Kampánnyal a stroke ellen

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kampánnyal a stroke ellen"

Átírás

1 KECSKEMÉT május 20., XXVI/21. Kampánnyal a stroke ellen Évente legalább 30 ezer embert érint a stroke Magyarországon. Nagy részük, ha túl is éli a szélütést, az agyuk maradandó károsodást szenved, akár fél oldalukra is lebénulhatnak. Erre hívja fel a figyelmet a Szívvel a stroke ellen!" kampánykörút. Szűrővizsgálatokkal várták pénteken egész nap az önkormányzati dolgozókat a Városháza mellett. Vérnyomásmérés, dopler vizsgálat, és egészségügyi tanácsadás, ezek voltak a legnépszerűbbek. A szűrés része volt a Szívvel a stroke ellen!" kampánynak, aminek pénteken Kecskemét adott otthont. A kampány sajtótájékoztatóján arról volt szó, hogy a stroke megelőzhető, vagy ha már megtörtént a baj, gyorsan felismerhető, ami akár életet is menthet. Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány kiemelten foglalkozik a betegséggel. Arra biztatta a megjelent szakembereket, hogy keressék meg az államtitkárságot ötleteikkel, mert az ügy kiemelt fontosságú: - Javaslom, hogy akár intenzívebben ostromoljanak bennünket a szakma képviselői, hiszen vannak források. Csak egészségügyi programokra 15 milliárd forintra van lehetőség, és úgy gondolom, hogy el lehet indítani egy olyan stroke programot, mint amilyen az infarktus program volt - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a stroke kezelésében a felismerés mellett a mentők gyors reagálása, és a megfelelő kórházi felszerelés a legfontosabb. Engert Jakabné, az Esélyteremtési Bizottság elnöke elmondta, Kecskeméten már régóta üzemel stroke központ, a mentőállomást pedig folyamatosan fejlesztik. Így városunkban jó esélyei vannak egy stroke betegnek. Emellett a megelőzés is fontos. Éppen ezért az egészséges életmóddal összefüggő kampányok és intézkedések, mind megjelennek a város életében. Az egészséges táplálkozás, a piacok fejlesztése, a termelői nyersanyagok, élelmiszerek eljuttatása a lakosokhoz, mind-mind kiemelten fontos. kecskemet.hu

2 május 20.

3 3 Otthon Mozi Május ig ADALINE VARÁZSLATOS ÉLETE színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 110 R.: Lee Toland Krieger Sz.: Blake Lively, Harrison Ford, Ellen Burstyn Május án és én GEMMA BOVERY színes, feliratos, francia romantikus film, 99 R.: Anne Fontaine Sz.: Fabrice Luchini, Gemma Arterton, Jason Flemyng, Isabelle Candelier Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Május 22., péntek 19 óra - EGY KORTY DERŰ. V. Kulcsár Ildikó előadása. V. Kulcsár Ildikó író, a Nők Lapja népszerű újságírója. Előadása során megosztja gondolatait, élményeit a társas együttélés, a házasság és az egyedüllét problémájáról. Belépődíj: Ft Május án UTAM AZ ISKOLÁBA (6) színes, magyarul beszélő, francia-kínai-dél-afrikai dokumentumfilm, 77 R.: Pascal Plisson Sz.: Jackson Saikong, Salome Saikong, Noura Azzagagh Május án PARTY GIRL színes, feliratos, francia filmdráma R.: Samuel Theis, Claire Burger, Marie Amachoukeli-Barsacq Sz.: Angélique Litzemburger, Joseph Bour, Maria Theis Díjak: Cannes-i fesztivál (2014) - Arany Kamera-díj Május én 18.00, június 1-2-án SERENA színes, magyarul beszélő, amerikai-francia romantikus dráma R.: Susanne Bier Sz.: Jennifer Lawrence, Bradley Cooper, Rhys Ifans A műsorváltozás jogát fenntartjuk Kecskemét, Kossuth tér 4., 76/ , 76/ , otthonmozi@gmail.com Július ZENEOVI TÁBOR. Mindennapjainkat áthatják a zajok, zörejek, hangok. De hogyan vállnak zenévé a minket érő hanghatások? Ezzel a csodával ismerkedünk a gyerekekkel egy héten keresztül rengeteg gyerekdalon, mondókán, zenés játékon keresztül, melyeket kézműves foglalkozások is színesítenek. A tábort Závori Erika (ének-zenetanár, karvezető) vezeti, és a gyerekeket képzett pedagógiai asszisztens is segíti. A tábor díja tartalmazza a foglalkozások anyagköltségén túl a tízórait, ebédet és uzsonnát is. Szeretettel várjuk azokat a 3-7 éves gyerekeket, kis- és nagytesókat is, akik csak a délelőtti foglalkozáson vennének részt. Részvételi díj: Ft (testvérkedvezmény: Ft/ fő.) Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és a részvételi díj 50%- ának befizetésével lehet június 16- ig. A teljes tábori díj befizetésének határideje június 29. Bővebb információ: Labanczné Krámos Krisztina, krisztina.labanczne@ efmk.hu, 76/ Elfogadunk: OTP SZÉP KÁRTYA SZABAD- IDŐ, SODEXHO KULTÚRA, EDENRED - KULTÚRA utalványokat! A tábort 15 fő jelentkező esetén tartjuk meg! Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.

4 május 20. Katona József Színház NAGYSZÍNHÁZ A TALIZMÁN május 20. szerda Kiss M. bérlet május 22. péntek Ódory A. bérlet május 26. kedd Dajka M. bérlet Kecskeméti Ifjúsági Otthon Ciróka Bábszínház NAGYTEREM MAD MAX: A HARAG ÚTJA 3D PREMIER (16) 13.15, 16.00, 18.45, 21.30, ig Május 28-án, csütörtökön 17 órakor - DIÁKGALÉRIA - Kiállítás megnyitó a Kecskeméti Ifjúsági Otthon alkotóköreinek évzáró kiállítása. A DiákGaléria mindig friss süteményeiről a Cseh Pékség Kft gondoskodik. A tárlat díjtalanul megtekinthető június 17-ig, hétköznap 9-18 óráig, hétvégén az intézmény nyitvatartási idejében. Információ: Acsai Rita TÜNDÉR BALLONKABÁTBAN június 2. kedd 14 óra HAMUPIPŐKE június 9. kedd 14 óra június 10. szerda MAD MAX: A HARAG ÚTJA PREMIER (16) 14.45, TÖKÉLETES HANG PREMIER (12) 12.15, 14.30, 16.45, CSÁBÍTUNK ÉS VÉDÜNK (12) 13.15, 15.15, 17.15, TORRENTE 5. - A KEZDŐ TIZENEGY (16) DÍNÓ KALAND (12) ig BOSSZÚÁLLÓK: ULTRON KORA 3D (12) 14.00, 17.00, 20.00, ig is BOSSZÚÁLLÓK: ULTRON KORA (12) ARGÓ 2 (16) HALÁLOS IRAMBAN 7. (16) Részlet A talizmán c. előadásból ÉS KÖZBEN SZÓL A DAL május 20. szerda Illyés Gy. bérlet május 21. csütörtök Weöres S. bérlet május 27. szerda Kodály Z. bérlet PÁRCSERE május 21. csütörtök bérletszünet május 31. vasárnap és bérletszünet CARMEN május 23. szombat és bérletszünet CSOPORTTERÁPIA május 27. szerda A NÉGY ÉVSZAK május 28. csütörtök Ady E. bérlet - Nulladik óra május 29. péntek bérletszünet "EGYÜTT A MŰVÉSZETÉRT" május 30. szombat Díjátadó Gála STÚDIÓ SZÍNHÁZ HOL SZOKNYA, HOL NADRÁG május 23. szombat és május 26. kedd Május 30-án, szombaton 9 órától - VERSMONDÓK TALÁL- KOZÓJA - Versünnep című ünnepélyes zárórendezvénye. Megnyitja: Kiss Ottó, József Attila-díjas költő. Információ: Csizmadia Ilona Május 31-én, vasárnap óráig - GYERMEKNAP - DOBOZOS KALANDOK - a KIO főtéri gyermeknapi programja. Egy doboz sokféle kincset rejthet. - alkotó foglalkozások - játszó foglalkozások A részvétel ingyenes. Gyermeknapi kedvezmény nyári táborainkra május 29-ig! Részletek: Információ: Acsai Rita Kecskemét, Kossuth tér 4., Részlet a Hamupipőke c. előadásból CIRÓKÁS GYERMEKNAP május 31. vasárnap Vendégünk 11 órakor Pettson és Findus - Budapest Bábszínház vendégelőadása FARKAS ÉS PIROSKA június 1. hétfő 10 óra INDIÁN MESE június 3. szerda 10 óra június 9. kedd 10 óra SZÍNJÁTSZÓ MARATON június 3. szerda 16 óra június 4. csütörtök 16 óra június 5. péntek 16 óra MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA - KLASSZIKUSOK ÚJRACSOMAGOLVA 14 éven felülieknek! június 20. szombat óra Program: 20 óra: Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei - Muszorgszkij zongoraciklusa és Ravel nagyzenekari átirata bábok segítségével kel új életre, rendhagyó formában. Az előadás kiindulópontja ezúttal nem a képzőművészet, hanem az élet maga óra: Átállás - Keller Dániel és Puskás Gyula zenél az udvaron. 23 óra: Hamupipőke - játék csövekre, dobozra, zacskóra és papírra. A 2014-es év 40 legfontosabb előadása. KISTEREM VÉGRE OTTHON! (6) ig SPONGYABOB: KI A VÍZBŐL (6) ig Részlet a Hol szoknya, hol nadrág c. előadásból AZ ÓRIÁSCSECSEMŐ május 29. péntek Kecskemét, Katona József tér 5. EGY MÁS - TESTVÉRMONOLÓGOK június 4. csütörtök 10 óra június 8. hétfő 10 óra Kecskemét, Budai u. 15., 06-76/ Fax:76/ ciroka@ciroka.hu

5 5 INGATLAN KECSKEMÉT szívében, felújított, amerikai konyhás, nappali + 1 szobás, erkélyes lakás eladó, azonnal költözhető, de befektetésnek is kiváló. Iá:13.2 MFt Tel:06-30/ TŐSERDŐBEN, strand közelében, 300 nm gondozott telken lévő, frissen festett, jól karbantartott, tipp-topp nyaraló eladó. Iá:3.8 MFt Tel:06-30/ KECSKEMÉTEN, Széchenyiváros ban, óvoda, iskola, abc, autóbuszmegálló közelében eladó, 32 nm-es, zöld területre néző erkélyes lakás. Iá.5.85 MFt Tel:06-30/ KECSKEMÉTEN a Széchenyivárosban, VI. emeleti, tóra néző, 50 nm, 2 szobás, parkettás, liftes lakás, eladó. Iá:8,9 MFt Tel:06-30/ KECSKEMÉT belvárosához közel, 546 nm telken, 106 nm, nappali +3 szobás, családi ház eladó. Tágas szobák, felújított konyha, fürdő. Iá:12,9 MFt Tel:06-30/ KECSKEMÉT, Nyíri úton eladó, 2003-as építésű társasház 1. emeleti, 48 nm, társasházi lakás + zárt udvari beálló. Iá:12,8 Mft Tel:06-30/ KECSKEMÉT-Kadafalván 90 nm, felújított, 3 szobás családi ház, 2000 nm telekkel, garázzsal eladó. Iá:12 Mft Tel:06-30/ KECSKEMÉT-Helvécia, Szabó Sándor telep központjában 2000 nm-es kiváló adottságú építési telek eladó. Iá:2,5 Mft Tel:06-30/ KECSKEMÉTEN, piachoz közel 2003-ban épült társasház első emeletén 68 nm nappali+2 félszobás,loggiás lakás, garázzsal, beállóval eladó. Iá:20,8 MFt Tel:30/ KECSKEMÉT, Petőfivárosban 2000-ben épült liftes társasház 3. emeletén 42 nm lakás bútorozva, bérlővel, udvari beállóval együtt eladó. Iá:12,8 MFt Tel:30/ KECSKEMÉTEN a megyei kórház közelében, téglaépítésű, liftes házban, 46 nm, nappali + 1,5 szobás, klímás, szigetelt lakás eladó. Iá:11,9 MFt Tel:06-20/ KECSKEMÉT belvárosában, 2004-ben épült, liftes lakóparkban, 54 nm, 2 szobás, klímás lakás eladó. Az ingatlan kifogástalan állapotú. Iá:16,3 MFt Tel:06-20/ JAKABSZÁLLÁSON fiatalos környezetben (Nyár u.) összközműves, bekerített, 1400 nm-es építési telek egészben vagy fele részben eladó. Tel.: / Sopron. ELADÓ családi ház Kecskeméten a Hunyadi városban. 800m2 telken, 170m2 tetőtér beépítésű ház. Pince 80m2 garázszsal. Udvaron medence! Irányár: 27,9 MFt. Megtekinthető: ingatlan.com/ / KECSKEMÉT, Alsószéktóban 726nm-es kert, gyümölcsös eladó. Irányár: 1,3MFt 06-30/ KECSKEMÉTEN Széchenyivárosi I.emeleti 60nm lakás tulajdonostól eladó, garázs lehetőséggel 16,2 MFT 70/ HELVÉCIA Szabó S. telepen 120 nm szerkezetkész családiház +garázs+ melléképület eladó. Irányár:15 MFt. Tel.:06-30/ SZÉCHÉNYIVÁROSI 55 nm-es erkélyes, gázkonvektoros 4. emeleti lakás eladó. Irányár:8,8 MFt. Tel.:06-30/ KECSKEMÉT Kadafalván 3 szobás étkezős szigetelt 2 fürdőszobás családiház eladó. 18,5 MFT 20/ KECSKEMÉT-KATONATELE- PEN eladó jó elrendezésű családi ház 1500 m2 parkosított kerttel. Irányár: Ft.Tel.:06-30/ Ingatlanközvetítő ne hívjon! KECSKEMÉTEN Rendőrfaluban ikerház fele 403 nm telken, 58 nm két szobás összkomfortos hőszigetelt családiház melléképülettel, pincével eladó. Bolt, iskola, óvoda, buszmegálló közel. Irányár: 12 MFt. Érdeklődni: 76/ vagy 70/ INGATLAN VÉTEL KERESEK saját célra felújításra szoruló házat, házrészt, város széli tanyát lehet romos is 3 MFt-ig! 06-30/ MEGBÍZÓM számára eladó lakást, családi házat, ipari területet, termőföldet, nyaralót keresek / KIADÓ 500 nm-es nagy belmagasságú, fűthető, targoncával járható, téglafalú ipari csarnok Nagykőrösön a 441-es főút mellett, iparterületen kiadó / BERENDEZETT Húsbolt Kecskemét, Bem utca 10.-ben nagyon jó áron kiadó, beindításhoz segítséget nyújtunk. 30/ KECSKEMÉT Rákóczi úti 120nm-es, 3 szobás lakás kiadó. 70/ KECSKEMÉT, Dobó körúton kiadó 73nm-es lakás üresen / EFT/hó ADÁS-VÉTEL HAJAT veszek 45 cm felettit, akár őszt is. 20/ RÉGIPÉNZ, képeslap, bélyeggyűjtemény, papír-régiség, antik tárgyak vétele. Kecskemét, Ceglédi út / RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / AKÁC hasítva 2800 Ft/100kg, tölgy hasítva 2300 Ft/100kg ingyenes szállítás 15q-tól Kecskemét, Mindszenti krt / TOLLAT, dunnát, párnát, régiséget vásárolok! Csörgessen, és én visszahívom, ingyen házhoz megyek! 06-20/ , 06-30/ SZÁMÍTÓGÉPEK (kompletten, LCD monitorral), laptopok, akár 1 év garanciával Ft-tól! Házhozszállítás megoldható! 06-20/ , hu VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket / KÉREM ne dobja ki, ne törje össze, díjmentesen házhoz megyek érte. Vásárolnék régi konyhaszekrényt, ruhásszekrényt, sublótot, padot, fateknőt, zománcozott teknőt, boros demizsont, 5 l-es uborkás üveget, szabó vagy disznóvágó asztalt, sokfiókos bolti berendezést, falikutat, komplett hagyatékot. Hívjon bizalommal! 06-20/ , 06-53/ jakab0303@fre .hu TŰZIFA vastag akác 2600 Ft/100kg, vékony akác 2300 Ft/100kg házhoz szállítva, hasítva is / VÁLLALKOZÁS M STYLE Divat Kecskemét Piramisudvar Masca, Missq, Warp Zone, NedyN! H-P.10,00-18,00. Szo.9,00-13,00 facebook.com/ mstyledivat JÁRMŰ KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/ SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia / , 06-30/ REDŐNYÖK készítése, javítása, gurtnik cseréje / PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával. Kedvezmény május 1-31-ig / REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ KÚTFÚRÁST vállalok rövid határidővel. Átmérő: mm 06-30/ VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, víz-gáz, villanyszerelést, kőmüves munká_ kat, burkolát, festést, térkövezést. Épületbontás / SZOBAFESTÉST, hőszigetelést vállalok / , 76/ ELŐZŐ életek feltárása reinkarnációs hipnózissal: -szorongások oldása, -érzelmek feldolgozása, -lélek és test harmonizálása. Jutalom Szépségszalon. Bejelentkezés: 06-20/ BURKOLÁST (csempe, padlólap, lamintált), padlás, pincefödém hőszigetelését vállalom / LAKÁSSZERVÍZ! Kőműves mun kák. tető csere-javítás mosás, csatornázás-javítás tisztítás, központifűtés-, villanyszerelés, nyílászáró csere, redőny, burkolás, fesés-mázolás. Tel.:06-20/ SZOBAFESTÉST 10% kedvezménnyel, és kisebb szigetelési munkákat vállalok / VÍZ-FŰTÉS és egyéb csőszerelés. ÁFA mentesen! Gyetvai Gergely e.v /

6 május 20. VILLANYSZERELÉS: villanymotorok, boylerek, mosogépek, hűtők, kisipari gépek javítása rövid határidővel / NIKOTIN stop! Dohányzásról leszoktatás biorezonanciával / JÓSLÁS, jövendölés. Múltad, jelened, jövőd a kártyában. Párkapcsolat, munka, család, lelki támogatás / REDŐNY Expressz! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/ SZŐNYEGMOSÁS szállítással, lakástextília, függöny, pléd, gyapjúágynemű, felsőruha, farmerfestés 76/ , 06-20/ REDŐNY, szúnyogháló készítés, javítás gyártótól, akár 2 órán belül. Tel.: 06-20/ SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ VARRÓGÉPSZERVIZ! Rendkívüli árengedmény! Árainkról bővebben: net 06-70/ PALATETŐK bontás nélküli felújítása, festése, zsindelyezése Villas anyagokkal. T: 06-30/ www. tetokfelujitasa.hu LAKÁS kozmetika! Szobafestés, gipszkartonozás, kőműves, tető és ereszcsatorna munkákat vállalunk / NYIROKMASSZÁZS. Gördülékeny alakformálás: cellulitcsökkentő, feszesítő-zsírleépítő kezelés / KŐMŰVES, ács, lapostetők, vizes, penészes falak szigetelése és vegyi injektálása. Festést, drájvitozást, bádogozást, kémények, kúpolások, térkövezést, burkolások, nyílászárók cseréje, kerítések valamint tetők javítása és mindenféle átalakításokat javításokat, mesteri munkával végzünk garanciával tavalyi áron vállalok! 06-30/ REDŐNY javítás! Új redőnyök készítése, javítása a hét minden napján, gyors precíz munka. Hívjon bizalommal! Telefon: 06-30/ FIATALÍTÓ arckezelés egydülálló mátrixpontos Thermage készülékkel. Szem alatti táskák, szemhéj fölötti rész kisímítására, ránctalanítás / REDŐNY javítás és készítés (faredőny is). Tel.: 06-70/ , 06-30/ RENDHAGYÓ idősgondozást vállalok beszélgetéssel, sétáltatással / LELKISEGÍTŐ számmisztikus. Ha jobb teljesebb életet szeretne, hívjon! 06-70/ TÁRSKERESÉS INTELLIGENS hölgy 178/74/65 éves, intelligens, káros szenvedélytől mentes urat keres / ÜZLET MEGNYITOTTUNK! DORATIS angol minőségi HASZNÁLT márkatermékek boltja. Női- férfi cipők, ruházat és elektronikai cikkek (xbox, laptop) Kecskemét, Kisfaludy utca 5. (Alföld mögött) KIVÁGÁSSAL ingyen elvihető 3 db kb. 10m-es duklász fenyő Tel / ÁLLAT BÁBOLNAI napos és előnevelt csirke Ft-ig és tojóhibrid jérce kapható! Tel.:06-20/ ÁLLÁST KÍNÁL AWI/ AFI vagy CO hegesztő munkakörbe keresünk munkatársakat. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: HuJobKecskemet@trenkwalder. com. Munkaerő-kölcsönzői ny. sz.: 29338/ FÉMIPARI munkatársakat keresünk. Az állás betöltéséhez fémipari végzettség vagy gyakorlat szükséges. Jelentkezni 76/ vagy önéletrajz elküldésével az alábbi BETANÍTOTT munkás pozícióba több műszakos munkarendbe munkatársakat keresünk. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: HuJobKecskemet@trenkwalder. com. Munkaerő-kölcsönzői ny.sz.: 29338/ GÉPKEZELŐI feladatok ellátására, azonnali kezdéssel munkavállalókat keresünk! Jelentkezni trenkwalder.com Munkaerőkölcsönzői CNC gépkezelő munkatársakat keresünk hosszútávra, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni LAKATOS munkára keresünk munkatársakat, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni OPERÁTOR munkakörbe hoszszútávra munkavállalókat keresünk. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10.Tel,:76/ ,vagy önéletrajz elküldésével az alább címen: HuJobKecskemet@trenkwalder. com Munkaerő-kölcsönzői ny.sz.: 29338/ KALOTASZEG- ERDÉLYI MAGYA- ROK 3 nap busszal Kecs kemétről augusztusban és szeptemberben. Félpan zióval Ft/ fő TIHANYI LEVENDULAFESZTIVÁL június nap buszszal Kecske mét ről, 6.800Ft/fő RAKTÁROS munkatársakat keresünk vezetőüléses vagy gázos targoncavezetői engedélylyel. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: HuJobKecskemet@trenkwalder. com. Munkaerő-kölcsönzői ny.sz.:37961/ ny.sz.: 29338/ MECHANIKAI szerelő munkakörbe kunszentmiklósi partnercégünk részére munkatársakat keresünk. Jelentkezni MELLÉKJÖVEDELEM főállással rendelkező éveseknek! Jelentkezni hétfőn között. Tel.:06-30/

7 7 VASALÁST takarítást, vagy idős személy felügyeletét vállalom. 20/ OKTATÁS MINŐSÉGELLENŐR pozícióba azonnali munkakezdéssel munkatársakat keresünk. Jelentkezni ny.sz.:37961/ ny.sz.:29338/ GYÁRTÓSORI összeszerelőket és berendezés kezelőket keresünk közepesen nehéz betanított fizikai munkára, kecskeméti munkavégzésre, több műszakos munkarendbe. Elvárások: 8 ált. végzettség, tapasztalat előny. Az alapbért bónusz és Cafeteria juttatás is kiegészítheti! Jelentkezés önéletrajzzal ben: iroda. kecskemet@adecco.com, személyesen: Adecco Kft. Kecskemét, Frangepán sétány 1/B. Tel.: 76/ DÁNIÁBA keresünk állatgondozói, mezőgazdasági, farm körüli munkákra munkavállalókat, alap angol nyelvtudással / , anett. sulyi@andreasagro.com; www. andreasagro.com A SVÁJCI családi tulajdonú Köppel Manufacturing Kft. kecskeméti termelésének bővítéséhez keres munkavállalókat fémipari megmunkálás, cnc esztergálás területén. Önéletrajzát a job@koeppel.hu címre várjuk. KŐMŰVESEKET és segédmunkásokat keresünk azonnali kezdéssel!érd: Dobossy Roland: 0620/ KECSKEMÉTI cég keres ügyes varrónőket és betanított munkára fürge, gyors, precíz kollégákat! Érd.:06-20/ VIRÁGKÖTŐ munkatársamat keresem, lehet nyugdíjas is, azonnali kezdéssel / KISKUNFÉLEGYHÁZI kőfaragó kőfeldolgozásban jártas, önálló munkavégzésre képes munkatársat keresünk. Tel.: 06-30/ CEGLÉDI autóalkatrész gyártó cég felvételt hirdet termékfejlesztő munkakörbe. A munkakör betöltésének feltételei: gépész technikus vagy gépészmérnöki végzettség, AutoCAD ismerete és a microsoft Excel magasabb szintű használata szükséges, és előnyt jelent. Előnyök: Gépipari gyakorlati tapasztalat, angol nyelvtudás, Pro engeneer tervező program ismerete. Részletes szakmai önéletrajzokat az office@brakehose.hu címre várjuk. CÉGÜNK hosszútávú munkalehetőséget kínál rajzról önállóan dolgozni tudó szerkezet lakatosoknak. Kiemelt bérezéssel Érd: 06-20/ telefonon. A HUMÁNIA HRS Group Zrt. felvételt hirdet 3 műszakos, termékcsomagolói munkakörbe, egyszerűsített foglalkoztatás keretében. Jelentkezni a kisrabata.georgina@ humaniahrsgroup.hu címen lehet. KECSKEMÉTRE FIX+ jutalékos rendben /100.e Fix+ jutalék/ 2 fő értékesítőt keresünk. Önéletrajzokat: kecskemet@bnmcentrum.hu címre várjuk. CEGLÉDI telephelyű cégünk flottabővítés miatt, nemzetközi tehergépkocsi vezetőt keres olasz-magyar viszonylatra, nyerges szerelvényre. Érdeklődni: ITALÜZLETKÖTŐ, kapcsolattartó munkatársakat keresünk bejáratott piacú pálinka termék forgalmazásához! Elvárások: értékesítői tapasztalat, számítógép készség szintű használata, legalább középfokú végzettség, B kat. jogosítvány. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: havasditta@gmail.com címen INGATLANIRODA alkalmazottat keres fő vagy másodállásban. (alapbér+jutalék) 06-30/ KERESKEDŐ szakembert keresek kecskeméti szaküzletbe, felsőfokú-, de min. középfokú végzettséggel, gyakorlattal! Feladatok: Aktív értékesítés, vásárlók napi szintű kezelése; rendelési, számlázási feladatok rutinszerű végzése. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: reggelgyongyi@gmail.com APM Personal GmbH keres Németországba alapfokú német nyelvtudással gyári segédmunkásokat. tizapm@gmail.com / TARGONCÁSOKAT keresünk győri munkahelyünkre, azonnali kezdéssel. Faipari munkákban jártas ács, asztalos dolgozókat keresünk Győr melletti telepünkre, túlméretes konténerek gyártására. marcusprofessionalkft@gmail. com 06-70/ DOLOGIDŐ Kft. kecskeméti állásajánlatai: Könyvelő-bérszámfejtő angol nyelvtudással; targoncás-raktárosok és általános szerelők! Az önéletrajzokat várjuk a kecskemet@dologidő.hu címre. Info: 76/ DOLGOZZON nálunk! Következő munkakörökre keresünk jelentkezőket különböző vidéki helyszínekre: CO hegesztő, AWI hegesztő, lakatos, forgácsoló, targoncás (beálló), betanított gépkezelő, végellenőr. Szállás, utazás biztosított. Versenyképes bérezés, caffetéria, előleg. Információ telefonon! 06-70/ , 06-70/ ZALAEGERSZEGI elektronikai gyárba operátorokat, betanított munkásokat keresünk. Szállást, előleget biztosítunk / , 06-30/ CO2-hegesztőket keresünk Bács-Kiskun Megyei munkahelyre, vékony anyagok hegesztése. Magas órabér! Szállás biztosított! 06-70/ , 06-70/ , munka15@index.hu TÁRSASÁGUNK magyar telephelyére keres CO/AWIhegesztőket, szerkezetlakatos munkavállalókat, hosszú távra, túlóra lehetőséggel, átlagon felüli bérezéssel! Szállás, utazás biztosított! 06-70/ , 06-70/ , femmunka10@gmail.com KÖNNYŰ fizikai betanított munkára alumínium idom összeszerelésre keresünk dolgozókat kerekegyházi munkaterületre / ÁLLÁST KERES MÁSODÁLLÁST keresek Kecskeméten. Délutáni, vagy hétvégi időszakra. Ház körüli munkák öntözés, festés, fűnyírás, favágás, stb. 30/ ARANYKALÁSZOS gazda+ gépkezelői jogosítvány ( Ft), Óvodai dajka ( Ft), Élelmiszer eladó ( Ft), Boltvezető ( Ft) OKJ tanfolyamok indulnak! Részletfizetés, egyéni felkészüléssel is! Tel: 06-30/ AL:2923

8 május 20. IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden szerdán példányban. Lapzárta: hétfõ 12 óra. Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Orgovány, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER

Részletesebben

Átadták a Holnap városáért Díjakat

Átadták a Holnap városáért Díjakat KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. június 3., XXVI/23.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. június 3., XXVI/23. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 3., XXVI/23. 2 2015. június 3. Ciróka Bábszínház MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA - KLASSZIKUSOK ÚJRACSOMAGOLVA 14 éven felülieknek! június 20. szombat 20-24 óra 20 óra: Muszorgszkij-Ravel:

Részletesebben

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 14., XXVI/42. 2 2015. október 14. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS

Részletesebben

Egyszerűsödött az okmányigénylés

Egyszerűsödött az okmányigénylés KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 29., XXVI/31. 2 2015. július 29. 07.30-08.05 PIXEL 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 20.45 PIXEL (12) PREMIER 10.45, 15.45 MÜNÓ, A HOLDBÉLI MANÓ 3D (12) - PREMIER 12.45,

Részletesebben

Hamarosan indul a IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra

Hamarosan indul a IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. április 29., XXVI/18. Hamarosan indul a IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra 2015. május 1-3. között a csillagos márka vezérképviselete kilencedik alkalommal rendezi meg

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14

Részletesebben

Dr. Nagy Zoltán a kecskeméti kultúra mecénása

Dr. Nagy Zoltán a kecskeméti kultúra mecénása KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. május 13., XXVI/20. Dr. Nagy Zoltán a kecskeméti kultúra mecénása Dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója kapta idén A kecskeméti kultúra mecénása

Részletesebben

Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban

Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. február 25., XXVI/9. Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban Új Volvo autóbuszokat mutattak be a Noszlopy Gáspár parki autóbusz végállomáson. A járművek bemutatóján

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 28., XXVI/44. 2 2015. október 28. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. május 27., XXVI/22.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. május 27., XXVI/22. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. május 27., XXVI/22. 2 2015. május 27. Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ ELEKTRONIKUS SAJTÓ TÁBOR 12-18 ÉVESEKNEK - Szeretnél a Kecskeméti Televízióban szerepelni,

Részletesebben

Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium

Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 21., XXVII/3. Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja a februárban

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara KECSKEMÉT 2015. április 8., XXVI/15. www.keszin.hu 20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Letettük az alapokat - így summázta az eltelt két évtizedet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 23., XXVI/39.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 23., XXVI/39. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 23., XXVI/39. 2 2015. szeptember 23. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET INGATLAN DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK MASSZÁZS OPTIKA INFORMATIKA

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7.

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7. KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 12., XXV/7. 2 2014. február 12. Közérdekű felhívás ebzárlat ismételt meghosszabbításáról A megyei járási főállatorvos a 2014. február 9-ig meghirdetett ebzárlatot ismételten,

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

IX. évfolyam, 3. szám február 13.

IX. évfolyam, 3. szám február 13. IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 8., XXVI/28.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 8., XXVI/28. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 8., XXVI/28. 2 2015. július 8. www.keszin.hu 3 Barack: a nyár eszenciája Ha már itt a barackszezon, érdemes néhány szót szólnunk jótékony tulajdonságaikról. Hogy melyek

Részletesebben

Szerelem, háború, színház. Magyar Kupa győztes a Kecskeméti Röplabda Club KECSKEMÉT. 2014. február 19., XXV/8. www.ebmsz.hu

Szerelem, háború, színház. Magyar Kupa győztes a Kecskeméti Röplabda Club KECSKEMÉT. 2014. február 19., XXV/8. www.ebmsz.hu KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 19., XXV/8. Szerelem, háború, színház Pénteken mutatják be a Nagyszínházban Weöres Sándor A kétfejű fenevad című színművét. Hihetetlenül csodálatos, szépséges és nehéz

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2015. j ú n i u s 10., XXVI/24.

KECSKEMÉT. 2015. j ú n i u s 10., XXVI/24. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2015. j ú n i u s 10., XXVI/24. 2 2015. június 10. Két kecskeméti helyszínen is önkénteskedtek a bankosok Közteret és iskolaudvart szépítettek meg a Budapest Bank munkatársai.

Részletesebben

Tizenöt bemutató lesz a következő évadban a kecskeméti Katona József Színházban

Tizenöt bemutató lesz a következő évadban a kecskeméti Katona József Színházban KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. április 15., XXVI/16. Tizenöt bemutató lesz a következő évadban a kecskeméti Katona József Színházban Az öt nagyszínházi bemutató mellett öt darabot a kamaraszínházban, két

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 18., XXVI/47. 2 2015. november 18. Több mint ezren növesztettek bajuszt a Mercedes-Benz gyárban - Sajtóközlemény Ötezer eurós adomány a prosztatarák szűrésre a Movember

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 26., XXVI/35.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 26., XXVI/35. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. augusztus 26., XXVI/35. 2 2015. augusztus 26. Otthon Mozi Katona József Színház Ciróka Bábszínház 08.27-09.02. HITMAN - A 47-ES ÜGYNÖK (16) PREMIER 15.00, 17.15, 19.30, 21.45

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 22., XXVI/30.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 22., XXVI/30. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 22., XXVI/30. 2 2015. július 22. 07.23., 07.29 A HANGYA 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 21.15 A HANGYA (12) PREMIER 10.45, 15.45 ÖNKÍVÜLET (16) - PREMIER 13.30, 16.00,

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 2., XXVII/22. 2 2016. június 2. Szép alakot, szép bőrt a strand szezonra! Mivel a gyötrelmes fogyókúrák során nem minden esetben sikerül a zavaró felesleget eltüntetni,

Részletesebben

Most mindent beleadtunk!

Most mindent beleadtunk! KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. május 6., XXVI/19. Most mindent beleadtunk! Digitális tévé, internet és telefon együtt, három hónapig havi 1190 Ft-ért 3 hónapig az összes tévécsatornánkkal 150511-A Válaszd

Részletesebben

Program az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében

Program az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. február 26., XXV/9. Program

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét

Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 4., XXVI/45. Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét Október 29-én letették Kecskemét leendő egyetemi városrészének alapkövét. A település életében történelminek

Részletesebben

Átadták a Hírös Agórát

Átadták a Hírös Agórát KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 24., XXVI/26. Átadták a Hírös Agórát Új fejezet kezdődött 2015. június 19-én, péntek este Kecskemét kulturális életében. Megújult az egykori művelődési központ - Kulturális

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

Hatékonyabb és új óvodai ellátást tervez a város vezetése

Hatékonyabb és új óvodai ellátást tervez a város vezetése KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 18., XXVI/12. Hatékonyabb és új óvodai ellátást tervez a város vezetése Az elmúlt évek beruházásai és a demográfiai adatok változásai lehetővé és szükségszerűvé teszik

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

Kecskemét sikeres uniós pályázó

Kecskemét sikeres uniós pályázó KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. március 12., XXV/11. Kecskemét

Részletesebben

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 26., XXVII/21. 2 2016. május 26. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS WEBOLDAL

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 24., XXVII/12.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 24., XXVII/12. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 24., XXVII/12. 2 2016. március 24. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. április 1., XXVI/14.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. április 1., XXVI/14. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. április 1., XXVI/14. 2 2015. április 1. Még idén megnyitja kapuit a Mercedes-Benz Csillag Bölcsőde és Óvoda A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. alig fél éve, 2014 novemberében

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. január 15., XXV/3.

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. január 15., XXV/3. KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 15., XXV/3. 2 2014. január 15. A legdivatosabb színek 2014-ben Ahogyan a divat terén, úgy a lakberendezésben is minden évben új árnyalatok hódítanak. A színek persze

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 7., XXVI/41.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 7., XXVI/41. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 7., XXVI/41. 2 2015. október 7. Felsőoktatás Új intézmények januártól és júliustól Januártól alkalmazott tudományok egyetemeként működik az eddigi Budapesti Gazdasági

Részletesebben

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2014. november 26., XXV/48.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2014. november 26., XXV/48. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. november 26., XXV/48. 2 2014. november 26. Megújul és korszerűsödik a Kulturális Központ A HÍRÖS AGÓRA multifunkcionális közösségi központ létrehozása Kecskeméten című projekt

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerülő szakaszát

Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerülő szakaszát KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 2., XXVI/36. Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerülő szakaszát A kormány az elkövetkező években minden nagyvárost bekapcsol a gyorsforgalmi úthálózat

Részletesebben

2014. augusztus 21., XXV/34. CASCO kárügyintézés a helyszínen.

2014. augusztus 21., XXV/34. CASCO kárügyintézés a helyszínen. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. augusztus 21., XXV/34. Idén is Hírös Vágta Augusztus 23-án szombaton nem mindennapi látványosságban lesz részük a kecskemétieknek és az ide látogatóknak: egész napos program

Részletesebben

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Sorszám Képzési program megnevezése (OKJ száma) Képzés kör Program engedélyezési szám Engedélyezési szám kezdete 1. 7-8. osztályos felzárkóztató képzés

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 5., XXVI/32.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 5., XXVI/32. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. augusztus 5., XXVI/32. 2 2015. augusztus 5. TRAPÉZLEMEZ, CSEREPESLEMEZ, SZENDVICSPANEL C ÉS Z PROFILOK FORGALMAZÁSA Trapézlemez Cserepeslemez Szendvicspanel BÁCS-LEMEZ KFT.

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 25.

Siklós-Bóly térségi 25. Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

Felsőoktatási jelentkezési határidő: február 15.

Felsőoktatási jelentkezési határidő: február 15. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. február 11., XXVI/7. Felsőoktatási jelentkezési határidő: február 15. A felvételizők kizárólag a felvi.hu oldalról elérhető E-felvételin keresztül nyújthatják be jelentkezéseiket.

Részletesebben

Bemutatkozás: Regisztrációs szám: 20525-1/2012-0100-10-99

Bemutatkozás: Regisztrációs szám: 20525-1/2012-0100-10-99 Bemutatkozás: Társaságunk 2009-ben alakult, megrendelőink minél teljesebb és igényesebb kiszolgálása érdekében. Cégünk fő tevékenysége a munkaerő kölcsönzés, karbantartási tevékenység és szerszámkereskedelem,

Részletesebben

IX. évfolyam, 19. szám szeptember 24.

IX. évfolyam, 19. szám szeptember 24. IX. évfolyam, 19. szám 2016. szeptember 24. 2 3 HETI RECEPTA JÁNLATUNK: Szőlős túrógombóc bormártással Hozzávalók: A gombóchoz: 25 dkg tehéntúró (félzsíros) 70 g búzadara 2 db tojás 1 kávéskanál só 7 dkg

Részletesebben

Megalakult Kecskemét új közgyűlése

Megalakult Kecskemét új közgyűlése KECSKEMÉT www.keszin.hu Megalakult Kecskemét új közgyűlése Október 22-én szerdán tartotta alakuló ülését Kecskemét új közgyűlése. Az eseményen Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét új polgármestere, a 21

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 5., XXVII/18.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 5., XXVII/18. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 5., XXVII/18. 2 2016. május 5. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Megkezdődött a tanév a Kecskeméti Főiskolán

Megkezdődött a tanév a Kecskeméti Főiskolán KECSKEMÉT 2015. szeptember 9., XXVI/37. w w w. ke s z i n. h u Megkezdődött a tanév a Kecskeméti Főiskolán Kecskeméti Főiskola jövőjéről, az egyetemmé válásról és a fejlesztésekről is szó esett az intézmény

Részletesebben

2019. évi képzési terv

2019. évi képzési terv Angol KER B1 - küszöbszint C kör szakképesítés Angol KER B2 középszint C kör szakképesítés + angol alapfokú ismeret 13 Gyula 12 Mezőkovácsháza 14 MÁJUS Békés 14 13 Gyomaendrőd 12 Füzesgyarmat 15 Gyomaendrőd

Részletesebben

2019. évi képzési terv. Május

2019. évi képzési terv. Május Május ÁTKÉPZŐ FELNŐTTKÉPZŐ Reintegráló Tanácsadó Gépi forgácsoló Gyermek- és ifjúsági felügyelő 34 521 03 31 761 01 8 ált. + fogl. eü., záróvizsgáig 18. életév betöltése 8 ált. + fogl. eü. + eü. kiskönyv

Részletesebben

1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki munkakörbe!

1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki munkakörbe! 1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki Kecskemét környéki munkavégzésre megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresünk gondnoki Főbb feladatok: telephely tisztántartása Elvárás: jó állóképesség

Részletesebben

Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak

Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 29., XXV/5. Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak 2014. január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen, a Nemzeti

Részletesebben

Együttműködés a Pécsi Egyetemmel

Együttműködés a Pécsi Egyetemmel KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 11., XXVI/11. Együttműködés a Pécsi Egyetemmel Együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. és a Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. december 2., XXVI/49.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. december 2., XXVI/49. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. december 2., XXVI/49. 2 2015. december 2. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,

Részletesebben

Lezárult az ivóvízminőség-javító program Bács-Kiskun megye északi részén

Lezárult az ivóvízminőség-javító program Bács-Kiskun megye északi részén KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 25., XXVI/48. Lezárult az ivóvízminőség-javító program Bács-Kiskun megye északi részén Az Európai Unió és a központi költségvetés 8,3 milliárd forintos támogatásával,

Részletesebben

Múzeumok Éjszakája Kecskemét

Múzeumok Éjszakája Kecskemét KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 17., XXVI/25. Múzeumok Éjszakája Kecskemét Kutasd fel a hazait, vigyázz a minőségre! Titkos recept-e a siker titka? Nem. Kutasd fel a hazait, vigyázz a minőségre! Még

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

KECSKEMÉT október 10., XXVII/41.

KECSKEMÉT október 10., XXVII/41. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 10., XXVII/41. 2 2016. október 10. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne Felhívás szerinti sorszám Képző intézmény megnevezése Képzés megnevezése Megszerezhető képesítés Képzés helyszíne Bemeneti feltétel Egészségügyi alkalmasság 2. Nyelvi Centrum Szolgáltató Bt. Angol alapfok

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. december 9., XXVI/50.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. december 9., XXVI/50. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. december 9., XXVI/50. 2 2015. december 9. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS PÁLINKAFŐZÉS

Részletesebben

Jövőre már működni fog a gazdaságfejlesztési alap

Jövőre már működni fog a gazdaságfejlesztési alap KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 25., XXVII/8. Jövőre már működni fog a gazdaságfejlesztési alap A jövő évben már működni fog az a huszonötmilliárd forint összegű alap, amit a kormány bocsájt Kecskemét

Részletesebben