Fellobbant az első gyertyaláng

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fellobbant az első gyertyaláng"

Átírás

1 A DOMBÓVÁRI JÁRÁS KÖZÉLETI, KULTURÁLIS ÉS INFORMÁCIÓS LAPJA KULTÚRA KÖZÉLET III. ÉVFOLYAM 24. SZÁM DECEMBER 9. ÖNKORMÁNYZAT Fellobbant az első gyertyaláng Dombóvár felekezetei, civil szervezetei és Művelődési Háza adventi koszorúján. Az eső ellenére is sokan voltak kíváncsiak november 30-án a III. Karácsonyi Kézműves Kiállításra és a évi Adventi Mécsvilág első alkalmára a Művelődési Házban és az előtte lévő téren. A Majoros terem zsúfolásig telt, mikor a Presidium Közhasznú Egyesület munkatársaiból álló kórus élőzenével kísért énekekkel varázsolt emelkedett hangulatot a jelenlévők szívébe. A kiállítás megnyitóján dr. Hajós Károlyné arról is beszélt, hogy a terembe belépve derűs ünnepélyesség fogadja, szeretet járja át. ma két dolgot nem tudunk: szeretni és ünnepelni, idézte Pilinszky János szavait. Majd így folytatta: Ez a mai nap mintha cáfolata próbálna lenni a költő keserű szavainak. Épp ez volt a célja a rendezvény indításakor a rendező szervezeteknek! A harmadik évre országossá nőtte ki magát a Dombóvári Művelődési Ház NKft. és a Presidium Közhasznú Egyesület által kiírt pályázat: OKTATÁS tavalyhoz képest kétszer annyi nevező, kétszer annyi beérkezett pályamű, Dombóvár mellett 20 más településről érkező alkotás jelzi, hogy erősödik a lelki fényesedés igénye az emberekben. Alkotni, megmutatni, együtt lenni vágynak ehhez biztosít lehetőséget a Művelődési Ház Advent minden vasárnapján. Délután három órától kézművesek várják nem csak a kiál- hosszabb, rövidebb műsora vezeti fel, majd a gyertyák meggyújtása zárja. Persze hét közben sem tétlenkednek a kultúra-közvetítők: hétfőn az Ötórai Tea és Markovits Magdolna vendége volt Varga Gábor keramikus-szobrászművész, hat órakor megnyílt a III. Dombóvári Fotósu- lításon az érdeklődőket, hanem az ajándék-vásárlókat is a Ház előtt. A második vasárnapon a civil szervezetek adventi programja, a harmadikon a Presidium Közhasznú Egyesület fiataljainak és munkatársainak dramatikus, zenés műsora, a negyediken a Szépteremtő Kaláka jóvoltából betlehemezés várja a közönséget. Este öt óra a közös gyertyagyújtás ideje: az evangélikusok énekkara és a reformátusok missziós munkatársa után a metodista, majd a katolikusok, végül a baptisták képviselik a Dombóváron működő történelmi egyházakat, gyülekezeteket. A gondolatébresztő eszmefuttatásokat különböző előadó-művészeti szólisták, csoportosulások Egy adventi késő délután /1 954/ A ropogós hóra sűrű pelyhek kezdtek szállingózni. Csillogtak, keringtek az alkonyatban. A két kislány megállt, visongva hátrahajtották a fejüket és kidugták a nyelvüket, hátha ráhullik egyegy hópihe, majd az üres tejeskannákat markolva nekilendültek a járdának és csúsztak, futottak, csúsztak...szinte pillanatok alatt odaértek a házhoz, ahonnan a tejet hordták. Akkor még jónéhányan tartottak tehenet Újdombóváron, így került a vasutasok asztalára este, reggel tej, túró. - Most fej Rozi néni, várnotok kell szóltak a háziak. - Megnézhetjük? És már futottak is a meleg, párás istállóba, ahol a nagy barna szemű lovak kíváncsian fordították fejüket a kis jövevények felé, miközben ropogtatták a szénát. A fapalánk mellett a tehenek korpás-répát ettek a jászolból, így nyugton maradtak a fejés ideje alatt. folytatás a 2. oldalon li záró tárlata. Az év utolsó hónapja még gyermek- és felnőtt színházi előadással, Mikulás-műsorral és házhoz-járással, kézműves foglalkozással és filharmóniával, rock-, pop- és fúvóskoncerttel, bálokkal várja az érdeklődőket, akik részleteket a plakátokon és a Művelődési Ház internetes elérhetőségein olvashatnak: facebook.com/muvelodesihaz.dombovari

2 2 Közélet folytatás az 1. oldaloról Csend, nyugalom, béke volt az állatok körül, csak néha bégetett a két bárány a fal melletti kis karámban. - Olyan, mint Betlehemben az istálló, csak Rozi néni, meg a lovak nélkül mondta a kis szöszke. Leültek a lópokróccal borított priccsre a fal mellett, a bárányok közelében. Figyelték, hogy Rozi néni keze által a tehén tőgyéből a tej, surrogva hogyan tölti meg a sajtárt. A fejés után a konyhában egy nagy cserépköcsögre fehér vásznat terített a néni, kicsit belenyomta az edénybe, aztán lassan átöntötte rajta a tejet. Így szűrte meg. Ezután néhány pici kenyérkockát dobott bele, majd telemérte belőle a kislányok kannáját. A barna zománcosba egy litert, a fehérbe kettőt. Hazafelé már nincs csúszkálás, kannadobálás. Óvatosan mennek a járdán. Besötétedett. Csend üli meg a füstölgő kéményeket, háztetőket, utcákat. A szapora hóesés megszűri a zajokat, mint Rozi néni a tejet. Advent idején hóesés nélkül is a természet és az emberek is csendben várakoznak. Magukba néznek, számvetést csinálnak. Milyen volt az év, mit nem tettek jól? Ki szabadíthatja meg őket a bűntől, a rossztól, ki hoz örömöt erre a bajjal mindig körülvett világra? A kislányok gondolatai karácsony körül járnak, ki mit szeretne ajándékba. Halkan beszélgetve lépkednek. - Szeretnék egy mesekönyvet, de anyukám azt mondta a háború óta még mindig nem lehet kapni. - Én nagyon örülnék egy nadrágnak. - Minek? Lánynak nadrág? Az olyan jampis! - Az nem olyan ám, mint a fiúké, mert nincsen rajta slicc, meg szövetkantárja is van. A mi osztályunkban már két lány is kapott ilyet és azt mondják, hogy nem fázik a csupasz combjuk a térd felett mint nekem. - Az én harisnyatartómmal a bordás, flórharisnyámat fel tudom csíptetni egészen a bugyimig, nem nagyon fázik a combom. - Én akkor is szeretnék egy nadrágot, de tudom, hogy sokba kerül. A Gizi a bátyja kinőtt nadrágját húzta fel, a lábát meg kapcarongyba csavarta és úgy vette fel rá a fűzőscipőt. Holnap én is kipróbálom. Aztán még megbeszélték, hogy kinek van faklumpája, amibe belelépnek, ha otthon az udvarra kell kimenniük. Kihez mikor mennek a betlehemesek, melyik fiút ismerik közülük. Megegyeztek, hogy holnap is együtt mennek tejért és elköszöntek egymástól. Pár házzal arrébb egy ember havat lapátol a járdáról, a munkából hazatérő vasutasruhás megáll mellette, néhány mondatot váltanak. Valahol távolabb csengőszó hallatszik. Betlehemesek kérnek bebocsájtást egy házba. Dombóvár, Mészárosné Fodor Klára Kitüntetett beszélgetőtárs az Ötórai teán november 24-én a dombóvári művelődési házban az Ötórai tea című beszélgetéssorozat vendége Kovácsné Lébényi Klára, a Dombóvári József Attila Általános Iskola igazgatónője volt, aki idén pedagógus napon vette át magas szakmai kitüntetését, a Németh László-díjat. A beszélgetés elején Markovits Magdolna megosztotta a hallgatósággal, hogy a Németh László-díj az oktatási miniszter által adományozható egyik szakmai elismerés. Azoknak az általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktató-nevelő munkát végző tanároknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek. A díjazott az adományozást igazoló okiratot és Ágh Fábián Sándor által készített bronzból készült plakettjét kapja. Ezt a kitüntetést meg is tekinthették a vendégek, sőt az igazgatónő által hozott képek még a díjátadási ünnepség hangulatát is megidézték. Kovácsné Lébényi Klárával történt beszélgetés első fele a gyerekkori, ifjúkori emlékek felidézésével telt, amelyek között szóba kerültek a mozgalmas úttörő évek, az iskolai versenyek. Az emlékekből kiderült, hogy már diákkorában rendkívül széles körű volt az érdeklődési köre, hiszen az újságírástól, az irodalmon, a kémián, matematikán, a zenén át, minden iránt fogékony volt. A nagy szerelem mégis a néptánc lett. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy éppen diákkorára esett a Kapos Néptáncegyüttes virágzása, az un. Bodai József-korszak. Mai napig nem felejthető élményeket adtak a fellépések, a közös munka, a külföldi utazások stb. Ezek hatására ő is elvégezte a néptáncoktatói sza- kot, és Bodai Józseftávozása után rövid ideig vezetője is lett az együttesnek. A beszélgetés második részében a szakmai munkássága volt a téma. Amatematika-fizika tanári szak elvégzése után 1981 került a JózsefAttila Általános iskolába, amelynek először tanára, majd hosszú ideig igazgatóhelyettese, 2004 óta pedig igazgatója lett. Rendkívüli munkabírásával, hatalmas lendülettel látott neki az új feladatnak. A sorozatban elnyert pályázatok nemcsak neki, hanem helyetteseinek, tanártársainak is rengeteg munkát adtak. Mára elmondható, hogy igazi csapatmunkában zajlanak a mindennapok, folyamatos szakmai fejlesztések történnek az intézmény falai között. Ennek természetesen külső és tartalmi jegyei is láthatóak. Az intézmény külsejének változásairól az igazgatónő a helyszínen vetített képekben is beszámolt. Atartalmi munkát az intézmény falán elhelyezett két tábla is jelzi, melyek szerint Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítésű iskola, sőt a Referencia Intézmény címet is elnyerték. Ez utóbbi azt jelenti, hogy egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkező, és ezt szolgáltatásaiban publikálni, valamint átadni képes intézmény. Ezek is azt bizonyítják, hogy a Dombóvári JózsefAttila Általános Iskolában nem középszerű munka folyik, amelyért a beszélgetés közben az igazgató nő többször is köszönetet mondott együttműködő kollégáinak. Lébényi Klára hosszan beszélt a 32 órás munkahét bevezetésével járó nehézségekről, a kollégái munkáját nehezítő körülményekről. Végezetül az - egyébként zárkózott, önmagához is szigorú - igazgatónő magánéletével kapcsolatos információkat és képeket is megosztott a vendégekkel. Elárulta, hogy családjával együtt évtizedek óta a legkedvesebb kikapcsolódása a hegymászás. Büszkén beszélt arról, hogy a Tátrának nincsen olyan csúcsa, amelyen ne járt volna, de a hazai és környező országok mindegyikében megjártak már több hegyet is. Ezek kívül kedvenc kikapcsolódása, hogy barátaival együtt rendszeres látogatója a hangversenytermeknek, nagy élvezője az ott hallható koncerteknek. Pár éve azonban mindent felülír a két kisunokája, akikkel a hétvégéket igazi boldogságban töltheti. Kovácsné Lébényi Klárában az ott ülő vendégek egy a szakmája, a pedagógus pálya iránt mélyen elkötelezett vezetőt ismerhettek meg, aki boldogan vallott erről a feladatáról. Most készül arra, hogy megszerezze a tanfelügyeleti és a pedagógusminősítési szakértői képesítést, hogy gyakorló szakemberként esetleg részt vehessen az oktatási munka tökéletesítésében. Magánéleti és szakmai munkájához is sok sikert, álmainak, terveinek mielőbbi megvalósulását kívánva köszönt el a vendégek nevében is Markovits Magdolna Kovácsné Lébényi Klára igazgatónőtől.

3 Közélet adó előadását nemzeti nagyjaink 3 30 év a város szolgálatában Széchenyi, Kölcsey idézeteivel fűszerezte, A Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület november 22-én tartotta az általa működtetett Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben megalakulásának 30 éves jubileumi rendezvényét. Az érdeklődőktől megtelt Szepessy Szalon vendégei Szűcs László elnök köszöntője után gyertyagyújtással és néma felállással tisztelegtek az idei esztendőben elhunyt öt egyesületi tag emléke előtt: Dr. Horváth Lajos, Kertész Tamás, Kóka Albert, Máté László, Reseterics István. Ezt követően a közelmúltban a Lubik Imre trombitaverseny országos döntőjében kimagasló eredményt elért Sallai Domonkos Barna a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola növendéke trombitán adott elő két darabot, a korát meghazudtoló érettséggel és intenzitással.(felkészítő tanára Kiszler András, zongora kísérője a versenyen Sarkadi Ferenc volt.) Szilágyi Gábor volt gimnáziumi diák (a korábbi iskolai, egyesületi, múzeumi rendezvények rendszeres szereplője), a Nemzeti Emlékezet Bizottság kutatója Illyés Gyula Dombóvár c. írásából olvasott fel egy részletet, mely eredetileg a Budapesti Hírlap november 25-i számában jelent meg. Dombóvár város polgármestere Szabó Loránd a tőle megszokott időnként könnyedebb, humoros stílusban beszélt az egyesület korábbi munkásságáról, illetve a jövőt illető az önkormányzattal közösen megvalósítandó célokról, feladatokról, kiemelve azokat a városfejlesztési elgondolásokat, amelyek a régészeti eredményekre (pl.: gólyavári ásatás), a korábbi városi arculatra, emblematikus épületekre, meghatározó személyekre (Tinódi Lantos Sebestyén) a helytörténeti kutatások eredményeit felhasználva jelenthetnek fejlődési lehetőségeket a város számára. Kaczián János a Tolna Megyei EgyedAntal Honismereti Egyesület tiszteletbeli elnöke előadásában beszélt az egyesületek kialakulásáról, az egyesületi mozgalmakat formáló körülményekről, neves országos és a megyei életet meghatározó személyekről. A nagy tiszteletnek örvendő elő- ezután a DVVKE elnökének Szücs Lászlónak (az egyesületnek) Elismerő Oklevelet adott át. Dr. Szőke Sándorné az egyesület alapító tagja, nyugalmazott pedagógus, helytörténész Együtt a városért - címmel tartotta meg az egyesület tevékenységét bemutató vetített előadását, melyben a kezdetekről, az egyesület megalakulásáról, az azt követő munkával, feladattal és persze eredményekkel teli évtizedekről beszélt, megszólította Frellerné Dr. Kovács Anna címzetes főjegyző asszonyt, aki jogtanácsosként segítette az egyesületi munkát az első időszakban. Kővári László Dombóvár címerének tervezője beszélt a város címerének formájáról, felépítéséről, meghatározó jegyeiről. tárgyi adománnyal, önkéntes munkával támogatók, segítők részére. A program további részében a jubileumi összejövetel résztvevői átsétáltak az Ivanich Üzletház árkádjában 2012-ben létrehozott Panteonhoz, Varga Gábor szobrászművész alkotásához. Koszorú elhelyezésével tisztelegtek Dr. Szőke Sándor domborművénél. Ezt követően a Hotel Dombóvár Omnia rendezvényterme svédasztalos terítékkel, gazdag étel- és ital kínálattal várta az egyesület tagjait és vendégeit. A jubileumi program záróeseménye a Sinyi Zsolt által készített filmösszeállítás megtekintése volt, amelyben a múzeumalapítástól napjainkig nézhettük együtt, élhettük újra át az értékmentő és értékteremtő munkával eltöltött évtizedek Takács Istvánné nyugalmazott pedagógus, néhány feledhetetlen pillanatát. helytörténész, az egyesület alapító tagja, volt egyesületi elnök beszélt a városunkmikulás a Bárkán! ban 1729-ben megnyitott temetőben 1996ban átadott sírkert és az abban elhelyezett kápolna létrehozásának (Őri Nándor építőmester terve és tényleges munkája alapján) előzményeiről, az azt megelőző kutató munkáról (temető kataszter készítése, helytörténeti kiadvány), a későbbi mentő munkákról, melynek eredményeként a régi-, sok esetben elfeledett gondozatlan sírt, sírhelyet díszítő posztamens, kereszt egyéb síremlék egy helyen nyert elhelyezést, egy új kegyeleti helyet teremtve ezál- Kedden a Néri Bárka baba-mama klubba tal, helyet adva a Mindenszentek ünnepi ellátogatott a Mikulás, a Bárkába hagyoprogramjainak immáron közel két évtize- mányteremtően minden egyházi és világi de. ünnepet megünnepelnek, így a Mikulás érdr. Révész László tanszékvezető egyetemi kezése sem maradhatott ki a sorból. 30 leldocens (SZTE BTK Régészeti tanszék), a kes apróság, és szüleik Deli Orsi meghatottság hangján emlékezett Dr. Sző- Kerekítőjén szeretetteljes együttlétben, köke Sándor ( ) gimnáziumi tanár, zös mondókázással, énekléssel töltötték a honismereti szakkörvezető, egyesület- és várakozás perceit. Dalokban-mondókákmúzeumalapító, elnök példaértékű mun- ban idézték meg Mikulás rejtélyes alakját, kásságára, személyiségéből, sokoldalú aki egész éves fentről való figyelést köveműveltségéből fakadó mindenki által tisz- tően megérkezett, hogy szétoszthassa szetelt humanisztikus személyiségének feled- retetét kicsiny ajándék formájában is. Az apróságokat figyelve sok esetben az első hetetlen vonásaira. A megható emlékbeszéd után, a díszokle- találkozás csodálkozásának, a csoda megvelek és az emléklapok átadására került élésének lehettünk tanúi. A programsorozat sor az egyesület 30 éves történetében fo- folytatódikattila atya és a Bárka szervezői lyamatosan, illetve annak egy-egy idősza- (Betti és Petra) szeretettel várnak minkában jelentőset alkotó, aktív, az egyesület denkit keddenként 9.30-tól, hogy együtt munkáját szakmai tudásával, anyagi vagy élhessék át az adventi várakozás csodáját.

4 4 Közélet 260 adag meleg ételt osztottak ki Dombóváron Dombóvár A Kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthonban főzték meg azt a 260 adag meleg ételt, amelyet a dombóvári rászorulóknak osztottak ki november 26-án. Szabó Szilárd lelkész szerkesztőségünknek elmondta, az ételosztást idén télen is szeretnék minden hónapban, rendszeresen megszervezni. Forrás:http://www.evangelikus.hu/ Adventi hangverseny Eljött advent első vasárnapja, így délután ismét megtelt az Újdombóvári templom. Sok gyerek, szülő, nagyszülő, testvér most nem elcsendesedésre, imára, hanem adventi hangversenyre gyűlt össze. A műsort Balaskó János vezényletével a Dombóvári Zenész Egyesület nyitotta meg. Kutas Attila plébános úr elgondolkodtató adventi gondolatait osztotta meg a közönséggel. Százszorszép Óvoda gyermekei hetek óta készültek versekkel, énekkel. A mai napon lelkesen, komolyan adták elő a műsorukat. Elhangzott még sok gyönyörű vers, hallhattunk még csodaszép karácsonyi dalokat, klasszikus zeneműveket. Műsor végén a közönségnek kis ajándékkal kedveskedtek az óvoda dolgozói. A mézeskalácsot minden jelenlévő szívesen fogadta. Ezzel most márhivatalosan is elkezdődött az advent időszaka az óvodában. Aszínvonalas műsor létrejöttéért hálás köszönet a résztvevőknek: Dombóvári Zenész Egyesület Balaskó János vezényletével, Kutas Attila plébános úr, Mágocsi Egyházi Kórus, Jobbágy Botond, Magyarfalvi Gergely, Bozó Márk, Kozák Bence, Varga Zsófia, Pallós Marcell, Helmut Brock Blockflöte Zenekar, Pápai István tanár úr Százszorszép Óvoda dolgozói és szereplő gyermekei. Kiállítás a kaposszekcsőn Október végén Kaposszekcső Község Önkormányzata felhívást intézett a lakossághoz: akinek valamilyen érdekes gyűjteménye van, az hozza el a Közösségi Házba és ott egy kiállítás keretében bemutathatja a nagyközönségnek. Tizenketten vették a fáradtságot és ajánlották fel gyűjteményüket a kiállításhoz. Afelajánlók: Kovács Dávid: autómodellek, Kozák Tibor: repülős - és természetkártyák, Köbli Mária: babák, szentképek, régi pénzek, szalvéták, képeslapok, Kőszegi Béla: bélyegek, Léder István: fegyvermásolatok, régi órák, Majláth Károlyné: kártya naptárak, Nagy Zsuzsa: gyöngy-virágok, Nagyné Tóth Erzsébet: szentképek, Nemes Noel: repülőgép modellek, Óvári Márton: tűzoltó autók, Pozsgai Melani: porcelán figurák, Szücs Györgyné: népviseletes baba, táskák. A megnyitóra november 29-én délután 4 órakor került sor. Müller Ádám a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény vezetője nyitotta meg a sok érdekes tárgyat tartalmazó kiállítást. Látható itt óragyűjtemény, (a legrégebbi 1910-ből), szentképek, (még a Getszemáni -kertből származó olajágas is van), autó, helikopter és tűzoltóautó makettek, bélyegek, régi képeslapok, régi pénzek, babák, porcelánfigurák, szalvéták. De az érdeklődő láthat korhű fegyvermásolatokat, ismeretterjesztő gyűjtőkártyákat, gyöngyvirágokat is. A falakon feltűnnek régi ikonikus reklámhordozók: a kártyanaptárak től napjainkig bemutatják, hogy adott korban éppen mi volt a fontos a hirdetők körében. A köszöntő után a kaposszekcsői iskolásokból alakult Happy Dance Tánccsoport kápráztatta el műsorával a jelenlevőket. Lajos Sándor tanítványai fülükbe gyűjtötték a zenét, lábukba a ritmust és most bemutatták közönségüknek. A fellépés után Müller Ádám megnyitotta a kiállítást. Beszédében először kitért a gyűjtemények eredetére, történetére. Majd a kiállított tárgyak segítségével képzeletbeli utazásra hívta a jelenlevőkkel. Japántól egy virágoskerten át messzi országokba utazhattak helikopteren, autón, tűzoltóautón a vendégek. Régi órák tik-takkolása közben vehettek kezükbe egy-egy szentképet vagy naptárt, a régi idők illatát idézve. A megnyitóbeszéd után Csapó Gyuláné polgármester köszöntötte a vendéget. A közönség sokáig nézelődött, beszélgetett a kiállított darabok között. Az idősebbek rá-ráismertek egy-egy gyermekkori kedves tárgyukra, a fiatalabbak elképedve ismerkedtek régi korok darabjaival. Alsóhetényből a Nemzeti Múzeumba Római kori használati eszközök kerültek átadásra november 24-én hétfőn délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeum részére, a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény Szepessy Szalonjában. A közeli Alsóhetényben udvarrendezés közben több vashulladék között vették észre a régi korból származó tárgyakat. Kovacsik Zoltán helytörténész megnézte azokat, rögtön tudta, hogy a különböző funkciójú tárgyak, eszközök a római korból valók. Értesítette Dr. Tóth Endre régész- egyetemi oktatót a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának nyugalmazott főosztályvezetőjét, és Mráv Zsoltot a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának igazgató helyettesét, akik városunkba utaztak, hogy átvegyék a tárgyakat. Ahogy a szakemberektől megtudtuk nagy ritkaságnak számít a teljesen ép állapotban fellelt nyeles serpenyő (belső felén parázs hamujával!), melynek későbbi vizsgálata annak használatáról sok mindent elárulhat. Eddig csak a ságvári ásatásnál került elő egy kisebb méretű darab, de törött, korrodáltabb állapotban, így ez a korábbi lelet is igazolja a mostani darab jelentőségét. Ezenkívül igen jó állapotú mezőgazdasági eszközök, feltehetően két csoroszlya, jó állapotú szépen ívelt kések penge részei, illetve egyéb használati tárgyak is mustrára kerültek a Nemzeti Múzeumba kerülésük előtt. A tárgyakkal kapcsolatos jövőben esedékes különböző szakértői vizsgálatok eredményeiről, a restaurálásuk utáni állapotukról, későbbi sorsukról természetesen hírt adunk.

5 5 Oktatás Dombóvári József Attila Általános Iskola hírei Cinegemadár Népdaléneklési Ver- séges információkat, és ezután önállóan seny. készültek az internet, és az ének-zene szakos tanárok által készített látványos faliújság segítségével. A helyszíneken zenefelismerés, rejtvény, totó, igaz-hamis, puzzle, és kérdések várták a lelkes csapatokat. Az első 5 csapat versenyzői tárgyjutaweber Márton, Habler Péter. Felkészítő tanáruk: BischofKatalin november 15-én Magyarkeszi adott otthont a Cinegemadár Népdaléneklési és Népi Hangszeres Versenynek. A rendezvény lehetőséget biztosít a Tolna megyei népdalhagyomány megőrzésére a népdalok, népzene megszólaltatására és bemutatására. A 189 résztvevő között idén a Dombóvári József Attila Általános Iskola 11 tanulója is képviseltette magát és iskoláját. 5. a: Lázár Kata, Miski Hanna és Veréb Viktória (Énekes Rigók). 5. c: Ábrahám Nóra, Dürvanger Richárd, Eklics Szabolcs, Harta Natália, Horváth Míra, Szűcs Fanni, Völgyi Dóra (Dalos Madarak). 6.a: Nemes Boglárka. A zsűri kiemelte a tanulók kiváló hangi adottságait, a népdalcsokrok összeállítását és a felszabadult, jókedvű előadást. Megemlékezés Joseph Haydn halálának 205. évfordulójáról. A JózsefAttila Általános Iskolában a hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a játékos zenetörténeti csapatverseny. November 25-én délután Haydn halálának 205. évfordulójára emlékeztek az iskola tanulói. Minden osztályból 4-5 fős csapat indult a versenyen. 12 csapat 7 helyszínen mérte össze tudását. A csapatok előre megkapták a felkészüléshez szük- Advent a József Attila Általános Iskola Nemzetiségi német tagozatán Hagyománnyá vált, hogy decemberben megrendezik a 3-4. osztályos tanulóknak az lomban részesültek. A feladatokat Adventi csapatversenyt. Így volt ez decemösszeállította, a faliújságot készítette és a versenyt rendezte: Bakonyváriné Szabó Brigitta, Deli Orsolya és Porgányi Zoltánné. A közel másfél órás vetélkedőn a következő csapatok végeztek az élmezőnyben: 1. helyezett csapat: Zenemanók 6.b, Nemes Boglárka, Müller Ádám, Habuczki Márk, Klemm Bianka. 2. helyezett csapat: Utolsók 8.b, Nemes Balázs Boldizsár, Weber Márton, Juhász Áron, Habler Péter, Gyenei ber 1-jén, hétfőn is. A tanulók vegyes csaferenc. 3. helyezett csapat: HMB Vonósné- patokban mérték össze tudásukat internetes gyes 6.c játékban, memóriajátékban, rejtvényfejtéselmauer Gréta, Gáti Vivien, Erdei Anna, ben, szókeresésben, dominózásban. A Kmety Krisztián. meghitt hangulatú vetélkedőn a következő eredmény született: BolyaiAnyanyelvi Csapatverseny körze- 1.hely: SCHNEEMANN csapat: Jobbágy ti forduló Botond 4.d, Balogh Szilvia 4.d, Palásti A Dombóvári JózsefAttila Általános Isko- Gréta 3.c, Téwald Jázmin 3.b. 2. hely: la 8.b osztályának csapata a Bolyai Anya- TANNENBAUMKATZEN csapat: Agócs nyelvi Csapatverseny körzeti fordulóján Virág 4.c, Magyar Bálint 4.c, Markó Virág (Somogy, Tolna, Baranya megye) 3. helye- 3.c, Máté Jázmin 3.c. 3. hely: PFEFFERzést ért el. A csapat tagjai (a képen balról KUCHENHAUS csapat: Krammer Bianka jobbra): 4.d, Miklós Benedek 4.c, Bertók Kevin 3.c, Nagy Amanda, Nemes Balázs Boldizsár, Fehér Richárd 3.c. A Szent Orsolya Iskolaközpont hírei A Magyar Versmondók Egyesülete által meghirdetett "Regösök Húrján vers és prózamondó verseny régiós fordulói után november 29-én Budapesten a TEMI Fővárosi Művelődési házában rendezték meg az Országos Gálát. Arangos, a Magyar versmondók Egyesületének legrégebb óta megrendezett versenyén 5 magyarországi régiós verseny helyezettjei indulhattak. A népes 91 főt számláló mezőnyben arany, ezüst és bronz minősítéssel értékelte a zsűri az előadókat. A zsűri tagjai voltak többek között WiegmannAlfréd a MVE versszínházi alelnöke Nívó-díjas rendező, Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész. A versenyen Kovács Ágnes és Kovács Klaudia a Szent Orsolya Iskolaközpont 7. osztályos tanulói arany minősítést szereztek, míg Golyák János szintén 7. osztályos tanuló a mágocsi Hegyhát Általános Iskolából bronz minősítést szerzett. Teljesítményükhöz szívből gratulálunk!

6 6 Oktatás Hírek a Belvárosiból Tudásfórum 3.3 együttműködést fejlesztő műhelymunka a Dombóvári Belvárosi Általános Iskolában. A TÁMOP 3.1.4B-13/1 Köznevelés az iskolában c. kiemelt projekt része a KLIK szervezeti önazonosság dokumentumainak elkészítése 2014 elején a központ és a megyei tankerületi vezetők munkája volt. November 22-én a KLIK küldetéséről, jövőképéről, valamint az ezek eléréséhez szükséges, a működést segítő szervezeti értékekről számolt be előadásában Szenyériné Szabolcska Julianna. Az igazgatónő e napon műhelymunkára invitálta a négy tagintézmény pedagógusait azért, hogy a kitűzött célokhoz kidolgozzák a konkrét cselekvési terveket, illetve kijelöljék a feladatokat, felelősöket. A KLIK jövőképének öt területét vizsgálták, hogy azoknak mennyiben felelnek meg a tagintézmények: a KLIK-ről alkotott kép; a szervezet működése; a szervezeti kultúra, vezetés és munkatársak; diákok, szülők; partnerek. A tagintézményekben dolgozók egymás munkájába mélyebb betekintést nyerhettek, jó hangulatú team-munkában az alábbi projekteket dolgozták ki: A Dombóvári Belvárosi Általános Iskola Az egészséges életmódra nevelést tűzte ki célul. Az Alapfokú Művészeti Iskola Nyitott iskola programját ismertette. A Kaposszekcsői Általános Iskola A civil szervezetek és az iskola kapcsolatát erősítik. ADöbröközi Általános Iskola Évkerülő programjait mutatta be. Helyesbítés Előző számunkban tévesen megjelent hír helyesen: Az alsó tagozatosok számára a tanító nénik október 16-án, az ötödikesek számára november 4-én rendezték meg a mese- és prózamondó verseny iskolai fordulóját a Dombóvári Belvárosi Általános Iskolában. Sok kisdiák szívesen kalandozik a mesék birodalmában. A városi Gárdonyi Géza mese- és prózamondó versenyen az alábbi tanulók képviselték iskolánkat: Rákosfalvi Janka, Keszthelyi Kíra 2. helyezés, Szabó Zalán 2. helyezés, Babodi Lili. Gondolatok az ingatlanértékesítői munkáról, szubjektív élmények alapján Egy hosszú, pálya- és munkakeresési időszak után, 2014 év elején kezdtem dolgozni a DUNA HOUSE országos ingatlanközvetítő hálózatának dombóvári irodájában, ingatlanértékesítői munkakörben. Az elmúlt években kisfiammal gyesen voltam. Ezt az időt jól kihasználva a felsőoktatásban a KE-CSPFK-n alapszakos, majd a PTE-FEEK-en mesterfokozatú diplomát szereztem. Úgy vélem, hogy a motiváció, az új célok, és a tanulás segíthet újabb kapukat nyitni akár a munkavállalás, akár az élet bármely területén. A dombóvári munkaerő-piacon, főként nőként rendkívül nehéz az elhelyezkedés. Nem találtam olyan munkát, ami megfelelő lett volna mind kvalitás, mind a juttatások tekintetében. Eddigi tapasztalataim alapján: ismeretség híján szinte lehetetlen. Amit az egyetemen elsőként jól a fejembe véstek, az a kapcsolati tőke fontossága. Valóban, az idő bebizonyította ennek igazát. A sors úgy hozta, hogy a személyes ismeretségi körömből,- a Duna House Franchise Partneri oldalról érkezett felém egy megkeresés - pontosabban egy munkára jelentkezés lehetősége, amivel bárki élhet. A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy szemben ülök az irodavezetővel, és egy felvételi eljárás keretében beszélgetünk. Voltak bennem félelmek, külső szemlélőként nem volt vonzó az értékesítési szakma. Kötöttségek nélkül, őszintén beszéltünk arról, hogy milyen munkatevékenységet, milyen részfeladatokat kell ellátni egy értékesítőnek, mitől komplex ez a munka, s végül hogyan keletkezik bevételünk. Számadatok és folyamatábrák segítségével betekintést nyertem a DH felépítési rendszerbe, és ami a legfontosabb, Lehetőséget kaptam arra, hogy egy új szakma fokozatos megismerésével és elsajátításával munkába álljak! Az állásinterjú során elhangzottak keltették fel az érdeklődésemet, eloszlatták a félelmeimet, és úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam egy számomra új munkaterületen. A második héten már a DH értékesítői alaptanfolyamának bizonyítványát tartottam a kezemben, s ezzel egy időben elkezdődött az értékesítői létem, itt, a dombóvári DH irodában. Szeretem a munkámat, több okból is. Számomra fontos a jó munkahelyi légkör, a munkakörnyezet, az elismerés, és a befektetett munkával arányos kompenzáció és a karrierépítés. Neked is fontosak? Úgy vélem irodánkban nagyon jó munka-, és emberi kapcsolatokat ápolunk. Az értékesítők egymással szimbiózisban élve, érnek el egyéni, valamint közös sikereket. A kezdeti időszakban az irodavezető mint mentor, és a támogató munkakörnyezet segített abban, hogy elsajátítsam mindazt a tudást és jártasságot, ami a mindennapi munkavégzésem során elengedhetetlen. Ittlétem során már négy ízben nyertem el a hónap értékesítője címet! Azelőtt sosem gondoltam volna, hogy rendelkezem olyan (rejtett) képességekkel, ami által sikeres értékesítő válik belőlem. A fent felsorolt munkahelyi értékek, és a DH rendszerének köszönhető, karrierutam felfelé ível, és anyagi tekintetben is sikeres időszakot zárok. Ez úton szeretném megragadni az alkalmat, és megszólítani azokat a CÉLTUDATOS FIATAL álláskeresőket, akik saját tapasztalásaim nyomán, el tudják képzelni jövőjüket új munkatársként, csapatunk új tagjaként, itt, a Duna House dombóvári irodájában. Ha a fenti kérdésre igen a válaszod, akkor meghívlak egy beszélgetésre, kötöttségek nélkül! Amit most elmondhatok: nem kell hozzá más, mint szorgalom, befektetett energia és kitartás, minden egyéb más megtanulható! Várom a jelentkezésedet! Malek Viktória: 20/ ,

7

8 8 Sport Ismét bizonyítottak a Dombóvári Sportiskola Egyesület úszói november án Hódmezővásárhely adott otthont a Hód Kupa Nemzetközi Úszóversenynek, melyen soha nem látott mezőny, 54 Egyesület 833 sportolója, adott egymásnak "randevút", köztük Virovecz Richárd versenyzői is. Az erős mezőnyben, ahol több román és szerb klub is felsorakozott, ismét bizonyították felkészültségüket a Dombóvári Sportiskola Egyesület úszói. Eredmények: Aranyérmesek: Fehérvári Réka ( ban születettek): 100 m hátúszás, Reizinger Dóra ( ): 50 m hátúszás, Fehérvári Anna ( ): 50 m hátúszás, László Ádám ( ): 200 m hátúszás, Ezüstérmesek: Király Dániel (2006.): 50 m pillangó úszás, 100 m hátúszás és 50 m gyorsúszás, Reizinger Dóra ( ): 400 m gyorsúszás, Bronzérmesek: Reizinger Dóra ( ): 100 m hátúszás, 50 m gyorsúszás és 200 m hátúszás, László Ádám ( ): 50 m hátúszás, Király Dániel (2006.): 50 m hátúszás, Fehérvári Anna ( ): 200 m gyorsúszás, Negyedik helyezettek: Simon Dávid (2006.): 50 m mellúszás és 50 m hátúszás, László Ádám ( ): 100 m hátúszás, Fehérvári Réka ( ): 100 m gyorsúszás és 400 m gyorsúszás, Vincze Lara ( ): 50 m hátúszás és 50 m gyorsúszás, Kőszegi Lilla ( ): 100 m mellúszás, Bávárdi Zsófi ( ): 200 m gyorsúszás A négy úszásnem 50 méteres távjának összetett versenyét Vincze Lara nyerte meg, melynek jutalma egy díszes kupa volt. Az összetett pontversenyben a Dombóvári Sportiskola Egyesület csapata a 10. helyet szerezte meg több nagy Egyesületet is megelőzve november 22-én Kaposváron rendzték meg a hagyományos XXXIII. Adorján JózsefEmlékversenyt. AFehérvári Levente irányította ifjú dombóvári versenyzők szép eredményekkel tértek haza. Eredmények: ezüstérmesek: Marton Kitti (2006.): 50 m gyorsúszás, Szigeti Kornél (2007.): 50 m mellúszás, Bronzérmesek: Szigeti Kornél (2007.): 50 m gyorsúszás, Vida Zsóka (2007.): 50 m mellúszás, Negyedik helyezettek: Szalay Zóra (2006.): 50 m gyorsúszás, Majoros Léna (2007.): 50 m mellúszás, Marton Kitti (2006.): 50 m mellúszás. Kitti újra dobogón! Mezei Futó Magyar Liga Dombóvári érmek Sötétvölgy, november 15. Veszprém, november 29. A Mezei Liga II. fordulója csodálatos őszi időben zajlott Sötétvölgyben, míg a III. forduló alkalmával ködös, hűvös, szeles idő, nedves, csúszós pálya nehezítette a versenyt. A két megmérettetésre az ország minden részéből érkeztek atléták a minitől a felnőtt kategóriáig. Ez a két mezei verseny jó felmérési lehetőséget biztosított a tavaszi országos mezei bajnokság előtt. A dombóvári futókat Halmainé Horváth Katalin, Fazekas Gáspár és Tarr Imre készítette fel. A liga versenyében a DOVASE atlétái közül a sérüléséből felépült Tóth Lili Anna volt a legeredményesebb, aki az ifjúsági korcsoportban mindkét alkalommal fölényes győzelmet aratott. Legjobb eredmények (Sötétvölgy): Ifjúsági leány (4500m):1. Tóth Lili Anna, Junior leány: (4500m) 6. Tóth Virág, Ifjúsági fiú (6000m)13. Strijk Vince. Legjobb eredmények (Veszprém): Ifjúsági leány (4000m) 1. Tóth Lili Anna, Ifjúsági fiúk (6000m)11. Strijk Vince. A kisebb korcsoportokban a liga keretében, a sötétvölgyi versennyel fejeződött be a VII. Twickel Szőlőbirtok Mezeifutó Versenysorozat. A mini és gyermek kategóriában összesítésben magasan a dombóvári futók teljesítettek a legjobban. Legjobb eredmények: Mini lány 600 m 4. Esküdt Luca, 5. Tóth Lenke, 6. Gyugyi Laura, 10. Nyisztor Luca. Mini lány 600 m 4. Esküdt Luca, 5. Tóth Lenke, 6. Gyugyi Laura, 10. Nyisztor Luca. Mini fiú 600 m 3. Halmai Dániel, 5. Vass Benedek, 10. Gulyás Dominik Gyermek lány 1500 m 3. Tamás Zsófia. Gyermek-fiú 1500 m 2. Strijk Barnabás, 11. Bárány Kristóf. A pontverseny végeredménye (dobogós helyek): Mini lány 1. Esküdt Luca, 2. Tóth Lenke. Mini fiú 1. Halmai Dániel, 3. Vass Benedek. Gyermek lány 1. Tamás Zsófia. Gyermek fiú 1. Strijk Barnabás, 3. Bárány Kristóf. Az egyéni versenyek után a Dél-Dunántúl régió U11 és U13 korcsoportos váltóversenyére került sor. Nyolcfős csapatok versengtek egymással. Itt is kiemelkedően szerepeltek a dombóváriak, pedig a kisebbek között három csapatot is indított a DOVASE. Eredmények: U11 8X600 m 1. DOVASE sárga, 4. DOVASE lila, 7. DOVASE kék. U13 8X600 m 3. DOVASE. A liga veszprémi fordulója előtt is megrendezték a legkisebbek versenyét. A DOVASE legkisebb versenyzői itt is kitettek magukért. Lelkes futásuk öt éremhez juttatta a dombóvári csapatot. Eredmények: 2005-ben született lányok (1000 m) 1. Esküdt Luca ben született fiúk (1000 m) 1. Vass Benedek, 2. Gulyás Dominik ban született lányok (1000 m) 1. Tamás Zsófi ban született fiúk (1000 m) 1. Strijk Barnabás ben született lányok (2000 m) 9. Kanász Kitti. Zircher Kitti korábbi válogatott sportoló 2012 augusztusában fejezte be a versenyszerű atletizálást. Egy évvel ezelőtt a dombóvári Maximum Fitness Club-ban újra elkezdett rendszeresen mozogni. Gábor Balázs edző által irányított speciális foglalkozásokon egy hazánkban még alig ismert sportág - CrossFit alapjaival ismerkedett meg. Itt egy teljesen új, folyamatosan változó, magas intenzitású, funkcionális mozgásokra épülő edzésekkel találkozott. Egy év alatt sikerült olyan állapotba kerülnie, hogy úgy döntött, egy országos versenyen is szeretné kipróbálni magát. Benevezett a múlt hétvégén első ízben megrendezésre kerülő Pasta Station Cross Challenge pénzdíjas versenyre, melynek helyszíne a budapesti Millenáris Park volt. Az egész napos verseny során a 2 összetett, különleges versenyszámokból álló feladat után, 9 versenyző került be a döntőbe. Kitti remek szereplésével élete első versenyén a 25 induló közül a 3. helyezést szerezte meg. Gratulálunk!

9 9 Önkormányzati hírek Újabb húszezer forint csatornapénzt kapnak vissza November 25-én, kedden délután tartotta utolsó előtti ülését a Dombóvári Víziközmű Társulat. A szennyvízközmű-építési projekt elszámolási része most már tényleg rövidesen lezárul jelentette be Talapka Rudolf, a Társulat elnöke. A találkozó elején az elnök megállapította, hogy a küldöttgyűlés határozatképes, hiszen 18 küldött és 6 tisztségviselő van jelen. A megjelentek ezt követően elfogadták a napirendi pontokat. Talapka Rudolfelnök az összejövetel első részében beszámolt a legutóbbi ülés óta történtekről. Augusztus és szeptember során 2419 érdekeltségi egységet értesítettek ki arról, hogy a maradványból 35 ezer forintot visszakapnak. A kiértesítéseknek jelentős költségvonzata volt, (590 Ft/levél), de így volt biztosítva az, hogy minden érintetthez biztosan eljusson az egyenlegközlő levél, valamint a kitöltendő nyilatkozat A munkát két közfoglalkoztatott is segíteni tudta. Ez nagyon jól jött, hiszen az ügyintézés során a vártnál több feladat adódott, például az előforduló nem pontosan bejelentett adatok miatt. A kiküldött nyilatkozatok leadása és az azt követő összegek visszautalása megtörtént. Probléma 11 főnél merült fel, akik nem voltak hajlandóak bankszámlát nyitni, nekik a kompromisszumos döntés következtében csekken lett teljesítve a visszafizetés. A kifizetések és a szükséges működési költségek elkülönítése után a kasszában még 50 millió forint maradt. Abeszámolót elfogadva a küldöttgyűlés a társberuházói szerződés módosítását is jóváhagyta. A találkozó második felében sor került annak az elfogadására is, hogy mi legyen az 50 millió forintos maradvány sorsa. A küldöttek egyhangúan elfogadták az elnök azon javaslatát, hogy a még fennmaradó érdekeltségi hozzájárulás maradványból az érintett dombóvári családok újabb 20 ezer forintot kapjanak vissza a befizetett összegből. Ez a korábban visszafizetett 35 ezer forinttal együtt már igencsak szép összeg, az érintetteknek ennyivel került kevesebbe a beruházás. Az Intéző Bizottság munkája ezzel befejeződött, a végső zárás érdekében 3 fős Elszámoló Bizottság felállítására volt szükség. A küldöttgyűlés végén a résztvevők a bizottságba egyhangúlag megválasztották elnöknek Talapka Rudolfot, tagnak pedig Gelencsér Istvánt és Tusnovits Jenőt. A mostani vezetés gondos és becsületes munkájának köszönhetően jelentős összeget sikerült visszafizetni az érintetteknek. Kántor Katalin: Nem vagyok egy agresszív szumóharcos Az ellenzékiség hangja maga Kántor Katalin az újonnan felállt dombóvári képviselő-testületben. A jobbikos városanyát az ellenzéki képviselőségről kérdeztük. Dehogy értek egyet, hogy érthetnék bármivel egyet - vágta rá első kérdésünkre Kántor Katalin, miszerint általában miként szavaz a többségben lévő civil szervezethez képest a nemrég felállt dombóvári képviselő-testületben. Aztán finomodott a véleménye a jobbikos képviselőnek, aki egyelőre egyedül hallatja a hangját ellenzéki politikusként a testületben. - Nem vagyok egy agresszív szumóharcos mondta a Jobbik képviselője. - Pénzügyi kérdésekben ugyanakkor természetesen vitázni fogok bárkivel, ha nem értek egyet. Kántor Katalin hozzátette: nem állítja, hogy soha nem szavaz együtt a többséggel, hiszen támogatni fogja mindazokat az előterjeszté- seket, amelyek véleménye szerint előre viszik a várost. Megkértük, soroljon fel néhány kérdést, amiben ellenvéleménye volt. Mint mondta: nem értett egyet például azzal, hogy a civil szervezetek tanácsnoka Tóth Gyula lett, volt MSZP-s parlamenti képviselő. Kántor szerint mindenkinek mindenféle szemléletet joga van megismerni, így azonban nem szerencsés, ha a tanácsnok baloldali érzelmű. Azt is kétli a képviselő, hogy lehet reális civil kontroll úgy, hogy a szervezetek a várostól kapják a pénzüket. Vitatkozott a képviselő a kisebbségi önkormányzatok támogatását illetően is. Meggyőződése, hogy vagy mindenkit egyaránt plusz támogatásban kell részesíteni, vagy senkit, aki pedig rosszul gazdálkodik, legalább ejnye-bejnyét kapjon az önkormányzattól. Azzal viszont nem tudott egyetérteni, hogy a roma önkormányzat plusz forrást kapott, a német lemondott róla, ám a horvát képviselet lehetőséget sem kapott rá, hogy lemondjon róla, őket nem kérdezték meg. Azt azonban a jobbikos képviselő asszony is leszögezte: a légkörrel és a hangulattal semmi baj nincs a testületi üléseken. B.B. Ez számukra és minden jóérzésű ember számára megnyugtató érzés. Jóleső érzés azoknak, akik szkeptikusak voltak és nem bíztak a visszafizetésekben és legyen elgondolkodtató azoknak, akik nem is akarták a visszafizetéseket. Megígértük teljesítettük! Dombóvár Város Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta a helyi adókról szóló rendeletmódosítását. A választási kampány során kibocsátott garancialevélben a helyi adók csökkentése és a jelenleg működő kedvezmények, mentességek megtartása fontos vállalás volt. A képviselő-testület döntése alapján csökkentésre kerül január 1-től az építményadó Gunaras-fürdő területén lévő, magánszemélyek tulajdonában álló, kizárólag lakás céljára használt épület, épületrész, helyiség tekintetében. Amennyiben az építmény alapterülete: 1-70 m2 közé esik 120 Ft/m2, m2 közé esik 108 Ft/m2, 101 m2 felett 140 Ft/m2. Garanciát vállaltunk arra is, hogy megmarad a évig 50 %-os lakás utáni kommunális adókedvezménye és a 70 éven felüliek 100 %-os lakás utáni mentessége ezek a szabályok továbbra is érvényesek, változtatásra nem kerültek. A harmadik kedvező változást hozó döntésünk értelmében január 1-től hatályba fog lépni a beszedett idegenforgalmi adónál a szálláshely-szolgáltatást igénybevevők adómentessége. A törvényi mentességeken túl nem kell megfizetni a vendégeknek azokon a szálláshely-szolgáltatással rendelkező épületekben a 300 Ft vendégéjszakánkénti idegenforgalmi adót, ahol e célra hasznosított szobák száma legfeljebb 8, az ágyak száma maximum 16. IMPRESSZUM Az önkormányzati oldalak tartalmáért a Dombóvár és Környéke Szerkesztősége felelősséget nem vállal. Felelős szerkesztő: Kurucz Gábor Tel.: 06-74/

10 10 Önkormányzati hírek Képviselői fogadóórák Már több mint egy hónap eltelt azóta, hogy felállt az új képviselő-testület. A képviselők nagy hangsúlyt fektetnek alakossággal való kapcsolattartásra. A táblázatban minden érdeklődő megkeresheti, hogy képviselője mikor és hol tart fogadóórát. Ha valamilyen problémájuk adódik, lakókörnyezetükkel kapcsolatos véleményük, javaslatuk van, ezeken a hivatalos alkalmakon felkereshetik őket. A táblázat azért hiányos, mert november 26-ig a listán bejutott két fideszes képviselő közül Kerecsényi Márton lemondott mandátumáról, helyette még mindig nem küldött senkit a FIDESZ-KDNP Dombóvári Szervezete. Molnár Tünde Természetesen Dombóvár I. Természetesen Dombóvár II. Természetesen Dombóvár III. Simon István Szatmáry Gyula Tóth Gyula Minden hónap 2. csütörtök óráig, Városháza Minden hónap 2. csütörtök óráig, Városháza Minden hónap 2. péntek óráig, Városháza Minden hónap 1. kedd 16,30 órától, Kertvárosi orvosi rendelő Természetesen Dombóvár IV. Tüskében, Szarvasdon, Gunarasban és Szilfáson előre meghirdetett helyen és időpontban Tigelmann Péter Minden hónap 2. csütörtök óráig, Városháza Talapka Rudolf Minden hónap 1. hétfő Természetesen Dombóvár VI óráig Gárdonyi u. 5., óráig Berzsenyi u. 1. Berta János Minden hónap 1. csütörtök Természetesen Dombóvár VII óráig, Újdombóvári Közösségi Ház Kiss Béla Minden hónap 3. csütörtök Természetesen Dombóvár VIII óráig, Újdombóvári Közösségi Ház Vida Tamás Teleki u (Fidesz-iroda) Fidesz-MPSz és KDNP Komp. lista Minden hónap 1. hétfő óráig Kántor Katalin Népköztársaság u. 44. (Jobbik MM Iroda) Jobbik Komp. lista Minden hétfő óráig Természetesen Dombóvár V. Egy kicsi mozgás November utolsó hetében két, korábban már bevált és közkedvelt összejövetel indult újra. Pénteken a zenés-táncos találkozók első rendezvényére került sor a DOKK-ban, szerdán pedig a Városházán kezdődött el ismét a Lakossági gimnasztika programsorozata. A Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakágának kezdeményezését először tavaly karolta fel Dombóvár Város Önkormányzata. Az ingyenesen igénybe vehető lehetőség gyorsan népszerűvé vált, kialakult egy állandó mag, akikhez természetesen időnként mások is csatlakoztak. A közkedvelt programsorozat Lakossági gimnasztika néven ezentúl is ingyenesen vehető igénybe, nem kell belépőt vagy bérletet váltani. A foglalkozásokat a Városházán továbbra is minden szerdán között tartja Ockenfusz Enikő. Az önkormányzat és Enikő aki egyébként 2003-ban, a világbajnok magyar fitnesz-aerobik csapat tagja volt mindenkit szeretettel vár. Ne habozzon senki, jöjjön bátran legközelebb egy közös mozgásra! Elismerő oklevélben és különdíjban részesült városunk 1990-ben az Európai Közösségek Idegenforgalmi Bizottsága támogatásával az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyének Nemzetközi Bizottsága megkeresett több közép-kelet-európai országot, hogy csatlakozzon a versenyhez. A megkeresettek közül, akkor, egyedül csak Magyarország jelentkezett, s jelentkezését el is fogadták ben az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Belügyminisztérium és a különböző szakmai szervezetek megszervezték az első hazai országos virágosítási, környezetszépítési és környezetvédelmi versenyt. A hazai verseny azóta igen jelentős és népszerű, évente kb település vesz részt benne. A versenyt település nagyság alapján öt kategóriában írják ki. Városunk is rendszeresen benevez a megmérettetésre, pár évvel ezelőtt Dombóvár különdíjat is kapott. Az idei díjkiosztóra a felújított Várkertbazárban került sor. Itt vehette át Szabotin Gábor városgondnok a településünknek adott oklevelet és Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség különdíját. Abban a kategóriában, amelyben városunk is indult, Siófok lett a nyertes, így azt a jogot is kivívta, hogy indulhat a nemzetközi versenyen. A Dombóvárra látogatók joggal jegyzik meg, hogy milyen sok a növény, milyen sok virág díszíti a közterületeket. Most ez a díj is ezt, és a városvezetés törekvéseit erősíti. Legyünk büszkék virágos városunkra és tegyünk meg érte a lehető legtöbbet, azzal hogy védjük a közterületek virágait, gondozzuk az előkerteket, a házak előtti területeket. F E LH ÍVÁS Az Új Kezdet Roma Egyesület megkéri minden tagját és az elképzeléseikkel egyetértőket, hogy a közelgő Karácsony alkalmával gondoljanak azokra is, akiknek nem, vagy csak alig jut ajándékra. Ha tudnak és akarnak nekik segíteni, akkor most megtehetik. Töltsenek meg egy dobozt kedves és hasznos ajándékokkal, amelyet leadhatnak a Szepessi utcában (a volt állatorvosi rendelő helyén), a STég (Segítünk Téged) irodában. Kérjük, írják rá a dobozra, hogy hány éves lánynak vagy fiúnak szánják a csomagot! Köszönjük! Új Kezdet Roma Egyesület

11 11 Önkormányzati hírek Az ünnepre készülve Advent első vasárnapja egyfajta vízválasztó az év egésze és a karácsonyi időszak között. Innentől kezdve minden a várakozásról és készülődésről szól. Idén advent első vasárnapja november 30-ra esett, utolsó napja pedig december 21-e lesz. A Karácsony sokaknak a legszebb ünnep. Ilyenkor boldogabbnak érezzük magunkat, megajándékozzuk szeretteinket, hogy örömöt okozzunk nekik. Sütünk-főzünk, hogy jól lakjunk, feldíszítjük otthonunkat, hogy még meghittebb legyen a hangulat. Sok településen állítanak közös karácsonyfát, díszkivilágítás jelzi az ünnepvárást és járul hozzá kicsit ahhoz, hogy jobb legyen az ott lakók közérzete. Városunkban évek óta hiába vártuk, hogy felgyulladjanak az ünnepi fények. Akorábbi képviselő-testület nagyobb része már 2010-ben elutasította Szabó Lorándnak a karácsonyi díszkivilágítás korszerűsítésére vonatkozó javaslatát. Ugyancsak sorra elutasításra kerültek a polgármester Dombóvár város karácsonyi díszkivilágításra vonatkozó javaslatai. Idén azonban az újonnan felállt képviselőtestület másképp gondolkodott. Az alakuló ülésen a költségvetés módosítása révén megszületett egyik döntésük alapján 29 lámpaoszlopra kerülhettek fel az ünnepi díszkivilágítás elemei. Először a Városháza előtti kéttörzsű simafenyőre kerültek fel az ünnepvárást jelző fényfüzérek még november utolsó hetének közepén. A 100 méternyi fényfüzér felhelyezésével párhuzamosan ügyes kezek sorra szerelték fel városunk különböző főleg forgalmasabb részein a csillagokat, hópihéket, üstökösöket a lámpatestek oszlopaira. Ezek közül 9 darab teljesen új, ezeket eddig még nem láthattuk Dombóváron. Az elhelyezésben az is szerepet kapott, hogy ne csak a belváros kapjon ilyen jellegű hangulatelemeket, hanem a lehetőségekhez mérten Újdombóvár, a Kertváros és Szőlőhegy is. A Természetesen Dombóvár Közéleti Egyesület választási ígéretei között a Garancialevél pontjában szerepelt az, hogy lesz ünnepi díszkivilágítás városunk- ban. A rendelet révén az 1. és a 2. pont után ezt is sikerült megvalósítani. Szabó Loránd polgármester felkér mindenkit, akinek lehetősége van rá, hogy öltöztesse ünnepi díszbe saját portáját, lakóhelyének környezetét, hogy még hangulatosabb fények között várhassuk együtt karácsonyt. December 5-től látható a Múzeum előtt a Betlehem, Varga Gábor keramikus szobrászművész alkotása, mely egészen december 22-ig tekinthető meg. A karácsonyvárás időszakában a Városháza előtti téren egyéb meglepetésekkel is találkozhatnak majd a városlakók. Elkezdődött a második évad "30 év szavaiból szőtt takaró" November 28-án az első találkozóval folytatódott az előző időszakban nagy sikert aratott zenés táncos délutánok sorozata. Péntek délután kettőtől több mint hatvanan jöttek el és vették át az új pecsételő füzetüket azok, akik már az előző időszakban megszokták, hogy minden hónap utolsó péntekén eljönnek erre a rendezvényre és jól érzik magukat. A megszokott arcok mellett újakat is fel lehetett fedezni, amely mutatja a kezdeményezés életképességét. Az első találkozón a Golden's zenéjét hallhatták illetve arra táncolhattak a résztvevők. A sorozat következő állomása decemberben a karácsony miatt kicsit előbb, december 19-én az Idősek Karácsonyán lesz, két, mindenki számára ismert meglepetés fellépővel. November 10-én Dombóvár Város Könyvtárában került sor Kőszegi Csaba Szószövet című verseskötetének bemutatójára. A kötetet Juhász Csilla magyartanár mutatta be a több, mint 100 érdeklődőt vonzó rendezvényen. A bemutatón közreműködtek Deli Orsolya, Nagy Marianna, Martin József, Fenyvesi Gábor, Lőcze Andrea, Magyarfalvi Géza, Kőszegi György. A közreműködőknek köszönhetően felolvasásra kerültek Kőszegi Csaba versei valamint azok megzenésített változatait hallgathatták a rendezvényen résztvevők. Kőszegi Csaba a saját versein túl, számára kedves JózsefAttila verseket is hozott közönségének, a kivetítőn pedig egyedi látásmódú fotói voltak láthatók. A rendkívüli élményt adó bemutató dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult. Kőszegi Csaba versei korábban az alábbi kiadványokban jelentek meg: Sétatér, Szárnypróbálgatók, Somogy, "Így írunk mi", Apáczai Csere János Szakközépiskola évkönyve, Szent Orsolya Iskolaközpont évkönyvei. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi ügyintéző munkatársat keres helyettesítés céljából, határozott időre, augusztus 16-áig, 6 hónap próbaidő kikötésével. A pályázati kiírással kapcsolatosan részleteket a oldalon olvashatnak, telefonon információt Kovács Gyula pénzügyi irodavezető a 74/ es telefonszámon nyújt. Dombóvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában álló Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetői teendőinek ellátására. A pályázati kiírással kapcsolatosan részleteket a oldalon olvashatnak. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Irodáján dr. Szabó Péter irodavezetőtől, a 74/ os telefonszámon.

12 12 Önkormányzati hírek Újabb lépés a környezetvédelem irányába Ha valaki nyitott szemmel jár a városban, az láthatja, hogy néhány helyre zöld színű üveggyűjtő konténerek kerültek kihelyezésre. A Mecsek Dráva Hulladékgazdálkodási program keretében a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés kiegészítésére lettek ezek az 1100 literes tartályok elhelyezve. A nemrég ingyenesen kiosztásra került kék színű edényekbe ugyanis nem szabad üveget dobni. A már nem használt üveget eddig a szelektív hulladékgyűjtő szigetek üveggyűjtő edényeibe (vagy rosszabb esetben a kommunális hulladékot gyűjtő kukákba) lehetett elhelyezni. Természetesen továbbra is lehet ezekbe dobni mind az átlátszó, mind a zöld vagy barna színű üvegeket, de most már kevesebbet kell mennünk ahhoz, hogy egy ilyen gyűjtőedényt találjunk. Rövidesen valamennyi betonaljzatot fog kapni, hogy a rossz idő beköszöntével ne álljon sárban és hóban. Az újonnan kihelyezett 15 darab tartályt városunkban a következő helyeken találjuk: MÁV állomás - Nagyállomás személygépkocsi parkoló, MÁV állomás - Vasút sor (Gyenis A. u.), I. u Gorkij u. sarok - Ipari iskola Tankonyha, Béke u. I. u. sarok - Fatelítő - kerítés oldala felöl, Katona J. u - Tanuszodával szembeni terület (parkoló), Tulipán u.- Gyöngyvirág krt sarok - Temető felöli oldal, Széchenyi u. Petőfi u. sarok - Petőfi u. 15., Dombó Coop Tűzoltó készülék javító üzem parkolója Bajcsy Zs. u. Kinizsi u. sarok - Bajcsy-Zs. u. 31. számú ingalan Kinizsi u. felöli területe, Gorkij u. - Temető parkolója, Radnóti u. - Radnóti u. Udvari V. u. kereszteződése, Árpád u.5 11 közötti - Fűtőmű kerítésénél, Arany J. tér Szociális Otthon utca vége (zsákutca rész), Bezerédj u EMI (szakiskola, sportcsarnok felöli bejáratánál), Hóvirág u Park felöli, zúzott köves parkoló, Horgásztó Tüske - Becsali Büfénél a betonozott területen Mindenki karácsonya Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt karácsonyi családi délutánunkra, mely december 18-án 16 órától kerül megrendezésre a Helytörténeti Múzeum előtti téren. Egy kis ízelítő a kínálatból: 16 órától a Kárpátaljai Csoma település hagyományőrző csoportjának betlehemi műsora 16,15 órától a Daniel SpearBrass zenekar népszerű karácsonyi dallamokkal kelt ünnepi hangulatot Lesz minden, mi szem-szájnak ingere kirakódó vásár, forralt bor December 22-ig megtekinthető a Betlehem, mely szintén a Múzeum előtt került felállításra Dombóvár Város Önkormányzata Dombóvár Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom városunk szépkorú lakóit a hagyományos Idősek Karácsonya rendezvényre, mely december 19-én (péntek) 15 órától kerül megrendezésre. Helyszín: Belvárosi Általános Iskola aulája A rendezvényen fellép: Oszvald Marika és Csere László A rendezvényen résztvevők egy kis ajándékban részesülnek. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Szabó Loránd polgármester A rendezvényre ingyenes autóbuszjáratokat indítunk az alábbi menetrend szerint: Kertvárosi-Tüskei járat: A járat indulási ideje:14 óra Útvonala: Gyöngyvirág krt. Muskátli u. * Szegfű u. Tulipán u. sarok * Tulipán u.-rákóczi u. Péküzem * Dombóvár KIPSZER * Reich Béla u. Vörössugársarok *Vörössugár u. 27. * Vörössugár u. Köztársaság u. sarok * TESCO Áruház * Művelődési Ház mögötti parkoló Újdombóvári és Szuhay-dombi járat: A járat indulási ideje:14 óra 20 perckor Útvonala: Kórház u. Fő u. sarok * Kórház Gorkij u. III. u. sarok * Gorkij u. V. u. sarok * Gorkij u. IX. u. sarok * IX. u. * Kossuth tér * Petőfi tér * Fatelítő * MÁV pu. 8-as kocsiállás * Kinizsi u. Dózsa Gy. u. * Arany J. tér * Művelődési Ház mögötti parkoló Szőlőhegyi járat: A járat indulási ideje: 14 órakor Útvonala: Szőlőhegyi autóbuszmegálló * Csokonai utca * Arany J. téri buszmegálló * Művelődési Ház mögötti parkoló Visszafelé 16 óra 15 perckor indulnakajáratok a Művelődési Ház mögötti parkolóból a fent leírt útvonalon, azzalellentétes útiránnyal. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

13 Dombóvár belvárosához közel eladó egy 2 szobás összkomfortos családi ház. Irányár:4,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár, belvárosi 2 szobás nyílászáró cserélt, alacsony költséggel rendelkező jó állapotú lakás eladó. Irányár: 5,5 M Ft. Tel.: 30/ Döbröközön tégla építésű központi fűtéses 2 szoba étkezős családi ház 828 nm-es telken eladó. Irányár: 6,49 M Ft. Tel.: 30/ Újdombóvár frekventált utcájában eladó egy 2 szobás, gáz fűtéses családi ház. Irányár: 7,39 M Ft. Tel.:30/ Dombóváron eladó nagyon jó elrendezésű 3 szoba étkezős lakás tégla épületben, kedvező áron. Irányár: 7,5 M Ft. Tel.: 30/ Újdombóváron nagy családi ház eladó földszint + tetőtér beépítés 150 nm-es, 4 szoba + nappali. Irányár:14,69 M Ft. Érd.30/ Dombóvár legfrekventáltabb utcájában eladó egy 4 szobás felújított, 120 nmes ház nagy terasszal, dupla garázzsal, rendezett telken. Irányár:18,5 M Ft. Tel.: 30/ Újdombóváron eladó egy KÉTGENERÁCIÓS családi ház, teljesen külön bejárattal nm lakóterülettel. Irányár: 22,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron 2 szobás, 1. emeleti, 55 nm-es lakás garázzsal együtt is eladó. Irányár: 4,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár- szuhajdombon jó állapotú, 3 szobás családi ház, 632 nm területen gáz és cserépkályha fűtéssel, új tetővel, garázzsal eladó. Irányár: 6.9 M Ft. Tel:30/ Jágónakon 2 szobás, 69 nm-es, felújításra szoruló családi ház 2932 nm művelhető területtel sürgősen eladó. Irányár: 1,2 M Ft. Tel.: 30/ Most már nagyon eladnám!!! Koppányszántón egy kicsi, szolid igényeket kielégítő, felújítandó, 2 szobás, 60 nm ház, 521 nm területen eladó. Irányár: 1,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár- Gunarasfürdőn közel a campinghez, de mégis csendes helyen egy 34 nm faház nyaraló, 300 nm területen SÜRGŐSEN eladó. Irányár: 2,95 M Ft Tel:30/ Dombóvár központjában egy 29 nm jó állapotú kis garzon lakás, kandalló fűtéssel eladó. Irányár: 2,95 M Ft. Tel.: 30/ Döbröközön csendes utcában, 2 szobás családi ház cserépkályhás, melléképületekkel, 1868 nm területen kiadó! Irányár: Ft./hó plusz rezsi Tel.: 30/ Dombóváron, 85 nm-es, gáz és cserépkályha fűtésű, felújítandó családi ház, jó alapadottságokkal,eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Tel.: 30/ Kaposszekcső 985 nm építési terület 110 nm-es házra kész tervekkel, elkészített kész alappal, szuterénnal eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Tel.: 30/ Tékesen Baranya megyei faluban SÜRGŐSEN eladó ez a 113 nm-es ház, nagy melléképületekkel, 2594 nm területen, földbe vájt pincékkel. Irányár: 3,9 M Ft. Tel.: 30/ NAGY LAKÁS-KICSI ÁR! Kaposszekcső Liget Ltp-en eladó egy 69 nm-es, földszinti, 3 szobás, lakás, felújított belső terekkel eladó. Irányár: 4,7 M Ft. Tel.: 30/ Vásárosdombón 3 szobás 85 nm ház nagyobb részben fölújítva 971 nm területen garázzsal és melléképülettel kis gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 7,3 M Ft Tel: 30/ GIMNÁZIUM MELLETT, frekventált helyen, Báthory utcában eladó, 638 Nm-es beépítetlen építési telek. Irányár: 3.9 M Ft. Tel: 30/ ÁRPÁD utcában, csendes, tiszta, nyugodt, ikerház belső udvari,2 szobás, déli fekvésű, 54 Nm-es családi ház ALKALMI ÁRON eladó. Irányár: 4.25 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron, 3. emeleti, 28 nm-es, csendes, zöld parkra néző, garzonlakás eladó. Irányár: 4.3 M Ft. Tel.: 30/ Liget lakótelepen, 2001-ben ÁTADOTT, TÉGLAÉPÍTÉSŰ, 53 Nmes,1+ 2 félszobás lakás ALACSONY REZSIVEL eladó. Irányár: 4.5 M Ft. Tel:30/ Dombóvár, Móricz Zsigmond utca, 61 Nm-es, 2 szobás, konyha-étkezős, FÖLDSZINTI TÉGLALAKÁS, garázzsal együtt eladó. Irányár: 5.9 M Ft. Érd.: 30/ HUNYADI TÉREN, 4. emeleti, 3 SZOBÁS, ERKÉLYES, 73 nm-es, gázfűtéses, panellakás eladó. Irányár: 6.1 M Ft. Tel.: 30/ Nagyberkiben,1223 Nm-es telken, 80 Nm-es, 2 szobás, gázfűtéses, tető-, nyílászáró cserélt családi ház eladó. Irányár: 6.8 M Ft. Tel.: 30/ Belvárosi, téglaépítésű, körbeszigetelt, földszinti, 3 szobás, cirkó gáz és cserépkályhafűtés lakás eladó. Irányár: 6,99 M Ft. Tel.:30/ ÁTRIUMHÁZBAN, 1. emeleti, egyedi gázfűtéses, nappali, konyha-étkező + 2 félszobás, erkélyes lakás eladó. Irányár:11 M Ft Tel.: 30/ Szállásréti tó közelében, 95 Nm-es, 3 szobás+ erkélyes, konyha-étkezős, összkomfortos családi ház eladó. Irányár:15.95 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron a III. utcában 95 nm-es 3 szobás, cserépkályha és gázfűtéses családi ház eladó. Irányár: 10 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár-Kertvárosban 5 szobás, háromgarázsos, medencés családi ház áron alul eladó. Irányár: 23,7 M Ft Tel.: 30/ Dombóvártól 8 km-re, Szabadiban eladó egy 3 szobás, kétszintes, modern, új építésű családi ház nagy telekkel. Irányár: 12,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár kertvárosban KÉT GENERÁCIÓS, TETŐTÉRBEÉPÍTÉSES KÉTGARÁZSOS családi ház eladó. Irányár: 15 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár kertvárosban SZIGETELT, KÉT GENERÁCIÓS családi ház tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Irányár: 16,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár, kertvárosi 56 nm-es, 1. emeleti, 2 szobás lakás, saját kerttel eladó. Irányár: 4,8 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron a K&H közelében 2. emeleti 2 szobás, modern, lakás eladó! Irányár: 10,5 M Ft. Tel.:30/ Dombóvár, Hunyadi téri belső udvarban eladó ez a 74 nm-es konyha-étkező+3 szobás 3. emeleti egyedi hőmennyiségmérős lakás. Irányár: 10,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron a Bujáki cukrászda közelében közel 100 nm-es, 3 szoba-étkezős, világos, tágas lakás eladó. Irányár: 9,2 M FT. Tel.: 30/ Dombóvár-Gunarasban eladóvá vált ez a két külön lakrészből álló 4 szobás ikernyaraló, mely kevés költséggel kényelmes otthonná alakítható. Irányár: 9,9 M Ft. Tel.: 30/ Ügyfelem részére keresek 2 szobás belvárosi lakást, V. emelet is szóba jöhet! Tel.: 20/ Most minden megkötött megbízás mellé 3x1 0% kedvezményt biztosító Praktikeres vásárlási utalvány az AJÁNDÉK! Dombóváron a Hunyadi téren eladó egy újépítésű, II. emeleti 3 szobás, teraszos lakás, redőnyözött tégla lakás! Irányár:11,8 M. Ft. Tel.: 20/ Eladó egy 62 nm-es magasföldszinti két szobás lakás garázzsal, vagy a nélkül 1. M. Ft-tal olcsóbban! Irányár: 5,9 M Ft. Tel.: 20/ Árzuhanás! K&H épületében eladó egy újépítésű - 3 szobás amerikai konyhás, egyedi gázkazános, padlófűtéses lakás alacsony áron! Irányár: 10,5 M Ft. Tel.: 20/ Hunyadi téren I. emeleti 2 szoba + ebédlős, szigetelt, nyílászárócserélt, teljesen felújított 62 Nm-es, I. emeleti erkélyes redőnyös lakás eladó! Irányár: 8,5 M. Ft Tel.: 20/ Dombóvár belvárosában egy 62 nm-es 2 szoba + ebédlős, nyílászárócserélt, klímás, gáz és cserépkályha fűtésű I. emeleti lakás! Irányár 8,9 M. Ft. Tel.: 20/ Dombóváron a Döbröközi Takarék szomszédságában eladó egy alkuképes, II. emeleti, 2 szobás, egyedi hőmennyiségmérős lakás. Irányár: 4,9 M Ft. Tel.: 20/ Dombóvár belvárosában, az Ipari iskola szomszédságában eladó egy I. emeleti, erkélyes, 3 szobás, 76 nm-es, egyedi hőmennyiségmérős lakás! Irányár: 8,2 M Ft. Tel.: 20/ Művelődési ház szomszédságában eladó egy 61 nm-es, két szobás, ebédlős, tágas, igényes lakás nagy erkéllyel! Irányár: 5,3 M Ft. Tel.: 20/ Dombóvár Jókai utcában eladó egy új építésű, alacsony rezsijű-3 szobás1.emeleti exkluzív kialakítású téglalakás biztonsági rendszerrel! Irányár: 13 M Ft. Tel.: 20/

14 Sport 14 Megye I. osztályban szereplő csapatunk az őszi szezon befejeztével a 3. helyen várja a tavaszi folytatást. Három csapat kiemelkedik a mezőnyből, melyek közül a Bonyhád áll jelenleg az élen, de mindössze 1 ponttal megelőzve a Paksi Fc II és a Róna Fc Dombóvár csapatát. Januártól kemény felkészülésen vesz részt majd a gárda, hogy tavasszal elérje a hőn áhított célt és megnyerje a bajnokságot. Megye II. osztályban focizó csapatunk a 6. helyről folytatja a tavaszi küzdelmeket és reális célként tűzték maguk elé, hogy felkapaszkodjanak a dobogó valamelyik fokára. U-21-es csapatunk is a 6.helyen áll a megyei ifjúsági bajnokság tabelláján, de náluk az eredmény mellett még fontos cél az is, hogy egyre több játékos érjen fel arra a szintre, hogy felnőtt csapatainkba bekerüljenek és segíteni tudják eredményességüket. U-17-es bajnokságban ebben az évben két csapatot indítottunk, ahol az "A" csapatunk 100%-os teljesítménnyel vezeti a tabellát, de a fiatalabbakból álló "B" csapatunk sem vallott szégyent és a 6. hely- ről várja a folytatást. U-14-es csapatunk jelenleg a dobogó 3. fokán áll és bíznak az ugyanilyen eredményes tavaszi folytatásban. U-7, U-9, U-11, U-13- as csapataink a Bozsik program keretein belül versenyeznek hétről-hétre, ahol a magas létszámok miatt minden gárdából két csapatot versenyeztet Dombóvár városa. Külön kiemelendő az U-11-es Péter Imre által vezetett csapatunk, akik magasan a megye legjobb csapata lettek a korosztályukban. Megyei alközpont lévén rengeteg jó hangulatú torna zajlott városunkban, valamint Baranya és Tolna megye legjobbjai egy több napos, programokkal dúsított edzőtábor keretén belül élvezhették városunk és a Róna Fc Dombóvár vendégszeretetét. Egyesületünk a nyártól egy nagy tapasztalatú és országos hírű klubokban megfordult szakemberre Bőzsöny Jánosra bízta a szakmai munka felügyeletét, ami szinte garancia a minőségi munkára Köszönjük edzőink és vezetőink munkáját, Köszönjük a város, a főszponzor és szponzoraink segítségét, ami azért is kiemelkedően fontos, mert egyesületünkben már több mint 200 gyerek és közel 40 felnőtt napi szintű mozgását és sportolását támogatják Dombóvári judo klub eredmények Bombaformában a DÚE úszói nov. 22-én I. Somogyszob UTÁNPÓTLÁS JUDO versenyen vettek részt a dombóvári judosok. Külön dicséretet érdemel Vida Virág, akinek több fiút is le kellett győznie az aranyéremért, Kovács Milán, aki ellenmondást nem tűrően másodpercek alatt győzte le ellenfeleit, és Pintér Bence aki rendkívül technikás judot mutatott be mérközésein. Akövetkező eredmények születtek: Első helyezettek: VidaVirág, Ughy Kitti, KóródiAndrás, Juhász Kevin, Pintér Bence, Kovács Milán, Farkas Bálint. Második helyezettek: Csirinyi Bálint, Diószegi Bernadett, Székely Bence, Székely Ármin, Bocz Gergő, Veréb Viktória, Bata Marcell, Farkas Vanda, Kovács Dávid. Harmadik helyezettek: Farkas Bence, Bocz Dorka, Márton Norbert, Glász Johannes, Domonkos Zsófia, Eppel Richárd. ADombóvári Úszó Egyesület versenyzői két versenyen is rajthoz álltak: november 22-én és 23-án. 13 fő Hódmezővásárhelyen szerepelt a VIII. Hód Kupa Nemzetközi Úszóversenyen, Tancsa Norbert vezetőedző irányításával. A rendkívül erős mezőnyben 3 ország 54 csapatának 833 versenyzője vett részt. Fiataljaink formaidőzítése remekül sikerült, amit leginkább az bizonyít, hogy a 96 rajthoz állásunkból 86 egyéni csúcs született. Külön ki kell emelni, hogy Gyenei Anna (2003) 50 és 200 méteres hátúszásban, Besenyei Zsombor (2004) 50 méteres hátúszásban a magyar ranglista első helyére ugrott elért időeredményével. Eredmények: Arany: Gyenei Anna m női hátúszás, Besenyei Zsombor m fiú hátúszás. Ezüst: Gyenei Anna m női hátúszás, Gyenei Anna m női hátúszás. Bronz: Nagy Viktória m női pillangó, Gyenei Ferenc m fiú hátúszás,100m fiú gyorsúszás,50m fiú gyorsúszás, Besenyei Zsombor m fiú hátúszás, 200m fiú hátúszás,200m fiú gyorsúszás, Tancsa Gréta m női hátúszás, 200m női gyorsúszás november 22-én 3 fő a XXXIII. Adorján Józsefemlékversenyen lépett rajtkőre, Kaposváron. A kis létszámú csapat remek eredményekkel, 6 érmet begyűjtve szerzett újabb dicsőséget egyesületünknek. Eredmények: 100m ffi gyorsúszás: I. Várteleki Richárd (2001), 100m ffi mellúszás: I. Turi Roland (2001), II. Várteleki Richárd (2001), 200m ffi hátúszás: I. Turi Roland (2001), 100m női mellúszás: II. Turi Bianka (1999), 100m női gyorsúszás: III. Turi Bianka (1999) Róna Fc Dombóvár- szezon értékelés

15

16 IMPRESSZUM: Dombóvár és Környéke * Kiadó: Primus-Press Kft., 7200 Dombóvár, Szabadság u. 21. * Telefon: 30/ , * Szerkesztésért felel: Monostori Kitti * Tervezés: Primus-Press Kft. * Nyomtatás: AB Marketing Kft. * Terjesztés: Magyar Posta * Nyilvántartási szám: ISSN * Megjelenik minden második csütörtökön példányban Dombóvár minden háztartásában, továbbáattala, Csibrák, Csikóstöttös, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Kapospula, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Nak, Várong Polgármesteri Hivatalaiban.

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.

ALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3. ALSÓ TAGOZAT 2014/2015-ös tanév Nyár Triatlon OB III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.b Augusztus 30. Triatlon verseny Tiszaújváros III. hely: Trungel-Nagy Zalán

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület beszámolója

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

2014. évi Megyei Bajnokság

2014. évi Megyei Bajnokság 2014. évi Megyei Bajnokság Versenybíróság Elnök: Iroda: Informatika: Tájékoztató: Orvos: Indító: Stílus: Kiss Attila Ragány Szilvia Hölcz Eszter Telegdy Zoltán Telegdy Ákos Szűcs István Fülöpné Molnár

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e a képviselő-testület által odaítélhető díjak adományozásáról, és a közszférában tevékenykedők elismeréséről (módosításokkal egységes

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

EBIHAL KORCSOPORT BEMUTATÓ ÚSZÁS (VEGYES) születési idő pálya 1. futam Fazekas Villő 2009 1

EBIHAL KORCSOPORT BEMUTATÓ ÚSZÁS (VEGYES) születési idő pálya 1. futam Fazekas Villő 2009 1 EBIHAL KORCSOPORT BEMUTATÓ ÚSZÁS (VEGYES) név születési idő pálya 1. futam Fazekas Villő 2009 1 Herczku Minka 2009 2 Boldog Eszter 2009 3 Birinyi Nóra 2009 4 Kovács-Etessy Csenge 2009 5 Boros Brúnó 2009

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a Csapat Budapesti és Pest megyei Gyermek

Részletesebben

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények 13 éves fiúk FIÚK Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 1 8,03 Kugli Ákos 1999 AC Szekszárd 2 8,10 Fehér Nándor 1999 AC

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

ELISMERÉS a környezettudatos nevelésért

ELISMERÉS a környezettudatos nevelésért ELISMERÉS a környezettudatos nevelésért Az Irinyi János Általános Iskola 2005 óta két ízben pályázott sikeresen az Ökoiskolai címért. Annak elnyerését azon iskolák érdemlik ki az Emberi Erőforrások és

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei. 2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,

Részletesebben

Sporteredmények (április, május)

Sporteredmények (április, május) Sporteredmények (április, május) Területi bajnokság 1. hely 100 m mellúszás Szabó Luca 1.a Gyarmati Kupa 1. hely 100 m gyorsúszás Szőke Gergő 2.a Nemzetközi verseny gyorsasági 1. hely görkorcsolya (ügyességi)

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA XIV. TÖRÖKBÁLINT KUPA 2014.05.04.

EREDMÉNYLISTA XIV. TÖRÖKBÁLINT KUPA 2014.05.04. I. KCS UP FIÚ KATA / 6-7 ÉV I. KCS UP FIÚ KATA / 6-7 ÉV 1 Petlyánszki Patrik BVSC-Zugló Karate Szakosztálya 2 Gróf Richárd Bushido-Viadukt Sportegyesület I. KCS UP FIÚ KIHON IPPON KUMITE / 6-7 ÉV I. KCS

Részletesebben

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola Helyezés Név Szül.év Iskola IV. korcsoport leány 1. Kovács Kata Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium 3. Gerhák Petra i Széchenyivárosi Arany

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER 16 20:00 17 SZUPER MINI 15:00-16:00 _ PETZELT 19:00-21.00 18 GYEREK 'A és 'B 16:00-18:15 19:00 21:00 19 SZUPER MINI 17:00-18:00 20 21 MINI 'A és GYEREK 'B 15:30 SZUPER

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei Osztály Név Verseny Helyezés Felkészítő tanár 1.o. Goda Bálint Túl az Óperencián mesemondó I Tószegi Károlyné verseny, pócs 1.o. Goda

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Versenyeredmények. Matematika

Versenyeredmények. Matematika Versenyeredmények Felső tagozat 2011/2012 tanév Matematika Bolyai Matematika Csapatverseny megyei 1. Bolyai Matematika Csapatverseny országos 27. Kalmár László matematikaverseny megyei 2. Horváth Dávid

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN "BRODARICS TERÜLETI ANYANYELVI VERSENY 13. hely: Balogh Zita (4.o) Felkészítő tanár: Horváth Ildikó 2. hely: Merzay Csenge(5.o) 2. hely: Péterffy Orsolya (5.o)

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

Rabb Csenge 5.a 1. Pozsonyi Anna 7.a 3. Tálosi Kristóf 5.c 1. Szilágyi Lilla; Hergár Réka, Waller Tamara 6.c

Rabb Csenge 5.a 1. Pozsonyi Anna 7.a 3. Tálosi Kristóf 5.c 1. Szilágyi Lilla; Hergár Réka, Waller Tamara 6.c Versenyek Tanulók helyezés Felkészítő tanár vers és prózamondó 5-6. évf Rabb Csenge 5.a 1. vers és prózamondó 7-8. évf Pozsonyi Anna 7.a Schődl Gabi helyesírási 5. évf Tálosi Kristóf 5.c 1. könyvtári Szilágyi

Részletesebben

02 Közgazdasági szak

02 Közgazdasági szak 01 Közlekedési szak Balogh Barbara József Attila Dombóvár 78648474882 Koller Imre Vásárosdombó 76338751299 Lelkes Réka Belvárosi 74829857000 Boros Szabina József Attila Dombóvár 77194104062 Vincze Balázs

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben