg. Az I. kategóriához kapcsolt szempontok értelmezésére vonatkozóan a Fővárosi Bíróság a 24.K.33839/2004/12. számú ítéletében megerősítette, hogy: a minősítésnél a műsorszolgáltatónak mindig megszorítóan és nem megengedően kell eljárnia. Amennyiben a műsorszámban valamilyen ártalmas tartalom megjelenik, az kizárólag oly módon történhet, hogy káros befolyást ne gyakorolhasson, vagyis a látottakat a kisebb gyermekek is képesek legyenek feldolgozni. A Testület gyakorlata szerint az I. kategóriába besorolt műsorszám, különös tekintettel az erőszak ábrázolására: nem tartalmazhat olyan mértékben félelmet és támadó indulatot keltő jelenetet, amelyet a 12 év alatti gyermek még nem képes feldolgozni, nem közvetíthet olyan magatartásmintákat, amelyeken keresztül az erőszak kritika nélkül jelenik meg, és amelyet a gyermek nem képes fikcióként értelmezni. 6

7 Az erőszak és a korhatár-besorolás kapcsán a Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf /2004/7. sz. ítéletében kifejtette: A nagykorú felügyeletére való törvényi felhívás kifejezi, hogy eshetőlegesen félelmet keltő jelenetek is következhetnek, azonban a felnőtt jelenléte vagy magyarázata elegendő védelem, a film erőszakos jelenetei nem indokolják a 21:00 és 05:00 óra közötti vetítését. A Fővárosi Bíróság 3.K.33902/2005/7. számú ítélete is kimondta, hogy a kiskorúak egészséges erkölcsi, szellemi, pszichikai fejlődése olyan alkotmányos érték, amellyel szemben minden más alkotmányos szabadságjognak engednie kell. Kétség esetén csak a túlzott védelem lehet az elfogadható mérce. A Testület álláspontja szerint a kifogásolt műsorszám összhatását tekintve alkalmas volt arra, hogy a tizenkét éven aluli nézőben félelmet keltsen, illetve tartalmazott olyan elemeket, amelyeket a tizenkét éven aluliak koruknál fogva nem érthettek meg vagy félreérthettek, ezért a műsorszám nem felelt meg a I. korhatári kategória követelményeinek. Fentiekre tekintettel a Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató szeptember 7-én megsértette az Rttv. 5/B. (2) bekezdésében foglaltakat. A Testület a műsorszolgáltatónál 2008-ban egy alkalommal tapasztalta az Rttv. 5/B. (2) bekezdésének sérelmét. A Testület a 25/2009. (I. 7.) számú határozatában az Rttv (1) bekezdés a) pontjában rögzített jogkövetkezményt alkalmazta az Ikrek c. műsorszám helytelen besorolása miatt. A kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések ismételt megsértése miatt a Testület az Rttv (1) bekezdés d) pontja és a Műsorszolgáltatási Szerződés pontja alapján érvényesíti a Szerződésben megállapított kötbért. Az Rttv (1) bekezdés d) pontja szerint: Ha a műsorszolgáltató az e törvényben,, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti, a Testület d) érvényesíti a szerződésben megállapított kötbért. A Műsorszolgáltatási Szerződés pontja értelmében: A Törvény 5/B. (2) bekezdésében foglaltak megszegése esetén a kötbér mértéke a kötbéralap 0,1 százaléka. A kötbér alapját a Műsorszolgáltatási Szerződés pontjának első mondata az alábbiakban határozza meg: A kötbér alapja a Műsorszolgáltató által a műsorszolgáltatási jogosultságának arra az évre fizetendő műsorszolgáltatási díjrészlet összege, amely évben a kötbér fizetésére kötelezettséget keletkeztető szerződésszegés bekövetkezett. A Szerződés fent idézett rendelkezéseiből következően jelen esetben a Műsorszolgáltató az Rttv. 5/B. (2) bekezdés megsértéséért érvényesíthető, a kötbéralap 0,1 %-ának megfelelő összegű kötbér megfizetésére kötelezhető. Tekintettel, hogy a kötbéralap ,- Ft, a Testület által megállapított kötbér összege ,-Ft. A szankció mértékének meghatározáskor a Testület úgy látta, hogy a kiszabott kötbér mértéke arányban áll a törvénysértés súlyával. 7

8 Az eljárás során a Ket (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv (3) bekezdése biztosítja. Budapest, február 25. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Dr. Majtényi László s.k. Elnök 8

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1354/2009. (VI.30.) VÉGZÉSE

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1354/2009. (VI.30.) VÉGZÉSE AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1354/2009. (VI.30.) VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1967/2008. (XI. 5.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2010. (III.3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 443/2010. (III. 10.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 443/2010. (III. 10.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 443/2010. (III. 10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 744/2011. (VI.1.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 744/2011. (VI.1.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/3052-10/2011. Tárgy: megismételt eljárás lefolytatása Ügyintéző: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 744/2011. (VI.1.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot.

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot. az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 746/2009.(IV.1.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 916/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 523/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 794/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1764/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1764/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1764/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1113/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1716/2009. (IX.2.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1716/2009. (IX.2.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1716/2009. (IX.2.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2159/2008. (XI.26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2159/2008. (XI.26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2159/2008. (XI.26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 566/2011. (IV.28.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1632/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1085/2007. (V. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

2157/2008. (XI. 26.) sz.

2157/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2157/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1745/2008. (IX.17.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1826/2006. (VIII.23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1826/2006. (VIII.23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1826/2006. (VIII.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2099/2009. (X.28.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2099/2009. (X.28.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2099/2009. (X.28.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2285/2007. (X. 2.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2252/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 686/2009. (III.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA

a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 105/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1013/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1013/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1013/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1111/2009. (V.28.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1111/2009. (V.28.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1111/2009. (V.28.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. határozatot.

HATÁROZAT. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1539/2008. (VIII. 27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1539/2008. (VIII. 27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1539/2008. (VIII. 27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 388/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 358/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 358/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 358/2010. (II.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2108/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 826/2006. (IV. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1976/2009. (X.7.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1976/2009. (X.7.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1976/2009. (X.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

2156/2008. (XI. 26.) sz.

2156/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2156/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2154/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 547/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 518/2009. (III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 689/2007. (III. 21.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/4278-4/2011

Ügyiratszám: TA/4278-4/2011 Ügyiratszám: TA/4278-4/2011 a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 491/2011. (IV. 14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- Hírközli Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) hivatalból

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 77/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 77/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 77/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1654/2009.(VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2009. (II. 25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 388/2009. (II. 25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 388/2009. (II. 25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2399/2006. (X.25.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2399/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2399/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 226/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1316/2009. (VI. 24.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1316/2009. (VI. 24.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1316/2009. (VI. 24.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2246/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2443/2006 (XI. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1899/2007. (VIII. 23.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2636/2007. (XI. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2006. (III. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2006. (III. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2006. (III. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 779/2006.(IV.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1008/2009. (V.20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZATA. határozatot.

HATÁROZATA. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: TA/4801-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1513/2009. (VII.20.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1513/2009. (VII.20.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1513/2009. (VII.20.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 563/2009. (III. 11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 563/2009. (III. 11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 563/2009. (III. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 901/2009. (IV.22.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 901/2009. (IV.22.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 901/2009. (IV.22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1747/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1747/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1747/2007. (VII.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 30209-12/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a gyermek és kiskorúak védelmére, az emberi méltóság

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 614/2009. (III. 18.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 614/2009. (III. 18.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 614/2009. (III. 18.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2521/2007.(XI. 7.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2521/2007.(XI. 7.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2521/2007.(XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben