KÖVETKEZŐ SZÁMUNK JANUÁR 16-ÁN JELENIK MEG!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖVETKEZŐ SZÁMUNK 2012. JANUÁR 16-ÁN JELENIK MEG!"

Átírás

1 ÉLETképek X V. k e r ü l e t i II. évfolyam 22. szám november 19. R Á K O S P A L O T A P E S T Ú J H E L Y Ú J P A L O T A k ö z é l e t i l a p j a KÖVETKEZŐ SZÁMUNK JANUÁR 16-ÁN JELENIK MEG! AZ EMBERSÉG ÉS A SZERETET ÜNNEPE A SZOCIÁLIS MUNKA NAPJA A jeles nap alkalmából az Egyesített Szociális Intézmény munkatársai közül hatan szakmai elismerésben részesültek (3. oldal) KALANDOS KÖTÉLPÁLYA A Tarpai téren levő kalandpark eszközeit kipróbálta kolléganőnk is, mivel úgy gondolta, hogy szeretné átélni, milyen lehet egy ilyen parkban játszani. Összegezve élményeit végül arra a megállapításra jutott, hogy a 30-as éveit taposó felnőtt is élvezheti a mozgásfejlesztő eszközöket. Az azonban nem kétséges, hogy a park játékait a gyerekek szórakoztatására építették. A kerületi önkormányzattal közösen, civilek bevonásával indult Miénk itt a Tarpai tér elnevezésű fejlesz- tés folytatásaként kalandparkot készítettünk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával tájékoztatta lapunkat Barta Ildikó, a Tegyünk Együtt Rákospalota-Kertvárosért Közhasznú Egye sület társelnöke. A kalandparki rész nagyon klassz lett, minihíd, egyensúlyozó gerenda és különböző mozgásfejlesztők várják a szórakozni vágyó családokat. A közösségi tér építésébe több helyi család is bekapcsolódott. Festettek, padokat színesítettek és a focikapukat is rendbe rakták. (4. oldal) ÉRTELMETLEN VANDALIZMUS Az Eötvös utca sarkán kialakított kicsiny játszóteret vandálok rongálják módszeresen. A játszóhely kialakításakor a kivitelezést végző Répszolg Kft. munkatársai ivókutat is elhelyeztek a téren, ám a kutat tolvajok kitépték a helyéből, és elvitték. Az önkormányzati cég szakemberei pótolták, de rövid időn belül ismét ellopták, és így most a tér ivókút nélkül maradt. A vandálok azonban nem érték be ennyivel. Az október végi hosszú hétvégén barbár módon használhatatlanná tettek egy hintát. Sajnos ez a vandalizmus nem egyedi példa mondta Demeter János, a Répszolg Kft. ügyvezető igazgatója. Az Eötvös utcai rongálással szinte egy időben a Kavicsos közi játszótér mellett ugyancsak vandál módon kiszakították a földből a lebetonozott sörpadot, amit aztán a felújított játszótér kerítéséhez vágtak. A Répszolg Kft. vezetője szerint évente mintegy 20 millió forintba kerül a közterületi rongálások helyreállítása. (5. oldal) A HANGSZEREK MESTERE Több generáció óta foglalkozik hangszerkészítéssel a Gruber család. A családjáról és a hangszerkészítés szeretetéről Gruber János mesélt lapunknak. A cipészmester nagyapám akit szintén Gruber Jánosnak hívtak Pestújhely megalakulását követően az elsők között telepedett le a kerületrészben mesélte Gruber János, aki édesapja két évvel ezelőtti halálát követően már a legidősebb Jánosnak számít a családban. Azt szerette volna, ha a fiai is cipésznek tanulnak, de édesapám mással szeretett volna foglalkozni. Imádott például faragni, egy alkalommal játékhegedűt csinált. Amikor ezt meglátta nagyapám, kézen fogta apámat, és elvitte Mogyoróssy Gyula hangszerkészítőhöz inasnak. Gruber János azt is elmondta, hogy a 2000-es évek elején nagy igény volt a hangszerekre. A gazdasági válság miatt azonban megcsappant a kereslet, és sok cég tönkrement. De a Gruber családban virágzik a hangszerkészítés, az ifjabb Gruber átvette a stafétabotot. (11. oldal) Új tagozat a Dózsában 4. oldal Ellenőrzött gombát együnk! 5. oldal Fürdőkúra 9. oldal Műfüves pálya 12. oldal

2 2 BELkép ÉLETképek november 19. ELŐADÁS AZ AZBESZTRŐL Dr. Sólyom Olimpia főorvos, a XV. kerületi Egészségügyi Intézetek főigazgatója korábban az Országos Onkológiai Intézet Nemzeti Rákregiszter és Biostatisztikai Központ vezetője volt. A szakorvos több tudományos munkában is részt vett. Legutóbb az építkezések során használt azbeszt káros hatásait vizsgálta. A témával kapcsolatban november én előadást tartott a Klinikai Onkológiai Társaság éves kongresszusán. Kutatásának eredményei cikk formájában angol nyelven neves külföldi szaklapokban is meg fognak jelenni. CÉZANNE KIÁLLÍTÁS Paul Cézanne négy hónapra beköltözött a Szépművészeti Múzeumba. A posztimpresszionista francia festő alkotásait október 26. és február 17. között láthatja a közönség. A Cézanne és a múlt című kiállításon a festő több mint száz munkájában, köztük több híres festményében gyönyörködhetünk. A tárlat anyagát világhírű múzeumok és magángyűjtők képeiből válogatták össze. A Cézanne kiállítás már a sokadik olyan rendezvény, mely a XIX. század második felének és a századfordulónak a festészetét mutatja be. A Szépművészeti Múzeum tíz éve nagy hangsúlyt helyez a neves festők munkáinak bemutatására. KISZÁLLÁSI DÍJ A FŐTÁVNÁL Kiszállási díjat vezet be a Főtáv 2013-ban. A díjat akkor számolja fel a szolgáltató, ha a fogyasztó/díjfizető kérésére kell kimennie a közműcég munkatársainak, és a szakemberek azt állapítják meg, hogy a meghibásodás a díjfizető vagy a társasház rendszerében következett be, és nem a hőközpontban. A kiszállási díj összege forint + áfa írja a Főtáv a közleményében. SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS A főváros észak-pesti régiójában, így a kerületben élők is az újpesti Károlyi Sándor Kórház traumatológiai osztályához tartoztak. November végén azonban a sürgősségi baleseti ellátást végző osztály megszűnik, és a feladatát a Honvédkórház veszi át. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére november 4-én emlékeztünk. A kerületi központi program a frissen avatott Széchenyi téri 1956-os emlékműnél kezdődött, és a Rákospalotai Szentháromság templomnál ért véget. A megemlékezésen Jaskó Bálint és Zrínyi Gál Vin- MÁIG KIHAT A BEFEJEZETLEN FORRADALOM EMLÉKE fotók: Nagy Botond ce, a KoMa Társulat színészei Szabó Lőrinc Meglepetések, Tamásy Lajos Halottak napja és Faludy György 1956 te csillag című versét, valamint Halmi Iván Októberi napló, naplórészletét olvasták fel. László Tamás polgármester beszédében az 56 évvel ezelőtt történtekről, az események jelentőségéről, az új emlékműről, A zeneiskola zenekara vezette az emlékezők menetét KEGYELET VIRÁGAI A KÓRHÁZNÁL MÚLTBÓL ÉPÜLŐ JÖVŐ MESÉK SZÁRNYÁN és a jövőről szólt. Elmondta, hogy 56 évvel ezelőtt hajnali 4-kor Konyev marsall, a Varsói Szerződés fegyveres erőinek főparancsnoka Grom (Mennydörgés) jelszóval kiadta a parancsot a testvéri segítségnyújtásra és a közrend helyreállítására. Ám a testvéri segítségnyújtás minden következményét ismerjük, se nem volt testvéri, sem nem volt segítségnyújtás Magyarországra nézve. A jelenre térve a jövőbe vetett reményekről is beszélt: a huszadik század erkölcsi válságához vezető évtizedek után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra. Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelki erejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot mondta. A koszorúzás, a virágok és mécsesek elhelyezése után a Hubay Jenő Zeneiskola és Mintegy tízéves hagyománya van annak, hogy a Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület az Őrjárat utcában, a hajdani katonai kórház bejáratánál megemlékezést rendez november 4-én. Így történt idén is. Az egyesület által öt évvel ezelőtt állított táblánál gyűltek össze a környékbeliek és a szervezők. Olyan is volt, aki Az egykori pestújhelyi temető helyén, a mai Újpalota területén felállított Memento kőnél ismét megemlékezést rendezett a Pestújhelyi Pátria Egyesület. Mint 2004 óta minden évben, idén is mindenszentek napján este gyűltek össze a részvevők. László Tamás polgármester beszédében kiemelte: a holtakra és a múltra való emlékezés egyszersmind a jövőről is szól. Alkalom arra, hogy átgondoljuk, mi végre élünk, mik a szándékaink, mi a célunk az életünkkel, mik a lényeges dolgok, s hogyan érhetjük el ezeket. Ez már csak azért is fontos, mert ma szinte kiveszett az emberekből a hála érzése, a kiengesztelődés, a múltunk értékelése, az önazonosság-tudat, pedig ezek visznek előrébb, és fontos összetartó erők. A polgármester azt is elmondta, hogy ehhez a szellemiséghez kapcsolódik a negyvenhat meghatározó kerületi személyiségnek emléket állító fasor, valamint a restaurált I. világháborús emlékmű és a felújított országzászló (újra)avatása, amit november 27-én tartanak a Pestújhelyi téren. A rendezvényen Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ vezetője a temető történetét idézte fel, Antal György költő pedig saját, alkalomhoz illő, elgondolkodtató és szívbemarkoló versét mondta el. L. É. Micimackó, pici mackó énekelték november 8-án azok a kerületi első és második osztályos kisdiákok, akik a Pestújhelyi Általános Iskolában rendezett mese-akadályversenyen vettek részt. S miután az ő korosztályukhoz a mese illik, így számukra ez izgalmas megmérettetés volt. Az idén ötödik alkalommal megtartott versenyen Micimackó és barátai köré építették fel a vetélkedőt. Az állomások számát pedig a csapatok száma határozta meg, így kilenc állomáson várta egy-egy tanár Micimackó, Kanga, Zsebibaba, Füles, Malacka, Róbert Gida, Bagoly, Tigris, Méhecske, Nyuszi bőrébe bújva a gyerekeket a furfangos feladványokkal. Volt videofilmnézés, keresztrejtvényfejtés, dominózás, matematikai-logikai feladat, közös éneklés, kézműveskedés, verses foglalkozás. A mese-akadályversenyt a Kolozsvár iskola Mézes Csupor csapata nyerte meg, második a Mézescsupor csapat (Hartyán iskola), harmadik a Tigrisek (László Gyula iskola) lett. A győztes jutalma a vándorkupa és a micimackós csokitorta mellett sok-sok csoki és színező volt, míg a többiek jelvényt, mézet, szappanbuborék-fújót vihettek haza. A versenyt két pedagógus, Magrik Ferenc és Gergely Árpádné szervezte. szj csak véletlenül sétált arra, de amikor megtudta, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai emlékének tisztelegnek, csatlakozott az emlékezőkhöz. A jelenlévőket Varga Árpád, az egyesület titkára köszöntötte. A múlt tragikus eseményeiről, s azok máig meghatározó fontosságáról Bitvai Nándor alpolgármes- A piktogram azt jelöli, hogy a televízió is részletesen foglalkozik a témával. A műsorterv az újság 7. oldalán és az xvmedia.hu honlapon is olvasható. Az ÉLETképek következő száma december 3-án jelenik meg. Lapzárta november 26-a 12 óra. A lapzárta után érkezett anyagokat a szerkesztőség csak a következő lapszámban tudja közölni. A lakosság és az ügyfelek számára ingyenesen hívható önkormányzati zöld szám : A közterületekkel kapcsolatos bejelentéseket megtehetik a Répszolg által üzemeltetett ingyenesen hívható zöld számon is: ÉLETképek nyező házakból figyelték, néhányan pedig csatlakoztak. A templomnál, a XV. kerületi 56-os elesettek és kivégzettek emlékére állított táblánál koszorúzás és közös éneklés zárta az eseményt. Lovas Éva Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekarával és az őket vezénylő igazgatójukkal, Kőrösy Róberttel az élen megindult a menet végig a Fő úton a Kossuth Lajos utcai kistemplom irányába. Az égő gyertyákkal a kezükben sétáló sokaság útját többen a körter, a Pátria választmányi tagja mondott beszédet. Muraközi Fanni pedig szavalatával tette teljessé az ünnepséget. A szervező egyesület nevében Bánfalvy Istvánné és Bartha Attila helyezte el a megemlékezés koszorúját az emléktábla alatt, majd a jelenlévők rótták le kegyeletüket virágokkal, mécsesekkel. L. É. RÁKOSPALOTA PESTÚJHELY ÚJPALOTA A XV. kerület polgárainak kétheti, ingyenes lapja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Ügyvezető igazgató: Dr. Holló Szilvia Andrea Főszerkesztő: Metz Edina Szerkesztőség: 1153 Budapest, Eötvös u. 1. Tel.: , Tel./Fax: info@xvmedia.hu xvmedia.hu ISSN (Nyomtatott) ISSN (Online) Nyomtatás: Ringier Kiadó Kft., 1222 Budapest, Campona u. 1.

3 ÉLETképek november 19. BELkép 3 NEGYEDSZÁZADOS SEGÍTSÉG Daliás legénnyé vagy inkább komoly hölgyé cseperedett az Újpalotai Családsegítő Szolgálat? Döntse el ki-ki maga, mindenesetre a szakmabeliek november 10-én tartalmas előadásokkal tették még feledhetetlenebbé a 25. jubileumát ünneplő szolgálat születésnapi rendezvényét. A kezdetekkor, 1987-ben öten kezdték feltérképezni a kerületi szociális problémákat. A feladat újszerű munkát, küzdelmet és fejlődést jelentett az alapítóknak mondta Gráczer Irma szociálpolitikus, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója. Takács Péter egységvezető egyike azoknak, akik két és fél évtizede ma is a helyi lakosok nehézségeinek orvoslásán fáradoznak. A szociális Tisztelt Kerületi Lakosok! Ezúton is tájékoztatom Önöket, hogy Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat Képviselő-testülete október 30-i ülésén a 1024/2012. (X.30.) sz. határozatában úgy döntött, hogy november 21-én (szerdán) 18 órától LAKOSSÁGI FÓRUMOT TART a Kossuth Lajos Általános Iskolában. (Kossuth utca 53.) A lakossági fórum témája: A rákospalotai háziorvosi hálózat (a Sződliget utcai gyermekorvosi, a Deák utcai és a Kossuth utcai felnőtt háziorvosi rendelők) elhelyezése A lakossági fórumon a kerület lakosságának lehetősége van arra, hogy kérdéseit, észrevételeit feltegye a témával kapcsolatban. A Képviselő-testület minden érdeklődő kerületi lakost szeretettel meghív és vár a lakossági fórumra. Budapest, október 31. László Tamás s.k. polgármester Csoportkép az ünneplőkről problémák kezelése mellett pszichológiai tanácsadással, valamint mentálhigiénés szolgáltatással segíti az itt élők mindennapjait. A találkozón személyes tapasztalatain túl a válásról és annak következményeiről is beszélt. Az ünnepségen dr. ÚJ HELYEN A MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT A Gazdasági Működtetési Központot (GMK) július 1-én hozta létre az önkormányzat a felügyelete alá tartozó, önállóan működő költségvetési szervek gazdasági, pénzügyi és műszaki feladatainak ellátására. A szervezet ez év október 29-én foglalta el véglegesnek tűnő helyét az Ady Endre utca szám alatti iskolaépület felújított szárnyában. Az önkormányzati képviselők László Tamás polgármester kérésére november 9-én délelőtt bejárást tartottak az új központban, ahol személyesen győződhettek meg arról, hogy az átköltözés zökkenőmentes volt. Fontosnak tartom ezt a bejárást, mert így a képviselők látják, milyen munkát végeznek a GMK-ban mondta a polgármester. Az október végi, november eleji költözés nagyon gyors volt. A korábbi, Bácska utcai helyiségnél jóval színvonalasabb körülmények között remélhetőleg hatékonyan tudnak majd dolgozni a GMK munkatársai. A vendégeket dr. Kovács Imre főigazgató, Bárkai Katalin szervezési igazgató, Soha Péter gazdasági igazgató és Bene Attila műszaki és szolgáltatási igazgató fogadta és kísérte végig az épületen. A képviselők mindenhova benézhettek, beszélgethettek a négy igazgatóságon dolgozó hetvennyolc munkatárssal, megismerkedhettek az intézmény menedzsmentjének elképzeléseivel, a 24 órás diszpécserszolgálattal, az intézménykapcsolati iroda tevékenységével, és megtapasztalhatták, hogy a GMK már Hegyesi Gábor, a Szociálismunkás-képző Tanszék vezetője és dr. Bánlaky Pál, a Wesley János Lelkészképző Főiskola szakvezetője mellett Gráczer Irma is tanulságos ismeretekkel gazdagította a jelenlévők szakmai tudását. (BI) Tájékozódnak a képviselők készen áll a kerületi intézmények műszaki működtetésének december 1-jei átvételére. A működtetési területen szabályozatlan rendszert vettünk át mondta László Tamás. A GMK révén azonban FAÜLTETÉS fotók: Vargosz minden munkafolyamatot le tudunk szabályozni. Reményeim szerint a látottak a képviselőtársaimat is meggyőzték arról, hogy helyesen döntöttünk, amikor a szervezetet létrehoztuk, s amikor új helyére költöztettük. A polgármester szerint a GMK olyan szolgáltató szervezet, melynek alapvető küldetése, hogy minden feltételt megteremtsen a kerületi intézmények működéséhez. Azt is kiemelte, hogy a Bácska utcából az Ady Endre utcába való átköltözés az őszi szünet idején mindössze két napot vett igénybe, így az iskolák működését nem érintette. A GMK dolgozói a költözés után is ugyanabban a ritmusban folytatták a munkát, ami azt bizonyítja, hogy a 103 telephelyen működő intézményhálózat jó kezekbe került. Riersch Tamás Az időjárás viszontagságai a városi faállományt sem kímélik. Az elpusztult növények azonban nemcsak lehangoló látványt nyújtanak, hanem veszélyforrást is jelentenek. Az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a zöldterületek gondozását, ennek érdekében idén 600 darab fával, valamint több száz tő cserjével gazdagítják a tulajdonában lévő utakat, parkokat. Tavasszal már 200, most ősszel pedig további 400 fa kerül ki a közterületekre. Emellett több kerületi nevelési-oktatási intézményben facsemete nevelő kerteket hoztak létre, ahol összesen 500 növényt gondoznak a gyerekek. A Városgazdálkodási Iroda tájékoztatása szerint az ültetendő fajták kiválasztásánál figyelembe veszik az adott útszakasz faállományának összetételét, és a lakossági igényeket. A várostűrés mellett fő szempont, hogy a növény illeszkedjen a környezetbe és szép legyen. Ezeknek a kritériumoknak a vérszilva, a nyírfa, a hársfa, a díszkörte, a madárberkenye, a juhar, valamint a kőris felel meg. A szakemberek először a Károlyi Sándor, a Wesselényi, a József Attila és a Molnár Viktor utcák fasorainak gondozásához fogtak hozzá. Decemberben földdel kupacolják, tavasszal tányérozzák és mulcsozzák az egyedeket, melyek 2 3 évi gondozás után, remélhetőleg hatékony díszei maradnak városrészünknek. (bi) MICIMACKÓ ÉS PINGVIN Szakemberek szerint az állatvédelemmel és a környezetvédelemmel kapcsolatos nevelést már az óvodában el kell kezdeni. E gondolat jegyében no vember 8-án Pingvin Pityu érkezett a kerület egyetlen zöldóvodájába, az újpalotai Micimackó Óvodába. A Gyűjts szelektíven gyermekeiddel, gyermekeidért mozgalom kabalafigurája részt vett már számos helyi rendezvényen, ám kerületi oktatási intézményben most először mutatkozott be. Interaktív előadást tartott a gyerekeknek, a környezetvédelem, és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. BÉRLET Azok a budapesti lakcímmel rendelkező kisgyerekes szülők, akik gyermekgondozási segélyben, vagy gyermeknevelési támogatásban, vagy gyermekgondozási díjban, vagy terhességi-gyermekágyi segélyben részesülnek kedvezményesen utazhatnak a BKV járművein, valamint a MÁV meghatározott vonatain és a Volánbusz kijelölt elővárosi járatain Budapest közigazgatási határáig. A bérlet tetszőleges kezdőnappal váltható. Érvényessége a megjelölt kezdőnapon 0 órától a következő hónapnak a kezdőnappal megegyező napján 2 óráig tart. Ára 3850 forint. RENDELÉS Az Őrjárat utcai Fül-Orr- Gége és Audiologiai rendelés november 15-től ismét megkezdte működését. Rendelési idők: hétfő ig, kedd ig, szerda ig, péntek 8-12-ig. KARÁCSONYI VÁSÁROK A JÓTEVŐK ÜNNEPE Az elismerésben részesült munkatársak Lágy dallamok, aranyszínű ruhába burkolózott hölgyek és mosolygós táncos férfiak fogadtak november 9-én az Újpalotai Közösségi Házban (Zsókavár utca 15.). Mintha Tündérországba csöppentem volna. Talán nem is túlzás, hiszen ezen a napon olyan szakemberek gyűltek össze, akik az elesett emberek megsegítésére tették fel az életüket. A Szociális Munka Napja alkalmából rendezett ünnepségen László Tamás polgármester szavai is a melegségről, a szeretetről és az önfeláldozásról szóltak. Gráczer Irma, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója elmondta: ezen a jeles összejövetelen a munkahelyi közösségek véleménye, szavazata alapján hatan elismerő oklevelet vehettek át az idősellátás, a családsegítés, a gyermekjólét területén, valamint a segítséggel élő emberek körében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréseként. Ezen kívül büszkék arra is, hogy a Fióka Gyermek- és Ifjúságjóléti Központ 15, az Újpalotai Családsegítő Szolgálat pedig 25 éve működik. B. I. A díjazottak Sódor Anna, Fejlesztő Gondozó Központ-Tanoda (fogyatékos nappali ellátás) Lovász Márta, Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (fogyatékos nappali ellátás) Poros Csilla, Területi Gondozás (házi segítségnyújtás), Dorogi Etelka Ildikó, Területi Gondozás (idős átmeneti otthoni ellátás) Péterfiné Szommer Anna, FIÓKA Gyermek-és Ifjúságjóléti Központ (gyermekjóléti alapellátás) Horváth István, Újpalotai Családsegítő Szolgálat (családsegítés, azon belül hajléktalanellátás) A főváros több pontján nyitnak szabadtéri vásárok az ünnep közeledtével. A Vörösmarty téri központi rendezvényen idén november 16. és december 31. között várják a látogatókat. Kerületünkben a hagyományos pestújhelyi Adventi Sokadalom december 16-án délután 3 órakor kezdődik az Evangélikus templom (Templom tér 10.) kertjében. A szomszédos Újpesten, a Szent István téren november 30. és december 23. között várják a vásári forgatagra vágyókat.

4 4 VÁLTOZ ÁSkép ÉLETképek november 19. A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola a következő tanévre egy új szakot hirdetett meg irodalmi drámai tagozat néven. A tagozat első előkészítőjét már november 10-én meg is tartották. A rákospalotai iskolában azt is megtudtuk, hogy az előkészítők egészen februárig tartanak majd. Az iskolánkban a sport és a táncművészet mellett a színjátszásnak is hagyományai vannak tudtuk meg Ábri László igazgatótól. Koráb- DRÁMA ÉS IRODALOM EMELT SZINTEN ban azonban csak szakköri szinten tudtuk ezt a képzést biztosítani a diákjaink számára. Színház- és drámaelmélet, színjátszás, színpadi mozgás, speciális éneklés. Ezeket a tárgyakat tanulják majd emelt óraszámban a tagozatra jelentkező diákok szeptem bertől. Az órákat az iskola tánctanárai, valamint Kocsis Nándor és Benkovics Sándor drámapedagógusok tartják. Az irodalmi drámai tagozatos diák olyan utat is végigjár, amit a többiek nem foglalta össze az új tagozat ars poeticáját Kocsis Nándor színházi szaknevelő, az iskola szabadidőszervezője. Játékos testi és mentális fejlesztő programokban vesz részt, előadásokat, írásokat alkot, megtanul irodalmi szövegeket elemezni, érthetően szavakat formálni, instrukciókat értelmezni és végrehajtani. Teljesítményét és személyét komoly kontroll alatt fejleszti, önmagáról állandó visszajelzéseket kapva. Felügyelet alatt játszva, szabadon tanul. A gimnáziumban ötödik éve foglalkoznak már színjátszással. A haladók Csütörtöki Csoport néven lépnek fel, és már harmadik éve résztvevői az Országos Diákszínjátszó Találkozónak, ahol az eddig bemutatott két darabjuk ezüst- és bronzminősítést kapott a szakemberektől. Ábri László igazgató hozzátette, hogy szeretnék még bővíteni az iskola repertoárját. Nemrégiben például együttműködési megállapodást kötöttek a XV. kerületi Kommunikácós Kft.- vel, melynek értelmében a 12. évfolyamos diákok bepillantást nyerhetnek majd a helyi televízió műsorának készítésébe. Terveik között szerepel a Rákospalota határában levő filmgyár meglátogatása is. A stúdiólátogatásokkal a diákok már nemcsak az elméletben, hanem a gyakorlatban Előkészítő a tanévre is megismerhetik majd évről évre a filmkészítés kulisszatitkait. R. T. GONDOSKODNAK A MADARAKRÓL Etetőkiállítás Idén első alkalommal hirdetett madáretető-készítő versenyt a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Öko Iskola munkaközössége. A munkaközösség vezetője, Várhalmi Márta elmondta, hogy az iskola három évvel ezelőtt nyerte el először az Öko címet. Az intézménynek azonban minden tanévben számos feladatot kell teljesítenie ahhoz, hogy ezt a minősítést megőrizhesse, és a harmadik tanévet követően elnyerhesse az örökös Öko Iskola elismerést. A gyerekek például minden tanteremben három konténerben gyűjtik a különböző alapanyagú hulladékot, de évente kétszer szerveznek papírgyűjtést, és idén októberben pedig madáretetőt készítettek. Minden évfolyamról érkezett pályamunka. Megmutattam a gyerekeknek néhány mintát, de az internetről is letölthettek mintákat. Fontos volt, hogy természetbarát, tartós anyagból készüljön az etető, a madarak számára pedig praktikus legyen. A legtöbb etető fából vagy műanyagból készült. A magam részéről az ötliteres mosószeres vagy az egyliteres üdítős flakont, és az egyliteres italos dobozt tartom a legjobbnak erre a célra. Az iskola kertjében a fekete rigó és a széncinege is fotók: Vargosz otthon érzi magát. Az etetők az időjárás függvényében november végétől egészen a tavasz kezdetéig, március végéig kint vannak az udvaron. A gyerekek pedig heti váltásban látják el a madarak gondozásával járó feladatokat mondta Várhalmi Márta. A madáretető készítő verseny eredményhirdetését lapzártánkkal egy időben tartották. szjuli A Tarpai téri egyensúlyozó gerendán óvatosan rakosgatom a lábam, ahogy mondani szokás: csúcs szuper. Még egy magamfajta 30 éves is élvezi ezeket a mozgásfejlesztő eszközöket, de persze elsősorban gyerekeket várnak a kerületünkben újonnan megépült kalandparkba. A XV. kerületi önkormányzattal közösen, civilek bevonásával elindult Miénk itt a Tarpai tér elnevezésű fejlesztés folytatásaként kalandparkot készítettünk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával tájékoztatott Barta Ildikó, a Tegyünk Együtt Rákospalota-Kertvárosért Közhasznú Egye sület (TER- KE) társelnöke. A kalandparki rész nagyon klassz lett, minihíd, egyensúlyozó gerenda és különböző mozgásfejlesztők várják a szórakozni vágyó családokat. EGYENSÚLYOZÓ CSALÁDOK A közösségi tér építésébe több helyi család is bekapcsolódott. Festettek, padokat színesítettek és a focikapukat is rendbe rakták. Az egyesület célja, hogy a környéken élő lakosokat bevonja a városfejlesztésbe. Elhivatottságukat hűen tükrözi a tér megújulása, hiszen több alkalommal is sikeresen együttműködtek a kerületiekkel. Példaértékűnek bizonyult a labdarúgópálya bekerítése is, így most már nyugodtan focizhatnak a gyerekek, a szülők sem aggódnak, hogy játék közben a fiúk kifutnak az utcára. A kerítés megépítéséhez az alapanyagot is két családnak köszönheti a kö- zösség. A Meilinger család fát, míg Dornizs Miklós dróthálót vásárolt, voltak akik kevert betont, fémtámasztékot hoztak, és olyan is szép számmal akadt, aki a nehéz munkából, hegesztésből vette ki a részét. B. I. A Patyolat utcai száz férőhelyes óvodát Pest, Buda és Óbuda egyesítése centenáriumának évében, augusztus 20-án adták át. SZÜLETÉSNAPRA KÉSZÜL A PATYOLAT OVI Az óvoda iránti igényt mutatja, hogy megnyitásakor a száz férőhelyre százharminc gyereket kellett felvenni. Az idejáró gyerekek 90 százaléka jó családi háttérrel rendelkezett, a szülők nagyon törődtek a kicsikkel. A Patyolat Óvoda 1972-ben még önálló intézmény volt, de szeptember 1-jével megalakították az óvodák összevont igazgatóságait. Az igazgatóságok összetétele az évek során folyamatosan változott, de egészen 2000-ig ebben a formában működtették az intézményeket. Az ezredfordulón aztán újabb mérföldkőhöz érkeztek, ugyanis az oktatási és nevelési intézményeket öszszevonták, és ily módon a kerületben óvodai, iskolai és középiskolai Nevelési-Oktatási Központokat alakítottak ki. A Patyolat óvoda a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda központi óvodája lett. Ez az állapot egészen 2011-ig fennállt, amikor is az újonnan megválasztott képviselőtestület visszaállította az eredeti állapotot. NÉPSZERŰ A PIHENŐHELY Az azóta már Ákombákom névre keresztelt létesítmény két tagintézménye közül az egyik a Tóth István utcában, a másik a Patyolat utcában működik. A tagovikban öt csoportban mintegy százötven gyereket tudnak elhelyezni. A telephelyek épületei földszintesek, nagy játszóudvarral, virágos előkerttel, így az óvodák tökéletesen beleilleszkednek az őket körbevevő kertvárosi környezetbe. A 40 esztendős Patyolat oviban november 23-án délután 4 órakor ünneplik majd a születésnapot. Riersch Tamás Augusztus végén adták át a Páskomliget kiserdőbe látogatók nagy örömére az új sportpályát, tollaslabda pályát és piknikező helyet. Azonban a terület fejlesztése nem áll meg, ugyanis az elképzelések között szerepel két kilométer hosszú sétaúthálózat kiépítése is. Az átadás után két hónappal egy derűs vasárnap délelőtt a kiserdőben sétálókat kérdeztük, hogy mit szólnak a pihenőhelyhez, és ha módjuk nyílna rá, mivel tennék még otthonosabbá a területet. Mulik János ikergyermekeivel, Mátéval és Jánossal érkezett a domb felől. A gyerekek jókedvűen kerékpároztak miközben az apuka mellettük sétált. Gyakran járunk ki a gyerekekkel ide az erdőbe. Lehetőségünk van hétvégeken szalonnát sütni, piknikezni, kerékpározni. Az elmúlt években azonban meggondoltuk, hogy kijöjjünk, mert nagyon szemetes és rendezetlen volt a terület. Napjainkban azonban már karbantartják a környéket, így nagyon kellemes itt sétálni. A gyerekek nagyon jól érzik magukat, most is alig akarnak hazamenni, inkább tekernének még a kerékpárjukon. Azt tapasztaljuk, hogy a hétvégenként többen láto- fotók: Nagy Botond gatnak ki az erdőbe, mint korábban. Télen, amikor esik majd a hó, akkor is kijövünk a dombhoz, hiszen élmény szánkózni az enyhébb hideg napokon. Olti Péter sétálni jött ki találkozásunkkor. Hét közben egy belvárosi gimnáziumban tanít, a hétvégén pedig ki szokott sétálni a kiserdőbe, hogy kiszellőztesse a fejét. Mintegy tizenhét éve lakom a családommal a Szilaspatak közelében, így azóta, ha rendszertelenül is, de kijárunk ide, de az is előfordul, hogy egyedül sétálok a környéken. Amikor a gyerekek kisebbek voltak, sokszor jöttünk szánkózni télen a dombra, míg tavasztól őszig kirándultunk. Örömmel vettük észre, hogy mennyire megszépült a környék. Bár a patakban több a szemét, mint amennyi nyáron volt, de az erdő és környéke sokkal tisztább. A sportpályák a családoknak, baráti közösségeknek nagyon jók: lehet röplabdázni és tollasozni, valamint a szalonnasütő helyen az ebéd vagy az uzsonna is elkészíthető. Így piknikezhetnek a természetben úgy, hogy közben a városban maradnak. Soós Géza a kutyáját sétáltatta. A kutyus vidáman csaholt, ugrándozott, élvezte a kellemes őszi időjárást. Minden nap kijárunk sétálni, mert szeretjük ezt a helyet. Jó látni, hogy mások is gyakran kilátogatnak ide. Kutyásként jobban érezzük magunkat itt, mint a lakótelepen, ami nem véletlen, hiszen az erdőben a kisebb és nagyobb testű kutyáknak egyaránt sokkal több helyük van a futkározáshoz, a játékhoz, és közben a kirándulókat sem zavarjuk. Azért az jobb lenne, ha több, akár nyolc-tíz szalonnasütő helyet alakítanának ki, mert előfordul, hogy nagyon sokan kijönnek ide, és piknikezni szeretnének. Ha több sütőhely lenne, akkor sokkal többen férnének el, és valóban családias hangulatban telnének a közös étkezések. Azt is látom, hogy a sportpályát sokan használják, főként hétvégeken a családok jönnek sportolni. Szabó Juli

5 ÉLETképek november 19. Az oldalt összeállította: Riersch Tamás RENDkép 5 A kerületben az elmúlt időszakban sok parkot és játszóteret újított fel az önkormányzat, s volt, amelyiket a lakókkal közösen tették rendbe. A legjobb példa erre az Eötvös és Rädda Barnen utca sarkán kialakított játszótér, melynek megépítését a közeli Csokonai Művelődési Központban otthonra lelt Baba-Mama Klub tagjai kezdeményezték. A kis park azonban nemcsak a jó szándéknak, hanem a vandalizmusnak is szimbóluma lett. A kivitelező Répszolg Kft. munkatársai a tér felújításakor egy ivókutat is elhelyeztek, ám a vandálok a kutat kitépték a helyéből, és elvitték. Az önkormányzati cég szakemberei pótolták, de BARBÁROK DÚLJÁK A KÖZTERÜLETEKET betonozott padot, amit aztán a felújított játszótér kerítéséhez vágtak. A kár értéke a negyedmillió forintot is meghaladta. Demeter János sorolni tudná, hogy milyen károkat okoztak a barbárok a közvagyonban. Az ügyvezető igazgató a kerületgazdáktól első kézből értesül a rongálásokról, amit aztán a munkatársaival fényképekkel is dokumentálnak. A kerületben mindent próbálunk óvni, biztonságosan kihelyezni, a barbárok ennek ellenére kitépik a padokat, kidöntik a szemeteseket, ellopják a fémtárgyakat. Az esetek többségében a vandalizmusnak csak a rongálás a célja. Egy évvel ezelőtt az újpalotai Fő téren szakították le ismeretlenek a sziklakert egy nagyobb darabját, amit aztán a közeli szökőkúthoz vágtak. A felújított Zsókavár utcai rendelő mellett néhány rugós játékot is elhelyezett a kivitelező. Ezek a játékok is rövid életűnek bizonyultak, mert a vandálok tövestől kiszakították őket. Rákospalotán a közelmúltban átadott műfüves focipálya közepéből ismeretlenek kivágtak egy darabot, amit szintén a Répszolgnak kellett pótolnia. A Répszolg Kft. vezetője szerint évente mintegy 20 millió forintba kerül a károk helyreállítása. A rongálások miatt sokszor fordultunk már a rendőrséghez és a polgárőrséghez. A kerületgazdák is folyamatosan ellenőrzik a közterületeket. Nagyon sok bejelentést kapunk a lakosságtól is, sajnos, azonban ezek a bejelentések kizárólag a károk jelzésére korlátozódnak. fotó: Répszolg Kft. A megoldás az lehet, ha figyelünk környezetünkre, és ha látjuk, halljuk, hogy valaki a közterületet rongálja, azonnal értesítjük a hatóságokat. A LIFTRE TÁMADT DÜHÉBEN Lakossági bejelentésre mentek ki a rendőrök november 5-én hajnalban az egyik A közelmúltban gombamérgezés tüneteivel szállítottak kórházba egy férfit és az édesanyját. A két beteg azt mondta, hogy a mérgező gombát egy ismerősüktől kapták, aki viszont azokat egy nőtől és három férfitól vásárolta. Az esetről az orvosok értesítették a rendőrséget. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a gyanúsítottak az újpalotai kiserdőben szedték a gombákat, amelyeket aztán elfelejtettek megvizsgáltatni. A gombaszakértő szerint a két betegnek óriási szerencséje van, ha ennyivel megússza az esetet, mert egynémely gombafajta fogyasztása rendkívül veszélyes lehet. A fehér gyilkos, a turjángomba vagy a gyilkos galóca egyaránt halálos mérget tartalmaz mondta Fenyvessy György, a Csapi-15 Kft. gombaszakértője. Ezek fogyasztása több szempontból is veszélyes. A méreg lappangási ideje 6 24 óra is lehet, és emiatt nem tudunk időben orvoshoz fordulni. A szervezetbe jutott méreganyag rendkívül nagy fájdalmakat okoz, a beteg teljesen kiszárad, a mája és a veséje gyakorlatilag szétesik, és még a gyors orvosi beavatkozás sem mindig segít, a belső szervek akár három hónappal később is végzetesen reagálhatnak a méreganyagra. A gombáknak fajtától függően tavasztól őszig van a szezonjuk. A gyilkos galóca elsősorban a nyári meleget szereti, azonban idén ősszel grafika: Varga Tímea Laura ELLENŐRIZTESSÜK AZ ERDŐBEN SZEDETT GOMBÁT! Étkezési gomba pítaniuk. Az erősen ittas vandál a magánéleti problémáival magyarázta viselkedését. Bánatában ugyanis berúgott, és hazaérve a liften töltötte ki a dühét. Addig rugdosta. ütötte, verte a szerkezetet, míg sikerült kitörnie az ajtó üvegét, a falakat, és a mennyezetet behorpasztotta, a paneleket pedig letörte. A szakértők a helyszíni szemlén 86 ezer forintnyi kárt állapítottak meg. Az előállított férfi elismerte vétkességét, a rendőrök pedig rongálás és garázdaság vétsége miatt vizsgálatot indítottak ellene. Neptun utcai társasházba, melynek lépcsőházában egy dühöngő férfit kellett lecsillameleg volt, ezért az élettartamuk is kitolódott. A tapasztalat azt mutatja, hogy akik gombaszedéssel foglalkoznak, azok egyrészt értenek is valamit a gombákhoz, másrészt azt is fontosnak tartják, hogy bevizsgáltassák őket mondta a szakértő. A palotai erdőben mindenféle gomba megterem, de csak a gombagyűjtők kis része jár ide gombászni, a többségük távolabbi helyekre megy. Nagyon fontos tudnivaló, hogy a leszedett gombákat alak, szín és fajta szerint kell csoportosítani, és lehetőleg papírzacskóban érdemes tárolni őket. Vigyázni kell arra, nehogy összekeverjük a gombákat, mert elég csak egyetlen mérgező, és az egész mennyiséget kidobhatjuk. A mérgező gombák ugyanis a spórájukon keresztül könynyen megfertőzik a többieket is. A Vidékfejlesztési Minisztérium legutóbbi rendeletében leírja, hogy 62 olyan gombafajta létezik, melyeket árusítani lehet. Ezek listáját a csarnokok és piacok is megkapták. Ezen kívül is akadnak még ehető gombák, melyek vagy a védettségük vagy az állaguk miatt maradtak ki a listából. A mérgező gombák száma ennél jóval csekélyebb, ennek ellenére fontos, hogy csak hatóságilag ellenőrzött gombát fogyasszunk. fotó: CSAPI-15 Kft. KREATÍV HOBBI A FÜLKÉBEN A LÁNGLOVAGOK VERSENYE rövid időn belül ismét ellopták, és így most a kis játszótéren nincs ivókút. A vandálok azonban nem érték be ennyivel. Az október végi hosszú hétvégén ugyanis barbár módon használhatatlanná tettek egy hintát, mellyel nemcsak azt érték el, hogy a helyreállítást közpénzből kellett megoldania az önkormányzatnak, hanem azt is, hogy ismét sikerült félelmet és megbotránkozást kelteniük a tér használóiban. Sajnos ez a vandalizmus nem egyedi példa mondta Demeter János, a Répszolg Kft. ügyvezető igazgatója. Az Eötvös utcai rongálással szinte egy időben a Kavicsos közi játszótér mellett ugyancsak vandál módon kiszakítottak a földből egy le- Bauer Márton századost áprilisban nevezték ki az Észak-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség IV XV. kerületi Hivatásos Tűzoltópa rancs nok ságának helyettes vezető jé vé. A fiatal tiszt hatására egyre több tűzoltó sportol. Bauer Márton sportossága a tűzoltóság előtti civil életére vezethető vissza. A Ganz Mávag, a KSI, majd az MTK egykori kajakosa húsz éven át válogatott sportoló volt. Több olimpiai ciklusban is a kerettagságig jutott, igaz, ötkarikás játékokon egyszer sem szerepelt. A világbajnokságon viszont háromszor is az ezüstérmes kajak négyes tagja volt, és az Európa-bajnokságokról is van egy negyedik helye. A 2004-es olimpiáról való lemaradása után úgy érezte, hogy a következő négyéves ciklusba már nem vág bele. Ezt követően barátai tanácsára tűzoltónak állt, ahol szép lassan az első számú sportszervező lett belőle. A tűzoltók életében nagyon fontos szerepe van a sportnak mondta a parancsnok-helyettes, mert a munkánkhoz kell a jó fizikai állóképesség. A versenyeknek azonban más szerepe is van: egyrészt közösséget kovácsolnak a tűzoltókból, másrészt oldják a napi feladatok monotóniáját. Nos, Bauer Márton nemcsak a szervezésből, hanem a sportolásból is alaposan kiveszi a részét. A százados üzlet alkalmazottjának segítségével sikerült is megállítania a menekülőt. A férfit visszakísérték az üzletbe, ahol nemrég Ausztráliában, Sydneyben járt, ahol a 12. alkalommal megrendezett Tűzoltó Világjátékokon szerepelt. A verseny rangját bizonyítja, hogy a távoli kontinensen 78 ország mintegy tízezer tűzoltója mérte össze az erejét. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság hét fős magyar csapatot nevezett a versenyre. A Bauer Mártonnal felálló tűzoltócsapat öszszesen kilenc arany-, hét ezüst- és hat bronzérmet szerzett, mellyel a nemzetek közötti pontversenyben az előkelő 12. helyen végzett. Bauer Márton öt számban az 5000 méteres evezős ergométer váltóban, a kajak kettesek 10 kilométeres versenyében, a 100 méteres pillangó, az 50 méteres hát-. és a 200 méteres vegyesúszásban is aranyérmes lett, és emellett még két második és három harmadik helyezéssel is büszkélkedhet. Egy 32 esztendős férfi furcsa módját választotta a vásárlásnak. Bement az egyik kerületi bevásárlóközpont üzletébe, ahol több ruhát is kiválasztott magának, majd pedig bement a próbafülkébe, ahol egy kisollóval módszeresen kivágta a ruhákból a lopásjelzőt. Két pulóverből ki is szedte a jelzőket, majd éppen egy melegítő hatástalanításába kezdett bele, amikor az egyik biztonsági őr a függönyön keresztül megszólította. Az őrnek ugyanis gyanússá vált, hogy a férfi sokáig van bent a fülkében. A vevő azonban válasz helyett kirohant a fülkéből, és elhagyta az üzletet. Az őr nem hagyta magát, utána rohant, és végül az egyik telefonszakgrafika: Varga Tímea Laura ő elismerte a rongálást, ezért a biztonsági őrök értesítették a rendőrséget. A gyanúsított ellen eljárást indítottak. A verseny fantasztikus volt, a rendezés is jól sikerült, az eredményeimmel pedig tökéletesen elégedett vagyok. Egyedül az bánt, hogy a kajak egyéni versenyben csak a harmadik helyet tudtam megszerezni. De a versenyszámokat olyan gyors egymásutánban szervezték, hogy mire a fő számomban rajthoz álltam, már túlságosan fáradt voltam. Bauer Mártonnak a 17 napos túrát követően nem sok ideje maradt pihenni, hisz azonnal jelentkeznie kellett a szolgálati helyén, ahol ismét a megszokott napi feladatok vártak rá. fotó: Tűzoltóparancsnokság Jövőre azonban újabb megmérettetésen bizonyíthat. Jövő nyáron ugyanis Belfastban rendezik a Rendőrök és Tűzoltók 13. világjátékát, amelyen hetvennél több sportágban mintegy tizenötezer közrendvédelmi sportoló méri össze erejét.

6 6 BELkép ÉLETképek november 19. RENDELET, TÁJÉKOZTATÓK Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012.(X. 31.) 1 önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 26/2003. (VI.30.) ök. rendelet módosításáról Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a lakások és nem lakás céljára szolgála szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 26/2003.(VI.30.) ök. rendelet (a továbbiakban: R.) módosítására a következőket rendeli el: 1. Az R. 13. (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: d) ha a kérelmező családi, munkahelyi vagy egészségügyi körülménye a lakásjuttatást indokolttá 1 Elfogadta a Képviselő-testület október 30-i ülésén. Hatályos november 1. napjától. teszi, szociális, költségelvű vagy piaci bérű lakásra méltányosságból kijelölhető. Záró rendelkezések 2. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Ezen rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Juhászné dr. Baráth László Tamás sk. Márta sk. jegyző polgármester Tisztelt Ügyfeleink! A Kormány 1299/2011. (IX. 1.) Korm. határozatával döntött a járások január 1. napjától történő kialakításáról, melyre Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete 994/2012. (X. 24.) ök. számú határozatával a 1153 Budapest, Bácska u. 14. szám alatti ingatlant jelölte ki. Az átadás előkészítése keretében ahogy arról a honlapunkon tájékoztatót tettünk közzé az Önkormányzat átalakítási munkálatokat végeztet a Bácska u. 14. szám alatti ingatlanon, mely november 18-ig tart, ezt követően kerül sor az Okmányiroda átköltöztetésére. A költözés miatt november között az Okmányiroda ügyfélfogadása szünetel. A kész okmányok átvételére, valamint lakcímbejelentésre november 19-én és november 21-én, a hivatali ügyfélfogadási időben, a 1153 Budapest, Bocskai u szám alatti, fsz. 30-as hivatali helységben /népességnyilvántartás/ kerül sor. Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Okmányiroda november 28-án (szerdán) 8.00 órától az új helyén várja Kedves Ügyfeleit. Címe: 1153 Budapest, Bácska u 14. A költözés a Polgármesteri Hivatal jelenleg is a Bácska u. 14. szám alatti épületben lévő szervezeti egységeinek /Adóügyi Iroda, Gyámhivatal/ ügyfélfogadási idejét nem érinti. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Juhászné dr. Baráth Márta jegyző sk. GAZDÁLKODÓK, ÉLELMISZER- ELŐÁLLÍTÓK FIGYELEM: KÖTELEZŐ AGRÁRKAMARAI REGISZTRÁCIÓ! Az augusztus 1-től hatályos új agrárkamarai törvény alapján a február között tartandó országos kamarai választásokkal MEGALA- KUL AZ ÚJ NEMZETI AGRÁR- ÉS ÉLELMISZER KAMARA. A törvény értelmében a hazai mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó szektor összes szereplője,így a gazdasági társaságok mellett az őstermelők és az egyéni vállalkozók is alanyi jogon tagjaivá válnak az új egységes köztestületnek. Az új kamara legfőbb feladata a magyar agrárium megerősítése, versenyképességének növelése és érdekeinek hatékony védelme lesz, kibővült közfeladatokkal és hasznos tagi szolgáltatásokkal. HATÁRIDŐ: november 30. A törvény előírja, hogy a leendő tagok November 30-ig kötelesek bejelentkezni a nyilvántartásba az agrárkamara honlapján keresztül és megfizetni az egyszeri Ftos nyilvántartásba vételi díjat. Eddig már közel 100 ezren teljesítették ezt a kötelezettségüket. AMENNYIBEN ÖN MÉG NEM TETTE MEG, MIELŐBB REGISZTRÁUON, MERT A NOV- EMBER 30-l HATÁRIDŐ A KA- MARAI VÁLASZTÁSOKON VALÓ RÉSZVÉTELRE NÉZVE JOGVESZTŐl REGISZTRÁCIÓ: MOST MEGÉRI MINÉL ELŐBB REGISZTRÁLNI: a NOVEMBER 15-ig regisztrálók ingyenesen kézhez kapják az agrárkamara új es szolgáltatását, a hetente frissülő KAMARAI PIACFI- GYELŐT, amely a növénytermesztési és állattenyésztési ágazatok aktuális piaci híreit, adatait gyűjti össze. SEGÍT A KAMARAI TANÁCSADÓ ÉS A FALUGAZDÁSZ! Ha technikai segítségre van szüksége a regisztrációhoz, azt ingyenesen igénybe veheti országszerte a 200 kamarai tanácsadó irodában (lista: umvp.agrarkamara.hu) és az országos falugazdász hálózatnál is. Az Agrárkamara ezen felül november hónapban regisztrációs fogadóórákat is szervez a vidéki településeken, ahol a kamarai tanácsadó segítségével kényelmesen, helyben intézheti el regisztrációját. Figyelje a településekre kihelyezett plakátokat! A KAMARA KÖZPONTI ÜGYFÉL- SZOLGÁLATA IS SEGÍTI A RE- GISZTRÁCIÓT: Tel.: (zöld szám ill. regisztracio@agrarkamara.hu) ONLINE REGISZTRÁCIÓS FELÜ- LET: AZ AGRÁRKAMARA TANÁCS- ADÓ IRODÁJA BUDAPESTEN: Budapest, VII. ker. Thököly u. 18. Kaszás Péter: 30/ Orgoványiné Janesok Katalin: 30/ FOGADÓÓRÁK László Tamás polgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján november 22-én csütörtökön óra között a Nyitott Ajtó Újpalotai Együttműködési Irodában 1156 Budapest, Páskomliget u. 6. (tel.: ). Vizér Klára alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , ) Dr. Novák Ágnes alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , ) Bitvai Nándor alpolgármester: minden hónap első hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: ; ) Juhászné dr. Baráth Márta jegyző: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , jegyzo@bpxv.hu) Dr. Herczeg Julianna aljegyző: minden hónap negyedik hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , herczeg.julianna@bpxv.hu) 1. körzet Bárdosi György: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: ) 2. körzet Gyurkovics Miklós: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: ) 3. körzet Dr. Balázs Zoltán: telefonos egyeztetés szerint. (tel.: ; balazszoltan1@t-online.hu) 4. körzet Dr. Pintér Gábor: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első szerdán óra között a Neptun utcai Fidesz Irodában, minden hónap első hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: ) 5. körzet Dr. Novák Ágnes: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén óra között a Csokonai Művelődési Házban, minden hónap második csütörtökén óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: ) 6. körzet Dárdai Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: ) 7. körzet Donga Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: ) 8. körzet Báder György: minden hónap első hétfőjén óra között a Pestújhelyi Közösségi Házban, a Szűcs István utca 45. szám alatt. (tel.: ) 9. körzet Vizér Klára: előzetes telefonegyeztetés alapján. (tel.: ) 10. körzet Dr. Balogh András: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: ) 11. körzet Bitvai Nándor: minden hónap első hétfőjén óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: ) 12. körzet László Tamás: lásd fent 13. körzet Báthory Erzsi: minden hónap első hétfőjén délután óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. Más időpontban, fontos ügyben előzetes telefonegyeztetés alapján szintén ott. (tel.: ) 14. körzet Bencsics Lászlóné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: ) Gyurcsánszky János: előzetes telefonegyeztetés alapján. (tel.: ) Király Csaba: minden hónap első csütörtökén között a Kolozsvár Általános iskolában előzetes egyeztetés alapján. (tel.: , kingcsabi@gmail.com) Major Sándor: előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján. (tel.: , majorsa@t-online.hu) Németh Angéla: minden hónap negyedik csütörtökén között a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában (Kavicsos köz 4.), de előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján más időpontban is. (tel.: , apronep@vipmail.hu) Szilvágyi László: előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján. (tel.: , laszloszilvagyi@gmail.com) Tóth Imre: előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján. (tel.: , anons@hdsnet.hu) Bérbe adó a Bp., XV. kerület Zsókavár u szám alatti felnőtt fogorvosi, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelő alagsorában található 92 nm-es szerkezetkész helyiség fogtechnikai labor kialakítására és működtetésére. Érdeklődni lehet: Dr. Sólyom Olimpia főigazgató főorvosnál, munkaidőben 8-16 óráig a es telefonszámon. Zsókavár II. ütemű fejlesztése Árendás Óvoda tetőfelújítása és kertépítése A rendezvény Az újpalotai lakótelepen Zsókavár utcai akcióterület II. ütemű fejlesztése című, KMOP /C-09-2f azonosító számon regisztrált pályázat keretein belül valósul meg. Tisztelettel meghívjuk az Árendás Óvoda felújított tető és tető-játszókert, valamint az óvodakert ünnepélyes átadására, mely a Zsókavár II. ütemében valósult meg. A rendezvényt én, délelőtt 10 órakor tartjuk (Bp. XV. Árendás köz 4-6.) Ünnepeljük együtt a sikeres projektelemet! Üdvözlettel, László Tamás polgármester A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

7 ÉLETképek november 19. Hirdetés 7 ÉV VÉGÉIG AZ ÉLETKÉPEK 20% kedvezményt ad a hirdetőinek HIRDESSEN NÁLUNK!! A médiaajánlat Az ÉLETképek a XV. kerületi önkormányzat lapja, amelyhez a kerületi lakosok ingyen jutnak hozzá. A lap kétheti rendszerességgel 38 ezer példányban jelenik meg. Az újság (1153 Budapest, Eötvös utca 1.). Az akció december 31-ig érvényes! RÁVISZ TV, VIDEO, HIFI, DVD, AVÍTÁS SZÁMÍTÁSTECHNIKA 1158 Bp. Drégelyvár u Hirdetésfelvétel: Tel./fax: Mobil.: 06-20/ eletkepek@t-online.hu Készpénzért vásárolunk! Aranyat, ezüstöt, briliáns ékszereket, festményeket, órákat. Arany: Ft Ezüst: Ft VII., Wesselényi u. 19., Tel.: XIII., Hollán E. u. 4., Tel.: II., Margit krt , Tel.: Nyírpalota u. 7-ben 18 m²-es helyiség irodának, vagy hasonló tevékenységre bérbeadó. Érd , vagy telefonon T MÉZEK 3 KG FELETT Árpádföldi Méhészet Tel.: www FÖLDMÉRÉS Telekalakítási és tel.: 06/ / KONYHABÚTOR, GARDRÓB készítés, felújítás, szállítás, szerelés, ingyenes felmérés és árajánlat 1157 Budapest, Zsókavár u. 47. Tel.: , PÁL AUTÓHÁZ MÛSZAKI VIZSGÁLÓÁLLOMÁS 1158 Budapest, (Pestújhely) Árvavár u. 7/b Telefon: Fax: Mobil: palautohaz@palautohaz.hu Mûszaki vizsga Vizsgára felkészítés Eredetiségvizsgálat Klímarendszer javítás, töltés, tisztítás Idôszakos szerviz Mûszeres motordiagnosztika Autóvillamosság "Hozom - Viszem" szolgáltatás 0-24 óráig Autósegély / LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS A kerületi lakosok számára szolgáltatások kivételével legfeljebb 20 szóig ingyenes megjelenést biztosítunk. A hirdetéseket az adott terjedelmi lehetôségek figyelembe vételével, a beérkezés sorrendjében közöljük. A feladó nevével, címével és telefonszámával ellátott hirdetéseket írásban várjuk a szerkesztôség címére. A hirdetések tartalmáért a szerkesztôség nem vállal felelôsséget. Eladó a XV. kerület Molnár V. utcában 5 lakásos kertes házban lévő 33 nm-es egy szobás étkezőkonyhás, gázfűtéses, felújított lakás (fürdőszoba, WC, kábeltévé). Alacsony rezsi. Irányár: 6,9 millió Ft. Csere is érdekel, különbözetet ráfizetem. Tel.: 06-70/ Eladó 2 üléses ülőgarnitúra+fotel, 2 db. fakarfás zöld fotel, pipere-fésülködő tükrös vitrin, szekrénysor (4 darabos). Nagyon olcsón eladók. Telefon: Garázs eladó a XV. kerületi Énekes úti Társasházban. Érdeklődni lehet: 06-1/ Nem dohányzó nyugdíjas házaspár külön bejáratú lakrészt keres Ft + rezsivel. Tel.: 06-30/ Eladó a XV. kerületben halogén sütő 12 l., W. Partikra is alkalmas. Telefon: 06-20/ Újpalotán 1,5 szobás lakás eladó. Jó elosztású, közepes állapotú. Csendes, parkos környezetben. Telefon: 06-20/ Olcsón eladó 2+1 ülőgarnitúra, 4 db-os szekrénysor, 2 db. fotel, vitrines fésülködő szekrény, nagy tükör. Tel.: 06-1/ XVTV KÉPÚJSÁG AJÁNLAT Hirdetési lehetőség a XV. kerületi, megújult közösségi televízió képújságjában A képújság napi hét alkalommal, alkalmanként 90 perc hosszúságban látható a kábelrendszerre csatlakozott mintegy háztartásban. A hirdetések megjelenésenként 20 másodpercig láthatóak, legalább naponta 7, hetente 49 alkalommal. Minimálisan megrendelhető hirdetési időtartam: 2 hét. Hirdetési árak 2 hétre (ez kb. 100 megjelenés) Vállalkozásoknak Ft+ÁFA Mestereknek Ft+ÁFA Magánszemélyeknek Ft+ÁFA A feltüntetett árak tartalmazzák a grafika elkészítés díját is. Lehetőség van ezen kívül reklámfilm készítésére és sugárzására, reklámriport, PR fi lm készítésére. Ezek feltételeit egyedi megállapodás szabályozza. Kedvezmények: Az ÉLETképek újsággal közös hirdetés: a teljes díjból 20% 16 hetes, vagy hosszabb időtartam esetén: 10% A kedvezmények összevonhatóak. Hirdetésfelvétel telefonon: 06-1/ vagy 06-20/ ; hirdetes@xvmedia.hu XVTV HETI MŰSORTERVE Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság Műsorszünet Műsorszünet Műsorszünet Műsorszünet Műsorszünet Műsorszünet Műsorszünet Péntek ismétlés Hétfő ismétlés Kedd ismétlés Szerda ismétlés Csütörtök ismétlés Hétfő ismétlés Péntek ismétlés Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport Péntek ismétlés Hétfő ismétlés Kedd ismétlés Szerda ismétlés Csütörtök ismétlés Kedd ismétlés Csütörtök ismétlés Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport Péntek ismétlés Hétfő ismétlés Kedd ismétlés Szerda ismétlés Csütörtök ismétlés Szerda ismétlés Szerda ismétlés Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport Péntek ismétlés Hétfő ismétlés Kedd ismétlés Szerda ismétlés Csütörtök ismétlés Csütörtök ismétlés Kedd ismétlés Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport HÉTFŐI ADÁS KEDDI ADÁS SZERDAI ADÁS CSÜTÖRTÖKI ADÁS PÉNTEKI ADÁS Péntek ismétlés Hétfő ismétlés Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság képújság képújság Hétfő ismétlés Kedd ismétlés Szerda ismétlés Csütörtök imétlés Péntek ismétlés Képújság vagy Sport ismétlés Képújság vagy Sport ismétlés Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság Képújság XVTV MŰSORA ELŐZETES* Szerda november ARIADNÉ FONALA Összefoglaló a Szociális Munka Napjáról Mese Gárdonyi Géza meséi Mesterházy Gabriellával (ism.) CSENGETÉS Ifjúsági magazin ismétlés EMLÉKNYOMON Mindennapi helytörténet 1. rész Csütörtök november Polgármesteri vblog FELÜLET Épített Környezetünk ismétlés MESE Gárdonyi Géza meséi Mesterházy Gabriellával (ism.) HÚRON PENDÜLÜNK Könnyűzenei Magazin Nagy Tiborral Vendégünk Vörös István énekes, gitáros, dalszerző Péntek november MESE FÜGGÖNY Minden, ami színpad Stúdióbeszélgetés a Rózsalány musicalről FÜGGÖNY + A rózsalány musical Hétfő november SPORTMAGAZIN Beszélgetés a REAC Sportiskola vezetőivel az egyesület működéséről, alapelveiről MESE Kroó Ádámmal KULTAKT Kulturális Magazin Beszámoló az ANNO művészeti hét főbb eseményeiről KÖZÉRDEK Aktuális kérdések és válaszok magazinja Nyugdíjas magazin Vendégségben jártunk 2. rész (Arany János utcai Idősek Otthona) Kedd november MEGKÉRDEZZÜK! - Amit a járási hivatalról tudni kell MESE Kroó Ádámmal ALKOTÓKÉZ Művészeti Magazin Bemutatjuk Lakatos Pál Sándor szobrászművészt CIVIL SÁV Bemutatjuk a Pestújhelyi Pátria Egyesületet Szerda november ARIADNÉ FONALA Mozgásszervi betegségek megelőzése Mese Kroó Ádámmal CSENGETÉS Ifjúsági magazin Drámatagozat a Dózsában EMLÉKNYOMON Mindennapi helytörténet 2. rész Csütörtök november Polgármesteri vblog FELÜLET Épített Környezetünk Árendás óvoda MESE Kroó Ádámmal HÚRON PENDÜLÜNK Könnyűzenei Magazin Nagy Tiborral Vendégünk Tiba Sándor dobos Péntek november MESE FÜGGÖNY Minden, ami színpad A kassai Thália színház vendégjátéka Budapesten 2. rész Hétfő december SPORTMAGAZIN Vendégünk minden idők egyik legcsinosabb sportolója, Engi Klára egykori műkorcsolyázó, aki a kerületben üzemeltet iskolát MESE Kroó Ádámmal KULTAKT Kulturális Magazin Advent MOZGÁSBAN Nordic walking Nyugdíjas magazin Vendégségben jártunk 3. rész (Szolidáris Kisnyugdíjasok Egyesülete) Kedd december MEGKÉRDEZZÜK! Karácsonyi készülődés MESE Kroó Ádámmal ÍRÓKÉZ Művészeti Magazin Örkény CIVIL SÁV Ünnepi előkészületek az egyházi közösségekben *KÍSÉRLETI ADÁS A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

8 z 8 z KULTÚRkép z ÉLETképek november 19. $40,0/"*.Ƭ7&-ƞ%²4*,½;10/5 &ÚUWÚT V 5.ØSJD[ /"1-» 4;*-«/,0, "%7&/5*,04;03Á,²4; 5²4 ";5.&4²-% &- 1*45".ÈDTBJ 1ÈM FTUKF 3«,041"-05"* 5&371«-:«;"5 LÚOZWCFNVUBUØ 3*/("5».*,6-«4.&4²-ƞ %"-0, "SBOZT[BNÈS 4[ÓOIÈ[ LPODFSUKF &-ƞ"%«4 ½3,²/: *457«/3»- /:6(*4.0;* 5²-,½4;½/5ƞ $4"-«%* 7*("44«( " ;½-%,-6##"/ 6-5* 7&34&/:,"5"-*/ #«- $40,*.0;(» /²;ƞ,²1;ƞ ","%².*" /04;5"-(*" #6-* 3«,041"-05"*.Á;&6. 1FTUÞKIFMZJ ÞU 5 (3&&/'*&-%4 ÓS LPODFSU ÏT UÈODIÈ[.*/%&//"1* )&-: 5½35²/&5 v3pcphø 3ÈLPTQBMPUBw,0;«, 5²3*,½;½44²(* )«; (ÈCPS «V D 5,*«-- 5«4.",«.,0/$&35 ".*,6-«44"1&45Á+)&-:*,½;½44²(* )«; 4[ǭDT * V 5 Á+1"-05"*,½;½44²(* )«; ;TØLBWÈS V 5 "%7&/5*,²;.Ƭ7&4 "-,05»)«; 1ÈUSJ&S,B UÈSTBT ÚTT[FKÚWFUFM $40%",Á5.&4²* o #BCBT[ÓOIÈ[ )6#": +&/ƞ ;&/&*4,0-" #PDTLBJ %*"'*-.&4 5²-* &45², ;4»,"7«3 ("-²3*" X A V. k v er B as üle P. út t i le XV tól Ön té. k a k Vá re e erü spo orm ro s le r á ös sé ő fe t R tcé ny sz pí jle ák lú za ef té s os vá t e og sz zt p ro zú la eti ése alo sk to ló Ö k ta ö n kö tle ös V zp m ny tp sz áro on eg v ály eh sk tig hív be á an ö ja m za go zp ut t p lá on at ál sá t ój ya ra te ár m c rü a. ű ím ve ű it Tisztelt Kerületi Lakosok! A id Kö 2 őp n (p 012 on yvb én. n tja e te ov : mu k) e ta tó 16 mb ór er a. 23..«7 4;*.'0/*,64 ;&/&,"3,0/$&35+& Tisztelettel: László Tamás polgármester A MEGHÍVÓ Helyszín: Budapest, XV. kerület Csokonai Művelődési Központ 1153 Budapest Eötvös u Építészeti Ötletpályázat, Rákospalota SZERBIAI KIRÁNDULÁS Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre. Márai Sándor Meghívó Szeretettel meghívjuk a Patyolat utcai óvoda 40. születésnapjára. Ünnepségünket november 23-án délelőtt 10 órakor tartjuk az óvoda tornatermében. A Pátria Egyesület háromnapos kirándulása idén Szerbiába vezetett. Szabadkán volt az első komoly program, a város történelmi központja csodálatos! A magyar szecesszió gyönyörű alkotásait láthattuk. Ezek közül is kiemelkedő a városháza tanácsterme. Festett, színes ablakai magyar nagyságokat ábrázoltak, de Mária Teréziának is kifejezték hódolatukat egy ablakképpel. Jólesett hallani a szabadkai polgármesteri hivatal szerb idegenvezetőjét, mint arról beszélt, hogy ápolni kell a magyar hagyományokat, hiszen a lakosság 40 százaléka magyar. Zsolnay-kultusszal is találkoztunk. Bács városa egykor egy erődrendszer központja volt, a Rákóczi-szabadságharc idején pusztult el, azóta rom. Innen Újvidékre vezetett az utunk. A Duna túlpartján épült péterváradi erőd a középkorban a török elleni védekezést szolgálta. Este érkeztünk Szendrőre, a szállásunkra, melynek ősi várát a második nap láttuk. Ezt a szerbek különös gonddal ápolják, mert ősi, királyi székhelynek tartják. Magyar vonat- kozása az, hogy Zsigmond király a törökellenes harcok során politikai nyomást gyakorolt a szerbekre legnagyobb városuk és váruk, Nándorfehérvár átadására. Így lett helyette szerb királyi, ill. fejedelmi székhely Szendrő. A Duna-parti vár a magas királyi erőd mellett kilométeres várfalaival is egyedülálló érdekesség. Legismertebb ura Brankovics György fejedelem, aki Hunyadi Jánosnak hol szövetségese, hol ellensége volt. A következő állomásunkat is a törökellenes küzdelem tette emlékezetessé. Galambóc váráról van szó, mely szó szerint kiemelkedő látvány. Társaságunk a nándorfehérvári élményt várta legnagyobb izgalommal. Igazi találkozást vártunk a történelemmel. A szerbek, sajnos, nem tulajdonítanak az 1456-os világraszóló török elleni diadalnak ekkora jelentőséget. A várban nincs Hunyadi szobor. Egy kétnyelvű márványtábla három mondatban emlékezik a hatalmas ütközetre, ebből a magyar vonatkozás az, hogy a győztes csatát Hunyadi János vezette. Azért mi jó érzéssel néztük a várfokról a Száva és a Duna torkolatát, a történelemkönyvekben sokszor lerajzolt helyeket, ahonnan a magyarországi erők megérkeztek Kapisztrán János és Hunyadi János vezetésével. A harmadik napon hazafelé vettük az irányt, de még gazdag programok vártak ránk. Az utolsó szerbiai programunk Újlak megtekintése volt. Ez az ősi vár az említett végvári rendszer fontos állomása volt. Hamarosan Horvátországba érkeztünk, Vukovár városába. Megrázó élmény volt az 1990-es évek szerb ostromának maradványait látni. A lebombázott város házait nagyrészt újjáépítették, de meghagytak mementóként néhány lerombolt házat, a szétlőtt víztornyot. Háború a szomszédban Az utolsó külföldi program Eszék belvárosának meglátogatása volt. A város meghitt szépsége, gyönyörű barokk temploma feledtette velünk a vukovári nyomasztó emlékeket. A kirándulás igazi történelmi barangolás volt. Méltó befejezésként meglátogattuk a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet. Illés Margit

9 ÉLETképek november 19. INFORMÁCIÓS BÁZIS KARNYÚJTÁSNYIRA Az internet térhódítása sem tudja háttérbe szorítani a könyvtárak informáló és szórakoztató, valamint szolgáltató szerepét. A kerületben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak 3 fiókja működik, valamint számos iskolai könyvtár. A legtöbb iskolánknak van saját könyvtára, amit a diákok és a tanárok ingyenesen használhatnak. Például a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola kettőt is működtet, egy tematikus könyvtárat a pedagógusoknak, s egyet a tanulóknak. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 3 kerületi fiókjában kedvező feltételekkel vehetőek igénybe a szolgáltatások. A díjakból 50 százalékos kedvezmény jár az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező 16 éven felüli tanulóknak, a nyugdíjasoknak, s azoknak, akik az önkormányzattól rendszeres szociális segélyt kapnak és akik gyermekgondozási segélyben részesülnek. Lebilincselő érdekességek a könyvtárban tartanak, ezért ekkor nem látogatható. A szomszédos XIV. kerületben található Széchenyi Gyógyfürdő az ország, sőt Európa egyik legnagyobb fürdője. A kastélynak beillő külsejű épületet Czigler Győző tervei alapján 1913-ban emelték. A műegyetemi tanár több mint húsz évig dolgozott a terveken. A köznyelvben Szecskaként elhíresült fürdő az első pesti gyógyfürdő volt, ma pelet Szabó Ervin tér 1.) 1 évre 5100, fél évre 3700, 3 hónapra 2300 forint a beiratkozási díj. Itt ingyenesen váltható látogatói jegy, mely helyben olvasásra jogosít. A helyi könyvtárakban erre nincs szükség, regisztráció nélkül is be lehet ülni, nézelődni, olvasni, adatokat keresni. Lovas Éva FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR KERÜLETI FIÓKJAI 1. KÖNYVTÁR Eötvös utca 8. Telefon: Nyitva tartás hétfő, szerda, péntek ig kedd, csütörtök 9 15-ig 3. KÖNYVTÁR Zsókavár utca 28. Telefon: Nyitva tartás hétfő, szerda, péntek ig kedd, csütörtök ig szombat 9 14-ig 4. KÖNYVTÁR Szűcs István utca 45. Telefon: Nyitva tartás hétfő, szerda, péntek ig kedd ig csütörtök 9 14-ig Minden porcikát megmozgató, és mégsem túlságosan megterhelő sport az úszás. A hozzá kapcsolódó szaunázás is előnyösen hat a szervezetre, bár a szív és érrendszeri betegségekben szenvedők számára e tekintetben nem árt az óvatosság. Utánajártunk, hogy a kerületben és a kerületen kívül hol van lehetőség az úszásra és a szaunázásra. Kerületünkben két uszodát is üzemeltetnek, de közülük az Ifjúsági és Sportközpont Széchenyi út 89. szám alatt levő tanuszodáját csak a gyerekek, a 6-14 év közti helyi iskolások használhatják sportolásra. A másik, és bárki által igénybe vehető uszoda a Pólus Hotelhez (Szentmihályi út 131.) tartozik. Az 5 méter széles, 18 méter hosszú medencében hét közben 800, hét végén 1200 forintért úszhatunk két órát. Az uszoda reggel 7-től este 10-ig tart nyitva, de délután 4 és este 8 között oktatásokat SZOLGÁLTATÁSkép 9 TÉLI FÜRDŐZÉS fotók: Vargosz A beiratkozási díj fizetése alól mentesülnek a 16 éven aluliak, a 70 éven felüliek, a súlyos fogyatékosságot tanúsító igazolvánnyal rendelkezők, a könyvtári dolgozók és a muzeális intézmények, levéltárak dolgozói. A kerületben az éves könyvtári tagdíj 3700 forint, a hatalmas készlettel rendelkező fővárosi központi könyvtárban (VIII. kerü- dig az egyik legjelentősebb wellnessközpont. A 15 fedett medence és a 3 nyitott medence mellett szolgáltatások egész sora várja a fürdőbe érkezőket. A szaunából kétféle, fény- és aromaszauna, és egy 50 Celsius-fokos gőzkamra is található a fürdő területén. Az itteni gyógyvíz az ízületi betegségekkel küzdőknek jót tesz, és az idült és félheveny ízületi gyulladások, ortopédiai, baleseti utókezelések kiegészítésére is szolgál. Az uszodai rész hajnali 6 órától este 10-ig, a gőz szintén hajnali 6-tól, de csak este 7-ig tart nyitva. Hétköznapra az egész napos belépő szekrényes öltöző használatával 3400 forint, ugyanez a hétvégén 3550 forintba kerül. Az újpesti Aquaworld minden nap reggel 6 tól este 10-ig tart nyitva. A két óra időtartamra szóló jegy hét közben 2550, hét végén, ünnepnapokon 2950 forint, az egész napos belépő hét közben 4990 és hétvégén 5690 forintba kerül. A szauna jegy 1800 forint, és délelőtt 10 órától vehető igénybe. L. É. USZODÁK, FÜRDŐK A SZOMSZÉDOS KERÜLETEKBEN IV. kerület Aquaworld Hotel és Élményfürdő Íves út 16. XIII. kerület Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda Margitsziget Dagály Strandfürdő Népfürdő utca 38. XIV. kerület Széchenyi Gyógyfürdő Állatkerti körút Budapest Vasutas Sport Club Szőnyi út 2. XVI. kerület Erzsébetligeti Uszoda Újszász utca Szentmihályi Uszoda Segesvár utca 26. JÓTÁLLÁS VAGY KELLÉKSZAVATOSSÁG Ha egy árucikkre jótállást vállalnak, akkor a pénztár után az első utunk az ügyfélszolgálathoz vezet, hogy lepecsételtessük a jótállási jegyet. Ám a jog a fogyasztók védelmére más lehetőségeket is biztosít. A jótállás és a szavatosság két különálló jogi kategória. A jótállás legfőbb jellemzője, hogy vagy az eladó vállalásán, vagy jogszabály kötelező előírásán alapszik. Ennek költségét mindig az árucikk ellenértéke tartalmazza mondta dr. Sándor Anita jogi tanácsadó. A kellékszavatosság pedig minden dolog vagy szolgáltatás esetében védelmet biztosít a fogyasztó részére, vagyis a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabálya szerint, ha a termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, a vevő az eladóhoz fordulhat panaszával. Ebben az esetben az eladó köteles bizonyítani azt, hogy a hiba azért keletkezett, mert a fogyasztó nem rendeltetésszerűen használta a terméket. Fogyasztói szerződések esetében a vásárló (vagy a szolgáltatás igénybevevője) a teljesítés időpontjától számított kétéves határidőn belül érvényesítheti jogait. A kellékszavatosság alacsony árú és használt termékekre is vonatkozik, kivéve ha a fogyasztó a hiba ismeretében, és annak elfogadásával vásárolta meg az adott terméket. A fentiek alapján logikusnak tűnik, hogy a jótállásnak valamilyen többletelemet kell(ene) tartalmaznia a kellékszavatossághoz képest, hiszen annak árát a fogyasztó megfizeti. A legtöbb esetben sajnos még sincs erről szó. A jótállás és a kellékszavatosság érvényesítése során a fogyasztó ugyanis ugyanazzal a négy lehetőséggel élhet: kijavítást vagy kicserélést, valamint megfelelő árleszállítást kérhet, vagy elállhat a szerződéstől mondta végezetül dr. Sándor Anita. Sz. J.

10 10 ÉLETMÓDkép ÉLETképek november 19. Évente egy napon, november harmadik csütörtökén arra kérnek mindenkit, hogy ne dohányozzon. Ez a nap ugyanis az Országos Dohánymentes Nap, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet a dohányzás káros hatásaira és a leszokás lehetőségeire. Évente a világon mintegy 1,3 millió ember hal meg a dohányzás miatt kialakuló tüdőrákban, a férfiak esetében a tüdőrák okozta halálozásról készített statisztikában Magyarország világelső. Bár a terápiás lehetőségek jók, ám az egyetlen do- log, amit a tüdődaganat ellen tenni lehet az az, hogy ne dohányozzunk. Sajnos, sok kisiskolás dohányzik, ezért az lenne a legfontosabb, hogy példát mutatva és az oktatással eljussunk odáig, hogy minél kevesebb gyerek gyújtson rá mondta dr. Pápai-Székely Zsolt tüdőgyógyász-onkológus. Az a tapasztalat, hogy az emberek jó része az első rágyújtás után dohányozni fog a későbbiekben is. A dohányzás pedig betegségek százait okozza, a tüdődaganat mellett más daganatos betegségek FÜSTÖLGÉSMENTES NAP tériumok keletkeznek, a C- és más, vízben oldódó vitaminjai pedig sértetlenül megmaradnak. A házilag is könnyen elkészíthető savanyú káposztát legjobb nyersen fogyasztani, és a levét is meginni. A lé hashajtó hatású, gyorsíthatja a gyomor- és nyombélfekély tüneteinek elmúlását. Ha a savanyú káposztát túl savanyúnak találjuk, nem kell átmosni, inkább adjunk hozzá kevés nyerset. Hetente kétmelegágya, ezen kívül pedig a keringési, szív- és érrendszeri betegségek, valamint a stroke kiváltója is lehet. Nagyon sok az olyan betegség, amelynek kialakulásában és súlyosbodásában is közrejátszik a dohányzás, főként ha megvan az emberben a hajlam. Természetesen a kutatók teszik a dolgukat, de nem az lenne a cél, hogy újabb és újabb gyógyszerekkel harcoljunk a meglévő betegségek ellen, hanem az, hogy ne alakuljanak ki a bajok teszi hozzá a tüdőgyógyász-onkológus. A dohányzás rossz szokás, pótcselekvés. Azt gondolják sokan, hogy ettől lesznek felnőttek mondta három diáklány, Viki, Zsóka és Betti. Mindehhez a pedagógus, Nagy Levente hozzátette: a gyerekek szüleik példáját követik, tehát a legnagyobb felelősség rájuk hárul. Az nagyon jó, hogy ma már sok helyen nem lehet dohányozni. Igaz, nem tiltással kellene megoldani a problémát, de nagyon úgy tűnik, hogy ez az egyetlen módszer, ami célravezető lehet véli a pedagógus. Szabó Juli fotó: Ék SAVANYÍTOTT KÁPOSZTA ÉS SÜLT LIBA A káposzta egészséges, vitaminokban és tápanyagokban gazdag zöldség. Az egyiptomiak szent növénynek tartották. A savanyú káposzta olcsó C-vitaminforrás a hideg időszakban. Káposztát nem csak vitamin tartalma miatt érdemes fogyasztani, ugyanis jótékonyan hat az emésztésre, és a daganatos sejtek szaporodását is gátolhatja. Savanyítás után különösen, mivel ennek során hasznos tejsavbak- HÁZI SAVANYÚ KÁPOSZTA ÜVEGBEN GOMBÁS LIBARAGU BIRSSEL Hozzávalók: 1 libamell, 2 ek libazsír, 2 nagyobb hagyma, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só, őrölt bors, 40 dkg gomba, 1 nagyobb birs, 1 nagy joghurt, 1 tojás, 3 5 ek liszt, kis cukor vagy édesítő Elkészítés: A libamellet kis csíkokra vágjuk, az aprított hagymát a zsíron megfonnyasztjuk, hozzáadjuk A kép illusztráció fotó: Ék a húst és a zúzott fok- hagymát, pár percig sütjük, majd pici vízzel fedő alatt addig pároljuk, míg puhulni kezd. Ekkor hozzáadjuk a szeletelt gombát és a kis kockára vágott birset. Ha szükséges adunk hozzá még vizet. A joghurtot a tojással, sóval, borssal, liszttel, kis édesítővel elkeverjük, és ha már a birs is puha, ráöntjük. Addig kevergetjük, míg be nem sűrűsödik. KAKAÓS CSIGA három alkalommal ajánlott savanyú káposztát fogyasztani. Akár ételek alkotórészeként vagy savanyúságként, például a november 11-i Márton napi libás menühöz. A legenda szerint Szent Márton a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a libák gágogása miatt felfigyeltek rá, így ő kénytelen volt elvállalni a püspökséget. Innen a kapcsolat Szent Márton és a ludak közt. L. É. Hozzávalók: 5 literes üveg, 2 nagy fej káposzta, só, kapor, koriander mag, egész bors, víz Elkészítés: A megtisztított káposztát vékonyra gyaluljuk. Az üveg aljára kis kaprot teszünk, majd rárétegezzük a káposztát. Közé szórunk pár szem egész borsot, koriandert. Közben 2 3 liter vizet forralunk, amiben literenként 1 púpozott evőkanál sót oldunk fel. Ha kihűlt, felöntjük vele a káposztát. Tartsuk meleg helyen. A forrás 1 nap alatt megindul, és kb. 3 napig nagyon erős, ezért tanácsos az üveget tálba állítani. Egy hétig naponta jól nyomkodjuk le a káposztát, majd zárjuk le az üveget és tegyük hidegre. Hozzávalók, tészta: 1/2 kg liszt, 5 dkg élesztő, 4 ek cukor, 2,5 dl nem túl hideg tej, 1 tojás, 1 tojássárgája, 1 csipet só, 7 8 dkg olvasztott vaj. Töltelék: 1 ek. olvasztott vaj, 2 decis csésze cukor, 3 ek kakaópor, 1 3 ek forró víz, ha krémet szeretnénk. Öntet: 2 dl forró tejben elkeverve 4 csomag vaníliás cukor Elkészítés: Az élesztőből és a tejből kovászt készítünk, és a liszttel, cukorral, sóval, tojásokkal kemény tésztává gyúrjuk, majd apránként beledolgozzuk a vajat. Mikor szépen összeáll, letakarjuk, és körülbelül 1 óra alatt duplájára kelesztjük, majd 2 3 mm vastag téglalapra nyújtjuk, és megkenjük a töltelékkel. Feltekerjük, majd két centis karikákra vágjuk. A karikákat egymástól távol, kilisztezett tepsire rakjuk, és még fél órát kelesztjük. Előmelegített sütőben (légkeverésesnél alsó-felső sütéssel) 180 fokon percig sütjük, a sütés vége előtt két perccel pedig meglocsoljuk az öntettel. fotó: Kovács Zsolt OLTATNI VAGY NEM OLTATNI? Védőoltással súlyos betegségek előzhetőek meg. Ám az oltással idegen anyagot, valamiféle fertőzést juttatnak a testbe, mert így akarják serkenteni a szervezetet arra, hogy kezdjen ellenanyagot termelni a védettség kialaku- A MÉRGEZÉS MEGELŐZHETŐ Tökéletlen égés során keletkező színtelen, szagtalan gáz a szén-monoxid (CO). Belélegezve a tüdőn át jut a vérkeringésbe. Kétszázszor erősebben kötődik az oxigénszállítást végző hemoglobinhoz, mint az oxigén, így hatására a szervezet oxigénhiányos állapotba kerül, úgy mint fulladáskor. A mérgezés tünete lehet fejfájás, hányinger, szédülés, a bőr cseresznyepiros színe, majd a mozgásképtelenség. De gyakran az áldozat észre sem veszi, hogy mi történt vele, főleg, ha álmában éri a szén-monoxid-mérgezés. Ha magas a szén-monoxid kon- Ha van egy pár kényelmes sportcipőnk, itt az ideje, hogy magunkra öltsük, felálljunk a karosszékből és sétáljunk egy nagyot az újpalotai szánkódombon. Nem is akárhogy, hanem skandináv módra! Aki szereti a jó levegőt és hiányzik egy kis mozgás az életéből, annak ideális sportolási forma a finn eredetű Nordic Walking, amely a sífutás egy speciális változata. Nincs szükség lécekre, csupán kezünkbe kell venni két botot, és már indulhat is a testet-lelket frissítő edzés! A hazánkban még fiatalnak számító sportág kerületi úttörője Mattyasovszky Anna, aki kortól függetlenül várja az érdeklődőket edzésein. A Nordic Walkingnak ugyanis van egy óriási előnye: A séta helyszíne lásához. Kis számban ugyan, de előfordulhat szövődménye, mellékhatása is az oltásnak. Éppen ezért az egészségügyben is akad ellenzője a védőoltásoknak. Aki úgy dönt, hogy vállalja az influenza elleni oltást, jó centráció, perceken belül halált okoz. A szén-monoxid-mérgezéskor a legfontosabb az, hogy a beteget szabad levegőre vigyük, majd lélegeztessük, és mindenképpen szükséges mentőt hívni hozzá. Megelőzésképpen ajánlatos a fűtőberendezéseket rendszeresen ellenőriztetni, és a nyitott égésterű készülékeknél szén-monoxid-érzékelőt felszerelni, ami hangadással hívja fel a figyelmet a veszélyre. Azoknál az otthonoknál, ahol új, jól szigetelő ablakokat építettek be, és nyitott égésterű készüléket üzemel- bárki űzheti akár még kismamák is! Kifejezetten ajánlott a vérkeringési zavarokkal küzdőknek, a térd- vagy hátfájásos egyéneknek, cukorbetegeknek, fogyni vágyóknak és mindenkinek, aki szereti a közösséget és a természetet. A jó társaság garantált az edzések rendkívül vidám hangulatúak, akár új barátokra is szert tehetünk! S, vajon miért is más ez, mint a hagyományos gyaloglás? A speciális botok melyeket Anna biztosít segítenek abban, hogy tehermentesítsük végtagjainkat, így könnyebben tudunk mozogni, közben pedig észre sem vesszük, hogy izmaink 90 százaléka aktívan dolgozik. Tartásunk egyenesebbé válik, javul az anyagcserénk és a közérzetünk. Vegyük hát elő a sportcipőket és tegyünk egy próbát! ha tudja, hogy a védettség kialakulásához két-három hétre van szükség. Ingyenesen jár a vakcina az egészségügyi dolgozóknak, a kismamáknak, az időseknek és bizonyos krónikus betegségekben szenvedőknek. L. É. tetnek a természetes szellőzés hiányában a szén-monoxid termelődése tragédiát okoz. L. É. fotó: Kovács Zsolt SKANDINÁV SÉTA PALOTÁN December 2-án 10 és 13 óra között Anna szeretettel várja a kicsiket és a nagyokat egy ingyenes nyílt napra az újpalotai dombon. Aki pedig már hamarabb szeretné elkezdeni a mozgást, az megteheti hétfőn és szerdán 15, pénteken pedig 8 órai kezdettel. További információk érhetőek el a blogspot.hu weboldalon és a manna75@gmail.com címen. Anna nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a kerületben élőknek átadja azt az élményt, amelynek segítségével pozitív változást érhetnek el életmódjuk, egészségük terén. Az ő szavaival élve: Nem kell hozzá sok minden, csak az ember, a szív és a lélek. És persze a természet. Billing Adrienn fotó: A szerző felvétele

11 ÉLETképek november 19. SZÍNkép 11 LOBOGÁS KÖNYVBEN ÉS FILMEN A kohászatból vett hasonlattal a kokillából kifröcscsent, megolvadt fémhez hasonlította egy néző az új 56-os emlékművet azon a november 10-i Újpalotai Közösségi Házban tartott rendezvényen, amelyen a szobor születéséről készült filmet és könyvet mutatták be. László Tamás polgármester a hasonlatot elfogadva az acélgyártás során keletkező izzó acélhoz hasonlította azt az indulatot is, mely az október 23-i forradalom kirobbanásakor megnyilvánult. A könyv és a film készítésének és bemutatásának is a polgármester volt a kezdeményezője. A könyvet és a filmet azért tartotta fontosnak, mert szerette volna, ha a kerület lakossága is megismeri azt a szándékot, amely a szobor elkészültéhez vezetett, a bemutatóval pedig szerette volna elérni, hogy az emberek, különösen a fiatalok megértsék az alkotás üzenetét. A könyvben szó van a foglyul ejtett demokrácia fájáról is, azaz arról a két fáról a Fő út és az Epres sor találkozásánál, melyek egy-egy rozsdás villanyoszlopba zárva szimbolizálják a szabadságvágyat. A könyv végigkíséri azt, hogy jut el a tervezéstől a megvalósításig az 56-os emlékmű 2012-ben. A film már csak az alkotás folyamatára koncentrál. Harmath István és Jakab Csaba beszél a pályázatról, az egymással való találkozásról, a közös munkáról, melybe aztán Lakatos Pál Sándor szobrászművész is bekapcsolódott. Minden szobornak vannak sajátos történetei mondta László Tamás polgármester, melyek az alkotás során születnek, és amelyek aztán szinte beleépülnek a szoborba. Amikor a Lobogás szobrot beillesztették a talapzatába, éppen a rögzítés pillanatában szólalt meg a nagytemplom harangja. A bemutatón megszólalt a művészettörténész, a bíráló bizottság tagja, elmondták a véleményüket az 56-os forrazottak érdekességek, mint például az, hogy a lyukas lobogót formáló bronzfigurák azért kerültek olyan magasra, hogy a templom takarásából előbukkanó nap októberben pont fél 3-kor süssön dalomban résztvevők, átélők is, és beszélt az alkotásról a könyvet szerkesztő és a filmet is rendező Nagy Borbála Réka szerkesztő-riporter. Elhangát a lyukon, akkor amikor 56 évvel ezelőtt a Műegyetemről a tüntető fiatalok elindultak a Bem tér felé. Riersch Tamás Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a Szabadegyetem az életről ingyenes képzés és előadássorozat II. évfolyam, 1. szemeszterének előadásaira! SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL, A TUDOMÁNY ÉS AZ ISTENHIT ÚJRAEGYESÍTÉSÉNEK ESZMEI- SÉGÉBEN, AZ ÉLET MEGMENTÉSÉÉRT SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL BIZONYÍTÉKOK A TUDOMÁNY ÉS AZ ISTENHIT ÖSSZEKAPCSOLTSÁGÁRA Amikor a tudomány poharából az első kortyot kiiszod könnyen ateistává válsz, de a végén mindig ott vár Isten. (Heisenberg) II. ÉVFOLYAM, 1. SZEMESZTER (2012. november december) TUDOMÁNY ÉS ISTENHIT November 24. Tulassay Tivadar: A tudomány és istenhit a gyógyításban és a kutatásban December 29. Barsi Balázs OFM: A bölcsek és a Gyermek Helyszín: Boldog Salkaházi Sára plébánia közösségi terme 1156 Budapest Pattogós utca 1. Időpont: 17 óra szentmise utána előadás vagy számadás MENETEL A ZAGYVA A Zagyva Banda 2002-ben Turán alakult, mégis városrészünk szívügye lett, hiszen a kerületi kötődésű Szilas Néptáncegyüttessel régi a kapcsolata, és számos közös fellépésük is volt. A Fölszállott a páva című tehetségkutató versenyen hétről hétre szurkolhatunk a zenekarnak, hogy továbbjussanak a legjobbak közé. A több mint egy évtizede működő Zagyva Banda zenészei, nemcsak táncegyütteseket kísérnek, hanem táncházakban is muzsikálnak, valamint önálló koncerteken népszerűsítik az autentikus magyar népzenét. Repertoárjukban a Kárpát-medence magyar népdalai és táncmuzsikái mellett, a kevésbé híres galgamenti dallamok is szerepelnek, ugyanis a csapat több tagja arról a vidékről származik. Hangszerbemutatóikon mindig sok az érdeklődő gyerek, nem csoda, hiszen a népzene tanítását a művészek hivatásuknak tekintik. Mára a folklór mozgalom egyik meghatározó szereplői lettek, számos fesztivál résztvevőjeként húzzák a talpalávalót itthon és Európában is. Mucsinyi Dániel, a zenekar tagja elmondta: folyamatosan szerveznek FolKocsmát, ahol összegyűlhetnek a népzene és néptánc kedvelői. Büszkék rá, hogy vidéken sikeresen működtetnek egy népszerű klubot. Jelenleg rengeteg próbával készülnek a következő tévés középdöntőre. B. I. A TŰZ CSODÁJA Tűzzománcmesterek Az újpalotai Nyitott Ajtó Galériában november 6-án A tűz csodája címmel a Tűzvirág Tűzzománc Alkotókör tagjainak, Heiling Annának, Kerepesi Marinak és Siegl Károlynak a munkáiból nyílt tárlat. A kiállítást Szendrei Judit, az alkotókör vezetője nyitotta meg. Szendrei Judit beszélt az alkotó tevékenység, és a tűz segítségével születő művek szépségeiről, egyenként bemutatta, méltatta a kiállítókat és egy fontos tanulságot, üzenetet is megfogalmazott: az alkotó munkát, vágyaink megvalósítását sohasem késő elkezdeni. A kiállítás megtekinthető november 30-ig. L. Éva FILMES TÁBOROK Animációk, kisfilmek címmel nyílt kiállítás november 6-án a Zsókavár Galériában. A tárlattal összefoglalták a szervezők a közötti filmes táborokban történteket. A rendezvényen bemutatták az erről szóló jubileumi DVD összeállítást, és a 2012 nyarán készült animációkat is. Kissné Breczek Margit művésztanár köszöntőjében elmondta: óriási lehetőséget jelentett az első animációs filmes tábor szervezése ben. Ekkor a Mesterségünk címere kézműves tábornak már hagyományai voltak, és az ott készült alkotásokat a gyerekek beépítették a filmes munkáikba. A kiállítást Kocsi Sarolta kommunikáció- és médiaszakértő nyitotta meg. A művészet mindannyiunk életében betöltött fontos szerepéről, s ezen belül az animáció aktualitásáról beszélt. Egyebek közt kifejtette: változik a világ, és ennek a változásnak mi is a részesei vagyunk. Az animáció segítségével pedig képsorokat ragadunk ki a világunkból. Minden megismert ábrázolási technikával új látásmódot sajátíthatnak el a gyerekek. A művészeti nevelés az élet minden területén hasznos készségeket fejleszt. Ezért buzdítom a gyermekeket, foglalkozzanak is bármivel felnőtt korukban, találják meg benne a saját művészetüket, és szánjanak időt az önkifejező művészi tevékenységre mondta Kocsi Sarolta. Lovas Éva Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhászlegény. A legény azt mondja az öreg juhásznak: Bátyámuram, menjünk be a faluba, szeretnék megházasodni! Bemennek a faluba. Ott kérdik az emberektől, hol van eladó leány a faluban. Egy helyre beigazítják őket, ahol elmondják mi járatban vannak. A gazda is, a felesége is azt mondták, hogy ők nem bánják: a leány eladó. Leültetik a vendégeket, s a gazda leküldi a leányt a pincébe, hogy hozzon fel bort. Lemegy a leány a pincébe, ott talál egy kicsi baltát, amit kézbe vesz, majd elkezd keseregni magában. Ha én férjhez megyek, lesz nekem egy kisfiam, Kelemenke. Kelemenkének lesz egy kis ködmenkéje. Ha a Kelemenke egyszer lejön a pincébe, s fel találja venni ezt a baltát, véletlenségből megvágja magát, s meghal, kire marad a kis ködmenke? Elkezdett erre sírni. Nem győzik várni, lemegy az apja a pincébe. Elmondja neki a leány keserves sírással, hogy mire gondolt. Elkezdi vigasztalni az apja, majd utánamegy az anyja is. Végül lemegy az öreg juhász és a vőlegény, s azoknak is elkesergi a bánatát. Azt mondja az öreg juhász a vő legénynek: grafika: Varga Tímea Laura BOLONDOK Azt tanácslom neked, hogy ezt a leányt addig el ne vedd feleségül, míg három ilyen bolondot nem találsz. Meg is fogadom a kend tanácsát mondja a legény, s azzal otthagyták a leányt a pincében. Ment, mendegélt a legény. Elért egy faluba, és látja, hogy ott egy ember vasvillával hányja a diót a padlásra. Mit csinál kend? - kérdi a legény. Három esztendeje hogy hányom ezt a diót, s nem tudom felhányni a padlásra. No mondja a legény magában, már találtam egy bolondot. Zsákot kért az embertől, abba beleszedte a diót, s fölvitte a padlásra. Aztán ment tovább. Egyszer csak meglát egy asszonyt, aki úgy fonja a gyapjat, hogy a birkát felkötötte a rokkára. Kérdi a legény: Mit csinál nénémasszony? Gyapjat fonok. Hiszen azt nem úgy kell csinálni. Mindjárt megmutatta, hogy kell ezt csinálni. Azzal otthagyta az asszonyt, de közben azt gondolja: megtaláltam a második bolondot is. Megy, mendegél a legény, s egy olyan faluba ér, ahol éppen akkor építették fel a templomot, de a templomra nem vágtak ablakot. A bíró kiparancsolta az egész falut, hogy hordjanak a templomba zsákba világosságot. Hej, mondja a legény megvan a harmadik bolond is, de még több a háromnál. Megtanította az embereket, hogy úgy lesz világosság, ha a templomra ablakot vágnak. Azzal szépen megfordult, visszament a mátkájához, s még aznap megtartották a lakodalmat. (magyar népmese) Kedves Olvasóink! Amennyiben szeretnék, hogy saját meséjük újságunkban megjelenjen kérjük, küldjék el írásukat legfeljebb 2000 karakteres terjedelemben az info@xvmedia.hu címre. Több generáció óta foglalkozik hangszerkészítéssel a pestújhelyi Gruber család. A családjáról és a hangszerkészítés szeretetéről Gruber János mesélt lapunknak. A cipészmester nagyapám akit szintén Gruber Jánosnak hívtak Pestújhely megalakulását követően az elsők között telepedett le a kerületrészben mesélte Gruber János, aki édesapja két évvel ezelőtti halálát követően már a legidősebb Jánosnak számít a családban. Azt szerette volna, ha a fiai is cipésznek tanulnak, de édesapám mással szeretett volna foglalkozni. Imádott például faragni, többek között a játékait is maga készítette, és egy alkalommal játékhegedűt is csinált magának. Amikor ezt meglátta nagyapám, kézen fogta apámat, és elvitte Mogyoróssy Gyula hangszerkészítőhöz inasnak. Néhai idősebb Gruber János nagyon tehetséges tanítványnak bizonyult, amolyan mindenesnek számított, minden hangszerhez értett. A vonósok és fúvósok mellett HANGSZERKÉSZÍTŐ MANUFAKTÚRA készített dobot, de megjavította a pestújhelyi református templom orgonáját is. A kisiparos később a Magyar Honvédség, majd az államosítást követően a Hangszerkészítő Nemzeti Vállalat szakembere lett. Egészen 1972-es nyugdíjazásáig állami vállalatoknál dolgozott. Fia pedig a hegedűk és klarinétok között nőtt fel. A zeneiskolában ezeken játszott, és szabadidejében mindig édesapja műhelyében segített. S amikor a 90- es évek közepén megszűnt a munkahelye, az akkor már 84 esztendős apjával hangszerkészítő családi vállalkozást alapítottak. A 2000-es évek elején sokan vásároltak hangszereket. Különösen a fagott bizonyult nagyon kelendőnek. Aztán a gazdasági válság következtében egyre kisebb lett a kereslet, és sok nagy európai hangszergyártó cég ment tönkre. Amelyek megmaradtak, azok meg áthelyezték a gyártást Ázsiába. Szerencsére a család egyik ifjabb tagja, akit történetesen szintén Gruber Jánosnak Kincsestár hívnak, átvette a stafétabotot. Ő ráadásul már a mai kor igényeivel is meg tud birkózni, azaz nem csak a hangszerek minőségére, hanem azok eladhatóságára is figyel. Ifjabb Gruber János ma egy ismert hangszerkészítő cég alkalmazottja, de megrendelésre is készít hangszereket. A munkájába pedig időnként az édesapja is besegít. De ez így van rendjén, hisz Gruberéknél lassan egy évszázada ez a szokás. Riersch Tamás

12 12 SPORTkép Az oldalt összeállította: Riersch Tamás ÉLETképek november 19. ÁTADTÁK A KORONA KATEDRÁLIST A Rákospalotai Egészségnapon adták át az első iskolai műfüves sportpályát a kerületben, amit november 10-én újabb pályaavatás követett. Ezúttal a Szent Korona Általános Iskola udvara gazdagodott egy, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a kerületi önkormányzat által közösen építtetett, palánkkal körbevett, világítással felszerelt műfüves sportpályával. Az ünnepélyes pályaavatón az önkormányzatot László Tamás polgármester és Bitvai Nándor alpolgármester, az MLSZ-t Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, a helyi sportéletet pedig dr. Géczi István olimpiai ezüstérmes labdarúgó, Varga József sportreferens, Sági Ferenc, a REAC SISE elnöke, Mester Attila, a XV. kerületi sportlétesítmények vezetője, és a REAC futballklub két edzője, Mátyus János és Urbán Flórián képviselték. Reméljük, hogy a pályákon az ifjúság kedvet kap majd a sportoláshoz mondta a polgármester a november Dunai Antal és László Tamás a pályaavatón 10-i megnyitóünnepségen. A testület június 5-én fogadta el a műfüves sportpályák építésének a tervét. A tervezett négy létesítmény közül ez már a második, melyet átadhatunk a gyerekeknek, a másik kettőt, a Szántóföld úton és a Kontyfa Középiskola udvarán levőket az elkövetkezendő hetekben vehetik birtokba a kicsik és nagyok. László Tamás szerint a pályákkal az iskolai testnevelésen és sportszakkörökön kívül a közösség igényeit is kiszolgálják majd. Az MLSZ-nek eltökélt szándéka, hogy minél több pályát építsen tette hozzá Dunai Antal. Jómagam az elmúlt hónapban már több EMLÉKTORNÁVAL TISZTELEGTEK Alig négy esztendeje történt, hogy a mindössze 46 esztendős sportember, Kósa László örökre itt hagyott bennünket. A Vác, az Újpesti Dózsa és a BVSC labdarúgója legnagyobb sikerét a lila-fehérekkel érte el, akikkel az es bajnokságban aranyérmet nyert. A 126 NB I-es és több száz NB II-es találkozó mellett Kósa László a fiatalok képzéséből is kivette a részét. Élete utolsó éveiben a REAC Sportiskola volt a munkahelye. Hosszan tartó súlyos betegséget követően 46 esztendősen hunyt el. Kollégái, pályatársai és barátai azóta is érzik a hiányát. AZ ÉLSPORTOLÓK GIMNÁZIUMA A Tansport Alapítvány 1996 óta működteti a Kovács Pál Gimnáziumot, amely elsősorban élsportolók oktatására és nevelésére szakosodott. A londoni olimpián öt volt tanítvány vett részt, akik közül ketten aranyéremmel térhettek haza. Az öt olimpikonunk a 2004-ben érettségizett Berki Krisztián, a két évvel később végzett Dombi Rudolf, és a cselgáncsozó Mészáros Anett és Bor Barna, valamint a gyalogló Madarász Viktória volt. Az intézményünk már a korábbi olimpiákon is képviseltette magát, de az olimpiai aranyérem még hiányzott a volt tanítványaink repertoárjából mondta Szitt Zsolt, a rákospalotai gimnázium igazgatója. Az iskola nagy népszerűségnek örvend a sportolók körében, mivel családias a hangulata, és a tantestület alkalmazkodik a tanítványok időbeosztásához. Ugyanis a versenyzők naponta többször is edzenek, és rendszeresen készülnek az edzőtáborokban, valamint versenyekre utaznak. Az iskola megpróbál ezekhez az egyedi igényekhez igazodni, és a tanulók tanrendjét a sportkarrierjükhöz alakítja. A rugalmasságáról híres gimnáziumban az említett sportolókon kívül olyan diákok végeztek többek között, mint a női kézilabda-válogatott oszlopos tagjának számító Vérten Orsolya, Tomori Zsuzsanna és Szucsánszki Zita, az élvonalbeli és válogatott futballisták közül Nagy Olivér, Torghelle Sándor, Stieber Zoltán, Gulyás Máté és Korcs már Zsolt, a kajakos Kucsera Gábor vagy a vívóvilágbajnok Decsi Tamás. A felsorolt sportolók már diákként is öregbítették iskolánk hírnevét. A focicsapatunk például 2004-ben és 2005-ben is megnyerte az Országos Diákolimpiát, és 2005-ben a dániai középiskolás labdarúgó világjátékokon is részt vett, a lány kézilabdacsapatunk pedig 2006-ban első lett a diákolimpián mondta az igazgató. A gimnázium a REAC Sportiskolával már évek óta jó kapcsolatot ápol, jelenleg is együttműködnek a klubbal az utánpótlás-nevelésben, és be. A tornára hat óvoda összesen nyolc csapata nevezett, a lebonyolítást pedig a sportiskola fiatal edzői vállalták. A tornának minden résztvevője győztes volt, de a legjobban szereplő óvoda fél évre a vándorkupát is hazavihette, s ez az első megmérettetésen a Palotai Vadvirág ovisainak sikerült. A tornát Bitvai Nándor alpolgármester nyitotta meg, a díjakat pedig Kósa László özvegye és fia adta át a nyerteseknek. A szervezők tervei szerint az emléktornát Szitt Zsolt fotó: Nagy B. az NB III-ban szereplő focicsapat keretében több volt és jelenlegi diák is játszik. Számunkra mindig is fontos volt a kerület, az önkormányzatnak már a kezdetekkor sokat köszönhettünk, hisz más pályázókkal szemben nekünk adták a Rädda Barnen utcai iskolaépületet, és az elmúlt 16 esztendőben is sokat segítettek nekünk. Arra törekszünk, hogy a kerület vérkeringésében benne legyünk, ha hívnak, minden eseményen képvi- fotók: Vargosz majd az olasz vívóválogatottat is irányította. Tanítványai között van az olimpiai bajnok Nagy Tímea, a világbajnok Kulcsár Krisztián és az Európa-bajnok Boczkó Gábor is. Kulcsár Győző a NOB Érdemrend, a MOB Olimpiai Érdemérem birtokosa és a Nemzet Sportolója. A Prima Primissima díjért Kulcsár Győzőnek olyan ellenfelekkel kell megküzdenie, mint dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajmint tíz pályát avattam az országban. Úgy gondolom, hogy hatalmas előrelépés az iskolák életében egy olyan létesítmény, ahol a gyerekek reggeltől estig sportolással tölthetik az idejüket. A 31-szeres válogatott, 7-szeres magyar bajnok, 3-szoros gólkirály labdarúgó szerint korán el kell kezdeni a tehetségek kiválasztását. Erre pedig kiváló lehetőséget biztosítanak az iskolai testnevelés órák. Gressó Tiborné igazgatónő az ünnepélyes alkalmat kihasználva a pályaavatóval együtt mindjárt a létesítmény keresztelőjét is megtartotta. A sportpályát Korona Katedrálisnak nevezték el. évente két alkalommal rendeznék meg, és remélhetőleg tavasszal még több intézmény fog jönni a versenyre. seltetjük magunkat, rendszeresen részt veszünk a REAC SISE Mikulás Kupáján, de ott voltunk az október 23-i Emlékfutáson, és a Csokonai Művelődési Központban tartott Olimpiai esték rendezvényen is. Ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás Fogbeültetés fogpótlások KERÜLETI CSAPATOK BAJNOKI TALÁLKOZÓI Férfi kosárlabda bajnokság NB II November SZPA-Fagus BLF-Palota KK (X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út ) December 2. PRIMA PRIMISSIMA DÍJRA JELÖLT SPORTKIVÁLÓSÁG A Prima Primissima díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) a támogatásával alapította 2003-ban. A díjalapító vállalkozónak aki nem mellesleg a XV. kerület díszpolgára is elsődleges célja a magyar értelmiség eredményeinek a megőrzése, a hazai tudomány, a művészet, a kultúra, az oktatás és a sport erősítése volt. Jelölteket a VOSZ megyei és szekcióelnökei, a társadalmi tanácsadó testületnek és az alapítvány kuratóriumának a tagjai, valamint érdekvédelmi, szakmai és civil szervezetek állíthatnak. A tanácsadó testület és a kuratórium tagjai titkos szavazással a tíz kategóriában három-három jelöltet (Primát) választanak, akik közül kerül majd ki a közönségszavazatok nyertese, aki a Prima Primissima díjat veheti át. Az idén nagy megtiszteltetés érte a XV. kerületet, ugyanis a sport kategóriában az egyik jelölt a kerületünkben lakó Kulcsár Győző. A kiváló sportember az OSC párbajtőrvívójaként minden idők egyik legeredményesebb magyar sportolója. Négyszer nyert olimpiai bajnoki címet, háromszor pedig világbajnok volt. Emellett számos világversenyen állhatott a dobogóra. Sportpályafutását befejezve előbb a Magyar Vívó Szövetség főtitkáraként, majd két alkalommal a magyar vívóválogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Hosszú éveket töltött Olaszországban is, ahol egy magánklub szerződtette, BLF-Palota KK MAFC KS (Bogáncs utca) Női röplabda bajnokság NB I November Palota RSC Békéscsabai RSE (Sződliget utca) November Ifjúsági válogatott Palota RSC (Dömsöd) Férfi sakk Budapest I. osztály November 25. REAC SISE Tabáni Spartacus II Kulcsár Győző Nagyon régóta szerettünk volna emléktornát rendezni Laci tiszteletére mondta Balogh Béla szakosztályvezető, de sajnos csak most tudtuk megvalósítani az elképzelésünket. A három sportbarát, Sas Zoltán, Garay János és Balogh Béla vásárolta és gravíroztatta a Kósa László Emléktorna Vándorserlegét, a torna további költségeit pedig a kerületi önkormányzat és a REAC Sportiskola SE fedezte. A torna résztvevői a kerületi óvodások voltak, akiket a sportiskola busza szállított november 12-én a Czabán Általános Iskola tornaterménok tornász, a Magyar Torna Szövetség jelenlegi elnöke és Portisch Lajos olimpiai bajnok nemzetközi sakknagymester. A szavazással kapcsolatban a hu weboldalon lehet tájékozódni. A voksolást december 3-án 12 órakor zárják le, az eredményhirdetést és a díjátadó gálát december 7-én tartják a Művészetek Palotájában. A rendezvényen a Prima-díjasok 10 ezer eurós, a Prima Primissima díjazott pedig 50 ezer eurós elismerésben részesül. Bejelentkezés személyesen vagy telefonon: Tel.: (06-1) , 06-20/

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság július 5-i rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság július 5-i rendkívüli nyilvános üléséről Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága Ülés száma: SZCSTB 109-11/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 5/280-26/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota,

Részletesebben

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3.

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3. 7. A TANÉV RENDJE 7.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2017. szeptember 1. (péntek) A tanév első féléve: 2018. január 19. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2018. január

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

M E G H Í V Ó. C. épület I. em. Kossuth-terem

M E G H Í V Ó. C. épület I. em. Kossuth-terem Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága E l n ö k M E G H Í V Ó

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. I. félévi munkaterve 2017. január 26. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2017. évi költségvetési

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Rendőrkapitányság megnevezése: BRFK XV. Budapest XV. ker. Alag u. 3. (Református Misszió)

Rendőrkapitányság megnevezése: BRFK XV. Budapest XV. ker. Alag u. 3. (Református Misszió) Körzeti megbízott Neve Kósdi Attila Rendfokoz ata* Mobiltelefon száma** 36-94 Rendőrkapitányság megnevezése: BRFK XV. KMB iroda címe, telefonszáma*** Alag u. 3. (Református Misszió) A körzeti megbízott

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. I. félévi munkaterve 2018. január 25. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2018. évi költségvetési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Iktató szám: 276/2017. Tárgy: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

2012. május 24-én (csütörtök) 16.30 órára

2012. május 24-én (csütörtök) 16.30 órára Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Jogi Bizottságának Elnöke M E G H Í V Ó Értesítem, hogy Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Pénzügyi és Jogi Bizottságának ülését 2012. május

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

2012. november XXII. évfolyam 11.szám

2012. november XXII. évfolyam 11.szám 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö N KO RM ÁN YZAT LAPJA 2012. november XXII. évfolyam 11.szám A táti Kultúrház porcelánbaba készítő szakkörének porcelánbabáiból és Saárné Hajós Erzsébet szalaghímzéses képeiből

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! TÁPIÓGYÖRGYE KÖZSÉG POLGÁRMESETRÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-Testület 2013. április 29-én tartandó nyílt ülésére 16. Napirendi pont: Tárgy: Az orvosi körzet

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/3-18/2015 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel 1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből

Részletesebben

Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER

Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER 1153 Bp., Bocskai u. 1-3. 1601 Bp. Pf. 46. Tel.: 307-6479 Fax.: 307-7360 polgarmester@bpxv.hu www.bpxv.hu Fogadónap: Minden

Részletesebben

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE: DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó

Részletesebben

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje

A 2017/2018-as tanév helyi rendje A 2017/2018-as tanév helyi rendje Tanítási Javítóvizsga Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 28. hétfő Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 29. kedd 2017. augusztus 30. szerda 2017. augusztus

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 236/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. december 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

Budapest XV. kerület Díszpolgára cím ünnepélyes átadása

Budapest XV. kerület Díszpolgára cím ünnepélyes átadása Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER 1153 Bp., Bocskai u. 1-3. 1601 Bp. Pf. 46. Tel.: 307-6479 Fax.: 307-7360 M E G H Í V Ó Értesítem, hogy Budapest Főváros XV.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottsága Pénzügyi és Jogi Bizottsága Ülés száma: KKESB112-16/2012. PJB 118-21/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Díjazzák a kiváló diákokat

Díjazzák a kiváló diákokat VI. évf. 21. szám 2016. november 14. R á k o s p a l o t a P e s t ú j h e l y Ú j p a l o t a k ö z é l e t i l a p j a Fotó: xv média, Nagy botond Díjazzák a kiváló diákokat Átadták a kínai iskolát hajléktalanellátás

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a bizottság 2014. május 28-i rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a bizottság 2014. május 28-i rendkívüli nyilvános üléséről Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága Ülés száma: 1/50-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér 137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a képviselő-testület 2012. október 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a képviselő-testület 2012. október 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a képviselő-testület 2012. október 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről Helye: XV. kerületi Polgármesteri Hivatal (1153

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben