EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója április.. Szent György Hava, Szelek Hava. 18. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2010. április.. Szent György Hava, Szelek Hava. 18. szám"

Átírás

1 A barátok olyanok, mint a csillagok, Nem mindig látjuk őket, de tudjuk, hogy vannak. EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója április.. Szent György Hava, Szelek Hava 18. szám Bimm Bamm!!! Bimm Bamm!!!... Végre elbúcsúzott a Tél és megérkezett a mindannyiunk által nagyon várt Tavasz, ami elhozta magával áprilisra ajándékként a Húsvétot.. Bíztatón mosolyognak már ránk parkunkban az első tavaszi virágok, vidáman dalolni kezdenek a madarak és egy-kettőre felöltöznek zöld ruháikba a fák. A Természet végzi a maga dolgát örök törvényei szerint, nincs vita, huzakodás. Kezdettől fogva a REND uralkodik, amire az embernek oda kellene figyelnie, tanulni belőle, és vigyázni rá.! És mert a Természetben rend van, megjönnek ismét a kellemes meleg napok, melyeket Igyekezzünk jól kihasználni úgy, hogy nagyon sokat tartózkodunk a szabad levegőn és erőnkhöz mérten sétálgatunk is. AZ OTTHON MINDEN LAKÓJÁNAK, DOLGOZÓJÁNAK ÉS CSALÁDTAGJAIKNAK LEGYEN NAGYON KELLEMES, BÉKÉS HÚSVÉTI ÜNNEPE!! EZÜSTHARANG. Kányádi Sándor : Április hónapja Bolondos egy hónap április hónapja, Hol kalap a fején, hol báránybőr sapka. Köpenyegbe burkol, ingujjra vetkőztet, Mutatja a tavaszt hol nyárnak, hol ősznek. Hiába próbálnád kilesni a kedvét, Túljár az eszeden, mire észre vennéd. Búsnak teszi magát, szeme könnyben ázik. Mindegyre lehunyja sűrű szempilláit. Aztán gondol egyet, fülig fut a szája, S ránevet a fényben hunyorgó világra

2 ÁPRILIS 11. ( HÚSVÉT VASÁRNAP ) óta minden évben április 11-én - József Attila születésnapján - ünnepeljük a magyar költészet napját. Emlékezzünk néhány április hónapban született költőnkről, alkotásaikból szemezgetett idézetekkel : A semmi ágán ül szívem, Nem nyafognék, de most már késő, kis teste hangtalan vacog, most látom, milyen óriás Ő. Köréje gyűlnek szelíden Szürke haja lebben az égen, s nézik, nézik a csillagok. kékítőt old az ég vízében. József Attila: Reménytelenül József Attila: Mama (részlet) Egy régi húsvét fényénél borongott Ott kint most a tavasz tündére jár, S vigasztalódott sok tűnt nemzedék. megcsókolja s megöleli a tájat, Én dalt jövendő húsvétjára zsongok mely elhagyott volt, bús és kopár. és neki szánok lombot és zenét. A fázó fákat enyhe zöld selyembe E zene túlzeng majd minden harangot öltözteti. s boldogok most a fák, s betölt e Húsvét majd boldogok a szerény kis árvalányok, minden reményt.! a tiszta, kék- ruhácskás ibolyák. Juhász Gyula: Utolsó vacsora (részlet) Tóth Árpád: Prológ ( részlet ) (1883.ápr.4.) ( 1886.ápr.14.) Idézet a Füveskönyv ből : A szeretetről Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják : Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter! Ne törődj velük! Márai Sándor ( 1900.ápr.11.) Szeresd csak nyugodtan kutyádat, csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást! Ne hidd, hogy gyöngeség és önzés késztet az állatokat szeretni! Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért, te sétálj csak kutyáddal! Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt! - 2 -

