Államokban lassan ugyan, de csökken, míg az Európai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Államokban lassan ugyan, de csökken, míg az Európai"

Átírás

1 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ahány jegybank, annyi probléma Mindenki máshol tart Csillapodni látszik a feszültség, amit az elmúlt hetekben az okozott, hogy a Fed döntéshozói jelezték, lassan levehetik a lábukat a gázpedálról a gazdaságélénkítési versenyben. Lassan mintha tudatosulna a befektetıkben, hogy a fékrıl egy árva szó sem esett, és a jelenlegi iramról bizony eltart egy darabig, míg a tervezett (le)lépésnek érezhetı hatása lesz. Ráadásul az egész még csak terv, egyelıre csak ott tartunk, hogy a jegybankárok érzik, hogy lassan le kéne lépni arról a pedálról, de még azt sem döntötték el, hogy mikor, és azt sem, hogy mennyire óvatosan. Christine Lagarde, az IMF elnöke ezzel kapcsolatban azt tanácsolta, hogy nagyon körültekintıen kell eljárni. Az Európai Unióban egészen más a helyzet, az Európai Központi Bank még messze nem azon gondolkozik, hogy mikor vegyen vissza az élénkítés ütemébıl, hanem Mario Draghi éppen arról igyekezett meggyızni a piacokat, hogy ez még nagyon messze van, sıt, az is lehet, hogy a fenti hasonlatnál maradva még jobban rálépnek a gázpedálra. Az USA legutóbb nagyjából egy éve tartott itt. Kína pedig egy harmadik történet, ott a további lazításnak eddig is csekély volt az esélye, a növekvı infláció láttán pedig ez még tovább csökkent. A világ legnépesebb országának új vezetése úgy tőnik, felvállalja a jelenlegi nagyobb lassulást a jövıbeli nagyobb stabilitás érdekében. Kockázatos vállalkozás, de a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve ez lehet a helyes út. Ha pedig az eltérı jegybanki hozzáállásról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a japán monetáris politikai lépésekrıl sem, hiszen a felkelı nap országában dézsával öntik a pénzt a piacokra annak érdekében, hogy az ország valahogy kikeveredjen az évtizedes deflációs idıszakból. Apróbb eredmények már látszanak, de a háború még nem dılt el, mivel igen nagy az ellenállás a gazdaságban az infláció felpörgetésével szemben. A friss adatok egyértelmően mutatják, hogy menynyire eltérı környezethez kell alkalmazkodniuk a különbözı országok, térségek jegybankjainak. Az Egyesült Államokban lassan ugyan, de csökken, míg az Európai Unióban meredeken nı a munkanélküliség, Kínában gyorsul az infláció, míg Japánban ezt a fogalmat a fiatalok gyakorlatilag nem is ismerhetik. Itthon is több fontos adatra figyelhettünk, a gazdasági kilátások szempontjából nem túl kedvezı, hogy az ipar és az export növekedése is megtorpant, a költségvetés ugyanakkor úgy tőnik, rendben van. A politikai boszorkánykonyhákban pedig már gızerıvel készülnek a választási stratégiák, ısszel, a jövı évi költségvetési törvény vitájával kezdetét veheti az ırület. Jobban belegondolva persze nyugodtan mondhatjuk, hogy az elmúlt három évben ez egy percig sem csillapodott, úgyhogy könnyen lehet, hogy nem is lesz érezhetı változás? Van egy olyan félelmünk, hogy ez csak hiú ábránd marad TARTALOM Nemzetközi körkép... 1 Itthon történt... 2 Adatdömping... 5 Tızsdei hírek... 6 Technikai elemzések... 7 Jelen kiadvány a Top Finance & Consulting Kft. tulajdonát képezi, részben vagy egészben történı felhasználása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül tilos! A kiadványban megjelent információk nem minısülnek befektetési ajánlatnak, illetve tanácsadásnak, azt mindenki saját felelısségére használhatja fel, az ebbıl eredı károkért felelısséget nem vállalunk. Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft Szeged, Kölcsey u. 11. Tel./Fax: szeged@topfinance.hu 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 2. 1I. em. 40. Tel.: RO Timișoara, Str. Andrei Saguna, Nr. 3. Tel.: OLDAL

2 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Szeretné jövedelmezıbbé tenni megtakarításait, befektetéseit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: Igen!, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos Bevezetés a pénz világába címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül. Hírek, tények, háttér röviden Heti krónika Nem hozott azonnali változást a Bank of England új elnöke Sem az irányadó kamatszinten (0,5%), sem az eszközvásárlások mértékén (375 milliárd font) nem változtatott a Bank of England monetáris tanácsa az elsı olyan ülésén, melyre az új jegybankelnök, a kanadai Mark Carney hivatalba lépését követıen került sor. A jegybanki döntéshozók szerint az Egyesült Királyságban egyértelmően látszik a gazdaság élénkülése, még ha az historikusan szemlélve rendkívül kicsinek is tekinthetı olvasható a Portfolio.hu tudósításában. Iránymutatást is adott az EKB A várakozásoknak megfelelıen nem változtatott a 0,5%-os jegybanki alapkamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Mario Draghi, az EKB elnöke a döntést követı sajtótájékoztatóján a Portfolio.hu tudósítása szerint elmondta, hogy az euróövezetben az infláció mérsékelt, a növekedés, ha még csak lassan is, de élénkül, az irányadó kamat pedig tartósan alacsony maradhat. Utóbbi azért lényeges, mert ilyen jellegő kijelentés a legutóbbi sajtótájékoztatók egyikén sem hangzott el. Draghi korábban csak annyit mondott, hogy addig maradhat az alkalmazkodó (akkomodatív) monetáris politika, amíg a helyzet úgy kívánja. Draghi egyúttal hangsúlyozta: az EKB folyamatosan vizsgálja, a gazdasági környezet és az inflációs kilátások változásait. Elmondása szerint fennáll a veszélye a konjunktúra-gyengülésnek, bár az elemzıi stáb további élénkülésre számít a második félévben. A növekedési kockázatok miatt az ülésen felmerült a vágás lehetısége. Draghi elmondása szerint a végsı döntést hosszas vita elızte meg. Minden lehetıségre nyitottak vagyunk, ide értve a negatív betéti kamat bevezetését mondta Draghi, majd hozzátette, hogy az 50 bázispontos jelenlegi alapkamat nem feltétlenül jelenti az alsó határt. Abban azonban egységes volt a tanács, hogy iránymutatást (forward guidance) kell adni a kamatpálya várható alakulásával kapcsolatban olvasható a Portfolio.hu beszámolójában. ITTHON TÖRTÉNT Megtorpant az ipar és az export is Borúsabbá válhat a kép? Ismét fontos hazai adatok láttak napvilágot, melyek alapján sajnos kicsit borúsabbá váltak az idei kilátások. Az ipar és az export növekedése egyaránt megtorpant, a két adat együtt pedig arra utal, hogy nincs igazán oka az idei évre vonatkozó elırejelzések fölfelé történı korrigálására, bár minden esélye megvan annak, hogy a jövı évi költségvetés most induló tervezési szakaszában ezt fogja tenni a kormány. További hírek, információk, elemzések: 2. OLDAL

3 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Kedvezı fejlemény volt ugyanakkor a költségvetés alacsony júniusi hiánya, ami egyúttal megerısítette, hogy nem igazán volt szükség a nemrég bejelentett újabb megszorításokra, így egyre nyilvánvalóbb, hogy választási költekezésre kell a kormánynak az ez által biztosított nagyobb mozgástér. Az ország nemzetközi tartalékai jelentısen csökkentek, de ennek oka egyértelmően az év közben esedékes devizalejáratok év eleji elıfinanszírozása volt. Csökkentek a tartalékok Jelentısen, 979 millió euróval csökkentek júniusban Magyarország nemzetközi tartalékai, aminek hátterében az állhat, hogy az államnak és az MNB-nek jelentıs törlesztési kötelezettségnek kellett eleget tennie a múlt hónapban az IMF felé. Az elızetes adatok alapján a Magyar Nemzeti Bank által közölt 34,33 milliárd eurós érték tavaly december óta a legalacsonyabb összegő tartalékszintet jelenti. Májusban megtorpant az ipar Májusban a szezonálisan és munkanaptényezıvel kiigazított adatok szerint 1,3%-kal csökkent az ipari termelés volumene az elızı Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. hónaphoz képest, míg az elızı év azonos idıszakához képest 2,1%-os visszaesésrıl számolt be a KSH. A fix bázisú adatokból látszik, hogy tavaly az év nagy részében gyakorlatilag stagnált az ágazat termelése, majd az év végi visszaesést kompenzálta az idei jó évkezdet. Azt még nem lehet megmondani, hogy innen éves szinten is növekedésbe tud-e fordulni az ágazat, de egyelıre megvan ennek az esélye. A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi címen jelezze érdeklıdését: ohtp@topfinance.hu Alacsony volt a júniusi hiány Az államháztartás központi alrendszere júniust 162,3 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami óta a legalacsonyabb értéket jelenti a nyár elsı hónapjában. Ezzel június végéig 721,7 milliárd forintos hiány halmozódott fel a központi költségvetésben, ami lényegesen több, mint a tavalyi év elsı félévében elért 517 milliárd forintos deficit. Az elsı félévben ezzel az éves hiány-elıirányzat 82%-a teljesült, ami az elmúlt három évvel összehasonlítva kedvezı értéket jelent, bár a rendszeres év közbeni További hírek, információk, elemzések: 3. OLDAL

4 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL utólagos módosítások miatt az adatok nem teljesen összehasonlíthatók. Nem tud kitörni az export Májusban 653 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, ami nem számít kevésnek, de az elmúlt két év májusi adataitól elmarad. Az elsı öt hónap összesített adatai alapján az elmúlt két évben látott jelentıs többlethez hasonló mértékő az idei is. Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. os növekedést követıen májusban már 1,9%-os csökkenésrıl számolt be az elızetes adatok alapján a KSH. A szezonálisan kiigazított adatok alapján kissé borúsabbá váltak az idei kilátások, nem következett ugyanis be a várt kitörés, továbbra is a 2011 eleje óta látható oldalazás folytatódik. A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi címen jelezze érdeklıdését: ohtp@topfinance.hu aukción. Az átlaghozam 4,28% lett, ami 28 bázispontos csökkenést jelent a legutóbbi, két héttel ezelıtti aukció eredményéhez képest. Meglepetést okozott ugyanakkor az export éves változásának mértéke, mivel az elızı havi 11,7%- Hisz a további kamatvágásban a piac Óvatosabb optimizmus Megnyugodtak a kedélyek a hazai állampapírpiacon, a rövid hozamoknál ismét látható, hogy egy-két kamatcsökkentést beáraznak még a piacok azt követıen, hogy az elmúlt hetekben a kamatcsökkentési ciklus végét jelezték már a hozamok. 1,64-szeres lefedettség mellett, csak az eredetileg meghirdetett 50 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkontkincstárjegy értékesítésérıl döntött az ÁKK a csütörtöki A 2,19-szeres lefedettség hatására ezúttal kissé megemelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét az adósságkezelı a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján, így a tervezett 50 helyett 55 milliárd forintnyi értékpapír kibocsátására került sor. Az átlaghozam 4,16% lett, ami 3 bázispontos csökkenést jelent a múlt heti aukciós eredményhez képest. További hírek, információk, elemzések: 4. OLDAL

5 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL ADATDÖMPING Eltérı pályán a nagy gazdaságok Ki, kit, merre húz? A hónap elejének mindig a legfontosabb adatközlése az USA hivatalos munkaerıpiaci jelentése. Az adatok ezúttal vegyesek lettek, júniusban ugyan a vártnál több új munkalehetıség jött létre, de ez szinte kizárólag a szolgáltató szektornak köszönhetı, valamint a munkanélküliségi ráta várt csökkenése is elmaradt. A piacok azonban egyértelmően örültek a hírnek, mert nem annyira rosszak, hogy rontsák a gazdasági kilátásokat, de nem is annyira jók, hogy tovább erısítsék a Fed elkötelezıdését a jegybanki élénkítés visszafogására. Az euróövezeti és uniós növekedési adatok közben még az elızetesen közöltnél is gyengébbek lettek, így az öreg kontinensen továbbra is laza monetáris politikával lehet számolni, különösen, hogy új lépésként ennek lehetıségét az EKB elnöke kimondottan meg is erısítette. Kínában az infláció a vártnál nagyobb mértékben gyorsult, ami egy újabb érvet szolgáltathat a jegybanknak arra, hogy ne enyhítsen tovább a monetáris kondíciókon. Egyesült Államok Munkaerıpiac Az elemzık által várt ezer helyett júniusban 195 ezer fıvel nıtt a nem mezıgazdasági új munkahelyek száma az Egyesült Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. Államokban. Az elızı két havi adatot is lényegesen fölfelé, az áprilisit 149-rıl 199, a májusit 175- rıl 195 ezer fıs növekedésre módosította a munkaügyi tárca. A növekedés döntı része a szolgáltató szektornak köszönhetı, a többi ágazat munkahelyteremtı képessége továbbra is gyenge. A munkanélküliségi ráta ugyanakkor a várt 0,1 százalékpontos csökkenés helyett 7,6%-on stagnál. A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi címen jelezze érdeklıdését: ohtp@topfinance.hu az elızı negyedévhez képest, míg az elızı év azonos idıszakához viszonyítva 1,1%-os volt a visszaesés mértéke. Az Európai Unió egészében negyedéves alapon 0,1%-os, éves alapon 0,7%-os volt a visszaesés mértéke. A német ipar hó végi rendelésállománya májusban 1,3%-kal csökkent az elızı havi szinthez képest, ami nagy negatív meglepetést jelentett az elemzık által várt 1,3%-os növekedéshez képest. Európa Általános gazdasági mutatók Lefelé módosította az Eurostat az euróövezet elsı negyedéves GDPnövekedési adatait: az elızetesen közölt 0,2% helyett 0,3%-kal zsugorodott az eurózóna gazdasága Ázsia A májusi 2,1%-ról jelentısen, 2,7%-ra emelkedett az infláció júniusban jelentette be a friss adatot a kínai statisztikai hivatal. Az elemzık éves 2,5%-os áremel- További További hírek, információk, hírek, információk, elemzések: elemzések: 5. OLDAL

6 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL kedésre számítottak, a gyorsuló infláció pedig csökkenti a további monetáris lazítás esélyét. TİZSDEI HÍREK Pozitív meglepetés az Alcoa-tól Jól kezdıdött Az Egyesült Államokban a szokásoknak megfelelıen az Alcoa gyorsjelentésével vette kezdetét a negyedéves jelentési szezon. Az alumíniumgyártó óriás pozitív meglepetésekkel szolgált, ami a következı néhány nap hangulatát érdemben befolyásolhatja. A hazai piacon az OTP kilátásairól nyilatkozott ezúttal pozitívan egy jelentıs külföldi elemzıház. Egyesült Államok Alcoa Az Alcoa gyorsjelentésének közzétételével hétfın kezdetét vette a második negyedéves jelentési szezon a tengerentúlon. Az alumíniumgyártó bevételei (5,849 mrd USD) ugyan csökkentek az elızı év azonos idıszakához képest (5,963 mrd USD), de így is hozta a vállalat az elemzıi prognózisnak megfelelı értéket. Az Alcoa ugyan veszteséggel zárta a negyedévet, de az egyszeri tételek nélküli nettó eredmény 76 millió dollár lett, ami Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. 0,07 dolláros EPS-t eredményezett, ezek az adatok pedig jelentısen (13,5, illetve 16,7 százalékkal) magasabbak, mint amire az elemzık számítottak, így összességében pozitív meglepetéssel indult a szezon. Itthon OTP A Credit Suisse a korábbi 5100 forintról 6000 forintra emelte az OTP részvényekre vonatkozó célárfolyamát, míg az ajánlás maradt továbbra is felülsúlyozás. A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi címen jelezze érdeklıdését: ohtp@topfinance.hu További hírek, információk, elemzések: 6. OLDAL

7 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL TECHNIKAI ELEMZÉSEK S&P 500 Index Kibújt a csökkenı trend vonala alól, de a korábbi emelkedı trend megfogta egyelıre az amerikai részvényindex emelkedését. Ezt a szintet még át kéne lépnie az árfolyamnak, hogy elmondhassuk, ez nem a korábban megtört trend visszatesztje, hanem egy újabb emelkedı hullám kezdete lehet. Ha ez például az Alcoa jó gyorsjelentésének is köszönhetıen bekövetkezne, akkor alighanem hamarosan újabb csúcstámadásra kerülhet sor. Lefordulás esetén a júniusi lokális mélypont jelentheti az elsıdleges támaszt. NASDAQ Composite Index A NASDAQ is kibújt az enyhe csökkenı trend alól, amivel ráadásul majdnem el is érte a májusi lokális csúcsot, így itt azt kell figyelni, hogy lesz-e kitörés, vagy sem. Sikertelen próbálkozás esetén a mozgóátlagok, valamint az emelkedı trendvonal szolgálhat támaszként. DAX Index A dupla alj egyelıre nem kapott igazi megerısítést, de ha sikerülne a német részvényindexnek átverekednie magát a márciusi csúcsot is kijelölı 8080 pont körüli szinten, akkor folytatódhat az emelkedı trendvonal és a 200 napos mozgóátlag által is támogatott hosszabb távú emelkedés. Ellenkezı esetben ezek a vonalak jelenthetik a legfontosabb támaszokat is. Nikkei 225 Index A korábbi emelkedı trend vonala, valamint egy még korábbról datálódó ellenállási szint együttesen lelassították a japán részvényindex emelkedését, Ha sikerül az áttörés, akkor hamarosan a májusi csúcs kerülhet célkeresztbe, ha nem, akkor a és közötti sávba szorulhat be az árfolyam. 7. OLDAL

8 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Shanghai Composite Index Nem mutat túl jól a kínai részvényindex, ismét az utolsó mentsvárat, az 1950 pontos decemberi mélypontot teszteli az árfolyam. Letörés esetén elszabadulhat a pokol, míg némi megnyugvást csak egy 2050 pont feletti zárás jelenthetne. Sensex Index BUX Index A pánik mintha elmúlóban lenne, de ezt biztosan csak az 50 napos mozgóátlag fölötti zárás esetén mondhatnánk el. A kínai piaccal ellentétben még a tavaszi lokális mélypont sem került veszélybe, ami mindenképpen biztató jelzés, és az emelkedés, ha nem is a szárnyalás irányába mutat. Nagyon beszorult az index az 50 és a 200 napos mozgóátlag közé, innen heves kitörés következhet. A hazai index is szárnyra kapott, úgy tőnik sikerül dacolni az újabb és újabb kormányzati ötletek okozta bizonytalansággal. A májusi és júniusi lokális csúcsok jelölik ki az ellenállásokat, míg a pontos szint már fontos támaszt jelent. Arany Továbbra sincs semmi, ami a fordulat irányába mutatna az arany piacán, az 1265 dolláros szint egyelıre ellenáll a támadásnak, ha néhány napon belül nem sikerül e szint fölé kapaszkodnia az árfolyamnak, akkor újabb éles lefordulás is következhet. 8. OLDAL

9 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL EURUSD Intenzív dollárerısödés zajlott az elmúlt napokban, aminek az enyhén emelkedı trendvonal sem tudta útját állni, így 1,27- ig, vagy még annál is lejjebb korrigálhat az árfolyam. EURCHF Az izgalmakat továbbra is máshol kell keresni, ez a grafikon leginkább semmit sem mutat. EURHUF USDHUF A 300-as szintrıl ugyan lefordult a kurzus, de a forint gyengülı trendje továbbra sem sérült, és egyelıre még a 200 napos mozgóátlag sem került veszélybe, azaz az átütı erı hiányzik a forint erısödési hullámaiból. A nemzetközi piacokon erısödı optimizmus hatására a 290-es szint elérhetı lehet, de ott betonfalként több támasz is várja az árfolyamot, melyeknek áttörése komoly fegyvertényt jelentene. Június eleje óta a as sávban ingadozik az árfolyam, könnyen lehet, hogy hosszabb távon is ezen a szinten stabilizálódik az árfolyam. A sávból történı kitörés viszont nagyobb elmozdulás elıjele is lehet. A dollár intenzív erısödése ezen a grafikonon is látszik, a 230-as szint áttörése adhatna ennek új lendületet, míg lefelé a 200 napos mozgóátlag és a 220-as szint jelenthet komoly akadályt. 9. OLDAL

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Továbbra sem tudni, mire készül a Fed Lassít, leáll, de mikor? Továbbra is a jegybankok, elsısorban ezek közül is az amerikai, azaz a Fed felıl érkezı jelzések vannak

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona?

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona? BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Meddig folytatódhat a huzavona? Döntésre várva Az elmúlt héten továbbra is a görög bohózat (másnak aligha lehet nevezni az elmúlt két év történéseit) újabb fejezeteire

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az USA és az EU más-más pályán mozog Az egyszerőség diadala? Nem volt igazán eseménydús az elmúlt néhány nap a nemzetközi politikában, egyedül a G20 találkozót mondhatnánk

Részletesebben

novemberre tervezik a megállapodást. Az árnyékboksz híre viszont a világon mindenhova eljutott, ami aligha javított nemzetközi megítélésünkön.

novemberre tervezik a megállapodást. Az árnyékboksz híre viszont a világon mindenhova eljutott, ami aligha javított nemzetközi megítélésünkön. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Mérföldkı az uniós válságkezelésben Lehetnek még buktatók Fontos ponthoz érkeztünk el a múlt héten az Európai Unió válságának történetében.

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Csak információs cseppeket kaptunk Kivárnak a jegybankok Legutóbbi hírlevelünk bevezetıjében arról írtunk, hogy ismét a jegybankoktól várják a piaci szereplık a feszültségek

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek Nincs nyugodt nyarunk Dübörgı jelentési szezon és dübörgı fegyverek, így lehetne összefoglalni az elmúlt napok eseményeit

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A politikusok és a befektetık is szabadságra mentek Tombol a nyári szünet Hiába telt el hosszabb idı legutóbbi hírlevelünk óta, sok újdonságról

Részletesebben

cégüket érintı lehetséges hatásairól.

cégüket érintı lehetséges hatásairól. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Eseménydús eseménytelenség Semmi sem változott Igazából nem sok minden változott az elmúlt napokban. Az igazán fajsúlyos gazdasági hírek nem okoztak meglepetést egyik

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nem szakad le Skócia 2014. 38. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nem szakad le Skócia 2014. 38. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A vártnál nagyobb fölénnyel nyertek az egységpártiak Nem szakad le Skócia Tulajdonképpen a legutóbb leírtakat kéne megismételnünk, ha lapzártáig nem érkezett volna

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nyári szünet után TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Nem csak a tanév kezdıdött el TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nyári szünet után TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Nem csak a tanév kezdıdött el TARTALOM TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem csak a tanév kezdıdött el Nyári szünet után Idén szeptember 1-jén tartották az Egyesült Államokban a Munka ünnepét, ami szokásosan

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Gigászok harca 2013. 15. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Gigászok harca 2013. 15. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Atomfegyvert vetettek be a felek szerint nem is létezı leértékelési háborúban Gigászok harca A fejlett világ jegybankjai felıl érkezı hírek befolyásolták az elmúlt

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Múló félelmek 2014. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem kaptunk újabb információkat TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Múló félelmek 2014. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem kaptunk újabb információkat TARTALOM BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem kaptunk újabb információkat Múló félelmek Sok újdonsággal nem szolgáltak az elmúlt napok, pedig szinte az összes fontosabb jegybanki vezetı megszólalt legutóbbi

Részletesebben

csomag fillérre pontosan az unió elvárásainak megfelelı mértékő hiánycsökkentést

csomag fillérre pontosan az unió elvárásainak megfelelı mértékő hiánycsökkentést BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem hívjuk megszorításnak, de fájni fog Második felvonás A sorozatban érkezı rendkívül jó vállalati gyorsjelentések ellenére borongós hangulatban telt az elmúlt hét

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Fokozódó geopolitikai kockázatok Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? A nyári hónapok ritkán kedvezıek a részvénypiaci befektetık számára, ezúttal azonban fölfelé

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Választások a fókuszban 2014. 22-23. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Választások a fókuszban 2014. 22-23. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Politikai megmérettetésekre figyelhettünk Választások a fókuszban Az elmúlt napok legfontosabb eseményei ezúttal kifejezetten politikai

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Merre billenhet a mérleg? 2013. 11. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Merre billenhet a mérleg? 2013. 11. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Bizonytalanság Olaszországban, erısödı munkaerıpiac az Egyesült Államokban Merre billenhet a mérleg? Kamatdöntésekre lehetett figyelni

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Politikai bizonytalanságok TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Politikai bizonytalanságok TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság Politikai bizonytalanságok Kevés új információ látott napvilágot az elmúlt napokban, így nem volt ami változtasson a hangulaton.

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Jegybankári dilemmák 2013. 45. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Jegybankári dilemmák 2013. 45. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ellentétes lépésekre kényszerül a Federal Reserve és az Európai Központi Bank? Jegybankári dilemmák Az elmúlt napokban továbbra is a jegybankokra figyeltek a piaci

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Megint jelentenek TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 3-4. HÉT. A vállalati eredményekre figyelhetünk TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Megint jelentenek TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 3-4. HÉT. A vállalati eredményekre figyelhetünk TARTALOM BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A vállalati eredményekre figyelhetünk Megint jelentenek Ismét elkezdıdött egy jelentési szezon, ami mindig fokozott bizonytalanságot szül a piacokon. Az elsı egymásfél

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Befagytak a frontvonalak TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 14. HÉT. Már tavasszal is van uborkaszezon?

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Befagytak a frontvonalak TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 14. HÉT. Már tavasszal is van uborkaszezon? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Már tavasszal is van uborkaszezon? Befagytak a frontvonalak Nem nagyon lehet mit írni az elmúlt egy hét történéseirıl, nem nagyon történt

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A meglepetés elmaradt 2013. 41. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A meglepetés elmaradt 2013. 41. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe A meglepetés elmaradt Továbbra is az amerikai költségvetési huzavona árnyékában zajlik a kereskedés a különbözı piacokon,

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Goodbye Mr. Bernanke 2014. 5. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Goodbye Mr. Bernanke 2014. 5. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az elmúlt évek történéseinek legfontosabb szereplıje búcsúzott Goodbye Mr. Bernanke Az év elsı hónapja teljesen ellentétes képet mutat

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Ki fizeti a révészt? 2013. 12. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Megmentenék Ciprust, de nem nagyon TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Ki fizeti a révészt? 2013. 12. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Megmentenék Ciprust, de nem nagyon TARTALOM BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Megmentenék Ciprust, de nem nagyon Ki fizeti a révészt? Ciprus. Régen szerepelhetett annyit a nemzetközi híradásokban ez a parányi szigetország (az egész sziget a

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A politika (is) közbeszólt 2014. 12-13. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Egyre bizonytalanabb kilátások

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A politika (is) közbeszólt 2014. 12-13. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Egyre bizonytalanabb kilátások BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Egyre bizonytalanabb kilátások A politika (is) közbeszólt Az ukrán válság kiszélesedése, majd némi elcsendesedése, a Krím félsziget el nem ismert, de vissza nehezen

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Európa a padlón maradt TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Európa a padlón maradt TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ismét a makrogazdasági adatok kerültek a figyelem középpontjába Európa a padlón maradt A jelentési szezon végéhez közeledve ismét a makrogazdasági adatok kerültek

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Védıhálóval, vagy nélküle? 2012. 16. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Védıhálóval, vagy nélküle? 2012. 16. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Pereg a dob, feszülten várjuk a produkciót Védıhálóval, vagy nélküle? Legutóbbi hírlevelünkben arról írtunk, hogy kiújultak az aggodalmak a nehéz gazdasági helyzetben

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lélegzetvételnyi szünet 2012. 42. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Háttérbe szorulnak a válsághírek?

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lélegzetvételnyi szünet 2012. 42. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Háttérbe szorulnak a válsághírek? BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Háttérbe szorulnak a válsághírek? Lélegzetvételnyi szünet Az elmúlt hetek slágertémái európai adósságválság, nagy jegybankok újabb likviditásfokozó intézkedései ezúttal

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Folytatódott a kötélhúzás TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Folytatódott a kötélhúzás TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT TARTALOM TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL TARTALOM Nemzetközi körkép... 1 Itthon történt... 2 Adatdömping... 5 Tızsdei hírek... 7 Technikai elemzések... 8 NEMZETKÖZI KÖRKÉP Bekerül-e a megegyezés

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Csapdába estek a piacok? 2013. 25. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Csapdába estek a piacok? 2013. 25. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Még az idén elkezdheti fékezni a pénznyomdát az amerikai jegybank Csapdába estek a piacok? Lehetett sejteni, hogy drogfüggıvé teszi a piacokat a hosszú ideig fenntartott

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Még mindig nem elég erıs az Amerikai Egyesült Államok gazdasága? Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed Miután véget ért az Egyesült Államokban a költségvetés körüli

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Unják a Danaidák szerepét 2012. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Vízhordók nélkül maradhatunk TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Unják a Danaidák szerepét 2012. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Vízhordók nélkül maradhatunk TARTALOM BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Vízhordók nélkül maradhatunk Unják a Danaidák szerepét Az elmúlt napokban ismét az európai adósságválság került a címlapokra. Görögországba ezen a héten látogatnak

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Fellélegezhetünk? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 25. HÉT. Görögország az eurót választotta TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Fellélegezhetünk? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 25. HÉT. Görögország az eurót választotta TARTALOM BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Görögország az eurót választotta Fellélegezhetünk? A görögországi parlamenti választáson a legkedvezıbb forgatókönyv valósult meg, azaz nem alakult ki patthelyzet,

Részletesebben

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nem lettünk okosabbak HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Jegybanki konferencia, jegybankárok nélkül

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nem lettünk okosabbak HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Jegybanki konferencia, jegybankárok nélkül TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Jegybanki konferencia, jegybankárok nélkül Nem lettünk okosabbak Augusztus végén, ha másról nem, a Jackson Hole-ban megrendezett jegybanki

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011 Technikai elemzés. c.člá Fio o.c.p., a.s. Az S&P 500 index jelenleg a csökkenı trendvonal alatt tétovázik. A további emelkedés szempontjából fontos az 1270 pontos szint áttörése. Amennyiben ez nem történik

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. ünnepi hangulatban 2012. 12. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Szokatlan csend a világgazdaságban TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. ünnepi hangulatban 2012. 12. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Szokatlan csend a világgazdaságban TARTALOM TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Szokatlan csend a világgazdaságban Ünnepi hangulatban Úgy tőnik, nem csak Magyarországon, hanem a világ többi részén is megünnepelték

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 21.

Vezetői összefoglaló október 21. 2016. október 21. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama gyengült valamennyi vezető devizával szemben. A BUX 9 milliárd forintos, átlagos forgalom mellett 0,59 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

számíthatnak, ami ugyancsak fokozza a bizonytalanságot. Mindez valamelyest érezhetı a hazai piacokon is, bár szokás szerint országspecifikus

számíthatnak, ami ugyancsak fokozza a bizonytalanságot. Mindez valamelyest érezhetı a hazai piacokon is, bár szokás szerint országspecifikus BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Mindent körülvesz a bizonytalanság köde Hol erre, hol arra Óriásira nıtt a volatilitás a piacokon, szinte naponta változik az irány, a jelentıs lejtmenetet azonnal

Részletesebben

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Washington, Frankfurt, Lisszabon, Kairó, Tokió TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Washington, Frankfurt, Lisszabon, Kairó, Tokió TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A bizonytalanság forrásai Washington, Frankfurt, Lisszabon, Kairó, Tokió Még mindig a jegybanki akciók, illetve az ezekkel kapcsolatos várakozások mozgatják a piacokat,

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 6/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 6/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index áttörte az elızı maximumokat, amelyek 1350 alatt voltak. Ez általában bika jelzés. A maximumok áttörése viszont hamis volt, és az index visszatért

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 11. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11006.48 +0.53% S&P 500 1165.15 +0.61% Nasdaq 100 2027.03 +0.77% DAX 6291.67 +0.25% BUX 23416.53-0.51%

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Drog nélkül nem megy HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. A politikusok után a jegybankárok léptek

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Drog nélkül nem megy HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. A politikusok után a jegybankárok léptek BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A politikusok után a jegybankárok léptek Drog nélkül nem megy Viszonylag csendben teltek az elmúlt napok, az uniós csúcson történt elırelépést követıen mindenki a

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A nagyok is veszélyben? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 14-15. HÉT. Az adósságválság újabb hullámai

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A nagyok is veszélyben? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 14-15. HÉT. Az adósságválság újabb hullámai BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az adósságválság újabb hullámai A nagyok is veszélyben? Izgalmas idıszak van mögöttünk, néhány hét nyugalom után alaposan felkavarodott az állóvíz. Túl azon, hogy

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 8/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 8/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index visszapattant a trendcsatorna alsó határától, ahogy azt legutóbb jeleztük. Nem emelkedett viszont új maximumokra és az ellenállás mőködött. Úgy

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

31. Hét 2009. július.29. Szerda

31. Hét 2009. július.29. Szerda Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.29. Szerda Összegzés Leginkább a vártnál rosszabb fogyasztói bizalmi indexértékkel magyarázták a tegnapi amerikai tızsdei kezdést, azonban az egy százalékot meghaladó

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A kilépési stratégia is beszédtéma már TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A kilépési stratégia is beszédtéma már TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A Fed elnöke felkavarta az állóvizet A kilépési stratégia is beszédtéma már Szinte unalomba fulladt volna az elmúlt egy hét, ha szerdán nem kerül sor az Egyesült Államok

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Ismét túlfeszítik a húrt? HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Patthelyzet az amerikai törvényhozásban

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Ismét túlfeszítik a húrt? HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Patthelyzet az amerikai törvényhozásban BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Patthelyzet az amerikai törvényhozásban Ismét túlfeszítik a húrt? Nem született egyezség a két politikai oldal között a szövetségi költségvetésrıl, valamint az adósságplafon

Részletesebben

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés matiou Fio o.c.p., a.s. A prágai PX index még mindig oldalazik (1080 1280). Jelenleg az index nem tudott áttörni az ellenálláson. Viszont az utolsó csökkenésnél sem törte át a 200 napos

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Ennyi nem elég? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2011. 49. HÉT. Továbbra is hiányozhat az igazi áttörés TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Ennyi nem elég? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2011. 49. HÉT. Továbbra is hiányozhat az igazi áttörés TARTALOM BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Továbbra is hiányozhat az igazi áttörés Ennyi nem elég? Ahogy az Európai Unió vezetı politikusainak csütörtök-pénteki csúcstalálkozója egyre közelebb került, fokozatosan

Részletesebben

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 5.

Vezetői összefoglaló április 5. 2017. április 5. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest erősödött. A BUX 24,1 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A huszadik 2012. 26. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Megint egy uniós csúcsra várunk TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A huszadik 2012. 26. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Megint egy uniós csúcsra várunk TARTALOM TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Megint egy uniós csúcsra várunk A huszadik Nagyjából két és fél éve kezdıdött az európai adósságválság, ennek ellenére még mindig csak

Részletesebben

szerda, január 27. Vezetői összefoglaló

szerda, január 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2016. január 27. Vezetői összefoglaló Kedden pozitív hangulat uralkodott az európai tőzsdéken, valamint Amerikában is kedvezőbb képet láthattunk az elmúlt időszakokhoz képest. Az pozitív eredményeket

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Egy nyugodt hét 2012. 3. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. A rossz híreket már elıre beárazhatták TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Egy nyugodt hét 2012. 3. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. A rossz híreket már elıre beárazhatták TARTALOM BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A rossz híreket már elıre beárazhatták Egy nyugodt hét Az euróövezet tagállamainak felének leminısítésével búcsúztatta az elızı hetet a Standard & Poor s, ráadásul

Részletesebben

25. Hét 2010. július 22. Kedd

25. Hét 2010. július 22. Kedd Napii Ellemzéss 25. Hét 2010. július 22. Kedd Összegzés Az európai részvények többsége immáron kilencedik napja emelkedik és hétfőn 7 hetes csúcsra ért fel. A fő optimizmust a kínai központi bank bejelentése

Részletesebben

gazdaságra, van-e szükség és lehetıség az újabb beavatkozásra. Üdítı színfolt volt a hírek között, hogy az S&P felminısítette Lettországot,

gazdaságra, van-e szükség és lehetıség az újabb beavatkozásra. Üdítı színfolt volt a hírek között, hogy az S&P felminısítette Lettországot, BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem csökkent a bizonytalanság A jövı nagy kérdései Az amerikai elnökválasztás lezajlása csak átmeneti megnyugvást hozott a piacokon, úgy tőnik, mintha nem csökkent

Részletesebben

péntek, november 22. Vezetői összefoglaló

péntek, november 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2013. november 22. Vezetői összefoglaló A tengerentúli részvényindexek a pozitív amerikai makroadatoknak köszönhetően emelkedtek, azonban az európai tőzsdék többsége eséssel zárta a tegnapi kereskedést.

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 19. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11143.70 +0.73% S&P 500 1184.71 +0.72% Nasdaq 100 2104.15 +0.31% DAX 6516.63 +0.37% BUX 23407.53-0.03%

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500 Az S&P 500 index az 1 220 ponton húzódó ellenállás fölé került. Az elpattanás és a korrekció lehetısége még érvényben van, mégha némi áttörés már megtörtént,

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

szerda, október 21. Vezetői összefoglaló

szerda, október 21. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 21. Vezetői összefoglaló Mind az amerikai, mind az európai tőzsdéket kiváró hangulat jellemezte kedden, zárásra valamennyi index enyhe mínuszban fejezte be a kereskedést. Szerdán

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

hétfő, május 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 5. Vezetői összefoglaló A világ vezető indexeinek többsége negatív tartományban zárt pénteken a kedvező makroadatok ellenére. Csütörtökön 306,5-nél egyhetes csúcsra ért a a forint az

Részletesebben

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a

Részletesebben

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló Kedden a frankfurti DAX kivételével pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, elsősorban az energiacégek jó teljesítményének köszönhetően; a frankfurti

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

31. Hét 2009. július.31. Péntek

31. Hét 2009. július.31. Péntek Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.31. Péntek Összegzés Kedvezı makrogazdasági adatok által támogatott optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés. Már a nyitásban jelentıs pluszok mutatkoztak

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben