Megújult a Művelődési Ház, új helyre költözött a Hivatal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megújult a Művelődési Ház, új helyre költözött a Hivatal"

Átírás

1 ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Kimlei idoszakos kiadvány XI./3. szám október Megújult a Művelődési Ház, új helyre költözött a Hivatal Ez év áprilisában kezdődtek a munkálatok a kimlei Művelődési Házban. Öt hónap alatt elkészült a tető, szigetelve lett a ház. Belső helyiségei megújultak, teljesen új vizesblokk épült. Kialakításra kerültek a Kimlei Közös Önkormányzati Hivatal irodái, melyet a dolgozók szeptember 23-án birtokba is vettek. A felújítás pályázatból valósult meg, melynek teljes befejezésétől, várhatóan január 1-től Integrált Közösségi Térként fog működni (IKSZT). Ennek feladata a kulturális lehetőségek és szolgáltatások bővítése lesz. Azt gondolom, hogy mindannyian büszkék lehetünk erre az épületre. Szép színfoltja lett településünknek. Balsay Zsuzsanna polgármester 6 A régi disco A mai önkormányzati hivatal 6 A Művelődési Ház bontáskor és a kész ház

2 ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Aktuális Itthon vagy Magyarország, szeretlek Szent Mihály napján együtt ünnepel az ország hallhattuk a közmédiában. Nem volt kérdés, hogy Kimle is csatlakozzon az országos rendezvényhez, hiszen ez a nap nálunk is nagy ünnep, a horvátkimlei templombúcsú napja. Szombat délután rendeztük meg a hagyományos vízikarnevált, amit idén nem hagyományosan tartottunk. Kora délután gyülekeztek a feldíszített csónakok a Cvikán. Megismerhettük a Hamutipró IV.-et, mint tűzoltó helikoptert, találkozhattunk Ali Babával és a 40 rablóval, kapura is rúghattunk volna, ha nem a Dunán ringatózik a focikapu és láthattuk a félúton csatlakozó Egér bárkát. A nem hagyományos elemek között említhetjük, hogy idén az Önkormányzat is indított hajót, stílusosan a rendezvényhez kapcsolódva Jakupcsek Gabriellát, Csiszár Jenőt, Szente Vajkot, valamint a piros és zöld csapatokat megformálva. A díjátadásra a felújított Művelődési Ház teraszán került sor. A vándorlapátot ismét a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület birtokolhatja egy évig, a második helyen osztozott Kimle Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete valamint a Kimlei Községi Sportegyesület hajója. A harmadik helyezést az önkormányzat Szeretlek Kimle! elnevezésű hajója kapta, és az Egér bárka különbdíjban részesült. A délután Oláh Gergő nagy sikerű koncertjével folytatódott, aki főleg a fiatalok körében volt népszerű, amit mi sem bizonyított jobban, mint a könyvtárban autogrammért és közös fotóért kígyózó sor. A rendezvény ideje alatt sokat látogatták meg a felújított Művelődési Házat illetve a terménykiállítást. A programsorozat a vasárnap esti országos tűzgyújtással ért véget. 2

3 Aktuális ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Mi Atyánk riport Mogyorósi Márk káplánnal Károly Atya augusztus 1-jei nyugállományba vonulásával Kimle és Novákpuszta Egyházközségeit a máriakálnoki és mosonudvari mellett a mosoni Egyházközséghez csatolták. Az új káplán, Mogyorósi Márk Atya, augusztus 11-e óta látja el településünkön a lelki szolgálatot. A papi hivatás vállalásáról, az egyházközség és a nemzetiségek kapcsolatáról, a veni sancte szentmise üzenetéről, az iskolai hitoktatásról és terveiről kérdeztem. Márk Atya Kópházáról érkezett hozzánk. Mikor döntötte el, hogy ezt a szép hivatást választja? Esetleg ez egy égi jelnek köszönhető? Ez egy érdekes kérdés. Horvátok között van egy mondás Horvátországban: ez egy olyan gyerek, aki a templomban kezdett el járni. Nekem vallásos családom van, mind a négyen, testvéreimmel együtt ministráns fiúk voltunk, a templom közelsége az életemben mindig jelen volt. Aztán elkerültem a győri Bencések Gimnáziumába, ott kezdett foglalkoztatni a gondolat, de aztán ellene is mentem, majd valahogy az érettségi környékén határozottan megszületett a döntés, hogy szeretnék belépni a Szemináriumba, és utána pedig jött a küzdelem a bent maradásért. Milyennek találja településünket, és az Egyházközséget az eddigi tapasztalatai alapján? Úgy látom, nagyon nyitott lelkű emberek lakják ezt a falut, akik nyitottak a Jóistenre és nyitottak egymásra is. Szeretném, ha ezt közösen tudnák tovább erősíteni az imádságból forrásozva, én magam is a szentmiséken és a hitoktatás által, illetve ha az utcán összetalálkozunk, tudjuk felismerni egymást, és ez a nagylelkűség, ez a nyitott szívűség mindannyiunkban meglegyen. Nem titok, hogy a szeptember 2-án indult tanévben Márk Atya is tevékenyen vesz részt, hiszen hittant tanít a gyerekeknek. Hogyan lehet bevonni a fiatalságot az egyházi életbe? Azt hiszem, személyes példát kell, hogy lássanak maguk előtt, hogy a pap, a hitoktató számára, az ő élete számára megtartó erő az Istennel való kapcsolat. Motiválni kell a hittanórákon a gyerekeket arra, hogy a vasárnapi szentmise ne csak egy kötelező programpont legyen a naptárban, amin részt kell venni, különben nem elsőáldozhatok, nem bérmálkozhatok, hanem kialakuljon egy személyes igény arra, hogy én az Istennel akarom tervezni a jövőmet. Ebben lehetőség van, nyitottság, valamint a személyes tanúságtétel kell hozzá. A mai, állandóan változó és rohanó világban az Egyház mit tud nyújtani a hívek számára, különösképpen a három nemzetiség által lakta Kimlén? A három nemzetiséget, mint minden más nemzeteket a katolikus egyházon belül a Jóistenbe vetett hit köti össze, tehát ez egy lehetőség. Horvát nemzetiségűként érzem annak a szükségességét, hogy én magam is beálljak abba a szolgálatba, hogy anyanyelvemen lelkipásztorkodjam és segítsem a híveket, ebből kifolyólag annak a szükségességét is érzem, hogy más nemzetiségekhez is ugyanolyan nyitottsággal forduljak. Drágakövek, mozaikdarabkák vagyunk ugyanazon a mozaikképen, és ha ebből egy mozaikdarabka hiányzik, a kép borul. A veni sante szentmise egy a Német Önkormányzat által újjáélesztett régi szép hagyomány. Milyen üzenetet nyújthat a diákoknak, a pedagógusoknak, szülőknek, híveknek? Legfőbb üzenete, hogy az Egyházközség és iskola minden időben együtt tud dolgozni és kell, hogy együtt is dolgozzon, tudjunk arra tekinteni, ami összeköt bennünket, mely a hitoktatás bevezetésével teljesedhet ki. Másrészt fontos, hogy a gyermekek lássák, hogy az atyának és nemcsak az atyának, hanem a tanáraiknak, nevelőiknek is fontos a Jóisten jelenléte, mert lelkileg ebből lehet építkezni. Tudjuk, hogy hivatása mellett tanulmányait is folytatja, ez mellett aktív egyházközségi életet szeretne itt Kimlén? Milyen tervei vannak? A legfontosabb, ami az egyházi életben jelen kell, hogy legyen, az a szentmisék méltósága, a szentségek kiszolgáltatása, a betegek látogatásának újraélesztése. A hitoktatás, ifjúsági katekézis, a felnőttekkel való foglalkozás, ezt az építkezést szeretném, szeretnénk plébános úrral együtt folytatni, tehát a kicsitől elindulva és kockáról kockára haladva felépíteni egy olyan rendszert, amiben mindannyian jól érezzük magunkat, ami aztán személytől függetlenül működik, még akkor is, ha a pap nincs jelen. Sajnos ma egy olyan korszakban élünk, ahol a papok létszáma jelentősen lecsökkent. Mi magunk sajnos nem tudunk papot szülni, de ez az Egyházközség is tud kiimádkozni és kinevelni önmagából papot, ez pedig a távoli jövőnek lehet egy gyümölcse. Köszönöm a beszélgetést, kívánom, hogy kitűzött céljai az egyházközség javát szolgálják, Kimle lakói, hívei, az újság olvasói nevében hivatása gyakorlásához jó munkát, szép sikereket, eredményeket kívánok. Köszönöm, és a Jóisten áldását kívánom mindannyiunknak, elsősorban Önöknek, másodsorban magamnak. És ezt imádkozzuk ki. GrG A Kos

4 ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Aktuális Kulturális Örökség Napjai Az Európa Tanács védnökségével már negyvennyolc országban rendezik meg a hatalmas népszerűségnek örvendő Európai Örökség Napokat. A Kulturális Örökség Napjai alkalmából több száz olyan épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amely máskor nem, vagy részlegesen, időlegesen látogatható. Nálunk erre szeptember között került sor, amely felhíváshoz Kimle is csatlakozott. Fedezd fel Kimlét! címmel falubemutató sétát hirdettünk meg, Dr. Horváth József vezetésével. Kis számú, de annál lelkesebb csapat gyülekezett szombat délelőtt a Horvát közösségi ház előtt, az indulási ponton. Érdekes információkat hallhattak a helyi nevezetességekről: többek között a horvátkimlei és magyarkimlei templomokról, a 48-as tér szakrális emlékeiről, a Hősök útjáról, a temetőkben lévő régi sírokról, a festett Nepomuki Szent János szoborról, a tájházban fellelhető régi használati tárgyakról, a Szentháromság-, és IV. Béla szobrok történetéről. Néhány tévhitet is megtudhattak a résztvevők, mint például a horvátok kb. 10 évvel később telepedtek le, vagy, hogy a 48-as obeliszket nem az elhunyt katonák sírja fölött emelték. Reméljük jövőre még több nagyszülő hozza el unokáját, dédunokáját, hogy minél szélesebb körben megismerhessék lakó környezetük történelmét. KDH 4 Anyakönyvi hírek Jakab Csanád Tibor június 29. Sági Lilla július 5. Szikra Kamilla július 11. Balázs Noémi augusztus 1. Virizlai Kiara augusztus 6. Mészáros Karina augusztus 13. Majer Barnabás szeptember 10.

5 Nemzetiségi hírek ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Veni Sancte szentmise Kimlén Egy régi, szép hagyományt ápol a kimlei Német Nemzetiségi Önkormányzat, amikor 1999 óta veni sancte szentmisét mondat a település a pedagógusaiért és a diákokért. Szeptember első vasárnapján Isten áldását és a Szentlélek segítségét kérjük, hogy a kalandokkal teli új tanév a pedagógusok, diákok és szülők számára szeretetet, alázatot, és jó eredményeket hozzon, hogy a következő hónapokban a közös úton végighaladva egymás útitársai lehessünk. A szentmisét Mogyorósi Márk, káplán celebrálta, közreműködött a templom kórusa Grundtner Matild vezetésével. A szentmisét követően a pedagógusokról a főoltár előtt illetve a templom mellett csoportkép is készült, majd állófogadás keretében az egykori és mai kollégák, barátok kötetlen beszélgetés alkalmával idézték fel a közös élményeket, a közeljövő terveit és feladatait, ugyanakkor emlékeztek azokra is akik, már nem lehetnek közöttünk. Szent Jakab zarándoklat Idén harmadik alkalommal érkeztek hozzánk a Szent Jakab zarándokok, a nagy hőségre való tekintettel most több, kisebb csoportban haladtak, voltak, akik Lébényből már hajnalban indultak. Néhány kimlei lakos Lébényben, illetve Károlyházán csatlakozott az úton lévőkhöz és Mosonmagyaróvárig töltötte be számukra az útitárs szerepét. A Sarlós Boldogasszony templomnál, valamint a máriakálnoki kápolnánál helyi lakosok fogadták a zarándoklat résztvevőit. Jó volt látni, ahogy a vendégek és vendéglátók szinte már régi barátként üdvözölték egymást. Anna nap lévén, útban Máriakálnok felé egy imára a csapat megpihent az Anna kápolnánál is. A zarándoklat szervezői nyár elején egy alternatív útvonalat is kijelöltek, mely a horvátkimlei Szent Mihály templom, Lickópuszta, Hédervár és Darnózseli érintésével falunk határában az egykori ruszki tábor - nál tér vissza a Szent Jakab útra, hogy aztán közel 3000 km megtétele után eljusson Santiago de Compostela városába. GrG Horvát Nap községünkben A Horvát Napra való készülődés mindig nagy izgalmat jelent. Az idei év rendkívüli volt azért, mert nem a Művelődési házban tartottuk. A napot az Örökzöld étterem udvarára álmodtuk. Kikészítettük a padokat, kidíszítettük a színpadot. Arra a napra esőt nem mondott a meteorológia, hanem csak egy kis záport. A műsor elkezdődött, megjött a zápor is. Ezután beköltözködtünk az étterembe, s a műsor folyt tovább. Nagyon kedves volt a Napsugár Óvoda gyerekeinek műsora. Szép kiejtéssel mondták el iskolásaink a verseket. A mosonmagyaróvári Gradišće Énekkar új dalokkal lepett meg bennünket. Ezután következett a Kimlei Horvátokért emléklap átadása. Az idei ünnepeltek Koppi Lajosné és Ábrahám Ferencné. Majd a 20 éves Mali Dunaj Énekkar és a KUD Konolje Tánccsoport mutatta be műsorát. Szép dalokat és táncokat adtak elő. Tambura-zenekarunk kiegészítve a Bezenyei Tamburásokkal nagyon jó hangulatot varázsolt a terembe. A két csoport az Elismerő Oklevél mellé jutalmul egy egyhetes Pag-i út útiköltségét kapja horvát önkormányzatunktól ajándékba. A program után finom vacsorával és közös dalolással kedveskedtünk a vendégeknek és a szereplőknek. Mate Meršić születésének 163. évfordulója Horvát Nemzetiségi Önkormányzatunk évek óta misét szolgáltat a legnagyobb Gradišće-i pap-költő születésének és halálának évfordulóján. Márk atya a misén emlékezett meg születésének 163. évfordulójáról. A mise után a hívekkel együtt részt vett a temetői megemlékezésen is. Horvát önkormányzatunk elnöke néhány szóval kiemelte Meršić munkásságát. Ezután közösen imádkoztunk lelki üdvéért. Végezetül a Med brižići dallal zártuk a megemlékezést. Marija Nović Štipković 5

6 ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Kertbarátok Ünnepi megemlékezés és terményáldás Az augusztus 20-ai szentmisét követően a magyarkimlei templom mellett gyűltek össze az ünneplők, akik Balsay Zsuzsanna polgármester köszöntő szavait, ünnepi beszédét hallgathatták meg. A Kertbarátok és falubeliek terményeit, gyümölcseit, virágait Mogyorósi Márk káplán áldotta meg, egyben Isten áldását kérte a termelők munkájára. Az ünnepség végén felszeltük és szétosztottuk közösségünk összetartozását jelképező új kenyeret. A megemlékezésen közreműködött a magyarkimlei templom énekkara Grundtner Matild vezetésével. GrG Artézi kút Magánemberek, vállalkozók, civilszervezetek összefogásának szép példája a Kossuth utcában felújított artézi kút. Terménykiállítás Negyedik alkalommal készítették el terménykiállításukat a kimlei Kertbarát Kör tagjai, a helyi iskolások, óvodások, valamint a kertészkedő magánszemélyek. A szebbnél szebb virágokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, ötletes feldolgozásokkal zsúfolásig megtelt a felújított Művelődési Ház színházterme. Jó látni, ahogy egyre többen vesznek részt a közösség munkájában, nem csupán nézelődőként, hanem kiállítóként is jelen vannak, egymással megosztják praktikáikat és tapasztalataikat. Az ünnepélyes megnyitón Balsay Zsuzsanna, polgármester és Króniesz Flórián, a helyi Kertbarát Kör vezetője köszöntötte a megjelenteket. A település legfiatalabb énekkara az alkalomhoz illő dallamokkal színesítette az ünnepet. Itt 6

7 Óvoda ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Óvodáinkban történt Elkezdődött a 2013/2014-es óvodai nevelési év. A nyár elmúltával óvodáinkban felkészülten, tiszta környezetben fogadtuk új és régi óvodásainkat, akik a nyár folyamán szerzett élményeiket nagy örömmel mesélték el nekünk. Az óvó nénik büszkén, bár kissé fájó szívvel kísérték át az iskolássá érett gyermekeinket az évnyitó ünnepélyre. A kisközépső csoportban az új gyermekek vigasztalása történik, megkezdődött a beszoktatás időszaka, a régi óvodásaink örömünkre könnyedén visszailleszkedtek az óvodai életbe. Almásiné Tomasits Judit adták át a Legszebb Kert díjakat is, melyeket Pénzes József, Stipkovits Istvánné, Weidinger Ferencné és Németh György vehette át. Valamennyi kert egyedi, ugyanakkor közös bennük a tulajdonosok kertészet iránti elhivatottsága, a növények iránti tisztelete, alázata. Annak ellenére, hogy az idén kijutott a márciusi hóból, a júniusi árvízből és a nyári szárazságból, a természet nem bánt velünk fukar kézzel. Mindezt bizonyítja a gazdag kiállítási anyag, mely szombat estig megtekinthető. Idén a Szigetköz Mosoni-sík LEADER Egyesület is kiállítóként van jelen, Leader Piac névre hallgató asztalán a zöldségek, gyümölcsök, virágok mellett a befőttek, szörpök és gyógynövények is megtalálhatók. GrG Már olvashatók a Cseregle hírei 7

8 ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Iskola Nyári munkálatok az iskolában Az év elejétől a Mosonmagyaróvári Tankerület képviseli az állami fenntartói szerepet iskolánk esetében. Ezért a nyári tisztasági meszelést is a tankerület szervezte meg. Ennek keretében az iskola 80 %-át sikerült fenntartói keretből kimeszelni. A munkálatok augusztusban zajlottak, így a tanévnyitóra tiszta, takaros osztálytermek és folyosók várták a tanulókat. Utazó pedagógusok és új kollégák A 2013/2014. tanévtől bizonyos tantárgyak esetében a Mosonmagyaróvári Tankerület által delegált utazó pedagógusok látják el az oktatási-nevelési feladatokat. Felsősöknél magyar, testnevelés, kémia, fizika, informatika tantárgyak tanítását látjuk el ilyen formában. A kollégák más iskolából érkeznek egy-egy napra hozzánk, így teljessé válik a szakos ellátottság. Új pedagógusok is érkeztek hozzánk a tankerület segítségével. Sipos László matematikát oktat nálunk, míg Kovács Etelka német nyelvet. Szintén német nyelvet fog tanítani októbertől Lehoczkiné Horváth Melinda, mindkét németes kolléganő Győrből érkezik. A tanév során várható események időpont I. FÉLÉV esemény :45 tanévnyitó ünnepély első tanítási nap szülői értekezletek őszi kirándulás napja tantestületi kirándulás (1. tanítás nélküli munkanap) munkaértekezlet tanmenetek leadási határideje aradi vértanuk emléknapja iskolai műsor a rádióban 56-os forradalom és szabadságharc iskolai műsora őszi szünet munkaértekezlet egészségnevelési hét (projekthét) pályaválasztási szülői értekezlet fogadónap advent nemzetiségi projektnap munkaértekezlet Mikulás-bulik munkanap Karácsonyi műsor napja tanítás nélküli munkanap téli szünet munkaértekezlet I. félév vége osztályozó értekezlet időpont II. FÉLÉV esemény félévi értesítők kiadása félévi értekezlet farsangi bál továbbtanulási lapok feladása Kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja munkaértekezlet Ovisuli március 15-i iskolai ünnepély nyílt napok szorobánverseny március április (3. tanítás nélküli munkanap) Időpontját később pontosítjuk! munkaértekezlet fogadónap holokauszt áldozatainak emléknapja tavaszi szünet területi horvát verseny április (4. tanítás nélküli munkanap) Időpontját később pontosítjuk! munkaértekezlet kompetenciamérés osztálykirándulások Időpontját később pontosítjuk! Nemzeti Összetartozás Emléknapja osztályozó értekezlet utolsó tanítási nap és diáknap (5. tanítás nélküli nap) ballagás tanévzáró ünnepély

9 Rendezvénynaptár ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Dátum Rendezvény Helyszín Kezdés Október 10. Énekkar Művelődési Ház 18 óra Október 17. Kertbarátok Köre előadás, kötetlen beszélgetés Művelődési Ház 18 óra Október 18. Idősek estje Művelődési Ház 16 óra Október 22. Nemzeti Ünnep (Iskolai megemlékezés) Művelődési Ház 10 óra Október 24. Énekkar Művelődési Ház 18 óra Október 31. Kertbarátok Köre előadás, kötetlen beszélgetés Művelődési Ház 18 óra November 7. Énekkar Művelődési Ház 18 óra November 8. Márton nap az óvodában Magyarkimle 16: November 9. Gy-M-S Megyei Német Énekkarok XV. Találkozója Művelődési Ház 15 óra November 14. Kertbarátok Köre előadás, kötetlen beszélgetés Művelődési Ház 17 óra November 21. Énekkar Művelődési Ház 18 óra November 28. Kertbarátok Köre előadás, kötetlen beszélgetés Művelődési Ház 17 óra December 1. Adventi játszóház 1. Tájház 14 óra December 1. Adventi gyertyagyújtás 1. Mali Dunaj Énekkar, Napsugár Óvoda Szent Háromság tér 17 óra December 5. Énekkar Művelődési Ház 18 óra December 8. Adventi játszóház 2. Tájház 14 óra December December 12. Adventi gyertyagyújtás 2. Német Énekkar, Szivárvány Óvoda Kertbarátok Köre előadás, kötetlen beszélgetés Szent Háromság tér Művelődési Ház 17 óra 17 óra December 14. Adventi koncert Horvátkimlei templom 17 óra December 15. Adventi játszóház 3. Tájház 14 óra December 15. Adventi gyertyagyújtás 3. - Iskola Szent Háromság tér 17 óra December 19. Énekkar Művelődési Ház 18 óra December 20. Iskolai Karácsony Művelődési Ház 16: December 22. Adventi játszóház 4. Tájház 14 óra December 22. Adventi gyertyagyújtás 4. Kimle Község Önkormányzata Szent Háromság tér 16 óra December 22. A falu Karácsonya Művelődési Ház 18 óra December 24 Betlehemes pásztorjáték az éjféli mise előtt Magyarkimlei Templom 23: December 25. Betlehemes pásztorjáték a karácsonyi mise után Horvátkimlei templom 10:15 55 éves osztálytalálkozó Kimlén Szakadó esőben értünk a Cvika Büfébe. Nagy napunk volt ez a nap. Az 1958-ban, a Kimlei Általános Iskolában végzett tanulóinak az 55 éves osztálytalálkozója volt. Az osztálylétszámunk 24 fő volt. A találkozón 18 fő jelent meg. Nagy öröm volt számunkra, hogy Amerikából is hazaérkezett Ilona és férje. Nem széledt szét osztályunk az általános iskola után. A legtöbben a megyében maradtak, itt találtak boldogulást. Három fő Budapesten ért célba. Van, aki szülőfaluját gyarapította tudásával. Megemlékeztünk az elhunyt tanárainkról és osztálytársainkról. Mécsest és rózsát helyeztünk el sírjukra. A még élő tanáraink gondolatban velünk voltak. Beszélgetés folyamán előjött a sok csínytevés, a sok öröm, boldogság. A mi osztályunk az a csoport, amelyik minden találkozót megrendezett. Talán azért, mert olyan osztályfőnökeink voltak, akik a két falu tanulóit eggyé tudták kovácsolni. A barátságok a mai napig tartanak. Nem kell meghívó a találkozóra, hanem csak egy telefon és a megadott időpontban együtt az osztály. Van, aki betegség miatt nem tudott részt venni, de eddig mindig jelen volt. Pista a következőt mondta: Évről-évre idősebbek vagyunk, nem találkozhatnánk minden évben? Olyan jó látni egymást, örülni egymásnak. Reméljük, jövő ilyenkor ismét találkozunk ezzel az osztálylétszámmal! Az osztálytársak igent mondtak a találkozóra. Stipkovits Jánosné

10 ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Egészség / Sport Baba-mama percek Remélem minden kedves olvasónak kellemesen teltek a nyári hónapok. Kívánom, hogy az őszi változékony, hol esős-hideg, hol napsütéses időben is találjanak üdítő- vidító elfoglaltságokat. A nyári szünet után induló baba-mama programokkal hasznos és feltöltődést biztosító lehetőségeket kínálunk a 0-3 éves korosztálynak és szüleiknek. A több éves hagyománynak megfelelően szeptember 3-án találkoztunk az Anyatejes Világnap alkalmából rendezett Teadélutánon. A 0-3 éves kicsik anyukái, akik elfogadták a meghívást Dr. Pilt Richárdék kertjébe, megosztották egymással és a most várandós anyákkal a szoptatással kapcsolatos gondolataikat, tapasztalataikat. Észrevétlenül repültek el az órák, a kötetlen beszélgetések, falatozások, finom teák kortyolgatása közben. Az apróságok és velük tartó idősebb testvéreik jól feltalálták magukat a közös játék során. Ezt a mellékelt képek is mutatják. A program jövő évi vendéglátója is jelentkezett már, Jakab Mihály és felesége Judit személyében. Így az öt éve indult kezdeményezés, hogy minden évben más kisgyermekes családnál találkozzunk a téma kapcsán, folytatódik. Köszönet érte minden eddigi és ezután következő, a Teadélutánnak helyet adó családnak. Szeptembertől, minden harmadik csütörtökön a Napsugár óvodában 16 órától folytatódnak a baba-bölcsi foglalkozások. A találkozások célja, hogy segítséget nyújtsunk az 1-3 éves korú gyermekek beszéd, mozgás, egyensúly és érzékszervi fejlesztésében, kortársaik között, védőnői és óvónői irányítással, előre tervezett program alapján. Október 14-től minden második hétfőn a Szivárvány óvodában 16:30 órától tartjuk a baba-mama klubfoglalkozásokat. Itt a gyermekek szabad játéka, kézügyességük fejlesztése, az otthoni együttjátszásokhoz ötlet adása a fő cél. Emellett kötetlen beszélgetés a gyermek- nevelésről, a gyerekekkel való tudatos foglalkozást segítő könyvek, folyóiratok ajánlása, ismertetése a szülőkkel. Segítőtársaimmal együtt bízunk abban, hogy az idei évben is szép számmal látogatják programjainkat az apróságok szüleikkel. Rostáné Kuller Éva védőnő Fotó: Dr. Pilt Richárd Kimlei KSE hírei 10 Az elmúlt szezon egyértelműen csalódás volt a vezetőség számára, ezért úgy döntöttünk, hogy új edzővel vágunk neki a es bajnokságnak. Az új edző Fülöp Dezső, és mellé két új játékos is érkezett. Az idei évben egyértelműen a feljutást tűztük ki célul. Az első pár forduló után kirajzolódni látszódnak az erőviszonyok és az, hogy 3-4 csapat lehet esélyes a végső győzelemre. Az elmúlt pár hónapban a pálya és környéke látványos fejlődésen ment keresztül. A TAO-os pályázaton nyert pénzek felhasználásával új és több labdafogó háló lett felszerelve, üzembe lett helyezve az automata öntözőkocsi, a festékszórós pályameszelő. Mindkét pálya fel lett újítva új kapuk és labdák is használatba lettek véve. A nyári szünet befejeztével a Bozsik program is folytatódik Farkas István és Miklósi István irányításával. A serdülő csapat és az öregfiúk is megkezdték a bajnokságot. Tehát minden korosztály számára megkezdődött a futballszezon. Terveink között szerepel, hogy további pályázati forrásokat felhasználva folytatjuk a még hiányzó vagy elhasználódott eszközök beszerzését, pótlását. Reméljük ebben az évben az öltözőépület felújítása is megkezdődik. Bízzunk a sikeres szereplésben minden szinten. Hajrá Kimle! Baán Gyula

11 Sport ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Éremeső a nyári szezonban Ez a harmadik cikk, melyben a Kimlei Sárkányok eredményeiről számolunk be. Egyesületünk most már hivatalos formában a Győri Törvényszék által én bejegyzett Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület néven folytatja munkáját. A nyári sárkányhajó szezon alkalmával csapatunk hat versenyen vett részt Győrben, Mosonmagyaróváron, Kimlén, Balatonudvarin és két alakalommal Tatán. Elért eredményeink a következők: Mosonmagyaróvár Voluta Nemzetközi Vízi Karnevál, Sárkányhajó Verseny 200 m 3. helyezés Tata Víz, Zene, Virág Fesztivál Amatőr Sárkányhajó Verseny 200 m 5. helyezés 2000 m 1. helyezés Győr I. Rotary Regatta és Vaskakas Sárkányhajó Kupa 200 m 2. helyezés 2000 m 1. helyezés Kimle III. Evezd körbe Kimlét Sárkányhajó Verseny 200 m 1. helyezés 2000 m 2. helyezés 7000 m 2. helyezés Balatonudvari VI. Salomon Balaton Maraton 42 km 3. helyezés (4 óra 35 perc) Tata VII. Tata-Kupa Amatőr Sárkányhajó verseny 200 m 1. helyezés 2000 m 2. helyezés A csapat eredményes szereplése nagymértékben edzőnknek Velikán Lászlónak köszönhető. Az edzések mindig az előttünk álló versenyekhez mérten kerültek kialakításra. A csapattagok elszántsága és kitartása valamint László csapatformáló edzési stílusa tette a tagokat küzdő és a szélsőségekig kitartó sárkányhajósokká júliusától új sárkányhajó csapat alakult a kimlei és károlyházi fiatalokból. A csapattagok a Vihar Sárkányok Kimle-Károlyháza nevet választották. Az ifjoncok heti két alakommal László útmutatásai szerint készültek életük első versenyére, mely Tatán került megrendezésre. Örömünkre szolgált, hogy a szorgalmas edzések meghozták az eredményt, mivel a Vihar Sárkányok a Tavi Kupában 3. helyezést értek el. Sajnos a téli időszak nem teszi lehetővé, hogy sárkányhajónk vízen maradjon. Októbertől áprilisig edzéseinket tornateremben és uszodában folytatjuk, készülve az előttünk álló téli időszakban megrendezésre kerülő medencés sárkányhajó versenyekre. Egyesületünk ez úton szeretné megköszönni mindazon cégek és magánszemélyek segítségét, akik valamilyen módon hozzájárultak eddigi sikereinkhez. Czigány Ernő Egyesületi tag 11

12 ÚJ KIMLEI HÍRMONDÓ Fűtési szezon kezdetén A fűtési szezon kezdete közeledik, ezért az első fűtés előtt mindenki ellenőrizze a kémények, keringető szivattyúk, különböző elektromos vezérlések üzembiztos működését, táguló tartályokban a vízszintet, az esetleges elzáró szelepek állapotát a kazánrobbanások megelőzése miatt! Szükség esetén kérjék szakemberek segítségét. Kimle Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete Aktuális Pályázati felhívás Kimle Község Önkormányzata pályázatot hirdet a Művelődési Ház és IKSZT épületében található Kávézó üzemeltetésére. A részletes pályázati felhívást megtalálják a oldalon, vagy személyesen átvehető a Hivatalban (Vízpart u. 2.). Kimle Község Önkormányzata Márton-napi libapecsenye Hozzávalók: 2 fél libamell A páchoz: 2 dl száraz vörösbor, 2 evőkanál balzsamecet, 3 evőkanál olívaolaj, 1 fej felkarikázott hagyma, 2 gerezd fokhagyma darabokra vágva Ízlés szerint őrölt bors, kakukkfű, rozmaring, bazsalikom A sütéshez: libazsír, 1/2 dl konyak, 2 alma szeletekre vágva Elkészítés: A libamellen a bőrt kockásra bevagdossuk, a húst besózzuk. Elkészítjük a páclevet a felsorolt hozzávalókból, a húsra öntjük, majd lefedve egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a húst mindkét oldalán egyenként 6 8 percig libazsíron átsütjük. Az almát meghámozzuk, felszeleteljük, a libamelleket szintén kb. 1 cm széles szeletekre vágjuk. Egy hőálló edénybe sorban lerakjuk a húst és az almát, a sütésből visszamaradt zsírral leöntjük, az egészet meglocsoljuk kevés konyakkal, és sütőben összesütjük. Körete: krumplipüré vagy párolt rizs. Forrás: Rejtvényfejtőknek Az alábbi rejtvényben egy fogalmat rejtettünk el átlós irányban balról lefelé. Várjuk megfejtéseiket, melyeket november 30-áig juttathatnak el a kimlerejtveny@gmail.com címre, a Kimlei Közös Önkormányzati Hivatalba vagy az IKSZT-be. A júliusi számunkban megjelent rejtvény helyes megfejtése: Uborkaszezon. A megadott határidőig beérkezett megfejtők közül a szerencse Németh Istvánnénak és Virágné Krankovits Katalinnak kedvezett. Jutalmukat személyesen juttatjuk el hozzájuk. A meghatározásokat balról jobbra kérjük beírni! Készítette: A Kos 1 strand Mosonmagyaróváron 2 nem vesztes 3 kémény lakója 4 nem zöldség 5 női név (nov. 10.) 6 képviselőtestület németül 7 település Borsodban 8 hal csontja 9 nagymacska 10 férfinév (márc. 21.) 11 ideiglenes, árvizi védmű 12 legfőbb döntéshozó szerv 12 Új Kimlei Hírmondó Kiadja: Kimle Község Önkormányzata (Székhelye: 9181 Kimle, Fő utca 114.) Felelős kiadó: Balsay Zsuzsanna Szerkesztő: Krankovitsné Dávid Henrietta (davidheni@t-online.hu) A szerkesztőbizottság tagjai: Ásványi Tibor, Grundtner Gábor, Stipkovits Jánosné Nyomdai előkészítés: Papp Gabriella Nyomtatás: Monocopy Bt Mosonmagyaróvár, Őz u. 4. Megjelenik: Kimlén negyedévente 800 példányban ISSN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2018/19.

A tanév helyi rendje 2018/19. A tanév helyi rendje 2018/19. Szeptember 03. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyamos szülői értekezlet 03-06. 2-8. évfolyamos szülői értekezlet 05. 06. 17. Tűzriadó próba Bombariadó próba Tanmenetek leadása

Részletesebben

2014/2015. tanév ütemterve

2014/2015. tanév ütemterve 2014/2015. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet. Munkaközösség-vezetők megbeszélése 26. 8,00 Javítóvizsgák Szeptember 1. 8,00 Tanévnyitó ünnepély 3. Tanévnyitó értekezlet 5. 8,00 VENI

Részletesebben

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

5. A tanév helyi rendje 2017/18.

5. A tanév helyi rendje 2017/18. 5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Eseménynaptár tanév

Eseménynaptár tanév Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.

Részletesebben

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10

Részletesebben

2017/2018 tanév rendje

2017/2018 tanév rendje OM azonosító: 203029 Felnőttképzési nyilv.vételi szám: E- 001278/2015 5600 Békéscsaba, Puskin tér 1. Tel.: +36 66/444-511 Fax: +36 66/430-793 www.bszc.hu E-mail: trefort@bszc.hu 2017/2018 tanév rendje

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

2013/2014. tanév ütemterve

2013/2014. tanév ütemterve 2013/2014. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet Munkaközösség-vezetők megbeszélése 27. 8,00 Írásbeli javítóvizsga 28. 8,00 Szóbeli javítóvizsga 31. 10,00 Tanévnyitó ünnepély, az iskola

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

2016/2017-es tanév rendje (programok)

2016/2017-es tanév rendje (programok) Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

TANÉV RENDJE

TANÉV RENDJE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6

Részletesebben

4. A tanév helyi rendje 2015/2016.

4. A tanév helyi rendje 2015/2016. 4. A tanév helyi rendje 2015/2016. Szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek 17.00 3. Tűzriadó próba 2. óra 4. Bombariadó próba 2. óra 7-10. Szülői értekezletek 2-4. és 5-8.

Részletesebben

A tanév rendje 2017/2018

A tanév rendje 2017/2018 A tanév rendje 2017/2018 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. 14:00 Osztályfőnöki órák 2017. 09. 01. P. 16:00 Iskolai tanévnyitó 1. 17:30 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Szeptember

IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Szeptember IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Tan. nap 21 Hó H K Sz Cs P Szo V A B F Hét A tanév eseményei Szeptember 1. 2. 3. 1 1 35 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1 2 36 11. 12. 13. 14.

Részletesebben

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1.

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1. MUNKATERV 2016/2017 2016 augusztus 24-26, 29-31. augusztus 24. szerda augusztus 24. szerda augusztus 25-26. szeptember 1. csütörtök szeptember 1. csütörtök szeptember 5. hétfő szeptember 1-7. Takarítás,

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember Iskolai programterv (2017-18-as tanév) Szeptember 1. péntek 8.00 Tanévnyitó ünnepség, osztályfőnöki órák 17.00 Szülői értekezlet 1.a és 1.z osztálynak 4. hétfő 16.00 Összevont szülői értekezlet 5. osztályoknak

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve

A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve - A 2017/2018-as tanév első tanítási napja 2017. szeptember 1. péntek és utolsó tanítási napja 2018. június 15. péntek. A tanítási napok száma 180

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2016/ szeptember 1 (csütörtök) június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2016/ szeptember 1 (csütörtök) június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2016/2017. 2016.szeptember 1 (csütörtök) - 2017 június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap aug. 5. 11. IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 22.

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

A tanév rendje 2018/2019

A tanév rendje 2018/2019 A tanév rendje 2018/2019 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. Szakgimnázium 2018. 09. 03. H. 17:00 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál 1. 2018. 09. 04. K. Szakmai nap

Részletesebben

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnáziuma és Szakiskolája 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 OM 201167

Részletesebben

Tanév eleji feladatok; szakmai munkaközösségi értekezletek Tanévnyitó tantestületi értekezlet Tanév eleji feladatok, tanév előkészítése

Tanév eleji feladatok; szakmai munkaközösségi értekezletek Tanévnyitó tantestületi értekezlet Tanév eleji feladatok, tanév előkészítése Dátum Nap Iskolában eltöltött napok száma Esemény Felelős 25 26 27 28 29 30 31 csütörtök hétfő kedd szerda Alakuló Javítóvizsgák Tanév előkészítésével kapcsolatos feladatok Közismereti munkaközösségi ek

Részletesebben

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra

Részletesebben

Szülői estek. 2014.08.25. hétfő. 2014.08.26. kedd. osztályozó és javító vizsgák. 2014.08.28. csütörtök

Szülői estek. 2014.08.25. hétfő. 2014.08.26. kedd. osztályozó és javító vizsgák. 2014.08.28. csütörtök 2014.08.25. hétfő 2014.08.26. kedd Tanévnyitó értekezlet, tűz és balesetvédelmi oktatás Alsó tagozatos konferencia, felső tagozatos konferencia 2014.08.27. szerda Kiskonferencia 2014.08.28. csütörtök osztályozó

Részletesebben

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE 1. Tanév előkészítése: 2015. augusztus 21-től augusztus 31-ig 2. Alakuló-értekezlet: 2015. augusztus 25. 8.00 óra (kedd) 3. Iskolai javítóvizsgák lebonyolítása 2015. augusztus

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2016/2017. tanév 2016. szeptember 09.01. Tanévnyitó VeniSancte, (külön) 09.02- Befogadás, nagycsoportosok (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.08. Mária-ünnep születése (csoportszintű)

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Székhely Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 29-30. Osztályozó- és javítóvizsgák Tanítók, szaktanárok

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

A tanév rendje 2019/2020.

A tanév rendje 2019/2020. 027945 A tanév rendje 2019/2020. T.n. Dátum Szeptember 1 V 1 2 H Első tanítási nap 7.45 Tanévnyitó, gólyaköszöntő Tóthné Muráncsik Mónika 2 3 K 3 4 Sze 4 5 Cs Októberi érettségi vizsgák jelentkezési határideje

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Alakuló értekezlet Szabó Miklós augusztus 24. 9,00 Javító-és osztályozó vizsgák Szabó Miklós augusztus 27. 9,00 Munkaközösségi értekezletek munkaközösség-vezetők augusztus 27-31.

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

A 2012-2013-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés

A 2012-2013-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés A 2012-2013-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés 2012.08.24. 2012.08.27. Javító, pótló és osztályozóvizsgák Kezdési idő: 8:00 2012.09.03. Veni Sancte Kezdési

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

2018/2019. tanév ütemterve

2018/2019. tanév ütemterve 2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve

XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve Dátum Szeptember 1. Esemény 8:00 Tanévnyitó Első tanítási nap - munka és balesetvédelmi oktatás a tanulóknak Napközis tanulók felmérése 1.osztályos szülői értekezlet

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR AUGUSZTUS VIII. 22. 9:00 Alakuló értekezlet VII. 23. Tűz-és balesetvédelmi oktatás VIII.22.-31.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

A 2016/2017. TANÉV RENDJE

A 2016/2017. TANÉV RENDJE A 2016/2017. TANÉV RENDJE Szorgalmi idő Az első tanítási nap 2016. szeptember 1. (csütörtök), az utolsó tanítási nap 2017. június 15. (csütörtök). Tanítási napok száma az általános iskolában száznyolcvankettő

Részletesebben

tanév rendje 17/2008. (V.9.) OKM rendelet aug Tankönyvosztás. aug óra Vezetőségi értekezlet

tanév rendje 17/2008. (V.9.) OKM rendelet aug Tankönyvosztás. aug óra Vezetőségi értekezlet Kedves olvasóink! A tanév eseményeit a weblapunkhoz szorosan kapcsolódó google calendar-ban is megtekinthetik, csak kattintsanak a Naptárunk menüpontra. Sőt, ingyen SMS értesítést is kaphatnak róla. A

Részletesebben

2018/2019. tanév. készült: szeptember

2018/2019. tanév. készült: szeptember SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Székesfehérvár Prohászka Ottokár út 71. OM azonosító: 037857 KIK 072040 Telefon/fax: 22/312-969, 315-198 e-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu vasvarigimn@gmail.com

Részletesebben

2016/2017. tanév. készült: szeptember

2016/2017. tanév. készült: szeptember SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Székesfehérvár Prohászka Ottokár út 71. OM azonosító: 037857 KIK 072040 Telefon/fax: 22/312-969, 315-198 e-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu vasvarigimn@gmail.com

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

2017/2018. tanév. készült: szeptember

2017/2018. tanév. készült: szeptember SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Székesfehérvár Prohászka Ottokár út 71. OM azonosító: 037857 KIK 072040 Telefon/fax: 22/312-969, 315-198 e-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu vasvarigimn@gmail.com

Részletesebben

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona)

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) Eseménynaptár a 2016-2017-os tanévre Augusztus 24. 8 óra Alakuló értekezlet 24-25. Felkészülés

Részletesebben

A es tanév éves programtervezet

A es tanév éves programtervezet 08. 21. kedd 11.00 alakuló értekezlet 08. 22. szerda 9.00 munkaközösségek alakuló értekezlete 08. 23 08. 24. 9.00 15.00 beiratkozás a művészeti iskolába 08. 24. péntek 9.00 javítóvizsgák 08.27. hétfő 9.00

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2.

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2. 2. A TANÍTÁSI ÉV első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) a gimnázium utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 03. A tanítási

Részletesebben

E S E M É N Y N A P T Á R

E S E M É N Y N A P T Á R A 2013/2014. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2013. augusztus 31.(szombat) 2012-2013. tanév augusztus 22. csütörtök 9.00 Alakuló és évnyitó

Részletesebben

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 2017 Szeptember 28 29 30 31 01 02 03 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 04 05 06 07 08 09 10 Szülői értekezlet 1. évf. 17 óra Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra Szülői értekezlet

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 2 10.00 alakuló munka és balesetvédelmi oktatás 9.00 osztályozó vizsgák kréta tanfolyam és tesztírás munkaközösségi

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

CALENDAR - Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium

CALENDAR - Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium augusztus 2017 2017.aug.29 09:00 Tanévnyitó nevelőtestületi értekezlet, utána osztályfőnöki értek 2017.aug.30 10:00 Tanári rekollekció. Közös Ebéd. 2017.aug.30 10:00 dr. Kovács András, a soproni katolikus

Részletesebben

Naptári terv 2012/2013.

Naptári terv 2012/2013. Naptári terv 2012/2013. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2013. június 14. (péntek). A tanítási napok száma száznyolcvanegy nap. A szorgalmi idő első féléve

Részletesebben