3 Megostoroznak, tövissel csúfolnak, arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak, epét ecettel kínálgatni mernek, keresztre vernek ( 340.Dics.) Szabolcska Mihály Krisztus keresztjénél Ha ránehezednék lelkedre a bánat, Jóságodért hogyha gonosszal fizetnek Hited, önbizalmad magadra hagynának, S rosszaságát látnád csak az embereknek, Reményed légvárát látnád omladozni, Ne siess hozzájuk hasonlóvá lenni, Krisztus keresztjénél tanulj meg, Krisztus keresztjénél tanulj meg, Tanulj meg tűrni, imádkozni! Tanulj meg vég nélkül szeretni! Ha csalódnál abban, akiben reméltél, Vég nélkül szeretni, vég nélkül remélni. S most látnád be későn, hogy hiába éltél, Lelket gazdagító eszményeknek élni Óh ne siess senkit átokkal dobálni, S megállni mellettük életre, halálra. Krisztus keresztjénél tanulj meg, Krisztus keresztjénél tanulj meg Tanulj meg másnak megbocsátani! Hinni egy magasabb világba! A Fájdalom Útját olvasva Lukács evangéliumában ( ) találjuk Jézus szavait, melyeket az Őt sirató asszonyokhoz intézett : Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt. Mert íme jönnek napok, melyeken ezt mondják: boldogok a meddők, és amely méhek nem szültek És most, a mi világunkban gyakran tapasztaljuk, hogy itt vannak a napok Társadalmi eszményként előtérbe kerül a gazdasági siker, tekintély, anyagi javak megszerzése ; majd utána jöhet a harmonikus emberi kapcsolatok kialakítása. A teljesítményre való törekvés és a hajszolt életforma mellett nincs idő a meglévő kapcsolatok ápolására. Az ember azt hallja innen-onnan, hogy előbb légy sikeres, szerezz meg magadnak mindent. Élvezd az élet örömeit, amíg fiatal vagy, aztán jöjjön a gyermek-vállalás, ami áldozatot, lemondást, kötöttséget jelent. A napokban hallottam ezt a mondatot nem akárhonnan hogy a család és a házasság intézménye elavult fogalom Lehet, hogy eljutunk oda, hogy az emberek egy része kényelmi szempontból lemond a gyermekáldásról és az együttéléssel járó kötöttségekről? Mert, íme jönnek napok. Zs.E Elment az Otthon második lakója. Schilly Erzsébet, - Erzsi néni - Aki 2002-ben, Otthonunk megnyitása után a második honfoglaló volt.. Azóta élt köztünk csendben, szerényen. Kevesen ismerték, hiszen néhány éve már csak az imaterembe tudott átballagni, hogy részt vegyen a szentmiséken és a közös imádkozásokban. Szellemileg teljesen frissen, lélekben régen felkészülten, 95 éves korában, váratlanul távozott az Örök Otthonba, amelyben igazán hitt

4 -4-

5 Idén is remekül sikerült farsangi délutánunk. Víghné Bodza Aranka varázsdobozában rejtőzött egy KINAI HÁZASPÁR, a nagymamájához készülő PIROSKA, SZUNDI a törpe. Az erdő lakói közül ott lapult FEKETE ÖZVEGY, a mérges pók, CSIGA, GOMBA, KATICA BOGÁRKA. Biztonság kedvéért az OTTHON HÁZIORVOSA. INDIÁN LÁNY és COWBOY, BOHÓCOK, TÜNDÉR, SZŐLŐ, SPENÓT,CICA és KÉMÉNYSEPRŐ. Az EGÉR majd jövőre jön, most félt a cicától Köszönjük a szervezőknek és azoknak, akik jelmezt öltöttek, hogy örömet okoztak, mosolyt fakasztottak! A nevetés és a mosoly kapuk és ajtók melyeken át sok jó dolog be tud lopakodni egy emberbe. -5-

6 Jó, ha tudjuk a STROKE ról A STROKE, ( ejtsd: sztrók ) más néven a szélütés, felelős minden harmadik halálesetért Három esetből kettő megelőzhető, ha még időben felismerjük a tüneteket és azonnal mentőt hívunk. Egy neurológus azt állíja, hogyha a stroke áldozatát három órán belül elkezdheti kezelni, teljesen visszafordítható az állapota Azt mondja, hogy a stroke felismerésének és diagnosztizálásának egyszerű a trükkje: az M, B, E kérdések. A stroke áldozata súlyos agykárosodást szenvedhet, ha a környezete nem ismeri fel a tüneteket, a jeleket.. Az orvosok szerint bárki felismerheti a STROKE - ot, ha a három egyszerű ( M B E ) kérdést felteszi a sérültnek. Természetesen, ez csak akkor lehetséges, ha ez illető eszméleténél van. KÉRDÉSEK : 1. M Meg kell kérni, hogy MOSOLYOGJON, 2. B hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot összefüggően, pl.: szép idő van! 3. E hogy EMELJE FEL mindkét karját. Ha az illetőnek a három kérés teljesítésének bármelyikével nehézsége van, azonnal hívni kell a mentőket és elmondani a tüneteket. VAN MÉG EGY JEL: Mondjuk a betegnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT.Ha a nyelv kicsavarodott, egyik, vagy másik oldalra megy, ez is a stroke jele lehet. ( Forrás: Magyar Stroke Alapítvány) Nyuszika jótanácsa : ( könnyű és hasznos!) Ahogy idősödünk renyhébbek lesznek izmaink is. Ennek több oka van, de arról majd legközelebb külön beszélünk Most kézfejünk izmainak serkentésére az alábbi egyszerű, könnyű gyakorlatot ajánlja Nyuszika: 1./ Tegyük össze szorosan két tenyerünket és csuklóból V alakban hajlítsuk hátra háromszor. 2./ Ugyan ezt szétnyitott ujjakkal - kissé távolabb téve tenyerünket egymástól - ismételjük háromszor. 3./ Kezünket szorítsuk ökölbe, hajlítsuk előre hátra, fordítsuk csukóból jobbra és balra, háromszor. 4./ Nyújtott ujjakkal zongorázzunk a levegőben, először lassan, majd kicsit gyorsabban és végül lassítva fejezzük be a gyakorlatot. Nem kell félni, hogy a zongora hangja zavarja szomszédunkat! Próbáljuk meg már reggel, ébredés után az ágyban, majd napközben akár sétálgatva is gyakorolhatjuk! Mivel az izmok a mozgatás alkalmával húzódnak, ez enyhe fájdalommal jár, amit el lehet és el kell viselni. Mindenki tudja, hogy amit nem használnak, idővel rozsdásodik, hát ne engedjük izmainkat rozsdásodni! - 6 -

7 Bemutatkozik új háziorvosunk: dr. Havas Adrien Kedves Lakók! március 1-én vettem át a háziorvosi teendőket dr. Bonyhádi Elemértől. Ezt megelőzően a váci Jávorszky Kórházban, illetve a Dunakeszi Szakrendelőben dolgoztam neurológusként óta Verőcén a felnőtt háziorvosi praxisban dolgozom férjemmel, dr. Cserni Istvánnal együtt. Mindenkit várok szeretettel, ha bármilyen egészségügyi problémája van, kedden és csütörtökön d.e. 10-től 13 óráig az orvosi rendelőben dr. Havas Adrien Mit kell tudnunk az aszalt szilváról, és a mazsoláról? Az aszalt szilvát rendkívül fontos védelmi tényezőnek minősítették az öregedéssel és az öreg korral összefüggő betegségekkel szemben. Rendkívül gazdag forrása a vasnak, kalciumnak, magnéziumnak és a foszfornak. Nagymennyiségű ásványi anyag és vitamintartalmával segít salaktalanítani szervezetünket, serkenti a gyomor és a bél működését. A szilvában lévő mangán hatására, az emésztést segítő enzimek tökéletesebben végzik munkájukat. Rendkívül magas sokú belőle a vas felszívódása. Egyike a legjobb vértisztítóknak, e mellett serkenti az emésztést. Köztudomású, hogy székrekedés ellen az egyik legeredményesebb természetes segítség. A mazsolának, vagyis az aszalt szőlőnek ugyan olyan előnyös tulajdonságai vannak, mint a friss szőlőnek, de magasabb a cukortartalma, amit a cukorbetegeknek figyelembe kell venni! Értékesebbnek számít a színes szőlőből készült mazsola, hiszen főleg a szőlő színes héjában találhatók a x bioflavonoidok, a P - vitamin - mely a C vitaminnal együtt - rendkívül előnyös szervezetünknek, mert gyulladásgátló, allergia ellenes, baktérium - és, vírusölő hatású. Mindkét gyümölcsöt előbb jól megmossuk, majd beáztatjuk. Este fogyasztjuk és reggel éhgyomorra. A levét is igyuk meg. x gyümölcsök és virágok színét adó molekulák, biológiai szerepük felismerése a C vitamint felfedező Szent - Györgyi Albert Nobel-díjas magyar tudó nevéhez fűződik

8 Idézetek iskolai dolgozatokból : Az emberiség nem győz hálálkodni Edisonnak, akinek lángelméjéből kipattant a villamos, amely szikrájával hajtja a kocsit, és benne az utast.. A nemzetiségi iskolába több ajkú diákok járnak. Ady Boncza Bertalant vette feleségül. Az őserdő olyan terület, ahová emberi kéz még nem tette be a lábát Észre vettük hogy az Érdekvédelmi Fórum fogadó óráin kevesen jelennek meg. Kérjük, jöjjenek, panaszaikat, észrevételeiket mondják el, hogy azokon segíteni tudjunk. Napi életünkkel kapcsolatos javaslatokat szívesen fogadunk! hogy az ünnepekről történő megemlékezéseken kevesen vesznek részt. Ezzel kapcsolatban egyes lakók panaszolják, hogy az időpontokról nem mindig szereznek tudomást. Van, aki nem látja elolvasni a hirdetőtáblákon lévő közleményeket. hogy általában ugyanazok vállalnak szereplést, amit köszönünk, mert igazán jól csinálják, de biztosan vannak Lakóink között még olyanok, akik ugyan ilyen szépen tudnának egy-egy verset elmondani, vagy felolvasni!!! Gondolkozzanak el rajta A 102 éves G. Carlin üzenete minden idős embernek : Soha ne hagyd az agyadat pihenni! A pihenő agy az ördög műhelye! Az ördög neve : ALZHEIMER! Bimm-bamm!!! Bimm-bamm!!! Májusban találkozunk!!! EZÜSTHARANG

AZ ÁLLATVÉDELEM SZERVEZETEI

AZ ÁLLATVÉDELEM SZERVEZETEI TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 Egység, alprojekt/alprogram neve Rendezvény cím, dátum AZ ÁLLATVÉDELEM SZERVEZETEI Mikó Józsefné Jónás Edit NEMZETKÖZI SZERVEZETEK Állatvédelmi Világszövetség World Society

Részletesebben

Enyelegnek a juhnyájak, Öröm: neked ma ablakom kitárom,

Enyelegnek a juhnyájak, Öröm: neked ma ablakom kitárom, 1 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Csokonai Vitéz Mihály: Tavasz Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Pille. Fekete Andrea - Pille Oldal 1

Pille. Fekete Andrea - Pille Oldal 1 Szerelem első látásra, mármint beleszeretni egy fajtába úgy, hogy az elmondva szinte már giccses, pedig igaz. Egészen 21 éves koromig nem rendelkeztem komoly kutyás múlttal, ha csak azt nem nevezzük annak,

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Zordongó és Pillepanna barátsága

Zordongó és Pillepanna barátsága Gyarmati Viktória Zordongó és Pillepanna barátsága Hajdú Edit rajzaival 2 3 4 1 2 3 4 Egészen nagylány voltam már, amikor elôször hallottam Zordongóról, a csíkos hasú dongófiúról. Nahát, Te tényleg nem

Részletesebben

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

zsömle-zizegésű világ, porhanyó falucska, mondd el a lágy kenyér dalát. Ím, a könnyű szél elősurran, tovaringatja lágy fodorban

zsömle-zizegésű világ, porhanyó falucska, mondd el a lágy kenyér dalát. Ím, a könnyű szél elősurran, tovaringatja lágy fodorban 1 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élő, Fogadd könnyektől

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra 1 Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, József Attila: Ősz Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, örökkön élő,

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér

Részletesebben

Készítette: Kis Judit Kovács Istvánné Nagy Árpádné Ollé Valéria

Készítette: Kis Judit Kovács Istvánné Nagy Árpádné Ollé Valéria SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZOLGÁLAT ÉS PEDAGÓGIAI-SZAKMAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY Az innováció címe: Barátom a természet Készítette: Kis Judit Kovács Istvánné Nagy Árpádné Ollé Valéria Az

Részletesebben

Csokonai Vitéz Mihály II.

Csokonai Vitéz Mihály II. Csokonai Vitéz Mihály II. A ROKOKÓ ÉLETÖRÖMTŐL A MAGÁNYIG Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 10 perc 1. feladat Csokonai Tartózkodó kérelem című versének több zenei feldolgozása is született. Hallgasd meg

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Kisiskolás az én nevem,

Kisiskolás az én nevem, 1. Hallgasd meg a verset! Mondd el, kirõl szól! Kisiskolás az én nevem Kisiskolás az én nevem, ki nem hiszi, jöjjön velem. Iskolába sietek én, nem ülök már anyám ölén. Iskolában jól figyelek, ha kérdeznek,

Részletesebben

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás.

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. A kánikula bárkinek okozhat egészségügyi panaszokat,

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra 2013. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, MezőkBolondos smaragdja, nap tüzében égő, egy hónap Te zsendülő és zendülő pagony! április hónapja, Köszönt

Részletesebben

Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta

Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta Kötelező versek 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN Varázskréta Ismerek egy öregasszonyt, - igazat mondok, nem tréfát - aki egyszer a tavasztól elkérte a varázskrétát. És azóta, mint a tavasz, hegyre dombra és mezőre,

Részletesebben

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.

Részletesebben

JELENTÉS. a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi partneri igény -, elégedettség, elégedetlenség mérésének eredményeiről. 2014.

JELENTÉS. a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi partneri igény -, elégedettség, elégedetlenség mérésének eredményeiről. 2014. Mackós Óvoda 1126 Budapest Németvölgyi út 46. tel/fax:35-60-528 e-mail: postmaster@mackosovoda.axelero.net honlap: www.mackosovoda.hu OM azonosító: 034482 JELENTÉS a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi

Részletesebben

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Fülemile éneklésén, Húsvét, örök legenda, drága zálog, szellők legyezésén. Örömet nevelni, Az ocsó nyúlakat bokorbul kiverni, Ebédre megtérni,

Fülemile éneklésén, Húsvét, örök legenda, drága zálog, szellők legyezésén. Örömet nevelni, Az ocsó nyúlakat bokorbul kiverni, Ebédre megtérni, 2012. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Faludi Ferenc: TAVASZ Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! e vers, élet, örökkön

Részletesebben

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE Általános tudnivalók Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában! Nagy melegben zuhanyozzon

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2009. április Szent György hava. 12. szám

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2009. április Szent György hava. 12. szám Nemes, szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív, és sok-sok szeretet. ( Pázmány Péter ) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2009. április Szent György hava 12. szám Bimm

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném. 1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Máglya (50x40 cm, vászon, olaj zsűrizett) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA SZERETET és SZEX Szex nélkül lehet élni, de szeretet nélkül nem. (Dobrosi

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:

Részletesebben

ENYÉM, TIÉD, MIÉNK MÉREM KATALIN

ENYÉM, TIÉD, MIÉNK MÉREM KATALIN ENYÉM, TIÉD, MIÉNK MÉREM KATALIN I. A mesék nem meséli nem múltba néz, aki a múltba néz. A szó er ős, hatalma és megtartó ereje van, de ismerni kell, és hinni az erejében. A lebecsül őknek, az elhanyagolóknak,

Részletesebben

Gerontológiai gondozó Szociális szakgondozó

Gerontológiai gondozó Szociális szakgondozó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

Kobány Mihály: MENNIYBEN HASZNÁLHATÓ A DR. KISS ÁRON, PÉTERFY SÁNDOR, PÓSA LAJOS ÉS TIHANYI ÁGOST ÁLTAL SZERKESZTETT VERSESKÖNYV ÓVÓDÁINKBAN!

Kobány Mihály: MENNIYBEN HASZNÁLHATÓ A DR. KISS ÁRON, PÉTERFY SÁNDOR, PÓSA LAJOS ÉS TIHANYI ÁGOST ÁLTAL SZERKESZTETT VERSESKÖNYV ÓVÓDÁINKBAN! Kobány Mihály: MENNIYBEN HASZNÁLHATÓ A DR. KISS ÁRON, PÉTERFY SÁNDOR, PÓSA LAJOS ÉS TIHANYI ÁGOST ÁLTAL SZERKESZTETT VERSESKÖNYV ÓVÓDÁINKBAN! * Ennek a műnek értékét, becsét, használhatóságát egyes lapjaink

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra.

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Évindító 2015 Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Induljon ez az éved másként, mint eddig! Te vagy az, aki változtatni

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

4. Milyen tápanyagokat szív fel a gyökér? Húzd alá azokat, amelyeket a szövegben is megtalálsz!

4. Milyen tápanyagokat szív fel a gyökér? Húzd alá azokat, amelyeket a szövegben is megtalálsz! NÉV: Szövegértés 1. 1. változat A gyökerek Egy-egy fának éppen akkora a gyökérzete, mint a koronája. Vagyis az ágak és a levelek lombsátra. A levelek úgy helyezkednek el, mint a háztető cserepei. Egyikről

Részletesebben

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az! Nézzétek el nekem ezt a képet, de valahogy a ma emberét úgy látom, hogy kezében tart egy okos eszközt, és az a mese kel életre, amikor a fiatalember vagy az a fiatal hölgy találkozik a békával. Ugye megvan

Részletesebben

Borsa Hungary Gyümölcsédesség Kft. Sárospatak

Borsa Hungary Gyümölcsédesség Kft. Sárospatak Borsa Hungary Gyümölcsédesség Kft. Sárospatak A KKV-kon a világ szeme 2013. december 11. Rákóczi Vár - Színházterem 2013. december 11. A KKV-kon a világ szeme 1 Eredet A BORSA HUNGARY GYÜMÖLCSÉDESSÉG Kft.

Részletesebben

Drága! Áldott, békés karácsonyt és sikeres, boldog új esztendot kíván Neked és szeretteidnek:

Drága! Áldott, békés karácsonyt és sikeres, boldog új esztendot kíván Neked és szeretteidnek: Drága! Az idei karácsonyon egy különleges ajándékkal szeretnélek meglepni. Nagyon szeretem, amikor vidám és kipihent vagy, ezért arra gondoltam megajándékozlak egy éjszakás kikapcsolódással. Fogadd szeretettel

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Királyerdői Harangszó

Királyerdői Harangszó Királyerdői Harangszó A Csepel-Királyerdői Református Egyházközség lapja, megjelenik évente 5 alkalommal V. évf. 4. szám - 2014 Reformáció -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

A Teremtés Negyedik könyv

A Teremtés Negyedik könyv Vlagyimir Megre A Teremtés Negyedik könyv 2008 A KERÍTÉS Na, hát legelőször is, ugye, legelőször természetesen be kell a telket keríteni. Mert amikor az építkezéshez szükséges anyagokat kezdi az ember

Részletesebben

Szinonimák, antonimák

Szinonimák, antonimák Szinonimák, antonimák 1 ) Kezdjük a szinonimákkal A szinonima magyarul rokon értelmű szó. Nyugodtan mondhatja így is, úgy is A szinonimáknak hasonló a jelentése. Emlékszik, milyen szavakkal gratuláltak

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu 2008. november A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja VIII. évf. 11 szám Kalendárium - A Rákellenes Világnap Zöld mozaik - Az uhu Mese - Hová tűnt a sün? Egészség-ábécé - A láb és a lábbelik

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Megnyílás. 2. összejövetel

Megnyílás. 2. összejövetel Megnyílás 2. összejövetel 25 Előkészítés Üljünk körbe, és középre tegyünk egy gyertyát (ne a szőnyegre csöpögjön!). Ezt gyújtsuk meg a beszélgetés kezdetekor! Keresd ki a mai napra való szentírási részt:

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

Inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem?

Inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem? Karinthy Frigyes (1887 1938) Inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem? Gál Veronika (NÉBiH ÉKI) Az élelmiszerlánc-biztonság jövője című szakmai konferencia (2. szekció) 2013. október 15.

Részletesebben

A francia sztereotípiák ledöntése, valamint mit is kell igazából tudni a muszlimokról? Karrierépítés vagy csak időtöltés az Erasmus+?

A francia sztereotípiák ledöntése, valamint mit is kell igazából tudni a muszlimokról? Karrierépítés vagy csak időtöltés az Erasmus+? A francia sztereotípiák ledöntése, valamint mit is kell igazából tudni a muszlimokról? Karrierépítés vagy csak időtöltés az Erasmus+? Az elmúlt évek során nagyon sok sztereotípia alakult ki a különböző

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl A téli hónapokban sem kell lemondanunk az egészséges zöldségekrõl és gyümölcsökrõl. Számos fajtájuk télen is bõvelkedik vitaminokban, gyakori fogyasztásukkal

Részletesebben

AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.

AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. ÁLLATOK VILÁGNAPJA 2012. október 18. AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A könyvtár kapcsolódott a napközis munkaközösség

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Boldog jubileumot HARO! Boldog születésnapot Traum család!

Boldog jubileumot HARO! Boldog születésnapot Traum család! Kedves Partnerünk! Annak érdekében, hogy Neked minél több vásárlód legyen folyamatosan kommunikálunk ügyfeleink felé. Hírleveleinket Veled is megosztjuk! Hogyha partneri kapcsolatban állsz szakemberekkel,

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

PAJKOS NEVELÉSI PROGRAM

PAJKOS NEVELÉSI PROGRAM PAJKOS NEVELÉSI PROGRAM PAJKOS ÓVODA 1119 BUDAPEST, PAJKOS U. 35. Az intézmény OM azonosítója: 034459 Intézményvezető: Csályiné Schön Mária Ph Legitimációs eljárás Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma:

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

{ Budapest, 2015. április 16 16--17. A SZOLGÁLTATÓK (SEGÍTŐK) JÓ KÖZÉRZETE avagy: ki segít a segítőknek? Kineziológiával a jó közérzetért Mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tud kínálni a kliensnek/ügyfélnek/vendégnek.

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A tévedés lehetőségének fenntartása mellett mondom a következőket: A TERV CSODÁS, TÖKÉLETES A MEGVALÓSULÓ KIÁRADÁS.

A tévedés lehetőségének fenntartása mellett mondom a következőket: A TERV CSODÁS, TÖKÉLETES A MEGVALÓSULÓ KIÁRADÁS. A tévedés lehetőségének fenntartása mellett mondom a következőket: A TERV CSODÁS, TÖKÉLETES A MEGVALÓSULÓ KIÁRADÁS. Lesz belőle emberi test, melyet betölt az ember szellem. A szellem már kész tervvel érkezik

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

A világos, egyértelmű utasítások fontossága

A világos, egyértelmű utasítások fontossága A világos, egyértelmű utasítások fontossága Kedves Szülők, ebben a fejezetben a következő témákkal foglalkozunk: - Miért tűnik úgy, hogy az ADHD-s gyermek meg sem hallja, amit a szülő mond? - Fejleszthető-e,

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

esetén a timol típusú illóolajat 2 csepp borsikaolajjal is alkalmazhatjuk. Vöröshagyma

esetén a timol típusú illóolajat 2 csepp borsikaolajjal is alkalmazhatjuk. Vöröshagyma esetén a timol típusú illóolajat 2 csepp borsikaolajjal is alkalmazhatjuk. Vöröshagyma Az Aloe vera és a fokhagyma után a vöröshagyma személyében" a liliomfélék újabb képviselőjét ismerhetjük meg. A vöröshagyma,

Részletesebben

Farsangi bál a bölcsődében

Farsangi bál a bölcsődében 4 2011. április Farsangi bál a bölcsődében Vidám legény a bohóc, piros haja csupa kóc, ide-lép, oda-lép, a zubbonya csupa kék. Itt a tél vége, a tavasz kezdete és a farsangi mulatságok ideje. A bölcsődében

Részletesebben

Érzékszerveink. Olvasószint: A

Érzékszerveink. Olvasószint: A Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermeknek

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben