A tudatosságon túl. Andrew Vernon. Tartalom. A nem-kettősség alapelvei. (Az eredeti mű: Beyond Consciousness)

Átírás

1

2 A tudatosságon túl A nem-kettősség alapelvei Andrew Vernon (Az eredeti mű: Beyond Consciousness) Tartalom Előszó Alapelvek Mi a világ? Mi a valóság? Van Isten? Ki, vagy mi vagyok én? Mi az élet? Létezik-e szabad akarat? Mi a felébredettség? Epilógus: Ráébredés után

3 Előszó Jelen könyv elődje, a You Are He, spirituális mesterem Shri Ranjit Maharaj tanításaihoz fűzött kommentárok sorozata. A könyv szükségszerűen magán viseli az ő kifejezésmódját, és az általa használt kifejezéseket. Jelen könyv megpróbálja a megértés saját szavakkal, egyszerű nyelvezettel való kifejezését. Nem használ speciális terminológiát, és nem használ olyan szavakat, amely egy szokványos szótárban ne lenne megtalálható. Mondandómat megpróbáltam olyan egyértelműen és olyan egyszerűen elmondani, amennyire csak lehetséges, egyúttal arra is törekedve, hogy hűen visszaadjam tanítóm és a hagyomány többi nagy mesterének tanításainak a lényeges gondolatait. A You Are He évi közzététele óta tovább finomítottam azt a mintegy 70 kulcsfogalmat, vagy alapvető elvet, amelyek együttese a nem-kettősség filozófiájának a kereteit biztosítja, amely filozófia nem függvénye semmilyen különleges útnak, vagy ösvénynek. Ezek az elvek, a könyv első fejezetében találhatók, egy listába foglalva. A könyv fennmaradó része ezeknek az elveknek a kibontását, és részletes magyarázatát tartalmazza. A könyv egyes fejezeteinek a címei azok az alapvető kérdések, amelyeket a spirituális keresőknek előbb vagy utóbb fel kell tenniük: Mi ez a világ? Van-e Isten? Ki, vagy mi vagyok én? Mi a ráébredés?, és így tovább. Ezek a kérdések egyetemesek nem számít, hogy a hindu tradícióból, a kereszténységből, a buddhizmusból, vagy valamilyen más útról származnak. Ha szó szerint vesszük őket, akkor vallások látszólag teljesen különböznek egymástól, sőt egymásnak ellentmondóak. Egy mélyebb szinten azonban látható, hogy ugyanarra a kimondhatatlan igazságra mutatnak. Az igazságot Nekünk magunknak, a mi magunk módján kell megértenünk. Amikor egy spirituális könyvet olvasunk, valójában a saját szavainkat olvassuk, és a saját hangunkat halljuk. A felénk visszatükröződő saját megértésünket tapasztaljuk, mintegy tükörben. Emiatt, nagy gondossággal kell figyelemmel kísérnünk, hogyan érezzük magunkat, amikor olvasunk. Ha, amit olvasunk lehangolttá vagy boldogtalanná tesz bennünket, hagyjuk abba az olvasást. Másrészről, ha úgy találjuk, hogy egyfajta csendes boldogság lopózik belénk olvasás közben, akkor természetesen folytassuk. Andrew Vernon, Marin County, California, August 2008

4 Alapelvek 1. A világ az Abszolút akaratának a megnyilvánulása. 2. A sokféleség, az elkülönült objektumok világa, amit az elme lát, illúzió. 3. A világ alapvetően egy pozitív, örömteli hely. 4. A tudatosság vagy tudás teremti és magában foglalja a világot. 5. A világ tapasztalója múló megjelenés csupán. 6. A nevek és formák világa nem valós. A valóságban csak egység létezik. 7. A forma a tudatosság én-tudomása által kerül megelevenítésre. 8. A tudatosság én-tudomása számára nem létezik sem születés, sem halál. 9. A tudatosság teljes evolúciója a végtelen számú forma révén nyilvánul meg az Abszolút Valóság változatlan háttere előtt. 10. A megnyilvánulatlan az Abszolút Valóság. 11. Ahogy a levegő a térben, úgy jelenik meg a tudatosság a valóságban. 12. A valóság megnyilvánulatlan és megnyilvánult aspektusai nem különváltak, mint ahogy a nap és annak fénye sem különállóak. 13. A valóság megnyilvánult aspektusa az, amit mi Istennek nevezünk. 14. A valóságot soha nem lehet elmagyarázni, vagy megtapasztalni, mivel nem objektum. 15. Mivel te vagy a valóság, ezért nem vezet hozzá út, és nincs rá mód, hogy megtaláld. 16. A tudatosság megnyilvánulása a mi saját abszolút szabadságunk kifejeződése. 17. A valóság teljességgel hitelt érdemlő. 18. A tudatosság az isteni erő, Isten, jósággal és szépséggel teli, és ő a tárgya minden imádásnak. 19. Az univerzális tiszta tudatosság hatalma Isten az emberi lény számára. 20. A tudatosság, az ő forma nélküli állapotában, saját létezésén és boldogságán kívül semmi mással nem azonosul. 21. A szeretet az erő, amely az Egyet sokfelé osztja, azért, hogy a sok visszatérjen az Egybe. 22. A tudatosság kedvét leli önmagának, mint üdvösség, minden formában. 23. A tudatosság, mint a létezés maga van jelen. 24. A tudatosságnak tudomása van a saját létezéséről, boldogságként, örömként. 25. A tudatosság ön-tudomása üdvösség. 26. Az öröm az én nem-létezésének a tudomásában van. 27. A létezés öröme önmagában abban áll, hogy valóságos és élő. 28. A tér nem üres. Még az atom elektronjai közötti tér is át van hatva tudatossággal. 29. A tudatosság olyan, mint a tér az üresség minősége nélkül. 30. Az öröm a létezés természetes munkálkodása. 31. A boldogság a természetes állapot. 32. Az emberi lélek a tudatosság kifejeződése, Isten akaratának, a megtestesült szeretetnek a közvetítője. 33. A tudatosság lehetőség szerint a fény, a harmónia és a szépség irányába mozog. A hasonló a hasonlót vonzza. 34. A tudatosság a fogékonyság mezeje, amelyben sem kívül, sem belül nincs. 35. Nem tudjuk megmondani, mik vagyunk, mert egyáltalán nem dolog vagyunk. 36. Az elkülönült én érzésének a megjelenése az emberi lényben csak látszólagos, nem valódi. 37. Az én, vagy individuális tudatosság érzése, annak folyamatos jelenléte érdekében a test által elfogyasztott

5 tápláléktól függ. 38. Senki sem születik, és senki sem hal meg. 39. A valódi boldogság a jelenlét, a létezés tudomása. 40. A boldogtalanság egyedül az elméhez tartozik. Rajta kívül nincs ilyen dolog. 41. Tudni, hogy mi vagy annyi, mint annak lenni, ami vagy. 42. Egy buborék van az óceán felszínén. A buborék szétpukkan. Felébredetté vált? Nem, mindig is csak az óceán volt jelen. 43. Az Ön-megvalósítás egyszerűen a végtelen tudatosság misztériumának a felfedezése. 44. Az élet él, és ami él, az élet. Senki nincs, aki éli az életet. 45. Az odaadás egy önmagát a spirituális fejlődés egy bizonyos szakaszában manifesztáló természetes folyamat. 46. Az élet nem lineáris. Nem létezik folytonos individualitás, amely pillanatról pillanatra létezik. 47. Az életnek nincs középpontja. Nincs rögzített pont a gépezetben. 48. A világeseményeknek, és minden egyes individuum életének a színdarabja önmagától játszódik, mivel így kell. 49. Nincs elme, eltekintve a tartalmától. 50. Az egyetemes tudatosság hatalma adja az összes gyümölcsét a múltbeli cselekedeteknek. 51. Az élet a létezés igenlése. 52. Az élet tökéletes kibontakozás. 53. Csak egyetlen hatalom, csak egyetlen megnyilvánulás van. Nem osztható fel különálló részekre, vagy individuális létezőkre. 54. Nincsenek véletlenek az őszinte kereső életében. 55. Minden természeti törvények által szabályozott természetes folyamatok révén nyilvánul meg. 56. Nincs cselekvő. Nincs szó cselekvésről. Csak megnyilvánulás van, egy minden. 57. A tudatosság éli ezt az életet, és minden más életet, a saját törvényeivel összhangban. 58. Minden azon az egyetlen módon történik, amely módon megtörténhet. Ami most történik, az eredménye annak, ami a múltban történt. 59. A kegyelem mindig rendelkezésre áll, és mindenki számára rendelkezésre áll. 60. A forrással való egység, a vele való újraegyesülés iránti sóvárgás a közös szál, amely átszövi a világegyetem sokféleségének összességét. 61. Az Isten iránti szeretet az emberi lény első és utolsó feladata. 62. Az emberi lény szabad akarata lényeges része az isteni akaratban való tudatos részvételnek. 63. A tudatosság soha nem keres, soha nem törekszik, hogy választ találjon, mert az ő számára nincs kérdés. 64. A tudatosság azért él, hogy dicsőítsen, hogy Én Vagyok -ot mondjon, hogy fenntartás nélkül elfogadjon. 65. A spirituális törekvő felébredésének vagy megvilágosodásának leggyorsabb és legbiztonságosabb módja, ha minden vágyát feladja az Isten iránti teljes önmegadásban. 66. A megszabadulás annak a megértése, hogy nincs mit megérteni. 67. Tudatlanság nem létezik. 68. Semmi negatív nem létezik. 69. A létezés pozitív létezés. 70. Mindenki ismeri az érzés, érzékelés pozitivitása és negativitása közötti különbséget. A negativitás énközpontú, önmagába omló. A pozitivitás növekvő, sugárzó. 71. A szabad ember a nélkül élvezi a szabadságát, hogy bármit is kellene tennie. 72. Minden tökéletes. Minden olyan, amilyennek lennie kell.

6 Mi a világ? A világ egy élő, lélegző, folyton változó, boldog megnyilvánulása az Abszolút akaratának. Az univerzum a Legfelsőbb Úrnak a formája. A sokféleségnek, az elkülönült objektumoknak a világa, amit az elme lát, illúzió. Csak egység létezik a világban, amely viszont megjelenhet az elme és az érzékek számára. A világ alapvetően pozitív, örömteli hely. Az embernek veleszületett joga, hogy megtapasztalja az igazi tudással, és az egyetemes látással együtt járó boldogságot. Ha nem mindig ezen a módon látjuk a világot, ez azért van, mert azonosítottuk magunkat az individuális én -nel, vagy egóval. Az Abszolút akarata, hogy ilyetén módon elfelejtsük igaz természetünket, és az is az Abszolút akarata, hogy emlékezzünk rá, visszatérjünk a forráshoz, és újra megtaláljuk valódi önmagunkat. Az Abszolút Valóság, amely ezt a világot színültig teletölti egyetemes tiszta tudatossággal, hogyan válhatott azonossá az individuális formával, az individuális én -nel? A történtek jobb megértéséhez gondoljunk az álomra. Álomban megjelenik egy gondolat vagy kép, és asszociatív jelenetek sorozatát indítja el, az emlékezetben tároltak alapján. Ugyanakkor az álom tapasztalója is megjelenik, és élvezni, vagy szenvedni látszik az álomban tapasztaltakat. Az álom kibontakozásának egész folyamata teljesen spontán, és a tapasztalónak nincs hatalma a történtek fölött. Amikor felébredünk az álomból, egyáltalán nem képzeljük azt, hogy meghaltunk, de még azt sem, hogy elvesztettünk valamit. Ugyanígy, amikor spirituális álomból ébredünk, a tapasztaló, vagy én, aki látszólag ennek az ébrenléti világnak a tapasztalója, csak múló megjelenésnek látszik. Valójában az én nem létezik, és nem létezik az elkülönült tárgyak és elkülönült individuumok világa sem. Csak tudatosság létezik. A spirituális álom állapotában az öntudatos és önmagában létező tudatosság megnyilvánul egy konkrét formában, és spontán módon azonosítja önmagát azzal a formával, énjének tekintve azt. Másfelől, ez okot szolgáltat a nem-én, vagy az éntől különböző érzékelésére, és ez az alapvető illúzió az, amely minden más illúziónak az alapja. A valóságban azonban nincs én, és nincs nem-én 1. Ahogy mi a mély alvás állapotában álmainkat álmodjuk, úgy jelenik meg az individuális lét álma Isten mély alvásában. Isten mindenütt jelenvaló, mindenható, és mindent tud mindig jelenlévő, teljhatalmú, és mindentudó. Istennek a természete létezés, tudatosság, és üdvösség. Isten a személytelen isteni erőként nyilvánul meg, és ugyanakkor az a roppant intelligens lény is Ő, aki ellenőrzi ezt az erőt. Az amint fent, úgy lent törvénynek megfelelően azonban Isten a tapasztalja is a mély alvás állapotát, amelyben elfelejti Önmagát, és nem akként ismeri többé Önmagát, mint ami valójában. Ebben az isteni, mély-alvási állapotban bekövetkezik az álmodó és az álom azonosulása, és a látszólagos individuum élete elkezdődik. Az Abszolút Valóság VAN, de sem az nem mondható, hogy létezik, sem az, hogy nem létezik, mert ez meghaladja a dualista gondolkodástól függő, korlátolt emberi elme megértési határát. A létezés akkor kezdődik, amikor az Abszolút mint Isten, a Teremtő nyilvánul meg. Az Abszolút akarata hozza mozgásba a különböző szintjeit a teremtésnek, annak végtelen számú lényeivel, amelyek mindegyike oszthatatlan része Önmagának, akár a felszíni hullámok az óceánnak. Miután megteremtette a világegyetemet, a Teremtő elalszik, belép a teremtésbe és megeleveníti azt, de elfelejti az Ő valódi, végtelen és határtalan természetét, végessé és korlátozottá válik e világ különböző lényeivel való azonosulása révén 2. Azt mondják, hogy a felébredett, vagy megvilágosodott személy a világra nézve alszik, és a valóságra nézve ébren van. Időnként azt mondják, hogy a felébredett személy nincs tudatában a világnak, és csak a valóságnak van tudatában. Mindkét mondás azt jelenti, hogy a felvilágosult ember tudatában van saját valódi természetének, mint tiszta tudatosságnak, és ezért az elkülönült individuumok és lények világát illuzórikusnak látja. Az én nem létezem (mint entitás) megértésből az a megértés is következik, hogy semmi más sem létezik (elkülönült entitásként). A valóságot az ember létének tudni egy nagyon mély alváshoz hasonló állapotot eredményez. Állandóan egy mélységes béke és teljesség van jelen, bármilyenek is legyenek a külső élet körülményei. Az erő, amely a világ álmát előidézi, a tudatosság. A tudatosság benne van minden formában, és valójában az összes formának ő valóságos léte. Mivel minden a tudatosságban jelenik meg, ez azt jelenti, hogy a tudatosság finomabb még a tárgyakat körbe ölelő térnél is. Az azt körülvevő tárgyak saját fényt. A tudatosság mindent áthat, ami megjelenik benne, mint ahogy az álom is magában foglalja az álom-objektumok mindegyikét. Ő teremti, és tartalmazza a világot. A tudatosság nem az individuális személy birtokában van. Ellenkezőleg, a megnyilvánult individuum a tudatosságbeli megjelenés. A tudatosság, amely a világ teremtője, korlátozottnak mutatkozik, amint az individuális formával azonosítja önmagát. A tudatosság azonban egyáltalán nem korlátozott. A tudatosság tudatában van önmagának, és AZONOS önmagával, mindig, és mindenkor, és csak látszólag korlátozott az emberi elme fogalmai által. Amikor egy konkrét individuális formában a tudatosság úgy ismeri magát, mint ami ő valójában, az individuális tudatosság, vagy én meghaladásra kerül, és megértésre kerül, hogy a megnyilvánulás csupán ideiglenes. Ez a valódi értelme és célja az individuális életnek ahhoz, hogy az individuális tudatosság ráébredjen önmagára, mint individuális tudatosságra, és, hogy ebben a ráébredésben megértse, hogy valódi természete az Abszolút Valóság, amely meghaladja a tudatosságot.

7 A nevek és formák világa, az elkülönült objektumok világa nem valóságos. Az elme hozta létre. A valóságban azonban semmi más nincs, csak létezés-tudatosság-boldogság. A világ megjelenésének álmában csak a tudatosság mindent átható, univerzális ereje vetíti ki önmagát minden durva illetve finom dolog révén és azokon belül, ilyenek például színek, amelyek akkor keletkeznek, amikor a tiszta fehér fény egy prizmán keresztül megtörik. Nem látjuk magát a tiszta fényt csak a színként való megjelenését látjuk. A tudatosság valójában semmit nem tapasztal közvetlenül. A tapasztalást az agy, és a többi, az individuális formában megnyilvánuló érzékszerv végzi. A forma a tudatosság ön-tudomása által kerül megelevenítésre 3. A tudatosság mindig tudatában van saját létezésének, és ez minden, ami valójában történik. Valójában egyáltalán nincs semmiféle tapasztaló. A tapasztaló része a tapasztalatnak magának, épp úgy, ahogy az álmot tapasztaló individuum is része az álomnak. A tapasztalatok illuzórikusak nem olyasvalaki számára történnek, aki valójában létezik, hogyan lehetnének hát többek illúziónál? Az individuális én, aki látszólag a tapasztalatban részesül, illúzió. Következésképpen, bármi, ami ennek a képzelt személynek jelenik meg, szintén teljességgel illuzórikus. A tapasztalatok anyagtalanok. Jönnek és mennek, megjelennek egy pillanatra, majd eltűnnek, és elfelejtődnek. Az ember összes tapasztalata jön és megy. Hová távoznak? A tapasztalat világa élettelen világ. Élet érzése csupán a tudatosság jelenléte miatt van. Amikor tapasztalat következik be, az észlelésre és feldolgozásra kerül a már jelenlévő emlékezet által. Ha ez nem így lenne, egyáltalán semmi értelme nem lenne az észlelésben foglalt felismerésnek, és ennek következtében az észlelésnek sem. Nincsenek új tapasztalatok emiatt. Az észlelés-felismerés-emlékezet köre egy mechanikus folyamat. Spontán módon történik, anélkül, hogy bárki bármit is csinálna. Az egyedüli élet a tudatosság fényéből származik, amely megvilágítja jelen pillanatot, mint ahogyan a fény világítja meg a vetítőgépben előtte áthaladó képkockát. A valóságban azonban semmi nincs, csak a tudatosság élő fénye, ami mindig egyetlen fény, soha nem különül el, vagy oszlik fel, semmilyen módon. A tudatosság kölcsönzi az élet érzését az individuális forma számára, mert az az ő saját ön-tudomása. Ezen ön-tudomás számára nincs születés és nincs halál. Ami ismert, az mindig múltbeli. Az ismeretlen a már meglévő tudásba való beolvadással ismertté válik. Ily módon a tudás statikussá válik, vagyis mintává kristályosodik. Ez a minta képezi aztán a további tapasztalatoknak az alapját. A folyamat csecsemőkorban kezdődik, és a test egész élete során folytatódik. Feltételezésünk szerint a nagyon kicsi gyermeknek is vannak tapasztalatai. Valójában nincsenek, mert nincs én központja, akinek a számára a tapasztalatok megtörténnek. Ha egy babára, vagy egy csecsemőre nézünk, akkor csak a tudatosságnak a formát megelevenítő ön-tudomását látjuk, ugyanazon tudatosság ön-tudomását, amely az állatokat is megeleveníti, amelyek szintén nem rendelkeznek fogalmakkal, ennélfogva nincs én érzésük. A kísérletező mozgások azonban, amelyeket a csecsemő folyamatosan végez, lefektetik a jövő összehangoltabb mozgásának az alapjait. Ugyanezen a módon a szemek, a fülek, és a többi érzékszerv is benyomásokat gyűjtenek, amelyek alapján a jövőbeni észlelések történni fognak. Egy bizonyos ponton aztán elkezdődik az észlelés folyamata, az emlékezetben tárolt ezen benyomások alapján, és ugyanez a folyamat fog folytatódni, az élet fennmaradó részében. Semmilyen tapasztalat nem valóságos. Soha senki semmilyen tapasztalatot nem tapasztalt. Semmilyen valaha is tapasztalható nem valódi 4. Jóllehet a nevek és formák világa, és a tapasztalatok nem valósak, mindazonáltal valóság nélkül nem tudnának megjelenni. Az egyre növekvő bonyolultságú formák a tudatosságban alakultak ki. A tudatosság végtelen számú formán keresztül ívelő evolúciójának teljes folyamata az Abszolút Valóság változatlan háttere előtt nyilvánul meg. A tudatosság továbbfejleszti a formákat, így végül képessé válik az önmagára való ráébredésre, az emberi formán keresztül, amelyben a spirituális megértés érett korba lép. Azonban, amikor ez megtörténik, a tudatosság felismeri, hogy soha semmi nem létezett, önmagát kivéve, és, hogy a spirituális keresés és megértés egész folyamata, amely e formában végbement, álom volt csupán. De akkor egyáltalán miért ment keresztül ennek az evolúciónak a folyamatán, amikor soha semmi Önmagától különbözőt nem nyert a végén? Az egyetlen válasz, ami kínálkozik az, hogy szórakozásból, azért az élvezetért és örömért, hogy újra megtalálja önmagát, miután oly sokáig rejtve volt. A világ a tudatosság játéka. A tudatosság elrejtőzik önmaga elől, az emberi test és elme, és az Ön-tudomás tiszta állapota közötti szakadék révén. E szakadék megjelenése következtében a tudatosság elfelejtkezik saját valódi természetéről, azonosítja önmagát a korlátolt emberi elmével, és az emberi elmének nincs tudomása önmagáról, mint tiszta tudatosságról. Ezt a szakadékot nevezzük tudatlanságnak, a magyarázat kedvéért. A tudatlanság azonban valójában nem létező dolog, mivel az tiszta semmi, nulla. 1 A könyv nyomatékosan rámutat a megértésre, hogy az egyén nem létezik individuális entitásként, nem egy olyan dolog, amitől félni kell. Az ember semmilyen valódit nem veszít csak elnyeri (vagy visszanyeri) azt, ami önmagában a legnagyobb igazság. 2 Ez a magyarázat természetesen nem szó szerint értendő. Sokkal inkább mítosznak tekintendő. A mítosznak mint az ember vallásos irodalmának minden teremtési mítoszának a célja egy jelentés közvetítése olyan módon, amely a korlátolt emberi elmét meghaladja. Amikor egy mítoszt a megfelelő módon kezelünk,

8 akkor az Igazságnak egy intuitív, érzelmi felismeréséhez jutunk, aminek a mindennapi logikához semmi köze. 3 Pontosabb talán az a megfogalmazás, hogy az individuális forma, amelynek nincs saját élete, hordozó eszköze a tudatosságnak, annak, ami igazából él. 4 Itt ismét meg kell jegyezni, hogy ez a megértés radikális ugyan, de nem kell tőle megijedni. Ez egy sokkal nagyobb, sokkal tartósabb boldogság kezdete, mint ami bármely múló tapasztalásban megtalálható. Mi a valóság? A valóság nem megismerhető, illetve nem megtapasztalható. A tudatosság önmagában nem a végső valóság, mivel megjelenés, erő, megnyilvánulás. Meghatározott tulajdonságokkal rendelkezik, mint például meghatározott létezés, és ön-tudomása üdvösség, boldogság. Másfelől, az Abszolútnak vagy végső Valóságnak nem lehetnek tulajdonságai, mert ezek korlátoznák az abszolútságát. A megnyilvánulatlan az Abszolút Valóság. Nem lehet nevezni sem létezőnek, sem nem-létezőnek. Felette áll minden ellentéteknek. Semmi, amit az emberi elme mondani, vagy gondolni tud, nem képes megközelíteni az Abszolútot. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy korlátlanul intelligens, mert akkor azt is kellene mondanunk, hogy korlátlanul unintelligens, mert, ha rendelkezik az egyikkel, a másikkal pedig nem, az is korlátozná az abszolútságát. Mint ahogy a levegő a térben, úgy jelenik meg a tudatosság a valóságban. Magában foglalja a világ álmát. A tudatosság nem választható el a valóságtól, illetve nem tekinthető valamilyen valóságtól eltérő dolognak, mint ahogyan az álmodó tudatosság sem tekinthető az álmodótól elkülönült, vagy eltérő valaminek. Ok-okozatilag kifejezve, az Abszolút Valóság az ok, és a tudatosság isteni erejének a megnyilvánulása az okozat. Amint az isteni erő megnyilvánult, a világegyetem teremtésének anyagi oka lett. A valóság megnyilvánító aspektusa az, amit mi Istennek nevezünk, mivel ez az a tudatosság, amely életet ad a teremtés minden formájának 5. Valójában soha semmi nem történik. Egyetlen módon beszélhetünk a valóságról, tagadással. Így, elmondhatjuk például, hogy a valóság nem tapasztalat. Nem létezhet senki, illetve semmi olyan, ami a valóságon kívül létezne, hogy azt tapasztalja. A valóság nem megismerhető. Lehetetlen megismerni azt, ami kívül esik a valóságon, ami ismerhetné azt. A valóságot sohasem lehet megismerni, sem megtapasztalni, mert az nem lehet objektum. Ez azonban nem jelenti, hogy szubjektum lenne. Nem mondhatjuk, hogy a valóság létezik, és azt sem mondhatjuk, hogy nem létezik. Meghaladja mind a létezést, mind a nem-létezést. Mindazonáltal, bizonyos, hogy lennie kell olyan megnyilvánulatlan valóságnak, amely a megnyilvánulás alapjául szolgál. A nyelv nem képes ezt kifejezni, mert a nyelv kettősségen alapul. Az emberi elmének szüksége van a képességre, hogy megerősítsen, vagy tagadjon. Azt nem tudja leírni, ami minden ellentétek felett áll. Úgy beszélni a valóságról, mintha az bármilyen módon megismerhető lenne, félrevezetés. Azt is meg kell értenünk, ugyanakkor, hogy a tudatosság nem tud önmagáról. Amikor ez bekövetkezik, a valóság természete automatikusan megértésre kerül 6. A tudatosságnak tudomása van önmagáról, ami az ön-tudomás, a tudatosság tiszta állapota, és ez az állapot a valóság megnyilvánult, vagy cselekvő aspektusa. Habár az ön-tudomásnak ez az állapota még mindig nem az Abszolút Valóság, ez áll a lehető legközelebb a valósághoz. Az egyetemes tudatosság megjelenése vagy megnyilvánulása semmilyen módon nem lehet elkülönült az Abszolút Valóságtól. A tudatosság természete nem különbözhet az abszolút Valóság természetétől. Ez azt jelenti, hogy a valóság megismerheti önmagát közvetve, a saját megnyilvánult erejének Ön-tudomása révén, és ez a megvilágosodás természete. A valóság megnyilvánítja a tudatosságot, és ennek a tudatosságnak az Ön-tudomásában, a valóság megismeri önmagát. Az Ön-tudomás szempontjából a valóságot úgy kell érteni, mint a tudatosság forrását, míg az individuális emberi elme nézőpontjából ilyen megértés nem keletkezhet. Az Abszolút Valóság napja el van takarva az illuzórikus én által észlelt illuzórikus világ illuzórikus objektumaival való identifikáció felhői által. Az individuális személy egyáltalán nem ismerheti a valóságot, de a tudatosság az Abszolút Valóság ragyogásaként ismeri önmagát. Mivel mi vagyunk a valóság, ezért nincs hozzá vezető út, és nem lehetséges megtalálni azt. A valóság soha nem érhető el, illetve valósítható meg. Azonban, ha tudjuk, hogy életünk, létünk, semmi más, mint tiszta tudatosság, akkor azt is tudjuk, hogy mi a megnyilvánulatlan valóság vagyunk, amely a forrása ennek a tudatosságnak. A tudatosság hatalma és működése, és a benne megjelenő dolgok játszi megnyilvánulásnak tűnnek, saját örömünk

9 kifejezésének, de amely semmiféleképpen nem lényegi, nem elengedhetetlen, illetve nem szükséges. A tudatosság megnyilvánulása saját abszolút szabadságunk kifejeződése. A valóság soha nem változik, de hatalmának megnyilvánulása révén képes létrehozni, fenntartani, és megsemmisíteni mindazon formákat, amelyek a tudatosságban megjelennek, miközben teljesen, mindenféle korlátozástól mentes marad. Ez a korlátlanul szabad valóság az, amely a mi legbelső valódi természetünk. A valóság abszolút hiteles. Mi magunk nem különülünk el a valóságtól. Következésképpen, kapcsolatban vagyunk az egész teremtés forrásával. Hogyan tudna valaha is bármiféle rossz történni velünk, amikor egyek vagyunk a minden megjelenő dolog forrásával? Természetesen, bízom abban, hogy minden helyesen fog kibontakozni, ahogyan én magam kapcsolódom a kibontakozás forrásához. Én magam vagyok az Egyetlen 7. 5 Naprendszer szinten a nap adja a fényt és a meleget, de a fény és meleg biztosítja a Föld lakóinak az életét. 6 Ez olyan, mint a megértés azon szintjéről, amelynek értelme és célja rejtett, egy magasabb szintre lépni, ahol ezek a dolgok teljesen világosak. 7 Ez a megértés nem az egó által tapasztalt magányosság érzést idézi. Az oszthatatlan egység tudomása inkább, amely az összes lényt és formát a leglényegesebb és legalapvetőbb szinten egyesíti. A sokféleség megjelenése mögötti igazi egységre való ráébredés. Van Isten? A természet, a föld és környezetében élő szerves életformák világa, az ásvány- és kőzet képződmények, a növények és fák, a halak, rovarok, madarak, és állatok, amelyek e környezetben formát öltöttek, és a természet díszletének azon aspektusai is, amely elérhetőségünkön kívül esnek: a Nap, a Hold, és a végtelen számú csillag e világ a természet durva világa a tudatosság kifejeződése, megnyilvánulása. Amikor ezt a természetes világot szemléljük, látjuk, hogy tele van szépséggel, tisztasággal, és azzal az ártatlansággal, amely az ego-alapú gondolkodás hiányából származik. Az emberi lények harmóniában élhetnek ezzel a világgal, ha abban annak a legfőbb hatalomnak a megnyilvánulását látják, amelynek ők szintén részei. A természeti világ szemlélése során az ember nem tud segíteni, érezzen viszont áhítatot a kreatív intelligencia iránt, amely formák végtelen számú megjelenését, és néhány egyszerű törvényből és néhány alapvető elemből való kifejlődését lehetővé teszi. A csodálatnak és áhítatnak az érzése természetes dolog az emberi lények számára, és vallási érzékenységük alapját képezi. Ebből az érzésből keletkezik a megértés, hogy van Isten. Az emberi lények, vagy azok ősei év tízezredek óta a körülöttük levő hatalmas természeti erők iránti áhítatban éltek, a vallás, vagy Isten mindenféle fogalma nélkül. Ez az áhítat szakadatlanul jelen van, egy csodálat érzéseként, amely később még kifinomultabbá vált, és a társadalmakat az élet alapvető kérdéseire adható válaszok keresésére késztette. A tiszta tudatosság az isteni erő, Isten. Ő az imádó, valamint a tárgya minden imádásnak. Mivel az Abszolút és annak hatalma, az egyetemes tudatosság nem elkülönültek egymástól, e hatalom imádatával az imádó azt képes imádni, ami mindennek a forrása, de ami semmiféle saját attribútummal nem rendelkezik. A tudatosság a közvetlen kifejezése az önmagában nem megismerhető, illetve nem megtapasztalható Abszolút szabadságának és tisztaságának. A tudatosság azonban megismerhető és megtapasztalható, de nem azon a módon, ahogy a tárgyakat tapasztaljuk, hanem az által, hogy az vagyunk 8. A tudatosság az, amely célja minden spirituális törekvő, minden vallás rajongásának, minden helyen, és minden időben. Az univerzális tiszta tudatosság hatalma Isten az emberi lény számára. Az Abszolútnak a tudatosságon keresztül való imádása olyan, mint a napnak az imádása annak fényén keresztül. A megnyilvánult hatalom mindenütt jelen van, habár annak forrása rejtve marad, mint ahogy a nappali világosság is látható mindenütt, még akkor is, amikor a nap a felhők mögé rejtezik. A tudatosság, az ő forma nélküli állapotában, nem azonosul semmi mással, mint saját létezésével és boldogságával. Azaz, nincsen kettősség, és így nincs szó másnak a tapasztalásáról. Az azonosult individuális lélek az, amely a sok különféle formát kialakítja, az egyre több, és egyre összetettebb tapasztalás érdekében. Ez a folyamat a tudatosságon belül zajlik, de a valóság nincs belevonódva, mint ahogy az alvó sincs az álomba belevonódva. A tapasztalatok képzeletbeliek, ugyanúgy, mint a személy, aki látszólag tapasztalja azokat. A tudatosság tudatában marad saját, különféle formákban való létezése boldogságának, de nem fogad el semmiféle individuális létezést, vagy objektumot.

10 Sok analógiát ismerünk a tudatosság, és a benne megjelenő formák kapcsolatára: az óceán és annak hullámai, az arany és a belőle készült ékszer, a villamos energia és a hozzá kapcsolódó berendezések. A tudatosság mindent látó, mindenre tanú felügyelete alatt az evolúció folyamata önmagától zajlik. Amíg egyre több és több tapasztalatra vágyakozunk, addig továbbra is fennmarad az új formák megjelenése, és e tapasztalatok értelmezése, azoknak a már meglévő ismertekbe való beillesztésével. A tudatosság, ez alatt, egyszerűen csak pihen a saját boldogságában, áldott módon nem befolyásoltatva az individuális tapasztalat drámájától. A tapasztalatok e játéka az elme szintjén, és az én illetve az én létezem alapján folyik. Ez az alapvető illúzió, alapvető tudatlanság az, amely által az emberek megkötöttek. Végül is, azonban, e kötelék csak az elmében létezik, és az elmének az Ön-tudomás szintjére való túllépésével meghaladható. A tapasztalatok, a nevek és formák világa, magától működik, a tudatosság csak akként az erőként hat, amely mindezt lehetővé teszi. Önmagában a tudatosság a mindent-szerető, határtalan, és legfelsőbb Úr. A tudatosság, mint a Teremtő az első impulzus, amely a megnyilvánulatlan Abszolútban megjelenik. Ennek az első impulzusnak a természete a szeretet. A szeretet az az erő, amely az Egyet megsokszorozza, annak érdekében, hogy a soknak vissza kelljen térnie az Egybe. A szeretet az az univerzális vonzerő, amely az atomi részecskéket a pályájukon tartja, és a csillagrendszereket a galaxisuk középpontjai körüli keringési pályán tartja. Ezen univerzális vonzerőnek a természete a tudatos szeretet. A kettősség első impulzusa hozza létre a szeretet célját, és a forrást is, amelyből a szeretet kiárad. Isten személyes és személytelen is egyúttal személyes, amikor a kreatív és megelevenítő erőként, és személytelen, amikor a megnyilvánulatlan Abszolútként nyilvánul meg. Az individuális lényeket a személyes Isten teremti meg, és Ő plántálja beléjük a szeretet impulzusát. A tudatosság kedvét leli saját létezésében. Nem fogad, vagy utasít el semmiféle tevékenységet vagy aspektust, akármi megjelenik. Saját boldogságát élvezi minden formában: a kőben, a növényben, az állatban és az emberi lényben. Egy földben gyökerező fában, például, és annak szélben imbolygó ágaiban, tiszta boldogságként élvezi önmagát. Önmagát élvezi boldogságként az emberi lényben a mély alvás állapotában, és minden egyéb olyan körülményben, amelyben belső béke van, vagy ahol az elmét nem zavarja meg a kielégítetlen vágy nyugtalansága. A legtöbb esetben azonban az emberi lények diszharmonikus állapotban élnek a valódi természetük helyett, amely tiszta, boldogság teljes, és isteni. Ha minden ember képes lenne harmóniában élni saját valódi természetével, akkor harmóniában élne mindenki mással is, és a természet egészével, és a Föld Paradicsommá válna. Ezért a tudatosság továbbra is boldogságként élvezi önmagát minden formában, akár tudatában van, Ön-tudomása révén, hogy mi a forma valódi természete, akár nincs. Ez azon lények elméjét, akik felismerték a mindent átható tudatosság igazságát, bölcsességgel világítja meg, így az ilyen személy irányfénnyé válik tudatlanság sötétségében. A tudatosság, mint a létezés maga van jelen. Minden történés ennek a létezésnek az érzése. Az emberi kapcsolatok és törekvések világa erre szuperponálódik. Csak egyetlen létező van. Az emberi elme osztja fel ezt az egységes létezőt individuális entitásokra, szüntelenül elválasztva őket egymástól. Ugyanilyen módon képzeli az emberi lény Istent is elkülönült lénynek. Aztán imádkozik ehhez az Istenhez, bármi is legyen az, mert azt hiszi, hogy ez az elvárása. Ez elkerülhetetlen. Egyszerűen ilyen az elme működése. Ez egy olyan állapot, amin mindünknek keresztül kell menni. Végül, azonban, bekövetkezik a megértés, hogy Isten te magad vagy, és hogy Isten nem egy tőled különálló valami. Senki soha nem kételkedik abban, hogy ő létezik. Tekintve, hogy a létezés valóságos, és ismerve a tényt, hogy csak egyetlen létező van, akkor az egyén saját létezése az egyetlen létezés kell, hogy legyen. Nincsenek individuális létezők. Az én-tudatosság-én-létezésnek nincsenek korlátai. A tudatosság finomabb, mint a tér és azt megelőzően létezik, hogy a tér tapasztalás tárgyává válhatna. Az egyetemes létezés, amely a tudatosság, azt jelenti, hogy valójában soha semmi nem volt teremtve, és nem is pusztult el; csak a forma változott. Például, itt egy hatalmas és tömör hegy. A hegy nem más, mint a tudatosság, a hegy formájában. Évmilliók múlva a hegy porrá válik. A por nem más, mint a tudatosság, a por formájában. Így hát, semmi nem jött létre, vagy semmisült meg, és valójában semmi sem történt. A tudatosság volt jelen a kezdetkor, és a tudatosság van jelen a végén. Az ember nem az által érti meg ezt, hogy a tudatosságot hegynek tudja, illetve pornak tudja, hanem azáltal, hogy önmagának tudja. Ebből a szempontból az ember tudja, hogy egyetlen formával rendelkező sem egyéb, mint tudatosság, alapvető természetét tekintve, éppen úgy, ahogy ő maga sem egyéb, mint tudatosság. Ez egy intuitív tudás, vagy létezés általi tudás. Ezután az ember látszólag széthullást, illetve megsemmisítés lát, de nem érzékeli, hogy bármi elpusztulna. Csak azt érzékeli, hogy változás történik. Ez az egyetemes Istentudatosság közvetlen lét-tudomása, illetve, ez a tudatosság Isten. Isten-tudatosság vagy univerzális tiszta ön-tudatosság minden, ami létezik. Amikor mi, mint látszólagos individuumok és érzékszervi észlelési központok, tapasztalni látszunk valamit az érzékeken keresztül, vagy amikor egy gondolatot látszunk gondolni, valójában egyáltalán semmi nem történik. A tudatosság teljessége érintetlen marad, épp úgy, ahogy a fényt sem zavarják a vetítőgépben előtte elhaladó képek. Ha lehetséges volna, hogy a tudatosság valami önmagától különböző dologgá váljon, ez a kettősség valóságosságát jelentené, mivel szubjektum és objektum létezne. A tudatosság azonban soha nem valamilyen önmagától eltérő dolog. Mindig az, ami. Ezért, a felébredett, vagy megvilágosodott ember mindig csak Ön-tudomásként van tudatában önmagának, és ezért úgy érzi, hogy ő maga nyilvánul meg minden formában. A különböző kultúrák és vallások irodalmában sok szép költői kifejezést található az ilyen típusú egyetemes látásra. Ilyen például, a hindu hagyományban az Ashtavakra Gita és az Avadhuta Gita. A muszlim hagyományban Rumi és Kabir versei. A keresztény hagyományban Krisztus szavai,

11 ahogyan azokat a Tamás evangéliuma rögzíti. A kínai kultúrában Lao Tzu Tao Te Chingje. A modern korban Walt Whitman versei, a Leaves of Grass, vagy Rainer Maria Rilke költészete. És persze sok egyéb példát is sorolhatnánk. A tudatosság egy. Nincs egy második tudatosság. Ezért bármi, ami megjelenik, nem lehet független a tudatosságtól. Minden dolog tudatosságbeli megjelenés, a tudatosság módosulata, a tudatosság formája, a tudatosság tükröződése. E kifejezések bármelyike használható, amíg magától értetődő, hogy bármilyen formában jelenjék is meg, a tudatosság maga mindig teljes és tökéletes marad. A tudatosság látszólag megváltoztathatja a formáját, vagy felölthet különböző formákat, de ez nem egy valódi változás, illetve nem a természete, vagy a lényege változik, látszólagos változás csupán, mint ahogy a hullámok jönnek és mennek az óceán felszínén, vagy, ahogy a szereplők jönnek-mennek az éppen vetített filmen. Az első esetben, semmi más nincs, csak víz, a második esetben semmi más nincs, csak fény. A világon semmi más nincs, csak tudatosság, semmi más nincs, csak Isten. Mi a tudatosság? A te saját léted, a te saját létezésed. A te saját megnyilvánulásod, a te saját kifejeződésed. Semmi nincs közelebb hozzád, mint az. Határtalan és végtelen. A tudatosság olyan, akár a tér, csak az üresség minősége nélkül. A tér nem üres. Még az atom elektronjai közötti tér is tudatossággal áthatott. A tudatállapot egyfajta energiának tekinthető. Meghatározott létezéssel bír, még ha nagyon finommal is. A tudatosság az öröm, amelyet akkor érzünk, amikor az élet jónak tűnik számunkra. Az öröm vagy boldogság a tudatosság én-tudomása. A mi öntudomásunk, mivel csak egy én-tudomás van. Ha bármilyen értelemben elkülönültek volnánk a valóságtól, nem lehetne létünk, vagy tudatosságunk. Tehát, bármikor ön-tudomás, illetve a lét, jelenlét, ön-létezés érzése van jelen, az a tudatosság és a tudatosság jelenléte, az Isten. Mindez azért történik, hogy a tudatosság tudatában legyen saját létezésének, mint boldogságnak, örömnek. A boldogság a valódi természete az emberi lénynek, és az összes lénynek. Nem kell keresnünk a boldogságot, mert mi vagyunk az. Mi magunk korlátozzuk ezt a boldogságot a mi saját hibás gondolkodásunkkal. Azt képzeljük, hogy meg kell keresnünk, és meg kell találnunk a boldogságot, de mi magunk vagyunk a forrása a boldogságnak 9. Az öröm a természetes hatóereje a létezésnek. A boldogság a természetes állapot. A természetes boldogság nem az a fajta intenzív öröm, mint ami valamilyen régóta vágyott anyagi tárgy megszerzésekor tapasztalható. Sokkal inkább a vágytól mentes béke és a teljesség érzése. Merthogy ez egy természetes hatóerő, egy egész idő alatt fennálló gyönyörűség, akár ébren vagyunk, akár álmodunk, akár mélyen alszunk. A boldogság vagy üdvösség az az állandó háttér, amely előtt életünk játékának a változó jelenetei játszódnak. Ki élvezi akkor ezt a boldogságot? Senki sem élvezi. A tudatosság ön-tudomása az, amely maga a boldogság. Semmilyen külső dologra nincs szükség. Önmagától ragyog. Annak a személynek a számára, aki felismerte az igazságot, aki megvilágosodott, az élet élvezete vagy öröme az én nem-létezésének a tudomásából származik. Ez a személy tudatában van saját, az individuális én korlátozásától való szabadságának, amely én azelőtt a rabság oka volt. Az ilyen személy számára maga a létezés öröme az, amely valóságos és élő. Nincs jövőbeni eredmények iránti elvárás, vagy a múlthoz való ragaszkodás. Harmóniában él az egyetemes tudatosság örömével, amely mindig ott van a háttérben, és nem azonosul a világ játékának múló eseményeivel és körülményeivel. Mindazonáltal, nem a személy, aki élvez. A tudatosság öntudomása az, ami az élvezet. Az úgynevezett felébredett személy valójában egyáltalán nem személy. Az ő esetében már csak az egyetemes tudatosság aktív. Minden egó, vagy személyiség csupán gyakorlatok célokat szolgál, és látszólagos tevékenységei nem az individuális entitás tevékenységei. Az individuális entitás, vagy lélek nem bír abszolút létezéssel, hiszen semmi nincs, csak mindenkor a tiszta, egyetemes tudatosság. Mindazonáltal az individuális lélek viszonylagos létezéssel bír, az elmében megjelenő én vagyok vagy én létezem gondolat miatt. Ez a gondolat elsősorban az én lenni vágyom kifejezése, amely a tudatosság velejárója, és amely azon mechanizmus, amelyen keresztül a tudat végtelen számú formában megnyilvánítja önmagát. Az emberi lélek a tudatosság kifejeződése, Isten akaratának a közvetítője, a szeretet megtestesülése. A testben való létezés vágya miatt jelenik meg, és mindaddig fennmarad, amíg a vágy fennáll. A lélek lenni vágyása eredményezi a születést, és az én vagyok fogalom eredményezi az elkülönült individuumként való létezés érzését. Ebben az állapotban lehet, hogy a lélek valamilyen vallást, vagy spirituális tanulmányokat végez, hogy elérje Istent, amit szintén elkülönült entitásnak gondol. Végül, és rendszerint hosszas keresést követően, megszülethet a megértés, a tudatosság azon kifejezésében, hogy keresésének célja önmaga. Ebben a pillanatban, amely a különböző tradíciókban önmegvalósításként, megvilágosodásként, vagy felébredésként ismert, az individuális lélek valójában megszűnik létezni (tulajdonképpen, mint elkülönült entitás, soha nem is létezett), és az individuális létezés illuzórikus érzése beleolvad az univerzális tudatosság valódi létezésébe. Az ön-keresés folyamatában a tudatosság hatékonyan álcázza önmagát, önmagához vonzva önmagát, annak érdekében, hogy végül feltárja önmagát önmagának. Így tehát, a tudatosságban két áramlat van: az egyik megnyilvánuló és kifelé áramló, a finomabb felől a durvább felé irányuló, a másik megszüntető, és visszafelé áramló, a durvább felől a finomabb felé irányuló. A tudatosság önmagát önmaga felé vonzza, a hasonló a hasonlót vonzza princípiumnak megfelelően. A látszólagosan individuális lélek nem más, mint a tudatosság maga, csak az én fogalma által lekorlátozva. A tudatosság lehetőség szerint a fény, a harmónia és a szépség felé mozog. Természetes módon vonzódik e pozitív aspektusok felé, mivel ezek az ő saját természetének az aspektusai, amelyek lehetőség szerint mindenhol, és mindenkor megnyilvánulnak. Az igazi vallásosság ezért mindig felemelő jellegű. A finomabb, kifinomultabb érzelmek alkotják. A jóság és együttérzés érzése többé-kevésbé a lét alapjául szolgáló

12 egységről való részleges tudomáson alapul. E tudomás mindenkire jellemző bizonyos mértékben, de van, akik jobban tudatában vannak, mint mások. Minél inkább érezzük ezeket a pozitív érzelmeket, annál közelebb állunk valódi természetünkhöz, és annál boldogabbak leszünk. A tudatosság az emberi lényben állandóan, egyfajta differenciálatlan érzékenységként van jelen, amelyben nincs kívül vagy belül. A létezés egységébe való ideiglenes bepillantások része mindenki tapasztalatainak, és természetesen azok tapasztalatainak is része, akik a spirituális utat követik. E tapasztalatok nélkül nem tudnánk, merre kell menni, és nem éreznénk elegendő ösztönzést sem, hogy a spirituális út követését a legfontosabb dolgunknak tekintsük. Isten, az Abszolút, teszi lehetővé a tudatosság ereje közvetítésével, az univerzum sokrétű megjelenését Önmagán belül, és vonja vissza ugyanakkor a megnyilvánult elemeket az Ő saját lényébe. Az univerzum elemeinek ez az alászállása-felemelkedése, illetve kivetítése-visszavonása egy természetes folyamat, amely az Abszolút Valóság zavartalan egységén belül történik, akár a légzés, az emberi szervezetben. 8 Ezért is mondjuk, hogy a tudatosság az imádó, ugyanúgy, mint az imádat tárgya. Az egyén Azzá válik, vagy még pontosabban, az egyén ráébred, hogy már Az. 9 Erre az igazságra rá kell ébredni. Nem elegendő pusztán tudni róla, mint ahogy egy tárgyról tudunk. Ki, vagy mi vagyok én? Nem tudjuk megmondani, hogy mik vagyunk, mivel nem valamilyen dolog vagyunk. Nem tudunk rámutatni valamilyen tárgyra, amire azt mondhatnánk: ez az, ami én vagyok. Ki az, aki rámutatna? Ezért hát a ki vagy mi vagyok én? kérdésre adott válasznak az azzal az én -nel való identitásnak a megértéséből kell következnie, aki a kérdést felteszi. A tudatosság nem válhat igazából individuális én -é, illetve semmilyen módon nem létezhet a valóságban tőle elkülönülten. Ha ez lehetséges lenne, akkor ez azt jelentené, hogy egynél több tudatosság van, és a tudatosság nem lenne többé egy egység. Ezért van az, hogy az emberi lényben megjelenő elkülönült én érzés látszólagos csupán, nem valóságos. Csupán egyetlen tudatosság van, így az individuális tudatosság az egyetemes tudatosság kell, hogy legyen, és az elkülönültség érzése semmi más, mint képzelődés. Ez azt jelenti, hogy a létezés szokványos, mindennapi érzése, amivel mi éppen most bírunk, az egyetemes tiszta tudatosság. Mi magunk a mindent betöltő Isten-tudatosság vagyunk, és semmi más. Mi a tudatosság természete? A tudatosság végtelen és határtalan. Neki magának semmiféle formája nincs, de csak ott nyilvánul meg, ahol forma van jelen. Mindentudó, és minden formában önmagát ismeri. Bárhol is legyen valaminek a tudása, vagy észlelése, az tudatosság. Bárhol is legyen nem-tudás, vagy nem-észlelés, az is tudatosság. Azt mondani, hogy az egyik dolog tudatosság, és egy másik dolog nem-tudatosság, lehetetlen. Mindössze annyit mondhatunk, hogy a tudatosság az egyik helyzetben tökéletesebben megmutatkozott, mint a másikban. A tudatosság akkor is jelen van, amikor az emberi lény valódi természetében tudatlanságban van jelen, csak éppen a tudatlanságban lévő tudatosság hiányos. Isten lehetővé teszi az Ön-tudatlanság megjelenését, mivel Ön-tudatlanság nélkül nem lehetne Ön-tudomás. Más szóval, Isten az individuális formával a tudatlanságon keresztül azonosul, annak érdekében, hogy ráébredjen Önmagára az Ön-tudomáson keresztül. Ezért a tudatlanság is az isteni erő egy aspektusa. Ha nincs is tudatában az egységnek, saját létezését senki nem fogja tagadni. Azért nem, mert a tudatosság a minden formában benne foglalt tiszta létezésként ismeri önmagát, még akkor is, ha az elme különálló létezőnek gondolja magát. A tudatosság az, amely én vagyok -ot mond, és ugyancsak a tudatosság az, amely azt, mondja, hogy én különálló individuum vagyok. Az emberi elme létezése miatt engedünk a nézőpontjának, beszélünk úgy, mintha létezne olyan dolog, hogy tudatlanság. A nap előtti felhők nincsenek hatással a napra, az emberek szempontjából viszont eredményesen eltakarják a napot. Ilyenformán beszélünk tudatlanságról. A tudatosság tehát mindent tudó, még ha tudatlanság van is jelen, és akkor is létezik, amikor individuális lét nem észlelhető. A hibát ott követjük el, hogy feltételezzük, hogy a tudatosság az elmétől függ, vagyis, hogy tudatosság ott van, ahol az én vagyok tudomás van, ott pedig nincs, ahol ez a tudomás nincs jelen, mint például a mély alvás állapotában. Tudatosság és létezés egy és ugyanazok, és képtelenség lenne azt mondanunk, hogy amikor elalszunk, akkor megszűnik. Következésképpen, a tudatosság a mély alvás állapotában is jelen van. A tudatosság nem függ az elmétől és az én vagyok tudomás nem a teljes tudatosság, hanem csak az egyetemes tudatosságnak egy speciális

13 formában való megnyilvánulása. A tudatosság végtelenszer nagyobb, mint az én individuális érzése, éppen úgy, ahogy az óceán is végtelenszer nagyobb, mint a felszínén megjelenő individuális hullám. A forma nem nyilvánulhat meg tudatosság nélkül. De meg tud-e nyilvánulni a tudatosság forma nélkül? Ez olyan, mint azt kérdezni, hogy meg tud-e nyilvánulni a folyó forrása a folyó nélkül? Nyilvánvaló, hogy nem szétválaszthatók. A tudatosság magában foglalja az aktív, teremtő elvet, amely minden formát előidéz, önmagán belül. A tudatosság, mint lehetséges létezés egy olyan állapotban képzelhető el, amelyben a legcsekélyebb mértékű különbözőség, vagy kettősség sincs. Egy ilyen állapot, vagy helyzet azonban, a mi Abszolútról alkotott elképzelésünkkel lenne azonos, már amennyire az elképzelhető. Következésképpen, az Abszolútra úgy gondolhatunk, mint a forrásra, és a tudatosságra, mint a formára. A tudatosság nem formafüggő, mert önmagában forma nélküli. A tudatosság értelme és célja azonban elkerülhetetlenül összekapcsolódik a forma megnyilvánulásával vagy létrejöttével. E szempontból forma és forma nélküli között nincs különbség. A forma forma nélküli, és a formanélküli forma. Az emberi lényben, az én -nek, vagyis az individuális tudatosságnak az érzése abban a formában való folyamatos jelenlét érdekében a test által elfogyasztott tápláléktól függ. Ez azt mutatja, hogy a tudatosság az egy energiaforma, amely képes a konkrét formával való társulását fenntartani, bizonyos feltételek mellett, azaz, mérhetetlen sok élet-folyamat működése esetén, amelyek együttesen megtisztítják a szuper-finom tudatosságlényeget a táplálék durva formájától. Ez nem azt jelenti, hogy a tudatosságot a táplálék hozza létre, mivel a tudatosság kezdettől jelen volt, hanem azt jelenti, hogy a tudatosság kialakította a táplálék feldolgozási folyamatának ezt az eszközét, azért, hogy fenntartsa magát az emberi test mikrokozmoszában. Az én -nek, illetve az individuális létezésnek az érzése, amely az emberi társadalomban olyannyira fontos, illúzió. Az én vagyok, illetve én létezem egy fogalom, amely az elmében keletkezik. Nincs te. Te nem létezik. Nincs én. Én nem létezik. A Te és én feltételezések, nincs mögöttük semmiféle lényeg 10. Sok végrehajtott cselekedet, és kialakult kapcsolat e fogalmakon alapul. Szinte minden emberi dolog ezen az alapon kerül kivitelezésre. De milyen értelemmel és jelentőséggel bírhatnak e cselekedetek, ha alapjuk hamis, valótlan, és a képzeletbeli? Mindezen tevékenységek és kapcsolatok, amelyek az individuális én fogalmára épülnek, amely maga is tudatlanságon alapul, nullára redukálódnak. A születés, vágyak keletkezése és hajszolása, csalódás, és halál egész ciklusa az elme finom szférájában történik, akár egy álom. Senki sem születik, és senki sem hal meg. Az emberi társadalom, ezzel együtt az individuális jogok, és a szenvedéstől és haláltól való félelem hangsúlyozása, illúzión alapul. Ezért van az, hogy az évszázadok során, akik már szereztek némi betekintést ezekbe a tényekbe, elfordultak a világi ügyektől, és elzárkóztak az emberi társadalomtól, azért, hogy a valóságot saját magukon belül keressék. A különböző fajok beleértve az emberi lényeket születése és halála végtelen ciklusának a célja végső soron a valódi spirituális belátás elérése. Ez a belátás bármely időpillanatban megvalósulhat azon individuumok részéről, akik felkészültek a fogadására. Ez a nem-kettős valóságról szóló tanítás nem a többséget célozza, hanem csak azokat, akik elég érettek ahhoz, hogy megértsék azt. Minden vallás ily módon osztható fel, egy hiten, rituálén és engedelmességen alapuló külső formára, és egy belső, vagy titkos lényegű tanításra, amely az egyetemes igazságokon alapul. A többség számára vigaszt és reményt az élet álmán az belül biztosít, hogy megalapozott hithez és hitvalláshoz tartozik, míg a kisebbség számára, akiket nem elégít ki a külső forma, és akik az igazság személyes igazolását keresik, a belső tudás is elérhető, egy kisszámú, megvilágosodott tanító révén. A tudatosság kíván és szándékozik ráébredni önmagára, és az Ön-megvalósítást eredményező belső fejlődés egyetemes folyamata az, ami céljának az elérését eredményezi. Nem az individuális személy az, amely az Ön-megvalósítást, vagy megvilágosodást megtapasztalja. A tudatosság maga ébred rá önmagára a konkrét forma eszközei révén. Úszik az óceán felszínén egy buborék. Szétpukkan. Ráébredetté vált? Nem, mindig csak óceán volt. Ezen önmegtagadás, illetve az individualitás hamis önteltsége megsemmisítése révén, a tudatosság nyilvánítja meg önmagát, az ő teljes tisztaságában, az emberi elme szintjén, és a világ szintjén. Eredményképpen, az elme, és az elme tapasztalta világ, semmi másnak nem látszik, csupán tudatosságnak. Az Ön-megvalósítás a végtelen tudatosság misztériumának egyszerű kinyilatkoztatása. A tiszta, végtelen Istentudatosság ebben az érzékek számára megjelenő világban mindenütt szétárad, de amíg Ön-tudatlanság van jelen, nem láthatjuk azt. Amikor a felébredés bekövetkezik, megértjük, hogy csak tudatosság van, és hogy nincs különbség mi magunk és a világ között. Az észlelő és az észlelt, a tudás és a tudatlanság, illúzió és valóság, valamint a belső és külső fogalmaival együtt, mind eltűnnek. Nincs különbség a megnyilvánult világ, és annak megnyilvánító princípiuma között. Mindkettő tiszta tudatosság, és semmi más, éppen úgy, mint ahogy a hullámok és az óceán is csak víz, semmi más. A világ egy misztérium, amely semmiben sem különbözik, vagy különül el az ember saját létezésének misztériumától. A világ, amely önmagában nem ismert, objektumként ismert, a kettősségben. Tudni, hogy mi vagy, azt jelenti, hogy annak lenni, ami vagy. Így hát azt mondják időnként a felébredett és megvilágosodott emberekről, hogy nincsenek tudatában a világnak, és nincsenek tudatában önmaguknak. Ez nem tudattalanságot jelent, hanem azt, hogy a látszólagos sokféleség közepette csupán a