Séta a kultúrgyárban a magyar kultúra napján

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Séta a kultúrgyárban a magyar kultúra napján"

Átírás

1 2012. január 27. IV. évfolyam 1. szám Visszatekinto Séta a kultúrgyárban a magyar kultúra napján zmúltunkat, gyökereinket nemcsak ismerni érdemes, hanem emlékeznünk is rá. Ennek a gondolatnak a jegyében indítjuk útjára Visszatekintő rovatunkat, amelyben Ózd történetéhez, és a 2012-es évhez kapcsolódó jubileumokat elevenítünk fel. zelsőként száztíz évet utazunk vissza az időben. Az 1902-es évhez két jelentős eseményt is kapcsolhatunk. Száztíz éve annak, hogy elkészült az ózdi evangélikus templom, amelynek építését a századfordulón kezdték. A Szvoboda Gyula tervezte neogótikus stílusú templomot augusztus 31-én adták át a gyülekezetnek. zebben az évben jelent meg Ózd első helyi lapja, a Munka, a Magyar Bányaés Kohómunkások Társadalmi lapja. Az alábbi részlet Kocsik László, Az ózdi írott sajtó története ( ) című tanulmányában olvasható. A vasgyártás már akkor is folyt a településen, így minden szolgáltatást, így a kultúrát, a szórakozást, a tájékozódást is ők biztosították dolgozóiknak. A céget működtető Rimamurányi Vasmű Részvénytársaság (RIMA) adta ki ezt a lapot is. Melynek a címlapján a következő olvasható: Isten, Haza, Család, e három fenséges fogadalom kultusza van zászlónkra írva Igaz barátja, tanácsadója lesz mindenkinek. A politikai célok természetesen itt is tetten érhetők, a tulajdonos elkötelezettségéből adódóan támadja a szociáldemokrata politikai mozgalmakat és vele szembe támogatandó alternatívaként a keresztényszocializmust állítja. A Munka december 23-án szintén a gyár vezetői által támogatott laptársat kap, melynek címe: Ózd és Vidéke, s ez már kéthetente jelenik meg, tehát az ózdi újságolvasók már havonta három alkalommal olvashatnak helyi sajtót. A beköszönő cikkben ők is hasonlóan fogalmaznak, mint a másik szerkesztőség: Bizalommal és hittel bontjuk ki zászlónkat, amelyre Isten, Haza, Család, Munka fenséges szavai vannak aranybetűkkel felvarrva. Nemcsak közművelődési konferencia, nemcsak tisztelgés nemzeti értékeink előtt, hanem egy biztató jövőkép felvázolása is volt a magyar kultúra napja Ózdon. Az Olvasóban egy országos rendezvénysorozat állomásaként a Magyar Közművelődés Napjai Ózdon címmel rendeztek szakmai konferenciát, amelyen kiemelt figyelmet kapott az Ipari Park területére álmodott Digitalizációs Központ. A konkrét terveket, elképzeléseket a Vasgyárból a Kultúrgyárba címmel rendezett sétán Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár ismertette. Egyre többen teszik fel a kérdést, mi haszna van a kultúrának? Azonosságot ad a nemzet egyes embereinek. Nemcsak nemzeti identitásunkat adja meg, hanem összeköt minket, magyarokat hangsúlyozta Szőcs Géza államtitkár beszédében, majd kiemelte, hogy a kreatív ipar számos ágazatot foglal magába, a művelődéstől kezdve a szabadidős sporton keresztül, az örökségvédelmen át, egészen a webfejlesztésig. Ahol pedig fejlett a kulturális iparág, ott megnövekszik az életminőség szintje, nagyobb a település munkaerő megtartó képessége. A MaNDA Kultúrgyár Ózdon a fejlesztés első ütemében mintegy 30 ezer négyzetméteren valósítja meg az elképzeléseket, majd egy 36 ezer, később pedig egy újabb 50 ezer négyzetméter nagyságú terület kapcsolódik be a kreatív ipar fejlesztésébe. Ajánló Fókuszban Halász Sándor A Távhő Kft ügyvezetőjével beszélgetett lapunk főszerkesztője. Az interjúban olvashatnak nemcsak a megújult szabályozásról, hanem változatlan díjakról is. (4. oldal) Havakat idéző egypercesek A mindennapok ihlette irodalomról, Rinyu Gáborné íróról olvashatnak Alabán Péter írásban. Témái a hétköznapokhoz, a munkájához és családjához kapcsolhatók, szereplői pedig legalább annyira valósak, mint a szövegbeli szerepük. (6. oldal) Látni és látszódni A szakember válaszol rovatunkban néhány hasznos tippet kaphatnak ezúttal az autóval közlekedők. És megtudhatják azt is, mit is gondolt Miksztai Zoltán, autósiskola-vezető, amikor a gyalogosok és a kerékpárosok jogairól beszélt. (6. oldal) Folyamatos megújulás nyitás a távhőfelhasználók felé 45 évvel ezelőtt indult el Ózdon a távhőszolgáltatás az Ózdi Kohászati Üzemek hulladékhőjének felhasználására épülve, a gyár közelében épült lakóövezetben. Mára több mint 18 ezer felhasználót tudhat maga mögött a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég, ami a város lakosságának százaléka decemberétől új ügyvezető irányítja az Ózdi Távhő Kft.-t. Halász Sándorral a múltról, a jelenről és a jövőről beszélgettünk. Városunkban a távfűtés megindulása is a vasgyártáshoz, az Ózdi Kohászati Üzemekhez kötődik ben az ÓKÜ hulladékhőjének felhasználásával, a gyár közelében épült lakóövezetben indult meg Ózdon a távhőszolgáltatás. A panellakások építésével a 70-es években aztán folyamatosan fejlődött, először a városközpontban, majd Bolyok térségében. A 90-es években aztán csökkent a kohászat termelése, ami a város távhőszolgáltatásának bizonytalanságát is eredményezte. A hőigény biztosítása érdekében ezért forróvíz-kazánokat telepítettek és 1996 között 680 millió forintért új fűtőerőmű épült, ami megoldotta a helyzetet. Az önkormányzat vállalatként működő távhőszolgáltató cége nagyon rossz műszaki és egyéb feltételekkel rendelkezett. Az önkormányzattól apportként kapott fűtőerőmű aztán ezen a problémán is segített. Az ügyfélszolgálatot 2011-ben alakították ki Milyen fejlesztések történtek ezután? Az Ózdi Távhő Kft. központi telephelyének kialakítása az irodaház megvásárlását követően 1998-ban kezdődött. Felújítását 2002-ben fejeztük be, az ügyfélszolgálatot pedig a tavalyi évben alakítottuk ki, segítve a felhasználók és a távhőszolgáltató közötti kulturált kapcsolattartást. A tavalyi évhez milyen nagyobb munkálatok, fejlesztések fűződnek még? A 2011-es év az Ózdi Távhő történetének egyik legeredményesebb éve volt. A hatékonysághoz rengeteg munka társult. Nehezen indult, hiszen rögtön egy üzemzavarral zárult az óév 2010-ben, illetve indult az újév 2011-ben. Sokan az üzemzavar miatt a fűtőerőműben szilvesztereztünk. Nehezen boldogultunk, de sikerült megoldanunk a feladatot. Ezután jött a februári tűzkár, amikor leégett a vezérlőegység relés szekrénye. Egész nyáron ennek a helyreállítása zajlott, ami 15 millió forintba került. Az összeg zömét szerencsére a biztosító fizette. A fűtőerőműben a nagykazánok belső időszakos vizsgálatát is elvégeztük. Itt februártól működik egy kamerás rendszer, aminek a kiépítését a tűzkár is indokolta. Az erőműben zajló folyamatokat így a vezénylőből vagy akár otthonról is nyomon lehet követni. (folytatás a 4. oldalon)

2 január 27. IV. évfolyam 1. szám H í r m o r z s á k Állami irányítás alá került az ózdi tűzoltóság Állami tűzoltóság lett január 1-jével Ózd Város Tűzoltósága. Az eddig önkormányzati keretek között működő parancsnokság a jövőben a kazincbarcikai kirendeltséghez fog tartozni. A változásoktól egységes rendvédelmi keretet, s megfelelő szintű irányítással rendelkező rendszer létrejöttét várják az országos döntéshozók. A jelszavak nem változnak: továbbra is a biztonság, megelőzés, védelem egységben végzik munkájukat a tűzoltók. A parlament 2011 szeptemberében szavazta meg az új katasztrófavédelmi törvényt, amely az azóta elfogadott végrehajtási rendeletekkel együtt első napján lépett hatályba. Az ózdi tűzoltóság a jövőben a kazincbarcikai kirendeltséghez tartozik, amelynek előkészítésével Szent-Királyi Lászlót bízták meg. Változatlan marad a távfűtés díja Nem emelkedik a távfűtés díja az ózdi lakásokban. A Távhő Kft. szolgáltatási területén a júniusig tartó fűtési szezonban biztosan marad a tavalyi ár. A cég és az önkormányzat közös döntése alapján a 2011-től hatósági áras szolgáltatás januári emelését Ózdon egyelőre nem vezetik be tavaszán fagyasztották be államilag a távhődíjakat országszerte. A lakossági árakat korábban az önkormányzatok határozták meg. Ezt a jogkört onnantól a szakminisztérium vette át. Az új támogatási rendszer célja a távhőárak szinten tartása volt. A hatósági áras távhődíjak 4,2 százalékkal emelkedtek januártól. Az ózdi lakástulajdonosok viszont továbbra is a tavalyi díjakra számíthatnak a júniusig tartó időszakban. Dr. Gál József apát hálaadó gyémántmiséje 60 éve szentelték pappá az ózdi születésű dr. Gál József apátot, ez alkalomból hálaadó gyémántmisét mutatott be a mintegy 250 bolyki, szentsimoni és a környék falvaiból érkező híveknek. Gál József 32 éven át teljesített papi szolgálatot Bolyokon. Határon átnyúló gazdasági fejlesztések A Sajó-Rima EGTC nevet viseli a jövőben az a társulás, amely az észak-borsodi térség gazdasági, infrastrukturális és kulturális fejlesztését hivatott elősegíteni. Az európai területi együttműködésben a kezdetekkor Ózd, Putnok, Rimaszombat és Tornalja vesz részt, de az EGTC-hez a négy várost körülölelő kistelepülések is csatlakozhatnak, ha azonosulni tudnak az alapszabályban megfogalmazott elképzelésekkel. A társulás alapító tagjai januárban erősítették meg együttműködési szándékukat. A gazdaságfejlesztési elképzelések Ózd szempontjából jól illeszkednek a városban tavaly bemutatott Rombauer-tervhez is. A szlovák települések felkészültek az együttműködésre hangsúlyozta az Ózdon megtartott egyeztetésen Rimaszombat és Tornalja polgármestere. A Sajó-Rima Eurorégió szlovákiai alelnöke szerint a most megalakuló EGTC-vel magasabb szintre tud emelkedni eddigi kapcsolatrendszerük. A Sajó-Rima EGTC már 2012 első felében megalakul, várhatóan magyarországi központtal. Séta a kultúrgyárban a magyar kultúra napján Könnyek közt Az első és második világháború elesettjeire emlékeztek Szentsimonban Világháborús hősökre emlékeztek a szentsimoni templomkertben. A don-i áttörés elesettjeinek leszármazottai 17 éve ápolják ezt a hagyományt. Idén volt 69 éve, hogy a II. világháborúban megsemmisítő vereséget szenvedett a 2. magyar hadtest. A kegyeleti szertartással az egykori szentsimoni katonák, apák, fiúk emléke előtt tisztelegtek. Rengeteg magyar család élete tört akkor ketté, hiszen gyerekek nőttek fel apa, nagyapa nélkül. Szülők várták fiaikat haza, mindhiába emlékezett az elesettekre Fazekas Zoltán alpolgármester. HIRDETÉS Tintaceruzával írott tábori levél, szívem asszonyának onnan írom én, hol a szívek lángját bomba oltja el, és néma szívre hull a hópehely, fehér gyászlepel. Nagy Oroszországból megy hozzád e kis levél, gránátok tűzénél éjjel írtam én, benne van a szívem, édes asszonyom, hazaküldöm néked, vigyázz rá nagyon, vigyázz rá nagyon. Messze-messze tőled csak az Isten van velem, meg egy kicsi fénykép, ez a mindenem, megcsókolom százszor megremeg a szám, ugye, kicsi asszony hű leszel hozzám, ugye, hű leszel hozzám. Városi és kistérségi szavalóverseny helyezettjei 3-4. évfolyam: 1. hely Dobi Laura Janka (Vasvár Úti Általános Iskola, 4. évf., Csikász Judit), 2. hely Kerékgyártó Bence (Bolyky Tamás Általános Iskola, 4. évf., Dudás Ibolya), 3. hely Maczó Anna (Arany János tagiskola B.szentgyörgy, 4. évf., Ricné Donkó Ildikó), 4. hely Száva Boglárka (Bolyky, 4. évf., Fógelné Lénárt Valéria), 5. hely Varga Boglárka (Újváros Téri Általános Iskola, 4. évf., Máté Zoltánné), 6. hely Bódi Martin (II. János Pál Katolikus Általános Iskola, 4. évf., Fülöp Péterné) 5-6. évfolyam: 1 hely Szabó Judit Fanni (Péczeli József ÁMK Putnok, 6. évf., Czímer Ildikó), 2. hely Pokó Csenge (Péczeli, 5. évf., Czímer Ildikó), 3. hely Varga Zsuzsanna (Tompa Mihály Körzeti Általános Iskola, Bánréve, 6. évf., Varga Albertné), 4. hely Leitner Bernadett (Vasvár, 5. évf., Kozma Béláné), 5. hely Rusznyák Patrik (Újváros Tér, 6. évf., Ternai Csaba), 6. hely Verebélyi Bálint (Vasvár, 5. évf., Kozma Béláné) 7-8. évfolyam: 1. hely Mustos Gergely (Vasvár, 8. évf., ifj. Hák Sándor), 2. hely Tamasik Valéria Fruzsina (Bolyky, 8. évf., Póczos Lóránt), 3. hely Pap Patrícia (Bolyky, 8. évf., Nagy Károlyné), 4. hely Czékus Alexandra (Vasvár, 7. évf., Cseléné Fekete Tünde), 5. hely Fehér Mirtill (Serényi László Ált. Isk. - Putnok, 7. évf., Ráhiné Kovács Éva), 6. hely Pánti Réka (Újváros Tér, 7. évf., Ternai Csaba) középiskola: 1. hely Kutacs Evelin (Széchenyi István Közg. Szak.Iskola, 12. évf., Németh Dénesné), 2. hely Németh Kristóf (Széchenyi István Közg. Szak.Iskola, 9. évf., Kantáné Illés Edit), 3. hely Horváth Géza (B-A-Z. Megyei Önk. József Attila Gimn. Szakképző Isk. és Koll. Bolyai Farkas Tagintézménye, 11. évf., Talián Zoltán) A népdaléneklési verseny helyezettjei 3-4. évfolyam: 1. hely Gáspár Terézia (II. János Pál Katolikus Általános Iskola, Szentandrássyné Halász Ágnes), 2. hely Maczó Anna (Gárdonyi Géza Általános Iskola és Óvoda Arany János Tagiskolája, Borsodszentgyörgy, Rizné Donkó Ildikó), 3. hely Eke Viktória (Bolyky Tamás Általános Iskola, Keresztfalvyné Németh Barbara) 5-6. évfolyam: 1. hely Váradi Szabolcs (Bolyky, Nagy Károlyné Dobó Katalin), 2. hely Bodnár Bence (Bolyky, Keresztfalvyné Németh Barbara), 3. hely Konecsni Bettina (II. János Pál Katolikus Általános Iskola, Szentandrássyné Halász Ágnes) 7-8. évfolyam: 1. hely Rási Viktória (Bolyky, Nagy Károlyné Dobó Katalin), 2. hely Szaniszló Fanni (Serényi László Általános Iskola, Putnok, Ablonczy Lajosné), 3. hely Érsek Ágnes (Borsodnádasdi ÁMK Móra Ferenc Általános Iskola, Pallaginé Érsek Zsuzsanna) évfolyam: 1. hely Váradi István (B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Bolyai Farkas Szakképző Tagiskolája, Tóth Judit), 2. hely Ábel Márk (Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola, Tóth Judit) a város lapja kiadó és szerkesztőség: 3600 Ózd, Brassói út 2. Tel.: 48/ , , 20/ , fax: 48/ ozdikorkep@ ozdimedia.hu ISSN: kiadja az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója főszerkesztő: Bukovinszky Zsolt (bukovinszky@ ozdimedia.hu) felelős szerkesztő: Szabó Zsóka (szabo@ozdimedia.hu) tördelő szerkesztő: Dolezsár Zoltán fotó: Kajdi Szabolcs nyomda: Sprint Nyomdaipari Kft Miskolc, Sajószigeti út 2/a., ügyvezető: Sinka Róbert terjesztő: T+P Control Bt.

3 A VÁROS LAPJA január 27. IV. évfolyam 1. szám 3 Arcok a városból A betűk bűvöletében Hónapról hónapra egyre több megfejtés érkezik a záró oldalon található rejtvényünkre. De vajon hány ember nézte meg eddig, hogy ki készíti kedvenc feladványát? Nem kell hátra lapozni, segítünk ő Derencsényi Béla. Most bepillantunk a kulisszák mögé, kiderül mit is kell tudni róla. Általános iskolai tanulmányait Ózdon végezte, középiskolaként a József Attila Gimnáziumot választotta. De ez csak a tanulás kezdete volt, hogyan folytatódott ez a folyamat? Érettségi után elvégeztem egy rádió-, és televízió-műszerész szakmunkásképzőt Miskolcon. Ezután 8-10 évvel a szakmunkás SZET után Dunaújvárosba kerültem főiskolára, ahol levelező tagozaton szervezőmérnökként diplomáztam. Miért Ózdot választotta lakhelyül? Édesanyám, családom itt volt és ezért. Itt volt még a szülői ház is, amit én is segítettem építeni akkor még 10 évesen. Az ember így röghöz kötött és akkor még generációk dolgoztak a gyárban, így a nagyapám, az édesapám és én is. Ma már hallom a fiataloktól, hogy ők nem vesznek lakást, csak bérelnek. Eltöltenek valahol 5 évet és ha nem jó, akkor költöznek, nem kötik le magukat és nem vesznek fel hiteleket. A sok szakma közül hol és hogyan teltek a munkás évei? Már az iskolás évek alatt a nyári szünetekben is dolgoztam. Az első igazi munkahelyem a Putnoki Vegyesipari KTSZ volt. Itt volt egy úgynevezett hozom-viszem szolgálat, voltak túrakocsik, amik a környéken hetente szállították a dolgokat. Ennél a cégnél dolgoztam mint rádió és tv szerelő, emellett itt kitanultam a hűtőgépek javítását is. De ezt a szakmát rövid időn belül abba is hagytam, mert megszületett a gyermekem és az a kereset nem volt elegendő a család fenntartásához. Ezért eljöttem Amikor e sorok íródnak, éppen akkor tartjuk a keresztyének egyetemes imahetét, az ökumenikus imaalkalmakat. Január között szerte a világon, és az országban is a keresztyének közössége együttesen imádkozik a Krisztus-hívők egységéért. Városunkban is minden este más-más felekezet templomában gyűlünk össze, és közös istentiszteleten imádkozunk az egységért, és azért, hogy a keresztyének közössége be tudja tölteni hivatását, amire Urunk adott megbízást övéinek: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. (Mk.16,15) Mit is takar ez a kifejezés, hogy ökumené, ökumenikus? Pál apostol világítja ezt meg a legjobban: Képesek legyetek megérteni, minden szenttel együtt: mi az igazi szélesség és hosszúság, magasság és mélység. (Ef. 3,18) Ebben az igében az apostol az Egyházat, a szentek közösségét, egy roppant templomhoz hasonlítja. Milyen nagy a szélessége: körülöleli a Földet, idetartozik Kelet az akkori RDH gyáregységbe, ahol több munkakörben is dolgoztam. Itt is voltak leépítések, de a főiskolai végzettséggel el tudtam helyezkedni a termelési igazgatóságon. Az ÓKÜ felszámolása után körülbelül 13 évre a kórházhoz kerültem. Melyik állást szerette legjobban? Talán a kórházban töltött éveket, ott energetikusként dolgoztam, műszaki és karbantartási feladatokat kellett ellátni. Idővel pedig a mosodavezetés és a kazánüzemeltetés is hozzám került. Az én dolgom volt mindezt irányítani, beosztani, szervezni, javításoknál árajánlatokat kérni. Akkor még rengeteg szakma volt ott, mára már csak villany-, a csőszerelők maradtak ott. Mire emlékszik a legszívesebben? A legjobb a mosodai munkakör volt, mert ott kis női csapat volt. Velük nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, és úgy éreztem szerettek engem. Nagyon jó meglepetéseket szerveztek így karácsony és újév táján. Ilyen volt az amikor reggel bementem, de nem találtam sehol senkit. Kerestem őket, sétáltam fel-alá az iroda előtt, amíg ők ott voltak benn. Alig bírták visszatartani a nevetésüket. Amikor pedig benyitottam repült a konfetti és közösen kiabálták, hogy boldog karácsonyt és B.Ú.É.K. Néztem a helyemre, ahol ott ült egy ember. Megformáltak rongyból és párnából, húztak a lábára csizmát és tettek rá szemüveget is. A leépítések miatt ez a munkahelye is megszűnt. Így megélhetési formaként maradt a rejtvénykészítés. Ez munka vagy inkább hobbi? Munka is meg hobbi is. Amikor gyerekként elkezdtem rejtvényt fejteni, akkor egyre többet tudtam. Segítségként pedig ott voltak a szülők és az ismerősök, tőlük kérdeztem, hogy ez mi és miért van. Mindig érdekelt a fősor mellett a többit is bogarászni, meg hogy hol tudom megnézni. Bennem volt a kíváncsiság. Már a nagyapám is mindent megcsinált, és amikor lepihent akkor ő is rejtvényeket fejtett. A családi időtöltéseknek köszönhetően, vagy az újdonság varázsa miatt lett szerelem ez az időtöltés? Egyrészt kihívás teljesen kitölteni, másrészt van, amikor van egy idézet egy könyvből. Ilyenkor jön, hogy vegyük már elő azt a könyvet és olvassuk el. Ilyen volt például egy spanyol történet. A könyvtárosok a pincéből vették elő nem lehetett valami keresett könyv, de engem lekötött. A fia Ákos mennyire volt bevonható a rejtvényfejtés világába? Őt annyira ez sosem érdekelte. Inkább az állatokkal foglalkozott kicsi kora óta. Aztán agrármérnökként végzett, de itthon nem talált munkát így jelenleg Írországban dolgozik. Ebben az évben szeretne pályázni, hogyha ez sikeres lenne, akkor hazaköltözne. Kanyarodjunk kicsit vissza. Láthatjuk a nevét az Ózdi Körkép rejtvényénél is, mint készítő. Melyiket szereti jobban, gyártani a talányokat vagy megfejteni azokat? Ez is jó, meg az is. A készítés egy másik kihívás. Adott a fősor és rá kell szabni az egész szerkezetet. Voltak eleinte próbálkozások, de rögtön az elsőből még nem született eredmény, csak később. Aztán jöttek a megrendelések is. Aztán megalakult az Ózdi Rejtvényfejtők Klubja és akkor közösen leültünk készíteni, de akkor még adott volt a klisé és ahhoz kellett igazodni. A jó rejtvény ismérve, hogy gondolkodásra késztet. Sokan ezt egy magányos tevékenységként képzelik el, de talán ez is bizonyítja, hogy ez egy tévhit. Persze vannak csapatversenyek is. Itt mindenki kap egy feladványt, ez négy különböző rejtvénytípust jelent, és ha valami valakinek nem megy, akkor cserélünk. Van, aki tud csapatban segíteni, de van, aki csak a saját feladványára koncentrál és olyankor nem lehet megszólítani mert kizökken. Olvasás, rejtvényfejtés minden a betűk körül forog. Van-e esetleg még valami hobbira ideje ezeken kívül? Van még a klubban a logikai játék a szókirakó, magyar betűkészlettel. Ezzel szoktunk még játszani, előfordul, hogy még itthon is, feltéve, ha minimum négyen vagyunk, mert akkor pörög a játék. * Derencsényi Béla ajánlatára következő számunkban Neal Adam angoltanárról olvashatnak. Imahét a Krisztus-hívők egységéért és Nyugat. Milyen nagy a hosszúsága, világ kezdetétől, világ végéig terjed. Milyen szédítő a magassága: Az Egyház feje, Jézus Krisztus, az Atya jobbján ül, ahová a népek vándorútja is egyszer majd elérkezik. S milyen irtóztató mélység: ugyanő alászáll a poklokra, hogy népét a mennybe vihesse. Ennek a hatalmas épületnek a szélességét jelenti az ökumené szó. Eredetileg ez a görög szó az egész lakott Földet jelenti; a mai szóhasználatban a világkeresztyénséget, a világegyházat jelenti. Melléknévi alakja az ökumenikus szó. Így beszélünk ökumenikus mozgalomról, ami a keresztyén egyházak közeledését, egységet munkáló vállalkozása. (Az ökumené szó nem tévesztendő össze egy másik görög szóval: ökonómia gazdaságtan, melléknévi alakja: ökonomikus - gazdaságos) Az ökumenizmus során nem arra nézünk, ami elválaszt bennünket, hanem arra irányítjuk a figyelmünket, ami összeköt. Mégpedig a közös hitvallás- és bizonyságtétel a Szentháromság Istenről, ahogyan az Apostoli Hitvallás és óegyházi zsinatok azt megfogalmazták. Az ökumenikus törekvés alapja pedig Jézus Krisztus főpapi imája, amelyben azért könyörgött az Atyához, hogy követői mindnyájan egyek legyenek. Hogy mindnyájan egyek legyenek, úgy, ahogyan Te Atyám, énbennem és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem! (Jn.17,21). Ennek az egységnek nem szervezetileg kell megvalósulnia, hanem lelki egységként. Mindegyik felekezet a saját színeivel vesz részt az Úr Jézus Krisztus dicsőítésében, a közös bizonyságtételben, valamint közösen lépnek fel a társadalmi igazságtalanságok ellen, és a világbéke érdekében. Ennek jegyében tartjuk minden évben, az ökumenikus imahetet, aminek hagyományos ideje a január e közötti napok. Ezek a napok fogják össze a Szent Péter és Szent Pál ünnepei közötti időszakot, mely szép jelképe a keresztyén egységért hangzó imádságoknak. Az idei imahét programját Lengyelországban élő római katolikus, ortodox, ókatolikus, és protestáns egyházak képviselői állították össze, melynek témája a Krisztusban való hit átformáló erejéről beszél, különös tekintettel az egyház mint Krisztus teste látható egységéért folytatott imádságra. Az imahét alapigéje, Pál Korinthusiakhoz írt I. levelének 15. fejezetéből, versei, kiemelve az 51. vers: mindnyájan el fogunk változni Ez az Ige felfedi annak a valóságát, hogy mindannyian Jézus Krisztus halál fölötti győzelmében osztozunk. Ez a jó hír, evangélium átformálja a mindenáron előre törni, győzni akaró ember értékrendjét. Az imahét napjai arra rendeltettek, hogy ez az átformálódás Krisztus híveiben világszerte valóság legyen, hogy Krisztussal sok olyan győzelmet arassunk, amelynek csak nyertesi vannak, s csak a gonosz és a halál a vesztese. Az egység, amiért imádkozunk, nem csupán a barátkozásról, együttműködésről szól, hanem arról is, hogy mellőzzük a köztünk lévő versengést. Meg kell nyílnunk egymás felé, fel kell ajánlanunk ajándékainkat másoknak, és késznek kell lennünk arra, hogy elfogadjuk az ő ajándékaikat. Ezáltal kezdhetünk új életet Krisztussal! Ez az egyetlen igazi győzelem, ami minden keresztyént egyesít Isten és felebarát szolgálatában. Krisztus mindenkit magához hív, magához ölel, függetlenül attól, hogy nyertes-e, vagy vesztes, hogy aki hisz őbenne, annak örök élete legyen (Jn.3,15). A közös imádságnak életeket, világot átformáló ereje van! Ezért is fontos, hogy tudjunk közösen elcsendesedni, imádkozni, Isten szavára figyelni. A keresztyének közös bizonyságtételének hatása van környezetükre, a világra. A hitből mondott imádságnak ereje van! Ezért jó alkalomról alkalomra együtt lenni egymás templomában, figyelni Isten igéjére, erősödni egymás hite által, együtt imádkozni nemcsak az egységért, hanem az evangélium terjedéséért, a maghintésért, növekedésért. Ehhez pedig a mi Urunk Jézus Krisztus adja az erőt, aki azért imádkozott az atyához, hogy követői mindnyájan egyek legyenek! Végezetül imádkozzunk együtt egy Dél- Afrikából érkezett imádsággal: Úr Jézus Krisztus, Aki zsidó anyától születtél, de igazán örültél a szíriai asszony és a római százados hitének is; Aki a Téged kereső görögöket is szívesen fogadtad, és engedted, hogy egy afrikai vigye a keresztedet segíts arra bennünket, hogy minden fajú embert örököstársainkként országodba segítsünk! Ámen! Lezákné Hajdu Enikő református lelkipásztor 112 RENDŐRSÉGI HÍREK Szabálysértési őrizetben A szabálysértési törvény módosítását követően a kibővített szabálysértési őrizet lehetőségével élve az Ózdi Rendőrkapitányság különféle szabálysértések elkövetése miatt 2010-ben 123 főt, míg 2011-ben összesen 197 személyt vett őrizetbe és velük szemben gyorsított, bíróság elé állítással záródó szabálysértési eljárást folytattak le. Egy részük elzárást, a többiek pénzbírságot kaptak. Kétmilliós rongálás Közérdekű üzem működésének megzavarása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás 4 helybéli férfi ellen, akik az egyik ózdi székhelyű gazdasági társaság tulajdonában lévő színesfém-vezetőt tartalmazó kábelt tulajdonítottak el, melynek értéke meghaladta a kétmillió forintot. Az elkövetők közül három személyt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, a negyedik személy ellen elfogatóparancs kibocsátására kerül sor. Mintegy 50 fogyasztónál több, mint egy hétig szünetelt a telefon, Internet és fax szolgáltatás. 10 forintért (akár) 8 év börtön A rendőrség elfogta, a városi bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte azt a 25 éves ózdi férfit, aki december 20-án a Dobó és Volny út közötti útszakaszon minden előzmény nélkül hátba rúgott egy 56 éves helyi lakost. Az elkövető többször meg is ütötte földön fekvő áldozatát, majd egy csomag dohányt és 10 forint készpénzt vett ki zsebéből. A bűncselekményre a törvény 2 évtől 8 évig terjedő büntetés kiszabását rendeli. Lefülelt áramtolvajok Térfigyelő kamera segítségével fogtak el áramtolvajokat a rendőrök a Dózsa György úton. Az elkövetők a villanyoszlopra felmászva próbáltak meg illegálisan rácsatlakozni a hálózatra. A helyszínre kiérkező áramszolgáltató ügyeletes szerelői megállapították, hogy a három férfi által használt vezeték áramvételezésre alkalmas volt, az áramot pedig abba a házba kívánták elvezetni, melyet szabálytalan áramvételezés miatt aznap délelőtt kapcsoltak le a rendszerről ben több mint 200 büntetőeljárás indult az Ózdi Rendőrkapitányságon áramlopás miatt, az idei nyomozáselrendelések száma pedig már 35.

4 január 27. IV. évfolyam 1. szám Felhívás ingatlan hasznosításra Ózd Város Önkormányzata ajánlatot kér a tulajdonában lévő 3600 Ózd, Bolyki főút 13. szám alatti, ózdi belterületi 8379 hrsz-ú, 1004 m 2 területű, egyéb ingatlan megnevezésű, 5 szintes, összesen 3450 m 2 hasznos alapterületű, évben teljesen felújított, kifogástalan műszaki állapotban lévő, korábban kollégiumként funkcionáló ingatlan hasznosítására. Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbe adás útján kívánja hasznosítani. A konkrét hasznosításról szóló Képviselő-testületi döntés előkészítése céljából az Önkormányzat várja a potenciális vásárlók, vagyonkezelők, bérlők jelentkezését az ingatlanban tervezett hasznosítási célok, elképzelések részletes ismertetésével, és a megvalósítás várható forrásainak megjelölésével. A beérkezett ajánlatok függvényében kerül sor a helyi rendelet előírásai szerint az értékesítésre, vagyonkezelésre, vagy bérbe adásra vonatkozó pályázat kiírására. Az ajánlatok beadási határideje: február 10., óra Az ajánlatok benyújtásának helye, módja: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály (3600 Ózd, Városház tér 1., II. emelet 216. iroda). Az ajánlatokat 1 példányban, személyesen vagy postai úton lehet benyújtani Az Ózd, Bolyki főút 13. szám alatti ingatlan hasznosítása jeligét tartalmazó zárt borítékban. Az ajánlatkéréssel kapcsolatos további információ a (48) as telefonszámon Kovács György osztályvezető-helyettesnél szerezhető be. Az ingatlan helyszínen történő megtekintésére lehetőség van a kezelővel történt előzetes egyeztetést követően (ÓZDINVEST Kft., Tóth Andrea (48) es telefonszám). Az ingatlan részletes műszaki paraméterei megtalálhatók Ózd Város honlapján, a weboldalon. Ózd Város Önkormányzata Fókuszban (folytatás az 1. oldalról Egyéb munkáink is voltak. Modul hőközpontot építettünk a Bolyki főút hőközpontjában, a Bajcsy-Zsilinszky út 3-ban és 4-ben. Kicseréltük a hőközpontot a Városi Múzeumban, illetve a Roya Kft.-nél. Új hőcserélőt kapott a Katona József utca 3., a Bolyki főút 23. és külön szabályozórendszert építettünk ki a Petőfi iskolában. 230 db hőmenynyiségmérőt szereltünk ki- és be, a hitelesítés miatt. Az Árpád Vezér ÁMK-ban, a Szent István út 7-ben zárt tágulási tartályt építettünk be, a Lehel vezér út 5. és a Vasvár utca 56. hőközpontjában villamos rekonstrukciót végeztünk. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola távhővezetékre kötése miatt plusz hőigény merült fel, így már nagyobb átmérőjű vezetékkel tápláljuk meg azt a szakaszt. Ez utóbbi volt a tavalyi legjelentősebb munkánk, amihez reményeink szerint 50 százalékos állami támogatást kapunk egy KEOP pályázat kapcsán. Nagy feladat volt és büszke vagyok rá, hogy bevezettük az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszert, s december 19-i dátummal megkaptuk a tanúsítványt igazoló okleveleket. Ez szükséges is az engedélyeinkhez. Nem emelkedett az év elején Ózdon a távfűtés díja. Hogyan lehetett ezt elérni? Az új szabályok szerint a távhőszolgáltatáshoz és a távhőtermeléshez december 31-ig kellett előterjeszteni engedélykérelmünket a Magyar Energia Hivatal felé. Ilyen még nem volt, eddig csak a jegyzőtől kellett engedély. Március 31-vel befagyasztotta a kormány az árakat és tavaly nyáron kidolgoztak egy hőalapú távhőtámogatási rendszert, október 1-jétől pedig a távhő hatósági áras lett. Életbe lépett egy hatósági árrendelet és egy támogatási rendelet. Meglepetésként ért, ezért a december 31-i rendeletmódosítás, amely alapján a fűtési díjat 4,2 %-kal kell emelni, az alapdíj és hődíj esetében is. Számításokat végeztünk és egyeztettünk a városvezetéssel. Támogatásukkal és megelégedésükre nem emelünk árat július 1-jéig. Ez forintot jelent havonta, lakásonként. Nem olyan magas összeg, de ha azt vesszük, hogy minden szolgáltatás emelkedett, akkor ez mindenképpen jó dolog. Vannak-e kintlévőségeik? Hogyan rendezhetik tartozásaikat a nehéz helyzetben lévők? Meglepő módon őszig a lakossági kintlévőségeink csökkentek, a Folyamatos megújulás nyitás a távhőfelhasználók felé Halász Sándor 2010 decembere óta ügyvezető közületi kintlévőségek pedig nőttek. Hátralékrendezési akciót indítottunk el tavaly tavasszal. Többfajta részletfizetési konstrukciót dolgoztunk ki, nyitva ezzel is a felhasználók felé szerződést kötöttünk részletfizetésre. Ez úgy működik, hogy a tartozás 10 százalékát a szerződéskötéskor kellett befizetni, így rögtön pénzhez is jutottunk, a többit pedig 6 hónapra, egy évre, vagy 18 hónapos részletre is lehet kérni. Ennek következtében kezdetben csökkent a lakosság kintlévősége, de ősszel megint emelkedett, 4 hónap alatt 72 millió forinttal nőtt. Jelenleg 350 millió forint. Nyilván azért is nehéz a dolguk a nem fizetőkkel szemben, mert a távfűtést nem lehet úgy lekapcsolni, mint a gázszolgáltatást, vagy a vizet. A fűtést egy-egy lakásban nem tudjuk lekapcsolni, de használati melegvíz-elzárást alkalmazhatunk és alkalmaztunk is. Nyár óta használjuk az elektronikus fizetésmeghagyás, illetve az elektronikus végrehajtási jog bejegyzését. A hátralékrendezési akciót folytatjuk. Akikkel tavasszal megkötöttük a szerződést, azok már lassan ki is fizetik tartozásukat. Hány fogyasztót lát el Ózdon a Távhő Kft.? Társaságunk jelenleg 5550 lakossági ebből 3300 meleg vízzel ellátott, 360 egyéb felhasználónak szolgáltat. Több, mint felhasználóval vagyunk kapcsolatban, ami a város lakosságának százaléka. A társaság gazdasági és pénzügyi helyzete stabil, bevételeiből önállóan gazdálkodik, önkormányzati és egyéb támogatásra nem szorul, hitelállománya nincs. A dolgozók átlagos létszáma 70 fő. Gondolom egy ilyen rendszer üzemeltetése nap, mint nap ad bőven feladatot. A 2011/2012-es fűtési idényben eddig közel 800 bejelentés érkezett, különböző távhőt érintő problémáról. Ezen hibákat folyamatosan elhárítjuk, bár nagy részük felhasználó oldali meghibásodás. Hetente kétszer ellenőrizzük az összes hőközpontot és hőfogadót. Hetente ellenőrizzük a távhőaknákat, hogy nem találunk-e benne zöld vizet, ami lyukadásra utal. A fűtőerőműben folyamatos a munkarend. A fűtőerőmű telephelyén a 2 darab saját gázmotor a jogszabályi változások miatt nem üzemel. Az Ózdi Erőmű Kft. tulajdonában lévő két gázmotor működik, amivel kiszámíthatóvá, biztonságossá vált a város távhőszolgáltatása. A két idegen tulajdonú gázmotor felügyeletét, üzemeltetését mi végezzük a fűtőerőmű egyéb berendezéseinek működtetése mellett. Mára a hőközpontok 98 százalékát felújíttottuk. Folyamatosan karbantartjuk a több mint 40 km hosszú távhővezetéket, a feltárt lyukadásokat, a meghibásodásokat előírásszerűen javítjuk, korszerű vezetékkel cseréljük le a hibás szakaszokat. Aktuális kérdés már Ózdon is a fűtéskorszerűsítés. Tavasszal indítottunk el egy fűtéskorszerűsítési, az EKOMEN Programot. Ennek keretében az Árpád út 35-ben és az Alkotmány út 11-ben költségosztókat építettünk be. A Bajcsy-Zsilinszky utca 4-ben ez még csak részlegesen történt meg. Ezt a lehetőséget gesztusként kínáltuk a felhasználóknak, hogy a díjfizetésük igazságosabb legyen, hiszen mindig arra panaszkodnak, hogy drága a fűtés Ózdon. A fűtésdíjat azonban nemcsak a hő ára generálja, hanem az is, hogy mennyit fogyasztanak a lakók. Ha egy lakásban szabályozni lehet a fűtést, akkor kevesebb lesz a fogyasztás és így kevesebbet is kell fizetni. Csalódás volt a számomra, hogy ez a program nem úgy indult, ahogyan reméltem. Tavaszra ezt újragondoljuk. Feltehetően a radiátoronkénti 2500 forint kezdőrészlet is megterhelő a fogyasztóknak és ezért csekély az érdeklődés. Valószínűleg ezt a költséget át kell vállalni egy pályázat keretében. Az biztos, hogy el kell indítani a folyamatot, mert ez az egyetlen megoldás a számla összegének csökkentésére. Van olyan város, ahol 100 százalékban így működik a távhőszolgáltatás. Ez generálja majd azt, hogy a nyílászárókat is kicserélik a lakók és hőszigetelik a lakóépületeket. Nálunk a Vasvár út 33-ban csináltatták meg a korszerűsítést a fogyasztók, amivel eddig átlagban százalék energiamegtakarítást értek el. A Bolyki főút ben 70 százalékos volt az energiamegtakarítás, de ott a hőszigetelt épületben a nyílászárókat is kicserélték. Az idei évben a kidobott fenyőfákat is gyűjtik, nem adják át másnak. Mi a terv velük? Elképzelése a városnak, hogy egy biomassza-erőművet épít. Faaprítékos erőműről van szó, itt hasznosulnak majd a fenyők, leghamarabb a jövő évi fűtési szezonban. Ezen kívül milyen fejlesztések várhatóak a jövőben? Egy-két hőközpont van még, amit át kell alakítani. Szeretnénk elkezdeni ezek felügyeleti rendszerének kiépítését is. A diszpécserszolgálatunk így rálát majd a hőközpontokra és helyből be is tud avatkozni, ha kell. Ha például a közös képviselő kér hőfokemelést, vagy hőfokcsökkentést, azt egy gombnyomással tudjuk majd végrehajtani. Van egy álmom is, egy integrált vállalatirányítási rendszer kiépítése, ami egy térinformatikai rendszerrel párosul és magába foglalja a számlázási rendszerünket, a bérelszámolást, szinte minden adminisztrációs tevékenységünket. Jövőbeli terveink között szerepel a mintegy 520 m-en, szabadon szerelt légvezeték földbehelyezése KEOP pályázat segítségével, amely beruházás pénzügyi feltételeinek megteremtése a legfontosabb feladatunk. Itt egy évben 9-10 millió forint a hőveszteség. Ha bekerül a vezeték a földbe, akkor ezen a szakaszon ez 100 ezer Ft-os nagyságrendre fog csökkenni. Bukovinszky Zsolt A két gázmotorral kiszámítható és biztonságos a távhőszolgáltatás

J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani.

Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani. F e l h í v á s ingatlan hasznosításra Ózd Város Önkormányzata ajánlatot kér a tulajdonában lévő 3600 Ózd, Bolyki főút 13. szám alatti, ózdi belterületi 8379 hrsz-ú, 1004 m 2 területű, egyéb ingatlan megnevezésű,

Részletesebben

DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság. 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai:

DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság. 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai: A DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai: Szervezeti, személyzeti adatok I.1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

az ÓZDINVEST Kft. átvilágításával, racionalizálásával kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról

az ÓZDINVEST Kft. átvilágításával, racionalizálásával kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról T á j é k o z t a t ó az ÓZDINVEST Kft. átvilágításával, racionalizálásával kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról Előterjesztő: Ad hoc Bizottság elnöke Előkészítő: ÓZDINVEST Kft. PH. Településfejlesztési

Részletesebben

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladányi Rendőrkapitányság vezetőjének dr. Krocsek Zoltán rendőralezredes kinevezését támogatja.

Részletesebben

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A KEOP-energetikai

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány  Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére 1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város

Részletesebben

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-46/2015. A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására J a v a s l a t az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, február 2.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, február 2. ss J A V A S L A T a nem lakáscélú helyiségekre megkötött vagyonkezelési szerződés felmondásával kapcsolatos elszámolásra Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017.

Részletesebben

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2.

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2. 1. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, FELADATKÖRE Polgármester: Jegyző: Aljegyző: Dr. Sükösd Tamás polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Demeterné Dr. Venicz Anita

Részletesebben

Új fogyasztók bekapcsolása a távhőszolgáltatásba A felszabaduló kapacitások kihasználása

Új fogyasztók bekapcsolása a távhőszolgáltatásba A felszabaduló kapacitások kihasználása Kaposvári Vagyonkezelő Zrt Távfűtési Üzem Új fogyasztók bekapcsolása a távhőszolgáltatásba A felszabaduló kapacitások kihasználása Zanatyné Uitz Zsuzsanna okl. gépészmérnök Nyíregyháza, 2011. szeptember

Részletesebben

A fogyasztókat érintő változások 2013-2014

A fogyasztókat érintő változások 2013-2014 A fogyasztókat érintő változások 2013-2014 2013. december 13 Balog Róbert FŐTÁV Zrt. Kapcsolati és üzletfejlesztési igazgató FŐTÁV stratégiai célkitűzések a szolgáltatás színvonalának emelése, a fogyasztói

Részletesebben

Ózdi Művelődési Intézmények Rövidített neve: ÓMI 3600 Ózd, Gyár út 4. Telefon és fax: 48/570-477. Intézményegységei:

Ózdi Művelődési Intézmények Rövidített neve: ÓMI 3600 Ózd, Gyár út 4. Telefon és fax: 48/570-477. Intézményegységei: Ózdi Művelődési Intézmények Rövidített neve: ÓMI 3600 Ózd, Gyár út 4. Telefon és fax: 48/570-477 Intézményegységei: ÓMI Városi Művelődési Központ Az intézmény székhelye: 3600 Ózd, Gyár út 4. Telefon (igazgató):

Részletesebben

pályázat kiírására lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében

pályázat kiírására lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében J a v a s l a t pályázat kiírására lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály Ózd, 2011.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2004. évről Jelen közhasznúsági jelentést az alapítvány 2005. május 24-i kuratóriumi ülésén a kuratórium elfogadta, és a felügyelő

Részletesebben

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT NEGYEDIK ÁLLOMÁS

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT NEGYEDIK ÁLLOMÁS 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT NEGYEDIK ÁLLOMÁS 21. VOLT Fesztivál 2013. július 3. 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 111 milliárd forint támogatás a kultúrának 112.551 db támogatott

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok

Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (SZMSZ 17. (1) bek.). Előterjesztés a Képviselő-testület részére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Történetírói pályázat kiírásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/I/2015. K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/

Részletesebben

Javaslat. a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására. Ózd, február 13.

Javaslat. a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására. Ózd, február 13. Javaslat a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására Ózd, 2014. február 13. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Köznevelési Csoport Tisztelt

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2013. októbert 1.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2013. októbert 1. J a v a s l a t az ózdi Nemzeti Kulturális Logisztikai és Digitalizációs Központ program 1. ütemében tervezett projektekhez szükséges parkolók megépítésével kapcsolatos elvi döntés meghozatalára Előterjesztő:

Részletesebben

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2013. június 14. 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 111 milliárd forint támogatás a kultúrának

Részletesebben

1. futam. 4. futam. 3. futam. 2. futam. össz. Borsod MTB Bajnoka 2016 Helyezés Név / Felnıtt/ Szül. év Egyesület

1. futam. 4. futam. 3. futam. 2. futam. össz. Borsod MTB Bajnoka 2016 Helyezés Név / Felnıtt/ Szül. év Egyesület Helyezés Név / Felnıtt/ 1977-1997 Szül. év Egyesület Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 125 125 375 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 100 80 300 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70

Részletesebben

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009.07.28 Záró dátum: 2010.01.28 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése:

Részletesebben

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából J a v a s l a t határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és

Részletesebben

J A V A S L A T a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására

J A V A S L A T a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására J A V A S L A T a 2019. évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2019. március 28. Előterjesztő: Előkészítő: Farkas Péter Barnabás

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Tartalomjegyzék. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete március 22-i ülésén hozott határozatokról

Tartalomjegyzék. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete március 22-i ülésén hozott határozatokról Tartalomjegyzék A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2016. március 22-i ülésén hozott határozatokról Hat. száma Tartalom Nyílt: 78/2016 Zárt ülés elrendelése 79/2016 Képviselőtestület 44/2016.

Részletesebben

A TIOP 3.1.1 PÁLYÁZAT ÖNRÉSZÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL ÉS A PROJEKTMENEDZSMENT PÁLYÁZTATÁSÁRÓL

A TIOP 3.1.1 PÁLYÁZAT ÖNRÉSZÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL ÉS A PROJEKTMENEDZSMENT PÁLYÁZTATÁSÁRÓL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszá m: 61727/2008. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TIOP 3.1.1 PÁLYÁZAT ÖNRÉSZÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL ÉS A PROJEKTMENEDZSMENT PÁLYÁZTATÁSÁRÓL Előterjeszt

Részletesebben

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére 1. függelék a 4/2014. (IV. 15.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére 1. A Pályázó adatai: 1.1 A pályázó neve: 1.2 Címe: 1.3 Alapítás

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

ÜZLETI TERV Tartalomjegyzék:

ÜZLETI TERV Tartalomjegyzék: ÜZLETI TERV Tartalomjegyzék: 1) Vezetői összefoglaló 2. oldal 2) A KFT általános bemutatása 3. oldal 3) Marketing terv 4. oldal 4) Működési terv 5. oldal 5) Vezetőség és szervezeti felépítés 5. oldal 6)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE JANUÁR 30. - A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban igazgatási szünet elrendelése - A Polgármester beszámolója átruházott hatáskörben

Részletesebben

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Humán közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a közfoglalkoztatás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról

BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI F OSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról A 2012. évi őszi vizsgaidőszakban a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet 11. (4) bekezdésben foglaltak

Részletesebben

J A V A S L A T. a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására

J A V A S L A T. a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására J A V A S L A T a 2017. évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2017. március 23. Előterjesztő: Előkészítő: Farkas Péter Barnabás

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár

Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár Az előttünk álló évek egyik kiemelt feladata a kulturális területen dolgozók társadalmi megbecsültségének és elismertségének növelése Szakmai beszámoló A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest,

Részletesebben

1./ Előterjesztés az E.ON Energiatermelő Kft, az E.O.N Hungaria Zrt., az E.ON TITÁSZ Zrt.,

1./ Előterjesztés az E.ON Energiatermelő Kft, az E.O.N Hungaria Zrt., az E.ON TITÁSZ Zrt., NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS KÖZGYŰlÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐl MEGHívó MÓDOsíTOTT! Tisztelettel meghívom Önt a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság 2015. március 23-án, (hétfőn)

Részletesebben

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele 2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település környezet-

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály

J a v a s l a t. Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály J a v a s l a t a KEOP-5.5.0/B jelű, Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című pályázattal kapcsolatos döntések meghozatalára Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági

Részletesebben

Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője. Előkészítő: Ózdi Távhő Kft. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2011. július 28.

Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője. Előkészítő: Ózdi Távhő Kft. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2011. július 28. J A V A S L A T az Ózdi Távhő Kft. által, a KEOP-2011-5.4.0 kódszámú Távhő-szektor energetikai korszerűsítése című felhívásra benyújtandó pályázatának jóváhagyására Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális

Részletesebben

Javaslat. az önkormányzati tulajdonú Ózd, Akna út 9/1. és Ózd, Akna út 9/5. szám alatti ingatlanokra felmerült vételi kérelem elbírálására

Javaslat. az önkormányzati tulajdonú Ózd, Akna út 9/1. és Ózd, Akna út 9/5. szám alatti ingatlanokra felmerült vételi kérelem elbírálására Javaslat az önkormányzati tulajdonú Ózd, Akna út 9/1. és Ózd, Akna út 9/5. szám alatti ingatlanokra felmerült vételi kérelem elbírálására Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke Előkészítő:

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális Bizottságának Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság

Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet Titkárság a tevékenységének társadalmi szintű szervezési és koordinatív támogatásával, adatgyűjtéssel és elemzéssel kapcsolatos, valamint az előkészítő és

Részletesebben

Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, 2015. június 24.

Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, 2015. június 24. JAVASLAT az Ózdi Távhő Kft. által, a KEOP-2012-5.4.0 kódszámú Távhő-szektor energetikai korszerűsítése, megújuló energiaforrások felhasználásának lehetőségével című felhívásra benyújtott pályázatához kapcsolódó

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre J a v a s l a t Startmunka programban való önkormányzati részvételre Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási O. Ózd, 2014. szeptember 4. A Kormány a közfoglalkoztatással

Részletesebben

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről Készítette: dr. Süli Eszter jogi ügyintéző S. Szabó Ferenc Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

Előterjesztés. A Czuczor Gergely Tagiskola közüzemi számláival kapcsolatos támogatásról

Előterjesztés. A Czuczor Gergely Tagiskola közüzemi számláival kapcsolatos támogatásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A Czuczor Gergely

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére 4. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének.. /2013. ( ) önkormányzati rendelete a lakossági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Apátistvánfalva, Fő út 107.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Apátistvánfalva, Fő út 107. Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Apátistvánfalva 38-2/2016.Apát szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 01-én 16:00 órakor

Részletesebben

Javaslat az Ózd, Volny József u. 1. szám alatti, ózdi belterületi 7217 hrsz-ú ingatlanra benyújtott vételi kérelem elbírálására

Javaslat az Ózd, Volny József u. 1. szám alatti, ózdi belterületi 7217 hrsz-ú ingatlanra benyújtott vételi kérelem elbírálására Javaslat az Ózd, Volny József u. 1. szám alatti, ózdi belterületi 7217 hrsz-ú ingatlanra benyújtott vételi kérelem elbírálására Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke Előkészítette: Településfejlesztési

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

1. futam. 2. futam. 4. futam. 3. futam. Össz. Borsod MTB Bajnoka Szül. Egyesület. Helyezés Név / Felnıtt/ Nıi

1. futam. 2. futam. 4. futam. 3. futam. Össz. Borsod MTB Bajnoka Szül. Egyesület. Helyezés Név / Felnıtt/ Nıi Helyezés N / Felnıtt/ 1977-1997 Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 125 375 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 100 300 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70 80 80 230 Szaniszló Boglárka

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola)

megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola) 1. Szerződés tárgya: Támogatás nyújtása az E.MTE-1904 Labdarúgó Szakosztály 2011. évi működéséhez Támogató: Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata Támogatott fél megnevezése: Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben

2016. évi MUNKATERVE

2016. évi MUNKATERVE Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi MUNKATERVE 2016. március 16-tól - 2017. március 15-ig melyet a Képviselő-testület a 33/2016. (II.16.) számú határozatával

Részletesebben

Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről

Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről Az előterjesztés száma: 43/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Beszámoló a 2012.

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február 25. 15. óra 40.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete és Szőlősgyörök Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 4. napján megtartott együttes ülésén Jelen vannak:

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

B e s z á m o l ó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

B e s z á m o l ó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról B e s z á m o l ó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Ó z d, 2014. április 24. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejl. és Vagyong. O. I. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás

Részletesebben

Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke. Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. május 28.

Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke. Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. május 28. J a v a s l a t az ózdi külterületi 04046/2 és a 04141/10 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlanok ózdi külterületi 01003/2 hrsz-ú magántulajdonú ingatlanra történő cseréjére Előterjesztő: Pénzügyi és

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

2013. évi 20. szám 2013. november 14. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 13-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

2013. évi 20. szám 2013. november 14. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 13-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 2013. évi 20. szám 2013. november 14. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 13-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről

Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Mátrai Önkormányzati Társulás Elnöke, 3145 Mátraterenye Kossuth út 178. Társult települési önkormányzat polgármestere Szám: /2015/I. Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Készült: a

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági

Részletesebben