Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 MOB-HSZE-13 pályázat eredménye Forrás:: a évi költségvetés, 20/23/23-as törvényi sor, ÁHT azonosító: A pályázat előzményei: az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény; az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet; az állami sportcélú ok felhasználásáról és elosztásáról szóló 27/2013. (III.29.) EMMI rendelet, a Magyar Olimpiai Bizottság (továbbiakban: MOB) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (továbbiakban: EMMI) között létrejött /2013. iktatási számú i szerződés, valamint a MOB és a Magyar Szabadidősport Szövetség között 1070/13/MOB iktatási számon megkötött együttműködési megállapodás, és a augusztus 1-én megjelentetett pályázati anyagok. Pályázat kiírója: Magyar Olimpiai Bizottság Pályázatkezelő Szervezet: Magyar Szabadidősport Szövetség Pályázati keret: ,-Ft, amely tartalmazza az öt százalékos pályázatkezelői díjat A pályázat célja: helyi jelentőségű szabadidősport események megrendezésének a (kód: MOB-HSZE-13) A feltüntetett igényelt és a megítélt i összeg egyaránt tartalmazza az általános forgalmi adót. A MOB által kijelölt szakértők javaslatát a MOB december 2-i elnökségi ülése tárgyalta. Elfogadás a 119/EH/2013 számú elnökségi határozattal. Sorszám Pályázó neve 1 Budapesti 4 és 5 labda Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0002 A Ötlabda % 2 Törökbálinti Shaolin Kungfu Egyesület MOB-HSZE-13-A-0003 A Törökbálinti Ifjúsági és Sportnap % 3 MAKKA - Madárdomb, Akadémia-Újtelepi Turisztikai és Szabadidősport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0004 A Nordic Walking - Közösségépítés és Egészségfejlesztés Rákosmentén % 4 Hőszig-IsoteQ-Szigetvári Birkózó Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0005 A Szigetvári birkózásért % 5 Besenyőtelki Berze Diáksport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0006 A A BESENYŐTELKI BERZE DSE szabadidősport rendezvényei % 6 Tótszerdahelyi Kulturális és Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0007 A IV.Blazsetin István Nemzetközi-Nemzetiségi Teremlabdarúgó Torna % 7 Soproni Rendészeti Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0008 A SRSE szabadidő % 8 Debreceni Kilométerek Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0009 A ROTARY FUTÓFESZTIVÁL % 9 Oltalom Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0010 A Esélytelenek gólhelyzetben % 10 Szegedi Sport és Fürdők Kft. MOB-HSZE-13-A-0011 A KM Túra % 11 Vitalitás SE MOB-HSZE-13-A-0012 A Vitalitás sportrendezvények % 12 Szent György SE MOB-HSZE-13-A-0013 A Szabadidősporttal a rendészeti munka színvonalának emeléséért! % 13 Horvátzsidány Sport Club MOB-HSZE-13-A-0014 A Mozogj velünk % 14 Bushido Kempo Karate Harcművészeti Egyesület MOB-HSZE-13-A-0015 A Bushido % 15 Budaörsi Sport Club MOB-HSZE-13-A-0016 A Pályázat a II. Őszi Budaörsi Sportválasztó Nap megrendezésének ára % 16 Kelebiai Levente Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0017 A Hagyományok útján % 17 Kőbánya Sport Klub MOB-HSZE-13-A-0018 A Egyesületünk tagjai részére, rendszeres sportolási lehetőségek biztosítása % 18 Zöldpont Életmódklub MOB-HSZE-13-A-0021 A A kaposvári Zöldpont Életmódklub szabadidősport rendezvényeinek a % 19 Honvéd Bottyán János SE MOB-HSZE-13-A-0022 A Zöld Sportokkal az Egészségért % 20 Újpest Sport Club MOB-HSZE-13-A-0023 A Újpest SC szabadidősport tevékenységének a % 21 Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub MOB-HSZE-13-A-0024 A Kerékpáros teljesítménytúrázás % 22 Műanyag Sport Club MOB-HSZE-13-A-0026 A Műanyag SC % 23 VAX Kézilabda Egyesület Sárbogárd MOB-HSZE-13-A-0027 A FÉRFI KÉZILABDA SÁRBOGÁRD % 24 Debreceni Veterán Atlétikai Klub MOB-HSZE-13-A-0028 A DEVAK egészséges életmódot népszerűsítő szabadidős rendezvényének a % 25 Keszthely és Vidéke Box Team Egyesület MOB-HSZE-13-A-0029 A Pofon-partik szervezése a szabadidős ökölvívás fejlesztésért % 26 Profi-Team Életmód Egyesület MOB-HSZE-13-A-0030 A Fitness az Egézséges Életmódért % 27 Éltes Diáksport Egyesület-Tatabánya MOB-HSZE-13-A-0033 A Éltes Dse rendezvényeinek a % 28 Marcipán Tánc és Fitnesz Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0035 A Fitnessel az egészséges életért % 29 Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0037 A A Margita 344,2 TSE a lakosság, és az egyesület, sportjáért % 30 Minden-Kor Minden-Hol az Egészségért Sport és Életmód Egyesület MOB-HSZE-13-A-0038 A Gyaloglással az egészséges idősödésért % 1

2 31 Terényi Bocsa Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0039 A Kultúrgolyó % 32 Ászgárd Sport Klub MOB-HSZE-13-A-0040 A 20 éves jubileumi sorozat % 33 Ózdi Teknőc Futó Club MOB-HSZE-13-A-0041 A Kondi Napok - Ózdi Szabadidősport Programsorozat % 34 Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesület MOB-HSZE-13-A-0042 A ATTE röplabda % 35 Kéz-a-kézben Cs Sz SE MOB-HSZE-13-A-0043 A Sárközi golyós hétvégék % 36 Budaörsi Szabadidő és Versenysport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0044 A Országos Kungfu Bajnokság megszervezése % 37 Napos Oldal Szabadidősport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0046 A Tornász/street workout bemutató edzések % 38 Delta Röplabda Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0047 A Delta Röplabda Sportegyesület pályázata % 39 Tisztánlátás Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0048 A Judo verseny látás sérült gyerekeknek % 40 Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő Egyesület MOB-HSZE-13-A-0049 A Mozogj, fuss a szabadban! % 41 MA-VIK Triatlon Club MOB-HSZE-13-A-0051 A Mozogj az egészségedért! % 42 Kárász István Természetbarát Egyesület MOB-HSZE-13-A-0052 A Közösség és csapatépítés % 43 Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub MOB-HSZE-13-A-0053 A XX. Tatabánya Down Hill MTB verseny % 44 Hajdúhadházi Futball Klub Közhasznú Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0054 A Futball Kupa a hajdúhadházi hátrányos helyzetű fiatalokért! % 45 Ússz, Hogy Utolérjenek! KHE MOB-HSZE-13-A-0055 A Úszó gála % 46 Magyar Kitesurf és Extrémsport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0056 A Közép-Európában egyedülálló Surf Hullámlovas program % 47 Budo Fight Karate Klub MOB-HSZE-13-A-0057 A A Budo Fight Karate Klub pályázata % 48 Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club MOB-HSZE-13-A-0058 A Szilveszteri Fogadalom 26. Futógála - Békéscsaba % 49 Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület MOB-HSZE-13-A-0059 A M.E.S.E. Sportpályázat % 50 Ifjúsági Unió Szekszárd MOB-HSZE-13-A-0060 A XV. Bartina Teljesítménytúra % 51 Pécsi Vasutas Sportkör MOB-HSZE-13-A-0061 A 30. Pécs-Harkány Országúti Futóverseny % 52 Nyírségi futók Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0062 A A Nyírség szabadidősportjáért % 53 Budapesti Élet és Vízimentő Szövetség MOB-HSZE-13-A-0063 A Budapest Vízimentő Sportjáért % 54 ÚJBUDA BHG Búvár Vízimentő Technikai és Szabadidő Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0064 A Búvársporttal az egészségért % 55 Marcali Város Szabadidő Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0066 A Marcali kistérségi sportnapok % Hajdú-BiharMegyei és Debreceni Tekézők Szövetsége MOB-HSZE-13-B-0002 B A tekesport egészségjavítást célzó szabadidősport rendezvényei Hajdú-Bihar megyében % Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa MOB-HSZE-13-B-0003 B Együtt Békés Megye Szabadidő Sportjáért % 58 Budapesti Egyetemi Főiskolai Sportszövetség MOB-HSZE-13-B-0004 B BEFS UNIVERSITAS % 59 Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0005 B Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség a lakosság sportjáért % 60 Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége MOB-HSZE-13-B-0006 B A Gyalogosok Országos Találkozójának a % 61 Fogyatékkal Élők Baranya Megyei Sportszövetsége MOB-HSZE-13-A-0068 A Szabadidős Sportrendezvények % 62 Veszprémi Honvéd SE MOB-HSZE-13-A-0069 A Sporttal az egészségért % 63 Természetjáró Bakancsos Klub MOB-HSZE-13-A-0072 A Mozdulj Ki! % 64 Bicajos Vándor Kulturális és Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0073 A MOB-HSZE-13-A pályázat % 65 Létavértesi Rally Autó- és Ifjúsági Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0074 A SporTTerasz % 66 Bermon Sport Kft. MOB-HSZE-13-A-0075 A Teniszpálya bérlés % 67 Egerági Üstökös Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0076 A Emlékverseny és sportnapok a judo népszerűsítésére Egerágon % 68 Vasadi Regionális Sport Club MOB-HSZE-13-A-0077 A Vasadi családi sportnap % 69 Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség MOB-HSZE-13-A-0079 A III. Akarat ereje kupa % 70 AQUARÁZS Rekreációs Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0080 A Soproni mozgásszervi-, léguti beteg és egészséges gyerekek egészségfejlesztő programjainak a % 2

3 71 Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete MOB-HSZE-13-A-0081 A Életünk a sport, legyen a Tiéd is! % 72 Kecskeméti Önkormányzati Dolgozók Szabadidő Sport Club MOB-HSZE-13-A-0082 A Mozogj a KÖD-ben % 73 Szendrő Városi Sport és Szabadidő Klub Egyesület MOB-HSZE-13-A-0083 A Szabadidősport rendezvények Szendrőn és környékén % 74 Honvéd Kossuth Lajos Sportegyesület Szentendre MOB-HSZE-13-A-0084 A Az egészséges életmód kialakítására és társadalmi befogadás erősítésére irányuló szabadidős sport programok megvalósítása halmozottan hátrányos és fogyatékkal élők bevonásával Szentendrén % 75 Váci Ifjúsági Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0085 A Negyedik Váci Duatlon Verseny és Kistérségi Duatlon Fesztivál % 76 Justitia Fuji-Yama SE MOB-HSZE-13-A-0086 A A Justitia Fuji-Yama SE szabadidős sporttevékenységének biztosítása % 77 Torna Club Békéscsaba MOB-HSZE-13-A-0088 A Bukfenc Akadémiai Olimpiai Gála % 78 Földes Ferenc Gimnázium Diáksport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0089 A Mozdulj az egészségedért! % 79 Esztergomi Kempo Karate Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0090 A Kempo Esztergomban! % 80 Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre MOB-HSZE-13-A-0091 A "Mozogjunk együtt az egészségért" % 81 Budapesti Diáksport Szövetség MOB-HSZE-13-A-0092 A Szabadidős atlétikai találkozó % 82 Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. MOB-HSZE-13-A-0093 A 50. Tiszaligeti Napok % 83 Vác Városi Evezős Club MOB-HSZE-13-A-0094 A Váci evezősök versenyeztetése % 84 Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése MOB-HSZE-13-A-0095 A Zala Megyei Parasportnap % 85 Debreceni Rendőr Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0096 A Debreceni Rendőr SE egészséges életmódot népszerűsítő szabadidős rendezvényei % 86 Tatabánya Városi Diáksport Szövetség MOB-HSZE-13-A-0097 A Tanórán kívüli szabadidős események % 87 Tolnai Röplabda és Szabadidő Egyesület MOB-HSZE-13-A-0098 A Szabadidősportok Tolnán % 88 Pécsi Testkultúra Közhasznú Egyesület MOB-HSZE-13-A-0099 A Lépj velünk az egészség felé % 89 Melitta Szabadidő Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0100 A 26. Orfűi Tó-Show Futás % 90 Vulkán Tömegsport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0101 A Mozogjunk korhatár nélkül % 91 Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE MOB-HSZE-13-A-0102 A MOB-HSZE-13-A % 92 Magyaralmás Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0103 A MOB-HSZE-13-A - Helyi jelentőségű szabadidősport események megrendezésének ára % 93 Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete MOB-HSZE-13-A-0104 A 15. PELIKÁN TÚRANAP % 94 Szegedi Vasutas Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0105 A SZVSE szabadidő sportja % 95 DOZSO SE MOB-HSZE-13-A-0106 A DOZSO SE % 96 Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Városi Atlétikai Közhasznú Egyesület MOB-HSZE-13-A-0107 A Atlétika egészségjavítást célzó szabadidős rendezvényei % 97 Pusztamérgesi SE MOB-HSZE-13-A-0108 A Tájfutó verseny a homokhátságon utánpótlás és szenior korosztálynak, családoknak % 98 Pillangó Tenisz Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0109 A Tenisz gyermekversenyek % 99 MÁV Vezérigazgatóság Sport Club MOB-HSZE-13-A-0110 A Közösségi sportélet fenntartása % 100 Budai XI Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0111 A Városrészek közötti Futóverseny Újbudán % 101 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Sportegyesület (MOME SE) MOB-HSZE-13-A-0112 A IV. (Nemzetközi) Táncos Fesztivál % 102 Hegyisport Szentendre Egyesület MOB-HSZE-13-A-0114 A Szentendrei tájfutók a szabadidősportban % 103 Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó Szakosztály MOB-HSZE-13-A-0121 A Családi zöld sportok a Dél-alföldön % 104 Bólyi Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0122 A Thai box rendezvény % 105 Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-A-0123 A Szegedi Nagy Sportágválasztó-A SPORT NAPJAI % 106 Magyar Golyósportok Szövetsége MOB-HSZE-13-A-0126 A Golyósport Hétvégék % 107 FITBALANCE Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0127 A Nestlé Fitness FitBalance Millenáris % 108 Omnivagus Túra és Szabadidő Egyesület MOB-HSZE-13-A-0128 A Együtt a KÉKen, családi túrasorozat % 109 Baráti Bőrlabda Football Club MOB-HSZE-13-A-0129 A Közös gyerek-szülő sportnapok a Baráti Bőrlabda FC szervezésében % 3

4 110 Albatrosz Életmód és Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0130 A Mozogjunk együtt tovább és többen % 111 XII. kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0131 A MOM tájfutó versenyek % 112 Sportszövetségek Pest Megyei Egyesülete MOB-HSZE-13-A-0132 A Városok versenye % 113 Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egye MOB-HSZE-13-A-0133 A Dr Bán Jenő sakk emlékverseny sorozat Kalocsa Járásban % 114 Csipa Sport és Szabadidő Egyesület MOB-HSZE-13-A-0134 A Tájékozódási sportnapok Orosházán % 115 Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége MOB-HSZE-13-A-0135 A Mozogj együtt Baranya % 116 Hosszúhetényi Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0136 A Dél-Dunán-Tour % 117 Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0007 B Kistérségi sportszervezői hálózat programjai % 118 Soproni Városi Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0008 B Sopron Város téli teremlabdarúgó bajnoksága % 119 Budapesti Triatlon Szövetség MOB-HSZE-13-B-0009 B A Budapesti Triatlon Szövetség szabadidős rendezvényeinek és a Duatlon Fesztivál a % 120 Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0012 B Mozogjunk a szabadban % 121 Békés Megyei Tájékozódási Futó Szövetség MOB-HSZE-13-B-0014 B Tájfutás Békés Megye családi zöld sportja ,9% 122 Magyar Francia-box Savate Szövetség MOB-HSZE-13-A-0138 A Canne_2013_szept % 123 Vonyarcvashegy Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0139 A A vonyarcvashegyi szabadidős sportélet a % 124 Keszthelyi Yacht Club MOB-HSZE-13-A-0140 A Vitorlásélet fejlesztése a Keszthelyi-öbölben % 125 Türr István Diáksport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0141 A Regionális sportesemények % 126 Pécsi Amatőr Szabadidősport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0142 A Tekerj egy célért! % 127 Fergeteg Triatlon Se MOB-HSZE-13-A-0143 A Fergetegesek mozgásban % 128 Karmazin Dojo Fuji-San Kyokushin Karate Klub MOB-HSZE-13-A-0144 A MKSZ Knock Down Magyar Bajnokság % 129 Szolnoki Diáksport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0145 A Belépés nemcsak tornacipőben % 130 Seinchin Karate Sportegyesület Pesterzsébet MOB-HSZE-13-A-0147 A Karate oktatás Pesterzsébeten % 131 Magyar Floorball Szakszövetség MOB-HSZE-13-A-0148 A Gyere Te is Floorballozni! % 132 Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete MOB-HSZE-13-A-0149 A TFSE kapcsolódása a Lakossági gimnasztika programhoz % 133 Csepel Barakuda Búvár Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0150 A Mozdulj Csepel % 134 "Vigyázó kéz" Gyermekvédelmi Egyesület MOB-HSZE-13-A-0151 A Állami gondozott gyermekek vízbiztonságának növelése % 135 Szolnok Városi Diáksport Bizottság MOB-HSZE-13-A-0152 A XVI.Szolnoki Sportjuniális % 136 Dunaharaszti Goju-Ryu Karate Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0154 A Karate oktatás Dunaharasztiban % 137 Magyar Természetjáró Egyesület MOB-HSZE-13-A-0155 A Az erdőben otthon vagyunk-szabadtéri sportprogramok % 138 Lokomotív Turista Egyesület MOB-HSZE-13-A-0156 A Lokomotív 424 túra % 139 Vízivárosi Lakótelepi Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0158 A Sportolj a szabadban! % 140 Fejér Megyei Természetbarát Szövetség MOB-HSZE-13-A-0159 A Fejér túrák % 141 Első Tököli Diák Úszóegylet MOB-HSZE-13-A-0160 A A "Sport szigete, a sziget sportja" című sportrendezvény megrendezése % 142 Ritmika Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0161 A Egy nap az egészségért % 143 Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. MOB-HSZE-13-A-0162 A Sport minden időben % 144 Tarjáni Szabadidősport Klub MOB-HSZE-13-A-0163 A Fitt Klub a SITI-ben % 145 Fogyatékkal Élők Budapesti Sportszövetsége MOB-HSZE-13-A-0164 A Fogyatékkal Élők és Hátrányos Helyzetűek Szabadidősportja Budapesten % 146 Mozdulj Szombathely Egyesület MOB-HSZE-13-A-0165 A Szombathely sportéletének élénkítése % 147 Alba Regia Box Club MOB-HSZE-13-A-0166 A III. Herman István Emlékverseny % 148 Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club MOB-HSZE-13-A-0167 A ZTC népszerűsítő rendezvények % 149 Darnyi Tamás Sport Club MOB-HSZE-13-A-0168 A A Darnyi Tamás Sport Club sportrendezvényei % 150 Aranyszarvas KHSE MOB-HSZE-13-A-0171 A Aranyszarvas terem % 151 Sportpálya 2004 Egyesület MOB-HSZE-13-A-0172 A Kaposvári szabadidős labdarúgást népszerűsítő programok szervezése % 152 Magyar Lábtoll-labda Szövetség MOB-HSZE-13-A-0173 A Szabadidősport lábtoll-labdázással % 4

5 153 Elefántok Rögbi Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0174 A "Szabadidősport rendezvények az "Elefántokkal" Pest megyében % 154 Trappancs Egyesület MOB-HSZE-13-A-0175 A Trappancs Tini Tábor - Élet szervátültetés után % 155 Magyar Goju kai Szövetség MOB-HSZE-13-A-0176 A Kűzdősporttal az életminőség javításáért % 156 TKD Spirit Egyesület MOB-HSZE-13-A-0180 A Országos Taekwon-do Diákolimpia a % 157 Veszprémi Jégkorong Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0181 A Helyi szabadidősport események megrendezése Veszprémben az egészséges életre nevelés szellemében % 158 Annavölgyi Bányász Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0183 A Sportoljunk együtt, annavölgyiek! % 159 Varkocs György Box Club MOB-HSZE-13-A-0184 A A siker benned van! % 160 Kispest SE MOB-HSZE-13-A-0185 A Szabadidősport Kispesten % 161 Óbudai Strandröplabda Sport Club MOB-HSZE-13-A-0186 A Strandröplabda minden mennyiségben % 162 Kistarcsai Városi Sport Club MOB-HSZE-13-A-0187 A Kistarcsai Városi Sport Club sportrendezvényei % 163 Budapesti Természetbarát Sportszövetség MOB-HSZE-13-A-0189 A Rendszeres túraprogramok a Budapestiek egészséges életmódjáért % 164 Törteli Községi Sportkör MOB-HSZE-13-A-0190 A Törteli Községi Sportkör családi és sportnap % 165 Tiszaföldvári Úszóklub MOB-HSZE-13-A-0191 A Földváriak a vízben % 166 Budapest Evezős Egyesület MOB-HSZE-13-A-0192 A Evezz Te is! % 167 Hikari Aikido Egyesület MOB-HSZE-13-A-0193 A Téli terem % 168 Sportház Kft MOB-HSZE-13-A-0194 A I. Sportház Sportfesztivál % 169 SPIRIT Harcművészeti Szabadidősport és Kulturális Közhasznú Egyesület MOB-HSZE-13-A-0195 A SPIRIT Életmód és Sportprogramok megvalósítása % 170 DEROBIC Derecskei Nőkért Életmód és Aerobic Egyesület MOB-HSZE-13-A-0196 A Derecskén megvalósuló torna nők számára kortól függetlenül % 171 Gankaku Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0197 A Egészséges életmód, sportoló család % 172 Dinamo Torpedo KSE MOB-HSZE-13-A-0198 A Új energia % 173 Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0199 A FutaKeszi % 174 Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület MOB-HSZE-13-A-0200 A Fogyatékos emberek sportjának a Keszthelyen % 175 Rave Dance Sporttánc Egyesület MOB-HSZE-13-A-0202 A Táncsport események a % 176 SZL-BAU Balaton Vívóklub MOB-HSZE-13-A-0203 A Versenyrendezés és utánpótlás-nevelési munka fejlesztése vívás sportágban a balatoni régióban % 177 Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség MOB-HSZE-13-B-0015 B CSMTSZ % 178 Győr-Moson-Sopron Megyei Sportszövetségek Egyesülése MOB-HSZE-13-B-0018 B Sportolj az egészségedért! % 179 Hajdú-Bihar Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége MOB-HSZE-13-B-0021 B HAFOSZÖV Szabadidősport Rendezvényei % 180 Komárom-Esztergom Megyei KICK-BOX Szövetség MOB-HSZE-13-B-0023 B A Komárom-Esztergom megyei szabadidősportért a kick-box világán keresztül % 181 Somogy Megyei Sportszövetség MOB-HSZE-13-B-0024 B A Somogy Megyei Sportszövetség szabadidős sportrendezvényei % 182 Keszthelyi Kiscápák Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0204 A Versenyrendezés és versenyeztetés a úszás sportágban a Keszthelyi Kiscápák SE-nél % 183 Vonyarcvashegyi Vízisport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0205 A Hagyományteremtő jeges-havas sportnap % 184 GEORGIKON Diáksport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0207 A Korhatár nélküli szabadidős kézilabdázás a Keszthelyen és környékén % 185 Fogyatékkal Élők Heves Megyei Sportszövetsége MOB-HSZE-13-A-0208 A Sportolj Hevesen % 186 Keszthely Városi Diáksport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0209 A Utánpótlásbázis szélesítése atlétika és triatlon sportágban Keszthelyen % 187 Balázsi Erőemelő és Testépítő Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0210 A Dopping mentes sportért % 188 Kispesti Atlétikai Club MOB-HSZE-13-A-0211 A Judo szakosztály működtetése % 189 Kertvárosi Sport Egylet MOB-HSZE-13-A-0212 A A Kertvárosi Sport Egylet versenyei % 190 IKARUS Budapest Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0213 A IKARUS BSE sportrendezvényei % 5

6 191 Budapesti Atlétikai Szövetség MOB-HSZE-13-A-0214 A "Irány a Zöldbe" Sportpogram sorozat % 192 ELTE SPORT Kft. MOB-HSZE-13-A-0215 A ELTE FIT Night3- Az éjszakai fitness fesztivál % 193 Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda Kft. MOB-HSZE-13-A-0216 A XIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI % 194 Veszprémi Rendőr Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0217 A Egészségmegőrző szabadidő sport népszerűsítése % 195 FF Karate - Eskrima Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0219 A FF Karate - Eskrima Sportegyesület % 196 Aranykorúak Sport és Egészséges Életmód Egyesület MOB-HSZE-13-A-0221 A Aranykorúak szabadidősportolással az egészséges életmódért % 197 Illyés Diák Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0222 A Fogyatékosok szabadidős programjai Nógrád megyében % 198 Zalaegerszegi Triatlon Club MOB-HSZE-13-A-0223 A Zalaegerszegi Triatlon Club % 199 Egri Squash Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0224 A Squash MINDENKINEK! % 200 Zemplén Ifjúsági és Sport Innovációs Egyesület MOB-HSZE-13-A-0226 A A lehetetlen nem létezik % 201 Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége MOB-HSZE-13-A-0227 A MKTSZ évi túrakerékpáros programjai % 202 Gémes Természetjáró Egyesület MOB-HSZE-13-A-0228 A Természetjáró rendezvények % 203 Természetjáró Fiatalok Szövetsége MOB-HSZE-13-A-0229 A Természetjáró programok fiataloknak % 204 Ducsai Erőemelő Oskolája MOB-HSZE-13-A-0230 A Erőemelők % 205 PELSO Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0231 A Kung-fu sportágban minősítő övvizsga szervezése Keszthelyen % 206 A Jövő Sport Club VEOLIA MOB-HSZE-13-A-0232 A A Jövő Sport Club VEOLIA sportrendezvénye % 207 Csongrád Idegenforgalmi Igazgatóság SE MOB-HSZE-13-A-0233 A A végén kiderül % 208 Magyar Sumo Szakszövetség MOB-HSZE-13-A-0234 A A Magyar Sumo Szakszövetség sportrendezvényei % 209 Futapest Klub Egyesület MOB-HSZE-13-A-0236 A Futapest futóverseny sorozat % 210 Petőfi Tömeg- és Szabadidősport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0237 A Petőfi Tömeg és Szabadidősport Egyesület % 211 Közös Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0238 A MOB-HSZE-13-A - Helyi jelentőségű szabadidősport események megrendezésének ára % 212 Gödi Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0240 A Hozd mozgásba a családot! % 213 Pici Szupi Spinning Klub Egyesület MOB-HSZE-13-A-0241 A Spinning Maraton Körmend % 214 Fertő tavi Vitorlás Szövetség MOB-HSZE-13-A-0242 A Az ifjú vitorlás növendékekért- A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség rendezvényének a % 215 Hódmezővásárhelyi Senior Úszó- és Vízilabda Club MOB-HSZE-13-A-0243 A Tartozz közénk! Sport, mozgás, egészség, jó hangulat! % 216 Debreceni Aquasport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0244 A Úszás az egészségért % 217 Egis Gyógyszergyár Dolgozóinak Szabadidő Egyesülete MOB-HSZE-13-A-0245 A Teke és túra, ez a mi sportunk! % 218 Izomláz Szabadidősport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0246 A Ne aludj téli álmot! % 219 Fogócska Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0247 A Együtt sportol a család % 220 Kaposszekcső- Csikóstőttős Közös Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0249 A Kaposszekcső - Csikóstőttős Közös Sportegyesület térségi rendezvénye % 221 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége MOB-HSZE-13-A-0250 A Az épekkel azonos eséllyel a fogyatékosokért % 222 A Szablya Iskolája Egyesület MOB-HSZE-13-A-0251 A Szablyavívás, mint szabadidősport % 223 Komárom-Esztergom Megyei Sprint Futóklub MOB-HSZE-13-A-0252 A Sport egyenlő egészség % 224 Martfűi Városi Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0253 A Mozdulj Martfű! % 225 Szabadidősport és Természetbarát Egyesület MOB-HSZE-13-A-0254 A SZATE % 226 Today Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0255 A Today SE % 227 Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör MOB-HSZE-13-A-0257 A Fehérkút % 228 Aschner Lipót Természetjáró Egyesület MOB-HSZE-13-A-0258 A A lakosság rendszeres sporttevékenységének ösztönzése a sportoláslehetőségének biztosítása % 229 Túrkeve Városi Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0259 A Mozdulj Túrkeve! % 230 Barcsi Városi Szabadidő Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0260 A Szabadidős Teremlabdarúgó bajnokság, teremlabdarúgó kupák és sportvetélkedők % 6

7 231 Senshi Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0261 A Mozdulj meg az egészségedért! % 232 Aranylábú Vastyúkok Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0262 A Vastyúk is talál gólt! % 233 Zuglói Sport és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. MOB-HSZE-13-A-0263 A Zuglói Patak Parti Futás rendezvény a % 234 AKARAT Diáksport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0264 A Gyógyúszás az "AKARAT" mintára % 235 Golden Tiger's Kung Fu Club SE MOB-HSZE-13-A-0265 A Seven Star Mantis OB % 236 Káldi Természetjáró és Tájékozódási futó Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0266 A "Vasi iránytű" - családi természetjáró és tájékozódási sportrendezvények Vas megyében % 237 Szombathelyi Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0025 B Helyi szabadidősport események % 238 Pest Megyei Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0028 B Mondj igent a sportra! % 239 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei és Szolnok Városi Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0029 B Szolnoki Szépkorúak Egészségére % 240 Budapesti Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0030 B Fővárosi Szabadidő Kupa versenysorozat % 241 Budapesti Torna Szövetség MOB-HSZE-13-B-0032 B "CSIVIT" és Tornázni Öröm szabadidős rendezvénysorozat % 242 Fullsport Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0267 A Fullsport Sí '13-' % 243 Községi Sportkör Jánosháza MOB-HSZE-13-A-0269 A Mozogj a jövődért! % 244 Szegedi Röplabda Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0272 A Tömegsportos röplabda % 245 Démász-Rezét Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0273 A Rezét % 246 Csökmő Szabadidő Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0274 A A csökmői lakosok szabadidejének egészséges eltöltésére irányuló program % 247 Utánpótlásnevelő- és Szabadidősport- Egyesület MOB-HSZE-13-A-0275 A Családi 4 labda-napok % 248 Kis-Galya Közhasznú Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0276 A Bükkszentkereszt télen-nyáron % 249 Atlasz Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0277 A Sportolási lehetőségek bővítése az Atlasz Sportegyesületben % 250 Magyar Lovar Egylet MOB-HSZE-13-A-0279 A Családi nap lovakkal az asztmás és allergiás gyermekekért % 251 Pestújhelyi Sport Club MOB-HSZE-13-A-0280 A Helyi szabadidősport szervezése a PSC-nél % 252 A sz Veszprémi Teniszezők Klubja MOB-HSZE-13-A-0282 A Együtt a sportért % 253 Forma Fitt SE MOB-HSZE-13-A-0284 A Forma Fitt SE % 254 Budapesti Rendészeti Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0285 A Szabadidős rendezvények % 255 Eurolife Életmód és Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0286 A Mozgással az egészséges életért Szabolcsban! % 256 Kőbányai Sportszövetség MOB-HSZE-13-A-0287 A Szabadidősport járóképes kortól-járóképes korig! % 257 Déli Aprók Utánpótlás Futball Club MOB-HSZE-13-A-0291 A Déli aprók sporttevékenységének a % 258 Móravárosi Kinizsi Húsos Sportkör Egyesület MOB-HSZE-13-A-0292 A Móravárosi szabadidősport a % 259 Szegedi Floorball Egyesület MOB-HSZE-13-A-0293 A Szegedi Floorball Egyesület sporttevékenységének a % 260 Rendőr Testedző Egylet MOB-HSZE-13-A-0294 A Rendőr TE tavaszi zsongás labdarúgó torna % 261 PRO NIVO Oktatási, Sport,- és Szabadidő Egyesület MOB-HSZE-13-A-0295 A PRO NIVO Oktatási, Sport-, és Szabadidő Egyesület sporttevékenységének a % 262 Tornádó Team Korcsolyázó Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0296 A Kengurul % 263 Szeged 1899 Futball Klub Közhasznú Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0297 A Szeged 1899 Futball Klub Sportegyesület sporttevékenységének a % 264 Promenad Táncsport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0298 A Promenad Táncsport Egyesület sporttevékenységének a % 265 Budapesti Tájfutók Szövetsége MOB-HSZE-13-A-0299 A Szabadidős tájfutó versenysorozat Budapesten % 266 Nyírség Tájékozódási Futó Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0300 A Tájékozódási sportnap sorozat Baktalórántházán a Bakti erdőben % 267 Körös Bocsa Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0301 A Körös körül percek, méterek, találatok % 268 Botfai Lakóterületi Sport Club MOB-HSZE-13-A-0302 A Botfai lakóterületi sportnap % 269 Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0304 A Az Úszással, Együtt, az Egészségünkért! % 270 Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség MOB-HSZE-13-A-0305 A Sportbörzék szervezése budapesti felsőoktatási intézményekben % 271 Hajdú Rendészeti Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0306 A Hajdú Rendészeti Sport Egyesület terembérleti pályázat % 272 Csepel-Sziget SE MOB-HSZE-13-A-0307 A Csepel-Sziget SE % 273 Super Womens Senior Kézilabda Klub MOB-HSZE-13-A-0308 A Aktívan az egészszégért % 7

8 274 Miskolci Egyetemi Atlétkai és Futball Club MOB-HSZE-13-A-0310 A Sportnap szervezése és rendszeres szabadidős tevékenység biztosítása a Miskolci Egyetem hallgatói és dolgozói részére % 275 Kőbányai Sirály Tájfutó Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0311 A "Ép testben ép szellem" - Egészséges életmód tájékozódási futással % 276 Zrínyi Miklós Szabadidő- és Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0312 A Hagyományos magyar küzdősportok % 277 Szentendrei Kinizsi Honvéd SE MOB-HSZE-13-A-0315 A Sportpályázat % 278 Sárkányos Lovagrend Egyesület MOB-HSZE-13-A-0317 A Hagyományos lovaglás % 279 Gyömrő Városi Sportklub MOB-HSZE-13-A-0318 A KÖRBE-KARIKÁBA kerékpáros kalandtúra és sportfesztivál % 280 Wanted Szabadidős Sport Club és Többcélú Egyesület MOB-HSZE-13-A-0319 A Női labdajátékok % 281 Veszprémi Bridzs és Tájékozódási Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0321 A Teljesítménytúra-tájfutás % 282 Zagyvarékasi Községi Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0322 A Sport ÉJJEL-NAPPAL % 283 Aikido Kids Ifjúsági és Szabadidős-Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0324 A Mozgással az egészségért! % 284 Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület MOB-HSZE-13-A-0325 A Kerékpározás, egészséges életmód népszerűsítése % 285 Jégkarc Egyesület MOB-HSZE-13-A-0326 A Jégvirág Családi Nap % 286 Tápláni Karate Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0327 A Tápláni Karate SE % 287 Vadásztölténygyári Vasas Ifjúsági és Sport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0329 A Ingyenes sportfoglalkozások hátrányos helyzetű fiatalok számára % 288 Deszki Sport Club MOB-HSZE-13-A-0330 A Szabadidősport Deszken % 289 BALU-T Utánpótlás Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0331 A A téli, rendszeres szabadtéri testmozgás népszerűsítése Baján és környékén a korcsolya és jégkorong segítségével % 290 Jánoshalmi Természetbarát és Szabadidősport Egyesület MOB-HSZE-13-A-0333 A Egészséges Jánoshalmáért % 291 dr. Bátorfi Agria Kerékpár és Triatlon Klub MOB-HSZE-13-A-0335 A Egri szabadidősportért mozgalom % 292 Magyar Speciális Olimpia Szövetség MOB-HSZE-13-A-0336 A Szabadidős sport rendezvények értelmi fogyatékossággal élő emberek számára % 293 Ortri Plusz Nonprofit Kft. MOB-HSZE-13-A-0337 A A láb mindig kéznél van % 294 Hagyományos Magyar Sportok Országos Szövetsége MOB-HSZE-13-A-0338 A Budapesti szablyavívó verseny % 295 Egészség Természetbarát Sportegyesület MOB-HSZE-13-A-0339 A Túrázz az egészségedért! % 296 Nyírbátori Football Club Egyesület MOB-HSZE-13-A-0340 A Nyírbátori Hagyományőrző Labdarúgó Kupa % 297 Zala Megyei Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0033 B ZAMESZ rendezvények % 298 Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség MOB-HSZE-13-B-0035 B Dél-Dun.Regionális Természetbarát Szövetség tevékenysége % 299 Baranya Megyei Természetbarát Szövetség MOB-HSZE-13-B-0036 B Barátkozzunk a TERMÉSZET-tel és egymással! % 300 Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség MOB-HSZE-13-B-0038 B Az Egészséges Bácskiskunért %

Komárom-Esztergom Megyei Sport Szakszövetségek 2012 évi szakmai tevékenysége 700 000 Tatabánya

Komárom-Esztergom Megyei Sport Szakszövetségek 2012 évi szakmai tevékenysége 700 000 Tatabánya 29434-1/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / SZABADIDŐSPORT - MOB-MSZT-12 SORSZ KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA (pályázat) TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1 Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség Mozdulj Somogyország

Részletesebben

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / MŰHELYTÁMOGATÁS Sorszám KEDVEZMÉNYEZETT SPORTÁG TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1.

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / MŰHELYTÁMOGATÁS Sorszám KEDVEZMÉNYEZETT SPORTÁG TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1. 17479-1/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / MŰHELYTÁMOGATÁS Sorszám KEDVEZMÉNYEZETT SPORTÁG TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1. Abonyi Birkózó Club Birkózás szakmai feladatok ellátása 183 000

Részletesebben

MOB-SZE-14 pályázat eredménye

MOB-SZE-14 pályázat eredménye MOB-SZE-14 pályázat eredménye Forrás: a 2014. évi költségvetés, 20/23/23-as törvényi sor, ÁHT azonosító: 219833 A pályázat előzményei: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény; az államháztartásról

Részletesebben

MOB-HSZE-12 döntési lista

MOB-HSZE-12 döntési lista MOB-HSZE-12 döntési lista Igényelt Sorszám Pályázó neve Esemény megnevezése Pályázati azonosító Tolna város és környéke lakosságának rendszeres testmozgásának elősegítése, helyi szabadidősport 1 Tolnai

Részletesebben

Határozat száma Sorszám Szövetség Keret Sorszám Összeg 4/2014/2 1. Magyar Kajak-Kenu Szövetség 50 000 000 Ft 1. Atomerőmű Sportegyesület 1 000 000 Ft

Határozat száma Sorszám Szövetség Keret Sorszám Összeg 4/2014/2 1. Magyar Kajak-Kenu Szövetség 50 000 000 Ft 1. Atomerőmű Sportegyesület 1 000 000 Ft Határozat száma Sorszám Szövetség Keret Sorszám Összeg 4/2014/2 1. Magyar Kajak-Kenu Szövetség 50 000 000 Ft 1. Atomerőmű Sportegyesület 1 000 000 Ft 2. Angyalföldi Vízisport Egyesület 1 000 000 Ft 3.

Részletesebben

tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással

tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással Egyesület 1 2 1270. sz. Nautilus Vízicsapat Algyői Sportkör 3 Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület 4 Angyalföldi VSE (BOMBA-AVSE) 5 Atomerőmű

Részletesebben

MOB-HSZE-12. Pályázó neve Esemény megnevezése Pályázati azonosító

MOB-HSZE-12. Pályázó neve Esemény megnevezése Pályázati azonosító Tolnai Röplabda és Szabadidő Egyesület Tolna város és környéke lakosságának rendszeres testmozgásának elősegítése, helyi szabadidősport események szervezése MOB-HSZE-12-0003 200 000 VITALITÁS Sportegyesület

Részletesebben

Sorszám Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely település Székhely megye Projekt címe Támogatási összeg (Ft)

Sorszám Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely település Székhely megye Projekt címe Támogatási összeg (Ft) 1. NTP-TDSV-12-0001 "Velünk Mozdulj" DSE Kiskőrös Bács-Kiskun Kis-Kőrösi Regionális Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2. NTP-TDSV-12-0002 BARANYA-SAKK Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Pécs Baranya Tehetségkutató

Részletesebben

MOB-SZE-14 Formai hibás pályázatok. Esemény megnevezése Formai hiba oka. 22. Streetball Challenge Hungary. Népek Tavasza teljesítménytúra

MOB-SZE-14 Formai hibás pályázatok. Esemény megnevezése Formai hiba oka. 22. Streetball Challenge Hungary. Népek Tavasza teljesítménytúra MO-SZE-14 Formai hibás pályázatok 2.sz. melléklet MO SZE 14 formai hibás pályázatok 1 Sportgroup Kft A 2 Magyar Gyeplabda Szakszövetség A MO-SZE-14-A- 0002 MO-SZE-14-A- 0003 ajnokság 22. Streetball Challenge

Részletesebben

utánpótláskorúak felkészítése, versenyeztetése 200 Szeged

utánpótláskorúak felkészítése, versenyeztetése 200 Szeged A 20 évi sportcélú támogatási keret kiosztása 1 / 5 1. Kedvezményezett neve Lelkesedés SZEAC Súlyemelı Szakosztály Utánpótlás-nevelés támogatása célja összege i utánpótlás versenyeztetési, mőködési hátterének

Részletesebben

A 510/2013.(03.27.) 841301 2013. 1. 14 000 13 000 1 000 2. 87 488 11 000 8 700 40 59 688 8 100 3. 19 000 3/1 2703/2011. (IX.

A 510/2013.(03.27.) 841301 2013. 1. 14 000 13 000 1 000 2. 87 488 11 000 8 700 40 59 688 8 100 3. 19 000 3/1 2703/2011. (IX. 510/2013.(03.27.) jóváhagyja a 841301 Sportcélú támogatás cím 2013. évi felosztását az alábbiak szerint: Feladat megnevezése, Összege (eft-ban) 1. Fővárosi sportágazati, pályázati rendszer fenntartása

Részletesebben

Európai Sporthét

Európai Sporthét Európai Sporthét 2017.09.23-30. Az eseménysorozat keretében különböző sportágak kipróbálására és szabadidős versenysorozat lebonyolítása a cél, oly módon, hogy a hét programja lefedje egész Budapest területét.

Részletesebben

Utánpótlásfejlesztés. jogcímen jogcímen. neve adószáma támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás

Utánpótlásfejlesztés. jogcímen jogcímen. neve adószáma támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás A MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG ÁLTAL KIADOTT TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSOK JEGYZÉKE (2013.02.26) Támogatott szervezet Támogatási igazolás száma Utánpótlásfejlesztés jogcímen Versenyeztetés jogcímen Személyi jellegű

Részletesebben

KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi. tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés

KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi. tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés jellegű képzési beruházás, közreműködői ráfordítás jogcímen felújítás

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti és Sport Bizottsága

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti és Sport Bizottsága Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti és Sport Bizottsága 225/2010. (04.28.) számú h a t á r o z a t a a 2010. évi sport támogatás keretében benyújtott B, C, E, F, G, és H kategóriás pályázatok

Részletesebben

helyi Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft Ft egyesületi támogatás

helyi Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft Ft egyesületi támogatás SPORT XXI. Program 2014. Utánpótlás-nevelési támogatások SORSZÁM KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS ÖSSZEGE TÁMOGATÁS CÉLJA MEGVALÓSULÁS HELYE SPORTÁG 1. Magyar Asztalitenisz Szövetség 10 500 000 Ft szövetségi

Részletesebben

tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással

tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással tagszervezetek abc sorrendben, régiós besorolással 1 Adonyi Evezős és Vízisport Közép-Dunántúl 2 Algyői Sportkör Dél-Alföld 3 Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Budapest 4 Angyalföldi VSE (BOMBA-AVSE)

Részletesebben

2010. évi sportcélú támogatási keret kiosztása 1/10. Kiemelten támogatott sportegyesületek

2010. évi sportcélú támogatási keret kiosztása 1/10. Kiemelten támogatott sportegyesületek 2010. évi sportcélú támogatási keret kiosztása 1/10 Kiemelten támogatott sportegyesületek Ssz. Kedvezményezett neve Támogatás célja Támogatás 1 Tisza Volán SC Hivatásos Kézilabda Szakosztály 2 Szegedi

Részletesebben

K I V O N A T. 2013. május 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. 2013. május 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 13. május 27-i ülésének jegyzőkönyvéből 27/13. (V.27.) Sportbizottsági határozat

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4.. Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Elsőévesek sportolása, Soproni campus Ez az összesítés a/az Elsőévesek sportolása, Soproni

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája

A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája 1. NTP-SV-MPA-12-001 Klauzál DSE Szentes Atlétikai tehetségek válogató versenyei 675 000 2. NTP-SV-MPA-12-002 Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros Komárom- Esztergom Roma és nem roma tehetségek

Részletesebben

K I V O N A T. Ifjúsági és Sport Bizottsága április 17-i ülésének jegyzőkönyvéből. Sportszervezet neve - támogatás célja

K I V O N A T. Ifjúsági és Sport Bizottsága április 17-i ülésének jegyzőkönyvéből. Sportszervezet neve - támogatás célja Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. április 17-i ülésének jegyzőkönyvéből 13/2018.

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1 Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke Nyilv.t.sz. Egyesület neve Irsz. Város Cím II. Baranya Megye II/04. Hőszig-Szigetvári BSE 7900 Szigetvár Széchenyi u. 40. II/08. Dél-Zselic Sport Egyesület

Részletesebben

A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12) Döntési lista. Pályázó székhely település

A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12) Döntési lista. Pályázó székhely település 1. NTP-SV-MPA-12-001 Klauzál DSE Szentes Csongrád Atlétikai tehetségek válogató versenyei 675 000 2. NTP-SV-MPA-12-002 Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros Komárom- Esztergom Roma és nem roma

Részletesebben

Helyi szabadidősport események megrendezésének támogatására (MOB-HSZE-13)

Helyi szabadidősport események megrendezésének támogatására (MOB-HSZE-13) Helyi szabadidősport események megrendezésének ára (MOB-HSZE-13) Forrás: a 2013. évi költségvetés, 20/23/23-as törvényi sor, ÁHT :219833 A pályázat előzményei: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12) Döntési lista. Pályázó székhely település

A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12) Döntési lista. Pályázó székhely település 1. NTP-SV-MPA-12-001 Klauzál DSE Szentes Csongrád Atlétikai tehetségek válogató versenyei 675 000 2. NTP-SV-MPA-12-002 Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros Komárom- Esztergom Roma és nem roma

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

HISZEK Benned Sport Program II. alprogram II. ütemben támogatott sportszervezetek

HISZEK Benned Sport Program II. alprogram II. ütemben támogatott sportszervezetek "Family Tree" Triatlon és Szabadidős SE Abaújszántói Városi Sportegyesület Alba Volán SC Albertirsai SE Alisca Taekwondo klub Aranyszalag PRGSE Aranyszarvas Közhasznú Sportért Egyesület Asztalitenisz Sport

Részletesebben

KIVONAT. 2014. április 15-i ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. 2014. április 15-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága KIVONAT Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 214. április 15-i ülésének jegyzőkönyvéből 15/214. (IV. 15.) Sportbizottsági határozat:

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4.. Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Elsőévesek sportolása, Győr Ez az összesítés a/az Elsőévesek sportolása, Győr elsőseinek körében

Részletesebben

Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására. Projekt évi összköltsége. Önrész: kp Önrész: évi összes társadalmi. munka.

Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására. Projekt évi összköltsége. Önrész: kp Önrész: évi összes társadalmi. munka. Határozati javaslat Tárgy: Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására Ssz. Pályázó neve Pályázat címe Projekt 2015. évi összköltsége Önrész: kp Önrész: 2015. évi összes társadalmi munka 690 00 1.

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

*1000062658237* ELŐTERJESZTŐI KIEGÉSZÍTÉS. Tisztelt Közgyűlés!

*1000062658237* ELŐTERJESZTŐI KIEGÉSZÍTÉS. Tisztelt Közgyűlés! Budapest Főváros Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Főpolgármester -helyettes *162658237* *162658237* ikt. szám: FPH79 /881-5 /214 tárgy: Javaslat a 84131 Sportcélú támogatás cím felosztására és egyben

Részletesebben

A 2012-2013. tanévben megrendezendő sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-12) Döntési lista

A 2012-2013. tanévben megrendezendő sportversenyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-SV-12) Döntési lista 1. NTP-SV-12-0002 Baráti Bőrlabda Football Club Baráti Bőrlabda Pupák Kupák 2. NTP-SV-12-0003 "Velünk Mozdulj" DSE Kiskőrös Bács-Kiskun Kőrös-Kupa Megyei Kispályás Labdarúgó Bajnokság 800 000 3. NTP-SV-12-0005

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. április 18. napján, a Kaposvári

Részletesebben

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) 23 6 Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodája által szervezett 2008. évi sportversenyekről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2015. májusi 20.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2015. májusi 20.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-273/2015. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2015. májusi 20.-i ülésére Tárgy: Javaslat Budapest Főváros

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 35/2013.(11.25.) számú határozata a 2013. évi Egyéb csapat és egyéni sportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 17479-1/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1. Magyar Asztalitenisz Szövetség 1. szakmai feladatok 2. 40 428 000 orzságos

Részletesebben

A Humán Ügyek Bizottsága május 16-i ülésére. Tárgy: Kerületi bejegyzéssel rendelkező sportszervezetek pályázati kérelmeinek elbírálása

A Humán Ügyek Bizottsága május 16-i ülésére. Tárgy: Kerületi bejegyzéssel rendelkező sportszervezetek pályázati kérelmeinek elbírálása Iktató szám: Sz-333/2012. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. május 16-i ülésére Tárgy: Kerületi bejegyzéssel rendelkező sportszervezetek

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

támogatás összege (ezerft) támogatás célja

támogatás összege (ezerft) támogatás célja Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a VMJV Önkormányzat által a 2016. évben nyújtott támogatások közzététele Polgármesteri hivatalban elszámolt működési és fejlesztési támogatások közzététele sorsz.

Részletesebben

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot.

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Ennek eredményeként háromszor több magyar ember sportol, és több mint duplájára nőtt az igazolt sportolók száma. EGYRE TÖBB MAGYAR SPORTOL

Részletesebben

K I V O N A T. Ifjúsági és Sport Bizottsága április 19-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ifjúsági és Sport Bizottsága április 19-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. április 19-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek 2013. évi önkormányzati támogatására Ó z d, 2013. március 28. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Ózdi Sportszervező Iroda

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

Senseimarossy Délegyházi Karate SE - www.senseimarossy.hu

Senseimarossy Délegyházi Karate SE - www.senseimarossy.hu 2009-09-08 11:03:57 SPORTOKTATÓ KÉPZÉS SPORTOKTATÓ KÉPZÉS A Budapesti Szabadidősport Szövetség - megfelelő számú jelentkező esetén - államilag elismert, Országos Képzési Jegyzékben szereplő 1 éves sportoktató

Részletesebben

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják.

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009/2010. TANÉVI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK RENDEZÉSÉRE A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pályázatot hirdet a 2009-2010. tanévi országos egyetemi főiskolai bajnokságok döntőinek

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

SZ JELŰ PÁLYÁZAT NYERTESEI

SZ JELŰ PÁLYÁZAT NYERTESEI 1. 37/1338/2012 " PEST-BUDAI" Shotokan Karate Club Terembérleti költségek, egyesület zökkenőmentes működésének biztosítása. 2. 37/1185/2012 Aschner Lipót Természetjáró Sportolási illetve testedzési lehetőség

Részletesebben

Határozati javaslat. Comenius családi sportnapok. 250.000 Ft 200.000 Ft 900.000 Ft. 1.150.000 Ft. 100.000 Ft 770.000 Ft 90.000 Ft 130.

Határozati javaslat. Comenius családi sportnapok. 250.000 Ft 200.000 Ft 900.000 Ft. 1.150.000 Ft. 100.000 Ft 770.000 Ft 90.000 Ft 130. Határozati javaslat Tárgy : Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására I. SSz. Iktató szám/pályázó neve Pályázat címe Projekt összköltsége/ 1. VI.331/2014 A keresztény Nevelésért Alapítvány 2. VI.333/2014

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

Sorszám Pályázati azonosító Pályázó meve Pályázó székhely település Pályázó székhely megye Projekt címe Igényelt összeg

Sorszám Pályázati azonosító Pályázó meve Pályázó székhely település Pályázó székhely megye Projekt címe Igényelt összeg 1. NTP-TDSV-12-0001 "Velünk Mozdulj" DSE Kiskőrös Bács-Kiskun Kis-Kőrösi Regionális Kispályás Labdarúgó Bajnokság 1 780 000 Ft 2. NTP-TDSV-12-0002 BARANYA-SAKK Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Pécs

Részletesebben

Sport XXI. Program: utánpótlás-nevelési feladatok támogatása maximum 14-15 éves korig

Sport XXI. Program: utánpótlás-nevelési feladatok támogatása maximum 14-15 éves korig SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE ASZTALITENISZ 1 Magyar Asztalitenisz Szövetség ATLÉTIKA 1 Magyar Atlétikai Szövetség 12 000 000 országos 16 250 000 országos

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK Támogatási összeg 1 2 3 Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum BALU Sport 4 5 6 7 8 9 Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub Casablanca TáncSport Csillaghegyi Mozgás

Részletesebben

Eredménylista Gazdagrét Kupa 2015 2015. május. 19. (szerda)

Eredménylista Gazdagrét Kupa 2015 2015. május. 19. (szerda) Gazdagrét Kupa 2015 2015. május. 22. 02:02:11 - HunSI Test Version 1.0 Sulyok SportSoftware 2015 Eredménylista Gazdagrét Kupa 2015 2015. május. 19. (szerda) Hosszú bozótos 1. Kisvölcsey Ákos MOM Hegyvidék

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. SZEPTEMBER 1-DECEMBER 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-213/2016. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2016. májusi 18.-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő - testület 2017. május 25-ei ülésére Tárgy: Javaslat a szabadidős sportszakosztályok, egyesületek támogatására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Tisztelt

Részletesebben

20.jan P 21.jan Szo Váz-Bau Foci Kupa Városi Sportcsarnok

20.jan P 21.jan Szo Váz-Bau Foci Kupa Városi Sportcsarnok Január 09.jan H 10.jan K 10.00 DOL Kosárlabda 11.jan Sze 19.30 FKSE-ANK Pécs férfi kosárlabda mérkőzés Férfi Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd 12.jan Cs 13.jan P 14.jan Szo 8.00 Jégkorong Mini Torna

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

Sportágakat népszerűsítő rendezvények támogatása (A pályázat kódja: NTP-SR-15 ) DÖNTÉSI LISTA

Sportágakat népszerűsítő rendezvények támogatása (A pályázat kódja: NTP-SR-15 ) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-SR-15-0004 2. NTP-SR-15-0009 3. NTP-SR-15-0011 4. NTP-SR-15-0013 5. NTP-SR-15-0019 6. NTP-SR-15-0030 7. NTP-SR-15-0031 8. NTP-SR-15-0032 II.Rákóczi Ferenc és A.M.I. Váci Földváry Károly Általános

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Humán Ügyek Bizottsága 2013. június 5-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Humán Ügyek Bizottsága 2013. június 5-i ülésére Iktató szám: Sz-288/2013. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2013. június 5-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2012. évi szabadidősport

Részletesebben

Ifjúsági és Sportiroda által megkötött támogatási szerz?dések

Ifjúsági és Sportiroda által megkötött támogatási szerz?dések MJV webhelyen lett közzétéve (https://dunaujvaros.hu) Ifjúsági és Sportiroda által megkötött támogatási szerz?dések 2010 Pálhalma Agrospeciál SE 10.000.000,- Ft Céltámogatás Egy Darab Gyepért Alapítvány

Részletesebben

Sportegyesületek Országos Szövetsége

Sportegyesületek Országos Szövetsége A HISZEK BENNED SPORT PROGRAM III. ÜTEM II ALPROGRAMJÁBAN TÁMOGATOTT SPORTSZERZVEZETEK ÉS A TÁMOGATÁSOK MÉRTÉKE Sportszervezet neve "Family Tree" Triatlon és Szabadidős Sportegyesület "RÓK" And Roll Sportegyesület

Részletesebben

K I V O N A T a Sportbizottság június 5-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Sportbizottság június 5-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SPORTBIZOTTSÁGA K I V O N A T a Sportbizottság 2012. június 5-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből 23/2012. (VI.5.) sportbizottsági határozat: Kaposvár Megyei Jogú

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

R E G Y H Á z A. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKAB/9-24/2014. Tisztelt Bizottság!

R E G Y H Á z A. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKAB/9-24/2014. Tisztelt Bizottság! NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: + 3642524-544; FAX: +36 42 311-041 E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-030 Debrecen, Rigó u.. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI : 7. szám

Részletesebben

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás Kollégiumának 2013.03.05-én megtartott üléséről

3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás Kollégiumának 2013.03.05-én megtartott üléséről 3/2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás Kollégiumának 2013.03.05-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő I. emelet /

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított 20/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által ellátott sporttal kapcsolatos

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen iskolai sportnapot szerveztünk a sportiskolás tanulóknak.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen iskolai sportnapot szerveztünk a sportiskolás tanulóknak. SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. JANUÁR 1-ÁPRILIS 30. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai módszertani

Részletesebben

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM SZAKMAI BESZÁMOLÓ

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM SZAKMAI BESZÁMOLÓ VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG EGYESÜLETI CÍMLISTA

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG EGYESÜLETI CÍMLISTA MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG EGYESÜLETI CÍMLISTA Nyilv.t.sz. Egyesület neve Irsz. Város Cím V/15 Abaújszántó Városi Sportegyesület 3881 Abaújszántó Fürdő út 8. XIV/01. Abonyi Birkózó Club 2740 Abony Nagysándor

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 214. április 15. napján, a Kaposvári Polgármesteri Hivatal Siposs

Részletesebben

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Egy kis számtan Magyarország lakossága: 10.000.000 ember 600.000 fogyatékkal élő felnőtt ember 80.000 fogyatékkal élő diák

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

RÁKOSMENTI ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS. Készítette: Sebestyén Dávid József ügyintéző, Oktatási és Művelődési Csoport s.k.

RÁKOSMENTI ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS. Készítette: Sebestyén Dávid József ügyintéző, Oktatási és Művelődési Csoport s.k. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA RÁKOSMENTI ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE Előterjesztés száma: REB/6/2017/02.03. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 67. (4) bekezdése alapján

Részletesebben

Hungaria-Tier 1-Final Table Places. by soccer library 1

Hungaria-Tier 1-Final Table Places. by soccer library 1 0 Hungaria-Tier -Final Table Places FC [Budapest] 0 "" Football Clubja Budai Harihárom Football Club - Budai Football Club 0 "" FC by soccer library 000 00 00 00 00 0 0 0 Hungaria-Tier -Final Table Places

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 1. változat. E L Ő T E R J E S Z T É S a Sport Keret felosztására beérkezett pályázatok elbírálásáról

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 1. változat. E L Ő T E R J E S Z T É S a Sport Keret felosztására beérkezett pályázatok elbírálásáról KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 1. változat E L Ő T E R J E S Z T É S a Sport Keret felosztására beérkezett pályázatok elbírálásáról Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat

Részletesebben

Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma NCA-CIV-08-G - Döntési lista

Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma NCA-CIV-08-G - Döntési lista Tanácsadó szolgálat az 1%-os 1 NCA-CIV-08-G-0001 MTESZ Békés Megyei Szervezet Békés Békéscsaba 1,260,000 0 felajánlások segítésére Debreceni Mozgóképkultúra 2 NCA-CIV-08-G-0002 Hajdú-Bihar Debrecen Önnek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 25-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-132/2018. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2018. április 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a 2018-2021 évre

Részletesebben

KULTURÁLIS MECÉNÁS ALAP évi nyertes pályázói

KULTURÁLIS MECÉNÁS ALAP évi nyertes pályázói KULTURÁLIS MECÉNÁS ALAP 2018. évi nyertes pályázói "Gömörország" Regionális Kulturális "Jedlik Ányos" Tudományos Ismeretterjesztő Társaság 10-es Honvéd Hagyományőrző A Bükk-térség Fenntartható Vízkészletgazdálkodásért

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

A sport közösségteremtő hatása a Debreceni Egyetemen

A sport közösségteremtő hatása a Debreceni Egyetemen A sport közösségteremtő hatása a Debreceni Egyetemen Készítette: Kovács Klára PhD-hallgató Nevelés-és Művelődéstudományi Doktori Program Debrecen, 2010. december 3. Campus-lét Műhelykonferencia Cél A sport

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke aranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport izottságának Elnöke Szám: 452-42/2010. Melléklet: 1 db Előterjesztés a aranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti-

Részletesebben

GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS. 9021 Győr, Városház tér 1. Borkai Zsolt polgármester előterjesztése

GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS. 9021 Győr, Városház tér 1. Borkai Zsolt polgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.... napirendi pont Borkai Zsolt előterjesztése Javaslat pályázati úton támogatott sportszervezetek (kiemelt és nem kiemelt sportágak), egyéni eredményes

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-168/2018. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2019. április 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

K I V O N A T. 2015. április 14-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. 2015. április 14-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága. április 4-i ülésének jegyzőkönyvéből 8/. (IV.4.)

Részletesebben